Iskolakonzorciumok alakultak
Maros megyében január 31. volt a határidő, ameddig a tanintézmények aláírhatták az iskolapartnerségi egyezményeket. Az iskolakonzorciumokra vonatkozó jogszabályozás 2011 óta van érvényben, célja az emberi erőforrások, gazdasági lehetőségek optimális kihasználása, az iskolai tevékenységek bővítése a szükségleteknek megfelelően, közös szervezéssel. Maros megyében mostanig mintegy 15-20 iskolakonzorcium létesült – nyilatkozta lapunknak Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes.
Nem teljesen új dolog az iskolakonzorciumok létesítése, amely a 2011. évi 1-es tanügyi törvény illetve a 2011. október 19-i szabályzat alapján történik. A jogszabályok értelmében két, jogi személyiséggel és akkreditációval rendelkező egyetem előtti oktatási intézmény hozhat létre jogi személyiség nélküli társulást iskolakonzorcium néven. Az intézkedéssel a jogalkotó célja jobb hozzáférhetőséget biztosítani a diákoknak az oktatáshoz, javítani az oktatás színvonalát azáltal, hogy optimizálják az emberi és anyagi erőforrások kihasználását. "A megyei tanfelügyelőség támogatja, javasolja az iskolakonzorciumok létrehozását, hiszen ez előnyös a partner-tanintézeteknek. Közösen szervezhetnek különböző tevékenységeket, megosztva az anyagi terheket, ugyanakkor a pedagógusok számára is kedvező, hiszen a konzorcium keretében könnyebben megoldhatók a személyzeti problémák, úgymint áthelyezések, címzetes állások betöltése, pedagóguscsere. Maros megyében a magyarság számára is előnyös, gondolok a Nyárád- vagy a Maros mentére, hiszen a kisebb iskolák együtt könnyebben működhetnek, a közös kultúra pedig összeköti a tanintézeteket" – nyilatkozta Illés Ildikó. Hozzátette, január 31-én zárult a határidő, amíg a tanintézetek bejelenthették, mely iskolákkal akarnak partnerségi együttműködést kötni. "Idén több iskolakonzorcium működik, mint tavaly – mintegy 15-20 –, a partneriskolák egy vagy akár több évre is aláírhatták az együttműködési egyezményt" – mondta a főtanfelügyelő- helyettes.
Marosvásárhelyen például a Bernády György (volt 2-es) általános iskola az Avram Iancu líceummal írt alá konzorciumi megállapodást egy évre, amelynek alapján közösen használják azokat a létesítményeket, amelyekre egyik-másik tanintézetnek nincs szüksége. Például a Bernády iskola az Avram Iancu líceum egy kisebb, különálló épületét és a tornatermet igényli 13 gimnáziumi osztálya számára – mondta a Népújságnak Balázs Éva, a Bernády iskola aligazgatója. Hozzátette, a konzorcium keretében mindkét tanintézet saját vezetőségével működik, a partnerségi szerződést a tanári kar megszavazta, az igazgatótanács pedig elfogadta a tanári kar döntését.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Lehetőségekre van szüksége a kereső gyülekezeteknek
A peregrinációnak, azaz a külföldi egyetemeken való tanulásnak hagyománya van Erdélyben. A középkortól kezdve időszakosan erdélyi lelkészek, tanítók, humanisták járták a nyugat-európai híres egyetemeket, Svájctól, Németországon keresztül Hollandiáig sok helyen megfordulva, majd egy vagy több évi tanulás után visszatértek szülőföldjükre, és nemzedékeket tanítva adták át tudásukat. Ez a gyakorlat ma is működik, jóllehet a háttérintézmények, az egyes tanulmányi programok már sokkal tudatosabban készítik elő és támogatják ezt – állítja Kovács Szabolcs nyárádszentimrei-seprődi református lelkész, aki tavaly tért haza hollandiai tanulmányútjáról.
– Milyen céllal utaztak Hollandiába és mennyi időt töltöttek ott?
– Lelkészként mindig kihívás elé állított a gyülekezetépítés gyakorlati munkája, az emberekkel való törődés, az élethelyzetek valós felismerésének feladata, a szakszerű segítségnyújtás, amely végső soron arra ösztönzött, hogy tovább tanuljak, képezzem magam, és a magam helyén, küldetésemben helytálljak. Így adódott, hogy a holland-magyar Fundament/Iránytű Alapítvány tanulmányi programját megpályázva egy éves lehetőséget kaptunk családostól, hogy a hollandiai Kampenben tanulhassunk. A Kampeni Református Teológia népszerű munkája ismert Európa-szerte. Főleg hollandul és angolul folyik az oktatás, ezért nem ritka, hogy külföldi vendégdiákok tanulhatnak itt. Miután a szentimrei gyülekezet presbitériuma beleegyezését adta eltávozásunkra, 2012 augusztusában családostól kiutaztunk Kampenbe.
– Mi tanultak ott ez idő alatt?
– Az ösztöndíj jó lehetőség volt mindnyájunk számára, és ezt igyekeztünk is kihasználni. Hollandiában első kihívásunk a nyelvtanulás volt. Ez alapfeltétele az ottani beilleszkedésnek, jóllehet sok holland jól beszéli az angolt és más idegen nyelvet is, tehát a kapcsolatteremtés könnyen, hamar lehetséges. Bennünket rögtön közösségi tagként fogadott a helyi református gyülekezet, bemutattak mint távolról érkező vendégeket, és mindvégig figyelemmel kísértek az egy év alatt. Többször meglátogattak, sokan felajánlották segítségüket és sok kérdésben eligazítottak, amely könnyebbé tette ottlétünket. Egy öntudatos, jól szervezett református közösséget ismerhettünk meg Kampenben, jóllehet ott még számos más református egyház működik.
A teológiai tanulmány egy éves időtartamú mesterképzésre vonatkozott a gyülekezeti missziológia szakterületén. A jól strukturált tananyagot hét témaspecifikus modul és egy záródolgozat foglalja magába. A teológiának jól felszerelt és egyszerűen kezelhető könyvtárrendszere van, amely akár otthonról is látogatható interneten keresztül. A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan intenzív nyelvkurzuson vettünk részt feleségemmel. Szükség volt erre, mert alapját képezte ottlétünknek és tanulmányainknak. A gyerekek, hét és nyolc évesen egy közeli iskolába lettek beírva, a legkisebbik még túl kicsi volt ahhoz, hogy oviba járjon. Ők gyorsan beilleszkedtek, barátokra tettek szert, hamarosan összejártak a közös szülinapozásra vagy játszani. Látnunk kellett, hogy a gyerekek sokkal könnyebben veszik a nyelvi akadályokat, mint mi, felnőttek. Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy gyerekeink jól be tudtak illeszkedni az oktatási rendszerbe, amely sokkal inkább az egyénre szabott fejlődésre alapozott, mint a teljesítményre és versenyre.
– Milyennek ismerték meg Hollandiát?
– Hollandiai ottlétünk alatt megismerhettünk egy érdekes világszemléletet, láthattunk egy kultúrát, mely élni akarásról és tudásról tanúskodott. Láttuk az emberi ész és kéz vívmányait, a hatalmas védőgátakat és támfalakat, a csatornarendszereket, amelyek visszaszorították a belvizeket, láttuk a hatalmas földterületeket, amelyeken városok, műutak, gyárak létesültek csupán az elmúlt ötven év alatt. Láttuk az emberek hazafias lelkesedését, amint királyuk trónra lépését ünnepelték, láttuk felvonulásaikat, díszes viseleteiket, zenekarokat, városi forgatagot, amely elkápráztatott. Láttuk a régi korok zászlóvivő háromárbócos kereskedőhajóit és a modern technika vívmányaiként számon tartott szélturbina-erdőket. Hallottuk a gyülekezetek énekét, mely betöltött templomot, fület és szívet egyaránt. Jó volt látni a gondozott és tisztán tartott természetet, a végtelen tulipánmezőket, a régi szélmalmokat és a szabadon legelésző ménest, gulyát vagy juhnyájat. Mindezt öntudatosan, jól szervezett és kivitelezett központi vezetéssel sikerült elérni.
– Milyen területen, hogyan hasznosíthatja itthon a tanultakat, a tapasztalatokat?
– Egy év hamar eltelt, és már pakolhattunk is, hogy hazatérjünk. Idehaza már várt a szentimrei és seprődi gyülekezet. Örömmel jöttünk, mint akiknek küldetésünk van még hátra. Olykor elgondolkodom magamban: vajon szükségszerű-e, hogy külföldre menjen az ember, hogy meglássa az otthon megoldásra váró gondokat? Úgy tűnik, igen. Hazatértünk és sok dolgot hoztunk magunkkal. Emlékeket, baráti kapcsolatokat, jó benyomást és élményeket egy távoli kultúráról és népről. Ismereteket, nyelv- és szakismeretet, amelyet jó haszonnal tudunk idehaza a gyülekezet javára fordítani. Lelkesedést, missziói gondolatokat és válaszlehetőségeket hoztunk, amelyre hiszem, nagy szüksége van minden időben a kereső gyülekezeteknek. És nem utolsósorban hálával tértünk haza Isten iránt, hogy egy tartalmas évet tudhatunk magunk mögött, amelyre szívesen emlékezünk családunk és gyülekezetünk közösségében. Kérem Isten áldását mindazok életére, akiknek adománya és háttérmunkája e tanulmányi program létét és működését eredményezte. Hiszem, hogy hasznos és nemes célt szolgál, s kívánom Isten áldását azok életére, akik tanulmányaik rendjén ezután lépnek a peregrinusok nyomába.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Az űrlap alja
Gazdag programkínálat a Bocskai-házban
A Biharpüspökiben lévő Bocskai Közösségi Házban zajló tevékenységek népszerűsítése volt a célja annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amelyen Pásztor Sándor, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője számolt be az első negyedévben szervezendő programokról. Az igen gazdag, minden korosztályt érintő szórakoztató és kulturális eseményekről a programszervezők is – Tímár Enikő (a Biharpüspöki Alapítvány elnöke), Molnár Júlia színművész, valamint Oláh Zoltán, a Bihar Megyei Vinczellér Egyesület elnöke –részletesen tájékoztatták a sajtót.
Pásztor hangsúlyozta, hogy januárban találkozójuk volt a nagyváradi civil szféra képviselőivel az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar egyesülettől, a Partium Műemlékvédő Bizottságtól, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületétől és az MM Pódiumtól. A céljuk az, hogy mindazoknak, akiknek nincs saját székhelyük, itt helyet biztosítsanak a rendezvényeiknek. Bár a januári események már lezajlottak, áprilisig szinte minden hétvégén történik valami.
Február 15-én, szombaton 19 órától lesz a felnőtt farsang, amelyre még lehet jelentkezni. Erre komplex farsangi programmal várják a vendégeket. Az MM Pódium revüs énekekkel, vidám, főleg falusi témájú jelenetekkel, nótákkal szórakoztatja majd a jelenlévőket. Fellépnek az MM Pódium tagjai, amatőr színházkedvelők, Meleg Attila, Meleg Vilmos és Molnár Júlia, majd a másfél órás műsor után Molnár Júlia és Kiss Csaba énekel. Február 27-én szintén az MM Pódium ajándékozza meg a biharpüspöki óvodásokat A három kismalac című bábjátékával. Március 7-én nőnapi programmal kedveskednek az érdeklődőknek. Ekkor Nemlaha György rendezésében az Ez lett a vesztünk…című, Karády Katalinról szóló előadóest tekinthető meg, melyen fellép Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművész, valamint Bogdán Bódis Ádám zongoraművész. A műsoron rengeteg Karády szám csendül majd fel, életrajzi regényéből kiollózott részletek, párbeszédek, monológok hangzanak majd el. Március 22-én első ízben borverseny helyszínéül szolgál majd a Bocskai-ház a Bihar Megyei Vinczellér Egyesület szervezésében. A megyei szintű borversenyre nemcsak borászokat, hanem borkedvelő fogyasztókat is várnak. A díjazás 20 órától lesz, a jó hangulatot és talpalávalót pedig Szőcs Lőrincz és zenekara biztosítja.
Egyébként a Bocskai házban napi programok is zajlanak: gyermektánc-oktatás, idősek tornája és tékvandó edzések, a diákoknak pedig egy könyvtárat is kialakítottak, amelyet a jövőben bővíteni szeretnének.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Tanintézetek felújítása Csomafalván
Tanintézetek felújítására, bővítésére írt alá kivitelezési szerződést Márton László-Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere. Az Európai Unió által finanszírozott munkálatokat előreláthatólag a tavasz folyamán a Szilágyi iskolánál kezdik el.
A Tectum Company Rt.-vel kötött szerződés értelmében három csomafalvi tanintézményt újítanak fel a közeljövőben. A 4-es számú, Faiskola felújítása, és bővítése, a 3-as számú, Szilágyi iskola felújítása, és a központi Nagyiskola elektromos hálózatának felújítása uniós pénzből fog megtörténni. Várhatóan a Szilágyi iskolánál kezdődnek a munkálatok, de időben értesítik az érintetteket: a diákokat, valamint a szülőket. A tervek szerint a vakáció alatt a Nagyiskolánál fognak dolgozni, és ha sikerül az ütemterv szerint haladni, az ősz folyamán a Faiskolánál is elkezdődik a felújítás.
„A Szilágyi és a Faiskola alternatív lehetőség az oktatásra: azaz amíg az egyikkel dolgozunk, addig a másikba lesznek áthelyezve az érintett osztályok. Ugyanakkor rendelkezésünkre áll a Maros parti iskola épülete is az oktatás zökkenőmentes lebonyolításához, amelyet éppen ezzel a céllal vett át Csomafalva önkormányzata hivatalosan az egyháztól” – fejtette ki Márton László-Szilárd polgármester.
„Fontos, hogy iskoláink rendben legyenek”
A nagyközség tanintézményei az óvodától az iskolákig a Köllő Miklós Általános Iskolához tartoznak, ezekbe összesen 472 gyerek jár, az oktatás pedig hat épületben zajlik. „A legfontosabb tényező az iskolák esetében a gyereklétszám, ami sajnos egyre jobban csökken. Ennek ellenére fontos, hogy a középületeink, iskoláink rendben legyenek, mivel a felújított épületek más közösségi célokra is szolgálnak majd, helyet adva kulturális, szociális és ifjúsági rendezvényeknek” – mondta el az elöljáró, részletezve az intézményeknél sorra kerülő munkálatokat.
A Faiskola felújítási és bővítési munkálatai során az épület körüli terület megemelésével is dolgozni fognak, hogy az alapot télen ne károsíthassa a fagy. A bejáratokhoz mozgássérült-feljáró építését, lépcsővédő kialakítását tervezik. A termek újraméretezésére azért van szükség, hogy megfeleljenek az előírásoknak, továbbá több új termet alakítanak ki különféle céllal. Az előtér kialakítására pedig azért van szükség, hogy esős időjárás esetén is legyen a gyerekeknek, ahol a szünetet el tudják tölteni. Szintén az előírásoknak eleget téve újabb mosdókat is kiépítenek, továbbá az épület hőszigetelése, kül- és beltéri vakolás, festés és a fűtésrendszer cseréje is uniós pénzből valósul meg.
A Szilágyi iskola Töltés utca felőli, régi bejáratának megnyitása mellett itt is megtörténik a termek újraméretezése, és az udvar felőli egyik bejárat lezárása. Egy előtér kialakítása ebben az épületben is indokolt, ezt az udvar felől tervezik, ahol szintén újabb termeket alakítanak ki. Az épület alapjának megerősítése mellett a padlózat és a tetőzet kicserélése, ugyanakkor az épület hőszigetelése szintén várható.
A központban lévő, Nagyiskola néven is ismert épületben a villamoshálózat felújítására, beltéri javításokra, vakolásra, a termek festésére kerül sor az uniós támogatásból.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Tamási darabbal készülnek
Egyéves a Pokolsár Egyesület
Januárban egyéves lett a kovásznai Pokolsár Egyesület, ennek kapcsán Berecki Árpád, az egyesület elnöke, Ambarus Gábor titkár és Benedek Aladár programvezető értékelték tavalyi tevékenységüket, és ismertették terveiket.
Az egyesület vezetői eredményes évet tudnak maguk mögött, a „nagy álmot”, amellyel útnak indultak, sikerült megvalósítaniuk. Induláskor azt tűzték ki célul, hogy mindenféle kulturális, gasztronómiai és sportkezdeményezést felkaroljanak vagy bekapcsolódjanak ezekbe. Legnagyobb eredménynek Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjának sok év utáni színpadra vitelét tartják, az előadást a helyi önkormányzat támogatta. A színművet javarészt azok a felnőtt műkedvelők adták elő, akik egykoron diákként még a Diákszínpaddal arattak babérokat. A rendező szerepét ezúttal is Gazda József nyugalmazott tanár, a Diákszínpad egykori vezetője vállalta. A darab nagy sikert aratott, a fürdővárosban háromszor is bemutatták, de előadták több orbai- és kézdiszéki faluban is.
Az egyesület tagjai részt vettek a szörcsei és kovásznai főzőversenyeken, valamint a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválon, mely megmérettetéseken saját kolbászspecialitásukkal kitűnő eredményeket értek el.
Mindezek mellett részt vettek a településre látogató németországi diákok fogadásában; a külföldi tanulókat Becsek Éva iskolaigazgató és Sarkadi Tünde tanárnő kezdeményezésére az önkormányzat és a Pro Csoma Sándor Egyesület hívta meg.
Idén februárban első alkalommal rendeztek Pokolsár-kupa címmel teremfoci-bajnokságot Kovásznán, a tornán a helyiek mellett részt vettek kézdivásárhelyi, kézdiszentléleki és sepsiszentgyörgyi csapatok is.
Idén egy békéscsabai egyesülettel szeretnék felvenni a kapcsolatot, melynek tagjait elhívnák a fürdővárosba, hogy a turisztikai vonzótényezők bemutatásával népszerűsítsék a települést.
Nagy tervük egy újabb színdarab, Tamási Áron Vitéz lélek című művének színpadra vitele, amelyben a régi Diákszínjátszókból hárman szerepelnének. Hangsúlyozták, ez is nosztalgikus előadás lesz, a darabot utoljára 1982-ben mutatták be a fürdővárosi közönségnek.
Ambarus Gábor titkár kifejtette, az egyesület pénzügyileg is jó évet zárt, két pályázatot nyertek az önkormányzattól, és többen támogatták adójuk két százalékával. Idén is pályáznak Kovászna Megye Tanácsától a kolbásztöltő fesztiválon való részvételhez, a helyi önkormányzattól pedig a Tamási-darab színpadra állításához kérnek támogatást.
A tagok száma tízre bővült, de kívülálló személyek is segítik munkájukban.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Funar szelleme lengi be Kolozsvárt
Kós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek.
A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar.
Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek.
Rossz beidegződések, régi frusztrációk
„A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos.
Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond.
A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen.
Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma.
Ellenállnak a lakók
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos.
Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított.
Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet.
Táblára váró híres kolozsvári magyarok
Abodi Nagy Béla festő (1918–2012)
Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659)
Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002)
Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950)
Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897)
Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579)
Harag György rendező (1925–1985)
Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945)
Karácsony Benő író (1888–1944)
Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931)
Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876)
Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702)
Pákey Lajos építész (1853–1921)
Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007)
Ruha István hegedűművész (1931–2004)
Senkálszky Endre színész (1914–2014)
Szabó Dezső író (1879–1945)
Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634)
Székely Bertalan festő (1835–1910)
Szolnay Sándor festő (1893–1950)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Mit nyújt a költségvetés az aradi magyarságnak?
