Communitas-támogatás a Krassó-Szörény megyei magyarságnak
A Communitas Alapítványnak köszönhetően a Resicabányai „Templom és Iskola” Szórvány Egyesület, a Resicabányai Református Egyházközség és annak lelkésze a következő pályázati támogatásokban részesült.
Az Egyesület a Szórvány Szaktestülettől a Resicabányai Magyar Közösségi Ház Infrastrukturális Fejlesztése című pályázatára 1000 RON támogatást kapott, amiből egy szép konyhabútort vásárolt. Ez által egy jól felszerelt konyha lett kialakítva, amit a helyi közösség különböző rendezvényeken fog használni.
A Református Egyházközség az Ifjúsági Szaktestülettől a Gyermek és Ifjúsági Magyar Ház pályázatára 500 RON támogatást kapott, amiből játékokat, fogyóeszközöket szereztek be. A gyerekek, ifjak már használhatták is a szombatonként zajló programokon az érdekes játékokat.
Végül, de nem utolsósorban Megyasszai Bíró Attila, a Resicabányai Református Egyházközség lelkésze 650 RON-kapott a Szórvány Szaktestülettől a szórványgyülekezetekhez való kiszállásaihoz szükséges üzemanyag költségeire, amiből Újmoldova, Boksánbánya, Anina, Oravica és más Krassó Szörény megyei helységekben élő közösségek, emberek felkeresése, lelkigondozása történt.
Köszönet a Communitas Alapítványnak az itt folyó munkák támogatásáért.
Megyasszai Júlia, Nyugati Jelen (Arad)

Iskolanap a pécskai magyar iskolában
Virágtánc és bűvészmutatvány
Immár hagyománnyá vált, hogy a pécskai 2-es Számú Általános Iskola megrendezi szeptemberben az Iskola napját, azt az ünnepséget, amelyik kötetlenebb környezetben hivatott bemutatni az iskolát, a pedagógusokat és diákokat. A cél, szorosabb kapcsolatot kiépíteni az intézmény és az idejáró diákok szülei között.
Ebben az évben szeptember 7-én Játszd újra! címmel került megrendezésre az Iskola napja, amelyet a román tagozat osztályainak játékokkal és sporttevékenységekkel teletűzdelt programja indított.
Délután ezt az iskola vonzáskörébe tartozó 3-as és 4-es magyar tannyelvű óvodába járó gyermekek évszakokat idéző versei és magyar népi tánca követte, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. Ezután tanárok, szülők és diákok részt vettek a szentmisén a római katolikus templomban.
A mise után Bede Bacsilla Eszter, a pécskai 2-es Számú Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében megköszönte Antal Péternek, Pécska polgármesterének a támogatását, a helyi támogatók segítségét, valamint a gyermekeket felkészítő óvónők, tanítónők, tanárok és az iskola munkaközösségének áldozatos munkáját, melynek eredményeképpen ez a színvonalas előadás létrejöhetett. Elmondta, hogy ez alkalommal az volt a szándékuk, hogy visszahozzák a játékosságot, a gyermeki lelkületet és lendületet az Iskola Napjának eseménysorozatába.
Az ezt követő előadáson az I–IV. osztályosok virágtánca és verses összeállítása ugyancsak nagy sikert aratott, míg a V–VII. osztályosok diákjai bűvészmutatványokkal ámították el a közönséget, majd az őszt és az iskolát idéző versek következtek. A diákelőadás záróakkordjaként, Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című vidám jelenetét adták elő a diákok, elsöprő sikerrel.
Az est vendégfellépői három órán át szórakoztatták a jelenlévőket. A délvidéki Kiss Izabella Zentáról nép- és műdalokat énekelt. A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport két táncrendet mutatott be a repertoárjából. Miltaller LaliésJuli egy órát zenélt a közben vacsorázó szülőknek és vendégeknek. A programot a makói MetalstorM zenekar zárta, akik a Tóth István-vezette Váll-KerKft. jóvoltából egy óra tízperces kitűnő muzsikával örvendeztették meg a kitartókat.
Az Iskola Napjának legfontosabb eredménye talán az volt, hogy újra szorosabb köteléket és egységet teremtett az oktatási intézmény, diákok és szülők között, mely kapcsolat rendkívül fontos egy olyan közegben, ahol a magyarság, az iskolában tanuló magyar diákok száma mind jobban fogyatkozik, hogy itt, ebben az épületben még sok pécskai ifjú generáció tanulhasson jól, tanulhasson magyarul, s tölthesse meg szívét-lelkét tudással és egész életre szóló élményekkel.
Bölöni Péter, Nagy István, Nyugati Jelen (Arad)

Az űrlap alja
„Nagyobb osztályom lett…”
Ciubotariu Éva, a nagyváradi Ady Endre líceum új aligazgatónője több mint három évtizede van már a tanári pályán, és ezer szállal kötődik a nagy múltú tanintézményhez, hiszen ott volt diák, ott érettségizett, és négy egyetemi évet követően szerencsés módon ugyanoda kapott kinevezést kezdő tanárként 1981-ben. Tanított a kommunizmus alatt, és bábáskodott a magyar tagozat különválásánál ’89 után. Férje, Ciubotariu Adrian (aki szintén az iskolában tanított) volt az a személy, aki azt javasolta, hogy az új, magyar intézmény Ady Endre nevét viselje. Tehát, mondhatni a líceum keresztapja. Mindhárom gyermekük is az Adyban érettségizett.
Ciubotariu Éva a ’80-as évek végén lett a katedrafőnök, és azóta is folyamatosan kémiát tanít, emellett pedig fél évtizede módszertanosként is segíti a megyében magyarul oktató kémiatanárokat. Alapító embere volt a Révai Miklós Szakkollégium tanáregyesületnek, a Módszertani Révai-napok az Adyban (MORÉNA) elnevezésű éves tanárkonferenciának, létrehozója az Alma Mater Alapítványnak, melynek három évig elnöke is volt, emellett pedig számos tantárgyversenyt és órákon kívüli aktivitást szervezett. Tanítási elveiről és az előtte álló kihívásokról beszélt a Reggeli Újságnak az Ady líceum új aligazgatónője.
– Mit jelent önnek a tanítás?
– Mindent. Gyakorlatilag gyerekkorom óta tanítok. Negyedikes koromban korrepetáltam az első „diákomat”. Az az igazság, hogy nagyon szeretem ezt a hivatást. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor ránézel a gyerkőcre és látod, hogy fülig ér a szája, mert megértett valamit.
– Fel tud-e idézni valmilyen emlékezetes történetet a pályakezdő éveiről?
– Már az első napon mikor, ide kineveztek, diáknak nézett a portás. Mentem, hogy évadkezdés előtt leadjam a kinevezésemet az igazgatóságon, de ő rámszólt, hogy „diákoknak csak 11 óra után szabad belépni az iskolába”. Egyszer, később pedig egy anyuka szólt rám egy ballagáson. Nekem szokásommá vált, hogy ilyen alkalmakkor ugyanolyan ruhát viseljek, mint a lányok. És ahogy abban a ruhában álltam két langaléta fiú között, és vártuk, hogy a többi osztály elhaladjon előttünk az egyik anyuka rámszólt, hogy „ne mind ugrálj már annyit, mindjárt ti következtek!”. A két srác meg ránézett és megszeppenve megjegyezte: „de ő az oszi!
– Tanárként milyen elégtételei vannak?
Szerencsés ember vagyok, mert első perctől kezdve voltak olyan diákjaim, akikkel lehetett pluszmunkában versenyekre felkészülni. A tanítás egyféle társasjáték: ember kell, aki tanítson, de a másik oldalon diák is kell, aki fogadja, és az osztályaimban mindkét oldal megvolt. Mindig is voltak eredmények – a kémia hál’Istennek az Adyban húzó tantárgy. Másik nagy elégtelem, hogy a 20–25 éves érettségi találkozók tapasztalata szerin, azok a gyerekek, akik annak idején a kémia szakterületén kezdtek dolgozni, meg is maradtak a pályán.
– Ennek fényében mennyire lesz nehéz átállni az adminisztrációs szerepkörre?
– Nem lesz könnyű. Kevesebb órám lesz, és nagyon hiányozni fog az osztályfőnökség. Harminchárom éve vagyok folyamatosan osztályfőnök, és ez most hirtelen nem lesz. Helyette viszont háromosztálynyi gyereknek leszek „oszija” a bentlakásban. Merthogy a bentlakás adminisztrációja az aligazgtó feladatkörébe tartozik, és majdhogynem száz gyerek iratkozott oda. Úgyhogy mondhatjuk: kicsit nagyobb osztályom lett. Ugyanakkor kihívás is lesz. Szeretek új dolgokat tenni, jó, ha az ember új helyzetekben is kipróbálhatja magát.
– Miért lett új aligazgatója az Adynak?
– Az iskolában az elkövetkező időszakban fog zajlani az ARACIP (Közoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség.) átvilágítása. Nagy munka lesz a felkészülés, és ennek az irányítását Bogdán Károly, az előző aligazgató vállalta fel, lévén, hogy ő már két éve igazgatóhelyettes volt, és megfelelő rálátással rendelkezett az iskola ügyeire. Az viszont már túl sok lett volna egy embernek, hogy emellett az aligazgatóságot is vigye, így megüresedett a pozíció. Engem meglepetésként ért a felkérés. Nagyon hirtelen jött. De megbeszéltem otthon a családdal, és úgy döntöttem, hogy elvállalom.
–Mik lesznek az első feladatok?
– Előttünk áll a tanévkezdés, mely az idén különösen rázós, mert csak négy párhuzamos kilencedikes osztállyal indulunk, és ez némi feszültséget jelent a katedráknál, amit meg kell oldani. Az ARACIP átvilágítása miatt is másképp indul az élet: bizottságokat alakítottunk, hogy jobban eloszthassuk a feladatokat. Emellett fontos dolgok várnak a bentlakás megszervezésénél, később pedig a szülőkkel is fel kell vegyem a kapcsolatot.
– Mit tekint a legfontosabb kihívásnak iskolavezetőként?
– Fontos, hogy itt, az iskolában a hagyományokat őrizzük, mert ez az iskola már többszáz éve ennek a városnak az alappillére a magyarság életében. És ezt tovább kell vinni. Az Ady mindig minőséget adott, és fog ezután is. Az ember bárhol elvégezheti az iskolát, de nem mindegy, hogy milyen tudást halmoz fel ez idő alatt. Nem mindegy, hogy milyen életszemléletet kap az a gyerek, aki aztán majd kilép az életbe. A mi diákjaink mindig jó hírünket vitték a világba, és megállták a helyüket, bárhova is kerültek. Mindig dícsérték őket, mondván „látszik hogy az Adyban végeztél.. És ez nekünk, tanároknak nagyon lényeges, és azért dolgozunk, hogy ez így maradjon az elkövetkezőkben is. Több lehetőséget, új dolgokat keresünk, amelyekkel szolgálhatjuk a magyar közösséget.
– Mi a pedagógusi filozófiája?
– Galileo Galilei gondolatát idézném, aki a következőt monda: „A tanuló feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.” Ezt a gondolatot választottuk a MORÉNA konferenciák mottójául is. Szerintem a gyereket sok mindennel meg kell kínálni a tanulás terén, és ők majd kiválasztják belőle, hogy mi az, ami számukra megfelelő.
Én pozitívan szeretem motiválni a gyerekeket, pedig kettestől osztályozok – ezt mindenki tudja. De ez nem büntető jegy. Mi mindig előre megbeszéljük, hogy mikor és miből kell teljesíteni. Nálam nincsenek meglepetés-rögtönzések. Aki tehát nem készül, annak lelke rajta, vállalja fel. Rengeteg lehetőséget adok még, hogy kijavítsák a hibát. Volt már olyan is, hogy tavasszal pótvizsgát szimuláltam a bukásra álló gyerekekkel. Berendeztük a tantermet úgy, ahogy az őszi pótvizsgán szokás. Nyolcan-tízen sorban álltak a folyosón, és mikor bejöttek, tételt húztak. Komolyan vették és egytől egyig átmentek. Így év végén nem kellett senkit megbuktatom. Tizenkettedik végén, az utolsó osztályfőnöki órán szoktam mondani a gyermekeimnek, hogy az élethez két dolog szükséges: a szeretet és a türelem. Ez érvényes a tanításban is. Ha szereted a gyereket és türelmes vagy vele, akkor előbb utóbb kinyílik, mint egy virág. Lehet, hogy ez egyszerű dolognak hangzik. De ez az alap.
Szombati-Gille Tamás, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Üzenet a bátorságról
„Bem József példájával és bátorságával üzen nemcsak nekünk, hanem a Kárpát-medence ifjúságának is, mert volt lelki ereje és hite újrakezdeni a vereségre álló szabadságharcot” – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő tegnap Koltón, a lengyel tábornok mellszobrának az avatóján.
A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a Teleki-kastély kertjében Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor mellett újabb alkotással gazdagodik a hagyományaira büszke község. A kastélykert ezentúl az 1848-49-es szabadságharc három nagy alakja, Petőfi Sándornak, Teleki Sándornak, Bem főintendánsának, a kastély egykori urának, valamint a tábornoknak az emlékét fogja őrizni, fogalmazott az államtitkár.
A Deák Árpád nagyváradi szobrászművész által készített, nemzetközi összefogás keretében emelt mellszobrot Tőkés László EP-képviselő és Csendes Lajos, Koltó polgármestere leplezte le. Az ünnepségen részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is.
Hoppál Péter beszédében kifejtette: a költő, a gróf és a tábornok alakját a szabadság szeretetének eszméje kötötte össze, ez útjukat a Partium és Erdély felé irányította, ahol mindhárman együtt harcoltak a magyar szabadságért. Bem Józsefet méltatva az államtitkár hangsúlyozta, hogy az erdélyi hadjárat hősének kiállása példát jelentett a székelyeknek, akik körében tisztelete máig töretlenül él.
Alakja, történelmi szerepvállalása, hősiessége a sok évszázados lengyel-magyar barátság megpecsételése, tette hozzá. „Bemre úgy tekint történetírásunk, mint olyan stratégára, akinek elképzeléseiben az erdélyi magyarok és románok nem fordulnak szembe egymással” – fogalmazott Hoppál Péter. Megjegyezte: noha a hadvezéri körültekintésben nem volt hiány, a szabadságharcos lelkesedés nem volt elég ahhoz, hogy a túlerőt legyőzze. A harc elbukott: a költő sorsa a hősi halál, Telekié és Bemé a külföldi bujdosás lett, mondta.
Az államtitkár kiemelte, hogy bár 1848 után még nehezebb korszakok jöttek, most mégis magyarul lehet Koltón beszélni, nem „mások kegyelméből, rendőrtől figyelve gyűltünk most össze ünnepelni”. Hoppál Péter arra kérte a koltóiakat, hogy őrizzék meg a szabadságharcos elődök emlékét, és példaadásuk értelmét magyarázzák el a felnövekvő nemzedékeknek.
Kiáltvány a jogegyenlőségről
A helyi református templomban tartott istentiszteleten az 1849-es erdélyi hadjárat 165. évfordulójára emlékezve Tőkés László igehirdetésében elmondta, hogy az Erdély felszabadítására érkező Bem tábornok kiáltványt intézett az itt élő népcsoportokhoz jogegyenlőségükről, anyanyelvi és vallási szabadságukról biztosítva őket. Hozzátette: Bem „végigverekedte” a 19. század első felének szabadságharcait, tántorítatlanul helytállva Lengyelországban az orosz uralom ellen, a bécsi légió élén vagy éppen Erdély magyar hadait vezetve.
Amikor az erdélyi szabadságharc végveszélybe került és „hátba támadták a nemzetiségek is”, akkor nevezte ki Kossuth Lajos Bem Józsefet a hadsereg élére, aki ebben a helyzetben is fordítani tudott a harc menetén, emlékeztetett Tőkés László. „Ma is veszélyben van Erdély, ma is idegen elnyomás alatt sínylődünk (...), mi szabadoknak születtünk, és szabadságot érdemlünk, ezért egy vértelen küzdelmet folytatunk az elnyomóink ellen” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő.
A Koltó-katalini Református Egyházközség és a helyi önkormányzat összefogásával emelt mellszobor felállítását romániai, magyarországi és svájci intézmények, magánszemélyek mellett a magyar kormány is támogatta. Az ünnepségen Bem szülővárosának, a lengyelországi Tarnownak a küldöttsége is részt vett.
A minden évben szeptember első vasárnapján tartott Petőfi-ünnepségre számos turista látogatott el a Nagybánya melletti, csaknem 1900 lelkes községbe arra emlékezve, hogy a költő 1846 és 1847 között több alkalommal ellátogatott a településre. A magyar irodalom szempontjából a leghíresebb látogatás 1847. szeptember 9. és október 19. között történt: Petőfi és Szendrey Júlia ekkor a mézesheteket töltötte Koltón, ahol a költő csaknem harminc verset írt.
Nyoma veszett a vásárhelyi szobornak
Bem Józsefnek egyébként nem ez az első szobra Erdélyben, az 1848-as szabadságharc lengyel származású tábornoka elsőként Marosvásárhelyen kapott egészalakos szobrot a forradalomra való emlékezéseknek is utat engedő, kiegyezés utáni Magyarországon. Az erdélyi hadsereg vezéreként Kolozsvár fölszabadítása után bevonult Marosvásárhelyre is, ahol csapatai egyesültek a háromszéki székely felkelők seregével.
A Bécsben öntött bronzszobrot több lépcsővel magasított ditrói gránitból készült talapzatra helyezték, és a város főterén állították föl 1880. október 17-én. A mű Huszár Adolf (1842–1885) szobrász alkotása. A szobrot 1919. március 28-án a Kossuth-szoborral és a Rákóczi-szoborral együtt román szélsőségesek ledöntötték. Maradványait közel tíz éven át a városháza pincéjében őrizték. 1928-ban a román kormány Lengyelországnak adományozta a szobrot, ahová viszont soha nem érkezett meg, egyszerűen nyoma veszett.
Krónika (Kolozsvár)

