Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kozlík, Szergej
221 tétel
2013. május 20.
Székelyzászló-ügy – Gyergyóban sem indul nyomozás az intézményvezetők ellen
A csíkszeredai és a székelyudvarhelyi ügyészség után a gyergyószentmiklósi ügyészség sem indít bűnvádi eljárást a székely zászló kitűzése miatt feljelentett intézményvezetők ellen – közölte hétfőn az MTI-vel Majeczki Izabella, a gyergyószentmiklósi ügyészség vezetője.
A főügyész elmondta, hogy a pénteken meghozott döntést az elkövetkező napokban közlik hivatalosan a zászló kitűzése miatt feljelentett 17 Gyergyó-vidéki intézményvezetővel. Az indoklásra nem kívánt kitérni, arra hivatkozván, hogy azt előbb az érintetteknek kell kézhez kapniuk. Az ügyészség azután zárta le az ügyet, hogy a rendőrség mind a 17 intézményvezetőt (polgármestereket, iskola- és óvodaigazgatókat) kihallgatta.
Az ügyészség azt vizsgálta, hogy törvényes-e a székely zászló kitűzése azt követően is, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság érvénytelenítette a megyei önkormányzat határozatát, amely Hargita megye zászlajává nyilvánította a jelképet.
Hargita megyében egy maroshévízi nyugalmazott tanár feljelentése alapján kezdett vizsgálódni a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi ügyészség azoknál az intézményeknél, amelyeken székely zászló leng. Korábban ugyanennek a személynek a feljelentése alapján törölte el a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székely zászlót hivatalos megyezászlóvá nyilvánító határozatot.
Az intézményvezetők márciusban és áprilisban kaptak rendőrségi idézést, és írásos nyilatkozatot kellett adniuk arról, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, kitől kapták azt.
A csíkszeredai ügyészség április 23-án, a székelyudvarhelyi ügyészség pedig május 15-én közölte, hogy bűncselekmény hiányában ejtette a zászlóügyet.
erdon.ro
2013. május 23.
Hivatalos dokumentum csak románul?
Az év végi, tantárgyanként megfogalmazott értékelést a tanítók írhatják magyarul a magyar tannyelvű osztályokban, ellenben a naplóban és az ellenőrzőben csak az állam nyelvén tüntethető fel a minősítés – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő arra reagálva, hogy a Civilek Háromszékért Szövetség a hét elején levélben kérte fel a háromszéki iskolákat, rögzítsék magyar nyelven a magyar diákok ellenőrzőjébe az iskolai minősítéseket.
Lapunk tegnapi számában tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy a CIVEK a 2011/1-es oktatási törvény 45. cikkelyének 14. és 15. bekezdésére hivatkozva kezdeményezte a jelenlegi gyakorlat megváltoztatását, és kéri a tanodákat, hogy a kisiskolások tanulmányi előmenetelét kitűnő, nagyon jó, jó és elégséges megfogalmazásban tüntessék fel a megfelelő román kifejezések helyett. A törvényes előírások szerint „a kisebbségek nyelvén történő oktatásban a belső kommunikációra, illetve az óvodások és tanulók szüleivel történő levelezésre használható az oktatás nyelve is”, valamint „a kisebbségek nyelvén történő elemi oktatásban a minősítéseket mind írásban, mind szóban az oktatás nyelvén közlik”. Utóbbi bekezdésből nem derül ki, hogy a törvényhozó milyen írásbeli közlésre utal, de a 10. cikkely 4. bekezdésében leszögezi: az oktatási miniszter rendelete alapján megnevezett iskolai dokumentumokat kizárólag román nyelven lehet kiállítani, a többi okirat az oktatás nyelvén is megfogalmazható. A témával kapcsolatban a főtanfelügyelő hangsúlyozza: a napló és a diákok ellenőrző könyve hivatalos dokumentum, tehát ahhoz, hogy az ellenőrzőbe magyarul kerüljenek be a minősítések, a törvényi előírást meg kellene változtatni, de a kisiskolások év végén kiállított értékelőjét lehet magyarul írni. Kiderült, nemcsak az anyanyelvhasználat hiányos, bár kötelességük, nem minden tanító készíti el ezeket a tantárgyanként megfogalmazott leírásokat, amiből a szülők megtudhatják, hogy mennyit fejlődött gyermekük adott területen, illetve hol maradt le, és az miként pótolható.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 2.
„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Ezt követően, a főkonzulátus udvarán megtartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: ezzel a gesztussal is a választási részvétel fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra buzdítják a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat, hogy időben regisztráljanak, ne hagyják az utolsó percre a dolgot.
Soós Sándor elmondta, nagyon egyszerű kitölteni a regisztrációs űrlapot: alig négy-öt sorba kell az alapvető adatokat beírni. Hozzáfűzte: november 1-től már a világhálón is lehet regisztrálni. „Arra buzdítunk mi is mindenkit, hogy minél hamarabb tegye meg ez a lépést, mert igaz ugyan, hogy a választások előtt 15 nappal még lehet regisztrálni, de akkor már nem biztos, hogy még időben felveszik a magyarországi hatóságok a választási névjegyzékebe" – nyilatkozta Soós Sándor. Hangsúlyozta: a jövő évi magyarországi választásokon a részvétel a fontos, hogy mindenki a lelkiismeretének megfelelően élhessen állampolgári jogával.
Csomortányi István is a minél korábban megejtett regisztráció fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezzel a lépéssel a magyarországi hatóságok munkáját is lényegesen megkönnyíthetik az erdélyi és partiumi magyarok. A kolozsvári főkonzulátuson egyébként külön ügyfélfogadó ablak várja a jövő évi magyarországi választásokon szavazati jogukkal élni kívánó állampolgárokat. Az ügyintézés a néppárt tisztségviselői által is kipróbált ügyintézés zökkenőmentesen halad.
„A mi legfontosabb feladatunk, hogy informáljuk az embereket a lehetőségekről, ezért az ügyfélfogadó szerveinknél információs anyagot helyeztünk el, illetve a regisztrációs űrlapot is tőlünk meg lehet kapni" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Hozzáfűzte: a továbbiakban az állampolgársági esküt tevő külhoni magyar állampolgárok ebből az alaklomból helyben kitölthetik a regisztrációs űrlapot. A konzultás munkatársai a kitöltött űrlapot Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához továbbítják.
A főkonzul ugyanakkor hozzáfűzte, akkor sincs semmi gond, ha valakinek a regisztrációját formai okok miatt nem fogadják el, hiszen közlik, hogy mely hiányosságokat kell pótolni. A kitöltött regisztrációs űrlapot postán is be lehet küldeni. Egyébként Csíkszeredában, a magyar főkonzulátus helyi, Gál Sándor utca 6. szám alatti székhelyén szintén az elsők között regisztrált Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és székelyföldi honosítási koordinátora, valamint György László, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke. Az eseményt megelőzően a sajtó képviselőinek hangsúlyozták: a két szervezet fontosnak tartja a szavazati joggal való élést, viszont ahhoz elengedhetetlen az előzetes regisztráció.
Fidesz: kizárt az érdemi visszaélés a voksolás során
A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. Eegyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert – mint mondta – semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson. Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta. Szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok 50 százalék körüli arányban – nagyságrendileg kétszázezren – vennének részt a voksoláson. Ám így is mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal.
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 10.
Gyermekirodalom a szeptemberi Korunkban
A kiadók, kereskedők, kultúraközvetítők egyaránt azt jelzik, jelenleg a gyermekkultúra azegyik olyan ágazat, amelyik épülőben van. Generációsan újra presztízs gyereklemezeket készíteni, gyermekeknek írni a jelenlegi fiatal és középnemzedék szerzői, előadói között, a nagy könyvsikerek, filmsikerek pedig a tinédzser-korosztályhoz kapcsolódnak (Harry Potter, Twilight, Hobbit).
A Korunk-lapszám a gyermekirodalom átalakulásait próbálja tetten érni úgy, hogy a közvetítésre, közvetítőkre összpontosít. Ármeán Otília azokat az internetes forrásokat, közösségépítési formákat vizsgálja, amelyeken keresztül szülők és gyermekek minőségi olvasmányokhoz és nézegetnivalókhoz juthatnak; Sándor Csilla a magyarországi gyermekkultúra utóbbi évtizedének fejleményeit összegzi. Végh Balázs Béla a képi kultúra hangsúlyosabbá válásának kontextusában a képversek és a gyermekirodalom viszonyát vizsgálja.
Balázs Imre József és Demény Péter a román gyermekirodalom fordításairól írnak műhelytanulmányt, miközben Gellu Naum és Florin Bican verses meséinek fordításait közlik. A Napsugár illusztrátoraival, íróival Ferencz Zsolt készített interjúkat a gyermeklap körül megtapasztalható csapatszellemről. Eredeti szépirodalmi anyagot Dóka Pétertől és Horváth Zoltántól közöl a lap. Könyvismertetések olvashatók Kimberley Reynolds, Szávai Ilona, Bús Imre, Dóka Péter gyermekkultúrához kapcsolódó műveiről. (közlemény)
Maszol.ro
2013. október 24.
Fejlemények Ráduly szekusügyében
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársának bántalmazásával gyanúsított Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől kért információkat az incidenssel, a sértett sérüléseivel kapcsolatban a rendőrség. A nyomozók többek között az elöljárótól várnak választ arra, hogy Bogdan Constantin Holircă milyen belső szerveit érte károsodás az augusztusi összetűzés során.
Furcsa megfogalmazású levelet küldött a Csíkszeredai Városi Rendőr-kapitányság Ráduly Róbert Kálmánnak, arra kérvén Csíkszereda polgármesterét, mint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt, hogy ő válaszoljon a szigorúan a törvényszéki orvosszakértői hatáskörbe tartozó kérdésekre. Többek között azt kérdezik Rádulytól, hogy Holircă mely sérülései származhattak ütéstől és melyek eséstől. A levélből kiderül, hogy a csíkszeredai ügyészség rablás gyanúja miatt vizsgálatot kezdett Bogdan Constantin Holircă feljelentése nyomán. A városi rendőrség hozzálátott a nyomozáshoz, és – ugyancsak a levél értelmében – e hónap 30-áig észrevételeket, megjegyzéseket várnak Rádulytól bizonyos kérdésekre. Mint kiderül, a polgármesternek előre feltett kérdésekre kell faxon válaszolnia.
Ráduly reakciója
Az eset kapcsán Ráduly Róbertet is megkerestük. „Szeptember 30-án letettem a bűnügyi feljelentést, amelyben részletesen leírtam a történtek sorát, és kedden hivatalosan is tájékoztatást kaptam levélben a városi rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy rablás miatt Holircă feljelentett. Ebben a levélben azt is közlik, hogy törvényszéki orvosszakértői vizsgálatot fognak elrendelni. Utalás van arra is, hogy létezik egy törvényszéki orvosi jelentés 2013. augusztus 5-éről. Ez azért érdekes, mert köztudott, hogy a szolgálat emberei megjelentek szombaton, az incidens másnapján a kórházban, ahová berendelték a törvényszéki orvost és az azelőtti napon ügyeletben lévő szakorvost, anélkül, hogy hatáskörük lett volna, és gyakorlatilag arra kényszerítették őket, hogy Bogdan Constantin Holircăt a brassói katonai kórházba helyezzék át. Azóta eltelt szinte negyedév, és eddig semmilyen hivatalos értesítőt nem kaptam” – nyilatkozta a polgármester.
Személyi túlkapás?
Mivel Verestóy Attila a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság RMDSZ-es tagja, tőle arról érdeklődtünk, hogy a bizottság tárgyalta-e Ráduly szekusügyét. „Első lépésben az érintettnek egy hivatalos megkeresést kell tennie a bizottság felé, ilyen megkeresés nem volt” – mondta Verestóy, aki az eset kapcsán annyit még elmondott, meggyőződése, hogy személyi túlkapásról van szó az ügynökségnél dolgozó személy részéről, akit ő nem ismer. „Nem tudom, és módom sincs megtudni az illető hatáskörét, feladatait, munkáját. Erről a bizottság semmilyen módon nem kaphat információt. Az viszont természetes, hogy a bizottság feladata és hatásköre az ügynökség munkájában a törvényességet vizsgálni” – húzta alá az RMDSZ szenátora.
Az incidensről
Ráduly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülési küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester állítása szerint üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek. Az eset után a jobboldali România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást
Kozán István
Székelyhon.ro
2013. november 23.
Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
A múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott autonómiakonferencián politológusok, történészek, többnyire egyetemi tanárok járták körül az autonómia és regionalizmus témakörét, fogalmakat igyekeztek tisztázni, támpontokat nyújtani az erdélyi magyarság autonómiaküzdelméhez, lehetőségekre és veszélyekre hívták fel a figyelmet. Összeállításunkban az elhangzottakat ismertetjük részletesen, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Mindenkinek mást jelent?
Fontos az autonómiafogalom tartalmával kapcsolatos zavar tisztázása, annak végiggondolása, milyen érveket lehet felhozni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek indoklása mellett – vezette fel előadását Salat Levente kolozsvári egyetemi tanár. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, amikor politikusok beszélnek az autonómiáról, nagyon nehéz eldönteni, hogy mire gondolnak: használják ezt a kifejezést az önrendelkezésre, önkormányzatiságra, hatalommegosztásra, politikai autonómiára és megosztott szuverenitásra egyaránt, s tulajdonképpen mindenki azt ért alatta, amit akar. Ez azonban nem erdélyi sajátosság, Matti Wiberg már 1998-ban úgy fogalmazott, hogy az autonómiafogalom népszerűsége éppen annak sokarcúságára vezethető vissza, és az erdélyi magyar autonómiamozgalom szereplőinek is érdeke volt ezt a sokarcúságot fenntartani. Salat szerint, ha ma valaki felmérést készítene arról, mit jelent az erdélyi magyar embereknek az autonómia, lesújtó képpel szembesülne. Ez a sokféle értelmezés rávetült a román partnerekkel való kommunikációra is, ők a lehető leghátrányosabb, legelégtelenebb jelentést csatolták a fogalomhoz.
