Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
József Attila
810 tétel
2009. április 21.
Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2009. április 22.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégországa Románia, így az erdélyi irodalom is. A román díszvendégség keretében több mint harminc román, illetve az alkalomnak köszönhetően hivatalosan is meghívottnak tekintett erdélyi író érkezik Budapestre. Palotai Mária Pásztortűz 1921–1944 – Egy erdélyi irodalmi folyóirat története /Argumentum Kiadó, Budapest, 2008/ című kötete a leghíresebb erdélyi folyóirat keletkezését, küzdelmeit és történetét tekinti át a korabeli társadalmipolitikai-nemzetiségi viszonyok tükrében. A fesztiválon kiemelt helyen mutatkozhatnak be az erdélyi kiadók, például a marosvásárhelyi Mentor, amely többek közt Wass Albert életművét gondozza, továbbá a kolozsvári Koinónia, illetve a csíkszeredai Pallas Akadémia is. A Koinónia igazgatója az idén irodalmi munkásságáért József Attila-díjjal kitüntetett Visky András, fő tevékenységi köre pedig a teológiai és vallásos témájú művek újramegjelentetése, feldolgozása. Románia-szerte ismert gyermek könyv sorozata, az erdélyi városokat bemutató Kincses Képeskönyv, de az olyan elfeledni látszó erdélyi szerzők műveit is felkarolja, mint a gyermekkönyv-szerkesztőnek is kiváló író, költő, Hervay Gizella. A jelenleg is Erdély legnagyobb magyar könyvkiadójaként ismert Pallas Akadémia pedig elsősorban a kortárs irodalom színe-javát vonultatja fel. /Európai lapozó. = Magyar Demokrata (Budapest), ápr. 22./
2009. április 28.
A Vándorcsizma műkedvelő néptáncosok találkozójának a neve, célja az erdélyi magyar népi táncok népszerűsítése, megszerettetése. A tánccsoportokban óvodás, elemista és gimnazista tanulók táncolnak Veress Kálmán táncoktató irányítása alatt, aki a Vándorcsizma mozgalom szülőatyja. Az idei tánctalálkozók sorát a Beszterce-Naszód megyei Teke nyitotta. A faluban több mint három éve nem tanultak magyar táncot, a tél folyamán Mihálci János iskolaigazgató és Kiss Ilona tanárnő kérték a táncoktató segítségét egy tánccsoport indításához. Pár hónap alatt annyira haladt a kis csapat munkája, hogy elérkezettnek látták az időt egy tánctalálkozó megszervezésére. Az eseményre meghívták a Dózsa György községbeli Lőrinc, a Kendi Csillagok, a harasztkeréki és az erdőszentgyörgyi táncegyütteseket. A műsort a szokásos felvonulás indította. A református templom székely kapuja előtt fényképek készültek az együttesekről, majd kezdődhetett a tánc. Április 26-án Erdőszentgyörgyön volt, május 23-án Medgyesen, június végén pedig Kenden lesz sor újabb Vándorcsizma néptánctalálkozó. /Vajda József Attila: Vándorcsizma Tekében. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./
2009. május 9.
A Boc-kabinet keveset tett mostanáig, és amit csinált, azt sem jól – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke május 7-én Csíkszeredában. A politikus a délelőtti órákban költőként találkozott kisdiákokkal, délután pedig a sajtóval ismertette álláspontját. – Nem lehet mindent lenyeletni az emberekkel a gazdasági válság ürügyén – fogalmazott Markó Béla. Az RMDSZ él az összes lehetőséggel, hogy megakadályozza a nagykoalíció rossz döntéseit. Ilyen a liberálisokkal közösen most benyújtott bizalmatlansági indítvány. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke kiemelte, hogy több irányból érkezett olyan kritika: az intézményvezetőket érintő jelenlegi „politikai tisztogatáshoz” hasonlót hajtott végre az RMDSZ is, amikor úgymond „hatalomra került”. Borboly szerint igaz, hogy akkor igyekeztek a lakosság etnikai arányát figyelembe véve rendet teremteni, de mindvégig szem előtt tartották az általuk javasolt vezetők szakmai kompetenciáját. A sajtótájékoztatót megelőzően gyerekekkel találkozott Markó Béla a József Attila Általános Iskolában. A gyerekek dedikáltatták Markó Bélával a költőnek a Bookart Kiadónál megjelent három, Miért lassú a csiga?, A pinty és a többiek, illetve A hold fogyókúrája című gyerekversköteteit. /Költőként és elnökként Csíkban. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 9./
2009. május 25.
A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.
2009. május 28.
A Léván 1948-ban született Grendel Lajos író, publicista, esszéista, a pozsonyi Kalligram Kiadó egyik alapítója a Várad folyóirat Törzsasztal-estjeinek következő, évadzáró meghívottja. A május 29-én tartandó találkozó vendége Pozsonyban él, a pozsonyi, illetve prágai egyetemen tanít. A kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb alakjaként tartják számon, egy-egy regényének, novellás- vagy esszékötetének megjelenése mindig esemény. Művei a szlovák nyelven kívül angol, francia, olasz, német és lengyel fordításban is megjelentek. Számos elismerés mellett József Attila- és Kossuth-díjas. A Hazám, Abszurdisztán című válogatott esszéket és publicisztikákat tartalmazó kötetében a közép-kelet-európai kisebbségi létformát elemezte. /Felvidéki író a Törzsasztalnál. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2009. június 2.
Rendhagyó rendezvény volt május derekán Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban. Dénes Előd, a marosvásárhelyi Szabadság utcai református egyházközség lelkésze József Attila 14 verséhez szerzett zenét, amit sikerült a sepsiszentgyörgyi Baumark Kft. és a marosvásárhelyi Studium Alapítvány támogatásával CD formájában kiadni Árnyékok címmel. Dénes Előd sokoldalú ember. Lelkipásztorként kórusműveket ír, Hollandiában ösztöndíjjal tanult egyház- és kóruszenét, s amint a lemez is igazolja, otthonosan mozog a világi zene terén is. /Vajda György: Rendhagyó lemezbemutató. József Attila egy pap lantján. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 2./
2009. június 3.