Benkők Benkő Józsefről
Hunok és székelyek címmel jelent meg a középajtai Benkő József életéről, munkásságáról szóló tanulmánykötet a baróti Tortoma Kiadónál, a kötetet pénteken a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban is bemutatták.
Hogy mi indokolta a könyv elkészítését, arra a kiadó vezetője, Demeter László adott választ: Benkő József méltánytalanul elhanyagolt nagyja a magyar művelődéstörténetnek, életéről, de leginkább munkásságáról igen keveset tud az utókor – holott sokkal szerényebb anyagi körülmények között, mint Orbán Balázs, nem csupán a Székelyföld, de egész Erdély történetét megírta. A könyv címéről a kötetet szerkesztő dr. Benkő Mihály történész, Kelet-kutató szolgált felvilágosítással: a múlt század derekán idézték Benkő József félmondatát – a magyar nem török nyelv –, ebből azt a következtetést vonva le, hogy a finn-ugor közös nyelvcsalád elméletének támogatója lenne. Csakhogy ő folytatja mondatát, miszerint a székelyek a hunoktól származnak, egyébként történetírásában a krónikákra meg a hagyományokra alapozva a hun eredetet vallotta. Erről tartott rögtönzött kiselőadást a kötet másik szerzője, dr. Darkó Jenő történész, ki már régebben szándékozta a magyar krónikák hun történetét feldolgozni, a Benkő-tanulmánykötetre kapott felkérésben így „olyan kihívás ért, amire megfelelő választ tudtam adni” – mondta. A Hunok és székelyek kötet számára írott tanulmányában a hun történet rekonstrukcióját végezte hát el, illetve megkísérelte Benkő Józsefnek a magyar történetírásban elfoglalt helyét megállapítani. Azt már dr. Benkő Mihály jegyezte meg, Benkő József messze többet tett a magyarságért, mint arról tudomása van az utókornak, és erre némileg magyarázat lehet az is, hogy kortársai nem ismerték el, bár Európa tudós társadalma számon tartotta. És végül egy utolsó – jelen írás címét magyarázó – felvilágosítás: a kötet szerzői mindannyian a Benkő családok tagjai, ha nem is állnak oly szoros rokonságban Benkő Józseffel, mint az egyenes ági leszármazott dr. Darkó Jenő.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódnak a román karhatalmi erők megfélemlítési akciói Háromszéken
Folytatódnak a román karhatalmi erők megfélemlítési akciói, elmúlt pénteken Ütő Gusztávba kötöttek bele, aki Székelyföld – Ţinutul Secuiesc – Székely Land és Autonómia feliratú táblákkal kampányolt az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtői mellett.
Az Erzsébet parkkal szemben, a Mikó Imre utca sarkán lévő üzlet előtt gyűjtötték pénteken a Szilágyi Zsolt államelnök-jelöléséhez szükséges aláírásokat a néppártosok, és Ütő Gusztáv képzőművész is csatlakozott hozzájuk, hogy tábláival felhívja a figyelmet: az EMNP és jelöltje elkötelezett az autonómia mellett. A déli órákban mentek hozzá a rendőrök, és a táblák felől érdeklődtek. Ő elmagyarázta, hogy ezek 2011-ben és 2012-ben született műalkotások, az Autonómia feliratú festmény, a másik számítógépes grafika, ő pedig doktor Ütő Gusztáv, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára. A rendőr erre igen arrogánsan válaszolt: ez vicc. Ütő sértőnek találta megnyilvánulását, és kikérte magának, ő sem Székelyfölddel, sem az autonómiával nem viccel.
Az egyre élesebb szóváltásra érkezett meg Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki elnöke, újságíró, aki többször is megkérdezte a rendőröktől, hogy tulajdonképpen mi a kifogásuk, de választ nem kapott. Felhívta figyelmüket, hogy nincs joguk ilyen hangnemet használni, a gúnyos, kioktató szövegek ideje lejárt, ám csak akkor csendesedtek valamelyest a karhatalom képviselői, amikor kiderült, újságíró, és hogy engedéllyel, bérelt helyen gyűjtik az aláírásokat. A rendőrök végül autóba ültek, ott még telefonálgattak egy darabig, majd távoztak – mesélték az érintettek. Ütő Gusztáv kitért arra is, másnap ismét kiállt tábláival ugyanoda, ekkor már nem egyenruhások, hanem más „furcsa” alakok környékezték, brassói és helyi románok próbálták meggyőzni az autonómia káros voltáról.
Bedő és Ütő egyöntetűen hangsúlyozta, az ilyen és hasonló akciók azt bizonyítják, „valamit nagyon jól csinálunk, ha ennyire tartanak tőlünk, ennyire meg akarnak állítani”. Kiemelték: nem hátrálnak meg, folytatják, amit elkezdtek. Ütő Gusztáv ugyanakkor azt is elmondta, vele bakalódjanak azok, akiknek nem tetszik, mit tesz, ne nyolcvanéves édesanyját zaklassák éjszakai csengetésekkel. „Ahányszor kiállok a táblákkal, felkerül egy-egy ilyen kép a közösségi oldalra, éjszaka becsengetnek édesanyámhoz. Idén ez már ötször-hatszor megtörtént. Legyen férfi, aki ezt teszi, s velem álljon ki, ne édesanyámat riogassa” – mondotta Ütő Gusztáv.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

gnap, Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésnapján a máriaradnai kisbazilikában 11 órakor kezdődött ünnepélyes, román, magyar és német nyelvű búcsúi szentmisét Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök és Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta több mint 30 pap és egyházi méltóság, valamint a templomot zsúfolásig megtöltő hívek jelenlétében. A szertartás kezdetén a váradi püspököt és a paptestvéreket, valamint a hívek között kiemelt tisztelettel köszöntötte a magyarországi vendégeket Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök magyarul, románul és németül, méltatva az ünnep fontosságát, majd kitért a kegytemplom felújítási munkálataira. Azok, hála Istennek, jól haladnak, a két torony felújításával már eljutottak a keresztek felszereléséig, amelyek a templomban felszentelésre vártak, amire a szertartás végén kerül sor. A továbbiakban felkérte Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspököt az ünnepélyes búcsúi szentmise bemutatására.
A ft. Tomán Zoltán temesvár-belvárosi káplán által magyarul ismertetett szentbeszédben kifejtette: vannak olyanok, akik azt kérdezik, mi szükség van díszes templomokra, kápolnákra, szentélyekre, noha köztudott, hogy a művészi kivitelezésű templomainkkal Isten iránti odaadásunkat, hálánkat próbáljuk kifejezni, hiszen ezeket az áldozatokat az ő kedvéért hozzuk, hódolatunk, szeretetünk jeléül. Mivel ma Mária születésnapját ünnepeljük, feltehetjük magunknak a kérdést: hogyan kell tisztelnünk Szűz Máriát, Jézus édesanyját? Ha Mária a Megváltó, Jézus Krisztus édesanyja, nekünk is mennyei édesanyánkként kell tisztelnünk, ragaszkodnunk hozzá, akárcsak a vérbeli édesanyánkhoz.
Ahogy édesanyánkat fel szoktuk köszönteni a születésnapján, úgy e napon a mennyei édesanyánkat, a boldogságos Szűzanyát is fel kell köszöntenünk. Kérjük a segítségét, köszönjük meg a Szentfiánál értünk tett közbenjárását. Kérjük, ne engedje, hogy a csüggedés, a reménytelenség érzése bármikor is erőt vegyen rajtunk. Ha buzgón, folyamatosan imádkozunk hozzá, megtapasztalhatjuk, hogy az életünkben, a családunk életében, a mindennapi munkánk, a tanulás során is velünk van, segít bennünket, szívünket megtölti a magabiztosság, a reménység melegével. Áldozáskor Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök is az áldoztató papokkal együtt, elvegyült a hívek tömegében, akik nagy számban áldoztak nála.
A szentmise végén Excellenciás Roos Márton főpásztor latinul elmondott fohászát követően megszentelte, tömjénfüsttel illette a templomhajó két oldalán álló, mintegy 3 méter magas, aranyozott, villámhárítóval felszerelt két keresztet, amelyeket a toronysüvegre fognak felszerelni. Elbocsátó főpásztori üzenetében Excellenciás Böcskei László váradi püspök arra kérte a zarándokokat, hogy hazatérve vigyék magukkal a közbenjáró, a vigasztaló mennyei édesanyánk, Szűz Mária gondoskodó, megtartó szeretetét.
A búcsúzó nyár legszebb ünnepe talán még soha nem csábított a külső felújítás alatt álló kegyhelyhez olyan sok zarándokot, mint hétfőn, amikor az újkígyósi hívek, az őseik által a templom feljáratához állított, az adakozásaikból a közelmúltban felújított feszülethez két autóbusszal érkeztek, de a régió legtöbb településéről érkezett ismerősökkel, köztük Kovács Sándor csanádpalotai polgármesterrel is találkoztunk, aki 70 zarándok társaságában vett részt a búcsúi szentmisén. Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kevesebb a diák Hargita megyében
Mintegy 53 ezer diák és óvodás kezdi meg a tanévet jövő hétfőn Hargita megyében, közel hatszázzal kevesebben, mint egy évvel ezelőtt – közölte Bartolf Hedwig Hargita megyei főtanfelügyelő.
Az összevonások miatt a 2013/2014-es tanévhez képest valamivel kevesebb lesz az induló osztályok száma is. A főtanfelügyelő tájékoztatása szerint leginkább a vidéki településeken csökken az induló csoportok, illetve az osztályok száma, városokon pedig a szakközépiskolákban indul kevesebb osztály.
Bartolf Hedwig elmondta, a tanintézetekben lezajlottak a tanfelügyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések is, és ezek azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi helyzethez képest javultak a feltételek a napközikben és iskolákban, a múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalék arányban találták megfelelőnek a körülményeket a tevékenység elkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta.
„Akárcsak az elmúlt években, idén is jóindulatúak voltak az ellenőrzések során, ott is megadták a működési engedélyt, ahol a szükséges munkálatok – például a padló cseréje, épületjavítás vagy más fejlesztés – elkezdődött, de várhatóan csak az iskolakezdés után fejeződik be” – tájékoztatott a főtanfelügyelő.
Kifejtette, természetesen van, ahol a körülmények még nem felelnek meg maradéktalanul az elvárásoknak, de legtöbb tanintézet esetében ezek olyan problémák – például a szeméttároló helyéül szolgáló betonalap hiánya –, amelyek nem akadályozzák az oktatás elkezdését. Bartolf Hedwig hozzátette, várhatóan idén olyan már nem fog előfordulni, mint tavaly, amikor az iskolák állapota miatt, a diákok biztonságát szem előtt tartva a megyei közegészségügyi igazgatóság nem engedélyezte az oktatás megkezdését a székelyandrásfalvi, valamint a Kászonokban található jakabfalvi iskolákban.
Az új tanévben az aligazgatók száma is csökken Hargita megyében, ugyanis az oktatási minisztérium által kifogásolt bérköltségtúllépés miatt elrendelt költségcsökkentő intézkedések következtében a húsznál kevesebb osztállyal induló tanintézetekben megszűntek az aligazgatói állások.
Amint azt Bartolf Hedwigtől megtudtuk, Udvarhelyszéken székelyvarsági, nagygalambfalvi és lövétei tanintézetek vannak hasonló helyzetben, de a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Gimnáziumban is megszűnt az aligazgatói tisztség.
A megye iskolahálózatának buszparkja viszont bővült, a siménfalvi és kápolnási iskolák kaptak értesítést a közelmúltban, hogy a minisztérium kiutalt számukra egy-egy új iskolabuszt. Hargita megye várhatóan még az év vége előtt további kilenc iskolabuszt kap, a kiutalási naptár szerint a járművek az október-december közti időszakban érkeznek meg.
Széchely István, Krónika (Kolozsvár)

Önkénteskedik a vásárhelyi RMDSZ
Kétkezi önkéntes munkát vállalt a pókakeresztúri HIFA-parknál az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének vezetősége, továbbá tanszereket is gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek – jelentette be sajtótájékoztatón Peti András elnök.
„A marosvásárhelyi RMDSZ tizenöt alelnökével közösen pénteken délután és szombaton egész nap a helyszínen fogunk segédkezni” – mondta Peti András. A HIFA részéről Márton Zólyomi Attila hangsúlyozta: a Kelet-Európában egyedi, fogyatékkal élők számára otthont és elviselhető életkörülményeket biztosító szociális gondozási központ megépüléséhez közösségi összefogásra van szükség, erre pedig kiváló lehetőség a hagyományos kaláka.
Besenyei Sarolta projektkoordinátor szerint az intézmény 69 személy számára biztosítana állandó lakhelyet, emellett pedig – második építkezési fázisban – mintegy 130 fős respiroközpontot is létrehoznának, ahol ideiglenesen, hotelszerű körülmények között fogadnák a fogyatékkal élőket, rászorulókat (a respiroközpontokban arra az időszakra fogadják az érintetteket, amikor hozzátartozóik, gondozóik például pihenni, kikapcsolódni, szabadságra mennek).
„A beruházás összértéke majdnem 5,5 millió euró. Előkészületi munkákat végzünk, megtisztítjuk a telket, a munkások és eszközök számára barakkokat, raktárakat építünk” – ismertette Besenyei, hozzátéve, hogy Nagyváradról, Kolozsvárról, Neamţ, Maros, Hargita és Kovászna megyékből is várnak önkénteseket.
Karácsony Erdei Etel, az RMDSZ nőszervezetének marosvásárhelyi elnöke elmondta, hogy idén is tanszergyűjtést szerveznek a rászoruló tanulóknak: az államfőjelöltséghez szükséges aláírások gyűjtésének helyszínén, valamint a szervezet Dózsa György úti székhelyén várják a felajánlott füzeteket, írószereket, iskolatáskákat, tolltartókat, valamint pénzadományokat is.
Magyarul tanítják a románokat Magyarnyelv-tanfolyamot indít kezdő román ajkúak számára az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A Linguaprof nyelvközponttal közösen indított tanfolyam az A1-es nyelvismereti szinthez szükséges szavak és kifejezések elsajátítását biztosítja, és a kommunikációs készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A létszám minimum tíz személy, a hozzájárulás az oktató költségeit fedezi, a tanfolyamokra a marosvásárhelyi RMDSZ székházában kerül sor, az órarendet az oktatók a résztvevőkkel közösen határozzák meg.
Krónika (Kolozsvár)

