Megáldották a felújított kosteleki római katolikus templomot
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyehez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmAradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
MTI
Székelyhon.ro

Zöld ág és harangszó (Templombúcsú Árkoson)
Néhány év múlva kétszáz esztendeje annak, hogy kis, zsindellyel fedett katolikus kápolna épült Árkoson, amelyet főpásztori megbízásból Szent István királyunk emlékére szentelt fel 1825-ben pünkösd harmadnapján Balogh Mihály, a sepsikőröspataki anyaegyház és az árkosi filia plébánosa.
1825 után öt alkalommal javították, eleinte a báró Szentkereszty család támogatásával. Azóta sok víz folyt le a falupatakán. Időközben 1911-ben harang is került a toronyba, amelyet a híres Temesvári Novotny céggel öntettek, mert az azelőtti két harangot a haza védelmében elrekvirálták 1916-ban. Nos, ez a Novotny-harang hívta ünnepi szentmisére a helyieket s számos környékbelit. Nyírfaágakkal díszített ösvényen vonultak a teljesen felújított és megnagyobbított templomba a hívek. Keresztény államalapító királyunk tiszteletére virágba borult az oltár, ünnepi szentmisét celebráltak, s Szent István életéről és intelmeiről prédikált a népes közönségnek Gábos Zoltán málnásfürdői plébános. Miként azt Duka Antal gondnoktól megtudtuk, nyilvántartásuk szerint 380 katolikus hitben élő lakik Árkoson. Fekete József volt sepsikőröspataki plébános nyugalomba vonulása után a kovásznai születésű Ráduly István volt kőhalmi plébánost nevezte ki ft. nm. Jakubinyi György a sepsikőröspataki anyaegyházba, amelynek Árkos a filiája. Ráduly plébános a Zsil-völgyi Petrozsényben, majd Csíkszentdomokoson káplánként kezdte papi pályafutását, 2001-től volt ez év augusztus elsejéig a kőhalmi katolikusok plébánosa. Mind a mater, mind a filia hívei megkülönböztetett szeretettel fogadták a fiatal lelkészt. Szentmise után a templom udvarán kínálmáció közben ismerkedtek, kerültek közelebb egymáshoz a filia hívei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrtűzgyújtás és kilátóavatás az Avas-tetőn
Augusztus 20-án este több száz érdeklődő jelenlétében a Kézdialmás fölötti Avas-tetőn lovas kaszkadőrbemutatóra, ünnepi szentmisére, kilátóavatásra és őrtűzgyújtásra került sor. Az Avas-tetőre a kézdiszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai Pál Olivér hagyományőrző főhadnagy vezetésével nagy méretű székely és magyar zászlókkal vonultak fel, ahol délután a nyujtódi Ugron Attila és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatták el mutatványaikkal a nagyszámú közönséget. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, amelynek keretében Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak. „Az Avas-tetőn közelebb vagyunk a teremtő Istenhez” – hangsúlyozta a gondnok. A szentmisén házigazdaként Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte a két díszmeghívottat, Demeter Jánost, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, a megyei önkormányzat egykori elnökét, „az őrtüzek gyújtásának kilenc évvel ezelőtti mentorát” és Baka Mátyás ny. tanárt, a megyei tanács volt alelnökét. Demeter János kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes”. A polgármester elmondta: Szent István napjára elkészült az Avas-tetőn a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán Sepsiszentgyörgyi mérnökök által tervezett kilátó, amelyet Pál Andor berecki vállalkozó emberei készítettek el a kézdialmási Jakab Albert közreműködésével. Az ünneplőket a Bene László lemhényi mesterszakács által bográcsban készített vaddisznópörkölt várta, majd kilenc órakor Demeter János meggyújtotta az őrtüzet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gergely Balázs: ne higgyetek az uszításnak
A 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) záró gáláján több tízezer ember vett részt a legendás magyar könnyűzene-együttes, az Omega koncertjén. A szokásnak megfelelően a koncert előtt ünnepi beszédek hangzottak el, amelyekben főként a rendezvényt méltatták.
A Kolozsvári Magyar Napok az a rendezvény, amelyen mindenki otthon érzi magát. Az ilyen ünnepnapok alkalmával a meglévő kapcsolatok megerősödnek és újak születnek, a régi igazságok új tartalmakat kapnak. A KMN mindezt teljesítette az idén. Jó látni, hogy az erdélyi magyarok közti összetartozás erősödik a munkának és a közös sikereknek köszönhetően. Erdély fővárosa idén is látványosan mutatta meg értékeit, és mi sem illik jobban Kolozsvárhoz. Az is helyén való, hogy ezek az ünnepnapok egybeesnek Szent István ünnepével. Első királyunk teremtő és megtartó munkája előtt hajtunk így fejet. Államalapításunk ünnepe jelképe mindannak, ami összeköti és a magyarságot. Történelmünk, a szabadsághoz való ragaszkodásunk képessé tesz bennünket az újrakezdésre, de többet is kell tennünk: olyan jövőt kell építeni, hogy mindenki saját országában élhessen teljes életet, ahol büszke lehet nemzeti kultúrájára, ahol tanulhat, élhet és boldogulhat. A magyar kormány ezen az úton halad: nem csak szavakban hirdetjük az összetartozást, hanem a kétoldali kapcsolatok javítására törekszünk. A magyar parlament igazi nemzetgyűléssé vált, ahol a magyar nemzet sorsát együtt alakítjuk, még ha az ott hozott döntések nehezek is – köszöntötte a több tízezres tömeget Varga Mihály magyar nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a legutóbbi magyarországi választások óta, amelyen a külhoni magyar állampolgárok is részt vehettek, immár magyarországiaknak és erdélyi magyaroknak közös felelősségük a magyar nemzet jövőjének az alakítása.
Szabadság (Kolozsvár)

„Megélték” a hagyományokat Szászrégenben
Negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Szászrégeni Magyar Napokat, a Maros megyei városban négy nap alatt tíz helyszínen tizenöt rendezvény várta az ünneplőket.
„A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmAradjanak” – hangzott el az Eugen Nicoară Művelődési Otthonban tartott nyitóünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét a négynapos rendezvénysorozat. Ezután a magyar nemzeti imádság is elhangzott, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki amiatt, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig meg szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember távolmAradt az ünnepségtől.
Ezt követően Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán Magyarország Csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Utóbbi István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozva arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Szent István szellemiségéhez hűen őrizzék meg az itt élők közötti békességet, és magyarságukhoz is ragaszkodjanak. A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg, és beszélt a mindennapi kenyér jelképéről és jelentőségéről, a testi és szellemi táplálékról, amelyre mindenkinek szüksége van.
Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, kutatómunkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. Végül a hagyományokhoz híven átadták az életműdíjakat: Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila méltatta.
A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfájai református kis templomban bemutatták a Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, míg pénteken történelmi sétán lehetett részt venni. Szombaton kispályás labdarúgó-bajnokságot, cserkésznapot és hagyományoskenyér-sütési napot tartottak, a DIO-házban pedig megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdalelőadásokkal folytatódott a rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

25 éves évfordulót ünnepelt a Szent István Kör
Több történelmi témájú előadás is elhangzott az évfordulós ünnepségen.
A Láncos templom gyülekezeti termében tartotta az évforduló alkalmából szervezett eseményét a Szent István Kör. A magyar nemzet múltja iránt érdeklődő szatmáriak most is történelmi előadások meghallgatásával ünnepelték a negyed évszázados évfordulót.
A felszólalók között volt Dr. Egyed Ákos akadémikus, Dr. Kovács András akadémikus, Dr. Német Péter nyugalmazott múzeumigazgató és régész, Dr. Fazekas Rózsa történész, Gottfried Barna levéltáros és Kujbusné Mecseri Éva levéltáros. Az érdekfeszítő előadásokat követően pedig Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke emékezett vissza a szervezet 25 éves múltjának fontosabb állomásaira.
Mint megtudtuk, lakossági igény következtében került sor a Szent István Kör megalapítására: a szatmári magyarság ugyanis szeretett volna többet megtudni a magyarság történetéről, lévén, hogy Ceausescu idejében erről szó nem esett. Így született meg a gondolat, hogy magyar történelemtanárok tartsanak egy 10-12 részes előadássorozatot arról, hogy a honfoglalástól napjainkig hogyan vezetett a nemzet útja. Az első előadást akkor augusztus 19-én tartották meg, Erdei Líviusz a honfoglalásról beszélt, Thoroczkay pedig István király államalapítása kapcsán tartott előadást. Az előadásoknak akkora sikerük volt, hogy igény volt az ismétlésre, folytatásra, majd 1993-ban nevet is kapott a csoport: ez lett a Szent István Kör.
A történelmi előadások mellett a kör a nagy történelmi eseményekről, évfordulókról is megemlékezik minden évben, ők szervezik egyebek mellett a Március 15-i, Augusztus 20-i, Október 6-i rendezvényeket is.
A Szent István Körnek 15 éven keresztül Thoroczkay Sándor volt az elnöke - ő most a tiszteletbeli elnök -, immár tíz éve pedig Szőcs Péter vezeti a kört.
szatmar.ro

Román mise Magyarbékásban, egyetlen magyar Damukon
Magyarbékás és Damuk a szórványok szórványa, a Szent Miklós egyházközség legtávolabbi fíliája. Ide tartozik Háromkút is, ott kéthetente van szentmise, a két messzebbre eső közösséghez havonta egyszer jár a lelkipásztor. Simó Ferenc kisegítő lelkész a szórványszolgálatos, hozzá csatlakoztunk.
Ha Gyergyószentmiklósról nézzük, hátborzongató, hogy van két olyan, egyházilag hozzá tartozó település, ahová csak havonta jut el a pap. Rettenetesnek keresztelhető az a tény is, hogy a magyar emberek ott románul hallgatják Isten igéjét. De ha közelebb megy hozzájuk a szentmiklósi, rádöbben, a legkisebb jelentősége annak van, hogy a Mi Atyánk vagy a Tatăl nostru csendül-e fel a templomban.
Vasárnap reggel kilenckor már ott álltunk a damuki templom előtt, miután a Gyilkostó és szoros kanyarjain túljutottunk, a főútról letértünk, majd autónkat elhagyva a hegytetői istenházához harántolva fellihegtünk. Igen, itt a templom közel van az éghez, kész zarándoklat egy-egy szentmisére menés, temetés.
Mindössze pár hívőre várunk, megfogyatkoztak. Ide járnak a görög-katolikusok is egy páran, de még így is, pappal, sofőrrel alig érjük el a tizenegy fős létszámot. Csoda-e, ha a lelkipásztornak van ideje mise közben mindenkivel kezet fogni, béke veledet kívánni, mégsem húzódik többórásra a szertartás. Az egykori hívek közül sokan a másvilágra, sokan külföldre költöztek, olyan sem egy van, aki baptistának állt át. Úgy tudják a „mAradékok” azért, mert őket nem fenyegeti a halál. Akik ide jönnek, az élettel vannak elfoglalva.
Egy család érkezik felfelé a hegyen. Idősebb házaspár három gyerekkel. Öt kilométerről jönnek. A férfi le-lemArad, benne van a korban, s a hamarabb odaérkező élete párja tudatja is velünk, megrendezte egészségét a sok kaszálás. Ő Bara Béla, az egyetlen magyar.
„Én ott születtem Gyimesközéplokon, Farkaspallónál nőttem fel. Megnősültem, s még hét évet Pallónál laktunk, de amikor apósom itt Damukon elhalt, lejöttünk ide. 1975-ben. Azóta itt lakunk. Még van egy magyar a faluban, Rakottyásból jött, itt lent, a gödörben lakik, de más nincs. Én vagyok az egyetlen római katolikus. Egyedül nekem nem misézhet a pap magyarul, megszoktam a románt. Mit csináljunk, a többiek nem értenek magyarul.”
Gyóntatással kezdődik a szertartás. A hét elsőáldozott hívő kivétel nélkül igényt tart erre. Simó Ferenc azt mondja, ez minden hónapban így történik. Az idősebb asszonyok a sekrestyei gyóntatószék felé igyekezve papírcetlit szorongatnak kezükbe. Az összetűrt füzetlapból kikandikálnak az egylejesek. Misét akarnak mondatni, annak árát viszik a papnak. Egészségért, gyógyulásért, a gazdaságért kérnek ilyenkor közbenjárást. Jó lelkek, más káráért „feketemisét” itt nem szoktak kérni.
Bara Béla felesége is megy, meggyónik, majd mise közben el-elmorzsol egy-egy könnycseppet. Áldozás után nem bírja fékezni magát, hiába próbál tekintettel lenni az arcát simogató kislánykára, kitör belőle a zokogás. A kis templomban, ahol a jobboldali padsorokban a férfiak ülnek, balról pedig a fehérnépek, sűrűn hullanak a könnycseppek, nincs ember, ki könnyeivel ne küszködne, ne szipogna. Együttérzés jele ez.
