Székely zászlók nélkül a Szent István-szobor (Kézdiszentlélek)
Teljesült a szolgálatos feljelentő Dan Tanasă újabb kérése, Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester utasítására eltávolították a két székely zászlót a Szent István-szobor mellőli árbócokról.
Érdeklődésünkre a polgármester elmondta: ez év júniusában a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke, Dan Tanasă magánindítványt intézett Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatalához, illetve helyi tanácsához, amelyben a 2004/554-es törvény 7. cikkelyére hivatkozva arra szólította fel a község vezetőit, hogy mAradéktalanul távolítsák el a közterületen, a Szent István-szobor két oldalán található székely zászlókat. Mivel ultimátumának a község vezetői nem tettek eleget, Dan Tanasă a közigazgatási bírósághoz fordult.
Amikor Balogh Tibor megkapta a perbehívásról szóló értesítést, úgy döntött, hogy nem járja a bíróságot, nem látva értelmét a pereskedésnek, mivel majd minden esetben a Taláros testület a Méltóságért Európában Polgári Egyesület javára dönt, ezért levetette a székely zászlókat, a rudak a helyükön mAradnak, azokra ünnepnapokon felvonják a magyar és a székely zászlót. Azt is megtudtuk Balogh Tibortól, hogy elküldte Tanasănak a csupasz zászlórudakról készített fotót. A Székelyföldi románok megmentőjének szerepében tetszelgő Tanasă Hargita megyében sorra nyeri meg a pereket, s végleges bírósági ítéletek nyomán tüntetik el a községháza feliratokat, illetve a közterületekről és -intézményekről a székely zászlókat.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beiktatták minden idők legfiatalabb szatmári esperesét
Az elmúlt háromszáz évre visszamenőleg dokumentálható, nem volt még ilyen fiatal esperese a Szatmári Református Egyházmegyének. Beiktatták a mindössze 37 esztendős Király Lajos batizi lelkipásztort, aki Istentől kért bölcsességet székfoglaló beszédében.
Pénteken délelőtt a 10 órakor kezdődő istentiszteleten, a Láncos templomban tartották meg az egyházmegye alakuló közgyűlését, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette Isten szavát a Napi Ige alapján: „Ugyanis az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe Istenének rajta nyugvó jóakaratából. Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket." (Ezsd 7,9-10) Elsődleges legyen az új vezetőség számára az egyház építése! - mondta igehirdetésében a főpásztor. Mindezt kiegyensúlyozottan kell tenni, az egyház tekintélyét nem eljátszva és bizonyosnak kell lennünk abban, hogy mellettünk van az Isten. Legyen ez egy új rendszerváltás kezdete, ahol mernünk kell döntéseket is hozni!
Az igehirdetést követően Kovács Sándor esperes és Csűry Miklós főgondnok nyitotta meg a közgyűlést, majd sor került az egyházmegyei fegyelmi bizottság megválasztására.
A szünetet követően ünnepélyes fogadalomtételre került sor, Kovács Sándor leköszönő esperes kérte ki az alábbiak közül azoktól az esküt, akik még eddig nem töltötték be az adott tisztséget: Király Lajos esperes, Dr. Puskás Csaba főgondnok, Kiss József lelkészi főjegyző, Boga Ferenc presbiteri főjegyző, Versényi István lelkészi aljegyző, Póti Dániel presbiteri aljegyző, Nagy Erika missziói előadó, Győrbíró Sándor katekétikai előadó, Rácz Ervin ifjúsági előadó, Szilágyi Róbert számvevő, Higyed Gyöngyi zenei előadó, Giczei Tünde jogtanácsos, Matuz Zsolt műszaki előadó, Kürti Tamás levéltáros, Szatmári Elemér EVB-lelkészi elnök Tatár Miklós EVB-presbiteri elnök Varga Szilárd EVB-póttag. Egyházmegyei lelkészi tanácsosok: Keresztúri Sándor Zsolt, Jobb Domokos, Higyed István, Varga Szilárd, Simon Attila.
Egyházmegyei lelkészi tanácsosok, póttagok Higyed János, Képiró Gyula Jenő, Korda Zoltán. Egyházmegyei presbiteri tanácsosok: Dr. Vass Zoltán, Bűcs Attila, Póti Csaba, Tatár Miklós, Gyapai Sándor. Egyházmegyei presbiteri tanácsosok, póttagok: Csorvási Béla, Elek Károly. Egyházkerületi lelkészi tanácsosok: Máthé Róbert, Keresztúri Sándor Zsolt, Képíró Gyula Jenő, Korda Zoltán. Egyházkerületi lelkészi tanácsosok, póttag: Rácz Ervin, Bogya Kis Ferenc. Egyházkerületi presbiteri tanácsosok: Csűry Miklós, Bűcs Attila, Tatár Miklós, Kiss József. Egyházkerületi presbiteri tanácsosok, póttagok: Halász Béla és Gyapai Sándor. Fegyelmi bizottság, lelkészi tagok: Mészáros Mihály, Kovács Mátyás Péter, Kürti Tamás Fegyelmi bizottság, lelkészi póttag: Szatmári Elemér. Fegyelmi bizottság, presbiteri tagok: Kánya Gyula és Póti Dániel. Fegyelmi bizottság, presbiteri póttag: Balázs Bandi István.
„Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed! (Kol 4,17) mondta Pál apostol idézve Kovács Sándor Király Lajosnak, azaz a leköszönő az új esperesnek. Sok olyan szolgálat lesz előtted, amire nem is gondoltál, de ha programod az Ige hirdetése, akkor nincs mitől félned, mert Isten veled lesz! - biztatta. Majd jelképes cselekedetként átadott egy Bibliát, az egyházmegye pecsétjét és kulcsát.
szatmar.ro

Nem csak szakembereknek írt szakkönyvet Dósa Zoltán
Dósa Zoltán pszichológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara székelyudvarhelyi tanszékvezetőjének legújabb, immár hetedik kötetét mutatták be szerda délután a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében. A szerző szerint laikusokhoz és szakemberekhez egyaránt szól a Biopóker, mely a megtévesztés különféle eszközeit szemlélteti az állat- és növényvilágon keresztül a teremtés koronájáig.
A telt házas, jó hangulatú bemutatón a szerzővel Asztalos Ágnes újságíró beszélgetett. Szerinte a hetedik könyv az előzők kvintesszenciája: amellett hogy szakkönyv a javából, olyan „dósazolis”, sztorizós is egy kicsit, könnyen olvasható, fogyasztható azok számára, akik szembe mernek nézni a blöffel.
„Az emberi kultúra mindenhol és minden időben elbír az őszinte kommunikáció mellett némi megtévesztő kommunikációt is” – vallja Dósa Zoltán. Bevallása szerint már tíz éve tervezi a könyv megírását, azóta gyűjti az olvasott és hallott, érdekesnek vélt történeteket, melyek közül némelyek forrására nem emlékszik már. A doktori cím megszerzése óta izgatja a megtévesztő viselkedés kutatása, hiszen véleménye szerint nagyon kevés szakirodalom jelent meg a témáról.
Az élővilág minden szintjén megtalálható a megtévesztő viselkedés, a mikroorganizmusoktól a fejlettebb fajokig. Még a táncoslegyek is blöffölnek annak érdekében, hogy átörökítsék genetikai állományukat. A könyvben érdekes példákon keresztül mutatja be a manipulációt, a történetekben akár magára is ismerhet az olvasó, és tanulságosak is lehetnek számára.
A fejezeteket nem kell feltétlenül sorban olvasni, önállóan is megállják helyüket, hiszen az emberi viselkedés egy-egy szeletén keresztül mutatják be a blöfföt: sportban, divatban, párkapcsolatban, oktatásban, háborúban.
„Alig-alig érdekel a divat, azonban annyira érdekes a szociológiája, hogy fontosnak láttam foglalkozni vele” – magyarázta Dósa. Gyakorlatilag a huszadik század forradalmasította a divatot. Korábban az alsóbb rétegek megpróbálták utánozni az arisztokráciát, akkor alakult ki a sznobizmus. Manapság azonban annyira gyorsan változik a divat, hogy már nem gazdaságos sznobnak lenni, sőt vannak olyan státusjavak, amelyeket egyszerűen nem éri meg leutánozni.
„Minden nő, aki erre az alkalomra kisminkelte magát, blöfföl” – pirított a hölgyekre. A férfiaknak vannak nagyon őszinte jelzéseik: Udvarhelyen azok, akik a város utcáin négykerék-meghajtású terepjáróval közlekednek, azt mutatják, hogy jól szituáltak, megengedhetik ezt maguknak, és erre a nők buknak – véli a szerző. Ezzel szemben ők sokkal többet manipulálnak ruházatukkal, sminkjükkel, magas sarkú cipőjükkel. Meggyőződése, hogy egy párkapcsolatban mindig a nő választ, mivel sokkal nagyobb áldozatot vállal, hiszen az utódgondozás szinte teljesen őt terheli.
Az ember egyik legfontosabb tevékenysége, hogy őrizze egójának épségét, hiszen mindenkinek az a jó, ha az nem sérül. Önmegtévesztéssel védekezünk, nem akarjuk észrevenni, ha becsapnak, ugyanakkor kegyes hazugsággal éljük mindennapjainkat: „Jaj, de örülök, hogy látlak! Na, vajon?” – tette fel a kérdést a szerző.
A megtévesztő viselkedés gyermekkorban elég hosszas fejlődés eredménye, általában akkor kezdődik, amikor a gyerek rájön arra, hogy a jó szándék nem mindig a mennybe vezet, vezethet a pokolba is. Körülbelül négyéves korukban kezdik megérteni, hogy más ember ugyanarról a dologról másképp gondolkodik: ezzel kezdetét veszi mások manipulációja. A megtévesztésnek van egy vékony, tanítható része is, azonban sajnos az iskola nem tanít meg arra, hogyan vegyük észre az erre utaló jeleket.
„A Biopóker olvasóinak nem ígérem, hogy jobban kiszűrik a csalókat vagy jobb csalók lesznek, csupán annyiban segíthet, hogy az elég súlyos könyv fegyverként is használható” – viccelődött egy moderátori kérdésre válaszolva. Miért Biopóker? A pókerben minden megengedett, sőt az nyer, aki jobban blöfföl. Az élővilág minden szintjén működik a blöff – válaszolta meg a könyv címválasztásával kapcsolatos kérdést.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro |

Köztéri szobor Máriának, az Irgalmas Szűzanyának
Sepsiszentgyörgyön október 8-án, szombaton felavatták az Irgalmasság Szűzanya-szobrot a központi plébánia udvarán. Az irgalmasság évében, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén délelőtt érseki szentmisével kezdődött a szoboravató szertartás. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálásával, Hajdu János főesperes és a kerületi papság részvételével mutatták be a szentmisét a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A szentbeszédben az érsek kitért a Szent István-i örökségre: Szent István királyunk volt az első, aki felajánlotta népét és országát a Szűzanyának, utána tizenkét nép követte példáját. Majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki számunkra a Szűzanya. Amikor szobrot állítanak emlékére, köszöntik a Szűzanyát, aki ezer éve oltalmazza népünket és kétezer éve az anyaszentegyházat. A szentmise végén felszólalt Pakó Benedek nyugalmazott kanonok, az Irgalmas Szűzanya-szobor megálmodója, aki röviden elmesélte a kivitelezés történetét. Kifejezte abbéli reményét, hogy a kaszárnyával szemben felállított köztéri szobor addig fog állni, amíg a katolikus egyház visszakapja az államtól azt az épületet, amely az övé volt. Felszólalt még Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szervezet elnöke és Fejér László háromszéki parlamenti képviselő. Szabó Lajos kanonok, házigazda plébános köszönetet mondott mindenkinek, majd az ünneplő tömeg és az egyházi elöljárók átvonultak felszentelni a plébániakert előtti szobrot, amelynek talapzatán ez áll: „Irgalmasság Édesanyja, Szemeria Védasszonya, Szent Mária, imádkozzál érettünk.” A szentelési szertartás után a magyarországi Nehéz Márta Mirjam szólt a jelenlévőkhöz, aki ezer ajándék könyvet hozott a sepsiszentgyörgyieknek, amelynek címe: Szűzanyám, Tied akarok lenni. Máriával Jézushoz. Az öröm imakönyve. A cserkészek segítségével kiosztottak a jelenlévőknek négyszáz érmet, amelyen a Szűzanya mint a családok védőszentje látható. Az esős idő ellenére az ünnepen és a szertartáson több mint ötszázan vettek részt.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Evangélikus hálaünnep és Gulág-megemlékezés
„Ami a hit szilárd alapjára épül, az megmarad”
Nagy nap volt 2016. október 8-a, szombat a temesvári evangélikus-lutheránus gyülekezet életében: a kolozsvári, a brassói és a nagylaki egyházmegyék küldötteivel együtt ünnepelhették a 177 éves temesvári evangélikus templom – Temesvár első protestáns temploma – homlokzata felújításának befejezését. A hálaadó istentiszteleten ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke hirdetett igét, a történelmi egyházak, a hazai és határon túli közélet és politikai élet jeles képviselői részvételével. Az ünnepi együttlét méltó alkalom volt a romániai evangélikus egyházat is sújtó kommunista üldöztetésekre, deportálásokra való visszaemlékezésre.
A bensőséges hangulatú hálaadó ünnepség a felújított homlokzatú templom előtti téren kezdődött, evangélikus egyházi vezetők és a történelmi egyházak képviselői, közéleti személyiségek jelenlétében. A felújított templom megáldása és a hálaadó imádság után a résztvevők a Temesvári Filharmónia vonósnégyese zenéjére bevonultak Isten házába. A határon túlról és Erdély minden sarkából érkezett vendégeket Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus gyülekezet lelkipásztora köszöntötte.
Az igehirdetés során ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök arról beszélt, hogy a hányatott sorsú, nyelvi, etnikai és kulturális szempontból igen sokszínű, a deportálások, majd a tömeges emigrálások miatt kicsinyre zsugorodott temesvári evangélikus gyülekezet patinás temploma azért maradt meg és újulhatott meg, mert a hit szilárd alapján áll. „Ez a gyülekezet megfogyatkozva bár, de ma is él, és új utakat, új életet keres, és ehhez az Istenbe vetett hit ad erőt, energiát, értelmet, józan észt az újrakezdéshez. A Szentlélektől kapott hit ad reménységet kitartást és bátorságot sokszor a folytatáshoz” – mondta ft. Adorjáni Dezső Zoltán, aki párhuzamot vont a nemrég új köntösbe öltözött Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, az „erdélyi magyarság Oxfordja” és a kicsiny temesvári gyülekezet emberfeletti erőfeszítésével megújult templom sorsa között. „A Bethlen Gábor Kollégium is azért lehetett ilyen hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára épült, amely hit Isten megtartó szeretetéből táplálkozott. Az Isten oltalmába vetett erős hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, éltette a generációkat annyi évszázadon át” – mondta a püspök, aki szerint elvilágiasodott társadalmunkban az istenhit kérdése és maga Isten is a közgondolkodás perifériájára szorult, Istennek és az egyháznak pedig csak a kulissza, az enyhén penészes szagú díszlet szerepe juthat, nem pedig az alapé, amelyre egészséges és értelmes jövőt építhetünk.
Az igehirdetés és úrvacsoraosztás után a hálaadó ünnepség dr. Csendes László A pokol kapui nem vettek erőt rajtuk – Egyházak a Gulágok árnyékában című előadásával folytatódott, aki a Szekuritáté Irattárában elvégzett kutatásai eredményét mutatta be a hallgatóságnak. A kommunista hatalom és a titkosrendőrség az 1940-es évek végén, az 1950-es években frontális támadást intézett a romániai evangélikus-lutheránus egyház ellen, először az egyházi vezetőket, majd a lelkészeket is bebörtönözték vagy kényszermunkára vitték a romániai gulágokba, ahonnan nem mindenki szabadult ki élve. A 90 éves, orosz hadifogságból visszatért Ignaz Fischer az orosz lágerekben átélt megrázó, személyes élményeiről számolt be. Az orosz gulág borzalmait túlélő idős férfi élete legboldogabb időszakának nevezte 1949 őszét, amikor megtudta, hogy a karácsonyt végre otthon, a családja és szerettei körében töltheti.
A rendezvény folytatásában ft. Csűry István királyhágómelléki református püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott ünnepi köszöntőket. A szövetségi elnök a transzszilvanizmus XXI. századi aktualitásáról beszélt, majd befejezésül gratulált a temesvári gyülekezetnek a munkához, amit elvégeztek. „Aki templomot felújít, templomot vagy iskolát épít, az egyház intézményét megerősíti, az biztos, hogy a népét nem elhagyni akarja, hanem jövőt tervez a következő nemzedékek számára azon a földön, ahol értéket alkottak a szülei, a nagyszülei és az ősei, ahol értékteremtő munkát végez a mostani nemzedék is” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A köszöntők sorát Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese és Mile Lajos kolozsvári főkonzul folytatta, akik megemlékeztek az 1944–45-ben működött temesvári fogolytábor több tízezer magyar és német nemzetiségű halálos áldozatáról és a gyűjtőtáborból az orosz és a romániai gulágokba deportált több százezer emberről. Mile Lajos arról beszélt, hogy a második világháború végén 800 ezer magyart hurcoltak el a Szovjetunióba, úgynevezett „málenkij robotra”, ami akár tíz évig is eltarthatott, és ahonnan 200 ezer magyar soha nem tért vissza. Róluk megemlékezni fájdalmas kötelesség, ezért a 2015-ben elkezdődött Gulág-emlékévet 2017 februárjáig meghosszabbították – mondta Temesváron Mile Lajos kolozsvári főkonzul. A temesvári evangélikus gyülekezetet a templomfelújítás alkalmából köszöntötte Rolf Maruhn temesvári német konzul és a németországi testvérgyülekezet képviselői.
„Régóta gondolkozunk a templomfelújításon – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kovács Zsombor temesvári evangélikus-lutheránus lelkipásztor –, mert egy adott pillanatban életveszélyessé vált a templomtoronynak a kereszt alatti része. Ezelőtt 5 évvel elkezdtük a munkálatok tervezését, 2012-ben váltottuk ki az építkezési engedélyt. 2014-ben hosszabbítottunk, és kértünk egy újat, mert soha nem volt meg a teljes összegünk a javításra, itt-ott javítgattunk valamit. Végül 2016 októberére Istennek hála sikerült befejeznünk a teljes templomfelújítást. A főtámogatónk az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, de kiemelném még a romániai Vallásügyi Államtitkárságot, akik szintén nagy összegekkel hozzájárultak a felújításhoz, továbbá megemlíteném a Temes Megyei Tanácsot, ahonnan két ízben is kaptunk támogatást, illetve a saját híveinket, akik maximálisan mellénk álltak és hozzájárultak ehhez a nagy munkához.”
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Irodalmárokat díjaznak a hét végén
Hétvégén tartják az EMIA díjátadó ünnepségét a városházán, a rendezvényem Pomogáts Béla is előadást tart.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány idén is megtartja hagyományos díjátadó ünnepségét – ez október 15-én, szombaton 19 órakor lesz a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében. Az ünnepségen köszöntőt mond Gálfalvi Zsolt, ünnepi műsort adnak elő a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai.
Pomogáts Béla irodalomtörténész 1956 a magyar irodalomban címmel tart előadást, majd három személyt díjaznak. Az EMIA-díjakat idén Bölöni Domokos, illetve Lőrincz György írók kapják, laudációt mond Zsidó Ferenc és Egyed Péter. Átadják a Hídverő-díjat is, ezt idén Dr. Csapody Miklós irodalomtörténész kapja, laudációt mond Kántor Lajos.
Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Udvarhelyi rendezőé a Lakiteleki Filszemle fődíja
A székelyudvarhelyi rendező, Szabó Attila Egy Isten, két nemzet című alkotásának ítélte a zsűri a XVI. Lakiteleki Filmszemle fődíját. 
Az erdélyi rendező filmjéért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át. A Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint a Magyar Idők 100–100 ezer forintos, az ECHO Televízió és a Magyar Hírlap különdíját, továbbá a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, illetve a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25–25 ezer forintos különdíját a Nemzetidegenek című alkotás kapta. A budapesti László Gábor munkája A nap filmje elismerést is kivívta, ami a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium és a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium által javasolt 25 ezer forintos különdíjjal jár. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának a korkép kategória nyertesének szóló 500 ezer forintos különdíját a Negyedszázad negyedéve című alkotásért a gyergyószentmiklósi Daczó Dénes vehette át. A Lakiteleki Filmszemlét tizenhatodik alkalommal hirdette meg a Lakitelek Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a  Dunaversitas Egyesület. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére, valamint Morell Mihály képzőművész és filmes tiszteletére kiírt szemlére magyarországi és külhoni alkotóktól 84 film érkezett. A krónika, korkép, művelődés, portré, fikciós műsorok és 1956 emlékezete kategóriákban nevezett filmek közül az előzsűri 21 filmet javasolt a szemle versenyprogramjába. A 32 tagú zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a nemzet művésze volt.
Lezsák Sándor a díjátadón bejelentette: a XVII. Lakiteleki Filmszemlét 2017 őszén rendezik meg, tavasszal pedig első alkalommal Rendszerváltó Filmszemlére hívják a Kárpát-medence filmes alkotóit.  A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300 ezer forintos különdíját a Székfaragás az Érmelléken című alkotás kapta, melyet a budapesti Zajti Gábor rendezett. Az Országgyűlés elnökének 250 ezer forintos különdíját a budapesti Rácz Géza Számomra Siklód című filmjének ítélték. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 200 ezer forintos különdíját a Hazatérők című film rendezője, a budapesti Szabó Mihály vehette át. A Lakiteleki Népfőiskola 200 ezer forintos műhelydíját – a szemlére beküldött alkotásaiért – a budapesti Északi Támpont Közhasznú Egyesület kapta. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem leszűkítve értelmezett erdélyiség – Kiosztották az EMIA díjait
Az erdélyi magyar irodalmat és jeles képviselőit ünnepelték szombat este a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadóján. Díjat kapott az idén hetven éves Lőrincz György, az alapítvány alapító elnöke, az Udvarhelyi híradó publicistája, valamint Bölöni Domokos író, a Hídverő-díjat pedig Csapody Miklós magyarországi politikusnak, irodalomtörténésznek adták át.
„Az erdélyiséget sosem leszűkítve értelmeztük, hiszen azt valljuk, amit Babits: a magyar irodalom csak egy lehet, melynek termőtalaja a magyar nyelv” — mondta Gálfalvi György író az idén huszonegy éves EMIA családias hangulatú díjátadóján. A rendezvényen Bálint Tamás költő olvasta fel írását az 1956-os forradalomról. A hagyományhoz híven a hetvenedik életévüket betöltött írókat díjazták ezúttal is, így Bölöni Domokost is, aki idén hetvenedik születésnapját ünnepelte. Bölöni egészségi állapota miatt nem vehetett részt az ünnepségen. Gálfalvi kiemelte, Lőrincz György íróként és szociográfusként is jelentős, felvetéseivel felszínen tartott fontos problémákat.
„Legfőképpen az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresi az írásaiban” – mondta Egyed Péter író, filozófus laudációjában. Rámutatott, az író mindig a morális értékrendet igyekszik felfedni, hiszen anélkül végképp ki vagyunk szolgáltatva mások farkastermészetének és a ragadozás törvényének. Egyed Péter szerint Lőrincz György íróként fokozatosan érett meg, létrehozta saját stílusát, balladai tömörséggel ír népének, amelyet a legjobban ismer. Végül pedig arra buzdította a közönséget, hogy az írót ne csak ünnepeljék, hanem olvassák is. A rendezvényen Lőrincz György részletet olvasott fel Bécs fölött a Hargitát című következő regényéből.
Lőrincz György 1946-ban született a Hargita megyei Kápolnásfaluban, elbeszéléseket, novellákat, regényeket ír, esszéista és a szociográfiai publicisztika művelője. Szociográfiai tájékozódásában a Székelyföld átalakulása, a fél-városi, fél-falusi életforma s ebben a kisember ellentmondásos lelkülete jelenik meg lírával átszőtt, balladai erővel. Bölöni Domokos a Maros megyei Dányánban született 1946. augusztus 11-én. Számos novellája, kisregénye, publicisztikai írása jelent meg.
 Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 

Hetvenkedő és Hídverő irodalmárokat díjazott az EMIA
Huszonegyedik alkalommal tüntette ki hetvenéves íróit és adta át a Hídverő-díjat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). Szombaton Bölöni Domokos és Lőrincz György írót, Csapody Miklós irodalomtörténészt ünnepelték az egybegyűltek.
Alig maradt üres hely szombaton este a székelyudvarhelyi Városháza Szent István-termében, az EMIA 21. díjkiosztójának helyszínén. Az idei esemény rendhagyó volt, és nem csak azért, mert egészségügyi okok miatt hiányzott Gálfalvi Zsolt a kurátorok közül, Pomogáts Béla és a díjazott Bölöni Domokos, de azért is, mert ezúttal sem debüt-, sem pedig életműdíjat nem osztott ki az alapítvány kuratóriuma.
Szándék szerint jelen lenni az egyben
– A szándékunk az volt, hogy éreztessük jelenlétünket a régió, de a nagyobb térség életében is, és próbáljunk visszhangot adni az erdélyi magyar irodalomnak. Ezt az erdélyiséget mi soha nem leszűkítetten értelmeztük, felfogásunk az volt, amit Babitstól tanultunk: magyar irodalom csak egyetlenegy van, egyetlen föld, amelynek termőtalaja a magyar nyelv. És hogy közelebb jöjjünk, csekefalvi Szabó László meghatározását is idézzem: a magyar írók, bár más-más mezőn kaszálnak, a termést egyetlen helyre hordják be, a magyar irodalom szénásházába – összegezte az alapítvány kezdetben meghatározott és híven követett szándékát az est moderátora, Gálfalvi György kuratóriumi tag, a Látó folyóirat volt szerkesztője, Kölcsey-díjas író, szerkesztő.
Bölöni, a kánonon kívüli reményt adó
Az EMIA megalakulása óta díjazza a 70. életévüket betöltött íróit. Az alanyi jogon járó, az alkotói tevékenységet is elismerő kitüntetésben ebben az évben ketten, Bölöni Domokos író és az alapítvány elnöke, Lőrincz György író részesült.
– Vannak olyan írók, akik akkor is jelen vannak, ha a kánonokban nem idézik őket. Bölöni Domokos az olvasók tudatában él, mert olvasmányosan és elkötelezetten ír a hétköznapi emberekről, rólunk, mindannyiunkról, egészen sajátos, összetéveszthetetlen ízeket hozva a magyar irodalomba – jellemezte Gálfalvi György az EMIA-díjjal elismert írótársat, aki betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen.
Kedvére való íróemberként jellemezte Bölöni Domokost Zsidó Ferenc író. Laudációjában kifejtette, azért tartja őt kiválónak, mert tehetsége ellenére sem törekedett az élvonalba, inkább „kiválóan hűsölt a félárnyékban”, és közben „zsigerből, lazán, eredeti hangon mesélt történeteket”, néha azt a látszatot keltve, hogy „nem tud vagy nem akar komoly lenni, nála a magasztos egykettőre bagatellbe fordul, a szent pedig profánba.”
– Egy méltatója szerint, irodalmi pályája nem teljesedett ki annyira, mint azt tehetsége feltételezte. A pillanatnyi irodalmi kánon szempontjából talán igaz is ez az állítás, de mint tudjuk, a kánonok változók. Bölöni munkássága van annyira jelentős, hogy el tudok képzelni egy olyan kánonfordulatot, amely újra felfedezi magának a szerzőt. Azt kívánom, győzze kivárni ezt a fordulatot – zárta reményteljes jókívánsággal méltatását Zsidó Ferenc.
Lőrincz György, aki vállán viszi a terhet
Rendkívüli ember, akinek írásai mindig örömet szereznek, és aki a 21 év alatt mindig tisztességgel vitte vállán az EMIA terhét, és képviselte az alapítványt és annak tagjait – baráti szavakkal köszöntötte az idén 70 éves Lőrincz Györgyöt, az EMIA egyik alapítóját és elnökét Gálfalvi György. – Péter, vigyázz, mert a laudációmat te kell mondd rólam, amikor majd 70 éves leszek – elevenítette fel a régi baráti felkérést a Lőrincz György életművét méltató Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár. – Írásai legtöbbjében az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresik annak a mély belső meggyőződésnek az alapján, hogy valamilyen, legfőképpen morális értékrend nélkül végképp ki leszünk szolgáltatva a magunk és a mások farkastermészetének – fogalmazott dr. Egyed Péter professzor. Úgy vélekedett, hogy Lőrincz György fokozatosan vált érett, letisztult hangú, a közösségét szolgáló íróvá, olyanná, aki „elkötelezett szenvedéllyel kutatta az embert”, és nem utolsósorban, fel merte vállalni „ az egyre nehezebben kezelhető téma, az egzisztenciális unalom megfejtéséből származó kihívást”. – Itt van Székelyudvarhely immár emblematikussá érett írója a maga huszonvalahány kötetével. Kérem, vegyék elő, olvassák újra őket, mert magukat találják benne – zárta ünnepi gondolatait a professzor. – A túlzás az túlzás, még ha rólam is van szó, nem kell elhinni mindent, amit rólam mondanak – szabadkozott a rá jellemző szerénységgel Lőrincz György, aki köszönetként a még készülő regényéből, a Bécs fölött a Hargitát címűből olvasott fel egy részletet az őt ünneplőknek.
Csapody Miklós, a Hídverő
– Évtizedeken keresztül erősítették az együvé tartozás tudatát, képviselték a babitsi idézetet, miszerint magyar irodalom csak egy van, hírt vittek rólunk és hírt hoztak számunkra – összegezte a Hídverő-díj lényegét Gálfalvi György, aki az összetartozást szimbolizáló gyűrűt ezúttal a Magyarországon élő és alkotó dr. Csapody Miklós irodalomtörténésznek, újságírónak, politikusnak, volt országgyűlési képviselőnek adhatta át.
A jeles személyiséget barátja, a Pulitzer-emlékdíjjal és Széchenyi-díjjal is kitüntetett Kántor Lajos irodalomtörténész, esszéista méltatta az alkalomra írt A gyűrű és a lábjegyzetek című írásában.
– 2016 októberében Székelyudvarhelyen, az EMIA nevében meggyűrűzzük a 61 éves Csapody Miklóst. Az esemény, Csapody Miklós könyveit tekintve, jóval korábban is bekövetkezhetett volna, de végül is így van jól, amikor közel három évtizedes politikai, politikusi pályafutását lezárva, Ilia Mihály volt tanítványként visszatért az irodalomtörténet-íráshoz, mindenekelőtt az erdélyi magyar irodalomhoz – indította laudációját Kántor Lajos.
Felidézte az első és az azt követő személyes találkozások élményét, méltatta Csapody értékes „megszállott, nagy könyvekben gondolkodó” szerzői munkásságát, amelynek egyik jelentős műve a 2015-ben megjelent Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet, vagy a Cseh Gusztávról készült monográfia. – Kívánom a szerzőnek és önmagunknak, hogy művelődési és irodalomtörténeti vállalkozásai hosszú távon folytatódjanak” – mondta Kántor, azzal zárva a gondolatsort, hogy Csapodynak köszönhetően „felköthetjük a gatyaszárat hosszú olvasásokhoz”.
– Immár meggyűrűzve az alapítvány nagy értékű emlékjelével elmondom, hogy egészen eddig, 61 éves koromig úgy tűnt, szerencsésen elkerülnek a különféle állami és alapítványi díjak, úgyhogy most kezdem szokni, hogy sajnos a sorsom utolért engem is. De ez a sajnos inkább hála Isten, és mindennél többet ér az, hogy ezt a díjat itt Erdélyben, Székelyudvarhelyen vehetem át – köszönte meg a kitüntetést Csapody Miklós.
Úgy vélekedett, a díj nemcsak azért értékes, mert első, hanem azért is jelentős számára, mert szorosabbra fűzi az Erdélyhez kötődő baráti, irodalmi kapcsolatait, hiszen, mondta, Erdély nélkül „nem lennék az, aki ma vagyok”.
Az EMIA díjátadóján Bálint Tamás olvasott fel részletet Pomogáts Béla irodalomtörténész 1956-os tanulmányából. A mikrofon néha recsegett, ropogott, ám ezen a szépséghibán jókat derült a közönség, akárcsak az est moderátora, Gálfalvi György és az elnök, Lőrincz György közötti finom élcelődéseken is. Mindezek a „családon belül marad”-típusú történések, és nem utolsósorban a személyes találkozások tették teljes értékűvé, emlékezetessé és bensőséges ünneppé az EMIA 21. gáláját.
Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda)

Megemlékezés az 1956-os forradalom 60. évfordulóján
A történelmi előadás mellett megnyitják Paulovics László kiállítását is.
A Szatmár-Németi Református Gyülekezet és a Szent István Kör szervezésében, az Identitás Alapítvány és a Szatmárnémeti RMDSZ támogatásával, ünnepi megemlékezésre kerül sor az 1956-os forradalom kitörésének 60. évfordulóján. 
A Németi Egyházközség gyülekezeti termében, 2016. október 23-án, 18 órától, a délutáni istentiszteletet követően Paulovics László '56 című grafikai kiállításának megnyitójára kerül sor. 
A megjelenteket Nt. Sipos Miklós lelkipásztor köszönti, valamint rövid fohászt mond a kommunista elnyomás áldozatainak emlékére. 
A forradalom eseménytörténetét Thoroczkay Sándor, nyugalmazott történelemtanár, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke eleveníti fel. A kiállítást megnyitja Szőcs Péter Levente, a Kör elnöke, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója. Végül a grafikák készítésének körülményeiről és a sorozatról az alkotó, Paulovics László fog beszélni szatmar.ro,

Konferenciát tartottak a politikum és az oktatás kapcsolatáról
A politikum és a tudományos élet képviselőinek együttműködéséről tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtökön a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.
Annak ellenére, hogy Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is vannak egyetemek, a városok vezetősége mégis külsős cégekkel készíttette el fejlesztési stratégiáját, pedig a tudományos élet helyi képviselőit is felkérhették volna a feladatra – jelentette ki Geréb László, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke.
Mint mondta, nem tudni, hogy a felhozott példában, melyik fél hibázott, a kerekasztal-beszélgetések célja megvizsgálni, mit lehet tenni a későbbi jó együttműködésért. Gálfi Árpád polgármester felszólalásában a politikum és a kutatók közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. A helyi egyetemeknek kell kinevelniük azokat a székelyföldi tehetséges diákokat, akik tudásukkal később jelentősen hozzájárulhatnak a régió fejlődéséhez – magyarázta Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az ünnepi beszédek után vitaindító előadásokat tartottak, később pedig bárki elmondhatta véleményét az előadásokkal kapcsolatban.
Az udvarhelyi rendezvényt az SZRTT és a Sapientia EMTE szervezte, partnerségben a MÜTF Oktatási Központtal. A szervezők pénteken Csíkszeredában tartanak konferenciát, Integrációs és modernizációs esélyek egy európai periférián címmel.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro

„Ha a múltat nem tiszteljük, mit várunk a jövőtől?”
Beszélgetés Hamar Sándor fafaragóval 
Mindig öröm olyan emberrel találkozni, aki nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugároz, tudja a helyét a világban: Hamar Sándor Kézdivásárhelyen él, 47 éves, két gyerek édesapja. 23 éves fia építészként dolgozik Marosvásárhelyen, lánya végzős tanuló a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Fia maga is nagyon szépen farag, lánya tehetséges rajzoló. A kézügyességet minden bizonnyal édesapjuktól örökölték, aki gyakorlatilag gyerekkora óta kezeli a vésőt, és minden munkával, amit kiad a keze közül, értéket igyekszik továbbörökíteni.
– Mióta foglalkozik fafaragással, és hogyan indult el ezen az úton?
– Az 1980-as évek elején már az egykori bútorgyárban fafaragóként dolgoztam, de ezt megelőzően Csernátonban, Haszmann Pali bácsiéknál tanultam, ahol ez a mesterség azonnal magával ragadott. Azóta is egyre erősödik bennem az a belülről jövő késztetés, hogy a fával, a fa melegségével dolgozzam, és lássam, milyen szép dolgok készülhetnek ebből az anyagból az ember által. Nem utolsósorban pedig fontos számomra a hagyományaink ápolása, átadása a következő nemzedékeknek. Hiszen ha ezt nem örökítjük tovább, mi marad? Célom ugyanúgy munkálni meg a fát, mint régen, és nem csak úgy átesni a műveleten, akkor inkább ne is fogjunk neki. Én azt vallom, csináljuk meg a munkát becsülettel, aztán majd az utókor eldönti, hogy van értéke annak vagy sem. Fülembe csengenek mesterem szavai: egy dolgot ha megcsinálunk, az legalább ötven évre szóljon, és úgy készítsük el, hogy arra is gondoljunk: abból táplálkozik majd az utókor. Amely, ha lát egy olyan munkát, amelynek semmi köze a népművészethez, a megmaradásunkhoz, ahhoz, amit mi képviselünk, akkor rossz úton járunk. Van egy csomó dolog, ami tájidegen, mindenki próbálkozik, hígul a szakma, de az lenne a fontos, hogy a mintakincs így maradjon meg, szépen, tisztán, ahogyan mi is kaptuk, hiszen ez a gyökerünk. Ha a múltat nem tiszteljük, mit várunk a jövőtől?
– Volt a családjában képviselője ennek a szakmának?
– Anyai nagyapám úgymond ezermester volt, mindent megbarkácsolt, és bár korán meghalt, szüleim meséltek róla, úgyhogy a kézügyességet tőle kaphattam ajándékba. Haszmann Pali bácsiékhoz szintén úgy kerültem, hogy anyai nagymamám csernátoni születésű, és oda látogatván többször bementünk a szomszédos falumúzeumba is, ahol belekóstolhattam mindebbe, és kezdettől magával ragadott a szépsége. Később faipart tanultam, ahonnan gyakorlatra már bekerültünk a bútorgyárba, ahol rögtön kiszúrtam a fafaragó csoportot, hiszen mind ott füleskedik az ember, ami érdekli. A szakközép elvégzése után el is tudtam helyezkedni a gyárban, ahol 7-8 évet dolgoztam, ez az idő meghatározó volt a vésőhasználatban, a formavilág kialakulásában. Nem mindegy, hogy az ember hobbiként vagy iparilag csinál valamit, mert ugyan szériamunka volt a gyárban, a sarokkanapék ornamentikáját készítettem, de annyi gyakorlatot, rutint szereztem, ami nagyon jó szolgálatot tett. 
– Hagyományos jelképrendszerünket, mintakincsünket tekintve honnan merít?
– Számomra a népművészet az alap, mert ezt kihagyni vétek volna. Ugyanúgy, mint a matematikában, az alaptól kell a tudás tégláit egymásra rakni, ha ez nincs meg, széthull az egész. Hiába készítünk egy stilizált barokk darabot, ha nem tudjuk a mintakincs alapjait, semmire sem jutunk, nincs amiből építkezni. Nagyon szeretem a stilizált népművészeti elemeket, a magyar ornamentikát, Huszka József gyűjteményéből nagyon sokat táplálkozom. Mivel nagyon sokat dolgozom Magyarországon, az ottani motívumokat is elsajátítottam, hiszen bár nagyon szép a székely ornamentika, mindenre nem lehet ráhúzni, van, ahová nem talál. 
– Mi a sajátos székely díszítőelem?
– A tulipános kúszó minta például, a kanyargós, életfaszerűen indázó növény. Minden egyes virágnak megvan a jelentése, a tulipán női jelkép, de azon belül a kislánytól az áldott állapotú nőig, az idős asszonyig minden életszakasznak megfeleltethető egy-egy kialakítása. Aki ismeri a népművészetet, annak mindez nyitott könyv. Továbbá minden szép virágunk külön jelentést hordoz, a liliom a tisztaság, a rózsa a szerelem jelképe stb.
– Miben áll a hagyományos technika? Hogyan munkálták meg a fát régen, és hogyan teszik most?
– Hagyományosan ami kézi szerszámokkal készült, az autentikus. Most muszáj bevetni bizonyos gépeket, hiszen rohanó világban élünk, és gyorsítani kell a tempót, minden megrendelés „tegnapra” kell. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy ha gépeket hív segítségül az ember, azokat úgy használja, hogy ne legyen rögtön szembetűnő, ne essen át a ló túlsó, „mű” oldalára.
– A műhelyében hatalmas székelykapun dolgozik éppen, annak mi a története?
– Ez egy nagyobb méretű székelykapu, amely Magyarországra, egy magánszemélyhez kerül, akinek a kérésére turulmadaras Nagy-Magyarország-címer és Szent István, legelső királyunk alakja került rá azzal a felirattal: Emberé a munka, Istené az áldás. Előbb picit ódzkodtam ettől, hiszen ez nem hagyományos eljárás, a hagyományos kaputükör ugyanis egy életfa-szerű ornamentikából indul ki, és úgy forognak szépen körbe a virágok. A másik megoldás a kettő-, négy- vagy hatlyukas kapu, ami azt jelöli: hány ökrös gazda portáját díszíti a kapu. Mifelénk, Felsőháromszékre inkább ez volt jellemző, a tükrös kapuk Csíkszéken gyakoribbak. Három havi nagyon kitartó munkával, hagyományos ácsolással készült el ez a darab, rajta áll továbbá az is: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez hűtlen ne légy soha!” Remélem, megfelelő helyen lesz, és gondját viselik majd.
– Mit gondol, miért ilyen népszerű Magyarországon a székelykapuk állítása?
– Nagyon sokat készíttetnek mindenfele, biztosan valami belső indíttatásból: Erdélyhez, a székelységhez való ragaszkodásból. Az említett munkámat például azért rendelte az idős bácsi, mert a második világháborúban kiüldözték Csángóföldről a szüleit, ő maga már az úton született. Dombóvár mellett egy félfalunyi csángó ember él a mai napig. 
– Vannak ott olyan mesteremberek, akik ezeket a kapukat megfelelőképpen el tudják készíteni?
– Akikről én tudok, többnyire innen származók, kitelepedettek, de legalábbis valamiféle székely gyökerük van. Én is hiszem és vallom: székelykaput csak székely ember tud igazán csinálni. Több mint egy évtizede járok fafaragó-táborba, dolgozom együtt egy ottani csapattal, rengeteg nagyon szép munka készül, amit ők jobban fölvállalnak, azok a rusztikus, rönkből életfaszerűen körbefaragott kapuk. Több olyant is készítettünk már Magyarországon. 
– A mesterek ízlése, a megrendelő kérése vagy a kor divatja alakítja a munkát?
– Általában az történik, ha valaki megkeres egy megrendeléssel, amely nem autentikus, giccses, próbáljuk picit terelgetni, irányítani, közös nevezőre jutni. Ha ez nem sikerül, inkább nem vállalom a felkérést, mintsem hogy olyan munkát adjak ki a kezemből, amelyre nem lehetek büszke. A mostani, rendhagyóan díszített székelykapun is rengeteget töprengtem, fenntartásaim voltak, amíg végül elvállaltam.
– Saját örömére is szokott dolgozni?
– Amikor időm engedi, igen. Például úgy készült az angyalos Nagy-Magyarország-címer, a portrék története is érdekes: egy táltosszervezet felkérésére vettem részt egy faragótáborban. Szerteret (hagyományos, a napfordulók alkalmával táltosok által tartott szertartások céljára készített teret) kellett készítenünk, 24 darab rönkfát körbe kellett faragni nemzetünk nagyjainak alakjával, Nimród vezérünktől megkezdve, Szent Istvánon át, egészen Mátyás királlyal befejezve. Ez a szertér mai napig áll. Tizenketten dolgoztunk rajta, mindenkinek két rönk jutott, én Botond vezért kaptam, másodiknak bátorkodtam megkérdezni: lehetne-e enyém Csaba királyfi alakja. Kérésem teljesült, és úgy éreztem, itthon is folytatnám, a szoborfaragást is gyakorolnám, így faragtam ki Attilát, Csaba királyfit és Árpád fejedelmünket. Előbb szkeptikusan álltam a táltosokhoz, de meggyőződhettem, hogy milyen erőt, milyen ősi tudást hordoznak és adnak tovább, valós, létező az, amit ők képviselnek. Megtapasztaltam a kézen keresztül átadható energiát, láthattam tűzön járást, amelynek során a „fogadó” látja az emberen, kész-e arra, hogy sérülés nélkül megtegye ezt, vagy még nincs. Ha még nem áll készen, elhalasztják ezt a tapasztalást.
– Látok egy teljesen más stílust képviselő munkát is, annak mi a története?
– Télire vágtam éppen a tűzifát, amikor elém került ez a darab, amelyen látni véltem a két szem helyét és azt, hogy mi bontakozna ki belőle. Azt mondják, ha a fa adja magát, nem szabad „megerőszakolni”, hagyni kell, hogy megmutassa, mi rejlik benne, így lett belőle ez a sokak által Krisztus-fejnek látott munka.
– Van olyan, hogy úgy ébred fel: nekem márpedig nincs kedvem faragni?
– Rengeteg ötletem van, ennek tehát nem szabad megtörténnie. Amikor dolgozom, kikapcsolódom, megszűnik a külvilág, csak azt veszem észre, hogy ismét este van, elrepült egy nap. Bárcsak minden nap ezt lehetne csinálni! Hálistennek megadatott, hogy előbb hobbiként indult, most már a munkám is. Fájlalom viszont, hogy nem vagyunk kissé talpraesettebbek, kérdezik gyakran tőlem: mit csinálunk mi itthon? Páratlan lehetőségeink lennének, hiszen mindenünk megvan: az emberanyag, a tudás, a természeti adottságok, csak szervezni nem tudunk. Kézdivásárhelyen mi, a céhmesterek unokái is tehetnénk azért, hogy a várost jobban felvirágoztassuk, a népművészet eszközeivel szebbé, vonzóbbá tegyük, idegenforgalmi szempontból is, akár mesterségbemutatókkal. Azzal kellene jól sáfárkodnunk, amink van, nem pedig elvesztegetnünk! 
(A fafarago.blog.hu blogon Hamar Sándor munkáival jobban is megismerkedhetnek az érdeklődők.)
F. I. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dicsőszentmártoni diákok Budapesten
Idén október 21–23. között, a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően, részt vettem az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett eseményeken, mely különleges élmény és felejthetetlen esemény volt számomra.
1956 októberében a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai kezdeményezték az akkor elnyomó politikát folytató kommunisták, valamint a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni tüntetést, ami szabadságharccá alakult.
Az 1956-os hősökre emlékezünk minden október 23-án. Egyik szemünk könnybe lábad a gyász miatt, a másik pedig nevet, mert látja, hogy még él egy maroknyi magyar, aki büszkén emlékszik vissza múltjára.
Péntek dél körül érkeztünk meg Budapestre, majd tanárnőmmel a díjátadásra siettünk a Magyarság Házába, mivel én történelmi pályázatot nyújtottam be, amit a zsűri pozitívan bírált el (dicséretben részesültem).
Az idei történelmi esszépályázat címe Nagy idők tanúi voltak, melynek keretén belül idősebb családtagokkal, barátokkal, az események még élő tanúival készült interjúk vagy memoárok alapján kellett beszámolni a történtekről. Én bekopogtam az idősebb falubeliekhez, akik nagyon sokat meséltek, így azt is megtudtam, hogy milyennek látták erdélyi szemmel az 1956-os forradalmat. Azt tapasztaltam, hogy ezek az idős nénik, bácsik nagyon megörvendtek annak, hogy egy XXI. századi diák az ő visszaemlékezéseikre kíváncsi. Nagyon hálás vagyok azért, amiért annyira lelkesek voltak és segítettek kutatómunkámban.
Később, a díjátadás után, megtekintettük a Mi, magyarok kiállítást, mely a magyarság kincseit mutatja be. A nap végén Hegedűs Endre zongoraművész koncertjén vettünk részt. Másnap, szombaton a budai várban ejtettük meg a reggeli sétát, minekutána a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megtartott emlékünnepségen vettünk részt. Kevés szabadidőnkben meglátogattuk Budapest híresebb műemlékeit: a Hősök terét, a Terror Házát, a Corvin közt, a Szent István-bazilikát és a Dohány utcai zsinagógát, valamint végigsétáltunk a Szabadság hídon, a Lánchídon és nagyon sokat metróztunk, ami nagyon izgalmas volt. Az emlékünnepség után fáklyás felvonulás indult az egyetemtől, mely a Nagy Imre téren, a Forradalom lángja emlékműnél, végül a Bem-szobornál állomásozott. A hosszú sorban fáklyák fényei csillogtak és nemzeti színű zászlók lobogtak. Felejthetetlen élmény volt számomra egyik kezemben az égő fáklyával, másikban pedig a nemzeti színekben pompázó lyukas zászlóval felvonulni. Este ismét egy gyönyörű klasszikus zenei koncerten, a Weiner- Szász Kamaraszimfonikusok koncertjén vettünk részt, mely nyugalmat hozott rohanó életünkbe és egy másik világba vezetett át, ahol a hegedű szava jelentette az életben maradást.
Vasárnap részt vettünk a hivatalosan szervezett ünnepségeken, majd délután sok új élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Mint minden évben, október 21–23. között a Rákóczi Szövetség idén is gazdag programokkal várta a határon túli diákokat: Gloria Victis történelmi vetélkedő, történelmi és irodalmi pályázat, számos kulturális műsor és persze a hivatalos megemlékezések.
Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek és az erdélyi Rákóczi Szövetségnek, hogy ott lehettünk.
E rangos eseményre felkészítő tanárnőm, Béres Ilona és iskolatársaim: Chetan Andreea, Bokor Borbála, Szentgyörgyi Ervin és Márton Norbert kísértek el. Nagyon jó volt velük együtt ünnepelni és egyben kirándulni is.
Budapest számomra egy olyan város, amely, valahányszor visszatérek, mindig egy újabb és újabb arcát mutatja meg, ezért is hordom örökre a szívemben.
Idéznék a nyertes dolgozatomból, amelynek egy részét felolvastam a zsűri kérésére: ,,Egyre többet és többet akartam megtudni az 1956-os forradalomról. Elindultam a faluba, és megkerestem azokat az öregeket, akik tanúi voltak annak az időszaknak vagy az akkori eseményeknek. Néhányan közülük még gyerekek voltak akkor, és csak az izgalmas estéli rádióhallgatásra emlékeznek. Sokak már csak szüleik meséléséből tudtak a történtekről, hisz az 1990-es évekig, a kommunizmus lejártáig, nem is volt szabad ezekről beszélni.(…)
…Én büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, mert bárhogyan, bármekkora erőfeszítéssel, fenn tudott maradni ez a nemzet. Nem számít, hány forradalomba, csatába, vitába és mennyi energiába került, őseink megvédték hazánkat, nekünk is helyt kell állnunk érte!"
Gloria Victis!
Pataki Tímea XI. osztályos tanuló
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítást avattak a Református Egyház váradi jelenlétéről
Hétfő délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltára által összeállított állandó kiállítást – A Református Egyház Nagyváradon- nyitották meg a vár- és városi múzeumban.
A Fejedelmi Palota második emeletén megtekinthető kiállítást a Reformáció Emléknapján avatták fel. Az ünneplőket dr. Dumitru Sim, a nagyváradi vár- és városi múzeum igazgatója köszöntötte, majd Emődi András levéltáros beszélt arról, milyen elképzelés mentén állította össze a közgyűjteményt. Arra hívta fel a figyelmet: egy sajátságos tárlatról van szó, ugyanis első perctől kezdve nem készült egy egységes koncepció, melynek alapján az egyházak bemutatják a helyi történelmüket, tehát mindegyik a maga módján prezentálja a rendelkezésre álló anyagokból azt, amit jónak lát.
A reformátusok a hangsúlyt elsősorban a kezdetekre, a 16-17. századra fektették, már csak azért is, mert a református egyháznak ez a korszak ténylegesen a reneszánsza, illetve a csúcspontja a református közösségi életnek Váradon. Nyomdatörténeti momentum van elég sok, rengeteg könyvcímlapot láthatnak az érdeklődők, hiszen Várad Debrecen mellett fontos szerephez jutott a hitvallások soron következő etapjaiban, mind a nyomdai kivitelezést, mind egyáltalán a szellemi hátteret tekintve. A kiállítás egy jelentős része ezért kifejezetten a nyomdákról szól, a Hoffhalter- és a Szenci Kertész Ábrahám-féle tipográfiáról, vizuálisan élvezhetően. Értelemszerűen hiányzik az 1660 és a Türelmi Rendelet között eltelt 120-130 év, hiszen ebben a periódusban Váradon református élet, legalábbis intézményi szinten, ekkor gyakorlatilag nem létezett. Egy másik teremben pedig 1784-től kezdve próbálták kronologikusan bemutatni a leglényegesebb fejlődéstörténeti lépcsőket, amikor egyházközség szerveződött Váradon, és Keresztesi József személyében lelkészt választottak.
Nyilvánvalóan lehetetlen a teljességre törekedni, a kiállítás pedig főleg didaktikus céllal készült, tehát az iskolai csoportoknak hellyel-közel teljes képet nyújt a váradi református közösség múltjáról.
Csoda
Csűry István királyhágómelléki református püspök szerint a tárlat egy ízelőt nyújt azok számára, akik Várad múltjával behatóbban szeretnének foglalkozni. A 78. zsoltár szavait véste a megjelentek emlékezetébe, mely arról szól, hogy a zsoltáros soha nem fogja elfelejteni azt, hogy mindig újból és újból elmondja Isten csodáit, amit az ő népének ajándékoz, s ezek közül kettő igen nagyon fontos: az egyik, hogy Isten tanítja az ő népét, a másik pedig, hogy valóban tételesen mutatja fel a csodákat. Úgy fogalmazott az egyházfő: amikor megnézzük ezt a kiállítást, önmagában is érezzük ezt a csodát, azt, hogy az Úr mivel ajándékozta meg elődeinket és őseinket, akik a maguk áldozatos harcával, Isten egyre jobb megismerésének küzdelmével megalapozták a jelenlegi helyzetet, és ugyanakkor nagyon örülünk annak, hogy ennek birtokosai lehetünk ilyen gyönyörűséges formában. Hozzátette: az is csoda, ahogy a különböző felekezetek megjelennek a maguk kiállításával, hogy közelebb hozzák a néphez az egyházuk életét, múltját és jövendőjét is.
A zürichi és genfi (svájci/helvét), zwingliánus, illetve kálvinista teológiai irányzatok igen korán táptalajra leltek a magyarországi, elsősorban magyar ajkú hitújítók körében. A váradi egyház legelső ismert lelkésze a Wittenbergben tanult Czeglédi György (?-1584) volt, aki vélhetően már 1557-ben váradi papként tevékenykedett, később aktív részese volt az unitáriusokkal vívott nevezetes hitvitáknak, majd 1567-ben a debreceni zsinaton elfogadott és hosszú ideig a református egyház törvénykönyvének számító dokumentum megfogalmazásában volt szerepe.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Elhunyt Ervin atya
Életének 97., áldozópapságának 74. évében a csíksomlyói kolostorban vasárnapra virradóra elhunyt az erdélyi Szent Istvánról nevezett Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, P. Ferencz Béla Ervin OFM – közölte P. Urbán Erik OFM csíksomlyói templomigazgató, érseki helynök.
Mint a szerkesztőségünknek is eljuttatott gyászjelentésben olvasható, november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be Ervin atyáért engesztelő szentmise áldozatot. Búcsúztatása kedden Gyergyószárhegyen lesz, temetése pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 06-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, s 1943. június 20-án, Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként tevékenykedett, többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason és Gyergyószárhegyen. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért – a kommunizmus ideje alatt – két alkalommal börtönt is viselt, s sok-sok csatát vívott – olvasható a gyászjelentésben.
Mint írják, Ervin atya 2013-ban került Csíksomlyóra, itt a Szűzanya lábánál, erejéhez mérten, a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
Gyászjelentés
P. Ferencz Béla Ervin OFM
rendi testvérünk
életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án elhunyt.
2016. november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatunk be érte engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen lesz felravatalozva, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván és Fogarason tevékenykedett. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott.
2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
A gyászoló ferences család és rokonai
P. Ferencz Béla Ervin /Gyergyószárhegy, 1920. máj. 10. – Csíksomlyó, 2016. nov. 6.
Székelyhon.ro

Kiállítás a váradi reformátusokról
A nagyváradi reformátusság történetét bemutató állandó kiállítást nyitottak meg hétfőn, a reformáció emléknapján a váradi várban – adta hírül honlapján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).
A fejedelmi palota déli saroktornyában található tárlatot Csűry István királyhágómelléki református püspök és Dumitru Sim, a nagyváradi vármúzeum igazgatója nyitotta meg a helyi történelmi magyar egyházak múltját prezentáló kiállításegyüttes részeként. Elsőként, mint arról beszámoltunk, a római katolikus egyház szellemi örökségét felidéző tárlat nyílt meg a nemrég felújított, vármúzeumnak is otthont adó épületegyüttesben. A reformátusokra vonatkozóan a csekély tárgyi örökség miatt elsősorban pannókon követhető nyomon a reformáció tiszántúli és váradi térnyerése, a kálvinista mozgalom megszilárdulása és megerősödése korabeli írott források, metszetek, térképek segítségével.
A beszámoló szerint a látogatók tematikus egységekben, kronologikus sorrendben kaphatnak információt a két protestáns nyomda működéséről, a puritánus mozgalomról, a Váradi Biblia születésének körülményeiről stb. Az adott időszak illusztrálásaként egy 17. századi nyomdagép életnagyságú rekonstrukcióját is felállították. A tárlat egyébként a második ilyen jellegű kiállítás a városban, a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban két évtizede látogatható a református egyház tárgyi örökségét bemutató kiállítás.
Krónika (Kolozsvár)

Ki parancsol a médiának?
Csűry István királyhágómelléki református püspök akarva-akaratlanul jókora sallert adott a romániai magyar médiának. Erről szól Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának alábbi közleménye.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újraválasztott püspöke előbb a legnépszerűbb közösségi hálón tette közzé Ha a lelkiismeret beteg című eszmefuttatását, majd a jelek szerint eljuttatta azt egyes sajtóorgánumoknak is. A nagyváradi Bihari Naplóban és Reggeli Újságban láttuk megjelenni azt. Ebben vélhetően Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak” címmel közzétett november 3-i közleményére, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Nyilatkozat a választások után, választások előtt című ugyanakkori állásfoglalására reagált. Csűry püspök Tőkés László személyére vonatkozó megjegyzéseit nem feladatunk minősíteni vagy kommentálni, csupán idézzük a KREK korábbi püspöke nyilatkozatának vonatkozó részét, amely ebben a formában nem kapott kellő nyilvánosságot: „A 2016. október 21-i egyházkerületi közgyűlés túlnyomó többséggel bizalmat szavazott Csűry István előző püspöknek, és újabb hat évre megerősítette tisztségében. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy hivatali utódom az ellene szóló bizonyítékok és érvek ellenére nem lépett vissza a jelöltségtől, megszegve ezáltal saját, erre vonatkozó előzetes ígéretét. Mindazáltal, bár nem érthetek egyet vele, meghajlok a választók demokratikusnak minősülő akaratnyilvánítása előtt, és azt kívánom, hogy Csűry István tekintse az isteni kegyelem különleges megnyilvánulásának megválasztatását, ezáltal pedig terhes múltja jóvátételének eme lehetőségét. Ebben az értelemben kívánom, hogy irgalmas, megbocsátó Istenünk tegye eredményessé jövendő működését” – írta Tőkés László.
Ugyanakkor a sajtóiroda kénytelen reagálni – az érintettség okán – Csűry István következő mondatára: „Sajnálom a média munkatársainak helyzetét, akiket erőnek erejével parancsoltak ma is a sajtótájékoztatóra.” E talányos, sugalmazó mondat sportnyelven szólva övön aluli ütésnek minősül. A KREK jelenlegi püspökét és a nyilvánosságot ezúton tájékoztatja az EP-képviselő sajtóirodája, hogy az egyes sajtóorgánumok munkatársainak programbeosztását a főszerkesztők, felelős szerkesztők végzik, akik az általában elektronikus levélben megkapott meghívók alapján döntik el, hogy küldenek-e tudósítót a tervezett sajtótájékoztatókra, vagy sem, s ha igen, akkor kit, kiket. A felelős szerkesztők meg nyilván a médiatulajdonosoknak tartoznak elszámolni a munkabeosztással és minden egyébbel. A meghívó fél legföljebb szelíden érdeklődhet a meghívottaknál, hogy alkalmas-e számukra a kijelölt időpont, érdekli-e őket a tervezett sajtóértekezlet témája. Csűry István úgy szolidarizál a „szegény újságírókkal”, hogy közben megsérti és megalázza a médiavezetőket-tulajdonosokat, amiért azok kegyetlenül dolgoztatják a beosztottjaikat, mindenféle sajtóértekezletekre küldve-kényszerítve őket. Mert azt aligha hiheti ő vagy bárki, hogy maga Tőkés László vagy az EP-képviselő sajtóirodája parancsolgat a sajtónak, úgymond „erőnek erejével” ide-oda rángatva az újságírókat.
Csak mellékesen emlékeztetjük a püspököt, kellő tisztelettel, hogy Tőkés László nem „európai tanácsos” – ahogy ő írja –, hanem európai parlamenti képviselő.

itthon.ma//karpatmedence

A rovásírásról a tudomány napján
Tizedik alkalommal ünneplik meg Székelyudvarhelyen a magyar tudomány napját.
Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum rendezvénye pénteken délután hat órakor Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetének bemutatójával indul a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly jelent meg először nyomtatásban Szegeden. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
A városháza Szent István Termében szombaton reggel tíz órától magyarországi, illetve helyi jeles kutatók a székely írásról (rovásírás) tartanak előadásokat. Ugyanakkor a Szent István Terem előterében megtekinthető lesz A székely írás emlékei Udvarhelyszéken című pannós kiállítás, mely bágyi, bögözi, énlaki, homoródkarácsonyfalvi (első és második), rugonfalvi, székelydályai, székelyderzsi, székelyudvarhelyi és vargyasi rovásírásos emlékeket mutat be.
A rendezvénysorozatot záró gálaest szombat délután hat órakor kezdődik a Művelődési Ház koncerttermében, Fellép Cári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző, majd átadják az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az idei díjazott nevét csak a gálán hozzák nyilvánosságra.
Veres Réka

Székelyhon.ro

Ervin atya életszilánkjai
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Javaslat: hagyjuk el a rovást a székely írásból
Tizedik alkalommal ünnepelték meg Székelyudvarhelyen a hétvégén a magyar tudomány napját. A rendezvénysorozat részeként a városháza Szent István Termében szombaton magyarországi, illetve helybéli jeles kutatók a székely írásról tartottak előadásokat. Kiderült, minél több írásos emlék kerül elő, annál inkább tétje van a rovásírást kutató munkának.
A tudományos ismeretterjesztő konferencián a székely írás történetéről, szerepéről és egyes változatairól esett szó. Vásáry István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára a kelet-európai rovásírásokat vette számba, főként azok kapcsolatát a székely írással. A feltárt emlékeket és a máig vitatott eredetkérdést is érintette. Részletesen elemezte a különböző ábécék betűrendszerét, kapcsolatát. Egyebek közt az is kiderült, hogy a rovásírás terminus nem elég precíz, helyesebb, ha székely írást használunk, hiszen nemcsak vésett formában használták. Zsupos Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa szintén a székely írás eredetkérdésével foglalkozott előadásában. Kettejük között kisebb vita is kialakult, hiszen Zsupos szerint az adott korszakban még titkosírásként is funkcionált a székely írás, ezt viszont Vásáry megkérdőjelezi.
Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára nem tudott részt venni a konferencián, így az ő előadását a rendezvény egyik főszervezője, Kolumbán Zsuzsanna olvasta fel. A szöveg a székely írás identitásjelző szerepének változásait vette számba, főbb kérdése, hogy mennyiben változik a székely írás szimbólumainak használata határon innen és túl.
Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze a Székely Támadt-várban folytatott ásatások során előkerült feliratos téglatöredékről beszélt. Elsősorban az ásatások körülményeit osztotta meg a jelenlevőkkel, valamint Ráduly János néprajzkutató felirattal kapcsolatos elméletét. Elmondta, arra ugyan nincs bizonyíték, hogy a várban készült volna a tégla, de minden jel arra mutat, hogy Udvarhelyen készült. Azt is megtudtuk, hogy egyelőre nincs elfogadott olvasata a székelyudvarhelyi rovásleletnek – az erről szóló tudományos dialógus folytatódhat. Ráduly János értelmezése szerint a „TuRUL ÍRJÁN VÓT” szöveget vésték a téglára.
Tubay Tiziano, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákja kutatómunkája során egy ismeretlen, Wolfenbüttelből nemrég előkerült emléket elemzett, erről tartott előadást.
Végül Mihály János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa néhány ismert és eddig ismeretlen székely írásos udvarhelyszéki emléket mutatott be, egyebek közt a székelydályai templomon található feliratot, valamint homoródkarácsonyfalvi és bögözi leleteket.
Könyvbemutató Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum magyar tudomány napi rendezvénysorozata keretében pénteken bemutatták Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetét a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly Szegeden jelent meg először nyomtatásban. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Kiállítás nyílt ’56-ról a KREK-nél
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös szervezésében tegnap délelőtt a KREK-székházában kiállítás nyílt.
A Magyar forradalom 1956 című plakátkiállítás időrendi sorrendben, október 23-tól november 4-ig mutatja be a magyar forradalom eseményeit. Ezek nyitányaként békés tüntetők árasztják el Budapest utcáit, ugyanakkor a felbátorodott tömeg egy része már a Sztálin-szobor ledöntésén munkálkodik. Pár nappal később a Margit-hídon szovjet tankok vonulnak a fővárosba, lángoló könyvek fojtogató füstje száll a magasba, a várost kilőtt harckocsik, felfordult járművek, áldozatok és bűnösök holttestei lepik el. A korabeli fényképek segítségével végigjárhatjuk ’56 főbb eseményeinek helyszíneit, nyomon követhetjük a forradalmi csoportok tevékenységeit. Megrázó képekkel szembesülünk a Köztársaság téri pártház ostromáról, és az Oktogonon történt népítéletről is. A fotók mesélnek a forradalom szomorú tragikus kimeneteléről, de tanúságot tesznek mindmáig lelkesítő erejéről is: a demokráciáért vívott harc ugyanis nem lehet hiábavaló.
Párhuzam
Az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte. A nyitóünnepségen Csűry István királyhágómelléki református püspök hangsúlyozta: Isten meg akar áldani bennünket, neki köszönhetjük nem csupán azt, hogy van múltunk, hanem hogy a jövendőt is biztosítani akarja számunkra.
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszédében párhuzamot vont a ’48-as és az ’56-os forradalom és szabadságharcok között, főleg ezek szimbolisztikáit, illetve a használt elnevezéseket tekintve. Azon meggyőződésének adva hangot: amikor ’56-ot látnak a tárlat megtekintői, akkor tulajdonképpen a modern kori magyar társadalom 19-20. századi szabadságküzdelmeinek az ’56 őszén való újraölelkezésének is a tanúi, és nemcsak Magyarországon, hiszen a síró galamb lett Európában ’56 jelképe egy lengyel grafikusművésznek köszönhetően.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet: a hegeli gondolat szerint csak az a nemzet számíthat történelmi létre, mely képes megújulni, s ugyancsak e történelemfilozófia alapján a megújulást nem nélkülözheti soha a szabadságot, az autonómiát, a függetlenséget. A politikus hozzátette: az említett két szabadságharc azt bizonyítja, hogy a magyarság számíthat erre a történelmi létre. A tárlatot e héten lehet megnézni, munkanapokon 9-13 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A kommunizmus szentjobbi áldozatai
„Ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.” A párttitkárokat, a rendszer sötétlelkű janicsárjait egyetlen cél vezérelte: a megfélemlítés, bármilyen eszközzel. A visszaemlékezéseken és leírt forrásokon alapuló összeállításunkat tisztelgésnek szánjuk Szentjobb kommunista időkbeli áldozatainak, egyúttal bátorságot kívánva a ma élőknek, sorsuk alakításához.
„Csak egy kis munka” (1945)
„Malenykaja rabota”, azaz: „csak egy kis munka”. Ezzel a hazugsággal hurcolták el a szovjet katonák a szentjobbi svábokat is. Alexandr Szolzsenyicin szavai kivánkoznak ide: „Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana.” Kálmándi Papp László, a későbbi szentjobbi „tanító bácsi”, Nagykároly és környéke sváb lakosságának elhurcolását írja le a Svábok a paradicsomban című kötetében. Ő maga is, ifjú gimnazistaként, azzal biztatta aggódó szüleit: három hét nem a világ. A beígért három hetes kényszermunka aztán évekre elhúzódott, nem véletlenül jegyzi meg a mű egyik szereplője az első, indulás előtti fogolyszámlálás alkalmával: „Te, ezek nem tudnak számolni!” Szentjobbról 33 német és egy magyar nevű lakost hajtott el 1945. január 5-én a Vörös Hadsereg. László Sándor és Erdélyi Etelka 2004-ben megjelent kismonográfiája szerint a legtöbben majdnem öt évet töltöttek a messzi idegenben. Kilencen azonban nem élték túl az embertelen körülményeket. A település minden évben, Szent István ünnepén emlékezik az elhurcoltakra, akiknek emlékezetét egy 2002. augusztus 20-án felavatott Sváb utcai feszület őrzi, neveik felsorolásával.
Ellenállási mozgalmak (1949)
A legkevesebb adatunk arról a mintegy 15 szentjobbi személyről van, akiket államellenes tevékenység vádjával börtönöztek be. Egyik bajtársuktól, a nagyváradi Kelemen Bélától tudjuk, hogy vele együtt, az Aradról indult, majd Váradon a Körös-völgyi ezredes néven ismert ellenállási mozgalomba szervezték be őket 1949-ben. Utóbbinak a szentjobbi Iván József Nagyváradon élő nagybátyja volt a vezetője, akinek gépgyárát államosították. Céljuk a hatalommal szembeni ellenállás volt, akár fegyveres harc által is. Szentjobbon a Szitkók: József, Gera (Gergely) és László voltak a fő kezdeményezők. Ők szervezték be a környékbeli poklostelkieket is. Mellettük további hat nevet sikerült eddig összegyűjtenünk: Dzsindzsa József, Dzsindzsa László, Nagy Gábor, Ludvig Emil, Matiz Károly, Iván József. A csoportokat rövid időn belül, 1950-ben felszámolták. A szentjobbi sejt tagjait egy érolaszi ház padlásáról vezették el, miután fegyveres ellenállást tanúsítottak. 1951-ben 15 évi börtönbüntetésre ítélték őket. A váradiak közül Kelement államellenes szervezkedés vádjával 20 évre ítélték. Három társukat halálra ítélték és ki is végezték. A szentjobbi Iván Józsefet végig Szamosújváron tartották. Ő is 64-ben, az országos amnesztiával szabadult, de a fogságban annyira legyengült a szervezete, hogy egy évvel később meghalt. Kelemen először Felsőbányára került, ahol bányában dolgoztatták, majd onnan 1951-ben a Duna-deltába vitték. Ott találkozott egyik volt szentjobbi bajtársával, Szitkó Józseffel, aki nem sokkal később tüdőgyulladásban elhunyt. Kelemen visszaemlékezésből az is kiderül, hogy az első 56-tal összefüggésbe hozott elítéltek 60-61-ben jelentek meg a Duna-deltában.
Szintén 1949-ben, a székely származású Takács János szentjobbi plébánost hittanóráról hurcolták el a hatóságok. A felháborodott hívek a Sváb utcán feltartóztatták a szekeret és a papot kimenekítették. Az esetet Csilik József is közli 2011-ben megjelent monográfiájában. A bosszúhadjárat során három asszonyt letartóztattak és két-két éves, Jilavan letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. A 19 éves Musák László volt az, aki megragadta a papot szállító fogat gyeplőjét. Már másnap éjjel, a tisztelendővel együtt őt is Margittára vitték. A fiatalembert félholtra verték, hamarosan belehalt a sérüléseibe. A papot pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítélték.
Kitelepítés (1952)
Csilik Erzsébet kötetbe foglalta családja kálváriáját (Az Isonzótól a Duna-csatornáig. Magánkiadás, Budapest, 2013), így a legtöbb adattal a Kis család hat tagjának 1952-ben történt kitelepítéséről rendelkezünk. Az elfelejtett váradi költő, Katona Mihály Szacsvayról írt megállapítását parafrazálva: egy tollvonásnyi sem volt a bűnük. A család katonai szolgálatát végző tagja (a könyv írójának testvérbátyja) több társával együtt átszökött Jugoszláviába. A kollektív bűnösségben gondolkodó hatalom a család többi tagján állt bosszút: mindannyiukat felpakolták és a baragani Fetestre szállították. A könyv szerzője 6 évesen élte meg mindezt, testvéreivel, szüleivel és 77 éves nagymamájával egyetemben. Egy 800 viskóból kialakított telepre kerültek, ahol első lakhelyük egy sással fedett kis földkunyhó volt, amelyben az előző lakók korábban disznókat tartottak. A család ebben, a kitelepítettek számára kialakított rabfaluban vészelte át a következő éveket. Isteni kegyelem, hogy a szörnyű körülmények ellenére mindannyian életben maradtak. Három évvel később, 1955 őszén térhettek haza, de az osztályellenség bélyege mindvégig, a rendszerváltás bekövetkeztéig rajtuk maradt. Még három évtizeddel később, 1987-ben is megfigyelés alatt tartották őket. Jellemző a helyi párttitkár magatartása, aki e szavakkal igyekezett megfélemlíteni az akkor 15 éves Csilik Erzsébetet: „ismerjük a múltadat és a jövődre is gondunk lesz, ha nem vigyázol.”
A szentjobbi református egyház parkjában 2016. október 23-án felavatott emlékjel a kommunizmus összes szentjobbi és nem szentjobbi áldozatára emlékeztet, méltó kegyeleti helyszínt biztosítva mindazoknak, akik tisztelegni kívánnak a diktatúra által derékba tört életek előtt. Végül hadd álljon itt Csilik Erzsébet Baragani dal című verse, mely betekintést enged a nagy román pusztaságba internáltak mindennapjaiba.
Fábián Tibor
Csilik Erzsébet: Baragani dal
Nem volt kutunk sem vizünk, Szomjaztunk és éheztünk, Nem volt kapunk kerítésünk, De már nem volt mitől félnünk. Nagyon vigyáztak most ránk Milicisták, katonák. Traktor húzott barázdákat, Így jelölték az utcákat. Itt egyforma gazdag volt Paraszt, tanár és doktor. A nagy Sztálin tanácsára Csajkás rendszert a világra! Hoztak levest hordókba, Nem volt benne csak uborka, Az is igen savanyú, Még a kutyának sem jó. Meg is lett az eredménye: Mindenkinek hasmenése, Tífusz, vérhas, kolera, Szaporodott Buliga. Nem volt orvos, nem volt pap, A menet csendben haladt Ki a birkalegelőre, Könnycsepp hullott a gödörbe. Sűrűn haltak öregek, Fiatalok s gyerekek; A buligai temetőbe’, Sírok számokkal jelölve, Már nem tudni kit takar, Itt ér véget ez a dal.
erdon.ro

A jogsértések elleni fellépések lehetőségeiről tárgyaltak a székelyföldi polgármesterek
Zárt ajtók mögött beszélték meg a székelyföldi magyar polgármesterek az önkormányzatokat, valamint a településeket érintő problémákat pénteken, egy Székelyudvarhelyen összehívott polgármester-találkozón.
Fél órás késéssel kezdődött péntek délután a székelyföldi magyar polgármesterek találkozója, amelynek résztvevői előbb megtekintették a városháza Szent István-termét, majd átvonultak az esketőterembe, ahol a találkozó ötletgazdája, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere felolvasta köszöntőjét.
„Meggyőződésem, hogy a közös gondolkodás és megoldáskeresés előre viszi településeinket, az egyenként összegyűjtött tapasztalatok megosztása pedig segít abban, hogy az előttünk álló feladatokra megtaláljuk a lehető legjobb megoldásokat” – fogalmazott Gálfi. Szót ejtett arról is, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar közösség sajátos kisebbségi létéből adódó gondok orvoslását is vállalniuk kell a közösség vezetőinek, ki kell álljanak a nemzetiségi jogokért, de a pályázati lehetőségeket is megtárgyalhatják közösen.
Gálfi Árpád beszéde után Orbán Árpád alpolgármester vette át a szót, és bejelentette, hogy vége a találkozó sajtónyilvános részének. Cikkünk publikálásáig a polgármesteri hivatal sajtóosztályának az eseményről szóló közlemény nem érkezett meg szerkesztőségünkbe, így nem tudhattuk meg, hogy az összegyűlt polgármesterek pontosan milyen problémákat tűztek napirendre, illetve milyen megoldásokról tárgyaltak.
Szombaton a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook bejegyzéséből derül ki, hogy a találkozó résztvevői „a székelyföldi önkormányzatokat és a régióbeli magyar városokat érintő problémakörök átbeszélése mellett több kérdésben is megállapodtak”, ám további részletek a „résztvevők által hasznosnak ítélt” találkozóról ebből a bejegyzésből sem derültek ki.
A szerkesztőségünknek az eseményről szóló, vasárnap elküldött közleményből kiderül, hogy a polgármesterek első találkozójának napirendi pontjai az egyre fokozódó, nemzetiségi jogokat és a közösségi szimbólumokat érő jogsértésekkel és támadásokkal szembeni közös fellépés lehetőségeiről, a Székelyföld fejlesztését célzó közös projektek beazonosításáról, illetve a megpályázható pénzalapok egyeztetett lehívási lehetőségeiről, valamint a találkozó rendszeresítéséről szóltak.
A polgármesterek egyetértettek abban, hogy a magyar nyelv, illetve közösségi jelképeink használata a nyilvános térben törvényes, jogos és természetes, és az ezekhez való jog biztosítását Románia több nemzetközi egyezmény ratifikálása által vállalta. Ennek megfelelően a székelyföldi magyar városokban ezekkel a jogokkal következetesen élnek és élni fognak, s ugyanerre biztatják a községi vezetőket. A polgármesterek szerint amikor ezeket a jogokat akarják csorbítani, határozottan és összehangoltan kell fellépni, igénybe véve a jogvédő szervezetek segítségét, és szükség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságáig vinni az ügyet. A zárt ajtók mögötti találkozón abban is megegyeztek, hogy az esetekről tárgyilagosan tájékoztatnák a hazai és a nemzetközi sajtót, a bukaresti nagykövetségeket és a nemzetközi jogvédő szervezeteket.
A polgármesterek a települések és Székelyföld fejlesztésével kapcsolatosan megállapították, hogy szükséges az ország régióinak újrarajzolása, és ebben Székelyföldet önálló fejlesztési régióként kellene megjeleníteni. Ugyanakkor az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Brassó szakaszának megépítését és egy megyei jogú városokat érintő székelyföldi gyorsforgalmi utat is szeretnének. Azt is leszögezték, hogy ezentúl a különböző fórumokon, egyeztetéseken közösen vennének részt és egységesen lépnének fel. A városvezetők következő találkozója január 12-én lesz, Csíkszeredában – tájékoztattak a közleményben.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Nimród-szobor áll Kolozsváron
Nemcsak az erdélyi, de az egész Kárpát-medencei sajtó figyelmét elkerülte az alábbi esemény, amelyről a Magyarok Világszövetsége adott ma hírt.
Az V. Árpád-házi Szent Erzsébet Napok nyitányaként 2016. november 18-án, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társaságának telkén kialakított szoborparkban felavatták Nimród szobrát, a marosvásárhelyi szobrászművész, Miholcsa József alkotását. A megnyitón Kovács Nóri részleteket énekelt készülő Nimród-operájából, Benkő Emő pedig avatóbeszédében számos eddig ismeretlen elemet tartalmazó Nimród-képet vázolt fel, abból kiindulva, hogy Szántai Lajos szerint Nimróddal indul a magyarság történelme. „Nimród a világ első királya, minden magyarnak szent őse, Hunor és Magor apja.”
Az írott források: a Biblia, a magyar keresztény krónikás irodalom, a sumér és káld ékiratok, a magyar ősemlékezet, valamint az íratlan szájhagyomány szerint is Nimród élő történelmi személy volt, hatalmas király, az első városépítő és birodalomteremtő – mondta Benkő Emő a péntek déli szoboravatón. Nimród – krónikás magyar névváltozata Nemrót – nemzetségéből származik Hunor és Magor, a hunok, vagyis a magyarok népe.
„Ez a nemes vérvonal teljességében jelenik meg, Nimróddal az élen, a kolozsvári szoborparkban a Nimród –Atilla–Csaba–Árpád–Szent István vonulatban, mint élő történelem. Magyar krónikásaink (Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Bonfini) Árpád fejedelem családfáját a vízözön utáni Nimródra vezetik vissza. Mitikus alakja időben és térben, ahogyan Szántai Lajos fogalmazta meg, nem az emberlakta világ mértékéhez igazított, vagyis nem emberi nagyságrendben jelenik meg” – hangzott el az avatóbeszédben.
itthon.ma

Történelmünkről regélő ólomkatonák
Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében szombat délután a néhai ipartestület székházában mutatták be a Miniatűr történelem – Erdély története az őskortól a második világháborúig című ólomkatona-kiállítás legújabb, a tömösi csatát megjelenítő terepasztalát. Az apró műremekekről – a szentendrei Homoki Gyula munkáját és türelmét dicsérik – és az általuk bemutatott meghatározó történelmi eseményről Demeter László szólt a maréknyi érdeklődőnek.
Erdővidék Múzeumának vezetője az 1848-ban mondhatni semmiből létrejött magyar honvédség helytállását emelte ki, majd az ifjú császár, Ferencz József által segítségül hívott orosz hadsereg betöréséről beszélt. Demeter felhívta a jelenlevők figyelmét: az asztal Bordi Zsigmond Loránd segítségének köszönhetően igen jól szemlélteti a terepviszonyokat, s rámutatott néhány érdekességre, humoros jelenetre is. Ha jól megfigyeljük, nemcsak a szemben álló hadseregek ruháját és fegyverzetét láthatjuk, de akár a katonák frizurája és arcszőrzete is kivehető, láthatjuk az elsütött ágyúk füstjét, sőt, a feladatát elvégző, s a csata idején ittasan heverésző, felesége civódását eltűrő kovácsot is, vagy ott van az a kiváló helyismerettel rendelkező román juhász is, aki a honvédő magyarok oldalába vezette a cáriakat – mondotta.
Az intézményvezető azt ígérte, az elkövetkezendő esztendőkben a csatajelenetek mellett olyan terepasztalok is elkészülnek, amelyek Erdély kulturális, vallási és szellemi életének egy-egy jelentős pillanatát mutatják be, például a vallásszabadságot kimondó 1568-as tordai országgyűlést vagy a Szent István által létrehozott Erdélyi püspökséget és az épülőfélben levő gyulafehérvári székesegyházat ábrázolják. A rendőrség mögötti, 1906-ban emelt épületben a két éve átadott terepasztalon megtekinthető még a hat négyzetméteren bemutatott kökösi csata, két kisebb diorámán pedig Gábor Áron halála és a bodvaji ágyúöntés.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Senki sem tartotta fenn az előterjesztést, így nem lett világörökség a csíksomlyói búcsú
December 1-jén, csütörtökön délelőtt döntött az UNESCO Etiópiában ülésező közgyűlése – nem vált a világörökség részévé a csíksomlyói búcsú. Négy év telt el azóta, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök, akkori kulturális és örökségvédelmi miniszter kezdeményezte és felterjesztette a székely emberek legnagyobb vallási és kulturális ünnepét a világörökségi listára. A 2012 óta eltelt időszakban többször és többen próbálták megakadályozni ezt, 2016 decemberében pedig ez végképp sikerült – a csíksomlyói búcsú nem örvendhet nemzetközi elismertségnek és védettségnek.
„Az UNESCO mai döntése számunkra egyszerre lesújtó és felháborító” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a zarándoklat egyike azon vallási, kulturális ünnepeinknek, amelyek meghatározóak a Kárpát-medencei magyarság életében, ezért terjesztette fel a búcsút az UNESCO szellemi világörökségi listájára.
„A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepévé vált, minden évben majd félmillióan zarándokolnak ide Erdélyből, de szerte a világból is. Az UNESCO világörökségéhez tartozva a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet is kaphatott volna, ugyanakkor méltó elismerést jelentett volna a székelység több mint 500 éves hagyományának. Ez sajnos ma nem történt meg, hiszen a romániai magyar közösség részéről, a kezdeményezők részéről senki nem lehetett jelen a jelölés fenntartásakor. A román kulturális minisztérium képviselői pedig nemcsak, hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást,semmibe véve közel száz szakember munkáját, és az erdélyi magyarság óhaját, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség részévé váljon. Érthetetlen számunkra a román fél diszkrimináló álláspontja. Ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy saját ügyeinkben csak saját magunkra számíthatunk – jelentette ki Kelemen Hunor.
A 2012 márciusában az UNESCO-hoz felterjesztett dokumentáció tartalmazta az Erdélyi Ferences Rend, a Hargita Megyei Tanács, Csíkszereda Városi Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, az alfalusi Polgármesteri Hivatal, a gyulafehérvári Caritas, a Kriza János Néprajzi Társaság, az alfalusi Római Katolikus Egyházközség, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, a Csíksomlyó Egyesület, valamint a pusztinai Szent István Egyesület egyetértését és támogatását, a szervezetek részt vettek a szükséges dokumentáció elkészítésében is.
„Köszönöm mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett, aki támogatott minket, és külön köszönöm Magyarország segítségét. Nem adjuk fel. Nem adhatjuk fel. Tovább kell küzdenünk. Csak az összefogás, a következetes és kitartó munka fog eredményre vezetni. Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A beterjesztett javaslat alapját a Tánczos Vilmos néprajzkutató által összeállított dokumentáció képezte. A jelölési dosszié összeállítására létrehozott szakértői bizottság a búcsú vallásos és kulturális jelentőségét emelte ki. Románia első alkalommal terjesztett az UNESCO elé ilyen jellegű, vallási, kulturális örökségre vonatkozó javaslatot. Már 2012-ben biztos volt az, hogy az UNESCO bizottságának végleges döntése akár két évbe is telhet, a kormányváltások miatt azonban még hosszabbra nyúlt a procedúra. A bizottság néhány technikai jellegű kiegészítést kért a dosszié leadását követően, ám mivel az RMDSZ ekkor már nem volt kormányon, a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság nem válaszolt a kérésre és lejárt a határidő, és az egész procedúrát újra kellett indítani 2014-ben. Az UNESCO szellemi örökség szakértői bizottsága idén júniusban ült össze és elemezte a dossziét. Akkor kiderült, hogy a benyújtott dokumentáció teljes volt. Ezek után az RMDSZ arról értesült, hogy a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja. Ezt több nyilvános tiltakozás és zártkörű tárgyalás után végül sikerült megakadályozni.
Közlemény Erdély.ma

December 1-jei ünnepség Udvarhelyen: a gyűlölet és az uszítás nem visz előbbre
Ortodox egyházi szertartással, illetve a kerekerdői katonai alakulat felvonulásával ünnepelte december 1-jét az udvarhelyi román közösség. A rendezvényt a Kuvar-tetőn tartották.
„Úgy gondolom, itt Udvarhelyen csak a béke, a barátság és a tolerancia tud elvezetni egy olyan világba, ahol a nemzeti ünnepek nemcsak a rendezvényekre szorítkoznak, hanem ezt úgy tudjuk megélni, ahogyan Iuliu Hossu püspök Gyulafehérváron vagy Szent István Esztergomban hirdette” – fogalmazott a Kuvar-tetői román hősök sírjánál tartott rendezvényen Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester.
Románia egy olyan demokratikus állam, amit az állampolgárai tesznek erőssé – hangsúlyozta Daniel Mocanu alezredes, a kerekerdői katonai alakulat helyettes vezetője. Beszédében kiemelte, az egység, a szolidaritás és a következetesség erősíti meg az országot európai és világszinten. Hozzátette, a gyűlölet és az uszítás egyetlen államot sem vitt előbbre. A beszédek után a jelenlévők megkoszorúzták a román hősök sírjánál lévő emlékművet, majd katonai felvonulással zárult a rendezvény.
Fülöp-Székely Botond | Székelyhon.ro

Magyarországi hátszél az RMDSZ-nek
Magabiztosan készülődik az RMDSZ a hétvégén, december 11-én, vasárnap sorra kerülő parlamenti választásokra, miután sikerült meggyőznie a magyarországi kormánypártokat, hogy az RMDSZ–MPP összefogás az erdélyi magyarság által várt közös választási listát jelenti.
Kárpát-medence-szerte a magyar sajtó egyik fő témája lett a december 11-i romániai választás, és azon belül a magyar képviseletet megtestesítő RMDSZ sikeres szereplése. A két magyarországi kormánypárt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) közös frontot alkotott az RMDSZ támogatására. A nyitányt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő novemberi, budapesti találkozója adta. A megbeszélések után a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak tartja, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen”. A tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt. Információink szerint erre a programra csütörtökön, december 8-án kerül sor: Orbán Viktor Szatmárnémetiben vesz részt egy kampánygyűlésen.
Kövér László: Erdélynek intő kell legyen a Felvidék példája
November utolsó napjaiban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke tett háromnapos erdélyi kampánykörutat az RMDSZ–MPP lista támogatására. Kövér Nagyváradon úgy fogalmazott: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra. Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól. A Fidesz választmányi elnöke – aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke – a nagyváradi választási fórumon üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők – köztük Biró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István királyhágómelléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei – vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi „intenzív és forró hangulatú” vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban. Székelyudvarhelyen több résztvevő szóvá tette, hogy Kövér László, illetve a Fidesz–KDNP miért támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar álösszefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül a magyarság előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar–román kapcsolatokban. Kövér szerint sok a bizonytalanság. „Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában, ezért is sürgető a politikai összefogás” – fogalmazott.
„Fel kell rázni mindenkit, hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal” – utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult. „Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!” – figyelmeztetett Kövér, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6 vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.
Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol szavai szerint „egyszerű nemzetárulás történt”. Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák–magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, „a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul” – ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat. Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. „Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, egy irányba kell tolni a szekeret” – mondta.
Semjén Zsolt: a románok átléptek egy határt
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Budapesten tartott sajtóértekezletén értékelte az erdélyi helyzetet. Úgy fogalmazott: „döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ együttműködve a Magyar Polgári Párttal, átlépje az ötszázalékos küszöböt, és ott legyen a bukaresti parlamentben. Ha egyszer nem jutnak be, akkor más sem kerül be helyettük és az erdélyi magyar értelmiség ideológiai alapon betagozódik a román pártstruktúrába. Ez a magyar képviselet végét jelentené”.
Semjén szerint ha nem kellő súllyal lesz jelen az RMDSZ a román parlamentben, akkor megcsinálják az új régiós felosztást és a Székelyföldet beolvasztják egy román tömbbe, ahol kisebbségben lesznek. „Minden magyarnak erkölcsi és nemzeti kötelessége az egyetlen magyar pártszövetségre voksolni” – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarországnak nemzeti érdeke a Romániával való minél szorosabb együttműködés és minél jobb viszony. „A mi kezünk mindig ki volt nyújtva, most is ki van, nem rajtunk múlt, hogy idáig jutottak a kétoldalú kapcsolatok” – fogalmazott. Értékelése szerint nemhogy előre léptek volna, hanem folyamatos támadásnak van kitéve az erdélyi magyarság, s olyan dolgok történnek, amit korábban elképzelni sem tudtak. Igazságszolgáltatásnak álcázott, kifejezetten magyarellenes lépések történnek és a magyarság legfontosabb vezetőit érik támadások. Kitért arra is, hogy a visszaszerzett egyházi ingatlanokat a Ceauşescu-időket idéző módon próbálják visszaállamosítani, s kriminalizálják a magyar vezetőket, hogy ne vállaljanak politikai szerepet. A miniszterelnök-helyettes kérdésre azt mondta, a megromlott viszonyban a magyar diplomáciának nincs felelőssége, ha kritika illeti, csak abból a szempontból, hogy „nem vágtak előbb az asztalra”. „Világosan meg kell mondani, a románok átlépték a határt, amit még a magyarság el tudna viselni” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Kósa Lajos: sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeivel és az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján vett részt Nagyváradon.
Kósa Lajos a magyarság szempontjából „hallatlanul fontosnak” nevezte, hogy az RMDSZ-nek sikerült egyezségre jutnia minden olyan magyar politikai erővel, amellyel „értelmes kompromisszumot” lehet kötni. „Meggyőződésem, hogy sikeres RMDSZ nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül nincs sikeres RMDSZ” – fogalmazott. A Fidesz frakcióvezetője szerint a 2013–14 óta eltelt időszak sorsdöntő változásokat hozott Európában és a kontinens keleti felén. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió gazdasági motorja a nyugati részekről a középső részekre tevődött át, és az unió gazdasági növekedésének meghatározó részét a posztszovjet térségek adják, ezért ezeknek az országoknak a politikai álláspontja és véleménye is felértékelődött. „Ilyen helyzetben kulcskérdés, hogy az RMDSZ ne csak nemzetiségi vagy kisebbségi kérdésekkel foglalkozzon, hanem olyan kérdésekkel, amelyek az egész román társadalomnak fontos problémái” – jelentette ki a frakcióvezető, aki egyebek mellett kitért a térség munkaerő-elvándorlására, demográfiai problémáira, és beszélt az amerikai elnökválasztás eredményéről is, biztatónak nevezve Donald Trump győzelmét.
Az ötszázalékos küszöb nem a bűvös határ
Kántor Lajos, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint az RMDSZ és az MPP összefogását a december 11-i parlamenti választásokon támogatja az erdélyi magyarság. A közszolgálati televízió egyik műsorában nyilatkozó politológus szerint a két párt közös listaállítását bár a többség üdvözli, azért vannak olyanok, akik elégedetlenek az adott összefogás jellegével. Hozzátette, nem szabad elfelejteni, hogy egy másfélmilliós közösségről van szó, amelyben különböző politikai nézetek vannak. A kulcskérdés az, hogy januártól milyen módon folytatódik – a parlamenti felhatalmazás alapján – a közösségépítés.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa szerint az egységnek és az összefogásnak a gondolata még mindig népszerű Erdélyben. „Azt mutatják a közvélemény-kutatások, hogy az erdélyi magyarok igenis igénylik ezt a fajta összefogást” – mondta, de azt is hozzátette, hogy a globális trendnek megfelelően a helyi fiatalok inaktívabbak a választási hajlandóság tekintetében, mint az idősek. Illyés Gergő ugyanakkor a Krónikának nyilatkozva úgy fogalmazott: nem várható, hogy jelentősen csökken az RMDSZ honatyáinak száma, ha a szövetség nem éri el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és csupán az alternatív küszöb segítségével jut be a parlamentbe. Székely István Gergő emlékeztetett: a törvény értelmében azt a pártot is úgy tekintik, hogy elérte a parlamenti küszöböt, amely négy megyében megkapta a voksok 20 százalékát, így bekerül az országos kompenzációs „kosárba”, azaz részesül a visszaosztott szavazatokból is. A szakértő kifejtette, mivel a 2012-es választási eredmény is volt már annyira „rossz” – az RMDSZ a képviselőházi jelöltekre leadott voksok 5,13, illetve a szenátusi jelöltekre adott szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg – , ennek nyomán a 4,99 vagy 4,95 százalékos aránnyal sem kerülne sokkal rosszabb helyzetbe, esetleg egy vagy két honatyával rendelkezne kevesebbel. Vagyis a jelenlegi 18 képviselő és 9 szenátor helyett lehet 17 képviselő és 9 szenátor, esetleg ennél is rosszabb arány esetén 8 szenátor. „Persze mindez attól is függ, hogy hány párt jut be a parlamentbe, illetve a szavazatok hány százalékát adják be nem jutó pártra, és kerül be a visszaosztandó voksok közé. De nagyságrendileg nem várható jelentős csökkenés” – jelentette ki a politológus. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Új közgyűlése lett KREK-nek
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Adventi találkozó: aktuális témák merültek fel
Mint minden esztendőben, adventi találkozóra hívták a napokban Budapestre a határon túli magyar püspököket. Ezt még Orbán Viktor kormányfő kezdeményezte első miniszterelnöksége idején.
A találkozás azóta minden esztendőben rendszeresen megismétlődik. Csűry István királyhágómelléki református püspök az Erdély Online-nak felidézte: ilyenkor szokott megtörténni az, hogy Magyarország közméltóságai vendégül látják a határon túli magyar közösségek vezetőit, püspökeit, püspökhelyetteseit. Ez az idén is így volt, együtt ebédelhettek tehát Áder János államfővel, Orbán miniszterelnökkel, Kövér László házelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszterrel, Soltész Miklós egyházügyi államtitkárral és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Ahogy lenni szokott, több nagy régió: Erdély, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék, valamint a nyugatra szakadt egyháztestek voltak képviselve.
Témák
– Nagyon fontos számunkra ez a találkozó, ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy adventkor csendben lezárjuk az esztendőt, és elkezdünk egy új egyházi évet, hanem ilyenkor néhány lényeges gondolat is megfogalmazódik. Olyan kérdések kerültek most például elő- Áder János közelmúltbeli tárgyalásai folytán- mint a fenntartható fejlődés, a vízkészlet megtartása vagy a környezetvédelem és a teológia viszonya, és nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki. Ezenkívül természetesen felmerült a migránshelyzet kiértékelése is, az elnök megkérdezte tőlünk, hogy mi hogyan látjuk ezt. Én a magam részéről elmondtam azt: úgy érzem, Európa nagyon felületesen bánik az ideérkezők problémájával, ugyanis nagyon pontosan kellene meghatározni, hogy kik az igazi menekülők, mert azok előtt kaput kell nyisson minden jószívű ember, hiszen maga az evangélium is erre tanít, viszont azokat, akik rossz szándékkal jönnek, valamilyen formában vissza kell fordítani az útjukon.
Felvetődött az Erdély/Partium, valamint az anyaország kapcsolata is. Beszéltünk arról Orbán Viktorral, hogy hála Istennek, a nemzeti kormány segítsége érzékelhető. Kifejtettük neki, hogy sok dologban enélkül nem tudnánk ilyen eredményeket felmutatni. A magam részéről ugyanakkor felvetettem: jó lenne az úgynevezett CSOK-ot, amit Magyarországon nagyon sokan kezdenek igénybe venni, áthozni a mi vidékünkre is. Jeleztem, hogy vannak olyan rétegek a mi társadalmunkban, amelyek kiszorulnak az ilyenfajta kedvezményekből. Ilyen például a lelkészség, vagy érdemes lenne a magyar értelmiség, illetve a több gyermeket nevelő családok fele fordulni. Ugyanakkor meghívtam Orbán Viktort és Balog Zoltánt- aki köztudattan református lelkipásztor- a jövő évi Egység fesztiválra, mely jövő májusban nálunk lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Előjöttek azonban kellemetlenebb témák is, mint például az, hogy a csíksomlyói búcsú nem került fel az UNESCO listájára. Kifejeztük, hogy mi, protestánsok is értetlenül állunk, hiszen egy országnak annál előkelőbb a minősítése, minél több ilyen örökséggel, kinccsel büszkélkedhet.
Végül kellemes karácsonyt és boldog új évet is kívántunk egymásnak annak reményében, hogy amit eddig megtettünk, maradandó értéknek bizonyul- nyilatkozta portálunknak Csűry István.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro