„Számunkra nagyon fontos, hogy nemzetpolitikai egyetértés alakuljon ki” – hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, melyet negyedik alkalommal hívott össze az Országházba. Szerinte nemzetpolitikai szempontból „elég kritikus időszakot élünk meg, és éppen ezért a magyarság számára biztonságérzetet csak és kizárólag az adhat, hogyha van egyetértés és konszenzus”. Elárulta: a magyar kormány még ez évben tervezi egy magyar-magyar kormányzati konzultációs fórum összehívását. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla szerint a KMKF nem helyettesítheti ugyan a MÁÉRT-et, de „bizonyos funkcióit átveheti, ugyanis már az idei elképzelésekből látszik, hogy egy konkrétabb, esetleg közös megoldásokat is fölmutató fórummá válik”. Bugár Béla, a szlovákiai MKP elnöke közölte, hogy tudomása szerint a magyar kormány nem kívánja működtetni a MÁÉRT-tet, ehelyett egy „több fórumú” konzultációs rendszert javasolnak. Bugár hangsúlyozta: nem mindegy, hogy a határon túli magyarok és a magyar kormány képviselőinek egyeztetésein „döntések születnének vagy csak ajánlások”. Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a szakállamtitkár által ismertetett – A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere című – dokumentum „nem számol a MÁÉRT-tel, minthogyha a kormány nem kívánna érdemi és egyenrangú párbeszédet folytatni a politikai pártokkal”. A Gémesi Ferenc szakállamtitkár által ismertetett reformtervezet alapján, a határon túliaknak szánt támogatásokat az eddigi közalapítványok megszüntetésével a Szülőföld Alapba összpontosítaná a kormány, és erre alapozva vetítik előre egy szélesebb egyeztető fórum létrejöttét. A kormány a kétoldalú magyar-magyar konzultációkra kívánja helyezni a hangsúlyt. Viszont ebben a „kétoldalú” körben csak az RMDSZ, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyarok Szövetsége szerepel. Markó Béla kifejtette: „nem örül, hogy Illyés Gyula vagy Márton Áron neve eltűnik a magyar-magyar kapcsolatokból.” Az RMDSZ-elnök ezzel arra utalt, hogy a magyar kormány szándékai szerint több intézményt, alapítványt egyesítenek, összevonnak. Bugár Béla az Illyés Közalapítvány kérdésével kapcsolatban rámutatott, hogy mostanra kialakult egy olyan alkuratóriumi rendszer, amely nagyon keményen tudott működni. Bugár ajánlotta: gondolják még egyszer át a közalapítvány sorsát, „mert ami jól működött, azt továbbra is működtetni kellene.” A KMKF plenáris ülései közötti időszakban végzendő tevékenység érdekében négy albizottság létrehozását tervezik: gazdasági, oktatási és kulturális, alkotmányi és emberi jogi, valamint külügyi és Európa-ügyi albizottságot. Az albizottságok úgy fognak kialakulni, hogy a határon túli szervezetek, illetve az érintett magyar parlamenti állandó bizottságok egyaránt delegálnak képviselőket, és ezek az albizottságok közvetítik majd a parlamenti állandó bizottságok irányába azokat a jogszabály-alkotási problémákat, amelyeket megtárgyalnak. Németh Zsolt fideszes politikus, a külügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a külügyi és a határon túli magyarok bizottsága, valamint a KMKF állandó bizottsága, amelynek a neve jelenleg operatív bizottság, együttes üléseket tartana rendszeresen. „Ez lehetne a KMKF gyakorlati működtetésének a csúcstalálkozók közötti időben az a szintje – mondta Németh Zsolt -, amely összefogná azt a munkát, ami egyébként az albizottságok szintjén zajlik.” /Guther M. Ilona: Visszafogott reakció a határon túli vezetők részéről a reformcsomagra. MÁÉRT helyett kormányzati konzultáció. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ A KMKF-en a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára közölte: átalakul a támogatási rendszer, mivel a kormány a Szülőföld Alapba szeretné összpontosítani a támogatást, amelyre korábban több közalapítványt hoztak létre. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az idei évre összehívandó kormányzati konzultáció tagjai között nem lehetnek ott a parlamenti pártok képviselői. „Ez visszaállamosítást jelent, és a Máért hibernálását” – hangoztatta a politikus, aki szerint a parlamenti pártok nélkül nem alakítható ki nemzeti konszenzus a határon túliakat érintő kérdésekben. A házigazda Szili Katalin házelnök szerint a mostani ülésen úgy határoztak, hogy a KMKF előkészítőbizottsága operatív bizottsággá alakul át, amely az évente egyszer megrendezett plenáris ülések között is folytatná a munkát, illetve négy albizottság: gazdasági, oktatási-kulturális, jogi-alkotmányos és integrációs-uniós is alakul. Ezt a döntést a magyarországi ellenzék is üdvözölte. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azonban közölte: nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a magyar kormány nem akarja működtetni a Máértet. Hozzátette: együtt akarnak működni, ehhez azonban meg kell állapodni a magyar–magyar együttműködés kereteiről. Példaként említette, hogy tisztázni kell: ha egy konzultáción döntés születik, akkor az valóban döntésnek minősül, vagy csak javaslatnak. Bugár úgy látja, hogy az Illyés Közalapítvány jól működött, ezért nem tartja indokoltnak a Szülőföld Alapba történő integrálását. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Markó Béla RMDSZ-elnök is. A KMKF résztvevői előtt Sólyom László is beszédet mondott. Az államfő örömmel tapasztalta, hogy az újabb kormányzati és más politikai elképzelések több tekintetben összhangban vannak azokkal a szempontokkal, amelyeket március 15-én jelentett be a nemzetpolitika újragondolására. „A kormány a parlamenti pártok bevonása nélkül tárgyal a határon túli magyarok szervezeteivel” – jegyezte meg ugyanakkor Sólyom, sajnálatosnak nevezve, hogy a civil szféra „még az anyagi támogatások odaítéléséből is kimaradni látszik”. A köztársasági elnök szerint a szomszédos országok parlamentjébe magyar szervezet képviselőjeként megválasztott politikusokból, illetve az Országgyűlés elnöke által meghívottakból álló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának rendszere „széttöredezik”, mivel stratégiai egyeztetést csupán parlamenti képviselők folytatnak. /Csak a kormány nem akar Máértet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