Megszavazta a városi tanács Arad idei költségvetését. Az RMDSZ részéről a tanácsban az aradi magyarokat képviselő Bognár Levente alpolgármester és Cziszter Kálmán tanácsos a helybeli magyarság sajátos érdekeit is igyekeztek érvényesíteni. Mennyiben sikerült? – kérdeztük az alpolgármestertől.
– Mint minden évben, most is az volt a célunk, hogy az általános városfejlesztési, -karbantartási stb. célok olyan mellett olyan tételek is bekerüljenek a költségvetésbe, amelyek a magyarság önazonosságának megőrzését szolgálják, azt, hogy otthonosabban érezzék magukat ebben a városban.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén is folytatódhat a régi épület felújítása, 350 ezer lej szolgál javításra, ablakok cseréjére.
– Apropó, Csiky: hallottunk olyan hangokat, amelyek sokallták az iskolának nyújtott szociális ösztöndíjak számát.
– Volt egy kis vita arról, hogy miért kap annyi ösztöndíjat – összesen 135 ezer lejt, jóval az átlag felett – a Csiky. Mi azzal érveltünk, hogy a város húsz középiskolája közül ez az egyetlen magyar, amelynek a megye utazó diákjait is fogadnia kell, a szociális támogatásra tehát nagyobb az igény.
– Ön a költségvetés vitája során módosító indítványt tett az egyházaknak szánt támogatás növelésére, amit el is fogadtak. Mit sikerült elérni a magyar egyházak számára?
– Azt, hogy az egyházaknak szánt összeg 15 százaléka a katolikus, református, evangélikus, magyar baptista egyházközségeknek jusson. Az utóbbi időben mindig sikerült évente egy kicsivel nagyobb összeget biztosítani az előzőnél, így volt idén is.
– Mi jutott a sajátosan magyar kulturális és egyéb rendezvényekre?
– 200 ezer lejt szavazott meg a költségvetés a magyarság szempontjából meghatározó jelentőségű rendezvényekre. Március 15-re, az Aradi Magyar Napokra és október 6-ra, a Magyar Kultúra Napjára gondolok elsősorban. Idén is sikerült jelentős összeget biztosítani a kamaraszínházon keresztül a nagyszínházi magyar előadásokra.
Idén végre sor kerülhet a Megbékélés Parkjának régóta esedékes rendezésére, a Szabadság-szobor újraállításának 10. évében. Erre 3,148 millió lejes összeget irányoz elő a költségvetés, ennek mintegy felét még 2007-ben az RMDSZ kormányzati támogatásként irányított Aradra. Azóta különböző jogi problémák miatt halasztódott a dolog, módosítani kellett a városrendezési tervet. Az eredeti terv szerint le kellett volna bontani a tér nyugati végében lévő házakat a park kiterjesztéséhez, ezt azonban nem lehet megvalósítani, mert a törvény tiltja az önkormányzatnak a lakásvásárlást. Az új terv szerint megnyitják a tér víztorony felé vezető részét.
– Erről már régebben is szó esett; hogy áll most az ügy, hogy pénz is van rá?
– A kivitelezésre jelentkező cégek letették versenytárgyalási javaslataikat. Ha minden rendben megy és valamelyikük megnyeri a pályázatot, a tervet hat hónap alatt kell kivitelezni. Az elképzelések szerint április közepe táján megindulhatna a munka, és október 6-ra el is készülne. A munkálat keretében nemcsak a tér megnagyobbítására, a víztorony felé történő kinyitására kerül sor, hanem a tér – kövezet, padok, öntözőrendszer – teljes felújítására is.
– Bár általános városi érdek, a magyarság számára megkülönböztetett fontosságú a határokon átnyúló, testvérvárosokkal ápolt kapcsolat.
– Kiemelt fontosságot kap idén az éppen húszéves kapcsolat Arad–Gyula között, de az Arad–Pécs, Arad–Budapest XII. kerülete közötti együttműködés is, amelyeket bővíteni szeretnénk. Sikeres évek óta a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaraton, amelyre idén az eddiginél nagyobb összeget szán a költségvetés.
Jámbor Gyula

Imádsággal toboroz mester-tanárokat a Református Kollégium
„Internetről tanultam a magyar szaknyelvet” – mondja a mester
Körlevélben szólít imádságra és szakemberek toborzására a kolozsvári Református Kollégium: ősztől két szakiskolai osztályban induló négyféle képzés oktatásához keresnek tanítani vágyó és hajlandó szakembereket.
Mérnökök és mesterek jelentkezésére számítanak, akik villany-, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén rendelkeznek szakképesítéssel. Mint arról Székely Árpád igazgató korábban lapunknak elmondta, az iskola vezetőségének meggyőződése, hogy a szakoktatás sikere a hazai magyar vállalkozók hozzáállásán múlik, az oktatásba bekapcsolódó szakembereken. Arra kérik a lelkipásztorokat: a vasárnapi igehirdetésbe foglalják bele a szakiskola ügyét. Meggyőződésük, hogy szakmával sok fiatalnak számukra alkalmasabb életpályát, boldogulást kínálhatnak: „hisszük, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbek semmivel azoknál, akik orvosnak, papnak, ügyvédnek tanulnak”. Szakembereket kérdeztünk, mi vezette őket a pályára.
Szabadság (Kolozsvár),

Nem látja a székely a fától az erdőt
Egymásra dobálják a sarat közbirtokosságok és fafeldolgozással, illetve értékesítéssel foglalkozó cégek, önös érdekeik szem előtt tartásával vádolva a másikat az osztrák Holzindustrie Schweighoferrel folytatott viszonyban. Van olyan is, aki nem érti az osztrák céggel való riogatást, hiszen a kínai piac évek óta jelentős mennyiségben vásárol fel nyersanyagot Székelyföldön, erről viszont keveset beszélnek.
Bombaként robbant több hónappal ezelőtt a hír, hogy a háromszéki Réty településen tervez fűrészüzemet létrehozni a Holzindustrie Schweighofer osztrák tulajdonú cég. A civil szféra azóta is tiltakozik az időközben elkezdődött és engedélyezett beruházás ellen, többen azt hangoztatva, hogy az erdők letarolása mellett több ezer székelyföldi munkahely veszélybe kerül. Az osztrák mágnás székelyföldi terjeszkedése a csíki közvéleményt is jelentősen megosztja.
Rafain Zoltán: van, aki visszaél a bizalmunkkal
„A közbirtokosságok számára az a legfontosabb cél, hogy hatékony erdőgazdálkodás mellett minél nagyobb áron el tudják adni a fát. A jövedelemből pedig a tagságnak jutalékot tudjanak osztani, illetve a helyi közösséget is támogathassák” – fejezte ki a közbirtokosságok általános álláspontját Rafain Zoltán.
A Csíki Közbirtokosságok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, a közbirtokosságok, lehetőségeik szerint, a helyi vállalkozásokat részesítik előnyben a kitermelt fa értékesítésekor. A probléma az, hogy ezen cégek jelentős része visszaél a bizalommal. „Sok esetben az történik, hogy az illető cég kitermeli a fát, majd eladja az osztráknak. Sajnos a székely nem az az ember, aki csapatjátékos” – osztotta meg véleményét az egyesületi elnök.
Rafain úgy vélte, a liciteken kizárhatják a nemkívánatos felvásárlókat, erre a közbirtokosságok alapszabálya megfelelő jogi keretet nyújt. Ám mi értelme egy ilyen intézkedésnek – teszi fel a költői kérdést az elnök –, ha a fa úgyis az osztráknál köt ki? „Ahhoz, hogy egy ilyen méretű céggel fel tudjuk venni a versenyt, széleskörű összefogásra van szükség a közbirtokosságok és vállalkozók között. Többször beszélgettünk erről, ám nem sikerült továbblépni. Mindenki egyénileg szeret játszani” – nyomatékosított Rafain.
Kulcsfontosságú az új erdészeti törvény
A csíki közbirtokosságok egyesületének véleménye szerint hosszú távon nem vezet jóra az osztrákok székelyföldi terjeszkedése, hiszen amellett, hogy jó pár kis- és középvállalkozás megszűnését eredményezi, jelentős tényezővé válik az értékesítési piacon, vagyis eljöhet az az idő, amikor a Schweighofer szabja meg a faárat.
„Ha azt foglalják bele az új erdészeti törvénybe, hogy csak kitermelt állapotban lehet eladni a fát, akkor úgy kell gondolkoznunk, mint közbirtokosságok, hogy kizárólag feldolgozásra adjuk tovább a fát, legyen az osztrák vagy bármilyen más vállalkozó. Ennek negatívuma, hogy a helyi kis cégek kiesnek a képletből” – magyarázta az elnök.
Miért csak az osztrák a mumus, ha itt a kínai is?
„Furcsának tartom, hogy mindenki az osztrák felvásárlóval foglalkozik, viszont a kínai piacról senki nem beszél” – említette Rafain. Hozzátette, a Schweighofer terjeszkedése egyfajta kettősséggel jár, hiszen munkahelyeket teremt amellett, hogy miatta talán meg is szűnnek állások. A kínai felvásárlókról viszont még ezt sem lehet elmondani. „A kínai még annyit sem tesz, hogy helyben munkaerőt alkalmaz, hanem egyszerűen elviszi a fát. Ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozik” – jegyezte meg az egyesületi vezető.
Szabó Károly: szélmalomharcot folytatunk
„Mint egyszerű szemlélője a történetnek, úgy látom, a közbirtokosság egy gazdasági alapon működő rendszer, ami arról szól, hogy ha a vezetőség jó sokat oszt vissza a tagságnak, akkor visszaválasztják, s ha nem osztják a pénzt megfelelő módon, akkor kevés a valószínűsége, hogy tisztségben maradnak” – osztotta meg véleményét Szabó Károly.
A Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója úgy véli, sajnos pénzre megy a játék, így a vállalkozások egy része is megtalálja a módját annak, hogy a külföldi felvásárlónak adja el a kitermelt fát. Szabó szerint azonban még mindig vannak olyan cégek, amelyek küszködnek, hogy fennmaradjanak és helyi munkaerőt alkalmazzanak, de gyakorlatilag szélmalomharcot folytatnak.
Nincs már közösségi érdek
„Úgy látom, a közbirtokosságokat döntő többségben hozzá nem értő személyek vezetik. Olyanok vannak vezető tisztségben, akiknek nagyobb a hangerejük, vagy akit megválasztanak, de nincs végzettségük” – jelentette ki Szabó. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetének vezetője szerint sokkal jobb megélhetést is tudnának teremteni magunknak Székelyföldön, viszont ehhez nincs meg a szükséges tudás, és hiányzik a közösségi érdek is.
Molnár Judit: csak a haszonszerzés számít a közbirtokosságoknak
„Felhívtuk a közbirtokosságok figyelmét a kialakult helyzetre, körleveleket küldtünk, próbáltuk meghívni őket találkozókra, mindhiába” – osztotta meg tapasztalatát a közbirtokosságok viszonyulásáról a zömében fával foglalkozó cégeket tömörítő ARBOR Vállalkozók Szövetségének elnöke. Molnár Judit úgy fogalmazott, a közbirtokosságok azzal érvelnek, hogy nekik a tagság irányába jövedelmet kell produkálniuk, így nem mindegy, mennyiért adják el a fát.
„Mi hiába érvelünk a jövővel, hiába érvelünk azzal, hogy ha nem megy el a fa rönk formájában a megyéből, akkor embereknek marad itt munkahely és gazdasági potenciál. Ezt ők nem akarják érteni, mert azt mondják, tőlük a tagság pénzt követel. Nehéz nekik elmagyarázni, hogy a tagság ma itt van, holnap viszont az unokáknak nem lesz fa, és nem marad víz. Ezekkel az érvekkel nem lehet hatni a közbirtokosságokra” – említette a szövetségi vezető. Kiemelte, szerencsére vannak kivételek is: Csíkkarcfalván például nem engedik ki a fát a településről, a közbirtokosság csak helyi vállalkozónak adja el azt.
„Szégyenlista” kellene
Az a baj, hogy vannak olyan vállalkozók, akik visszaélnek azzal a helyzettel, hogy a közbirtokosságoktól fát tudnak vásárolni, és továbbadják azt az osztrák felvásárlónak – ismerte el Molnár. Meglátása szerint jó volna, ha ezekről a cégekről egyfajta szégyenlista készülne. „Azok a vállalkozások, amelyek tényleg csak kitermelik az erdőt és továbbadják a fát, nem nagyon volna mit keressenek Hargita megyében, mert veszélybe sodorják több ezer ember megélhetését” – monda el az ARBOR szövetség elnöke.
Molnár szerint az is jelentős problémát jelent ebben az esetben, hogy maga a politikum sem a közösség érdekeit képviseli. „Az elöljárók sem értik meg, hiába hoz létre valaki egy gyárat száz embernek, ha attól több ezer munkahely kerül veszélybe. Az az érzésem, hogy a politikusaink nem gondolnak a holnapra, a jövőre, csak a mai politikai érdek vezérel mindenkit.”
Jakab Imre: mi a cél valójában?
„Ideális esetben a piacnak kellene meghatároznia azt, hogy a kitermelő hogyan viszonyuljon az értékesítéshez. Romániában viszont egyedi állapotok uralkodnak, ezért másfajta viszonyulást igényel a helyzet” – véli a csíkszentimrei közbirtokosság elnöke. Jakab Imre elmondta, összesen 1910 hektáron gazdálkodnak, és abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy korosztályonként egyenlő arányban oszlik meg a faállomány.
Így a körforgást tartani lehet, ez biztosítani tudná azt, hogy hosszú távon zökkenőmentesen működjön az erdőgazdálkodás, természetesen ha az árak, az adók évente nem bonyolítanák a dolgokat. Hiszen csak a területadó, épületadó, illetve az erdészet szakszolgáltatásának ellenértéke évente megközelíti a 130 ezer lejt, ez mintegy 1500 köbméter fa értékének felel meg.
Ennek az összegnek a tizenöt százalékát az újraültetési alapba kell befizetni, minderre rájön például kétfajta környezetvédelmi illeték, amit – mivel saját fűrésztelepe van a közbirtokosságnak – duplán fizetnek ki. És akkor még nem volt szó a fizetések után járó magas állami kötelezettségekről, illetve a jutalékok utáni adóról.
„Mindezen költségeket a vágásra érett erdőből tudja biztosítani a közbirtokosság, az üzemtervbe foglalt formában és mennyiségben. Ezért jól meg kell fontolni, hogyan gazdálkodsz a lehetőségeiddel, hogy milyen árat kapsz az úgynevezett zöld aranyért” – említette az elnök. Jakab kiemelte, ezért sem mindegy, hogy a kitermelt fára köbméterenként mennyi pénzt kapnak, hiszen ha alacsony az ár, több fára van szükség ahhoz, hogy ki lehessen egyenlíteni a kötelezettségeket.
„Ha helyi cégnek adom a fát, az mit tesz vele? Kivágja és eladja az osztráknak, tehát ő kapja a nagy pénzt. Így a közvetítőé a nagy jövedelem, a tulajdonosnak pedig marad az aprópénz” – írta le a helyzetet Jakab.
Szerződés nélkül nincs piac
A csíkszentimrei közbirtokosság vezetője szerint azért versenyképesebb az osztrák cég, mert szerződései vannak a kész árura. A helyi vállalkozónak viszont nincs a végtermékre szerződése, ezért piaca sincs. „Mi az elsőosztályú fát fűrészáruként egy udvarhelyi fafeldolgozó cégnek adjuk. A másodosztályú fát viszont már az osztrák viszi el, sokkal jobb áron, mint amit itt helyben adnának” – jelentette ki az elnök.
„Feltevődik a kérdés, hogy mit képviselsz? Kínlódsz, hogy munkahelyeket tartsál fenn, vagy odaadod a fát liciten az osztráknak? Ne felejtsük, elnökként azért vagy választva, hogy az erdőtulajdonosok érdekeit tartsd szem előtt” – zárta mondandóját a közbirtokossági vezető.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),

Felmérés a magyar nyelv használatáról Váradon
Gondok vannak a magyar nyelvhasználattal Nagyváradon, és a helyi magyarság úgy véli, a kisebbségi elöljáróknak többet kellene foglalkozniuk azzal, hogy az anyanyelv használható legyen a hivatalokban – derül ki abból a felmérésből, amelyet Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke mutatott be csütörtökön Váradon.
A Bálványosi Intézet által a nagyváradi magyarság körében a tavalyi év végén elkészített, közéleti és kulturális kérdésekből álló közvélemény-kutatás alapján az otthonukban felkeresett válaszadók többsége a korrupciót, az utak állapotát, illetve a közlekedést, valamint a magyar nyelvhasználatot sorolta a város három legsúlyosabb problémája közé, de elégedetlenek a fiatalok helyzetével, a lakáshiánnyal, vagy éppen az idősekkel való törődéssel is.
A többség szerint a magyar elöljáróknak munkahelyteremtéssel, a magyar nyelvhasználat hivatalokban való elfogadtatásával, a fiatalok itthon tartásával, a kisebbségi oktatás bővítésével és a történelemhamisítás megakadályozásával kellene foglalkozniuk. A megkérdezettek elégedettek a nagyváradi kulturális élettel, a terek és parkok állapotával vagy éppen a sportolási lehetőségekre vonatkozó mutatókkal, 47 százalékuk rendszeresen vagy gyakran jár szórakozni magyar társasággal, 44 százalékuk templomba járó és 36 százalékuk általában részt vesz a március 15-ei rendezvényeken.
A város elmúlt öt évben mutatott fejlődését 46 százalékuk átlagosnak tartja, 15 százalékuk pedig kevesli, így összességében csupán 31 százalékuk elégedett vele. Zatykót viszont meglepte, hogy a válaszadók 13 százaléka nem is hallott arról, hogy 2012 óta Nagyváradnak nincs magyar alpolgármestere. A válaszadók 40 százaléka viszont úgy gondolja, az alpolgármesteri tisztség elvesztése óta romlott a magyarság helyzete, közel 60 százalékuk pedig fontosnak tartaná, hogy a magyar tanácsosok használják anyanyelvüket a városi tanácsüléseken.
A pártszimpátia terén ugyan még mindig az RMDSZ vezeti az ismertségi listát, ám azok, akik az EMNP-t is ismerik, azok inkább a néppárt tevékenységével elégedettek. A politikusok ismertségi indexét Biró Rozália RMDSZ-es szenátor vezeti, de a legnépszerűbb Cseke Attila képviselő, miközben a legrosszabb rokonszenvindexet Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke érte el. Noha a néppártos politikusok kevésbé ismertek, többen rokonszenveznek velük, a párt támogatottsága pedig 40 százalékra emelkedett Nagyváradon.
A 95 százalékos valószínűséggel, négyszázalékos hibahatárral érvényes eredmények alapján a megkérdezettek 49 százaléka már kérvényezte a magyar állampolgárságot, 34 százalékuk pedig úgy válaszolt, biztosan részt vesz a magyarországi választásokon.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár),

Érvénytelenítette a kovásznai törvényszék a régiós népszavazási határozatot
A Kovászna megyei törvényszék alapfokon érvénytelenítette a megyei önkormányzat tavaly novemberi határozatát, amelyben az népszavazást írt ki a fejlesztési régiók átalakításáról – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az ítéletet ezen a héten kézbesítették az önkormányzatnak. Hozzátette, hogy mindenképpen fellebbezést nyújtanak be .