Salat előadása következő részében példákkal igazolta, hogy az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Az erdélyi magyarság azonban nagyon sok, a szakirodalomban is használt fogalmi elemmel rendelkezik, de egyértelműen levonta a következtetést, hogy konszenzus nélkül elképzelhetetlen az autonómia elérése.
Salat Levente szerint az igazi nagy gond, hogy autonómia kérdésében az erdélyi magyarság sokkal kevésbé rendelkezik befolyással, mint gondolja magáról. Az előrelépés érdekében négy irányba kellene megszervezni a kommunikációt: szükség lenne egy, a román közvéleményt megcélzó stratégiára, eddiginél sokkal célratörőbb mozgósításra, ki kellene alakítani az autonómia működtetéséhez, fenntartásához szükséges kompetenciákat, és szükség volna a nemzetközi közvéleményt megszólító stratégiára is. Elérni: ha már nem támogatnak, legalább ne akadályozzanak.
Jó tanácsok, példák
Nincs az autonómiának egyértelmű meghatározása, senki nem tudja pontosan, mit jelent, még egyetemi körökben sem – erősítette meg a Salat Levente által elmondottakat Sergiu Constantin, aki tíz éve dolgozik tudományos kutatóként Dél-Tirolban. Az autonómia összetett, rugalmas és alkalmazható fogalom, értelmezése szerint létezik területi és nem területi. A XX. században két paradigmaváltás is történt az autonómiákkal kapcsolatosan. Ma több mint 60 működik világszerte, és ázsiójuk ismét emelkedőben. A legrégebbi autonómiát 1921-ben hozták létre az Aland-szigeteken, a II. világháború után azonban az egyéni jogok kerültek előtérbe, nem a kisebbségi jogok, de még ilyen körülmények között is sikerült létrehozni 1946-ban a Dél-Tirol autonóm tartományt – igaz, nagy segítségükre volt, hogy az erről szóló, Ausztria és Olaszország közötti megállapodást csatolták a párizsi békeszerződéshez. A hidegháború után ismét előtérbe került a kisebbségi jogok kérdése, ám többnyire személyi jogokként, autonómiáról nincs szó, és nem születtek erre vonatkozó, kötelező jogi normák, létrejött azonban néhány ajánlás, dokumentum, amelyek felhasználhatóak – magyarázta.
Sergiu Constantin kitért arra is, milyen tényezők befolyásolhatják pozitívan, illetve negatívan az autonómiák kialakítását. Kedvező időszak a rendszerváltások, a különböző átmenetek kora, az alkotmány reformjának ideje, az, ha a nemzetközi közvélemény aktívan támogatja, de előny, ha kis területen, kevésbé népes kisebbségi csoportot érint, és nagyobb eséllyel létrehozható demokratikus hagyományú jogállamban. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad kizárólag etnikai autonómiát kezdeményezni, szerencsésebb egy régió önrendelkezését kérni, amely minden ott élő népcsoportra vonatkozik, és nem jó az sem, ha az adott területen két nagyjából azonos arányú különböző nemzetiség él, illetve ha elkezdődik a vita a szuverenitásról. Az autonómia kialakításának folyamatába minél több szereplőt be kell vonni, így jöhet létre egy sokak által elfogadott, szolid alap. Nagyon fontos az is, hogy alkotmányos jogi háttere legyen, amelyet nem változtathatnak kényükre-kedvükre a különböző ideológiájú parlamentek. Az utólagos vitákat, konfliktusokat elkerülendő jó pontosan meghatározni a hatásköröket. Leszögezte: az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem segít a hozzá fűződő viszony ésszerű kezelésében.
Eötvös József és a nemzetiségi kérdés
Tematikájában kicsit kakukktojásnak számított az előadásfolyamban Demeter Attila kolozsvári történész, egyetemi előadótanár értekezése Eötvös József nemzetiségi nézeteiről. Európa keleti felében a nemzetiségi kérdés nem Trianonnal keletkezett, Magyarországon valamiféle megoldást nyújtott rá az 1868-as nemzetiségi törvény, melynek létrehozatalában nagy szerepe volt Eötvös Józsefnek, ő számított az 1848–1868-as időszakban a kérdés legfontosabb szakértőjének, szaktekintélyét a szerbek, szászok és szlovákok is elfogadták. Eötvös nézeteinek idők során történő változásait, politikai fő művében, az Uralkodó eszmékben kifejtett meglátásait ismertette Demeter Attila. Ebben a munkájában, de később is Eötvös elutasítja a „kikerekítés”, azaz a területi autonómia gondolatát, de végül mégis hajlik arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek felajánlja az önkormányzatiság valamilyen formáját.
Minden régiónak sajátos autonómiát
Vasile Docea temesvári történész, egyetemi tanár Bánság esetében mutatta be a történeti diskurzus és a helyi identitástudat alakulását. Kiemelte: minden térségben más és más, különböző regionalizációs megoldásokat kell alkalmazni, nem lehet ugyanolyan kritériumok szerint megszervezni az összest. Bánsági vonatkozásban példákkal is igazolta, hogy a területen élő szászok, magyarok és románok történészei más-más diskurzust folytattak, ugyanazokat az eseményeket mindenikük sajátos szempontjai szerint tálalta. A szászok civilizáló hatásukra fektették a hangsúlyt, a magyarok a liberalizmus mítoszára, a románok pedig arra, hogy történelmi joguk a térség elrománosítása. Mindezek dacára sikerült közös elemeket is azonosítania: kiderül, a regionális azonosság felülírja az etnikai hovatartozást. Éppen ezért meglátása szerint Bánságban könnyebben kialakítható lenne a területi autonómia, mint Székelyföldön, ugyanis egy ilyen régió akkor tud jól működni, ha egyik népcsoport sem érzi kisebbségben magát, és ez ott az erős regionális identitás miatt adott. Úgy vélekedett, számos régió létezik Romániában, amely más-más szempontok alapján kaphatna autonómiát, Bánság és Székelyföld mellett elnyerhetné ezt a státust Galac és Brăila térsége vagy akár Dobrudzsa is.
Történelmi hagyományok és a regionalizáció
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi tanár gesztusként románul tartott előadásában a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési tradícióiból vezette le a mai nagyon különböző viszonyulást a regionalizációhoz. Két szerző, Miroslaw Hroch és Michael Hachter elméleteit segítségül hívva mutatta be, hogy a két térségben miként alakult ki az államiság szerkezete. A Román Ókirályságban előbb alakult ki az állam, csak azt követte a nemzetépítés, míg Erdélyben – hasonlóan a Közép-Kelet Európai államok többségéhez – a már kialakult nemzetek alakítottak önmaguk számára államot. Ezzel magyarázható, hogy Románia Erdélyen kívüli részein úgy vélték, az állam tudja kiteljesíteni a nemzetépítést, a regionalizációt pedig ennek egyik eszközeként értelmezik. Erdélyben azonban az állammal szembeni politikai közösség újraértelmezéseként tekintenek a régiókra.
Történelmi visszatekintéssel igazolta: nagyon különböztek Erdély és az Ókirályság kormányzási formái. (Erdélyben, íratlan alkotmánya szerint nagyon fejlett, jól intézményesített közvetett kormányzás működött, az Ókirályságot elsősorban uralkodói rendeletekkel irányították, sokkal szegényesebb volt politikai felépítése.) A Román Ókirályságban a közvetett kormányzás gyengébben intézményesített változata működött, melyet Alexandru Ioan Cuza reformjai alakítottak át közvetlen kormányzássá, és ez vált nemzetépítővé. Ez volt annak a központosított államnak az elődje, amely ha regionalizál is, azt a nemzetépítésért teszi. Erdélyben a közvetett kormányzásnak volt hagyománya, arra volt igény, hogy a regionalizálás a közösségi elemet hozza előtérbe. Ma sokan mondják, hogy a regionalizáció nem egyéb, mint a „helyi báróságok” visszaállítása, ezek pedig nem egyebek, mint az Ókirályság államfelépítéséből örökölt hűbérbirtokok. Erdélyben ezzel szemben elkezdtek megszületni azok a politikai mozgalmak, amelyek közösségi alapú regionalizációt szeretnének. Persze, ez nem jelenti a teljes különbözőséget, hisz helyi bárók Erdélyben is vannak – fogalmazott Bakk Miklós.
Tanulságos példák
Szász Alpár Zoltán politológus, a Kolozsvári Politeia Társaság elnöke a különböző európai autonómiaformákat vizsgálta azoknak a demokráciamodelleknek a szemszögéből, melyekben létrejöttek. Reprezentatív példákat nem lehet bemutatni az autonómiák világából, annyira sokfélék, hogy nincsenek olyan esetek, amelyek mások számára reprezentatívak, de vannak olyanok, amelyek tanulságosak lehetnek.
Feltérképezte az autonómiák létrehozatalának lehetőségeit is. Székelyföld estében kiemelten kell figyelni a magyar többség és itt élő román kisebbség viszonyára, ez mértékadó lehet a román többség és magyar kisebbség együttélésére nézve, erről megfeledkezni hiba – mondotta. Kitért arra is, hogy Székelyföldön minden tényező adott egy autonómia kialakítására.
Azonos szlovák és román reflexek
A Felvidékről érkezett Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke a szlovákiai magyarok helyzetét mutatta be. A történelmi visszatekintés után a közelmúlt eseményeit vázolta, előadásából kitetszett: a szlovák és a román nemzetállami reflexek nagyon hasonlóan működnek. A szlovák alkotmány kirekesztő, megfogalmazói másodrendűnek tekintették a más etnikumú állampolgárokat, tételesen is megjelenik benne: az ország területén élő különböző nemzetiségek érezzék együvé tartozásukat. „Nem együvé tartozunk, csak legyen meg az az érzésünk, hogy olyan, mintha” – hangsúlyozta az előadó. 1998 és 2000 között olyan módon alakították át nyolc megyésre az ország közigazgatását, hogy egyetlen tartományban se legyen 25 százalék fölött a magyarok aránya. A 2001-es választásokon a magyarok összefogtak, és az öt megyében, ahol élnek, jó eredményt értek el, Nyitra megyében sikerült többséget megszereznie a Magyar Közösség Pártjának (MKP), négy évvel később azonban a szlovák pártok egyesítették erőiket, a magyarok nem tudták megismételni korábbi sikerüket, majd a szlovák kormány is gondoskodott erről, úgy módosította a választási körzeteket, hogy ez többé ne is legyen lehetséges.
Szlovákia jó példa arra, mennyi hátránnyal jár, ha a megyéket mesterségesen, nem a történelmi határok mentén hozzák létre, ma már szlovák szakértők és politológusok is nyíltan elismerik ezt – egyikük egy tévévitában mondta el: a megyésítés politikai döntés volt, és a magyarok ellen irányult. „Vívják ki Székelyföld autonómiáját, és lehet, ezzel nekünk is segítenek” – zárta előadását Őry Péter
Partiumi próbálkozások
APartiumi autonómiatörekvésekről Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus beszélt; próbálják bevinni a közbeszédbe az autonómia, a regionalizmus fogalmát, de az út elején járnak, inkább kérdésfelvetések vannak, válaszok még nincsenek. Egy jól működő régió akkor jöhet létre, ha kifelé az elválasztás, belül pedig az együttműködés jelenik meg hangsúlyosan, Partium esetében számos olyan tényező létezik, melyek szinte törvényszerűen adnák önálló régiós státuszát: Bukaresttől távol, az ország szélén helyezkedik el, természetes választóvonalak (a Kárpátok) határolják, nyugati irányban nyitott földrajzi szempontból mesterségesen létrehozott, de egyre légiesebbé váló államhatár a választóvonal, de a határon átívelő vonzáskör szintén előnyös, segítheti a térség nyugati irányú gazdasági integrációját. Vannak fékek is, melyek az önálló, autonóm régió létrejöttét akadályozzák: ilyen a több nemzetiségű lakosság, ami nagyon megnehezíti az egységes regionális öntudat kialakulását, de nincsenek történelmi előzmények sem, csak rövid ideig volt önálló tartomány, és nehézség az is, hogy két párhuzamos társadalom létezik, a magyar Partium és a román Crişana, a kettő között semmiféle kapcsolat nincs, a két közösség egymással szemben határozza meg magát. Éppen ezért nagy dilemma számukra, hogyan képzeljék el a partiumi autonómiát. Mindenképpen területi és nem etnikai alapon határoznák meg, és kétnyelvű lenne. Szerkezetileg Székelyföld sokkal kevésbé koherens, mint Partium, de a nagyon erős helyi identitástudat teszi sokkal előrehaladottabbá az itteni folyamatot – fejtette ki Szilágyi Ferenc. „Hatalmas kihívás áll előttünk az elkövetkezőkben, az identitáserősítés. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, felépült erőművet, amely teljesen működőképes, csak nincs meg a kritikus tömeg, hogy beinduljon a reakció. Ha ezt el lehetne érni, úgy gondolom, már magától működne a többi” – fogalmazott a váradi előadó.