A Magyar Állandó Értekezlet, a Határon Túli Magyarok Hivatala és egy sor, a határon túli magyarokat támogató alapítvány gyurcsányi megszüntetése után a Kárpát-medencében nagy a morgolódás és mozgolódás, az új magyar nemzetstratégia a határon túli magyar képviseletek körében nem gerjeszt sok bizalmat. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek tagjai Kárpát-medencei országok magyar képviselői és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyarok, szeptember 8-án Budapesten évi plenáris ülést tartott. A Magyarok Világszövetsége szeptember 15-16-ra új magyar-magyar csúcs összehívását kezdeményezte, s olyan Magyar Nemzeti Tanács létrehozását tervezi, amely a parlamenti képviselettel rendelkező politikai szervezetek, valamint a civil egyesületek aktív és hatékony részvételét, érdekérvényesítési törekvéseit hivatott egyeztetni és egybehangolni. Mindkét fórum egybehívása a magyar-magyar ügyek kormányzati rendezésének hiányát kívánja tudatosítani. A KMKF budapesti plenáris ülésén a résztvevők megállapodtak a magyar-magyar kapcsolatok stratégiájának újragondolásában. A plenáris ülés üdvözölte az Európai Parlamentben a magyar képviselők kezdeményezéseit a nemzeti kisebbségek jogvédelmének ösztönzésében, állást foglaltak a Szlovákiában tettlegességekig elmenő magyarüldözés kérdésében, és fontos lépésnek tartják José Manuel Barrosónak az állásfoglalását, miszerint az EU nem tekinti a tagországok belügyének a kisebbségi incidenseket. A Gyurcsány-kormány a határon túli szervezeteket és a politikai képviseletet is teljességgel ki akarja zárni az ügyek intézéséből, ami az érintettek körében határozott ellenállást vált ki. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valószínűleg azért nem vesz részt az MVSZ kezdeményezte budapesti fórumon, mert a Máért felszámolásának újragondolását várja a magyar kormánytól, és Markó Bélának is volt olyan megjegyzése, hogy nem tartja méltányosnak, ha Illyés Gyula és Márton Áron neve a magyar alapítványok élén nem-kívánatossá válik. Gyurcsánynak és társainak egyértelmű kifütyülésére előbb a határon túli magyarság körében került sor. Pillanatnyilag Magyarországon kíséri füttykoncert, bárhová is lép. /Sylvester Lajos: Fütty a Kárpát-medencében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./

Sütő András teljesítette hivatását, valóra válhat édesanyja ígérete, az író immár örök álma könnyű lesz. Illyés Gyula minősítése szerint, mint „a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza.” Gazdag Sütő András életműve, egy búcsúbeszédben nehéz összegezni. De közönsége, hívei, olvasói érzik, életműve mivel ajándékozta meg ezt az annyit zaklatott, hányatott sorsú közösséget. Az író így nyilatkozott: „Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim gyötrelmeinek csak oly zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán már mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam, itt éltem e földön veletek, sorstársaimmal együtt egy térkép mögé kényszerült Nagyfejedelemségben, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, a félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán.” Az öröklétbe távozott Marosvásárhely egyik legnagyobb fia. /Nagy Miklós Kund: Búcsú Sütő Andrástól. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

Sütő Andrást írótól búcsúztak október 7-én Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői. A ravatal mellett székely ruhás ifjak álltak díszőrséget. Az író ravatalánál a Vártemplom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az írót Isten gyertyájának nevezte, amelyet „elfújt a betegség kavargó szele”. Rámutatott: „ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Markó Béla, a RMDSZ elnöke hangoztatta: „Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban”. Sütő András nemcsak a „könyvtárszobák csendjében” élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért. „Sorsa erdélyi sors. Könnyű is, nehéz is, kanyargós is néha, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül útjáról nem lehetett letéríteni”. Megszenvedett, vagyis hiteles életút volt az övé – mondta a szónok, úgy fogalmazva, hogy az elhunyt író mindvégig hitt abban: lehetséges a nemzeti egység. „Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének egyik kiemelkedő szellemi vezetője, aki nehéz helyzetben is a helyén maradt, és erőt tudott adni nekünk”, mondta. Az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusra Markó így fogalmazott: „melyik nemzet fogadná el költőjétől rajtunk kívül, hogy maga is kimenjen a harctérre, hogy páratlan szép szavú írója gyertyás-könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet rövid szabadságáért?”. Ilyen naiv, lelkes, szenvedélyes, önmagához kegyetlen nemzet a magyar, és ennek a nemzetnek a lelkét fejezte ki drámában, prózában, esszében Sütő András. Csoóri Sándor úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak. „Félárbócra leengedett tekintete hozzásegítette őt ahhoz, hogy ne vitesse magát tovább újabb és újabb szelekkel, és megtörtént a felébredés. A kisebbségi magyar író önkéntes feltámadása megélénkítette az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat” – mondta Csoóri. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása. Mircea Dinescu költő azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke is azt a gondolatot bontotta ki, miszerint Sütő András nemcsak irodalmi műveivel, szép szavaival, de személyes áldozatvállalásával is példát mutatott. A temetésen részt vett a Szili Katalin vezette magyar parlamenti küldöttség, jelen volt ugyanakkor a magyar művészeti és tudományos közélet számos neves képviselője, így Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. /Gyertya volt a diktatúra ködös éjszakáiban. Több ezren kísérték utolsó útjára Sütő Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Csoóri Sándor így búcsúztatta: „A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértanúkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó.” /Lokodi Imre, Bakó Zoltán: Végső búcsú Sütő Andrástól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Az önálló intézményként 2007. január 1-jei időponttal megszűnésre ítélt Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) budapesti telephelyén, a Kunigunda utcai másfél ezer férőhelyes bentlakáskomplexumba megérkeztek az ide elszállásolt határon túli magyar diákok, elfoglalták kollégiumi szobáikat. Közben folyik a MÁSZ beolvasztása a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A kormányzati döntések több vonatkozásban is érintik a határon túli magyarokat. A leglátványosabb köztük a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése, illetve beolvasztása a Miniszterelnöki Hivatalba. Még dolgoznak a Bérc utcában, a HTMH impozáns székházában, de már csomagolnak. Azt még nem tudni, hogy a MeH-ben felálló, határon túli magyarokkal foglalkozó szervezeti egységnek mi lesz a neve, illetve hányan fognak itt dolgozni, kinek a vezetésével. A MÁSZ vonatkozásában sem lehet tudni, hogy a határidő lejártával marad-e a Márton Áron megnevezés vagy az is a múlté lesz, akárcsak a HTMH név. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Markó Béla RMDSZ-elnök – a határon túli magyarokat is érintő kormányzati döntéseket illetően – kifejtette: amennyiben áttekinthetőségről, párhuzamosságok megszüntetéséről van szó, akkor ezzel egyetérthetnek, de a Márton Áron Szakkollégium beolvasztási szándéka „eléggé kérdőjeles”. Markó nem örülne annak, ha Illyés Gyula vagy Márton Áron neve eltűnne a magyar-magyar kapcsolatokból. Az 1991-ben létrehozott Márton Áron Szakkollégium az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely a határon túli magyar hallgatók komplex ellátását, szakkollégiumi oktatását és karriertámogatását biztosítja, kiegészítve saját kutatási tevékenységével és kiadványaival. Mára költségvetésének immár csupán felét kapja az államtól, a többit „kitermeli”. A szakkollégium főigazgatója, dr. Drescher J. Attila nem kívánt nyilatkozni a fejleményekről, arra hivatkozva, hogy köztisztviselőként ezt nem teheti, csak felettesei engedélyével. /Guther M. Ilona: Dolgoznak a beolvasztáson. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