Indoklásában a törvényszék formai okokra hivatkozott. Azt kifogásolta például, hogy nem tették közzé az országos sajtóban is, hogy az önkormányzat honlapján elolvasható a határozattervezet, és a javaslatot megvitató ülésen módosították a határozat szövegét.
Az eredetileg 2013. december 8-ra tervezett népszavazást nem tarthatták meg, mert az erre vonatkozó önkormányzati határozatot Dumitru Marinescu prefektus megtámadta a törvényszéken. A testület november 14-én határozott a népszavazás kiírásáról, amelyen azt kérdezték volna meg Kovászna megye lakosságától: akarják-e hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal.
Az RMDSZ október 23-án kezdte gyűjteni az aláírásokat azért, hogy Erdély hat megyéjében polgári kezdeményezéssel tartsanak megyei népszavazást a fejlesztési régiók átalakításáról. A partiumi Bihar Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozott volna.
A kezdeményezést két hét alatt 170 ezer személy támogatta aláírásával. A tervezett hat megye közül azonban csak Hargita és Kovászna megye önkormányzata határozott a népszavazás kiírásáról, és ezeket a határozatokat is megtámadta a bíróságon a két megye prefektusa.
MTI
Székelyhon.ro,

A KELETI AKCIÓTÓL A BÉCSI DÖNTÉSIG
Revízióról, kisebbségi társadalomépítésről és (nemcsak) transzszilván dilemmákról
Erdély-politika a két világháború között, töréspontok, a II. bécsi döntés és Dél-Erdély: Bárdi Nándor és L. Balogh Béni új kisebbségtörténeti kötetei.
Nemrég Erdélyben két fontos kisebbségtörténeti kötetet mutattak be több városban: Bárdi Nándor Otthon és haza. Tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről, illetve L. Balogh Béni Kiszolgáltatva. A dél-erdélyi magyar kisebbség 1940-1944 között című, a Pro Print Kiadónál megjelent munkáit.
Az első kötet központi kérdése, hogy a romániai magyar nemzeti mozgalom működtetői mit gondolnak saját társadalmukról és hogyan szervezik közösségüket, és mindez miért és hogyan változott az elmúlt évszázadban. A második pedig az 1940. augusztus 30-án meghozott II. bécsi döntés által nehéz helyzetbe került dél-erdélyi magyarok életéről nyújt átfogó képet, az őket ért sérelmekről, túlélési gyakorlataikról.
Bárdi könyve monográfia, amely három blokkban olyan tanulmányokat közöl, amelyben egyszerre ad értelmezési keretet és nyelvezetet, szemléletet a vizsgált kérdéshez. Az első nagy blokk (Töréspontok) többek közt azt elemzi, hogyan reagált az impériumváltásra egy város elitje, milyen volt az átmenet időszaka 1918-tól 20-ig.
A másik töréspont, amikor 1923-1924-ben az Országos Magyar Párt integrálódik a román politikai életbe, és a román és magyar kormányfő Bernády Györgyöt szeretné vezetőnek – ám az erdélyi elitek ellenállása miatt ez végül nem valósul meg.
„Itt jön be az erdélyi politika sajátos világa, tudatossága, hiszen tudják, ha megosztó politikus kerül a párt élére, elveszítik legfontosabb erejüket: az egységüket” - magyarázta Bárdi Nándor a kötetek sepsiszentgyörgyi bemutatóján. A harmadik töréspontot egy megrendítő és szembesítő jellegű tanulmány járja körül, amely arról szól, a kisebbségi autonómia és a kisebbségvédelem egyes korábbi élharcosai 1940 után hogyan váltottak át egy antiszemita és kisebbségellenes retorikára.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője könyvében feltárja azt is, a magyarságpolitika és a kisebbségpolitika milyen intézményeken keresztül dolgozza meg a társadalmat, az erdélyi magyar kisebbségi társadalom pedig milyen pártpolitikai és kisebbségpolitikai stratégiákat dolgoz ki, létrehozva a maga nyilvánosságát, társadalmi egyesületeit – a maga külön kisebbségi társadalmát. Az utolsó fejezet pedig az integráció problémáit tárgyalja: hogyan oldja meg az elit a saját társadalmának az integrálását, a Magyarországhoz és Bukaresthez való viszonyt és a nemzetközi kapcsolatokat.
Bárdi módszerének, megközelítésének alapja, hogy a nemzetstratégiák valójában szocializációs keretek, amelyet a generációs csoportok valósítanak meg. Bárdi szerint öt nagy generációs csoport van a magyar kisebbségek életében, ezek dolgozzák ki a megoldásokat és válaszokat. A kötet összegzési kísérlet, amely kérdéseket és szempontokat vet föl, ám amelyet szerzője is egyfajta vitaindítóként tárt az olvasók elé.
A budapesti kormányzatok Erdély-politikája a két világháború között című sepsiszentgyörgyi előadásában Bárdi vázolta annak történelmi kontextusát is, miért nem működhetett a politikai transzszilvanizmus. Az egyetlen párt, amellyel az Országos Magyar Párt össze tudott volna fogni, az Erdélyi Román Nemzeti Párt lett volna, amely azonban minden választáson a román parasztoknak ígért földet. Egy ilyen erdélyi földreform a magyarok érdekeit sértette, ezért nem jöhetett létre koalíció a két párt között.
A romániai magyar kisebbség nem egy társadalomtörténeti folyamat révén jött létre: kényszerközösség, amely nyolcvan év alatt vált vállalt közösséggé, ahogy „szétfejlődött” a többi magyar közösségtől és Magyarországtól. A két világháború között a romániai magyarok még a magyar politikai közösség részének tekintették magukat, csak az azt követő nemzedékek, a kisebbségben született generáció kezdett másképp gondolkodni erről.
Szociológiai értelemben ugyanakkor a magyarság Erdélyben nem volt kisebbség ebben az időszakban: a 49 városból harmincban magyar többség volt; a kereskedelem és pénzügyek 67%-át magyarok kontrollálták, a kisiparosok 70%-a, az ipari munkások több mint 60%-a volt magyar nemzetiségű, miközben az etnikai arány 35-40% körül volt Erdélyben – magyarázta a kisebbségtörténeti kötetek bemutatóján a szerző.
Revízió: nem is Székelyföld volt a legfontosabb?
Magyarországon már 1910 után Erdély egy Bukarest-Budapest-Bécs játszma tétje, és már akkor nem nemzetiségi és belügyi kérdés. A magyar külpolitika nem volt irredenta az első világháború után, nem akarták minden áron megváltoztatni a határokat, békés revízióban gondolkodtak, a trianoni békeszerződés módosításában. Magyarország és a szomszédos országok viszonyait ugyanakkor kétszáz éve a párhuzamos nemzetépítések határozzák meg, ezért a szomszédságpolitika mindig is fontos volt.
A kérdés csak az volt, mi az elsődleges a szomszédos országokkal kapcsolatos politikákban: a magyar kisebbség helyzete vagy a gazdasági együttműködés? Magyarország a medence közepén sok fejtörést okozott szomszédainak, egyszerűbb lett volna a gazdasági együttműködés irányába elmozdulni, ám Magyarország számára mindvégig a kisebbségi kérdés rendezése volt az fontosabb – magyarázta a történész.
A revíziós politika lényegét Jancsó Benedek a következőképpen fogalmazta meg a Magyar Szemle első számában 1927-ben: a magyarság elvesztette területi, de megőrizte kulturális integritását; a legfontosabb a társadalmi, gazdasági pozícióinak megőrzése egy újabb béketárgyalás esetére; fel kell készíteni mind a “kinti”, mint a magyarországi társadalmat arra, hogy egy új helyzetben újratárgyalhassák a határok kérdését.
A nagy probléma abból adódott, hogy a revíziós politika fenntartása mellett hogyan lehet a kisebbségi eliteket úgy helyzetbe hozni, hogy az adott országban képesek legyenek az érdekeiket érvényesíteni. Azaz: hogyan lehet segíteni a párhuzamos társadalom építését, a magyar kisebbségi eliteket? Bethlen István miniszterelnök politikájának 1927-ig a célja az volt, hogy konszolidálja, gazdaságilag stabilizálja Magyarországot. 1927-ig a külpolitikai célok között nem szerepelt a revízió. Azonban Mussolininek kellett egy szövetséges Balkán-politikája érvényesítése érdekében, és Magyarország gyakorlatilag az olaszok révén lép ki a külpolitikai elszigeteltségből. Ekkor hangzik el az első kijelentés a revízióról, általános formában, miszerint “egyszer majd akarjuk” a békeszerződés felülvizsgálatát. Közbelépett viszont egy angol sajtómágnás, aki megjelentet egy tervet a magyar külpolitika tudta nélkül. Ruthermere nyomán alakult meg a Revíziós Liga, és 1928-tól bontakozik ki a revíziós politika általában.
Magyarország eleinte nem talált szövetségest a németekben, akik a harmincas évek közepéig nem akarták kockáztatni a német kisebbségek viszonylag jó pozícióját Jugoszláviában, illetve Romániában. 1938-ig Magyarországon végig lebegtették, hogy határrevíziót vagy etnikai revíziót szeretnének, bár a húszas évektől a szakértők már tudták, hogy csak etnikai revízióra lesz lehetőség, a “mindent vissza” propagandától feltüzelt közvéleménnyel azonban ezt nem lehetett elfogadtatni.
1927-ig még bíztak abban, hogy az erdélyi románokban, illetve a szlovákokban, a ruszinokban a hungarus-tudatot bizonyos anyagi támogatásoknak és autonóm jogköröknek köszönhetően fenn lehet tartani, ám kiderült, ez nem működik. Az említett népcsoportok regionális pártjai beléptek az utódállamok kormányzataiba, és a Bethlen-kormánynak le kellett számolnia ezzel az illúzióval, vagyis a történelmi Magyarország visszaállításával.
A magyar kormánynak azon túl, hogy lebegtette a revíziós terveket, volt egy titkos koncepciója is, amelyet Gömbös Gyula 1933-ban benyújtott Mussolininek. Ebből kiderül, hogy nem a Székelyföld visszaszerzése volt fontos, hanem elsősorban a kulcsfontosságú Zsil-völgye, a cél pedig Magyarország gazdasági és katonai potenciáljának kibővítése lett volna – ismertette Bárdi Nándor.
A revizionista akciókat a magyar külpolitika irányította, de hozzájárultak különböző társadalmi egyesületek is, amelyeket kormányzati tényezők hoztak létre. A revíziós döntések szakmai előkészítője az Államtudományi Intézet. Bethlen környezetében volt egy szakértői csoport, amelyet döntően Jancsó Benedek határozott meg, a béke-előkészítéstől a menekültügyig és a támogatáspolitikáig ez a kör irányította a történéseket, háttérintézményeket is létrehoztak. Erdélyben a Népies Irodalmi Társaság foglalkozott a társadalomszervezési feladatokkal.
Párhuzamos társadalom szervezése és támogatáspolitika
A magyarságpolitikai stratégia egyik kérdése, mit tegyen az önállóan politizáló magyar kisebbségi elit. 1920 júniusáig például világos volt, hogy a hűségesküt az utódállamok kormányaira nem szabad letenni, hiszen a tisztviselői kar ezáltal elismerte volna a román hatalom fennhatóságát, és ezzel rontotta volna Magyarország pozícióit a béketárgyalásokon. Utána, mikor már letették volna, nem lehetett, emiatt a 350 ezer repatriáltból mintegy 220-250 ezer állami alkalmazott került hirtelen Magyarországra, ami komoly belpolitikai válságot okozott. Apáthy István egyetemi professzor letartóztatása után Grandpierre Emil kolozsvári bíró feladata volt irányítani a magyar tisztviselői kart, amelynek fizetését a magyar kormány előre két évre biztosította.
Mivel a román állam államosította és elvette a magyar iskolákat, az egyházaknak óriási szervezőmunkával közel kétszáz iskolát kellett létrehozniuk. Ennek megszervezésében mások mellett Papp Antal, Grandpierre Emil, Pál Árpád vett részt, feladatuk a budapesti kormány informálása volt, illetve az Erdélybe érkező pénzek elosztása a felekezeteken és tisztviselőkön keresztül. Ebből a csoportból alakul meg gyakorlatilag az Országos Magyar Párt magja is.
A párt 1928-tól kezd önálló politizálásba, ekkor indul el egy párhuzamos társadalomépítés, egy nemzeti összezárkózás. Akkor már nem abban gondolkodtak, hogy Erdély a román modernizáció motorja, vagy hogy az etnikai törésvonalakat a közös hagyományok révén "a transzszilván lélek" túllépheti, hanem abban, hogy a párhuzamos magyar társadalmat meg kell szervezni. A harmincas években az Országos Magyar Párt stratégiája az, hogy a nemzetiségi kérdést megpróbálja tematizálni, kirobbantani, gyakorlatilag egy olyan helyzetet teremteni, hogy a román állam valljon színt a nemzetiségi kérdésben. Ez persze nem történik meg, hanem inkább beindulnak az antirevizionista mozgalmak.
A határon túli magyar közösségek közül a csehszlovákiai magyarok kapnak arányaikon felüli támogatást Magyarországtól, pedig ott iskolarendszert nem is kell fenntartani, hiszen az csehszlovák állam magyar iskolákat működtet: ott a szlovák autonomista mozgalmakra ment el a pénz. Erdélyben viszont a magyarországi támogatások 90 százalékát kulturális célokra fordítják, a magyar oktatási intézményrendszer fenntartására. Ennek koordinálását a Felekezetközi Tanács végezte, amely 1918 novemberétől 1948-ig működött, és amelynek keretében a négy nagy magyar egyház a beérkező pénzeket a tanárok arányában osztotta szét. Nem a lélekszám volt a fontos, hanem hogy hány tanárt foglalkoztat egy bizonyos iskola. Azt is koordinálták, melyik településen milyen iskola legyen.
A másik kulcsfontosságú bizottság 1928-ban jött létre: a Tanulmányi Bizottság. Jancsó Benedekék a szász nemzeti mozgalom példájára akarták az Országos Magyar Pártot és a romániai magyarságot megszervezni, ehhez szükség volt egy új kisebbségi elit kinevelésére. Mivel magyarországi diplomákat Romániában nem fogadtak el, Kolozsváron kellett elvégezni az elitképzést; a Tanulmányi Bizottság lényege az volt, hogy az egyházi kollégiumokban egyetemi kurzusokat hirdettek meg, a résztvevő diákok 70 százaléka ösztöndíjakat kap a párttól, egyházaktól stb. A legtehetségesebbeket külföldre küldték, Franciaországba.
Bárdi számításai szerint a felekezeti iskolák költségvetésének 15-20 százaléka érkezett Magyarországról, a politikai pénzeknél elsősorban a pártaktivisták fizetésére ment el a pénz. Egy tanári fizetés 2500 lej volt, az aktivisták 1000 lejt kaptak, ami inkább fizetés-kiegészítés lehetett csupán. Bárdi könyvében több mint hétszáz ügyiratot dolgozott föl, amelyekben különböző személyek támogatást, segítséget, ügyintézést kérnek Magyarországról, ezek jelentős része magyarországi áttelepülési vagy elhelyezkedési kérelem, illetve segély igénylése. A magyar kormány úgy tekintette Erdélyt, mint amit csak ideiglenesen csatoltak el, és egy akció keretében - „Keleti akció” - szervezte meg a támogatását.
Történelmi bűn volt a revízió dilemmáinak elhallgatása?
„Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk” - mondta Márton Áron gyulafehérvári római-katolikus püspök Csőgör Lajosnak, a kolozsvári Bolyai Egyetem első rektorának 1945−1946 fordulóján. L. Balogh Béni történész, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa által szerkesztett kötetből többek között kiderül, miért mondta ezt a püspök, illetve hogy tágabb kontextusban melyek voltak a II. bécsi döntés következményei a dél-erdélyi magyarság számára. Bibó István a II. bécsi döntésről úgy gondolta, kétségtelenül jobb volt, mint a történelmi magyar érdek érvényesítése és a trianoni román határ, ám nem hozott megbékélést – idézte fel Balogh a sepsiszentgyörgyi előadásban. Trianon mindenképp – mint oly sok 20. századi eseménynek – a II. bécsi döntésnek is a legfontosabb előzménye. Trianonnal Magyarország középhatalomból a térség leggyengébb államává vált, jogosan érezték igazságtalannak a békeszerződést – vázolta a történész.
Trianon elsősorban egy vesztett háború következménye volt, bár más okok is hozzájárultak, mint például a dualizmus korabeli magyar kisebbségpolitika szűkkeblűsége, a korabeli magyar elit, az arisztokrácia szűklátókörűsége. Ugyanakkor az igazságtalanság abból is adódott, hogy a nagyhatalmak pont hogy a gyakran hivatkozott etnikai elvet nem tartották be, és tömbmagyar térségek is átkerültek az utódállamokhoz. Érthető volt tehát a magyar közvélemény felháborodása, de a korabeli politikusok tudatában voltak annak, hogy a teljes területi visszaállítás lehetetlen. A térség leggyengébb államaként Magyarországnak a nagyhatalmak támogatására lett volna szüksége, ám ennek a harmincas évekig nem volt realitása – magyarázta Balogh. Részleges revízióban, a határmenti területek visszacsatolásában – Felvidékről a Csallóköz, Romániából a Partium – lehetőségében gondolkodtak.
A történész szerint a magyar döntéshozóknak – Bethlennek, Gömbös Gyulának, Teleki Pálnak – a történelmi bűne az volt, hogy nem próbálták meg befolyásolni a magyar közvéleményt, hogy gondolkozzanak reálisan, és ne a “mindent vissza” alapelve harsogjon a sajtóban. Elmulasztották a reálisabb célkitűzések tematizálását.
A magyar-olasz barátsági szerződés 1927-ben valóban áttörést hozott a magyar revíziós politikában, ám Mussolini támogatása nem volt elég, mivel a harmincas évektől Európa domináns vezető nagyhatalmává Németország vált, amely Hitler 1933-as hatalomra kerülése után expanzív külpolitikát folytatott, s a térség államainak leigázása volt a legfőbb célja. Németország a harmincas évekig nem támogatta a magyar revíziós törekvéseket, többek közt azért, mert Romániát stratégiailag és gazdaságilag is sokkal fontosabb partnernek tekintette, mint Magyarországot.
A magyar külpolitika legnagyobb dilemmája a harmincas évek második felétől, hogy Németországot valahogyan meg kell nyerniük a revízió támogatásához, tudták ugyanakkor, hogy ez az ország függetlenségének a feladását jelenti. Ha viszont szembeszegülnek Németországgal, nincs reális esélyük a revízióra. Teleki ezt látta, de nem beszélt erről, a közvélemény nem értesült a veszélyekről és kétségekről.
Egy diplomata visszaemlékezése szerint 1938-ban a miniszterelnök négyszemközti beszélgetésben rettentő veszélynek nevezte a revíziót, és azt mondta, a németek arra játszanak, a “mindent vissza” propaganda elvette az emberek józan eszét, a katonák a németek mellett akarnak verekedni. Kárpátalja visszatérésével, 1939-től vált a magyar külpolitika legfőbb céljává Erdély egy részének visszaszerzése, és ekkor következik be 1940 nyarán a nagy fordulat a német külpolitikában: Németország támogatni kezdte a magyar törekvéseket, majd augusztusban Hitler meghozta a II. bécsi döntést, amellyel Magyarországnak kedvezett, hiszen Erdély “kisebb és szegényebb” részét visszaadta. Blöffölt-e Hitlernek Teleki?