Szótár kultúránk megismeréséhez
Az autonómiakonferencia központi témájához, a román–magyar párbeszédhez közvetlenül kapcsolódó kiadványt mutatott be Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, nyelvész, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke. A Magyar–román kulturális szótár rólunk szól, román nyelven román partnereinknek – mondotta, hiánypótló kiadványról van szó, ilyen jellegű könyv még nem jelent meg, pedig tulajdonképpen rég esedékes és szükséges lett volna – fogalmazott. Hasznos és fontos információkat közvetít a magyar kultúráról azoknak, akik nem ismerik a magyar nyelvet, több mint háromszáz szócikkben, írásban közlik a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat. A szótár alapfogalmakat ismertet, a Bibliától a hungarikumokig (Béres-csepp, Rubik-kocka), és műfajához illő módon indulat- és érzelemmentes, nem offenzív és nem defenzív – hangsúlyozta Péntek János, aki azt is elmondta, négy évvel ezelőtt kiadták a mostani könyv párját, a Román–magyar kulturális szótárat, amely a román kultúrát mutatta be a nyelvet nem ismerő magyar olvasóknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 9.
.Kik a szélsőségesek?
Kénytelen vagyok akkor is válaszolni Balogh Leventének a Krónika december 3-i, keddi lapszámában Szélsőségek címmel megjelent vezércikkére, ha netalán nem közlik le.
Ugyanis elviselhetetlen számomra, hogy egy mérlegtányérra helyezi a román soviniszta-legionárius Új Jobboldalt (Noua Dreapta) a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom magyar ifjaival. Kérdem, milyen alapon? És mennyire ismeri egyiket és másikat? Továbbá jelen volt-e az általa provokációként megjelölt december elsejei sepsiszentgyörgyi hőzöngésnél? Ugyanis ez a pofátlan betolakodás (persze méretes zászlókkal elfedett rendszámtáblájú kocsikkal) immár ismétlődő.
Hát türelmes birkáknak kell lennünk, hogy székely városainkban elnézzük, hogy azt ordítsák, nincs Székelyföld, illetve ki a magyarokkal? Az a húsz-harminc magyar fiatal, akik sem külsejükben, de még kevésbé gondolkodásukban nem a kivándorlást fontolgatják, hanem itthon állnak helyt, őket nevezzük szélsőségeseknek? Amikor nevükben sem mást idéznek elénk, mint az egykori tényleges 64 vármegyét, akárcsak napjainkban, amikor az Orbán-kormány meghirdeti a Kárpát-medence magyarjainak szellemi-lelki-identitásbeli közösségét?
Ezek az ifjak tiszteletet érdemelnek, akik közül a durva, botozó csendőrök kettőt elvittek, miközben a gyűlölettől tomboló csürhét védőn vették körül. Ezek az ifjak a szélsőségesek? Ők, akik a gyáván visszahúzódó, szemlélődő felnőttek helyett helyt álltak szülőföldjükért? Legyen vége a meghunyászkodásnak, eleget tűrtünk. Úgy kellett volna elpáholni őket, hogy ne legyen merszük többet Székelyföldön úgymond „provokálni". És ha ezért néhány akár börtönt is szenvedett volna el, hadd emlékeztessem Balogh urat, hogy mi ennél kevesebbért ennél többet szenvedtünk el a kommunistáktól.
De fordítsam a cikk miatti felháborodásomat mérsékeltebb hangnemre. Értem én, hogy a szerző miért nevezte provokációnak. Akár egyet is érthetek azzal (és azokkal az újságírókkal, akik más fórumokon hasonlóképp vélekedtek), hogy provokálták a magyarságot. Ennek a provokációnak azonban háttere van! A háttere pedig a prefektus, a csendőrség, a román civil szervezetek, pártok, egyház, sőt a városunk román képviselői is, akik megelőlegezték a sepsiszentgyörgyi tanács ülésén a szélsőségesek „elítélését".
A prefektus szép és sok részvevős, jelentéktelen rendbontással (értsd: a magyarok részéről) tarkított „együtt ünneplésnek” tekintette a nemzeti ünnepet Sepsiszentgyörgyön. „És ha azt skandálták az Új Jobboldaliak, hogy Székelyföld Románia, hát nem volt igazuk?” – így a prefektus. (Mivel a magyar csoport meg azt kiáltotta, hogy „Székelyföld nem Románia”). Balogh úr, ne adja a Gondviselőnk, hogy a mi némaságunk (akárcsak a nyugati határ menti városokban és Kolozsváron) a csendes megszállás stratégiája legyen a „provokálók" részéről és a mi rosszul választott taktikánk eredményeképpen.
Puskás Attila
Tisztelt Puskás Attila!
Véleményét oly mértékben tiszteletben tartjuk, hogy a Krónika vezércikkét bíráló írását annak ellenére is közzétesszük, hogy nem feltétlenül értünk egyet valamennyi megállapításával. Szerkesztőségünket ugyanis a klasszikus szakmai alaptétel vezérli: a hír szent, a vélemény szabad.
Köszönettel,
Rostás Szabolcs, vezető szerkesztő
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 23.
Senki nem cáfolt, de senki nem folytatta
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Dr. Stefano Bottoni, jelenkorkutató Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság kérdéskörben tartott előadást Nagyváradon. Szilágyi Aladár beszélgetések alkalmával tudományos pályájának fordulatairól, kutatói tapasztalatairól is faggatta a román levéltárak búvárlóját.
- Azt tudom, hogy vannak magyar kötődései – nem is akármilyenek – az édesanyja révén. De Stefano Bottoni bolognai történészhallgatónak hogyan került az érdeklődési körébe Közép-Kelet-Európa, azon belül Magyarország és Románia, illetve Erdély? - 1977 nyarán születtem Bolognában, vegyes házasságból. Édesanyám magyarországi magyar, ami a történet szempontjából talán nem érdektelen, édesapám pedig olasz volt. Ez egy klasszikus vegyes házasság, a 70-es évek elején gyakran fordultak elő, így lehetett legálisan emigrálni Magyarországról, több ezren használták ki ezt a lehetőséget. Én úgy ismerkedtem meg Magyarországgal, hogy már kicsi gyerekkorom óta minden nyaramat ott töltöttem. Tehát megtanultam a magyar nyelvet édesanyámtól, és volt egy rokoni, baráti köröm. Számomra a magyarországi kapcsolat teljesen élő volt a nyolcvanas évektől kezdve. A szakmai oldala, az egy többlépcsős folyamat. Mindig érdekelt a politika, a közélet, a történelem. Az iskolában kizárólag a humán és társadalomtudományos tárgyak érdekeltek, tizenévesen már elhatároztam: vagy újságíró, vagy történész leszek. Amikor a bolognai egyetemre kerültem, 1996-ban, akkor felerősödött ez az érdeklődés. Jelenkoros voltam, Európa történetével és kicsit közelebbről Kelet-Európa múltjával is kezdtem foglalkozni. A tanáraim is arra terelték a figyelmemet, többen is többször mondták: te jól tudsz egy olyan nyelvet, amelyik nálunk teljesen ismeretlen, jól ismered a térséget, használd ki ezt az előnyödet. A szakdolgozatom 2001-ben végül egy négyszáz oldalas könyv lett, akkor még komolyan vették ezt a feladatot. Majdnem két évet dolgoztam rajta. Összehasonlító kisebbségtörténetet írtam volt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek 1944 és 1950 közötti fejlődéséről, összevetettem a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai meg a szovjet kisebbségpolitikát.
- Javaslom, térjünk át váradi előadásának a tematikájára. Valóban ön volt az első és talán az egyetlen külföldi állampolgár, aki a CNSAS irattárába bejutott?
- Talán az elsők között, de nem az egyetlen, ez egy városi legenda. 2002 őszén pályáztam először a CNSAS-ba való bejutásra, akkor tettem le a doktori vizsgát. Elhatároztam, hogy nagy erővel nekimegyek a Magyar Autonóm Tartománynak és az erdélyi nemzetiségi politikának. Közlik velem, hogy rendben van a téma, lehet kutatni a magyar kisebbségi kérdést, de külföldi állampolgárok számára egy nagyon magas kutatási díjat állapítottak meg. 2002-ben egy román állampolgárnak egy millió régi lejt kellett fizetnie, külföldi állampolgárnak meg tizenhatot. Nem akarták elhinni, hogy akad egy olyan őrült, aki tizenhatmilliót akar befizetni azért, hogy bekerülhessen egy levéltárba. Nagy nehezen elintéztem, kaptam „chitanţát” és mentem vissza a levéltárba.
- Mennyire céltudatosan ment oda, avagy arra gondolt, először körülnéz, aztán kiválaszt valamilyen pászmát, amelyik érdekli?
- Igen, ez egy jó kérdés: Nekem volt egy eredeti kutatási témám, a Magyar Autonóm Tartomány. Viszont hamar kiderült számomra, hogy nem ilyen anyagokat adnak, mert az 1950-es években a Magyar Autonóm Tartomány mint olyan nem jelentett állambiztonsági kérdést, csak később lett az. Ami megváltoztatta a kutatásaim keretét, az az, hogy sokszor elsőként megkaptam sok 56-os periratot. S akkor kezdtem rájönni, hogy 1956 után egy olyan kisebbségpolitikai váltás következett be Romániában, ami nélkül nem értjük meg például a Bolyai Egyetemnek a felszámolását 1959-ben, vagy pedig a Magyar Autonóm Tartomány átszervezését 1960-61-ben. Amivel én ott szembesültem, az ledöbbentett. Én addig életemben nem találkoztam állambiztonsági iratokkal, illetve olvastam szaktanulmányokat, tudtam, hogy nagyjából hogyan kell kinéznie, de az iratok mögött emberek százainak a tragikus sorsára bukkantam.
- Javasolom, beszélgetésünk további fordulatainak adjuk a „román 56” munkacímet. Miért tartotta ezt – mint fogalmat – kiemelendőnek, hogy a magyar 56 mellett román 56-ról írjon?
- „Romániai 56” – talán ez pontosabb lenne, mert ebben benne van minden. Általában erdélyi 56-ról szoktak beszélni, de én ilyenkor mindig megállok, hiszen van egy olyan filológiai kérdés, hogy Temesvár nem Erdély, Várad se, Szatmár se. A másik az, hogy van egy romániai 56, ami nagyrészt független az itteni magyar fiatalság egy részének a megmozdulásaitól. Magyarázom: azt tudjuk, hogy például Bukarestben egészen komoly diákmozgalom kezdett volna kibontakozni november elején, tüntetést is szerveztek, ami azért nem lehetett sikeres, mert a Securitate már október végén lefüleli az egészet. November első napjaiban, amikor több százan találkoznának az egyetem előtt, a népi milícia, az UTM-nek a rohamosztagai, a munkásőrség mindenkit letartóztat, sok diákot brutálisan bántalmaz, és ellehetetleníti a tervezett szolidaritási tüntetést. Ebből születik egy nagyobb politikai per, néhány hallgatót, köztük Paul Gomát is akkor ítélik el. Iași-ban is volt egy kisebb megmozdulás. Azért fontos a romániai 56, mert olyan megtorlásrendszer alakul ki miatta, ami egészen 1964-ig kísérti az országot, és ami csak részben kötődik a magyarországi folyamatokhoz. Hogy egyebet ne említsek, Biszku Bélát és Alexandru Drăghici-et szinte ugyanazon a napon nevezik ki belügyminiszternek 1957. február végén. Akkor, amikor beindul a nagy henger. - Gondolom, minden szempontból nehéz feladat volt a költő Szilágyi Domokos ügyével foglalkoznia. Habozott-e, konzultált-e valakivel, mielőtt a nyilvánosságra hozta a dokumentumokat? Utólag tapasztalhatta, hogy mekkora kavart okozott, és milyen sokféleképpen reagált a közvélemény a publikálás tényére.
- Évekig haboztam, és a fél világgal konzultáltam emiatt. Persze, volt egy előző esetem, Sütő András ügye, amiben csak az iratokra hagyatkoztam. Bizonyos értelemben jól tettem, mert – ne értsenek félre – a transzilván legendák világa eléggé félrevitte volna a dolgokat. Én akkor kizárólag a közgyűjteményekben fellelhető, mindenki számára hozzáférhető okmányokat használtam fel, és megírtam azt a tanulmányt, ami elég nagy port kavart 2005-ben. Paradox jelenség a következő: akkor teljesen polarizálódott a közvélemény. Volt, aki elfogadta, igen, mi tudtuk Sütő Andrásról, hogy volt neki egy ilyen „előélete”, és volt egy hangos és befolyásos kisebbség, amelyik nemcsak hogy nem fogadta el, hanem a legnagyobb elutasításban részesített, pont emiatt. Én előtte úgy gondoltam, ez egy szakmai munka, nem közéleti elszámolás, nekem semmi közöm hozzá. Egyszerűen ez az eset rávilágított bizonyos mechanizmusokra. Körülbelül hetven írás született a Sütő-cikk után, hónapokig jelentek meg a különböző sajtóorgánumokban Magyarországon és Erdélyben. Amikor egy évvel később előkerült a Szilágyi Domokos ügye, én már tudtam, többen is azonosították, egymástól függetlenül. Tehát egyértelmű volt ez az összefüggés. Én közzétettem ezt az anyagot – ez nem is volt tanulmány, mert nem volt annyi anyag, összesen 13 jelentésről van szó különböző korszakokból. Ez az volt, amit én három egymástól független megfigyelési dossziékból láttam. Merem állítani: a legnagyobb körültekintéssel jártam el, a szöveget is nem tudom, hányszor ellenőriztük. 2006 szeptemberében jelent meg az a pár oldalas szöveg, amit a költő utolsó élettársa, Nagy Mária, valamint Szilágyi Domokos öccse, Kálmán is jóváhagyott, hosszas konzultációk után.
- Én csak azt akartam elérni, hogy foglalkozzanak ezzel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a kollaboráció tematikáját, másrészt egy nagy embernek, legyen költő, legyen író, legyen szobrász, bárki, az életrajzkutatásában ezeket a mozzanatokat bele kell építeni, mert nem függetlenek az egyébként nagyszerű életműtől.
