Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. augusztus 23.
Immár ötödik éve gyermektáborba gyűjtenek a kisbaconi református egyház és a Bodvaj Egyesület jóvoltából 36 kisbaconi gyermeket, akik bepillanthatnak a báb- és színművészet titkaiba, de alkalmuk lesz népdal és néptánc tanulására is. A kis táborlakók zöme már évről évre visszajár Uzonkafürdőre, a Kálvin-otthonba. Cseke Péter, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színésze és neje, Cseke Erzsébet tanárnő már második alkalommal vállalták a gyermekcsapat szakmai irányítását. /(hecser): Paprika Jancsi öröme. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./
2006. október 13.
Október 12-én Kolozsváron, a Főtéren megnyílt az Őszi Könyvvásár. A magyar nyelvű könyveket keresők a Kriterion, a Korunk–Komp–Press és a Koinónia standjain válogathattak. A Korunk–Komp–Press legfrissebb könyve Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak) című kötete. A Koinónia kínálata között vannak Visky Ferenc, Schen Gábor munkái, továbbá Kálvin János román nyelvre lefordított könyvei. /Sándor Boglárka Ágnes: Őszi Könyvvásár a Főtéren. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2006. október 14.
A Nyugati Jelen múlt heti számából értesülhetett a dévai közösség Zsók Béla halálhíréről. Sokan nem tudták, hogy Zsók Béla beteg volt. Minden írása a bukovinai székelyek sorsához fűződött. Tagja volt a kolozsvári Kriza János Néprajzi Egyesületnek és a budapesti Néprajzi és Népművészeti Társaságnak is. 1993-ban nyugdíjba vonult, a Romániai Magyar Szó napilap és annak elődje, az Előre szerkesztője volt 1970 és 1993 között. 1993-ban megjelent Az egyszeri ember című bukovinai székely népmese-gyűjteménye, majd 1995-ben az Elment a madárka című, bukovinai székely népdalokat tartalmazó gyűjteménye. Bukarestből hazatelepedett és 2000 áprilisában megalapította a Dévai Petőfi Sándor Magyar Hagyományőrző Művelődési Társaságot. Sorra jelentek meg kötetei: 2000-ben Én mindig itthon voltam – néprajzi írások Déváról, 2004-ben Édesanyám dalai, 2005-ben A dévai Szent Antal templom – visszaemlékezések a templom építésére és szintén 2005-ben Az andrásfalvi reformátusok két évszázada címmel. A család döntése alapján Zsók Bélát szeptember 30-án a bukaresti Kálvineum temetőbe helyezték örök nyugalomra. /László Anna: In memoriam Zsók Béla. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./
2008. március 22.
Hitvallása szerint történelmi sorsfordulóinkat viszi színre a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. A Délvidéken alakult társulat az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezésében tavaly járt először Erdélyben, s mindjárt kirobbanó sikert aratott a Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! és Jönnek! című regényeiből született A világ és a vége című színpadi drámával. Ezúttal közönség március 27-én Zilahon a Kálvineumban, március 28-án Nagykárolyban a Városi Színházban, március 29-én Szatmárnémetiben az Északi Színházban, március 30-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében, március 31-én Aradon a Jelen Házban tekintheti meg előadásukat. /Wass Albert a Partiumban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2008. április 16.
Kolozsváron a Farkas utcai református templomban a Kálvin Énekkar ünnepelte az énekkar zászlóavatásának 70. évfordulóját, illetve a kórus fennállásának 83. évfordulóját. Fazekas Zsolt lelkész igehirdetésének fő gondolata a gyülekezeti éneklés volt. Az 1925-ben alapított énekkar történetét Sebestyén Árpád kórustag vázolta. Megemlékeztek az énekkar egykori karnagyairól: László Éváról, László Dezső református lelkipásztor feleségéről, emléklappal hálálták meg a László Évát követő karnagyok – Sógor Márta, Péter Éva, Almási István és Radovics József – többéves munkáját. Ugyancsak emléklappal köszönték meg Balázs Ágnes tevékenységét, aki több mint hat éven át vezette az énekkart, jelenleg a tordaszentlászlói kórust vezeti. Bejelentették: az új karnagy Boldizsár Katalin zeneakadémiai hallgató. Több egyházközségi kórus fellépett, az ünnepség szeretetvendégséggel zárult. /Nagy-Hintós Diana: Énekeljetek az Úrnak! Kántorváltás a Farkas utcai református templomban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2008. május 24.
Dimitrie Cantemir (1673-1723) nem kímélte honfitársait a Moldva leírása című könyvében, oldalakon át sorolta hibáikat, gyengeségeiket. Meglepő módon kijelentette, hogy tiszta moldovai paraszt nem létezik. Akiket találunk, vagy orosz, vagy erdélyi, vagy „amint nálunk mondani szokták, magyar származásúak”. Gyakran idézett művében – egyebek közt – az olvasható, miszerint Roman vidékét az Erdélyből visszatérő római telepesek Batu kán betörése után elsőnek vették birtokukba. Leszögezte, hogy a moldovaiak egy vallást sem gyűlölnek jobban, mint a rómait, bár ehhez tartozik csaknem valamennyi magyar alattvalójuk, akiknek Bákóban van püspökségük. Eszerint érdekes módon a volt római telepesek éppen a római vallást nem fogadták el. Cantemir fenntartotta: Erdély és Magyarország, ahol őseik Moldva alapítása előtt laktak, sohasem a konstantinápolybeli szentszéknek, hanem mindig a rómaiaknak engedelmeskedtek. Ezért, mielőtt Luther és a Kálvin „szektái” ellepték volna ezeket az országokat, azok valamennyi lakosa a nyugati egyháznak volt a gyermeke – állította. /Ajtay László: Magyarországon laktak a moldovaiak ősei? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24.
2008. június 19.
Száz éve jelent meg az egyetlen magyar nyelvű, református kiadású Képes Biblia, amelyet Tóthfalusi József vártemplomi református lelkipásztor szerkesztett. Erre emlékeznek június 22-én, vasárnap Marosvásárhelyen, a Vártemplomban. Az emlékünnepség keretében a magyar bibliafordításról tart előadást dr. Bustya Dezső nyugalmazott lelkész, Tóthfalusi Józsefről pedig Berekméri Árpád Róbert egyházi levéltáros beszél. Tóthfalusi József, a nagyenyedi teológia végzettje, 1893-tól püspöki titkár volt, 1895-ben került Marosvásárhelyre. Olyan híres pap volt, hogy az 1909-es, 400 éves Kálvin-évfordulón Erdély részéről ő koszorúzott Genfben. Életműve legmaradandóbb darabja a Nagy Képes Biblia, amely ezernél több illusztrációt tartalmaz, köztük számos híres festmény színes reprodukcióját. /B. Z. : Százéves a Marosvásárhelyi Képes Biblia. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 19./
2008. augusztus 11.
Györgyfalváról a Mezőségbe, onnan Kolozsvárra és Bukarestbe, lelkészként vissza a Mezőségbe, majd Hollandiába, Budapesten és Komáromon át pedig Nagyváradra vezetett Hermán M. János lelkipásztor, író életútja. A lelkésszel Fábián Tibor, a Harangszó című református lap főszerkesztője beszélgetett a VII. Kárpát-medencei Nyári Egyetem zárónapján, Nagyváradon. Csűry István megbízott püspök rövid áhítata után Gerrit Wiersingát tüntették ki Pro Ecclesia díjjal, aki a hollandiai Emmaus Alapítvány munkatársaként 211 romániai református magyar gyülekezetbe vitt segélyt. Hermán M. János 1983-ban megbetegedett, és a kivándorlás mellett döntött. Hollandiai lelkészi tevékenysége mellett irányította a segélyeket, magyar istentiszteleteket tartott Belgiumban, és szükség esetén mozgósította a Szabad Európa Rádió munkatársait. Holland állampolgárként került Budapestre, ahol 1992-ben a délszláv háború menekültjeit segítette. Onnan a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémiára ment tanítani, majd Nagyváradra jött, és létrehozta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Dokumentációs Központját, mert „itt szükség volt könyves emberre. ” /Fried Noémi Lujza: A nagyszájú apostol. Befejeződött Váradon a nyári egyetem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./
2008. szeptember 6.
A Studium Academicum Alapítvány nemzetközi ökumenikus konferenciát szervezett Fugyivásárhelyen szeptember 2-4-e között. Ennek keretében Pozsony Ferenc, a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora az erdélyi magyar néprajzi tájegységeket mutatta be. Az első világháborúig egy szűkebb területet, ami a Királyhágón túlra esett, neveztek Erdélynek. Trianonnal alföldi területeket is – amit a magyarok Partiumnak neveznek – Romániához csatoltak. 1920 után ezeket a vidékeket is Erdély részeként említik. Erdélyben a magyarok elsősorban a síkvidékekre, folyóvölgyekbe – Maros, Szamos és Küküllők – telepedtek le. A németek a 12. században érkeztek nagyobb csoportokban, főleg Dél-Erdélybe. A hegyes területeken erős román közösségek alakultak ki: a Déli-Kárpátokban, az Erdélyi-szigethegységben, Máramarosban. Erdélyben 800 éven keresztül két autonóm terület volt: a Székelyföld és Szászföld. Napjainkra a szászok eltűntek, de jelentős építészeti örökséget hagytak maguk után. A székelyek a Magyar Királyság keleti határait védték. Jelenleg is magyar etnikai tömb. A két autonóm tartományon kívüli részek a vármegyei területek. A román közösségek ortodox hitben éltek, majd egy részük egyesült Rómával. Ők lettek a görög katolikusok, erős központjuk jön létre Balázsfalván. A magyarság egy része a reformáció idején kálvinistává és unitáriussá vált, egy szűkebb területen katolikus maradt, főleg Székelyföld keleti részén. Néprajzi szempontból jellegzetes romániai magyar tájegységek: az Érmellék, a Szilágyság, a Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Torockó, a Mezőség, a Székelyföld, Csángóföld és a bukovinai székely vidék. Az előadással párhuzamosan a kultúrotthonban a Fugyivásárhelyi Református Nőszövetség erdélyi tárgyi emlékekből rögtönzött népművészeti kiállítást rendezett. /Létai Tibor: Fugyivásárhelyi példamutatás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 6./
2008. szeptember 16.
1992-ben azzal az elképzeléssel indult a kolozsvári Polis Kiadó, hogy széles fronton folytatnak mindent, amit annak idején a Kriterion elkezdett – ugyanis 22 évig a Kriterionnál volt szerkesztő, emlékezett a kezdetre Dávid Gyula irodalomtörténész. Elmondta, hogy inkább olyan könyveket adott ki, amelyek valamilyen formában Erdély irodalom- és művelődéstörténetével összefüggtek, eredeti irodalmat kevésbé. Demény Péter kezdeményezésére indították a Prospero Könyvek színészinterjú-sorozatot és a Kettős tükörben sorozatot, amelyben a magyar irodalmi monográfiák szerepeltek. A kilencvenes évek elején indították a Remekírók diákkönyvtára címmel sorozatot, melyben 50-60 kötet jelent meg. Két nagy teljesítménye van a kiadónak az utóbbi időkben, az egyik Bánffy Miklós életműve, 1997-ben jelent meg az első kötet Válogatott novellák címmel, a másik ilyen a Reményik-életmű kiadása. A magyarországi Luther és Kálvin egyházi kiadókkal indították el az Összes versek kiadását, majd a Reményik irodalmi vonatkozású cikkeit és kritikáit. Két irodalomtörténeti dokumentumkötetük is napvilágot látott – Benkő Levente 1956 szeptember 29-30. és a Kriterion-táborokról. Az első azoknak az 56-os gyűléseknek a jegyzőkönyve, ahol az írók a kisebbségi magyarság kérdésében szólaltak meg. A másik a szárhegyi írótalálkozók története, azért érdekes, mert – 1980-ban Domokos Géza kezdeményezésére olyanszerű fórum szeretett volna létrejönni, mint az erdélyi Helikon íróinak találkozója volt Marosvécsen – a megvalósult három Kriterion-találkozó jegyzőkönyvét, felszólalásait, előadásait tartalmazza a kötet. /Varga Réka: Mindenevő könyvkiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./
2008. október 24.
Szegeden a Kálvin téri református templom kertjében fölavatták Wass Albert bronz mellszobrát, Tóbiás Klára alkotását. Az erdélyi író fehér márvány posztamensen álló alakja egy szintén kőből készült törött ablakon tekint ki, amelynek csúcsáról éppen elrepül egy a szabadságot jelképező sárgarigó. Péter Árpád, a szegedi Wass Albert Baráti Társaság elnöke elmondta, a szobor létrejöttét közadakozás tette lehetővé. /Wass Albert-szobrot avattak Szegeden. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./
2008. november 22.
Néhány éve az egyik egyetemi tanár mesélte, hogy egyetemükön a vallástörténetet oktató személy a pártállam idején a marxizmus professzora volt. Találtak ugyan egy tehetséges, felkészült papot, de az illetőnek nem volt doktorátusa, így állami egyetemre nem nevezhették ki. Maradt a szükségmegoldás, bár köztudott volt a diktatúra idején a professzor dühödt ateizmusa, vad egyházellenessége. Most Marx, Engels, Lenin és Ceausescu helyett Jehováról, Buddháról, Krisztusról, Mohamedről, Luther Mártonról és Kálvin Jánosról beszél nap mint nap. Nincs egyedül. Hányan lettek buzgó párttagokból egyik napról a másikra bigott templomlátogatók, a diktátor dicsőítőiből a diktatúra vad ellenfelei? A kommunizmus lelkes propagálóiból multimilliomos kapitalisták. Elvárható lenne a fordulat a román állam részéről is, a politikai perekben elítéltek esetében. Mert sokan, például az 1958-ban a Szoboszlay-perben elítéltek ügyében a mai napig sem született meg a perújrafelvételről, az ítéletek megsemmisítéséről szóló határozat. Még a kivégzettek eltemetésének helyét sem hajlandóak felfedni az illetékesek. A politikusok valószínűleg arra várnak, hogy a per utolsó túlélője is lehunyja szemét, s akkor majd melldöngetve Európa elé állnak “nagylelkű”, az akkori elítélteket felmentő, sőt dicsőítő politikai döntésükkel. Lehet, azért késik a felmentés, mert az elítéltek túlnyomó többsége magyar nemzetiségű volt. /Ujj János: Pálfordulás, mikor? = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./
2009. február 20.
Marosvásárhely zajlottak a IV. Bod Péter Napok rendezvényei. Jakab István, a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ menedzsere elmondta, az ötnaposra nőtt esemény során igyekeztek minden korosztályt megszólítani: az óvodásokat mesével és tánccal, az érettebb közönséget az intézmény névadójáról, illetve az 500 éve született Kálvin Jánosról szóló előadással. Az egyik napon a marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai mezőségi dallamokra ropták a táncot. Fellépett Kilyén Ilka színművésznő is. Ősz Sándor Előd kolozsvári lelkész a kálvinizmus és a kisebbségi lét összefonódásáról beszélt. Sikeres volt Bálint Zsigmond fotóművész kiállítása, ahol 40 Maros megyei templom képe sorakozott. /Nagy Székely Ildikó: „Létünkre letekintve” IV. Bod Péter Napok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 20./
2009. április 25.
Szakrális terek címmel nyílt kiállítás április 23-án Kolozsváron az Apáczai Galériában. A rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete /EMME/ kolozsvári csoportja a nemrég elhunyt Szabó Vilmos képzőművész-tanár emléke előtt tisztelgett. A 35 képzőművész alkotásaiból rendezett tárlat három kerek évforduló, a 2000 évvel ezelőtt született Pál apostol, az 500 éve született Kálvin János, illetve a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ezer évének jegyében jött létre. /Művészpedagógusok kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ A kiállítás aktualitása, hogy néhány nappal ezelőtt a lakiteleki alkotótáborban váratlanul elhunyt Szabó Vilmos festő- és grafikusművész, a Céh zilahi képviselője. /németh: Szakrális terek az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./
2009. május 19
Tíz év elteltével jelentkezett ismét alkotásaival Kolozsváron a Gy. Szabó Béla Galériában a marosvásárhelyi Fekete Zsolt festőművész. A művész a kiállítást az 500 évvel ezelőtt született Kálvin János emlékének szentelte. /(németh): Tavaszi zsongás a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/
2009. július 6.
A VI. Partiumi Írótábor második napján, az érsemjéni zarándokút után, július 3-án délután ismét Nagyváradon, a Góbé csárdában zajlottak az események. Elsőként Székelyhidi Ágoston író Értékek és esélyek című új könyvét mutatta be Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor egyik főszervezője. A kötet eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz. Szó van benne az ‘56-os forradalom híveiről és ellenzőiről, a lakiteleki mozgalomról is. Az író megrajzolta Beke György, Tőkés László, Wass Albert és mások szellemi pályáját. Székelyhidi Ágoston az írótáborban kifejtette, 1956 után újra kell értelmezni az értelmiség szerepét. Fontos szolgálni a magyar nemzet önazonosságát. Ő maga ezért sodródott bele a politikába. „Bennünket nem a szovjet hatalom kebelezett be, hanem a világpolitika áldozott oda” – fejtegette. A kirekesztő politika máig a baloldal sajátossága. Eltorzult az értékrend s az értelmiségi szerep is. Hangsúlyozta: nemzetárulás az, ha az önrendelkezés lehetséges esélyeit is korlátozzák. A kötetbemutató után a váradi Szigligeti Társulat két színművésze, F. Márton Erzsébet és Meleg Vilmos mutatta be a Tövisek és virágok című műsort. Előadásukban Kazinczy Ferenc néhány levele és verse hangzott el. Végezetül a Magyar Napló budapesti irodalmi folyóiratot mutatta be a kiadvány főszerkesztője, Oláh János. Elmondta: októberben ünnepli huszadik születésnapját a lap, amelyet Oláh János tizenhat esztendeje szerkeszt. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar irodalom értékrendje visszabillenjen a természetes kerékvágásba. Az írótábor résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az új szlovákiai nyelvtörvény ellen, amely mélyen sérti és korlátozza a felvidéki magyarság jogait. A VI. Partiumi Írótábor zárónapján, július 4-én Csűry István helyettes református püspök tartott előadást a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője még csak a havilap idei 3. számát tudta elhozni a táborba, majd a Törzsasztal nevű nyilvános interjúsorozatról és egyéb akciók terveiről beszélt. Dukrét Géza Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című tanulmánykötetét mutatta be, amely tavaly jelent meg Budapesten. Az ismert történész, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője könyvében a magyar nemzetpolitikai kérdésekről szólt, történészi igénnyel és módszerrel mutatta be ennek a kérdéskörnek Erdélyhez kötődő változatait 1918-tól napjainkig. A nemzeti megmaradás esélyével és kudarcával minősítve szedte számba az eddigi utakat és tévutakat. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke saját, nemrég megjelent kötetét is (Épített örökségünk Bihar megyében) a jelenlévők figyelmébe ajánlotta. A könyvbemutatók sorát Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetének prezentálása zárta. /Tóth Hajnal: Írótábor – értékek vonzásában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 6./
2009. augusztus 8.
Egyebek mellett egy sepsiszentgyörgyi Kálvin-szoborra, kézdiszentléleki Szent István-szoborra, valamint egy Benedek Elek-emlékműre ítélt meg pénztámogatást a Kovászna Megyei Tanács. Negyvenkét kulturális programra összesen 86 000 lejt osztottak szét. /Farcádi Botond: Önkormányzati támogatás szoborállításra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 21.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tavaly szeptemberben három évtizedes szünet után lelkészt nevezett ki a kevesebb, mint száz lélekszámú kövesegyházai egyházközségbe. Az RMDSZ is megbízott egy ügyvezető alelnököt a bihari szórványvidékkel való foglalkozással. Néhány hete megalakult egy helyi RMDSZ-szervezet. A cikkíró Lukács Attila Levente tiszteletessel és Grim András RMDSZ-alelnökkel látogatott el az egyik bihari szórványvidékre, Varaszótanyára, Tatarosra ,Kövesegyházára és Felsődernára. A Tataros községhez tartozó Varaszótanyáig néhol kaviccsal beszórt ösvényen lehet eljutni. Rengetegen jönnek ide, egyre-másra épülnek a települést övező hegy oldalán a hétvégi házak és a borpincék. Rendezett kis település Varaszótanya. A Bérci-portán gyűlnek össze kálvinisták kéthetente. Régen Varaszón többen voltak a magyarok, az iskolában is volt magyar nyelvű oktatás Tataroson, majd Felsődernán. A varaszói református gyülekezet jelenleg hét fős. Tataroson az iskola épületében kéthetente az egyik tanteremben tartják az istentiszteleteket. A következő héten pedig Kövesegyházán és Felsődernán. Tataroson összesen tizenöt református van. A négy település kálvinistáit magába foglaló egyházközségben, tehát Varaszótanyán, Tataroson, Kövesegyházán és Felsődernán összesen kilencvenen fizetik a fenntartói járulékot. Közigazgatásilag Hagymádfalva községhez tartozik Kövesegyháza, a település református templomát felújították, előzőleg esőzések alkalmával gyakorta beázott a templom. Kövesegyházán a negyvenfős kövesegyházi gyülekezet presbitereinek egyike Kovács András. Valamikor szépen gyarapodott a gyülekezett, emlékezett, szinte minden család kilenc-tíz gyereket nevelt fel. A negyvenes évek végén, az első konfirmációkor tizennyolc fiatallal növekedett a gyülekezett. Legközelebb, az ötvenes évek kezdetén, András bácsiék már csak tízen konfirmáltak. Már Felsődernán is megszűnt a magyar oktatás. Derna község majd háromezer lakosából százegynéhány fő magyar nemzetiségű. A kilencvenes években volt már itt RMDSZ-fiókszervezet, még a helyi tanácsba is bejutott egy képviselőjük, de a szervezet azóta elsorvadt. /Megyeri Tamás Róbert: Magyar szót hallani – a bihari szórvány szórványában Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 21./
2009. augusztus 29.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének 5. konferenciája augusztus 28-án kezdődött el Aradon, a belvárosi református templomban. A rendezvény A kálvini örökség a 21. századi presbiter számára címet kapta. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyházkerület volt püspöke rámutatott arra is, hogy nehéz a presbiteri tisztség becsületét visszaadni, mert a kommunista diktatúra sötét foltot ejtett rajta – besúgókat építettek a presbiterek közé, vagy őket szervezte be a politikai rendőrség –, akárcsak a papságon. A konferenciára a gyulai, békéscsabai, lökösházi és battonyai testvérgyülekezetek, a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházmegye presbiterei és lelkészei is eljöttek. Az esti áhítat után a résztvevők Battonyára utaztak, ahol augusztus 29-30-án zajlanak a konferencia munkálatai. /Pataki Lehel Zsolt: Az egyház világi tisztviselőinek találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./
2009. augusztus 29.
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kalotaszegi Református Egyházmegye eszmei támogatásával a Kálvin-év tiszteletére szervezett időszakos kiállítás második állomáshelye Kézdivásárhely, ahol augusztus 28-án a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt az Umling festő-asztalos család hagyatéka című egyház- és művelődéstörténeti kiállítás, mely a XVIII. századi kalotaszegi templombelsők festett faberendezéseit mutatja be. /(Iochom): Az Umling festő-asztalos család öröksége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./
2009. szeptember 24.
Százhúsz református lelkész jelentkezett be a Lelkészértekezleti Szövetség rendes évi gyűlésére, amelyet szeptember 23-án tartottak Nagyváradon a református püspöki palotában. Püsök Sándor Csaba, a lelkészértekezlet elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Tőkés László EP-képviselőt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét, illetve Csűry István megbízott püspököt. Sándor Előd professzor előadásában Kálvin és az erdélyi reformáció közti összefüggésről beszélt, majd Molnár János nemrég megjelent Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetéről, illetve azokról a vitákról, amelyeket a könyv megjelenése váltott ki. A Szigorúan ellenőrzött evangélium ugyanis történelmi kutatások alapján egyházi személyeket sorolt fel, akik a kommunista rezsim alatt a román titkosszolgálat besúgói voltak. Az előadást követően vita volt. Az egyik fiatal lelkész felvetette, miért nem „családon belül”, azaz a lelkészek fedték fel az egykori szekus papok kilétét. Erre egy másik lelkész válaszolt: az egyház nagy családja nem csupán a papokból áll. A híveknek joguk van tudni az egyház dolgairól. Tőkés László megállapította, ha leleplezik az egykor bemocskolódott, gyanús egyéneket, elejét veszi annak, hogy politikai hatalmak zsarolják őket. /Szőke Mária: Az emlékezés az élet alapja! = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 24./
2009. október 6.
Harangavató ünnepi istentiszteleten szentelt a régi és megrepedt helyébe új harangot a kis lélekszámú Csente kálvinista gyülekezete. Az 1922-ben Bukarestben öntött harangjuk helyébe Lázár Imre székelyudvarhelyi vállalkozó öntött új harangot. Az ünnepségen Kató Béla püspök-helyettes hirdetett igét. /(kisgyörgy): Új harang szól Sepsibesenyőn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 6./
2009. október 10.
A Kálvin János szórvány-gyermektábort szeptember 12–13-án szervezték meg Nagyszebenben. A gyermektábor célja volt: közelebb hozni Kálvin János életét és munkásságát a gyermekekhez. Varró Sándor lelkész Kálvin János életéről és munkásságáról tartott előadást /Varró Sándor, a Kálvin János szórvány-gyermektábor főszervezője: Kálvin gyermekei táboroztak együtt Nagyszebenben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2009. október 12.
Október 11-én a nagykárolyi Károli Gáspár református templomban egyházmegyei kórustalálkozót tartottak, melynek keretében Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő hirdetett igét. Az énekkarok szolgálata után Szegedi László esperes nyitotta meg az 500 éve született Kálvin emlékére szervezett kiállítást. /(babos): Egyházmegyei kórustalálkozó Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 12./
2009. október 13.
Október 11-én, vasárnap, a Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából tartott eseménysorozat keretében a nagykárolyi Károli Gáspár református templom falán egy emléktáblát is elhelyeztek a reformáció vezéralakjának tiszteletére. /Kálvin-emléktáblát avattak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 13./
2009. október 17.
Kálvin városa lett Nagyszeben két napra: október 10–11-én. Október 10-én Varró Sándor helyi lelkész üdvözölte a híveket, eljöttek az Octavian Goga Főgimnázium magyar tagozatos diákjai is, Kalmár Zoltán, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke és felesége, Kalmár Krauss Lili, a Nagyszebeni Magyar Amatőr Színjátszócsoport rendezője, valamint Serfőző Levente, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda elnöke. Ősz Sándor Előd egyházkerületi lelkész-levéltáros elmondta, hogy kutatásai során mindezidáig 38 nagyszebeni Kálvin-kötetet talált a Brukenthal Múzeum levéltárában, s röviddel ezelőtt fedezte fel a 39-iket is a Nagyszebeni Református Egyházközség könyvtárában. Varró Sándor bemutatta a Kálvin-tárlatot. Október 11-én az istentiszteletet követően Puskás Győző marosvásárhelyi színművész Isten kezében című, Ady Endre, Reményik Sándor és Túrmezei Erzsébet istenes verseiből összeállított műsora hangzott el az Amicus Christi együttes zenei kíséretével. Puskás Győző elmondta: már a negyvenedik előadáson is túl vannak, számos református templomban léptek fel. /Varró Sándor: Kálvin János emléke előtt tisztelegtek Nagyszebenben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
2009. október 20.
A Kálvin-év kapcsán kétnapos nemzetközi Kálvin-konferenciát szervezett a múlt héten a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Kálvin teológiájának mai olvasata címmel, Juhász Tamás teológiai tanár kezdeményezésére. Október 15-én előadást tartott többek között Pásztori-Kupán István kolozsvári teológiai tanár, másnap Juhász Tamás kolozsvári teológiai tanár, majd bemutatták Szóra bírva. Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel című könyvet. A bemutatón megjelent Kozma Zsolt teológiai professzor is. /N-H. D. : Nemzetközi Kálvin-konferencia a teológián. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./
2009. október 20.
Hagyományos Arany János-napokra várják az érdeklődőket október 24–25-én Szilágynagyfaluba. Október 24-én a református templomban, igét hirdet Kurta Tőtős Szabolcs dobrai lelkipásztor. Ezt követően Csepei Mária magyartanár Kazinczy, a nyelvújító című előadása hangzik el, majd megkoszorúzzák Arany János mellszobrát. Délután kezdődik az iskolások Arany és Kazinczy, a nyelvújítók című nyelvművelő vetélkedője. Szilágysági táncokat ad elő az Árvalányhaj és Ricsaj néptánccsoport. Az iskolások előadják Benedek Elek: Bedőné beszél című elbeszélésének színpadi változatát. Másnap elhangzik dr. Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai professzor előadása Kálvin, a reformátor címmel, valamint Zuh Imre, a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatójának előadása Arany János és a kálvinista szemlélet címmel. /Szilágynagyfalu. Meghívó Arany-napokra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./
2009. október 26.
Arany János mellett Kálvin János és a 250 éve napvilágot látott Kazinczy Ferenc nyelvújító előtt tisztelgett hétvégén a 3450 lelket számláló, többségében magyarlakta Szilágynagyfalu közössége. A helyi református gyülekezet és a Báró Bánffy György Kulturális Társaság által harmadik alkalommal megszervezett Arany János Napok rendezvénysorozata keretében előadások hangzottak el a két jeles személyiség életéről és munkásságáról, Csepei Mária magyartanár Kazinczy Ferenc munkásságának sokrétűségét ismertette, a diákok pedig nyelvművelő vetélkedőn vettek részt. Arany János 2006-ban állított mellszobrát megkoszorúzták, a helyi néptáncegyüttesek felléptek. A Hold elejti, Nap felkapja című rajzkiállításon Szilágy megye kilenc iskolájának diákjai szerepeltek. Az iskolában az idén augusztusban Sólyomkőváron tartott tizenkettedik Ipp Art képzőművészeti alkotótábor festményeiből szerveztek kiállítást. Srankó Ferenc nyugalmazott történelemtanárnak, Szilágynagyfalu egyház- és iskolatörténete kutatójának adták át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Ezüstgyopár-díját. /Ferencz Zsolt: „Ha éreztetjük, hogy vagyunk, minden bizonnyal leszünk is” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./
2009. november 2.
A Kálvin-napok tiszteletére szervezett rendezvények október 25-én kezdődtek. Marosvásárhelyen megnyílt Fekete Zsolt festőművész Tisztelgés Kálvin előtt című képzőművészeti kiállítása. 29-én Keresztes Gyula és Szász Béla műépítészek a száz éves marosvásárhelyi református kollégium épületéről tartottak előadást. 30-án az erdélyi református kollégiumok énekkarainak ünnepi hangversenyét rendezték meg a Kultúrpalotában, majd 31-én a Gecse utcai Kistemplomban áhítat, előadás és kiállítás is volt. November 1-jén a Vártemplomban dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd egyháztörténeti előadást tartott dr. Buzogány Dezső teológiai professzor és Ősz Sándor Előd levéltáros-kutató. A gyülekezet arra is, emlékezett, hogy 450 évvel ezelőtt tartották Marosvásárhelyen azt a zsinatot, amely az önálló erdélyi református egyház megalapítását is jelentette. Kálvin János 1536-ban írta meg az Institutio religionis christianae – A keresztény vallás alapvonalai című munkáját, ebben összegezte a későbbiekben reformátusnak nevezett vallást és alig 23 évvel később a „helvét irányzat követői” összeültek Marosvásárhelyen és az 1559-ben tartott zsinaton kimondták, hogy a kálvini tanítást követik s ezzel létrehozták az önálló magyar nyelvű református egyházat Erdélyben. A kálvinizmus terjesztésében a legnagyobb szerepe Szenczi Molnár Albertnek volt, aki könyveit eljuttatta Erdélybe. /Vajda György: Ragaszkodni a hitvalláshoz. Erdélyi Kálvin-napok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./