Szász Endre grafikus, festő 90 éve született
Szász Endre Munkácsy-díjas grafikus, könyvillusztrátor, festőművész kilencven éve, 1926. január 7-én született. Csíkszeredában látta meg a napvilágot. Sebészdoktor apja orvosi pályára szánta, de már gyermekkorában megmutatkozott kiváló készsége a rajzoláshoz, festéshez.
Marosvásárhelyen érettségizett, itt került kapcsolatba Erdély akkori szellemi vezetőivel, Kós Károllyal, Szolnay Sándorral és Nagy Imrével, akik felismerték tehetségét, segítették fejlődését. Tanára a marosvásárhelyi festőiskolában az akvarellista Bordy András volt.
Miután 1946-ban átjött Magyarországra, a budapesti Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett. Az intézményben Szőnyi István és Bernáth Aurél volt a mestere, de Szász nehezen viselte a politikai légkört és az iskolai kötöttséget, ezért abbahagyta tanulmányait.
Dekorációs szakemberként helyezkedett el, de mivel nem volt hajlandó „Szabad Nép-félórákra” járni, 1950-ben fegyverrejtegetés koholt vádjával tíz év börtönre ítélték, a rácsok mögött egy évet töltött. 1951 és 1960 között mintegy 600 könyvet illusztrált, vonalrajzaival, rézkarcaival több díjat nyert külföldi könyvkiállításokon. Illusztrációiban felhasználta a rézkarctechnikát, vonalrajzai máig meghatározóak a hazai könyvillusztrálásban.
Számos közéleti ember portréját készítette el, festészetében a klasszikus mesterek technikájából merített, sajátosan egyedi, figuratív stílusban használta fel a szürrealizmus és a szimbolizmus elemeit. Néhány évig a filmgyárban is dolgozott, 1968-ban látványtervezője volt a Várkonyi Zoltán rendezte Egri csillagoknak.
1970-től Torontóban, majd 1974-től Los Angelesben élt, ekkor lett világhírű. A világ több nagyvárosában rendezett kiállításokon csodálhatták meg a látogatók egyedi motívumait, jellegzetes, allegorikus fejdíszt viselő nőalakokkal díszített porcelánjait, ékszereit, kristályait. Népszerű lett, rengeteg pénzt keresett, a saját maga által kikevert színű Rolls-Royce-szal járta a világot. A gazdagság azonban nem hozott boldogságot számára, csak a munka.
Csaknem húsz év után végleg visszatért Magyarországra, mert mesteriskolát szándékozott alapítani a tehetséges itthoni fiataloknak. A Hollóházi Porcelángyár stúdiójának megalapításával tervét részben meg is valósította, itt születtek meg világviszonylatban is egyedülálló falképei. Ötven „porcelánfalat” készített, de különleges forma- és színvilágú vázákat, dísztárgyakat is. A hatalmas porcelán faliképek megalkotásakor a nyers, öt milliméter vastag porcelánra szórópisztollyal fújta rá a festéket, azután égette ki nagy gondossággal a lapokat. Így készült a Győri Nemzeti Színház előcsarnokának arany-fehér porcelánfala, a Miskolci Egyetem aulájának faliképe, a kaposvári kormányhivatal Somogy múltját és jelenét bemutató több mint 100 darabból álló porcelánkép-sorozata. Ezután Sopronba költözött, majd kaposvári kötődése miatt – anyai nagyszüleinek köszönhetően – a megyeszékhelyhez közeli Várdán telepedett le, az általa felújított kastélyban élt és alkotott. Otthonában éveken át szervezett képzőművészeti tábort fiataloknak. Szabadság (Kolozsvár)

Szegénységi bizonyítvány
Keveslik és szemfényvesztésnek nevezik az oktatásügyi szakemberek a 15 százalékos béremelést, amely körülbelül 304 ezer pedagógust érint januártól. Úgy vélik, a fizetéskiegészítés nem oldja meg az ágazat legfontosabb problémáit, és nem motiválja kellőképpen azokat a szakembereket, akik még a rendszerben maradtak.
„Mint koncot a kutyának, úgy dobták oda a pedagógusoknak ezt a béremelést” – fogalmaz Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A kézdivásárhelyi tanár aggasztónak tartja, hogy a tanügyben dolgozókat már egyre nehezebben lehet mozgósítani, hogy kiálljanak a jogaikért, legtöbben belefáradtak az ígérgetésekbe. „Folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a mindenkori kormány nem váltja be az ígéreteit, hiszen 2008-ban már az államfő is kihirdette az 50 százalékos béremelésről rendelkező jogszabályt, és végül egy soha véget nem érő, fájdalmas per lett a vége” – emlékeztetett a szakszervezeti bizalmi.
Csatlós szerint ezt a 15 százalékos béremelést is tavaly október 30-ára ígérték meg, és örülhetnek, ha januárban megkapják az összeget. „Szemfényvesztés az egész. Egyértelmű, hogy a politikum, az ország vezetése teljes mértékben elhanyagolja az oktatást. Ehhez képest az olimpikonokkal, a nemzetközi versenyek győzteseivel büszkélkednek, így próbálják palástolni azt a szomorú tényt, hogy valójában nem működik a rendszer. Pedig mi a törvényhozóktól csak azt várjuk el, hogy rólunk is úgy gondoskodjanak, mint saját magukról” – mondta a szakszervezet felső-háromszéki elnöke.
„Ha azt szeretnénk, hogy olyan emberek dolgozzanak az oktatásban, akik a hivatásuknak élnek, akkor az erkölcsi elismerés mellett az anyagi elismerésre is szükség van” – szögezte le lapunknak Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, ez egy örökös probléma, összehasonlítva a magyarországi vagy nyugat-európai bérekkel, a hazai pedagógusok arányaiban is sokkal kevesebb javadalmazást kapnak, holott szerinte ugyanolyan minőségű és mennyiségű munkát végeznek. Kiss Imre szerint nem az a megoldás, hogy különnyugdíjat biztosítsanak a tanároknak, inkább az aktív pedagógusoknak kellene megfelelő fizetést adni.
A főtanfelügyelő szerint a pályakezdőkre is jobban oda kell figyelni, ha azt akarják, hogy olyan szakemberek kerüljenek be, akik biztosítják az oktatás magas színvonalát.
Romlik a szakma megítélése?
Zavaró, hogy egyre romlik a szakma megítélése, becsülete – jegyzi meg Szőcs Torma Katalin sepsiszentgyörgyi angoltanár, aki szerint a „jelenségnek” öszszetett okai vannak, s csak egy szelete az, hogy a tanügyben csekélyek a bérek.
A háromszéki pedagógus úgy véli, az alacsony javadalmazás miatt alakult ki a közvéleményben az a meggyőződés, hogy csak az marad a tanügyben, aki más, jobban fizetett ágazatokban nem boldogul, ez pedig rontja a pedagógusok hitelét a diákok és a szülők szemében is. „Húsz év tehetetlenségével is szembe kell néznünk, hogy semmiben nem újult meg az oktatási rendszer. Úgy tűnik, ez valójában nem jelent prioritást” – tette hozzá. Szőcs Torma Katalin szerint az elmúlt év történéseiből is az a következtetés vonható le, hogy „mindenki mindenről beszél, csak a jobb életminőséget szavatoló két ágazat merül feledésbe: a tanügy és az egészségügy”.
Hargita megyében több mint 6000 alkalmazottat érint a 15 százalékos béremelés. Bartolf Hedvig volt megyei főtanfelügyelő szerint az intézkedés által valamelyest vonzóbbá válhat a tanügyi szakma, de a fizetések még így is messze elmaradnak a megérdemelttől és az európai átlagtól.
„Véleményem szerint manapság már csak azok jönnek vagy maradnak a tanügyben, akik elkötelezték magukat a szakma iránt. Figyelembe véve a sok vizsgát, a nagy stresszfaktort, illetve a pedagógusok másnapra való hosszú délutáni felkészülését, ez a fizetés még az emeléssel együtt is elenyésző” – fejtette ki a tanfelügyelőség illetékese. Egy neve elhallgatását kérő csíkszeredai tanár szerint az is baj, hogy a döntéshozók közül sokan nem veszik figyelembe, hogy egy tanár az iskolai órákon túl gyakran este 10-ig is készül a következő napra, ráadásul saját zsebből is fizet, hogy könyveket vásároljon magának, vagy hogy programokat szervezzen a gyerekeknek.
Hajmeresztő különbségek
Egy tízévnyi szakmai tapasztalattal és egyes fokozati vizsgával rendelkező romániai tanár egyébként egy év alatt keres annyit, mint egy hasonló felkészültségű luxemburgi pedagógus két hét alatt. A nyugat-európai országban élő tanerő konkrétan 7600 eurót kap munkájáért havonta, a hazai pedig megközelítőleg 3400 eurót évente. A világ legjobban fizetett pedagógusai a luxemburgiak, akik évente több mint 90 ezer eurót kapnak kézhez, míg a romániai tanároknak megközelítőleg 21 600 lej a bruttó, 15 600 lej a nettó fizetése – ami 3400 eurót jelent.
A világon a legtöbbet kereső tanárok bérére vonatkozó adatokat a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített, tavaly novemberi, Oktatási körkép 2015-re című jelentés sorakoztatja fel, a pedagógusaikat legjobban megfizető országok listáján Románia nem szerepel – írta az Adevărul.ro. Az OECD készíti el egyébként a PISA-teszteket is, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programját. A jelentésből az is kiderül, hogy egy németországi tanár keresete évi 60 ezer, a kanadainak 58 500, az Egyesült Államokbelinek majdnem 50 ezer eurónak megfelelő összeg.
„A tanügy a költségvetés Hamupipőkéje”
A Romániai Fiatal Tanárok Szakszervezetének elnöke, Corneliu Riegler, a fővárosi George Coşbuc Gimnázium történelemtanára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a gyenge fizetések miatt a hazai pedagógusok közül sokan szégyellik, hogy a tanügyben dolgoznak, hiszen a méltóságukba gázol, hogy emiatt szánakoznak rajtuk. „Hogy számszerűsítsünk: egy szerbiai kezdő tanár fizetése 350 euró, nálunk pedig 250 euró. Romániában gyakorlatilag úgy tekintik a tanárokat, mint a Vöröskereszt önkénteseit. Akadnak kollégáim, akik egyenesen szégyellik a munkahelyüket, mert megalázónak tartják, hogy nem becsülik a munkájukat” – fogalmazott Riegler.
Arról, hogy januártól megemelik a tanügyben dolgozók bérét, a szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, természetesen örülnek ennek, és nagyon várják, viszont ez még kevés a megfelelő életszínvonal kialakításához. „Az egészségügy és a tanügy volt évről évre a költségvetés Hamupipőkéje” – mutatott rá Riegler.
Tincuţa Apăteanu bukaresti oktatásügyi szakértő az Adevărul című lapnak kifejtette, Romániában a tanügyet alapjaiban kellene megváltoztatni. „Véleményem szerint teljesítményüknek megfelelően kellene bérezni a pedagógusokat, nagyon világosan meghatározott kritériumrendszer alapján: például figyelembe kellene venni, ha egy tanárnak sikerül egy bukott diákot odajuttatni, hogy 6-7-eseket kapjon. Arra kellene odafigyelni, hogy milyen innovatív módszereket alkalmaz, mennyire használja a modern technológiát órákon, és az is kéne számítson, hogy mennyire tud interaktív kapcsolatot fenntartani a szülőkkel. Ne a diákok által megnyert érmek száma legyen mérvadó a bérezésnél, hiszen az olimpikonok általában az iskola és a család „termékei”, és rendezett környezetből, számukra előnyös körülmények közül indulnak” – mondta az oktatási szakértő.
A kezdő pedagógusok megalázóan kevés fizetése egyébként közvetlenül hat arra, hogy kik választják majd a tanári pályát. Az OECD jelentésében az is szerepel, hogy az egyes országok tanügyi rendszerei folyamatosan versengenek a különböző gazdasági ágazatokkal, hogy bevonzzák a jól felkészült munkaerőt.
„A kezdő tanárok fizetése és jövedelmük alakulása döntő tényező a tekintetben, hogy ezen a pályán maradnak-e, és tanárként szeretnének-e dolgozni a fiatalok. Azoknak az országoknak, amelyek több tanárt szeretnének foglalkoztatni, vagy ahol a tanerők többsége nem fiatal, illetve azok az országok, ahol egyre növekszik a diákok létszáma, vonzóbb fizetést kellene biztosítaniuk a kezdő pedagógusoknak. Megemlítendő ugyanakkor, hogy nem elegendő csak a tanügybe vonzani a jól felkészült, egyetemet végzett fiatalokat, a rendszernek meg is kell tartania őket” – hívta fel a figyelmet a szervezet jelentése.
Bíró Blanka, Kiss Judit, Molnár Rajmond. Krónika (Kolozsvár)

Rémület és könyörület
A menekültügyre sem a szamaritánus-karitatív, sem a rendőrállami válaszok nem érnek önmagukban semmit. Vajon nem saját magunkkal van tisztázni valónk?
Talán n második elemista lehettem, amikor egy langyos tavaszi napon az iskolából hazafelé menet a városi park felé kanyarodtam. A volt tulajdonos neve után Józsiás-kertként emlegetett kézdivásárhelyi parkban ilyenkor már mindenféle apró élőlényt lehetett látni, főleg madarakat. Nem volt ez nagy kitérő, néhány perc csupán, nem késhettem le otthon az ebédet. Ballagtam a barna vinilin iskolatáskával a hátamon, és a Józsiás-kerthez vezető kicsi utcácskában megállított egy borostás, betegesen sápadt férfi, falusias mellényben, városias nadrágban és cipőben. Fáradtnak, elnyűttnek tűnt, beszéd közben odahajolt hozzám, valami ilyesmit mondott: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt, hogy hazamenjek?” Említette a falu nevét is, Bereck, esetleg Gelence vagy Ozsdola, már nem emlékszem. Szörnyen megsajnáltam a láthatóan segítségre szoruló öregembert, bár meglehet, csak egy nyolcéves kisfiú szemében tűnt öregnek, annyi idősen másképpen látjuk a felnőttek életkorát. De nem is a sajnálat, hanem a hirtelen rám szakadt felelősségérzet nem engedte, hogy visszautasítsam. Ha valaki hozzám fordul, annak segítenem kell, így tudtam. Három lej viszont nagy pénz volt nekem, ha elherdálom, még otthon is számon kérhetik tőlem. Haboztam egy pillanatig, a férfi várakozva nézett rám. Mindig volt valamennyi megspórolt pénzem zsemlére, kiflire, cukorkára, most is ott lapult szépen összehajtva éppen egy lila vagy inkább kakaószínű papír háromlejes a zsebemben. A románoknál valahogy megmaradt ez a régies pénzrendszer, hogy voltak háromlejesek meg hárombanisok és tizenötbanisok is, amelyeknek szorzatából nem jött ki a tízes vagy a százas. Három lej sokat ért akkor, huszonöt baniért, vagyis egy negyed lejért már lehetett venni egy zsemlét vagy kiflit, ötven baniért pedig egy kis zacskó savanyúcukrot. Előhúztam mégis, és odaadtam a háromlejest. Valami köszönetet motyogott a férfi, én pedig gyorsan továbbmentem. Lelkiismeret-furdalás is volt bennem a pénz miatt, de alapjában véve mégis inkább nagy-nagy meghatottság, hogy segítettem egy beteg emberen. Nem voltunk gazdagok, még tehetősek sem, de tudtam, anyám mindig ad nekem annyit, amennyi kell, és sok nem is kellett. 
Melegedett az idő, lépegetett eléfelé az iskolai tanév is, jócselekedetem után két-három héttel ismét a Józsiás-kert felé kanyarodtam, és láss csodát, megint szembejött velem, borostásan, sápadtan az én emberem. Látszott, nem ismer meg, elkezdte a mondókáját: „Fiacskám, most jöttem ki a kórházból, és nincsen elég pénzem autóbuszra, nem tudnál adni három lejt…” Rettenetes szégyenérzet fogott el, mint amikor például akaratlanul rányitunk egy szükségét végző felnőttre. „Nincsen”, mondtam elfúló hangon, sarkon fordultam, elszaladtam, és aztán sokáig nem mentem többé a parkba meglesni a gyíkokat vagy mátyásmadarakat. Becsaptak. Hagytam magam becsapni. Reszkettem minden porcikámban, szédültem szinte, és mindenek előtt, ismétlem, szégyelltem magam. Hogy naiv voltam. Bár akkor még ezt a szót valószínűleg nem is ismertem. Nem fogadtam meg, hogy soha többé senkinek nem segítek, sőt, kolduló öregasszonynak vagy rongyos cigánygyereknek, általában sietve, szinte félrenézve, de mindig adok valamennyit, mintha erőnek erejével bizonyítani akarnám, hogy akkor, kisfiúként nem sikerült kiölni belőlem a részvétet. Lehet, kompenzálás ez is, mint annyi minden az életünkben. 
Miről jutott eszembe mindez? Nem nehéz kitalálni: a menekültekről. Vagy ahogy ma Magyarországon már-már illik mondani: a migránsokról. Végül is szinte mindegy, hogy egy jelenséget milyen kifejezéssel illetünk, ha ugyanazt értjük rajta, most viszont, attól tartok, nem erről van szó. Nehéz azt mondani, hogy menekült, és utána gyűlölni. Viszont a hangzásában is brutális idegen szó, a migráns kiválóan alkalmas a gyűlöletre. Amikor a menekültek vagy migránsok „migrációja” ezelőtt egy jó félévvel rázúdult Európára, első reakcióm nyilvánvalóan a sajnálat volt, aztán a felháborodás, hogy a rászorulók tíz- vagy százezreitől egyszerűen el akarunk fordulni, ne lássuk, ne halljuk őket, fulladjanak a tengerbe. Megírtam még versben is a dühömet. Persze ment minden a maga útján, egyesek segítettek, mások féltek, megint mások kerítést építettek. Szinte mellékes, a tájékozatlan vagy netán félrevezetett közvélemény hogyan értelmezte ezt a helyzetet, ahhoz képest, hogy a különböző európai államok vezetői bebizonyították, fogalmuk sincsen, kultúrájára és civilizációjára rátarti földrészünknek miként kell eljárnia egy ilyen válsághelyzetben, és mi módon kellene kialakítani egy európai konszenzust. 
Aztán jött Párizs. A terror, a rémület, a harag. Én meg egy hosszú-hosszú pillanatig ismét ugyanazt éreztem, mint egykor Kézdivásárhelyen. Hogy becsaptak. Hogy naiv voltam. Hiszen igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy nem menekültek ezek, hanem betolakodók, ráadásul állítólag a mészárlás elkövetői között a már Európában születettek mellett olyan is volt, aki ezzel az idei emberáradattal érkezett Szíriából. Sajnáltam a tengeren át lélekvesztőn érkezőket, a gyermekeket, a reményvesztett, majd újból reménykedő asszonyokat és férfiakat, odaadtam volna nekik megint a három lejemet másodikos elemistaként, és hát újra átvertek. Menjenek a szemük világába! Azt hiszem, ilyesmit gondoltam, ilyesmit gondoltunk mindannyian. És hogy soha többé nem adunk alamizsnát senkinek, hiszen az is csak arra jó, hogy meglessék, hol tartjuk a pénztárcánkat. Ki tudja, az a hajdani kéregető férfi is egy migráns lehetett, esetleg egy román, bár mi tagadás, magyarul beszélt. 
Markó Béla. Transindex.ro

Soltész: ma is van küzdelem Erdélyben
Akárcsak negyed évezreddel ezelőtt, napjainkban is másodrangú polgárként kezelik a magyar embereket a hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban – hangzott el a madéfalvi veszedelem 252. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepségen csütörtökön. A madéfalvi Siculicidium-emlékműnél aktuálpolitikai vonatkozású beszédeket hallhattak a jelenlevők.
Az 1764. január 7-ei vérengzésre való megemlékezés csütörtökön szentmisével kezdődött, amelyet a helyi általános iskola diákjainak előadása követett. A résztvevők a történelmi visszatekintés után egyházi lobogók alatt vonultak a felújított Siculicidium-emlékműhöz, ahol szép számú tömeg gyűlt össze fogadásukra – az előző évekhez képest idén kedvezett az időjárás a megemlékezőknek.
Nem a magyaroktól kell félni
Elsőként Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet. Arra hivatkozva, hogy a diákok összeállítása nagyon átfogó volt – ami a történelmi eseményeket illeti –, a megszokott beszédektől eltérően a közösség szerepéről szóló történetet mesélt el. Annak végén rámutatott, az a küzdelem, amelyben az emberek nap mint nap élnek, csak akkor éri el célját, ha az közösséget teremt.
„Ma is van küzdelem bőven itt Erdélyben is: székely zászló, utcanevek, településnevek. Biztos vagyok benne, hogy akik polgármestereket perelnek be, politikusokat tesznek tönkre, családokat hurcoltatnak meg, azok neve nem fog fennmaradni, senki nem fog rájuk emlékezni a román nemzetben sem. De akik ki mernek állni a közösségek élére, azoknak a hősöknek az emléke fennmarad, még ha ma ez szenvedéssel, gyötrelemmel jár is” – magyarázta. A román nemzetiségűeknek pedig azt üzente, nem a székelyektől, magyaroktól kell félniük, mert két irányból is sokkal nagyobb fenyegetés leselkedik rájuk. Tisztázta, nem a magyarok csábítanak nyugatra több millió fiatalt, sőt nem is ők fenyegetik a kereszténységet.
Székely büszkeség napja
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte, az a tény, hogy még mindig jelen vannak a székelyek és 252 év után is meg tudnak emlékezni az álmukban lemészárolt áldozatokról, az annak bizonyítéka, hogy az igazság képes győzedelmeskedni a hazugságra alapozott állami erőszak fölött. Borboly szerint a megemlékezés és a gyász mellett január hetedike a székely büszkeség napja is, mivel a vérengzés nem érte el célját.
„Másodrangú polgárként kezelnek”
A kegyelet koszorúinak elhelyezése előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke is szólt az összegyűltekhez. Beszédében párhuzamba állította a negyed évezreddel korábbi és napjainkban történő eseményeket, rámutatva, hogy hiába az évszázadok, az elnyomó hatalom mindig hasonló eszközökkel próbálta és próbálja térdre kényszeríteni a székelységet. Majd a közelmúlt mérlegével kapcsolatban kijelentette: „megosztottság, érdektelenség – mindez a hatalom módszeres és cinikus taktikázásának eredménye. Másodrangú polgárként kezelnek hivatalokban és munkahelyeken, iskolákban és kórházakban. Ha tehetik eltipornak, ha nem, megfélemlítenek, az eredmény pedig borítékolható: elvándorlás, gyorsuló asszimiláció”. 2016 legfontosabb kihívása Bíró szerint az, hogy a magyarság tenni tudjon az elnyomás ellen. Részletes érvelését követően kijelentette, Székelyföld számára autonómiát akarnak.
A madéfalvi vérengzésről
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia osztrák császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul, tüzérséggel támadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást.
Kömény Kamill. Székelyhon.ro

Megszűnne a latin óra, kötelezővé tennék az informatikát
Új tantárgyakat vezethetnek be, illetve csökkenthetik bizonyos tantárgyakból az óraszámot szeptembertől az 5-8. osztályokban, az oktatási tárca által meghirdetett három kerettanterv szakmai megvitatását követően. Hargita megye főtanfelügyelője szerint még így is sok óra jutna a kisebbségi oktatásban részt vevő diákoknak.
Az oktatási minisztérium által decemberben közvitára bocsátott, 5-8. osztályosoknak szóló kerettantervek szerint megszűnne a nyolcadik osztályban eddig kötelező latin óra, kötelezővé tennék a jelenleg opcionálisan választható heti egy informatika órát. A hetedikeseknek jelenleg is tanított polgári nevelés tantárgyat lebontanák ötödikben gyerekjogi nevelésre, hatodikban interkulturális nevelésre, hetedikben demokratikus nevelésre, nyolcadikban pedig gazdasági nevelésre. A három kerettanterv ötödik és nyolcadik osztályosoknak szóló variációi szerint csökkenhet a biológia, történelem, földrajz és román órák száma is. A kerettantervek megtalálhatók az oktatási tárca honlapján.
Forró Gerda Mária, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy véleménye szerint jó kezdeményezés a latin órák megszüntetése, hiszen azoknak a tanulóknak, akiknek valóban szükségük lesz szakmájukban a latin nyelv ismeretére, későbbi, egyetemi tanulmányaik során alaposabban elsajátíthatják azt. Emellett megjegyezte, hogy az informatika órák kötelezővé tételével nem feltétlenül ért egyet, mert tapasztalata szerint a diákok amúgy is sok időt töltenek otthon számítógép előtt. A polgári nevelés négy évre lebontott tantárgyait – gyerekjogi nevelés, interkulturális nevelés, demokratikus nevelés, gazdasági nevelés – hasznosnak véli a csíki igazgató. „Például a gazdasági nevelés bevezetését kifejezetten jónak találom, lehet, sok gyerek azt sem tudja, hogy van otthon is költségvetés” – fogalmazott Forró.
„Jövő héten tervezünk konzultációt tanfelügyelő kollégákkal a kerettantervekről. Szeretném, ha kicsit boncolgatnánk a dolgot, mert úgy talán kikristályosodik, hogy mik a pozitívumok vagy a kevésbé szükséges dolgok” – közölte megkeresésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Az egyik probléma a kerettantervvel – fűzte hozzá –, hogy még mindig igen sok óra jut a diákoknak egy hétre: „Ha megnézzük, hogy a kisebbségi oktatásban még pluszban van anyanyelv és irodalom, illetve kisebbség- és hagyománytörténet tantárgy, akkor ismét 32-34 órája is lehet hetente a magyar iskolában tanuló gyerekeknek.”
Az új szabályozási rendszer végleges formája a közvita során alakul ki, a szakmai szervezeteknek és pedagógusoknak január 23-ig van lehetőségük véleményezni a kerettanterveket. „Az oktatási minisztérium szándéka, hogy már ősztől bevezethesse a kerettanterv valamelyik változatát, esetleg egy köztes megoldást azokból. Ezt természetesen a cikluskezdő, 5. osztálytól alkalmazná majd” – nyilatkozta a főtanfelügyelő.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Pezseg a kulturális élet Csíkszeredában
Több mint 50 kiállítás és 170 színházi és táncos előadás, közel 40 könyvbemutató, és mintegy 100 különböző zenei stílusú koncert, számos fesztivál, konferencia, beszélgetés – ez volt Csíkszereda kulturális élete 2015-ben.
Az alábbiakban megpróbáltuk összegezni az elmúlt év csíkszeredai kulturális rendezvényeinek felhozatalát, abban a tudatban, hogy az események száma valamivel több az alább bemutatottaknál, hiszen számos civil szervezet, iskola, magánszemély szervezett eseményeket még ezeken kívül. Ezúttal főként a felnőtteket megszólító rendezvényeket tartottuk szem előtt.
Esemény eseményt ért a Kájoni János Megye Könyvtárban, tavaly összesen 180 különböző rendezvényt, programot szervezetek az intézmény munkatársai, ezeken mintegy 7250 személy vett részt. Ebből 30 könyvbemutató, író-olvasó találkozó, 7 képzőművészeti és egyéb kiállítás, 3 ismeretterjesztő és tudományos előadássorozat volt. Vendégük volt többek között Tóth Krisztina író, Fábián Janka és Jose Hradil szlovéniai író. Szeptemberben a Sebő együttes, Jordán Tamás színész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész zenés esttel nyújtott élményt a közönségnek, de fellépett a Role zenekar és Németh Viktor is. Ferenczes István költőt 70 éves születésnapján köszöntötték, bemutatták Mirk László versantológiáit, meghívottjuk volt Fekete Vince, Ady András, Czegő Zoltán, valamint Kozma Mária írónő is több alkalommal. A rendezvények közül kiemelkedő volt februárban a Kányádi Sándor felolvasómaraton.
24 ezer látogató a múzeumban
A Csíki Székely Múzeum történetébe az elmúlt év a nyugodt haladás, a megtervezett szakmai építkezés éveként fog bekerülni – jellemezte a 2015-ös évet Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A Mikó-várban 9 időszakos kiállítást nyitottak, a Kossuth utcai galériában hetet. A jelentősebb kiállítások között volt a Szárhegy 40, a Mária-tisztelet Erdélyben és a Márton Áron 75 jubileumi tárlat. Volt Múzeumi Esték előadássorozat és három filmfesztivált is szerveztek, ugyanakkor ismét nagy volt az érdeklődés a Múzeumok Éjszakája iránt. A Csíki Székely Múzeumnak tavaly összesen 24 ezer látogatója volt.
Rendezvények a főkonzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében a Lázár-házban is több kiállításmegnyitót és könyvbemutatót tartottak. Az év elején Ugron Zsolnával találkozhatott a közönség, februárban Becze Zoltán Márton Ferenc festőművészről készített dokumentumfilmjét mutatták be. Áprilisban Fodor István fotókiállításának megnyitóját tartották, majd Molnár Imre történész könyvével emlékeztek Gróf Esterházy Jánosra. Májusban Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve bemutatójának adott otthont a főkonzulátus. Szintén májusban Horváth Péter Kornél budapesti belsőépítész munkáiból, majd Bodosi Dániel néhai baróti festőművész munkáiból nyílt kiállítás. Októberben Hunyadi Mária textilművész és Hunyadi László szobrászművész kiállítása, majd Albert Flórián magyar aranylabdás válogatott-labdarúgó személyes tárgyai, pályafutásának relikviái voltak láthatók, decemberben Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kiállítását fogadták. Az év végén Becze Zoltán csíkszeredai újságírónak az első székely olimpiai bajnokról, Keresztes Lajos birkózóról készült dokumentumfilmjét mutatták be.
Több területen volt jelen a kulturális központ
A megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezője, vagy társszervezője volt számos kulturális rendezvénynek, dokumentumfilm bemutatóknak adott otthont, konferenciát szervezett, fotósulit, a Hargitai Megye Napokat, a Székelyföld Napokat, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált és Régizenei Nyári Egyetemet, a magyar tudomány napját, Csángó napot, különböző képzéseket, könyvbemutatókat, kiállításokat, hangversenyeket, előadásokat kínált az érdeklődőknek.
Előadássorozat a városházán
Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által elindított, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű előadás-sorozat szellemi örökségünk feltárását hivatott előmozdítani. Az elmúlt évben is majdnem minden pénteken tartottak előadást vagy könyvbemutatót a városháza dísztermében. Az előadásokat Veress Dávid szervezte.
Kiállítások galériákban
A Megyeháza Galériában 2015-ben tizenhat kiállítást nyitottak meg. Ez a galéria a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában látogatható. Itt volt látható többek között a Prisma fotóklubb kiállítása és a CreArt program keretében nyitott tárlat is. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes megalakulásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozat keretében Iochom Zsolt fotókiállítása is itt kapott helyet, de  a Bukaresti Országos Képzőművészeti Szalon anyagából hozott hatvan alkotás is. Augusztus végén a Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotóműhelyben készült munkákat mutatták be. szeptemberben a Hargitai Szalont nyitották meg, októberben a CreArt-alkotásokból nyílt kiállítás. Az év végén a Pulzus Nemzetközi Művésztelep elmúlt négy évéből válogatott alkotásokból nyílt kiállítás, ez január 13-ig látogatható.
A csíkszeredai Pál Aukciós Ház és Galériában január folyamán még látható volt Fazakas-Koszta Tibor Elrejtés-Felfedés című kiállítása, februárban és márciusban Székely Géza Létterek című tárlata, márciustól májusig Csillag István Eső című kiállítása. Június-augusztus időszakban Plugor Sándor Ex Libris című emlékkiállítása volt látogatható, majd az október-december közötti periódusban Incze Mózes kiállítása. Az év folyamán több alkalommal is tartottak művészeti beszélgetést, tárlatvezetést.
Az elmúlt évben Sándor Krisztián, Mircea Roman, Szauder Dávid, Ion Grigorescu, Popa Laurian és Cosmin Moldovan képzőművészeti kiállításait lehetett megtekinteni a Petőfi utcai Új Kriterion Galériában. Itt adták át ugyanakkor augusztusban Kányádi Sándornak a Kriterion-koszorút.
Közel 140 színházi előadás
138 színházi előadást tekinthettek meg a csíkszeredaiak a Csíki Játékszínben 2015-ben. Ebből közel 50 gyerekeknek szóló előadás volt – a Lurkó Fesztiválon 21 előadást láthattak – a többi előadást felnőtteknek kínálták.  A színházba járók a Mária főhadnagy, Édes Anna, Dirty Dancing, Özönvíz előtt, Rendes feltámadás, A Lourcine utcai gyilkosság, Rumcájsz, a rabló, Éjjeli menedékhely, Angyalfütty, A Napsugár fiúk, Tizenegy,  „...függök ezen a zord élet párkányon”, Három arany hajszál, Egy őrült naplója, Kakuk Marci, Top Dogs, Galaxis útikalauz stopposoknak, évadzáró gálaműsor, Isteni színjáték avagy, Szemenszedett igazság,  A nők iskolája,  Hamupipőke, Hippolyt, a lakáj című előadásokat nézhették meg.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek 18 előadása volt az elmúlt év folyamán Csíkszeredában. A közönség láthatta A sóvidéki kalapács, a Magyaroké, a János vitéz és a Táncoljatok című előadásokat, ezen kívül különböző rendezvényeken folklórműsorokkal léptek fel, megtartották tavaly is két alkalommal a Csűrdöngölő gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozót, az Ezer Székely Leány napját, az Erdélyi Prímások 18. Találkozóját. Divat a népviselet címmel pedig autentikus viseleteket és feldolgozásokat mutattak be.
Komolyzenei koncertek
A Csíki Kamarazenekar 2015-ben 8 zenekari koncertet tartott Csíkszeredában. Volt koncertjük a Márton Áron Gimnáziumban februárban, ünnepi hangversenyük márciusban közösen a Georgius Kamarazenekarral, és ugyancsak közös hangversenyük májusban a felújított Csíki Moziban. Hagyományosan a városnapi nyitóhangversenyt is megtartották. A Virtuózok Székelyföldön keretében is fellépett a zenekar, majd Filmzene élőben címmel koncerteztek. Tartottak gyerekhangversenyt – nem csak gyerekeknek, és a Novák Gálán is lehetett őket hallani, látni.  A zenekari koncertek mellett 9 kamarakoncertet tartottak.
A Székelyföld kulturális folyóirat havonta megjelenő számának bemutatói alkalmából író-olvasó találkozóra, beszélgetésre hívta az érdeklődőket. A Gutenberg könyvesboltban is könyvbemutatókon, foglalkozásokon lehetett részt venni. Ugyanígy a Sapientia egyetem is számos kulturális eseményt szervezett a városlakók számára. Ugyanakkor az intézmények mellett különböző kávézók, kultúrkocsmák is várták kulturális rendezvényekkel a közönséget. Az Ólommadár kávézóban például közel 40 koncertet, több kiállítást, felolvasóestet szerveztek az év során.
A Csíkszeredai Városnapok, a csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, a Dob-ban Ritmusfesztivál is kínálta a jobbnál jobb kulturális programokat. Múlt év folyamán volt olyan, hogy egy átlagos csütörtök délután két kiállításmegnyitó, egy könyvbemutató és egy színházi előadás között válogathatott a közönség. Éppen ezért több szervező is említette, jó lenne, ha létrehoznának egy olyan felületet, ahol egymás programjait nyomon tudnák követni, azért, hogy ne szervezzék egymásra az eseményeket.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Beke és Szőcs családjának gyűjtenek a vármegyések
Adománygyűjtést szerveznek a bombamerénylet-kísérlettel, valamint az alkotmányellenes tevékenységre való bujtogatással gyanúsított és jelenleg előzetes letartóztatásban tartott HVIM-vezetők családjai számára.
Az előzetes letartóztatásban lévő Beke István, valamint Szőcs Zoltán családtagjai számára igencsak megterhelő az ügyvédi költségek kifizetése, ezért a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezete arra kér mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten támogassa az érintetteket.
A szervezet adománykérő felhívásában abbéli véleményének ad hangot, hogy „bizonyítékok nélkül hurcolták el Beke István kézdivásárhelyi, illetve Szőcs Zoltán erdélyi elnököt Bukarestbe, majd gyanúsították terrorizmussal”. „Istvántól petárdákat, csillagszórót és airsofteszközöket koboztak el, míg Szőcs Zoltántól Wass Albert-könyveket és nemzeti jelképeket” – emlékeztetnek a vármegyések.  Beke István egyébként még december elején került harmincnapos előzetesbe letartóztatásba bombamerénylet-kísérlet gyanújával, amit 2015 végén további harminc nappal toldottak meg. Szőcs Zoltán lakásában december végén tartottak házkutatást, aztán Bukarestbe szállították kihallgatásra, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Őt alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsítják. A támogatással kapcsolatos részletek a HVIM honlapján megtalálhatók.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”:
• Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egyre kevesebb az állami támogatás (Szociális ágazat)
A karácsonykor hozott döntés alapján a család- és munkaügyi minisztérium több háromszéki civil szervezet 2016-ra vonatkozó támogatási igénylését utasította el, ezáltal lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta az otthoni betegápolás rendszerét, kevesebb jut a fogyatékkal élők programjaira és a roma felzárkóztatást célzó tevékenységekre. A vesztesek között szerepel a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) és a Caritas helyi kirendeltsége is.
A szaktárca az 1998/34-es törvény alapján támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző hátrányos helyzetű kategóriák gondozását végzik szervezetten, ilyen jellegű egységeket működtetnek. A támogatás nem pályázati jellegű, minden olyan szervezet jogosult a részfinanszírozásra, amely igazolni tudja, hogy említett szakterületen tevékenykedik, és a kéréshez betart minden törvényi előírást. A 2016-ra vonatkozó igénylést tavaly október 30-áig kellett benyújtani, az első szintű elbírálás és a fellebbezési időszak utáni végleges döntés december 24-én született meg. Támpa Ödön, a megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat már az első szitán kiesett, a Diakónia és a Caritas beteggondozói programjára vonatkozó igénylést formai okokból elutasították, előbbi dokumentációjából hiányzott egy okirat, utóbbi esetében a berecki szolgálat székházának telekkönyvezése körüli tisztázatlanság volt az indok. A Diakónia több százezer lejes támogatástól esett el, ami az otthoni gondozószolgálat évi költségvetésének közel harmada. Tavaly 333 360 lejt kapott az alapítvány erre a célra, egy évvel korábban 420 612 lejt, s bár számítottak arra, hogy a támogatás tovább csökken, arra nem gondoltak, hogy egyáltalán nem kapnak. Ráadásul fura helyzet állt elő, mert az alapítvány a februári második fordulóban szeretné újból benyújtani igénylését a március–decemberi időszakra, de ha a szervezetnek van már egy nyertes szerződése erre az esztendőre a 34-es törvény alapján, akkor nem jelentkezhet. Tekintve, hogy a Diakónia fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központja megnyert egy 73 500 lejes támogatást, említett célból vissza kell lépnie a februári lehetőség érdekében, ezért Makkai Péter programigazgató, az Írisz Ház vezetője – a DKA kuratóriumával egyeztetve – január 4-én nem írta alá a támogatási szerződést, a Diakónia mindkét ágazata februárban ismét próbálkozik. „Tudatában vagyunk, hogy ennek a lépésnek kockázatai vannak, megtörténhet, hogy egyik ágazat kérelmét sem fogadják el, vagy csekély összeget kapunk, de ez az egyetlen lehetőség, hogy az otthoni gondozószolgálat elkerülje a működését is veszélyeztető megszorításokat” – állítja Tóth Anna programigazgató. Az már biztos, hogy januárban és februárban legalább 30 százalékos hiánnyal kell számolniuk, erre ráadódik, hogy a velük együttműködő önkormányzatok csak utólag fizetik ki az elvégzett szolgáltatásokat, a kisebb helyi és megyei pályázatokból remélhető összegeket is később kapják meg. Ezért az alapítvány arra kényszerül, hogy a dolgozóitól vonjon meg juttatást, az alkalmazottak ezentúl nem kapnak ebédjegyet, és a fizetésük is csökken, ennek módozatát a szakszervezettel és a DKA kuratóriumával egyeztetik. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg három városban és ötvenegy háromszéki faluban kilencszáz idős beteget gondoz, akik közül több mint ötszázat heti rendszerességgel látogat a huszonhét terepező szakember. Az Írisz Ház esetében már tavaly megtettek minden lehetséges megszorító intézkedést, mert akkor sem kaptak támogatást, de azt nem rejtik véka alá: az igényelt több mint hetvenezer lejre nagy szükségük lenne. Ők havi hatezer lejes, a beteggondozó havi huszonnyolcezer lejes hiánnyal kezdi az esztendőt.
Nincs más helyzetben a Caritas sem, egyházmegyei szinten is keveset kaptak, Háromszéken pedig két programjuk maradt állami támogatás nélkül. Hubbes Kinga regionális képviselő lapunknak elmondta, csak a kézdiszentléleki Szent Klára Idősotthon működtetésére kaptak támogatást, a beteggondozásra és a roma programra ellenben nem ítéltek meg semmit. Előbbi esetében százharminc ellátottra kértek 187 ezer lejt, bár több mint hatszáz beteget látogatnak, utóbbira százötezer lejre nyújtottak be igényt, amit indoklás nélkül elutasítottak. 
A Caritas helyi képviselője leszögezte: évek óta egyre kevesebb a támogatás, úgy tűnik, a hatalom a helyi önkormányzatokra kívánja átruházni ezeket az anyagi terheket, és bár többségük pozitívan áll hozzá a gyarapodó kihívásokhoz, nincs elegendő pénzük a programok támogatásához.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A legismertebb erdélyi magyar videókészítő
A sepsiszentgyörgyi Dezső Bence még csak tizenegyedikes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, de már két éve foglalkozik videók készítésével, és ez idő alatt ő lett Erdélyben a legfelkapottabb magyar youtube-os vlogger (videoblogger). Az új médium lényege, hogy bárki részese lehet, bárki elkészítheti – akárcsak az írott blogot –, nem kell hozzá más, mint egy kamera meg internetkapcsolat. No, persze a jó beszélőke sem árt. Bence – azaz 2Face – Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvend, mint Erdélyben. 2015-ben több mint 13,5 millióan tekintették meg videóit, összesen 48 millió percen keresztül nézték a tinisztárt. Tavaly 111 ezer rajongó iratkozott fel a Youtube-csatornájára, és jelenleg a legjobb 25 magyar videós között van. A fiatal srác mindig olyan témát dolgoz fel videóiban, ami érdekli a korabelieket, célja, hogy mindig tudjon újat nyújtani, és szórakoztassa rajongóit. – Kezdjük az elején. Miért döntöttél a videókészítés mellett? Honnan jött az ötlet?
– Nagyjából két éve foglalkozom videókészítéssel, de intenzíven csak egy éve. Amikor Magyarországon berobbant a videókészítés, láttam, hogy van jó pár srác, aki elkezdett ezzel foglalkozni, s gondoltam, én is kipróbálnám. Tudtam, hogy van egy-két ismertebb vlogger, akiket persze én is követtem, és megtetszett a munkájuk. Nagyon megkedveltem ezt a világot, és az is előnyömre vált, hogy már azelőtt is szerettem a kamerákkal bánni. Sokan félreértik, mert azt hiszik, hogy videózni szeretek, pedig nem. Az embereket szeretem szórakoztatni, és szerintem ez a legjobb módja. – Miért lett a 2Face a művészneved? Ha jól tudom, először nem erre esett a választásod.
– A 2Face előtt még jó pár művésznevem volt, sokat váltogattam őket. Ezt a nevet egy osztálytársam találta ki, én pedig poénból felvettem, aztán ez maradt, mert tetszett az embereknek. – Jó pár kérdezz-felelek videód is van. Mennyire szeretik ezeket a rajongóid?
– Nagyon kedvelik, mert ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a magánszférámhoz, illetve titkokat és kulisszatitkokat leshetnek el. Általában azt kérdezik, hogy anyukámat és apukámat hogy hívják, hol lakom, a barátnőm hogy van. Persze én döntöm el, hogy mennyire engedem őket közel, mire válaszolok. – Sepsiszentgyörgyön felismernek az utcán. Hogyan kezeled az így kialakuló helyzeteket?
– Először nehezen viseltem, sétáltam az utcán és leszólítottak. Most már mindennapossá vált, hogy megyek a városban, és vagy a hátam mögött vagy a szembejövők összesúgnak, hogy nézd ott van 2Face. Néha meg is szólítanak. Most már van egy réteg, akik sírva jönnek oda hozzám, pedig én is ember vagyok. Szeretem őket szórakoztatni, és ha ők ennyire szeretik a videóimat, az engem csak boldoggá tesz. – Jelenleg több mint 126 ezer ember iratkozott fel a csatornádra, és több mint 14 millióan nézték már meg a videóidat. Ez mennyire változtatta meg az átlagos tinédzseréleted? – Gyökeresen átformálta, teljesen más az életem, amióta videózom, főleg, amióta berobbantam a köztudatba. Ahogy már az előbb is mondtam, naponta leszólítanak, emellett pedig cégekkel dolgozom együtt. – Mikor kezdtek el tömegesen feliratkozni a rajongók?
– Körülbelül egy éve, amikor a barátnőmmel közösen készítettem videót. Azt hiszem, azt több mint 600 ezren látták. Addig naponta nagyjából 40 ember iratkozott fel a csatornámra, ezután megháromszorozódott ez a szám. Olyan nap is volt, hogy 700-an jelentkeztek be. – Ha jól tudom, van már menedzsered is. Miért érezted szükségét? Miből áll az ő munkája? – Elsősorban azért döntöttem úgy, hogy szükségem van olyan emberekre, akik segíteni tudnak nekem, mert egyedül nagyon nehéz az egészet kézben tartani. A menedzser dolga az, hogy képviseljen engem, ha cégek keresnek meg, ő méri fel, hogy nekem abból mennyi hátrányom és mennyi előnyöm származik. A menedzser mellett még együtt dolgozom egy jogásszal és egy grafikussal.  – Már anyagi hasznod is származik ebből a tevékenységből. Több reklámfelkérést is kapsz? Milyen termékeket reklámozol?
– Több cég is megkeres, hogy készítsek a termékükről videót vagy foglaljam bele az egyik anyagomba. Nálam az elsődleges, hogy csak akkor reklámozok valamit, ha nekem is tetszik. Ígérhetnek bármennyi pénzt, csak akkor vállalom el, ha látom a fantáziát és a lehetőséget. A másik kikötésem pedig az, hogy a reklámvideót én magam készítsem el, az a bizonyos cég nem szólhat bele semmibe a videót illetően. Amúgy van egy elég híres román videókészítő, aki annyira eladta magát, hogy követői már elég nagy számban elfordulnak tőle – szóval, vigyázni kell a reklámokkal. Engem nagyon sokan megkeresnek, de csak a felkérések mintegy negyedére bólintok rá. Mindenképp olyan terméket és eseményt reklámozok csak, ami szerintem a fiatalságot érdekli. Szeretném kimozdítani a fiatalokat a számítógép elől, és az általam reklámozott eseményeken én is megjelenek, így akár találkozhatnak velem, és közös fotót is készíthetnek.
– A hónapok folyamán szemmel láthatóan jobb lett a videóid minősége.
– Ez így van. Megtanultam, hogy a pénzt forgatni kell. Amit sikerül begyűjtenem, annak egy jó részét visszafordítom a videózásba. Szerintem fontos, hogy mindig próbáljak újítani, nem szabad hagynom, hogy monoton legyen és megunható. Csak így lehet egyre több embert elérni. Általában egy kamerával dolgozom, csak az objektívek változnak, emellett még használom videózás közben a laptopomat, amibe beleírok egy rövid vázlatot, illetve van két reflektorom és egy stúdiómikrofonom. Szerintem ennek a technológiai felkészültségnek is köszönhető, hogy előkelő helyen állok a magyar videókészítők körében.
– Magam is megnéztem pár videódat, sokat fejlődtél az elmúlt fél évben. Hogyan látod a lehetőségeidet a jövőre nézve?
– Egyet biztosan tudok: ezentúl is szeretnék videókészítéssel foglalkozni. Érzem magamon, hogy nagyon sokat fejlődött a szókincsem, és ennek hatására videóim is jobbak lesznek. Emellett pedig van egy-két nagyobb projekt, az is lehetséges, hogy készül egy film velem, és piacra dobunk egy mobilalkalmazást, ha minden jól megy.
– Lassan elhagyod székely akcentusodat. Mi a rajongóid véleménye erről?
– Egy éve kezdtem megválni a székelyes akcentustól, így az új rajongók észre sem veszik, hogy egyáltalán volt. Nyilván, vannak olyanok, akik hiányolják, mert attól is egy kicsit egyedibb voltam. Amikor például Magyarországon van közönségtalálkozó, sokszor megkérnek, hogy próbáljak meg székely akcentussal beszélni.
– Szerinted előnyben van az a vlogger, aki jól néz ki?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Mindig törekszünk arra, hogy azt mondjuk, nem a ruha teszi az embert, pedig mindenki vonzódik egy jó stílusú lányhoz/fiúhoz. Ha jól nézel ki, akkor többen iratkoznak fel a videócsatornádra, és erre példát is tudok mondani, hiszen van egy olyan ismerősöm, aki nem készít videókat, amivel felhívhatná magára a figyelmet, de annak köszönhetően, hogy jól néz ki, több tízezren követik Facebookon.
– Most tizenegyedikes vagy. Mivel foglalkoznál szívesen iskola után?
– Mindenképp szeretnék továbbtanulni. A média–kommunikáció nagyon érdekel. Lehetséges, hogy Kolozsváron tanulok, de az is, hogy az Egyesült Államok felé veszem az irányt. Még nem tudom konkrétan, hol, de azt igen, hogy mit. Persze, az egyetem mellett tovább folytatnám a videókészítést.
– Ismersz más romániai és magyarországi vloggereket? Milyen a kapcsolatod velük?
– A magyarországi híresebb vloggereket ismerem, és jóban is vagyok velük. Családias a hangulat, amikor összeülünk, megosztjuk észrevételeinket a videóinkkal kapcsolatban. Romániai magyar videósokat nem ismerek, mert az az igazság, hogy nem nagyon van konkurenciám, viszont a román vloggerek nagyon jók.
– Magyarországon népszerűbb vagy, mint Erdélyben...
– Ott sokkal jobban elterjedt a vloggerség, mint Erdélyben, az emberek jobban rákattantak. Viszont nálunk is egyre népszerűbb lesz a videókészítés. Itt is nagyon szeretnek, de Magyarországon tapasztaltam azt, hogy sírnak vagy remegnek, amikor találkoznak velem, esetleg utánamszaladnak a plázákban. – Te vagy Erdélyben a legfelkapottabb magyar YouTube-os. Mi a sikered titka?
– Szerintem a kitartás nagyon fontos, valamint az, hogy mindig arra kell törekedni, hogy valami újat és innovatívat adjunk a közönségnek. Azokról a témákról kell beszélni, ami a fiatalságot érdekli, hiszen a videókat nem magunknak készítjük.
– Azt hiszem, a sok pozitív vélemény mellett akad negatív kritika is. Te hogyan dolgozod fel, ha többen beszólnak és sértegetnek?
– Tény, hogy néha akad, aki kritikával illet. Erről készítettem egy videót is, mert szerettem volna nyilvánosságra hozni, hogy nem érdekel, ha valaki rosszat akar, és nem építő jelleggel szól hozzá a videóimhoz. Nem értem, ha nem szeret, akkor miért követ, hiszen megvan az a lehetősége, hogy nem figyel rám. Az életben bármit teszünk, biztos, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, szóval, ha valamihez kezdünk, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy negatív kritika is ér majd.
Miska Brigitta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Idő, emlékezés és a terekhez való viszony
Kovács Flóra Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban című, a Komp-Press Kiadónál megjelent tanulmánykötetét mutatták be szerda este Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. 
A szerzővel Balázs Imre József, a Korunk folyóirat szerkesztője beszélgetett, aki kezdésképpen elmondta, hogy az Ariadné Könyvek sorozat – amelyben a kötet megjelent – a kiadó „zászlóshajója".
A sorozatot még a kilencvenes években indította el Visky András író tanulmányok és esszék publikálására, és jellemzően nem egy-egy kutatói, esszéírói életmű záróakkordját közölték benne, sokkal inkább egy-egy éppen „lendületbe jövő" pálya újabb eredményeit. Kovács Flóráról elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen született, a Szegedi Tudományegyetemen kezdte oktatói pályáját, de tavaly óta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is vendégtanár. Eddig két kötete jelent meg, az első A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban címmel, amely tulajdonképpen a szerző doktori disszertációja volt.
Kovács Flóra elmondta, az erdélyi irodalom talán részben azért kezdte érdekelni, mert egyik felmenője erdélyi származású, de először a vajdasági Tolnai Ottó szövegei kapcsán kezdett el foglalkozni a kisebbségi magyar irodalommal. Erdély felé inkább a színház irányította a figyelmét, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének drámaszövegeivel foglalkozott sokat, majd „lavinaszerűen" jött a többi itteni szerző és mű.
Első könyvében főleg a kolozsvári teátrum, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait boncolgatta. Doktori dolgozatának témavezetője Fried István volt, aki köztudottan maga is az erdélyi irodalom nagy pártolója. Kovács Flóra emellett a Tiszatáj című szegedi folyóirat online változatának szerkesztője is, így sok erdélyi szerző magyarországi publikálását segítette elő. Oktatói tapasztalatairól elmondta: az erdélyi diákok talán több kortárs irodalmat olvasnak, mint magyarországi társaik.
Balázs Imre József felvetette, hogy az új kötetben található írások mindegyikében felbukkan a zene. A szerző szerint ez nem volt tudatos, de tény, hogy a kötetben elemzett szerzők – köztük Balla Zsófia, Visky András, Láng Zsolt – mindegyikének fontos a zene. Balázs Imre József ugyanakkor elmondta, hogy a kötet fő kulcsszavai az idő és emlékezés, illetve a terekhez, városokhoz való viszony. Balla Zsófia költészetében kulcskérdés az emlékezés, de Vida Gábor, Papp Sándor Zsigmond és Láng Zsolt műveiben is erőteljes ez a vonulat.
A szerző elmondta, Papp Sándor Zsigmond a romániai kommunizmust és rendszerváltást tematizáló regénye, a Semmi kis életek az adott időszakot feldolgozó romániai regények közül a legszimpatikusabb számára, mivel a könyvben szereplő emlékezésben nincs ítélkezés. Vida Gábor egyes regényeiben és novelláiban az „átrajzolás problémája" merül fel, az hogy „az eltört cserép darabjait" sokszor már nem tudjuk összeilleszteni, annyiszor újrarajzoltuk saját emlékeinket.
Láng Zsoltot ebből a szempontból „a nagy újraírónak, átírónak" nevezte. Kovács Flóra szerint az emlékezés tekintetében sokszor az is felmerül, hogy egyáltalán elmesélhető-e egy történet hitelesen, vagy csak „a saját verzió" létezik.
A kötetetbemutatón a szerző dedikált az érdeklődőknek, Veress Gáspár fiatal zongorista pedig Liszt Ferenc-darabokat játszott az egybegyűlteknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

A múlt őrzői Lemhényben
Háborús relikviák gyűjtése a szenvedélyük 
Bene Zoltán és Bíró Attila egyedinek mondható szenvedélynek hódol Kézdiszéken: első és második világháborús emlékeket őriznek. Gyűjteményük egy bérelt öreg házban található, amelyben két szoba vonultatja fel a világégések emlékeit. Tank-lánctalptól radioaktív fogkrémig, dögcéduláktól frontról érkezett levelekig mindent tartalmaz a kollekció.
 Zoltánról és Attiláról lapunkban régebb is olvashattak, az ősz folyamán kerestük fel őket ismét, miután megtudtuk, hogy magángyűjteményük új „otthonba” költözött. A két fiatal Háromszéken a vándorkiállítások révén vált ismertté, a székház révén most alkalom nyílt arra is, hogy a helyiek egy része által „ócskavasnak” becézett, lenyűgöző gyűjteményt aprólékosan szemügyre lehessen venni. Egy dolog változatlan: a kalandozások során összegyűjtött tárgyak aprólékosan fel vannak címkézve, és mindezt kiegészítik az amatőr történészek által szolgáltatott sztorik.
Beszélő tárgyak
Az öreg házba lépve „megcsapja a látogatót a történelem szele”, rengeteg kérdést akarok egyszerre feltenni a 31 éves Bene Zoltánnak és kutatótársának, a 26 éves Bíró Attilának, akik egyébként békés civil szakmát űznek a hétköznapokon. Előbbi a Secuiana készruhagyárban, fiatalabb cimborája a lemhényi Toro Impex Kft. húsfeldolgozójában alkalmazott, szabadidejükben kalandoznak. 
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
Elmondásuk szerint a kutatómunkát erősen megnehezíti a lépten-nyomon fellelhető szemét: a detektor jelzi a föld alatt levő fémet, de csak óvatos „kapirgálás” után jönnek rá, hogy amit előzőleg egy formás alumíniumkulacsnak gondoltak, sajnos, csak eldobott sörös doboz. Rengeteg a szemét – mondják keserűen. A „kapirgálás” nem véletlen: amennyiben a korszerű detektor több fém – vas, réz, alumínium stb. – együttes jelenlétét mutatja, okuk van feltételezni, hogy robbanószerkezetet rejt a föld mélye. Eddig három alkalommal kellett a hatóságokat értesíteniük emiatt; rendkívül óvatosak e tekintetben, senkinek sem ajánlják az erdőben talált ismeretlen tárgyak piszkálását, mivel lehet, hogy még mindig működő taposóaknával vagy éppen gránáttal találkoztak – ez leggyakrabban az Ojtoz völgyében eshet meg.
Trágyamerő acélsisak
Kalandozásuk közben eléggé messzire kell elmenniük, mivel a helybeliek az évek során összeguberálták a háztájékon hasznosítható tárgyakat, amit pedig értékesebbnek tartottak, elkótyavetyélték külföldieknek: a szó rosszabbik értelmében történelmének egy részétől takarították meg a vidéket. Érdekes, hogy a leggyakrabban hasznosított tárgy az acélsisak, aminek valóban nagyobb hasznát lehet venni a mindennapokban, mint a háborúban, ahogy az a későbbiekben kiderült. A sisakokat, egy egyszerű fanyéllel ellátva, a pöcegödör vagy a trágyalé merésére használták, de volt, ami kutyaitatóként vagy épp virágcserépként végezte. Lemhényben van olyan porta, ahol nem váltak meg tőle: a tulajdonos évek óta zabmérésre használja, ugyanis annyi takarmány fér bele, amennyi egy lónak pont elég…
A hadszíntéren valójában csak némi önbizalmat adott az egyébként eléggé súlyos sisak – meséli Zoltán –, és hogy mondandóját alátámassza, mutat egy olyan acél fejfedőt, ami „megjárta a hadak útját”. Azon homloktájékon egy apró bemeneti, hátul pedig egy nagyobb kimeneti nyílás látható, srapnel okozhatta. A mászóvasak, csajkák, páncéldarabok mind-mind érdekes történetekkel vannak fűszerezve, megtudjuk például, hogy a német harckocsikat a második világháború folyamán egy zimmerit nevű anyaggal vonták be: ez megakadályozta, hogy a mágneses bombákat rá lehessen tapasztani a tankokra, a Chemische Werke Zimmer AG által gyártott anyag a mai napig nyomokban látszik egy páncélmaradványon. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A nem szeretett magyarság
Soha nem volt veszélyeztetettebb helyzetben a magyar nyelv, a magyar lét Marosvásárhelyen, Romániában, mint napjainkban. A csirkesült-büfében magyart is csak románul szolgálhatott ki a magyar, de ez még hagyján, itt legalább még megpróbálták valami félreértésre hivatkozva elütni a dolog élét. De hogy önszántából a magyar anyanyelvű, magyar felmenőkkel rendelkező, magyar iskolába járt vásárhelyi polgár lemondjon a magyar nyelv használatáról, ez nem csak meredek, hanem rámutat egy igen aggasztó jelenségre is.
Ha hinni lehet az esetről történő beszámolónak – s miért ne lehetne, miért találna ki az ember ehhez hasonló történeteket –, az egyik központbéli szupermarketben egy alkalmazott, akinek saját bevallása szerint magyarok a szülei, sőt ő maga is magyar iskolába járt, a magyar nyelv használata ellen agitált a megdöbbent magyar vásárlónak. Az, hogy előtte egy vegyes családból származó másik alkalmazott is ugyanígy tett, sajnos szinte már normalitásnak számít.
A magyarságát „megtagadó” alkalmazott indoklása, hogy „nem szereti” a magyar nyelvet. Sejthető azonban, hogy ennél mélyebb okok húzódnak meg a háttérben.
Például a háttérben figyelő, többségükben román kollégák csendes helyeslése. Vagy akár nem is csendes: așa, fato, megmutattad nekik, dicsérhették később. Az ő szemükben azok, akik anyanyelvüket szeretnék használni, mert – mit ad Isten – önhibájukon kívül magyarnak születtek, valamiféle agresszorok, akik a tiszta román vér ellen ártanak. A családfájukat túl hosszan erdélyi vidékeken visszavezetni nem tudó betelepültek és leszármazottaik számára, ha valaki olyan nyelven beszél, amit nem értenek, s amelynek elsajátításába mindeddig nem fektettek energiát, több mint gyanús, biztosan ellenük szervezkedik, őt beszéli ki. A hétköznapok egyszerű logikáját az országban uralkodó hivatalos diskurzus csak megerősíti: Románia a románoké, a hivatalos nyelv a román. Román, román, román, mormolja napról napra a mantra. A magyar ellenség. A templomban a festményen magyar ruhások kínozzák a román szentet. A szeretetről még a pap is úgy beszél, hogy a magyarokat kifelejti belőle.
Arról nem tehet valaki, hogy magyarnak született, s szülei is magyar iskolába adták. Na de aztán később, ha lelkiismerete úgy diktálja, szíve-joga románná válni. Az egyetlen kérdés, hogy minek?
Miért lesz jobb egy ember, ha megtagadja szülei nyelvét, kultúráját, le akarja kaparni magáról, mint valami terhes kiütést? Népszerűbb lesz-e valaha közvetlen környezetében, ha elpusztítja magában gyökereit? Egyáltalán, milyen emberek azok, akik elvárják tőled, hogy levesd örökségedet, mint egy kinőtt ruhát?
Nehéz kérdések ezek, amelyekre csak az érintettek válaszolhatnak. Fárasztó a kisebbségben élő nemzeti közösségek érvényesülési harca, különösen Marosvásárhelyen az. De a mérleg nyelve a megmaradás és felszívódás között még nem dőlt el.
Mondom ezt annak ellenére, hogy a KFC-s incidens vagy az áruházi eladó története elbátortalanító, lelombozó. Szembe vele ott van azonban a vásárló, aki síkra szállt anyanyelve használata mellett, ott vannak azok, akik kikérték maguknak a gyorsétteremben történteket. Nem mindig a mennyiség számít: a minőség néha erősebb. Ha tudatosabb, harcosabb, bátrabb és összetartóbb lesz a vásárhelyi magyar közösség, az mindenképpen jó jel. Árulók, dezertőrök mindig lesznek, de ebben a harcban rájuk úgysem lehet számítani. Mert mi itt a cél ebben a harcban egyáltalán? Mindössze egy: megmaradni Vásárhelyen magyarnak. Ami cél nem csak a magyaroké: minden vásárhelyi szegényebb volna az asszimiláció megvalósulásával.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Válaszokat várnak a háromszéki politikusok
Magyarázatot várnak a rendőrségtől az elmúlt időszakban a háromszéki közösséget foglalkoztató történésekre a Kovászna megyei politikusok: a sepsiszentgyörgyi zászlócserére, a magyar helységnévtáblák meggyalázásával kapcsolatos nyomozás fejleményeire, és a kézdivásárhelyi merényletkísérlet gyanújával letartóztatottak ügyében.
A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki rendkívüli ülésén a költségvetéssel kapcsolatos technikai kérdésekről döntött a testület, majd Kulcsár Terza József polgári párti (MPP-s) tanácsos felszólalásában javasolta, hogy a megyei önkormányzat január 28-ai ülésére hívják meg Ioan Popa rendőrfőkapitányt, hogy tárgyaljanak az elmúlt időszak incidenseiről. Az ülést vezető Henning László alelnök egyetértett a javaslattal, és megígérte, hogy meghívják Popát.
Mint ismeretes, a rendőrség azt állítja, hogy a sepsiszentgyörgyi ismeretlen katona szobra melletti román zászlót december elsején reggel székely lobogóra cserélték, ám erre nincs szemtanú, és felvételeket sem mutattak be. Ioan Popa egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta, van fotójuk, a gyanúsítottak körét is ismerik, de egyelőre semmit nem hoznak nyilvánosságra, mert nem akarnak ellenségeskedést szítani.
Korábban Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is bizonyítékokat követelt, hangsúlyozva, hogy a lakosságot nem lehet hetekig bizonytalanságban tartani. A négy megrongált helységnévtábla ügyében sem lépett előre a nyomozás, holott a sajtó az elkövetők gépkocsijainak a rendszámát nyilvánosságra hozta. Kulcsár Terza József a Kovászna megyei közrendészeti hatóság (ATOP) tagjaként is részletes tájékoztatást kért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségtől (DIICOT) a kézdivásárhelyi letartóztatások ügyében, választ azonban nem kapott.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

Romániában nem volt forradalom, de leverték (2016, az ötvenhatos magyar forradalom emlékéve)
A Háromszék már az idei esztendő első lapszámaitól kezdve folytatni kívánja dokumentumsorozatát az erdélyi, romániai ’56-ról, így tisztelegve mindazok előtt, akik teljes mértékben azonosultak a magyar forradalom eszméivel, először „hallották meg a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”, rendszerellenes szervezkedések, szervezkedési kísérletek egész sorát kezdeményezték, tiltakoztak a román kommunista diktatúra jogtiprásai és a kisebbségi elnyomás ellen.
A romániai ’56-os szervezetek, szervezkedési kísérletek nem csak a magyarországi forradalom és szabadságharc recepciójaként formálódtak, Stefano Bottoni összegzése szerint „önálló történelmi relevanciával bírnak.” A Bolyai Tudományegyetemen ötvenhatos tevékenységéért hét év börtönbüntetéssel sújtott Dávid Gyula irodalomtörténész főszerkesztésében 2006-ban megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet (a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum Egyesület gondozásában) több mint ezernégyszáz politikai elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A periratok további tanulmányozása nyomán az életrajzi adattár folyamatosan gyarapszik, hamarosan szükségessé válik a bővített kiadás megjelentetése. Az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc – az első győztes antikommunista forradalom (bár a győzelem csak tizenkét napig tartott) világtörténelmi nóvum! – erdélyi, romániai visszhangja sokkal átfogóbb volt, szélesebb társadalmi csoportokat érintett, mint ahogy az a kollektív emlékezetben él! Abban egyetértek a kiváló történésszel, Stefano Bottonival, hogy 1956-ban Erdélyben a forradalom elmaradt, de abban nem, hogy nem volt „romániai ’56”, és nem volt „erdélyi magyar ’56”! (Papp Zsolt Attila: 1956 Erdélyben: a forradalom elmaradt, de a megtorlás nem)  Abban is – bizonyára – egyetértünk, hogy a romániai, erdélyi ’56 sajátos volt, számos régióban a magyar forradalom és nemzeti szabadságharc leverése után, a brutális retorzió közepette indult, éveken át tartott, tömegeket mozgatott meg, papírra rögzítették programjukat.  Romániában valóban nem volt a magyarországihoz hasonló, tömegeket megmozgató, országos szintű politikai programokat megfogalmazó belső ellenzéki szembenállás, forradalmi fegyveres harc, a tankok sem dübörögtek a nagyvárosok utcáin, de voltak olyan szervezkedések, tervezetek, amelyek nemcsak a létező szocializmust akarták megreformálni, hanem annak radikális megdöntését tűzték ki célként.  Az idei esztendő kiváló lehetőséget biztosít, hogy tovább folytassuk a fontosabb szervezkedések, koncepciós perek bemutatását. A magyar forradalom leverése ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román hatalom számára: a példátlan retorzió nemcsak a román belső ellenzéket próbálta likvidálni, hanem a magyarság, de a német anyanyelvűek, zsidók, szerbek szinte minden társadalmi rétegét súlyosan érintette, puszta létében fenyegette. Elegendő az 1959. évi brassói, később kiváló irodalmi alkotások egész sorát eredményező íróperre – „a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával Andreas Birknert és Wolf von Aichelburgot huszonöt, Georg Schelget húsz, Hans Bergelt tizenöt, Harald Siegmundot tíz év kényszermunkára ítélték, a vád egyik tanúja, Eginald Schlattner, akit később szintén elítéltek feljelentés elmulasztásáért, két önéletrajzi regényben is beszámolt ügynökmúltjáról! – vagy az 1954-ben kezdődött, a romániai zsidóság nemzetközi hírnevű személyiségei ellen indított tömeges „cionista” perekre utalnom. Cionizmus ürügyén 5020, a német nemzeti szocializmussal való kapcsolatért 4645, a szerb nacionalizmussal és Titóval való szimpatizálásért 1644 személyt tartottak nyilván: megfigyelték és követték őket. Sajnos sem az államközi, sem a diplomáciai kapcsolatokban nem kamatoztatják: 1956 a román–magyar együttélés kiemelkedő időszaka! Bukarestben már a magyar forradalom első napjaiban röpcédulák jelentek meg, a diákok egy csoportja 1956. november 4-ére utcai tüntetést kezdeményezett, de a Securitate beépült a szervezők csoportjába és a kezdeményezőket – köztük Paul Goma, Alexandru Ivasiuc, Ştefan Augustin Doinaş később ismertté vált írókat –, valamint az Egyetem téren gyülekezőket 1956. november 5-én letartóztatták és elítélték. A karhatalom és a tüntető diákok közötti egyetlen nyílt összecsapásra Temesvár központjában került sor. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Nagy László, Heinrich Drobny vezette temesvári, román többségű műegyetemi hallgatók az 1956. október 30-án tartott nagygyűlésen követeléseiket tizenkét pontban fogalmazták meg. A pontok majdnem azonosak voltak a szegedi, budapesti egyetemisták által megfogalmazottakkal. Követelték: a szovjet csapatok azonnali kivonását Romániából, gazdasági kapcsolatokat minden országgal, beleértve a kapitalista országokat is, hozzák nyilvánosságra a Románia által aláírt gazdasági szerződéseket, Sztálin személyi kultuszának felszámolását, mivel Romániában csak mímelték a személyi kultusz eltörlését. Továbbá: az orosz nyelv kiiktatását a felsőfokú oktatás kötelező tantárgyainak sorából, a marxizmusórák számának csökkentését, a parasztokat sújtó kötelező termény- és húsbeszolgáltatás eltörlését, a munkásosztályt megnyomorító normák eltörlését, a munkások fizetésének emelését, a fizetési adók eltörlését, egyetemi autonómiát. Elítélték a szovjet csapatok magyarországi katonai intervencióját. (Romániában sajátos kommunista nemzetépítés zajlott. 1954 és 1956 között felszámolták a román gazdaságra meghatározó befolyást gyakoroló szovjet-román vegyes vállatokat, a szovromokat, a szuverenitás visszanyerése érdekében 1955 nyarán Emil Bodnăraş hadügyminiszter azzal a váratlan kéréssel fordult Hruscsov szovjet pártfőtitkárhoz: engedélyezze a szovjet csapatok kivonását Romániából!)  A securitate alakulatai 1956. október 30-án a műegyetemi nagygyűlés után körülvették és elszigetelték a temesvári Műegyetem épületét. Megkezdődtek a tömeges letartóztatások. Mintegy 2500 egyetemistát tartóztattak le, teherautókra kényszerítették, majd a magyarországi szovjet katonai intervenció miatt üressé vált kisbecskereki szovjet laktanyába szállították. Azok az egyetemi hallgatók, akiket nem tartóztattak le, másnap, 1956. október 31-én Temesvár központjában tüntetést szerveztek. A letartóztatottak szabadon bocsátását követelték. Nyílt összecsapásra került sor a diákok és karhatalmisták között. Gyorsított eljárással, a Büntető Törvénykönyv 327. szakasza előírásai alapján – nyilvános izgatás vádjával – 29 egyetemi hallgatót és két tanársegédet állítottak hadbíróság elé, három hónaptól nyolc évig tartó börtönbüntetéssel sújtották őket. Az eddigi kutatások eredményei szerint összesen nyolcvanegy román anyanyelvű egyetemi hallgatót, gimnazistát, értelmiségit ítéltek el a magyar forradalom eszméivel való azonosulásáért! Teodor Stanca, a temesvári műegyetemi hallgatók tüntetésének egyik főszervezője 2008-ban Csíkszeredában Sólyom László akkori magyar államelnöktől vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést. A román falvakban ma is úgy emlegetik: a magyar forradalomnak köszönhetően szűnt meg a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás!
(folytatjuk) 
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Wass Albert (1908. január 8.–1998. február 17.)
Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert erdélyi magyar író és költő. 
A fiatal gróf számára az irodalmi sikert az 1934-ben megjelent A farkasverem című regénye hozta meg, aminek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült (ezt a díjat 1940-ben is megkapta) és több irodalmi társaság is tagjává fogadta.
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet, mint az erdélyi magyar irodalom nagyját. Ő a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben a saját ősi nemzetségének története révén tekinti át a magyar históriát 1050-től egészen a jelenkorig. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescu zsarnoksága éveiben Romániában betiltották könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy a Kárpátok Géniusza securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól” – írta Wass Albert. A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az AEÁ Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal Alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az Egyesült Államok az ügy megvizsgálása után ejtette a vádakat.
Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban ott szinte ismeretlen volt, 1990 óta a két országban két kiadó is verseng összes művei megjelentetéséért.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét (melyet románra is lefordítottak) az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
1993. augusztus 20-án Wass Albertnek Antall József miniszterelnök előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök oda ítéli a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. Hamvai Marosvécsen nyugszanak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyomány és újdonság Medgyesen
Gazdagodik a medgyesi plébánia lelkiekben, hiszen ezen dolgozik teljes odaadással a plébánia teljes személyzete és közössége. A lelki építkezés a legnagyobb kihívás, és öröm látni, hogy az idő nem telik hiába, mert a különféle események, élmények valóban gazdagítják, erősítik lelkiekben a közösséget, és segítik magasabb szinten megélni a hitet, mécsesként világítva a megújulás felé vezető úton.
Az adventi időben sikerült Babota Tibor plébánosnak Medgyest is beiktatni Thurzó Zoltán neves zongoraművész Szereti ön Chopint? erdélyi hangverseny-körútjába. A lengyel–magyar barátság jegyében Chopin hagyatékának legszebb darabjait két Liszt-művel kiegészítve hallgathatták az érdeklődők. Csodálkozhattak a 600 éves falak, amikor a gyertyafényes, meghitt környezetben virtuóz kezek által megszólaltatott hangok szálltak a magasságba. Ilyen esemény még nem volt Medgyesen. A művész emberi közvetlenségével, magyarázó szavaival, amelyek nemcsak zenéről, hanem hitről, hazaszeretetről, szépségről, emberségről is szóltak, meghódította a közösséget.
Csíki Szabolcs segédlelkész alig néhány hónapja érkezett Medgyesre, de a közösség máris sajátjának érzi, ő meg mágnesként vonzza a gyermekeket. A gyermekek karácsonyán, amelyet ő szervezett, a környezet, a hangulat, a kis „tehetségek” spontán szereplése, gyermeki őszinte hozzáállása, valamint a betlehemi jászol előtti közös ima és ének megdobogtatta a jelen levő szülők, nagyszülők szívét, a gyermekek pedig olyan közös élménnyel gazdagodtak, mely hosszú időre megmarad szívükben-lelkükben.
A közösség a legszebb ajándékot idén is a fiataloktól kapta, akik már negyedik alkalommal felvállalták a pásztorjáték előkészítését, bemutatását. Még arra is futotta erejükből, hogy a Báthory István iskolával szövetkezve, december 17-én a Traube teremben (a szászok régi színháztermében) jótékonysági estet szervezzenek Tedd szebbé a karácsonyt! címmel. A tanulók műsora mellett kis karácsonyi vásár is várta az érdeklődőket, hogy a bevétel segítségével a rászorulókat, de főleg a szeptemberben, Csaba testvér által elindított Kolping gyermekotthon kis lakóit tudják meglepni ajándékokkal. Ilyen sem volt még Medgyesen.
A pásztorjátékra a MADISZ 30 szereplőt verbuvált, akik között ott voltak a református és unitárius gyermekek, fiatalok is. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy átlépnek a felekezeti határokon, és a pásztorjátéknak ökumenikus jelleget, szellemet adnak Valóság és képzelet szárnyán címmel, és bemutatják nemcsak a medgyesi ferences, hanem a református és unitárius templomokban is, valamint Erzsébetvároson az örmény templomban. Olyan magot vetettek el a fiatalok, amely nem szavakat fog teremteni, hanem testvéri megértést, összefogást és cselekvést. A forgatókönyv a hagyományokat követte, de jó rendezéssel, fiatalos lendülettel, zenével, verssel sikerült élővé tenni az adventi szent idő várakozásának szép beteljesülését. Ahol cselekvő ifjúság van, ott remény is van, jövő is van.
A somogyomi filiában az ottani alig 130 lelket számláló közösség önerőből szervezte meg a pásztorjátékot. Bár kevesebb a szereplő és egyszerűbb a környezet, a leleményes díszlet és a gyermekek igazi természetessége olyan élményt képes nyújtani, mint akármelyik városban. Mivel nincs lehetőség az éjféli misére, a somogyomi katolikusok a hagyományos kántálás után, amelyen részt vesznek a reformátusok is, közös imára gyűlnek össze a templomban. Dávid Sándor kántornak mindig oroszlánrésze van a pásztorjáték betanításában, amiben Edit testvére segíti őt. A közösség életének szervezésében fontos szerepet tölt be Dávid Ferenc harangozó, ifj. Szabó Sándor gondnok egész családjával, valamint az egyháztanács és az önkéntesek meg az adományozók, hiszen egy ilyen kis közösségben csak összefogással lehet megbirkózni a feladatokkal, a nehézségekkel. A somogyomiak már 200 éve tanulják ezt a leckét, és különös kegyelme Urunknak, hogy nem a panasz, hanem a hála imádságos hangjait lehet hallani a közösségben.
Búzás Árpád. Vasárnap (Kolozsvár)

Tusnádi templomfelújítás meglepetéssel
Lemeszelt falfestményt találtak a sekrestye bejárata fölött a tusnádi templom szentélyének felújítása során. A restaurálás után a plébános szerint még hangsúlyosabban kitűnik, hogy a templom többi részére is ráfér a tatarozás.
A tusnádi templom szentélyének renoválása szeptemberben kezdődött: rendbe hozták és újrafestették a falakat, illetve felújították az elavult villanyhálózatot. A megyei önkormányzathoz leadott 50 ezer lej értékű pályázatból előbbi munkálatra 47 ezer lejt költöttek, míg utóbbira 3 ezer lejt fordítottak. Habár tervezték a szentély nyílászáróinak cseréjét is, azt elhalasztották, mivel nem gyűlt össze az ahhoz szükséges pénz – részletezte a beruházással kapcsolatban Csont Ede. A tusnádi plébános hozzátette, a helyiek adományából valósítanák meg ezt a munkálatot, amire egyelőre 9 ezer lej áll rendelkezésre. A több mint négy négyzetméteres ablakok cseréje azonban egyenként 5 ezer lejbe kerül, így a három ablakszem kicseréléséhez további hat ezer lejre van szükségük.
Egy lemeszelt – valószínűleg a templom első festéséből származó – falfestményt is találtak a sekrestye bejárata felett. A festett felület vélhetően a vele szemben levő baldachin – személy, tárgy vagy hely méltóságát hangsúlyozó mennyezet – tükörképe. Hozzáláttak a rajz restaurálásához is, anyagi forrás hiányában viszont csak részben tudták helyreállítani, a következő munkálatokba azonban belefoglalják annak befejezését is.
Karácsony alatt már a felújított templomban ünnepelhettek a tusnádi hívek, az éppen elkészült szentélyben játszhatták a pásztorjátékot a helyi gyermekek. Azóta a vasárnapi és ünnepi szentmiséket, valamint a nagyobb gyászmiséket a templomban tartják, hétköznaponta viszont a kántori lakban kialakított kápolnában gyűlnek össze a hívek. „A munkálat által még látványosabbá vált, hogy a templom többi része nincs felújítva. Nagyon erős a kontraszt aközött, hogy milyen volt és milyen lett” – jegyezte meg Csont Ede.
A templomhajó és a villanyvezetékek felújítása lenne a legfontosabb tennivaló, ugyanakkor nagy gondot jelentenek a nyílászárók is, mivel nem szigetelnek kellőképpen – ismertette a lelkipásztor. A templomhajó falának felújítása mintegy 200 ezer lejbe kerül, míg a villanyhálózat korszerűsítésére 15 ezer lejre lenne szükségük. Csak ezt követően foghatnának neki az orgona felújításához.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

MIÉRT-javaslatok az ifjúsági törvény módosítására
A Magyar Ifjúsági Értekezlet is részt vett azon az ülésen, amelyet az Ifjúsági és Sportminisztérium január 6-án, szerdán tartott Bukarestben az ifjúsági törvény, illetve a fiatalokra vonatkozó jogi szabályozások megvitatásának céljából (2006. évi 350-es számú törvény).
A találkozón az ifjúsági szervezet több módosítási javaslattal állt elő, ilyen a 17. cikkelyre vonatkozó javaslat, ami adócsökkentések által arra ösztönözné a fiatalokat, hogy vállalkozásba kezdjenek. A javasolt cikkely értelmében a középfokú végzettséggel rendelkező fiatalok, akik céget alapítanak, egy évig adócsökkentésben részesülnének. A törvénycikkely kiegészítéseként javaslat született a fiatal anyák támogatására is, miszerint az állam részmunkaidős állások megteremtésével támogathatná őket.
Egy másik javaslat szintén a 17. cikkelyhez kapcsolódik, amely alapján azok a munkáltatók, akik munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatalokat alkalmaznak, adócsökkentésben részesülnének, ezzel is serkentve a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit a munkapiacon. A módosítási javaslatok között diszkriminációellenes jogszabályjavaslatok is születtek, a MIÉRT több kisebbségeket érintő javaslatot is megfogalmazott.
Továbbá a szervezet javasolta a szakoktatás kiemelt fontossággal való kezelését, mindezt úgy, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő szakoktatást támogassák.
A küldöttség tagjai Oltean Csongor HÁRIT (Háromszéki Ifjúsági Tanács) elnök és MIÉRT-alelnök, Kelemen Szilárd Péter HÁRIT-elnökségi tag és MIÉRT-alelnök, illetve Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója voltak.
"2016 a választások éve. Ritka lehetőség a fiataloknak, hogy hozzájáruljanak a politikai viszonyok kialakításához, mi több, a fiatalok közül is döntéshozók kerülhetnek ki. Ilyen és ehhez hasonló törvénymódosítások révén tudunk konkrét és kézzelfogható intézkedéseket életbe ültetni, amiken keresztül segíteni tudjuk a fiatalokat az itthon maradásban" – nyilatkozta Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke.
"A román kollégák is felkészülten jöttek a megbeszélésre, az ülés alatt érzékelhető volt, hogy valós a nyitás a fiatalok ötletei és elképzelései iránt. Úgy tűnik, ezúttal tényleg lehetőség van arra, hogy ügyeinket befolyásoljuk" – számolt be a szerdai ülésről Oltean Csongor, a HÁRIT elnöke, aki MIÉRT-alelnökként volt a delegáció vezetője.
Az ifjúsági törvény módosítási javaslatait ezután a kormány fogja a parlament elé terjeszteni. A parlament mindkét házának meg kell szavaznia a módosítási javaslatokat ahhoz, hogy a törvény érvénybe lépjen. Népújság (Marosvásárhely)

60 éves a Maros Művészegyüttes
Gazdag műsorral ünnepelnek
A Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest 1956. október 1-jén alapították. A 60. évfordulót, a kiemelt rendezvényen kívül, gazdag műsorral is megünnepli az együttes magyar és román tagozata. Erről tájékoztatott Barabási Attila-Csaba, az intézmény vezetője.
Az igazgató elmondta, hogy az évadot egy különlegesebb produkcióval kezdik. Azért tér el az eddigiektől, mert a témája hagyományos ünnep, a közelgő farsang. Az Itt a farsang, áll a bál! című előadásba olyan élő farsangi népszokásokat szőttek, amelyekkel ma is találkozhatnak azok, akik Kibédre vagy akár Mezősámsondra mennek. Rendezője Füzesi Albert, az együttes művészeti vezetője, aki elsősorban saját ismerettárából vette elő azokat a rigmusokat, amelyek elhangzanak. Még attól is különleges az előadás, hogy a színpadra állítási folyamat közben a szereplők kiegészítették az alapötletet. Füzesi Albert munkáját Benedek Botond színművész segítette. A humoros, fergeteges műsorban a farsangi szokások mellett eredeti marosszéki, mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, küküllő-menti és szászcsávási táncok is lesznek. Közreműködik Gyepesi László, a 2015-ös Széllyes Sándor népi humorvetélkedő győztese, aki Széllyes Sándor rigmusaival fog fellépni. Mivel népszokásokat elevenítenek fel, a bemutató Magyarón, a művelődési házban január 17-én 18 órától, Marosvásárhelyen a magyar kultúra napján, január 22-én este 7 órától lesz. Januárban még nyolc előadást terveznek és természetesen februárban is látható még a produkció, de azt szeretnék, hogy – iskolák kérésére – az év folyamán is műsorra tűzhessék.
Február végén két vendégkoreográfus, a magyarországi Kádár Ingác és Kovács Norbert csatlakozik az együttes magyar tagozatához, akik hozzáfognak egy új előadás összeállításához. Ez is autentikus folklórműsor lesz, amelyben az erdélyi táncok mellett megjelennek a magyarországiak is. Az igazgató szerint szeretnék közelebb hozni a közönségükhöz az alföldi, palóc és más olyan anyaországi vidék táncait, szokásait, amelyet nálunk kevésbé ismernek.
Március elején újítják fel a Novák Ferenc (Tata) által rendezett János vitéz című gyermekelőadást, mert a hónap végén 10 napos magyarországi turnén vesznek részt vele. Az idén olyan helységekbe jutnak majd el, mint Budapest, Gyál, Vasvár, Zalalövő, Zalaegerszeg, Pápa, Celldömölk. A János vitéz mellett a – tavaly az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek legjobb előadásának minősített – Szép piros hajnalban című felnőttelőadást is turnéztatják. Visszatérve külföldről, mind a magyar, mind a román tagozattal székelyföldi és szórványvidékekre szeretnének eljutni, illetve az utóbbival olyan erdélyi megyékbe, ahol még nem járt a román tagozat.
Külön készülnek az Iskola másként hétre. Tavaly több mint 5000 diák vett részt a román és a magyar csoport előadásain. Emellett kézműves-foglalkozás, kiállítás, népviseleti ismertető várja majd a diákokat a székház előcsarnokában.
Június 20–26. között az együttes részt vesz a győri hivatásos néptáncegyüttesek nemzetközi találkozóján. Az új felnőttelőadás mellett a János vitézt is elviszik, ezzel szeretnék megtisztelni a 85. életévét ünneplő Novák Ferencet.
Az idei újdonság az, hogy nem zárják le az évadot a Csűrszínházi Napokon, júliusban is igyekeznek eleget tenni a különböző fesztiválok, falu- és városnapok szervezői meghívásának, ezek szerint az együttest Erdély különböző településeinek a színpadain is láthatjuk majd a nyáron.
A szabadságolások után augusztusban egyhetes "edzőtábort" terveznek Székelyföld valamely eldugott vidékén, "ahol még mobiltelefonjel sincs". Ott véglegesítik a következő bemutató előadást.
Barabási Attila-Csabától azt is megtudtuk, hogy – bár nem szokták a szervezők kétszer egymás után egyazon ország képviselőit meghívni – a tavalyi szereplésük okán az idén is várják az együttest a ciprusi nemzetközi fesztiválra. Mindkét tagozattal készülnek, amennyiben sikerül a külföldi kiszállás anyagi költségeit pályázati úton fedezniük.
A 60. évforduló ünnepi rendezvénysorozata október első hetében lesz. Szeretnék felléptetni azokat az amatőr együtteseket is, amelyekkel a román és a magyar tagozat jó kapcsolatot ápol. Két-két nap meghívott hivatásos együttesek is szerepelnek majd. Lesz közös gálaműsor is. Az emlékrendezvény ideje alatt népviseleti és fotókiállítás lesz, román és magyar nyelvű könyveket mutatnak be az együttes történetéről, kiemelt teret szentelve az 1990 utáni előadások, fellépések sikerének.
Októberben jelen lesznek az erdélyi hivatásos néptánc-együttesek találkozóján Sepsiszentgyörgyön, ahonnan címvédőként szeretnének ismét hazatérni, ugyanis amint ismert, tavaly elnyerték a legjobb előadásnak ítélt díjat.
Az említettek mellett a Maros Művészegyüttes intézményként, de tagjai által is rendszeresen jelen van partnerként, fellépőként a mások által szervezett rendezvényeken, s itt megemlíthetjük a magyar kultúra napját, a Csűrszínházi Napokat, a Széllyes Sándor-emlékversenyeket, a Gyöngykoszorú vetélkedőket, a különböző tánctáborokat (Jobbágytelke, Vajdaszentivány stb.). Az együttesben tevékenykedő táncosok, énekesek pedig több amatőr együttest vezetnek. Tavaly év végén beindult a Maros Művészegyüttes székházában a felnőtt néptáncoktatás is, amelynek az a célja, hogy megismertessék az autentikus folklórt az érdeklődőkkel.
Barabási Attila-Csaba elmondta, soha ennyi előadása, fellépése nem volt még a Maros Művészegyüttesnek, mint az utóbbi években, ugyanakkor sikerült nemcsak az eredeti néptánckultúrát ápolni, hanem a táncszínház felé is nyitni, amelyet ötvöznek a néptánccal, így nemcsak megyénkben, hanem Erdélyben, sőt Romániában is úttörők ezen a téren. A 2015/2016-os évad méltó lesz tehát az együttes fennállása 60. évfordulójának a megünnepléséhez.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelővel
Nő a non-formális tevékenységek mennyisége és minősége
Pellegrini Miklóssal, az Arad Megyei Tanfelügyelőség helyettes főtanfelügyelőjével arról a nemrég közzétett, sajtónak szánt tájékoztatóról beszélgettünk, melyben az iskolai hálózatok alakulásáról és az egy főre eső támogatás növekedéséről volt szó.
– A tanfelügyelőség legutóbbi tájékoztatójában láttuk, hogy a megyében több óvoda és iskola szűnt meg. Ezek között van magyar, vagy magyar tagozatos intézmény?
– Szerencsére nincs. Ezek kizárólag román nyelvű iskolák. Olyan településekről van szó, amiket a nagyon kicsi gyermeklétszám miatt a helyi tanács nem képes fenntartani. Ilyenkor a gyerekek iskolabusszal utaznak a községközpontba, és ott folytatják tanulmányaikat, ami a kicsi gyerekeknél nem a legjobb megoldás. Vannak viszont olyan helyek is, ahol egyáltalán nincsenek jelentkezők a következő tanévre. Két vagy három év múlva, amennyiben ez változik, az intézményeket újra megnyithatják.
– Az Arad megyei magyar diákok esetében körülbelül hány gyermekről van szó? Hány százalékát képezik a tanulóknak?
– Konkrét adatokkal szolgálhatok azzal kapcsolatban, hogy hányan tanulnak magyarul, de ezek a számok természetesen nem egyeznek a magyar gyermekek számával. Vegyük az óvodásokat. Arad megyében 11 330 óvodást tartunk számon, ebből 662 gyermek (5,84%) tanul magyarul. Elemi osztályokba 19 338 gyermek jár, ebből 801 tanul magyar nyelven, ami 4,14 százalékot jelent. Tovább romlik az arány az általános iskolák esetében, ahol 15 645 gyermekből 596-an tanulnak magyar iskolákban, illetve magyar tagozaton, és ez csak 3,8%. Igazából a líceumról jobb volna nem is beszélni! Egyetlen magyar középiskola van a megyében, a Csiky Gergely Főgimnázium, ahová 269 gyermek jár. Itt a szakiskolásokat nem számolom, csak a középiskolai osztályokat. A megye 13 713 középiskolásaiból ez csak 1, 96%. Az általános tendencia a számok alapján az, hogy a szint növekedésével egyre kevesebben választják a magyar nyelvű oktatást. Vagy azért, mert nincs a környéken magyar iskola, és a gyermek nem akar ingázni, vagy azért, mert a román iskolákat színvonalasabbnak tartják a szülők. Nem akarok belemenni a színvonal tárgyalásába és összehasonlításába, mert az iskolába járó gyerekek motivációja is meghatározza a végkimenetelt. Ahogyan a magyar iskolákban is vannak nagyon jó képességű, lelkiismeretes és szorgalmas diákok, úgy a román iskolákban is vannak lusta vagy iskolakerülő tanulók. És ez a dinamika minden szinten megvan.
– A diáklétszám mellett a tanárok létszámával kapcsolatban is vannak gondok?
– Erre nem tudok egyértelműen válaszolni, mert a minisztérium elkezdett egy olyan folyamatot, melynek célja az iskolában tanítandó tananyagok és óralétszámok átnézése. Készült három változat arra vonatkozólag, hogy egészen nyolcadik osztályig melyik tantárgyat milyen óraszámban kellene tanítani. Jelenleg működik egy nyílt, elektronikus fórum, ahol bárki elmondhatja, melyik tantervet tartja a legjobbnak a három közül. Ezt azért említettem, mert a választott tanterv meghatározza a különböző tantárgyak részarányát. Ha tudnánk pontosan, hogy a következő tanévben melyik tantárgyat hány órában fogják tanítani, akkor pontosabban fel lehetne becsülni, hogy a szaktanárok veszélyben vannak-e vagy sem, tehát hogy kénytelenek lesznek-e több iskolában tanítani, hogy meglegyen a kellő óraszámuk. Ez körülbelül április-májusig húzódik majd. De ha valakinek nem lesz elég órája, akkor a tanfelügyelőség próbál az illető személynek egy általa is elfogadható másik iskolában órákat biztosítani (az iskola tannyelvétől függetlenül). Nem tudjuk, hogy milyen szinten fognak ezek a változások bekövetkezni.
– A három verzió között van olyan is, amelyik egy az egyben kivesz tantárgyakat a tanmenetből?
– Nincs. Ezek az óraszámokra vonatkoznak, az óraszámok eloszlására. A minisztérium inkább azt akarja elérni, hogy a reál, a humán illetve a természettudományokra szakosodó profiloknak legyen külön tantervük, amelyekben a szaktantárgyaknak biztosítanak nagyobb részarányt. Végső soron csak az adott tantárgyak óraszáma változik.
– Szó esett a tájékoztatóban a pénzleosztásokról is, amire szintén rákérdeznék. Változott az egy személyre jutó támogatás összege. Ön szerint ez mire lesz elég, és mire nem?
– Ezt nem tudom pontosan megbecsülni. A változás a következő tanévet is érinti, mert a büdzsé nem tanévre, hanem naptári évre számítódik, és azt nem tudni pontosan, hogy a következő tanévben hány osztály, hány gyermek és hány tanár lesz. Vagyis nem lehet pontos számításokat végezni. Tény viszont, hogy megnövekedett a fejkvóta, ami azt jelenti, hogy minden iskola (abban az esetben is, ha megtartja a jelen pillanatban lévő diáklétszámot) nagyobb mennyiségű pénzhez fog jutni. Egyes helyeken jelenthet akkora pluszt, hogy beilleszkedjenek a kiadásokba, más iskolák esetében nem lesz elég a költségek fedezésére. Következésképpen feltételezem, hogy a 2016-os évben is az fog történni, mint eddig: a kormány gondoskodik arról, hogy a költségvetés újrarendezésénél kiegészítő pénzösszegeket juttasson a megyékhez, illetve a megyebéli tanfelügyelőségekhez, a pénzügyi igazgatóságon keresztül. Azokról az iskolákról beszélek, ahol mindent megtettek, hogy beilleszkedjenek a keretbe, de a gyermeklétszám miatt ez nem valósulhat meg.
– Vagyis a tanárokon és diákokon kívül a kisegítő személyzet munkahelye is ezek függvényében alakul?
– Természetesen. Talán szeptemberben vagy októberben jelent meg egy miniszteri rendelet (esetleg kormányrendelet, ebben a kontextusban lényegtelen), mely újrarendezi az iskolákban a normatívákat, melyek alapján az intézményekbe kisegítő személyzetet lehet felvenni. Ezek olyan szabályzatok, amik 1997-es kiírások szerint működnek, ami nyilván tarthatatlan helyzet. Azóta rengeteg dolog változott, és 2011-től új tanügyi törvényünk van, vagyis a szabályzatoknak a valósághoz semmi közük nincs. A probléma napirendre került, de a szakszervezetek, és a talán közvélemény nyomására is, elhalasztódott. Elsietettnek tűnt, mert nem volt kellő mértékben átgondolva, hogy az új normatíváknak milyen gyakorlati következményei lesznek – a tervezett leépítések során emberek munka nélkül maradhattak volna. Következésképpen az a döntés született, hogy elhalasztódik az új normatíva-rendszer életbeléptetése a 2016-os év elejére. Magyarán mondva arra számítunk, hogy hamarosan elindul a folyamat, melynek során minden iskola újraszámolja, hogy hány kisegítő alkalmazottra van joga, és akkor tudjuk pontosan elbírálni azt, hogy elegen vagyunk-e, túl sokan, vagy túl kevesen.
– Lehetséges, hogy néhol túl sokan lesznek?
– Körülnézve, lesznek olyan iskolák – iskolákat mondok, de valójában az óvodákra is gondolok –, ahol túl sok az alkalmazott, mindazonáltal mindenki arra panaszkodik, hogy túl kevés a kiegészítő személyzet. Talán lesz intézet, ahol kicsit sokan vannak, az iskolák nagy részében viszont kevés a kisegítő személyzet: nincs elég takarító, karbantartó, nincsenek fűtők, és azok a személyek sincsenek elegendően, akik a tanításban is besegítenek. Gondolok itt könyvtárosokra, laboránsokra, informatikusokra, könyvelőkre stb. Tehát számítunk arra, hogy a 2016-os év hoz majd változásokat. Hogy a rendszernek ezek mennyire lesznek elfogadhatóak, azt most nem tudom megítélni, csak egy tervezetről van szó, ami nincs még életbe léptetve. Gyakorlatilag az iskolák még nem számolták ki, hogy ez mennyire fogja érinteni őket, de az elhalasztott rendelet néhány pontja feltehetőleg változik, tehát nem is lett volna értelme számolgatni.
Meg kell szólítani a megye pedagógusait
 – Pellegrini Miklós január elsejétől nem csak helyette főtanfelügyelő, hanem az Arad Megyei RMPSZ ((Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) új elnöke is. Az eddig folytatott tevékenységek mellett szervezőként is rést kell vennie a szövetség más, országos rendezvényein is. Mikor történt a kinevezés?
– Gyakorlatilag január elsején lépett érvénybe a mandátum, a választás novemberben volt, de akkor csak a döntés született, miszerint az RMPSZ aradi szerveztében változás lesz. Matekovits Mihály tanár úr életkorára hivatkozva kifejezte lemondási óhaját, viszont továbbra is számítunk segítségére és hatalmas tapasztalatára. Nem véletlenül maradt tiszteletbeli elnöke a szervezetnek. Éppen a napokban történt az iratok módosítása és a szervezet átvétele. Akkor az új vezetés arról is egyeztetett, hogy miket lát változtatandónak, és hogy miket tartana meg jelenlegi formájában. Pontos célkitűzésrendszert február végéig próbálunk elkészíteni, ahol kisebb időintervallumokra lebontva látjuk majd a terveinket idénre nézve.
– Mi az, amiről biztosan tudni, hogy sor kerül rá?
– Megvizsgáljuk anyagi kereteinket és azt, hogy a rendelkezésre álló összeget miként lehetne a leghatékonyabban befektetni. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy kielemezzük a megye tevékenységét a szövetség országos tevékenységének szempontjából. Mindenben, ami minket érint, természetesen részt veszünk: a Szülőföldön magyarul programban továbbra is ott leszünk, a tanárok továbbképző programjaiban feltétlenül részt szeretnénk venni, továbbra is működtetnénk az aradi pedagógusok könyvtárát, és általában véve javítani szeretnénk a pedagógusok közötti összefogást. Természetesen lesznek olyan projektek, mint a csángó gyerekek magyar nyelven való tanítása, amiben nem tudunk érdemben részt venni, de a többi, országos szintű megmozdulásoknál ott leszünk. Ilyen az új tanévkezdés megszervezése és lebonyolítása, amire idén valószínűleg Sepsiszentgyörgyön kerül sor. Ezzel az RMPSZ fennállásának 25. évfordulóját is megünnepelnénk. Itt nemcsak formálisan jelennénk meg, hanem a szervezőmunkába is beszállnánk.
– Az újítások milyen változásokat hoznak a pedagógusokkal való kapcsolattartásban?
– Mindenképpen meg kell szólítanunk az aradi pedagógusokat, ismernünk kell az elvárásaikat, illetve, hogy az általunk képzelt elvárásokhoz képest vannak-e egyéb igények. Az majd kiderül, hogy ez milyen formában történik. De ennek csak akkor van értelme, ha az, amit produkálni tudunk, valóban kielégíti a felhasználók elvárásait. Erre azért van szükség, mert én nem tudom elképzelni, hogy a simonyifalvi kollégáink milyen formában igényelnék az RMPSZ támogatását. Nagyjából ezekkel a tervekkel indulunk neki az évnek.
– Az adminisztratív ügyektől kicsit eltekintve azt szeretném megkérdezni: Ön hogy értékelné az elmúlt tanévet a pedagógusok és a diákok munkájának szempontjából?
– Az elmúlt tanév aránylag nyugodt periódus volt. A tanári kar túlnyomó többsége, a diákokkal együtt, elvégezte a rábízott munkát, bizonyos minőségben. Az év végi vizsgák azt mutatják, hogy statisztikailag beilleszkedünk az országos átlagba. Továbbra is igaz az, hogy van bizonyos eltolódás a középszerűség és a rosszabb eredmények felé, tehát meghaladja az átlagot azok száma, akik képességeiken alul teljesítenek, de ez mindig is így volt, és valószínűleg így is marad. Az érettségi vizsgán használt kamerás megfigyelési módszert megszokták már a diákok, tehát ez nem okoz problémát. Mindazonáltal, a tavalyi vizsgákon volt hat vagy hét diák, akit ki kellett zárni, mert dolgozatukban jelnek minősíthető elemeket fedeztek fel a javítók. Arra kell törekednünk, hogy a vizsgák legyenek tiszták, és mindenki számára egyforma lehetőséget biztosítsanak. Talán nem állunk ugyanilyen jól a nyolcadikosok záróvizsgájánál, bár ott is elég nagy a szigorúság, de talán nem akkora, mint az érettségin, amit a közvélemény is fontosabbnak tart. Itt is volt újdonság: a záróvizsga eredménye többet nyomott a latban, mint eddig (a záróvizsga átlaga a felvételi jegy 50%-át tette ki).
– Lehet, hogy sokan azért próbálnak inkább csalni, mert nem érzik magukat képesnek a megkövetelt adatmennyiség elsajátítására? 
– A diákok túlterheltsége valóban probléma. A tananyagok sok esetben túlzsúfoltak, nagyon sok a felesleges vagy idejétmúlt információ, mellyel a tankönyveik tele vannak. El kéne szakadni attól a módszertől, mely a gyerekeket lexikonokká akarja nevelni, régi divat a memóriára alapozott oktatás. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a hasznos tudás átadására, tehát a kompetencia alapú nevelésre, de ehhez nagyon sok lépést kell megtennünk. Szerencsére növekszik a mennyisége és minősége a non-formális tevékenységeknek. Ezek olyan módszerek, melyek szakítanak a „padban ülős” hagyománnyal, ehelyett olyan tartalommal és minőséggel bírnak, melyeket szeretnénk minél nagyobb körben elterjeszteni. Ilyen tevékenységek során a gyerekek különböző élethelyzetekben szerezhetnek reális tapasztalatokat. Tanulnak, viszont nem úgy, ahogyan azt a szó klasszikus értelmében gondolnánk. Számtalan, nevelő jellegű projekt volt tavaly, sok nemzetközi kapcsolattal is rendelkeznek aradi és megyei iskolák. A diákok viszonylag nagy része tapasztalhatta meg a dolgok állását más országokban: a tanmenetet, a hangulatot, a kultúrát. Ezek természetesen segítenek a nyelvtanulás procedúráiban is.
– Mondana pár szót összegzésképpen?
– Összegezve, egy olyan tanévet zártunk, amely nem hozott különösebb irányváltoztatást, és a minőség rovására sem írhattunk semmit. Egy lassú fejlődésnek vagyunk a szemtanúi. Ami aggasztja a közvéleményt (és sok esetben minket is), az a munkánk néhány vetületére vonatkozó rendszer bonyolultsága, magyarán sokszor nagyon nehezen lehet helyes utat találni a szabályzatok között. Vannak viszont olyan helyzetek is, ahol éppen a normatívák hiánya miatt nem tudjuk azt a szintet hozni, amit a társadalom tőlünk elvár. Itt első helyen a dolgok pénzügyi vetületét kell említenem. Bizakodunk benne, hogy az ország gazdasági helyzete megengedi, és lesz politikai akarat is, és a dolgok jó irányba fejlődnek majd.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm! Nyugati Jelen (Arad)

„Ádám és Éva, nem Ádám és Béla”
A házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti – vallják egybehangzóan a Krónika által megkérdezett erdélyi magyar püspökök, akiket az ortodox egyház által támogatott alkotmánymódosítás kapcsán faggattunk. Azt szeretnék, ha az alaptörvény egyértelműbb lenne a kérdésben.
„Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!” – szögezte le a Krónika megkeresésére Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, akit annak kapcsán faggattunk, mi az álláspontja arról, hogy az ortodox egyház támogatásával aláírásgyűjtés folyik azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre.
Az erdélyi római katolikus érsek lapunknak elmondta, hozzá még nem érkezett megkeresés a témában, ám – tette hozzá – a romániai katolikus egyház a római katolikus, a görögkatolikus és az örmény katolikus egyházak öszszességét jelenti, így ilyen kérdésekben a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia vezetőjét, Ioan Robu érsek-metropolitát szokták megkeresni. Jakubinyi György ugyanakkor utalt Ferenc pápa állásfoglalására, miszerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan szövetsége.
„A házasság egyértelműen egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti” – szögezte le hasonlóképpen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Megtudtuk, őt megkeresték már, hogy támogassa az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést, és az ügy mellé állnak, hiszen mint mondta, „nekünk ez így természetes, a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti”.
Ugyan Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspököt még nem keresték meg az aláírásgyűjtés kezdeményezői, de egyetért az előtte szólókkal. „A kezdeményezéssel kapcsolatosan az a véleményem, hogy a házasságot védeni kell! Alapjában véve az utolsó két püspöki szinóduson is ezt fogalmazták meg. Keresztény irányelv, amit az Úr Jézus mondott és a Szentírásban olvasunk: »De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.« (Mk 10, 7-9)” – hangsúlyozta Böcskei László.
Fél év félmillió aláírásért
Az aláírásgyűjtést az ortodox egyház támogatásával a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért csoport kezdeményezte tavaly októberben. A koalíció alaptörvény-módosítást célzó javaslata november 25-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A kezdeményezőknek e dátumtól kezdve fél év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy félmillió aláírást gyűjtsenek össze az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legalább húszezer aláíró legyen.
Ha 2016. május 24. előtt összegyűl a megfelelő számú aláírás, népszavazás dönthet a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról. Románia alkotmánya vonatkozó cikkelye szerint „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként „egy férfi és egy nő” szabad akaratnyilvánítását rögzítse.
A Digi 24 hírtelevízió egyébként a napokban arról számolt be, hogy az aláírásgyűjtést sok ortodox gyülekezetben összekötötték az év eleji házszenteléssel: a házszentelő papok a kezdeményezés támogatásának lehetőségét is felajánlják a felkeresett családoknak.
A Szentírás az alap
A kezdeményezés azt követően kapott széles nyilvánosságot, hogy Ioan Selejan, a Bánság ortodox metropolitája Temesváron a karácsonyi liturgiát követően felhívta rá a hívek figyelmét. Mint arról beszámoltunk, a főpap közölte: azért akar ilyen témájú alkotmánymódosítást, mert egyre több európai országban ismerik el hivatalosan, hogy azonos nemű párok is alapíthassanak családot.
„Olyan polgári kezdeményezésről van szó, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be kívánnak mutatni mindazoknak, akik ezt a népet vezetik” – mondta. Hozzátette: „a cél az, hogy az alkotmányba beleírják: a keresztény család alapját a Szentírásban található családmeghatározás jelenti – a családot az Isten elrendelése szerint a férfi és a nő alkotja. Ezért fiatal diákok kérik majd arra önöket, hogy aláírják a petíciót, és bizalommal kérem, hogy írják alá, mivel, ha nem tévedek, nem tudom, hogy múlt héten-e, de talán Görögországot is térdre kényszerítették ebből a szempontból. Mi sokkal hívőbb nemzet vagyunk, és ezért kérjük az Istent, hogy óvja meg a nemzetünk szent oltára előtt megáldott családot” – fogalmazott Ioan Selejan, ismét hangsúlyozva, hogy a szülők csakis férfiak és nők lehetnek.
A főpap arra utalt, hogy egy héttel korábban az egyébként szintén ortodox többségű Görögországban olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok polgári eljárás keretében hivatalosítsák a kapcsolatukat. A jogszabály ellen a helyi ortodox egyház hevesen tiltakozott.
Mint ismeretes, az utóbbi években több európai ország, így Nagy-Britannia, Spanyolország és Ciprus is lehetővé tette az azonos neműek kapcsolatának hivatalossá tételét, a kérdés ugyanakkor az Európai Unió több országában továbbra is ellentéteket szül.
Bálint Eszter, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Antal Árpád: sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az erdélyi magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt.
Az RMDSZ politikusa a Székely Hírmondó című napilap hétfői számában közölt nyilatkozatában értékelte az erdélyi, székelyföldi magyarság helyzetét.
Antal Árpád elmondta: az elmúlt 25 évben a román politikusok megtanulták, hogy így vagy úgy, de viszonyulni kell a magyar kérdéshez, és ha nem is az elvárásoknak megfelelően, de azért a politika szintjén lehetett eredményeket elérni. Az elmúlt években viszont nemcsak a politikai diskurzus változott meg, hanem a hatóságok hozzáállása is a magyarokhoz, a magyar intézményekhez.
A polgármester szerint az állami intézmények azóta viszonyulnak másképp a székelyföldi önkormányzatokhoz, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
„Pontosan látszik, hogy a Számvevőszéket különösen mi foglalkoztatja az ellenőrzések során: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Mikó Kollégium, a Székely Vágta, a Sepsi-SIC Sportklub, de lehet látni azt is, hogy mondvacsinált okokkal távolították el Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterét, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert aktívan támogatták Székelyföld autonómiáját” - fejtette ki abSzékely Hírmondónak adott nyilatkozatában Antal Árpád.
Hozzátette, hogy az elmúlt két évben azok az intézmények erősödtek meg, amelyekre a magyar érdekképviseletnek semmilyen ráhatása nincsen. Ezek sorában a titkosszolgálatokat, valamint a terrorizmus- és korrupcióellenes ügyészséget említette. „A kisebbségvédelem lehetőségei nagyon behatároltak lettek, tehát új módozatokat kell keresni a közösségi jogok szélesítésére, például égetően szükség lenne egy új román-magyar paktumra” - vélte Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere. Krónika (Kolozsvár)

Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Új román–magyar paktum kell
Az önkormányzatok „szétverésén” fáradoznak 
Idén befejezik a Sepsi Sportaréna építését, az ipari parknál elkezdődik a cégek betelepítése, tehát 2016 is a fejlesztés éve lesz Sepsiszentgyörgyön, ellenben a magyar közösség és a székelyföldi önkormányzatok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint néhány évvel ezelőtt – így összegezte érdeklődésünkre Antal Árpád polgármester, az RMDSZ helyi elnöke az új esztendő kihívásait.
Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy érzi, Romániában az elmúlt években megpróbálták gyengíteni, Székelyföldön pedig egyenesen szétverni az önkormányzatokat.
– Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két évben azok az intézmények erősödtek meg, amelyekre a magyar politikumnak gyakorlatilag nincs semmilyen ráhatása; gondolok elsősorban a titkosszolgálatokra, a különböző terrorizmus- és korrupcióellenes ügyészségekre – magyarázta a városvezető. – Ennélfogva a kisebbségvédelem lehetőségei nagyon behatároltak lettek, tehát új módozatokat kell keresni a közösségi jogok szélesítésére, például égetően szükség lenne egy új román–magyar paktumra.
Ha az elmúlt 25 évben a román politikusok megtanulták, hogy így vagy úgy, de viszonyulni kell a magyar kérdéshez, és még ha messze nem is az elvárásoknak megfelelően, de azért a politika szintjén lehetett eredményeket elérni, addig az elmúlt években nemcsak a politikai diskurzus, hanem a „nem politikai cselekvés” is megváltozott a magyarokkal és a magyar intézményekkel szemben. A hatóságok, az állami intézmények teljesen másképp viszonyulnak a székelyföldi önkormányzatokhoz, amióta mind a belügyminisztérium, mind a titkosszolgálatok szintjén dokumentumokba foglalták a magyar veszélyt, és azt, hogy az autonómia kérdése nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Például pontosan látszik, hogy a számvevőszéket különösen mi foglalkoztatja az ellenőrzések során: a Sapientia EMTE, a Székely Mikó Kollégium, a Székely Vágta, a Sepsi–SIC Sportklub, de lehet látni azt is, hogy „mondvacsinált okokkal” távolították el Gyergyószentmiklós és Csíkszereda polgármesterét, akik azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert aktívan támogatták Székelyföld autonómiáját, fejtette ki Antal. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a magyar közösség ma sokkal nehezebb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt, mert más kihívásokkal kell szembenéznie, szögezte le. 
Ami pedig Sepsiszentgyörgyöt illeti, Antal úgy érzi, 2016 is jó évnek mutatkozik a fejlesztések szempontjából.
– Idén nem lesznek olyan népszerűtlen és kellemetlenséget okozó beruházások, melyeket kénytelenek voltunk elviselni az elmúlt években, és melyek kapcsán szeretném megköszönni a lakosság türelmét – mondta. – Ami a nagyobb beruházásokat illeti, idén befejezik a Sepsi Sportarénát, az ipari parknál heteken belül lezárul a fejlesztési rész, és elkezdődhet a cégek betelepítése. Karnyújtásnyira vagyunk a mozi befejezésétől, de az idei tervek között szerepel több utca felújítása is. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a következő hónapokban előkészítsük azokat a pályázatokat, amelyek a következő európai uniós ciklusra szólnak, azért, hogy a város fejlődése uniós alapokból a továbbiakban is biztosítva legyen – fejtette ki a polgármester. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ösztöndíj egyetemistáknak
Diplomadolgozattal lehet pályázni 
Január 22-ig nyújthatják be pályázataikat a sepsiszentgyörgyi tanácshoz azok a végzős egyetemisták, akik diplomadolgozatukat Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos témában írják, és ehhez a város támogatását kérik. A kiírás egyaránt érvényes az alap-, a mesteri és a doktori képzésre.
Az ösztöndíjra azok a legtöbb 35 éves, végzős egyetemisták pályázhatnak, akik állandó sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkeznek, és egy államilag elismert (nem föltétlen romániai) egyetemet látogatnak. A pályázat elbírálásakor figyelembe veszik az utolsó év általánosát, a megjelent publikációkat, a tudományos ülésszakokon elért eredményeket, a témaválasztás hasznos voltát, innovatív jellegét, a gyakorlatban való felhasználás lehetőségét.
Az ösztöndíjat négy hónapon keresztül folyósítják, márciustól kezdve. Értéke havi 300 lej az alapképzés, 500 a mesteri és 1000 a doktori képzés esetében. A nyertesek névsorát február elsején teszik közzé, óvni 4-ig lehet. A végleges eredményeket február 9-én ismertetik. Tavaly 14-en pályázták meg a hallgatói ösztöndíjat, és négyen érték el a szabályzat szerint meghatározott minimális pontszámot. 
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nincs elég érdeklődő a magyar nyelvű nagyváradi orvosképzéshez
Egyelőre nincs elegendő érdeklődő ahhoz, hogy magyar nyelvű orvosképzés induljon be a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – közölte hétfőn Florian Bodog, a felsőoktatási intézmény dékánja.
A magyar nyelvű nagyváradi orvosképzés először tavaly augusztusban merült fel. A Maszolnak Florian Bodog hétfőn azt nyilatkozta: a továbbra is nyitottak a magyar oktatás beindítása iránt. Ehhez legalább 50 diákra van szükség, azonban jelenleg nagyon kevesen érdeklődnek a magyar oktatás felől.
„Évente alig egy-két személy érdeklődik, a magyar diákok többnyire Marosvásárhelyre mennek tanulni” – mondta. Hozzátette: náluk nem csak a régióból, hanem akár Magyarországról is tanulhatnának diákok.
Becslése szerint a magyar oktatás költségeinek fedezésére évente 70 ezer lejes összeget kell előteremteni. Ez az engedélyeztetés mellett az oktatók honoráriumát és az egyéb költségeket is fedezné – mondta a dékán.
Florian Bodog korábban azt nyilatkozta: a magyar oktatás beindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. Mint mondta: nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen az egyetemen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok.
Romániában jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézményen belül.
Fried Noémi Lujza. maszol.ro

Elvesztettünk 800 millió eurót
Romániának legkevesebb 800 millió eurót kell visszaszolgáltatnia az Európai Bizottságnak a 2007–2013-as Országos Vidékfejlesztési Programra (PNDR 2007-2013) kiutalt alapokból, nyilatkozta nemrég Achim Irimescu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
"Nagyon sok alapunk van a 2014–2020-as vidékfejlesztési programra. Sokat kaptunk az előző periódusra is, amelyeket, sajnos, nem tudtunk teljes egészében felhasználni. Legalább 800 millió eurót kell visszaküldenünk az Európai Bizottságnak, ami fájdalmas, mert 800 millió euróból sok mindent megvalósíthattunk volna vidéken, amivel könnyítettünk volna mind a gazdálkodók, mind az egyszerű vidéki emberek életén. Sajnos, falun mindmáig a mezőgazdaság az, ami munkahelyet biztosít az embereknek" – jelentette ki Irimescu az Európai Bizottság bukaresti képviselete által szervezett Integrált vidékfejlesztés Romániában elnevezésű konferencián.
Még november közepén a volt mezőgazdasági miniszter, Daniel Constantin azt mondta, hogy 2012 májusától tavaly novemberig több mint 8 milliárd eurót sikerült lehívni mind közvetlen kifizetésekre, mind beruházási alapokra. Ez több mint 90 százalékos abszorpciót jelent, holott amikor átvette a tárcát, ez az arány mindössze 44,5% volt, mivel – mint mondta – azok, akik 2010-ben és 2011-ben pályázatokat nyertek, "nem tudták végigvinni".
Amióta a vidékfejlesztési programot elkezdték, vagyis 2008 óta a Vidékfejlesztési Finanszírozási Ügynökség (AFIR) több mint 150 ezer finanszírozási kérelmet ellenőrzött, amelyek összértéke meghaladta a 18,5 milliárd eurót.
Ugyanezen a konferencián Vasile Dîncu miniszterelnök- helyettes kijelentette: újabb országos stratégiára van szükség a vidéki kultúra megőrzéséért, mert Románia Európa utolsó olyan országa, ahol ez a kultúra még él. Véleménye szerint ez a feladat a románokra hárul, mert Európában nincs erre vonatkozó hasznosítható tapasztalat. "Újabb stratégiára van szükségünk, amelynek mindenképpen országosnak kell lennie. Ha pedig mi vagyunk Európában az utolsó, vidéki kultúrával rendelkező ország, nyilvánvaló, hogy nincs olyan európai modell, amit átvehetnénk. Tehát magunknak kell megtalálnunk a megoldásokat."
A miniszterelnök-helyettes úgy gondolja, hogy Románia EU-csatlakozása felkészületlenül érte a falvak lakóit, "halálos sebet ejtett a román földművesen, Európa agráripara úgy jött ránk, mint egykor a szovjet tankok". Ezért a vidéki embereknek mindenekelőtt képzési programokat kellene biztosítani, úgy vélte, hogy külföldi befektetők esetleg képesek lennének "felrázni" a helyi közösségeket.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

Korszerűsödő adófizetés
A legtöbb erdélyi és partiumi városban immár lehetőség nyílik az internetes adófizetésre, mint ahogy a legtöbb önkormányzat pénztáránál bankkártyát is elfogadnak, ne kelljen a polgárnak készpénzzel intéznie adóügyeit. 
Ugyanakkor több város illetékese is úgy nyilatkozott megkeresésünkre, január végéig ők is lehetővé teszik a korszerű eszközök igénybevételét: a település lakosainak ne kelljen hosszú sorokat kiállniuk, hogy rendezhessék tartozásukat.
Kolozsváron már lehet fizetni
Január hetedikétől már lehet adót és illetéket fizetni Kolozsváron – jelentette be Emil Boc, a kincses város polgármestere a Facebook közösségi oldalon. A korábban bevált szokásoknak megfelelően elengedik az adó 10 százalékát azoknak, akik március 31-éig befizetik járandóságukat az önkormányzatnak.
A polgármesteri hivatal Monostor úti (Moţilor) és főtéri székhelyén, valamint a lakónegyedi kirendeltségeken a városi önkormányzat honlapjának közvetítésével lehetőség nyílik az online adófizetésre is: az oldalon külön rovat van az adók és illetékek számára. Azok, akik már a korábbi években is a világhálón fizették be az illetékeket, idén is a korábban igényelt jelszó segítségével tehetik meg ezt.
Aki pedig úgy döntött, hogy most vált internetes kifizetésre, a sorban állás helyett egy formanyomtatványt kell kitöltenie ugyanezen az oldalon, csatolva a személyazonossági igazolványa másolatát. Ebben az esetben 7–10 napot vehet igénybe, amíg a városháza házhoz szállítja a jelszót. Részletes információkat a https://www.e-primariaclujnapoca.ro/taxe/ghid.php oldalon találhatnak az adófizetők.
Iulia Persă, a városháza szóvivője kérdésünkre elmondta: a tavalytól eltérően egyelőre nem küldenek ki QR kódot is tartalmazó értesítőket, hogy okostelefonnal is lehessen fizetni, ugyanis megváltozott a törvényi szabályozás. A szóvivő ugyanakkor nem zárta ki a lehetőségét, hogy később erre is lesz mód.
Csíkszeredában most fejlesztenek
Az online fizetési rendszer beüzemelésén dolgoznak eközben Csíkszeredában. A tervek szerint legkésőbb január végétől lehetővé teszik az adófizetők számára, hogy az adókat, illetékeket, bírságokat akár interneten keresztül is kifizethessék. Újdonság lesz az is, hogy ugyancsak egy hónapon belül bankkártyát is elfogadnak majd a polgármesteri hivatal pénztáránál. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán elmondta, műszaki fejlesztéseket kellett megvalósítaniuk, és egy sor közbeszerzési eljárást írtak ki az eszközök megvásárlására és az online fizetést lehetővé tevő szolgáltatás elvégzésére.
Mint megtudtuk, a Transilvania Bank tette a legelőnyösebb ajánlatot, így ezzel a pénzintézettel köt szerződést az önkormányzat. „Január folyamán épül ki teljesen a rendszer. A Ghişeul.ro oldalon keresztül lehet majd fizetni, amelyet megelőz egy információbiztonsági eljárás, ugyanis a polgármesteri hivataltól biztonsági kódot kell kérni a belépéshez. Ennek részleteiről hamarosan tájékoztatást nyújtunk” – mondta. A csíkszeredai önkormányzat egyébként 50 ezer lejt fordított a szerverek és szoftverek beszerzésére, illetve az országos rendszerre való rácsatlakozásra.
A kisebb városok is felzárkóznának
Még nem, de nemsokára lehet online is adót és illetékeket fizetni Szentegyházán – ígéri a Hargita megyei település polgármestere, Rusz Sándor. Ahhoz hogy az országos rendszerhez csatlakozhassanak, az önkormányzatoknak gyűjtőszámlája kell legyen, ahová befolynak a különböző bankokból átutalt adóösszegek, majd onnan tovább a hivatal kincstári számlájára. Rusz Sándor elmondta, árajánlatot kértek a bankok környékbeli fiókjaitól, a legjobbat az OTP banktól kapták, így velük kötöttek szerződést. Jelenleg várják a visszajelzést a pénzintézet részéről a számlát illetően, amelyre a lakosok adóátutalásai befolyhatnak. Szerinte nemsokára már online is lehet fizetni Szentegyházán.
A székelykeresztúri adóosztályon érdeklődve kiderült, hogy a pénztárnál bankkártyával lehet adót fizetni, interneten még nem, de várhatóan idén lehetőség lesz az utóbbira is. Az adóosztály munkatársa több információval nem tudott szolgálni, arra hivatkozva, hogy csak a polgármester tudna további részletet mondani erről, őt viszont nem értük el.
Udvarhelyen már működik az internetes rendszer
Székelyudvarhelyen immár két éve nem kell sorban állni a helyi adók és illetékek befizetéséért, hiszen a Ghişeul.ro országos online adóátutalási rendszer segítségével az adófizetők ezt interneten bárhonnan megtehetik. Bálint Attila, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy tavaly összesen 220 székelyudvarhelyi személy fizette be adóját ezzel a módszerrel. Közölte azt is, hogy nem változott az eljárás a tavalyhoz képest: az online adóátutalás iránt érdeklődő lakosoknak a honlap használatához előbb egy kódot kell igényelniük a városháza pénztáránál. Miután kitöltötték az igénylési lapot, azonnal megkapják a bejelentkezéshez szükséges kódot.
Lehetőségek tárháza Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön január közepétől lehet helyi adót és illetéket fizetni. Jelenleg csak az eladó ingatlanok adóügyeit lehet rendezni, a rendes befizetések január 15-étől kezdődnek. Azért is kivárnak, mert ettől az évtől a lakások alatti területre is adózni kell, ám az erre vonatkozó módszertan még nem jelent meg, ezért nem egyértelmű, hogyan számoljanak, például a több tulajdonban levő tömbházak esetében.
Az önkormányzat által elfogadott határozat értelmében 10 százalékos kedvezményben részesül, aki egész évi adóját március végéig befizeti, ez módosult a tavalyhoz képest, amikor az év első két hónapjára vonatkozott a 10 százalék, márciusra viszont csak 5 százalék engedmény volt érvényben. Éves adókedvezményben részesülnek, akik önerőből szigetelnek, valamint a műemlék épületek lakói is, ám ez utóbbi engedmény a vállalkozásokra nem vonatkozik. Ötven százalékkal kevesebb helyi adót fizetnek a kisnyugdíjasok.
Az ingatlanok rendeltetéséről márciusig nyilatkozni kell, mert a magánszemély tulajdonában levő cégszékházra is emelt adókulccsal számolnak. Az adó mértékéről előre is lehet érdeklődni, fizetni pedig készpénzzel, bankkártyával, banki átutalással is lehet, az online adózás is megoldható, de arra külön kérést kell benyújtani.
Marosvásárhelyen is várják az adófizetőket
A marosvásárhelyi városháza adóügyi osztályának pénztárainál is csak a különböző engedélyek kibocsátásához szükséges illetékeket és a közlekedési bírságokat lehet fizetni jelenleg. A polgármesteri hivatal sajtóirodájának tájékoztatása szerint azok, akik tavaly nem törlesztették a helyi adókat és illetékeket, s ezekben a napokban szeretnék kifizetni, mert erről igazolásra van szükségük (például a lakás eladásához), csak banki átutalással tehetik meg. Az adóosztály pénztárai január 14-én, csütörtökön nyitnak, s akkor a városháza székházában, a Tudor-lakótelepi pénztárnál és interneten keresztül is lehet majd adókat és illetékeket törleszteni.
Vidéken is bevezették az online rendszert, de nincs érdeklődő
Az E-kormányzás projekt – a Hargita megyei közgyűlés által lebonyolított európai uniós finanszírozású pályázat – keretében több település polgármesteri hivatalánál létrehozták azt az informatikai rendszert, amellyel nemcsak az online adófizetést tették lehetővé, hanem a mezőgazdasági nyilvántartások kezelését is, illetve többek között ügyintézésekre, tájékoztatásra is felületet szántak. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere kérdésünkre közölte, már náluk is van online adófizetésre lehetőség a fent említett projektnek köszönhetően, azonban ez iránt még nem érdeklődtek a település lakói. „Azok számára bizonyulhat igazán hasznosnak, akik távol vannak, és saját maguk akarják intézni az adófizetést” – magyarázta.
Csíkszentmártonhoz hasonlóan egyelőre még Csíkszentdomokoson sem érdeklődtek az online adófizetés iránt. Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere megkeresésünkre elmondta, már minden eszközt felszereltek, így január elejétől elérhetővé válik náluk is ez a szolgáltatás. „A lehetőség adott, bár még nem igazán volt érdeklődés. Idő kell ahhoz, amíg beindul és megszokják az emberek, legalábbis a fiatalok” – vélte.
Kevesen fizetnek interneten
Öt év leforgása alatt mindöszsze 48 millió lej érkezett az államkasszába az internetes adófizetést lehetővé tevő Ghişeul.ro portál közvetítésével, elenyésző összeg, hiszen csak az ingatlanadóból legkevesebb 5 milliárd lej folyik be éves szinten. Marius Raul Bostan távközlési miniszter nemrég elmondta, jelenleg 172 közigazgatási egységben lehet online intézni az adóügyeket. „Próbáljuk szélesíteni a platformot, egységesíteni a szolgáltatásokat. Jelenleg integráljuk mindazt, ami működik, jövőre pedig tájékoztató kampányt indítunk” – vázolta a terveket a szaktárcavezető a tavalyi év végén. Krónika (Kolozsvár)

Civilek költözhetnek a nagyváradi várba
Huszár István alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az ősz folyamán 39 szándéknyilatkozatot kaptak, majd 24 pályázatot nyújtottak be hozzájuk. Ebből, mint mondta, hatot utasítottak el, a többieknek viszont – ha elfogadják a felkínált, bérletmentes helyiségeket – három hónapnyi becsült közköltség összegét kell garanciaként felmutatniuk ahhoz, hogy elfoglalhassák a bútorozott, számítógépekkel is ellátott új székhelyet. „Mindenkinek el kellett készítenie egy kétéves programtervezetet, amellyel életet visznek a várba” – magyarázta az elöljáró.
A sikeres pályázók között hét magyar civil szervezet található, így a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület, a Szigligeti Egyesület és a Szigligeti Tanoda, az első és második világháborús tárgyakból kiállításokat szervező Tanoda Egyesület, a jurtaépítésről és íjászatról ismert Pusztai Farkasok, illetve a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület is otthonra talál a patinás vár főépületében.
Itt egy konferenciaterem is van, melyet a lakók előre egyeztetett program szerint közösen használhatnak majd, de szükség és igény esetén nagyobb befogadóképességű helyiségek is a szervezetek rendelkezésére állnak majd a tervezett eseményekhez. Az azonos tevékenységet végző szervezetek például tandemben kaptak befogadást, miközben a folklóregyesületek és a tehetségkutatással is foglalkozó Jazz-Rock Transilvania az egyik épület pincehelységét használhatja majd, ahol akár próbákat is lehet tartani.
A nagyváradi vár, mint ismeretes, tavaly már otthon adott a Szent László Napoknak, majd ott rendezték meg a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat több eseményét is, tartottak már kiállítást, az erődítmény fogadta be a Karácsonyi Vásárt és a szilveszteri mulatságot is. Az önkormányzat már a felújítás előtt leszögezte, hogy szeretné, ha a restaurált műemlék épület benépesülne, és gazdag programok csábítanák oda a látogatókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)