Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész
Életének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja.
1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008.
A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro

Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Főtitkárt keres Kelemen – Míg Borbély László politikai alelnöksége már biztos, a főtitkári tisztség még kiadó
Kovács Péter mellett Nagy Zsolt és Tánczos Barna neve is szerepelt azon a „rövid listán”, amelyet a nagyváradi kongresszust követően Kelemen Hunor szövetségi elnök állított össze az RMDSZ főtitkári tisztségének lehetséges várományosairól – értesült lapunk.
A művelődési miniszter tíz nap múlva, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) kolozsvári ülésén terjeszti elő javaslatait a politikai alelnöki és a főtitkári posztra.
Az előbbi tisztségre – Borbély László környezetvédelmi miniszter személyében – Kelemen Hunornak már megvan a jelöltje, az utóbbi posztra esélyes személyek nevét azonban csak találgatni lehet – a „rövid listát” az szövetségi elnök egyelőre „lakat alatt tartja”.
Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök már korábban megerősítette lapunknak, hogy esélyes „az RMDSZ harmadik embere” címre, konzultált már erről a szövetségi elnökkel. A kolozsvári Majális utcai ügyvezető elnökség – a majdani főtitkárság – lapunknak nyilatkozó alkalmazottai is szinte biztosra vették, hogy Kovács lesz az „új főnök”.
Lapunk információi szerint azonban előfordulhat, hogy Nagy Zsolt az RMDSZ főtitkáraként tér vissza a „nagypolitikába”. A jelenleg a versenyszférában tevékenykedő volt informatikai miniszter, a Janovics Jenő Alapítvány vezetője legutóbb a nagyváradi RMDSZ-kongresszuson került ismét reflektorfénybe. A Szakszervezeti Művelődési Ház termében minden szem rá szegeződött, amikor a küldötteket üdvözlő beszédében Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette: „Románia kormányának egyetlen miniszterét sem szabad etnikai alapon hazaárulással vádolni”.
Az ellenzéki politikus szavait nagy taps fogadta, ugyanis kijelentésével arra utalt: Nagy Zsoltnak azért kellett visszavonulnia a közélettől, mert 2007 szeptemberében a korrupcióellenes ügyészség hazaárulás gyanújával bűnvádi eljárást indított ellene. A volt minisztert két éve küldték bíróság elé, pere azóta is tart.
„Én ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom” – jelentette ki tegnap Nagy Zsolt arra a kérdésünkre, valóban felmerült-e, hogy az RMDSZ főtitkára legyen. Korábban egyébként a volt miniszter az ügyvezető elnökségen kezdte politikai karrierjét, egy ideig a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöki tisztséget töltötte be.
Tánczos nem vállalja
Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár ellenben lapunknak megerősítette: valóban rajta volt a szövetségi elnök „rövid listáján”. Azért csak volt, mert úgy döntött, a főtitkári tisztséget nem vállalja el. „Ez a poszt teljes embert kíván, ráadásul a főtitkárság Kolozsváron van. Én a kétlaki életet csak Csíkszereda és Bukarest között tudom elképzelni” – mondta lapunknak a fiatal székelyföldi politikus, aki egyébként jelenleg az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Tánczos hangsúlyozta, nem politikai alkudozások során merült fel a neve, hanem Kelemen Hunor kereste meg azzal a kéréssel, hogy vállalja el a tisztséget.
„Átbeszéltük ezt a kérdést a szövetségi elnökkel. Megtisztelőnek tartottam az ajánlatot, de sajnálattal kellett közölnöm, hogy nem tudom vállalni a feladatot” – jelentette ki az államtitkár.
Az alapszabályzat értelmében a kongresszus utáni első SZKT-ülésen választják meg a főtitkárt, akinek első feladata az új intézmény működési szabályzatának kidolgozása lesz. Erről, illetve a főtitkárhelyettesek személyéről egy következő SZKT-ülés dönt. Áprilisig az ügyvezető elnökség a jelenlegi formájában működik, Takács Csaba vezetésével.
Bukarestben lesz a politikai alelnöki iroda
Ami a politikai alelnöki tisztséget illeti, nyílt titoknak számít hónapok óta, hogy a pozíció várományosa Borbély László környezetvédelmi miniszter. „Kelemen Hunor szövetségi elnök már akkor felajánlotta a politikai alelnöki tisztséget nekem; amikor eldöntötte, hogy indul az elnöki tisztségért. Én azt hiszem, hogy jó, ha egy csapatban ezeket a dolgokat előre megbeszéljük – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Borbély. – Nem falrengető újdonság számomra ez a tisztség, kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökként eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom csinálni, pluszban csak bizonyos külpolitikai feladatok lesznek.”
Kérdésünkre a miniszter kifejtette, a politikai alelnöki iroda Bukarestben működik majd, az egyik RMDSZ-székházban, két-három alkalmazottal. „Soha nem volt szó arról, hogy Kolozsváron működjön ez az iroda” – szögezte le Borbély felvetésünkre, miszerint a sajtóban erre utaló hírek is megjelentek már.
Cseke Péter Tamás, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar nyelvű felsőfokú színészképzés Marosvásárhelyen
A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I.
Egy kisváros életében mindig fontos helyszín a központban működő színiegyetem. Tanárai kalandos, estéről estére ragyogó életük modelljét továbbadják diákjaiknak, és a mindenkori publikum feszülten figyeli a fiatalok kibontakozását, az újabb teljesítményeket. Persze, a nagyközönség csak a látható bravúrokat tudja értékelni, és többnyire sejtelme sincs a szakmai bukfencek nagy részéről, továbbá az oktatási-adminisztratív leleményekről, a politikai kényszermegoldásokról és/vagy intézményi életet mentő akciókról, kompromisszumos vagy éppen kompromisszumkerülő mesterkedésekről.
Aki kézbe veszi A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei című, frissen megjelent kötetet, számos efféle információra bukkan, olyanokra, amelyek már feledésbe merültek, vagy olyanokra, amelyek nem is jutottak el a nyilvánosságig. A kötetet a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszékének tanárai – Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lázok János, Albert Mária, Balási András és Csép Zoltán – írták, és a tanszéken folyó, Ungvári Z. I. és Lázok J. vezette színháztörténeti illetve színház- antropológiai kutatás eredményeit foglalja össze. A kötet kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és mivel a kiadványt négykötetesre tervezik, a következő kötet részkutatásaihoz a kutatócsoport már megpályázta és elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia támogatását.
Az elegáns kiállítású könyv (borítóterv: Bartha József) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet (ma Művészeti Egyetem) első korszakát vizsgálja különböző szempontok szerinti mélyfúrásokkal, a kolozsvári kezdetektől, 1946-tól a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). A tanulmányok a kezdeti kolozsvári korszak intézményi kereteit és nehézségeit tárgyalják (Lázok János), a való élet illúziójának követelményét a marosvásárhelyi színészképzésben (Kovács Levente), a színjátszási stílus változásait a színészi fotók tanúsága szerint (Ungvári Zrínyi Ildikó), az intézet vizsgaelőadásainak kritikai fogadtatását (Csép Zoltán), az intézményteremtő belső kommunikációt és a Székely Színházzal való kapcsolattartást (Balási András), a nevelő színház felvállalt és rejtett stratégiáit (Albert Mária). A kötet második részében az első korszak színésztanárait bemutató portrék következnek, amelyekből alább szemelvényeket talál az olvasó. Korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált, játékrendet és sok képmellékletet tartalmazó fejezet zárja a könyvet (kiadó: UArtPress, a Művészeti Egyetem Kiadója, Marosvásárhely).
A kötet bemutatója 2011. március 28-án, hétfőn 18 órakor lesz a Művészeti Egyetem előcsarnokában.
Szabó Lajos, a Színművészeti Intézet rektora, a Kolozsvári Nemzeti Színház egykori titkára
Lázok János: Megkerülhetetlen kérdésként adódik egy összehasonlítás a Szabó Lajos karrierjét elindító két színházigazgató, Németh Antal és Kemény János sorsalakulásának méltánytalanságai, illetve a Szabó Lajos lassan, de biztosan emelkedő pályaíve láttán (Némethet "felmentő" igazoló bizottsági eljárások után több mint egy évtizedig nem engedték rendezni, Kemény pedig mészégetői "karrier" után lett könyvtáros a Színművészeti Intézetben). Fanyar szójátékkal azt mondhatjuk: 1945 után az említett két igazgató hamarosan a színházi élet éléről annak szélére került, s a kommunista hatalomátvétel kivételes emberi, szakmai és politikai teljesítményeiket és korrektségüket méltatlan kirekesztéssel honorálta – jutalmuk a megtűrt státus lett, a szakma szélére szorítva.
Hogyan kerülte el ezt a sorsot Szabó Lajos, a kolozsvári színház volt művészeti titkára, aki röviddel az erdélyi-romániai politikai átrendeződések után tényezője, majd rektorként meghatározó alakja lett a romániai magyar felsőfokú színészképzésnek? Dolgozatunkban erre keressük a választ.
Kőmíves Nagy Lajos, a Színművészeti Intézet tanára, rendező-dramaturg, egykori kolozsvári színigazgató, hírlapíró és kávéházi bohém
Ungvári Zrínyi Ildikó: Az írott vagy a beszélt szó embere volt? Pályájának kezdetét nem ismerjük. Annyit tudni róla, hogy 1903 és 1907 között a budapesti Színiakadémián színésznek tanult, és egy időskori interjú tanúsága szerint nem fejezte be a tanulmányait, csak három évet járt színiiskolába. Hogy miért nem lett színész belőle, és miért választotta az újságírói pályát – nem találta elég nagy kihívásnak, vagy ő maga nem bizonyult kiemelkedő színésznek? – ma élő kortársai, volt diákjai sem tudják. A vele készült utolsó interjúban arra emlékszik vissza, hogy felcsapott vándorszínésznek "egy Palotai nevű színigazgató együttesébe, amely Alföldi Színikerületi Társulatnak nevezte magát", különféle városokban és nagyközségekben játszott három évig. Ez idő alatt küldözgetett cikkeket, tárcákat a különböző újságokhoz, és lassan felfigyeltek rá. Életének három korszakát- státusát, illetve ezekhez kapcsolódó identitását három névvel jelöli: színészként Eötevényi Nagy Lajos (ekkor még használta nemesi előnevét), hírlapíróként Kőmíves Lajos; színházi emberként, igazgatóként és a színitanoda tanáraként Kőmíves Nagy Lajosként tünteti fel magát. És végül a Luigi: felesége, közeli munkatársai és barátai gyakran emlegették így.
Szabó Ernő, a Színművészeti Intézet tanára, a Székely Színház színésze, a nagy kisember
Albert Mária: A Szabó Ernő által Marosvásárhelyen rendezett utolsó, nagy sikerű vígjáték témája a helyes (értsd: ideológiailag és dramaturgiailag megfelelő) darabválasztás, egyik fénypontja pedig az egykori tanítvány, Tarr László játéka Fridolin, a kifutófiú szerepében. Szabó Ernő a főszerepet, Amadeus Färbel dramaturgot játssza, akinek meg kell találnia a "valóban" drámaíró Rabant (Csorba András, a szereposztás szerint: valóban drámaíró), mert az ő szövege használható a színpadon. A beharangozó szerint "chaplini fordulatok" után találják meg a megfelelő szerzőt – és valóban, Szabó Ernő alkata és stílusa nagyon emlékeztet a diktátorokkal is szembeszálló tragikomikus figurára. Szabó Ernő és még a kolozsvári időszakban végzett egykori tanítványa, Tarr László táncra perdülnek az egyik jelenetben: megoldották a művészi, adminisztratív és ideológiai gubancot: a színház működik, a közönség szórakozik. A Shakespeare kerestetik bemutatója után három hónappal Szabó Ernő Magyarországra települ, ott a Magyar Néphadsereg Színházában, illetve a Vígszínházban, az Operettszínházban, és végül, nyugdíjazásáig a József Attila Színházban játszik. 1956-ban vállalja el a Hannibál tanár úr főszerepét Fábri Zoltán filmjében és marad meg nekünk a nagyhatalommal szembeszálló kisember örök szimbólumaként.
Tompa Miklós, a Színművészeti Intézet legendás rendező-tanára, a Székely Színház alapítója
Kovács Levente: A Székely Színház alapító igazgatója, művészi profiljának meghatározó egyénisége, Tompa Miklós köré tulajdonképpen egy burkoltan kultikus viszonyrendszer épült ki, melyben sajátos módon domináns elemmé, kánonná vált a színpadi realizmus, anélkül, hogy a szocialista realizmus követelményrendszere különösebben torzító hatással bírt volna a színház művészi munkájában. Ennek okai igen jelentős mértékben Tompa Miklós személyiségének is tulajdoníthatók. Rendezői munkásságára, igazgatói ténykedésére, pedagógusi munkájára megannyi magasztaló kijelentés vonatkozik mind a mai napig, s az idő haladtával a legenda egyre inkább a valós értékelések elébe helyeződik. A romániai magyar színjátszás nagy tanítómesterének pozícióját nehéz kijelölni, hiszen példaként emlegették, mintává avatták – de hogyan lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbe vehető és olvasható példatára a munkásságának? Sokszor beígért emlékiratait sohasem rendezte sajtó alá. "Az előadás soha sincs kész" – mondta Tompa mester.
