Kapunyitás a Művészeti Egyetemen
"Az emberi élet nem adottság, hanem feladat"
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajátos hagyományai közé tartozik, hogy ünnepélyei – legyen szó akár évnyitóról, - záróról, ballagásról – a szükséges komolyság mellett derűvel, jó hangulattal telítettek. Idén, a hétfő délelőtti tanévnyitón sem volt másként, az egyetem vezetőségének képviselői, a tanárok és meghívottak beszédei mellett poénos jelenetet is láthatott a telt házas közönség két – egy román és egy magyar szakos – hallgató előadásában, az első év eufóriáját, majd az utolsó tanév végi távozás szomorúságát szimbolizálandó. Ugyanakkor a tanévnyitó ünnepi jellege sem szenvedett csorbát – dr. Béres András, az intézmény egykori rektora ez alkalommal vehette át az érdemes professzor kitüntetést.
Elsőként Sorin Crisan ideiglenes rektor üdvözölte a megjelenteket, majd Gáspárik Attila szólt az egybegyűltekhez, aki megköszönte a rektorként itt eltöltött négy évet, és elmondta: ez évben 395 hallgató végzi tanulmányait az intézményben.
– Válságokkal teli négy év volt ez, de eljutottunk Avignontól Nyárádszeredáig, ami jelzi, hogy egy kis intézmény is képes erre. Oana Leahu a diákokhoz szólt: – Azért jöttetek ide, hogy jövőt alkossatok. És ezt soha ne felejtsétek el. Kós Anna hozzátette: – Kolozsváron az ottani színművészeti hallgatója voltam. Már akkor is legendás volt a marosvásárhelyi színi tanoda, hiszen rengeteg neves személyiség végzett, tanított itt. Ez a legenda folytatódik, a továbblépésben, a fejlődésben kell gondolkodnunk. És most, a padokban is ülnek olyanok, akik tovább éltetik a legendát.
Mint említettük, az egyetem vezetősége dr. Béres Andrásnak érdemes professzori címet és egyetemi érmet adományozott. Az intézmény 2000 és 2008 közötti rektorát, egyetemi tanárt elsőként Sorin Crisan, majd Gáspárik Attila méltatta: – Béres András egyetemi oktatói pályáját Petrozsényban kezdte 1967-ben, a marosvásárhelyi színművészeti, majd művészeti egyetemen 1970 óta tanít. A művészi közösség nagyon zárt, de neki sikerült elfogadtatnia magát, majd véleményformálóvá válnia. 21 évvel ezelőtt húsz alatt volt a diákjaink száma, most négyszáz körül alakul. Számos szakon tanítunk, háromszintes – egyetemi, mesteri, doktori – képzést nyújtunk. Ez Béres András nélkül nem sikerült volna. Ő is vallja, hogy az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit teljesíteni kell. Dr. Béres András humoros köszönőbeszédében hangsúlyozta: nyugdíjba vonult ugyan, de igyekszik hasznára lenni a közösségnek, a nyugdíjas lét ugyanakkor előnyökkel is jár – például csak visszavonult oktatók kaphatják meg az érdemes professzor kitüntetést.
Románia kormányát Markó Béla miniszterelnök-helyettes képviselte, aki Béres András érdemei mellett az egyetem multikulturalitásának fontosságát is megemlítette. Romániában három olyan egyetem működik, amelyek multikulturális voltát törvény biztosítja: a Babes-Bolyai, a MOGYE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Többfajta együttélés létezik, ezek egyike két kultúra partneri együttélése. Itt ez megvalósult. Amit a művészeti egyetem oktatói egykoron kitaláltak, majd elfogadtak, azt a román kormány törvénybe foglalta. Jelenleg csak a marosvásárhelyi orvosin vannak ilyen jellegű, megoldandó problémák, a MOGYE példát vehetne a Művészetiről.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

"A nyitás híve vagyok"
Beszélgetés Lázok Klárával, a Teleki Téka új vezetőjével
Ezen ősztől új vezetője van Erdély talán leghíresebb könyvtárának, a marosvásárhelyi Teleki Tékának. Lázok Klárát könyvtárosként ismerhette meg a város olvasni szerető polgársága, a népszerű gyerekprogramok szervezője az új vezető. Vele beszélgettünk.
– Gratulálok, és kérlek, mesélj az előzményekről.
– Elődöm, Spielmann Mihály könyvtáros, történész augusztus elsejétől nyugdíjba vonult. Mi tulajdonképpen a Maros Megyei Könyvtár dokumentációs osztálya vagyunk, így az én tisztségem nem igazgatói, hanem osztályvezetői tisztség. Versenyvizsgát szerveztek, amelyen hárman vettünk részt, és amelyen az interjú mellett egy három évre szóló, saját tékafejlesztési tervet kellett bemutatni, ennek alapján választották ki azt, akit alkalmasnak látnak a tisztség betöltésére. Az elmúlt években a téka alkalmazottjaként több menedzseri projektet vezettem végig, például a Fogadj örökbe egy széket, a Fizess egy sört a bagolynak, a Légy a Téka hangja programokat, és az érintőképernyős berendezésre is sikerült összegyűjteni a pénzt, életbe léptetni a kiállítási terek infrastrukturális fejlesztési terveit. Ezek a tevékenységek valószínűleg számítottak abban, hogy az én fejlesztési tervemet fogadta el a kiértékelő bizottság.
– Mit tartalmaz ez a terv?
– Az épület felújítási munkálatainak végéig, tehát a jövő nyárig a könyvtári háttérmunkák, a leltározás, az infrastruktúra-fejlesztés előkészítése. A jövő évi nyitáskor az olvasóterem és a kiállítási terek technikai korszerűsítése, az új audio- és érintőképernyős információs rendszer üzembe helyezése, hogy ezeket a látogatók is használhassák, valamint a kiállítások átrendezése. A célunk, hogy megközelítsük a nyugati múzeumok szintjét, olyan kiállításokat szervezzünk, amelyek – amennyire ezt a tárgyak jellege megengedi – interaktívabbak, amelyeket könnyebben befogadhat a közönség. A korszerűsítés mellett nagyon fontos a téka hagyományos jellegét megerősíteni, az olvasók és tudományos kutatók kutatásait elősegíteni, ezért felújítjuk az olvasótermet is. Jövőre nyitunk, addig be kell fejeznünk a külső és belső restaurálási munkálatokat, a könyveket vissza kell hordjuk a nagyterembe, ez utóbbit nem lehet gyorsan végezni.
– Hogyan álltok a felújítással?
– A munkálatok Spielmann Mihály vezetése alatt kezdődtek, ez generálfeljavítás, először a külső falakat, majd az udvar felőli külső részt fejeztük be, most a belső restaurálás folyik. Az olvasótermeket majdnem befejeztük, most vakolják a nagytermet. A munkálatok ellenértékét az eltartó Maros Megyei Tanács biztosítja, az összes szárny immár a téka tulajdonában van.
– A hároméves fejlesztési terven túl melyek a távolabbi terveid, intézményvezetési perspektívád, ha úgy tetszik?
– Folytatjuk az állomány megőrzését, az új gépek, eszközök, berendezések beszerzését. Hosszú távon a nyitás híve vagyok, szeretném, ha a tékát jobban behelyeznénk a közösség tudatába, életébe: a könyves kultúra népszerűsítését célzó rendezvényeket szervezünk, akár könyvvásárt is. Továbbra is folytatjuk a gyerekprogramokat: négy éve kezdődött a Tékagyerekprogram az V–VIII. osztályosoknak, illetve a könyvműhely gyerekfoglalkozás, tavaly indult és idén is folytatódik a Mesék a diófa árnyékában című meseolvasó- délelőtt, ez évtől pedig középiskolásoknak is indítottunk fejlesztési programot. Ez is része a téka jövőjéről alkotott elképzelésemnek. A tékának van egy hihetetlen didaktikai potenciálja, ezt a gyerekek szintjén a legnagyszerűbb kiaknázni, elkezdeni, és ezt vezetőként is folytatni szeretném.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Célok és eredmények
Sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége
Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem új vezetősége. A román és magyar fakultás saját intézetekkel gazdagodott, ezeknek vezetői szintén ott voltak a tájékoztatón – dr. Sorin Crisan rektor, egyetemi professzor és dr. Balási András prorektor, egyetemi adjunktus, valamint a magyar művészeti kar dékánja, dr. Kós Anna egyetemi adjunktus, illetve a román művészeti kar dékánja, dr. Oana Leahu egyetemi docens mellett ők is fogadták a megjelenteket. A magyar karhoz tartozik a Színház-, Vizuális Művészetek és Kommunikáció Intézet (igazgatója drd. Harsányi Zsolt egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Elekes Márta egyetemi docens), a román karhoz a Színház- és Vizuális Művészetek Intézet (igazgatója dr. Daniela Lemnaru egyetemi adjunktus), valamint a Zeneintézet (igazgatója dr. Ramona Preja, ugyancsak egyemi adjunktus). A Doktoriskola megbízott igazgatója dr. Jákfalvi Magdolna professzor. Mint azt az egyetem közleményében olvashattuk, az egyetem szerkezete és vezetősége a 2011. november 4–2012. február 22. közötti időszakban lezajlott választások eredménye, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem választási szabályzatának megfelelően és a felsőfokú intézmények szerkezetét jóváhagyó 2011. szept. 29-i 966-os kormányhatározat alapján.
A sajtótájékoztatón dr. Sorin Crisan elmondta: a magyar és a román tagozat dékánjait versenyvizsga alapján választották.
– Mi vagyunk az a csapat, amely a következő négy évben megpróbálja tovább vinni az elődök munkáját. Fő célunk továbbra is minőségi oktatást biztosítani hallgatóinknak és ha csak az UNITER-jelöléseket, díjakat nézzük, fáradozásaink nem hiábavalóak. Balási András hozzátette: a választások véget értek, a döntések véglegesek. Az új vezetőség elsődleges célja az elért eredmények konszolidációja. Nagy eredmény az intézmény összes szakára megszerzett A kategóriás akkreditáció, továbbra is fontosnak tartják a fesztiválszerepléseket, az átláthatóságot, az egyetem arculatának jobbítását, presztízsének növelését. A honlapot újra kell alkotni, mert sokáig hackertámadás alatt állt, továbbá összes közlönyüket angol nyelven is megjelentetik. Igyekeznek együttműködni minél több külföldi felsőoktatási intézménnyel, a Connecticuti Művészeti Egyetemmel már aláírták a megállapodást és tárgyalások kezdődtek a Harvard Drama Schoollal is.
Koós Anna elmondta, a Művészeti Egyetemen teljesen észrevétlenül zajlott a strukturális átalakulás. – A mi diákjaink nem vonultak ki az utcára, az egyetem vezetőségével nem volt konfliktus, nem úgy, mint egy másik vásárhelyi felsőfokú tanintézet esetében. A titok: a tárgyalási kommunikációs kapcsolatokban alkalmazott győztes–győztes helyzetre való törekvés, ami ez esetben azt jelenti, hogy nem egymás kárára cselekszünk, hanem a közös érdekeket nézzük, és ez a hallgatók minél magasabb szintű képzése. Mi ezt emeltük a középpontba, és kihagytuk a napi politikát. Ez nagyon nagy megvalósítás.
– Meghatároztuk a célkitűzéseinket és azok nyomán indultunk el. A két fakultás közös érdekeinket szolgálja, összes szakunkra A szintű akkreditációt szereztünk, ez a legtöbb, amit elérhettünk. Ezenkívül az ARACIS nemzetközi, magas megbízhatósági szintűnek nyilvánította az intézményt – tette hozzá a rektor. Oana Leahu több, jövendőbeli műhelymunkát ismertetett és elárulta, közös projektajánlatot kaptak a brüsszeli művészeti egyetemtől egy angol nyelvű musical megvalósítására, amelyet nagy örömmel fogadtak el. Az anyagiakat illető újságírói kérdésre Sorin Crisan válaszolt. – Egyelőre le tudjuk fedni a kiadásainkat, hamarosan Bukarestbe utazom, hogy aláírjam a minisztériumban a költségvetéssel kapcsolatos dokumentumokat. A fizetéses helyek esetében a hallgató tandíja csak egyharmad–egynegyed részben fedi taníttatásának költségeit, a fennmaradó részt mi biztosítjuk.
Mint az továbbá elhangzott, nagy hiány van képzett zenetanárokban és zenekutatókban, ezt igyekeznek mérsékelni a zenetagozaton végzett hallgatók képzésével, azok jövendőbeli munkája által, az intézmény vezetőségének további célja megőrizni és növelni az egyetem országos és nemzetközi nívóját, ismertségét – e cél elérése érdekében produkcióikat nemzetközi fesztiválokon is meg kívánják mérettetni.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A dolgok helyreállítódásáról
Hármas könyvbemutató a Művészeti Egyetemen
A színházi világnap tiszteletére hétfő délután hármas könyvbemutatónak adott otthont a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnoka. A zsúfolásig telt térben Albert Mária üdvözölte a megjelenteket és árulta el: Ungvári Zrínyi Ildikó Képből van-e a színház teste? – tér, kép, test és médium a kortárs színházban, Papp Éva A művészi beszéd útja a közbeszédtől a versmondásig című kötetekről, valamint Novák Ildikónak a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetével foglalkozó könyvéről hallhat a nagyérdemű, a kiadványok az intézmény kiadója és a Mentor Kiadó közös munkájaként jelentek meg.
Papp Éva és Novák Ildikó kötetéről Kovács Levente szólt. – Papp Éva könyve Budapesten elvégzett doktoriskolai tézisének bővített változata, és az első olyan kötet, amely avatottan szól a beszéd kérdéseiről: a szerző színészi és tanári tapasztalatainak, egy megtett útnak az összessége. Tankönyvként, módszertanként is forgatható: nagyon világos felépítés jellemzi, mindenről beszél, de nem szószátyár, világosan, emberközelien fogalmaz. Foglalkozik a versmondás problémáival, a nonverbális kifejezőeszközökkel (amelyek húsz évvel ezelőtt még szentségtörésnek számítottak) – mondta a méltató, akinek kérdéseire a szerző válaszolt. Papp Éva Kányádival együtt vallja, a vers az, amit mondani kell, és igen, van értelme a versmondásnak napjainkban. Az elsőéves hallgatók rövid közjátéka után Novák Ildikó kötetéről szólt Kovács Levente. – A szerző dolgozatának én voltam az irányítója. A kötet tematikája bábszínházi jellegű. Fontos könyv: megalakult a bábtagozat, de ennek nincs igazán múltja, bábtörténeti háttere, az alapokat a semmiből kell megteremteni. A báb mostoha művészet volt mindig, holott némelyik bábszínész munkája a színészekénél is sokkal nehezebb. A könyv foglalkozik a vásárhelyi bábszínház megalakulásának előzményeivel, de kitér a szocialista kultúrpolitikára is, feltárni igyekszik az összefüggéseket. A kötet nagy érdeme, hogy megtaláljuk benne a társulat adminisztratív összetételét, művészi eszközeinek fejlődéstörténetét, a kiemelkedő alkotók – köztük Antal Pál, Haller József – pályáját, és olvashatunk igen jó előadás-elemzéseket is. Melléklete gazdag dokumentumanyagot tartalmaz. Novák Ildikó hozzátette: nem hagyta abba a bábokkal való kapcsolatot. – Mindent megteszek azért, hogy a diákok elhiggyék, a bábszínészet nem “mellékes” foglalkozás. Igyekszem megtalálni azt a belső lényeget, ami ezt a műfajt az emberiség tudatában megtartja, és tisztelegni azok előtt, akik nagyon sok munkát fektettek életünk minőségének jobbá tételébe. Ungvári Zrínyi Ildikó a kötettel kapcsolatosan elmondta, ez a könyv rendbetétel, a dolgok helyreállítódnak általa. Nagyon alapos munka, amely mögött végig ott állt a kíváncsiság. – Örülök, hogy igazi színháztörténész jelent meg a színen.
Ungvári Zrínyi Ildikó kötetét Kovács András Ferenc ismertette. – Érdekes, jól megtervezett könyvről beszélünk. Alapos, sok dologra, nagy feladathalmazra koncentráló mű, amely többszörös olvasatot biztosít. Tétje és tematikája a képpé szerveződött test. Jegyzetekből áll, egyszerre teatrológiai és színházantropológiai vizsgálódás. A szerző négy fejezetben a meglévő elméleteket, tételeket prezentálja, nagyon jó megfigyelőkészséget feltételező előadás-elemzéseken keresztül dolgozza fel mondandóját. És mindezt nem tolakodóan, nagyon jó az egyensúly. Képből van-e a színház teste? Mit látunk, mit nézhetünk? Mit szeretne és mit tud látni a néző, mivel lehetne megfogni? Jól megtanulni értelmezni, amit látunk: ez a könyv igazi értelme. A színházzal foglalkozó életforma aktívvá, odafigyelővé teszi az embert, megtanítja nézni. Van egy nézői réteg, amely most nő fel. És nem sértődik meg, mert nagyon sokféle. Hozzá is szól ez a kötet. Ungvári Zrínyi Ildikó a KAF kérdéseire adott válaszában elárulta, nem tudja, mi volt érdekesebb – előadásokat nézni, vagy megírni az élményanyagot. – A megélt színházi előadást le kell fordítani szövegre. Átszerveződőben a színház, új dolgok jelennek meg, színes formavilág alakul, és mi is színesen írhatunk minderről.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

"A lendületet nem fogjuk elveszíteni…"
Tanév végi beszélgetés Balási András rektorhelyettessel
Elkezdődtek a hagyományos, hétvégi felvételi felkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, jelezvén: közeledik a beiratkozás, majd a felvételi időszaka. A július végén, 23-a és 26-a között esedékes felvételi vizsgákkal, illetve az egyetem háza táján történt változásokkal kapcsolatosan Balási András, nemrég választott prorektorral beszélgettünk.
– Valóban elkezdődtek a felkészítők, ezekre hétvégenként kerül sor az egyetem Köteles utcai székhelyén. Színművészet, audiovizuális kommunikáció-multimédia, látványtervező, teatrológia és zenetanári szakokra felvételizőknek tartunk felkészítő órákat, amelyek tudomásom szerint egyedül a mi egyetemünkön ingyenesek. Minden érdeklődőt várunk, azokat is, akik nem döntötték még el, hogy hova szeretnének felvételizni, de kíváncsiak az egyetemen zajló oktatásra. Ami az alapképzést illeti, a magyar művészeti karon a fentiek mellett rendező szakon hirdettünk helyeket, mesterképzésünkön ez évben színművészet, drámaírás, teatrológia-művelődésszervezés (impresszárió) szakokra lehet felvételizni. Mind az alapképzés, mind a magiszteri esetében előreláthatólag hét állami és öt költségtérítéses helyet biztosíthatunk (a doktorképzés esetében négyet), de ezek a beiskolázási keretszámok csak az oktatási minisztérium jóváhagyása esetén lesznek érvényesek: e jóváhagyást mi is várjuk. A doktorképző iskola tanulmányi ideje három év, színházművészettel kapcsolatos szakirányban. A felvételivel kapcsolatos összes információ megtalálható a www.szini.ro című honlapunkon, minden kérdésre válaszolunk. A felvételizőknek pedig jelképes összegért szállást tudunk biztosítani a vizsga idejére, július 23-a és 26-a között. A beiratkozási időszak július 16-tól 21-ig tart.
– Az elmúlt időszakban változott az egyetem vezetősége, az ügy nagy sajtóvisszhangot kapott. Hogyan látod a jövőt, milyen út áll az új testület előtt?