Mise és galuska
Próbálom megérteni a dolgot. Nyisztor Tinka negyedszázada harcol azért, hogy a Keleti-Kárpátok gyimesi átjárójától 70 kilométerre, a Tázló folyócska bal partján fekvő romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus faluban, ahol a hivatalos összeírás alapján 2070, a helybéliek szerint 5000 lélek él) magyar nyelven misézhessenek a papok.
Ez ügyben többször járt a Vatikánban, kihallgatást kért a pápától, fogadta őt (és a pusztinai asszonyokat) a püspöki kongregációt vezető bíboros romániai különmegbízottja, de elérni semmit sem tudott. Pedig az Európai Parlament közgyűlése már 2001-ben napirendre tűzte a témát és ajánlást fogalmazott meg. Ez a 9078. számú dokumentum, amelyben ez áll: „Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.”
A brüsszeli diplomaták azonban nem tudták, hogy a csángó a magyar nyelv egyik nyelvjárása. A jászvásári (iaşi-i) püspök meg arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek nincs írott formája, tehát a liturgiáját sem lehet kidolgozni. Így aztán a francia nyelven folyó vatikáni kihallgatáson, amikor a pusztinai asszonyok magyarul kérdeztek valamit Tinkától, a két bíboros (Pietro Parolin, a pápai állam külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai ügyek illetékese) megrökönyödve kérdezte az asszonyokat, hogy milyen nyelven beszélnek. „Magyarul” – hangzott a válasz. De hát a Szentszéket a romániai püspök úgy tájékoztatta, hogy Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben.
Illetve az érdekeiben. Mint például 1670-ben, amikor is Petrus Parčević érsek azt kérte a Szentszéktől, hogy „mivel Moldvában szinte az egész katolikus népesség magyar, az emberek a román nyelvű prédikációt nem értik, nem tudnak románul gyónni, hadd misézzünk magyarul”, akkor a Vatikán arra hivatkozott, hogy Moldva a lengyel katolikus egyház fennhatósága alá tartozik, tehát lengyelül vagy románul kell imádkozni. Később még ennyit sem foglalkoztak a formalitásokkal, 1889-ben Camilli jászvásári püspök egyenesen megparancsolta pásztorlevelében, hogy „a plébániák templomaiban a pápai enciklikában előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul”. A jászvásári püspökségen ezt a (cinikus) álláspontot követik ma is: „Ha a pusztinaiak valóban tudnak magyarul, akkor minden bizonnyal bevezetik majd számukra a magyar nyelvű miséket.
Ha nem beszélik a nyelvet, akkor erre nincsen mód.” Azóta eltelt nyolc esztendő. Nyisztor Tinka – akit a középkorban feltehetően megégettek volna – többször bebizonyította, hogy tud magyarul. Megvédte doktori disszertációját, a néprajztudományok doktora lett, ő az első csángó, aki anyanyelvén elérte ezt a tudományos fokozatot. Ami nem semmi, hiszen darukezelőként kezdte a sepsiszentgyörgyi gépgyárban. Ráadásul a mai napig munkanélküli. Akár el is keseredhetett volna, de nem az a típus. Inkább tagja lett a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, előadásokat tart a svájci Neuchâtelben, szülőfalujában Közösségi Házat szervezett, megalakította a Szent István Egyesületet. És imádkoznak magyarul is. Igaz, nem a templomban, hanem odahaza, a házak udvarán. Ám, aki részt vesz egy ilyen virrasztáson, mintha Huszárik Zoltán filmjébe csöppent volna – ahol az öregasszonyok Isten szabad ege alatt elaltatják a holtfáradt Szindbádot –, ráébred arra, hogy létezik egy másik, archaikus világ is, az életnek egy régies formája, ami a frissen szedett vadáfonya, rókagomba, a száradó som illatában, a savanyú pityókaleves, a bodzabor ízében, a csikókonyha tűzterében pattogó fahasábokban rejtőzik. A kék tornácos, fűszerkertes pusztinai házban, amit akár boszorkánytanyának is mondhatnánk, ha nem áradna minden szegletéből a szeretet.
Nyisztor Tinka tehát nem elkószált otthonról, hanem hazacsángált. Lehetett volna külföldi oktató, nem ily töltőtoll koptató néprajzos, de divatos témák helyett ő Hétköznapok és ünnepnapok címmel a moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját írta meg. Miért nem reggeliznek a csángók? Miért esznek csak naponta kétszer? Miért jellemző a savanyú ízvilág? Ha savanyításra korpaciberét, somot, savanyítósót és főként savót használnak, ami az oltott tehén-vagy juhsajt készítésének mellékterméke, akkor miért van kétfajta neve? Mikor „savanyú a sebes” és mikor „sebes a savanyú”? Milyen a csángó galuska? Merthogy semmi köze a nokedlihez, azt már most eláruljuk. A csángó galuska egyfajta böjtösen készített töltike, a húst paprikával, káposztával, sárgarépával, zellerrel lazítják. Bőven tesznek bele rizst, és nem feltétlen káposzta-, sokszor szőlő-, martilapu-, sóskalevélbe göngyölik. De csigázhatjuk még az érdeklődést: a moldvai csángók konyháján még fellelhetők olyan középkori archaikus ételek is, mint a kásaleves, lipapánkó, somos, szilvás faszulykaleves, sült veréb, rántott pacal, csigatokán, a mindenhez kínált muzsdéj. Szóval most így él Nyisztor Tinka, akinek eredeti neve Dani Kati, a román hatóságok adták neki a Nistor Tinca nevet, amit ő dühében magyarosított Nyisztor Tinkára.
Mert lehet igaz a mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. De azért néha előfordul.
Vinkó József
valasz.hu, Erdély.ma

Rajtra készen az iskolahálózat
Ötvenháromezer napközisnek, illetve diáknak kezdődik meg az új tanév alig egy hét múlva Hargita megyében. Pár százzal csökken a tanulók száma, néhánnyal az induló osztályoké is, és több tanintézet aligazgató nélkül maradt. Jövő hétfőn indul az oktatás.
Kevesebb mint egy héten belül elkezdődik a 2014–2015-ös tanév, Hargita megyében mintegy 53 ezer napközist, illetve diákot várnak a tanintézetek. Mint azt Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, nem állt meg az elmúlt években tapasztalt tendencia, azaz idén is csökken az iskolakezdő diákok száma.
A tanfelügyelőségnek csak a tanév megkezdése után lesznek pontos adatai erről, de úgy vélik, mintegy 500–600-zal lesz kevesebb diák az előző tanévhez képest. Az összevonások miatt a múlt évinél valamivel kevesebb lesz az induló osztályok száma is, de a csökkenés nem jelentős, leginkább vidéki településeken csökken az induló csoportok, illetve osztályok száma, városokon pedig a szakközépiskolákban, ugyanis ezekben végeztek az utolsó, úgynevezett progresszív évfolyamok is – fejtette ki Bartolf Hedvig, azt is hozzáfűzve, hogy az új tanévtől újraindul a szakmunkásképzés, így ez újonnan induló osztályokat jelent.
Javuló állapotok
A tanintézetekben lezajlottak a tanfelügyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések, az eredmények pedig azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi helyzethez képest javultak az előírt feltételek a napközikben és iskolákban, a múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalékban találták rendben a körülményeket a tevékenység megkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta.
Akárcsak az elmúlt években, idén is jóindulatúak voltak az ellenőrzések során, ugyanis ott is megadták a működési engedélyt, ahol a szükséges munkálatok – például a padló cseréje, épületjavítás vagy más fejlesztés – elkezdődött, de várhatóan csak az iskolakezdés után fejeződik be – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Kifejtette azonban azt is, hogy természetesen van, ahol a körülmények még nem felelnek meg maradéktalanul az elvárásoknak, de a tanintézetek jó részében ezek olyan problémák – például a szeméttároló helyéül szolgáló betonalap hiánya –, amelyek nem akadályozzák az oktatás elkezdését.
Van, ahol komolyabb gondok is vannak, de idén olyan már nem fog előfordulni, mint tavaly, amikor az iskolák állapota miatt, a diákok biztonságát szem előtt tartva a megyei közegészségügyi igazgatóság nem engedélyezte az oktatás megkezdését a székelyandrásfalvi, valamint a Kászonokban található jakabfalvi iskolában. Vannak viszont olyan kis, vidéki településeken található iskolák, ahol már nem fognak felújításokat végezni a helyi önkormányzatok, ugyanis ezekbe mindössze néhány gyerek jár, és utánpótlás sem lesz, ugyanis születések nem történtek az adott településen.
Kevesebb aligazgató, több iskolabusz
Az új tanév az aligazgatók számában is szegényesebb lesz a múlt évinél, ugyanis az oktatási minisztérium által kifogásolt bérköltségtúllépés miatt elrendelt költségcsökkentő intézkedések következtében a húsznál kevesebb osztállyal induló tanintézetekben megszűntek az aligazgatói állások. Mint azt Bartolf Hedvigtől megtudtuk, Udvarhelyszéken például a székelyvarsági, nagygalambfalvi és lövétei tanintézetek vannak hasonló helyzetben, de a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumban is megszűnt az aligazgatói munkakör.
A megye iskolahálózatának buszparkja viszont bővült, a siménfalvi és kápolnási iskolák kaptak értesítést a közelmúltban, hogy a minisztérium kiutalt számukra egy-egy új iskolabuszt. Hargita megye várhatóan még az év vége előtt további kilenc iskolabuszt kap, a kiutalási naptár szerint a járművek az október–december közti időszakban érkeznek meg.
Széchely István, Székelyhon.ro

A játéké a főszerep (Kezdődik a Pulzart)
A játék évében játékosnak szánt sajtótájékoztatón ismertették a szervezők az idén második kiadásához elért Pulzart Fesztivál programját: a ma kezdődő, vasárnap estig tartó rendezvényen a színházé, általában a játéké a főszerep, de azért irodalomból és képzőművészetből is jut minden napra. Szerencsés időszakban szervezik a Pulzartot, a nyár lejárván, szabadságolásokból feltöltődvén, a kultúrafogyasztó sepsiszentgyörgyiek – és nem csak – kiéheztek már mindenféle színházi előadásokra – véli Sztakics Éva alpolgármester. Hozzátette, a fesztivál megrendezésére az önkormányzat saját költségvetéséből 120 ezer lejt különített el, ehhez még egymillió forintos támogatást adott a Nemzeti Kulturális Alap, a jegybevételből olyan húsz-harminc ezer lejre számítanak. A fesztivál alakulását Barta Mónika, a rendezvényt szervező városimázs iroda vezetője ismertette. Elmondta, több egyeztetés után arra a megállapításra jutottak, a játék évének nem csupán a színészek játékát kell jelentenie, de a mindennapokba becsempészett játékot, a városlakókat is erre szólító kezdeményezést. Ennek megfelelően rendhagyó megnyitója lesz a Pulzartnak holnap délelőtt, nem díszbeszéddel, hanem egy nagy közös játékkal, az Erzsébet parkban és a városközpont több részén kihelyezett pityköves játék, twisterek, pókhálós, fakarikás játékok felajánlásával – ezek egyébként a fesztivál egész ideje alatt köztéren maradnak, bárki bármikor elszórakozhat velük. A megszólítás amúgy célzatos, hiszen a rendezvények legtöbbike korlátozott befogadóképességű zárt terekben zajlik, így a központban, illetve a város több helyszínén kihelyezett játékoktól azt remélik, a városlakók jobban átérzik, hogy épp fesztiválozik Sepsiszentgyörgy. A Pulzart programjának összeállításában azt tartották szem előtt, hogy ne csak ismert nevű művészeket hívjanak el, hanem új irányvonalakat mutathassanak meg, illetve pályakezdők – fiatal rendezők, látványtervezők – is bemutatkozási lehetőséghez jussanak. Fontosnak tartották ugyanakkor az alkotókkal való személyes találkozás lehetőségének biztosítását, és nemcsak a színészekkel, hanem írókkal, képzőművészekkel is: ezért került a rendezvény minden napjára egy-egy író-olvasó találkozó, kiállítás-megnyitó – és e téren újdonság egy újabb sepsiszentgyörgyi tárlatlehetőség avatása, a Köntés Kiállítótéré. Ami a színházi előadásokat illeti, műfajilag hihetetlenül színes a kínálat, fogalmazott Márton Imola, a M Stúdió vezetője, a tárgyszínházi, dokumentum-színházi előadásoktól a prózai, táncszínházi és táncperformance-ig minden stílusból kaphat ízelítőt a néző.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kapunyitás előtt a Sapientia bentlakása
Egyelőre "háziaknak"
Az utolsó 500 méterhez érkeztek a munkálatok a Sapientia marosvásárhelyi karának tavaly óta épülő bentlakásánál, és remélhetőleg szeptember 15-én, tanévkezdéskor a diákszálló megnyitja kapuit első lakói előtt – nyilatkozta dr. Kelemen András, a kar dékánja. A magyar kormány finanszírozásával felépített, 240 férőhelyes bentlakásban garzon és apartman típusú lakások várnak a diákokra, eddig száz igénylés érkezett, elsősorban az elsőévesek részéről. A dékán elmondta, hogy egyelőre a Sapientia diákjainak biztosítanak szállást, a későbbiekben viszont, ha úgy alakul, más egyetemek hallgatóit is befogadják. A többszintes épületben lévő garzonok lakóinak 170, az apartmanokba beköltöző diákoknak 130 lejes bérleti díjat, illetve a közköltséget kell majd fizetniük, ugyanakkor havi 150 lej értékben étkezési jegyet is kell váltaniuk a tanintézet főépületében lévő étkezdébe. A bentlakás saját étkezdéje majd az elkövetkezőkben felépítendő második épületszárnyban kap helyet. Dr. Kelemen András arról is tájékoztatott, hogy a Sapientia marosvásárhelyi karán jövő hét elején, hétfőn indul az élet, az első úgynevezett regisztrációs hét lesz, amikor is az adminisztrációs ügyek intézése zajlik, a tanítás szeptember 22-én kezdődik, az ünnepélyes tanévnyitóra viszont csak október 3- án, az egyetem napján kerül sor.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan csak a diákok egy részének tud bentlakást biztosítani, a főépületben 6, a Joliot Curie utcában lévő internátusban 27 hely áll rendelkezésre. Ezekre eddig 40 diák jelentkezett, az őszi pótfelvételi után azonban még bizonyára nő az igénylők száma. A szobák kiosztását illetően az elsőéveseknél a felvételi, a többieknél a tanulmányi eredményt veszik figyelembe, pár helyet pedig a szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok számára tartanak fenn – tudtuk meg az egyetem titkárságán.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szeptember 10–15. között függesztik ki a bentlakási helyeket. A Petru Maior Egyetem internátusi helyeiről a tanintézet gazdasági igazgatójának távolléte miatt nem sikerült információhoz jutnunk, az azonban egyértelmű, hogy az új bentlakási épület anyagiak hiányában idén sem készült el.
n. sz. i. , Népújság (Marosvásárhely)

Internetről tanulhatnak az elemisták?
Az internetre feltöltött digitális tankönyvekből tanulhatnak a tanévkezdést követő időszakban az első és második osztályos diákok, az új tankönyvek nyomtatott változata ugyanis bizonyosan nem készül szeptember 15-ére.
Jelenleg a közbeszerzésen kudarcot vallott kiadók által benyújtott óvások elbírálása zajlik, és a döntés meghozataláig leállították a közbeszerzési procedúrát. Így még azokkal a kiadókkal sem tudott szerződést kötni az oktatási minisztérium, amelyek pályázata sikeresnek bizonyult.
„Azt hiszem, jó irányba haladunk, és szeptember 15-ére lesznek tankönyvek, természetesen digitális formátumban. Ha a döntés (melyet az óvásokat elbíráló bizottság hoz – szerk. meg.) pozitív lesz, a tankönyvek digitális változatát a szerződések aláírása után azonnal feltöltjük az internetre” – közölte Remus Pricopie oktatási miniszter.
Varga Károly, a Korvin kiadó vezetője úgy nyilatkozott, bár megnyerték a versenytárgyalást, és ők készíthetik el az egyetlen magyar tankönyvet, az első osztályosok ábécéskönyvét, várniuk kell. „Az óvások elbírálásáig leállt a folyamat, ameddig nincsenek meg az eredmények, nem lehet megkötni a szerződéseket. Így nem lesznek készen a tankönyvek iskolakezdésre, ezért a pedagógusoknak sajnos más megoldást kell találniuk” – mondta a kiadó vezetője.
Az óvások elbírálásának van egy meghatározott határideje, amit be kell tartani, nem az Országos Óváselbíráló Bizottság hibája, hogy késnek a tankönyvek – adta tudtunkra Ovidiu Zară, a bizottság szóvivője. „Az elbírás időtartama 20 nap, amelyhez hozzáadódhat még 10 nap, amennyiben nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ezek leadása után van egy meghallgatás, csak ezt követően kezdődik el maga az elbírálás. Jó esetben 13–14 nap alatt eredményhirdetésre kerül sor. Ebben az ügyben azonban a hét vége felé fejeződik be a folyamat. Természetesen a végleges döntést is megtámadhatják a bíróságon, azonban az estek 98 százalékában ez nem történik meg. Mi megtesszük a tőlünk telhetőt, igyekszünk a hét végéig elbírálni a 11 beérkezett óvást” – jelentette ki a szóvivő.
A várakozásban a pedagógusoknak jutott a legnehezebb feladat, hiszen az új tanterv követelményeit össze kell egyeztetniük a régi könyvek anyagával. Karp Ágnes vásárhelyi tanítónő elmondta, a pedagógusnak előre át kellene tanulmányoznia az új könyveket iskolakezdés előtt, de nem hogy erre nincs lehetőség, még új módszereket is ki kell találniuk a helyzetre.
„Egyelőre egy könyvünk biztosan lesz az első osztályban, az ábécéskönyv, de azt sem tudjuk, mikor lesz meg. Még van esély arra, hogy az első és másodikos román nyelvű matematika könyvet lefordítják magyarra, de ezt sem tudjuk biztosra. Nehéz lesz ezt a tárgyat a régi tankönyvből tanítani, mert az új tanterv szerint a matematika és a környezetismeret egy tantárgy. Román és magyar nyelvből kommunikáció alapú a tanterv, a könyvek mellett hanganyagok is vannak, ezt sem tudjuk fedezni a régi könyvekből. Az egyetlen megoldás, hogy összeülünk a pedagógusokkal, megpróbáljuk összeegyeztetni az új tantervet a régi könyvekkel, és várunk” – mondta lapunknak a pedagógus.
Pricopie: felkészültek az iskolák
Sokkal jobban áll az iskolák felkészülése az új tanévre, mint az elmúlt időszakban – jelentette ki Remus Pricopie oktatási miniszter. Mint mondta, bár idén is lesznek olyan iskolák, melyek nem kapnak működési engedélyt, de sokkal kevesebb, mint a korábbi esztendőkben. Rámutatott, az, hogy a tanintézet megkapja vagy sem a működési engedélyt, jórészt az adott település infrastruktúráján múlik. Ugyanis nézzen ki bármilyen jól egy iskola, ha nincs benne vezetékes víz és csatornázás, a hatóságok nem bocsátják ki számára a működési engedélyt, hangsúlyozta a miniszter.
Krónika (Kolozsvár)

