November 14-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a régi vándorgyűlésekre emlékeztető történelmi konferenciát szerveztek Szovátán „A tudomány szolgálatában” címmel. Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a vásárhelyi fiókegyesület, fennállásának 12 éve óta első alkalommal tartja ülését a városon kívül. Pál-Antal Sándor rövidített változatát ismertette Egyed Ákos írásának, amely az EME történetét tárgyalta. Az EME megalakulása óta élvezi a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, több mint negyven tagját választotta soraiba az MTA. 1950-ben a kommunista diktatúra az EME működését felfüggesztette, javait törvényellenesen elvette és azokat állami intézetek kezelésébe adta. 1990-ben alapították újra az egyesületet. A 2007-es adatok alapján az egyesületnek 1565 rendes, 103 alapító és 41 pártoló tagja van, közöttük kétszáz tudományos doktor, kétszáz orvosdoktor, ezernél több egyetemi hallgató. Hét szakosztálya működik, hat erdélyi városban rendelkezik fiókegyesülettel. Rüsz-Fogarasi Enikő értekezett a fejedelemségkori székely vásárokról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tartott vetített képes előadást a nyárádszentlászlói templom régészeti feltárásáról. Előadást tartott többek között Mihály János (Zászlóhasználat a székelyeknél az erdélyi fejedelemség idején), Tüdős S. Kinga (Egy székely nemesasszony végrendeletei), Garda Dezső (A székely határőrezredek a 18. század végén és a 19. század elején), Csáky Árpád (Pálos misszió Háromszéken a 18. században) és Pál Judit (Székelyföld és a koronázási ünnepségek). /Nagy Botond: EME- vándorgyűlés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Képzőművészeti szakokon tanuló középiskolás diákok hagyományos tárlatát szervezte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum. A kiállítás most az iskola fennállásának 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat része. Az iskola 1949 október elsején alakult, első igazgatójának Izsák Márton szobrászművészt választották. Péter Mária aligazgató románul és magyarul ismertette az iskola történetét. /Nagy Botond: Munkák a Palotában. Reprezentatív tárlat a hatvanadik évfordulón. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 20./

Megjelent a „vádirat” és született rá számos reakció. Az egész a Stefano Bottoni történész tanulmánya kapcsán kirobbant Földes-vitával kezdődött a Transindex és A Hét lapjain, majd Kuszálik Péter Purgatórium című kötetével csúcsosodott ki, amelynek szerzője elmarasztalta Sütő Andrást, az író diktatúrabeli közéleti szerepvállalása, illetve korai írásai miatt. A marosvásárhelyi Bethlen Gábor Egyesület irodalmi-közéleti fiktív esküdtszéket hívott össze, nyílt vitára szólítva az állásfoglalókat. Körülbelül nyolcvanan jelentek meg november 19-én, háromórás, többé-kevésbé civilizált hangnemben folytatott vitán ismertették érveiket a felszólalók. Stefano Bottoni: Az első probléma az integráció. A magyarságot nem űzték ki Romániából a világháború után. Lehetőség és kényszer: integrálódni kell. A második probléma: a hatalomban való részvétel. Kényszerhelyzet ez, de a résztvevőknek milyen mozgásterük van? Sütő mind közéleti, mind irodalmi szempontból a hetvenes években van a csúcson, és ekkor törik meg, ekkor fordul el. Abban hitt, hogy a pártvezetésen belül eredményeket lehet elérni. Sokkal bátrabb, mint akik kizárólag a rendszeren belül gondolkodtak. Bottoni négy éve írta a tanulmányt, amelyből kirobbant a Sütő–Földes-vita. Most már úgy látja, ez hiba volt. Nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Ha tudta volna, nem írja meg. Virág György szerint Sütő és mások azért maradtak a hatalomban, mert úgy vélték, hogy tehetnek valamit. Hangsúlyozta: soha, senki sem tudja lerombolni azokat a csodálatos élményeket, amelyeket Sütő művei benne keltettek. Kincses Előd: Nagyon komoly hibák és tévedések vannak Kuszálik kötetében, amelynek vitastílusával sem ért egyet. Mátyás Zoltán: 1974. július 4-én Sütő írt egy levelet Illyés Gyulának a romániai magyarság szomorú helyzetéről. Ő vitte el ezt a levelet. Magyarországon a párt központi bizottságától azt a választ kapták, hogy a magyarság sorsa megoldott. Nem szabad elfelejteni, hogy Sütőnek a magyarságért végzett harca, szemlélete ‘83 után teljesen megváltozott. Benke István: Az Anyám könnyű álmot ígér számukra azokban az időkben reveláció volt. Kuszálik Péter: Szét kell választani a tehetséget a tettektől. Az értelmiségi élet képviselői vállalják fel önmagukat. Cáfolják meg vitairatát. Lázok János: A színházban átélték a lázadás lehetőségét. Ezért volt a Sütő-dráma, az Egy lócsiszár virágvasárnapja tíz évig a színpadon és fulladt botrányba, letiltásba. Sütő ezekben a drámákban fogalmazta meg a hatalommal szemben való ambivalens viszonyulását. Amikor a hatalom önmagát célnak tekinti és nem az élet folytonosságának, akkor ellene lázadni kell! A Sütő András-i életmű ismerete nélkül nem lehet azt nyilatkozni, hogy 5-6 drámája fog megmaradni és azokkal sincs már mit kezdeni. Ötvös József: A teológián megoszlottak Sütő drámáiról a vélemények. Tudták, hogy mindez példázat. Sütő számára mindez eszköz volt arra, hogy elmondhassa mindazt, ami akkor fontos volt. Kincses Elemér: Sütőt lehet szeretni, nem szeretni, de megtagadni nem lehet! És kitől kérjen Sütő András bocsánatot!? Vére a műtőasztalon mindenféle bocsánatkérést megér. Vida Gábor: – A magyar irodalom nagy problémája: nem tudjuk megérteni azt, hogy egy alkotó végtelenül sérülékeny és sebezhető ember. Dr. Nagy Attila: Sütő Andrásnak, az író fiának a szeku törte el a lábát. Nagy Attilát a szeku lefényképezte, amikor átvett egy könyvet. Vida szerint nem ártana a mai gárdát is feldolgozni, hogy ki melyik titkosszolgálatnak dolgozik. A Hét-beli vita ízléstelen volt. Sütőt akkor már a rákkal kezelték, ez a vita legalább egy évvel megrövidítette az életét. Dr. Lőrinczi Zoltán: Sütő András jól akart élni. És ezért neki árat kellett fizetnie, amit meg is fizetett. Ezt prostitúciónak hívják. Gáspár Sándor: – Nincsenek dokumentumok, amik vannak, titkosak és hamisak. Nem lehet igazolni, hogy mi az, amit kényszerből írt a műveibe. Haller Béla: A ‘80-as években Sütő már elsőrendű ellenzékinek számított. Szinte senki sem mert érintkezni vele. „Valamennyiünk sorsába beépült, ő adta meg a lehetőséget arra, hogy méltóságérzéssel lehessünk együtt. És ez a Sütő kikezdhetetlen. ” Spielmann Mihály: Szerkesztői szempontból Kuszálik Péter könyve rettenetesen rendetlen. Rengeteg az ismétlés, az átfedés, az olyan szövegrész, amelyből érezhető, hogy az olvasót hülyének tekinti. /Nagy Botond: Sütő András és a Purgatórium. „Jegyzőkönyv” a Vitáról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

Zsúfolásig telt november 28-án Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagyterme a legendás Székely Népi Együttes egykori szólistájának, Tóth Erzsébetnek a születésnapi ünnepsége, amelynek keretében műsorral köszöntötték a 80 éves művésznőt. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület és a Székely Színház Egyesület által szervezett esten Kilyén Ilka színművésznő beszélgetett az ünnepelttel pályájáról, életéről, amelynek szakaszait különböző műsorszámokkal elevenítették fel. Lokodi Edit megyei tanácselnök oklevelet adott át Tóth Erzsébetnek. Az ünnepelt elmondta, a népdal szeretete a szülői háztól kísérte egész életén keresztül. A színművészeti elvégzése után a Székely Színházhoz szerződött, innen került azután a Székely Népi Együtteshez, amelynek létrehozását Hajdú Zoltán és Sütő András harcolta ki. Birtalan Judit nyugalmazott zenetanár, karnagy hangsúlyozta, hogy Tóth Erzsébet a magyarság kiemelkedő művésze, nagyban hozzájárult népzenei kincsünk ápolásához, terjesztéséhez. /Nagy Botond: Végigénekelt élet. Tóth Erzsébet 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 30./

December 7-én a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szervezésében újabb zenei fesztivál kezdődött a Kultúrpalotában és más helyszíneken. A téli zenei fesztivál az intézmény hagyományos rendezvénysorozatainak egyike, címe A vallásos zene napjai. A fesztivál tíz napig tart. December 8-án Himnus angelicus címmel Molnár Tünde orgonaművésznő koncertezik a Kultúrpalota nagytermében. Műsorában szerepelnek többek között Terényi Ede Semper felice, Alleluia és Glocken című művei, melyek közül az Alleluia ősbemutató. December 13-án a Vártemplomban a Musica Humana női kar lép fel Csíky Csaba vezényletével. /Nagy Botond: Ősbemutató az egyházzenei fesztiválon. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Dr. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora sajtótájékoztatón jelentette be a legutóbbi megvalósításokat. Akkreditálták az egyetem pedagógia szakát, így ezentúl művészpedagógusokat is képezhetnek, hamarosan megkapják az emelt szintű oktatási intézmény rangot. Mindezek mellett megnyertek egy százezer eurós pályázatot, amit tudományos kutatásra, az infrastruktúra bővítésére, a könyvtárra, illetve a digitalizációra fordítanak. A napokban fejezik be az őszi, kétszázezer eurós pályázat megnyerése nyomán elkezdett munkát, amely a teljes digitalizálást jelenti: digitális naplók, indexek, ügyvitel, jelenlét. Ez követhetőbb ügymenetet és kevesebb papír felhasználását jelenti. A magyar tagozat első premierje december 10-én lesz, Békeffy István Egy asszonygyilkos vallomása, dr. Kovács Levente rendezésében. A közelmúltban két konferenciát szerveztek, egy pedagógiait és egy színháztudományit. – Megjelent az egyetem Symbolon című folyóiratának legújabb száma és a következő kiadás is a nyomdában van már. Dr. Lázok János a Symbolon új számát ismertette. Ebben az évben a tizedik évfolyamába lép a kiadvány. A 2000 decemberében zajlott konferencia után született meg a döntés, hogy az ülésszak anyagát lapformában őrizzék meg. Multikulturális lapról van szó, amely magyarul, románul és világnyelveken írt szövegeket egyaránt tartalmaz. /Nagy Botond: Bemutató, akkreditáció és Aranyegér. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./

Nyolcvanéves a marosvásárhelyi kulturális élet közismert személyisége, Kedei Zoltán festőművész. Születésnapját a telt házas közönséggel teli Bernády Házban ünnepelték december 8-án, ahol az általa írt, illetve róla szóló Beszélő ecset /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című szép új kiadványt is bemutatták. Házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta a megjelenteket, emlékeztetve: ezelőtt öt évvel, Kedei Zoltán 75. születésnapján ugyanitt ültek, akkor egy másik könyvének megjelenése kapcsán beszélgettek. Ennek a könyvnek a bábája Bölöni Domokos volt, akinek korábban megmutatta jegyzeteit, mondta el Kedei. /Nagy Botond: Beszélő ecset. Kedei Zoltán nyolcvanéves. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./ 2004-ben jelent meg Kedei Zoltánról művészeti album, Nagy Miklós Kund szerkesztésében.

A múlt héten nyílt meg Marosvásárhelyen a Bernády Házban a gyergyószárhegyi művésztelep idei termésének kiállítása. A szovátai származású Siklódi Zsolt beszélt a szárhegyi alkotómunkáról. Az esten bemutatkozott a szovátai Sóvidék című folyóirat, amelyet főszerkesztője, Szolláth Hunor ismertetett. Ez a lap a Sóvidék fóruma kíván lenni, össze szeretné fogni a térségbeli tudományos kutatásokat, de a képzőművészetet is. A félévente megjelenő folyóirat első számának megjelenését Szováta város önkormányzata biztosította, a második számot a Szülőföld Alap támogatta. A további lapszámokat is pályázati úton kívánják kiadatni. /Nagy Botond: Gyergyószárhegy és Sóvidék. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

December 11-én a Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában mutatták be Schuller József marosvásárhelyi dal- és zeneszerző új albumát. A hatvanas évek végén újraindult a vásárhelyi dzsesszklub, amelyben Schuller József rendszeresen részt vett. Az est az új lemez videoklipjének és több dalának lejátszásával ért véget, az egyik a vásárhelyi zenészek – közöttük a nemrég elhunyt Kerestély Attila és Mihály Ferenc – emlékére íródott. /Nagy Botond: Érték(meg)őrző dalok. Schuller József új szólólemezéről. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

December 23-án lesz Ödön von Horváth Mit csinál a kongresszus? című darabjának a bemutatója a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, Bocsárdi László rendezésében. Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója és rendezője, bár Marosvásárhely szülötte, most rendez először szülővárosában. Az előadás román nyelven is feliratozva lesz, így mindkét nemzetiség megtekintheti azt. Ezentúl ez a román társulat előadásainak esetében is így történik, azokat magyar feliratozással tekintheti meg a közönség. /Nagy Botond: Kongresszus következik Premier a Nemzeti Színházban. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

December 25-én festészeti kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Teleki-házban. Bordi András, Olariu György és Simon Endre festményeit, grafikáit tekinthették meg a látogatók. Olariu György idén lenne nyolcvanéves, Bordi András húsz éve távozott el. A tárlat megnyitóját Bibó Lajos gitárművész játéka gazdagította. /Nagy Botond: Karácsonyi kiállítás. Bordi András, Olariu György és Simon Endre munkái. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./

Két albummal is jelentkezett Schuller József marosvásárhelyi zenész, zene- és dalszerző. Egy világi jellegű, új soft-rock lemezzel (Marosvásárhely, együtt zenéljünk tovább) és a Krisztusi fény című, keresztény dalokat tartalmazó anyaggal. Schuller József édesapja tanácsára elkezdett népdalokat, nótákat gyűjteni és tanulni. Később ezekkel a dalcsokrokkal szép sikereket ért el. Első zenekara 1978-ban alakult, Onix néven. 1982-ben alapította meg barátaival a Metál együttest. Harmadik zenekaruk 1985-ben alakult, Unicum néven. Az együttes 1990-ben oszlott fel. Schuller József 1990 után dalokat kezdett írni. 2000 nyarán megjelenhetett az első, világi dalokat tartalmazó lemeze. Következő lemezének most volt a bemutatója. Schuller 1990-ben Magyarországra ment, ahol több éven át dolgozott, majd hazatért. 1995-ben kezdett keresztény témájú dalokat komponálni. /Nagy Botond: Fény a zenéből. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 31./

Történelem, napló és borászat
Megjelent a Pro Minoritate téli lapszáma
A Pro Minoritate című, Budapesten kiadott és tájainkon is igen ismert negyedévi kisebbségpolitikai szakfolyóirat téliszámát mutatták be hétfő délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, a friss lapszám pár szerzőjének-szerkesztőjének, illetve vendégének jelenlétében.
Az est moderátorának szerepét Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója vállalta el. Mint mondta, a lap olvasói lehetnek oktatók és kulturális intézmények vezetői egyaránt. – A folyóirat elsősorban a határon túli magyarsággal foglalkozik, de jelennek meg benne írások a szomszédos országokról, illetve átfogó közép-kelet-európai politikai elemzéseket is olvashatunk hasábjain. A szép számban összegyűlt közönséggel Kósa András László főszerkesztő ismertette a téli lapszám koncepcióját, amelynek két tematikus blokkja a kisebbségi médiatörténet és a határon túli borászat. Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének 1990 első félévi naplójegyzetét Lelet című rovatában közli a lap. Ezúttal is kisebbségi témákkal foglalkoztak a szerkesztők, akik közül többen határon túliak. – Idén is négy lapszámot tervezünk, de nehéz a határidőket betartani. A 2010-es tavaszi számban többek között a vajdasági autonómiastatútummal foglalkozunk, több szerző is jelentkezett különböző tanulmányokkal. Őszi tematikánk a gazdaságfejlesztés, míg a téli lapszámot mindig igyekszünk könnyedebbre venni: 2008-ban a határon túli képzőművészettel, tavaly a határon túli borászattal, míg idén a határon túli színjátszással és filmművészettel foglalkozunk – hallottuk a főszerkesztőtől, majd Virág György szólt az egybegyűltekhez – kivetített képes webkamerán keresztül, mert külföldön tartózkodik. – 1988. december elején döntöttem úgy, hogy naplót fogok írni. Ez végül tizenhat évig tartott, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. A lapban az 1990 első négy hónapjában írt naplójegyzetek jelentek meg. Azért fogtam neki, mert megpróbáltam rögzíteni azokat az érzéseket, amelyeket a rendszerváltás kiváltott. Nem csak vásárhelyi és hazai eseményekről írtam, igyekeztem kitekinteni is. A változások első négy hónapja nagyon zűrzavaros periódus, most már sajnálom, hogy nem írtam részletesebben bizonyos dolgokról, mert jobban látnánk az események sorrendjét. Minden sorát vállalom, füzetbe írtam, nem lapokra, éppen az időrendiség betartása végett.
Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a Kisebbségi médiatörténet és a Határon túli borászat címeket viselő tematikus blokkokról szólt. – A lap felsorolja azokat a folyóiratokat, amelyek közé illeszkedik. Ez egy igen tisztességes dolog, nem próbálja egyedüli, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó lapként beállítani magát. A folyóirat "a határokat túlélő kisebbségekért van", igaz, ez a jelszó lekerült időközben. A határokhoz való viszonyban is változás történt, a határokról való gondolkodás megváltozott. Ha megnézzük a korábbi évfolyamokat, látjuk, hogy a lap képes volt nem beszűkülni. A jelen szám négy részből áll: kisebbségi médiatörténet, borászat, naplójegyzet – amelyet igen fontos, személyes dokumentumnak tartok, mert azt mutatja meg, hogy hogyan tükröződnek egy ember életében a történelem fordulatai –, illetve írás a vicc szerepéről egy budapesti zsidó közösségben. Ami a borászatot illeti, a bor és a humor nagyon fontos a kisebbségi létben, tulajdonképpen mindkettő külön kultúra. És politikai kérdés. Virág György naplója többszörösen aktuális, a romániai rendszerváltás legdinamikusabb és legválságosabb időszakában született, remek támpontokat nyújt, még akkor is, ha a márciusi eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezésekben különbségek vannak, amelyekből az idő múlásával egyre több lesz. Hiszen a forradalom társadalmi szempontból válság, még akkor is, ha jó irányba halad. A társadalmi átalakulás jellegzetes formája – hallottuk Ungvári Zrínyi Imrétől a lapban megjelent írásokkal kapcsolatosan, majd a tárgyalt korszak magyarországi belügyi jelentéseiről Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze tartott igen érdekes, vetített képes előadást A szabadság elviselhetetlen könnyűsége címmel. – Kundera regényében a szerelemre összpontosít, amit ebben a bemutatandó témakörben a rossz házasság szintjén lehet elképzelni. Máig, emberileg is érzékenyen ható kérdés, elég, ha csak a Sütő András-vitára gondolunk. Rendkívül zűrzavaros korszak, történelmi távlat nélkül. A rendelkezésre álló források alapján vázolok fel néhány gondolatot, hogy megértsük a naplójegyzetet – mondta előadásának kezdetén Novák Csaba Zoltán, aki az est záróakkordjaként a vásárhelyi eseményekhez vezető fordulópontokat ismertette az említett jelentéseken keresztül.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent folyóirat 2009 téli lapszámának szerzői: Ambrus Attila újságíró, Bakó Boglárka kulturális antropológus (Magyar Tudományos Akadémia), Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, közíró, Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, Németh Ferenc, a Forum Kiadó főszerkesztője, Neszméri Csilla kommunikációs szakember, Papp Z. Attila szociológus (MTA), Thomas von Ahn, a Hamburgi Egyetem Hungarológiai Központjának tudományos munkatársa és Tóth Norbert jogász (ugyancsak MTA).
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Szászrégeni játszótervek
Próbál a Kemény János Népszínház
A válság, a kisvárosi élet és a csökkenő lélekszámú magyarság ellenére javában zajlik a munka a szászrégeni Kemény János Népszínház kulisszái mögött. A népszínházi rangot szerzett, műkedvelő magyar színjátszó társaság vezetője, Tamás Ibolya bizakodó: a nehézségek, költségvetési gondok ellenére sem állt le a társulat és a hozzá tartozó bábcsoport, illetve két tánccsoport, próbálnak, bemutatókra készülnek, találkozókat szerveznek.
– December 12-én műkedvelő színjátszó-találkozót szerveztünk, a Kemény János Népszínház ezen mutatta be legutóbbi, Bubus című előadását. Vaszary Gábor darabját Kozsik József színművész rendezte: háromfelvonásos bohózat, nagy sikert arattunk vele a találkozón, amelyen részt vett Gyergyószentmiklós műkedvelő társulata, a hozzánk tartozó Csim-Bumm gyerek-színjátszó csoport, a marosszentgyörgyi Kolping Család. Jelenleg épp tapogatózunk, új bemutatandó darabot keresünk, illetve beszéltünk Kárp György színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház gazdasági igazgatójával, hogy szívesen fellépnénk Vásárhelyen is. Ő beleegyezett, így fennáll a vásárhelyi vendégjáték lehetősége.
Ami a bábcsoportot illeti, készülünk a március 15-i, hagyományos fellépésünkre, amelyen ezúttal újítani szeretnénk: Kossuth- nótákat, huszár- és katonadalokat adunk majd elő, szemben az eddigi, többnyire Kormorán- feldolgozásokkal. Azok is szépek, de most hagyományosabb előadást tervezünk az ünnepre. Ugyanakkor új mesejátékkal készülünk a Vitéz László Maros menti Műkedvelő Bábostalálkozóra, amelyet szintén mi szervezünk és amelyet hagyományosan nagyszerű fesztiválhangulat jellemez.
– A színház kis és nagy társulata mellett a tánccsoportok is próbálnak.
– Igen, február végén farsangi előadással jelentkezünk. A Kerekerdő tánccsoport a nagyok, egyetemisták tánccsoportja. Ők a mezőségi, nyárádmenti, szentiványi, küküllőmenti táncrendeket próbálják, míg a Hagyományőrző Rügyecskék tánccsoport éppen az utóbbit tanulja, de már ők is járják a nyárádmentit és a mezőségit. A gyerekeknek a felkészülésben, koreográfiában Nagy Levente, a Maros Művészegyüttes táncosa segít nekünk. A Vitéz László mellett másik találkozónkat, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedőt is szervezzük, amelyen harmadik-negyedik osztályos diákok vesznek majd részt, ezt április végére-május elejére időzítettük.
– A válság és a vele járó kellemetlen következmények sorozata valószínűleg megnehezíti a munkát, mégsem állt le a régeni magyar kulturális élet... Hogyan bírják?
– Nem túl könnyen, de kitartunk. A népszínház a művelődési ház égisze alatt működik, az pedig a polgármesteri hivatalhoz tartozik. De szerencsénkre sokat segít a Humana Regun Egyesület, amelynek én is alapító tagja vagyok. Rengeteget pályázunk, tulajdonképpen ezekből a pályázatokból finanszírozzuk tevékenységünk nagy részét. És ami a legfontosabb: nagyon sok tehetséges gyerek, fiatal vesz körül minket, nem hagyhatjuk, hogy elkallódjanak.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Esti Válogatás
Beszélgetés Kincses Elemér rendezővel
Bemutatóval jelentkezik ma este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A premieren bemutatandó darabot egy nálunk kevésbé ismert kortárs orosz szerző, Alekszandr Galin jegyzi, akinek a szóban forgó, Válogatás című vígjátéka világsiker. Rövid, próba előtti beszélgetésünkön az előadást rendező Kincses Elemért kérdeztük az új produkcióról.
– Milyen előadásra számíthat a marosvásárhelyi közönség?
– Keserédes komédiára. Galin tökéletesen ismeri azt a nyomorúságos szabadságot, ami a rendszerváltás után ránk szakadt. Tudom, hogy közhely, de máig nem tudjuk, mihez kezdjünk vele. A mű amúgy egy orosz kisvárosban játszódik, ahova egy japán cég érkezik, amely lányokat – tulajdonképpen kurvákat – keres szingapúri "munkahelyekre". Csak éppen elfelejtenek korhatárt jelezni hirdetésükön, így aztán boldog-boldogtalan jelentkezik a vizsgára, ahol csattanóként megjelennek a férjek is. Nagyon ritmusos, fergeteges komédiáról van szó, ami valahol azt üzeni: a mindenáron való elmenetelnek mindenki megfizeti az árát. Az is, aki elmegy és az is, aki itthon marad. Én még boldog emigránst nem láttam. Dúsgazdagot igen, orvost, képzőművészt, de boldognak egyik sem vallotta magát. Mert boldogok csak szülőföldünkön lehetünk. Ahogyan Szőcs István mondta: az ember ott boldog, ahol nyugodtan vághatja le a disznaját. Második regényemben azt írtam: ott vagyok boldog, ahol nem kell szednem altatót. Ha a szülőföldünkön és szülőföldünkért élünk.
– Miért ezt a darabot választotta?
– Azért tetszik, mert rólunk szól: nyomorúságos elvágyódásainkról, délibáb-kergetéseinkről. Hogy ki a boldog, aki elmegy, vagy aki visszajön? Családunkban van erre példa: hét év után tértek haza és itthon senki sem segíti őket, alig élnek egyik napról a másikra, pedig biztos egzisztenciát hagytak maguk mögött külföldön. Ha rajtam múlna, az erdélyi magyar egyetemeken bevezetném az itthonmaradás-tant. Ennek sok összetevője lenne: mit jelent az itt, az ott, a máshol. De halkan azért megjegyezném, hogy a darab amúgy vígjáték. És nagy öröm volt ezzel a jobb sorsra érdemes vásárhelyi társulattal dolgozni.
– Utoljára a Caligula helytartóját rendezte itt.
– Igen, és azt sem vitték sehova az országban. Csupán egy külföldi, magyarországi meghívást kaptunk, ahol azt mondták, hogy Magyarországon ilyen jó előadást tíz éve nem láttak.
– Pedig az valóban kiemelkedő produkció, az utóbbi évek talán legjobb vásárhelyi előadása.
– És a kedvencem. De ez van...
– Mi volt a rendezési koncepció alapötlete a Válogatás esetében?
– Embereknek szóló, emberi módon előadott történetet szeretnék színpadra vinni, amelyben a szónak értéke van. Ebben hagyományos az előadás, ritmusában, hanghordozásában, képi megjelenítésében viszont mai, mert a mindenkori nézőt a saját élete érdekli elsősorban.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tükörterem és Varjúvár
Kós Károly képeskönyv
Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.
Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.
– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.
Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.
Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.
– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A hibátlanság vágya
Húszéves a Látó
Meg- (illetve az Igaz Szóból való át-) alakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte szombat délután a Látó szépirodalmi folyóirat.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának színpadán félkörben ülve fogadták a szép számú közönséget a Látó szerkesztői, volt és jelenlegi munkatársai, főszerkesztői: balról jobbra Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Gálfalvi György, Jánosházy György és Káli Király István. A ceremóniamester szerepét ezúttal is KAF, a lap főszerkesztője vállalta el, melynek eredményeképp családias, poénos, laza hangulat alakult ki színpadon és nézőtéren egyaránt és tartott a nem a legrövidebbek közé sorolható irodalmi est végezetéig.
Az est két, úgymond tematikus részre oszlott, az elsőben KAF nyitószavai után röviden ismertették a lap új kiadványát, A hibátlanság vágya alcímet viselő Látó- antológiát, melyben a folyóirat nívódíjasainak írásait olvashatjuk Vida Gábor és Szabó Róbert Csaba szerkesztésében. Ugyanekkor járt körbe először a mikrofon: a színpadon ülő jelenlegi és egykori munkatársak a Látóhoz fűződő személyes élményeiket, a kezdetek humorban sem szűkölködő történeteit osztották meg közönségükkel, majd a második, úgymond tematikus részben ugyanők olvastak fel írásaikból.
Elsőként az egykori főszerkesztő, Markó Béla, a "csodálatosképpen" visszatérő szerző, aki gratulált többek között ahhoz, hogy a februári szám már januárban megjelent és elmondta: úgy érzi magát, mint gyermekkorában, amikor az idősebbek katonakori, háborús élményeiket mesélték, vidáman anekdotázva. Pár, az utóbbi időszakban született versének felolvasása után az őt követő egykori főszerkesztőnek, Gálfalvi Györgynek adta át a mikrofont. Gálfalvi Adalék a Látó őstörténetéhez című írását olvasta fel: a lehallgatási jegyzőkönyveiből ihletett, humorban fogant, mégis a diktatúra és az azt követő évek abszurditását hűen tükröző rövidpróza, annak iróniája, cinizmusa nagy sikert aratott. Nemkülönben Jánosházy György való lelki mélységekben fogant szonettjei, melyeket szintén (mester)szonett, illetve rövidpróza követett: Káli Király István művei. Vida Gábor Az aradi gőzfürdő című novellája diákéveinek egyik alapos csínytevését meséli el, többször is megnevettetve a mélyen tiszteltet, Szabó Róbert Csaba ugyancsak novellát, a Kerouacalcímet viselő írását olvasta fel. A felolvasásokat Láng Zsolt rövidprózája és Demény Péter Hazaszvit című verse, illetve KAF limerickjei és egyik legszebb műve, a Királyhágói dallam zárta. A felolvasásokat követő, bohókás "aktusként" Lokodi Editet hívták a színpadra. A folyóiratot eltartó Maros Megyei Tanács elnöke emléklapokat adott át a jelenlévőknek, a Látó mint intézmény régi és mai munkatársainak, majd hozzátette: a folyóirat mint intézmény édes teher és kis teher, mert busásan megfizeti azt a figyelmet, amellyel a tanács viseltetik iránta.
A jó hangulatú évfordulós est a Tiberius vonósnégyes játékával, Mozart divertimentóval zárult.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

?Az ajtók (még) nem záródnak
Nyitott kapuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Lassan egyre több helyen nyílnak ki a kapuk, számos – amúgy a nagyközönség előtt zárt – intézmény válik látogathatóvá az év néhány, előre meghatározott napján. Nem képeznek kivételt ez alól a tanügyi intézmények sem, iskolák, avagy felsőfokú oktatással foglalkozók: a múlt hét végén (illetve ezen hét vége felé is) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte-szervezi meg saját "kapuinak" kinyitását. Amúgy ez nem újöntetű dolog, a színi hagyományai közé tartozik már évek óta. Egyrészt az egyetemet népszerűsítendő, másrészt betekintést engedendő az átvitt és konkrét értelemben egyaránt jelen levő színfalak mögé: a diákelőadások elkészülésének, végigjátszásának világába. Olyan produkciókat, illetve jeleneteket tekinthetett meg a mélyen tisztelt, amelyekkel a Stúdió Színház színpadán valószínűleg nem találkozik: a másod- és harmadéves színészhallgatók előadásait, amelyek egyetemi vizsga tárgyát képezik, így nem is a nagyközönségnek, hanem a vizsgáztató grémiumnak készültek.
Szombat délután a másodévesek bemutatkozásával kezdődött a program: az egyetem 26-os termében Csehov-összeállítást láthatott a publikum dr. Farkas Ibolya irányító tanár rendezésében. Az előadást musical követte, az Egy szerelem három éjszakája című darabból láthattunk részleteket, amely egyben tisztelgés is volt Radnóti Miklós emléke előtt. Közreműködött dr. Csíki Csaba docens, Luca Kinga koreográfus és Ila Gábor egyetemi hallgató, korrepetitor. Irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens.
A műsor vasárnap délután a harmadévesek fellépésével folytatódott: a 39-es teremben a játszók, illetve dr. Balási András adjunktus fogadta a közönséget, a produkciót utóbbi rövid bevezető előadása előzte meg. A Szentivánéji álomról, illetve a szerzőről, Shakespeare-ről tartott értekezésében röviden vázolta fel a korabeli színjátszás és drámaszerzés körülményeit, jellegzetességeit, a mű cselekményét, de azt is megtudhattuk, hogy az első, magyar nyelven játszott előadásban Blaha Lujza lépett fel. A vígjátékból Nádas Péter fordításában adtak elő részleteket a játszók (irányító tanár: dr. Gáspárik Attila docens), ám ezzel nem értek véget a nyílt napok.
A hét végén további előadások várhatók mind az egyetemen, mind a Jazz & Blues Clubban, az intézmény várja további közönségét. Amely az eddigi előadások alkalmával is meglehetősen változatosnak bizonyult, hiszen a színi diáksága mellett az idősebb generációk képviselői, illetve más egyetemek diákjai is megtekintették a produkciókat, melyeket – dr. Balási András szavaival – részben az intézmény népszerűsítésének, de inkább a színfalak mögé való betekintés lehetőségének biztosítása okán szervezett az egyetem vezetősége.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Pécsi Bakkhánsnők
Vendégjáték(ok) Marosvásárhelyen
Két előadás erejéig a héten Marosvásárhelyen vendégszerepel a pécsi Janus Egyetemi Színház. A JESZ-Színháznak is nevezett társulat 1996-ban jött létre Pécsett, ahol korábban is nagy hagyományai voltak az egyetemi színjátszásnak. A kezdeti nehézségek közepette, Mikuli János és Tóth András Ernő kezdeményezésére, több egyetemi tisztségviselő és oktató támogatásával jött létre az a szerződés, amely alapját képezte a működésnek. Az egyetem támogatásán kívül az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány pályázati tevékenysége segíti a produkciók létrejöttét. A színház első évadát a Pécsi Harmadik Színházban játszotta, itt alakult ki az a program, amely ma is alapjaiban meghatározza a JESZ tevékenységét és amely saját bemutatókból (professzionális, kísérleti előadások, hivatásos és alternatív színészekkel), képzésekből, tréningekből, táborokból és az ezekhez kapcsolódó egyetemista-előadásokból, illetve befogadó színházi előadásokból áll. 1997 őszén a Janus Pannonius Tudományegyetem vezetése lehetővé tette, hogy az egyetem épületében kapjon helyet a Janus Egyetemi Színház, amely azon év novemberében nyílt meg. Az intenzív munka során kialakult és mindinkább képzettebbé vált az egyetemista színészgárda, de idősebb alternatív színészek és hivatásosok is erősítik a társulatot, amely a kezdetektől fogva több rendezővel dolgozik. Talán ez tette lehetővé, hogy a társulat nyitott tudott maradni, többfajta színházi nyelven képes megszólalni, és munkája folyamatos. A JESZ 1997-től jelen van a legfontosabb magyarországi alternatív fesztiválokon, produkciói több díjban részesültek. 1999-től pedig külföldi találkozókon képviselheti a magyarországi alternatív színjátszást, ugyanakkor 1999 óta szervezi az Országos Egyetemi és Főiskolai Színjátszó Fesztivált. 2003-ban elkészült a JESZ új játszóhelye az egyetemen, 2005-től pedig bekapcsolódott a Pécsi Szabadtéri Játékok programsorozatába, bemutakozva a város közönségének is. 2008-ban az egyetem átépítette, felújította a színházat.
Ami a heti vendégjátékokat illeti, azoknak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió színháza ad otthont. A pécsi társulat két előadással érkezik, az első bemutatójára holnap este 6 és 8 órakor kerül sor, ekkor Euripidész Bakkhánsnők című tragédiáját adják elő Balogh Attila rendezésében. Pénteken ugyancsak este 6 és 8 órakor Arthur Schnitzler Körtánc című műve kerül bemutatásra (rendező Vargyas Márta). Az előadások időtartama egy óra.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Szem fölött, szív mögött
A Maros Művészegyüttes új bemutatójáról
Elfeledett táncok, rítusok, a múlt visszatérő mozgóképei. Egymást követő lépések, egymásra rakódó idézetek, igézések, áldások és átkok sorozata, egy olyan hitvilágban gyökerező dramaturgia és koreográfia, amelynek számottevő részét régen elfelejtettük már. Ami megmaradt, azt a mesékbe, rigmusokba, táncokba kódolta a menteni igyekvő kollektív emlékezet. És vannak, maradtak még, akik e kódokat kibontják, az őket rejtő táncokat legjobb tudásuk szerint rekonstruálják, betanítják, majd meg is mutatják. És a siker e táncok további fennmaradásának kulcsát rejti a vastaps mögött.
A Maros Művészegyüttes legutóbbi, Szem látta, szív szerette című bemutatója ilyen produkció. Műfaja szerint nem táncszínház, hanem az együttes legjobb hagyományai szerinti folklórműsor, üdítő színfolt a táncszínházi bemutatók sorában.
Cselekménye voltaképpen egyszerű: mert nincsen. Van azonban rejtett dramaturgiája, pillanatai, amelyek összefogják a részeket, egészbe kovácsolják az egymástól elkülönülő táncokat. Varga János koreográfus rendezői koncepciójában táncok egymásutánisága követi egymást, a különböző vidékek táncait dramatikus jelenetek kötik össze, egységes egésszé téve, harmonikus egységbe kötve az előadást. Az alkalmazott székelyföldi, nyárádmenti, kalotaszegi táncok egy része ismert, más része nem: olyan elfeledett táncrendeket is láthatunk, mint a magyarói verbunk, miközben az előadás egészét átszövi egy furcsa, archaikus mélységű, ősi hitünk rejtelmeit idéző, rituálékra hajazó hangulat, a tánc és a mögötte lévő üzenet misztériuma: ráolvasások, igézések sora tetőzi, babonák és hiedelmek sorozata terheli az előadást, amely ezeknek súlya alatt nem összeroppan, hanem kiteljesedik: fogamzás, születés, párkeresés, szerelem, halál – az ezeket megidéző sorok mögött egy elfeledett hitvilág rejtezik, a sorokat felidéző, megelevenítő táncok pedig elemi erővel, szinte megsemmisítő energiával "robbannak" a színpadon. És ez az erő áthatja a közönséget is, amely részévé válik az egésznek, nem csupán szemlélőjévé. Részvételét fokozzák a játszók, akik titokban összekacsintanak vele, hozzá szólnak, mint hol együttérző, hol nevető harmadikhoz. Mert a rítusok titokzatossága, a ráolvasások súlya mellett a humor is a produkció elengedhetetlen része: legyen szó akár pajzán asszociációkról, akár vásári jelenetről, akár a vidéki élet egy-egy mozzanatának nevetésben fogant megelevenítéséről, az alkalmi színészekké változó táncosokon nem fog ki a feladat. És így válik kerek egésszé az előadás, az emberi életet stilizáltan szimbolizáló mikrovilággá, amelyben ősi táncainkon keresztül jelennek meg a sors szükségszerű fordulatai mélyen, intenzíven, hol nevettetően, hol gondolkodtatóan, autentikus viseletek segítségével és szinte hihetetlen energiával. Vad nép vagyunk, dalaink szépek, táncaink is vadak, de erősek, őszinték, és bennük rejtezik az a tiszta tudás, amelyet a ránk települt és tőlünk idegen kultúra szinte teljesen száműzött a kollektív tudatalattiból. Ami megmaradt, abból ihletődött a produkció. Szem látta és szív is szerette.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

És hova tűnt az író? avagy Wass-kórtani diagnózis
Felkapott ügy? Valóban az. Feleslegesen felkapott? Nos, ez viszonylagos. És a mai magyar jelenre sajnálatosan jellemző, hogy egy író olyan szélsőséges érzelmeket képes gerjeszteni, amely érzelmeknek valójában sok köze nincsen a tulajdonképpeni lényeghez: az irodalomhoz. Eltalálták, ha találgattak: Wass Albertről van szó. Nem tartozik kedvenc íróim, sem kedvenc költőim sorába, de elismerem: voltak olyan művei, amelyek a magyar irodalom örök élvonalához tartoznak, és amelyeket – noha szerzőjük nem tartozik a személyes toptízhez – kedvenc regényeim közé sorolok. A bennük leírt ember- és lélekismeret, táj- és hazaszeretet, élettapasztalat, a kétségbevonhatatlan írói véna, és igen, az üzenet kapcsán. Annak az üzenetnek kapcsán, amely a szélsőségességek origója. Kiindulópontja csupán, mert minden mást a fentről irányított politika és népbutítás eredményezett. Mert megszabták, hogy hogyan kell "hivatalosan" viszonyulni hozzá: negatívan. Az okokat most hagyjuk.
Amikor Vásárhelyen először szervezték meg idestova hat évvel ezelőtt az első felolvasómaratont, a szervezőket feljelentették. Nyilván nem kisebbségi létünkhöz tartozók. Botrány lett belőle. Most újra megszervezésre került (volna) és az acsarkodás sem maradt el. Csakhogy – furcsa vagy nem furcsamód – ezúttal az egymásra mutogatás máshonnan indult el. Mondhatni közülünk. A napi magyar sajtóban három különböző vélemény jelent meg más-más szerző tollából. A középutas hozzáállás, amely a felolvasómaraton kizárólagosságát sajnálja és javasolja más (elfeledett) szerzők hasonló népszerűsítését, valamint az eseményt önmagában elmarasztaló véleményezés.
Wass Albertet a baloldal még a memóriánkból is igyekszik kiirtani. A jobboldal – ennek ellentételezéseként – szinte isteníti. Mikor kívánjuk észrevenni? Nem a pokol bugyraiból jegyzetelgető ördögről és nem is arkangyalról, hanem egy szerencsétlen sorsú emberről, egy íróról van szó, akit távollétében halálra ítéltek, visszatelepülését megakadályozták, magyar állampolgársági kérvényét megtagadták. Akit a magyar valóság egy oldala máig mocskol, másik fele az egekig magasztal, és akinek valódi irodalmi, emberi értékei eltűnnek a rábiggyesztett vádaskodások alatt. Hogy minek felolvasómaratont szervezni műveiből? Mert igény és szükség van rá. Hogy más szerző alkotásaiból miért nem? Vannak egyesületek, pályázatok, tessék megszervezni, ha úgy tetszik, biztosan sikeres lesz az is. Hogy mindez feltűnési viszketegségben szenvedő médiahajhász hőzöngés lenne? A szervező egyesület nívós tevékenységét ismervén ezt kijelenteni durva modortalanság. És hogy emiatt lemond annak elnöke? Ne tegye, húszévi sikeres tevékenységet nem rúghat félre egy-két negatív vélemény.
És mi mindebben a legszomorúbb? Ezúttal nem érkezett feljelentés. Nincsen többségi ujjal mutogatás. Hanem mi, kisebbségiek feszítjük egymás között a húrokat. Akinek nem tetszik, ne vegyen részt rajta, és kész. Mert akkor nekem sem kellene mindezt megírnom. És nem röhögnének rajtunk tele szájjal azok, akiknek különböző frusztrációkból fakadó aknamunkáját egymás között és egymás ellen önként, magunk végezzük el. Már aki.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kossuth-szobrot avattak a Maros megyei Havadon
Először a domboldalon futó úton a falu központja felé ereszkedő, magyar és székely zászlók kísérte gegesi református kórust pillantotta meg a Havad központjában nagy számban összesereglett nézősereg, majd pár perc múlva a fúvószenekar Kossuth-nótákból álló kísérete mellett megérkeztek a huszárok. Félkörben sorakoztak fel, a talapzaton álló, lepellel takart szobor és az ünneplő közösség mögé: elkezdődött az ünnepély. A március 15-i, március 14-én, különleges a hagyományosban. Mert Havad községben e vasárnapon szobrot avattak: Kossuth Lajos szobrát, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotását, amelynek felavatására eljöttek a község, a megye elöljárói, az RMDSZ országos szintű vezetői. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Kelemen Atilla és Kerekes Károly parlamenti képviselők, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke, illetve a házigazda Veress Gergely Domokos polgármester két fenyőfát ültettek a szobornak otthont adó központi parkba, majd Adorjáni Ildikó magyar szakos tanárnő ceremóniamesterségi tevékenysége alatt elkezdődött az ünnepi beszédek sorozata.
Elsőként Veress Gergely Domokos lépett az emelvényre, aki a tavasz, a szabadságharc és az összefogás tematikái köré építette mondandóját.
– Az ünnepnek van egy olyan vetülete is, amelyről gyakran megfeledkezünk: és ez a véres események mögül a megváltás örök reménységével kitündöklő tavasz. Ezelőtt 162 évvel hitték, hogy a változás elhozhatja a békét. Nincs olyan ünnepünk, amely mélyebb és magyarabb lenne március tizenötödikénél. A lélek lármafái gyúltak ki a szívekben, mert üzent a haza. Most is üzen: összefogást, közös munkát, emberséget, szeretetet. Ez a szobor a magyar összefogás tanúja, mely jelenünket, jövőnket meghatározza, és azt mutatja, hogy az elöregedés ellenére életképesek vagyunk, lehet jövőképünk. Ünnepeljük e napon az életet, legyen a szobor összmagyarságunk, összetartozásunk jelképe! – mondta beszédében a polgármester, majd Markó Bélával közösen leleplezték a művet, Hunyadi László szobrászművész alkotását.
Nem sok helyen áll Kossuth-szobor Erdélyben, Marosvásárhelyen még az utcanév körül is komoly gondok vannak – szólt a hallgatósághoz az RMDSZ elnöke. – Havad példát mutat. '48 számunkra egy szimbólum, és erre a szimbólumra szükségünk van. Kiemelkedő alakja Petőfi, Széchenyi, de a forradalom lényegét talán legteljesebben Kossuth fejezi ki. Megvolt benne a bölcsesség, hogy a reformokat, a tettvágyat összefogja. Nem csak vezető, hanem egyik legfontosabb gondolkodónk is, a Duna-konföderáció megálmodója. A történelem nagy csodája, hogy regimentje mégsem fogyott el. Itt vagyunk, és olyan dolgokat kell véghez vinnünk, amelyeket ő alkotott meg egykoron. – Azt is ünnepeljük, hogy élnek itt olyan emberek, akik mertek merészet és nagyot álmodni – tette hozzá dr. Kelemen Atilla. – Mert 2010-ben az Európai Unióban még vannak olyan erők, amelyek a hisztériáig nyúlóan képesek akadályozni azt, hogy Kossuth Lajosról újra utcát nevezzünk el. Pedig szobra áll Washingtonban, New Yorkban, Tokióban, Ausztráliában, és a világ mint az egyik nagy, demokratikus gondolkodót tiszteli. Minket azonban nem vigasztalhat, hogy műveletlen emberekkel vagyunk körülvéve. Hiszem, hogy a magyarságnak még sok évszázadon keresztül lesz jövője, hiszen hány nagy nép tűnt el, és mi még mindig itt vagyunk. Kerekes Károly szerint jogunk van szobrokat és emlékműveket állítani. – Nem azért állítunk szobrokat, mert ez divat vagy ez a mániánk. Hanem azért, mert a műből a megidézett személyiség szól hozzánk: hogy egyek vagyunk és oszthatatlanok. Hogy semmit sem fogunk tálcán megkapni. Hogy nem elég, ha csak álmodunk, cselekednünk is kell. És többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Hogy gyengék vagyunk-e vagy erősek, az csak a hozzáállásunkon múlik. Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke a betegsége miatt hiányzó Lokodi Edit elnök asszony üzenetét olvasta fel, amelyben a székelyek tízparancsolatáról és az annak parancsolatait vigyázó Veress Gergely Domokos polgármesterről írt – mert fontos a becsület, a hűség, a magyar nyelvhez való rendületlen ragaszkodás, a tettek igazsága, a közvagyon szentsége. Buksa Ferenc rigmányi lelkész szerint a magyar nemzet szabadságot, egyenlőséget, testvériséget kíván ma is, Nagy Attila havadi lelkipásztor rövid áhítatában hozzátette: a keresztény magyarság a világiasodásba süllyedt, és égetően fontos az Istenhez való visszatérése, amely nélkül boldogabb jövendőre nem számíthatunk. Kossuth Lajos életútját Tőkés Attila gegesi lelkész ismertette, majd a dalárda műsora, László János tanár szavalata, az oklevelek kiosztása és a szobor megkoszorúzása után a magyarok világhimnusza, a Himnusz és a székely himnusz eléneklésével ért véget a tavaszi hűvösben szívmelengető, kellőképpen rövid és nívós ünnepség, melyet vigyáztak a havadi dombok, a Magyar Királyi Marosvásárhelyi 9. Hagyományőrző Huszárezred, a Torboszlói Lófők és helyi hagyományőrzők lovasai, őrzött a felhőkön túli égbolt és a megidézett elődök szellemisége – talán szelleme – is.
Nagy Botond, Népújság. Forrás: erdély.ma

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Színház, műemlékvédelem, Székelyföld
Kelemen Hunor a Nemzetiben
Sajtótájékoztatót tartott Kelemen Hunor kulturális miniszter péntek kora délután a Nemzeti Színházban. Vlad Radescu igazgató és Kárp György gazdasági igazgató társaságában a tájékoztatót megelőzően a színházban zajló munkálatokat szemrevételezte, majd azokról alkotott benyomásait mondta el a sajtó képviselőinek.
– Ma délelőtt a megyei igazgatóság és a megyei műemlékvédelem munkatársaival beszélgettünk a kulturális örökségről, onnan érkeztem ide. A színház vezetőségével is sikerült megbeszélnünk a problémákat, melyeket jelenleg a régóta zajló átalakítási, felújítási munkálatok jelentik. A színházat 1973 óta nem érte főjavítás, így érthető mai állapota. Megegyeztünk, hogy a jelenleg kialakítás alatt álló, úgynevezett Underground-termet a rendelkezésünkre álló költségvetési forrásból befejezzük és elvégezzük a Kisteremben esedékes átalakítási munkákat is. Ott a felújítás befejeződött, de számos színészi, illetve nézői panasz illette azt: az előző vezérigazgató kérésére a mennyezet és az azon függő világítás túl alacsonyra került, a szellőzési gondokat sem oldották meg, mindezeken változtatni kell. Jövő héten várjuk a színház vezetőségét és a tervezőt Bukarestbe a szükséges engedélyek megszerzése végett. Ha nem lesz költségvetési összeomlás, akkor 2011–’12-re sikerül ezeket a munkákat elvégezni, a színház többi részének felújítása még várat magára.
Holnap este Szovátára megyek egy műemlékvédelmi konferenciára, amelyen olyan szakemberek is részt vesznek, akiket a leendő Nemzeti Kulturális Örökség Törvénykönyve kidolgozását véghez vivő bizottságba meghívunk. A törvénykönyv egyaránt foglalkozik a szellemi, illetve fizikai kulturális örökséggel, az örökségvédelmet szabályozza, sokkal komolyabb szankciókat tartalmaz a jelenlegieknél és a minisztérium számára az idei legnagyobb kihívás.
Újságírói kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta: a kultúrpalotabeli felújítási munkálatok nem tartoznak a hatáskörébe, az eltartó megyei tanács sem kért támogatást, a minisztérium amúgy is csak engedélyeztetési jogkörrel rendelkezik. A színházban zajló munkálatok értéke hétmillió euró körül alakul, az idei országos, minisztériumi költségvetés körülbelül 70 millió lejt tesz ki, amit az ország összes, állami, kulturális intézménye között kell elosztani. – Ebből a pénzből kell megéljünk, így a felújításokra vonatkozólag a szavamon kívül más garancia nincs. Körülbelül 300 építőtelepen dolgozunk, nagyon sok műemlék épület van éppen renoválás alatt – hallottuk a minisztertől, aki további kérdésekre válaszolva elmondta: a megyei kastélyok jövője a tulajdonosoktól függ, ha már visszaigényelték – és kapták – őket, akkor a minisztérium nem adhat támogatást, ha a helyi polgármesteri hivatalok tulajdonában vannak, akkor ők kell intézzék a felújításokat. Hozzátette viszont, hogy épp a műemlékvédelem előrelendítése érdekében a műemlék épületek után nem kell az államnak adót fizetni. A színház plakátgondjainak kapcsán kijelentette, a miniszterelnök megígérte, a napokban jóváhagyja, hogy ezentúl az adott intézmény költségvetéséből lehessen reklámozásra is költeni, végül arra a kérdésre, hogy mit szól Victor Ponta PSD-elnök azon kijelentésére, miszerint Székelyföld nem létezik, válaszolt. – Ez poltikai hozzáállás a PSD részéről, ami szokatlan, lévén egy balközép pártról szó. De ezt Ponta úrtól kell személyesen megkérdezni, életkora és tapasztalata alapján biztos vagyok benne, hogy képes lesz adni egy elfogadható magyarázatot.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelem Erdélyben
IV. szovátai konferencia
Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult.
– A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc.
Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

1956 erdélyi mártírjai
A Fodor Pál-kötet
A teljes telt ház tiszteletét tette a Bolyai téri unitárius egyházközség templomában – ezúttal nem istentiszteleten, hanem könyvbemutatón, olyan kötet ismertetésén, amely a nem túl távoli múlt szomorú eseményeit közli tényszerűen, a történész komolyságával, pontosságával. Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című könyvsorozatának legutóbbi, negyedik kötetét, a Fodor Pál-pert, annak körülményeit és dokumentációs anyagát – többek között jelentések, vallatási jegyzőkönyvek, vádiratok, fellebbezések, ítéletek – bemutató könyvet méltatták Székely Levente hegedűművész és tanítványai játéka után.
A sorozatot gondozó Mentor Kiadó igazgatója, Káli Király István emelkedett először szólásra: – Amikor a sorozatot, ezt a szolgálatot útjára indítottuk, háromkötetesre terveztük, de kiderült, hogy a közel 2500 oldal túl sok ehhez. Arra gondoltunk, hogy szükség van olyan forráskötetekre, amelyekhez a történészek száz év múlva hozzányúlhatnak. A könyvben a saját életünk van benne, a tudat, hogy meg kellett éljünk egy olyan kort, amelyben a hatóság mindent meg akart semmisíteni. 1956-nak igazi mártírjai vannak, de Magyarországon eddig soha nem voltak tisztában azzal, hogy voltak erdélyi mártírok is. Ha mi meg nem örökítjük ezt, a történészek sem tudják majd tárgyilagosan felmérni az akkor történteket.
Kilyén Ilka színművésznő édesanyja visszaemlékezéseit idézte, Kós Károlynak a forradalomról készített feljegyzéseit olvasta fel, énekkel, szavalattal gazdagított műsorát Albert Camus A magyarok vére című írásával zárta.
Bölöni Domokos szerint a szerző egyszemélyes intézmény, kutatómunkája életbe vágó fontosságú. Tófalvi Zoltán folyamatos sorscsapásoknak tétetett ki, egyedül maradt Erdélyben, de nem roskadt össze, a munkájába menekült, kutatási területének megszállottja.
– E kötetek bemutatója kicsit ünnep is – tette hozzá a szerző. – Hiszen lehet-e könyvet írni úgy, hogy az ember közben elveszíti a társát? Utána pedig úgy, hogy meghal a veje? Engem már nem érdekelnek a kánonok, én ezeket a könyveket megírom. Nagyjából készen van az ötödik is, amely a túlélőkkel készített interjúkat tartalmazza. Ezt követően a Bolyai Egyetem perét tárgyalom 1000 oldalban, majd az unitárius egyház lefejezését, a nagyváradi fiatalok perét, a protestáns teológia kinyírását, végül a Kis-Küküllő menti pereket. Amikor Magyarországon minden elveszett, az erdélyiek tartották a lelket az ottaniakban.
Fodor Pál a forradalom hatására fejezte be lakosságcsere-tervezetét. ’56-ban az erdélyi kérdés megoldására négy, papírra fektetett tervezet létezett. Ma, amikor semmilyen veszély nincs, mindössze két autonómiatervezetünk van. Ennyit erodálódott a helyzet. A kisebbségi kérdés azért van takaréklángon, mert a nagy, országos cél a Besszarábiával való egyesülés. E kötetben ezek a tervezetek is benne vannak, a lakosságcsere gondolatairól szól a kötet. Fodor Pál mérnökként a vasútnál dolgozott, végigjárta egész Erdélyt. Akkoriban a maga tervezetével mindenki Márton Áronhoz folyamodott. És ebből következtek a gondok. Márton Áron tudta, hogy hol a józan kompromisszum. Mások nem tudták, és ez az egyik legnagyobb tragédiánk. Vagy túl lágyak, vagy túl kemények voltunk. A készülő Csiha Kálmán-kötetben is ezt járom végig. A forradalom kapcsán körülbelül 34.000 embert tartóztattak le, közülük 54-et végeztek ki. A románok is úgy érezték, hogy a magyar forradalom mellett a helyük. Fodor Pál ma ötvenhárom éve kereste fel Csiha Kálmánt Aradon. De aki megfordult Márton Áronnál, azt már automatikusan követték. És azokat is, akikkel tárgyalt. Csiha Kálmánt ettől a pillanattól kezdve követik. Olyannyira, hogy utána mindenkit, aki vele kapcsolatba lépett. Róla például egyik közvetlen presbitere jelentett. Mert az erdélyi magyarság legnagyobb gondja, hogy túldimenzionáljuk azokat, akik ügynökként tevékenykedtek. Nagyon sok ügynök volt a művészek, lelkészek, írók körében, akik részben a párttagságuktól akartak ily módon megszabadulni. Úgy is tudom olvasni mindezt, mint abszurd irodalmat a szocreál eszközeivel leírva.
A koncepciós per vádlottai – öt tiszta ember: a tervezet kidolgozója, három Ferenc-rendi szerzetes és az akkoriban fiatal református lelkész, Csiha Kálmán. Akit nem csak ezért vittek ítélőszék elé, hanem azért is, mert Aradon paródiákat írt, Csokonai stílusában gúnyolta ki az elrománosítást, az aradi közszállítást. Mindezt saját felettese juttatta el a szekuhoz. Követési, megfigyelési dossziéja 637 oldalt tesz ki, és teljesen más egyháztörténet bontakozik ki belőle. Kálmán mégis ezen idők alatt építette ki azt a kapcsolatrendszert, amelynek köszönhetően a rendszerváltás és püspökké választása után 218 épületet emelt, iskolákat, diakóniai központokat, templomokat és imaházakat. A köteteimre a román történetírás is felfigyelt, a Nicolae Iorga Intézetbe hívtak meg bemutatni őket. A közösségi sorsot misszióként kell felfogni. Én is így tudtam kivédni a csapásokat, amelyek rám vártak – foglalta össze beszédét Tófalvi Zoltán, akinek az est végén Bölöni Domokos nyújtott át díszoklevelet.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

„Ki a köznek él, annak élni érdemes”
125 éves az EMKE
Hétfőn ünnepelte megalapításának 125. évfordulóját az EMKE, az egyesület Maros megyei fiókja ez alkalomból ünnepséget szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében. A civil szervezet alakulása előtt tisztelegvén három éve szervezi az erdélyi magyar kultúra napját, ami idén az évforduló megünneplésével is gazdagodott – ez alkalomból gazdag összművészeti műsor várta a szép számú közönséget.
Az estet a Soli Deo Gloria, a Szent Cecília és a Laurate Domine kórusokból álló vegyes kar fellépése nyitotta Hajdó Károly karnagy vezényletével, aki elmondta: idén a marosszentgyörgyi kórusmozgalom is százéves fennállását ünnepli.
Az EMKE mottóját – Ki a köznek él, annak élni érdemes – a műsorvezető, Kilyén Ilka színművésznő osztotta meg a közönséggel, majd Dáné Tibor Kálmán országos elnök szólt a hallgatósághoz.
– Ki az EMKE-nek él, az a közösségnek él – tenném hozzá, hiszen jövőre húszéves az újjáalakult egyesület. Jellegzetesen erdélyi sors ez: eredetileg napra pontosan 125 éve alakultunk Kolozsváron, az erdélyi nemesség és polgárság kezdeményezésére. Azóta is sajátságos intézménye vagyunk a Kárpát-medencei magyarság kulturális életének. Közművelődés – e szót egyetlen nyelvre sem lehet úgy lefordítani, hogy visszaadja a szó sajátságosan magyar értelmét. A szervezet két pilléren nyugszik: van egy nemzeti jellege, illetve alulról jövő kezdeményezés. Így kell a művelődési életet létrehozni. Amikor 1885-ben az egyesület megalakult, a már akkor szórványban élő magyar közösségekért jött létre. Eötvös Loránd olyan törvényt alkotott, amely lehetővé tette az egyletek alakulását, sorra alakultak az intézmények. Ezek egyike volt az EMKE, amely rövid időn belül a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb kulturális egyesületévé nőtte ki magát. Később a politika széljárásának lett kitéve, a kommunista diktatúra idején betiltották, 44 évig nem létezhetett. De a változások után újjáalakult és megmaradt. Ahogyan az erdélyi magyarság is. Veszélyes a szórványosodás, de 125 éve is megmaradtunk a szórványban. Fő feladatunk továbbra is a szórványban élő közösségek kulturális életének támogatása. De azon is kell dolgoznunk, hogy mekkora és milyen magyarok szeretnénk lenni Erdélyben öt, huszonöt, száz év múlva. Hogy akkor is tudjunk ezekről a problémákról beszélni. Ez lesz az EMKE feladata: a jövő építése.
Dr. Ábrám Zoltán megyei elnök hozzátette: a magyar kultúra napja mellett immár belső kezdeményezésre az erdélyi magyar kultúra napját is ünnepeljük, az egyesület célja továbbra is a nemzeti irányú művelődés.
– Amióta újjáalakultunk, a szervezet kovásza az erdélyi magyar közművelődésnek. Rendezvények, kiadványok, szakmai testületek, emlékházak jelzik tevékenységét. Ma is a magyar identitás megőrzését tartjuk célunknak. Versenyképesnek kell lennünk, ezért is szeretnénk, ha e nap ismertté válna – hallottuk, majd gazdag összművészeti műsor következett számos fellépővel, a műsorszámok között pedig az egyesület adta át a Makkai István szobrászművész által készített emlékplakettet és EMKE-oklevelet az öt, arra méltónak ítélt közéleti személyiségnek, szakembernek: Tófalvi Zoltán újságírónak, történésznek, Szekeres Erzsébetnek, a Lorántffy Zsuzsanna egyesület volt elnökének, Bartha József holtmarosi lelkipásztornak, Keresztes Géza építésznek, műemlékvédelmi szakembernek és Szász Teréznek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók szervezőjének.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Kezdődik a Stúdió Fesztivál
Holnap kezdődik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében az ország felsőoktatási színművészeti intézményeinek egyetlen szemléje, a Stúdió Fesztivál. Az előadásokban, műhelymunkákban, konferenciákban bővelkedő szemlén részt vesznek (és előadásaikból is bemutatnak) a bukaresti, kolozsvári, craiovai, galaci, jászvásári, nagyszebeni egyetemek és természetesen a házigazda intézmény. A megnyitóünnepségre reggel 10 órakor kerül sor az egyetem udvarán, 11 órakor már a craiovai hallgatók adják elő Retro Circul Matteo című produkciójukat. Magyar nyelvű előadásokra is csütörtökön (Play Strindberg 17 órakor, illetve Patkányok 21 órakor a kolozsváriak előadásában), valamint pénteken (Egy asszonygyilkos vallomása – 21 órakor) kerül sor. Minden előadást beszélgetés követ az előcsarnokban az egyetem tanárainak moderálásával, de könyvbemutatókra, filmvetítésre is ellátogathat a színházszerető érdeklődő. Mindezekről (is) szó esett a szemle kapcsán kedd délelőtt szervezett sajtótájékoztatón, az intézmény előcsarnokában.
A felszólalók közül dr. Gáspárik Attila rektor üdvözölte a megjelenteket.
– A színiiskolák fesztiválját szervezzük, az egyetlent az országban – a bolognai rendszerre való áttérés óta próbálunk minél több, tapasztalatcserére alkalmat adó rendezvényt lebonyolítani. Ez a fesztivál legfőbb célja, le akarjuk tesztelni önmagunkat, és látni, hogy mások hol tartanak. A többiekhez képest igencsak jó körülmények között dolgozhatunk, hiszen még a kolozsváriaknak sincs próbatermük. Ugyanakkor a válság miatt nehéz évet élünk, ezért a fesztivál is diszkrétebb a tervezettnél, eredetileg nagyobb szabásút szerettünk volna, koncertekkel, több kiegészítő rendezvénnyel. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a helyi tanácsnak és a polgármesteri hivatalnak, támogatásuk nélkül nehéz lett volna mindezt összehozni. Itt említeném meg, hogy az egyetem elnöke, dr. Béres András által vezetett Prospero Alapítvány a múlt héten a mindenkori magyar kormány által támogatott legfontosabb alapítványok egyikévé vált, ami azt jelenti, hogy a jövő évtől a magyarországi hatalomtól függetlenül évente fontos összeget – ötmillió forintot – kap támogatásként. Ezt a pénzt teljes egészében az egyetem fejlesztésére fordítjuk. Az alapítvány segítsége nélkül a bentlakásaink sem készülhettek volna el.
Ami a fesztivált illeti, társigazgatói Harsányi Zsolt és Liviu Topuzu, a zsűri tagjai: Laura Codreanu elnök (az UNITER ügyvezető igazgatója), Anca Rotescu színikritikus, Marius Zarafescu (a művelődési minisztérium munkatársa, színházszakértő), valamint Bereczki Edit és Petronela Moraru televíziós újságírók. A szemle előadásaira ötven jegyet a nézőknek foglaltunk le, ami jelzi, hogy a szemle nyitott, a műhelymunkákba a részt vevő összes diák bekapcsolódhat – hallottuk Gáspárik Attilától, aki újságírói kérdésekre válaszolva megemlítette: a szemle költségvetését nehéz meghatározni, mert a legtöbb támogatás nem anyagi jellegű, a polgármesteri hivatal a résztvevők – körülbelül száz diák – elszállásolását, reggelijét vállalta, a díjak sem lesznek anyagi természetűek. A tavaly azért nem sikerült a szemlét megszervezni, mert a minisztérium december 26-án küldte át a szükséges összeget, amelyet az év végéig, ugye, el kell költeni... Az egyetem által folyton szorgalmazott együttműködés a város kulturális intézményei között viszont kezdi meghozni gyümölcsét: a fesztivál előadásainak egyaránt teret ad a Stúdió Színház, az Ariel Színház, a 74 Színház és a Nemzeti. A szemle a hét végéig tart, a díjkiosztó ünnepségre vasárnap este 6 órakor kerül sor, a szervezők várnak minden színházszeretőt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Együtt, Erdélyben
Kárpátaljai írókaraván
Az EMKE Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézete szervezésében lebonyolított Irodalmi karaván keretében Marosvásárhelyre látogat a kárpátaljai Együtt című folyóirat alkotói közössége. Meghívottak: Vári Fábián László költő, néprajzkutató és Zubánics László közíró, lapszerkesztő. A rendezvényre szerdán délután 6 órai kezdettel kerül sor a Bernády Házban – szólt a híradás az eseményről, amelyen – sajnos – szégyenletesen alacsony lélekszámú közönség tette tiszteletét. Ennek ellenére kellőképpen tartalmas és nívós beszélgetést szült a délutáni alkalom, annyi változással, hogy Zubánics László helyett Bakos Kiss Károly költő, a folyóirat kritikai rovatának szerkesztője érkezett Vásárhelyre, előbbi útlevélgondok miatt kénytelen volt otthon maradni. A beszélgetést Gálfalvi György, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője vezette, kérdéseiben a kárpátaljai lap múltjáról, az ukrajnai magyarság helyzetéről, irodalmáról érdeklődött, hiszen – mint mondta – az együvé tartozókat a határok el nem idegeníthetik.
– A hatvanas évek végén az ungvári egyetem mellett alakult ki az a kör, amelyet az irodalom szeretete hozott össze – válaszolt elsőként Vári Fábián László Kossuth- és Bethlen- díjas költő, a Balassi-kard kitüntetés birtokosa, az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke. – 1965-ben ez a diákkör egy kézzel írott és összefűzött, írógéppel sokszorosított, 35-40 oldalas folyóiratot hozott létre és terjesztett. ’67-ben betiltották, pedig ekkor már jó úton járt az ismertté válás felé értelmiségi körökben is. A diákok csoportja Kovács Vilmos köré csoportosult, majd ’67-ben létrehozta azt a kört, amely Forrás Stúdióként írta be magát a kárpátaljai magyar köztudatba. Ezt követően hosszú évtizedeken át nem volt Kárpátalján önálló magyar irodalmi folyóirat. Végül, két korabeli kísérlet után, 2002-ben született meg a döntés, hogy felélesztik a ’67-ben betiltott Együtt című lapot. Azóta folyamatosan megjelenik, igaz csak negyedévente, de 96 oldalon. Szépirodalommal foglalkozik, a versek, regényrészletek mellett tanulmányokat is közlünk, elsősorban kárpátaljai, vagy onnan elszármazott szerzőktől. Hála istennek van elegendő anyagunk. Odafigyelünk a felnövekvő nemzedékre, de a velünk egy sorsban lévő ruszin kisebbségre is, verseiket, balladáikat, népköltészetüket régóta fordítjuk.
Hogy hogyan látjuk az egységes magyar irodalmat? A Magyarországra való odafigyelésünk folyamatos. A rendszerváltás után nagyon megélénkült a kárpátaljai magyar könyvkiadás, mert sok magyar civil szervezet könyvkiadóként is tevékenykedik. A rendszerváltást követően tagjaivá váltunk a magyar írószövetségnek, és noha a nagy távolságok miatt keveset járkálhatunk, folyton tájékozódunk. A magyar irodalom egységes, de vannak olyan specifikumai, amelyek bizonyos területekre jellemzők. A mi egyik ilyen specifikumunk a magyar férfiak 1944 őszén történt elhurcolása. Háromnapos munkára kérték fel őket, végül körülbelül 15-20000 magyar férfi pusztult el a sztálini lágerekben. Hatalmas trauma volt és nem is volt szabad beszélni róla. Kapcsolatunk az elmenőkkel – nem volt nyílt vitánk, ugyanakkor nem néztük jó szemmel a kivándorlást. De minden sors más, és voltak olyanok, akiknek tényleg el kellett menekülniük. Mint például Benedek András, akit a KGB üldözött el 1976-ban, vagy Balla Gyula, aki a katonaság elől menekült Budapestre. Ők végig támogatták, támogatják az otthon maradottakat. Persze, a megélhetés nehézségei, a kisebbségi sors, a politikai restrikciók miatt is sokan elmennek. Akik maradnak, azok közül sokan abban a tévhitben élnek, hogy gyermekeiket az állam nyelvén taníttatják. De a gyerek csak anyanyelvén szerezhet olyan biztos tudást, amelyre a későbbiekben alapozhat. Ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják elfogadni, pedig az első áldozatot felvállalni kötelesség.
Bakos Kiss Károly elárulta: versei kapcsán került az Együtt alkotói közösségébe. – 2005- ben jelentkeztem verseimmel a lapnál, a legutóbbi évfolyam óta vagyok a kritikai rovat vezetője, elsősorban a nálam is fiatalabb generációk között kutakodom. Tíz évig Budapesten éltem, ott végeztem el az egyetemet, de az első adandó alkalommal hazaköltöztem és most végre olyasmivel foglalkozhatok, amit szeretek és ami el is tart.
A jó hangulatban zajló találkozó a résztvevők kérdéseire adott válaszokkal, majd a vendégek felolvasásaival zárult.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)