Az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára emlékeztek október 20-án Kolozsváron. Az RMDSZ, a magyar főkonzulátus és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében rendezett gálaest Páskándiné Sebők Anna Erdély 1956 című filmjével kezdődött. Dr. Cseh Gusztáv Áron kolozsvári magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. „Amikor ’56-os Budapestre emlékezünk, gondolnunk kell Kolozsvárra, Csíkszeredára, Temesvárra, egész Erdélyre” – mondotta a főkonzul. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kifejtette: az 50 évvel ezelőtt kirobbant szabadságharc ma is folyik. 1956-ban tulajdonképpen Európában a 20. század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a 21. századra is. „1956 nem csupán Magyarország forradalma, hanem Erdélyé, sőt, Romániáé is, sem határőrök, sem szovjet tankok nem tudták ezt megakadályozni. A megtorlás kegyetlen volt itt is, ott is” – fogalmazott a politikus. „Legyen a miénk végre 1956, legyen mindannyiunké ez a hosszú-hosszú forradalom!” – összegzett Markó Béla. A gálaest díszvendége dr. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke elmondta: „Mindannyian lelkünkben érezzük 1956 nagy tragédiáját”. A beszédek után Szili Katalin átadta a magyar állami kitüntetéseket annak a hét erdélyi személyiségnek, akik az ’56-os forradalmat és szabadságharcot követő romániai megtorlásoknak voltak az áldozatai. A kitüntetettek életútját összefoglaló laudációt a főkonzul mondta. Ezután a főkonzul felolvasta annak az ötvenöt személynek a nevét, akiket az események ötvenedik évfordulója alkalmával alapított Szabadság Hőse Emlékéremmel tüntettek ki. Hasonló kitüntetést ad majd át 44 személynek dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzul október 23-án, a székelyföldi városban zajló megemlékezésen, illetve további nyolc emlékérmet fog átnyújtani Terényi János bukaresti magyar nagykövet november 3-án, Brassóban. Az erdélyi politikai elítéltek nevében Dávid Gyula szólt a jelenlévőkhöz. Az 50 évvel ezelőtti eseményeket felidézve az irodalomtörténész elmondta: a forradalmi eszmék megvalósítása volt a céljuk, illetve megszabadulni mindazoktól, akik felszabadítóknak nevezték magukat. Az emlékesten Hatházi András színművész előadásában meghallgatták Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, majd a Magyar Opera ének- és zenekara közreműködésében felhangzott Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Szili Katalin a kolozsvári magyar főkonzulátuson zárt körű – a sajtó számára nem nyilvános – megbeszélést folytatott magyar értelmiségiekkel. /P. A. M., T. Sz. Z.: Visszatérni a forradalom szelleméhez. Az 1956-os eseményekre emlékeztek fél évszázad elteltével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Kolozsváron a Szt. Rafael Katolikus Nőszövetség verses összeállításával is megemlékezett az ’56-os forradalomról: Boér Ferenc színművész tartott egyéni előadóestet október 25-én. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével indított, majd beszámolót tartott az 1956-os forradalom előzményeiről, lezajlásáról, valamint következményeiről. Végül Albert Camus francia Nobel-díjas író A magyarok vére című művéből szólaltatott meg egy részletet: „A leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben”. /Szitás-Kalamár Krisztina: Verses megemlékezés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

Születési dátumán – november 2-án – kívül az 1956-os forradalom melletti állásfoglalása is indokolja, hogy emlékezzünk Illyés Gyulára, a 20. századi magyar irodalomnak jeles képviselőjére, aki az anyanyelv sorsát, helyzetét mindig szívügyének tekintette. Neki volt köszönhető például, hogy a hetvenes évek elején a magyarországi sajtó foglalkozni kezdett a székelységgel. Kiderült ugyanis, hogy Budapesten magyar–történelem szakra felvételiző érettségizett diákoktól megkérdezték: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? A válaszok elképesztőek voltak a diákok tájékozatlansága miatt: „Használnak magyar szavakat is; Magyar-román keveréknyelven beszélnek; A székelyek románul beszélnek” stb. Illyés Gyula írói és költői stílusa, mondatszerkesztése, szóhasználata példamutató az olvasó számára. Kötetnyire rúgó nyelvészeti/nyelvművelő cikkeit, tanulmányait is számon tartja a szakirodalom. A trágár szavak használata ellen több írásában is tiltakozott. /Komoróczy György: Illyés Gyula emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

November 3-án Budapesten átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei kitüntetéseit. A Háromszék napilap szerkesztőségét a Bethlen Gábor-díjjal tüntették ki ,,a Székelyföld hagyományainak, értékeinek népszerűsítéséért, ápolásáért, illetve népünk szellemi gyarapodása, hiteles tájékoztatása érdekében végzett kiemelkedő szerkesztői és közéleti munkásságáért”. Méltatásában Kovács István költő kijelentette: ,,El lehet mondani, hogy a Háromszék a legfüggetlenebb magyar újság. Ez azt jelenti például, hogy tiszteletre méltóan távolságtartó, legyen szó akár a magyar államról, akár az RMDSZ-ről. Nemcsak megvesztegethetetlennek látszik, hanem valóban az is. (...) Ennek szellemében nem lehet mást kívánni, mint hogy a most kitüntetett lap és munkatársai, valamint olvasói folyton-folyvást tudjanak mind az igazsággal, mind önmagukkal egyezni.” A lap főmunkatársát, Sylvester Lajost Teleki Pál-érdeméremmel tüntette ki a Bethlen Gábor Alapítvány. A Bethlen Gábor Alapítványt 1979 karácsonyán hozták létre jeles magyarországi művészek, közéleti személyiségek, az akkori rendszer miatt a testület formálisan csak 1985-ben alakulhatott meg. Életre hívását – nemzetféltő szándékkal – hatvanöt elismert személyiség támogatta. Az alapítók között volt Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Páskándi Géza és Szécsi Margit. Az alapítvány eddigi tevékenysége során az induláskor megfogalmazott célt követte: ,,Azokat a vállalkozásokat kívánjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és túl, melyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, s amelyek e térség népeinek megbékélését elősegítik.- A Bethlen-alapítvány idei díjátadó ünnepségére a budai várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében került sor, és ez alkalommal emlékeztek az 1956-os forradalomra is. Bakos István köszöntőjében megemlékezett a nemrég elhunyt Sütő Andrásról, beszédet mondott Csoóri Sándor, az alapítók képviselője. A Háromszék szerkesztőségének átnyújtott Bethlen Gábor-díjat Farkas Árpád főszerkesztő vette át, laudációt Kovács István költő, történész mondott. Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Sisa István, Egyesült Államokban élő közírót, Tamási Áron-díjat kapott Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából jeles személyiségek, intézmények kaptak Teleki Pál-érdemérmet, olyanok, akik a magyarság szolgálatában, illetve a tudós-államférfi nemzetépítő örökségének ápolásában kiemelkedő munkát végeztek. Köztük Sylvester Lajos író, szerkesztő, Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés lap főszerkesztője, illetve Tőkés István református teológus. A Teleki Pál-érdemérem díjazottai: Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője (Sydney), Czettler Antal történész (Svájc), Dömötör Gábor cserkészvezető KMCSSZ (USA), Dulka Andor tanár (Ürményháza, Szerbia), FÓRUM Kisebbségkutató Intézet (So­morja, Szlovákia), Gábor Róbert politikus (USA), de Gerando Teleki Judit (Franciaország), id. Kle­ment Kornél mérnök, öregcserkész (Németország), Kormos László, a HUNSOR honlap gazdája (Svédország), Kunckelné Fényes Ildikó öreg-cserkész, a LAMOSZ elnöke (Venezuela), Ludányi András egyetemi tanár, kisebbségkutató (USA), Nagy Zoltán Mihály író, az Együtt főszerkesztője (Kárpátalja). /Bethlen Gábor-díj a Háromszéknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./

A marosvásárhelyi színiakadémia Valahol Szecsuánban című előadása nyerte az első díjat a XVIII. Magyar Stúdiószínházi Találkozón Egerben – jelentették be a november 12-én, vasárnap, a díjkiosztón. Egyaránt „bronzérmes” lett a szabadkai Népszínház Záróra, illetve a beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház A Pityu bácsi fia című produkciója. /Marosvásárhelyi siker az egri stúdiószínházi fesztiválon. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Rüsz Karcsi bácsi falusi versmondó, műkedvelő szavaló. Az ő pódiuma a mindenkori erdélyi falu virtuális tornáca. Október 7–14. között tartották a Kaleidoszkóp Versfesztivált Budapesten, a Merlin Színházban. Ennek keretében 12-én mutatta be Rüsz Károly harmincöt perces műsorát Van olyan föld – Vannak vidékek címmel, a színház kamaratermében. Magyari Lajos, Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Székely János és Gellért Sándor tizenhat versét adta elő. A Vigyél hírt a csodáról című vers- és prózamondó verseny döntőjét október 21-én tartották a budapesti Magyar Művelődési Intézetben. Rüsz Károly díja néhány szép könyv volt (1956 emlékére – fotóalbum, Csoóri Sándor: Futás a ködben; Kortársaink – válogatás kortárs költők verseiből). Debrecenben megrendezték a dr. Kardos Albert (1861-1945) nevével fémjelzett nemzetközi vers- és prózamondó versenyt október 27-29. között. Ezen a felnőtt kategória első helyezését érte el Rüsz Károly. November 4-6. között Karcsi bácsi részt vett az Illyés Gyula III. nemzetközi vers- és prózamondó versenyen is, mégpedig Ozorán, a nagy költő szülőhelyén. Rüsz Károly két különdíjat kapott, Illyés Gyula lányának, Máriának a különdíja a költő Táviratok című kötetének számozott példánya, a Nap Kiadó különdíját pedig az igazgatója, Sebestyén Ilona nyújtotta át. A csomagban Illyés Gyula Nem menekülhetsz című kötete és a nemrég távozott Domokos Mátyás irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő három könyve: A porlepte énekes (Weöres Sándorról), Írósors (Németh Lászlóról), Szembesülés írókkal, művekkel. /b.d.: „Valakinek állni kell a tornác küszöbére”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Szabó T. Attila, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője és az első hét kötet szerkesztője mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. A Szótörténeti Tár interdiszciplináris felhasználhatóságáról a BBTE bölcsészkara és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet, nyelv és történettudományi szakosztálya szervezett konferenciát, november 23-án. Szabó T. Attila életművét egy mondatban Erdélyi Enciklopédiának lehetne nevezni, mondta el a konferenciát megnyitó Péntek János professzor. Vekov Károly hangsúlyozta, hogy Szabó T. Attila munkájának precizitása, elszántsága irigylésre méltó. A tár a történészeknek, a néprajzosoknak, illetve a különböző kiegészítő tudományok művelőinek segítségére válhat. B. Gergely Piroska, valamint Kiss Gábor a szótörténeti tárat nyelvészként közelítették meg, míg Csomortáni Magdolna Interdiszciplináris törekvések és a Szótörténeti Tár címmel tartott előadást. A. Molnár Ferenc előadásában Illyés Gyula és Szabó T. Attila barátságát taglalta, ifj. Szabó T. Attila pedig a Szótörténeti Tár digitalizált változatáról, illetve annak jövőjéről értekezett. /kb: Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