- Meg kell mondanom, ezután néhány évig azért nem foglalkoztam ilyen ügyekkel, mert az elutasítás, sőt ami még rosszabb: a közöny mutatkozott igen erősnek. Valahogy úgy gondoltam, ha ti erdélyiek nem akartok a közelmúlt kellemetlen oldalával semmit se kezdeni, nem az én dolgom, én elvagyok, kutatnivalóm van bőven. Akkor kezdtem bele a két ország belügyi együttműködésének kutatásába, amiből két hosszabb tanulmány is született. Befejeztem a székely autonómiáról írt könyvemet, ami 2008-ban jelent meg Sztálin a székelyeknél címmel. Azóta is hiába várom hogy irodalomtörténészek és esztéták Sütő vagy Szilágyi Domokos egyes emblematikus szövegeit akár egy hermeneutikai vizsgálat tárgyává tegyék. Nem tette senki. Vagy nem merte, vagy nem akarta. Rendkívül erős az öncezúra, és ezzel sem tudok mit kezdeni, mint empatikus kívülálló. Nyilván, ahogy Sütő András fogalmazta a tanulmányomra reagálva, én csupán „marslakó” vagyok, bár talán kevésbé vagyok az ma, mint tíz, tizenegy évvel ezelőtt. Amikor még tényleg nem ismert senki, és én csak úgy belecsöppentem. Mostanára úgy vélem, valamit letettem az asztalra, bárhogy vélekednek a kutatásaimról, de én nem akarok egy botrányhős lenni ebben a dologban. Én akkor próbáltam rávilágítani valamire, s kimondottan azzal a szándékkal tettem, hogy… folytassátok, értelmezzétek ti is a jelenséget, vagy cáfoljatok meg. Senki nem cáfolt, de senki nem folytatta.
- Hadd térjünk vissza néhány kérdés erejéig az 56 utáni történésekre. Vannak-e már viszonylag pontos adatok a kivégzettek, az elítéltek, vagy „csak” bírói ítélet nélkül fogva tartottak számát illetően? Hiszen eltérő információk olvashatóak erről.
- Vannak adatok, de meg kell határozni, mit értünk „56” alatt. Ha 56 alatt azt értjük, hogy megvizsgáljuk, egy adott évben hány embert ítéltek el a hadbíróságok politikai ügyekben, akkor pontos, számszerű adatokat mondhatunk. Tudjuk, hogy 1958-ban van a rekord, azt hiszem, 4200, 1959-ben júliusig további háromezer, vannak ilyen statisztikák. Tudjuk, hogy három év alatt több mint tízezer ítélet született országszerte. Azt is tudjuk, hány embert tartóztattak le. Majdnem 30 ezret, 1956 novembere és 1962 között, utána már jóval kevesebbet. Mindig vitatkoznék azokkal, akik „magyar 56”-ot emlegetnek Romániában. Egyrészt voltak perek, amelyeknek egyaránt voltak román és magyar elítéltjei, de voltak olyanok is, mint Marosvásárhelyen az a bizonyos Faliboga-ügy, az tiszta 1956-os per, románokat ítéltek el, a több mint 60 tagú csoportnak csupán két magyar tagja volt, az egyik Frunda Károly, Frunda György édesapja. Erről nem tudunk semmit, még a román közvélemény sem. Az egész romániai, erdélyi 56 még mindig nincs kellően feldogozva, elégedetlen vagyok a saját és az erdélyi, vagy román kollégáim teljesítményével. Itt van a legnagyobb, célzott politikai megtorlás, s még egyszer hangsúlyozom: nem csak magyar vonatkozásban. És vannak fontosabb perek, ügyek, amiket ma már nyugodtan lehet kutatni. Bukarestben, a CNSAS-nál nagyon jól lehet kutatni, még a Pitești-en található katonai levéltárban is. Mit jelent 56? Tudjuk, hogy mi történt, de nagyon sok mozzanat nincs még kiderítve. Az a kérdés is felvetődik, van-e értelme politikai ügyeket szétválasztani nem politikai ügyektől? Rengeteg embert ítélnek el például gazdasági bűncselekményekért. Ez azért van, mert sokszor nem akarnak politikai ügyeket kreálni. 1956 után kezdődik az a folyamat, amit Ceaușescu majdnem tökéletesre fejleszt: nincsenek politikai ügyek, hanem XY-t elkapják, mint pedofilt, homoszexuálist, üzérkedőt, valutát, aranyat adott el illegálisan stb., és így osztogatják a két, három, négy, öt év börtönbüntetéseket. Vagy könnyű volt korrupció miatt valakit elítélni, hiszen Románia akkor is korrupt ország volt. Egy-egy korrupcióval vádolt állami hivatalnok tíz, tizenöt, húsz évet is kapott az 1950-es évek végén. Drákói módon szigorították a gazdasági bűncselekményekért járó büntetési tételeket, több embert ítélnek halálra, többnyire ki is végzik őket. Nagyon sokan kapnak 20-25 évet, és gyakran nem szabadulnak 1964-ben, az amnesztia kihirdetésekor, mert az nem a köztörvényesekre, csak a politikai foglyokra vonatkozik.
- A börtön- és a lágeréletről már sok memoár, interjú jelent meg, de még rengeteg feltáratlan dolog van. Az 58 nyarán kitört szamosújvári börtönlázadást feldolgozta-e valaki? - Komolyan nem. Megjelent előbb románul, majd magyarul is Alexandru Maier könyve, Orvos voltam Szamosújváron címmel. Sokan emlékeznek erre, van egy nagy memoárirodalma, de azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor történt. Egyesek szerint június 14-én, mások szerint július 14-én. Meg kellene nézni az iratokat. Ezzel egy gond van, a börtönparancsnokságok iratai nagyon korlátozottan kutathatóak. A börtön- és lágerparancsnokok valóságos hóhérok voltak, hozzájuk képest a tartományi igazgatóságokon, vagy kulturális téren dolgozó szekusok úriemberek. Ők már ritkán vernek az 1950-es évek végén, inkább csak kihallgatnak, vagy irányítják a hálózatot. Ami a román börtönvilágban ment az 1960-as évek közepéig, az rendkívül brutális volt. Azt szoktam mondani a magyarországi hallgatóságnak, hogy ami itt volt, az Recsk szorozva tízzel vagy hússzal. Ezzel nem akarom relativizálni Recsket, de a magyar börtönvilág nem ismer olyan fogalmakat, mint a folyamatos botozás. A legkegyetlenebbek a pitești-i börtönőrök voltak (Szerk. megj.: kínzással, megalázással próbálták „átnevelni” áldozataikat, fogolytársaikat is arra kényszerítették, hogy részt vegyenek benne). Nem is tudom, hogyan lehetett túlélni, nagyjából épen kijönni onnan. És gondoljunk a máramarosszigeti börtönre, ahol az éheztetés, az éhhalál egyfajta programmá avanzsált. Oda gyűjtötték a múlt rendszer fontos embereit, akiket ki kellett végezni, nem szó szerint, hanem éhenhalatás útján. A román gulág az valóban helytálló kifejezés, mert Európában –Albánia kivételével – azt a brutális terrort, mint amilyet a román kommunisták bevezettek, csak a Szovjetunióban múlták felül.
Szilágyi Aladár
Erdélyi Riport (Nagyvárad),
2014. február 1.
Káoszt okozhat az igazságügyben az új Btk.
Legalább száz nagykorrupciós per dossziéja zárulhatna le kivizsgálás nélkül az új büntető törvénykönyv (Btk.) és az új büntetőeljárási törvénykönyv (Be.) szombati életbe lépése után. Ráadásul a bűncselekménnyel gyanúsított személyeket lehallgatásuk előtt értesíteni kell megfigyelésük beindulásáról.
A bűnözők „szerencseszáma”
A lehallgatásokat új büntetőeljárási törvénykönyv 140. cikkelye teszi feleslegessé. A paragrafus szerint ugyanis az ügyészek csupán a bűnvádi eljárás megkezdése után kezdhetik el a gyanúsított megfigyelését. Mivel a bűnvádi eljárás megkezdéséről kötelesek értesíteni a gyanúsítottat, a célszemély már tudatában lesz annak, hogy bármikor lehallgathatják, így érthetően óvatos lesz.
Ez a cikkely igen nagy mértékben hátráltatja a korrupcióellenes ügyészség munkáját, hiszen a lehallgatások éppen a bűnvádi kivizsgálás alapját képezik. Ezzel szinte követhetetlenné válnak a korrupciós, pénzmosási, adócsalási, sikkasztási akciók, a közpénzek politikai kliensekkel kötött szerződések alapján történő elosztása – hívták fel a figyelmét az új törvénykönyvek életbe lépése előtt az érintett intézmények.
Az új Btk. számos súlyos bűntény esetében jelentősen csökkentette a kiszabható büntetéseket. Így például a rendkívül súlyos következményekkel járó csalás esetében az eddigi büntetés felső határa húsz év volt – ezt most öt évre csökkentenék, még akkor is, hogy a károk a közvagyont érintenék. Azaz több száz millióval is meg lehetne károsítani az állami intézményeket, mert a kiszabható börtönbüntetés csak egy és öt év között mozog.
Kisebb büntetések, rövidebb elévülés
A módosítások életbe lépését követően az igazságszolgáltatási szervek számára igen nagy gondot okozna az elévülési határidők kiszámítása a büntetések drasztikus csökkentését követően, hiszen a húsz évről öt évre csökkent büntetések esetében az elévülési határidő is tizenöt évről öt évre csökken. Mindez valóságos káoszt idézhet elő a rendszerben. Ráadásul az államot megkárosító számos csalásra csupán évekkel a tett elkövetését követően derül fény, így az elévülési határidő leszűkítésével nyilvánvalóan nem lehetne felelősségre vonni a tetteseket.
Csupán az korrupcióellenes ügyészség (DNA) esetében több mint 30 bűnvádi eljárást kellene beszüntetni elévülés miatt, 12 ügyet már 2014-ben, 23 dossziét pedig legkésőbb 2015-ben kellene véglegesíteni. Ráadásul a DNA által már beindított ügycsomók közül 64 elévülne. Szakemberek szerint az ily módon záruló kivizsgálások száma a százat is meghaladhatja.
Így például be kellene fejezni a bűnvádi kivizsgálást a korrupcióval vádolt Miron Mitrea szenátor és a Vrancea megyei tanács elnöke, Marian Oprișan esetében, megszabadulhatna a büntetéstől a 2000 és 2003 között az országos vasúttársaságot vezető Mihai Necolaiciuc, aki jelentős károkat okozott a vállalatnak.
De nem csak bűnvádi dossziék évülnek ily módon el, hanem – a büntetések lerövidítése miatt – több ezren szabadulhatnak idő előtt a börtönökből. Aki például csalásért 15 évet kapott, ha ebből öt évet letöltött, akkor február elsején szabadulhat.
150 bíró, 350 törvényszéki jegyző
A módosított büntető törvénykönyv alkalmazását jelentősen megnehezítené a személyzethiány is. Ahhoz, hogy az előírásokat megfelelőképpen alkalmazhassák, legalább 150 bíróra és 350 törvényszéki jegyzőre lenne szükség. A régi büntető törvénykönyv értelmében ugyanis a bírának vagy az ügyésznek csak akkor kellett bizonyítási eljárást alkalmazniuk, ha azt az igazság felderítése szükségessége tette. A változtatások értelmében azonban ehhez az eljáráshoz kell folyamodniuk, valahányszor a vádlott ezt kéri. Mindez természetesen jelentősen elhúzhatja az ügycsomók megoldását, hiszen a bizonyítási eljárások sok idő vesznek igénybe, költségesek is.
Ráadásul az igazságszolgáltatás rendszer anyagilag nincs felkészülve az új büntető törvénykönyvnek megfelelően létesítendő új struktúrák finanszírozására.
Újságírók – az ártatlanság vélelme nélkül
De a változtatások megnehezítenék az újságírók dolgát is, mivel a módosítások között szerepel a sértés és a rágalmazás büntethetősége is. A változtatások értelmében megbüntetnék a leleplezéseik hitelességét nem igazoló újságírót. A sajtóst tehát helyből bűnösnek kiáltanák ki, esetükben már nem alkalmaznák az ártatlanság vélelmét, hiszen maguknak kell bebizonyítaniuk ártatlanságukat. A jogállamban először közlik a bűnösséget bizonyító adatokat, vádlottnak pedig ezekkel szemben kellene védekeznie.
Az új büntető törvénykönyvben már nem szerepelne számos súlyos vétség sem. Kimaradna belőle például a nemzetgazdasági aláaknázásának bűne, számos súlyos bűntény esetében pedig már nem büntetnék a szándékot. Mindennek megfelelően a nemzetgazdaság aláaknázásáért börtönbe kerülők most ismét szabadlábra kerülnének.
Számos olyan bűnvádi ügycsomó is létezik, amelyek esetében a vádlottakat első fokon már elítélték, a végérvényes ítéletnél viszont enyhébb büntetések születnének a módosításoknak megfelelően.
Jogi szakértők szerint az új büntető törvénykönyvnek megfelelően február elsejétől az elítélt politikusok jelentős része már szabadlábra kerülhetne, hiszen büntetéseik nagymértékben lerövidültek. A szolgálati visszaélés, a szolgálati hanyagság miatt börtönbüntetésüket töltők voltaképpen máris szabadnak érezhetnék magukat. Így például szabadlábra kerülhetne többek között Cătălin Voicu, Vasile Duţa és Emilian Cutean is.
maszol.ro,
2014. február 28.