A német pálfordulásban szerepet játszott, hogy a Szovjetunió ultimátumot nyújtott be Romániának, hogy adja vissza Besszarábiát. Miután a román propaganda azelőtt azt hirdette, hogy egy rögöt sem adnak vissza “az ősi román földből”, Károly király pedig kijelentette, a román hadsereg fel van készülve a védelemre, valóban szégyenteljes volt a kivonulás. Hatalmas presztízsveszteség volt, és valószínűleg ez volt az egyik ok, amiért Németország fokozatosan megváltoztatta véleményét. Addig ugyanis Románia igyekezett elhitetni, hogy ő jelenti a legerősebb bástyát Európában a bolsevikok ellen. Korabeli román diplomáciai jelentések is arról számolnak be, hogy Erdély egy részének visszaadásához az vezetett, hogy a németek csalódtak a román haderőben. A németek akkor abban kezdtek gondolkodni, Magyarország lehetne inkább a bolsevik veszély elleni bástya – magyarázta Balogh.
Magyarország is úgy érezte, a besszarábiai kivonulás után felléphet Romániával szemben, nyíltan hangot is adott ennek, és tárgyalásra szólította fel Romániát. 1940 nyarán zsarolásnak vetette alá a német kormányt, miszerint ha nem próbálja enyhíteni a román álláspontot, akkor fegyveresen szerez érvényt követelésének. Németországnak ez nem hiányzott volna, mert már titkokban tervezte a Szovjetunió lerohanását, és a Balkánon békét akart.
Hitler jobbnak látta tehát, ha mediátorként lép fel, és próbálta rávenni a románokat, tegyenek engedményeket, és olyanokat mondott, hogy valóban jogtalanul bitorolják Erdély egy részét. A románok meglepődtek a dolgok alakulásán, kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni.
A magyarok nem kérték vissza egész Erdélyt, Teleki tudta, hogy ez lehetetlen, de az új határokról akart tárgyalni – erre azonban a románok nem voltak hajlandóak, azt javasolták, alakítsanak ki egységes homogén nemzetállamokat, lakosságcserével. Ez nem volt korrekt ajánlat, lévén hogy több mint másfél millió magyar élt Erdélyben, míg Magyarországon alig néhány tízezer román. A románok titkos terve az volt, ha Magyarország belemegy a lakosságcserébe, bizonyos kisebb partiumi területeket átadtak volna. A magyar kormány viszont hallani sem akart lakosságcseréről, különösen hogy az erdélyi közvélemény, elsősorban a székelység, bizonyosan ellenezte volna ezt.
Így a román-magyar tárgyalások sikertelenül végződtek, ekkor a magyar kormány ismét zsarolás eszközéhez folyamodott: Berlinben Hitlernek azt mondták, nem marad más hátra, mint a háború. Komolyan gondolta-e a magyar kormány, vagy csak blöff volt – ebben a történészek sincsenek egységes állásponton, L. Balogh Béni szerint viszont szinte bizonyos, hogy Teleki elszánt volt a háborúra, bár tudta, hogy a román haderő felkészültebb, de végső elkeseredésében nem látott más kiutat. Mindenki a revízió lázában égett, és tudta, ha nem születik pozitív döntés, óriási lesz az elkeseredés. Apor Vilmos szentszéki követnek írt leveléből is kiderül, hogy a háborús utat választotta volna, ugyanakkor meggyőződése volt, a revíziót “vérrel kell megpecsételni”, mert ha “érett almaként” hull Erdély az ölükbe, a magyar közvélemény nem fogja kellőképpen megbecsülni, és igenis áldozatot kell hozni érte. Több jel is mutat tehát arra, hogy Teleki elszánta magát a hadviselésre – vélte Balogh.
Hitler 1940 augusztusában úgy döntött, komolyan veszi Teleki fenyegetőzését, nem nézi blöffnek, főleg hogy attól tartott, egy magyar támadással párhuzamosan a szovjetek is megtámadják Romániát, és elfoglalhatják a kőolajmezőket, amire neki nagy szüksége volt. A német katonai hírszerzés észlelte is a szovjet csapatmozgásokat a román-szovjet határon, komolyan tartottak ettől az eshetőségtől. Hitler így – bár korábban megfogadta, magyar kérdésekben nem lesz többé döntőbíró, mivel szerinte az I. bécsi döntés után a magyarok “hálátlanok voltak” - ismét vállalta a szerepet, hogy megmentse a békét, és lekötelezze mindkét országot.
A legbennfentesebb román politikusokat is meglepte Hitler döntése. Amikor a németek és az olaszok a román külügyminiszter kezébe nyomták az új határokat ábrázoló térképet, Mihail Manoilescu összeesett a sokktól. Ez mutatja, a román politikai elit mennyire bedőlt saját propagandájának, és maguk is elhitték, hogy “az ősi román földet” már senki nem veheti el tőlük. Végig abban reménykedtek, hogy az ő elképzeléseiket veszi Hitler figyelembe, a homogén nemzetállamok kialakítását a lakosságcserék révén, s ez egyébként valóban közelebb állt Hitler gondolkodásmódjához, hiszen a “népi németek” átköltöztetését is támogatta.
A román közvélemény sem volt felkészítve, hatalmas sokkot okozott, hogy le kellett mondani Erdély egy részéről. Elképesztő menekülthullám indult el, a románok dél felé indultak. A dél-erdélyi magyaroknak pedig második Trianonnal ért fel Hitler döntése. Balogh könyvében idézi a korabeli reakciókat ezekre a történésekre: Kacsó Sándor brassói író, ügyvéd Lélekvesztő című regényében hánykolódó csónakhoz hasonlította a dél-erdélyi magyarokat, Méliusz József körutazást tett és hitelesen számolt be a dél-erdélyiek lelkiállapotáról, elkeseredettségükről, kiszolgáltatottságukról. Márton Áron püspök, aki Gyulafehérváron maradt, csalódott volt amiatt, hogy a megerősödött magyar állam nem védi hathatósabban a Romániában maradt magyarokat. Kilátástalannak érezte a helyzetet: amennyiben Dél-Erdély nem tér vissza, az ottani magyarság menthetetlen: vagy átmennek Magyarországra, vagy asszimilálódik. A könyvből kiderül az is, mi volt Mihály király és Antonescu célja: egy etnikailag homogén nemzetállam kialakítása, minden idegen elűzése, köztük a magyaroké. Ami “megmentette” a dél-erdélyi magyarságot, az a sokat kárhoztatott kölcsönös kisebbségpolitika, ami többnyire azt jelentette, ha Észak-Erdélyben egyes románok ellen visszaélések történtek, Dél-Erdélyben erre válaszul a magyarokon torolták ezt meg, és fordítva. Ez azonban visszatartó erővel is hatott a két kormányra, főleg a románra, hiszen Észak-Erdélyben több mint egymillió román maradt, míg Dél-Erdélyben kevesebb mint félmillió magyar – vázolta a helyzetet Balogh.
Számuk aztán rohamosan csökkent: négy év alatt több mint 200 ezren menekültek át, a magyar lakosság 40 százaléka, és ez mindmáig érezteti hatását az erdélyi etnikai viszonyokon. Például Torda lakosságának közel fele a harmincas években magyar volt, míg 1941-ben lecsökkent húsz százaléka. A Zsil-völgye magyar lakossága 70-80 százalékkal csökkent, Nagyszebené megfeleződött. A következményeket a mai napig nem heverte ki Erdély, hiszen már 1941-re a dél-erdélyi városok nagy részében román többség alakult ki.
Az érem másik oldala, hogy az észak-erdélyi magyarság megerősödve került ki 1945-ben a háború forgatagából, még akkor is, ha igen nagy társadalmi feszültségek voltak a négy év alatt a gúnyosan “anyásoknak” vagy “ejtőernyősöknek” nevezett, Magyarországról beözönlött magyar tisztviselőréteg miatt.
A köteteket a kiadótól vagy néhány könyvesboltban is meg lehet vásárolni.
Transindex.ro

Próbavizsgák küszöbén
A korábbi esztendők bukássorozatából nem sokat tanult az oktatási miniszter. Fel sem merült benne, hogy nem csak a diákok és a pedagógusok lehetnek az eredménytelenség okozói, hanem maga a rendszer is, amely képtelen összhangba hozni az oktatás tartalmát a követelményekkel, és a folyamatos módosítások miatt a még fellelhető parányi kiszámíthatóságot is felszámolja.
A nyolcadik osztályosok egységes felmérőjének gyenge eredményeit tavaly abból a szempontból is vizsgálták, hogy az ott elért általános miként aránylik az V–VIII. osztály átlagához, és kiderült: a vizsgaeredmények jóval gyengébbek az iskolai bizonyítványnál, a tanulók átlagban több mint két jeggyel kisebb osztályzatot érnek el a záróvizsgán, mint a négy év alatt. Erre egyetlen megoldásnak azt találta ki a szaktárca: ha az iskolában ilyen engedékenyek a tanárok, és ilyen könnyen adják a jegyeket, akkor a négy esztendő általánosa csak huszonöt százalékban számítson a felvételin a korábbi ötvennel szemben, a többit a vizsgaeredmények adják. Világos, hogy a kabátot igazítják a gombhoz. Arról nem is beszélve, hogy a tanévközi próbafelmérőkön nem veszik figyelembe, meddig jutottak el a nyolcadikosok az ismétléssel, és olyan tananyagot is számon kérnek, amivel a diákok három-négy éve nem találkoztak. Vagyis nem azt ellenőrzik, hogy mit tudnak, hanem azt: mit nem tudnak.
A nyolcadikosok kedden kezdődő próbavizsgája, a XI. és XII. osztályosok márciusi próbaérettségije előtt aggodalommal figyeljük, hogy e fejetlenség mellett a megszorítások, az iskolaátszervezések, az igazgatók kötelező tanítási óraszámának növelése körüli bizonytalanság uralja a hazai tanügyet. Egyetlen jó hír, hogy idénre több pénzt ígér a miniszter beruházásokra, ellenben sem a tananyag, sem a tankönyvek megújulásáról nem hallani, a román nyelv oktatása pedig marad a régiben, vagyis egységes minden diák számára, habár három éve törvény szavatolja, hogy a nem román anyanyelvűek speciális tanterv és tankönyvek alapján tanulhatják az állam nyelvét és irodalmát.
A hazai oktatásban uralkodó teljes zűrzavar közepette, alig két héttel a következő tanévben induló előkészítősök és első osztályosok beiratkozásának megkezdése előtt, a tanév második felének diákra és tanárra nehezedő időszakában, amikor mindenkinek bizonyítania kell, hogy nem töltötte feleslegesen az időt a padokban, illetve a katedrán, Remus Pricopie tárcavezető azzal kívánja megnyugtatni a jelenlegi oktatás minőségében kétkedőket, hogy senki ne aggódjék, a „Nagy Főnök” figyel, és a próbavizsgák után minden eddiginél alaposabb elemzést végeznek az elért eredménytelenségről. És utána?
Fejér Anikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Avram Iancu és az erdélyi román (ellen)forradalom 1848–49-ben (Mindennapi történelemhamisítások - 2.)
Avram Iancu a románok első, 1848. április 30-án Balázsfalván tartott gyűlésének megszervezésekor tűnt ki. Beszéde mérsékelt volt, arra biztatta a románokat, hogy pontosan teljesítsék jobbágyi kötelezettségeiket, amíg az erdélyi diéta (a modern parlamentnek megfelelő törvényhozó fórum) döntést nem hoz a parasztok helyzetének javításáról. Míg a forradalom által szorgalmazott társadalmi változások esetében visszafogottabb volt, Iancu határozottan lépett fel a románok politikai jogainak ügyében.
Egy kis történelemhamisítás
Az erdélyi románok „forradalma” egyáltalán nem úszta meg, hogy ne hamisítsák meg a Román Akadémia égisze alatt kiadott Románok Történelmében. A módszer már klasszikus: egy dokumentumrészlet kiemelése a kontextusból. A Román Akadémia hivatalos történésze, Liviu Maior volt oktatási miniszter azt állítja, hogy Avram Iancu a következő szavakkal „fordult a – felsővidrai – parasztokhoz”: „A román nem koldulja a szabadságot a magyaroktól; a román nemzet elég erős, hogy harcban vívja ki a szabadságát.” (Academia Română, Istoria Românilor, VII/1., Bukarest, 2003, 270. o.) Valójában a történész által idézett dokumentum, a kamarai biztos (az eredetiben „comite cameral”) egyik 1848. május 9-i jelentése felettesének a május 5-i felsővidrai gyűlésről, ahol a vásár miatt sokan voltak, és világosan kimondja, hogy Avram Iancu ennek a tisztviselőnek az apja, Alexandru Iancu uradalmi bíró (vagyis közvetlenül az illető biztosnak alárendelt tisztviselő) házában felolvasott egy román nyelven írt, a pap által terjesztett kiáltványt, mely a románokat harcra buzdítja a szabadságért. Miután felolvasta a kiáltvány szövegét, vagyis a biztosnak lefordította magyarra, Iancu állítólag maga tette hozzá a Román Akadémia történésze által fentebb idézett mondatot. A biztos világosan mondja: „Ezen kívül az uradalmi bíró fia, Avram Iancu hozzátette: »a román nem koldulja…«”. Szó sincs arról, hogy Avram Iancu azt a mondatot a falujabeli parasztok előtt mondta volna! A kérdéses levelet egy topánfalvi jobbágy hozta, és a pap olvasta fel hívei előtt. Sőt, Iancu apjának kísérlete, hogy elkobozza a levelet, veszélybe sodorta a családját, a parasztok ugyanis megfenyegették. Vajon Iancu apja azt tervezte volna, hogy egész vagyonával együtt elmenekül a faluból, ha fia már akkor a parasztok élén állt volna? De ezek olyan részletkérdések, melyek nem számítanak, amikor a Román Akadémia egy hivatalos történelmet akar kikényszeríteni. A hazugság történelemmé válik. Ha pedig a Román Akadémia írja, akkor igazságnak kell lennie!?
Iancu fegyvere a puska, nem a diplomácia
1848 nyarán, tekintettel arra, hogy a románok által a május 15–17-i balázsfalvi nemzetgyűlés alkalmával megfogalmazott kéréseket nem fogadta el sem az erdélyi diéta, sem a császár, a románok álláspontja radikalizálódott. Az orláti és naszódi két román katonai központban a csapatok, a Bécsből érkezett parancsok ellenére, megtagadták az engedelmességet a magyar közigazgatásnak. A katonai helyzet nyomására a császár elfogadta Erdély egyesülését Magyarországgal, és az egész erdélyi hadsereget, a román regimenteket beleértve, az új hatóságok alá rendelte. Az Erdélyi-Szigethegységben a mócok katonailag megszervezték magukat Avram Iancu vezetésével, ezzel a harmadik román hatalmi központtá válva Erdélyben (...) 1848. szeptember 15–28-án zajlott Balázsfalán az erdélyi románok harmadik nemzetgyűlése. Addig a román politikai vezetők politikai nyilatkozatokkal és a magyarokkal, illetve az osztrákokkal folytatott tárgyalásokkal tűntek ki. Balázsfalván szeptemberben a hangulat túl forró volt, hogy a diplomácia és a tárgyalások szellemében tartott biztatásokat és beszédeket hallgassanak. Ahogy azt Simion Bărnuţiu, az erdélyi románok egyik nagyon aktív radikális vezetője megjegyezte, nehezen élte volna túl bármelyik román szónok, ha pacifista beszédet mond. Ilyen körülmények között a fegyveres harcot támogatók kerültek előtérbe. Avram Iancu mintegy hatezer felfegyverzett móccal érkezett Balázsfalvára. Ez Iancu dicsőségének kezdete.
Ausztriával a forradalmár magyarok ellen
A románok 1848 szeptemberében Balázsfalván úgy döntöttek, Ausztriával szövetkeznek, és a magyarok ellen harcolnak a Habsburg fennhatóság visszaállításáért. (...) A magyarok ellen Ausztriával való szövetkezés okát világosan megmagyarázzák a román vezetők, éppen maga Avram Iancu: a magyarok megtagadták a románoktól a politikai jogokat, míg az osztrák császári udvar a románokat politikai nemzetként ismerte el.
A románok elítélték Erdély egyesülését Magyarországgal, és az osztrák hatóságok visszaállítása mellett szálltak síkra. A császáriak arra használták fel a románokat, hogy félreállítsák a forradalmi magyar hatóságokat. A románok által Balázsfalván megválasztott Nemzeti Komité koordinálta a románok prefektúrákba és légiókba történő politikai és katonai megszervezését, az ókori rómaiak mintájára, szimbolikusan utalva a román nép római eredetére. (folytatjuk) Marius Diaconescu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (6.)
Besenyők A besenyők Európa keleti határán a 9. században tűnnek fel. A honfoglalást megelőző évtizedekben a magyarokkal két nagy háborút vívnak. Az első besenyő csoportok a kavarokkal együtt (850 táján) csatlakoznak a magyarokhoz.
A 10. században több magyar–besenyő katonai szövetség alakul ki. Egy nagyobb csoportjuk Taksony fejedelem idején telepedik le a Kárpát-medencében. E besenyő nemzetség (törzs) vezetője – Anonymus tudósítása szerint – Tonuzoba volt. A 11. század derekán nagyszámú besenyő harcol I. András király seregében is.
A besenyő–magyar együttműködés nem mindig felhőtlen, a keleti határok, Moldva irányából gyakran törnek be Erdélybe, Magyarországra. A besenyők hatalmát végül az úzok és a kunok számolják fel. Egy részüket II. István király 1122 táján fogadja be, telepíti le. A legjelentősebb besenyő telepek Fejér és Tolna megyében létesülnek. De megtaláljuk őket Csanád megyében, Dél- és Délkelet-Erdélyben is. Saját ispánjuk alatt önkormányzattal, autonómiával rendelkeznek, ennek fejében tartoznak katonáskodni. A csanádi besenyők még 1495-ben (is) rendelkeznek besenyő szabadságjoggal. Kunok A kunok olyan török nyelvű nép, amely eredetileg nomád törzsekben él Pekingtől északra, Szibériában. 1000 táján a Volga körül, 1070-ben már az Al-Dunáig húzódó térségben laknak. A 11. század közepétől – két évszázadon keresztül – az Ural folyó és az Al-Duna közti térség urai. Az oroszok polovecnek nevezik őket. Gyakran veszélyeztetik az orosz államok, Bizánc és Magyarország biztonságát. 1223-ban az oroszokkal együtt harcolnak a Kalka folyó melletti csatában. Bár a tatárok visszavonulnak Ázsiába, de a tőlük való félelem miatt egy részük letelepedik Magyarország területére. 1227-ben az egyik kun fejedelem felveszi a kereszténységet, elismeri a magyar király fennhatóságát. Ekkor hozzák létre a milkói római katolikus püspökséget. Béla herceg a mai Olténia területén szervezi meg a Szörényi Bánságot. Később a Balkán-félszigetről érkező vlachokat (románokat) államba szervező – Havaselve és Moldva területén élő – kunok elismerik a magyar királyt hűbéruruknak, vazallusok lesznek. A magyar király felveszi a Kunország királya címet. Kötöny, a kunok főfejedelme 1239-ben egész népével együtt áttér a kereszténységre, majd a Duna és a Tisza közötti térségben telepedik le. Azonban a nomád életmódú kunok és a földművelő magyarok között ellentét alakul ki, a kunok fellázadnak, és kivonulnak az országból. Visszatelepítésükre 1243-ban kerül sor, amikor őket lovas íjászként betagolják a magyar honvédelmi rendszerbe. A kunok hét nemzetségének társadalmi életét a nemzetségbírák irányítják, 1270-től a főhatóságuk a nádor lesz. 1279-ben kun törvénnyel szabályozzák a kun társadalom életét. A nemzetségi területekből székeknek nevezett közigazgatási egységeket szerveznek, amelyek a 15. századig működnek. Szabó István Mihály lélekszámukat a letelepítéskor százezer főre teszi. „Észak-Magyarországra betelepült csoportjaik a palócok (a kunok szláv neve a »polovec« volt, ebből lett a palóc) elődei voltak.” Ma a Nógrád-medencében és az Ipoly mentén palócként ismerik őket. A kiskunok a Duna–Tisza közén, Szeged és Budapest térségében élnek, míg a nagykunok a Közép-Tisza és a Hortobágy régióban. Ma a magyarság legöntudatosabb magyar közösségeihez tartoznak. Benkő Mihály a kunokról írja, hogy „magukat kunnak nevezik, antropológiai vonásaik türk jellegűek”, őrzik a kun hagyományokat.
Jászok A kunokkal jönnek az iráni eredetű alánok, jászok is, majd 1283-ban a Balkán-félszigetről egy újabb csoportjuk jelenik meg. A jászok a mai Kazahsztán déli térségéből, s Karatau-hegység vidékéről jövő iráni gyökerű népcsoport. Európába a részben rokon alánokkal kerülnek. A mai Jászság területe a Zagyva és a Tarna folyó mentén, Szolnok megyében található. A jászok a 14–15. században mint testőrök és lovas íjászok teljesítenek szolgálatot. A kunok és a jászok még a 16. században is beszélik a nyelvüket. A későbbi színes magyar nyelvük nem igazolja azt, hogy ők mindig magyarok voltak.
Blakok A blak olyan türk, ótörök népcsoport, amely a honfoglalás előtt a székelyek szomszédságában élt. Kézai Simon a Bihar vidékén élőkről úgy tudja, hogy összekeveredve élnek a székelyekkel. A székelyek és a blakok a magyarokkal közösen hódítják meg Pannóniát, és együtt telepednek le a határhegyekben, hasonló katonai feladatkört töltenek be, és nyelvileg is együtt magyarosodnak el. A blakokat nem szabad összekeverni a 13. században a Balkánról érkező vlachokkal. Két teljesen külön népről van szó. Azok, akik a székelyeket megtanítják a ma is ismert híres rovásírásra, melynek 37 betűjeléből 21 ótörök, nem a Balkán-félszigetről érkező vlachok, románok. Pais Dezső megállapítása szerint a blak népnév türk eredetű, jelentése rész, töredék. Rásonyi László turkológus az onogur–bolgárok közt élő karluk törzs utódainak tartja őket.
(folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Jubileumi év, újabb lépés az Arad–Gyula kapcsolatban
Több köt össze, mint amennyi elválaszt
Dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester (középen) az idei együttműködési szerződés
Idén lesz 20 esztendeje, decemberben, annak, hogy aláírták a – gyulai kezdeményezésre egy akkori középiskolás diák, Susánszki Imre ötletéből kiindult – Kézfogások elnevezésű, testvérvárosi kapcsolattá fejlődött együttműködést a magyarországi Gyula és a romániai Arad között.
Ma, amikor, szerencsére, se szeri, se száma a romániai és külföldi helységek közötti hivatalos (testvérvárosi vagy partner-)kapcsolatnak, nem könnyű elképzelni, mit jelentett ez akkor. Röviden: amolyan úttörő lépést a két ország kapcsolatában.
Ma már, örömmel írom le, nem szenzáció egy újabb közös Arad–Gyula-rendezvény, projekt: hozzátartozik a hétköznapokhoz. Az idei önkormányzati és egyéb találkozók legfeljebb annyiban különböznek a többitől, hogy jubileumi rendezvények, s mint ilyeneknek, a szokásosnál jobban megadják a módját.
Ma délelőtt az aradi városháza dísztermében aláírták az Arad és Gyula közötti 2014-es együttműködési programot. Jubileumi évről lévén szó, a program az előzőkhöz képest valamivel gazdagabb, valamivel több a közös rendezvény. De a magam részéről ennél is fontosabbnak tartom, hogy a felszín alatti – a két városvezetőség „kötelező” – futballmérkőzéssel, közös ebéddel, koccintással stb. egybekötött találkozásain, megbeszélésein (távolról sem elítélendő vagy kárhoztatandó összejövetelein) túlmenő „mélyrétegi” kapcsolatok az igaziak. Az, hogy aradiak (fogalmazzunk pontosabban: a határ mentiek) szervezett vagy szervezetlen formában tízezer számra felkeresik Gyulát, fürdőjét, hogy az ottaniak eljönnek az aradi filharmónia hangversenyeire, megnézik a Szabadság-szobrot és más helyi nevezetességeket, civil-, kulturális és egyéb szervezetek tartanak egymással hasznos kapcsolatot stb.
A testvérvárosi kapcsolat, mindinkább gyakorlatilag is, a polgárokról szól, az európai polgárokról, akik hazájukban élnek, dolgoznak, de a külföldi testvérvárosban is „otthon” vannak.
A mai összejövetelt, házigazdaként, Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg – román és magyar nyelvű beszédéhez tolmácsra természetesen nem volt szükség. Üdvözölte a gyulai vendégeket – dr. Görgényi Ernő polgármesterrel az élen –, Florin Vasiloni gyulai román főkonzult (aki tavaly decemberben Gyulán, a Kézfogások létrejöttének 19. évfordulóján is jelen volt),
Szilágyi Tamás gyulai és Stark Erika aradi projektfelelőst, az aradi és gyulai önkormányzatok képviselőit. Beszédek hangzottak el – gyulai polgármester, a gyulai román főkonzul, az aradi alpolgármester részéről –, amelyek egyöntetűen az együttműködés eredményeiről, hasznáról és folytatásának reményeiről szóltak.
Lássuk röviden, mit tartalmaz az Arad–Gyula együttműködés 2014. évi terve.
Februárra a szakmai tevékenység és a család témájának megbeszélésére kerül sor – a konferencia ma kezdődött, miután csütörtökön a gyulai vendégek és vendéglátóik két, többségükben (mintegy 80%-ban) nőket foglalkoztató aradi vállalatot kerestek fel. Áprilisban Gyulán rendeznek nemzetközi konferenciát ugyanebben a témában (amelyet még további négy összejövetelen tárgyalnak meg, a más testvérvárosok pozitív tapasztalatait is összegző könyvet is megjelentetnek), júniusban az aradi és gyulai önkormányzati képviselők focimeccsére kerül sor Aradon, júliusban aradi képzőművészek gyulai alkotótáborban vesznek részt, augusztusban gyulaiak részvételére kerül sor az Aradi Napokon, szeptemberben pedig a focimeccs gyulai visszavágóját tartják meg. Október 6-án hivatalos gyulai küldöttség lesz jelen a vértanú tábornokok tiszteletére szervezett aradi rendezvényen, novemberben Gyulán, decemberben pedig Aradon kerül sor a Kézfogások 20. évfordulójának megünneplésére. Az alkalomra egyébként kétnyelvű kiadvány is megjelenik, képzőművészeti kiállításokra kerül sor (Aradon Kohán-tárlatot terveznek), előkészítik az aradi vértanúk relikviáinak gyulai kiállítását, együttműködési terveken dolgoznak a partnerkapcsolatok keretében benyújtandó uniós pályázatokra, civilszervezet alakul az Arad–Gyula baráti kapcsolatok ápolására stb.
Florin Vasiloni gyulai román főkonzul a továbbiakra is gyümölcsöző – a két ország baráti viszonyait is elősegítő – együttműködést kívánt a két városnak.
Csatlakozunk a jókívánságokhoz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Kemény Zsigmondról neveznék el a mezőségi szórványiskolát
Két éve nincs román pénz, a kiutalt összeget is visszatartották
Habár égető szükség lenne rá, az anyagiak hiányában akár tíz évig is elhúzódhat a Mezőségi Magyar Oktatási Központ felépítése Szamosújváron: a 2012-es hazai kormányváltás óta a korábban kiutalt pénzt sem folyósították, csak az anyaország anyagi támogatására számíthatnak.
Segítség nélkül tíz évbe is telhet az építés – Mezőségen ez végzetesen hosszú idő lehet
A magyar diákok másodrangúak a vegyes iskolákban
A szamosújvári önálló magyar tanintézet létrehozásának ötlete közel tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szamosújvári Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vezetőségében, 2010 októberében megtartották az alapkőletételt. A 8000 négyzetméteres területen 4 épület állna, ám az elmúlt bő 3 évben csak az alapok megöntésére és két épület részleges felépítésére kerülhetett sor. Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke mégis bizakodó: a mezőségi magyarságot illető negatív demográfiai változásokat az erős szellemi központként működő önálló magyar tanintézmény lassíthatja.
– Miután 2006-ban befejeződött a szamosújvári Téka Alapítvány székhelyének udvarán a bentlakásépítés, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetőségével közösen arra gondoltunk: a szórványban élő magyar gyerekek felkarolására vonatkozó projekt akkor működőképes, ha a bentlakási intézmények mellett van egy teljesen magyar tannyelvű és adminisztrációjú iskola, amelynek keretében a gyerekeket magyar szellemben és kultúrában neveljük. A magyar szellemiséget ugyanis elég nehéz megvalósítani a vegyes intézményekben, hiszen akárhogy is nézzük, a magyar gyerekek másodrangú tanulói azoknak a tanintézménynek, ahova járnak – mondta Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy a jelenleg Szamosújváron tanuló, közel félezer magyar gyerek három intézmény négy épületében végzi tanulmányait.
– A szamosújvári 1-es számú Általános Iskolába 300 magyar gyerek jár. Az V–VIII. tagozat két párhuzamos magyar osztállyal működik; közülük egy osztálynyira tehető a „tékás” és a közeli településekről (Bonchida, Ördöngösfüzes stb.) ingázó gyerekek száma. Az általános iskola két épületben működik. Magyar tagozat van továbbá a Petru Maior és Ana Ipătescu nevét viselő líceumokban. A helyi RMDSZ-szervezet, a történelmi egyházak, iskolák vezetőségével konzultálva elhatároztuk: belevágunk az iskolaépítésbe. A projekt kivitelezését a Téka Alapítványra bízta a helyi közösség, mert elegendő pályázási és projekt-lebonyolítási tapasztalattal rendelkeztünk már akkor – magyarázta Balázs-Bécsi Attila.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Családi kör – A gyermek szentség – rajzokról, ősképekről, világunkról sajátosan
Molnár V. József: kurvul a tenyerét körberajzoló gyermek
éli esték lélekbemászó történeteivel, megszívlelendő axiómaszerű életbölcsességekkel lehettek gazdagabbak azok, akik a Molnár V. József ősképek és gyermekrajzok üzenete témában meghirdetett, kolozsvári előadásában elhangzottakból mellőzni tudták az enyhén szólva is meredeknek minősíthető kijelentéseket. A Napsugár gyermeklap plakátján művelődéstörténészként népszerűsített, Magyar Örökség-díjas előadó egykor grafikusnak készült, 1956 miatt börtönben is ült, ma gyakran néplélek-kutatóként definiálja magát. A magyarság legvégsőkig elkötelezett híve és csodálója, a nagycsaládok feltétel nélküli magasztalója saját bevallása szerint is rendkívüli szigorúsággal szól közönségéhez.
Hangos vehemenciával gyilkosságnak titulálja az abortuszt, elégedetlen és boldogtalan asszonyoknak minősíti az egyetlen gyermekes anyák túlnyomó többségét, életminőségtől függetlenül boldognak minden nagycsaládost. Szerinte kéjelgés, amikor a gyerek papírra helyezi tenyerét és körberajzolja azt: az ujjak közötti érzékeny bőrrészt csiklandó érzés miatt kurvul a gyermek – mondja. A kerekecske, dombocska és más csiklandó gyermekdalokról-játékokról, amelyet annyi szeretettel és meghittséggel tudnak együtt játszani az anyák a gyerekkel kiscsaládban-nagycsaládban, nem fejtette ki véleményét, nem kérdeztük.
Teltház fogadta az előadót az Apáczai-líceum fizikumában, amelyet az iskola a Napsugár rendelkezésére bocsátott a rendezvény erejéig. Óvónőknek, tanítónőknek, rajztanároknak, szülőknek hirdették az előadást, a közönség korosztály szerint is erősen változatos képet mutatott, de mindnyájan felnőtteknek látszottak, akik tudnak disztingválni, megszűrve magukévá tenni vagy elvetni egy-egy véleményt, kijelentést, még ha az az abszolút igazság megjelenítésének is tűnik.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár),

Így járta meg válaszútjait Kallós Zoltán
A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel jelent meg életútinterjú-kötet Kallós Zoltánról, a 20. század viszontagságait végigélő és ma is aktív erdélyi néprajzkutatóról, aki megannyi küzdelem után ma szülőfalujában élvezheti sok évtizedes munkásságának beérett gyümölcseit.
Lehet-e olyan erő egy szülőfalu nevében, ami a szülöttjét hosszú útra és nagy tettekre indítja? Aki Válaszúton, ebben a szép nevű erdélyi községben születik, s irataiban is mindvégig magával hordozza faluja nevét, talán tényleg mindig emlékeztetni tudja magát az élet két alapvető feladatára: az út megtalálására és végigjárására, s a választás lehetőségére, sőt, kötelességére.
Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő Válaszút szülötte volt, megjárta a maga útját, és nem volt híján a választásnak, a jó választásának sem.
Most Ablonczy Bálint és Korniss Péter könyvében, A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel a Helikonnál könyv formátumban megjelent életút-nagyinterjúban ismerhetjük meg e különös sorsú, népből érkezett, néppel élő néprajzkutató kalandos életét. A könyvet Korniss Péter, a legendás fotográfus elmúlt negyven évben Erdélyben készült fotói – közöttük a Kallóssal folytatott közös kalandozások emlékei – illusztrálják.
A Mezőség, a Szamos és a Maros között elterülő dombvidék, földrajzilag Erdély szívében fekszik, még csak nem is messze Kolozsvártól vagy Marosvásárhelytől. Mégis félreeső ez a táj, ahol a régi népi hagyományok, a magyarok és a románok tradicionális életmódja és kultúrája egészen a 20. századig, sőt, a máig megmaradtak.
A Mezőség talán épp az utolsó órában, a 20. századi társadalmi változások idején vált fontossá. Itt fekszik Szék községe is, ami − ahogy Kallós Zoltán a könyvben fogalmaz − nemcsak a táncházmozgalom, de az egész magyar népi kultúra egyik legfontosabb helye. Kallós Zoltán útja is a Mezőségről, Válaszútról indult – ebben a faluban, az itteni kis Bánffy-kastélyban született egyébként Wass Albert is, s ahogy a könyvből kiderül, a néprajzkutató egy távoli rokona, Kallós Karola volt Wass bábája.
A közelben található Bonchida a Bánffyak hatalmas kastélyával, a legendás Bánffy Miklós, az arisztokrata polihisztor családi fészkével. A környék kulturális öröksége tehát az egész magyarságra kisugárzott a 20. században, s a század viszontagságaiból kapott eleget maga Kallós Zoltán is.
Hogy miként került Kallóssal kapcsolatba a kötetet jegyző Ablonczy Bálint? „Otthon megvoltak lemezei, a Balladák könyve; népzene és néptánc iránt érdeklődő gyerekként, kamaszként ezeket hallgattam-olvastam. Az egyetemen néprajz szakra is jártam, ott tehát ismét találkoztam Kallós Zoltán munkásságával. A könyv pedig egy szerencsés találkozásnak köszönhető: a Helikon kiadó tervbe vette az életútinterjú megjelentetését, amihez szükségük volt egy újságíróra, akinek van némi néprajzos előképzettsége, ismeri Kallós Zoltán munkásságát és Erdélyt” – mondja lapunknak a szerző.
A moldvai csángók közé ment tanítónak
Az 1926-ban született néprajzkutató még a királyi Románia magyarellenes légkörében kezdte meg tanulmányait, bekerült a Kolozsvári Református Kollégiumba, ahol az 1940-es évek elején kapta meg első néprajzkutatói feladatát: össze kellett gyűjtenie a Válaszúton énekelt dalokat, amivel saját megfogalmazása szerint könnyű dolga is volt: „Csak elkértem a barátaim, rokonaim füzeteit, és megtanultam a dalokat”.
A háború legutolsó időszakában végül katonának is behívták, az események sűrűjéből kalandos úton jutott haza Nyugat-Magyarországról a már a fronton túli Válaszútra. Az ifjú Kallóst és családját nem sokkal később már a román kommunista diktatúra vegzálja: apját, aki az előző rendszerben még lelkes kommunista sejtet hozott létre egy román és egy cigány emberrel Válaszúton, a hatalomba került kommunisták kuláklistára tették, elzárták és vagyonelkobzásra ítélték.
Kallós Zoltán ezekben az években tanítóképzőt végez, zeneakadémiára jár, majd a román hadseregbe is besorozzák. Katonaként szándékosan a moldvai csángók lakta területekre kéri magát, és alkalma is nyílt találkozni a Kárpátokon túlra szakadt ősi magyar közösséggel. Kallós végül nem rajta kívül álló okok miatt nem tudta befejezni a zeneakadémiát, de az ötvenes években már nagy lendülettel folytatja néprajzi kutatásait a terepen.
1956-ban Moldvába megy tanítónak a csángók közé, akik elmondása szerint akkor még igen archaikus életet éltek. A csángók Kallós szerint „magyarok, még akkor is, ha a nyelvújításból, a nemzetté válásból kimaradtak”. Itt alakult ki Kallós Zoltán kutatói gyakorlata is: soha nem tudott tudósi kívülállással tekinteni az adatközlőkre, ha tehette, ott élt a hagyományaikat őrző közösségek köreiben.
Már ha a hatóságok hagyták: Ablonczy és Korniss életútinterjú-kötetéből számos történetet megismerhetünk, hogyan tapasztalta meg Kallós Zoltán saját bőrén a mindenkori román titkosszolgálat zaklatásait és mesterkedésüket a magyar örökség fenntartói és kutatói ellenében.
Miután a hatvanas években Gyimesben dolgozott, majd szabadúszóként próbálta fenntartani vándorkutatói munkásságát, megírta a Balladák könyvét, amely óriási sikernek számított a hetvenes évek elején, a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom fellendülése idején.
Az új nemzedék hőse lett, ellenszélben
Ahogy Sólyom László a néprajzkutató nyolcvanadik születésnapjára írt köszöntőjében írta: „Kallós Zoltán a mi nemzedékünk számára az iránymutató nagy mesterek egyike lett. (…) Számtalan ember horizontja szélesedett ki.”
Az egyre inkább a román hatóságok látóterébe került Kallós ma már megtehetné, de nem kéri ki a megfigyelése aktáit: nem akar csalódni azokban, akik ezekben az évtizedekben körbevették. „A fiatalok el sem tudják képzelni, milyen sötét világ volt az” – mondja.
Kallós Zoltán Magyarországra is csak nagy nehezen tudott eljutni, ráadásul a hivatalos magyar, aczéli kultúrpolitika sem sietett támogatni őt. A táncházmozgalmat és a kapcsolódó népi kulturális hálózatépítést viszont már sem Magyarország, sem Románia hivatalosságai nem tudták megállítani, s Kallós Zoltán az új nemzedék hőse lett.
Sőt, Kallós már az egymást követő nemzedékeket is összeköti: ahogy Ablonczy Bálint a lapunknak mondja, „Kallós Zoltán 1972-ben egy csángó népdal soraival ajánlotta édesapámnak a Balladák könyvét. Ugyanezt a kötetet negyven évvel később nekem is dedikálta.”
Összegyűjti a mezőségi falvak kallódó gyerekeit
A rendszerváltás már meglett emberként érte Kallós Zoltánt, de a sokat megélt néprajzkutató hatalmas tervekkel vágott neki a szabadabb korszaknak: visszaszerezte a család kommunizmus idején elvesztett válaszúti kúriáját, ahol néprajzi gyűjteményt rendezett be − s ezzel gyerekkori álmát valósította meg.
Ugyanilyen büszke az időközben megteremtett Kallós Alapítvány szórványiskolájára, ahol távoli mezőségi falvak kallódó gyermekei találkozhatnak − nemcsak a magyar kultúrával, de az emberibb élet és a perspektíva reményével. Ahogy Kallós Zoltán a kötetben elmondja: a 20. század második felének és a jelenkornak a kulturális és életmódbeli változásai az erdélyi falvakat is elérte, számos hagyomány elveszett – de az ő munkásságával is megteremtett új népi mozgalom életerejét nem kell már félteni.
Kallós az évtizedek során körülbelül 14 ezer tétel magyar – és kisebb mértékben román, cigány – dalt, muzsikát gyűjtött. A nevével fémjelzett válaszúti néptánctáborokba ma több százan járnak.
Az élete során sokáig hatóságok által üldözött és megfigyelt Kallós Zoltán a rendszerváltás után megkapta a Kossuth-díjat, a Corvin-láncot, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, s ma a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A válaszúti kollégiumot 2011-ben a Bethlen Gábor Alap kiemelt nemzeti intézménynek minősítette. Az álmaiért megküzdő, és azokat végül meg is valósító Kallós ma is nagyrészt Válaszúton él, családi kúriájában. „Jó levegő van, jól főznek és a gyerekek társaságát nagyon élvezem. (…) Annak örülök, hogy látom beérni a munkám eredményét. Nagy dolog a táncházmozgalom, a népzene térhódítása. És a szívemnek nagyon kedves a válaszúti iskola, meg a múzeum” – mondja a kötet végén.
Megmaradt „egyszerű mezőségi magyar embernek”
„Szeretnék nyolcvan felett ilyen legényes lenni… Jó érzés volt látni, hogy a kollégák, a gyerekek milyen sok szeretettel veszik körül, és ő is milyen otthonosan érzi magát ebben a közegben” – meséli a Kallóssal folytatott találkozásokról Ablonczy Bálint, aki a kötet készítéséről elárulta: „Novák Tamás kollégámmal és barátommal elmentünk Válaszútra, bekvártélyoztuk magunkat a szórványkollégiumba. Több napig ott voltunk, készítettünk egy videót a Heti Válasz online felületére, írtam egy riportot a lapba.” A hosszú beszélgetésekből született maga a könyv. „Jártunk a szórványközpont iskolájában, megnéztük a Kallós-kúriában elhelyezett néprajzi múzeumot, és elkísértük Kallós Zoltánt a szomszéd falvakba tett útjaira, ahol adatközlőkkel, barátokkal találkozott.”
Kallós végül így összegzi mondandóját: „Én már megmaradok egyszerű mezőségi magyar embernek. Vallottam és ma is vallom: mindannyiunk kötelessége az őseinktől átörökölt hagyományokat éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Ezt a munkát csak hittel, odaadással és önzetlenül lehet végezni. Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”
(Ablonczy Bálint, Korniss Péter: A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai. Helikon Kiadó, 2013)
Rajcsányi Gellért
MNO,

Egy jelenkorkutató vásárhelyi
A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Șincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, DR. NOVÁK CSABA ZOLTÁN történész A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája és a román-magyar államközi kapcsolatok címmel tartott előadást Nagyváradon. Szilágyi Aladár interjúja
Ön gyakran foglalkozik oral historyval. Egy történész, azon túlmenően, hogy beszélteti a kor megélőit, igyekszik-e konklúziókat is levonni, talán szintézist is kialakítani belőlük?
Közhelyesen megállapítható, hogy a történész források összerakásából, értelmezéséből és elemzéséből írja a munkáit. Minél közelebb kerülünk a jelenkorhoz, annál többféle forrással dolgozunk. Ha csak a közelmúlt kutatásáról beszélünk, akkor a történetbe belép az oral history, mint kiegészítő forrás. Jómagam sajátos módon használom, hisz szeretek élni ezzel a lehetőséggel, a többlettel, hogy a korszak tanúit, a korszak eseményeinek át- és túlélőit is megszólaltassam. Vannak a közelmúltnak olyan történései, amelyekről „klasszikus”, írott levéltári forrás nem született. Hadd mondjak erre egy példát: dolgoztunk László Márton kollegámmal a Fekete március, a szabadság terhe című könyvünkön, amelyben a marosvásárhelyi 1990 márciusi eseményeket elemezzük, értelmezzük. Abban a történetben több új típusú forrást is használtunk, az egyik az oral history volt, a másik pedig szintén izgalmas és újszerű kiegészítő forrás: egy filmes, illetve egy hanganyagos gyűjtemény. Ezek olyan mozzanatait ragadták meg a 89-es rendszerváltozásnak és a 90-es márciusi eseményeknek, amelyekről jegyzőkönyv vagy más forrás nem született.
Egy fontos mozzanata a korai Ceaușescu-időszaknak a közigazgatási reform volt. Ez több szálon kötődik a párt, illetve Ceaușescu kisebbségpolitikájához, a nemzetiségi kérdés kezeléséhez is, bár közel sem ez volt az elsődleges probléma. Hogyan lehetne sommázni a magyar vonatkozásait ennek a reformnak, a következményeivel együtt?
A reform a Ceaușescu-féle hatalomváltás utáni időszak alapjait fektette le. Több célt is szolgált, ezek közül elsődleges a gazdasági volt és a politikai elitcsere. A lényeg, hogy a sztálinista korban, az 50-es években kiépült tartományi rendszert följavítsák, a tartományi rendszer szülte hátrányokat fölszámolják az ország gazdasági és területfejlesztési életében. Ugyanis abban a rendszerben csupán a tartomány központja fejlődött, a perifériák pedig leszakadtak. A gazdasági fejlődés egyenlőbb esélyeit próbálták biztosítani a régiók számára. Ahol a magyarság masszív többségben élt, ott a magyar kérdés kiemelt témája lett a 67-es, 68-as átalakításoknak. De elsősorban a Székelyföld játszotta a főszerepet, mert már a Magyar Autonóm Tartomány léte alatt kialakult, s napjainkban is érzékelhető olyan politikai felfogás, miszerint a „magyar kérdés” Romániában a Székelyföld kérdésére redukálódik, ott jelenik meg a legmarkánsabban. A magyar kérdés azon túl, hogy elvileg biztosították a különböző kulturális intézményhálózatokat azokban a megyékben, ahol a magyarok jelentős számban és arányban élnek, politikai tényezőként csak a Székelyföldön vetődött fel markánsan. A 60-as évek elejéhez és Ceaușescu korai időszakához kapcsolódó szempont, hogy ez mekkora súlyt kap. Ott látom a kérdés egyik kulcsmomentumát a 68-as reform idején nemzetiségi szempontból, hogy az 50-es évek második felében bekövetkezett leépülés, beszűkülés után, a hatalomváltás során a kisebbségpolitika, a nemzetiségpolitika visszakerült a közbeszédbe. Elsősorban taktikai okokból, hiszen meg kellett szilárdítani Ceaușescu hatalmát. Szembesülünk olyan történetekkel, amikor az etnikai kérdés akár fölül tud írni bizonyos gazdaságpolitikai megfontolásokat is. Furcsa szótársítással kifejezve, részben (az 1956 utáni leépüléshez viszonyítva) „pozitív diszkrimináció nyertesei” lettünk, itt főleg Kovászna megye létrejöttére gondolok. Ez egy ilyen gesztus volt.
Nem született meg a „nagy Hargita megye”, a „nagy székely megye”, viszont Brassónak nem sikerült Sepsiszentgyörgyöt és környékét bekebeleznie.
Magán a későbbi Hargita megyén belül is ellentétek, lokálpatrióta érdekütközések voltak, hogy Udvarhely vagy Csíkszereda legyen-e a megyeszékhely. És ami példátlan a kommunizmusnak e korszakában: Csíkszeredában komoly tüntetéseket szerveztek ennek érdekében – gondolom a helyi vezetők kezdeményezésére.
Pontosan így történt. Viszont ennek meg kell találni a kontextusát. Nem egy – úgymond – kommunistaellenes tüntetés volt, hanem a kérdésben érintett személyek, a helyi elit és a helyi lakosság megnyilvánulása. A másik oldalát mutatja meg a megyésítésnek, hogy Székelyföldön a helyi, mikroregionális konfliktusok is előtérbe kerültek. De a sepsiszentgyörgyi magyar értelmiség se örült igazán annak, hogy az esetleges nagy Hargita megye létrejötte esetén a periférián, Székelyudvarhely vagy Csíkszereda árnyékában kell meghúzódniuk. A két utóbbi város versengett egymással, a szeredaiak markánsabban jelenítették meg a véleményüket.
A reformidőszakban olyasmi történt, ami 1949 óta nem: létrejött egy találkozó Ceaușescu és a magyar értelmiségi, politikai elit között. Ki kezdeményezte, milyen megfontolásból, s voltak-e eredményei?
Nem ilyen méretű és nem ennyire fajsúlyos találkozók voltak már az 50-es években is, bár nem „békeidőben”. 56-ban volt egy nagy találkozó Kolozsváron és Marosvásárhelyen is egy. Bár ez sem nevezhető békeidőnek, hiszen a csehszlovákiai események már ott voltak a levegőben. Hogy ez a 68-as találkozó ennyire fajsúlyos lett, jelzi azt, hogy a Dej-korszak második felében, az 56-os magyar forradalom utáni politikai változások során, az a fajta nemzetiségpolitika, ami jellemezte az 50-es évek első felét, megváltozott. Addig a román pártvezetés arra utazott, hogy visszaszorítsa a nemzetiségi intézményhálózatokat. Ha ezt Ceaușescu 68-ban problémának tekintette, akkor az is volt. A pártvezetés is belátta, sok olyan kérdés halmozódott fel a nemzetiségek életében, amelyeket előbb-utóbb tisztázni kell, és meg kell vitatni. Ez volt az egyik oka, a másik, hogy Ceaușescu akkor építette fel a maga hatalmi bázisát. Ő akkor egy részleges kiegyezésre törekedett a társadalommal, annak különböző kategóriáival. Tehát nem az egyedüli találkozó volt, nagyon sok más, román csoporttal is találkozott, voltak „kibeszélő”, „terápiajellegű” megbeszélések. Ebbe a sorba illeszkedik a magyar értelmiségiekkel való találkozó is, amelyet hosszas előkészítés előzött meg. Ennek is megtaláltuk az iratanyagát, a pártvezetésben tevékenykedő magyar nemzetiségű aktivisták, politikusok törekvéseit.
Amellett, hogy egy jelenkortörténész nyomon követi a nagy politikai vonulatokat, izgalmas tematika lehetett, hogy amikor elkezdődhetett a CNSAS-ben a szekus dossziék tanulmányozása, ön egy román kolléganőjével, Denisa Bodeanuval írt egy könyvet, Az elnémult harang címmel, melyben Pálfi Géza katolikus lelkésznek a sorsát próbálták felgöngyölíteni. Nem volt példátlan eset – gondoljunk csak Visky Árpád színművész tragikus sorsára. Mondjon erről valamit azok számára, akik nem olvasták ezt a könyvet…
Denisa Bodeanu találta meg Pálfi Géza követési dossziéját, ő keresett meg, hogy olvassam el, és mondjak véleményt, mihez kezdjen vele. Átolvastam azt a több száz oldalt, és néhány hétig „jegeltem”, hogy megemésszem, levegőhöz jussak az ott szerzett tömény információáradattól. Ez egy több szempontból is érdekes történet. Érdekes lehet az olvasók szempontjából, hogy a követett, megfigyelt pap gyanús módon távozott az élők sorából. Ilyen megfigyelési dossziéja nagyon sok papnak volt, tehát Pálfi Géza esete nem unikum. A rejtélyes halála körüli viták miatt vált ismertebbé, viszont szakmailag sokkal fontosabb az, hogy a hatalom és az egyház, hatalom és társadalom, társadalom és egyház viszonyáról olyan történeteket elevenít fel, olyan összefüggéseket hoz nyilvánosságra, amelyek elkerülhetetlen mozaikdarabjai a mi 1945 és 1989 közötti történelmünknek. Hadd mondjak egy példát, amely alátámasztja mindazt, amit az előbb állítottam. A Pálfi Géza esetében működtetett 69 informátor tevékenysége, és annak szerteágazása nagyon jó röntgenkép arról, hogy a rendszer hogyan zsarolta, kényszerítette, vagy késztette együttműködésre a különböző funkciókban és helyzetekben lévő embereket. Fontos része az, hogy a római katolikus egyház és a hatalom viszonya hogyan alakul. Tudjuk, milyen előzményei voltak a 60-es éveknek, a Márton Áron-féle ellenállás. Az is izgalmas volt szakmailag, hogy a hatalom hogyan próbálkozik egy másik, „szelídebb” módszerrel az egyház fölé kerekedni. Nem működik már a teljes leszámolást célzó, terrorszintű cselekménysorozat, viszont belülről próbálja az egyházat használni és ellenőrizni, a hatalom a titkosszolgálatok révén épül be az egyházba. Az egyháznak bizonyos közegekben és helyzetekben még mindig jelentős társadalomépítő és -szervező tevékenysége volt – itt most főleg a Székelyföldre gondolok. Abban az idősszakban zajlik a történet a 60-as években, amikor a szocialista modernizáció, a tudás forradalma. Ekkor kerül Pálfi Géza a Securitate célkeresztjébe.
Annyira „veszélyes” személyiség lehetett Pálfi Géza, hogy ekkora apparátust kellett körülötte forgatni?
Ez a diktatúra és a hálózat működését is jól szemlélteti. Nem volt ő olyan mértékben veszélyes elem, mint amekkora apparátust ráállítottak: három megye titkosszolgálata követte egy adott útján, ami hatalmas apparátust feltételez. Képzeljük el, hárman-négyen követik egy autóval, ketten a vonaton, tehát gyakorlatilag egy időben tíz-tizenöt embernek egy-két hetes munkáját jelentette…
Végül is tisztázódtak Pálfi atya halálának a körülményei?
Nem sikerült megnyugtató választ találnunk. A Securitate iratai, a halála előtti-utáni időszakból azt sugallják, hogy a titkosszolgálatnak nem volt komolyabb beavatkozása ebbe. Volt egy olyan, cáfolható verzió is, hogy a szekusok verték halálra. A betegségének a lezajlása a belügyi munkatársak hanyagsága miatt nem dokumentálható a maga teljességében. Ebből a korszakból kevesebb irat maradt fönn, mint a korábbiakból, ami nem engedi meg egy történésznek, hogy a kérdőjelet kipipálja. Sok jel arra mutat, hogy egy gyorslefolyású rákos megbetegedés következtében hunyt el az atya, viszont a dokumentumok kuszasága miatt tíz-tizenöt százaléknyi esélyt meg kell hagynunk más variánsnak is, nem zárhattuk le a kérdést teljes mértékben. Úgy vélem, a halála szakmai szempontból inkább az „érdekesség”, az „olvasmányosság” irányába tolja a munkát, de itt az említett adatok feltérképezése fontosabb volt. Ezzel a kijelentésemmel azt is üzenném, hogy egy-egy történelmi munka, a maga szakszerűségén túl fogalmazzon meg társadalmi üzenetet is.
Ön Marosvásárhelyen, egy olyan városban él, ahol – ha az utolsó húsz-huszonöt évet vesszük – egy jelenkortörténésznek, helytörténésznek bőven van merre kapkodnia a fejét. Mennyire foglalkozik a vásárhelyi történésekkel?
Nagyon sokat foglalkozom velük. A közélet felé tájékozódó értelmiségiként nagyjából mindennel napirenden vagyok, ami a városban történik. A városban élő polgárként is szembesülök a kérdésekkel, tudománnyal foglalkozó emberként is, főleg, hogy kutattam a város közelmúltját, a 70-es, 80-as, 90-es évek történetét. Érdekes katyvasz alakult ki a tudatomban: hol a személyesen érintett polgár szólal meg bennem, hol a folyamatokat látó értelmiségi, mostanában inkább az utóbbi kerekedik felül.
Próbálom a folyamatokat megmagyarázó és értelmező értelmiségiként áttekinteni mindazt, ami történik. S ezért kerülök abba a helyzetbe, hogy a saját „etnikai közegem” kevésbé ért, és túl toleránsnak tart.
Marosvásárhely mostani helyzete szerintem egy több szálon futó konstelláció eredménye. A város mindig is lemaradt az erdélyi nagyvárosok, Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben mögött, viszont az 50-es években a Magyar Autonóm Tartomány időszakában jelentős szerephez jutott. A tömbmagyarság központja lett, sok kulturális intézményt telepítettek oda. Marosvásárhely ekkor lett Erdély második legfontosabb városa, Kolozsvár után, már ami a magyar kérdést illeti. Ezt a szerepét próbálta őrizni, ugyanakkor a székelyföldi román nemzetépítési projekt fővárosa lett a 70-es évek második felétől. Gyakorlatilag ez a két markáns szerepkör csapott össze aztán a 90-es évek legelején, amiből aztán az a sajnálatos eseménysorozat tört ki. Az akkori fejlemények utólagos lecsengésének vagyunk most a kortársai, élő szemtanúi. Egyrészt a helybeli magyarság 90-ben megnyert egy hatalmas, presztízs értékű csatát, ugyanakkor azt a háborút, aminek a tétje a 80-as években kezdődött, azt hosszú távon elveszítette. Az 1990-es márciusi csata után élt az az illúzió, hogy még mindig többségben vagyunk, megvan az ötvenvalahány százalékunk. A 2000-es évek közepétől kezdett nyilvánvalóvá válni: egy olyan folyamat indult be, amelyik arra utal, hogy ez a „számháború” a végéhez közeledik, a város politikai és gazdasági irányítása, a legfontosabb pozíciók a többségbe került románság birtokában vannak. Különböző, Székelyföldön is tapasztalható, Magyarországon is tapasztalható befolyásokra is ez a kérdés tematizálódott, most hangsúlyosabban jelenik meg. Ezt egyszer viccesen a saját sorsommal példáztam, a férfiembernek is különböző korszakaiban megvannak a maga pániktünetei, a vásárhelyi magyarság most érzékeli, hogy korszakhatárhoz érkezett – ezt reagáljuk le különleges módon. Az egyik írásomban egy középkori francia mondást használtam, mely szerint „meghalt a király, éljen a király!” Azt mondom, el kell fogadnunk ezt a realitást, és ebből a helyzetből kell építkeznünk. A vásárhelyi magyarság még mindig jelentős humánpotenciállal bír, a helyzet nem annyira kétségbeejtő, mint amilyennek pesszimista polgártársaink vélik.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Taktikás autonómiatervezet
A tavaszi ülésszak során a parlament elé terjeszti autonómiastatútum-tervezetét az RMDSZ. Ezt Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke jelentette ki, hangsúlyozva: a dokumentumot eddig taktikai okokból nem mutatták be.
Az RMDSZ szakemberei az autonómiatervezet két változatát készítették elő, néhány kérdést azonban még tisztázni kell. Az egyik vagy másik változatot az alaptörvény módosításának vagy jelenlegi formájában maradása függvényében hozzák nyilvánosságra – magyarázta az Erdély TV Híradójának Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
„Hogyha az alkotmánymódosításról úgy látjuk, hogy egyenesbe kerül, meg tudja ezt a parlament szavazni és népszavazásra kerül és benne lesznek az alkotmánymódosításban, az új alkotmányban, amelyeket mi tettünk le és elfogadták, például az, hogy a közigazgatási régiókon belül létrejöhessenek az alrégiók, akkor a dél-tiroli mintához, modellhez hasonló tervezetet nyújtunk be” – vélekedett Kelemen Hunor szövetségi elnök, RMDSZ.
Ez jelentené Székelyföld vagy akár Partium számára azt a megoldást, ami a közösségi autonómiát egy külön alrégióban biztosíthatná. Amennyiben nem lesz alkotmánymódosítás, akkor a jelenlegihez igazított tervezetet érvényesítenék.
„Ez azt jelenti, hogy a székely megyéknek a szabad társulásából jöhetne létre az a székelyföldi autonómia amely az ottani közösségek számára, azt az ügyintézést, döntési hatásköröket adná meg, amelyet mi ebben a tervezetben elképzeltünk”. – mondta el Kelemen Hunor szövetségi elnök, RMDSZ. A szövetség azért dolgozott ki két változatot, mert nem szeretne közvitára bocsátani, valamint a parlament elé terjeszteni egy olyan tervezetet, amelyről eleve köztudott, hogy nem állja ki az alkotmányossági próbát. Ennek elfogadásához bár a román többséget meg kell győzni, a honatyák nem utasíthatják el az alkotmányra hivatkozva – hangsúlyozta Híradónknak az RMDSZ elnöke.
Palkó Attila
erdely.tv
Erdély.ma,

Átértelmezett történelem
Aranykor, barátok és ellenségek
„Inkább jöjjenek vissza a lengyelek! Jobban járnánk, ha nemzeti kisebbség lennénk az EU- és NATO-tag Lengyelországban, mintsem névlegesen függetlenül évtizedekre ismét az orosz csizma alá kerüljünk” – hallani a hónapok óta gyűrűződő politikai válság kapcsán egyes erős nemzeti elkötelezettségű ukrántól.
Azoktól, kiknek felmenői 1919-ben és 1943–45-ben még fegyverrel küzdöttek a lengyelek ellen!
Véleményük nyilván periférikus a mai Nyugat-Ukrajnában, mégis nagyszerűen tükrözi azt a gyökeres és széleskörű társadalmi szemléletváltozást, amit a keserű történelmi tapasztalat váltott ki.
A mai Nyugat-Ukrajna (Galícia történelmi tartomány) évszázadokig Lengyelország része volt, majd közel 150 évig a Habsburg Monarchia része, a két világháború között ismét Lengyelországhoz tartozott, s csupán a második világégés idején került Moszkva uralma alá. Mivel korábban semmilyen közvetlen kapcsolatuk nem volt az oroszokkal, ellenszenv sem alakulhatott ki a görög katolikus nyugati ukránok között velük szembe. A térséget politikailag, gazdaságilag és kulturálisan uraló lengyeleket viszont egyértelműen ellenségnek tekintették. Olyannyira, hogy kétszer is fegyverrel küzdöttek ellenük.
1945 gyökeres változást hozott. A lengyelek kb. 90%-t etnikai tisztogatás során elűzték a mai Nyugat-Ukrajnából, a nyugati ukránok (régi elnevezés szerint rutének) pedig kelet-ukrán testvéreikkel egyesülhettek a Szovjetunióban. És első alkalommal ismerkedhettek meg közvetlenül a moszkvai uralommal. Nyomban át is értékelték sorsukat. Azóta hajthatatlan oroszellenesekké váltak, a lengyelek pedig átminősültek barátokká. Olyannyira, hogy 60 évvel az etnikai tisztogatás után a galíciai fiatal ukrán értelmiségiek szinte kivétel nélkül beszélnek lengyelül, holott iskolában nem tanították őket! Elképesztő, mintha a kolozsvári románok 60 évvel Trianon után tanultak volna meg tömegesen magyarul, úgy, hogy környékükön alig maradt volna magyar ember! Kétségtelen, az ukrán nyelv közel áll a lengyelhez, közelebb, mint az oroszhoz, de a változás mégis meglepő, hiszen annak idején lengyel fennhatóság alatt, felmenőik nem lelkesedtek a lengyel nyelv megtanulásáért, noha akkoriban kötelező volt minden iskolában, a közigazgatásban pedig kizárólagos volt, még a Habsburg-időkben is.
Milyen változásokra képesek a keserű történelmi tapasztalatok! Főleg, hogy az egykori rutének példája nem egyedülálló Közép-Európában.
1945 előtt a cseh volt az egyetlen katolikus szláv nép, amely a panszlavizmusnak hódolt, az oroszokat pedig felszabadító testvérnek tekintette, a többi szláv nép nagy értetlenségére és csalódására. Távolról idealizált kép alakult ki a csehekben az oroszokról, amolyan egyetlen reményként az erős, évszázados német szorításban. 1945-ben és különösen 1968-ban a csehek közvetlenül megismerték az orosz medve szorítását – ki is gyógyultak a korábbi heves orosz-barátságból.
Délebbi rokonaiknál hasonló átértelmezést hozott a történelem. 1918 előtt a horvátok nehezen nyelték le Magyarországon belüli autonóm státusokat, a magyaroknak alárendelt szerepüket, kb. úgy, ahogy a magyarság viszonyult az Ausztriához fűződő viszonyhoz. A szerbekért ugyan akkor sem lelkesedtek, de nem is tekintették ellenségnek, mindenesetre rokonszenvesebbek voltak, mint a magyarok, vagy osztrákok. Jugoszlávia keserű tapasztalata viszont már az 1970–80-as években a Monarchia egykori népei között elsőként a horvátok körében eredményezett Habsburg-nosztalgiát. Az 1991–95 közötti függetlenségi háborúban szerbek részéről elszenvedett gyötrelmek nyomán a történelem még inkább átértelmeződött, a Monarchia iránti nosztalgia felerősödött, s manapság a horvátok a magyarokat és osztrákokat tekintik legjobb barátaiknak, míg a szerbek toronymagasan az első számú ellenség.
A szomszédok ugyanazok, a hozzájuk fűződő viszony viszont változott. Saját portánkon sem különb a helyzet. Trianon előtt évszázadokon keresztül az osztrákok, mindenekelőtt a Habsburg uralkodó család volt a magyarság nagy ellensége. Bármely Trianon előtti kiadvány fellapozásából nyilvánvaló, hogy a dualizmus-kori magyarság meglehetősen elégedetlen volt az Ausztriához fűződő, alárendeltnek tekintett viszonnyal, és osztrákellenes érzelmeket táplált. A szlovákságra viszont egyáltalán nem tekintett ellenségként, a románokra és szerbekre pedig legfeljebb azért pikkeltek, mert a bécsi udvar magyarellenes manipulációinak eszközei voltak.
Trianon után gyökeresen megváltozott a szemlélet, az osztrákokat manapság barátnak tekintjük, sőt, mondhatni legjobb barátnak, az akkoriban annyira szidott dualizmust pedig valóságos aranykornak. Ellenben a szlovákok, románok vagy szerbek nem kimondottan barátok.
Remélhetőleg újabb 100 év múlva a szomszédok közötti viszonyok jobbak lesznek. De kölcsönös megértés eredményeként és nem újabb traumák nyomán.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára.
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára.
Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött.
Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van.
Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész.
A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni.
„Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek.
Hiányoznak a szakkönyvek
Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást.
Csak átcsoportosítanak Nagyváradon
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.
„Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól.
„A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását.
Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd.
A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Állampolgárság, szavazás
Érdemi következtetéseket és a folyamat értékelését a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, valamint a külhoniak számára biztosított szavazati jogról csak a 2010–2014-es kormányzati ciklus végén, a választások után lehet levonni, de két hónappal a választások előtt is érdemes számot vetni a 2010-es állampolgársági törvény módosításának következményeivel. Az alábbiakban a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közös elemzését közöljük.
Az állampolgárságot 2014. február elejéig 575 ezren igényelték, 510 ezren tették le az állampolgársági esküt, február 5-éig 138 027-en adták le kérelmüket, és 118 263 választópolgárt regisztráltak a külhoni választói névjegyzékbe. A nemzetpolitika, a külhoniak támogatása, a kettős állampolgárság elismerése, a szavazati jog biztosítása a külhoniak számára elsősorban a nemzeti összetartozás ideáljával magyarázható.
Az állampolgársági törvény módosítása és a szavazati jog kiterjesztése a nemzetpolitikának csupán egyik kiemelt vetülete: a magyar állam és a külhoni magyar egyének viszonyának – más formában ugyan, de elsőként a státusztörvény által megtett – intézményesítése. A magyar nemzetpolitika a nemzeti integrációt helyezte középpontba a Magyar nemzetpolitika – a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumban.
Ebben megfogalmazódik a nemzeti integráció stratégiai célja: a külhoni magyarok integrációja a saját közösségükbe, közösségként az adott államba, valamint az integráció az összmagyar nemzetbe, amelyet az állampolgársági kötelék erősít (a magyar állam mint a nemzet letéteményese felé). Mindez azon a felfogáson alapult, hogy az állampolgárság egy olyan kötelék, amely a külhoni magyarok identitását erősíti.
Kötelék a magyar államhoz
Habár a nemzethez tartozásnak nem feltétele az állampolgárság (hisz állampolgárság nélkül is magyarok a nem Magyarországon élő magyarok), a 2004. december 5-ei népszavazás után a magyar állampolgárság sokak számára a nemzethez tartozás szimbólumává vált. A magyar állampolgárság iránti igényt elsősorban a népszavazást övező viták és a népszavazás eredménye keltette fel (igaz, a státusztörvény körülötti vitában – habár kevésbé intenzíven – is felvetődött a kettős állampolgárság kérdése).
Egy 2009-es sikertelen kezdeményezés után, a 2010-es választásokat és kormányváltást követően 2010. május 26-án sor került a magyar állampolgársági törvény módosítására, amelynek eredményeként 2011. január 1-jével megindulhatott a külhoni magyarok kedvezményes honosítása.
A jogszabály lényege, hogy a magyar állampolgárság megszerzéséhez nem kell letelepedni Magyarországon, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elég a magyar nyelv ismerete és egy olyan felmenő, aki magyar állampolgár volt. Ez azon a felfogáson alapul, hogy habár a külhonban élő magyarok más államok állampolgárai, nemzeti vonatkozásban egyazon nemzet tagjai, függetlenül attól, hogy melyik államban élnek.
Az állampolgárságot igénylők száma meghaladta az előzetes várakozásokat (emlékezetes, hogy 2010-ben az elemzők a 2010–2014-es kormányzati ciklus végére 200-400 000-re prognosztizálták az állampolgárságot igénylők számát). Ez a szám minden bizonnyal magasabb lenne, ha a felvidéki és a kárpátaljai magyarság is akadálymentesen igényelhette volna az állampolgárságot. Ismeretes, hogy 2010-ben Szlovákia olyan törvényt fogadott el, miszerint elveszti szlovák állampolgárságát az, aki más állam állampolgárságát megszerzi.
Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, így a magyar állampolgárságot megszerzők szankciókra számíthatnak, amennyiben a magyar állampolgárság megszerzése az ukrán hatóságok számára kiderül. A diaszpórából az igénylők száma alacsonyabb a korábbi prognózisokhoz képest. Amint az várható volt, legnagyobb számban Erdélyből és a Vajdaságból igényelték az állampolgárságot.
Az állampolgárságot igénylők magas száma jelzés, hogy a külhoni magyarság számára jelentőséggel bír a magyar állampolgárság, a kötelék a magyar államhoz, függetlenül attól, hogy szimbolikus okok miatt igényelte az állampolgárságot, vagy valamilyen hasznot remél a magyar állampolgárság (és magyar útlevél) birtoklásától. Az állampolgárságot igénylők különböző motivációkkal rendelkeznek. A szimbolikus vetület mellett pragmatikus okok is közrejátszanak (pl. a magyar állampolgárokkal egyenlő felvételi esélyek a magyarországi oktatási intézményekbe, egyszerűbb külföldi munkavállalás), valamint a magyar állampolgárság erősítheti az egyének és családok biztonságérzetét.
Habár viták vannak arról, hogy az állampolgárság kiterjesztésének hatása összeegyeztethető-e a külhoni autonómiatörekvésekkel (mint az adott magyar közösségek legfontosabb követelése), ez a vita inkább akadémiai jellegű. A szerbiai/vajdasági példa (a Magyar Nemzeti Tanács működése) bizalomra ad okot, hogy két – elméletben különálló, de a politikai gyakorlatban ellenséges szándékkal könnyen összemosható – intézmény nem gátolja egymást.
Amennyiben előrehaladott és eredménnyel kecsegtető tárgyalások lennének egy szomszédos államban a magyar kisebbség és az adott állam között az autonómia létrehozásáról, úgy a magyar állampolgárok nagy száma esetleg hátráltató tényező lehetne a tárgyalások eredményességét tekintve. Mivel azonban jelenleg nem mutatkozik hajlandóság a szomszédos országok részéről (Románia, Szlovákia, Ukrajna) az autonómiaigények komoly tárgyalásával kapcsolatban, a magyar állampolgárság a külhoni magyarok számára identitáserősítő hatással bír.
Mobilizáció, közösségépítés
A kettős integráció – az adott közösségbe és a magyar államhoz – is felvetheti annak a kérdését, hogy a magyar államhoz kötődés nem gyengíti-e az adott magyar közösségbe történő integrációt. Elméletben kötődéskonfliktus fennállhat, a gyakorlatban viszont az állampolgárság-igénylés, az állampolgársági eskü letétele, a regisztráció és a szavazás (főleg, hogy az állampolgárság-igénylésben és a regisztrációban a külhoni magyar szervezetek, pártok segítséget nyújtanak) inkább mobilizáló erővel bír, amely a közösségépítést és a helyi célokért való mobilizációt is elősegíti.
A nemzetközi jog nem tiltja a kettős állampolgárságot. Ukrajna és Ausztria kivételével minden szomszédos állam ismeri a kettős állampolgárság jogintézményét, valamint biztosítja a külföldön élők szavazati jogát. Az állampolgárság kiterjesztése – Szlovákia és részben Ukrajna kivételével – nem okozott konfliktusokat a szomszédos államokkal. Korábban Szlovákia is biztosította a kettős állampolgárságot. Emlékezetes, hogy Szlovákiában a magyar állampolgársági törvény módosítása után voltak a parlamenti választások, amelyek főszabályként a kisebbségi (magyar) kérdés tematizálásával jártak.
Az új magyar választási törvény lehetővé tette, hogy a más országokban élő, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok is szavazzanak az országos listára, így a külhoni magyarok is részt vehetnek a magyarországi politika alakításában: regisztrálás után, levélben szavazhatnak. Ennek egyik legfontosabb hatása az, hogy a magyarországi pártokat rákényszeríti, hogy politikájukban, kampányukban hangsúlyosan figyelembe vegyék a külhoni magyarságot. A regisztráltak száma valószínűleg 200 ezerig fog emelkedni (nem utolsósorban a külhoni magyar szervezetek tájékoztató és segítő munkájának köszönhetően), és a regisztráltak döntő többsége szavazni is fog.
Úgy a regisztráció, mint a levélben történő szavazás újdonságnak számít a külhoni választók részére, így a procedurális nehézségek miatt vélhetően kevesebben fognak szavazni, mint ahány külhoni állampolgárnak ez szándékában áll. Mivel a levélben szavazás során további technikai nehézségek léphetnek fel (a szavazólap mellett egy azonosításra szolgáló űrlapot is ki kell tölteniük a választóknak, itt értelemszerűen hiánypótlásra vagy javításra nincs lehetőség), ezért fontos kérdés lesz a levélben beérkező, ám érvénytelennek nyilvánított szavazatok várhatóan magas száma.
További nehézséget fog jelenteni a levélben szavazásra rendelkezésre álló időszak rövidsége, valamint az a tény, hogy több nappal a választás előtt postára kell adni a borítékokat. Várhatóan szép számmal lesznek olyan szavazatok, amelyek a határidő után érkeznek be.
Erdély élen jár
Mivel egy magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgár szavazata több mint kétszer annyit nyom a latba, mint egy magyarországi lakcím nélküli állampolgáré, így a külhoni magyar állampolgárok szavazata két (legfeljebb három) mandátum sorsáról dönthet. A felmérések szerint a külhoni magyar szavazók nagy része a jelenlegi kormánypártokat fogja preferálni, ezt az arányt növeli a regisztrációs folyamat: azok, akik kritikusak a kormánypártokkal, várhatóan nem is regisztrálnak.
A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint a külhoni szavazatok nem befolyásolják lényegesen a magyarországi választások végeredményét, de elképzelhető olyan helyzet, hogy szoros választási eredmény esetén a külhoni szavazatok befolyásolhatják a kormányalakítást. A legtöbben Erdélyből (mintegy 63 ezer) és a Vajdaságból (mintegy 21 ezer) adták le regisztrációs kérelmüket. A Nemzeti Választási Iroda a regisztrációs kérelmeket értesítési cím szerinti bontásban teszi közre. A kettős állampolgárságot tiltó országokból 1700-an regisztráltak. Az értesítést elektronikus úton kérők száma mintegy 45 ezer.
Az állampolgárság kiterjesztésének – mint ahogy a magyar állam nemzetpolitikájának – elsődleges célja a külhoni magyarság önszerveződésének, közösségépítésének erősítése, támogatása. Ebből a perspektívából az állampolgárság kiterjesztése – az igénylések számának alakulását és a közösségépítésre gyakorolt hatását tekintve – elérte az állampolgársági törvény módosításánál megfogalmazott célokat.
A magyar állampolgárság kiterjesztése az egyszerűsített honosítás által pozitív visszhangra talált a külhoni magyarság körében. Az igénylők száma és az igénylés folyamatossága azt jelzi, hogy a külhoni magyarok számára – az igénylés motivációjától függetlenül – fontos a magyar állampolgárság. Amenynyiben a regisztrálók száma eléri – és ez valószínűsíthető – a 200 ezret, kijelenthetjük, hogy a felnőtt korú új szavazati joggal rendelkező állampolgárok mintegy fele élni kíván szavazati jogával.
Krónika (Kolozsvár),

Jelentős könyvadomány iskoláknak
Több tízezer vadonatúj kötetet kapott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az Osiris kiadótól. Hétfőn a Lorántffy Zsuzsanna, valamint a Szent László iskoláknak adományoztak belőlük.
Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, valamint Nagy József Barna partiumi régióelnök hétfőn délelőtt ért el a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna iskolába, ahol Szabó Zsuzsa igazgató és Eszenyei Ilona könyvtáros fogadta őket. Mintegy száz kötetet adományoztak az iskola könyvtárának – az elegáns kivitelezésű képes művészettörténeti albumok mellett többek között történelmi, teológiai és szépirodalmi könyveket, utóbbiak nagy része kötelező olvasmány is. „Hátha ezeknek köszönhetően a diákok visszatalálnak a könyvekhez. Sokan már kezdenek rájönni, hogy az internetes olvasás nem az igazi…” – mondta Szabó Zsuzsa igazgató. Mint megtudtuk, a kötetek egy része a könyvtárban marad, a többit jutalomkönyvként fogják kiosztani.
Utánpótlás
Egy órával később a Szent László római katolikus gimnázium könyvtárába jutott el az EMNT két képviselője – itt Zalder Éva igazgatónak és Pap Judith könyvtárosnak adták át a könyvadományt. Zalder Éva elmondta, a költözés közepette nagyon sok könyv tönkrement, jól jön az utánpótlás. Új könyveik pedig szinte nincsenek is, tette hozzá Pap Judith, amit kapnak, azok rendszerint régi kiadások, s már eleve használtan kerülnek hozzájuk. Itt valószínűleg mindegyik kötet a könyvtárban marad, tudtuk meg az iskola igazgatójától.
Mint megtudtuk, az Osiris kiadó több tízezer kötetet adományozott a Pro Minoritate alapítványnak, mely igen jó kapcsolatban van az EMNT-vel, így nekik ajánlotta fel ezeket szétosztás végett. Az EMNT kolozsvári központja a települések magyar lakosságának számával arányosan osztotta ki a könyveket, Nagyváradra több ezer kötet jutott, melyet az elkövetkezendő félévben fognak kiosztani tanintézeteknek, könyvtáraknak, közintézményeknek.
Küldetés
Az Osiris kiadó küldetésként fogja fel azt,hogy támogassa az iskolakönyvtárakat, ekkora adományra azonban még nem volt példa részükről itt Erdélyben, mondta Török Sándor, kihangsúlyozva egyúttal: az EMNT azért is fontosnak találja ezt az akciót, mert a magyarok megmaradását szolgálja a művelődés lehetővé tétele által és segítséget nyújt a szép magyar beszéd ápolásában. Az sem elhanyagolandó, hogy a szakkönyvek a tanárok munkájában nyújtanak jelentős segítséget. A következő állomás valószínűleg a Partiumi Keresztény Egyetem lesz, tette hozzá.
Neumann Andrea
erdon.ro,

Elmarad a március 15-i emlékstaféta?
Közel háromezer eurónak megfelelő összeg befizetéséhez köti az Országos Útügyi Vállalat a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör immár hagyományos március 15-i stafétájának engedélyezését, Csutak Tamás szerint keresik a megoldást, de az is megtörténhet, hogy meg kell szakítaniuk az emlékfutás 12 éves hagyományát.
Csutak Tamás elmondta, a március 15-i emlékstafétához szerették volna megszerezni a szükséges hatósági engedélyeket, de azzal szembesültek, hogy egy tavaly elfogadott miniszteri rendelet értelmében csak jelentős összeg befizetése ellenében szaladhatnának az országúton. Mint ismert, az emlékstafétát minden évben más-más háromszéki útvonalon szervezik, az érintett településeken megkoszorúzzák az 1848-as emlékhelyeket. Az idei emlékstafétát Gábor Áron emlékének szentelnék, úgy tervezték, hogy Bereckből indulnak Kökösre, majd onnan szaladnak Sepsiszentgyörgyre. E települések között alternatív útvonal nincs, csakis az országúton szaladhatnak. A 69 kilométeres útvonalra kifizetendő összeg azonban a futókör éves költségvetésével egyenértékű. (MTI–vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tiltsák be a megemlékezéseket!
Ha nincs Székelyföld, nem jelenti-e, hogy székelyek sincsenek? Ha nincsenek székelyek, akkor szabadságuk sem lehet. Ha nincs székely szabadság, akkor nem kell megünnepelni a székely szabadság napját sem. Ennek ellenére Izsák Balázs ismét szervezi Marosvásárhelyre.
Van és lesz ehhez még egy-két szavuk a románoknak is. A marosvásárhelyi rendőrfőnök már megmondta: „a törvény világosan leszögezi, hogy a népgyűléseken szigorúan tilos a sovén magatartásra való buzdítás”. És ezek az ünneplők mind sovének lehetnek. És az is gond, hogy tüntetés közben székelyek „sértegetik a románokat”. Ez pedig szigorúan tilos. (A magyarokat sértegetni viszont már nem annyira.) Ezek után legjobb lenne, ha Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere teljesen betiltaná a megnyilvánulást. Ha megengedi is, elég lesz csak a Székely vértanúk emlékművénél összegyűlni, és ne legyen semmiféle vonulás! De legjobb lenne végérvényesen betiltani az ilyen megnyilvánulások megszervezését, mert azok – ha úgy vesszük – mind törvényellenesek.
Először is: Románia egységes nemzetállam. Ennek ellenére az ilyen eseményeken részt vevők magyarul beszélnek, szónokolnak, és ráadásul autonómiát is követelnek. Ha egységes nemzetállam vagyunk, akkor ezek az idegen nemzettagok honnan kerülnek elő? Az autonómia emlegetése ráadásul veszélyezteti Romániát, mint azt oly sokszor mondják nemzetféltő hazafiink. De mennyi minden betiltanivaló kerülne még itt! Annyi jó ötlet merült fel a mostani kormány és annak helytartói részéről, amelyek megvalósítása mind-mind folyamatban! Így: a székely zászlók, magyar feliratok eltávolítása, polgármesterek perbe fogása az ilyen és ehhez hasonló szörnyű cselekedetekért. És jobbnál jobb ötletek jelennek meg, csak azokat meg kellene valósítani. Itt vannak például Marius Pașcan volt Maros megyei prefektus javaslatai, aki hazaárulásnak látja, hogy ezek a magyarok, székelyek különálló közigazgatási egység létrehozását akarják. Ebben az ügyben ügyészségi vizsgálatot sürget. Ha letartóztatnák 29 napra a szervezőket, akkor mindjárt nem lenne, aki megszervezze a székely szabadság napját sem, amely – szerinte – a közrend elleni felbujtás. Minden ilyen és ehhez hasonló eseményt be kellene tiltani. Március 15-öt is, mert ott is ki tudja, miket mondanak majd a szónokok, mit kiabálnak a résztvevők? Ha előre bűncselekménynek nyilvánítanának minden ilyen és ehhez hasonló ünneplést, menetelést, tiltakozást, és a szervezőket még előtte törvény elé citálnák – akkor olcsón megúsznák a magyarok, és elkerülhető lenne, hogy a résztvevők, autonómiát kiabálók mindenikét utólag törvény elé idézzék. Ez a hatalmas munka ugyanis időrabló és helyigényes lenne a rend- és törvényvédelmi szervek részéről. Aztán, miután bebizonyosodik, hogy ezek az ünneplő bűnözők valóban vétettek Románia törvényei ellen, elég börtön sem lesz, ahová be lehet majd zárni őket.
A legnagyobb gond mégiscsak az: ha nincsenek székelyek, miként lehetne lesittelni őket.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Befejeződtek a Szent György téri régészeti feltárások
Hová tűnt az Anjou-kori templom?
A temesvári Szent-György tér felújítási munkálatai során középkori leleteket tártak fel a régészek, amelyek a város múltjának három különböző időszakáról tanúskodnak.
A feltárások eredményét Florin Drașovean, a Bánság Múzeum régésze mutatta be a sajtónak az elmúlt hét végén, aki szerint a dokumentumokban 1323-ban már említett Szent György templom maradványait nem találták meg a róla elnevezett téren.
A feltárások során előkerült legkorábbi maradványok fából készült épületek részei a török hódítás előtti időkből. Magasabb rétegekben előkerültek a török mecset alapjai és a XVIII. században épített jezsuita templom masszív alapozása, amely Szent György nevét viselte.
„A dokumentumokból azt tudtuk, hogy ezen a téren állt 1323-ban a város első temploma, amely Szent György nevét viselte – nyilatkozta a sajtónak Florin Drașovean.– A török hódítás után (1552-től) a templomot mecsetté alakították, majd 1718 után újból keresztény templomként működött 1754-ig, amikor lebontották, és a helyére felépítették a jezsuiták templomát. Utóbbit a XX. század elején, az első világháború előtt bontották le.
Több mint két hónapig tartó kutatásaink alapján elmondhatom, hogy a XIV. században épült Szent György templom nem ezen a helyen állt, hanem valószínűleg egy másik helyszínen. Amit feltártunk, az a török mecset alapozása, ami bontásból származó köveket és téglákat tartalmaz és a XVIII. században épült jezsuita templom maradványai. Találtunk még két törökkori temetőt, a mecset két oldalán, ahonnan közel 100 csontvázat ástunk ki. Megtaláltuk a város középkori vízhálózatának maradványát is, a török hódítás előtti időkből, továbbá középkori faházak maradványait, amelyeket már nem lehet megmenteni, mert egy gomba megtámadta a fát. A török mecset és a jezsuita templom alapozását konzerváljuk, és régészeti bemutatóhelyet alakítunk ki a Szent György téren, ahol ezek a falak láthatók lesznek.”
Florin Drașovean szerint a feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy Szent György XIV. századi temploma nem a róla elnevezett téren állt. A XVIII. századi források viszont arról számolnak be, hogy a törökök által mecsetnek használt Szent Gyögy templom lebontásakor megtalálták a XIV. századi templom alapjait, amelyet valószínűleg Károly Róbert magyar király építtetett. Ennek a helyére épült a XX. század elején lebontott Szent Gyögy templom, amelyet számos fényképfelvétel és képeslap örökített meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

„Sok mindenben tudunk a szakmának segíteni”
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) egy tevékenységét önállóan szervező és kifejtő, politikai csoportérdekeknek semmilyen formában alá nem rendelődő magyar szakmai szervezet, leginkább a háttérben tevékenykedik, és sok mindenben segít a szakmának.
Az országban minden olyan megyében van pedagógus szövetség, ahol magyar nyelvű oktatás folyik.
Arad megyében körülbelül 200 pedagógus tanít magyar gyerekeket – ebben benne vannak a román nyelv-, idegen nyelv-, valamint a testneveléstanárok is, akik nem magyar anyanyelvűek.
Az Arad Megyei Pedagógus Szövetségnek aktívan 180 tagja van, majdnem 100 százalékosan felöleli az Arad megyei magyar pedagógusokat. Köztük vannak olyanok is, akik magyar pedagógusok, de román iskolában tanítanak, mert a magyar tanintézményekben nem volt helyük, de ők is aktívan részt vesznek a magyar közéletben.
Az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke Matekovits Mihály, Szabó Attila és Rogoz Marianna alelnökök, Kiss Anna a titkári teendőket látja el, vezeti a könyvtárat, tanfolyamokat szervez stb. Kurunczi Enikő jelenlegi pénztáros, Cirjak Izabella Márta utódja – mondhatjuk, hogy a szervezetnél igazi csapatmunka folyik.
Matekovits Mihály elnököt arra kértük, ismertesse a szervezetet, tevékenységeit és terveit az idei tanévre.
– Arad megyében a tevékenység központja a pedagóguskönyvtár – köszönet érte az aradi minorita rendháznak, hogy termet biztosítanak ingyen és bérmentve. Itt tankönyvek, folyóiratok is, de zömében módszertani könyvek vannak, itt folyik a tankönyvszétosztás is. Megjegyzem, hogy ilyen központ, ahol a tankönyvek szétosztása zajlik, csak Arad megyében van. Nálunk nagyon sok falun élő I–IV. osztályos van, és amíg a tankönyv eljut hozzájuk – legalább öt láncon keresztül –, legtöbbször elvész, ezért sokkal egyszerűbb, ha így oldjuk meg ezt a problémát. Kiss Anna titkár nagyon nagy segítség, ő koordinálja ezt az akciót, de van még két kolléga: egyikük csak az I–IV. osztályosokkal, a másik csak az V–VIII. osztályosokkal foglalkozik. Vezetik a számítógépes nyilvántartást, és követik, hogy melyik évben kinek mennyi tankönyv kell. Ugyanúgy adjuk ki mi is a könyveket, mint a tanfelügyelőség: papírral, elismervénnyel stb. Úgy érezzük, hogy ez így nagyon jól működik.
Vannak országos tevékenységek, melyeken részt veszünk, ilyen például a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA), de elmegyünk a határon túlra is. Nyári továbbképzők működnek évek óta Szlovákiában és a Vajdaságban is. Az aradiak sokszor többen mennek vajdasági tanfolyamokra, mert az az igazság, hogy Aradról könnyebben megközelíthető Szabadka vagy Zente, mint mondjuk Csíkszereda vagy Szováta. Ezek mind nagyon jó tanfolyamok, feltételük azonban a pedagógus szövetségi tagság.
Vannak díjaink is: az Ezüstgyopár-díjat kétévente adjuk olyan pedagógusoknak, akik akár aktívak, akár nyugdíjasok, de van a hátuk mögött komoly szakmai tapasztalat.
Arad megyében az országból elsőként létesítettük a Márki Sándor-díjat és a Márki Sándor-életműdíjat, melyeket szintén kétévente osztunk ki. Ez utóbbit nyugdíjas pedagógusok, míg az előzőt aktív pedagógusok kapják.
A pedagógusok szövetség foglalkozik a gyermeklapok, valamint felnőtt szakmai lapok (Közoktatás– havi és Magiszter – kéthavi) terjesztésével is, éppen a tankönyvnél említett okok miatt. A könyvtárunkban van egy polcrendszer, mint a postán a postafiókok. Minden iskolának megvan a helye, mikor a lapok megérkeznek, Kiss Anna szétosztja azokat a megfelelő tanintézmények postafiókjába, majd az illetékesek értük mennek. Ez nagyon jól működik így.
Ezen kívül a Szülőföldön magyarul pályázatot négy éve ismét a pedagógus szövetség rendezi – de csak a pályázat terjesztését, pénzzel nem foglalkozunk.
Tevékenységeink között szerepel még a Szakmai Napok, ennek idén lesz a 16. kiadása, Arad és Kovászna megyei pedagógusok tapasztalatcseréje, találkozója.
Az Aradi Magyar Napok keretében évente megrendezzük a Pedagógus Napot, ekkor tartják kollégáink a beszámolókat továbbképzésekről, ezen a napon adjuk át a díjakat és bemutatjuk a pályakezdő fiatalokat.
– Az állandó tevékenységek mellett még számos tantárgyversenyt és egyéb képzést szokott szervezni az RMPSZ.
– Hogy csak az elmúlt tanévről beszéljek, rendeztünk Ágyán az Olosz Lajos Általános Iskolában egy 20 órás tanfolyamot, ez tulajdonképpen sajátos nevelési módszereket igénylő gyermekekkel való foglalkozás volt, a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa, Hasas Katalin vezette, és összesen 44 pedagógus vett részt rajta.
Egy másik nagy sikerű rendezvényünk a KETT-módszer óvodában és iskolában, ezt a székelyudvarhelyi Nagy Enikő, Kriszta nővér tartotta Pécskán 40 pedagógus részvételével.
Részt vettünk Nagyváradon egy megyeközi konferencián – Az előkészítő osztályok tapasztalatai 7 hónap után –, ahol Arad megyéből Kiss Anna tartott előadást.
Érdekes megemlíteni, hogy 2012 volt a Külhoni Magyar Óvodák éve, tavaly a Külhoni Magyar Kisiskolások éve, és idén a Határon túli nagyiskolások éve van. Mindenik rendezvény egy konferenciával végződik Szovátán, ahol 5–5 aradi magyar pedagógus vesz részt.
- Az állandó tevékenységeken kívül mik a szervezet idei tervei?
– Idén már volt egy eseményünk január 16–18. között az Erdőhegyi Általános Iskolában: Szövegértelmezés a közoktatás minden fokán – meghívott tanfolyamvezetők Porsche Éva és Zsigmond István voltak Csíkszeredából. Ezen a tanfolyamon összesen 46 résztvevő volt. Május 16–18-ra tervezünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban egy előadássorozatot pedagógusoknak (tanítók, tanárok, lelkészek) Szenvedélybetegségek megelőzése a közoktatásbancímmel. Erre már 35 jelentkező van, meghívott előadó dr. Csendes Éva pszichológus lesz Budapestről.
Januárban Horváth Tünde kitüntetése (Kölcsey-díj) alkalmából megalakult a pedagógus kórus 12 pedagógussal. A Kölcsey-díjátadó előtt egy hétig minden nap próbáltunk, aztán azt mondtuk, hogy miért ne csináljuk ezt máskor is? Terveink közt szerepel, hogy rendszeresíteni szeretnénk fellépéseinket, aztán, hogy életképes lesz-e vagy sem, az majd eldől.
Ugyancsak most van először, hogy az Educatio futball-kupán aradi pedagógusok is részt vesznek. Eddig csak székelyföldi csapatok vettek részt, de most, Szabó Attila simonyifalvi alelnökünk beszervezett 10 embert, akik el is utaztak Szovátára. Ezt csupán érdekességként említem, és azt is, hogy a kapus Mészáros Mónika.
– Miben tud segíteni az RMPSZ, ha pedagógushiány van?
– Az RMPSZ országos elnöksége és a minisztérium kötött egy egyezményt, melynek értelmében a minisztérium kikéri a magyar oktatásügyekben a pedagógusszövetség véleményét. Országosan csak két megyében működik ez, köztük Arad megyében is. Van egy szerződésünk a tanfelügyelőséggel, ennek értelmében bármikor magyar pedagógusokkal kapcsolatos probléma van, kikérik a véleményünk, és fordítva. Ennek alapján bármely iskolában bármilyen továbbképző tanfolyamot szervezhetünk, illetve, ha a tanfelügyelőség szervez magyar iskolák számára, akkor értesít bennünket. A pedagógus hiánypótlásban elég sokat tudunk segíteni úgy, hogy én is és Kiss Anna is rengeteg pedagógust ismerünk – legyen az aktív vagy nyugdíjas, vagy éppen olyan, aki valamilyen okból kifolyólag már nem vesz részt az oktatásban. Ezen kívül megpróbálunk segíteni a felkészülésben azoknak a pedagógusoknak, akik nem szaktantárgyat tanítanak, pl. fizika–kémia szakos kénytelen biológiát tanítani stb. Ugyanakkor rendszeresen foglalkozunk azokkal, akik magyar nyelvet tanítanak román iskolában. Ennyit tudunk jelen pillanatban segíteni, a nagy frissítésbe azért nem tudunk beleszólni, mert ez anyagi kérdés. Legyünk őszinték: a tanügyi bérek nemhogy nem vonzóak, egyenesen taszítóak, de ebbe mi nem tudunk beleszólni. A tapasztalat az, hogy a régebbi alkalmazottak, akik mar tizenvalahány évet lehúztak a tanügyben, azok már nem keresnek új pályát, ezekkel az emberekkel próbálunk dolgozni, újítani.
Takáts Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),