Hatvanéves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Díszdoktori címek adományozásával ünnepelt az intézmény
Igazi családi buli volt tegnap délelőtt a Művészeti Egyetem udvarán és a Stúdió teremben. Nem is lehetett másként, hiszen színvonalas, színes produkciókkal, ugyanakkor az alkalomhoz méltó mozzanattal – díszdoktori címek adományozásával – ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az egyetem.
Az udvaron a magyar tagozat II. éves látványtervező szakos hallgatói: Konceptuális Public Art Project (Dobre Kóthay Judit egyetemi adjunktus és dr. Bartha József egyetemi adjunktus tanítványai) interaktív eseménnyel fogadták a belépőket, tulajdonképpen egy üzenőfalat állítottak fel az udvaron, amelyre szavak, betűk, számok és sok minden más felkerült, ami a vizuális alkotás nyelvezetével próbálta ráhangolni a résztvevőket az ünnepre. Aztán a jelt a kezdésre a varroda tetőteréről az I. éves színész szak magyar tagozatának diákjai (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) adták meg a Ritmus névjegykártyák testre című produkcióval. Miután a tanárok, diákok, meghívottak a Stúdió terembe vonultak, a "műsorvezetők", dr. Daniela Lemnaru egyetemi docens és drd. Strausz Imre István egyetemi tanársegéd köszöntötték a jelenlevőket. Alina Fabri, a román tagozat II. éves színészhallgatója (dr. Lelia Albu egyetemi docens tanítványa) Elena Cârstea repertoárjából előadta a Nem vagyok tökéletes című dalt, majd dr. Sorin Crisan egyetemi professzor, az intézet rektora szólt a jelenlevőkhöz.
A professzor mindenekelőtt tiszteletét fejezte ki azok iránt, akikért létezik az egyetem, a diákok, a tanárok – az utóbbiak, akik családi kötelezettségeik mellett tisztességgel megállják a helyüket a szakma terén és olyan diákokat nevelnek ki, akik bárhol a világban öregbíthetik az intézmény hírnevét. Kiemelte az intézmény végzettjei, oktatói, Bocsárdi László, Alina Nelega és Bartha József nevét, akit nemrég az UNITER is díjazott. A "születésnap" alkalom arra is, hogy a szakterületen kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségeket is kitüntessenek. Bejelentette: az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet adományoznak dr. David Esrig egyetemi professzornak, rendezőnek és Kovács András Ferenc költőnek, aki 23-án veszi majd át a díjat. A rektor rövid laudációt mondott a költőről, akit a Forrás nemzedék alkotójaként az egyik legnagyobb kortárs magyar költőként emlegetett.
A rektor beszédét követően Razvan Bogdanescu zongorakíséretével Teodora Santean III. éves zenepedagógia szakos hallgató Gary Jules Mad World és Tory Amos Cornflakes Girl című zeneszámait adta elő, majd a magyar tagozat II. éves színészhallgatói (dr. Gáspárik Attila egyetemi professzor tanítványai – Strausz Imre zenei vezető) Alan Menken Szépség és szörnyeteg musicaljéből idéztek igen sajátos stílusban és előadásmóddal.
Az ünneplőket dr. Kós Anna egyetemi docens, dékán magyar és román nyelven köszöntötte. Beszédében kifejtette, ma nemcsak az egyetem születésnapja van, hanem az Európa-napot is köszöntjük, és a holokausztra is emlékezünk. Szimbolikus e hármasság, hiszen a művészet a legáltalánosabb foglalkozás a világon, amelynek nincsenek földrajzi határai, nem függ nemzetektől, bőrszíntől vagy egyéb megkötésektől. A 68 évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult színművészeti intézet magyar karát azzal a céllal hozták át 8 évvel később Marosvásárhelyre, hogy elsorvasszák. De az ellenkezőjét érték el: az intézet megpezsdítette a város művelődési életét, és ahogy 100 évvel ezelőtt a Kultúrpalota megépítésével is történt, a közönség, az érdeklődők, az elit felzárkózott az értékteremtő intézet mögé – foglalhatnánk össze a dékán asszony gondolatait, aki fel is konferálta diákjait. A multimédia szakos hallgatók két színvonalas, nemzetközi versenyen díjazott rövid kisfilmjét tekinthették meg a teremben levők.
Aztán a színpadot a magyar tagozat III. éves koreográfia szakos hallgatói (Deák Orsolya, Gothard Veronika, Nagy Orsolya, Márton Rita – drd. András Loránd egyetemi adjunktus tanítványai) charleston tánccal, míg a román tagozat II. éves hallgatói (Andra Marian és Cristian Tomsa – drd. Cristina Iusan egyetemi tanársegéd diákjai) szerelmi történettel "forrósították" fel a színpadot.
A táncprodukció után dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja lépett a pulpitushoz. Önvallomással kezdte: számára minden nap ünnep, az is, amikor a folyosókon szerepeiket tanuló diákokkal találkozik, vagy amint valamelyik darab betanulásának "zaja" árasztja el az épületet. Mindez tükrözi azt a szellemiséget, szellemi műhelyt, ami meghatározza az intézményt, s amely értelmet ad a mindennapoknak is. A II. éves zenepedagógia szakos hallgatók (tanáruk drd. Buta Árpád egyetemi gyakornok) a Zorro álarca című film zenéjéből, valamint A. L. Webber: Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő egy-egy dalt.
Újabb ünnepélyes mozzanat következett. Miután az egyetem szenátusa színpadra vonult, dr. Sorin Crisan rektor laudációt mondott dr. David Esrigről. A Haifában született, 1938 és 1973 között Romániában élő rendező az ország egyik legnagyobb színházi személyisége volt, mígnem előadásait, filmjét betiltotta az akkori hatalom. Kivándorolt Németországba, ahol több egyetemen oktatott, díszdoktori címet nyert el, és saját színházi és filmakadémiát indított el. Az egzisztencialista színház jelentős európai képviselője, aki külön formanyelvet teremtett és oktat. Számos színháztörténeti rendezése, alkotása van szerte a nagyvilágban.
Miután a kitüntetett professzor átvette az oklevelet és a palástot, művészetéről, a színházról beszélt. A színházművészet a költészet legmagasabb formája, mondta, amely fikciót jelenít meg, úgy, hogy az valós, megélhető, s ezáltal tulajdonképpen kiegészíti a valósról, az igazságról alkotott értelmezést. Tulajdonképpen ebben nyilvánul meg az egzisztencialista színház is – mondta a professzor, akit a diákok még tegnap egy közvetlenebb találkozás során részletesen is meghallgathattak.
A díszdoktoravatás után a magyar tagozat III. éves bábszínész hallgatói (osztályvezető tanár dr. Máthé Lőrinczi Rozália egyetemi adjunktus) Robert Lopez és Jeff Marx Avenue Q című bábmusicaljéből adtak elő egy jelenetet. Majd a magyar tagozat I. éves színészhallgatói (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) A zenés ritmusnévjegykártyák kockára című produkcióval zárták a rendezvényt.
Az esemény részeként délután a várban a Művészeti Egyetem diákjai a holokausztnapra emlékeztek egy különleges műsorral, amelyet Ozvald Enikő II. éves mesterképzős színművészhallgató
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

„Vershitet nem cseréltem soha…”
Köszöntjük a 85 éves Kányádi Sándort
Kányádi Sándor Herder- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító ma nyolcvanöt éves. Generációk nőttek fel versein.
Kolozsvárról Budapestre kényszerült – hát Budai otthonában kerestük meg. Életművéről, a megélt történelmi korszakváltásokról, gyermekverseiről, illetve további terveiről beszélgettünk. Kányádi Sándor történetekből kifogyhatatlan és fiatalos lendülettel beszél: „Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatal koromban a magyar költészetben láttam”, vallja.
– Hogyan befolyásolták a történelmi korszakváltások költészetét, költői magatartását?
– Általában dátumozni szoktam az írásaimat, ezeket el kell olvasni és abból kiderül. Babits Mihály azt mondja, hogy a vers három részből áll (úgy, mint a bogártanban): a címéből, a törzséből és az aláírásból. Hozzátenném – nem azért, mert én bölcsebb lennék, mint Babits Mihály –, hogy a dátumából is. Erre példaként egy olasz verset szoktam felhozni: a Nobel-díjas, keveset író és nagyon „gazdaságosan” fogalmazó költő, Ungaretti versét, amelynek címe: Katonák. „Állnak, mint ősszel a levelek a fákon.” Ennyi a vers. Ha nem volna alatta, hogy 1918, akkor nem is értenénk, hogy mi ez. Akkor volt ugyanis vége a háborúnak, és mint ősszel a lombját hullató fa, a lerongyolódott fa, úgy álltak a katonák is. Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatalkoromban a magyar költészetben láttam – például Petőfi Sándornál, ő sem cserélt… nem is volt ideje. Nekem lett volna. (nevet) De Arany János sem cserélt. És ezért irányadó az, amit Petőfi mondott: „Az utókor elmondhatja, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfi valék.” Ezek voltak az én iránytűim, nem pedig a nagy politikai beszédek és fordulatok. Én igaz híve voltam – hiszen mi más is lehetett az ember, amikor fiatal volt – a szocializmusnak, mert az emberségesnek ígérte magát. Aztán lassan, már az ’50-es évek legelején kezdtem észrevenni, hogy amit az egyetemen tanulunk, az nincs azsúrban, nem talál azzal, ami otthon történik édesapámmal, a gazdasággal, egyáltalán a politikai életben.
Amikor ’46-ban a szlovákiai magyarokat kezdték kitelepíteni, a nagyhatalmak belementek volna, hogy minket is kitelepítsenek, esetleg még a Partiumból adtak volna egy darabot Magyarországnak, és odahozták volna mondjuk a székelyeket, a több száz éves templomaikkal, temetőikkel – ugye, hát hogy van ez? Azt mondta Groza Péter, aki mindmáig az egyik legtisztességesebb politikusnak számít, hogy ha a magyarok nem akarnak kitelepedni, akkor a lenini alkotmányt alkalmazzák. Ettől mindenki megijedt. A lenini alkotmányról egy Svájcba emigrált magyartól hallottam, akivel ’68-ban, Zürichben találkoztam: „Fiam, nézze azt a szállodát, abban lakott Lenin, ott van az a könyvtár, oda járt, és ott másolta le a Svájci Alkotmányt, ami szó szerint megegyezik a Szovjet Alkotmánnyal, azzal a különbséggel, hogy ahol magántulajdon volt, ő közösségi tulajdont írt be, és ahol kanton volt, oda autonómiát.” És ez így is volt.
A mi nyelvrokonaink például, a vogulok, ötezren voltak csak, 500 km-es körzetben laktak Szibériában, ismertem néhányat személyesen is közülük, iskolájuk volt, anyanyelvükön tanultak, központokat építettek, ahol tanultak. Bár kétnyelvűek voltak, az anyanyelvüket megtanulhatták. A II. világháborúban aztán több veszteség a nemzetiségekből volt, mert azokat küldték az első vonalba. Ez is hozzátartozik a dologhoz. Az a terület, ahol a mi nyelvrokonaink laktak, azok a Gulág legszomorúbb helyei voltak. De én voltam például Izsevszkben, ahol a votjákok, az udmurtok laktak, és ott, az izsevszki egyetemen, a finnugor tanszéken magyarul tartottam több mint 50 hallgatónak és diáknak előadást. És egy szép udmurt–magyar szakos orosz kislány mondta nekem, hogy „Sándor bácsi, tessék még szép magyar verseket mondani.”
Tankó Anna, Csősz Enikő, Józsa István. Szabadság (Kolozsvár)