Négyes ünnepet ülnek Gyimesfelsőlokon
Megalapításának huszadik évfordulóját ünnepli vasárnap a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium – tudtuk meg Berszán Lajos atyától.
Az iskola alapítója emlékeztetett, hogy az oktatás beindításakor még egyetlen épület sem állt rendelkezésükre, a település klubtermében tartották az órákat, és a plébánián szállásolták el a távolabbról érkező gyermekeket. Jelenleg már két épületet használhatnak diákjaik, sőt nemsokára a tornateremben is tarthatnak órákat. Így az évfordulón tartandó tanévnyitó ünnepségen nemcsak az új agroturisztikai szakiskolai osztály indulásáért adnak hálát, hanem megáldják az elkészült tornatermet is.
Az ünnepség fél tíztől kezdődik, az iskola vezetősége a Komjáti templomnál fogadja a vendégeket, onnan lovas menettel vonulnak az iskola udvarára, ahol a jelenlevők Szent Erzsébetről tekinthetnek meg irodalmi összeállítást. Ezt követi a tanévnyitó szentmise, amelyen a diákok szellemiekben és lelkiekben való fejlődéséért imádkoznak. Végül Kiss-Rigó László szeged-csanádi egyházmegyés püspök megáldja az elkészült tornatermet, amelyet használatba is vehetnek a diákok.
A gimnázium tornatermének megépítéséhez múlt nyáron láttak hozzá: a tervezési, engedélyeztetési és egyéb előkészületi költségeket Kiss-Rigó László püspök anyagi támogatásából finanszírozták. Tavaly szeptemberben a magyar kormány 200 millió forinttal járult hozzá az elkezdett munkálatok folytatásához, mesélte Berszán Lajos. Kifejtette, ebből a pénzből sikerült felépíteni a tornatermet: kialakították a játékteret, az öltözőket, a mellékhelyiségeket, a lelátót, beszerelték a nyílászárókat, lefestették a falakat, lerakták a padlózatot.
Az épület ezen részét a diákok már szeptember 15-től használhatják. Emellett az alagsorban szeretnének egy medencével ellátott termet is kialakítani. Berszán atya szerint a tornatermet a szomszédos általános iskola diákjai számára is felajánlották, így rossz idő esetén, illetve telente ők is használják majd az újonnan elkészült épületet.
Kömény Kamilla, Krónika (Kolozsvár)

Imádkozva és dolgozva nevelni az életre
Nagyvárad- Változásokat hoz az új tanév a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium életében is, hiszen kilencedikben elektrotechnikai szakosztály indul. Erről, és a tanintézmény életét érintő egyéb újdonságokról Szabó Zsuzsanna igazgatónő tájékoztatta az Erdély Online-t.
A jövő hétfőn induló új tanév változásokat hoz a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium életében is, de ennek ellenére ugyanúgy kezdik, mint eddig is, imádkozva és dolgozva- tájékoztatta az Erdély Online-t Szabó Zsuzsanna igazgatónő. Az osztálylétszám ugyanannyi maradt- tizenhét-, azonban a líceumi osztályoknál változás történt, hiszen igazodtak egy kicsit az oktatáspolitikához, és szaklíceumi, vagyis elektrotechnikai osztályt indítottak kilencedikben, mely sikeres vizsga esetén ugyanúgy érettségi diplomát fog adni a diákoknak, mint a többi. Ez az újdonság egy kicsit annak is betudható, hogy az elmúlt időszakban egyre kevésbé volt érdeklődés a matematikai-informatika szak iránt, ezt a típusú szaklíceumi oktatást pedig tovább szeretnék fejleszteni az elkövetkezendő években. A 2014-2015-ös tanévben a Lorántffyban így 0-IV. évfolyamokon egy-egy osztály, V-VIII. évfolyamokon szintén ugyanennyi, kilencedikben egy elektrotechnika és egy humán- református teológia, X-XII-ben pedig matematika-informatika és humán- teológia osztályok fognak működni (évfolyamonként egy-egy), összesen 370 gyermekkel. Személyi változások is történtek emellett. Schwartz István fizikatanár nyugdíjba ment, helyette Tunyogi Hajnalka érkezett, és a szakoktatás terén Demjén Andor tanár segít a kilencedikesek szaktantárgyait oktatni. Tamás Péter Tibor, mint betanítótanár egészíti ki a fennmaradt órákat, illetve a gyakorlati oktatást, melyre nagy hangsúlyt szeretnének fektetni, mert a továbbtanulást tekintve nagyon fontosnak tartják az elméleti rész mellett a gyakorlati felkészítést a szakoktatásban. Új zenetanárnő is lesz, Lukács Angéla köröskisjenői református lelkésznő. Ugyanakkor új aligazgatónője lett az iskolának, Zsíros Anikó személyében. A nyár folyamán felkészültek az új tanévre, kisebb javításokat végeztek, például a kötelező meszelést, ahol szükséges volt, hogy tisztán, rendben várhassák az iskolakezdést. Nagyobb beruházás azonban nem történt, hiszen alig két éve fejeződött be a teljes mértékű renoválás. Említésre méltó még viszont, hogy önerőből folyamatosan igyekeznek kicserélni az osztálytermek ajtajait, amivel az elmúlt hetekben is haladtak, és ahogy anyagi forrásuk lesz rá, folytatják.
Szellemiség
A szaklíceumi osztályok fokozatos indításai igazából az iskola szellemiségében lényeges változásokat nem fognak hozni- hangsúlyozta az igazgatónő. Megjegyezte: azt szeretnék továbbra is, hogy egy sajátos értékrendet képviseljenek a lorántffysok, hiszen nálunk egy kicsit több keresztény nevelésben részesülnek a tanulók, és nem csupán vallásórákon, hanem minden tanórán. Odafigyelnek egy picit jobban rájuk, családiasabb a hangulat. Az osztályfőnökök, illetve a tanárok igyekeznek minden, a problémáikkal hozzájuk forduló gyermeknek vagy szülőnek segítséget nyújtani, bár ez általános jelenségnek mondható minden iskolában. Viszont többletet jelent náluk még a heti háromszori áhítat, amelyeket a várad-olaszi református templomban tartanak, ami a résztvevőknek lelki feltöltődést ad a mindennapokra. A teológiai profilú osztályokban pedig az egyházzene órák, a különféle vallásos tárgyak, a művészettörténet tanítása tágítja az általános műveltségre való felkészítést.
Ugyanakkor nagyon sok iskolán kívüli tevékenység zajlik, melyek esetleg vonzóak lehetnek a fiatalok számára. Számos tematikus kirándulást szerveznek a tanárok, kilencedik elején két vagy három napos táborba mennek a „gólyák”, mely mindig hasznos közösségépítő programnak bizonyul. Rengeteg versenyre jelentkezhetnek a diákok, és az iskola tantestületének fő célja közt szerepel, hogy minél jobban motiválja a gyerekeket a tanulásra.
Tanévnyitó
A váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is szeptember 15-én, hétfőn tartják a tanévnyitó ünnepséget, szokás szerint délelőtt 10 órától a várad-olaszi református templomban. Ezt megelőzően a diákok 9 órától gyülekeznek, az előkészítő osztályosok megismerkednek a tanítónőjükkel, az ötödikesek és a kilencedikesek pedig az osztályfőnökeikkel.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Ponta: fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket
Négy Hargita megyei – Csíkkozmás, Gyimesfelsőlok, Csíkszentmárton, Csíkmadaras – és három Kovászna megyei – Szentkatolna, Előpatak és Nagybacon – településnek adtak át iskolabuszokat Csíkkozmáson szeptember 11-én, csütörtökön. Az átadóünnepségen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a két megyéből számos polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá Antal István és Moldován József parlamenti képviselők.
A látogatás előtt Kelemen Hunor jelenlétében a polgármesterek aláírták az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kiutalt pénzösszegekről szóló szerződéseket – a közel hetven település iskolák, óvodák, utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kap támogatást, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére, Hargita és Kovászna megye egyaránt több mint hat-hat millió lejben. A Kovászna megye által kapott hat mikrobuszból a fent említett három község vezetője vehette át személyesen Victor Ponta miniszterelnöktől csütörtökön, Csíkkozmáson az új iskolabuszok kulcsát. Utak felújítására Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola, Kézdivásárhely, míg ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Kökös, Hídvég, Bodzaforduló kapnak támogatást a kormány alapjaiból, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére is.
A miniszterelnököt és helyetteseit a Boga Alajos V–VIII. osztályos iskolában fogadták, ahol Bodó Dávid polgármester üdvözölte őket házigazdaként. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott az iskolabuszokért, és fontosnak nevezte a PNDL-szerződések aláírását, megjegyezve, örömmel értesült arról, hogy további támogatásra kaptak ígéretet a program keretében. A Hargita megyei elnök átadta Victor Pontának azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával. „Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy hiányos a magyar tanulók nyelvtudása, ami általában negatív értelmezést kapott, pedig tudjuk, hogy a legtöbb esetben ezt a problémát a nem megfelelő módszertan okozza. A most megjelenő könyv fontos előrelépést jelent ezen a téren, és más megyék iskolái számára is elérhető lesz” – jelentette ki Borboly Csaba. Az elöljáró ismertette a vendégekkel a Hargita és Bákó megye közti határvitát is, amelynek megoldásához a segítségüket kérte, hiszen az Úz-völgyi ifjúsági tábor is kihasználatlanul áll az egyetértés hiánya miatt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a kormányfő mai jelenléte a térség, a két megye, Székelyföld fejlesztése szempontjából fontos momentum. „Egy hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor meghívására érkezett Nyergestetőre, az akkor egy politikailag fontos momentum volt. Első jele a normalitásnak. Akkor ígéretet tett, hogy gyakrabban jár majd hozzánk. Íme, ma is itt van, a miniszterelnök-helyettes társaságában” – mondta köszöntőbeszédében. Victor Ponta magyarul is köszöntötte a jelenlévőket, és a román tankönyvekre utalva azt mondta, fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket, ugyanígy a román nyelvet, akárcsak az angolt, hiszen nemcsak Románia, hanem Európa polgárai is vagyunk. „A felvetett problémáról már tárgyaltam és még tárgyalni fogok az oktatási miniszterrel, hiszen mindannyiunk érdeke a minőségi oktatás” – jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési programok Románia minden polgárának szólnak, és minden gyermeknek szüksége van iskolabuszra, korszerű tanintézetekre, régiótól függetlenül. A kormányfő úgy vélte, emellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van, példaként említette Gábor Áron ágyújának a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába való helyezését. Ezek a gesztusok Victor Ponta szerint egyre gyakoribbak, és a normalitás irányába mutatnak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szintén magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a Hargita megyének szánt iskolabuszok egy részét már átadták Bukarestben, a kormány székhelyén, és a Kozmáson átadottak után újabb kisbuszok érkeznek majd. Olyképp módosították a törvényt, hogy ezentúl városi oktatási intézmények is kaphassanak iskolabuszt. „Minden állampolgárnak, etnikai hovatartozástól függetlenül, joga van a civilizált életkörülményekhez: aszfaltozott úthoz, ivóvízhez, csatornarendszerhez, modern iskolához. A kozmásiaknak ugyanúgy, mint a bukarestieknek” – jelentette ki a kormányfő-helyettes. Mint mondta, a jelenlegi kormány egyik fontos intézkedése, hogy ne politikai alapon, hanem a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve osszák el a forrásokat, elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket segítve.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerint hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. „Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta.
Közlemény
Erdély.ma

Újabb elszalasztott lehetőség?
Kár volt az RMDSZ-nek kampányra időzítenie az autonómiastatútum nyilvánosságra hozatalát – fanyalognak sokan –, ismét mértéktelen nacionalista indulatokat szül, s a magyar–magyar vetélkedés sem segíti az összhang megteremtését. Csakhogy Romániában szinte lehetetlen olyan időszakot találni, amikor nem készül vagy dúl javában valamilyen választási kampány. E logika alapján alkalmas időpont gyakorlatilag nem létezik.
A tervezet nehezen készült el, és hivatalosan mindmáig nem került közvitára. Kiszivárogtatták – először a bukaresti Hotnews hírportálnak – vélhetően éppen a szövetség köreiből. Tesztelni kívánták a román és magyar közvéleményt. A román hőbörgés gyorsan feldübörgött, a szokott magyarellenes szólamok azonban új elemekkel bővültek: a székelyek – Magyarország támogatásával – már nemcsak Románia, hanem az egész Európai Unió szétrobbantásán ügyködnek; az RMDSZ egy terrorszervezet, melyet azonnal be kell tiltani; hiába emlegetik a dél-tiroli modellt, Székelyföldön a Gázai övezet mintáját kellene követni (hogy ki a zsidó és ki a palesztin a történetben, azt nem részletezték) és így tovább. Magyar oldalon is akadnak fanyalgók, kevésnek, gyengének ítélik a statútumot jó néhányan, akik átrágták magukat rajta. A hivatalos politikusi megnyilvánulások egyelőre mindkét oldalon késnek, valószínű, várják az RMDSZ által nyíltan is felvállalt változatot. Nagy kérdés azonban az első dühös kifakadások után, hogy az államelnök-választás küszöbén kialakulhat-e érdemi vita Székelyföld autonómiájáról. Amíg minden román politikust árulónak tekintenek, aki nem utasítja el azonnal – nehezen hihető. Még magyar oldalon sem számíthatunk tartalmas párbeszédre, borítékolható, elkezdődik a különböző tervezetek harca – van SZNT-, EMNP- s immár RMDSZ–MPP-változat –, annak bizonygatása, ki az autonomistább, elkötelezettebb, és ki az áruló, ismét elsikkad az, ami mindannyiuk feladata volna. Százalékokért, hatalomért, egymás legyúrásáért folyik majd a küzdelem, nem az önrendelkezésért. A székelyföldi autonómiastatútumnak egy magyar közösséget összefogó, konszenzus alapján létrejött tervezetnek kellett volna lennie, melyet bár mi elfogadunk, magunkénak érzünk. Ezt ígérte egykor az RMDSZ elnöke. Egyre inkább úgy tűnik, erre kicsi az esély. Ismét elszalasztunk egy lehetőséget, s nem tudni, lesz-e következő alkalom. S ha igen, mikor? Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TERRORSZERVEZET. Így nevezte az RMDSZ-t a Realitatea TV egyik műsorában a meghívott Oreste Teodorescu újságíró, aki a botrányosnak címkézett autonómiatervezet kapcsán fogalmazott ily módon. „Elvárom Victor Pontától, aki a Szociáldemokrata Párt élén Büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk szlogennel nyerte meg az európai parlamenti választásokat, hogy holnaptól távolítsa el ezt a terrorszervezetet a kormányból” – idézte Teodorescut a Transindex.
FENYEGETŐ KORRUPCIÓ. A legfelső állami vezetést is átható korrupció olyan helyzetet alakíthat ki, mint Ukrajnában – figyelmeztet a román hírszerzés igazgatója. George Maior úgy véli, Románia jó úton halad a korrupció és az adócsalás elleni harcban, de szerinte a politikumnak még inkább részt kellene vállalnia a küzdelemből. „A korrupció nemzetbiztonsági probléma is. Ami az ukrajnai fejleményeket illeti, a kormány bukásához is vezető instabilitás egyik fő oka a korrupció intenzív elterjedése az ukrán politikai és gazdasági életben addig a pontig, hogy a társadalomban felgyűlt frusztráció visszacsapódott az akkori hatalomra” – jelentette ki George Maior. (Főtér.ro) ÁLLAMFŐJELÖLTEK KÉTES MÚLTJA. Legalább egy államfőjelölt a titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett korábban – ezt Traian Băsescu államfő nyilatkozta az egyik kereskedelmi televíziónak. Mint mondta, neki tudomása van erről, és kötelessége nyilvánosságra hozni, ha a jelölt nem tölti ki önéletrajzában a hiányzó rovatot. (Marosvásárhelyi Rádió) ÚJKORI TÖRTÉNELMET TANÍTANÁNAK. Választható tantárgyként illesztené be az oktatási programba a szaktárca Románia közelmúltjának történelmét. A Digi24 szerint a kapcsolódó oktatási csomag összeállítására uniós forrásokra pályáztak, részleteket pedig ma hoz nyilvánosságra a tanügyminisztérium. Az új tantárgy célcsoportja a IX–XII. osztályos diákok. FELÜGYELET NÉLKÜL A NAGYVILÁGBAN. Több mint hatvan felügyelet nélküli kiskorút hoztak vissza a hatóságok az országba az év eleje óta. A nemzeti gyermekvédelmi hatóság adatai szerint a gyermekeket tizenhat európai országból gyűjtötték be, a legtöbben, tizennyolcan Spanyolországból kerültek vissza Romániába. Magyarországon tíz, felnőttkíséret nélküli, romániai kiskorút azonosítottak, Olaszországból nyolc, Franciaországból pedig öt csellengő gyermeket hoztak haza. A hatóságok továbbá Kanadában, Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, de Görögországban, Szíriában és Finnországban is találtak kallódó román kiskorúakat. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyernyében felavatták a Péter lakóotthont
Otthon, ahol szabadon és nagylelkűen megosztják a szeretetet
Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra. Az alapítvány október 1-jétől működteti a védett otthont, ahol egy kisebb "respiro" központot is kialakítanak.
A megyei szociális ellátást biztosító állami intézmények mellett alternatív szolgáltatásnak tekinthető a védett otthon létrehozása, ahol biztonságot nyújtó állandó szakemberi felügyelet mellett családi körülmények között önálló életet élhetnek a sérült személyek. Ilyen körülményeket nyújt a nagyernyei Péter lakóotthon, amelynek kilenc lakója szeptember folyamán költözik be, a védett otthon pedig október elsejétől működik majd. Nagy szükség van az ilyen típusú szociális ellátásra, hiszen sok, fogyatékkal élő személy esetében nem megoldott az állandó gondozás, ellátás az állami intézményekben. Amint a sérült fiatalokat, családjaikat támogató Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója, Magdó Orsolya elmondta, a nappali központjukba járó fogyatékkal élő fiataljaik szülei egyre idősebbek, a sérült személyek pedig egy adott pillanatban magukra maradnak, sorsuk bizonytalanná válik. "A foglalkoztatónkba járó 45 fiatal közül ötnek már nem élnek a szülei, és többen vannak, akiknek csak egy szülőjük él. Nagy kérdése a szülőknek, mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Erre jött válaszként a lakóotthon létrehozásának ötlete, amelyet egyik elhunyt gondozottról neveztünk el" – tette hozzá Magdó Orsolya. A Péter lakóotthont többéves, kitartó munka árán sikerült megépíteni, berendezni, széppé varázsolni, ahol végül 10 sérült személy számára biztosítanak otthont.
Felemelő érzés, öröm, a fogyatékkal élő személyek életében egy új kezdetet jelent a Péter lakóotthon, amelynek megépítésére a keresztény hit késztette az alapítványt, a szociális érzékenység a kevésbé szerencsés sorsú, hátrányos helyzetben élő embertársaink iránt – jelentette ki a tegnapi avatóünnepségen Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, közösségerősítőnek nevezve a szeretet jegyében végzett munkát. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója szerint a védett otthon létrehozása szociális szempontból fontos lépés mind a fogyatékkal élők, mind a helyi közösség számára. "Több ilyen lakóotthonra lenne szükség vidéken, hiszen itt olyan életet élhetnek a gondozottak, mint bárki más. Gazdasági szempontból is hasznos a kezdeményezés, hiszen költséghatékony, színvonalas szociális szolgáltatást nyújt" – jelentette ki Schmidt Loránd. Az elmúlt néhány évtized során számos külföldi humanitárius szervezet igyekezett segítséget nyújtani a Romániában élő fogyatékos személyeknek, ezeket az éveket elevenítette fel Kathy Todd, a JOY Egyesület vezetője, illetve Eva Von Kern, a Bistånd Östeuropa (Segítsétek Kelet-Európát) alapítvány képviselője, aki 15 éve dolgozik Romániában, hogy fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, hátrányos helyzetű személyeket segítsen, az Ügyes Kezek Alapítvánnyal is évek óta együttműködik. Mérföldkőnek nevezte a Péter lakóotthon megépítését, szociális téren fontos, mentalitást is megváltoztató fejlesztési programnak, és hangsúlyozta, "ha összetartunk, ezt a világot egy kicsit jobbá tehetjük". "Bátor lépés volt elkezdeni a projektet, azért, hogy biztosíthassák a lehetőséget a sérült személyek önálló és biztonságos életviteléhez. Minden embernek szüksége van otthonra" – tette hozzá, köszönetet mondva mindazoknak, akik e célért dolgoztak. Botos Csaba kuratóriumi tag áhítata után Kántor Attila lelkész áldotta meg az építményt, amelybe belépve az egyik bentlakó, Szilágy Zsolt festményeit láthattuk, és első pillantásra nyilvánvaló volt: itt mindent az otthon lakóinak a kényelme, érdeke szerint alakítottak ki. Kopacz Imola pszichológus szerint: "otthonunkat olyan hellyé kell alakítani, ahol egymást táplálni tudjuk és segíteni a növekedésben, meleg és biztonságot adó menedékké, ahol az energiánkat megújíthatjuk, és felfrissíthetjük lelkünket, ahol az aggodalmak feloldódnak, a mosolyt megosztjuk, szabadon és nagylelkűen megosztjuk a szeretetet".
A védett otthont tíz személy ellátására tervezték, azok a fogyatékkal élő felnőttek költözhetnek be, akiknek családja hozzájárult a telek megvásárlásához. A tíz szoba mellett hét speciálisan kialakított fürdőszoba található az épületben, természetesen konyha, zöldségmosó és mosókonyha stb., egy kisebb – kétszobás – respiro központ, ahol, mint Magdó Orsolya elmondta, szálláslehetőséget biztosítanak a bentlakók hozzátartozóinak, vagy akár más sérültek ideiglenes elhelyezésére. Az ellátásért a bentlakóknak havi 750 lejt kell fizetniük, három hónap után az alapítvány vezetése elemzi a költségeket. A Péter lakóotthont Adorján Zsuzsánna gyógypedagógus vezeti, egészségügyi végzettségű személyt alkalmaznak és legalább egy önkéntest szeretnének hosszabb időre találni, ugyanakkor a szülők segítségére is számítanak esetenként. Az önkormányzati támogatáshoz szükséges akkreditáció megszerzését tervezik, és távlati terv egy újabb, mozgássérülteknek otthont adó központ megépítése.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Via Revolutia – 25 év Temesvártól
A forradalom útján
2014. szeptember 14–25. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Juhos Gábor maratoni futóval emlékezünk a huszonöt évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltás hőseire és áldozataira. A Temesvártól Szilágymenyőn át Kolozsváron záruló maratoni futás célja, hogy felhívja a figyelmet az 1989-es rendszerváltás történelmi napjaira, azon temesvári, partiumi magyarok és románok elszántságára, akik a szeptembertől decemberig tartó, lelket fojtogató időszakban kiálltak Tőkés László mellett és a diktatúrával szemben.
1989. szeptember 19-én – a forradalmi eseményeket megelőző hónapok első áldozataként – holtan találtak rá Újvárossy Ernőre, a temesvári református gyülekezet lelkes tagjára a városszéli erdőben. Erre emlékezve indul a maratoni futás szeptember 14-én Temesváron. Az útvonal kiemelt állomásai: Arad – Nagyvárad – Székelyhíd – Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Szilágymenyő – Zilah – Kolozsvár. Az érintett városok mellett a maratoni futás résztvevői – élükön Juhos Gáborral – rendre megállnak minden érintett településen is. Szilágymenyőbe a történelmi események folytán tesznek kitérőt, ugyanis közismert, hogy Tőkés Lászlót és családját 1989. decemberében, a forradalom napjaiban ebbe a szilágysági faluba száműzte Temesvárról a még fennálló hatalom. A maratoni futás szeptember 25-én Kolozsváron ér véget, jelképesen Tőkés László szülővárosában, Erdély fővárosában.
A maratoni futás illeszkedik az EMNT által idénre meghirdetett Partiumi Autonómia Évéhez, valamint ahhoz a folyamathoz, melynek révén a Partiumi Autonómia Tanács idén ősszel elfogadja a partiumi címert és zászlót – a régió önálló identitásának erősítésére.
Juhos Gábor székelyhídi születésű, jelenleg Budapesten élő maratoni futó, aki az elmúlt egy évben két alkalommal is felhívta a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára. 2013 őszén két hét alatt 91 települést érintve, mintegy 500 kilométert megtéve szaladta körbe Székelyföldet. 2014. június 6-án – a Székelyek Nagy Menetelésének megerősítésére – a Bereck és Kökös közötti mintegy 55 kilométernyi távot futotta le.
A maratoni futáshoz bárki csatlakozhat, akár csak egy fél órára is, bárhol az útvonalon. Lehetőség van akár egy településen (a település szélétől, be a központig, majd ki a település másik széléig), vagy két település között is elkísérni a maratoni futót futva, vagy biciklin. A részletekről érdeklődni lehet a napi futásterv alatt megadott elérhetőségeken.
A maratoni futó 10 kilométer távolságot nagyjából egy óra alatt teljesít.
Juhos Gábor az alábbi településeken keresztül fut Temes és Arad megyében.
1. nap, szeptember 14., vasárnap, Temesvár–Arad, 53 km: emlékezés Újvárossy Ernőre, halálának 25. évfordulóján; indulás 11 óra körül Temesvárról, a belvárosi templom elől, Timotei Cipariu u. 1. szám alól; érkezés Aradra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodája elé, Revoluţiei út. 95/6. szám.
Települések Temesvártól Aradig: Orczyfalva (Orţişoara) 25 km, Vinga (Vinga) 32 km, Németság (Şagu) 39 km, Arad.
Érdeklődni lehet Kása Zsoltnál, a 0721/265-979-es telefonszámon.
2. nap, szeptember 15., hétfő, Arad–Kisjenő, 42 kilométer: indulás 10 órakor Aradról, az EMNT iroda elől, Revolutiei u., 95/6. szám, érkezés Kisjenőbe (Chişineu Criş), az EMNT-iroda elé, Fő u. (str. Înfrăţirii) 111. szám.
Települések Aradtól Kisjenőig: Zimándköz (Zimandcuz)10 km, Zimándújfalu (Zimandu Nou) 14 km, Simánd (Şimand) 32 km, Kisjenő.
Érdeklődni lehet Burián Sándornál, a 0762/248-703-as vagy a 0745/267-856-os telefonszámon.
3. nap, szeptember 16., kedd, Kisjenő–Madarász, 40 km: indulás 9 órakor Kisjenőből az EMNT-iroda elől, Fő u., str. Înfrăţirii, 111. szám, érkezés Madarászra, a település széléig.
Települések Kisjenőtől Madarászig: Nagyzerind (Zerind) 12 km, Keményfok (Avram Iancu) 18 km, Illye (Ciumeghiu) 26 km, Nagyszalonta (Salonta) 35 km, Madarász.
Érdeklődni lehet Balogh Jánosnál, a 0758-911-755-ös telefonszámon.
Mindenkit, aki részt kíván venni, vagy csak találkozni szeretne Juhos Gáborral, szeretettel várunk!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Nyugati Jelen (Arad), 2

A Csikyben a legtöbben
Hamarosan kezdődik az iskola: idén szeptember 15-e hétfőre esik. Ebből az alkalomból érdeklődtünk Arad megyében, hogy hol hány magyar diák van. Hét iskolával sikerült felvennünk a kapcsolatot.
A Csikyben összesen 578 tanulónak, a Kincskereső óvodában 58 gyermeknek szól majd a csengő szeptember 15-én. Első osztályból kettő, előkészítőből, második, harmadik és negyedik osztályból egy van. A hat osztályban 127 kisdiák lesz. Általánosban 118-an kezdnek, két hatodik, két nyolcadik, egy ötödik és egy hetedik osztály. A középiskolában 223 diák lesz, matematika–informatika, természettudomány–intenzív angol, közgazdaság, illetve turizmus szakon. A szakközépiskolában, autómechanika szakon 55-en vannak, három évfolyamban.
Hadnagy Éva igazgatónő elmondta, hogy a javítási és felújítási munkálatok nagy részét sikerült befejezni évkezdésre, azonban a tornaterem felújítása és pár osztályterem padlójának a cseréje belenyúlik az új tanév első pár hetébe.
A 21-es iskolában 121 diák kezdi magyar nyelven a tanévet, ebben benne vannak az előkészítősök is. Csak a második és a harmadik osztály összevont, a többi önálló. Az előző évekhez képest annyi változott, hogy minden tantárgyat magyarul tudnak leadni a diákoknak, nincs hiány pedagógusokból.
A Mosóczi-telepi iskolában 22 kisdiák van az öt osztályban. Sajnos csak elméletileg van öt osztály, gyakorlatilag az első a negyedikkel összevont, az előkészítő a másodikkal és a harmadikkal. A létszám mindig probléma, de egyéb nehézséggel nem küzdenek.
Kisiratoson 118-an kezdik az iskolát, előkészítőtől nyolcadikig. Az elemi osztályokban 64-en lesznek, tehát az általánosban 54-en. Hadnagy Dénes igazgató elmondta, hogy nincsenek különösebb nehézségeik. Van, hogy egy-egy terem kicsinek bizonyul, de ennek inkább örülni kellene. Összevont osztály idén nem indul.
Pécskán 220 magyar óvodás és iskolás kezdi az évet. Két óvodában összesen öt csoport van, az iskolában 9 osztály, melyből egyik sem összevont. Az igazgatónő szerint nincsenek nehézségeik, és reméli, hogy nem is lesznek.
Majláthfalván az előkészítő és az első osztály összevont, ahogyan a második és harmadik osztály is, viszont a negyedik osztály egyedül indul. Ebben a három osztályban összesen 36 diák van. Általánosban a hatodik és a hetedik osztály összevont, az ötödik és a nyolcadik önálló, itt 36-an vannak. Az óvodában mindössze egy csoport van, 17 gyermekkel.
Zerinden külön indul előkészítő 12 gyermekkel. Az elemiseknél három osztály lesz, az első és második osztály külön, a harmadik és negyedik összevont formában. Az általános iskolában minden osztály önálló marad. Az idei tanévben összesen 122 diák lesz.
Gál Zoltán, Nyugati Jelen (Arad), 2

Kétnyelvű könyv a bányavidék fénykoráról
A Zsil völgye a XX. század elején
A Zsil völgye mondhatni a kőszénbányászat szülöttje, az azelőtt gyér pásztorlakosságú vidék a „fekete arany” révén népesedett be, neki köszönheti fejlődését.
A huszadik század elején már jelentős és virágzó vidék volt, Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. Olyannyira, hogy 1903 szeptemberében Petrozsényban tartották meg a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlését, amelyen a bányavállalatok vezetői 4 részletes tanulmányt mutattak be a Zsil völgye és bányászata akkori helyzetéről. Ezen tanulmányok megjelentek a „Bányászati és kohászati lapok” című tekintélyes kiadványban, s ezek alapján született meg Mircea Baron, Wersánski Eduárd és András József professzor gondozásában a kétnyelvű könyv. Melyek címe egyszerűen Zsil völgye a XX. század elején.
Magyar kapcsolatok
A könyv ötlete Mircea Barontól származik, Wersánski Eduárd, a petrozsényi RMDSZ jelenlegi elnöke a 4 magyar nyelvű tanulmány fordítását vállalta, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ korábbi elnöke pedig a műszaki leírások ellenőrzését végezte. Utóbbi nem volt kimondottan könnyű feladat, hiszen nemcsak a magyar–román szakmai nyelvezetre kellett figyelni, hanem arra is, hogy 110 év alatt a magyar szakmai terminológia is változott, ismertette a helyzetet András professzor. A könyv megjelenése mögött az előbbi két szerző 3 éves munkája húzódik meg, András professzor csupán az utolsó évben kapcsolódott be.
A korabeli fényképeket a miskolci egyetem segítségével dolgozták fel, dr. Patkó Gyula rektor szívélyes együttműködése réven. 1918 után Miskolcra került az 1735-ben alapított híres felvidéki Selmecbánya (manapság Banska Štiavnica) bányászati akadémiájának archívuma, amely Trianon előtt Magyarország legjelentősebb szakegyeteme volt, ott tanult a Zsil-völgyi bányák szinte valamennyi vezetője, ismertette a helyzetet András József. Végül is a Monarchia idején a legjelentősebb bányatársaság a Salgótarjáni kőszénbánya-részvénytársaság volt, az üzemeltette a legtöbb Zsil-völgyi bányát.
Világszintű bányászat
A huszadik század elején a Zsil völgye adta Magyarország kőszéntermelésének közel 20%-t, a magyar királyi államkincstár bányáit pedig a már említett Salgótarjáni részvénytársaság mellett az Urikány–Zsilvölgyi magyar kőszénbánya részvénytársaság, illetve a Felső-Zsilvölgyi kőszénbánya társulat üzemeltette. A magyar állam támogatása már akkor is jelentős volt, már a bányászat 1860–70-es évekbeli kezdete is gróf Lónyai Menyhért, Magyarország miniszterelnöke támogatását élvezte, az ő tiszteletére nevezték el a Petrilla melletti települést Lónyai-telepnek, manapság egyszerűen Lónya (románul Lonea). A bányákat mégis a 3 részvénytársaság magántőkéje működtette, világszínvonalú technológiával: szöges ellentétben a mai helyzettel, 1918 előtt a Zsil-völgyi bányákban használt technológia a világ legkorszerűbbje volt, szemléltette András professzor. Az is hozzátartozik a történelmi igazsághoz, hogy a nyereségorientált részvénytársaságok csak annyi munkaerőt alkalmaztak, amennyi gazdaságilag indokolt volt, mesterségesen felfújt személyzetről szó sem lehetett, a szociális érzékenység pedig abban öltött testet, hogy a bányavállalatok külön kórházakat és egészségügyi biztosítókat működtettek alkalmazottaik számára.
Miniatűr Osztrák–Magyar Monarchia
Éppen az eredeti tanulmányok magyar nyelve, illetve a Zsil völgye többnemzetiségű mivolta iránti tiszteletből döntöttek kétnyelvű könyv megjelenése mellett: a petrozsényi önkormányzat által 3500 lejjel támogatott könyvben az oldal egyik felén románul, a másik felén magyarul olvasható a szöveg. A bányavidék mindig is többnemzetiségű vidék volt, ahol a történelem nem 1918-ban kezdődött el, hangsúlyozta a kétnyelvű könyv bemutatóján Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere.
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a virágzó Zsil völgye összlakossága 50 015 fő volt (kb. harmada a mainak), közülük 22 378-an (44,74%) románok, 20 994-en (41,94%) magyarok, 3309-en (6,61%) németek, 703-an (1,40%) szlovákok, 518-an (1,03%) ukránok, 2113-an (4,2%), pedig egyéb Monarchia-béli nemzetiség (cseh, lengyel, horvát, olasz, szerb stb.). Felekezeti szinten hasonló sokszínűség volt jellemző: 15 155 római katolikus mellett 11 185 görög katolikus, 13 073 ortodox, 5819 református, 1509 lutheránus, 1090 unitárius és 2189 izraelita lakosa volt a bányavidéknek.
Maguk az 1903-as tanulmányokat elkészítő bányaigazgatók is a vidék többnemzetiségű jellegét erősítik meg. Kantner János, a Felső Zsilvölgyi Bányatársaság vezető bányamérnöke valószínűleg német volt, Blaschek Aladár (salgótarjáni részvénytársaság) magyar, Andreics János (szintén salgótarjáni részvénytársaság) a mai Vajdaság területén született, Krizko Bohus (Urikány–Zsilvölgyi részvénytársaság), pedig szlovák volt. 1914-ben utóbbi volt Hunyad vármegye legnagyobb jövedelemadó-fizetője, 1918-ban pedig visszatért felvidéki szülőföldjére, ahol Bohuslav Križko néven a szlovák bányászat szervezője és a szlovák szaknyelvezet kialakítójaként írta be nevét a szaktörténelembe. Mind a négy szerző a selmecbányai főiskolán szerezte bányamérnöki oklevelét. Krizko ezenkívül a berlini egyetemen villamosmérnöki diplomát is szerzett.
Végül is Tiberiu Iacob-Ridzi nem tévedett, amikor megjegyezte, hogy „a Zsil völgye már akkor európai vidék volt, jóval az Európai Unió megjelenése előtt”.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad),

Érettségi nélkül egyetemre?
A Hivatalos Közlönyben már megjelent az a módszertan, ami lehetővé teszi, hogy az egyetemek úgynevezett kollégiumokat hozzanak létre, ahova olyan diákokat is felvehetnek, akik nem jelentkeztek az érettségire vagy elvágták őket a vizsgán.
A 2014/4542-es számú miniszteri rendelet a „nem-egyetemi szintű, középiskola utáni oktatás szervezését és működését” szabályozza az akkreditált felsőfokú intézmények keretében, a 2014/15-ös tanévben. Az ilyen képzés időtartama változó: 1-től 3 évig terjedhet.
Szabadság (Kolozsvár)

Romaterror alatt Őrkő
Megelégelték az őrkői romák által elkövetett sorozatos lopásokat, a folyamatos fenyegetéseket a sepsiszentgyörgyiek, és a tarthatatlan helyzet orvoslása érdekében a hatóságok segítségét kérik.
Az őrkői romatelep szomszédságában élő lakók levélben kérték a helyi és a megyei rendőrség fellépését, az ott élők képviselői pedig személyesen keresték meg panaszaikkal Tischler Ferenc alpolgármestert.
Rendszeresek a lopások
A beadvány aláírói szerint a környéken mindennaposak a lopások, csendháborítás miatt is nagyon sokszor fordultak a hatóságokhoz, a lakók pedig nem mernek szembeszállni a gyakorta ittasan fenyegetőző, agresszív őrkői férfiakkal. Egy neve elhallgatását kérő hölgy érdeklődésünkre elpanaszolta, minden szerdán kihelyezik a tömbház elé a szemétgyűjtő konténereket, ám amíg a köztisztaságiak elviszik a szemetet, a romák felborogatják a kukákat, szétszórják a tartalmát.
Ottjártunkkor kiderült, a lakók a megtorlástól tartva nem merik vállalni a nevüket, de mindannyian panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt. Van, akinél a kapu rézkilincsét lopták el az éjszaka leple alatt, reggel nem tudta kinyitni a kaput.Egy másik családnak a fajkutyáját vitték el, és váltságdíjat követeltek érte, szerencsére az eb közben elrágta a nyakára tekert zsinórt és hazaszökött. Sokan panaszkodnak az éjszakai randalírozásokra, kiabálásokra.
A kertvárosi házak lakói már előre rettegnek, mert hamarosan érik a dió, a roma gyerekek pedig kővel dobálják az ágakat, nem törődnek azzal, hogy nemcsak a dió hull le, hanem a közelben parkoló gépkocsik és a környékbeli házak ablakát is betörik.
Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta, a panaszok egy részére van azonnali megoldás, ám sok esetben csak a hosszú távú változásban bíznak, a civil szervezetekkel karöltve több nevelőprogramot működtetnek az Őrkőn.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy trágár módon, hangosan beszéljenek, de van olyan projektünk, amelynek során például a nőkkel és a kislányokkal foglalkozunk” – mondta az alpolgármester. Tischler elmondta, elérték azt, hogy a lakónegyedi kisboltba ne mérjenek szeszes italt, és azt ígérte, az Őrkő negyedi, omladozó választófalat is kijavítják, megerősítik.
Mélyszegénység, menekülő vezéregyéniségek
A városvezetés már évekkel ezelőtt megígérte, csak abban az esetben bontatja le a húsz évvel ezelőtt épített beton válaszfalat, ha az Őrkőn élők tisztán tartják negyedüket, az állataikat nem engedik a városban kóborolni, ledolgozzák felgyűlt bírságaik értékét.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés különben integrált szociális politikát dolgozott ki, hogy kimozdítsa a mélyszegénységből az Őrkő negyedben élő roma közösséget. Tavaly a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai készítettek egy vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az Őrkőn lakók többsége havi 125 lejből él. A negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye.
Tischler Ferenc elmondta, rendszeresen találkoznak az őrkői negyedben élő romák képviselőivel, megvitatják problémáikat, és közösen próbálnak megoldást keresni a felmerülő gondokra.
„A civil szervezetek több évtizedes munkát és energiát fektettek már az Őrkőn lakók felzárkóztatásába – mondta el lapunknak Kernászt Huba, a Pro Nobis Egyesület munkatársa. – Amikor sikerül kinevelni egy-egy vezető egyéniséget a romák közül, akkor olajozottabban működik a kapcsolattartás, az együttműködés, ám az ilyen emberek egy idő után kitelepednek külföldre. Folyamatos gondot jelent, hogy azokat, akikkel dolgozunk, tanítjuk, neveljük őket, amikor a község élére állhatnak, példaképek lehetnének, jobb élet reményében elköltöznek.”
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a lakossági panaszok nyomán rendszeresen járőröznek majd a romák lakta városrész utcáin. Emlékeztetett, a környéken három térfigyelő kamerát is felszereltek. A rendőrök különben tervezik, hogy a helyi önkormányzat munkatársaival közösen lakossági meghallgatást szerveznek a negyedben.
A szóvivő elmondta, az év első három hónapjában 25 bűnvádi eljárást indítottak az Őrkőn, ebből nyolc esetben a járőrök tetten érték az elkövetőket. Csend- és rendháborítás miatt idén 59 bírságot róttak ki.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Történet esernyővel, bőröndökkel
Bábtagozatot hoz létre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban három színész Nagy Regina rendező vezetésével. Körülbelül két hete kezdték próbálni első darabjukat, a Szász Ilona kortárs drámaíró műve nyomán készülő Cókmók avagy a morgolódó szekrénymanó című bábelőadást, amelyet szeptember 24-én mutatnak be.
A produkcióban bunraku-, botos, illetve kesztyűbábokat is használnak, pantomimmal fűszerezve. A felkészülés a Művelődési Ház előterében zajlik, a produkcióban részt vevő színészek – Márton Réka, Vidovenyecz Edina, Szűcs-Olcsváry Gellért –, illetve a közreműködők egyaránt lelkesek: ott jártunkkor, a próba lejártával is hallgatták, dúdolták a Nagy Csongor szerezte zenét, illetve játszatták a nemsokára bemutatásra kerülő bábokat, amelyeket Bandura Emese, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának jelenlegi vezetője alkotott meg.
Mint kiderült, ezek mind rendkívül értékes, egyedi darabok, képzőművészeti alkotások, amelyek elkészítéséhez kiemelten fontos az alapanyagok gondos kiválasztása: általában nem használnak műanyagot.
Mint Nagy Regina, a darab rendezője kifejtette, a kezdeményezés részvevői számára izgalmasan újszerű a kísérletezés, és az, hogy mi mindent el lehet mesélni három régi bőrönd segítségével, vagy hányféle felhasználási módja lehet egy darabban egy esernyőnek.
A helyi bábtársulat létrehozására a székelyudvarhelyi színház vezetősége két éve kérte fel Nagy Reginát, a szatmári bábtagozat megalapítóját, aki örömmel vállalkozott a feladatra. Mint elmondta, Udvarhelyen könnyebb a dolga, mint tizenegy éve a partiumi városban volt, hiszen a szatmárnémeti színház eleinte nem igazán támogatta a kezdeményezést, és jó három-négy évig harcolni kellett annak elfogadásáért.
Az új társulat születésénél bábáskodni jóleső érzés számára – a csapat célja eloszlatni az itthoni közönség azon tévhitét, hogy a bábszínházi tevékenység azonos az óvodai bábozással, és hogy a bábjáték célcsoportja csakis a legfiatalabb korosztály lehet. Mint a rendező elmondta, a bábszínház is egy a színházi műfajok közül – a marosvásárhelyi művészeti egyetemen működik külön bábszínésztagozat –, csak itt a szöveg vagy tánc helyett a tárgyak, illetve a képzőművészet kerülnek a figyelem középpontjába, a színészek azok által közvetítik az üzenetet.
Ez a prózai színházi színészeknek olykor igen komoly kihívást jelenthet, hiszen a közönség figyelmét saját magukról a bábokra kell irányítaniuk, esetenként „láthatatlanokká” kell válniuk azok mögött, mert bár paraván nélkül játszva jelen vannak a színpadon, a történet főszereplői az életre keltett tárgyak – magyarázta Nagy Regina.
Hozzátette, a bábszínház igen jelentős múltra tekint vissza, és eredetileg kimondottan a felnőtteknek szólt: a japán eredetű kabuki színháztól eredeztethető, a magyar kultúrában vásári bábjátékok formájában honosodott meg, amely a nemesek kigúnyolását célozta. Az utóbbi évtizedekben a hangsúly a gyerekdarabokra tevődött, ennek tulajdonítható, hogy a bábszínház műfaját sokan tévesen az óvodai bábjátszással azonosítják.
Bálint Kinga Katalin, Krónika (Kolozsvár)

Koldusok országa: Románia?
Amikor legelőször olvastam, halottam arról, hogy Európát valósággal ellepték a Romániából, Bulgáriából elindult koldusok, kéregetők, az újságírás – finoman szólva – kegyes sarkításának, túlzásának, füllentésének tekintettem.
Ha valaki önmagát alázza meg azzal, hogy másoktól vár könyöradományt, ahhoz megértéssel kell közeledni, és nem szabad tőle megtagadni azt a pár fillért, amivel – esetleg – az életét megmentő kenyeret, élelmet megvásárolhatja! – érveltem magamban a közel-keletiek örök bölcsességével.
E sorok írója is helyeselte, amikor a rendszerváltást követően a román sajtó egésze felmentést kért a két román atyafi számára, akiket Irakban (?), Szíriában (?) kézlevágással akartak büntetni, mert gumiabroncsokat loptak! Ma is tiltakoznék, és elfogadnám – bár a tízparancsolat szerint a lopás a legfőbb bűnök egyike! – az akkori érvelést: valóban nem követtek el életellenes, életbevágó bűnt. A példás büntetésnek azonban visszatartó, elrettentő hatása is elképzelhető, ez – valahogy – mindig kimaradt és kimarad az érvelésből!
Az általánosítás bélyege mindig egy egész közösséget, népcsoportot, népet, nemzetet sújt, a láthatatlan billogot soha nem lehet eltüntetni. Ez az alapja az előítéleteknek, sztereotípiáknak. Az általánosítás veszélyének elkerüléséért került a kérdőjel a cím végére. Románok százezrei, milliói becsületesen dolgoznak, éjt nappallá téve keresik a kenyerüket, biztosítják a saját, és az otthonmaradt családtagok egzisztenciáját olaszországi, spanyolországi, nagy-britanniai vagy éppen ciprusi munkavállalással.
Mégis: a tisztességesen és becsületesen dolgozók (az ő nevükben szólok) arca pirul és szégyenkezik, amikor honfitársaik – személyesen láttam, megtapasztaltam – a világhírű párizsi Diadalív tövében, amelyen mintegy Petőfi Sándor intelmét meghallgatva „emléket” állítottak „a sok hős lábnak”, melyek 1809-ben a Bonaparte Napóleon elleni dicstelen felkelés során Győrnél „úgy futottak”, olyan agresszív módon kéregetnek.
Mit kéregetnek? Követelőznek, hogy a legtoleránsabb helybéliek és turisták tízezreinek a zsebében akarva-akaratlanul kinyílik a bicska. Különösen akkor, amikor a gyanútlan szemlélődő megdöbbenve látja: a „fény városának” központjában, a Diadalívtől kőhajításnyi távolságra végzik a kis- és nagydolgukat. Egyenesen cinkos sunyítás, amikor a román sajtó meghatározó része mindezt kizárólag a romákra, azaz a cigányokra hárítja. Kétségtelenül: az utóbbiak vannak döntő többségben.
Az említett párizsi kiránduláson – 2011. szeptember elején – a bécsi Európa-klub meghívására és segítségével vehettem részt. Szemtanúja voltam, amikor az egyik, Romániából kirajzott koldus Toró Emilt, a Maros Művészegyüttes, a Hargita Népi Együttes egykori táncosát szemelte ki a begyakorolt trükk áldozatának. A Champs-Elysées-n – a világ egyik legismertebb sugárútja, ahol egy száz négyzetméteres ingatlan egy évi bérleti díja másfél millió amerikai dollár – csodáltuk a fényűző palotákat, a luxuscikkeket kínáló üzleteket, mesebeli kávézókat, amikor a koldus – úgymond – „talált egy aranygyűrűt” a világváros forgatagában, és azt „nagylelkűen” bagóért megvásárlásra „felajánlotta” Emil barátomnak.
Kicsin múlott, hogy a tagbaszakadt táncos, civilben bécsi taxisofőr, az alkalmi árust első felindulásában nem vágta szájon. Csak akkor kotródott egy kicsit tovább, amikor román nyelven mindennek lehordta, és szégyenletesnek nevezte azt, amivel beszennyezi egy ország, jelesen Románia lakóinak becsületét. Párizsban valósággal hemzsegnek a Romániából származó koldusok, akik nemcsak koldulnak, lopnak, és más, akár súlyos bűncselekményeket is elkövetnek: a figyelmetlen turisták, helybéliek kezéből, válláról a másodperc töredéke alatt kikapják a táskát, a közszállítási járműveken minden értéket kilopnak a zsebéből.
Képletesen szólva: „A szemét is kilopják, ha nem eléggé figyelmes!” Ugyanezt láttuk, tapasztaltuk Ciprus szigetén, ahol – egészen bizonyos: túlzó állítások szerint – a 700 ezer fős összlakosságból mintegy százezer Romániából érkezett. Elképesztő az a pimaszság, agresszivitás, amellyel visszaélnek az egyik legemberibb érzéssel: a részvéttel, a segíteni akarással, az együttérzéssel. Szicília szigetén, Palermóban, Cataniában, az észak-olasz nagyvárosokban a repülőtereken, a vonat- és autóbusz-állomásokon százméterenként babakocsival, vagy karon ülő kisgyerekkel kolduló „honfitársainkkal” találkozhatunk…
Írásra az idei nyár utazásainak „hordaléka” késztetett. Sok-sok takarékoskodás után a feleségemmel végre négy napra eljutottunk Rómába, öt napra a Málágától huszonöt kilométerre lévő, a tengerparton fekvő Torremolinosba, egy napra pedig Gibraltárra. A római metrószerelvényeket, az „örök város” örök jelképeiként számon tartott Forum Romanum, a Colosseum, a vatikáni múzeum – szinte egy teljes napot tölthettünk a Sixtus-kápolna felejthetetlen remekművei között, ahol az ember önkéntelenül így kiált fel: ezért érdemes volt megszületni, élni!
A Panthenon környékét, a Santa Maria Magiore, a San Pietro in Vincoli (Szent Péter két láncban), a Szent Péter-székesegyház bejáratát, környékét – az előbbiben Michelangelo Mózese, az utóbbiban a Pietà, és megannyi építészeti, művészettörténeti csoda látható, sehol nincs szükség turistacsalogató szórólapokra –, a legfontosabb közlekedési csomópontokat ellepték a romániai koldusok, támadóan rohanják le az emberi civilizáció páratlan és egyedülálló értékeit megcsodáló, azokat jelképesen „birtokba vevő” turistákat.
A román etnogenezis egyik tartópilléreként emlegetett Traianus-oszlop tövében (az Unesco és a román állam segítségével a dákok ellen viselt két háború, a damaszkuszi Apollodor elképzelései alapján a Dunán átvezető híd megépítését, Dácia meghódítását követően pedig Decebal király és a dáciai elit öngyilkosságától kezdve a római diadalmenet minden fontosabb eseményét megörökítő oszlop faragott képsorait az elektronika és a vizualitás csúcsát jelentő technológia segítségével egy közel harminc méter hosszú, háztetőre emlékeztető nyílt téri kiállításon lehet megcsodálni) felváltva, göncökbe öltözötten fiatal román – nem roma! – lányok kéregetnek.
Mivel nagyon fárasztó állandóan a földig görnyedve koldulni, a műanyag poharat előre tartani, a „váltásban” folytatott koldulás mellett döntöttek. Amikor az egyik kifárad az „intenzív koldulásban”, hátravonul az oszloptól nem messze lévő épület árkádjai alá, vagy a világhírű műemlék templom mögé, ledobja az öltözetét borító rongyokat, és olyan elégedetten cigarettázik, mint aki megnyerte az ötös vagy hatos lottó főnyereményét. Eldobott szemét, üres cigarettás dobozok, pillepalackok jelzik az alkalmi pihenő színhelyét.
Nincs szükség különösebb képzelőerőre a feltételezéshez: a koldulást prostitúcióval is kiegészítik. Nincs skrupulus, ellenkezőleg: alanyi joguknak tartják, hogy a világhírű Traianus-oszlop tövében koldulnak, és minden bizonnyal a szemét is kiszednék, ha más koldus, kéregető – akár honfitársuk is – a „felségterületükre” merészkedne. Kiröhögnék, ha valamelyik román nemzetvédő előadást tartana a dákokról, a rómaiak elleni hősi küzdelmükről, a román nép és nyelv kialakulásáról.
A római metrószerelvények mindenikén mindegyre feltűnnek a román tangóharmonikások, akik az unalomig játsszák azt a néhány begyakorolt taktust, miközben a gyerekük vagy a kölcsönkért kislány, kisfiú műanyag pohárral a kezében az utasoktól már-már követeli a „produkcióért” járó adományokat. Ha valaki megfeledkezik az adakozásról, román nyelven átok-cunamival próbálják „jobb belátásra bírni”…
Jóformán nem is tértünk magunkhoz a római koldusinvázió okozta sokktól, amikor a torremolinosi szállásunk közelében lévő (a „spanyol Riviéra” egyik legjelentősebb központja, a „malomtemető”, az 1930-as évek elején még tizenöt házból álló halásztelep volt, a területet a látnoki és üzleti képességekkel megáldott Carlotta Alessandri 1932-ben megvásárolta, és a terméketlen földre előbb turistákat „telepített”, majd, mintegy varázsütésre, jöttek a filmsztárok és írók, jelenleg negyvenezer lakosú fürdőparadicsom) bevásárlóközpont, a Mercadona főbejárata előtt egy összecsukható széken ott láttunk trónolni egy napbarnított, makkegészséges, ötven év körüli férfit. Még azok sem állíthatnák róla, hogy roma, akik minden bűncselekmény után kizárólag őket kiáltják ki bűnbaknak.
Azzal a titkolt reménnyel szólítottuk meg román nyelven, hátha ezúttal tévedtünk, mégsem a Duna és a Kárpátok vidékéről származik. A férfi ölében egy kartonpapíron spanyol és angol nyelven öles betűkkel a koldusok szokásos rituális szövege olvasható: napok óta semmit nem evett, halálos beteg, két éhező, fogyatékos gyermek várja, hogy az életmentő betevő falatot elvigye nekik. Kiderült: Buzău környékéről származik, otthon van háza, megélhetése. Kilenc hónapja jött a családjával koldulni Spanyolországba. A felesége és a kartonlapon fogyatékosnak feltüntetett „éhező baby”-k a szomszédos fürdővárosban, Fuengirolában koldulnak. Naponta fejenként összegyűl 15-20 euró.
Amikor a spanyolok délután három és öt óra között az elmaradhatatlan sziesztájukat töltik, a fű sem nő az egész országban, „koldusunk” az egyik gyorsétkezdében „elkölti” a jól megérdemelt ebédjét. Gyorsan utánaszámoltunk: a napi húszeurós koldulás fejenként havi hatszáz eurós bevételt jelent. A család négy tagja így havi kétezernégyszáz eurót keres, ami testvérek között is több mint tízezer lejes jövedelem. Mindezt munka nélkül, adómentesen. Romániában kevés család örvendhet ilyen bevételnek.
Az együttérzés és megértés hangján szóltunk hozzá: súlyos oka kell legyen, hogy valaki munkaképesen, egészségesen koldulásra kényszerül. Talán azzal követtük el a legnagyobb hibát, hogy az Emberhez próbáltunk szólni? A tudatunkban nem ülepedett le eléggé a kiváló történésznek, egyetemi tanárnak, a bukaresti magyar nagykövetség egykori attaséjának, Borsi-Kálmán Bélának a román „néplélek” (Ion Luca Caragiale zseniális művei a bizonyság rá: ez a „néplélek” bizony bőven és mélyen merített a bizánci, levantei, fanarióta hagyományokból!) rejtelmeiről írt tanulmányának intelme: megpróbálják kilesni a beszélgetőtárs emberi gyengéit, és akkor élnek vissza a bizalommal, amikor az valóban fájó?
„Koldusunk” a másodszori beszélgetésnél azonnal rákérdezett: „Dar minunatul nostru litoralul românesc nici nu vă place?” (A mi csodálatos román tengerpartunk nem is tetszik maguknak?) A pimasz kérdés hallatán alig kaptunk levegőt! A „magon kelt” sajátos filozófia lényege: a romániai koldusokat egyenesen megilleti, hogy a világ bármely részén akár szemtelen módon is kolduljanak. Azok pedig, akik dolgoznak, vagy egy egész élet munkája után nyugdíjasként élik a mindennapjaikat – mint jómagunk –, azok üljenek otthon, és élvezzék a román tengerpart számtalanszor megszellőztetett, korrupcióval át meg átszőtt „szolgáltatásait”.
Kapásból válaszoltam: „Dar minunatul nostru oraş românesc de reşedinţă judeţeană, Buzău nici nu vă place?” (De a mi csodálatos, megyei jogú román városunk, Buzău nem is tetszik magának?) Szemrebbenés nélkül kapásból válaszolta: egyáltalán nincs szégyenérzete a koldulásért! Miért is lenne? – kérdez vissza. Már korábban kijöhetett volna. Megismétli a Romániából érkező koldusok szokásos mantráját: otthon nincs munkahely, nincs megélhetési lehetőség, majd jogosan a politikusokat teszi felelőssé, hogy a külföldi befektetők elkerülik az országot.
Arról nem hajlandó semmit elárulni, hogy milyen hálózat révén került éppen Torremolinosba. Önigazolásként csak annyit jegyez meg: nem elég munka, hogy reggel nyolctól este kilenc óráig, a bevásárlóközpont bezárásáig, megállás nélkül hajlong, megalázkodik, hálás szavakat mormol? Az sem zavarja, hogy az üzletben vásárlók tudják, hogy Romániából érkezett az „Ígéret földjére”. Nincs honvágya, de, ha egyszer hazamegy, mindenkinek elmondja: munka nélkül is dúsgazdag lehet.
A vallomás döbbentett rá arra: ez a számbelileg sem elenyésző tömeg, amelyik koldulásból, kéregetésből él, még gondolatban sem akar visszatérni a mindennapi munkához. A gyerekeik és az unokáik sem. Aki egyszer megízlelte a munka nélküli élet örömeit, tapasztalatok sora bizonyítja, hihetetlenül nehéz visszavezetni őket az alkalmi munkához is. Esetükben bizonyára csődöt mondana a felsősófalvi ezermester, Kovács Mózsi bácsi – akit tudásáért, mókára ugrató életviteléért joggal neveztek „Ész Mózsinak” – legendás vallomása a munkáról: „Munka nélkül az ember nem ellágyul, hanem elpuhul! Ezt maga is jól jegyezze meg!”
Gibraltáron, Európa végpontjánál, az Europa Pointnál is – ahol az ember nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is belelógathatja a lábát az óperenciás tengerbe – román koldusokkal találkoztunk. Egykori korondi tanítványom, a száztizenkilenc országba eljutó Farkas András világjáró énekes Rio de Janeiróban találkozott román koldussal. Amikor anyanyelvén szólt hozzá, örömében majdnem ledöntötte a lábáról…
Bár a román politikai elit ingerküszöbét a koldusok, kéregetők – ezúttal csak róluk beszéljünk – országimázs-romboló áldatlan ténykedése nem éri el (a négy-, ötcsillagos, osztályon felüli szállodákból, a Kanári- vagy a Maldív-szigetek „magasságából” mindez nem is látszik), megoldásra váró „gordiuszi csomó”-ként immár huszonöt éve jelen van. Bár az erdélyi, romániai magyarok kimaradtak a „koldusszórásból”, valójában a pragmatikus nyugati állampolgár elmarasztalása bennünket, romániai magyarokat is sújt.
Nem véletlen: román útlevéllel a zsebünkben nagyon nehéz ausztráliai, kanadai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli beutazási vízumhoz jutni. Jogos a kérdés: a parlamenti, államelnöki, önkormányzati választások programjaiban mikor olvashatunk az európai méretűvé terebélyesedett koldulást legalább mérséklő megoldási javaslatokról?
Tófalvi Zoltán
A szerző újságíró, történész
Krónika (Kolozsvár)

Pricopie: nem lehet egyetemre beiratkozni érettségi nélkül
Pontosított Remus Pricopie oktatási miniszter, miután több sajtóorgánum is tévesen értelmezte az újonnan bevezetett egyetemi kollégiumi képzést. A tárcavezető hangsúlyozta: egyetemi tanulmányokhoz továbbra is elengedhetetlen feltétel az érettségi diploma.
Az új típusú képzési szint (învăţământ terţiar nonuniversitar) a középfokú és felsőfokú oktatás között helyezkedik el, nem minősül felsőfokú tanulmánynak. „Ezek voltaképpen posztliceális iskolai képzések, csak egyetemek szervezik az oktatást, és ebből kifolyólag más a nevük: egyetemi kollégiumok”- magyarázta Pricopie és hozzátette, vagy gyenge újságírói fogás vezette tévútra a közvéleményt, vagy szándékos megtévesztés, aminek a román oktatás befeketítése a célja.
Az egyetemi kollégiumot végző diákok szakképesítésről szereznek oklevelet, nem pedig felsőfokú – egyetemi alapképzésről. Ugyanakkor az új oktatási szint nem mosható össze a főiskolai oktatási szinttel, hiszen az, ha nem is egyetemi szintű, mégis egy felsőfokú képzés, amelyhez elengedhetetlen feltétel az érettségi előzetes megszerzése.
maszol.ro

Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajta
Költő, író, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár – Balázs Imre József élete ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Pedig matekzseninek indult.
Évfolyamelső volt a gimiben a kilencvenes évek elején, mindenki azt várta tőle, hogy a reáltudományok felé igazodik – de mégsem. Balázs Imre József családjából és a könyvekből kapott egy olyan lökést és ihletet, ami az irodalom felé terelte – nemcsak erről, hanem az olvasásról, az írásról is beszélgettünk.
Imre ma még mindig fellapozza gyerekkori olvasmányait, a közelmúlt megértéséhez pedig többek között Dragomán György, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond vagy Nagy Koppány Zsolt műveit ajánlja.
Nem véletlen, hogy az irodalmi pályát választottad, hiszen a tágabb családodban több ilyen irányultságú személy is van, illetve volt, többek között színész és költő is. Gyerekkorodban ez mennyire befolyásolt? Mit kaptál a családtól ilyen téren?
Volt alapja ennek a választásnak, az biztos: a nagybátyáim közül ketten, Balázs László és Balázs András is a bölcsészkaron végeztek, sőt, Laci bátyám egyetemi tanárként is a kolozsvári egyetemen maradt, nyelvészként onnan vonult nyugdíjba.
Balázs András a hatvanas-hetvenes években jegyzett fiatal költőnek számított, az ő pályáját viszont kicsit árnyékban hagyta a korai halála. Balázs Éva néném verslemezét és balladalemezét is meg-meghallgattuk, megnéztük az előadásokat, ha Udvarhelyen játszott. Szóval igen, volt egyfajta természetessége a családban annak, hogy ilyesmikkel is lehet foglalkozni.
A gyerek hajlamos abból kiindulni, amit maga körül lát és tapasztal, még ha esetleg később el is szakad attól. Gyorsan hozzátenném azért azt is, hogy gyerekként talán ezeknél a mintáknál is jobban lenyűgözött az, ahogyan a bátyám mai szemmel is zseniálisan morbid képregényeket rajzolt a maga és a család szórakoztatására, különféle vizuális technikákkal.
Indiánok, banditák, űrlények, nagyjából ezek voltak a témakörök. De arra jól emlékszem, hogy még mielőtt írni tudtam volna, már én is képregényeket rajzoltam. Jóval kevésbé zseniálisakat és morbidokat persze, mint a bátyám.
Úgy emlékszem rád, mint aki kölyökkorában sokat is olvasott, ugyanakkor sokat is focizott – akkoriban ritka volt az ilyen gyerek, mert vagy egyik, vagy a másik volt a jellemző...
Ebből a képregény-történetből látszik talán, hogy én teljesen az élvezetből olvasó kategória felől indultam a könyvek felé. Kölyökkoromban a vadnyugati tárgyú könyvek, a Verne-regények, a sci-fik, a Rejtő-regények, a Delfin Könyvek voltak azok, amiket számolatlanul olvastam.
Aztán Fekete Istvánnal és Gerald Durrell-el szépen átcsúsztam A három testőr, A nyomorultak, a Fekete gyémántok és hasonlók terepére, miközben továbbra is imádtam Agatha Christie-t és Isaac Asimovot. A szüleim rengeteg könyvet vásároltak akkoriban, egyfajta csendes reakcióként talán arra, ahogy egyre szűkült Romániában a magyar nyelven történő létezés terepe, s ez Udvarhelyen is egyre érezhetőbb lett. Nem nagyon kellett kimennem a házból ahhoz, hogy jó, nekem való könyveket találjak.
A mából nézve úgy tűnik, rengeteg volt az időnk. Tévét nézni nem nagyon volt miért, az élet ritmusa nagyon ráérős volt, így csetlő-botló koromtól nyolcadikig tényleg szinte naponta fociztunk. Még télen, a hóban is, ugyanis sínadrágban nagyon jó becsúszó szereléseket lehetett végezni!
Ötödik osztály után még fociedzésre is eljártam, az is heti egy-két meccset jelentett, Szávuly Attila vagy Lőrincz Attila vezényletével. Kilencediktől, 1990 után is volt foci, de az életritmus, amiről beszéltem, kicsit más lett...
Zseninek tartottak matekből a nyolcvanas évek végén a korosztályodban, aztán a gimnázium után – a tanári kar egy részének óriási megrökönyödésére – az irodalmat választottad, magyar-angol szakra mentél Kolozsvárra. Mi döntött az irodalom javára?
Erre nincs egyetlen válaszom, mert ez egy fokozatosan érlelődő folyamat volt, pedig még tizenegyedikben is matek- és fizikaversenyekre készültem. Azt hiszem, nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak.
Emlékszem, nyolcadikos koromban, 1990 elején egy segélycsomagból egy özönvíz előtti írógép került a házba. Akkor még a fénymásolás ritka luxus volt, de nekem az írógépről rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó osztályújságot lehetne készíteni írógéppel és indigóval. El is készült néhány lapszám, Im-Press címmel, valahol még most is megvannak a mesterpéldányok.
Voltak benne riportok, viccek, dalszövegek, vezércikk... Szóval igazi, rendes lap lett. Dávid Attila, akit most fotósként sokan ismernek a városban, kisinterjúkat készített a lapba egyik-másik osztálytársunkkal, de a Kossuth-sarkon Turbo rágót és eredeti török karórákat forgalmazó árusokkal is.
Szóval tényleg bármi lehetségesnek tűnt. Az angol nyelv is igazi, életszerű vonzást jelentett. Én az iskolában franciát tanultam ugyan idegen nyelvként ötödiktől, de amikor 1990 után megérkeztek a városba az amerikai „native speaker" tanárok, akkor tényleg kinyílt a világ.
Emlékszem, nagyon furcsán néztem Glenna Roukes-ra ezerkilencszázkilencvenakárhányban, amikor egy tanfolyamos angolórán arról beszélt, hogy ők tulajdonképpen alig látnak, használnak készpénzt, hogy a számláit a bankja automatikusan fizeti, hogy bankkártyákat használnak, satöbbi, satöbbi. A kollégájától, Robtól jó kis country nótákat lehetett tanulni gitáron. Ez is nagy vonzás volt.
És persze jött szép lassan az irodalom is, az, hogy a kortárs irodalom is létezik, amelyik beléd nyúl, kifordít, nem hagy békén. S hogy esetleg lehetne írni is efféléket. Én nem lettem ugyan szerkesztője a gimis diáklapnak, az Ébredésnek, de írtam bele néhány ilyen, általában vicces irodalomszerű szöveget.
Utólag kicsit tényleg vakmerő húzásnak tűnik, hogy a kezdő, társalgásalapú angolomra és beható irodalomtörténeti ismeretek helyett inkább az irodalmi érzékenységemre és régi nyelvtanrutinomra alapozva beszálltam a veterán magyarolimpikonok versenyébe az egyetemi felvételin, mert akkoriban még háromszoros túljelentkezés volt a magyar szakon. Elég derekasan helytálltam végül is.
Ha jól emlékszem, te a kilencvenes években, habár ott voltál Kolozsváron, nem voltál benne az Orbán János Dénes, Sántha Attila, stb. nevei által fémjelzett, Cs. Gyimesi Éva által transzközépnek keresztelt irodalmi áramlatban – picit másabbak voltak a verseid, az egész személyiséged... Miért nem kapott el az a hullám?
Néha egy-két év korkülönbség is sokat számít, itt pedig kicsit ez volt a helyzet. A transzközép első robbanásainál még nem voltam személyesen jelen Kolozsváron, az Előretolt Helyőrség első, újságformátumú szériájába sem írtam. De ha megnézed, az 1995. decemberétől kezdődő második, majd a harmadik Helyőrség-folyam szinte mindegyik számában van valamilyen írásom.
Ebben a leosztásban azért nekem inkább a kritikus szerepe jutott, abból jóval kevesebb volt a társaságban, mint költőből. Abban pedig igazad van, hogy a verseim nem igazán passzoltak ahhoz az imázshoz, amelyet a Helyőrség magáról kialakított.
Valahogy azt éreztem, hogy értem ugyan, hogy mivel van baja a Helyőrségnek, mivel vitatkozik, hogy részben igazuk is van, de hogy én sok mindent szeretek abból is, amivel ők vitatkoznak.
Szóval valahogy tágasabb irodalomkép szerint próbáltam berendezkedni az irodalomban, ami azt is jelentette, hogy már elég korán a saját utamat próbáltam járni. De ettől nem igazán tartottam, s most sem tartok. Visszafelé nézve pedig az egy-két év korkülönbségek már egyre kevésbé fontosak.
Az első köteted az Ismét másnap volt 1998-ban. Ez egy verseskötet, amit kezdeti szárny- vagy szájpróbálgatásnak is nevezhetnénk. Milyen fogadtatása volt akkoriban? Nagyot ütött vagy csak megvolt, mint azoknál a popsztároknál az első lemez, ami nem dörrent nagyot?
Verseskötetek ritkán szólnak nagyot, ennek a megjelenése is inkább csendes volt, mint zajos, de szakmai elismerések azért voltak körülötte. Emlékszem, ehhez kapcsolódott az első igazi, felnőtt utam Bukarestbe. Át kellett vennem a kötetért járó írószövetségi díjat.
Ebből az útból néhány kép maradt meg csak, például Balogh József írószövetségi titkár irodája, ahol elképesztő rendetlenségben álltak több évtizedre visszamenőleg folyóiratszámok és könyvek, ő pedig nagyon bátorítóan pislogott ki a vastag szemüvegkerete és sok dioptriája mögül.
És emlékszem egy levezető körre is egy kerthelyiségben, román írókkal, akik közül az egyik, Gheorghe Iova váratlanul és hangsúlyosan azt mondta nekem: „Tanulj meg nemet mondani! Nagyon egyszerű. Csak mondd azt: Nem!" Teljesen váratlan és szürreális élmény volt. De megjegyeztem.
Az egyetem elvégzése után rögtön tanítani kezdtél, majd rengeteg olyan dologgal foglalkoztál, és a mai napig foglalkozol, ami az irodalommal kapcsolatos: szerkesztesz lapot, kötetet, kritikáid jelennek meg, de a versírástól sem szakadtál el, már gyerekvers-köteted is jelent meg. Melyikben érzed magad a legjobban otthon, mit szeretsz a legjobban?
Ezek nem esnek szerencsére nagyon távol egymástól. Vannak köztük látványosabb dolgok, amelyek áttörik a szűkebb szakma köreit, és vannak, amelyek egy hosszú távú építkezés elemei, lépcsőfokai inkább.
Eddig két dolog kapcsán éreztem leginkább, hogy átszakadt a szakmai fal: az egyik az a sorozat volt, amikor a Korunk főszerkesztőjeként a kortárs magyar irodalom legjelentősebb szerzőit hívtam meg Kolozsvárra, és gyakran kétszáznál is többen voltak kíváncsiak rájuk.
Ez biztosan nem a szakma volt, hanem azok az olvasók, akik Nádas Pétert, Bodor Ádámot, Krasznahorkai Lászlót olvasva valami személyes érintettséget is tapasztalnak, az írók sem feszengtek. Jó beszélgetések voltak, azt hiszem.
A másik alapélmény a gyermekversköteteim kapcsán ért. Azt vettem észre, hogy akár ismeretlenek, vagy nem, irodalmárok is meg-megszólítanak, hogy egyik-másik verssel nagyon eltaláltam valamit. Vagy, hogy a gyereküknek esténként folyton egy bizonyos macskás versemet kell felolvasni. Ez számomra azt jelenti elsősorban, hogy van még egy-két élethelyzet, ahol természetes az, hogy az ember verset olvasgat-mondogat, például amikor a gyerekével kettesben-hármasban van.
Csak aztán eltünedeznek az életünkből ezek a természetes helyzetek, esetleg másvalami kerül azokra a helyekre, ahol akár versek is lehetnének. Például dalok vagy dalszövegek.
De visszatérve a kérdéshez, az azért fontos, hogy én a dolgok igazi mércéjét mindig belül keresem, és nem abban, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Ha odabenn rendben vannak a dolgok, akkor nincs baj, bármit érdemes megcsinálni, a jól végzett munka öröme miatt is. Mint amikor az ember jól bever egy szeget a falba, vagy jól hegyez meg a lányának egy ceruzát.
A mai, filológia, illetve irodalom-szakos egyetemistákon mit veszel észre? Többet, kevesebbet, ugyanazt vagy mást olvasnak, mint ti a kilencvenes években?
Mást olvasnak mindenképpen, talán kicsivel több kortárs külföldi irodalmat. Valószínűleg általában kevesebbet olvasnak. Viszont sokkal több jó filmet töltenek le, és néznek meg, mint amennyit mi megnézhettünk a kilencvenes években.
Aki kevesebbet olvas, talán kicsit jobban ki van szolgáltatva a divatoknak, kevesebb a viszonyítási alapja, remekműnek tart esetleg olyasmit is, ami valami más, általa nem ismert műnek a gyöngébb utánzata. Ilyeneket néha tapasztalok. De azt is tudom, hogy egy egészen más életritmus szerint, más impulzusok között élnek azok, akik most jönnek az egyetemre, mint én magam vagy pláne az egykori magam.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember olyasvalamivel találkozzék az irodalomban, filmben, színházban, zenében, ami mélyen érinti őt, s aminek a nyomában érdemesnek érzi továbbmenni, és nem áll meg a lenyűgözöttség érzésénél. Ez az élmény-lehetőség pedig nem attól függ, hogy valaki sokat olvas vagy keveset, egyszerűen attól, hogy találkozott-e már ilyesmivel, vagy még csak ezután fog.
Hogyan csinálnál gusztust az irodalomhoz? Itt a nem rendszeresen olvasó felnőttekre, illetve a gyerekekre gondolok. Szerinted is a több mint száz éve íródott művek, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A Pál utcai fiúk kell, hogy legyenek a kötelező alapolvasmányok egy mai 12-14 éves gyerek számára?
Nem. A felsorolt művek mindegyike azt feltételezi, hogy előtte már rengeteget olvasott a gyerek, aki kézbe veszi őket. Hogy eligazodik régi emberek amúgy nehezen érthető, de általuk láthatóan természetesnek vett szokásai között, nem zavarja őt, hogy furcsán beszélnek, satöbbi.
Én olyan könyveket adnék ennek a korosztálynak a kezébe először, amelyek a sajátjukhoz hasonló világban játszódnak, a sajátjukhoz hasonló korosztályú hősökkel, akik az övéikhez hasonló problémákkal küzdenek. Vannak ilyenek a kortárs magyar ifjúsági irodalomban is, és a fordításban megjelent művek közt is.
Ilyen szempontból már a Harry Potter-sorozat is elvonatkoztatást feltételez, de ott is megvan a jelenre utaló keret, illetve az iskolai, közösségi élethelyzet. A rajzfilmek, filmek, videoklipek kortárs történetei pedig eleve háttérbe szorítják a lassabban hömpölygő történetmesélést. Az ilyen könyvekhez, mint amilyenek például Fekete István könyvei vagy pláne Jókai művei, sok olvasásgyakorlat után lehet esetleg eljutni.
Vannak-e olyan divatos írók, könyvek, amire te azt mondod, hogy „na, azt azért mégsem kellene, mert..." Vagy ez nálad nem így működik?
Engem leginkább azok a könyvek taszítanak, amelyek a gyűlölködés vagy düh irányában próbálnak manipulálni. A nagy összeesküvés-elméletek víziói is zavarnak a könyvekben, ha például egy regény halál komolyan veszi ezeket.
De, ahogy Orbán János Dénes mondani szokta, bár olyan lenne az irodalom helyzete, hogy azzal lehetne elrontani az embereket! Ez most nem az a helyzet, és ebben teljesen egyetértek vele, az irodalom nagy esélye viszont, hogy reflektálhat mindezekre.
Sok székelyföldi család könyvespolcán tízesével sorakoznak a Wass Albert és Nyirő József kötetek, még mindig divatosnak számítanak, holott egy Karácsony Benő vagy Bálint Tibor, nem beszélve Sütő Andrásról vagy Szabó Gyuláról, gyakorlatilag elfelejtődtek. Kinek a feladata a köztudatban tartani ezeket az erdélyi magyar írókat, illetve jó-e az, hogy a könyvesboltok polcain is kiemelt erdélyi írók vannak? Jó-e az, hogy Nyirő József hamvainak újratemetési kísérlete a könyvesboltoknak hoz bevételt?
Mély társadalmi okai voltak Wass Albert vagy Nyirő József sikerének. Az emberek úgy érezték, elvették a saját történeteiket, saját történelmüket. Rajtuk keresztül megpróbálták újra elsajátítani őket. Ez megtörtént, rendben van.
Létezni viszont a jelenben kellene, s közben persze újra lett egy közelmúlt, amelyet meg kellene érteni. Ehhez én Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Papp Sándor Zsigmondot és hasonlókat olvasnék elsősorban. Vagy akár Nagy Koppány Zsolt vendégmunkás-történeteit.
Az 1989 előtti műveket nem könnyű a köztudatban tartani vagy bevinni őket oda. Az egyetemnek, a középiskolai és általános iskolai tanároknak, a Székely Könyvtárhoz hasonló vállalkozásoknak, digitalizálási programoknak egyaránt vannak ebben feladatai és lehetőségei. Ez hosszú távú projekt, és nem lehet leállni vele.
A múltkor egy sporthorgásztól kérdeztem, hogy saját maga szórakoztatására, vagy úgy egyáltalán szokott-e horgászni, és halat sütni. Most is adja magát ez a kérdés: szoktál-e úgy olvasni, hogy utána nem írsz kritikát az elolvasott műről, nem feltétlenül beszélgetsz egy adott könyvről társaságban, hanem csak magáért az olvasás élményéért?
Igen, ilyenekre is próbálok időt szorítani. Néha újraolvasok egy-egy Delfin Könyvet vagy más gyerekkori olvasmányt is. Vagy vidrás könyvekre vadászok az internetes könyvesboltokban és sürgősen birtokba veszem őket. Ahogy nőnek a lányaim, az ő olvasmányaikkal is próbálok lépést tartani. Vannak jó kortárs gyerek- és ifjúsági könyvek.
Udvarhelyhez mi köt még azon kívül, hogy a szüleid, illetve a testvéred itt élnek? Milyen gyakran jársz haza?
A szüleim, testvéreim, tágabb családom elsősorban: úgy kéthavonta általában hazaugrom rövidebb időre, nyáron több hétre is. De már a lányaimnak is vannak kedvenc helyei, amelyek az én udvarhelyiségem idején esetleg nem is léteztek.
Ők el se tudják képzelni, hogy ha Udvarhelyen vagyunk, például ne menjünk el az Alexandra cukrászdába. És még van néhány ilyen hely, ahol úszni vagy lovagolni lehet például. Van néhány barát, akit mindig megkeresek, ha hosszabban vagyok otthon.
És persze Udvarhely nekem mindig időutazás is. Még megvan a szüleim lakásában a szobám, nagyjából a régi berendezéssel, régi könyvekkel a polcokon. Ez megnyugtató. Közben pedig van egy mások számára nehezen belátható virtuális Udvarhely is a nagyvilágban. Az ember hajlamos számon tartani az egykori és örök udvarhelyiek máshol elért sikereit és egyáltalán, az életét. Az internet erre elég kézenfekvő lehetőség.
Több díjat is kaptál az elmúlt 10-15 évben, pl. a Látó debüt díját pályád kezdetén, három éve pedig József Attila-díjat. Melyik jelentette a legtöbbet? Fontosak a díjak neked, valódi elismerést jelentenek?
Nem a díjakért dolgozik az ember. A díjak olyanok, mint egy beszélgetés, vagy egy beszélgetés lehetősége. Találkoztam például olyan emberekkel díjak kapcsán, akikkel esetleg nem találkoztam volna. Vagy nem tudtam volna meg, hogy figyelnek a dolgaimra.
És egy díj kapcsán mindig történhetnek váratlan dolgok is, mint amilyet a bukaresti írószövetségi díj kapcsán meséltem. De én továbbra is ahhoz tartom magam, hogy a számomra fontos dolgokra elsősorban egy benti mércének kell rábólintania. És nem vagyok az a hátradőlős fajta.
Jelenleg mivel foglalkozol, milyen tanulmányokkal, kötetekkel, mit fogsz szerkeszteni a közeljövőben? A szabadidődben a gyerekeken kívül jut-e idő például a focira? A meccsnézésre? Hát a matekre?
Két-három éve rendszeresebben járok nemzetközi szakmai rendezvényekre, konferenciákra, amiken szürrealista művészetről, irodalomról, a kelet-európai szocializmus perverz és egyben tanulságos kultúrpolitikájáról szoktam általában beszélni.
Most az az izgalmas kihívás és tanulási folyamat számomra, hogy az angol vagy francia szakmai folyóiratok milyen elvárásokat támasztanak egy-egy tanulmánnyal kapcsolatban, igyekszem figyelni és persze alkalmazni bizonyos fogásokat az itthoni dolgaimban is. Tanítok az egyetemen, magyar és összehasonlító irodalommal kapcsolatos tárgyakat. Fontos, hogy képben legyek azzal, ami máshol történik.
Részben és távolról ide kapcsolódik, hogy idén várható egy verseskötetem, mindenféle külső és belső utazások, belül hallható zenék lenyomata, Jung a gépteremben lesz a címe.
A foci mostanában elég rendszertelen, de vannak az egyetemen tradicionális tanár-diák meccsek, és még egyszer sem sikerült kikapnunk a valamivel azért virgoncabb diákoktól! És persze ha jobb csapat jött a kolozsvári CFR-stadionba a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, többnyire ott voltam. A közeljövőben ilyesmi sajnos nem várható.
A matekre viszont előreláthatólag szükség lesz, főleg ha a gyerekek kérdezgetnek valamiket a házi feladatok kapcsán, és néha szoktak is. Mivel a feleségem idegennyelv-szakos volt már az iskolában is, így a matek-kérdések nekem jutnak.
Balázs Imre József
1976. január 9-én született Székelyudvarhelyen. A Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát végezte el 1998-ban. Az egyetem tanára, később adjunktusa lett a Magyar Irodalomtudományi Tanszék munkatársaként.
Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom, azon belül az avantgárd, 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. Négy évig a Korunk főszerkesztője volt, rendszeresen publikál kritikát, tanulmányt, esszét, eddig több kritika- és tanulmánykötete, illetve hat verseskötete jelent meg. Felesége Vallasek Júlia, szintén egyetemi oktató, műfordító és irodalomkritikus – két lányuk van.
Katona Zoltán, Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Kovács András Ferenc új kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
A Látó Irodalmi Játékok 46-ik rendezvényén Kovács András Ferenc York napsütése zengő tombolás című, a Magvető Könyvkiadónál megjelent kötetét mutatták be Marosvásárhelyen a G-caféban. A szerzővel a házigazda Láng Zsolt beszélgetett.
A versek előtti mottókról, azok sajátosságairól, a vershez való kapcsolódásukról kérdezte elsősorban Kovács András Ferencet Láng Zsolt, aki arra volt kíváncsi, hogy a mottó bevezetője-e a versnek, vagy éppen az ellenkezője? Nem mankó a mottó – mondta a költő, – hanem olyan eszköz, amely más világokat visz be a versbe.
A munkamódszeréről Kovács András Ferenc, közismert nevén KAF elmondta, verseit kézzel jegyzi le a mai napig is, amikor teljesen kész van, csak akkor írja be a számítógépbe. A színészi előadásmódokról, megzenésítésről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy a központozás nélküli versek esetében nehéz dolga lehet az előadóművésznek, akire az a feladat is ráhárul, hogy központozza az általa mondott szöveget. A megzenésített versek közül a Kaláka és Sebő Ferenc munkáit tartja a legjobbnak, ők nem szoktak „melléütni”.
„Mit jelent a melléütés?” – kérdezte Láng Zsolt. „Például a gyerekversekben nem szoktam gügyögni, és ha valaki rágügyög: az melléütés” – magyarázta el KAF.
A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Marosvásárhelyen nem kapható, mivel "nehezen közlekednek a határokon a könyvek" – magyarázta a házigazda, ezért a dedikálás is elmaradt. A frissen megjelent kötetről viszont azt kell tudni, hogy az egy kettős verseskönyv.
A könyv fülszövege:
Kovács András Ferenc a lírai rögtönzések poétája is, különösen annak a ritmusos, spontán, szó szerint látványos, mégis hétköznapi beszédnek a mestere, melyben a színház és a vers egyre inkább elkülönülő világa termékenyen kapcsolódik össze, s keze nyomán élettel telítődik a vers-színház, amely hol világdráma, hol utcai örömzene, vagy kész kabaré.
S hogy miért ,,kettős verseskönyv"? A York napsütése sekszpirályi, és a Zengő tombolás hétköznapi versei egymásra is rímelnek, kiegészítik egymást, s hol láthatón, hol láthatatlanul folytatják kettősségekkel teljes párbeszédüket - sokszorozottan megkettőzötten, kettős visszhangokkal válaszolgatnak egymásnak. A Shakespeare szellemének szentelt könyv így lesz színházi könyvvé, a színházi könyv pedig így úszik át a költészetek szellemének szentelt hétköznapok nem kevésbé teátrumi könyvébe, miközben mindkét könyv egyetlen, rejtett harmadikká (apakönyvként is olvashatóvá) változik át.
A többi csak játékosság, teremtő szómágia, töprengő aggódás a hatalmas színház, azaz a voltaképpeni világ sorsa felett.
Az irodalmi est támogatói: a Szépírók Társasága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. Szervező a Látó szépirodalmi folyóirat és a Josef K Egyesület.
Antal Erika, maszol.ro