Pomogáts Béla négy esztendeje volt az Illyés Közalapítvány kuratóriumi elnöke, összesen több mint nyolc esztendeje tevékenykedett ebben a testületben, ennek alapján megfogalmazott néhány tanulságot. Pomogáts Béla helyesli, hogy a nagy támogatási intézmények (mint amilyen az Illyés Közalapítvány, a Szülőföld Alap vagy az Új Kézfogás Alapítvány) közös szervezeti rendbe kerüljenek. Az új rendszeren, tehát a Szülőföld Alap rendszerén belül – meg kellene őrizni az Illyés Közalapítvány elnevezést. Ennek a névnek, részben Illyés Gyula igen nagy történelmi, irodalmi (kulturális) és erkölcsi értékeket hordozó és képviselő neve, részben a közalapítvány másfél évtizedes tevékenysége következtében hagyománya és tekintélye van. Meg kellene őrizni az Illyés Közalapítvány területi alkuratóriumi rendszerét, minthogy ezek az alkuratóriumok a helyi igények és viszonyok ismeretében jótékonyan képesek befolyásolni a döntési mechanizmust. Fenn kellene tartani a kis összegű támogatások lehetőségét, ugyanis ezek az ötvenezer-kétszázezer forintos támogatások teszik lehetővé a helyi kulturális intézmények működését és a helyi programok megszervezését. Ennek a támogatási formának a felszámolása a kulturális „hálót” veszélyezteti, amely a kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitásának védelmében lát el pótolhatatlan szerepet. El kellene érni, hogy a támogatási keret a magyar költségvetés meghatározott százalékát jelentse. Gondoskodni kell a közalapítványok (így az Illyés Közalapítvány) jelenlegi munkatársainak (irodai tisztviselőinek) biztonságáról. Ezek a szakemberek egy évtizede vagy több mint egy évtizede végeznek szakszerű és áldozatos munkát. Továbbra is szavatolni kell a támogatási rendszer politikai függetlenségét, ezt a rendszert sohasem szabad alárendelni a mindenkori kormányzatok mindenkori érdekeinek. /Pomogáts Béla: Végelszámolás. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2006. dec. 14./

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

A 81 éves Dánielisz Endre irodalom- és helytörténész a vele készült beszélgetésében összegezte pályafutását. Szinte az egész Nagyszalontát tanította, 23 könyvet írt, kilencet szerkesztett. Itt született 1925-ben, kisiparos szülők gyermekeként. Nemrég jelent meg a Biharország népi világa című kötete, amelyben helyet kapott az a ballada- és folklórgyűjtemény, amit a negyvenes évek végén jegyzett föl a belényesi medencében. A Bolyai Egyetemen végzett, majd Aradra került, a pedagógusképzőbe. Az aradi magyar pedagógusképzést megszüntették, így 1955-ben visszajött Nagyszalontára, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett. A Magyar Tudományos Akadémia részéről megkereste őt Keresztury Dezső akadémikus, korábbi magyar kulturális miniszter, aki megbízta őt Arany addig ismeretlen jegyzői múltjának felkutatásával. Munkája eredménye, az első általa szerkesztett kötet a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt jelent meg, Arany János összes művei 13. köteteként, Arany jegyzői iratait tartalmazta. Dánielisz Endre a helyi Arany János Irodalmi Kör első elnökeként budapesti útjai során Sinka Istvánnal, 1962-ben pedig Illyés Gyulával is találkozott. A Szekuritáté a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak Romániába való érkezésére felkészült. Gábor Ferenc költő, az akkori levélkihordó önéletrajzi írásából kiderült, hogy őt bízták meg az érkezők és Dánielisz megfigyelésével. 1965-ben az irodalmi múzeumok vezetőinek kétnapos bukaresti tudományos tanácskozásán vett részt, onnan hazaérkezve Dánieliszt egyenesen a Szekuritátéra vitték. Kihallgatása után a szekusok megállapították, hogy Dánielisz a párt és a román állam ellensége, magyar nacionalista, ezért le kellett mondania a múzeumi vezetőségről meg az irodalmi körben betöltött funkciójáról is. Áthelyezték a Pionírházba, ahol a bélyeggyűjtő kört meg a bábszínházat bízták rá. Néhány év múlva átkerülhetett az Arany János Gimnáziumba. 1977-ben újrakezdődött a szeku érdeklődése. Felajánlották az iskola aligazgatói állását, ha jelentéseket ír, de ő ebbe nem ment bele, így lett belőle újra elemi iskolai tanító, onnan ment nyugdíjbaA Dánielisz által írt 23 kötetből 5 Aranyhoz kapcsolódik, egy a nyelvészethez, a többi helytörténet. Felesége orvos, ketten összefogtak, és megírták a szalontai egészségügy történetét az 1700-as évektől napjainkig. Összegyűjtötte egy kiadványban azokat a helyi születésű hírességeket, akik valóban letettek valamit a magyarság asztalára. Nagyszalontának három Kossuth-díjasa van: dr. Kiss Ferenc anatómus professzor, a párizsi akadémia tagja, post mortem kapta meg a díjat Sinka István költő, és még életében megkapta a híres szobrász, Kiss István is, aki a szoborparkban álló Arany-emlékszobrot is alkotta. Dánielisz Endre kitüntetései: Pro Lingua Hungariae Díj (1992), az EMKE Kun Kocsárd Díja (1977), a Magyar Kultúra Lovagja (2004). /Gergely Gizella: A múlt kutatása: kötelesség. Beszélgetés Dánielisz Endre irodalom- és helytörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./

A Himnusz születésének 184. évfordulója alkalmából Nagyváradon bemutatták a Pomogáts Béla irodalomtörténész szerkesztette Magyar Kultúra Ünnepe emlékkönyv 2001–2006 című kötetet, amely a Himnusszal kapcsolatos tanulmányok, előadások szövegét tartalmazza. A kötetben többek között Krúdy Gyula és Illyés Gyula vallanak nemzeti imánkról. A könyvbemutatót követően Berkessi Sándor Liszt-díjas karnagy a magyar nemzet mindenkori himnuszainak történetét, a csángó és a székely himnusz keletkezését és sorsát értékelte, majd vezetésével a Partiumi Keresztyén Egyetem énekkara lépett fel. /Könyv jelent meg a Himnuszról. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./

Beke György író, újságíró január 20-án hunyt el Budapesten. Munkássága meghatározónak bizonyult az erdélyi magyar irodalom és tényirodalom terén, újságíró-generációk számára szolgált példaként. Rá emlékezik a lap egy interjú-részlettel, amelyet barátja és pályatársa, Cseke Péter készített. A szöveg teljes terjedelmében Cseke Péter Legyen eszünk, ha már volt (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc – Szolnok, 2006.) című kötetében jelent meg. Beke György 12 kötetesre tervezett erdélyi barangoló könyveinek sorozata attól fogva kezdett testet ölteni, hogy 22 évi bukaresti tartózkodás után átköltözött Kolozsvárra. Beke György hangsúlyozta, hogy a nemzeti elnyomatást alaposan megérezte, eszmélésétől fogva. Beke György a népi írók, Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Szabó Zoltán, Kovács Imre híve lett. Közvetlen „okítói” az írás mesterségének az elsajátításában Szemlér Ferenc, Asztalos István és Szabédi László voltak. – Koppándi Sándor, aki a központi pártbizottságnál a romániai magyar sajtóért felelt, kiparancsolta Beke írását a már kinyomtatott 1985-ös Utunk Évkönyvből. Beke hangsúlyozta: „A történelem azért van hangsúlyozottabban jelen szociográfiai munkáimban, mert pótolni kellett a kisebbségi tudatból kifakult nemzeti történelemismeretet. ” Csetri Elek akadémikus 1981-ben írta: „Bármely író becsületére válik az a mód, ahogyan Beke a történelem kérdéseihez viszonyul. Különösen mióta a nagy erdélyi tájegységek felmérésére, megközelítésére, írói bemutatására vállalkozott. ” Rengeteg találkozóra hívták Beke Györgyöt, amelyeken súlyos, életbevágóan fontos kérdéseket vetettek fel. Ezeknek a találkozóknak köszönheti, hogy barangoló könyvei rendre megszülettek, s ha csonkán is, megjelentek. /Cseke Péter Enciklopédikus erdélyi hungarológia. Beke György szellemi földrajza. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

A határon túli társulatok közül a kolozsvári Állami Magyar Színház és a beregszászi Illyés Gyula Színház egy-egy előadása szerepel a június 7–16-a között tartandó VII. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában. A kolozsvári társulat Visky András Hosszú péntek című drámáját, a beregszászi társulat pedig a Shakespeare művei nyomán született Halál-álom című előadását mutatja be. /Erdélyi képviselet: kolozsváriak a POSZT-on. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság valamint az MTA Irodalomtudományi Intézete Illyés Gyula Archívuma április 17-én tartja Budapesten a Nagyváradon megjelenő „Partiumi Füzetek” könyvsorozat bemutatóját. A Partiumi Füzetek következő köteteit mutatják be: Mózes Károly: A nagyváradi egészségügyi oktatás történetéből, 2003. – A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról. Évkönyv. Szerk. : Dukrét Géza. 2003. – Nagyvárad tudós püspökei. Szerk.: Fleisz János. 2003. – Mózes Teréz: A révi népi fazekasság monográfiája. 2004. – Emődi János: Telegdi sírkövek, emléktáblák. 2004. – Jósa Piroska: Ezüstös gépmadarak szárnyán érkezett a halál. Nagyvárad bombázása 1944-ben. 2004. – Bozsóky Krestyán Ilona: A temesvári iparoktatás kezdeteiről. 2005. – Dukrét Géza: Hegyköz. Történeti monográfia. 2005. – Kormányos László: Városfejlesztés Nagyváradon a 20. század elején. – Dukrét Géza: A bihari turizmus története. 2006. – Szilágyi József: Tóti község monográfiája. 2006. – Kovács Rozália: Érmihályfalvi temetők. 2006. – Dukrét Géza, Péter I. Zoltán: Nagyvárad városismertető. 2006. – Kupán Árpád, Dukrét Géza: 1956 emlékezete Bihar megyében. 2006./Meghívó/

A Versünnep vetélkedő fesztiválnyitó esemény is, hiszen az első rendezvénye a Szatmárnémetiben május 4–20. között zajló Határok nélkül elnevezésű összművészeti és nemzetközi fesztiválnak. A több mint kéthetes eseménysorozat során színházi előadások, koncertek, kiállítások várják az érdeklődőket. A házigazda Északi Színház több magyar társulatot – így a beregszászi Illyés Gyula, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a kassai Thália Színházat – lát vendégül. /Határok nélkül Szatmárnémetiben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./

Korlátok nélkül címmel első ízben szerveznek két héten át – május 4-től 19-ig – tartó régiós színházi fesztivált Szatmárnémetiben. A helyi két társulat mellett többek között fellép a nagybányai Városi Színház, a beregszászi Illyés Gyula Színház, a kolozsvári Imposibil Színház, a kassai Thália Színház, a krakkói Bagatela, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a bukaresti Masca Színház, s külön előadásuk lesz a Babes–Bolyai Egyetem színház karán tanuló magyar diákoknak. A korábban csak hazai jellegű színházfesztivált Ilyés Gyula polgármester kezdeményezésére bővítették nemzetközi, régiós találkozóvá, amit ezután EU-s támogatással kívánnak megrendezni. /Sike Lajos: Régiós színházi fesztivál nyit. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Kántor Lajos legújabb, második kapu-könyvét (A mennyei kapu avagy az apokrif kerekasztal, 20–21. század. Korona Kiadó, Budapest, 2006) május 16-án mutatják be Kolozsváron. A szerző „apokrif kerekasztala” köré olyan személyiségeket idézett meg, akik ma már nincsenek közöttünk, de számba jöhetnének az Erdély Szellemi Nagyfejedelemség megalakításakor – Kós Károlytól Illyés Gyuláig, Szilágyi Domokostól Nagy Lászlóig, Gáll Ernőtől Balogh Edgárig, Bálint Tibortól Ligeti Ernőig, László Dezsőtől Méliusz Józsefig vagy Szabédi Lászlóig. Meg persze Bethlen Gábor, a nagyságos fejedelem. Felbukkannak az asztal körül olyanok is, mint George Cushing, a londoni egyetem egykori tanára, a magyar irodalom angolra fordításának napszámosa, Szabó T. Attila, Cs. Szabó László, Bibó István és sokan mások. A szerző első kapu-könyve: A kapu. Ház, utca, város (ország). Balassi-Polis, Budapest-Kolozsvár, 2004./Tibori Szabó Zoltán: Asztalgazda és főkapun jött vendégek szeánsza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Május 31-én Aradon, az RMDSZ székházában tartotta meg Czernák Ferenc A világ, ahogyan én látom című egyéni szavalóestjét. Kölcsey Himnuszával indított, majd felolvasta Illyés Gyulának a Himnuszról szóló esszéjét. A továbbiakban a magyar zászlóról, a jelvényekről, vetített képes illusztrációkkal a koronázási ékszerekről tartott előadást, majd magyar költők verseit szólaltatta meg. /(b): Czernák Ferenc előadóestje Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 2./

Csoóri Sándor esszéjét (Sütő Andrásról a harmadik napon) a Hitel Sütő András emléke előtt tisztelgő számából átvette a Transsylvania című negyedévi szemle, amely egy ideje már csak a világhálón érhető el. Az utolsó részt idézte a lap. Sütő András életpályájából a legkevesebben Magyarországon és Erdélyben az 1990 márciusától a legutolsó időkig tartó korszakát ismerik. A szeme elvesztése után Sütő alig írt szépirodalmi műveket. Azért, mert a magyarság megmaradását tartotta a legfontosabbnak. Az erdélyi magyarság kivándorlása folyamatos, fenyegető a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Sütő András temetése után Csoóri tizenöt erdélyi és tizenöt magyarországi értelmiségitől kérdezte meg, hogy ismeri-e a Szemet szóért című kötetét, a Heródes napjait és az Erdélyi változatlanságokat? Egyikük sem ismerte. Sütő András ismeretlen könyveiben olyan súlyos kérdések halmozódtak föl, mint Illyés Gyula Magyarok című művében s Németh László néhány robbanékony tanulmányában. /(bölöni): Belső anyaország. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./

Magyarország 1944 őszén, ‘45 tavaszán történelmének egyik legnehezebb szakaszát élte meg. A nyilas uralom idején a magyarság kiválóságait internálták a sopronkőhidai börtönbe. Az ország legnépszerűbb férfi színészétől, Jávor Páltól öt magyarországi miniszterelnökig a nemzet színe-javát. 1945 elején az egyik internált magyar katonatiszt, Révay Kálmán huszár százados lerajzolta fogolytársait. Az egyik arckép alá a lerajzolt személy a következőt írta: ,,Ha beledöglik is, kibírja! Veress Lajos Veress Lajos” Ez a mondás felbukkan a vezérezredes nagybácsi unokaöccse, az író, irodalomtörténész, drámaíró Veress Dániel esetében is. Veress Dániel a Bolyai Tudományegyetem hallgatója volt, azonban 1951-ben eltávolították az egyetemről. A Sepsiszentgyörgyre hazatérő egyetemista Veress Dániel felkereste dr. Izsák József magyartanárt, aki később Illyés Gyuláról, Asztalos Istvánról írt monográfiát, s a tanár úr a következőket mondta: ,,Ne búsulj, Danikám, én kidolgozok neked egy hároméves olvasási programot, s ha te ezt végigolvasod, tízszer annyit fogsz tudni, mint akik most marxista módon értelmezve az irodalomtörténetet hallgatják az egyetemen. ” Így is lett. Később elnyerte az egyetemi diplomát. Megpróbálták Veress Dánielt a társadalmi élet széléről is kiszorítani, tizenöt esztendei küzdelmet vívott, de utána már ő vette számba az alkotókat. Az 1968-ban a Mikesről írt Négy tél, ‘70-ben a Báthori Zsigmond korát megjelenítő Véres farsang, egy évre rá a Grafenbergi éjszakák, öt évre rá az Örvényben, ‘82-ben az ünneprontók s 1991-ben A megtévesztett jelzi drámaírói munkásságának gazdagságát. Eközben szöveggyűjteményekkel szolgálta az erdélyi magyar öntudat megtartását A bölcsészet parancsai, A magyar elbeszélő költészet remekei és az Emlékezetül hagyott írások című köteteiben. Legkedvesebb témája Mikes Kelemen munkásságának feltárása volt. Az első a Négy tél című Mikes-dráma volt, majd 1972-ben a Rodostói csillagnéző, 1976-ban a Mikes és a szülőföld című kötet. Budapesten 1978-ban jelent meg az Így élt Mikes Kelemen című életrajzi regény és a Törökországi levelek 1974-ben. Utána 1988-ban Mikes Kelemen: Törökországi levelek és a kevésbé ismert Mikes-mű, a Mulatságos napok. A Sepsiszentgyörgy szülötteit ábrázoló szoborgalériában ott lesz Veress Dániel mellszobra is. /Kónya Ádám: Mélyen tisztelt emlékező közösség! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./ Emlékeztető: Dr. Izsák József (Sepsiszentgyörgy, 1921. aug. 1. - Marosvásárhely, 2004. jún. 23.) irodalomkritikus, irodalomtörténész, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének tanszékvezető tanára volt 1980-ig, a főiskola megszüntetéséig.

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Magyarországon az ezredfordulóra lényegében szétestek a nagyvárosi közösségek, és belátható idő kérdése, hogy a kisvárosi és a falusi társadalmak mikorra atomizálódnak. Domokos Mátyás idézte Honeggert, aki szerint a modern korban a komolyzene, sőt, maga az úgynevezett elit művészet is megszűnik. Amíg az alsóbb osztályoknak volt autentikus kultúrájuk, mindig tudtak utánpótlást küldeni a centrumba, ha az elit meggyöngült. Az ezredvégre ez a potenciális hátország lehanyatlott, és az történik, amit Kodály prognosztizált, hogy a népkultúra helyét a tömeges analfabetizmus veszi át. Az elit nem akar tovább váteszkedni, népben-nemzetben gondolkodni. Az ezredvégre – globálisan is – fölénybe kerültek a paradigmaváltók. Az új paradigma megtagad bizonyos hagyományokat, megszakít századokon át érvényes folytonosságokat, elbizonytalanít olyan axiómákat, amelyekre a régi Európa támaszkodott (nemzet, család, erkölcs stb.). (…) Fátumszerű-e vagy törvényszerű, hogy jelentős hagyományok folytonossága szakadt meg a magyar irodalomban is az utóbbi évtizedekben? Fátum- vagy törvényszerű-e, hogy aki a létező szocializmusról végre cenzúra és öncenzúra nélkül, az elmúlt másfél évtized súlyos gondjairól, a mai magyar hárommillió koldusról szeretne olvasni, az vajmi keveset talál erről a kortárs magyar irodalomban? – kérdezte Pécsi Gyöngyi, Domokos Mátyás munkásságára emlékezve. Domokos Mátyás gondolatait összefoglalta Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája című köteteiben. Az esszéválogatás azt reprezentálja, mi az a hatalmas szellemi-intellektuális-morális örökség, amit folytatnia kellene a mai magyar irodalomnak, de aminek hátat fordít. Domokos Mátyás mindkét könyvnek a ,,sorskérdések” a hangsúlyozott kulcsfogalma. Azt látta, hogy sorskérdéseink európai horizontú, kritikai végiggondolása mintegy két évtizede elakadt. Domokos Mátyás a 20. század második felének irodalomtörténeti folyamatában több nagy törést regisztrált. Az első törés a hosszú ötvenes években történt, a rákosista totális diktatúra és a kádári megtorlás esztendeiben. Az ötvenes éveket követő kádári-aczéli korszak is – bizonyos engedékenysége ellenére is – az ötvenes évek gyakorlatát folytatta, roppant alattomossággal. Domokos Mátyás nem csak a Leltárhiány című könyvében, de többkötetnyire rúgó tanulmányban vette számba azt a szellemi csonkítást, amit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években követett el a magyar irodalommal szemben a hatalom. (…) Elképesztő mennyiségben és megdöbbentő részletezettséggel sorolta a példákat, melyek együttesen azt jelezték és igazolták, hogy (…) a magyar irodalomra szisztematikusan rátelepedett finomabb-durvább agykontroll egy idő után eredményes lett: a magyar irodalmat sikerült eltérítenie több száz éves, progresszív hagyományaitól. Domokos Mátyás újra és újra azt állapította meg, hogy az utóbbi kétszáz év magyar irodalmának alapvető folytonosságát az képezte, hogy legjobbjai – Kölcseytől Adyn, Babitson, a Nyugat nemzedékén át a népi írókig, Németh Lászlóig, Illyésékig – következetesen, minden körülmények között fölvállalták a nemzet sorskérdéseit. A tartós korlátozás, a ,,zsákbanhelybenfutás” (Nagy Gáspár), a durvább vagy finomabb tilalmak és kényszerítések azonban egy idő után visszafordíthatatlan folyamatokat generáltak. Domokos Mátyás a ‘45 utáni harmadik töréspontnak a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozás körüli, utáni esztendőket látta: a nemzeti sorskérdéseket életben tartó fővonal – összhangban a nagy nemzedékek távozásával – a léleknyomorító, folyamatos ostrom, prés alatt meggyöngült, a nyolcvanas évekre utóvédfrontvonalakra zsugorodott, az ezredvégen pedig már nem kezdeményezője szellemi folyamatoknak – azaz perifériára sodródott, lényegében fölszámolódott. Egy nagy hagyomány elgyöngültével megszakadt egy több száz éves folytonosság, helyét expanzívan átvette egy másik. Domokos Mátyás keserűen állapította meg, hogy a marxista-leninista-lukácsista és a heideggeri-gadameri-derridai teoretikus irány között folytonosság áll fönn, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekre az élő magyar irodalomban, a modernizmus, a progresszió fogalmát kisajátítva, denunciálva évszázados hagyományokat, újjászülte magát a régi rend ,,más eszközökkel”. A hazai, posztmodernnek nevezett irodalomnak lényegét illetően ugyanaz az elváráshorizontja, mint volt a létező szocializmus hatalomé. Nem az irodalom belső logikája szerinti modernizációs folyamat zajlott le pusztán, hanem egy másik, a megelőző évtizedekben egyetemlegesen elutasított trend került ismét uralkodó pozícióba. Bemutatta, miként áll fönn folytonosság a régi és az új trend között. Például: a szocialista irodalompolitika a valóság meghamisítását követelte, az új irányzat nehezményezi az irodalom valóságreferencialitását; az előbbi betegesen irtózott a nemzet sorskérdéseitől, ez közönnyel viszonyul hozzá; az előbbi a párthatalom érdekei alá rendelte az erkölcsi axiómákat, az utóbbi tagadja, hogy léteznének morális axiómák a társadalomban. Radikálisan átértékelték a hagyományt, az átértékelés pedig mindenekelőtt a teljes hagyomány radikális szűkítését célozta meg, diszkvalifikált mindenkit, akinek művei nem simíthatók bele az új elváráshorizontba. Furcsa módon ugyanazon írókat tartotta és tartja korszerűtlennek a régi és az új kánonképző elit: elsősorban azokat, akik a nemzet sorskérdésein gyötrődtek, és a társadalom valóságos életének a lenyomatát adták – Tömörkény Istvántól Illyés Gyuláig. A magyar irodalom egyre inkább magyar nyelvű irodalomként próbál meg funkcionálni. Domokos Mátyás szerint megroppant a magyar irodalomnak a nemzeti sorskérdéseket európai szinten és távlatokban fölvállaló irányzata, az ezredfordulóra pedig a magyarországi posztmodern is kimerítette lehetőségeit. Domokos Mátyás A rontás ellen című összegző könyvét a 2004-es népszavazásról írott vallomásával zárja. Ezzel a harmadik Trianonnal a magyarországi nemzetrész nemcsak újabb öncsonkítást hajtott végre, de a ,,tömeges emberárulás” a társadalom oly mértékű gyógyíthatatlan bajáról tanúskodott értelmezése szerint, hogy beteljesültnek látta Ady jövendöléseit.,,2004. december 5-én (pedig) nemcsak a testvéreinket s nemcsak a halottainkat, de halhatatlanjainkat is elárultuk” – írta. Domokos Mátyás kétségbeejtőnek látta az ezredvégi Magyarországot: az elit elárulta a társadalmat, elfordult jelentős hagyományaitól, a szétesett, média vezérelte társadalom megtagadta az alapvető erkölcsi értékeket. Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája – utolsó széttekintések: nagy nemzedék utolsó koronatanújaként, ,,régi értékek utóvédje”-ként, mielőtt a rezervátum karámjai összezárnak, még egyszer számba veszi, hol tévesztettünk utat ismét. Az egy évvel ezelőtt elhunyt szerkesztő, Domokos Mátyás emlékére a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhely Az olvasó fényűzése címmel konferenciát szervezett 2007. május 31-én. Itt hangzott el Pécsi Györgyi kritikus és irodalomtörténésznek, a Kányádi Sándor- és Tőzsér Árpád-monográfiák szerzőjének előadása. /Pécsi Gyöngyi: Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Szőcs Géza író október 23-án Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban előadást tartott az ‘56-os forradalom évfordulóján.,,Az események szublimálódása igazi remekműveket csak a lírában eredményezett” – szögezte le Szőcs Géza, példaként pedig Faludy György 1956, te csillag, Márai Sándor Mennyből az angyal és Nagy Gáspár Örök nyár, elmúltam kilencéves című versét említette. 1956 előtt, az események vonzásában született Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeménye is. Szőcs Géza rámutatott: Tolsztoj Háború és béke című regényéhez hasonló, egy történelmi korszakot tablószerűen bemutató prózai mű nem született az 1956-os forradalomról. Kabdebó Tamás, Karinthy Ferenc, Karácsony Gábor próbálkozott ezzel, igazi remekművet azonban nem teremtettek. Hasonló a helyzet a képzőművészetben, illetve a filmművészetben is – ecsetelte Szőcs Géza, és hozzátette: lehetséges, hogy a közeljövőben születik majd egy ilyen regény. /Farcádi Botond: Nem született még igazi regény ötvenhatról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./