Halló, Csángóföld! – Beszélgetés a Csángórádió főszerkesztőjével
December 19-én került sor a külhoni magyar rádiók szerkesztőségvezetőinek találkozójára a Magyar Rádió Zrt. szervezésében. Az eseményen 13 rádió vezető munkatársa vett részt, és – legalábbis egy ideig, a Skype segítségével – velük volt a romániai Csíkfaluból sugárzó Csángó Rádió (csangoradio.ro) 24 órás internetes program főszerkesztője, alapítója Lőrinc Celesztin is.
Az adás négy éve szól, legfontosabb feladata a csángó magyarok összefogása az egész világon. Hallgatják a Kárpát-medencében, Európában és az óceánon túl is.
A honlap tanúsága szerint az oldalt már több mint 120 ezren látogatták meg, egy részük rendszeres hallgató. Egyebek közt ezeket a sikereket elismerve adományozta az MTVA Kós Károly Kollégiuma az idén első ízben odaítélt Média díjat éppen Lőrinc Celesztinnek.
A rádió egy családi ház szobájából szól, karnyújtásnyira a keverőpult, a mikrofonok, egy asztali és egy hordozható számítógép. Celesztin egyedül készíti a napi 24 órás adást, amelyből 15 óra csángó népzene. Több órát ül műsorvezetőként is a mikrofon előtt: e-maileket olvas be, a skypeon bejelentkező hallgatókkal beszélget. Mindezt mozgássérültként. Bár ez a tény rádiós munkáját nem befolyásolja, mégis, ez a helyzet immár mindennapi életének része. 16 éves korában baleset érte, azóta kerekesszékkel közlekedik. Egy kis, ötszáz lelket számláló faluból, az átlagnál nehezebb körülményekkel küzdve, az internetes rádió segítségével kinyitotta magának a világot. Sok-sok hallgatója örömére, akik közül sokan idegenben dolgoznak, nélkülözve az otthon muzsikáját, és a magyar szót. A Csángó Rádió elsősorban nekik szól.
Lőrinc Celesztinnel a főszerkesztők találkozóján Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió intendánsa beszélgetett. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Szövegeink az események után kullognak
György Péter esztéta, médiakritikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára az Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetének bemutatása alkalmával volt a váradi Törzsasztal vendége. A sok vitát kiváltó könyv szerzőjével Szilágyi Aladár beszélgetett.
Több munkájában is foglalkozott az emlékezetpolitika, a kulturális emlékezet kérdéseivel. Nemde, ilyen volt a 2000-ben megjelent Néma hagyomány, és ilyen volt a 2005-ben napvilágot látott Kádár köpenyege is. Ezt követően látott hozzá az Erdéllyel foglalkozó könyvéhez. Elmondaná, hogyan született meg az ötlet, hogyan módolta meg a kötetet, menet közben alakult ki, vagy eleve kitervelt munka volt?
Mind a két feltételezés igaz. A Néma hagyomány tizenhárom éve jelent meg, akkor még azt lehetett remélni, hogy 56 az egy közös hagyomány. Ma már ez az állítás nem igaz. Az kezdett el érdekelni, hogy a kulturális hagyományozódásnak a szerkezete hogyan működik. Azt gondoltam, hogy 56 nagyon jó példa egy elméletnek az illusztrálására, másrészt pedig, megkerülhetetlen. Félő volt, hogy ha az új nemzedék nem tartja magára nézve kötelezőnek, ha nem fog vele úgy bánni, mint 48-cal, ha nem fogadja el örökségként, akkor bármit lehet csinálni ebben az országban. Úgy gondolom, hogy egy nemzeti kulturális közösség – ha ennek a fogalomnak van értelme –, egy történeti közösség nem működhet úgy, hogy a saját múltjával nincs tisztában. Ami a Kádár köpenyegét illeti, gyakorlatilag kiderült, hogy a Kádár rendszer emlékezetből való kiesésének kínos következményei vannak. Már a Néma hagyományban is fölmerült, hogy mi van a Kádár korszakkal, s elkezdtem áttekinteni, hogy utólag mi történt a Kádár rendszerrel. Tulajdonképpen az Erdély-könyvemnek is alapkérdése Trianon mellett, hogy mi történt itt a szocializmus ideje alatt? Az viszont láthatólag nem nagyon érdekli a mai Magyarországot, szinte elszántan és dacosan nem. Ezért is kezdtem megírni az Erdéllyel kapcsolatos gondolataimat, véleményemet, s ezek az írások végül kötetté álltak össze. Most írok egy könyvet, az 57 és 70 közötti évekről, arról, hogy miként alakult ki a Kádár-rezsim kulturális intézményrendszere, ennek a munkának A lektorok ideje az ideiglenes címe.
Ami a Képzelt Erdélyt illeti, gondolom, maga a témakör is kínálta, hogy egy esszékonstrukció legyen. Nemde, ez azért is hasznos, mert az esszének a tanulmányhoz képest megvan a maga nagyobb szabadsága. Ehhez viszont, tekintettel a téma bonyolultságára, a szerzőnek ki kellett alakítania egy sajátos nyelvezetet is, hogy az egész problémakört meg lehessen fogalmazni.
Váradon – ami ha akarom Erdély, ha akarom, nem – egy Erdélyi Riport című lap szerkesztőségében nekem, aki soha nem éltem Erdélyben, erről beszélni nagyon nehéz.
Világosan kell látni: ezt a könyvet egy nem idevaló ember írta, nem idevaló embereknek. Az egy külön ajándék az élettől, ha az idevaló emberek is érdeklődést mutatnak iránta, ez számomra végtelen nagy öröm. Mert az történik, hogy van egy csomó ember – akik közé én is tartozom –, aki ezt a dolgot kívülről nézi, és félő, ugyanott fogunk tartani, mint ahogy Kazinczy megírta 1816-ban: Magyarország nem ismeri Erdélyt.
Ez a könyv egy gondolatkísérlet, egy esszéisztikus kísérlet arra nézve, hogy miként alakult ki az a helyzet, hogy Magyarország ma arra használhatja Erdélyt, amire használja. Ami szerintem teljes félreértés, egy kulturális hagyomány politikai használata, ami engem sok aggodalommal tölt el.
Azt mondta, kívülállóként írta meg, ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy sok empátia van önben. Ez azt jelenti, hogy akár egy helyzetről, egy történésről, akár egy személyiségről van szó, nem csak körbejárta, hogy hol, hogyan élt, mire kényszerült, hanem az esszé műfaj azt is lehetővé tette, hogy uram bocsá’, még érzelmi megnyilvánulásokat is megengedett magának.
Igen… A könyvnek – többek között terjedelmi okoknál fogva – csupán három „főhőse” van, de jogos kifogás, hogy például Cs. Gyímesi Éva avagy Székely János miért nincs benne, de benne van Szabédi László, Bretter György és Szilágyi Domokos. Van három ember, aki iránt mindig is nagyon komoly empátiát éreztem, miközben, a sors iróniája: Gyímesi Éva volt az egyetlen, akit – szemben a másik hárommal – valamelyest személyesen is ismertem. Három olyan emberről van szó, akinek az életét – akár az Éváét – a kommunizmus determinálta, vagy tette tönkre. A három sors közül kettőhöz brutális öngyilkosság fűződik, ami elválaszthatatlan az államszocializmus történetétől. Azért is szenteltem Szabédinak nagyobb teret, mert nagyon felpiszkált, amikor láttam, hogy miközben Erdélyben ő egy hős, Magyarországon azt sem tudják, hogy kicsoda. Ez a könyv mégis csak Magyarországon jelent meg, hadd örvendeztessem meg az olvasóimat azzal, hogy nézzék meg, ki volt ez az ember.
Könyvének olyan a konstrukciója, hogy bizonyos elemek egy-egy fejezetben kapnak helyet, de legalább utalások erejéig vissza-visszatérnek egyebütt is. Érdekes volt számomra, amikor a mű elején az úgynevezett mitizált tér keretén belül az emlékhelyeket, illetve a kultuszhelyeket elemzi. Élvezettel olvastam, amikor felvázolta Zebegénynek, mint helyszínnek a szinkretizmusát, és a legvégén – ellenpontként – oda tette valóban értékes szakrális térként Pannonhalmát, amivé az napjainkban fejlődött. És megint megtapasztaltam azt a körültekintő felelősségtudatot, ahogy a Makovecz-jelenséget, a Magyarországról végül „kiszorult”, Erdélyben „hazatalált” építész munkásságát tárgyalta.
Konkrétan az történt, hogy a magyar katolikus egyház, Erdő Péter esztergomi bíboros megszakította vele az együttműködést, ami Piliscsabán, a Pázmány Péter katolikus egyetem tervezésekor csúcsosodott ki. De egyébként arról volt szó, hogy Makovecz Imre templomokat épít, és amikor kiszorult Magyarországról, akkor gyakorlatilag Erdélyben folytatta azt, amit Magyarországon nem folytathatott. Makoveczet lehet abszolút túlértékelni – azért fogalmazok így, mert én nagyon nagyra értékelem –, de az, amit a jelenlegi magyar kormányzat csinál, hogy hozott egy törvényt, mely szerint Makovecz Imre összes kulturális épületét le kell védeni, meg kell menteni, ezzel gyakorlatilag kiveszik az építészet történetéből, és patetikusan afféle szent helyekké nyilvánítják azokat. Ez veszélyes dolog. A másik pedig, ami ugyanilyen kétségbeejtő, ahogyan Makovecznek a vitathatatlan tehetségét – pusztán a politikai nézetei miatt – a liberális magyar értelmiség kezeli, azt ostobaságnak tartom. Szerintem Makovecz Kós Károly nagyságrendű téralkotó építőművész volt. Az más kérdés, hogy a Makovecz-házaknak a gyakorlati használhatósága egy súlyos problémát vet föl. Jellemzően azt kell mondanom, hogy ez nem csak őreá áll, hanem például Gaudi épületeire is. Nem funkcionálisak, hanem mint térbeli látomások használandóak.
Hadd térjünk rá Szabédi Lászlóra. Sokat, elmélyülten foglalkozott vele. Egész, viszonylag rövid életpályáját nyomon követte tragikus haláláig. Az ön szövegéből kiderül, hogy mennyire tehetséges, felkészült és sokoldalúan művelt ember volt. Viszont 1945-ben, amikor nemcsak ismét kisebbségi helyzetbe került az észak-erdélyi magyarság, hanem néhány év alatt a kommunista rezsim vált Romániában uralkodóvá, próbált valamilyen mentséget találni a maga számára, arra nézvést, hogy kényszerűségből váltott, „a kommunizmus hívének” szegődött. Tényleg mentség számára ez a kényszerhelyzet?
Egy olyan embernek, mint én, akinek soha nem volt revolver szegezve a homlokához, erkölcsi kötelessége, hogy empatikus legyen. 54-ben születtem, az én nemzedékem szerencsés volt, mert soha, senki nem fenyegette az életét.
Szabédi karizmatikus ember volt, nemzedékének egy kiemelkedő és tragikus hőse. Azt a kérdést tette föl önmagának, szerintem eléggé kérlelhetetlenül, hogy ha ezt az országot, amelyikben él, a kommunisták fogják vezetni, és a magyar elit nem lesz kommunista, akkor ki fog tárgyalni a románokkal? Ez jogos kérdés. Nem ugyanaz, mint Magyarországon, mert ott nem kellett kommunistának lenni – hogy finoman fejezzem ki magam –, mert mindenki otthon volt. Itt az volt a kérdés, hogy tárgyal-e valaki a román kommunista vezetéssel, s ezt követően fejtette ki hatalmas nyelvészeti, egyetemi tanári munkásságát. Én elolvastam azokat a Szabédi-emlékházban található leveleket, amiket ő írt az egyetemnek. A habitusa tényleg szívszorító: könyörgés, félelem, hogy mindenből kiszorulnak. Amennyire látom, egy őrületes manőver volt ebben valamiféle identitás átmentésére, valamiféle univerzális identitás átmentésére. Azt gondolom, hogy sorsa egy olyan tragikus sors, amit ugyanúgy kellene ismernünk, mint a miniszterelnök Telekiét. Ha vannak egy nemzeti kultúrának emblematikus élettörténetei, az övék az. Mind a ketten, amikor végső választás elé kerültek, az életükkel fizettek érte.
Ami Bretter Györgyöt illeti, ő is egy szinte besorolhatatlan személyiség, jelenség. Úgymond, ő kommunista volt, de egy ideológiaellenes gondolkodó. Aki – megkockáztatnám az állítást – kidolgozta a saját rendszerét…
Ez már egy másik nemzedék. Az ő eszmélésük korában a hidegháború örökkévaló állapotnak tűnt. Bretter egy évtizeddel azelőtt halt meg, hogy véget ért volna a hidegháborús időszak. Az ő halálakor, 1977-ben senki nem gondolta volna, hogy mi fog történni. Amikor Grósz Károly, az MSZMP főtitkáraként bejelentette, hogy létre fogják hozni a többpártrendszert, akkor egyetlen ellenzéki értelmiségi sem volt, aki ne azt hitte volna, hogy ez egy ügyes trükk. Bretter abban a világban élt, ahol kevés kivétellel, szinte mindenki baloldali volt, s ezen túl elment a lehetőségek legszéléig. Tulajdonképpen az ő nemzedékének az írói kötésig benne álltak a kommunizmusban. Aki nem hajlandó ezt tudomásul venni, az árt a magyar kultúrának, Erdélynek, mert nem lehet letagadni azt, honnan indultunk, kik voltunk.
Bretternek morális dilemmája volt – illetve nem is volt dilemma számára, hiszen tudta, mit kell tennie –, hogy azokban az években vált a legkeményebbé a Ceauşescu rendszer, ami arra késztette az erdélyi magyarság színe-javát, hogy vállaljon szolidaritást, alakuljon ki a fejlett közösségi érzület bennük. Ugyanakkor egy olyan ember, mint Bretter, aki, amellett, hogy önálló egyéniség volt, és az individualitás szabadságát óhajtotta volna saját magának, mégis egy ilyen helyzetbe kerülve habozás nélkül felvállalta a közösségi bajokat.
Azt remélem, hogy a Temetés Zsögödön című esszéje, amit kiválasztottam, éppen erre rímel. Amire maga céloz, hogy a nagy individualista művészt, Jackson Pollockot belecitálta egy kollektív, szakrális közösségi térbe, az nem kevés jelentéssel bír. Tulajdonképpen teljes csapdahelyezet volt, senki nem mondhatta a diktatúra alatt, hogy van külön út, és ebbe a közegységes útba pedig bele lehetett bolondulni. Ennél nem ismerek semmi rettenetesebbet. Magyarországon mindenki szeretné elfelejteni, hogy 1970-től a Kádár és a Ceauşescu pont az ellenkező irányba mentek. Erdély akkoriban bolondok háza volt, jártam itt többször 78-79 táján, barátság okán. Láttam, hogy egy brutálisan más világba cseppentem, miközben Magyarországon már lehetett élni. Azért is vizsgáltam Bretter ürügyén ezt a kort, mert a magyar köztudatban egyszerűen nincs benne.
Kötetéből a legizgalmasabb olvasmány az volt számomra, ahogy Szilágyi Domokossal foglalkozott. A korszak, az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb költője volt, ehhez kétség nem fér. Amikor 56-ban elkezdték az egyetemistákat faggatni, gyötörni, ő gyenge fizikumú, gyenge pszichikumú ember lévén, megtört. Engem ez a tény nem érdekel annyira, inkább az, hogy – nem véletlenül – eljutott az öngyűlölet állapotáig, ami annyi éven keresztül végig kísérte, és ilyen iszonyú terhet hordozva vetett véget önkezűleg az életének…
Amit ön mond, azt ennél pontosabban nem lehet megfogalmazni. Szilágyi Domokos egy olyan titokkal élt együtt, ami miatt minden nap meg akart halni. Amikor eldöntöttem, hogy írok róla, beszéltem egy csomó emberrel. Az élettársával, Nagy Máriával, és sokakkal, akik ismerték. És az jött vissza, hogy ebbe őrült bele. Borbély Andrásnak van egy doktori értekezése, amit erről írt, az egész besúgói rendszerről a kolozsvári egyetemen, Költészet és totalitarizmus, Szilágy Domokos címmel. Egy részét olvastam már. És nagyon egyet értek azzal, ami a Selyem Zsuzsa által szerkesztett, pár éve kötetben fogalmazódott meg: nem csak afféle pszichológiai tréfálkozás, hogy nem tudjuk valójában, mit jelentett Szilágyi Domokos, hiszen azokat a szövegeket nem ő írta le. Ez nem csak egy rafinált bölcsészvélekedés, ebben sok tapintat van iránta. Egy ilyen iszonyú teherrel ekkora életművet létrehozni, valóban példátlan teljesítmény.
Elgondolkoztatott, hogy – ha nem is vonta vissza, amit megfogalmazott – bizonyos mértékű lemondást éreztem ki adott ponton könyve szövegéből. Ki is írtam magamnak: „A kihívásra nem nagyon van jó válasz, nekem sincs. Szövegeink kullognak az események után.”
Láthatjuk, hogy mi történik. Gyakorlatilag a mitomán, neoetnicista, történelem utáni elképzelt történelem egyre erősebbnek tűnik, mint a politikai valóság. A magyar történelem is ilyen, miért éppen Erdéllyel tettek volna kivételt?
A Trianon utáni Magyarország történelméről pontosan ilyen homályos ismeretekkel rendelkezünk, magyarán: semmilyennel. Az amnézia nevében mindenki egyesül mindenkivel. Ennek a történelemhez, a megtörtént események értelmezhető láncolatához semmi köze.
De azzal számolni kell, hogy a beszélgetésünk elején emlegetett kultikus tereknek, a nagy közösségi élményeknek – például Csíksomlyónak – nagy tömeghatásuk van. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szerintem, ha valaki ma győztese ennek, az már rég nem a Fidesz, hanem a Jobbik. Azt senki nem tagadhatja, hogy az a tények nélküli közösségi identitásérzet egy fantasztikus együttes élmény, amit soha nem kaptak meg Magyarországtól. Nem kapták meg attól az országtól, amelyikre fölnéznek, amelyik fontos nekik, amelyikkel szemben kisebbrendűségi érzésük van. Most megkapják a Csíksomlyói Passión, a Félszigeten, egy nem mediális, hanem zenei és testkultúrában. Ezt az erdélyi fiatalokon „leverni” értelmetlen, ezért őket szélsőjobboldalinak nevezni értelmetlen. Viszont a magyar szélsőjobb habozás nélkül kihasználja, az tény. Hogy ebből mi fog következni, arról sejtelmem sincs.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A nemzetpolitikai napirend
A kérdés jelentőségéhez képest aránylag kevés szó esik a közbeszédben a politikai napirendről, azaz a politikai élet témáinak, alapvető megoldandó kérdéseinek listájáról, és az azon belüli fontossági sorrendről. Holott ahhoz, hogy egy gondolat valósággá váljon, a legtöbb esetben több értelemben is a politikai napirendre kell kerülnie: részévé kell válnia a pártok programjának és szólamainak, a politikai közérdeklődésnek és a médiakommunikációnak. A politikai napirend e három dimenziója értelemszerűen összefügg, és ha egy adott problémát kellő erővel képvisel, tulajdonképpen e három fontos tényező bármelyike előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik a másik kettő számára is.
Kettős játszmák
A rendszerváltás után a „nemzetpolitikai napirend” két legfontosabb témája a magyar állampolgárság „kettős állampolgárságként” elhíresült kiterjesztése és az autonómia volt. A „kettős állampolgárság” azonban nem precíz meghatározás, hiszen akár hármas állampolgárságról is beszélhetünk egy olyan, a kommunista időszakban valamely nyugati államban állampolgárságot szerzett nemzettársunk esetében, aki román állampolgárságáról nem mondott le, visszatelepült például Erdélybe, majd itt megszerezte a magyart. Illetve azok esetében is aligha lehet kettős állampolgárságról beszélni, akiktől a magyarellenességgel beoltott szlovák állam megvonta a szlovák állampolgárságot. A kérdés lényege, hogy a magyar állam alanyi jogon biztosítsa valamennyi magyarnak az anyaország állampolgárságát.
E kettőt próbálták egymás ellen kijátszani azok, akik a kákán is csomót keresnek, ha keresztbe kell tenni a magyar nemzeti törekvéseknek, akik a kilencvenes években a kollektív jogok elméleti alapját próbálták megkérdőjelezni, akik minden fontos nemzeti törekvés esetében azt próbálják magyarázni, hogy mit miért nem lehet megvalósítani. Az autonómia célja ugyanis nemzetpolitikai szempontból nemcsak és nem elsősorban az, hogy az érintett nemzeti kollektívát közösségként integrálja az adott állam jogi kereteibe. Ez csak a forma. A cél a magyarként való megmaradás, aminek elengedhetetlen része az anyaállammal való minél szervesebb viszony. Az összmagyar politikai szemléletmódtól elszakadt, kettős identitású, az elnyomókkal azonosuló, Stockholm-szindrómás egyének számára ez mellékes dimenzió, a gondolkodni képes és hajlandó többség számára azonban ez a lényeg.
A politikai napirend fontosságát mutatja a felvidéki magyar politikai pártok jelen helyzete – miként arra Bakk Miklós politológus is rámutatott a Kós Károly-díj átvételekor az EMNT tíz éves évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen. Az 1994-es, a másfél évtizeddel későbbi Székely Önkormányzati Nagygyűléssel azonos logika mentén megszervezett révkomáromi nagygyűlés biztató kezdete után 1997-ben a Meciar-ellenes koalíció kialakításakor a magyar politikai pártok aláírták, hogy a „demokratikus erők” győzelme esetén nem igényelnek területi alapon autonómiát. (Lásd a három magyar és öt szlovák párt által aláírt, A hosszú távú együttműködés alapja című, 1997. december 2-án szignált dokumentumot, In: Bárdi Nándor–Éger György: Útkeresés és integráció, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2000.) A felvidéki magyarság által leginkább támogatott Magyar Koalíció Pártja évek óta hasztalan küzd az autonómia kérdésének újrafelvételével a politikai napirendre.
Túl a metaforákon
Erdélyben az autonómia 1996-ban az RMDSZ kormánykoalíciós szerepvállalásának idején kikerült ugyan a csúcsvezetés kommunikációjából, de nyilvános, „ünnepélyes” megtagadására nem került sor. Az autonomista erők az SZKT-kon, a sajtóban, a Fórum-mozgalom keretében, valamint az 1997-es és 1999-es kongresszusokon napirenden tartották a kérdést, 2003-ban pedig az 1993-as brassói autonómiaprogramhoz hű saját szervezeteket alapítottak és a továbbiakban ezeken keresztül gondoskodtak arról, hogy az autonómia állandó téma legyen. Olyannyira, hogy 2004-ben már az RMDSZ is a kettős állampolgárság és az autonómia jelszavával kampányolt, fontosnak tartotta a kisebbségi törvénybe beemelni a kulturális autonómia címszavát – kár, hogy lényegében csak ennyit. A szervezet retorikájának azóta is részét képezi e követelés, 2009-ben a Székely Önkormányzati Nagygyűlésen, 2013-ban a Székelyek Nagy Menetelésének alkalmával pedig az RMDSZ hangsúlyosan kiállt a területi autonómia mellett is. Úgy hírlik, hogy bár közel húsz év késéssel, de jelentkezni fognak egy területi autonómia-statútummal is.
A politikai napirend relevanciáját illetően hasonló a helyzet a magyar állampolgárság kiterjesztésével is, amelyet a Magyarok Világszövetsége vállalt fel elsőnek, 1996-ban alapszabályzat és program szintjén kodifikálva e nemzetpolitikai követelést. Miután a politikai pártok nem mutattak hajlandóságot a kérdés megoldására, s még annak gyengített formáját, a szavazati joggal nem járó külhoni állampolgárság gondolatát is elutasították, sor került az emlékezetes, 2004-es népszavazásra, amelyen a közhiedelemmel ellentétben győztek az igenek, csak nem kellő többséggel ahhoz, hogy a vonatkozó törvény megalkotására kötelezzék a parlamentet. Aligha tagadhatja bárki, hogy a 2004-es népszavazás meghatározó szerepet játszott a 2010-es parlamenti döntés elkészítésében. A népszavazást megelőző hónapokban a második világháború óta első ízben végre kellő súllyal tematizálta a média a Kárpát-medencei magyar szétszakítottság kérdését, így vált egy civil kezdeményezés eredményeképpen a kettős állampolgárság megkerülhetetlen kérdéssé mind a médiabeli, mind pedig a pártok által megjelenített politikai napirend számára.
E problémakör határozott és egyértelmű jogi rendezését nem túlzás hát a második Orbán-kormány legfontosabb nemzetpolitikai lépésének nevezni, különös tekintettel arra, hogy egy össznemzeti, Kárpát-medencei legitimitású magyar parlamentet választunk, s a közös magyar sorsalakítás már nemcsak szívdobogtató metafora lesz, hanem megélt valóság.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Kárpát-medence népeiről a Kós Károly Akadémián
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,

Vitákat generáló világháborús emlékmű: adatok és emlékezet ütközése?
A hamis emlékezet csapdájába estek azok, akik a nemrégiben felújított sepsiszentgyörgyi első világháborús emlékmű kapcsán történelemhamisítást emlegetnek – véli Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi könyvtáros-helytörténész, aki a felújítást megelőző kutatómunkát végezte.
Az alapos levéltári kutatást végző szakember bevallása szerint a városvezetéstől érkező felkérést megelőzően, maga is úgy tudta, hogy az emlékmű a „magyaroknak tulajdonítható”, de mint kiderült, ez tévedés. Demeter Lajos úgy véli, a felújítás körül a napokban kirobbant vita elsősorban annak tulajdonítható, hogy egyszerűen az emlékezet megfakult, téves adatokat adtak tovább az utódoknak az első világháborús hősi halottak sepsiszentgyörgyi emlékműve kapcsán, pontosabban annak eredetét illetően.
A helytörténész szerint az, hogy mindenki azt hitte, hogy a magyarok műve az emlékmű, két generáció kihalásának az eredménye. „Rossz volt a hagyományozás, keveset lehetett róla beszélni, mivel egy olyan kort éltünk. Az idősek tudatában az maradt meg, hogy magyar címer volt az obeliszken” – mondta el.
A román törvény értelmében az emlékműveket az első ismert formájukban kell helyreállítani. Mivel a Hősök Temetője szerepel az Országos Kegyeleti Bizottság nyilvántartásában, ezért nem lehetett a hozzájárulásuk nélkül nekilátni, amelyhez az is kellett, hogy a kutatás adatait is a rendelkezésükre kellett bocsátani.
Két hősi temető, két emlékmű
A vitatott emlékmű tulajdonképpen a második, amelyet az I. világháború hősi halottainak emeltek Sepsiszentgyörgyön – magyarázta Demeter Lajos. Az első – amely előrehaladottan rossz állapotban, gondozatlanul ma is megtekinthető a város közös temetőjében – az 1916-os román betörést és az azt követő ojtozi csatákat követően jött létre. Ebben az időszakban ugyanis a városban két hadikórház is működött, egyik a Székely Mikó Kollégiumban, a másik pedig a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek közül az egyik a világháború végéig megmaradt, mivel ott több nemzetiség katonáit ápolták, függetlenül attól, hogy az ellenséghez tartoztak vagy sem. A magas halandóság miatt a város vezetése úgy döntött, létrehozzák a katonai temetőt, amely a köztudatban úgy maradt meg, mint a régi Hősök Temetője, vagy más néven a Német Katonai Temető, ahol összesen háromszáz hősi halott kapott helyett. A temetőben egy emlékoszlop állt, amelyet a német vaskereszt, valamint a magyar koronás címer díszített. A háború után a temetőnek igen hányatott sorsa volt, mivel egészen 1921-ig senki nem igazán törődött azzal, hogy mi van a sírokkal és az emlékművel.
A bonyodalmat az okozta, hogy a háború után született nemzetközi egyezmények értelmében a Hősök Napját minden évben meg kellett ünnepelni, és ez Sepsiszentgyörgyön azt is jelentette, hogy a Német Katonai Temető obeliszkje előtt is tisztelegni kellett. Demeter Lajos szerint ez vélhetően zavaró lehetett a románságnak, ezért a húszas évek végén elindult a kezdeményezés, hogy ötven méterrel odébb egy másik temetőt hozzanak létre a hősök maradványainak, ennek érdekében a várostól kértek is parcellát erre a célra. Az új kegyhely 1931-re készült el.
Nem felel meg a valóságnak tehát az az állítás, mely szerint a két temető ugyanazon a területen lett volna – figyelmeztet a helytörténész. Itt tudni kell – tette hozzá –, hogy a világháború első szakaszában, 1914 és 1916 novembere között is temettek hősi halottakat Sepsiszentgyörgyön, de ezek a katonák a felekezetük szerinti temetőbe kerültek. A román hadsereg betörésekor néhány román katona is elesett, őket az ortodox temetőben földelték el. Az új Hősök Temetője létrehozásakor az ő maradványaikat, valamint az 1916 előtt a többi felekezet temetőiben, illetve a illetve a Német Katonai Temetőben elhantoltak jelentős részét átvitték a sírkertbe. Demeter Lajos szerint ez az intézkedés tulajdonképpen sírgyalázás volt, hiszen háromszáz halott sírját is felszámolták néhány román katona porhüvelyéért.
Tévhitek a felújított emlékmű körül
A most helyreállított obeliszket valóban Puskás István uzoni kőműves készítette betonból. A terveket viszont nem Kós Károly – amint azt egyesek állítják –, hanem egy Szász István nevű városi mérnök készítette. Kós előzőleg a polgári közös temető parkosítási tervét készítette el, de az végül nem valósult meg – részletezte Demeter Lajos. A helytörténész hozzátette: a hősök új nyughelyének létrehozásához a magyar állam is hozzájárult, de elsősorban helyi forrásokból szedték össze a pénzt, a román hatalom utasítására. Mint kiderült, törvény is rendelkezett arról, hogy a világháborús halottaknak egy közös temetőt kell létrehozni minden településen. A Szász István által készített terv szerint középen kapott helyett az obeliszk, alatta egy földalatti kripta, illetve a sírok helyét is előírta, abban a formában, ahogy az ma látható. A restaurálás előtt álló keresztek Bukarestből érkeztek, és az elképzelés szerint az obeliszkre a babérkoszorús rohamsisak került volna fel, valamint a közepes román címer, a nyugati és keleti oldalára pedig egyrészt Sepsiszentgyörgy hősi halottainak neve, másrészt pedig az ott nyugvók neve. Ebből csak a nevek feltüntetése valósult meg.
A második bécsi döntés után Szotyori Nagy Áron hadtörténész kezdeményezése nyomán került fel 1942-ben a koronás magyar címer, valamint Horthy István alkormányzó halálát követően a felirat. A sokak által emlegetett formáját az emlékmű tehát 1943 nyerte el, amikor fel is avatták – magyarázta Demeter.
Amit kértek, és amit lehetett
A városvezetés által felkért szakértői bizottság három évvel ezelőtt jelezte az Országos Kegyeleti Bizottságnak, hogy milyen formában szeretnék helyreállítani mindkét hősi temetőt. A német katonai temető egyébként a rátemetkezések miatt jócskán kisebb területen fekszik, mint eredetileg. Demeter Lajos szerint a bukaresti bizottságnak címzett átiratban egyebek mellett a következőket kérték: az elsőként létrejött hősök temetőjének obeliszkjére kerüljön vissza a vaskereszt és a koronás magyar címer, körben egy olyan magaslatot alakítsanak ki, ahová fel lehet írni azon katonák nevét, akiket a második világháborúban ott temettek el, továbbá, hogy a felújított emlékműre kerüljön vissza a koronás magyar címer, a habarcs alól kiszabadított Vitéz Nagybányai Horthy István felirat, illetve az átellenes oldalra a tolerancia jegyében az egykoron oda tervezett közepes román címer. Az átiratban azt is kérték, hogy a másik két oldalra Sepsiszentgyörgy hősi halottainak, illetve a közös temetőben nyugvó hősi halottak nevei kerüljenek fel. A dokumentum kitért a keresztekre is, amelyekre a neveket az elhunyt nemzetisége szerinti írásmód szerint szerették volna feltüntetni, illetve a név alá került volna a rangfokozat és a katonai egységükhöz való tartozásuk egységes német nyelvű rövidítése.
Az Országos Kegyeleti Bizottság ebből semmit nem hagyott jóvá. Válaszában a bizottság úgy értékelte, hogy amennyiben az 1931-ben létrejött emlékművön csak a nevek szerepeltek, akkor azt abban az állapotában kell visszaállítani. A három éves folyamat végén egy küldöttségük is járt Sepsiszentgyörgyön, akik még abba sem egyeztek bele, hogy Sepsiszentgyörgy legyen felírva az emlékműre. A nevek egyébként két rendben is átíráson estek át: magyarításon és románosításon egyaránt, ezért kérdéses a mai napig, hogy a kutatás során kiegészített lista is megfelel-e teljesen a valóságnak, azaz valóban azok nyugszanak ott, akik fel vannak tüntetve – tette hozzá végszóként Demeter Lajos.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,

A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt
A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt volt a címe annak az előadásnak, amelyet Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott csütörtökön délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Az előadás a Kós Károly Akadémia 2014-es történelmi előadás-sorozatának első, nyitórendezvénye volt. Az előadó a nép fogalmát boncolgatva próbálta tisztázni, hogy általában kik voltak a népek, miért fontos erről beszélni és tudni, hogyan hasznosítható, illetve gyarapítható ezáltal mai tudásunk. Az előadó beszélt a török-görög konfliktusokról, illetve a konfliktusok lezárását célzó lakosságcseréről a két ország között, amikor a törökországi görögöket Görögországba, a görögországi törököket Törökországba költöztették, ami azonban az elköltöztetett népek számára nem jelentett megoldást.
Beszélt ugyanakkor a hódító gótokról, az avarok feltételezett származásáról, a népek (ki)ala-kulásáról. Ehhez az elmélethez példának a Szent István megkoronázását követő századot hozta fel, amely során a régészek olyan leleteket tártak fel, amelyek mintha egy egészen más népre vonatkoztak volna. Felhívta a figyelmet a tudományos kutatások fontosságára, nehézségeire és buktatóira, amikor nem kellőképpen megalapozott vagy elhamarkodott következtetések nyomán tévhitek alakulhatnak ki, amelyeket szinte lehetetlen utólag eloszlatni. A történelmi előadás-sorozat következő előadását Tóth Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartja január 30-án, A dákó-román kontinuitás elmélete címmel.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Kós Károly és a Kiáltó szó
Január 14-én a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban megtartották az Irodalmi estek sorozat idei első alkalámát, amelyen Kós Károlyra emlékeztek a szervezők.
Kós Károly és a Kiáltó szó címmel tartották meg az Irodalmi estek sorozat idei első alkalmát. Kós Károlyról a Kiss Stúdió állandó vendége Molnár Judit magyartanár, közíró beszélt. Az irodalmi esten közreműködtek Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek.Molnár Judit Kós Károllyal kapcsolatban elmondta, „nyugodtan állíthatjuk, hogy a transzilvanizmust, ha nem is ő találta ki, de ő töltötte meg lényeggel. Ha nem lett volna egy olyan ember, mint Kós Károly, akkor most biztos nem beszélhetnénk erdélyi irodalomról”. Mint Molnár Judit elmondta, Kós Károly építő személyiség volt, és nem csak szakmáját tekintve. Nevéhez fűződik többek között a budapesti állatkert épületeinek, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak, és a sztánai Varjúvárnak a tervezése.
Építő ember
Kós Károlyt különös kapcsolat kötötte a kalotaszegi vidékhez és az ott élőkhöz. Kalotaszegen ismerte meg azt az erdélyi sajátosságot, szellemet, amelyet beépített munkásságába is. A Kiáltó szó kapcsán Molnár Judit elmondta, hogy Kós Károly volt az az ember, aki érezte, hogy telik az idő, és nem történik semmi. „Egy olyan ember, akinek minden sejtje épít, nem tud semmittevésbe merülni, így születhetett meg a Kiáltó szó röpirat is 1921 januárjában”. Az est során Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos részleteket olvastak fel a Kiáltó szóból, Kós Károly Varjúnemzetség és Budai Nagy Antal históriája című műveiből, valamint egyéb írásaiból.
erdon.ro,

Évtizedek viharaiban (A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője)
Sokféle jelzővel illették a sepsiszentgyörgyi köztemetőben kialakított Hősök temetője központi emlékoszlopának felújítását, az elmúlt napokban lapunk hasábjain, de internetes fórumokon is folyt a vita, mely során sokan megkérdőjelezték a munkálat szakszerűségét és a történelmi igazsághoz való közét. Utánajártunk a történteknek.
A sepsiszentgyörgyi köztemetőben levő Hősök temetőjének állapota egyre romlott, főként a világháborús emlékműként emlegetett központi obeliszk festett rosszul. Sarkai letöredezve, két oldalán a bevésett nevek kopottak. Szemből nézve legfelül még éppen ki lehetett silabizálni a feliratot: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE. Alatta kidudorodás. Magyarország összetört címerét takarták el a II. világégés után – tudja a közvélemény, s megtoldja: világháborús magyar emlékmű. Még lennebb újabb felirat: A HAZÁÉRT. Ez már jól olvasható. A legalsó, szélesebb tömbön hegyével lefelé mutató, álló kard az 1914-es és 1918-as szám között. Az első világháború kezdetének és végének évei. Az obeliszk két oldalára neveket és rendfokozatokat véstek. A betűk kopottak, de nagy részük még olvasható. A ravatalozó felőli oldalon idegen csengésű, a Csíki negyed felől magyar nevek. Az emlékoszlop s az egész Hősök temetője megérett a rendezésre. A levegőben volt a restaurálás szükségessége, itt-ott el is hangzott, hogy meg kellene oldani.
Felújítani az emlékoszlopot
2008. október végén Háromszéken járt az illetékes központi közigazgatási hivatal: a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal – röviden a kegyeleti hivatal – küldöttsége. Tagjai jártak Bereckben, Gelencén, megtekintették Grigore Bălan tábornok, Păiuș David hadnagy sírját, az aldobolyi hősi temetőt, melynek felújítási munkálatait támogatta a hivatal, továbbá Sepsiszentgyörgyön a Bronz Bélaként ismert Román katona emlékművét és a Hősök temetőjét. Találkoztak Antal Árpád András polgármesterrel is. Szóba került többek között a hősi temető kérdése. Ennek rendbetételét sürgette a küldöttség, sőt, esetleges támogatást is meglebegtettek. (Szekeres Attila: Fel kell újítani a hősök emlékművét – Háromszék, 2008. okt. 31.)
2010 elején már komolyan szóba került az emlékmű – melyről tudni vélték, hogy Kós Károly tervezte – restaurálása. Volt egy polgári kezdeményezés, melynek során Bereczki Kinga, a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke – akkor a Magyar Polgári Párt színeiben – a városi tanács tagja megszerezte a magyarországi Vay Ádám Logisztikai Ezred és a Társadalom Baráti Kör támogatását. A városháza is lépett, s felmérette a temető és emlékmű állapotát a restaurálási tervekhez. Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser a Háromszéknek akkor úgy nyilatkozott, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő terv elkészülte után, remélhetőleg még abban az évben megújul az emlékmű.
Két nappal március idusa után az országos levéltár megyei fiókja székhelyén sajtótájékoztatót tartott Ioan Lăcătușu, több Kovászna megyei román civil szervezet vezetője, akkoriban a levéltár főtanácsosa. A levéltárban a városházi iratok között egy névsorra bukkant: megtalálta annak a 147 katonának a névjegyzékét, aki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban berendezett tábori kórházban hunyt el 1917–1918 között. Az osztrák–magyar, német, olasz, román hadseregek katonái voltak, tíz jelenlegi ország területéről származtak. Lăcătușu kérte, hogy az emlékművet állítsák vissza eredeti alakjában. Szerinte a két világháború között állított obeliszkről ,,1940 után eltávolították a román feliratot és szimbólumot, oda írtak valamit Horthyról, amit majd a kommunizmus idején vakartak olvashatatlanná”. Cristian Liviu és Ioachim Grigorescu tartalékos ezredessel közösen kezdeményezték, hogy minden évben a román hősök napján, a mennybemenetel ünnepén méltóképpen emlékezzenek meg a háborúban elesettekről nemzetiségre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. (Szekeres Attila: Milyen jelkép kerüljön a honvédemlékműre? – Háromszék, 2010. márc. 18.) Ioan Lăcătușu később tanulmányt közölt kutatási eredményeiről: Az igazság a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjéről levéltári források tükrében. (Megjelent az Angustia 15. számában 2011-ben, olvasható a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának honlapján – Forumharghitacovasna.ro)
Háborgás Tavaly október utolsó napjaiban felújították az obeliszket. November 1-jén a köztemetőben világítók meglepődve tapasztalták: szokatlan, vadonatúj, fényesre csiszolt, szürkés kőbevonatúvá vált az oszlop. Az idén január 12-én a Hősök temetőjében a II. Magyar Királyi Hadsereg 1943-as tragikus kimenetelű doni vereségére emlékezők latolgatták, vajon miért nem került vissza az obeliszkre A HAZÁÉRT felirat, Magyarország címere és a fölötte álló, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓHELYETTESE emlékfelirat. Silabizálták, hogy „a magyar katonák nevét magyartalanították”, s csodálkoztak a város hősi halottait felsoroló táblák előtt, mennyi az idegen név. Történelemhamisításról beszéltek. Az észrevételeknek a lapban való jelzését követően a felháborodás az internetes hozzászólók körében gyűrűzött. Ezek után – szintén a lap hasábjain – Bereczki Kinga feltette a kérdést: ki a felelős? Meg is válaszolta: Elsősorban az ún. szakértők, akik megfelelési kényszerből mellőzik a valós tényeket, és nem állnak ki a történelmi igazságért. (Bereczki Kinga: Ki a felelős a történelemhamisításért? – Háromszék, 2014. január 15.) Ezek után folytatódott a háborgás az internetes hozzászólók körében. Az önkormányzat nevében Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser visszajelzést közölt: Az emlékművek helyreállítási alapelve értelmében az ismert legrégebbi állapotot kell visszaállítani. A várostörténeti kutatások azt bizonyították, hogy az eredeti műemléken semmilyen címer vagy a hősök nevének felsorolása nem szerepelt. A felújított emlékművön annak legrégebbi ismert állapotától eltérő új szimbólum vagy szöveg megjelenítését a bukaresti kegyeleti hivatal nem engedélyezi, a nemzetközi szabályok és gyakorlat nem teszik lehetővé. A bukaresti hivatal a magyar címert és a Horthy Istvánnak emléket állító feliratot is tartalmazó kérést az említett okokból visszautasította. A felújítás során a megbízott cég tévedésből felcserélte a keleti és nyugati oldal legfelső kőlapjait. Ennek a tévedésnek tudható be, hogy A város hősi halottai felirat alatt számos különböző nemzetiségű személy neve szerepel, az Itt nyugszanak felirat alatt pedig a magyar katonák neve. Amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik, a cég a hibát kiküszöböli. Az önkormányzat a felújított emlékmű hivatalos, ünnepélyes átadását ez év második felére tervezte, amikorra a körülötte lévő sírkert rendezése is elkészül. (Czimbalmos Kozma Csaba: Az emlékmű eredeti állapotát kellett helyreállítani – Háromszék, 2014. január 17.)
Helytörténeti kutatás
2010-ben a Hősök temetőjéről még keveset tudtak. Úgy hírlett, a temetkezés ott már 1916-ban, a román betöréskor megkezdődött, s a mindenféle nemzetiségű elesetteket oda temették. A temető tervét a város Kós Károllyal készíttette. Hogy a sírkereszteket ki faragta, nem lehetett tudni, de úgy vélték, a Magyarország területén is fellelhető keresztekre hasonlítanak leginkább. Egy 1942-es irat szerint Puskás István uzoni mesterember vállalta az emlékmű restaurálását s arra Magyarország címerének kifaragását – mondotta akkor Demeter Lajos helytörténész. Az önkormányzat helytörténeti kutatást rendelt a történelmi igazság feltárására. A munkával Demeter Lajost bízta meg. A kutatást összegző tanulmány megjelent a magyarországi Hadtörténeti Múzeum Értesítőjének 13. számában 2012-ben (Demeter Lajos: A sepsiszentgyörgyi Hősök temetője). A Hősök temetőjének teljes rendezését követő őszi avatóra a városháza kiadja a tanulmányt magyar és román nyelvű füzetekben.
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az első világháború kitörése után Sepsiszentgyörgyön mintegy hatvan-hetven orosz hadifoglyot útépítésre irányítottak. Közülük egy 1915-ben meghalt, a baromhegyi román ortodox temetőben temették el – meséli lapunknak Demeter Lajos. 1916-ban Erdélybe betört a román hadsereg, s itt jóformán katonaság nem lévén, elfoglalta a várost. Rövid ideig a Ferencz József Közkórházban hadikórházat működtettek. Itt két román katona halt meg – betegségben –, őket is a román temetőbe temették. A német hadsereg egy nagyobb egysége és magyar huszárok visszafoglalták a várost. Egyetlenegy hősi halottja volt az összecsapásnak, Lakatos Mihály huszár, akit lelőttek a román katonák. Őt a vártemplomi református temetőben, Pap Lehel helyi cementgyáros kriptájában helyezték el időlegesen. Oda még elhelyeztek néhány, az ojtozi szoros–Sósmező vonalán zajló harcokban megsebesült, a sepsiszentgyörgyi katonai kórházban elhunyt honvédet. A Monarchia császári és királyi hadtápállomás-parancsnoksága 1916 karácsony szombatján lefoglalta a Székely Nemzeti Múzeumot, ahol katonai járványkórházat rendezett be. Az itt elhunytakat 1917-től a köztemetőben kijelölt parcellán temették el. Ez a német emlékműként ismert obeliszk környéke, ahol hősi temetőt alakítottak ki. A kórházban betegségben elhunyt német, szerb, horvát, bosnyák, olasz, orosz, ukrán, rutén, ruszin, a honvédségnél szolgáló román katonákat és hadifoglyokat temettek. A háború végéig 297-re nőtt az elhantoltak száma, s négyen a Pap Lehel kriptájában voltak időlegesen. Lőtt seb következtében egy orosz katona és a már említett Lakatos Mihály hunyt el. A holtak nyilvántartását a katonakórház vezette. A jegyzéknek csupán egy része került elő a levéltárban: 147 katona nevét, rendfokozatát és hovatartozását jegyezték fel a német és az osztrák–magyar hadsereg hivatalos nyelvén, németül. A sírokra fakereszteket állítottak, s a német katonák a személyi igazolójegy, az ún. dögcédula alapján azokra felírták az adatokat. Demeter Lajos szerint már ekkor történhettek torzulások, bizonyos nevek németesítve kerülhettek fel a dögcéduláról a kimutatásba, onnan meg némely tévesen kerülhetett át a keresztre. 1917-ben állította az első hősi emlékoszlopot a német hadtápállomás-parancsnokság, innen a német emlékmű elnevezés. Két szomszédos oldalára a német vaskeresztet és Magyarország kiscímerét (így néz ki Magyarország mai címere – Sz. A.) helyezték. Föléjük két oldalon átfolyó német feliratot véstek: Den tapferen Helden (A vitéz hősöknek), alájuk két évszámot: 1914–1917.
Nagy-Romániában Az impériumváltást követően a hősi temető hanyatlásnak indult. 1921-ben csupán 34 kereszt felirata volt teljesen vagy részben olvasható. A nemzetközi békeszerződések értelmében a román hadügyminisztérium utasította a helyi közigazgatást a hősi temetők rendbetételére, ápolására és a hősökről való megemlékezésre. A hiányzó vagy megrongálódott kereszteket nyírfából készített újakkal pótolták, illetve cserélték ki. Zátyi József városgazda 1921. decemberi felmérésében 295, nagyrészt névtelen rendezett sír és az emlékmű előtt Carl Gersinich alezredes sírja szerepel. A hősi temető rendezésére Kós Károly előtervet készített, azt a városi tanács ülésén bemutatta, s el is fogadták. Ám máig ismeretlen okból nem valósult meg, s később Szász István városi mérnökkel készíttettek új tervet. De ez sem valósult meg.
1927-ben országos rendelet született a hősi halottak egy helyre gyűjtéséről és hősi temető kiképzéséről. Sepsiszentgyörgynek már volt rendezett hősi temetője, ahol minden évben mennybemenetel ünnepén, a román hősök napján megemlékezést tartottak. Akkor miért kellett új hősi temetőt létesíteni a meglévőtől félszáz méterre? – merül fel a kérdés. Demeter Lajos abban látja ennek magyarázatát, hogy kellett egy olyan kegyeleti hely, ahol a románság – abban az időben ez leginkább a megye és a város vezetőségéből, az állami iskolák tantestületének egy részéből, az itt állomásozó katonaságból, a rendőrségből stb. állt – lelki nyugodalmára ünnepelhette a „nagy háborúban” elesett hőseit, és azt, hogy Erdélyt Romániához csatolták. Igaz, hogy a régi hősi temető a román hősök napján megemlékezések színtere lett, de zavaró volt a románság részére az az emlékoszlop, amelyet éppen az ellenséges országok jelképei díszítettek. A sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjének tervrajzát a Hősök Kultusza Egyesület központi vezetősége Bukarestben rendelte meg, s az a helyőrségen keresztül jutott el a városházára. A terv, melynek kivitelezését 100 000 lejre becsülték, a központi obeliszk két oldalára 42–42 kereszttel megjelölendő katonasírt, az oszlop alá tömegsírt írt elő. A kivitelezés során a régi temetőből kiásták a halottakat, az újban végül 86 sírt alakítottak ki. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy az az áttemetéskor az új sírokba hantolt csontok fölé a megfelelő név került. A megmaradt csontokat a központi tömegsírba helyezték. Oda költöztették a Pap Lehel kriptájában időlegesen elhelyezett négy honvéd holttestét is. Demeter Lajos az egész műveletet sírgyalázásnak minősíti. Tíz katonáért elköltöztették közel háromszáz földi maradványait. Ez olyan, mint amikor a gombhoz igazítják a kabátot – véli.
A bukaresti egyesülettől rendelt keresztekre a neveket itt vésték fel. Egyes neveket románosítottak. Az egyesület négy bronzplakettet is felajánlott. Az átirat szerint a Román Királyság középcímere (a Keöpeczi Sebestyén József által megalkotott nagy-, közép- és kiscímer közül az, amelyen a királyi koronával fedett pajzsot két oroszlán tartja – Sz. A.) vagy az emlékezés jelképe, a babérág és katonasisak kerüljön az obeliszkre. Valószínűleg pénzhiány miatt a plaketteket nem rendelték meg. Az emlékoszlop, melyet Pap Lehel épített, teljesen csupasz maradt. A temető kialakításához Magyarország és Sepsiszentgyörgy városa is hozzájárult 5000–5000 lejjel. A költségek zömét a Hősök Kultusza Egyesület és az ortodox egyház tette ki. A hősi temetőt 1931. október 25-én avatták fel. Következő évben a hősök napján, mely június 9-re esett, újból megemlékezés helyszíne volt. Erről beszámolót közöl a Székely Nép június 12-i számában: „A roppant tömeg, mely a főtéren tartott Istentiszteleten áhítatoskodott, a lehető legkedvezőbb légkörben vonulhatott a Debren-tetői Köztemetőben újonnan berendezett, magasan ég felé nyúló emlékműhöz.”
A kicsi magyar világban
A második bécsi döntést követően Sepsiszentgyörgy Észak-Erdély részeként ismét Magyarországhoz került. Ekkor módosítottak a hősi emlékműveken. 1941-ben a német emlékműre, az évszám alá magyar feliratot véstek – helytelenül: A VITÉZ HŐSIHALOTTAKNAK. Szotyori Nagy Áron, a Magyar Királyi Hadimúzeum igazgatója az észak-erdélyi hősi emlékművek felmérése során 1941. november 5-én kelt jelentésében írja, hogy Sepsiszentgyörgyön „a városi köztemetőben áll egy felírás nélküli, románok által emelt világháborús emlékmű”. Koncz Árpád polgármester 1942. március 21-én kelt átirata is igazolja, hogy a Hősök temetőjében levő obeliszk „semmi feliratot vagy ábrázatot nem tartalmaz”. Az oszlopra még ebben az évben felszerelték Magyarország 90 cm magas kiscímerét, melyet Puskás István uzoni mesterember faragott gödemesterházi kőből. Az előlapra ugyanakkor bevésték A HAZÁÉRT feliratot, alája az 1914-es és 1918-as évszámot, közéjük a vesztes háborút idéző, lefelé fordított kardot. Az obeliszk ravatalozóház felőli oldalára bevésték az ide átköltöztetett holtak nevét és rendfokozatát. Igen ám, de azok nevét, akik nem az Osztrák–Magyar Monarchia területén születtek, és nem tudták helyességüket anyakönyvben ellenőrizni, a polgármester magyarította: a román, olasz és orosz hadifoglyok, a cseh, bosnyák, galíciai és német katonák esetében a névjavításokat a polgármester végezte el. Például Kohler Ernest helyett Kohler Ernő, Constantin Ioan helyett Konstantin János, Gheorghe Alexandru helyett György Sándor került az obeliszkre. Koncz Árpád egy levélben magyarázza: mivel a románok románosították a neveket, ő visszamagyarosította azokat. 1942. augusztus 20-án repülőszerencsétlenségben elhunyt Horthy Miklós kormányzó fia, helyettese. Magyarország területén elrendelték, hogy emléket kell állítani a hősi halottnak. Háromszéken több településen megtették, Gidófalván ma is látható. Sepsiszentgyörgyön a hősi temető obeliszkjére, a címer fölé vésték be az emlékfeliratot. 1943-ban újabb módosítás történt. Összegyűjtötték Sepsiszentgyörgy hősi halottainak nevét, azokét, akik távol, harctéren estek el vagy fogolytáborban hunytak el, és bevésték az oszlop Csíki negyed felőli oldalába.
A második világháború után
Az ismét Romániához került Sepsiszentgyörgyön a német emlékműről leverték a német vaskeresztet és Magyarország címerét. A jelképek helye megmaradt, közelről most is jól kivehető, mit is ábrázoltak ott egykor. A hősi obeliszkről szintén leverték Magyarország címerét, maradványait, valamint a Horthy István emlékét őrző feliratot cementes habarccsal eltakarták. Az 1989-es fordulatot követően a feliratról levakarták a maltert, a német emlékmű csúcsára fekete vaskeresztet szereltek.
A temető felújítása
Demeter Lajos javaslatára a városháza felterjesztette a kegyeleti hivatalhoz a felújítási tervet. Az 1943-as állapot visszaállítását kérte, azaz, Magyarország címerével, A HAZÁÉRT és Horthy-emlékfelirattal. A hivatal – melyet Ioan Lăcătușu jó idejében tájékoztatott saját kutatási eredményeiről – visszautasította a felterjesztett változatot. Másodszor elhagyták a Horthy-feliratot, és két címert javasoltak. Mivel a temetőnek két bejárata van, egyfelől álljon Magyarország kiscímere, az ellentétes oldalon a Román Királyság középcímere. Ezt is elutasították, ám a kard az évszámokkal maradhatott. A hősök neveinek bevésését elfogadták, a kereszteken való újjáírását viszont románul várták el. Azt ki tudták eszközölni, hogy a románoké románul, a magyaroké magyarul, a többieknek az akkor használt hivatalos nyelven, németül kerüljön fel a rendfokozata, a hovatartozás megjelölésével – magyarázta Czimbalmos Kozma Csaba. A munkálatot nem lehet restaurálásnak nevezni, mert a betonoszlopon azt a mozaikot nem lehetett visszaállítani, főleg a betűket újraírni, magyarázza a városgondnok. Ha már felújításról van szó, akkor szakemberek véleményének kikérésével amellett döntöttek, hogy kőlapokkal borítsák az oszlopot, s azokba véssék a neveket. A sepsiszentgyörgyi hősök névsorát a kutatás során bővítették s kiegészítették. Így annyira megduzzadt a lajstrom, el kellett hagyniuk a rendfokozatokat, hogy a keleti oldalra kiférjenek. A nyugati oldalon is – ahova 1942-ben nem véstek fel rendfokozatot – kiegészítették a névsort. A restaurálás során a kőkereszteken majd feltüntetik a megfelelő rangot. Egy emlékművel nem lehet bármit tenni, hanem csak azt, amit az írott és íratlan szabályok megkövetelnek, illetve megengednek – mondja a városgondnok, hangsúlyozva, ez nemcsak a város magyar hőseinek emlékműve, hanem az elhunyt sok más nemzetiségű hősök sírhelye is. Nem kell sem magyarkodni, sem románkodni: amikor elvárjuk, hogy a mi hozzátartozóink távoli sírját ápolják, gondozzák, mi is megteszünk mindent, hogy rendben tartsuk az idegenek nyughelyét. Sajnos, későn vették észre, hogy a mester összecserélte a felső lapokat, s már nem lehetett kijavítani, de tavasszal megteszik ezt. Ott hibáztak, hogy nem takarták le a rosszul felszerelt feliratot, tette hozzá. Az összecserélt kőlapokon ez áll: A VÁROS HŐSI HALOTTAI – EROII ORAȘULUI – 1914–1918, illetve: ITT NYUGSZANAK – AICI SE ODIHNESC – 1914–1918. Antal Árpád András polgármester is úgy érzi, ha eltakarták volna a hibásan felszerelt kőlapokat, sok vitát megelőzhettek volna. De a munkálatot még nem vették át – hangsúlyozza. Az emlékművet abban a lerobbant állapotában nem hagyhatták, az már szégyen volt a város részére. Engedély nélkül sem újíthatták fel. Mivel nem az a típusú ember, aki mindenhez ért, nem ő döntött, szakemberekkel tárgyalt, s megbízták Demeter Lajost, végezze el a kutatást. Számítottak a bukaresti visszautasításokra, mondja, hiszen a hivatal ismerte az emlékmű eredeti állapotát. Az adott körülmények között a lehető legjobban taktikáztak, vélekedik.
Tervek Őszre befejezik a Hősök temetőjének rendezését. Ezek után elsőbbséget élvez az Erzsébet parkban levő szovjet emlékmű kérdése – vázolta a polgármester. Azt el szeretnék költöztetni onnan a Köztemetőbe. A városban járt az orosz nagykövetség képviselője, akivel tárgyaltak az ügyről. Demeter Lajost már megbízták az újabb kutatással, hisz be kell bizonyítani, hogy ott nem nyugszanak orosz katonák, nincs temető, csupán emlékoszlop. Remélhetőleg májusban megszületik az összegzés. Utána jöhet a német emlékmű történetének kutatása, majd a rendezése. Kíváncsian várjuk, a bukaresti hivatal ezúttal is ragaszkodik-e az eredeti állapot visszaállításának elvéhez, hiszen az obeliszken a német vaskereszt és Magyarország címere állt.
Sírjaik hol domborulnak…
Összegzésként elmondhatjuk, az emlékművet nem Kós Károly tervezte, hanem bukaresti szakember, nem „a magyarok” állították, sem a város, hanem az impériumváltást követően a román közigazgatás alatt emelték, eredetileg jeltelen, felirat nélküli oszlop volt. Magyarország címere, A HAZÉRT felirat, a Horthy István emlékére bevésett felirat, a kard, az első világháborút jelölő évszámok, a hősök – sok esetben durván magyarosított – neve és rendfokozata 1942–1943-ban került az oszlopra. Alatta és a Hősök temetőjének keresztjei alatt legalább tíz nemzet fiai nyugodnának. Az emlékműre felkerült a sepsiszentgyörgyi, de másutt elesett első világháborús hősök neve is. Azok, akiknek nevét itt kőbe vésték, s mások, akiket ismeretlenül itt hantoltak el, vagy sepsiszentgyörgyiek, és ki tudja, hol nyugszanak – akaratukon kívül, felsőbb hatalmak parancsára és érdekeiért hagyták el családjukat és mentek küzdeni, azt állítva, hogy a hazáért, pedig attól nagyon távol.
Két, egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazott gondolatot elevenítünk fel. A Székely Nép 1915. november 27-i számából Ádám Annát idézzük: „Ezt is, azt is felsőbb parancsra kergetik halálba, s egyiknek úgy, mint a másiknak az a kötelessége, hogy pusztítsák az előtte állót. Nem a katona a bűnös, hanem a kor, a rendszer. A katonára emberséggel nézzen mindenki, akármelyik nemzetből szakadt idegenbe.” Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 1917. július 30-i keltezéssel kiadott körrendelet hangsúlyozta: a legszentebb hazafiúi kötelességük teljesítése közben áldozatul esett hősök, legyenek azok saját fiaink, szövetségeseink, avagy ellenségeink, a hozzájuk méltó eltemetésre, sírjaik megjelölésére és állandó gondozásra érdemesek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tóth Endre: a régészeti leletek nem a kontinuitást igazolják
A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett, januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magában foglaló történelmi előadássorozat keretében a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják majd be a jelenkori történelem-kutatás jeles magyarországi és erdélyi képviselői, a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig.
A történelmi előadássorozat megnyitójaként csütörtökön 17 órától Tóth Endre egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartott előadást A dákó-román kontinuitás címmel a marosvásárhelyi Bernády Házban.
„A kontinuitás nem csak történelmi elmélet, hanem ideológia is. A román történetírás szerint a mai értelemben vett Erdély területén is élő dákok a Római birodalom idején »romanizálódtak«, átvették a latin nyelvet és kultúrát. A birodalom megszűnése után pedig helyben maradtak és tulajdonképpen Erdély területe a román nép kialakulásának a helye” – ismertette az előadó.
A kontinuitás gondolata a 15. században merült fel először, amikor a Mátyás király udvarában tartózkodó Antonio Bonfini itáliai utazó megfigyelte, hogy a helyi parasztok nyelve nagyban hasonlít a latinra. Ő volt az első aki arra gondolt, hogy ez talán azért van mert ezek az emberek a hajdani római megszállás alatt élő dákok romanizálódott leszármazottjai. „Ennek az elméletnek azonban ma is csak annyi az alapja, mint amit a 15. századi történetírók leírtak. A régészeti leletek azonban nem a kontinuitást igazolják” – folytatta Tóth.
A nagyon jól megszervezett, több évszázad alatt kialakuló Római birodalom igyekezett jó kapcsolatot ápolni a szomszédos népekkel. Ez azonban a dákokkal nem sikerült. Burebistának sikerült egyesíteni a dák törzseket és egy erős hadsereget verbuválni. Sok alkalommal átkeltek a Dunán és betörtek Római birodalomba. Úgyszintén Decebal idején a dákok leverték Domicianus hadseregét, ami igen nagy ellenszenvet generált irántuk Romában. A drobetai híd megépítése után aztán a római hadtest átkelt a Dunán és a dákok ellen vonult. Eusebius szerint a római-dák háborúk során a lakosság férfi része igen megfogyatkozott, és a tartomány megalapítása után a rómaiak más helyekről telepítettek ide törzseket. A Daciának nevezett provincia azonban 271-ben megszűnt, a rómaiak nem látták értelmét fenntartani. Marcus Aurelianus békés helyzetben adta fel a tartományt és vonult a Dunától délre, úgy a hadsereggel, mint a lakosság túlnyomó részével, megalapítva az új provinciát, Dacia Novát.
„Semmi jel nem mutat arra, hogy a tartomány feladása és a katonaság kivonulása után a lakosság helyben maradt volna. Sem régészetileg, sem történelmileg nem lehet bizonyítani ezt. Az őslakósok romanizálódása is más területeken 350–400 év alatt történt meg, míg Dácia területét mindössze 160 évig tartották hatalmuk alatt a rómaiak. A hajdani provincia területén talált háromezer római felirat is csak körülbelül 2,5 százalékban tartalmaz trák-dák személyneveket. A románság kialakulásának a helye tehát a Dunától délre található. Ma Romániában a kontinuitás elmélete ideológiai meggyőző erő vagy kötelező hitvallás” – zárta előadását a régész professzor.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro,

Összefognak a szaklíceumok
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város három szaklíceumának tervezett együttműködését. A Berde Áron-, a Kós Károly- és a Puskás Tivadar-iskola vezetői a munkaerő, az anyagi javak és a különféle pályázatok közös kihasználásáról kötnének megállapodást.
Ez nem jelent összevonást, mindegyik iskola megőrzi önállóságát, vezetőségét, szerződéses partnerségről van szó, amellyel oktatási lehetőségeiket kívánják bővíteni – ismertette az elképzelést a városi tanács csütörtöki ülésén Sztakics Éva alpolgármester. A liberális Mădălin Guruianu fenntartásokat fogalmazott meg, és kérte, hogy a román osztályok helyzetéről a román tanácstagokat is tájékoztassák. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brâncuși-szaklíceum igazgatója kijelentette: őket is megkeresték, de egyheti gondolkodás után úgy döntöttek, hogy nem társulnak, mert „nincs értelme”, hiszen ők is meg akarják tartani a tanári állásokat. Ezek az iskolák román tannyelvű osztályokat szeretnének létrehozni, de szerinte kérdéses, hogy megfelelő szinten tudnak-e románul oktatni – tette hozzá Rodica Pîrvan. Sztakics Éva többévi gyakorlati tapasztalatára hivatkozva válaszolta, hogy eddig inkább a magyar szaknyelv okozott gondot, hiszen a tanárok többsége – ő maga is – románul végezte az egyetemet, hasonló megállapodást pedig már jóváhagytak a Mihai Viteazul Líceum és a kovásznai Avram Iancu-iskola között. Mindezt a szintén SZDP-s Rădiţa Palela főtanfelügyelő-helyettes is megerősítette, Antal Árpád polgármester pedig azt is felhozta, hogy sok román honatya, sőt, maga az államfő is követ el nyelvtani hibákat, de nem győzte meg a vonakodókat, a határozatot három tartózkodás mellett fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Muzsikaszó, hagyományápolás a sztánai jubileumi farsangon
A Somvirág Közösségi Ház további tatarozására fordítják a bevételt
A Kós Károly által száz évvel ezelőtt szervezett bálnak, valamint a 2001 óta újjáélesztett farsangi mulatságoknak állít emléket a Somvirág Közösségi Ház falán lévő emléktábla, Szakács Barnabás alkotása, amelyet tegnap, a háromnapos sztánai farsang keretében avattak fel.
A jubileumi rendezvénysorozatra több mint kétszáz magyarországi vendég, valamint Kalotaszeg településeiről érkezett fiatalok és idősek voltak kíváncsiak, akik az esti zenés-táncos összejövetelek mellett napközben a Varjúvárhoz és a Szentimrei-házhoz kirándulhattak, vagy előadásokat hallgathattak, filmet nézhettek, kiállítást látogathattak a kultúrotthonban és a volt iskola épületében. Farsang Józsit, a telet jelképező szalmabábut szombaton délután, lovas felvonulással, muzsikaszóval kísérték utolsó útjára, majd a kultúrház udvarán el is égették a „jófélét”. A program a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás megtekintésével zárult.

Szabadság (Kolozsvár),

Kós Károly-vándorkiállítás nyílt Kolozsváron
A Karolina téri ferences kolostor refektóriumában nyitották meg tegnap délután a Kós Károly világa 1907–1914 című vándorkiállítást.
Az ötödik helyszínéhez érkezett tárlat ötletgazdája Anthony Gall építész, Kós Károly-szakértő és Fabó Beáta, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának köszöntő szavai után Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának igazgatója kijelentette: Kós Károly ma is összeköti a magyar nemzet fővárosát Erdéllyel, Kalotaszeggel, Kolozsvárral és Székelyfölddel, mert emblematikus alkotásaira mindenhol mindenki büszke lehet. A kiállítás hétfőtől szombatig 11 és 17 óra között tekinthető meg, a március 11-i záróünnepségre, amelynek keretében a bővített katalógust bemutatják, Anthony Gallt is várják.
Szabadság (Kolozsvár),

Megleckéztetett iskolaigazgatók
Felháborodást váltott ki a Hargita megyei pedagógusok körében az oktatási minisztérium újabb megszorító intézkedése, miszerint az igazgatóknak a jelenleginél jóval több tanórát kellene tartaniuk. Több igazgató lemondással fenyeget a döntés miatt, a szakszervezet pedig bojkottot helyezett kilátásba, ha a szaktárca nem oldja meg kéréseiket. Riadalomra ad okot egy Kovászna megyei bírósági döntés is, miszerint a tanítók elveszíthetik a túlórákért kapott pénzt.
A Hargita megyei tanintézetek vezetői petíciót készülnek benyújtani az oktatási minisztériumhoz amiatt, hogy a költségvetési törvényben a szaktárca a korábbi négyről tizennégyre emelte az egyes igazgatók és aligazgatók által megtartandó kötelező tanórák számát. A tanintézet-vezetők attól tartanak, ily módon nem lesz elegendő idejük az iskolák gondjaival foglalkozni, az óraszámuk növelése miatt pedig kénytelenek lesznek más pedagógusokat elbocsátani.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a költségvetési törvény azon tanintézetek igazgatói és aligazgatói esetében rendeli el februártól legalább heti 14 óra megtartását, amelyek túllépik éves költségkeretüket. Hargita megyében a tanintézetek nyolcvan százaléka van hasonló helyzetben. Az intézkedéssel kapcsolatban megerősítést és pontosítást várnak a szaktárcától, hangsúlyozta a főtanfelügyelő.
Aláírásgyűjtés és felmondás
Az iskolaigazgatók egyébként aláírásgyűjtéssel tiltakoznak amiatt is, hogy a fejkvóta alapján kiutalt költségkeret csak 85 százalékban fedezi kiadásaikat, így októberre valószínűleg kimerülnek a béralapjaik – tudtuk meg Szakács-Paál Istvántól, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola vezetőjétől. Elmondta, a napokban benyújtják a petíciót, illetve miniszteri meghallgatást kérnek, és amennyiben nem teljesítik kéréseiket, tömeges felmondással tiltakoznak az intézkedések ellen.
Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója rámutatott: kész benyújtani a lemondását, amennyiben érvényben marad a megtartandó óraszámra vonatkozó előírás. Lehetetlen 14 órát megtartani hetente, és emellett egy középiskolát is igazgatni, jelentette ki az igazgató, aki szerint a jelenlegi heti hat óra mellett sem egyszerű minden feladatot ellátni.
Hasonló véleményen van Téglás Sándor, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója is. Ha 14 órát kell megtartania hetente, nem folytatja az igazgatói munkát, szögezte le a mintegy 900 diákot befogadó iskola vezetője.
Olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel még jobban megalázzák az oktatásban dolgozókat, ezért a szakszervezet arról döntött, hogy nem kezdik el a következő félévet, hacsak a minisztérium ki nem vizsgálja a helyzetet, mondta el Kocs Ilona, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) területi képviselője. Nem tiszta a kép
Más erdélyi megyékre egyelőre nem jellemző a hargitaiak felháborodása. Nem tisztázott ugyanis, hogy a 2014-es költségvetési törvény alapján már a második félévtől be kell vezetni az igazgatókra vonatkozó szabályozást, vagy ez csak a következő tanévtől lép majd életbe. „A tanintézetek vezetőire vonatkozó rendelet hatálybalépésének ideje még vitatott, nem merült fel, hogy azonnal alkalmaznunk kell. Talán emiatt nem is érkeztek rá reakciók” – magyarázta lapunknak Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes.
A költségvetési törvény ugyanis úgy szól, hogy azokban az iskolákban, ahol nem tudják száz százalékban fedezni a költségeiket – a tanügyi törvény új fejkvótája szerint –, az igazgatók csak négy órára kaphatnak felmentést az oktatás alól. Ez Kéry szerint komoly problémát okozhat, hiszen ilyen esetben a pedagógus vagy igazgatói feladatait, vagy oktatói tevékenységét mulasztja majd el.
Azt még nem tudni, hogy Bihar megyében hány iskolát érinthet az intézkedés, pontosabb képet csak a februári kifizetések alapján lehet majd kapni. Több vidéki tanintézet azonban az alacsony létszám miatt nem képes arra, hogy önerőből működjön. Kéry Hajnal szerint ha nem is direkt módon, de az intézkedésnek hosszú távon negatív hatása lehet az iskolahálózatokra és a beiskolázási tervre, rövid távon pedig biztosan állás nélkül marad egy-két helyettesítő tanár.
Szatmár megyében sem elégedetlenkednek még a pedagógusok annak ellenére, hogy nem tartanak túl jónak egyes küszöbönálló intézkedéseket. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes az igazgatók kapcsán kifejtette: bőven van munkája egy intézményvezetőnek, ezért nem szabadna ilyen sok tanóra megtartásával tovább terhelni őket. Úgy vélte, jogászt kellene megkérdezni ez ügyben, aki meg tudná mondani, hogy a költségvetési törvény felülírja-e a tanügyi törvényt, melyben meg van szabva az igazgatók normája. A pluszórák miatt más pedagógusok órabeosztása is borulhat, sőt elbocsátásokhoz is vezethet az intézkedés, tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes. Precedensértékű bírósági ítélet
Hargita megyében az említett változás mellett az is riadalmat okoz, hogy Kovászna megyében lezajlott egy bírósági per, amelyben az az ítélet született, hogy a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítóknak nem kell kifizetni az általuk megtartott heti három-négy plusztanórát. Erre hivatkozva sok Hargita megyei magyar tannyelvű iskolában is hasonlóan kívánnak eljárni az igazgatók, hívta fel a figyelmet Kocs Ilona, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) területi képviselője.
Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő is valószínűnek tartja, hogy vannak olyan igazgatók, akik így kívánnak majd takarékoskodni. Elmondta, noha értelmezés kérdése, hogy a kisebbségi oktatásban a magyar- vagy a románórák számítanak többletórának, a bércsökkentés voltaképpen azt jelentené, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar nemzetiségű igazgatói éppen az anyanyelvi oktatásért járó javadalmazást vonnák meg önként a magyar tanítóktól. A pedagógusok régiségétől függően ezek az összegek száztól akár négyszáz lejig terjedhetnek.
„A tanügyi törvényt mostanáig mindenütt úgy értelmezték, hogy a román tannyelvű iskolákban tanító pedagógusokhoz képest több tanórát tartó magyar oktatásban ki kell fizetni a többletórákat a pedagógusoknak. Ám az említett per során egy új, zavaros törvényértelmezés született, amelynek értelmében nem a román tanítók óraszámához kell viszonyítani a magyar tanítókét, hanem a kerettanterv alapján kell megállapítani az órabért” – magyarázta Bartolf Hedvig, aki szerint a bírósági ítélet híre nyugtalanságot keltett a tanítók körében. A törvény értelmezésével kapcsolatban hivatalos állásfoglalást kértek a minisztériumtól, tette hozzá. Hargita megyében 700–800 tanítót érinthet az intézkedés.
„Ha nem akarják a pedagógusnak kifizetni, akkor milyen alapon várjuk el, hogy megtartsa az órát?” – tette fel a kérdést Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Elismerte ugyanakkor, hogy az eljárás precedenst teremthet, és sok problémát generálhat a magyar nyelvű elemi oktatásban. Szatmár megyei kollégája, Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes nonszensznek nevezte a bírósági döntést, hangsúlyozva: a tanügyi törvény ez esetben világosan rendelkezik, és az számít mérvadónak.
Király: a törvény nem változott
Ugyanezt hangsúlyozta Asztalos Ferenc korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő, a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók többletórájának bérezését garantáló törvénykezdeményezés kidolgozója. Emlékeztetett, nyolc hónapnyi munkájába telt kiharcolni a tervezet elfogadását. A jogszabálytervezet átment a képviselőház oktatási bizottságán, plénumán, majd a szenátus munkaügyi, oktatási és emberjogi bizottságai után került 2008-ban a szenátus elé, amely végül elfogadta azt.
Hozzátette, 2007-ig senkinek, még az érintetteknek a fejében sem fordult meg, hogy nem természetes az, hogy a magyar tanítók ugyanakkora bérért heti négy órával többet dolgozzanak román kollégáiknál. A jogszabály azóta sem változott, így érthetetlennek és minősíthetetlennek tartja azt, hogy olyan bírósági ítélet születhet egy perben, ami teljesen ellentmond a törvény által garantált jogoknak, jelentette ki Asztalos Ferenc.
A tanügyi törvény nem változott, továbbra is kimondja, hogy a kisebbségi nyelveken folyó oktatásban a román-, illetve a kisebbségi tantervhez viszonyított többlettanórát ki kell fizetni a tanítóknak – közölte Király András oktatási államtitkár.
„A törvény tehát továbbra is egyértelmű. Az más kérdés, hogy sok iskola túllépi a költségkeretét, de nem hiszem, hogy ez volna az egyetlen lehetősége annak, hogy csökkentsék a hiányt” – fogalmazott az államtitkár. A szaktárca álláspontja továbbra is az, hogy ki kell fizetni a többletórákat, és a szaktárca erről értesíteni is fogja válaszlevelében a Hargita megyei tanfelügyelőséget is, hangsúlyozta Király András.
Összeállításunk szerzői: Babos Krisztina, R. Kiss Edit, Széchely István, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

. Muzsikaszó, hagyományápolás a sztánai jubileumi farsangon
A Somvirág Közösségi Ház további tatarozására fordítják a bevételt
A Kós Károly által száz évvel ezelőtt szervezett bálnak, valamint a 2001 óta újjáélesztett farsangi mulatságoknak állít emléket a Somvirág Közösségi Ház falán lévő emléktábla, Szakács Barnabás alkotása, amelyet tegnap, a háromnapos sztánai farsang keretében avattak fel.
A jubileumi rendezvénysorozatra több mint kétszáz magyarországi vendég, valamint Kalotaszeg településeiről érkezett fiatalok és idősek voltak kíváncsiak, akik az esti zenés-táncos összejövetelek mellett napközben a Varjúvárhoz és a Szentimrei-házhoz kirándulhattak, vagy előadásokat hallgathattak, filmet nézhettek, kiállítást látogathattak a kultúrotthonban és a volt iskola épületében. Farsang Józsit, a telet jelképező szalmabábut szombaton délután, lovas felvonulással, muzsikaszóval kísérték utolsó útjára, majd a kultúrház udvarán el is égették a „jófélét”. A program a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás megtekintésével zárult.
Jeles esemény helyszínéül szolgált száz évvel ezelőtt, 1914. február 1-jén a sztánai felekezeti iskola épülete, mint azt később a szervező Kós Károly írta, „1914-ben nemcsak a világháború tört ki, hanem abban az esztendőben volt a sztánai református bál is.
Nem kicsi dolog ez, mert háború volt még, és lesz még, de sztánai református bál soha azelőtt nem volt, és úgy látszik, hamarosan nem is lesz.” A kolozsvári és pesti főurak mellett Kós Károly jó barátját, Móricz Zsigmondot is meghívta, aki az itteni élmények, tapasztalatok hatására 1917-ben írta meg nagysikerű regényét, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül címűt. Az elődök iránti tiszteletet, valamint a jelenbeli tenni akarást bizonyítja, hogy 2001 óta ismét mulatságtól hangos február elején a kalotaszegi Alszeg legkisebb települése.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Kiállítás a Kós Károly-i életmű legtermékenyebb szakaszáról
Közösségi eseménnyé vált a Kós Károly Vándorkiállítás kolozsvári megnyitója február 2-án a ferences rendi kolostor refektóriumában, hiszen nem csak a szűk szakma volt kíváncsi a tárlat anyagára.
Először archív felvételről hallgathattuk meg, amint Kós Károly Erdélybe való hazatérését indokolja, majd Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) igazgatója és Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának (BFL) igazgatója szólt az egybegyűltekhez.
Szabadság (Kolozsvár),

Munkában a pedagógusszövetség
Ha valóban fontosnak tekintjük az oktatást, akkor az államnak az oktatás igényeihez mért finanszírozást kellene biztosítania, és ne a gazdasági megközelítés határozza meg a rendszer működését – szögezte le Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szombaton a szervezet Sepsiszentgyörgyön tartott elnöki vándorgyűlését követően. A munkaülés fő témája a szakoktatás volt, de terítékre kerültek a szaktárca utóbbi időben hozott megszorító intézkedései is.
A diáklétszám folyamatos csökkenése, a reformnak mondott változtatások sorozata, a maradék-elv alapján történő beiskolázás elsősorban az okozója a szakoktatás mélyrepülésének, aminek mérhető eredménytelensége a diákok gyenge teljesítménye a záróvizsgákon – mutatott rá az ülés fő témájának felvezetőjében Kiss Imre, az RMPSZ székelyföldi alelnöke, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, aki vázolta azokat a kérdéseket, amelyekben a szakképzésben érdekelteknek közös véleményt kellene kialakítaniuk. Szükség van-e valamilyen egységes szakképzési modellre, vagy az egyes településeknek, régióknak a gazdasági potenciáljukat is figyelembe véve sajátos, testhezálló módszert kell alkalmazniuk? Milyen beiskolázási stratégiát kell/érdemes alkalmazniuk a szakképző oktatási intézményeknek, valamint kik hivatottak arra, hogy döntsenek az elméleti és szakoktatásban részt vevő diákok számarányát illetően? Kiss Imre szerint szakképzési alapot kellene létrehozni, a cégeket érdekeltté tenni, hogy részt vegyenek a diákok gyakorlati képzésében, illetve meg kell akadályozni a lemorzsolódást. Balázs Ferenc, az RMPSZ partiumi-bánsági alelnöke a szakoktatást érintő stratégia kidolgozására szakmai csoport és két-három szakoktatási központ létrehozását javasolta, utóbbiak biztosítanák az akkreditációk megszerzését adott szakokra. Erre amiatt lenne szükség, mert a szórványmegyékben, ahol kevés a magyar diák, egy osztályon belül több szakmát kellene tanítani, de ezek engedélyeztetését nem bírná kifizetni egyedül egy iskola. A szakemberhiányra hívta fel a figyelmet Virág Erzsébet, az RMPSZ belső-erdélyi régióért felelős alelnöke, aki közölte, jelenleg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi tagozatán nyolc mérnöki szak működik, ahol a hallgatók pedagógiai felkészítést is kapnak. Az ülésen minden RMPSZ-felelős ismertette körzete szakképzési helyzetét, az ezt követő sajtótájékoztatón pedig Burus-Siklódi Botond röviden beszámolt a Szülőföldön magyarul és a moldvai csángó oktatási programról. Elmondta, hogy a Nemzetstratégiai Intézet hatvanezer szakkönyvet (496 cím) juttatott el a szervezethez, amit a napokban osztanak szét az iskolakönyvtáraknak, és amely nagy űrt pótol, mert iskoláinkban nincsenek magyarul megírt szakkönyvek, csupán románból fordított kiadványok, mivel törvény szerint csak ezek kiadására van lehetőség. A pedagógusszövetség elnöke közölte, a felvetett kérdéseket, javaslatokat állásfoglalásban rögzítik, amelyben határozottan kérik, az oktatási minisztérium pontosítson az óvoda- és iskolaigazgatókat heti tizennégy óra megtartására kötelező törvényes előírás tekintetében, és elutasítják, hogy a fejkvótaalapú finanszírozás hiányosságai miatt említett intézkedéssel büntessék azokat az iskolavezetőket, akik önhibájukon kívül nem tudják fedezni a fizetéseket az alapfinanszírozásból.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Funar szelleme lengi be Kolozsvárt
Kós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek.
A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar.
Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek.
Rossz beidegződések, régi frusztrációk
„A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos.
Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond.
A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen.
Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma.
Ellenállnak a lakók
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos.
Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított.
Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet.
Táblára váró híres kolozsvári magyarok
Abodi Nagy Béla festő (1918–2012)
Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659)
Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002)
Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950)
Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897)
Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579)
Harag György rendező (1925–1985)
Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945)
Karácsony Benő író (1888–1944)
Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931)
Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876)
Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702)
Pákey Lajos építész (1853–1921)
Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007)
Ruha István hegedűművész (1931–2004)
Senkálszky Endre színész (1914–2014)
Szabó Dezső író (1879–1945)
Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634)
Székely Bertalan festő (1835–1910)
Szolnay Sándor festő (1893–1950)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Átadták Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat
A magyarországi Mezőkovácsházán, otthonában adta át Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, valamint Borbély Zsolt Attila alelnök.
A közélettől visszavonult, egykori háromszéki szenátor egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az EMNT 2013. december 14-én rendezett, tízéves jubileumi gáláján, amelyen a szervezet első ízben osztotta ki a Kós Károly-díjat. A díjjal olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen Erdélyben.
Király Károlyról a gálán, Szőcs Géza költő, egykori szenátor mondott laudációt, amely szerint Király az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését.
Az EMNT Kós Károly-díjjal tüntette ki továbbá Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, Juhos Gábor maratonfutót, aki a tavaly ősszel, mintegy 500 kilométert futott a Székelyföldön, hogy felhívja a figyelmet az önrendelkezés eszméjének fontosságára, valamint post mortem Birtalan Ákos egykori háromszéki parlamenti képviselőt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),
Nyugati Jelen (Arad),

Összefogást szorgalmaznak ismert erdélyi személyiségek
Az erdélyi magyarság fennmaradásának és megerősödésének legfőbb zálogát a Kós Károly által közel egy évszázada meghirdetett, az egész Erdélyt átszövő közösségi autonómia jelenti – áll a több ismert erdélyi magyar értelmiségi által megfogalmazott keddi felhívásban.
A magyar politikai elit akkor tudja elérni ezt a célt, ha egységesen tesz azért, hogy megszerezze a magyar közösség feltétlen támogatását, és maga mellé állítsa a demokratikus román értelmiséget, valamint a mérvadó európai intézményeket – olvasható a felhívásban, amely leszögezi, hogy az elvszerű és racionális magyar–magyar, illetve román–magyar kapcsolatépítés érdekében továbbra is szükség van egy hiteles, erős és demokratikus európai képviseletre.
A felhívást megfogalmazók meggyőződése, hogy szükség van az egyházi és civil szervezetek támogatására, a politikai alakulatok választási koalíciójára és minden erdélyi magyar választópolgár bizalmára, valamint szavazatára – mert a nemzeti érdeknek előbbre valónak kell lennie a pártérdekeknél.
Meggyőződésük továbbá, hogy az erdélyi magyarság európai képviseletét a jövőben is annak a Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament korábbi alelnökének kell fémjeleznie, aki a magyar közösség világszerte ismert és elismert egyénisége, és aki már a 80-as évektől ellenáll minden politikai nyomásnak és megfélemlítésnek.
Aláírók:
Dr.Ábrám Zoltán orvos, egyetemi tanár Dr. Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár Bíró Edit, Udvarhely Városi Székely Tanács elnöke Boros Zoltán zeneszerző, ny. tévészerkesztő Dr. Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Dr. Brassai Attila orvos, egyetemi tanár Dr. Brassai Zoltán akadémikus, ny. egyetemi tanár Dr. Csiszár Anna orvos, ny. előadótanár Csinta Samu újságíró Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia-EMTE rektora Demény Attila zeneszerző, rendező Dr. Farkas Csaba fogorvos Ferenczes István költő Fodor Imre, Marosvásárhely ny. polgármestere Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Lazarenum Alapítvány intézetvezetője Fülöp Lajos tanár, ny. múzeumigazgató Gazda József író Gergely István „Tiszti”, a Csibész Alapítvány elnöke Dr. Geréb Zsolt teológus, ny. egyetemi professzor, a Partiumi Keresztény Egyetem volt rektora György Attila író Dr. Hollanda Dénes ny. egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem volt dékánja János Szabolcs egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora Dr. Juhász Tamás teológus, ny. egyetemi professzor, a Protestáns Teológiai Intézet volt rektora Kallós Zoltán néprajzkutató Katona Ádám tanár, az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke Kónya Hamar Sándor író, filozófus, volt parlamenti és európai parlamenti képviselő Dr. Kincses Előd ügyvéd Dr. Kincses Mária ny. egyetemi tanár Kincses Elemér rendező, író Kozsik József színművész László János üzletember Lászlóffy Zsolt zeneszerző Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke Lakó Péterfi Tünde civil- társadalmi aktivista Márton Zoltán, Makfalva polgármestere Meleg Vilmos színművész, a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja Murádin Jenő művészettörténész, egyetemi tanár Nagy Pál ny. ideggyógyász főorvos Nagy László unitárius lelkész Dr. Pálosi Csaba állatorvos Dr. Papp Kincses Emese író, publicista Dr. Péntek János akadémikus, nyelvész, ny. egyetemi tanár Pillich László közíró Sánta Imre református lelkész Somai József közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke Székely Attila ny. régész-tanár Szőcs Géza költő Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem megbízott elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár
Székelyhon.ro,

A honfoglaló magyarság
Ha népről, együvé tartozó, s általában külön országgal is rendelkező embercsoportról beszélünk, gyakran felötlik bennünk: milyen mélyek e közösség történelmi gyökerei, milyen rég történt egy-egy nép „születése”. Éppen itt, a mi régiónkban nemcsak a múltban, hanem még ma is fel-felmerül, hogy ki volt itt előbb ezen a tájon, s kinek vannak itt nagyobb történelmi jogai – olvasható egyebek között Fodor István kandidátusnak, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatójának a honfoglalás koráról készített tanulmányában, akinek A honfoglaló magyarság című előadására múlt csütörtökön, a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében került sor a Bernády Házban.
Az előadó szerint a magyarság kialakulásának körülményeiről ma még nem tudunk sokat, azt azonban nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a magyarság ősei etnogenezisének lezárulásában nagy szerepet játszhatott a lovas nomád életmód kialakulása. A sztyeppén már évezrednél is hosszabb ideje éltek állattartó és földművelő népek, azonban a száraz, pusztai térségeken a gazdálkodásukban a földművelés mindig alárendelt szerepet játszott az állattartáshoz viszonyítva. A Krisztus előtti VIII–VII. században az ott élő népek nagy többsége újfajta legeltetési rendszert alakított ki: az állatokat szinte egész éven át mozgatták, s mindig olyan területekre hajtották, ahol azok elegendő legelőt találtak. Ez a ciklikus legelőváltó gazdálkodás a téli és a nyári szállás között zajlott: tavasszal a délebbre lévő téli szállásról északra, vagy magasabb hegyi legelők felé hajtották az állatokat, ahol a fű később sarjadt, s nem égett ki a nyári hőségben. A nyár végén indultak vissza az állandóbb jellegű téli szállásra, ahol a téli zord időjárást vészelték át. Ily módon és a legelőn tartott állatfajok célszerű kiválasztásával egész évben biztosítani tudták takarmányozásukat.
Érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők arról, hogy hogyan jelent meg a magyar nép az Ural hegység környékén, mikor említik először a magyar név korabeli változatát, amelynek egyik csoportja Nyugat-Szibéria felé vándorolt, az ő utódaikat találja meg Julianus barát, a másik csoportjuk pedig dél és nyugat felé indult. Kettős fejedelemségeket alakítottak, szövetséget kötöttek a kazárokkal, majd 850 körül vonultak Etelközbe. Két jelentős hadjáratuk volt 894-ben, Szvatopluk morva nagyfejedelem és a bolgárok ellen. 895-ben Árpád vezetésével átkeltek a Vereckei-szoroson, letelepedtek Erdélyben, ahol a keleti határokat biztosították. Fodor István beszélt a 907-es pozsonyi csatáról is, ahol a magyarok jelentős győzelmet arattak a németek felett, de Augsburgnál 955-ben vereséget szenvedtek. Géza király 973-ban küldte el követeit Európába, esélyt adva a népnek, hogy Európához tartozzon.
Az előadó elmondta, hogy a honfoglalás előtti vándorlások időszakában több néprész is levált a magyarságtól, több idegen néprész pedig csatlakozott hozzá. Így például valamikor a VIII. század végén vagy a IX. század elején, amikor a magyarok őseinek zöme valahol a Don–Donyec-vidéki Levédiában, a kazár birodalom területén élt, a magyar hadak a kazárok oldalán évente megütköztek a Volgán túl lakó besenyőkkel. Egy ilyen háború alkalmával a magyarok egy néprésze leszakadt, s délre, a perzsa határvidékre költözött. A történetet Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár meséli el 950 körüli híres művében, s megjegyzi, hogy e messze szakadt szavárd-magyarok még az ő korában is követségeket cseréltek a Duna-Tisza vidékén élő rokonaikkal. Tehát az összetartozás tudata jóval túlélte az elszakadást.
Fodor István régészeti leletekről készült felvételekkel színesítette előadását.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló történelemelőadás-sorozat keretében a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. A jelenkori magyar történelemkutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Nemzetpolitikai alapismeretek
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült.
2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket.
A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.”
Könyvbemutató
A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző.
Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal.
Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
„Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg.
A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János.
Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége.
Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból.
A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét.
Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren.
Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.”
Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek.
Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő.
Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik.
A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”
A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta.
Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak
Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját.
Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke.
„Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári.
Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az.
A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés.
Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával.
Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő.
De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője.
Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához.
A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek.
Kántor Zoltán számára fontosak.
Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal.
A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel.
Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve.
Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat.
Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki.
Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék.
Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba.
Tudjuk, sikerülni fog.
Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet.
Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.”
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro,

Gub Jenő öröksége
Gub Jenő-emlékülést és a Természetismereti Tudástár megnyitóját tartották az elmúlt hétvégén Szovátán, a Teleki Oktatási Központban. A Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárának és a szegedi székhelyű CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület kiállítási anyagainak felhasználásával és rendezésében került sor.
A rendezvény az emléküléssel vette kezdetét, melynek a Bíró István-terem biztosított helyet. A résztvevőket a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán és a Teleki Oktatási Központ oktatási és kulturális igazgatója, Szolláth Hunor köszöntötte. A központban már rég nem került sor olyan eseményre, amely kimondottan szovátaiaknak szól, ezért a szervezők fontosnak tartották az emlékülés megrendezését, hiszen egy olyan emberről emlékeztek meg, aki Szováta értelmiségijei közé tartozott, nyilatkozta Szolláth Hunor. Gub Jenő önéletrajzát a Bernády Közművelődési Egylet elnöke ismertette, majd dr. Ilosvay György, a Szegedi Tudományegyetem oktatója – aki egyben a Csemete Egyesület társelnöke – mutatta be a tudós pedagógus munkásságát. A rendezvény második előadója Fekete Árpád nyugalmazott pedagógus volt, aki Gub Jenővel való baráti és kollegiális kapcsolatáról beszélt a résztvevőknek, olyan személyes emlékek felidézésével, melyeket mások nem ismerhettek. Az emlékülésen részt vett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Lászlófy Pál is, aki beszédében Kányádi Sándor néhány verssorával emlékezett meg a néhai Gub Jenőről: Falak omolhatnak, kövek is váshatnak, magaslik, nem porlad a megtartó példa. – Én azt hiszem, hogy Jenő bácsi ilyen volt, ahogy Kányádi Kós Károlyra emlékező versének néhány sorát idéztem, rá is illik ez – zárta gondolatát Lászlófy Pál. Ezt követően a néhai tudós pedagógus felesége, Gub Rozália is megosztotta gondolatait, férjére emlékezve. A rendezvényt az Intermezzo kamarakórus fellépése színesítette, Fülöp Judit karnagy vezetésével. Az emlékülést egy rövid kémiai kísérlet bemutatásával zárták, ezt követően sor került a Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására. A tudástár létrehozása összefüggésben áll azzal a felismeréssel, hogy napjainkban már nyilvánvalóvá vált, a tudományok iránti érdeklődést a lehető legkorábban fel kell kelteni a fiatal korosztályban, továbbá ez folyamatos gondozást és fejlesztést is igényel. A kiállításon az üvegfalú szekrénybe zárt tárgyak, állatok megtekintése mellett valódi, minden érzékszervükre ható élményekkel is gazdagodhatnak a látogatók. Ettől a pillanattól kezdődően a Teleki Oktatási Központban elszállásoltak kiállításként tekinthetik meg a Természetismereti Tudástárat, tudtuk meg az oktatási és kulturális igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy a város lakosságát is nagy szeretettel várják a kiállítás megtekintésére egy tárlatvezetés keretében. Ugyanitt interaktív foglalkozásokat is fognak majd tartani, amikor témának megfelelő szaktáborokra kerül sor, azaz biológia-, környezet- vagy természetvédelem-táborra.
Urbán Izabella
Népújság (Marosvásárhely),

Testvériskolák: határon átívelő barátságok
Számos erdélyi és magyarországi tanintézettel ápolnak testvériskolai kapcsolatot a székelyudvarhelyi iskolák – derült ki az intézmények vezetőivel folytatott beszélgetésből. A kapcsolatok jó része a kilencvenes évek óta tart – az itthoni gyerekek leveleznek más vidékeken élő társaikkal, de legalább évente el is látogatnak egymáshoz.
Székelyudvarhelyi általános és középiskolás diákok is ápolják a kapcsolatot más, magyar nyelvterületen élő társaikkal: rendszeres oda-vissza történő látogatások, közös kirándulások, vetélkedők és táncprodukciók is szerepelnek a programban. Ráadásul akad olyan iskola is, amely felekezeti szempontból közelíti meg a testvériskolai viszony kérdését. Az egyik legrégibb testvériskolai viszony bizonyára a Tompa László Általános Iskolának az egri Lenkey János Általános Iskolával való szoros kapcsolata: 1990 óta tart, és minden évben találkoznak az iskolák diákjai – tájékoztatott Tikosi Éva igazgató. Mint elmondta, egyik évben ők mennek Egerbe, a következőben a magyarországiak látogatnak Udvarhelyre – ebben az évben a tompások utaznak. A kirándulásra egy nagy busznyi gyereket visznek, a látogatók a III–VIII. osztályosok közül kerülnek ki. A gyerekek ilyenkor testvériskolás társaiknál szállnak meg, számos barátság szövődött már ilyenformán. A Lenkey János-iskolában jelenleg kadicsfalvi származású pedagógus is tanít, ez is szorosabbá teszi a kapcsolatot a két tanintézet között – fejtette ki Tikosi.
Határon túli református kötelék
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium közössége nyolc erdélyi és több magyarországi református iskolával, illetve a budapesti Veres Péter Gimnáziummal ápol szorosabb kapcsolatot – az ilyen típusú partnerségi viszony a kilencvenes évek közepén kezdődött. Az iskolák évente szerveznek többnapos református kollégiumi találkozót, diákjaik közös vetélkedőkön mérik össze tudásukat, de egymás tanévnyitóira is eljárnak küldöttségeik – tájékoztatott Tőkés Zsolt igazgató. Hozzátette, csereprogramokat is szerveznek a középiskolás diákoknak, a budapesti iskolával és a miskolci református gimnáziummal együttműködve, egymás ellátásáról gondoskodva. A látogatások ősszel és tavasszal zajlanak – a legközelebbi, Budapestre történő látogatás a tavaszi vakációban esedékes. Mint az igazgató kifejtette, a programokba igyekeznek alkalmanként más-más diákokat bevonni, a kirándulások jutalmul szolgálnak a szorgalmasabb fiataloknak.
Tárgyi emlékek a kirándulásokról
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola magyarországi szakközépiskolákkal alakított ki testvérkapcsolatokat: a kilencvenes évek óta partnereik közé tartozik a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola, a fertődi Porpáczy Aladár Mezőgazdasági Iskola, illetve a bajai Jelky András Szakképző Iskola, újabb testvérintézményeik a ceglédi textilipari szakközépiskola, illetve a keszthelyi Asbóth Sándor-középiskola. Mint Szakács-Paál István, a tanintézet igazgatója elmondta, a régebbi partneriskolák képviselői rendszeresen részt vesznek a bányaisok által szervezett, illetve a Székelyudvarhely főterén zajló március 15-ei ünnepségen, az udvarhelyi diákok pedig az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja alkalmából látogatnak el Magyarországra. A látogatások nem csak a szórakozásról szólnak: közös műhelymunkát is szerveznek a diákok számára, a profilnak megfelelően. Tartottak például fodrászbemutatót, melyen a régi korok frizuráit kellett elkészíteniük, de a famegmunkálást tanulók faragtak már kopjafát és székely kaput is – utóbbi a fertődi iskola ékévé vált.
Megosztják kultúrájukat
A Móra Ferenc Általános Iskola közössége is nagy hangsúlyt fektet a kulturális programokra: anyaországi és szórványbeli testvériskoláikkal karöltve anyanyelvápoló és néptáncrendezvényeket szerveznek, elsősorban V–VIII. osztályos tanulóiknak – számolt be Szallós-Kis Judit aligazgató. A Temes megyei Végvárról, Esztergomból és Kiskunfélegyházáról fogadnak diákokat minden ősszel, a Móra-hét elnevezésű rendezvénysorozatra, de a testvérintézmények ünnepeire ők is ellátogatnak. A kisebb diákok leveleznek is esztergomi és bajai társaikkal.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,

Hermann Gusztáv: nincs pont a székelyek eredetelméletének végén
Távolról sem dőlt még el, melyik eredetelmélet lesz a székelyek esetében az uralkodó, derült ki Hermann Gusztáv csütörtöki marosvásárhelyi előadásán.
„A székelyek eredetelméletének a végén nincs pont, még mindég ott a kérdőjel. Ez a téma még legmagasabb szakmai körökben sincs lezárva” – kezdte vetített képes előadását a Babeș-Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának egyetemi docense, Hermann Gusztáv Mihály, aki csütörtökön a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében tartott előadást. A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett előadás címe A székelyek eredete és jogállása volt.
Hermann Gusztáv a négy fontosabb eredetelméletet ismertette: hun-székely eredetmítoszt, a kettős honfoglalást, a türk (bolgár-török) eredetet, valamint a magyar származást. „Székelyföldön az emberek túlnyomó többsége ma is a hun eredetet vallja. Ennek a mentalitásnak és meggyőződésnek az elterjedésében nagy szerepe volt Orbán Balázsnak, aki a székelyeket Attila hunjainak a maradékaként említi” – folytatta az előadó.
A kettős honfoglalás elméletét László Gyula régész dolgozta ki, aki szerint Árpád magyarjai avarokat találtak a Kárpát-medencében, akik, mint székelyek mentek eléjük és csatlakoztak hozzájuk. A türk eredetelmélet képviselői egyik fontos érvként sorakoztatják fel a rovásírást, amit a székelyek hosszú ideig megőriztek és használtak. Benkő Elek régész szerint viszont a székelyek magyar eredetűek, mert az Árpád-kori székelység tárgyi hagyatékából nem vonhatóak le a magyartól eltérő etnikumra utaló régészeti következtetések.
A továbbiak során Hermann Gusztáv a székelyek letelepedéséről, a székek belső szerkezetéről, a székely autonómia pilléreiről beszélt. Majd az erdélyi fejedelemség és a Habsburg uralom alatti székelység történetét fejtette ki, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejével zárva előadását. „II. József császár idején, főleg a nyelvrendeletnek köszönhetően a székelység magyarságának tudatára ébredt, és fokozatosan betagolódott az alakuló, polgári magyar nemzetbe. Az 1848. október 17-ei agyagfalvi nyilatkozat alkalmával pedig a székelység hivatalosan is besorolta magát a magyarság kötelékébe” – fejezte be előadását a történész. Nemes Gyula
Székelyhon.ro,

Szabó Zsolt: Szabófalvától Magyarfaluig. Csángó kiállítás és könyvbemutatók a Magyar Kultúra Napján
Sokszor emlegetjük Kányádi Sándor híres verssorát, a Szabófalvától San Franciscóig a világ minden tájára szétszóródott magyarság koordinátatengelyeként. Tavaly augusztusi számunkban Bartha András, a Pusztinai Magyar Házat működtető egyesület elnöke számolt be a Művelődés hasábjain az elért eredményekről, zenei és nyelvi táboraikról, hagyományos műveltségüket ápoló rendezvényeikről, a Kárpát-medence minden sarkából látogatóba érkezett vendégek fogadásáról. Az utóbbi években hagyományőrző csoportjukkal kétszer is sikerrel szerepeltek az Európai Parlamentben. A határon inneni és túli látogatásaikról, a 250 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelem miatt elbújdosottak leszármazottainak rokonkereséseiről is olvashatunk négynyelvű honlapjukon (www.pusztina.ro).
Ehhez képest bizony elég ritkán hallunk-olvasunk a legnagyobb csángó településről, Szabófalváról. A Kriza János Néprajzi Társaság éppen kiemelten fontos szerepére való tekintettel a Magyar Kultúra Napjának ünnepi műsorában három csángó szerzőtől elsősorban csángóknak, de másoknak is szóló könyvet mutattak be, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumból pedig ízelítőt hoztak – főleg régi fényképeket, dokumentumokat – a társaság Mikes utcai székházának előadótermébe, Kolozsvárra.
Az est házigazdájaként Jakab Albert Zsolt elnök hangsúlyozta, hogy a 25. életévébe lépett Kriza Társaság kezdetektől nagy figyelmet fordít a hagyományos kultúra tárgyi és szellemi emlékeinek összegyűjtésére, népszerűsítésére, közkinccsé tételére, ezzel is folytatva a híres elődök: Petrás Ince, Domokos Pál Péter, Faragó József, Jagamas János, Kallós Zoltán vagy a Moldvai csángó népművészet (1982) szerzői, dr. Kós Károly, Nagy Jenő és Szentimrei Judit korszakos munkásságát.
A kolozsvári egyetemi szintű néprajzi oktatás háttérintézményeként évkönyvekben, értesítőkben, több mint 120 kiadványban, fotóarchívumban és adatbázisban teszik hozzáférhetővé az eddigi kutatások eredményét. Nem kis büszkeséggel említette, hogy Nyisztor Tinkának a moldvai magyarok népi táplálkozásáról írott monográfiája társaságuk legfrissebb kiadványa.
Magdó János kolozsvári főkonzul üdvözlő szavaiban elmondta, hogy hétfalusi csángóként a személyes érintettség okán is természetesen odafigyel a csángók történelmére, néprajzára, mindennapi életük, szokásaik, hagyományaik kutatásával foglalkozó szakemberek könyveire. Hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvhez és kultúrához ezer szállal kötődő moldvai csángóság sajátos helyzetét is figyelembe véve ez a kapcsolat még magától értetődőbb, természetes és szoros kell hogy legyen az eljövendőkben.
Három könyvet mutattak be és értékeltek az előadók, mindhárom szerzője moldvai csángó magyar, ketten ma is ott élnek, Szabófalván illetve Pusztinán. Sorrendben a kolozsvári egyetemi tanár, Tánczos Vilmos a szabófalvi Perka Mihálynak román nyelvű kötetét: Rãdãcini. Despre maghiarii din Moldova (ceangãii); Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója Nyisztor Tinka: Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját; Peti Lehel tudományos kutató pedig Iancu Laura: Vallás Magyarfaluban. Néprajzi vizsgálat című kötetét méltatta. A rendezvényen elhangzott előadásokból kettőnek kissé rövidített változatát lapszámunkban közöljük.
A Csángó hétköznapok című kiállítást Pozsony Ferenc akadémikus nyitotta meg, s hogy a jellegzetes csángó ízvilágot is megismerjük, Nyisztor Tinka saját készítésű galuskával kínálta a közönséget, ami leginkább a mi töltikénkre emlékeztetett.
Művelődés (Kolozsvár),

Székely Szabadság Napja – A szónokok szerint a jogok nem képezhetik alku tárgyát
Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát.
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott beszédében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közölte, Magyarország beavatkozott az SZNT oldalán a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított perbe.
„Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" – jelentette ki.
A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" – jelentette ki az SZNT elnöke.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke üzenete által volt jelen a marosvásárhelyi megmozduláson. A volt püspök nyomatékosította: Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – fogalmazott Tőkés László.
Az EMNT-elnök Kós Károlyt idézve üzente: „ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy fogalmazott: az őshonos magyar közösségtől megtagadják Romániában az önrendelkezés legelemibb formáit, korlátozzák véleménynyilvánítási jogát. A pártelnök szerint a székelyföld autonómiájáért tartott isztambuli megmozduláson is lezárták a város főutcáját. Ez csak Marosvásárhelyen nem lehetséges.
Ez a közösség mindaddig követelni fogja az autonómiát amíg célját el nem éri – hangoztatta az MPP elnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság minden „önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. Az EMNP elnöke a Székelyföld autonómiatervezet parlament elé terjesztését sürgetve jelezte: „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".
Günther Dauwen, az európai autonómiapárti erőket tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) belgiumi pártigazgatója beszédében azt üzente Románia mai vezetőinek, hogy tanuljanak Nicolae Ceausescu egykori román diktátor 25 évvel ezelőtti arckifejezéséből. A vezetőknek az a dolguk, hogy meghallják a nép kérését, szolgálják a népet – jelentette ki.
Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint a székelyek és a katalánok egyformán a béke, a demokrácia tiszteletének a nyelvét beszélik. A politikus emlékeztetett arra, hogy sem a székelyeket, sem a katalánokat nem lehet kisebbségnek tekinteni, mindegyik nemzeti közösség.
A székely zászlót Magyarországon elsőként kitűző Szabolcs Attila, Budafok polgármestere beszédében kijelentette: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban.
Izsák Balázs felkérésére a tömeg a járdán vonulva indult el az egykori vesztőhelyről a város központjába, hogy átadja a kormány Maros megyei képviselőjének a demonstráció kiáltványát.
MTI
Erdély.ma,

Székely Szabadság Napja – Tőkés: Isten szabadnak teremtette a székelységet
A Székely szabadság napjára küldött üzenetében Tőkés László nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Isten szabadnak teremtette a székelységet.
„Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az üzenetében, melyet a székely vértanúk emlékművénél március 10-én Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke olvasott fel.
Az EMNT elnöke beszédében azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett.
Tőkés László Kós Károlyt idézve üzente: „Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára -, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
MTI
Erdély.ma,

Romániai magyar akadémikust köszöntöttek a KAB tanácskozásán
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja május 7-én, pénteken tartotta meg tisztújító tanácskozását a Kós Károly Közösségi Központban.
Dr. Bodó Barna kezdeményezésére, a tanácskozás résztvevői felköszöntötték az aradi születésű temesvári fizikust, dr. Vékás Lászlót, akit 2012 végén levelező tagjává választott a Román Akadémia.
A tanácskozás bevezetőjében dr. Bodó Barna hangsúlyozta: nem mindennapos esemény, hogy egy temesvári magyar kutatót a tagjai közé választ a Román Akadémia, hiszen az akadémikusoknak alig 1,5%-a magyar anyanyelvű. Dr. Vékás Lászlót már 2012 végén a soraiba választotta a Román Akadémia, de hatalmas szerénysége miatt ezt szinte senki nem tudta, az Akadémia honlapjának böngészése során fedezte fel dr. Bodó Barna idén januárban. Bár kevesen tudják, Bodó Barna maga is fizikusként kezdte pályafutását, és annál a Hegedűs Imre tanár úrnál diplomázott, aki Vékás Lászlónak is kedvenc tanára és diplomadolgozat irányítója volt. Dr. Bodó Barna ez alkalommal felolvasta a Németországban élő Hegedűs tanár úr levelét, amelyben melegen gratulál egyik legkedvesebb tanítványának az akadémikusi címhez. Hegedűs Imre és Vékás László 1984-ben megkapták a Román Akadémia Dragomir Hurmuzescu díját, egy közösen írt tudományos dolgozatukért, amely a tekintélyes Hadronic Journal szaklapban jelent meg.
Dr. Vékás László akadémikus tudományos tevékenységéről dr. Toró László, “Imre bácsi” másik kedves tanítványa olvasott fel részletes ismertetőt. Dr. Vékás László nyolc tudományos könyv szerzője és társszerzője, 135 tudományos cikke jelent meg, 14 szabadalom birtokosa, 51 tudományos szerződés, terv és grant megvalósítója. A Mágneses Folyadékokért Egyesület elnöke 1998-tól, ami a fő kutatási szakterületét is jelenti 1975 óta.
Az akadémikusi cím elnyerését „titokban tartó” Vékás László meghatottan köszönte meg az egyetemi tanár kollégák meghívását a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári tanácskozására, amelyen a KAB képviseletében Csibi Vencel, az MTA külső tagja is részt vett. „1975-ben kezdtem el a mágneses folyadékokkal foglalkozni, a Ioan Anton akadémikus által alapított multidiszciplináris csoport tagjaként. Ez hosszú évek kollektív munkája, amelynek az eredményeit ma már ipari szinten is hasznosítják, Vékás László egyike azoknak, akik ezt a munkát végzik” – mondta szerényen az akadémikus kutató.
Pataki Zoltán
Vékás László Aradon született, 1945. december 5-én.
Nyugati Jelen (Arad),

Külső forrásokból építkezik az iskolaváros
Három tanintézet felújítására vonatkozó gazdasági-műszaki mutatókat fogadott el hétfői rendkívüli ülésén Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete, hogy a beruházások értékére uniós és kormánypénzeket hívhassanak le.
A Kós Károly Szakközépiskola, a Bethlen Gábor Általános Iskola és a Kipi-Kopi Napközi Otthon épületén korábban elkezdett felújítási munkálatok befejezésére pályáznának, az európai uniós kiírás leadási határideje április 16-a. A Kós Károly-iskolánál még 2008-ban kezdték el a munkálatokat, a beruházás azonban abbamaradt – a tavalyi felértékelés szerint további 2,07 millió lejre lenne szükség azok befejezésére, a különböző szakhatósági engedélyekkel együtt pedig mintegy 2,4 millió lej lenne teljes a fejlesztés összértéke. Mint az előterjesztő képviseletében Tikosi László, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, a pályázati önrész a megpályázott összeg két százaléka, a fennmaradó rész európai uniós és állami forrásokból érkezik majd. „A beruházás révén például tankonyhát lehet majd kialakítani a régi műhelyben, így megfelelő körülményeket teremtve a szakoktatásnak” – magyarázta Gidó Csaba önkormányzati képviselő.
A Bethlen Gábor Általános Iskolában is történtek felújítások a korábbi években, a nyílászárók cseréje és a mellékhelyiségek modernizálása mellett további összesen 1,9 millió lej (a járulékos költségekkel összesen 2,2 millió lej) értékben maradtak el munkálatok. Hasonló a helyzet a Kipi-Kopi Napközi Otthonnál is, ahol a meglévő óvodaépület tetőterét építenék be, illetve újabb termeket építenének. A munkálatok értéke 5,8 millió lej, a beruházás összértéke 6,5 millió lej lenne. Az előterjesztett műszaki-gazdasági tanulmányokat, illetve a tanintézetek és a polgármesteri hivatal közötti partnerségi szerződés megkötésére vonatkozó határozattervezeteket egyöntetűen elfogadták a városatyák.
A különfélék között felmerült az városi hulladékgyűjtőpontok mellé hordott épülethulladék problémája, a patakmedrek kitakarításának időszerűsége, illetve az egykori Stúdió mozi előtti tér rendezésére kiírt pályázat eredményhirdetése. Megtudtuk, ez utóbbi ügyben döntést hozott a pályamunkákat elbíráló bizottság: a három legjobb pályázati anyagra szavazást írnak ki, így az udvarhelyiek választhatják ki a számukra legmegfelelőbb látványtervet.
Ki ünnepelt „méltóbban” március 15-én?
Az ülésen egyébként felmerült a március 15-ei kettős udvarhelyi megemlékezés ügye is, az MPP-frakció nevében Gálfi Árpád ismételten hangsúlyozta: a polgáriak nem tartják helyénvalónak, hogy a polgármesteri hivatal előzetes egyeztetés nélkül módosította az ünnepség időpontját. „Tisztelni kellene a negyedévszázados hagyományokat” – mondta el ismételten a frakcióvezető.
Kulcsár-Székely Attila, RMDSZ-es önkormányzati képviselő hevesen bírálta az ellenzék viszonyulását az ügyhöz, mint elmondta: a hivatal kulturális bizottságának ülésén ő maga vetette fel az időpont-változtatás ötletét, arra hivatkozva, hogy ezúton remélhetőleg több fiatalt vonz majd az ünnepség. „Felfújt történet a bekiabálások dolga, hisz mind tudjuk, ki volt az a két-három illető, aki zavarta az ünnepséget, és hogy miért tették ezt” – hangoztatta a városatya. Hozzátette: elismeri, a megemlékezés gyenge pontja volt, hogy túlságosan „politikaira sikerült”, de ez nem a szervezők hibája, „hisz Magyarországon választási kampány van, és ez átszivárog az országhatárokon is”. „Jövőre én magam fogok kiállni amellett, hogy teljesen apolitizáljuk a rendezvényt” – ígérte Kulcsár-Székely.
Az ülés lezárása előtt szólalt fel Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő, aki a helybéli civil szervezetek kérését tolmácsolta. Az önkormányzati kiírásokra pályázó szervezetek öt pontban foglalták össze a hivatali ügyintézés egyszerűsítésére vonatkozó javaslataikat, észrevételeiket, ezen felvetéseiket a polgármesteri hivatalhoz is benyújtják majd.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,