Egységes oklevelek a marosvásárhelyi magyar diákoknak
Az RMDSZ Maros megyei szervezete az oktatási intézmények vezetőivel való találkozót követően egységesített okleveleket adományoz a marosvásárhelyi általános iskoláknak és középiskoláknak. A szövetség megyei szervezete összesen 1350 oklevelet adományozott a Marosvásárhelyen működő magyar tagozatoknak.
– Az igazgatókkal, aligazgatókkal való találkozáskor felmerült az egységesített oklevelek igénye. Az elhangzott javaslatok alapján az oklevelek kétnyelvűek. Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója a kérdéssel kapcsolatos tapasztalatai alapján jelezte, hogy a diákok érvényesülése szempontjából, ahhoz, hogy a későbbiekben használni tudják az érdemeiket igazoló elismeréseket, fontos, hogy ezek eleve kétnyelvűek legyenek – nyilatkozta Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke
– Gesztusértékűnek minősítem az RMDSZ segítségét, ami egyben jelzésértékű: a marosvásárhelyi magyar oktatást egységes egészként kell kezelni – mondta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája
Népújság (Marosvásárhely)

Lerombolt templom – felépült gyülekezetek. Megemlékezés Brassóban
Ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek meg vasárnap Brassóban a református gyülekezet templomának 50 évvel ezelőtti lebontásáról. Az alábbiakban a templom építésének és a kommunista hatalom által elrendelt lebontásának körülményeit ismertetjük.
1963-at írtak. Brassó belvárosában a romboló buldózerek fülsértő lármája hallatszott. Zúgtak a gépek, keserűen hallgattak az emberek. A gyülekezet riadt fájdalommal figyelte, amint a templom testébe martak a vasfogak egyre nagyobb darabokat harapva ki falaiból. Ledőlt a torony, omoltak a falak, majd síri csend borult a tájra, a porfelhő is leülepedett. A város szívében keletkezett romhalmazt sietve hordták az egymás után sorjázó teherautók. Sietni, sietni! – ez volt a hatalom parancsa, hogy nyoma se maradjon ennek a rettenetes rombolásnak. Tűnjön el az emléke is egy templomnak, amely annyira sértette a szemüket.
Emberünk egy teherautó kormánya mögött ült, hordta a törmeléket ki a városból. Annyi sok társával együtt őt is kirendelték a munkára. Nem az ő temploma volt. Itt nem az ő hite szerint imádkoztak. Mégis valami belső nyugtalanság bántotta. Amikor a városon kívül kiürítette a törmeléket, szemébe csillant valami. Két fényes tárgyat, két réz falilámpát talált. Sietve rejtette el, nehogy valaki meglássa. Otthon is hosszú éveken át rejtegette, őrizte. Senkinek sem mert szólni róla…
A napokban bekopogott a parókiára egy asszony. Románul beszélt. Hozta a két lámpát és ezt a történetet. Az apja halálos ágyán kérte erre, hogy lelke megnyugodhasson, hogy jóvátehesse azt a munkát, amit annakidején rákényszerítettek.
Így rombolták le három nap alatt a proletár diktatúra idején „a demokrácia és a dolgozó nép érdekében” Brassó városának egyetlen református templomát, amely a város egyik ékessége volt. Az Alpár Ignác műépítész tervei alapján készült, két év alatt felépült templomot 1892. augusztus 24-én avatta fel Szász Domokos püspök. A brassóiak ámulattal csodálhatták a város várfalának omladozó bástyája és szennyes vizű tava helyén emelkedő református templomot.
Könyvtár, dalárda létesült
A nagy mű szorgalmazója Molnár János lelkipásztor, aki 43 évig tevékenykedett a városban. Hivatalos megerősítése után beköszöntő szónoklatát 1850. június 2-án mondta el a gyülekezet szerény imaházában. Templomuk nem volt. A városban minden szempontból háttérbe szorított magyar református protestáns közösség akkortájt 800–900 főből tevődött össze. Az egyházközség nehéz anyagi helyzetben volt, kevés készpénzzel, sok adóssággal. Az imaház, amely egyben iskolateremként is szolgált, egy olyan épületben volt, amelynek emeletes utcai részét bérházként hasznosították. Ennek jövedelméből és a hívek adományaiból tartották fenn az eklézsiát. Az imaház mellett helyezkedett el a kisméretű, két szoba-konyhából álló papi lakás.
A lelkész fizetése évi 400 forint volt. De mindez nem szegte kedvét a lelkész-tanítónak. Tenniakarás fűtötte. 1853-ban megszervezte az ipari tanulók vasárnapi iskoláját. Maga látta el az iskolában a tanítói munkát és a kántori tevékenységet is. 1859-ben létrehozta az egyházi népkönyvtárat, az első magyar könyvtárat a városban. 1863-ban a Református Dalárda alapításán fáradozott. Ebből fejlődött ki a mai napig is éneklő Brassói Magyar Dalárda. Ettől kezdve rendeztek dalárda bálokat, melyek bevételéből létesítette a Református Iskola alapot. 1857 folyamán megalakította a Magyar Olvasóegyletet majd a Magyar Kaszinót. Megkezdte munkáját a Női Segédegylet, amelyből 1879-ben létrejött a Magyar Protestáns Nőegylet.
Az időközben háromezer lélekre népesedett, komoly értelmiséggel büszkélkedhető egyházközséget Szász Domokos püspök a tizenkét első erdélyi református egyházközséggel egy sorba emelte. A régi imaház így a közösség számára egyre szűkebbnek bizonyult, elérkezett a régi dédelgetett terv megvalósításának ideje: egy, a gyülekezet felemelkedését jelképező templom építése.
„Semmi esélyük sem maradt”
A pazar épületnek két világháború és Trianon sem ártott, de az sehogy sem tetszett a kommunista hatalomnak: a Carpaţi Vendéglátóipari Tröszt szállodájának kibővítése céljából a templom, a parókia és az elemi iskola lebontását követelte a város vezetőségétől. A politika nyomás hatására a város vezetősége tudomásul vette a városrendészeti tervet, és közölte az egyház vezetőivel a feltételeket. Az 1963. február 16-án tartott presbiteri gyűlésen felolvassák a hivatalos átiratot, mely szerint a templomot lebontják.
A következő gyűlésen, 1963. június 11-én részt vett dr. Nagy Gyula püspök, Dávid Gyula püspökhelyettes és jónéhány erőszakos elvtárs. A presbiterek próbáltak ellenállni, és az első megbeszélésen a javaslatok ellen szavazni, de akkora volt a nyomás, hogy a következő alkalommal el kellett fogadni a tényeket. A nagytiszteletű Albu Dezső és Szabó Károly lelkipásztorok, valamint Csia Pál nyugalmazott lelkész minden szóbeli és írásbeli próbálkozása hiábavalónak bizonyult, az elhatározott tényekkel szemben semmi esélyük nem maradt.
Ezután kezdődött el tehát az épületek szisztematikus bontása. Többnyire katonák végezték a munkát. Folyó év őszén a földdel tették egyenlővé a brassói református magyarság végbástyáját, a város egyik ékességét. Pedig 1916. június 14-én Vár utcai lakásában azzal a tudattal tért örök nyugovóra a templomépítő Molnár János lelkész, hogy valami maradandót hagyott maga után. Temetésének napja városi gyásznap volt.
A szertartáson megjelent Brassó megye alispánja, Brassó polgármestere, minden felekezet lelkésze, az általa alapított minden szervezet, intézmény és egylet képviselője, és a református hívek mérhetetlen tömege. A városvezetés életműve iránti elismerését azzal fejezte ki, hogy a templom mögötti utcát róla nevezték el.
Elmosta a történelem
Tisztelt Olvasó, ne keresd az utcanévtáblát, elmosta a történelem, akárcsak a templomot. Így állt sokáig egy jellegtelen szökőkút az Isten háza helyén. Manapság az Aro hotel vendégei kényeztetik magukat a védőtető alatt megépített fedett uszodában. Ennek megépítésekor sikerült gyülekezetünk presbitériumának egy alapkődarabot kimenteni. Ma csak egy tábla emlékeztet, hogy hajdan templom állt itt.
A városvezetés azon ígéretének, mely szerint új templomot építenének a brassói reformátusságnak, természetesen nem tett eleget. Ehelyett végül az Andrei Şaguna sétányon egy tornatermet adtak, amelyhez utólag torony és harangozói lakás épült. A régi templom hangulatát és emlékét a mai belvárosi református templom berendezése őrzi: a szószéket, az orgonát és a padokat sikerült a rombolók keze elől kimenekíteni.
Nagy megpróbáltatás volt ez az esemény, nemcsak a reformátusok, hanem az egész brassói magyarság számára is. Az idő malmai őrölnek, ma a lebontott templom helyett háromban szól Isten igéje.
A Belvárosi Református Templomban (A. Şaguna 3.) vasárnap, június 2-án 13 órakor ünnepi istentisztelet keretében szomorúan emlékezünk meg egykori nagy református templomunk lebontásának 50. évfordulójáról. A megemlékezés keretében a templomépítő Molnár János lelkipásztor munkásságának elismeréseképpen emléktáblát állítunk. Az alkalmat az általa alapított, idén 150 éves fennállását ünneplő Brassói Magyar Dalárda énekes szolgálata teszi fennköltté. A dalárda ünnepi hangversenyére június 8-án, szombaton 16 órától a brassói Redut Kulturális Központban kerül sor.
Szeretettel hívjuk meg minden keresztyén testvérünket, akik együtt éreznek a brassói reformátusokkal e veszteségükben, ugyanakkor pedig együtt tudnak hálát adni Istennek a leomlott falakon túl megújuló életért. Aki nem lehet személyesen jelen, az hallgassa a brassói templomok 12.45−13 között egyszerre felcsendülő harangjainak szavát, s imádságos lélekkel gondoljon e tragédiára, amelyhez foghatónak soha sehol nem szabad újra megtörténnie. Ilyen fájó lélekkel emlékezünk a múltra, de hittel tekintünk a jövő felé: „Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.“ (Zsid 3,4)
Nagybaczoni Molnár Ferenc A halhatatlan templomépítő magyar című tanulmányát is felhasználva összeállította Kovács Páska Edit, nőszövetségi elnök és Jári Zsolt, Brassó-belvárosi gyakornok lelkipásztor
Krónika (Kolozsvár)

Két ballagás két miniszterrel
Remus Pricopie oktatási és Mircea Dușa védelmi miniszter is részt vettek pénteken Csíkszeredában az Octavian Goga és a Márton Áron gimnáziumok ballagási ünnepségén. Mircea Dușa elmondása szerint azért hívta a megyébe az oktatási tárcavezetőt, mert itt különleges ballagási ünnepségeken vehetett részt, de a látogatás jó alkalmat szolgáltatott arra is, hogy a tárcavezetőnek feltűnjön a meglátogatott két iskolaépület állapota közötti különbség.
Egy román és egy magyar középiskola ballagási ünnepségén vett részt Csíkszeredában pénteken a maroshévízi származású Mircea Dușa védelmi miniszter meghívására Remus Pricopie oktatási miniszter. Az Octavian Goga Gimnáziumban péntek reggel kezdődött az ünnepség, amelyen négy osztály búcsúzott el iskolájától. Pricopie köszöntötte a ballagókat és azt kívánta nekik, hogy hozzanak okos döntéseket a jövőjükről és hallgassák meg a döntések meghozatala előtt a körülöttük élőket is, főként a szüleiket. Dușa nemcsak sok sikert kívánt a végzősöknek, hanem ajándékot is átadott nekik, a hét elején a Clinceni reptéren bemutatott rekordméretű román zászlóból hozott szimbolikusan egy darabot, és a négy osztályelsőnek átadott egy zászlót, hogy ez juttassa eszükbe a hazaszeretet és a büszkeséget, hogy románok lehetnek.
A Márton Áron Gimnáziumban is köszöntötte az öt osztálynyi ballagót a két miniszter. Dușa ezúttal azt hangsúlyozta, hogy a megye legszebb, legmodernebb iskolája lett a gimnázium.
„Folyamatos párbeszédre van szükség”
A Márton Áron Gimnázium ballagási ünnepségéről a megye északi részébe, a salamási és galócási általános iskolákba illetve a maroshévízi O.C. Taslăuanu Középiskolába utazott tovább a két miniszter. Elutazása előtt a sajtónak Pricopie azt mondta, a kisebbségek számára mindig biztosítani kell az oktatást, akkor is, ha egy adott nemzeti kisebbséghez tartozó gyerekekről van szó, illetve abban az esetben is, ha például három román gyerek él egy nemzeti kisebbség keretében. A kovásznai, elhíresült, nemzeti színű pántlikás esetet felemlítve a miniszter azt mondta, az eset egyik tanulsága, hogy többet kell beszéljenek egymással a magyar és román gyerekek és a pedagógusok is. Sem a diákok, sem a tanárok nem beszélgetnek eleget egymással – vélte Pricopie. Azt mondta, azért nem szólalt meg eddig a „pántlikás” ügyben, mert jól kezelték helyi szinten a történteket.
Véleménye szerint ahol megjelenhetnek hasonló problémák, mindig a párbeszéd a megoldás, ezért ezt szorgalmazta és szorgalmazza ezután is, a helyi párbeszédet. Pricopie szerint egyébként a romániai kisebbségi oktatás modellértékű és ezt az Európai Únió is elismerte, amikor „best practice”-ként, követendő példaként értékelte ezt.
Utaltak pénzt az ingázási költségekre
Hétfőn harminc millió lejt, csütörtökön reggel pedig további húsz millió lejt utaltak ki a diákok ingázási költségeinek a megtérítésére – mondta Csíkszeredában Remus Pricopie. Az oktatási miniszter szerint a hétfői átutalás nyomán a pénz egy része már a tanfelügyelőségeknél lehet és nemsokára az iskolába kerülhet. „Az, hogy öt nap alatt két külön összeget is felszabadítottunk erre a célra, azt jelzi, hogy a kormány napirendjén szerepel a probléma megoldása” – mondta a tárcavezető, aki azonban ezúttal is hangsúlyozta, azért jelentkezett a probléma, mert egyes szállítási cégek a többiekénél ötször, hatszor vagy akár tízszer magasabb árat szabtak meg, arra gondolva, hogy a minisztériumnak úgyis ki kell ezt fizetnie. Pricopie azt mondta, amint aktualizálják az adatokat, nyilvánosságra fogják hozni, melyik cégekről van szó. A diákok ingázási költségeinek megtérítése hónapok óta késik, több megyében tiltakozást indítottak az iskolákban emiatt.
Felújításra kértek támogatást
Az Octavian Goga Gimnázium igazgatója, Doru Dobreanu a ballagási ünnepségen kérte az oktatási miniszter támogatását a kormányzati pénzből elkezdett, de aztán finanszírozás nélkül maradt beruházásaik folytatására. A román gimnázium és a kormány, a helyi önkormányzat, valamint európai úniós pályázati támogatás révén példaértékűen felújított, a Márton Áron középiskolának is otthont adó gimnázium épülete közötti különbségre is felhívták később Pricopie figyelmét. A helyi román lap újságírójának kérdésére válaszolva az oktatási miniszter azt mondta, nemcsak, hogy észrevette a két épület állapota közötti különbséget, de beszéltek is arról, hogy abbamaradt a Goga felújítását célzó kormányzati beruházás. Az infrastrukturális oktatási beruházások újraindítása foglalkoztatja a kormányt, nemcsak a Goga, hanem a többi olyan iskola miatt is, amelyeknél félbemaradt munkálatok vannak – nyilatkozta Pricopie.
Dușa azt mondta, azért hívta Hargita megyébe minisztertársát, mert itt különleges ballagási ünnepségek vannak, ugyanakkor úgy vélte, a látogatás során tapasztaltak hozzájárulhatnak a második félévre és 2014-re vonatkozó finanszírozási döntések meghozatalához is. Számos olyan iskola van még, főként vidéken, amelyek nem felelnek meg az egészségügyi működési engedélyhez szükséges követelményeknek, ugyanakkor az is igaz, hogy a csíkszeredai román gimnázium a beruházások szempontjából mellőzve volt, 2007 óta nem volt kiutalva pénz a felújításokra és az oktatási körülmények nem a legmegfelelőbbek – mondta a védelmi tárca vezetője, korábbi Hargita megyei szociáldemokrata képviselő.
R. Kiss Edit
Székelyhon

Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bencze Mihály
Mottó: Rezdülj végig, / a végestől a végtelenségig, / tudatos, ésszerű varázs –: / mert csak az igaz, ami végtelen, / minden véges: megalkuvás.” (Szilágyi Domokos)
Hálás feladatot kaptam az EMKE elnökségétől, laudáljam barátomat, a matematikus-költő, oktatásszervező, művelődési szakembert. Gyorsan éltem napjaink könyvtárpótló elektronikájával és beütöttem a google-ba a nevet, mindössze 0,17 másodperc alatt 237 ezer címszó jelent meg. Még szerencse, hogy egy hónapja kaptam a megbízatást, így az egy este megírt 40 oldalból volt időm naponta egy-egy lapot mondatba sűríteni, néhány felsorolásra összefoglaló szavakat találni, távirati stílusban visszaadni azt a szellemiséget, amit Erdély-szerte Bencze Misi néven ismernek.
Csernátfaluban született, otthon, majd a csaknem otthoni Hosszúfalu gimnáziumában tanult, ezután a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán volt hallgató, ahol Maurer Gyula professzorral került közelebbi szakmai kapcsolatba. Matematikusi oklevéllel otthon és otthona környékén tevékenykedik. Matematikafeladatokat szerkeszt, lapokat alapít, verseket ír, jeles személyek életét tanulmányozza és publikálja.
1980 decemberében megszervezte az első erdélyi Rubik-kockát forgatók bajnokságát, de hamar leintették, hiszen ez magyar – gondolkodó – fiatalok találkozója lett. Nem csüggedt, tovább szervezett, nyüzsgött.
1990-ben alakította meg a jogilag hivatalosan bejegyzett Wildt József Tudományos Társaságot. Ez a társaság középiskolások és egyetemi hallgatók szakmai támogatásával foglalkozik, számos diáklapot jelentetve meg. Néhány cím ezekből, messze elmaradva a teljességtől: Visszhang (magazin), Szinfónia, Szemfog (irodalmi lap), Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng (vicclap), Erdélyi Matematikai Lapok, Vadrózsák (irodalmi lap).
A Wildt József Tudományos Társaság diákkonferenciákat, diáktudományos köröket és versenyeket szervez évente többször is.
1993-ban, Brassóban megalapította a hivatalosan bejegyzett Fulgur Kiadót, aminek célja magyar könyvek kiadása. Másfél évtized alatt több tucat könyvet jelentetett meg, számos folyóirat szerkesztését, megjelentetését vállalta.
Egyik legnagyobb érdeme, hogy 1990-ben megalapította az Erdélyi Magyar Matematikaversenyt – ami azóta párhuzamosan zajlik a román matematikai versenyekkel –, majd 1992-ben Oláh György felvidéki matematikatanárral a Magyar Nemzetközi Matematikaversenyt. Ezt a versenyt idén márciusban rendezték meg 22. alkalommal, ezúttal Győrben.
Bencze Mihály verseket (is) ír, matematikapéldák százait alkotja, szervez, rendez, elnököl, ha kell, javító tanár, köszöntő beszédet tart, vitatkozik, érvel igaza mellett, okleveleket gyárt és névsorokat pontosít. Egyik írásában olvastam, hogy szerinte „a matematika nem más, mint az irodalom, zene, művészet, vallás, ezotéria tudományos versbefoglalása egy különleges isteni nyelven, minimális jelrendszerrel”. Lélekvándorlás, Pogány Madonna verseskötetei, Tótpál Dániel irodalmi munkásságáról írt tanulmánya, Zajzoni Rab István összegyűjtött írások című, Magdó Jánossal közösen megjelentetett kiadványa csak töredékei helytörténeti kutatásainak. Bencze Mihály született európai és lokálpatrióta, 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István-díjat, amit minden évben kiosztanak azoknak a személyeknek, akik Hétfalu művelődési, oktatási, szellemi, gazdasági életében kimagaslóan tevékenykednek, életművükkel hozzájárulnak nemzeti közösségünk, értékeink gyarapításához és népszerűsítéséhez.
Leánya, Ünige, és két fia, Nimród és Mikolt – apjuk szellemében él és dolgozik, a középső éppen a kolozsvári Protestáns Teológián utolsó éves evangélikus pap-jelölt.
Ki is, mi is Bencze Mihály? Matematikus, aki alkotó és szervező, irodalmár, aki verseket és tanulmányokat ír, művelődésszervező, aki rendez, kitüntet és társakat állít maga mellé. Tegyek kérdőjelet az utolsó mondat végére? Vagy foglaljam egy szóba, felkiáltójellel, hogy fáradhatatlan erdélyi ember! Mert a 20. század végén is kellettek és ma is kellenek szimbólumok, ma nem börtönáldozatok, mint korábbi legnagyobbjaink, hanem hétköznap és vasárnap is nyüzsgő, rágódó, de cselekvő csöngettyűzők, harangozók, szívós cselekvők. Böjte Csabák, akik az elesetteket segítik, Kallós Zoltánok, akik nem hagyják elveszni írott és íratlan értékeinket, Bencze Misik, akik a kiemelkedő képességű diákoknak nyitnak kaput Európa és a tudományos nagyvilág felé.
Szilágyi Domokos-mottóval kezdtem, az ő soraival is végzem ezt a laudációt: „Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó”. Misi kollégám ezt a kitüntetést (is) otthon egy polcra helyezi a többi mellé, mert mi mást tehetne, s a mai (halandó) ünnepet követően ismét a (maradandó) hétköznapokba veti magát. Figyelj, fáradhatatlan barátom, a Kárpát-medencében, közelebb Erdélyben vannak még megoldatlan számtan- és nemmatek feladatok! Közülük legalább n+1 rád vár!
Matekovics Mihály
Művelődés (Kolozsvár)

Tanulhatunk a diákoktól
Mert belátták: hiába várják, hogy problémáikat más oldja meg helyettük. Ha abban bíztak volna, hogy majd az igazgató, a polgármester, a tanfelügyelőség, a bukaresti kijárásos politikában oly otthonosan mozgó parlamenti érdekképviselet odahat, hogy a több hónapja elmaradt ingázási pénzeket kifizetik – nos, akkor bizony ma is ugyanott lennének.
Megnyirbált családi költségvetés, integetés az út szélén, naponta több órás keserű harc csak azért, hogy éljenek az amúgy alkotmányban is biztosított, a legalapvetőbb emberi jogok egyikével: az oktatáshoz való joggal. Tanulhatunk tőlük, mert e fölismerést tettek követték. Nem törődtek bele, hogy á, úgysem lehet, Bukarestben nem figyelnek rájuk. Nem áltatták magukat azzal, hogy majd apró lépésekkel közelebb kerülnek céljukhoz, és valamikor csak kifizeti tartozásait a minisztérium. Nem a kompromisszumot keresték, hanem céljaikat tartották szem előtt. Nem dőltek be a szép szónak, amikor a japánsztrájk hírére a miniszter hirtelen dicsérni és ígérni kezdett, nem elégedtek meg azzal, hogy Bukarestben elismerték: jogosan tiltakoznak, és nem rettentek meg, amikor az iskolák körül rendőrök kezdtek sürögni-forogni. Hanem szervezkedtek. Az EMI kezdeményezte, de mások is beszálltak – román iskolák tanulói szintén csatlakoztak. Nem külön, pártokra vagy csoportokra oszolva, nem sértődötten boncolgatva, ki is a szervező, hanem akcióegységben, szervezetten, lépésről lépésre kidolgozott ütemterv mentén. Nem kihallgatást kértek valamely főosztályvezetőtől, nem a minisztérium előszobáiban várakoztak, hátha jó kapcsolatok révén sikerül kapni valamit alamizsna gyanánt odadobott pénzből, hanem meghívták a sajtót, a nyilvánossághoz fordulva ismertették gondjaikat. És amikor feltűzték a fehér karszalagot, már az ország minden csücskében tudtak arról, hogy mi zajlik Háromszéken. És lassan csatlakoztak más megyékből is, hisz rájöttek: közös érdek, hogy a bukaresti hatalom visszaéléseinek gátat vessenek. Amikor pedig utcára vonultak, és úgy nyomatékosították jogos követeléseiket, akkor már ugyanvalóst izzadt a miniszter, hirtelen került pénz, az állam elkezdte törleszteni adósságait. Pedig nem is voltak oly sokan. És lám, minden jel arra utal: mégis eredményt értek el. Mi pedig itt állunk, évek, évtizedek óta hirdetett, sokszor meglankadt, túl gyakran elgáncsolt autonómia-harcunkkal, kicsinyes pártpolitikai vitáinkkal, s maholnap betagolnak bennünket egy óriásrégióba.
Miért is nem tanulunk, bár néha, a diákoktól?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt egyszer egy iskola
Ahányszor csak idegennek elmeséltem, milyen is volt az a bizonyos iskola, amelyikben a korát messze megelőzve, a ’60-as években érvényesült a kulturális autonómia – mivel egyazon osztályban magyarok, románok az anyanyelvükön, míg a szerbek a választott nyelven tanulhattak –, kételkedve hallgatta.
Talán igaza is volt, mert mai mentalitással, amikor egyre több magyar szülő csakis az állam nyelvén való tanulásban látja gyermeke érvényesülésének a kulcsát, érthetetlenül hangzik az anyanyelvhez való akkori görcsös ragaszkodás. Mert Tornyán egyetlen magyar gyermek sem tanult az állam nyelvén, mégis elsajátítottuk azt, miközben a tanár párhuzamosan feleltette a diákokat, kit magyarul, kit románul. Ugyanúgy magyarázta a leckét is, ezért mindkét nyelven megértettük, ráadásul minden csütörtökön szünetekben, ebéd közben, sőt délután is románul kellett egymással beszélnünk, hogy alaposan megtanuljuk az állam nyelvét. Ha tréfára vettük a belső szabályt, Péter Antalnak a fémkeretes szemüvege fölött huncutkásan mosolygó, olykor szigorú tekintetével, akár egy-egy atyai nyaklevesével is találkozhattunk. Mert ő tanulásban soha nem tréfált, főként este nem, a másnapi leckék kikérdezésekor. Mielőtt ugyanis elindultunk volna a katolikus templom melletti éjjeli szállásunkra, szívszorongva vártuk a nevelőnőt, Piroska Máriát az igazgatói irodából érkező hírrel: melyik osztályt óhajtja Péter Antal kihallgatni, a házi feladatait ellenőrizni? Sokkal jobban tartottunk az esti számonkéréstől, mint a másnapi feleléstől, ezért tanultunk, segítettük egymást a házi feladatok elkészítésében. Ha túl nehéznek bizonyult a számtanfeladat, együtt próbáltunk megbirkózni vele, vagy idősebb diáktársunkat hívtuk segítségül. Ha valamelyik osztály bentlakói a számonkéréskor „könnyűeknek” találtattak, szégyenüket az egész bentlakás megszenvedte, egy órával mindenkinek tovább kellett tanulnia az újabb meghallgatásig. Órák után, naponta a legnagyobb osztályteremben gyülekezett az egész iskola diáksága, tanári kara, a kiértékelőre. Ennek során az aznap begyűjtött osztályzatok átlagos eredménye alapján lehetett elhódítani a legjobb osztálynak járó vándorzászlócskát, amit másnap délig a katedrán tartva birtokolhatott. A kiértékelőn a diákság előtt felsorakoztatták, megdicsérték az aznapi 10-es osztályzatok birtokosait, pellengérre állították, megdorgálták a szekundásokat. Az emberfiát már a pellengérre állítás félelme is tanulásra sarkallta, megpróbált jobb osztályzatot szerezni. A tanulás és munka mellett rengeteget szerepeltünk, énekeltünk, néptáncoltunk, mert akkoriban a pedagógusok számára nemcsak kötelező, de természetes is volt a kultúrmunka. Életem során soha, sehol nem tapasztaltam annyi törődést, annyi ötletet megtestesülni a tanulásért, a jobb eredményekért, mint Péter Antal iskolájában, ahol talán nem neveltek minden gyermekből zsenit, de mindnyájan megállták, megállják helyüket az életben. Oda tartós útravalóval indulhattunk, hiszen nem csak paprika- és paradicsomszedésen, kukoricatörésen, tűzifa-rakodáson, az új iskola építésén való segédkezésen, hanem az esti számonkéréseken is alaposan megedződve, mindig magunkon érezhettük Péter Antalnak a fémkeretes szemüvege fölött jóságosan ránk mosolygó, huncutkás, olykor szigorú tekintetét, ami önfegyelemre intett. Talán még most, fehér hajjal is magunkon érezzük, ami soha nem engedi elfelednünk: volt egyszer egy iskola, ahol a tornyai, a nagyvarjasi, a szederháti, a kisvarjasi diákok és szüleik egy pillanatig sem vonták kétségbe az anyanyelven való tanulás, érvényesülés elsőrendűségét, az életre történő nevelésben játszott nélkülözhetetlen szerepét. Manapság azonban szívszorongva kérdezhetjük: hova lett az a bizonyos iskola, hiszen Tornyán kihunyt az anyanyelvű oktatás utolsó szikrája is. Egykori iskolánk azonban elnyűhetetlen szálakkal köt össze bennünket, tornyai véndiákokat. A szívünkben hordozzuk, ahol addig él, amíg létezünk, és az anyanyelvű kultúránk e sajátos végvárának az emlékét az utódainkban is éltetjük.
Balta János véndiák
Nyugati Jelen (Arad)

Tükörből ablakká válni
Fennállásának nyolcadik évében 39 végzős diákot bocsátott szárnyra ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Elsőként a tanintézmény vezetői, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szólt a ballagókhoz, arra biztatva őket, hogy nyitott szemmel és szívvel lépjenek ki a világba és mindig bizalommal térjenek vissza iskolájuk falai közé.
Ugyanakkor maguk és pedagóguskollégáik nevében az intézmény vezetői megköszönték a szülők bizalmát, mellyel négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt rábízták gyermekeiket a még nagyon fiatal, alakulóban lévő tanintézmény munkatársaira. A bizalom azonban busásan megtérült. A most végző évfolyam matematika-informatika osztálya kiváló eredménnyel, 9,13-as osztályátlaggal zárja a tanévet, és nagyszerűen megállták helyüket a középiskolában a turizmus és a poligráfia osztályok diákjai is. A jó eredményekről, a négyévi küzdelemről, kitartásról Mészáros Enikő, Hejus Ágnes és Orbán Julianna osztályfőnökök szóltak, akik meghatódva búcsúztak kedves diákjaiktól, az utolsó percben is szerető gondoskodással látva el őket jó tanáccsal.
A ballagók szellemi útravalóját amúgy az ünnepség alkalmával sokan igyekeztek még gazdagabbá tenni. Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc alapítvány igazgatója és Albert Leander ferences atya tanmesékkel buzdította a diákokat a hit, remény és szeretet gyakorlására, Zsargó János református esperes pedig Isten áldását kérte a ballagókra, felhívva figyelmüket, hogy immár felnőttként felelősséggel tartoznak minden szavukért, tettükért. Dézsi Attila kormánybiztos a gyökerekhez való ragaszkodás, illetve a szabadság fontosságát hangsúlyozta, Széll Lőrinc ifjúsági igazgató pedig arra kérte a fiatalokat, hogy a közösség tartóoszlopának nevezhető iskolából kirepülve váljanak ők maguk is közösségeik tartópillérévé. Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, rávilágítva arra, hogy az iskola léte a közösség erejét, életképességét bizonyítja, és az itt tanuló diákság elsőrendű hivatása tovább erősíteni a közösséget. Takács Aranka, az RMDSZ megyei ifjúsági alelnöke bátorságra, merész álmok megvalósítására biztatta a diákokat. Máté Márta tanfelügyelőnő rendkívül tömören és szemléletesen fogalmazta meg az iskola szerepét és a ballagás pillanatának lényegét: „Az oktatás legfőbb feladata, hogy tükrökből ablakot faragjon. Kívánom, hogy immár nyitott ablakként táruljon a szívetek, elmétek a világra, amelyen beáramolhat a tudás fénye és kifele ragyoghat a lelketek.”
Az ünnepi búcsúztatások sorát díjátadás követte, melyen a hagyományos tanulmányi díjak mellett az idei évfolyamelső, a színtízes általánossal végző Szabó Tímea átvehette a Hauer Erich Társaság, a dévai RMDSZ, illetve az iskola különdíját is. Ezután maguk a végzősök mondtak köszönetet iskolájuknak, tanáraiknak, sok kedves emléket idézve fel. A poligráfia osztály képviselője, Segărceanu Radu versben búcsúzott az alma matertől, majd Szabó Tímeával és Costin Gabriella osztályelsőkkel közösen átadták az iskola kulcsát tizenegyedikes diáktársaiknak. Utóbbiak szintén kedves szavakkal köszöntötték végzős társaikat, majd felcsendült az iskolában már hagyományos búcsúdalként ismert Honfoglalás, örökös visszatérésre intve az elballagó diákokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

(Újabb) esély a mérföldkőre
Csendesen dörmögő
Állítólag az RMDSZ minapi, igencsak „nagyszabásúra” sikerített XI. („időközi”) kongresszusa mérföldkőnek ígérkezik a sok mindent megért, sok mindenen átesett érdekvédelmi szervezetünk életében. Azért mondom most úgy, hogy „állítólag” és „ígérkezik”, mert, ugye, kongresszus tervez, dönt, deklarál és deklamál, aztán majd elválik, miből lesz cserebogár s miből elszállott szó.
A kongresszuson döntés született, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt (majd) be a román parlamentben Székelyföld területi autonómiája tárgyában. Nos, ha ez megtörténik – és miért ne történne meg?! –, akkor valóban mérföldkőnek tekinthető (lesz) ez a kongresszus. Többek közt azért is, mert mindenektől és mindenki párt- és egyéni ambicióitól függetlenül, kötelezően megvalósul, meg kell valósuljon a szövetség elnöke által is hangsúlyosan szükségesnek vélt erdélyi magyar összefogás – mindenekelőtt kedvenceink, a három, erdélyi magyar politikai szerveződés között. Aligha engedheti meg bármelyikük is azt a luxust magának, hogy – ilyen vagy amolyan okokra hivatkozva – kihátráljon a közös célt megfogalmazó törvénytervezet mögül. Egy úgynevezett „autonomista” népgyűlés esetében ez még megtörténhetett, úgymond, „következmények” nélkül, de egy ilyen horderejű törvénytervezet esetében semmiképpen. Miképpen az sem vezetne sehova, ha ebben az ügyben a három politikai szerveződés valamiféle alá- és fölérendeltségi viszonyban jelenülne meg. Ebben a kérdésben a „számháborúkról” gyorsan meg kell feledkezni.
Na persze, innen a falvédőről, ahol most tanyázom (s ahonnan, meggondolatlanul, annyiszor „leszálltam” én is) mindez, mármint kedvenc pártjaink összefogása az ügy érdekében, roppant egyszerűnek, sőt, logikusnak tűnik, holott, amint az köztudott, mindig azt a legnehezebb megvalósítani, dűlőre vinni, ami roppant egyszerű (merthogy olyan egyszerű) és logikus (merthogy olyan logikus). Velünk, azaz közkedvenc politikai képződményeinkkel viszont folyton az a helyzet, hogy ami egyszerű, az számukra nem logikus, ami pedig logikus, az nem egyszerű. Ha ugyanis nem ez volna a helyzet, már régóta és sok mindenben közös nevezőre tudtak volna jutni – ha nem is pártjuk, de mindenképpen a romániai magyar közösség érdekében, hasznára. Mert, kérdezem én is, mi lett volna, ha a legutóbbi helyhatósági választásokon Marosvásárhelyen, Maros megyében a magyar közösség érdeke kerekedik felül s nem a pártos csőlátás, arrogancia, pártpresztízs? Nos, az lehetett volna, hogy esetleg visszaszerezzük Marosvásárhelyen a polgármesteri széket, és minden bizonnyal a megyei tanácselnökséget sem veszítjük el. S ugyanez történt Szatmárnémetiben is, Szatmár megyében is, hogy a többi, kisebb-nagyobb vesztéseinkről ne beszéljünk. Közkedvenc pártjaink sem nyertek semmit, a magyar közösség is veszített. Az aztán külön történet, hogy a fájdalmas, adott esetekben elkerülhető veszteségeinkért soha senkit nem vontunk felelősségre: sem a pártok, sem a közösség! Közkedvenceink gyorsan számháborúba kezdtek, amelyekből mindahány sikert varázsolt elő. Tanulságlevonás: nulla, felelősségvállalás zéró, s így a parlamenti választásokkor lehetett ismételni. S csodálkozni, hogy most még többen lemondtak mind a szavazásról, mind pedig „a választásról.
Huszonvalahány éve azt hangoztatjuk, szajkózzuk folyton, hogy közösségünk bölcs, öntudatos, pragmatikus, tudja, mi a dolga, kötelessége. Lehet, hogy így van. Innen, a falvédőről azonban nem így látszik. Némileg árnyaltabb az összkép, lehangolóbb. Az viszont innen is jól látszik, hogy elege van kedvenceink torzsalkodásaiból, s ezt azzal fejezi ki, hogy nem megy el voksolni. Nem szereti a lármát, ricsajgást, nem szereti, ha mindenevőnek és bugyutának nézik – viszont szereti a csendet, nyugalmat, az összetartozást, legalább a saját portáján belül, s ilyenkor meghallja és érti a hívó szót, és megy, ha kell, szavazni is. Példázza ezt a legutóbbi EP-választás is, a megvalósult magyar összefogás. Pártjaink egyelőre nem igazán értik meg, hogy lélektanilag is milyen megnyugtató, energiákat felszabadító, ösztönző hatása van, azaz lehet annak, ha a közösség azt látja, tapasztalja, hogy ilyen vagy olyan formában, módon egymást erősítik, elvégre egyazon közösség érdekeinek, célkitűzéseinek a képviselői, felvállalói. Nem ellenségek, legfennebb ellenfelek. Ha pártjaink nem a saját „imizsükkel” és presztízsükkel, no meg egymással volnának elfoglalva, nagyobb volna-lenne a hitelük, s kevesebb a választásokon távolmaradók száma. Olyan nehéz ezt megérteni, erre ráérzni?
A beadandó törvénytervezet kapcsán mondja az EMNP elnöke: „Közös feladat lesz” a tervezet mögé tömegbázist szervezni, állítani, „hogy a román politikum, a kormánykoalíció ne söpörhesse le azzal a kifogással, hogy a tervezet csak a politikusok akaratát tükrözi”. Az RMDSZ elnöke szerint a közös feladat sikeres elvégzése érdekében a három politikai szervezetnek „olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodást kellene kötnie, amelyet mindenki elfogad…” Én ezt a javaslatot azzal egészíteném ki – épp a közös elfogadás érdekében –, hogy már a tervezet kidolgozásában is együtt kellene gondolkozni és „fogalmazni”. A „tömegbázis” megszervezése pedig eleve feltételezi az eddiginél szorosabb, életesebb együttműködést a civil szférával, beleértve egyházainkat s az olyan „népes” és nagy kisugárzású szakmai szervezeteket, mint amilyen például a pedagógusainké is.
Nos, a mit kell, a hogyan, és miért kell már világos. A tervezeten és annak beadásán a sor. Csak. S márcsak azért is, mert elkélne már, jól fogna egy igazi, gránitkemény mérföldkő. Nekünk, a mi közösségi életünkben is.
Molnos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Aranka György-verseny a tordai Jósikában
Jósika Miklós Elméleti Líceum
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum adott otthont Kolozs megye V-VIII. osztályos diákjai számára szervezett Aranka György Nyelv-és Beszédművelő Verseny idei fordulójának május 11-én. A versenyre a következő magyar vagy magyar tagozatos iskolák neveztek be: Kolozsvárról az Apáczai-líceum, a Báthory-líceum, a Brassai-líceum, az unitárius kollégium, a Református Kollégium, a Sigismund Toduta Zenelíceum, az Octavian Goga Iskola és a Talentum Református Iskola diákjai, Désről az 1-es számú iskola diákjai, Bánffyhunyadról a Technológiai Líceum tanulói, a körösfői Kós Károly Iskola, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola diákjai jelezték részvételi szándékukat a szervező Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjai mellett .
mérhette össze helyesírási, nyelvhelyességi, szövegértési, szövegalkotási és versmondási képességeit: Édes anyanyelvünk, Szép magyar beszéd és Versben bujdosó versenyformákban.
A párhuzamosan zajló írásbeli, majd szóbeli megmérettetés után a vendég diákok és kísérő tanáraik városnézésre mentek Szabó Hajnalka magyar szakos tanárnő vezetésével, aminek során a tordai templomokat, Jósika Miklós szülőházát, a Történelmi Múzeumnak helyet adó fejedelmi házat látogatták meg. Ezután az iskolanapok alkalmából Tordára látogató kiskúnfélegyházi vendégdiákok társaságában közös ebéden vettek részt. Az ünnepélyes díjkiosztásra az ótordai Református templomban került sor.
Édes anyanyelvünk V-VI. osztályosok kategóriája:I. díj: Pethő Róbert (Jósika Miklós Líceum), II. díj: Péntek Alíz (körösfői Kós Károly Iskola), III díj: Román Sarolta (unitárius kollégium), dicséret: Kelemen Szabolcs (Octavian Goga Iskola), Boros Péter (unitárius kollégium), Horváth Márton (Apáczai-líceum).
VII-VIII. osztályosok kategóriája: I. díj: Mátó-Székely Orsolya (unitárius kollégium), II. díj: Farkas Anna (unitárius kollégium), III. díj: Nagy-Betegh Kamilla (unitárius kollégium), dicséret: Benő Loránd (Báthory-líceum), Orbán Dávid (dési 1-es számú iskola).
Szép magyar beszéd V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Lázár Katalin (Sigismund Toduta Zenelíceum), II. díj: Dimény Kristóf (unitárius kollégium) és Péntek Kitti (körösfői Kós Károly Iskola), III. díj: Ilyés Anna-Boróka (Apáczai-líceum), dicséret: Palocsay Johanna (Octavian Goga Iskola),Varga Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Kovács Nóra (körösfői Kós Károly Iskola), II. díj: Szallós-Kis Csaba (Brassai -líceum), III. díj: Ilyés Zalán György (Apáczai-líceum), dicséret: Kömöcsi Panna (unitárius kollégium), Simon Eszter Nóra (Báthory-líceum).
Versben bujdosó V-VI. osztályosok kategóriája: I. díj: Gyurka Sára Krisztina (Református Kollégium), II. díj: Vernes Anita (unitárius kollégium), III díj: Czire Orsolya (unitárius kollégium), dicséret: Kerekes Ákos (Apáczai-líceum), Kun Eszter (Református Kollégium).
VII-VIII. osztályosok kategóriája : I. díj: Pánczél Kata (unitárius kollégium,), II. díj: Sánta Orsolya (unitárius kollégium), III. díj: Mihály Renáta (körösfői Kós Károly Iskola), dicséret: Szalma-Győrfi Anna (Báthory-líceum), Benedek Ida (Báthory-líceum)
Mihályfalvi Zsuzsa

Nemzeti összetartozás napja - Rendezvények országhatáron belül és kívül
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.
A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség - értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér - közös örökség - Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával.
Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be.
Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren.
Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is.
A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
MTI

A magyarság lelkiállapota Trianon után
Dr. Kosza Ida a Magyar Pszichiátriai Társaság alelnöke tartott előadást Trianoni lelkiállapot címmel a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Társadalomtudományi tanszékének meghívására május 31-én.
Egy kollektív trauma minden nemzet számára jelentős pszichológiai sokkot jelent, sokáig a nemzet kollektív emlékezetébe vésődik, amelyet kezelni kell. Dr. Kosza Ida kifejtette, hogy a magyar nemzetnek a legutolsó ilyen traumája Trianon volt, amelyről számos tanulmány, könyv készült már, de ezúttal az előadó a pszichológia, mélylélektan szempontjából tárgyalta a kérdést: milyen kollektív pszichés változások és problémák forrása vezethető vissza Trianonra? Mi is az a Trianon szindróma? Mit kell tennünk ezzel? Hogyan lehet ezt kezelni? Hogyan valósítható meg a társadalom kollektív sokk-érzetének feldolgozása? „A magyarságot a történelem során sok trauma érte, de az egyik legnagyobb mégis Trianon volt. Ezt mélylélektani szempontból vizsgálva rájöhetünk az okokra, amivel elősegíthető a probléma kezelése is”-mondta el Kosza Ida, majd hozzátette, hogy minden nemzet egy spirituális egység, éljenek tagjai bárhol, amely a kollektív tudattalan energiájából táplálkozik.
Energiaforrások
Az energiaforrások az istenhit, a nemzeti identitás, család és a társadalmi hovatartozás. A magyar területek elcsatolást követően az energiaforrások kimerülésével megfogyatkozott a pszichés energia, amely a magyarság csökkenéséhez vezetett. A probléma kezelésére szükség van az energiaforrások visszaállítására. „A folyamat megfordítható, és az első lépést meg is tettük, mikor elfogadták a kettős állampolgárságot. A problémára a megoldás a lelki feldolgozás, a teljes magyarság egységének és identitásának a helyreállítása. Van remény, a többi a gondviselés dolga”- tette hozzá végezetül Kosza Ida. Az előadást követően az érdeklődők feltehették kérdéseiket.
Nagy Noémi
Erdon.ro

Vasárnapi újság Magyaródy Szabolccsal
A magyarellenes propaganda eredményes. A hazánkról kialakított hamis képet csak nehezen változtathatjuk meg. Egy segíteni akaró kanadai magyar, Magyaródy Szabolcs véleményét is megismerhetik a Kossuth Rádió műsorából.
Önreklámból elégtelen. A magyarellenes propaganda célt ért, a tények a tengeren túl sem zavarják az ellenünk acsarkodókat. Magyarody Szabolcs helyzetértékelő gondolatai és a Hunyady Mátyás Munkaközösség kötetbe foglalt próbálkozása a tisztességes tájékoztatás érdekében.
Hungary and the Hungarians, vagyis Magyarország és a magyarok. A kötet Amerikában jelent meg, címlapján a Parlament a Dunával, hátlapján néhány mondat a bevezetőből. Hevenyészett fordításban idézzük: „A magyarok sohasem ismerték fel igazán a tájékoztatás fontosságát. Ezért ellenségeink mindig szabadon fejthették ki gyűlölködő propagandájukat szerte a világban, anélkül, hogy a magyarok szeme rebbent volna. Ennek a hanyagságnak tudható be, hogy a románok telehinthették a nyugati világot a dákoromán elmélet tündérmeséjével, a szlovákok történelmet építhettek a magyaroktól kölcsönzött királyokkal, jelképekkel, városokkal, beleértve az egykori magyar koronázó várost, Pozsonyt, amelyet Pressburgnak is, Posoniumnak is ismertek, de mai nevén Bratislavának soha."
A könyvet a Kanadában élő Magyarody Szabolcs és a Hunyady Mátyás Munkaközösség szerkesztette külföldi és magyar történészek, egyetemi tanárok tanulmányaiból. Egyébként számos zsebkönyvet is kiadtak, többek között szlovák, román, ukrán és szerb nyelven. Adataikat, állításaikat nem tudták cáfolni.
Máig sem sikerült megtanulnunk, hogyan festhetünk magunkról valós képet a nagyvilágban – véli a Kanadában élő, de a magyarság ügyét kitartóan szolgáló Magyarody Szabolcs. Neki, és a Hunyady Mátyás Munkaközösségnek köszönhetően jelent meg Amerikában és szolgálhat a sárdobáló, gyalázkodó igyekezet ellenében valós képet alkotni rólunk a Hungary and the Hungarians, azaz Magyarország és a magyarok című kötet.
Magyarody Szabolccsal Cservenka Judit beszélgetett.
Felvidék.ma

Legyetek a jövő őrzői (Ballagás Háromszéken)
Közel kétezer háromszéki végzős diák fejezte be középiskolai tanulmányait, és három iskola kivételével, ahol egy héttel korábban ballagtak, pénteken és szombaton a többi alma materben is kicsengettek.
1316 magyar és 665 román tagozatos végzős számára tartották meg az utolsó osztályfőnöki órát, szólt utoljára az iskolacsengő, és valamennyi iskolában elhangzott: a tudás a legnagyobb érték, amit szellemi batyujukban magukkal visznek.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban először a harang, majd az iskolacsengő jelezte, indulnak a végzősök le a lépcsőkön, és pillanatok múlva megérkeznek az őket ünneplők közé. Elöl vonultak a tanárok, utánuk jött a nyolcvanegy székely ruhás ballagó diák. A kórus megkezdte az iskolahimnuszt, és már az első sor után a tömegből is többen csatlakoztak. „Nemcsak ti szövögettek álmokat hivatásról, családról, egy szép jövőről, szerelemről, nagy utazásokról, hanem az iskolának is vannak álmai” – mondta Kondor Ágota iskolaigazgató. „Az iskola alapítóinak az volt az álma, hogy diákjai ezeket a falakat élettel, tartalommal, szellemiséggel töltsék meg. Hogy az innen induló fiatalok hasznos tagjai legyenek közösségünknek szakmailag, emberileg egyaránt, hogy igaz emberekké váljanak. Most már a ti feladatotok is, hogy a 154 éves múltra visszatekintő iskolánk hírnevét öregbítsétek, hogy iskolánk alapítóinak álmát valóra váltsátok. Ott, ahová utatok vezet, méltón képviseljétek iskolánk szellemiségét. Mindenki a hegy tetején akar élni anélkül, hogy tudná: a boldogság a meredek megmászásában van. Erre próbáltunk tanítani, nevelni titeket az elmúlt években. Arra, hogy ne keressétek az igazi munka és teljesítmények nélkül kiadott bizonyítványok csalóka világát. A sikerért, a tudásért mindig meg kellett küzdenetek és dolgoznotok. Így lesz az életben is.” „Ti vagytok és lesztek a jövő őrei” – hangsúlyozta Keresztély Irma főtanfelügyelő, aki arra biztatott minden jelenlevőt, hogy közösen védjük iskoláinkat, diákjainkat, anyanyelvünket, őrizzük és ápoljuk kultúránkat. Első osztályos és tizenegyedikes diákok szóltak a végzősökhöz, búcsúztak a ballagók is, akik lelkészi áldással indulhattak a nagy útra.
Az ötvenhatos emlékparkban
A Plugor Sándor Művészeti Líceum két magyar osztályának végzősei székely ruhában, a román tagozatosok polgári ünneplőben vonultak csengőszó kíséretében az iskola előtt kialakított, az első ballagásnak helyet adó ötvenhatos emlékparkba. „Sokszor lankadtál, elkedvetlenedtél, lemondtál mindenről, félretetted, elhanyagoltad. És miért? Mert te is ember vagy. Tele mindenféle hibával, tökéletlenséggel, bűnnel és mocsokkal. A művészet adta meg neked a megtisztulást, a felocsúdást, az erőre kapást. Belekapaszkodtál a hangszeredbe, az ecsetedbe, és minden megszépült benned, elmúlt a fáradtság, és megtelt a szíved reménnyel, élettel, erővel és boldogsággal” – vázolta Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató, hogy szerinte mi az a többlet, amit a művészet tud nyújtani. Varga Ibolya osztályfőnök hangsúlyozta, a fa a szél ellen gyökereivel védekezik, és van úgy, hogy a fák kettétörnek, de mindig a végsőkig küzdenek, és biztatta tanítványait, ők se adják fel soha a küzdelmet.
* Mielőtt a jutalmakat kiosztották volna, minden sepsiszentgyörgyi iskolában felolvasták Antal Árpád polgármester levelét, aki arra bátorított minden ballagót: „tanuljon tovább, szerezze meg a számára szükséges képesítést ahhoz, hogy később könnyebben és jobban érvényesüljön. De nemcsak az egyének, a fiatalok számára fontos, hogy jó szakmát tanuljanak, hanem szülőföldünknek, Székelyföldnek, városunknak, Sepsiszentgyörgynek is. Minél jobban értünk ahhoz, amit majd munkánkként végzünk, és minél jobban szeretjük választott szakmánkat, az annál jobban látszik majd szülőföldünkön, régiónkon is. Mert csakis rajtunk, rajtatok, az elkövetkező nemzedékeken múlik az, hogy milyen lesz majd ez a régió. És mindenkinek azt kívánom, legyen bátorsága, ereje, kitartása ahhoz, hogy céljait elérje. Ne féljetek senkitől és semmitől, bízzatok önmagatokban. Ne feledjétek, honnan indultatok, és mindig tudjátok, hogy hová tartotok. Őrizzétek szívetekben Sepsiszentgyörgyöt és Székelyföldet, mert szülőföld csak egy van, és ez itt a tiétek.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti összetartozás napja
A magyar Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak Magyarországon és a határokon túl holnap, a nemzeti összetartozás napján.
A budapesti Magyarság Házában ifjúsági programok zajlanak, felavatják a külhoni és magyarországi diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség – értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megnyitja a Közös tér – közös örökség – Műemlék- helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát- medencében címmel tartanak konferenciát.
Népújság (Marosvásárhely)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Örökségünk őrei
Vajdahunyadon kezdődött el szombaton a negyedik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata.
Akárcsak az előző években, az ünnepségek idén is több településen zajlanak, a főrendezvény azonban szombaton a kohászvárosban volt, vasárnap Déván, majd jövő szombaton és vasárnapon Lupényban, illetve Petrozsényban lesz.
A magyar napok a kastély külső udvarán kezdődtek el gazdag és szerteágazó gyermek- és ifjúsági programokkal. Társasjátékok, vetélkedők, rajzkiállítás, kézműves-foglalkozások, vagy honfoglalásról szóló film vetítése: a választék nagy volt a helyi és dévai magyar fiatalok számára. Nem véletlenül, hiszen az ifjúság a jövő záloga, rájuk nemcsak a magyar nyelv és kultúra továbbadása hárul, hanem történelmi és kulturális örökségünk ápolása is. Az idei magyar napok ugyanis a várakozásoknál jóval sikeresebbnek bizonyult „Fogadj örökbe egy műemléket” ifjúsági program jegyében zajlanak, a hangsúly pedig nyilván a fiatalságra esik.
Szombaton és vasárnap azonban nemcsak az ifjúságról szólt a magyar napok. Az erdőfülei Dobó néptáncegyüttes és a csernakeresztúri hagyományőrző együttes bukovinai székely és erdélyi táncokkal aratott nagy sikert a nemcsak magyarokból álló közönség előtt, románok nyílt bravó bekiabálásokkal és vastapssal díjazták a magyar fiatalok hagyományápoló előadásait. A dévai Dél-Erdélyért kulturális társaság Renaissance együttese pedig korabeli táncokkal lépett fel, majd Szabó Zoli és a Medál együttes rockzene koncertje következett.
Az idő is a magyarság mellett állt, noha egész nap borús volt, az eső csak estére, szinte percre pontosan a szabadtéri rendezvények végénél kezdett esni, amikor a közönség a Hunyadiak kastélyába vonult, a magyar napok ünnepi megnyitójára.
Miután Takács Aranka főszervező köszöntötte a zsúfolásig megtelt Bethlen közönségét és Szombathely testvérváros küldöttségét, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja emelt kalapot a szórvány szívós magyarságtudata és magyar kultúrához való ragaszkodása előtt, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára pedig az Erdélyben szép számmal létesített magyar házak hálózatba való kapcsolásának tervét ismertette. Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad Megyei RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy „őseink örökségét szeretni és megbecsülni kell, ami bizony felelősséggel jár”. A Fogadj örökbe egy műemléket program sikeréből kiindulva a jelek arra utalnak, hogy épített történelmi büszkeségeink iránti felelősségtudat gazdára talált a fiatalok között: a nyitóünnepségen került sor ugyanis a vajdahunyadi kastély szimbolikus örökbefogadására, az örökbefogadók pedig az a 7 Hunyad megyei magyar ifjúsági szervezet, melyek a megyében tevékenykednek a HUMMIT (Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács) keretében.
A kastély ünnepi örökbefogadása után Dsida Jenő-esttel kényeztették el a helyi és dévai magyarokból álló közönséget. Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Kovács Éva színművészek nagyszerű előadást tartottak az erdélyi költő verseiből, senki sem bánta meg, hogy késő estig a magyar napok programját választotta.
Csángó életképek székely közvetítéssel
Vasárnap délelőtt a szintén zsúfolásig megtelt vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar házban folytatódott a program székely-csángó előadásokkal. A dévai Szivárvány nyugdíjasklub kórusának előadása után dr. Kinda István, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fiatal néprajzkutatója az 1875-ben alapított, s jelenleg több mint 500 000 tárggyal büszkélkedő, több témájú állandó kiállításokkal rendelkező híres háromszéki múzeumot ismertette, beleértve annak kézdivásárhelyi, baróti és zabolai fiókjait.
Utóbbi, például a moldvai csángókról szól, gazdag néprajzi anyaga dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor adományából származik, akárcsak a múzeumnak helyt adó telek.
A román nacionalista torzítások miatt, sajnos, a csángók szülőföldjén, Moldvában nem lehet megfelelő csángó múzeumot felállítani, ezért a Székelyföldön kerülhetett csak sor erre 2003 óta, ismertette a helyzetet dr. Kinda István. Noha előadása a legmostohább sorsú, legegzotikusabb és az utóbbi időkben mégis legfelkapottabb magyar népcsoport néprajzáról szólt, a moldvai csángók általános helyzetéről és történelméről is szó esett. Jelenleg a kb. 250 000 moldvai római katolikus közül már csak olyan 40 000 beszéli a magyar nyelvet, ami jelentős visszaesés a rendszerváltás utáni 60 000-es szintről. Mindkét adat dr. Tánczos Vilmos csángószakértő kolozsvári egyetemi professzor felméréséből származik, de a csökkenés oka nem annyira a beolvadásra vezethető vissza, mint inkább a tömeges külföldi munkavállalásra. A románságba való beolvadás ténye azonban így is jelentős méretű, noha az utóbbi években a több mint 20 moldvai csángó faluban elindított fakultatív magyar nyelvoktatás révén egy másik jelenség is megfigyelhető: nemcsak a román nyelv, hanem az irodalmi magyar nyelv egyre inkább átveszi az archaikus csángó dialektus helyét.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Céljaik elérésére buzdították a ballagókat
Öt színmagyar és egy tagozatos líceum végzősei ballagtak el szombaton, Kolozsváron. Először reggel 9-től a Báthory-líceum négy végzős osztálya búcsúzott az Alma Matertől. Délelőtt 10-kor négy iskolában szólt utoljára a csengő: az Apáczai-líceubmban, a S. Toduţă Zenelíceumban, a János Zsigmond és a Református Kollégiumban. Az Apáczai-líceumban három, míg a János Zsigmond és a Református Kollégiumban két-két osztály (egy humán és egy reál) végzett. A zenelíceumbeli magyar osztályban tizenhat fiatal ballagott. Délután fél háromtól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a Brassai-líceum három végzős osztálya búcsúzott el. Az ekkor szokásos búcsúbeszédek az iskolai évek biztonságára és a további kihívásokra összpontosítottak. A szónokok főleg arra buzdították a fiatalokat, hogy harcoljanak céljaik eléréséért, álmaik beteljesüléséért, szülőföldjükön keresve a boldogulást. Az iskolák többségében tanulmányi és különdíjakat adtak át. Kivételt képezett a Református Kollégium, ahol a jutalmakat csak az évzárón osztják ki.
„A világ a szívünkben tükröződik”
A Szent Mihály-plébániatemplomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött a Báthory István Elméleti Líceum ballagási ünnepsége, amely az iskola nagyépületének udvarán folytatódott. A ballagó négy osztály diákjai, élükön osztályfőnökeikkel, énekelve járták be az iskola épületét, majd felsorakoztak az udvaron. A közösen elmondott ima után Kiss Endre iskolalelkész olvasta fel Kovács Sándor főesperes üzenetét, amelyben az ifjúkori felelősségre és kötelességre hívta fel a figyelmet. Ifjúságunk lesz életünk kialakításának legfontosabb időszaka, életünk tehát ifjúságunk visszhangja lesz. Fiatal korban – amikor még álmodozunk, merészen szárnyalunk – kell megalapozni a későbbi tudást sok munkával, a jellem fejlesztésével, fegyelmezésével, a lélek gazdagításával. „S hogy munkádat elvégezhesd, Isten után bízzál magadban, ez a siker nagy eszköze” – szólt a főesperes biztatása.
Timár Ágnes igazgatónő két bölcsességről beszélt a búcsúzó diákoknak. Egyrészt Dsida Jenő egyik verséből idézve vallotta, hogy igenis, kétkedés nélkül ki lehet jelenteni: szép e világ, gyönyörű e világ és nincs hiba benne. Másrészt annak az öreg bölcsnek a történetét mesélte el, aki a Korinthusba vezető út szélén ülve, két idegennel beszélgetett, akik mindketten Athénból mentek Korinthusba, és érdeklődtek tőle, hogy milyenek ott az emberek. Az öreg válasz helyett visszakérdezett, hogy milyenek Athénban az emberek. Egyikük rettenetes társaságnak tartotta őket – ennek az öreg azt válaszolta, Korinthusban sem jobbak. Másikuk azonban nagyszerű embereknek jellemezte az athéniakat – ezt az öreg megnyugtatta, hogy Korinthusban is ugyanolyan nagyszerűek. Mert a bölcs szerint: „a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.” Ezzel a bölcsességgel bocsátotta útjukra a ballagó diákokat az igazgatónő, azt kívánva, hogy járjanak békével, szeretettel és sikerrel az úton, amelyen elindultak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes nem csak búcsúzásnak nevezte a ballagást, hanem számlakészítésnek is: ilyenkor sorra veszik a terveket, sikereket, emlékezetes és boldog pillanatokat. Isten áldását kívánta a szülőknek is, áldozatos munkájukért.
A tizenkettedikesek nevében Czakó Zoltán olvasott fel elköszönő beszédet, a tizenegyedikesek részéről pedig Hatházi Rebeka búcsúztatta a végzősöket. A XII. B osztály könyvet ajándékozott az iskolának, folytatva a hagyományt, amelyet két évvel ezelőtt kezdett el az akkori XII. C osztály. Ezt követte a szimbolikus kulcsátadás. Végül elszavalták Kányádi Sándornak az iskola 400 éves évfordulójára írt versét – Öreg iskola ünnepére.
Az ünnepség végén következett a számtalan díj átadása, amely tükrözte az iskola diákjai által elért kiemelkedő eredményeket. A Szabadság szerkesztőség díját Vincze Minya Boglárka vehette át közösségi tevékenységéért, nyilvános fellépéseiért, amelyekkel az iskola hírnevét öregbítette.A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKKEL KIÉRDEMELT KÜLÖNDIJAK 1. Czakó Zoltán XII. B osztályos diákot illeti a Szent Mihály plébánia nagydíja, amelyben mindig az a diák részesül, aki 4 éven át a legmagasabb általános osztályzatot éri el. 2. A Báthory István fejedelemről elnevezett díjat az iskola igazgatósága a Lyceum Alapítvánnyal közösen ítéli oda azoknak a ballagó diákoknak, akik XII. osztályban 9,75-nél nagyobb általános osztályzatot értek el, és magaviseletük 10-es. A díj egy Báthory–portrét, egy emléklapot és pénzjutalmat tartalmaz. A díjat 1999 óta a Lyceum Alapítvány biztosítja.
Bíró Vencel a piarista gimnázium történelem szakos tanára volt, de egyben a modernizálás lelkes híve. A katolikus vallásolimpiákon és vetélkedőkön elért eredményeiért a Szent Mihály plébánia külön díjazza Pataki Tímea XII. Helytállni minden élethelyzetben
Gyermeknapon búcsúztatták az Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőseit is, akik több felszólaló szerint és szemmel láthatóan is már egyre kevésbé gyerekek – felnőtté válásuk első ünnepélyes lépéseit „ballagták” iskolájuk udvarán 10 órai kezdettel.
Az iskola kórusa adta meg az esemény kezdőakkordjait, majd Nagy Albert ótordai lelkipásztor áhítata következett. Péter apostol levelének egy szakaszára alapozta üzenetét, és kiemelte, ha a szülőktől való örökségünk olykor nem is tökéletes, az Istentől jövő megajándékozás értelmes feladat elé állít bennünket, és továbbajándékozásra szólít fel.
A kórus többször is „beleszépített” az ünnepség folyamatába, Szabadi Ildikó vezényletével klasszikus kórusműveket és modern feldolgozásokat (Queen) adott elő, kiegészítve a gyakran elhangzó Gaudeamust. A latin nyelvű éneket gördülékenyen énekelték a végzősök is. Nem csoda, hiszen közülük többen is a latin nyelv szeretetéről tanúskodtak nyelvi versenyeken elért sikereikkel. Bizonyára senki sem bánta, hogy vége-hossza nem volt a díjkiosztások fejezetének, hiszen felemelő volt látni, milyen sokféle tehetséges fiatal van a három osztályban, akik egyéni vagy csoportos szinten számtalan sikert értek el. Az egyesületek, társadalmi szervezetek képviselői átadták díjaikat a nyelvi és irodalmi versenyeken, közgazdasági vetélkedőkön jelesen szereplő diákoknak, de kiemelkedő sporteredményeket is díjaztak (például az iskola focicsapata 2011-ben és 2013-ban országos bajnok, illetve Erdély Kupa-győztes lett), továbbá ígéretes színitehetségek és képzőművészetben jeleskedők is átvehették az elismerést. Voltak olyan díjazottak is, akik különösebb „szakosodás” nélkül fontos szerepet töltöttek be, és számtalan feladatot elvállaltak osztályuk, iskolájuk közösségi életében.
A kóruson kívül Kovács Andrea és Lukács Ferenc XI. osztályos tanulók Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával, illetve Csüdöm Tímea végzős diáklány szépen előadott énekkel tette kellően zeneivé az alkalmat. A tizenegyedikes diákok ezenkívül búcsúbeszéddel, két igazán jól kiválasztott és szépen előadott verssel adtak át utolsó bajtársi üzenetet nagyobb társaiknak. A végzősök közül Tőkés Emma A osztályos tanuló készült szimpatikus, érett gondolatokat és üzenetet közvetítő ünnepi beszéddel. Különösen megkapó volt a kis elsősök jelenléte, akik virágot adtak iskolájuk „óriásainak”.
Jelen volt Horváth Anna alpolgármester is, aki arra buzdította a kezdő felnőtteket, hogy minden élethelyzetben emberként tudjanak helyt állni.
Vörös Alpár, akinek az ünnepség során moderátori szerepe is volt, beszédében közvetlenül és szeretettel szólt volt diákjaihoz, majd az állatvilágból vett humoros és találó példákkal mutatott rá a különböző jellemeknek, valamint képességeknek megfelelő szerepekre, életpályákra. A Szabadság különdíját a német nyelvi versenyeken kiválóan szereplő Teleky Orsolya, (XII. A) vehette át .A tanév legmagasabb tanulmányi átlagával rendelkező diákok díszoklevelet vehettek át.
Mindig Veled, Uram, mindig Veled…
Az örök Gaudeamus igitur mellett ezzel a vallásos tárgyú énekkel vonult be a Farkas utcai református templomba a Kolozsvári Református Kollégium két osztálya, pontosabban 45 végzőse. A 21. évfolyam ballagási ünnepségén Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa hirdetett igét, amelynek alapjául a Bírák könyve 7. részének 9–18. verse szolgált. – Elindultok helyeteket megkeresni a világban. Veszélyes, nehéz feladat vár rátok, de soha ne feledjétek: Isten oltalma mindig veletek lesz – fogalmazott a lelkipásztor, majd közösségteremtésre és összetartásra buzdította a fiatalokat.
Székely Árpád igazgató arra kérte a végzősöket, hogy a Krisztusba vetett hitben élve mindig szilárdan álljanak ellen a „romlás virágainak”.
Míg Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a célok elérésére ösztönözte a fiatalokat, addig Szabó Gábor tanfelügyelő arra buzdította őket: – Térjetek néha vissza azon maradandó értékek közé, amelyeket a kollégium teremtett – mondta.
Az iskola amerikai támogatója, Lauer Edit asszony így vélekedett: – Huszonegy éve örömmel veszünk részt abban a keresztszülő-programban, amellyel az amerikai magyarok egy csoportja támogatja a kollégium diákjait. Sok kiváló fiatallal ismertetett meg ez a program, és ez ad erőt a folytatáshoz – mondta, majd felolvasta a kollégium támogatását már a kezdetektől felvállaló Nádas Gabriella asszony üzenetét. – Azért támogatjuk ezt az iskolát, mert a kollégium lelke és szellemisége Amerikában is „megszólított embereket” – tudtuk meg a beszédből.
Kerekes Boróka véndiák, aki négy évvel ezelőtt érettségizett a kollégiumban, arra figyelmeztetett: a kollégium nagycsalád, amelyet Isten szeretete ölel át. Ezt követően Molnár-Galaczi Júlia és László Margit osztályfőnökök emléklapot nyújtottak át minden végzősnek.
Kovács Sarolta első osztályos kisdiák azt hangsúlyozta: a végzősök tudják, hogy mit hagynak most itt, és mit visznek magukkal azon az úton, amelyen elkíséri őket a kisebbek szeretete is.
Tasnádi István XI-es arra buzdította a maturandusokat, hogy találják meg hivatásukat, tegyék széppé saját, de mások életét is. A Bibliát Czirmay Zoltán, Kovács Emese és Stojka Tímea végzősök adták át a XI.-eseknek, azaz Kovács Andreának, Tasnádi Istvánnak, Rácz Szabolcsnak.
Váncza Loránd végzős hangsúlyozta: a kollégium tervezésre, alapozásra, építkezésre nevelte őket.
A végzősök kórusának bizonyságtétele ezúttal sem maradt el: vezényelt Székely Árpád és Antal Zsuzsa maturandus, kántorizált Kovács Réka orgonatanár.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ballagási ünnepélyeinek sajátossága a meghitt, családias hangulat. Ennek titka minden bizonnyal az a különleges kapcsolat, amely ebben az iskolában a tanárokat és diákokat összefűzi. Az idei végzősök búcsúztatását is ennek varázsa hatotta át: a kollégiumból kilépő fiatalok nem csak iskolájuktól, tanáraiktól, hanem második otthonuktól, szigorúan féltő nevelőiktől köszöntek el szombaton, az unitárius templomban sorra került ünnepségen.
Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár áhítatát követően Popa Márta igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kedves szavai a szintén szombatra eső gyermeknapot idézték fel, mondanivalója azonban az iskolapadból „kinőtt” maturandusokhoz szólt. A két esemény egybeesése jó alkalom volt arra, hogy emlékeztesse a felnőtt kor küszöbén álló fiatalokat, mennyire fontos, hogy megőrizzék magukban a merész gyermeket, a gyermekként szőtt szép álmokat, és tegyenek azért, hogy ezek valóra váljanak.
Dr. Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka annak az értékvilágnak és szellemiségnek a megőrzésére, illetve fontosságára hívta fel a végzősök figyelmét, amelyet ebben az iskolában kaptak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédében mindenekelőtt azt kívánta a ballagóknak, hogy értékeljék ezt a pillanatot, s hogy őrizzék meg mostani önmagukat. Bárhogy is alakuljon a sorsuk, bármit is érjenek el az életben, maradjanak meg lélekben a jövőjét bátran tervező, elszánt fiatalnak. Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul személyes hangvételű beszédében arról szólt, milyen értéket képviselnek az ember életében az iskolaévek, és mennyire megismételhetetlen pillanatok ezek.
A XI.-es diákok nevében Ecsedy-Baumann Edina búcsúztatta a végzősöket, a ballagó diákok részéről a két évfolyamelső diák, Lőrincz István és Tóth Dávid mondott beszédet.
Kiosztották a János Zsigmond Kollégium és az unitárius egyház különdíjait is, illetve több közéleti díjat. A János Zsigmond díjat azok a diákok kaphatják, akik a humán és társadalomtudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el, vagy irodalmi összeállításokban, versmondásban és színjátszásban jeleskedtek. A díjat azok kapják, akik a reáltudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket értek el. A kollégium diáktanácsának díja a diákprogramok tervezésében, szervezésében aktívan szerepet vállaló végzőseknek jár, nevezetesen Gál Sándornak, illetve Tóth Dávidnak. Az unitárius egyház díjai Az Unitárius Egyház fődíja, a Kelemen Lajos díj. Ebben a díjban az a diák részesül, aki a diáktársak és a tanárok értékelése alapján kimagasló eredményt ért el tanulmányi és közösségépítés téren. A díjat idén Kerekes Kinga kapta. A Kolozs-Tordai Egyházkör díját Gulácsi Orsolya kapta, aki hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt.
Telt házas ballagás az operában
Szokatlannak tűnhet ballagás kapcsán telt házról beszélni, de a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében ezúttal nem, mivel a végzősök ünneplését a Kolozsvári Magyar Operában tartották. Az iskola az utóbbi két évben az épületcsere miatt kénytelen az intézményen kívül megtartani ünnepélyeit, így a Diákművelődési Ház után ezúttal az opera adott otthont az idei ünnepségnek.
A 12 harangszó elkondulása mellett, az iskola zászlóját és kulcsát vivők mögött a tizenkettedik osztályosok – élen az osztályfőnökökkel– énekszóval vonultak fel a színpadra, ahol már várták a XI. osztályosok és a ceremóniamester, Iszlai Enikő igazgatóhelyettes.
Az 1557-ben alakult iskola hagyományait a mai Brassai felvállalta, értékeit a politikailag nehezebb időkben megőrizte, és napjainkig átmentette – szombaton a 457. évfolyam ballagott el.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a szépséges, céltudatos, magasan ívelő, vidám énekű madarakkal vont parabolát, Hermann Hesse német író gondolataival és Boldizsár Ildikó királyfiról szóló meséje alapján bocsátotta szárnyukra a végzős hallgatókat – a mesehőst tanító két holló, az Emlékező és Gondolkodó, valamint a kilenc további titokhordozó madár segítségével kívánt nekik szép madárhoz illő, szép repülést.
A hagyományőrzés jegyében hangzottak el a további búcsúbeszédek és szavalatok: hangzottak el.
A szimbólumok szokásos átadása és átvétele következett: a zászló- és kulcsátadás. A nagybetűs életbe való jelképes kilépésnél a végzősök három lépést tettek meg előre, a tizenegyedikesek meg a nyomukba.
A tanulmányi díjak átadása közben a jelenlévők egyperces néma csenddel áldoztak a XII. C osztályos, súlyos betegség által örökre elszólított Marha Dorottya emlékére.
Első ballagás az új iskolában
Tizenhat magyar fiatal végzett idén a S. Toduţă Zenelíceumban. Ez volt az első évfolyam, amely már a tanintézmény új székhelyén (Pap/Párizs utca 60. szám) énekelhette el a Gaudeamust. Kállay-Miklós Tünde, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes a fentebbi ének magyar fordításából kiindulva szólt a végzősökhöz.
– A Gaudeamus… harmadik szakasza teszi ezt a dalt igazán diákdallá. Vivat academia, vagyis „Éljen az egyetem” – esetünkben „az iskola”. Veletek együtt éltettem én is az iskolát, ahol legtöbben a betűvetést tanultátok, ahol kamaszokká váltatok, és ahol reményeink szerint az életre felkészült, az életnek örvendező ifjakká váltatok. Amikor azt énekeltétek, hogy „vivat professores”, tanáraitokban tulajdonképpen nemcsak minket, hanem egy hagyományt, a tanáraitok tanárait éltettétek. Olyan kiválóságokat, mint a nemrég elhunyt Guttman Mihály tanár úr, aki egyike volt azoknak, akiknek iskolánk szellemiségét is nagymértékben köszönheti – mondta az igazgatóhelyettes.
Vincze Melinda végzős beszédében egy utazáshoz hasonlította az iskolás éveket, majd közölte: tizenkét év dallamát viszik magukkal.
Rudolf Ráchel XI.-es diák egy Varró Dániel-vers alapján arra összpontosított: a

A szakképzést támogatnák
A nagykárolyi Simion Bărnuţiu Iskolaközpontban járt május 30-án Magdó János kolozsvári főkonzul.
A magyar kormány 170 millió forintot különített el az anyaországon határain kívül található Kárpát-medencei szakiskolák (közöttük a Szatmár megyei szakiskolák) helyzetének felmérésére, valamint a szükséges stratégiák kidolgozására. Ennek kapcsán látogatott tegnap a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Szakközépiskolába Magdó János kolozsvári magyar főkonzul, dr. Vízi Gabriella és dr. Szűcs Zoltán konzulok társaságában.
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus delegációját Gindele Imre, az oktatási intézmény igazgatója, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, valamint Knecht Csaba, a Polipol Mobila bútorgyár aligazgatója fogadta. A vendéglátók először is ismertették a szakközépiskola jelenlegi helyzetét, továbbá arról is beszámoltak, hogy a szakképzés minőségének javítása érdekében sikeres közreműködést folytatnak különböző vállalkozásokkal (Polipol, Contitech), végül pedig bemutatták a tanintézmény osztálytermeit, laboratóriumait és az iskola bentlakását is.
Magdó János elmondta, a magyar kormány azért segítene a szakiskolákon, hogy azok a gyerekek, akik különböző okokból nem az elméleti líceumokat, hanem a szakiskolákat választják, jó minőségben, jó oktatókkal tudjanak szakmát tanulni. „A magyar nyelvű szakképzés fejlesztése Erdélyben mindenképpen prioritás kell legyen, ezen szeretnénk segíteni. Az elkülönített keret arra vonatkozik, hogy felmérjük a szükségleteket, miben van hiány, mire van szükség, mi az aktuális helyzet a szakképzés terén és ebből építkezve lássuk, hogy mit kellene még tenni. A felmérésnek azért is van kiemelt jelentősége, mert a közigazgatási és igazságügyi minisztérium 2014-et a szakképzés évének nevezi ki, így más forrásokból is lehet majd befektetni” — nyilatkozta a főkonzul, aki hozzátette, hogy egy rendkívül lelkes csapattal találkozott a károlyi iskolában, mely a folyamatos fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt: „Nagyon fontos, hogy a károlyi iskola vezetősége megtalálta azokat a vállalkozókat, akik hajlandóak együttműködni az iskolával”.
Ifj. Deák Endre
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Kritikus helyzetben az anyanyelvű oktatás ügye
„Ismét kritikus helyzetbe került az anyanyelvű oktatás ügye” – foglalta össze bevezetőjében Szabó Béla, a MOGYE professzora az intézményben uralkodó állapotokat.
„Ismét kritikus helyzetbe került az anyanyelvű oktatás ügye” – foglalta össze bevezetőjében Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora az intézményben uralkodó állapotokat, amelyek hétfőn egy közlemény kibocsátására sarkallták a magyar tagozat vezetőtanácsát. A tanárok ebben rámutatnak, hogy a magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor világosan megfogalmazott kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte fel Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs dossziéját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit. „Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. Ismételt megkeresésünkre most a tanügyi minisztérium válaszolt, és újabb egyeztetésekre került sor. Ezek kapcsán azonban úgy tűnik, hogy a minisztérium újra csak látszatmegoldásokra törekszik, és a lényegi döntéseket el akarja odázni, illetve ezek meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben. Az oktatási tárcafelelősökkel több ízben is tárgyaló Szabó Béla valamint kollégája, Szilágyi Tibor rektorhelyettes arról bizonyosodott meg, hogy a minisztérium illetékesei mossák kezeiket, a felelősséget az egyetem román többségű szenátusára hárítva. „A szenátusban minden egyes alkalommal azt magyarázzák a kollégák, hogy miért nem lehet alkalmazni az érvényben lévő tanügyi törvényt” – utalt a 22-es csapdájára Szabó.
Semmit nem érő egyezség
Mindez annak dacára történhet így, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében hétpontos megállapodást írtak alá, amely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület sorainak a rendezésére és az akkreditációs elvárásoknak való megfelelésre. A magyar oktatók szerint azonban az elmúlt kilenc hónap során bizonyossá vált, hogy a román fél egyik rá vonatkozó pontot sem tartotta be maradéktalanul. „A legsúlyosabb az, hogy a megállapodás világosan leszögezte, hogy a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez nem történt meg” – olvasható a közleményben. Szilágyi felmutatta annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, amelyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – jegyezte meg Szabó Béla.
A tantestület etnikai arányait illetően a professzorok elmondták, hogy a protokollum megkötése után ez még inkább romlott. A magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és, nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
Tiltakoznak, de egyelőre még reménykednek
Annak ellenére, hogy a közlemény aláírói szerint a magyar tagozat helyzetének rendezése nem tűr további halasztást, az oktatók úgy döntöttek, hogy a vizsgaidőszakra és a közeli felvételire való tekintettel egyelőre nem szerveznek semmiféle tiltakozó akciót. „Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor. Arról egyik szenátusi tag sem kívánt nyilatkozni, milyen eszközöket vetnek be az ősszel. A kérdésünkre, miszerint, ha a helyzet nem tűr halasztást, miért nem kezdenek azonnal valamiféle tiltakozó akcióba, Szabó Béla azt válaszolta, hogy ha bármit is tennének az elkövetkezendő hetekben, annak a diákok innák meg a levét. „Nyáron meg nem érdemes tiltakozni, mert akkor az oktatásban a fű sem nő – tette hozzá a tagozatvezető. – Ennek ellenére mi készen állunk a tárgyalások folytatására, bár nem biztos, hogy amiben megegyezünk a nyár elején, érvényes lesz az őszi tanévkezdéskor”.
Nem lesznek ott Bukarestben
Hivatalosan nem csatlakoznak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által június 15-én, Bukarestben szervezendő tiltakozó menetéhez az egyetem magyar vezetői – szögezte le Szabó Béla. A tagozatvezető szerint sem a tanárok, sem a diákok nem engedhetik meg maguknak, hogy a tanév hajrájában akár egy napra is kimaradjanak az egyetemről. „Ha valaki viszont ott akar lenni, mi nem akadályozzuk” – tette hozzá.
Az utcai tüntetés főszervezője, Ádám Valérián elmondta, hogy még a múlt hét közepén hivatalosan is felkérte Szilágyi Tibort, hogy rektorhelyettesként ő legyen a kormánypalota előtti téren az első felszólaló, azonban a tanár válasz nélkül hagyta a drótpostán küldött levelet. Ennek ellenére a RMOGYKE vezetői remélik, hogy szép számban jelennek meg az erdélyi tüntetők a fővárosi utcai tiltakozó akción. A szervezet titkára hozzáfűzte, eddig harminc autóbusz foglalására kötött egyezséget különböző szállítási cégekkel.
Szucher Ervin
szekelyhon.ro

Trianon 93
Modern történelmünk legfájóbb sebe újra felszakad a Trianoni Békediktátum reánk erőltetésének emléknapján, 1920. június 4-én, amikor a Párizs melletti Trianon palotában a győztes Antant hatalmak négyfelé szakították ezeréves országunkat és magyarságunkat.
A seb minden évfordulón újra szakad, mert az újkori történelem legalantasabb, legalább valóbb és legaljasabb békediktátumát erőltették az ezeréves történelmi Magyarországra. „Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét” – mondta még az a Szovjet Uniót véres diktatúrával megteremtő Lenin is, aki magát magas erkölcsi piedesztálon állónak vélte a trianoni országgyilkosokhoz képest. Ha másban nem is – de ebben igaza volt.
A Központi Hatalmak nagy átverése Wilson amerikai elnök, mint „békeangyal” 14 pontos béketerve közreadásával kezdődött, amiben igazságos, elfogadható és teljesíthető békefeltételeket ígért ellenfeleinek, amit azok „szentírásnak” vettek, hiszen azt a világháborút a katonai beavatkozásával eldöntő amerikai elnök tette. Csakhogy legalább két politikus volt, akinek gyökeresen más elképezése volt a békéről. Az egyik Eduard Benes, cseh politikus, aki a pánszláv eszme megszállottja volt, s népét ki akarta venni az osztrák tartományi státuszból, s naggyá tenni. A másik George Clemenceau francia miniszterelnök volt, aki a rég elveszett francia „gloire” visszaszerzéséről álmodott, s Franciaország európai hegemóniáját akarta megteremteni. E két politikus terve szépen kapcsolódott össze. Az Osztrák-Magyar Monrachia feldarabolásával felszabadítják a felvidéki szlovákokat, s a kárpátaljai ruténséget, akik a csehekkel együtt Csehszlovákiát alkották meg; Szerbia megkapta Horvátországot, Bácskát s a fele Bánságot; Erdélyt, Partiumot és fél Bánságot Romániához csatolva létrehozzák Nagyromániát; sőt még Ausztriának is juttatnak egy kis részt, a nyugati Magyar Határőrvidéket! Ezen felül az elszakított részekhez csatoltak színtiszta magyar területeket, pld. Csallóközt, Szlovákia déli határsávját Csehszlovákiához; Partiumot, Észak-Bácskát, Erdély északi felét, s a magyarok-németek által lakott Bánságot Romániához és Szerbiához – „ha már lúd, legyen kövér” alapon.
Így szakították el a történelmi Magyarország területének 2/3-át és magyar anyanyelvű lakosságának 1/3-át dobták idegen kultúrájú, nyelvű, ellenséges érzületű népek uralma alá minden jog nélkül, kiszolgáltatva őket üldöztetésnek, beolvasztásnak, kizsákmányolásnak és megaláztatásnak. Hogy még nagyobb legyen a magyarság szétszakítottsága, a 90-es évek nagy átalakulásai eredményeképpen Magyarországot már hétfelé szaggatták Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria között!
A történelem fintora az, hogy az Antant teremtette utódállamok legtöbbje 1939-re nemcsak elfeledte jótevőit hanem a győztesnek hitt Hitler oldalán vett részt a II. Világháborúban!
A két világháború közötti magyar kormányok mindent megtettek, hogy bizonyos enyhítést érjenek el Trianon ügyében a nagy nyugati demokráciáknál – aminek semmi eredménye nem lett. Így kénytelen voltak előbb Olaszországhoz, majd az ismét megerősödő Németországhoz fordulni s nem is eredménytelenül. Ezek a diktatúrák fogékonyabbak voltak a trianoni igazságtalanságokkal szemben, s a két Bécsi Döntésben (1938, 1940) nemzetközi szerződéssel igazságos módon jelentős magyarlakta területeket juttattak vissza Magyarországnak. Jellemző, hogy a háború után a nemzetközi szerződésekkel történt határkiigazításokat az ismét uralmuk alá került magyar lakosság etnikai alapon történő irtásával (genocídiummal), elüldözéssel és deportálással bosszulták meg! Egyetlen bűnük volt: az anyaországhoz való visszatérés öröme!
A volt Antant és a Kisantant országok viszonyulása Trianonhoz (1920) és annak megismétléséhez Párizsban (1947) semmit sem enyhült, sőt annak súlyosbodása figyelhető meg az elmúlt 93 esztendőben. Kezdődött ez 1956-ban a magyar Forradalom és Szabadságharc kirobbanásával, magára hagyásával és brutális leverésével, megtorlásával. Hosszú ideig a nagyvilág figyelmének központjába és szimpátiájába került a magyar tragédia. Félő volt, hogy ezzel együtt a világ figyelme a mélyen igazságtalan, bűnös és tarthatatlan trianoni–párizsi békediktátumok felé fordul s azok revízióját fogja szorgalmazni. Ezt elkerülendő a világ hatalmasai „a magyar ügy” mielőbbi lezárásán dolgoztak – nem kevés sikerrel!
A másik Trianonnal-Párizzsal kapcsolatos izgalmas momentum 1989-ben volt, amikor a magyaroknak volt bátorsága nyugat felé kiengedni a budapesti nyugatnémet követségen összezsúfolódott keletnémet tömeget, mellyel megkezdődött a félelmetes és tabunak tekintett. Vasfüggöny felszámolása, és – láss csodát – októberre megtörtént a berlini fal ledöntése és a kettészakított Németország egyesülése. Amint Kohl kancellár mondotta: „A berlini fal első tégláját a magyarok verték ki!” Ezzel a magyarság hírneve, tekintélye újra hatalmasan megnőtt!
Ebben a helyzetben a nyugatnak nem volt közömbös, hogy küszöbön álló magyar rendszerváltást ki vezényli le és hogyan. Amerikában az idősebb Bush elnök három vezető magyar embert hívott meg „beszélgetésre” – azaz puhatolódzásra, hogy melyik lenne a nekik megfelelő vezető politikus. Ezek voltak: Rácz Sándor, Pozsgay Imre és Antall József. Rácz Sándor elbeszéléséből tudjuk, hogy két kérdésre kértek választ: Trianonra és az államadósságra. Érdekes, hogy az akkor még ismeretlen Antall Józsefre esett a választás, s belőle lett a rendszerváltás utáni első miniszterelnök. Hogy miért? Valószínű azért, mert mint tudott vállalta a teljes adósság visszafizetését, és már az első minisztertanács ülésén megtiltotta Trianonnak még csak az említését is! Miért Trianon és miért az adósság volt a fontos? Mert várható volt, hogy Magyarország megnövekedett nemzetközi tekintélye miatt, egy gyökeresen megváltozott nemzetközi helyzetben Magyarország Trianon revízióját és államadósság teljes vagy részbeni elengedését, netán újraütemezését fogja követelni. Bush elnök és kohorszai ettől féltek úgy, mint „ördög a tömjénfüsttől”.
A nyugati politika irányítói, s benne az EU vezető politikusai 1956-ból és 1989-ből arra a következtetésre jutottak, hogy, mivel Magyarország még trianoni állapotában is veszélyes lehet, ezért kizsákmányoltnak, koldusnak és a nyugattól függőnek kell maradnia.
Magyarország kizsákmányolása, kifosztása és eladósodása 1990 és 1998, valamint 2002 és 2010 között sikeresen megtörtént a magyar komprádor burzsoázia segítségével. Szerencsére a magyarok tömegei még időben felismerték a végveszélyt s 2010-ben 2/3-os többséggel juttatta a parlamentbe a FIDESZ-KDNP koalíciót, amely nemzetmentő munkája nélkül ma Magyarország nyomorultabb és kiszolgáltatottabb állapotban lenne, mint Görögország.
A jelek szerint egy erős, független és egységes Magyarország igazában véve nem kívánatos Európában, mivel volt ellenségeinkben ott szunnyad a félelem, hogy ebben az esetben előbb-utóbb terítékre kerül az idegen uralmak alá hajtott több milliónyi magyar autonómia ügye, esetleg Trianon felülvizsgálata, és egy új, igazságosabb határrendezés.
Az is egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy a magyarellenes hatalmak az Európai Uniót igyekeznek felhasználni a magára találó, fejlődő és önbizalmát visszanyerő Magyarország ellen. Az utóbbi években megfigyelhető az EU intézményeinek barátságtalan, sőt magyarellenes praktikáinak sokasodása. Ezek között ott van a kettős mérce alkalmazása, a kákán is csomót keresés; különféle levegőből kapott vádak emelése; teljesíthetetlen ajánlatok sokasodása; a lakosság jövedelmének visszaszorítása újabb adók bevezetésével; komoly szankciókkal való fenyegetés és az európai szavazati jog felfüggesztése. Mindezeken túl nyíltan pénzelik a hazai ellenzéki pártokat, így segítve azok hatalomra jutását a jövő évi parlamenti választásokon – s ezzel az általuk már jól bevált országvesztő politika újra alkalmazását.
Az Európai Unió Magyarország felé gyakorolt politikájában változás nem várható, amíg annak parlamentjében többségen vannak a volt maoista, kommunista, liberális, szociáldemokrata és zöld párti képviselők. Változás csak a néppárti többségű EU-ban képzelhető el.
Az idei gyászos évfordulónkon döbbenjünk rá, hogy mint régen nagyapáink és apáink, úgy mi is még ma is Trianonban élünk és miatta gyaláztatunk, veretettünk és szenvedünk! 2013. június 4.
Dr. Pungur József
Erdély.ma

Csak az autonómia jelenthet gyógyírt – Megemlékezés Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezeteinek közös rendezésében, a Partiumi Keresztény Egyetem pantheonjában elhelyezett Trianon-emléktáblánál, 2013. június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulójáról emlékeztünk meg. Ezt a napot a Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává, annak jeléül, hogy – amint a 2010. évi XLV. számú törvényben szerepel – „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság”.
Nagy József Barna EMNT-régióelnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki szerint a trianoni gyásznap Magyarország történelmének egyik legsötétebb napja, amikor is a nemzetközi igazságtalanság diadalmaskodott a magyarok felett. Kifejtette: ma már azt látjuk, hogy ez a nemzet felegyenesedik, és az állampolgárság kiterjesztésével végre elindult a határok feletti nemzetegyesítés. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke beszédében Trianont a történelem leggyalázatosabb békediktátumának nevezte, amikor a kapzsiság, az irigység, a gyűlölet győzött az igazság felett. Napjainkban egyedül az autonómia jelenthet gyógyírt a Trianon okozta sebekre – jelentette ki az EMNT elöljárója, megemlékezvén arról is, hogy a 2013-as évet az Autonómia Évének nyilvánította a Tőkés László vezette nemzeti mozgalom. Török Sándor ugyanakkor hozzátette: „az, ami más európai nemzeti kisebbségeknek jár, az nekünk, magyaroknak, Európa legnagyobb nemzeti kisebbségének is jár. Aki ezt nem veszi tudomásul, az gazember, de minimum cinkos.”
Végezetül Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke szólt az egybegyűltekhez, mondván: egy országot roppantottak össze a nagyhatalmak a trianoni békediktátum aláírásakor. Magyarország területe 71, lakosságának 64 százalékát vesztette el, továbbá ipari termelésének 81 százaléka került idegen kezekbe – részletezte Zatykó. Hozzátette: a nemzeti szocializmus idején, nagyapáink csak csukott ablakok mögött mertek beszélni arról a rémálomról, amit az idegen megszállók viselkedése okozott. Napjainkban Magyarország nemzeti kormányának köszönhetően kezd tudatosulni, hogy hiába szabdalták szét hazánkat, a Kárpát-medence természetes egysége megváltozhatatlan. A magyarság csak akkor tud végre talpra állni, ha visszatér gyökereihez: Istenhez, a család szentségéhez és a nemzet eszméjéhez – hangsúlyozta a néppárti alelnök, aki beszéde végén a gyermekvállalás fontosságát emelte ki.
A megemlékezés nemzeti imáink eléneklésével, és az emlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye
Erdély.ma

Semmit a magyaroknak!
A magyarok mindig a megváltoztathatatlant akarják megváltoztatni. A romániai magyarok az alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy Románia nemzetállam, a szlovákiai magyarok a Benes-dekrétumokat, és hogy akik felvették a magyar állampolgárságot, ne veszítsék el a szlovákot.
Nem akarjuk megérteni, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megváltoztatni?!
Erre hivatkozik Victor Ponta is. Ő nagyon somolygott az RMDSZ-kongresszuson szövetséges ellenfelével, Crin Antonescuval egyetemben. Olyan szépen mondták el, hogy semmit nem ígérnek, hogy a jámbor néző azt hihette, mindent megígértek. Ponta talán hajlana is arra, hogy meghallgassa a magyarok kéréseit, de a törvény neki is köti a kezét. Nálunk az alkotmány 152. pontja tiltja a nemzetállami meghatározás megváltozását. Ponta, persze, erről nem tehet. Rendben: Az egyes cikkelyt nem lehet változtatni. No de a 152-es, az megváltoztatható, nemde? És ha igen, akkor azon lehet módosítani, többek közt úgy, hogy az első cikkely is módosulhasson. Vagy van olyan cikkely is, amelyik kimondja a 152. megváltoztathatatlanságát? Szlovákiában ugyanígy nem lehet visszavonni a Benes-dekrétumokat, mert a szlovák parlament kimondta azok sérthetetlenségét. A magyarok az Európa Parlamentnél megreklamálták a Benes-dekrétumokat és a szlovák állampolgársági törvényt. Már azt is nagy sikernek könyveltük el, hogy a petíciós bizottság egyáltalán foglalkozott ezekkel a problémákkal. Zárt ülést rendeltek el, mert ezt a román delegátus is kérte. Így a tárgyalásokról kitoloncolták a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Berényi Józsefet. A következő lépés az lehetne, hogy kitoloncolják Szlovákiából is, mindazokkal egyetemben, akik felvették a magyar állampolgárságot. Mert a törvény szerint megtehetik. Most 93 éve, a trianoni békeszerződések megkötésekor meg sem hallgatták a magyarokat. Akkor sok mindent ígértek nekünk. Aztán kiderült, az volt a baj, hogy az ígéretek meghaladták az európai normákat, így azokból vissza kellett venni, hogy európai módon oldassék meg a nemzetiségi kérdés.
A szlovákoknak végül is örvendeniük kellene, hogy a felvidéki magyarok így ragaszkodnak szlovák állampolgárságukhoz. Mert kérdem én, mi lenne, ha ott minden magyar felvenné a magyar állampolgárságot, a szlovákok megvonnák tőlük a szlovákot, és arra ébrednének, hogy a magyar határ mellett, Szlovákiában él félmillió tisztán magyar állampolgár? És ők azt mondanák, hogy mivel nem szlovák állampolgárok, semmi közük Szlovákiához, Magyarországon akarnak élni anélkül, hogy elköltöznének szülőföldjükről. Ezt elkerülendő, a szlovákok nem hatálytalanítják a Benes-dekrétumokat. A régiósítást is megoldották: a megyéket úgy osztották újra észak-déli irányban, hogy véletlenül se legyen egyikben sem magyar többség. Ez jó példa. Nálunk is így fogják felosztani a magyarok lakta megyéket, csak nem észak-dél irányban, hanem a szélrózsa minden irányában.
Szigorúan tudományos alapon.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Látszatmegoldások és időhúzás" a MOGYE magyar tagozata ügyében
Tiltakoznak a Magyar Tagozati Tanács képviselői
Továbbra is akadályozzák a magyar oktatók felvételét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón dr. Szabó Béla egyetemi előadótanár, a magyar tagozat vezetője, aki szerint mind az oktatási minisztérium, mind az egyetem vezetősége látszatmegoldásokra törekszik, és időhúzás folyik az akkreditációs folyamatot illetően is. A sajtótájékoztatón a Magyar Tagozati Tanács képviselői – 11 egyetemi oktató – vett részt.
A MOGYE magyar tagozatának vezetőtanácsa szerint a MOGYE- n az erdélyi magyar orvosképzés évtizedek óta tartó sorvasztása az elmúlt 20 év alatt felgyorsult, az újonnan indult szakokon – a nővérképzőt kivéve – kizárólag román nyelvű oktatás folyik, ami által a magyar nyelvű képzés folyamatosan hátrányos helyzetbe került. A vezetőtanács közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar oktatók aránya egyre kisebb, az utánpótlás pedig nehézségekbe ütközik, ugyanakkor megállapította, hogy az anyanyelvű oktatást a legfelsőbb szintig biztosító 2011-es tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részeit a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa nem szándékszik betartani. Bár ezt jelezték a szaktárcának, "a tanügyminisztérium nem volt hajlandó idejében, kellő eréllyel fellépni annak érdekében, hogy a törvény rendelkezéseit tartsák be". "A konfliktus feloldására, átmeneti megoldásként, 2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás, amelyet Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter is aláírt. Ez a megállapodás lehetőséget teremtett arra, hogy a magyar tantestület rendezze sorait, és megfeleljen az akkreditációs elvárásoknak. Az elmúlt kilenc hónap során bizonyossá vált, hogy a román fél egyik rá vonatkozó pontot sem tartotta be maradéktalanul" – hangzott el a sajtótájékoztatón. Dr. Szabó Béla szerint a megállapodás egyes pontjait csak részben, míg másokat egyáltalán nem tartott be az egyetem vezetősége. A 3. és 6. pont szögezi le, hogy a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást, azonban mindez nem történt meg – állítják a magyar oktatók. "Az akkreditáció szempontjából a magyar tagozat fő hiányossága, hogy nincs elég magyar oktató. Például ott, ahol a legnehezebb a helyzet, a sebészeten, kértünk három állást, de egyet sem tudtunk betöltetni. Az egyiknél a hétpontos megállapodásban foglaltak ellenére az egyetem vezetősége nem volt hajlandó az állást meghirdetni, a másik esetben a jelölt végül belefáradt az egyetem által támasztott bürokráciai akadályokba, a harmadik esetben két nappal a vizsga előtt figyelmeztették a jelöltet, hogy legjobb lenne számára, ha meg sem jelenik a vizsgán. Nem fogadott szót, megjelent, és az eredmény borítékolható volt. Egyértelmű, hogy továbbra is akadályozzák a magyar oktatók felvételét, és az aránytalanság, ami a sebészeten van, az elmúlt vizsgaszesszióval tovább fokozódott. Míg nálunk senkit nem vettek fel végleges munkaszerződéssel, a román tagozaton fölvettek egy személyt, ugyanakkor ideiglenes munkaszerződéssel magyar tagozatra csupán egy oktatót, a román tagozatra négyet vettek fel" – jelentette ki dr. Szabó Béla. "A magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor világosan megfogalmazott kérésünk és a törvényes előírások ellenére a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs dossziéját úgy küldték fel Bukarestbe, hogy az nem tartalmazza a magyar tagozat igényeit. Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a tavaly megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. Ismételt megkeresésünkre most a tanügyminisztérium válaszolt, és újabb egyeztetésekre került sor. Ezek kapcsán azonban úgy tűnik, hogy a minisztérium újra csak látszatmegoldásokra törekszik, és a lényegi döntéseket el akarja odázni, illetve ezek meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át" – nyilatkozta tegnap a magyar tagozat vezetője, dr. Szabó Béla és dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes. "Időhúzás folyik központi szinten is. A hétpontos egyezség aláírásakor tavaly a tanügyminiszter szerint arról volt szó, hogy márciusban érkezik az ARACIS, és elkezdődik az akkreditáció. Egyelőre a dossziét küldtük fel, a tanévnek lassan vége van, elvileg papírforma szerint az új tanévet nem volna szabad megkezdeni, ha mind a román, mind a magyar tagozatot nem akkreditálják. A gyakorlati képzés esetében nem világos, hogy ki tartozik a magyar, ki a román tagozathoz. Az egyetem vezetősége továbbra is visszautasítja a magyar nyelv bevezetését a gyakorlati oktatásba, pedig a külön főtanszékek létrehozása ezen áll vagy bukik. A román nyelvű gyakorlat mellett például az angol tagozaton külön angol nyelvi kompetenciát kérnek a román tanársegédektől, mi pedig ugyanezt szeretnénk a magyar tanársegédek esetében is. Nem etnikai diszkriminációról, hanem a nyelvi kompetenciáról van szó" – tette hozzá dr. Szabó Béla. Lapunk kérdésére elmondták, a magyar tagozat esetében külön állásjegyzék nincs, ami viszont a közelgő felvételit illeti a magyar tagozat esetében, "a vizsga meg lesz tartva". "Mivel az akkreditációs dosszié fel volt küldve Bukarestbe, innen tovább az ARACIS és a minisztérium hatásköre és felelőssége, hogy ezeket elbírálja. Mindaddig, míg ez nem történt meg, az eddigi beiskolázási számok maradnak érvényben, és hamarosan a Hivatalos Közlönyben is meg fognak jelenni a leosztott számok" – mondta a tagozatvezető, hozzátéve, "aki fölvételizett, az be is fejezi a tanulmányait. Ha egy felsőfokú oktatási intézménynek automatikusan vissza is vonnák az akkreditációját, a kifutó évfolyamot végig kell vinni. Az ilyen típusú aggályokat el szeretném oszlatni." Konklúzióként megállapították: "a magyar tagozat hosszú távú fennmaradásához illetve fejlődéséhez elengedhetetlen a magyar nyelv bevezetése a laboratóriumi és klinikai gyakorlati képzésbe, a tagozathoz tartozó diákcsoportok létrehozása, a különálló álláskeret megvalósítása és a magyar tagozat főtanszékeinek megalakítása. Tudatában vagyunk, hogy az itthoni orvosi tevékenységhez szükséges a román nyelv magas fokú ismerete. Ezért nem kizárólag magyar nyelvű gyakorlatokat kérünk, hanem kétnyelvűeket. Hallgatóink a klinikai gyakorlatokon a román beteggel természetesen román nyelven kommunikálnának. A kórházi ügyeleti átadási gyűlések, az orvosi dokumentumok kiállítása, a román orvoskollégákkal való kommunikáció mind román nyelven zajlana. A magyar nyelv használata a hallgatók és tanárok közötti megbeszélésekre és az azt igénylő betegekkel való kommunikációra vonatkozik". A magyar oktatók úgy vélik, a magyar tagozat helyzetének rendezése nem tűr további halasztást. Jelenleg azonban, a vizsgaidőszakra és a közeli felvételire való tekintettel, nem szándékoznak tiltakozó akciókat szervezni, de ha a magyar tagozat ügyében nem sikerül megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogják igénybe venni. Hogy pontosan milyen tiltakozó akciókat terveznek, újságírói kérdésre kijelentették: korai erről nyilatkozni, mindent a maga idejében. Ami az RMOGYKE tiltakozását illetően, dr. Szabó Béla hangsúlyozta, a magyar tagozat intézményes formában nem csatlakozik ezekhez, de "magánemberként" mind a magyar oktatók, mind a hallgatók részt vehetnek a tüntetéseken. A sajtótájékoztatón dr. Szabó Béla tagozatvezető és dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes mellett részt vett dr. Pávai Zoltán egyetemi előadótanár, dr. Brassai Attila egyetemi előadótanár, dr. Sipos Emese docens, dr. Frigy Attila dékánhelyettes, Egyed-Zsigmond Imre egyetemi előadótanár, dr. Szatmári Szabolcs docens, dr. Nagy Előd docens, dr. Gergely István adjunktus és dr. Vass Levente egyetemi tanársegéd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

"Egytest a mi hazánk"*
A nemzeti összetartozás napja a magyarországi közmédiában
A trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójáról a világ magyarsága a nemzeti összetartozás napjaként emlékezik. A magyarországi közmédia június 4-én gazdag programválasztékkal idézi meg a sorshatározó dátumot, képi és hangi világával a nemzeti egység gondolatát erősíti.
A magyar Országgyűlés 2010-es döntése nyomán a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját a magyarság a nemzeti összetartozás napjaként tartja számon. Az ország feldarabolásának sebe máig sem gyógyult be: családok százezrei viselik az egykori diktátum következményeit. A traumára gyógyírt csupán a magyarság egységének erősítése jelenthet. A közmédia ennek szellemében állította össze június 4-ei programját.
A Kárpát Expressz összeállítást sugároz: a kárpátaljai, a felvidéki, a délvidéki és az erdélyi tudósítók az elszakított területek demográfiai adatairól, az iskolarendszerről, a szülőföldön maradásról adnak átfogó képet. A külhoni tematikájú magazin a jövőt a 400 ezer magyar állampolgárságot igénylő szempontjából vizsgálja (Duna 7.00, Duna World 10.00).
Az Ajándék a végzettől dokumentumfilm Márai Sándornak az 1938-as és 1940-es terület- visszacsatolásokról írt helyszíni tudósításaiból merít. A cikkek a Pesti Hírlap Vasárnapi Krónika és a Tegnap és Ma rovataiban jelentek meg egykor (Duna 17.00).
A Térkép erdélyi ünnepségekbe pillant be: a homoródszentpéteri és a recsenyédi templomban négy falu diákjai verses-zenés összeállítással emlékeznek a trianoni eseményekre. A kamera megörökíti, amint az ifjabb nemzedék mementóként a templomkertben fát is ültet (Duna 17.30).
Ezt követően a nézők Koltay Gábor alkotását, a Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat című filmet láthatják. A 14 részes széria első epizódjában Raffay Ernő történész az I. világháborút megelőző nagyhatalmi, gazdasági és ideológiai állapotokat elemzi (Duna 18.00).
A Határok nélkül a hivatalos állami rendezvényekről, az ezekhez fűződő ifjúsági programokról, valamint a Budapestre érkező külhoni magyar fiatalok összejöveteleiről számol be részletesen. A félórás műsorban kapcsolják Szabadkát: a délvidéki ünnepségen Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke mond beszédet (Kossuth Rádió 19.30).
Főműsoridőben a közmédia ugyancsak Koltay Gábor alkotását, a Trianont sugározza. A film legnagyobb nemzeti tragédiánk történelmi körülményeit boncolgatja. Az alkotás szokatlan őszinteséggel teszi fel a kérdéseket, és szenvedélyesen hangsúlyozza: a máig ható trianoni folyamatról minden körülmények között beszélni, emlékezni és emlékeztetni kell (Duna 22.00).
Krisztusnak ajánlva – Bogdánffy Szilárd élete és kora: a dokumentumfilm az egyházak tragikus sorsát egy hős lelkű püspök életén keresztül mutatja be. A kommunista Romániában Bogdánffy Szilárd 42 évesen halt meg börtönében. A római katolikus egyház vértanúját 2010-ben avatták boldoggá Nagyváradon. Emléke, példája tovább él: egykori diákok, hajdani teológus növendékek vallanak tanárukról, lelki vezetőjükről (M1 23.50).
A Parlament Kupolatermében rendezett ünnepséget a nézők a hirado.hu honlapon élő adásban (19.00) vagy felvételről a Dunán követhetik (1.15).
"Érik már a barack, áldott föld gyümölcse" – szól az Összetartozás dala. Megálmodói 19 órakor minden magyart Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeményének közös éneklésére buzdítanak. A dal szövege és kottája, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közreműködésével felvett videoklipje szerdától a http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu honlapról tölthető le.
A közmédia műsoraiban és a műsorszünetekben egész nap a Kárpát-medencei magyarság rövid üzeneteit sugározza. A filmkockákon fiatalok és idősek vallanak az összetartásról, s arról, hogy Trianon után egy évszázaddal mit is jelent a Kárpát-medencében magyarnak lenni.
*Babits Mihály: Áldás a magyarra
Népújság (Marosvásárhely)

Politológus vándorgyűlés Kolozsváron
A Magyar Politikatudományi Társaság Közép-Európa: együttműködés és versengés címmel rendezte meg 19. éves konferenciáját, amely először került lebonyolításra Magyarországon kívül.
A múlt hét végén tartott kétnapos előadássorozatra igen nagyszámú, összesen 110 előadó jelentkezett, akik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Óváry-termében, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának termeiben ismertették kutatásaikat. A nyitó előadást Irina Culic és az Ideológia és hagyomány című könyvéért Kolnai-díjjal kitüntetett Mándi Tibor tartotta. Az írás szubjektív válogatás, néhány aktualitásánál/érintettségénél fogva fontosnak tekintett előadás rövid ismertetése. A teljes programleírás itt olvasható: http://mptt.ro/hu/reszletes-program/
Makro régiók
Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem politológusa az EU második makroregionális fejlesztési programjáról, a Duna-stratégiáról (bővebben: http://eu.kormany.hu/duna-regio-strategia) beszélt. A 2011-ben soros magyar EU-elnökség ideje alatt elfogadott stratégia a Balti-tengeri régió mintájára épült, azonban rövid időn belül egyfajta „sleeping beauty” lett. A tizennégy (nemcsak uniós) országot magába foglaló régió és elődje közti különbség ég és föld – állapította meg az előadó. Míg a Balti-tengeri régió gazdaságilag fejlett, intézményrendszerében stabil országokat tömörít, ahol az együttműködésnek évszázados hagyománya van, addig a Duna-régióban inkább a konfliktusnak van hagyománya, a térség GDP-jének 90%-át Németország adja. A múlt hónapban tartott kétéves gyűlésen igencsak elmarasztaló értékelés született, amelyet a professzor leginkább a globális válság és a decentralizáció – főleg magyarországi – megszüntetésének tulajdonított.
Noha a szubnacionális régiókról nemigen esett szó, az előadó emlékeztetett, hogy az EU a „nemzetek Európája” helyett a „régiók Európája” mellett döntött. Bár számos ország a régiósítás útjára lépett, a folyamat a jól ismert olasz- és spanyolországi példák után megtorpant.
A kisebbségi kérdés politikai dimenziói
Érdekes kitekintést jelentett Egeresi Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium történészének a török nemzetpolitika határait feltérképező előadása. A bemutató során olyan, immár megfogyatkozott lélekszámú törökországi kisebbségek is szóba kerültek, mint a cserkeszek, azeriek, lázok, szírek, görögök vagy örmények. A kisebbségeket el nem ismerő, de etnikailag ma is igen heterogén török nemzetállam népességének belső arányszámai becsült értékek, népszámlálásuk a nemzetiségre és anyanyelvre nem kérdez rá.
Az ország birodalmi múltja jelentős határon túli kisebbséget hagyott maga után Balkán- és Közel-Kelet-szerte. Így beszélhetünk ma is 6-700 ezer bulgáriai, több mint 150 ezer moldovai, ugyancsak százezres nagyságrendű iraki és szíriai törökről (a jelenleg dúló háború ez utóbbit megjósolhatatlanná teszi), de több tíz ezren élnek a Balkán számos más országában is. A kapcsolattartás a határon túli kisebbségekkel nincs vagy elenyésző. Az utóbbi évtizedek két új nemzetstratégiai dimenziót hoztak: egyik a volt szovjet tagköztársaságok 100 milliós nagyságrendű türk rokonnépei, másik az immár 3,7 milliós, főleg nyugat-európai török diaszpóra. A rokon népekkel való közösségtudat igen gyenge, a nyitás (pl. a latin ABC és egy közös nyelv bevezetésére tett sikertelen kísérlet) jobbára külpolitikai-gazdasági hegemón szerepet szolgál, a diaszpóra irányába jóval aktívabb, de ennek ugyancsak gazdasági vetületei vannak.
Pach János, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatója a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálta, a 2011-es népszámlálási adatok és a nemzetiségek jogairól szóló, ugyanazon évben elfogadott CLXXIX. törvény (Njtv.) tükrében. Az előadás legfontosabb következtetése, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a nemzetiségek is a közhatalom részeseivé válhatnak. A mandátumszerzésre matematikai esélye lesz a roma, német, román, szlovák és horvát közösségeknek, azonban reális eséllyel az előbbi kettőnél számolhatunk. Ellenben a sikertelenség számlájára írható, hogy továbbra sem sikerült visszaszorítani az etnobiznisz jelenségét. Az 1993-ban létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszer gyakran visszaélésre is lehetőséget adott, hiszen a választás csak akkor tekinthető legitimnek, ha az visszavezethető az egyes önkormányzatok által képviselt kisebbségi közösséghez. Az aktív és passzív választójog regisztrációhoz való kötése azonban nem jelentett akadályt.
A kisebbségi kérdés immár hagyományosan különutas témája, a roma integráció ezennel a vártnál kevesebb előadót vonzott. Lajtai Mátyás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa a roma civil szervezetek magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételéről tartott előadást. Bár a bejegyzett roma civil szervezetek száma kétségkívül jelentős (2010-es adat szerint összesen 333), ezek csupán elméleti maximumok, kérdés, hogy mennyi működik belőlük valójában. A kételyt tovább erősíti, hogy a feltételezett roma szervezeteknek kb. harmada indított legalább egy jelöltet valamelyik önkormányzati választáson. Néhány nagy szervezet „uralja” a kisebbségi önkormányzati választásokat, de többségében nem kapcsolódtak be a saját önkormányzati rendszer kiépítésébe.
Maradva a magyarországi romáknál, Papp Z. Attila oktatásszociológus, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a romák iskolai teljesítményét befolyásoló tényezőkről beszélt. A kissé bizarr, de jelenleg használatos terminológia szerint a 30–50%-ban romákat tömörítő iskolákat gettósodó, az 50% fölötti létszámúakat gettó-iskoláknak nevezik. Az iskolai teljesítményt befolyásoló, komplex okozati tényezők közül a családi háttér magasan a legfontosabbnak bizonyult. A fennálló trendek nem túl biztatóak: az eltérő gyerekvállalási szokások jól ismertek, a nem-romák elvándorlása a gettósodó iskolákban rendszerint megindul, a romák számarányának növekedésével csökken a kompetencia (kivételt a szocializációs környezettel kevéssé korreláló matematika képez). Mind az Integrációs Pedagógiai Program, mind a Cigány Kisebbségi Program hatását mérésekkel ellenőrizték: az oktatáspolitikai kísérlet sikertelen volt, még le is húzták az iskolai eredményeket.
A szekciók egyikében Kántor Zoltán, a kormányzati háttérintézményként működő, nemrégiben létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is előadást tartott. Az intézmény működését taglaló beszéde nem volt épp lélekmelengető, a politika és tudomány hibridintézményeként meghatározott kutatóintézetet (ti. a nemzetpolitikát) a politika aránytalan dominanciája jellemzi. Az intézetigazgató egy olyan tökéletlen politikai mezőről beszélt, amiben hiányos információk mentén, kapkodva születnek a döntések, egészen odáig elmenve, hogy a konszenzusos döntés ideáját az irracionalitás világába űzte. A jól átgondolt szakpolitikáknak csak töredéke valósul meg, hiszen azok a legkevesebb politikai tőkét hozzák, a legkevésbé látványosak. Egy közönség felől érkező hozzászólás a nemzetpolitika legitim és normatív jellegét kritizálta, miszerint az már nem is szakpolitika, hanem egyenesen apolitikus magatartás. Az előadást inkább nyugodt beletörődés, mintsem polemikusság hatotta át.
Salat Levente politológus, a BBTE Politikatudományi Intézetének egyetemi docense egy tipológia felállítására tévén kísérletet, üdítő széles-látókörűséggel vette szemügyre a kisebbségpolitikai eszközök lehetséges eszköztárát. Előadásában azon közkeletű felfogás ellen érvelt, miszerint a jó politikai közösség kulturális, etnikai, nyelvi szempontból homogén. A politikai gondolkodás történetének grafikonos ábrázolásával rámutatott, hogy 1989 után a John Stuart Mill fémjelezte szintre ugrottunk vissza.
Az ENSZ 2001-es adatsora görbe tükröt tart a sokak számára természetesnek tekintett etnikai homogenitásnak. A hivatkozott számadatok szerint a világ 201 számba vett állama közül mindössze 19 tekinthető kulturálisan homogénnek. Az országoknak több mint fele mindössze 50% alatti, vagy 50–74% közötti domináns többséggel bír. A világ nyelvpolitikai térképe ugyancsak rendkívül megosztott, a világ összes államának kb. felében egy a hivatalos nyelv, másik felében annál több (három államban nincs nyelvpolitika). Az előadó olyan elgondolkodtató példákat villantott fel, mint a hindi és angol mellett további 17 hivatalos regionális nyelvvel bíró India, ahol a honos nyelvek száma 405; vagy az angol és afrikaans mellett további 9 bantu nyelvet hivatalossá tevő Dél-afrikai Köztársaság, ahol kb. 30 a honos nyelvek száma.
Várospolitikák – közeledő kulturális projektünk apropóján
Bretter Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának docense igen reflektív és kritikai szellemű előadásában Pécs 2010-es Európa kulturális fővárosa cím elnyerésének politikatörténeti hátterét világította meg. Az előadás alapját a politikacsinálásnak egy komplex koordinátarendszerben való elhelyezése adta, amiben a folyamat olyan szélső értékek között volt elhelyezhető, mint célszerűség vagy tárgyilagosság; és gyakorlatiasság vagy idealizmus. Az előadás gondolatmenete kísértetiesen hasonlított a fentebb érintett problémákhoz, csak itt a „klasszikus politikacsinálás” (classical policy making) nem a leírás, hanem a kritika tárgyaként szerepelt.
Az előadó jól érzékeltette a kulturális projekt polgári, idealisztikus elképzelése, és a politikum utilitarista, nem ritkán elvtelen gyakorlata közti különbséget. A tanácskozás és a végrehajtás politikai hagyományának kiegyensúlyozatlan és ellentmondásos viszonyából kiindulva olyan súlyos kérdések kerültek megfogalmazásra, mint hogy lehetséges-e egyáltalán a többszintű kormányzás? És ha igen, milyen feltételek között? A bizalmatlanság politikai hagyománya pedig hogyan segít majd bármiféle többszintű kormányzást?
Fókuszban az újjobboldal
Végül a Budapesti Corvinus Egyetem fiatal kutatója, Dániel Róna Sőrés Anettel közösen végzett szociológiai tanulmányáról adok rövid összefoglalót, amely az ún. kuruc.info-generációt vizsgálta közelebbről. A 2011–2012-ben lebonyolított, különböző módszerekkel dolgozó szociológiai felmérések szerint a 18–21 év közötti diákok harmada Jobbik-szimpatizáns, az idősebb fiatalok körében veszít népszerűségéből, de a korosztálytól független szimpátiaérték is 18%. Amit érdemes kiemelni, hogy a megkérdezettek körében az apa átlagnál alacsonyabb végzettségű, a diák pedig inkább kelet-magyarországi egyetem kötelékében végzi tanulmányait.
Még ha a Jobbik ismert internetes aktivitása hozzá is járul a párt fiatalok körében szerzett népszerűségéhez, magyarázatként nem állja meg a helyét, hiszen az LMP online tevékenysége ugyancsak aktív. Továbbá az újjobboldal nyilvános fórumai, tömegrendezvényei és nyári táborai sokszor a pártrendezvények egyedüli alternatíváját kínálják a több energiával és szabadidővel rendelkező fiatalok számára.
Győri Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

MOGYE-ügy: a tanévzárásig nyitott a tárgyalásra a magyar tagozat
A tanévzárásig nyitott a tárgyalásra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata, de ősztől tiltakozó akciókat szervez, ha az egyetem szenátusának román többsége továbbra sem hajlandó a magyar nyelvet bevezetni a gyakorlati oktatásba - jelentették be hétfőn a MOGYE magyar oktatói.
„Ismét kritikus helyzetbe került az anyanyelvű oktatás ügye” – foglalta össze bevezetőjében Szabó Béla, a MOGYE professzora az intézményben uralkodó állapotokat, melyek tegnap délben egy közlemény kibocsátására sarkallták a magyar tagozat vezetőtanácsát. A tanárok ebben rámutatnak, hogy a magyar tagozat megszervezésének problémája körüli ellentét akkor csúcsosodott ki újra, amikor világosan megfogalmazott kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte fel Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs dossziéját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit.
„Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. Ismételt megkeresésünkre most válaszolt a tanügy-minisztérium, és újabb egyeztetésekre került sor. Ezek kapcsán azonban úgy tűnik, hogy a minisztérium újra csak látszatmegoldásokra törekszik, és a lényegi döntéseket el akarja odázni, illetve ezek meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben.
Az oktatási tárca illetékeseivel több ízben is tárgyaló Szabó Béla, valamint kollégája, Szilágyi Tibor rektorhelyettes arról bizonyosodott meg, hogy a szaktárca illetékesei mossák kezeiket, az egyetem román többségű szenátusára hárítva a felelőséget. „A szenátusban minden egyes alkalommal azt magyarázzák a kollégák, hogy miért nem lehet alkalmazni az érvényben lévő tanügyi törvényt” – utalt a 22-es csapdájára Szabó.
Semmit nem érő egyezség
Mindez annak dacára történik, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében egy hétpontos megállapodást írtak alá, mely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület gondjainak rendezésére és az akkreditációs elvárásoknak való megfelelésre.
A magyar oktatók szerint azonban az elmúlt kilenc hónap során bizonyossá vált, hogy a román fél egyik rá vonatkozó pontot sem tartotta be maradéktalanul. „A legsúlyosabb, hogy a megállapodás világosan leszögezte, hogy a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez nem történt meg” – olvasható a közleményben.
Szilágyi felmutatta annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, melyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg, és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – jegyezte meg Szabó Béla.
A tantestület etnikai arányait illetően a professzorok elmondták, hogy a protokollum megkötése után ez tovább romlott. A magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
Tiltakoznak, de még reménykednek
Annak ellenére, hogy a közlemény aláírói szerint a magyar tagozat helyzetének rendezése nem tűr további halasztást, az oktatók úgy döntöttek, a vizsgaidőszakra és a közeli felvételire való tekintettel egyelőre nem szerveznek tiltakozó akciót. „Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor.
Arról egyik szenátusi tag sem kívánt nyilatkozni, milyen eszközök bevetésén gondolkodnak. A Krónika kérdésére, miszerint, ha a helyzet nem tűr halasztást, miért nem kezdenek azonnal tiltakozni, Szabó Béla azt válaszolta: ha bármit is tennének az elkövetkezendő hetekben, annak a diákok látnák kárát. „Nyáron meg nem érdemes tiltakozni, mert akkor az oktatásban a fű sem nő – tette hozzá a tagozatvezető. – Ennek ellenére mi készen állunk a tárgyalások folytatására, bár nem biztos, hogy az, amiben megegyezünk a nyár elején, érvényes lesz az őszi tanévkezdéskor”.
Az egyetem betartotta a magyar tagozattal Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter jelenlétében kötött protokollumot, és valamennyi érintett fél bölcs együttműködésére számít – jelentette ki tegnap a magyar oktatók panaszaira reagálva Leonard Azamfirei. A MOGYE rektora az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: az egyetem vezetősége az említett szerződés mellett köteles betartani a hazai törvényeket, az ARACIS minőségi oktatásra vonatkozó előírásait, valamint az intézmény chartáját és belső szabályait.
„Ezek mindenkire egyformán érvényesek, a magyar tagozatra is” – hangsúlyozta a rektor. Hozzátette, amennyiben a magyar tagozat képviselői őszinteségről, tisztességről beszélnek, be kellene ismerniük a politikum beavatkozását egy olyan területre, amely esetében törvény tiltja a politikai befolyást. „Tisztességet, az igazság beismerését és bölcs együttműködést várok mindenki részéről” – jelentette ki Azamfirei.
Nem lesznek ott Bukarestben
Az egyetem magyar vezetői hivatalosan nem csatlakoznak a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által június 15-én, Bukarestben szervezendő tiltakozómenethez – szögezte le lapunk kérdésére Szabó Béla. A tagozatvezető szerint sem a tanárok, sem a diákok nem engedhetik meg maguknak, hogy a tanévvégi hajrában akár egy napra is kimaradjanak az egyetemről. „Ha valaki viszont ott akar lenni, mi nem akadályozzuk meg” – tette hozzá.
Az utcai tüntetés főszervezője, Ádám Valérián elmondta, még a múlt hét közepén hivatalosan is felkérte Szilágyi Tibort, hogy rektorhelyettesként ő legyen a kormánypalota előtti téren az első felszólaló, azonban az egyetemi tanár válasz nélkül hagyta a drótpostán küldött levelet. Ennek ellenére a RMOGYKE vezetői remélik, hogy az erdélyi tüntetők szép számban megjelennek a fővárosi tiltakozó akción. A szervezet titkára hozzáfűzte, eddig harminc autóbuszra kötött foglalási egyezséget különböző szállítási cégekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Meg kell látni az emberek áldozatát is
Áder János köztársasági elnök határon túli fiatalokat látott vendégül a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Sándor-palotában. 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet soha nem múló egységét ünnepeljük.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent. Mint írta: „Június 4. A nemzeti összetartozás napja. Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak.”
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában. A köztársasági elnök köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
A fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon
Védjük nemzeti összetartozásunk tudatát
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, a Sándor-palotába látogató diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a 38, határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.
A magyar nép ösztönszerűen egybeforrasztja magát
Répás Zsuzsanna a fővárosi Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen kiemelte: újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott. Hozzátette: Trianon után van mire büszkének lennünk. Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Nekünk, magyaroknak ez a stabil bástyánk, ezt támasztja alá történelmi tapasztalatok egész sora – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amikor nagy a baj, és törvényszerű lenne a széthúzás, az egyéni érdek elsőbbrendűsége, akkor a magyar nép ösztönszerűen rátalál saját egységére, egybeforrasztja önmagát. A problémák megsokszorozzák a magyarok erejét, összegzik képességeit, akaratukat és a legjobbat képesek kihozni magukból – mondta. Kiemelte: „ma egy új, ám ugyanolyan erős egységet formálunk annak ellenére, hogy végzetes szétszaggatatásra ítéltek minket”. Hozzátette, az összetartozás olyan teljesítmény, amelyre büszkének kell lenni, „a köldöknéző magatartás még sohasem vezetett sikerre, felemelt fejjel lehet csak meglátni azt az ösvényt, amely a gyarapodás felé visz”.
Az összetartozás fája
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyeztek el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal generáció a nemzet egységére már olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára.
Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük
Trianon fájdalmas emlék, amíg lesz magyar a földön, nem tudja igazságosnak mondani azt, ami akkor történt – mondta a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Tamásiban, a város trianoni emlékművének avatása alkalmából rendezett ünnepségen. Berényi József hangoztatta: jó, hogy a magyar Országgyűlés változtatott ennek a napnak a hangulatán. Az Országgyűlés üzenete az, hogy a búslakodás helyett „hirdessük meg az összetartozás ünnepét, és szimbolikusan fordítsuk meg a történelmet” – mondta.
A megemlékezésen, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, az MKP elnöke arról beszélt, hogy a szlovák állam nagy hangsúlyt fektet a nemzetállam építésére, ennek ellenére még mindig ötszázezer magyar él Szlovákiában. Mint mondta, időnként magyarországi és szlovákiai politikusok arról beszélnek, hogy megbékélésre van szükség. „Úgy érzem, nincs szükség megbékélésre, mert béke van. Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük” – tette hozzá.
Miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot?
„Ha szlovák barátainknak üzenünk, akkor nem a megbékélésről kell szólni az összetartozás napján, hanem arról, hogy miért van a mai napig kollektív bűnösség a szlovák jogrendben” – jelentette ki, utalva a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat és németeket kollektív bűnösnek kimondó, Szlovákiában ma is sérthetetlennek tartott Benes-dekrétumokra.
Beszédét úgy folytatta, kérdés az is, hogy miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot, és miért van az, hogy Nyugat-Európában természetes a kisebbségek autonómiája, a szlovák politikusok szerint ugyanakkor az ország szétverését célozza meg, aki erről beszél. „Csak a szavak szintjén vagyunk az országot gazdagító közösség Szlovákiában, valójában biztonságpolitikai tényezőként kezelnek bennünket” – fogalmazott, hangsúlyozva, a megbékélés akkor lesz őszinte, ha elfogadják, hogy a magyar közösség a magyar nyelvet használva, a magyar kultúrát élvezve, magyar állampolgársággal élhessen Szlovákiában.
„Nemzetgyilkossági kísérlet”
Morvai Krisztina európai parlamenti független képviselő a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című konferencián arról beszélt, legyen vége annak, hogy lehajtott fejjel beszélünk Trianonról, emeljük fel a fejünket és követeljük a jogainkat. Megnyitóbeszédében a politikus fontos aktualitásnak nevezte, hogy a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalások már megkezdődtek. Szerinte ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam követeléseket támasszon a délvidéki jogsértésekkel szembeni fellépés és a nemzeti önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője a konferencián azt mondta, a jog eszközével, az elcsatolt területeken élő magyarokkal közösen fogják kiharcolni az önrendelkezést minden magyar számára. A békediktátum több mint hárommillió embert taszított idegen sorsba, „ebbe nem fogunk soha belenyugodni” – hangsúlyozta, és „nemzetgyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket. Gaudi-Nagy Tamás a konferencia sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a trianoni békediktátumot semmilyen körülmények közt nem fogadhatjuk el – sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag.
Durva beavatkozás
Az LMP fiatalok számára hirdet pályázatot, amelyen a résztvevők ökopolitikai, természetvédelmi szempontból vizsgálnák a trianoni békediktátum máig tartó hatásait – jelentette be sajtótájékoztatón a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője. Hajdu Mária az érkező árvízre is utalva azt mondta, a Duna összeköti a Kárpát-medencében élőket. A június 4-i dátumot gyásznapnak nevező Mile Lajos országgyűlési képviselő ehhez azt tette hozzá, hogy a trianoni diktátum után Magyarország erdőinek a 85 százalékát, illetve vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette. Szavai szerint ebből is látszik, hogy a döntés környezeti szempontból is durva beavatkozást jelentett.
A Himnusz az a dal…
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől Amerikán át egészen Ausztráliáig, de – mint fogalmazott – „sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is”. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy „az adófizetők pénzén irat egy gagyi dalt” és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
MNO.hu

Nemzeti összetartozás napja: megemlékezések Erdélyben
Több erdélyi településen tartottak megemlékező rendezvényeket a nemzeti összetartozás napján.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban szerveztek ünnepséget a nemzeti összetartozás napján, ahol helybeli és magyarországi diákok mutattak be irodalmi-zenés műsort. Ezt követően az Erzsébet parkban lévő volt országzászló helyén tartották meg a trianoni megemlékezést, amelyen hagyományosan valamennyi politikai szervezet képviselője beszédet mondott.
Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester a Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvény megnyitóján rámutatott: június 4-e gyásznap az erdélyi magyaroknak, hiszen a trianoni döntés következményeként elveszítették a hazájukat. „Próbálnak elküldeni minket Mongóliába vagy Magyarországra, holott nem vagyunk bevándorlók, nem azért élünk Romániában, mert egy elmaradott országból menekülve idejöttünk. Mi a szülőföldünkön maradtunk, a határok jöttek-mentek a fejünk felett.”
Antal Árpád szerint könnyebb lenne a romániai magyarság helyzete, ha betartották volna az 1918. december elsejei gyulafehérvári ígéreteket. „Akkor lesz Székelyföld és Erdély a mienk, ha a következő években jól politizálunk, jó diplomatáink lesznek, és több gyerekünk lesz, mint más nemzeteknek” –mutatott rá Antal Árpád.
Az ünnepi műsort követően a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött a trianoni megemlékezés az Erzsébet parkban, ahol Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Magyarország nem mondott le a székelységről, az országházán most is lobog a székely zászló, bizonyságul annak, hogy az anyaország felelősséget visel az elszakított nemzetrészekért.
A megemlékezésen felszólaltak az Erdélyi Magyar Ifjak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet, az MPP, az EMNP és az RMDSZ képviselői. Imát mondott Incze Zsolt a Sepsi-református Egyházmegye esperese. A rendezvény helyszínén a szervezők felhúztak egy 2 méteres székely zászlót, amely a következőkben ott is marad.
Tamási Áron szülőfalujában három éve emelték Erdély első Trianon emlékművét. Az emlékműnél tartott idei ünnepségen a Tamási Áron Művelődési Egyesület meghívására Dörner György a budapesti Újszínház igazgatója is részt vett, aki szavalatával tette ünnepélyessé a rendezvényt.
"Ha nem vagyunk őszinték magunkkal Trianon kapcsán, az egész életünk hazuggá válik. Trianon az igazodási pont, ehhez képest kell építeni a jelent, a jövőt" - nyilatkozott az MTI-nek az esemény kapcsán Dörner György. Azt is hozzátette, a nemzeti összetartozás napja csak ráirányítja a figyelmet az összetartozásra, ami az év valamennyi napján természetes kell hogy legyen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetei Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában elhelyezett Trianon-emléktáblánál tartott megemlékezést.
Maszol.ro/MTI

Hatszáz végzős nem érettségizik
A megyei tanfelügyelőség által tegnap összesített adatok szerint a június 10-én kezdődő érettségire ezernégyszáznál kevesebb idei végzős jelentkezett, holott közel kétezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat. A távol maradó diákok 88 százaléka magyar (míg a végzős osztályokban 66,43 százalék az arányuk).
Néhány szakközépiskolában a ballagók felét sem érdekli az érettségi, illetve pótvizsgára maradtak egy-két tantárgyból, de az is előfordul, hogy a korábbi esztendők sikertelen vizsgáitól elrettenve, augusztusig még készülnek, és a pótérettségin próbálnak szerencsét. Kirívóan kevesen jelentkeztek érettségire a kézdivásárhelyi Apor Péter, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, Constantin Brâncuşi és Puskás Tivadar, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában, egyedül a megyeközponti Székely Mikó Kollégiumban iratkozott be mindenki a vizsgákra.
Korábbi esztendők sikertelenül érettségizői közül 299-en próbálnak újból szerencsét, legtöbben csak abból a tárgyból, amiből nem érték el az ötöst, de olyanok is jelentkeztek, akik valamiből javítani szeretnének, hogy összesítettben meglegyen az átmenőnek számító hatos általánosuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határtalanul (Trianon diákszemmel)
Nem csak nevében, tartalmában is hordozza a nemzeti összetartozás üzenetét a magyarországi Bethlen Gábor Alap Határtalanul programja, amelynek részeként pécsi, csajági és balatonfőkajári diákok vettek részt a helyiekkel együtt tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott megemlékezésen.
Székelyföld akkor lesz a miénk, Erdély akkor lehet a miénk, ha a következő évtizedekben jól politizálunk, jó diplomatáink lesznek, és több gyermeket szülnek asszonyaink – mondta köszöntőjében Antal Árpád polgármester, majd a diákok zenés-irodalmi műsora következett. A Csajági Református Általános Iskola tanulói nem először citeráztak tájainkon, egy ideje a kökösi Gábor Áron Általános Iskolával testvérkednek, a két település református gyülekezete is kapcsolatot tart fenn, tegnap délelőtt a balatonfőkajári tagintézet diákjaival együtt a kézdiszentlélekiekkel ismerkedtek, délután a sepsiszentgyörgyi közönség tapsolt nekik.
Hogy milyen sebeket idézett Trianon, miként ocsúdott fel a nemzet, és próbált talpra állni, a Székely Mikó Kollégium diákjai mondták el versben, dalban, énekelt a kórus, majd a pécsi Leöwey Klára Gimnázium (negyvenéves kapcsolat) énekkarának rövid előadása után a két dalos közösség együtt szólaltatott meg kórusműveket. A magyar és a székely himnuszt a hallgatósággal közösen legalább kétszázan énekelték.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)