Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kálvin János (Jean Calvin)
372 tétel
2000. november 16.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület millenniumi közgyűlése keretében, nov. 19-én Nagyváradon megnyitják az Illyés Gyula Református Könyvesboltot. Az üzlet a volt Teleki és a Kálvin utca sarkán levő ingatlanban található. A könyvüzletben elsősorban teológiai könyveket lehet majd vásárolni, de nem hiányoznak a szépirodalmi munkák sem. Gondolnak a Partiumi Keresztény Egyetem diákjaira is, megrendelésre szakkönyveket is forgalmaznak ugyanott. /Péter I. Zoltán: Könyvüzlet lesz a Teleki utcán. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 16./
2000. november 24.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület két Szilágy megyei egyházmegyéje, valamint a zilahi három egyházközség szervezésében Zilahon november 22-én egyházi fórumot tartottak. A napirenden szerepelt: hálaadás a Kálvineum visszaadásáért, a zilahi Református Wesselényi Kollégium ügye, az egyházkerület és az RMDSZ viszonyának tisztázása a választások előtt, tájékoztatott Kerekes Edit, a zilahi RMDSZ elnöke. Kerekes Edit felolvasta Csiha Kálmán erdélyi református püspök, Jakubinyi György római katolikus érsek, Szabó Árpád unitárius püspök és Kiss Béla lutheránus püspök-helyettesnek a szavazáson való megjelenésre buzdító, RMDSZ-támogató körlevelét, majd felkérte Tőkés László püspököt, hogy biztassa ő is a Szilágy megyei magyarságot az RMDSZ támogatására. Tőkés László kitérő választ adott. A Szabadságnak adott interjújában Tőkés László püspök elmondta: szó sincs arról, hogy arra szólította volna fel a Szilágy megyei magyarokat, hogy ne szavazzanak az érdekvédelmi képviseletre. "Amennyiben az RMDSZ nem áll ki egyértelműen az iskolai érdekeink mellett, akkor eljátssza érdekvédelmi minőségét. Mivel ez a kiállás nem történt meg, az RMDSZ Szilágy megyei szenátori listájára - ahol Seres Dénes szenátorjelölt és megyei elnök neve is ott szerepel - nem szavazunk. A fórumunkon viszont ott volt Vida Gyula Szilágy megyei képviselő is, akinek megmondtuk, hogy támogatjuk jelöltségét" - nyilatkozta a püspök. A Szabadság kérdésére Seres Dénes szenátor elmondta: Tőkés László a szenátornak a kollégium ügyében játszott szerepét egysíkúan elemezte a fórum részvevői előtt. Az iskolai ügyekben való kiállásának megkérdőjelezését pedig határozottan visszautasította. - Az egyházkerület tájékoztatási szolgálata közleményében kifejtette: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy két vezető tisztségviselőjük, felhatalmazás nélkül egyoldalú szavazásra szólított fel. Mint ismeretes, Balogh Barnabás, az egyházkerület lelkészi főjegyzője és Borzási Gyula, az egyházkerület lelkészértekezleti elnöke felhívásában arra ösztönözte lelkésztársait és a gyülekezet tagjait, hogy a választásokon "felelősen és magyarul szavazzanak a romániai magyar demokráciára". - A Királyhágó-melléki egyházkerület közleménye kitért arra is, hogy nyilvánosságra került azoknak a képviselő- és szenátorjelölteknek a neve, akik a Securitate archívumában fellelhető dokumentumok szerint együttműködtek a román kommunista rezsim hírhedt politikai rendőrségével. A közlemény szerint az egyházkerület meglepetéssel tapasztalta, hogy "a szekus listán olyan képviselőjelölt lelkipásztor is szerepel, akiről egyházkerületünk közgyűlésének jó bizonysága volt, ellenben nem szerepel egy olyan szenátorjelölt lelkipásztor, akiről nyilvánvaló, hogy együttműködött a román titkosszolgálattal". /Szabó Csaba: Tőkés László a szenátori listával kapcsolatosan tartózkodásra szólította fel a Szilágy megyei magyarokat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./ Erről a fórumról a Romániai Magyar Szóban olvasható: "Az ülést Szózattal, imával, igével kezdték, imával, Himnusszal zárták, a kettő között vádaskodások, személyre szóló támadások hangoztak el." - A Református Wesselényi Kollégium ügyében bejelentették, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nov. 17-19.-i közgyűlése határozattal feloszlatta a kollégium iskolaszékét, a kollégium ügyének rendezését Tolnay István előadótanácsos, Csűry István generális direktor, Máthé Edith jogtanácsos, Püsök Csaba zilahi lelkipásztor és Boros Árpád szilágyballai lelkipásztor összetételű bizottságra bízta. Az igazgatónőt, Seres Magdát felszólították, hogy 15 napon belül adja át az iskola irányítását Bara Lajos igazgatónak; felkérték az RMDSZ-t, hogy "határozottan járjon közben, a kollégium válságos helyzetét november 26-ig rendezzék." A püspök kijelentette: "ezzel az ultimátummal 24 vagy 48 órán belül (az RMDSZ) nyilatkoztassa ki, hogy teljes egészében támogatja az egyházkerület követeléseit". /Fejér László: Egyházi fórum Zilahon. Szózat és Himnusz között vádaskodások... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
2001. január 12.
"Jan. 14-én nagyszabású egyházi-iskolai fórumot szervez Zilahon a Belvárosi Templomban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az egyházkerület azzal indokolta ezt, hogy "az utóbbi hónapokban sűrű fellegek gyűltek a Zilahi Református Wesselényi Kollégium egére″ és az Egyházkerület intézkedései ellenére "iskolánk egyre súlyosabb helyzetbe került, és ma már ott tartunk, hogy - rendeltetés szerinti - református egyházi jogállása és jellege került veszélybe″. A rendezvény végén gyertyás felvonulásra kerül sor a templom - Kálvineum és a Wesselényi Kollégium régi épülete közötti szakaszon. /Egyházi - iskolai fórum Zilahon. Gyertyás felvonulást is terveznek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./"
2001. január 16.
"Jan. 14-én tartotta Zilahon az a Királyhágómelléki Egyházkerület az egyházi-iskolai fórumot, a belvárosi templomban a zilahi Református Wesselényi Kollégiumot fenntartó két egyházmegye rendkívüli és nyilvános közgyűlését. Máté Edit, a Királyhágómelléki Egyházkerület jogtanácsosa felvázolta az egyházkerületnek az ingatlanok visszaszerzése érdekében kifejtett évtizedes harcát és ennek eredményeit, ismertette a zilahi Kálvineum jogi helyzetét. - A zilahi Református Wesselényi Kollégium (mint bármely egyházi iskola) ún. kettős vezetésnek van alávetve: a Tanügyminisztérium (tanfelügyelőség) csak annak a pedagógusnak fogadhatja el az igazgatói (menedzseri) versenyvizsgára beadott dossziéját, akinek egyházi ajánlása is van. Seres Magdolna tanárnő mindezek birtokában versenyvizsgázott az igazgatói posztra, és 1999. februárjában megkapta kinevezését. Időközben az egyház megvonta tőle támogatását, és lemondatta. Az említett kettős vezetés értelmében az egyháznak végig kellett volna járnia az állami iskolákra és egyháziakra egyaránt érvényes büntetési procedúrákat, s javasolnia kellett volna lemondatását. Az 1996-ban aláírt tanügyminisztériumi-egyházügyi protokollum nem ír elő semmit arra az esetre, ha az egyház megvonja bizalmát az igazgatótól - joghézag állt elő. Az ügy annyira elmérgesedett, hogy az egész romániai sajtót elöntötték a vádaskodások és a válaszok. Tőkés László püspöknek az egykori tanügyminiszterhez, Andrei Margához címzett levelében a megoldási javaslat egy új protokollum megkötése az érdekelt felek között. /Szabó Csaba: Nyilvános közgyűlés a Wesselényi Kollégium védelmében. Megbékélés csak kompromisszummal érhető el. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./ Jan. 14-én Zilahon az egyházi-iskolai fórumon felszólalt Csapó József volt szenátor, valamint Vekov Károly Kolozs megyei képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja is. Csapó József az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása körüli joghézagokra mutatott rá, és az egyházi autonómia, illetve az egyházi tulajdonjog értelmezési lehetőségeit boncolgatta. Vekov Károly az erdélyi, illetve a szilágysági oktatás gyökereiről beszélt, hangsúlyozva: a magyar értékrend azonos az európaival. Hangsúlyozta: a magyaroknak egyet kell érteni az alapérdekekben; Szabó Dezső szavai - minden magyar felelős minden magyarért - ma is aktuális, Zilahon és Erdélyben egyaránt. Tőkés László Királyhágómelléki püspök szerint a kollégiummal kapcsolatban kialakult áldatlan helyzet során valakik ″mozgatják a magyarokat a magyarok ellen″. Este a tömeg az egyházi ingatlanok mostoha sorsa ellen tiltakozva gyertyával kezében vonult végig a belvárosi templom - Kálvineum - Wesselényi Kollégium (egykori épület) - belvárosi templom útvonalon, majd ezt követően a jelenlevő egyházi vezetők állásfoglalást fogalmaztak meg, melyben hangsúlyozzák, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közel háromszáz elkobzott épületéből az eltelt tizenegy év alatt egyetlen egy sem került vissza jogos tulajdonoshoz. /Szabó Csaba: Gyertyás felvonulás Zilahon. Tőkés László: Valakik mozgatják a magyarokat a magyarok ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ A Zilahon rendezett fórumra meghívták a szilágysági gyülekezetek presbitériumait és híveit, érkeztek is buszokkal Szilágycsehből és Szilágysomlyóról. A Romániai Magyar Szó kiemelte, hogy nem kapott meghívást Seres Dénes szenátor, a helyi RMDSZ elnöke, a megyei szervezet ügyvezető elnöke. A néma tüntetés rendbontás nélkül zajlott le, majd a templomban szülői értekezletet tartottak. Állásfoglalást fogadtak el, amelynek első pontja joggal követeli vissza az államosított egyházi ingatlanokat; egyik pontja szerint az "iskola-ügyet″ az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjesztik. A Romániai Magyar Szó szerint a rendezvény az RMDSZ megosztására szervezett eseményként is felfogható: nem csak a szövetség egyes képviselőit elmarasztaló, bíráló megjegyzések hangzottak el, hanem bizonyíték nélküli vádaskodások (pl. "nemrég megválasztott báránybőrbe bújt farkasokról″, a barikád két oldalán szembenállókról szóltak), ugyanakkor a püspök vezette "szülői értekezleten″ nem csak szülők vettek részt a megye több helységéből. /(Fejér László): Állófogadás és gyertyás felvonulás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./"
2001. január 16.
"Jan. 15-én egyeztető jellegű, kötetlen, baráti légkörű beszélgetést folytatott Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kálvin utcai igazgatótanácsi székhelyén az egyház, illetve a Bihari Napló néhány tisztségviselője. Előbbiek képviseletében Csűry István generális direktor, Hermán M. János előadó-tanácsos, valamint Jakabffy Zsolt Attila, a Harangszó felelős szerkesztője, a Bihari Napló részéről Králik Lóránd felelős kiadó, Rais W. István főszerkesztő, valamint Szűcs László főszerkesztő-helyettes igyekezett tisztázni az utóbbi hónapok vitás kérdéseit, az informális kapcsolattartás esetlegességének okait. Elvi megállapodás született arról, hogy a kétoldalú információáramlás rendszerezettebb lesz, s a sajtóanyagok objektivitása, tartalmi hitelessége érdekében mindkét fél nyitottságot tanúsít. /Viták helyett. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 16./"
2001. január 17.