Az RMDSZ feltételei: a jelképek szabad használata és az orvosi magyar tagozata
A miniszteri és egyéb tisztségek mellett a jelképek szabad használatát és a magyar nyelvű orvosi egyetemet is kérni fogja az RMDSZ, ha vezetői úgy döntenek, hogy belépnek a kormányba – közölte tegnap a hotnews.ro hírportál. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy belépnek a kormányba: már tárgyaltak erről az önkormányzati vezetőkkel, de dönteni szombaton fognak.
A fővárosi sajtó szerint a magyarok a művelődési és a környezetvédelmi tárcát kérik az alakuló kormányban. Bizalmas értesülésekre hivatkozva közlik, hogy a székelyföldi megyék részéről nagy nyomás tapasztalható a több tucat székelyzászló-per leállítására, és – véletlenül vagy sem – a fejlesztési minisztérium éppen azon a napon bocsátotta közvitára az önkormányzati jelképekre vonatkozó törvénytervezetet, amikor az NLP Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert jelölte kormányfő-helyettesnek.
Ekkor kezdődött az SZLSZ szakadásához vezető válság – emlékeztetnek. További érdekes véletlen, hogy február 25-én a képviselőházban az SZDP-s honatyák szavazataival fogadták el a magyar nyelvű állami egyetemi szakok létrehozását megkönnyítő RMDSZ-es törvénymódosítást. Emiatt bukott meg 2012 tavaszán az Ungureanu-kormány, ugyanennek az SZDP-nek a szavazataival.
Még furcsább, hogy ezzel az SZLSZ-kormány egy tavaly decemberi rendeletét hatálytalanították. A frissen uralomra került Victor Ponta kormányfő volt az, aki az Ungureanu-kormánynak a magyar orvosképzést segítő rendeletét hatálytalanította, ezért nem is sikerült önálló magyar tagozatot létrehozni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 15.
Magyar állampolgárok belépését akadályozza Bukarest
Szélsőségesnek nyilvánított magyar állampolgárok számára tiltotta meg a román belügyminisztérium, hogy belépjenek Románia területére.
Monica Dajbog, a bukaresti tárca szóvivője péntek esti sajtótájékoztatóján bejelentette, a minisztérium intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy bizonyos, Romániában szélsőséges tevékenységet folytató magyar állampolgárok ne léphessenek be az országba. Esetükben a román hatóságok bűnvádi eljárást is kezdeményeztek a bukaresti főügyészségen, mivel úgy ítélték meg, hogy eddigi tevékenységük veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára.
Mindössze néhány perces tájékoztatóján – amelyen az újságírók nem tehettek fel kérdéseket – a tárca illetékese nem nevezte meg, hogy pontosan kik ellen foganatosították az intézkedéseket. Mindössze annyit árult el, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Magyar Gárda és a Betyársereg tagjairól van szó. Az érintettek kapcsán foganatosított intézkedésekről Bukarest ugyancsak pénteken tájékoztatja a magyar hatóságokat.
Traian Băsescu államfő csütörtökön a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Az elnök aznap megbeszélést folytatott Victor Ponta kormányfővel arról, miképp lehetne olyan jogszabályokat hozni, amelyekkel megakadályozhatnák a külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységét.
Băsescu kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva. Bár a napokban az államfő és a miniszterelnök is azt harangozta be, hogy pénteken Gabriel Oprea belügyminiszter fog bejelentést tenni a magyarországi szélsőségesekkel szemben tervezett ellenlépésekről, a tárca végül a szóvivőjét küldte a nyilvánosság elé.
Meg fogják vizsgálni, indokolt-e a lépés
Kaleta Gábor A magyar kormányzat meg fogja vizsgálni, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem indokolják, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatta pénteken az MTI-t a magyar külügyminisztérium sajtófőnöke.
Kaleta Gábor a román belügyminisztérium közleményére reagált, amely szerint több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén.
A sajtófőnök hangsúlyozta, hogy a román hatóságok nem nevezték meg azokat a személyeket, akiket érint az intézkedés. Azt ígérték, hogy a jövő héten közlik a neveket.
Ebben a helyzetben a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, hogy kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vagyis a román fél részletes tájékoztatására várunk – mondta Kaleta Gábor.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 17.
Magyar állampolgárokat tiltottak ki Romániából
Az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított büntetőjogi eljárást a Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyészség (DIICOT) olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában – közölte pénteken a DIICOT.
„Alaposan gyanítható, hogy 2013–2014-ben a Jobbikot népszerűsítő több romániai rendezvényen revizionista, szeparatista, az alkotmányos rend elleni nyilatkozatok hangzottak el” – olvasható az ügyészség közleményében.
A vádhatóság a román büntető törvénykönyv 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésére irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. Ugyanaz a cikkely az alkotmányos rend elleni fegyveres támadásért 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztést irányoz elő.
Előzőleg a belügyminisztérium szóvivője bejelentette: „szélsőséges tevékenységük” miatt megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. Neveket nem közölt, csak azt, hogy a kitiltott magyar állampolgárok a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában.
A belügyminisztérium szóvivője hozzátette: Vona Gábor, a Jobbik elnöke ellen büntetőjogi eljárás indult, de erről részleteket nem közölt. A DIICOT közleménye azt követően jelent meg, hogy a román média érdeklődött a vádhatóságnál: milyen ügyben vizsgálódnak Vona Gábor ellen. A kommüniké nem említi név szerint a Jobbik elnökét, és az sem derül ki belőle, hogy a gyanúsítottak magyar állampolgárok-e.
Mint ismeretes, Traian Băsescu államfő kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából, az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva.
Magyarországot még nem értesítették
„Magyarország nem kapott semmilyen értesítést a román kormány részéről, hogy megtiltották volna magyar állampolgárok beutazását Romániába” – közölte szombaton Sepsiszentgyörgyön a sajtó érdeklődésére Németh Zsolt. A külügyi államtitkár leszögezte, ha ez megtörténik, vizsgálatuk tárgya arra fog irányulni, hogy összhangban áll-e a román kormány döntése az ország európai és nemzetközi kötelezettségeivel.
Németh Zsolt szerint ugyanakkor jelenleg a magyar–román kapcsolatok legfontosabb eseménye, hogy az RMDSZ kormányra került. „Ha Romániában az RMDSZ kormányra kerülése elő fog segíteni egy nagyobb fokú stabilitást az országon belül, akkor az biztos, hogy jótékony hatással lesz a román–magyar kapcsolatokra. Konjunkturális kérdésekkel én nem szoktam foglalkozni” – fogalmazott az államtitkár.
Egy nappal korábban a Külügyminisztérium sajtófőnöke, Kaleta Gábor is úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a román hatóságok nem nevezték meg azokat a személyeket, akiket érint az intézkedés, elmondása szerint azt ígérték, hogy a héten közlik a neveket. „Ebben a helyzetben, a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja hogy kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vagyis a román fél részletes tájékoztatására várunk” –mondta Kaleta Gábor.
Megdöbbent a Jobbik
„A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a párt politikusait kitiltották Romániából, mivel szerintük hasonló lépésre semmilyen okot nem adtak” – Pál Gábor, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken este az MTI megkeresésére reagált így.
A Jobbik szóvivője elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen „pártjuk tagjai nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé”. Pál Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy Vona Gábor pártelnök március 15-ei budapesti beszéde, valamint az általa Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita létrejötte előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 18.
Kincskeresés a leomlott várfalak alatt
Az Erdélyi bárka című könyv bemutatója
Csütörtök délután a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében a Pakson élő Serdült Benke Éva magyartanár legújabb kötetét, a szekszárdi Babits Kiadónál megjelent Erdélyi bárka című esszéfüzért ismertették. A háromszéki születésű szerző szentivánlaborfalvi gyermekkor után került Marosvásárhelyre, innen települt át '79-ben Magyarországra.
A vetített képes időutazásban részletes, kiegészítő magyarázattal szolgáló Balás Árpád földrajztanár, helytörténész szerint e könyv tömör erdélyi történelem. A telt házas közönséget azokon a helyszíneken kalauzolta végig, ahol a szerző is megfordult, fotókon is megörökítve a múlt örökségéből fennmaradt porladó történelmet. A koronavárosoktól (Huszt, Técső, Visk, Hosszúmező, Máramarossziget) Nagyenyedig, Barcaföldvártól Oravicáig, Abrudbányától Zalatnáig kísér az előadó, de a történelmi Bánság is jelen van, Pankota, Világos, Alkenyér, Sibot, Kenyérmező, a Majtényi sík ugyancsak. Feltűnik a vízzel elárasztott Bözödújfalu, majd Marosvécs, és Marosvásárhelyen át Kerelőszentpálig hosszú utat tesznek meg a jelenlevők a másfél órás tartalmas előadás során. A helytörténész szerint a múltunkat meg kell őrizni, mert a történelem nem mögöttünk, hanem alattunk van.
A történelmi és művelődéstörténeti esszéket tartalmazó kötet a kisebbségi sorban élő magyarság sorsdöntő eseményeit mutatja be a 16. századtól a 20. század végéig. A Rekviem egy temetőért, Ahol a történelem ollója csattogott, Amikor egy város kiáltott, Az erdélyi szellem fáklyavivői, a Telekiek, Kastélyok és kastélylakók, Sorsok Kerelőszentpálon megannyi kiáltó fejezetcím. Erdélyhez kötődő személyiségek neve visszhangzik, melyeket a szerző, alapos kutatómunka során, a következő generációkra is gondolva gyűjtött össze: a Rákócziak, Báthoriak, Hallerek, Telekiek, Bethlenek, Bornemiszák mellett Petőfi Sándor, Déryné, Prielle Kornélia, Kántorné, Szigligeti, Csokonai, Csíky Gergely és még sokan mások.
Haller Béla tanár, a Castellum Alapítvány elnöke, mint mondta, a Haller családról kellett volna reflektáljon, de számára nehéz régi dolgokat szépen egybefonni, főleg, ha a valamikor virágkorát élt kastély, melyből részletek suhantak végig a kivetítőn, most a végromlás szélére került. A múlt és jelen fájdalmas találkozása ez a könyv. Célratörő, tudományos, de nem tudálékos, érzelmes, de nem érzelgős. Szerinte ez jellegzetesen női könyv, mert a nők különösképpen fájlalják az elmúlt életet, amelyet a vad erőszak pusztított el, és a végtisztesség mindannyiszor elmaradt. Amint a könyv szerzője is írta a nürnbergi patrícius családból arisztokratákká vált Haller családról: "Négyszáz év alatt létrehoztak nemzeti értékeket, melyeknek most szomorú romlását tehetetlenül nézi a közömbös jövő".
– Miért Erdélyi bárka a könyv címe? – kérdeztük az est izgalmától felszabadultan mosolygó szerzőt.
– Amikor azon gondolkodtam, mennyi mindent kellene megőrizni az utókornak, Nagy László költő szavaival élve "átmenteni a túlsó partra", Kányádi Sándor Noé bárkája felé című verse jutott eszembe. A költő engedélyét kértem, hadd szerepeljen a vers is a könyv elején a címválasztás alátámasztásaként.
– Mi volt az esszékötet megírásának az indíttatása?
– Középiskolai tanárként Magyarországon ébredtem rá történelmi jellegű hiányosságaimra. Olykor, ha az anyaországiak erdélyi vonatkozású kérdéseket tettek fel, csak alapos dokumentálódás után mertem választ adni, hogy precíz legyen. Nem vagyok történelemtanár, de középiskolai magyartanárként meg kellett értenem a történelmi korok összefonódását ahhoz, hogy az irodalmat kellőképp tolmácsolhassam a diákoknak, ezért sokat olvastam. 2002-es nyugdíjazásom után lett elegendő időm kutatni, és immár a harmadik könyvet is megírni.
– A meglátogatott, lefotózott erdélyi helyszínek levéltárait is igénybe kellett venni?
– Szerencsés vagyok, ugyanis Pakson könyvtárközi kölcsönzés útján bármit meghozatnak. A szekszárdi könyvtárban kutattam a Hallerek múltja iránt, de a Széchényi könyvtárnak is gyakori látogatója voltam és vagyok. Ugyanakkor elég sok családi, személyes jellegű okiratot kaptam Haller Ilona grófnő fiától, de Teleki Julianna jóvoltából is értékes családi okmányok birtokába juthattam.
– Mennyi kutatómunka áll az Erdélyi bárka mögött?
– Hozzávetőleg 5-6 év alatt született meg. Szekszárdon negyedévente jelenik meg az Átalvető című folyóirat, melyet egy Marosvásárhelyen végzett orvos szerkeszt. Tizenöt éve közlik a főleg erdélyiekkel foglalkozó írásaimat, melyek e könyv összeállítását is nagyban elősegítették.
A Láncra kötött emlékezés című fejezetben a földvári haláltábor magyarellenes megtorlása nyomán több ezer, jeltelen sírban nyugvó áldozatnak állít emléket a szerző. "A városka fölött még látható várromok jól őrzik titkukat, a jelen semmit se tud a múltról. Földút tér balra, még nem látni semmi emlékhelyet... Az út gödrökkel teli, talán éppen a tömegsír fölött vezet. Itt vége van minden útnak."
A Kárpátok vármaradványai alatti múlt kincseit kutató szerző a határon túlról munkálkodik nyelvünk, nemzeti értékeink, történelmi, művelődéstörténeti emlékeink megőrzése érdekében. Szellemi tevékenységét csönd és méltóságteljes alázat övezi.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely),
2014. április 2.
Autonómiatervezet: kinek áprilisi tréfa, kinek valóság
„Ma reggel megkaptuk az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezetét. A mellékelt levélben felkértek, hogy véleményezzük a dokumentumot, és közlik azt is, hogy a közös műhelymunka során megszülető tervezetet a román parlament elé terjesztik” – jelentette be tegnap sajtótájékoztatóján Sánta Imre, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke. Majd rövid hatásszünet után hozzáfűzte: közlése április elsejei tréfa, sajnos, a „bombahír” tulajdonképpen csak vicc.