– Az új tanügyi törvény miatt tavaly februárban nagyon sok minden igen hirtelen megváltozott. Ez megviselte az intézetet. Átmeneti időszak következett, majd az ideiglenesség állapota, amelyben Sorin Crisant kérték fel ideiglenes intézményvezetőnek, engem pedig a magyar művészeti kar tanárai jelöltek a prorektori tisztségre. Az új tanügyi törvény hosszú és bonyolult folyamatot eredményezett, körülbelül négy hónapon keresztül zajlottak a választások különböző, egyetemen belüli tisztségekre. Hiszen van román és magyar művészeti karunk, saját dékánokkal, és ott a rektorhelyettesi tisztség, valamint a rektori funkció. A második félévet nagy munka előzte meg, ennek eredménye a hagyományok folytatása (például a nyitott kapuk rendezvénysorozat megszervezése), a fesztiválszereplések sorozata valamint a két új előadás: a Zűrzavaros éjszaka és az Animus és Anima. E hét szombatjának délelőttjén kerül sor a ballagásra, este pedig ünnepi előadásként játsszuk a Parasztoperát. Nagyon jó 2012-2013-as évadot tervezünk, sok pályázatot adtunk le, a színpadot meg szeretnénk nyitni a koreográfia számára, jelenleg is képzőművészeti, illetve fotókiállítás látható az előcsarnokban. Igyekszünk, hogy továbbra is a sokszínűség jellemezzen minket, a lendületet pedig a szigorú akadémiai keretek között sem fogjuk elveszíteni.
K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kötet a Régi Városházáról
Elkezdődtek az idei Bernády Napok
Csütörtök délután két, egymást követő nívós rendezvénnyel vette kezdetét az idei Bernády Napok rendezvénysorozat. A Marosvásárhely szép hagyományává vált őszi eseményt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezi, az irodalmi esteket, vetélkedőket, koncerteket és a Bernády-emlékplakett évenkénti kiosztásának ünnepségét is magába foglaló program csütörtök délután könyvbemutatóval, majd tárlatnyitóval vette kezdetét, az alábbiakban az előzőről számolunk be.
A Bernády Ház földszinti termeiben házigazdaként Nagy Miklós Kund, valamint a Bernády Alapítvány elnöke, Borbély László fogadta a megjelenteket. Borbély László a könyv szeretetéről beszélt, arról a szeretetről, amelyet nem vehet el tőlünk senki.
– A kezemben tartom a Bernády Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum közös gondozásában megjelent Marosvásárhely – Régi Városháza című kötetet. Régi Városháza, régi vásárhelyi hangulat, mondhatnánk, de sokat lehetne mesélni az új, helyi hangulatról is. Valószínűleg sok mindent vissza kell hozni abból, amit Bernády György megálmodott, de előre is kell nézni. Nagy kérdőjel, hogy most fel tudnánk-e építeni másfél év alatt egy olyan épületet, mint a Cifra Palota. Bernády egy új várost épített, a szóban forgó kiadványt olvasni pedig sokunknak élményt jelent majd.
Nagy Miklós Kund mint a kötet szerkesztője szólt. – A kötet úgy jelenhetett meg ilyen szép kivitelezésben, hogy társultunk a Maros Megyei Múzeummal. A Bernády Ház minden évben könyvekben is gondolkodik, nagyon fontos a számunkra, hogy az egykori polgármester hagyatékát megőrizzük, továbbadjuk. Mindeközben újabb és újabb szakmai és művészgenerációk nőnek fel, őket is igyekszünk bevonni ebbe a munkába. Fontos számunkra a színvonalas, tartalmas kiadványok megjelentetése és a város román lakosságának megszólítása is, hogy hozzájuk is eljuttassuk Bernády György szellemiségét. Ezért is kétnyelvű ez a kötet. A régi Városházáról Keresztes Gyula írt bevezetőt, a szerzők között pedig Oniga Erikát, a Maros Megyei Múzeum fiatal művészettörténészét is üdvözölhetjük, akivel kapcsolatosan szerzőavatást is ünnepelünk. Ő átfogó tanulmánnyal jelentkezett. A kötetet Plájás István fotói illusztrálják – mondta Nagy Miklós Kund, majd Keresztes Gyula szólt a közönséghez.
– Diákkoromban még találkozhattam olyanokkal, akik személyesen dolgoztak a Városháza épületén, bútorain. Amit lehetett, mindent lejegyeztem és máig gyakran használom ezeket a jegyzeteket. Szomorú emlék, hogy '54 és '58 között láttam, ahogyan széttörik a Városháza előcsarnokában elhelyezett rózsaszín márványtáblát. Kürti István akkori alpolgármester törette szét, hiába kértem, hogy ne tegye. A maradványait elszállították és valószínűleg megsemmisítették.
Oniga Erika a kötetről szólt. – Ez a könyv a 2008-as kötet második kiadása. Mára nem csak az építészek és a művészettörténészek, hanem a városlakók és a városvezetés is elismeri, hogy a Bernády idejében épített épületek képviselik Marosvásárhely kiemelkedő építészeti hagyatékát. Jelen kiadvány közelebb szeretné vinni az olvasót ezen reprezentatív épületek egyikéhez, amit ezáltal még jobban szerethetünk. A 2008-as kötethez képest az idei könyv sok dologgal kiegészült, bővebb a fényképanyag és újdonság a két nyelven – magyarul és románul – megjelent szöveg is.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója hozzátette: nagyon fontos, hogy mindkét közösség a magáénak érezze a város műemlékeit – pontosan kell mindenkit informálni, a kommunikáció a legfontosabb. – Nagyon jó volt együtt dolgozni a Bernády Alapítvány alkalmazottaival. Eddig egy fontos aspektus hiányzott, a művészettörténész véleménye, de ezt most pótoltuk. Az utóbbi öt-tíz évben nagyon sok új dolog előkerült, ezért is volt fontos a második kiadás megjelentetése, én pedig köszönöm Lokodi Editnek, hogy tanácselnöki mandátuma alatt nyugodtan és eredményesen tudtunk dolgozni – hallottuk Soós Zoltántól az idei Bernády Napok nyitóünnepségén, könyvbemutatóján.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Tudós diákok tudományos sikerei
Díjak a Kolozs megyei fiataloknak
Három első, egy-egy második és harmadik díjjal, több különdíjjal érkeztek haza a Kolozs megyei diákok a temesvári Tudományos Diákkörök XI. Erdélyi Konferenciájáról. Fehér megyébe egy dicséretet vittek.
A TUDEK-en tíz szakosztályban 27 iskola 153 diákja 94 tudományos dolgozatot mutatott be a hétvégén Temesváron. Kolozs megyét 22 kolozsvári és tordai diák 13 dolgozattal képviselte a Bartók Béla Elméleti Líceumban szervezett vetélkedőn.
Higiénia szakosztályban első díjas lett Sallai Eliza és Bona Kinga Andrea (Apáczai Csere János Elméleti Líceum) Üdít vagy rombol? című dolgozatával, amely a hűsítők és energiaitalok hatásáról szólt. Környezetismeretben I. díjat hozott Varga Hilda Mária (Onisifor Ghibu Elméleti Líceum) Láthatatlan iskolatársaink című dolgozatával. Történelem szakosztályban szintén I. díjjal jutalmazták Lukács Dániel Mátyást (Apáczai-líceum), „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak...” című, az 1848-as szabadságharc hőseinek a Házsongárdi temetőben található sírjairól készült dolgozatát. II. díjat kapott kémia szakosztályban Szabó Róbert és Mezei Ráhel (Báthory István Elméleti Líceum) Zöldség- és gyümölcslevek antioxidáns hatásának vizsgálata című dolgozata, III. díjat pszichológia szakosztályban Tőkés Emma (Apáczai-líceum) Pályaorientációs nehézségek című dolgozatával. Fizika-matematika-informatika szakosztályban különdíjas lett Fodor Hilda és Müller Dalma (Apáczai-líceum) Hőcsere és transzportjelenségek, valamint Páll Zoltán és Bíró Tamás-Levente Köz- és lakóépületek hőkomfortjának összehasonlítása című dolgozataikkal. Dicséretet kapott Halmágyi Amália és Nagy Botond (Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda) Jeltelen honvéd sírok felkutatása Mészkő határában című dolgozatukkal, továbbá Bakó Boglárka (Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed) A Bethlen Gábor Kollégium herbáriumgyűjteményének története című dolgozatával.
Irányító tanárok: Fehér Judit, Farkas Melinda, Nagy-Wolf Ildikó, Bárdos László, Pálfy Hajnalka, Vörös Alpár, Jakab Antal (Apáczai-líceum); Gottwald Márta (Ghibu-líceum); Manaszesz Eszter (Báthory-líceum); Demeter Ilona (Jósika-líceum); Dvorácsek Ágoston (Bethlen-kollégium).
A legsikeresebb diákok márciusban Tatabányán, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának Kárpát-medencei döntőjében is bemutatják dolgozataikat.
Szabadság (Kolozsvár)

A jelenkori misztikus
Kettős könyvbemutató Marosvásárhelyen
Szinte teljesen megtelt a Kultúrpalota kisterme azon a hétfő délutáni könyvbemutatón, amelyen két újonnan lefordított, magyar nyelvterületen magyar nyelven először megjelent kötetet ismertettek, amelyek kiegészítik egymást. Mindkettő David R. Hawkins ismert amerikai pszichiáter, elme- és tudatkutató, jelenkori misztikus munkája: a vaskosabbik címe Isten jelenlétének felfedezése, a zsebkönyvként is hordozható kisebbiknek A megvilágosodás útján címet adta a szerző.
A köteteket Rácz Virág-Lilla, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara fordító szakának végzett hallgatója fordította le magyar nyelvre, az igen szép számban megjelent közönséget tanárai – dr. Gál Noémi és dr. Sárosi Márdirosz Krisztina, a kötetek lektorai – fogadták, a méltatóval, dr. Benő Attilával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárával egyetemben.
– Először az Isten jelenlétének felfedezése című kötetről szólok. A szerző magyar nyelven frissen megjelent könyvében belső utazásra hív, a csend és nyugalom megtapasztalására. A szellemiség útja ez. A nagy dolgok, amelyek megváltoztatták a világot, mindig csendben születtek. Ez a csend hiányzik napjainkból. A kötet másfajta szellemiséget közvetít. Hétköznapjainkat uralja az önző és bizalmatlan egónk, amely a legfőbb akadálya a harmonikus emberi kapcsolatok megtapasztalásának, valódi Énünk tényleges kibontakoztatásának. A legfőbb akadály idebent van: az egó ebben az értelemben az állati ösztönök és reflexek világa, uralma szemben áll mindennel, ami szellemi. Hatástalanításának legjobb módja, ha megmondjuk róla az igazat, hiszen jobb boldogulni, mint nyerni. Az egót nem tudjuk erőszakkal legyőzni, hiszen az egó a szerzésen alapszik, és ez azt jelentené, hogy öngyilkosságra kényszerítjük. Feloldani csak szeretettel lehet. Az egó elengedéséről van szó, amely által megláthatjuk Istent a mindenekben. Az egó a spiritualitás szöges ellentéte, a spiritualitás pedig szubjektív, saját létezésünk felfedezését jelenti. Az egó az akadálya annak, hogy megismerjük saját Énünket, amely nem azonos azzal, amit hiszünk magunkról. Annál sokkal mélyebben van. A másik kulcsszó a Power, amely nemcsak Erőt, hanem Hatalmat is jelent, valamint a Jelenlét. A valódi Erő És Jelenlét megtapasztalásának útja pedig a meditáció, amelyen keresztül tudatosíthatjuk valódi szükségleteinket. Amelyek nélkül csak sietünk és nincsen tudatos, valódi életünk. Azért sietünk, mert túl sokat akarunk, és aki sokat markol, keveset fog. A meditáció célja ez esetben nem eljutni az Üresig, a Semmiig. A keleti tanokhoz hozzátesz valamit a szerző: nem ez a megvilágosodás útja. Az ennél is több: eljutni a feltétel nélküli szeretetig. Ez a megvilágosodás legfelsőbb szintje. Amely nem érdekfüggő, és amely mindenkire egyformán árasztja a szeretetet – nem válogat, számára nem létezik kettősség. Emiatt ajánlom mindenkinek ezt a kötetet, hitbeli és felekezeti hovatartozás nélkül. Ez a meditáció az őszinte, elkötelezett igazságkeresést jelenti, hiszen a "nem tudom" sokkal termékenyebb, mint a "tudom". Az utóbbi soha nem látja meg azt, amit nem tud. A válasz a bennünk lévő Jelenlétből sugárzik felénk, megérinti létünk legmélyét – vallja a szerző, aki egy évet szánt a 91. zsoltár tanulmányozására, és végül megtapasztalta a benne leírtakat. A keresztény misztikusok, kontemplatív szerzetesek nyomában jár, Anthony de Mello szellemi rokona. Megtapasztalta, hogy a végső igazság nem adható át szavakkal, az egész megértése egyfajta szellemi éberséget jelent: meglátni a változásokat, a jeleket, amelyek nekünk szólnak. Az ember tenni akar, de nem ismeri a belső cselekvést, a meditációt. Utóbbi megérti az egó tévelygéseit. Ez a hermeneutikához kapcsolja Hawkinsot: "Bennetek van Isten országa". Ez a könyv egyik mottója. A másik: "Keressétek először Isten országát". Először, mindenekelőtt. Több évezredes út ez, amelyet a szerző újszerűen, saját tapasztalatain keresztül oszt meg az olvasóval. Nem a lineáris, ok-okozati, hétköznapi gondolkodás módja ez, hanem a holisztikus gondolkodásé, amely intuitív, meditatív és az egészet egyszerre látja át.
E kötet párja A megvilágosodás útján című könyv, amely 365 napi elmélkedést tartalmaz, mindennapra jut belőle egypár mondat. Mindkét kötetet először adták ki magyar nyelvterületen, nagyon szép kivitelezésben. Öröm és büszkeség számunkra, hogy megjelentek – hallottuk dr. Benő Attilától.
Dr. Sárosi Márdirosz Krisztina a fordításról szólt a szerző videofelvételeivel, illetve a Kardos Eszter hegedűjátékával egyaránt gazdagított könyvbemutató végén. Mint mondta, a fordítás nagyon jó: egyaránt jellemzi az érzés, a szellemiség, a fordítói alázat. Rácz Virág-Lilla tudta, hogy az eredeti szöveg retextualizációját végzi, mégis sikeresen vált társszerzővé.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Gondok és remények
Ismét próbaterem nélkül maradhat a Maros Művészegyüttes magyar tagozata…
Tervek, remények, gondok – talán ekképpen lehetne összefoglalni a Maros Művészegyüttes szemszögéből az idei esztendő kezdetét. A részletekről Barabási Attila-Csabát, az intézmény igazgatóját kérdeztük.
– Elkezdődött az új év, második feléhez érkezett az évad. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
– Január elején új projektbe kezdtünk, amelynek során balettórákon vettek részt a táncosaink. Ezt szakmai kiértékelő is övezte, úgy gondoltuk, hogy a balett alapjainak elsajátítása egy néptáncegyüttes tagjai számára is szükségszerű. Emiatt nem tartottunk előadásokat sem, az idei év első produkciójára ma este kerül sor, a Vannak vidékek című előadásunkat visszük színpadra, ezt február elsején megismételjük. A jelenlegi repertoárunk a fent említett előadás mellett a János vitéz, a Mátyás király álruhái és a Szem látta, szív szerette című produkciókból áll, de kérésre bármikor játsszuk a Sodrást és a Kőműves Kelement is. Készül az új, Farsangi hangulatok című műsorunk, ezt Füzes Albert állította össze különböző gyűjtések alapján. Számos felkérésnek teszünk eleget, hamarosan fellépünk Sóváradon, Nagyernyében, februárban Gyergyóban, Csíkszeredában és vidékén, illetve Baróton lesz vendégelőadásunk. Áprilisban magyarországi, illetve ausztriai turnéra indulunk, játszunk a miskolci színházfesztiválon, majd a Szem látta, szív szerette című összeállításunkat adjuk elő Győrben, Sopronban, Pápán, Celldömölkön, Budapesten és Bécsben.
Az együttes idén sem csak az előadásokra koncentrál, számos népies jellegű eseménynek a szervezői, illetve főszervezői vagyunk. Ezek egyike a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő népdalvetélkedő, amelyet a csűrszínházi szervezőkkel, az alkotások házával, az RTV-vel, a Marosvásárhelyi Rádióval és a Népújsággal közösen hozunk létre. Régiónként egy-egy elődöntőt szervezünk a két kategória (gyermek és felnőtt) 8-8 képviselőjének előadására, az országos döntőre gálaest keretében a Csűrszínházban kerül sor június 29-én. A díjak anyagi természetű juttatásokkal is járnak, a helyszínről televíziós közvetítés zajlik majd. Ugyanakkor voltak olyan felkérések is, amelyeknek nem tudtunk eleget tenni. Objektív okok (például vízumokkal kapcsolatos procedúrák) miatt nem mentünk el az egy hónapos dubaji turnéra, ahol hetente öt-hat előadáson léptünk volna fel. Felkérésünk van viszont egy izraeli előadás-sorozatra, mindkét tagozat teljes csapattal vesz majd rajta részt. De az idei bemutatónkra is időt kell szánnunk, jelenleg Juhász Zsolttal tárgyalunk, ő koreografálta a sorrendbeni utolsó előadásunkat is. Folklórral gazdagított táncszínházi produkciót tervezünk, szeptember 19–20-án kerül sor a premierre. Most szerkesztjük a programot. Az ez évi talán legfontosabb eseményünk az idén általunk szervezendő hivatásos néptáncegyüttesek találkozója, amelyen részt vesz mind az öt profi formáció. Ez, a zsűritagok és kritikusok által egyaránt értékelendő rendezvény a legkomolyabb felmérése a hazai együtteseknek és táncosoknak, talán erre gyakorol mindenki a leglelkesebben. Olyan kihívás, amire nagyon komolyan és lelkiismeretesen készülünk. A találkozóra október 3-a és 6-a között kerül sor. Ősszel új évad kezdődik, az évet Gyöngykoszorú- találkozóval zárjuk.
Nagyon fontos továbbá számunkra a Napsugár néptánccsoport, ők képezik a Maros Művészegyüttes utánpótlását. Színes a programjuk, kisebb-nagyobb turnékon vesznek részt, és az idén igen sok fiatal táncos került át hozzánk tőlük. Kiemelten támogatjuk a működésüket.
– Köztudott, hogy a kövesdombi székház nem nyújt megfelelő körülményeket a román és magyar tagozat közös működéséhez, nincsen erre megfelelő tér. Emiatt eddig a Szentgyörgy utcai Makariás-házban volt a magyar tagozat próbaterme, és uniós pályázatot is írtatok az épület komoly feljavítása, átépítése végett. De a Makariás-házat időközben visszakapta a református egyház és az eltartó Maros Megyei Tanács élén is vezetőségcsere történt. Hogyan tovább?
– Most éppen az egyháztól jöttem (tegnap délelőtt – a szerk.). Tárgyalunk arról, hogy hol tud a magyar tagozat a továbbiakban felkészülni, ott maradunk-e vagy sem. Számunkra az lenne a legjobb, ha ott maradhatnánk, az épület megfelel a céljainknak, a feltételeinknek, és nagy figyelmet fordítottunk a tatarozására is. Az egyház nyitott arra, hogy bérbe adja az épületet a megyei tanácsnak, persze vannak még más variációk is, jelenleg semmi sem biztos. A két tagozat nem fér el a kövesdombi épületben. Minimum öt nagy próbateremre lenne szükség, egy-egy a két tagozat táncosainak, szólistáinak és a zenészeknek. Jelenleg, ha a táncosok a próbateremben vannak, akkor a zenészek a színpadon próbálnak, az énekesek pedig a folyosón (!). Az együttesnek nincs raktára, nincs műhelye és nincsen egy helyünk, ahol mosni tudnánk. A folyosón szárítjuk a ruháinkat… A Makariás-ház azonban azokat a kondíciókat nyújtja, amelyekre szükségünk van. Nagyon szomorú vagyok, hogy az 1.200.000 eurós, uniós szabványok szerint megírt pályázatunk esett, egy álom szertefoszlott – ihletet, erőt adott az együttesnek. Ugyanakkor, mint említettem, a református egyház nyitott a megoldásra, szeretnék támogatni az együttest, de az árakat nem ők szabják meg, hanem a törvény. Mi azt szeretnénk, ha a megyei tanács addig bérelné számunkra az egyháztól az épületet, ameddig lehetőséget kapnánk egy új székház igénybevételére, vagy ha hosszú távú haszonbérbe adná nekünk a házat, illetve annak egy részét. Utóbbi esetben módunk nyílna a további tatarozásokra is. De egyelőre még semmit sem tudunk biztosan…
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Ismét van RMDSZ-szervezet Marosvásárhelyen
Megtartotta (újjá)alakuló ülését kedden este az RMDSZ városi szervezete, amelynek elnökévé az egyetlen jelöltet, Peti András városi tanácsost választották. Az üléssel párhuzamosan a Bocskai-teremben a leváltott körzeti elnökök köré csoportosuló RMDSZ-esek tartottak közgyűlést.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott közgyűlésen az elnökválasztás előtt Kelemen Márton ülésvezető ismertette azokat az előzményeket, amelyek szükségessé tették a szervezet megújulását. „Igazi építkezésre hívta fel a tagságot, és úgy fogalmazott: „nem valaminek a végén, hanem valaminek a kezdetén vagyunk”. A napirendi pontok ismertetése előtt az ülésvezető Benedek Istvánnak, a városi szervezet volt elnökének adta át a szót.
A leköszönő arról beszélt, hogy a múlt évben körvonalazódott az RMDSZ és a Néppárt összefogása iránti akarat a szervezetben. „Azt mondtam, csak olyan feltételek között tudom az összefogásról szóló dokumentumot aláírni, ha a hátam mögött érzem az RMDSZ megyei és országos vezetőinek támogatását is. Úgy lehet győzni, ha a magyarság összefog. A legnagyobb hibának azt tartom, hogy a városi szervezet mögé nem sorakozott fel a megyei és országos RMDSZ” – magyarázta Benedek a városi szervezet választási kudarcainak okait.
Elmondta, Erdélyben a statisztikai adatok szerint 1,299 millió magyar él, az RMDSZ-re 350 ezer szavazott. A helyhatósági választásokon Frunda György polgármesterjelöltként 22 ezer szavazatot kapott. „A körzetek szintjén vannak hibák, súlyosak is, remélem az új elnök meg tudja oldani ezeket a problémákat” – tette hozzá Benedek, aki azt is kifejtette, fájdalmasnak tartja, hogy míg az alakuló ülésen a Deus Providebit Tanulmányi Házban összegyűlt 200 ember, a másik helyszínen is vannak ugyanennyien. „Ezt az összevisszaságot meg kell szüntetni, az új elnöknek ez is a feladata” – hangsúlyozta.
Egy hozzászóló kért szót mindössze. Szász Lajos nyomatékosította, hogy továbbra is RMDSZ-tag marad és az RMDSZ-ért fáradozik, de sajnálja, hogy a regisztrációt túl gyorsan lezárták. Mint mondta, a 11. körzet testületileg szeretett volna regisztrálni, de nem tehették meg, így valamennyien lemaradtak a nyilvántartásba vételről. Szerinte ha nem szabják ilyen rövidre a határidőt, akkor sokkal többen gyűltek volna össze, annyian, hogy talán még a Kultúrpalota sem lett volna elég. Kelemen Márton elmondta, hogy a regisztrációt csak ideiglenesen függesztették fel, reggeltől újraindítják és várják a tagságot.
A sorra kerülő napirendi pontok között az elnök személyére kért az ülésvezető jelölést. Elhangzott Peti András neve, aki vállalta is tisztséget. Mivel más jelölt nem volt, a jelenlevők egyhangúlag megszavazták.
Peti András megköszönte Benedek Istvánnak a négy éven át végzett munkát a városi szervezet élén, majd felsorolta mindazokat a célokat, amiket a marosvásárhelyi magyarság érdekében, „de velük közösen” el kell érni. Szerinte elsősorban olyan erős képviseletre van szüksége a magyarságnak, amely kellőképpen tud fellépni, akár az alkotmánymódosítás terén, akár más törvények meghozatalában.
„Arra törekszünk, hogy minél több marosvásárhelyi magyar kinyilatkoztathassa véleményét. Az európai parlamenti választásokon helyre kell hoznunk azt, amit 2000-ben a magyar közösség elveszített. Vissza kell szereznünk a polgármesteri tisztséget, közelebb kell hozni a magyarságot a szervezethez, egymáshoz” – sorolta a célokat az elnök.
Peti András bemutatta a csapatát is: a szociális kérdések terén nagy tapasztalattal rendelkező Koreck Mária lett az egyik alelnök. Haller Béla francia-olasz szakos tanár az oktatási, Novák Csaba Zoltán történész a kulturális alelnök. Ügyvezető alelnöknek Kovács Róbertet, a hegyimentő szolgálat vezetőjét javasolta Peti, kommunikációért felelős alelnöknek Borsos Csaba rádiós műsorszerkesztőt, gazdasági ügyvezető alelnöknek pedig Orosz Attila vállalkozót. Bakó Szabolcs ifjúsági és programvezetői (21 éves) alelnöki tisztségbe, Béres Lórántot egyházakért és civil szervezetekért felelős, míg Gombos Csabát az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöknek.
A jelenlevők nyílt szavazással egyhangúlag hagyták jóvá a javaslatokat.
Ezt követően Peti András javaslatot tett arra a kilenc személyre is, akik a TKT-küldöttek lesznek: Zólyomi Erika, Borsos Csaba, Béres Lóránt, Haler Béla, Orosz Attila, Novák Zoltán, Nagy Attila, Szepessy Szabolcsés Nagy Botond. Ezt is, akárcsak az 51 küldöttet is jóváhagyta a tagság.
Harmadik napirendi pontként elfogadták, hogy Brassai Zsombor legyen a városi szervezet jelöltje a megyei elnöki tisztségére. Brassai Zsombor elmondta, nem olyan szigorú, ahogy azt róla terjesztik, vagy ahogy az utóbbi napokban nagyon sok hírcsatorna beállította. Közölte, pozitívan tekint az előtte álló négy esztendőre. „Maros megyében egyetlen magyar szavazatról sem lehet lemondani. Sok konfliktust kell megoldanunk együtt, békétlenséget békésre térítenünk. Tágra nyitjuk a kapuinkat és visszacsalogatjuk mindazokat, aki úgy érzik, tévesen, hogy eltántorítottuk őket” – fejtette ki Brassai.
A Jókai utcai Bocskai teremben a hétfőn kiküldött meghívó szerint azok gyűltek össze, akik „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletet" szeretnének alakítani.
A jelenlévők Kovács István volt körzeti elnököt választották meg szervezeti elnökjelöltnek. Vass Levente volt polgármesterjelölt, akit többen is javasoltak jelöltnek, kifejtette, hogy nem akar a következő négy évben semmilyen politikai tisztséget elvállalni. A tanácskozás résztvevő, ahogy a megválasztott jelöltjük is, többször is hangsúlyozták, nem az RMDSZ ellen, hanem a szövetségen belül akarnak cselekedni. A továbbiakban tárgyalni szeretnének Peti Andrásékkal a „minden magyar számít” szlogen jegyében.
Maszol.ro,

A vaslady hiányozni kezd
Esti beszélgetés Lokodi Edit Emőkével
A nemzetközi nőnap közeledtével illendő a gyengébbik (?) nem képviselőiről szólni, még akkor is, ha valaki olyan erőteljesen és látványosan tud nő létére vezető tisztséget betölteni, hogy a híressé vált angol miniszter asszony "becenevével" vasladyként emlegetik. Hogy milyen csatákat nyert meg és veszített el a mi marosvásárhelyi vasból gyúrt nagyasszonyunk, egy baráti körben elhangzott esti beszélgetés során vettük számba.
Lokodi Edit Emőke az igazságszolgáltatás mindhárom területét bejárta. A kolozsvári jogi egyetem végzőseként 11 évig ügyészként, majd ügyvédként, s öt éven át a fővárosi számvevőszék bírájaként dolgozott. Mégis a helyhatósági munkában teljesedett ki a pályája, talált a legjobban önmagára, s vált az egyik legeredményesebb romániai magyar politikussá a megyei tanács elnöki tisztségében. Bár ezek után természetes lett volna, sem a helyhatósági, sem a képviselőválasztásokon nem állt ki olyan mértékben mellette a megye lakossága, ahogyan megérdemelte volna. Energiájából, lendületéből ma sem vesztett, de alelnökként mellékvágányra terelve próbál meg valamit tenni a művelődés területén, amit korábbi sok teendői közül rábíztak.
– Miért volt ez a vándorlás az igazságügy berkeiben, hogyan lett a vádból védelem?
– A márciusi események után az ügyészségen osztályellenségnek tekintettek, s egy ügy kivizsgálását sem bízták rám. Amikor láttam, hogy mindenből kizárnak, a helyettes főügyész támogatását kértem, hogy átkerüljek az ügyvédi kamarába. Két hónap alatt "lapátra tettek", s kilenc éven keresztül a védelem terén dolgoztam. Aztán fordult egyet az élet kereke, s amikor a Számvevőszék Hunyad megyei bírája elhunyt, egy SZKT-ülésen megkérdezték, hogy nem mennék-e el az ő helyébe Bukarestbe. Azt válaszoltam, hogy három gyermeket nevelek egyedül, s meg kell jól gondolnom. A lányok felujjongtak: menjél csak, mert mi boldogulunk itthon. Szinte gondolkozni sem volt időm, ugyanis szombaton szóltak, hétfőn bementem egy tárgyalásra, s délután 4 órára Bukarestben kellett lennem. Ahogy odaértem, berángattak egy bizottság elé, kedden már letettem az esküt.
– Hogyan sikerült megszoknod a fővárosi életet?
– Öt évet éltem ott, a lányaim Bukarestben jártak egyetemre. A döntésem utólag jónak bizonyult, s amire befejezték tanulmányaikat, a számvevőszéki munka is megszűnt. Bár maradhattam volna még három évet, eldöntöttem, hogy hazajövök ügyvédnek. Mivel júniusban voltak a választások, arra gondoltam, hogy megpróbálok még egyszer megyei tanácsosnak bejutni. Virág György éppen akkor jelentette be, hogy nem vállalja tovább az elnökséget, s elkezdődött a harc a következő mandátumért. Mivel a másik jelölt hozzátartozója, akivel egyébként jó barátságban voltam, személyesen is figyelmeztetett, hogy nincs mit keresnem a megye élén, mert jönnek az európai pénzek, s azokkal kell gazdálkodni, annyira felbosszankodtam, hogy jelöltettem magam.
– Az igazságügy után hogyan találtál magadra a közigazgatásban?
– Az öt év alatt, amit Bukarestben a Számvevőszéknél töltöttem, az ellenőrzések és a tárgyalások során akarva-akaratlanul betekintést nyertem a helyhatósági munkába, amit megszerettem. El kell mondanom, hogy a megye élén a kollégáim mellettem álltak, s bár a vidéki polgármesterek vasladynek neveztek, ma úgy látom, hogy a vaslady kezd hiányozni nekik. Gyakran kérik a segítségemet, bár sokan azt tartották rólam, hogy összeférhetetlen a természetem. Egész életemben végigkísért az a vád is, hogy nagyszájú vagyok, holott én valójában csak a véleményemet mondtam meg.
– Erős egyéniség vagy, aki vállalja saját magát, s a vaslady elnevezést kiérdemelni végül is nagyon pozitív dolog.
– Igazság szerint én egy jó gazdasági környezetet fogtam ki, mivel pénz nélkül nem lehet semmit tenni. Elnökségem négy éve alatt volt költségvetés, kaptunk pénzeket Bukarestből. A művelődési minisztérium által kiutalt összegből a Teleki Tékát sikerült felújítani a pincétől a padlásig, s visszaadni eredeti rendeltetésének az egész épületet.
– Bár szinte lehetetlen felsorolni, hogy négyéves elnökséged alatt milyen eredményeket értél el, minden alkalommal örömmel nyugtázhattuk, hogy mennyi mindenre volt erőd figyelni.
– A bábszínháznak meg tudtuk venni a régi zsidó kultúrházat (Haladás mozi), amit Filipescuné 30 évre koncesszióba vett a zsidó hitközségtől. Játékbarlangnak alakították át az épületet úgy, hogy a tégláig levertek mindent, s nagy halmokban állt ott a vakolat, mert időközben a művelődési minisztérium rájuk szólt, hogy egy műemlék épületet mégsem lehet teljesen tönkretenni. Így hát megtorpantak, s Ausch úr közbenjárt a bukaresti föderációnál, hogy megvásároljuk az épületet, amire az árnak szinte a kétszeresét költöttük. A teljes felújítás mellett hátul egy háromemeletes épületszárnnyal toldottuk meg. Irodák, alkotóműhelyek, próbatermek vannak benne, s a nagyterem is visszakapta a régi szépségét.
Nagyon büszke vagyok arra is, ahogyan átalakult a vár központi épülete, amit sok éven át a katonaság használt. 2005-ben kapta meg a megyei tanács a csergedi tetőn levő 49 hektáros tankos gyakorlópályával együtt. Jelenleg a felújított központi épületben vannak az időleges kiállítások, a Múzeum kávézó, gyönyörűen megújult a tiszti kaszinó terme, s konferenciatermeket rendeztek be.
A Maros együttes is a mi időnkben kapott székházat. A magyar tagozat próbaterme a Makariás-házban volt, s elkészült egy európai uniós projekt, ami nyerő volt, de a finanszírozás szerencsénkre nem érkezett meg, mert a ház időközben visszakerült a református egyház tulajdonába. Amikor aláírtam, hogy a bábszínház épületét visszakapják, sajnos nem szóltak, hogy a Szentgyörgy utcai házat is igényelték. Az uniós pályázat tehát esett, s az együttes magyar tagozatának a Kárpátok sétányon próbálunk egy helyiséget berendezni.
A csergedi tetőn a tankosok egykori versenypályáját alakítjuk át a motorsport számára, ami reményeink szerint a turizmust is fellendíti. Az ötlet 2006-07-ben született, amikor egy háromnapos túra indult a polgármesteri hivatal és a megyei tanács székhelye közötti utcából. A nyitott ablakon át a hangszórókból áradó zene valósággal gyomorszájon vágott. Ekkor határoztam el, hogy a csergedi pályát a motorosoknak alakítjuk át, legyen ahol versenyezzenek. Igencsak hálálkodtak, amikor a szövetségnek megírtuk a pályázatot, hogy országos elsőként egy nő gondolt erre. Egyébként az egyedüli nő voltam az országban, aki megyei tanácselnöki tisztséget betöltött.
Időközben sikerült egy nagy uniós pályázatot megnyerni a hulladékkezelésre. Nyertünk 110 millió eurót a vízgazdálkodásra, s az összes nagyobb város ivó- és szennyvízvezetékét felújítottuk, víztisztító állomásokat modernizáltunk.
– Tudom, hogy nagyon kedves számodra a Kultúrpalota, ahol sok minden változott.
– Valóban a szívem csücske, s örvendek, hogy sikerült minden melléktevékenységet kihozni. A régi Park szálló az átalakítás után részben adminisztratív célokat szolgál, mivel össze van kötve a megyei tanáccsal. Átköltöztettük a megyei könyvtár idegen nyelvű könyvállományát, olvasótermet rendeztünk be, hogy enyhítsük a palotára nehezedő súlyt. Az épületben kapott helyet a megyei nyilvántartó osztály és más intézmények. A Filharmónia adminisztratív irodái is szeretnének odaköltözni, hogy a Kultúrpalotában a próbatermek mellett az előadóművészek számára fogadótermeket lehessen berendezni.
Szép álmom lett volna a Kultúrpalota padlásterét képtárnak beépíteni, meg is van a tanulmány, amely szerint az épület megbírja, de nem tudom, hogy megvalósul-e. Mivel az udvar felé csak pléhvel van befedve, az elképzelések szerint ki lehetne cserélni nagy termopán ablakokra. Idén százéves a Palota, s remélem, hogy a nyár végére befejezzük a lépcsőházak és a nagy előcsarnok teljes felújítását, amit egy sor művelődési rendezvény követ majd a kerek évforduló tiszteletére.
– Gyönyörű lett a tornyos városháza előcsarnoka is az aprólékos, szép munka nyomán.
– Az épület és az ablakok után megújult az udvar is, ahol pár ezer tulipán nyílik majd. Miután lekaparták a régi festéket, rájöttünk, hogy az 1950-es években végzett restaurálás meghamisította a mintázatot, amit az eredeti minták szerint újítottunk fel az elkövetkező 50 évre.
– Bár a Kultúrpalota szecessziós szobáját szépen díszítik a tanácsterem jeles történelmi személyiségeket ábrázoló nagy, színes üvegablakai, nem sikerült azokat az eredeti helyükre visszatenni. Miért?
– Mielőtt erre válaszolnék, el kell mondanom, hogy egy nap eljött hozzám Kaáli Nagy Botond, a Népújság fiatal újságírója, s elmondta, hogy a Palotában az orgona alatt van egy nagyon szép réz dombormű, amit vissza kellene tenni az eredeti helyére, a nagyterem ajtaja fölé. Még aznap elmentem Botonddal, s a színpad alatt egy óriási kavicskupacban megtaláltuk. Még élt Bónis Johanna, a megyei múzeum igazgatója, s közösen eldöntöttük, hogy egy héten belül felhozzuk. Pokorny Attilát kértem meg, hogy tisztítsa meg, s a három óriási darabot felhozattuk, majd egy éjszaka daruval visszatették az eredeti helyére. Az első SZKT-n azt gondoltam, hogy mindenki azonnal észreveszi, s boldogan kérdeztem a kollégákat, hogy tetszik-e, amire azt válaszolták, hogy a dombormű mindig is ott volt.
Később újra Nagy Botond jött el hozzám, hogy a palota pincében van a tanácsterem Ferenc Józsefet ábrázoló központi ólomablaka. Arról sem tudott senki, s elindultunk megkeresni pincéről pincére. Egy polcon, mocskos plédbe burkolva találtunk rá a kétmaréknyi színes üvegre és az ólompántokra. A budapesti főpolgármesterségtől kaptunk támogatást, s a Róth Miksa múzeumtól Fényi Tibor igazgató segítségével készült el a vitrália, s kijavították az apróbb-nagyobb hibákat a többi ólomüveg ablakon is, amelyek a természetrajzi múzeumban voltak elfalazva. Ezt követően írtam Bukarestbe, hogy vissza szeretnénk tenni az ablakokat az eredeti helyükre, mivel már európai uniós ország vagyunk. A válaszban az állt, hogy jogosnak tartják a kérést, de csak múzeumban helyezhetjük el az ablakokat. Akkor készült a szecessziós szoba terve, ahol kiállítottuk az ablakokat.
– Az ipari park, a repülőtér, a megyei utak, a vidéki települések – a megyeközpont és a művelődési intézmények mellett sok mindent említhetnénk még.
– Az ipari park volt az első nagy munkám, amit a sajtó kezdetben kacsaúsztatónak nevezett. Ma területet kell vásárolnunk az ipari park bővítésére. A repülőteret lehetőségeink szerint folyamatosan fejlesztettük, s öröm hallani, amikor egy újabb társaság indít járatokat.
– Egyik nagy érdemednek tartom, hogy nem voltál rest elmenni, mindenhol körülnézni, és észrevenni, hogy hol mire van szükség. Ennek köszönhetjük a megyei kórház egységeinek látványos átalakulását.
– Amikor megláttam, hogy a kicsi gyermekekre ráhull a fal és penészes a konyha, vagy a szájsebészeten Kovács Dezső professzor milyen körülmények között kénytelen dolgozni, nem ülhettem tétlenül. A többi egység, a kórház központi mosodája mellett a gyermekklinika is teljesen megújult, a szájsebészet pedig egy korszerű, a célnak megfelelő épületbe költözhetett.
– Vidéken is látványos fejlődés tanúi lehettünk elnökséged idején.
– A vidéki településeket a pályázatokhoz szükséges önrésszel támogattuk elsősorban. Olyan falvakon, ahol az adóbevételből szinte a fogyasztást sem tudták kifizetni, teljesen új polgármesteri székház épült, máshol óvoda, művelődési ház, sportlétesítmények és még sorolhatnám.
– Bárhol kellett beszédet mondanod, azonnal megtaláltad a hangot, orvosi konferenciákon, művelődési eseményeken, vidéki falunapokon… Megírtad a szöveget vagy rögtönöztél?
– Sohasem volt időm leírni, hogy mit kell mondanom. Amikor a Kultúrpalota nagytermét restauráltuk, s fel voltak állítva az óriási fémállványok, amelyekről a fiúk hason fekve rakták fel az aranyfólia lapokat a csillár köré, szóltak, hogy menjek, nézzem meg. Hosszú fekete szoknyában és tűsarkú cipőben mentem fel a létrán, s amikor a gyönyörű stukatúrákat megfogtam, éreztem, hogy a Kultúrpalota egy kicsit az enyém is, s attól kezdve elmúltak a nagy lámpalázak.
– Amíg elnök voltál, maradt időd a magánéletre?
– A magánéletem a megye élete volt. Gyakran értem haza éjfél után, falunapokon, fesztiválokon mindenkivel szóba kellett állni. A bekecsi ünnepségeket a legszebb emlékeim között őrzöm. Nagy lelki elégtétel volt számomra a kápolna elkészülte, amiben Bandi Katinak is fontos része van.
– A korábbi, nagyon tömör, aktív életmódból érzésem szerint nehéz áttérni egy másikra.
– Sokat segít ebben a mostani helyzetem, amikor nem hagynak dolgozni. Az első három hónapot nagyon megszenvedtem, mondtam is a gyermekeknek, hogy elvonókúrán vagyok, de már kezdek magamra találni. Szeretnék saját életet is élni, mert van négy gyönyörű unokám, akik közül kettő csak azt tudja – mert két éve nem láttam őket –, hogy az anyjuk valami teljesen lehetetlen nyelven beszél velem órák hosszat a számítógép előtt.
– Kevés embert hallottam olyan jóízűen kacagni, mint téged. Ha a színházban vígjátékot adtak elő, lehetett tudni, hogy a teremben vagy. Honnan ered ez az átütő jókedv?
– Valahonnan bentről, s ezt a képességet az Amerikában élő egyik unokám is örökölte. Valamikor a Gruppenhecc társulat azért hívott meg a legelső előadására, hogy a főkacagó díjat átadják. Mostanában egyre ritkábban nevetek, csak akkor, ha nagyon jól kilazultam.
– Annyi embert tudtál imponálóan, magabiztosan irányítani, a lányaiddal is sikerült megütni ezt a hangot?
– A gyermekeimmel más volt a viszonyom, soha nem tudtam rájuk erőltetni az akaratomat, ezért baráti kapcsolatban vagyunk.
– Mire vágysz még? Mit szeretnél még elérni?
– Úgy érzem, hogy amikor felajánlott valamit számomra az élet, azt elfogadtam. Nem kigondolt tervek, hanem a véletlenek alakították a sorsom. Ha valami érdekeset elém hoz az élet, amiben fantázia van, ami provokál, biztosan elfogadom, mert ez ösztönös törekvés bennem. Megpróbálom úgy élni az életem, hogy saját magammal is egyensúlyban legyek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Egy erdélyi reneszánsz mecénásról...
...aki először említi Dózsa Györgyöt
Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben – ez a címe annak a könyvnek, amelynek szerzője példaértékű családtörténeti munkát végzett, e kutatás eredménye pedig nem csak a szóban forgó kötet. Barabássy Sándor a könyv hősének – Barlabássy Lénárdnak – késői leszármazottjaként több évtizedes kutatás során szerzett ismereteit foglalta össze a vaskos és igen szép kiadvány lapjain, visszaperelte a család héderfáji kastélyát, felújítja azt, mellé szőlészetet telepített. Példája mutatja: az erdélyi magyar történelmi családok lassan magukra találnak, visszatérnek a gyakran önként vállalt száműzetésből. A kötetet kedd délután mutatták be a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a teljes telt házas közönséget Nagy László főjegyző üdvözölte. Mint mondta, a szerző – a magyarországi unitárius egyház világi elöljárója – az egzakt tudományok felől érkezett, vegyész ember, egyetemi tanár, aki már igen rég történelmi- és családfakutatásra adta a fejét.
Fehér Árpád tizenkettedik osztályos művészetis diák hegedűjátéka után pedig Haller Bélának, a Castellum Alapítvány elnökének méltatóbeszédével kezdetét vette a könyvbemutató. – Jó előjel volt a hegedűjáték, az elkövetkezőkben is hasonló, megszülető harmóniákról lesz szó. A Castellum Alapítvány az utóbbi 10-12 évben kollektív történelmet ért meg, a restitúciót az örökölt kötelességtudat mellett a bürokratikus akadályok sora és a nehéz anyagi helyzet kíséri. Barabássy Sándor esetében minden együtt van: 700 éves család, visszaszerzett örökség és felelősségtudat. 20-30 éven át tartó anyaggyűjtés után írta meg kötetét, mellette visszaszerezte a család egyik ősi birtokát. A '89-es rendszerváltás után lehetségessé vált a jóvátétel. Jogász édesapja és nagyapja a régi magyar közigazgatás elitjéhez tartozott, így sikerült épületeket, erdőket, földeket visszakapniuk. 2008-ban, építése után pontosan 500 évvel fogott neki héderfáji kastélyuk felújításához, visszakapott erdeit áldozta fel erre a célra. Az udvarház igen kevés világi reneszánsz épületeink egyike, Barabássy Sándor könyvében pedig ugyanezt a reneszánsz fuvallatot érezzük. A kötetbeli események az 1452-ben született Barlabássy Lénárd köré szerveződnek. A szöveg több szálon fut, de ezen szálak egyike sem marad elvarratlan, jót tesz a munkának, ha valaki az egzakt tudományok felől érkezik és megfelelő módszert alkalmaz. A szép és kiegyensúlyozott szövegből kirajzolódik nem csak az ős, hanem az építő leszármazott alakja is, aki felújítja visszaszerzett kastélyát. "Irigységgel" és nagy elismeréssel olvastam ezt a kötetet – mondta Haller Béla, majd a szerző szólt a kötetről és főszereplőjéről.
– A reneszánsz a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt. Párját ritkította Európában az a toszkánai életérzés, ami Magyarországon Mátyás király udvarán keresztül terjedt el. Barlabássy Lénárd, későbbi erdélyi alvajda, székely alispán Mátyás király udvarában volt apród, ott ismerkedett meg ezzel a világnézettel. A magyar történelem során a leghosszabb ideig, 25 évig tölti be az alvajdai méltóságot, négy király – Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János (igaz, legutóbbi királlyá koronázását már nem érte meg) – jobbkezeként. Barlabássy Dózsa György első bemutatója a magyar történelemben, a székely lófőt említő levele 1507-ből származik. Ez egy ítélkezéssel összefüggő levél, amelyben ismerteti a szászokkal, hogy egy gyilkossággal kapcsolatos panaszuk miatt a székely igazságszolgáltatásnak adja át Dózsa Györgyöt. Nem tudjuk, mi volt az ítélet, de hét év múlva már a nándorfehérvári vár kapitányaként látjuk viszont Dózsát – valószínűleg büntetésből. Dózsa és Barlabássy pályája a továbbiakban is egymással párhuzamosan fut, utóbbi az egyik, Dózsa elleni csatát vezeti, de nem vesz részt annak kegyetlen, temesvári kivégzésében. Ez feltűnő, mert a főuraknak kötelező módon ott kellett lenniük. Valószínűleg reneszánsz ihletésű, humanista neveltetése akadályozta meg ebben. 1515 januárjában írja, hogy a Dózsa-féle keresztes hadjáratban részt vevő parasztokat ne bolygassák, de mindegyik térjen haza a maga urához, mert Erdélyben szükség van a munkás kézre. 364 (!) eredeti oklevél maradt meg Barlabássyról, illetve Barlabássytól, ezekből 261 darabot a budapesti levéltár őriz. További érdekesség, hogy a 25 év alatt mindössze kétszer élt pallosjogával, mindkétszer nemesember ellen. Közülük az egyik Wass Balázs volt, Wass Albert őse, akit végül nem végeztek ki, sőt Barlabássy megbékült vele. A másik egy Székely Mihály nevű vajda-szentiványi nemesember, aki hatalmaskodott. Őt egy jobbágy agyoncsapásáért ítélte fő- és vagyonvesztésre.
Verbőczy jó barátja, reneszánsz főúrként nagy affinitást mutat a művészetek iránt, nevéhez kapcsolható a gyulafehérvári Lazio-kápolna (magyar kultúrterületen az esztergomin kívül az egyetlen reneszánsz kápolna, ami megmaradt), illetve a székelydályai reneszánsz templom, amelynek festészete Európában párját ritkítja. Lánya emlékére vállalta el e templom patrónusságát és teljes kifestetését – világszerte ritkaság, hogy egyetlen szakrális kép sincsen benne, olyan, mintha egy világi főúr lovagtermében járnánk –, a II. Ulászló alatti Magyarország, a szászok, a székelyek, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár és az Árpád-ház címere mellett Barlabássy bölényfejes címerét is megtaláljuk a falakon. A legutóbbi címert ábrázoló tárgyi emlékek, kályhacsempék is fennmaradtak, egyikük a marosvásárhelyi várban végzett ásatások során került elő. A vár és a ferences kolostor egyik patrónusa volt, fő műve a héderfáji udvarház, magyar kultúrterületen az első datált, reneszánsz laikus épület – hallottuk Barabássy Sándortól, aki a könyvbemutató végén őse végrendeletéből idézett. Belőle közvetlen módon is megismerhettük a száraz történelmi dokumentumok mögül felsejlő reneszánsz embert, aki 39 személyt nevez meg, közöttük katonáit, íródeákjait és számtalan egyházi adományt is hátrahagy. Kisebbik fiát kétszer is inti: maradjon a tanulmányai helyén. Ez egy igen szép gondolat egy ötszáz évvel ezelőtt élt humanista mecénástól, mecénásról.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Nagy Botond a MIET új elnöke
Szoros versenyben 20 támogató és 19 ellenszavazattal Nagy Botondot választották a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET – MIÉRT tagszervezet) elnökévé augusztus 5-én délután. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének székházában tartott küldöttgyűlésen 17 tagszervezet küldöttei vettek részt. A Mai Generáció Ifjúsági Szervezet jelölésében induló Nagy Botond mellett Kovács Mihály Levente pályázott a tisztségre. A frissen megválasztott elnök köszönetet mondott a leköszönő elnökség tagjainak, akik egy olyan működő rendszert adtak át, „amelyben élet van, amelyet bővíteni fejleszteni lehet”. Az elkövetkezendő időszak prioritásának tekinti a tagszervezetek kommunikációjának segítését, a szervezet kiépítését, minél hatékonyabb tevékenységét. A küldöttgyűlésen jelen volt Brassai Zsombor, a Maros Megyei RMDSZ elnöke, Bodor László RMDSZ főtitkár-helyettes, volt MIÉRT-elnök, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöksége, Szabó József elnök és Jakab Adorján elnökhelyettes. A tisztújítás mellet a küldöttgyűlés napirendjén szerepelt Csép Éva Andrea leköszönő elnök, illetve a tagszervezetek beszámolója. Nagy Botond 2008 óta a Mai Generáció Ifjúsági Szervezetének a tagja, melyben jelenleg több mint 50 aktív fiatal és 60 szimpatizáns tevékenykedik. Az egyesület soraiban leginkább rendezvényszervezéssel, szervezetépítéssel foglalkozik. (mti)
Transindex.ro

Kezdődő Forgatag!
Noha a hivatalos megnyitóünnepségre csak szerdán este 7 órától kerül sor, ma 18 órakor Haller József Bernády Ház-beli tárlatnyitójával már kezdetét veszi a Marosvásárhelyért Egyesület által szervezett Vásárhelyi Forgatag. Az igen gazdag, nívós programot felvonultató, több helyszínen zajló rendezvénysorozat számos "alForgatagra" oszlik: az öt nap (augusztus 28 – szeptember 1.) keretében sor kerül TékaForgatagra (könyvvásár, koncertek, gyerekfoglalkozások), SzóForgatagra (tematikus városnéző és kincskereső séták, előadások), FilmForgatagra (magyar filmek vetítéssorozata), Vásári Forgatagra (kézművesek, kistermelők, borsarok), Színházi Forgatagra (színházi előadások, performanszok), Családi Forgatagra (családi, ifjúsági és gyermekprogramok), valamint KoncertForgatagra (bulik, koncertek). A fentebb felsorolt "alForgatagok" külön-külön is számos rendezvényt, programot tartalmaznak, és több helyszínen zajlanak, de a Vásárhelyi Forgatag szervezői további műsorokkal is várják az érkezőt: a rendezvénysorozat időtartama alatt lesznek állandó kiállítások és állandó családi programok, sportesemények, berendezik a Civil Sarkot (fogyatékkal élők szigeteit) és megszervezik a marosvásárhelyiek I. világtalálkozóját!
Gazdag program, nívós kínálat
Mindezekről (és másról is) hétfőn délben a rendezvény legtöbb programjának (és koncertjeinek) helyet adó Maros-parton, a Sörpatika teraszán tartott sajtótájékoztatót a szervezők csapatának egy része: Portik Vilmos főszervező, Koreck Mária kommunikációs referens, Peti András önkormányzati felelős, valamint Kirsch Attila, a világtalálkozó szervezője.
Elöljáró beszédként Portik Vilmos a meglehetősen vaskos és igen minőségi benyomást keltő, ízlésesen megtervezett programfüzet előzetes nyomású példányait mutatta be, majd a Forgatag műsorából szemelgetett. Mint mondta, várhatóan nagy tömegeket megmozgató koncertprogrammal várják az érdeklődőket – régi és újabb vásárhelyi zenekarok, valamint Magyarországról és a Felvidékről érkező együttesek lépnek fel péntektől vasárnapig a Maros-parton felállítandó színpadon: pénteken a vásárhelyi Bronx és Dreamer Band nyitja, a szintén vásárhelyi Prospekt zárja az aznapi koncertsorozatot, amelynek főbandájaként a magyar blueskirály és együttese, a Deák Bill Blues Band lép fel. Szombaton a Stone Hill 4 Kidz szórakoztatja a gyerekeket, majd a tinédzser korosztályt képviselő Vecker zenél, őket a magyarországi Intim Torna Illegál követi a színpadon, az estet a vásárhelyi Chrome zárja. Vasárnap autentikus magyar népzenével szórakoztatja a gyerekeket a magyarországi Kolompos együttes, utánuk a Koszika & The Hot Shots lép fel. A vasárnapi főzenekar a Magyar Örökség-, valamint Kossuth-díjas, felvidéki Ghymes együttes, a KoncertForgatagot két vásárhelyi régi rockformáció, a BÜSZ és a Corax zárja.
– Mint azt a programból láthatják, a koncertkínálat legnagyobb részét vásárhelyi együttesek alkotják. Továbbá nagyon örvendünk annak, hogy számos civil szervezet csatlakozott hozzánk. Ők szervezik a Civil Sarkot, de lesz jurtaállítás, hagyományőrző programsorozat, fegyverbemutató, kézműves- foglalkozások sorozata, részt vesznek a Forgatagon a történelmi egyházak képviselői, továbbá keresztény ifjúsági egyesületek. Amire nagyon büszkék vagyunk: sikerült egy igen nívós és gazdag, családoknak szóló programot létrehoznunk, amely a pár hónapos babától a tízéves gyerekig mindenkit lefoglal. Körültekintő módon szerveztük meg a Családi Forgatagot, amelynek kínálatából nem hiányzik a kicsik ellátása, felvigyázása sem (például pelenkázó vagy intim sarok, ahol az etetés zajlik). A Vásárhelyi Forgatag megnyitóünnepségére szerdán 19 órakor kerül sor a Kultúrpalota nagytermében, ahol a Tiberius vonósnégyes és a Maros Művészegyüttes lép fel. Mindenkit várunk erre az eseményre is.
Az ellenrendezvény törvénytelen!
Peti András alpolgármester, a rendezvénysorozat önkormányzati felelőse a Forgatagot megelőző eseményekről, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal folytatott csatározásokról és az Impreuna – Együtt cím alatt a Forgatag idején szervezett rendezvényről is szólt. – Sajnálatos az, ahogyan alakulnak az események. Marosvásárhely polgármestere súlyos és fájdalmas pofont mért a város magyar ajkú lakosságára. Nemcsak semmibe vett és diszkriminált minket, hanem ellenrendezvényt is szervezett. Mindez konfliktusgerjesztő megnyilvánulás, amit el kell ítélnünk, és nem szabad annyiban hagynunk. A Forgatag megszervezését jóváhagyó engedélyt mindössze a rendezvény kezdete előtt 5 nappal kaptuk kézhez, augusztus 21-i keltezéssel. Mi, a Forgatag szervezői kijelentjük, hogy a polgármester eljárása diszkriminatív, konfliktusgerjesztő és mindenekelőtt törvénytelen! Mert a törvény értelmében tilos ugyanarra a helyszínre két vagy több rendezvényt egyazon időben engedélyeztetni, azok tematikájától függetlenül. Mi pedig augusztus 21- én a rendezvény szervezésére megkaptuk a Ligetet, a ránk szervezett Împreuna – Együtt című ellenrendezvény helyszínét. Azért nem szerveztük ott meg a Forgatagot, mert a polgármesteri hivatal feltétele az volt, hogy az ötnapos rendezvénysorozatot sűrítsük össze kétnapossá. Természetesen nem engedtünk ennek a megalázó feltételnek, és mindenkit kérek, hogy ne engedjen az ilyen, békés együttélést kockáztató akcióknak! Bizonyítsuk be, hogy össze tudunk fogni, ünnepeljünk békésen a Maros-parton és a Forgatag további helyszínein, ahova várjuk román ajkú polgártársainkat is.
Ami pedig a jelent illeti, a polgármesteri hivatal engedélyeztető bizottsága kilenctagú, közöttük egy magyar anyanyelvű van. A bizottság elnöke Dorin Florea. Mi július 12-ét megelőzően kezdtünk tárgyalni a Forgatag helyszínéről. Mi kezdeményeztük a tárgyalást, és békésen kívántuk megoldani a helyzetet. Így is több mint két hónapot kellett várnunk a végleges válaszra, és közben a hivatal ellenrendezvényt szervezett. A Forgatag szervezőstábja a békés együttélést tartja céljának, ezért – noha megkaptuk rá az engedélyt – semmit sem szervezünk a Ligetben, az azonos időszakban szervezendő ellenrendezvény helyszínén! Nem akarunk megosztást, együtt kívánunk élni és ünnepelni. Remélem, hogy a vásárhelyiek is hozzánk jönnek, és jól fogják érezni magukat.
Nem számíthatnak a megígért támogatásra
A marosvásárhelyiek I. világtalálkozójáról Kirsch Attila szólt, aki a rendezvény részleteiről beszélt, és elmondta: az első alkalommal szervezendő találkozót hagyománnyá kívánják tenni (mai lapszámunkban részletes interjút olvashatnak a rendezvénnyel kapcsolatosan). Újságírói kérdésekre válaszolva a szervezők elmondták: az utolsó percig tárgyaltak a polgármesterrel, valamint az ellenrendezvény szervezőivel, de immár lezártnak tekintik az ügyet – holott ők továbbra is támadják a sajtóban, a közösségi portálokon a Forgatagot, amelynek szervezőstábja ilyet nem tesz. Végül a költségvetésre terelődött a szó. Mint azt Peti András és Portik Vilmos elárulta, annak ellenére, hogy megbeszélték és elfogadták a szükséges polgármesteri hivatali támogatást, mégsem számíthatnak rá. Az ellenrendezvénynek természetesen partnere a polgármesteri hivatal... A Communitas Alapítvány jelentős vissza nem térítendő támogatást – 25.000 lejt – adott, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap 5 millió forinttal, a Bethlen Gábor Alap 1,5 millió forinttal támogatja a rendezvénysorozatot, valamint sok további támogató (cégek, magánszemélyek) is jelentkezett, akik nem kívánták a nyilvánosság előtt felfedni kilétüket. A Forgatag összköltségvetése jelenleg 220.000 lej, de ebből még egy jelentős összeg hiányzik. Portik Vilmos elmondta, három költségvetési tervvel készültek (az ideálistól a pesszimistáig), ez a negyedik lett, a drasztikus.
– Még tárgyalunk az áramszolgáltatásról, a szemételszállításról, a közbiztonsági feltételekről. A végső összeget csak akkor árulhatom el, ha már mindent kifizettünk. A költségtételeket a nyilvánosság elé tárjuk. A napokban többen megvádoltak – köztük a polgármester is – azzal, hogy kereskedelmi céllal, önös érdekből szervezzük a Forgatagot. A számok majd igazságot tesznek! Hiszen sokan nemcsak önkéntesek a szervezésben, hanem a kisebb-nagyobb napi kiadásokat is a saját zsebükből állják azért, hogy színvonalas, gazdag, értékteremtő rendezvénysorozattal ajándékozzuk meg Marosvásárhely lakosságát.
A Vásárhelyi Forgatag teljes programsorozatát egy cikk keretében felsorolni lehetetlen. Augusztus 24-i, szombati lapszámunkban a kínálat java megtalálható. A részletes programot a rendezvénysorozat honlapján, a www.forgatag.ro című oldalon olvashatják, a Forgatag Facebook- oldala a www.facebook.com/forgatag címen található meg.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Otthon a napsütésben
Elkezdődött a Vásárhelyi Forgatag!
Szerda estére mondhatni megtestesült a Forgatag: akkora forgatag színhelyévé vált a Kultúrpalota, amelyet ritkán láttunk az elmúlt években Marosvásárhelyt! Felemelő érzés volt a vásárhelyi magyar napok megnyitóünnepségének kezdete előtt végignézni, ahogyan a mélyen tisztelt birtokba veszi a Bernády építtette hajlékot – még a kakasülőn sem jutott ülőhely a pontosan érkezőknek, és sokan az előcsarnokból kényszerültek végignézni a gálaestet.
Pár perccel este 7 után nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével vette kezdetét a többnapos rendezvénysorozat, majd az est ceremóniamestere, Bokor Barna színművész lépett a nagyterem színpadára. – Ünnepel a vásárhelyi magyarság. Csaknem egy éve alakult a szervezők csapata azért, hogy legyen Marosvásárhelyen egy olyan rendezvénysorozat, ahol megmutathatjuk magunkat, ahol egymásra találnak azok, akik hosszú évek óta más városokban avagy külföldön élnek. A cél a helyi magyarság kultúrájának, hagyományainak megismertetése, felelevenítése, értékeinek bemutatása. A programsorozatban a kicsiktől a nagyokig, a fiataloktól az idősekig mindenki talál neki megfelelő eseményt. A szervezők háttérintézményeként idén márciusban alakult meg a Marosvásárhelyért Egyesület, a Forgatag időpontja pedig szimbolikus jelzés – 1482. augusztus 28-án, napra pontosan 531 évvel ezelőtt Mátyás király vásártartási kiváltságlevéllel ajándékozta meg a várost: "Minden esztendőben ugyanazon szabadságok kiváltságaival, amelyekkel más szabad városoknak vásárai vagy évi sokadalmai tartatnak, úgy találtuk, hogy mindörökké vásárok tartassanak" – idézett Hunyadi Mátyás leveléből Bokor Barna, majd Portik Vilmos főszervező és Soós Zoltán fesztiváligazgató szólt a közönséghez.
– Nem készültem előre leírt gondolatokkal, mert az elmúlt egy év arról szólt, mindent másképp kellett csinálnunk, mint ahogy leírtuk. Ezért azt mondom el, ami a szívemben van. Megilletődötten állok önök előtt. Hosszú utat jártunk be, néhol akadályokat állítottak elénk, volt, ahol megtorpantunk, volt, ahol kikerültük őket, de sohasem hátráltunk meg. Tovább haladtunk azon az úton, amelyet senki sem jelölt ki számunkra, de úgy gondoltuk, érdemes rajta végigmenni. Becsülettel, tartással. Az elmúlt egynéhány nap küzdelmes volt, de ezt a küzdelmet nem mi választottuk. Mi csak az idővel állunk háborúban, nem mással, ahogyan azt egy román nyelvű portál állította. Úgy érzem, az utóbbi napokban sok magyar embernek együtt dobbant a szíve, és büszke vagyok arra, hogy ilyen közösségi élményben lehet részünk. A hősök közül, akik mindezt lehetővé tették, sokan itt ülnek önök között, az előtérben állnak, avagy épp máshol a terepet készítik elő. Köszönjük nekik, és köszönjük a vállalkozóknak, akik nélkül a Forgatag nem jöhetett volna létre, a sajtó képviselőinek, akiknek szolidaritását igencsak éreztük, és a sok-sok marosvásárhelyi magyar embernek, polgárnak, akik megkerestek minket, és jelezték: szeretnének segíteni. Olyan összetartó erőt érzek, amilyen rég nem volt Marosvásárhelyen.
– Össze tudtunk zárni, amikor kritikussá vált a pillanat, és nem hagytuk, hogy megosszanak minket! – tette hozzá Soós Zoltán. – A Forgatag nagy lehetőség a helyi közösség számára, olyan eseménysorozat, amelyen minden olyan politikai alakulat és civil szervezet, amely úgy érzi, a város az elsődleges célja, megtalálja a helyét. A szervezési folyamatok közepette megtanultunk bízni egymásban, és megtanultunk tisztelni egymást. És az a megtiszteltetés ért, hogy a város magyarsága összezárt körülöttünk. Nem adtunk fel semmit, és nem kötöttünk olyan kompromisszumot, amit később megbántunk volna. A Maros-partot is ez okból választottuk.
Az ezúttal trióként fellépő Tiberius vonósnégyes játéka után dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét tolmácsolta, és kifejtette: Marosvásárhely polgárai teljes életet akarnak élni itt, a szülőföldjükön. – Kiváló gondolat volt a Forgatag megszervezése!
Vetési Orsolya, a Maros Művészegyüttes énekese népdalokat adott elő, ezt követően Peti András alpolgármester, a Forgatag önkormányzati felelőse szólt a teljes telt házas közönséghez. – A marosvásárhelyi magyarság gyakran választásoknak van kitéve, így történt most is. De kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, hiszen jogunkban áll megválasztani egy rendezvény programját és helyszínét Marosvásárhelyen! A magyar kultúra gazdagsága megkérdőjelezhetetlen. Fontosnak tartjuk, hogy ezt megmutassuk mindenkinek. Ez a Forgatag rólunk, marosvásárhelyi magyarokról szól: a kultúránkról, a hagyományainkról, az irodalmunkról, gasztronómiánkról, néptáncainkról. Érezzük jól magunkat és bízzunk a jövőben! Süssön fel a nap Marosvásárhely felett, és mi leljünk mindörökké otthonra benne! – mondta Peti András, majd a kilenc helyszínen 161 rendezvényt kínáló Forgatag nyitógálájának második részeként a Maros Művészegyüttes mutatta be a Szót a táncnak, legények… című, nagy sikernek örvendő előadását.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Táncírók társasága
Véget ért a IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója
Vasárnap este telt házas közönség jelenlétében ért véget a IX. hivatásos magyar táncegyüttesek találkozója. Az idén Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes szervezésében sorra került vándortalálkozó igen sikeresnek mondható – szép számú publikum előtt mutatta be táncszínházi előadásait a részt vevő öt hazai hivatásos néptáncegyüttes: az Udvarhely Táncműhely, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes valamint a szervező Maros Művészegyüttes.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, a vasárnap esti gálaműsoron ceremóniamesterként Kilyén Ilka színművésznő üdvözölte a megjelenteket, kezdésképpen pedig elmondta: ma (október 6-án) az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk. – Október a tisztelgés hava: ekkor emlékezünk az aradi vértanúkra, az agyagfalvi gyűlésre, 23-án az '56-os forradalomra. Fáy Ferenc költeményével köszöntöm az október hónapot – mondta Kilyén Ilka, majd a Jeremiás siralmai című verset szavalta el és a színpadra szólította a Maros Művészegyüttes igazgatóját.
– Búcsút mondunk, elköszönünk egymástól mi, táncosok, kollégák – kezdte beszédét Barabási Attila Csaba. – Az első estén azt mondtam, rendezvényünk célja az, hogy találkozó maradjon. A találkozó mindig szép dolgokat jelent. Ezt elértük: találkoztunk, ismerkedtünk, véleményt formáltunk. Ez az a díj, amelynek mindenki nyertese. A lehetőség, hogy az idén itt, jövőre pedig valószínűleg Csíkszeredában találkozzunk. Erre büszkék vagyunk. Mint házigazda, úgy érzem, a kollégák jól érezték magukat. Teljes odaadással próbáltak és a maximumot nyújtották egymásnak és a közönségnek. Köszönöm mindenkinek. Köszönöm a művészegyüttes román tagozatának, hogy mellettünk álltak és köszönöm a zsűri értékelését. Nem volt könnyű dolguk, de becsületes, őszinte munkát végeztek.
Peti András alpolgármester hozzátette: október hatodika szomorú emlék. Ekkor emlékezünk az aradi tizenháromra és Bathyány Lajosra, Magyarország első független miniszterelnökére. És azokra a székely földbirtokosokra is, akik a forradalom bukása után is tovább hittek az eszmében, majd életükkel fizettek érte. Ők hozták a legfőbb áldozatot a magyarságért, a magyar kultúráért. A táncegyüttesek találkozója és a hasonló rendezvények láttán meggyőződésem, hogy Marosvásárhely nemcsak a Székelyföld fővárosa, hanem az Európa kulturális fővárosa címre is méltó.
A Háromszék Táncegyüttes rövid, gyimesi és moldvai táncokból álló műsorát követően Novák Ferenc, a mindenki által csak Tataként ismert Kossuth-díjas rendező- koreográfus lépett a színpadra és adta át a zsűri nevében a találkozó díjait.
– Ez a kilencedik erdélyi találkozó. Néhányan részt vettem már, hol egyszerű nézőként, hol szakértőként, hol zsűritagként. Az eltelt évek alatt nagyon nagy előrelépés tapasztalható az előadások, táncegyüttesek esetében. Az idei rendezvény hallatlanul izgalmas volt. Magyarországon régebben zajlik, Erdélyben frissebb a vita arról, hogy tiszta forrás, avagy tiszta forrásból? Mindkettő nagyon fontos! Óriási szellemi vagyonnal rendelkezünk, és ez a tánc. Nagyon fontos megőrizni és bemutatni. Ugyanakkor a táncszínház is kiemelkedő jelentőséggel bír. Mi, rendező-koreográfusok, avagy táncírók nem maradhatunk ki abból a folyamatból, amit az írók, avagy a filmszakma képvisel – nekünk is el kell mondanunk a véleményünket a világról. De táncszínházat tiszta forrásból kell csinálni. És amikor a táncszínházi előadások mellett bemutatjuk a tiszta forrást, az érintetlen néptáncot, akkor az robbanásszerűen fog előtörni. Az idei találkozó előadásai között színvonalbeli szempontból nincs különbség. Ezeket bármelyik nemzetközi befogadó színház meghívhatja és büszkék lehetnek rá – mondta Novák Ferenc Tata, majd a díjátadó ceremónia következett.
A zsűri az Udvarhely Táncműhelyt a kreatív szcenikai megoldásokért, a Hargita népi együttest a vásári komédia táncszínházi megjelenítéséért, a Maros Művészegyüttest Kányádi Sándor versének egyedi, táncos megjelenítéséért, a Nagyvárad Táncegyüttest a városi életérzések kortárs megjelenítéséért, a Háromszék Táncegyüttest az erdélyi sorskérdések művészi megfogalmazásáért díjazta. Énekesi különdíjat kapott Kásler Magda és Erőss Judit, Brugós Sándort és Kerekes Dalmát a Nagyvárad Táncegyüttes produkciójában nyújtott táncukért díjazták és különdíjjal térhetett haza a Heveder együttes, a Háromszék produkcióját kísérő formáció is. A legjobb férfitáncos díjat ezúttal Tőkés Csaba Zsoltnak, a Háromszék táncosának ítélte a grémium A tékozló fiú című előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért.
A díjátadót követően a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a Maros Művészegyüttes rövid műsorai zárták a gálaestet és a 2006 óta először ismét Marosvásárhelyen szervezett, négynapos, nagyszerű előadásokban gazdag találkozót.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Hogyan lett Háromszékből Kovászna megye: könyvbemutató a 45 éves évfordulóra
45 évvel ezelőtt született Kovászna megye jelenlegi formája. Ebből az alkalomból a "vajúdás", a születés és az első négy év körülményeit bemutató könyvet jelentettek meg Háromszéken.
Az Újjászületés. Háromszékből Kovászna – Kovászna megye megszervezése és intézményesülése, 1968–1972 címet viselő, Erdélyben az egyetlen ilyen típusú, tudományos kutatás alapján készült hiánypótló kiadvány. A könyvet pénteken este több mint száz fős közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre eljött és üdvözölte a kezdeményezést Király Károly, aki 1968-1972 között Kovászna megye első titkára volt. Az 1968-ban lebonyolított közigazgatási reform során létrejött új megyék kialakulása és működése kevésbé kutatott kérdéskör. A román történetírás szinte teljes mértékben elhanyagolta ezt a kérdéskört. A magyarság számára fontos gazdasági, kulturális intézményekkel bíró székelyföldi megyék megalakulása és működése inkább az erdélyi magyar közvéleményt érdekelte. Ezért is hiánypótló ez a kiadvány. A házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy 1968-ban, Brassóban megjelent Új Idő című újságot mutatott és olvasta fel belőle éppen a megye alakuló ülésének jegyzőkönyvét és a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak intézett üdvözlő táviratot is ebből az alkalomból. Elmondta, hogy roppant fontos dolognak tartotta ennek a könyvnek a megszületését. Ismertette azt az igényt, amely két évvel ezelőtt életre hívta a könyvet. Úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy lássuk honnan indultunk és, hogy hol tartunk ma. Kifejtette, hogy folytatni szeretnék a kutatómunkát, újabb időszakokat felölelő korszakokról terveznek további könyveket kiadni. A három fiatal történészből álló szerzőtrió – Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt – által írt könyvet Nagy Botond levéltáros mutatta be. A munkát – a szakmaiságán túl – olvasóbarát elbeszélésként jellemezte. A könyvben bemutatott elemzés célja Kovászna megye létrejöttének bemutatása. Az, hogy hogyan zajlott le az 1968-as közigazgatási reform Romániában, hogyan és milyen szempontok alapján szervezték meg és milyen történelmi tényezők, milyen központi és helyi események, tényezők befolyásolták akkoriban Kovászna megye születését. Hogyan épült ki a megyei intézményrendszer, hogyan működött, milyen szerepet játszott a térség kulturális és gazdasági életében. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is méltatta a könyvet. Ő úgy értékelte: a könyv érdekfeszítő olvasmány, azoknak, akik szeretik a "politikai krimit". Ezen túl pedig tanulságul szolgálhat arról, hogy milyen hatása lehet a kultúrának az identitás megőrzésében. A könyvben külön fejezet számol be a létrejött új megyét működtető politikai és kulturális elit elemzéséről, megvizsgálva a hatalomgyakorlásban és közösségszolgálatban folytatott tevékenységeket is. Itt kapcsolódott be a beszélgetésben a hajdani szókimondó és sokszor kritikusnak titulált Megyei Tükör napilap két újságírója, Czegő Zoltán és Gajzágó Márton is, akik anekdotákkal elevenítették fel emlékeiket a korról. Király Károly - Vargha Mihály szerint az események koronatanúja - negyvenöt év távlatából idézte fel az egykori megyei elsőtitkár szemszögéből az eseményeket. Elmondta: az akkori Kovászna megye létrehozásában nem az övé az érdem, még csak nem is a Fazekas Jánosé, hanem a közembereké és a falusi értelmiségieké. "Ezt kellene tudatosítani ma is, és az emberek hangsúlyos fellépésére lenne szükség jogaink, érdekeink megőrzéséért. Az akkori és a mai időkben is a legfontosabb szempont, a cél a megmaradás" – mondta Király Károly. A könyvbemutatón egy kamara-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a megyésítés dokumentumaiból, és az abban az időszakban készült Bortnyik György-fotókból. A könyv megvásárolható Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér, 2. szám). Ára 40 lej.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Novák, Csaba Zoltán és Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt: ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁROMSZÉKBŐL KOVÁSZNA. Kovászna megye megszervezése és intézményesülése 1968–1972. /Háromszék Vármegye Kiadó - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013/
Transindex.ro

Nincsen hős a szigeteken
A Mentor kettős könyvbemutatójáról
Kettős könyvbemutatónak adott otthont szerda este a Bernády Ház – a Mentor könyvkiadó két, újonnan megjelent kötetét mutatták be az érdeklődőknek: Sebestyén Mihály marosvásárhelyi történész Midway- szigetek című novelláskötetét, valamint Méliusz Anna Nem hősökről beszélek című emlékiratát. Az előbbi kötetből B. Fülöp Erzsébet színművésznő olvasott fel egy – közönségi felröhejekkel bőven tarkított – részletet, Káli Király István kiadóigazgató üdvözlőbeszéde után.
Vidám kudarctörténetek
– Ha az ember Időtárat készít, abból oly sok témát lehet meríteni, hogy ilyen szellemes, eseményekben gazdag elbeszélések születnek – mondta a méltató Nagy Miklós Kund. Az olvasó nevet, avagy mosolyog. Nagyszerű játékok vannak a kötetben, az író idősíkokat és tereket hoz össze New Yorktól Tófalváig, az ókortól napjainkig. Rendkívüli nevek sokaságával találkozhatunk, amelyek önmagukban egy egész jellemet ábrázolnak: Dzsingás Béla, Munczingerné, Gazetta elvtársnő avagy Endokrinulescu ezredes. A kötet olvasásakor időnként Rejtőre gondoltam, de Rejtőnél nincs meg ez a sok egymásba olvadó, emberekből folyó történet. És Sebestyén Mihály kötetében benne van Marosvásárhely, Erdély, Románia, Európa, a világ és a világegyetem is. Egybefolyik a Monarchia, a boldog békeidők kora az átkossal, majd a mostani abszurddal. Családtörténet, várostörténet is. Misi a nagy vásárhelyi anekdotázók közé tartozik, írás közben is biztos remekül szórakozott. Ő maga is gyakran benne van a történetekben, időnként kikacsint az olvasóra. A kötetet nem lehet egyből elolvasni, időnként elő kell venni. 40 novellát tartalmaz, ha ezekből naponta kettőt elolvasunk, már jó napunk van és jól fogunk aludni.
– Az Isten nem közvélemény, de az Isten rákérdezhet: akarsz-e róla mesélni? Adtam neked tehetséget, nyelvi leleményt, környezetet, tüneményes segget. Mit teszel vele? És a szerző cédulázik, ír és válaszol: igen, akarok róla mesélni. Hihetetlen mennyiségű eszköztárat mutat fel Sebestyén Mihály ebben a kötetben. Párat olvastam a novellák közül a Múzsában, akkor nem ragadtak meg annyira. Amikor egyben, kiadandó szövegként elolvastam az egészet, hülyére röhögtem magam, és nagyon örültem, hogy a kötetet én szerkeszthetem. A másodszori olvasatra már nem röhögtem annyit. Felfedeztem, hogy Misi nem Az előretolt helyőrség, hanem A csontbrigád. A szomorú valóság, kiröhögve és kiröhögtetve. A harmadszori olvasáskor már ismét nevettem. Felszabadultam. A kérdés, hogy van-e tenger Rubinháza alatt? Ehhez vissza kell mennünk a Monarchiába, amikor kialakult egy nemzet. Sebestyén Mihály e nemzet részének tartja magát, és megérzi azt, hogy mikor mit és hol rontottunk el – tette hozzá Káli Király István.
– A szerző kiírta magát – szólt Sebestyén Mihály. – A kötet három év munkája volt. Az első 20 mondat mindig csodálatosan megy, utána jön a gond, a szereplők sorsgörbéje, mindaz, ami a szerzőn múlik. E novellák vidám kudarctörténetek. Mint a magyar, kudarcos néplélek, amelyből építkeznek és amely erénnyé válik. Csattanó van ugyan, de a pof is csattan. A szerző e novellákat 2-3 hétig érleli, aztán megírja. A Tenger Rubinháza alatt című írásomat a városi és megyei tanácsosságom éveinek tapasztalata szülte: az, hogy a hivatal dolgozik, a mókuskerék, a hatalom viszonyulása, a fölösleges jelenlét és az előre eldöntött játszmák érzete. A kötetet nagy szeretettel ajánlom a közönségnek, jó volt dolgozni vele, jó hogy a szerkesztő kezébe került, örvendek, hogy van egy Mentor könyvkiadó, amelyhez ragaszkodom. A szómagyarázathoz Káli Király István ragaszkodott. Ez tudományossá teszi a kötetet, holott távol áll attól – sokkal inkább fikció.
Akit liftaknába dobtak
A második kötetet az első szerzője méltatta. Mint Sebestyén Mihály elmondta, Méliusz Anna könyve nehezen olvasható kötet, egy tragikus eseménysor megjelenítése. – A szerző nem hivatásos tollforgató. Méliusz József költő második felesége volt, a család történetének azt a fejezetét meséli el, ami tragédiák sorozatához vezetett. Méliusz temesvári, horvát származású ember volt, nagy műveltségű, nagyon jól felkészült író, amikor találkozott a kommunista mozgalommal. Úgy várta az oroszokat, mint hívő a Messiást. És ők '45-ben letartóztatták. Kiszabadul, majd a kommunista diktatúra kezdetén egymás után kap fontos megbízásokat. Aztán újra letartóztatják, és tárgyalás nélkül fogva tartják hat évig. Ezek után még mindig meggyőződéses baloldali marad. Első felesége, Klára, a Méliusz hatása alatt szintén baloldalivá válik és elkezdi a férje igazát keresni. Mindenütt falakba ütközik, majd letartóztatják Kolozsváron. Továbbra is kitart az igaza mellett, rendkívül kényelmetlen tanú. Liftaknába dobják, összetörik a csontjait, majd Méliusznak azt mondják, hogy felkötötte magát. Valójában – miután rájöttek, hogy a csonttöréseiből felépül – a Securitate egyik embere fojtotta meg. A fia, Péter, beleőrül ebbe, anya és apa nélkül nő fel. Rajta lobotómiát hajtottak végre...
Rettenetes, ógörög sorstragédia. És a költő ezek után is képes hinni a pártban?! Történészként felfogom, de emberileg képtelen vagyok rá.
A kötet a korszak bukaresti stílusában íródott. Sok idegen szót tartalmaz. Vádolja azokat, akik nem segítettek, másokról csodálatosan szépeket mond. Utóbbiak között magyarok nincsenek, csak Szilágyi Domokosról ír a szerző valami jót. A kötetet ajánlom. Erős idegzettel, sok kritikai érzékkel lehet olvasni. Egy nézet arról, hogy mi történhetett az ötvenes években velünk. Akár kis senki voltál, akár pozícióban voltál, bárhogy kikezdhettek, és nem volt ahova menekülni. Érdekes, hogy Méliusz számára Ceausescu a megmentő volt. Én ezt nem tudom elfogadni. Mindez, akárcsak a kötet egésze, a XX. század elmebajának egyik lenyomata.
– A modern kort kutató történészek, valamint Sebestyén Mihály véleménye egybecseng: '45 és '89 között egy hiteles mondat sem jelent meg a hazai sajtóban. Miről írjon a történész, hol van a hiteles világkép? – véli Káli Király István. – De minden embernek megvan a saját története, és ezen magántörténelmek egymás mellé rakásával kulcsot kaphatunk a korról, a külső és belső rendszerekről. Ezért indítottuk el az Emberek – Életek címet viselő sorozatunkat. Bokor Péter rendező, Méliusz Anna fia küldte el Kanadából ezt a szöveget. Nagyon sok mindenre következtetni kellett, de megértettem, hogy a stíluson nem szabad változtatni, csak közérthetővé kell tenni a szöveget. Javítás közben végig hidegrázást éreztem. A kötet példát ad egyféle emberségből, ízelítőt az embertelenségből. Méliusz Anna kiderítette: nem Klára volt az egyetlen ember, akit liftaknában ölt meg a Securitate. Én betege voltam a könyvnek és vagyok mindmáig.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Utópiák és (re)konstrukciók
XIV. Színháztudományi Konferencia
Színházi utópiák és színpadi (re)konstrukciók – e címet viseli az a színháztudományi konferencia, amely ma reggel veszi kezdetét. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező rendezvénysorozatáról van szó, amely 14. alkalommal kerül megszervezésre, az eseménnyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az intézmény előcsarnokában. Mint azt Balási András rektorhelyettes elmondta minden évben más- más témakörben szervezik az ülésszakot, változik a témakör, egyik évben inkább gyakorlati, másik esztendőben inkább elméleti kérdéskörök foglalkoztatják a résztvevőket.
– Idén az utópia és a színpadi (re)konstrukciók képezik a fő irányvonalat. A konferencia a Plaza Hotel konferenciatermében zajlik, az előadások nyelve angol és francia. Ez évben több mint ötven jelentkezőnk volt a világ minden tájáról, közülük körülbelül harmincan jönnek előadni Marosvásárhelyre, mert volt egy értékelő bizottság, amely megvizsgálta, hogy a beküldött dolgozatok megfelelnek-e szakmai szempontból, illetve beleillenek-e az idei témakörbe. Mi egy kicsi egyetem vagyunk, így értelemszerűen az általunk szervezett tudományos ülésszakokat sem jellemzi nagyon nagy lélekszám, de Franciaországból, Portugáliából, Ciprusról, Lengyelországból, Magyarországról és természetesen Romániából mégis sok-sok jeles kutató érkezik Marosvásárhelyre. Sok a hazai jelentkező, több előadó az egyetemünk hallgatója, doktorandusza, ami azt jelzi, hogy ütjük a mércét. A konferencia nem csak a szakmához kíván szólni, ezért minden évben, az értekezések mellett különböző rendezvényekre, előadásokra is sor kerül és ez az idén sincsen másképp. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szerda esti Carmina Burana című előadása a rendezvénysorozat részét is képezi, míg a csütörtöki zárónap estéjén a méltán világhírű Harry Tavitian és Cserey Csaba formálta duó koncertezik a Stúdió Színházban. A külföldi vendégek számára természetesen különálló programokat is szervezünk, megmutatjuk neki, a várost és az egyetemünket, hogy elégedetten távozzanak és máskor is visszatérjenek hozzánk – mondta Balási András.
A konferencia előadássorozata ma reggel kilenc órakor veszi kezdetét, 10.30 és 11, 12.30 és 14, valamint 15.30 és 16 óra között kávé-, illetve ebédszünettel. A mai és holnapi értekezések 17.30 órakor érnek véget, ezeket követi a Carmina Burana, illetve az említett, Tavitian&Cserey-koncert. Az ülésszak moderátorai között megtalálhatjuk Sorin Crisant, Sorin Antohit, Cristian Stamatoiut, Egyed Emesét, Eugen Pasareanut, Kricsfalusi Beatrixot, Demeter Júliát, a tudományos bizottságot Sorin Antohi elnök, Jákfalvi Magdolna, Sorin Crisan, Demeter Júlia, Ungvári Zrínyi Ildikó és Egyed Emese alkotja.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Bővült a kolozsvári Helikon folyóirat
A januári első számban Kabai Lóránt költővel, íróval, a miskolci Műút folyóirat szerkesztőjével készített interjút Horváth Előd Benjámin. Egyed Emese, Lászlóffy Csaba, Pál Tamás, Varga Borbála verssel, Bréda Ferenc és Sebestyén Mihály prózával jelentkezik. Micea Cărtărescu A Rulett-játékos című elbeszélését Kovács Kinga fordításában közli a lap.
Xantus Boróka Király Zoltán Szívtűzoltóautó című verseskönyvéről írt kritikát, Markó Béla Csatolmány című kötetét László Noémi, Zágoni Balázs és Kürti Andrea Erdélyi gyermekenciklopédiáját Demeter Zsuzsa ismerteti.
A lap mozgóképes rovatában a Gravitáció című filmről ír Papp Attila Zsolt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Alkésztisz című előadását Kaáli Nagy Botond elemzi. A Helikon közli az E-MIL tavalyi díjazottjairól (Fried István, Király László, Molnár Vilmos és Szántai János) szóló laudációkat.
Krónika (Kolozsvár),

Sigmond Istvánra emlékezik a Helikon
A nemrég elhunyt Sigmond Istvánra emlékezik a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma. A folyóirat egykori főmunkatársát és életművét Karácsonyi Zsolt, Fekete Vince, Demeter Zsuzsa és Pap Ágnes méltatja, a lapszámban helyet kap Sigmond két írása is.
Az erdélyi magyar irodalmi élet másik nagy veszteségétől, Kinde Annamáriától Egyed Emese búcsúzik, a költőnő legújabb kötetét László Noémi ismerteti.
A lapszámban Charles Bukowski, Daróczi Jakab és Tóth Kinga versei olvashatók, prózával Bréda Ferenc és Jancsó Miklós jelentkezik. Lakatos Artur a fantasy világ mítoszairól értekezik, Szőcs István folytatja Képtelen jegyzeteit.
Ferenczi Szilárd a dán fenegyerek, Thomas Vinterberg új filmjéről ír, Kaáli Nagy Botond pedig A Pentheszileia-program című marosvásárhelyi színielőadásról. A Fülszöveg rovat Cseh Katalin és Székely Mendel Melinda könyveiről közöl recenziót.
Krónika (Kolozsvár),

Az örök diák hatvanéves
Interjú Lázok János egyetemi tanárral
– A Tanár Úr kalotaszegi. Jól tudom ezt?
– Bánffyhunyadon születtem, de családom betelepedett kalotaszegi. Édesanyám Kolozsvárról, édesapám a Szilágyságból került oda. Kalotaszeget megszerettem, de csak utólag, olvasmányaim vezettek rá, mennyire értékes az a vidék, ami gyermekkoromban és iskoláskoromban csak a természetes és nem tudatos kibontakozásnak, a világba való spontán beilleszkedésnek a helye volt. Érdekes módon meghatározó gyermekkori élményem volt – és innen ered, hogy katolikus család létünkre bennem máig nagyon erős a református vonzás – a bánffyhunyadi református templom, amelyhez közel laktunk. Gyakran segítettem György Dénes tiszteletes úrnak, és ha magyarországi csoport érkezett, néha rám bízta a templom bemutatását. A másik életreszóló emlék az iskola. Bánffyhunyadon ugyanis a hatvanas-hetvenes években életerős magyar tagozat volt, nagyon jó tanári karral. Magyartanáromnak köszönhetően 1972-ben elértem egy teljesen váratlan eredményt, második lettem a magyar irodalmi olimpia megyei szakaszán, s továbbjutottam az ekkor Kolozsváron megtartott országos szakaszra. Ez sorsdöntő volt: az első komoly sikert a magyar irodalom, mint tantárgy adta. Imádtam olvasni, de meglehetősen kaotikusan olvastam. Ettől kezdődően megváltozott az életem, és matektanárom teljesen őszinte kétségbeesésére úgy döntöttem, hogy a kolozsvári magyar szakra fogok felvételizni. A következő évben is eljutottam az országos döntőre, és az ott kötött barátságok, találkozások, kapcsolatok, rendkívül sokat jelentettek a továbbiakban.
1972-ben például az irodalmi olimpia összes résztvevőjét elvitték Páskándi Géza Tornyot választok című Apáczai-drámájának a megtekintésére. Meghatározó élmény volt: ekkor kezdtem Kolozsváron színházba járni, és emiatt döntöttem úgy, hogy szembemegyek nemcsak matektanárom elképzelésével, de édesapám titkos vágyával is, aki az orvosi hivatás folytatását várta tőlem. Mindez akkortájt, főleg szüleim számára nem lehetett túl biztató, mert a 25 egyetemi helyre körülbelül 100-120 jelentkező felvételizett évente a magyar főszakon. De sikerült, és ezt a döntést azóta sem bántam meg.
– Annak idején a viszonylagos nyitás időszakát élték a hetvenes évek első felében. Ám amire 1978-ban elvégezte az egyetemet, addigra ez bezárult.
– Az 1968-ban látványosan demonstrált román "különút", a prágai katonai bevonulás megtagadása teljesen más fényt adott az akkor konszolidálódó Ceausescu-rezsimnek, ami nem csak a magyar kisebbség elitjét tévesztette meg, hanem külföldi, komoly politikai tényezők is azt hitték, hogy ez reális eltávolodás a hivatalos szovjet politikától. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy az egyetemi hallgatók részére Egyetemi Diákszövetség néven a KISZ-szel párhuzamos, de annál sokkal mozgékonyabb ifjúsági tömegszervezetet hoztak létre, amely a diákok kezdeményezései felé elég nyitott volt. Kolozsváron így lehetett lehetett magyar nyelven működő egyetemi diákrádiót működtetni – ez volt a Visszhang, amelynek keretében különböző rendezvényeket, havonta fogadóesteket és kórust lehetett szervezni. 300-400 diák volt a törzsközönség, de a Visszhang- gálaestek megtöltötték az ezer férőhelyes Diákművelődési Házat, s ezt a spontán lelkesedésen kívül semmi sem motiválta a szervezési oldalon. Külön iskola volt az értelmes közösségi cselekvés és a jól átgondolt vezetés formáit megtanulni – máig elismeréssel emlékszem Patrubány Miklósnak és Zsigmond Emesének arra a teljesítményére, ahogyan e rádiót egymást követően vezették, maximálisan kihasználva a szűkös játéktér lehetőségeit. Egyetemi éveim alatt, 1974–1978 között láttam mindhárom Sütő-bemutatót a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Harag György rendezésében. Az egészben az a furcsa, hogy ekkorra már – ahogyan kérdésében is utalt rá – lezárult a liberális engedmények rövid korszaka, s a román külön út szélsőbal fordulattal, Mao és Kim- Ir-Szen szellemében folytatódott. Máig rejtély és kutatnivaló feladat számomra, hogyan tudta az akkori kolozsvári színházvezetés elérni a román "kulturális forradalom" ellenszelében e művek bemutatását és műsoron tartását.
– Ez a három darab a Tanár Úrnak később specialitása lett.
– Igen, engem azok a premierek meggyőztek arról, hogy ha valamivel érdemes foglalkozni, és ha valamiből érdemes államvizsgát írni, akkor ez a trilógia az. Nagy segítséget jelentett, hogy Gyimesi Éva ebben a nem éppen kockázatmentes témaválasztásban támogatott. A dolgozat megvédésekor bizalmáról biztosított: csak húsz év múltán, doktorátusi dolgozatom megvédésekor éreztem úgy, hogy eleget tettem témavezetőm megelőlegezett bizalmának.
– Az államvizsgát követően az ingázás időszaka következett, ekkor költözött Marosvásárhelyre is. Tudom, hogy nem volt a legkellemesebb időszak, de rá kell kérdeznem, mert fontos része az életútnak.
– A kihelyezéskor úgy tettek, mintha lett volna választási lehetőségünk, de a kijelölt helyeket el kellett foglalni. De miután mi végeztünk, jött az, amire már kevesen emlékeznek: a magyar főszakosokat is úgy helyezték ki, hogy a második szakkal kötelező módon Moldva vagy Munténia különböző területeire küldték őket idegen nyelvet tanítani. 1985-ben és ’86-ban ennek ellenálltak a magyar főszakosok. Máig csodálom azt a civil kurázsit, amivel Gyimesi Éva a saját évfolyamán megszervezte a passzívnak tűnő, valójában igazán aktív ellenállást: senki sem ment el a választásra.
1978-ban még annyival jobb volt a helyzet, hogy az évfolyam másodikjaként a Maros megyei legjobb helyet kaptam: a Marosvécs községi Disznajó általános iskoláját. Ez Vásárhelyről napi 100 kilométer oda-vissza ingázást jelentett vonattal, majd negyvenöt percet gyalog a magyarói állomásról, a Maroson át a disznajói iskoláig. A napi négy óra ingázás volt az ára a család együtt maradásának. A feleségem ’82-ben végezte az orvosit, és ha pályakezdőként nem foglalta volna el azt az állást, ahova kihelyezték, akkor vissza kellett volna fizetnie az oktatás költségeit. Ez horribilis összeg lett volna, de három év múltán, a munkanélküliséget is vállalva hazajött, hogy a már megszületett két gyermek ne csak az anyósom és az én nevelésemben, hanem az ő jelenlétében nőjön fel.
– Nem akart a Tanár Úr elvándorolni a nehézségek miatt? Sokan megtették ezt a lépést.
– Igen, de én úgy gondoltam, hogy nem azért mentem magyar főszakra, hogy akkor, amikor a legnagyobb szükség volt arra a tudásra, amit ott összeszedtem, elmenjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontolgattuk egyáltalán a kitelepedés gondolatát. A csodával határos módon azonban feleségemnek sikerült egy falusi körzetorvosi állást megszereznie Maros megyében. Így végül ’87-ben "összekerültünk". És az, hogy végre együtt vagyunk, és egy irányba, ugyanazzal a vonattal ingázunk, egy ideig feledtette velünk, hogy csak feleségem édesanyjának heroikus helytállása teremtette meg számunkra a családi élet kereteit. Két nagyon közeli barátom teljesen váratlan "megpattanása" viszont egyre kínzóbb élességgel vetette fel a maradás értelmének végiggondolását.
Amikor már teljesen megunta az ember, hogy a barátaival minden alkalommal a beszerzés nehézségeiről beszélget, és minden hónapban új kitelepedett ismerős nevét kell kihúznia a telefonos füzetéből, felmerült az a kérdés, hogy lehet-e valamit tenni ennek ellenében úgy, hogy ne kockáztassuk vele az egzisztenciánkat? Eléggé spontán és többek által egyszerre felvetett elképzelésként jelentkezett, hogy bizonyos gyakorisággal, esetleg havonta jöjjünk össze, és végre ne a nyomorról beszélgessünk, hanem például filozófiáról, esztétikatörténetről, és ilyen teljesen ártalmatlan témák mentén szerveződjék meg valami, ami értelmes cselekvésnek tűnik ebben az ellenséges külvilágban.
– Ebből a körből, ebből a kis társaságból, amelyik a Bolyai utcai lakásukon találkozott, nőtt ki a későbbi RMDSZ?
– Az RMDSZ megalakulását kezdeményező néhány ember valóban ott volt ebben a társaságban Ha azonban minimális sorrendet akarnék tartani, számomra a szellemi túlélésben a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy Tóth Sándor, egyetemi filozófiatanárom olyan bizalmat tanúsított irányomban, amellyel iszonyatosan megterhelt, mert olyan felnőttként kezelt, akire rábízhatja magát. Amikor kihelyeztek – és ezt az ember úgy élte meg, mint a kiűzetést Kolozsvárról, az értelmiségi lét minimális lehetőségeiből – ő volt az, aki tartotta bennem a lelket, és szinte terápiás céllal, különböző, nehéz konspirációs feladatokat adott. A legkeményebb "terápiás kezelés" Csőgör Lajosnak a Bolyai egyetem megalapításával kapcsolatos ötvenkét darab dokumentuma volt, amihez Csőgör, az alapító rektor hozzáírta a saját kommentárjait is. Ezt nekem Tóth Sándor úgy adta ide, hogy egy-két embernek megmutathatom, és egy héten belül vissza kell vinnem. Nem mutattam meg senkinek, de mindenképpen azt akartam, hogy megmaradjon az anyag ,hogy gyógyszerként bármikor hozzáférjek ahhoz az elemi erejű életigenléshez, ami szinte sütött belőle.
Olyan emberek, akik a dolgok hétköznapi rendjében a reménytelenséget adottságként tekintették egy vesztes háború végén, a minimális mozgási teret maximálisan kihasználva nekiálltak és – a régiből átmentve a menthető elemeket – megcsináltak egy egyetemet. Hihetetlen mennyiségű munkával, önfeláldozással, szervezőkészséggel és olyan összefogással, amelyben nem számított az, hogy Csőgör kommunista, Venczel József Márton Áronnak a közeli embere, Nagy Géza pedig a református egyház egyik legígéretesebb fiatal tehetsége a világi értelmiségiek közül. Alapvetően e három ember által gyűjtött dokumentumok voltak a kezemben, én pedig vettem a magnót, éjjelente lehoztam a padláson őrzött kéziratcsomagot, és egy hét alatt beolvastam minden anyagot. Amikor elkészültem, visszavittem mindent Kolozsvárra, de semmit nem mertem szólni a magnófelvételről, arról, hogy ilyen durva konspirációs elővigyázatlanságot követtem el. Rá egy fél évre szólt Tóth Sándor, hogy 1985 október elején a Cseke–Gyimesi házaspárnál házkutatást tartott a Securitate, elvitték az egész anyagot, és remény sincs a visszaszerzésére. Ekkor szóltam, hogy egy halvány remény azért van, mert beolvastam magnóra az egészet, iktatási számmal és mindennel együtt, az utolsó bejegyzésig. Nemsokára jelentkezett két ember nálam, a szalagokat átvették, s utólag megtudtam: diplomáciai postával, konzulátusi dobozban kivitték Magyarországra, és elhelyezték az akkori Magyarságkutató Intézetben. Az már egy másik történet, hogyan lett ebből kétkötetes dokumentumgyűjtemény.
– Hogyan fordult érdeklődése a színháztörténet felé?
– Ez nagy valószínűséggel azért történt, mert a nálunk találkozó körnek volt egy állandó előadója, aki kikötötte, hogy politikáról semmiféle beszélgetés nincs, csak esztétika és filozófiatörténet lehet a téma. Mindenki egyetértett vele, hiszen 1987-et írtunk. Ez az előadó Béres András volt. Amikor két év után, szigorúan betartva az önmagunk által felállított korlátozásokat, azt láttuk, hogy mindig ugyanaz a hét-nyolc ember jön össze, és hogy nincs az a besúgó, aki ekkora tortúrát végigcsinálna csak azért, hogy erről a körről valamit is jelenthessen, bizonyossá vált, hogy nincs kályha közöttünk. Így fokozatosan megjelentek a merészebb témák is beszélgetéseinkben. A legártatlanabbnak a környezetvédelem tűnt. Újdonságként hatott, nem volt olyan feketén politikai, mint bármi más, hanem üde zöld. Nyvelt Erik, aki a magyarországi zöld-mozgalomban azóta is komolyan tevékenykedik és barátja, Mester Béla, aki azóta Szilágyi Istvánról és Bretter Györgyről írt monográfiát, ők voltak az első fecskék, hozták előbb a híreket, majd elkezdtek embereket is hozni Magyarországról, és fokozatosan átalakították a társaságot repülő egyetemmé. Híreket hoztak arról, hogyan szerveződik a magyarországi ellenzék, hogy mennyire fontos egy olyan társaság léte, amelyik együtt gondolkodik, és van egy közös elképzelése a bevezetendő változtatásokról. Tudott volt közöttünk, hogy megírtam a Sütő-szakdolgozatomat, és ’84-től bent volt a Kriterionnál egy kötettervem, de akkoriban már a Vidám siratón kívül Sütőnek egyetlen művéről sem lehetett írni.
– Akkor vált kegyvesztetté.
– Igen, és az én kötettervemet is visszadobták, pontosabban semmiféle választ nem kaptam. De ebben a körben tudtak róla, és amikor ’92-ben problémává vált a vásárhelyi színművészeti egyetemen Oláh Tibor bácsinak a közeledő nyugdíjazása, felmerült az én nevem is. Kaptam egy óraadói meghívást, majd egy végleges állást 1994-ben. Engem Sütő András –leginkább drámái révén – egész életemen végigkísért, doktorátusi dolgozatom témája az életmű hetvenes években írt drámáinak értelmezése volt.
Az RMDSZ kezdődő struktúráiban is ott voltam. A mi lakásunk ’89 előtt is jó konspirációs hely volt, mert ingázóként nem voltam szem előtt. Lakásunkban volt egy szoba, ami külön folyosóra nyílt, ahol nem volt telefon, és külön bejárata okán nem volt szem előtt: másfél éven keresztül itt találkozott a beszélgető társaság. Szinte magától adódott, hogy 1989. december 23-án ebben a szobában beszéltük meg, Markó Béla, Gálfalvi György, Béres András és én, hogy lépni kellene, és a következő napon kiket hívunk össze egy ideiglenes intézőbizottság felállítása céljából. 24-én már a karácsonyfa is fel volt díszítve az elszigetelt szobában, de mivel az összehívott hét ember itt gyülekezett, addig nem jöhetett az angyal, amíg a megbeszélés véget nem ért. Ekkor határoztuk el, hogy december 27-re az Igaz Szónak a volt főszerkesztői kerek szobájába összehívjuk azokat, akik az ideiglenes intézőbizottságnak tagjai lesznek. Így kötődik az RMDSZ alapítása mindehhez. Az első 2-3 hónapban tapasztalható lelkesedést nehéz elképzelni, és lehetetlen elfelejteni.
Az RMDSZ első irodája a volt Igaz Szó ( ekkor már Látó ) főszerkesztői és az ezzel összekötött szerkesztői szobájában kapott helyet, február elején pedig megkaptuk a többi párttal együtt az egykori Királyi Tábla emeleti részének a Bolyai tér felé eső szárnyát.
– A Tanár Úr mért szállt ki az RMDSZ-ből?
– Ha az ember jól és elegendő mélységben olvas, igen sokat lehet belőle tanulni. Az első hónap eltelte után már érzékelhetőek voltak a finom hatalmi súrlódások. De hatalmas lelkesedéssel, tömegesen jöttek beiratkozni az egyszerű emberek. Én a beiratkozási részt vezettem, mert ott nem volt mindegy, hogy az ember mit mond, és mennyire talál meg különböző nyelveket az egyszerű és bonyolultabb igények szerint. A leginkább mégis azt tanultam meg, amit a Sütő-drámákból már tudtam, de most már élőben is volt alkalmam látni: a hatalom megosztja az embereket, és egymás ellen fordítanak a különböző érdekek. 1990. február 17-én, a születésnapom előtti napon előkészítettük a megyei RMDSZ első tisztújítását, a végleges struktúra megválasztását, és megkérdezték tőlem: egy megyei alelnöki tisztséget elfogadnék-e. Azt mondtam, hogy nem, inkább visszamegyek tanítani. Jó döntés volt, mert ha nem kiélezettek a helyzetek, akkor alaptermészetem szerint konfliktuskerülő vagyok. Ha nagyon kiélezett a szituáció, akkor felvállalom az ütközéseket, de akkor úgy érzékeltem, hogy nem az én alkatomnak való. Viszont nem egyből kerültem át az egyetemre. 1990. márciusában Sütő üzent, hogy felvennének az Erdélyi Figyelő (az átalakult Új Élet) szerkesztőségébe. Ez ’92-ig viszonylag jól működött, ám akkor megvonták Bukarestből a finanszírozást. Mi még csináltuk kb. 3 évig úgy, hogy csak pályázatokból tartottuk fenn a lapot, és az utolsó évben én voltam az a főszerkesztő, akinek gyakorlatilag el kellett végeznie a csődfelszámolást.
Olyasvalakinek mondom, aki szenvedő alanya volt az én tanítási tevékenységemnek, ezért óvatosan fogalmazok: szeretek tanítani, és szenvedélyesen tanítok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek jót tesz, de csak úgy tudok a diákok elé kiállni, hogyha rendkívül fontosnak előfeltételezem azt, amiről beszélek. Pedig tudom, hogy nem színháztörténeti ismeretei okán lesz jó színész vagy bábszínész valaki. A teatrológusok esetében még vannak mentségeim arra, hogy a tanítást csak komolyan tudom venni. Ez a komolyság azonban egészen furcsán összefügg egy életérzéssel – hogy én nem is kerültem ki soha az iskolából. Az egyetem után iskola következett, utána pedig a Köteles utcába jöttem, ahol az órákra való fokozottabb készülés (az egyszerre áldott és átkozott internettel kiegészülve) még jobban fölerősítette bennem az új ismeretek felfedezésének ifjúkori örömét. Már az ötvenedik évemhez közeledtem, amikor rájöttem, hogy ez azért tulajdonképpen munkahely. De csak a szép befejezés kedvéért nem fogom kimondani hogy "az ember az marad, ami volt..."
Küszködő diák marad, aki állandóan azért harcol, hogy meg tudjon felelni a követelményeknek, amelyeket formátumos nagy tanáregyéniségek állítottak mértékül eléje.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Vörös Hold
99 év telt el az örmény holokauszt óta
A huszadik század első olyan tragikus eseményére, amely egy teljes népcsoport kiirtására irányult – az örmény genocídiumra – emlékezett április 30-án délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termének teljes telt házas közönsége. A szomorú esemény áprilisi, 99. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Örmény–magyar Kulturális Egyesület szervezett irodalmi-történelmi-zenei estet, amelynek keretében bemutatásra került az örmény holokausztot túlélő, Bardizágban (Törökország) született Bodurian János Vörös Hold című elbeszéléskötete is.
Az est a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes (vezető: Fazakas Ildikó, oktató: Bőr Hunyadi Gyula) játékával kezdődött, a formáció magyar népdalok előadásával érzékeltette Bodurian János kalandos életútját, majd az egyesület alelnöke, Nagy Attila üdvözölte a megjelenteket.
– Ma az örmény genocídiumra emlékezünk, de egy nép se higgye azt magáról, hogy nem vett részt népirtásban, és ez az örményekre is vonatkozik. A huszadik században összesen körülbelül 170 millió ember esett áldozatul a különböző genocídiumokban, 40 millióval több, mint ahányan elpusztultak az ismert történelem évezredei alatt bekövetkező, hasonló tragédiákban. A kötet a törökországi népirtásról szól, amelynek centenáriumára jövőben emlékezünk. Ezen genocídium három lépcsőben következett be: 1894 és 1896 között a törökök és az általuk felbérelt kurdok 200.000 örményt öltek meg. A holokauszt kifejezést először ekkor használták. Kemal Atatürk megöletett további 35 ezret, 1915–16-ban pedig a török hadsereg gyilkol meg további egymillió örmény embert. Sokan a Kaukázusba menekültek, Lenin 70.000 örményt gyilkoltatott meg közülük. A kurdok 1919 és 1923 között még 200.000-et mészároltak le a törökök buzdítására. Szörnyű tragédia volt, de próbáljunk meg emberhez méltóan, mellveregetés nélkül megemlékezni az áldozatokról.
A Vörös Hold című kötetet Ávéd Rózsa, az egyesület titkára mutatta be, de előtte az örmény holo-kauszthoz köthető, magyar fordításban megjelent kiadványokat is ismertette. Közéjük tartozik az osztrák Franz Werfel által 1938-ban írt A Musza Dagh negyven napja című regény, amelyet nagy érdeklődés övezett és amely először érkezett hozzánk magyar fordításban.
– Az irodalom évtizedekig hallgatott az örmény genocídiumról – mondta Ávéd Rózsa. – Lezajlott a második világháború, a kettészakadt világ szovjet tagköztársaságaiban pedig nem volt divat ilyesmiről szót ejteni. De az örmény tudósok mindent megtettek azért, hogy eredeti dokumentumokhoz, fényképekhez juthassanak, és 2005-ben Jerevánban napvilágot látott Az örmény genocídium című kötet, amelyet 2007-ben fordítottak magyar nyelvre. Ezt követte Antonia Arslan Pacsirtavár című könyve, amelynek marosvásárhelyi kötődései is vannak: Király Kinga Júlia fordította magyar nyelvre, a Mentor Kiadó jelentette meg, és a marosvásárhelyi Kali Kinga armenológus mutatta be. Baruir Nercessian A halál völgyében jártam című, angol nyelvű kötetéről nemrég szereztünk tudomást. Ő túlélte az örmény holokausztot, és idős korában papjának mesélte el élményeit. Erről szól a könyv, amelynek angol eredetijét Nagy Attila ismertette, de hamarosan elkészül a magyar változat is, a szintén marosvásárhelyi Kaáli Nagy Botond fordításában.
Mindezek közül először – 1931-ben – a most bemutatandó Vörös Hold látott napvilágot, és akkora érdeklődés övezte, hogy 1932-ben újra kiadták. Szerzője, Bodurian János (eredeti nevén Magardici Bodurian) 1889-ben született Konstantinápoly közelében, Bardizágban, egy olyan, örmények lakta településen, amely ma már nem létezik. Jómódú kereskedőcsalád gyermeke volt, akit iskolai tanulmányai után öccsével együtt Velencébe küldtek a szülei, hogy az ottani Szent Lázár-szigeten folytasson teológiai tanulmányokat. A holokauszt során édesapját és fél családját meggyilkolták, ő egy olajbogyókat tartalmazó hordóba bújva hajózott át a tengeren, és került Konstancára. 1928-ban kérelmezte felvételét az erdélyi egyházmegyébe. 1929 tavaszát már Szépvízen töltötte, ahol további harminc éven át szolgálta örmény katolikus szertartású papként a helyi közösséget. Öccse Szászrégenben telepedett le édesanyjukkal együtt, aki 1942-ben, 92 éves korában halt meg. A kötet az ő visszaemlékezései alapján és a szerző gyermekkori játszótársai alakjainak felidézésével íródott. Bodurian János nem beszélte jól a magyar nyelvet, örmény szertartás szerint misézett, de ez a híveit nem zavarta, nagyon ragaszkodtak hozzá. Kedves, közvetlen, igen tehetséges ember volt. Bukaresti tartózkodása alatt kézinyomdát vásárolt, amit a későbbiekben Szépvízen működtetett. Három könyvet adott ki, ezek közül az egyik a Vörös Hold című elbeszéléskötet volt. Nagyon szerény kiadvány, de az első, amit egy örmény anyanyelvű szerző magyar nyelven írt és adott ki Erdélyben az 1915-ös deportálásokról. Az eltüntetett örmény múlt emlékére idézi meg gyerekkori játszótársai alakját, és ő az első, aki megemlíti a török családok által befogadott és törökként felnevelt örmény gyerekeket is. Utódaik közül sokan csak az elmúlt években szembesültek azzal, hogy dédszüleik, nagyszüleik örmények voltak. Bodurian örmény enciklopédiát állított össze és nyomtatott ki, a tizenkét kötetesre tervezett sorozatból kettő látott napvilágot. De e kettő alapján kapott 1959 őszén meghívást Mikojan pátriárkától, az örmény főpaptól Ecsmiadzinba, hogy ott folytassa a munkát. Nagy örömmel készült az útra, és visszatért Örményországba, de megbetegedett, és még abban az évben elhunyt. Könyvekkel teli csomagjának Bukarestben nyoma veszett.
Bodurian Jánosnak él egy azonos nevű unokaöccse Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója. Ő ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe, ahogyan tesszük ezt mi is a genocídium 99. évfordulója alkalmából.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

"Egy ez a tábor…"
Kirepültek a tizenkettedikesek
Maros megye közel 1300 magyar diákja vett búcsút ezekben a napokban a középiskolától. Marosvásárhelyen elsőként a Pedagógiai Líceum végzősei számára szólt a csengő, csütörtökön az Egyesülés középiskola, az Elektromaros, Gheorghe Sincai, Avram Iancu, Aurel Persu, Ion Vlasiu, Traian Vuia, Traian Savulescu szakközépiskolák, illetve a Gazdasági Szakközépiskola ballagási ünnepsége zajlott. Péntek délelőtt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös kicsengetési ünnepségére és a művészetis végzősök búcsúztatására került sor.
A Bolyai líceumból 8 osztály 226 diákja, a Református Kollégiumból 99 diák búcsúzott az alma matertől, a Művészeti Líceum 65 – közülük 37 magyar – diákot bocsátott útjára. A művészeti évfolyamelsői Chetrari Olga és Szathmári Edina lettek.
Tegnap délelőtt a Gaudeamus dallamára vonult ki az iskolaudvarra a 457 éves Bolyai líceum legújabb nemzedéke – elsőként az évfolyamelső osztály, a természettudomány – intenzív angol szakos XII. A –, a bolyaisok után pedig a Református Kollégium ballagói. Bálint István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyik legjobb évfolyamot indítják útra, melynek tanulmányi átlaga 8,82.
– A világ összes kontinensén bolyais maradsz – üzente az igazgató a diákoknak, akik kilencedikben gyerekként, ezen a délelőttön pedig már- már felnőtté cseperedve élték meg a büszkeség és szorongás kettős érzését. A polgármesteri hivatal részéről Claudiu Maior üdvözölte elsőként a diákokat, az alpolgármester magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója az ismert Edda-dallal búcsúzott diákjaitól: "Egy ez a tábor, és egy ez a szív/ Egyetlen érzés, és egy ami hív…"
Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a bolyais létbe beleszületett egykori diákként szólt a tanintézet szelleméről, amely Amerikától Ausztráliáig egyfajta minőséget jelent, nemcsak tudásban, de munkaképességben is.
Borbély László parlamenti képviselő 1990 februárját, a Bolyai iskolától a sportcsarnokig érő embertömeg könyves, gyertyás tüntetését idézte fel. Peti András alpolgármester a legutóbbi városi tanácsülés azon határozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint egy marosvásárhelyi utca dr. Kozma Béla nevét veheti fel, azét a bolyais tanárét, akinek közbenjárására az iskola és a tanintézet a nagy matematikus nevét viselheti, és akit a régi rendszer "hálából" egy másik iskolába helyezett, úgy, hogy csak szépkorában és csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyai líceumba.
– A Bolyai szellem "az önmagadhoz való hűség parancsa" – idézte az alpolgármester dr. Kozma Béla emlékiratban őrzött gondolatát.
A továbbiakban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Nagy Botond, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, majd Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, illetve Jeszenszky Attila, a szülői bizottság elnöke osztotta meg az ünnepi pillanathoz illő gondolatait az egybegyűltekkel. A végzősök részéről Gál Anna és Szántó Júlia bolyais diákok, illetve Vass Márton, a Református Kollégium ballagója szólt a maradókhoz. A tizenegyedikesek üzenetét Pap Tímea adta át a távozóknak.
Ezt követően Horváth Gabriella, a Bolyai líceum aligazgatónője irányításával kezdetét vette a kiváló tanulmányi eredményeket elért, különféle tantárgyversenyeken, kulturális és sporttevékenységeken jeleskedő diákok, illetve a bolyais és "refis"diákéletet lapszerkesztéssel, az iskolarádió műsoraival vagy más módon színesító tanulók díjazása. Ekkor került sor a különféle alapítványok, szervezetek és cégek által felajánlott – több esetben hagyományosnak számító – díjak átadására is. A kitüntetettek sorát a két évfolyamelső, Csegzi Gergely bolyais és Buksa Sándor Botond, a Református Kollégium diákja nyitotta meg. A jutalmak és elismerések kiosztása után a Ballag már a vén diák… dallamára léptek ki a főbejáraton az ünnepeltek, majd a Bolyaiak szobrát megkerülve visszatértek az iskolaudvarra, ahol a tizenegyedikeseket képviselő tanulók átvették a Bolyai líceum zászlaját és kulcsát, illetve a Református Kollégium zászlaját. Az ünnepség záró-mozzanataként Hajlák Attila és Gál József iskolalelkészek közös imára hívták az egybegyűlteket, majd megáldották a tarisznyás diáksereget. Az indulás hangulatát Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse tette még emelkedettebbé: "…tanulni kell magyarul és világul/ tanulni kell mindazt, ami kitárul/ ami világít, ami jel:/ tanulni kell, szeretni kell."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Tékaforgatag
Könyvbemutató a könyvtár udvarán
Szerda este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjével kezdődött a Vásárhelyi Forgatag részeként ez évben is megszervezett Tékaforgatag a Teleki Téka udvarán. A rendezvénysorozat csütörtök délben folytatódott, ekkor nyitották meg a történelmi könyvek vásárát (amelyen tíz könyvkiadó vesz részt), ezt követően pedig a Mentor kiadó mutatta be könyvújdonságait. A könyvtár udvarán Lázok Klára, a Téka és Káli Király István, a kiadó igazgatója, valamint Sebestyén Spielmann Mihály történész fogadta az érdeklődőket és szólt a szóban forgó kötetekről. Mint azt Káli Király István elmondta, a kiadó vezetői 1997-ben döntöttek arról, hogy teret kell biztosítaniuk Erdély történelmének – e döntés eredményeként született meg az Erdély emlékezete sorozat, amelyet eredetileg 20-25 kötetesre terveztek ugyan, de mára már a századik kötetet is meghaladták: a múlt ismerete nélkül nincs jelen, sem jövő. A sorozat elsősorban Marosvásárhely, illetve a Maros megyei magyarság történetére összpontosít, a kötetekben megjelent azon tematikus konferenciák anyaga is, amelyek a fenti tematikákkal foglalkoztak. Sebestyén Spielmann Mihály pedig arra is vállalkozott, hogy megírja Marosvásárhely történeti kronológiáját, ez lett az Időtár sorozat, amelynek eleddig három kötete jelent meg, az idei könyvvásárra valószínűleg elkészül a negyedik is, amely a huszadik század második felét, a diktatúra korát dolgozza fel. Ennek hozadéka, hogy rádöbbentek, a szóban forgó időszakról feltűnően kevés hiteles információ áll a rendelkezésükre, ezért lehetőség adódott az oral history közzétételére, amely kiegészíti a fellelt dokumentumokat. Ennek következménye pedig egy új sorozat lett: a Mentor Emberek, életek című sorozata. A kiadó új könyveiről Sebestyén Spielmann Mihály beszélt. Az első kötet, amelyről szólt, az Erdélyi testamentumok sorozat ötödik kötete, amely erdélyi nemesek és főemberek végrendeleteit tartalmazza, ezúttal a kora újkori Marosvásárhelyről. A könyv célja a marosvásárhelyi levéltárakban található fejedelemség kori végrendeletek vizsgálata és közlése. Hiteles dokumentumok találhatók benne, hiszen roppant őszinte műfaj a végrendelkezés. A kötetben közölt végrendeletekből következtethetünk az 1586-1689 közötti város anyagi és szellemi kultúrájára. A testamentumok nyelvéből azt is megtudhatjuk, milyen volt Vásárhely nyelvi állapota a 17. században. Itt az emberek magyarok voltak, magyarul beszéltek. A kötet anyagát a marosvásárhelyi levéltárból válogatták, Rüsz-Fogarasi Enikő rendezte sajtó alá.
A bemutatandó második kiadvány Pál-Antal Sándor A székelyek földje és népe című könyve, amely a szerző kötetben eleddig meg nem jelent, az elmúlt 25 év során írt tanulmányait tartalmazza. A székelység mindennapjairól szól, és a miskolci könyvvásár egyik legkelendőbb könyvének számított, megérdemelten. A szerző levéltári munkássága alatt írta ezeket a tanulmányokat, amelyek levéltári hitelessége meggyőző és megkérdőjelezhetetlen. A harmadik kötet, amelyről szó esett, ugyancsak Pál-Antal Sándor munkája. A Székely székek a 18. században sorozat 6. kötetéről van szó, amely ezúttal névmutatót takar – több mint negyvenezer nevet tartalmaz, egyedülálló népességforrás, egyfajta székely népszámlálás a 18. századból. A kötet nagy segítséget jelent például a nyelvészek számára. A családnevek hihetetlen változatosságról árulkodnak, segítségükkel az olvasó is megkeresheti őseit, családjának felmenőit. Sebestyén Speilmann Mihály röviden szólt a kiadó többi sorozatáról is, valamint megemlítette: az Időtár negyedik kötete hatszáz nyomtatott oldalt tesz ki, és megjelenés előtt áll, valamint elkészült az első három kötet kiegészítőjével is, ami ugyancsak hatszáz oldalnyi. A könyvbemutató Borsos Tamás végrendelete egy részletének felolvasásával ért véget.
K. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Jókedv és minőség
Maros-parti Koncertforgatag
Annak ellenére, hogy még csak második alkalommal rendezték meg, úgy tűnik, a Vásárhelyi Forgatag végérvényesen otthonra talált Marosvásárhelyen. Erre utal a nagyszámú nézősereg szinte a legtöbb rendezvényen, a pozitív felhangok és visszajelzések sorozata, és nem utolsósorban az igencsak jó hangulat. Ez utóbbi szempontból – természetszerűen – a Maros-part vitte a pálmát, ahol sátrak és tematikus előadások, irodalmi rendezvények, gyerekprogramok és koncertek sokasága várta az érdeklődők seregét. Délelőttől hajnalig tartott a mulatság a Forgatag napjain, amely a Maros-parti ,,bejárattól’’ a gokartpályáig a mélyen tisztelt megannyi rétegének kínálta nívós programjainak sorozatát. Az élet a délutáni, kényelmes lazulásból késő délutánra, illetve estére pergőre változott: ekkor kezdődött a koncertek sorozata, és megtelt a Sörpatikával szemben elhelyezett színpad előtti tér. Csütörtök este, a testvérvárosi kapcsolat jegyében két zalaegerszegi formáció lépett fel a Forgatagon. Este héttől a Hard Chords, kilenctől pedig a Phantom együttesek szórakoztatták az ekkor még csekély lélekszámú közönséget jófajta rockmuzsikával. Péntek estétől pedig beindult a parti: a Dzsesztán és a Votska koncertjeit követően lépett a színpadra Magyarország méltán elismert, világzenébe oltott egyedi jegyeiről felismerhető együttese, a Maszkura és a Tücsökraj. A bandának marosvásárhelyi vonatkozásai is vannak, hiszen a frontember, Maszkura, vásárhelyi származású, az itteni művészeti líceum egykori diákja, sokan még a néhai, Gedeon nevű együttesből ismerhetik. A Tücsökraj fergeteges koncertjét az ugyancsak magyarországi Balkán Fanatik fellépése követte: a magyar népzenei és világzenei elemeket vegyítő formáció hatalmas bulit varázsolt a nézőtérre, amelynek méltó levezetéseként a marosvásárhelyi Cover együttes mozgatta meg pénteken utoljára a publikumot. Minőségi és pergő rockzene búcsúztatta a Forgatag első, hétvégi koncertnapját. Szombaton már kora délután szépszámú közönség vette birtokba a Maros-partot: fiatal képzőművészek díszítették a sátrak sokasága előtti Kortárs-teret, amelyet Molnár Ede fellépése, illetve muzsikája gazdagított. Az andalító napsütés, a barátságos és laza hangulat az esti partira méltó felkészítőnek bizonyult. Az Evilági együttes gyermekkoncertje után lépett színpadra a marosvásárhelyi Vecker együttes, amely – tagjainak igencsak fiatal életkora ellenére – igen meggyőzően játssza pop-rock dalait és feldolgozásait. Őket az ugyancsak vásárhelyi Koszika&The Hot Shots nevű formáció követte. Koszorús Krisztina és együttese ismét bebizonyította, hogy igen változatos, igencsak minőségi repertoárjával meg tudja mozgatni a tömeget, amely jófajta partizással készült fel az est főbandájára: Rúzsa Magdinak és társainak koncertjére. A tömeg ekkorra már a színpadtól a gokartpályáig teljesen birtokba vette a rendelkezésre álló teret, és a koncert kezdetekor azonnal bulizni kezdett. Asztalok tetején is táncoltak, egészen a leghátsó sorokig, a feltűnően dinamikus koncerten a vajdasági származású énekesnő megannyi stílben írt dalainak sokaságát játszotta el, hogy ráadásként – amikor a hangulat a tetőfokára hágott – az AC/DC-klasszikus Highway to Hell rockhimnusszal zárja a kitűnő marosvásárhelyi koncertet. Ifjak és idősebbek korosztályra való tekintet nélkül partizták végig az estét, amely a marosvásárhelyi Corax együttes fellépésével zárult. A vasárnapi Maros-parti Koncertforgatag a rock jegyében zajlott és lapzártánk után ért véget. De ezen beszámoló írója biztos benne, hogy a sepsiszentgyörgyi Folker, a vásárhelyi Autostop MS, a magyarországi Beatrice és az ugyancsak vásárhelyi BÜSZ koncertjein is az előző napokon tapasztaltakhoz hasonló tombolás és fergeteges hangulat lesz az úr, és idén is a jókedv és minőség jegyében ér véget az immár második Vásárhelyi Forgatag.
K. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

A meggyilkolt székelyföldi Robin Hood
Film készül Szabó Róbert Csaba forgatókönyvéből
Nemrég ért véget Magyarországon a Filmhét, illetve annak keretében a III. Magyar Forgatókönyv Börze. Ez utóbbin pedig – többek között – a szilágybagosi származású, de Marosvásárhelyen élő Szabó Róbert Csaba prózaírónak, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztőjének A Pusztai-banda című filmötletét találta a legígéretesebbnek a szakmai zsűri.
A grémium részéről Divinyi Réka forgatókönyvíró, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: több mint 250 mű érkezett az egész estés játékfilm treatment-pályázatára, közülük nyolc alkotó öt percben prezentálta ötletét a magyar filmszakma képviselői előtt. A színvonal magas volt, a legjobbak lehetőséget kapnak arra, hogy forgatókönyvüket a Magyar Nemzeti Filmalap fejlesztési rendszerében, szakmai és anyagi támogatással dolgozzák fel. A három kiválasztott munka Szabó Róbert Csaba A Pusztai-banda, Villányi Dániel Kell egy csapat, illetve Sallai Ervin Pult Fiction című ötlete lett. A zsűri külön kiemelte Szabó Róbert Csaba treatmentjét: nagyon eredeti az alapötlet, amelyből komoly drámai történetet lehet filmre állítani. A Pusztai-banda azt mutatja be, miként harcoltak az erdélyi hegyekben a román kommunista párt fegyvereseivel a munkatáborokból megszökött ellenállók. – Az ötlet megtörtént eseményen alapul, az 1950-es évek Erdélyében, illetve Székelyföldön játszódik. Két világ, egy régi és egy új harcolt egymással, a régit a falusi lét jelentette, amelyet a román kommunista párt 1948-as választási győzelme után kíméletlenül el akart tüntetni a titkosszolgálat segítségével. A munkatáborokból megszökött ellenállók a második világháború után megmaradt fegyverek segítségével harcoltak a hegyekben. Többségük román volt, de voltak közöttük magyarok is, a filmem ezt a három magyart mutatná be, akik mintegy öt éven át egyfajta székelyföldi Robin Hoodként működtek, a szegényeket segítve. A Securitate 1955-ben meggyilkolta őket – nyilatkozta a szerző.
Szabó Róbert Csabát elsősorban arról kérdeztük, honnan jött az ötlet, miért a Pusztai Ferencék kétségen kívül igencsak érdekes történetét választotta?
– Nagyon régóta foglalkozom a témával. Először a Székelyföld folyóirat egyik, jó pár évvel ezelőtti tematikus számában olvastam a Pusztai-bandáról. Jelenleg egy regényen is dolgozom, amelynek az egyik fő szála erről a történetről szól. Időközben pedig a Magyar Rádió pályázatát is megnyertem egy rádiójátékkal, amely ugyancsak az ő történetüket dolgozza fel. Úgy érzem, nagyon jól sikerült, azt is elkészítik, jövőre kerül sor a bemutatóra. Több műfaj keretében foglalkoztam és foglalkozom a témával, de természetesen egészen más dolog novellát, rádiójátékot, avagy forgatókönyvet írni. Egyrészt érdekelt a téma, másrészt érdekelnek az ötvenes évek, amely szinte huszadik századi "Vadnyugatnak" számított mifelénk. Sokat kutattam, levéltárakba jártam, román nyelvű forráskiadványokat olvastam. Mindez nagyon tanulságosnak bizonyult, nemcsak a történet pontossága okán, hanem a korszak hangulatának megörökítése miatt is. Rengeteg könyv szól ezekről az évekről. Létezik egy igen tehetséges, fiatalokból álló román történészcsapat, amelynek tagjai úgy dolgozzák fel ezeket az éveket és adják közre kutatásaikat, hogy közben igyekeznek minél objektívebbnek maradni. Romániában rengeteg ellenálló volt az ötvenes években, a számuk körülbelül ezerre tehető, kilencven százalékuk románokból állt. Többek között a Fogarasban, Máramarosban, az Érchegységben tevékenykedtek. És a Székelyföldön, ahogyan azt a Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé "Jeges" György története is példázza. Jelenleg párhuzamosan írom a regényt és a forgatókönyvet. Utóbbiból nagyjátékfilm születik, a producer Lajos Tamás, akit A berni követ című film kapcsán is ismerhetünk. Én kevésbé művészfilmet, inkább közönségfilmet szeretnék, amolyan vadkeleti megformálásban, a Butch Cassidy és Sundance kölyök stílusában. Nagyon komoly stáb áll mögöttünk, egy dramaturggal dolgozom majd a szövegen, amelynek 2015 júliusáig kell elkészülnie, és ha minden a tervek szerint halad, jövő ilyenkor már forgatunk. A magyar Filmhéten 200-300 ember előtt mutattam be a tervemet. Mindenkinek nagyon tetszett, utána alig tudtam egy szendvicset megenni, annyi érdeklődő vett körül. Ez engem is meglepett, hiszen eleddig forgatókönyvet nem írtam.
– Hogyan látod, mi a legnagyobb különbség a széppróza- és a forgatókönyvírás között?
– Én annyira nem érzékeltem nagy különbséget, mert eleve képekben gondolkodom, képszerűen dolgozom, és a forgatókönyvet is képszerűen kell megírni. Ami viszont igencsak fontos, hogy nagyon kell tudni a történet elejét, végét, írás közben kevésbé alakul a sztori, mint mondjuk a próza esetében. És természetesen rengeteg formai követelmény is jellemzi, amelyeket mind meg kell tanulni. Belső állapotokat ugyan bele lehet írni, de ha azok nem látszanak a filmen, akkor hiába, akkor azok nem működnek.
Az alábbiakban Szabó Róbert Csabának a filmet bemutató budapesti beszédéből idézünk: "Filmem főhőse, Pusztai Ferenc nemet mond az új uralomnak, és a munkatáborból megszökve bandát alapít. Pusztai képtelen beilleszkedni az új rendszer diktálta rendbe, ő a régi világ képviselője. Ellenlábasa Román Gyuri szekustiszt, a magyarból lett román, aki már iskolás korában kérvényezi nevének románosítását. Célja a Pusztai-banda megsemmisítése. A történet azzal a titkosszolgálati információval indul, hogy a román légteret abban az időben gyakran megsértő jugoszláv gépek egy táska pénzt, amerikai dollárt dobtak le valahol a hegyekben, az ellenállók segítésére. Román Gyuri ugyanúgy meg akarja kaparintani a pénzt, mint Pusztai. Pusztaiék a pénz, vagy ha úgy tetszik, a kincs keresése közben különböző rendszerellenes bűncselekményt követnek el: szövetkezeti boltot rabolnak ki, megverik a besúgókat, kirabolják a Szent Anna-tó partján majálisozó turistákat. Egy évvel szökésük után rendőrgyilkosságot követnek el. A Securitate teljes erejével a nyomukba szegődik, és két év alatt mindhárom ellenállót, köztük Pusztait is megöli. A nehéz körülmények között tengődő banda árulás áldozata lesz, hiszen a Securitate tömeges letartóztatásokkal és kínzásokkal félelmet gerjesztett a falvak lakossága körében. Pusztaiék gyakran éheztek, télvíz idején földbe vájt kunyhókban, padlásokon, elhagyott esztenákon vészelték át a farkasordító hideget. Családtagjaikat meghurcolták, hosszú évekre nehéz börtönökbe zárták. Alakjukról máig sok legenda él Székelyföldön. Filmem egyrészt nekik állítana emléket, másfelől az egyéni sors és a hatalmi terror harcát mutatná meg."
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyíltak a levéltár kapui
Milyen célt szolgál az adatvédelem?
A különféle okmányok hűen rögzítik egy adott korszak gondolkodásmódját, szokásrendjét és történéseit, éppen ezért az utókor számára történő megőrzésüknek kiemelkedő fontossága van. Ebbe a felbecsülhetetlen értékű írott anyagba, valamint konzerválásának és tárolásának mikéntjébe nyerhettek belepillantást mindazok, akik az október 31-én szervezett nyílt napok alkalmából a Kovászna Megyei Állami Levéltárba látogattak.
Az érdeklődőket fogadó Nagy Botond levéltáros az alkalomra létrehozott okmánybélyeg-kiállítás ismertetésével kezdte az intézmény „kincseinek” bemutatását. Az 1850 és 1950 között eltelt 100 év termését felölelő reprezentatív gyűjteményben a kiegyezés utáni Magyarország, valamint az egyesült román vajdaságok, de a Horthy-korszak, a kis magyar világ, valamint a Román Királyság vagy a kommunista Románia által kibocsátott sorozatok darabjai is fellelhetők. Érdekes módon külső megjelenítésük az éppen időszerű nemzeti törekvéseket is tükrözi. A dualizmus korában például az uralkodót egyiken sem ábrázolták, viszont az idő múlásával egyre erőteljesebben kezdtek megjelenni rajtuk a magyarság szent jelképei, köztük a Magyar Birodalom címere, a nemzettestet ábrázoló Hungária, továbbá Szent István és Szent László alakja, de a Szent Korona is. Ezekkel szemben a Moldva és Havasalföld összevonása útján létrejött román állam által kibocsátott bélyegeken, a történelmi román tartományok címere mellett Erdélyé is látható, melynek megjelenítése félreérthetetlenül utal a megszerzésére irányuló román szándékra. 
Kísérőnktől a továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy a tárolt iratokat előzetes kérvényezés alapján, egy olvasóteremnek kialakított helységben bocsátják a kutatók rendelkezésére, mivel egyedi példányokról van szó, ezért megkárosításuk vagy eltulajdonításuk büntetőjogi eljárást von maga után. A személyi adatok védelmében bizonyos korlátozásokat is bevezettek, így az egyházi anyakönyvek vagy iskolai naplók például csak a képződésük után 100 évvel kutathatók szabadon. A tilalom alól a származást bizonyítani kívánó egyének kivételt képeznek ugyan, azonban ők is csak kérés alapján, és az ügyfélszolgálaton keresztül juthatnak hozzá a rokonságot igazoló okirathoz. Az ingatlan-visszaszolgáltatások terén létrejöhető visszaélések megakadályozása végett ez a korlátozás a tulajdonjogot igazoló közjegyzői okmányokra, köztük az adásvételi szerződésekre is érvényes. 
A közigazgatási vonatkozású iratok a keletkezésük után 30 évvel válnak hozzáférhetővé, ugyanis az érintett intézménytől ekkor kerülnek a levéltárba. Ez alól kivételt az 1989 decemberében megszűnt Román Kommunista Párt okmányai képeznek, melynek állománya jogutód hiányában az állami levéltárakban került elhelyezésre, és a káderek személyi adatait tartalmazó dossziék kivételével a megyei tanácsok engedélyével jelenleg is kutatható. 
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)