Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 14.
A Fogarasy alapítására, a teológiai oktatás évfordulójára emlékeztek
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök által alapított iskola 140. évfordulójára, illetve a tanintézményben elindult teológiai oktatás 10. évfordulójára emlékeztek. A szerdai ünnepségen felszólalók úgy vélik: Fogarasy püspök szavai ma is időszerűek.
A Szent Miklós-templomban szentmisével kezdődött az emlékező ünnepség, melyen a főegyházmegye részéről Tamás József segédpüspök az iskola alapítójára emlékezett. Fogarasy Mihály püspök munkásságát emelte ki, illetve a leánynevelő intézet létesítéséről szólt.
„Fogarasy Mihály püspök legtöbb körlevelét az oktatással, neveléssel kapcsolatosan bocsátotta ki, vallotta, hogy az egyháznak az ereje az iskolák felvirágoztatásában van, egyházmegyéjében különös módon a leánynevelést tartotta fontosnak. Nagy áldozatot hozott a nőnevelést felvállaló női szerzetesrendek intézményeiért. Városában zárdát, iskolát épített, melyet 1876 augusztus 27-en szentelt fel. Méltó és igazságos, hogy a zárda, az iskola az ő nevét viseli. Az iskola, amely nevet visel, eljegyzi magát azzal a személlyel, annak szellemiségével, akinek nevét viseli. A név ugyanis kötelez”– mondta a püspök. Továbbá szólt az egyházi iskolák lecsupaszításáról, államosításról. Majd kitért a pedagógusok nem mindig könnyű feladatára, a 10 éve létrehozott, újra visszaállított teológiai oktatásra, illetve a szülők felelősségvállalására is.
Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa emlékezett a 24 évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében, a gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspök emlékére állított szobornál. Néhai Hajdó István főesperes-plébános akkor mondott szavait idézte: „A püspököt 110 éves sírjából feltámasztottuk, és a nagy püspök hazajött, hogy szóba álljunk vele, és kérdezzük meg, mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? A nagy püspök az evangéliumi igazságot idézi: újra építsetek sziklára.
Fogarasy püspök sziklára épített 140 évvel ezelőtt, napjainkban semmi sincs, ami nagyobb figyelmet igényelne, mint az iskola. „Az iskola az egyháznak a veteményes kertje, az iskola a templomnak előcsarnoka, az egyháznak joga van az iskolához éppúgy, mint a földes gazdának a saját szántóföldjéhez” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán idézve az idők követelményeit felismerő főpapot, kinek szavai ma is időszerűek, hiszen ma is vannak, akik a felekezeti iskolák működését akadályozzák, jogos létüket kétségbe vonják. „Holnapunkat és jövőnket építsük sziklára, mert aki sziklára épít, azon a pokol kapui nem vesznek erőt” – zárta ünnepi beszédét az iskola védnöki tisztségét betöltő Keresztes.
Ezt követően a tanintézet előtt álló Fogarasy Mihály püspök szobránál a kegyelet, az emlékezés koszorúit helyezték el.
A tanintézmény dísztermében folytatták az ünnepséget, ahol néhai Hajdó István emlékének adóztak, majd Részeg Ildikó igazgatónő a teológiai oktatás elindításáról beszélt, Fogarasy püspök alapítólevelét ismertette, mely a mindenkori tanodavezetőt nem feladattal ruházza fel, hanem küldetéssel. András Szabolcs történelemtanár pedig a leánynevelő intézet alapítása kapcsán néhány érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet. Tamás József segédpüspök a négy szenthely: az iskola, a család, a templom és a temető közül az iskola szerepét emelte ki, és Reményik szavait idézve jelezte, buzdítása ma is aktuális.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a kérés, a hálaadás és az öröm fontosságára tért ki. Bartos Károly plébános az iskolában eltöltött órákról, az osztályokról osztotta meg tapasztalatát, hangsúlyozva, emberségben növekedtek a fiatalok. Görbe Péter főtanfelügyelő is a hála szavait, a vallásoktatás fontosságát hangsúlyozta. Nagy Zoltán polgármester ünnepi beszédében személyes történetét is megosztotta a jelenlévőkkel, ugyanis ebben az iskolában végzett. Az oktatókhoz, nevelőkhöz szólva pedig kitartást, jó munkát, jó kedvet kívánt további munkájukhoz. Szóra Róbert egykori teológiai osztályos emlékezett arra az időre, amikor belecsöppent a vallás osztályba. Mint mondta: a teológia osztály egy jó hely, soha nem bánta meg, hogy ezt választotta. Az emlékező ünnepséget záró igazgatói köszönőszavakat követően szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A rendezvényt kulturális műsorral tették még ünnepélyesebbé.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök által alapított iskola 140. évfordulójára, illetve a tanintézményben elindult teológiai oktatás 10. évfordulójára emlékeztek. A szerdai ünnepségen felszólalók úgy vélik: Fogarasy püspök szavai ma is időszerűek.
A Szent Miklós-templomban szentmisével kezdődött az emlékező ünnepség, melyen a főegyházmegye részéről Tamás József segédpüspök az iskola alapítójára emlékezett. Fogarasy Mihály püspök munkásságát emelte ki, illetve a leánynevelő intézet létesítéséről szólt.
„Fogarasy Mihály püspök legtöbb körlevelét az oktatással, neveléssel kapcsolatosan bocsátotta ki, vallotta, hogy az egyháznak az ereje az iskolák felvirágoztatásában van, egyházmegyéjében különös módon a leánynevelést tartotta fontosnak. Nagy áldozatot hozott a nőnevelést felvállaló női szerzetesrendek intézményeiért. Városában zárdát, iskolát épített, melyet 1876 augusztus 27-en szentelt fel. Méltó és igazságos, hogy a zárda, az iskola az ő nevét viseli. Az iskola, amely nevet visel, eljegyzi magát azzal a személlyel, annak szellemiségével, akinek nevét viseli. A név ugyanis kötelez”– mondta a püspök. Továbbá szólt az egyházi iskolák lecsupaszításáról, államosításról. Majd kitért a pedagógusok nem mindig könnyű feladatára, a 10 éve létrehozott, újra visszaállított teológiai oktatásra, illetve a szülők felelősségvállalására is.
Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa emlékezett a 24 évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében, a gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspök emlékére állított szobornál. Néhai Hajdó István főesperes-plébános akkor mondott szavait idézte: „A püspököt 110 éves sírjából feltámasztottuk, és a nagy püspök hazajött, hogy szóba álljunk vele, és kérdezzük meg, mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? A nagy püspök az evangéliumi igazságot idézi: újra építsetek sziklára.
Fogarasy püspök sziklára épített 140 évvel ezelőtt, napjainkban semmi sincs, ami nagyobb figyelmet igényelne, mint az iskola. „Az iskola az egyháznak a veteményes kertje, az iskola a templomnak előcsarnoka, az egyháznak joga van az iskolához éppúgy, mint a földes gazdának a saját szántóföldjéhez” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán idézve az idők követelményeit felismerő főpapot, kinek szavai ma is időszerűek, hiszen ma is vannak, akik a felekezeti iskolák működését akadályozzák, jogos létüket kétségbe vonják. „Holnapunkat és jövőnket építsük sziklára, mert aki sziklára épít, azon a pokol kapui nem vesznek erőt” – zárta ünnepi beszédét az iskola védnöki tisztségét betöltő Keresztes.
Ezt követően a tanintézet előtt álló Fogarasy Mihály püspök szobránál a kegyelet, az emlékezés koszorúit helyezték el.
A tanintézmény dísztermében folytatták az ünnepséget, ahol néhai Hajdó István emlékének adóztak, majd Részeg Ildikó igazgatónő a teológiai oktatás elindításáról beszélt, Fogarasy püspök alapítólevelét ismertette, mely a mindenkori tanodavezetőt nem feladattal ruházza fel, hanem küldetéssel. András Szabolcs történelemtanár pedig a leánynevelő intézet alapítása kapcsán néhány érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet. Tamás József segédpüspök a négy szenthely: az iskola, a család, a templom és a temető közül az iskola szerepét emelte ki, és Reményik szavait idézve jelezte, buzdítása ma is aktuális.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a kérés, a hálaadás és az öröm fontosságára tért ki. Bartos Károly plébános az iskolában eltöltött órákról, az osztályokról osztotta meg tapasztalatát, hangsúlyozva, emberségben növekedtek a fiatalok. Görbe Péter főtanfelügyelő is a hála szavait, a vallásoktatás fontosságát hangsúlyozta. Nagy Zoltán polgármester ünnepi beszédében személyes történetét is megosztotta a jelenlévőkkel, ugyanis ebben az iskolában végzett. Az oktatókhoz, nevelőkhöz szólva pedig kitartást, jó munkát, jó kedvet kívánt további munkájukhoz. Szóra Róbert egykori teológiai osztályos emlékezett arra az időre, amikor belecsöppent a vallás osztályba. Mint mondta: a teológia osztály egy jó hely, soha nem bánta meg, hogy ezt választotta. Az emlékező ünnepséget záró igazgatói köszönőszavakat követően szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A rendezvényt kulturális műsorral tették még ünnepélyesebbé.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
2016. december 16.
Párizsban végzett igei szolgálatot Csűry István
A hugenották harciassága még nyomokban sem lelhető fel manapság a szekularizált Párizsban, és az Ady-korabeli pezsgő magyar irodalmi, művészeti élet sem jellemző már.
A Magyar Református Egyháznak nemcsak magyar nyelvterületen- az anyaországban, vagy a Kárpát-medencei külhoni országokban- vannak református gyülekezetei, hanem 80 országban van úgymond szétszórva, illetve jónéhány országban működnek önálló gyülekezetei. Ezek közt vannak az úgynevezett európai országoknak a kicsiny református gyülekezetei, és a nyugat-európai országok közt az egyik kiemelkedő helyet Franciaország, és éppen Párizs foglalja el. Az ottani gyülekezet 65 esztendővel ezelőtt alakult meg, és éli a maga sajátos, diaszpóra-helyzetéből fakadó életét, ami azt jelenti, hogy a hatalmas nagy Franciaországban, vagy ennek hatalmas nagy fővárosában néhány tucat ember havi rendszerességgel találkozik. Ezekre az istentiszteletekre általában meghív magyarországi, illetve most már a Generális Konvent kapcsán az egész konvent területéről lelkipásztorokat, és évente hat alkalomra a Magyar Református Egyház konventje delegál lelkészeket. Csűry István királyhágómelléki püspök második alkalommal fogadta el ezt a meghívást, ami azt jelentette, hogy advent második vasárnapján- amikor már karácsonyt is ünnepelt a párizsi gyülekezet, hiszen a legközelebbi igei találkozója már csak januárban lesz- szolgált közöttük. Elmondása szerint mindig nagyon mély nyomokat hagy benne a diaszpórában való megfordulás, az ottani igehirdetés, s ez így történt vele már az első alkalommal, öt évvel ezelőtt is, amikor egy reformációi istentiszteleten hirdette Isten örök érvényű és megtartó igéjét. Ugyanis az a néhány óra, amit az ember eltölt közöttük, előhoz minden olyan gondot és örömöt, ami egy szórványban élő gyülekezet magában hordoz. Érdekes ilyenkor találkozni azzal, hogy miként nyilvánul meg az olyan emberek esetében, főleg akik nem régóta vannak kint, a honvágy, vagy akik régóta ott élnek, hogyan nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor még nem mentek ki. Hogyan szólal meg a lélek olyan helyzetben, amikor igazolni próbálja azt, hogy tulajdonképpen jó helyen van, megtalálta a helyét, vagy éppenséggel hogyan kínlódik sokszor az a belső hang, amikor egy-egy problémáról, feszültségről esik szó.
Partiumból
Az istentiszteleten, bár a gyülekezet nagysága úgy 40 körül van, több mint ötven személy vett részt. És mivel híre ment annak, hogy lelkipásztor érkezik Európa keleti feléről, több Erdélyből, illetve a Partiumból származó atyafi is ott volt, talán egy kicsit azért is, hogy hallja a magyar szót, a szülőföldjéről szóló híreket, amelyeket ilyenkor az egybegyűltek meg szoktak osztani egymással. Karácsonyra tekintve természetesen az adventi ige szólt az istentiszteleten, a várakozásnak a feszültsége, de ugyanakkor a beteljesülés öröme is. Amúgy ezeken a havi találkozókon általában olyanok is részt vesznek, akik ha nem is tartoznak a gyülekezethez, de azért fontosnak tartják, hogy el-eljárjanak. Ezek közt vannak azok az alkalmi munkások, akik csupán rövid időre mennek ki dolgozni, és azok a vegyes házasságban élők is, akik ugyan lehet, hogy egy másik egyházhoz is tartoznak, de az ilyen alkalmakkor szokták az innen vitt felekezetiségüket, vallásosságukat megélni. A franciaországi magyar református gyülekezetről elmondható, hogy noha kicsi, mégis nagyon jól szervezett. Nincs semmi ingatlanjuk, templomuk, parókiájuk, hanem egy protestáns templomban bérelnek egy kisebb termet, ami egy előadóterem tulajdonképpen, ahol szószék és padok vannak, és itt zajlanak az istentiszteleteik. A gyülekezetnek van presbitériuma, gondnoka, főgondnoka, akik jól együttműködnek, és egy aranyos hölgy, Heddad Annamária a lelke ennek a közösségnek. E-mail, illetve telefon kapcsolatban vannak, és nagyon odafigyelnek egymásra. Több idős ember van közöttük, olyanok is, akik már nem is tudnak eljárni ezekre a közösségi alkalmakra, de azért meglátogatják őket, vagyis a párizsi magyarság összetart. Tulajdonképpen a gond onnét származik, hogy ez a maroknyi, jól szervezett gyülekezet szinte értetlenül nézi azt, hogy Franciaország fővárosában nagyon sok magyar ember megfordul, de valamiért nem nagyon akar csatlakozni a felekezetek gyülekezeteihez, és ez nem csak református viszonylatban van így. Több mint valószínű ennek az egyik oka, hogy legtöbben azért azzal a gondolattal élnek ott, hogy nemsokára visszatérhetnek a szülőföldjükre, és ezért nem akarják elkötelezni magukat. Kellemes élménynek bizonyult Csűry István számára a Partiumból elszármazottakkal való találkozás, akik elmondták, hogy terveik szerint négy-öt évet szeretnének Párizsban eltölteni, de alig várják, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor hazatérhetnek. Az Ady-korabeli pezsgő párizsi magyar kulturális élet azonban kevésbé jellemző napjainkban. A társaság vegyes, de legalábbis a kinti reformátusok többsége inkább kemény fizikai munkát végez. Azért elvétve persze vannak olyanok is, akiket a szellemi tudásuk vezérelt a francia fővárosba, és aztán kint ragadtak, például kutatóintézetekben dolgozó mérnökök, akik gyakran hazajárnak. Az irodalom, a művészetek képviselői napjainkban kevésbé vannak jelen, a püspök egy olyan családot talált, melynek egyik tagja a festészet területén ér el szép sikereket. A gyülekezetben különben néhány fiatalember igen aktív munkát végez. Az egyik közülük, Kiss Zsolt építész, aki szintén a szakmája miatt él kint. Nagy lelkesedéssel szövi a gyülekezeti kapcsolódási hálót, szeretettel fogadja a lelkipásztorokat, mutatja be nekik Párizs nevezetességeit, emblematikus és páratlan építményeit, kulturális központjait.
Biztonságérzet
Az utóbbi időszak terrorcselekményei sajnos Párizson is nyomot hagytak, a püspök szerint ritka az olyan város, ahol annyi rendőrt látott volna, mint ott. Nemcsak gyalogos őrszemekkel, hanem lovas rendőrökkel is lehet találkozni lépten-nyomon, s rengeteg rendőrautót lehet látni. Megjegyezte azt is: érdekes volt egy délután azt hallani a hírekben, hogy Párizsban kiraboltak egy turisztikai központot, a túszokat elengedték, a túszejtőket pedig nagy erőkkel keresik, miközben ők semmit se tudtak arról, hogy a közvetlen közelükben ez történt… Hozzátette: ezzel együtt a biztonságérzetre nem lehetett panasza, mert látszik, hogy a hatóságok mindenre odafigyelnek.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
A hugenották harciassága még nyomokban sem lelhető fel manapság a szekularizált Párizsban, és az Ady-korabeli pezsgő magyar irodalmi, művészeti élet sem jellemző már.
A Magyar Református Egyháznak nemcsak magyar nyelvterületen- az anyaországban, vagy a Kárpát-medencei külhoni országokban- vannak református gyülekezetei, hanem 80 országban van úgymond szétszórva, illetve jónéhány országban működnek önálló gyülekezetei. Ezek közt vannak az úgynevezett európai országoknak a kicsiny református gyülekezetei, és a nyugat-európai országok közt az egyik kiemelkedő helyet Franciaország, és éppen Párizs foglalja el. Az ottani gyülekezet 65 esztendővel ezelőtt alakult meg, és éli a maga sajátos, diaszpóra-helyzetéből fakadó életét, ami azt jelenti, hogy a hatalmas nagy Franciaországban, vagy ennek hatalmas nagy fővárosában néhány tucat ember havi rendszerességgel találkozik. Ezekre az istentiszteletekre általában meghív magyarországi, illetve most már a Generális Konvent kapcsán az egész konvent területéről lelkipásztorokat, és évente hat alkalomra a Magyar Református Egyház konventje delegál lelkészeket. Csűry István királyhágómelléki püspök második alkalommal fogadta el ezt a meghívást, ami azt jelentette, hogy advent második vasárnapján- amikor már karácsonyt is ünnepelt a párizsi gyülekezet, hiszen a legközelebbi igei találkozója már csak januárban lesz- szolgált közöttük. Elmondása szerint mindig nagyon mély nyomokat hagy benne a diaszpórában való megfordulás, az ottani igehirdetés, s ez így történt vele már az első alkalommal, öt évvel ezelőtt is, amikor egy reformációi istentiszteleten hirdette Isten örök érvényű és megtartó igéjét. Ugyanis az a néhány óra, amit az ember eltölt közöttük, előhoz minden olyan gondot és örömöt, ami egy szórványban élő gyülekezet magában hordoz. Érdekes ilyenkor találkozni azzal, hogy miként nyilvánul meg az olyan emberek esetében, főleg akik nem régóta vannak kint, a honvágy, vagy akik régóta ott élnek, hogyan nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor még nem mentek ki. Hogyan szólal meg a lélek olyan helyzetben, amikor igazolni próbálja azt, hogy tulajdonképpen jó helyen van, megtalálta a helyét, vagy éppenséggel hogyan kínlódik sokszor az a belső hang, amikor egy-egy problémáról, feszültségről esik szó.
Partiumból
Az istentiszteleten, bár a gyülekezet nagysága úgy 40 körül van, több mint ötven személy vett részt. És mivel híre ment annak, hogy lelkipásztor érkezik Európa keleti feléről, több Erdélyből, illetve a Partiumból származó atyafi is ott volt, talán egy kicsit azért is, hogy hallja a magyar szót, a szülőföldjéről szóló híreket, amelyeket ilyenkor az egybegyűltek meg szoktak osztani egymással. Karácsonyra tekintve természetesen az adventi ige szólt az istentiszteleten, a várakozásnak a feszültsége, de ugyanakkor a beteljesülés öröme is. Amúgy ezeken a havi találkozókon általában olyanok is részt vesznek, akik ha nem is tartoznak a gyülekezethez, de azért fontosnak tartják, hogy el-eljárjanak. Ezek közt vannak azok az alkalmi munkások, akik csupán rövid időre mennek ki dolgozni, és azok a vegyes házasságban élők is, akik ugyan lehet, hogy egy másik egyházhoz is tartoznak, de az ilyen alkalmakkor szokták az innen vitt felekezetiségüket, vallásosságukat megélni. A franciaországi magyar református gyülekezetről elmondható, hogy noha kicsi, mégis nagyon jól szervezett. Nincs semmi ingatlanjuk, templomuk, parókiájuk, hanem egy protestáns templomban bérelnek egy kisebb termet, ami egy előadóterem tulajdonképpen, ahol szószék és padok vannak, és itt zajlanak az istentiszteleteik. A gyülekezetnek van presbitériuma, gondnoka, főgondnoka, akik jól együttműködnek, és egy aranyos hölgy, Heddad Annamária a lelke ennek a közösségnek. E-mail, illetve telefon kapcsolatban vannak, és nagyon odafigyelnek egymásra. Több idős ember van közöttük, olyanok is, akik már nem is tudnak eljárni ezekre a közösségi alkalmakra, de azért meglátogatják őket, vagyis a párizsi magyarság összetart. Tulajdonképpen a gond onnét származik, hogy ez a maroknyi, jól szervezett gyülekezet szinte értetlenül nézi azt, hogy Franciaország fővárosában nagyon sok magyar ember megfordul, de valamiért nem nagyon akar csatlakozni a felekezetek gyülekezeteihez, és ez nem csak református viszonylatban van így. Több mint valószínű ennek az egyik oka, hogy legtöbben azért azzal a gondolattal élnek ott, hogy nemsokára visszatérhetnek a szülőföldjükre, és ezért nem akarják elkötelezni magukat. Kellemes élménynek bizonyult Csűry István számára a Partiumból elszármazottakkal való találkozás, akik elmondták, hogy terveik szerint négy-öt évet szeretnének Párizsban eltölteni, de alig várják, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor hazatérhetnek. Az Ady-korabeli pezsgő párizsi magyar kulturális élet azonban kevésbé jellemző napjainkban. A társaság vegyes, de legalábbis a kinti reformátusok többsége inkább kemény fizikai munkát végez. Azért elvétve persze vannak olyanok is, akiket a szellemi tudásuk vezérelt a francia fővárosba, és aztán kint ragadtak, például kutatóintézetekben dolgozó mérnökök, akik gyakran hazajárnak. Az irodalom, a művészetek képviselői napjainkban kevésbé vannak jelen, a püspök egy olyan családot talált, melynek egyik tagja a festészet területén ér el szép sikereket. A gyülekezetben különben néhány fiatalember igen aktív munkát végez. Az egyik közülük, Kiss Zsolt építész, aki szintén a szakmája miatt él kint. Nagy lelkesedéssel szövi a gyülekezeti kapcsolódási hálót, szeretettel fogadja a lelkipásztorokat, mutatja be nekik Párizs nevezetességeit, emblematikus és páratlan építményeit, kulturális központjait.
Biztonságérzet
Az utóbbi időszak terrorcselekményei sajnos Párizson is nyomot hagytak, a püspök szerint ritka az olyan város, ahol annyi rendőrt látott volna, mint ott. Nemcsak gyalogos őrszemekkel, hanem lovas rendőrökkel is lehet találkozni lépten-nyomon, s rengeteg rendőrautót lehet látni. Megjegyezte azt is: érdekes volt egy délután azt hallani a hírekben, hogy Párizsban kiraboltak egy turisztikai központot, a túszokat elengedték, a túszejtőket pedig nagy erőkkel keresik, miközben ők semmit se tudtak arról, hogy a közvetlen közelükben ez történt… Hozzátette: ezzel együtt a biztonságérzetre nem lehetett panasza, mert látszik, hogy a hatóságok mindenre odafigyelnek.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 19.
A sokvékányi nemzet
Megpróbálja Isten az ő népeit. Ha ki nem vállalja a próbát, bizonyosan belepusztul.
– Állj föl, osztályfelelős, sorold itt az osztály előtt, tudsz-e olyan népekről, amelyek vállalták a próbát, és mégis kipusztultak?
A kunokat IV. Béla, I.(Szent) István mellett a másik „országépítő” nagy királyunk telepítette le a nagy tatárjárás (1241.) után. A kunok már a tatárok elől menekülvén kértek menedéket az országban.
Hozták hát a nomád állattenyésztést tovább az alföldre.
És eljött 1861-ben a rettenetes marhavész, az állat- és emberveszedelem esztendeje. Magyarhonból, Nagykunságból a magyarok nem menekültek más országokba, csak föl Váradig s el Székelyföldig a pusztulásból s az elől.
És jött a rettenetes aszály 1863-ban. Nem volt, amit ennie embernek s állatnak a szörnyű szárazságban. Írta az akkor már létező újság, hogy „éhezik ember, állat Magyarhonban, Nagyalföldön, Nagykunságban.”
Emberek, segítsétek, segítsetek! Ezt kiáltották szerte Erdélyben.
Az ország legkeletibb területén nemcsak adakoztak a székely magyarok, hanem házhoz, munkához, fedélhez juttatták a sok ezer magyarhoni menekülőt. A kunok híres állattenyésztők voltak, marhát is hajtottak a Nagykunságból, el Háromszékig, Csíkországig.
Isten nem pusztulásra teremtette a népeket, ha már teremtette. A magyarság ebben a hitben és tudatban élt, s él ma is. Népet menekíteni a bajból!
Császár Őfelsége rá se hederített a veszedelemre. A menekülők gabonát, ruhát, munkát kaptak Erdélyországban, hogy megérjék az 1863-as esztendőt is. A hatalmas aszályt, a száraz esztendőt, amikor már fű is alig volt enni embernek s állatnak. A hatalmas munkabíró magyarságnak, kunoknak meg a szelíd jászoknak ismét össze kellett fogniuk, és ismét a székelyekkel az élen. Amit az állatvész idején túléltek, a hazamenők ismét próbára kerültek az aszályban.
Márciustól novemberig egy csepp eső, annyi se. Egy garas nem sok, de a Császár őfelsége annyit se… A ló ára egy dinnye ára… Lepusztulás ellen elindult Székelyföldön az adakozás, az összefogás lelki és testi hullámverése. A megháromszorozódott munka mellett a bemenekülő honfi családok fenntartása, ellátása, az volt a feladat. És a nép kiállta a próbát!
– „Tíz véka árpáról, tizenöt véka búzáról, törökbúzáról… melyeket Czofalva községből a magyarországiak számára hogy bészolgáltatjuk bizonyítjuk…”*
És úgy lett ismét! Az alföldiek kaptak ruhát, bakancsot, székely gúnyában vészelték át az újabb próbát. Gyermek. Család.
Megpróbálta Isten az ő népeit. Erőt is adott azonban a próbához, lelkit és testvérit egyaránt.