Sánta Imre kifejtette: bolondok napi beugratásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy érthetetlen az RMDSZ titkolózása az autonómiatörvény-tervezet körül, és értelmezhetetlen Borbély László politikai alelnök elmúlt hét végi nyilatkozata is, amelyből gyakorlatilag semmi sem derült ki. „Egyelőre annyit tudunk, hogy talán létezik egy dokumentum, amely 18 oldalas, és amely esetében megígérték, hogy decemberben közvitára bocsátják. Áprilisban járunk, és semmit sem hallani róla, ez arra ad okot, hogy a létezésében is kételkedjünk” – mondotta. Hangsúlyozta, nem szégyen, hogy nincs, mondják meg, hogy nem tudnak egy ilyen tervezetet elkészíteni – annál nagyobb szégyen azonban az ígéretek be nem tartása. Ilyen körülmények között nem vehető komolyan az RMDSZ szándéka, tavaly a székely szabadság napján nemcsak hogy nem vett részt hivatalosan a szövetség, de el is határolódtak a rendezvénytől, idén tessék-lássék módon volt jelen magánemberként néhány tisztségviselőjük. A Székely Nemzeti Tanács statútumtervezetét sem támogatták, pedig az megjárta a parlamentet is, másfél évvel ezelőtt, amikor lehetőségük lett volna megvédeni a szenátusban, nem tették, kivonultak. „Mindezek után az a következtetés fogalmazódik meg bennem, hogy nem gondolják komolyan, ismét kampánytémává silányítják az autonómia kérdését, és ez nagy kár a közösség szempontjából” – mondotta. Kiemelte azonban: van másik megoldás, az EMNT és EMNP közvitára bocsátotta a maga autonómiaelképzelését, ez megtalálható az interneten (neppart.eu/nyilvanos-vitara-bocsatotta-autonomiakoncepciojat-a-neppart.html), véleményezhetik politikai vagy civil szervezetek, a szakma képviselői, de egyszerű emberek is. A csomagban szerepel a Bakk Miklós által kidolgozott kerettörvény a régiókról, egy törvénytervezet Székelyföld különleges jogállásáról, és ehhez kapcsolódik, szerves része az SZNT által kidolgozott székelyföldi autonómiastatútum-tervezet. Az EMNT–EMNP kezdeményezésére egy karaván is útnak indul, feladatuk lesz szélesebb körben is megismertetni autonómiaelképzeléseiket.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 30.
Megmentőre vár a Makovecz tervezte csíki Millenium-templom
Jelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede Makovecz Imre tervei alapján épült csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya.
Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat, az illetékesek szerint a tornyot ékesítő keresztek is javításra szorulnak. „Több helyen is kénytelenek voltunk leverni a vakolatot, mert a beszivárgott víz miatt az felpuffadt és veszélyessé vált” – fejtette ki Darvas Kozma József a hónapokkal ezelőtt elvégzett beavatkozásról.
A Szent Kereszt plébánia címzetes esperese arról is beszámolt, hogy a keresztek kibontásakor azt tapasztalták, hogy az építkezés alatt használt deszka zsaluk bennük maradtak, ezek pedig az évek során nedvességgel megszívták magukat és korhadni kezdtek.
Emellett a téli fagy miatt a réseken beszivárgott víz belülről feszítette a szóba forgó épületelemeket, emiatt elkezdett lepattogni ezekről is a vakolat. „Még tavaly kibontottuk a keresztek belsejét, és kitakarítottuk, ennél többet egyelőre nem tehetünk" - magyarázta az esperes.
Jóváhagyás nélkül nem dolgozhatnak
A templom keleti tornyán is jelentkeztek már a hibák, ezeket viszont sikerült kijavítani. Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronnyal is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen jellegű beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki.
„Tavaly októberben kaptuk a hírt, miszerint a Magyar kormány felkarolja az alapítvány működését, amely a neves építész hagyatékáért felel" – hangsúlyozta az esperes. Hozzátette, ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek a feltételeit is közlik a plébániával. „Mi jeleztük igényünket és a kialakult helyzetet. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk" – mondja az egyházi méltóság.
Három éve jött létre a Makovecz alapítvány
2011 októberében a „nemzet építésze" halálát követő napokban az örökösök alapítvány létrehozását kezdeményezték – derül ki az alapítási dokumentumokból. Mivel az örökösök, a család tagjai között nincsenek építészek, így az alapítvány tagjai közé a család képviselőin kívül olyan személyiségeket kértek fel közreműködésre, akiknek a személye garancia a szakmai és szellemi tartalom vitathatatlan képviseletére.
Az Alapítvány célja részben Makovecz Imre építészi-tervezői szellemi hagyatékának, az annak részét képező szerzői jogi művek és egyéb alkotások – tervek, írásművek, hanganyagok – felkutatása, összegyűjtése, tudományos-szakmai feldolgozása és gondozása, Makovecz Imre alkotói életművének megőrzése.
Ugyanakkor az alapítvány céljai közé tartozik az elismert építész által tervezett épületek, mint a magyar kulturális örökség részeinek nyilvántartásba vétele, helyi, illetve műemléki védelem alá helyeztetésének kezdeményezése és katalogizálása Magyarország határain belül és azon kívül is, és ezen épületek fennmaradásához, eredeti állapotukban való megmaradásához támogatás nyújtás.
A Millenium-templom tervezését Makovecz Imre egyébként díjmentesen vállalta el. Az építőművész tanítványát, Bogos Ernő csíkszeredai építészt kérte meg a részletes terv kidolgozására – tudhatjuk meg a Szent Kereszt plébánia internetes honlapján olvasható adatokból. Az építésnek 2001 szeptemberében kezdtek neki, és két év alatt be is fejezték. A templomot 2003. október 18-án Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
Rédai Botond. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 2.
Jelentősen megrongálódott a csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya
Jelentősen megrongálódott a több mint egy évtizede Makovecz Imre tervei alapján épült csíkszeredai Millenium-templom nyugati tornya. Az épületrész kiterjedt szakaszán lehullott a vakolat. A templom keleti tornyán is jelentkeztek már a hibák, ezeket viszont sikerült kijavítani.
Hasonlóképpen jártak volna el a nyugati toronnyal is, ám tavaly azt az értesítést kapták, hogy saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen jellegű beavatkozást az épületen, a javításnak kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak neki.
Most ott tartunk, hogy a csíkiak ígéretet kaptak az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek feltételeit is közlik a plébániával.
Háromszék / Főtér.ro. Erdély.ma
2014. június 25.
Strasbourgban is felfigyeltek (Autonómiapárti önkormányzati határozatok)
Minden székelyföldi önkormányzati testületben, ahol legalább egy tanácstaggal rendelkezik, kérni fogja az autonómiapárti önkormányzati határozat elfogadását a Magyar Polgári Párt az elkövetkező napokban – jelentette be Biró Zsolt MPP-elnök tegnap Marosvásárhelyen, hangsúlyozva a határozatok nemzetközi vonzatait.
A Székely Nemzeti Tanács ugyancsak tegnap közölte, hogy a Maros megyei Makfalva önkormányzata egyszerre kapott levelet a Székelyföld autonómiáját szorgalmazó határozatot a közigazgatási bíróságon megtámadó prefektustól és Strasbourgból az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától. Utóbbiban közlik Márton Zoltán polgármesterrel: a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és elküldik Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesnek, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére. A Székelyföld autonómiáját kérő határozatot eddig a következő önkormányzatok fogadták el – mind egyhangú szavazással –: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr és Gyergyóalfalu. Gyergyószentmiklós után Makfalva a második önkormányzat, amely visszajelzést kapott az Európa Tanácstól a tájékoztatásképpen megküldött határozatra. Az SZNT szerint ezáltal is beigazolódik, hogy annak elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során ahhoz, hogy a 153 székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe kerüljön, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról. Éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg – áll az SZNT tegnap kiadott közleményében. Aki tagadja az autonómiához való jogot, az 1918. december elsejét kérdőjelezi meg – szögezte le tegnapi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, aki szerint ezen határozatok elvi nyilatkozatot jelentenek arról, hogy Székelyföld létezik, az adott település pedig annak része, ezt nem lehet bíróságon vitatni. Ezt tudják a prefektusok is, akik levelet küldözgetnek az önkormányzatoknak, hogy azokat „lebeszéljék”, de tudják azt is, hogy jogilag nem kifogásolható egy ilyen elvi nyilatkozat. Jelentősége viszont annál nagyobb. Az MPP elnöke kitért arra is, hogy Victor Ponta miniszterelnök válasza a március 10-i petícióra, bár elutasító, mégis üdvözlendő, hiszen áttörést jelent: ez az első alkalom, amikor Románia kormánya választ küldött ebben a kérdésben, ez azt is jelenti, hogy esély van a párbeszédre. Tartalmilag mindenképpen vitatkozni kell a kormányfővel, aki nemzetközi szerződés hiányáról beszél, de megfeledkezik arról, hogy az Európa Tanács 1993. évi 1201-es számú ajánlásának életbeültetésére Románia ígéretet tett, amikor 1997-ben ET-tagságot kért és kapott. De ennél is fontosabb a román közösség saját vállalása: 1918. december elsején a Gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet tettek arra, hogy az együtt élő népeknek joguk van az önrendelkezéshez, ez erkölcsileg is kötelez.
Elemzik az RMDSZ–MPP együttműködést
Biró Zsolt arról is beszélt, hogy az MPP és az RMDSZ vezetői jövő héten közösen elemzik, milyen mértékben teljesültek a két párt által márciusban aláírt együttműködési megállapodás kitételei. „Felelős politikát ígértünk, felelősen viszonyulunk a nemzeti kérdésekhez, ez azt is jelenti, hogy időről időre meg kell vizsgálni, sikerült-e tartalommal is feltölteni a keretegyezményünket. Három hónap és egy kampány tanulságai után ezt mindenképpen meg kell tennünk” – mondotta. Hozzátette: hiányérzetük és fenntartásuk leginkább az autonómiatervezet kapcsán van, ezért a találkozó alkalmával az MPP átnyújtja majd az ezzel kapcsolatos elképzeléseit.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 25.
A nemzetközi közvélemény figyelmét kívánják felhívni
A következő napokban-hetekben a Magyar Polgári Párt székelyföldi területi szervezetei, ahol az SZNT által kezdeményezett, Székelyföld autonómiáját támogató határozattervezetek még nem kerültek napirendre, benyújtják a határozatokat a helyi tanácsosokhoz. Egy olyan elvi határozatról van szó, amely arról szól, hogy 153 székelyföldi önkormányzat kimondaná, hogy a leendő Székelyföld közigazgatási egységhez, Székelyföld fejlesztési régióhoz kívánnak tartozni. Ezt a határozatot már 11 településen elfogadták, döntő többségükben az MPP által vezetett önkormányzatok. Az elsőként elfogadott határozat Gyergyószentmiklós város nevéhez fűződik, és azt is örömmel állapítottuk meg, hogy Gyergyószentmiklós már választ is kapott az Európa Tanácstól, nyilatkozta sajtótájékoztatón Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Az elnök szerint ezeknek a határozatoknak éppen az a lényege, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívják erre a kérdésre, ezáltal is megmutatva, hogy "Székelyföld autonómiájából nem engedünk, és ez az a cél, amit az elkövetkezendő időszakban radikálisabban is fogunk kérni, hiszen prefektusi vétók születtek Hargita és Kovászna megyében ebben a kérdésben".
A prefektusi vétóknak gyakorlatilag nincs semmiféle jogi következménye, leveleket küldtek, nem bíróságon támadták meg, mondta az elnök, ezért a Magyar Polgári Párt önkormányzati frakciói minden egyes közigazgatási egység szintjén a következő napokban ezzel fognak foglalkozni, jelentette ki az MPP elnöke, hogy ahol még nem terjesztették be, ott ezek a határozatok mindenképpen a helyi tanácsok asztalára kerüljenek.
"Ha egy román politikus azt mondja, hogy a magyar közösségnek nem jár az autonómia, akkor gyakorlatilag 1918. december 1-jét kérdőjelezi meg"
Az MPP elnöke beszélt arról is, hogy a március 10-i tüntetés alkalmával megfogalmazott petícióra hosszú idő után válasz érkezett Románia miniszterelnökétől. Bíró Zsolt üdvözölte ezt a választ, még akkor is, ha az elutasító, mert szerinte "ez egy olyan áttörést jelent, ami mindenképpen pozitívumként értékelhető, hiszen az első olyan alkalom, amikor Románia kormánya hivatalos választ küld. Biztató jel, hogy elkezdődhet a párbeszéd ebben az úgymond kényes témakörben". Kifogásolta ugyanakkor, hogy a miniszterelnök arra hivatkozik, hogy Románia semmilyen nemzetközi szerződésben nem vállalt kötelezettséget, és semmilyen nemzetközi egyezmény nem írja elő, hogy autonómiát kellene biztosítani Székelyföld számára. Emlékeztetett, hogy az Európa Tanács 1201-es ajánlása előírja ezt, illetve felhívta a figyelmet az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári kiáltványra, amely tételesen kimondja, hogy az együtt élő népeknek joguk van az önrendelkezéshez. "Vissza kell térni a december elsejei nyilatkozathoz, ha egy román politikus azt mondja, hogy a magyar közösségnek nem jár az autonómia, akkor gyakorlatilag 1918. december 1- jét kérdőjelezi meg. Azt gondolom, hogy folyamatosan erre kell hivatkoznunk, elsősorban akkor, amikor autonómiát kérünk" – jelentette ki.
