Bábszínházi előadás Kányádi-versekkel
A Verstől versig hajt a csordás című, Kányádi Sándor versein alapuló maszkos játékot mutatják be a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínháznál február 15-én 18 órától.
Kányádi Sándor versei gyermekkorának udvarhelyszéki légköréből merítkeznek, az akkori falusi környezetet idézik, ahol a székelyföldi népszokások hangsúlyosan megjelennek.
A Cimborák Bábszínház új előadása hasonlóképpen visszanyúl a hagyományokhoz, használja a néptánc és népzene elemeit, maszkos játéka a felnagyított és eltúlzott farsangi alakoskodást idézi. Az előadás sajátos látványvilágához és a megteremtett hangulatához szervesen kapcsolódnak a Kányádi Sándor-versek, amelyekben a metaforák különleges természetességgel nőnek ki a tárgyi világból, és térnek oda vissza – hívták fel a figyelmet közleményükben az előadás szervezői.
„Verstől versig hajt a csordás, lépésről lépésre pengeti lelkünk húrjait, lehetőséget kínál, hogy visszataláljunk a gyermekkori tisztaságunkhoz, életörömünk forrásához, ahol érezzük, értjük, és elfogadjuk a természet rendjét és képessé válhatunk teljességként megélni életünket” – írta közleményében a bábszínház.
Az előadásban, amelyet 5 év fölöttieknek ajánlanak, fellép Dávid Gulácsi Zsuzsa, Lukács Emőke, Péntek Zsuzsa, Demeter Ferenc, Horváth Tas, Nagy K. Kálmán, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos. A maszkokat Zayzon Ádám, a látványt Simó Enikő tervezte. Koreográfus Horváth Tas, a zenét Csibi Szabolcs és Kelemen István szerezte, a produkció rendezője Nagy Kopeczky Kálmán.
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány iskolája Gyantán
„Marad a magyar iskola Gyantán” – ehhez hasonló címek hirdették tavaly ősszel, hogy a Bihar megyei magyar szórványhoz tartozó település négy iskoláskorú gyermeke, az ellentétes irányba ható próbálkozások ellenére is helyben, magyar tagozaton folytathatja tanulmányait. Az örömhír nyugtázása után bizonyára sokakban felmerül a kérdés: meddig? Tasnádi-Sáhy Péter riportja.
A krónikákban először 1213-ban említett Gyanta neve, a megyeszerte közkedvelt gyerektáborok pár évvel ezelőtti beszüntetése óta, nem feltétlenül forog közszájon. Legfeljebb az 1944. szeptember 25-i szomorú dátum miatt kerül említésre, amikor a falun átvonuló román katonák felégették a református parókiát, és kivégeztek 45 helyi magyar lakost, illetve amiatt, hogy a közeli városokból, főleg Nagyváradról, szívesen vásárolnak hétvégi háznak ingatlant a csendes településen. Pedig a kommunizmus idején Feketekápolnához csatolt Gyanta nem mindig volt olyan elhagyatott falucska, ahogy a Polgármesteri Hivatal névjegyzéke szerint 358 lakosával ma várja az idelátogatót. A múlt század elején még kétezren lakták, nem hiába épült nyolcszáz férőhelyes templom a másfélezer reformátusnak. Vegyesen is magyarul
Az eligazításomat szívesen vállaló Soós József református lelkészt egy finom reggeli kávé mellett először az internetről ellesett népességi adatok valóságtartalmáról faggatom. Mint elmondja, a községháza névjegyzéke nem pontos, sokan vannak, akiknek Gyantára szól a címük, de nem laknak a faluban, és olyanok is, akik idős korukra visszaköltöztek, de Nagyváradra vannak bejelentkezve. Valójában 250 körüli tényleges itt lakó van, emellett a tiszteletes 140 olyan házat számolt össze, amit üdülőként használnak, jórészt román nemzetiségűek, de ők csak szezonálisan tartózkodnak az ingatlanokban. A gyülekezetnek jelenleg 200 tagja van, 50-en járnak rendszeresen templomba, ami nem is rossz arány, de sajnos sok a beteg.
„Tavaly nem volt egy esketés és egy keresztelő sem, máskor sem gyakori, évente egy-kettő a jellemző, azok is inkább hazatérők Németországból, Budapestről. Ezzel szemben 14 embert temettem”
– mondja a tiszteletes, aki a lehangoló statisztikákhoz kénytelen volt hozzászokni, hiszen szolgálata megkezdésekor, 15 évvel ezelőtt sem volt jobb a helyzet, az első gyerek, akit keresztelt, a sajátja volt. Ezek után nem csoda, hogy a gyantai 1-4. osztályos magyar tagozatra összevont osztályba négy (egy nulladikos, két másodikos és egy negyedikes) tanuló jár, az óvodába pedig 10 gyermek van beíratva. A teljes létszámból csak négy református, és a nebulók nagy része vegyes házasságból származik. „Azt viszont – teszi hozzá Soós lelkész úr – el kell mondani, hogy Gyantán a vegyesházasságban élők jellemzően még mindig magyarul beszélnek otthon. Volt olyan, hogy mentem a faluban, és látom, két ideházasodott román asszony beszélget egymással. Kérdezem, mit csinálnak. Erre ők nevetve: nézze meg tiszteletes úr, itt vagyunk két román asszony, aztán magyarul beszélünk.”
Trükkös csábítás
A gyantai egyházi iskolát a kommunizmus idején államosítottak. A Református Egyház 2007-ben megnyerte az ingatlanra vonatkozó pert, és visszakapta a létesítményt, ahogy ilyen esetekben lenni szokott, rossz állapotban. Tehát a magyar tagozatot az önkormányzat működteti a feketekápolnai iskola részeként, az egyháztól bérelt ingatlanban, bár az elmúlt három évben bérleti díjat elfelejtettek fizetni. A gyermeklétszámmal kapcsolatos problémák évtizedekkel ezelőtt kezdődtek, nagyjából akkor, amikor Gyantát a szomszédos Feketekápolnához csatolták. Az intézmények elköltöztek, aztán az egyetlen munkalehetőséget jelentő kollektív is megszűnt. A lakosság kiöregedett, a földeket az emberek jobbára bérbe adják vállalkozóknak a szomszédos román falvakból, illetve egy olasz úriember is működik a faluban ilyen tevékenységgel.
A magyar tagozatos gyerekek szülei is jobbára szerény körülmények között élnek, többen magyarországi idénymunkákból tartják el magukat.
A status quo-nak számító helyzet tavaly ősszel annyiban változott, hogy a szintén létszámproblémákkal küzdő kápolnai román tagozatról megpróbálták átcsábítani a gyerekeket, s nem feltétlenül tisztességes módszerekkel.
„Szeptember első hetében minden szülőt külön-külön meglátogatott a kápolnai iskola igazgatója, és azt mondta, már csak az ő gyerekük nem iratkozott át. A szülők egymással nem kommunikáltak, így mindenki aláírta a kérvényt. Nem sokkal ez után tudtuk meg mi is, ha nem lépünk, megszűnik az iskola. A Polgármesteri Hivatal közben küldött egy feljegyzést a megyei tanfelügyelőségre, hogy nincs megfelelő épület Gyantán, ezért átviszik a gyerekeket Kápolnára. Ami érdekes, hogy erről a magyar tanfelügyelők nem tudtak. Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettesként nem a magyar iskolák ügyével van megbízva, hanem a szakiskolákkal, a gyűlésre, ahol ezt az ügyet tárgyalták, nem is volt meghívva. Engem hívtak ugyan Kápolnára, a gyűlésre, ahol határozatot hoztak az iskola megszűntetéséről, de az ellenvetéseimet, miszerint a törvény szerint ezeknek a gyerekeknek, ha akarnak, joguk van magyarul tanulni, nem hallgatták meg. Közben az önkormányzat rendbe hozatta a régi gyantai polgármesteri hivatal épületét, hogy ha nem sikerül átvinni a gyerekeket Kápolnára az egyházi tulajdonban lévő ingatlanból, oda költöztessék át már a vakáció idején a magyar tagozatot, de valamiért a villanyt nem tudták bekötni. A költözésnek azért sincs értelme, mert az egyházközség saját költségén a meglévő épületbe vizesblokkot csinált, a termeket is felújíttatta, tehát amire erőnk volt, azt rendbetettük. A szülők végül kérvényt írtak a Tanfelügyelőségre és a Prefektúrára, amiben leírták, hogy át lettek verve. Az RMDSZ rengeteget segített az ügyintézéssel, Delorean Gyula alprefektus úr személyesen futkosott a papírokkal. Végül az a törvény mentett meg bennünket, mely szerint augusztus 31. után már nem lehet meglévő struktúrán változtatni, ezért a Prefektus hivatalból kezdeményezte, hogy semmisítsék meg a határozatot, így egyelőre minden marad a régiben” – foglalja össze a történteket a tiszteletes.
Erre jön a bevezetőben feltett kérdés: meddig. Hiába jelent az óvoda kis csapata utánpótlást a következő évekre, nem lehet tudni, mikor jut a magyar tagozat is a már említett egyházi gyerektábor sorsára. „Kétezertől kezdve tíz éven át szerveztünk táborokat, volt év, hogy nyaranta 5-600 gyerek is megfordult itt az egyház vendégházában. Remek kapcsolat volt az amerikai reformátusokkal, minden évben jött néhány egyetemista, akik nagyszerű programokat szerveztek. Csakhogy elterjedt valamitől – teljesen alaptalanul – hogy ez „tabăra lui Tőkés”, ezért az utolsó két évben a fogyasztóvédelemtől az állategészségügyig 4-5 hivatal is kijött büntetni. A hivatalnokok, akik kijöttek, jóindulatúak voltak, kérték a bocsánatot, de írták a jegyzőkönyvet, hogy be kell zárni. Pedig azon kívül, hogy abban az időben Tőkés László volt a püspök, és időközönként kijött a gyerekekhez a táborába, semmi konkrét köze nem volt a kezdeményezéshez. Ma is van olyan, hogy Váradon egy-egy üzletben megszólítanak, tiszteletes úr, van még tábor Gyantán, mivel az illető is oda járt” – meséli fájó szívvel Soós József .
Nem jön diplomás A megkérdezett hatvan frissen végzett pedagógus közül egy sem fogadta el az állásajánlatot, még a kiemelt fizetés ellenére sem.
Ahogy a tiszteletessel sorra vesszük a felújított templomot, a vendégházat, a már csak halotti torok idején használatos kultúrházat, egybehangzóan megállapítjuk, az infrastruktúrát sok mindenre lehet használni. Még a bekötőút is remek, teszem hozzá. „Ennek is regényes története van – vágja rá keserű mosollyal a lelkész – az az út eredetileg nem is Kápolnához tartozott, hanem Pusztahollódhoz, aminek ugye semmi érdekeltsége sincs erre, így húsz évig rá se nézett senki. Akkor azt találta ki az RMDSZ, hogy vegye át a megye, és akkor meg lehet javítani. Ez is évekig tartott, amíg, akinek kellett, lemondott róla, a megye pedig átvette, ez alatt nem is volt szabad hozzá nyúlni. Végre meglett az út, és most remekül lehet járni rajta.” Szóval, mint már írtam volt, tér lenne közösségi életre, csak nincs, aki élje, a fiatalokat pedig nehéz megtartani Gyantán, pláne odacsábítani. „Az iskola ezzel kapcsolatban szemléletes példa. Hatvan frissen végzettet kérdeztünk meg Váradon, akik nem kaptak helyet a tanügyben, hogy jönnének-e hozzánk dolgozni, de majdnem mind azonnal nemet mondott, hiába a szolgálati lakás, kiemelt fizetés. Volt egy fiatal hölgy, aki szeretett volna jönni, őt a szülei beszélték le, féltették valamitől. Ennek köszönhető, hogy jelenleg szakképesítés nélküli helyettesítő tanerőnk van. Addig nem volt gond, amíg volt egy idős tanító néni, aki Nagyenyeden végezte el a tanítóképzőt, de ő nyugdíjba ment és elköltözött az unokákra vigyázni. Aztán évekig a feleségem dolgozott itt, aki szintén szakképzett tanítónő, de a nagyobbik gyermekünk felsős lett, és nem akartuk román tagozatra adni Kápolnára, így ő hét közben benn van a gyerekekkel Váradon, benn is dolgozik a Lorántffyban.” Mivel a nagy beszélgetésben megfeledkezünk az idő múlásáról, sietve megyünk át a parókiáról az iskolába, így is csak futólag találkozom az éppen távozó iskolásokkal, s már csak két lurkót, Zolikát és Luca-t találom az óvodában Horváth Edit helyettesítő óvó nénivel. „Hét éve dolgozom itt, de nem állandó jelleggel. Volt, amikor a tiszteletes asszonyt helyettesítettem, amikor pedig ő is és az idős tanító néni is elmentek, az óvoda üresen maradt, nem jött szakképzett munkaerő, én kerültem ide. Négy éve állandó jelleggel itt vagyok, egyedül viszem az óvodát, nincs dadus, hisz kevés a gyerek” – mondja Horváth Edit.
Beszélgetésünket Luca nővérének érkezte szakítja meg, miközben a kisfiút öltözteti, ő is szíves rendelkezésemre áll. Megtudom, Rodica maga is az iskola diákja volt, őt még az idős tanító néni oktatta, akkor öten jártak az iskolába. Az 5-8. osztályba átment Kápolnára, de onnan nem tanult tovább. Itthon él a szüleivel, saját kis kertjüket művelik, illetve az édesapja Magyarországra jár át idénymunkára, dinnyeföldeken dolgozik, ezzel egészíti ki a család jövedelmét. Búcsút veszünk a többiektől, a tiszteletes úr először a régi tanterembe vezet, ahol még a felesége kezdte meg a tanítást, most régi idők relikviáival van tele. Jól látszik, az egyház az elmúlt években tényleg sokat tett annak érdekében, hogy az oktatás körülményei javuljanak. Aztán már a hatalmas, felújított templomban sétálgatva – melyet csak egy-egy kórustalálkozón tudnak megtölteni – óvatosan felteszem utolsó kérdésem Soós tiszteletesnek: jelen körülmények között miként látja a jövőt? „A dolgokat nem mi alakítjuk. Nekünk az a dolgunk, ameddig van valamink, és van akinek, tartsuk meg. Az utolsó gyerekért is ki kell állni. Én nem tudok munkahelyeket teremteni, embereket idecsábítani, pedig Gyanta messze nem rossz hely” – teszi hozzá némi reménnyel.
Már nem akarják megszűntetni
A gyantai óvoda és magyar tagozat egyelőre nem szűnnek meg, de ősszel költözniük kell.
Hogy válaszokat találjak, arra a bizonyos meddigre, tovább kérdezősködöm. Gheorghe Ioan Vid, Feketekápolna polgármestere telefonos megkeresésünkre a hivatal gyantai iskola bezárására vonatkozó törekvéseit anyagi okokkal magyarázza, mivel a református egyházzal korábban megkötött szerződés értelmében az önkormányzatnak havonta kétezer lejt kellene fizetnie az egyházközségnek (azt nem cáfolja, hogy nem fizetik), ám ez a település anyagi helyzetéhez képet túl nagy összeg. Azt is károsnak tartja, hogy nincs szakképzett tanerő. Vid hozzáteszi: már nem akarják megszüntetni a gyantai magyar osztályt, bár továbbra sem látja sok értelmét a működtetésének. Mint mondja, az előkészítőtől a negyedik osztályig összesen négy gyermek tanul itt, és bár érti, hogy a szülők anyanyelvükön taníttatnák gyermekeiket, ötödik osztálytól a községben csak románul van lehetőség továbbtanulni, ez pedig további nehézséget jelent majd a gyerekeknek, ha addigra nem tanulják meg kellőképpen a többség nyelvét. A községben csak Feketekápolnán van modern iskola, a többi településről is ide szállítják a gyermekeket. Gyantáról is iskolabusszal vinnék át a tanulókat, és ahogyan máshol meg tudják ezt szervezni, itt sem lenne gond – mondja a polgármester. „De ha a magyar református szülők úgy gondolják, hogy nem akarják Kápolnára járatni a gyermekeiket, akkor meg kell találni a megfelelő megoldást” – teszi hozzá, ami szerinte a gyantai osztály átköltöztetését jelenti az önkormányzat felújított épületébe. Ez a következő tanévben meg fog történni.
Grim András, a Bihar megyei RMDSZ alelnöke szerint a nehézségek ellenére sem szabad lemondani a szórványról. Ennek érdekében, ahol lehetett, igyekeztek az RMDSZ-körzeteket feléleszteni, vagy újakat létrehozni.
A gyantai iskolával kapcsolatban elmondja: amíg egy magyar diák is van, aki az anyanyelvén akar tanulni, annak ezt a lehetőséget biztosítani kell, ez nem lehet kérdés. Hosszú távon, ahogy a többi szórvány településen is, meg kell nézni azokat az adottságokat, amiben perspektíva lehet, és a történelmi egyházakkal összefogva egyedi stratégiákat kell kidolgozni. Gyantán fekvése miatt is adódik, hogy a turizmusban rejlő lehetőségekre lehetne elsősorban kiaknázni, a pályázatokra, illetve a magyarországi testvérkapcsolatokra építve. „Azon a településen, ahol van gazdaság, van iskola és templom, illetve a közösség megkapja a neki járó jogokat, tiszteletet, ott megmaradnak a fiatalok is” – összegez a szervezet megyei szórványügyi alelnöke.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Totális háború vagy érdekorientált béke?
Mintha bomba robbant volna az elmúlt hétvégén a magyarországi politikában, amikor Simicska Lajos sorra adta interjúit a kormány legmegveszekedettebb sajtóbeli ellenfeleinek, útszéli stílusban gyalázva a kormányfőt és követőit. Azt már sejteni lehetett, hogy lazulófélben van a magyar miniszterelnök és a párt gazdasági háttérbázisát felépítő üzletember közötti harmonikus, személyes barátságra épülő viszony. A reklámadó ellen a Simicska-portfólió tagjai együtt tiltakoztak a ballib tévékkel és újságokkal, majd következett a veszprémi választáson való indulás – végül valóra nem váltott – kilátásba helyezése Simicska részéről. Az sem ígért túl sok jót, amikor Orbán Viktor bejelentette: elengedi a kormánypárti sajtó kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni üzeneteinek célba juttatásában. Értsd: ezeknek a médiaorgánumoknak gazdasági szempontból meg kell állniuk a saját lábukon.
Simicska célkeresztje
A múlt hétvégi vihar közvetlen kiváltója az volt, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió legfelsőbb vezetői, s ezt a tulajdonos a sajtóból tudta meg. Az első hírek szerint a lemondás oka az volt, hogy Simicska kiadta az utasítást: a továbbiakban a kormányt és személyesen Orbán Viktort kell támadni, a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt információi szerint pedig a célpontok között az Orbán család is meg volt jelölve. A tulajdonos a leghatározottabban tagadta mindezt a Magyar Nemzet internetes felületén, mint ahogy azt is, hogy a továbbiakban változna a lap politikai orientáltsága és értékrendje.
Tény viszont, hogy Simicska Lajos néhány nappal előtte a Népszavában totális médiaháborúval fenyegette meg a kormányt, az egysávos, 5 százalékos reklámadó tervezett bevezetése miatt. Abban a Népszavában, amely az egyik legvehemensebb balliberális napilap, s amely Simicskától kapott mentőövet 2012-ben, amikor a csőd szélén állt. Akkor a baloldalon belső feszültséget okozott, hogy Németh Péterék „nem ugrottak el a pénz elől”, s közölték a Közgép hirdetéseit, a jobboldalon pedig értetlenséget. A történtekből G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Simicska Lajos áll az utóbbi hónapok kormánypárti politikusok elleni támadássorozat mögött, ami meredek, de nem kizárható feltételezésnek tűnik.
Interjúiban Simicska eszmei okokat is említett az Orbánnal való szakítás kapcsán, többek között azt, hogy ők Orbánnal a kommunista diktatúra és a posztkommunista rendszer lebontására szövetkeztek, s nem arra, hogy felépítsenek egy másik diktatúrát. Íme, a balliberális média kedvenc vesszőparipája a Fidesz korábbi korszakának legjelentősebb háttéremberének előadásában. A vád persze az ő szájából is abszurd, és aligha vehető komolyan.
A bizalom hordozója
A pártelvű versenydemokrácia oligarchiák versenyén alapul. Orbán semmivel nem „diktátorabb”, mint balos vetélytársai, a különbség hozzájuk képest abban áll, hogy jobb szónok, jobb stratéga, van jövőképe, nemzetben gondolkodik és a politikai taktika területén is otthon van. Simicska mindaddig, míg haszonélvezője volt a fideszes hatalmi rendszernek, nem emlegetett diktatúrát. Ugyanez vonatkozik a másik eszmei-ideológiai kifogásra, a keleti nyitás és az orosz kapcsolat intenzívebbé válásának elítélésére. Ráadásul ez az érv még gyengébb lábakon áll. Akár van különbség az oroszok és a szovjetek között, akár nincs, mint ahogy Simicska állítja, jelenleg nem Putyin és nem az oroszok sértik rendszeresen a magyar szuverenitást. Nem ők fenyegetik Magyarország függetlenségét, nem ők dolgoznak Orbán Viktor eltávolításának tervén, nem ők indítanak ismételt médiaoffenzívát a kormány, az ország és a magyar nemzet ellen, hanem a globalista háttérhatalom, s annak nyílt színi megjelenítői, az Egyesült Államok és az Európai Unió. Putyin Oroszországa egyfajta ellensúly velük szemben. Ha Orbán megtalálja a librációs pontokat a komplex nemzetközi erőtérben, ő lehet korunk Bethlen Gábora.
Nagy kérdés, hogy változik-e bármi is a nemzeti oldalon Simicska Lajos ámokfutása után. Vélhetően nem sok, amit az MNO már idézett visszafogott írása is igazol. A modern politikai sajtó eszmei-ideológiai tömbökre épül. Különösen igaz ez Magyarországra, s azon belül a magyar jobboldalra, amely nemcsak eszmeileg köti a támogatókat, hanem a karizmatikus vezérelv mentén is. Nem véletlenül nyilatkozta több meghatározó magyar közéleti személyiség a 2010-es választást megelőzően Wittner Máriától Dörner Györgyön keresztül Makovecz Imréig, hogy bizalmuk nem a Fideszben, hanem annak vezetőjében, Orbán Viktorban van. Az utóbbi idők belső torzsalkodásai ellenére a Fideszt voltaképpen az tartja össze, hogy mindenki tudja: Orbán egymaga sokkal több szavazót mozgat meg, mint az alvezérek együtt.
Új modus vivendi
Egy Orbán- és kormányellenes Magyar Nemzet vagy Hír Tv egyszerűen életképtelen lenne olvasók és nézők híján. Különösen akkor, ha nem támaszkodhat állami hirdetésekre. Simicska kirohanása pedig feledésbe merül, még idézgetik egy ideig, élcelődnek rajta – megjegyzem: a témába vágó Simicskás mémek az internetes humor gyöngyszemei –, de a Fidesz és Simicska Lajos közös érdeke fátylat borítani a történtekre. S ha nem találják meg a modus vivendit, a mindkét félnek előnyös egymás mellett élés szabályait, az adok-kapok visszahúzódik a színfalak mögé, ahol viszont, ha elmarad a tartós béke, számítani lehet kemény dolgokra. Persze nem arról van szó, amit Simicska vizionált, hogy elüti egy autó vagy lelövik, hanem arról, hogy mindkét félnek elég muníció és fegyver van a kezében a másik életének megnehezítésére. Talán épp ez akadályozza meg a Simicska által kilátásba helyezett totális háborút. Hogy is mondta Orbán Viktor a román–magyar viszonyról Traian Băsescu elnökségének idején? Barátságuk őszinte, mert érdekeken alapszik.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Túlszabályozás és hiányosságok között
Új, a 2011-es tanügyi törvénnyel összhangban lévő tanügyi szabályzat látott nemrég napvilágot. Az előírások hosszú sorának lehetséges következményeit vettük górcső alá.
Négy évvel az új tanügyi törvény után jelent meg az egyetem előtti oktatást szabályozó rendelet (Regulamentul de organizare şi funcþionare a unităþilor de învăþământ preuniversitar, azaz ROFUIP), ami egyaránt érvényes az állami, magán- és felekezeti oktatásra. A 80 oldalas, 271 cikkelyből álló dokumentum egyik legtöbbet vitatott előírása szerint a diáknak vagy a szülőnek, illetve gyámnak joga van megfellebbezni az írásbeli felmérő eredményét. A gyakorlati vagy szóbeli próbákra ez nem érvényes. Az oktatónak öt napon belül igazolnia kell a jegyet, ám ha ez sem kielégítő, kérvényezhető a dolgozat újrajavítása. Ezt két olyan tanárnak kell elvégeznie, aki nem tanít az érintett diák osztályában. A két újrajavítás átlaga adja a végleges eredményt, az elemi oktatás szintjén a minősítésről megegyeznek a pedagógusok. Ha az eredeti jegy és az újrajavítás nyomán elért eredmény közötti eltérés egy jegynél kisebb, a fellebbezést visszautasítják, ám ha legalább egy pont az eltérés, akkor jóváhagyják. Már az előző szabályzat is tartalmazta a szülő és a diák fellebbezési jogát, az új szabályzatban viszont módszertan is szerepel.
Kötelességek, tiltások
A szabályzat azt is előírja, hogy az oktatási intézményeknek kötelességük olyan szolgáltatásokat biztosítani, mint a pályaorientációs, valamint pszichológiai és szociális tanácsadás. Rendelkezik arról is, hogy az iskolások 75 százalékos engedményre jogosultak múzeum-, koncert-, színház-, opera- és mozibelépők vásárlásakor, és egyéb közintézmények által szervezett kulturális és sporteseményeken. A kötelező oktatásban résztvevők egész évben 50 százalékos engedményre jogosultak a közszállításban, a vasúti, tengeri és földalatti közlekedésben. Az oktatási intézmények kötelesek visszafizetni azon gyerekek utazási költségeit, akik az iskola 50 kilométeres körzetéből ingáznak. Félévenként nyolc oda-vissza utat kell elszámolnia az internátusban vagy kintlakásban élőknek.
A diákok bankhiteleket igényelhetnek tanulmányaik folytatása céljából. Az állam díjakat, ösztöndíjakat, táborhelyeket kínál a jó eredményt elérő tanulóknak, a szülőnek vagy gyámnak pedig kötelessége a gyermek kötelező oktatásban való részesítése. Ellenkező esetben a gyerek tizedik osztályos koráig a szülő 100 és 1000 lej közti összegre büntethető, vagy közmunkára kötelezhető. Az iskolaelhagyás mértéke Romániában elérte a 19 százalékot is, így az intézkedések érthetők, kérdés, hogy működőképesek lesznek-e. Egy törvénymódosító javaslat szerint az iskolakerülő gyerekek szüleitől meg kellene vonni a szociális segélyt. A javaslat értelmében – ami a 2001/416-os, a rászoruló családok minimális jövedelmét garantáló törvényt módosítaná – egyetlen félév alatt felhalmozott 100 hiányzás a szociális segély folyósításának felfüggesztéséhez vezetne.
A nagyobb biztonságot igyekszik szolgálni az új tanügyi szabályzat azon kitétele, amely kötelezővé teszi valamilyen megkülönböztető jegy – kitűző, kendő vagy egyenruha – viselését. Tanítási idő alatt nem lehet tüntetni az iskola területén, a tanintézet vezetőségének pedig jóvá kell hagynia a tanulók által alapított civil szervezeteket, különböző köröket. Az igazgatónak jogában áll kezdeményezni az iskolaújságok felfüggesztését vagy betiltását, ha azok tartalma ellentmond a belső szabályzatnak. A szülőknek kötelességük legalább havonta egyszer személyesen felvenni a kapcsolatot a tanítóval vagy az osztályfőnökkel, hogy nyomon követhessék gyermekük iskolai fejlődését. Aszülő vagy gyám rendszeres jelentkezését vezetni kell névvel, dátummal és aláírással.
Tilos a diákok testi fenyítése, a verbális, fizikai vagy érzelmi agresszió alkalmazása. Az oktatási intézmények alkalmazottainak illő öltözetben kell megjelenniük, és felelősségteljesen kell viselkedniük.
Törvény mentén
Az új előírások ugyan sok többletjogot biztosítanak a diákoknak, a tanulók képviselői mégsem elégedettek. Miért csak most jelent meg az új működési szabályzat? – kérdeztük Király András oktatási államtitkártól. „Hosszú időn keresztül készítették elő, számtalan észrevételt vettek figyelembe, végigtárgyalták a szülők, diákok képviselőivel, szakszervezetekkel és tanfelügyelőségekkel is, míg 2014 október-novemberében elkészült egy anyag. Ennek véglegesítése különböző, általam ismeretlen okok miatt húzódott, valószínűleg azért, mert közben kormányátalakítás és miniszterváltás volt, és úgy gondolták, hogy a rendeletet még a régi miniszter írja alá. Ennek következtében a sok huzavona ellenére is meglehetősen félkész állapotban van ez a szabályzat” – foglalta össze tapasztalatait az államtitkár. Szerinte azonban van mód a további változtatásokra, mert miniszteri rendelettel lépett érvénybe a szabályzat. „Egy iskola működését irányító szabályzatnak átfogónak kell lennie, miután több mint 8800 oktatási intézmény működik Romániában. A szabályzatnak olyannak kell lennie, hogy alkalmazni lehessen a legnagyobb bukaresti líceum, a kolozsvári Báthori vagy a világvégi iskola esetében is. Ez viszont egy túlszabályozott működési leírás, amely sokszor szó szerint idézi a tanügyi törvényt. A másik problémám: nehezen tudja eldönteni – mivel maga a tanügyi törvény sem dönti el –, hogy centralizál, vagy decentralizál. Nem veszi figyelembe a földrajzi elszigeteltséget sem” – vázolta Király András. Nem tisztázott azonban, hogy az oktatási intézmények, már az új előírások mentén kialakított belső szabályzat alapján kell kezdeniük a második félévet, vagy csak a következő tanév elejétől kell alkalmazniuk.
Az iskoláknak belső szabályzatot kell módosítaniuk az új szabályzat alkalmazása érdekében – veti fel Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. „Az új szabályozás sokkal részletesebb, mint a régi, jóval világosabban fogalmaz, olyan tevékenységek szabályozását is tartalmazza, mint az iskolában működtethető különböző vakációs tevékenységek vagy mobiltelefonok használata az iskolában. – Az esetleges fellebbezések tekintetében pedig a tanárnak az is kötelessége, hogy megtanítsa a diákot önmagát helyesen értékelni. Egy idő után ezt megtanulja, és azt is, hogyan készüljön, hogy legközelebb jobb eredményt érjen el.”
Csak részben új tankönyvek
Folyamatosan érkeznek az oktatási intézményekbe az új tantervek alapján nyomtatott tankönyvek, ám sikerről így sem beszélhetünk, hisz végül csak az elsősök számára készült magyar nyelvű anyanyelvi kommunikáció és speciális román tankönyv. A másodikosok továbbra is régi tantervet követő kötetekből tanulhatnak. Matematikából várhatóan román könyv fordítása jut majd el a tanulókhoz. „A könyvek egy része megérkezett, másik része még várat magára. Elég nagy probléma ez, amit a tanítók többsége úgy igyekszik megoldani, hogy állandóan segédanyagokat gyártanak, fénymásolnak” – fejtette ki Bara Lajos, a zilahi Wesselényi Református Kollégium igazgatója.
Jó is, rossz is
Bara Lajos, a zilahi Wesselényi Református Kollégium igazgatója lát jót is, rosszat is az új szabályzatban. „Tapasztalatunk szerint az egyenruha a legjobb megkülönböztető jel. Próbálkoztunk mindenféle megoldással, jelvényekkel, de nem igazán működött. Januárban megérkeztek az egyenruháink, kötelező viselésüket már bele is foglaltuk a belső szabályzatunkba. A lányok választhattak: szarafánt szeretnének vagy szoknyát kis kabátkával. A lényeg, hogy mindegyiken szerepel az iskola logója. A fiúknak zakójuk és nadrágjuk van, az öt-hetedikeseknek és az elemistáknak pedig mellényük” – vázolta az egyenruhahelyzetet az intézményvezető.
A szabályzat az igazgató szerint is többnyire a gyerekek jogaira koncentrál, a kötelességekre kevésbé. A pedagógusokra több megszorítás is vár: „Majd ha konkrétan szembesülünk a fellebbezésekkel, akkor látjuk majd, hogy mit is jelent valójában.”
A bánffyhunyadi Vlădeasa Szaklíceumban a második tanév előtt még nem esett különösebben szó az új szabályzatról –tájékoztatott Mihály Ágnes. „Tudunk róla, de hogy a mindennapi oktatás során mit jelent majd, ezt mindenki csak találgatja egyelőre. Egy írásbeli dolgozatnak amúgy is kell hogy legyen javítókulcsa, ami alapján a diák egyetérthet vagy sem a jeggyel. Azt is találgatjuk, hogy ha fellebbezhetnek a jegy miatt, akkor az hogyan fog zajlani. Azzal fogom tölteni a fél napomat? Tanítunk vagy vitatkozunk? Szerintem egy csomó olyan dolgot írtak le szabályként, ami megfelel a mindennapi morális értékeknek, az ember amúgy is azok mentén él és tanít. Olyan rosszul áll az országban a tanügy, hogy teljesen nyilvánvaló dolgokat kell papírra vetni? Szent Lászlónak is azért kellett szigorú törvényeket hoznia, mert az országban rendetlenség uralkodott” – mondta a kalotaszegi történelemtanár.
Változó vallásoktatás, változatlan fejkvóta
Az alkotmánybíróság határozata értelmében jövő tanévtől nem azt kell kérvényezni, hogy a gyermek ne vegyen részt vallásoktatáson, hanem épp fordítva: azt kell jelezni, hogy igénylik a hittanórákat. Ellenkező esetben a gyermek nem vesz részt ezeken a tanórákon. „A jelenlegi megállapodások – főleg az ortodox patriarchával – úgy szólnak, hogy tiszteletben tartják az alkotmánybíróság döntését, de a vallás a törzsanyag része marad, mint például az anyanyelv, a matematika és egyéb tantárgyak, azaz nem válik opcionálissá. Ennek ellenére kérvényezni kell, hogy a gyerek vallásórát látogathasson” – tájékoztatott Király András oktatási államtitkár. A sokat kritizált fejkvótarendszer – amely az oktatási intézmények finanszírozását biztosítja – viszont változatlannak tűnik. A gyereklétszám csökken, ám ha az osztály továbbra is megmarad, az oktatókat fizetni kell. A problémát több megyei tanfelügyelőség jelezte, bár az eljárás a rendszer 2009-es bevezetése óta folyamatos vita tárgya. A zilahi Wesselényi Református Kollégium azon kevés iskolák egyike, amelyik kijön a keretből, ám a megmaradt összeget az állam visszaveszi, az nem fordítható fejlesztésre. „A tanügyi törvény szerint a minisztériumnak mindenütt biztosítania kell a megfelelő oktatási minőséget, függetlenül attól, hogy sok vagy kevés a gyerek, de meghatároz bizonyos sarokszámokat. A kisebbségi oktatás esetében a minisztérium dönti el, működhet-e osztály 12-es minimális létszám alatt. Itt vannak a mi nagy gondjaink, mert kevesebb gyerekkel is különálló osztályokat akarunk megtartani, ami szülő és oktató szempontjából teljesen jogos, de a jelenlegi fejkvóta mellett ez nagyon nehezen fenntartható. Amíg az oktatás működtetése költségvetési tétel, nem nagyon látom a változtatás lehetőségét.”
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felelőtlen és veszélyes tiltás (Felvonulás a Székely Szabadság Napján)
A március 10-ére, a székely szabadság napjára tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltása a város polgármestere által a kommunista diktatúrára emlékeztető mondvacsinált indokokkal és módszerekkel felelőtlen és veszélyes intézkedés, amely a feszültségek fokozódásához vezethet, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett, felszólítva a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, „ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz” – fogalmazta meg Szilágyi Zsolt.
Az EMNP tegnapi közleményét jegyző pártelnök kiemeli, a székely szabadság napján az SZNT által szervezett emlékezés „közösségi önazonosságunk fenntartásának eszköze, ugyanakkor természetes, hogy összekötendő az aktuális jogcsorbító intézkedések elleni tiltakozással”. E jogcsorbító intézkedést az EMNP az erdélyi magyarság számára hátrányos területi-közigazgatási regionális felosztásban látja, melyről a közel egyéves szünet ellenére „nyilvánvaló, hogy a bukaresti hatalom nem mondott le”.
A jogcsorbító intézkedés ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell – jelenti ki Szilágyi Zsolt, hozzátéve, az elmúlt években közösségünk bebizonyította, hogy képes méltósággal és fegyelmezetten, a törvények betartásával emlékezni, illetve ha kell, tiltakozni. „Tette ezt annak ellenére, hogy a hatóságok viszonyulása sokszor inkább felelőtlen és provokatív volt, mint megbékélő és jövőbe tekintő. A tragikus 1990-es márciusi események 25. évfordulója körül elutasítunk minden olyan intézkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet. A tiltakozó felvonulás betiltását – amellett, hogy alapvetően törvénytelen – pontosan ilyen felelőtlen és veszélyes intézkedésnek tekintjük” – áll a közleményben. Mindezeket figyelembe véve az EMNP felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy „mondvacsinált – a kommunista diktatúrára emlékeztető – indokokkal és módszerekkel ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz!” „Ugyanakkor elvárjuk a bukaresti törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, vegye tudomásul Székelyföld népének egyértelmű akaratát, amelyet a Székelyek nagy menetelése mellett a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott határozatok növekvő száma is bizonyít, és álljon el a Székelyföld közigazgatási felosztását célzó törekvéseitől” – zárja közleményét Szilágyi Zsolt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gaál Sándor cserkészvezető pedagógusra emlékeztek
A december 13-án lapunk diákmellékletében, a Kovakőben Örökifjú cserkészet címmel megjelent egész oldalas riportban így vélekedett Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat parancsnoka: „A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre...”
Ezt mintegy lelki hagyatékként hagyta hátra, mert a jó munkát megharcolva, az erdélyi cserkészösvényeket kitaposva, karácsony előtt hirtelen egyik napról a másikra átköltözött az Örök Hazába. Megrendülten fogadta a hírt nemcsak a cserkésztársadalom (gyermekek és felnőttek), hanem az egész város, a természetjárók közössége, az EKE-sek, a pedagógusok, mindazok, akik ismerték. Sokan búcsúztattuk a Vártemplom ravatalozójában, mielőtt hazavitték megpihenni a havadtői anyaföldbe. Gaál Sándor bátyánk sok nemzedék szívébe írta be az Isten, haza és embertárs iránti szeretetet. Jó példával elöl járt minden munkában. Pályája elején a kommandói iskolában nyúlfarmot, csemetekertet tartottak fenn, nyaranta heteket töltöttek a hegyekben. 1981-ben a Jöjjön velünk mintájára megalapította a Pro Natura természetjáró mozgalmat, 1990 májusában a szárhegyi kolostorban bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását, melynek tizenhét évig volt elnöke. Ezután nem sokkal megalapította a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapatot, mellyel ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, ahogy a Rákóczi-évfordulók alkalmával a Rákóczi-emlékhelyeket.
Maradandó a cserkészet századik évfordulójára szervezett emléktábor. A vadas-tetői cserkészparkot éveken át szépítette, javította, táborhellyé alakította. Erdélyben egyedüli cserkészmúzeumot alapított Aranyliliom néven, melybe egybegyűjtötte a sokéves írott és tárgyi dokumentációt. A betlehemi lángért kilométereket utazott éveken keresztül, hogy a határon áthozza, és eljusson minden csapathoz, minden kisebb-nagyobb településre a szeretet lángja. Sokat pályázott, rendületlenül tervezett, mindig valami jó ügyben járt. Sohasem magáért, hanem a cserkészeiért. Tervek sokasága volt a fejében, melyekről mindig úgy tudott mesélni, hogy magával ragadta a hallgatóságot... Évekig termelte kertjében cserkészeivel és Ibolya nénivel meg Zsuzsa lányával a cukkinit, sütőtökök sokaságát, hogy aztán a tökfesztiválon finom kompót, fasírt, lekvár formájában mindenki megkóstolhassa. A Civil napokon a cserkészetet ismertette; a városnapokon cserkészei a hagyományos gyermekjátékokat lopták vissza a város tudatába; soha nem hiányzott a márciusi megemlékezésekről, magyarságismereti túrákat szervezett; bejárta a Mária-utakat, és társaival útjelzőket festett; a temetőkben a hősök sírjának gondozását szorgalmazta, és cserkészeivel halottak napja előtt rendbe tette az ápolatlan sírokat. Reméljük, az övé sohasem lesz ápolatlan, mindig lesz rajta friss virág az emlékezés és a szeretet jeleként.
A kárpátaljai és a magyarországi szövetségtől is érkeztek öregcserkészek, képviselők, hogy együtt imádkozzanak február 7-én este a belvárosi Szent József-templomban a körzeti és az erdélyi szövetség cserkészeivel, vezetőivel Sanyi bácsi lelki üdvösségéért és családjáért. Szabó Lajos kanonok, a 40-es csapat vezetője a megemlékező szentmisén elmondta, hogy a szenvedésre az egyetlen megoldás a hit. Hinni, hogy él a Megváltó, aki az utolsó napon feltámaszt. Van valaki, aki a kilátástalan helyzetben felemel, megszentel, vigasztal és bátorít. Árvaságunkban egyetlen megoldás a jóságos, szerető mennyei Atyánk. A szentmise végén a 40-es Szent György Csapat egész alakos bannerrel ajándékozta meg a családot és a testvércsapatot – amelyet ki lehet tenni a múzeumban is –, hogy örökre megmaradjon emlékezetünkben Gaál Sándor cserkészvezető pedagógus.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jövőkép a romániai magyar oktatásról
Nehéz döntés előtt állnak a szakemberek és a politikum. A romániai magyar iskolák egy részében ugyanis rohamosan csökken a gyermekek száma. Különösen a vidéki iskolákat érinti a demográfiai mutatók kedvezőtlen alakulása, munkahely hiányában ugyanis sok fiatal család külföldön keresi a megélhetést. A kialakult helyzet miatt egyre több iskolában kénytelenek összevonni az osztályokat, s elemi szinten előfordul, hogy ötöt is, egy pedagógus irányításával. Nagyobb központokat kell-e kialakítani teljes létszámú osztályokkal, ahol magasabb színvonalon lehet oktatni a diákokat, vagy a faluközösség szempontjából jobb megoldásnak tűnik a tanintézmény fenntartása, amíg lehet, az ugyanis élettel tölti meg a falut. Erre a szakembereket és az érdekképviseletet már régen foglalkoztató problémára keresték a választ a Romániai Magyar Pedagógusszövetség évi vándorgyűlésén, amelynek helyszíne a múlt hét végén Szatmárnémeti volt. Közös erőfeszítéssel, amelybe bevonják a szakembereket is, átfogó stratégiát kell kidolgozni, amely minden egyes helyzetet külön mérlegelve meghatározza a magyar tannyelvű oktatás jövőbeli lehetőségeit, mind a minőséget, mind a közösségek érdekeit figyelembe véve – fogalmazták meg a végkövetkeztetést az RMPSZ és az RMDSZ vezetői.
A pedagógusszövetség által szervezett kerekasztal- megbeszé-lésre meghívást kaptak az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának munkatársai, a tanfelügyelőségek képviselői, az országos diákszervezet képviselője, az RMDSZ tisztségviselői, valamint a pedagógusszövetség országos és megyei vezetői – tájékoztatott Horváth Gabriella, a szövetség megyei szervezetének elnöke.
Az ülés első részében elhangzott, hogy indul a Szülőföldön magyarul pályázat, érkeznek az űrla-pok, amelyeket igyekeznek eljuttatni minden tanintézménybe.
Elhangzott, hogy az idén is megrendezik a Bolyai Nyári Akadémiát a pedagógusok továbbképzése érdekében, amely a nyár folyamán különböző helységekben zajlik.
A szövetség az idén is kiosztja a legkiválóbb tanerőknek járó Ezüstgyopár díjat, amelyre júniusig várják a javaslatokat. A jövő évben újra megszervezik a romániai magyar és a magyar tagozattal működő iskolák közös tanévnyitóját, amelynek helyszíne az első évben Csíkszereda, tavaly ősszel pedig Kolozsvár volt.
Ezt követően került napirendre a második tematika, amelyet Siklódi Burus Botond, a pedagógusszövetség elnöke vezetett fel. A vitában részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Király András oktatásügyi államtitkár, Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának elnöke és Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
A jelenlegi helyzet egy rövid és egy 5-10 évre szóló hosszabb távú stratégia kidolgozását teszi szükségessé. Az általános vélemény szerint az óvodákat nem kellene megszüntetni, s az elemi osztályokat sem, ameddig lehet, majd el kell dönteni, hogy hol érdemes központi iskolákat működtetni, amelyek összegyűjtik a magyarul tanulni akaró gyermekeket.
Első lépésként minden megye elkészíti a saját helyzetképét, s ezek alapján az RMDSZ vállalja egy általános stratégia kidolgozását, ami majd visszakerül a megyékhez, ahol alkalmazni fogják. Megyénkben az elmúlt év decemberében már elkezdődött a munka, amelyre nem lehet általános receptet megadni, s ki-ki a lehetőségek és saját felelőssége alapján kell döntést hozzon – tájékoztatott Horváth Gabriella.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres gazdafórum Aradon
Fontos lépcső az építkezésben
Amint arról helyszíni tudósításban beszámoltunk, kedden az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Mezőgazdasági Kamara, valamint az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete közösen szervezte meg azt a gazdafórumot, ahol magas rangú romániai és magyarországi szakemberek tartottak előadásokat a gazdálkodás hatékonyságának a növeléséről, az útkeresés módozatairól.
Értékelőnkben több, Arad megyei szakember véleményét kikérve, megpróbálunk rávilágítani a lezajlott gazdafórum fontosságára, a romániai gazdatársadalom szakmai, gazdasági fejlődésének a lehetőségeire.
Ütőképes gazdatársadalom épül
Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke: „Véleményem szerint, a lezajlott gazdafórum a vártnál is sikeresebb volt, mert a helybeli szakemberek mellett olyan magyarországiak is részt vettek, akik a Csongrád Megyei Agráripari Kamarán túlmenően, a Magyar Agráripari Kamarát is képviselték. Gondolok itt a Kispál Ferenc Csongrád megyei elnököt képviselt Juhász Istvánra, de azokra a szegedi kutatómérnökökre, előadó tanárokra is, akik a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karáról dr. Horváth József dékánnal érkeztek. Tőlük tudtuk meg, hogy a következő években a Karon az eddiginél is több, Arad megyei fiatal szerezhet oklevelet, ösztöndíjjal. A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma részéről Horváth Józsefet, az Orosházi Gazdakör elnökét Szabó Csaba képviselte, aki tanulságos előadást is tartott. Felkérésünkre, Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg a fórumot, az Arad Megyei Kamara meghívására, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem tanára, dr. Nicuşor Boja is előadást tartott azokról a náluk oktatott szakterületekről, amelyek kapcsolódnak a mezőgazdasághoz. Az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot Monica Nadiu irodavezető képviselte. A fórumon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét, egyben az Aradi Agrárkamarát is a jelöltünk, a vezetőségi tag, ifj. Zágoni Szabó András képviselte, aki a tervezett utánpótlás megtestesítője. A keddi, egy régóta elkezdett fórum-sorozatnak a részét képezte. Azért szervezzük, hogy egyeztessük a gazdatársadalom felzárkóztatásához adódó lehetőségeket. Elképzeléseink szerint, ez oda nőheti ki magát, hogy a mezőgazdaságban egységes rendszert alakíthassunk ki, Brüsszelbe egységesen juttathassuk el az elvárásainkat, tehát a gazdák érdekében, védelmében is egységesen léphessünk fel. Ennek nem csupán gazdasági, hanem erkölcsi hozadéka is lehet, hiszen az egész, a faluról, az itt élő közösségek életminőségéről szól. Jelenleg hathatós anyaországi támogatással, egy hazai, magyar, ütőképes gazdatársadalom építése folyik, tégláról, téglára.”
Értékes tapasztalatokkal gazdagodott
Szanda László kürtösi kertészmérnök, vállalkozó: „A fórumon sok, hasznos információval gazdagodtam nemcsak szakmai, de a gazda-utánpótlás szakképzése tekintetében is. Ha lehetőségem lett volna, a fórumon is elmondtam volna, ezért kihasználom az alkalmat: feltételezésem szerint a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara az ottani gazdálkodók számára szervezett szaktanácsadást biztosít. Erre viszont, Arad megyében is nagy szükség volna, hiszen az új vetőmagfajták, illetve a folyamatosan korszerűsödő technológiák tekintetében ez elengedhetetlen fontosságú. Ha másképp nem, a Karnak erre vonatkozó adatbázisát az internet közvetítésével kellene elérhetővé tenni az Arad megyei gazdálkodók számára is. Tekintve, hogy az anyaországi Agráripari Kamara, szervezettségi tekintetben ellőttünk jár, az ő tapasztalataikat kellene felhasználni hazai viszonyban is, elsősorban a fiatal gazdáknak az otthon marasztalása, a falvak elnéptelenedésének a meggátolása céljából. Mindenképp örvendek, amiért részt vettem a gazdafórumon, ahonnan értékes tapasztalatokkal, ötletekkel térhettem haza.”
Követésre méltó magyar modell
Gál Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Tájékoztató Iroda főtanácsosa: „Engem az fogott meg legjobban a gazdafórumon, hogy az előadásokban kidomborították az Agráripari Kamara szerepét, amire az anyaországban nagy hangsúlyt helyez a kormány. Az ottani Kamara, a rá ruházott hatáskörök jóvoltából, a gazdák gondjainak a 80%-át képes felvállalni, megoldani, a törvényes működéséhez szükséges valamennyi ügyintézést ott lehet megtenni. Véleményem szerint, a hazai Agrárkamara-rendszernek is a magyar modellt kellene követnie.”
Hasznos együttműködés adódik
Cziszter Kálmán, Arad Város tanácsosa, építőmérnök: „A keddi gazdafórumot igen fontos lépésnek tartom a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának az építkezésében. Aradi magyarként, a gazdálkodóink számára nagy lehetőséget látok az intenzív zöldségtermesztés, kiemelten a hajtatott fűszerpaprika termesztése terén. Megszívlelendőnek tartom olyan adatokra alapozva elgondolkozni, miszerint 400 négyzetméteres fóliasátorban, évi 50 ezer lej értékű fűszerpaprikát lehet termeszteni. Ennek elősegítésére, az anyaországi partnerek kilátásba helyezték a termesztéshez szükséges szakismereteket, vetőmagot szinte ingyen a rendelkezésükre bocsátani. E téren rendkívül hasznos együttműködési lehetőséget látok. Mivel sok fiatal volt jelen, remélem, többen belevágnak a termesztésbe. Elbeszélgettem a Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar dékánjával, dr. Horváth Józseffel, aki elmondta: az egyetemi szakemberképzéstől kezdve, a felnőttképzés változatos formáinak az elsajátításáig, nagyon sok lehetőséget látok az Arad megyei gazdák képzésében, továbbképzésében.”
Dorin Berke, a KONGSKILDE & JF ROMANIA vállalat menedzsere: „A Mezőgazdaság – 2015-ben esély a magújulásra,jeligével megszervezett fórum igen érdekesnek bizonyult az általam képviserl vállalat szempontjából, mert a folyó év finaszírozási lehetőségeit taglalta. A Magyar Agráripari Kamara képviselőinek az előadásai jobb szervezésről, az ottani gazdálkodók hatékonyabb támogatásártól tanúskodtak. Makrogazdasági szempontból, ha a rendszer szervezettebb, a gazdálkodók hasznára válik. Az általam képviselt vállalat nyitott kapukkal várja a fejlesztési, együttműködési lehetőségeket, a gazdálkodóknak a legkorszerűbb technikai felszereléssel történő ellátásában.”
*
Szerk. megj: A fenti vélemények egyértelműen a fórum hasznossága, a hazai, ütőképes gazdatársadalom építésében tett fontos előrelépésről, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumához fűződő új láncszem megkötéséről tanúskodnak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Film egy feledésre ítélt festőművészről
Márton Ferenc csíki festőművész életéről szóló dokumentumfilmet mutattak be csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi dísztermében. A Feledésre ítélve című film rendezőjét, Becze Zoltánt kérdeztük a témaválasztásról, a művészről, a bemutatott filmről. Becze Zoltán „különös kapcsolata” Márton Ferenccel. Dokumentumfilmet készített a festőművészről
– Több éve kutatja Márton Ferenc /1884-1940/ életét, 1995-ben a Duna Televízióban volt látható róla egy tudósítása, majd 2009-ben Csíkszereda Önkormányzatának megrendelésére egy huszonöt perces dokumentumfilmet is készített a festőművészről.
– Nekem a székelyföldi olimpiai bajnokokkal együtt mindig is témám volt Márton Ferenc. Édesapám a megyei kultúrbizottság elnöke volt 1968-tól 79-ig, és nagyon sokat jártam vele a hetvenes évek elején Csíkszentgyörgyre, ahol akkor még ki lehetett alakítani egy emlékszobát. 1984-ben, amikor elkészült a száz éves emlékkiállítás, rögtön másnap, ahogy felavatták, betiltották és az igazgatót, Szőcs Jánost menesztették az állásából. Édesapám akkor készített diaszonokat (diapozitív sorozatok zenés-, szöveges aláfestéssel) Csíkszeredáról, Csíksomlyóról és Alcsíkról. Ott külön kiemelte Márton Ferenc munkásságát. Akkor láttam először két nagy művét, a Csíki székely gátkötőket és az Erdőirtás Csíkországban címűt. Már akkor tudtam, ha valamikor rendszerváltozás lesz és ha valamikor tévé, vagy mozgókép közelébe kerülök, ezt meg fogom csinálni.
– Mi indokolta a most bemutatott film címadását?
– Mindig is sokat gondolkodtam, hogy nem ismerjük a nagyjainkat. Ha van egy olyan festőnk, aki a két világégés között Magyarországon a legtöbb és legrangosabb díjakat kapta, akkor miért van az, hogy nem tudunk róla. Márton Ferencnek 72 kiállítása volt a két világégés között, 1945 és 2009 között viszont csak kettő. S ez utóbbi kettőn csak azok a művei szerepeltek, amelyek a Tanácsköztársaság alatt készültek. Ő a vörös diktatúra szemében vörös posztó volt, lerajzolta a teljes olasz kormányt, bélyegsorozatot készített Horthyról és első világháborús emlékműveket készített. Nagyon sokat kerestem én is a választ erre a feledésre. A két ismert művén kívül még vannak híres művek, például a Takarodó, vagy a Birkózók. A legtöbb díjat a Birkózók címűért kapta, és azt mondták a Magyar Nemzeti Galériában, mikor ott jártunk, hogy 1945 óta senki se kérte ki ezeket a műveket, sőt a felszabadító orosz katonák sorozatlövése még mindig látható rajtuk. A színek megfakultak, zöldes-sárga-barna lett minden a szép aranyból. Ez az ember a Nemzeti Sírkertben van eltemetve, ahol a legnagyobbak is vannak: Kossuth, Ady, Jókai, Nagy Imre... Márton Ferencnek van a legelhanyagoltabb sírja, egy vaskereszttel csupán, amit a testvére az ötvenes években tett oda. Valami gyűjtést kellene szervezni, a megyei tanács, a város, vagy akár a szülőfaluja is tehetne valamit, hisz július 8-án lesz 75 éve, hogy meghalt, és ha valaki arra jár, akkor nézzen rá, hogy milyen szép kopjafa van ott, vajon kié. Sok szakembertől kérdeztem, hogy miért van az, hogy az aki több díjat kapott, mint Munkácsy, nincs elismerve és nem foglalkoznak vele. Valaki azt mondta, hogy a legkönnyebb volt őt elfelejteni. Nagy Imre írta le a legjobban, hogy ő annak a példája, aki mindennel és mindenkivel mindig harcolt, és ez ráment a művészetére is és talán ezért is halt meg viszonylag fiatalon.
– Tehát annak ellenére, hogy sok díjban részesült, a szakma nem fogadta be?
– Ezt nem lehet mondani, mert például az őszi-tavaszi Nemzeti Galéria tárlatnál egy idő után mindig ő volt az elnök. Tehát a szakma befogadta, de nem tudom, hogy milyen lehetett a viszonya a kollégákkal. Münchenben 3587 festmény közül a Csíki székely gátkötőket találták a legjobbnak. Ezt sportnyelven úgy hívják, hogy nem hivatalos világbajnoki cím. Ilyennel senki nem tud büszkélkedni Magyarországon. De a képeit akkor se nagyon tudta eladni. Egy bizonyos kis klikknek volt a kezében a képzőművészet, akit akartak, futtattak, akit vissza akartak szorítani, arról egyszerűbb volt nem tudomást venni. A temetésén letakarták Munkácsy-lepellel, amit abban az időben egy szobrász, Zala György érdemelt még ki.
– Hogyan strukturálta a filmet?
– Száz éve, hogy elindult a háborús sorozata. Úgy gondoltam, hogy a központban legyen az első világháború. Feledésre van ítélve, de az alcímben az van, hogy a nagy világégés festője. Ezeket a képeket mutatjuk be, ugyanakkor az első világháborús emlékműveiről is beszélünk, ami utána készült. Persze, minden nagyobb művét megemlítjük, mert így normális, ha portréról van szó. A film HD minőségű, olyan mint régebb a széles vásznú filmek. Megcsinálhatta volna más is ezt a filmet, de nekem annyi egyedi dokumentumom van, amit a testvére ajándékozott édesapámnak. Nagyon sok ilyen egyedi felvételem volt, és igenis ez emeli a filmnek a minőségét.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Apróka eszponka
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
Ma egy lóra gondolok…
Iskolából jövet ma délben két csoport gyermekkel útban hazafele megláttunk egy szekeret félig a sáncba csúszva, melyet a ló tartott.
Egyszerre hangos, éles ostorcsattogást hallottam. Jött a gazda. Dühösen. Közeledett a lóhoz.
Megfordultam, a mögöttem levő gyerekeket magam elé engedtem. Összekeveredtek. Nem volt már csoport, nyelv, különbség, párba rendeződtek semmi perc alatt.
A gazda elérte a lovát, ütötte, csapta, verte, mi meg mentünk előre. Fülemre tettem a kezem, s közben reménykedtem, hogy egy gyerek sem fordul meg, nem ad hangot, nem áll szembe a gazdával.
Vagy tíz lépés után elviharzott a szekér. Porzott az út, a ló háta és a mi lelkünk. A gyerekek előttem valamikor megfogták egymás kezét… Én is leengedtem a fülemről az enyémet valamikor.
Nem szóltunk semmit, nem fordultak meg. Hallottam a beszédjüket. Hangjuk erősödésével engedték el egymás kezét.
Hirtelen eszembe jutott János. Van annak hét éve, hogy az akkori ötödikeseknek feltettem a kérdést magyarórán: mi a kedvenc állatuk?
János válaszolt:
– Egy lú volt.
– Hogy érted, hogy volt? – kérdeztem értetlenül.
– A tegnap apám megütte a fejszivel – mondta.
(Értsd: megölte.)
S én akkor is azt hittem, hogy szétnyílik a föld alattam. Akár csak ma…
(2014. március 24.)
Kecskésék
Alig fél éves volt a lányunk, amikor májusi délelőttökön szerettem babakocsiban altatni, kint a kertben. Olyankor énekeltem neki, lelkem teljes nyugalmával ringatva őt a tiszta levegőn.
Tartott is ez az idill vagy egy hetet, mikor a szomszédba beköltözött egy család sok kecskével, lóval, tehénnel, mindezek gidáival, csitkójával, bornyával és vagy három fiúgyermekkel. Így amikor kislányom szempillái épp leereszkedtek volna az álom súlya alatt, akkor ott a szomszédban mindig bődületes zajongásba kezdtek. Hol a kecskéket hajtották, hol veszekedtek, de legtöbbször csak úgy, egyszerűen összeverekedtek. Ilyenkor aztán bőgött a kecske, visított a gyermek, ordított az anya, s oda lett a mi összes álommanónk.
A gyerekek mindig mocskosak voltak, hangosak és fegyelmezetlenek. Én meg ideges, zavart és mérges.
Egy hétig ment ez így, mikor kitaláltam, hogy játékokat gyűjtök össze a fiúknak, hátha csendesebbek lesznek, ha nem csak a kecskékkel játszhatnak. Nagy bőszen és lendülettel kiáltottam az egyik fiúnak, hogy jöjjön a kerítéshez, mert adnék valamit. Haragudtam a zaj miatt, így összehúzott szemöldökkel néztem rá. S találkozott a tekintetem egy gyönyörű kék gyerekszempárral. Kíváncsiság és gyengédség bársonya záródott benne, s egyből legyőzte az én hideg szikráimat. Abban a percben megszégyelltem magam, hiszen tulajdonképpen három fiúcskára haragudtam, akik épp játszottak.
Közben eltelt az az egy hónap, jött a nyári vakáció, s mire mi ősszel visszatértünk Moldvába, már az úton túl, velünk szemben laktak. Akkor kezdett a lányunk tejet inni, s tudtam, hogy az anyatej után a kecsketej a legajánlatosabb. Nem volt közelben más kecske, hát átmentem hozzuk, s kértem kecsketejet, próbából, hogy lám, megissza-e életünk értelme? S itta, pont úgy, mint az anyatejet, így hát tőlük vásároltuk ezentúl, ami rendszeres kommunikációt igényelt.
Időközben a fiúkat is beíratták az iskolába, s egyszer csak jöttek, hogy ők járnának magyar órára.
Mondom én, hogy de ők ortodoxok, mire jó az nekik, mire mondják ők, mert szeretnék. Hiperaktív, olvasási nehézségekkel küzdő ortodox gyerekek, akik mindig jelen vannak az óráinkon.
A tegnap nagy lapra rajzoltak. A nagyobbik kecskés fiú nagy, színes virágokat rajzolt. Ott kuporogtam mellette a földön, néztem, ahogy születnek a virágai. Tekintetünk hirtelen összeér, ugyanaz a nyitott, tiszta és mosolygós pillantás, amivel akkor, ott, a két évvel ezelőtti májusi délelőttön megszelídített.
– Nem van baj! – mondja, s rajzol tovább…
Láttam már sírni, láttam hideg esőben mezítláb szaladni, láttam és hallottam verekedni és nevetni, óriási színes virágokat rajzolni, igazi gyermeknek lenni!
Köszönöm.
(2014. május 28.)
A sósvízbe merített sajt meséje
Frumószán a mezőn átal, a kanyargós utakon túl, egy ösvényen felfele az erdő szélétől egy kicsit bennebb, van egy sósvizű kút. Egy óriási gyöngyszemre hasonlító kerekség a földben, ami tömény sósvizet tart öblében.
Annyira sós az a víz, hogy a falusiak körében szokás a disznó húsát elmeríteni az onnan hozott vízbe, hogy jó sokáig eltartson.
Nekem is van ebből a kútból mindig vizem. Vasárnaponként használom.
A piacról veszek házi kecske-, juh- vagy tehéntejből készült sajtot. Itthon kockákra vágom, egy tálkányi sósvízbe teszem 8-10 percre. Lecsepegtetem és készen is van telemea.
Aki nem hiszi, járjon utána, asztalunkon megtalálja.
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Nem kellenek itthon a magyar fiatalok
Hangzatos sajtótájékoztatón jelentették be tegnap a Bihar Megyei Tanfelügyelőség és a Kolozsvári Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM Cluj) képviselői, hogy egy 20 hónapon át tartó, 2014 áprilisában elkezdődött és 2015 decemberében lezáruló, az Európai Szociális Alap fejlesztési projektjéből mintegy 5 millió eurós finanszírozású terv (Skills for Jobs) keretében indítottak aktív kérdőíves felmérést Románia északnyugati régiójának IX-X. osztályos diákjai körében, annak érdekében, hogy az iskolából kikerülő és egyetemre felvételiző fiatalok szakirányultságát idejében összhangba hozzák a hazai munkaerőpiac igényeivel és aktív kínálatával.
A hét megye mintegy 20 ezres diák-célcsoportját érintő projektből, beleértve Bihar megye két és fél ezer középiskolását, érdekes módon épp Nagyvárad magyar nyelvű líceumai maradtak ki, nem beszélve Szatmár megye teljes mellőzéséről.
Erre irányuló kérdésünkre, miszerint milyen alapon válogattak iskolákat, például Bihar megyéből, illetve Nagyváradról, Nicolae Ioan Avram megyei főtanfelügyelő csak annyit tudott mondani, az iskolák IX-XII. osztályosainak nagyobb létszáma volt az a döntő érv, amelynek nyomán iskolákat választottak.
A számunkra innentől kezdve „csekély” hazai létszámunk miatt érdektelen projekt egyébiránt motiválni szeretné a hazai többségi diákokat a tekintetben, hogy idejében orientálódjanak szakmák vagy egyetemi képzések felé, illetve jobban boldogulhassanak a hazai munkapiacon, ezen felbuzdulva idén tavasszal és ősszel két egyetemi központban, Kolozsvárott, illetve Temesváron is nyilvános orientatív börzét szerveznek majd a kérdőíveket leginkább igényesen kitöltő diákok számára – tudtuk meg Ioana Corujantól, a Kolozs megyei AJOFM képviselőjétől.
Hogy a jövő mit hozhat a fiataloknak egy olyan országban, ahonnan eleve elvándorolnak a legjobb szakemberek és szakmunkások, az még kérdéseses, e tekintetben értékelendő a projektbe fektetett energia. Kérdés, hogy a választás miért épp azokra a IX-XII. osztályosokra esett, akik alkalomadtán még aligha tudják mit szeretnének az élettől…
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ezen bukhatott el a magyar gyógyszerészképzés
Az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság elnöke, Ursula Stănescu szerint a magyar nyelvű marosvásárhelyi gyógyszerképzés „két szék közt a pad alatt maradt” a magyar oktatók különválási szándéka miatt. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes azt mondja, csak a törvény szerint szerettek volna eljárni.
A magyar oktatók különválási szándéka miatt került veszélybe a magyar nyelvű gyógyszerképzés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – állítja az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság elnöke, Ursula Stănescu.
A iași-i egyetem volt professzor asszonya a romániai orvosképzés szaktekintélye. Tavaly kétszer is járt a bizottság élén Marosvásárhelyen felmérni a MOGYE-n zajló gyógyszerészeti oktatást a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) megbízásából. Erre azért volt szükség, mert törvény szerint Romániában a már akkreditált képzési programokat ötévenként újra akkreditálni kell, a marosvásárhelyi egyetem esetében pedig tavaly járt le az öt év.
„Két szék közt a pad alatt”
Ursula Stănescu elmondta, tavalyi első, júniusi látogatásáig a vizsgálandó akkreditációs kérés még a magyar tagozatot (linie de studiu) is magába foglaló román nyelvű képzési programra vonatkozott. Ennek akkreditációs feltételei gond nélkül teljesültek. Ám ottjártakor az akkreditációs bizottság váratlanul azzal szembesült, hogy a MOGYE magyar oktatói külön képzési programot akarnak indítani. Tarthatatlannak vélték ugyanis, hogy a magyar képzés a román képzési programon belüli tagozat szintjén történjen.
„Azt mondták nekünk: ti nem értitek, hogy mi külön képzési programot, nem tagozatot akarunk?” – idézte fel a történteket a bizottsági elnök. Elmondta: amikor a magyar fél megtudta, hogy az új képzési program akkreditálásához nulláról kell kezdeni a folyamatot, amelynek első lépéseként ideiglenes működési engedélyhez kell folyamodni, ezt elutasították. Arra hivatkoztak, hogy miért lenne szükség ideiglenes engedélyre, hiszen a magyar tagozat jelenlegi formájában már 25 éve létezik. „Csakhogy ez tagozat, nem képzési program” – jegyezte meg Stănescu.
Így történhetett meg, hogy a román képzési programot végül akkreditálták a magyar tagozat nélkül, ám külön magyar képzési program nem indulhat. „A magyar fél két szék között a pad alatt maradt. Nem fogadta el azt, hogy a gond nélkül akkreditálható jelenlegi román oktatási programon belül oktassák a magyar diákokat, a külön képzési programhoz pedig hiányos akkreditációs dossziét nyújtottak be” – vázolta az akkreditációs bizottság elnöke.
Már csak a MOGYE jóindulatán múlik?
Stănescu azt állítja, ez azért történhetett meg, mert a magyar oktatók nem ismerik a törvényeket. „Nem ismerik az akkreditáció, az ideiglenes engedélyezés fogalmát, nem tudják, mi a különbség a képzési program és a tagozat között” – jegyezte meg. Felidézte, hogy az akkreditációs bizottság tavalyi második, december 8-i marosvásárhelyi látogatásakor a magyar pedagógusok meg sem jelentek a találkozón, hanem petíciót írtak az ARACIS-hoz és a minisztériumhoz, amelyben önálló képzési programot követeltek. „Azt üzenték nekünk szóban, hogy erre ígéretük is van” – mondta a bizottsági elnök, értésünkre adva, hogy erre politikusok tehettek a magyar félnek ígéreteket.
Jelen pillanatban szerinte a magyar tagozat megmaradása egyetlen módon lehetséges: ha az akkreditált román nyelvű képzés számára fenntartott helyekből néhányat átenged a magyaroknak a MOGYE vezetősége. „Az ARACIS meghozta a határozatát, az akkreditációs bizottság részéről ez az ügy lezárult. Ha azonban a magyar fél elfogadja, hogy magyar tagozat maradjon a román képzési programon belül, akkor minden rendben lehet” – jelentette ki Ursula Stănescu.
„Jó szakemberek, de kevesen vannak”. Az akkreditációs bizottság elnöke szerint az idegen nyelvű gyógyszerészeti képzési programok keretében az első három tanulmányi évben az előadásokat és a gyakorlati képzést is az illető idegen nyelven tartják. A negyedik évtől kezdődően az előadások már kötelezően román nyelvűek (a román mellett a tanár megtarthatja idegen nyelven is kurzust, de ezt nem fizeti ki neki az egyetem), és ugyancsak románul tartják a gyakorlati képzést is. „Az orvosok és a gyógyszerészeknek páciensekkel kommunikálnak. Nem várhatjuk el a betegtől, hogy tudjon magyarul” – magyarázta. Ahhoz, hogy az akkreditációt megkapja, az illető képzési programban megfelelő számú oktatónak (professzornak, előadótanárnak) kell oktatnia. A MOGYE-n azonban nincs megfelelő számú magyar oktató az önálló az önálló képzési program elindításához. „A magyar nyelvű gyógyszerészeti képzés valóban színvonalas és hagyománya van Marosvásárhelyen, nagyon jó szakembereik vannak, ismerem őket. De egyszerűen kevesen vannak” – jegyezte meg Ursula Stănescu.
Szilágyi: a törvényre hivatkoztunk
Szilágyi Tibor, a MOGYE volt rektorhelyettese megerősítette, hogy a magyar fél különálló magyar képzési programot szeretne akkreditáltatni, mégpedig azért, mert az intézményben zajló gyógyszerészképzés legutolsó akkreditációja óta elfogadott új oktatási törvény egy új helyzetet teremtett. A jogszabály ugyanis előírja, hogy azokon a karokon, ahol több nyelven zajlik oktatás, a képzési programokat nyelvenként külön-külön akkreditálni kell.
Az oktató elmondta, a különválást már a törvény megjelenése, 2011 után el szerették volna érni, de akkor lebeszélték őket erről. „Lehet, hogy minket félrevezettek. Azzal hitegettek bennünket, a minisztériumban és máshol is, hogy ne erőltessük a különválást, mert erre úgyis lehetőség lesz 2014-ben, az ötévenként esedékes, következő akkreditációkor” – fogalmazott Szilágyi.
A közösből lett román
A törvény előírásai szerint a magyar fél végül tavaly külön akkreditációs dossziét nyújtott be, bár ezt visszalépésnek tekintették, mert az egyetem szenátusa csak a mostani oktatási formát, a románnal közös gyakorlati képzést hagyta jóvá. A magyar oktatók arra alapoztak, hogy az új oktatási törvény elfogadása előtt a jelenleg a MOGYE-n zajló gyógyszerészképzést nem lehetett sem románnak, sem magyarnak tekinteni, hiszen ez egy közös képzési program volt.
„Mi úgy tekintjük, hogy ennek a programnak éppen ugyanúgy jogutódja a magyar képzés, mint a román. Ha tehát a fele-fele közös átalakul egy külön magyar és egy külön román képzési programmá, ráadásul a gyakorlatok közösen maradnak, vagis az égvilágán semmi nem változik a korábbi állapotokhoz képest, akkor hogyan lehet, hogy a román képzés legális, a magyar meg nem?” – fogalmazott az oktató.
Ám az akkreditációs bizottság beleütközött abba a problémába, hogy a gyakorlati képzés közösen zajlik a román és a magyar diákoknak. Nem lehetett eldönteni, hogy ezek az órák melyik akkreditációs dossziéba kerüljenek, a magyarba vagy a románba. „Mindkét dossziéba nem kerülhettek be, hiszen ez olyan lett volna, mint a kettős könyvelés” – magyarázta a volt rektorhelyettes.
Mi a megoldás?
Ezt az állapotot szerinte csak úgy lehet feloldani, hogy a szenátus – az oktatási törvénynek megfelelően – jóváhagyja a magyar tagozat struktúráit, többek között azokat a gyakorlati csoportokat is, amelyeket a magyar dossziéba számítanak bele. A magyar tagozat ideiglenes működési engedélyt is hajlandó lett volna kérni, ha ezek a struktúrák létrejönnek.
„Ennek hiányában a magyar gyógyszerész kollégák nem tudnak a tavaly leadottól eltérő akkreditációs kérést benyújtani” – szögezte le Szilágyi, aki szerint a minisztérium részéről is szükségük lett volna egy kis segítségre: ismerjék be azt, hogy az eddig marosvásárhelyi gyógyszerészképzés közös volt, nem tisztán román képzési program.
Nem remél sokat
Arra a felvetésünkre, miért nem fogadták el az eddigi állapotokat, Szilágyi Tibor visszakérdezett: „A román fél biztos elfogadta volna, hogy csak román nyelvű képzési program legyen, amin belül elnézik, hogy léteznek magyarok is. Ebbe kellett volna belemenniük a magyar kollégáknak?”
A hétfői szenátusi üléstől az eddigi tapasztalatok alapján Szilágyi nem remél sokat. Azt nem kívánta megelőlegezni, hogy a magyar fél mit fog javasolni ezen az ülésen, vasárnap ugyanis erről még egyeztetnek a szenátus magyar tagjai.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Az Árpád-kori Magyar Királyság európai kapcsolatrendszeréről
A Kós Károly Akadémia Alapítvány csütörtök esti meghívottja Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutató professzora volt, aki Az Árpád-kori Magyar Királyság európai kapcsolatrendszere címmel tartott előadást a Bernády Házban.
A Kós Károly Akadémia Alapítvány történelmi előadássorozatának harmadik rendezvényén Zsoldos Attila akadémikus a középkori Magyarország Európához kötődő politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait ismertette.
Politikai viszonylatban Szent István koráig nyúlik vissza az európai kapcsoladrendszer. Az államalapító felesége II. Henrik német-római császár húga volt, e családi kötelék által alakul a kapcsolat egy viszonylag békés időszakban, ugyanis a 10-ik századi háborús, zűrzavaros évtizedekhez képest ez a korszak páratlanul békésnek mondható. Mire Henrik meghal és új uralkodó lép a helyébe, 1030-ra annyira megerősödik Magyarország, hogy ha nem is könnyűszerrel, de képes visszaverni a hódító törekvéseket. Az 107-es években II. Gézának, majd, a később szentté avatott László királynak sikerül a német támadásokat visszavernie és stabilizálnia az önálló Magyar Királyságot.
A középkori Horvátország elfoglalásáról szólva Zsoldos Attila elmondta, 1090-ben nem beolvasztotta, hanem sikerült szorosan magához csatolni Magyarországnak az Adria partján fekvő országot. Ez azt is jelentette, hogy néhány évtized alatt, ami az alapítás óta eltelt, regionális nagyhatalommá vált az ország.
A 13-ik századból sokkal több forrás maradt fenn, mint az előző évszázadokból, - mondta a történész, ezért sokkal több mindent tudunk az akkori eseményekről. A század közepén a tatárjárás okozott gondot a magyaroknak, akiket teljesen felkészületlenül ért e hódítás. Ugyancsak a 13-ik század egyik jelentős eseménye a harcias Frigyes és IV. Béla csatája, amit a magyarok elveszítenek, de az osztrák uralkodónak dárda fúródott a szemébe, amit nem élt túl, az örökségért pedig hosszú küzdelem kezdődött, amelyből a magyar király is kivette a részét.
A középkori Magyarország keresekedelméről elnagyolt ismereteik vannak a történészeknek, a háborúk, harcok, békés időszakok változásával úgy tűnik, a kereskedelem nem volt túl fontos a krónikásoknak. A hátramaradt dokumentumok alapján megállapítható, hogy inkább keleti kapcsolatok jellemezték az akkori Magyarország kereskedelmét, ami a 13-ik században változik és válik dominálóvá a nyugati kereskedelem.
Ami a kultúrát illeti, a legerősebb a nyugati dominancia, a papok, szerzeteresek, akik nyugati egyetemeken tanulnak, megszerzett tudásukat otthon próbálják hasznosítani.
Előadása végén Zsoldos kitért arra is, hogy mit írtak, milyen leírások, úti beszámolók maradtak fenn a középkori Magyarországról. A nyugati mesékben az egzotikus, különös szereplő sokszor magyar királyfi vagy királylány. Az események közül főleg azokat jegyezték fel, ami szenzációszámba ment, például Gertrudis halálával többen is foglalkoztak. A kereskedők adtak még leírásokat az országról, annak városait, kereskedelmi centrumait ismertetve.
Antal Erika
maszol.ro

Ismeretlenek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot
Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro helyi portál.
Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre.
A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak (Bag în bozgori (...) – Rakom a (...) a bozgorokba). Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Az alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 13 vértanú közül hatnak az arcképét festették be a szoborcsoport déli és keleti oldalán. Hozzátette, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.
Az alpolgármester elmondta, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll. A szoborcsoportra azonban térfigyelő kamerákat állítottak, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítani a tettest vagy tetteseket.
Bognár Levente azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.
Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

Magyar nyelvű média szakot hirdet a Sapientia felvidéki diákok számára
Újságírás, filmrendezés, operatőri szak – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának (EMTE) ezekre a képzéseire felvidéki fiatalok jelentkezését is várják. A Szlovákiából érkező hallgatóknak a későbbiekben ösztöndíjat is biztosítanának. Mivel a Felvidéken nincs magyar nyelvű újságíróképzés, az erdélyi lehetőség jelentősen hozzájárulhatna a színvonalas hazai magyar újságíró-utánpótlás folyamatos biztosításhoz, ráadásul a képzés elvégzése után Kolozsvárról vélhetően többen térnek majd vissza szülőföldjükre, mint más magyarországi egyetemekről – érvel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Kós Károly Kollégium, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen egy olyan ösztöndíjprogram kidolgozásán dolgozik, amelynek keretében öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatalnak biztosítanának ösztöndíjat minden évben. A rendszer a 2016/17-es tanévre épülhet ki.
A Sapientia Természettudományi és Művészeti Karán már tíz éve működik filmművészet, fotóművészet és média szak, a következő akadémiai évben azonban a budapesti ELTE-vel együttműködve elindítják a filmtudomány mesteri szakot is, amely kétéves nappali képzést jelent. Az egyetem honlapján a felvétlizőknek menüfül alatt beiratkozás külföldieknek menüpont is található, amely részletesen tájékoztat a jelentkezés feltételeiről, és részletes információkat nyújt az alap- és mesterképzésekről.
Az MTVA és a KKK törekvése egyébként összecseng azokkal a magyar kormányzati szándékokkal, amely egy átjárható határon túli magyar felsőoktatási intézményrendszer kiépítését vette tervbe. Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára egy televíziós műsorban korábban arról beszélt, úgy szeretnének a Kárpát-medencére tekinteni, mint egy nagy egységes felsőoktatási térségre, hogy a magyar anyanyelvű diákok "ne csak határon belül, de határon túl is jelentkezhessenek magyar nyelvű képzésekre. A megújult Felvi.hu oldalon 21 határon túli intézmény szerepel, amely több, mint 200 képzést kínál. Szeretnénk, ha valaki abban gondolkodik, hogy továbbtanul, akkor meg legyen a lehetősége, hogy elmenjen Kolozsvárra, vagy éppen a Felvidékre tanulni" – fogalmazott.
Felvidék.ma

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek (2.)
A második Neptun: sovány sikerek
A következő találkozó 1993. július 15. és 17. között zajlott, célja a gerzensee-i tárgyalások folytatása és az ott elfogadott ajánlások gyakorlatba ültetésének felülvizsgálata.
A találkozó előtt Larry Watts jelentést készít A gerzensee-i egyezmény jelenlegi helyzete címmel. Ebből kiderül, hogy az egyedüli konkrét intézkedés, amit a Gerzensee óta eltelt fél év alatt sikerült megvalósítani, a magyar tanárképzés számára elkülönített (és nemzetiségi arány szerint amúgy is kijáró) 300 hely a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.
Kevésbé látványos siker a Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása (a nem túl hosszú életű tanácsot több forrás is sóhivatalnak, kirakatintézménynek nevezte).
A kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról szóló kormányhatározatot megfogalmazták, de végül nem fogadták el – áll a jelentésben. Nem meglepő, hogy a Neptunon elfogadott ajánlások – némileg pontosítva – megismétlik a gerzensee-i egyezményt. Itt mondják ki, hogy az Oktatási Minisztérium küldjön átiratot a BBTE-nek, melyben közli, hogy rendelkezésére bocsátja azt a 300 helyet, melyben megegyeztek az 1993–1994-es tanévre, és melyet a magyar tanárképzés számára különítenek el.
A második Neptun-találkozó után, 1993 nyarán kapnak nagyobb médiavisszhangot a tárgyalások, ekkortól kerülnek össztűz alá a találkozók résztvevői, románok és magyarok egyaránt. Az RMDSZ-en belül azzal vádolják a Tokay–Borbély–Frunda triót, hogy mandátum és az RMDSZ vezetőségének tudta nélkül egyeztek meg a román hatalom képviselőivel.
Ettől a pillanattól kezdve a PER kármentéssel foglalkozik: a tét a tárgyalások folytatása, valamint annak elkerülése, hogy a magyar tárgyalópartnerek – ahogy Watts fogalmaz: „a mi embereink” (our guys) – politikai karrierje derékba törjön. A moderátorok értelmezése szerint ez egyben azt jelentené, hogy az RMDSZ-en belül a tárgyalásokat elutasító, „mindent vagy semmit” elve szerint politizáló radikálisok győzedelmeskednek a mérsékeltek fölött.
Atlanta: az előremenekülés
A PER előtt álló lehetőségeket egy 1993 szeptemberében Larry Watts által írt elemzés mérlegeli. Ebben felmerül, hogy vajon nem lenne-e jobb az RMDSZ-en belüli mérsékeltek védelmében jegelni a találkozókat, míg a vihar elvonul. Watts végül épp ellenkezőleg, a találkozók folytatására tesz javaslatot, azzal a különbséggel, hogy annak tematikája világosan elkülönülne az addigi találkozóktól, a résztvevők körét pedig kiszélesítenék. A kormány képviselői mellett az ellenzéket is meg kell hívni, ugyanígy magyar részről: nemcsak az RMDSZ képviselői, hanem más magyar személyiségek is jelen lehetnének. Ez folytatása lehetne a PER eddigi erőfeszítéseinek, megmutatná, hogy az amerikai szervezet pártoktól független, és lehetőséget adna arra, hogy a magyar közösség és az RMDSZ saját politikai stratégiát fogalmazzon meg ahelyett, hogy néhány, Budapesthez közel álló figura diktálja azt – érvel a bukaresti iroda vezetője.
„Vérlázító” követelés az utolsó pillanatban
Így kezdődik el az utolsó fontos találkozó szervezése, melyre az atlantai Carter Centerben 1995. február 14. és 15. között kerül sor. A szervezés távolról sem zökkenőmentes: az utolsó pillanatban – amikor már a helyszínt és a meghívottak listáját is véglegesítették, a repülőjegyeket pedig megvették – az RMDSZ azt kéri, hogy Székelyföld autonómiastatútumának kidolgozója, Csapó József is jelen lehessen.
Ez Watts szerint „vérlázító” (outrageous) követelés – annál is inkább, mert a román fél és az amerikai moderátorok is azt tartanák természetesnek, hogy ebben az esetben a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nemzeti Egység Pártja (PUNR) képviselője is tárgyalóasztalhoz üljön. Ezt azonban az RMDSZ nem fogadja el (végül a PUNR egyik képviselője mégis elutazik Atlantába, azonban csak megfigyelőként, hozzászólási jog nélkül vesz részt a megbeszélésen).
Titkos kiegyezés?
A Neptun-kérdéskör leghomályosabbika az, hogy az RMDSZ-ben ki tudott a PER-féle közvetítésről, hogyan esett a választás a Tokay–Borbély–Frunda trióra, konzultáltak-e a szervezettel, és pontosan milyen mandátummal rendelkeztek.
E kérdések megválaszolása azért nehéz feladat, mert az interjúalanyok több mint húsz év után nem emlékeznek minden részletre pontosan, és az RMDSZ bukaresti politizálásának kulcsfigurája, Domokos Géza már nem él.
Annak idején az RMDSZ mint szervezet távolról sem volt annyira bürokratikus, mint most, nagyon sok mindent személyes kapcsolatok, véletlen találkozások, éjszakába nyúló gyűlések, viták határoztak meg. Ennek az időszaknak a dokumentálása túlmutat lehetőségeinken.
Egy példa arra, hogy mennyire spontán módon történtek dolgok akkoriban: „Bementem az RMDSZ akkori bukaresti székházába, ott volt Livia Plaks. Én nem tudtam, kicsoda ő, viszont ő ismert. Hívott, lenne-e kedvem elmenni egy találkozóra. Én azonnal igent mondtam” – mesélte az Átlátszó Erdélynek Tokay.
Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az interjúk során az alanyok – Frunda, Borbély, Tokay és Markó – képtelenek voltak kilépni a saját, régóta felépített narratívájukból, így viszonylag kevés konkrét részlet derült ki tőlük.
Az információk alapján azonban kijelenthető, az RMDSZ-ben tudtak a PER-kerekasztalokról. Az első találkozóra magát az RMDSZ-elnököt, Domokos Gézát is meghívták. Azután belső fórumokon, ilyen-olyan találkozókon, beszélgetéseken több ízben is szó esett ezekről.
„Akkoriban, a kilencvenes évek elején Romániát keresztül-kasul bejárták nyugati civil szervezetek, alapítványok, politikusok, és hát mindenki meg akart tanítani minket a demokráciára” – mondta leplezetlen iróniával Markó Béla, akit közvetlenül a gerzensee-i találkozó előtt, 1993 januárjában választottak meg az RMDSZ elnökévé. Őt Borbély László hívta a gerzensee-i találkozóra, azonban nem ment el, mert nem tartotta azt fontosnak.
Az Átlátszó Erdélynek adott interjúban a politikus kijelentette, a PER által szervezett találkozók sokáig nem tűntek többnek, mint újabb nyugati kísérletnek a romániai etnikumközi viszonyok javítására. Az akkori gyakorlat szerint az RMDSZ politikusainak nem kellett külön engedélyt kérniük arra, hogy ilyen rendezvényeken, kerekasztal-beszélgetéseken részt vegyenek – mondta, hozzátéve, hogy „tárgyalni mandátum nélkül is lehet, megegyezni nem”.
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az RMDSZ szervezetének belső eljárásai a kilencvenes évek elején még gyermekcipőben jártak. Az, hogy csakis az RMDSZ elnöke által adott mandátum, jóváhagyás birtokában lehet tárgyalni, épp a Neptun-ügy kirobbanása után vált szabállyá a szervezeten belül.
Ekkor egyébként még tapasztalatlan, viszonylag fiatal, a nagypolitikában kevéssé jártas politikusok voltak mindannyian. Az angolnyelv-tudás sem volt a tárgyalócsapat erőssége: a feljegyzések között több, legfeljebb középszintű angolnyelv-tudással megfogalmazott iratot találtunk. A nyelvtudás azért fontos, mert a beszélgetések rendszerint angol nyelven folytak, és csak akkor tértek át románra, ha a részleteket kellett rögzíteni.
Csak az Atlantába tartó delegáció kapott valamiféle felkészítőt arról, hogy nemzetközi szinten hogyan kell tárgyalni, mi az, amit az amerikaiak fontosnak tartanak, és mi az, amit nem. „Segítettünk egymásnak, de hát vak vezetett világtalant” – fogalmazott erről a Niculescu Anton akkori kabinetvezető által írt összefoglalóról Markó Béla.
Kisebb szolgálatok, honorok
A PER kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta is a találkozókon részt vevő magyar politikusokat. Borbély Lászlónak egy amerikai ösztöndíj megpályázásához adnak ajánlást 1992 novemberében, a gerzensee-i találkozó előtt.
1993 októberétől tanácsadói szerződéssel alkalmazza a PER: feladata jelentéseket írni a romániai politikai helyzetről. (Borbély László tagadta, hogy nyert volna amerikai ösztöndíjat. A vele készült interjút visszakérte, majd, mivel kevesellte, hogy miután egy órát szánt ránk, csak két bekezdést használtunk, arra kért, egyáltalán ne használjuk a nyilatkozatát.)
Kérdés azonban, hogy ezeknek a Borbély által kézzel, magyarul írt beszámolóknak, politikai elemzéseknek mennyi hasznuk volt akkor, amikor – mint láttuk – a PER Larry Watts kapcsolatai révén naprakész információkkal rendelkezett a bukaresti mozgásokról.
1996 áprilisában a PER Frunda Györgyöt is alkalmazza a „romániai magyarsággal kapcsolatos projektek tanácsadójaként”: a politikus 2400 dollárt kap ezért – számításunk szerint ez kétévnyi nettó átlagfizetésnek felelt meg abban az időben.
Frunda állítása szerint nem pénzt, hanem egy számítógépet kapott a PER-től. Ez azért is valószerű, mert a dokumentumok között van is egy számítógép-árajánlat, amire pirossal valaki ráírta: „Frunda”. Miért problémás ez?
Akadémiai körökben, főleg Nyugaton bevett szokás, hogy a meghívottaknak napidíjat, konferencia-részvételi díjat fizetnek, továbbá esetleges szolgálataikat külön is honorálják. Kassof maga is megerősítette, hogy ez gyakorlat volt a PER-nél.
Ebben az esetben azért problémás a kifizetések és ajándékok elfogadása, mert ezeken a találkozókon nem tudományos vita, hanem érdekérvényesítés folyik, politikai alkuk köttetnek. Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek.
Egyébként egy, a PER munkálataiban sokáig részt vevő tudós számára is hasonló dilemma fogalmazódott meg akkor, amikor a PER pénzt ajánlott neki. „Úgy éreztem, épp ez a közvetítőszerep tűnik el (…) akkor is, ha ők akkor azt mondták, hogy ez nem olyan értelmű pénzelfogadás, hanem egy infrastrukturális háttér biztosítása” – mesélte (végül szintén elfogadott egy laptopot, ami a kilencvenes években nagyon drága munkaeszköz volt).
Allen Kassof az eredményekről
Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély munkatársa interjúban tette fel Allen Kassofnak a kérdést: Annak ellenére, hogy a PER Bukarestben és Marosvásárhelyen is működtetett irodákat, úgy tűnik, hogy 1995 után a magyar–román viszony kikerült a reflektorfényből. Miért nem volt az atlantai találkozónak folytatása?
Kassof válasza összegzi mindazt, amit az amerikaiak eredményként könyveltek el: „Ez nem pontos, mindkét féllel folytattuk a konzultációt. 2000 februárjában, a választások előtt a PER szervezett egy találkozót, ahol a nagy politikai pártok ígéretet tettek arra, hogy nem használják ki az etnikai kártyát a kampány során.
2005-ben pedig a PER egy autonómiatémájú konferenciát szervezett Marosvásárhelyen. Véleményem szerint a PER legnagyobb sikere az, hogy 1995 után négy évig az RMDSZ részt vett a kormánykoalícióban, ez pedig lehetőséget adott a közvetlen tárgyalásra a román féllel. Ezenfelül olyan protokollumrendszert sikerült kifejleszteni, mely lehetővé tette az RMDSZ számára, hogy akár ellenzékből is a kormánnyal együtt dolgozzon a magyar közösséget is érintő kérdésekben. Ez a PER-találkozók eredménye.”
Az Átlátszó Erdély nyomán összeállította:
Farkas Réka
(első rész: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. febr. 7.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nincs két ortodoxia”
A magyarságot a görög-keleti kereszténységgel együtt említeni sokak számára idegenül csenghet, főleg Romániában, ahol az ortodox hit 2006-ig államvallásnak minősült, míg a Parlament az Európai Unió nyomására meg nem változtatta a felekezeti törvényt. Pedig vannak, akik számára a kétféle identitás nemhogy összeegyeztethetetlen, hanem inkább szétválaszthatatlanul összetartozik. A keresztény egységért tartott ökumenikus imanyolcad keretében Nagyváradra érkező KALOTA JÓZSEFFEL, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának protopresbiterével Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
A névjegyén rendkívül hosszú titulus szerepel, mit takar ez a tisztség pontosan?
Ez valóban hosszú titulus, mondhatnám egyszerűen azt is, hogy a magyarországi egyházak közül a legősibbnek vagyok a vezető képviselője. Már a vándorló magyarság körében is jelen volt a kereszténység, méghozzá az a formája, amit mi képviselünk, hiszen abban az időben nyugati egyházról még nem is beszélhetünk. A kereszténység egyébként is egy keletről indult vallás, ahogy a magyarok sem északról, délről vagy nyugatról érkeztek a Kárpát-medencébe. Ebből kifolyólag teljesen egyértelmű volt a kapcsolat Konstantinápollyal. Bizánc – bár ezt a nevét kevésbé szeretem – már nagyon korán elkezdett gondoskodni a sztyeppei népekről, misszionáriusokat küldött közéjük, hogy a hitre való felkészítésükről gondoskodjon. Amikor pedig csírát vert ezen népek között is a hit, akkor pedig a velük együtt vándorló missziós püspökök lóháton tartották fenn az egyházi jelenlétet és biztosították a folyamatos kulturális és diplomáciai kapcsolatokat is a központnak számító Konstantinápollyal. Konkrétan tudunk ilyenekről a gótok és az alánok esetében, de bizonyára más népeknél is jelen voltak. A népvándorlás kori népek között voltak, akik csak zsoldosként kaptak megbízásokat Bizánctól, és voltak, akik egészen szoros szövetségi viszonyban voltak vele. A magyarok is végigjárták a kettő közötti lépcsőfokokat, Géza idejében pedig a Magyar Fejedelemség már a Kelet-Római Birodalom egyik tagállama volt. Tudom, hogy erre sokan felkapják a fejüket, mert sokan szeretik Magyarországot kezdetektől fogva a nyugathoz sorolni, de ekkor még igazából nyugat sem létezett. A Nyugat-Római Birodalom bukása óta a görög-római örökséget ebben az időben Konstantinápoly képviseli, melynek óriási hatása volt a pusztai népekre.
Bizonyára hosszan kalandozhatnánk még a történelemben, de engem nagyon érdekelne, mit jelent ma ortodox kereszténynek lenni, mi különbözteti meg markánsan a katolicizmustól vagy a protestánsoktól?
Ha egyetlen szóba kéne tömörítenem, akkor azt mondanám: a tradíció. Fontos, hogy az embernek vannak-e gyökerei vagy nincsenek. Ortodox kereszténynek, sőt magyar ortodox kereszténynek lenni ma a Kárpát-medencében nagyon stabil pozíció, hisz mindent, amit az európai civilizációról és a kereszténységről tudni kell, azt magában foglalja. Nekem ortodox vagy más néven görög-keleti keresztényként senkivel nem kell rivalizálnom, mert azt megtették már az elődeim. Érdemes lenne több embernek elolvasnia az oxfordi professzor, Dimitri Obolensky magyarul is megjelent A Bizánci Nemzetközösség című könyvét, amelyben azt írja le, hogy miként sikerült a görög-római örökséget Róma bukása után még ezer évig átmenteni egy keresztény világbirodalomban. Ha az ember csak ezen az egy, mondjuk, nem éppen olvasmányos könyvön átrágja magát, már sokkal tisztábban láthat. A szerző ebben szinte egy egész fejezetet szán a magyaroknak.
Nagy hagyomány, kis terület
A konstantinápolyi ortodox egyház az öt eredeti patriarchátus egyike, tiszteletbeli elsőséget élvez az ortodox egyházak között. Eredetileg az antiókhiai pátriárkának alárendelt egyház volt, 330-tól önálló, majd a második legfontosabb egyház lett belőle a Római Egyház után. Miután – ortodox szempontból nézve – a római katolikus egyház egésze 1054-ben kivált az egyetemes egyházból, a konstantinápolyi egyház foglalta el helyét, mint tiszteletbeli első az egyházak között, ezért az ortodox egyházak közös összejövetelein mindig a konstantinápolyi pátriárka elnököl.
Kanonikus területe ma minimális az eredetihez képest, csak Törökország, Észak-Görögország és egyes földközi-tengeri görög szigetek tartoznak hozzá.
A konstantinápolyi pátriárka kizárólagos jogot formál minden olyan területre, mely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez. Ezt az igényt a többi ortodox egyház nem fogadja el.
1991 óta I. Bartholomaiosz a konstantinápolyi egyház feje.
Ön az előbb keresztény világbirodalmat említett, miközben nyugaton, minimum a reformáció óta az egyházi és a világi hatalom elválasztása alaptétel. Az ortodoxia nem érzi ennek szükségét?
Krisztus egyháza nem e világból való, de ebben a világban él. Ahogy Pál apostol is mondja, minden hatalom Istentől származik, mint ahogy az ember illetve a társadalom is. Éppen ezért a Kelet-Római Birodalom szimbóluma a kétfejű sas, ami a világi és az egyházi hatalom harmóniáját jelképezi. Véleményünk szerint a világi és az egyházi hatalom között nincsen antagonisztikus ellentét, hiszen nem különválaszthatóak. Isten teremtett világának mindenki a részese, még az is, aki nem hisz benne, éppen ezért mi sem vagyunk kirekesztőek, nyitottak vagyunk minden jóakaratú ember felé. Leginkább erre koncentrálunk, nem a világra. Sokan vádolják az ortodoxiát azzal, hogy nálunk minden a hatalomról és a pénzről szól, pedig ez nem igaz. Ahhoz, hogy valaki szentté váljon, nem kell sem világi értelemben vett hatalom, sem svájci bankszámla.
Eddig az ortodoxiáról mint hitről, szemléletmódról, hagyományról beszéltünk, de engem az is érdekel, miként szerveződik, mint egyház.
Ehhez nagyon fontos, hogy az egyházat, azaz eklésziát, mint fogalmat definiáljuk. Magyarországon például sok szervezetet bejegyez a cégbíróság egyházként, miközben ez a mi olvasatunkban kizárólag a kereszténységre értelmezhető fogalom, nem pedig muszlimokra, zsidókra vagy buddhistákra, jóllehet Magyarországon őket is így tartják nyilván. Az egyház látható formájában azon közösségek összessége, amelyek az Antiókhiában alapított első gyülekezet óta Krisztus követőinek, azaz keresztyéneknek vallják magukat. Persze minket elsősorban nem ez a látható rész érdekel, hanem ami ezen túl van, hiszen – ahogy a népszerű televíziós sorozatban is mondták – az igazság odaát van. A teológusok számára az az igazán érdekes, amit aggyal már nem tudunk felfogni, de ettől függetlenül mégis egyfajta spirituális realitás. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor egyesületről, meg klubról beszélhetünk, ahol az emberek szépen elfilozofálnak, de ez ettől még nem lesz egyház, nem mond semmit az Atyáról, Fiúról és a Szentlélekről, illetve a Szentlélek működéséről a mi életünkben. Utóbbival kapcsolatban nyugodtan kihúzhatom magam, hiszen a pneumatológiában (a Szentlélekről szóló tanítás – a szerk.) azt hiszem, mi görög-keletiek igencsak elöl járunk. Mi nem filozófiai iskolákkal akarunk vitatkozni, hanem – a többi felekezet tagjai közül is – a Szentlélektől megvilágosodott emberekkel akarunk találkozni, ilyeneket akarunk érezni magunk körül, ezért jöttem el erre az imahétre is.
Ezek szerint önök általában véve is nyitottak az ökomenikus létezés felé.
Teljesen természetesen. Az ember istenkeresőnek teremtetett, de nem csak az Istent, hanem a testvérét is keresi. Erről beszél a görög eredetű koinonia fogalom is, ami alatt elsősorban az igazi keresztény testvéri közösséget kell érteni. Kereszténynek lenni nem elszigetelt létezést jelent, hanem szoros, szeretetteljes kapcsolatot, örömet, másokkal megosztva. Arról ismer meg bennünket a világ, hogy szeretjük egymást. Egy családban is lehetnek nézeteltérések, sőt, ez egy élő szervezetben természetes dolog, amibe a hitviták is beleférnek, de ez nem vezethet irigységhez, széthúzáshoz. Az is Nagy Konstantin zsenialitása volt, hogy császár létére, még csak nem is megkeresztelkedettként, ő hívta össze az első egyetemes zsinatot, mert szükségét érezte, hogy a sokfajta irányzat tisztázzon alapkérdéseket. A niceai zsinat igazi élő vita volt, ami azért is hasznos, mert a pünkösdi lelkesedésnek akkor van igazán értelme, ha egymással kommunikálunk, és meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, illetve azt is, amiben nincs különbség. Ez ugye a hitvallás, a krédó. Amit egyszer egy egyetemes zsinat rögzített, azt az utca emberének már nagyon nehéz megcáfolnia. A dogmák az egyház alapkövei, amiket magánvéleményekkel nem lehet megváltoztatni. Az ortodox egyház az 1054-es nagy egyházszakadás óta szervezett zsinatokat nem fogadja el egyetemesként, pedig ugye a dogmákhoz csak egy ilyenen lehetne tárgyalni. A mostani pártiárkánk, I. Bartolomaiosz nagyon reménykedik abban, hogy legalább egy pánortodox zsinatot össze lehetne hívni, a tervek szerint 2016-ban. Ez legalább a keleti egyházon belül megmutathatná a tökéletes egységet. Az egyház életében is szükség van egy olyan fix tájékozódási pontra, ami ebben a megosztott világban, ahol mindenki próbál mindenkit összeugrasztani, segít eligazodni. Éppen ezért nem hiszem, hogy ennek a zsinatnak az lenne majd a célja, hogy új dogmatikai vitákat indítson, hanem azokat a pontokat erősíti, amire az egység példaértékű modellje épülhet. Ennek a zsinatnak a sikere nem csak az ortodoxia egységét, de Európa, sőt a világ békéjét is erősen szolgálhatná.
Az egységről beszélünk, de ha jól tudom, Magyarországon több patriarchátus is működik, a konstantinápolyi mellett a moszkvairól biztosan tudok…
Igen, és ott van a román, a bolgár, a szerb. Úgy gondolom, hogy a törvényhozás ilyen szempontból nem szerencsés, mert ezeket mind külön egyházként jegyzi, miközben egy a krédó, nincs két ortodoxia, több meg pláne nem. A katolikusok is a hitvallásukban eredetileg egy, szent, egyetemes, apostoli egyház mellett tettek tanúbizonyságot, mi azóta is ezt valljuk. Egy ortodox egyház, egy liturgia, hitvallás, kánonjog, szerzetesség van.
Ha összegezzük a sok ortodox egyház tagjaiként bejegyzett keresztényeket, mennyi ortodox hívőről beszélhetünk ma Magyarországon?
Akik a jelenben élnek, szám szerint töredékét jelentik azoknak, akik a múltban éltek, hiszen egészen az Anjou-korig a domináns egyház a görög-keleti volt. A katolicizmus csak a tatárdúlás után erősödött meg, a nyugati végekről behozott telepesekkel. Aztán pedig ugye jön a reformáció, ami miatt a magyar keresztények között ma két nagy táborról beszélhetünk, a katolikusokról és a protestánsokról. A keleti kereszténység pillanatnyilag egy egészen kis százalékot képvisel, de hangsúlyoznám, hogy nem ez az érdekes, hanem hogy a mi őseink millió számra nyugszanak ebben a földben. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy Habsburg, pontosabban jezsuita fondorlat eredményeként az ortodox híveket nem fegyverrel terelték be a katolikus egyházba, mint mondjuk a huszitákat, hanem csellel. Azt mondták, mint szakadároknak meg kell térnünk Rómához, miközben sosem tartoztunk hozzá, így el sem szakadhattunk. Ennek köszönhetően azt mondhatjuk, hogy a görög-keleti hívek kilencvenkilenc százaléka abban az időben úgynevezett görög-katolikus lett. Azon kívül, hogy a pápát el kellett fogadni, ezeket a híveket egyéb változtatás nélkül átvette a Katolikus Egyház. Tehát nem mint eretnekeket újrakeresztelték, hanem egy az egyben befogadták. Ha ezt is hozzá vesszük, akkor lehet azt mondani, hogy ma is élnek híveink tömegesen Magyarországon, püspökséggel, teológiai iskolákkal, sok mindennel, csak most úgy hívják őket, hogy görög-katolikusok. Természetesen ezt nem ellenségesen mondom, remek kapcsolatot ápolunk görög-katolikus püspök atyákkal, és a hívekkel is nagyon baráti a viszony, csak ezek a tények. Ha őket, a nemzetiségi ortodoxokat és a magyar ortodoxokat egybe vesszük, már egy több tízezres tetemes hívőszámmal rendelkezünk, tehát statisztikailag is megkérdőjelezhetetlenül létezünk. Mint ahogy ott vagyunk a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is, a protestáns testvérekkel, ahol a katolikusok de facto nem, csak megfigyelőként vesznek részt. Nálunk az ökumenizmus már mondhatni tradíció, a hagyomány része lett.

Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

A diákok itthon maradásáért
A versenyképes képzés mellett elsődleges fontosságú, hogy itthon tartsuk érettségizettjeinket Erdélyben, anyanyelvükön folytassák felsőfokú tanulmányaikat – vélekedett Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a nagyváradi tanácskozáson, amelyen az erdélyi–partiumi felsőoktatási együttműködésekről tárgyaltak a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának küldöttsége részvételével.
A házigazda Partiumi Keresztény Egyetem a minisztérium képviselőin kívül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a debreceni és miskolci egyetem, az egri és nyíregyházi főiskolák képviselőit hívta a tanácskozásra – tájékoztatott Tőkés László sajtóirodája. Palkovics László, a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára rövid helyzetértékelést adott a Magyarországon zajló egyetemi reformról és ennek erdélyi vonatkozásairól. Dávid László, a Sapientia EMTE és János Szabolcs, a PKE rektorai egyetértve állapították meg: egységes rendszerként kell kezelni a magyar nyelvű felsőfokú oktatást az egész Kárpát-medencében, vagyis a Magyarországon formálódó egységes felsőoktatási teret úgy kell kialakítani, hogy annak szerves részéve váljanak a határon túli intézmények és képzések, beleértve a mesteri és tudományos fokozatok megszerzésének lehetőségét is. Palkovics László államtitkár megerősítette az oktatási kormányzat ama szándékát, hogy a hallgatókért folytatott, kvótarendszeren alapuló küzdelmet, a határokon túlra is kiterjedő toborzást megszüntesse, a magyarországi diákok Erdélyben való tanulását ösztönözze, hogy a „magyar–magyar peregrináció” ne maradjon egyoldalú, illetve hogy minden olyan intézkedést megtegyen, ami a még létező határokat lebontsa a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás szegmensei és szintjei között. Tőkés László méltatta az Emberi Erőforrások Minisztériumával kialakult együttműködést, a magyar kormányzat segítőkészségét és az erdélyi egyetemi reform érdekében kifejtett erőfeszítést. Arra hívta fel a figyelmet: aggasztó mértékű az elvándorlás a fiatalok és diplomások körében, és minket Erdélyben az sem vigasztal, hogy itteni magyar közösségünk fogyásával és gyengülésével adott esetben az anyaországi nemzetrész gyarapodik, erősödik. Egyetemeink fejlődése, erősödése a szülőföldünkön való megmaradás és boldogulás egyik legfontosabb biztosítéka – szögezte le.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisállomásnál. Kusztos Endre emlékére
Február 12-én jegyeztem le magamnak: „Most itt vannak Endre bácsiék. Filmezünk.” Nehéz elhinnem, hogy három nappal később azzal folytatom, hogy Endre bácsi már nincs közöttünk.
A szombat délutáni búcsúzkodáskor, viccelődve mondtam neki, dolgoznia kell, mert a szeptemberre (90. születésnapjára) tervezett kiállításon üresen maradnak a falak. Reméltem, hogy a bátorítás segíteni, késztetni fogja. Indulás előtt kérdezték tőle, hogy honvágya van-e? Mondta, hogy nincs, ő jól érzi itt magát Kolozsváron.
Az elmúlt napokban barátaival találkozott Kolozsváron, többször is megnézte mesterének, Miklóssy Gábornak a kiállítását. Bálint Arthur filmezte, miközben mi szabadon beszélgettünk a képek előtt. Mesélt ’56-ról, beszélt tanárairól (Kádár Tibor, Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán), Nagy Istvánról, édesanyjáról, fiáról. Elmesélte egy barátja hirtelen, abszurd halálát… Együtt ebédeltünk a Bulgakovban, este megnéztük azt a filmet, ami vele készült s negyven éve nem látta. Mindenre úgy emlékezett mintha tegnap történt volna: édesanyám paszulyt bont, édesanyám hozza a káposztát, jé, a macska, mindig így rajzoltam, a térdemre támasztva a rajztáblát… Egy pohár vörös bort is megittunk.
Bár egy-egy történetet többször is elmesélt az évek során, minden alkalommal újabb lényeges árnyalatot, fontos részletet idézett fel. Csak csodálkozni tudok azon, hogy a háború után első alkalommal pont 1956 októberében ment Budapestre. És véletlenül pont ott volt október 23-án a Sztálin-szobor ledöntésénél amit le is rajzolt. A tankokba égett vagy az utcán széttaposott emberek kitörölhetetlen látványát ismét felidézte találkozásunkkor. Azon is csak csodálkozni tudok, hogy pont azokban a napokban Kádár Tibor és Nagy Imre festők is Budapesten voltak, s Kusztos véletlenül összefutott velük.
Endre bácsi elbeszéléseit ezek a sorsszerű véletlenek – amelyeket ő a magától értetődő dolgoknak kijáró természetességgel mesélt el –, a halállal kapcsolatos élmények, az élet eseményeinek jelképes olvasata tette súlyossá, drámaivá. A néha feltörő tiszta, gyermeki nevetése azonban mindig oldotta ezt a drámát, mindig az életnek erre az oldalára billentette vissza a társalgást, az együttlét meleg, közvetlen hangulatát.
Sokszor hallottam azt a véleményt a képeiről, hogy túl sötétek, komorak, az életnek túlságosan csak az árnyékos oldalára koncentrálnak. Nevetése, barátságos, nyitott, szerető tekintete, előítélet-mentes kíváncsisága, képein az új hajtások és friss szántások azonban mindig és mindgvégig az életet szerető, annak örülő emberre vallottak, vallanak. Az elmúlt napokban is hányszor mondta a szót, hogy „remény”, és hányszor remélte, hogy „kivirrad”, hogy ismét jobb erőben lesz, és még dolgozhat.
Művészetében megszállottan csak a természet törvényeit – a megmaradásért való küzdelmet és az elkerülhetetlen pusztulást-elmúlást – figyelte és jelenítette meg. Szombati beszélgetésünk során felidézte, hogy a fiával mennyit jártak békázni, gyíkot gyűjteni s hogy ezért lett belőle biológus. Őt pedig a természet folyamatainak, a falvak életének, az egyének sorsának a megfigyelése tette művésszé. A világháborút, forradalmat látott és megélt ember örült a rügyezésnek, tavasznak, féltette az életet, és mindig döbbenettel szembesült a pusztulás érthetetlenségével szemben. Ilyen döbbenettel szembesülünk mi is azzal, hogy már nincs közöttünk, s értetlenül állunk azzal szemben, hogy egy abszurd autóbaleset ragadta el közülünk.
Pedig szombaton még elénekelte a „Bekecs alatt Nyárád tere” nótát, miközben a művészeti intézet 1949–1950-es I. évfolyamáról – a kolozsvári korcsolyapavilon előtt – készült csoportkép több mint harminc szereplőjének a nevét felírta a kép hátára, s mindegyik névhez hozzáfűzött néhány mondatot, emléket, amellyel „felrajzolta”, megragadta kollégáinak életútját.
Az utóbbi években az elhagyatott szovátai kisállomásra járt ki rajzolni, festeni. Terveztük, hogy a filmezés következő stációja az lesz, ellátogatunk oda együtt. Elmondása szerint a kisvasút biztosította egykor a völgy embereinek a kapcsolatát a világgal, a kommunikációt, a fuvarozást. A Kis-Küküllő mentén ez a vasút volt a fellendülésnek, az „új életnek” a reménye. A vonalnak erről a végéről, a gyomos vágány mellől nézte Kusztos Endre az élet folyamatos átalakulásait.
A szovátai kisállomásról a tegnap elindult egy vonat, egy utassal. Isten veled, Endre bácsi!
Székely Sebestyén György
Szabadság (Kolozsvár)

Sorsok emberközelből
Összefogás egy többgyermekes családért
Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük…
A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is.
– Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi.
Öten egy szobában
Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember.
Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok.
Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak.
Még segélycsomagot sem kaptak
A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül.
A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel.
– Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon.
Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az író(nk) és kora
Gondolatok az utolsó kikötőben
Február 19-én, csütörtökön 19 órától Csernátonban, a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban mutatják be lapunk főmunkatársa, Czegő Zoltán költő, író Az utolsó kikötőben című prózakötetét. Mi ezt egy korábbi, székelyudvarhelyi közönség elé tárás apropóján ajánljuk az olvasó figyelmébe.
Czegő Zoltán legújabb könyvének bemutatása okán vendégeskedtünk a székelyudvarhelyi városi könyvtárban, melyről illik elmondanunk, hogy egy lenyűgöző épületben rendezkedett be az anyaváros Kőkereszt terén, s ez az épület korábban a Szabó Károly névre hallgató nagyvendéglő hajléka volt, de – ám-lám! – kiűzték innen Bacchust, s helyébe Pallasz Athéné költözött be, tágason és urason. Egyéb változások is történtek a környéken. Az utca, minek bejáratánál ez az épület áll, hajdan a Szent Imre nevet viselte, aztán November 7-re keresztelték át a nagy hirtelen kommunistává vált csizmadiák, de mára visszaállították a királyfi jogait, s egyik útelágazásnál még domborművet is sikerítettek neki. Különben magam is ebben az utcában születtem, s a ház alagsorában, ahol a napvilágot megláttam, most valami pinceklub működik – ha nagyképű lennék, azt mondanám: az én emlékezetemre.
E pillangózás után térjünk vissza a könyvtárba, ahol újra „kikötőbe” ért Czegő Zoltán Az utolsó kikötőben című könyve, mely válogatott, rövid prózai írásait gyűjti egy szép fokos halomba egybe: elbeszéléseket, novellákat, tárcanovellákat, karcolatokat. S mert igen jó ez a gyűjtemény, én joggal hiszem és remélem, hogy sok kikötőbe megérkezik majd.
A székelyudvarhelyi könyves találkozóra ugyan nem áradt a tömeg, de annál értőbb közönség gyűlt össze, hogy együtt keressük – immáron sokadszor – a választ Vörösmarty Mihály izgató kérdésére: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” S ha nem is találtuk meg a végleges és visszavonhatatlan igenlő választ, abban léptünk egyet közösen előre, hogy megállapítsuk: a könyvek nélkül bizonyosan sehová nem jutott volna a világ. S ebben a nagy-nagy általánosításban ott vannak Czegő Zoltán könyvei is, mik számban már a húszat közelítik: versek, novellák, elbeszélések, publicisztikai írások, regények. Mert igencsak sokhúrú, sokoldalú szerzőről van szó!
Mondom, ha Vörösmarty Mihály kérdésére nem is találtunk egyértelmű és végleges választ, legalább megfaggattuk múltunkat, jelenünket és jövőnk kilátásait is, mikre Czegő Zoltán terítékre került könyve is lázasan próbál megoldásokat, magyarázatokat találni. Ez is, a többi is, hiszen a szerző is ugyancsak otthon érezhette magát az udvarhelyiek között, akik régebbi könyveire is rákérdeztek, jelezvén, hogy nem analfabétákkal van találkozásunk. S otthon éreztem magam én is, gyermekkori cimborák, ismerősök megkorosodott arcai, de még mindig fénylő tekintetei között.
Talán elmondhattam volna, de ott elmulasztottam, hát most teszem meg, hogy Vörösmarty perzselő kérdésére a könyvtárban támadt gondolatai között ott a válasz is: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kovászna régészeti múltja
Rendhagyó történelemóra a fürdővárosban
Múlt héten a kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola meghívottjaként dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be Kovászna régészeti múltja című, frissen megjelent kötetét a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében.
Az író–olvasó találkozó elején Székely Zsolt a kötet keletkezéséről beszélt. Elmondta, még Lőrincz Zsigmond polgármester kérte fel őt és pár szakembert, hogy készítsenek monográfiát Kovásznáról. A javaslatot üdvözölték, ugyanis kevés magyar nyelvű történelmi szakmunka jelent meg fürdővárosunkról. A kezdeményezés azonban Lőrincz Zsigmond elhunytával félbeszakadt, viszont tavaly áprilisban a szerző úgy döntött, nem hagyja veszni az anyagot, a monográfia első felét külön kötetként jelenteti meg.
Az előadás során elhangzott, Kovászna már a neolitikumban lakott volt, a későbbi anyagi kultúra pedig a dákokhoz (de semmiképp a románokhoz!) köthető. A folytonosság megszűnt a rómaiak érkeztével, akik a maguk során „mindent felégettek maguk után”. A bemutató sikerét nemcsak a telt ház igazolta, az érdeklődők közül majdnem mindenki megvásárolta a hiánypótló könyvet, ugyanakkor többen kérdésekkel fordultak a szerzőhöz a város múltjával kapcsolatban.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemet mondanak az agyelszívásra
A magyar nyelvű felsőoktatás stratégiájának határokon átívelő, egyetlen közös rendszerként való megszervezésével, kihelyezett képzések biztosításával és a gazdasági igényekhez alkalmazkodó szakok indításával megállítható a hallgatók elvándorlása – állapították meg azon a hétvégi megbeszélésen, amelyet Nagyváradon szerveztek a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, továbbá a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői.
Az űrlap teteje
Az űrlap alja
A magyar nyelvű felsőoktatás stratégiájának határokon átívelő, egyetlen közös rendszerként való megszervezésével, kihelyezett képzések biztosításával és a gazdasági igényekhez alkalmazkodó szakok indításával megállítható a hallgatók elvándorlása – állapították meg azon a hétvégi megbeszélésen, amelyet Nagyváradon szerveztek a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, továbbá a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői.
Együttműködésük megerősítése, illetve annak – a tizenöt éve elnyert, „életben maradásukat” biztosító magyarországi támogatás jegyében történő – fejlesztése már a tavalyi anyaországi választásokat követően aktuálissá vált.
Amint azt Tőkés László európai parlamenti képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke a péntek esti sajtótájékoztatón leszögezte: szeretné, ha megállna az akaratlan „agyelszívás”, ha az erdélyi magyar középiskolák nem „exportra termelnének”, hanem „gazdagodnának” egyetemeik révén. Rámutatott, hogy 2000–2010 között nem tudtak volna „talpon maradni”, ha nem fognak össze, és nincs szolidaritás a váradi, a marosvásárhelyi és a kolozsvári felsőoktatási intézmények között.
Tíz éve már kidolgoztak egy stratégiát a Sapientiával, most viszont „eljött az ideje az egyetemi stratégia megújításának”, hogy fokozottan együttműködve Magyarország felsőoktatási államtitkárságával, a jövőben ne Erdélyből toborozzák a hallgatókat, hanem inkább az itteni egyetemek vonzzák magukhoz az anyaországi fiatalokat.
Palkovics László, Magyarország felsőoktatási államtitkára leszögezte: a Kárpát-medencei felsőoktatást immár országuk rendszerének szerves egységeként kezelik, és ha a régió gazdasági igényeit felmérve, vállalkozókkal együttműködve, közösen szervezik meg a tevékenységet, akkor megállítható a „kivándorlás”.
„A hallgatókért való küzdelem ne folytatódjon a határon túl, az egyetemek inkább abban versenyezzenek, hogy milyen jó diplomát adnak ki, és azzal végzőseik hogyan érvényesülhetnek” – állapította meg a honatya. Meggyőződőse, hogy bár az összes társadalmi probléma megoldását nem lehet elvárni a felsőoktatástól, de ha az egyetemek együttműködnek, és a helyi gazdasági szférát is bevonják tevékenységükbe, akkor megoldhatóvá válhat, hogy a fiataloknak a lakóhelyükhöz közel biztosíthassák az oktatást.
Külföldieket várnak
Dávid László, az EMTE rektora figyelmeztetett, hogy az európai uniós csatlakozás óta voltaképp egész Európa az, amely vonzza a fiatalokat, és ha az ideiglenes gazdasági elvándorlás még önmagában nem jelente problémát, a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a fiatalok, akik külföldön tanulnak, utána nem térnek vissza. A szakember emiatt is üdvözli, hogy az erdélyi régió immár a magyarországi stratégia szerves része, és tanintézete bármilyen megmérettetést vállal, annak érdekében, hogy színvonalukat igazolják.
„Úgy érzem, hogy nem pusztán egy egyetemet, hanem minőségi egyetemet értünk itt el. Eredményeink bizonyítják, hogy európai szinten is megálljuk a helyünket. Szeretnénk, ha a mobilitás kétirányú lenne, mert megtörténhet, hogy egy magyar, osztrák vagy bármilyen külföldi hallgató épp Erdélyben találja meg a legjobb képzést az adott szakon. Ennek az ideje is el kell hogy jöjjön” – szögezte le Dávid.
Javaslat ösztöndíjhálózatra
Amíg a konkrétumok kikristályosodására még várni kell, addig az együttműködés kidolgozásának jegyében már most több magyarországi felsőoktatási intézmény vezetője utazott Nagyváradra, hogy eddigi tapasztalatait és jövőbeli elképzeléseit megossza kollégáival.
János Szabolcs, a PKE rektora szerint fontos, hogy határokon átívelően gondolkodjanak, ennek szellemében például magyarországi partnerrel közösen lehetnének kihelyezett képzéseik Szatmárnémetiben, de életvitelszerűen Váradon oktató vendégprofesszorokat is szívesen látna, és egy Kárpát-medencei, Erasmushoz hasonló mobilitási rendszer kialakítását javasolta. Képzéseiket következetesen és összehangoltan indítanák.
Tolnai István, a PKE igazgatótanácsának elnöke például nagyon bízik abban, hogy harmadik nekifutásra idén sikerül akkreditáltatniuk a debreceni egyetem által kihelyezett szakként Váradon biztosított agrárképzésüket, miközben az idegenforgalmi szakukra mesterképzést építenének.
Ezzel kapcsolatban Tőkés hozzátette, hogy tapasztalata szerint külföldön egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vallási turizmus, és meglátása szerint Erdélynek sem szabad ezen a téren lemaradnia. Palkovics rámutatott, hogy immár lehetőség lesz gazdaságfejlesztő kutatási pályázatokra európai uniós támogatást nyerni, de ezzel együtt Magyarország a továbbiakban is fokozottan finanszírozza majd az erdélyi magyar felsőoktatást.
Dolgoznak a részleteken
A szombati tanácskozás során a konkrét együttműködések beindításának technikai részleteiről egyeztettek. Mint János Szabolcs a Krónika megkeresésére elmondta, az elvi döntések már pénteken megszülettek, a szombati találkozón a magyarországi partnerek részvételével a konkrét együttműködések beindításának részleteit szögezték le.
Arra keresték a válaszokat, hogy milyen módon tudnak együtt részt venni a közös – elsősorban mesteri és doktori szintű – képzésekben, pályázatokban, oktatócserében, illetve hogyan tudják jobban elősegíteni a hallgatói mobilitást.
A tárgyalófelek abban maradtak, hogy záros határidőn belül, tehát egy-két hónap múlva valamennyi intézmény a saját céljaira szabottan a partnereivel ezeket a részleteket letisztázza, és akkor beindulhatnak ezek az együttműködési folyamatok – tájékoztatott János Szabolcs.
Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Elkerüli a MOGYE-karaván a magyar „oázisokat”
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Oktatáspolitika
Az erdélyi magyar felsőoktatás jövője szempontjából két fontos momentumnak is tanúi lehettünk az elmúlt napokban.
A Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási intézmények stratégiájának összehangolása, egyetlen közös rendszerként kezelése jó hír mindazok számára, akik azt szeretnék, hogy gyerekeik itthon és magyarul tanulhassanak.
Beárnyékolja viszont ezt az üdvözlendő kezdeményezést az a tény, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) ahelyett, hogy normalizálódott volna a helyzet, a román fél machinációi immár addig fajultak, hogy azt sem lehet tudni, indul-e ősszel magyar nyelvű gyógyszerészképzés.
Mint azt már több ízben is megállapítottuk, a MOGYE-n zajló állóháború cseppként a tengerből nagyon jól illusztrálja, hogy a román hatalom hogyan viszonyul a magyarsághoz.
Hiszen hogyan máshogy értelmezhetnénk azt a tényt, hogy szabotálják az állami felsőoktatásban a magyar szakok indítását, miközben eszük ágában sincs finanszírozni a magyarországi állami támogatásból működő magyar tannyelvű magán felsőoktatási intézményeket, a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet, mint közösségünk ellehetetlenítésére tett törekvést? Hogyan ne éreznénk magunkat másodlagos állampolgárnak, amikor becsületesen befizetjük adóinkat, a pénzek visszaosztásakor viszont hanyagolnak?
Különösen kegyetlen „tréfa” ugyanakkor a hatalom részéről, hogy éppen az orvos- és gyógyszerészképzés terén indított hadat ellenünk, hiszen megmaradásunk szempontjából két igen fontos, ha nem a legfontosabb területről van szó. Hogyan tud ugyanis megmaradni egy közösség, ha nem tudja anyanyelvén elmondani, hol és hogyan fáj?
Így is drámai méreteket ölt az orvosmigráció, ami csak fokozódna, ha kizárólag az anyaországban lehetne magyarul tanulni. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a végzettek nemigen térnek haza. Nagyon úgy tűnik, hogy a 24. órában vagyunk. Ideje lenne a cselekvésnek.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Támogatás egyházi intézményeknek
A csíksomlyói zarándokhely, a kassai dóm és az érsekújvári katolikus templom felújítása szerepel többek között a magyar kormány által idén támogatott határon túli egyházi intézmények listáján.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten elmondta: a magyar kormány közel hetven egyházi intézmény megújulását támogatja Magyarországon és határon túl, összesen 1,3 milliárd forinttal.
A pályázaton tíz, határon túli szervezet is nyert összesen mintegy 190 millió forintot. A nyertes pályázatok között olyan intézmények szerepelnek, amelyek felújítása minden magyar ember számára fontos, hangsúlyozta az államtitkár.
Soltész Miklós a budapesti intézmények közül kiemelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületét, amelynek külseje 180 millió forintból fog megújulni. Nagyságrendileg ugyanekkora összeggel támogatja a kormány a belvárosi plébániatemplom belső felújítását, valamint a Regnum Marianum közel 100 éves Damjanich utcai épületnek renoválását, mondta.
Az államtitkár a nyertes vidéki pályázatok közül szólt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn a 17. században épült ferences kolostor templomáról, amelynek felújítását műemlékvédelmi és hitéleti szempontból egyaránt fontosnak nevezte. Megemlítette a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskolát, amely több mint húszmillió forintot kapott, hozzátéve, hogy az intézmény az ott élő szegény, rászoruló gyermekek életét segíti, emellett pedig közösségi teret ad a vallásos nevelés számára.
Soltész Miklós kitért arra is, hogy négy évvel ezelőtt, amikor a második Orbán-kormány elkezdte működését, nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy felújítsák azokat az egyházi épületeket, amelyek korábban nem kaptak támogatást. Ezért a magyar kormány rendkívüli és évente visszatérő pályázatokkal igyekszik segíteni ezeknek az intézményeknek a megújulását. Idén összesen kétmilliárd forinttal támogatják a különböző egyházi intézményeket: iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket. Ezenfelül ítéltek most oda összesen 1,3 milliárd forintnyi támogatást, mondta.
„Nemcsak hitéleti támogatásról van szó” – hangsúlyozta az államtitkár. Rámutatott: ezek az intézmények nemcsak a hívőket szolgálják, hanem nem hívő, szegény, elesett embereket ápolnak, gyermekeket nevelnek, a belvárosi épületek megújítása pedig turisztikai szempontból is fontos.
Mint arról beszámoltunk, Soltész Miklós tavaly októberben Csíksomlyón jelentette be, hogy a magyar kormány húszmillió forint (mintegy 290 ezer lej) támogatást különít el idén a csíksomlyói Mária-kegyhely számára. A pénzből többek között a nyeregbeli Hármashalom-oltárt újítják fel. „Azt már a ferences atyák fogják eldönteni, hogy ebből mit valósítanak meg” – adott szabad kezet a pénz elköltésére Soltész. Hozzátette, fontos a magyar kormány számára, hogy segítse a csíksomlyói zarándokhelyet, amely részben szakrális, részben nemzeti értékeket is hordoz az összmagyarság számára.
Bőjte Mihály, a csíksomlyói kolostor házfőnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy az eredeti tervük a Hármashalom-oltár felújítása volt, de mivel nagyobb támogatást kaptak a vártnál, további javításokat is végeznek: a zarándokház, az orgona és a sekrestye felújítását is ebből a pénzből finanszíroznák. „Mi kisebbről álmodtunk, de nagyobb ajándékot kapunk” – fogalmazott Bőjte Mihály.
Zarándokhétvégékre várják a híveket Csíksomlyón
Év közben is várják a zarándokokat a csíksomlyói Mária-kegyhelyre – hívja fel a figyelmet közleményében a ferences központ. „Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a zarándokok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a kegyhelyre zarándoklóknak: sokak számára a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája” – fogalmaz a közlemény.
Emlékeztetnek: a csíksomlyói kegyszobor megalkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából 2014. szeptember 14-étől idén szeptember 13-áig jubileumi Mária-évet hirdettek, a jubileumi év minden napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett. Rámutatnak: amennyiben a zarándokok többnaposra tervezik a zarándoklatukat, igény szerint megszervezik számukra a hétvégét spirituális vezetéssel és szellemi programokkal.
A csütörtökön érkező zarándokok 18.30-tól (télen 17.30-tól) részt vehetnek a rózsafüzér-imádkozáson a kegytemplomban, 19 órától (télen 18 órától) szentmisét tartanak ugyanitt, míg 19.30–20.30 között (télen 18.30-tól) szentségimádási lehetőség van. 21 órától reggel 6-ig éjszakai virrasztási lehetőség is van a Salvator Hotel kiskápolnájában. A pénteki programban szerepel többek között a Klarisszák kolostorának látogatása, 15 órakor közös keresztút a Jézus-hágón, 19 órakor (télen 18) szentmise a kegytemplomban.
Szombaton délelőtt előadás és műhelymunka-lehetőség van a zarándokok által választott témában, ugyanakkor egyéni csendes időre, imára, elmélkedésre és természetjárásra is marad idő. Igény szerint szentgyónási lehetőséget is biztosítanak, 19 órakor pedig szentmise van a kegytemplomban. A szervezett és vezetett programra a Pro Educatione Egyesületnél lehet jelentkezni: a Csíksomlyó, Szék út 147. címen, a 0722-388651-es telefonszámon és az office@proeducatione.ro e-mail címen.
A zarándokhétvége alatt a kegyhelyen szállás és zarándokmenü is igényelhető a csíksomlyói Salvator Hotelben előzetes bejelentkezés alapján. (Csíksomlyó, Szék út 147., 0266-313452, salvator@salvator.ro).
Krónika (Kolozsvár)

A felsőoktatásról tanácskoztak
Pénteken és szombaton felsőoktatási egyeztetés zajlott Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), melyen többek között Palkovics László, a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára, Tőkés László EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, János Szabolcs, a PKE rektora vett részt. A tanácskozás első napjának estéjén megtartott sajtótájékoztatón Tőkés László többek között kitért az „akaratlan agyelszívás” megállítására, Palkovics László pedig arról is beszélt, fontos, hogy ez egyetemek ne a diákokért versenyezzenek, hanem azért, hogy mennyire értékes diplomát bocsátanak ki. A megjelentek egyetértettek abban, hogy a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőfokú oktatási rendszert egységként kell kezelni, illetve, hogy fel kell mérni a gazdasági-társadalmi igényeket is a képzések indítása során. Lehetőség szerint a diákok lakhelyének közelében kell a megfelelő szintű képzést kínálni, ebben pedig a magyarországi intézmények akár kihelyezett tagozatok működtetésével segíthetnek.
Az is elhangzott, hogy az erdélyi, partiumi magyar felsősoktatást lehetőség szerint meg kell feleltetni mind a romániai, mind a magyarországi akkreditációs követelményeknek, illetve, hogy a magyarországi támogatások növekedésére is számítani lehet.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Cotroceni-ben az erdélyi autonómiapetíció
Az államelnöki hivatalban is benyújtotta az Erdély autonómiáját követelő petíciót Fancsali Ernő, az Autonomy for Transylvania mozgalom képviselője.
A 23 éves, Farkaslakáról származó, Kolozsváron élő egyetemista az elnöki adminisztrációnak nyújtotta át a 14 700 támogató aláírást tartalmazó dokumentumot.
A petíció többek között Erdély önállóságának, az erdélyi népek és felekezetek egyetértésének történelmi hagyományaira hivatkozik, önrendelkezést és kolozsvári regionális kormányzást kér a történelmi Erdély, valamint a Bánság, Partium és Máramaros részére.
Utal arra, hogy Erdély sokkal fejlettebb az ország más régióinál, a bukaresti kormányok azonban gyarmatként kezelik. „Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. A régiónk képes lenne az önfenntartásra. (...) Ami a másé, az nem kell, de ami a miénk, azt nem adjuk!” – áll a petícióban.
Fancsali – aki az Autonomy for Transylvania Facebook-oldalt is működteti – az elmúlt év márciusában a Kolozs megyei prefektúrán is benyújtotta a kérést, de nem kapott választ. Ezt követően október végén a parlamentnek és a kormánynak is elküldte a petíciót, de semmiféle reakció nem érkezett a kezdeményezésre.
Decemberben az Európai Parlament petíciós bizottsága is megkapta a dokumentumot, a petíciót azonban formai okokra hivatkozva elutasították. Fancsali azt állítja, mindenben az előírtaknak megfelelően cselekedett, épp ezért újra elküldi a petíciót, és magyarázatot kér.
Székelyhon.ro

Csapdahelyzet a magyar gyógyszerészképzésben
Az ideiglenes működési engedély elfogadását fenyegetéssel akarják kikényszeríteni
A kilátásba helyezett szankciók helyett a MOGYE Gyógyszerészeti Karának akkreditációja (működési engedélye) körül kialakult botrányosan igazságtalan, a törvényes előírásoknak, a kormányfő, az érintett minisztériumok és a felek közötti egyezségnek ellentmondó helyzetet kellett volna feloldania az egyetem szenátusának tegnap délben tartott ülésén, de ez sajnos nem történt meg. Bár ezúttal a sorozatos igazságtalanságok miatt kivonult magyar szenátusi tagok is részt vettek az ülésen, érdemben megoldás mégsem született. Így hát továbbra is függőben maradt, hogy indul-e magyar nyelvű oktatás az idén ősztől a gyógyszerészeti karon. Hogy mire jó az egyetem, a tisztségben levő miniszterelnök, valamint kormányának a tekintélyét csorbító botrány? Nos, valószínűleg az a cél, hogy a magyar felvételizőket, akik olyan eredményeket értek el, hogy fizetős helyeket is elfoglalhattak a gyógyszerészeten, elbizonytalanítsák. Magyar vonatkozásban így néz ki a múlt hét végén indult országos kampány, amellyel hallgatókat toboroznak az egyetemre. Ha megtörténne az a csúfság, hogy az ősztől nem indulna magyar nyelvű gyógyszerészképzés, akkor a román tagozat akkreditációja is érvényét kellene veszítse, s nem indulhatna román nyelvű képzés sem.
A tegnapi szenátusi ülést, majd a magyar tagozat képviselőinek megbeszélését követően dr. Szabó Béla professzor, a tagozat megválasztott vezetője a következőket nyilatkozta:
– Konkrét döntés nem született. Mi, a magyar tagozatot képviselő szenátusi tagok annak idején az akkreditáció miatt vonultunk ki az egyetem vezetőségéből, ugyanis egészen másképpen értelmeztük a vonatkozó törvényt, mint a román fél. Most hasonló helyzet állt elő a gyógyszerészeti karral kapcsolatosan is, ezért határoztunk úgy, hogy azon az ülésen, amelyen a szenátus napirendre tűzte a kar ügyét, kifejtjük a véleményünket. Legnagyobb meglepetésünkre a szenátus elnöke bejelentette, hogy csak tájékoztatni szeretné a testületet. A Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) sugallatára kialakult helyzetben két lehetőség áll fenn: egy közös akkreditáció, amely szerint egy román oktatási vonalat akkreditálnak, s azon belül lábjegyzetben esetleg ott szerepelne a magyar is, vagy egy külön akkreditáció, ami a szenátus elnökének magyarázata szerint ideiglenes lenne, mert teljesen új programra vonatkozna. Ha a magyar tagozatra külön engedélyt akarunk, akkor egy új eljárást kell kezdeményezni. Ez azonban nem jelentené azt, hogy mind az elmélet, mind a gyakorlat magyar nyelven folyna, hanem maradna minden a régiben, az előadás külön a román és a magyar diákok számára, a gyakorlat együtt, mert véleménye szerint olyan kevés az oktató a magyar oldalon, hogy veszélyezteti a diáklétszámot. Elhangzottak érvek és ellenérvek, s mi elmondtuk, hogy nem osztjuk ezt a félelmet, mert ha az ARACIS ugyanazt a mércét alkalmazza, mint a román tagozat esetében, akkor a hármasszabály alapján minket is megilletne 65 hely, ami a jelenlegi diáklétszámnak felel meg, ezért nem félünk attól, hogy diákokat kellene elküldeni. Kérdésemre, hogy a közös gyakorlat ötlete szintén az ARACIS-tól származik-e, az volt a válasz, hogy nem, de másképpen nem lehet megvalósítani. A helyzet tehát az, amivel az elmúlt három év óta folyamatosan szembesülünk: az egyetem vezetősége állítólag a legmesszebbmenően támogatja, hogy a magyar tagozat maradjon meg, ami az ellenőrző hatóság miatt nem lehetséges. Ha azonban teljesen külön működési engedélyt szeretnénk magyar nyelvű gyakorlattal, mivel csak ideiglenes engedély jár nekünk, abba az egyetem nem egyezik bele. Tehát mindig a másik fórum a hibás, s közben a szakminisztérium mossa a kezeit. A szenátus tehát nem hozott döntést, csak tájékoztatni akartak arról, ami úgyis magasabb szinten dől el. Tehát marad az a helyzet, hogy ránk akarnak erőltetni két olyan változatot, amely közül egyik sem felel meg a magyar tagozatnak. A tanügyi törvénynek ellentmond a közös akkreditáció, a törvény által előírt külön akkreditációt pedig nem engedi az egyetem. Ebből a csapdából saját erőnkből nem tudunk kilépni.
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a múlt év januárjában az egyetem vezetősége megszavazta a végleges akkreditációt mindkét tagozat számára. Májusban kiszállt az akkreditációs bizottság, és akkor kezdték hangsúlyozni, hogy a magyar tagozatnak csak ideiglenes akkreditáció jár, amely azt jelentette volna, hogy marad minden a régiben. Ezt nem fogadhattuk el, mivel ellentétes az érvényben levő tanügyi törvénnyel, s a bizottság dolgavégezetlenül távozott. Azon híresztelésekkel ellentétben, hogy a magyar vezetőség kivonult a szenátusból, és nem tesz semmit, el kell mondanom, hogy amióta a magyar főtanszékek önállósodásáról szóló hétpontos egyezséget aláírtuk, több beadványt intéztünk a rektor úrhoz, az RMDSZ megfelelő tisztségviselőihez és az ARACIS-hoz, s hétszer fordultunk írásban iktatott kéréssel az oktatási minisztériumhoz, de írásbeli válaszra egyik fórum sem méltatott. Jelenleg is ezzel szembesülünk, s nyílt levélben fogunk állásfoglalást kérni az ARACIS-tól. Időközben a román tagozat állítólag száz helyre megkapta a működési engedélyt, amire azt tudjuk mondani, hogy az oktatói létszám alapján, és a közös oktatói bázist használva, a hármasszabály elve alapján 65 hely minket is megillet. Ha mi leválunk a román tagozatról, akkor az ő programjuk is újnak tekinthető, és akkor nekik sem járna a végleges akkreditáció.
Véleményünk szerint a működési engedélyt illetően is jogunk van az egyenlő bánásmódhoz, s ráadásul lévén csupán laboratóriumi gyakorlatról szó, itt az sem merül fel, hogy a beteggel románul kellene beszélni.
Érdeklődésünkre Szabó professzor elmondta, hogy a szenátusi ülésen újra elhangzott a fenyegetés, hogy akik nem állították össze az új dossziét, ami a rektor szerint ugyanazt kell tartalmazza, mint a jelenlegi, csak a végleges helyett az ideiglenes akkreditációs kérve, azok felelni fognak. Majd feltette a kérdést, hogy nem jelent-e diszkriminációt, hogy ugyanazon a gyakorlati órán ugyanazzal az oktatóval hogyan részesülhet a román diák véglegesen, a magyar diák csak ideiglenesen akkreditált képzésben.
Az ideiglenes akkreditációt, amely azt jelentené, hogy nyolc évig nem szervezhetnének magyar nyelven államvizsgát, elfogadnák, ha az valóban a magyar tagozat függetlenségét jelentené, de azzal a feltétellel, hogy minden marad a régiben, nem egyezhetünk bele – hangsúlyozta.
A Szabó Béla professzor által mondottakat a gyógyszerészeti kart képviselő dr. Nagy Előd egyetemi docens is megerősítette.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)