Élt, még mindezen néppróbák előtt, a francia orvos, író, Rabelais (1494–1553). Ő mondotta: Növeli, ki elfödi a bajt.
Emberi igazság ez is. És első meghallója azóta is mindig a nép, a megélő, az volt. Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mert a veszedelmet mindig a fájdalomban dúsak élik meg, és kiáltják világgá.
Kunok, jászok, magyarok, székelyek önmenekítő áldozatai után maradjunk kortársunknál, Illyés Gyulánál. „Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe(…) Anyánk a halott – a búcsút ne/ kuplé-dal zengje; (…) Íme a példa, hogy/ ki szépen kimondja a rettenetet/ azzal föl is oldja… Mert olyanokat éltünk meg, amire/ ma sincs ige…(Idézetek a Bartók című versből, 1955.)
Láttam galambot elhalni. Fecskét is a porban. Egyelőre pontosan tőlük meg anyámról tudom, mi a nemlét. Babits, halk szavú költőnk mondja ki annyi minden után: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
(Jónás könyve).
Az 1861–62-beli marhavész, a rákövetkező ínséges esztendő, majd az 1864-es erdélyi árvíz, aztán – az 1916-os román betörés Székelyföldre, Erdélybe. A menekültek ezreit fogadta be „Magyarhon”, mert menekülnie kellett a székelységnek a románok elől. És a Nagykunság, a teljes Magyarhon fogadta az erdélyi magyar menekültek tízezreit, családjait, sebesült gyermekeit és asszonyait, akik szekereiken, vagonokban menekültek halál elől a megtartó s fedelet nyújtó „Magyarhonba”. És jöttek vissza 1916. szeptember után, haza. Visszamenekültek. A próbákat kiállta a nemzet eleddig.
* (Józsa Lajos: Az 1863–64-es ínséges esztendők. Sepsiszentgyörgy, 2104.)
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Megpróbálja Isten az ő népeit. Ha ki nem vállalja a próbát, bizonyosan belepusztul.
– Állj föl, osztályfelelős, sorold itt az osztály előtt, tudsz-e olyan népekről, amelyek vállalták a próbát, és mégis kipusztultak?
A kunokat IV. Béla, I.(Szent) István mellett a másik „országépítő” nagy királyunk telepítette le a nagy tatárjárás (1241.) után. A kunok már a tatárok elől menekülvén kértek menedéket az országban.
Hozták hát a nomád állattenyésztést tovább az alföldre.
És eljött 1861-ben a rettenetes marhavész, az állat- és emberveszedelem esztendeje. Magyarhonból, Nagykunságból a magyarok nem menekültek más országokba, csak föl Váradig s el Székelyföldig a pusztulásból s az elől.
És jött a rettenetes aszály 1863-ban. Nem volt, amit ennie embernek s állatnak a szörnyű szárazságban. Írta az akkor már létező újság, hogy „éhezik ember, állat Magyarhonban, Nagyalföldön, Nagykunságban.”
Emberek, segítsétek, segítsetek! Ezt kiáltották szerte Erdélyben.
Az ország legkeletibb területén nemcsak adakoztak a székely magyarok, hanem házhoz, munkához, fedélhez juttatták a sok ezer magyarhoni menekülőt. A kunok híres állattenyésztők voltak, marhát is hajtottak a Nagykunságból, el Háromszékig, Csíkországig.
Isten nem pusztulásra teremtette a népeket, ha már teremtette. A magyarság ebben a hitben és tudatban élt, s él ma is. Népet menekíteni a bajból!
Császár Őfelsége rá se hederített a veszedelemre. A menekülők gabonát, ruhát, munkát kaptak Erdélyországban, hogy megérjék az 1863-as esztendőt is. A hatalmas aszályt, a száraz esztendőt, amikor már fű is alig volt enni embernek s állatnak. A hatalmas munkabíró magyarságnak, kunoknak meg a szelíd jászoknak ismét össze kellett fogniuk, és ismét a székelyekkel az élen. Amit az állatvész idején túléltek, a hazamenők ismét próbára kerültek az aszályban.
Márciustól novemberig egy csepp eső, annyi se. Egy garas nem sok, de a Császár őfelsége annyit se… A ló ára egy dinnye ára… Lepusztulás ellen elindult Székelyföldön az adakozás, az összefogás lelki és testi hullámverése. A megháromszorozódott munka mellett a bemenekülő honfi családok fenntartása, ellátása, az volt a feladat. És a nép kiállta a próbát!
– „Tíz véka árpáról, tizenöt véka búzáról, törökbúzáról… melyeket Czofalva községből a magyarországiak számára hogy bészolgáltatjuk bizonyítjuk…”*
És úgy lett ismét! Az alföldiek kaptak ruhát, bakancsot, székely gúnyában vészelték át az újabb próbát. Gyermek. Család.
Megpróbálta Isten az ő népeit. Erőt is adott azonban a próbához, lelkit és testvérit egyaránt.
Élt, még mindezen néppróbák előtt, a francia orvos, író, Rabelais (1494–1553). Ő mondotta: Növeli, ki elfödi a bajt.
Emberi igazság ez is. És első meghallója azóta is mindig a nép, a megélő, az volt. Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mert a veszedelmet mindig a fájdalomban dúsak élik meg, és kiáltják világgá.
Kunok, jászok, magyarok, székelyek önmenekítő áldozatai után maradjunk kortársunknál, Illyés Gyulánál. „Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe(…) Anyánk a halott – a búcsút ne/ kuplé-dal zengje; (…) Íme a példa, hogy/ ki szépen kimondja a rettenetet/ azzal föl is oldja… Mert olyanokat éltünk meg, amire/ ma sincs ige…(Idézetek a Bartók című versből, 1955.)
Láttam galambot elhalni. Fecskét is a porban. Egyelőre pontosan tőlük meg anyámról tudom, mi a nemlét. Babits, halk szavú költőnk mondja ki annyi minden után: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
(Jónás könyve).
Az 1861–62-beli marhavész, a rákövetkező ínséges esztendő, majd az 1864-es erdélyi árvíz, aztán – az 1916-os román betörés Székelyföldre, Erdélybe. A menekültek ezreit fogadta be „Magyarhon”, mert menekülnie kellett a székelységnek a románok elől. És a Nagykunság, a teljes Magyarhon fogadta az erdélyi magyar menekültek tízezreit, családjait, sebesült gyermekeit és asszonyait, akik szekereiken, vagonokban menekültek halál elől a megtartó s fedelet nyújtó „Magyarhonba”. És jöttek vissza 1916. szeptember után, haza. Visszamenekültek. A próbákat kiállta a nemzet eleddig.
* (Józsa Lajos: Az 1863–64-es ínséges esztendők. Sepsiszentgyörgy, 2104.)
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 20.
Miért szűnt meg a nyárádszeredai kertészmérnökképzés?
Agrovilág – mezőgazdaság, vidékfejlesztés, agroturizmus
A korábbi Agrovilágban közöltük a dr. Jakab Sámuel A szükség parancsa című könyve bemutatásán elhangzott könyvismertető szerkesztett változata első részét, Thiesz Rezső írását, melyet az alábbiakban folytatunk.
A Sapientia EMTE elindításakor (2000-ben) megszületett az Erdély területén működő kihelyezett tagozatok konzultációs központjai EMTE-vel való egyesítésének gondolata. Ez a kérdés két magas szintű fórumon is megvitatásra került: 2001. február 15-én a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és 2001. augusztus 27-én a Magyar Professzorok Világtanácsának ülésén (MPV). Az MPV Agrártudományi Szekciójának csíkszeredai tanácskozásán (2001. szeptember 7-8.) konkrét döntések születtek a nyárádszeredai konzultációs központnak az EMTE-be való integrálásáról. Ezzel kapcsolatosan szerződéskötésre került sor a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókja és a Bocskai István Alapítvány Nyárádszereda, továbbá a Szent István Egyetem és a Sapientia Hungariae Alapívány között. A szerződés értelmében a Sapentia Alapítvány a 2001 – 2002-es tanévtől kezdődően befogadja a kihelyezett tagozatot oly módon, hogy az egyetemi struktúra speciális részeként kezeli mindaddig, míg a teljes integrálódás meg nem történik.
2001. szeptember 20-án együttműködési megállapodás született Kolozsváron a Sapientia Hungariae Alapítvány, a Bocskai István Alapítvány és a kolozsvári Sapientia Alapítvány között, aminek értelmében „a Bocskai István Alapítvány a főiskolai szintű kihelyezett képzést mindaddig fenntartja, míg törvényes lehetőség nyílik e képzési forma EMTE keretén belüli egyetemi szintű kertészmérnök szakhoz való kapcsolásához“. A felek megegyeztek abban, hogy a nyárádszeredai oktatás fenntartja működését mindaddig, amíg a romániai törvények szerint a Sapientia EMTE keretében indítandó nappali kertészmérnöki oktatás megkapja a végleges akkreditációt és megtörténik az intézményi akkreditáció is. Az érvényes törvények alapján a nappali szak végleges akkreditációja csak három végzős évfolyam kimenetele után kérvényezhető. Erre tehát legalább hét évre volt szükség, tehát tévedés lett volna a kihelyezett szak megállítása már 2003-ban. Végül sikerült meggyőzni az illetékeseket, s a nyárádszeredai képzés még tíz évvel hosszabbodott, ami további 305 kertészmérnököt jelentett Erdélynek.
A Sapientia Marosvásárhelyi Karán a kertészmérnöki szak végleges akkreditálására 2011-ben került sor. Ezt követően, 2012-ben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte a Corvinus Egyetemmel és a Bocskai István Alapítvánnyal, hogy nem támogatja újabb évfolyam indítását, csak a már működő évfolyamok kimenetelére biztosít pénzalapot. Az utolsó kimenő évfolyam 2016. január 9-én államvizsgázott.
A kötet második fejezete Visszatekintő cím alatt 102 oldal terjedelmében az oktatók és hallgatók visszaemlékezései, személyes benyomásai, érzései olvashatók. A kötet utolsó része a mellékleteket tartalmazza. Ezek jelentős dokumentációs elemei a műnek. Fotókat közöl a magyarországi és erdélyi oktatókról, táblázatban jeleníti meg a mindenki által oktatott tantárgyat és időszakot, amikor az oktatásban részt vett. Satisztikai adatokat, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz a beiratkozott hallgatók erdélyi megyék szerinti, illetve a diákok életkor szerinti megoszlásáról. A fejezet zárórészében az 1997 és 2016 között végzett évfolyamok csoportképei és a diákok névsora szerepel, a lakhely feltüntetésével.
Népújság (Marosvásárhely)
Agrovilág – mezőgazdaság, vidékfejlesztés, agroturizmus
A korábbi Agrovilágban közöltük a dr. Jakab Sámuel A szükség parancsa című könyve bemutatásán elhangzott könyvismertető szerkesztett változata első részét, Thiesz Rezső írását, melyet az alábbiakban folytatunk.
A Sapientia EMTE elindításakor (2000-ben) megszületett az Erdély területén működő kihelyezett tagozatok konzultációs központjai EMTE-vel való egyesítésének gondolata. Ez a kérdés két magas szintű fórumon is megvitatásra került: 2001. február 15-én a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és 2001. augusztus 27-én a Magyar Professzorok Világtanácsának ülésén (MPV). Az MPV Agrártudományi Szekciójának csíkszeredai tanácskozásán (2001. szeptember 7-8.) konkrét döntések születtek a nyárádszeredai konzultációs központnak az EMTE-be való integrálásáról. Ezzel kapcsolatosan szerződéskötésre került sor a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókja és a Bocskai István Alapítvány Nyárádszereda, továbbá a Szent István Egyetem és a Sapientia Hungariae Alapívány között. A szerződés értelmében a Sapentia Alapítvány a 2001 – 2002-es tanévtől kezdődően befogadja a kihelyezett tagozatot oly módon, hogy az egyetemi struktúra speciális részeként kezeli mindaddig, míg a teljes integrálódás meg nem történik.
2001. szeptember 20-án együttműködési megállapodás született Kolozsváron a Sapientia Hungariae Alapítvány, a Bocskai István Alapítvány és a kolozsvári Sapientia Alapítvány között, aminek értelmében „a Bocskai István Alapítvány a főiskolai szintű kihelyezett képzést mindaddig fenntartja, míg törvényes lehetőség nyílik e képzési forma EMTE keretén belüli egyetemi szintű kertészmérnök szakhoz való kapcsolásához“. A felek megegyeztek abban, hogy a nyárádszeredai oktatás fenntartja működését mindaddig, amíg a romániai törvények szerint a Sapientia EMTE keretében indítandó nappali kertészmérnöki oktatás megkapja a végleges akkreditációt és megtörténik az intézményi akkreditáció is. Az érvényes törvények alapján a nappali szak végleges akkreditációja csak három végzős évfolyam kimenetele után kérvényezhető. Erre tehát legalább hét évre volt szükség, tehát tévedés lett volna a kihelyezett szak megállítása már 2003-ban. Végül sikerült meggyőzni az illetékeseket, s a nyárádszeredai képzés még tíz évvel hosszabbodott, ami további 305 kertészmérnököt jelentett Erdélynek.
A Sapientia Marosvásárhelyi Karán a kertészmérnöki szak végleges akkreditálására 2011-ben került sor. Ezt követően, 2012-ben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte a Corvinus Egyetemmel és a Bocskai István Alapítvánnyal, hogy nem támogatja újabb évfolyam indítását, csak a már működő évfolyamok kimenetelére biztosít pénzalapot. Az utolsó kimenő évfolyam 2016. január 9-én államvizsgázott.
A kötet második fejezete Visszatekintő cím alatt 102 oldal terjedelmében az oktatók és hallgatók visszaemlékezései, személyes benyomásai, érzései olvashatók. A kötet utolsó része a mellékleteket tartalmazza. Ezek jelentős dokumentációs elemei a műnek. Fotókat közöl a magyarországi és erdélyi oktatókról, táblázatban jeleníti meg a mindenki által oktatott tantárgyat és időszakot, amikor az oktatásban részt vett. Satisztikai adatokat, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz a beiratkozott hallgatók erdélyi megyék szerinti, illetve a diákok életkor szerinti megoszlásáról. A fejezet zárórészében az 1997 és 2016 között végzett évfolyamok csoportképei és a diákok névsora szerepel, a lakhely feltüntetésével.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 26.
Gyermekmosolyok karácsonyra
Közel kétszáz Bihar megyei, otthonban nevelkedő gyereknek az arcára varázsoltak mosolyt karácsony alkalmából egy-egy személyre szóló ajándékkal a Mosolygó Karácsonyt! szervezői.
Amint Széll Gabriellától, az RMDSZ nagyváradi nőszervezetének elnökétől megtudtuk, negyedik alkalommal szervezik meg a Mosolygó Karácsonyt! akciót, melyen belül iskolák, történelmi egyházak közreműködésével otthonban lakó gyerekeknek nyújtanak át személyre szóló ajándékokat. Az akciót egyébként Erdély-szerte megszervezik az RMDSZ-nőszervezetei, van ahol idősökhöz jutnak el, van, ahol kézműves foglalkozás, mézeskalács sütés zajlik.
Személyre szólóan
Míg 2014-ben 102 Bihar megyei gyerek kapott ajándékot, az idén 189 intézményben, illetve családi típusú otthonban nevelkedő gyermeknek jutott csomag. Többek között a székelyhídi gyermekotthon, a Kajántó Mária gyermekotthon, a Caritas Szent István Szociális Központ, a micskei gyermekotthon, illetve a váradi szent Angéla Házban nevelkedő gyerekek kaptak ajándékot, s amint a nagyváradi nőszervezet elnöke kihangsúlyozta, Szántó Ildikónak, a gyermekmentő szolgálat nagyváradi szervezetének vezetőjének köszönhető, hogy fel tudták térképezni, kik azok a gyerekek, akik igényelnék ezeket az ajándékokat. Az ajándékokat legnagyobbrészt iskolások készítették, úgy, hogy tudták a megajándékozandó gyermek nevét, korát. Többek között a Szacsvay Imre, a Bălcescu, az Ady, a Szent László, a Traian Vuia, az Eminescu, a Lorántffy iskolák, a 16. sz. iskola, a pedagógiai líceum, a bihari, széplaki iskolák diákjai vettek részt. Az ajándékokat pénteken vették át a gyermekotthonok képviselői, a Nagyváradi Filharmóniában megszervezett ünnepség keretében. Mint megtudtuk, a filharmónia a Megyei Tanács jóváhagyásával ingyen biztosította a termet.
A csodákért
Sokféleképpen lehet összefogni egy ügyért, van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, van, hogy egy kisebb csoport mutatja meg, hogy mire képes. A Mosolygó Karácsonyt egy ilyen összefogás eredménye, mondta Kéry Hajnal, a nőszervezet megyei elnöke az ünnepségen. Nem a világ megváltását tűzték ki célul, hanem csak a közvetlen környezetüknek szeretnénk hasznára lenni, gyermekeink szívébe egy kis boldogságot vinni.
Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének országos elnöke azt hangsúlyozta ki: merjünk kérni és csodát várni, s ha kell, tegyünk is annak érdekében, hogy csodák történjenek a életünkben. Merjünk megállni egy pillanatra, folytatta, örülni a percnek, merjünk örömet nyújtani, megköszönni egymásnak, hogy vagyunk, s a Gondviselésnek, hogy megéltük ezt a karácsonyt. Az országos elnök áldott, békés karácsonyt kívánt szervezőknek és résztvevőknek.
Program
A program a Szacsvay iskola kórusának műsorával kezdődött, a diákok, akiket Kiss Tünde Anna zenetanár készített fel, Farkas Ferenc Erdélyi betlehemes című összeállítását adták elő, zongorán kísért Benczédi Mónika. Borbiró Timea, művészeti líceum IX. osztályos diákja fuvolán adta elő Benjamin Godard Allegretto from Suite de troix morceaux című számát, Ferenc Mercedesz kísérte zongorán. Baranyi Tünde, aki első helyezést ért el az országos Kriza János balladaéneklő versenyen, karácsonyi népdalt énekelt, majd a telegdi iskola I-IV osztályos diákjainak Betlehemi játékok című műsora következett. A Szent László líceum diákjai, Dulău Diana tanár vezetésével két táncot adtak elő, s a két tánc között Katona Annamária játszott fuvolán. A 16. iskola kórusa és gitárosai követeztek, majd az Ady Endre líceum két diákja táncolt a szalsza ritmusára. A műsort követően az ajándékozó gyerekek és az otthonokban nevelkedő gyerekek találkoztak a színpadon.
Neumann Andrea erdon.ro
Közel kétszáz Bihar megyei, otthonban nevelkedő gyereknek az arcára varázsoltak mosolyt karácsony alkalmából egy-egy személyre szóló ajándékkal a Mosolygó Karácsonyt! szervezői.
Amint Széll Gabriellától, az RMDSZ nagyváradi nőszervezetének elnökétől megtudtuk, negyedik alkalommal szervezik meg a Mosolygó Karácsonyt! akciót, melyen belül iskolák, történelmi egyházak közreműködésével otthonban lakó gyerekeknek nyújtanak át személyre szóló ajándékokat. Az akciót egyébként Erdély-szerte megszervezik az RMDSZ-nőszervezetei, van ahol idősökhöz jutnak el, van, ahol kézműves foglalkozás, mézeskalács sütés zajlik.
Személyre szólóan
Míg 2014-ben 102 Bihar megyei gyerek kapott ajándékot, az idén 189 intézményben, illetve családi típusú otthonban nevelkedő gyermeknek jutott csomag. Többek között a székelyhídi gyermekotthon, a Kajántó Mária gyermekotthon, a Caritas Szent István Szociális Központ, a micskei gyermekotthon, illetve a váradi szent Angéla Házban nevelkedő gyerekek kaptak ajándékot, s amint a nagyváradi nőszervezet elnöke kihangsúlyozta, Szántó Ildikónak, a gyermekmentő szolgálat nagyváradi szervezetének vezetőjének köszönhető, hogy fel tudták térképezni, kik azok a gyerekek, akik igényelnék ezeket az ajándékokat. Az ajándékokat legnagyobbrészt iskolások készítették, úgy, hogy tudták a megajándékozandó gyermek nevét, korát. Többek között a Szacsvay Imre, a Bălcescu, az Ady, a Szent László, a Traian Vuia, az Eminescu, a Lorántffy iskolák, a 16. sz. iskola, a pedagógiai líceum, a bihari, széplaki iskolák diákjai vettek részt. Az ajándékokat pénteken vették át a gyermekotthonok képviselői, a Nagyváradi Filharmóniában megszervezett ünnepség keretében. Mint megtudtuk, a filharmónia a Megyei Tanács jóváhagyásával ingyen biztosította a termet.
A csodákért
Sokféleképpen lehet összefogni egy ügyért, van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, van, hogy egy kisebb csoport mutatja meg, hogy mire képes. A Mosolygó Karácsonyt egy ilyen összefogás eredménye, mondta Kéry Hajnal, a nőszervezet megyei elnöke az ünnepségen. Nem a világ megváltását tűzték ki célul, hanem csak a közvetlen környezetüknek szeretnénk hasznára lenni, gyermekeink szívébe egy kis boldogságot vinni.
Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének országos elnöke azt hangsúlyozta ki: merjünk kérni és csodát várni, s ha kell, tegyünk is annak érdekében, hogy csodák történjenek a életünkben. Merjünk megállni egy pillanatra, folytatta, örülni a percnek, merjünk örömet nyújtani, megköszönni egymásnak, hogy vagyunk, s a Gondviselésnek, hogy megéltük ezt a karácsonyt. Az országos elnök áldott, békés karácsonyt kívánt szervezőknek és résztvevőknek.
Program
A program a Szacsvay iskola kórusának műsorával kezdődött, a diákok, akiket Kiss Tünde Anna zenetanár készített fel, Farkas Ferenc Erdélyi betlehemes című összeállítását adták elő, zongorán kísért Benczédi Mónika. Borbiró Timea, művészeti líceum IX. osztályos diákja fuvolán adta elő Benjamin Godard Allegretto from Suite de troix morceaux című számát, Ferenc Mercedesz kísérte zongorán. Baranyi Tünde, aki első helyezést ért el az országos Kriza János balladaéneklő versenyen, karácsonyi népdalt énekelt, majd a telegdi iskola I-IV osztályos diákjainak Betlehemi játékok című műsora következett. A Szent László líceum diákjai, Dulău Diana tanár vezetésével két táncot adtak elő, s a két tánc között Katona Annamária játszott fuvolán. A 16. iskola kórusa és gitárosai követeztek, majd az Ady Endre líceum két diákja táncolt a szalsza ritmusára. A műsort követően az ajándékozó gyerekek és az otthonokban nevelkedő gyerekek találkoztak a színpadon.
Neumann Andrea erdon.ro
2016. december 29.
A talajtantól a magyar nyelvű szakemberképzésig
Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben dr. Jakab Sámuel könyve, amely búcsút jelent életének egy fontos fejezetétől. Attól a 23 évtől, amelyet az erdélyi magyar nyelvű főiskolai kertészeti képzés megalapozásának, kibontakozásának és irányításának szentelt, és amely alatt hozzájárult a Sapientia EMTE okleveles kertészmérnöki szakának beindításához. A 85 éves tudományos kutató, népszerű szakíró, az erdélyi talajok kiváló ismerője rendkívül gazdag életművének fontosabb eseményeit próbáltam meg egy hosszú beszélgetés nyomán összefoglalni.
– Bevezetőként kanyarodjunk vissza a múltba! Az egyik legemlékezetesebb vidéki utamra Jakab Sámuel tanár úr ösztönzésére, az ő kíséretében és hozzáértő magyarázatát hallgatva mentem el. Megható volt látni ragaszkodását a Nádasi-patak keskeny völgyében fekvő kicsi faluhoz, Pipéhez, ezért először is e szoros kapcsolat eredetéről kérdeztem.
– Szásznádason születtem 1931-ben. Dédapámnak Nádason és Héturon volt birtoka. Nagyapám, aki a dicsői járás főszolgabírója volt, Nádason lakott, édesapám ott jött a világra. Székely gyökerekkel (Homoródalmás, Szentábrahám) rendelkező szüleim unitárius vallásúak voltak, ezért a Nádassal szomszédos Pipe unitárius egyházához tartoztunk.
– A szászok lakta faluban járt-e iskolába?
– Édesapám szerette volna, hogy németül tanuljak, de amikor iskolakötelessé váltam, a német nyelvű felekezeti iskolában nem indult osztály, így a román tannyelvű állami iskolába kerültem, ahol kijártam a négy elemit. Abban az időben Nádas Dél-Erdélyhez tartozott, ahol csak két magyar gimnázium működött. A négy elemi után apám a nagyenyedi református kollégiumba szeretett volna beíratni, de éppen akkor nem indult ott sem évfolyam, s unitárius vallásom miatt a brassói római katolikus gimnáziumban is visszautasítottak. Édesapám az erzsébetvárosi román iskolában próbálkozott, de oda sem akartak felvenni, csak miután gyermekkori iskolatársa, a nádasi származású polgármester szólt az érdekemben. Öt éven át az erzsébetvárosi Timotei Cipariu főgimnázium diákja voltam. Mivel szerettem volna már végre magyarul tanulni, a tanügyi reformot követően Marosvásárhelyen a 2-es számú fiúlíceummá átalakított volt református kollégium kilencedik osztályába felvételiztem.
– Hogyan sikerült a váltás?
– Már a jelentkezésnél, aztán a felvételi vizsgánál is gondok voltak. Magyarul otthon tanultam meg írni-olvasni, ezért a helyesírás nem ment a legjobban. Bár matematikából meg kellett kérdeznem a kulcsszavakat, végül jó jegyet kaptam. A magyar írásbelin kitűnő erzsébetvárosi franciatanárnőm összefoglalóját fordítottam le francia nyelvből. A szóbeliken is túlesve a 140 jelöltből bekerültem a 40 fiú közé, akiknek sikerült a felvételi vizsgája. Bentlakóként osztálytársaimtól tanultam meg a magyar helyesírást, cserében segítettem őket a román nyelv tanulásában. Az érettségi vizsgán már nem voltak problémáim.