***
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata tegnap délután közleményt adott ki, amely szerint Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot. Ezzel egy időben a makfalvi önkormányzat levelet kapott Strasbourgból, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, amelyben közlik Márton Zoltán polgármesterrel, hogy a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és úgy döntött, hogy megküldi Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesnek, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére. A közlemény teljes szövegét mellékelten közöljük.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 25.
Európa tanácsi lépések a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyében
Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot. Ezzel egy időben a makfalvi önkormányzat levelet kapott Strasbourgból, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, amelyben közlik Márton Zoltán polgármesterrel, hogy a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és úgy döntött, hogy megküldi Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére.
A Büró elhatározta, hogy továbbítja a levelet a Kongresszus Monitoring Bizottságának, amely a következő ülésén tárgyalja meg azt, július harmadikán Kisinyovban.
A határozatot eddig tizenegy önkormányzat fogadta el, mind egyhangú szavazással: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr és Gyergyóalfalu. Gyergyószentmiklós után Makfalva a második önkormányzat, amelyik visszajelzést kapott az Európa Tanácstól a tájékoztatásképpen megküldött határozatra. Ezáltal is beigazolódik, hogy annak elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során ahhoz, hogy a százötvenhárom székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe kerüljön, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról. Éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata. Népújság (Marosvásárhely)
2014. június 26.
Tervez és szervez az EMI
A tavasszal diákok által kitöltött kérdőívekről, a jövő hét végi Szent Iván-éjszakáról és az EMI-tábor tervezett koncertjeiről számolt be Incze Johanna, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kézdivásárhelyi elnöke és Csillag Adrienn EMI-tag.
A kérdőíveket az EMI önkéntesei az Iskola másként hét alatt töltették ki a Molnár Józsiás-, Petőfi Sándor-, Nagy Mózes- és Turóczi Mózes-iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulóival. A feldolgozás után kitűnik, hogy a 13–16 éves korosztály rendszeresen olvas, és a tantárgyak közül elsősorban a magyar, angol, történelem, testnevelés és biológia érdekli őket. Nagy többségük (72 százalék) követi a civil szervezetek tevékenységeit, melyekről a Facebookról és plakátról értesülnek. Több mint háromnegyedük kíváncsi az EMI-re, és akár csatlakozna is hozzá. A magyar nyelvterületeken a szertartásos tűzgyújtás legfőbb időpontja Szent Iván éjszakájára tehető – mondotta Incze Johanna. Ez a szokás a 16. században már általánosan ismert volt, napjainkban azonban eltűnőben. Ezt a hagyományt továbbadva és ápolva a kézdivásárhelyi EMI csapata június 29-én 20 órától a Gábor Áron-szoborhoz hívja az érdeklődőket egy lampionokkal, beteljesülésre váró kívánságokkal és sok más érdekességgel egybekötött Szentiván éji álomra. A lampionokra székely zászlót szeretnének festeni, hogy ezen a rendezvényen is hangsúlyozzák autonómiaigényüket. A lampionok a helyszínen igényelhetőek.
Idén tizedik alkalommal szervezik meg az EMI-tábort a Gyergyószentmiklós melletti Borzonton augusztus 5–10. között. Már végleges a koncertlista, amelyet a plakátokon meg is lehet tekinteni Kézdivásárhely különböző pontjain. Az idei EMI-táborban a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Pokolgép, a Road, a P. Mobil, a Nevergreen, a Leander Rising, az Attila Fiai Társulat, a Transylmania és a Bagossy Brothers Company koncertezik. A nagyszínpados koncertek előtt a kis színpadon is lesznek fellépők, ide várják a diákzenekarok jelentkezését is. Hamarosan Kézdivásárhelyen is igényelhetőek lesznek a kedvezményes heti belépők, melyek ára 80 lej, az egész jegy 93 lejbe kerül. A kedvezményes heti belépőket Lupán Kriszta EMI-titkárnál lehet megvásárolni, elérhetőségeit időben közlik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 4.
Mégis beléptek! – Dan Diaconescu a kormányban
Hogyan kell besétálni a kormányba? Erről tartott leckét Victor Ponta miniszterelnök, aki a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) és a Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő alapította új liberális párt embereit vette maga mellé.
Liviu Neagu, a PPDD főtitkára a kormány főtitkár-helyettesi posztját kapta meg, a Tăriceanuhoz közel álló Ioana Lambru pedig államtitkár lett a kormány főtitkárságán. Victor Ponta miniszterelnök igazi bukaresti „humorral” hárította el azt az újságírói kérdést, hogy mivel érdemelte ki tisztségét a két politikus. „Énekhangjukkal és tehetségükkel” – jelentette ki.
Korábban az RMDSZ hevesen bírálta a PPDD esetleges bevonását a kormányba, mi több, Borbély László politikai alelnök korábban azt mondta: ellenkezésükön bukott meg a miniszterelnöknek az az elképzelése, hogy Dan Diaconescuék miniszteri posztot kapjanak. (Az ördög, mint mindig, a részletekben rejlik: eszerint alsóbb szintű állásokat kaphatnak – szerk.)
Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető-helyettes a mostani kinevezéseket a gandul.info-nak úgy kommentálta: az RMDSZ vezetői elemzik Victor Ponta döntését, majd közlik álláspontjukat.
Székely Hírmondó
2014. július 17.
Magyar értékek s PMN-en
Augusztus 18–24. között rendezik meg a XIII. Partiumi Magyar Napokat. Hét napon át tíz helyszínen több mint száz rendezvény várja a résztvevőket. A szervezők több ezer látogatóra számítanak.
Az Identitas Alapítvány augusztus 18–24. között tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Partiumi Magyar Napokat — jelentette be tegnap az RMDSZ szatmárnémeti székházában tartott sajtótájékoztatón Szőcs Péter, az alapítvány elnöke. A rendezvény társszervezője az RMDSZ Szatmár megyei és szatmárnémeti szervezete, támogatója pedig számos civil szervezet és vállalkozó. Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy az elmúlt tizenhárom év alatt a rendezvény fokozatosan bővült, egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg. Sikere azzal magyarázható, hogy közösségre épül, közösséget tart össze. Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke arról beszélt, hogy amikor az első PMN-t megrendezték, az volt a cél, hogy bemutassák a magyar értékeket, hagyományokat, kultúrát és építsék a magyar közösséget. A szervezők évről évre magasabbra helyezték a mércét, a PMN mára a térség rendezvényévé nőtte ki magát.
Idei programok
Stier Péter, a PMN programszervezője nem árulta el a teljes programot, mivel még folynak az egyeztetések. Újdonság, hogy egységes formatervezésű sátrak és faházak lesznek, az árusok PMN-es pólóban lesznek, és csak olyan árusok kapnak helyet, akik beilleszkednek a rendezvény szellemiségébe. A programok és a koncertek úgy lesznek összeállítva, hogy minden korosztály megtalálja a maga kedvencét, de arra is odafigyelnek, hogy minél több családi programra kerüljön sor. Első alkalommal lép fel Zorán Szatmárnémetiben szabadtéren, saját zenekarral. A fiatalok körében biztos népszerű lesz a Quimby, de fellép a Beatrice, Koós János és Dékány Sarolta, valamint Aradszky László, a zárókoncertet a Bikini együttes adja. Lesz humor-sátor, melyben ismert humoristák mellett ott lesz Nagy Csongor, a Harag György Társulat volt tagja, a Tűzoltótoronynál fellép a budapesti Utcaszínház. A rendezvény részletes programját a szervezők később közlik.
Elek György, Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2014. augusztus 27.
Az első ötven teljesítménye (Székelyföldi cégek)
Érdekes és a maga nemében úttörő elemzést, illetve adatsort tett közzé honlapján az Omnibus. A székelyföldi cégkatalógus már évek óta a történelmi székek cégadatait igyekszik a közvélemény elé tárni, ezúttal az ötven legnagyobb árbevételt megvalósító vállalat listáját, illetve rövid elemzést tett közzé.
Ugyanakkor a székek vonatkozásában is közlik az árbevétel és a munkahelyek száma szerinti első ötven cég névsorát. A megközelítés azért újszerű, mert először jelenik meg olyan adatsor, amely nem megyei, hanem székelyföldi, illetve széki lebontásban sorolja be a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégeket (igaz, amint az eddig kiadott katalógusoknál is, gyakorlati okokból az adatsorban, illetve az elemzésben Sepsi- és Kézdiszék, Alsó- és Felső-Háromszék néven kiegészül Erdővidékkel, illetve Orbaiszékkel). A továbbiakban az adatsorok segítségével nem csupán a különböző kisrégiók közötti összefüggéseket, hanem ágazati bontásban, illetve a nyereségességi adatokat is figyelembe véve igyekszünk elemezni Székelyföld 2013-as gazdasági helyzetét. (Hangsúlyozzuk, hogy az elemzés az első ötven, a legtöbb árbevételt megvalósító vállalat adataira alapoz, amelyeket a közpénzügyi minisztérium adatbázisából állítottak össze saját szempontok szerint.)
Székelyföld nagyjai
A toplistán szereplő, legnagyobb árbevételű ötven vállalat tavaly összesen valamivel több, mint 14,17 milliárd lejt valósított meg, vagyis átlagosan 283 millió lejt. A nagyvállalatok kimagasló eredményeit az is jelzi, hogy már a lista tizenötödik helyezettje az átlag alatti forgalmat hozott, félmilliárd lej fölött pedig csupán hat vállalat teljesített, ők egyébként az első ötven összárbevételének a hatvan százalékát adták. Mindez jelzi, hogy Székelyföldön néhány mamutvállalat viszi a prímet, legalábbis az üzleti forgalom vonatkozásában. Ágazati szempontból az első hatból három vállalat energiával kereskedik, egy vegyipari cég, egy ásványvizet és egyéb, nem alkoholos italokat gyárt, egy pedig elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozik. Az első tizenötben továbbá megjelenik a gyógyszer- és élelmiszeripar és -kereskedelem, az optikaikábel-gyártás, a közúti áruszállítás, a dohánykereskedelem, na meg a nyomdaipar. Összességében egyébként az első ötven cég árbevétele 2012 és 2013 között enyhén csökkent, gyakorlatilag stagnál. Nyereség tekintetében más sorrendet lehet felállítani, sőt, az ötvenes lista közel egyötöde, kilenc vállalkozás hiányt termelt, nem is keveset, hiszen a tavaly elkönyvelt bruttó veszteség meghaladja a 180 millió lejt. Összességében az elemzett vállalatok „mérlege” természetesen pozitív, meghaladja a 137 millió lejt. Ebből a szempontból az is érdekes, hogy az egy évvel korábbihoz képest az össznyereség két és félszer kisebb.
Székek versenye
A székek „versenyében” az árbevétel szempontjából egyértelműen és toronymagasan Marosszék vezet, hiszen az első három helyet itt bejegyzett vállalatok foglalják el. A méreteiket jelzi, hogy az első ötven székelyföldi vállalat összárbevételének közel felét ez a három vállalat adja. Két nagy energiaszolgáltatóról, illetve egy vegyipari óriásról van szó, a villany- és gázszolgáltató természetesen regionális szereplő, magyarán nem csak Székelyföldön szolgáltat, ám székhelye Marosvásárhelyen van. A negyedik helyen egy gyergyószéki ásványvíz-palackozó üzem áll, az „első” felső-háromszéki cég üzleti forgalom szempontjából pedig az elektronikai termékeket forgalmazó üzletlánc. Udvarhelyszékről szintén egy energiaszolgáltató, Csíkszékről közúti áruszállító, Alsó-Háromszékről pedig tejgyár áll az élen. Az Omnibus külön listákat állított össze minden vizsgált szék első ötven vállalatáról. Itt is Marosszék vezet, az árbevétel szerinti első ötven cég összforgalma megközelíti a 11 milliárd lejt, Udvarhelyszék nagyvállalatainak árbevétele meghaladja a 2,5 milliárd lejt, a további sorrend: Alsó-Háromszék (1,8 milliárd), Felső-Háromszék (1,4 milliárd), Csíkszék (1,3 milliárd), Gyergyószék (1,2 milliárd).
Munkaerő A munkaerő-foglalkoztatás szempontjából is meglehetősen nagyok a székek közötti különbségek. Itt is az első ötven cég adatait foglalták táblázatba székenként és csökkenő sorrendben (ezek egyébként megtalálhatóak az Omnibus honlapján). Marosszék itt is toronymagasan vezet, hiszen az első helyen álló vegyipari cég közel 2,5 ezer alkalmazottal dolgozik, további hat cég 500-nál több alkalmazottat foglalkoztat (itt is fontos szempont, hogy az energetikai cégek például regionális szolgáltatók, így alkalmazottaik nem csak székelyföldiek). Beszédes összehasonlítás, hogy míg az ötvenedik marosszéki vállalat alkalmazottainak száma 165, addig Felső-Háromszéken már a 26 munkavállalót foglalkoztató cég is felkerülhetett az ötvenes listára. A sorrend egyébként itt is hasonló az árbevétel szerintihez, Marosszék után Udvarhelyszéken a munkahelyek számát tekintve az első ötven vállalat összesen közel tízezer alkalmazottal szerepel, Alsó-Háromszék valamivel több, mint nyolcezerrel, Felső-Háromszék közel hétezerrel, Csíkszék valamivel több, mint hatezerrel, Gyergyószék pedig közel hatezerrel. A két háromszéki kisrégió árbevétel szerinti első ötven vállalata összesen 3231 millió lejt valósított meg, Alsó-Háromszék cégei mintegy 400 millióval többet, mint a felső-háromszékiek.
Összegzés helyett
Az adatokból természetesen aligha lehet messzemenő következtetéseket levonni Székelyföld gazdasági tevékenységéről. Az viszont tény, hogy az árbevétel szempontjából kevés az igazán nagy vállalat, alig valamivel több, mint harminc cég forgalma haladja meg a százmillió lejt évente, az első ötvenbe már 14 millió eurós „teljesítménnyel” is be lehetett kerülni. Ugyanakkor a székek között nem túl nagyok a különbségek, kivételt képez Marosszék, ám a teljesítmény ott is elsősorban a regionális energiaszolgáltatóknak köszönhető.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 24.
Kovászna is kéri az autonómiát
Kovászna helyi tanácsa is napirendre tűzi azt a Székely Nemzeti Tanács által javasolt határozattervezetet, melyben kérik a Székelyföld nevű, autonóm státussal bíró régió megalakítását. Az autonómiapárti határozatban kérik továbbá a kisebbségi jogok biztosítására vonatkozó nemzetközi vállalások betartását, illetve azt, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a tíz százalékot, annak nyelve is legyen hivatalos. Ha a kovásznai tanács elfogadja a határozatot, azt közlik a prefektúrával, elküldik az EU Régiók Bizottságának, az Európa Tanács parlamenti gyűlésének, az ENSZ Emberjogi Tanácsának. Thiesz János polgármester elmondta, a tervezet elkészítésekor odafigyeltek a jogi procedúra betartására, így azt kifüggesztették a városházán, bárki hozzászólhat. A tervezetet mind a tizenegy RMDSZ-es városatya aláírta, a tervek szerint az októberi ülésen szavaznak róla.
Székelyföldön eddig 33 önkormányzat fogadott el hasonló határozatot. Háromszéken Sepsiszentgyörgy, Barót és Kézdivásárhely mellett Vargyason, Uzonban, Kökösben és Kommandón mondtak igent a határozatra – tudtuk meg Gazda Zoltántól, a Sepsiszéki Székely Tanács elnökétől.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 1.
80 évesek köszöntése a Helikonban
Karácsonyi Zsolt A köztes tér nem befejezhető... című írásával indul a Helikon című, Kolozsváron megjelenő szépirodalmi, művészeti folyóirat szeptemberi második lapszáma.
A kéthetente megjelenő lapban Egyed Emese, Lovassy Cseh Tamás, André Ferenc és Gálla Edit verseit, illetve Leena Krohn (fordította Jankó Szép Yvette) és Gombkötő Magdás Emőke prózáját olvashatják az érdeklődők.
Nagy Gábor költőt, irodalomtörténészt Nagy Boglárka Réka kérdezi; Orbán János Dénes költő író Fried István irodalomtörténészt, egyetemi tanárt köszönti nyolcvanadik születésnapja alkalmából, Pomogáts Béla irodalomtörténész pedig a szintén nyolcvanéves kollégáját, Ilia Mihály irodalomtörténészt köszönti.
Szőcs István Shakespeare-előadásokat boncolgat, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus pedig a Markó Béla költészetéről írt tanulmányának második részét közli a friss Helikonban.
Fried István gróf Bánffy Katalin emlékiratainak 2014-es kiadását ismerteti; kritikát Antal Balázs közöl Papp Attila Zsolt legújabb verseskötetéről, a hétvégén Csiki László-díjjal elismert Vízimoziról, a méltatott pedig a Kinematográf rovatban filmkritikával jelentkezik.
Fülszöveggel ezúttal Demeter Zsuzsa és Kecskés Tamás Hunor szolgálnak; a Theátrumban a dán Per Nyholm beszámolóját Simonics Péter fordításában közlik. Túros Eszter és Jakabbfy Tamás ismét szerzői a képzőművészeti és zenei rovatoknak.
2014. október 11.
Multikulturálékos kezelés
Elmúlt a nyár, már messze jár, dúdolhatjuk bátortalanul a régi éneket, mert bizony a sok jó barát és alkalmi szerelem is fölporzott az égre az első hideg szélfuvallattal. Azokról nem szól ez a sor, akik igenis, ezen a nyáron találták meg az igazit, egész életre szólót. Mert párban repülni, az az igazi!
Az írók, költők is megkapták az első behívókat találkozókra, mert a nyár nem terem babérokat, hiszen mindenki nyaral, tengeren, őserdőkben... Szóval majdnem mindenki.
Itt van a szemem előtt a meghívó, hogy aszongya: tisztelettel meghívnak interaktív beszélgetésre, az íróolvasó-találkozó a tolerancia, a multikulturalitás jegyében fog lezajlani.
Különösebb gondot nem okoz ez a meghívó, azonnal telefonáltam, hogy ilyen találkozókra nem szoktam járni. Mert ötven éve írok és közlök, de interaktív beszélgetésre nem jártam. Lehet ez valami súlyos idegbajt kezelő eljárás is, vagy esetleg kölcsönös testi sértések osztogatása egy terem négy fala között, ahol az aktivitás köztem és a kiválasztott hallgató között zajlik. De nem közlik az interaktív felek súlycsoportját! Akkor meg?
És mi az, hogy a tolerancia jegyében zajlok én magam? Mert a türelemről néha írok, számtalan alkalommal köszönhettem meg több országban a hallgatók türelmét. De tolerancia? És nem vállalhatom a multikulturális fel- meg kihívást. Ugyanis többek között nem értek a moldvai román hímzéshez például. Csak gyönyörködöm abban. És nem többet az óceán szintje alatti építkezéshez.
Amit vállalhatok, nem bizonyos, hogy ezen a találkozón sorra kerülne, ugyanis az ellenségeimhez nem vagyok türelmes. És az ilyen merő és merev interaktív, multikulturálékosan toleráns, káromkodékony találkozók – anyanyelvem és népem kultúrájának ellenségei, hát arrafelé se mehetek. Mert az én individuális politikám esszenciája abban kulminál, hogy a totális faktumok és tézisek fundamentumán reális hipotéziseket tendálok kreálni. Pá-pá, kedves meghívók!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 24.
Szemfényvesztés
Tessenek lenyugodni, a rendszerváltás nem ért véget Romániában. Viorel Hrebenciuc egyelőre nem megy börtönbe, mint ahogy a titkos alkuk, sarokba szorítások, a szekus módszerek korszaka sem múlt el.
A legnagyobb kormánypártban olyan meccs zajlik éppen, amilyet a választásokat követően szokás megtartani. Természetesen a helyezkedések máshol sem az eredmények közzététele után kezdődnek, hanem sokkal korábban, de normális esetben ezek rendszerint csendben, finoman történnek mindaddig, amíg nem közlik az első exit pollt.
A PSD-ben idő előtt durrant el az első lövés, mert a korrupcióellenes ügyészség beletrafált a nagyközönség számára egyelőre még átláthatatlan egyik erdőügybe. Mint ismeretes, befolyással, nyomásgyakorlással, lekenyerezéssel, zsarolással kaptak több tízezer hektárnyi erdőt politikusok és kőgazdag emberek. Igazából akkor kapta fel mindenki a fejét erre az ügyre, amikor az ügyészek a PSD háttérembere, egészen pontosan bábjátékosa, Viorel Hrebenciuc mentelmi jogának megvonását kérték a parlamenttől. Ezzel elszabadult a pokol, politikai értelemben. Nem, nem a szégyenérzet, a várható súlyos következmények indítottak be valamilyen tisztulási folyamatot, hanem az újabb ügyeskedések vezettek el egy kisebb méretű leszámoláshoz. A szociáldemokratáknál az vágta ki a biztosítékot, hogy egy lehallgatott felvétel szerint Hrebenciuc pártelnököt csinált volna a félhülyének tartott Dan Șovából, ha az segít áttolni a parlamenten egy olyan módosítást, amely nyomán nem számítanának bűncselekménynek Hrebenciuc műveletei az erdőügyekben. (Hrebenciucról egyébként meg kell említeni, hogy semmi sem történik nélküle a román belpolitikában, a rossz nyelvek szerint jó viszonyt ápol Verestóy Attila RMDSZ-szenátorral, akivel több alkut is kötött a szövetség kormányzati szerepvállalásáról.)
Kitört hát a botrány, az ügyészek közben a nagyérdemű közönséget különböző lehallgatási jegyzőkönyvekkel szórakoztatják. A PSD-ben ettől levadult mindenki. Ugyanis mindenki biztosra veszi, hogy a jelenlegi pártelnök, Victor Ponta megnyeri a választást, államfő válik belőle, ergo új pártelnököt kell választani. Erre sokan pályáztak, és addig nem is volt különösebb cirkusz, míg a Hrebenciuc-Șova-beszélgetést nyilvánosságra nem hozták, mert kiderült, Hrebenciuc a pártelnöki tisztséget már áruba bocsátotta. A párt elnöksége azonnal felfüggesztett mindenkit, akit csak lehetett, illetve akire egyébként is haragudott, két nappal később pedig a Ponta utódának tartott Liviu Dragnea hivatalosan is közölte, megpályázza a pártelnöki tisztséget. Dragneát egyéként Hrebenciuc nem kedveli, Ponta viszont igen, sőt, muszáj is neki. Mert ha nem, akkor lehet, hogy nem lesz elnök belőle. Dragnea ugyanis a motor a pártban, ha ő nem hajtja meg a népet, akkor a második fordulóban bármi történhet. Ha viszont odateszi a csontot, akkor olyan mozgósítást levezényel, hogy öröm lesz nézni. Pontának cseppet sem hiányzik, hogy Dragnea mostanság megsértődjön.
Közben Hrebenciuc nagystílűen lemondott a képviselői mandátumáról, ezzel elszállt a mentelmi joga, indulhat ellene az eljárás, lehet indítványozni a bíróságnál a letartóztatását. A pártja megköszönte neki, hogy ezzel a gesztussal megkímélte a szervezetet a botránytól, a sajtóban sokan nemes tettként értékelték a lemondást, hurrá véget ért a rendszerváltás! Na persze.
Hrebenciuc annál nagyobb játékos, hogy a lemondásába ne legyen egy csel beágyazva. A szakértők szerint ugyanis a mandátum és a vele járó jogok lemondás esetén akkor szűnnek meg, amikor a parlament illetékes háza tudomásul veszi, a Hivatalos Közlöny pedig lehozza, hogy megürült egy hely. Erre viszont lehet, hogy egyhamar nem kerül sor. A törvényhozás ugyanis éppen szabadságon van, az elnökválasztás végéig nem is mennek vissza dolgozni a honatyák. Hétfőre össze van hívva ugyan a plénum egy másik ügyben, de ilyenkor általában nem jön össze a kvórum. Amíg a Hivatalos Közlönyben nem jelenik meg a mandátum megszűnésére vonatkozó valami, Hrebenciuc szabadon mozoghat és kavarhat. Liviu Dragnea viszont már résen van.
A rendszerváltás valójában nem ért véget, csak éppen változik.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro
2014. október 29.
Ki közvetít?
Nem a Project on Ethnic Relations amerikai szervezet megbízottjai közvetítettek a román pártok képviselői és az RMDSZ küldöttsége közt – jelezte tegnap Facebook-bejegyzésében Izsák Balázs.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke arra figyelmeztet, ez a szervezet néhány éve megszűnt, a közvetítő valójában az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations, román jogi személyiséggel rendelkező, Bukarestben ez év májusában Viorel Hrebenciuc által bejegyeztetett szervezet – hangsúlyozta az SZNT elnöke. * A rétyi faipari beruházás elleni tiltakozásáról ismert Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport ugyancsak tegnap közleményben hívta fel a figyelmet: „bűnszövetség” közvetít az autonómia ügyében. Felidézték a Tamás Sándor és Antal Árpád keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat, miszerint a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére és közvetítésével kerekasztal-megbeszéléseken képviselőték a székelyföldi autonómia ügyét, illetve hogy a meghívottakat az amerikaiak választották ki. Ugyanakkor dokumentumokat mellékelve közlik: a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nem amerikai, hanem román civil szervezet, egyesület, amelyet 2014. június 5-én jegyeztek be a bukaresti bíróságon (bejegyzési szám: 89); alapítótagjai: Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan, Constantin Beiu, cenzor: Carmen Elisabeta Dragoi. A felsorolt személyek kapcsán pedig megjegyzik: ügyvédek, az október 23-án őrizetbe vett Andrei Hrebenciuc által létrehozott bűnszövetség tagjai, akik ellen a korrupcióellenes ügyészség jelenleg vizsgálatot folytat pénzmosás és befolyásolás miatt a nagy port kavart törvénytelen erdő-visszaszolgáltatások ügyében. Ezért kérik az érintett politikusok felelősségre vonását, mert úgy vélik, az autonómiaügyet kompromittálták, és megtévesztették a közösséget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Ötnapos ünnepséggel zárul a Gábor Áron Emlékév
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meg­hívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 26.
Bánffy Miklós utolsó évei Kolozsváron (1945–1949)
A Kolozsvári Magyar Opera által szervezett Bánffy Miklós-napok második rendezvényeként csütörtökön este újra láthattuk Szinetár Miklósnak A nagyúr című filmjét, a közönség pedig részt vehetett utána egy beszélgetésen, amelyen a 2001-ben készült film alkotója vallott filmjének születéséről, műhelytitkairól és a film kapcsán benne felvetődött problémákról, majd a beszélgetés végén a közönség köréből is több kérdés, hozzászólás hangzott el.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban szeretnék felidézni néhány mozzanatot az Erdélyi történet írójának utolsó kolozsvári éveiből. Úgy érzem, erre azért is szükség van, mert több hozzászóló is felvetette, vajon nem terheli-e felelősség Kolozsvár akkori magyarjait mindazért, ami Bánffy Miklóssal 1945 után történt.
Dávid Gyula
/Interneten a Szabadság több cikkéből csak az első mondatokat, az első részt közlik./
Szabadság (Kolozsvár)