U.Z.I. Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumra Jubileum
Nagyvárad – Két Csehov egyfelvonásossal és egy színházzenei koncerttel ünnepelte a Színház Világnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat. A premier szombaton este volt a Bábszínházban.
Az előítéletek negatív hírük ellenére mégiscsak jók valamire. Én a szombaton bemutatott egyfelvonásosokat előzőleg nem ismertem, de azzal az előítélettel ültem be a váradi Bábszínház nézőterére, hogy Csehovban lehet bízni. És nem csalatkoztam: sem az előítéletemben, sem Csehovban. De a színészekben sem, akik kiaknázták a két remek bohózatban rejlő előadói lehetőségeket. Nekem az elsőként elővezetett Medve című gyöngyszem jobban tetszett, mint a poénokat gyakran ismételgető Jubileum, de ez utóbbi egyfelvonásos komikuma is utat talált a váradi közönséghez. Ifjú Kovács Levente az önelégült bankár, Hajdú Géza a sete-suta, de vérbeli orosz hivatalnok szerepében parádézott, Molnár Júliának már a megjelenése is nevetésre késztette a közönséget, és Mezei Gabriella is nagyon jó érezte magát a bankárfeleség kacagtató szerepében. Jó lenne, ha Mezei Gabriella következő váradi fellépésekor a plakátokon már nem szerepelne a neve mellett az m.v. rövidítés. A Medvében Kiss Csaba vitte a prímet, lehengerlő energiával játszotta a vehemens, bárdolatlan, nőgyűlölő Szmirnov földesúr szerepét, aki minden ellenkező értelmű megnyilatkozása ellenére mégis Popova (Firtos Edit) bájainak rabjává válik.
Szeplők
A jól sikerült előadások élvezetét néhány apróság zavarta csupán: a gyerekközönségre méretezett székek, és a teremben lévő meglehetősen nagy meleg képezték az objektív negatív körülményeket. Figyelmetlenség volt viszont az oka annak, hogy a mobiltelefonok kikapcsolására vonatkozó felhívás elhangzása, az előadás megkezdése után alig néhány perccel többször is megszólalt itt-ott egy-egy mobil, ami a bábszínház kis nézőtérén még az egyébkéntinél is zavaróbban hatott. Szerencse, hogy a színészek nem zökkentek ki (legálábbis láthatóan nem) a szerepükből.
Jubileumok
A szombati előadás után a játszó színészek mellett mások is vastapsban és ünneplésben részesültek. Dimény Levente társulatvezető a színpadra felmenve jelentette be azt, hogy századik nagyváradi fellépését ünnepli Pál Hunor színész, ötven éve van a pályán a két Csehov egyfelvonásost is rendező Kovács Levente, míg fia, ifj. Kovács Levente húsz éve tagja a nagyváradi társulatnak. Mindhárom jubiláló művész virágcsokrot és ajándékot kapott.
Színház után koncert
És ezzel még nem ért véget a színházi ünnep, hiszen az előadásra jegyet váltók átmehettek a Bihoreana vendéglőbe, ahol A színház zenéje elnevezésű független művészeti társaság adott koncertet. A műsorban Cári Tibor zeneszerző szerzeményei hangzottak el. A Cári Tibor – billentyűk, Boldizsár Szabolcs – fuvola, Radu Guti – harsona, Veress Albert – dobok felállású zenekar a különböző színházi előadásokra komponált Cári dalokból, szerzeményekből nyújtott ízelitőt. A dalokat Roxana Guti, Tóth Tünde, Balázs Attila és Pál Hunor énekeltek. A produkción helyenként érződött a begyakorolatlanság, de feledtette ezt a dalok hangulata, a muszikusok és az énekesek zenélőkedve, valamint a felszolgált finom falatok is.
Pap István
erdon.ro

A legszebb esendőség
Könyv a marosvásárhelyi színészképzésről
Hiánypótló kiadvány jelent meg Marosvásárhelyen: olyan, amelyből számos, részben ismert, elfelejtett, avagy a nagyközönséghez már el sem jutott információt, történetet ismerhet meg az olvasó, miközben a kötet helyi vonatkozású – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem UartPress nevű kiadója jelentette meg A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei I. című könyvet, az elsőt a Magyar nyelvű színészképzés Marosvásárhelyen alcímű, négykötetesre tervezett sorozatból. Az igen szép kiállítású könyv (borítóját Bartha József tervezte) a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet első korszakát vizsgálja a kolozsvári kezdéstől (1946-tól) egészen a marosvásárhelyi Stúdió Színház felépüléséig (1962). Szerzői az egyetem tanárai – Albert Mária, Lázok János, Kovács Levente, Ungvári Zrínyi Ildikó, Csép Zoltán és Balási András. Bemutatójára hétfő délután került sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zsúfolásig telt előcsarnokában.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeinek játéka után, moderátorként Kovács András Ferenc költő vette át a szót, a könyvbemutató beszélgetés formájában zajlott – a moderátor kérdezett, a szerzők-kutatók kollektívája (Kovács Levente igazoltan hiányzott), illetve Gáspárik Attila rektor pedig válaszolt. Mint azt KAF elmondta, a színház mindig válságban volt, ennek ellenére a színház helyzetét a világban biztonságban érzi. – Egy igen alaposan megszerkesztett könyvet tartok a kezemben. Miről szól? Közösségről, vitatkozásokról, a negatív legyőzéséről. A színháznak történetei vannak. Az erdélyi színészképzés '46-ban Kolozsváron indult, majd Marosvásárhelyre költözött, ez nagyjából egybeesik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával. A többi legenda. Az ilyen műhelyeknek nagyon jó, hogy most már történetük van. Történészi munkák is ezek. Hisz a színház mindig is közösségi munka, ugyanakkor a legnagyobb háború. A pillanat marad meg belőle, nála szebb esendőséget nem ismerek. A kutató, szerkesztő, irányító és író kollektíva munkájáról csak jót tudok mondani. Mennyit tudnánk Szabó Lajosról, Kőmíves Nagy Lajosról a legendákon túl, ha ezek a portrék nem lennének? A szöveg- és képmellékletek csodálatosak. Nagyon fontos munkának érzem – mondta a moderátor, majd kérdéseire a szerzők válaszoltak, elsőként Lázok János: – Az anyag kutatása visszája a könyv kialakulásának. Az anyag diktálta önmagát, ugyanakkor egymáshoz is viszonyulnunk kellett, egymás anyagait is meg kellett ismernünk. Ahogy fokozatosan megismertük a feltáruló írásokat, azok egyre alakultak. Ungvári Zrínyi Ildikó elmondta, vannak dolgok, amik kimaradtak, van, ami pótolandó, például a kolozsvári korszak. De igyekeztek ezt is felkutatni, képeket szerezni. – Kőmíves Nagy Lajosban igen érdekes személyiségre bukkantam, ezenkívül sikerült megrajzolni azokat az alapvonalakat, amelyek mentén tovább lehet haladni a következő kötetben. Gáspárik Attila hozzátette, több-bőröndnyi anyag került az egyetem tulajdonába itthonról és külföldről, számos relikvia, például a budapesti, Blaha Lujza téri lerombolt színház függönydarabja. – Szeretnénk erdélyi magyar színházi múzeumot létrehozni és kutatással is foglalkozni. Ezt az egyetem programjába tudatosan szőttük bele.
Albert Mária a főiskola akkori, belső rendszabályáról beszélt. – A szigorú rendszabályzat lefoglalta a hallgatók idejét, én hiszem, hogy ezt be is tartották, hiszen nagyon fontos az időbeosztás. Balási András az intézményesítés periódusáról szólt. – Az az időszak a Székely Színház csúcsperiódusa volt, rengeteg előadással, a kevés, csupán párnapos szabadsággal. '54-ben áthozzák a főiskolát Marosvásárhelyre, a két intézmény között nagyon jó kommunikáció alakult ki, nagyszerű előadásaik voltak. A vizsgaelőadásokat például a Székely Színházban játszották, ezeknek törzsközönségük alakult ki. Holott a díszlet például csak jelzésszerű volt. Az intézménynek a város felé történő kommunikációjára az akkori rektor, Szabó Lajos nagyon odafigyelt, erről is legendák keringenek. Csép Zoltán a vizsgaelőadások kritikai fogadtatását ismertette. – Sok előadásról több írás is született, komoly kritikai munkák, többek közt Polgár István, Nagy Pál, Kemény János, Varró Ilona, Oláh Tibor tollából – mondta a szerző, majd tovább folytatódott a beszélgetés rendezőképzésről, vendégszereplésekről, sztorikról, színészekről, fotókról és azok beszerzéséről, előadásokról, színészéletről, az erről szóló cikkekről, riportokról, hiszen a kötetet korabeli dokumentumokkal, képekkel gazdagon illusztrált fejezet zárja.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Felkészültünk-e már arra, hogy saját egyetemünk legyen? (Tusványos)
Részben már interneten (Bolyai.eu) is hozzáférhető tanulmánysorozatot készít a Bolyai Kezdeményező Bizottság annak a harcával szembeszegezett érvnek a cáfolatára, hogy a romániai magyarság ne lenne felkészülve egy állami magyar egyetem igénylésére és fenntartására.
A tusványosi Corvina-sátor ponyvája alatt felvonult előadók e törekvéséről beszámolva Hantz Péter a felsőoktatásunk mai helyzetének felvázolására tett erőfeszítéséket ismertette. Ha a Bolyai-újraindítás kivitelezhetetlen – bár az EU sok kisebbsége rendelkezik saját állami egyetemmel –, akkor másik lehetőségként azzal számol, hogy a BBTE magyar tagozata a román állam által is támogatott Sapientia Egyetembe integrálódik. Ellenezné, hogy új magyar tagozatok jöjjenek létre román egyetemeken, mert az szétforgácsolná az erőket, és egy opportunista tanári gárdát nevelne ki. Lázár Ede közgazdász a munkaerőpiaci helyzet függvényében vizsgálta a szakkínálat célszerűségének kérdését, kiemelve például, hogy az ipar és az exportorientált termelés hiánya miatt oly aránytalanul nagy ma a Székelyföldön a diplomás munkanélküliség. Bodó Barna egyetemi tanár kutatása annak megválaszolására irányul, miért hogy az óvodában mi, magyarok túlreprezentáltak vagyunk (7%), az érettségizőknek már csak 6 százalékát adjuk, az egyetemen ennél is rosszabb az arány, miért oly nagy a lemorzsolódás a szórványban és a tömbvidéken is.
Kovács Gergely budapesti tanársegéd az egyetemi oktatás színvonalasságának sokrétű kutatásával járul hozzá a közös munkához.
Pozsony Ferenc akadémikus, professzor arra hívta fel többek közt a figyelmet, hogy a magyar egyetemi oktatók alulreprezentáltak a professzorok és docensek körében a BBTE-n, ahol különben a tizennyolcezer magyar diákból tizenkétezer tanul magyarul, s milyen baj az, hogy nincs gazdája a magyar felsőoktatásnak Romániában.
Kovács Lehel, ismert BKB-tag pedig, akinek a retorziók miatt társaival együtt távoznia kellett a BBTE-ről, arról beszélt, politikusainkat felelősség terheli az egységes erdélyi egyetemi stratégia hiánya miatt, hogy nem alakult még egyeztetőtanács. Emiatt általa ördögi köröknek nevezett ellentmondások őrlik a rendszert. A leggyengébbek kerülnek vissza pedagógusként az iskolákba például, vagy: az új oktatási törvény magasabb szorzókkal dolgozik ugyan a kisebbségi iskolák kvótájának megállapításakor, de senki nem számolta ki, hogy ezek is elégtelenek, nem teszik lehetővé például egy olyan nagy múltú és fontos középiskola önálló fenntartását, mint a brassói Áprily-gimnázium. Ő magyar vállalkozókra támaszkodó magániskolák indításában látja a megoldást. Hasonlóképpen fonák, hogy a Sapientia akkreditációja hiába ment át a szakmai szűrőn, azt most politikailag felülbírálhatja a parlament.
Kérdésekre felelve az előadók többek közt a magániskolák mintájára alakuló kis autonómiák mellett tették le a garast, illetve a műszaki képzés felfuttatására buzdítottak, az oktatásnak a munkaerő-kereslet piaci igényeihez és persze a magyarság szellemi igényeihez igazítására hívták fel a figyelmet. A bizottság kutatómunkája hamarosan további kész tanulmányok formájában kerül a nyilvánosság elé.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A politikum elgáncsolja az önálló magyar egyetem visszaállítását”
Interjú Kovács Lehel docenssel, a BKB alelnökével
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik oktatási előadójaként Kovács Lehel egyetemi docens, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke lesújtó képett festett a romániai magyar oktatás helyzetéről több mint 20 évvel a rendszerváltás után. Őt kérdeztük a romániai magyar nyelvű oktatás kilátásairól. – A tanügyi törvény szerint a magyar iskolák– a kvóta-rendszer alapján – a többségi iskolákhoz képest több támogatásban részesülnek. Tusványoson elhangzott előadása szerint eme állami támogatás a szórványiskolákat mégis lehetetlen helyzetbe hozza. Kérjük, fejtse ki erről részletesebben álláspontját! – Sajnos, az erdélyi szórványban működő iskoláinkkal komoly gondok vannak. Habár az új tanügyi törvény szerint – ha igény van rá –, akármilyen kis faluban anyanyelvi iskola működhet, ennek finanszírozása a szórványban nincs igazán megoldva. A gondok a kis létszámmal kezdődnek. Számításaink alapján ott, ahol az osztályok a törvény által megkövetelt minimum létszámon indulnak, és az iskola egyetlen évfolyamán sincsenek nagyobb létszámú osztályok, a kvóta-rendszer alapján beérkező pénzösszeg nem elegendő a tanárok fizetésére sem, nemhogy az iskola fejlesztésére maradna. Ráadásul a szórványtelepülések helyi tanácsai nem magyar többségűek, így kevés a valószínűsége annak, hogy az iskola fenntartásához szükséges anyagiakat elő lehessen teremteni a helyi költségvetésből. Az új tanügyi törvény megköveteli, hogy az iskola vezetőségi tanácsába (az iskolaszékbe – hogy hagyományosabb kifejezésnél maradjunk) a helyi tanács is személyeket delegáljon. Félő, hogy a szórványtelepüléseken a kevés magyar képviselőt tartalmazó helyi tanács román személyeket küld egy magyar iskola iskolaszékébe, így az ülések is értelemszerűen román nyelven kell, hogy folyjanak. A szórványtelepülések adta feltételek igazából a tagozatos iskolákat részesítik előnyben: itt a nagyobb román létszám ellensúlyozná a kis létszámot egy párhuzamos magyar osztályban. – Milyen megoldásokat lát a helyzet orvoslására? – A magyar oktatás fajlagos költsége magasabb, mint a román nyelvű oktatásé. Alkotmányos állami kötelesség a demográfiai súlyból származó hátrány ellensúlyozása. Egy magyar tanulónak sokkal több lehetősége van, például magyar nyelvű versenyeken, olimpiákon is részt vehet, hasonlóképpen sokkal szélesebb körű az iskolán kívüli tevékenységek listája. Semmilyen garancia nincs arra, hogy a közös kasszába befolyó magasabb támogatás ténylegesen és kizárólagosan a megfelelő célcsoporthoz (konkrétan a magyar tanulókhoz, magyar tanszemélyzethez) jut el. Vegyes iskola esetén a költségvetés elfogadása a román többség által történik, és nem biztos, hogy a magyar tagozat prioritásait veszik figyelembe. Nemzeti érdekeink, autonómia-törekvéseink azt kívánják meg, hogy pénzügyileg is, jogilag is önálló iskoláink legyenek a szórványban is, viszont mi úgy értékeljük, hogy szórványban ez nagyon nehezen valósítható meg. Sokkal nagyobb fejkvóta kellene a szórványban működő magyar iskolák számára, és plusz erőforrások a művészeti, zenei, sport szakokat is oktató iskolák esetén. – A Bolyai Kezdeményező Bizottság több alkalommal is szóvá tette, hogy Romániában nincs egységes magyar tanügyi stratégia az óvodától az egyetemig. Mi ennek az oka? Ön szerint a közeljövőben kiépíthető-e egy átfogó stratégia? – Más testület hiányában az RMDSZ Oktatási Főosztálya kellett volna, hogy kidolgozza ezt az átfogó stratégiát. Nem mondom, hogy semmit sem tett, mert részleges egyeztetések történtek pl. a különböző tanügyi, oktatási szervezetekkel, de az elmúlt 21 év bőségesen meg kellett volna teremtse az egységes magyar tanügyi stratégiát, az óvodától az egyetemig. Ennek hiánya a bizonyítéka arra, hogy nincs önálló állami magyar egyetem, még nincs akkreditálva a Sapientia, átfedő szakok indulnak a különböző magyar egyetemeken, igazából nincs jól megoldva a magyar egyházi oktatás, a szórványban gondjaink vannak az iskolákkal, az óvodákkal, a bölcsődékről nem is beszélve, igen nagy a magyar gyerekek lemorzsolódása: a magyarul tanuló nyolcadik osztályosoknak körülbelül a fele jut el érettségiig. Ezzel a kérdéssel viszont nem igazán törődnek szakmai körökben. Emlékezzünk vissza, hogy a 700 ezer erdélyi magyar aláírásával is szentesített ügyet felvállalva, az RMDSZ 1998 őszén felvetette a kormányból való kilépés lehetőségét, ha a magyar egyetem ügye nem oldódik meg. Nagyon hamar elfogadta a kormány kompromisszumos megoldását, és azóta sem lett semmi az önálló állami magyar egyetemből. Az erdélyi magyar oktatás nagy múltra tekint vissza: ha a latin nyelvű oktatást leszámítjuk, Apáczai Csere Jánostól számolhatjuk a 355 évet. A jövő elképzelhetetlen átfogó és egységes stratégia nélkül, konjunkturális, esetleges és alkalomszerű megoldásokra támaszkodva. Egy olyan oktatási fórum kell létrejöjjön Erdélyben, ahol a különböző szakmai szervezetek, a politikum és a diákok képviselői leülnek, és pontos elemzésekre alapozva átfogó stratégiákat dolgoznak ki az erdélyi magyar oktatás jövőjét illetően. – Az elmúlt két évtizedben a magyar felsőoktatás terén nem történt lényegi áttörés. Létezik-e egységes koncepció az erdélyi magyar felsőoktatás ügyében? – Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás kérdése politikai kérdés. Ez egyre inkább bizonyosságot nyer. Pár éve tanúi lehettünk, hogyan gáncsolja el a politikum az önálló állami magyar egyetem visszaállítását Erdélyben, most pedig annak vagyunk tanúja, hogy a már egy éve szakmailag akkreditált és elismert Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációját hogyan odázza el a román kormány. Egy tetszőleges román magánegyetem esetében a kormány és a parlament pár hónap alatt megszavazza az akkreditációt, a Sapientia esetében ez már egy éve folyik, a Partiumi Keresztény Egyetem esetében pedig annak idején négy évig tartott. Világosan látszik, hogy miért nem történt lényegi áttörés a magyar felsőoktatás terén az elmúlt két évtizedben. A Bolyai Kezdeményező Bizottság többször szorgalmazta az egységes koncepció kidolgozását az erdélyi magyar felsőoktatás ügyében. Egy erdélyi magyar egyetemi hálózatban gondolkozunk, amelynek részei a létező egyetemeink, a leendő önálló állami magyar tudományegyetem, valamint része lenne egy, a Székelyföldön létrehozandó magyar állatorvosi, agrártudományi egyetem. A magyar szakoktatás nagy részét a Sapientia vállalhatná magára, műszaki profiljainak köszönhetően, és akkreditálása maga után vonná a román állam részéről érkező anyagi támogatásokat is. Egy ilyen egyetemi hálózat megoldaná azokat a gondokat, amelyekkel jelen pillanatban küszködik az erdélyi magyar felsőoktatás, jelesül azt, hogy nagyon sok szak (többnyire műszaki, agrártudományi, állatorvosi, művészeti stb.) nem jelenik meg a magyar oktatási palettán. Igy érthető, hogy magyarokat megillető 6,6% helyett csak 1,4 % egyetemista tanul magyar nyelven. Különben az általunk elkészített, és Tusványoson bemutatott tanulmányok felvázolják ezt a koncepciót. – A gyenge érettségi eredmények okán ismét napirendre került a szakoktatás megerősítése, hogy hatékonyabb legyen a 8. osztályt végzett gyerekek tájékozódása. Mi a véleménye a romániai magyar szakoktatásról? – Véleményem szerint a szakoktatást új alapra kellene helyezni. Szerintem csak úgy működhet igazán jól a szakoktatás – különösen a magyar –, ha különálló iskolákban, jól felszerelt műhelyekben folyna az oktatás, saját tanrend és tanterv alapján, mérnök-oktatók és mesterek felügyeletével. Valójában az a gond, hogy már hiányzik az az ipar, ami indokolná tenné a tömeges szakoktatást. Villanyszerelőkre, vízszerelőkre, autószerelőkre stb. szükség van, de ma már csak inkább „házi használatra”. Az ipar hiánya azt követeli meg, hogy a különböző szakemberek cégeket alapítsanak, magánvállalkozásokat indítsanak, így oktatni kellene az alapvető gazdasági ismereteket is. Az erdélyi magyar, egyetemi szintű szakoktatást pedig az előző pontnál igyekeztem felvázolni, hát igen, ezt meg kell teremteni. Sok szakon ez nem létezik. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sovány drámanap Erdélyben
Több erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Hármasfogat Marosvásárhelyen
Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek.
A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát.
Deviancia Temesváron
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható.
A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor.
Irodalomtörténet Nagyváradon
A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével.
Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon.
Kolozsvár, az igazolt hiányzó
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével.
Csíkszereda korábban ünnepelt
A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza.
A magyar dráma napjáról
A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest)

IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul.
A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is.
Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét.
A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője.
A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Ismét lesz váradi könyvmaraton
Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.
A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal.
Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták.
Markó a sztárvendég
Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt.
Számon tartják
A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Elkezdte működését az EMNT Szórványtanácsa
A Szórványtanács megalakulásával, annak konkrét struktúrájának, céljainak meghatározásával zárult a Konferencia az Erdélyi Szórványért második, brassói tanácskozása. A november 12-i eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Brassói Magyar Napok keretén belül szervezte a Reménység Házában, olyan neves előadók részvételével, mint dr. Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója. A Szórványtanács alakuló ülését Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke vezette, a jelenlévők között szerepelt Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Máté Sándor, unitárius lelkész, ifj. Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke, Boros Rezső, az Erdélyi Magyar Ifjak Szórványért szakcsoport tagja, Szász Ágnes, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának elnöke, valamint helyi vállalkozók és az EMNT területi szervezeteinek képviselői.
A Szórványtanács megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, melynek alapjait a május 13-14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le (itt született meg annak a szórványstratégiának a vitairata is, melyet Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Szakbizottságának elnökeként tett le a MÁÉRT asztalára).
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: „Az EMNT harminc Demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.” A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórvány-megyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek, köztük dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István „Tiszti”, a Lasarus Alapítvány elnöke, és nem utolsó sorban Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, akit a jelenlevők felkértek a Szórványtanács irányítására, dr. Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke titkári segítségével. „A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél.” – jegyezte meg Szegedi László, miután megköszönte a bizalmat, kihangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, akik saját forrást is biztosítanak majd a munkacsoport programjaihoz.
A Szórványtanács munkáját máris elkezdte, – körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit –, személyes felkeresések, kérdőívezés, statisztikai felmérések előzik majd meg a konkrét megoldás-csomagot. 
Erdély.ma

Külön-külön szervezett szórványkonferenciát a hétvégén az RMDSZ és az EMNT
Fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot – e gondolatok jegyében foglalkozott külön-külön a témával a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Kész a tervlajstrom. Déván elhangzott, az RMDSZ kiemelt célja az integrációs asszimiláció fékezése
Az RMDSZ a magyar szórvány napja alkalmából szervezett szórványkonferenciát Déván. Az erről kiadott zárónyilatkozatban a résztvevők emlékeztetnek: az RMDSZ 10. kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjának nyilvánította, ennek alkalmából tanácskoztak Déván a szórványmagyarság helyzetéről. „Kiemelt célunk az intergenerációs asszimiláció fékezése, negatív hatásának csökkentése, valamint az átfogó nyelvi tervezés, az anyanyelv használati körének kiszélesítése” – olvasható a dokumentumban.
A konferencián utaltak azokra a programokra, amelyeket az RMDSZ indított útnak e célok érdekében. Megállapították: a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az új oktatási törvény rendelkezései új megoldási lehetőségeket kínálnak a szórványban élő fiatalok anyanyelvű oktatására. A magyar házak rendszerének kiépítése megerősítette a szórványközösségek kulturális infrastruktúráját – olvasható a zárónyilatkozatban.
A konferencia résztvevői hasznosnak és fejleszthetőnek tartják a székelyföldi és más, többségében magyarok által lakott régiók, valamint a szórványban élő közösségek között kialakuló testvérkapcsolatokat, kulturális programokat.
Ugyancsak a hétvégén alakult meg az EMNT Szórványtanácsa, annak konkrét struktúráját, céljait a Konferencia az erdélyi szórványért második, brassói tanácskozása határozta meg. Az erről szóló közlemény szerint az új testület megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, amelynek alapjait a május 13. és 14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: az EMNT harminc demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.
A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórványmegyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek alkotnak, köztük Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István, a Lasarus Alapítvány elnöke és Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke.
„A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél” – jegyezte meg Szegedi László, hangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, amely saját forrást is biztosít majd a munkacsoport programjaihoz. A Szórványtanács körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit.
Krónika (Kolozsvár)

Ritka, de még van magyar, román, szász utcanévtábla Brassóban –
Fényképezz Brassó területén minél több olyan utcanévtáblát, amelyen magyarul, románul és németül is a felirat. A többi között ezt az egyáltalán nem könnyű feladatot kapták azok a csapatok, amelyek részt vettek a Brassói Magyar Napok vetélkedőjén.
Kovács Lehel szervező vázolja a további feladatokat abban a városban, ahol 100 évvel ezelőtt egyharmad-egyharmad arányban laktak szászok, magyarok és románok. A II. Endre által idetelepített szászokból mára gyakorlatilag senki sem maradt, a magyarok aránya pedig tíz százalék alá csökkent. A két népcsoport megtöréséhez nagyban hozzájárultak olyan cselekedetek, mint az Alpár Ignác által 1890-ben épített református templom lerombolása, a német és magyar iskolák kétnyelvűvé tétele, majd felszámolása, a szászok eladása a '80-as években az akkori nyugatnémet államnak. Ennek ellenére, elvétve ugyan, de találni háromnyelvű feliratokat.
A házszámokon, ahol még megvan, három nyelven írták az utcaneveket is. 
Nem lett volna szabályszerű, de a gyerekeink bizonyosan jó segítségre találtak volna Dobolyi István helytörténész személyében. Az Áprily Lajos főgimnázium nyugalmazott tanárának több száz félévszázadosnál régebbi gyűjteménye van, amelyet könyvben is megjelentetett. A román és magyar nyelvű kiadvány azt bizonyítja, a békés egymás mellett élés korábban nem beszédtéma, hanem napi gyakorlat volt.
Aki tudja, hol kell keresni, az talál háromnyelvű táblát, némelyeket szemlátomást korábban leszereltek, majd a felújított lakásra visszahelyeztek. Persze nem mindegyik táblát tették vissza.
Az etnikai arányokat a második világháború után erőszakkal változtatták meg.
Bár a korábbi arányokat biztosan nem lehet visszaállítani, pozitív fejlemény, hogy a városi tanács évekkel ezelőtt úgy döntött, jóllehet a szász és a magyar lakosság aránya messze nem éri el a törvény által erre az esetre előírt húsz százalékot, mégis háromnyelvű feliratot helyeznek el a város bejárataihoz. Duna Tv, Közbeszéd
Erdély.ma

A magyar kormánnyal büntet a BKB
"Feljelentette” a BKB a magyar kormánynál MOGYE bojkottot bojkottáló oktatókat: az érdekvédelmi szervezet szerint elzárhatóak az akadémiai és kormányzati csapok.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság úgy szólal fel az oktatók nevében, hogy nincs intézményesített kapcsolata az egyetemen oktatókkal.
Ultimátumot adott az önálló magyar felsőoktatásért lobbizó Bolyai Kezdeményező Bizottság azoknak a marosvásárhelyi oktatóknak, akik megszegték az egyetemvezetés ellen indított bojkottot. A tanárok azután kezdtek tiltakozni, hogy sikertelenül kérvényezték a magyar intézetek létrehozását.
Az új oktatási törvény szerint ugyanis a multikulturális felsőoktatási intézményekben – ilyen a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem és az ugyanitt működő orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) – lehetőség nyílik úgynevezett magyar intézetek vagy főtanszékek alakítására.
Ez azért fontos az oktatók szerint, mert így biztosítható, hogy az egyetemvezetésben arányosan képviseltessék magukat a magyar oktatók, így biztosítható az utánpótlás képzés, és jobban érvényesül az egyetemi autonómia.
A MOGYE-n azonban annak ellenére kudarcba fulladt a magyarok által kért átalakítás, hogy a kérdésben többször megszólalt a tanügyminisztérium, és szankciókat helyezett kilátásba, ha
az egyetemvezetés szabotálja az intézetek létrejöttét.
A szenátus annak ellenére tartott belső választásokat, hogy azon a magyar oktatók zöme nem vett részt. A döntéssel kapcsolatban közleményt adott ki a BKB, a nyilatkozat szerint az oktatók a szervezet javaslatait figyelembe véve bojkottálták a szenátus döntését.
„Akadt három magyar oktató – ráadásul mindhárman aláírták a bojkottal kapcsolatos állásfoglalást –, akik alájátszottak a szélsőségesen magyarellenes erőknek, és árulásuk jutalmául egy-egy jelentéktelen tisztséget is kaptak (név szerint: Gabos Grecu Iosif, Incze Alexandru és Fülöp Emőke).
A Bolyai Kezdeményező Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ezen lépésükkel – a magyar nyelv ismerete ellenére is – kikerültek a magyar oktatói közösségből, így gyakorlatilag nem számíthatnak magyar állami, akadémiai és civil szervezetek jövőbeni támogatására.
A történelem tanulsága szerint az ilyen viselkedés hosszabb távon még anyagilag sem biztos hogy megéri ...” – áll a BKB-nak a manna.ro-hoz eljuttatott közleményében.
Mi nem éri meg kinek?
A manna.ro megkereste a szervezet kapcsolattartóját, hogy pontosítsa, mi áll a magyar állami, akadémiai és civil szervezetek támogatására vonatkozó kijelentések mögött.
Kovács Lehel kérdésünkre azt válaszolta, hogy a BKB jó kapcsolatot ápol a MOGYE oktatóival, több előadást is szerveztek, amelynek meghívottja volt például Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke, valamint Tőkés László EP-alelnök, de a frissen kiadott nyilatkozat hátteréről nem tud érdemben nyilatkozni.
Brassai Attila, a BKB elnöke, az egyetem professzora kérdésünkre elismerte, hogy nincs intézményes kapcsolat a BKB és a MOGYE oktatói között. Arra a kérdésre, hogy milyen állami támogatásokat vonhatnak meg az érintett oktatóktól, melyek azok a civil- és akadémiai szervezetek, amelyek a BKB által megnevezett oktatókat hátrányos helyzetbe hozhatják, a professzor úgy fogalmazott: „megvannak a magyarországi kormánnyal és orvostársadalommal a kapcsolataink, és a nemzeti kormány tudni fogja, mit kell ilyen helyzetben lépni”.
Ábrám Zoltán, a MOGYE oktatója szintén úgy nyilatkozott, hogy a BKB és a magyar oktatók nem állnak intézményes kapcsolatban egymással. „Nem kell összemosni a BKB-t a MOGYE oktatóival. Ez egy erkölcsi kérdés, hogy ki hogy foglal állást” – reagált a fent idézett nyilatkozatra az oktató.
Gábos Grecu József, a BKB által tiltólistára helyezett pszichiáter a Krónikának azt mondta: olyan emberek kérdőjelezik meg alapvető emberi jogait, akik nem is tudnak becsületesen magyarul.
Manna.ro

Erdélyi Himnusz-nap
Kölcsey Ferenc kéziratának tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a költő. 1989 óta ezen a dátumon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A jeles ünnepre ma már minden magyarlakta településen  szerveznek kulturális eseményeket. Ezekből nyújtunk ízelítőt.
Sepsiszentgyörgy: kiadóbemutatkozás
Szombaton Sepsiszentgyörgyön 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban kezdődik a rendezvénysorozat a Magyar Könyvkiadás – Értékteremtő hivatás előadással, amelynek keretében a szegedi Lazi Könyvkiadó mutatkozik be. Az esten fellép Fekete Vince költő. A Tamási Áron színházban szombaton délután öt órától Ránézek az életemre címmel, Kovács Levente marosvásárhelyi színházi rendező élettörténetét összefoglaló interjúkötet bemutatójára kerül sor. Kovács Leventével Bogdán László író beszélget, és színészek részleteket olvasnak fel a kötetből. Szintén szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar ad hangversenyt. Kézdivásárhely: fotótárlat nyílik
Vasárnap 12.15-kor a Vigadóban nyitják meg Kézdivásárhelyen a Varázsképek, Székelyföld című fotókiállítást, amit Csire Gabriella könyveinek bemutatója követ, 14.30-kor felolvasnak Fülöp István verseiből. A Vigadóban vasárnap 18 órakor az Osonó színházműhely mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabot, nó színházműhely lép színpadra.
Nagyvárad: a színészeké a szerep
A színtársulat Színház az iskolában, iskola a színházban nevű, középiskolásoknak szóló program adja az ünnepi rendezvények fénypontját a partiumi városban. A projekt lényege a fiatalok közelebb vonása a színházhoz és a magyar drámairodalom meghatározó műveihez – fogalmazott Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Ebben az évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeményét dolgozzák fel a különböző iskolákban szerveződött diákcsoportok. A produkciót vasárnap, a Magyar Kultúra Gálaestjén mutatják be a diákok, amely során a Magyar Kultúráért díjak is átadásra kerülnek.
Szatmárnémeti: versmaraton
Szatmárnémetiben 24 órás versmondó-maratont szervez az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. A helyi versbarátokat várják, hogy elszavalják-olvassák kedvenc verseiket. Szombat déltől vasárnap délig bárki betérhet a székházba, hogy pár percig a nagy nyilvánosság előtt hódoljon a magyar költészetnek, miközben egy csésze meleg teát vagy kávét, egy friss szendvicset is elfogyaszthat. Semmi megkötés nincs, csupán annyi, hogy az utolsó órában csak szatmári költő versét lehet szavalni.
Székelyudvarhely: kamarazene
A székelyudvarhelyi program Sas Péter: A heraldikus Köpeczy Sebestyén József élete és munkássága című kötet bemutatásával kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban. A Művelődési Házban ugyanakkor a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Házába járó gyermekek munkáiból nyílik kiállítás. Késő délután magyar kamarazene-koncertnek ad otthont a polgármesteri hivatal Szent István-terme.
Szombaton az udvarhelyszéki fúvószenekar koncertjére várják az érdeklődőket, repertoárjukon Kodály Zoltán művei szerepelnek.  A napot az Udvarhely Táncműhely előadása, a Varázsének című folklórműsor zárja. Vasárnap délelőtt Egy évtized fényképlenyomatai címmel gyűjteményes kiállítás nyílik az Orbán Balázs szemével Udvarhelyszéken dokumentációs fotótábor anyagából. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztására vasárnap délután kerül sor.
Marosvásárhely: felolvasások
Irodalmi felolvasó-maratonnal és marosvásárhelyi írókkal ünnepel a Studium Alapítvány. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélig tart, a Gh. Avramescu (volt Rigó) utca 11. szám alatti Orvosi Szakkönyvtárban. A felolvasás a marosvásárhelyi szerzőkre összpontosít, bárki jelentkezhet rá, a felolvasnivalót pedig a szervezők biztosítják. A Vártemplomban szombaton 18 órától Hűvösvölgyi Ildikó bemutatja Reményik Sándor: Csendes csodák című estjét.
A Művészeti Egyetem Stúdió Színháza szintén szombaton új bemutatóval lép közönség elé: Pintér Béla és Darvas Benedek szerzőpáros Parasztopera című darabját, amelyet Porogi Dorka vitt színre. A Tompa Miklós Társulat Székely János Hugenották című drámájával tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt. Kolozsvár: ökumenikus istentisztelet
A kolozsovári ünnepi rendezvény  ökumenikus istentisztelettel kezdődik a lutheránus templomban szombaton 17 órától, majd Egyed Péter egyetemi tanár előadását hallgathatják meg Böhm Károly filozófusról. A kolozsvári színművészeti hallgatók előadásában  Heltai Gáspár: Egy nemes emberről és az ördögről című darabot nézhetik meg.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Pillantás egy életre
Kovács Levente rendező Ránézek az életemre című interjúkötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi színház emeleti előcsarnokában.
Az önéletrajzi jellegű mélyinterjú-kötetet Nagy Béla, a váradi Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkára méltatta, kiemelve, hogy a könyv színtere az erdélyi magyar színjátszás, de e kötet olvasói megismerhetik belőle a kommunizmusban uralkodó állapotokat és „a demokrácia hepehupás tájait” is. A méltatás után Kovács Levente beszélgetett Kádár Dombi Katalinnal, aki az interjúkötet kérdezője is volt. A beszélgetés során Kovács Levente humorban bővelkedő stílusban mesélte el életének néhány fontos, vagy érdekes momentumát, többek között első nagyváradi „dicsőséges” bevonulását, Nagyváradhoz való viszonyulását. Ez utóbbi tekintetben elmondta: „Várad vonzó atmoszférája miatt szerettem ide járni, de időközben Váradon idegenek jelentek meg, és megbomlott a város és az ember közötti kapcsolat, elfogyott az a váradi hangulat, ami ide vonzott. De ezt a váradiságot meg kell őrizni, mert még visszaszerezhető” – fogalmazott. A jelenlevők megtudhatták azt, hogy 1983-ban a Káin és Ábel című darabot rendezte meg először Nagyváradon, ahol összesen tizenhét előadást vitt színre, sőt az is kiderült, hogy 1989 előtt a gombfoci olyan szenvedélye volt, ami még a színháztól is képes volt elvonni, de ez a szenvedélye is áldozatul esett a rendszerváltásnak. Kovács Levente emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után összeomlott a mozikultúra, az egyetemi színpadok, a közös kávéházi olvasás hagyománya, és a színház szerepe is megváltozott: „A hatvanas években a színház szerepe az volt, hogy megtartó erőt sugározzon, és azt üzente, hogy lehet másképp is gondolkozni. 1989 után ezek az értékek elbizonytalanodtak. A posztmodern korban az a kérdés, hogy ki vagyok én, és az egyéni életérzéseket a legnehezebb közös nevezőre hozni. A színház jelenleg az önkeresés állapotában van, már nincs meg a mindent összefogó funkciója. A színháznak akkor van értelme, ha találkozóhely, és ezt a találkozóhelyet kell megőrizni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha kíváncsiak vagyunk egymásra” – fejtette ki Kovács Levente.