– Említette, hogy az egyetemi felvételi sem ment gördülékenyen.
– 1951-ben apám kuláksága miatt azt sem engedték, hogy vizsgára álljak. A tanulás helyett három év és három hónap katonaság következett Lupényban munkaszolgálatosként. Egy jóérzésű bánsági katonaorvosnak köszönhetem, hogy az érettségizett fiúkkal együtt felmentett a föld alatti munka alól. Az anyagraktárhoz és a fatelepre kerültem, ez idő alatt elvégeztem egy hat hónapos villanyszerelői, majd egy villanyszerelő-mesteri tanfolyamot, és később a bányavállalatnál villanyszerelőként dolgoztam. Még katonaruhában mentem el az újabb felvételi vizsgára a Victor Babeş Egyetem földtan-földrajz karának hidrológia szakára, amit már a kezdetektől átalakítottak fizikai földrajz szakká. Harmadéves koromban talajtanra és geomorfológiára szakosodtam.
– Mi indokolta a választását?
– Időközben megkedveltem a geomorfológiát, domborzattant, felszíntant. Ebben nagy szerepe volt dr. Bulla Béla Általános természeti földrajz című könyvének, ami egy kiválóan szerkesztett didaktikus kiadvány. Ebből készültem a geomorfológia-vizsgára. Annyira megszerettem Bulla Béla könyvét, hogy attól kezdve elköteleztem magam a geomorfológia és talajtan mellett.
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– A Kolozsvári Területrendezési és Talajtani Hivatalhoz kerültem talajtani szakértőnek. Négy hasonló vállalat volt az országban, amelyek 1962-ben megszűntek, és a tartományonként létesítettek hasonló profilú hivatalokba osztották szét a négy központ szakembereit. 12-en választottuk Marosvásárhelyt, én voltam közöttük az egyedüli talajtanos. Nekem kellett az új vállalatnál létrehoznom és megszerveznem a talajtani osztályt.
– Mi volt a feladata?
– A mezőgazdasági területek, talajok feltérképezése.
– Hol van a legjobb talaj megyénkben?
– Körvélyfája és Gernyeszeg területén a Maros első teraszán, valamint a Kis-Küküllő mentén Sövényfalva és Ádámos között, szintén a folyó első teraszán.
– Miért jók ezek a talajok?
– Elsősorban a szemcseösszetételük, kötöttségük miatt. Középkötöttek, nem túl agyagosak és nem túl homokosak sem. Jó a víz és a levegő mozgása bennük. A jól szellőző, jó mikrobiológiai élettel ellátott talajoknak nagyon jó a tápanyagfeltáró képességük, és könnyen művelhetőek.
– Gondolom, hogy a talaj minősége ma is nagyon fontos annak, aki jó termést szeretne elérni. Ismerik-e, tudják-e vidékenként, hogy hol mit érdemes termeszteni?
– Vannak évszázados tapasztalatok, de tudni kell azt is, hogy egy-egy falunak 30-40-féle talaja is lehet. A Mezőség déli-délnyugati kopott, kopár lejtői például mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, legfeljebb hüvelyes takarmánynövényt lehetne ott termeszteni, ami jól hasznosítja a meszes, kopár talajokat. Az északi és keletre néző lejtők hosszan elnyúlóak, és fekete, nagyon kötött, agyagos a talajuk. Nemcsak a sárga föld agyagos, a fekete is lehet az. Ahhoz, hogy a növény fel tudja venni a tápanyagot, minél morzsásabb talajra van szüksége.
– Mi volt a feladata a talajtani hivataloknak? Tanácsot adtak a „kollektív gazdaságoknak”?
– Eleinte községenként készítettük a talajtanulmányt és -térképeket, amelyek tartalmazták, hogy bizonyos növényeket hol jobb termeszteni. Hasonlóképpen a talaj javításának lehetőségeit is. Tanácsot adtunk, hogy melyik talajt mikor nem szabad, és mikor a legjobb szántani, hol, mikor kell például mélylazítást végezni, és hol nem. Mindezeket elmondtuk, leírtuk, ami minden téeszhez, állami gazdasághoz eljutott.
– És figyelembe vették?
– Nem mindig, mert parancsra kellett termelni, kampányok voltak. Ebben az időben sokat mérgelődtem, mert értelmetlen utasítások jöttek Bukarestből, én pedig próbáltam a saját belátásom szerint cselekedni, amiből sokszor kellemetlenségeim származtak.
– Jelenleg számíthat-e ilyen tanácsadásra az, aki tudományos szempontok alapján szeretne nagyobb területen gazdálkodni?
– Néhány hivatal működik még, de a felszerelésük nem mindig megfelelő, és a szakemberek száma is kevés.
– Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás után milyen kitörő örömmel vettük birtokunkba nagyszüleink egykori földterületeit, és ma kiderül, hogy képtelenek vagyunk gazdaságosan megdolgozni. Hogyan látta a rendszerváltás után, és hogyan látja ma a mezőgazdaság helyzetét Erdélyben, ahol egyre több a parlagon hagyott terület?
– Annak idején sokat hadakoztam, hogy hagyják egyben a földeket, a gépeket, a felszerelést, és válasszanak egy szakembert, akiben megbíznak. A szakszerű közös műveléssel és értékesítéssel sokkal többre mentek volna. A korszerű új agrotechnikát nem lehet nadrágszíjparcellákon folytatni, a gépeket nem lehet kihasználni, a vegyszerezést elvégezni, mert egyik keskeny csíkban egyféle növény van, amelynek vegyszerezése árthat a másiknak, s ilyen helyzetben nem lehet korszerűen gazdálkodni. Az eredmény a megműveletlenül maradt területek, amit előbb-utóbb elkótyavetyélnek, s újra kialakul a nagybirtok. A válasz az volt, hogy hagyjam a kommunista prédikációkat, holott, ha nem volna az EU-s támogatás, ma még elkeserítőbb lenne a helyzet.
– Közismert, hogy a későbbiekben egy új szakma, az oktatás vette át a főszerepet Jakab Sámuel életében.
– A Gyümölcstermesztő és Kísérleti Állomáson töltött tíz év után, ahol talajjavító főmunkatársként dolgoztam, 1993-as nyugdíjazásomat követően kezdtem el óraadó tanári tevékenységem. Tíz évig a Dimitrie Cantemir Egyetem földrajz-történelem karán tanítottam, 1994-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz, geológia és ökológia szakos hallgatóinak oktattam magyar nyelven a talajföldrajzot, talajtérképezést, talajjavítást.
– Erre az időszakra esik az újabb kihívás, amely a korszerű mezőgazdálkodás egy másik fontos feltételére, a magyar nyelvű szakemberképzésre vonatkozott.
– Az 1989-es változások után a magyar nyelven végzett agrárszakemberek közül alig maradtak néhányan. A magyar középiskolában érettségizett székelyföldi fiatalok közül kevesen mertek román tannyelvű egyetemre felvételizni. Mivel korszerű mezőgazdaságot elit szakemberek nélkül nem lehet végezni, szükség volt egy olyan csapatra, amely az irányító szerepet vállalja. Hamar világossá vált, hogy az állami oktatás keretében a magyar nyelvű képzés bevezetésére hiába várunk, és az sem ígért biztos jövőt, hogy magyarországi egyetemekre küldjük tanulni a fiatalokat. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) nagyenyedi tanácskozásán vetődött fel, hogy oktatókat hívjunk meg Magyarországról. Ahogy az is, hogy olyan szakembereket kellene képezni, akik kis területen, nem túl költséges befektetéssel hamar megtérülő vállalkozásba foghatnak, és gyors látszata van a munkájuknak. A kertészet ígérkezett a legelérhetőbbnek, ezen belül a zöldség- és dísznövénytermesztés. Székhelyül olyan települést kerestünk, ahol hagyománya volt a gazdasági oktatásnak, így esett a választás Nyárádszeredára.
– A sikertelen próbálkozások után a szavahihető partnert is megtalálták. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem vállalta a kihelyezett tagozat létrehozását.
– Dr. Bálint János dékán Halász Péterné Zelnik Katalint, a KÉE Gyógynövény Tanszékének adjunktusát bízta meg a nyárádszeredai központú erdélyi távoktatás szervezésével, a tanrend kidolgozásával, az oktatás irányításával és a működéséhez szükséges anyagi háttér előteremtésével. Hároméves időtartamú kertészeti üzemmérnök- (főiskolai) képzésnek indult a KÉE (majd jogutódjai, a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem) határon túli kihelyezett levelező tagozata Nyárádszeredában. Az indítványozó RMGE Maros megyei szervezetének oktatási felelőseként rám bízták a szervezéssel és a képzés vezetésével járó feladatokat, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy nem volt könnyű itthon szakembereket találni, de végül is sikerült.
Összesen 23 évfolyam végzett, és az oktatás keretében megfordult 1200 hallgatóból 461-en kaptak oklevelet. A cél az volt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, s ez 437 esetben sikerült is. Mivel az oktatásban való részvétel nem volt korhatárhoz kötve, és péntek déltől vasárnap délig tartott, járhattak olyanok is, akik dolgoztak, családosok voltak.
– A végzettek közül körülbelül hányan gyakorolják a mesterséget?
– A 2016. február 10-i adatok szerint az ismereteit hasznosítani tudó szakmában 385-en, a végzettek 83,5 százaléka dolgozik. Tanulmányait folytatja 35 (mesterizik, doktorál, a Sapientián oktat). A képzés fenntartásához a támogatást mindvégig magyarországi alapítványoktól, később az oktatási, majd új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk.
– Milyen volt a színvonal?
– Nagyon vegyes, ezt bizonyítja a nagy lemorzsolódás. 23 évnyi tapasztalat szerint az idősebb hallgatók lényegesen jobban teljesítettek. Ennek két oka volt, egyrészt céltudatosan jöttek, hogy tökéletesítsék magukat a szakmában, új, korszerű módszereket tanuljanak. Határozottan érződött, hogy jobb volt a középiskolai felkészültségük, mint a frissen érettségizetteké, akik úgy gondolták, hogy Szeredában könnyebben oklevélhez juthatnak. Amikor szembesültek a valósággal, abbahagyták, vagy az első téli vizsga idején kiestek. Az utóbbi két-három évben megcsappant az idősebbek száma, akik a javát képezték a hallgatóknak. Ezért, ha nem kényszerítenek, akkor is abba kellett volna hagyni a képzést. 2016 januárjában államvizsgázott az utolsó évfolyam, február 9-én 15-en vették át a diplomájukat Budapesten – mondja nosztalgiával a hangjában Jakab Sámuel, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara vezetőségének a felkérésére megszervezte és 2002-ben beindította az okleveles kertészmérnöki szakot az egyetemen is.
Az alaposan megszerkesztett könyvből és szavaiból is kiderül: örömmel tölti el oktatásszervezői és oktatói munkájának eredménye, amikor a virág- és zöldségpiacon, a gombatenyésztők, borászok között volt tanítványaik munkáját, eredményeit veszi számba, amiről az elmúlt évek nyárádszeredai kiállításain is bárki meggyőződhetett.
Tudományos munkásságának eredményét hat talajtani szakkönyv jelzi. Nagyon értékes a Füleky Györggyel közösen szerkesztett Környezetvédelem, talaj címet viselő fogalomtár, amely hat nyelven tartalmazza a talajjal kapcsolatos fogalmakat. Társszerzőként is több könyvet jegyzett, öt egyetemi jegyzetet készített, közel száz szakdolgozatot, 250 tudománynépszerűsítő írást közölt.
Dr. Jakab Sámuel 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével értékelte a köztársasági elnök. Megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legmagasabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae kitüntetést, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának emléklapját és a címzetes egyetemi docens címet, a Gróf Mikó Imre-emlékérmet az EME megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, a Nyárádmentéért érdemelismerést, 2000-ben Szásznádas község díszpolgárává avatták.
– Hobbikertje volt-e Jakab Sámuelnek, ahol az elméletet a gyakorlatban is kipróbálhatta volna? – kérdezem befejezésképpen.
– Nem, soha. Éva, a feleségem vágyott rá – mondja, amire érkezik is a biológia-földrajz szakos tanárnő válasza: amikor kertet szeretett volna, anyagilag nem volt rá lehetőségük, amikor már megengedhették volna, akkor a férje nem ért rá a sok munka mellett a kerttel is foglalkozni. Kérdésemre hozzáteszi, hogykét fiuk közül az egyik informatikusként környezetvédelemmel foglalkozik, a másik építőmérnök.
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)
Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben dr. Jakab Sámuel könyve, amely búcsút jelent életének egy fontos fejezetétől. Attól a 23 évtől, amelyet az erdélyi magyar nyelvű főiskolai kertészeti képzés megalapozásának, kibontakozásának és irányításának szentelt, és amely alatt hozzájárult a Sapientia EMTE okleveles kertészmérnöki szakának beindításához. A 85 éves tudományos kutató, népszerű szakíró, az erdélyi talajok kiváló ismerője rendkívül gazdag életművének fontosabb eseményeit próbáltam meg egy hosszú beszélgetés nyomán összefoglalni.
– Bevezetőként kanyarodjunk vissza a múltba! Az egyik legemlékezetesebb vidéki utamra Jakab Sámuel tanár úr ösztönzésére, az ő kíséretében és hozzáértő magyarázatát hallgatva mentem el. Megható volt látni ragaszkodását a Nádasi-patak keskeny völgyében fekvő kicsi faluhoz, Pipéhez, ezért először is e szoros kapcsolat eredetéről kérdeztem.
– Szásznádason születtem 1931-ben. Dédapámnak Nádason és Héturon volt birtoka. Nagyapám, aki a dicsői járás főszolgabírója volt, Nádason lakott, édesapám ott jött a világra. Székely gyökerekkel (Homoródalmás, Szentábrahám) rendelkező szüleim unitárius vallásúak voltak, ezért a Nádassal szomszédos Pipe unitárius egyházához tartoztunk.
– A szászok lakta faluban járt-e iskolába?
– Édesapám szerette volna, hogy németül tanuljak, de amikor iskolakötelessé váltam, a német nyelvű felekezeti iskolában nem indult osztály, így a román tannyelvű állami iskolába kerültem, ahol kijártam a négy elemit. Abban az időben Nádas Dél-Erdélyhez tartozott, ahol csak két magyar gimnázium működött. A négy elemi után apám a nagyenyedi református kollégiumba szeretett volna beíratni, de éppen akkor nem indult ott sem évfolyam, s unitárius vallásom miatt a brassói római katolikus gimnáziumban is visszautasítottak. Édesapám az erzsébetvárosi román iskolában próbálkozott, de oda sem akartak felvenni, csak miután gyermekkori iskolatársa, a nádasi származású polgármester szólt az érdekemben. Öt éven át az erzsébetvárosi Timotei Cipariu főgimnázium diákja voltam. Mivel szerettem volna már végre magyarul tanulni, a tanügyi reformot követően Marosvásárhelyen a 2-es számú fiúlíceummá átalakított volt református kollégium kilencedik osztályába felvételiztem.
– Hogyan sikerült a váltás?
– Már a jelentkezésnél, aztán a felvételi vizsgánál is gondok voltak. Magyarul otthon tanultam meg írni-olvasni, ezért a helyesírás nem ment a legjobban. Bár matematikából meg kellett kérdeznem a kulcsszavakat, végül jó jegyet kaptam. A magyar írásbelin kitűnő erzsébetvárosi franciatanárnőm összefoglalóját fordítottam le francia nyelvből. A szóbeliken is túlesve a 140 jelöltből bekerültem a 40 fiú közé, akiknek sikerült a felvételi vizsgája. Bentlakóként osztálytársaimtól tanultam meg a magyar helyesírást, cserében segítettem őket a román nyelv tanulásában. Az érettségi vizsgán már nem voltak problémáim.
– Említette, hogy az egyetemi felvételi sem ment gördülékenyen.
– 1951-ben apám kuláksága miatt azt sem engedték, hogy vizsgára álljak. A tanulás helyett három év és három hónap katonaság következett Lupényban munkaszolgálatosként. Egy jóérzésű bánsági katonaorvosnak köszönhetem, hogy az érettségizett fiúkkal együtt felmentett a föld alatti munka alól. Az anyagraktárhoz és a fatelepre kerültem, ez idő alatt elvégeztem egy hat hónapos villanyszerelői, majd egy villanyszerelő-mesteri tanfolyamot, és később a bányavállalatnál villanyszerelőként dolgoztam. Még katonaruhában mentem el az újabb felvételi vizsgára a Victor Babeş Egyetem földtan-földrajz karának hidrológia szakára, amit már a kezdetektől átalakítottak fizikai földrajz szakká. Harmadéves koromban talajtanra és geomorfológiára szakosodtam.
– Mi indokolta a választását?
– Időközben megkedveltem a geomorfológiát, domborzattant, felszíntant. Ebben nagy szerepe volt dr. Bulla Béla Általános természeti földrajz című könyvének, ami egy kiválóan szerkesztett didaktikus kiadvány. Ebből készültem a geomorfológia-vizsgára. Annyira megszerettem Bulla Béla könyvét, hogy attól kezdve elköteleztem magam a geomorfológia és talajtan mellett.
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– A Kolozsvári Területrendezési és Talajtani Hivatalhoz kerültem talajtani szakértőnek. Négy hasonló vállalat volt az országban, amelyek 1962-ben megszűntek, és a tartományonként létesítettek hasonló profilú hivatalokba osztották szét a négy központ szakembereit. 12-en választottuk Marosvásárhelyt, én voltam közöttük az egyedüli talajtanos. Nekem kellett az új vállalatnál létrehoznom és megszerveznem a talajtani osztályt.
– Mi volt a feladata?
– A mezőgazdasági területek, talajok feltérképezése.
– Hol van a legjobb talaj megyénkben?
– Körvélyfája és Gernyeszeg területén a Maros első teraszán, valamint a Kis-Küküllő mentén Sövényfalva és Ádámos között, szintén a folyó első teraszán.
– Miért jók ezek a talajok?
– Elsősorban a szemcseösszetételük, kötöttségük miatt. Középkötöttek, nem túl agyagosak és nem túl homokosak sem. Jó a víz és a levegő mozgása bennük. A jól szellőző, jó mikrobiológiai élettel ellátott talajoknak nagyon jó a tápanyagfeltáró képességük, és könnyen művelhetőek.
– Gondolom, hogy a talaj minősége ma is nagyon fontos annak, aki jó termést szeretne elérni. Ismerik-e, tudják-e vidékenként, hogy hol mit érdemes termeszteni?
– Vannak évszázados tapasztalatok, de tudni kell azt is, hogy egy-egy falunak 30-40-féle talaja is lehet. A Mezőség déli-délnyugati kopott, kopár lejtői például mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, legfeljebb hüvelyes takarmánynövényt lehetne ott termeszteni, ami jól hasznosítja a meszes, kopár talajokat. Az északi és keletre néző lejtők hosszan elnyúlóak, és fekete, nagyon kötött, agyagos a talajuk. Nemcsak a sárga föld agyagos, a fekete is lehet az. Ahhoz, hogy a növény fel tudja venni a tápanyagot, minél morzsásabb talajra van szüksége.
– Mi volt a feladata a talajtani hivataloknak? Tanácsot adtak a „kollektív gazdaságoknak”?
– Eleinte községenként készítettük a talajtanulmányt és -térképeket, amelyek tartalmazták, hogy bizonyos növényeket hol jobb termeszteni. Hasonlóképpen a talaj javításának lehetőségeit is. Tanácsot adtunk, hogy melyik talajt mikor nem szabad, és mikor a legjobb szántani, hol, mikor kell például mélylazítást végezni, és hol nem. Mindezeket elmondtuk, leírtuk, ami minden téeszhez, állami gazdasághoz eljutott.
– És figyelembe vették?
– Nem mindig, mert parancsra kellett termelni, kampányok voltak. Ebben az időben sokat mérgelődtem, mert értelmetlen utasítások jöttek Bukarestből, én pedig próbáltam a saját belátásom szerint cselekedni, amiből sokszor kellemetlenségeim származtak.
– Jelenleg számíthat-e ilyen tanácsadásra az, aki tudományos szempontok alapján szeretne nagyobb területen gazdálkodni?
– Néhány hivatal működik még, de a felszerelésük nem mindig megfelelő, és a szakemberek száma is kevés.
– Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás után milyen kitörő örömmel vettük birtokunkba nagyszüleink egykori földterületeit, és ma kiderül, hogy képtelenek vagyunk gazdaságosan megdolgozni. Hogyan látta a rendszerváltás után, és hogyan látja ma a mezőgazdaság helyzetét Erdélyben, ahol egyre több a parlagon hagyott terület?
– Annak idején sokat hadakoztam, hogy hagyják egyben a földeket, a gépeket, a felszerelést, és válasszanak egy szakembert, akiben megbíznak. A szakszerű közös műveléssel és értékesítéssel sokkal többre mentek volna. A korszerű új agrotechnikát nem lehet nadrágszíjparcellákon folytatni, a gépeket nem lehet kihasználni, a vegyszerezést elvégezni, mert egyik keskeny csíkban egyféle növény van, amelynek vegyszerezése árthat a másiknak, s ilyen helyzetben nem lehet korszerűen gazdálkodni. Az eredmény a megműveletlenül maradt területek, amit előbb-utóbb elkótyavetyélnek, s újra kialakul a nagybirtok. A válasz az volt, hogy hagyjam a kommunista prédikációkat, holott, ha nem volna az EU-s támogatás, ma még elkeserítőbb lenne a helyzet.
– Közismert, hogy a későbbiekben egy új szakma, az oktatás vette át a főszerepet Jakab Sámuel életében.
– A Gyümölcstermesztő és Kísérleti Állomáson töltött tíz év után, ahol talajjavító főmunkatársként dolgoztam, 1993-as nyugdíjazásomat követően kezdtem el óraadó tanári tevékenységem. Tíz évig a Dimitrie Cantemir Egyetem földrajz-történelem karán tanítottam, 1994-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz, geológia és ökológia szakos hallgatóinak oktattam magyar nyelven a talajföldrajzot, talajtérképezést, talajjavítást.
– Erre az időszakra esik az újabb kihívás, amely a korszerű mezőgazdálkodás egy másik fontos feltételére, a magyar nyelvű szakemberképzésre vonatkozott.
– Az 1989-es változások után a magyar nyelven végzett agrárszakemberek közül alig maradtak néhányan. A magyar középiskolában érettségizett székelyföldi fiatalok közül kevesen mertek román tannyelvű egyetemre felvételizni. Mivel korszerű mezőgazdaságot elit szakemberek nélkül nem lehet végezni, szükség volt egy olyan csapatra, amely az irányító szerepet vállalja. Hamar világossá vált, hogy az állami oktatás keretében a magyar nyelvű képzés bevezetésére hiába várunk, és az sem ígért biztos jövőt, hogy magyarországi egyetemekre küldjük tanulni a fiatalokat. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) nagyenyedi tanácskozásán vetődött fel, hogy oktatókat hívjunk meg Magyarországról. Ahogy az is, hogy olyan szakembereket kellene képezni, akik kis területen, nem túl költséges befektetéssel hamar megtérülő vállalkozásba foghatnak, és gyors látszata van a munkájuknak. A kertészet ígérkezett a legelérhetőbbnek, ezen belül a zöldség- és dísznövénytermesztés. Székhelyül olyan települést kerestünk, ahol hagyománya volt a gazdasági oktatásnak, így esett a választás Nyárádszeredára.
– A sikertelen próbálkozások után a szavahihető partnert is megtalálták. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem vállalta a kihelyezett tagozat létrehozását.
– Dr. Bálint János dékán Halász Péterné Zelnik Katalint, a KÉE Gyógynövény Tanszékének adjunktusát bízta meg a nyárádszeredai központú erdélyi távoktatás szervezésével, a tanrend kidolgozásával, az oktatás irányításával és a működéséhez szükséges anyagi háttér előteremtésével. Hároméves időtartamú kertészeti üzemmérnök- (főiskolai) képzésnek indult a KÉE (majd jogutódjai, a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem) határon túli kihelyezett levelező tagozata Nyárádszeredában. Az indítványozó RMGE Maros megyei szervezetének oktatási felelőseként rám bízták a szervezéssel és a képzés vezetésével járó feladatokat, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy nem volt könnyű itthon szakembereket találni, de végül is sikerült.
Összesen 23 évfolyam végzett, és az oktatás keretében megfordult 1200 hallgatóból 461-en kaptak oklevelet. A cél az volt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, s ez 437 esetben sikerült is. Mivel az oktatásban való részvétel nem volt korhatárhoz kötve, és péntek déltől vasárnap délig tartott, járhattak olyanok is, akik dolgoztak, családosok voltak.
– A végzettek közül körülbelül hányan gyakorolják a mesterséget?
– A 2016. február 10-i adatok szerint az ismereteit hasznosítani tudó szakmában 385-en, a végzettek 83,5 százaléka dolgozik. Tanulmányait folytatja 35 (mesterizik, doktorál, a Sapientián oktat). A képzés fenntartásához a támogatást mindvégig magyarországi alapítványoktól, később az oktatási, majd új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk.
– Milyen volt a színvonal?
– Nagyon vegyes, ezt bizonyítja a nagy lemorzsolódás. 23 évnyi tapasztalat szerint az idősebb hallgatók lényegesen jobban teljesítettek. Ennek két oka volt, egyrészt céltudatosan jöttek, hogy tökéletesítsék magukat a szakmában, új, korszerű módszereket tanuljanak. Határozottan érződött, hogy jobb volt a középiskolai felkészültségük, mint a frissen érettségizetteké, akik úgy gondolták, hogy Szeredában könnyebben oklevélhez juthatnak. Amikor szembesültek a valósággal, abbahagyták, vagy az első téli vizsga idején kiestek. Az utóbbi két-három évben megcsappant az idősebbek száma, akik a javát képezték a hallgatóknak. Ezért, ha nem kényszerítenek, akkor is abba kellett volna hagyni a képzést. 2016 januárjában államvizsgázott az utolsó évfolyam, február 9-én 15-en vették át a diplomájukat Budapesten – mondja nosztalgiával a hangjában Jakab Sámuel, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara vezetőségének a felkérésére megszervezte és 2002-ben beindította az okleveles kertészmérnöki szakot az egyetemen is.
Az alaposan megszerkesztett könyvből és szavaiból is kiderül: örömmel tölti el oktatásszervezői és oktatói munkájának eredménye, amikor a virág- és zöldségpiacon, a gombatenyésztők, borászok között volt tanítványaik munkáját, eredményeit veszi számba, amiről az elmúlt évek nyárádszeredai kiállításain is bárki meggyőződhetett.
Tudományos munkásságának eredményét hat talajtani szakkönyv jelzi. Nagyon értékes a Füleky Györggyel közösen szerkesztett Környezetvédelem, talaj címet viselő fogalomtár, amely hat nyelven tartalmazza a talajjal kapcsolatos fogalmakat. Társszerzőként is több könyvet jegyzett, öt egyetemi jegyzetet készített, közel száz szakdolgozatot, 250 tudománynépszerűsítő írást közölt.
Dr. Jakab Sámuel 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével értékelte a köztársasági elnök. Megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legmagasabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae kitüntetést, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának emléklapját és a címzetes egyetemi docens címet, a Gróf Mikó Imre-emlékérmet az EME megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, a Nyárádmentéért érdemelismerést, 2000-ben Szásznádas község díszpolgárává avatták.
– Hobbikertje volt-e Jakab Sámuelnek, ahol az elméletet a gyakorlatban is kipróbálhatta volna? – kérdezem befejezésképpen.
– Nem, soha. Éva, a feleségem vágyott rá – mondja, amire érkezik is a biológia-földrajz szakos tanárnő válasza: amikor kertet szeretett volna, anyagilag nem volt rá lehetőségük, amikor már megengedhették volna, akkor a férje nem ért rá a sok munka mellett a kerttel is foglalkozni. Kérdésemre hozzáteszi, hogykét fiuk közül az egyik informatikusként környezetvédelemmel foglalkozik, a másik építőmérnök.
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 29.
Keresettek a vásárhelyi kertészmérnökök
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának keretében 2002-ben jött létre a kertészmérnöki szak. A székelyföldi diákok körében népszerű mezőgazdasági képzés előzményeként távoktatási rendszerben működött a nyárádszeredai kertészeti főiskola. A marosvásárhelyi képzésről Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral (portrénkon) beszélgettünk.
– Mekkora az igény a magyar nyelvű mezőgazdászképzésre?
– A nagy érdeklődést mutatta az 1993-ban, Nyárádszeredában elindított kertészeti főiskola a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a névváltoztatást követően a Szent István, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karaként. A távoktatási rendszerben működő kertészmérnök-képzés első évfolyama az 1996-1997-es tanévben diplomázott, az utolsó pedig idén, 2016-ban. A főiskola hiánypótlónak bizonyult, hiszen az évek során sok olyan ember jelentkezett, aki korábban érettségizett, és nem volt lehetősége diplomát szerezni. Működésének 23 éve alatt összesen 461 diák államvizsgázott sikeresen, és ezek 83,5 százaléka dolgozik a szakmájában magánvállalkozóként vagy cégek és közintézmények alkalmazottjaként – idehaza. Ez volt tehát a sikeres kezdet. A Sapientián 2002 szeptemberében elindított kertészmérnökképzés szintén sikertörténetté vált. A diákok az első pillanattól megkedvelték, a kezdeti harminc helyet felemeltük ötvenre. A nappali tagozatos marosvásárhelyi szak elsősorban a frissen érettségizőknek szól.
– Nem érezték azt a nyárádszeredaiak, hogy a Sapientia Marosvásárhelyi Kara szüntette meg az immár 23 éves kertészeti képzésüket?
– A nyárádszeredai kar létrehozásának érdeme dr. Jakab Sámuel professzoré, aki dékánként a tagozat vezetője volt. A vele együtt oktató tanárkollégáim közösen ismerték fel, hogy a főiskola megtette kötelességét, és a jelentősen megcsappant érdeklődés miatt több évfolyamot nem indítottak. Egy idő után elfogyott az a tábor, amely a nyárádszeredai oktatás iránt érdeklődött. A távoktatás bezárása közmegegyezés alapján történt, marosvásárhelyi nappali tagozatunk továbbra is nyitott mindenki számára.
– Kik érdeklődnek a kertészmérnöki szak iránt?
– A jelentkezők között sokféle diák van. Egy réteg gazdálkodó családból származik, mások vállalkozó szülők gyerekei. De a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt árvák közül is érkeznek hallgatók. Kevés az agráripari líceumból származó diákunk, ami azzal magyarázható, hogy Erdélyben alig létezik magyar nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolai képzés. Érkeznek jó nevű magyar középiskolák végzettjei sokféle szakról – többek között humán és teológiai osztályokból is –, de vannak községi iskolákban végzett diákjaink is. Családi és iskolai háttér szempontjából tehát vegyes évfolyamok alakulnak.
– Milyennek tartja a középiskolai képzést? Hogyan tud az egyetem a diákok tudásával boldogulni?
– A kertészmérnöki szakon jó évfolyamok működnek. A diákok részéről pozitívumként értékelem a nagyfokú jóindulatot. A középiskolai képzés színvonalát mutatja, hogy első évben az alaptantárgyakból – matematika, fizika, kémia, talajtan stb. – sok a gyenge tanuló. Konkrét esetünk is volt, amikor azt gondoltuk, hogy az első évet nem tudja elvégezni egy diák. De amikor később a termesztési tantárgyak következtek, az évfolyam egyik legjobb hallgatója lett, mert gyerekkora óta gazdálkodott. A maga módján mindenki jó valamiben. Az idén nyáron végzett az egyik legjobb évfolyamunk: a diákok abban az évben kezdték el az egyetemet, amikor a tanügyben bevezették a szigorított érettségit. Közülük sok diákot elfogadnék kollégámnak az egyetemen.
– A Sapientián végzett hallgatókat gyakran az a vád éri, hogy rosszul beszélnek románul. Mit tud ezen az egyetem segíteni?
– A román nyelvismeret valóban gondot jelent. Ez annak ellenére is így van, hogy opcionálisan bevezettük a román nyelvet, illetve a tanárok románul is igyekeznek elmagyarázni a szaknyelvet. A diákok képviselőivel volt erről egy hosszas beszélgetésünk. Megegyeztünk abban, hogy ez nem az egyetem problémája. Sokan a középiskolából érkeznek a gyenge román nyelvtudással, de mi ezt a hiányosságot nem tudjuk pótolni. Ennek ellenére volt már olyan diákunk, akit egy bukaresti cég úgy válogatott ki 50 jelentkező közül, hogy a fiatalember sokkal jobban beszélt angolul, mint románul, és ráadásul elkésett a meghallgatásról. Mi a szakmai képzésre helyezzük a hangsúlyt, a nálunk végzettek jól felkészültek, a nyelvtudást pedig maguknak kell pótolniuk, mert különböző szintű román nyelvoktatást az egyetem nem tud bevállalni.
– Milyen a gyakorlati képzés? Sikerül-e farmokra eljutnia a diákoknak?
– Hosszú évek óta azzal próbálkozunk, hogy a diákokat kertészeti cégekhez vigyük szakmai gyakorlatra. Több gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki már környékbeli cégekkel, ahol a diákok a vállalkozások infrastruktúráját felhasználva végezhetnek kísérleteket. Úgy gondolom, a munkaerő-piaci elvárásoknak azzal is jobban megfelelünk, hogy helyben van egy 20 hektáros tangazdaságunk: a fóliasátor, a gyógynövénykert, a gyümölcsös és a szőlészet látókörön belül van, a gyakorlatok többségére a tangazdaságban kerül sor. Sok pozitív visszajelzést kapunk a cégek részéről, hogy a nálunk végzett és frissen alkalmazott szakemberek valamennyire értenek a szakma gyakorlati oldalához is. Persze az üzleti, a vállalkozói szféra mindig gyorsabban fejlődik, mint az egyetemi képzés. Elsősorban a műszaki oktatásban vezettük be a duális képzést. A Marosvásárhelyi Kar mintegy ötven céggel van szerződéses kapcsolatban, és a diákokat próbáljuk a cégekhez küldeni gyakorlatra. A kertészet esetében ez a kapcsolat most van kiépülőben.
– Hol tudnak elhelyezkedni a Marosvásárhelyen végzett kertészmérnökök?
– Többségük a termesztést választja: népszerű a zöldségtermesztés, a virágkertészet, a vetőmag-előállítás – ilyen profilú cégeknél dolgoznak többen –, de vannak borászati vállalatoknál alkalmazott diákjaink is. Végzőseink egy része eleve kertészeti magánvállalkozásba kezd: van, aki úgy jön az egyetemre, hogy odahaza 10–20 hektáron gazdálkodik. Kevesen telepednek le külföldön, és a nálunk végzettek mintegy nyolcvan százaléka a szakmában dolgozik.
– Az utóbbi években bővült a mezőgazdasági képzés. Milyen új szakok jelentek meg?
– Három évvel ezelőtt indítottuk el Marosvásárhelyen a tájépítészetet, és tavaly szeptemberben Sepsiszentgyörgyön avattuk az első évfolyamot az általános agrármérnöki szakon. A városi önkormányzat a volt agráriskola épületét bocsátotta rendelkezésünkre, ezt sikerült felújítanunk. Laborokat rendeztünk be, tangazdaságot alakítunk ki, új mezőgépeket próbálunk beszerezni. A gazdamérnökképzésre nagyon jó infrastruktúra áll rendelkezésre.
– Az erdélyi mezőgazdaságban óriási potenciál van, mégis messze elmarad a lehetőségektől. A közeljövőben lát-e valamilyen esélyt a változásra?
– Jól látható, hogy a mai kisparcellás erdélyi mezőgazdaság nem fog sokáig működni. A szerkezeti struktúra, a birtokviszonyok átalakítása lehet a megoldás. A termesztés mellett a szolgáltatóipar részeként kell kiépülnie többek között a növényvédelemnek, ahova képzett szakemberekre van szükség. Magyarország már ebben is rég lekörözött.
– Mekkora az igény a növényorvosok mesteri képzésére?
– A kétéves növényorvosképzést 2013-ban indítottuk el, és sokan érdeklődnek iránta. Az évi 15 helyre azok is jelentkeznek, akik korábban a nyárádszeredai főiskolán végeztek. Minden évfolyamon vannak egyéni agrárvállalkozók, akik saját gazdaságukban veszik hasznát.
– Többek között növényvédelmi előrejelzést oktat. Ezen a területen mekkora a hazai lemaradás?
– Akkora a lemaradásunk, hogy csak elméleti oktatásunk van, hiszen a gyakorlatban nem tudom bemutatni, mert az országban ez nem működik. A növényvédelmi előrejelzés számítástechnika alapján készül. Az előrejelzésben az a kérdés, mennyi adat áll rendelkezésünkre. Nálunk az a gond, hogy hiányoznak a többéves adatok. A doktori témavezetőmnek volt az ötlete, hogy minden magyarországi almaültetvénybe helyezzenek ki egy fénycsapdát. Ezek 20 éven keresztül begyűjtötték a lepkéket, és ezt laboratóriumokban fajszintig azonosították. A magyarországi egyetemnek olyan húszéves adatbázisa van, amely alapján nagy valószínűséggel meg tudja mondani a különböző hőmérsékleti és időjárási viszonyok között e kártevőknek az előfordulási valószínűségét. A britek ötven éve működtetnek szívócsapda-állomásokat levéltetvek vándorlásának mérésére. Az ilyen mérések nálunk hiányoznak, így adatok nélkül csak kezdetleges növényvédelemre futja.
– Mekkora hátrányt jelent a hazai termelők számára a korszerű növényvédelmi előrejelzések hiánya?
– Nyugat-Európában az előrejelzések lehetővé teszik a precíziós növényvédelmet, ami azt jelenti, hogy a gazdák már a kártevők és kórokozók megjelenése előtt tudnak védekezni. Ez sokkal hatékonyabb, környezetkímélőbb és olcsóbb megoldás. Mi csak akkor tudunk védekezni, ha a növényi betegségek és a kártevők megjelentek. Ha egy brit gazda betelefonál a növényvédelmi központba, megmondják neki, hogy a szél melyik irányból fog fújni, és milyen irányba sodródnak majd a levéltetvek. Ezt a sok éves mérésekre alapozó számítógépes előrejelzési technikát helyi adatbázis nélkül idehaza nem lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a hazai növényvédelmet teljesen új alapokra kell helyezni. Mi a szakemberképzésben tudunk segíteni.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának keretében 2002-ben jött létre a kertészmérnöki szak. A székelyföldi diákok körében népszerű mezőgazdasági képzés előzményeként távoktatási rendszerben működött a nyárádszeredai kertészeti főiskola. A marosvásárhelyi képzésről Balog Adalbert professzorral, kari kancellárral (portrénkon) beszélgettünk.
– Mekkora az igény a magyar nyelvű mezőgazdászképzésre?
– A nagy érdeklődést mutatta az 1993-ban, Nyárádszeredában elindított kertészeti főiskola a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd a névváltoztatást követően a Szent István, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karaként. A távoktatási rendszerben működő kertészmérnök-képzés első évfolyama az 1996-1997-es tanévben diplomázott, az utolsó pedig idén, 2016-ban. A főiskola hiánypótlónak bizonyult, hiszen az évek során sok olyan ember jelentkezett, aki korábban érettségizett, és nem volt lehetősége diplomát szerezni. Működésének 23 éve alatt összesen 461 diák államvizsgázott sikeresen, és ezek 83,5 százaléka dolgozik a szakmájában magánvállalkozóként vagy cégek és közintézmények alkalmazottjaként – idehaza. Ez volt tehát a sikeres kezdet. A Sapientián 2002 szeptemberében elindított kertészmérnökképzés szintén sikertörténetté vált. A diákok az első pillanattól megkedvelték, a kezdeti harminc helyet felemeltük ötvenre. A nappali tagozatos marosvásárhelyi szak elsősorban a frissen érettségizőknek szól.
– Nem érezték azt a nyárádszeredaiak, hogy a Sapientia Marosvásárhelyi Kara szüntette meg az immár 23 éves kertészeti képzésüket?
– A nyárádszeredai kar létrehozásának érdeme dr. Jakab Sámuel professzoré, aki dékánként a tagozat vezetője volt. A vele együtt oktató tanárkollégáim közösen ismerték fel, hogy a főiskola megtette kötelességét, és a jelentősen megcsappant érdeklődés miatt több évfolyamot nem indítottak. Egy idő után elfogyott az a tábor, amely a nyárádszeredai oktatás iránt érdeklődött. A távoktatás bezárása közmegegyezés alapján történt, marosvásárhelyi nappali tagozatunk továbbra is nyitott mindenki számára.
– Kik érdeklődnek a kertészmérnöki szak iránt?
– A jelentkezők között sokféle diák van. Egy réteg gazdálkodó családból származik, mások vállalkozó szülők gyerekei. De a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt árvák közül is érkeznek hallgatók. Kevés az agráripari líceumból származó diákunk, ami azzal magyarázható, hogy Erdélyben alig létezik magyar nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolai képzés. Érkeznek jó nevű magyar középiskolák végzettjei sokféle szakról – többek között humán és teológiai osztályokból is –, de vannak községi iskolákban végzett diákjaink is. Családi és iskolai háttér szempontjából tehát vegyes évfolyamok alakulnak.
– Milyennek tartja a középiskolai képzést? Hogyan tud az egyetem a diákok tudásával boldogulni?
– A kertészmérnöki szakon jó évfolyamok működnek. A diákok részéről pozitívumként értékelem a nagyfokú jóindulatot. A középiskolai képzés színvonalát mutatja, hogy első évben az alaptantárgyakból – matematika, fizika, kémia, talajtan stb. – sok a gyenge tanuló. Konkrét esetünk is volt, amikor azt gondoltuk, hogy az első évet nem tudja elvégezni egy diák. De amikor később a termesztési tantárgyak következtek, az évfolyam egyik legjobb hallgatója lett, mert gyerekkora óta gazdálkodott. A maga módján mindenki jó valamiben. Az idén nyáron végzett az egyik legjobb évfolyamunk: a diákok abban az évben kezdték el az egyetemet, amikor a tanügyben bevezették a szigorított érettségit. Közülük sok diákot elfogadnék kollégámnak az egyetemen.
– A Sapientián végzett hallgatókat gyakran az a vád éri, hogy rosszul beszélnek románul. Mit tud ezen az egyetem segíteni?
– A román nyelvismeret valóban gondot jelent. Ez annak ellenére is így van, hogy opcionálisan bevezettük a román nyelvet, illetve a tanárok románul is igyekeznek elmagyarázni a szaknyelvet. A diákok képviselőivel volt erről egy hosszas beszélgetésünk. Megegyeztünk abban, hogy ez nem az egyetem problémája. Sokan a középiskolából érkeznek a gyenge román nyelvtudással, de mi ezt a hiányosságot nem tudjuk pótolni. Ennek ellenére volt már olyan diákunk, akit egy bukaresti cég úgy válogatott ki 50 jelentkező közül, hogy a fiatalember sokkal jobban beszélt angolul, mint románul, és ráadásul elkésett a meghallgatásról. Mi a szakmai képzésre helyezzük a hangsúlyt, a nálunk végzettek jól felkészültek, a nyelvtudást pedig maguknak kell pótolniuk, mert különböző szintű román nyelvoktatást az egyetem nem tud bevállalni.
– Milyen a gyakorlati képzés? Sikerül-e farmokra eljutnia a diákoknak?
– Hosszú évek óta azzal próbálkozunk, hogy a diákokat kertészeti cégekhez vigyük szakmai gyakorlatra. Több gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki már környékbeli cégekkel, ahol a diákok a vállalkozások infrastruktúráját felhasználva végezhetnek kísérleteket. Úgy gondolom, a munkaerő-piaci elvárásoknak azzal is jobban megfelelünk, hogy helyben van egy 20 hektáros tangazdaságunk: a fóliasátor, a gyógynövénykert, a gyümölcsös és a szőlészet látókörön belül van, a gyakorlatok többségére a tangazdaságban kerül sor. Sok pozitív visszajelzést kapunk a cégek részéről, hogy a nálunk végzett és frissen alkalmazott szakemberek valamennyire értenek a szakma gyakorlati oldalához is. Persze az üzleti, a vállalkozói szféra mindig gyorsabban fejlődik, mint az egyetemi képzés. Elsősorban a műszaki oktatásban vezettük be a duális képzést. A Marosvásárhelyi Kar mintegy ötven céggel van szerződéses kapcsolatban, és a diákokat próbáljuk a cégekhez küldeni gyakorlatra. A kertészet esetében ez a kapcsolat most van kiépülőben.
– Hol tudnak elhelyezkedni a Marosvásárhelyen végzett kertészmérnökök?
– Többségük a termesztést választja: népszerű a zöldségtermesztés, a virágkertészet, a vetőmag-előállítás – ilyen profilú cégeknél dolgoznak többen –, de vannak borászati vállalatoknál alkalmazott diákjaink is. Végzőseink egy része eleve kertészeti magánvállalkozásba kezd: van, aki úgy jön az egyetemre, hogy odahaza 10–20 hektáron gazdálkodik. Kevesen telepednek le külföldön, és a nálunk végzettek mintegy nyolcvan százaléka a szakmában dolgozik.
– Az utóbbi években bővült a mezőgazdasági képzés. Milyen új szakok jelentek meg?
– Három évvel ezelőtt indítottuk el Marosvásárhelyen a tájépítészetet, és tavaly szeptemberben Sepsiszentgyörgyön avattuk az első évfolyamot az általános agrármérnöki szakon. A városi önkormányzat a volt agráriskola épületét bocsátotta rendelkezésünkre, ezt sikerült felújítanunk. Laborokat rendeztünk be, tangazdaságot alakítunk ki, új mezőgépeket próbálunk beszerezni. A gazdamérnökképzésre nagyon jó infrastruktúra áll rendelkezésre.
– Az erdélyi mezőgazdaságban óriási potenciál van, mégis messze elmarad a lehetőségektől. A közeljövőben lát-e valamilyen esélyt a változásra?
– Jól látható, hogy a mai kisparcellás erdélyi mezőgazdaság nem fog sokáig működni. A szerkezeti struktúra, a birtokviszonyok átalakítása lehet a megoldás. A termesztés mellett a szolgáltatóipar részeként kell kiépülnie többek között a növényvédelemnek, ahova képzett szakemberekre van szükség. Magyarország már ebben is rég lekörözött.
– Mekkora az igény a növényorvosok mesteri képzésére?
– A kétéves növényorvosképzést 2013-ban indítottuk el, és sokan érdeklődnek iránta. Az évi 15 helyre azok is jelentkeznek, akik korábban a nyárádszeredai főiskolán végeztek. Minden évfolyamon vannak egyéni agrárvállalkozók, akik saját gazdaságukban veszik hasznát.
– Többek között növényvédelmi előrejelzést oktat. Ezen a területen mekkora a hazai lemaradás?
– Akkora a lemaradásunk, hogy csak elméleti oktatásunk van, hiszen a gyakorlatban nem tudom bemutatni, mert az országban ez nem működik. A növényvédelmi előrejelzés számítástechnika alapján készül. Az előrejelzésben az a kérdés, mennyi adat áll rendelkezésünkre. Nálunk az a gond, hogy hiányoznak a többéves adatok. A doktori témavezetőmnek volt az ötlete, hogy minden magyarországi almaültetvénybe helyezzenek ki egy fénycsapdát. Ezek 20 éven keresztül begyűjtötték a lepkéket, és ezt laboratóriumokban fajszintig azonosították. A magyarországi egyetemnek olyan húszéves adatbázisa van, amely alapján nagy valószínűséggel meg tudja mondani a különböző hőmérsékleti és időjárási viszonyok között e kártevőknek az előfordulási valószínűségét. A britek ötven éve működtetnek szívócsapda-állomásokat levéltetvek vándorlásának mérésére. Az ilyen mérések nálunk hiányoznak, így adatok nélkül csak kezdetleges növényvédelemre futja.
– Mekkora hátrányt jelent a hazai termelők számára a korszerű növényvédelmi előrejelzések hiánya?
– Nyugat-Európában az előrejelzések lehetővé teszik a precíziós növényvédelmet, ami azt jelenti, hogy a gazdák már a kártevők és kórokozók megjelenése előtt tudnak védekezni. Ez sokkal hatékonyabb, környezetkímélőbb és olcsóbb megoldás. Mi csak akkor tudunk védekezni, ha a növényi betegségek és a kártevők megjelentek. Ha egy brit gazda betelefonál a növényvédelmi központba, megmondják neki, hogy a szél melyik irányból fog fújni, és milyen irányba sodródnak majd a levéltetvek. Ezt a sok éves mérésekre alapozó számítógépes előrejelzési technikát helyi adatbázis nélkül idehaza nem lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy a hazai növényvédelmet teljesen új alapokra kell helyezni. Mi a szakemberképzésben tudunk segíteni.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. január 8.
Nagy sikerű koncert és huszárportya
Zsúfolásig telt pénteken este a szalárdi református templom, amikor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület meghívására.
Tizedik év eleji huszárportyáját tartotta a hét végén a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek évfordulót emlékezetessé akarták tenni, ezért a már hagyományosnak mondható programon túl különleges eseményt szerveztek. Ennek érdekében felhasználták a “huszárdiplomácia” eszközeit, hiszen hosszú idő óta baráti kapcsolatot ápolnak a szentegyházi huszárokkal, így sikerült meghívniuk a Megyei Tanács támogatásával az Európa -szerte ismert Hargita megyei település gyerekkórusát. Bár Szentjobbnak is dicséretére vált volna a koncert házigazdájának lenni, azt a közeli Szalárdra kellett “kihelyezni”, ahol a református műemléktemplom zsúfolásig telt az alkalomra.
Egy órás koncert
A megjelenteket a moderátori szerepet vállaló szentjobbi cserkészvezető, Somogyi Imre köszöntötte, utána Varga Botond szalárdi tiszteletes és Zatykó István, a szentjobbi huszárok egyesületének elnöke mondott üdvözlő szavakat, ami után Haáz Sándor karnagy vezetésével ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt mondható, mintegy egy órás koncertet adott a már megjelenésében is impozáns, 130 tagú gyerekkórus és zenekar. A koncert jótékonysági jellegű volt, az adományokat a szentjobbiSzent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel. Utóbbiak vezetői szombaton este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya, melyen a szentjobbiak mellett székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni, hegyközszentimrei huszár és kuruc hagyományőrzők vettek részt, Szentjobb és Hegyközszentmiklós között portyázva a csontig hatoló hidegben. A pénteki és szombati történések részleteire is visszatérünk.
Rencz Csaba
erdon.ro
Zsúfolásig telt pénteken este a szalárdi református templom, amikor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület meghívására.
Tizedik év eleji huszárportyáját tartotta a hét végén a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek évfordulót emlékezetessé akarták tenni, ezért a már hagyományosnak mondható programon túl különleges eseményt szerveztek. Ennek érdekében felhasználták a “huszárdiplomácia” eszközeit, hiszen hosszú idő óta baráti kapcsolatot ápolnak a szentegyházi huszárokkal, így sikerült meghívniuk a Megyei Tanács támogatásával az Európa -szerte ismert Hargita megyei település gyerekkórusát. Bár Szentjobbnak is dicséretére vált volna a koncert házigazdájának lenni, azt a közeli Szalárdra kellett “kihelyezni”, ahol a református műemléktemplom zsúfolásig telt az alkalomra.
Egy órás koncert
A megjelenteket a moderátori szerepet vállaló szentjobbi cserkészvezető, Somogyi Imre köszöntötte, utána Varga Botond szalárdi tiszteletes és Zatykó István, a szentjobbi huszárok egyesületének elnöke mondott üdvözlő szavakat, ami után Haáz Sándor karnagy vezetésével ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt mondható, mintegy egy órás koncertet adott a már megjelenésében is impozáns, 130 tagú gyerekkórus és zenekar. A koncert jótékonysági jellegű volt, az adományokat a szentjobbiSzent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel. Utóbbiak vezetői szombaton este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya, melyen a szentjobbiak mellett székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni, hegyközszentimrei huszár és kuruc hagyományőrzők vettek részt, Szentjobb és Hegyközszentmiklós között portyázva a csontig hatoló hidegben. A pénteki és szombati történések részleteire is visszatérünk.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 10.
Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro
2017. január 11.
Elhunyt Balázs Tibor költő, könyvkiadó, irodalomtudós
Ma délelőtt Esztergomban tragikus hirtelenséggel meghalt dr. Balázs Tibor erdélyi származású költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő, a budapesti székhelyű Accordia és a Littera Nova Kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség tagja.
Balázs Tibor Aranyosgyéresen született 1958. április 13-án, Balázs József és Frank Erzsébet gyermekeként, neoprotestáns lelkészcsaládban. Szilágysomlyón érettségizett, egyetemi tanulmányait a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetemen végezte 1981–1986 között román–francia nyelv- és irodalom szakon, közben táviratkihordóként dolgozott Nagyváradon, ahol a legendás Ady Endre irodalmi kört látogatta. 1991-ben a Grenoble-i Stendhal Egyetem hallgatója volt. Tanulmányait az ELTE-n folytatta, ahol irodalomtudományból szerzett doktori (PhD) fokozatot 2005-ben. Kutatási területe a költészet és a filozófia/vallásbölcselet viszonya. Disszertációja a romániai magyar létköltészet 1919 és 1989 közötti történetével foglalkozik, könyvként éppen tíz éve jelent meg.
1986-tól 1987-ig tanár a Bihar megyeiSárszegen. 1989-től Budapesten élt, a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. 1993 óta a Littera Nova Könyvkiadó igazgatója, párhuzamosan, 1998-tól az Accordia Kiadó irodalmi vezetője, majd 2005 óta igazgatója volt. 1996-ban megalapította a Littera Nova Irodalmi és Művészeti Társaságot. 1978 óta publikált verseket, aforizmákat, gyermekirodalmi műveket, esszéket, tanulmányokat, műfordításokat, előbb Romániában, majd Magyarországon és Franciaországban. Thibault Blaise néven románul és franciául is publikált.
Első verskötete fél évtizedes várakozás után jelent meg 1987-ben a bukaresti Kriterionnál, a Forrás sorozatban. További kötetei: Ösvényeim (versek, Kráter, Budapest, 1991), Maforizmák (1. kiadás, Károlyi Marianna rajzaival, Penna Kiadó, Pomáz, 1995, további kiadások a Littera Nova Kiadónál, Kaján Tibor rajzaival), Nocturnes (versek franciául, 1997), A fogfájós vaddisznó (gyermekversek, Réber László rajzaival, Lázár Ervin ajánló soraival, Littera Nova 1998), Félkalap. Verses kópéságok (gyermekversek, Gyulai Líviusz rajzaival, Csukás István ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2001), Kótyomfittyek (gyermekversek, Gábor Enikő rajzaival, 2001), Explorări în poezia lui A. E. Baconsky („studiu afectiv”, Oradea, Editura Revistei Familia, 2002), Ábel tornya. Székely zarándokversek 1974–1989 (Kányádi Sándor ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2003), A romániai magyar létköltészet története 1919–1989 (tanulmány, Accordia Kiadó, 2006), Aforizma-párbaj (társszerző: Csontos Márta, Littera Nova Kiadó, 2010)
Verseit a kolozsvári Utunk, a marosvásárhelyi Igaz Szó, a kolozsvári Igazság, a nagyváradi Fáklya, a bukaresti Ifjúmunkás, Magyarországon az Életünk, az Élet és Irodalom stb. közölte 1989-ig. Az 1985-ben a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Alapművelet versantológia egyik szerzője. 1989 és 1991 között az Élet és Irodalom, a Hitel, a Holnap, a Forrás, a Jel, a Kelet-Nyugat, a Magyarok, az Új Ember stb. közölte, illetve a Magyar Rádióban hangzottak el versei. Korábbi versei révén szereplője a Fontos versek című gyűjteménynek (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006), valamint több, nem saját kiadójánál publikált antológiának is.
Közel húszéves hallgatás után jelentkezett 2009-ben Megérkezés Aquincumba című versciklusával, melynek darabjai a Hitel, az Új Forrás, a Napút, a Parnasszus, az Agria, a Bárka hasábjain jelentek meg. Előadásra került 2010-ben a Szegedi Pinceszínházban, 2013-ban a nyíregyháziMóricz Zsigmond Színházban, önálló kötetben 2014-ben jelenik meg. Műfordításkötetei francia nyelvből: François Garagnon: Jázmin és az élet szent rejtelmei (meseregény, Szent István Társulat, 1994), Jean-Luc Moreau: Mimi és a sárkány (meseregény, Littera Nova, 2001).
Az utóbbi években többször is közölt a Várad című folyóiratban, illetve a Székelyudvarhelyen szerkesztett Eirodalom.ro portálon, utolsó interjúja éppen itt jelent meg.
itthon.ma
Ma délelőtt Esztergomban tragikus hirtelenséggel meghalt dr. Balázs Tibor erdélyi származású költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő, a budapesti székhelyű Accordia és a Littera Nova Kiadó vezetője, a Magyar Írószövetség tagja.
Balázs Tibor Aranyosgyéresen született 1958. április 13-án, Balázs József és Frank Erzsébet gyermekeként, neoprotestáns lelkészcsaládban. Szilágysomlyón érettségizett, egyetemi tanulmányait a kolozsváriBabeş–Bolyai Tudományegyetemen végezte 1981–1986 között román–francia nyelv- és irodalom szakon, közben táviratkihordóként dolgozott Nagyváradon, ahol a legendás Ady Endre irodalmi kört látogatta. 1991-ben a Grenoble-i Stendhal Egyetem hallgatója volt. Tanulmányait az ELTE-n folytatta, ahol irodalomtudományból szerzett doktori (PhD) fokozatot 2005-ben. Kutatási területe a költészet és a filozófia/vallásbölcselet viszonya. Disszertációja a romániai magyar létköltészet 1919 és 1989 közötti történetével foglalkozik, könyvként éppen tíz éve jelent meg.
1986-tól 1987-ig tanár a Bihar megyeiSárszegen. 1989-től Budapesten élt, a Vörösmarty Gimnáziumban tanított. 1993 óta a Littera Nova Könyvkiadó igazgatója, párhuzamosan, 1998-tól az Accordia Kiadó irodalmi vezetője, majd 2005 óta igazgatója volt. 1996-ban megalapította a Littera Nova Irodalmi és Művészeti Társaságot. 1978 óta publikált verseket, aforizmákat, gyermekirodalmi műveket, esszéket, tanulmányokat, műfordításokat, előbb Romániában, majd Magyarországon és Franciaországban. Thibault Blaise néven románul és franciául is publikált.
Első verskötete fél évtizedes várakozás után jelent meg 1987-ben a bukaresti Kriterionnál, a Forrás sorozatban. További kötetei: Ösvényeim (versek, Kráter, Budapest, 1991), Maforizmák (1. kiadás, Károlyi Marianna rajzaival, Penna Kiadó, Pomáz, 1995, további kiadások a Littera Nova Kiadónál, Kaján Tibor rajzaival), Nocturnes (versek franciául, 1997), A fogfájós vaddisznó (gyermekversek, Réber László rajzaival, Lázár Ervin ajánló soraival, Littera Nova 1998), Félkalap. Verses kópéságok (gyermekversek, Gyulai Líviusz rajzaival, Csukás István ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2001), Kótyomfittyek (gyermekversek, Gábor Enikő rajzaival, 2001), Explorări în poezia lui A. E. Baconsky („studiu afectiv”, Oradea, Editura Revistei Familia, 2002), Ábel tornya. Székely zarándokversek 1974–1989 (Kányádi Sándor ajánló soraival, Accordia Kiadó, 2003), A romániai magyar létköltészet története 1919–1989 (tanulmány, Accordia Kiadó, 2006), Aforizma-párbaj (társszerző: Csontos Márta, Littera Nova Kiadó, 2010)
Verseit a kolozsvári Utunk, a marosvásárhelyi Igaz Szó, a kolozsvári Igazság, a nagyváradi Fáklya, a bukaresti Ifjúmunkás, Magyarországon az Életünk, az Élet és Irodalom stb. közölte 1989-ig. Az 1985-ben a Kriterion Könyvkiadónál megjelent Alapművelet versantológia egyik szerzője. 1989 és 1991 között az Élet és Irodalom, a Hitel, a Holnap, a Forrás, a Jel, a Kelet-Nyugat, a Magyarok, az Új Ember stb. közölte, illetve a Magyar Rádióban hangzottak el versei. Korábbi versei révén szereplője a Fontos versek című gyűjteménynek (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006), valamint több, nem saját kiadójánál publikált antológiának is.
Közel húszéves hallgatás után jelentkezett 2009-ben Megérkezés Aquincumba című versciklusával, melynek darabjai a Hitel, az Új Forrás, a Napút, a Parnasszus, az Agria, a Bárka hasábjain jelentek meg. Előadásra került 2010-ben a Szegedi Pinceszínházban, 2013-ban a nyíregyháziMóricz Zsigmond Színházban, önálló kötetben 2014-ben jelenik meg. Műfordításkötetei francia nyelvből: François Garagnon: Jázmin és az élet szent rejtelmei (meseregény, Szent István Társulat, 1994), Jean-Luc Moreau: Mimi és a sárkány (meseregény, Littera Nova, 2001).
Az utóbbi években többször is közölt a Várad című folyóiratban, illetve a Székelyudvarhelyen szerkesztett Eirodalom.ro portálon, utolsó interjúja éppen itt jelent meg.
itthon.ma
2017. január 24.
Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. január 24.
A csudával határos módon fennmaradt magyar koronáról
Szántai Lajos magyar népmesekutató, művelődéstörténész a magyar korona köré épült történelmi és művelődéstörténeti hagyományokról beszélt hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
Az előadó a korona és a magyar nemzet sorsának párhuzamairól beszélt, számba véve azokat az eseményeket, amelyek a magyar korona kultúrtörténeti hagyományát alakították.
Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer esztendőben milyen történelmi viszontagságokkal számolhatunk, és figyelembe véve a korona anyagát, szinte csodával határos módon a magyar korona Európa-szerte az egyik legrégebben épségben fennmaradt beavató tárgy. Mint az előadó ismertette, 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok „fogságába” került a korona, ám ekkor is mindvégig különös gondossággal őrizték katonai bázisokon, mozgatták két-három havonta, hiszen még a huszadik században is olyan világhatalmakat foglalkoztatott ez a szakrális értékkel felruházott tárgy, mint a Szovjetunió. Szántai úgy gondolja, most a lehető legjobb helyen van a korona, az országgyűlés épületében, a kupolateremben.
A nemzeti múzeumi elhelyezéssel az volt a problémás, hogy a koronára sem Magyarországon, sem az európai hagyományban nem tárgyként tekintettek, hanem élő minőségként – jelentette ki Szántai. Elmesélte, hogy 1983-ban, amikor újra Magyarországra került egy kutatócsapat (Lantos Béla, Ludvig Dezső és Csomor Lajos) ötvösművészeti szempontból is megvizsgálták a koronát. Akkor az derült ki, hogy a magyar korona nem két részből áll, hanem egységes egész – ismertette az előadó.
Ekkor kiadtak egy nyilatkozatot is, melyben megjelentették, hogy milyen állapotban kapták vissza a koronát. A leírás szerint azon három zománckép található, melyeket kicseréltek, például ahol az 1613-as leírások alapján Szűz Mária képe szerepelt, ott 1792-ben már Dukász Mihály bizánci császáré van. Az előadó szerint II. József Szűz Mária-ellenes volt, hiszen a korban Mária-képeket égettetett el. Számba vették a korona többi sérüléseit is, melyek közül több történelemhamisítási szándékkal keletkezett rajta.
Megismerhettük azt a hagyományt is, mely szerint a „szent korona égből szállott alá”, érvekkel támasztva alá, hogy e korona minden hatalom és jog forrása, a mindenkori uralkodó fölött áll, aki a nevében kormányoz. Kiderült, hogy az apostoli jog, a magyar királyoknak az a hatásköre, amely őket a katolikus egyház ügyeiben Szent István óta megillette, hiszen a római pápa az egyházszervezés feladatát, templomok építését, az esztergomi érsek kinevezését és a szükséges hatalmat is első királyunkra és utódaira ruházta, majd ezt a konstanzi zsinat is megerősítette.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
Szántai Lajos magyar népmesekutató, művelődéstörténész a magyar korona köré épült történelmi és művelődéstörténeti hagyományokról beszélt hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
Az előadó a korona és a magyar nemzet sorsának párhuzamairól beszélt, számba véve azokat az eseményeket, amelyek a magyar korona kultúrtörténeti hagyományát alakították.
Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer esztendőben milyen történelmi viszontagságokkal számolhatunk, és figyelembe véve a korona anyagát, szinte csodával határos módon a magyar korona Európa-szerte az egyik legrégebben épségben fennmaradt beavató tárgy. Mint az előadó ismertette, 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok „fogságába” került a korona, ám ekkor is mindvégig különös gondossággal őrizték katonai bázisokon, mozgatták két-három havonta, hiszen még a huszadik században is olyan világhatalmakat foglalkoztatott ez a szakrális értékkel felruházott tárgy, mint a Szovjetunió. Szántai úgy gondolja, most a lehető legjobb helyen van a korona, az országgyűlés épületében, a kupolateremben.
A nemzeti múzeumi elhelyezéssel az volt a problémás, hogy a koronára sem Magyarországon, sem az európai hagyományban nem tárgyként tekintettek, hanem élő minőségként – jelentette ki Szántai. Elmesélte, hogy 1983-ban, amikor újra Magyarországra került egy kutatócsapat (Lantos Béla, Ludvig Dezső és Csomor Lajos) ötvösművészeti szempontból is megvizsgálták a koronát. Akkor az derült ki, hogy a magyar korona nem két részből áll, hanem egységes egész – ismertette az előadó.
Ekkor kiadtak egy nyilatkozatot is, melyben megjelentették, hogy milyen állapotban kapták vissza a koronát. A leírás szerint azon három zománckép található, melyeket kicseréltek, például ahol az 1613-as leírások alapján Szűz Mária képe szerepelt, ott 1792-ben már Dukász Mihály bizánci császáré van. Az előadó szerint II. József Szűz Mária-ellenes volt, hiszen a korban Mária-képeket égettetett el. Számba vették a korona többi sérüléseit is, melyek közül több történelemhamisítási szándékkal keletkezett rajta.
Megismerhettük azt a hagyományt is, mely szerint a „szent korona égből szállott alá”, érvekkel támasztva alá, hogy e korona minden hatalom és jog forrása, a mindenkori uralkodó fölött áll, aki a nevében kormányoz. Kiderült, hogy az apostoli jog, a magyar királyoknak az a hatásköre, amely őket a katolikus egyház ügyeiben Szent István óta megillette, hiszen a római pápa az egyházszervezés feladatát, templomok építését, az esztergomi érsek kinevezését és a szükséges hatalmat is első királyunkra és utódaira ruházta, majd ezt a konstanzi zsinat is megerősítette.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2017. január 27.
Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. január 30.
Könyvbemutató és előadás a Szent István Körben
Február 2-án 17 órától tartanak történelmi előadást az RMDSZ székházban.
A kötetben az 1940 őszén Magyarországhoz visszatért Észak-Erdély viszonyait bemutató kordokumentumokat gyűjti össze és jelenteti meg Sárándi Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete (Budapest) és a Pro Print kiadásában.
A Levezényelt visszacsatolás. A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940 c. kötet szatmárnémeti bemutatójára 2017. február 2-án, csütörtökön, 17 órától kerül sor a Szatmárnémeti RMDSZ székházban (M. Viteazu / Rákóczi u. 10. sz.).
Ez alkalommal a szerkesztő előadást tart a bécsi döntés után berendezkedő magyar katonai közigazgatásról és annak viszonyáról az itt élő - román, német, zsidó - nemzetiségekkel.
Levezényelt visszacsatolás. A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940. Összeállította Sárándi Tamás – Források a romániai magyarság történetéhez /Pro Print, Csíkszereda, 2016/
szatmar.ro
Február 2-án 17 órától tartanak történelmi előadást az RMDSZ székházban.
A kötetben az 1940 őszén Magyarországhoz visszatért Észak-Erdély viszonyait bemutató kordokumentumokat gyűjti össze és jelenteti meg Sárándi Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete (Budapest) és a Pro Print kiadásában.
A Levezényelt visszacsatolás. A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940 c. kötet szatmárnémeti bemutatójára 2017. február 2-án, csütörtökön, 17 órától kerül sor a Szatmárnémeti RMDSZ székházban (M. Viteazu / Rákóczi u. 10. sz.).
Ez alkalommal a szerkesztő előadást tart a bécsi döntés után berendezkedő magyar katonai közigazgatásról és annak viszonyáról az itt élő - román, német, zsidó - nemzetiségekkel.
Levezényelt visszacsatolás. A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940. Összeállította Sárándi Tamás – Források a romániai magyarság történetéhez /Pro Print, Csíkszereda, 2016/
szatmar.ro
2017. február 11.
Aranyosgyéresi Népfőiskola 28. alkalommal
Az aranyosgyéresi RMDSZ február 13–16. között immár 28. alkalommal rendezi meg a Népfőiskolát.
Az RMDSZ 1990 januárjában megalakult aranyosgyéresi szervezetének első rendezvénye annak idején a Népfőiskola volt, azóta hagyománnyá vált a szervezése. Az alig egy éve tisztségbe került új választmány Szabó Róbert István elnök – aranyosgyéres első magyar alpolgármestere – vezetésével a nemrég megtartott éves beszámolón az alábbi programot terjesztette elő:
február 13, hétfő: Marosán Csaba (színművész) – Tarka-barka strófák (Dsida Jenő írásaiból)
február 14., kedd: Szilágyi Imre (aranyosgyéresi református lelkész) – A reformáció 500 éve
február 15., szerda: Politika est
február 16., csütörtök: Lupescu-Makó Mária (egyetemi adjunktus) – Szent István, Szentkirály és Gyéres.
Az előadások helyszíne az aranyosgyéresi Magyar Ház (Andrei Mureşanu utca 7., a magyar óvoda épületében), a kezdési időpont minden nap 17.30 óra.
A rendezvény nagy érdeklődés előzi meg, minden valószínűség szerint zsúfolásig fog telni a helyi magyarság kedvenc találkozó helye, azaz a Magyar Ház.
Schmid Jenő
Szabadság (Kolozsvár)
Az aranyosgyéresi RMDSZ február 13–16. között immár 28. alkalommal rendezi meg a Népfőiskolát.
Az RMDSZ 1990 januárjában megalakult aranyosgyéresi szervezetének első rendezvénye annak idején a Népfőiskola volt, azóta hagyománnyá vált a szervezése. Az alig egy éve tisztségbe került új választmány Szabó Róbert István elnök – aranyosgyéres első magyar alpolgármestere – vezetésével a nemrég megtartott éves beszámolón az alábbi programot terjesztette elő:
február 13, hétfő: Marosán Csaba (színművész) – Tarka-barka strófák (Dsida Jenő írásaiból)
február 14., kedd: Szilágyi Imre (aranyosgyéresi református lelkész) – A reformáció 500 éve
február 15., szerda: Politika est
február 16., csütörtök: Lupescu-Makó Mária (egyetemi adjunktus) – Szent István, Szentkirály és Gyéres.
Az előadások helyszíne az aranyosgyéresi Magyar Ház (Andrei Mureşanu utca 7., a magyar óvoda épületében), a kezdési időpont minden nap 17.30 óra.
A rendezvény nagy érdeklődés előzi meg, minden valószínűség szerint zsúfolásig fog telni a helyi magyarság kedvenc találkozó helye, azaz a Magyar Ház.
Schmid Jenő
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 11.
Ezeket a könyveket nem sűrűn veszik meg a boltokban – mégis feltette rá az életét
Az első kötetet 1995-ben adta ki a csíkszeredai Státus Könyvkiadó, nemrégiben pedig a négyszázadik kötet is kijött a kiadó nyomdájából. Az elmúlt huszonkét évet a folyamatos munka, és nem kevés viszontagság jellemezte. Birtók Józsefet, a kiadó igazgatóját kértük meg, hogy elevenítse fel ezt az utat.
Ferencz Imre neve fémjelezte a Státus Kiadó első kötetét. Birtók József ekkor még a Magyar Szónál dolgozott újságíróként, az otthoni számítógépén készítette elő a könyvet – szerkesztette, tördelte – majd keresett egy nyomdát Csíkszeredában, amelyik kiadta. „Hosszú ideig azt gondoltam, hogy Csíkszeredában könnyű könyvet csinálni kiadóként, mert nagyon sok olyan ember volt, akinek szerkesztői tapasztalata volt, olyan emberek, akik megbízhatók, tudtak kezelni egy kéziratot, tudtak rajta dolgozni. Ugyanakkor 1995-ben már hat nyomda működött Csíkszeredában. És azt hittem, hogy végül is konkurencia lesz a nyomdák között, és kiadóként egész jól meg lehet élni egy ilyen piacon, ahol ekkora verseny van. Három év alatt rájöttem, hogy a nyomdászok rettentően okos emberek, jól ismerik a terepet, és mindig épp annyi pénzt kértek tőlem, amennyi volt a zsebemben. Nekem kiadóként a könyvek után pénzem soha nem maradt. Így 1999-ben vásároltam egy nyomdagépet. Alkalmaztam egy egyetemista legénykét, és arra kértem azt, akinek a nyomdájában volt az én gépem is, hogy tanítsák be. Végtelenül jóindulatúak voltak, csak jót tudok mondani arra a hangulatra, ami akkor Csíkszeredában létezett. Így alakult” – emlékezett vissza.
Egy idő után aztán Madéfalván szerelt fel egy saját nyomdát a kiadó. 1995 és 1997 között évente egy-két könyvet adtak ki, publicisztikai írásokat és szépirodalmi köteteket. Ahogy Birtók fogalmazott, ekkor még tanulták a szakmát. Aztán 1999-ben öt könyvet sikerült készíteni – köztük Oláh István verseskötetét és a Kristó Tibor által szerkesztett Kulákkönyvet. „Ez volt az az év, amikor úgy döntöttem, hogy az életemet erre teszem fel. Feladtam az addigi állásomat, és csak a kiadóval kezdtem foglalkozni. A társadalomtudomány volt az a terület, amelyiken elkezdtünk »dolgozni«, de a matematikától a teológián át a zenéig mindenféle területen adtunk ki könyveket. Ezeket nem lehetett csak úgy összelapátolni, mindenféle műhelyeket kellett megkeresnem. És végül is a kiadónak ez lett a lényege, hogy megtanuljunk együtt dolgozni olyan tudományos műhelyekkel, amelyek egy-egy területen megfelelő szakmai teljesítményt nyújtanak” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Olyan műhelyekkel kezdtek együtt dolgozni, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika kara, az egyetem szatmári kihelyezett pedagógia tagozata, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara vagy éppen a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. De a kiadott könyvek szerzői között találunk olyan „egyszemélyes tudományos műhelyeket” is mint Garda Dezső, akinek huszonhárom munkája jelent meg a Státusnál. „Ezek a műhelyek voltak végül is azok, amelyek felvittek minket. Alapvetően mindenkinek jó, ha hosszú ideig együtt tudnak dolgozni emberek. Megismerik egymást, ismerik egymásnak a jó és rossz oldalait, hosszú távon könnyebb harmonizálni bizonyos dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez mindenkinek jó, legalábbis azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb szerzőnk, ha elkezdtünk együtt dolgozni, visszatér hozzánk.”
A Státus Kiadónak az ötvenedik könyve 2002-ben jelent meg, aztán 2005-ben a századik, 2009-ben a kétszázadik, 2012-ben a háromszázadik. Voltak olyan periódusok, amikor évente 45–48 kötetet is kiadtak. Időközben újabb és újabb együttműködések születtek, például a szegedi egyetem filozófia karával indított sorozatuk, a 15. kötetnél járó Lábjegyzetek Platónhoz című, amelyben kortárs filozófiai írásokat jelentetnek meg. Sokrétűen alakult a Sapientia EMTE társadalomtudományi karával és a csíkszeredai KAM-mal való együttműködésük. Ez nem csak annyiban merült ki, hogy egyetemi jegyzeteket adtak ki, oktatási segédkönyveket vagy konferenciaköteteket, hanem az együttműködésből jött létre több magyarországi kapcsolat is, mint például a gödöllői Szent István Egyetemmel vagy a Nemzetközi Gyermekmentő-szolgálattal való közös munka, akikkel több sorozatot is készítettek.
„2009-ben és 2010-ben úgy nézett ki, hogy nagyon jól megy nekünk: sokat dolgoztunk, sok munkánk volt, szép dolgokat csináltunk, úgy éreztük, boldogok vagyunk. Aztán egyszer csak leégett a nyomda. Ma sem tudjuk, hogyan történt, vagy miért, ebben az esetben minden racionalitást el kell felejteni. Földig égett a nyomdánk, buldózerrel takarítottuk el, és az összes addigi munkánkból származó megspórolt pénzünkből építettünk egy újat. Azóta is nyögjük. De felépítettük, újraindultunk és folytatjuk a munkát, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk. Élünk.”
A kiadó igazgatója úgy véli, szerencsések is, mert mivel sokat dolgoznak kutatási, tudományos intézményekkel, bizonyos körökben nagy az érdeklődés a könyveik iránt, illetve az általuk megfelelő helyekre eljuttatott könyvek megtalálják az érdeklődőket. A kiadványaik döntő hányadát nem a könyvesboltokban vásárolják meg.
A négyszázadik
A kiadó négyszázadik kötete a Helyzetek és változások címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia a Domus pályázaton keresztül Domus-ösztöndíjjal éveken keresztül támogatta erdélyi kutatók munkáját. Ezeket a székelyföldi kutatásokat ismertetik azok a tanulmányok, amelyeket Bíró Zoltán és Bodó Juliánna professzorok szerkesztettek kötetbe. „Ez egy lépés az életünkben, mert nagyon reméljük, hogy egyszer még lesz ötszázadik is” – összegzett Birtók József.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Az első kötetet 1995-ben adta ki a csíkszeredai Státus Könyvkiadó, nemrégiben pedig a négyszázadik kötet is kijött a kiadó nyomdájából. Az elmúlt huszonkét évet a folyamatos munka, és nem kevés viszontagság jellemezte. Birtók Józsefet, a kiadó igazgatóját kértük meg, hogy elevenítse fel ezt az utat.
Ferencz Imre neve fémjelezte a Státus Kiadó első kötetét. Birtók József ekkor még a Magyar Szónál dolgozott újságíróként, az otthoni számítógépén készítette elő a könyvet – szerkesztette, tördelte – majd keresett egy nyomdát Csíkszeredában, amelyik kiadta. „Hosszú ideig azt gondoltam, hogy Csíkszeredában könnyű könyvet csinálni kiadóként, mert nagyon sok olyan ember volt, akinek szerkesztői tapasztalata volt, olyan emberek, akik megbízhatók, tudtak kezelni egy kéziratot, tudtak rajta dolgozni. Ugyanakkor 1995-ben már hat nyomda működött Csíkszeredában. És azt hittem, hogy végül is konkurencia lesz a nyomdák között, és kiadóként egész jól meg lehet élni egy ilyen piacon, ahol ekkora verseny van. Három év alatt rájöttem, hogy a nyomdászok rettentően okos emberek, jól ismerik a terepet, és mindig épp annyi pénzt kértek tőlem, amennyi volt a zsebemben. Nekem kiadóként a könyvek után pénzem soha nem maradt. Így 1999-ben vásároltam egy nyomdagépet. Alkalmaztam egy egyetemista legénykét, és arra kértem azt, akinek a nyomdájában volt az én gépem is, hogy tanítsák be. Végtelenül jóindulatúak voltak, csak jót tudok mondani arra a hangulatra, ami akkor Csíkszeredában létezett. Így alakult” – emlékezett vissza.
Egy idő után aztán Madéfalván szerelt fel egy saját nyomdát a kiadó. 1995 és 1997 között évente egy-két könyvet adtak ki, publicisztikai írásokat és szépirodalmi köteteket. Ahogy Birtók fogalmazott, ekkor még tanulták a szakmát. Aztán 1999-ben öt könyvet sikerült készíteni – köztük Oláh István verseskötetét és a Kristó Tibor által szerkesztett Kulákkönyvet. „Ez volt az az év, amikor úgy döntöttem, hogy az életemet erre teszem fel. Feladtam az addigi állásomat, és csak a kiadóval kezdtem foglalkozni. A társadalomtudomány volt az a terület, amelyiken elkezdtünk »dolgozni«, de a matematikától a teológián át a zenéig mindenféle területen adtunk ki könyveket. Ezeket nem lehetett csak úgy összelapátolni, mindenféle műhelyeket kellett megkeresnem. És végül is a kiadónak ez lett a lényege, hogy megtanuljunk együtt dolgozni olyan tudományos műhelyekkel, amelyek egy-egy területen megfelelő szakmai teljesítményt nyújtanak” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Olyan műhelyekkel kezdtek együtt dolgozni, mint a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika kara, az egyetem szatmári kihelyezett pedagógia tagozata, a sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara vagy éppen a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. De a kiadott könyvek szerzői között találunk olyan „egyszemélyes tudományos műhelyeket” is mint Garda Dezső, akinek huszonhárom munkája jelent meg a Státusnál. „Ezek a műhelyek voltak végül is azok, amelyek felvittek minket. Alapvetően mindenkinek jó, ha hosszú ideig együtt tudnak dolgozni emberek. Megismerik egymást, ismerik egymásnak a jó és rossz oldalait, hosszú távon könnyebb harmonizálni bizonyos dolgokat. Meggyőződésem, hogy ez mindenkinek jó, legalábbis azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb szerzőnk, ha elkezdtünk együtt dolgozni, visszatér hozzánk.”
A Státus Kiadónak az ötvenedik könyve 2002-ben jelent meg, aztán 2005-ben a századik, 2009-ben a kétszázadik, 2012-ben a háromszázadik. Voltak olyan periódusok, amikor évente 45–48 kötetet is kiadtak. Időközben újabb és újabb együttműködések születtek, például a szegedi egyetem filozófia karával indított sorozatuk, a 15. kötetnél járó Lábjegyzetek Platónhoz című, amelyben kortárs filozófiai írásokat jelentetnek meg. Sokrétűen alakult a Sapientia EMTE társadalomtudományi karával és a csíkszeredai KAM-mal való együttműködésük. Ez nem csak annyiban merült ki, hogy egyetemi jegyzeteket adtak ki, oktatási segédkönyveket vagy konferenciaköteteket, hanem az együttműködésből jött létre több magyarországi kapcsolat is, mint például a gödöllői Szent István Egyetemmel vagy a Nemzetközi Gyermekmentő-szolgálattal való közös munka, akikkel több sorozatot is készítettek.
„2009-ben és 2010-ben úgy nézett ki, hogy nagyon jól megy nekünk: sokat dolgoztunk, sok munkánk volt, szép dolgokat csináltunk, úgy éreztük, boldogok vagyunk. Aztán egyszer csak leégett a nyomda. Ma sem tudjuk, hogyan történt, vagy miért, ebben az esetben minden racionalitást el kell felejteni. Földig égett a nyomdánk, buldózerrel takarítottuk el, és az összes addigi munkánkból származó megspórolt pénzünkből építettünk egy újat. Azóta is nyögjük. De felépítettük, újraindultunk és folytatjuk a munkát, mert ez volt az egyetlen lehetőségünk. Élünk.”
A kiadó igazgatója úgy véli, szerencsések is, mert mivel sokat dolgoznak kutatási, tudományos intézményekkel, bizonyos körökben nagy az érdeklődés a könyveik iránt, illetve az általuk megfelelő helyekre eljuttatott könyvek megtalálják az érdeklődőket. A kiadványaik döntő hányadát nem a könyvesboltokban vásárolják meg.
A négyszázadik
A kiadó négyszázadik kötete a Helyzetek és változások címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia a Domus pályázaton keresztül Domus-ösztöndíjjal éveken keresztül támogatta erdélyi kutatók munkáját. Ezeket a székelyföldi kutatásokat ismertetik azok a tanulmányok, amelyeket Bíró Zoltán és Bodó Juliánna professzorok szerkesztettek kötetbe. „Ez egy lépés az életünkben, mert nagyon reméljük, hogy egyszer még lesz ötszázadik is” – összegzett Birtók József.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. február 20.
A Gerliczy családról hallhattunk
Pásztai Ottó Híres váradi családok: a báró Gerliczy család címmel tartott előadást pénteken a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében.
A megjelenteket Mihálka Nándor régész köszöntötte, majd átadta a szót Pásztai Ottónak, aki többek között elmondta: a Krassó vármegyéből származó Gerliczyek egyike a legrégebbi magyar családoknak, II. István uralkodása alatti szövegekben már említik őket.
Pásztai Ottó beszélt többek között báró Gerliczy Félixné, született gróf Korniss Lujzáról is, mivel az ő nevéhez fűződik az első Bihar megyei és Nagyváradi Nőegylet megalapítása. A hölgyek már 1866 telén ételt adtak a rászorulóknak, és harminc árvát is segélyeztek. Az első árvaházat 1879-ben nyitották meg, 1905-ben pedig megnyílt az agg nők számára létesített menház is.
Szó esett a Kruspér, illetve a Des Echerolles családokkal való házasságkötésekről is, illetve Pásztai Ottó felidézte Kotunovics Sándornak, a premontrei főgimnázium igazgatójának beszámolóját az új ifjúsági zászló felszenteléséről, melyet Des Echerolles – Kruspér Sándorné, született Gerliczy Stephani adományozott a tanintézetnek. A zászlót tudomásuk szerint a németek 1944-es bevonulása után – amikor a premontrei iskolát katonakórháznak foglalták le – Szilágyi M. Dózsa rendfőnök rejtette el, azóta sem tudnak hollétéről…
F. N. L
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Pásztai Ottó Híres váradi családok: a báró Gerliczy család címmel tartott előadást pénteken a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében.
A megjelenteket Mihálka Nándor régész köszöntötte, majd átadta a szót Pásztai Ottónak, aki többek között elmondta: a Krassó vármegyéből származó Gerliczyek egyike a legrégebbi magyar családoknak, II. István uralkodása alatti szövegekben már említik őket.
Pásztai Ottó beszélt többek között báró Gerliczy Félixné, született gróf Korniss Lujzáról is, mivel az ő nevéhez fűződik az első Bihar megyei és Nagyváradi Nőegylet megalapítása. A hölgyek már 1866 telén ételt adtak a rászorulóknak, és harminc árvát is segélyeztek. Az első árvaházat 1879-ben nyitották meg, 1905-ben pedig megnyílt az agg nők számára létesített menház is.
Szó esett a Kruspér, illetve a Des Echerolles családokkal való házasságkötésekről is, illetve Pásztai Ottó felidézte Kotunovics Sándornak, a premontrei főgimnázium igazgatójának beszámolóját az új ifjúsági zászló felszenteléséről, melyet Des Echerolles – Kruspér Sándorné, született Gerliczy Stephani adományozott a tanintézetnek. A zászlót tudomásuk szerint a németek 1944-es bevonulása után – amikor a premontrei iskolát katonakórháznak foglalták le – Szilágyi M. Dózsa rendfőnök rejtette el, azóta sem tudnak hollétéről…
F. N. L
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. február 27.
Elűzték a telet és a bennük rejlő félelmeket (Csángó nagytalálkozó Bákóban)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba. A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese, akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.” Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását. Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Sügüdeje régebben, nagyapáim, nagymámáim mesélték nekünk, hogy mikor jöttek a húshajat napok, akkor innapoltak a családok, ettek, ittak, vigadtak, mulattak. De azt mondták, akkor az utolján este nem szabad kimenni a mezőre, mert jő a verekedés, a háború. Jön a Csontkirály és Babkirály ” – Dobos Rózsa külsőrekecsini hagyományőrző asszony mesével indította a farsang lezárását, a tél elűzését jelképező Csontkirály és Babkirály elnevezésű szombati rendezvény kulturális programját. Az esemény jelentősége, hogy Bákóban még soha nem tartottak ilyen nagyméretű csángótalálkozót. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával rendezett farsangzáró több mint ötszáz résztvevője huszonnégy csángó faluból érkezett, bemutatkoztak a hagyományőrző csoportok, a közös vacsora után pedig a táncházban folytatódott az ismerkedés és a felszabadult mulatság.
A moldvai csángók saját környezetükben ritkán találkoznak úgy, hogy hagyományos viseletben, csángó identitásukat felvállalva, több faluból egyszerre legyenek jelen, és bátran kimondják érzéseiket, gondolataikat. Az 1989-es fordulat után, 1990-ben Lészpeden és Pusztinán gyűltek össze nagyobb tömegben, majd szerre a magyar házak avatásakor és más ünnepeken találkoztak egy-egy faluban, de a rendszeres találkozók inkább a gyermekeket érintik a különböző versenyek alkalmával.
A bákói, bogdánfalvi, csíkfalusi, diószegi, diszéni, dumbrăveni-i, ferdinándújfalusi, forrófalvi, frumószai, gyimesbükki, klézsei (és a hozzá tartozó Buda, valamint Tyúkszer csoportja), külsőrekecsini, lábnyiki, lészpedi, lujzikalagori, magyarfalusi, máriafalvi, nagypataki, pokolpataki, pusztinai, szászkúti, újfalusi, trunki, somoskai csoportok a három csángó folyó – Szeret, Tázló, Tatros – mentéről hozták sajátos viseletüket, dalaikat, táncaikat: fiatalok, de többségében középkorúak és idősek jöttek el, ahogy ők mondják, a csángó fővárosba. A rendezvény egy perc néma csenddel kezdődött a januárban elhunyt Solomon Adrian emlékére, aki 2007 és 2014 között irányította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, majd a pusztinai asszonycsoport a régi miatyánkot énekelte. Pogár László, az MCSMSZ elnöke köszöntőjében egy nagy családhoz hasonlította a jelen lévő csángó közösséget, ahol a résztvevők megismerhetik egymás hagyományait. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja Adjon a Mária! köszöntéssel üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta: „nyelvünk és hagyományaink határoznak meg minket, és az a tény, hogy itt vagyunk most, azt jelenti, hogy jól végezzük a dolgunkat, amennyire a jóisten arra nekünk lehetőséget ad, jól végzi a dolgát az MCSMSZ, jól végzik a dolgukat a tanítók a településeken, jól végzik a dolgukat a hagyományőrzők, és jól végzi a dolgát a csángó magyar társadalom, hiszen megőrzik őseik hitét, és nemcsak megőrzik, hanem át is adják azt őseik csángó nyelvével együtt.” A találkozón bemutatkozott a külsőrekecsini, lujzikalagori, dumbrăveni-i, máriafalvi, csíkfalusi, gyimesbükki, lábnyiki, trunki csoport és a Csíkszeredában tanuló csángó diákok Izva együttese, akiket hagyományőrző csángó muzsikusok – Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Tyúkszer), Stanciu Ian (Parava), Kovács Gábor (Pusztina) és a sepsiszentgyörgyi Melkuhn Róbert, Csibi Szabolcs, Kelemen István, Lőrinczi Zsolt, Fazakas Lajos, valamint a magyarországi Zsobokorszki Ferenc kísért.
Lássák, mennyi csángó van
A gyermekekkel való foglalkozás nagyon fontos, de a szülőkhöz is közel kell vinni a hagyományok világát ahhoz, hogy értelmét lássák annak, amit a gyermekek a magyar oktatási programban tanulnak – mondta lapunknak Pogár László. „Sokan elmondják, mennyire sajnálják, hogy gyermekkorukban ezekre az értékekre senki nem hívta fel a figyelmet, és arra sem, hogy fontos megőrizni a hagyományainkat.” Az MCSMSZ vezetője szerint igaz, hogy a fiatalok közül sokan elmennek külföldre, „de ha a szülők buzdítják a gyermekeiket, hogy őrizzék a hagyományt, amikor nekik gyermekeik lesznek, ők is továbbadják, amit otthon, a falujukban tanultak”.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke, csángó költő, hagyományőrző lapunknak azt mondta, a Csontkirály és Babkirály rendezvény nagyon fontos, mert ez már egy lépés, hogy nem Budapesten tartanak csángótalálkozót, hanem Moldvában. „Én azt kívánom, ez oda fejlődjék, hogy Bákó főterén mutatódjunk fel, ott vonuljunk fel, lássák, mennyi csángó van.” Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke, az MCSMSZ vallásügyekért felelős vezetőségi tagja szerint is „fontos, hogy saját fővárosukban történjék valami őket érintő, itthon tudják megmutatni, hogy ők is valakik. Mert a falvakban, elszigetelten a magyar házban megmutatkoznak, ahol más nem látja, ahol nincsenek a pap szeme előtt, ez ahhoz képest nagy lépés, ez más dolog, ezt mindenki érzi. (…) Felvállalja önmagát, és azt is pontosan érzi, hogy fel is vállalhatja, mert ha már a fővárosban van egy ilyen rendezvény, akkor tudja, hogy többet nem kell félni attól, hogy otthon elveszik a nyugdíját, mert ezzel ijesztgetik, és azzal is, hogy a pap nem fogja eltemetni.”
„Mi szeressük, azér gyűlünk essze”
„Amikor én hétéves vótam, mentem a templomba, hogy elsőgyónó legyek, magyarul tanultam meg az imádságot, az ötparancsolatot. Magyar misék vótak nálunk. Gyergyina páter vót, most meg van halva. De osztán errefelé többet nem engedték, hogy magyar mise legyen, elcserélték, hogy csak oláhul mondják a miséket nálunk” – meséli a 71 éves lészpedi Miska Anna. Asszonytársaival hetente egyszer guzsalyast tartanak, most a böjtre és a húsvétra készülve énekeket tanulnak. „Mi szeressük, azér gyűlünk essze, s énekelünk.” A lészpedi csoporttal érkezett a bákói találkozóra Tóth Mária is, aki négy osztályt magyar iskolában tanult. „Vajok születve a negyvennyolcban, kám ötvennégyben indultam iskolába. Vótak magyar tanárnék, vót Bandi tanító néni, vót Zsombor, vót Zoli, Zudor, sok tanárok vótak magyarok. Tudok olvasni, nem tudok írni, elfelejtettem. Mikor még adnak könyveket, akkor olvasok. Mondunk meséket, tanulunk imádságot es. Hosszú esztendőbe, melyiket tudjuk a faluból az öregektől, mind aztot fújjuk. Nem tudunk beszélni olyan tiszta magyarul, mint magik, ennyit tudunk, így tudunk, csángók vagyunk.” Falustársa rögtön kiigazítja, hogy azért mégiscsak tisztábban beszélnek magyarul ők, mint más csángó faluban. „El lehet jön Lészpedbe, jobban megértődik a lészpediekvel, mint a kalagoriakkal, vagy Klézsébe, Somoskába. Ki hogy tanulta a szülőktől kicsi koriktól. Azok tanulták úgy kicsi koriktól, mi így. Nekünk anyókáink úgy mondták örökkétig, hogy mi a székelyekből vagyunk idehozva. Azt mondta nekem a sztrebunikám, hogy mikor idehozták ezt a Lészpedet, huszonöt familia vót csak, s onnét szaporodtak osztán. De most Lészped nagy falu, el lehet jöjjenek. Mi, a régiek, le a kalappal, mi szeressük a magyart” – mondja a 77 éves Imre Ilona.
Minden találkozás jó – véli a külsőrekecsini Gyurka Valentin, aki feleségével és négy gyermekével januárban maradt otthon nélkül, amikor porig égett a házuk. Ennek ellenére Valentin vezette a külsőrekecsini asszonycsoportot, velük táncolt és énekelt, azt mondta, most ez a feladat, erre koncentrál. Szerinte nagyon fontos ez a csángótalálkozó, „mert míg régebben a búcsúkba eljártak egymáshoz a falvak, a jelenlegi fiatalok nem mennek, megszűnt az ilyen szomszédolás”. Dobos Rózsával és Szarka Melicával, aki 1989 után alapította a külsőrekecsini tánccsoportot, hármasban tanítják a gyermekeket és a felnőtteket.
„Eljöttem, s megvigyázkodok” – mondja a 83 éves tyúkszeri Szájka Katalin, aki az egyik legidősebb résztvevője volt a csángótalálkozónak, és a csíksomlyói búcsúk kivételével soha nem volt ennyi csángóval egy helyen.
„Nem tudjuk, hogy csángó bál-e, guzsal-e, de mi itt vagyunk” – mondják a pusztinai asszonyok, akik közül Timár Margittal, Szőcs Tinkával, László Margittal, Szőcs Katalinnal, Tamás Magdolnával és a pucinai Csobán Magdával már több csángó rendezvényen találkoztunk, másokkal együtt oszlopos tagjai a pusztinai hagyományőrzőknek.
A lujzikalagori csoportban énekelt Pillancs Mária is, amit tud, a mámáitól tanulta – mondja. A szintén kalagori Funar Antal emlékszik arra az időre, amikor Jászberényben volt „urálni” csángó viseletben még néhai Antall József miniszterelnöksége idején. A bákói találkozóról úgy véli, „jó, hogy csánnak ilyen dolgokat, mert lassan-lassan elfelejtjük azt es, mit tudunk”. Bulál Krisztina Külsőrekecsinből származik, de 2000 óta férjével Dumbrăveni-ben él. A kezdetekről mesél: „1998-ban vót a nagy árvíz Rekecsinben, s akkor mi kiköltöztünk. Ott legelő vót, s kinek a nagy víz elvitte a házát, csinált oda házat. S akkor úgy épült Dumbrăveni. Nekünk nem vitte el a víz a házunkat, csak a férjem édesanyáinak vót egy helyük, földjük, s akkor oda csinált a férjem házat. S akkor mentünk ki mi kétezerbe, met akkor házasodtunk.” Krisztina régóta táncol a külsőrekecsiniekkel, és amikor tavaly, az első Csontkirály és Babkirály-estre készültek, tánccsoportot alapított Dumbrăveni-ben is. Ilyen hozadéka is van ennek a találkozónak, és nem ők az egyetlenek, akik csak mostanság élesztgetik a régiek tudását. Bogdán Gătu Klárával, Magyarfalu énekes nagyasszonyával sem először találkoztunk. Lapunknak elmondta, sokat ér nekik ez a rendezvény: „Mert ha ne lettek lenne ezek a gyűlések, hogy mükünköt esszegyűjtsenek valahova vaj elvigyenek, akkor ezek a ruhák elvesztek lenne éppen mind. Többet senki nem csinált, többet senki nem varrt, senki nem szőtt, s most, hogy lássák, hogy a gyerekeket is iskolából táncolni viszik, énekelni viszik, akkor minden anyuka azt nezi, vajon honnan kapna, hogy vegyen vagy varrjon ilyen ruhát. Akkor mindenki meghagyta azután a csángó ruhát, többet nem adták el pénzért senkinek, hanem mindenki hagyja magának otthon a csángó viseletet.” Klára asszony a nagymamája által varrt ingben érkezett Bákóba, nagyon vigyáz rá, azt mondja, a csángó viselet olyan, mint az írott tojás, minden darabja olyan szép és értékes. Nemcsak a csángó viselet, hanem az énekek és az imádságok megszállottja is, bár édesanyja nem járt soha iskolába, mégis minden magyar imádságot tudott. Őt gyermekkorában ez nem érdekelte, felnőttként kezdett hozzá a gyűjtéshez asszonytársaival együtt. Szervez, tanít az iskolában, s bár időnként vannak nehézségek, azt mondja, „nem lehet, hogy vajegy kőbe meg ne botlójál valahol, de elrúgjuk, s mejünk eléfelé”.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 3.
Arany János-emlékév
Arany János életművével azt üzeni az utókornak, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg tegnap, a költő születésének 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.
Megállapította: Arany János szobra a budapesti Nemzeti Múzeum előtt mintha azt üzenné: „az is részese lehet a heroikus küzdelmeknek, aki nem harcol az első sorban, csak ír – de maradandót. Hogy nemcsak karddal és harci kürttel lehet nemzetet szeretni, óvni és menteni, hanem szent aggodalommal is. Hogy a méltósággal, szerényen végzett munka ér annyit, mint a zajos siker: becsüljük hát az ősz bárdok énekét. Mintha azt üzenné, hogy végzetesen elveszítünk valamit, ha már a tőmondatainkat is szilánkosra törjük” – fogalmazott. Úgy vélte, érdemes közelebb lépni a Múzeum körúti szoborhoz, és időt szánni tanulmányozására. „Mert közös jövőnk, a haza sorsa bizony nem csak az anyagi jóléten, a gazdasági fejlődésen, a nemzeti összterméken vagy látványos sikereinken múlik. Hanem azon is, hogy megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk és tanulunk-e tőlük? Megfogadjuk Arany János intését, hogy a »Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.«? Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?” – mondta a nagyszalontai városháza nagytermében tartott rendezvényen Áder János. Felidézte továbbá: amikor Arany Jánost 1867-ben felterjesztették a Szent István Rendre, nemcsak ő maga tiltakozott az uralkodó döntése ellen, de egy főrend is panaszt tett Andrássy Gyula miniszterelnöknél, mondván, ez a jeles kitüntetés addig csak igen magas rangúaknak járt. „Az anekdota szerint Andrássy egy kérdéssel válaszolt: Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” Áder János úgy vélte, evilági halhatatlanságra csak alkotó ember képes. Olyan, aki műveiben, halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre. Arany János olyan korban élt, amikor Magyarországon összesűrűsödött a történelmi idő, amikor „bátor hangjukat hallató, újító szellemű, áldozatra képes hazafiak döntöttek úgy, hogy kezükbe veszik a haza sorsát”. Megjegyezte: a költő kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre, alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának. Az új haza éppúgy épült Arany János költészetéből, mint a szabadság, a közteherviselés eszményéből vagy az iparosodás, a tulajdon, a fejlődés mindennapi valóságából. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az emlékév egyházi fővédnöke Arany János szavaival kérte, hogy „reménnyé váljon az emlékezet”. Úgy vélte, az Arany János lelkületét hordozó emberekre van szükség, és akkor nem kell félni a holnaptól és a holnaputántól. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára azt a 12 évet idézte fel, amikor Arany János látta el az akadémia főtitkári tisztségét. Elmondta: fontos érdemei voltak abban, hogy az akadémia a magyar tudomány szervezőjévé vált. Az akadémia nagyszalontai kihelyezett ülése programjában többek között az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, a költő kiadatlan jegyzeteiről szerepelnek tudományos előadások. A nagyszalontai rendezvény további programjában szerepelt még az Arany Szalontája, Nagyszalonta Aranya című album bemutatója, amelyet Jankovics Marcell tartott. Délután a nagyszalontai szoborparkban emlékeztek, amelyet koszorúzás követett. Magyarországon is számos rendezvényt szerveztek a költő születésének évfordulóján. Nagyberényben például 200 tortára írták Arany János verseit gyerekek rendhagyó irodalomóra részeként, majd egyszerre szavalták el a költő egyik legismertebb műve, a Toldi egyik részletét. Debrecenben játékos foglalkozást tartottak Így élt Arany János címmel a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik osztályos tanulóival, Nagykőrösön pedig Arany200 – Arany, a nagykőrösi pedagógus címmel nyílt kiállítás a Rácz József Galériában. Budapesten a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti temetőben tartott megemlékezést, amelyen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk – fogalmazott Hoppál. A kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél, a Fiumei úti sírkertben kifejtette: a magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad – fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira lenyomata Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének. A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet. Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. „Arany János bölcs atyamester volt, vezetői becsvágy nélkül... nem is szenilis apó, hanem tamburás öregúr fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás, nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is döntő” – fogalmazott Térey János József Attila-díjas író, költő. A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Arany János életművével azt üzeni az utókornak, hogy a méltósággal, szerényen végzett munka is ér annyit, mint a zajos siker. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Arany János szülővárosában, Nagyszalontán nyitotta meg tegnap, a költő születésének 200. évfordulóján az Arany-emlékév rendezvénysorozatát.
Megállapította: Arany János szobra a budapesti Nemzeti Múzeum előtt mintha azt üzenné: „az is részese lehet a heroikus küzdelmeknek, aki nem harcol az első sorban, csak ír – de maradandót. Hogy nemcsak karddal és harci kürttel lehet nemzetet szeretni, óvni és menteni, hanem szent aggodalommal is. Hogy a méltósággal, szerényen végzett munka ér annyit, mint a zajos siker: becsüljük hát az ősz bárdok énekét. Mintha azt üzenné, hogy végzetesen elveszítünk valamit, ha már a tőmondatainkat is szilánkosra törjük” – fogalmazott. Úgy vélte, érdemes közelebb lépni a Múzeum körúti szoborhoz, és időt szánni tanulmányozására. „Mert közös jövőnk, a haza sorsa bizony nem csak az anyagi jóléten, a gazdasági fejlődésen, a nemzeti összterméken vagy látványos sikereinken múlik. Hanem azon is, hogy megbecsüljük-e nagyjaink teljesítményét, emlékezünk-e rájuk és tanulunk-e tőlük? Megfogadjuk Arany János intését, hogy a »Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben.«? Használjuk-e anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét?” – mondta a nagyszalontai városháza nagytermében tartott rendezvényen Áder János. Felidézte továbbá: amikor Arany Jánost 1867-ben felterjesztették a Szent István Rendre, nemcsak ő maga tiltakozott az uralkodó döntése ellen, de egy főrend is panaszt tett Andrássy Gyula miniszterelnöknél, mondván, ez a jeles kitüntetés addig csak igen magas rangúaknak járt. „Az anekdota szerint Andrássy egy kérdéssel válaszolt: Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” Áder János úgy vélte, evilági halhatatlanságra csak alkotó ember képes. Olyan, aki műveiben, halála után is velünk marad, mert maradandót hozott létre. Arany János olyan korban élt, amikor Magyarországon összesűrűsödött a történelmi idő, amikor „bátor hangjukat hallató, újító szellemű, áldozatra képes hazafiak döntöttek úgy, hogy kezükbe veszik a haza sorsát”. Megjegyezte: a költő kerülte a nyilvánosságot, óvatos aggodalommal tekintett a kéretlen népszerűségre, alkotó életével, visszahúzódó alkatával azonban mégis részesévé vált a 19. század legnagyobb vállalkozásának: a magyar nemzet újraalapításának. Az új haza éppúgy épült Arany János költészetéből, mint a szabadság, a közteherviselés eszményéből vagy az iparosodás, a tulajdon, a fejlődés mindennapi valóságából. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az emlékév egyházi fővédnöke Arany János szavaival kérte, hogy „reménnyé váljon az emlékezet”. Úgy vélte, az Arany János lelkületét hordozó emberekre van szükség, és akkor nem kell félni a holnaptól és a holnaputántól. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára azt a 12 évet idézte fel, amikor Arany János látta el az akadémia főtitkári tisztségét. Elmondta: fontos érdemei voltak abban, hogy az akadémia a magyar tudomány szervezőjévé vált. Az akadémia nagyszalontai kihelyezett ülése programjában többek között az Arany-ősök nagyszalontai letelepedéséről, az Arany János-arcképek ikonográfiájáról, a költő kiadatlan jegyzeteiről szerepelnek tudományos előadások. A nagyszalontai rendezvény további programjában szerepelt még az Arany Szalontája, Nagyszalonta Aranya című album bemutatója, amelyet Jankovics Marcell tartott. Délután a nagyszalontai szoborparkban emlékeztek, amelyet koszorúzás követett. Magyarországon is számos rendezvényt szerveztek a költő születésének évfordulóján. Nagyberényben például 200 tortára írták Arany János verseit gyerekek rendhagyó irodalomóra részeként, majd egyszerre szavalták el a költő egyik legismertebb műve, a Toldi egyik részletét. Debrecenben játékos foglalkozást tartottak Így élt Arany János címmel a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola hatodik osztályos tanulóival, Nagykőrösön pedig Arany200 – Arany, a nagykőrösi pedagógus címmel nyílt kiállítás a Rácz József Galériában. Budapesten a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti temetőben tartott megemlékezést, amelyen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk – fogalmazott Hoppál. A kultúráért felelős államtitkár a 200 éve született költő nyughelyénél, a Fiumei úti sírkertben kifejtette: a magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad – fűzte hozzá az államtitkár, aki szerint a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira lenyomata Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének. A megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett: a Fiumei úti sírkert az egyetlen temető Magyarországon, amely teljes egészében védett státust élvez, egyike a 17 nemzeti emlékhelynek. Arany János sírhelye az itt található több mint 1600 síremlékből 2001-ben az elsők között kapott jogi védelmet. Hozzáfűzte: az emlékév részeként történelmi és irodalmi sétákat szerveznek a Fiumei úti temetőben. „Arany János bölcs atyamester volt, vezetői becsvágy nélkül... nem is szenilis apó, hanem tamburás öregúr fanyar, nagyon angolos humorral. Műgondja legendás, nála az írásjelek hihetetlenül akkurátus elhelyezése is döntő” – fogalmazott Térey János József Attila-díjas író, költő. A megemlékezésen a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate gyermekkara énekelt Sapszon Borbála és Bátki Hedvig vezényletével, Arany János A tölgyek alatt című versét Epres Attila színművész szavalta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 6.
Egy Tisza-örökös Arany Jánosról
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak, a kommunizmus idején sulykolt híreszteléseknek sokszor ellentmondanak a dokumentumok – állapítja meg Tisza Kálmán, a vele azonos nevű néhai miniszterelnök Marosvásárhelyen élő dédunokája a Krónikának a költő születésnapjának bicentenáriuma alkalmából adott interjúban. Az 1949. március 2-ai kitelepítés és vagyonelkobzás elszenvedőiként kérdezőt és válaszolót sorstársi-baráti viszony köti össze, ezért a beszélgetésben a tegező forma használata.
– Az Arany János szülővárosához, Nagyszalontához közel fekvő Geszt a mai Magyarország területén található. A két Tisza, azaz a két miniszterelnök: Kálmán és István a geszti kastélyból indult útnak. A család egy része Trianon után Erdélyben maradt, édesapád családja is. Elöljáróban talán nem árt egy kis családtörténet, hisz Arany János emléke is indokolja ezt.
– A Tisza család a borosjenői és szegedi előnevet kapta és használta. Geszt a család történetében új szerzeményű birtoknak számít, ugyanis az egyik elődünk/ősünk 1760-ban költözött oda, miután királyi adományként megkapta a török dúlások idején odaveszett Borosjenő helyett. A szegedi előnevet és grófi rangot Tisza Lajos kapta a királytól 1883-ban Szeged városának újjáépítésében szerzett érdemeiért az 1879-es árvíz után, mely csaknem teljesen elsöpörte a várost. A királyi adományozás természetesen kiterjedt jog szerint a törvényes utódokra is. Dédapám – puritán gondolkodása folytán – nehezen egyezett bele az említett méltóságcím elfogadásába, végül halálos ágyán fekvő testvérének kérésére engedelmeskedett. Már öt éve miniszterelnök volt, és még egyetlen hazai rendjelnek sem volt tulajdonosa.
Érdekes például az a történet, amikor Károly román király Budapesten tett tisztelgő látogatása alkalmával román csillagrendet adományozott Tisza Kálmánnak, s erre a magyar király személye körüli miniszter, aki egyébként a Tisza-kabinet minisztere is, azonnal előterjesztést nyújtott be a királynak, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek a Szent István-rend nagykeresztje adományoztassék (...). Az I. világháború után meghúzott országhatárok a Tiszák birtokait is átszelték. A Romániához csatolt birtokrészek központja Bihar megyében, Erdőgyarak községben, a Csegőd-pusztán a 19. század második felében épült kastély volt, és a miniszterelnök másodszülött fiának, az én nagyapámnak a tulajdonához tartozott. A háború után az akkori törvények értelmében nagyapám szabadon választhatott az anyaország és Erdély közt. Itt maradt. Csegődön nagyapám virágzó gazdaságot hagyott édesapámra (Györgyre), aki komoly szaktudással, modern agrotechnika alkalmazásával továbbfejlesztette azt. Fejlettségét az is bizonyította, hogy az 1945-ös földreform után is meghagyták mintagazdaságnak, ami elég ritka dolog volt akkortájt, mert a hírhedt 187-es számú törvényrendelet szerint a birtokokat 50 hektárra zsugorították.
Családunkat, szüleimet Csegődön érte az 1949-es kitelepítés, amikor minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak tőlünk, és kényszerlakhelyre hurcoltak bennünket Marosvásárhelyre. Majd sok-sok zaklatás, házkutatás után apámat koholt vádak alapján, a társadalmi rend elleni bujtogatás címén 14 évi kemény börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1964-ben, ötévi raboskodás után szabadult a román politikai irányváltás következtében. Akkor engedték szabadon – amerikai nyomásra – a politikai foglyokat, rá egy évre jelentették ki hivatalosan, hogy vége az osztályharcnak. Gesztet nagyapám testvérbátyja, Tisza István (miniszterelnök) és örökösei bírták a II. világháború végéig.
– Kérlek, beszélj Arany János Geszten töltött éveiről. Hogyan került nevelőnek, házitanítónak a Tisza családhoz?
– A költő 1851-ben és 52-ben lakott Geszten, mely idő alatt már a magánéletbe visszavonult egykori bihari konzervatív politikus, Tisza Lajos (1798–1856) és Teleki Julianna grófnő legkisebb fiának, a költői hajlamú Domokosnak volt a nevelője, házitanítója. Ami most igen fontos: a szabadságharc elbukása után Arany Jánosnak is tartania kellett a megtorlásoktól forradalmi tevékenysége miatt. Szalonta környékén bujkált egy ideig, s a katonai őrjáratok ütemes lépéseit hallva a házaikba húzódott emberek azt suttogták: „Most mennek Aranyért”. De Kenyeres János szalontai szolgabírónak köszönhetően nem esett bántódása. Viszont anyagi gondokkal küzdött, állása bizonytalan volt, mert az akkori megyefőnök kifogásolta a rebellis munkatársat. Röviden: Arany János elfogadta a Tisza család meghívását, Gesztre költözött, és 1851. május 13-án állását elfoglalta. Tanítványa, Tisza Domokos akkor 14 éves volt.
A Tisza család története kötetben
Tisza Kálmán hitelt érdemlően megírta a borosjenői és szegedi nemesi előnevet viselő Tisza család történetét a kolozsvári Korunk folyóirat felkérésére, amelyben szó esik a költő geszti éveiről is (megjelent magánkiadásban is: A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003). A szerző írásának ezt a mottót választotta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János: Domokos napra, Geszt, 1851. augusztus 4.)
Arany János személyében a kis Domokos a kor legnagyobb hazai költőjét nyerte mesterül, akit őszintén meg is szeretett. Felügyelete alatt bővíthette világirodalmi olvasottságát, s tőle vehette irányát költői fejlődése. Korai halála ellenére az ifjú költőtanítvány kötetnyi, mintegy kétszáz verset hagyott ránk, melyhez egykori mestere, a magyar irodalom óriása írt előszót. Rövid életrajzát is Arany János állította össze. A nagy költő geszti éveiről fiától, Arany Lászlótól tudhatunk meg többet, ugyanis Laci elég sok időt töltött apjánál, amikor is szabad idejében Tisza Domokossal és a hozzájuk érkező unokatestvérekkel, a Bethlen fiúkkal játszott a kastély parkjában, a tó körül.
Akkor kapta Arany Laci a Marokvas becenevet, mert keménykötésű, fekete hajú kisfiú volt. Aranynak Gesztről való távozásával nem szűnt meg barátsága Tisza Domokossal, amit gyakori levélváltásuk bizonyít. Azokban hazai és világirodalmi kérdésekről is szó esik. A költő később, gimnáziumi tanár korában is ellátogatott Gesztre Tiszáékhoz, majd Domokos is felkereste Aranyékat Nagykőrösön több ízben, de találkoztak ők Pesten is.
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak sokszor ellentmondanak a dokumentumok. Például nevelői állása elfoglalásakor szállást a kastély első emeletén kapott. Az, hogy a költő a meleg nyári hónapokban szívesen időzött a kastély parkjában álló kies kerti lakásban, melynek zsuppos fedelére hatalmas bükk- és szilfák terjesztették árnyékukat – Arany szabad akaratából történt. 1971 óta Sáfrán György budapesti Arany-kutató és sok egymásba fonódó kéz munkája által az említett geszti házikóban Arany János Emlékmúzeum működik. A Tisza család Arany János emlékét mindig kegyelettel őrizte, műveit olvasta és alaposan ismerte. Tisza István miniszterelnöksége idején előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Arany ízlésének nemességét, műveinek formai tökéletességét és nyelvének tiszta, bájos magyarságát Tisza István nemcsak csodálta, de baráti körökben gyakran magasztalta is.
– A bő negyedszázada kimúlt párt- és rendőrállam 50-es, 60-as éveiben hazug, rosszindulatú híresztelések kaptak szárnyra Arany János Geszten, a történelmi Tisza családnál töltött éveiről. A valóság feltárása is késztetett téged a költő geszti éveinek kutatására, tanulmányozására?
– A költő iránti tisztelet és a hézagtöltésre való igyekezet mellett motoszkált bennem egy kellemetlen, bántó gyermekkori megrázó élmény, amelyet felnőttkoromban kezdtem tisztázni magamban. Most sem panaszként mondom, csak kérdésedre válaszolok. Apám grófságáról és úgymond „kizsákmányoló” voltáról először az iskolában hallottam, Marosvásárhelyen elemistakoromban B. I. tanítónőtől. Az osztály nyilvánossága előtt történt felvilágosításokból semmit sem értettem sokáig, csak a kiközösítés keserűségét éreztem szégyenkezve. Utólag visszagondolva, valószínűleg a tanítónő a párttól kaphatta az utasításokat a földbirtokosság, az arisztokrácia befeketítésére. A korabeli sajtó is szorgoskodott ilyesmiben (Világosság, Kolozsvár; Brassói Népújság stb.).
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a tanítónő önszorgalomból a párttól eredő sugallatokra rátett még néhány lapáttal, és túlzásba vitte a dolgokat. Természetesen már rég megbocsátottam neki – de nem felejtettem el! Tőle hallottam órán osztálytársaim előtt, hogy a népnek volt egy nagy-nagy költője, nagyon szegény volt, és apáméknál szolgált (így!), kizsákmányolták, kalibában altatták, és sokat dolgoztatták... Sokáig még otthon sem mertem bevallani az iskolában történteket. Kár volt, rosszul tettem, ahogy az a későbbiekben bebizonyosodott. De a legfontosabb most mégis az, hogy a kerek évforduló és az emlékév alkalmából gondoljunk kegyelettel az áldott emlékű költőre, Arany Jánosra, a magyar nyelv kiváló művészére és védelmezőjére.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak, a kommunizmus idején sulykolt híreszteléseknek sokszor ellentmondanak a dokumentumok – állapítja meg Tisza Kálmán, a vele azonos nevű néhai miniszterelnök Marosvásárhelyen élő dédunokája a Krónikának a költő születésnapjának bicentenáriuma alkalmából adott interjúban. Az 1949. március 2-ai kitelepítés és vagyonelkobzás elszenvedőiként kérdezőt és válaszolót sorstársi-baráti viszony köti össze, ezért a beszélgetésben a tegező forma használata.
– Az Arany János szülővárosához, Nagyszalontához közel fekvő Geszt a mai Magyarország területén található. A két Tisza, azaz a két miniszterelnök: Kálmán és István a geszti kastélyból indult útnak. A család egy része Trianon után Erdélyben maradt, édesapád családja is. Elöljáróban talán nem árt egy kis családtörténet, hisz Arany János emléke is indokolja ezt.
– A Tisza család a borosjenői és szegedi előnevet kapta és használta. Geszt a család történetében új szerzeményű birtoknak számít, ugyanis az egyik elődünk/ősünk 1760-ban költözött oda, miután királyi adományként megkapta a török dúlások idején odaveszett Borosjenő helyett. A szegedi előnevet és grófi rangot Tisza Lajos kapta a királytól 1883-ban Szeged városának újjáépítésében szerzett érdemeiért az 1879-es árvíz után, mely csaknem teljesen elsöpörte a várost. A királyi adományozás természetesen kiterjedt jog szerint a törvényes utódokra is. Dédapám – puritán gondolkodása folytán – nehezen egyezett bele az említett méltóságcím elfogadásába, végül halálos ágyán fekvő testvérének kérésére engedelmeskedett. Már öt éve miniszterelnök volt, és még egyetlen hazai rendjelnek sem volt tulajdonosa.
Érdekes például az a történet, amikor Károly román király Budapesten tett tisztelgő látogatása alkalmával román csillagrendet adományozott Tisza Kálmánnak, s erre a magyar király személye körüli miniszter, aki egyébként a Tisza-kabinet minisztere is, azonnal előterjesztést nyújtott be a királynak, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek a Szent István-rend nagykeresztje adományoztassék (...). Az I. világháború után meghúzott országhatárok a Tiszák birtokait is átszelték. A Romániához csatolt birtokrészek központja Bihar megyében, Erdőgyarak községben, a Csegőd-pusztán a 19. század második felében épült kastély volt, és a miniszterelnök másodszülött fiának, az én nagyapámnak a tulajdonához tartozott. A háború után az akkori törvények értelmében nagyapám szabadon választhatott az anyaország és Erdély közt. Itt maradt. Csegődön nagyapám virágzó gazdaságot hagyott édesapámra (Györgyre), aki komoly szaktudással, modern agrotechnika alkalmazásával továbbfejlesztette azt. Fejlettségét az is bizonyította, hogy az 1945-ös földreform után is meghagyták mintagazdaságnak, ami elég ritka dolog volt akkortájt, mert a hírhedt 187-es számú törvényrendelet szerint a birtokokat 50 hektárra zsugorították.
Családunkat, szüleimet Csegődön érte az 1949-es kitelepítés, amikor minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak tőlünk, és kényszerlakhelyre hurcoltak bennünket Marosvásárhelyre. Majd sok-sok zaklatás, házkutatás után apámat koholt vádak alapján, a társadalmi rend elleni bujtogatás címén 14 évi kemény börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1964-ben, ötévi raboskodás után szabadult a román politikai irányváltás következtében. Akkor engedték szabadon – amerikai nyomásra – a politikai foglyokat, rá egy évre jelentették ki hivatalosan, hogy vége az osztályharcnak. Gesztet nagyapám testvérbátyja, Tisza István (miniszterelnök) és örökösei bírták a II. világháború végéig.
– Kérlek, beszélj Arany János Geszten töltött éveiről. Hogyan került nevelőnek, házitanítónak a Tisza családhoz?
– A költő 1851-ben és 52-ben lakott Geszten, mely idő alatt már a magánéletbe visszavonult egykori bihari konzervatív politikus, Tisza Lajos (1798–1856) és Teleki Julianna grófnő legkisebb fiának, a költői hajlamú Domokosnak volt a nevelője, házitanítója. Ami most igen fontos: a szabadságharc elbukása után Arany Jánosnak is tartania kellett a megtorlásoktól forradalmi tevékenysége miatt. Szalonta környékén bujkált egy ideig, s a katonai őrjáratok ütemes lépéseit hallva a házaikba húzódott emberek azt suttogták: „Most mennek Aranyért”. De Kenyeres János szalontai szolgabírónak köszönhetően nem esett bántódása. Viszont anyagi gondokkal küzdött, állása bizonytalan volt, mert az akkori megyefőnök kifogásolta a rebellis munkatársat. Röviden: Arany János elfogadta a Tisza család meghívását, Gesztre költözött, és 1851. május 13-án állását elfoglalta. Tanítványa, Tisza Domokos akkor 14 éves volt.
A Tisza család története kötetben
Tisza Kálmán hitelt érdemlően megírta a borosjenői és szegedi nemesi előnevet viselő Tisza család történetét a kolozsvári Korunk folyóirat felkérésére, amelyben szó esik a költő geszti éveiről is (megjelent magánkiadásban is: A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003). A szerző írásának ezt a mottót választotta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János: Domokos napra, Geszt, 1851. augusztus 4.)
Arany János személyében a kis Domokos a kor legnagyobb hazai költőjét nyerte mesterül, akit őszintén meg is szeretett. Felügyelete alatt bővíthette világirodalmi olvasottságát, s tőle vehette irányát költői fejlődése. Korai halála ellenére az ifjú költőtanítvány kötetnyi, mintegy kétszáz verset hagyott ránk, melyhez egykori mestere, a magyar irodalom óriása írt előszót. Rövid életrajzát is Arany János állította össze. A nagy költő geszti éveiről fiától, Arany Lászlótól tudhatunk meg többet, ugyanis Laci elég sok időt töltött apjánál, amikor is szabad idejében Tisza Domokossal és a hozzájuk érkező unokatestvérekkel, a Bethlen fiúkkal játszott a kastély parkjában, a tó körül.
Akkor kapta Arany Laci a Marokvas becenevet, mert keménykötésű, fekete hajú kisfiú volt. Aranynak Gesztről való távozásával nem szűnt meg barátsága Tisza Domokossal, amit gyakori levélváltásuk bizonyít. Azokban hazai és világirodalmi kérdésekről is szó esik. A költő később, gimnáziumi tanár korában is ellátogatott Gesztre Tiszáékhoz, majd Domokos is felkereste Aranyékat Nagykőrösön több ízben, de találkoztak ők Pesten is.
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak sokszor ellentmondanak a dokumentumok. Például nevelői állása elfoglalásakor szállást a kastély első emeletén kapott. Az, hogy a költő a meleg nyári hónapokban szívesen időzött a kastély parkjában álló kies kerti lakásban, melynek zsuppos fedelére hatalmas bükk- és szilfák terjesztették árnyékukat – Arany szabad akaratából történt. 1971 óta Sáfrán György budapesti Arany-kutató és sok egymásba fonódó kéz munkája által az említett geszti házikóban Arany János Emlékmúzeum működik. A Tisza család Arany János emlékét mindig kegyelettel őrizte, műveit olvasta és alaposan ismerte. Tisza István miniszterelnöksége idején előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Arany ízlésének nemességét, műveinek formai tökéletességét és nyelvének tiszta, bájos magyarságát Tisza István nemcsak csodálta, de baráti körökben gyakran magasztalta is.
– A bő negyedszázada kimúlt párt- és rendőrállam 50-es, 60-as éveiben hazug, rosszindulatú híresztelések kaptak szárnyra Arany János Geszten, a történelmi Tisza családnál töltött éveiről. A valóság feltárása is késztetett téged a költő geszti éveinek kutatására, tanulmányozására?
– A költő iránti tisztelet és a hézagtöltésre való igyekezet mellett motoszkált bennem egy kellemetlen, bántó gyermekkori megrázó élmény, amelyet felnőttkoromban kezdtem tisztázni magamban. Most sem panaszként mondom, csak kérdésedre válaszolok. Apám grófságáról és úgymond „kizsákmányoló” voltáról először az iskolában hallottam, Marosvásárhelyen elemistakoromban B. I. tanítónőtől. Az osztály nyilvánossága előtt történt felvilágosításokból semmit sem értettem sokáig, csak a kiközösítés keserűségét éreztem szégyenkezve. Utólag visszagondolva, valószínűleg a tanítónő a párttól kaphatta az utasításokat a földbirtokosság, az arisztokrácia befeketítésére. A korabeli sajtó is szorgoskodott ilyesmiben (Világosság, Kolozsvár; Brassói Népújság stb.).
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a tanítónő önszorgalomból a párttól eredő sugallatokra rátett még néhány lapáttal, és túlzásba vitte a dolgokat. Természetesen már rég megbocsátottam neki – de nem felejtettem el! Tőle hallottam órán osztálytársaim előtt, hogy a népnek volt egy nagy-nagy költője, nagyon szegény volt, és apáméknál szolgált (így!), kizsákmányolták, kalibában altatták, és sokat dolgoztatták... Sokáig még otthon sem mertem bevallani az iskolában történteket. Kár volt, rosszul tettem, ahogy az a későbbiekben bebizonyosodott. De a legfontosabb most mégis az, hogy a kerek évforduló és az emlékév alkalmából gondoljunk kegyelettel az áldott emlékű költőre, Arany Jánosra, a magyar nyelv kiváló művészére és védelmezőjére.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 10.
Gulag-emléktáblát avatnak Ajnádon
Megáldják a felújított, kilencven éve állított emlékoszlopot és az orosz fogságban életüket vesztett ajnádiak névsorát tartalmazó emléktáblát vasárnap Csíkajnádon.
Gulag-emlékévnek nyilvánította Magyarország kormánya a 2016-2017-es évet, amelynek keretében a II. világháború idején elhurcoltakra és politikai foglyokra emlékeztek a Kárpát-medencében. E program révén Csíkajnádon pályázati úton felújították az 1927-ben állított első világháborús emlékoszlopot, illetve elhelyezték rajta annak a tizenkét falubelinek a névsorát, akik orosz fogságban vesztették életüket – számolt be Bogos Róbert.
A csíkajnádi Szent István Szervezet (SZISZ) tagja hozzátette, a megújult 90 éves emlékmű és az új emléktábla felavatását március 12-én, vasárnap tartják: kilenc órakor ünnepi szentmisén vehetnek részt az érdeklődők, azt követően tíz órától az emlékoszlopnál tartják az 1848-49-es szabadságharc és forradalomra való megemlékezést, amelynek keretében megáldják az emlékművet.
Mint megtudtuk, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulag Emlékbizottság. A négy közül egyik lehetőséggel élt az ajnádi civil szervezet, sikeresen pályázva az Emléktáblák és emlékművek kihelyezésének támogatása elnevezésű kiírásra. Az ehhez kapcsolódó pályázatok célja egységes emléktáblák, illetve emlékművek elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan áldozatokat hurcoltak el politikai fogolyként vagy kényszermunkára. A megvalósításhoz szükséges önrészt a helyi közbirtokosság és mangánfelajánlók biztosították. A munkálatokat Dóczy András csíksomlyói szobrászművész és csapata vitelezte ki – részletezte Bogos Róbert.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Megáldják a felújított, kilencven éve állított emlékoszlopot és az orosz fogságban életüket vesztett ajnádiak névsorát tartalmazó emléktáblát vasárnap Csíkajnádon.
Gulag-emlékévnek nyilvánította Magyarország kormánya a 2016-2017-es évet, amelynek keretében a II. világháború idején elhurcoltakra és politikai foglyokra emlékeztek a Kárpát-medencében. E program révén Csíkajnádon pályázati úton felújították az 1927-ben állított első világháborús emlékoszlopot, illetve elhelyezték rajta annak a tizenkét falubelinek a névsorát, akik orosz fogságban vesztették életüket – számolt be Bogos Róbert.
A csíkajnádi Szent István Szervezet (SZISZ) tagja hozzátette, a megújult 90 éves emlékmű és az új emléktábla felavatását március 12-én, vasárnap tartják: kilenc órakor ünnepi szentmisén vehetnek részt az érdeklődők, azt követően tíz órától az emlékoszlopnál tartják az 1848-49-es szabadságharc és forradalomra való megemlékezést, amelynek keretében megáldják az emlékművet.
Mint megtudtuk, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének alkalmából négy pályázati kiírást jelentetett meg a Gulag Emlékbizottság. A négy közül egyik lehetőséggel élt az ajnádi civil szervezet, sikeresen pályázva az Emléktáblák és emlékművek kihelyezésének támogatása elnevezésű kiírásra. Az ehhez kapcsolódó pályázatok célja egységes emléktáblák, illetve emlékművek elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan áldozatokat hurcoltak el politikai fogolyként vagy kényszermunkára. A megvalósításhoz szükséges önrészt a helyi közbirtokosság és mangánfelajánlók biztosították. A munkálatokat Dóczy András csíksomlyói szobrászművész és csapata vitelezte ki – részletezte Bogos Róbert.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2017. március 14.
Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 14.
Kitűzik a kokárdákat Gyergyószéken
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket. A nemzeti ünnep megélése lehetőség, de nem kötelesség.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyergyószéki települések programjait, hol, hogyan és mikor emlékeznek a magyar nemzet nagy eseményére.
Gyergyószentmiklós Több rendezvény is része a gyergyószentmiklósi megemlékezésnek. A Fogarasy Mihály Szakközépiskolából indul a diákság és az érdeklődők 11 órakor a városi temetőbe, Kiss Antal őrnagy sírjához. Beszédet mond Máthé Árpád Zoltán, szaval Györfi Andrea, zenés műveket ad elő Ferencz Levente és kórusa. A megemlékezést koszorúzás zárja a temetőben. Szintén 11 órától kezdődik a Salamon Ernő Gimnázium 1848-as megemlékező irodalmi és zenés műsora a díszteremben, ugyanekkor emlékeznek a Vaskertes iskolások is tanodájuk dísztermében. Déli 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós római katolikus templomban, 13 órától a templomtól indul a felvonulás a Petőfi Sándor-szoborhoz, ezt követi a történelmi eseményre való megemlékezés és koszorúzás. Jelen lesz a szervező gyergyószentmiklósi önkormányzat és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ képviselete mellett közreműködőként a Figura Stúdió Színház, a Gránátalma Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület.
Alfalu A diákönkormányzat szervezésében idén is Történelmi sétával kezdődik a március 15-i megemlékezés Alfaluban. 10 órakor indul a diákság az 1948-as feltárt síroknál virágot helyezve el a helyi temetőben. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet követően a templomkertben lesz zászlófelvonás, műsor és koszorúzás. A községhez tartozó Borzonton 14 órától veszi kezdetét a megemlékezés, melynek helyszíne a templom. Szentmisét követően a helyi diákság ünnepi műsorára kerül sor, majd zászlófelvonás és koszorúzás lesz a Szent István-szobornál.
Csomafalva A nemzeti ünnep rendezvényei 9.40-kor zászlófelvonással kezdődnek a Borsos Miklós téren, tíz perc múlva, 9.50-kor a templomkertben is felvonják a zászlót, 10 órakor pedig az ünnepi szentmise kezdődik. 10.50-kor Tisztelet a hősöknek címmel lesz megemlékezés a Kossuth Lajos-szobornál méltató beszédekkel, diákok előadásával, majd koszorúznak a szobornál és a hősök emlékművénél. Szárhegy A községlakók 11 órakor találkoznak a plébániatemplomban, 12 órakor felvonulnak a hősök emlékművéhez, ahol az ünnep méltatásárára és koszorúzásra kerül sor. 12.30-kor a művelődési házban kezdődik az iskolások ünnepi műsora, 13.30-tól a Cika-terembe várják az érdeklődőket a Retrospektív grafikai kiállítás megtekintésére.
Ditró Déli 12 órakor ünnepi szentmise kezdődik a kéttornyú templomban, majd a templommal szemközti háborús emlékműhöz vonulnak koszorúzni a ditróiak. A megemlékezés a művelődési házban folytatódik a Puskás Tivadar Szakközépiskola szervezésében. A színes program részét képezik az ünnepi beszédek is.
Remete Reggel 8 órakor lovas toborzóval kezdődik a remetei megemlékezés, 11 órakor szentmise, majd utána koszorúzás lesz a hősök emlékművénél. A rendezvények kulturális műsorral folytatódnak a művelődési házban.
Újfalu Az ünnepi szentmise 11 órától kezdődik, melyet a templomkerti emlékmű megkoszorúzása és a diákság ünnepi műsora követ.
Kilyénfalván kedden emlékeztek az 1848-as eseményekre.
Tekerőpatakon csak az iskolában emlékeznek a szabadságharc eseményeire. Tavaly is csupán az iskola szervezett ünnepséget, a korábbi esztendőkben az akkori önkormányzati képviselők gondoskodtak a méltó főhajtásról. A szervezésben részt vett a helyi RMDSZ és az önkéntes tűzoltók is. Az iskolában szavalatok és énekek hangzanak el, de többen is jelezték, hiányolják a nemzeti ünnepen a faluszintű megmozdulásokat.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro
2017. március 20.
Rendhagyó történelemóra a magyar színházban
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 21.
Könyv a csíksomlyói Szűzanyáról
Több mint kétszáz év távlatába kalauzolja vissza az időben az olvasót az az 52 tanúvallomással hitelesített, magyar nyelven elsőként megjelenő „mirakulumos”, azaz csodákról szóló könyv, amelyet Mohay Tamás adott közzé „Istennek kincses tárháza”. P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról címmel, s amelyet szombat este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
Az esemény házigazdája, Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Központ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a vendégeket: Mohay Tamást, az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetőjét, P. Urbán Erik OFM ferences atyát, a Csíksomlyói Kegytemplom igazgatóját és Györfi Erzsébet előadóművészt. Szőcsné Gazda Enikő, a múzeum néprajzkutatója tömören ismertette a „rejtélyes szerző rejtélyes könyvét”. Losteiner azért rejtélyes szerző, mert a ferences történelem egyik nagy kutatója, de hatalmas munkássága kéziratban maradt fenn, a mostani kötet egy rejtélyes kézirat forráskiadványa. 1744-ben született, háromszéki kötődése is van, hisz Esztelneken filozófiát tanult. A rend egyháztörténeti tanítással bízza meg, majd ferences papként fontos levéltárosi tevékenységet is végzett. Munkássága alapján a ferences rend és Csíksomlyó történetének egyik legkiemelkedőbb kutatója – mégis, alig van, aki teljességében ismeri munkásságát. Latin nyelvű szerző, s mivel műveit egy-két példányban őrzik, nagyon kevesen férnek hozzá kézirataihoz. A kultúrtörténetben jelentős köteten kívül három monumentális művét ismerik a szakemberek: megírta a csíksomlyói ferences kolostor és az erdélyi ferences rendtartomány történetét, valamint egy világtörténeti alkotása is van.
Az Istennek kincses tárháza magyar nyelven írt fontos történeti, néprajzi forrás, egy bevezetőből és öt cikkelyből áll. A bevezetőből megtudhatjuk, hogy Isten és ember kapcsolatának egyik kitüntetett helye Csíksomlyó. Az első cikkelyben a szobor konkrét leírásáról olvashatunk, a másodikban a szentkép eredetéről, történetéről: a kegyszobor sokszori megmenekülését a pusztulástól a Szűzanya közbenjárásának tulajdonítja. A harmadik cikkelyben a szobor időnkénti természetfölötti elváltozásait mutatja be. A negyedik rész a leghosszabb: 52 csodatörténet vagy mirakulum, pontos történet évszámokkal; az ötödik rész annak a folyamatnak az ismertetése, amelynek nyomán a püspökség hivatalosan is elismeri a szobor csodatevő jellegét. A toldalékban a Hiszekegyet és a Te deumot közli. Ami még érdekes: a második részében a másolók kéziratát is tartalmazza a könyv. Fontos része Mohay Tamás kimerítő bevezető tanulmánya, a szövegek magyarázata, megismerhetjük, hogyan sikerült azonosítani a szerzőt, hogyan helyezte el a művet a Ferenc-rend hasonló jellegű írásainak sorában. Megérthetjük a csodák történetét: 1746-tól kérte a rend a szobor csodatevő voltának püspöki elismerését, ettől kezdve történtek a csodákra vonatkozó tanúkihallgatások, 1778–80 táján összesítették, s ezeknek köszönhetően 1798-ban Batthyány Ignác püspök elismerte az egyház nevében. Az értelmező tanulmány másik fontos része a műfaji besorolás. Innen tudjuk, hogy ez az első magyar nyelvű mirakumulos könyv, a benne szereplő csodákat összehasonlítja a jegyzőkönyvekkel. Megtudhatjuk, hogy a 18. század emberének milyen volt a világképe, élete, milyen problémákra reagál úgy, hogy elviszi a csíksomlyói Máriához, kéri az ő segítségét. Urbán Erik atya megosztotta, hogy miért volt fontos az Erdélyi Ferences Rendtartománynak a könyv kiadása, amikor a 2014–2015-ös jubileumi évben az 500 éves kegyszobrot ünnepelték. Kétszáz évig a kolostorban pihent a kézirat, amelyet az Erdélyi Ferences Rend és a magyarországi Szent István Társulat közösen jelentetett meg, és Benedek Enikő, a Hargita Népe munkatársa tördelte. Mohay Tamás beavatta a jelenlevőket a kötet szerkesztésének és megjelenésének rejtelmeibe. Csíksomlyón, Esztergomban és Kolozsváron is felfedezett kéziratokat hasonlított össze, egy elvétett lábjegyzet nyomán kutatva, keresve az összefüggéseket. A rendezvény hangulatát Györfi Erzsébet előadóművész Mária-énekei színesítették, aki a felbecsülhetetlen értékű, 1678-ban Csíksomlyón kiadott Cantionale Catholicumból adott elő.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több mint kétszáz év távlatába kalauzolja vissza az időben az olvasót az az 52 tanúvallomással hitelesített, magyar nyelven elsőként megjelenő „mirakulumos”, azaz csodákról szóló könyv, amelyet Mohay Tamás adott közzé „Istennek kincses tárháza”. P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról címmel, s amelyet szombat este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
Az esemény házigazdája, Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Központ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a vendégeket: Mohay Tamást, az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetőjét, P. Urbán Erik OFM ferences atyát, a Csíksomlyói Kegytemplom igazgatóját és Györfi Erzsébet előadóművészt. Szőcsné Gazda Enikő, a múzeum néprajzkutatója tömören ismertette a „rejtélyes szerző rejtélyes könyvét”. Losteiner azért rejtélyes szerző, mert a ferences történelem egyik nagy kutatója, de hatalmas munkássága kéziratban maradt fenn, a mostani kötet egy rejtélyes kézirat forráskiadványa. 1744-ben született, háromszéki kötődése is van, hisz Esztelneken filozófiát tanult. A rend egyháztörténeti tanítással bízza meg, majd ferences papként fontos levéltárosi tevékenységet is végzett. Munkássága alapján a ferences rend és Csíksomlyó történetének egyik legkiemelkedőbb kutatója – mégis, alig van, aki teljességében ismeri munkásságát. Latin nyelvű szerző, s mivel műveit egy-két példányban őrzik, nagyon kevesen férnek hozzá kézirataihoz. A kultúrtörténetben jelentős köteten kívül három monumentális művét ismerik a szakemberek: megírta a csíksomlyói ferences kolostor és az erdélyi ferences rendtartomány történetét, valamint egy világtörténeti alkotása is van.
Az Istennek kincses tárháza magyar nyelven írt fontos történeti, néprajzi forrás, egy bevezetőből és öt cikkelyből áll. A bevezetőből megtudhatjuk, hogy Isten és ember kapcsolatának egyik kitüntetett helye Csíksomlyó. Az első cikkelyben a szobor konkrét leírásáról olvashatunk, a másodikban a szentkép eredetéről, történetéről: a kegyszobor sokszori megmenekülését a pusztulástól a Szűzanya közbenjárásának tulajdonítja. A harmadik cikkelyben a szobor időnkénti természetfölötti elváltozásait mutatja be. A negyedik rész a leghosszabb: 52 csodatörténet vagy mirakulum, pontos történet évszámokkal; az ötödik rész annak a folyamatnak az ismertetése, amelynek nyomán a püspökség hivatalosan is elismeri a szobor csodatevő jellegét. A toldalékban a Hiszekegyet és a Te deumot közli. Ami még érdekes: a második részében a másolók kéziratát is tartalmazza a könyv. Fontos része Mohay Tamás kimerítő bevezető tanulmánya, a szövegek magyarázata, megismerhetjük, hogyan sikerült azonosítani a szerzőt, hogyan helyezte el a művet a Ferenc-rend hasonló jellegű írásainak sorában. Megérthetjük a csodák történetét: 1746-tól kérte a rend a szobor csodatevő voltának püspöki elismerését, ettől kezdve történtek a csodákra vonatkozó tanúkihallgatások, 1778–80 táján összesítették, s ezeknek köszönhetően 1798-ban Batthyány Ignác püspök elismerte az egyház nevében. Az értelmező tanulmány másik fontos része a műfaji besorolás. Innen tudjuk, hogy ez az első magyar nyelvű mirakumulos könyv, a benne szereplő csodákat összehasonlítja a jegyzőkönyvekkel. Megtudhatjuk, hogy a 18. század emberének milyen volt a világképe, élete, milyen problémákra reagál úgy, hogy elviszi a csíksomlyói Máriához, kéri az ő segítségét. Urbán Erik atya megosztotta, hogy miért volt fontos az Erdélyi Ferences Rendtartománynak a könyv kiadása, amikor a 2014–2015-ös jubileumi évben az 500 éves kegyszobrot ünnepelték. Kétszáz évig a kolostorban pihent a kézirat, amelyet az Erdélyi Ferences Rend és a magyarországi Szent István Társulat közösen jelentetett meg, és Benedek Enikő, a Hargita Népe munkatársa tördelte. Mohay Tamás beavatta a jelenlevőket a kötet szerkesztésének és megjelenésének rejtelmeibe. Csíksomlyón, Esztergomban és Kolozsváron is felfedezett kéziratokat hasonlított össze, egy elvétett lábjegyzet nyomán kutatva, keresve az összefüggéseket. A rendezvény hangulatát Györfi Erzsébet előadóművész Mária-énekei színesítették, aki a felbecsülhetetlen értékű, 1678-ban Csíksomlyón kiadott Cantionale Catholicumból adott elő.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 21.
A magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 23.
Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákat
A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk.
– Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét.
– Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában.
– Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is.
– Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet.
– A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk.
-
Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk.
– Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét.
– Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában.
– Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is.
– Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet.
– A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk.
-
Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2017. március 24.
Értékelő Bognár Levente alpolgármesterrel
Arad költségvetése magyar szempontból
Arad Város Tanácsa elfogadta a megyeközpont idei költségvetését. Annak magyar vonatkozásairól Bognár Levente alpolgármestert, városi tanácsost kérdezzük, aki Szabó Mihály társaságában képviseli ott az RMDSZ-t.
– Hogy néz ki magyar szempontból Arad idei költségvetése?
– Fontos volt számunkra a költségvetés megszületése, hiszen a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik, amikor már tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Az új rendelkezések szerinti fizetésemelések, az adómegvonások egyúttal az aradi költségvetésnek is kisebb kereteket biztosítottak. Ezzel együtt az is fontos volt számunkra, hogy az aradi magyarságnak az eddig biztosított pénzügyi keretek megmaradjanak. Ezek közösségünk identitásának megtartásához minden évben szükségesek voltak. Gondolok itt elsősorban azokra a meghatározó kulturális eseményekre, amelyek a közösségünk számára megtartó erőt jelentenek, ugyanakkor elsőrendű prioritás számunkra az anyanyelvű oktatásnak a támogatása. Az Aradon lévő egyetlen megyei magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény, a Csiky Gergely Főgimnázium számára nagyon fontos, hogy vonzó maradjon a magyar gyermekek és szüleik számára. A Főgimnázium régi épületén elindított korszerűsítés folytatásához szükséges összeget sikerült bevinnünk a költségvetésbe. Köztudott, hogy az elmúlt évben az épület adminisztrálását sikerült a városnak átvennie, ezért sokkal komolyabb beruházásokat is végre lehet rajta hajtani. Ehhez elkészült a tanulmányterv, jelenleg a kivitelezési terveken dolgoznak, ezért ha idén nem is, de jövőre bizonyára elkezdődhetnek a munkálatok.
– Mennyi pénz volt szükséges a korszerűsítéshez?
– A tanulmányterv szerint hozzávetőleg 2 millió lejről lenne szó, amely az alagsorban szigetelési munkálatokat, a padláson szükséges tűzvédelmi szigeteléseket, az épületen szükséges vezetékek cseréjét, illetve a központi fűtésnek a felújítását is feltételezi. A régi ablakokat már sikerült korszerű, hőszigetelőkre cserélni. A munkálatokat szinkronizálni kell az iskolában zajló tevékenységekkel.
– Milyen kulturális eseményekre lesz idén pénz?
– Az általunk összeállított legfontosabb események a március 15-i megemlékezés; a Magyar Majális, ami közösségerősítő rendezvény, a Szent István-napi program, az október 6-ával záruló Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat; ugyanakkor hagyományos báloknak, sőt nótaesteknek a megszervezését is támogatni kívánjuk. Kiemelt fontosságú az aradi magyarság számára az anyanyelvű színjátszás támogatása – a nagyszínházi, illetve a Kamaraszínház előadásaira gondolva összesen 450 ezer lej, míg a magyar felekezeteknek a támogatására is sikerült a városi keret 15%-át megszereznünk. Ilyenkor el kell mondanunk, hogy a 7 római katolikus, a 3 református, az 1 evangélikus-lutheránus, illetve a 2 baptista templom számára összesen 260 ezer lej támogatást sikerült szereznünk.
– Magyar érdekeltségű más létesítményekre jutott-e pénz?
– Továbbra is elsőrendű prioritás számunkra a Megbékélési park, amelyet tavaly sikerült felújítani, idén viszont a környezetének a rendezéséhez biztosítottuk a szükséges pénzkereteket. Reméljük, a bővítést akadályozó telekvitának is sikerül véget vetni. Még tanulmányi szinten van, de Szántay Lajosnak szeretnénk emlékművet emelni a Kultúrpalota környékén vagy akár a lépcsőjén helyet találni. A Kultúrpalota mellett ugyanis a nevéhez fűződik nagyon sok emblematikus aradi épületnek a tervezése, illetve a kivitelezése. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy a Kultúrpalota épületén végzendő szerkezeti módosításhoz szükséges pénzforrás is rendelkezésre álljon, ami biztosítaná egy orgonának az elhelyezését. Annak a beszerzésére határon átívelő pályázati lehetőséget is ki lehetne aknázni. A Kultúrpalota megépítésekor állítólag orgona beszerelése is szerepelt a tervekben, csakhogy az I. világháború, utána az impériumváltás gátolta a terv megvalósítását. Ha sikerülne, orgonahangversenyeket is lehetne szervezni, ami a Kultúrpalota kihasználtságát, programjának a bővülését szolgálná. Jelenleg ugyanis sok olyan művet nem tudnak előadni, amihez orgonakíséret is szükséges. Az aradi magyarság körében végzett közvélemény kutatáskor kiderült, hogy igénylik az egészségügyi ellátásnak a javítását. Az igény a városéval is egyezik, ezért a polgármesterrel és a pártjával együttműködve, a városi kórház osztályainak a jobb felszereléséhez anyagi támogatást sikerült biztosítani. Mindent egybevetve, noha a kormánynak az adócsökkentésekre, illetve a fizetésemelésekre tett ígéretei miatt Arad költségvetési kerete idén kissé beszűkült, az nem fogja gátolni a magyar érdekeltségű intézmények működését, a szokásos kulturális programok lebonyolítását.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Arad költségvetése magyar szempontból
Arad Város Tanácsa elfogadta a megyeközpont idei költségvetését. Annak magyar vonatkozásairól Bognár Levente alpolgármestert, városi tanácsost kérdezzük, aki Szabó Mihály társaságában képviseli ott az RMDSZ-t.
– Hogy néz ki magyar szempontból Arad idei költségvetése?
– Fontos volt számunkra a költségvetés megszületése, hiszen a tulajdonképpeni munka akkor kezdődik, amikor már tudjuk, miből gazdálkodhatunk. Az új rendelkezések szerinti fizetésemelések, az adómegvonások egyúttal az aradi költségvetésnek is kisebb kereteket biztosítottak. Ezzel együtt az is fontos volt számunkra, hogy az aradi magyarságnak az eddig biztosított pénzügyi keretek megmaradjanak. Ezek közösségünk identitásának megtartásához minden évben szükségesek voltak. Gondolok itt elsősorban azokra a meghatározó kulturális eseményekre, amelyek a közösségünk számára megtartó erőt jelentenek, ugyanakkor elsőrendű prioritás számunkra az anyanyelvű oktatásnak a támogatása. Az Aradon lévő egyetlen megyei magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény, a Csiky Gergely Főgimnázium számára nagyon fontos, hogy vonzó maradjon a magyar gyermekek és szüleik számára. A Főgimnázium régi épületén elindított korszerűsítés folytatásához szükséges összeget sikerült bevinnünk a költségvetésbe. Köztudott, hogy az elmúlt évben az épület adminisztrálását sikerült a városnak átvennie, ezért sokkal komolyabb beruházásokat is végre lehet rajta hajtani. Ehhez elkészült a tanulmányterv, jelenleg a kivitelezési terveken dolgoznak, ezért ha idén nem is, de jövőre bizonyára elkezdődhetnek a munkálatok.
– Mennyi pénz volt szükséges a korszerűsítéshez?
– A tanulmányterv szerint hozzávetőleg 2 millió lejről lenne szó, amely az alagsorban szigetelési munkálatokat, a padláson szükséges tűzvédelmi szigeteléseket, az épületen szükséges vezetékek cseréjét, illetve a központi fűtésnek a felújítását is feltételezi. A régi ablakokat már sikerült korszerű, hőszigetelőkre cserélni. A munkálatokat szinkronizálni kell az iskolában zajló tevékenységekkel.
– Milyen kulturális eseményekre lesz idén pénz?
– Az általunk összeállított legfontosabb események a március 15-i megemlékezés; a Magyar Majális, ami közösségerősítő rendezvény, a Szent István-napi program, az október 6-ával záruló Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat; ugyanakkor hagyományos báloknak, sőt nótaesteknek a megszervezését is támogatni kívánjuk. Kiemelt fontosságú az aradi magyarság számára az anyanyelvű színjátszás támogatása – a nagyszínházi, illetve a Kamaraszínház előadásaira gondolva összesen 450 ezer lej, míg a magyar felekezeteknek a támogatására is sikerült a városi keret 15%-át megszereznünk. Ilyenkor el kell mondanunk, hogy a 7 római katolikus, a 3 református, az 1 evangélikus-lutheránus, illetve a 2 baptista templom számára összesen 260 ezer lej támogatást sikerült szereznünk.
– Magyar érdekeltségű más létesítményekre jutott-e pénz?
– Továbbra is elsőrendű prioritás számunkra a Megbékélési park, amelyet tavaly sikerült felújítani, idén viszont a környezetének a rendezéséhez biztosítottuk a szükséges pénzkereteket. Reméljük, a bővítést akadályozó telekvitának is sikerül véget vetni. Még tanulmányi szinten van, de Szántay Lajosnak szeretnénk emlékművet emelni a Kultúrpalota környékén vagy akár a lépcsőjén helyet találni. A Kultúrpalota mellett ugyanis a nevéhez fűződik nagyon sok emblematikus aradi épületnek a tervezése, illetve a kivitelezése. Ugyancsak fontosnak tartottuk, hogy a Kultúrpalota épületén végzendő szerkezeti módosításhoz szükséges pénzforrás is rendelkezésre álljon, ami biztosítaná egy orgonának az elhelyezését. Annak a beszerzésére határon átívelő pályázati lehetőséget is ki lehetne aknázni. A Kultúrpalota megépítésekor állítólag orgona beszerelése is szerepelt a tervekben, csakhogy az I. világháború, utána az impériumváltás gátolta a terv megvalósítását. Ha sikerülne, orgonahangversenyeket is lehetne szervezni, ami a Kultúrpalota kihasználtságát, programjának a bővülését szolgálná. Jelenleg ugyanis sok olyan művet nem tudnak előadni, amihez orgonakíséret is szükséges. Az aradi magyarság körében végzett közvélemény kutatáskor kiderült, hogy igénylik az egészségügyi ellátásnak a javítását. Az igény a városéval is egyezik, ezért a polgármesterrel és a pártjával együttműködve, a városi kórház osztályainak a jobb felszereléséhez anyagi támogatást sikerült biztosítani. Mindent egybevetve, noha a kormánynak az adócsökkentésekre, illetve a fizetésemelésekre tett ígéretei miatt Arad költségvetési kerete idén kissé beszűkült, az nem fogja gátolni a magyar érdekeltségű intézmények működését, a szokásos kulturális programok lebonyolítását.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 24.
Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 26.
Megnyitották Szépvízen a Szent László-emlékévet
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro