Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
József /német-római császár, magyar király/, I.
201 tétel
2003. október 28.
"A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszentgyörgyi alakuló ülése sikeres volt. A meghívott RMDSZ-tisztségviselők közül a csúcsvezetőség nem jött el, a hazai törvényhozásból Vekov Károly és Szilágyi Zsolt vett részt az alakuló ülésen. A székelyföldi fórumot külföldről többek között Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, a Fidesz-MPSZ elnöke, Éva Maria Barki bécsi emberjogi aktivista és Ágoston András, a vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke üdvözölte. Az SZNT elnökévé dr. Csapó I. József volt RMDSZ-szenátort választották, aki a vele készült beszélgetésben elmondta: személyi elvű autonómia-statútumomát az SZKT 1996 nyaráig vitatta meg, és egyetlen szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy végleges szöveggé váljon, amit a törvényhozás elé lehetett volna terjeszteni. Erre azonban nem került sor. A székelyföldi autonómia-statútum az 1996 nyaráig még működő Székelyföldi Egyeztető Tanács napirendjén szerepelt többször, és ebben az esetben is végső szavazásra lett volna szükség ahhoz, hogy az RMDSZ hivatalos dokumentumaként a parlament elé jusson, de erre sem kerülhetett sor. 1996 óta egyetlen RMDSZ-fórum sem foglalkozott többé az autonómia-statútumokkal. Az SZNT határozata értelmében Csapó autonómia-statútuma munkadokumentum, amelynek véglegesítésére a SZNT az állandó bizottságot, a szakbizottságokat, valamint a székely székeknek a tanácsait hatalmazta fel. Az autonómia-tervezetet a román törvényhozáshoz történő eljuttatásával párhuzamosan továbbítják az Európai Unió (EU) parlamentjének, illetve az Európa Tanácsnak (ET) is. Az ET nemrég hozott 1334-es határozata megfogalmazza azt, hogy a régió sajátos hatáskörrel való felruházása a demokratikus eszköze annak, hogy az ott élő nemzeti közösség önazonosságát megőrizhesse, hogy a teljes és tényleges egyenlőséget élvezze. A SZNT által megfogalmazott igény az EU tagországaiban is honos. A Regionális Európai Autonómia-charta előírásai szerint a régió autonómiájának kiépítésére több szomszédos vidék is társulhat. A legutóbbi Szilágysomlyói Fórumon nyilatkozat született a partiumi magyarság autonómia igényéről a regionális és a személyi elvű autonómia elnyerésére. A Partiumban, illetve Kolozsvár környékén Csapó öt olyan régiót említett, amelyek polgárai jogosak lennének ilyen önkormányzás megfogalmazására: a Nagyszalonta környéki Erdőhát, a nagyváradi és a Várad melletti Hegyköz, az Érmellék, a Szilágyság és Kalotaszeg. Mindezek önrendelkezési törekvése szervesen illeszkedik az Európa-szerte érvényes jogszabályokhoz. /Makkay József: Csapó: Napirenden Kalotaszeg autonómiája is. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./"
2003. október 31.
"Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a vele készült interjúban leszögezte, a Székely Nemzeti Tanács megalakulása a közképviseleti demokrácia gyakorlását jelenti. Települések állampolgárai falugyűléseken nyilvánították ki akaratukat Székelyföld autonómiája, illetve a székely székek önigazgatása tárgyában. A közösség, amely autonómiát hirdetett meg, létrehozza a saját döntéshozó, végrehajtó, illetve ellenőrző testületeit. A statútumtervezetben nyolc autonóm szék szerepel. A Helyi Autonómiák Európai Chartája szerint a megfelelő hatáskörök átruházását a gyakorló hatalomnak - jelen esetben az államnak - meg kell tennie. Finnországban 220 000 svédnek két hivatalos állami egyeteme van anyanyelven, s további főiskolái. A katalán autonómia a Franco bukása utáni évben létrejött, a parlament jóváhagyta az autonómia törvényét. Dél-Tirol autonómiájának útja sokkal hosszabb időt vett igénybe, mi több, folyamatosan bővül. Csapó elmondta, hogy az Európa Tanácsot felkérik, hogy megfelelően támogassa Székelyföld autonómiatörekvéseit. /Interjú dr. Csapó I. Józseffel, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./"
2003. november 3.
"Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a vele készült interjúban leszögezte, nincs szükség alkotmánymódosításra a székelyföldi autonómiához. A folyamatot az Európai Unió által megkövetelt regionális átalakulás keretében képzelik el. A székelyföldi RMDSZ-szervezetek által létrehozott tanács 1995-ben már kinyilvánította a székelységnek és a Székelyföldnek az autonómiához való jogát, és ennek alapján vitatta meg az autonómiát biztosító statútum tervezetét. Azonban 1996 nyarán nem történt meg az a végső szavazás, mellyel a Székelyföldi Egyeztető Tanács tagjainak véglegesíteniük kellett volna a statútumtervezetet. Aztán feloszlatták a tanácsot, és azóta nem foglalkoztak a kérdéssel. Az EU és az Európa Tanács a régiók Európájáról beszél, és e régiókat a teljes egyenlőség megvalósulási feltételeként határozza meg. Az autonómia-statútum-tervezet azonos azzal, amit annak idején a Székelyföldi Egyeztető Tanács dolgozott ki. Ahhoz, hogy egy gazdasági régió a nemzeti önazonosság védelmére alakuló régió legyen, szükségszerű egy olyan intézményrendszer, mely a régiót nemzeti alapú régióvá teszi.Olaszországtól Spanyolországon át Finnországig több olyan területi autonómia létezik Európában, amely a nemzeti közösségek védelmét is szavatoló többlethatáskörökkel rendelkezik. Az Európai Unióban 12 ilyen területi autonómia működik. Az Európa Tanács idén elfogadott 1334-es határozata a területi autonómiát ajánlja a hatalom és a nemzeti közösség közötti egyeztetés demokratikus eszközeként. /Gazda Árpád: "Egyetlen feladatunk: az autonómia" Interjú Csapó I. Józseffel, a Székely Nemzeti Tanács elnökével. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./"
2003. november 12.
"Csapó I. József, az Székely Nemzeti Tanács elnöke a vele készült beszélgetésben leszögezte, hogy az okt. 26-án megalakult Székely Nemzeti Tanácsot, a székely közakarat a Székelyföld autonómiája iránti igény kinyilvánítására, Székelyföld autonómia statútumának véglegesítésére, a statútum-tervezet parlament elé terjesztésére hatalmazta fel. A Székely Nemzeti Tanács nem válik jogi személlyé, nem politizál, nem állít jelölteket a helyhatósági választásokon. Az SZNT közképviseletet ellátó civil egyesülés, nem lesz jogilag bejegyzett szervezet és nem alternatívája az RMDSZ-nek. A SZNT Székelyföld önkormányzásának jogi garanciáit, a megfelelő demokratikus eszközöket, hatásköröket, jogosítványokat és az ezek hasznosítását lehetővé tevő intézményrendszereket fogalmazza meg. Ugyanez a helyzet a nemsokára megalakuló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács esetében is. Romániában minden olyan rendelkezés, amely a nemzeti önazonosság elemeinek valamelyikéhez tartozó jog alkalmazhatóságát szabályozza, a "nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek" egyéni jogairól rendelkezik. Ezen jogok gyakorlása során az érdekelt kollektivitás soha nem válhat autonómmá, mert nem ismerik el közösségként. Az RMDSZ "lassú lépések" taktikája az önkormányzás törvény általi szavatolását beláthatatlan ideig elodázhatja. Csapó szerint az európai integráció jelen szakaszában ez az utolsó esély az autonómiához. A statútum-tervezetek véglegesítését követően, és ezeknek a statútumoknak a román parlament elé tárásával egy időben, folyamodhat az erdélyi magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiatörekvéseinek, Székelyföld autonómiaigényének támogatása végett az anyaország Országgyűléséhez és a magyar kormányhoz. Erkölcsi, politikai támogatásra van szükség, s a statútumok törvény általi jóváhagyása után az autonóm Székelyföld hathatós anyagi támogatására. A konszenzus akkor alakítható ki, ha az illetékesek "nemzetben" éreznek, gondolkodnak és cselekszenek. Az Európa Tanács 2003/1334. sz. határozata a történelmi sajátosságokra és a nemzeti közösségek jogos törekvéseire, az Európában honos pozitív megoldásokra hivatkozva fogalmazza meg a nemzeti alapú területi autonómia jelentőségét. Az EU demokratikus jogállamaiban - Olaszországtól Finnországig - 12 területi autonómia működik az ott történelmi gyökerű, adott régiókban többséget képező autonóm közösségek, illetve régióik számára. - A székelység a parlamenti demokrácia eszközével élve óhajtja elérni Székelyföld autonómiáját. Nem igaz, hogy törvény- és alkotmányellenesen cselekszenek. /Makkay József: Az erdélyi magyar önrendelkezés eszköze az önkormányzás. Beszélgetés Csapó I. Józseffel, az SZNT elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2003. november 12.