A házaspár két fiúgyermeknek adott életet. Mára mindkettő halott. Egyik betegségben, másik balesetben vesztette életét. Egyik fiú után egy unoka van, édesanyjával idegenbe költözött. A másikat felesége még éltében elhagyta, s hagyta a három gyermeket is. A két nagyobb fiút, és az akkor másfél éves kislányt. Aztán megtörtént a tragédia, a kicsik apa nélkül, a nagyszülőkre mAradtak. Bara Béla és felesége tisztességgel nevelte a gyerkőcöket, a kicsike nyugdíjt gazdálkodásból pótolva. Nemrég megérkezett az anya. Visszaköveteli a gyermekeit, vinné magával mind a hármat jelenlegi életébe, Spanyolországba.
Bírósági ügy lett az igényből, és nem nyomott a latban, hogy az anya elhagyta egykor kicsinyeit, az sem, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz ragaszkodnak, hogy az egyik fiú olyan ügyes focista, hogy ingyen kapott kosztot, kvártélyt Piatra Neamțon. Döntés, fellebbezés, majd újabb döntés erősíti: az anya viheti gyermekeit. „Hogy vehetnék el őket tőlem? Erőszakkal? Nem adom. Ilyen nem létezhet” - mondja Bara Béla, és bízik Istenben-emberben, hogy megmAradhat kicsike családja egy fedél alatt.
Továbbindulunk, Magyarbékás irányába. Hajdanán Damuk Magyarbékásnak volt a filiája, nagy plébánia is van ott, s bár régen nincs helyben lakó pap, nem áll üresen az ingatlan. Bérbe adta az egyház, kvártély fejében a lakók csinosítják az épületet. Hiba nincs az egyezségben – így tűnik kívülről, hisz új cserepek a tetőn, néhány nyílászárót is termopánra cseréltek már.
Egy udvaron van a plébánia, templom és temető. Délben kezdődik a mise, a templom búcsúünnepe ez, Szent István napja. Hogy kevesen vagyunk-e vagy sokan, nézőpont kérdése. Szám szerint huszonnyolcan, görög- és római katolikusok együtt hallgatjuk: „Szfântul Ștefan, regele Ungariei...”, azaz Szent István, Magyarország királya.
Simó Ferenc lelkipásztor prédikációjában a történelmi tények mellé fűzi a szentség fogalmának ismertetését is. A szent élet, mint mondja, nem egy történelem ködébe veszett, pár személy által birtokolható előjog, hanem a mai valóság része.
Pisszenés nélkül hallgatták lelkipásztorukat a hívek, mint mondták, egymás között csak mosolygós papként emlegetik. Mert ugyan ritkán jön, de akkor kedélyesen szóba áll velük, leül asztalukhoz, meghallgatja bajaikat. Hozzám pártol egy asszony, és be is mutatkozik: csángó-féle vagyok. Nem gyimesi, nem is moldvai. Hargitában született, csak így jelöli meg világra jöttének helyét. Aztán olyan férjet kapott, aki az italt nála többre értékelte. RámAradt a bú s a sok kapálás. Elment Bukarestbe, „servitoare” lett. Férjet is kapott, mint mondja, olyant, amilyent ott kaphatott: románt. Harminc év együttélés feledtette a múltat és a magyar nyelvet. Annak is története van, miért él Magyarbékásban. Itt van a lányának egy lakása. „Leányom kiment Olaszországba. Hiúba aludt, most háza van. Az itthoni lakása üres, én kócsolom.”
Megértik egymást? – kérdez ránk egy idős asszony tiszta magyarsággal. Ő itt az egyetlen személy, aki színtiszta magyar származásában és nyelvében egyaránt. Kilencven esztendős, s mint mondja, kicsit nehezére esik a menés újabban, eddig semmi baj nem volt a „szerkezettel”. Simon Rozália ő, aki a legtöbbet tud az egyházközségről, hiszen fél évszázadon át kántor és mindenes volt, nemrég adta át öccsének az orgonálást.
„Itt születtem magyar családban. Kilencen voltunk testvérek. Háború előtt még olyan sokan voltunk itt magyarok, hogy a templompadok tele voltak. Akkoriban volt még helyben lakó lelkipásztor is, a katonapap, Ambrus Szaniszló” – sorolja a tényeket, mint akinek az idő nem kezdte ki a memóriáját.
A háború romlást hozott. A katolikus templomot is kiürítették. Nagy szerencse, hogy egy román pap amit összeszedhetett, megőrizte, az ortodox templomban tartotta, tőle vehette át a javakat a '60-as években Dani Gergely plébános és Bodó Péter lelkipásztor. Bodó Péter segített a templom újra-berendezésében, ő járt vissza rendszeresen a magyarbékásiakhoz, damukiakhoz is. Három napba is beletelt az utazása az akkori közlekedési feltételek mellett, s ha megérkezett, a plébánián hált meg egy-két éjszakát.
Ma már a görökkatolikusokkal együtt sem sikerül megtölteni a templomot, még a búcsús szentmisén sem. De ennek is van előnye, legalább mindenkit meg lehet hívni utána ebédre. Mert a plébániaudvarban hosszú, terített asztal várt mindannyiunkat.
Rózsika néni csak mesélte a templom múltját, aztán rátért a sajátjára is. Gyereke neki nem született. De a szomszédban volt egy többgyerekes család, s köztük egy ügyes kislány, aki a többieknél is szívesebben volt Simonéknál. Tizenegy éves volt Lenuța, amikor Rózsika néni férjétől őt kapta születésnapi ajándékba: örökbe fogadták. „Olyan jól süt és főz, érzéke van hozzá. Azt mondják, én tanítottam, de nem kellett őt tanítani. Azt is mondják, hasonlít hozzám. Hát ezt a csodát” – lelkendezik a kilencven éves néni, és jön is fogadott lánya, nem másért, csak hogy az anya arcát megsimogassa, kívánságát kitudakolja.
Lenuța nem beszél magyarul, azt mondja, hibásan ejtené a szót, s restellné miatta magát. Mint ahogy románul kínálja a csorbát Laci is, ő főzte nagy izgalommal, mert ekkora adagot még sosem készített. Jóllakatnak aztán töltött káposztával, többféle süteménnyel, és a kávé mellett annyira oldódik a hangulat, hogy még a cölibátus kérdését is megpendítik lelkipásztoruknak. Ragasztott nevéhez híven csak mosolyog Simó Ferenc, majd búcsúzáskor mindenkihez szól egy jó szót. Hogy meglátja, jobb lesz, bízzon Istenben, legyen lelkében béke, imádkozzon, mi is imádkozunk érte. És ha kicsi időre is, de az emberek mosolyra váltanak, törpül a bánat. Mert az örömnek és gyásznak, a léleknek, ha közelről nézzük, nincs nemzetisége.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro

István király mindig népszerű
Pénteken az RMDSZ Bihar megyei szervezete, az NMD és a nyíregyházi Mandala Dalszínház által rendezett Nyári Színházi Fesztivál keretében az István, a király című rockoperát mutatták be.
A 2016-ban jubileumi, ötödik évadját ünneplő Nyári Színházi Fesztivál keretében hagyománnyá vált, hogy legalább kétévente bemutassák a Mandala Dalszínház saját produkciójában az István, a király című rockoperát, s mivel a tavaly kimAradt, értelemszerűen most került rá sor. Általában augusztus 21-én történik mindez, de az idén ezen a napon más, magyarországi kötelezettsége volt a társulatnak, ezért egy kissé kitolódott. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ez lett volna a fesztiválzáró előadás, de mivel az egyik bemutató egy vihar miatt nem volt megtartva, ezt még pótolni fogják szeptember 9-én.
Visszatérve az elmúlt péntek esti, várbeli eseményre: a nézőteret zsúfolásig megtöltő érdeklődőket ezúttal a megszokottnál többen köszöntötték: Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vezetője, illetve Nyíri Tamás, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke. Szó esett többek közt arról, hogy annak idején az RMDSZ harcolta ki, hogy nyári színház legyen a várban, napjainkban pedig egyre szorosabb az együttműködés a felsorolt három megye között.
Vastaps
Szokás szerint ismét nagy sikert aratott a Szörényi–Bródy szerzőpáros alkotása, a minőségi zene, a szép jelmezek, a jól ismert slágerek megtették a hatásukat. Említést érdemel ugyanakkor, hogy a nyíregyházi társulat tagjait egyre inkább megszeretik Váradon. Míg néhány évvel az okozott szenzációt, hogy István szerepében Varga Miklós volt látható, most nagyobb tapsot kapott – tegyük hozzá: megérdemelten – Koppány, mint ő. És ez a többi színművészre is vonatkoztatható: az eljövetelkor többen felemlegették, hogy egyiküket vagy másikukat milyen szerepben, melyik előadásban látták még az elmúlt nyár folyamán…
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kolozsváron is csodát művel
A ferences kolostorban a csíksomlyói kegyszobor-kiállítás
A Kolozsvári Magyar Napok idejére Kolozsvárra érkezett a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban 2015-ben bemutatott Mária-kiállítás, amelyet a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából rendeztek. A kiállítás egy része néhány Kolozsvári vonatkozással kiegészítve nyílt meg a Kolozsvári ferences rendház refektóriumában. A Kolozsvári kiállítás aktualitását az adja, hogy 2016 szeptemberében lesz 100 éve annak, hogy az I. világháborús körülmények miatt a kegyszobrot Csíksomlyóról Kolozsvárra menekítették.
A ferencrend Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya által szervezett kiállítást Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári érsekség művészettörténésze nyitotta meg augusztus 13-án a ferences kolostor refektóriumában. A megnyitót könyvbemutató követte: fr. Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató Mohay Tamásnak az erdélyi ferences rendtartomány kiadásában megjelent munkáját ismertette: Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik. Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak.
A csíksomlyói kegyszobor mérete Mihály Ferenc restaurátor mérése alapján: korona nélkül 210 cm, a jelenlegi hármas koronával pedig 253 cm. Keletkezésének évéről írásos feljegyzés nem mAradt, sem származása, sem készíttetője és készítője nem ismert. Homály fedi, hogy elkészülte után mikor került a csíksomlyói ferences kolostor templomába. A régi csíksomlyói ferences könyvtár kutatója, Muckenhaupt Erzsébet talált az első írott adatra Losteiner Leonárd ferences rendtörténész tollából, aki az 1776–1777-ben Kolozsváron írt Kronológiájában az 1624. évnél a templom leltárában említ egy Szűz Mária-oltárt. Losteiner utal egy 1664. szeptember 26-án kelt szerződésre is, amely a csíksomlyói ferencesek és Nyerges János között jött létre, s amelyben a Brassói mester főoltár és két mellékoltár elkészítését vállalta. E szerződés értelmében a ferencesek azt kérték a mestertől, hogy a főoltárhoz használjon fel egy régebbi, a templomban levő Mária-szobrot, valamint két kisebb női szent, Szent Katalin és Szent Borbála-szobrát is. Ekkor kerülhetett a ma ismert Mária-szobor a régi templom főoltárára.
Hegedüs Enikő kiállításmegnyitó-ismertetéséből azt is megtudhattuk, hogy a csíksomlyói szoborról egy bécsi mester, Andreas Wisman által készített 18. század végi metszet-ábrázolás érdekes információkat örökített meg. Az eredeti rézmetszet lemez (393 x 295 mm) a Kolozsvári Történeti Múzeum tulajdonban van. A Szűzanya fémből készült hármas koronája (mag. 39 cm, átm. 19,5 cm): két pártasor felett egy zárt korona résszel egy ún. mitra-koronát képez. A kis Jézus számára készített boltozatos, zárt, aranyozott ezüst korona (mag. 12 cm, átm. 12 cm) szintén ekkor készült, valamint a Szűzanya kezébe helyezett ezüstjogar (h. 82 cm) is.
A közelmúltig a kis Jézus a jobb kezében tollból készült virágot is tartott. Ezt látták lángolni 1746. december 26-án és 1747. január 8-án a szentmise alatt.
A Mária-szobor mai helyét a 19. század közepén nyerte el, amikor csíksomlyói új templom építése kezdődött. Még előtte (1798-ban) lett a csíksomlyói Mária-szobor kegyszobor, valószínűleg ekkor már nagyszámú zarándok járt oda. Az 1840-es években a kegyszobrot átfestették, ruhája eredeti vörös (piros, bíbor) színére fehéret festettek a kopások miatt (Mihály Ferenc farestaurátor felhívta a figyelmet a Szűzanya lábánál megmAradt piros festéknyomra, ami az átfestés előtti színre utal). A palástot újraaranyozták, eltűnt a kihajlított bélésrészek kék színe.
A somlyói Mária-szobor művészi ábrázolása jól illeszkedik a közép-európai – főként az Alpoktól északra eső (leginkább a német és németalföldi) – területek oltárművészetének 15. század végi – 16. század eleji, késő gótikus, kora reneszánsz formavilágába.
A kiállításon szerepel Veress Lajos ferences latin nyelvű kézirata az erdélyi ferences provincia történetéről, amelybe belefoglalta a Mária-szobor leírását (1753-ban) is.
A kegyszoborral kapcsolatos csodás történetek között kiemelkedő megmenekülése: a háborús körülmények miatt a kegyszobrot 1916 szeptembere és 1920 tavasza, majd 1944 szeptembere és 1945 áprilisa között a Kolozsvári ferences templomban őrizték. Az 1916. évi menekítésről a Kolozsvári ferencrendi kolostor házfőnöke beszámolt a domus historiában, ezt később P. Boros Fortunát rendi történetíró publikálta.
A román hadüzenet hírére a kegyszobrot 1916. szeptember 15-én az éjféli vonattal menekítették Kolozsvárra, ahol ünnepélyesen helyezték el a ferences templom főoltárán. P. Trefán Leonárd tartományfőnök a templomban Assisi Szent Ferenc ünnepe előtt tartott triduum során külön kiemelte jelszerű jelenlétét, sokan jöttek a kitett szoborhoz. Az ünnepélyes hódolatot pünkösdkor megismételték, a somlyói búcsút mintegy távolról megülve. Az eseményről a korabeli Kolozsvári sajtó, az Ellenzék több száma (1916. szeptember 28., 30. és október 3.) hírt adott, és a Szent Ferenc Hírnöke (1916. novemberi szám).
Somlyón ez idő alatt a kegyszobrot ábrázoló festmény állt a templomban. 1920 pünkösdjén került vissza a kegytemplom főoltárára. A II. világháború alatti menekítésről is van bejegyzés a Kolozsvári domus historiában: 1944. szeptember elejétől 1945 áprilisáig volt ott a kegyszobor, ekkor nem csomagolták ki, így védték. Szerencsére Kolozsváron mAradt, mert eredetileg a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyaival együtt vonattal menekítették volna Magyarországra. Azt a vonatot 1945. március 29-én a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat érte, a rajta levő tárgyak megsemmisültek. Az ismét megmenekült kegyszobrot 1945. április 14-én vitték vissza a csíksomlyói kegytemplomba. Kolozsvári őrzési helyén a hívek „hálából, hogy a háború borzalmas pusztításaitól Kolozsvár városát ittlétével megoltalmazta”, 1946 májusában a kegyszobor másának elkészítését kezdeményezték, és december 8-án fel is szentelték. Egy márványtábla tanúsága szerint itt is történnek imameghallgatások.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár)

Vajdaszentiványiak a Szent Korona-táborban
A Szent Korona Szövetség már a huszonötödik alkalommal rendezte meg honismereti táborát erdélyi fiatalok számára. Az idén vajdaszentiványi néptáncosokra és Nagyváradi gimnazistákra esett a választás.
Mint vitéz Kiss Imre országos elnök elmondta, több mint ezer fiatal vett részt az évek folyamán a szövetség szervezésében magyarországi programokon.
A táncosok vezetője, Mező Palkó István sem először vett részt a táborban tanítványaival. Az idő rövidsége miatt a honismereti előadásokra az autóbuszon került sor. A korábbi években erre külön időt szántak neves előadók meghívásával.
Most Visegrádon és Esztergomban városnézés, majd este az esztergomi Szent Anna- plébániához tartozó iskola udvarán volt fergeteges műsor.
Augusztus 20-án részt vettek Budapesten a tisztavatáson, majd megtekintették a Parlamentben a Szent Koronát és a Néprajzi Múzeum 1956-os kiállítását. Délután a Bazilikánál vettek részt a Szent Jobb-körmeneten, majd a napot a hagyományos tűzijáték zárta.
Egy esős napot töltöttek pihenésként a Szentendre szomszédságában lévő Leányfalu strandjának meleg vizében.
Székesfehérváron a katolikus püspökség vendégeiként megtekintették a Szent István Múzeumot és az egyháztörténeti kiállítást.
Utolsó napjukon Szolnokon fogadta őket a város alpolgármestere és több önkormányzati képviselő, a Szent Korona Szövetség tagjai, akik egyben a Szent György Lovagrendet és a Vitézi Rendet is képviselték. Ők városnézésen kalauzolták a fiatalokat és ebéden látták vendégül őket.
Délután Karcagon, a Térségi Idősek Otthonában csaltak könnyeket pergő fellépésükkel a gondozottak szemébe, majd a Nimród Biohotel tulajdonosai vacsorával várták a csoportot. Ezután élményekkel gazdagon indultak haza.
Mayer Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Miriszló: IV. magyar napok, Kolozsvár közreműködésével
Évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a miriszlói magyar napokat: nem csak a falu apraja-nagyja van kint ilyenkor az utcán, hanem Nagyenyed környékéről is rengetegen ellátogatnak a mindössze 7 kilométerre fekvő településre. Igaz ugyan, hogy a Szent István-napi néptánctalálkozó résztvevőinek fellépése valódi csemege bárkinek, de a szervezők vendégszeretete is nagyban hozzájárul a pótolhatatlan élményhez.
Idén is augusztus 20–21-e volt a legnagyobb ünnepnap a vegyes lakosságú Miriszlón, hiszen ekkor telik meg igazán élettel a szőlőtermeléséről, egykori jó borairól ismertté vált település. A sikeres szervezés frontembere, Szabó Csilla Erzsébet óvónő, a Miriszló Gyöngye Egyesület elnöke, már hónapokkal előtte készülődik az eseményre, és ez a legapróbb részletekig érzékelhető, hiszen táncosok, vendégek, határon innen és túl, meglepetéssel tapasztalják az itteni kedves fogadtatást. Emberszeretet, a népi táncok és a népi kultúra iránti elkötelezettség, a más vidékek táncai iránti érdeklődés és tisztelet – no meg a bőséges finom falatok és „kontyalávalók” a vendégszeretet kulcselemei, ezek teszik kellemessé, feledhetetlenné az itt eltöltött időt. A tavalyi sikeres rendezvény után, amikor kiemelt esemény volt az akkoriban rekonstruált helyi népviselet bemutatása, mindenki számára kérdés volt, hogyan lehet ezt fokozni 2016-ban?
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Ápoljátok az Úz-völgye szellemét
A kegyelet, az emlékezés és az imádság hozott ide
1994-ben dr. Szőcs Dániel Sepsiszentgyörgyi háborús veterán kezdeményezésére és vezetésével egy lelkes kis csapat a helyszínen kopjafás emlékművet állított az I. és II. világháborúban egyaránt hadszíntérré vált Úz-völgyében elesett katonák tiszteletére. Ezzel a nemes gesztussal és az utána következő szerény főhajtással kezdődött az augusztus 26-án immár 22 esztendeje megismétlődő tisztelgés a haza védelmében itt elesett magyar és német hősök sírjai előtt. Nem feledkeznek meg azonban a támadást végrehajtó és ennek során életüket vesztő román és szovjet katonákról sem, ezért évről évre nekik is jut egy szál virág.
A megemlékezés mára már jócskán túlnőtte a kezdeti kereteket, és az évforduló napján az Úz-völgyi haditemető a hős elődök emlékét ápoló unokák és dédunokák találkozóhelyévé vált. Ilyenkor ugyanis a Kárpát-medence közelebbi és távolabbi szegleteiből egyaránt elindulnak a mára már összesen nyolc ország fennhatósága alatt élő magyar utódok, hogy személyesen róhassák le kegyeletüket felmenőik földi útjának végső állomásánál.
Ádáz harcok helyszínén
Sajnos ezrek lelték e gyönyörű, hegygerincek által övezett helyen halálukat, hiszen a Kárpátok egyik átjárójaként a völgy mindkét világégés során ádáz harcok helyszíne volt. 1916. augusztus 27-én ugyanis a hadüzenet nélkül betörő román, majd 1917-ben az orosz csapatok ellen kellett a hazát védelmezni, 1944. augusztus 26-án pedig a román köpenyegfordítás következtében beözönlő szovjet haderővel szemben. A csíkszentmártoni tanács jóvoltából erre az évre elkészült és a temetőt körbevevő kőkerítésen elhelyezett többnyelvű táblák tanúsága szerint az I. világháborúban 650 magyar, osztrák és német katona lelte itt halálát, a II.-ban pedig több mint 2500, és a szovjetek vesztesége meghaladta a 15 ezer főt.
A már kialakult hagyományokhoz híven, a megemlékezés nemzeti imánk eléneklésével indult, majd ökumenikus szertartással folytatódott Péter Sándor nyugalmazott, Csintalan László csíkdelnei és Vakari Béla csíkszentmártoni római katolikus plébános, valamint Bucsi Zsolt Sepsiszentgyörgy vártemplomi református, Molnár Veress Pál, Erdélyből elszármazott svédországi evangélikus lelkipásztor, illetve Kondor Ádám teológus jelenlétében.
„A szülőföldért nekünk is meg kell küzdenünk”
Ft. Csintalan László a következő szavakkal köszöntötte a szép számban egybegyűlteket: a kegyelet, az emlékezés és az imádság hozott ide, az Úz-völgyébe, amely azonban szomorú események színhelye is volt az I. és II. világháborúban. Éppen ezért arra kérjük a Jóistent, hogy ez a környék ismét azzá váljék, amivé teremtette: az emberi tevékenység és munkásság, a nyugalom és béke helyszínévé – fogalmazott.
– Az, hogy mi lovat-, huszárt-, szekeret-, autót-, motort- és embertpróbáló úton jutottunk el e Jóistentől megáldott gyönyörű helyre, egyben azt is jelképezi, hogy a szépért, a jóért és magáért az életért is meg kell küzdeni, áldozatot kell hozni. Úgy, ahogy azok is áldozatot hoztak, akik az Úz-völgyében életüket adták az I. és II. világháborúban, hiszen a Szent István által alapított országot, szülőföldjüket és családjaikat védték. Istennek hála, hogy két kivételt leszámítva, az itt jelenlévőknek nem kellett átélniük a háború borzalmait, azonban a béke is meg kell minket tanítson arra, hogy az életért, a szülőföldért, a Jóisten adta és Szent István által behatárolt szülőföldért nekünk is meg kell küzdenünk mindennapjainkban. Mert amint egykor Márton Áron püspökünk mondta, „az emberi történelem nem gazdátlanul rohanó szekér. Nem fog elkövetkezni a tiszta ész uralma, amely minden bajt egy csapásra megold. Az emberi történelem célját és irányát a Teremtő Isten határozta meg, végrehajtását az emberre bízta, de a cél és irány fölött az emberiség megváltója, Jézus Krisztus őrködik szuverén hatalommal. És ezért a mindennapi élet áldozatát a mindenkor élő, minden nyelvű, minden nemzetiségű és minden fajú embernek meg kell hoznia, így nekünk is, székely magyaroknak” – hangsúlyozta szentbeszédében Vakari Béla plébános.
A gyökereket kell megkeresni
– Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy jónak látta még egy feladattal megbízni e nemzetet, mégpedig éppen azzal, hogy mAradjon meg magyarnak. Ha pedig ez megtörténik, velünk lesz az Ő áldása és az általa ránk rótt feladat nem válik teherré. A mai világban azonban még van egy nagyon fontos feladatunk, mégpedig az, hogy mAradjunk meg kereszténynek – jelentette ki igehirdetésében Bucsi Zsolt lelkipásztor.
Molnár Veress Pál, a skandináviai és baltikumi magyar diaszpóra lelkipásztora is az előtte szólókéhoz hasonló töltetű gondolatokat fogalmazott meg: „Ha egykor égig érő fáinknak már csak az emléke mAradt ránk, életbevágóan fontos volna a föld alatt még meglévő gyökereket megkeresni, ápolni és gondozni. Hiszen azokból a gyökerekből, melyeket ápolt a föld, s melyeket eltakart, még nőhet ki új sarj.”
A szentáldozás és Úrvacsoraosztás után a házigazda tisztjét ellátó Csíkszentmárton község nevében annak polgármestere, Gergely András emelkedett szóra, aki abbéli megelégedettségének is hangot adott, hogy évről évre egyre többen látogatnak erre az őseink vére által megszentelt helyre. Szomorú viszont, hogy a 22 évvel ezelőtt még népes frontharcos csapatból mára csak a Sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnási Lőrincz Gábor lehet jelen. Örömmel jelentette be ugyanakkor, hogy erre az alkalomra a sírkertet végre védőfallal körbe tudták venni, az oldalára pedig négynyelvű tájékoztató táblát is elhelyeztek a hely rendeltetéséről. Jó lenne ugyanis, ha mindenki tudná, hogy nemcsak a magyar és velük szövetséges osztrák és német, hanem a rájuk támadó román, orosz és más nemzetiségű katonák előtt is leróják kegyeletüket az ide látogatók. Hiszen ők parancsot teljesítettek és kötelességüknek tettek eleget.
A polgármester beszéde után a Sepsiszentgyörgyi v. Bartha Éva nemzetes asszony tolmácsolta az Úz-völgyi megemlékezések elindítója, hajtómotorja és lelke, dr. Szőcs Dániel ez alkalomra papírra vetett gondolatait. Az egykori frontharcos ugyanis előrehaladott kora (92 esztendő) és gyógyíthatatlan betegsége miatt idén már nem vehetett részt az ünnepségen. Őt idézzük: „Kedves testvéreim! Ápoljátok és őrizzétek meg Úz-völgye szellemét, adassék tisztelet a hősök emlékének és az életben mAradtaknak, akik védték hazájukat, védik szülőföldjüket, anyanyelvüket, magyar nemzeti identitásukat.”
Ezt követően, az évek során kialakult hagyománynak megfelelően, a szentivánlaborfalviak három, magukkal hozott postagalambot bocsájtottak útjukra, majd férfi dalárdájuk az alkalomhoz illő katonadalokat adott elő Kelemen Alpár karnagy vezényletével. E rövid fellépés, valamint a Háromszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Csíkszék és Udvarhely huszárainak, a miskolci Honvéd Hagyományőrző Egyesület katonáinak, és az ugyancsak Háromszéki vitézi rendek tagjainak jelenléte hangsúlyosan hozzájárult a főhajtás ünnepélyesebbé tételéhez.
A megemlékezés koszorúzással, a már említett tájékoztató tábla megszentelésével, megáldásával és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a jelenlévők közös ebéd elfogyasztásával, beszélgetéssel, nótaszóval és lovas felvonulással fűszerezve folytatták és fejezték be a ritka együttlétet.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarkapud szimbolikusan is kitárta kapuit
XIV. Szent István-napi találkozó
A Maros-völgy kapuja, a környék védelmezésére kijelölt Árpád-kori falucska évszázadokon át teljesítette küldetését, majd 1835–1837 között Kemény Zsigmondnak adott otthont, aki az itteni kastélyban vetette papírra első műveit. 2016-ban a falu 48 főre apadt református gyülekezete önerőből újította fel templomát, sőt a hívek az egyházközség emlékkönyvének megjelentetését is támogatták anyagilag. Ezen a kevésbé ismert, csodálatos helyen ünnepelte augusztus 20-át Fehér megye magyarsága, egyházi és politikai vezetők jelenlétében.
Fehér megyében Szent István napját minden évben más szórványközösségben ünneplik meg, idén a Gyulafehérvártól 27 km-re fekvő Magyarkapud adott otthont a rendezvénynek. A vendégek első állomása a szomszédos Lőrincréve református gyülekezeti háza volt, ahol Horhát Miklós lelkipásztor és neje, Ildikó nem csak finom kaláccsal és süteményekkel fogadta a vendégeket, hanem a falu híres szülöttjének, Karsai Zsigmond festőművésznek munkáiból kiállítást is szerveztek a jeles alkalomra.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Ötéves a Kolozsvári Szent István-templom
Kettős eseménynek örvendezhettek a Kolozsvári Magyar Napok idején a Kolozsvári római katolikus hívek és mások is, augusztus 20-án: egyrészt országalapító Szent István királyunk ünnepének, másrészt a tiszteletére emelt Kolozsvári Donát úti templom búcsújának, valamint Ft. Msgr. Dr. Jakubinyi György, főegyházmegyénk érseke általi felszentelése ötödik évfordulójának.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Újjáépítették a csíksomlyói országzászló-emlékművet
Újra régi pompájában áll a hat éve elmozdított országzászló-emlékmű Csíksomlyón. Az alkotás új helyszínéül a Szent István Kollégiummal szembeni területet választották. Kétnyelvű tábla is állni fog rajta, ennek felszerelése még hátravan. Ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy az emlékművet mikor, milyen ünnephez kapcsolódóan avatják majd fel.
„Az volt a feladatunk, hogy úgy állítsuk vissza, ahogy volt. És ez megtörtént. Az emlékműtalapzat, most olyan állapotban van, mint lebontás előtt, leszámítva az új köntöst” – válaszolta megkeresésünkre Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház főnöke. Az 1940-ben állított országzászló-emlékművet ugyanis a csíksomlyói kolostor udvaráról 2010-ben bontották le az akkori területrendezéskor. A területnek liturgikus szerepe van, a körmenetek alkalmával pedig a tömegnek helyre van szüksége, ezért döntöttek a bontás mellett – magyarázta a területrendezés szükségességét a rendházfőnök.
A mostani csíksomlyói ferences közösség számára a visszaállítás egy olyan „örökség” volt, amelynek a megoldása egy váltás után mAradt rájuk. „A buktatók ellenére a közös szándék és kitartó munka eredménye, hogy az emlékművet visszaállíthattuk” – osztotta meg a ferences szerzetes. Az eredeti helyétől eltérően a Szent István Kollégiummal szemben állították fel, a kolostor tulajdonában lévő területen. Ez a hely valamikor kerítésen belül volt, de lebontották, és beljebb költöztették a pünkösdi búcsús zarándokok könnyebb közlekedése érdekében. „Ennek a területnek a tulajdonjogi bizonyítása hosszú folyamat volt, mindamellett, hogy minden szükséges irattal rendelkeztünk. Továbbá az emlékmű helyreállításához több hivatali és adminisztrációs szélmalomharcot kellett megvívnunk, illetve a szükséges anyagi forrásokat is elő kellett teremtenünk” – sorolta a nehézségeket a rendház vezetője. Úgy értékelte, hogy a csíkiak, somlyóiak és az ide zarándoklók számára a talapzatnak erős szimbólum értéke van. „Többen kifejezték szándékukat, hogy szeretnék viszont látni az emlékművet. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget”.
Az alkotás terveit Tövissi Zsolt Csíkszeredai tervező készítette, ennek megfelelően történt a kivitelezés. A munkálatokat a Margaréta-Szépségház Kft. végezte. „Velük dolgoztunk a Hármashalom-oltár javításánál is, így már volt tapasztalatunk az együttműködésben, ezért esett rájuk a választásunk” – magyarázta. Hozzátette: nem volt könnyű feladatuk, mert az emlékmű elemei már régebb elkészültek, és nekik egy folyamatba kellett beállniuk. Az új talapzat 3,30 x 3,85 méter területű és 2,33 méter magas. A talapzatból kiemelkedő kúp 75 cm, erre helyezték a Hármashalom részt, amely 62 cm, és az apostoli keresztet, amelynek magassága 126 cm.
Megtudtuk, hogy egy kétnyelvű táblát is kihelyeznek az emlékműre. Eredetileg a következő szöveget tervezték ráírni: „A csíksomlyói kegytemplom előtti parkban állították fel 1940-ben. Az Ezer Székely Leány Találkozó gyülekezési helye volt a felvonulások betiltásáig. 2010-ben lebontotta, 2016-ban újraállította a csíksomlyói ferences rendház". Azonban meglehet, hogy a szövegen módosítaniuk kell, ugyanis kutatásokra alapozva felhívták a ferencesek figyelmét, hogy a tartalma nem teljesen fedi a valóságot. Az emlékmű visszaállítását augusztusban fejezték be. „A felavatás dátumát nem tűztük ki. Az már önmagában öröm és elégtétel, hogy a visszaállítás megtörtént. Az előttünk álló idő mutatja majd meg, hogy milyen ünnep hozza el a felavatás lehetőségét. Mi nem akarunk ehhez egy mesterséges alkalmat kreálni” – fogalmazott Böjte Mihály.
Mikor állították?
A Csíki Néplap korabeli tudósítása szerint 1940. november 17-én leplezték le az országzászlót és az emlékoszlopot Csíksomlyón a kegytemplom előtt, amelyet két hónappal Észak-Erdély visszacsatolása után a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete honvéd műszaki alakulatok segítségével állítottak fel.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Kis magyar birodalom Buenos Airesben
Augusztus utolsó vasárnapjának reggelén a 152-es buszra szállok fel Buenos Aires központjában. Esős, szeles, tízfokos időjárás járja. Amint a helyiek tartják, augusztus végén mindig beköszönt egy ilyen kellemetlen téli nap, Szent Rózsának szentelve.
Egy óra buszozás után érek a végállomásra, onnan taxival indulok tovább. Amikor bemondom a taxisnak a címet, maris megkérdezi, hogy a magyar iskolába megyek-e. Olivas városrész már Central Buenos Airesen kívülre esik, de gyakorlatilag nincs semmi különbség. Esetleg annyi, hogy a belvárosban megszokott, ott előforduló utcák itt ismétlődnek. A közlekedés a kormány támogatásának köszönhetően nagyon olcsó a tízmillió lakost jócskán meghaladó fővárosban, de az élet amúgy szinte minden téren drágább. Bár egy tanári fizetés legfeljebb tízezer pesós, vagyis hatszáz dollár körüli, a romániai árak kétszeresével kell általában számolni.
Őrzik az íratlanul is kötelező szellemiséget
A Szent László-gimnáziumban szombatonként vasárnapi iskola zajlik tíz óra és fél kettő között. A vakációk kivételével (december közepétől február végéig nyári vakáció, aztán húsvéti szünet és némi téli vakáció) hozzávetőlegesen minden második vasárnap van kimondott vasárnapi iskola, de menet közben más aktivitás is előfordul. A vasárnapi iskolába járó 45-50 magyar, magyar származású gyermeket tucatnyi pedagógus oktatja. A diákok tandíjat fizetnek, a pedagógusok elsősorban kedvtelésből, saját maguk és gyermekeik magyarságtudatának megőrzése érdekében végzik a munkát.
A foglalkozás tíz órakor közös imával kezdődik. A 3–18 év közötti gyermekek életkor szerint fel vannak osztva az alábbi csoportokba: Óvoda, Alma, Szőlő, Barack, Cseresznye, Eper (ők az érettségihez közel állók). Mindegyik csoportnak van osztályterme, az ajtóra ki van írva a csoport neve és ott a jele. Együtt a spanyol osztályok emblémájával. A Petke József páter által alapított egykori magyar iskolába – amelynek működtetője az 1952-ben Juhász Mária apáca által létrehozott Zrínyi Kör volt, ma pedig a Szent István Kör –, ugyanis hétköznapokon argentin gyermekek járnak oda, és az oktatás spanyolul zajlik. Körülbelül nyolcszázan járnak ide. Az iskola szellemiségét íratlanul is kötelező módon őrzik. Már az épület bejáratánál ott az iskola emblémája spanyol felirattal: Szent László Iskola. Egyenruhájuk sötétzöld színű, piros-fehér-zöld csíkkal szegélyezve. Bár magyarul nem tudnak, mégis minden évben megtanulnak egy magyar éneket, amit az évzáró ünnepségen adnak elő. És az argentínai magyar egyesületek képviselőivel, a magyar cserkészekkel együtt minden év májusának végén, a magyar hősök napján felvonulnak a temetőben megszervezett megemlékezésen.
A pedagógusok egymás között megosztják a tantárgyakat, a magyar beszéd és íráskészség fejlesztése mellett fontos a földrajz és történelem, de akár általános ismeretek esetén a magyar kifejezésekre való rávezetés is. Kiemelt, a gyermekek által igen szeretett tevékenység a néptánc. A foglalkozás záróimával, közös énekléssel, a további teendők megbeszélésével és a közben születésnapot ünneplők köszöntésével ér véget. „Áldásoddal megyünk, jó uram” – visszhangzik a folyosón. Majd a tanárok és vendégeik visszavonulnak az amúgy puritán kinézetű tanári szobába, ahol nyelvcsiszoló foglalkozásra kerül sor. Benedekné Mária nyugdíjas pedagógus lelkiismeretesen készül, és érdekes feladatokat készít elő. (Az igazsághoz tartozik, hogy előtte olyan beszélgetésnek is fültanúja voltam, miszerint „a nagynénit szerdán megoperálták, két napig a terápia intensiven volt, aztán átkerült a sala communéba”.)
Barátkozás a nyelvvel
A munka pontosan le van osztva. Gorondiné Judit az egyik szervezője a soron következő hosszú hétvégének. Szombaton a gyerekekkel meglátogatják a bevándorlási múzeumot, és a magyar nyelvű idegenvezetés során „barátkoznak a nyelvvel”. No meg azzal az épülettel, ahol annak idején nagyszüleiket, dédszüleiket a messzi kontinensre érkezésüket követően egy hónapon át elszállásolta az argentin hatóság. Trianon után a harmincas évek kezdetének gazdasági válsága miatt, később a második világháborút követően mentek ki nagyobb számban magyarok. Végül az ötvenhatosok, akik már őket befogadó magyar közösséget találtak Buenos Airesben. Aztán a fiatalokkal meglátogatják a Mindszentynumot és szintén magyar idegenvezetéssel a Természettudományi Múzeumot. Másnap misén vesznek részt és néptáncfoglalkozáson.
Egyébként „vendégtanárok” is érkeztek a vasárnapi iskolába. A magyar állam Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasai közül hárman kerültek Argentínába hat hónapra. Egyikük Ferenc Viktória, ungvári születésű, aki szombatonként órákat tart, de alapvetően szociológiai kutatást folytat. Nyilván az argentínai magyar közösségről. Egyébként a magyar állam segítségnyújtása sokrétű. Olyan programot is támogatnak, amely során argentínai magyar fiatalok a nyári vakációjuk során (december közepétől február végéig) Magyarországon tartózkodnak, és ott járnak iskolába. De a magyar állam közbenjárására, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége utánajárásának köszönhető, hogy ma egy teret neveztek el Buenos Airesben Hungría Plazának, ennek egyik sarkában felállítottak egy Magyarok Világszövetsége által adományozott székely kaput mögötte Szent István mellszobrával.
Ebédlő a református templomban
Mária néni lánya, Benedek Zsuzsa apai ágon Elek apó leszármazottja, Sepsiszentgyörgyi származású. Ő az erdélyi gyökerű argentínai magyar kisebbséget képviseli. De a katolikus tömbben reformátusként is kisebbségben van. A református egyház presbitere, ahol édesanyja a főgondnok. A református templom egyébként a közelben található. Két erdélyi református püspök is szolgált a kicsiny istenházában: Tőkés László és néhai Csiha Kálmán. Utóbbi dél-amerikai gyűjtőkörúton járt itt 1998-ban, amikor a Marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ építése volt az adományozások célja.
A kis könyvtárban könnyen fellelhető Csiha püspök Fény a rácsokon című dedikált könyve. A templom szószékét és padjait kalotaszegi varrottasok díszítik, a konyhában pedig elsősorban kalotaszegi református templomokat ábrázoló tányérok lógnak a falon. Igen, a templom fontos tartozéka az ebédlő, hiszen az istentiszteletet követően gyakorta még egy közös ebédre is sor kerül. Ottjártamkor tucatnyi terítek jelezte, hogy másnap „benépesedik” az úrnak háza. Kéthetente spanyolul szolgál egy argentin református pap. Inkvizíciós történelmi ismereteink alapján már ez is kuriózumnak tűnik. Sajnos több mint tíz éve már nincs állandó magyar református lelkésze a kicsiny gyülekezetnek. Viszont minden év októberében eljön Felvidékről Écsi Gyöngyi református lelkész, és ilyenkor teljesen ökumenikus istentiszteleteket tart, mert nem a vallás számít, hanem a magyar nyelvű prédikáció.
Magyar katolikus pap sincs. Az egykori magyar templomban ma már spanyol pap szolgál a környékbeli római katolikus argentin híveknek, miközben a magyarok a földrajzilag lakásukhoz közel fekvő parókiára járnak. Míg egyesek a havonta sorra kerülő magyar evangélikus istentiszteleten vesznek részt. Mert van magyar lutheránus lelkész Dénes András személyében, akinek a szülei a második világháborút követően emigráltak Argentínába.
Áldozatkészséggel a magyar ügyekért
Az iskolán és az egyházakon kívül a magyar élet bástyái az egyesületek. Mint bárhol a nyugati diaszpórában, nagyon szövevényes és az idő múlásával átalakuláson esik át a magyar önszerveződés. Ennek előmozdítói nem kimondottan értelmiségi foglalkozásúak (írók, tanárok, lelkészek, orvosok stb.), mint a Kárpát-medenceében, hanem elsősorban a magyarügyek iránt áldozatkész, arra időt és energiát fordító, becsületes magyar emberek. Zaha Alexandra, a Hungária Egyesület alelnökeként, a kilencvenes években elnökségi teendőket betöltő édesapja nyomdokait követi.
Magyarok a nagyvilágban című könyvemben az ötven beszélgetés egyike Lomniczy Józseffel készült. A ma nyolcvanhét esztendős Lomniczy József mindhárom gyermeke magyar házastársat talált magának. Az egy éve nyugdíjas Alexandra négy gyermeket nevelt fel, közülük a kétgyermekes Eszter magyarországi és németországi tanulmányokat követően végül is Uruguayban talált megélhetésre, Ilona és Paula Spanyolországban él, Tamás pedig harmadik éve Dél-Amerikát járja egy rozoga autóval. Nemrég Manaus környékén, az esőerdőben látogatták meg őt a szülők. Amúgy Alexandra elég gyakran jár Európába, évente általában kétszer, és ilyenkor nemcsak magyarügyek rendezése okán ténykedik, hanem gyermekeit, Németországban lakó húgát és ennek gyermekeit vagy éppenséggel Pesten élő unokaöccsét is meglátogatja. Bár földrajzilag Budapestről Buenos Airesbe utazni ugyanannyi, mint fordítva, egyöntetű, hogy az argentínai magyaroknak – lelkileg – sokkal közelebb van Budapest.
Alexandra kiváló magyarságtudata mellett ízig-vérig argentinnak vallja magát. Szülőhazájában elsősorban a kedvező éghajlatot, a szép tájakat, az emberek kedvességét és közvetlenségét, tiszteletadását szereti. Kevésbé a pontatlanságot, lezserséget, latinos kétarcúságot. És bár személyesen nem történt baja, beleivódott, hogy a táskáját mindig zárva tartsa, és lehetőleg jól megszorítsa, ha forgalmasabb helyre ér. Bár vannak nem magyar barátai is, és egy argentin római katolikus parókiális közösségnek tagja, életét elsősorban a magyarügyek intézése tölti ki. Ez a boldogsága.
A Hungária Egyesület tagdíjakból, a vendéglátási céllal bérbe adott saját tulajdonú épület jövedelmeiből, magyar állami támogatásból, pályázatokból él. Valamikor három magyar szervezet hozta létre. A jó magyar ételekre bizony kaphatóak a helybéliek, úgyhogy az is előfordul, hogy egy-egy zsúfolt hétvégén az amúgy multifunkcionális nagyterembe is terítenek. Ottjártamkor egyébként éppen vívóedzést tartottak benne az alkalmi páston. Az emeleten három terem szolgálja a közösségi tevékenységeket, az udvaron grillező és teniszpálya, azon túl pedig a fiatalokra bízott, saját működtetésű, az argentin állam által is némileg támogatott cserkészház van. Az a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőleg itt szórakozzanak szabad idejükben. Nos ez a kis magyar birodalom.
A Hungária legjelentősebb tevékenységei közé tartozik immár 58 esztendeje a cserkésztábor és a cserkészbál évi megszervezése, ahová több százan jönnek el. Több néptánccsoport működik, korosztályok szerint, és magyarországi, dél-amerikai fellépéseken vesznek részt. Az argentínai, brazíliai es uruguayi néptánccsoportok évi rendszerességgel találkoznak váltott helyszínen. De a néptánc jelenti a közös kapcsot a helybéli német, lengyel, ír egyesületekkel, táncosaikkal. Működtetik a Szent István Otthont, amely 35 idős személy otthona, főleg magyaroké. Augusztusban Szent István-misét, májusban Mindszenty-misét szerveznek, karácsony előtt háromnapos vásárt és betlehemezést, no meg szilvesztert is. Persze sokan barátokhoz mennek újévet ünnepelni, főleg olyan helyre, ahol úszómedence is van.
Megtartani a származástudatot
Bár az életszínvonalat évtizedről évtizedre csökkenőnek minősíti, Alexandra nem tagadja: szabadság mindig volt, és ma is van Argentínában. Megnyílt az élettere az argentínai magyaroknak. Sokuknak a gyermeke Európában él, vagy legalábbis ott tanul. Az utóbbi időben könnyen megkapható magyar állampolgárság éppen a három hónapon túli budapesti tanulásban, munkavállalásban, ott-tartózkodásban segíthet. Aki teheti, meg is szerzi. Kétéves unokája már argentin–német–magyar állampolgár.
Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti, a legnagyobb gond, hogy – minden erőfeszítés ellenére – a magyar családokban otthon már a szülők sem beszélnek magyarul a gyermekeikkel, mert nemzedékről nemzedékre csökkent a magyarnyelv-használatuk. Ennek a folyamatnak a lassítása, a magyar származástudat megtartása és a magyar értékek össztársadalmi megbecsülése az argentínai magyarok tevékenységeinek a legfontosabb jövőbeli közös célja.
Ábrám Zoltán
A szerző Marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Fontosak a rítusaink
Alkotó munkánkban a bibliai teremtést utánozzuk
Kedden a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Őstörténeti rítusok a székely–magyar sorsforduló szokásokban címmel tartott vetített képes előadást dr. Balázs Lajos néprajzkutató. Az est jelmondata a születés, házasság és elmúlás kultúrája, székely-magyar múltunk másképpen elmondott története volt.
A rendezvény házigazdája, Gazda József író, szociográfus köszöntőjében felelevenítette, hogy az ő hajdani első könyve, az Így tudom, így mondom is úgy született meg, hogy magnóval a kezében elindult az akkor élő öregekhez, és mindarról kérdezte őket, amit átéltek a születésüktől kezdve.
Dr. Balázs Lajos néprajzkutató eddig 11 könyvet tett közzé, és több mint 40 éve kutatja a székely-magyar kultúra ősi szokásait, hogy melyek azok a sorsfordító rítusok, amelyek gyökereinket összeszervezték, egy emberi közösséget, társadalmat alkotva.
Az előadó elmondta, sokat foglalkoztatta, és kereste a hasonlóságot a bibliai teremtés és az ember teremtő munkája között. Ekkor fogalmazódott meg benne az a feltételezés, hogy az embernek valamikor a távoli múltban éreznie kellett, hogy neki kell folytatnia Isten teremtő munkáját. Meg kell találnia azt a módot, ahogyan megszervezheti magát az ember, de nem csak a születés tekintetében, hanem alapvetően mindenben, ami megkülönbözteti egy állattól.
Kutatásának központja Csíkszentdomokos volt, mely nagyon sok szokást őrzött meg a kollektív memóriájában. Amúgy meg „minden helyi folklórhagyomány egyetemes, mert a lét egyetemes emberi kihívásaira, szükségleteire hoznak sajátos, alkalmazott választ és megoldást”, magyarázta.
Balázs Lajos kifejtette: a mitológiák, mítoszok szereplői istenek, hősök, akik mintákká váltak, az emberek utánozni, ismételni kezdték őket, és ezek az ismételt cselekvések fokozatosan szokássá, később alkotmánnyá váltak, és ezek határozták meg, mit szabad és mit nem.
– Népünk már a honfoglalás előtt kiforrott beavató rítusokkal rendelkezett, mert kellett a szervezettség, hogy végrehajtsák a magyarság legnagyobb vállalkozását, a honfoglalást. Ezzel bizonyították azt, hogy képesek a maguk számára kultúrát teremteni a saját szemléletükkel – mondta.
A néprajztudós többek között említést tett néhány olyan szokásról is, melyeket kutatásai során ismert meg. Ilyen a gyermek beavatása az útszéli keresztfánál, ez a rítus Szent István kora előtti időkből való egyfajta mítoszra vezethető vissza, és annyit takart, hogy a csecsemővel a házhoz legközelebb álló keresztfát megkerülték, keresztény imákat mondtak, holott a szertartás maga pogánynak számított. A gyermeket az egyház iránti tiszteletből elvitték a templomba megkeresztelni, de a keresztfa megkerülése elsődleges volt. Egy másik ilyen érdekes szokás a megkeresztelt gyermek asztal alá való helyezése. Az asztal a központot szimbolizálja a családban, a közösségben, ezért fontos volt, hogy a gyermek ezen rítus által a közösség részévé válhasson.
Az előadást vetített képek és gyűjtések során rögzített hanganyag tette érzékletesebbé.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újságírásról és megmAradásról
Csütörtök este szokásos havi találkozójukat tartották a Szent László Líceumban a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Ezúttal két személyiségre emlékeztek, a breviárium alapján.
A megjelenteket Pásztai Ottó egyesületi elnök és Vonház Antal titkár üdvözölték, majd Zilahi Bertalan köszöntötte a szeptemberben név- vagy születésnapjukat ünneplőket, Miklós Mihály pedig költeményeket olvasott fel.
Ezt követően Tóth L. Ágnes olvasott fel két részletet a Czirják Árpád által jegyzett Erdélyi Magyar Breviáriumból, az egyik Zilahi Kiss Béla újságírót méltatta, a másik Erődi Béla orientalistát, földrajzi írót.
Életrajzok
Zilahi Kiss Béla 1857. április 23-án született Kolozsváron. A Budapesti egyetemen bölcsészetet, jogot és teológiát hallgatott. Dolgozott az Országos Levéltárban, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, egy időben ugyanitt a színház főrendezője és dramaturgja volt. Junius álnéven megjelent tárcái tették ismertté nevét. 1911 július 26-án hunyt el Gödöllőn.
Erődi Béla 1846. április 16-án született Szászrégenben. A Budapesti tudományegyetemen a keleti nyelveket tanulmányozta, majd tanulmányait Konstantinápolyban folytatta. Erre az időre esnek hosszabb távú utazásai is. 1870-ben hazatért, és tanári-, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett török és perzsa nyelvekből. Az ország különböző iskoláiban tanított, majd a Budapesti tankerület főigazgatója volt. Elnökölte a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanító vizsgáló országos bizottságot. Tizenöt idegen nyelv ismerete ritka nyelvérzékének bizonyítéka. MAradandó műfordítások őrzik nevét, 1875-től a Földrajzi Társaság titkára, 1893-1904 között az elnöke volt. Budapesten hunyt el 1936. május 5-én.
A felolvasott életrajzok és tevékenységek kapcsán olyan kérdéseket vitattak meg az egybegyűltek, mint például: mire való az újságíró? Milyen kell legyen egy kritika, illetve bírálat? Minek köszönheti a magyarság a létét? Kik voltak a honalapítók? Mit köszönhetünk Szent Istvánnak? stb.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tanévnyitó a Gerhardinum növendékei számára
Negyedszázados fennállásához érkezett az iskola
Az eddigi hagyománytól eltérően a Gerhardinum Római Katolikus Líceum tantestülete, valamint a növendékek az iskolai év első napján nem a líceum épületébe, hanem a Temesvári székesegyházba igyekeztek. Ott került sor ugyanis az ünnepélyes tanévnyitóra, valamint az ez alkalomból bemutatott szentmisére.
A templom tágas hajóját megtöltő gyermekeket és az őket kísérő szülőket, valamint a tanárokat, tanítókat elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán, a Temes megyei tanács osztályvezetője és Kiss Ferenc tanfelügyelő.
– Jubileumi tanévnyitó az idei, a Gerhardinum Katolikus Líceum fennállásának 25. évnyitója. Idén 21 osztályban 380 tanuló és óvodás gyermek, valamint 42 tanár, tanító és nevelő kezdi meg az iskolai évet. Kívánom mindannyiuknak, hogy jövő júniusban ugyanitt elégedetten, tudásban gyarapodva és szép élményekkel gazdagodva induljunk szünidőre – mondotta az igazgató. Ezt követően bemutatta az egyes osztályok tanítóit és osztályfőnökeit. A magyar tannyelvű előkészítő, valamint az első osztály tanító nénije Gergely Krisztina és Lőrincz Gyöngyi, a középiskolások osztályfőnökei Balla Tamás, Kapitány Melinda, Nüszl Erzsébet és Bakos Veronika tanárok. Jakab Ilona igazgató ugyanakkor szeretettel üdvözölte Mihalca Márta tanárnőt, aki az idei tanévtől az aligazgatói tisztséget tölti be.
A székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisén a liturgiát celebráló Msgr. Dirschl Johann általános helynök homíliájában hangsúlyozta: ezen a vidéken, az ősi csanádi egyházmegyében elsőként Szent Gellért püspök alapított iskolát, így hálára ad okot, hogy közel ezer év múltán az ő nevét viselő tanintézet, a Gerhardinum immár negyedszázados fennállásához érkezett. Magyar nyelvű szentbeszédében ft. Kocsik Zoltán spirituális arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a növendékek a tanulás által fedezik fel a természete és az őket körülvevő világot.
A természet szépségei azonban továbbvezetik gondolataikat ahhoz, aki mindezt teremtette, vagyis a Jóistenhez. A lelkipásztor ugyanakkor a tanévnyitó alkalmából három nevelőről is megemlékezett: a Szűzanyáról, Jézus édesanyjáról, Szent Gellértről, akit Szent István kért fel fia, Imre herceg tanítására, valamint Kalazanci Szent József kegyesrendi szerzetesről, aki a szegény sorsú gyermekek számára Rómaban megalapította az első ingyenes iskolákat.
A tanévnyitó ünnepélyes perceit követően a Gerhardinum Katolikus Líceumban is csakúgy, mint minden tanintézetben, megkezdődött a közös munka, amely remélhetőleg megannyi pozitív élményt jelent majd tanárnak és növendéknek egyaránt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)

Diákkonferencia Gyergyószentmiklóson
Segíteni a térség egyetemistáit és a frissen végzetteket az elhelyezkedésben – többek között ezt tűzte ki céljául a diákkonferencia megszervezésével a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
Míg a Gyergyói Diákkonferencia tavalyi, első kiadásán a szociális munka szakágban hallgathattak, illetve mutathattak be előadásokat a részvevők, az idei rendezvény szélesebb körű lesz: a segítőszakmák, illetve a történelem, társadalomtudományok szakágakban tanuló, frissen végzett vagy már ezekben az ágazatokban tevékenykedő fiatalokat szólít meg. Valamennyi érdeklődőnek adott a lehetőség, hogy előadást mutasson be a konferencián, erre a jelentkezési határidő lejártáig tíz fiatal vállalkozott. Többek között forradalmakról, a migrációról, tanulási stílusokról és gyógypedagógiai témákban értekeznek az alap- és mesteri képzésre járó, illetve frissen végzett egyetemisták – tudtuk meg a szervezőktől. Az előadásokat szakmai bizottság fogja véleményezni, a legszínvonalasabb értekezéseket pedig pénzjutalommal díjazza a térség tudományos kutatóit összefogó Gyergyói Szemle Egyesület. A hallgatók előadásain kívül fiatal kutatók, doktoranduszok értekezései is szerepelnek a konferencia programtervében.
Azon túl, hogy a hallgatók előadói tapasztalatokat szerezhetnek, arra is lehetőségük nyílik, hogy megmutatkozzanak a hallgatóság soraiba meghívást kapó szervezetek, intézmények, vállalkozások vezetői előtt. „Célunk, hogy a helyi intézmények vezetői megismerjék az egyetemistákat, ismerjék meg, hogy milyen témákkal foglalkoznak, miből írják szakdolgozataikat, mit kutatnak, milyen gyakorlati munkát végeztek. Bízunk abban, hogy ezáltal később eszükbe jutnak a fiatalok, amikor egy-egy projektre, részmunkára vagy teljes állásra keresnek munkatársakat. Ugyanakkor, amikor a fiatalok hazajönnek állást keresni, már ismerősként léphetnek be egy-egy adott intézménybe vagy cégvezető irodájába. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az egyetem utáni hazatérés azért is nehéz, mert a fiatalok nem tudnak a lehetséges munkahelyekről, és a cégvezetők sem tudják, hogy kik végeznek, mihez értenek” – foglalta össze a konferencia egyik célját Dániel Botond, a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont vezetője. A célokról beszélve kiemelte továbbá, hogy a konferencia lehetőséget teremt arra is, hogy a különböző városokban, különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók megismerkedjenek egymással, tudjanak egymás szakmai érdeklődéséről, munkájáról.
A rendezvényre középiskolásokat is várnak a szervezők. Az előadások nézőiként konkrét információkat szerezhetnek az őket foglalkoztató szakmákról, ezáltal könnyebben eldönthetik, hogy egy adott szakma érdekli-e őket.
A konferenciára szeptember 24-én, szombaton 9–17 óra között várják az érdeklődőket a Szent István-plébánia nagytermében.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Örömben üröm
Közel fél évszázada van szerencsém csodálni Nagybánya s környéke Isten alkotta szépségeit. Szívemhez nőtt a város. Nyugdíjas éveimre második otthonommá lett. Ebből adódóan igyekeztem beleásni magam a múltjába, s számon tartani mindazt, ami érték, ha tetszik: magyar érték.
A kutakodásban segítségemre volt az 1894-ben megjelent Nagybánya és környéke című monográfia Palmer Kálmán szerkesztésében. Törökfalvi Pap Zsigmond, dr. Shönherr Gyula, dr. Zolnai Gyula, a református lelkipásztor, Gergely Károly és sok más tudós elme jegyzi a város múltját átfogó tanulmányokat.
A szerkesztő előszavában egyéb magvas gondolatok mellett így fogalmaz: „...aki egy nap alatt be akarja járni Magyarországot, jöjjön ide, ebbe a kis városba, mely a maga sajátos képével, környékének bájos panorámájával a legnagyobb magyar költőt, az alföld szülöttét és dalnokát erre a lelkesült kifakadásra tudta bírni: »Ó mennyire szeretem e várost! Már negyedszer vagyok itt, és egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öreg urak... Ha nem az alföldön halok meg, ha hegyek közt kell meghalnom, úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el, Nagybánya regényes völgyében.«
Ám ne higgye a szíves olvasó, hogy a puszták költője csak arra találta szépnek ezt a vidéket, hogy itt kívánjon meghalni és eltemettetni. Legszebb dalai tanúskodnak róla, hogy élni is itt szeretett legjobban, mert ezen a vidéken töltötte élete legboldogabb napjait.”
Nos egyebek közt ezért kedves nekem is ez a város. Ezért „dagad a mellem”, ha a nagybányaiságról esik szó valamilyen összefüggésben. Ezért örültem, amikor a média idehaza és odaát fölkapta a hírt: a település neve magyarul is megjelenik a város határában. Örülök tehát a gesztusnak, de rögtön felvetődik bennem a kérdés: ha nem pályáznánk az Európa Kulturális Fővárosa címre, vajon akkor is megtörténik a csoda? (Lásd a Kolozsváriak erőfeszítéseit.) Illetve örömömbe üröm vegyül, amikor István királyunk megcsonkolt szobrára nézek a régi főtéren.
Amikor a ledózerolt művésztelepi műemlék épületekre gondolok. Amikor Mátyás király édesanyjának 15. századi omladozó lakóháza mellett megyek el. Amikor a lét és nemlét határán vergődő magyar hetilapunk jövőjét latolgatom. A nagybányai magyarság szellemi-kulturális központjára, a Teleki Magyar Házra is ráférne némi önkormányzati anyagi támogatás. Amikor református egyházmegyénk kudarcos székházlobbijára emlékezem. A felsorolás csak a jéghegy csúcsa. Ezeket is „egyhangú tanácsi határozattal” meg lehetett volna, meg lehetne oldani.
Nem kívánok ünneprontó lenni. Csupán csak morfondíroztam. Sőt azt szeretném, hogy múltunk miatt Nagybánya neve magyarul, a demokrácia és jogállamiság jegyében évszázadokig jelezze, hogy még vagyunk, mert lenni akarunk.
Varga Károly
Krónika (Kolozsvár)

Közös stratégiák mentén
Hétfőn a magyarországi Komádiban, a városházán tanácskoztak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, illetve a királyhágómelléki és a tiszántúli református egyházkerületek vezetői.
Közös stratégiákról és folytonos együtt gondolkodásról állapodtak meg szeptember 19-én a komádi városházán a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, valamint a királyhágómelléki és tiszántúli református egyházkerületek vezetői. Már maga a helyszínválasztás is emblematikus volt, hiszen ezen a településen született Sulyok István, a KREK első püspöke. A tanácskozáson jelen volt Pásztor Sándor, Bihar megye tanácselnöke, Csűry István, a KREK püspöke, Pajna Zoltán és Bulcsu László, a Hajdú- Bihar megyei közgyűlés elnöke, illetve egyik alelnöke, Szabó József, Bihar megye menedzsere, Dénes István, a KREK generális direktora, valamint Tóth Ferenc komádipolgármester. A terítéken főleg szociális, oktatási és egészségügyi témák voltak.
A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Pajna Zoltán kiemelte, hogy olyan stratégiai irányelvekre fókuszáltak, mely a térségfejlesztést, az itt élő emberek életkörülményeinek javítását, különféle problémáik kezelését szolgálják, melyek például az elöregedés, a munkanélküliség, a szociális ellátás, az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság. Egyetértettek abban: közös célnak tekintik az INTERREG V-A , vagyis a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 kiírásának közös megpályázását úgy, hogy a nemzeti költségvetések forráslehetőségeiről sem feledkeznek meg. Úgy fogalmazott: egy olyan rendszer kiépítésére törekednek, melyben az állandó egyeztetések révén egymást erősítve együttműködő partnerként nyilvánulnak meg, összehangolt fejlesztések által az infrastrukturális, az egészségügyi és a szociális területeken.
Az Erdély Online kérdésére válaszolva később elmondta: az Európai Unió a két ország négy-négy érintett határ menti megyéje számára összesen 239 millió euró értékben biztosít forrásokat az említett RO-HU-program keretében. Ezeknek a fele kiemelt jelentőségű stratégiai projekt, a többi pedig kisebb méretű, nyílt közbeszerzési eljárás által megpályázható úgy, hogy teret biztosít a civil szervezetek, az egyházak, az önkormányzatok és a nonprofit kft.-k közti együttműködésre. A konkrét útmutatók ugyan kicsit késnek, de addig is dolgozni kell azon, hogy egyértelmű üzenetek fogalmazódjanak meg.
Közös eseménynaptár
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke annak fontosságát nyomatékosította, hogy az egyházi és más társadalmi szervezetek, a közintézmények közös erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy az itt élő lakosok jól érezzék magukat, és ne vágyódjanak el. Arra is kitért, megállapodtak abban, hogy egyeztetik a két térség egyházi és világi eseménynaptárait, hiszen 2017-ben két jelentős évforduló is lesz: a reformáció megjelenésének 500. évfordulója, valamint 450 éve annak, hogy 1567-ben a debreceni zsinat szentesítette a kálvinista fordulatot. Véleménye szerint ugyanakkor az összeegyeztetett rendezvénykalendáriumok újabb piaci lehetőségeket is generálhatnak. Elindult például az egyeztetés arra nézve, hogy egyházi szinten az északkeleti megyékben sikerrel megvalósított középkori templomok útja programot Biharban is gyakorlatba ültessék, világi téren pedig segítséget lehetne nyújtani a kistermelőknek ahhoz, hogy tájjellegű produktumaikkal bekapcsolódjanak, számukra például a Református Szeretetszolgálat az egyháztáji vásáraival biztosíthatna új megnyilvánulási helyszíneket.
Csűry István királyhágómelléki református püspök is fontosnak nevezte a közös gondok felleltározását, különös tekintettel arra, hogy 2017 az említett református évfordulók miatt úgymond a megújuló ember éve kellene legyen. Kiemeltnek nevezte a szociális helyzet javítását, hiszen, mint mondta a német diakónia és a svájci szervezetek által nyújtott támogatáson kívül lényeges az is, a két szomszédos térség jól megértse egymást. Örömmel nyugtázta, hogy a magyarországiak érdeklődésüket és megértésüket fejezték ki a kórházépítési projekt iránt is, nem csupán mint önálló egészségügyi intézményre gondolva erre, hanem a diakóniai szeretetszolgálat profi hátterű munkavégzését is szem előtt tartva.
Pásztor Sándor szerint az uniós pénzek felhasználása nem elég hatékony, ezért is fontos az együttműködés, hogy az ebben rejlő lehetőségek jobban ki legyenek használva. Bejelentette: megpróbálja tágítani a kört, hogy a szintén magyar vezetésű Szatmár megyét is bevonja az együttműködésbe, első lépésként a szociális programokba. Arról is beszélt: egy közös munkacsoport felállításáról is döntöttek, így a következő, novemberben a KREK székházában megtartandó tanácskozáson már konkrétumokról is szó eshet. Emellett szorgalmazni fogja a román kormánynál, hogy mihamarabb nyissa meg azt a tíz határátkelőt, melyek már közel öt éve elkészültek, de még mindig nem lettek felavatva.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Csíkszéki Gazdanapok: előadások vadkárbecslésről, agrártörvényekről
Megmutathatják állataik és termékeik legjavát, sőt szakmai tudásukat is gyarapíthatják azok a Hargita megyei gazdálkodók, akik részt vesznek az első Csíkszéki Gazdanapokon. Csütörtökön a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumával kezdődik a háromnapos program.
„A magyarországi Szent István Egyetem első Székelyföldi képzésének 25. évfordulóját ünnepli idén Csíkszeredában, és mivel számos szakember itt lesz ezen a héten, ezért úgy gondoltuk az egyetem vezetőségével, hogy szervezünk egy tágabb, gazdatársadalomnak szóló rendezvényt. Csütörtökön kezdődik az esemény délután három órától a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumával, amelyet a Hunguest Hotel Fenyő Salvia termében tartanak. Pénteken pedig egy konferenciát tartunk, amelyen részt vesznek magyarországi agrárszakemberek, az országos agrárkamara vezetősége, továbbá hazai és magyarországi szakértők, a Sapientia egyetem előadói, valamint a szakmában dolgozó egyesületi vezetők” – avatott be a szervezők részéről Becze István.
Pénteken 10 és 16 óra között zajlik majd a konferencia Hargita Megye Tanácsának épületében. Elsőként köszöntik a résztvevőket, majd plenáris előadások következnek. Fél tizenegytől elkezdődnek a szekcióülések: az első szekcióban a helyi termékekről, védjegyekről (Székely Termék, Áldomás, Góbé, Hungarikumok), valamint a minőségbiztosításról tudhatnak meg többet az érdeklődők. A második szekcióban a vadkárok, vadkárbecslés, vadgazdálkodás, illetve a gazdaképzések, szaktanácsadás, falugazdászok lesz a téma. Az ebéd után két órától folytatódnak az előadások, az első szekcióban a tejtermelés és feldolgozás, együttműködések témakört járják körbe a szakemberek, míg a második szekcióban többek között az új agrártörvényekről, a határon átnyúló együttműködésekről és az agrártámogatások alakulásáról informálják a jelenlevőket. Öt órától pedig megtartják a Szent István Egyetem jubileumi tanévnyitóját a Márton Áron Főgimnázium dísztermében.
A gazdanapok programja szombaton Csíkszentsimonban a Szent László Gyermekvédelmi Központ területén folytatódik majd, ahol egy tangazdaság is működik, emiatt is alkalmas a helyszín a rendezvény lebonyolítására – emelte ki Becze István. Megjegyezte, az egész napos program keretében lesz állatkiállítás, a tanácsadók sátrában a gazdák rendelkezésére állnak a pályázatokat lebonyolító intézmények szakemberei. Emellett lesz sajtmustra, amely révén a környékbeli sajtkészítők és egyesületi tulajdonban lévő tejfeldolgozók megmutathatják, megmérettethetik termékeiket. A szórakozni vágyóknak a délután folyamán szekeres ügyességi és rönkhúzóversennyel is készülnek, továbbá fellép majd a csíkszentsimoni néptáncegyüttes, a helyi fúvószenekar, valamint a Heveder és Role zenekarok. Gyermekeknek szóló foglalkozások is lesznek, többek között kézművesvásár és kisállat-kiállítás. A megnyitóbeszédek 10.45-kor hangzanak el. Azok a gazdák, akik még ezt követően jelentkeznének állataikkal a kiállításra vagy termékeikkel a sajtmustrára, pénteken három óráig megtehetik a 0742-785 587-es telefonszámon.
Az ehhez hasonló rendezvényeken, ahol jelentős számú szakember vesz részt, ott a gazdáknak lehetősége van megszerezni az őket érintő legfrissebb információkat, tudnivalókat – hangsúlyozta a rendezvény célját, szerepét a szervező. Meglátása szerint a jövő a tudás alapú gazdálkodásban van, és egy ilyen rendezvénnyel sokat tehetnek a gazdák tájékoztatásáért – így azok is tanulhatnak, akik nem tudnak egy hosszabb képzésen részt venni, de egy hétvégi eseményre ellátogatnak. A szakmai rendezvény nem titkolt célja továbbá a csíkszéki, megyei, Székelyföldi gazdatársadalom felzárkóztatása is. Mint fogalmazott, ehhez ők megtették a lépést, most pedig a gazdákon a sor, hogy ők is tegyenek fejlődésükért. Kérdésünkre, hogy lesz-e folytatása az eseménynek, Becze István elmondta, mivel az elmúlt években Alcsíkon nem szerveztek ehhez hasonló eseményeket, mindenképp a térségi gazdák hasznára válik a gazdanap, így szükség van a folytatására.
Kömény Kamilla
maszol.ro

Kallós Zoltán kapta a Szent István-díjat
Mind a magyarországi, mind az erdélyi sajtó érdektelenséggel viszonyult az eseményhez: az Esztergomi Vármúzeum Lovagtermében szeptember 17-én 14. alkalommal tartották meg a Szent István-díjátadó ünnepséget.
Idén Kallós Zoltán, a 90. életévét tavasszal betöltött jele erdélyi néprajzkutató és népzenegyűjtő kapta a rangos kitüntetést. Ugyanakkor Lábik János 83 éves, Pro Urbe-díjas párkányi (ma Štúrovo Szlovákiában) festőművész munkásságát Szent István-emlékéremmel ismerték el.
A díjat az esztergomi körzeti televízió vezetője, Bihari Antal alapította 2001-ben. A díjjal az elmúlt években olyan személyiségeket ismert el a Szent István Alapítvány, akik munkásságukkal példaértékű tevékenységet fejtenek ki a magyarság összetartozása és megmAradása érdekében. A rendezvényen jelen volt a korábbi díjazottak néhánya, egyházi és közéleti személyiségek, a környékbeli polgármesterek, több magyar politikai szervezet képviselője. Tiszteletét tette Schmidt Pál volt köztársasági elnök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító vezetője és számos korábbi kitüntetett. Lábik János tiszteletére Párkányból is sokan érkeztek.
A Válaszúton élő Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni a rangos rendezvényen, az ő nevében a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Balázs Bécsi Gyöngyi vette át a díjat. A kitüntetett méltatását Rétvári Bence parlamenti államtitkár és Jankovics Marcell, a Szent István-díj Alapítvány elnöke mondta el. Mindketten értékelték azt a hatalmas életművet, melyet Kallós Zoltán nemcsak Erdélyben, de az összmagyarság érdekében megalkotott. „A népi kultúra, a népzene egyik legnagyobb mecénása, ma élő Bartók Béla-értékű egyénisége ő a nemzetnek” – hangzott el az államtitkár méltatása során.
A rangos díjat a kuratórium döntése alapján már sok ismert közéleti személy megkapta az elmúlt 15 évben, sorrendben: Orbán Viktor, Tőkés László, Duray Miklós, Nemeskürty István, Püski Sándor és felesége, Wittner Márias és Dosztál Béla, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, Béres József és családja, Egerszegi Krisztina, Makovecz Imre, Halzl József, Tamás Ilonka és Burián László, Lech Wałęsa, Pozsgay Imre. (2008 nem adták ki a díjat, ugyanis a kuratórium Sólyom László akkori köztársasági elnöknek ajánlotta fel a kitüntetést, aki hivatali ideje alatt nem fogadott el külön díjakat.)
A díjat képező Szent István emlékszobor 30 centiméter magas, bronzból készült és márványtalapzaton áll, Melocco Miklós szobrászművész alkotása. Szent Istvánt ábrázolja, amint két kezével magasba emeli a keresztet nemzete előtt, és hirdeti: „Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely, ha elvész: / Róma ledűl, és rabigába görbed.” (Berzsenyi Dániel: A Magyarokhoz)
Az idei esztergomi díjátadó színvonalas kultúrműsorában nagy szerepet kaptak a magyar népdalok és a néptánc.
itthon.ma

Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró. A hozzá fűződő emlékeit idézi fel Székely Ferenc.
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségén, amely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – éppen tíz éve annak! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna tévé élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27–28-án megtartott Sütő-megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ablonczy László író, Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó irodalmi útja Erdélybe! Előadásának címe Beszélgetések és álmok volt, s kiemelte benne, hogy a „trianoni mocskos ügynek” mai napig tartanak a következményei. A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő, 80. születésnapja (2010. február 3.) alkalmából adjon egy interjút. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra „csúsztattuk”. Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést is, aki szintén 2010-ben töltötte 80. életévét. Sajnos, sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze: Dobos hirtelen közbejött betegsége miatt hamarabb kellett visszautazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett pusztakamarási templomozáson való részvétel is.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, válasza január 25-én érkezett: „Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internetkapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket — 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás című új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra, vagy miután elmúlik ez a ’rohamozás’, akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését!
Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.”
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagy rumli végét… Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre, a következő válasz érkezett: „Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.”
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága…
1988-ban jelent meg a Breviárium című kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: „Anyámnak fáj a feje, / anyámnak fáj a semmi, / anyám fekete rózsa, / nem tud kiszínesedni. / Egy éjjel földre roskad, / megtört lesz majd, kicsi – / Bejön egy madár érte / s csőrében elviszi.” Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Ferencz Imre
Szeptemberi fecskék
Csoóri Sándor halálára
A szeptemberi napsütésben fecskék cikáztak az ablakom előtt, készülődtek a nagy útra. Szétrepültek, majd összegyűltek a huzalon, mintegy rózsafüzért alkotva. Megható volt a szertartásuk, a búcsúzkodásuk, elmerengve bámultam őket az ablakon át.
Akkor mondta be a tévé, hogy elhuny, meghalt, eltávozott az élők sorából a költő.
Ifjúkorom óta szerettem a verseit, azok kesernyés ízét, az összetéveszthetetlen stílust, az őszinte kitárulkozást. Ellenzékinek számított, mert igazat mondott, mert nem dörgölőzött a hatalomhoz, nem simogatta szőre mentén a rezsimet. Nem írt ugyan felhőkarcoló-poémákat, csak belakható verseket, amelyekben szerettem elidőzni.
Valamikor nehezen jutottam hozzá a könyveihez, később viszont már könnyen. (Talán azért, mert ma már nem zavar, tehát nem is érdekel senkit a költészet…)
Néztem a cikázó, búcsúzkodó fecskéket, s rá gondoltam, akinek a versei annyiszor felráztak, felkorbácsoltak az évek során, – mondhatni megfűszerezték az életemet. Arra gondoltam, hogy ezután a szeptemberi fecskék mindig eszembe juttatják őt. Arra gondoltam, hogy ha ebből a világból egy lakatlan szigetre távoznék, az ő verseit is magammal vinném…
2016. szeptember 12.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Anyám fekete rózsa
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született Zámolyon (Fejér megye), református parasztcsaládban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett 1950-ben, majd Budapesten folytatta tanulmányait az ELTE Orosz Intézetében. Betegsége miatt már az első éven ott kellett hagynia az egyetemet, és korán újságírásra adta fejét. Előbb a Pápai Néplapnál és a Veszprém megyei Népújságnál dolgozott, majd az Irodalmi Újság munkatársa (1953-54),és az Új Hang versrovatszerkesztője (1955- 56) lett. Az 1956-os események után tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztő munkatársa, később pedig húsz éven (1968–1988) át volt a Mafilm dramaturgja.
Első versét 1953-ban közölte, amelyben bírálta a Rákosi-korszakot. Rá egy évre jelent meg első kötete, a Felröppent a madár, amely meghozza az első József Attila- díjat (a másodikat 1970-ben kapta).
A hatalom nem igazán kedvelte, sőt évekig volt megfigyelés és szilencium alatt. A Kádár-korszak egyik legmarkánsabb ellenzéki harcosa volt. Már fiatal korában barátkozott Konrád György íróval, Jancsó Miklós filmrendezővel, Orbán Ottó íróval, Kósa Ferenc rendezővel.
A hatvanas évektől megnőtt a népszerűsége, előadásai nagy tömeget vonzottak, jelentős szerepet töltött be a Kádár- korszak megbuktatásában. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt, majd később a párt elnökségi tagja. 1988-ban részt vesz a Hitel folyóirat elindításában, melynek előbb szerkesztőbizottsági elnöke, majd 1992-től főszerkesztője lett. 1991-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választják, e funkciót 2000-ig tölti be. Ebben a beosztásában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, a világban szétszóródott magyarság televízióját, mely azon év karácsonyától sugározza adásait.
Legnagyobb méltatói így jellemzik életművét: "Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára" (Szakolczay Lajos); "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek" (Görömbei András).
***
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségen, mely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – épp tíz éve! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna TV élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27-28-án megtartott Sütő- megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László felvidéki író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó erdélyi irodalmi útja. Előadásának címe: Beszélgetések és álmok – amelyben kiemelte, hogy a "trianoni mocskos ügynek" a mai napig érezhetők a következményei.
A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő 80. születésnapja alkalmából (2010. február 3.) adjon egy interjút, amit a hazai magyar sajtóban szeretnék közölni. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra "csúsztattuk". Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést, aki szintén 2010-ben töltötte a 80. életévét. Sajnos sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze, ti. Dobos közbejött betegsége miatt hamarabb vissza kellett utazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett, pusztakamarási templomozáson való részvétel is. De addig, amíg tartott az intentisztelet, a Marosvásáráhelyről később érkező írócsapat autója – Pálfy G. István volt a sofőr –, miután utasai meglátogatták a Sütő-házat, a pusztakamarási templom előtti téren, a Magyar utcában állt meg, ahonnan jól lehetett hallani az orgonahangot, az együtt éneklést. Templomból való kijövetelünk után értesültem a korábban tervezett együttlét megváltoztatásának okáról.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, amire január 25-én válaszolt: Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk Karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internet-kapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket – 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás c. új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra vagy miután elmúlik ez a "rohamozás", akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését! Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagyrumli végét…
Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre aznap a következő válasz érkezett: Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága… 1988-ban jelent meg aBreviárium c. kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: "Anyámnak fáj a feje,/ anyámnak fáj a semmi,/ anyám fekete rózsa,/ nem tud kiszínesedni./ Egy éjjel földre roskad,/ megtört lesz majd, kicsi –/ Bejön egy madár érte/ s csőrében elviszi". Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

A Székelyföldi felsőoktatás negyed évszázada
Jubileumi tanévnyitó ünnepséget tartott pénteken Csíkszeredában a Gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) az első kihelyezett Székelyföldi képzésének 25. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen több neves anyaországi elöljáró is felszólalt.
A Márton Áron Főgimnázium díszterme adott otthont az eseménynek, amely azért is volt különleges mivel negyed évszázada indította el a felsőoktatási intézmény az első kihelyezett agrár tagozatát Csíkszeredában. Idén 40 vidékfejlesztési agrármérnök és 25 vadgazda mérnök mesteris hallgató kezdte meg a tanulmányait.
A tanévnyitó Palkovics László oktatási államtitkár ünnepi köszöntőjével kezdődött. Az elöljáró kihangsúlyozta, ami negyed évszázada még csak a reményt jelentette a Székelyföldi fiataloknak, ma már valósággá vált. Hiszen, 25 évvel ezelőtt – a magyar nyelvű képzések és az anyanyelven való tanulás lehetőségén túl – sikerült elindítani, a határon túli magyar értelmiség újrateremtésének a lehetőségét. A külhoni magyarság esélye a tanulásban rejlik, a legnagyobb lehetőség a fiatalság számára pedig az elsajátítható és a munkaerőpiacon hasznosítható széleskörű ismeretek megszerzése. E képzéseken belül lehetőség nyílik mindezekre – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Nagy István parlamenti államtitkár beszédében kiemelte, a Gödöllői Szent István Egyetem jogelődje a Gödöllői Agrártudomány egyetem volt az első felsőoktatási intézmény, amely Székelyföldön és azon is belül Csíkszeredában magyar nyelvű képzést indított negyed évszázada. „Azóta ezernél is több diploma került kiosztásra Székelyföldön, korszerű elméleti és gyakorlati ismereteket, illetve piacképes tudást biztosítva a tanulni vágyó fiatalságnak” – taglalta Nagy István. Megjegyezte, közös érdek, a határon túli magyarság szellemi, gazdasági és kulturális fejlődése, amelyhez a magyar kormány lehetőségeihez mérten minden támogatást megad.
Ezt követően Tőzsér János a SZIE rektora köszöntötte az elsőéves hallgatókat, és nyújtott történeti áttekintést a kihelyezett képzés elmúlt negyed évszázadáról. Utána Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora intézett néhány mondatot a jelenlévőkhöz, egyebek mellett pedig beszélt felsőoktatás fontosságáról és az egyetemeknek a régióban betöltött meghatározó szerepéről. Az ünnepséget Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnökének szavai zárták. Az elöljáró elmondta, a Szent Isván Egyetemen megszerzett tudással a hallgatók a világ bármely pontján megállják helyüket, de a legfontosabb, hogy itt Székelyföldön is anyanyelven sajátíthatják el ezt a tudást a fiatalok.
Molnár Rajmond |
maszol.ro

Fórum, konferencia és gazdanap a térségi mezőgazdálkodóknak
okszínű és tartalmas programokkal várták az érdeklődő gazdákat az első alkalommal megszervezett Csíkszéki Gazdanapok szervezői csütörtöktől szombatig. Az érdeklődők nemcsak szórakozhattak, hanem tanulhattak, sőt megmérettethették állataikat, termékeiket is.
A háromnapos rendezvény szombaton zárult a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ területén tartott gazdanappal. A tervezetthez képest mintegy órás késéssel nyitották meg az eseményt a magyar és székely himnusszal, amelyek után Ferencz Ervin ferences atya elmondta, hogy őt kérték fel a házigazda, Böjte Csaba ferences szerzetes helyett beszélni. Majd részleteiben is kitért arra, hogy miért nevezik a kenyeret a természet csodájának, az ember kalácsának, illetve az Isten palástjának. Az új kenyér megáldását követően pedig közösen imádkozták el a Miatyánkot az összegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a bizalom, az adott szó fontosságáról beszélt, arról, hogy vissza kellene térjenek azok az idők, amikor még elég volt egy kézfogás az ígéretek betartásához. Emellett bátorította a gazdákat arra, hogy higgyék el, együtt többre képesek. Meglátása szerint, „ha lesz kellő bizalom, összefogás a gazdák részéről a mezőgazdaságban, az értékesítésben, a közös fellépésben, akkor ez a három nap nem volt hiába”. Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke rámutatott, három napig dolgoztak, egyeztettek, programot alkottak, amely révén megerősítették az együttműködést az országhatár két oldalán élő magyarok közt. Jó szórakozást kívánt az összegyűlteknek, arra kérve őket, hogy higgyék el, azon dolgoznak az anyaországban, hogy minden magyar igazán otthonra találjon a Kárpát-medenceében.
Tánczos Barna, RMDSZ-es szenátor megköszönte a magyarországi szakembereknek, hogy jóvoltukból a barátság mellett, rendszerint tudást és anyagi támogatást is kapnak a Székelyföldiek. Hangsúlyozta, hogy a hétvégi eseményhez hasonló rendezvények elsősorban a gazdák tudásának gyarapítása miatt fontosak – ilyenkor ugyanis nemcsak ünnepelni, hanem tanulni is van lehetőségük a környékbelieknek. Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere megköszönte mindenkinek a háromnapos program létrejöttéhez nyújtott segítséget, ugyanakkor kifejtette, bízik a folytatásban. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években nem volt olyan rendezvény a településen, amely a gazdáknak, a gazdákról szólt volna, most azonban itt a felkínált lehetőség számukra.
Magyarok kenyere
A gazdanap része volt a Magyarok Kenyere Program is, amelynek keretében Balog Eszter, a Szent István Egyetem munkatársa felolvasta Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítójának köszöntőjét, majd Nagy István parlamenti államtitkár és Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója is rámutatott az egyre nagyobb méreteket öltő program jelentőségére. A helyszínen előállított Magyarok Kenyere cipók értékesítéséből befolyt adományokat a simoni gyermekvédelmi központ számára ajánlották fel.
Állatkiállítás, fajtabemutató
Közben egyre többen gyűltek össze a gazdanap helyszínén: kik a kézműves vásárt keresték fel, kik pedig a sajtkészítők sátrában ízlelték, vagy éppen vásárolták az ízletes, illatos termékeket, de olyanok is voltak, akik a tanácsadó sátrat vagy épp az állatkiállítások helyszínét keresték fel. Ami a szarvasmarha-kiállítást illeti, 16 állatot – elsősorban pirostarka és Holstein fajtájút – értékelt a szakmai zsűri, miközben Sólyom Gizella, a Hargita Megyei Állatnemesítő Hivatal volt vezetője beszélt a fajták, és felvonultatott állatok jellemzőiről. Mint a szervezőkről megtudtuk, mintegy negyven egyedre számítottak, de több gazda is váratlanul visszamondta a részvételt. A lovas programpontok iránt is sokan érdeklődtek: fajtabemutató révén volt lehetőség megismerni a különböző lovakat, de volt szekeres ügyességi-, és rönkhúzató verseny is. A juhkiállítás elmAradt, mivel a gazdák többsége még a legelőn tartja állatait.
Tanácsokat is adtak
Közben a tanácsadók sátrában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatokat lebonyolító intézmények és szervezetek egész nap ingyenes tanácsadással segítették az érdeklődő gazdákat. A Kovászna megyei LAM Alapítvány munkatársa elmondta, habár az emberek is érdeklődtek, de a jelenlevő szervezetek között – Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés, Csík LEADER Egyesület – is elindult egyfajta kommunikáció, ami számukra is pozitív hozadéka az eseménynek. A Caritas munkatársa arról számolt be, hogy beszélgetésünkig tőlük elsősorban a gyógynövénytermesztésről érdeklődtek, miközben formális (akkreditált) és non-formális – amely nem akkreditált, hanem tapasztalati ismeretszerzést jelent – képzéseiket próbálták népszerűsíteni az eseményen.
A jó hangulatot a nap folyamán a helyi ifjúsági fúvószenekar, a csíkszentsimoni néptáncegyüttes, valamint a Heveder és Role zenekarok biztosították, a legkisebbek pedig a gyermekudvarban vehettek részt a számukra összeállított foglalkozásokon.
Fórumot és konferenciát is szerveztek
Csütörtökön szakmai fórummal kezdődött a rendezvény, pénteken pedig konferencián vehettek részt az érdeklődő gazdák a Csíkszéki Gazdanapok keretében. A két szekcióban zajló előadások során szó volt a helyi termékekről, védjegyekről, a minőségbiztosításról, a tejtermelésről és feldolgozásról, továbbá körbejárták a vadkárok, a vadkárbecslés, vadgazdálkodás, illetve a gazdaképzések, szaktanácsadások témakörét is a szakemberek. Mindezek mellett az új agrártörvényekről, a határon átnyúló együttműködésekről és az agrártámogatások alakulásáról is informálták a jelenlevőket.
Kömény Kamilla
maszol.ro

Elkezdődött a tanév a MÜTF-ön
Közel kétszázan gyűltek össze péntek délután a Székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanévnyitó ünnepségére.
„Míg a mezőgazdaságban az ősz a betakarítás időszaka, az oktatásban ekkor kezdődik a vetés, ekkor indul az élet az elsőéves hallgatóknak. Most 112 friss hajtás kezdi el a tanévet” – köszöntötte az újoncokat Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
A főiskola idén októberben lesz nagykorú: már tizennyolc éve nyújt továbbtanulási lehetőséget a térségben élőknek. Az új tanévben negyvenen gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, harmincan könnyűipari mérnök, huszonegyen turizmus-vendéglátás, illetve ugyanannyian kereskedelem és marketing alapszakon tettek esküt és kezdték meg tanulmányaikat.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro