Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. december 11.
A berecki művelődési központban bensőséges ünnepség keretében avatták fel az Illyés Kinga-emlékcsarnokot december 10-én, a pontosan ezen a napon hatvanhat évvel ezelőtt Bereckben született színművész emlékére. Az ünnepségen a helybeliek és Illyés Kinga közeli rokonai mellett dr. Béres András rektor és dr. Kovács Levente tanszékvezető egyetemi tanár személyében a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola is képviseltette magát. Felvételről Wass Albert Üzenet haza című, Illyés Kinga által szavalt verse, illetve Kányádi Sándor egyik megzenésített verse hangzott el. /Iochom István: Illyés Kinga-emlékcsarnokot avattak Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./
2006. december 12.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusának négy magyar tagja – név szerint Szamosközi István, Marton József, Buzogány Rezső és János Réka – is megszavazta dr. Hantz Péter és dr. Kovács Lehel adjunktusok egyetemről való kizárását, emlékeztetett Csíkszeredán, a Julianus Alapítvány által szervezett közönségtalálkozón dr. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke, valamint a két kizárt adjunktus. Hantz és Kovács szerint eljárási hibák sorozatát követték el a kizárást megszavazók. Az egyetem rektorának nem állt volna jogában nyílt szavazást kérni a tagoktól. Ugyanakkor a kizárásról készült értesítőben nem jelölték meg azt a törvényi paragrafust, amelynek alapján a döntés indokolt lett volna. Hantz problémának tartja, hogy jelen pillanatban erdészeti, agrártudományi és mezőgazdasági szakképzést állami egyetemen csak román nyelven lehet szerezni. Bodó Barna sajnálatát fejezte ki, hogy az adjunktusok kizárását négy magyar szenátusi tag is megszavazta. – Döntésükről őket kellene megkérdezni, de véleményünk szerint ezek a személyek nem képviselték a magyarság érdekeit – nyugtázta a BKB elnöke. /Kozán István: Magyarok is megszavazták a kizárást. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./
2006. december 12.
Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./
2006. december 20.
Hantz Pétert és Kovács Lehelt nem zárták ki kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatói testületéből, mivel mindketten lemondtak – állapította meg az Oktatási Minisztérium, válaszolva a két tanársegéd beadványára. A Mihail Hardau vezette tárca december 20-i közleménye – a miniszter által kinevezett vizsgáló bizottság jelentése alapján – leszögezte: a két oktató ellen nem is foganatosíthattak szankciókat, mivel az egyetemen még nem fejeződött be az ellenük indított fegyelmi vizsgálat. A közlemény szerint az egyetem két magyar rektor-helyettese önszántából lemondott, illetve az „oktatási tevékenység a megszokott körülmények között zajlik”. A minisztériumnak nincs tudomása olyan döntésről, amely a szimbólumok használatát érinti; erről a közlemény szerint a Külügyminisztérium európai uniós főosztályától értesültek. A tárca kérte a BBTE vezetőségét, hogy minél sürgősebben tisztázza a kérdést. December 19-én Hantz és Kovács Budapesten, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtt kért fokozottabb politikai támogatást. Hantz szerint alapot kellene létrehozni 100 millió forintos költségvetéssel, ami a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar karok létrejöttét támogatná. Egy másik alap segítené elő a magyar diákok továbbtanulását az általános iskola után. /Hantz és Kovács lemondott a tárca szerint. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./
2006. december 21.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusa december 20-i ülésén megszavazta a fegyelmi bizottság jelentését, amelyben Hantz Péter és Kovács Lehel egyetemi oktatók elbocsátását kérték. Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátása mellett 71-en szavaztak, 5-en voksoltak ellene és 9-en tartózkodtak. Az egyetem rektorátusa által kiadott közlemény megállapítja, hogy a leadott szavazatokból világosan látszik, hogy ez nem etnikai jellegű volt. Magyari Tivadar, a magyar tagozat vezető tanácsának képviselője elmondta: a szenátusi ülésen felolvasták az egyetem fegyelmi bizottságának határozatát, amely a két oktatót azzal vádolja, hogy a BBTE szétzúzására, destabilizálására törekedtek, megrongálták az intézmény javait, a sajtón keresztül uszítottak, becsmérelték a BBTE-t, sértegették az egyetem vezetőségét, és kétségbe vonták azt, hogy az egyetemen létezik magyar nyelvű oktatás. Ezek alapján a fegyelmi bizottság a két adjunktus elbocsátását javasolta. Ezután vita alakult ki, amelynek során többnyire román dékánok szóltak hozzá az ügyhöz. Magyari szerint rendkívül szenvedélyesen fejtették ki, hogy a két adjunktus az önálló állami egyetemért és a BBTE-n különálló magyar karok létrehozásáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) égisze alatt kifejtett tevékenységükkel „sokat ártanak az egyetem arculatának”. Hozzátette: olyan román oktatók is a menesztésüket szorgalmazták, akik „a magyar tagozat őszinte barátai”. Veress Károly, a filozófiai tanszék magyar tagozatának vezetője azt kifogásolta, hogy a magyar oktatók ellen megfogalmazott vádak nem eléggé pontosak, mire Nicolae Bocsan válasza az volt, hogy a tettek ismertek. A magyar tagozat vezető tanácsának nevében Magyari Tivadar azt kérte, amennyiben mégis a két tanár fegyelmezése mellett döntenek, akkor enyhítsenek a kirótt büntetésen, mert a két oktató munkájára szükség van a matematika és fizika kar magyar tagozatán. Magyari szerint a szenátus elég hiányosan jelen lévő magyar tagjainak a többsége tartózkodott. Ezt azzal magyarázta, hogy a két adjunktus nem egyszer a magyar tagozat vezetőit is erőteljesen bírálta, ezért az ellenük indított fegyelmi eljárás kapcsán a magyar oktatók is megosztottak. A magyar tagozat vezetőtanácsának szóvivője közölte: szóvá tették, hogy beadványaikra mindmáig nem kaptak semmilyen választ a rektorátus részéről, a megadott határidő 2007. január 8-a. Az eddigi jelek szerint a BBTE vezetősége nem veszi figyelembe kéréseiket, azokat nem tekinti tárgyalási alapnak. Emlékeztetett: eddig már kétszer is eljutatták írásban javaslataikat, de konkrét választ nem kaptak. A történtekre reagálva Kovács Lehel közölte: a sajtóból értesültek arról, hogy a BBTE szenátusa ismét megszavazta az elbocsátásukról szóló határozatát. Úgy értékelte, hogy az intézmény vezetősége döntésével nem hazudtolta meg önmagát, a saját hibáiból nem tanulva tovább folytatta törvénytelenségeit. A szenátus ülésén jelentést tevő fegyelmi bizottság nem hallgatta meg őket, tehát esélyt sem biztosított a védekezésre. Kovács Lehel hangsúlyozta: a döntés meghozatalánál nem konzultáltak a magyar vonallal, súlyosan megsértették a munkaügyi és az oktatók statútumáról szóló törvényt. Szerinte ezt az elfogadhatatlan állapotot csak az egyetem rektorának lemondatásával lehet megszüntetni, ezért az Egyetemi Charta alapján elkezdik a visszavonási eljárást. A két oktató a Nép Ügyvédjéhez fordult, mivel szerintük a BBTE vezetősége megsértette alapvető alkotmányos jogaikat, a szabad véleménynyilvánításhoz és a védekezéshez való jogot. /Elbocsátották Hantz Pétert és Kovács Lehelt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2006. december 21.
Újból eltávolította a Babes-Bolyai Tudományegyetemről Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusokat Nicolae Bocsan rektor. Kovács Lehel állását előzőleg december 13-án véglegesítette a rektor, aki december elsejétől 15 százalékos fizetésemelést rendelt el az oktatónak. „Szerintem a rektor egyik agyféltekéje nem áll kapcsolatban a másikkal” – reagált erre Kovács Lehel, aki december 20-án kapta kézhez az elbocsátási határozatot. /Állást keresnek a menesztett BKB-s egyetemi adjunktusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2006. december 28.
Írásban nyújtotta be lemondását a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politológia karának magyar tagozatvezetői tisztségéből Bakk Miklós egyetemi adjunktus. Bakk már korábban tiltakozott a BBTE szenátusának november végi – Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátására vonatkozó – döntése ellen. Már akkor bejelentette: lemond tisztségéről, ha az egyetem vezetőtestülete nem vonja vissza döntését. A lemondását azt követően nyújtotta hivatalosan is be, hogy december 20-án a BBTE szenátusa másodszor is döntött a magyar karok létrehozásáért és a magyar feliratozásért küzdő fiatal oktatók kizárásáról. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./
2006. december 30.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának magyar oktatói tiltakozásukat fejezték ki Kovács Lehel kollégájuk munkaszerződésének felbontása miatt. Közleményük szerint a munkaszerződés felbontása előtt a rektor nem kérte ki a véleményüket, most pedig rájuk hárítja a felelősséget, hogy oldják meg a fiatal magyar tanársegéd elbocsátásának következtében előállt helyzetet, vagyis tartsák meg az óráit és vizsgáztassák le a diákokat. Hozzáteszik: kollégájuk munkájára a karnak szüksége van. Felháborítónak tartják, hogy az egyetemvezetés diktatórikus módon próbálja megoldani az egyetemen felmerülő problémákat. A tiltakozást aláírták: Balázs Márton, Bege Antal, Ionescu Klára, Kassay Gábor, Kása Zoltán, Kolumbán József, Oláh-Gál Róbert, Robu Judit, Ruff Laura, Somogyi Ildikó, Sándor József, Soós Anna, Szenkovits Ferenc. /Tiltakozás Kovács elbocsátása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./
2007. január 4.
Leonard Orban, Románia EU-biztosa párbeszédet javasol a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem ügyében. Nem kívánatosnak nevezte a kialakult helyzetet. Mint ismeretes, a BBTE szenátusa december 21-én másodszorra, véglegesen kitette állásából Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktust a magyar feliratok elhelyezése miatt. Orban leszögezte, az Európai Parlament magyar képviselőinek felkérése ellenére az általa vezetett brüsszeli tárcának nem áll módjában kivizsgálni a kolozsvári felsőoktatási intézményben uralkodó állapotokat, mindössze annyit tehet, hogy az illető tagállam – esetünkben Románia – hatóságaitól kér tisztázást az ügyben. /Rostás Szabolcs: Orban: nemkívánatos BBTE-viszonyok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2007. január 6.
Változatlan a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) álláspontja a magyar tagozat problémáit illetően. A vezetőséget nem zavarja, hogy a magyar rektor-helyettesi tisztségek nincsenek betöltve. A magyar oktatók közölték: kitartanak követeléseik mellett, és a tagozat alapszabályzatához, a kétnyelvűséghez és a két adjunktus ügyének méltányos rendezéséhez kötik az új rektor-helyettesek nevesítését. Egyesek általános sztrájkot fontolgatnak, de olyanok is akadnak, akik cserben hagynák Hantz Péter és Kovács Lehel ügyét. Az új év első napjaiban a BBTE sajtóirodája (amit újabban imázsosztálynak neveznek) több közleményt is szétküldött, amelyekben egyebek között a német tagozat és a judaisztikai intézet megerősítése és bővítése érdekében tett lépésekről, valamint 2006 általános megvalósításairól számoltak be. A BBTE multikulturális jellegének erősítése érdekében bővítették a román, magyar, német, angol és francia nyelven oktatható tantárgyak számát. A szövegben mindössze egy rövid rész utal a magyar tagozat körüli gondokra. E szerint az egyetem ellen irányult hazai és nemzetközi kampány ellenére a BBTE tavaly rekordot döntött a diáklétszám tekintetében, hiszen több mint 52 ezer román, magyar és német diáknak nyílott lehetősége, hogy példátlanul sokszínűsített, többnyelvű oktatási kínálatból válogasson. A magyar tagozat ügyvitelével megbízott öttagú bizottság szóvivője, Magyari Tivadar elmondta: közvetlen kommunikáció a rektorátus és a magyar tagozat képviselői között jelenleg nincs. A magyar tagozat követelései között kiemelt helyen szerepel a két adjunktus elbocsátásának az újratárgyalása, a magyar tagozat alapszabályzatának elfogadása és a kétnyelvűség kérdésének a megoldása. A BKB alelnöke és szóvivője Hantz Péter kijelentette: céljuk az egyetemen a magyar karok létrejötte és a romániai magyar felsőoktatás önállósulása. Ezért kezdték el, és ezért folytatják a harcot. Úgy vélik, ha ez nem sikerül, akkor a BBTE-n folyó magyar oktatás évei meg vannak számlálva. Ezért összefogásra van szükség. Azok a magyar oktatók, akik most a két menesztett adjunktus ellen szavaznak, tudhatnák, hogy még néhány év, és rajtuk lesz a sor – fogalmazott Hantz. /B.T., E.-R. F.: A BBTE dicsekszik, de továbbra sem tárgyal. A magyar oktatók általános sztrájkot fontolgatnak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./
2007. január 9.
Plágium gyanúja merült fel Szamosközi István egyetemi tanár, dékán-helyettes, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának alelnöke doktori dolgozatával, valamint az annak alapján kiadott kötettel kapcsolatosan – jelezte január 8-án tartott sajtóértekezletén Bodó Barna egyetemi tanár, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke. Mind a doktori dolgozatban, mind az Evaluarea potentialului la elevi című könyvben előfordul ugyanaz a csaknem három teljes oldalt kitevő szöveg, amely megtalálható egy korábban megjelent francia könyvben /a Fredi P. Düchel által szerkesztett Textes de base en pédagogie – l’éducation cognitive – le développement de la capacité d’apprentissage et son évaluation című kötetben/. A szövegátvétel részben szó szerinti, részben csak a kifejezésmód változik. A szóban forgó szöveg három szerzője (Jean Louis Paour, Jeanine Jaume, Odile de Robillard) azonban sem lábjegyzetben, sem a forrásmunkák között nincs feltüntetve. A megvádolt tanár a Szabadságnak elmondta: soha nem látta a szóban forgó francia kötetet, nem vett át abból semmit, és nem is vehetett, mert nem olvas franciául. A BBTE azzal vádolta Hantz Pétert és Kovács Lehelt, hogy tudományos munkájukat elhanyagolják – fejtette ki Bodó. Ehhez képest, Hantz két doktorátus birtokában (egyet Budapesten, egyet Genfben szerzett) számos rangos szaklapban megjelent cikk szerzője, egyik szakmunkája a legtekintélyesebb fizikai lapban, a Physical Review Letters-ben jelent meg, ezt Kolozsváron nem sokan mondhatják el magukról – jegyezte meg Bodó. Hantznak az utóbbi 5 évben 7 szakdolgozata jelent meg, 2006-ban pedig (amikor a rektor szerint „elhanyagolta a tudományt”) további 4 publikációját fogadták el rangos hazai és külföldi lapok. Kovács Lehel több budapesti és bécsi szaklapban rendszeresen közöl, hazai kiadványokat szerkeszt, 6 konferencia összefoglaló kötetében szerepel, mint szerző. Bár még csak 32 éves, három tudományos kötetnek egyedüli, további négynek pedig társ szerzője. Ehhez képest, a BKB törekvéseit nyíltan ellenző Szamosközi István tudományos munkásságáról nagyon nehéz megtudni bármit is – közölte Bodó. Az egyetem honlapján nem szerepelnek erről adatok. A BKB elnöke bejelentette: szövegek, vagy szövegrészletek átvétele a forrás megjelölése nélkül mind a törvények, mind az értelmező szótár szerint plágiumnak minősül, az oktatási tárcához fordulnak, hogy az illetékes hatóság ítélje meg: megalapozott-e vagy sem a Szamosközi Istvánnal szemben felmerült plágium-gyanú? Bodó szerint Szamosközi személye körül más szempontok miatt is gond van: az általa betöltött vezető tisztségek (dékán-helyettes, az Akadémiai Tanács alelnöke, a Távoktatási szakosztály igazgatója stb.) egy részét a tanügyi alkalmazottak jogállására vonatkozó 1996-ban elfogadott törvény értelmében nem töltheti be ugyanaz a személy. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Bodó Barna: Szamosközi plagizált? A BKB az oktatási minisztériumhoz fordul. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
2007. január 11.
Dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár emlékezett arra, hogy 1988 júliusában a BBTE Kémia Karán tiltakozást kezdeményezett, amellyel akkor magára maradt. A magyar nyelven végzett jelöltekkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések miatt Muzsnay megtagadta a felvételi vizsgákon való részvételét. Az egyetemi és pártvezetés felháborodással fogadta kiállását. Büntetés büntetést követett, és ha nem jönnek az 1989-es változások, akkor kirúgták volna az egyetemről. Egyetemi kollegái a megtorlásoktól való félelmükkel magyarázták azt, hogy nem támogatták tiltakozását. A rémuralmi rendszer tartott a magyarság tiltakozásától, s ezért még másfél év multán sem bontották fel munkaviszonyát. A mostani helyzet egészen más, mivel a két bátor kolléga tette nagyon sokak nyilvános helyeslését váltotta ki, és megtorlásoknak nem lett volna szabad bekövetkezniük. Sajnos a Ceausescu-rendszer szellemét egyesek igyekeznek újraéleszteni, rémuralmi intézkedéseiket felerősítik, ha magyarságot elnyomó érdekeik ezt megkívánják. A Bolyai Kezdeményező Bizottság célratörő tevékenysége újra felvillantotta az önálló erdélyi magyar nyelvű egyetemi oktatás – ennek kapcsán a független magyar karok – visszaállításának a lehetőségét. Hantz Péter és Kovács Lehel bátor fellépése kellett ahhoz, hogy széleskörű nyilvánosság elé kerüljön az egyetem többségi vezetésének sovén beállítottsága. Közös fellépése szükséges, különben felszámolják a kolozsvári magyar egyetemi oktatást. Meg kell állapodni a közös követelésekben. Mindenki által elfogadható követelés lehetne: Hantz Péter és Kovács Lehel állásukba való azonnali visszahelyezése, valamint a magyar nyelvű feliratozás elvégzése, azon magyar karok és tanszékek létrehozása, amelyekre a tanszemélyzeti aláírások már összegyűltek. Az ügy sikeres kimenetele segítheti Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen működő magyar szak helyzetének fokozatos javítását. /Dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár, kutató vegyész: Összefogni a magyar egyetemi oktatásért. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./
2007. január 12.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek január 11-én tartott ülésének első napirendi pontja a magyar tagozat működési szabályzat-tervezetének véglegesítése volt. Ez a szabályzat alapozná meg a magyar tagozat döntési, illetve működési önállóságát a jelenlegi keretek között, mivel önálló magyar karok még nem létesülhettek az egyetemen. Korábban a tagozat ügyvezetését vállaló bizottság tagjai, Ionescu Klára, Magyari Tivadar és Veress Károly a tagozatvezetők nevében arra kérték a rektort, hivatalosan garantálja, hogy a magyar tagozat működési szabályzatát is megtárgyalják a következő szenátusi ülésen. Korábban több javaslat is született a Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus elbocsátása nyomán kialakult patthelyzetből való kilábalásra. Egyesek szerint most már sorsukra kell hagyni a menesztett adjunktusokat, hiszen maguk vállalták munkaszerződésük felbontásának kockázatát. Másik lehetőségként az általános sztrájk meghirdetése fogalmazódott meg. A BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa korábban azon a véleményen volt, hogy addig nem jelölnek új magyar rektor-helyetteseket, amíg az egyetem vezetősége, – elsősorban a rektor – nem válaszol az általuk felvetett kérdésekre. Nicolae Bocsan rektor tervei szerint Szamosközi Istvánt lett volna a megfelelő rektor-helyettes, azonban a vele kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt a BBTE vezetősége lemondott erről az elképzelésről. /Kelemen Tamás: Prioritás: a működés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./
2007. január 13.
Új rektor-helyettesek jelöléséről döntött a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezető tanácsa január 11-én, megváltoztatva korábbi álláspontját. A jelenlévők közül 27-en tartották indokoltnak a jelölést, mindössze hárman-négyen voksoltak e javaslat ellen. Salat Levente és Nagy László azután vált meg tisztségétől, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok menesztése után jelentősen elmérgesedett az egyetem román és magyar vezetősége közötti viszony. A magyar oktatók korábban úgy határoztak, hogy csak azután neveznek meg rektorhelyettes-jelölteket, ha a BBTE rektora hivatalosan garantálja: az intézmény szenátusa napirendre tűzi a magyar tagozat működési szabályzatát, megállapít egy pontos naptári tervet a többnyelvű feliratozásról szóló korábbi döntések végrehajtására, és visszatér a két magyar adjunktus eltávolítása ügyében született szenátusi határozatra. A magyar tagozat követelései közül csak az alapszabályzat esetében történt némi előrelépés. A magyar tanulmányi vonal nagyobb önállóságát biztosító szabályzatot a vezető tanács a legutóbbi ülésén véglegesítette, hogy a rektor elé terjeszthesse. Nicolae Bocsan korábban jelezte, hogy nyitott ebben a kérdésben. Magyari Tivadar emlékeztetett, hogy a magyar tagozatról eddig csak általános megfogalmazások szerepeltek a BBTE hivatalos dokumentumaiban. Az alapszabályzat viszont pontosan körülírja, hogy a legalsótól a legmagasabb szintig melyek a magyar tagozat döntéshozó testületei, és melyek a magyar tisztségviselők hatáskörei. Az eddigi gyakorlat szerint a BBTE vezetősége nem engedte a magyar oktatóknak, hogy bármit is kezdeményezzenek vagy javasoljanak a magyar tagozat tevékenységével kapcsolatban. A többnyelvű feliratozásról Bocsan hajlandó egy későbbi időpontban tárgyalni, de pontos határidőt nem ígért. Magyari elmondta: a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tagjaira egyre több magyar oktató haragszik, mivel közzé tették a Szabadságban a magyar nyelvű Természettudományi Kar létrehozására decemberben szervezett aláírásgyűjtés eredményét. /B. T. : Új rektor-helyetteseket jelöl a BBTE magyar tagozata. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./
2007. január 13.
A Babes-Bolyai Egyetemen az önálló magyar nyelvű karok indítása és a majdani állami magyar egyetem létesítéséért folyó küzdelem, a Bolyai Kezdeményező Bizottság köré szerveződők önfeláldozó elszántságától eltekintve egyre sekélyesebbé, az egyetemen kívül álló magyar közösség felől nézvést egyre szégyenletesebbé és kudarcszagúbbá válik, állapította meg Sylvester Lajos. Az egyetemi vezetés határozatának érvényt szerző oktatónak, Hantz Péternek előbb portásokkal kell ,,megmérkőznie”, majd Kovács Lehellel együtt, aki részt sem vett ebben a konkrét akcióban, önkényesen eltávolítják őket az egyetemről, és hazug lejárató kampányt indítanak ellenük. Az egyetemi vezetés önkényes döntését magyar oktatók és egyetemi tisztségviselők is helybenhagyják. /Sylvester Lajos: Egyetemi szégyenkurzus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 13./
2007. január 13.
A fenntartó Kulturális és Vallásügyi Minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti aligazgatói tisztségére versenyvizsgát hirdetett. A színház élén a vezérigazgató áll, helyetteseként tevékenykedik az aligazgató, aki gazdasági és adminisztratív funkciókat lát el. A színháznak van egy művészeti aligazgatója is, aki egyben a Tompa Miklós Társulat vezetője. A Liviu Rebreanu Társulat vezetése a vezérigazgató hatáskörébe tartozik. Kovács Leventének, a Színművészeti Egyetem dékánjának három évvel ezelőtti távozásával áldatlan helyzet alakult ki, a művészeti aligazgató tisztsége betöltetlen maradt, így ezt – ideiglenesen – Kárp György színművész vállalta el. A gondot az jelentette, hogy Kárp György a színház aligazgatója, gazdasági igazgatója is, három éve pedig két ember munkáját végzi, két tisztséget tölt be egyetlen fizetésért. Ezért vált fontossá a művészeti aligazgatói tisztség pályáztatása. Kárp György gazdasági igazgatót korábban nyilatkozott: nem pályázik a tisztségre. /Nagy Botond: A Semmilyen Állapot vége. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./
2007. január 15.
Mégis jelöl rektor-helyetteseket a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezető tanácsa. A magyar tagozatvezetők azt kérték Nicolae Bocsan rektortól, nézze át újra a magyar tagozat működési szabályzatát, állapítson meg egy pontos időrendet a többnyelvű feliratozásra vonatkozó korábbi döntések végrehajtására, és vizsgálja felül a két magyar adjunktus, Hantz Péter és Kovács Lehel eltávolítása ügyében született szenátusi határozatot. Nicolae Bocsan korábban jelezte, nyitott a magyar tagozat nagyobb önállóságát biztosító szabályzatról tárgyalni, de hozzátette: a szavazás kedvező eredményét nem tudja szavatolni. Magyari Tivadar egyetemi tanár, a magyar tagozat vezető testületének szóvivője elmondta: „Amíg nincs magyar rektor-helyettes, megáll az oktatásszervezés, gyakorlatilag többet ártunk magunknak, és azt is elveszítjük, amit eddig sikerült elérnünk. A hétezernél több magyar diáknak és a magyar oktatóknak az egyetemi életét szervezni kell. ” /Mihály László: Lesz magyar rektor-helyettes. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
2007. január 18.
Budapesten a parlamenti bizottság elnöksége az Országházban fogadta január 17-én a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetőit, köztük a két kizárt egyetemi adjunktust. Németh Zsolt, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke hangsúlyozta: az összes parlamenti politikai erő támogatja a két kolozsvári oktatót, Hantz Pétert és Kovács Lehelt és elvárják, hogy a tanárok megfelelő eljárás után „teljes rehabilitációban részesüljenek”. Az ellenzéki politikus egyúttal kiemelte, hogy szerinte legalább hét magyar nyelvű felsőoktatási intézményre lenne szükség Romániában, a magyarság arányának megfelelően. Határozattervezetet nyújtanak be magyar politikusok az Európa Tanácshoz (ET) a jövő héten a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetemről (BBTE) kizárt két oktató ügyében – jelentette be Kozma József, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának szocialista alelnöke. /Határozattervezet Hantz és Kovács védelmében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2007. január 24.
Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter levélben tájékoztatta Göncz Kinga magyar külügyminisztert arról, hogy idén július 1-jén lép hatályba a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátusának az a határozata, amely alapján magyar nyelvű táblákat lehet elhelyezni az intézetben. A múlt év végén Göncz Kinga szóvá tette a Babes–Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok ügyében kialakult helyzetet, a két magyar oktatóval szembeni eljárást, és román kollegája segítségét kérte az ügy megnyugtató rendezésében. A kolozsvári BBTE oktatói testületéből november végén zárták ki a magyar feliratok kifüggesztéséért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két vezetőjét, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. A román külügyminiszter Göncz Kingának írt válaszlevelében közölte, hogy „a többnyelvű feliratok mellett magyar és német személyiségek mellszobrát is elhelyezik az egyetemen, továbbá az előadótermek egy részét a magyar és a német kultúra jeles képviselőiről tervezik elnevezni”. Polgár Viktor magyar külügyi szóvivő elmondta, hogy a román külügyminiszter levelében „hangsúlyozta, hogy az elbocsátott két magyar oktató ügyében az egyetem autonóm módon járt el. Magát a táblaügyet »sajnálatos félreértésnek«, nem elvi, hanem eljárási problémának minősítette”. A magyar álláspontot tolmácsolva Polgár Viktor kifejtette: Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátása az egyetem túlzó és indokolatlan intézkedése volt. A külügyi szóvivő szerint e méltánytalan eljárás nincs összhangban a Románia által vállalt európai normákkal, a multikulturalizmus szellemével. /Babes–Bolyai. Külügyminiszteri tájékoztatás a magyar feliratokról. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 24./
2007. január 25.
Cáfolja a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Mihai-Razvan Ungureanu külügyminiszter állítását, miszerint idén július elsejétől elméletileg elhelyezhetők a magyar nyelvű feliratok. Cristina Nistor szóvivő kijelentette: az egyetem szenátusa mindeddig egyetlen határozatot sem hozott a többnyelvű feliratok elhelyezéséről, az elbocsátott adjunktusok által többször a nyilvánosság elé tárt dokumentum ugyanis csak határozattervezet volt. A BBTE szenátusa 2005. július 1-jei ülésének napirendjéről ugyanis azután került le a magyar tagozatvezetés által a többnyelvű feliratozásról kidolgozott határozattervezet, hogy az egyetem rektora közölte: a dokumentum tartalma arra a történészekből és oktatókból álló bizottságra tartozik, amelyet a BBTE szimbolisztikájáról és történelméről szóló tervezet kidolgozására neveztek ki. Bocsan akkor a 2007. július elsejei dátumot jelölte meg a projekt elkészítésének időpontjaként, így valószínűleg erre hivatkozik most a Külügyminisztérium is. Hantz Péter és Kovács Lehel január 24-én tartott bécsi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a BBTE igazgatótanácsának 2005. novemberi határozata 2006. január 10-ét jelölte meg a többnyelvű feliratok elhelyezésének határidejéül. /Rostás Szabolcs: Júliustól kétnyelvűség? = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./
2007. január 25.
Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) elnöke reális esélyt lát arra, hogy az MPE és a szervezettel megállapodott Magyar Polgári Szövetség területi szervezetei összegyűjtsék a független EP-jelölt állításához szükséges százezer aláírást. Csuzi ugyanakkor közölte, még várnak arra, hogy az RMDSZ operatív tanácsának jelöltlistáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) listájával egyesítsék. „Ha azonban ez nem történik meg, akkor független jelöltet indítunk. Nyitott listánkon egyelőre Tőkés László, Hantz Péter, Kovács Lehel és Szilágyi Zsolt neve szerepel” – fejtette ki az MPE elnöke. Hantz és Kovács, a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai már korábban közölték, nem vállalnak politikai tisztséget, Tőkés László püspök ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy induljon az EP-választásokon. A Bihar megyei MPE nemrég megállapodást írt alá a Magyar Polgári Szövetség Maros, Szatmár, Szilágy, Máramaros megyei, valamint a sepsiszéki, orbaiszéki, csíkszéki és kézdiszéki szervezeteivel. /Gergely Gizella: Közös aláírásgyűjtés az EP-jelöltért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./
2007. január 26.
Közép-Európában tárgyal a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) kialakult helyzetről a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel. Az egyetemről kizárt két adjunktus bécsi sajtóértekezletén ismertette Oláh György Nobel-díjas professzor levelét, amelyben a neves tudós kijelenti: a BBTE visszaél nevével, ugyanis díszdoktorai között tartja őt számon. Az egyetem valóban felajánlotta neki ezt a címet, de ő, a kolozsvári helyzetre való tekintettel soha nem fogadta el azt – állította vegyészprofesszor. A BKB vezetői az erdélyi magyarság hosszú távú érdekei elárulásának tekintik azt, hogy a BBTE magyar „vonalának” vezetői – szerintük korábbi ígéreteiket felrúgva – mégis betöltik a táblaügy után lemondással megüresedett rektor-helyettesi és szenátusi helyeket. Üdvözlik a román külügyminiszter azon bejelentését, hogy a BBTE falaira fölkerülnek a többnyelvű feliratok. Mindazonáltal úgy vélik: a júliusi határidő megkérdőjelezi a szándék őszinteségét. Ugyanakkor, a BBTE magyar tagozatának Vezető Tanácsa állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben többek közt kifejti: a tanács felvállalja a magyar tannyelvű karok szakmai előkészítését, de azok létrehozásának mindeddig nem tudott érvényt szerezni. E kérdés megoldására politikai akarat szükséges. Visszautasítják azokat a törekvéseket, amelyek a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemre telepítenék át a BBTE magyar tagozatát. Kiállnak a többnyelvű feliratozás megvalósítása és a két menesztett adjunktus visszavétele mellett, de úgy vélik: Hantz és Kovács nem képviselheti a magyar oktatókat, erre semmilyen formában nem kaptak meghatalmazást. Ami a megüresedett pozíciók betöltését illeti, a tagozatvezetők kifejtik: A magyar tagozaton tanuló mintegy 7 000 magyar fiatal érdekében az oktatói közösség felelősséget kell vállaljon az oktatói és oktatásszervezési feladatok ellátására. Nem engedhetik, hogy a magyar felsőoktatás szervezése és vezetése leálljon. Ezért a tiltakozásból lemondott egyetemi vezetők helyét a magyar oktatók által legitim módon megválasztott személyeknek kell átvenniük. Rövid távú céljuk a tagozati alapszabályzat elfogadása, amely szerintük számos kérdést megoldana, hosszú távon pedig – a magyar oktatók döntő többsége szerint az önálló karok létrehozása a cél, de nem a BKB-akciókhoz hasonló, szerintük megfontolatlan, megtervezetlen, zavarkeltő és manipulatív eljárásokkal, amelyek ellehetetlenítik az egyetemen belüli erőfeszítéseket, megrontják a kommunikációs kapcsolatokat, ártanak az egyetem és azon belül a magyar tagozat megítélésének. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezete Kovács Lehel BKB-alelnököt javasolja független EP-képviselő jelöltnek. Gazda Zoltán MPSZ-alelnök elmondta: hamarosan döntenek arról, ki legyen a független magyar EP-jelölt. / E. -R. F. : BBTE: Továbbra sincs egyetértés a tagozaton. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./
2007. január 26.
„A Babes–Bolyai Tudományegyetem szimbolikus jelentőségű ügye, valamint a bátor polgárjogi aktivisták ráncba szedése nemcsak a román–magyar kapcsolatokat terheli, de rossz fényben tünteti fel az új EU-tagországot is” – fogalmazott a Der Standard osztrák napilap január 25-i számában megjelent Kisebbségi jogok című kommentárjában Paul Lendvai ausztriai publicista. Hantz Péter és Kovács Lehel, a két eltávolított docens a napokban Bécsben is bizonyítékkal mutatott rá arra, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen szó sincs az EU-tagországhoz méltó multikulturális jellegről és háromnyelvűségről, valamint arra, hogy nem tartják tiszteletben Kolozsvárott (és nem csak ott) a magyar nyelvű egyetemi oktatók és diákok egyenjogúságát és kisebbségi jogait. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 26./
2007. február 2.
Nagy Lászlót jelölték a BBTE oktatói Magyari Tivadar mellé. Nagy László újra elfoglalja a rektor-helyettesi tisztséget, derült ki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatóinak február 1-jei közgyűlésén. Az egyetem önkényes vezetési stílusa miatt novemberben Salat Leventével együtt lemondott rektor-helyettest a magyar tagozatvezetők győzték meg az elmúlt napokban arról, hogy vállalja el a tisztséget. A közgyűlés zárt ajtók mögött zajlott. Magyari Tivadar – akit a tagozatvezetők tanácsa korábban rektor-helyettesnek jelölt – „higgadt, heves vitáktól mentes” gyűlésként jellemezte a találkozót. Magyari ismertette rektor-helyettesi programját: szakmai irányba akarja terelni a magyar tagozat életét, az önálló magyar karok, illetve a feliratozás kritikus kérdésének napirenden tartásával. A rektor-helyettesek jelölése kapcsán néhány ellenvélemény is elhangzott; egyesek kifogásolták az ideiglenesen megürült rektor-helyettesi tisztségek betöltését. Az oktatók jóváhagyták a magyar tagozat működési szabályzat tervezetét, amit még az egyetem szenátusának is el kell fogadnia. „A Bolyai Kezdeményező Bizottsággal (BKB) kapcsolatosan úgy vélekedtek, hogy a tagozatvezetés korábban megfogalmazott álláspontja az irányadó” – tájékoztatott Magyari. A néhány napja született állásfoglalás szerint az oktatók nem értenek egyet a BKB két alelnöke, Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátásával. Azonban nem támogatják a BKB által választott megoldásokat, illetve a szerintük sokszor megfontolatlan eljárásokat, melyek ellehetetlenítik a magyar tagozat önállósítása érdekében tett erőfeszítéseket. /Kelemen Tamás: Régi-új rektor-helyettes. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2007. február 2.
Kovács Lehel református lelkészt, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökét támogatja független EP-jelöltnek a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bürójának többsége, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak. A nevesítést arra az esetre tartja az MPSZ, SZNT és EMI, ha Tőkés László református püspök, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem vállalná a jelölést. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke szerint Kovács vállalná a jelölést. Hantzot is felkérték, de a BKB másik alelnöke nem vállalja a politizálást. /Ha nem Tőkés, akkor Kovács. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./
2007. február 15.
Sólyom László köztársasági elnök, aki a történelmi egyházak vezetőinek társaságában elfogyasztott közös vacsorával zárta kétnapos romániai látogatását, márciusban visszatér Erdélybe. Elmondta: annyi szeretetben részesült, és annyi tennivalóval szembesült, hogy idén több erdélyi látogatást is tervez. A püspökökkel tartott vacsorát megelőzően az elnök az Erdélyi Múzem-Egyesület dísztermében a kolozsvári értelmiségiekkel és intézményvezetőkkel találkozott. Az összejövetelen Sólyom rövid összefoglalót kapott néhány civil szervezet történetéről, tevékenységéről és aktuális gondjairól: a beszámolókban visszatérő motívumként szerepelt a finanszírozás kérdése. A felszólalók elsősorban az Illyés Közalapítvány megszűnése miatti aggodalmukat fejezték ki, és a köztársasági elnök közbenjárását kérték a helyzet megnyugtató rendezésére. A vendég szembesült a Babes–Bolyai Tudományegyetem egyes magyar oktatóinak véleménye és a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjainak nézetei közti különbségekkel is. Magyari Tivadar rektor-helyettes-jelölt úgy fogalmazott: a tanároknak tanítani kell, és életben tartani a különböző oktatási programokat. Bodó Barna BKB-elnök felszólalását nemcsak a teremben lévőknek szánta, hanem azoknak is, akiknek „meg kellene hallaniuk. ” Az EME-székházban rendezett összejövetel záróakkordjaként Sólyom László Hantz Péterrel, a BKB alelnökével együtt emelt a magasba egy olyan magyar feliratú táblát, amely a Hantz és Kovács Lehel elbocsátásának eredője volt. „Az elnök ismertette velünk útja tapasztalatait, mi pedig igyekeztünk kifejezni nagyrabecsülésünket, hogy ellátogatott közénk” – foglalta össze az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel tartott találkozót Adorjáni Dezső Zoltán püspök. A Gandul napilap emlékeztetett, hogy Sólyom László a romániai magyarságot a magyar nemzet részének nevezte, majd pedig Tőkés László református püspökkel egyeztetett. „Történelmi megbékéléseket kötött a két ország, amikor a NATO és az EU kapujában álltak, a szecesszionizmus borzalmas betegsége azonban ismét előbújt” – írta a bukaresti lap. Azt is kiemelte, hogy Sólyom László Marosvásárhelyen nem rejtette véka alá a román államfő és a közte lévő véleménykülönbséget az autonómia kérdésében. A Romániát Keletről sarokba szorították című írásban a Ziua című napilap azt fájlalja, hogy míg Ukrajna államelnöke szemrehányást tett Romániának az itt élő ukrán kisebbség jogfosztottsága miatt, és Moldova föderalizálását kérte, a magyar államfő a területi autonómia mellett foglalt állást. /Csinta Samu: Elnöki vizit: folytatása következik. = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./
2007. február 20.
Kényelmes többséggel hagyta jóvá február 19-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) legfőbb döntéshozó testülete, a szenátus Magyari Tivadar és Nagy László rektor-helyettesek kinevezését. A két oktatót a BBTE magyar tagozata jelölte korábban. Magyari Tivadar hangsúlyozta: a megbízást azért vállalta el, hogy a BBTE magyar tagozatának kiépítése érdekében a tizenhét évvel ezelőtt elkezdett munka ne maradjon abba. Emlékeztetett: most történik a két éves magiszteri képzésre való átállás, a magyar tagozatnak pedig az az érdeke, hogy a változtatáskor meghozott fontos döntésekből ne maradjon ki. Véglegesítették a magyar tagozatra vonatkozó, annak nagyobb fokú önállóságát lehetővé tevő működési szabályzatot. Ezt már eljuttatták a BBTE rektorához, és várják, hogy az egyetem szenátusa napirendre tűzze. Az egyetemről hiányzó többnyelvű feliratokat illetően hangsúlyozta: mindent megtesznek, hogy ezt a kérdést is napirenden tartsák, de elsősorban arra kaptak megbízást a magyar tagozat vezető testületétől, hogy a magyar nyelvű oktatás fejlesztésén és minőségének javításán dolgozzanak. Magyari szerint ezen a téren előrelépést leghamarabb abban lehet elérni, hogy az egyetem múltjáról tájékoztató kiadványokban és rendezvényeken az intézmény magyar múltja, annak kiemelkedő személyiségei is kellő hangsúllyal megjelennek. A két rektor-helyettesi tisztség tavaly november végén üresedett meg azt követően, hogy Salat Levente és a most ismét megválasztott Nagy László lemondtak posztjukról. Ők azután döntöttek így, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok menesztése után jelentősen elmérgesedett az egyetem román és magyar vezetősége közötti, hónapok óta feszültségektől terhelt viszony. Magyari jelöltetése már hosszabb ideje ismert volt, a második rektor-helyettesi tisztségre több oktatót is felkértek, de nem vállalták a megbízatást. A magyar oktatók közgyűlése végül a lemondott Nagy Lászlót kérte fel, aki elfogadta az újabb mandátumot. /B. T. : Kinevezték a két magyar rektor-helyettest. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./
2007. február 21.
Ercsey-Ravasz Ferenc, a lap munkatársa megkérdezte Magyari Tivadar frissen kinevezett rektor-helyettest, hogy a magyar oktatók választott vezetői komolyan gondolták tavaly december 7-én kelt közleményüket, miszerint a tagozati alapszabályzat – többnyelvűség – Hantz és Kovács visszavétele – hármas követelmény valóban követelmény volt, és nem csupán eljátszottak egy szerepet, hogy a nyilvánosságot megnyugtassák? Magyari Tivadar szerint az egyetem sokkal bonyolultabb, lényegesen többről van szó, mint a kétnyelvű feliratokról. Az oktatás, a félszáznál is több magyar szak napi igazgatása állandó szervezést, intézkedést kíván, ezért nem halaszthatták tovább a két rektor-helyettes kinevezését. Szerinte „nincs arról szó, hogy követelményeket támasztottak, és azután meghátráltak”. Kívülről nézve azonban ez látszik, tette hozzá az újságíró. A magyar oktatók először csak félig hátráltak meg: a rektor követelésére kinevezték Magyari Tivadart. Bocsan rektor minimális jelét sem adta a jóindulatnak. Ennek ellenére a magyarok tettek közeledő, helyzet-feladó lépést: kinevezték a második rektor-helyettest is, Nagy László személyében. Ő ráadásul úgy lépett vissza a rektor-helyettesi pozícióba, hogy a lemondását követő nyilvános sértegetésekért, becsmérlésért a rektor soha nem kért bocsánatot. Szabad-e ilyen mélyre görnyedni? – kérdezte a publicista. Néhány kivétellel elmagyaráztuk mindenkinek – fogalmazott Magyari. Valóban, az egyedül maradt Egyed Emesének nehéz lehetett volna „elmagyarázni”. Úgyszintén, a megkeseredett Sárkány-Kiss Endrének, aki már Magyari kinevezésekor is elhagyta az ülést. A magyar oktatók amennyire csak lehetett visszavonultak, úgy döntöttek: konzerválják a magyar tagozat jelenlegi lassú kimúlásának állapotát. Egyre kevesebb a magyar fiatal, egyre több lehetőség közül választhatnak, és eljön az idő, amikor a mai divatos szakok, ahol most tolonganak a diákok, ugyanoda jut, ahol jelenleg a reál-szakok egy része tart: öt-hat ember végez egy évben, és a megszűnés veszélye lebeg a fejük felett. Kovács Lehel állást kapott a Sapientia EMTE-n, Hantz Péter pedig hamarosan külföldre utazik, posztdoktori kutatómunkára. Az egyetemen minden készen áll a visszarendeződésre. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szabadság vagy szendvics? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2007. március 1.
A tervezett képzőművészeti szak beindítását segítő adományt vehetett át a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem vezetősége a magyarországi Béres Alapítványtól. A húsz korszerű számítógépet Béres Klára, az alapítvány elnöke személyesen adta át. Béres András, az egyetem rektora elmondta: a tervek szerint ősztől induló képzőművészeti szak munkáját segítik majd az adományként kapott számítógépek. Kovács Levente, az egyetem magyar tanszékének vezetője közölte: a díszlettervezéshez kapcsolódó új szakra vonatkozóan jóváhagyási kérelmet nyújtanak be a minisztériumnak. /Új szakot indítanának. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./
2007. március 21.
A Bolyai Egyetem ügyének alakulására érdemes odafigyelni. A kétnyelvű táblák kihelyezése Hantz Péter és Kovács Lehel részéről előremutató gesztus volt egy olyan területen – az erdélyi magyarság ügyében –, amelyet hagyományosan a sóhajtozás, a trianoni kopjafák állítása, illetve a román miniszteri és államtitkári székek utáni lihegés jellemez. Másrészt, mert a Bolyai-ügy kitűnően szemlélteti a lelkiismeretlen, megalkuvó és kártékony erdélyi magyar politikát, írta a Kaszás Péter a budapesti Magyar Nemzetben. Elég felidézni, ahogy néhány hete Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter levélben tájékoztatta Göncz Kinga magyar külügyminisztert arról, hogy júniusban hatályba lép a Babes–Bolyai Egyetem szenátusának határozata, hogy ki lehet helyezni magyar nyelvű táblákat az intézetben – majd két nappal később a román diplomácia „helyesbített”, és közölte: mégsem lehet magyar felirat a kolozsvári egyetemen, mi több, a magyar tanárok elbocsátása indokolt volt. Ugyanilyen jellemző az is, ahogy Leonard Orban, az Európai Unió többnyelvűségért felelős román biztosa közölte: az egyetem ügye nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért az Európai Bizottság nem kívánja annak részleteit kommentálni. A románok célja, hogy csírájában elfojtsanak minden, a magyar felsőoktatás önállósodása irányába mutató kezdeményezést. A román nemzetpolitikának emellett alapvető stratégiai célja, hogy a magyarságot a hatalom minden szintjéről kiszorítsa. Könnyebb elsorvasztani a magyar kultúrát, ha nem hagyják kibontakozni a magyar nyelvű felsőoktatást. Kolozsváron 1920-ban még 80 százalék felett volt a magyarok aránya, míg ma már a 20 százalékot sem éri el. Amennyire érthető a román soviniszták magatartása, annyira érthetetlen a magyaroké. Markóékban a botrány kitörése után nemhogy a kormányból való kilépés lehetősége nem merült fel, de a legkisebb konfrontációt sem vállalták a románokkal az elbocsátott oktatók ügyében. Hasonlóan érthetetlen, hogy Nagy László és Magyari Tivadar annak ellenére elfogadta a románok által felkínált rektor-helyettesi posztot, hogy egyetlenegy sem valósult meg azon feltételek közül, amelyekhez az egyetem magyar tagozatának tanácsa a tisztségek betöltését kötötte. A rektor-helyettesi posztok elfogadása után az egyetem magyar tagozatának tanácsa nyilatkozatot adott ki, amelyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság akcióit „megfontolatlannak, megtervezetlennek, zavarkeltőnek és manipulatívnak” nevezte. Ilyen elvtelen magatartás az európai kisebbségpolitikában teljesen ismeretlen. Európa-szerte több kisebbség is autonómiával rendelkezik, több kisebbségnek saját egyeteme van. Másfelől olyan politikai érdekképviselete, mint a Markó Béla vezette RMDSZ, egyetlen európai kisebbségi közösségnek sincs. A Bolyai-ügy tökéletesen jellemzi az erdélyi magyar érdekképviselet utóbbi 17 esztendejét. /Kaszás Péter, Magyar Nemzet: A kolozsvári Bolyai-ügy. Az RMDSZ politikájára nincsen kisebbségi példa sehol sem Európában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./