"Magánlátogatást tett Kolozsváron járt Ruppert József pap-tanár, a piaristák római rendi elöljárójának közép-európai ügyekért felelős asszisztense. Ruppert József azokat a diplomákat hozta el Romániába, amelyeket a definitórium - a rendi elöljáróság -Schönberger Jenő szatmári segédpüspök és Fodor György kolozsvári confrater számára állított ki. Schönberger püspök ezentúl a piaristák legfőbb elöljárójának személyes delegátusaként is működik Romániában, a szerzetesrend ügyeinek intézésében. Fodor György, aki a Romániai Férfi Szerzetesrendek Elöljárói Konferenciájának főtitkára, mostantól a romániai piarista egyháztartomány képviselői tisztét tölti be a konferencián. A kolozsvári piaristák az 1773-ban pápai rendelettel feloszlatott jezsuita rend "utódaiként" oktattak. Mária Terézia 1776-ban iktatta be a kolozsvári jezsuiták helyébe a piaristákat, a kegyes tanítórendieket. A piaristák Erdélyben először Besztercén telepedtek le, később Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Kisszebenben, Medgyesen, Szentannán, illetve Temesváron is házat nyitottak. Kolozsvári megtelepedésük után tervbe vették, hogy iskolájukat egyetemmé építik ki, ezt azonban II. József császár szekularizáló-központosító intézkedései lehetetlenné tették. 1925-ben a piaristáknak önálló romániai provinciája (rendtartománya) alakult. 1948-ban azonban az államosítások soránn elvesztették iskoláikat, csakhamar magát a rendet is törvényen kívül helyezték. A nyolcvanas-kilencvenes évekre három idős piarista szerzetes-tanár maradt Kolozsváron, azóta ők is meghaltak: Simon Tamás, Simon István és Denderle József. Az országban ma egyetlen idős piarista él: Valló Ferenc (Temesváron), illetve két piarista nővér, akik dévai serdülő lányok nevelését folytatják. Ennek ellenére a rendtartomány jogilag fennáll, sőt 2000-ben a román állam újra elismerte létezését. Ruppert József látogatása az újjáélesztés folyamatában értelmezendő. A piarista tanárokat a katolikus gimnáziumokban elsősorban tanárcserés megoldással kívánják alkalmaztatni. Ruppert József több mint tíz éve él Rómában, biológia, kémia és ének szakos tanár. Huszonkét éven át tanított Kecskeméten. Jelenleg a római Szent István Ház igazgatója, a Pápai Magyar Intézet munkatársa. /Jakabffy Tamás: Lesznek-e újra piaristák (Kolozsváron)? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./"
2003. november 14.
"Nyilvános vitára bocsátják a Csapó I. József-féle autonómia-statútumot - határozta el nov. 13-i sepsiszentgyörgyi munkaülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága. Az esetleges módosító javaslatokat dec. 10-éig várják, majd dec. 12-éig véglegesítik a tervezetet. A dokumentumot legkésőbb jan. 6-áig el kell fogadnia az SZNT-nek, ezt követően terjesztik - a képviselők és a szenátorok segítségével - a parlament elé. Lefordították román, angol és német nyelvre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által alapokmányként kezelt autonómia-statútum-tervezet szövegét. Itthon a román sajtóval igyekeznek megismertetni a statútum tartalmát, jövő héten pedig sajtótájékoztatót tartanak Budapesten és Bécsben is. Ügyészségi eljárás egyelőre senki ellen nem indult. Tulit Attila SZNT-alelnök reagált az alsó-háromszéki RMDSZ Operatív Tanácsának nov. 12-i állásfoglalására. Az Operatív Tanács úgy értékelte, hogy Horia Grama, Kovászna megye prefektusa és Adrian Casunean-Vlad PSD-képviselő cselekedeteivel és nyilatkozataival alkotmányos jogokat sértett, és a 89 előtti szekuritátés eljáráshoz hasonlították az SZNT ellen indított kivizsgálást. Az RMDSZ közleményét egyfajta állásfoglalásnak tekintjük, bár nem teljesen egyértelmű - fogalmazott Tulit. Szomorú, hogy a székelyföldi autonómiáról most sem ejtenek egyetlen szót sem, megpróbálják összemosni a székelyföldi regionális fejlesztési tervekkel." /Farkas Réka: Külföldre készül a Székely Tanács. = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./"
2003. november 21.
"Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke összeegyeztethetetlennek tartja a nevével fémjelzett autonómia-tervezetet a szakértők által kidolgozott tervezettel. A Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt által bemutatott, valamint Bakk Miklós politológus szakértő által ismertetett csomag azáltal újszerű, hogy a Székelyföld autonómiáját az Európai Unió által is szorgalmazott regionalizmus keretébe próbálja beilleszteni. Az általuk felvázolt aszimmetrikus regionalizmus azt jelentené, hogy a székelyföldi régió a kulturális, nyelvi sajátosságai folytán többlethatásköröket kapna a többi romániai régióhoz képest. Egyenrangú lenne benne a magyar és a román nyelv, a régió közgyűlésében pedig a népszámlálási adatok alapján különítenék el a román és a magyar közösséget megillető helyeket. Csapó I. József értékelése szerint az aszimmetrikus regionalizmus csomagja ellentmond az Európa Tanács 2003/1334-es autonómiahatározatának. Csapó ennek ellenére megjegyezte, ha az SZNT állandó bizottsága úgy határoz, hogy elemzi a tervet, és egyes elemeit beépíti a SZNT munkadokumentumába, akkor tartja magát ehhez. /Gazda Árpád: Ütköznek az autonómiatervek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./"
2003. november 24.
"A mezőgazdaság fejlesztésével szeretné elősegíteni a partiumi magyarság szülőföldön maradását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A partiumi mezőgazdaság felvirágoztatása lehetséges módozatainak kidolgozására az egyházkerület bizottságot állított fel néhány évvel ezelőtt, Csapó I. József volt szenátor vezetésével. Csapó elmondta, az elkészült tanulmány integrált fejlesztést javasol, melynek része a háztáji gazdaságok családi farmokká való átalakítása, körzeti gépállomások és kis feldolgozóüzemek létesítése, valamint egy marketingiroda felállítása. Az egyházkerület egyúttal hozzákezdett az anyagi függetlenségét biztosítani hivatott egyházközösségi farmok létesítéséhez, e célból az elmúlt években közel harminc sikeres pályázatot nyújtott be az Új Kézfogás Alapítványhoz. Az elnyert pénzek folyósítása folyamatban van, mostanáig mintegy 600 hektár földet sikerült megvásárolni, mondta Tőkés László. Negatívumként említette a püspök, hogy elakadt a körzeti gépállomások létrehozása. Csapó I. József reméli, jövőre sikerül beindítani a mezőgazdasági szakemberek képzését a Partiumi Keresztény Egyetemen. A Pro Universitate Partium Alapítvány már előre szerződést kötött több egyházközséggel, melyek hozzájárultak, hogy az egyetem rendelkezésére bocsássanak egy 53 hektárnyi területet a hallgatók gyakorlati képzését és a kutatást szolgáló farm létrehozására. /Pengő Zoltán: Alapítványi pénzen vásárol földet az egyház. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./"
2003. december 15.
