Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. február 24.
Kós Károly Akadémia – Kapcsolataink ezer év távlatából
A Kós Károly Akadémia keretében, Baróton dr. Zsoldos Attila akadémikus Az Árpád-kori magyarság európai kapcsolatrendszere címmel tartott előadást.
Az Árpád-kori Magyarország Európa közepén volt – mutatott rá az előadó, ahonnan minden irányba lehetett kapcsolatokat építeni, ám az Árpád-ház királyai inkább nyugat felé kacsintgattak. Nagy történelmi jelentősége volt annak, hogy Szent István feleségének fivére német–római császár lett, így a magyar–német kapcsolatokra is békés korszak köszöntött. Nem úgy a következő évtizedekben: a sógor halála után a birodalom megpróbálja lerohanni Magyarországot, mely mellesleg belharcokkal is küszködik. Szerencsére a kísérlet nem sikerül, Szent László volt az, aki azon német törekvéseket, hogy a Magyar Királyságot hűbéres tartományukká tegyék,végképp „levette” napirendről.
Nagy fordulat volt az ország történetében, amikor a Magyar Királyságnak sikerült Horvátországot magához csatolnia a 11. század végén: mai fogalommal élve ekkor regionális nagyhatalommá vált az addig a puszta létéért küzdő ország. A 12–13. században a külkapcsolatok aztán már inkább keleti irányba bontakoznak ki, ezekben az időkben a Magyar Királyság inkább a keleti gazdasági világ részévé vált – tudtuk meg.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2015. március 3.
Beszámoló a pedagógusszövetség tevékenységéről
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség februári közgyűlésén hangzott el a számvetés a megyei szervezet 2014. évi munkájáról. Horváth Gabriella megyei elnök elmondta, hogy részt vettek a múlt évi Szülőföldön magyarul pályázat lebonyolításában, amit az idén is folytatnak. Mivel 2014-et a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni magyar felsősök évének nyilvánította, az ajándékba küldött 88 magyar feltaláló című könyvből százat, a Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculatáról szóló CD-ből pedig 130-at osztottak szét megyénkben.
Több tanácskozást is szervezett 2014-ben a pedagógusok szakmai szervezete: Értékek és dimenziók a Kárpát-medencei magyar köznevelésben (tavaly márciusban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel – OFI-val – közösen), A befogadó iskola – módszerek és jó példák a gyermekközpontúságban (Csíkszereda), a körzeti magyar oktatás helyzetének megvitatása a segesvári Gaudeamus Házban, s idén februárban a romániai magyar közoktatási stratégiáról tárgyaltak az RMPSZ Szatmárnémetiben tartott kihelyezett ülésén.
Maros megyéből pedagógusokat küldtek magyarországi továbbképzésre (20) s a Bolyai Nyári Akadémia 16 szekciójának képzéseire (88), ez utóbbiak az Oktatási Minisztérium 10-10 kreditpontos oklevelét kapták. Tanácskozást szerveztek az oktatásügy felelős képviselőivel, felmérést készítettek a szakoktatásról megyénkben, megszervezték a középiskolás diákok számára meghirdetett Apáczai-, Mákvirág, Bolyai Farkas matematikai és Kós Károly magyar nyelv és irodalmi díjak átadási ünnepségén való részvételt.
A megyei szervezet kiosztotta az OFI-tól kapott 60 tankönyvből és kísérleti munkafüzetből álló könyvcsomagot, hogy segédanyagként véleményezzék a pedagógusok. Kiosztották továbbá a Communitas Alapítványtól kapott irodalmi és földrajzi atlaszokat.
Részt vettek az RMDSZ oktatási szaktanácsadó testületének ülésein, megoldásokat keresve a megyei oktatásügy gondjaira.
Többször értesítették az igazgatókat, hogy pályázni lehet a szakképzett közoktatási menedzser cím elnyerésére. Mindezen kívül továbbították a különböző pályázatokra, vetélkedőkre való felhívásokat – hangzott el Horváth Gabriella beszámolójában.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 10.
Elkészült a Barabás Miklós Céh honlapja
Elkészült és immár bárki által megtekinthető a Barabás Miklós Céh honlapja. A közel száz évvel ezelőtt alapított, igencsak rangos képzőművészeti céhnek az elmúlt évtizedek folyamán olyan alkotóegyéniségek voltak a tagjai, illetve vezetői, mint Bánffy Miklós, Bordi András, Kós Károly, Molnár Dénes, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő, avagy Kusztos Endre, jelenlegi tagjai között pedig olyan képző- és fotóművészeket találhatunk, mint Kákonyi Csilla, Márton Árpád, Orth István, Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Zsigmond, Bocskai Vince, Csíky Szabó Ágnes, Fekete Zsolt, Gyarmathy János, Haller József, Hunyadi Mária, Hunyadi László, Kiss Levente, Kuti Botond, Kuti Dénes, Major Gizella, Makkai István, Pokorny Attila vagy Simon Endre.
A céh jelenlegi elnöke Kolozsi Tibor, alelnöke Németh Júlia. A honlapon olvasható céhtörténetet utóbbi jegyzi, A Barabás Miklós Céh a történelem forgatagában című írásában több fejezetre bontva szól a testület múltjáról, jelenéről egyaránt. Mint írja, "A trianoni döntés nyomán kialakult új geopolitikai helyzetben az erdélyi magyar kultúra, s ezen belül a képzőművészeti is kiszakadt eredeti, természetes közegéből, s szembe kellett néznie a számára kedvezőtlen, új helyzettel. A kor kiemelkedő közéleti személyisége, az építész, képzőművész, író Kós Károly a kolozsvári Napkelet főmunkatársaként közvetlenül az impériumváltozás után, már 1920-ban megfogalmazta mozgósító jellegű, új otthonteremtő gondolatait: »...akarunk élni, akarunk dolgozni, akarunk kultúrát. Akarunk művészetet; élőt, szervest, nélkülözhetetlent, olyant, ami a miénk. Amiben a mi lelkünk fürdik meg, hogy megújuljon, hogy erőssé, erősebbé legyen. Lehetséges-e ez? Lehetséges, mert muszáj, mert szükségünk van reá, tehát lesz erőnk is hozzá.« És lett. Irodalmi, művészeti folyóiratok születtek (Napkelet, Pásztortűz, Periszkóp, Erdélyi Helikon), és az írók helikoni közösségének mintájára s annak égisze alatt alakult meg 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével s Bánffy Miklós támogatásával az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh is. A névválasztás indokolt volt, hiszen a biedermeier festészet kiemelkedő képviselője, a magyar történelmi múlt kimagasló személyiségeinek megörökítője, a több országban megfordult, több kultúrában is járatos művész, erdélyisége mellett, az európai kultúra felé is nyitottnak bizonyult. Ilyenformán neve méltán fémjelezhette a kor művészeinek törekvéseit, méltán válhatott példaképpé."
A művészcéh honlapja ízléses, nívós és könnyen áttekinthető, számos fotóval gazdagított alkotás, ismerteti a céh történetét, alapszabályzatát, bemutatja az elődöket, az aktív tagokat, a vezetőséget és a tiszteletbeli tagokat, illetve mindannyiuk tárlatait, felsorakoztatja a közös és egyéni kiállításokat, közöl híreket, Médiavisszhang rovatában közzéteszi a céh rendezvényeiről, alkotóiról írott cikkeket, felsorolja a támogatókat és közöl elérhetőséget is. Az oldal a www.bmceh.ro címen látogatható.
Knb.

2015. március 17.
Műemlékek: identitásunk épített őrzői
Helyreállítani, fenntartani, megőrizni a műemlékeinket – többek között ezek a fő céljai afebruárban elfogadott Hargita megyei műemlékvédelmi stratégiának. Az országban egyedülálló stratégia kidolgozóját, Tövissi Zsolt csíkszeredai építészt kértük meg, hogy tisztázzon néhány, a műemlékvédelemmel kapcsolatos alapvető kérdést.
– Mióta beszélhetünk műemlékvédelemről?
– A műemléknek és az örökségnek a fogalomköre akkor kezdett kialakulni, amikor leszakadtak attól az emberek, hogy a hagyomány irányítása alatt tegyenek dolgokat, alakítsák a környezetüket, és bizonyos műveltségi szinten felismerték a régi dolgokban levő értéket, ami már nem használati, hanem régiség-érték, etikai, esztétikai. A fogalom a tizenkilencedik század végére és a huszadik század elejére alakult ki, és ez főleg azért lett mára betonbiztos fogalom, mert úgy felgyorsult az idő, hogy a valamikori spontán formaképződés elveszett. Van most is, mert mindenkinek szüksége van arra, hogy alakítsa a környezetét, de nem a hagyomány irányítja már. Vége annak, hogy nagyapám hogyan csinálta. S ennek a gyorsaságnak kitéve a spontán formaalakítás olyan, amilyen. Hozzájön még az újgazdagság, ami tetézi a bajt. Az örökséggel szembeni magatartás jól rendszerezett leírását Tamáska Máté magyarországi szociológus adja. Azok közül, akik az örökséget védeni akarják, egyik fele nosztalgikusan folklorizál, másik fele pedig szigorúan, autentikusan, válogatás nélkül őriz. Ez az utóbbi a múzeumok, tájházak világa, a másik az organikus irányzatot kedvelőké, akik falun régi kúriák mintájára építenek újat. Maga szokott Kós Károly- stílusában tervezni? – szokták kérdezni tőlem. Tehát vágynak a hiteles, hagyományos formára, és bár ez már művi építészet, nem népi, de nagyon erős, meghatározó formajegyek vannak benne, amihez az identitásunkat kötni tudjuk. Kiemelkedő értékkúpok a mi történelmi tájunkon, ezekhez ragaszkodunk. A nosztalgikus örökségvédő meglát egy régi falusi valamit akárhol, és mikor épít egy újat, belementi abba a régi ablakokat vagy az oromzatot. Stilizálva folklorizál tulajdonképpen. Tudatosan, mert szereti, mintaként alkalmazza és rengeteget használ a régiből. A másik ág a múzeumi igényességű, autentikus örökségvédelem. Ott mese nincs, mindent próbálunk úgy megtartani, konzerválni, ahogy volt, mert tudjuk, hogy az értékei között ott van a hitelesség, a régiség, a történelem. Az ilyen tevékenység nem keveri össze a régit az újjal.
– Mi alapján nyilvánítanak egy épületet műemléknek?
– Úgy kell elképzelni, mint egy szentté avatási pert azt, amikor egy műemléket műemlékké nyilvánítanak. Készülnek róla felmérések, tájékoztatási rajzok, egy egész adatköteg a múltjáról mindenféle dokumentumokkal, egy általános nagy értékelés, egy leírás, művészettörténeti, történeti, mindenféle szempontokból, és akkor egy bizottság elé kerül, ahol jól meghányják-vetik, hogy helyi B-kategóriás vagy országos jelentőségű A-kategóriás műemlék lesz.
– Mi szerint sorolnak be egy műemléket A- vagy B-kategóriába?
– A kvalitásaitól, a minőségétől, a jelentőségétől függ. Aszerint, hogy mennyire fontos, mennyire jól elkészített, mennyire jellemzi a korát. Csúcsteljesítménye korának például a Mikó-vár, ami épen is maradt hála Istennek, itt-ott belematattak, de azért az egész vázában épen van. Csíkszeredában B-kategóriás műemléktípus a Márton Áron Gimnázium, gyönyörű, nagy és szép, de Majláth püspök idején több hasonló épült Erdélyben.
– Beszélünk épített örökségről és műemlékről. Mi a különbség a kettő között?
– A műemlék az, aminek jogi státusa van, szerepel a műemléklistán. A jégheggyel tudnánk legjobban jellemezni: a műemlék kategória a jéghegy csúcsa, ami kilátszik a vízből, az épített örökség pedig a víz alatti kilenc-tized rész. Rengeteg olyan nem listázott, nem műemlék épületünk van, ami azért az örökségünk része. A Fiság mentén bemegyünk valamelyik faluszegbe, és olyan épületeket, együtteseket látunk, hogy az múzeumba való. Védelem alatt kellene legyen, csak a szegénység konzerválja sajnos, semmi egyéb nem védi. Mert az emberek, ha egy kicsi pénzhez jutnak, lebontják és építenek helyette egy olyat, ami távol áll az értékeinktől. A gazdag ember, ha művelt, szintén konzerválja a régit, még ha nincs is szüksége rá, megbecsüli, az újgazdag műveletlen ember lebontja, felemészti és helyébe teszi az újat. A műemlék már a fizikai állaga miatt is pusztulásra van ítélve: bomlik, szűnik meg az autentikus anyaga. Ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Ezt tudnunk kell, nem kell illúziókba ringassuk magunkat. Viszont nem mindegy, hogy mivel töltjük fel a keretet, mivel építjük vissza.
– Hargita megyében a műemlékállomány milyen állapotban van? A műemlék épületek mennyire vannak felújítva?
– Az elkészült stratégiában is látható, hogy különböző állapotban vannak a műemlékeink. Akad egy-kettő elpusztulva, akad olyan, amelyik gyors beavatkozást kér, van, amelyik csak karbantartást igényel, és van, amelyet aránylag jól helyrehoztak. Egyes dolgok sajnos eltűntek, főleg faluhelyen, malmok, ványolók, majorok, ezek egy része már elpusztult, vannak karbantartottabbak és olyanok is, amik mostanában mennek tönkre. Tehát átlagosan gyenge az állapotuk, de nem gyengébb, mint máshol. Az egésznek a jellegét kell nagyon jól megismerni. A műemléki tevékenységnek körülbelül olyan a jellege, mint az időskori rehabilitáció. Nem csinálhatunk „élsportolót” egy műemlékből. Viszont körbe tudunk venni egy bölcs öreget fogékonyan, kisugárzását és lényegét tovább tudjuk vinni. Azt tisztelem abban a társaságban a megyénél, amely most Borboly Csaba idejében működik, hogy megkérdez minket, építészeket. És adnak a szakma véleményére. Az egyházi műemlékeket eddig is támogatták, ami viszont újdonság és erős dolog – ami nem műemlék, hanem épített örökség –, az a falukép értelmezése, értékelése és ezeknek a szabályozása. A településeknek a rendezési tervébe be fog épülni egy profi falukép-dokumentáció. Értékelt faluképi elemek lesznek szabályozva és védve benne. Ebben nagyon elöl jár a megye országos szinten, és abban is, hogy igénye volt egy stratégiára.
– A stratégiában amellett, hogy bemutatja a műemlékállományt és annak állagát, a műemlékek helyreállítására, fenntartására, hasznosítási lehetőségeire több programcsomagot állított össze. Miért lényegesek ezek a műemlék-helyreállítási programok?
– Művelés, oktatási és szakmai szempontból is lényegesek ezek a műemlék-helyreállítási programok. Ezeket tanulni lehet, szakértőket kinevelni, szakmunkásokat kiképezni és így tovább. A műemlék-helyreállításkor nem az anyag drága, amit beletesznek, hanem több fizetést kapnak az emberek, mert különleges munka, kézműves jellegű. Egy ilyen programban a kifizetett pénznek nagyobb az aránya a bérek irányában, ami egy jó dolog, mert a család többet lát belőle. Ő maga csinálta és vitte haza a pénzt a családjának. Ezek mind ilyen társadalmat megvibráló, felmelegítő dolgok, az eredmény pedig az, hogy visszanyertük azt a potenciális értéket, megvan nekünk, ez tudatosodik is bennünk, aktív a memóriánk, tudjuk, hogy az a kastély hogy és mint volt, és identitásunk is erre alapozódhat.
– A helyi társadalomban látszik-e egyfajta felismerés a műemlékek fontossága iránt?
– Kicsi látszik. Van, hogy nem ismerik fel az értékét, de nem is zavarja őket különösebben, egyszerűen hagyják és akkor elszomorítóan szétbomlik, veszélyes állapotba kerül. Innen még visszafordítható, ha felfigyel rá valaki. Akár az állam, ez ugyan ritkábban jellemző, hanem vannak olyan körök, helyi műemlékvédők, akik meghúzzák a vészharangot és visszahozzák az örökséget abba az állapotába, ahol potenciális értéket jelent. Nagyon gyakran nem ismerik fel az értékét, sőt ott áll a műemlék, és azt mondják rá, hogy a fejlődés útjában áll. És mivel a fejlődés gátját képezi a tudatukban a műemlék, ezért nekifognak elrontani azt. A műemlékvédelem is evidens dologgá válhatna, ha mindenki érzékenyítve lenne erre. Az óvodától kellene kezdeni a helyismeret, a községednek, a közösségednek a szeretetét, megértését, mert akkor a normális úton történne ennek az értéknek az átadása, ifjakba oltása. A cél az lenne, hogy a közösségek autonóm módon tudják, mit kell csináljanak örökségükkel, és ezt hogyan oldják meg. Ezt a neveléssel lehet elindítani.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2015. március 23.
Erdélyi magyar útkeresés (Könyv érdekképviseletünk huszonöt évéről)
Személyes vallomásokkal tarkított politikai, történelmi utazás részesei lehettek mindazok, akik pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban jelen voltak Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatóján. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyedszázada című kötet a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai eseményeket veszi számba és elemzi, átfogó képet igyekszik nyújtani az elmúlt huszonöt év közéleti történéseiről, a honnan indultunk és hová jutottunk kérdéskört boncolgatja, kitérve okokra, hibákra és következményekre.
Borbély Zsolt Attila az RMDSZ első hivatalos nyilatkozatának 1989. december 25-i megjelenését tekinti a jelenkori önálló erdélyi magyar politizálás kiindulópontjának – derült ki a házigazda Csinta Samu kérdésére adott válaszából, innen kezdi könyve kronológiáját is, és amint megjegyezte, ez a Domokos Géza és a bukaresti magyar értelmiségiek által megfogalmazott szöveg messze elmarad a Kós Károly 1922-ben kiadott Kiáltó szójától, „több passzus szól arról, mennyire odavagyunk a Nemzeti Megmentési Frontért, mint ahány az erdélyi magyarság jogköveteléseiről”. Véleménye szerint másképp alakultak volna a dolgok, ha nem Domokos Géza az első arc, aki nyilatkozik az erdélyi magyarság nevében. Utal Király Károly vallomására, aki egy Ion Iliescuval folytatott tárgyalást elevenít fel, amikor az elnök kérdésére, hogy mi kell az erdélyi magyarságnak, ő autonómiával válaszol, de Domokos Géza tagadta ezt. „Óriási hiba volt ez akkor, amikor cseppfolyós volt még a helyzet, amikor a legnagyobb esélyünk volt saját létérdekeink szerint alakítani helyzetünket” – fejtette ki a szerző. Meglátása szerint akkor kialakítható lett volna egy Maros Magyar Autonóm Tartomány-szerű struktúra, mely, valószínű, látszatautonómiát biztosított volna, de később feltölthették volna tartalommal.
Borbély Zsolt Attila felidézte a 90-es évek történéseit, az első nagy hibákat, úgy véli, akkor a maximumot kellett volna követelni, erőt felmutatni, „tüskének kellett volna lennünk a román hatalom körme alatt, amelyet csak akkor tud eltávolítani, ha bizonyos kompetenciákat átad az erdélyi magyarságnak” – fogalmazott, és kitért arra is, hogy nagyon fontos lett volna nemzetköziesíteni ügyünket. Csinta Samu arról is faggatta a szerzőt, melyek voltak az elmúlt 25 évben azok a történelmi pillanatok, „melyekben akár jó irányba is fordíthatták volna a szekeret”. Borbély Zsolt Attila szerint az első ilyen pillanat Domokos Géza–Szőcs Géza 1991-es marosvásárhelyi párharca volt az elnöki székért, amikor igen kétes újraszavazással lett elnök az előbbi. A második ilyen elszalasztott lehetőség 1993-ban adódott, amikor Tőkés László visszalépett, és az RMDSZ Markó Bélára bízta az erdélyi magyar kataszter elkészítését és autonómiaprogramja megvalósítását, a következő pedig, amikor két év múlva újraválasztották, annak dacára, hogy semmit sem teljesített ezekből a vállalásokból. Az igazi nagy törés azonban 1996. november 8-án történt, a kormányra lépéskor. „Ez volt a legnagyobb hiba, itt rontottuk el a dolgokat, hiszen ez a kormányzati szerepvállalás pont a fordítottja volt annak, amit tennünk kellett volna. Ahelyett, hogy külpolitikai nyomást helyezzünk a román hatalomra, azt üzentük a kormányzati szerepvállalással, hogy itt minden rendben van” – idézte fel. Korrekcióra jó alkalom adódott 1998 szeptemberében, amikor az RMDSZ koalíciós partnerei egységfrontot alkottak az ellenzékkel, és megszavazták, hogy semmilyen államilag finanszírozott magyar egyetem nem lehet Romániában. Ekkor ultimátumot adott az RMDSZ, de nem tartotta magát hozzá, belement a Petőfi–Schiller Egyetem létrehozásába. Ez egy újabb elszalasztott lehetőség volt, pedig 2005. szeptember 26-ig (Románia EU-csatlakozásának kimondásáig) az önfeladó, román nemzetstratégiát kiszolgáló politizálás helyett önálló külpolitikát kellett volna gyakorolniuk, autonómiapolitikát kellett volna folytatniuk, addig, amíg erős alkupozícióban voltak. Most se lenne késő, ám jelentősen kisebbek az esélyek – vélte a politológus.
Borbély Zsolt Attila beszélt az „autonomista erők” ’90 óta folyamatos törekvéseiről is, az időleges sikerekről (1993-ban a kolozsvári nyilatkozat elfogadása), majd a vízválasztó 2003-as szatmárnémeti kongresszusról, amely döntései miatt kiváltak az RMDSZ-ből, megalakították az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot, illetve a választási megmérettetés miatt szükséges Magyar Polgári Szövetséget, melynek bejegyzését elgáncsolták, így létrehozták a Magyar Polgári Pártot, a belső harcok pedig később elvezettek az Erdélyi Magyar Néppárt megalakításához is. Ezek a szervezetek nem tudtak eléggé megerősödni, inkább elszenvedői voltak az eseményeknek, de bizonyos esetekben formatív szerepet játszottak, rá tudták venni az RMDSZ-t autonómiapárti gesztusokra, példaként a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés létrehozatalát és a székelyek nagy menetelését említette.
A teremből érkezett kérdésekre válaszolva a hogyan továbbról is beszélt: az autonómista erők megerősödése szükséges lenne, ám ennek módját egyelőre nem tudják, próbálkoznak, amivel tudnak. „Bízunk abban, ha sokszor elmondjuk az igazságot, annak hatása lesz.” Addig is azonban együtt kell működniük az RMDSZ-szel, „nem szabad minden hidat felégetni”, olyan akciókra van szükség, mint amilyen a székelyek nagy menetelése volt, amely felmutatta az autonómiára irányuló magyar közakaratot. „Ha Tamás Sándor kezdeményez egy ilyen megmozdulást, akkor mellé kell állni” – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 25.
Botránytól bűzlő versenyvizsga
A több mint négy éve érvényben lévő oktatási törvény alkalmazása óta a szaktárca először hirdetett versenyvizsgát a negyvenkét megye főtanfelügyelői tisztségére – ez azonban már az elején bal lábbal indult. Alig másfél hónappal a versenyvizsga előtt a minisztérium megváltoztatta a módszertant, és azoknak a jelölteknek is lehetőséget kínált a megmérettetésre, akik a vizsga időpontjáig nem töltik be a nyugdíjkorhatárt, az sem baj, ha egy nappal utána már nyugdíjasok, bátran kiülhetik a négyéves mandátumot.
Már akkor elindult a spekuláció, hogy személyre szabottan kiknek kívánnak kedvezni ezzel az intézkedéssel, ki kinek a rokona, ismerőse a minisztériumban vagy a kormányban, kik azok a tizenöt-húsz éve tisztségben lévő oktatási vezetők, akik beton-biztosan maradnának a főtanfelügyelői székben, nehogy vissza kelljen menniük tanítani.
Alig csitult el a találgatási hullám, kezdődött a jelentkezés időszaka, amikor újból erőre kapott az indulat, hogy a politikai pártok küldik ringbe jelöltjeiket, és félő, nem a szakmaiság lesz a döntő, hanem a politikai színezet. Kovászna megyében izgalomra adott okot, hogy utolsó napig nem pályázott senki a tisztségre, a jelenlegi főtanfelügyelő már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, nem vizsgázhat, és úgy tűnt, nem akad egy magyar pedagógus, aki vállalná a felelősséget. Mert ahhoz kétség nem fér, Háromszék mindenkori főtanfelügyelőjének magyarnak kell lennie, egy hetvenöt százalékban magyar többségű megyében ez dukál.
Nos, az utolsó pillanatban vállalta a megmérettetést Kiss Imre, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, aki több ízben bizonyította, rövid és hosszú távon is képes tervezni, a fiatalok elhelyezkedését pozitívan befolyásoló döntéseket hozni – például az elméleti és gyakorlati oktatásban is gyengén teljesítő hibrid iskolatípus, a szakközépiskola helyett a kézzelfogható szakmai tudást nyújtó szakmunkásképzőt részesíti előnyben. Tavaly kilencedik osztályokban csak ilyen felvételit hirdetett iskolája.
Eljött a versenyvizsga ideje, és országos botrányba fulladt már az első próba, az írásbeli teszt. Közel húsz pályázó lépett vissza – köztük a háromszéki jelölt is –, egyesek egészségügyi okokra hivatkoztak, mások azzal hagyták el a vizsgatermet, hogy arcul csapták őket – a kétezer oldalas vizsgaanyagból csak az oktatásmenedzsmentre vonatkozó kérdésekre kellett válaszolni, módosították a pontozást –, szabálytalannak ítélték az egész eljárást, kérték a versenyvizsga eredményeinek megsemmisítését. Nem csoda, ha némelyekben felmerült, előre eltervezett színjátéknak voltak részesei.
Kérdés, ezek után lesz-e jelentkező az üresen maradt főtanfelügyelői tisztségekre, vagy minden marad a régiben és ideiglenes kinevezéssel irányítják tovább az oktatás megyei szintű intézményeit.
Fekete Réka

2015. március 28.
Kiss Imre az új főtanfelügyelő
Személyes okokra hivatkozva felmentését kérte az oktatási minisztertől Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, ugyanakkor javasolta Kiss Imre ideiglenes kinevezését a szóban forgó tisztségbe. A jóváhagyás megérkezett, tegnaptól Kiss Imre az új főtanfelügyelő.
Keresztély Irma fizika szakos pedagógus tizennyolc esztendeje vette át a főtanfelügyelői teendőket Kovászna megyében. A legutóbbi versenyvizsgán elnyert mandátuma lejárta óta tanévre szóló ideiglenes kinevezéssel töltötte be a tisztséget, ami törvény szerint új versenyvizsga kiírásáig, de nem tovább, mint az adott tanév végéig szól. Ezzel nem volt egyedül, többéves versenyvizsgaszünet miatt az ország minden főtanfelügyelője hasonló helyzetben van mindaddig, amíg vizsga általi kinevezést nem nyer valaki más.
Idén februárban hirdetett versenyvizsgát a szaktárca, amelyet március 11–20. között szerveztek, a versenyvizsga módszertanának időközben történt megváltoztatása miatt a pályázók közül közel húszan utolsó percben visszaléptek, köztük Kiss Imre is, az egyetlen háromszéki jelentkező. Keresztély Irma tegnap arról tájékoztatott, már korábban eldöntötte, hogy a versenyvizsga eredményétől függetlenül csak a vizsga időpontjáig tölti be a főtanfelügyelői tisztséget, ezért és nem külső nyomásra kérte felmentését az oktatási minisztertől. Közölte, tavaly szeptemberben betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ami kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen a versenyvizsgán, de Kiss Imre személyében olyan utódot remél, aki folytatni tudja az általa megkezdett munkát. Az a tény, hogy Kiss Imre tanév közben veszi át a teendőket és a vele járó felelősséget, lehetőség számára, hogy megismerkedjen ezzel a munkával, és amikor esély kínálkozik újabb vizsgára, tudatosan döntsön, hogy akarja-e vállalni – indokolta az eljárást Keresztély Irma, ugyanakkor elmondta, két esztendővel ezelőtt elnyert állását fogja mostantól betölteni módszertanos tanárként a Pedagógusok Házában, és a jövőben is részt vesz olyan programokban, pályázatokban, amelyek a háromszéki oktatást szolgálják. Kiss Imre, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója hangsúlyozta, tizennyolc esztendei iskolavezetői tisztsége alatt jól megismerte a tanfelügyelőség tevékenységét, az egész megye oktatási hálózatára van rálátása, és ha úgy érzi, meg tud felelni a feladatnak, jelentkezik a következő főtanfelügyelői versenyvizsgára is. Új igazgató kinevezéséig Valeria Gheorghiu jelenlegi aligazgató veszi át Kiss Imre helyét a Kós Károly Szakközépiskolában.

2015. április 11.
Petrovits István és Fazakas Tibor tárlata Vajdahunyadon
Közös alapra építve
Tematikáját és formavilágát tekintve igen színes tárlat nyílt meg e héten a vajdahunyadi képzőművészeti galériában. Petrovits István, háromszéki szobrász és Fazakas Tibor, barcasági születésű, de immár vajdahunyadinak tekinthető grafikus ismeretsége, barátsága fél századdal ezelőtt szövődött, amikor a marosvásárhelyi Művészeti Líceum padjaiban együtt tanulták a véső és ecset kezelését Izsák Mártontól, Barabás Istvántól, Hunyadi Lászlótól és sok más neves képzőművésztől. Jó pár esztendő eltéréssel aztán mindketten a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Akadémián csiszolták tehetségüket. Útjaik azonban szétváltak: Petrovits István hazatért Sepsiszentgyörgyre, Fazakas Tibor azonban már a kolozsvári Pedagógiai Főiskola elvégzése után Vajdahunyadra kapott kinevezést. – Hosszú évekig nem találkoztunk. Aztán 1989 után egyre gyakrabban nyílt lehetőségünk részt venni magyarországi alkotótáborokban. Itt találtunk ismét egymásra, és az utóbbi, Bugacon megszervezett tábor alkalmával született meg e vajdahunyadi kiállítás ötlete – ismertette a távolra nyúló előzményeket a házigazda szerepét betöltő művésztárs.
A két alkotónak nem csupán életútja haladt más-más irányba, de kifejező-eszközeik is merőben eltérnek egymástól. Petrovits István a monumentális szobrászatban talált megfelelő eszközt, teret, formát az önkifejezésre. Fazakas Tibor pedig leginkább a szabályos formákba zárt op-artban jeleníti meg gondolatait, meglátásait. Alkotásaik azonban érdekes módon harmonikusan illeszkednek egymáshoz – talán a mindkettejük életét, munkásságát meghatározó marosvásárhelyi évek nyoma fedezhető fel bennük
– Úgy gondoltam, Vajdahunyadra mindenképp a középkorhoz, reneszánszhoz kötődő alkotásokkal illik jönni, ezért került itt kiállításra Hunyadi Mátyás mellszobra, illetve a Régizene fesztivál díja, ami egy kisplasztika, úgyszintén egy Szent György-ábrázolás is. Itt van még egy köztéri szobromnak is a mása, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház udvarában felállított Meg nem született gyermekek emlékműve – mutat a kiállított alkotásokra Petrovics István. A szobormások, kisplasztikák között pedig színes, diópáccal és akvarellel készült női aktok díszítik a falakat. – Ezek tulajdonképpen szobor-tervek, vázlatok, fekete-fehér rajzok, amiket utólag különböző technikával kiszíneztem, így váltak önálló képpé – magyarázza a művész. A képek lényegre törő formái, a megjelenített gesztusok egyértelműen utalnak az alkotó szobrászkezére, -szemére. Sőt, székely lelkére is. Szilaj életerő feszíti a formákat, de bennük rejlik a lélek minden rezdülése. Olyan kéz és olyan lélek rajzolta, formázta e műveket, mely Bethlen Gábort, Kós Károlyt, Szent Lászlót és a magyar történelem sok más kiválóságát hívta elő kőből, fából, bronzból. Kisplasztikákban örökítve meg Kodály, Bartók, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Sütő András, Kríza János és Erdély számos nagy szülöttjének emlékét is.
A lelki nagyságot, székely életerőt sugárzó alkotásokhoz sajátos módon illeszkedik Fazakas Tibor mértani formákba öntött világa. Alkotásaiban ott lappang a feszültség, a fények, árnyak játéka, az örök fekete-fehér ellentét, melyet újabban egy-egy véletlenszerű arany, ezüst vonalvezetéssel old fel a művész. – Amióta nyugdíjban vonultam egyre kevesebbet használom a körzőt, vonalzót, egyre kevésbé ragaszkodom a kötött formákhoz. Minden évben egy-egy új technikával kísérletezem. Az utóbbi időben arany és ezüst festékkel rajzolok, teljesen szabadjára engedve a kezem. Az így kialakuló formákat színezem a magam meglátása szerint: templommá, virággá stb. Új technikaként alkalmazom a gyűrt papírt is. Ez egészen izgalmas kísérlet. Egyszerű fehér papírból alakulnak ki a különböző formák, melyeknek a gyűrődések térhatást biztosítanak. Természetesen a klasszikus op-art sem szorult háttérbe. Az utóbbi időben a sakktábla-szerű ábrázolás kerített hatalmába és sokat foglalkoztam a háború–béke, a harang-, a kehely-ábrázolással – mutat alkotásaira Fazakas Tibor, aki ezúttal is teljesen új munkákkal állt a vajdahunyadi közönség elé.
A két művész egymásra találása remélhetőleg nem merül ki e közös tárlatban. Petrovits István már meghívást kapott egy dévai bemutatkozásra is és a székelyföldi települések illetve európai nagyvárosok mellett idővel talán felénk is otthonra talál néhány székely lelkű Petrovits-plasztika.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

2015. április 15.
Új kezdet előtt áll a civil szféra
Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla tegnap Marosvásárhelyen. A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a "Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban" elnevezésű konferencia újabb állomásán beszélt erről.
A politikus elmondta, korábban úgy tartották, hogy nyitottsága, magyarországi kötődése révén az erdélyi magyarság előnyben van a többségi társadalomhoz képest az európai felzárkózás, a versenyképesség tekintetében, ám ez véleménye szerint még nem predesztinálja a közösséget arra, hogy feltétlenül sikeresebb legyen ebben az egyre élesedő versenyben. Ehhez a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak a szakmaiságra, a felkészültségre alapozva kell nyertesekké válniuk – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy értékelte, egy erős civil társadalom megléte elengedhetetlen a demokrácia megfelelő működése terén. "Ha a civil szervezetek erősek és önállóak, ha nincsenek kitéve politikai befolyásnak, akkor az a társadalom egészségesnek mondható" – mutatott rá, hozzátéve, ma még korántsem mondható el az, hogy nincsen politikai nyomás, ám a civil szférának ezt sohasem szabad elfogadnia: a jól megszervezett, versenyképes civil társadalomnak ugyanis egy nagyon fontos kontrollszerepe van a demokráciában, enélkül a demokrácia csonkul, sőt, össze is omolhat – figyelmeztetett beszédében a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke.
Vincze Lóránt ötletgazda, az RMDSZ külügyi titkára szerint most szükséges beszélni a pályázatokról, uniós szabályozásokról, hogy ne essünk a néhány évvel ezelőtti hibába, amikor Romániának nem sikerült lehívnia a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeket a közösség fejlesztésére lehetett volna fordítani. Beszédében úgy fogalmazott: a konferencia "olyan felfedező út, amelynek sok állomását ismerjük, de arra teremtettünk lehetőséget, hogy a résztvevők szakemberektől halljanak információkat". A Fedezzük fel! elnevezésű kis- és közepes vállalkozások, valamint civil és ifjúsági szervezetek számára szervezett konferenciasorozat ugyanis márciusban indult Kolozsvárott, az elkövetkező fél évben pedig Erdély nagyvárosait keresi fel. A rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül elérhető kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a nyertesek az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.
A keddi, marosvásárhelyi konferencián Sáfrány Judit, az Európai Bizottság Oktatási és Művelődési Főigazgatóságának szakpolitikai munkatársa részletesen ismertette az EU-s finanszírozások általános kereteit, az EU 2020-as stratégiája fényében a közvetlen uniós finanszírozású programokat: az Erasmus+-t, a Creative Europe-ot és az Európa a polgárokért programot. A szakember arra biztatta a népes hallgatóságot, hogy ne féljenek pályázni, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, a különböző programok révén pedig jelentős fejlődés érhető el. Koreck Mária pályázatíró, a Divers Egyesület elnöke az operatív programok célját és az azok nyújtotta lehetőségeket taglalta, majd a korábbi sikeres pályázatok nyertesei mondták el tapasztalataikat, a hasznos tudnivalókat a pályázati folyamatokról.
A konferencia ma Kolozsváron folytatódik a kis- és középvállalkozások számára tartott előadásokkal.

2015. április 16.
Egy csipetnyi Petrovits István életművéből
Szobrok, kisplasztikák, női alakokat ábrázoló akvarellek, domborművek egy alkotói életművet sűrítő kamarakiállításon – tömören így foglalható össze Petrovits István tegnap megnyílt sepsiszentgyörgyi tárlata. A szobrászművész több korszakából származnak a Köntés Pincegalériában kiállított munkák, a monumentális szabadtéri szobrok a róluk készült fényképeken vannak jelen.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész ismertette a májusban hetvenedik születésnapját töltő Petrovits István életútját, kiemelve, hogy a kőben, fában, bronzban alkotó szobrászt a kísérletezés jellemzi, de elkötelezettsége a magyar kultúrtörténet nagy alakjai iránt állandó, erről tanúskodik a róluk készített domborműsorozat és a szabadtéri szobrok sokasága itthon és a nagyvilágban. Lapunknak Petrovits István azt mondta, a jelenlegi kiállítással arra törekedett, hogy egy csipetnyit bemutasson mindabból, ami leginkább jellemző munkásságára, tükrözze mindazt, amivel az elmúlt ötven esztendőben foglalkozott. Kérésünkre, hogy nevezzen meg két alkotást, ami szerinte a leginkább üzenethordozó, a meg nem született gyermekek emlékművét említette, amely a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán áll, valamint a Kós Károlyról készített domborművet, mert számára Kós Károly kiindulópont mindabban, ami erdélyi. Vajdahunyadon is megismerkedhet a közönség Petrovits István munkáival, április 8-án a barcasági származású, Vajdahunyadon élő Fazakas Tibor grafikussal nyílt közös tárlata.

2015. április 17.
Kelet és Nyugat között az Erdélyi Fejedelemség
Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttéről, annak az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom közötti helyzetéről, politikai állapotáról, aranykoráról és hanyatlásáról tartott előadást Oborni Teréz, a Kós Károly Akadémia meghívottja. Folytatódott az időutazás, amely a kezdetektől érkezett el a 16-17-ik századokig, az Erdélyi Fejedelemségig. A Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatának csütörtöki meghívottja, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa Oborni Teréz volt, aki egy órás előadásában három szempontból járta körül a múltnak ezt a szeletét: a Porta szemszögéből, a Magyar Királyságból nézve, valamint az erdélyiek szempontjából, ahogy ők maguk definiálták magukat, mint önálló állam az Erdélyi Fejedelemség.
Mit jelentett a fejedelemség léte? Egyrészt török vazallus állam volt, de a magyar államiság őrzője is ugyanakkor, az összenemzeti politikai érdekek képviselője, a nemzeti kultúra őrzője. Erdély a török birodalomban különleges státust élvezett: a belpolitikájába a szultán nem avatkozott be, nem küldött állandó itt-tartózkodással hivatalnokokat, sem hittérítőket, hogy a muszlim vallást erőltessék az itt élő népre. Bár szerződés született a szabad fejedelem-választás jogáról, végső soron a szultán határozta meg, hogy meddig tart a mozgástér, amely keretei között az erdélyiek politizálhattak.
Az előadó korabeli dokumentumok fotóit is bemutatta, szerződéseket, amelyek a fejedelmek és a szultán között köttettek, egy olyan festményt, amely az 1626-os követfogadást örökíti meg Bethlen Gáborral és Toldalaghy Mihállyal Gyulafehérváron, valószínűleg az úgynevezett Bokályos Házban. A festmény néhány évvel ezelőtt bukkant fel egy bécsi aukción, a kikiáltási ára 150 ezer euró volt. Bár jó lett volna, ha a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába jut, ez nem sikerült, egy török gyűjtő vásárolta meg – árulta el az érdekességet Oborni Teréz.
Mohács és Buda között
A Magyar Királyság szempontjából nézve az erdélyi helyzetet a Mohácsi vész és Buda eleste közötti zavaros időszakban, (1526-1541) ismertette a történész. A királyok harcáról beszélt, arról, hogy mindketten, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is legitim király volt, és egyik a másikat nem ismerte el. Az 1538-as váradi béke során az ország ketté oszlik, és ahogy Fráter György barát megállapítja, a keleti és nyugati országrész önmagában nem tud helytállni. Az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében nagy szerepe volt az 1571-es Speyeri szerződésnek, amelyben először nevezik meg az új államot, a Principatus Transilvaniaet.
Erdélyből nézve a Szapolyaiak királysága jelentette a fejedelemség történetében a legszebb korszakot, az 1541-1571 közötti periódus az építkezésé, gazdagodásé és fejlődésé volt. Erdély a legbefogadóbb ország volt ekkor, otthont adott a reformációnak, intézményesítette a négy bevett vallást, iskolák, nyomdák működtek, amelyek hozzájárultak az anyanyelvi kultúra kibontakozásához is. Az európaiság és a nemzeti elkötelezettség közötti harmónia jellemezte. A történész a fejedelemség sorsát Apafi Mihály halálával zárja, amely egyben az önálló fejedelemség vége is (1690).
Oborni Teréz végül Áprily Lajos Bethlen Gáborhoz írt sorait idézte.
Antal Erika
maszol.ro

2015. április 20.
Agyondicsérték a meghívottak az RMDSZ-t a kolozsvári kongresszuson
A politikai újratervezés szükségességének felismerése jegyében zajlik Kolozsváron az RMDSZ 12. tisztújító kongresszusa.
A kincses városi Diákművelődési Házban pénteken délelőtt megkezdődött tanácskozás munkálatainak elején – sorrendben – felcsendült a magyar, a román és a székely himnusz, valamint az Örömóda.
A magyar Himnuszt diszkréten, a székelyt már tele torokkal énekelték a küldöttek, ez azonban ezúttal valószínűleg nem vált ki szankciót a hatóságok részéről. Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke nagy derültséget keltett, amikor a meghívottak bemutatásakor „Emic" (kicsi – szerk. megj.) Bocként konferálta fel Kolozsvár polgármeserét, akit ráadásul Nagyvárad elöljárójaként említett.
Kelemen Hunor megyénként sorolta fel és üdvözölte a küldötteket. A szövetségi elnök szerint az alakulat bebizonyította az elmúlt huszonöt évben, hogy lehet rá számítani, hogy egyensúlyteremtő tényező tud lenni, sőt szerinte kiváló aktor lehetne arra, hogy béke, egyetértés legyen a Kárpát-medencében.
A politikus a rendezvény megnyitása előtt tett sajtónyilatkozatában úgy vélekedett: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy ,,megadja azt a lökést", amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Szerinte nem a célokat, az értékeket, hanem elsősorban a politizálás módját kell megváltoztatni, és sokkal több alázattal viseltetni a közösség és céljai iránt.
Emil Boc – „Hunor elnök úrként" köszöntve az RMDSZ elnökét – megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szövetség Erdély fővárosát választotta nagygyűlése helyszíneként. Az elöljáró olyan multikulturális városként mutatta be Kolozsvárt, ahol egyetértésben él egymás mellett román, magyar, német és más nemzetiségű polgár.
Klaus Johannis államfő üzenetét Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos tolmácsolta. Az elnök szerint üdvözlendő és értkelendő, hogy a szövetség hozzájárult a romániai politikai stabilitáshoz, a többség és kisebbség közötti példás együttéléshez. „Nemzetiségüktől függetlenül a román állampolgárok teljesítményt, haladást várnak a politikai osztály vezetőitől" – hangsúlyozta túlságosan érdekfeszítő üzenetben nem bővelkedő üdvözletében Johannis.
Victor Ponta magyarul is jó napot kívánt az RMDSZ-es tanácskozás résztvevőinek, bevallottan tanácsosa, Frunda György javaslatára. A miniszterelnök újfent a romániai magyarság egyetlen legitim képviselőjének nevezte az alakulatot, amely szerinte a választások alkalmából szerzett jogosítványt erre vonatkozóan.
Ponta külön megköszönte az RMDSZ-szel folytatott kormányzás idején a kabinetében helyet foglalt magyar miniszterek munkáját. „Arra kérem önöket, hogy a következő 25 évben is őrizzék meg párbeszédképességüket, hiszen az elmúlt negyed évszázad bebizonyította, hogy a konfrontáció, a szélsőségesség nem vezet sehová. A párbeszéd az út és a megoldás" – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ponta sokatmondó megjegyzést tett, amikor közölte: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választása nyomán senki nem állíthatja, hogy Romániában diszkrimináció éri a nemzeti kisebbségeket.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes első körben Orbán Viktor üzenetét tolmácsolta. A miniszterelnök külön megköszönte Kelemen Hunornak, hogy négyéves elnöki mandátuma idején partnerként dolgozhattak együtt nemzeti ügyekben.
Már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökeként Semjén az erdélyi magyar közösség sérelmeit sorolva bírálta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar kara létrehozásának akadályozását, valamint azt, hogy a román belügyminisztérium nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az autonómiatörekvéseket.
„Nem vagyunk kevesebbek egyetlen más nemzetnél sem, ha másoknak szabad, nekünk is szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú európai polgárok vagyunk" – utalt az önrendelkezési igényre a miniszterelnök-helyettes, a romániai magyar közösség képviselete letéteményesének nevezve az RMDSZ-t.
Szerinte nemcsak rendezett, hanem bizalmi viszony van a szövetség és a magyar kormány között. Semjén úgy vélte, az RMDSZ természetszerű kapocs kell legyen Magyarország és Románia között, mivel román és magyar érdek az együttműködés. Különben a Fidesz részéről senki nem tette tiszteletét a kongresszuson.
Egyébként a szövetség kongresszusainak forgatókönyvétől kissé eltérve a meghívottakat maga Kelemen Hunor konferálta fel, külön üdvözölve például, amikor a sok férfipolitikus után egy hölgynek is megadhatja a szót.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint a román állampolgárok nemzetiségüktől függetlenül másfajta politizálást, mércét várnak a hazai közszereplőktől. Szerinte a PNL-hez hasonlóan az RMDSZ is képes a választók által szorgalmazott változásra.
„Amikor a politikai pártok kudarcot vallanak, maga a demokrácia vall kudarcot, és megnyílik a tér a szélsőséges, mérgező alakulatok előtt" – figyelmeztetett, bevallva: Victor Pontától eltérően egyetlen szót tud magyarul, ez pedig a szeretlek.
Vasile Blaga, a PNL másik társelnöke először is gratulált az alapítása 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-nek „születésnapja" alkalmából. Az előtte szólókhoz hasonlóan Blaga is lerótta a tizteletköröket a szövetség előtt, megtéve a szokásos dicséreteket az alakulat hagyományos szavahihetősége, megbízhatósága kapcsán, sőt ahhoz is gratulálva, hogy a Kelemen vezette alakulat az egyetemes emberi jogokat tűzte zászlajára.
Gorghiuval ellentétben Blaga nem kertelt, hanem felkérte az RMDSZ-t, hogy a PNL-lel közösen helyezzék el egy középtávú, tízéves politikai partnerség alapkövét. Mindez nem volt más, mint „felhívás keringőre", azaz a Ponta-kabinet megbuktatásának kísérletére. Blaga amúgy úgy vélekedett, hogy az RMDSZ-nek nem kell kudarcként felfognia, miszerint a tavaly novemberi államfőválasztáson urnák elé járult erdélyi magyarok túlnyomó többsége Johannis neve mellé ütötte a pecsétet.
Adorjáni Dezső, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke nem érkezett üres kézzel a kongresszusra. A 25. születésnapját ünneplő szövetség számára – elsősorban a szójáték kedvéért – szőttest, mégpedig háziszőttest, valamint géppel szőtt szövetet hozott, utóbbit látványosan szét is tépte. „Ne feledjük, mi nem egy politikai érdekszövetség vagyunk, hanem sajátos sorsközösség által öszeszőtt, ötvözött érdekközösség" – hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró.
Adorjáni fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy az RMDSZ képviselői 1992 októberében éppen Kolozsváron, a Szent Mihály templomban esküdtek fel az erdélyi magyar közösség érdekeinek érvényesítésére, az autonómiára. Hozzátette: az akkori eskü nem csupán feljogosítja, hanem kötelezi a szövetség politikusait ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke beszédében hangsúlyozta, a magyar közösség autonómiaigénye semmilyen formában nem veszélyezteti az ország biztonságát, teljes mértékben tiszteletben tartja az európai törvényeket, európai minát követ és a közösség megmaradását szolgálja.
Călin Popescu-Tăriceanu, a nemrég alakult Liberális Reform Párt (PLR) és a bukaresti szenátus elnöke elöljáróban azzal kezdte, hogy odaszúrt Emil Boc polgármesternek, szerinte ugyanis a kommunista szellemiségét idézi, hogy a kincses város román elnevezése még mindig megőrizte a Cluj-Napoca összetételt.
„Tudják, miért nem nevezik Konstancát Tomisnak is? Mert ott nincsenek magyarok" – jegyezte meg, felkérve Bocot, hogy a normalitás nevében a megyeszékhely térjen vissza a Cluj megnevezéshez. A volt kormányfő hálát adott annak, hogy a németekkel és zsidókkal ellentétben a Ceaușescu-diktatúrának nem sikerült kiárusítania a romániai magyarokat is, szerinte mindez elsősorban annak tudható be, hogy a Kádár János vezette kommunista Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni őket.
A politikus a populista, demagóg politizálást ostorozva egyformán bírálta régi ellenfelét, Traian Băsescu volt államfőt és a korrupcióellenes ügyészség hadjáratát is. Tăriceanu végszóként reményének adott hangot, miszerint az RMDSZ-szel közösen sikerül kiépíteni egy olyan Romániát, amelynek valamennyi polgára „ugyanolyan lojalitást tanúsít ama ország iránt, amelyben él."
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke a román politikai élet legállandóbb, legstabilabb szereplőjének nevezte a házigazda alakulatot, amely a román–magyar viszony megkerülhetetlen szereplőjévé is vált. „Az egész Kárpát-medence magyarsága számára mutat példát az RMDSZ összefogást követő politikája" – hangoztatta az ellenzéki politikus, Semjén Zsolthoz intézve szavait a megosztó politika megszüntetését szorgalmazva.
Tóbiás szerint autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés, ennek jegyében fontosnak nevezte, hogy Magyarország és Románia rendezze viszonyát, és induljanak be a kétoldalú tárgyalások. Az anyaországi politikus azt kívánta a szövetségnek, hogy a következő évtizedekben „szervezzen, szerezze és tartsa meg a magyar emberek bizalmát és támogatását". Kelemen Hunor azzal köszönte meg a jókívánságokat, hogy az RMDSZ kész mindenben segíteni az MSZP-nek, „csak szóljon".
Az utóbbi időben pártja alapítójával, a börtönbüntetését töltő Dan Voiculescu üzletember-politikussal hűvös viszonyt ápoló Daniel Constantin, a román Konzervatív Párt (PC) elnöke is „megvillogtatta" magyarnyelv-tudását, sok sikert kívánva „Hunornak". Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy modellnek nevezze Romániát a nemzeti kisebbségek jogérvényesítése terén, ennek kapcsán Kelemen később szkepticizmusát fejezte ki.
A többek között Kós Károly Kiáltó szó című kiáltványából idéző Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint az RMDSZ által meghirdetett újratervezés az anyaországi politika számára is követendő példa.
Szerinte is összekötő kapocs az RMDSZ a két szomszédos ország között. „Románoknak és magyaroknak be kell látniuk, hogy az európaiság nem jelenti a hagyományok feladását. Az autonómia elemi igénye minden kisebbségnek, eszköz egy nemzeti kisebbség megmaradása szempontjából, éppen ezért az LMP támogatja az RMDSZ tavaly szeptemberben kidolgozott autonómiatervezetét" – jelentette ki Schiffer, aki a sepsiszentgyörgyi incidensre utalva megengedhetetlennek nevezte, hogy Európában bárkit megbüntessenek a magyar Himnusz elénekléséért.
A zöldpárt vezetője ugyanakkor arra is megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a Tisza vízgyűjtő medencéjét is veszélyeztető verespataki ciántechnológiás bányaprojekt jelentette kockázatokra. „Nincs olyan pillanatnyi haszon, amelyért feláldozhatók a természeti értékek a globális társaságok nyomulása kedvéért" – szögezte le az ellenzéki politikus, román–magyar összefogást sürgetve a bányaterv gyakorlatba ültetésének megakadályozása, a ciántechnológia európai betiltása érdekében.
Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az együttműködés, a közös fellépés fontosságát hangsúlyozta, szerinte ez a titka a „többség fala" áttörésének. A politikus megköszönte az RMDSZ-nek, hogy a szlovákiai magyar pártszakadás – a Most–Híd vegyespárt létrehozása – idején kiállt az MKP mellett.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai ország belügyminisztériuma közbizonsági kockázatnak nyilvánítson egy olyan demokratikus, európai igényt, amelyet egy kisebbségi közösség megfogalmaz. Szerinte az RMDSZ nem csupán a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, hanem a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezéssel vállalta, hogy harcba száll az Európai Unió valamennyi kisebbségi közösségének jogaiért.
„A testvérharcnak vége, készek vagyunk lezárni egy korszakot" – szögezte le felszólalása elején Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint lényeges dolgokban az egységnek kell érvényesülnie. „Ma nem egymásnak kell feszülnünk, amikor a megmaradás a tét, amikor a kivándorlás mellett az itthon maradottak egzisztenciális problémákkal küszködnek, amikor jogainkat sárba tiporják" – fogalmazott a pártelnök.
Biró szerint az RMDSZ felelős közösségi vezetőként érdekelt az együttműködésben. „Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség a magyar közösség iránt – ezek a vezérelvek, melyek mentén dolgoznunk kell. Ebben a munkában az RMDSZ mindig számíthat a polgári pártra" – jelentette ki az RMDSZ-szel stratégiai partnerséget ápoló MPP elnöke.
Egyébként a Dan Diaconescu fémjelezte román néppárthoz és a Jobbikhoz hasonlóan az RMDSZ kongresszusára nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőjét sem.
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 23.
72 kilencedik osztály indul
A szakoktatásra fektetik a hangsúlyt
Az oktatási minisztérium a háromszéki középiskolák által igényelt, a kilencedik osztályokra vonatkozó összes beiskolázási számot jóváhagyta. A következő tanévben Háromszéken az elméleti oktatás aránya 43,05 százalékot tesz ki, a szakképzésé pedig 56,95 százalékot.
Szeptembertől a középiskola nappali tagozatán 48 kilencedik osztály indul, 34 magyar és 14 román. Ezen belül 24 az elméleti, 17 a szakközépiskolai és 7 az egyházi, tanítóképzői és művészeti vonalon. A hároméves szakiskolai oktatásban összesen 24 – 17 magyar és 7 román tannyelvű – osztály indítását engedélyezték.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője elmondta, egy, a tavaly ősszel készült felmérés szerint a nyolcadik osztályosok többsége (51,9 százalék) az elméleti osztályokat részesítené előnyben, a szakközépiskolát választók aránya 29,4 százalékra rúg, akik pedig a szakiskolákban képzelik el magukat, 18,7 százalékot tettek ki.
A következő tanévben 2016 hely áll a kilencedikesek rendelkezésére. Ezen kívül idén is indítanak két magyar tannyelvű, speciális szakosztályt, összesen 24 hellyel, amely a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakképző Líceumban fog működni, az egyik csoportban asztalosságot, a másikban szabás-varrást tanulhatnak a diákok. Az esti tagozaton 3 osztály fog működni, 2 magyar és 1 román, itt összesen 84 hely van, és a csökkentett látogatási vonalon is indul 1 román és 1 magyar osztály, ide 56-an iratkozhatnak be, akik elmúltak 18 évesek, és elvégezték a nyolc általánost, de szeretnének továbbtanulni.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. április 24.
Szétszóratva, de lélekben együtt
A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola közösen állított kopjafát tegnap az iskola udvarán a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium küldöttségével, amelynek szimbolikus értékéről Farkas Gizella házigazda igazgató azt mondta: magában hordozza a közös történelmi sorsot, a magyar nemzethez való tartozás tudatát.
A két iskola közötti kapcsolat 2010-ben kezdődött, a Veszprém megyeiek másodszor látogatnak Sepsiszentgyörgyre. A jelenlegi találkozásra a Határtalanul! program adott lehetőséget, amely révén az elmúlt négy esztendőben harmincezernél több magyarországi diák utazott szervezetten határon túli helyszínekre. Hajdú István, a várpalotai iskola aligazgatója bejelentette, májusban a sepsiszentgyörgyieket látják vendégül, ott szintén felavatnak egy kopjafát, amely alkalom Kiss Imre főtanfelügyelő szerint jó lehetőség arra, hogy a két iskola egyszerre emlékezzék meg a maga kopjájánál nemzeti ünnepeinken, illetve a legnagyobb magyarok évfordulóin. A Veress Ferenc által faragott emlékjelt Kovács István unitárius lelkész áldotta meg, kiemelve: bármennyire szétszóratva, de lélekben együtt él a magyarság.

2015. április 27.
Kolozsvári konferencia a szórványmagyarság és a közmédia viszonyáról
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Video Pontes Stúdió és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma által szervezett konferenciának a részvevői többek között arra kérdésre keresik a választ, hogy mi a magyar közmédia szerepe az asszimilációs folyamatok lassításában, megakadályozásában, hogyan használhatják a médiát saját identitásuk megőrzésére a szórványközösségek.
A nyitórendezvényen felszólaló Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere úgy vélte, a szórvány számára a magyar házasságkötési ceremónián túl az a legfontosabb, hogy legyen a közelben magyar bölcsőde, óvoda, iskola, és legyen magyar kulturális élményeket adó intézmény, magyar ház. Az alpolgármester elmondta, ha Kolozsváron megszűnnének a lakótelepi iskolák magyar tagozatai, az oda járó gyermekek fele azonnal román iskolában folytatná a tanulmányait.
Az RMDSZ színeiben megválasztott politikus semmi olyan megoldást nem talált elfogadhatónak, ami a szórványban születő magyar gyermekeknek a tömbben való iskoláztatását célozza. Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézve kijelentette: „nekünk itt a szórványban kell megvetnünk a lábunkat, hogy a tömb ne szórványosodjon el".
A Kárpát-medence valamennyi országából összegyűlt médiás szakemberek számára a szamosújvári Téka Alapítvány szórványápoló munkájáról vetítettek kisfilmet, amelyet a mezőségi néptáncokat bemutató szamosújvári Kaláka együttes előadása követte.
MTI

2015. április 28.
Identitáserősítő szerepe lehet a közmédiának
A határon túli magyarság körében drámai méreteket öltő szórványosodás kérdéskörét boncolgatja április 26. és 28. között Kolozsváron a Médiatér II. konferencia.
A nyitóelőadásokon a közmédia identitáserősítő szerepére igyekeztek rámutatni. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: az asszimiláció, népességfogyás, elvándorlás tükrében kulcsfontosságú a média szerepe a helyi kulturális értékek rögzítését és népszerűsítését illetően. Szó esett az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átszervezéséről, Kárpát-medencei tudósítóhálózatának kiépítéséről, a szórványmentésben felvállalt szerepéről, továbbá a Kós Károly Kollégium szórványmagyarság és közmédia közötti összekötő szerepéről, illetve az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyarság médiafogyasztási szokásairól is.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. május 1.
Gyarapodik Sepsiszentgyörgy
Az elmúlt napok, hetek történései lassan megkérdőjelezik az önkormányzatiság létét: Gyergyószentmiklós polgármesterét azzal vádolják, hogy megvédett egy tanácsi telket egy magyarországi cégtől, Csíkszereda elöljáróját azzal, hogy túl olcsón vásárolt területet a városnak, és már olyan vád is van, hogy „választási előnyökért” aszfaltoztak – így kezdte éves beszámolóját a tegnapi tanácsülésen Antal Árpád polgármester.
A nyomott hangulat vagy talán a városünnep miatt szokatlanul rövidre fogta, és csak egyetlen adatot emelt ki: a munkanélküliség aránya tavaly 2,14 százalék volt Sepsiszentgyörgyön, miközben az országos átlag 5,25, a megyei pedig 6,7 százalékon állapodott meg. A továbbiakban közölte, hogy a város saját bevételei – köztük a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek – folyamatosan növekednek, ezért a közszolgáltatásoknak nyújtott támogatást is egyre növelik: a buszvállalatnak és a köztisztaságra is több jut. Közvilágításra azonban az előző évek tételeinél kevesebbet költenek, mert az elvégzett beruházásokkal csökkent az áramfogyasztási számla. Néhány példát sorolt a 2014-ben elvégzett út- és járdajavításokra, megemlítette a föld alá fektetett vezetékeket, és azt, hogy néhol az úttest alapozásától kellett kezdeni, mert ezt a hetvenes évektől kezdve elhanyagolták. A polgármester említést tett új parkolóhelyek kialakításáról, terek rendezéséről (Kálvin tér, a turulmadár környéke, az Erzsébet park felső sarka, Sugásfürdő), illetve a folyamatban levő nagyobb építkezésekről (a városháza, a Kós Károly-iskola, a szépmezői ipari park, a Művész mozi, a Kisstadion és a sportaréna került ebbe a csoportba), bemutatta a város által támogatott rendezvényeket, a jövő tervei közül pedig az Európa kulturális fővárosa címért folyó erőfeszítéseket. Végül úgy összegezett: továbbra is egyensúlyt kívánnak tartani a közösségépítés és az infrastruktúra-fejlesztés között.
Demeter J. Ildikó

2015. május 4.
Életünk szorításában
Székely Ferenc újabb beszélgetőkönyvéről
Úgy tűnik, Székely Ferenc rátalált pennás jellegű hivatására. Jó pár esztendeje beszélgetőkönyveket ad közre, többnyire születési évfordulójukat ünneplő jeles személyiségeket szólaltat meg. Ez az egyetlen "szervező elv". Mint a többiben, ez utóbbi kötetében is az irodalmárok "vezetnek", alanyai között szinte fehér hollónak számít a néprajzkutató, a történész, a fafaragó vagy a festőművész, aki a tollforgatáshoz is ért. Íme a névsor: Albert Ernő, Balla Zsófia, Ana Blandiana, Csire Gabriella, Éltető József, Kedei Zoltán, Kenéz Ferenc, Komoróczy György, Lászlóffy Csaba (alighanem ez az utolsó vele készült beszélgetés), Oláh István, Pál-Antal Sándor, Pethő László Árpád, Pomogáts Béla, Sándor János, Tófalvi Zoltán. Az effajta internetes interjúk kísértő átka a sietség miatti felületesség, ezért a válaszolók aggályosabbja nem is bízza a kérdezőre, hanem mint hajdan Kós Károly, maga olvassa újra és újra, javítgatja, cizellálja válaszait. Sajnos, a terjedelmi korlát miatt mégsem lehet igazán elmélyülni a beszélgetésben. Az interjúalanyok egyike-másika sajnálatosan kiszorult az erdélyi látómezőből, némileg kisétált a nyilvánosságból, vagy a kánon kegyetlensége, a kultúrdivat szeszélye szorította pályaszélre. Kántor Lajos Együtt címmel derűlátó előszót írt a könyvhöz. A címre utalva mondja: "A harangszó messzire hallatszik, és mindenkihez szól. Nincsenek nyelvi határai, csupán földrajziak (távolságok, kilométerekben mérve) – bár a kifinomult fül meghallja, hogy a saját harangjának (a maga szűkebb közösségének) a hangját hozta el a szél, vagy tőle távolabbról harangoznak". Bár különböző világokat képviselnek, alkotó emberekként: a saját világukat – az mégsem idegen a másikétól, hiszen egyazon kultúra körén belül léteznek, teremtenek, kommunikálnak, és ebben helye van a jeles román költő Ana Blandianának, hiszen költészete nem véletlenül szólal meg időről időre magyar fordításban is. (Az interjúk, öt korábbi kivételével, 2014-ben készültek, és megjelentek a romániai magyar lapokban, legtöbbjük a marosvásárhelyi Népújság Múzsa irodalmi-művészeti mellékletében.)
Ízlelgetés kedvéért három idézet a kötetből: "…látom, hogy az erdélyi kultúra – Reményik Sándor nagyszerű képével – mint Atlantisz hever a mélyben. Az öntudatos magyar fiatal nemzedék jó részének fogalma sincs, kik éltek itt előtte, és miket alkottak. Pedig a nemzetiségi létezés egyetlen esélye a kultúra minden hajszálgyökerének a számon tartása." (Balla Zsófia)
"Egykori pálya- és egyéb társaim emlékezetéből rendkívül hamar eltűntem. Ha az emlékezők lajstromokat (régi szerkesztői szlengben: telefonkönyveket) írnak, én azokból régóta kimaradok. Néha eltűnődöm: voltam én egyáltalán?" (Éltető József)
"A művész sehonnan sem tud 'kiszabadulni'. Bármely időben, korban végül is élete szorításában él. Írásbeli értelemben egy cseppet sem érzem magam szabadabbnak most, mint a diktatúra idején, bármily furcsán hangzik is ez. Láttuk, tudjuk: éppúgy megszületnek a diktatúra remekművei, mint ahogy a szabadság fércművei. A gond mindig éppen annak a megírhatatlannak a szorítása, amelyben élünk. De hát nem azért születünk, hogy minél több és több regényt vagy verseskönyvet jelentessünk meg, hanem hogy elmondjuk azt, amiért megszülettünk." (Kenéz Ferenc)
(Székely Ferenc: Harangszó a szélben. Születésnapi beszélgetések. Megjelent a Véghelyzet Kft. Üveghegy Kiadójának gondozásában, 2015-ben)
Bölöni Domokos

Jó hangulat, sok szép népdal a körösfői ifjúsági találkozón
„Esőnap” a hagyományos Riszeg-tetői majális helyett
A körösfői önkormányzat, az RMDSZ helyi szervezete és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület által szombat délelőtt lebonyolított ifjúsági találkozó keretében megrendezett népdalvetélkedőre a zuhogó eső miatt a helyi Bartók Béla Kultúrotthonban és nem a Riszeg-tetőn került sor, míg a többi programpont el is maradt.
„A gyönyörű népdalok, a jó hangulat és a gyerekek tiszta hangja és igyekezete feledtetni tudta, hogy kint esik az eső, és május ellenére még nagykabátban járunk”, írja tudósítónk. Szintén az időjárás miatt kellett módosítani a feketelaki majális-terveket is: batyus kirándulásról, kecskegidapörkölt-sütésről szó sem lehetett. Munkatársunk a Gyeke községhez tartozó falu felújított templomának újraszentelése alkalmából tartott istentiszteleten vett részt. A XIX. század végén épült templom felújítása elsősorban a kis helyi református közösség összefogásának szép példája.
N.-H. D.

2015. május 6.
Püspöki vizitáció a „hegyre szúrt faluban”
Utoljára 1924-ben járt püspöki vizitáció a páratlan szépségű, a két világháború közt népes és gazdag Siklódon – akkoriban ezernyolcszázan lakták. Ezúttal a Kató Béla püspök által vezetett bizottság megtapasztalhatta a népességfogyást, de azt is, hogy élni akar az alig több mint kétszáz fős református gyülekezet. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége példás szolidaritásról tett tanúságot: félszáznál többen vettek részt palástosan a generális vizitációért hálát adó istentiszteleten.
Mint majd száz éve, kedden is a falu központjában fogadták a helybéliek gyülekezeti képviselői az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottságát. Az egyháztörténelmi jelentőségű napról Kató Béla püspök kiemelte: évente egyházmegyénként kiválaszt egy gyülekezetet. Döntésében közrejátszott, hogy soha nem járt Siklódon, és elolvasta, amit a falu érdemesnek talált elmondani magáról honlapján, egyebek közt Orbán Balázs feljegyzését: „Siklódot protestáns szentföldnek hívják, mert lakói (1500 lélek) igen becsületesek, romlatlanok és vallásosak; elszigeteltségök megvédte az elerkölcstelenedés és elfajulástól; itt őserényeink még eredetiségökben találhatók fel”.
Négyszer volt fél falut leégető tűzvész. A szárazság, éhínség után is talpra tudtak állni. Kétezer hektáros határa biztosította a falu megélhetését. Siklód kisugárzó közösség képét mutatta; méltán volt példa. Valami nagy törés történhetett… A kollektivizálás idején az aggodalmaskodás, a félelem szétszórta a fiatalságot onnan, ahol őseik évszázadok során jól megéltek. „A siklódiak egykori elvándorlása prototípusa mindannak, ami ma Erdélyben történik” – mondta a szószéken a püspök, visszanyelve könnyeit. Ma is ezer számra lehet felsorolni aggodalmainkat, de oda tudjuk-e tenni Isten elé azokat? Siklódon 1994-ben megtörtént a csoda: az Incze lelkész házaspár idején felépíttették a Kós Károly rajzai alapján megálmodott szépséges templomot – az építész utolsó megvalósult tervét, amelyben a vizitáció estéjén nem maradt üres hely. A siklódi lelkület pedig együtt tartja az ország minden tájára elszármazottakat. Befogadó gyülekezeteik körében is közmondásos összetartásuk.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese arra buzdított, ne fáradjunk meg a szolgálatban. Előttünk a seregek Ura jár. Megtudtuk, a nap folyamán találkoztak a helybéliekkel, a nőszövetség tagjaival, presbiterértekezletet tartottak, és ellátogattak az etédi polgármesteri hivatalba. Megvizsgálták az egyházközség gazdaságát, ügyvitelét, a lelki életet. Kérdés: miként lehetne visszaszerezni az államosítás előtti egyházi erdő- és termőterületet, ami a falu határának tíz százalékát tette ki?
Raab Vilmos helyi lelkész sírva mondott köszönetet lelkésztársainak: jól jött a biztatás, a szeretet! A szószéken sokszor egyedül érezte magát... „Siklódiasan” megkötött átalvetőt adott a püspöknek: a szőttesben házi kenyér, hagyma, szalonna és „Siklód könnye”, a gyümölcsfák párlata volt. A templom előtt az odvas, öreg kőrisfa mellé a helybéli gyermekekkel kőrisfacsemetét ültetett a püspök.
Molnár Melinda |

2015. május 11.
Utánpótlás az elitnek – Apáczai Csere János-tantárgyverseny Kolozsváron
Különösen kisebbségben nem létezhet közösség saját szellemi elit nélkül – ezzel a megállapítással biztatta tanulásra Mile Lajos kolozsvári főkonzul az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyen résztvevő gimnazista diákokat az ünnepélyes megnyitón.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében megtartott rendezvényen Valentin Claudiu Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő és Dan Codreanu Kolozs megyei alprefektus is köszöntötte a Kárpát-medence különböző szegleteiből a kincses városba érkező diákokat.
Cuibus kifejezte abbéli reményét, hogy szép emlékekkel távoznak Kolozsvárról a résztvevő diákok, míg Dan Codreanu annak örült, hogy a magyar mellett szintén a kincses városban rendezik a francia nemzetközi tantárgyversenyt is.
Mile Lajos főkonzul ugyanakkor kifejtette: amikor helyesen és szabatosan fogalmazunk anyanyelvünkön, akkor önmagunknak és másoknak is segítünk eligazodni a világban. A diplomata a magyar nyelv, irodalom és kultúra ünnepének nevezte az eseményt.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint nem lehet véletlen, hogy a kincses város idén épp az Európai Ifjúsági Fővárosa cím birtokában láthatja vendégül a tantárgyversenyt. Az elöljáró hozzátette, reményei szerint az ifjú generáció idővel visszaszorítja a korunk közbeszédére jellemző felszínességet.
Ömböli Irma Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő, a tantárgyverseny főszervezője emlékeztetett: erdélyi diákok esetében az írásbeli versenyen elért első vagy második hely kiváltja a magyar írásbeli érettségit, amelyre automatikusan tízest kap a diák.
A hétvégi tantárgyversenyen ugyanakkor szóban is megmérkőztek egymással a magyar irodalmat kedvelő gimnazisták, annak ugyanis első része egy versmondó verseny volt, amely alapjául a 111 vers Kolozsvárról című válogatáskötet szolgált. A szóbeli második része egy csapatverseny, amelyre előre megadott irodalmi művekből készültek a diákok. A csapatok egy rövid szakmai felkészítés után alakultak meg, és öt-tízperces jeleneteket mutattak be a választott művekből.
A főszervező elmondta: a verseny témakörei a kincses városhoz és Kalotaszeghez kapcsolódnak: Mátyás király Kolozsvárhoz köthető mondái mellett Heltai Gáspár Száz fabulája, Kós Károly Varjú nemzetség című regénye, Dsida Jenő és Kányádi Sándor költészete alkotják a tantárgyverseny könyvészetét.
Ömböli Irma kérdésünkre elmondta: a Kárpát-medence magyarlakta területei közül épp Magyarország nem képviselteti magát, ugyanis ott most zajlik az érettségi. Egyébként valamennyi régióból 12 gyerek és egy kísérő tanár vesz részt a rendezvényen.
Solymosi Zsolt, a házigazda JZSUK igazgatóhelyettese a nyitóünnepséget követően elmondta: az immár nyolcadik alkalommal megszervezett tantárgyversenyre Kárpátaljáról, Délvidékről és a Felvidékről egyaránt érkeztek diákok. „Számukra mindez élmény. Külön büszke vagyok rájuk, a délvidéki diákok például elárulták, hogy hajnali kettőkor keltek útra egy szerb sofőrrel, hogy ideérjenek a megnyitóra. Igazi hősöknek tekintem őket, hogy most itt vannak Kolozsváron” – nyilatkozta Solymosi Zsolt.
Az unitárus kollégium aligazgatója ugyanakkor elmondta, a verseny mellett színes programokat is szerveztek a diákseregnek. Így a megnyitót követő ismerkedési est után a Váróterem projekt előadását tekinthették meg, szombaton pedig Bogdán Zsolt érdemes művész Dsida-estjét nézhették meg a versenyzők. Ugyanakkor egy rövid kalotaszegi kirándulás is szerepelt a programban.
Összesen 63 diák vett részt a vetélkedőn, a 7. illetve 8. osztályos tanulóktól egészen a 12. osztályos, végzős gimnazistákig valamennyi korosztály képviseltette magát.
Kiss Előd-Gergely

2015. május 12.
A XX. BÁNSÁGI MAGYAR NAPOK
Május 12., kedd
11 óra – LUGOS – magyar óvoda. MESETERASZ – játékos meseolvasás- és értelmezés Tar Mónika, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművésznőjének közreműködésével, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében.
16 óra – TEMESVÁR – Kós Károly Közösségi Központ (Putna utca 7.). 50 ÉV HOBBI A GYUFÁK VILÁGÁBAN – Momír Dorottyagyufadoboz-gyűjtemény kiállításának megnyitója.
18 óra – TEMESVÁR – Szépművészeti Múzeum (Dóm tér). BARCSAY MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI – a szentendrei (Magyarország) Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány vándorkiállításának megnyitója. A megjelenteket üdvözli dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Sólyomné Gyürk Dorottya, Szentendre alpolgármestere és Kónya Ferenc jogörökös, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány elnöke. A kiállítást megnyitja Szekernyés János helytörténész.
Május 13., szerda
10 óra – ÓTELEK – helyi iskola. MESETERASZ – játékos meseolvasás- és értelmezés Aszalos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművészének közreműködésével, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében.
12óra – ZSOMBOLYA – magyar óvoda. MESETERASZ.
12 óra – TEMESVÁR – Rezső (Alba Iulia) utca, a Csiky Gergely Színház bejárata közelében. A MAGYARSÁG EMLÉKJELEI A BÁNSÁGBAN – 15 dupla pannóból álló kétnyelvű (magyar, román) köztéri kiállítás felállítása Szekernyés János helytörténész azonos című könyve fotó- és szöveganyagának felhasználásával.
18 óra – TEMESVÁR – Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő Terem. SEMMI SEM AZ, AMINEK LÁTSZIK – Összeesküvés-elméletek kezdőknek és haladóknak– Tóth Tibor Budapesten élő, temesvári születésűösszeesküvés-elmélet blogger előadása, Konteo 1, Konteo 2című könyveinek bemutatója.
18 óra – LUGOS – református egyház gyülekezeti terem. MAGYAR KINCSEK, EGYETEMES ÉRTÉKEK –előadás, Vetési Zoltán temesvári szerző azonos című könyvének bemutatója, a Kohézió Egyesület szervezésében.
20 óra – TEMESVÁR – Kós Károly Közösségi Központ (Putna u. 7. sz.). MAGYAR RETRÓ (2010) – Kordokumentumfilm vetítése, román felirattal, a Bánsági Közösségért Egyesület és a TEIS szervezésében.

2015. május 14.
Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)
A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén.
A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért.
Bevonni a vállalkozókat
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát.
A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét.
Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást.

2015. május 18.
Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb

2015. május 21.
A szakma sztárjai
Aki komolyan veszi és kihasználja a lehetőségeket a szakiskolában és a kihelyezett gyakorlaton, annak esélye van jó szakemberré válni, iskola után elhelyezkedni – állítja Győrbíró Norbert, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola bútorasztalos szakon tanuló tizedikes diákja, aki Hajdár Attila Roland kőműves szakos végzőssel együtt képviselte Háromszéket az idei Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten. A jó szakma felér egy diplomával – hirdették az április végén megrendezett VIII. Szakma Sztár Fesztivál szervezői, amelyen harminckilenc szakmában vetélkedtek a szakképzésben részesülő magyarországi végzős diákok, és külön kategóriában mérte össze tudását százötven határon túli szakiskolás. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a budapesti Nemzetgazdasági Minisztérium által rendezett eseményen tartják évente a Szakma Kiváló Tanulója versenyt, valamint az országos szakmai tanulmányi vetélkedőt, amelyen a 60 százaléknál jobban teljesítő diákok szakdiplomát szerezhetnek. A két háromszéki tanuló az iskolai gyakorlatokon bizonyította rátermettségét, ezért esett rájuk a választás – tudtuk meg Sorbán Kinga mérnök-tanártól, aki Hajdár Attila Roland tanítványával együtt részesült a Baumit Kft. elismerésében. Attila lapunknak elmondta, a bodoki Henter Károly Általános Iskolában végezte a nyolc osztályt, a kilencedikes felvételi tájékoztatóból értesült a Kós Károly Szakközépiskola kőműves osztályáról, az első líceumi év után iratkozott át a szakiskolába. Megszerette szakmáját, és szülőfalujában, Zalánban több építkezésnél segédkezett, belső vakolást már egyedül is rábíztak. A versenyen falat kellett felhúznia ablakszem kihagyásával, szerinte a munkája elég jól sikerült.
Győrbíró Norbert az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából került a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolába, onnan már az első esztendő második félévében átigazolt a Kós Károly-iskolába, valósággal beleszeretett az asztalos szakmába. Az iskolai gyakorlat nagy részét a Farkas & Bartha cégnél végzi, azt mondja, nagyon sokat tanult ott, mindenben segítik, amit nem ért, elmagyarázzák, és szerinte jól végzi a munkáját, mert komolyabb dolgokat is rábíznak. Abban reménykedik, az iskola elvégzése után alkalmazzák. A Hungexpo Vásárcsarnokban rendezett versenyen fiókos telefonos asztalt kellett összeszerelnie előkészített elemekből, igyekezett, de nincs megelégedve az eredménnyel, ami minden bizonnyal igényességére vall. Sorbán Kinga és Ördög Csaba Zsolt, a versenyre nevezés ötletgazdája, az iskolával együttműködő Ördög Kft. képviselője lapunknak elmondta: a két diák részvétele a Szakma Sztár Fesztiválon ösztönző hatással van az iskola tanulóira, máris észlelik a korábbinál nagyobb érdeklődést, bíznak abban, hogy kialakul a versenyszellem, ami a minőség javát szolgálja.

2015. május 26.
Igaz értékek mentén (Ballagás pünkösdkor)
Közel ezerhétszáz elméleti és szakközépiskolai végzős, valamint a kétéves szakiskola 230 ballagója búcsúzik idén az alma matertől Háromszéken. Sepsiszentgyörgyön három, Kézdivásárhelyen egy iskolában pünkösd szombatján tartották a ballagást.
„Eljövendő életeteket igaz értékek mentén építsétek, amelyek mérföldkőként, eligazodási pontként az egyéni érvényesülésben is segítséget nyújtanak, ugyanakkor a köz javát is szolgálják” – mondta útravalóul a végzős diákoknak Gazdag Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója.
Négy szaklíceumi osztályban nyolcvanheten végeztek idén, mind a négy magyar tannyelvű. Az adminisztráció-, gazdaság-, fodrász- és rendezvényszervezői szakos végzősök többsége székely ruhában, egy osztály polgáriban ballagott. Az iskolaudvar négyszögében iskolavezetőjük arra is felhívta a figyelmüket: aszerint éljenek, hogy nyomot hagyjanak maguk után, mert csak az marad meg, amit másnak adnak.
A Mihai Viteazul Főgimnáziumban is szombaton ballagtak, és búcsúztak a csökkentett látogatású oktatásban végző diákok a Kós Károly Szakközépiskolában. Utóbbi ünnepség több okból is rendkívülinek számít. Olyan húsz-, harmincvalahány éves fiatalok ballagtak, akik egykor valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, később ellenben szükségét érezték, vagy az élet kényszerítette őket arra, hogy visszatérjenek az iskolapadba. Egyesek elmondták: csak akkor tarthatják meg munkahelyüket, ha megszerzik az érettségi oklevelet, mások anyaként, apaként érzik azt, hogy jó példával kell elöl járniuk gyermekeik előtt, akik szombaton délelőtt ott szaladgáltak az iskolaudvaron, míg szüleik ballagtak.
A magyar osztályban tizenöten, a román tagozaton húszan búcsúztak, akiknek Farkas Gizella iskolaigazgató, a román végzősök osztályfőnöke azt mondta: ne féljenek a vetélkedéstől, az önérvényesítéstől, de tartsák szem előtt, hogy csak az teljesedhet ki, aki valahová tartozik. Kiss Imre főtanfelügyelő – aki korábban a Kós Károly Szakközépiskola igazgatójaként közelről követte ezt az évfolyamot, hogy a tanítási hetek délutánjain, munka után fáradtan, de erős elhatározással hogyan jártak az órákra – elmondta, nagyra értékeli azt az erőfeszítést, amit tettek, és arra biztatta őket, továbbra se adják fel, tegyék le az érettségi vizsgákat. Korábbi évek tapasztalata szerint ezt sokan meg is teszik. Erre készül Kelemen Attila is, a magyar tagozat osztályelsője, aki egy helyi cégnél dolgozik, de ahhoz, hogy megtartsa munkahelyét, esetleg haladjon is, szüksége van a diplomára. Lapunknak elmondta: tizedik osztály után nem volt lehetősége, hogy folytassa tanulmányait, tíz év kihagyás után csatlakozott a csökkentett látogatású tizenegyedik osztályhoz, ahol három évig tanult a munka mellett.
Néhány nap szünet után, pénteken és szombaton folytatódik a ballagások sorozata, holnaptól pedig iratkoznak az érettségizők, akiknek az ünnep után teljes gőzzel kell készülniük a vizsgákra.

2015. május 27.
A hős honvédekre emlékeztek Nagybaconban
Alig múltak el 1989 decemberének történései, a nagybaconiak már megemlékezésre készültek. Volt is miért készülődniük: a két világháborúban 147 falustársuk veszett oda, ám áldozatvállalásukért soha köszönetet nem mondhattak.
Az első rendezvényeken még sok olyan hadfi vett részt, aki átélte a háború borzalmát, ám időközben sokan nyugodni tértek, mára hírmondónak alig hatan maradtak. A kevésnek is fogytán az ereje: Mokán Ferenc, Baló András, Kiss Árpád, Virág Mihály, Nagy B. Sándor és Nagy Máthé Árpád közül már csak az előbbi négynek engedte egészsége, hogy részt vegyen a rendszeresen pünkösd másodnapján tartott főhajtáson. Hetven esztendővel a világégés lezárulta után szülőfalujuk tapssal jutalmazta kiállásukat.
A református templomban Molnár Sándor lelkipásztor János evangéliumából vett igére alapozott prédikációjában a haszontalan háborúkról beszélt: mindegyiket az igazságosság nevében indítják, ám nem számolnak azzal, hogy mennyi szenvedést okoz. Feladatunk – mondotta a tiszteletes –, hogy az igazságot a mindennapokban keressük, s ha tehetjük, cselekedjünk úgy, hogy az ellenségeskedésnek elejét vegyük.
A Kós Károly tervezte református kultúrház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emlékplakettnél a Történelmi Vitézi Rend nevében Dimény János, a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója mondott beszédet. Szólt az Erdővidékről származó kilenc – köztük hat Bacon községi – tábornokról, majd a székelyek szabadsághoz való ragaszkodását emelte ki: ha van Európában olyan népcsoport, amely megérdemli, hogy sorsát saját kezében tartsa és jövőjéről döntsön, az évszázadokon keresztül a határokat védő székely nép az.
A felújított központi parkban Simon András polgármester a veteránok példamutató kitartásáról beszélt, s arra kérte az egybegyűlteket, a hazájukért és népükért vérüket hullajtókra egy perc néma csenddel emlékezzenek. Nagy Kinga Sarolta történelem szakos tanár a falu háborús vesztességeit vette számba: nincs olyan család, amely valamilyen módon ne lett volna érintett – mondotta. A hősök napjának egyik első szervezője, a falut harminc esztendeig református lelkészként szolgáló Bereczki László a megemlékezés fontosságát emelte ki, s az utókort adósnak mondotta, amiért sem a harcokban elesett, sem a hazatért honvédeknek évtizedekig nem adóztak.
Az eseményen fellépett a nagybaconi fúvószenekar, a nyugdíjasklub Őszi Csokor Dalköre, a Benedek Elek Művelődési Egyesület Dalköre, a Konsza Samu Gimnázium xilofoncsoportja, szavalt Lakatos Ágnes, Bardocz Boglárka, Bartha Imre, Molnár Erzsébet, énekelt Szabó Tamara.
Hecser László

2015. május 28.
Agrármérnökképzést indíthat Szentgyörgyön a Sapientia
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatósága (ARACIS) engedélyezte, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a 2015-2016-os tanévtől agrármérnöki szakot indítson Sepsiszentgyörgyön – adta hírül az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az intézmény.
Az egyetem a következő tanévben 30 hallgatót vehet fel az agrármérnöki szakra, akik egy évek óta nem használt iskolaépületben kezdhetik el tanulmányaikat. Az eredetileg Kós Károly által tervezett, de egyszerűsített formában felépített iskolaépületet az elmúlt években közösen újította fel a székelyföldi város önkormányzata és a Sapientia EMTE.
A sepsiszentgyörgyi agrármérnökképzés elindításával új helyszínnel bővül a Sapientia EMTE felsőoktatási hálózata. A magyar költségvetésből támogatott erdélyi egyetem jelenleg csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karokkal működik. A sepsiszentgyörgyi négyéves agrármérnöki szak a Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar alegységeként kezd működni, koordinációját a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék végzi.
Dávid László rektor az MTI-nek elmondta, hogy az agrármérnöki szak számára sikerült olyan laboratóriumokat felszerelni és gépeket vásárolni, amelyek meggyőzték az akkreditációs bizottságot. Szerződést kötöttek ugyanakkor egy gazdasággal, amelynél a hallgatók gyakorlati oktatásban részesülhetnek. A rektor elmondta, hogy az egyetem – a törvény értelmében – azt követően kérheti a végleges akkreditációt az agrármérnöki szakra, miután az első három évfolyam diákjai sikeres záróvizsgát tettek egy végleges akkreditációval rendelkező másik egyetemen.
A Sapientia EMTE fejlesztési stratégiájában 2013 óta szerepel új oktatási központok kialakítása és hiánypótló szakok indítása. Sepsiszentgyörgyön az agrárménöki szak mellett erdészmérnöki szak beindítását is tervezi az egyetem.
Dávid László az MTI-nek elmondta, ha nem léteznek ilyen szakok a térségben, elvándorol a potenciális értelmiség. Úgy vélte, a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki és erdészmérnöki szak beindításának nemzetpolitikai jelentősége is van.

2015. május 30.
Bertha Zoltán
"Idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme"
Négy év múltán aztán bekövetkezett az újabb tragédia – a magyarság hatalmas tömegeit ismét tényleges kisebbségbe taszító (átmeneti időintervallum után konkrét politikai értelemben is kisebbségből kisebbségbe sodró) katasztrófa: az 1944–45-ös román és szovjet megszállás végképpen véget vetett a négyesztendős szabadságnak, s megpecsételte a magyar Erdély sorsát. Trianonban könnyű dolguk volt "azoknak a területhabzsoló térképszabdalóknak, akik már-már eszelős ceruzahúzásaikkal Közép-Európa eladdig egyik legszívósabb néptestét szabad – mert hisz senki által nem védett, vagy védeni rosszul próbált – zsákmánynak tekintették"; "Romániának odaadtak minden világtáj felől a szomszédai országaiból minden területet, amit csak megpendített akárhol akármelyik román" (írja Beatrice apródjai /1979/ című művében – Hemingway-t is idézve – Illyés Gyula). S az 1920. június 4. utáni megismételt, második országdaraboló Trianon, az 1947. február 10-én szentesített párizsi békediktátum megint milliós magyar nemzetrészeket szakított el, a még kegyetlenebbül bosszúéhes totalitárius-kommunista diktatúra áldozatául, prédájául vetve azokat. Az eleinte a román szabadcsapatok vérengzésében tomboló, majd évtizedekig a politikai-hatalmi genocídium (Sütő András szavával: hungarocídium) valóságos népirtó terrorjában uralgó magyarpusztítás korszaka még inkább rávilágíthat annak az igazságára, amit Tamási Áron 1941-es tézise így kristályosított ki: "idegen uralom alatt élni az ember meggyalázásának egyik neme" (A tűz világossága). És egybehangzik ez azzal, amit Makkai Sándor szögezett le még 1937-ben (hogy "a kisebbségi sors nem politikai lehetetlenség, vagy legalábbis nemcsak az, hanem erkölcsi lehetetlenség"; "legmélyebb gyökerében elviselhetetlen, mert merőben ellenkezik az emberi méltósággal, és ez az, amit Európa lelkiismeretének – ha ugyan van lelkiismerete – nem szabadna eltűrnie és nem lehetne elhordoznia"); illetve azzal, amit pedig teoretikus jelleggel, definitív elméleti igénnyel később Bibó István jelentett ki: "A kisebbségi élet megszűnik teljes értékű emberi élet lenni, háttérbe szorított, nyomott életté válik"; "a reményből élésnek ez az állapota pedig, ha a remény hamarosan nem valósul meg (…) tartósan elviselhetetlen" (A kelet-európai kisállamok nyomorúsága, 1946).
S a jövő? A kiszolgáltatottságot megszüntető összmagyar nemzeti önrendelkezés esélye? – Abban mindenesetre bízhatunk, amit – a Csonka Magyarország című, 1920-as versében szenvedélyesen megfogalmazottakat ("Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! / falak, omoljatok hangjaitól"; "Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: / Igazság!") mintegy értekező nyelven is megerősítve – Babits Mihály is állított (Az írástudók árulása, 1928): Magyarország "az a nemzetek közt, melynek legmerészebb álma sem haladja túl a legminimálisabb Igazságot. Ha valahol otthont remélhet még a földön az Igazság régi elve: itt van az. E szerencsétlen és megalázott nemzet – a harci erő védtelen áldozata – szellemi tekintetben szerencsésebb, mint a büszke hatalmasok: szabadon nézhet szembe a Gondolattal, melytől az Erő fél, s egyszerre szeretheti hazáját és az Igazságot"; s "az Igazság maga sem kívánhat itt egyebet, mint fölemelését ennek a boldogtalan népnek, melynek oly fájdalmasan igaza van". S abban az eszmei igazságtételben és igazságszolgáltatásban, hogy magyarság és igazság egybefonódása szerint – ahogyan szintén Babits vallotta Áldás a magyarra című, 1938-as költeményében –: "Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, / bár a világ minden fegyvere őrizze. / Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, / de leghatalmasabb mégis az igazság." A transzcendens bizonyosság feltétlen győzelmében kell tehát hinnünk minden evilági hatalmi erőszak ellenében. ("A mi igazságunk: a mi erőnk" – hirdette prófétai méltósággal, Kiáltó szóval már Kós Károly is.) Hihetünk egyrészt Trianon megítélésének tisztaságában, akár a szellemi fölénynek abból a pozíciójából, ahonnan Szőcs Géza szójátékosan humoros, karikatúraszerű bökverse is szól: "Libát vettem Libanonban / haj, haj, haj. / El is lopták Trianonban / baj, baj, baj. / Non, non, non. / Liba / non / non / non" (A liba); vagy Lászlóffy Csaba villódzón asszociatív költeménye: »Éltem, haltam vígan, haragban. / Meddig maradhat bosszulatlan / (Magyarigenben, Musza Daghban) / a gőgös nagyhatalmi katlan? / Vesztes versailles-i kirakatban / vagyok/voltam – én, faragatlan – / az Öregistennel haragban. / ’Tartalékaid mind meghagytam’« (Sejtek szonettje). Másrészt úgy is reménykedhetünk, ahogyan pedig erre napjainkban Szentmihályi Szabó Péter biztat minket (Trianon című versében) a kilencvenedik gyászév alkalmával: "Szegény halottainkat átkeresztelik, / gyárat építenek a szent romokon, / betiltják a magyar történelmet, / de fejük felett a véres kard: Trianon. // Meglehet, egyszer tényleg elfogyunk, / elvész a négy folyó s a három halom, / mégis miénk az üdvösség koronája, / s a menny kapujában a jelszó: Trianon." * "Az igazságot is meg lehet szokni" (Trianon részleges revíziója, Észak-Erdély 1940-es visszatérése az irodalom tükrében – 7., befejező rész)

2015. június 3.
Fesztivál – Az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét összesített programja
Izgalmas eseményekkel várják a közönséget június 4-e és 7-e között az ötödik Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös rendezvényén. Csütörtöktől vasárnapig egész nap vásárolhatnak köteteket az érdeklődők a Fogoly utcában – ugyanitt gólyalábas bohócokkal és élő szobrokkal is találkozhatnak –, emellett könyvbemutatókon, beszélgetéseken, koncerteken, gyermekeknek és családoknak szóló programokon vehetnek részt. Az alábbiakban a szervezők által szerkesztőségünkhöz eljuttatott programot közöljük.
Színpadi programok a Fogoly utcában
Június 4., csütörtök
17 óra: Ünnepélyes megnyitó. Felszólal: Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács elnökének tanácsosa. A Kolozsvár Társaság díját átadja: Kántor Lajos, a társaság elnöke.
18 óra: Loose Neckties Society koncert
20 óra: Szabó Balázs Bandája koncert
Június 5., péntek
11 óra: Kolozs megyei iskolások előadásai
11 óra: Apáczai Csere János Elméleti Líceum – Furulyamuzsika (felkészítő: Laczkó Erzsébet)
11.15 óra: Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája – „Mutasd meg...” (jelelő kórus Miklós György kíséretében)
11.30 óra: Brassai Sámuel Elméleti Líceum: Időmadárijesztő – összeállítás Kányádi Sándor verseiből (felkészítő: Szallós Kis Melinda)
11.50 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Palotás tánc (felkészítő: Makkai Mária)
12 óra: Kolozsvári Református Kollégium – Furulyamuzsika (felkészítő: Kondrát Bea)
12.25 óra: kolozsvári Waldorf Iskola – Furulyamuzsika reneszánsztól filmzenéig (felkészítő: Szabó Mária)
13 óra: Keljfeljancsi Bábszínház – Vitéz László és az elátkozott malom
17 óra: Folker együttes – táncház és koncert gyerekeknek
18.30 óra: Hajnali énekek és versek Muszka Sándor és az Evilági együttes előadásában
20 óra: Muri Enikő koncert
21 óra: Bagossy Brothers Company koncert
Június 6., szombat
17 óra: Bogáncs, Kisbogáncs és Zurboló néptánccsoportok előadása
19 óra: Nagy Ricsi koncert
20 óra: Folkfusion Band koncert
Június 7., vasárnap
11 óra: 4 for Dance előadás
17 óra: Hangzó Csoda – közösségi versmondás Demény Péter verseiből
Előadások, könyvbemutatók, találkozók
Június 4., csütörtök
18 óra: a Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató című könyv bemutatója. A könyvet méltatja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, bemutatja a szerkesztő, Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár. Csellón játszik Szenkovics Dávid. Szervező: IDEA Könyvtér, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Helyszín: a Sapientia EMTE kolozsvári karának új épülete (Tordai út 4. szám).
18 óra: Demeter Zsuzsa – Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája. (Erdélyi Múzeum Egyesület). Bemutatja: Egyed Emese egyetemi előadótanár.
Helyszín: EME-székház, Jókai/Napoca utca 2–4. szám, I. emeleti előadóterem.
19 óra: Markó Béla – Elölnézet (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014). Bemutatja: Karácsonyi Zsolt. Szervező: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL).
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
19 óra: Volt egyszer egy kolozsvári kiadó. Beszélgetés a Dacia Könyvkiadóról. Résztvevők: Kerekes György, Jancsik Pál, Kántor Lajos és H. Szabó Gyula.
Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér/Piaţa Unirii 22. szám).
21.30 óra: Tamási Áron-est Marosán Csabával. Tamási Áron műveiből egyéni előadást varázsol Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház és Bisztró, emelet.