Brassói képzőművészek csoportos tárlata Debrecenben
A debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár igazgatója, Dr. Gáborjáni Szabó Botond meghívásának köszönhetően, a Barcasági Magyar Képzőművészek közös tárlatára kerül sor Debrecenben. A Brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület /ACSJKE/ égisze alatt működő képzőművészek és a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete egy közös projekt keretében egy csere kiállítást terveztek melynek első mozzanata 2016. augusztus 17. és 20. között zajlik majd le.
A Brassói képzőművészek csoportos kiállításának megnyitójára augusztus 19-én pénteken 16 órakor kerül sor a debreceni Református Kollégium műemlék könyvtártermében ( 4o26 – Debrecen, Kálvin tér 16.).
Vincze László sárándi grafikus, Házy Bakó Eszter az ACSJKE elnöke, a Reménység Háza valamint az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke Kovács Attila közbenjárásával és segítségével sikerült az idén megvalósítani a két város közti képzőművészeti cserekiállítást.
A most kiállított anyag több hétig mArad majd Debrecenben és november 2-án kerül vissza Brassóba, amikor a debreceni művészek közös kiállítására kerül sor a Reménység Háza kiállítótermében. A megnyitót majd az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület által szervezett XXIII. Bartalis versmondó és énekelt vers vetélkedő rendezvénysorozat keretében tartják 2016. november 4-én.
A Brassói művészcsoport: Albert Sándor, Albert Zoltán, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Dimény András, Ferencz Ágnes, Gyulai Nagy Margit, Halmágyi Csaba, Jakabos O. Imola, Mattis Teutsch Waldemar, Marosi Jenő, Magdó István, Simó Enikő, Sipos Gaudi Tünde, Tomos Tünde, Vetró B Sebestyén András.
eloszekelyfold.wordpress.com

Gyökereiket keresték
Az utóbbi években Háromszéken egészséges, nemes gondolatokkal ötvözött szokás született, mely úgy látszik, hagyománnyá válik: a családok találkozója. Megemlíteni érdemes a Bardoczok, Zsigmondok, Petkék, Jancsók, Kanyók, Nagyok, Keresztesek, Puskások találkozásait, akik a magyar nemzeti identitás őrzése, a rokoni kapcsolatok erősítése mellett gyökereiket is keresik.
Ezen sorba illeszkedik az Orbaiszéken, Kovásznán, Csomakőröson, Székelytamásfalván és Kommandón rendezett kettős találkozó, ahol a Szőts család a Szabó családdal találkozott. Az ünnepi esemény nemcsak a Háromszéki Szőtsöknek, hanem az Angliából és Magyarországról érkező Szabó család tagjainak is felejthetetlen élményt nyújtott.
Az 1890-es évek elején a Kovásznán lakó Szőts Anna (Szőts Lajos nagyapám húga) a központi borvízforrásból megkínálta Szabó Dezső fővárosi jeles oskolamestert, aki ott mAradt, fürdőkúrázott a gyógyhelyen. Házasság lett belőle, 1894. július 29-én a kovásznai református templomban megesküdtek, majd felköltöztek Budapestre, ahol öt gyermekük született. Az elsőszülött Szabó András 1956-ban a forradalom leverése után Angliába menekült, ahol megőrizte magyar identitását, és 1990 után minden évben találkozókat szervezett Magyarországon az ottani, illetve Angliában és Erdélyben élő két család vérvonal szerint beépült tagjaival. Ez a mostani, Kovásznán tartott ünnepély is őt dicséri.
A találkozó 62 résztvevőjét már első nap nagy meglepetés érte. A finom kovászna-vajnafalvi juhtúrós puliszka és Háromszéki szilvórium, valamint köményes pálinka elfogyasztása után dr. Vincze János Budapesti orvosprofesszor feleségével együtt nemcsak megtisztelték jelenlétükkel e napokat, hanem egy is könyvet hoztak Az erdélyi szellemiség messze fénylik: dr. Szőts Dániel címmel, amely e sorok írójáról szól. Prof. dr. Vincze János biofizikus több mint 450 tudományos cikket publikált, a biofizikai monográfiai sorozatában 44 kötetet, míg orvostörténeti témában írt munkáinak száma 30 kötetnyi. A tulajdonképpeni ünnepség szombat délelőtt 10 órakor kezdődött a kovásznai református templomban, ahol áhítatot tartott nt. Balogh Zoltán református esperes atyánkfia, majd emléklapot ajándékozott a jelenlévőknek, s eredeti házasságkötési anyakönyvi kivonatot, ezután megáldotta a templomkertben felállított kettős kopjafát, mely több hősi emlékjel mellett áll (Kálvin, millennium, 1940-es székely kapu stb.). Az esperes úrnak köszönjük segítségét, és a XXV. zsoltárt, mely arra int: ,,Azok pironkodjanak, akik hitetlenül élnek”. A kopjafa leleplezése után szép magyar nyelvű beszédet tartott a 60 éve Londonban élő Szabó András, a már említett Szőts Anna unokája, a kopjafaállító és szervező dr. Szőts Dániel pedig megmagyarázta az emlékfa feliratát, a XVI. századi rovásírást: ,,Urának, Istenének esdik, porig, a Szőts és a Szabó Család. A. D. 2016.” A fafaragó Balázs Antal, miután elmagyarázta a kopja jeleit, annak fényképével ajándékozott meg mindannyiunkat. A koszorúzás, a 90. zsoltár és a magyar, székely himnuszok eléneklése után a népes rokonság elsétált Kovászna főterére, megtekintve azt a borvízforrást, ahol egykoron megismerte egymást Szőts Anna és Szabó Dezső, a református nagy temetőben (ma köztemető) megkoszorúzták a Szőts- és a Vajna-sírhelyeket, felkeresték a vajnafalvi főúton a hajdani Szőts-kúria ma már üres telkét, ahol Szőts Anna született kilenc testvérével. Itt kegyelettel adóztak a londoniak Nellyke vezetése mellett, a pesti Szabók (Győző, Csaba, Endre Sárika), a Veszprémi Reiszok, Miskolczy Velkayak (Lehel, Ági, Éva) és az összes Szőts (az apaji Kis Kata is).
A találkozó Csomakőrösön folytatódott, ahonnan a Szőtsök eredtek, 1611-ben nemesi rangot (armálist) kaptak Báthory Gábor erdélyi fejedelemtől. Kőrösi Csoma Sándor főtéri szobrának megkoszorúzása után meglátogatták a kis kálvinista templomot, ahol Kőrösi Csoma Sándort keresztelték, a cinteremben a millenniumi szilfa és emlékkopja felkeresése után az emlékszoba értékes Csoma-írásainak másolata megtekintése mély érzést gerjesztett a szívekben, melyet tetőztek a születése óta óriássá nőtt diófák, melyek még látták az alattuk játszadozó kicsi Sandrit. Ezután a kovásznai díszebéd következett a Botimi panzió nagytermében, köszöntőt mondott a Budapesti Lónyay-gimnázium tanára, Szabó Győző, prof. dr. Vincze János, Balázs Antal kopjafadoktor, majd Balogh Zoltán esperes úr asztali áldása után élőzene mellett dr. Szőts Dániel hat nyelven köszönte meg a névnapi kívánságokat (angol, francia, olasz, német, román és magyar). A nap főrendezője Szőts Péter volt, aki mai napig is Kovásznán él. Vasárnap az orbaiszéki Székelytamásfalván megkereszteltük Szőts-Papp Annát, a legfiatalabb Szőtsöt. Hegyi tiszteletes úrnak köszönjük a kálvinista templomban megejtett keresztelést, igehirdetést és az Itt van szívem református éneket, melyben a kis megkeresztelt felajánlja szívét: ,,Itt van szívem, neked adom, uram, neked, ki alkotád.” A Thúry–Bányay-udvarház dísztermében tartott szeretetvendégség is Szőts-Papp János családját dicséri.
A találkozó Kommandón fejeződött be 1017 méter tengerszint fölötti magasságban, a Háromszéki havasok vizét hozó Nagy-Bászka patak völgytávlatában e magyarok lakta községben. Itt a fő házigazda Szőts Pál és családja volt, aki nyaralójában flekkennel, csórékolbásszal, pisztránggal és rókagombával kínálta meg az éjfélig dalolókat. Szőts Tünde dr. és ifj. Szőts Dániel mindent megtett, hogy a vérrokonok jól érezzék magukat!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bukarest gátolta a feltárást
Véletlen folytán került napvilágra a falfestmény
„Erdővidék legrégebbi temploma a bibarcfalvi református templom” – kezdte előadását Székely Lajos helyi református lelkipásztor a faluban nemrég megtartott honvédtalálkozón. Érdekes információkat is megosztott a Szent László-freskóról.
„A templom északi falán egy falfestmény van, amely igazolja állításomat, valamint azt is, hogy már 1100 éve itt vagyunk, itt élünk ezen a vidéken” – folytatta, hangsúlyozva, hogy a bibarcfalvi templomban található, Szent László királyunk életével kapcsolatos legendát megörökítő falfestmény méreteit tekintve a legnagyobb Székelyföldön: 8x4 méteres.
A tiszteletes elmondta a vendégeknek, hogy a falfestmény évszázadokon át takarva volt, éspedig Kálvin „nyakassága” miatt, aki a reformáció hajnalán elrendelte, hogy a protestánssá lett templomokból minden szentképet ki kell hordani, így a valószínűleg ennek minősülő falfestmény is vakolat alá került, elképzelhetően 1565-ben, amikor Bibarcfalván már evangelizált református pap szolgált.
A napvilágot egy véletlen folytán, 1972-ben látta meg újra. Történt ugyanis, hogy 1972 januárjának második vasárnapján az akkori lelkipásztor, Antal Ferenc arra kérte a presbitériumot, hogy a szószék melletti kályhát helyezzék át a templom ellenkező, déli oldalára, mégpedig – mint humorral megjegyezte – azért, mert ő amúgy is izzad prédikáció közben, nincs szüksége a kályha közelségére. A presbitérium szót is fogadott, és csodák csodája, amikor a kályhacsövet vették ki a falból, a vakolat egy része leomlott, és láthatóvá vált az évszázados freskó.
„Restaurálására hatalmas, 90 ezer gulden értékű holland támogatással került sor” – mesélte Székely tiszteletes, ám, mint hozzáfűzte, a dolgok azért nem mentek olyan simán. Az akkori politikumnak ugyanis szemet szúrt a dolog, és annak rendje-módja szerint, ahogy az megszokott volt a ’70-es években, a nagyok beleütötték az orrukat Bibarcfalva életébe. 1973 májusában egy atyafi érkezett Bukarestből, leállította a restaurálási munkálatokat, mi több, kilátásba helyezte a lelkipásztornak, hogy amennyiben idegeneknek beszélni mer a falfestményről, az számára akár a palástjog elvesztésével is járhat.
„Jómagam is értem azokat az időket, amikor csak úgy tudtuk a falfestményt a hozzánk érkező vendégeknek megmutatni, hogy bevittem őket a templomba, rájuk zártam az ajtót, és közben figyeltem, van-e valaki olyan a templom körül, akitől tartani lehetne, aki esetleg elárulhat minket a hatóságoknak. Ma már szerencsére a bibarcfalvi református templom és annak freskója szabadon megtekinthető, erősítve nemzeti öntudatunkat” – zárta visszaemlékezését a lelkipásztor.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 25. (Részletek /25.)
A Bukaresti magyarság két világháború közti kulturális és vallásos életének legkiemelkedőbb alakja Nagy Sándor. Hittől fűtve és kötelessége tudatában vállalta a rá váró sziszifuszi munkát. Sokkal kevesebbet sikerült elérnie, mint amennyit szeretett volna, tervei között szerepelt egy középiskola, öt külvárosi iskola, bentlakások, egy színház, magyarbarát román lap, román–magyar baráti társaság, mezőgazdasági iskola a moldvai csángók számára, a 14 egykori osztrák–magyar konzulátus átalakítása Collegium Hungaricummá stb.
Szerette volna mindenki számára érthetően megírni a romániai magyar diaszpóra történetét, hogy erősítse a magyarságtudatot s elnyerje a románok szimpátiáját. A Koós Ferenc Kör tudományos osztályai nagyon gazdag dokumentációs anyagot gyűjtöttek össze, ennek egy része az Egyházi Újságban látott napvilágot. Hittestvérei azonban időszerűtlennek találták ötleteit, azt mondták, hogy ezzel csak még jobban maga ellen ingerli a románokat, amúgy is ,,ma kérni sem szabad senkitől semmit, még jóakaratot sem”.
Nagy azonosította az asszimiláció okait, azonban természetesen nem állt módjában megállítani a folyamatot a mostoha történelmi helyzetben, ahol a magyarellenesség az egyik legjobb ugródeszka volt a fényes politikai karrierhez. A helyzetet bonyolította, hogy még a jóakaratú románok sem értették pontosan a kisebbség fogalmát, ugyanis meg voltak győződve, hogy aki nem román, az idegen. Úgy vélte, a román totalitarizmus az egységes román nemzetállam és az ortodox vallás felsőbbrendűségének dogmájából táplálkozott. Ha egy román kételkedett Románia nemzetállami mivoltában, azt árulónak tartották, de ha ugyanezt olyan valaki állította, aki ráadásul nem is volt román, azonnal irredentának, kommunistának, összeesküvőnek nevezték. Románnak igazából csak a román nemzetiségűt tartották, más mindenki idegen volt, mindennap hallgathatta, ,,hogy nem lehet megengedni és megbocsátani, hogy az én országomban egy idegen jobban éljen nálam”. Még az alkotmányba is belefoglalták, hogy az ortodox vallás az uralkodó vallás, és az elv, miszerint csak az ortodox az igazi keresztény, minden más felekezet visszautasításához és az ortodoxia felsőbbrendűségének tudatához vezetett. Innen eredt az ortodoxia presztízse és asszimiláló ereje is. Az állítással, miszerint csak ortodox lehet „jó” román, Nae Ionescu egyetemi professzor is egyetértett, aki a két világháború közötti nagy filozófusgeneráció képviselőjeként a vasgárdista mozgalomban is részt vállalt. Aki átkeresztelkedett az ortodox vallásra, ,,egy csapásra megszűnik kisebbséginek, idegennek, gyanúsnak lenni”, állapította meg Nagy Sándor, úgyhogy ,,a mi népünk ebbe a vásárba előbb-utóbb mind belemegy”, aminek az ára a nemzeti öntudat feladása lesz.
Furcsa dolognak tartotta azt is, hogy a románok többet tudtak a buddhizmusról vagy az iszlámról, mint más keresztény vallásokról, például a reformátusról. Amikor megpróbálta felvázolni a román nép pszichológiai portéját, összeférhetetlennek találta az ortodox keresztényi erkölcsöt némely románok erkölcstelen magatartásával és agresszív nacionalizmusával. Adottságaik mellett olyan hibáikat is feljegyezte, amelyeket mind a mai napig megtalálunk. A barátságos és joviális románok megélhetésüket a kiirthatatlan baksisra, csúszópénzre építették, ez számukra a világ legtermészetesebb dolga volt, akárcsak a forma és tartalom közti hatalmas szakadék. A közvagyon meglopására is találtak mentséget: ,,a közösségtől elvenni, az államot megkárosítani nem bűn, ha az a nemzet nagy családjában mArad”.
Miután Budapestre menekült, Nagy Sándort a Református Egyetemes Konvent a diaszpóra ügyeiért felelős titkárnak nevezte ki. 1944 decemberében Nyugatra telepedett, ahol a diaszpóra református gyülekezeteinek megszervezésével foglalkozott; 1946–1951 között kiadta a Harangszót, a világháború utáni első magyar nyelvű nyugati lapot. 1952-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Clevelandben egykori Bukaresti paptársával, Szigethy Bélával közösen szerkesztették a számkivetésben élő református magyarok lapját. Ott halt meg 1954-ben leukémiában. Az 1941. április 6-i romániai népszámlálás eléggé különös számadatokkal szolgált. Bukarest lakossága 992 536 fő volt; a románok részaránya jelentősen megnőtt, és elérte a 81,35 százalékot, azaz a 807 425 főt, ami a román állam sikeres asszimilációs tevékenységét is tükrözi. A városban 17 971 magyar, 25 836 német és 141 304 más nemzetiségű vagy a nemzetiségéről nem nyilatkozó személy mAradt. Az ekkor összeírt magyarok száma magasnak tűnik az 1930-ban számlált 24 052 főhöz képest, hisz köztudott, tömegesen távoztak a bécsi döntés után.
A háború egyébként is sok kárt tett a megfogyatkozott és megrémített Bukaresti magyarok javaiban. Az 1944. április 4-i bombázáskor három találat szétrombolt a Sf. Voievozi utcai iskola három épületéből kettőt. Szerencsére a tanítás már két héttel korábban befejeződött, így emberéletben nem esett kár. Egy másik bomba a Petru Poni utcai katolikus leányotthon épületét találta el. A Giulești úti Kálvin temetőben egy légelhárító egységet állítottak fel, ezért a kápolna épületét több találat érte. A városnak ezen a részén a bombázásoknak olyan sok áldozata volt, hogy egy részüket a Kálvin temetőben kellett eltemetni (amiért a temetőt egy ideig Április 4. temetőnek hívták)... A két világháború közti időszak volt a legkeservesebb a romániai magyarok számára, a megváltozott történelmi körülmények közt kétségbeesett erőfeszítésekkel próbáltak kisebbségként túlélni. A parlamentben, akárhányszor a kisebbségi jogok tiszteletben tartását kérte a Magyar Párt, azonnal irredentizmussal vádolták. Iorgának is ez volt a kedvenc vádja, aki azt szerette volna, ha a magyarok „lelkesen” csatlakoznak a Gyulafehérvári nyilatkozathoz és Erdély elszakításához. Feltétlen lojalitást várt el Titulescu miniszterelnök is, aki például 1935-ben revizionizmussal vádolta Bethlen Györgyöt, a Magyar Párt elnökét, és kijelentette, hogy a románok készen álltak volna megadni az egyenlő jogokat a magyaroknak, ha a magyarok hajlandóak lettek volna elismerni és nem feledni, hogy ők is román állampolgárok; ugyanakkor románoknak kell érezniük magukat, hisz Nagy-Magyarország már nem létezik, és nem lesz soha többé. II. Károly 1936-os, a Daily Telegraph-nak adott párizsi nyilatkozatában árnyaltabban fogalmaz a romániai magyar kisebbség helyzetéről. Romániában a magyarok jogait tiszteletben tartják, és a magyarok többsége lojális a román állammal szemben, állította a király, de nem várhatjuk el, hogy minden magyar elégedett legyen az eredményekkel, hiszen fáj nekik az elveszített terület...
A parlament sorra elutasította a magyarok kéréseit, nem voltak hajlandóak bizottságot létrehozni a kisebbségek kéréseinek elemzésére, jóváhagyni a kisebbségi felekezeti iskolák állami támogatását, eltörölni a román földrajzi nevek kötelező használatát a sajtóban, vagy visszavonni a numerus valachicus törvényt.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakály Sándor előadása szeptember 6-án Váradon
A Polgári Esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával emlékezhetnek az érdeklődők az 1940. évi Nagyváradi bevonulásra.
A Magyar Nemzet 1940. szeptember 7-i számának beszámolójából idézünk két rövid részletet: „Örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főút. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákóczi úton a Bémer térig, azon túl a Sebes-Körös kishídján át a Szent László térig beláthatatlan a sokaság. Percekig harsog végig az éljenzés, hiszen egy katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a városban, éppen úgy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László térre a fogadtatási ünnepség színhelyére. A díszemelvény a Szent László-templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyar zászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a Szent Koronás magyar címer. (...)
Az emberek egyre özönlenek a hatalmas térre. Elsőnek vonul fel a frontharcos tisztek díszszázada, utánuk a váradi nők és leányok magyarruhás csoportjai, a Kálvin kör tagjai, a városi dalárdák, az ipartestületek szinte teljes számban, a sportegyesületek és kulturális egyesületek tagjai foglalják el sorra kijelölt helyüket. Tomboló éljenzés fogadja az Aradi, Temesvári, lugosi, belényesi és tárkányi magyarok csoportjait.”
Nagyvárad visszatérésének 76. évfordulóján, 2016. szeptember 6-án dr. Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója tart előadást, kedden 18 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza u./str. Primăriei 27. szám alatt. Az előadás címe: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója – Kenderestől Estorilig.
Az előadás után alkalomhoz illő dalokkal lép fel a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók az előadó kötetei és más történelmi tárgyú kiadványok.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az ingyenes előadásra.
itthon.ma

Amiről a románok hallgatnak, de mi is keveset beszélünk
A Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja.
"Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe.
János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához.
A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták.
Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása.
Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie).
Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust.
1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven.
I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak.
Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát.
Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket.
Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte).
1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban."
szek-helyek.ro

Közös stratégiák mentén
Hétfőn a magyarországi Komádiban, a városházán tanácskoztak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, illetve a királyhágómelléki és a tiszántúli református egyházkerületek vezetői.
Közös stratégiákról és folytonos együtt gondolkodásról állapodtak meg szeptember 19-én a komádi városházán a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, valamint a királyhágómelléki és tiszántúli református egyházkerületek vezetői. Már maga a helyszínválasztás is emblematikus volt, hiszen ezen a településen született Sulyok István, a KREK első püspöke. A tanácskozáson jelen volt Pásztor Sándor, Bihar megye tanácselnöke, Csűry István, a KREK püspöke, Pajna Zoltán és Bulcsu László, a Hajdú- Bihar megyei közgyűlés elnöke, illetve egyik alelnöke, Szabó József, Bihar megye menedzsere, Dénes István, a KREK generális direktora, valamint Tóth Ferenc komádipolgármester. A terítéken főleg szociális, oktatási és egészségügyi témák voltak.
A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Pajna Zoltán kiemelte, hogy olyan stratégiai irányelvekre fókuszáltak, mely a térségfejlesztést, az itt élő emberek életkörülményeinek javítását, különféle problémáik kezelését szolgálják, melyek például az elöregedés, a munkanélküliség, a szociális ellátás, az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság. Egyetértettek abban: közös célnak tekintik az INTERREG V-A , vagyis a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 kiírásának közös megpályázását úgy, hogy a nemzeti költségvetések forráslehetőségeiről sem feledkeznek meg. Úgy fogalmazott: egy olyan rendszer kiépítésére törekednek, melyben az állandó egyeztetések révén egymást erősítve együttműködő partnerként nyilvánulnak meg, összehangolt fejlesztések által az infrastrukturális, az egészségügyi és a szociális területeken.
Az Erdély Online kérdésére válaszolva később elmondta: az Európai Unió a két ország négy-négy érintett határ menti megyéje számára összesen 239 millió euró értékben biztosít forrásokat az említett RO-HU-program keretében. Ezeknek a fele kiemelt jelentőségű stratégiai projekt, a többi pedig kisebb méretű, nyílt közbeszerzési eljárás által megpályázható úgy, hogy teret biztosít a civil szervezetek, az egyházak, az önkormányzatok és a nonprofit kft.-k közti együttműködésre. A konkrét útmutatók ugyan kicsit késnek, de addig is dolgozni kell azon, hogy egyértelmű üzenetek fogalmazódjanak meg.
Közös eseménynaptár
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke annak fontosságát nyomatékosította, hogy az egyházi és más társadalmi szervezetek, a közintézmények közös erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy az itt élő lakosok jól érezzék magukat, és ne vágyódjanak el. Arra is kitért, megállapodtak abban, hogy egyeztetik a két térség egyházi és világi eseménynaptárait, hiszen 2017-ben két jelentős évforduló is lesz: a reformáció megjelenésének 500. évfordulója, valamint 450 éve annak, hogy 1567-ben a debreceni zsinat szentesítette a kálvinista fordulatot. Véleménye szerint ugyanakkor az összeegyeztetett rendezvénykalendáriumok újabb piaci lehetőségeket is generálhatnak. Elindult például az egyeztetés arra nézve, hogy egyházi szinten az északkeleti megyékben sikerrel megvalósított középkori templomok útja programot Biharban is gyakorlatba ültessék, világi téren pedig segítséget lehetne nyújtani a kistermelőknek ahhoz, hogy tájjellegű produktumaikkal bekapcsolódjanak, számukra például a Református Szeretetszolgálat az egyháztáji vásáraival biztosíthatna új megnyilvánulási helyszíneket.
Csűry István királyhágómelléki református püspök is fontosnak nevezte a közös gondok felleltározását, különös tekintettel arra, hogy 2017 az említett református évfordulók miatt úgymond a megújuló ember éve kellene legyen. Kiemeltnek nevezte a szociális helyzet javítását, hiszen, mint mondta a német diakónia és a svájci szervezetek által nyújtott támogatáson kívül lényeges az is, a két szomszédos térség jól megértse egymást. Örömmel nyugtázta, hogy a magyarországiak érdeklődésüket és megértésüket fejezték ki a kórházépítési projekt iránt is, nem csupán mint önálló egészségügyi intézményre gondolva erre, hanem a diakóniai szeretetszolgálat profi hátterű munkavégzését is szem előtt tartva.
Pásztor Sándor szerint az uniós pénzek felhasználása nem elég hatékony, ezért is fontos az együttműködés, hogy az ebben rejlő lehetőségek jobban ki legyenek használva. Bejelentette: megpróbálja tágítani a kört, hogy a szintén magyar vezetésű Szatmár megyét is bevonja az együttműködésbe, első lépésként a szociális programokba. Arról is beszélt: egy közös munkacsoport felállításáról is döntöttek, így a következő, novemberben a KREK székházában megtartandó tanácskozáson már konkrétumokról is szó eshet. Emellett szorgalmazni fogja a román kormánynál, hogy mihamarabb nyissa meg azt a tíz határátkelőt, melyek már közel öt éve elkészültek, de még mindig nem lettek felavatva.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

A váradi városvezetők barométere magyar ügyekben
Ilie Bolojannal, Nagyvárad polgármesterével tárgyalt múlt szombaton Zatykó Gyula és Csomortányi István, az EMNP országos alelnöke és megyei elnöke a helyi tanintézmények vezetőtanácsaiba, az önkormányzat által jelölendő személyekről.
Ezt csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)politikusai. Elöljáróban Zatykó Gyula kifejtette: Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azért kereste meg őket, mert úgy ítélte meg, hogy az RMDSZ elárulta őt és az általa vezetett politikai erőt, a Nemzeti Liberális Pártot ( PNL), viszont neki szüksége van valakikre, akik tudnak segíteni a magyar közösséget érintő kérdéseknek a megoldásában, és a váradi magyar tanintézményekbe az önkormányzat által jelölendő tagok kérdése éppen egy ilyen ügy. Zatykó Gyula elmondta, hogy az EMNP álláspontja szerint is a Bihar megyei RMDSZ cserbenhagyta a szövetség váradi szervezetét azáltal, hogy a liberálisokkal kötött korábbi megegyezést felrúgva a megyei tanácsban a szociáldemokratákkal ( PSD) és az ALDE-val kötöttek paktumot, és emiatt a váradi helyi tanács RMDSZ-frakciója „súlytalanná vált”. Zatykó kifejtette: a tanintézmények vezetőtanácsi tagságának a kérdése huszonöt éve rendkívül átpolitizált volt, ezért a személyek kijelölésénél az EMNP célja ezeknek a testületeknek a depolitizálása volt. „Igyekeztünk nagyrészt olyan közéleti munkásságuk által elismert személyeket felkérni, akik fognak tudni tenni valamit ezekért az intézményekért, mert ezek a személyek jelentik a kapcsot az önkormányzat, vagyis a finanszírozó és a tanintézmény között” – fogalmazott Zatykó Gyula.
Körzeti magyar oktatást
A továbbiakban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke ismertette a nevesítés szempontjait, amiről tegnapi lapszámunkban részletesen beszámoltunk, ehhez annyit teszünk hozzá, hogy a politikusok elmondása szerint nem egyeztetés eredménye volt az, hogy mely tanintézményekbe javasolhat jelöltet az EMNP. Ilie Bolojan ugyanis már eleve azoknak a tanintézményeknek a listájával érkezett a megbeszélésre, amelyekbe magyar önkormányzati delegáltat kívánt jelölni a város. Csomortányi hangsúlyozta, hogy a néppártnak jól körvonalazott oktatási programja van. A párt megítélése szerint az elmúlt tíz évben az elhibázott oktatási stratégia miatt teljes városrészekben megszűnt az általános iskolai magyar oktatás, amin változtatni kell. „Nem szerencsés, hogy a magyar általános iskolai oktatást megpróbálták a belvárosba koncentrálni, ennek eredménye az, hogy Szőllősön és Őssiben teljesen megszűnt a magyar oktatás. Célunk az, hogy a 2017–2018-as tanévtől ebben a két városrészben újra legyen magyar nyelvű első osztály. Ehhez kérjük a pedagógusok, a szülők és minden olyan személy jelentkezését a Kálvin utca 1. szám alatti székhelyünkön, akik a szükséges felmérések, tájékoztató munka és a hivaalos ügyek elvégzéséhez segítenének nekünk” – fogalmazott Csomortányi.
Teszt
A megyei pártelnök elmondta azt: tesztelni fogják azt, hogy mennyire fog működni ez a kapcsolat a néppárt és városvezetés között, ugyanis ezen a héten iktatják azt a kérelmünket, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyváradi városházán szervezzenek olyan ügyfélfogadó helyet, ahol biztosított a magyar nyelvű ügyintézés és a magyar nyelvű formanyomtatványokhoz való hozzáférés. Arra a kérdésünkre: a most felajánlott együttműködésért cserébe Ilie Bolojan szabott-e bármiféle feltételeket arra vonatkozóan, hogy az EMNP mit képviseljen, vagy mit ne képviseljen, Zatykó és Csomortányi egybehangzóan nemmel válaszoltak. Zatykó hozzátette, Bolojan felkérése arra vonatkozott, hogy az EMNP fogalmazza meg a magyar közösség elvárásait a város irányába, illetve mindig jelezzék a polgármesteri hivatalnak azt, hogyha a magyar közösség valamit nem vesz jó néven a városvezetéstől. Arra a kérdésünkre: ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy megvalósuljanak az EMNP-nek azok a törekvései, amelyeket a Bolojan adminisztráció eddig következetesen visszadobott, Csomortányi István így válaszolt: „van rá esély, hogy néhány olyan ügyben is lesz előrelépés, amelyekben eddig elutasítottak bennünket.”
Oktatási bizottság
Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a néppárti politikusok azt, hogy a vezetőtanácsi delegáltakra vonatkozó határozattervezetet a helyi tanács oktatási bizottságának megkerülésével terjesztették a helyi tanács elé. „Nem tartjuk szerencsésnek, hogy ez így történt” – fogalmazott Csomortányi, mind ő, mind pedig Zatykó Gyula hangsúlyozva azt, hogy ők nem tudták a nevesítés elvégzése után, hogy a városvezetés nem viszi majd be a tervezetet az oktatási bizottságba. Zatykó Gyula megjegyezte: azáltal, hogy RMDSZ-es személyeket is felkértek arra, hogy vállalják a vezetőtanácsi tagságot – Kis Gábor és Sauer András nevét említette – ez annak a jele, hogy az EMNP nem is akarta eltitkolni senki elől, hogy részt vesz a nevesítési eljárásban. Ehhez kapcsolódva pedig Csomortányi Istvánelmondta: „visszásnak tartom azt, hogy úgy teszi ezt szóvá a városi RMDSZ, hogy közben mi négy éve folyamatosan azzal küszködünk, hogy az RMDSZ-vezetésű vidéki önkormányzatokban ezeket a szabályokat folyamatosan és tendenciózusan áthágják: sehol nem hívják össze rendesen a bizottságokat, sehol nem értesítik a néppártos tanácsosokat, folyamatos veszekedés van amiatt, hogy tanácsosaink nem kapják meg időben a napirendeket és a határozattervezeteket. Ahogy a mondás tartja: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” – fogalmazott.
Pap István
erdon.ro

„Ha elvágják a vallás gyökereit, az eredmény anarchia”
A migráció okairól, különböző vetületeiről, a liberális és a konzervatív álláspontokról tartott előadást szerda este Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.
A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban zajló előadás elején Csomortányi István, a Partiumi Autonómiatanács alelnöke, s az Erdély Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s mutatta be a magyarországi politikust, akinek Nagyváradi gyökerei vannak. Nem véletlen a témaválasztás, mondta Csomortányi, hiszen október másodikán népszavazás lesz Magyarországon a kötelező kvóta elfogadásáról, s a külhoniak számára is megadatott a lehetőség, hogy szavazzanak a migráció kapcsán; mind a néppárt, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítséget szeretne nyújtani a levélszavazatok összegyűjtésében, ezeket le lehet adni a Kálvin utca 1. sz. alatt is.
Kimutatások
Kalmár Ferenc kitért arra: ő maga ugyan Brassóban született, de családja Nagyváradi, apjának a kommunizmus ideje alatt kellett elhagynia Nagyváradot, nagyszülei a Rulikowski temetőben nyugszanak, rokonsága itt él, ismeri Várad utcáit, itthon érzi magát itt.
Mint elmondta, 2010 és 2014 között KDNP-s országgyűlési képviselőként részt vett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésein, ott hangzott el 2014 januárjában egy ciprusi képviselő asszony jelentése, miszerint 2050-ig Európában negyven millió ember úgy megy nyugdíjba, hogy nem lesz utánpótlása. A konklúzió azt volt, hogy ezt a létszámot pótolni kell. Más kimutatások pedig arra világítottak rá, hogy Európa egyetlen országa sem képes reprodukálni magát, s ez nemcsak a fejlett európai országokra vonatkozik, hanem a kaukázusi, balkáni országokra is. Akkori felszólalásában kihangsúlyozta: igenis vannak az európai társadalomnak tartalékai, ha visszatérünk a keresztény gyökerekhez, s ismét megbecsüljük az anyaságot.
Támadások
Ma Európában támadások érik a család intézményét, a gyerekvállalást másodlagossá vált, a nők számára a karrier a legfontosabb. A házasság intézményét is támadás éri, engedélyezik az egyneműek házasságát. Egy társadalomban mindig voltak és lesznek homoszexuálisok, de parádé és promóció akkor, amikor nem születik elég gyerek, ez túlzás – fejtette ki a politikus. A magyar alaptörvény kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, ezt külföld rengeteget támadta, holott egy keresztény ember számára evidens dolog. A nemzeti közösség fogalmát is támadják, ezt is fel szeretnék hígítani, hogy a közösségek szűnjenek meg, mert így a társadalom irányíthatóbbá válik. A hit és a vallás arra is való, hogy megszervezze az emberi közösségeket, hangsúlyozta ki Kalmár Ferenc.
Európa mindig akkor tudott kilépni a kátyúból, amikor visszatért a keresztény alapokhoz, de Európa alkotmányát ma liberális szocialista eszmék uralják. Míg a konzervativizmus elfogadja Isten létezését, a liberalizmus szerint nem kell a tízparancsolat, az embernek szabad akarata van, de ha elvágják a vallás gyökereit – ezt nevezzük szekularizációnak – akkor az emberek csak lebegnek, minden relativizálódik, az eredmény vita és anarchia. A liberalizmus soha nem vitte előre Magyarországot, jelentette ki Kalmár Ferenc.
Az afrikai és egyes arab országokban lassan akkora a túlnépesedés, hogy gondot jelent életben mAradni, értelemszerűen előbb utóbb el kellett kezdődnie a migrációnak. Merkel álláspontja az, hogy be kell fogadni a migránsokat, mert kell a munkaerő, de a kimutatások szerint a bevándorlóknak csak húsz százaléka illeszkedik be a társadalomba. „Nem az lett volna a normális, ha összehívják az uniós tagországok vezetőit, és megbeszélik?” – tette fel a kérdést Kalmár Ferenc.
Európa keresztény földrész, a migránsoknak egészen más értékrendjük van, például volt rá eset, hogy egy per során egyikük kikelt magából, amiért egy bírónő mondott ítéletet, mivelhogy neki egy nő ne mondja meg, mit csináljon. „Ezek a típusú emberek, ilyen értékrenddel, hogyan tudnának integrálódni az európai társadalomba? A válasz az, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán” – hangzott el. Európai országok egyes városainak vannak olyan részei, ahová a rendőrség nem megy be rendet teremteni, párhuzamos társadalmak alakultak. Magyarország kormánya eldöntötte, hogy nem teszi ki az állampolgárokat ennek a folyamatnak.
Veszélyeket rejt
Az előadás során elhangzott, milyen javaslatokat tett a magyar külügyminisztérium a migráció okozta válság kezelésére, s az is, hogy a nyugatnak fel kellene hagynia a „demokrácia-exporttal”. Nem kellene az őshonos nemzeti kisebbségek fogalmát „összemosni” a migránsokéval, hiszen a kettő egészen más, s ez nagy veszélyeket rejt. A határ menti sávokban őshonos kisebbségek laknak, ők a leginkább veszélyeztetettek, hangzott el. Szó esett az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről és jogairól szóló jelentéséről is, melyet – sokak meglepetésére – elfogadott az Európa Tanács, s mely referencia anyaggá vált.
A későbbiekben a jelenlévők kérdéseket tettek fel – felvetették többek között, hogy vajon számunkra ismeretlen anyagi okok állnak-e a migránsokkal szembeni engedékenység mögött. Felmerült, hogy ha ilyen mértékben jönnek a migránsok, előbb utóbb „elveszítjük arcunkat”. A magyarországi politikus Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas költőt idézte „Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt, hamarosan aláhanyatlik.” Egyúttal kihangsúlyozta, milyen fontos keresztényként nem ódzkodni a politikától, hiszen egy keresztény ember számára a politika a szeretet legmagasabb formája. Az előadás végénCsomortányi István Partium zászlaját adta át Kalmár Ferencnek.
Neumann Andrea
erdon.ro

A magyar dráma napján
Kísérlet az üzenet dekódolására
A magyar dráma napját ünnepelte szeptember 21-én a világ magyarsága, Marosvásárhelyen a hagyományos eseménysorozatot ez esztendőben egy további évfordulóval is összekapcsolták: tíz éve, 2006. szeptember 30-án hunyt el Sütő András, a honi drámairodalom kimagasló alkotója. Sütő és a színházművészet viszonyát bemutatni, ismertetni szükségtelen, e két évforduló – Madách Imre Az ember tragédiájának 1883-as bemutatója és Sütő András tíz évvel ezelőtti halála – nívós tiszteletadást eredményezett.
A szerdai eseménysorozat délben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégiumban kezdődött, amelynek dísztermében Farkas Ernő tartott előadást Sütő műveinek 2016-os recepciójáról, 17 órától pedig a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében folytatódott a műsor. Itt Demeter József református lelkipásztor, friss nyugdíjas köszöntötte a jelenlévőket, aki elmondta: Nagy Pál után ő vette át a Sütő András Baráti Társaság elnöki tisztjét. – Tíz nap múlva lesz 10 éve annak, hogy elhunyt Sütő András, és egy éve távozott közülünk Nagy Pál. Amikor elkezdtük szervezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal közösen ezt a napot, Gálfalvi Zsoltot kértük fel előadást tartani, de betegsége miatt nem jöhetett el. 1982-ben azonban nagyon szépen írt Sütőről, írása ma sem elavult – mondta a házigazda, majd Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Gálfalvi Zsolt szóban forgó írását: Sütő két drámáját, a Perzsákat és Szuzai menyegzőt magába foglaló, a Kriterion könyvkiadónál megjelent kötethez írt fülszövegét.
A Domahidi kvartett fellépését követően Demeter József mutatta be a délutáni előadót, dr. Buzogány Dezső teológiai tanárt.
– 1957-ben született, 1981-ben végezte el a teológiát, tíz évig lelkipásztor, később teológiai tanár, 2001-től a Bolyai Tudományegyetem tanára, számos más egyetemen vendégtanár. Kálvin Institúciójának mai magyar nyelvre fordítója, ezért aranygyűrűs kitüntetést kapott a magyarországi zsinattól. Közkedvelt tudós-lelkész. Most következő tanulmányában olyan üzeneteket próbál megfejteni, melyek a Csillag a máglyán című Sütő-dráma kapcsán elevenednek meg: mit mondott Kálvin Sütőnek 420 év után, és mit mondhat Szervét liberalizmusa ma nekünk?
A Csillag a máglyán – kísérlet az üzenet dekódolására című értekezése során dr. Buzogány Dezső elmondta: hosszú évekig élt benne a Kolozsvári premier után a teológián szervezett fórum emléke. – A fórum hangulata mAradt meg bennem, miszerint Kálvint súlyos támadás érte. Ezzel az előérzettel olvastam újra nemrég a drámát. Nem Sütő teljes életművét próbálom értékelni és a drámairodalomnak sem vagyok szakembere. A mű nagy tehetséggel megírt munka, hihető és valószerű mindaz, amit írója a szereplők szájába ad. Sütő beismeri, hogy dramaturgiai megoldásai nem mindig egyeznek a valós történelmi helyzettel, de ezt szerzőként nyilvánvalóan megteheti, nem történelmi szaktanulmányt írt. Emiatt a dráma nem veszíti hitelét, üzenete nem csorbul. A jellemrajzok azonban bekerültek a közgondolkodásba, és nem mindegy, hogy milyen nyomot hagynak a társadalom emlékezetében. Meglehet, hogy emiatt a főszereplőkről torz kép alakul ki. A szerző elképzelt párbeszédekkel megteremti a dramaturgiai helyzetet – például a kezdetekben Szervét agyondicséri Kálvint, hogy a végén Kálvin máglyára küldje őt. Más párbeszédek reálisak, például azok, amelyek a máglyahalált tárgyalják – elég, ha a hugenották példáját nézzük. Kálvin és Szervét párbeszéde tárgyszerű, de nem valószerű – Kálvinnak nem volt hatalma Genfben házkutatást elrendelni, és senkit sem végeztek ki azért, mert gúnyiratot írt ellene. Sütő jól ismerte a történelmi helyzetet, kimondatja, hogy Kálvin csak látszólagos ura a városnak – amelynek törvényeit a nagytanács és a polgárokból álló közgyűlés hozta, a törvényeket pedig a közösség önként fogadta el. A párbeszédekből úgy tűnhet, hogy Genfet a konzisztórium vezette, de ennek a valóságban nem sok beleszólása volt a város vezetésébe. Az egyik jelenetben említett gályarabokat az ellenreformáció vetette rabságba a drámákban történtek után 150 évvel – ez a momentum sem kimondottan érthető. Az üzenet megpróbál ugyan eljutani a nézőhöz, de a színpadi játék elhomályosítja az áthallásokat és burkolt üzeneteket, amelyek egy helyre gyűjtve igen ütőképes koncentrátumot képeznek. "A falak is besúgók", házkutatás utólagos parancslevéllel, "még a templomok is alá vannak ásva a besúgók patkányi állataival", "a szabadság tökéletes állapota az emberi álom – az egyetlen jog, ami megmAradt". Az első felvonásnak az 1970-es, ’80-as évekhez intézett üzenete direkt és nem félreérthető. A második és harmadik felvonás ezeknél sokkal kifinomultabb rejtett üzeneteket tartalmaz. Itt a kulcsszó a tévelygés. Már nem az arctalan diktatúra kiszolgálói igyekeznek csörtetve – Kálvin és Szervét párbeszéde tűnődés, igazságkeresés: mindkettőnek igaza van a maga rendszerében. Akár három értelmiségi típust is el tudunk különíteni. A diktatúrát kiszolgáló: Fárel. Az elveihez hűséges, konzervatív idealista: Kálvin. A minden tekintélyt elvető szabadelvű: Szervét. És a recepciók, kritikák szerzőiként előléptek azok az értelmiségiek, akik a ’70- es, ’80-as években kiszolgálták a rendszert, avagy ellene lázadtak – szerintük Kálvin máglyára küldi Szervétet, így inkvizítor lesz: a műről végtelenül leegyszerűsítő írások jelentek meg. A korabeli kritika a történelmi helyzet köldöknézéséből nem tudott kilépni. Szerzőik ezért is hallanak – talán szándékosan – egyházellenes üzenetet ki belőle. Talán sokan a rendszer iránti lojalitásukat azzal akarták hangsúlyozni, hogy a dráma ezen vonását erősítették és szándékosan félretájékoztattak, ezzel a nézőt az egyházellenesség felé terelték. De milyen kérdéseket vet fel ma a Kálvin- jelenség? Ma a vallás magánügy, a főhős korában azonban a legégetőbb közügy volt. Ezt a mai társadalom nagy része nevetségesnek tartja, ma már nem létkérdés. Akkoriban a hit, a vallás, a felekezet nélkülözhetetlen részei voltak az üdvözülésnek. A mai és akkori kor társadalmi rendje között nincsen átjárhatóság. Ami a korszellemet és történelmi tényeket illeti, Kálvin Genfben nem érvényesíthette az akaratát. A politika akkor is politika volt. A hatalmon lévő libertinusok Szervét megítélésével Kálvint akarták lejáratni. Sütő abban téved, hogy egy nyugati polgári demokratikus intézményre ráhúzza egy balkáni ország parancsuralmi rendszerének a mezét. A svájci demokráciát feláldozza, hogy a romániai diktatúra jellemrajzát elkészítse. A két rendszer szubsztanciája nem azonos, és a szerző nem utal arra, hogy e kettő alapjaiban különbözik egymástól. Dramaturgiailag ezt nyilván nem tehette meg, mert akkor odavész az üzenet. De találhatott volna ennél sokkal találóbb analógiát a hazai, akkori viszonyok érzékeltetéséhez.
Kérdés, hogy a műnek van-e ma aktualitása? Az önkritika a diktatúra idején elvárt polgári gesztus volt, de egyéb kritika már nem. Az üzenet kommunikálása az összekacsintásra épül, mert ez a rendszer vette körül a nézőt nap mint nap. De a helyzet azóta megváltozott, és ezzel odalett az üzenet megfejtésének a kulcsa. Kérdés, hogy ennek hiányában a mai néző vagy olvasó milyen üzenetet kap a drámában? Ebben nagy szerepe van az éppen aktuális előadásnak, hiszen az előbbiek okán ma már akár a félretájékoztatás veszélyét is hordhatja a dráma. Ha ma kerülne bemutatásra, mindenképpen hozzá kellene kapcsolni a kort, amelyben született, mert a valós üzenet csak így juthat el a mai nézőhöz. A dráma annak a helyzetnek a része, és részeként kell mAradnia, mert csak vele együtt van mondanivalója – mondta történelmi, drámairodalmi részletekben gazdag előadása során dr. Buzogány Dezső, majd a Domahidi kvartett játéka zárta a rendezvényt.
Este fél héttől Aranka György szobránál vette kezdetét a hagyományos koszorúzás, amelynek keretében Berekméri Katalin színművésznő olvasta föl a Sütő András színházi üzenete a mának című szövegösszeállítást, este 7 órától pedig premierre került sor – a Nemzeti Kistermében Sütő András A szuzai menyegző című drámájának Sebestyén Aba által rendezett felolvasószínházi bemutatóján vett részt a nagyérdemű.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Jegenye új pappal ünnepelte 150 éves templomát
Hármas ünnepre gyülekeztek a jegenyeiek szombaton. 150 éves római katolikus templomuk búcsúünnepe egyúttal új lelkipásztoruk, a kolozsvári születésű ifj. Kádár István plébános beiktatási szertartására is alkalmat adott. A mintegy 400 lelkes falu életében nem oly mindennaposak a közösségi ünneplések, az emberek nem szoktak hozzá, de a hitéhez ragaszkodó gyülekezet az ünnepi szentmisén zsúfolásig megtöltötte a templomot. A délutáni településtörténeti bemutatóra főleg az ifjúság jött el, este pedig az Operettissimo előadásán mozdulni is alig lehetett a faluházában. Vasárnap verses-zenés előadáson mutatkoztak be a falu tehetségei, a köztudomásúan sok helybeli zenész közül is felléptek néhányan. Az új lelkész és a közösség nagy nyitottsággal fordul egymás felé, bízva a fejlődés ígéretét magában hordozó, gyümölcsöző együtt munkálkodás lehetőségében.
Talán az idei utolsó nyárias hétvégére ébredt szombaton Kalotaszeg egyetlen színtiszta római katolikus faluja. Mától esőket és lehűlést jósolnak, de szombaton és vasárnap még cirógató napsütésben ünnepelhette a jegenyei közösség Szent Mihálynak szentelt templomát, amelynek jelenlegi épületét 150 évvel ezelőtt emelték. Egyben búcsúünnep is volt a hétvégén, és ez alkalommal köszöntötték új lelkipásztorukat is: ifj. Kádár István paptársai és főesperese jelenlétében tett fogadalmat új szolgálati helyén.
Templom és vallás
Bizonyos források szerint 1062-ben, más írások szerint a XIII. században már létező településen 1250 körül emeltek kőtemplomot Szent Mihály tiszteletére. A reformáció Jegenyét sem kerülte el, de temploma csak rövid ideig volt a reformátusoké, 1579-ben Báthori István fejedelem visszavásárolta és a jezsuitáknak adományozta. Később ismét református templom volt, de 1615-ben Bethlen Gábor újra a jezsuitáknak adományozta. A lakosság többsége mindvégig megmaradt katolikus hitében.
Az 1629-ben vagy 1630-ban született, majd röviddel azután Jegenyén megkeresztelt híres szerzetes, építész, botanikus, zeneszerző és zenegyűjtő Kájoni János nevezetes könyvében, a Libernegrában így ír a születése körüli időszakban Jegenyén uralkodó vallási állapotokról: „A [jegenyei] katolikus egyház ama igen gyászos és szűkölködő helyzetben semmiképpen sem tudott katolikus papot szerezni, de még a plébánia hívei között sem volt egy tanult ember, az Egeres nevű szomszéd falu kálvinista lelkészét fogadta föl a katolikus lelkésznek járó teljes bérért, de azzal a szigorú kikötéssel, hogy a meghatározott napokon eljővén hirdesse nekik az ünnepnapokat, a böjtöket, hogy kereszteljen, eskessen és a halottakat temesse el stb., de soha ne merészeljen prédikálni vagy a képeket megérinteni.” (Fordította: Madas Edit, a Kájoni-kézirat 1991-es szegedi kiadásának szerkesztője.) A hagyomány szerint, amikor a református pap mégis prédikációval próbálkozott, a hívek alaposan megkergették. A jelenlegi templom 1866-ban, Boér János plébános idején épült.
 Szabadság (Kolozsvár)

56 órán át 56-ról
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 60. évfordulóján a Magyar Polgári Egyesület október 21-én, pénteken 12 órától október 23-án 20 óráig folyamatos (éjjel–nappal), 56 órán át tartó megemlékezést szervez Nagyváradon a Kálvin János (Jean Calvin) utca 1. szám alatt. A megemlékezésen a forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó filmeket vetítenek, eredeti rádiófelvételeket hallgatnak, felolvasást tartanak.
Az 1956-os magyarországi forradalom történéseiről és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetéről készült kiállítást október 21-én 12 órakor nyitják meg.
A részletes programról (filmvetítések, felolvasások időpontjai) érdeklődhetnek a megemlékezés helyszínén vagy a Magyar Polgári Egyesület internetes oldalán: www.facebook.com/Magyar-Polgári-Egyesület. A szervezők kérnek mindenkit, hogy menjen el a rendezvényre egy film megtekintésére vagy egy rövid felolvasás idejére, hogy részese legyen az évfordulónak, hogy méltó módon emlékezhessünk elődeinkre, hőseinkre.
A rendezvény támogatója az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság. Reggeli Újság (Nagyvárad)

500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)

Nagyváradi főhajtás 1956 hőseinek emléke előtt
A Magyar Polgári Egyesület, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Szent László Egyesület több rendezvénnyel, eseménnyel is tiszteleg a hősök előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Nagyváradon.
Kiállítás a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéről
Ma, október 21-én 12 órára kiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket a Kálvin János utca 1. szám alá. A kiállításon az 1956-os forradalmat, valamint a forradalom hatására Nagyváradon alakult Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét mutatják be. A kiállítást megnyitja Galambos István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója, valamint az egykori Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének néhány tagja. A megnyitón közreműködik Kiss Törék Ildikó színművész és Thurzó Sándor József brácsaművész.
56 órán át ’56-ról
Ma 12 óra és vasárnap 20 óra között folyamatos, éjjel-nappal tartó, 56 órás megemlékezést tartanak a Kálvin János utca 1. szám alatt. Az 56 órán át tartó rendezvényen filmvetítésekkel, felolvasásokkal, zenehallgatással, előadásokkal várják a megemlékezőket. A szervezők külön figyelmet szentelnek az erdélyi ’56-os eseményeknek, így megismerhetik a résztvevők a Szoboszlai-per, a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének és más, az 1956-os magyarországi forradalom hatására Erdélyben alakult szervezetek, mozgalmak, kirakatperek történetét.
Mindezek mellett számos dokumentumfilmet és játékfilmet is levetítenek: az érdeklődők betekintést nyerhetnek többek között a 25 évesen kivégzett forradalmár, Tóth Ilona életébe, a Corvin közben és a Széna téren harcoló forradalmárok történetébe, egy 12 éves gyerek visszaemlékezéseibe, Nagy Imre élettörténetébe, a megtorlások kegyetlenségeibe, a menekültek visszaemlékezéseibe. Részletes program a helyszínen vagy a www.facebook.com/Magyar-Polgári-Egyesület oldalon található. A kiállítás és az 56 órás rendezvény megszervezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. Szervező: Magyar Polgári Egyesület.
Koszorúzás a PKE-n
Október 23-án, vasárnap 17 órakor megkoszorúzzák a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) belső udvarán található emléktáblát. Rövid köszöntőt mond Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Szervező: Erdélyi Magyar Néppárt.
Gálaest a Filharmóniában
Október 23-án, vasárnap 18 órától ünnepi gálaestet tartanak a Nagyváradi Állami Filharmóniában. Ünnepi köszöntőt mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, majd fellép az Al Fresco Régizene Együttes – válogatás a Kájoni Kódexből, valamint az Argenteus Vegyeskar Szegedről – összeállítás Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente műveiből. Közreműködik Péterfy Lajos színművész és Buzási Patrik. A gálaest megszervezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta. A Filharmóniában az érkezés sorrendjén lehet elfoglalni a szabad helyeket. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Iránytűjük az Isten – Megalakult a SZIKE
Megtartotta alakuló gyűlését a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági szervezete a SZIKE. A csoportosulás ugyan még nincs hivatalosan bejegyezve, de Rácz Ervin ifjúsági előadó úgy gondolta: kell egy csapat, akivel együtt szervezi az egyházmegye ifjúsági eseményeit.
Csütörtökön délután 16 órától mintegy negyven fiatal előtt Király Lajos esperes Dániel Próféta Könyve 1. részének első 7 verse alapján hirdette Isten Igéjét. A Babilonba elhurcolt ifjak álmai és tervei az idegen földön részben szertefoszlanak, de identitásuk megőrzésében iránytűjük és segítségük az Isten. A posztadoleszencencia, a késő serdülőkor nemrég megszületett új fogalmáról is szólt az előjáró, és az ezzel kapcsolatosan készült tanulmányról, melynek fő kérdése: Miről panaszkodnak a mai fiatalok? A mai ifjak feladatai közé tartozik - Dánielhez és ifjú barátaihoz hasonlóan - a megoldási lehetőségek keresése, melyben a SZIKE is hathatós segítség lehet.
Rácz Ervin megköszönve a rövid, de tartalmas igehirdetést, köszöntötte az ifjakat is, akik tizenhárom gyülekezetből érkeztek el az ifjúsági szervezet debütálására: Szatmár-Láncos, Egri, Mikola, Batiz, Lázári, Szatmárnémeti, Halmi, Tamásváralja, Erdőd, Szatmárgörbed, Ombod, Szatmár-Szamos-negyed, Szatmár-Kültelek.
Az ifjúsági előadó felvázolta a szervezet céljait: a fiatalokat közelebb vinni Istenhez, megszólítani azokat, akik már vagy inkább még nem járnak gyülekezeti alkalmakra (misszió), az ifjúsági alkalmak közös szervezése a fiatalokkal, programközpontúságtól a kapcsolatközpontúság felé haladni, ifjúsági istentiszteletek megszervezése, önkéntes munka beindítása, a gyülekezeti ifjúsági munka előmozdítása.
Kiss József főjegyző hozzászólásában visszaemlékezett a 90-es évek jól működő ifjúsági csoportjaira, megerősítve azt a gondolatot, hogy a fiataloknak saját ötleteiket is hozniuk kell ahhoz, hogy szervezet működni tudjon.
Ezután sor került a választásra, azaz a fiatalok közül vezetőséget választottak ki arra, hogy az egyházmegyei ifjúsági munkában szolgáljanak. Varga Edina ombodi fiatal lett az elnök. Alelnökök: Csatári Leila valamint Kovács Adél Németiből, és Varga Máté Ombodról. Titkár Berendi Bernadett Mikolából. Diakónusokat is választottak, akik legfőképpen a szeretetszolgálatot fogják végezni: Schradi Arabella és Tar Andrea Láncosból, Csáky Lajos Szatmárgörbedről, Dani Alexandra Lázáriból és Bálint Stefánia Erdődről. A diakónusok csapata nyitott, mások is jelentkezhetnek.
A SZIKE első nagy rendezvénye november 13-án a Szatmár-Láncos templomhoz tartozó Kálvin János Gyülekezeti Házban lesz 18 órától, de a november 5-én megszervezendő Bibliaismereti Vetélkedőre is közösen készülnek majd. Iránytűjük, jó reménység szerint, Isten lesz, aki megnyitja nekik az utat a többi fiatal felé is, ezáltal gyógyító szikék lehetnek az Ő kezében. szatmar.ro

A reformáció ünnepe Sepsiszentgyörgyön
A reformáció ünnepe alkalmából a sepsiszentgyörgyi evangélikus és református gyülekezetek közösen ünnepelnek öt napon át egymás templomaiban, más-más lelkipásztor igehirdetésével.  Az Isten összegyűjt címmel szervezett rendezvénysorozat a reformáció 500. évfordulóján tartandó emlékév előzöngéje kíván lenni, mondta lapunknak Incze Zsolt György, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. A november 1-jén induló emlékévben számos rendezvénnyel kívánják majd felhívni a figyelmet a reformáció fél évezredére.
Az istentisztelet minden alkalommal 18 órakor kezdődik. A rendezvénysorozat csütörtökön indul a Gyöngyvirág utcai református templomban, igét hirdet Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész, előadást tart Bustya János sepsiszentkirályi lelkipásztor. Pénteken a vártemplomban Incze Zsolt szemerjai lelkész szolgál, közreműködik a városi egyesített IKE. Szombaton a szemerjai templomban Pap Attila belvárosi reformárus lelkész hirdet igét, fellép a Canticorum női kar. Vasárnap az evangélikus templomban Bancea Gábor Gyöngyvirág utcai lelkipásztor szolgál, hangversenyt tart Csendes László hegedű- és Dolores Chelariu orgonaművész. 
Hétfőn, október 31-én, a reformáció emléknapján a belvárosi református templomban tartják az úrvacsoraosztással egybekötött közös ünnepet. Igét hirdet Zelenák József sepsiszentgyörgyi lelkész, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese, ágendát mond Tusa Róbert beosztott református lelkész. Ezt megelőzően 17 órakor imát mondanak a Kálvin-szobornál, onnan fáklyás felvonulás indul a Mikó-szoborhoz.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyházmegyék közös reformációi ünnepsége
Együtt emlékezni és épülni
Szombaton este Marosvásárhelyen a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye közös reformációi emlékünnepségére érkezők töltötték meg a Kultúrpalota nagytermét.
A Marosi Református Egyházmegye és a Maros- mezőségi Református Egyházmegye elöljárói és hívei a reformáció 499. évfordulóját egyházi és világi meghívottakkal ünnepelték október 29-én, lélekben az ötszáz éves évfordulóra készülődve. A köszöntések, igehirdetés, ünnepi műsorszámok közepette tudományos értekezést is hallgathattak a résztvevők, a szeretetvendégség keretében pedig a művelődési hajlék előcsarnokában közvetlen beszélgetésekre kerülhetett sor.
Első ízben ezelőtt 2013-ban tartottak közös ünnepséget, tavaly már a Bernády által a székely fővárosnak építtetett művelődési fellegvárban gyűlhettek össze a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye reformátusai és meghívottaik. Idén második alkalommal tarthatták a reformáció emlékünnepségét a Kultúrpalotában, ami reményeik szerint hagyománnyá válik. A köszöntések sorát Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese indította, őt követte Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán, illetve Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, Chiorean Ioan pedig a polgármesteri hivatal megbízottjaként olvasta fel dr. Dorin Florea polgármester köszöntését. Az estünnepélyességét a felsorolás teljességének igénye nélkül többek között a Marosi Református Egyházmegye egyesített vegyes karának szolgálata, az ifjúsági zenekar és kórus Bíró Jenő csejdi lelkipásztor irányításával, a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa Enyedi Csaba lelkész tanár vezetésével, dr. Molnár Tünde orgonaművész előadása, illetve tanítványa, Lőrinczi Lehel orgonajátéka, Szabadi Nóra színművésznő szavalatai tették színvonalasabbá.
Megújulást hozó reformáció
Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a két egymázmegye elöljáróit és híveit, a világi meghívottakat, a politikai pártok képviselőit, akik együtt ünnepelni, emlékezni és épülni gyűltek össze. Hangsúlyozta a megújulást, helyreállítást jelentő reformáció szó értelmezését, amelyre napjainkban is folyamatosan szükség van. Szimbolikus tartalmú tárggyal idézte fel a nagy reformátor emlékét. Mint elmondta, 1517. október 31-én Luther Márton egy kalapáccsal indította el a reformációt, a wittembergi vártemplom kapujára szegezve a kilencvenöt tételből álló vitaindító dokumentumát, amelynek egyik fontos eleme volt, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Szentírást.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a hadban állás fogalmát fejtegette. Mint hangsúlyozta, a köztünk tapasztalható tehetetlenség miatt is hadban állunk, és "csak az éberséggel lehet kiutat találni a szorongató helyzetből". A reformáció ötszáz éve tart, és mindig volt kiemelkedő képviselője, az évszázadok során azonban sok szerep vált hiteltelenné. Beszédében felemlítette azokat az egyetemes alapértékeket, amelyeket a reformáció révén megkaphattunk, mint hangsúlyozta, mindenkit gazdagított és gazdagít, még akkor is, ha nem tud róla. Ugyanakkor a feladat közel ötszáz év múltán sem változott – fejtette ki köszöntőjében az anyaországot képviselő vendég.
Péter Ferenc megyei tanácselnökként és a szovátai református egyházközség tagjaként köszöntötte az egybegyűlteket. Az álmodozás és elégedetlenkedés helyett a cselekvés fontosságát emelte ki a Maros megye előtt álló új politikai helyzetre utalva, ugyanakkor a reformáció által kiváltott gazdasági fellendülést említette.
A polgármesteri hivatal megbízottja, Ioan Chiorean felolvasta az objektív okok miatt távol maradt dr. Dorin Florea városvezető magyar nyelvre fordított levelét, amelyben hangsúlyozta az egyházakkal való együttműködés fontosságát, és a reformáció jövő évben tartandó 500. évfordulójának méltó megünnepléséhez az önkormányzat támogatásáról biztosította az egyházi elöljárókat.
A reformáció mint ajándék és feladat
Papp Béni Zsombor, a cserealjai református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében a gazdátlan világ szomorúságát emelte ki, azt, hogy sokszor az önelégültség szemüvegén át tekintjük a dolgokat, abban bízva, hogy ha eleget teszünk az egyházi rítusoknak, kötelezettségeknek, minden a legnagyobb rendben lesz. Fontos azonban csendben kimondani a jaj szót és elismerni fogyatékosságainkat, hiányosságainkat. "Amikor gazdátlan világban élünk, és az egyén saját magát ülteti trónra, csak földi értékeket hajszolva, az igencsak szomorú. Akárcsak amikor a hatalmas Isten egyesek tekintetében és életében összezsugorodik, mert a kicsi Istent el lehet dugni, amikor kényelmetlen, de a kicsi Istennek a követője is kicsi, mert az csak kicsit mer álmodni" – fejtette ki. Amint a lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta, minden generációnak megvan a maga küldetése és feladata, az igazi kiváltság pedig a másság felvállalásában keresendő.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese, galambodi lelkipásztor megköszönte az ünnepség létrejöttének lehetőségét, a szervezők áldozatos munkáját, az anyagi támogatásokat. "A reformáció ajándék és feladat egyszerre. A nap süt, de nekünk kell a redőnyöket felhúzni, a mi feladatunk az, hogy legyen világosság." Mint jelezte, "tudunk és akarunk közösen ünnepelni", és a közeljövőben hasonló, de sokkal nagyobb méretű rendezvény megszervezésének gondolatát körvonalazta, amely révén a teljes Maros megyei református egyházkerületet – a Marosi és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye mellett a Küküllői és Görgényi Egyházmegyét is – bevonnák.
Az erdélyi reformátusság bástyája Marosvásárhely
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának munkatársa Kálvin Marosvásárhelyen című értekezését hallgathatták meg a jelenlévők. Egy nappal korábban a reformáció emléknapja alkalmából Budapesten Károli Gáspár-díjjal tüntették ki a gyergyószéki születésű, de Marosvásárhelyhez több szállal is kötődő levéltárost, akinek egyik legfontosabb munkája az erdélyi református Kálvin- bibliográfia összeállítása. Előadása indító momentumaként úgymond megfejelte az est során elhangzott beszédeket. Mint hangsúlyozta, "a reformáció nem innováció, azaz nem akármilyen innováció". Értekezése szerint a reformátorok nem újat akartak hozni az egyházba, hanem azt vissza akarták alakítani Krisztus példájára, és az érzékletesebb szemléltetés érdekében a vérkeringés helyreállításának hasonlatával élt, amikor az ige nem a szívben van, hanem a kézben, a periférián, ahol nincs mit kezdeni vele. Egyházszervezetet Luthertől tanultak a reformátorok, ellenben teológiai eszméket, tanrendet, az úrvacsorához való viszonyulást, a Krisztus-központúságot Kálvintól. A Teleki Tékában fellelhető wittembergi kötésű Kálvin-kötetek annak bizonyítékai, hogy az erdélyi reformátusság szíve több mint négyszázötven éve ebben a városban dobog. Kálvin Jánost a kisebbségi lét, az üldözött kisebbség teológusának nevezte, akinek tanai igencsak korán megjelentek Marosvásárhelyen, ahol elfogadták azokat, kinyomtatták és terjesztették. Az előadó kitűnően illusztrálta a Kálvin-műnek városunkhoz, valamint a Maros-parti településnek Kálvinhoz való viszonyát, így képet alkothatott a hallgatóság is arról, hogy miként lett Marosvásárhely Erdély legkarakteresebb református városa, a szabad királyi városok közül az egyetlen kálvinista többségű település, ahol főképp a Biblia-kommentárjai váltak népszerűvé. Annak dacára, hogy sosem járt sem Erdélyben, sem Magyarországon, a tanaiban folyamatosan jelen volt és jelen van Marosvásárhelyen – hangzott el az előadás végkövetkeztetése, melyet vastapssal jutalmazott a közönség.
Lőrincz János esperes ösztönzésére az újítás erejével ható, közösen felolvasott pár soros zsoltárvers vallomása képezte az áldást a reformáció szombat esti emlékünnepségére, mely nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely),

Kiállítást avattak a Református Egyház váradi jelenlétéről
Hétfő délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltára által összeállított állandó kiállítást – A Református Egyház Nagyváradon- nyitották meg a vár- és városi múzeumban.
A Fejedelmi Palota második emeletén megtekinthető kiállítást a Reformáció Emléknapján avatták fel. Az ünneplőket dr. Dumitru Sim, a nagyváradi vár- és városi múzeum igazgatója köszöntötte, majd Emődi András levéltáros beszélt arról, milyen elképzelés mentén állította össze a közgyűjteményt. Arra hívta fel a figyelmet: egy sajátságos tárlatról van szó, ugyanis első perctől kezdve nem készült egy egységes koncepció, melynek alapján az egyházak bemutatják a helyi történelmüket, tehát mindegyik a maga módján prezentálja a rendelkezésre álló anyagokból azt, amit jónak lát.
A reformátusok a hangsúlyt elsősorban a kezdetekre, a 16-17. századra fektették, már csak azért is, mert a református egyháznak ez a korszak ténylegesen a reneszánsza, illetve a csúcspontja a református közösségi életnek Váradon. Nyomdatörténeti momentum van elég sok, rengeteg könyvcímlapot láthatnak az érdeklődők, hiszen Várad Debrecen mellett fontos szerephez jutott a hitvallások soron következő etapjaiban, mind a nyomdai kivitelezést, mind egyáltalán a szellemi hátteret tekintve. A kiállítás egy jelentős része ezért kifejezetten a nyomdákról szól, a Hoffhalter- és a Szenci Kertész Ábrahám-féle tipográfiáról, vizuálisan élvezhetően. Értelemszerűen hiányzik az 1660 és a Türelmi Rendelet között eltelt 120-130 év, hiszen ebben a periódusban Váradon református élet, legalábbis intézményi szinten, ekkor gyakorlatilag nem létezett. Egy másik teremben pedig 1784-től kezdve próbálták kronologikusan bemutatni a leglényegesebb fejlődéstörténeti lépcsőket, amikor egyházközség szerveződött Váradon, és Keresztesi József személyében lelkészt választottak.
Nyilvánvalóan lehetetlen a teljességre törekedni, a kiállítás pedig főleg didaktikus céllal készült, tehát az iskolai csoportoknak hellyel-közel teljes képet nyújt a váradi református közösség múltjáról.
Csoda
Csűry István királyhágómelléki református püspök szerint a tárlat egy ízelőt nyújt azok számára, akik Várad múltjával behatóbban szeretnének foglalkozni. A 78. zsoltár szavait véste a megjelentek emlékezetébe, mely arról szól, hogy a zsoltáros soha nem fogja elfelejteni azt, hogy mindig újból és újból elmondja Isten csodáit, amit az ő népének ajándékoz, s ezek közül kettő igen nagyon fontos: az egyik, hogy Isten tanítja az ő népét, a másik pedig, hogy valóban tételesen mutatja fel a csodákat. Úgy fogalmazott az egyházfő: amikor megnézzük ezt a kiállítást, önmagában is érezzük ezt a csodát, azt, hogy az Úr mivel ajándékozta meg elődeinket és őseinket, akik a maguk áldozatos harcával, Isten egyre jobb megismerésének küzdelmével megalapozták a jelenlegi helyzetet, és ugyanakkor nagyon örülünk annak, hogy ennek birtokosai lehetünk ilyen gyönyörűséges formában. Hozzátette: az is csoda, ahogy a különböző felekezetek megjelennek a maguk kiállításával, hogy közelebb hozzák a néphez az egyházuk életét, múltját és jövendőjét is.
A zürichi és genfi (svájci/helvét), zwingliánus, illetve kálvinista teológiai irányzatok igen korán táptalajra leltek a magyarországi, elsősorban magyar ajkú hitújítók körében. A váradi egyház legelső ismert lelkésze a Wittenbergben tanult Czeglédi György (?-1584) volt, aki vélhetően már 1557-ben váradi papként tevékenykedett, később aktív részese volt az unitáriusokkal vívott nevezetes hitvitáknak, majd 1567-ben a debreceni zsinaton elfogadott és hosszú ideig a református egyház törvénykönyvének számító dokumentum megfogalmazásában volt szerepe.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Árapatak kettős ünnepe
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás a váradi reformátusokról
A nagyváradi reformátusság történetét bemutató állandó kiállítást nyitottak meg hétfőn, a reformáció emléknapján a váradi várban – adta hírül honlapján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).
A fejedelmi palota déli saroktornyában található tárlatot Csűry István királyhágómelléki református püspök és Dumitru Sim, a nagyváradi vármúzeum igazgatója nyitotta meg a helyi történelmi magyar egyházak múltját prezentáló kiállításegyüttes részeként. Elsőként, mint arról beszámoltunk, a római katolikus egyház szellemi örökségét felidéző tárlat nyílt meg a nemrég felújított, vármúzeumnak is otthont adó épületegyüttesben. A reformátusokra vonatkozóan a csekély tárgyi örökség miatt elsősorban pannókon követhető nyomon a reformáció tiszántúli és váradi térnyerése, a kálvinista mozgalom megszilárdulása és megerősödése korabeli írott források, metszetek, térképek segítségével.
A beszámoló szerint a látogatók tematikus egységekben, kronologikus sorrendben kaphatnak információt a két protestáns nyomda működéséről, a puritánus mozgalomról, a Váradi Biblia születésének körülményeiről stb. Az adott időszak illusztrálásaként egy 17. századi nyomdagép életnagyságú rekonstrukcióját is felállították. A tárlat egyébként a második ilyen jellegű kiállítás a városban, a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban két évtizede látogatható a református egyház tárgyi örökségét bemutató kiállítás.
Krónika (Kolozsvár)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 39. (részletek)
Lehet még szó a holnapról?
Ceaușescunak sikerült megalkotnia az új embert, aki kettős nyelvezetet használt, akinek a hazugság léte természetes velejárójává vált, aki megjátszotta a lelkesedést és a „mélységes hálát” megalázója és kínzója iránt. Nem csoda, hogy a leghevesebb és legvadabb tapsolnokok szempillantásnyi idő alatt és minden nehézség nélkül meggyőződéses demokratává váltak. A román társadalom mindmáig tartó súlyos erkölcsi válsága miatt lehetetlen megtudni, hogy az 1989. decemberi eseményekben élen járók közül ki volt jóhiszemű résztvevő, és ki teljesített még ekkor is „megfigyelői” szolgálatot, vagy kinek kellett feladatként társait, barátait, a tömeget befolyásolnia, manipulálnia. 
Az állambiztonsági hivatalok dossziéinak nyilvánosságra hozatala más volt a kommunista országokban (részben Romániában is megtörtént), nyilvánvalóvá tette, hogy nemegyszer a legjobb barát volt a feljelentő; a magyarokat amúgy is mindig szemmel tartotta a Securitate. A kétszínűség, a kiváltságokért folyó hajsza, a szolgalelkűség, gyávaság, az opportunizmus, a felkapaszkodás biztos útját egyengető feljelentések olyan jellembeli vagy magatartásbeli tulajdonságok, amelyek akadályozták a társadalom 1989 utáni újjászületéséhez minden téren égetően fontos és gyökeres változásokat. Az értékzavar, és a Securitate ügynökeinek sokarcúsága szempontjából is sokatmondó a december 21–22-i bukaresti események egyik résztvevője, az ellentmondásos Iosif Dan (1950–2007) figurája. Barátai Ioșcának becézték (a magyar Jóskából), és valóban jól tudott magyarul. Nem egészen tiszta, hogy a barikád melyik oldalán állt azokban a szörnyű napokban. Később mindig vadul támadta a demokratikus erőket, és hevesen védte a forradalmárok előjogait, a szenátus elé láncolta magát, pedig akiknek védelmére kelt, javarészt szélhámosok voltak, kik csak megvásárolták a kiapadhatatlan kiváltságokkal járó forradalmárigazolványaikat. Rejtély marad, hogyan sikerült a rendszerváltás után mindig a hatalom közelében maradnia képviselőként és Ion Iliescu elnök tanácsadójaként. Még a Hűséges Szolgálat Érdemrend lovagi fokozatával is kitüntették. 
A 17 bukaresti értelmiségivel készített interjúi során Bányai Éva a kollaboráció és az akarva-akaratlan megkötött kompromisszumok kérdését is felvetette. A megkérdezettek ekkor is, de más alkalmakkal is tagadták, hogy az egykori titkosszolgálat  ügynökei vagy aktív tisztjei lettek volna, habár 1989-ben szárnyra keltek kósza hírek a Securitatéval kollaboráló magyarokról, mi több, a kilencvenes évek elején még meg is jelent néhány újságcikk a témában, később azonban teljes lett a csend. A híresztelések szerint ezen a 17-es listán is található néhány feltételezett kollaboráns, és talán ez még csak a jéghegy csúcsa. 
A vezető állást betöltőknek kötelességük volt együttműködni a Securitatéval, nyilatkozta egyszer egy hivatalnoknő, aki egész életében az egyházi főosztályon dolgozott. Úgy tűnik azonban, nem csak a vezetők voltak a Securitatete potenciális ügynökei, a beszervezésnek léteztek sokkal perverzebb módszerei és eszközei. Közismert, hogy a kommunista hatalom legszívesebben Isten minden szolgáját beszervezte volna, és tegyük hozzá, ezen a téren elért eredményei nem voltak jelentéktelenek, hisz láthattuk,  milyen pánikba estek a papok, és kérték, hogy vegyék ki őket a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság működését szabályozó törvény kollaboránsok felfedésére vonatkozó részének hatálya alól. A Szegedre áttelepedett történész, Molnár János Szigorúan ellenőrzött Evangélium című könyve fellebbenti kissé a fátylat az egykor együttműködő lelkészek tevékenységéről. Adatai az országos bizottság bukaresti levéltári anyagának feldolgozásából származnak, és csak a romániai magyar protestáns (kálvinista, lutheránus és unitárius) papokra vonatkoznak. A szerző saját bevallása szerint a leleplezések miatt az egyik leggyűlöltebb magyarrá vált. Listáin több bukaresti pap is szerepel: Rapp Károly evangélikus lelkész (fedőnevei Radu Ioan/Enyedi Zoltán), a reformátusok közül Székely Károly (fedőneve Tisza, őt kizárásos alapon azonosították), Albu Zoltán (fedőnevei Albert/István/Zamfir; összekötő tisztje Marin Dumitru) és Szőcs Endre, az egyházi főosztály felügyelője (fedőneve: Zöldi). 
Párhuzamosan feltűnik egy Buick fedőnevű informátor, aki szintén az egyházi főosztályon dolgozott 1952 körül, és egy másik, Traian fedőnevű, aki úgy tűnik, a Petőfi Ház 80-as évekbeli igazgatója lehetett. A galaci pap, Szőcs György Endre (fedőneve Kelemen Jozsef/Szatmari és Szilaghi – 1989) neve is szerepel a besúgók közt.
A magyarság vezetői kerülték a besúgók/kollaboránsok átvilágítását, és ez alkalmat teremtett egyeseknek, hogy a magyarok jogainak védője szerepében tetszeleghessenek. Az is igaz, hogy a vonatkozó törvény is későn, csak 1999 végén jelent meg, hatévnyi huzavona és a Constantin-Ticu Dumitrescu, egykori politikai fogoly által benyújtott tervezet nagymértékű megváltoztatása után. A törvény fő hiányossága, hogy csak az együttműködőket és besúgókat fedi föl, akik közül nem is kevesen valójában a kommunista terror áldozatai voltak, de nem lép fel az életek ezreit tönkretevő terror és megtorlások igazi végrehajtóival szemben.
Az egykori besúgók felfedése annál is inkább szükséges lett volna, mivel a több évtizedes együttélés a balkáni erkölcsökkel nagymértékben megváltoztatta a magyarok magatartását. Már nem igaz az erdélyiekről és a magyarokról kialakult modernkori bukaresti kép, melyet Adrian Majuru még így fogalmazott meg: a komoly és becsületes „erdélyieket együttesen és általában teljesen megbízhatónak, tiszteletre méltónak, mindig figyelmesnek tekintik”. Átkelve a Kárpátokon a magyarok más, sokkal lazább, kényelmesebb értékrenddel találkoztak, melyhez nagyon gyorsan alkalmazkodtak, igyekezvén minél többet átvenni a „regáti dörzsöltségből”, hogy ne verjék őket át, ne legyenek balekok, áldozatok. A becsületes és jól elvégzett munka, a lelkiismeretesség, felelősségtudat, szorgalom már rég nem volt kifizetődő. Szilágyi N. Sándor, a Kriterion egykori szerkesztője, aki 18 évig élt Bukarestben, is utal ezekre az új „értékekre”, de ő még hisz az erdélyiek erényeiben: ,,Ebben a világban az életrevalóság igen magasan helyezkedik el az értékskálán, jóval a mi fogalmaink szerinti becsületesség vagy az igazmondás fölött”, az átejtés a román kultúra lényegi összetevője.  Az 1989. decemberi események kavarodásában a bukaresti magyarok nagyon gyorsan szerveződni kezdtek, Domokos Gézát már december 22-én bevették a Nemzeti Megmentési Front vezetésébe. Egy ausztrál újságíróval folytatott telefonbeszélgetésében tette közhírré a Magyar Demokrata Tanács megalakulását, és hogy reméli, az ország új vezetése, de a román nép is támogatja majd, hogy a magyarok visszaszerezzék régi iskoláikat és újraalakítsák régi kulturális intézményeiket. Domokos Géza erkölcsi kötelességnek tartotta a magyarok identitásának megőrzését, jogaik védelmét, de a románok és magyarok közti összhang megteremtését is. 
Másnap reggel meglátogatta régi barátja, Demény Lajos, három másik bukarestivel, Tüdős István pszichológussal és két vegyészmérnökkel, Verestóy Attila kutatóval és Lányi Szabolcs egyetemi adjunktussal. Lányi részt vett a forradalom eseményeiben, és december 21–22-én börtönben ült Jilaván. A négy vendég már egy előre megírt szöveggel érkezett, amely  szerint bejelentik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (az RMDSZ) megalakulását. Az új alakulat 1990. január 26-án vált jogi személlyé. A székhelye több mint egy évtizedig a Herăstrău utca 13. szám alatt volt, az RKP vezetőségének egyik korábbi protokollvillájában. A villa a szövetség tulajdonába került, de az épület visszaszolgáltatása után a székhely átköltözött az Avram Iancu utca 8. szám alá, a Foișorul de Foc (Tűztorony) környékére.
Az új politikai alakulat emblémáját, a stilizált tulipánt az ekkor még egyetemista Bitay András Ödön (sz. 1963, Bukarest) készítette, ő 1991-ben végzett a Képzőművészeti Intézetben.  Hamarosan kitört a román közmédiában a magyarellenes hisztéria, amely aztán évekig eltartott. Az egész egy, a köztelevízióban sugárzott hírrel kezdődött, amelyben beszámoltak néhány milicista meggyilkolásáról Székelyföldön. Mivel ezt románellenes cselekedetként könyvelték el, a vétkesekre nem volt érvényes a több mint 1000 áldozatot követelő forradalom idején elkövetett tettekre vonatkozó amnesztia. A kirobbanó román nacionalizmus arra kényszerítette a magyarokat, hogy félretegyék erkölcsi aggályaikat, és így sokszor egykori párttitkárok kerültek felelős állásokba, vagy éppen olyan személyek, akik legalábbis bocsánatkéréssel tartoztak volna a Ceaușescu rendszer alatti magatartásukért, állapította meg Domokos Géza. Sokkal fontosabbnak tűnt, hogy a magyarság egységes maradjon, és ez nagyon megfelelt az egykori besúgóknak és pártembereknek. Hamarosan a magyarságon belül is feszültségekhez vezetett a hatalomért folyó harc. Ezt tetézték a román nacionalisták, a Vatra Românească vagy a Radu Ciontea, majd Gheorghe Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt, de a Corneliu Vadim Tudor-féle Nagyrománia Párt vad támadásai is. Ezt csak szította Ion Iliescu elnök és Petre Roman miniszterelnök intoleráns viszonyulása a magyarokhoz, akiket nem övezett szimpátia a többi párt részéről sem, senki sem merte pártfogolni őket, mivel a botrányokkal teli szélsőséges nacionalista lapoknak nagyszámú, hűséges és fanatikus magyarellenes olvasótábora volt, és féltek elveszítik ezek szavazatait. A toleránsabb románok eléggé nehéz helyzetbe kerültek, ahogy ezt Tamás Gáspár Miklós megállapította: ,,Nem irigylem a magyarok jogaikért küzdő román barátainkat. Harcolniuk kell önmagukkal, ellenfeleikkel, partnereikkel, végső soron Románia egész múltjával.” A demokratikusnak mondott lapok, mint a România liberă, sem rettentek vissza attól, hogy állandóan támadják a magyarokat, és akár a történelmet is elferdítsék. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígérnek
Jakab Melinda számára nagy kihívás gyermekmusicalt koreografálni, rengeteg türelemre és humorérzékre van szükség annak érdekében, hogy a társaságot „felneveljék”. Nem csupán a táncról szól, hanem helyzetek vannak, a gyerekek énekelnek, táncolnak, a drámát és a humort is növelik a jelenlétükkel. A Légy jó mindhalálig című musical szombati bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón beszélt erről tegnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. Mint mondta, nagy kihívás volt elérni, hogy egyszerre lépjenek, egyszerre érezzenek, viszont egyértelműen látszik, hogy megérte: összeállt a csapat, amelyre már most fölöttébb büszke. (A borítóképen: Béres László és Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón, Biró István felvétele)
Horváth Zoltán zongoraművész, a produkció korrepetitora, zenei vezetője óriási élménynek nevezte, hogy részese lehetett a folyamatnak; még nem volt dolga ilyen népes gyermekcsapattal, a munkája nehezét azonban nem ez jelentette. Kifejtette: a zeneszerző az entertainment részében rejtette el mindazt, ami a magvát képezi a zenének.
Visky András, a színház művészeti vezetője arra utalt, hogy az 1920-ban megjelentLégy jó mindhaláligcímű kötetet, bár kitűnő gyermekregényként tartják számon, Móricz Zsigmond társadalmi regénynek szánta. Az előadás, amely a Kocsák Tibor és Miklós Tibor által készített musical hagyományait követve született, a reformáció ötszázadik évfordulójával is rímel, a történet helyszíne ugyanis a Debreceni Református Kollégium – Debrecen városát pedig a „kálvinista Rómaként” is szokás emlegetni. Visky továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a musical a színház családi produkciói közé tartozik, egyformán ajánlják a gyermekeknek és a felnőtteknek is; így volt ez A kétbalkezes varázsló című, tavaly januárban bemutatott előadás esetében is, és remélik, hogy ezúttal is sikerül bevonzani a különböző korú nézőket.
Meglepetéssel készültek az alkotók a sajtó képviselőinek: „A felnőttek tudják, / Mi rossz és mi jó... Csak kisgyereknek mondják, / Ez nem való!” kezdetű dalt a Nyilas Misit alakító Ábrahám Gellért adta elő, akit Horváth Zoltán kísért zongorán. Béres László rendező megjegyezte: a dal alapgondolata nagyban kapcsolódik az előadás színreviteléhez, hiszen a produkciót egyfajta figyelemfelhívásnak szánják. Ebben a jelenetben a gyerekek vehemensen kiállnak az igazuk mellett, napjainkban is időszerű felkiáltással fordulva szülőkhöz és pedagógusokhoz egyaránt: hagyjátok, hogy még egy darabig gyerekek maradjunk, ne akarjatok idő előtt felnőttet „gyártani” belőlünk! Ezen felül pedig az értékeknek a súlyát is szeretnék visszaadni az előadással, mintegy bebizonyítva: Misi, aki becsületes értékrendet hoz otthonról, korántsem elveszett ember, akit meg kellene mosolyogni. Bár részben szembemegy ez a létezéshez való jog mindenáron történő kiharcolásának gyakorlatával, ha komolyan gondolkodunk, ez a legtisztességesebb út, amelyet követni érdemes.
A rendező pörgő, dinamikus, időnként vehemens előadást ígér, amely ugyanakkor az alkotócsapat felnőtt tagjai – beleértve természetesen a színészeket – számára is elégtétellel szolgálhat: bár kőkemény kihívás volt, a felkészülés során olyan energiákat, szeretetet kaptak, ami pótolhatatlan, kegyelmi állapotot jelentett a gyerekekkel együtt dolgozni.
Ábrahám Gellért elárulta, hogy sok tekintetben hasonlít a jelleme a Nyilas Misiéhez, neki voltak már hasonló gondjai az iskolában, mint a történet debreceni másodikos kisdiákjának. Mint kiderült, időnként az osztálytársai is érdeklődnek, kíváncsiak arra, hogy haladnak, úgy érzi, „valahol büszkék rá”.
A bemutatót január 14-én, szombaton este 7 órától tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, következő előadások: január 21-én este 7-től és január 28-án délelőtt 11-től. 
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Elismerés Haszmann Pálnak
A Magyar Kultúra Lovagja elismerést kap ifj. Haszmann Pál alsócsernátoni helytörténész.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány – melynek küldetése a kulturálisan hátrányos helyzetű települések életminőségének fejlesztése, a kulturális örökség ápolása, valamint az egyenrangú kultúrák együttműködésének elősegítése – a XXI. Magyar Kultúra Napja Gálán, január 22-én adja át az elismeréseket. Ez alkalommal az Egyetemes Kultúra Lovagja elismerésben részesül Béres Györgybécsi gregorián kutató, lelkész és Neufeld Róbert svédországi közgazdász, író, posztumusz Kálvin János reformátor és Károlyi Gáspár bibliafordító. A Magyar Kultúra Lovagja elismerést összesen 25-en kapják meg. A Kultúra Lovagja címet a kultúra különböző területein lovagiasan, huzamos ideje tevékenykedők elismerésére 1998 szeptemberében hozta létre az alapítvány. Adható kultúraszervező életműért is. Az alapító – küldetésének megfelelően – kiemelten támogatja a „falvak lámpásainak” elismerését. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Indul a Magyar Filmek Klubja
Jövő szerdán lesz az első vetítés Váradon: elsőre egy éven át tartó sorozatnak tervezik a Magyar Filmek Klubját – ha siker lesz, folytatódik is.
Új kezdeményezésről számolt be csütörtökön a Szent László Egyesület képviseletében Korpos Dalma, valamint az ötlet gazdája, Farkas László: filmklubot indítanak. Farkas László elmondása szerint két román nyelvű ilyen is létezik már Váradon, ilyen szempontból is jól jön, hogy létrehozzák a magyart. Főleg 1945 előtt készült alkotásokat vetítenek.
Konkrétumok
Az első alkalom 18-án, szerdán 17 óra 30-tól lesz, a Kálvin János utca 1. szám alatt. Ekkor az 1935-ben készült Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmet vetítik. Egyébként digitális hordozóról, projektorral.
Havonta egy filmklub-alkalom lesz, általában a hónap közepén, de az időpont nem rögzített, rugalmas, változó. Lapunkban hírt adunk majd mindegyikről.
Farkas László jelezte: voltak olyan filmek, amelyeket nagyon nehéz megszerezni, több országban is kutattak utána. Például egyszerűen egy padláson akadtak egy olyanra, amely Fedák Sári szereplésével készült.
Fontos a kontextualizálás is, ezért maga a kezdeményező előadásokat is fog tartani mindegyik alkalommal, a film által képviselt korszakról, az adott színészekről. Mint mondta, fiatalokat is várnak, hiszen számukra is sok érdekességgel szolgálhatnak az előadások és a vetítések is. Az első alkalommal Jávor Pál lesz a téma. Következő vetítés értelemszerűen februárban lesz, akkor a Halálos tavaszt adják. A belépés mindegyik alkalomra ingyenes.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Mi Atyánk, ki vagy a színházban
Tudván tudom, hogy már sokan megénekelték a Légy jó mindhalálig című musical sikerét, de miután én is végignéztem az előadást, úgy gondolom, hogy nem mehetek el mellette szó, pontosabban betű nélkül. Nem kritikusi vagy publicista szemmel kísértem figyelemmel az előadást, hanem kálvinista papként.
Meg kell mondanom, hogy már az első pillanatban elnyerte a tetszésemet a darab, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy színházi előadás az Úr imájával kezdődjön. Amikor a székek között felsorakozott gyerekek elkezdték mondani az imádságot, bizony a nézők közül is sokan összekulcsolták a kezüket, hisz még ha játszásiból is hangzik el, mégis a legrégebbi keresztyén könyörgésünk. Aztán a „mint a szép híves patakra” kezdetű ének csendült fel, és a 42. zsoltár dallama igazi kollégiumi hangulatot teremtett.
A musical alapjául szolgáló Móricz-regényt mindannyian ismerjük, olvastuk. A történet éppen ezért nem az újdonság varázsával hatott a nézőközönségre, hanem az örökérvényű emberi igazságok, érzelmek újraélésének a lehetőségével. Akkor is megesett a szívünk Misin, amikor tudtuk, hogy a pakkját felbontják majd, a kontóját ellopják, és a tanárok a végén nem hisznek az ártatlanságában. Igazságtalannak tűnt a fegyelmi bizottság ítélete még akkor is, ha tudtuk, hogy a történet végén minden tisztázódik majd.
A legnagyszerűbb történeteket azért szeretjük annyira, mert a jó és a rossz harca egyértelműen és világosan megnyilvánul bennük. A mai mesékben már minden egybemosódik. A szabadelvű gondolkodás rendszerében már nincs bűn vagy bűnös, minden csupán választás kérdése. Móricz regényében azonban egy pillanatig sem keveredik össze a jó a rosszal, a fekete a fehérrel, nincsen a szürkének ötven árnyalata, és ez nem véletlen. Az író sok csalódáson ment keresztül mielőtt a fájdalmait kerek történetbe foglalta. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor 1919-ben a Kisfaludy társaság kizárta őt a soraiból. Legyen szó egyházról, politikáról vagy művészetről, mindig is megvoltak és a mai napig is léteznek azok a bizonyos körök, amelyekbe csak az egyenlőbbekkerülhetnek be.
Nagyon mély tanulsága a történetnek, hogy a bűn nem korhatáros. Amennyire álszentek és képmutatók gyakran a felnőttek, néha annyira rosszindulatúak, mondjuk ki nyíltan: aljasak tudnak lenni a gyerekek. A gonosz indulatok a virtuális világban újabb táptalajra leltek. A gyerekek előszeretettel szégyenítik meg egymást nyilvánosan, a közösségi oldalakon, aminek gyakran egészen tragikus a végkimenetele. A felnőttek ahelyett, hogy példát mutatnának, elintézik az egészet azzal, hogy a gyermeknek joga van az önkifejezéshez.A rakoncátlan, sokszor agresszív gyerekek viselkedését megmagyarázzuk egy internetről ismert orvosi diagnózissal: a gyerek hiperaktív.
Ahhoz persze, hogy az Y generációnak meg tudjuk mutatni,mi a jó, ahhoz nekünk is ismernünk kellene. Ezért időszerű a majd százéves regény színpadi adaptációja. A történet a végletekig feszíti az igazságtalanságot egy ártatlan gyermek kirekesztése által azért, mert sajnos csak így értjük meg a lényeget. Csupán az okoz számunkra igazi katarzist, akkor döbbenünk meg és gondolkodunk el mások vagy önmagunk viselkedésén, ha egy igazán ártatlan embert látunk szenvedni. Nem véletlen tehát, ha engem a színpadi előadás egy nagyon régi, több mint kétezer esztendős történetre emlékeztetett igazán.
Hover Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Egyszerűsített Biblia-honosítás indult Brassóban
Kreatívan próbálja visszacsalogatni a Bibliát a mindennapi életbe a brassói református egyházmegye.
Ha honosításról beszélünk, valószínűleg első körben mindenkinek az egyszerűsített honosítás fog eszébe jutni, hiszen néhány éve ez a téma az, ami a közéletet meghatározta: hogyan jussunk könnyen, gyorsan magyar állampolgársághoz. Külföldön egyetemet végzetteket esetleg az is foglalkoztathatja, hogyan tudják valamelyik neves nyugati egyetemen megszerzett oklevelüket honosíttatni, hogy azt itthon is elismerjék, számba vegyék.
Az már valószínű keveseknek jut eszébe, hogy a Bibliát is honosítani kell, illetve pontosabban újrahonosítani, hiszen az, ami egykor minden háztartásnak elengedhetetlen kelléke volt, ma már csak porfogónak, elfelejtett könyvnek jó. Pedig ez az a könyv, amelyik évszázadokon keresztül kísérte templomba az énekeskönyveket, ma pedig, annak ellenére, hogy elérhetőbb, mint valaha – két kattintásból telefonon, táblagépen, számítógépen is olvasható –, ritkábban vesszük elő, mint az ünnepi díszeket, terítőket.
Felelevenítenék az emlékeket
Talán pont abból a felismerésből kiindulva, hogy lassan a szószékre száműztük a Bibliát, döntött úgy a brassói református egyházmegye elnöksége, hogy megpróbálja visszahonosítani az igét a református családok otthonaiba. Céljuk, hogy felelevenítsék a hívek Szentíráshoz kapcsolódó emlékeit, ilyenből pedig szinte kivétel nélkül minden ember életében van, akár a vallásórákon, vasárnapi iskolában megtanult aranymondásokra, a konfirmációi felkészítő alatt tanult és tanulmányozott igeszakaszokra, házasságkötésre gondolunk, szinte minden élethelyzetben volt egy ige, amelyik kísérte az életünk eseményeit.
„Vándorbiblia” indult útra
A módszer, amelyet az egyházmegye kiválasztott, kreatívan próbálja mindezt megtenni, egy „vándorbibliát” bocsátottak január elején útjára, amelyet a nagykárolyi református egyházközségtől kértek kölcsön. Károli Gáspár, a Szentírás első teljes fordításának elkészítője ugyanis itt, Nagykárolyban született, és itt őrzik az általa fordított Biblia reprint kiadását, amelyet a nagykárolyi református egyházközség küldöttsége január elején adott át az ábécésorrendben első alsórákosi református egyházközségnek. Ebben a sorrendben fogja a hasonmás Szentírás végigutazni a brassói református egyházmegye gyülekezeteit.
A Bibliát ugyanakkor egy vendégkönyv is kíséri, amelybe bárki, akinél a Biblia megfordul, leírhatja az igéhez kötődő emlékeit, élményeit, ez a vendégkönyv pedig a Bibliával együtt fog 52 hetes útja után visszakerülni Nagykárolyba, ahol a reformációi jubileumi év alkalmából egy múzeumot szeretnének nyitni. Ott pedig a Biblia mellett a vendégkönyv is otthonra talál, a reformációi emlékév alkalmával nyitott múzeumban fogja hirdetni, hogy az erdélyiek hogyan viszonyulnak a Szentíráshoz.
A Biblia postásai
A Biblia olvasására való buzdításban azonban ennél sokkal többen vesznek részt. Nemcsak presbitériumok, egyházközségek elnökségei adják-fogadják a világ egyik legolvasottabb könyvét, hanem gyerekek, ifjak is szerepet vállalnak abban, hogy az ige mindenkihez eljusson, ők a Biblia postásai, akik végigjárva a településeket, képeslapokat helyeznek el postaládákba, amelyen egy ige és Kálvin Institúciójából egy idézet buzdít a Szentírás olvasására.
„A Bibliát vissza kell helyezni méltó helyére, az emberek kezébe, szívébe azáltal, hogy napi használatra buzdítjuk híveinket. Isten igéje diadalútjának elébe nem állhat semmi!” – állítja Szegedi László brassói esperes, kitérve arra is, hogy minden viszontagság ellenére sikerült a karaván minden eddigi állomásán megadni az őt megillető tiszteletet a Szentírásnak. Sem hideg, sem pesszimizmus nem tudta legyőzni az ige erejét, hívogató szavát.
Felállítják a wittenbergi kaput
A brassói református egyházmegye különben az év folyamán szövetségein keresztül minden nagyobb településen szervez eseményeket a reformáció 500 éves jubileumára, május utolsó hétvégéjén a kőhalmi vár falánál állítják fel azt a szimbolikus wittenbergi kaput, amire a fiatalok felszegezhetik vallomásaikat, hitvallásukat, azokat a tételeket, amelyek a ma emberét foglalkoztatják. Medgyesre tervezik az egyházmegyei nőszövetség szórványrendezvényét, Brassóban pedig a Reménység Háza fennállásának huszonötödik évfordulójával egybekapcsolva szerveznek októberben ünnepséget.
A szórvány reformációnapját az egyházmegye legkisebb gyülekezetében, az alig 80 lelket számláló kóbori református egyházközségben tartják majd meg, így akarják megmutatni a közösségnek, hogy a kicsik is fontosak a nagy közösség számára, ugyanúgy évszázados örökség gyermekei. Az egyházmegye Bukarestben is megemlékezik a jeles évfordulóról, a médiának és a diplomáciai képviseleteknek szeretnék itt elmondani, hogy mit jelent számukra a reformáció. Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Két könyvbemutató, egy filmvetítés Váradon
A polgári oldal szinte naponta hívja egy-egy, általában ingyenesen látogatható közösségi-kulturális rendezvényre a váradiakat, bihariakat, környékbelieket.
Ma, február 14-én 17 órától tartanak könyvbemutatót a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér, ma P-ța Libertății 40. szám). A Gulag-emlékév alkalmából, a Gulág-emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával k előadásra is sor a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében: minden érdeklődőt szeretettel várnak a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő előadására. A Magyarok szovjet fogságban című kötetet Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a könyv társszerzője mutatja be.
Holnap, február 15-én, szerdán 18 órától Sütő Éva érmihályfalvi újságíró legújabb könyvének nagyváradi bemutatóját ejtik meg a Partiumi Keresztény Egyetem székházának Bartók termében, a szerző jelenlétében. Az Érmelléki embermesék című kötetet annak előszóírója, Dénes László szerkesztő mutatja be. Közreműködik Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője, aki a Mi urunk, a pénz című Ady-összeállításból ad elő részleteket.
Február 16-án, csütörtökön 17.30 órától a régi filmek szerelmeseit várják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházába (Kálvin János u. 1. szám). A Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon a Magyar Filmek Klubja című rendezvénysorozatot. A vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől, aki a filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettől szerezte be.
/Bank Barbara, Bognár Zalán, Tóth Gábor: Magyarok szovjet fogságban, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kiadó, Budapest, 2016/
itthon.ma

Csernák Béla (1875. XII. 25. – 1967. II. 16.) emlékezetére
Az idén februárban lesz ötven éve annak, hogy az egykori királyhágómelléki református püspök 1967-ben Nagyváradon elhunyt.
Nemrég kezembe került Csernák Béla, nagyapám egyik öregkori írása, amiben egyebek mellett az alábbi gondolatok olvashatók:
„Láttam a Tisza partján Visket, ahol az első zsoltárokat tanultam s minden szabad időmet a Tiszában töltöttem […] láttam a debreceni nagy kollégiumot, öt évig laktam benne, tanulva-tanítva, onnan indulva el attilában, vállaimon új palásttal, hogy elmondjam első prédikációmat a Nagytemplomban […] láttam (házitanítóként) hét évig egy grófot minden nap […] láttam az Alpokat, a Rajna schaffhauseni vízesését […] láttam Pünkösd hajnalán a nap feljöttét a Schwarzwald legmagasabb helyén, a Feldbergen […] láttam Milánó fehér márványból épült Dómját, Velence tengerbe épített palotáit […] láttam Nagyváradot […]“
E staccato-s látomások Csernák Béla ifjúkorát idézik.
1875-ben református papi családban született Szőlősgyulán (ez ma Ukrajnához tartozik). 1918-ban költözött Berettyóújfaluból megválasztott olaszi parókus lelkésznek Nagyváradra. Vajon mit láthatott öt évtized alatt Nagyváradon? – teszem fel magamban a kérdést.
Láthatta az olaszi parókián családját gyarapodni, a lelkészlak rendezett kertjét virulni. Láthatott még abban az évben át-, ki- és bevonuló hadseregeket. Az első világháború épp véget ért s egy ezeréves állam került új, szűk határok közé. S ezeken Nagyvárad kívül maradt. Nagyapám láthatta a közösség kétségbeesését. De azt is, hogy most van csak igazán szükség józan cselekvőkre és hittel való bátorítókra.
Gyülekezeti munkája mellett iskola- és árvaházalapításba, lapszerkesztésbe, újságírásba, a váradi egyház történetének kutatásába és megírásába fogott. Az első világháború rengeteg értelmetlen áldozata közé tartozott Imre testvérbátyja is.
Csernák Béla első kislánya 1919-ban hunyt el. Második leánygyermeke 1920-ban született. Neve, mint az elveszített nővéréé, Emilía. Ő lett, ő volt az én édesanyám.
Nagyapám látta, hogy a veszteségre, a halálra is az új élet lehet a válasz. Látta a város, az egykor toleráns szellemű, ragyogóan fogékony Nagyvárad társadalmát kilábalni a reménytelenségből. Látta, mint szerveződik újjá és kezd gyarapodni a „kisebbségi lét“, annak minden terhével, egy valamennyire európaian polgári kontextusban. Látta munkája eredményét ezekben az évtizedekben, a parókia kertjében illatos gyümölcsök teremtek. Ám a nyugtalan huszadik századi történelemnek újabb és újabb felvonása következett. Az érlelődő második világháború leszámolásra készült az első „nagy háborút“ követő békeszerződések igazságtalanságaival.
Ezeket az igazságtalanságokat harsány, vérszomjas ideológiák ürügyként tűzték zászlaikra. Gyilkos elképzeléseik valóra váltásához, az előítéletekkel mérgezett közvélemény folyamatos „megdolgozására“ egyre hatékonyabban működött az elvakult nemzeti és faji gyűlöletszítás.
Nagyapám látta, mint árasztják el a gyűlölet, a félem és a bosszúvágy hullámai a békés építés színtereit. Láthatta azt is, mennyire bonyolult kivonnia magát az egyénnek kora őrületéből azért, hogy még idejében ráláthasson a történelmi tévedésekre. Látta a virágszőnyeget Várad utcakövein, mikor a kenderesi ellentengernagy csinnadrattával vonult be fehér lovon az állomástól a Szent László térre. Erről a hangulatról írhatta később viszaemlékezéseiben Bárczy János egykori ejtőernyős tiszt Budapesten, valamikor 1976 táján:
„Akkor kellett volna csak igazán látni, merni, mikor a kokárdás, vitézkötéses frázissziporkák elvakítottak, amikor a hamis és hazug tájékoztatások ködfejlesztői a leghangosabban sisteregtek, amikor az Árpád-sávosok által fellobbanntott mágylyák füstje fojtogató felhőben gomolygott […]“ (Bárczy János: Zuhanóugrás, Magvető Könyvkiadó, Budapest 1981.)
Vajon látta-e nagyapám 1940. októberében ezen az örömmámoros váradi népünnepélyen a diadal fényében sütkérező díszvendég német főtisztek arcán a sikerült bűvészmutatvány – a történelmi kelepce – örömére kiült elégedett és vészjósló mosolyt?
Látnia kellett még immár másodszor életében a mérhetetlenül felelőtlen hadbalépést. Később látta sok régi ismerősét, szomszédját, váradi polgárokat a kabátjukra törvény által kötelezően felvarrt sárga csillaggal. Látta a teherautókra tuszkolt kilakoltatottakat, akikre előbb a körülkerített váradi gettó, majd lengyel földön a pokoli halálgyár várt. Láthatta ebben az új megprábáltatásban eddig józan emberek meghibbanását, előtörni a harácsolás, rablás és gyilkolás ösztönét. Látta a Gestapo villanyszerelőjét, aki vastag telefonkábelt szegezett a parókia ablakai fölé, mert ez a sátáni szervezet fészkelte be magát az Ezredévi Emléktér egyik szomszéd házába.
1944 októberében, négy évvel a virágesős ünneplés után bekövetkezett az összeomlás. Ismét sokan voltak, akárcsak negyedszázaddal korábban, akik elhagyták a „süllyedő hajót“, félelemből, vagy a bosszútól rettegve.
Látta Csernák Béla nagyapám hét elesett honvéd szanaszét heverő holttestét az olaszi parókia előtti Körösparton. Látta a Vörös Hadsereg ismeretlen katonáját, aki a paplakba berontva gépfegyverét fogta rá. Az arany Omega zsebóra tulajdonost cserélt. Látta a rabló katona egy bajtársát is, aki az ismeretlen lelkész előtt térdre ereszkedve kérte annak papi áldását a vérzivatarban… És látta leányát, édesanyámat, hazatérni a budapesti ostrom poklából. Ő szörnyű hírt hozott onnan a családnak: nagyapám nagyobbik fia, diósgyőri gépészmérnök, a bombázás civil áldozataként pusztult el negyven évesen…
Csernák Béla látta leányát fiatalon a felfordult új világban tanárként újrakezdeni. Látta református egyházának hűségét és pálfordulásait is. Sok egykori arrogáns hazaffyt egyik napról a másikra az osztályharc militáns bajnokává válni. Nagyapámnak nem volt rettegni valója. Boszút nem forralt ellene senki. Jelleméhez nem fért hatalomvágy, nagyzási hóbort, önimádat, kapzsiság és gonoszság. A hívek és a város, Várad melletti hűség volt erkölcsi alapelve.
Az újjálakuló királyhágómelléki református egyház 1947-ben az utolsó demokratikus püspökválasztáson Csernák Bélára szavazott. Püspökségét azonban az új, immár kommunista hatalom nem volt hajlandó elismerni. Nagyapám levonta a konzekvenciát és harminchárom évi nagyváradi szolgálat után 1950-ben nyugalomba vonult
És mint nagyapámra is emlékszem Csernák Bélára. Kedves alakjára, szelídségére, a bajuszára, hangjára, szófordulataira, ezüstnyelű botjára… Béla napkor tucatszám érkeztek hozzá feketeruhás, erőshangú öregurak, köszöntő vendégei. Kalapjaik elborították a gangon a fogast. Bent, a nagy asztal körül ilyenkor furcsa kifejezések röpködtek a levegőben, úgymint: esperes, zsinat, kúrátor, ekklézsia, presbiter. Akkor úgy tűnt nekem, a gyermeknek, hogy e szavak valami távoli, rég elsüllyedt világnak a palackposta-üzenetei.
Nagyapám arcán nyugalom uralkodott. Legszívesebben karosszékében ülve olvasott, vagy íróasztalánál acéltollal és tintával csodaszépen megformált sorokat rótt levélpapírra, füzetbe, könyvbe… A délutáni csendben számtalanszor hallgattam sejtelmes suttogását, ahogy ajkai önkéntelenül is a leírt szavakat formálták írás közben: ekkoriban már nagyothallott s ő maga nem észlelte a finom sustorgást. Emlékszem bajuszos arcának különleges érintésére, hangjának színére. Emlékszem öreg bal kezére, mellyel az én gyermeki jobbomat vonta magához villanyoltás után, merthogy szüleim engem költöztettek elhunyt nagyanyám megüresedett helyére. Elalvás előtt nagyapám mindig mesélt nekem, ezt bizony nagyon szerettem. Aztán együtt, nagyapa és a két unoka, sokszor sétáltunk ki villamossal az egykori olaszi temetőbe, nagyanyám és Emike lánya sírjához. Ott a gondos tevés-vevés után csendes pihenő következett, szótlan hálaadás a négy tujafa közén.
Csernák Béla látta az új és erőszakos társadalmi átformálódást. Látta a hazugságok konjunktúráját ismét, a hiúság vásárát egyházban, nemzetiségben, baráti körben is. Az árulást, a bosszút, az új hatalom önkényét és kegyetlenkedését. De keserűséget nem ismert bizakodó jelleme. Kedves olvasmányaival, önéletírásának papírra vetésével, levelezéssel, levéltárának és könyvtárának rendezgetésével, régi barátságok felelevenítésevel foglalatoskodott.
Látta egykori útitársainak elmaradását, látta fiatal generációk színrelépését. A kert ápolt gyümölcsfáit adakozóan teremni. Látta fiát, látta leányát és látta két unokáját cseperedni.
Egy családi istentiszteleten, valamikor 1964 nyarán, három évvel halála előtt így fejezte be mondandóját:
„Elkezdett jó munkádat ne szakaszd félbe mirajtunk! Mikor napjaink lemennek, hadd mondhassuk: dicsőség Istennek!“
Egy tiszta jellemű, hűséges, józan és emberséges kálvinista lelkészre, a nagyváradi református egyház három kötetes történetének szerzőjére, a Köröspart és a Bunyitay-liget egykori lakójára, egy régi váradira emlékeztettünk néhány töredék felelevenítésével.
A szellemek megkülönböztetését gyakorolta ennek a világnak a felfordulásában.
Gyalai István
erdon.ro

Hatvan éve történet – Szomorú emlék (2.)
Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények
Ha volt egyáltalán ennek a hányatott sorsú iskolának a XX. században „aranykora” akkor annak gyökerei a „Schön-korszakhoz” is kötődtek.
Akkor miért váltották le az 1957-es szeptemberi tanévkezdés előtt?
Hol keressük a jegyzőkönyveket? Nincsen már senki, akit szóra bírhatnánk.
Ugyanakkor megváltak a másik magyar gimnázium, a 4-es számú középiskola talpra esett fiatal igazgatójától, Schmidt Máriától is.
Mi latolgattunk, kombináltunk.
Az elbukott magyar forradalom és szabadságharc erdélyi utórezgéseivel hoztuk kapcsolatba a két magyar iskola igazgatójának a menesztését. A példastatuálás hatásos lépését láttuk a hatóságok intézkedésében. Mindezt kapcsolatba hoztuk a békéscsabai magyar gimnázium 1955. október 6-ai aradi látogatásával, amelynek fogadásában a két iskola lelkesen vett részt.
Közszájon forgott egy történet, miszerint Schőn igazgató úr (elvtárs) oda mondogatott az iskolájába látogató pártaktivistának. A vita zárásaként állítólag elhangzott a következő mondat is:
– Ha legközelebb belép az irodámba, illik levennie a sapkáját.
Kovách Géza több alkalommal is bizonygatta nekem, hogy a két igazgató együttes leváltásának prózaibb oka volt: véget akartak vetni a két magyar iskola rivalizálásának, az igazgatók közötti vitáknak.
Így volt-e vagy másként?
Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyosan szívbeteg Schön István halálát nem a hat év igazgatói munka siettette. Kedvére való volt a vezetői munkakör, örömét lelte benne, eredményeket ért el.
Sokkal inkább a leváltásában végződő méltatlan eljárás, a tanári státuszba való visszahelyezése viselte meg.
Ebben a vonatkozásban már nem a szóbeszédre, hanem saját tapasztalataimra építve fogalmazom meg véleményemet.
Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát a 4-es középiskolából importálták a 3-ba. A tanárkodást (francia nyelv és irodalom) 1930-ban kezdte, leányiskolákban (tanítóképzőkben) működött. Felkészült, olvasott, művelt oktató volt, de már nem rendelkezett annyi rugalmassággal, hogy a meglehetősen zavaros helyzeten úrrá legyen. Az igazgatói munkát erőszakkal tukmálták rá. Nem lévén más választása, elhagyta Aradot, visszament Kolozsvárra a húgával, Sárival együtt. Az aligazgatóként mellé rendelt Mózer István elszegődött újságírónak, s csak félkatedrás tanárként maradt az iskolában.
A 4-es középiskola is új igazgatót kapott az orosz szakos, holokauszt túlélő, Berger Margit személyében, akit elsősorban kedvessége miatt hamar elfogadtunk. Ezt elősegítette a leváltott igazgatónk, Schmidt Mária nagyvonalú, sérelmektől mentes viselkedése is.
Azokban a napokban, amikor Kristóf Ilus menekülésszerű távozása miatt a 3-as középiskola ismét igazgató nélkül maradt, Berger Margit a következő kérdést tette fel nekem:
– Nem gondoltál még arra, hogy kérjed felvételedet a pártba?
Gyorsan és meggondolatlanul válaszoltam:
– Nézd Margó, én mindennel egyetértek, csak az osztályharc túlkapásait nem fogadom el. Én maradnék egyelőre csak a KISZ-ben.
Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tapogatódzó kérdést a hatóságok utasítására tette fel nekem. Abban is biztos vagyok, hogy válaszomat nem az általam megfogalmazott formában továbbította, mert néhány nap múlva kézhez kaptam írásos igazgatói kinevezésemet a 3-as iskolába. Csak évek múlva tudtam meg, kiknek „köszönhettem”, hogy rám, a más városból jött, ismeretlen kezdő tanárra esett a választás. Határozott nemet mondtam, s ezért a Városi Pártbizottság propagandatitkára elé citáltak. Ő kiszámolta, hogy a négy egyetemi évem alatt összesen mennyit költött rám az állam. Figyelmeztetett, itt azt ideje, hogy törlesszek.
– Megy igazgatónak a 3-asba, vagy úgy rúgom fenéken, hogy a városból is repül.
Megijedtem! Bár sejtettem mi vár rám, mentem igazgatónak a 3-as számú középiskolába. Így pottyantam bele, akaratom ellenére, egy olyan helyzetbe, amit huszonhat évesen, tapasztalatlanul és felkészületlenül nagyon nehezen tudtam kezelni.
Jelen írásom szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mint friss diplomás miért vállaltam vegyészi állást 1954 nyarán az aradi vagongyárban. Mindennel elégedett voltam, talán a gyár futballcsapatába is beverekedhettem volna magamat, jó volt a fizetésem, mégis szeptemberben az iskola felé vettem az irányt.
Okmányokkal felszerelve megjelentem Bognár Gergely tanfelügyelő előtt, aki egy cédulával a 3-as iskola igazgatójához, Schön Istvánhoz irányított, mint frissen kinevezett kémia–fizikatanárt.
Az igazgató úr közölte a katedrám összetételét: matematika, orosz nyelv és fizika az estiben.
A matematikára és a fizikára bólintottam, az orosz nyelv ellen tiltakoztam. Kértem néhány óra kémiát, jeleztem, hogy latinórákat is vállalok, de oroszt nem tudok tanítani.
– Én ismerem a maga feleségét, tanítottam. Maga örülhet, hogy egy ilyen nagy iskolába került. Ezek a lehetőségei.
Ez határozottan, megfellebbezhetetlenül hangzott.
Ma is sajnálom, magamtól is szégyellem azt a mondatot, amit az iskola méreteire és igazgatójának emberi nagyságára építve fogalmaztam meg.
Döntöttem: egyelőre marad a vagongyár. Elköszöntem. Illendőségből visszakerékpároztam Bognár Gergely tanfelügyelő irodájához.
Nem jutottam szóhoz, végighallgattam egy a sorsomat érintő telefonbeszélgetést s egy újabb cédulával a zsebemben a másik magyar középiskola felé karikáztam.
Akkor még nem tudtam, hogy tanári pályafutásomnak legszebb, legboldogabb három éve vette kezdetét. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy rövidesen akár imáimba is foglalhattam volna Schön István igazgató urat, amiért elfogadhatatlan feltételeket állított elém. Ebből az időből való két osztály, sok szép emlékem forrása, május 13-án tartja 60 éves érettségi találkozóját.
Beismerem, nincs miért szégyenkeznem miatta, szorosan felzárkóztam a Schmidt Mária-Czédly Károly igazgatói kettőshöz, s hatékony támaszuk lettem a másik magyar iskolával folytatott rivalizálásban. Annak, hogy milyen eredményeket mutattunk fel a testvériskolával folytatott „versengésben”, ma már nincs jelentősége.
A 3-asból való „kiebrudalásom” története ismert volt a magyar tanügyi berkekben, a következő beszélgetésről azonban kevesen tudtak.
Az 1954/55-ös tanévet követő nyári vakációban az iskolában dolgoztam. Az egyik teremben amfiteátrumszerű kémia–fizika előadót építettünk. Meglepetésemre az udvaron, az egyik deszkarakáson Schön igazgató urat pillantottam meg. Egyedüli tanárként voltam akkor jelen az iskolában. Odamentem, köszöntöttem. Maga mellé ültetett.
– Fiatalember! Hagyja itt a nőket! Jöjjön át hozzám!
– Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem.
– Rosszul informáltak.
Nem tudom, miért látogatott el a nyári vakáció közepén az ellenlábas igazgató iskolájába.
Két év múlva, 1957 novemberében, egy nyirkos őszi napon, a Kálvin utcai református templom falához támaszkodó, erős légszomjtól gyötört Schön tanár urat kísérhettem haza. Kísérhettem? Vittem, szinte a két karomban. Mentőt hívtunk. Semmi másról nem beszéltünk, csak a betegségéről.
Nem tudom, hogyan gondolt rám, csak sejtem mi volt a véleménye rólam. Egyszer nem sokkal a halála előtt, visszajutott hozzám egy megjegyzése:
– Annak a fiatalembernek legalább van modora.
Ilyen előzmények után, Fábián György és Gnandt János aligazgatóktól megtámogatva jött létre a 3-as iskola „Igazgatóság”-a. Ez az elnevezés Ficzay Dénesnek, iróniától csepegő szellemes tréfálkozásra is alkalmat adott. Három kihangsúlyozottan rendpártivezető fogott hozzá az iskola kormányzásához.
Eltekintve néhány idősebb, a katolikus gimnáziumból visszamaradt tanártól, a fiatalok, a „Schön-pártiak” meglehetősen tartózkodva fogadtak. Tartottak attól, hogy a korábban részben visszaszorított (?) „régi” tanárok törleszteni fognak a leváltott igazgatóval és híveivel szemben.
Urbán Jóska nagyváradi iskola- és kolozsvári egyetemi társam figyelmeztetett is:
–Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek.
Tapasztalatlanságomat, hiányosságaimat figyelembe véve is, ilyen célra engem senki sem használhatott volna fel. Azt hiszem igazgató társaimat sem vezette ilyen szándék. Az egyik tanári értekezleten, szigorúbb igazgató kollégám részéről mégis elhangzott egy megjegyzés.
– A szolgálatos tanárnak nem elég csak panyókára vetett kabáttal végigsétálni az első emeleti folyosón. Van az iskolának második emelete, földszintje, sőt udvara is.
Nyílván nem csak az erősen szívbeteg Schön tanár úrnak szólt ez a megjegyzés, de ő magára vette.
Magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mert néhány nap múlva a leváltott igazgató egy szívrohamot követően elhunyt.
– Megöltétek az igazgatót!
Ezt Kovách Géza mondta. Nem a kocsmában, nem az utcasarkon, hanem a tanári szobában.
Innen kellett folytatnunk.
Nem lelkesedésből, inkább kényszerből, úrrá lett rajtam a bizonyítási vágy. Meg akartam felelni. Két mérce állt előttem: Schön István és két utolsó nagyváradi diákévem igazgatója, Péter Sándor.
A Csiky Gergely Főgimnázium épületének első emeleti folyosóján Schön Istvánnak emléktáblája van, néhány egykori „Schön-párti” és „ellenzéki” tanárkolléga márványlapja között.
Az 1957 decemberében történtek jelentősége 1959 szeptemberére – az iskola tagozattá minősült – szertefoszlott.
Ma, 60 év után is csak az emlékezésnek van jelentősége.
Azért is munkálkodtam ezzel az írásommal, hogy ne csak a nyolcvanasok és a hetvenesek tisztelegjenek az egykori Igazgató – Schön István – emléke előtt, tudjanak róla a fiatalabbak is.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

A reformáció új kánonja – a barcasági képzőművészeket megihlette a reformáció gondolata
Megtiszteltetés számomra, hogy a barcasági képzőművészek XIV-ik, ünnepi seregszemlét megnyithatom, hiszen nem először állok ebben a teremben, nem először találkozom a jelenlevő képzőművészek munkáival. Ünnepi alkalom ez, ahogy az előttem szóló Ménessy Miklós tiszteletes úr említette a reformáció 500 évfordulója a képzőművészek meghirdetett témája. Nem egyszerűen körüljárható téma, hiszen ahogy, a tiszteletes úr is említette, gyakran felemlegetik a reformáció során a képrombolás gondolatát is. Ami valóban a korai időszakban igaz, de a reformáció mégsem az ábrázolás, a képek ellen szólt soha, hanem az „imádat” ellen. Tematikus pályázatok esetén gyakran nagy veszélyt jelent a kiüresedés, vagy a téma figyelmen kívül hagyása, ebben az esetben látszik, hogy ez az idén félszázados reformáció valóban megihlette az alkotókat. Megihlette és ugyanakkor arra is rávilágított, hogy milyen műfaji és tematikus sokszínűségre ad lehetőséget a téma. A kiállítók közül sokaknak láttam kiállítását, akár egyénileg is akár másfajta csoportban Bukaresttől, Kolozsváron át Bukarestig, olyan jelentős tárlatokon is, mint a Szücs György a Nemzeti Galéria művészeti igazgatója kurátorságával megrendezett Sors és Jelkép című gyűjteményes tárlata (Jakabos O. Imola munkái). De ilyen elemi erővel különbözőségükben is valamilyen rejtett összeforrottság csak itt Brassóban – valódi szülő-, vagy választott szülőföldjükön – nyilvánul megsokszorozódva, éreztetve a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, a gyökerek, a szellemi hovatartozás fontosságát. Meghatározó a hely olyan értelemben is, hogy egyszerre vagyunk templomban és kiállítóhelyen, a Reménység Házában és az Apáczai Egyesület Székhelyén, ahol Ménessy Miklós tiszteletes úr hitbeli elkötelezettsége és a magas kultúra iránti nyitottsága, tárgyismerete szerencsésen ötvöződik Házy Bakó Eszter hittel tele kultúra-szeretetével, sokoldalúságával és profi szervezőkészségével. A közösségi erő, és a sokszínűség ennek a kiállításnak egyik legnagyobb erénye, ahogy ugyanannak a lelkületnek, témának más és más tematikus és technikai megfogalmazását látjuk egyetlen tárlaton belül. Nem először és nem utoljára vetődik fel sokunkban ez a gondolat. Éppen ezért, ennek a költői megfogalmazására hadd idézzem Fekete Vincze szerkesztőnek, műfordítónak a szavait: „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk… Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt… Csak nézzünk körbe , vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte. „Mert a művészet, - az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról.” Ezek a rétegek erősítik egymást és felállítják, annak a gondolat és hitmegújulásnak a rétegzett foglalatát, amelyet reformációnak hívunk. Amelynek nagyjai Luther Márton, Kálvin János képe kitörölhetetlenül meghatározza mind az egyetemes, mind a magyar hitvilágot és művészetet, mint ahogy ezt testet ölteni látjuk Csutak Levente „A reformáció nagyjai” című vegyes technikával készült emblematikus munkájában. De ugyanígy a reformációhoz, a hitbéli forradalomhoz fűződik, a latin nyelvűség háttérbe kerülése az anyanyelv használata és a könyvnyomtatás, mint ahogy ennek képi megfogalmazását több alkotásban is láthatjuk (Ábrahám Jakab: Alfa és Omega című vegyes technikával létrehozott alkotásán, vagy Rosinecz László Hermes Trismegistos című akrilképén). Az anyanyelvi dráma megteremtése és megújulása, amely akár Sütő Andrásig is elvezet, és látva a képeket, amelyek a modern technika számos eszköztárát felhasználva, modern „forradalmi” olvasatokat hoz létre, amelyek önkéntelenül Kolhaas Mihály Egy lócsiszár virágvasárnapjából juttatja eszembe, az irányról, ami a reformációtól Thomas Münzeri útig vezet. Ezt a fajta lázadást és megújulást érzékelhetjük Bartha Árpád : „Újjáépítés” valamint Vetró B. Sebestyén András „Globális Bordély” című alkotásán. Magdó István fotói a templomok hétköznapi hitgyakorlására, a mindennapok hitére, a öregedő hívek generációk hiányára, a magányosság kiszolgáltatottságának érzésére irányítja a figyelmet. Rendkívüli ötvözetei az ellesett pillanatnak, a szocio- és művészfotó eszköztárával. Ugyanakkor a kitűnő kompozíció mellett, a napi hit megélésének derűje vagy akár diszkrét humora is megvillan alkotásain. Halmágyi Csaba „Gyülekezet” című klasszikus szerkezetű képe a klasszikus gótika puritán szépségét adja vissza mind szerkezetében, mind kompozíciójában. De tematikája már a reformáció egyik központi motívuma, az igazi bűnbocsánat, amelyet a különleges veretes képen a fény és a szimbolizál. Erőteljes színvilágában és egyetemességében vonzza a tekintetet Simó Enikő munkája, amely ritmikus lüktetése és kiáradása, a vörös és fekete ellentétpár a hit és reform együttes jelenlétét sugallja. A XIV-ik alkalommal összehozott seregszemle névsora, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Damó István, Dimény András, Ferencz Ágnes, Fazekas Tibor, Halmágyi Csaba, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Tomos Tünde, Magdó István, Jakabos O. Imola, Vetró B.S. András, Gyulai N. Margit, Simó Enikő, valamint az egykori Jakubovics és Klement Béla tanítványok, Rosinec László és Marosi Jenő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenik kép a maga konkrét, vagy elvont gondolatiságában a legprofibb technikai tudásról és elméleti elmélyedésről tesznek tanúbizonyságot az akvarelltől a textilig bizonyítva, hogy a csoport rendkívüli mesterségbeli tudását és alkotóerejét. Az ünnepi tárlat a 21 barcasági művész seregszemléje a reformáció gondolatára adott sokszínű képzőművészeti válasz, ezen a rendkívüli tárlaton egy kánont alkotnak, amelyek visszhangozzák ennek a máig is érvényes egyetemes hitbeli megújulásnak a hatását és érvényességét.
Szebeni Zsuzsa Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy Fiókintézet Igazgató
A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az ACSJKE elnöke
A tárlatot rendezték: Dimény András és Vetró B S András
A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes
Plakát és meghívó koncepció: Vetró B S András
Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, brassói tv.
Erdélyi Művészet