"Dec. 14-én tartották Kolozsváron, a Magyar Színházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülését, amelyen a négyszáz megválasztott küldöttből 373-an vettek részt. Tiszteletbeli elnökké és egyéves mandátumra elnökké választották Tőkés László királyhágómelléki református püspököt, megszavazták a 8 alelnökből, a 8 jegyzőből, valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács elnökéből (dr. Csapó I. József) álló Állandó Bizottságot. Az alakuló ülésen a magyarországi ellenzéki pártok, a FIDESZ és az MDF képviseltette magát, illetve több civil szervezet, közöttük a Magyarok Világszövetségének a hivatalos küldötte is jelen volt. A küldöttek megfogadták: legjobb tudásuk szerint szolgálják az autonómia ügyét. Szilágyi Zsolt, a Kezdeményező Testület ügyvivő elnöke beszámolójában az EMNT megalakulásához vezető út különböző állomásait ismertette, amely a Szatmárnémeti Fórummal vette kezdetét, majd folytatódott Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, és végül Sepsiszentgyörgyön, ahol megalakult a Székely Nemzeti Tanács. A Székely Nemzeti Tanács 156 küldöttel érkezett, emellett valamennyi kistérségi fórum küldöttsége is eljött Kolozsvárra. Szilágyi Zsolt bejelentette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulását. Tőkés László kifejtette, hogy Kolozsvár tíz év alatt, 1992 és 2002 között több magyar veszített, mint amennyit Mohácsnál veszítettünk. Sabin Ghermanra utalva kijelentette, hogy torkig vagyunk azzal a régi Romániával, amely trianoni vállalásaiból semmit nem teljesített. Tőkés szerint az RMDSZ vezetői hibás utat választottak, amivel az egész romániai magyar közösség létét veszélybe sodorták. A romániai magyarság helyzete annak ellenére rosszabbodik, hogy az RMDSZ együttműködik a román kormánnyal. Tőkés László bírálta az RMDSZ médiamonopóliumra való törekvését is, amelynek intő példája, hogy az új erdélyi magyar tv-adó a szócsöve legyen. Szerinte a régi Magyar Népi Szövetség és a mai RMDSZ közötti hasonlóság kísérteties. A románok rájöttek, hogy a magyar törekvéseket, az erdélyi magyarság jogos igényeit magyarokkal lehet a legkönnyebben leszereltetni. A püspök úgy fogalmazott, a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia. Ennek megvalósításához arra is szükség van, hogy az egykoron RMDSZ-keretben elképzelt román-magyar kerekasztalt hozzanak létre, ahol párbeszédet folytassanak az autonómiaigényről. Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője, a Kezdeményező Testület tagja felkérte Tőkés Lászlót, hogy átmeneti időszakra, egy évre vállalja el az EMNT elnöki tisztségét. Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ezt követően az EMNT házszabály-tervezetét ismertette. A megszavazott tervezet szerint 9 szakbizottság fog felállni, ezek összetételére az Állandó Bizottság az EMNT következő küldöttgyűléséig terjeszt majd elő javaslatokat, amikor a házszabállyal kapcsolatos módosításokat is megvitatják majd. Az Állandó Bizottságba a következő tagok kerültek be: Szász Jenő, Sánta Imre, Borsos Géza, Fodor Imre, Árus Zsolt, Izsák Balázs, György Attila, Tulit Attila, Boros Zoltán, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Borbély Zsolt Attila, Mátis Jenő, Szabó László és Hantz Péter. Az EMNT-nek nyolc alelnöke és nyolc jegyzője van, a SZNT elnöke és az EMNT elnöke pedig szintén szavazati joggal vehet részt az Állandó Bizottság ülésein. A legrövidebb időn belül véglegesítik az autonómiatervezetet. Dr. Csapó I. József rámutatott: Aranyosszék, az egyetlen már elveszített székely szék intő példa kell hogy legyen, hogy nincs várakozásra való idő, cselekedni kell. A küldöttek határozatot és kiáltványt fogadtak el az erdélyi magyarság önkormányzásáról. Ebben leszögezték, hogy az Erdélyben őshonos magyar nemzeti közösség ragaszkodik évszázados autonómia hagyományaihoz, amely nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását: "kinyilvánítjuk igényünket a magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája, a magyarok által többségben lakott települések sajátos jogállása, a többségben magyarok által lakott régiók autonómiája, valamint ezen autonómiaformák törvénybe foglalása és statutumai törvény általi jóváhagyása iránt. Kijelentjük ugyanakkor, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiáját a demokratikus jogállamokban használatos eszközökkel, az Európa Tanács és az Európai Unió dokumentumaiban feltüntetett módon és elvek alapján, a parlamenti demokráciában érvényesülő eljárások révén kívánjuk elnyerni." Felkérték Románia parlamentjét, kormányát, az összes politikai erőt, a civil szféra képviselőit, a történelmi egyházakat, hogy a jogállam eszközeivel támogassák a romániai magyarság jogos igényének megvalósítását. Szintén felhívást intéztek a magyar országgyűléshez, a magyar kormányhoz és a magyar közélet összes szereplőjéhez, hogy a romániai magyarság szülőföldjén való megmaradása érdekében segítse az EMNT autonómiatörekvéseit. Dr. Újvári Ferenc leszögezte: az EMNT tulajdonképpen az RMDSZ egyik arculata. Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselő az EMNT fontosságát gyakorlati tényezővel magyarázta. Iliescu amerikai látogatása kapcsán Tom Lantos Bushhoz intézett kérését, miszerint kövesse figyelemmel a romániai restitúciót, illetve a kisebbségi jogok többi vetületét, azért nem sikerült a megbeszélések napirendjére tűzni, mivel az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint Romániában a kisebbségek helyzete példásan alakul, ezt RMDSZ-források is megerősítették az amerikai külügyminiszter számára. Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében szólt arról, hogy a magyar gazdaság mélyrepülésben van. Az EU-csúcson nem sikerült egyezségre jutni többek között arról sem, hogy az alkotmányba bekerülhessen a keresztény múltra, az Istenre való utalás. Kövér aggasztónak tartotta azokat a vélekedéseket is, miszerint 2050-re Magyarország lélekszáma 7,5 millióra csökken. Elképzelhető, mondotta, hogy milyen elszívó erőt jelent majd az évek során az anyaország a határon túli magyarság számára. Kövér László szerint, aki a magyarság nevében azt állítja, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége autonómiára, az a totalitárius rendszerek, a fasizmus és a kommunizmus nyelvén beszél. Az MDF nevében Bedő Ápád alelnök pártja támogatásáról biztosította az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Király Zoltán, az MVSZ alelnöke szintén üdvözölte a résztvevőket, és az elnökségnek átadta az európai alkotmány módosítására tett javaslatok többnyelvű iratcsomóját. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF amerikai emberjogi alapítvány elnökének, Hámos Lászlónak az üzenetét olvasta fel. Az amerikai magyar emberjogi aktivista szerint fontos a világpolitikát meghatározó tényezőkre figyelni, és úgy tálalni külföldön a magyarság jogos igényét, mint amilyen sikerrel tálalják az azt elutasító országok ennek ellenkezőjét. A Bocskai Szövetség részéről szintén teljeskörű támogatásról biztosították az EMNT törekvéseit. Szőcs Géza felszólalásában arra intette a nemzeti tanács vezetőit, hogy óvakodjanak azon külső erők összeugratási szándékaitól. /Makkay József: A határmódosítás alternatívája az autonómia. Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Tőkés László sajtóértekezletén hangoztatta: a tanács az RMDSZ legjobb erőit szeretné bevonni ebbe a munkába. /Megalakult az EMNT. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./"
2003. december 17.
"Köszönteni kell azokat a nem RMDSZ- és RMDSZ-tagokat egyaránt, akik a hétvégi, kolozsvári RMDSZ-fórumon felvállalták azon autonómiajogot, amelyeket románok 1918. dec. 1-én gyulafehérvári határozatukban megígértek. Az RMDSZ-nek ez a szárnya-arculata - nevezetesen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács - nyíltan kimondta az autonomiajogokról, hogy a cselekvés útjára kell lépni, írta Újvári Ferenc. A dr. Csapó I. József volt RMDSZ-szenátor által kidolgozott önkormányzati stratégiát megküldik Bukarestbe, a román kormánynak és a parlamentnek, hogy szembesüljenek ünnepélyes gyulafehérvári ígéreteikkel. A kérés azonos azzal, amit a román memorandisták fogalmaztak meg az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Bátorságukért Kolozsvárott emlékoszlopot emeltek. Kolozsváron két társnemzet műveli a civilizációt, a kultúrát. A magyar önkormányzati igény legitimizálja azt a joggyakorlatot, amely Olaszországban, Spanyolországban, Finnországban működik. /Újvári Ferenc: Az EMNT az RMDSZ új arca. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"
2003. december 19.
"Levélben fordult Emma Nicholson bárónőhöz, az Európai Unió romániai raportőréhez Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, miután a Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálatot indított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ellen. A levél szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének - az autonóm régiók pozitív szerepét és konfliktusmegelőző jellegét hangsúlyozó - 1334-es számú határozata alapján létrejött testületről már megalakulása után egy nappal "a posztkommunista kormánypárt a Ceausescu-korszakot idéző soviniszta retorikát alkalmazó nyilatkozatot adott ki, a magyar irredentizmus megnyilvánulásaként bélyegezve meg az eseményt". A dokumentum felhívja a raportőr figyelmét arra, hogy az ilyen megnyilvánulások az állampolgárok akadályozása alkotmányos jogaik gyakorlásában, beleértve a szólásszabadság és a szabad gyülekezés jogát. Az érintettek egyébként csak a sajtóból értesültek arról, hogy főügyészségi vizsgálat indult ellenük. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, az EMNT Állandó Bizottságának tagja a Krónikának elmondta, tegnapig semmilyen hivatalos beidézést, illetőleg értesítést nem kapott, ezért nem kívánja sem minősíteni, sem kommentálni a Legfelsőbb Ügyészség lépését. A háromszéki Csernátonban 1998-ban megtartott polgári fórum után is kivizsgálás folyt a kezdeményezők ellen, akkor Csapó I. Józsefet is beidézték. Az SZNT elnöke közölte, az akkori kivizsgálást azzal zárta le a brassói ítélőtábla melletti ügyészség, hogy nem indítanak bűnvádi eljárást, de ezt a végkifejletet is csak a sajtóból tudták meg az érintettek. Ferencz Csaba SZNT-alelnök sem tud arról, hogy bárki is hivatalos értesítést kapott volna a kivizsgálásról. Elmondta: meglepődtek a híren, hogy már nyolc hónapja figyelik a kezdeményezőket, bár voltak bizonyos erre utaló jelek. "Többször késtek vagy eltűntek az elektronikus leveleink, és csak feltételezni tudjuk, hogy nem véletlenül kallódtak el az éterben" - összegezte Ferencz Csaba. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő, az EMNT Állandó Bizottságának tagja megfélemlítési akciónak tartja a vádhatósági intézkedést. "Semmilyen jogi alapja nincs a kivizsgálásnak, hiszen Romániában szólás- és gyülekezési szabadság van, mi ezt gyakoroljuk. Az ország területi épsége ellen nem teszünk semmit, hanem azt az autonómiát kérjük, amelyet Európa-szerte egyre többen és szélesebb körben elismernek és gyakorolnak" - magyarázta a képviselő. Markó Béla, RMDSZ elnöke sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, nem ért egyet a hatósági intézkedéssel, amelyet Ioan Rus belügyminiszter jelentett be Kolozsváron. "A miniszternek is elmondtam: a gyülekezési szabadságot sértik meg, ha betiltják az ehhez hasonló szerveződéseket. A szavakat politikai, nem karhatalmi módszerekkel kell ellensúlyozni, ezért az RMDSZ határozottan elutasít minden olyan törekvést, amely ezeknek a tanácsoknak a betiltására irányul". Markó Béla hangsúlyozta: a Ioan Rus által bírált szerveződések nem Románia, hanem az RMDSZ ellen irányulnak, így csakis a szövetség az, amelynek tiszte ezek ellen fellépni. Markó Béla RMDSZ-elnök nem ért egyet azzal, amit Adrian Nastase miniszterelnök Kövér László nemkívánatos személlyé nyilvánításáról mondott. Az RMDSZ-elnök kiemelte: az erdélyi vagy székely nemzeti tanácsokban szerepet vállaló személyek számára lehetőség nyílik az RMDSZ színeiben megmérkőzni a 2004-es helyhatósági előválasztásokon. /Megfélemlítésnek szánt kivizsgálás? = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./"
2003. december 23.
"József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténész-tanár Amire a levelek lehullnak /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2003/ címmel első világháborús archív fotókból, néhány tábori postai levelezőlapból és zubbonynoteszbe jegyzett emlékekből összeállított egy karácsonyi ajándék könyvet. Romsics Ignác történész adatai szerint - Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 1999 - az első világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia összesen 9 millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. A 9 millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, s több mint 2 millió került hadifogságba. A magyarság ezt a csapást, egykori országa háromnegyedének elvesztését többé már nem tudta kiheverni. József Álmos könyve a magyarság pusztulásának a kezdő éveit idézte fel. /Sylvester Lajos: Csináltunk szép karácsonyfát...= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./"
2004. január 10.
Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke párbeszédet kezdeményezett Markó Béla RMDSZ-elnökkel. A szövetségi elnökhöz intézett, az EMNT Állandó Bizottsága által jóváhagyott nyílt levelet Tőkés elnöki minőségében írta alá. Markó Béla elmondta, hogy Tőkés Lászlóval bármikor szívesen szóba áll püspökként vagy RMDSZ-tagként. A bizottság január 9-én Kolozsváron tartott ülésén Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke javaslatára fogadta el a nyílt levelet. A párbeszéd elkezdésének lehetséges időpontjaiként január 19., 20., 21. és 24-ét javasolták. A kezdeményezők helyszínként a kolozsvári Szent Mihály plébánia vagy az Unitárius Püspökség épületére gondoltak. A dokumentum megfogalmazói felhívták Markó Béla figyelmét az 1992-ben a kolozsvári Szent Mihály plébániatemplomban letett eskü és az EMNT önkormányzati célkitűzései között létező szellemiségi értelemben vett szoros kapcsolatra. – Úgy ítéljük meg, hogy a romániai magyarság közös ügye, az autonómia szolgálatában szót kell értenünk egymással – áll a levélben. Az EMNT hasonló megkereséssel fordult az erdélyi polgári körökhöz is, amelyektől kedvező választ kaptak. Markó Béla megjegyezte: „Ami az EMNT-t illeti, elégtétellel látom nyílt levelükben az RMDSZ célkitűzéseit, ha pedig ez így van, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy a szövetségen belül tevékenykedjenek. Tisztázniuk kell, hogy politikai csoportosulásnak tekintik-e magukat, s akkor helyük lehet az RMDSZ platformjai között. Ezt ezúton fel is ajánlom nekik. Ha pedig civil szervezetnek tekintik magukat, akkor a Szövetségi Egyeztető Tanácsban (SZET) szintén helyük lehet. Annak idején, amikor megalakult a SZET, felkértem Tőkés Lászlót, hogy vállaljon tagságot benne, de ő azóta is csak elodázó választ adott. Az RMDSZ-en belül bármikor leülünk, s meghallgatjuk a véleményüket, szövetségen kívüli politikai partnert azonban nem akarunk felhatalmazni, mert az erdélyi magyarság nem hatalmazott fel minket arra, hogy megosszuk a közösséget, és egységes politikai alakulat helyett több politikai szervezetet működtessünk Erdélyben.” /B. T., P. A. M.: Párbeszédet kezdeményezett Tőkés László. Markó Béla mint püspököt vagy RMDSZ-tagot bármikor fogadná. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./ Markó Béla szerint a meghívás elfogadása azt jelentené, hogy politikai partnernek tekintik az EMNT-t. „Az EMNT-t nem fogadjuk el politikai partnerként, mivel ez azt jelentené, hogy tudomásul vesszük az erdélyi magyarság politikai megosztottságát, és magunk cselekszünk a politikai egység ellen” – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. Toró T. Tibor EMNT-alelnök sajnálkozását fejezte ki a Markó Béla által tanúsított „elutasító magatartás” miatt. Toró azt várta volna a Markóval való első találkozástól, hogy egyfajta „munkamegosztásra” kerül sor, azaz amennyiben a szövetség a román baloldallal épített ki jó kapcsolatokat, ők hajlandóak lettek volna megkeresni azokat a román jobboldali erőket, amelyekkel elképzelhetőnek tartják az együttműködést. Az EMNT Állandó Bizottsága január 9-én tartotta alakuló ülését, amelyen Szilágyi Zsolt alelnök elmondása szerint elsősorban szervezési kérdésekkel foglalkoztak. Az EMNT titkárságát Nagyváradra helyezték, azzal indokolva a döntést, hogy Tőkés László EMNT-elnöknek és Csapó I. Józsefnek, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ebben a városban van az állandó lakhelye. Az EMNT ÁB kilenc szakbizottság létrehozásáról is döntött, és elosztották a nyolc alelnök és ugyanannyi jegyző feladatkörét is. Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, RMDSZ-képviselő elmondta: február elején párbeszédet kezdeményeznek a román állami intézményekkel, pártokkal, valamint a civil szervezetekkel is. Tavasszal nemzetközi konferenciát szerveznek az autonómia kapcsán, ahol az Európa-szerte bevált autonómiamodelleket mutatják be és vitatják meg. Ide több külföldi meghívottat, köztük Andreas Grosst, az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésének alelnökét is várják. /Lázár Lehel, Lepedus Péter: Markó nem tárgyal. = Krónika (Kolozsvár), jan.10./
2004. január 24.
Demény Péter idézte Kolumbán Gábor és Salat Levente korábban /Krónika, jan. 10./ megjelent írását az autonómiáról. A két írás hasonló megállapításokat tartalmazott. Kolumbán Gábor szerint: „Ami az EMNT és az MPSZ megjelenését illeti: nem látom a tartalmat. Nem látom a nézetek, stratégiák ütköztetését, nincs jelen ebben a folyamatban a szakmaiság és a nyilvánosság. Tulajdonképpen mi a munka tárgya? Ha az autonómia kivívása szerepel elsődleges célként, fenntartásaim vannak. Ha az RMDSZ szlogenje a Kis lépésekben menetelünk, de biztosan nem tudjuk, hogy merre lehetne, akkor a másik oldalé az, hogy Kikiáltjuk!, megszavaztatunk egy statútumot a román parlamenttel. Ennek semmi realitása nincs, nincsenek olyan politikai erők, amelyek rávehetnék Bukarestet, hogy egy autonómiastatútumot megszavazzon a magyarságnak.” Salat Levente ugyanerről: „…a romániai magyarság nevében eljáróknak és nyilatkozóknak azt kell belátniuk, hogy az autonómia nem panacea, és nem vívható ki egyoldalú politikai nyilatkozatok révén: létrehozásához és hatékony működtetéséhez önkorlátozásra, politikai bölcsességre és sok szakértelemre leend szükség – feltétlenül többre, mint amennyiről az erdélyi magyarság politikai elitje eddig tanúbizonyságot tett.” Demény hozzátette: Kolumbán Gábor kiszorult a nyilvánosságból, Tőkés László viszont az autonómiát kiáltók emblematikus alakja lett. Demény hibának tartja, hogy az EMNT a Bakk Miklós vezette politológuscsoport autonómiatervezete helyett Csapó I. Józsefét támogatja. Demény, a balliberális, MSZP-közelli Erdélyi Riport munkatársa szükségesnek tartotta, hogy kitérjen a „karrierista Bayer Zsoltra, aki szerint ha a bekeményítés nem eredményes, jöjjön a polgárháború. Kolumbán Gábor leszögezte, „a két szembenálló erdélyi magyar tábor úgy beszél, mintha nem lennének románok Erdélyben, mintha a Székelyföldön nem alakult volna ki egy párhuzamos román társadalom, mivel az itt élő románok nem tudtak beilleszkedni a mienkbe”. Demény az RMDSZ-t is hibáztatta: Az RMDSZ vezetősége persze nem szabadulhat attól a felelősségtől, amely azért hárul rá, mert a dolgok idáig fajultak. Az RMDSZ minden konfliktust el akart kerülni. Markó Béla és köre megsértődött és úgy mutogat az egykori tiszteletbeli elnökre és társaira, mintha mindenért kizárólag ők lennének a vétkesek. Markóék kijelentették, hogy nem tárgyalnak velük, ez nagy hiba. Közben pedig a szövetség elnöke Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről címmel levelet közölt a magyarországi és itthoni lapokban. Azonban a párbeszédre való felhívás nem elég hiteles. Demény úgy látja, hogy mindkét félnek szembe kell néznie a ténnyel: az egység éppúgy nem panacea, mint az autonómia. /Demény Péter: Egy szkeptikus elemzés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2004. február 3.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács ellen durva nyilatkozatháborúba fogott a román hatalom, súlyos megtorlásokat helyezve kilátásba. A Legfelső Védelmi Tanácstól le egészen a különböző román politikai pártok vidéki szószólóiig számosan intéztek kirohanást főként a már konkrét autonómiastatútum-tervekkel előálló SZNT és tisztségviselői ellen. Az elítélő, fenyegető nacionalista hangorkánból jól kivehető volt a jelenlegi román kormánypárt csatlósaként agitáló RMDSZ hangja is, amely megbélyegezte mind az EMNT-t, mind az SZNT-t és ezek autonómiaharcát, olvasható a hetilapban. Az RMDSZ-nek sikerült bevonnia harmadikként ezen autonómiaellenes, internacionalista koalícióba a balliberális budapesti kormányzatot is, illetve annak két alkotóelemét, a Magyar Szocialista Pártot és a Szabad Demokraták Szövetségét. Ezekre a megnyilvánulásokra a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága reagált, a január 28-ai nyilatkozatot Csapó I. József, az SZNT elnöke jegyezte: „A Székely Nemzeti Tanács a közvetlen demokrácia révén nyerte el a közképviseletet és csakis demokratikus eszközökkel teljesíti hatáskörét, Székelyföld autonómiája törvényes kereteinek elnyerését. Székelyföld autonómiastatútuma tervezetének véglegesítésekor és elfogadásakor a Székely Nemzeti Tanács a demokratikus elveknek megfelelően járt el. Figyelembe vette a Helyi Autonómia Európai Chartája, a Regionális Autonómia Európai Chartája, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája elveit és előírásait, az Európai Unió államaiban létező területi autonómiák statútumtörvényeit. Székelyföld autonómiáját, nemzeti önazonossága védelmére, csakis törvényes keretek közepette óhajtja elnyerni a történelmi régió őshonos többségi közössége, s ehhez a legfontosabb eszköznek a parlamenti demokráciát tekinti.” /EMNT – SZNT. Acsarkodás és higgadt reagálás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 3./
2004. február 10.
Az újvidéki Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület és a Magyar Olvasókör meghívására Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Bán István alelnök február 6-án részt vett a Magyar szellemi egység a XXI. században című kerekasztal-megbeszélésen, amelynek témája volt a magyarság kálváriája a huszadik században. Az SZNT elnöke az erdélyi autonómiatörekvésekről tartott előadást. A rendezvényen felolvasták Szarka László történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a tanulmányát is. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke támogatásáról biztosította az SZNT-t. Február 19-én Nagyváradon mutatják be az Autonómiák és autonómiatörekvések című, az SZNT elnöke által jegyzett kötetet. /Közlemény. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./
2004. február 13.
Vajda Dénes olvasói levelében zavarónak tartotta Bitay Ödön Magyarok, tartsunk szét című írását. Megjegyezte, hogy Verestóy Attila az egyik legmegkérdőjelezhetőbb alakja a romániai magyar politikának. „Nemcsak a múltja (finoman fogalmazva) gyanús, hanem mint politikus is tett jó pár botrányos nyilatkozatot. Ugyanakkor teljes haderejével, az RMDSZ feltétlen támogatásával a tulajdonában lévő írott és sugárzott médiák segítségével sem tudja legyőzni Szász Jenőt.” Az RMDSZ egyenlő partnerként vagy leül tárgyalni a polgári mozgalmakkal, vagy lehet, hogy az erdélyi magyarságnak nem lesz parlamenti képviselete. /Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy: Zavaró kritikák. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./ Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke írta, méltatlannak tartja vitába szállni Bitay Ödön Magyarok, tartsunk szét! /Háromszék február 6./ című írásával. A Székely Nemzeti Tanácsról (SZNT) terjesztett valótlan információk miatt viszont kénytelenek pontosítani. Az SZNT által elfogadott statútumtervezet parlamenti benyújtására azért kért fel RMDSZ-képviselőket, mert a román parlamentnek jelenleg csak olyan magyar tagja van, aki az RMDSZ-listán jutott a törvényhozásba, az SZNT egyetlen küldötte sem tagja a hazai törvényhozásnak. A statútumtervezet parlamentbe való benyújtására egyébként maguk az RMDSZ-frakciók is vállalkozhattak volna. Továbbá Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét az SZNT nem ,,orozhatta” el az RMDSZ-től, mert azt Csapó I. József SZNT-elnök dolgozta ki, 1995-ben hozta nyilvánosságra, és került az akkor még létező Székelyföldi Egyeztető Tanács napirendjére. Ezt a tervezetet fogadta el munkadokumentumának az SZNT, a kiegészítések és aktualizálások után a dokumentum elnyerte végleges formáját. Egyébként, az RMDSZ programjába foglalt, 1993-ban a brassói kongresszuson előterjesztett, az autonómiatörekvésekre vonatkozó szövegrészt ugyancsak az SZNT-elnöke fogalmazta meg. /Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke: Az autonómia és a forró gesztenye. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 13./
2004. február 26.
A Székely Nemzeti Tanács által felkért képviselők benyújtották a képviselőháznak Székelyföld autonómia statútumának törvénytervezetét, amelyet február 25-én 100-as számmal iktattak. A tervezetet – Birtalan Ákos képviselő kezdeményezésére – Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly képviselő látta el kézjegyével. A tervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, továbbá az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. /Benyújtották az autonómiatervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./ Az SZNT állandó bizottsága közleménye szerint a statútumtervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, valamint az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. Toró T. Tibor parlamenti képviselő jelezte, az aláírók előzőleg mintegy nyolcórás tárgyalást folytattak Csapó I. Józseffel és az SZNT alelnökével, Bán Istvánnal. Kérésükre a tervezeten még néhány apró jogtechnikai vagy stiláris javítást eszközöltek. „A tervezetnek 45 nappal a benyújtás után a képviselőház plénuma elé kell kerülnie. A végső döntést a szenátusnak kell meghoznia” – magyarázta Toró. Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportja nyilatkozatban foglalta össze a tervezet benyújtásával kapcsolatos kifogásait. A frakciók úgy vélték, érdemi vitát kellett volna folytatni a parlamenti csoportban a tervezetről, és ezt követően közösen kellett volna meghozni a döntést. Ugyanakkor ki kellett volna kérni a székelyföldi területi RMDSZ-szervezetek véleményét is a tervezetről. „Az elmúlt nyolc év azt bizonyította, hogy az autonómiákkal kapcsolatos törvények benyújtása soha nem időszerű” – fejtette ki a Krónikának Toró T. Tibor. /Gazda Árpád: Benyújtották az autonómiatervezetet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./
2004. március 8.
Élesen bírálta a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezetet Székely Ervin képviselő. Az általa antidemokratikusnak vélt dokumentummal szembeni szakmai kifogásait 50 pontba szedte a jogász honatya. Székely Ervin szerint a székelyföldi autonómiára vonatkozó törvénytervezet szellemiségét az 1. cikkely negyedik bekezdése határozza meg, mely „eufemisztikusan ugyan, de etnikai elvű közigazgatás létrehozását írja elő, vagyis kizárja a közéletből a régióban élő más nemzetiségű állampolgárokat”. A politikus úgy véli, ez összeegyeztethetetlen a jogállam fogalmával, és antidemokratikus. „Ilyesmit még Adolf Hitler se merészelt volna papírra vetni” – jelentette ki a honatya. Székely Ervin dilettánsnak minősítette a Csapó I. József által készített autonómiatervezetet, mondván, annál akármelyik elsőéves joghallgató jobbat dolgozott volna ki. „Az autonómia ilyen megközelítése szerencsétlen reakció az alkotmány által kimondott nemzetállamra” – nyilatkozta Székely Ervin, aki szerint a Bakk Miklós és Salat Levente nevével fémjelzett tervezet sokkal inkább összhangban áll az Európai Unió törvényeivel. A képviselő, aki az autonómia hívének vallja magát, kifejtette, azt csupán tárgyalásokkal, a többségi nemzet egyetértésével lehet megvalósítani. Csapó I. József nem kívánt reagálni a sajtótájékoztatón elhangzottakra. /Pengő Zoltán: Hitler és a székelyföldi autonómia. = Krónika (Kolozsvár), márc. 8./
2004. március 12.
A romániai magyarság érdekvédelmi szövetsége első ízben 1992 októberében, a Kolozsvári Nyilatkozatban fejtette ki a területi önkormányzatokkal kapcsolatos álláspontját. A többségi politikusok ezt a román állam feldarabolására tett kísérletnek minősítve, azonnal elutasították. Ennek ellenére magyar részről az elmúlt években több tervezet született, de a román politikusok változatlan álláspontja miatt ezekről még vita sem bontakozott ki. Az RMDSZ-nek a brassói kongresszuson elfogadott programja célul tűzi ki „a nemzeti azonosság megőrzését s a kisebbségi társadalom önszerveződését lehetővé tevő önkormányzatok biztosítását”, illetve „történelmi és földrajzi sajátosságainkat tekintetbe véve, a romániai magyar nemzeti kisebbség számára a helyi és területi önigazgatást, a személyi és művelődési önkormányzatot tekintjük irányadónak és követendőnek”. Mégis 1995 óta, amikor Bodó Barna–Szász Alpár Zoltán–Bakk Miklós, majd Bakk Miklós, végül Csapó I. József kidolgozott egy-egy önkormányzat-tervezetet, az RMDSZ nem foglalkozott a kérdéssel. 2003-ban azonban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kidolgozott egy-egy tervezetet. Csapó I. Józsefnek az SZNT számára kidolgozott önkormányzati törvénytervezete a Székelyföldre vonatkozik, míg az EMNT szakértői csoportja által elkészített, Bakk Miklós által összehangolt tervezet a székelyföldi tervezetet a területi önkormányzatokra vonatkozó kerettörvénybe foglalja. Csapó I. József tervezetében Varga Attila a nemzetállam logikáját fedezte föl. Legújabban Székely Ervin képviselő még élesebben bírálta Csapó I. József tervezetét. Szerinte az burkoltan ugyan, de etnikai elvű közigazgatás létrehozását írja elő. /Asztalos Lajos: A területi önkormányzat megvalósításának esélyei. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./
2004. március 16.
A képviselőház törvényhozási bizottsága elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet, amelyet hat RMDSZ-es képviselő nyújtott be. A testület szerint a jogszabálytervezet összességében ellenkezik az alkotmányos normákkal és elvekkel, az ország jogrendjével, a közösségi törvényi rendszerrel és a nemzetközi joggal. "Az európai szervezetek nem támogatják az autonóm, asszimetrikus régiókhoz hasonló, kizárólag etnikai alapon tervezett államon belüli entitások létrejöttét", áll a bizottság jelentésében. A törvényhozási bizottság szerint az 1995. febr. 1-jén Strasbourgban elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény, amelyet Románia is ratifikált, "nem biztosít kollektív jogokat a nemzeti kisebbségeknek", célja csupán az, hogy a nemzeti kisebbségek tagjainak egyenlőséget biztosítson a törvény előtt, és hogy megtiltsa a nemzetiségi alapon történő diszkriminációt. /Elutasították a Székelyföld autonómiatervezetét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Ezt a véleményezést a parlamentnek nem kötelessége elfogadni, jelentette ki a Csapó I. József, a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács elnöke. Elmondta, hogy ezt a véleményezést is csatolják majd ahhoz a dokumentumhoz, amelyet az Európai Parlament szakbizottságainak és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének készülnek elküldeni. „Hadd szembesüljenek ők is a felsorolt kifogásokkal” – magyarázta Csapó. Megjegyezte, a kisebbségvédelmi keretegyezmény a polgárok teljes és tényleges egyenlőségének a szavatolásáról rendelkezik. Az Európai Unióban az autonómiák működtetése megszokott gyakorlat. /Túl az első elutasításon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 16./
2004. március 18.
Márc. 17-én a képviselőház közigazgatási bizottsága is napirendre tűzte a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott, és hat RMDSZ-képviselő által benyújtott Székelyföld autonómia statútumának törvénytervezetét. A bizottság elfogadta, hogy dr. Csapó I. József, az SZNT elnöke és Bán István alelnök hozzászólási jog nélkül részt vegyen a munkálatokon. A kezdeményező hat képviselő nevében Szilágyi Zsolt terjesztette elő a törvénytervezetet, Toró T. Tibor válaszadási lehetőséget kapott, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc és Vekov Károly képviselők részvételükkel fenntartották a törvénykezdeményezést. A vita után a szakbizottság elutasította a törvénytervezetet, melyre egyedül Kovács Csaba Tibor RMDSZ-képviselő, a bizottság titkára szavazott. /Újabb bizottsági nem az autonómiára. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2004. március 22.
Nincs két egyforma autonómiaforma Európában, a baszkok, a katalánok és a dél-tiroliak autonómiája is eltér egymástól – hangoztatta az autonómia témájában tartott hét végi nagyszalontai lakossági fórumon Székely Ervin parlamenti képviselő. Leszögezte, autonómiát kizárólag tárgyalásos úton lehet kivívni. A képviselő újfent bírálta a Csapó I. József SZNT-elnök által kidolgozott székelyföldi autonómiakoncepciót, mivel ez szerinte kizárná a nem székely nemzetiségűeket a különböző apparátusokból. Székely Ervin közölte, az RMDSZ a választások után terjeszti elő programjába 1993-ban belefoglalt autonómiatervezetét, amelyen jelenleg szakértők dolgoznak. /R. Sz.: Nincs két egyforma autonómia. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. április 2.
A rendszerváltás utáni Románia egyik legjelentősebb autonómia-konferenciájának színhelye a szovátafürdői Danubius Szálló. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával ápr. 1-2-én megrendezett konferencián részt vett többek között Andreas Gross, az Európa Tanács jelentéstevője, Gunnar Jansson, Románia volt raportőre, Ignasi Guardans, az Európai Parlament katalán képviselője, Cristoph Pan dél-tiroli politikus, Komlóssy József svájci politikus, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, román részről pedig Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság képviselője. Jelen volt az EMNT és az SZNT teljes vezetősége és az RMDSZ integrációs és külügyi bizottságának elnöke. Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke kijelentette, hogy hosszú évtizedek óta tartó fogyatkozás és pusztulás után gyökeres változásra van szüksége romániai magyar nemzeti közösségnek. A megoldást az autonómia és az integráció együttesen kínálja. Románia a nemzeti kérdés megoldását Trianon óta folyamatosan a kisebbségek beolvasztásában vagy eltávolításában látja. A püspök azt is szóvá tette, hogy immár egy éve nacionalista össztűz zúdul az autonómia képviselőire. A hecckampányból az RMDSZ is jócskán kiveszi a részét, úgyszintén a magyar kormány. Az MSZP összefog az utód kommunista román Szociáldemokrata Párttal az erdélyi autonómia-mozgalom letörése végett, hangsúlyozta Tőkés László. Andreas Gross svájci politikus fontosnak tartotta a kisebbség és a többség közötti megegyezést, a hatáskörök pontos megosztását és az anyaország elkötelezett támogatását. Komlóssy József, a svájci SENCE alelnöke előadásában a sokszínű Svájc államrendszerét, a négy hivatalos nyelv alkotmányba rögzítésének történetét, a Svájcban élő népek példa értékű önrendelkezésének megvalósítását ismertette. /Makkay József: Önrendelkezést közmegegyezéssel lehet kivívni. A nyugatiak szerint az autonómia a demokráciaépítés folyamata. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./ Magunknak kell megteremtenünk – így összegezhető a szovátai autonómiakonferencia első napjának tanulsága. Christoph Pan, a dél-tiroli autonómia ,,atyja” a modell gyakorlati vetületeit ismertette, hangsúlyozva, hogy elengedhetetlen az autonómia jogi megalapozása. Ignasi Guardans katalán képviselő az 1978-as spanyol alkotmányt ismertette, amely gyakorlatilag 17 autonóm régiót statuált. Az alandi svédek képviseletében felszólaló Gunnar Jansson azt az autonómiamodellt ismertette, amely túlmutat a Gross-jelentésben megfogalmazottakon, hiszen már a második világháború után az akkori finn miniszterelnök kijelentette: a svédeknek adjunk meg mindent, amit kérnek és még ötven százalékot.  Komlóssy József előadásában az államokon belüli demokratikus rend egyik letéteményeseként értelmezte a területi autonómiát. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, kijelentette: Székelyföld közössége nem mond le a területi autonómiáról. /(Ferencz): Magunknak kell megteremtenünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./
2004. április 21.
Lehet csodálkozni azon, hogy az összmagyar érdekképviselet ügyét zászlajára tűző RMDSZ miért nem lát legalább ugyanolyan tárgyalópartnert a Magyar Polgári Szövetségben, mint a román Szociáldemokrata Pártban. Azonban az is furcsa, hogy Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke visszautasította Markó Béla meghívását. /Lukács János: Párhuzamos párbeszéd. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./
2004. április 26.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői ápr. 24-én Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében gyűltek össze. Az SZNT képviselői délelőtti tanácskozásukon a székelyföldi autonómia-tervezet képviselőházi elutasítása után kialakult helyzetet vitatták meg, és több határozatban is döntöttek arról, hogy az európai fórumokhoz fordulnak. Az EMNT képviselői délutáni tanácskozásukon három autonómiatervezetet fogadtak el. A párbeszédről szólva Tőkés László kijelentette: az EMNT kezdettől fogva nyitott volt az RMDSZ-szel történő dialógusra, az RMDSZ csúcsvezetősége azonban csak látszatpárbeszédre törekedett. Az SZNT elnöke, dr. Csapó I. József négy határozattervezetet terjesztett elő, amelyek szavai szerint a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelem újabb állomásai. A felszólalók elfogadhatatlannak tartották a román képviselőház érvelését Székelyföld autonómia-statútumának elutasításáról. Az első határozattervezet az Európai Parlamenthez, az Európa Tanácshoz, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordul, azzal a kéréssel, hogy tegye Románia európai integrációjának előfeltételévé Székelyföld autonóm régióként történő elismerését. Egy másik elfogadott határozat több európai autonóm régió vezetőihez fordul, hogy nemzetközi szinten támogassák Székelyföld azon törekvését, hogy autonóm régióként kerülhessen be az Európai Unióba. Ugyanezt kéri a harmadik határozat a Kárpát-medencei magyar szervezetektől. A küldöttek arról is döntöttek, hogy népszavazást kezdeményeznek a történelmi Székelyföldhöz tartozó székek lakossága körében Székelyföld önrendelkezési jogának kivívásáról. Az EMNT tanácskozás 217 résztvevője meghallgatta Tőkés László püspök, az EMNT elnökének beszámolóját a decemberi alakuló ülés óta eltelt időszakról. Az EMNT autonómia-elképzeléseit ismertették a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, illetve a Magyar Demokrata Fórum vezetőivel. Mindkét ellenzéki párt támogatásáról biztosította az SZNT és az EMNT vezetőit. Az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseiről Mádl Ferenc magyar államfő is első kézből értesülhetett, ugyanakkor több magyarországi fórumon, különféle gyűléseken ismertették törekvéseiket. Tőkés László szerint szükség van az igazi párbeszédre, olyanra, amely magyar egységet teremthet az autonómia körül. Tőkés László bírálta az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi Megbékélési Park is. Feltette a kérdést, hogy milyen árat fizethet az RMDSZ a román államtól polgári célokra kapott pénzek politikai célokra történő eltereléséért. Mi lehet az ára annak, hogy a román állam tétlenül nézi a Communitas Alapítvány körüli botrányt, ugyanakkor a közvélemény szinte semmit nem tud a Progres Alapítványról, amely a státustörvény alkalmazására kapott pénzek és az infrastruktúra fölött rendelkezik, szintén teljes RMDSZ-felügyelet mellett. Toró T. Tibor részletesen ismertette a Bakk Miklós vezetésével, kolozsvári politológusok által kidolgozott három autonómiatervezetet. A munkában részt vett Bodó Barna, dr. Csapó I. József, továbbá Kovács Péter és Gál Kinga magyarországi szakemberek, valamint Komlóssy József svájci szakértő. A küldöttek támogatásukról biztosították a tervezeteket. A vita végén a résztvevők megszavazták az autonómiatervezeteket. /Makkay József: A méltányos integráció előfeltétele az autonómia. Marosvásárhelyen ülésezett az SZNT és az EMNT. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./
2004. május 5.
Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Brüsszelben, az Európa Parlamentben De Heer Arie M. Oostlander képviselővel folytatott tárgyalásokat, aki a Romániáról szóló országjelentéshez terjesztette be bíráló javaslatait. A holland képviselő többször is kiállt a csángók anyanyelvhasználatáért, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásáért. Csapó Brüsszelben több nyugati képviselővel és szakértővel is tárgyalt az SZNT elutasított autonómiastatútumának ügyében, ugyanakkor szóvá tette a Magyar Polgári Szövetségnek a helyhatósági választásokról történő kirekesztésének ügyét is. Az SZNT elnöke dr. Szájer Józsefnek, a Fidesz-MPSZ képviselőjének meghívására részt vett az Európa Parlament Néppárti Frakciója magyar csoportjának ülésén, ahol a regionalizmus és a területi autonómia kérdéskörét vitatták meg. A magyar csoport teljeskörű támogatásáról biztosította az SZNT törekvéseit. /Brüsszelben a Székelyföld autonómiastatútumának ügye. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./ Az SZNT nem mond le határozott szándékáról, tovább küzd Székelyföld területi autonómiájáért. /G. Á.: SZNT-diplomácia. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./
2004. május 31.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2004. április 24-én elfogadott határozatának megfelelően, az Esztergomi Nyilatkozat szellemében, a Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseit képviselő testületek együttműködési megállapodást írtak alá Szegeden a különböző közösségi autonómiaformák iránti igény kinyilvánítására és demokratikus eszközökkel való képviseletére. A Kárpát-medencei közösségi képviseletek, az EMNT, az SZNT, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Együttműködési Megállapodást kiinduló pontnak tekintve, határozatokat fogadott el a további tennivalókat illetően. A Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseit képviselő testületek elhatározták a közösségi autonómiaformák iránti közakarat demokratikus eszközökkel való egységes képviseletére hivatott Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács létrehozását, a tanács Brüsszeli Irodájának felállítását, a külügyi kapcsolatok elősegítése végett a Diplomáciai Csoport megalakítását. A Szegeden május 28-29-én a magyar Kisebbségi Információs Egyesület szervezésében tanácskozó testületek képviselői felszólítják az ET Parlamenti Közgyűlését, az EP-t, az EBESZ-t, hogy a parlamenti demokrácia eszközével szerezzen érvényt a közösségi autonómia jogi kereteinek elnyerésére irányuló igényünknek, és tegye lehetővé, hogy a Kárpát-medencei őshonos magyar közösségek, megkülönböztetés nélkül, hasonló autonóm intézményekkel, jogosítványokkal és hatáskörökkel rendelkezzenek, mint az EU jogállamaiban élő autonóm közösségek. Aláírta: az EMNT részéről – Tőkés László elnök, SZNT – Dr. Csapó I. József elnök, VMDP – Ágoston András elnök, KMKSZ – Milován Sándor alelnök. /Kárpát-medencei magyar szervezetek együttműködése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2004. június 17.
Az utódállamokban élő magyarságot képviselő hat szervezet jún. 16-án Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában megalakította a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot (KMMNT). Alapítóként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács mellett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviseltették magukat. Az RMDSZ, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyar Szövetség nem tagja a szervezetnek. Meghívottként jelen voltak a Fidesz képviseletében Németh Zsolt és Kövér László, az MDF részéről Balogh László, valamennyien parlamenti képviselők, míg a Magyar Polgári Szövetség részéről Szász Jenő elnök jelent meg. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke idézte fel az autonómiamozgalom fontosabb mérföldköveit, az 1996-os, első magyar–magyar értekezlettől napjainkig. Tőkés László emlékeztetett rá, hogy az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségek autonómiájáért küzdő szervezetek egységbe fogásának ötletét Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke vetette fel egy áprilisi, marosvásárhelyi tanácskozáson. A püspök úgy látja, hogy Magyarország, Szlovákia és Szlovénia EU-integrációjával az autonómia az Európai Unió belső ügyévé vált. A Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács feladata a társult tagok törekvéseinek és önálló határozatainak képviselete az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, az Európa Tanácsban, annak Parlamenti Közgyűlésében, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben, az ENSZ-ben és más kormányszintű szervezetekben. Az alapítók elfogadták a KMMNT házszabályát, majd a társult szervezetek elnökeiből álló elnökség nyilatkozatot fogalmazott meg a nemzeti kérdésről. Az elnökség döntött a KMMNT diplomáciai munkacsoportjának létrehozásáról és a szervezet brüsszeli irodájának megnyitásáról is. A szervezet elnöke Tőkés László püspök lett. A KMMNT megalakulását kimondó határozat értelmében a szervezethez társulhat „minden olyan Kárpát-medencei testület, szervezet, amely közképviselettel felhatalmazva, következetesen cselekszik a magyar közösség autonómiájáért”. /Pengő Zoltán: Tőkés: együtt az autonómiáért. Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./
2004. június 24.
A szenátus jogi bizottsága is elutasította a székelyföldi autonómia tervezetét jún. 23-i ülésén. Toró T. Tibor elmondta, hogy a közel egyórás vitában olyan ismert szenátorok is részt vettek, mint Antonie Iorgovan (PSD) és Petre Roman (FD). Iorgovan szerint a javaslat nem szokványos törvény, hanem alkotmánymódosító tervezet, ezért arra kérte az előterjesztőket, hogy vonják vissza azt, és alkotmánymódosító javaslatként terjesszék elő az alaptörvény által megkívánt módon, azaz a szenátorok legalább egynegyedének támogatásával. Toró az előterjesztők nevében elutasította ezt. Petre Roman a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott tervezet azon passzusait kifogásolta, amelyek – az ő értelmezésében – „felfüggesztenék” a román törvények érvényesülését a Székelyföld területén. A vita nyomán a szenátus jogi bizottságának tagjai Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor kivételével a tervezet plenáris vitájának elutasítását szavazták meg. Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét a Székely Nemzeti Tanács dolgozta ki Csapó I. József tervezete alapján, és hat RMDSZ-képviselő: Birtalan Ákos, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Kovács Zoltán, Vekov Károly és Pécsi Ferenc nyújtotta be ápr. 25-én a képviselőházban. A képviselőház március közepén utasította el a törvényjavaslatot. /Bakk Miklós: Elutasították az autonómiát. = Krónika (Kolozsvár), jún. 24./