Rekordszámú részvétel a magyar középiskolák tantárgyvetélkedőjén
"Mikor egy csúcsot megmásztál..."
Reál és humán tárgyakból jeleskedő tizenévesek népesítették be szombat reggel a Bolyai líceum dísztermét. A magyar tannyelvű középiskolák kilencedik alkalommal megszervezett országos tantárgyvetélkedőjének résztvevőit a házigazda szerepében Láday Zoltán tanár köszöntötte. 251 diák, 32 iskola, 21 város – sorolta a megnyitót moderáló pedagógus a verseny paramétereit, majd azt is hangsúlyozta, hogy a jelzésértékű létszámnövekedésnél még fontosabb, hogy a diákok felkészültsége, illetve a tanárok igényessége, és ennek következtében a teljesítmény is évről évre nő.
Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója köszöntőjében kiemelte, az a tény, hogy sikerült a hazai magyar oktatást biztosító egyetemeket a verseny köré csoportosítani, a vetélkedőn elért eredmény ugyanis a felsőoktatásban való továbbtanulás biztosítéka lehet, a rendezvény színvonalát emeli, ugyanakkor lehetőséget kínál azoknak a tehetséges diákoknak a felismerésére, akik anyanyelvükön nem tudnak nemzeti olimpiákon bizonyítani. Az intézményvezető a tanügy-minisztériumnak, illetve a megyei tanfelügyelőségnek is köszönetet mondott a támogatásért, majd így biztatta a diákokat: – A legjobbak között a legjobbak vagytok.
A továbbiakban Bakos Levente egyetemi adjunktus üdvözölte a verseny szereplőit, majd Markó Béla szenátor a vetélkedő megszületésének előzményeit idézte fel, amikor Bálint István igazgatóval leültek megbeszélni az ötlet kivitelezésének részleteit.
– Ahhoz, hogy bármilyen elképzelés megvalósulhasson, és a szó legnemesebb értelmében nyerni tudjunk, elengedhetetlen a jövőbe vetett bizalom, a hit, hogy képesek vagyunk teljesíteni mindazt, amit elterveztünk – tette hozzá Markó Béla.
Szabó Csilla a tanügy-minisztérium képviselőjeként köszönetet mondott azért, hogy a tavalyi ötletet sikerült valóra váltani, és a verseny a fizikavetélkedővel bővült, majd az újoncokat üdvözölte.
– Idén rekordszámú részvétellel zajlik a verseny, és ez azt bizonyítja, hogy vannak diákok és tanárok, akik úgy gondolják, hogy minden külső látszat ellenére érdemes tanulni – mondta, majd Pascalt idézte a szaktárca illetékese: "mikor egy csúcsot megmásztál, akkor veszed észre, hogy a hátad mögött egy sokkal magasabb csúcs van, és arra vár, hogy meghódítsd".
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes azt emelte ki, hogy a Bolyai líceum az évek során igazi versenyközponttá alakult, hiszen nincs még egy olyan romániai középiskola, ahol szinte minden héten valamilyen országos verseny zajlana. A tanintézethez kapcsolódtak Peti András alpolgármester gondolatai is:
– Soha nem fogom tudni törleszteni mindazt, amit diákként ez az iskola adott nekem. Bízom benne, hogy az új generáció a jövő tudományos társadalmának alapjait teszi le – mondta az alpolgármester.
Oláh-Gál Róbert, a vetélkedő elnöke 210 évvel pergette vissza az időt, amikor is Bolyai Farkast meghívták tanárnak a Református Kollégiumba. A nagy matematikus 1804. május 4-én tartotta székfoglaló beszédét, amely így kezdődött: "az igazságot jöttem tanítani".
A megnyitó végén Láday Zoltán a vetélkedők egyetemi és középiskolai tanárokból álló zsűrijének, illetve a támogatóknak mondott köszönetet, aztán a diáktömeg a tudásmérés helyszínei felé indult. A verseny előtti percekben pár résztvevőnek arra is volt lélekjelenléte, hogy kérdéseinkre válaszoljon.
– A Kalkulusz programozói versenyre jöttem. Jakab Tünde tanárnő ajánlott nekem feladatokat a felkészüléshez – mondta Barabási Csongor, a Bolyai líceum tizedikes diákja. A szintén tizedikes bolyais Gyéresi Ibolya Kreszcencia a Fabinyi Rudolf kémiavetélkedőre jelentkezett, szerves kémiából kellett tudását bizonyítania.
– Nem izgulok különösebben, mert elég sok versenyen részt vettem már. Folyamatosan tanulok ezekre a megmérettetésekre, így nem jelentett különösebb erőfeszítést a mostanira való felkészülés – összegzett a diáklány. Szabó Barna, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tizenegyedikese szintén a programozói vetélkedőre érkezett.
– Erre a versenyre nem lehet előzetesen felkészülni, minden a logikán alapszik – mondta, majd azt is elárulta, hogy a vetélkedőn elért siker a Sapientia egyetemre biztos bejutást, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem informatika szakán szervezendő felvételin pluszpontokat jelentene. A vetélkedők eredményeire keddi lapszámunkban térünk vissza.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Misszió az egyre apadó szórványban
Mezőörményes, Komlód, Oroszfája, Mezőseptér – négy, magyarok által már alig-alig lakott mezőségi település, amely valamikor, a reformáció idejében a virágkorát élte. A trianoni békediktátum előtt Kolozs vármegyéhez tartoztak, a második bécsi döntés után 1944-ig pedig Maros-Torda vármegye részét képezték. A megyésítéskor a helybéliek inkább a negyven kilométerre fekvő Marosvásárhelyhez, mintsem a több mint kétszer annyi járásnyira lévő Besztercéhez szerettek volna csatlakozni. Óhajuk azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Így a szinte egy tömbben, a Kolozs és Maros megyét összekötő Kolozsvár–Szászrégen-útvonalon vagy annak leágazásán elterülő falvak Beszterce-Naszód megyéhez, pontosabban annak déli csücskéhez tartoznak. Közigazgatásilag Mezőörmény Septérrel és további tíz román faluval alkot községet, míg Komlód és Oroszfája a mára mindössze két magyart számláló Nagynyulashoz tartozik.
A négy falu missziós egyházközségei 1990 után az újjáalakult görgényi református egyházmegyébe tagolódtak, ahol egy éve Májai Varga Zoltán lelkipásztor igyekszik jó pásztorként egyben tartani a még megmaradt nyáját. Mielőtt a mezőségi gyülekezetbe került volna, a fiatal lelkész öt évet egy másik szórványvidéken, a Balázsfalvától mintegy tizenöt kilométerre elterülő Bethlenszentmiklóson szolgált.
„Mindig arra vágytam, hogy missziós lelkész legyek, aki összefogja a szétszóródott magyarságot, és nemcsak havonta egyszer látogat ki a szórványba” – vallja a Fehér megyei szórványból a Beszterce-Naszód megyeibe átkerült lelkész. Az 53 hívet számláló Mezőörményesen, a mindössze 33 reformátussal maradt Oroszfáján, a 16 főre apadt Komlódon és a mindössze hat lelket számláló Mezőseptéren minden körülmény adott e nemes feladat teljesítésére.
Ha az egyházi statisztikákat böngésszük, azt látjuk, hogy nem is olyan régen a valamikor László vajda birtokát képező Örményes is – mint megannyi más erdélyi település – virágzó magyar falu volt, ahol a reformátusok száma a mainak a tízszerese volt. Sőt a dombok között meghúzódó Komlód is a 19. században még önálló lelkésszel rendelkezett.
A juhász legyen a nyájában
Családi vagy akár kényelmi okok miatt nem minden egyes, „világ végére” helyezett pap vállalja a helyben lakást. Sokkal egyszerűbb a közeli városból ingázni, megtartva a kötelező vasárnapi istentiszteletet, és kiszaladni az óhatatlanul adódó temetésekre. „A juhász legyen a nyájában! Ha nem vagyok a híveim között, nem lehetek hiteles” – vallja ezzel szemben Májai Varga Zoltán, amikor erre a jellegzetes szórványlelkészi gondra térünk.
A kétgyerekes családapának nem könnyű a feladata: az otthona Marosvásárhely egyik peremközségében, Marosszentkirályon van, a felesége és csemetéi Kolozsváron élnek. Az asszonyt az állása, a kicsiket az iskola köti egyelőre a kincses városhoz. De, mint mondja, amint tehetik, kilátogatnak az örményesi parókiára.
A Besztercéről láthatatlan Örményes
A 19. század utolsó esztendejére elkészült örményesi templommal szemben lévő portán az egyik presbiter, Pásztor Lajos és neje, Erzsébet fogad. Az idős házaspár valamikor Marosvásárhelyen dolgozott, de az évek teltével hazaköltöztek. Ma is a Maros-menti várost érzik közelebb a szívükhöz, mint Besztercét. Mint mondják, ennek nemcsak földrajzi oka van.
„A megyésítéskor mi, mezőörményesiek Maros megyéhez szerettünk volna csatlakozni, de az itteni vezetők nem engedték, mondván, olyan jó mezőgazdasági területek vannak itt a környéken, hogy azokat nem lehet csak úgy átengedni. Pedig a 85 kilométerre lévő beszterceieknek fogalmuk sincs, hol van Mezőörményes. Csak négyévente egyszer, a választások előtt szokták felfedezni a mi községünket” – fájlalják Pásztorék.
Mint mesélik, a szórványosodás itt is megtette a hatását: megszűnt az anyanyelvű oktatás, megcsappant a magyarság létszáma. „Hála Istennek, a mi négy fiunk megmaradt magyarnak. Három itt él a faluban, egy Magyarországra költözött. De az itteni unokák is magyarul beszélnek. Ha lenne magyar iskola, biztos oda járnának” – büszkélkedik Erzsike néni, akinek az apja négy esztendő híján fél évszázadig volt az örményesi gyülekezet gondnoka.
A hatóságok nemcsak az anyanyelvű oktatást számolták fel a faluban, de az egykori felekezeti iskola épületét is lebontották. Pedig az egyház ragaszkodott hozzá, és visszaigényelte ’89 után, de mindhiába. A magyar–román viszonyra térve, Pásztorék úgy érzik, nincsenek különösebb gondok a faluban.
A többségiek felnéznek a magyarokra, de a békés légkör megőrzésében jelentős szerepet játszik Dumitru Tomşa nemzeti liberális párti polgármester is, akinek a felesége magyar. „Csak a közvetlen szomszédunkkal volt baj, aki ágynak esett betegként is néhanapján azt kiáltotta, hogy ha autonómiát akarunk, menjünk Magyarországra! Ezzel jól feldühített, de mégsem tehettem meg, hogy szinte naponta ne menjek át hozzá, és ne segítsem” – meséli Pásztorné.
Oklevéllel meghálált komlódi vendégszeretet
Komlódon is takaros, felújított, gótikus stílusú 15. századi templom és kipofozott parókia vár. Csak éppen a valaha önálló lelkésszel rendelkező gyülekezet szórványosodott el teljesen. A komlódi reformátusok száma mára tizenhatra apadt. „Ma már alig vagyunk a templomban, pedig hajdanán tele voltak ezek a padsorok” – sóhajt fel a gondnoki teendőket ellátó Polgár Anna. Annus néni, ahogy a 76 éves öregasszonyt a lelkész becézgeti, itt, a dombok közt rejtőző faluban született, akárcsak az édesapja.
Nagyon ragaszkodik szülőfalujához, bár annak idején, az elemi elvégzése után szülei Tekére küldték, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább, ahonnan később a marosvásárhelyi pénzügyi középiskolába került. Mint mondja, szerette a várost, a sportot, de az apja nem látott jövőt az atlétikai pályafutásban. „Így hazakerültem, és azóta is itt élek. Kis ideje egymagamban, özvegyen, hisz a fiam Besztercére költözött” – meséli az öregasszony.
Annus néni mégsincs egyedül; nemcsak a falubeliek meg a pap nyitja be időnként az ajtaját, mindig ott van vele a Biblia és a számos magyar nyelvű könyv és időszakos kiadvány. Most épp az 1948-as Református Szemlét böngészi, amelyben a soron következő lelkészi továbbképzőről írnak. „Inkább ezeket a régi újságokat olvasom, minthogy a tévét nézzem. Annyira kedvesek nekem, nem tudom őket eldobni, inkább egy skatulyában gyűjtöm” – mutatja a cipősdobozban gondosan raktározott megsárgult újságokat.
Annus néni nemcsak az olvasmányaira büszke, hanem a falon lévő bekeretezett oklevelére is, amit a püspökség részéről 2011 késő őszén, egy Marosvécsen szervezett ünnepély keretében az akkor még életben lévő férjével együtt vehetett át. „Hitvestársával, házunk népével együtt az Úr és egyháza közelségében élnek, és önzetlenül szolgálják magyarságunkat és egyházunkat” – áll a Mezőség apostolaként ismert, múlt század első felében szolgáló Földes Károlyról elnevezett emléklapon.
„Vendégszeretetük is szolgálat, hogy otthon érezzék magukat az itt szolgáló lelkészek, missziót végző hallgatók, megmaradjon az Úr magyar református nyája” – olvasható néhány sorra alább. Májai Varga Zoltán alig egy esztendeje ismeri Annus nénit, férjét, Polgár Jánost missziós pályakezdete első heteiben temette, de csak megerősíteni tudja az oklevélbe foglaltakat.
A kedves kis öregasszony bejelentetlen látogatásunkkor is mindegyre sürgölődik-forgolódik, asztalt terít, sonkás rántottát készít, majd friss házi tejföllel kínál. Mielőtt búcsút vennénk tőle, meglepetésszerűen betoppan a Besztercéről érkező fia és családja. „Az én Dezsőkém román nőt vett feleségül, de megmondtam neki, hogy az unokámmal magyarul beszéljen!” – mutatja be Polgár Anna a fiát és menyét. Sajnos a gégeproblémákkal műtött középkorú férfinak egyre nehezebben jön ki hang a torkán, így inkább csak puszilgatja és ölelgeti az alig egy éve örökbefogadott kis tündért.
Oroszfája, ahol még a gondnokok gyerekei sem magyarok
Egy faluval odébb, Oroszfáján a felújítási munkálatok előtt álló templom köszön ránk a domboldalról, de be kell érnünk azzal, hogy mindössze kívülről csodáljuk meg a 18. században épült istenházát. A gondnok, Katona János éppen nincs otthon, így csak a felesége, Ana és kisebbik fiuk fogad. Amikor a mosolygós gyermek nevét kérdezem, a nyolcéves lurkó előbb egy Poftim?-mal (Tessék? – szerk. megj.) válaszol, majd amint nyelvet váltok, Cătană Lorand Cristianként mutatkozik be.
„Hát nem tud magyarul… Sajnos én sem. De a testvére, Andrei, aki most egyetemista, az internet segítségével próbálja megtanulni a nyelvet” – magyarázkodik a Katona-Cătană anyuka.
A hegyen túl, Mezőseptéren pedig még ennél is cifrább a helyzet. Bár Váradi Annus néni, Váradi Mihály gondnok felesége nyolc gyermeket hozott a világra, nevelt fel és adott a megfogyatkozó falvacskának, az itteni gyülekezet mégis mindössze hat tagot számlál. Ebből a Váradiak csak kettőt tesznek ki. Nem matematikai, hanem etnikai bukfenc ez. A mára felnőtté vált Váradi csemeték más nyelvet, más nemzetiséget és más felekezetet választottak maguknak. Az idős szülők, noha belátják, hogy „nyolc gyermeket adtak a románoknak”, most is úgy vélik, semmi értelme nem lett volna magyarnak nevelni a leszármazottakat.
„Önök az ortodoxokhoz is járnak?” – buggyan elő óhatatlanul a következő kérdés. „Nem, szó se róla! A tiszteletes úr csak havonta egyszer jön Septérbe, de meg se gondoltam, hogy más vasárnapokon az ortodox templomba menjek” – igyekszik szépíteni a dolgokat az állatvásárba igyekvő gondnok. Valahol őt – és a hozzá hasonlóan gondolkodókat – is meg lehet érteni, hisz ami egy tömbmagyar vidékről érkező embernek minimum furcsa, az itt élőknek a lehető legtermészetesebb. Még akkor is, ha ezzel a szemlélettel az amúgy is egyre szűkülő közösségük felszámolását gyorsítják fel.
„Öregedő, de öntudatos gyülekezetek ezek. Fantasztikus melegséget kapok az itteni emberektől. Bár én is nagyon szeretem őket, azzal is tisztában vagyok, hogy nem innen fogok nyugdíjba vonulni” – vetíti előre a Beszterce-Naszód megyei szórvány szomorú jövőjét Májai Varga Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Beépült értékek – Bemutatták a Kereszthegy című dokumentumfilmet
„A magyar katonák mindkét világháborúban tudásuk és erejük legjavát adták. Az, hogy a magyarság nemzeti közösségként túlélte a világháborúk után következő nehéz időszakot, és képes volt megmaradni a kommunizmusban is, annak tulajdonítható, hogy azok az értékek, amelyek erőssé tettek bennünket ezer év alatt, beépültek kultúránkba” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes Gyergyóremetén, a Kereszthegy című dokumentumfilm bemutatóján pénteken este.
A játékfilmes elemekkel színezett alkotás a második világháborúban harcoló magyar katonák gyergyó-vidéki csatáiról szól, akik Illésfalvi Péter történész elmondása szerint példaértékűen álltak helyt, a reménytelenségben is vállalva a küzdelmet. A vetítésen diákokkal telt meg a gyergyóremetei közösségi ház rendezvényterme.
„Kiállta a próbát, a legkritikusabb közönség, a gyermekek érdeklődéssel nézték végig” – értékelték a film stábjának tagjai. A magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét feldolgozó alkotás már témájában is egyedi, ezen túlmenően számos jellemzője teszi egyedivé – hangzott el a premiert követő sajtótájékoztatón.
Az alkotócsoport jelen lévő tagjai kifejtették, a filmvásznon megjelenő történetet a múlt homályából kellett „kibogarászni”, hisz a történelemkönyvek csupán bekezdésnyi részt szentelnek az amúgy évtizedekig elhallgatott eseményeknek.
Mint ismeretes, a film előélete a gyergyóremetei Nagy József történésztől indult, aki Székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik. 2007 óta készít interjúkat a harcokban részt vett veteránokkal, egy 2009-ben Remetén szervezett veterántalálkozót követően az interjúkat videóra rögzítették. Operatőrként a gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió tulajdonosa, Berszán Árus György vállalt részt a munkában.
A felvételek kapcsán született meg a dokumentumfilm ötlete, a munkafolyamatba ekkor kapcsolódott be a budapesti Bárány Krisztián történész, aki Nagy Józseffel együtt társrendezője a Kereszthegy című filmnek.
„Volt egy utolsó pillanat, amikor ezeket az idős bácsikat még meglehetett szólaltatni, a velük készített interjú önmagában is egy kincs” – fogalmazott Bárány Krisztián. Rávilágított, a film egy rejtett, ám nagyon fontos üzenetet hordoz, ami legfőképp a fiataloknak szól. „Merjünk büszkék lenni nagyapáinkra, dédapáinkra. Ne csak az amerikai mozifilmek szereplőit ragasszuk ki szobánk falára, ragaszuk ki nyugodtan a 21-es határvadászok arcképét, mert hősök voltak” – mondta.
Csodának titulálta a filmet Bozsonyi Károly producer, aki szerint ma Magyarországon kevés olyan alkotás születik, ami hasonló szemlélettel fordul akár egy második világháborús, vagy egy történelmi témához.
Kifejtette, a filmben nem a vereség, a tévedés van a fókuszba helyezve, hanem azt próbálja felmutatni, hogy az eseményekben emberek vettek részt. Az alkotás rövidesen DVD-n is forgalomba kerül, jelképes összegért lesz megvásárolható. A magyarországi iskolákba eljuttatják, keresik annak lehetőségét, hogy a romániai magyar iskolák is megkaphassák a filmet.
Pethő Melánia. Krónika (Kolozsvár)

Állami finanszírozást kérnek a püspökök
A romániai egyházi oktatás állami finanszírozását sürgeti a romániai katolikus püspöki konferencia, amely nyílt levélben fordult az oktatási miniszterhez.
A püspöki konferencia kétnapos nagyváradi ülése után a katolikus püspökök nyílt levélben kérték Remus Pricopie oktatási minisztert, hogy a szaktárca mielőbb alkalmazza maradéktalanul a 2011 óta hatályban lévő oktatási törvényt, ugyanis jelenleg az állam csak az állami oktatást finanszírozza, az egyházi iskolákban tanuló diákok nem kapnak támogatást, noha a törvény szerint mind az állami, mind az egyházi oktatást finanszíroznia kell az államnak.
A püspökök azt nehezményezik, hogy nem alkalmazzák a törvény 101-es cikkelyének 2-es bekezdését, amely szerint az állam valamennyi óvodás és iskolás gyerek után fejpénzt fizet. „Kérjük, hogy az oktatási törvény szóban forgó cikkelyeit haladék nélkül alkalmazzák az egyházi és a magánoktatásra is” – áll a levélben. Krónika (Kolozsvár)

Templom épül Décsfalván
Generációk álma teljesül hamarosan Décsfalván: letették szombaton a Bögöz községhez tartozó falu református templomának alapkövét a helység központi részében, a lakók hatalmas örömére. Mint elmondták, a hívek korábban Agyagfalvára jártak istentiszteletre, majd a helyi iskolaépületben vettek részt szertartáson, ám nem veszítették el a reményt, hogy utódaik majd saját templomban konfirmálhatnak.
A sokéves csúfolódásnak véget vetve templomépítésbe fogott Décsfalva: a református istenháza alapkövét szombaton délelőtt ünnepélyesen, községi, megyei és országos elöljárók jelenlétében helyezték el a település központi részén. A falu életében fordulópontot jelentő eseményen nem csak a helybéliek, de a szomszédos települések lakói is megjelentek.
Álom válik valóra
Mint Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere elmondta, a templomépítés által megvalósulhat az ősök réges-régi álma. Megköszönte minden közreműködőnek az eddigi segítséget, hangot adott továbbá abbéli reményének, hogy Décsfalva lakói méltóképpen támogatják a kezdeményezést. A munkálatok határideje 2017, ám a község vezetősége abban reménykedik, hogy még idén sikerül felépíteni az új szentélyt, hogy a décsfalviaknak ne kelljen mindig máshová járniuk istentiszteletre. A projekt összértéke áfa nélkül mintegy 230 ezer lej.
A felépítendő templom helyszínén az agyagfalvi iskola diákjainak verses-dalos műsorát láthatták az egybegyűltek, majd Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, Antal István parlamenti képviselő, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke mondott beszédet. Kiemelték: a Bögöz községben tapasztalt szolidaritás példaértékű, továbbá, hogy az épülő templom jele annak, hogy az ősök hitét továbbviszi a közösség – egyúttal pedig az európai parlamenti választásokon való részvételre is buzdították a jelenlévőket.
Emléklap került az alapba
A beszédeket követően Fosztó József agyagfalvi református lelkipásztor megáldotta a készülő templomot, továbbá kifejtette: Décsfalvát Orbán Balázs leírásában a legkisebb székely falvak közé sorolta, de a település lélekszáma majdhogynem állandó azóta is, így remélhetőleg mindig lesz közösség, amely megtöltse az istenházát. Annál is inkább, mert ünnepekkor általában az iskolaépület is kicsinek bizonyul a szertartáshoz. Az ünnepélyes alapkőletétel során a földbe helyeztek egy emléklapot is, a jelentős mozzanatot a magyar és székely himnusz eléneklése követte. A rendezvény végén fánkkal és pálinkával kínálták a jelenlévőket.
„Csak hitünk legyen”
A décsfalvi Somorai Eszter elmondta: nagyon örülnek annak, hogy végre temploma lesz a falunak: két évvel ezelőttig Agyagfalvára jártak istentiszteletre, azt követően a lelkipásztor kéthetente átment Décsfalvára is, az iskola egyik tantermébe. „Amikor jó idő van, még szívesen átmegy az ember, de télen erősen megfáztunk: huzatos a hely a két falu között. Remélem, megérem, hogy a hároméves unokám ebben a templomban konfirmáljon” – fejtette ki vágyát. Mint elmondta, a décsfalviak jórészt reformátusok, de a más felekezetűek is szívesen járnak istentiszteleteikre. „Mindegy, hogy hová megyünk, csak hitünk legyen. A vallásunk akármilyen lehet, ha nincs hitünk” – fogalmazott.
Bálint Kinga Katalin. Székelyhon.ro

