Kolozsváron a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székházában Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai első kiadása megjelenésének 400., valamint Kodály Zoltán és Dsida Jenő születésének 125. illetve 100. évfordulója alkalmából Psalmus címmel rendezett csoportkiállítást Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke nyitotta meg. A tárlatot Székely Géza, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete kolozsvári csoportjának vezetője rendezte. /(-h): Ha hétfő, akkor Barabás Miklós Galéria. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

Száz éve, látta meg a napvilágot Nagy István /Csíkszereda, 1907. júl. 5. – Kolozsvár, 1983. jan. 3./ karnagy, hegedűművész. A marosvásárhelyi városi konzervatóriumban érettségizett, majd Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol 1933-ban szerzett hegedűművészi diplomát. Tanítványi viszony kötötte Kodály Zoltánhoz. 1934-ben, a marosvásárhelyi zeneiskolába nevezték ki tanárnak, innen 1941-ben a kolozsvári tanítóképzőbe ment, ahol karnagyként 150 tagú vegyes kart szervezett. Nagyszerű kórus volt, Kodály 1942-ben nekik ajánlotta egyik művét, Balassi Bálint elfelejtett énekét. A már meglévő kolozsvári zeneiskolát főiskolai szintre emelte. 1945-ben Budapesten kinevezést kapott a Zeneakadémiára, viszont egy kolozsvári levél hatására visszament Kolozsvárra, otthagyva a zeneakadémiai állását, mert úgy gondolta, itthon többet tud tenni a zenéért A magyar főiskolát az időközben megalakuló Magyar Művészeti Intézethez csatolták, együtt zajlott a zeneművészeti és színi képzés (Magyar Zene- és Színművészeti Főiskola), ahol a zeneművészeti kar dékánja ő volt. Később ez az intézet megszűnt, szétvált, végül pedig (1950-től) a Dima főiskolával vonták össze. Az Állami Magyar Opera kórusát 1946 és 48 között hozta létre, és vezette nagy sikerrel. 1947-től a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke volt. Eközben, a háború következtében felmorzsolódott csíkszeredai Dal- és Zeneegyesület újraindulásában is segített. A romániai magyar kórusművészet kiemelkedő személyisége, rendkívül sokat tett Bartók Béla és Kodály Zoltán kórusműveinek népszerűsítéséért, a zenetanárképzés javításáért. Nevét többek között a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar, valamint az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), kiemelkedő zenei teljesítményekért évente átadott Nagy István-díj is őrzi. /Cs. Szabó András, végzős főiskolai hallgató: 100 éve született Nagy István karnagy. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 5./

Magyar mondákra épül az immár kilencedik Cimbora-kaláka tábor, és e mondák alakjait maguk a gyermekek készítették el. A Benedek-mezőn a Szatmárból, Szilágyságból, Brassóból és a Székelyföldről érkező 38 diák élvezhette kedvenc folyóiratának jutalmát. Nemcsak rengeteg játékot, bábkészítést és népi mesterségekben való jártasságot tanultak, hanem előadások is voltak. Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató Kodály Zoltánról mesélt, Farkas Árpád költő az irodalomban barangolt a gyermekekkel, Köllő Zsolt és Béres Károly pedig az erdőben, lábbal is, meg képzelettel is. A táborozást a Cimbora Alapítvány biztosította. /Demeter J. Ildikó: Az ördöggel is cimborálnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Ittzés Mihály Kodály-kutató szerkesztésében, valamint a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány gondozásában létrejött vándorkiállítás a Csíki Székely Múzeumban is megtekinthető néhány napig. A csíkszeredai kiállítást dr. László Ferenc zenetörténész nyitotta meg. /Antal Ildikó: Önvizsgálatra késztető Kodály-kiállítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./

Sebestyén Kálmán Kőrösfői Riszeg alatt avagy Egy kalotaszegi település évszázadai című, sok évtizedes tudományos kutató-munkájának kézirata több mint tíz éve várt kiadásra, mígnem a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének vezetői tudomást szereztek róla. A monográfia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent az Akadémiai Kiadónál. Kőrösfő fafaragását, varrottasait a Gyarmathy család, Bartók és Kodály a népdalait, Edvi Illés Aladár és Körösfői Kriesch Aladár csodálatos népművészetét fedezte fel. A szerző, Sebestyén Kálmán 1977-ben dr. Ferenczi Istvánnal régészeti mentőásatásokat végzett. /Péntek László: Kőrösfői Riszeg alatt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Magyarországon az ezredfordulóra lényegében szétestek a nagyvárosi közösségek, és belátható idő kérdése, hogy a kisvárosi és a falusi társadalmak mikorra atomizálódnak. Domokos Mátyás idézte Honeggert, aki szerint a modern korban a komolyzene, sőt, maga az úgynevezett elit művészet is megszűnik. Amíg az alsóbb osztályoknak volt autentikus kultúrájuk, mindig tudtak utánpótlást küldeni a centrumba, ha az elit meggyöngült. Az ezredvégre ez a potenciális hátország lehanyatlott, és az történik, amit Kodály prognosztizált, hogy a népkultúra helyét a tömeges analfabetizmus veszi át. Az elit nem akar tovább váteszkedni, népben-nemzetben gondolkodni. Az ezredvégre – globálisan is – fölénybe kerültek a paradigmaváltók. Az új paradigma megtagad bizonyos hagyományokat, megszakít századokon át érvényes folytonosságokat, elbizonytalanít olyan axiómákat, amelyekre a régi Európa támaszkodott (nemzet, család, erkölcs stb.). (…) Fátumszerű-e vagy törvényszerű, hogy jelentős hagyományok folytonossága szakadt meg a magyar irodalomban is az utóbbi évtizedekben? Fátum- vagy törvényszerű-e, hogy aki a létező szocializmusról végre cenzúra és öncenzúra nélkül, az elmúlt másfél évtized súlyos gondjairól, a mai magyar hárommillió koldusról szeretne olvasni, az vajmi keveset talál erről a kortárs magyar irodalomban? – kérdezte Pécsi Gyöngyi, Domokos Mátyás munkásságára emlékezve. Domokos Mátyás gondolatait összefoglalta Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája című köteteiben. Az esszéválogatás azt reprezentálja, mi az a hatalmas szellemi-intellektuális-morális örökség, amit folytatnia kellene a mai magyar irodalomnak, de aminek hátat fordít. Domokos Mátyás mindkét könyvnek a ,,sorskérdések” a hangsúlyozott kulcsfogalma. Azt látta, hogy sorskérdéseink európai horizontú, kritikai végiggondolása mintegy két évtizede elakadt. Domokos Mátyás a 20. század második felének irodalomtörténeti folyamatában több nagy törést regisztrált. Az első törés a hosszú ötvenes években történt, a rákosista totális diktatúra és a kádári megtorlás esztendeiben. Az ötvenes éveket követő kádári-aczéli korszak is – bizonyos engedékenysége ellenére is – az ötvenes évek gyakorlatát folytatta, roppant alattomossággal. Domokos Mátyás nem csak a Leltárhiány című könyvében, de többkötetnyire rúgó tanulmányban vette számba azt a szellemi csonkítást, amit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években követett el a magyar irodalommal szemben a hatalom. (…) Elképesztő mennyiségben és megdöbbentő részletezettséggel sorolta a példákat, melyek együttesen azt jelezték és igazolták, hogy (…) a magyar irodalomra szisztematikusan rátelepedett finomabb-durvább agykontroll egy idő után eredményes lett: a magyar irodalmat sikerült eltérítenie több száz éves, progresszív hagyományaitól. Domokos Mátyás újra és újra azt állapította meg, hogy az utóbbi kétszáz év magyar irodalmának alapvető folytonosságát az képezte, hogy legjobbjai – Kölcseytől Adyn, Babitson, a Nyugat nemzedékén át a népi írókig, Németh Lászlóig, Illyésékig – következetesen, minden körülmények között fölvállalták a nemzet sorskérdéseit. A tartós korlátozás, a ,,zsákbanhelybenfutás” (Nagy Gáspár), a durvább vagy finomabb tilalmak és kényszerítések azonban egy idő után visszafordíthatatlan folyamatokat generáltak. Domokos Mátyás a ‘45 utáni harmadik töréspontnak a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozás körüli, utáni esztendőket látta: a nemzeti sorskérdéseket életben tartó fővonal – összhangban a nagy nemzedékek távozásával – a léleknyomorító, folyamatos ostrom, prés alatt meggyöngült, a nyolcvanas évekre utóvédfrontvonalakra zsugorodott, az ezredvégen pedig már nem kezdeményezője szellemi folyamatoknak – azaz perifériára sodródott, lényegében fölszámolódott. Egy nagy hagyomány elgyöngültével megszakadt egy több száz éves folytonosság, helyét expanzívan átvette egy másik. Domokos Mátyás keserűen állapította meg, hogy a marxista-leninista-lukácsista és a heideggeri-gadameri-derridai teoretikus irány között folytonosság áll fönn, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekre az élő magyar irodalomban, a modernizmus, a progresszió fogalmát kisajátítva, denunciálva évszázados hagyományokat, újjászülte magát a régi rend ,,más eszközökkel”. A hazai, posztmodernnek nevezett irodalomnak lényegét illetően ugyanaz az elváráshorizontja, mint volt a létező szocializmus hatalomé. Nem az irodalom belső logikája szerinti modernizációs folyamat zajlott le pusztán, hanem egy másik, a megelőző évtizedekben egyetemlegesen elutasított trend került ismét uralkodó pozícióba. Bemutatta, miként áll fönn folytonosság a régi és az új trend között. Például: a szocialista irodalompolitika a valóság meghamisítását követelte, az új irányzat nehezményezi az irodalom valóságreferencialitását; az előbbi betegesen irtózott a nemzet sorskérdéseitől, ez közönnyel viszonyul hozzá; az előbbi a párthatalom érdekei alá rendelte az erkölcsi axiómákat, az utóbbi tagadja, hogy léteznének morális axiómák a társadalomban. Radikálisan átértékelték a hagyományt, az átértékelés pedig mindenekelőtt a teljes hagyomány radikális szűkítését célozta meg, diszkvalifikált mindenkit, akinek művei nem simíthatók bele az új elváráshorizontba. Furcsa módon ugyanazon írókat tartotta és tartja korszerűtlennek a régi és az új kánonképző elit: elsősorban azokat, akik a nemzet sorskérdésein gyötrődtek, és a társadalom valóságos életének a lenyomatát adták – Tömörkény Istvántól Illyés Gyuláig. A magyar irodalom egyre inkább magyar nyelvű irodalomként próbál meg funkcionálni. Domokos Mátyás szerint megroppant a magyar irodalomnak a nemzeti sorskérdéseket európai szinten és távlatokban fölvállaló irányzata, az ezredfordulóra pedig a magyarországi posztmodern is kimerítette lehetőségeit. Domokos Mátyás A rontás ellen című összegző könyvét a 2004-es népszavazásról írott vallomásával zárja. Ezzel a harmadik Trianonnal a magyarországi nemzetrész nemcsak újabb öncsonkítást hajtott végre, de a ,,tömeges emberárulás” a társadalom oly mértékű gyógyíthatatlan bajáról tanúskodott értelmezése szerint, hogy beteljesültnek látta Ady jövendöléseit.,,2004. december 5-én (pedig) nemcsak a testvéreinket s nemcsak a halottainkat, de halhatatlanjainkat is elárultuk” – írta. Domokos Mátyás kétségbeejtőnek látta az ezredvégi Magyarországot: az elit elárulta a társadalmat, elfordult jelentős hagyományaitól, a szétesett, média vezérelte társadalom megtagadta az alapvető erkölcsi értékeket. Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája – utolsó széttekintések: nagy nemzedék utolsó koronatanújaként, ,,régi értékek utóvédje”-ként, mielőtt a rezervátum karámjai összezárnak, még egyszer számba veszi, hol tévesztettünk utat ismét. Az egy évvel ezelőtt elhunyt szerkesztő, Domokos Mátyás emlékére a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhely Az olvasó fényűzése címmel konferenciát szervezett 2007. május 31-én. Itt hangzott el Pécsi Györgyi kritikus és irodalomtörténésznek, a Kányádi Sándor- és Tőzsér Árpád-monográfiák szerzőjének előadása. /Pécsi Gyöngyi: Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Véget ért a nagyszebeni Magyar Hét, az Ars Hungarica-rendezvény. Irodalmi kávézó, népművészeti kiállítás, magyar ízek, szabadtéri lovas és íjászati bemutató várta az érdeklődőket. Fotókiállítás nyílt a 2007-es vízaknai fotótábor anyagából. Az este a rockzenéé volt, a sátorpavilonban három együttes: a baróti Transylmania, a magyarországi Orthent és a Kalapács lépett fel. A 2002-ben alakult Transylmania együttes lemezeik legszebb dalaival állt színpadra. Népdalfeldolgozásaikkal szeretnének hozzájárulni a magyar népzenei hagyomány átmentéséhez, megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Augusztus 25-én a komolyzenéé volt a főszerep. A Bartók és Kodály nyomában kórustalálkozón a tordaszentlászlói énekkar és a magyarfenesi vegyeskar lépett fel. Délután Orth Enikőnek, a nagyszebeni Művészeti Líceum zongoratanárának zongorahangversenye és az In Memoriam Kodály – Bartók hangverseny a Bartha-testvérek és meghívottaik előadásában. A Szomszédnéni Produkciós Iroda is fellépett. Az utolsó napon, augusztus 26-án Bodor Mária nagyszebeni születésű képzőművészre, díszlet- és jelmeztervezőre emlékeztek. Délelőtt ünnepi istentisztelettel és szentmisével kezdődött a nap. Eperjes Károly Az igazat mondd, ne csak a valódit rendhagyó zenés-irodalmi műsorát XX. századi, Istent kereső költők műveiből állította össze. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata fellépett Visky András Szökés című darabjával. Az Ars Hungarica nagyszabású rendezvénysorozatot a Csíki Kamarazenakar Bartók Divertimento hangversenye, valamint Dancs Annamari és a Neoton Família koncertje zárta. /Dézsi Ildikó: Véget ért a nagyszebeni Ars Hungarica-rendezvény. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

Dr. Szenik Ilona, a népzenetudomány professzorasszonya szeptember 7-én lett nyolcvanéves. Akik tanszékét örökölték és a többiek, akiket ő vezetett be a népzenetudományba, akik az ő irányításával nyerték el a doktori címet, születésnapjára nem adtak ki tisztelgő tanulmánykötetet, nem rendeztek tudományos értekezletet. Egy nagyon szűk munkatársi kör vacsorameghívása volt az egyetlen ünneplés, amely a szakma részéről kijutott neki. Az emlékezetes, Faragó-Jagamas-Szegő jegyezte Moldvai csángó népdalok és népballadákban (1953) jelentek meg gyűjtései. Legkorábbi műve, az Almási Istvánnal és Zsizsmann Ilonával közös A lapádi erdő alatt című népdalgyűjtemény épp ötven éve jelent meg. Ioan R. Nicola és Traian Mirza mellett társ-szerzője volt a román zeneakadémiai képzés történetében úttörő, kétkötetes folklór-kurzusnak (1963, 1969). Tanulmányai, melyeket eddig nem foglalt kötetbe, részint magyar, részint román tárgyúak. Közvetítői szerepvállalásának körébe egy Kodály pedagógiai rendszerét ismertető román szakdolgozat is belefért (1969). Eddigi főműve az Erdélyi és moldvai magyar siratók, siratóparódiák és halottas énekek című, vaskos műfaj-monográfia (1996). Ő a tudományos megalapozója annak a hatalmas, kétkötetes kolinda-gyűjteménynek, amelyben neki és több másoknak sokéves munkája fekszik, és amelyet Ioan Bocsa nála doktorált docens jegyzett elsőként, mint a mű szerzőcsapatának összehangolója (2003). Bő 3000, terepen gyűjtött és saját kezűleg lejegyzett dallammal gazdagította az archivált magyar és román népzenekincset. Pályakezdő kora óta tanít a Dima Főiskolán, 1990 óta konzulens tanári rangban. A doktorképzésben ma is nélkülözhetetlen. Amióta elszaporodtak a romániai magyar felsőoktatás intézményei, másutt is tanított és ma is tanít, a nagyváradi Sulyok István, majd Partiumi Egyetem után most a Babes–Bolyai Tudományegyetem református teológiai karán. Nemcsak a folklór a tárgya, hanem a zenetanítás módszertana is. Számtalan különböző rangú szakdolgozatnak volt irányító tanára. Hírlik, hogy tanítványainak munkáiba legalább annyi munkát fektet bele, mint a magáéiba. A Budapesten felfutott Pávai Istvánnak és Kelemen Lászlónak, az itthon maradottak közül Szalay Zoltánnak volt útnak indítója. /László V. Ferenc: Hetvenkedőből nyolcvankodó. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./

Énekkarok, népdalénekesek, gyerekkórus, kamaraegyüttes és citerazenekar fellépésével rendeztek zenei fesztivált Gyergyószentmiklóson, Domokos Pál Péter, Kodály Zoltán és Gyergyószentmiklós város hármas emlékünnepsége alkalmából. „Majdhogynem felmérhetetlen érték, amit Domokos Pál Péter és Kodály Zoltán tettek a népművészet fennmaradásáért” – méltatta évfordulós zenetudósok, népzenekutatók munkáinak örökségét megnyitó beszédében Kiss Portik Irén néprajzkutató. Pál Ibolya főszervező, a Domokos Pál Péter Dalkör női kórusának karvezetője köszöntötte a részt vevő kórusokat. A kórusok előadásait a Mezeiné Fazakas Magdolna népdaléneklése színesítette. A százéves város ünneplése alkalmából Bajna György újságíró Gyergyószentmiklóst mutatta be a vendégeknek. /Barabás Márti: Gyergyó: énekkarok főszerepben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./ A találkozón fellépett a Vaskertes Általános Iskola gyerekkórusa, a Domokos Pál Péter Női Kar, az Ipartestület Férfikara, a Szent Miklós Kamaraegyüttes Vegyes Kara, a gyergyószárhegyi Kájoni János Vegyes Kar, a nyárádszeredai Bocskai István Női Kórus, a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerásai, továbbá a vendégek, a siaófokiak. /Baricz-Tamás Imola: „Legyen a zene mindenkié”. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 2. – 40. sz. /

Megjelent Erdélyi Múzeum, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványának új, 2007/1–2-es száma. Néhány cím a folyóiratból. Vekov Károly: Töredékek egy erdélyi család történetéből; Biró Annamária: Szász–magyar eredetviták a 18. század végén; Veress Károly: Szöveg és tapasztalat határán. Murádin Jenő: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtári gyűjteményének történetéhez; Almási István: Az erdélyi népzene Kodály Zoltán életművében; Arany Zsuzsanna: Szövegkiadási és értelmezési kérdések Kosztolányi utóéletében. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

Az 1949-ben létesített kolozsvári Folklórintézetbe Kodály Zoltán egyik tanítványát, Jagamas Jánost meghívták tudományos főmunkatársnak. Jagamas János irányította és hangolta össze valamennyi romániai magyar népdalgyűjtő tevékenységét. Ezt azért is tehette, mert intézeti feladatai mellett egyidejűleg a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola tanára is volt, ahol ő képezte a népzenekutatók újabb nemzedékét. Jagamas János /Dés, 1913. jún. 8. – Szamosújvár, 1997. szept. 15./ a középiskolát Kolozsváron végezte, majd beiratkozott az itteni konzervatóriumba. Rövid idő múltán kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait, és a Dés közelében levő Alőrben vállalt tanítói állást. Ebben a román lakosságú faluban gyűjtött először népdalokat. Nemsokára lehetővé vált, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanuljon, maga Kodály Zoltán avatta be a népzenetudomány kérdéseibe. A mesterétől kapott útmutatás szerint 1942 nyarán, majd 1943-ban nagyszabású népdalgyűjtést végzett. A háború miatt tanulmányait ismét megszakította, csak 1948-ban, harmincöt esztendős fővel nyerte el a zeneszerzői oklevelet Kolozsváron. Noha élete céljául a zeneszerzői pályát választotta, az első dalok, kórusművek, vonósnégyesek és zongoraszonáták megírása után szinte másfél évtizeden át teljesen abbahagyta a komponálást, hogy minden idejét a tanításnak és főleg zenefolklorisztikai kutatásainak szentelhesse. Megkezdte a korábban egyáltalán nem érintett, illetőleg a kellő mértékben még nem ismert vidékek népzenéjének kutatását. Páratlan szorgalommal nagyarányú gyűjtéseket végzett a Fekete-Körös völgyében, Kalotaszegen, a Mezőségen, a Nagy-Szamos és a Felső-Maros mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, az udvarhelyi, a gyergyói és a csíki székelyek, valamint a moldvai, a gyimesi és a barcasági csángók körében. Viszonylag rövid idő alatt több mint hatezer népi dallamot gyűjtött össze. A lejegyzett anyagot a Kolozsvári Folklórintézet népzenei archívuma őrzi. A gyűjtéssel és a lejegyzéssel párhuzamosan rendszerezte a dalanyagot. Nem kevesebb mint tizenkétezer dallamot elemzett és osztályozott, majd elkészítette az erdélyi és a moldvai magyar népdalok típuskatalógusát. Ezzel szilárd alapot biztosított tanulmányainak és köteteinek megszerkesztéséhez. Nevét legelőször Moldvai csángó népdalok és népballadák című, Faragó József és Szegő Júlia közreműködésével 1954-ben kiadott könyve tette ismertté. A Kolozsvári Folklórintézet népdalgyűjteménye alapján Adatok a romániai magyar népzenei dialektusok kérdéséhez című tanulmányában foglalta össze. Ötesztendei megfeszített munka árán 1958-ban fejezte be Jagamas János – Faragó József részvételével – Romániai magyar népdalok című gyűjteménye összeállítását. Munkája csak 1974-ben láthatott napvilágot. /Almási István: Jagamas János emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Remek hangulat jellemezte a hét végén megrendezett Bikfalvi Őszi Közművelődési Napokat. Kerezsi János, a Bikmakk Kulturális Egyesület vezetője elmondta: a rendezvény azt bizonyítja, hogy a kis falvakban is igény van kultúrára. Gyermekrajz-kiállítást, Kodály Zoltán-poszterkiállítást és Rab Zoltán mikós diák fotókiállítását lehetett megtekinteni. A vasárnapi istentisztelet után zongora-fuvola duót adott elő Bokor Zsuzsa és Császár Katalin. /Farcádi Botond: Közművelődési napok Bikfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./

A Romániai Magyar Zenetársaság és a Kolozsvári Magyar Opera közös rendezvény keretében emlékezik meg Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójáról. A háromnaposra tervezett ünnepség változatos programokat ölel fel. November 16-án, Kodály kórushangverseny lesz a Farkas utcai református templom. November 17-én zenetudományi konferenciát tartanak. Megnyitják a Kodály Zoltán emlékkiállítást. A Kolozsvári Magyar Opera előadja Kodály Zoltán: Székely fonóját. November 18-án, a zárónapon Kodály emlékhangverseny lesz. /Turánitz J. Lajos: Kodály Zoltán Emléknapok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Kodály Zoltán emlékére a Romániai Magyar Zenetársaság és a Kolozsvári Magyar Opera több rendezvényt szervezett. November 16-én Kolozsváron kórushangversenyt tartottak a Farkas utcai református templomban, ahol öt iskolai kórus – egy budapesti vendégénekkar és négy helybeli líceum kórusa – a Kodály-kórusművekből nyújtott ízelítőt. Másnap az unitárius püspökség dísztermében tudományos konferenciát tartottak. Két Kodály előadást tartottak november 17-én és 18-án a Kolozsvári Magyar Operában /Székely fonó és Háry János/. – Kolozsvár méltóképpen emlékezett Kodály Zoltánra. /Nagy-Hintós Diana: Kodály Emléknapok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

125 éve született, és negyven éve távozott az élők sorából Kodály Zoltán. Magyar nyelvterületen zenekarok, szólisták, kamaraegyüttesek, kórusok, operatársulatok emlékeznek és tisztelegnek a 20. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, a magyar zeneoktatás megreformálója előtt. November 25-én a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus műsorát Kodály legismertebb vegyes kari műveiből válogatta: Szép könyörgés, Székely keserves, Fölszállott a páva, Mátrai képek és Esti dal. Az est másik ünnepeltje a hatvanéves Orbán György. A jelenleg Magyarországon élő zeneszerző Marosvásárhelyen született, Sepsiszentgyörgyön járt elemi iskolába, Kolozsváron végzett zeneszerzés szakon. Talán a legtöbbet énekelt mai magyar zeneszerző. Gazdag és sokszínű zenei munkásságából ezúttal egyházi kórusművek csendültek fel. /(Baranyai Emese): Esti dal a Pro Musicával. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 1./

A Kodály-emlékév jegyében Temesváron a belvárosi református egyházközség Újvárossy Ernő termében megemlékeztek a világhírű magyar zeneszerző születésének 125., illetve halálának 40. évfordulójáról. Ohanovics Miklós nyugalmazott temesvári egyetemi tanár tartott előadást Kodály Zoltán /1882-1967/ munkásságáról. Kiemelte, hogy a művész inkább az énekes, semmint a hangszeres zene iránt vonzódott, a legnagyobb magyar énekes-zeneszerző, és a zeneoktatásban, a nevelésben játszott nagy szerepet. Az emlékelőadáson közreműködött a Bartók Béla Vegyeskar és Mátray László színművész. /(pataky): Kodály – a legnagyobb magyar énekes-zeneszerző. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoport szabadegyetemének utolsó előadására került sor az elmúlt héten. Tizenötödik előadáshoz érkezett a szabadegyetem, amelynek keretében kéthetente tartottak előadássorozatot Székelyudvarhelyen. A meghívott udvarhelyszéki történészek, kutatók, múzeumi szakemberek különböző témákban tartottak előadást. A záró előadáson dr. Orosz Pál József zenetanár A székely népdalok Kodály Zoltán kórusművészetében címmel értekezett. Dr. Hermann Gusztáv Mihály, a forrásközpont igazgatója szerint idén rendszeresebb volt az előadássorozat, és mivel a helyi televízióadó is műsorra tűzte az előadásokat, sokkal több érdeklődőhöz eljutott azok üzenete. /Szász Emese Évet zárt a szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./

A Kodály Kórusok IV. Nemzetközi Találkozója zárta a hét végén a Kodály-emlékévet a felvidéki Galántán, ahol a 125 éve született zeneszerző gyermekéveit töltötte. A kisváros nevét a Galántai táncok című művel világszerte ismertté tette. Galántán Kodálynak szobra van, és utca, valamint több helyi és környékbeli magyar kórus viseli a nevét. A találkozón magyarországi, felvidéki és olaszországi kórusok mutatkoztak be a környező magyar falvak közönségének. /Búcsú a Kodály-évtől. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./

Kulcsár Gabriella hozzáértő irányításának köszönhetően születésnapján emlékeztek Kodály Zoltánra a kolozsvári S. Toduta Zeneiskola diákjai, tanárai és a líceum dísztermét megtöltő közönség, mondta el Tóth-Guttman Emese, a Romániai Dalosszövetség elnöke. Az emlékest az ősszel alakult Kolozsvári Magyar Pedagógusok énekkarának fellépésével zárult. /N. -H. D. : Újra zenélt Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Rendkívüli koncertet tartott december 17-én a Csíki Kamarazenekar, Kodály Zoltán és Kálmán Imre születésének 125. évfordulója tiszteletére. Az ünnepi alkalomból nagy összetételű – 45 tagú – zenekar a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar közreműködésével előadta Beethoven 5. szimfóniáját, és részletek csendültek fel Kodály Zoltán és Kálmán Imre operettjeiből. /Koncert Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./

A Felső-Homoródmente Kistérség Egyesület szervezésében december 21-én regionális kórustalálkozót tartanak. A szentegyházasfalvi római katolikus templomban szentmisével kezdődő seregszemlén a lövétei, kápolnásfalusi egyházi kórus, a Canticum Novum helybéli egyházi énekkar, valamint a Vox Montana, Szentegyháza városi kórusa és a szentegyházi fúvószenekar részvételére számítanak. A rendezvény mottója Kodály Zoltán gondolata: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. ” A Gábor Áron Művelődési Házban emléklapok kiosztásával, szeretetvendégséggel, közös énekléssel folytatódik a karácsonyváró, kistérségi kórushagyományt ápoló dalos találkozó. /Molnár Melinda: Szentegyháza – Vannak a léleknek zenével világoló régiói. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 21./

A Serkenj fel kegyes nép Kárpát-medencei Kodály-vetélkedő, amelyet a Magyar Zenei Tanács, a Jeunesse Musicales Hungary, valamint a Romániai Magyar Zenetársaság szervezett, befejeződött. A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum csapata a kecskeméti döntő hat résztvevőjének egyike volt a II. korosztályban. A legnagyobb sikert számukra nem csak a Leopold Mozart Zeneiskolával (Budaörs) megosztott IV. díj jelentette, hanem maga a döntőn való részvétel, amelybe az induló 106 csapatból az elődöntőt és az erdélyi középdöntőt megnyerve kerültek be. Ez a hat csapat ott lehetett a Kodály születésének 125. évfordulójára szervezett egyéves rendezvénysorozat záróünnepségein. /Báthory István Elméleti Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

„Serkenj fel, kegyes nép!” címmel került sor tavaly arra az általános- és középiskolások számára meghirdetett Kárpát-medencei Kodály-vetélkedőre, amelyet a Magyar Zenei Tanács, a Jeunesse Musicales Hungary, valamint a Romániai Magyar Zenetársaság szervezett. Demény Attila zeneszerző is a zsűri tagja volt, aki hangsúlyozta, a résztvevő 106 csapat tagjai és a felkészítő tanárok egészen kivételes, különleges teljesítménye többszöri méltatást is megérdemel. Rendkívüli volt, hogy 106 csapat jelentkezett a Kárpát-medencéből. Ez 106 csapat a felkészítő tanárokkal együtt kb. 700 (!) megszállott embert jelent, ők több hónapig intenzíven, kitartóan Kodállyal foglalkoztak. Nagy öröm volt az is, hogy a 2006-os Bartók-vetélkedőhöz hasonlatosan a 2007-es Kodály-vetélkedő is Kárpát-medencei lett. A magyar–magyar kulturális integráció szellemében folyt a vetélkedő. A legnagyobb elégtétel a vetélkedő szakmai színvonala volt. A Duna Televízió viszont – enyhén szólva – kihátrált a rendezvény mögül. Pedig a résztvevőknek, annak a 700 diáknak az lett volna a legnagyobb jutalom, ajándék, ha a Duna Televízió felfigyel rájuk, hiszen az hivatása, hogy tájékoztassa a világ magyarságát. /Laskay Adrienne: Még egyszer a Kárpát-medencei Kodály-vetélkedőről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

„Egy-két találkozót leszámítva, minden alkalommal itt voltam Szatmárnémetiben, ezért joggal mondhatom, hogy ilyen rangos vetélkedő, mint a mostani, még nem volt” – mondta Birinyi József zsűrielnök, budapesti néprajzkutató, a népművészet mestere a Szamos-parti városban 17. alkalommal megrendezett Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdaléneklési verseny hét végi döntőjén. Nyisztor Ilona tucatnyi csángó népdalénekessel jelent meg a versenyen – akiknek fele a legjobbak közt végzett. A vetélkedő színvonalát jelzi az is, hogy a kapott pontok alapján mind az első, mind pedig a második helyen ketten végeztek. Komáromtól Pusztináig, Hódmezővásárhelytől Tiszaszőlősig sokan neveztek be. A verseny főszervezője, Csirák Csaba, a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke meglepetést tartogatott. A találkozó végén Fejér Kálmán zenetanár vezetésével a helyi katolikus és református kórusok – több heti közös próba után – együttesen elénekelték Kodály Székelyfonójának teljes dalrepertoárját. /Sike Lajos: Hajnal akart lenni… = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./

1948 decemberében Kolozsváron a nemrég megalakult Magyar Opera első előadását, Kodály Zoltán Háry János című dalművét láthatta-hallhatta a közönség. A zenekar többnyire amatőr muzsikusokból, konzervatóriumi növendékekből verbuválódott. Szinberger Sándor igazgató és rendező munkássága idején a nagyszámú operett mellett Verdi és Puccini operáitól az intézmény eljutott Wagner műveinek magas színvonalú tolmácsolásáig. Nehéz időszak volt, havi 21 előadással, kiszállásokkal megtoldva. A négy ember sohasem muzsikált együtt, így négyesben, mégis meg kell említeni őket: Major Ferenc nagybőgős 92 éves, Morvai István fuvolás 87, Csire József hegedűs 81 és Barcsay Zoltán brácsás 78 éves. Ők is játszottak azon a történelmi nyitó-előadáson. Már csak ők mesélhetnek élőszóval az erdélyi magyarság kultúrtörténetének e jeles eseményéről, élő tanúi a Kolozsvári Magyar Opera hőskorának. /Szilágyi Sándor: Rendhagyó kvartett. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

Április 6-ára a XXXII. Bárdos Lajos Zenei Hetek rendezvénysorozat nyitóhangversenyére, Budapestre hívták meg a szervezők a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kart. Kovács András karnagyot megtiszteltetésnek tartja a meghívást. Az együttes most énekelt negyedszer Budapesten. A Mátyás-templomban a szentmisén énekeltek a vendégkórusok társaságában, majd a Farkasréti temetőben megkoszorúzták Bárdos Lajos sírját és ellátogattak Kodály Zoltán, Bartók Béla síremlékeihez is. Este a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében a nyitóhangversenyen is nagy sikert arattak. /b. d. : Budapesten énekelt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./

Április 11-én a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián díszdoktorrá avatták Szenik Ilona zeneakadémiai konzulens tanárt, aki közel hat évtizede fejti ki népzenetudósi tevékenységét. Ioan Bocsa zeneakadémiai tanár laudációjában vázolta a gazdag életmű főbb állomásait: Szenik Ilona Szamosújváron született, felső fokú zenei tanulmányait 1947–1952 között végezte el Kolozsváron, gyakornokként működött Jagamas János professzor mellett. Munkássága eredményeként több mint száz tudományos cikk, tanulmány, válogatás, könyv született. A díszdoktori cím átvétele után az ünnepelt visszaemlékezett arra, hogy a Magyar Zeneművészeti Intézet hallgatójaként betekintve Bartók és Kodály népzenegyűjtő munkásságába olyan világ tárult eléje, amelyet addig nem ismert. Végezetül ismertették a Media Musica Kiadó gondozásában megjelent, Szenik Ilona írásait tartalmazó három kötetet. /Nagy-Hintós Diana: Díszdoktorrá avatták Szenik Ilona népzenetudóst. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Április 19-én tartották az első országos gyermekkari találkozót, amelyet a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezett – Éneklő Ifjúság Kodály Zoltán szellemében mottóval – a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum dísztermében. Guttmann Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség (82 esztendős kora ellenére tevékeny) tiszteletbeli elnöke, bevezetőjében hangsúlyozta, hogy ezt a rendezvényt évente, mindig más-más helységben/régióban és más kórusokkal (is) megismétlődő vándortalálkozóvá szeretnék fejleszteni. /Fodor György: Első gyermekkari találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/

Sok program zajlik a Hargita Megyei Napok során. A népi fafaragásból nyújt ízelítőt a szentegyházi Tamási Áron Iskolában nyílt kiállítás, Székelyudvarhelyen az udvarhelyi népiskolások adtak hangulatos koncertet. Róth András történész bemutatta a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványait. Szemlézték az Örökségünk címmel megjelenő folyóirat eddigi négy számát is. Székelyudvarhelyen megnyílik a fotókiállítás Nagy Béla fotóművész képeiből, majd bemutatják az Udvarhelyszéki olvasókönyv című összeállítást. A „hazatérők” ünnepi estje május 9-én lesz. /Bágyi Bencze Jakab: Megyenapok hazatérőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./ Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója elmondta: az egy évvel és négy hónappal ezelőtt létrehozott Forrásközpontnak még nincs múltja, ez idő alatt azonban szép számú kiadványt sikerült megjelentetniük. A kötetek között van Hermann Gusztáv Mihály: A székely történelem kistükre 1848, illetve P. Buzogány Árpád: A bogáncs kivirágzik című műfordítása. A Forrásközpont vállalta fel az Aeropolisz hetedik tanulmánykötetének kiadását. Ezek mellett egyéb kisebb kiadványok is megjelentek: egy anyák napi kisfüzet, a Kodály év tiszteletére szerkesztett kottás kiadvány, a Hargita megyei tájházakat bemutató képes levelezőlapok is napvilágot láttak. Az Udvarhely Kulturális Egyesület segítségével jelennek meg a kötetek. /Szász Emese: A forrásközpont mint kiadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./