Újabb tüntetést szervez az RMDSZ, június 3-án, Marosvásárhelyen tiltakoznak a magyar területi intézményvezetők leváltása ellen. Május 22-én Csíkszeredában tartottak hasonló megmozdulást, több mint 15 ezren követelték a megyei hivatalok, ügynökségek magyar nemzetiségű vezetőinek tisztségükbe való visszahelyezését. A leváltási hullám elleni tiltakozásul az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Kolozs megyében hat magyar területi intézményvezető volt, közülük csupán Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes tarthatta meg vezető tisztségét. Nagy Imre, az állategészségügyi igazgatóság volt aligazgatójának menesztését követően az élelmiszerbiztonsági részleg vezetését ajánlották fel neki. A környezetvédelmi minisztérium helyi intézménye jelenleg vezető nélkül működik, vezetőjét Darabos József Attilát ugyanis menesztették. Lőrinczi Zoltán szaktanácsadóként dolgozik tovább a Kolozs Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési részlegén. Lőrinczi korábban az intézmény aligazgatója volt. Vákár István a Mezőgazdasági és Halászati Kifizetési Ügynökség volt aligazgatója elmondta: leváltása után szaktanácsadóként az ügynökségnél maradt. Különös helyzetben van Csoma Botond, az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) Kolozs megyei kirendeltségének igazgatója. Azért nem váltották le, mert az általa vezetett intézmény felszámolás, illetve átalakítás előtt áll. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes megőrizte tisztségét, továbbra is a befektetésekkel foglalkozik. /N. H. -D. : Intézményvezetők leváltása ellen tüntetnek ma Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2009. június 15.
Kolozsváron a Korunk szerkesztősége, Marosvásárhelyen pedig a Látó Irodalmi Kör látta vendégül a budapesti József Attila Kör (JAK) tagjait: Csobánka Zsuzsát, Csehy Zoltánt és Király Leventét. Marosvásárhelyen a Látó főszerkesztő-helyettese, Szabó Róbert Csaba volt a felolvasóest házigazdája június 13-án G. Pont Caféban, a fiatal magyarországi írók felolvasóestjén. A Látó Irodalmi Színpad évadot zárt a József Attila Kör tagjainak felolvasóestjével. /Máthé Éva: Kolozsváron és Marosvásárhelyen jártak a József Attila Kör tagjai. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./
2009. június 25.
„Noha nem tudok magyarul, büszke vagyok rá, hogy verseim Ady és József Attila nyelvén is megjelentek” – mondta méltatásában Ion Cristofor román költő a kolozsvári Isomnia kávézóban megrendezett idei utolsó irodalmi délutánon, ahol Balázs F. Attila költő, író, műfordító Szabadulás a gettóból és Egy tál cseresznye című fordításköteteit mutatták be. A két könyv mintegy negyven kortárs román költő magyar nyelvre fordított verseit tartalmazza. Második antológiáját a Román Írószövetség kérésére szerkesztette. Román szakemberek szerint Balázs F. Attila kiváló ismerője a kortárs román irodalomnak. /Sipos M. Zoltán: Kortárs román költők magyarul. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./
2009. június 30.
Június 29-én zajlott a magyar írásbeli érettségi vizsga. Ömböli Irma szaktanfelügyelő szerint általában szép és könnyen megoldható tételek voltak az ideiek. Az első tétel József Attila Ringató című versének elemzése volt megadott szempontok alapján. A második feladatot egy Asztalos István-szöveg képezte, ez esetben meg kellett állapítani, milyen nyelvtani kapcsolóelemek vannak a szövegben. A harmadik tételben értekező fogalmazást kellett írni valószerűség és a fikció kapcsolódásáról a szentimentalista én-regényben. Kidolgozásához Kármán József Fanni hagyományai című regényét lehetett alapul venni. /N. -H. D. : Szép és könnyű tételek a magyar írásbelin. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./
2009. július 16.
A húsz évvel ezelőtti indulás felidézésével nyitották meg július 15-én a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Telt ház volt a kempingben, elfogytak a sátorhelyek, a környező panziók, szállodák is kitehették a foglalt táblát. Itt vannak a táboralapító ,,nagy öregek”, akik egykor kitalálták, elindították a folyamatot, és rengeteg a fiatal, a tizen-, huszonéves, aki most kezdi kóstolgatni Tusványos hangulatát. A megnyitón az ,,alapító atyák” emlékeztek a kezdetekre. Török Sándor, Kézdivásárhely egykori polgármestere az 1989-es szilveszterről mesélt, amikor Németh Zsoltékkal kitalálták a szabadegyetemet. Németh Zsolt magyarázattal szolgált az idei tábor mottójára is, amely József Attilát idézve így szól: ,,Húsz esztendőm hatalom”.,,Nekünk a húsz esztendőnkre, Tusványosra és az ebből fakadó értékekre épül a hatalmunk. A nemzeti közösség összetartozása, a szabadság és a hagyomány értékére” – hangsúlyozta. Legújabb kezdeményezésként egy Tusványos Intézet életre hívását tervezik, mely a szabadegyetem előtt és után is életben tartaná e szellemiséget. /Farkas Réka: A nemzeti összetartozásért (XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 16./
2009. július 16.
Ismeretlen elkövetők meggyalázták a nagyváradi Petőfi parkban álló József Attila-szobrot, piros festékkel ismeretlen jelet festettek a szobor fejére. Július 15-én a szobornál tartott sajtótájékoztatón Debreczeni Sándor, a Bihar Megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke, valamint Szabó József önkormányzati képviselő, elmondták, hogy feljelentést tettek. A rendőrök ezt követően helyszíni szemlét tartottak és jegyzőkönyvezték a rongálást. Lelkes fiatalok pár perc leforgása alatt eltüntették a festéknyomokat a szoborról. /Totka László: Fejmosás Váradon József Attilának. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./
2009. július 22.