Románia lakossága lassan elöregszik
Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri majd el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. Míg 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából.
Havi 5000 fős csökkenés
Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően például 2014 januárjában 1360 gyermekkel született kevesebb, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában.
hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma jelenleg eléri az 5,4 millió főt. Szociológusok attól tartanak, hogy 2050-ben az ország lakossága nem éri majd el a 16 milliót sem. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel a számmal világszinten a kullogók között helyezkedik el.
A ceauşescui „aranykort” követően az új hatóságok engedélyezték a művi vetélést, ami jelentősen visszavetette a születési arányt. 1991-ben például 70 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 1989-ben. Miközben 1990-ben 314 746 gyermek látta meg a napvilágot, addig 2011-ben már csak 196 242 gyermek született. Az említett időszakban összesen 5,4 millió gyermek született, közülük 2,63 millió fiú, 2,48 millió pedig lány volt.
Szülési kedv Európában
Szociológusok szerint a születési arány visszaszorulása nemcsak Romániára, hanem általában az európai országokra jellemző. A születések száma már 50 esztendeje csökken, a folyamat legelőször Nyugat-Európában indult be, mindenekelőtt Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában, majd átterjedt a skandináv országokra. A kilencvenes évek legelején a születések száma Kelet-Európában is csökkenni kezdett.
A Világbank adatainak megfelelően Románia világszinten ilyen tekintetben az utolsó országok között található. A statisztikák szerint ugyanis 2012-ben az országban ezer lakosra számítva 10 gyermek született. Tavalyelőtt Japánban és Németországban egyébként, 1000 lakost alapul véve 8, Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Görögországban pedig 9 gyermek született.
Az Európai Unión belül 1000 lakosra számítva a legtöbb gyermek – 16 – Írországban születik, bár a szám 2009-ben és 2010-ben még 17 volt. A második helyen Franciaország és Nagy-Britannia osztozik, 13 gyermekkel, 12 gyermekkel pedig Ciprus és Svédország következik. 10 gyermekkel Románia a táblázat második felébe került, Németország pedig 8 gyermekkel az utolsó helyet foglalja el.
A fejlődés útján.
Szociológusok szerint Romániában a szülési kedv hiánya elsősorban nem anyagi okokkal magyarázható, már csak azért sem, mert sokkal szegényebb országokban jóval magasabb a szülések száma. A fő okot nagyjából az jelenti, hogy a romániai fiatalok egyre későbben házasodnak, a gyermekáldással is kivárnak a legtöbb esetben, és mindenekelőtt jó állás megszerzésére, gépkocsivásárlásra, utazásra összpontosítanak. Szociológusok szerint azonban mindez nem tér el a normálistól a fejlődés útjára lépett országokban.
Egy kis történelem
Statisztikusok szerint a születések száma 1947 és 1955 között igen magas volt. Így például 1947-ben elérte a 23,4, 1955-ben pedig 25,6 élve születetett csecsemőt 1000 lakosra számítva. A két világháború közötti időszak maximumát – 1000 lakosra jutó 30-35 csecsemő – azonban nem érte el.
1956 után azonban lankadni látszott a szülési kedv, 24,2 csecsemőről 1966-ra 14,3 csecsemőre esett vissza, ami nagyrészt társadalmi okoknak és a művi vetélés engedélyezésének is betudható. Az abortusz megtiltása nyomán – a törvények szerint négy gyermekig vagy 45 éves korig nem engedélyezték a műtétet – 1966 után évente több mint 526 ezer gyermek született, az újszülöttek száma 1967-ben átlagosan elérte a 27,4 csecsemőt. 1980 után már valamelyest alábbhagyott a szülések száma, évi átlagban 400 ezer gyermek látta meg a napvilágot. 1980 és 1989 között az 1000 lakosra jutó szülések száma 14 és 18 csecsemő között ingadozott.
Elöregedő lakosság
A Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója, Vasile Gheţău szerint amennyiben a jelenleg tapasztalható folyamat nem mérséklődik, akkor 2030-ban Románia lakossága 19 millió alatt marad, 2050-ben pedig nem éri majd el a 16 milliót. A 2001-es népszámlálás alapján Romániának 22 millió lakosa volt, ami azt jelenti, hogy tíz év alatt a lakosság száma1,1 millióval esett vissza. A 2011 népszámlálás alkalmával már csak 20 121 641 főt jegyeztek, ami további drámai csökkenést jelent.
Gheţău szerint minden jelentős mértékben hozzájárul a lakosság elöregedéséhez is. A 60 év fölöttiek részaránya 1956-ban 1,7 millió volt, 2010-ben azonban már elérte a 4,3 milliót, ami – a lakosság létszámgyarapodását is szem előtt tartva – nagyjából 10 százalékos növekedést jelent.
Bogdán Tibor. maszol.ro

Szakoktatási konzorcium jött létre Sepsiszentgyörgyön
Iskolai konzorcium létrehozásával erősítik a sepsiszentgyörgyi szakoktatást, illetve színes kiadvánnyal vonzzák szakiskolába a háromszéki diákokat. Az a cél, hogy a szakiskolákba tudatos választás révén kerüljenek be a diákok, ne pedig kényszerből, mert kimaradtak az elméleti iskolákból, mutattak rá hétfői sajtótájékoztatón a „Szent György Szakképzési Konzorcium” kezdeményezői.
Beszámoltak arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum, a Kós Károly Szakképző Líceum és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum összefogása révén valósult meg a konzorcium, amely azonban nem jelent iskola összevonást, hiszen minden tanintézmény megtartotta jogi önállóságát, viszont összefogva szélesítik oktatási kínálatukat, használják egymás oktatási infrastruktúráját, közös programokat kezdeményeznek és pályáznak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: a 90-es években lezajlott magánosítások szétverték az ipari kultúrát, ezt kell újjáépíteni, és a háromszéki cégek jelezték, hogy nem kapnak elég szakképzett munkaerőt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: a sepsiszentgyörgyi szakiskolai hálózatban jelenleg 1500 diák tanul, de a jól felszerelt iskolákba ennek dupláját is be tudnák fogadni. A hamarosan kezdődő beiskolázási iratkozás népszerűsítése érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 750 magyar és 250 román nyelvű kiadványt nyomtatott, amelyben megtalálható a három szakiskola kínálata, illetve fényképeken mutatják be a tanintézményeket, és néhány közéleti személyiség is népszerűsíti az iskolákat. Sztakics Éva szerint a kiadványt nem csak a háromszéki megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is eljuttatják a nyolcadik osztályosoknak.
A sepsiszentgyörgyi szakoktatási konzorcium a következő tanévben tíz osztályt indít három éves szakiskolában, és 4 osztályt szaklíceumban, összesen 392 diák számára. A Kós Károly iskola igazgatója Kiss Imre szerint a három iskola kínálata a helyi vállalkozók igényeire alapoz, és a cégekkel, intézményekkel kötött szerződések révén minden szakon biztosítani tudják a szakmai gyakorlatot, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy az iskola elvégzése után a diák azonnal munkahelyhez jusson. Május 22-én kezdődik a beiratkozási időszak és közigazgatás, turizmus, építészet, faipar, textil és bőripar, elektronika, fémmegmunkálás szakokra várják a tanulók jelentkezését.
A Berde Áron iskola igazgatója, Gazdag Ildikó rámutatott: a nyolcadik osztályt végző diákoknak idén újra lehetőségük lesz szakiskolában folytatni tanulmányaikat, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évek rossz érettségi eredményeit látva a kormány belátta, hogy nem lehet mindenkit érettségi fele terelni. Az igazgatónő szerint motiváló lehet az is, hogy a szakiskolai diákok alanyi jogon kapnak havi 200 lejes állami ösztöndíjat, amit az iskola kiegészít érdemösztöndíjakkal, illetve a gyakorlatot biztosító cégek is adhatnak további támogatásokat.
A Puskás Tivadar iskola igazgatója, Demeter Dávid szerint a szakoktatási konzorciumban részt vevő iskolák kínálatában nincs átfödés, a szakmákat leosztották egymás között. Hozzátette: a szakiskolás diákok számára az első két évben a jól felszerelt iskolai műhelyekben biztosítják a gyakorlati órákat, majd utolsó évben helyezik ki őket cégekhez kiscsoportos gyakorlatra.
Kovács Zsolt. maszol.ro/közlemény

CZEGLÉDI JÓZSEF (1929–2014)
Elérsz valahová, jössz valahonnan – még egy lépést, mert születtél,
…………………………………………
Addig a városig, addig a hegyláncig, Születéstől halálig.
(Magyari Lajos – Csoma Sándor Naplója)
Ismét szegényebb lett az aradi magyar közélet. Kevesebben leszünk a színházi esteken, ha vidáman szórakozunk vagy csendben búcsúzkodunk valakitől a már megszokott, többségben levő ősz hajúak, egy fej hiányzik mától, a fanyar humor és a fiatalokat bíztató szó elmarad.
Czeglédi József jelenléte az aradi magyar rendezvényeken természetes és megszokott volt. Ő volt az a főnök, akit nem várt reggel szolgálati kocsi, vezető állást betöltve is – kerékpáron ment munkába. Mert bár Csermőn született, ízig-vérig aradi volt. Itt járt a katolikus elemibe (tanítója Láng István volt), majd a katolikus gimnázium alsó osztályaiba. Innen egyenes út vezetett az inasiskolához, miközben a mai Moise Nicioara Líceum esti tagozatán érettségizett. A Temesvári Politechnikán szerzett gépészmérnöki diplomát, amellyel 1956-ban technológia tantárgyak oktatójaként helyezkedett el az akkori 2-es szakiskolában.
Ez volt az eljegyzés a nagy kezdőbetűvel írható Pályán. 1961-től az iskola igazgatója, szervezője, felújítója, mindenese. Igazán hitt a szakoktatásban, annak jövőjében, szükségességében, a minőségi munkában. Kevés iskolavezető mondhatja el magáról, hogy negyed századon át vezetett egy olyan intézményt, ahol elsősorban az aradi nehézipari gyárak számára készítettek fel szakképzett munkásokat. Azt se mondhatta el sok igazgató, hogy az iskoláját románok, magyarok nevével azonosították, s a véndiák-találkozósok ma is Czeglédi iskola néven emlegetik egykori alma materüket. Ott volt reggeltől estig, és ha kellett, éjszaka is. Szükség volt rá, hát létrehozta a magyar tagozatot, felkészülést biztosítva több száz fiatalnak, akik zömmel helytálltak a gépek mellett.
Tanfelügyelő és helyettes főtanfelügyelőként az egyik legjobb törvényismerő volt. De azt is tudta, hogy melyik paragrafus káros gyermekeknek, pedagógusoknak. Ellenőrzései során nem a napi hevenyészett munkaterveket nézegette, hanem az irattárakat. Nem engedte, hogy az igazgatók ne ügyeljenek maximálisan azokra az iratokra, amelyek felületes elkészítése vagy felszínes tárolása később, harminc-negyven év múlva emberek sorsát károsan befolyásolják. A vizsga okiratok, az anyakönyvek és a fizetési bizonylatok pontos, fémszekrényben való tárolása akkor vesszőparipának tűnt, a mai (sok rendetlenségben) már tudjuk – a nyugdíjrendszer átállásakor vagy a külföldön munkát vállaló fiatalok iratkeresésekor ez az időszak megkönnyítette sok ember boldogulását.
Nyugdíjasan sem pihent. A Csiky Gergely Főgimnázium 2001-es önállósodásakor hónapokon át önkéntes munkavezető volt, s mert értett hozzá, senki sem mondott ellent döntéseinek. Állandó támogatója az Alma Mater iskola alapítványnak, a Nyugati Jelen napilapnak, a Szövétnek folyóiratnak, a pedagógus rendezvényeknek. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei szervezete 2006-ban Márki Sándor-életműdíjjal tüntette ki.
Bár személyes okok miatt sohasem maradt távol munkájától, élete nagy részét iskolájában töltötte, mégis példás férj, odaadó családapa, nagyapa volt. Gyermekei magyar osztályokba jártak, feleségét támogatta a Máltai Segélyszolgálatnál végzett önkéntes gyógyszerészi munkájában.
Mi is volt Czeglédi József? Mérnök, tanár, igazgató, tanfelügyelő, szakoktató vagy rendezvény – támogató? Talán a legmegfelelőbb állítás, hogy oktatás szervező volt pályakezdéstől halála pillanatáig, kiemelten a szakoktatás megszállottja. Nagy bánatára, ez utóbbi ma már Romániában nem működik, a hetvenes évek jól felszerelt iskolaműhelyei kézen-közön elkallódtak, egyre nagyobb a hiány jól képzett szakmunkásokban. Ötletei kéznél vannak – tenni kéne a holnapért!
Matekovits Mihály. Nyugati Jelen (Arad)