"Jan. 16-án két, a 83/1999-es sürgősségi kormányrendeletben szereplő egyházi ingatlan ügyében döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy visszaszolgáltatásuk megfelel a hatályos román törvényeknek. A gyulafehérvári Batthyaneum visszaadása ellen a PDSR Fehér megyei szervezete, míg a temesvári Piarista Gimnázium esetében a helyi műszaki egyetem emelt alkotmányossági kifogást. Románia alkotmánybírósága mindkét épületről megállapította: a kormány jogszerűen szolgáltatta vissza tulajdonosaiknak. Batthyány Ignác egykori erdélyi római katolikus püspök 1798-ban adományozta könyvtárát ″egyházának és Erdélynek″. Kozsokár Gábor alkotmánybíró a Krónikának elmondta, a pereskedések ezután a területi bíróságon folytatódnak. ″Itt azonban nyilvánvalóan nagyobb esélye lesz az egyháznak arra, hogy a bíróság helyi szinten is visszautasítsa a felperesek kérését″. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek örömmel fogadta a taláros testület döntését: ″Sajnálatos, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan félremagyarázták Batthyány püspök végrendeletét, azt sugallva, hogy a történelmi és művészi értékű könyvtár román tulajdon lenne. Mi csak a jussunkat akarjuk, és bízunk benne, hogy isteni gondviseléssel visszakapjuk vagyonunkat″. -Azért is sürgető a temesvári Piarista Gimnázium birtokbavétele, mert az épület állapota egyre romlik. A tényleges birtokbavételt a Politechnika Műszaki Egyetem akadályozta meg, mely évtizedekkel ezelőtt költözött be. Az oktatási intézmény hasznot is húzott az épületegyüttesből, hiszen annak egyes részeit bérbe adta. - Ugyancsak alkotmánybírósági döntésre vár a 83-as sürgősségi kormányrendeletben szereplő zilahi Kálvineum Művelődési Ház visszaszolgáltatása is, amelynek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tulajdonába való visszahelyezését a zilahi polgármesteri hivatal tagadta meg. A zilahi bíróság tavaly decemberben annak ellenére utasította vissza az egyház keresetét, hogy a reformátusok a taláros testület 132/2000-es számú, az ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkező kormányrendelet alkotmányosságát kimondó döntésére hivatkoztak. /Gazda Árpád/Rostás Szabolcs: Batthyaneum: közelebb a restitúcióhoz. Az Alkotmánybíróság jogszerűnek ítélte két erdélyi egyházi ingatlan visszaadását. = Krónika (Kolozsvár), jan. 17./"
2001. április 2.
"Iniciatíva elnevezéssel egynapos gazdasági szemináriumot tartottak márc. 30-án a református egyház kisvállalkozóinak Nagyváradon. Hans Ulrich Thimm, a németországi Iniciatíva Alapítvány főtitkára a német alapítvány gazdaságfejlesztési tevékenységéről beszélt a vállalkozóknak. A szatmári Kálvin Alapítvány képviselője jelezte, szívesen értékesítenének használt mezőgazdasági gépeket, a bevételt az épülő öregek otthona javára fordítanák. /Tóth Hajnal: Hogy tervezzünk vállalkozást? = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 2./"
2001. április 18.
"A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet az ötödik alkalommal rendezi meg a kárpát-medencei teológiák "teolimpiáját". Idén ápr. 19-22. között - a millennium jegyében és az ökumenizmus szellemében - tartják a találkozót. Az ötödik teolimpia meghívottjai Magyarországról a budapesti Református Teológiai Intézet, az Evangélikus Teológiai Akadémia, a debreceni Református Hittudományi Egyetem, a pápai Református Teológiai Intézet, a sárospataki Református Teológiai Akadémia, Erdélyből a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, a nagyszebeni Protestáns Teológiai Intézet, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Felvidékről a komáromi Kálvin János Teológiai Akadémia. A "kisolimpián" sakk-, asztalitenisz-, kézilabda-, röplabda-, kosárlabda-vetélkedők folynak majd, de labdarúgó-mérkőzéseket és síkfutóversenyeket is rendeznek. A rendezvényen valószínűleg részt vesz Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára, aki a lelkészeknek a kárpát-medencei magyarság tudatformálásában játszott szerepéről tart előadást. /Kárpát-medencei teológiák "olimpiája" = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./"
2001. június 15.
"A szatmárnémeti Identitas Alapítvány támogatásával nyomtatásban is napvilágot látott annak a - verses-zenés - ünnepi műsornak az anyaga, amely Wass Albert halálának harmadik évfordulóján hangzott el Szatmárnémetben a Kalvineumban és a Scheffler János Lelkipásztori Központban. A kiadvány életrajzi adatokat is tartalmaz. /Wass Albert emlékfüzet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 15./"
2001. július 13
"A Magyar Reformátusok Világszövetsége júl. 4-6. között, Nagyvárad-Félixfürdőn tartott jubileumi közgyűléséről nyilatkozatot adott ki. A tisztújítás során az elnöki tisztségbe másodszorra is Tőkés László királyhágómelléki püspököt választották meg, az új főtitkár Takaró Mihály dunamelléki főgondnok, az új jegyző pedig dr. Hermán M. János, a Királyhágómelléki Egyházkerület előadótanácsosa lett. A közgyűlés indítványozta, hogy az Egyetemes Zsinattal közösen hozzanak létre egy külügyi és ökumenikus bizottságot nemzetközi kapcsolataik intézményes kiépítése céljából. A közgyűlés visszautasította azokat, a IV. Magyar Világtalálkozót és - általában - az MRVSZ-t érő, bel- és külföldről származó gyanúsítgatásokat és vádakat, melyek Krisztus evangéliumának és a nemzet szolgálatának ügyét egymással szembe akarják állítani. - Az MRVSZ teljes támogatásáról biztosítja a státustörvényt. Kiemelt fontosságú feladat a kommunizmus idején elsorvasztott és az utóbbi évtizedben újraalakult magyar református iskolarendszer továbbfejlesztése, külön hangsúlyt fektetve a felsőoktatási tanintézetek támogatására (Károli Gáspár Református Egyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Kálvin János Teológiai Akadémia stb.). /Nyilatkozat. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 13"
2001. október 26.
"Okt. 26-án tartja évadnyitó előadását a bukaresti Kálvineum ökumenikus alapon szervezett értelmiségi műhelye, a Koós Ferenc Kör. Előadást tart a 75. évét betöltött Demény Lajos történész, akadémikus. Előadásának címe: A bukaresti református egyház 200 éves múltja első fél évszázados történetének feltárása, legújabb levéltári kutatása tükrében. /(Zágoni Albu Zoltán lelkipásztor): Évadot nyit a Koós Ferenc Kör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./"
2001. november 2.
"Hermán János /sz. Kolozsvár, 1948. szept. 7./ 1973-ban végzett a kolozsvári Protestáns Teológián. Erdélyben kezdte lelkészi szolgálatát: Somkerék, Keszi, Újős református gyülekezeteiben. Ösztöndíjasként utazott Hollandiába. Amszterdamban kezdte és Leidenben fejezte be tanulmányait, 1984-ben kapott holland diplomát, melyet követően két fríz gyülekezetet pásztorált. Megszervezte a hollandiai és belgiumi magyar protestánsok lelkigondozását. Budapesten 1992-93 között menekültügyi szolgálatot végzett és ugyanakkor doktorált a Budapesti Teológián. Jelenleg hollandiai otthona, a felvidéki Révkomárom és Nagyvárad között ingázik, a Komáromi Kálvin János Teológiai Akadémia tanáraként és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtó- és kiadói tanácsosaként. Édesapja, Hermán János egy éve elhunyt, akit a Mezőség apostolaként is emlegettek. Magára vállalta 30 négyzetkilométeres körzetben a pusztuló kis mezőségi eklézsiák gondozását, akkor is, ha nem volt ilyen megbízatása. Templomokat épített, javíttatott Kissármáson, Széken, és rengeteg más faluba beszolgált, elgyalogolt. - Már a '30-as-'40-es években volt Belgiumban szórványgondozás. 1956 után, a forradalom leverését követő nagy emigrációs hullám következtében, 4000 lelkes egyház jött létre Belgiumban, 17-20 helyen tartottak istentiszteleteket és két templomuk, parókiájuk is volt. A hetvenes évek elejére mindez eltűnt, Pándy András szolgálata következtében. Hermán János 1999 augusztus vége óta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtó és kiadói osztály élén áll. Egy esztendő leforgása alatt tíz könyvet sikerült kiadniuk. /FÁBIÁN TIBOR: Kelet és Nyugat közt Isten szolgálatában. Beszélgetés dr. Hermán János lelkipásztorral, előadótanácsossal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./"
2002. február 4.
Febr. 1-jén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kibővített igazgatótanácsi ülésén az egyház közéleti, politikai szerepvállalásáról és felelősségéről tanácskoztak. A mintegy 100 főt számláló megbeszélésen kifejtették: az egyház megvonja támogatását az érdekvédelmi szövetségtől, ha az RMDSZ-vezetők nem változtatnak politikájukon. Szabad lelkiismereti döntésre bízták a tanácskozáson való részvételt, amelynek részleteiről Tőkés László püspök és Sípos Miklós, szatmárnémeti lelkipásztor, az Esperesek Kollégiumának elnöke sajtóértekezleten számolt be. Amint a püspök kifejtette, kritikus pontra jutott az RMDSZ és a református egyház viszonya. Az egyháznak belsőleg kell értékelnie a kialakult helyzetet, mértékadó álláspontra helyezkedve.za püspök sorra kifejtette az RMDSZ, a romániai államhatalom, a magyarországi politikum és a státustörvénnyel kapcsolatos álláspontjukat. Negatívan ítélték meg az RMDSZ politikáját, főként a szövetség és a kormánypárt közt nemrég köttetett megállapodást. Úgy vélik, a román hatalom többet nyert vele, mint az erdélyi magyar közösség. Bírálták, hogy az SZKT jóváhagyása nélkül írták alá a protokollumot. "A hatalommal való egyezkedés neptuni irányvonaláról beszélhetünk. Az RMDSZ közelebb áll a mostani kormányhoz, mint amelynek tagja volt" - fejtegette, s úgy vélte, súlyos árat fizetünk majd ezért. Cselekvési egységre szólította az igazgató tanácsot, az egyházközségeket, lelkészeket, presbitériumokat, hogy kivédjék a közösség megosztását, segítsék a román asszimilációs politika elleni küzdelmet. Figyelőszolgálatot alakítanak a vallásszabadság, a kisebbségi és emberi jogok védelmében, illetve a román kisebbségi politika leleplezése végett. Vizsgálják az ortodox expanzió kérdését is. A püspök kitért a Szilágy megyében tapasztaltakta: a helyi RMDSZ titkos egyezményt kötött a kormánypárttal, ennek nyomán késleltetik a Kálvineum visszaadását, illetve Zilahon és Szilágycsehben akadályozzák a státusirodák megnyitását. A protokollum-politika gúzsba köti a magyarság lehetőségeit. Folytatódik a magyarság térvesztése, erősödnek a Trianon utáni negatív folyamatok. Követelik tehát az egyházi és kisebbségi javak maradéktalan visszaszolgáltatását, felszólítva az RMDSZ-t: az eredeti törvénytervezethez ragaszkodjék, s az egyházakkal egyeztetett álláspontot képviselje. Kezdeményezik Románia monitorizálását Strasbourgban, próbapereket indítanak az egyházi ingatlanokért. Leszögezte: az RMDSZ-nek csak választásokkor van szüksége az egyházra, s balratolódás figyelhető meg az érdekvédelmi szövetségben. A püspök utalt egyes vezetők: Kincses Előd, Király Károly és Csapó József politikai életből való kiszorítására, az ifjúság megosztására való törekvésre s a belső választások elodázására. Fontosnak tartják az apadás, a kivándorlás és az asszimiláció megállítását, a nemzeti konszenzus kialakítását. Készek újragondolni az RMDSZ-szel való kapcsolatukat, ám amennyiben a szövetség nem változtat politikáján, részben vagy akár egészen megvonhatják tőle támogatásukat. Nem asszisztálnak olyan RMDSZ-nek, amely olyan kormánynak asszisztál, mely a kisebbségek elnyomásában jeleskedik. - A Bihar megyei RMDSZ vezetőivel két hete folyt egyeztető tárgyalás. A püspök szerint jórészt semmiben sem értettek egyet, de szívélyes légkörben folyt a megbeszélés. – Erkölcsi és hitbeli kérdésnek tekinti a Fidesz támogatását - jelentette ki a püspök, újságírói kérdésre. /(Balla Tünde): A Királyhágómelléki Egyházkerület radikális szerepvállalásra készül. Megvonhatják támogatásukat az RMDSZ-től. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./
2002. február 20.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ülésén kimondták: megvonják támogatásukat az RMDSZ-től. Szilágy megyét konkrétan is nevesítették, Tőkés László püspök szerint az itteni RMDSZ titkos egyezményt kötött a kormánypárttal, minek folytán késleltetik a Kálvineum visszadását. Erről kérdezte a lap Deák Lászlót, a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnökét. A titkos paktumról kijelentette: amíg az RMDSZ-vezetők a kormánypárttal egyezkednek Zilahon a Kálvineum visszaszerzéséért, addig a tárgyaláson résztvevő RMDSZ-vezetőket szószékből próbálják lejáratni. A zilahi esperes egyszemélyben az "iskolaügy föltalálója". /Fejér László: Téves információkkal vezetik félre a magyar közösséget. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./
2002. március 18.
Fogaras magyarsága márc. 15-ét az ódon kálvinista templomban ünnepelte. Márkos Ervin unitárius lelkész és Kisgyörgy Zoltán mondott beszédet. A kőhalmi ökumenikus énekkarral egyesült fogarasi katolikus énekkar Liszt-, Verdi-, Bárdos-műveket mutatott be. A helybeli református dalárda Kossuth-nótákkal kedveskedett. /(Kgy. Z.): Március 15-én Háromszék a szórványban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 18./
2002. március 29.
Sajtóértekezletet tartott Tőkés László királyhágómelléki református püspök, dr. Kovács Béla, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora és Tolnay István, az egyházkerület tanügyi előadótanácsosa. Elsősorban az egyetemmel foglalkoztak, mert a napokban nyilvánosságra jutott: a nagyváradi állami egyetem tanítóképző szakot indít magyarul ősztől. Ugyanakkor a PKE évek óta folytat ilyen képzést, de végzettjeik nem tudnak diplomázni, mert nem kapták meg az akkreditációt. Tőkés püspök bírálta az RMDSZ-t a sikerpropaganda miatt, amikor gondok vannak, a magyar állami egyetem hiánya mellett a máramarosszigeti iskola gondjai, vagy a hajdani nagyváradi református gimnázium (ma: Andrei Saguna) visszaadása, a zilahi Kálvineum sorsa. A tanítóképzősök államvizsgájával kapcsolatban a püspök emlékeztetett: a Babes–Bolyai Egyetem szenátusa előbb megszavazta, majd rövid idő múlva mégis megvonta a PKE diákjaitól e lehetőséget. Tolnay István felolvasta a kolozsvári egyetemtől kapott mindkét értesítést. A Nagyváradon indítandó állami tanítóképzés célja a PKE megszüntetése. A Bihar megyei RMPSZ javaslatára hiánypótlóként hozták létre a szakot, mivel nagyon sok szakképzetlen tanerő volt a megyében. "Az a politikai szándék, hogy kivegyék a kezünkből az ügyet és átadják a Maghiar-féle egyetemnek, amely az elmúlt 10 évben következetesen elzárkózott a magyar nyelvű oktatás ügyétől. Annál furcsább az eset, hogy a megyei RMDSZ javaslatára történt ez, az RMPSZ pedig az egyetemünkön folyó tanítóképzés egyik indítványozója volt. Kifogják vitorlánkól a szelet" - fogalmazott a püspök. Tőkés püspök elmondta: Magyarországról biztos ígéretet kaptak a vizsgával kapcsolatban és nem hagyják magukra a diákokat. Szerinte a román egyetemeken való tagozatosítás miatt egyre kevesebb az esély az állami magyar egyetem létrehozására, a magyar nyelvű oktatás lehetősége tovább szűkül. /(Balla Tünde): A tagozatosítás miatt. Tovább szűkül a magyar nyelvű oktatás esélye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./
2002. április 15.
Hajlék- és hontalanok közt keresed a helyed. A Kálvin téri metróaluljáróban, a Café Tranzit körül vagy a Centrálban, a "szellemi hontalanok" között. Közös vonásotok a hajléktalan honpolgárság. Azaz még csak nem is polgár(ság), mert annak politikai csengése van. Civil szeretnél lenni inkább, aki önmagában hordozza centrumát. Határokon túl menekülnél a sorsod elől, miközben az hajthatatlanul benned van, veled utazik. De hogyan lehet civil egy kisebbségi? Ha elfelejtenéd is, naponta eszedbe juttatják, belepofoznak ebbe a tudatba. Itthon és otthon is, Kolozsváron avagy a Moszkva téren, mindegy, bárhol is legyél. Nem te vagy a fontos, hanem az "öntőforma", amibe "belelöttyintett" a történelem. Nos, ez az, ami a civilségünk legnagyobb akadálya. Civil szeretnél lenni végre. Az uniformis, a bélyeg alatt is. /Cs. Gyímesi Éva: Dona nobis pacem - 7. Ember és polgár leszek?" A valóság elkezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./
2002. június 15.
Végleges ítéletet hozott az egyház javára a Kolozsvári Táblabíróság: immár végérvényesen a református egyháznak ítélte a művelődési házként működtetett zilahi Kálvineum épületét. Tőkés László püspök kijelentette, az épületet az eredeti céloknak megfelelően kívánják felhasználni. /Gazda Árpád: A reformátusoké a Kálvineum. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./
2002. június 24.
Második alkalommal találkoztak — ezúttal a Kálvineumban — a Polgári Együttműködési Mozgalom (PEM) Szatmár megyei szimpatizánsai, megbeszélés Pécsi Ferenc parlamenti képviselő irányításával zajlott. A találkozón szóba került az, hogy mi nem működik jól az RMDSZ–ben: Erdei Líviusz megtévesztett fiataloknak nevezte a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés tagjait. A megbeszélésen megalakult a mozgalom ügyvezető elnöksége is, a nyolctagú testületnek az lesz a dolga, hogy foglalkozzon a helyi problémákkal, és tartsa a lakossággal a kapcsolatot. A PEM Szatmár megyei ügyvezető testületében Erdei Líviusz, Domokos Attila, Jékel Géza, Kádár Ferenc, Pécsi Ferenc, Nt. Sipos Miklós, Veres Kupán Enikő és Wieland Ferenc fog tevékenykedni. /Princz Csaba: Stratégiát épít a PEM Szatmáron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 24./
2002. július 2.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatott a Zilahhal kapcsolatos két peres ügyről. Június 12-én az egyház számára kedvező ítélettel ért véget a zilahi Kálvineum művelődési ház peres ügye, melyet a város önkormányzata indított mintegy két éve az egyház ellen. A Kolozsvári Ítélőtábla hivatkozott ítélete a Zilahi Polgármesteri Hivatal fellebbezését visszautasította. A közvetlenül a felépítése (1947) után önkényesen elkobzott épület visszajuttatásával zilahi reformátusok régi vágya teljesült. A Kálvineumért folytatott küzdelmében a Szilágy megyei RMDSZ magára hagyta az egyházat. Június 13-án a Seres Dénesné - az egyházkerület által felmentett igazgatónő - önkényes intézkedésével állásából elbocsátott László Kálmán iskolagondnok és a Zilahi Református Egyházmegye perét tárgyalta a Kolozsvári Ítélőtábla. A Zilahi Református Egyházmegye pert vesztett. Az egyháza elleni perben Seres Dénesné elbocsátott, de a hatalom által hivatalban tartott igazgatónő periratában tagadta az iskola egyházi jellegét. Seres Dénes RMDSZ-szenátor, a férj által elnökölt Szilágy megyei RMDSZ az igazgatónő oldalán áll. / Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata: Közlemény a zilahi helyzetről. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 2./"
2002. július 20.
"Czine Mihály 1999-ben elhunyt, már nem vehette kezébe a 70. születésnapjára készült tisztelgő kötetet (In honorem Czine Mihály, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999, szerk.: Görömbei András és Kenyeres Zoltán), hatalmas űrt hagyott maga után, a magyar irodalom határok nélküli terein. Nem örülhetett A kálvinizmus vonzásában című könyve megjelenésének sem, ugyancsak 1999-ben, amit a Kálvin János Kiadó juttatott el az olvasók asztalára, valamint a Kós Károly levelezése Czine Mihállyal című válogatásnak /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia, 2000/, és nem lehetett része abban a kései elégtételben sem, hogy több mint három évtizeddel előbb megírt műve, A magyar irodalom a huszadik században című könyve 2001-ben végre napvilágot látott a Kortárs Kiadónál, egykori hűséges tanítványa és eszmetársa, N. Pál József szöveggondozásában. Végh Károly nemrég adta ki a Czine Mihály-monográfiát /Pro Literatura Alapítvány, Budapest, 2002/. Czine Mihály egyetemi tanárként, irodalomtörténészként, kritikusként, különféle összejövetelek, találkozók hatásos előadójaként egyaránt elsőrendű feladatának tekintette a felvilágosító szolgálatot. Mélyen elkötelezett népi-nemzeti gyökerű tájékozódásában Ady és Móricz, Illyés Gyula és Németh László, Kós Károly és Tamási Áron volt az iránytű, a sorskérdések hivatott értelmezője. Kós Károllyal folytatott levelezése páratlan értékű dokumentáció a közelmúlt irodalmi viszonyait illetően. Czine Mihálynak Veress Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról, Áprilyről, Reményikről, Nagy Lászlóról, Csoóri Sándorról, Horváth Istvánról, Balogh Edgárról, Kacsó Sándorról, Bözödiről, Sütő Andrásról, Dobos Lászlóról, Farkas Árpádról volt mindig tartalmas mondandója. Az MSZMP Központi Bizottsága 1958-ban elítélő állásfoglalást tett közzé a népi mozgalomról; a "kispolgári, harmadikutas nacionalizmus" vádját hangsúlyozva súlyos bírálattal illette Németh Lászlót, Illyést, Tamásit is. A Király Istvánék által megfogalmazott tézisekről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében, ahol jelen voltak ezúttal a korabeli kommunista hatalom ideológiai vezérei is, élükön Aczél Györggyel. Egyedül Czine Mihály fejtette ki ellenvéleményét. Az ellenvéleményének kifejtésén túl pedig nyíltan megkérdőjelezte a Nagy Imréék kivégzésének szükségességét. Ilyen nyílt kijelentést az akkori idők "elvtársai" mindig retorzióval büntettek. Czinénél ez nem jelentett börtönt, de tudományos, szakmai pályájának megtörését igen. 1958 után súlyos támadások érték, méltatlan mellőzések akadályozták Czine Mihály irodalomtörténészi, tanári pályájának alakulását. A huszadik századi magyar irodalom történetét tárgyaló munkáját a hatvanas évek végén készítette el Czine, azonban csak jóval később (1976-ban) s csak szerb-horvát nyelven láthatott napvilágot Újvidéken - jócskán megcsonkítva. Czine életművében kiemelkedő fejezet a határokon kívül élő magyarok iránti figyelme. Felejthetetlen vándorutakat tett az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai tájakon, baráti találkozásai voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban, Újvidéken, Kassán élő pályatársakkal. 1972 októberében Czine az Írószövetség választmányi gyűlésén szenvedélyes hangon emelt szót az erdélyi magyar irodalom sokasodó gondjairól, a könyvkiadás területén mutatkozó hiányosságokról. Nem sokkal ezek után pedig Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter levélben kért tőle magyarázatot az elhangzottakkal kapcsolatban. Czine 56 (!) oldalas levélben válaszolt az aggodalmaskodó miniszternek. Ez a levél mindezideig nem került nyilvánosságra; könyvében Végh Károly azonban idézett belőle. Czinét dékáni "fejmosásban" részesítették, a Rádióban szerepléseit letiltották (nem beszélhetett Sütő Andrásról sem), a Kossuth Klubban törölték a Tamási-estet, ahol ő tartott volna bevezetőt /Nagy Pál: Irodalmunk igehirdetője: Czine Mihály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 24.
"Végleges döntést hozott a kolozsvári ítélőtábla a zilahi Kálvineum épületének ügyében. Eszerint az ingatlant visszaszolgáltatják tulajdonosának, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. Az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében 2000-ben két kormányhatározat is született, a zilahi városháza azonban nem hajtotta végre Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint már megtörténtek az előkészületek arra, hogy a megyeszékhely művelődési otthonában - az egykori Kálvineumban - működő műkedvelő társulatokat a városháza tulajdonában lévő Transilvania épületébe költöztessék át. /Deák Zoltán: A reformátusoké a Kálvineum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. szeptember 19.
"A zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának és a Presbiteri Szövetségnek a szervezésében került sor szept. 18-án Zilahon az Egyházmegyei Nap ünnepségére, amelyet négy évforduló jegyében hirdettek meg: 100 éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, 100 éve került sor a Zilahi Református Wesselényi Kollégium főépületének alapkőletételére, 125 éve született Ady Endre, a kollégium egykori diákja, valamint 200 éve született Kossuth Lajos. Tőkés László püspök azért nem vehetett részt a rendezvényen, mert Mádl Ferenc magyar köztársasági elnökkel találkozott Budapesten. Az államfő október 5-én Nagyváradra látogat, ahol részt vesz az Arany János Kollégium hivatalos felavatásán. Molnár Kálmán helyi esperes jelezte: a zilahi Református Kollégium helyzete továbbra is válságos. Egy olyan egyházi iskola többszáz éves múltját ünnepeljük, amelynek diákjai és tanárainak többsége nem vesz részt egyházi rendezvényeken, jegyezte meg. A zilahi kollégium gyakorlatilag megtagadta az együttműködést az egyházzal. Felolvasták Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az ünneplő gyülekezethez intézett levelét. Starmüller Géza művészettörténész tartott előadást a Wesselényi-szobor-kompozícióról, és annak alkotójáról, Fadrusz Jánosról. A templomi rendezvényt Budai Ilona csodálatos ének-imádsága egészítette ki, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a felújítás alatt álló Wesselényi-szobrot és a Wesselényi Kollégium épülete előtti Ady-szobrot. A Kálvineumban Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnökének Ady erdélyiségéről szóló előadása és dr. Csetri Elek akadémikus Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós című előadása hangzott el. Az egybegyűltek Magyarország, édes hazám címmel Budai Ilona műsorát hallgathatták meg. /Makkay József: Négyes ünnep Zilahon. A tanárok és diákok nem vettek részt az egyházi rendezvényen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./"
2002. november 16.
"Először tartottak Felvidéki estet Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által szervezett rendezvényt nov. 14-én, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban tartották. Tőkés László püspök a felvidéki és az erdélyi magyarságot sújtó történelmi eseményekről beszélt. A közelmúltban tisztségébe újraválasztott Erdélyi Géza püspök nem tudott részt venni a találkozón, a szlovák református egyházról szóló beszámolóját Tóth Mihály ismertette. Szlovákiában 109.730-an vallják magukat reformátusnak, ennek mintegy 15 százaléka szlovák, 85 százaléka magyar. Az 1989-es látványos felpezsdülés után az egyházi élet napjainkra valamennyire visszaesett, de nem annyira, mint a rendszerváltás előtt. "Élőbb lett az egyházi élet, a templomlátogatottság aránya javult" - hangsúlyozta Tóth Mihály. A földeket visszaadták, az ingatlanok 60-70 százalékát azonban nem. A felvidéki reformátusok egyetlen lapjáról, a Kálvinista Szemléről A. Kis Béla szerkesztő beszélt. Hodossy Gyula, a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó igazgatója a felvidéki magyar könyvkiadásról tartott előadást, majd Barabás Zoltán méltatta Hodossy Hivatalos versek című kötetét. /Tököli Magdolna: Különleges versvilág a felvidéki esten. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 16./"
2003. január 10.
"Jan. 7-én Zilah polgármestere és a zilahi református egyházközségek megbízottai aláírták a Kálvineum átadási jegyzőkönyvét. A zilahi református egyházközség 1947-ben elkobozott művelődési háza, a Kálvineum visszaszolgáltatásáért folytatott harc több éve folyik. 1998 novemberében a zilahi református egyházmegye és az RMDSZ Szilágy megyei szervezete a Református Kollégium diákjaival közösen tüntetett az iskola és a Kálvineum visszaszolgáltatásáért. Az ingatlan felkerült arra a listára, amelyben tíz egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett a kormány. Egy évvel később megszületett az egyházi ingatlanok restitúciójának sürgősségi kormányrendelete, amelyet a parlament később szentesített. Zilah város akkor pert indított a rendelet ellen, és ez a per a legfelsőbb bíróságig jutott. Az átadás az 1999/83-as sürgősségi rendelet értelmében történt. A megállapodás szerint a művelődési ház tulajdonjoga a református egyházra száll, és az elkövetkező öt évben biztosítják az eddigi művelődési tevékenység folytatását. Öt év letelte után a felek megegyezése alapján felújítható a bérleti szerződés. Az első két évben nem kell bérleti díjat fizetni, ezután a bérleti díjat a helyi tanács fogja meghatározni. /Józsa László: Visszaadták a zilahi Kálvineumot. Jövő héten hálaadó istentisztelet. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./"
2003. január 14.
"Jövő tanévben létrehozzák a magyar általános iskolát Szilágysomlyón - ígérte Seres Dénes RMDSZ-szenátor jan. 12-én Zsibón, a Magyar Házban tartott fórumon. Seres szerint a város polgármestere hibáztatható azért, hogy az idei tanévben nem jártak sikerrel. Az épület romos állapotban van, és hiányzik a pénz a felújításokra. Seres elmondta, a tanév elején a tanfelügyelőség be akarta záratni a szamosgoroszlói és selymesilosvai magyar általános iskolákat, mert nem volt elégséges a tanulólétszám. "Az ügyet az országos RMDSZ elé terjesztettem, és nagy viták árán sikerült elérni, hogy megmaradjanak az iskolák." - mondotta. A találkozón a szenátor beszámolt a zilahi Kálvineum visszaszerzéséről is. Elmondta, hogy a zilahi városháza szerződést kötött a református egyházzal, amelynek értelmében az előbbi további öt évre használhatja az ingatlant művelődési célokra. /Deák Zoltán: Seres Dénes: lesz magyar iskola. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./"
2003. január 15.
"A református egyház illetékesei jan. 15-én aláírják a zilahi Kálvineum átadását rögzítő dokumentumot. A református egyház tulajdonába kerülő épületben további öt évig működhet a művelődési otthon, viszont egyházi tevékenységekre is lehetőség nyílik. /Lukács János: Birtokon belül. = Krónika (Kolozsvár), jan. 15./"
2003. január 16.
"Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége jan. 10-i közleményében elismerését fejezte ki az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének és annak elnökének, Seres Dénes szenátornak azért, hogy "a zilahi Kálvineumot végre birtokba vehette... a Zilah-belvárosi egyházkerülete". A Királyhágómelléki Református Egyházkerület állásfoglalásában leszögezte: a zilahi Kálvineum művelődési házat nem az RMDSZ, hanem az egyházkerület, illetve az erdélyi magyar történelmi egyházak szívós küzdelmének köszönhetően vehették vissza. 1998 novemberében Seres Dénes hevesen ellenezte, hogy a Kálvineum és a Wesselényi Kollégium épületeinek visszaadása végett utcai tüntetést tartson az egyházközség. A Szilágy megyei RMDSZ mértékadó módon soha nem állt ki a zilahi épületek ügye mellett. /Állásfoglalás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./"
2003. január 16.
"Tőkés László püspök jan. 15-én részt vett a Szatmári Református Egyházmegye Kálvineumban megtartott közigazgatási értekezletén, a február elsején, Szatmárnémetiben, Láncos-templomban megtartandó egyházkerületi közgyűlés előkészítésről volt szó. A püspök elmondta, rendkívüli közgyűlésről van szó, amelynek témája az egyház missziós és népszolgálata, nemzetpolitikai szolgálata lesz. Nem akar ellenkongresszus lenni. - A híradások arról szóltak, hogy január tizenharmadikán nem jelent meg a tárgyaláson, és hogy a következő tárgyalás időpontja február tizedike, közölte az újságíró, Fodor István. Ez hazugság, reagált Tőkés László. Frunda György szenátor és Tőkés László is írásban kérte, hogy a tárgyalást reggel nyolc helyett déli egy órára tűzzék ki, és a kérésnek helyt adott a bíróság. Az RMDSZ váratlan közbeavatkozására, Asztalos Csaba elnöki tanácsos közbenjárására, a kitűzött időpont előtt mégis napirendre tűzték az ügyet, és megállapították, hogy Tőkés László nincs jelen, és ezzel az ürüggyel febr. 10-ére halasztották a tárgyalást. Az igazság ezzel szemben az, hogy ügyvédem jelen volt, de tartottuk magunkat az egy órai időponthoz. Végül Kincses Előd ügyvéd elérte a törvényszék illetékeseinél, hogy a dátumot jan. 26-áre hozzák előre, mert becsapás áldozatai lettek. Arra kérdésre, hogy jelen lesz-e a kongresszuson, jelezte, eddig Markó Béla nem válaszolt levél útján előadott kérésére, hogy a vitás kérdéseket párbeszéd útján rendezzék. Nem akar szakadást, szögezte le. "Azonban ha az egységnek a törvénytelenség, a hazugság és a belső pluralizmus feladása az ára, akkor egy ilyen egységbe nem mehetek bele." /Fodor István: Tőkés László: Az egyházkerületi közgyűlést nem a kongresszus ellenében szervezik, de az időpontok egybeesése nem véletlen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 16./"
2003. január 16.
"Jan. 18-án Szatmárnémetiben, a Kálvineumban mutatják be Gúzs Imre "A történelem szélverésében" című könyvét. A dokumentumriportokat tartalmazó kötet az 1949-ben, Szatmárudvariban történt mészárlásról szól. /(fi): Könyvbemutató. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 16./"