Pap István
erdon.ro

A dolgok helyreállítódásáról
Hármas könyvbemutató a Művészeti Egyetemen
A színházi világnap tiszteletére hétfő délután hármas könyvbemutatónak adott otthont a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnoka. A zsúfolásig telt térben Albert Mária üdvözölte a megjelenteket és árulta el: Ungvári Zrínyi Ildikó Képből van-e a színház teste? – tér, kép, test és médium a kortárs színházban, Papp Éva A művészi beszéd útja a közbeszédtől a versmondásig című kötetekről, valamint Novák Ildikónak a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetével foglalkozó könyvéről hallhat a nagyérdemű, a kiadványok az intézmény kiadója és a Mentor Kiadó közös munkájaként jelentek meg.
Papp Éva és Novák Ildikó kötetéről Kovács Levente szólt. – Papp Éva könyve Budapesten elvégzett doktoriskolai tézisének bővített változata, és az első olyan kötet, amely avatottan szól a beszéd kérdéseiről: a szerző színészi és tanári tapasztalatainak, egy megtett útnak az összessége. Tankönyvként, módszertanként is forgatható: nagyon világos felépítés jellemzi, mindenről beszél, de nem szószátyár, világosan, emberközelien fogalmaz. Foglalkozik a versmondás problémáival, a nonverbális kifejezőeszközökkel (amelyek húsz évvel ezelőtt még szentségtörésnek számítottak) – mondta a méltató, akinek kérdéseire a szerző válaszolt. Papp Éva Kányádival együtt vallja, a vers az, amit mondani kell, és igen, van értelme a versmondásnak napjainkban. Az elsőéves hallgatók rövid közjátéka után Novák Ildikó kötetéről szólt Kovács Levente. – A szerző dolgozatának én voltam az irányítója. A kötet tematikája bábszínházi jellegű. Fontos könyv: megalakult a bábtagozat, de ennek nincs igazán múltja, bábtörténeti háttere, az alapokat a semmiből kell megteremteni. A báb mostoha művészet volt mindig, holott némelyik bábszínész munkája a színészekénél is sokkal nehezebb. A könyv foglalkozik a vásárhelyi bábszínház megalakulásának előzményeivel, de kitér a szocialista kultúrpolitikára is, feltárni igyekszik az összefüggéseket. A kötet nagy érdeme, hogy megtaláljuk benne a társulat adminisztratív összetételét, művészi eszközeinek fejlődéstörténetét, a kiemelkedő alkotók – köztük Antal Pál, Haller József – pályáját, és olvashatunk igen jó előadás-elemzéseket is. Melléklete gazdag dokumentumanyagot tartalmaz. Novák Ildikó hozzátette: nem hagyta abba a bábokkal való kapcsolatot. – Mindent megteszek azért, hogy a diákok elhiggyék, a bábszínészet nem “mellékes” foglalkozás. Igyekszem megtalálni azt a belső lényeget, ami ezt a műfajt az emberiség tudatában megtartja, és tisztelegni azok előtt, akik nagyon sok munkát fektettek életünk minőségének jobbá tételébe. Ungvári Zrínyi Ildikó a kötettel kapcsolatosan elmondta, ez a könyv rendbetétel, a dolgok helyreállítódnak általa. Nagyon alapos munka, amely mögött végig ott állt a kíváncsiság. – Örülök, hogy igazi színháztörténész jelent meg a színen.
Ungvári Zrínyi Ildikó kötetét Kovács András Ferenc ismertette. – Érdekes, jól megtervezett könyvről beszélünk. Alapos, sok dologra, nagy feladathalmazra koncentráló mű, amely többszörös olvasatot biztosít. Tétje és tematikája a képpé szerveződött test. Jegyzetekből áll, egyszerre teatrológiai és színházantropológiai vizsgálódás. A szerző négy fejezetben a meglévő elméleteket, tételeket prezentálja, nagyon jó megfigyelőkészséget feltételező előadás-elemzéseken keresztül dolgozza fel mondandóját. És mindezt nem tolakodóan, nagyon jó az egyensúly. Képből van-e a színház teste? Mit látunk, mit nézhetünk? Mit szeretne és mit tud látni a néző, mivel lehetne megfogni? Jól megtanulni értelmezni, amit látunk: ez a könyv igazi értelme. A színházzal foglalkozó életforma aktívvá, odafigyelővé teszi az embert, megtanítja nézni. Van egy nézői réteg, amely most nő fel. És nem sértődik meg, mert nagyon sokféle. Hozzá is szól ez a kötet. Ungvári Zrínyi Ildikó a KAF kérdéseire adott válaszában elárulta, nem tudja, mi volt érdekesebb – előadásokat nézni, vagy megírni az élményanyagot. – A megélt színházi előadást le kell fordítani szövegre. Átszerveződőben a színház, új dolgok jelennek meg, színes formavilág alakul, és mi is színesen írhatunk minderről.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély tájain – Turistakiadványok: Encián Brassóban és Keresztény-havas
2012 márciusában a Brassói Lapok kiadója újraindította az Enciánt, a hajdan sikeres brassói turistafolyóiratot, amely 61 szám erejéig 1935 áprilisától 1940 augusztusáig jelent meg. Az új Encián főszerkesztője dr. Kovács Lehel István, grafikai szerkesztője Tomos Tünde, felelős kiadója Ambrus Attila.
A 88 oldalon megjelenő első szám tematikája a Keresztény-havas. A tartalomból: A brassói turizmus története az államosításig, A GPS-ről, A hegyi turizmus dicsőítése, A régi út, Csukás-hegység – a Kárpátok egyik gyöngyszeme, Sétára hívlak... a Köszörű (Graft)-patak menti várfalakhoz, Kirándulás a Bolnokra, Vártemplom-túra, Az EKE-Brassó 2011-es beszámolója, A 900. BL-túra (utóbbin jelentették be az Encián újraindítását). A Turistatörténet, Tudod-e?, Honismeret, Irodalom, Túraajánló, Encián-krónika, Műemlékvédelem, Gyerekoldal, Beszámoló, Könyvajánló rovatok szerzői: Kovács Lehel István, Jánó Rezső, Jenei István, Sipos Lajos, Péter János, Ugrai Noémi, Kovács Eszter Apolka, Ambrus Mózes, Szász Ágnes. A folyóiratban megjelenő természetfotókat Blénesi Edith és Blénesi György készítették. Az Encián negyedévente – márciusban, júniusban, szeptemberben és decemberben – fog megjelenni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. Előjegyezni a turistaegyesületek vezetőinél (EKE-Brassó: Szász Ágnes, BL-turistacsoport: Jánó Rezső) lehet. Kapcsolat: brassoiencian@gmail.com
Az Erdély szerkesztősége örömmel üdvözli a brassói turisták hagyományőrző kezdeményezését, és hosszú életet kíván új folyóiratuknak.
Kovács Lehel István Keresztény-havas című könyvét a Pallas-Akadémia Kiadó jelenteti meg az Erdély Hegyei sorozat 33. könyveként. A könyv földrajzi, geológiai, természetrajzi, turisztikai szempontból tekinti át a Keresztény-havast, de olyan fejezetei, mint: Történelmi áttekintés, vagy A Keresztény-havas a szépirodalomban és művészetben, egyúttal bő honismereti és történeti hivatkozásokat is tartalmaznak. Előrendelés a Brassói Lapok szerkesztőségében.
(k. l., t. t.)
Szabadság (Kolozsvár)

Tánc(ol) az egész világ!?
Végzett az első koreográfia szakos évfolyam
Több mint négy évvel ezelőtt merült fel a gondolat a Színművészeti (ma Művészeti) Egyetem vezetőségében, hogy a mozgásművészet egyre erősbödő hangsúlyosságának – tehát lényegében a kor parancsának – figyelembevételével a színpadi művészetek oktatásának körében kiépítsen egy újabb szakirányt. Hosszú előkészületek (más egyetemek tanterveinek tanulmányozása, a lehetséges oktatói gárda kialakítása, a tananyag meghatározása, az egyes tantárgyak leírása, a lehetséges felvételizők körének felmérése stb.) után ezelőtt három évvel útjára indult az első évfolyam, s a gyorsan repülő idő máris megszülte elsőként érvényes, a hazai magyar felsőfokú oktatásban licenciátust igazoló diplomákkal a tarsolyukban útnak induló végzősöket.
Nem akármilyen évfolyam volt ez. Túl az úttörés nehézségein illik megvilágítani más, egyébként korántsem mellékes körülményeket. Az intézet vezetősége (akárcsak a közel egy évtizeddel korábban indított bábos képzés esetében) figyelembe vette azt a nem elhanyagolandó tényt, miszerint létezik az országban néhány jelentős táncegyüttes, köztük elsősorban a vásárhelyi Maros Együttes (a Székely Népi Együttes utódja, mely a műfaj történetében a Székely Színház megfelelőjének tekinthető mind a misszióját, mind a színvonalát, mind pedig a művészeinek rangját tekintve, lett légyenek azok táncmesterek, énekes szólisták, zeneszerzők, táncosok). Mivel felsőfokú táncoktatás nem létezett eddig, ezek a művészek évtizedeken át igazolt szakképesítés nélkül, igen alacsony fizetési besorolásban végezték rendkívül nehéz munkájukat, igen nagy területen ápolva és terjesztve a hagyományőrző népzenét, táncot. Az induló szakon lehetőség nyílott a diplomaszerzésre, és azoknak a szakembereknek a felfejlődésére, akikre pedagógusként, oktatóként, koreográfusként építeni lehet a jövőben mind a felsőfokú képzésben és kutatásban, mind a néptáncmozgalom területén.
Néhány elszánt táncos vállalta a kalandot: járni az egyetemre, tanulni, vizsgázni, közben elvégezni az együttesben a kirótt művészi feladatokat, s nem egy esetben a család életvitelében is részt venni. Sok egyeztetési nehézség, fogcsikorgató munkamenet és áttanult éjszaka verejtéke azonban meghozta a gyümölcsét: az évfolyam tagjai becsülettel helytálltak, tejesítették a licencvizsga szigorú követelményeit, melyek között első helyen állt egy saját összeállítású színpadi produkció koreográfiájának megtervezése és színpadra állítása. Ezeket a vizsgaelőadásokat láthattuk az elmúlt hetekben a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában, a Nemzeti Színház és a Stúdió Színház színpadán, illetve egy tanteremben. A végzősök különböző emberanyaggal dolgoztak, jórészt saját maguk menedzselték produkcióikat. Volt, aki hivatásos táncegyüttessel, vagy folyamatosan működő műkedvelő csoporttal vitte színre előadását, mások az általuk irányított iskolai csoportokkal vagy színészosztállyal dolgoztak. Megtapasztalták a színházi munkában elengedhetetlen együttműködések fázisait, segítették munkájukat rendezők, színészek, dramaturgok, zenészek, látványtervezők, alkalmanként irányító szaktanárok is vigyázó szemmel a munkafolyamatokat. Külön elismerés és köszönet illeti az előadásoknak helyet, próbalehetőséget és technikai hátteret biztosító Maros Együttes és a Nemzeti Színház vezetőségének. Nem utolsósorban örömmel és hálával üdvözölendő az előadások nézőterét majd minden alkalommal megtöltő közönség, mely újfent a táncművészet iránti növekvő érdeklődést, a műfaj (s ezen belül – miért ne mondjuk ki – a koreográfia szak) létjogosultságát igazolja.
Röviden, a minőségi sorrend felállításának igénye nélkül idézzük fel az alkotókat, produkcióikat:
Ivácson László a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ült be három éve az "iskolapadba" és a magas szintű profi együttesnek A MaszkUra című, egyébként sorozatban is nagy sikerrel játszott táncszínházi előadásával vizsgázott. Neves munkatársi gárdájában olyan nevek találhatók, mint Orza Calin, Gálber Attila, Bordás Attila, Orbán Ferenc, Furik Rita és mások.
Benő Barna a nyárádszeredai Bekecs együttes vezetőjeként a Török Viola által színre vitt táncszínházi adaptáció, a Nemzeti Színház színpadán varázslatos hangulatban bemutatott Csongor és Tünde koreográfiájával vizsgázott, újfent bizonyítva, hogy az általa irányított együttes erőteljesen kopogtat bebocsátásért a hivatásos néptáncegyüttesek kapuján.
Varó Huba, aki a küküllőmenti néptáncok gyűjtésében is jeleskedik, a dicsőszentmártoni Kökényes együttessel vitte színre a But-Nasul Ilarimos (Halálos szerelem) című táncjátékát (melyben a táncházi indíttatású részletek mellett dramaturgiai egységbe, színpadi helyzetekbe szervezetten cigány táncmotívumok, kontaktelemek és tangóvariáció is szerepelt.
Deák Orsolya a másodéves színészosztály keretében a zenés színészet elnevezésű tantárgyba építve a híres Ettore Scola által rendezett A bál című film alapján készült forgatókönyvet vette alapul, és az elmúlt nyolc évtized elénekelt világslágerei segítségével megidézett divatos táncait színpadon megelevenített élethelyzetekbe sűrítve mutatta be.
Szász Péter a Napsugár néptáncegyüttessel színpadra állított Mese-remix (Seregélytánc) című táncszínházi előadással vizsgázott, mely egy mese világos, tisztán, figyelemre méltó stílusérzékkel és mértéktartással színpadi táncban megfogalmazott atmoszféráját költői érzékkel elevenítette fel. Szerencsés ötlet volt a narrátor (Köllő Nándor színészhallgató) szerepeltetése, melynek révén sajátosan humoros és interaktív elemek színezték az előadást.
Lengyel Ildikó előadásának címe is – Vándorút – jelzi a szándékot: az ősi eredetektől elindulva a kultúra alakulásának hosszú vándorútján különböző hatásokkal találkozunk, más népek táncainak motívumai idéződnek meg, el egészen a keleti mozgáskultúrát idéző divatos taekwondóig, mintegy az interkulturalitás és a hagyományőrzés egyensúlyának megtapasztalásaként. Közreműködött a Napsugár gyermek-néptáncegyüttes és az Xplozív Taekwondo Team olimpiai gyermeksportcsapat.
Érdekes színfolt volt a vizsgaelőadások sorában a Szedem szép virágom című produkció, melyet Kásler Magda állított színpadra a szabédi Fürge lábak elnevezésű tánccsoporttal. A groteszk, humoros elemek, a színpadi maszkok eredeti használata jó stílusérzékkel épült az előadás néptáncelemeibe. A csoport irányításában feltűnően érvényesültek az irányító hallgatónak a gyerekek képességeit kibontó pedagógusi érdemei.
Törzsök (Tóth) Zsuzsánna a segesvári Kikerics néptáncegyüttes tehetséges és bájos zsenge korú táncosaival állította színpadra vizsgaelőadását a kissé bohém hangulatot idéző Szélávi címen. Az együttes produkciója hangulatával, játékosságával kellemes meglepetést szerzett a közönségnek.
Szabó Piroska Világnyelv című vizsgaelőadását iskolás gyerekekből verbuvált csapattal vitte színre. Akárcsak az előbbi esetben, itt is örömmel konstatálható az az elkötelezettség, mellyel a hallgatók igyekszenek egyrészt a hagyományőrzés révén a néptánc "anyanyelvének" elsajátíttatására, másrészt a gyerekszereplők egyéniségéhez szabottan élményszerűvé tenni a játékot. Ennek a missziónak a felvállalása a végzős osztály tagjainak külön érdeme.
Végezetül álljon itt a három éven át szorgoskodó szaktanárok neve: András Lóránt, Luca Kinga, Szőke István, Rokaly Vilmos. Ők és az időnként meghívott vendégtanárok biztosítják a koreográfus-oktatás egyre emelkedő szakmai színvonalát.
Kovács Levente. Népújság (Marosvásárhely)

Péntektől Csűrszínházi Napok
Jubileumi névadó ünnepség
A 10. alkalommal szervezi meg az idén a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Maros megyei tanács, a nyárádremetei önkormányzat, a Maros Művészegyüttes, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Népi Alkotások Háza, a Yorick Stúdió, a Bekecs néptáncegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Maros Megyei Múzeum a Csűrszínházi Napokat, amely az idén is különleges programmal várja mindazokat, akik a foci- Európa-bajnokságból – a döntő előtt – részt vennének a művelődési eseményeken.
Mint ismeretes, az idén majdnem minden hétvégén kínált valamilyen produkciót a Csűrszínház. Eddig színházi előadás, táncszínház, bábelőadás, folklórműsor és kórushangverseny gazdagította a jubileumi évadot, amely kétségtelenül a június 29-e és július 1- je közötti Csűrszínházi Napokban csúcsosodik.
A rendezvénysorozat pénteken 17 órakor kezdődik. Tavaly a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnak, személyesen a nagynevű néprajzkutatónak köszönhetően sikerült berendezni a kántori lakást a mezőségi használati eszközökkel, tárgyakkal. Az idén is pompába öltözik az évszázados épületbelső. Az alapítvány kalotaszegi és moldvai csángó belsőt varázsol Mikházára. A kiállítás Kallós Zoltán jelenlétében 17 órakor nyílik, és szeptemberig lesz látogatható.
Az ünnepi évadhoz méltó különleges esemény helyszíne lesz az iskola, ahova a Maros Megyei Múzeum hozzájárulásával Nagy Imre festőművész eddig raktáron levő alkotásait hozzák el. Így helyszűke miatt az idén elmarad a fotókiállítás. A 18 órakor nyíló tárlat anyagáról Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója fog beszélni. A hagyományhoz híven lesz könyvbemutató, a a Népújság is várja majd az olvasókat, érdeklődőket sátrába interaktív újságíró-olvasó találkozóra. 18.30-tól a művelődési otthonban Sebestyén Aba gondolatébresztő előadással lép a nagyérdemű elé. A Yorick stúdió vezetője Kocsis István: A tér című monodrámáját hozza ki Mikházára.
A jubileumi évad és a Csűrszínházi Napok valódi gálaműsora 20.30-tól kezdődik. Amint korábban hírül adtuk, a 10 éves évforduló alkalmával a Csűrszínház felveszi Széllyes Sándor, a Maros Művészegyüttes egykori tagjának, énekesének, mókamesterének a nevét. A névadó emlékműsorban jelen lesz a művész is, legalábbis hang- és televíziófelvételen. Róla emlékeznek majd volt kollégái, és természetesen a művészegyüttes jelenlegi tagjai is fellépnek a Nagy István színművész által vezetett műsorban. 23 órától pedig meglepetésekkel tarkított művészbált szerveznek.
Június 30-án, szombaton 10 órakor a székelyvajai fúvószenekar költi a falut, majd a névadó emlékműsor a mikházi temetőben tett zarándoklattal zárul, ahol rövid ima után megkoszorúzzák Széllyes Sándor sírját. A színházművészet iránt érdeklődők gazdag könykínálatban válogathatnak a Reneszánsz panzió teraszán, ahol 13 órától könyvbemutató lesz: Balázs Évát, Farkas Ibolyát, Kovács Leventét, Makra Lajost, Székely Szabó Zoltánt ismerhetik meg az érdeklődők a kötetekből.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadással szerepel Mikházán a 10. Csűrszínházi Napok programjában. Müller Péter – Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicalje június 30-án, szombaton délután 5 órától tekinthető meg. Szereposztás: Kárp György, Nagy Dorottya és Bokor Barna. Az előadás rendezője: Kincses Elemér, díszlet- és jelmeztervező: Labancz Klára, zenei vezető: Csíky Csaba, koreográfus: Szőke István, zenei tanácsadó: Orosz Szabó Edit. A zenekar tagjai: Makkai István, Fülöp Alajos és Vilhelem András.
Székely Csaba: Bányavirág című nagy sikerű darabja a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös előadása, mely a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb előadás díját érdemelte ki, két főszereplője, Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna pedig a MASZK Országos Színészegyesület által odaítélt legjobb férfialakítás díján osztozott. Az előadás este fél 10- től kezdődik. Szereplők: Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Kovács Botond és Gulácsi Zsuzsa. Világosító: Aszalos Attila. Video: Sebesi Sándor. Zenei munkatárs: Czerán Csaba. Díszlet- jelmez: Lukácsy Ildikó. Rendező: Sebestyén Aba.
Jegyek elővételben Marosvásárhelyen a Kultúrpalota jegyirodájában válthatók keddtől péntekig 12-17.30 óra között (telefon: 0265/261-420 vagy 0372-758-230), és előadások előtt Mikházán a Csűrszínháznál felállított jegypénztárban. Részletek a www.facebook.com/tompamiklos oldalon. A többi színtársulat előadásaira jegyek a 0746-856-310-es telefonszámon foglalhatóak, illetve a helyszínen válthatóak.
A napot éjfél körül kezdődő népi bál zárja.
A vasárnapi programot a hagyományokhoz híven a 9 órakor kezdődő szentmise nyitja, majd ezt követően gyerekeknek szóló műsorok lesznek. A Kamaszok színtársulat rövid zenés-verses műsorral jelentkezik, míg 12 órától a Csűrszínházban a magyarországi Forrás Színház előadja a Szivárvány szép kapujában című zenés mesejátékot.
Természetesen az idén sem maradnak el az állandó programok, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete kézműves-termékekkel lesz jelen, vásárolhatók csűrszínházi trikók, szombaton délelőtt a gyerekekkel a Garabonciás egyesület pedagógusai foglalkoznak.
A marosvásárhelyi érdeklődők előzetesen a Bálint Trans szállítási vállalatnál a 0265/255-092-es telefonszámon jelentkezhetnek be. Nagyobb csoport esetén kedvezményes menettérti szállítást is biztosít a cég.
(vajda) Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi sikerek Kisvárdán
Átadták a színházi seregszemle díjait
A marosvásárhelyi Yorick Studió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bányavirág című előadása nyerte el a Magyar Színházak 24. Kisvárdai Fesztiváljának helyszíneként szolgáló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros közönségdíját, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bánk Bán című darabja pedig a budapesti főpolgármesteri hivatal által felajánlott elismerést kapta, amely vendégszereplést, valamint egy televíziós felvétel megvalósításának költségeit tartalmazza.
Az ünnepélyes díjkiosztóra és záróünnepségre szombaton este került sor a Várszínpadon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több évtizedes művészi, illetve pedagógiai munkájáért életműdíjban részesítette Kovács Leventét, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem professzorát, valamint Pólos Árpádot, a kassai Thália Színház színészét.
Az est folyamán elismerésben részesült továbbá Sebestyén Aba, Pálffy Tibor, Gemza Péter, Galló Ernő és Dimény Levente is.
A kilencnapos kisvárdai színházi seregszemlén huszonnyolc határon túli színtársulat és magyarországi harminchat előadását tekinthette meg a közönség. A produkciókat több helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve szabadtéren játszották. Az előadásokat idén is szakmai zsűri értékelte: a Csikos Sándor színművész, Jeles András rendező, Várszegi Tibor kritikus-esztéta, Zappe László kritikus és Kulcsár Edit dramaturg alkotta ítészcsapatot a nézők által delegált háromfős zsűri egészítette ki.
A szakmai zsűri a minisztérium által felajánlott díjakat is kiosztott: Sebestyén Abát a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által színpadra állított A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című előadásban nyújtott alakításáért, valamint a Yorick Stúdió és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen előadott Bányavirág című színművének rendezéséért jutalmazták.
Gyarmati Kata az Újvidéki Színház Fanny és Alexander című előadásában végzett dramaturgiai munkájáért vehetett át különdíjat, Mátray László pedig a Bánk Bánban nyújtott alakításáért kapott elismerést; utóbbi darabban játszott szerepéért Pálffy Tibor színművész is különdíjban részesült.
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján Az üvegcipő című előadásban nyújtott alakításáért Tarpai Viktória, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze kapta. A közönség zsűri által felajánlott egyéni díjban a kassai Thália Színház Philadelphia, nincs más út! című darabban nyújtott alakításukért Nádasdi Péter és Dudás Péter színművészek részesültek.
Solin Militaru A makrancos hölgy, míg Gemza Péter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió által bemutatott Mint a fagyöngy című darabjának megrendezéséért kapott díjat. Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház művészét a Liliomfi című előadásban nyújtott alakításáért jutalmazták, hasonló elismerést vehetett át Galló Ernő, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művésze a Radu Afrim által rendezett Boldogtalanok című produkcióban játszott szerepéért.
A Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjban László Sándor rendező és Szilágyi Ágota színművész részesült. Nyakó Béla fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: elkezdődött a jubileumi, sorrendben 25. fesztivál szervezése, már zajlanak az egyeztetések a következő évad előadásairól a határon túli színházakkal. A programsorozat záróünnepsége után Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját adta elő a debreceni Csokonai Színház színtársulata.
Szabadság (Kolozsvár)

Merre tovább, MOGYE?
Bár rendelkezésre állt szinkrontolmács, felkészült vitapartnerek és népes közönség, nem érkeztek meg Tusványosra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román szószólói. Így a magyarok, jelesül Brassai Attila orvosprofesszor és Hlavathy Katalin, a magyar diákszövetség elnöke vázolta az egyetem múltját, ismertette a jelenlegi helyzetet és a jövőről való elképzeléseiket.
A politikai megoldások lehetősége kimerült, jogi úton kell rendezni a kérdést – fogalmazta meg Kincses Előd ügyvéd, Hantz Péter pedig bizakodónak mutatkozott, úgy értékelte, a román vezetők plágiumbotrányai kapcsán olyan nemzetközi nyomásgyakorlás érhető el, amely engedményekre kényszeríti majd az oktatási tárcát.
A marosvásárhelyi egyetem történetét Zakariás Zoltán néppárti önkormányzati képviselő, orvos vázolta röviden, majd Brassai Attila professzor beszélt a tavaly megkezdett harcukról, amely az új tanügyi törvény megjelenése után indult, de még messze nem fejeződhetett be. Sajnálatosnak nevezte, hogy nem jöttek el a román meghívottak, „Nagyon fontos lenne megtudni, mi támasztja alá álláspontjukat, miért képviselik ezt a furcsa, nehezen érthető, demokráciaellenes hozzáállást” – mondta. A magyar oktatók jelentős többsége igen egységesen kiállt az önálló magyar főtanszék létrehozatala mellett, csak hat kollégájuk csatlakozott a román állásponthoz, másokat sem lefizetéssel, sem fenyegetéssel nem tudtak eltántorítani a magyar ügy mellől – mondotta. Az ügynek erkölcsi vonzata is van, hisz Európában minden jelentős kisebbség rendelkezik önálló felsőoktatási rendszerrel, amelybe a többség nem szól bele, ez megilleti hát az erdélyi magyarságot is – fogalmazott Brassai professzor, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanügyi törvény kijelentő, nem pedig feltételes módban rendelkezik a magyar főtanszék létrehozataláról. Aggódva szólt a MOGYE visszaminősítéséről, ennek következményeiről, kiemelte, az önálló magyar karnak nem kellene tanárhiánnyal küszködnie, jeles magyarországi egyetemek ajánlottak segítséget szakemberek és felszerelések terén egyaránt, így akkreditációs gond sem lehet – magyarázta. Hlavathy Katalin pedig a diákok szemszögéből vázolta a helyzetet: „Nem az a gond, hogy románul is kell tanulni, hanem az, hogy nem tanulhatunk magyarul rendesen” – fogalmazott. Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke azokat a félelmeket igyekezett eloszlatni, hogy a magyarul tanuló orvosok nem tudnak majd szót érteni román betegeikkel. Szilágyi Zsolt, az EMNP országos alelnöke, az előadáson részt vevő nagyszámú MOGYE-s diák és a közvélemény figyelmét is felhívta: nem szabad magukra hagyni a harcban a Brassai Attilához hasonló, egy-egy ügyet következetesen képviselőket. Emlékeztetett, Hantz Pétert és Kovács Lehelt eltávolították a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, mert cserbenhagyta őket a politikum is, de kollégáik sem álltak ki mellettük, és ennek nem szabad megismétlődnie. A román hatalom számára fontos megakadályozni a MOGYE magyar karának létrejöttét, ez nagy szolgálatot tenne asszimilációs munkájukban, hisz a szülők, főleg szórványban, könnyebben adják román óvodába gyermeküket, ha nem biztosított minden szinten, még egyetemen is a magyar oktatás lehetősége számukra – fejtette ki Szilágyi Zsolt.
Kincses Előd a következő jogi lépésekről beszélt, ha nem születik kedvező döntés alapfokon, folytatják a harcot, s igyekeznek mindenképpen elérni, hogy a következő tárgyalást más megyébe helyezzék. Hantz Péter a plágiumbotrányokról beszélt, ő ásta ki, leplezte le s küldte el az illetékes fórumokra a MOGYE-t vezető román professzorok vétkét bizonyító dokumentumokat, érlelődik a botrány, készítik a nemzetközi terepet is, és a román szakbizottságoknak, minisztériumnak előbb-utóbb színt kell vallania. Románia nem jogállam, nekünk itteni bíróságon igazunk nem lesz – vélekedett, éppen ezért meggyőződése, csak nemzetközi nyomásra érhető el eredmény.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”
Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák.
Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra.
– Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe?
– Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk…
– Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére.
– Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak?
– Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják.
– Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz?
– Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék?
Mit láthatunk a Teleki Tékában?
A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Az együttlét, az összetartozás élménye
Bolyai-világtalálkozó
Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége.
Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek.
Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg.
Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá.
Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést.
A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt.
Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta.
A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel.
Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal.
Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást.
A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be.
Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre.
Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket.
A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette.
És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját.
A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek.
Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Hit az álomban
Színházavató ünnepség Marosvásárhelyt!
Hatvanhárom év után új székhelyre költözött a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház. Az egykoron a vásárhelyi zsidó hitközség kultúrházaként működő főtéri épületet hosszú évek alatt restaurálták, és ma az ország, valamint Európa egyik legszebb bábszínházaként várja ifjabb és idősebb közönségét. Az ünnepélyes megnyitóra péntek déli tizenkét órakor került sor – ekkor leplezték le az épület előcsarnokában lévő emléktáblákat és nyitották meg a hitközségi emléktárgyakból nyílt állandó kiállítást, majd a nagyterem bejárata előtt lévő szalag elvágásával kezdetét vette az ünnepség.
Az igen ízlésesen felújított előadóterem színpadán Gavril Cadariu igazgató fogadta a megjelenteket és mondta el románul, illetve magyarul üdvözlőbeszédét. – Köszönöm Soós Zoltán igazgatónak és a Maros Megyei Múzeumnak az együttműködést, amelynek köszönhetően berendezhettük az előcsarnokbeli kiállítást. És köszönöm mindenekelőtt Lokodi Editnek, valamint a Maros megyei tanácsnak, Ciprian Dobre jelenlegi tanácselnöknek és a tanácsosoknak ezt az épületet. Üdvözlöm a jelen lévő színházigazgatókat, Kovács Angela és Kovács Amália tervezőket, Gogolák Zsoltot és Margitot, valamint Kacsó Zoltánt, a kivitelező cégek képviselőit, Molnár Dénes restaurátort. Elvágtuk a szalagot, most már hivatalosan is itt állok az új színpadon. Köszönöm mindazoknak, akik hittek ebben az álomban. Gyönyörű épületünk van, amelynek a színpadára állni kihívás és felelősség.
A romániai Unima-Assitej Egyesület nevében Calin Mocanu állt a színpadra és hívta maga mellé az egyesület jelen lévő tagjait. A telt házas közönség így meghallgathatta a gyulafehérvári, a temesvári, a craiovai, a brassói, a konstancai, a botosani-i, a bákói, a nagybányai, a pitesti-i, a kolozsvári, a nagyváradi, a Râmnicu Vâlcea-i, az aradi és a sepsiszentgyörgyi bábszínházak és társulatok igazgatóinak rövid üdvözletét, majd Thomas Lang németországi egyetemi tanár, professzor, a német Assitej (International Association of Theaters for Children and Young People – Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Egyesülete) elnöke szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, nincsen szebb pillanat egy új színház megnyitásánál.
– Üdvözlöm a gyerekeket, akik egy ilyen szép épületbe jöhetnek előadásokat nézni. És üdvözlöm a helyi kollégákat is, akiknek új otthona lett. Tisztelettel adózom a helyi kultúrpolitikának, amely hajlandó volt jelentős összegeket fektetni a jövő generációk nevelésébe és a német Assitej képviselőjeként elárulhatom: egy új együttműködés kezdete ez a pillanat. Sok előadást, nézőt, szerencsét kívánok – mondta a professzor, akit Kovács Levente rendező, az Ariel színház művészeti tanácsadója követett a színpadon. – Az elmúlt ötven év alatt négyszer avattunk színházat Marosvásárhelyen. Ez európai kulturális fővárosi teljesítmény. Máshol színházak ürülnek ki, szűnnek meg. Mi építettünk. Az első taps ezért a marosvásárhelyi közönségnek szól. Az intézmény egykor Vörös Fecske néven indult, és az akkori, a létrehozás céljait taglaló kommunista propagandaszövegből, gügyögő bábszínházból számos zeneszerző, drámaíró, képzőművész és természetesen rendező, bábszínész közreműködése által, mára erőteljes színpadi művészetté alakult. Ennek vált a fellegvárává, nemzetközi rangú és színvonalú intézményévé a vásárhelyi épület – mondta számos, őt a bábszínházhoz kötő személyes vonatkozással gazdagított beszédében Kovács Levente, majd a Maros Megyei Tanács jelenlegi alelnöke, volt elnöke, Lokodi Edit (elnöksége idején kezdődött az épületvásárlás és a restaurálás is) vette át a szót. – Köszönöm a zsidó hitközségnek, hogy amint értesült a szándékunkról, azonnal értesített bennünket, és nekünk adta el az épületet. Azt kívánták, hogy az egykor a zsidó kulturális életet szolgáló épület felújítása után a marosvásárhelyi kultúra egyik fellegvára legyen. A szavunkat megtartottuk, az épületet restauráltuk, és az Ariel színháznak adtuk, amely a mi hírünket viszi a világba, az országban és külföldön egyaránt. Ha lemondunk a kultúráról, a jövőnkről mondunk le. Az utóbbi nyolc évben számos épületet felújítottunk: többek között restauráltuk a Kultúrpalotát, új székhelyet biztosítottunk a Maros Művészegyüttesnek és most átadhatjuk az Ariel színház új épületét. Reméljük, hogy legalább száz évig maradnak, hiszen ha elődeink száz évre építettek, nekünk is legalább száz évre kell felújítanunk munkájuk eredményét. Arra kérem a művészeket, hogy álmodjanak – és akkor valóra tudjuk váltani álmaikat. Köszönöm Ausch Sándornak, a zsidó hitközségnek, Kerekes Károly parlamenti képviselőnek a segítséget. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a nagy csapatnak, amely az Ariel színházért dolgozott. Mindez, amit ma ünnepelünk, a csapatmunka eredménye, érdeme. Isten adjon erőt ahhoz, hogy megmaradjon eme multikulturális, Maros megyei kultúra.
A színvonalas, telt házas, mégis humorban gazdag, oldott hangulatú megnyitóünnepséget a marosvásárhelyi Művészeti Líceum két diákjának fellépése, majd az egykori és jelenlegi alkalmazottak, társulati tagok közös színpadra lépése zárta. Új, gyönyörű, jó ízléssel és hagyománytisztelettel restaurált épülettel gazdagodott Marosvásárhely. Büszkék lehetnek mindazok, akik ehhez hozzájárultak.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –
Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség…
Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával
– Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést?
– Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében.
– Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet?
– Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget.
– Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése?
– Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz.
– A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek?
– Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam.
– Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal?
– Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince.
Balázs Lehel
Népújság (Marosvásárhely)

Egy nemzedék három felvonásban
– ez a címe annak az igen érdekes interjúkötetnek, amelyet szerda délután mutattak be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház új, Nyomda utcai székházának nagytermében. Az igen jó hangulatú, humorban gazdag esten az alaszkai időjárás ellenére is számottevő közönség tette tiszteletét, őket a kötet méltatója, Kovács Levente, a gondozást felvállaló Kriterion Könyvkiadó igazgatója, H. Szabó Gyula és természetesen a szerző, Székely Szabó Zoltán fogadta. Utóbbi Marosvásárhelyen, a színművészeti egyetemen végzett, évekig Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön volt színész, majd a diktatúrában külföldre vándorolt. Bécsben él, az ottani magyar kultúra tevékeny ápolója.
A résztvevőket Kovács Levente üdvözölte, mint mondta, világrekord, hogy ebben a katasztrofális időben, a világvége előtt kilenc nappal, a Gutenberg- galaxis alkonyán ennyien eljöttek. Harminc színészt igen nehéz egy "színpadra" összezsúfolni, Székely Szabó Zoltánnak ez sikerült. H. Szabó Gyula hozzátette: a kötetben fellelhető 29 beszélgetés során 30 színművésszel készített interjút a szerző, három sorozatban. Az első a '70-es évek végén, '80-as évek elején, a második a '90-es évek közepén – itt már pályaelhagyók is vannak –, míg a harmadik 2011-ben készült, ugyanazon interjúalanyokkal. Minden beszélgetés jelen idejű, a kötet rendkívül érdekes, a nagy többség mögött gazdag, hiteles és őszinte életpálya áll. Ami közös bennük: szinte mindegyikük szívesen emlékszik vissza a marosvásárhelyi színművészetin eltöltött évekre.
Kovács Levente elárulta – a kötet kapcsán statisztikát készített, amely szerint a könyv 12-13 év végzősét öleli fel a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Ezekben az években 92 hallgató végzett a vásárhelyi színin, közülük harmincan szerepelnek a kötetben. A 92 színművész közül 40 elhagyta az országot, 13-an elhaláloztak. A harmincból heten kerültek tanári pályára, hárman doktoráltak, öten a könyvkiadás közelében is tevékenykednek. 77 százalékuk még mindig pályán van, különböző társulatok tagjai.
– Nem mondhatjuk róluk, hogy elveszett nemzedék. Értékes, jelen lévő generációja a hazai színházi kultúrának. Igen nehéz időkben, nyomorúságos körülmények között végeztek, és ahogy azt közülük Balázs Éva megfogalmazta: az akkor hat színházból álló erdélyi magyar színházi intézményrendszer megőrzését sorsfeladatuknak tekintették. A szegénység és a letiltások sorozata jellemezte életüket, de bátorságukat megőrizték. Szélyes Ferenc például '89-ben adta vissza párttagsági könyvét Szatmáron. Ez igen merész tett volt, ő az interjú során meg sem említi... Számomra különösen fontos, hogy a megszólaltatottak szinte mindegyikével tanár-diák viszonyba kerültem. A könyvet pedig igen fontosnak tartom: részben színháztörténet, de megtalálható benne egy értékelhető és kvantifikálható szociológiai hozadék is, ugyanakkor emberismeretből, pszichológiából is jeleskedik – nagyon sokat tudunk meg belőle a színész természetéről. Székely Szabó Zoltán kérdései szellemesek, célratörőek, a szerző riporterként is megállja a helyét. Groteszk iránti érzéke, fanyar humora sokáig hiányzott a sepsiszentgyörgyi társulatból. A könyvet bárkinek tudom ajánlani, hiszen egy olyan harc szolgálatában áll, amely a művészet örökkévalóságáért folyik, egy olyan művészetért, amelyet folyamatosan eltemetnek, de amelynek a válság az éltetőereje. Bármilyen kultúra romjai alól mindig előtáncolt a színész, és továbbvitte azt. Hiszen aki a múltat megtagadja, annak a jelene sivár, a jövője pedig értéktelen – mondta a méltató, majd a sztorikban, történetekben gazdag est végén a szerző köszönte meg mindenki hozzájárulását, részvételét és árulta el: ő nem elment, hanem nem jött vissza.
– A szabadságban kezdtem el igazán félni a visszajöveteltől. Cserbenhagytam az erdélyi színjátszást, mert – ahogy Faludynak írták a barátai – nem akartam olyan szobába visszajönni, amelynek ajtaján belül nincs kilincs. De '92 óta rendszeresen hívok meg Bécsbe határon túli magyar társulatokat, eddig körülbelül 70 alkalommal. Az Európa Klub vezetőségi tagja vagyok, az itt elhangzó évi 19-20 előadást könyv formában mindig kiadjuk. És most már elárulhatom: a Széllyes Sándor hagyatékát feldolgozó kézirat elkészült, fellelhető benne rigmusainak sorozata, interjúk, beszámolók egyaránt. Remélem, hamarosan Marosvásárhelyen is bemutathatjuk.
K. N. B.
Népújság (Marosvásárhely)

Igazság által a rend visszaállítható – Interjú Medgyessy Éva írónővel a Rekviem egy házért című kamaradráma ősbemutatójára készülve
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ősbemutatóként tűzi műsorra 2012. március 27-én, a színházi világnapon Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámáját. Szereplők: Kilyén Ilka és Makra Lajos, díszlet- és jelmeztervező: Szabó Annamária, rendező: Kovács Levente.
– Aki Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradrámájával valamilyen formában – olvasva vagy a színrevitelt megtekintve – találkozik, óhatatlanul elkezdi keresgélni az életrajzi jellegű összefüggéseket, egyezéseket a főszereplő Rika és Medgyessy Éva írónő sorsa között. Mennyire/mennyiben önéletrajz ez a mű?
– Ez az írás fikció. A főszereplő nem én vagyok, az ő sorsa nem az én sorsom… Az egyes szám első személy, amelyet a főszereplő használ, műfaji sajátosság. Vagyis ez az írás csak annyiban önéletrajzi ihletésű, amennyiben minden tollforgató csakis a saját ismereteiből, tapasztalataiból, érzelmi világából ihletődik. Az „önéletrajz” kisebb-nagyobb mértékben átszivárog minden műalkotás szövetén. Ha az ember az írása cselekményét nem ülteti át más korba, más helyszínre, mint ahol ő maga is élt, ez az átszivárgás feltűnőbb. De korántsem jelenti azt, hogy a mű önéletrajz lenne. Ugyanebből az „anyagból” meg lehetne írni a drámában megemlített összes szereplő sorsát, vívódását, fájdalmát és örömeit.
– A darabbeli történéssor meglehetősen behatárolt időben. A társadalmi-politikai háttér megkerülhetetlenül adott, a konfliktust kiváltó viszonyokat épp a két évtizede megszűnt rendszer hordozta. Akik felnőttként – akár csupán egyetemi hallgatóként, mint a főhősnő – megélték azt az időszakot, pontosan értik a szavak mögötti mondandót is. Milyen „kulcsra” lehet ellenben szüksége egy huszonéves ifjúnak a darab értelmezéséhez?
– A társadalmi-politikai háttér, bármennyire is valóságos élmény az én korosztályom számára, csupán háttere a szándékom szerint általános mondanivalónak. És így érthető lehet minden korosztály számára. Hiszen egy mai fiatalnak is tudnia kell – még ha nem is tapasztalta a saját bőrén –, hogy mit jelent a diktatúra, a szabadságvágy, illetve örök téma a dráma központjában álló, mindent elsöprő szerelem, csakúgy, mint a „kegyes” hazugságok kérdése, s a családi helyzetekből, generációs problémákból adódó nézetkülönbségek, amelyek itt felfokozottan jelennek meg.
– A kamaradráma „címszereplője” egy ház. Létezik-e/létezett-e ez az épület, vagy a „ház” csak egy fiktív gyűjtőhelye a legkülönfélébb társadalmi kategóriájú archetípusoknak? – Létezett egy ház, amelyikben laktam, és amelyiket lebontottak. Ez valóságos élmény. Méghozzá nagyon megrázó élmény, ha az ember hosszú évek múltán „hazalátogatna” valahová, ahol egykor boldog volt, és amikor odaér, szembesül azzal, hogy a valamikori otthona fizikai valójában már nem létezik. Akkor úgy érzi, mintha távollétében kirabolták volna. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttem, hogy az a ház még áll. Valahol a lelkem mélyén legbelül mindig is állni fog, mert amíg én élek és emlékezem, nincs buldózer, ami onnan kitapossa.
És akkor egyszer, amikor nagyon egyedül éreztem magam, a képzeletem segítségével előhívtam a múltból azt a régi házat, és benépesítettem mindenféle figurákkal. Olyanokkal, akikhez hasonlókat ismertem, vagy csak elképzeltem, akik ott is lakhattak volna, vagy akár én is közülük egy lehettem volna… És akik, miután megszülettek a fantáziámban, és belehelyezkedtek egy adott történelmi-társadalmi helyzetbe, amit ismertem, egyszer csak fogták magukat és elkezdték élni a maguk életét abban a házban. Ami általuk szimbólummá lényegült.
– A két szereplő által előadott darabban Apa kerekes székben ül, Rika elvesztette élete nagy szerelmét. Kell-e sajnálnunk valamelyiküket?
– Nem. Nem kell sajnálni egyiküket sem. Megélték eddigi sorsukat úgy, ahogyan azt az isteni elrendeltetés mellé kapott szabad akarat szerint a legjobbnak, leghelyesebbnek ítélték. Döntéseiket az adott körülmények, a társadalmi-politikai helyzet és egymás jellemének ismeretében hozták meg, és ezen döntések következményeit kellett és kell elviselniük. Aki nem fél megélni az érzéseit, s ahogy mondani szokás, az élet sűrűjébe menni, az olyan, mint aki csatába megy. Oszt is, kap is sebet. A kérdés inkább az, hogy a tiszta, eleve az igazságra orientált emberi lélek mennyire megrokkan a kényszerhazugságok súlya alatt, illetve mennyire károsak az úgynevezett kegyes hazugságok és elhallgatások.
Hol a határ, ameddig ez utóbbiakban – akár a legjobb szándékkal is – el lehet menni, anélkül, hogy kihívnánk magunk ellen vagy éppen a másik ellen, akit kímélni akartunk, a végzetet. Mert ne felejtsük el, hogy ebben a kétszemélyes drámában tulajdonképpen hárman vannak állandóan a színen. Ott van a harmadik, akit szerettek és aki szeretett, aki miatt hallgattak és aki – amikor beszélni kellett volna – hallgatott. És történt mindez egy feje tetejére állított világban, egy olyan mikrotársadalomban, amiben mégis otthon érezte magát mindenki. Mert az ember ilyen otthonteremtő fajta. Minden élethelyzetben megpróbál rendszert teremteni és otthon lenni valahogyan. Ennek könyvtárnyi irodalma van.
–„Bosszúálló szeretet”. Lehetne jellemezni ezzel az oximoronnal a főhősnő viselkedését? Melyik oldalra esik nagyobb hangsúly a szerzői szándék szerint?
– Itt nincs szó bosszúállásról. Különben is, szerintem ez a két fogalom, a szeretet és a bosszú kizárja egymást. Inkább az újrakezdés szándékáról van szó, egy olyan családi kapcsolat helyreállításáról, ami felborult már jóval a történetünk kezdete előtt, egy tragédia, az anya halála kapcsán. Csonkult családokban gyakran előfordul, hogy a hátramaradottak helyzete a családon belül átrendeződik. És mondjuk egy gyerek átveszi az elhunyt vagy elvált szülő helyét, egy felnőtt beáll az elvesztett gyermek helyére „bébinek”, hogy az eltávozottat mintegy helyettesítse a másik számára – csupa szeretetből. Márpedig az egyén családban elfoglalt helye eleve elrendeltetés, szigorú hierarchia, ami ilyenkor felborul, és ezáltal az illető – sokszor érzi is – nem a saját életét éli. Amikor aztán visszatér a saját útjára, akkor a másik fél úgy hiszi, elárulták… Rika itt most a dráma során csupán rendet akar teremteni. Elfogadtatni önmagát a saját helyén az apjával. A sors fintora, hogy ehhez előbb ismét egy megfordított helyzetet kell megélni: szinte anyaként kell ápolnia a beteget. De a szándék helyes: a rend visszaállítása az igazság által – és megvan rá a remény.
– Mit jelent Medgyessy Éva szerzőnek, hogy a szülővárosában lesz darabjának az ősbemutatója? – Nagyon sokat. Először is megtiszteltetést. Hiszen ismerem a városomat, és tudom, milyen gazdag, milyen színvonalas magyar kulturális élete van, s ennek tevékeny részévé válni kitüntetés. Ismerem a színházát, a társulatot, amelyik egyre-másra hozza haza a díjakat, és ismerem a közönséget – tudom és terjesztem, hogy ilyen színházi közönség még egy a világon nincs. Aztán örömöt is jelent, mert azokkal működhettem együtt, akiket gyerekkorom óta ismerek és színházi emberként is nagyra becsülök: Kovács Leventével, Kilyén Ilkával, Makra Lajossal.
Végül pedig hazatérést jelent, mivel 30 éve Budapesten élek, de soha nem szakadtam el itt élő családomtól s a szülővárosomtól, úgyhogy azóta járok „otthonról haza”, immár a gyermekeimmel. És itthon mindig ünnepi asztallal várnak, és én mindig hozok valami apró ajándékot, s persze mindig izgulok, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékom a szeretteimnek. Most úgy érzem, hogy a tágabb családomnak, Marosvásárhelynek hoztam egy kis ajándékot, és még jobban izgulok, hogy vajon tetszik-e majd…
Kiss Éva Evelyn
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

III. Konferencia az Erdélyi Szórványért Brassóban
Az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezetei, illetve az Egyesület az Erdélyi Szórványmagyarságért 2013. április 13-án szervezte meg a III. Konferenciát az Erdélyi Szórványért. Sajnálatos, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete megpróbálta ellehetetleníteni az eseményt.
A konferencia, amelynek fő témája idén A Brassó megyei magyar szórvány volt, arra próbált rávilágítani, hogy a megmaradás küszöbén lévő szórvány-magyarság különös odafigyelést, jellegzetes stratégiákat, összefogással és együttműködéssel megvalósítandó programokat igényel.
A konferencia első részében, délelőtt, bemutatkoztak azok a Brassó megyei települések, ahol a magyarság számaránya meghaladja az 1 százalékot. Kovács Lehel István, a konferencia főszervezője elmondta, hogy egy kérdőívet állítottak össze, melyet eljuttattak erre a 33 településre, és amelynek segítségével két hónapon belül felmérik a megye helyzetét a népesség, népességmozgás, politikai összetétel, a magyar oktatás, a magyar egyházak és felekezetek, vállalkozások, civil szervezetek működését illetően, és megvizsgálják a magyar közösségek gondjait, lehetőségeit, kapcsolattartásukat Brassóval, de azt is, hogy milyen mértékben jut el és fejti ki hatását a magyar sajtó ezeken a településeken.
A konferencia második részében, délután, a jelenlévők a Brassó megyei magyar oktatási stratégiáról, egyházi stratégiáról egyeztettek, valamint szó esett arról is, hogy a négy pillérre – Brassó, Négyfalu, Kőhalom, Fogaras – építkező megye magyarságának szakorvosi ellátást és diakóniai szolgálatot hozzanak létre, valamint arról is, hogy a szórványban megtartó erőnek ígérkező honismereti oktatást kibővítik, és egy egységes Brassó megyei magyar honismereti segéd-tankönyvet és szöveggyűjteményt állítanak össze.
A jelenlévők nagy megdöbbenésére több résztvevő is arról számolt be, hogy az RMDSZ Brassó megyei munkatársai végigtelefonálták a meghívott lelkészeket, tanárokat, és szép szóval vagy fenyegetőzéssel megpróbálták őket rávenni, hogy ne vegyenek részt a konferencián, és arra kérték őket, hogy inkább az RMDSZ által májusban megszervezendő Szórványnapra menjenek el, és az általuk megszerkesztendő kérdőívet töltsék ki.
A hatvan meghívott közül negyvenen vettek részt a konferencián, és a szervezőkkel közösen kijelentették, hogy a Brassó megyei magyar szórvány ügyét pártpolitikák fölötti ügynek tekintik és teljes odaadással dolgoznak a szórványproblémák megoldásán. Kifejtették, hogy amint a helyhatósági választásokon összefogás jött létre Brassó megyében az RMDSZ és a Néppárt között, úgy a szórvány kérdéseit is csupán egy még szélesebb körű összefogással lehet megoldani, amelyben a politikai tényezők mellett a magyar egyházak, iskolák, intézmények, civil szervezetek, vállalkozások is kiveszik részüket.
Erdély.ma.