Nem hunyt szemet a Steaua szurkolóinak július 16-án történt magyarokat gyalázó megnyilvánulása felett az Asztalos Csaba elnöklete alatt működő Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sem. Utóbbi vizsgálatot indított a bukaresti klub ellen, többek között a Bukarestben megrendezett, Újpest elleni Európa Liga-selejtezőn kifeszített transzparens miatt, amelyen ez a magyar szöveg állt: “Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig”. Az UEFA jelezte, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a bukaresti klub ellen. Az UEFA ellenőrének jelentésében négy komoly kihágás szerepel, amely miatt eljárást indítottak. A találkozó ellenőre említést tett arról, hogy egy román szurkoló a pályára rohant, továbbá megdobálták a kiállított újpestit, Korcsmár Zsoltot, a szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, illetve a hazai drukkerek egy minden jóérzésű embert felháborító felirattal provokálták a magyarokat a stadionban Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke hivatalos tiltakozó levelet írt Michel Platininek, az UEFA első emberének. Asztalos Csaba ebben nyilvános tiltakozását fejezte ki a kifeszített transzparens tartalma ellen, amely a levél szerint “sérti a magyarok méltóságát, megalázó, és ellenséges hangulatot gerjeszt a romániai magyar közösséggel szemben”. Asztalos Csaba hangsúlyozta, a magyargyalázás nem új keletű a romániai futballstadionokban. “Sajnos például a romákat sértő megnyilvánulások esetén sokkal könnyebben büntet a FRF. Ez nagyrészt a romániai magyar közösség hibája is: miközben az országban több, a romák érdekeit védő szervezet is működik, nekünk egyetlen olyan szervezetünk sincs, amely ilyen esetekben hivatalos panaszt nyújtana be, például a Magyar Ifjúsági Tanács vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet sem foglalkozik ezzel. Mi hivatalból rendszerint vizsgálatot indítunk a magyarokat sértő megnyilvánulások ügyében is, ám a visszhang sokkal nagyobb lenne, ha a kezdeményezés mögött a magyar közösség civil képviselői állnának, nem pedig a diszkriminációellenes tanács” – fogalmazott Asztalos Csaba. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Prosport napilapnak adott interjújában jelezte, nem nagyon érdekli a futball. Az ügy kapcsán úgy érzi, nem az efféle megnyilvánulások határozzák meg a románok és a magyarok közötti kapcsolatot. Markó szerint ilyen esetekből “nem kell nagy ügyet csinálni”, a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak teljesítenie kell feladatát. Magyarországon: Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő írásbeli kérdéssel fordul a külügyi és a rendészeti tárca vezetőjéhez, valamint a sportért felelős miniszteri megbízotthoz. A politikus „Huhogni, cigányozni, gágogni tilos, “szarmagyarozni” szabad? címmel rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, arra kíváncsi, hogy tesz-e hivatalos lépést a külügyi tárca a steauások által kifeszített transzparens miatt. Móring József Attila úgy fogalmazott, hogy “ennél undorítóbb, ocsmányabb, aljasabb, provokatívabb szöveg” nem jelent még meg magyar érdekeltségű sporteseményen. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter annyiban reagált Móring József Attila kérdéseire, hogy, ha egy mérkőzésen bűncselekmény történik, bárki is követi el, azt a rendőrségnek meg kell szakítania és eljárást kell indítania. /Páva Adorján: Steaua-Újpest: célkeresztben a magyarokat gyalázók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./
2009. július 23.
Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke, továbbá Móring József Attila magyarországi kereszténydemokrata képviselő tiltakozott a Steaua–Újpest FC mérkőzésen kifeszített felháborító transzparens miatt. Mindkét közszereplő minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy szankciókat, illetve hivatalos diplomáciai számonkérést eszközöljön ki, közben Markó Béla az RMDSZ-elnök azt szeretné, ha nem lenne ügy belőle. Közben az Adevarul bukaresti román napilap levélben fordult az európai futballszövetséghez, az UEFA-hoz, amelyben a Steaua megbüntetését kérte. Az ok: románként szégyellik magukat. Olyannyira, hogy címoldalon közölték a magyar nemzethez intézett, helytelen magyarsággal megírt bocsánatkérésüket. Ilyen megalázó esetben az RMDSZ csúcsvezetésében nincs, aki elégtételt követeljen az újabb és újabb sérelmek miatt. /Páva Adorján: Kiben bízzunk elejétől fogva? = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2009. augusztus 8.
Huszadjára gyűltek egybe az emlékezők Sződemeteren a református templom előtt. Az idei Kölcsey-megemlékezés más szempontból is jubileumi volt: 165 éve annak, hogy a költő megalkotta a Hymnust Az idei rendezvény fő szónoka, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész „Kölcsey Himnusza Közép-Európából” címmel tartott előadást. Kiss Gy. kiemelte azokat a hasonlóságokat, amelyek megtalálhatók a közép-európai himnuszokban: ezen túl azonban Kölcsey alkotása azért is kilóg a sorból, mert a műfaja is himnusz. Nemzeti himnusz nélkül nem képzelhető el nemzeti identitás, a nemzeti identitásnak pedig a sors egészséges önkritikával való vállalására kell épülnie – mondta el az irodalomtörténész. A megemlékezés az immár hagyományos módon kezdődött: András Gyula magyar nyelven, Marcel Mirea pedig románul szavalta el a Hymnust. Az idei rendezvényen a szomszédos megyékből, Magyarországról és Kárpátaljáról is voltak résztvevők. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke megnyitóbeszédében elmondta: Kölcsey, illetve a Hymnus szellemiségéhez méltóan kell tiltakoznia a nemzetnek a szlovákiai magyarságot ért, anyanyelvhasználatot korlátozó intézkedések ellen. Erdei D. István parlamenti képviselő a tisztségviselő Kölcsey politikusi magatartásáról, szellemiségéről beszélt. Kifejtette: sajnos, az őszinteség, az elvek melletti kitartás hiányzik a mai politikusok többségéből. Kölcsey a politikát művészi szintre tudta emelni, és lemondott a jegyzőségről akkor, amikor az őt támogató párt nem tartott ki addigi elképzelései, elvei mellett, eközben a maiaknak nem számít csak az, hogy tagjai maradhassanak pártjuknak. Bár a programban nem szerepelt Vári Fábián László felszólalása, a József Attila-díjas költőnek szót adtak a szervezők: a Himnuszról, illetve annak összekötő, nemzetegyesítő szerepéről beszélt a kárpátaljai költő. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megbízott püspöke szerint amennyiben valóban hittel mondjuk azt, hogy „megbűnhődte már e nép…”, akkor Isten áldását magunkon tudhatjuk. /Fodor István: Kölcsey-megemlékezés Sződemeteren. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 8./
2009. augusztus 20.
Augusztus 20-án az egész Kárpát-medencében első királyunkra, az országalapítóra emlékezik a keresztény magyarság, ki népét megkeresztelte és bevezette a nyugat-európai kultúra világába. Ebben az emlékezésben nemcsak Háromszék székelymagyar katolikussága jár az élen, hanem minden keresztény protestáns ember is: amiként Csíksomlyón vagy éppen Máriaradnán már az összmagyarság találkozójáról beszélünk, úgy a Kézdiszentlélek feletti Perkő-hegy is nemzeti búcsújáróhellyé szentesült, különösen a rendszerváltás utáni majdnem két évtizedben, írta Kisgyörgy Zoltán. Augusztus 20-án Háromszéken több helyütt megszólalnak a harangok, ünnepi szentmisére, istentiszteletre hívják a népet. Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomkertben az esti szentmise után megemlékezést tartanak a Szent István-szobornál. Kézdiszentléleken előbb a frissen felavatott Szent István-szobornál, a székelyudvarhelyi művész, Zavaczki Walter Levente kőből faragott szobránál gyűlnek össze, innen zarándokolnak Perkőre. Zavaczki munkája egyébként a szentléleki árvízemlékmű is, József Attila szobra Székelykeresztúron, Tompa László és Móra Ferenc szobra Székelyudvarhelyen. Mikóújfaluban augusztus 22-én avatják fel az Európát kerékpáron mikóújfalusi gyermekekkel bejáró Fejér Ákos vörös andezitből faragott domborművű arcmását, vitéz Urszuly Sámuel kőfaragómester munkáját. Háromszék-szerte a magyar történelmi egyházakban, református, unitárius és evangélikus-lutheránus templomokban augusztus 20-ról szólnak majd a szószéki beszédek, prédikációk, az egyik legnagyobb magyar ünnepen. /Kisgyörgy Zoltán: Emlékező Háromszék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./
2009. szeptember 24.
A marosvásárhelyi Dénes Előd református lelkész megzenésítette József Attila verseit. Lemez lett a versekre komponált dalokból. A fiatal lelkész a csíkszeredai református templomban lemezbemutató koncertet tartott háromtagú zenekarával. Dénes Előd elmondta, nincs felsőfokú zenei végzettsége, azonban Hollandiában, ösztöndíjasként egy éven át tanult egyházi zenét. A sepsiszentgyörgyi Tempo Kiadó megjelentette a tíz dalt tartalmazó CD-jét, Árnyékok címmel. /Horváth István: Árnyékok a templomban. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./
2009. október 14.
Az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete Légy te is ‘56-os címmel történelmi vetélkedőt hirdet középiskolás diákok számára. A vetélkedő témája az 1956-os forradalom. A vetélkedőt október 20-án rendezik meg a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában. /Légy te is ‘56-os = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 14./
2009. november 14.
Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./
2009. december 23.
Az Erdélyi Magyar Televízióban Szenteste a Hitélet című magazinműsor különkiadással jelentkezik, József Attila megzenésített versei és Szentpéteri Csilla zongorakoncertje is szerepel az ETV műsorán. A nótakedvelőkről sem feledkezett meg az ETV. /Az új műsort az angyal hozza. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./
2010. január 7.
Gondot okoz a pedagógusok menesztése Szatmár és Kovászna megyében
Kifogásolják a kormánynak a pedagógusok elbocsátására vonatkozó terveit a tanfelügyelőségek vezetői. Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint félő, hogy a folyamat a magyar iskolákat érinti a leghátrányosabban.
Szatmár megyében teljes tanácstalanság jellemzi a tanügyi átszervezést. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint még csak a találgatások szintjén tartanak. „Senki sem tudja pontosan, hogyan is lehetne kivitelezni a kormány tervét. Már a leépítési ütemterv is hibás, rengeteg összevisszaság van benne” – fakadt ki a Krónika kérdésére a pedagógus, aki szerint a megszüntetendő állásokat országos szinten számították ki.
Az egyik moldvai megyének például a fővárosi számokat küldték ki, így ha komolyan veszik az üzenetet, jóformán minden tanügyi alkalmazottól meg kellett volna válniuk, mesélte Kónya. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a fővárosban sem látják át pontosan a helyzetet, és egyik illetékes a másikra hárítja a felelősséget.
Fokozatosan kellett volna leépíteni
„Egyébként ennek a leépítési hullámnak előbb-utóbb be kellett következnie, ugyanis ’90 óta rohamosan csökken a gyereklétszám, míg a pedagógusok száma nem csökkent” – mutatott rá Kónya, aki szerint Szatmár megyében közvetlenül a rendszerváltás után 102 ezer gyermek ült az iskolapadokban, míg jelenleg csupán 65 ezren vannak.
„Fokozatosan, a gyermeklétszám függvényében kellett volna csökkenteni a pedagógusok számát is, és akkor nem járt volna ekkora sokkal az átszervezés” – vélte a főtanfelyügyelő-helyettes, aki szerint két-háromévente lett volna szükség kisebb méretű elbocsátásokra, hiszen jelenleg 70 iskolára való diákkal van kevesebb a megyében, mint húsz évvel ezelőtt. Kónya szerint az átszervezés hosszú folyamat lesz, amely fájó veszteségekkel járhat.
Iskolákat újítanak fel Csíkszeredában
A Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária római katolikus gimnázium felújítása szerepel fő helyen a csíkszeredai önkormányzat idei tervei között – jelentette be tegnap Antal Attila alpolgármester. Mint mondta, a tanintézetek korszerűsítése mellett az önkormányzat a tömbházak hőszigetelését kezeli prioritásként.
Az alpolgármester szerint az önkormányzat hatmillió euró uniós támogatást nyert a két tanintézet felújítására, ugyanakkor a Székely Károly Iskolacsoport korszerűsítését is befejezik, és új sportcsarnokot építenek a Petőfi Sándor Általános Iskola számára. Kormánytámogatást várnak a József Attila és Liviu Rebreanu általános iskola és az Octavian Goga Főgimnázium felújítására, illetve egy új óvodát is építenének.
A tanügyi beruházások mellett elkezdenék az olimpiai uszoda építését, a városközpont restaurálását, illetve felújítanák a taplocai és csíkzsögödi művelődési házat.
Pap Melinda
„Az átszervezés a magyar nyelvű tanintézeteket ugyanolyan mértékben érinti, mint a románokat. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy arányosan építsenek le, vonjanak össze, és a magyar iskolák ne essenek áldozatul a folyamatnak” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében az iskolák finanszírozása is gondot okozhat a helyi önkormányzatoknak, ha a kormány bevezeti a fejpénz utáni támogatást. Szatmárnémetiben például 15 millió lejes hiánynyal kell számolnia a városvezetésnek. Emellett lesznek olyan vidéki iskolák, ahol a kevés gyerek után kiutalandó pénzkeretből még a működési költségeket és a pedagógusok bérét sem tudják majd finanszírozni.
A szakképzetteket is menesztik?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy szakképzett pedagógusok is munka nélkül maradhatnak a kormány által tervezett elbocsátások következtében. A tanfelügyelő szerint téves az az elképzelés, hogy a létszámcsökkentés megoldható a szakképzetlen és a betanító nyugdíjas tanárok elbocsátásával. Háromszéken már 2009-ben 146 állást szüntettek meg azzal, hogy felszámolták az állástöredékeket és a pluszba fizetett órákat, de ezzel minden ilyen lehetőséget kimerítettek.
A következő tanévtől újabb 221 tanügyi állást kell megszüntetni, és ez már csak osztályok összevonásával, vagyis szakképzett pedagógusok elbocsátásával oldható meg, mutatott rá.
Keresztély Irma szerint sem megyei, sem országos viszonylatban nem lehet általános döntéseket hozni, minden település helyzetét külön kell elemezni, hogy a diákok tanuláshoz való joga ne csorbuljon. Mint hangsúlyozta, a helyettesek alkalmazása vagy a nyugdíjasok visszahívása kényszermegoldás azokon a településeken, ahol a címzetes szakképzett tanár gyermeknevelési, vagy tanulmányi szabadságra ment. Őket nem lehet elküldeni, mert akkor abban az iskolában lefedetlen marad egy tantárgy, hangsúlyozta.
A főtanfelügyelő szerint a tanárok létszámát csak abban az esetben lehet csökkenteni, ha öszszevonják az alacsony létszámmal működő osztályokat. Erre a normatív finanszírozási rendszer miatt is rákényszerülnek a vidéki iskolák, az önkormányzatok kénytelenek lesznek csak a községközpontban működtetni V–VIII osztályos iskolát.
Sepsiszentgyörgyön a román tagozaton alakultak kis létszámú osztályok, több általános iskolában nyolc-tíz diák van, ha ezeket összevonják, megszűnik a tanítók állása. Ilyen esetekben városon már nem tudnak katedrát ajánlani, és ha a vidéki állást visszautasítják, munkahely nélkül maradnak – vázolta a jövőt Keresztély Irma.
Mint mondta, a minisztérium megemelte az órakötelezettséget, így a második fokozati vizsgával és a 25 éves munkaviszonnyal rendelkezőknek heti 16 óra helyett 18-at kell tanítaniuk, az iskolaigazgatóknak és aligazgatóknak pedig heti 6–12 órát kell oktatniuk, és ezzel is szűkül a katedrák száma.
Keresztély Irma szerint az oktatás úgy lehet gazdaságos, ha pénzügyi és adminisztrációs szinten összevonnák több vidéki település iskoláját, városon pedig a szakközépiskolákat, így minden intézménynek lenne önálló szakmai igazgatója, de könyvelőkre, adminisztrátorokra nem lenne szükség.
Bíró Blanka, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 9.
Az erdélyi magyarság védelmezőjére emlékeztek
Falukutató, lapszerkesztő, kisebbségi politikus és közigazgatási szakember - Demeter Bélára születése századik évfordulóján emlékeztek szerda este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában.
„Nagyon pontosan adatolt tanulmányok, pontos tájékoztatás a romániai magyarok elhurcolásáról és a magyarellenes atrocitásokról, az erdélyi magyar gazdák helyzetéről, és arról, hogy a Bolyai Egyetem csak papíron létezik – ezeket hagyta ránk Demeter Béla.
Miközben a kommunisták által irányított Magyar Népi Szövetség (MNSZ) sajtója minderről hallgatott, e rendkívül tudatos ember mindent pontosan adatolt, összegzései, jelentései kincset érnek” – így méltatta Vincze Gábor szegedi történész Demeter Béla falukutatót, lapszerkesztőt, kisebbségi politikust és közigazgatási szakembert, akire születése századik évfordulóján emlékeztek szerda este az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában.
Az erdélyi magyar gyakorlati falukutatást és -segítést megteremtő Demeter Bélának az Erdélyi Fiatalok mozgalomban játszott szerepéről szólva Cseke Péter egyetemi tanár kiemelte: Erdélyben azóta sem készített senki olyan pontos felmérést a magyarságról, mint Demeter; a Ki a faluba elnevezésű röpiratot/mozgalmat maga József Attila is aláírta és támogatta. Demeter Bélának a második világháború befejezése után megalakult magyar békeelőkészítő osztály Erdély-szakértőjeként játszott szerepét ecsetelve Vincze Gábor, kiemelve: az egyedüli volt, aki arra figyelmeztetett, hogy Magyarország önként vállalja a bűnbak szerepét, és nem akarja megosztani a második világháborús felelősséget, mintha a nemzet gerince kettétört volna.
Szintén Demeter Béla volt az, aki a párizsi béketárgyalásokra eljuttatta azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron püspök, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete vezetője, Lakatos István szocdem politikus és Korparich Ede, a Kaláka szövetkezet igazgatója – cáfolják az MNSZ marosvásárhelyi kiáltványát, miszerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. És ugyancsak Demeter Béla volt az, aki adatokkal bizonyította, hogy: az 1945. március 6-án hivatalába lépett Groza-kormány magyarbarátnak hirdetett politikája és a valóság között ég és föld a különbség. Ezek a fellépései, illetve a romániai magyarság érdekében kifejtett munkássága vezetett oda, hogy a rákosista politikai rendőrség 1947-ben letartóztatta, majd 1951-ben a Szekuritáténak kiadta Demetert mint a Márton Áron püspök elleni kirakatper egyik koronatanúját. A néhai kisebbségpolitikusról monográfiát író Kónya-Hamar Sándor leszögezte: Demeter Béla úgy halt meg a kínvallatások során 1952. december 24-én Văcăreşti-en, hogy egyetlen szónyi terhelő kijelentést sem tudtak kicsikarni belőle.
Krónika (Kolozsvár)
2010. január 21.
Gyermekközpontú oktatást ígérnek Hargita megyében
Először képvisel közös célt a prefektúra, a tanfelügyelőség és a megyei tanács, és bár hármunk felelőssége eltér, ugyanabba az irányba mutat – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a tanfelügyelőség élére frissen kinevezett Ferencz S. Alpár tegnapi beiktatásán, amelyen jelen volt az ugyancsak az RMDSZ által delegált új prefektus, Ladányi László Zsolt is.
Borboly elmondta, miközben a demokrata-liberálisok (PDL) és a szociáldemokraták (PSD) alkotta nagykoalíció tavaly nem vette figyelembe a szövetség véleményét bizonyos döntések meghozatalánál, az RMDSZ kormányra kerülése nyomán ez megváltozik.
Ladányi László röviden vázolta a prefektúrának az új főtanfelügyelő tevékenységével kapcsolatos elvárásait, a kormánybiztos szerint a kiegyensúlyozottság, méltányosság, egyenlő elbírálás, mértéktartás és professzionalizmus a modern, fejlődő oktatás kulcsa. Ferencz S. Alpár, a József Attila Általános Iskola eddigi igazgatója – aki a január elején lemondott Elena Ianoşit váltja az intézmény élén – „székfoglaló” beszédében elmondta, nem akar egyedül döntéseket hozni, minden intézkedést és szemléletmódosítást partnerség révén, egyeztetések után kíván végrehajtani, ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszanak majd az önkormányzatok, oktatási intézmények, utóbbiakban ugyanakkor nemcsak az igazgatók, hanem a tanárok, szülők, illetve az egyházak, a civil szféra és a szakszervezetek is szót kapnak. Az új, 33 éves hargitai főtanfelügyelő bevallottan a gyermekközpontú oktatás híve, emellett hangsúlyozta: nemcsak a kormányt és a minisztériumot, hanem a pedagógusokat is képviselni szeretné.
Különben Borboly Csabától megtudtuk: Hargita megyében nem zárultak le a PDL-vel az állami intézmények vezető tisztségeinek elosztásáról folytatott egyeztetések, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke azonban nem kívánt nyilatkozni arról, milyen funkciókra számíthat a szövetség. Nem kötötték meg a koalíciós megállapodást Kolozs megyében sem, László Attila területi RMDSZ-elnök szerint a megbeszélések a következő napokban is folytatódnak.
Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 24.
A kormány embere – A gyermekközpontú oktatás mellett teszi le a garast Ferencz S. Alpár
Hargita megye szerdán kinevezett főtanfelügyelője a fejkvótáról, a tanári posztok leépítéséről, az iskolaelhagyás megfékezéséről. [interjú]
Ferencz Salamon Alpár kinevezését kedden írta alá az oktatási miniszter, egy nappal később iktatták be funkciójába. A 33 éves tisztségviselő az ország legfiatalabb főtanfelügyelője. Tagja a csíkszeredai tanácsnak, a Csíki Területi RMDSZ oktatási ügyekért felelős alelnöke, és jelenlegi tisztsége előtt a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója volt. A Transindexnek az elkövetkező időszakban rá háruló munkáról és feladatokról, elképzeléseiről, terveiről beszélt.
Ferencz S. Alpár: – Sajnos bizonyos tervek elő vannak írva, mint a fejkvótás rendszer bevezetése, vagy a tanári posztok csökkentése. A két téma kapcsán kistérségenként konzultáció-sorozatot szervezünk helységenként, ahol az önkormányzatokkal együtt keressük a legkielégítőbb megoldást, hogy a kormányhatározatok előírásainak is megfeleljünk és a helyi közösségek számára is elfogadható legyen. Tehát és a kommunikációnak, a partnerségnek és az együttes döntéshozatalnak vagyok a híve, lévén, hogy ezek a kormányhatározatok bevonják az önkormányzatokat a döntésekbe.
Kersztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő felhívta a napokban a figyelmet Kovászna, Hargita és Maros megye oktatási rendszerének különleges helyzetére, nevezetesen arra, hogy az említett megyékben nem lehet a többi megyéhez hasonló mértékben végrehajtani a tanári posztok számának lecsökkentését anélkül, hogy az intézkedés ne veszélyeztetné az anyanyelvi oktatást. Arról beszélt továbbá, hogy Kovászna megyében mintegy 100 tanári állással kevesebbet lehet felszámolni, mint amennyit a kormányhatározat előír. Ön hogyan képzeli el a tanári állások számának csökkentését Hargita megyében?
‒ Kovászna és Maros megyéhez képest a főtanfelügyelő-kinevezés Hargita megyében egy hónapot késett, így le vagyunk egy picit maradva. De teljes mértékben osztom a főtanfelügyelő-asszony véleményét, nem lehet ugyanazzal a mércével mérni Hargita, Maros és Kovászna megyét, mint Románia más vidékeinek a megyéit. Mi úgy oldanánk meg a posztok számának csökkentését, hogy közben javaslatokat is megfogalmazunk a minisztérium felé.
Hargita megyében 328 posztot kell leépíteni, mi ezt úgy szeretnénk végrehajtani, hogy a didaktikai személyzetet a legkevésbé érintse. Az önkormányzatokkal együttműködve megnézzük, hol vannak feleslegek, hol indokolt a nem-didaktikai, kisegítő-személyzet elbocsátása.
A méltányosság betartására törekszünk, tehát csak ott hajtunk végre leépítéseket, ahol indokolt. Például bizonyos megszűnő bentlakásokhoz kapcsolódó személyzetre már nem lesz szükség. Az anyanyelvi oktatás prioritást élvez és nagy hangsúlyt fektetünk a vidéki oktatás megvédésére is.
Mi történik azokon a településeken, ahol bentlakások szűnnek meg? Hogyan oldódik meg a diákok lakhatása az oktatási periódus alatt?
‒ A bentlakások fenntartása legtöbb esetben az önkormányzatokra tartozik, természetesen a felekezeti bentlakások kivételt képeznek. Például Csíkszereda esetében a Márton Áron Gimnázium felújítási terve többé nem írja elő a bentlakást, így most a városvezetés azon dolgozik, hogy a bentlakó gyerekek számára megtalálja a megoldásokat. Vannak megoldások, az önkormányzatoknak kell fenntartaniuk az épületeket, a kisegítő személyzeti – konyhai személyzeti, mosódás és egyéb posztok esetében pedig a főtanfelügyelőség rendelkezik, amelyeket vagy átcsoportosít, vagy leépít.
Szeptembertől fejkvóta alapján határozzák meg a tanári fizetésekre szánt összeget. Ön szerint azokon a településeken, ahol alacsony a diáklétszám, gondot okozhat az új típusú finanszírozási rendszer bevezetése?
‒ Az új finanszírozási rendszer akkor sem fogja fenntartani a tanügyet, ha az előírt 328 posztot leépítjük. Nemcsak a vidéki oktatás van gondban, sőt, mi több, ha megnézzünk a megyei, vagy akár az országos adatbázisokat, a fejkvótás rendszerben nem feltétlenül a vidéki jogi személyiségű iskolák vannak veszélyeztetve, hiszen sok esetben több alegység tartozik hozzájuk, így a létszámuk is nagyobb.
Nem azt mondom, hogy minden esetben, de többnyire a vidéki iskolák a fejkvóták által a pénzügyi alapnak több, mint felét képesek fedezni. Azok az iskolák a veszélyeztetettebbek, ahol teljes egészében, vagy részben művészeti oktatás folyik, ezek a fejkvóta alapján 50%-os anyagi fedezettel bírnak. Azok az iskolák is veszélyben vannak, amelyek pedagógusai magasabb képzéssel, nagyobb didaktikai régiséggel rendelkeznek, hiszen nekik magasabb bér jár.
Továbbá az alternatív oktatást nyújtó iskolák is nehéz anyagi helyzetbe kerülhetnek, mert például a step-by-step típusú oktatás esetében egy osztályban két pedagógus tanít egyszerre. Ennek a típusú oktatásnak az a lényege, hogy egyszerre négy tantárgyat tanulnak a diákok egy tematikus központban reggel 8 órától délután 4 óráig, ezért indokolt a két tanító jelenléte.
A fejkvótás rendszer által okozott problémákat tovább lehetne sorolni. A fejkvótát kiegészítő finanszírozás létezik a hagyományos anyanyelvű oktatás esetében, azonban ezt a kiegészítést ki kellene terjeszteni az alternatív anyanyelvű oktatásra is.
Vidéken, vagy a szerényebb anyagi körülmények között élő családok esetében magasabb az oktatási rendszerből kieső diákok aránya. Létezik valamilyen elképzelés arra, hogyan lehetne ezt az arányt csökkenteni?
‒ Ha megszervezünk egy iskolai buszjáratot, máris lehet arra számítani, hogy a gyermekek eljutnak az iskolába. Itt a törvénymódosításnak, illetve -szigorításnak is szóba kellene jönnie, amely révén a köztudatban ivódna, hogy a szülőnek kötelessége a gyerekét iskolába járatni. A tanfelügyelőség fontos szerepet vállalhat fel ebben a folyamatban: az iskolával karöltve hatékonyabban tudatosíthatja a szülőben a gyermekek iskolába küldésének fontosságát.
Ennek érdekében különböző programokat kell kidolgoznunk. A tanfelügyelőség pályázni fog egy szülők iskolája típusú Grundtvig programra, a megyei tanács fejlesztési ügynökségével közösen pedig uniós forrásokat kísérelünk meg lehívni.
Sikeres pályázás esetén olyan programokat fogunk szervezni, amelyek révén a szülőket arra neveljük majd, hogy a gyerekek oktatása nemcsak a család prioritása, hanem a közösségé is, és ez egy kötelezettség. Ezt a programot összekapcsolnánk egy olyan projekttel is, amely keretében a munka nélkül maradt szülőkre fordítanánk a figyelmet.
Így az ő formálásukat, átképzésüket, más pályákra való irányításukat ugyancsak az iskolán keresztül lehetne megvalósítani. Egy ilyen képzésen való részvételnek így lenne konkrét eredménye is, amely a család életszínvonalának emeléséhez vezetne.
Kinevezése alkalmával azt mondta, hogy a gyermekközpontú oktatásnak a híve. Hogyan fogalmazná meg pár mondatban, hogy mit ért gyermekközpontú oktatás alatt?
- Az oktatási folyamatnak egy közösségen belül legkevesebb négy szereplője van, ezeknek egymást támogatva együtt kellene dolgozniuk a gyermek érdekében. Az egyik szereplő a szülői közösség, a másik az iskola vezetősége, illetve tanári kara, a harmadik az egyházak képviselői az adott településen belül, a negyedik pedig az önkormányzat, akiknek a gazdasági szereplők és a civil szervezetek bevonásával arról kell gondoskodniuk, hogy iskolai felszerelésben, ellátottságban, az utaztatásban a gyermekek ne szenvedjenek hiányt.
A szereplők tevékenységének középpontjában a gyermeknek kell állnia. Az alternatív vagy felekezeti oktatással pedig változatossá teheti a tanítást, hogy a szülőnek legyen, miből választania. Azt szeretném, hogyha egy tanintézmény felépíti az értékrendjét, azt ne az iskola, hanem az odajáró gyermekek érdekébe tegye. Forrás: Transindex
2010. február 24.
Magyarul tanulnak a csíkszeredai románok
Magyarul tanulnak a csíkszeredai román anyanyelvű közalkalmazottak. A január végén kezdődő kurzusok ingyenesek a résztvevők számára, a tanár fizetését a Szülőföld Alaptól pályázott támogatásból finanszírozzák.
Magyar szavakat olvasnak a kurzus résztvevői. A József Attila Általános Iskola termében hetente kétszer- két órában tartják a Hargita Megyei Tanács, a Prefektúra és a megyei közintézmények munkatársainak az alapfokú magyar nyelvoktatást, beszédkészség-fejlesztő gyakorlatokat. A magyar nyelvtan nem hasonlít a román nyelvtanhoz, így a román ajkúaknak számos olyan nyelvtani és nyelvhelyességi szabályt kell elsajátítani, amelyet eddig nem ismernek, nem alkalmaznak. Forrás: Erdély.ma
2010. március 14.
Könyvtári este és a türelem próbája
A Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében zajló, Könytári esték rendezvénysorozat legújabb alkalmára péntek délután került sor. Több kiadványt is bemutattak az este során.
Egri, illetve sárospataki meghívottak részvételével péntek délután ismét Könyvtári estével jelentkezett a Partiumi Magyar Művelődési Céh Nagyváradon. A vendégeket és a mintegy három tucatnyi érdeklődőből álló közönséget, illetve Tőkés László európai parlamenti képviselőt Barabás Zoltán, a kulturális szervezet vezetője köszöntötte. Köbödöcz Gábor irodalomtörténész elsőként azt a breváriumot mutatta be, mely a Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség, a Tokaji Írótábor valamint a Partiumi Magyar Művelődési Céh által tavaly szervezett zarándoklatot tetőzi be. Az irodalomtörténész elmondta, összesen 72 mű szerepel a kötetben, ezek közül néhány rövid opuszt fel is olvasott. Köbödöcz úgy véli, hogy Kazinczy Ferenc életműve az irodalmi köztudatban, de az oktatásban sincs méltó módon jelen. A nyelvújító jó példája az elhivatottságnak, hiszen életfeladatát az embert próbáló időszakok ellenére méltósággal beteljesítette. A kötet érdekessége, hogy tartalmaz néhány szerelmi művet is, melyek kevésbé ismertek Kazinczy életművéből. A kötet anyagát egyébként Fehér József és Kováts Dániel szerkesztette és válogatta.
Egy zarándoklat betetőzése
Fehér József, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója felelevenítette hogyan született meg a Híven szeretni a jót című brevárium létrejöttének az ötlete amikor a zarándokok – élükön Tőkés László képviselő – Széphalomon jártak. Egy üveg – az egykori Kazinczy birtokon termett szőlőből készült – borral köszönte meg Tőkés Lászlónak a könyv nyomdaköltségeinek finanszírozását. Beszélt Kazinczy irodalmi jelentőségéről, fordításairól, utazásairól, illetve arról is, hogy az Erdélyi levelekben megfogalmazott kijelentés – miszerint Magyarország nem ismeri Erdélyt – mennyire aktuális kétszáz év múltán is. Az igazgató elmodta azt is, hogy végigjárva Kazinczy erdélyi utazásának útvonalát szomorúan tapasztalták, hogy Zsibón milyen állapotban található a Wesselényi mauzóleum. Tőkés László európai parlamenti képviselő is visszaemlékezett a tavalyi zarándoklatra és örömét fejezte ki, hogy az anyanyelv szakralitásának hitvallásával sikerült méltó módon megemlékezni a nyelvújítóról.
Bónusz könyvbemutató
Meleg Vilmos szavalata után az egri Köbödöcz Gábor esszéket, tanulmányokat, kritikákat és életinterjúkat tartalmazó Megtartó párbeszéd című kötetét Bertha Zoltán irodalomtörténész méltatta. A kötet a magyarság kérdéseivel, a kisebbségi léttel, a kultúra szolgálatának fontosságával, a kommunizmus bűneivel is foglalkozik, de megtalálhatóak benne József Attila, Juhász Gyula, Sütő András stb. életművével kapcsolatos elemézés is. Nagyváradi vonatkozása is van a kötetnek ugyanis Barabás Zoltán és Lipcsei Márta költők egy-egy művének elemzése is olvasható benne. A kötetet méltatásához hosszászólt Lipcsei Márta is. Az este utolsó felében a negyed évente megjelenő Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat legújabb számát mutatta be Köbödöcz Gábor főszerkesztő. Bár az előzetes programban nem szerepelt, a Sárospatakról érkezett Fehér Erzsébet, több neveléstudományi kötet szerzője is bemutatta könyveit illetve beszélt a sárospataki neveléstörténetről. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a több esetben indokolatlanul hosszú beszédek valamint az előzetes programban nem szereplő bónusz könyvbemutató miatt meglehetősen elhuzódott a rendezvény, ami miatt a közönség is többször jelét adta, hogy az ő türelme is véges.
Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro
2010. március 16.
Magyar állami kitüntetések erdélyi díjazottjai
Érdemrendet kapott Makkai János, a Népújság volt főszerkesztője
Március 15., az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – magas állami kitüntetésben részesítette a kulturális- tudományos élet több kiemelkedő erdélyi szereplőjét. Lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének, Makkai Jánosnak kiemelkedő intézményvezetői, szerkesztői és újságírói tevékenysége elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták.
Kossuth-díjat kapott a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért Kovács András Ferenc Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült dr. Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, a minőségi média védelme és ösztönzése, valamint az egyetem nemzetközi akkreditációja érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Arany Érdemkeresztet kapott dr. Vass Levente urológus, a Studium Alapítvány és Szakkönyvkiadó alapító tagja. Ezüst Érdemkeresztet adományoztak Kilyén Ilka színművésznőnek. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Díszoklevelet adományozott dr. Gagyi Zoltán dicsőszentmártoni művelődéstörténésznek.
Kovács András Ferenc és Gáspárik Attila Budapesten vette át a kitüntetéseket, a többieknek március 26-án Kolozsváron rendezett ünnepségen Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja adja át a kitüntetéseket.
A Maros megyeieken kívül még elismerésben részesültek: Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, aki az erdélyi magyarság néprajzi, népművészeti és népzenei kincseinek feltárása, gyűjtése és megőrzése terén végzett munkájáért, valamint a mezőségi szórványoktatás egyik központjának megteremtéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült még: Demény Attila Nádasdy Kálmán-díjas zeneszerző, zongoraművész, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar kulturális értékek megőrzése és bemutatása érdekében végzett tevékenységéért, Gábos Zoltán, az MTA külső tagja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, dr. Nagy Tóth Ferenc biológus, az MTA külső tagja.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták Balázs-Bécsi Attilának, a Szamosújvári Téka Alapítvány elnökének, projektmenedzsernek, Bíró Rozália Ibolyának, Nagyvárad alpolgármesterének, Hegedüs Csillának, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatójának, Márton Árpád festőművésznek, nyugalmazott művészetpedagógusnak.
Cseke Péter aranytollas lett
Tizenketten vehették át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll Díjat a Magyar Sajtó Napja alkalmából pénteken Budapesten; a kitüntetéseket Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Szepesi György, az Aranytoll-bizottság elnöke nyújtotta át – közölte a MÚOSZ pénteken az MTI-vel. A Magyar Újságírók Romániai egyesülete javaslatára Cseke Péter, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikáció-tudományi Szakosztályának szervezője, illetve a Kolozsvári Médiakutató Intézet megteremtője részesült Erdélyből Aranytoll Díjban. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 20.
Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet
2010. március 22.
A Marosvásárhely-Vártemplomi Kárpát-Medencei Ökumenikus Találkozó állásfoglalása
Egyházaink lelkiismereti és hitbeli kötelességüknek tartják, hogy kiálljanak híveik jogainak és emberi méltóságának védelmében, a társadalmi igazságosság és jogosság érvényesülése érdekében, határozottan visszautasítva bármely, az emberi és kisebbségi jogokat sértő diszkriminációt.
A marosvásárhelyi református Vártemplomban megrendezett ökumenikus találkozón Egyházaink testvéri közösségben összegyülekezett képviselői és tagjai ebben a szellemben emlékeztek meg az 1990 márciusi, marosvásárhelyi tragikus eseményekről és azok áldozatairól. A jelenlevők fájdalommal állapították meg, hogy az 1989-es romániai népfelkelés, „Temesvár szellemével” ellentétben 1990 „Fekete Márciusán” az alighogy megbuktatott nacionál-kommunista rezsim átkos szellemének kísértete tért vissza Erdélybe, és végezte romboló munkáját Marosvásárhelyen.
A csodálatos temesvári forradaloma kommunista visszarendeződés útját egyengető ellenforradalmi agresszióba csapott át.
A „Megváltó Karácsony” idején tapasztalható nemzeti-kisebbségi összefogás helyét a más néven újjáalakuló, volt Szekuritáté által mesterségesen előidézett megosztottság foglalta el.
A „divide et impera” – „oszd meg és uralkodj” – módszerét alkalmazva, a posztkommunista hatalom, a román többség, valamint a kisebbségi magyarok és cigányok között a meglévő szeretet helyett újból a gyűlölet magvait hintette el.
Az Ökumenikus Találkozó résztvevői értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy minden erre irányuló törekvés, kísérlet és követelés ellenére az 1990 márciusi, marosvásárhelyi eseményekről az igazság húsz év után még mindig nem derült ki, mint ahogy az 1989-es forradalomról és az azt követő, sorozatos bányászjárásokról sem ismerjük a teljes igazságot.
Mindezeket szem előtt tartva, Egyházaink ökumenikus közössége egyöntetűen támogatja a „Fekete Március” 20. évfordulója alkalmából rendezett marosvásárhelyi Fáklyásmenet Felhívását az igazság- és jóvátétel, valamint a román–magyar megbékélés érdekében.
Az erdélyi tolerancia és Temesvár szellemében, Marosvásárhely „Fekete Márciusa” ellenében a Szeretet Márciusának krisztusi üzenetét hirdetjük meg, az önmagát értünk áldozó és harmadnapon feltámadott Úr Jézus evangéliumát idézve: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27)
Az Európai Nemzetek Közösségének nagy Családjában, az Európai Unió
Duna-stratégiájának lelki-szellemi kiterjedésében József Attila: A Dunánál című versének értelmében valljuk, hogy: „A múltat be kell vallani (…) A harcot, amelyet őseink vívtak, / Békévé oldja az emlékezés, / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)