Karácsonykor az Országházba várják őket
Csikys Kurutty csapat sikere Nyárádszeredán
A kisiskolások részére kiírt Kurutty általános műveltségi vetélkedő során a Csiky Gergely Főgimnáziumot a körzeti vetélkedőn 5 csapat képviselte, közülük 3 jutott tovább a Kisjenő-Erdőhegyen szervezett megyei szakaszra. Ott a Pintér Mária tanítónő által vezetett csapat – Arad megyéből egyedüliként – jogot nyert az országos döntőn való részvételre. Ezt Nyárádszeredán szervezték péntektől vasárnapig. A négytagú csapatot az I., II., III., illetve IV. osztályból kikerült egy-egy diák alkotta, Nyári Tamás I., Kruzlitz Kyra Antónia II., Komori Viktória Andrea III., illetve Back István Levente IV. osztályos tanulók. A felkészítők során 6 állatfajtát tanulmányoztak. A vadállatok közül a mezei tücsök, a denevér, a levelibéka, a második fordulóban a háziállatok közül a lúd, a tyúk, a kutya és a sertés életét tanulmányozták, de komoly logikai játékokkal is foglalkoztak. Anyanyelvből Kovács András Ferenc verseit tanulmányozták. Az idegennyelv-próba során háromperces jelenetet kellett bemutatniuk angolul, jelmezben. A művészetek terén zenehallgatás, annak felismerése, míg a második fordulóban a hangszereket is fel kellett ismerni az Egy kiállítás képei, illetve Az állatok farsangja művekben. A honismeret során a megye, illetve Erdély történelmi és földrajzi nevezetességeit tanulmányozták. A híres emberek kategóriában európai utazókat és felfedezőket kellett felismerni. A háromórás vetélkedőn kapott feladatlapokon az egész csapat dolgozott. Az országos döntőn 10 csapat vett részt, olyan magyarlakta megyékből, ahol az előselejtezőkön legkevesebb 6 csapat mérte össze tudását. Így történhetett, hogy a magyarok által sűrűn lakott Kovászna, de a nagyjából Arad megyével azonos magyar lélekszámmal bíró Brassó megyét se képviselhette egyetlen csapat sem. A szabályzat értelmében, mindig a legutóbbi évben nyertes csapat szervezi a következő országos döntőt. Mivel tavaly is, idén is Nyárádszereda csapata nyerte meg a versenyt, jövőre is ők szervezhetik az országos vetélkedőt. Amint Pintér Mária tanítónőtől megtudtuk, a gyermekek három igen szép napot tölthettek Nyárádszeredában, ahol szombaton reggel lovas szekérrel vitték fel őket a Jobbágyfaluban lévő gyermektáborba, ahol a vetélkedőt szervezték. Emellett lovaglást, íjászatot, agyagozást gyakorolhattak. A vetélkedőn részt vett 10 csapat közül az aradi az igen előkelő V. helyet szerezte meg, ami azt jelenti, hogy részt vehetnek a Magyar Országházban szervezendő gyermekkarácsonyon. A csapattagoknál az országos döntőn szerzett élményeik felől érdeklődtünk. Komori Viktória számára minden remek volt, nagyon sok játékot szerveztek számukra. Nagyon tetszett neki az agyagozás és a lovaglás. Számára harmadikosként a hangszer felismerése nehéznek bizonyult, de feltalálta magát. A másodikos Kruzlitz Kyra Antónia a vetélkedő során Ludas Matyinak a libáját alakította, de az angol feladat megoldása tetszett neki a legjobban. Az I. osztályos Nyári Tamás boldog, amiért részt vehetett az országos vetélkedőn, ahova máskor is szívesen elmenne. Legnagyobb élmény számára a nagy tábortűz volt, amilyet eddig még nem látott. A IV. osztályos Back István Levente, amolyan csapatkapitányként vigyázott a kisebbekre. A vetélkedő során érdekes feladatokat kellett megoldani, számára azonban a lovaglás volt a valódi élvezet. Mivel IV. alkalommal vett részt a versenyen, Kurutty-emlékplakettet is kapott. Az V. helyhez gratulálunk a csikys Kurutty csapatnak, amelyiknek a tagjait a Magyar Országházban szervezendő gyermekkarácsonyra IS várják.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Amerikai nagyüzem Bukarestben – Băsescu udvari bolondnak nevezte Rogozint
Egymásnak adják a kilincset Bukarestben magas rangú amerikai tisztviselők az ukrajnai válságra való tekintettel. A Cotroceni-palota tájékoztatása szerint Traian Băsescu államfő hétfőn hivatalában fogadta Avril D. Hainest, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóhelyettesét: a találkozón a térség helyzetéről és a két fél biztonsági szolgálatainak kiváló együttműködéséről volt szó.
A Mediafax értesülése szerint jövő héten Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke érkezik Bukarestbe, hogy az ukrán válság fejleményeiről tárgyaljon az elnökkel és Victor Ponta kormányfővel.
Băsescu hétfőn az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban megerősítette, hogy az amerikai alelnök a közeljövőben Romániába érkezik, de biztonsági okokra hivatkozva nem kívánta a látogatás időpontját elárulni.
A Hotnews.ro úgy tudja: Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter is az országba látogat június első harmadában. A portál szerint a magas rangú amerikai tisztségviselők látogatásai az ukrán válsággal állnak összefüggésben, és az Egyesült Államok szolidaritását hivatottak bizonyítani európai szövetségeseikkel szemben az Oroszország irányából érkező „fokozódó fenyegetés" közepette.
Băsescu egyébként hétfőn arra kérte az Ukrajnában élő románokat, legyenek lojálisak az ukrán államhoz, ha pedig népszavazáson kérnék Romániához való csatlakozásukat, azt Bukarest nem ismerné el. „Egy ilyen referendum ellentétes lenne az ukrán alkotmánnyal. Ugyanígy nem ismernénk el ilyesmit Románia területén sem, ha valakiben felmerülne egy hasonló referendum megszervezése" – szögezte le az Adevărul által interneten közvetített interjúban az elnök, emlékeztetve: Bukarest a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnapi népszavazásait sem ismeri el.
Szerinte Oroszország „területrablási" szándékkal hivatkozik a kisebbségek védelmére, hogy politikai ellenőrzése alá helyezze a volt Szovjetunió térségét. Băsescu úgy vélte, ennek ellenszere a kisebbségi jogok biztosítása. Úgy vélekedett: Ukrajna és a volt Jugoszlávia hibát követett el, amikor „nem adták meg idejében" a kisebbségi jogokat, miközben szerinte Románia lehetővé teszi a területén élő kisebbségeknek, hogy megőrizzék kultúrájukat, identitásukat, elismeri jogukat az anyanyelvű oktatáshoz, finanszírozza sajtójukat, televízió-műsoraikat, és biztosítja politikai képviseletüket a bukaresti parlamentben.
Közben hétfőn folytatódott a diplomáciában szokatlan hangvételű csörte a magas rangú román és orosz politikusok között. Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes ismét a Twitter közösségi fórumon üzent a román államfőnek, azt firtatva: vajon hány pohár italt gurított le Băsescu, mielőtt lezárta Románia légterét különgépe előtt.
Rogozin reagált Victor Ponta kijelentésére is, miszerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy a szakadár Transznisztriából Moszkvába igyekvő orosz politikus gépét a román légierő kísérje ki az ország légteréből.
Az orosz államfő Dnyeszter melléki különmegbízottja a moszkvai külügyminisztérium figyelmébe ajánlotta Ponta nyilatkozatát, ennek nyomán Alekszej Puskov, az állami Duma nemzetközi bizottságának elnöke azzal fenyegetőzött, hogy az orosz hivatalosságokkal szemben „ellenséges magatartást" tanúsító országok válaszlépésekre számíthatnak Moszkva részéről.
A román kormányfő hétfőn provokátornak, az államfő pedig a király (Vlagyimir Putyin orosz elnök – szerk. megj.) udvari bolondjának nevezte Dmitrij Rogozint.
Utóbbi a Kommerszant című orosz napilapban bírálta Chişinăut, mondván, a moldovai politikusok az uniós csatlakozást választották, holott figyelmeztették őket, hogy a Dnyeszter menti terület leszakadhat a Moldovai Köztársaságról. Az orosz miniszterelnök-helyettes meggyőződése, hogy Moldova uniós társult tagságát a NATO-csatlakozás követi.
Rogozin azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben Chişinău aláírja az uniós megállapodást, azon lesz, hogy Oroszország felülvizsgálja gazdasági kapcsolatait a Moldovai Köztársasággal, amelynek költségvetését – mint mondta – az Oroszországban nagy számban dolgozó moldovai bevándorlók töltik meg.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Háromszéki öngyilkosságok anatómiája
„Vannak jellegzetes székelyföldi okai a régebbi öngyilkosságoknak, illetve kísérleteknek, hiszen ami az utóbbi száz évben történt ezzel a néppel, magyarázatot ad erre. Azonban ma már hajlékonyabb a székelység, és jelen esetben a legfontosabb rizikófaktorok – a lelki megbetegedéseseken kívül – a megkülönböztetésekből fakadnak, melyek ezt a népcsoportot érik, illetve az alkoholizmus mélyen a kultúrában gyökerező léte” – magyarázta Ercse Ferenc pszichiáter.
A szakorvos szerint az öngyilkosság egy humán jelenség, mely közvetlen halálvággyal és az azt követő cselekvéssel jár. Bár az állatvilágban is megfigyelték, nem bizonyítható jelenségként. Társadalmi megítélése koronként változott, de másfél évszázaddal ezelőtt már betegségként könyvelték el. Ercse Ferenc fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a mai – szakmai körökben érvényes – megítélés szerint öngyilkosság nem egy betegség, hanem cselekmény, mely betegségek szövődménye.
„Kategorikusan elmondható, hogy egy komplex biópszichoszociális helyzet következménye, melynek kiváltó összetevői közt a szociális (főként a családon belül tanult) viselkedésminták ugyanúgy szerepet játszhatnak, mint a genetikai tényezők, a lelki betegségek vagy éppen egy krízishelyzet, személyes tragédia. Valójában az öngyilkosság fontos kiváltó tényezője a szociális helyzet is, a társadalom kórossága, mely bizonytalanságot szül. Értem ezalatt azt, hogy egyik napról a másikra már nem lehet úgy tervezni és kivitelezni az életet, mint régebb” – magyarázta a pszichiáter, a tévhitek eloszlatásáért kihangsúlyozva, hogy a depresszió nem feltétlenül vezet az öngyilkossághoz, bár leggyakoribb esetben depressziósok az elkövetők.
A veszélyeztetettek
A pszichiáter szerint az, aki önkezével akar véget vetni életének, általában szerfüggő (alkohol vagy drogok), illetve krónikus leépüléssel járó megbetegedésben szenved. Azok esetében is a problémáik megoldási módszerének számít, akik már egyszer megpróbálták, de nem sikerült. A lobbanékony, agresszív temperamentumú személyek, főként, ha a családban, a környezetükben volt rá példa, szintén megkísérelhetik befejezni életüket, ha stresszhelyzetben vannak. Ugyanakkor azok is elgondolkozhatnak, megkísérelhetik, akik egyedülállók és fokozottan elszigetelődnek a környezetüktől, a társadalomtól. Ez a típusú izoláció főként az idősekre jellemző. Fontos azt is tudni, hogy mivel figyelemfelkeltő tettről van szó, minden öngyilkosságnak van címzettje, ez lehet egy társadalmi helyzet, egy család, vagy akár egy bizonyos személy is.
A tipikus öngyilkos profilja
A szakma meghatározása alapján az öngyilkos profilja demográfiai szempontból a következő: középkorú, falusi környezetből származik, rossz az anyagi helyzete és férfi. Feltehetően tettének elkövetéséhez hozzájárul az alkoholizmus is. Az öngyilkossági kísérlet pedig a fiatalok és a nők körében gyakoribb jelenség. Általában tavasszal és ősszel, illetve évfordulókkor követik el.
Öngyilkossági kísérletek és öngyilkosságok számokban
A Kovászna megyei Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 2011-ben 72 kísérletet jegyeztek, és egyetlen személy vetett véget életének. 2012-ben összesen 71 ilyen esetben mentettek a megyei kórházban, öt befejezett esetet regisztráltak. Tavaly 78-an kíséreltek meg önkezükkel véget vetni életüknek, négy személy hunyt el.
2014 első negyedévében már 37 személy kísérelt meg öngyilkosságot, közülük ketten haltak meg – közölte portálunkkal Nagy Demeter István, az intézmény szóvivője Hozzátette: 13 éves kortól 88 éves korig terjed az intézményben ilyen okok miatt ellátottak köre, túlnyomó többségük ugyanakkor a 30 és 50 év közötti korosztályból kerül ki. A közel két és fél évre vonatkozó adatokból leszűrhető, hogy a kísérletek esetében 70 százalék körüli a női elkövetők száma, így a férfiaké 30 százalék.
Az életmentést követően minden egyes elkövetőt kötelező módon pszichiátriai vizsgálatnak vetnek alá. A súlyos eseteket a kórház szakosztályára utalják be, míg a kevésbé súlyos állapotban lévőket pszichiátriai kezelésre való javaslattal engedik haza. De egy ilyen, gyógyszeres kezelés legkevesebb hat hónapig tart – mondta Ercse Ferenc. A pszichiáter szerint a befejezett öngyilkosságok esetében az arány férfiak körében magasabb, mint a nőknél, fordított, mint a kísérletet elkövetőknél.
Ami az öngyilkosság módját illeti, a szakirodalom szerint is jellemző, hogy alapbetegségtől függetlenül is a férfiak gyakrabban választanak „biztosabb” módszert, nőknél gyakoribb az enyhébb, akár eleve csak a figyelemfelhívást célzó öngyilkossági kísérlet. A férfiak leginkább a vonatot, az önakasztást vagy emeletről ugrást választják – mondta Papp Adolf. A sepsiszentgyörgyi Szociális Tanácsadó és Családterápiás Központ vezetője nemrégiben portálunknak hangsúlyozta: sajnos sehol sem tanítják az élet élvezetét, azt, hogy mit jelent a lelkiség, és azt sem, hogy mi a közösség, illetve annak ereje.
Az egymásra figyeléssel megelőzhető az öngyilkosság
Ercse rámutatott, hogy ezt a cselekvést megelőzni kell, és ebben legtöbbször a személy környezete segíthet, hiszen minden ilyen szándéknak előjelei vannak. Minden öngyilkosságnak van segítségkérő szakasza, melyet a szakma „crying for help”-nek nevez. A beszűkült gondolkodás az egyik fő jellemzője, és ha eldöntötte az adott személy, hogy végrehajtja tettét, egy rettenetes nyugalom szállja meg, majd rendben hagyja a dolgait. Ennek egyik fontos lépése a búcsúlevél is.
A családterápiás központ vezetője, Papp Adolf hozzátette: a társadalom azt sugallja, hogy csupán annak a személynek van értéke, aki teljesít. Az emberek többnyire annyinak érzik magukat, mint amit a fizetésükből megvehetnek a roskadozó polcok termékeiből. Emellett a pénzügyi intézetek csábításának engedve minden esély megvan az eladósodásra is.
Az öngyilkosság a szakirodalom szerint világon a tizedik leggyakoribb halálozási ok.
Szabó Enikő. Székelyhon.ro

Háromszéki kalauz (A Dél-Hargita szívében, 2.)
A Kormos völgye a Dél-Hargita Erdővidékhez tartozó övezetének legfestőibb vidéke. A Gesztenyeszikla csúcs (népi nevén Gesztena pusztája) és a Kakukkhegyet (a Dél-Hargita legmagasabb csúcsa) összekötő vízválasztóról lefutó patakok völgyében szép túrautak kínálkoznak.
Kiváló ásványvizek törnek fel e völgyekben: a Kisági (A), a Tányérosi vagy Bojtor borvíz (B) egy borvizes láp szélén, továbbá a kovácspataki források (1) és a Barót vize felső folyásán lévő szénsavas oligominerális vizek. Sorrendben így következnek: Cigánylábi borvíz (2), Ángyélikai (3), Meggyes pusztai (4) és a Pető borvíz (5).
A Kormos mentén haladó erdőkitermelő út a Lucs rezerváció (1079 m) mellett, Somlyó-kútjánál halad át a vízválasztón, és beereszkedik Csíkszentkirályra. Innen ágazik ki a Szentimrei Büdösfürdő felé vezető makadámút is. A lucsi vízválasztón erdészház is áll (Hargita megye). Ez az egész terület erdő- és természetvédelmi szempontból az egykori olaszteleki erdészeti hivatalhoz tartozott. A vízválasztót követő kék sáv gerincjelzés a Lucsnál elhagyja a hegygerincet, s a fürdő felé tartó utat követi. A település déli végénél újra a vízválasztóra ér, majd a Szentimrei legelőn át (itt kapcsolódik be a homoródalmási Orbán Balázs-barlangtól errefelé tartó piros kereszt jelzés) jutunk be az Ángyélika fenyveseibe, és a Barót vize forrását megkerülve az 1558 m magas Kakukkhegy csúcsára. Innen az ösvény Aladár pusztáján át a Mitács felé tart. A Kakukkhegy és környéke rezerváció. Itt él többek között a siketfajd. Nagyhavas-pusztáján tör felszínre a Bőforrás (édesvíz), közelében a Paphomlokán vascsillámokat lehet találni. Ezeket az ásványtani irodalomban kakukkhegyi gyémántok néven tartják nyilván. A területnek erről a szakaszáról a piros háromszöget követve Magyarhermányba érünk (4–5 óra).
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dózsa Györgyről, tények és „belelátások”, művészeti ábrázolások tükrében
Dózsa György temesvári kivégzésének 500. évfordulójáról Romsics Ignác budapesti történész, az MTA rendes tagja Haramia és/vagy népvezér? című előadásával emlékezett meg a május 11-én, vasárnap a Temesvári Magyar Nőszövetség. A XIX. Bánsági Magyar Napok keretében, a Belvárosi Református Egyházközség zsúfolásig megtelt Újvárossy Ernő termében sorra került vetített képes előadáson közreműködtek a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei: Borbély Bartis Emília, Mátray László és Molnos András Csaba.
Romsics Ignác történész akadémikus már az előadás bevezetőjében bevallotta: ha csak a bizonyított tényekre szorítkozna, 10-15 percbe beleférne a Dózsa Györgyről szóló előadása. „A történésznek a modern korral kapcsolatban az okoz nehézséget, hogy nagyon sok mindent tud és szelektálnia kell. Dózsa Györggyel és kortársaival, a XV–XVI. századi magyar vezetőkkel, hősökkel kapcsolatos ismereteink sokkal hiányosabbak” – mondta Romsics Ignác, aki előadása első részébe az írásos dokumentumokkal bizonyítható tényeket foglalta bele, az előadás második része pedig arról szólt, hogy ezt a hiányos ismeretanyagot a történelmi emlékezet hogyan dolgozza föl, a különböző társadalmi csoportok, különböző eszmei irányzatok a különböző korszakokban mit láttak bele Dózsa Györgybe.
Székely Dózsa György neve egy 1507-ből származó levélben bukkan fel először, amelyet az egyik erdélyi alvajda írt a szebeni szász városvezetőnek. A levélből megtudjuk, hogy 1507 tavaszán a medgyesi vásárból hazatérő szász polgárokat útonállók, haramiák támadták meg, elvették a vagyonkájukat, és egyet közülük meg is öltek. A haramiák közül egyet említ név szerint az okirat: ez Székely Dózsa György. Ennek az első írásos említésnek is született később pozitív olvasata: Dózsa György egy helyi zsarnok tettét torolta meg, aki ostorával hajtotta el az embereket az útjából – fűzte hozzá Romsics Ignác. Legközelebb 1514-ben, Temesvár falai alatt bukkan fel Székely Dózsa György, aki párbajban legyőzött egy török vezető embert (agát). Ezért a tettéért királyi jutalmat ígértek neki, talán nemesi rangra is emelték, és valamivel később Bakócz Tamás esztergomi érsek megbízta a török ellen toborzott keresztes hadak vezetésével. Dózsa György későbbi tetteiről, a temesvári csatáról és kivégzéséről már több, egymástól eltérő változat látott napvilágot. Dózsa György megítélése a XVI. századi krónikások írásaiban erősen negatív, csak a XIX. század elején kezd megváltozni, és Wesselényi Miklósnál, Eötvös Lórándnál kezd pozitívra fordulni, majd az 1848-as forradalmároknál, Petőfinél, Aranynál, Jókainál, később Márki Sándornál, Ady Endrénél válik népvezérré. A XX. században irodalmi művek, művészeti alkotások egész sora állít emléket a népvezér Dózsa Györgynek, de születnek visszafogottabb, eltérő módon is értelmezhető alkotások, mint Székely János Dózsa poémája, aki az akkor fennálló rendszert bírálja Dózsa György alakján keresztül. „Közel 50 évre teljesen megfeledkezett a történetírás és az irodalom is Dózsa Györgyről, de újabban a magyar szélsőjobbnak és a szélső baloldalnak is eszébe jutott a népvezér, akik újból zászlajukra tűzték Dózsa György alakját” – mondta befejezésül Romsics Ignác. Az izgalmas előadást a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei által felolvasott és elszavalt irodalmi alkotások színesítették. Az eseményt szervező Temesvári Magyar Nőszövetség nevében Szász Enikő elnök megajándékozta Romsics Ignácot Szekernyés János helytörténész A magyarság emlékjelei a Bánságban című könyvével.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Erdei útdíjak
Ha valaki meg is úszta, hogy ne torkolljon családi örök haragba a rendszerváltás utáni tulajdon-visszaszolgáltatás, a bosszúságoknak csak egy részétől menekült meg.
Parlagon maradt földek, pénzhiány miatt roskadozó udvarházak, szétlopott ingatlanok borzolták az idegeket, és apasztották az emberek türelmét, elszántságát. Az erdőtulajdonosok sem jártak sokkal jobban: saját hiányos ismereteik következtében, a gyors meggazdagodási vágy nyomán sokkal jobb sorsra érdemes erdők mentek pocsékba, de még a törvény is le-lesújtott az erdő-magántulajdon vulgáris értelmezésének bűnébe esettekre.
A kezdeti vadnyugat után az úgynevezett konszolidálási szakasz „áldásait” nyögik az erdőgazdák és közbirtokosságok egyaránt. A szervezkedés ugyan némi rendet teremtett, de a korábbi egyeduralkodó állami erdőgazdálkodási vállalattól, a Romsilvától való elválás korántsem fájdalommentes. Több helyen évekbe telt, míg a jogerősen visszakapott erdőkből kivonult az állam, nyomában hirtelen támadt tisztások, évek óta gondozatlan, már-már használhatatlan állapotba került erdei utak vártak a gazdákra.
Ám még így is sok helyen kénytelenek voltak visszakönyörögni magukat a Romsilva védőszárnyai alá. Jogszabály kötelezi ugyanis a tulajdonosokat szakmai konzultáns alkalmazására, s a magánerdészetek nemcsak meglehetős lassúsággal jöttek létre, de árképzésük sem veszi figyelembe a néhány száz lejes téesznyugdíjból élők pénzügyi lehetőségeit.
Miközben ugyanaz a törvényalkotás a Romsilva tulajdonában hagyta az erdei utakat, az erdőbirtokok egyetlen megközelítési lehetőségét. A cég pedig úthasználati díjat kér annak fejében, hogy a gazda eljusson a családi jussból maradt bükkösig. Mint a hűbérrendszer idején, amikor a földesúr birtokán nem lehetett csak úgy, szabadon átkocsikázni.
Ezt az anomáliát igyekszik felszámolni egyre több önkormányzat azzal, hogy szorgalmazza az erdei utak közösségi tulajdonba való átadását. Bár egyesek szerint ezt sem kellene elsietni, mivel éppen az utak gondozatlansága akadályozza meg a masszív falopásokat. Romsilva-útdíj mellett.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

A tisztánlátás érdekében
A zsidó lakosság számának alakulása a 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben Gyergyószentmiklóson: 1857–1869: 15 fő. 1880: 8 fő. 1890: 39 fő. 1900: 177 fő. 1910: 321 fő. 1920: 270 fő. 1930: 619 fő.
A Gyergyói-medencét jelentő gyergyószentmiklósi járásban 1920-ban 592, a gyergyótölgyesi járásban pedig 471 izraelitát írtak össze. Őket az erdő faanyaga vonzotta a Gyergyói-medence településeire. Az első világháború előtt mint fakereskedelemmel és fakitermeléssel foglalkozó szakemberek kerültek Gyergyószentmiklósra. Számuk az agrárreformnak köszönhetően is emelkedett. Ők ugyanis tudták, hogy olcsó áron fához fognak jutni a kisajátítás által veszélyeztetett nagy erdőtulajdonosok részéről.
A gyergyószentmiklósi székelyek és a magyarörmények testvérgyülekezetként fogadták a zsidó közösség tagjait. Helyet adtak nekik az Ipartestületben, a Kereskedői Körben, támogatták a zsinagóga felépítését. Ha Gyergyó lakossága nem lett volna nyitott a zsidó közösséggel szemben, nem növekedett volna itt olyan gyorsan a 20. század első felében a zsidó lakosság számaránya. A korabeli Gyergyószentmiklós népességének a megoszlására vonatkozóan két évet emelnék ki: 1921 decemberében a román hatóságok 9290 személyt írtak össze Gyergyószentmiklóson. Ebből magyar 8784, zsidó 209, román 159, szerb 51, német 45, szász 23, orosz 12, bulgár 2, török 1 volt, 5 személy pedig nem nevezte meg nemzetiségét.
Az 1930-as évi népszámlálás adatait a Székely Szó szerkesztője a következőképen mutatta be: „Az összlakosság száma 10341. Ebből férfi 4969, míg nő 5372, tehát 403-mal több nő él városunkban, mint férfi. A lakosság 1561 házban lakik, tehát minden lakóházra 7 személy esik. Vallás, hit és felekezet szerint következő az eloszlás: görög keleti 174, görög katolikus 501, római katolikus 8390, örmény katolikus 179, református 494, izraelita 624, lutheránus 15, evangélikus 23, unitárius 9, adventista 28, vallás nélküli 4.”
A horthysta Magyarországon nem üldözték a zsidókat, nem szerveztek ellenük pogromokat, mint ahogy az Antonescu tábornagy Romániájában történt. 1940-től 1944 márciusáig 180.000 zsidó menekült Magyarországra. Magyarország német uralom alá kerülése után kezdődött meg a zsidók összegyűjtése, majd gettóba való szállítása. Nem lehetett ez másképp Gyergyószentmiklóson sem.
De Örményi Antal rendőrkapitány inkább lemondott tisztségéről, mintsem megszervezze a gyűjtőtábor létrehozását. Gyergyószentmiklós magyar lakossága mindent elkövetett a zsidó városlakók megmentéséért. Nem rajtuk múlt, hogy ez 1944. május 3-án nem sikerült. A németek a nekik alárendelt hatóságokat rákényszeríttették a parancs teljesítésére. 1990 után a Holokauszt-megemlékezések során a nem magyar vezérszónokok néha burkoltan, esetenként pedig nyíltan a gyergyószentmiklósi magyarokat tették felelőssé a hetven évvel ezelőtt történtekért. 1992-ben a korabeli prefektus, Voşloban tett ilyen jellegű megbélyegző kijelentést, most pedig a külügyminisztérium megbízottja a magyarokat marasztalta el. Szerencsére Szmuk Éva néni román nyelven elmondott emlékezésében kiemelte, hogy a Vaskertesben sokkal jobb viszonyok voltak, mint bárhol máshol a gyűjtőtáborokban. Ennek ellenére a szervezők a megemlékezések során bélyeget hagytak rajtunk, az iskola homlokzatán. Hadd érezze a Vaskertes iskola tanulója ősei kollektív bűnösségét az 1944. május 3-án történtekért.
Garda Dezső. Székelyhon.ro

A dél-tiroli minta (Kampányban az RMDSZ)
Az áhított székelyföldi és a működő dél-tiroli autonómiáról esett szó kedd este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében az RMDSZ, az MPP és a Sepsiszéki Székely Tanács közös szervezésében lezajlott találkozón, viszonylag népes hallgatóság előtt.
A rendezvényt Hozzuk el Dél-Tirolt Erdélybe! címmel hirdették meg, mely az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltlistájának harmadik helyén levő Vincze Lóránt jelszava. A bejáratnál osztogattak néhány színes nyomtatványt: a Háromszékre látogató EP-jelölt pontokba tömörített programja mellett egy vékony receptkönyv az uniós országok és a székelyek egy-egy jellegzetes ételével, de egy igazán érdekes olvasnivaló is volt, a dél-tiroli autonómia történetéről 1914-től 1992-ig.
A dél-tiroli autonómiaforma az, amire mi leginkább vágyunk – jelentette ki az est házigazdájaként Markó Attila parlamenti képviselő, mielőtt átadta a szót Vincze Lórántnak, aki a szövetség által benyújtott (és az EB által visszadobott) európai polgári kezdeményezés részleteit kidolgozta. Az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN egyik alelnöke Kisebbségvédelem és önrendelkezés az EU-ban – a többfordulós játszma állása címmel tartott vetített képes előadást. Ismertette az Európai Unió létrejöttének körülményeit, és elmagyarázta, hogy a gazdaság az a közös nevező, amiben minden alapító állam érdekelt volt, és sokáig e kérdés körül forgott minden, egyéb értékekről politikai szinten nem tárgyaltak.
Románia hétévi uniós tagsága után sem sikerült kisebbségbaráttá tenni az EU-t, de sokáig nem seperhető félre az őshonos kisebbségek ügye – fejtette ki Vincze, aki szerint a székely autonómiakövetelések még nem érték el az EU ingerküszöbét, de az Európai Néppártnak már az alapprogramjában és a választási programjában is szerepel a kisebbségvédelem. A mi autonómiaküzdelmünk Bukarestben fog eldőlni, de nem mindegy, hogy ehhez milyen hátszél érkezik Brüsszelből, és ennek a megteremtéséhez kérik a támogatást. A dél-tiroli autonómia küzdelmes, több évtizedes történetét René Tumler, a dél-tiroli Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke ismertette: az osztrák többségű vidéket 1919-ben csatolták Olaszországhoz, az erőszakos olaszosításra előbb „földalatti iskolák” létrehozásával, a második világháború után autonómiamozgalommal válaszoltak. Előtte, a fasiszta uralom alatt tömeges áttelepedésre is kényszerültek sokan, az olasz–osztrák tárgyalások pedig 1957-ben az ENSZ közvetítésével kezdődtek meg. Az első autonómiastatútum után még folytatódó olaszosításra merényletek sorozatával válaszoltak (ezek nem emberek ellen irányultak, mindössze egy olasz áldozatuk volt), így jött létre a második autonómiastatútum, ami megteremtette a nyelvi egyenlőséget és a közintézményekbeli arányosságot: ettől, a hetvenes évektől kezdve számítják az autonómiát. Ami egyre bővül: ma már a dél-tiroli adók 90 százaléka kerül vissza a mintegy félmilliós lélekszámú, 70 százalékban német ajkúak által lakott tartományba (ahol az olaszok és a kisszámú ladinok is jól érzik magukat), és az ott elfogadott törvényeket már nem vizsgálja felül az olasz parlament. A dél-tiroli önkormányzatnak jelenleg első- és másodrangú törvényhozási jogai vannak (nem csupán az oktatásról és kultúráról, hanem kutatásról, turizmusról, mezőgazdaságról, úthálózatról, környezetvédelemről, energiapolitikai kérdésekről is szabadon dönthet, csak a közegészségügy, rendőrség, ipar esetében korlátozottan), de már vannak teljes függetlenséget követelő hangok is. Ez Tumler szerint nem megvalósítható, a teljes autonómia azonban (amelyben csak a külügy és a pénznem közös) közeledni látszik.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, Gazda Zoltán kérdésére válaszolva Tumler elmondta: az autonómia eléréséig a dél-tiroli Néppárt egyedül képviselte az ott élő osztrákok érdekeit, csak utána jelent meg néhány kisebb párt, de a Néppárt a legutóbbi választásokig abszolút többséggel rendelkezett a tartományi törvényhozásban, ezért nem kellett egyeztetnie más alakulatokkal. Most már van koalíciós partnere, de még mindig a legnagyobb politikai erő a térségben. Az autonómia elsősorban nemzeti szempontból volt fontos, de gazdaságilag is előnyös. A helyi adottságokat felmérve gyümölcstermesztésre, állattenyésztésre és turizmusra összpontosítottak, és próbálták a kis helyi vállalkozásokat támogatni; a jogalkotásban mindig figyelembe vették a szakmai tömörülések, szervezetek véleményét, és ez eredményes módszernek bizonyult, ma minden negyedik európai áruházban dél-tiroli almát árulnak. A minta meghonosítására a romániai magyarságnak azt tudja ajánlani, hogy tárgyaljon az állammal: meg kell találni a közös pontokat, és „adni kell valamit, hogy kérni lehessen”.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Doris Pack konstruktív ötletekkel szolgált
Védett státust a Megbékélési parknak!
Amikor Winkler Gyula EP-képviselő legutóbb Aradon járt, az RMDSZ megyei szervezetének a vezetőségével folytatott megbeszélései során az is felmerült: kapcsolatot teremt a kolléganőjével, Doris Packkal, aki az Európai Kulturális Bizottság elnöke, és 25 éves tapasztalattal rendelkezik a megbékélési parkok tekintetében. Ha Aradon jár, feltétlenül mutassák meg neki a helybeli Megbékélési parkot is, amelyiknek EP-közvetítéssel egy olyan státust kívánnak adni, ami hosszú távon biztosítaná a rendeltetésszerű működését. Tavaly, amikor Surján László is Aradon járt, ugyancsak azt szorgalmazta, hogy a megbékélési parkok szimbólumok, ezért legyenek nyilván tartva, kapjanak egy különlegesen védett státust az Európai Unióban. Mindez azért szükséges, hogy a népek közötti megbékélés szolgálja az európai megértést, együttélést. Az aradit szeretnék felvenni arra a névsorra, amelyiken az EU-ban létező összes megbékélési park szerepel, közöttük kommunikációs hálózatot hoznának létre.
Mivel Doris Packot tegnap az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemen díszdoktorrá avatták, létrejöhetett az RMDSZ vezetőségével való találkozó is. Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester tolmács társaságában elkísérte a Megbékélési Parkba, aminek a fejlesztési lehetőségeiről beszélt vendégének. Mivel Doris Pack saarlandi, ahol egy hasonló, de francia–német megbékélési park létezik, gazdag tapasztalatokkal rendelkezik e téren, ezért igen konstruktívan állt az aradi Megbékélési park hosszú távú működtetésének a kérdéshez. Amint kifejtette, a népek a történelmi igazságot általában a maguk szájíze szerint szokták megfogalmazni, ezért azt európai értékként csak konszenzus eredményeként lehet elfogadni. E konszenzus megtestesítői a megbékélési parkok és kertek, amelyeknek a rendeltetésszerű működését szavatolni kell az EU területén. A parkbeli látogatókhoz egy üdvözlet erejéig csatlakozott Iosif Matula EP-képviselő is.
Miután meglátogatták a Megbékélési parkot, Bognár Levente a vendéget az RMDSZ-székházba hívta, ahol megbeszéléseket folytattak a Nőszervezet vezetőségével, ugyanis Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének is az elnöke.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Mitől is félünk?
Igazi „világháborús” hangulat uralkodott el Bukarestben, mert a nagy „második szomszéd” egyik főnöke összevonta a szemöldökét, s rászólt a mi főnökeinkre: hátrébb az agarakkal! Ezek meg visszaszóltak: Nem hagyjuk magunkat!
Ez az egész Rogozin kontra Băsescu és Ponta ingyencirkusz két dologra mindenképpen jó. Először is megállapíthatjuk, egyik szereplő sem egészen normális, másodjára pedig örvendezni kellene minékünk, hiszen valamiben végre egy platformra került államfőnk és miniszterelnökünk!
Az első megállapításba nyugodtan beletörődhetünk, a második még nem is olyan biztos, hiszen attól, hogy egy gödörbe csúsztak, még nyugodtan és élvezettel marhatják egymást. Így is tesznek, s közben eljátsszák az itt a piros, hol a piros honi (és háborús!) változatát: ki itt a főparancsnok, s össze kell-e hívni az orosz provokációra a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot!? Hát összehívjuk, és akkor mi van?
Komoly háborús fenyegetésnek ugyan semmi jele a láthatáron, de a felhajtás illik egy magára adó nemzetállamhoz, mely példátlan vitézséget tanúsított mindenkoron: az egyik bajnok oldalán harcba szállt, a másik bajnok oldalán győztes kibicként hagyta el a pástot. Romániát ma semmiféle katonai támadás közvetlen veszélye nem fenyegeti, s nem is fogja, hacsak a Kremlben nem reggeliznek az összes tábornokok és politikusok (e kettő arrafelé nehezen választható el!) beléndeket és másfajta bolondgyökeret. Hogy mi történhet Ukrajnában, Transznisztriában, sőt még a Moldáv Köztársaságban is, az más kérdés.
Szóval, szerény vélekedésem szerint eme témában fölösleges összetrombitálni a nagy haditanácsot, inkább az időjárás-jelentésekre kellene figyelmezni, mert holnap-holnapután újra elúszhat Olténia, Munténia, s ha nem vigyázunk, egyéb régiók is! Ez közvetlen fenyegetés, s legalább annyira „háborús”, mint Rogozin mester idétlen ijesztgetése. A muszka seregek egyelőre nem jönnek errefelé sem földön, sem vízen, sem a levegőben, de a víz biztosan lezúdul a hegyekből, és a különös sikerrel erdőtlenített tájak, gáttalanított vidékek földjeit, házait, termését elmossa.
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy év alatt félszáz díj a Bolyainak
Egy újabb ötletekkel és eredményekkel teli év munkáját díjazták a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium szerdán tartott tehetségnapján. A díszterem színpadán álló „trófeapódium″ és a csaknem hatszáz díj is bizonyítja a fiatalok érdeklődését a tudományos munka iránt.
Családban marad a tehetség – így volt ez egykor a Bolyaiaknál, és így van ma is a szellemiséget tovább adó bolyaisok közösségében. A Bolyais Tehetségnapot minden évben megszervezik azért, hogy a tanév során a diákok által elért eredményeket „hazai pályán” is méltányolhassák.
Az esemény egyik fő mozzanata a díjnyertes dolgozatok bemutatása – tudtuk meg József Éva biológia szakos tanártól. „A diáktársak most megismerhették azokat a dolgozatokat, amelyek rangos versenyeken szerepeltek. Szeretnénk ha minél többen megismernék, hogy milyen tudományos munka zajlik az iskolában, és lehetőleg kapcsolódjanak be a kutatási munkába, különböző tudományos diákkörökbe. Ugyanakkor egy-egy elismerő oklevelet kapnak éltanulóink, de a tanárok is, akik felkészítették a gyerekeket” – jelentette ki a szervező.
Az iskola igazgatója, Bálint István egy szóban összefoglalta a tehetségnap lényegét, szerinte ez egy kiértékelő. „Egyéves munkát értékeltünk ki. A színpadon látható díjak, trófeák a közös munkát jelképezik, ugyanis ezek iskolaszintű versenyek eredményeit jelzik. Ezek között látható a Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák versenyének első díja, akárcsak a Bolyai Farkas interdiszciplináris tantárgyverseny fődíja. Csak a legjelentősebbeket állítottuk ki, van még rengeteg a tanáriban, ugyanis ebben a tanévben összesen 583 díjat hoztak haza a diákjaink” – tudtuk meg az intézményvezetőtől.
A tudományt sokszor unalmasnak tartják a fiatalok, a díjazottak azonban megtalálták azt az ágazatot és témát, amely számukra érdekes volt. Az eredmény nem csak kutatás szempontjából értékes, a közönség tetszését elnyerő bemutatók is születtek. Hallottunk arról, hogy milyen fogságok voltak a történelem során, amelyek kapcsán az előadók arra hívták fel a figyelmet, hogy értékeljük a szabadságot. Azt is megtanulhattuk, hogyan védekezzünk az ultraibolya sugarak ellen. A kutatócsemeték elmondták, minden festett üveg vagy színes műanyag kiszűri ezeket a sugarakat.
A filmek fiatalokra való hatását vizsgálták Mánya Petra 11., és Lazsádi Anna 10. osztályos tanulók, akik a klasszikus Üvöltő szelek és a nagy rajongást kiváltó Alkonyat című filmeket hasonlították össze. Dolgozatukkal első helyezést értek el a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján Csíkszeredában, illetve különdíjat kaptak a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján, Kecskeméten. „Azt vettük észre, hogy nagy az érdeklődés a vizsgált filmek iránt, és innen jött az ötlet, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy miként hat ez a rajongás a kamaszokra. Az elején rengeteg ötletünk volt, de megtanultuk kihámozni a lényeget, miután többször átalakítottuk a dolgozatot. Élmény volt számunkra ez a munkafolyamat” – mondták a lányok.
Becze Dalma. Székelyhon.ro

Távozott tisztségéből a BBTE kihelyezett tagozatának főigazgatója
Egészségügyi okokra hivatkozva felmondott Nagy Attila, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója. Helyét az ideiglenesen kinevezett Fosztó Mónika egyetemi adjunktus tölti be.
Nagy Attila a kihelyezett tagozat közgazdaságtani, környezetmérnöki, illetve közigazgatási karainak volt főigazgatója. Felmondását már május elején beadta, elmondása alapján azért tette meg a lépést, mivel korábban egészségügyi problémákkal küszködött.
A volt főigazgató elmondta, jelenleg jól érzi magát, inkább a megelőzést szem előtt tartva hozta meg a döntést, ugyanis az intézmény vezetésével járó folyamatos stresszhelyzetek, szorongások következtében kialakult vérnyomásproblémái miatt a tavaly kórházban is feküdt.
„Semmilyen más oka nem volt távozásomnak, egyedül abból a meggondolásból tettem, hogy a jövőre nézve megelőzzem a még komolyabb egészségügyi problémákat” – hangsúlyozta Nagy Attila, aki kifejtette, hogy az intézmény keretén belül végzett oktatási tevékenységét nem fejezi be, továbbra is megtartja óráit.
Helyét ideiglenesen Fosztó Mónika egyetemi adjunktus vette át, akiről Nagy úgy nyilatkozott: „fiatalos, lendületes, továbbá megbízható munkatársa az intézménynek”. A volt vezető abbéli reményeit is kifejezte, hogy Fosztó jelentkezni, illetve indulni fog a felmondástól számított 45 napon belül megtartandó, a vezetői tisztség betöltésére szervezett szavazáson.
Az ideiglenesen kinevezett főigazgató portálunknak kifejtette, még nem szeretne nyilatkozni arról, hogy indul-e a választáson.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Magyar is van Románia legjobb száz egyetemi tanára között
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tíz oktatója kapta meg a bukaresti közgazdasági egyetem rendezett szerdai gálán a „bolognai professzor” címet, köztük Varga Richard Attila, a kémia kar tanára is.
Ezt az elismerést a diákok által legjobbaknak tartott oktatóknak adományozza évente a Romániai Egyetemi Hallgatók Országos Szövetsége. Idén 109 tanár kapta meg ezt a címet Románia fontosabb egyetemeiről – számolt be a citynews.ro.
Varga Richard Attila a BBTE kémia karának lektora, általános vegytant, koordinációs vegytant oktat, magyar nyelven is. maszol.ro

Magyarország igényli a határ menti együttműködések újragondolását
A román és szlovák határ menti együttműködési programok új irányítási rendszerét a magyar Miniszterelnökség nem kisstílű presztízsharc színtereként kezeli, hanem egy eredményesebb forráslehívás megalapozásaként tekint a kérdésre - közölte a Magyarország Miniszterelnöksége szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint érthetetlen, korábban nem tapasztalt érdeklődést mutat a sajtó a határ menti programok irányításának átalakítása iránt. Közleményükben azt írták: a felzúdulás azért is meglepő, mert az elmúlt évek eredménytelensége senkit nem zavart. „Félő, hogy a vészharangok kongatói jelen esetben saját egzisztenciájukat és nem a haza üdvét féltik ekkora lelkesedéssel" - fogalmaztak. Hozzátették: „csak 2007 óta mintegy 127 milliárd forint fejlesztési forrást égettek el eredmények nélkül a feladattal megbízott állami szereplők".
Szerintük a kérdés most az, hogy „tovább engedjük folyni mindazt, ami az elmúlt hét évben történt, vagy új alapokra helyezzük szomszédjainkkal az együttműködést". Ez nem egy kisstílű presztízsharc a szlovákokkal és a románokkal, hanem a felismert problémákkal való őszinte szembenézés, és azok megoldása - hangsúlyozták.
A közlemény felidézte: a Miniszterelnökség öt hónapja vette át a határ menti programok kezelését, és kezdte meg a 2014 és 2020 közötti időszak előkészítését. A programok sikere a részt vevő államok érdekeinek közös megértésétől és a kizárólag öncélt szolgáló, csak az intézményrendszeri pozíciókhoz ragaszkodó korábbi álláspont feladásától függ - fogalmaztak. Valós párbeszédre van szükség akár Romániával, akár Szlovákiával annak érdekében, hogy „kimozdítsuk a holtpontról ezeket a programokat" - húzták alá.
Azt írták: az eddigi tárgyalásokon azt tapasztalták, hogy úgy a román, mint a szlovák féllel konstruktív együttműködést sikerül kialakítaniuk. A határ menti térségek valós fejlődése olyan érdeke Magyarországnak, amelyhez nem hasonlítható, hogy a végrehajtó szervezet Pozsonyban, Bukarestben vagy Budapesten működik - tették hozzá.
A közlemény kitér arra is, hogy Lázár János államtitkár azért ajánlotta fel a román és a szlovák félnek egyaránt a végrehajtó intézményrendszer vezetését, mert - mint fogalmaztak - az elmúlt évek kudarca bebizonyította, hogy „a két szomszédunkkal való szoros együttműködés nélkül nem lehet sikereket elérni".
„Meggyőződésünk, hogy a programok sikere a ciklus elején megkötendő szakmai-tartalmi megállapodásoktól függ, nem pedig attól, hogy a közösen támogatott projekteket honnan ellenőrzik" - fogalmaztak. Hozzáfűzték: a következő időszakban „arról akarunk érdemi párbeszédet folytatni, hogy a határ két oldalán mely utakat újítsuk fel, vagy milyen együttműködést alakítsunk ki a térségben működő vállalkozások között". Szakmai alapokon nyugvó, a közös érdekeket előtérbe toló együttműködés kell, amely mindhárom nemzet javát szolgálja - írták. maszol.ro

Hátizsákos rendszerváltás
Az erdélyi menekültek megsegítését célzó misszió révén a kommunista világrend összeomlását is siettette az 1990-ben önálló egyházként bejegyzett budapesti székhelyű Erdélyi Gyülekezet. A hősi időkről és az új kihívásokról beszélgettünk Zalatnay Istvánnal, a gyülekezet vezető lelkészével.
– A bejáratnál kiadó raktárfelületet hirdető felirat. Gazdálkodási szempontok alapján vagy szűkíti tevékenységét az Erdélyi Gyülekezet?
– Utóbbiról nincs szó, de az idők kétségtelenül változtak 1992 óta, amikor a gyülekezet megkapta ezt a katonai létesítményt. Annak idején Németh Géza, a gyülekezet lelkipásztora két lehetőség közül választhatott – a másik Szentendre határában –, de ez a városközpont és metróközeli terület volt a jó döntés.
– Milyen szempontok szerint választottak akkoriban?
– Annak idején Németh Géza jó érzékkel és következetességgel képviselte azt az álláspontot, hogy a határon kívüli magyarok ne jöjjenek el otthonról, de ha már úgy döntenek, az egyháznak kötelessége segíteni rajtuk. Ez érvényes volt 1990-ig, utána viszont jogosan merült fel a kérdés: van-e ennek a továbbiakban létjogosultsága? A gyülekezet életében hatalmas váltás volt, amikor a rendszerváltás pillanatától lényegében megszűnt a korábbi menekültmisszió. Kiderült azonban, hogy a sok ezer menekült egy része az új körülmények között is szeretne együtt maradni gyülekezeti közösségként. Megfogalmazódott, hogy azoknak az embereknek, akik életük határhelyzeteiben keresztyén hitből fakadó segítőkészséget tapasztaltak meg, életkörülményeik megváltozása után ugyanezt kell megtenniük – csak immár fordított irányba, a szülőföld felé. Ehhez a szolgálathoz viszont területre, épületekre volt szükség, s ezt követően kezdődött a keresgélés olyan terület után, ahol intézményi elhelyezésre, építkezésre, táborozásra nyílik lehetőség. A Reménység Szigetének otthont adó jelenlegi terület négy hektáron fekszik, ahol betegellátást, konferenciákat, akár több hónapos képzéseket lehet tartani.
– Mennyire erdélyi ma az Erdélyi Gyülekezet?
– Nagyon. Az aktívak túlnyomó része erdélyi születésű vagy erdélyi gyökerekkel rendelkezik. Sőt, szervezetileg is erdélyi, mivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik. Ezt is Németh Géza kezdeményezte, abból a meggondolásból, hogy a gyülekezet tagjai is erdélyiek, és a túlnyomórészt kifele irányuló szolgálat is az erdélyieket célozza. A tárgyalásokat már én folytattam le, aminek következtében a Királyhágómellék 271. gyülekezete lettünk.
– Az ön számára miért volt kihívás a gyülekezet lelkészévé válni?
– Két alapvető pillér létezik az életemben: a református lelkészi mivoltom, illetve a külhoni magyarság iránti elkötelezettségem. A hetvenes években a magyar értelmiségnek volt egy rétege, amelynek életében meghatározó élmény volt az erdélyi magyarság iránti érdeklődés a nagy Erdély-járásokkal együtt – engem is akkoriban, tizenévesen kerített mindez a hatalmába. Miután 1985-ben hazatértem a genfi ösztöndíjamból, a Városligeti-fasori gyülekezetben lettem beosztott lelkész. Fél évvel később azzal hívatott Tóth Károly akkori budapesti püspök, hogy szervezzek meg egy „földalatti”, fél-legális segélyakciót Erdélybe, amelynek anyagi hátterét nyugati testvéregyházak biztosították. Ez volt a hátizsákos csempészet világa, egyetemisták, baráti körök, teológusok vitték a különböző szükséges dolgokat, leginkább gyógyszereket. Fokozatosan különböző állami szervek is bekapcsolódtak, az ipari minisztérium például kétmillió forint értékű gyógyszeradományt biztosított, ami óriási pénz volt közvetlenül a rendszerváltás előtt.
– Ehhez azért sok hátizsák kellett...
– Nagyon sok! Hatalmas történetek fűződnek ezekhez az időhöz. Ott volt például az NDK-s vonal. A hajdani Kelet-Németországban az egyház volt az ellenzéki tevékenységek ernyőszervezete, én pedig elég sok német kapcsolattal rendelkeztem, részben Balog Zoltán jelenlegi miniszter révén, akinek NDK-s volt az első felesége. Jöttek az Erdélybe tartó kelet-német csoportok, a pályaudvaron feladogattuk nekik a csomagokat, s aztán Kolozsváron, Brassóban leszedték arra beszervezett emberek. Talán furcsán hangzik, de nagy „áldás” volt, hogy Romániában a Szekuritaté, nem pedig a Stasi működött, gyakorlatilag mindig mindent meg lehetett oldani. A vámosok esetében pedig sokszor az ő igényeik is szerepeltek a listán, s ha megkapták, a többi mehetett. Az erdélyi magyarságnak akkor kimondottan jót tett az a levantei szellem, ami belengte az országot.
– Az akció koordinálása volt a „belépő” az Erdélyi Gyülekezetbe?
– Legfeljebb áttételesen. Miután ez a szerep túlnőtte az eredeti kereteket, egy idő után jeleztem a püspöknek, ehhez már státus is kellene, így lettem 1989-ben kizárólag kisebbségi ügyekkel foglalkozó zsinati referens. A rendszerváltás utáni első Miniszterelnöki Hivatal titkárságából jött létre a későbbi Határon Túli Magyarok Hivatala Entz Géza vezetésével, ennek lettem én az elnökhelyettese az 1994-es kormányváltásig. Azon az őszön kapott szívinfarktust Németh Géza, az Erdélyi Gyülekezet vezetője.
– Honnan a kapcsolat a gyülekezet alapító lelkészével?
– Régi családi barátságról van szó, édesapám és Németh Géza 1956 után együtt voltak internáló táborban. Géza bácsi roppant tehetséges, hihetetlen energiákkal megáldott lelkész volt, egyike annak a kilenc fiatalnak, akik már 1955-ben megfogalmazták az úgynevezett Hitvalló Nyilatkozatot, tiltakozva a kommunista államhatalmat kiszolgáló egyházi vezetés ellen. A forradalom utáni internáló tábor „abszolválását” követően Érdre került. A maga harmincezres lélekszámával Európa legnagyobb falvának számító település újabb református templom építését igényelte, amelyet a kezdeti elvi engedély ellenére leállítottak. Németh Géza azonban nem hagyta abba. Régi „szerelme” volt Martin Luther King, az általa képviselt erőszakmentes ellenállás elvét alkalmazta ő is, miszerint a kommunista országokban a keresztények is hasonló elnyomást szenvednek, mint Amerikában a feketék. Miután Martin Luther Kinget megölték, a gyülekezet örökbe fogadta az árváit, a konfirmandusok pedig testvéreikké – kissé teátrális, de hatalmas ötlet. Mint ahogy az is, hogy a térdmagasságig felhúzott állapotban lévő érdi templom az amerikai aktivista nevét viselje. És amikor a King-utód Ralph Abernathy Magyarországra látogatott, a csepeli munkásgyűlésen Németh Géza meghívta az amerikai lelkészt a másnapi érdi templomavatóra. Este aztán felment hozzá a szállodába, és elmondta, hogy behúzta a csőbe, és tájékoztatta a helyzetről. A politikai ellennyomás dacára Abernathy megjelent az avatón, de ez sem volt elég, a templom azóta sem épült fel, Németh Gézát pedig kirakták az egyházból.
– Hogyan kerülhetett mégis a menekültmisszió élére?
– Eltávolították a gyülekezetből, egy ideig képárusként kényszerült pénzt keresni, közben azonban országos misszió indult el. A megjelenő kihívásokról – menekültügy, kábítószer-fogyasztás – ugyanis a politikai kurzus kezdetben nem vett tudomást, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kezelni kell azokat az egyházon belül, nehogy Németh Géza „kisajátítsa”, mert akkor ellenőrizhetetlenné válik. A nyolcvanas években történt nem hivatalos, de a gyakorlatban érvényesülő részleges rehabilitálása után kapott a Moszkva tér mellett egy helyet a kábítószeres missziónak, de amikor 1987-ben elindult a menekültáradat, akkor Géza bácsi azt mondta: minden egyebet zárójelbe kell tenni, a prioritás a menekülteket segítő misszió.
– Hogyan fogadta el a hivatalos kurzus a menekültkérdés létezését? Hiszen a nyolcvanas évek derekán még kőkemény kommunizmus volt Magyarországon is...
– Valóban kényes volt a helyzet, hiszen testvéri szocialista országból érkezett emberekről beszéltünk, akik nem is lehettek menekültek, akik ugyanakkor ég és föld között élő emberek, mindenféle jogi státus, egészségbiztosítás, hivatalos munkavállalási lehetőség nélkül. Itt-ott húzták meg magukat, Németh Géza pedig igyekezett segíteni albérlet, feketemunka-lehetőség terén, érkeztek a nyugati segélyek, működött a misszió. Másrészt zajlott a hivatalosságok bombázása: tessék rendezni ezeknek az embereknek a helyzetét! Aztán egyszercsak a Magyar Közlönyben megjelent „a” módosítás. Korábban nem magyar állampolgár 30 napon át tartózkodhatott Magyarországon, ez a tartózkodási engedély pedig egy alkalommal volt meghosszabbítható. Az „egyszer” kifejezést törölték belőle, megszűnt az a jogi kényszer, ami korábban a visszatoloncolásokhoz vezetett, és ezzel egycsapásra hivatalosan is létezővé vált a menekültkérdés. E folyamat következtében megváltozott a probléma kezelésének politikai és jogi környezete, illetve fogadtatása, szétfeszítette a kommunista állam megszokott kereteit, s a keletnémet menekültek már e változás haszonélvezői voltak. Némi túlzással Németország egyesülésének egyik legfontosabb eredője Magyarország szétdarabolása volt, az abból fakadó menekültáradat, konkrétan azok az erőfeszítések, amelyeket az erdélyi menekültek fogadása és hivatalosítása érdekében fejtett ki a Németh Géza vezette misszió.
– Hogyan zajlott a stafétaváltás az elődje és ön között?
– Amikor Németh Géza ’94 őszén szívinfarktust kapott, én már nem voltam állami szolgálatban. Bizonyára érezte, hogy már nem lesz képes egyedül vinni az ügyeket, s hívott, csináljuk együtt. Elsőre nemet mondtam, ám miután fél év múlva a második infarktus végzett vele, a fia, Németh Zsolt is megkeresett. Akkor vállaltam átmeneti időre a szolgálatok végzését, zajlottak a tárgyalások is a gyülekezet csatlakozásáról a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez. Az átmeneti idő azóta is tart, 1995-től én vagyok a gyülekezet lelkésze.
– Mit tart ma a gyülekezet legfontosabb feladatának?
– Ami mindig minden gyülekezet feladata: a keresztyén hit megélését, hirdetését szóban és cselekedetben. A mi esetünkben ez sajátos „nemzeti küldetéssel” is jár. Ezen a téren különösen fontosnak tartom a magyar világ belső szerkezetének átgondolását. A gyakorlatilag Trianon óta létező alapképlet szerint van az anyaország és vannak a kisebbségi sorsban élő magyar közösségek, amelyeket az anyaország helyzettől és kormánytól függően hol kisebb, hol nagyobb mértékben segít. Márpedig ez a képlet nem felel meg a valóságnak, az értékarányoknak, hanem sokkal inkább az angolszász világfelfogás. Az ugyanis elképzelhetetlen például, hogy egy új-zélandi kevesebbnek érezze magát egy amerikainál, csak azért, mert egyik helyen hárommillióan, másik helyen pedig 300 millióan élnek. Abban a világban az értékek kiegészítik, gazdagítják egymást. A magyar kapcsolatrendszerben is valami hasonlónak kellene érvényesülnie abban az értelemben, hogy miközben erősíteni kell a Reménység Szigetének a külhoni magyarság helyzetét segítő szerepét, az ellenkező irány is legalább ennyire fontos: biztosítania kell a külhoni magyarság világának magyarországi megjelenítését. Számos programunk ezt szolgálja; például erdélyi panteonként is funkcionáló emlékkertünk vagy a ’89-es forradalom emlékének ápolása.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Közvita” előtt az RMDSZ Székelyföld-törvénye
Elemzésünk az Erdélyi Napló felkérésére készült, amely a Mensura Transylvanica elemző csoport szakértőit kérte fel az RMDSZ által készített és a lap birtokába jutott székelyföldi autonómiastatútum értékelésére. A dokumentumok tulajdonképpen két, részben egybevágó változatban tartalmazzák az autonómiaelképzelést. Mindkét román nyelven készült tervezet a Statut special al Ținutului Secuiesc címet viseli. Az első 92 cikkelyből áll, preambulummal is rendelkezik, a második 98 cikkelyt tartalmaz és preambulum nélküli, továbbá egyes pontjai alternatívákat is megfogalmaznak. Elemzésünk az első változatot veszi alapul, és három fő kérdésre terjed ki: a) az alkotmányos alap és a közjogi beágyazottság problematikája; b) a tervezet/elképzelés összevethetősége a dél-tiroli modellel (tekintettel arra, hogy az RMDSZ vezetői többször Dél-Tirol autonómiájára hivatkoztak, mint követendő példára; c) a korábbi tervezetekkel való párhuzamok.
Az új székelyföldi autonómiatervezet elkészítésének terve 2013. május 26-án, az RMDSZ XI. csíkszeredai kongresszusán merült fel. A záró sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elnök „egy eddigieknél részletesebb tervezet” kidolgozását és parlamentben való benyújtását helyezte kilátásba. A terv 2013. novemberében került újból napirendre, amikor Kovács Péter főtitkár bejelentette egy autonómia-szakbizottság felállítását, amelynek célja a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének kidolgozása. A tervezetet 2013. decemberében szándékozták nyilvánosságra hozni, a nyilvános vitára pedig ezt követően került volna sor. A két másik erdélyi magyar párt, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is felajánlotta együttműködését az autonómiastatútum kidolgozásában, ezt azonban az RMDSZ elutasította. Az autonómia-szakbizottság összetétele nem került nyilvánosságra, a sajtóhírekből kiolvashatóan azonban szinte bizonyos, hogy egyik meghatározó tagja Márton Árpád képviselő lett.
A tervezet decemberi közzététele elmaradt, az RMDSZ vezetői a késlekedést 2014. januárjában a feladat „bonyolultságával” magyarázták. Ekkor a törvénytervezet benyújtását a parlament tavaszi ülésszakára tervezték, míg a nyilvános vitát a februári hónapra. Mindezt Borbély László alelnök is megerősítette, az autonómiatervezet nyilvánosságra hozatalát, valamint a nyilvános vitát azonban a „jogi szempontok és a feladatkörök” tisztázásának okán csak február végére látta megvalósíthatónak. Ezzel egyidőben Kelemen Hunor taktikai okokkal magyarázta az újabb késedelmet, arra hivatkozva, hogy a benyújtandó tervezetet az alkotmánymódosító törvénnyel is összhangba kell hozni. A tervezet végül 2014. márciusában készült el, de továbbra sem került nyilvánosságra. A szöveget eddig csak az MPP kapta meg az RMDSZ és az MPP által megkötött együttműködési megállapodás értelmében pártközi egyeztetés céljából. A tervezet véglegesítését közös munkacsoport végzi, ebbe 2014. április 10-én Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, Márton Zoltánt, Makfalva polgármesterét, valamint Kulcsár Terza Józsefet, az MPP háromszéki elnökét delegálta az MPP. A munkacsoport RMDSZ-es tagjainak nevét továbbra sem ismerhetjük. Az RMDSZ-tervezet közjogi beágyazottsága
Közismert, hogy az RMDSZ Székelyföld-stratégiájában első lépésként a Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozása szerepel. Ez jelentené azt a „területi precedenst”, amelyre alapozva Székelyföld, mint politikai-közigazgatási régió is kialakítható majd. Ezt célozta az RMDSZ törvényjavaslata, amelyet a fejlesztési régiók átalakítása érdekében – 16 új fejlesztési régió kialakításával – készítettek el (az úgynevezett Csutak-terv).
A mostani, nyilvános vitára ígért tervezet megpróbálja e stratégia két egymást követő lépését összevonni: létrehozni egy fejlesztési társulást (Hargita, Kovászna és Maros megye részvételével), ugyanakkor azt valamiféle „sajátos státussal” is felruházni. Ennek érdekében a tervezet egyrészt „sajátos státust” biztosít Hargita, Kovászna és Maros megyének (1. fejezet, 1. cikk), másrészt átruház ebből valamit a három megye részvételével létrejövő közhasznú társulásra (amely azonban a 215-ös számú, helyi közigazgatásról szóló törvény 11. cikke alapján jogi értelemben nem közjogi jellegű, hanem magánjogi társulásnak számít), és azt nevezi „régiónak”. Tehát a Székelyföld régió megyék magánjogi közhasznú társulásaként jön létre, amelyet azonban a kormány különböző közigazgatási jogosítvánnyal ruház fel.
Ez a közjogi „öszvérmegoldás” azonban több szempontból is problematikus. A régiónak ugyanis nincs közvetlenül választott tanácsa, illetőleg a régió döntéshozó testülete a résztvevő megyék képviselő-testületeinek tagjaiból áll (23. cikk). Ezért aztán gyengébb a legitimitása, és konfliktushelyzetet szülhet az is, hogy a régió tanácsában és a megyék tanácsaiban ugyanazok a képviselők ülnek, akiknek viszont különböző szinteken, tehát különböző nézőpontokból kell ugyanazon kérdésekről döntéseket hozniuk.
Hatáskörének nincs alkotmányos garanciája. Ez a törvény szövegében is megjelenik: a 14. cikk (3) és (5) bekezdése szerint az állam nem csupán delegálhat, hanem el is vonhat hatásköröket. Ez viszont megkérdőjelezi a társulás autonómiáját.
Tisztázatlan a statútum alkotmányos jogállása is. A preambulum a Gyulafehérvári Nyilatkozatra és az 1945. évi Nemzetiségi Statútum elveire alapozza a tervezetet. Utóbbi hivatkozás önmagában is kuriózum, mert a Nemzetiségi Statútumnak nincsenek olyan elvei, amelyek ma ne lennének jelen a nemzetközi kisebbségi jogban, illetve az alkotmányban – az 1945-ös törvénynek ma egyetlen hivatkozásra érdemes része van, ez az anyanyelvhasználat szabályozása az igazságszolgáltatásban. Továbbá a 83. cikk szerint a statútumot az alkotmányos törvényeknek megfelelő eljárással lehet módosítani. Viszont a román alkotmány 73. szakasza szerint az alkotmányos törvények tárgya csupán az alkotmány módosítása lehet, elfogadásuk pedig minősített, kétharmados, illetve háromnegyedes többséget feltételez. Következésképpen ez a cikkely önmagában is alkotmánymódosítást igényel. A statútumnak ugyanakkor nincs semmilyen alkotmányos alapja, ezért az idézett előírásai nem rendelkeznek külön garanciával, legfeljebb annyival, amennyit egy sarkalatos (organikus) törvény biztosíthat.
A fentiekből következően hasznos lenne, ha a statútum nyilvános vitájához kapcsolódóan az RMDSZ nyilvánosságra hozná a megfelelő alkotmánymódosító javaslatait is.
Az RMDSZ-tervezet és a dél-tiroli modell
A szövetség vezetői többször is arról nyilatkoztak, hogy a készülő statútum a dél-tiroli autonómia meghatározó mintáját követi. Ez számos vonatkozásban meg is valósult a tervezetben, például a régióelnök választásának váltásos rendszerében (a 27. és a 33. cikk), a határozathozatalban biztosított „etnikai vétóban” (a 49. cikk), a régió hivatalos kétnyelvűségében (a 80–82. cikkek, bár az ezt szabályozó XIV. fejezetnek helyesebb lett volna a Régió hivatalos nyelvei és nem a Magyar nyelv használata címet adni, ami önmagában is a magyar nyelv „nem éppen egyenlő” voltát sugallja), az oktatásban alkalmazott tanárok anyanyelvének jelentőségében (17. cikk) vagy a Székelyföld számára biztosított EP-mandátum tekintetében (72. cikk).
A tervezet azonban nagyon elnagyolt a dél-tiroli modell egyik kardinális jelentőségű kérdésében. Ez az úgynevezett „etnikai kvóták” alkalmazása a közalkalmazotti-köztisztviselői szférában. A statútumtervezet 71. cikke csak általánosan rendelkezik arról a közalkalmazotti körről, amelyben érvényesíteni kell az etnikai arányosság elvét, de hasznos lenne az érvényesítés konkrét mechanizmusát is beépíteni a statútumba, mivel az identitásválasztás és -kinyilvánítás, továbbá a nyelvi kompetenciák ellenőrzésének egyik legfontosabb (politikailag leginkább érzékenynek tekintett) kérdéséről van szó. A nyelvcsoport-arányos foglalkoztatás – amint a dél-tiroli modell története is mutatja – számos olyan technikai kérdést vet fel, amely súlyos konfliktust generálhat. Következésképpen az olyan kérdéseket mint a közalkalmazotti „etnikai kataszter” naprakészen tartása, a vizsgabizottságok összetétele, az ezzel kapcsolatos jogorvoslati utak stb. hasznos lenne a szabályozás magasabb szintjén is megjeleníteni.
Következtetések Az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezete Hargita, Kovászna és Maros megye társulásos (fejlesztési) régiójának a kialakítását, valamint „sajátos státussal” való felruházását fogalmazza meg. Ennek érdekében a három megye is sajátos státust nyer, és a fejlesztési társulás „sajátos státusa” a megyék „sajátos státusára” épül. E megoldási javaslat azonban közjogilag meglehetősen problematikus.
Az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint az SZNT vagy az EMNP tervezete. E mögött valószínűleg az a stratégiai megfontolás rejlik, hogy a hatásköri jogosultságokat sikeresebb „menet közben”, a régió autonómiájának a „fejlesztésével” elérni. A tervezett régió beillesztése a román alkotmányjogi keretekbe meglehetősen bizonytalannak, nemcsak politikai, hanem közjogi szempontból is kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért a nyilvános vita eredményes lefolytatásához az RMDSZ-nek ki kell dolgoznia és mellékelnie kell a tervezethez a saját alkotmánymódosító opcióit, illetve alternatíváit is.
Párhuzamok korábbi tervezetekkel
Az 1989 után kibontakozó erdélyi magyar autonómiamozgalomnak 2005–2006-ig két nagy szakasza volt a tervezetek tekintetében. Az első szakaszban (1990–1996) készült tervezeteknek elsősorban politikai identitást formáló és ideológiai szerepük volt: megalapozták az RMDSZ átfogó mozgalmi jellegét, kijelölték a belső csoportok közötti határvonalakat, ugyanakkor hozzájárultak a kisebbségi kollektív jogok romániai megjelenítéséhez is. A második szakaszba a 2003 után napvilágot látott tervezetek tartoznak, ezeket az immár RMDSZ-en kívül szerveződő ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tűzte napirendre. Szerepük a politikai küzdelem újratematizálása volt: politikai szempontból ekkor az autonómia kérdése vált az RMDSZ és ellenzéke (MPP, EMNT, majd EMNP) közötti szembenállás fő választóvonalává. Mindkét szakasz tervezeteire jellemző, hogy közpolitikai tartalmuk némiképp szegényes maradt. Egy újabb, harmadik szakaszról beszélhetünk 2012-től, amelyet alapvetően két kihívás határozott meg: a kormányzat által szorgalmazott regionális reform, valamint a székely autonómiatörekvések mozgalmi összetevőjének megerősödése (az SZNT tevékenysége, a Székelyek Nagy Menetelése stb.), amelytől az RMDSZ immár nem tekinthetett el.
Jelenleg három olyan, jogi formátumban is megfogalmazott tervezet létezik, amelynek szerepe lehet az esedékes nyilvános vitában: az SZNT Székelyföld-statútuma, az EMNT-EMNP kerettörvény-tervezete a régiókról, valamint az RMDSZ itt vizsgált Székelyföld-statútuma. Az előbbi kettő nyilvános, az utóbbi pedig még csak munkadokumentum formájában létezik. Az RMDSZ-tervezet és az SZNT statútumjavaslata közötti legfontosabb különbségek: – az SZNT-tervezet a történelmi Székelyföldre vonatkozik, közjogi megfogalmazása pedig a dél-tiroli, illetve a spanyol autonóm közösségi statútumok mintáját követi; – az RMDSZ-tervezet Hargita, Kovászna és Maros megye társulására épít (tehát a történelmi Székelyföldnél nagyobb területre vonatkozik), és e társulást ruházza fel közigazgatási kompetenciákkal; – mindkét tervezet esetében hiányzik a román alkotmányos kerethez való illesztés pontosabb meghatározása. Az EMNP-kerettörvénye és az RMDSZ-tervezet:
– Az EMNP-kerettörvény többféle régiós hatáskört különböztet meg: az állammal megosztva gyakorolt, valamint az állam által átruházott hatásköröket. Ezeket a régió statútumába foglalják, amelyet a parlament egyoldalúan nem módosíthat. – Az RMDSZ-tervezetben a három megye és a megyék társulása kap többlethatásköröket. Ezek gyengébbek, mint a kerettörvényben megszabottak, és garanciális elemekkel sem rendelkeznek. Azaz sarkalatos törvénnyel átalakíthatók, illetve megszüntethetők. – Az RMDSZ-tervezet pénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint a másik kettőé.
Székelyföld speciális státusa
A birtokunkba került, román nyelven íródott munkapéldányból szerkesztőségi fordítás alapján közlünk részleteket.
Preambulum Figyelembe véve a helyi közigazgatás és a közszolgáltatás decentralizációját; tudomásul véve a román nép képviselőinek 1918. december 1-jén, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen vállalt kötelezettségeit arról, hogy „oktatását, önkormányzatát és igazságszolgáltatását minden nép saját nyelvén és saját emberein keresztül biztosítja”; elfogadva azt a tényt, hogy a helyi közigazgatás intézményei minden demokratikus rendszer alapját képezik; tudatában annak, hogy az állampolgároknak az európai uniós tagországok demokratikus alapelve szerint joga van részt venni a közügyek rendezésében, és ez a jog legjobban az emberekhez közeli, széles hatáskörrel felruházott helyi önkormányzati rendszer intézményein keresztül gyakorolható, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó 1945/86-os törvény alapján, Románia Parlamentje elfogadja az alábbi jogszabályt.
1. cikkely: Az egységes és oszthatatlan Romániában, az alkotmány által garantált helyi autonómia elve alapján, valamint az 1945/86-os törvény és a jelenlegi statútum szellemében, a Kovászna, Hargita és Maros megyéből álló Székelyföld speciális jogállást kap. 11. cikkely: A 2001/215-ös, a helyi közigazgatást szabályozó törvény 11. cikkelyének 1. és 2. bekezdése értelmében, a jelen jogszabály alapján szavatolt hatáskörökkel, regionális fejlesztési projektek valamint közösségi szolgáltatások céljából Kovászna, Hargita és Maros megye részvételével közjogi és magánjogi fejlesztési társulás jön létre. Az ebben részt vevő helyi önkormányzatok törvényhozó és végrehajtó szervei a jelen törvény értelmében megőrzik önrendelkezésüket. 17. cikkely: A Székelyföldhöz tartozó megyékben a román és a magyar nyelvű elemi, gimnáziumi és középiskolai oktatásban csak azok a tanárok vehetnek részt, akiknek anyanyelve az oktatás nyelve. A második nyelvet csak olyan tanár oktathatja, akinek ez az anyanyelve. A második nyelv tanítása az elemi oktatás második osztályától kötelező. A német és a cigány nyelv oktatása az elemi, a gimnáziumi és a középiskolai intézményekben a szülők kérésére történhet olyan településeken, ahol a kisebbségek számaránya ezt szükségessé teszi. Amennyiben a német vagy a cigány kisebbség számaránya a településen eléri a 20 százalékot, a román vagy a magyar nyelvű iskolákban a németet, illetve a cigány nyelvet is tanítani kell. Székelyföld területén egyetemet csak a régió vagy a megye beleegyezésével lehet alapítani. 23. cikkely: Székelyföld önkormányzatának vezető tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzati képviselőkből áll.
25. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa – a három megyeszékhelyen felváltva – évente három ülésszak keretében fejti ki tevékenységét.
27. cikkely: Székelyföld vezető tanácsa egy elnököt és három alelnököt választ. Az elnök és az alelnökök kétéves időtartamra választhatóak. Ha az első periódusban az elnök a magyar közösség soraiból származik, a következő kétéves mandátumot a román közösség tagja nyeri el. Az egyik alelnöknek kötelezően más nemzetiségűnek kell lennie, mint az elnöknek. 33. cikkely: Székelyföld elnökségi jogkörét az elnök és a három alelnök gyakorolja. Az elnökség nemzetiségi összetételét arányaiban tükröznie kell Székelyföld önkormányzata nemzetiségi összetételének. 48. cikkely: Székelyföld regionális önkormányzata, valamint a megyei önkormányzatok által elfogadott jogszabálytervezeteket a területileg illetékes prefektusi hivatalhoz kell eljuttatni. Amennyiben a prefektus ezt 30 napon belül nem támadja meg a helyi közigazgatási bíróságon, ezek közlésre kerülnek és érvénybe lépnek.
49. cikkely: Amennyiben egy törvénytervezet a különböző nemzetiségekhez tartozó egyének egyenlőségét vagy kulturális és nemzetiségi önazonosságtudatának szabadságát sérti, Székelyföld Területi Önkormányzatának érintett nemzetiségi csoportja a tervezetről saját csoportjában kérhet külön szavazást. Ha ennek a szavazásnak az eredményét a többség nem fogadja el, illetve figyelmen kívül hagyja az önkormányzat keretében működő nemzetiségi csoport kétharmadának a kérését, a kisebbségi csoport harminc napon belül az Alkotmánybírósághoz fordulhat. 50. cikkely: Székelyföld önkormányzatának és a három megye önkormányzatának törvényei Székelyföld Hivatalos Közlönyében jelennek meg román és magyar nyelven. A jogszabály a megjelenést követően hét nappal lép érvénybe, kivéve azokat az eseteket, amikor a törvény más terminust ír elő. A Hivatalos Közlöny egy példányát elküldik a területileg illetékes prefektusnak. 71. cikkely: Székelyföld területén a közalkalmazotti státusra civil állásokat hoznak létre a közszolgáltatások szükségleteinek függvényében. Ez az előírás nem vonatkozik a belügyi, a közbiztonsági és a honvédelmi intézmények számára. A közszolgáltatásokban dolgozó alkalmazottak nemzetiségi összetételének tükröznie kell a megye nemzetiségi összetételét a legutolsó népszavazás adatai alapján.
A nemzetiségek arányszáma szerint meghatározott közalkalmazotti állások betöltése a megüresedő állások függvényében történik.
72. cikkely: Székelyföldnek joga van a képviselethez mind az Európai Parlamentben, mind Románia Parlamentjében. A székelyföldi önkormányzat döntése értelmében joga van kirendeltségeket működtetni az Európai Unió intézményei mellett.
Mensura Transylvanica. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ami mindig aktuális
Autonómia, önrendelkezés – csak ennyit kellett mondania Orbán Viktornak a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, és Kijevtől Bukarestig, Varsótól Zágrábig mindenki felhorkant. Merthogy az ukrajnai helyzet miatt ezek a szavak félreérthetők, és egyébként sem időszerűek.
Kezdjük ott, hogy ami Ukrajnában zajlik, nem nevezhető éppenséggel békés autonómiatörekvésnek. Mocskos kavarások miatt emberek halnak meg minden egyes nap. Könnyű kijelenteni, hogy igen, mert a szélsőséges ukránok nem tudnak kijönni a galamblelkű oroszokkal, csakhogy a történet sokkal összetettebb. Ukrán és ukrán, orosz és orosz között is véres nézeteltérések dúlnak, és akkor a szomszédos országok bekavarásairól még nem is beszéltünk. Mindennek a súlyos geopolitikai érdekháborúnak nem sok köze kellene legyen a mi területi autonómiánkhoz, már csak azért sem, mert mi történetesen békés úton akarjuk kivívni, nem vérrel és vassal. Nem fantázia, hanem rosszindulat kell ahhoz, hogy összemossa valaki a közel egy évszázada intézményesen szívatott határon túli magyarok ügyét és a komolytalan referendumokkal megfejelt fegyveres lázadást.
A romániai magyarok ígéretet kaptak különböző jogokra, csak ezek éppen 96 éve nem időszerűek. Az 1918-as gyulafehérvári ígéreteket kitehetjük az ablakba, mert annyit érnek. Minden olyan ország, amely retteg a valóságtól, mindig is ezt fogja játszani: a kisebbségek jogai maximálisan tiszteletben vannak tartva, több nem jár, pont. Fegyveres konfliktust generálni azonban nemcsak felelőtlenség, hanem egyenesen bűn. Az oroszok segítségéről álmodozni pedig teljesen felesleges, mert Putyin számára a kisebbségek ügye csak hivatkozási alap. Elég megnézni, hogy Oroszországban miként viszonyulnak a nemzeti kisebbségekhez, hát nem irigylésre méltó. Ámbár az kétségtelen, hogy enyhén szólva zaccos az alsógatya Bukarestben, amióta Moszkva napi rendszerességgel üzen valamit.
Túl a színjátékokon, a vérontásokon és a szarkeveréseken egyedül Budapest őszinte támogatására számíthatunk. A határon túli magyarok autonómiaigényéről és önrendelkezéséről beszélni mindaddig időszerű marad, amíg kielégítő megoldás nem születik. Ez ilyen egyszerű.
Szüszer-Nagy Róbert. Székelyhon.ro

Az RMDSZ továbbra is a devizahitelesek problémáinak megoldását kéri
"Az RMDSZ az egyetlen olyan politikai alakulat, amelynek saját törvénykezdeményezése van a devizahitelesek problémáinak megoldására, amelynek értelmében a devizahitelek visszafizetése a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyam alapján történne" – hangsúlyozta Cseke Attila parlamenti képviselő csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján, majd hozzátette: ,,mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy ezekben az esetekben nemcsak az állampolgárnak, hanem a bankoknak is felelősségük van, és a hitelek kockázatát nekik is vállalniuk kell."
A képviselő elmondta: az elmúlt hónapok eseményei is azt bizonyítják, hogy a legjobb megoldást az RMDSZ törvénykezdeményezése jelenti, hiszen tudnivaló, hogy készül egy új európai direktíva a szerződésekben megtalálható tisztességtelen feltételek szabályozására, de az csak a 2016 után megkötendő hitelszerződésekre érvényes. ,,Ugyanakkor a bírósági eljárások is időbe és és pénzbe kerülnek az állampolgárok számára, a mostani EU- bírósági határozat pedig a nemzeti bíróságoknak ad jogosítványokat, amelyek akkor tudnak igazából dönteni, ha van a nemzeti jogban devizahitelekre vonatkozó rendelkezés. Ezt a rendelkezést csak az RMDSZ törvénytervezete oldaná meg" – fejtette ki Cseke Attila.
A sajtótájékoztatón az RMDSZ politikusa a devizahitelekkel kapcsolatosan ismertette az Európai Bíróság 2014. április 30-i határozatát, amely egy magyarországi svájci frank alapú hitel kapcsán született meg, és amelyben a Magyar Kúria a 93/13-as Direktíva két szakaszának értelmezését kérte. A Magyarországon elindított per lényege, hogy lehet-e tisztességtelennek minősíteni azokat a hitelezési feltételeket, melyek az átváltási árfolyamra vonatkoznak. Az Európai Bizottság ítéletében megállapította, hogy az árfolyamra való átváltás csak a hitelszerződésben megtalálható rendelkezések adott körülményei között tekinthető "a szerződés elsődleges tárgyának", amelynek megállapítása minden esetben a nemzeti bíróság hatásköre.
Cseke Attila elmondta, ennek következményeként a nemzeti bíróság megállapíthatja, hogy az átváltási árfolyamra vonatkozó hitelezési rendelkezés tisztességtelen feltételnek minősül. Ilyen esetben az európai uniós joggal nem ellentétes azon rendelkezés, amely lehetővé teszi a nemzeti bíróságnak, hogy a tisztességtelen feltétel megsemmisítése révén, azt egy más, a nemzeti jogban megtalálható rendelkezéssel helyettesítse.
A parlamenti képviselő szerint a határozat üzenete Románia számára az, hogy a hazai törvényhozásban is szükség van a devizahiteleseket érintő szabályozásokra.
Az RMDSZ parlamenti képviselete 2013 novemberében iktatta a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó törvényjavaslatát, amelynek legfontosabb rendelkezése, hogy a szerződés megkötésekor érvényes valutaárfolyamon számolják tovább a törlesztendő hitelrészleteket. A törvényjavaslatot jelenleg a szenátus tárgyalja. Népújság (Marosvásárhely)

Telbisz, a városfejlesztő
A temesvári Magyar Ház Bolyai termében május 15-én, szerdán Szekernyés János helytörténész tartott kiválóan dokumentált, vetített képes előadást Telbisz, a városfejlesztő címmel. A 100 esztendővel ezelőtt elhunyt Telbisz Károly (1853–1914) 29 évig, 1885-től 1914-ig volt Temesvár első embere. Polgármesteri időszakának végén sokan úgy ítélték meg, hogy Temesvár az Osztrák–Magyar Monarchia harmadik legjelentősebb városává vált Bécs és Budapest után.
Óbesenyői Telbisz Károly tipikus bánsági családból származott – mondta Szekernyés János –, édesapja óbesenyői bolgár nemes ember, édesanyja lovrini sváb volt, ő maga pedig jó magyar ember lett. A bánsági bolgárok is magukénak vallják Telbisz Károlyt, ők járták ki, hogy szobra ma ott áll a Személyiségek Sétányán. „Minden, ami Temesváron történt a XIX. század végén, a XX. század elején, az Telbisz Károlynak volt köszönhető” – mondta Geml József polgármestert idézve Szekernyés János. Hivatali ideje alatt modernizálódott Temesvár: elbontatta a város fejlődését gátoló régi erődítéseket, a várost egy új, nyugat-európai városrendezési terv alapján formálta újjá, széles sugárutakkal, csatornázással, vezetékes vízellátással, közvilágítással és közösségi közlekedéssel. A várfalak lebontását csak a XX. század első éveiben tudta kiharcolni az osztrák katonai hatóságoknál Telbisz Károly, a várost széttagoló katonai területekért cserébe a város hat laktanyát volt köteles építeni a hadseregnek.
A helytörténész régi képeslapok és fotográfiák kivetítésével mutatta be a Telbisz Károly polgármestersége idején épült középületeket, iskolákat, bankokat, belvárosi bérpalotákat, közműveket és ipari létesítményeket, vasútállomást és emlékműveket. Temesváron létesült ebben az időszakban Magyarország első elsősegély-állomása, valamint a mai Románia területén az első aszfaltozott utca (1895) és az első villamos (1899). A vállalkozások megtelepedését adómentességgel, ingyen telekkel és építőanyaggal támogatta Telbisz Károly, a városban vízmű, közvágóhíd, téglagyár létesült, amelyek jelentősen hozzájárultak a helyi költségvetéshez.
A várost leghosszabb ideig vezető Telbisz Károly 1914-ben ment nyugdíjba, és még azon a nyáron meg is halt Ausztriában, ahová betegségét kezeltetni utazott el. Földi maradványait 100 esztendővel ezelőtt, 1914 őszén helyezték örök nyugalomra a temesvár-belvárosi temetőben. Sírhelyét nyerskőből készült kereszttel jelölték meg, azzal az elképzeléssel, hogy díszes kriptát, emlékművet emelnek Telbisz Károlynak, de közbejött az első világháború, és a hozzá méltó síremlék soha nem valósult meg – mondta Szekernyés János. Telbisz Károly kőkeresztje, amelyre magyar nyelven vésték fel a város legnagyobb polgármesterének nevét, sokáig elhanyagolt állapotban volt, csak az utóbbi években tisztíttatták meg a város elöljárói. A két világháború között belvárosi utca viselte a nevét, amelyet a kommunisták Bocşa utcára kereszteltek át, és csak a közelmúltban kapta vissza Telbisz Károly nevét.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Szabályozzák a Szamost és a Békást a reptérnél
Közel 13 millió eurós befektetéssel szabályozzák a Kis-Szamosnak és két mellékfolyójának a kolozsvári repülőtér környéki szakaszát, ezáltal alakítva ki az árvízvédelmi rendszert. Erről Remus Lăpuşan, a Kolozs megyei Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyilatkozott tegnapi sajtóértekezletén.
A pártelnök elmondta: a munkálatok már elkezdődtek, és 2015 végére azokat be is kellene fejezni. A projekt részeként nemcsak a Kis-Szamoson dolgoznak, hanem a Békás és a Murători patakok medrét is szabályozzák, 4 kilométeres hosszúságban. Mellesleg a Szamoson is négy kilométeres szakaszon építik majd ki az árvízvédelmi rendszert.
Becslések szerint a munkálatok közvetlen haszonélvezője több mint 90 ezer környékbeli lakos. A befektetésnek köszönhetően közel 1800 lakóház és több mint 700 hektárnyi mezőgazdasági terület árvízvédelmét sikerül biztosítani. Szabadság (Kolozsvár)