Marosvásárhelyen az érvényes tanácsi határozat ellenére sem került még vissza az utcanévtábla a Kossuth (Calarasilor) utcára. Az ügyben közigazgatási per zajlik. Kerekes Károly – a helyi tanács felkérésére – védőügyvédként képviseli a helyhatóságot a Kossuth utca nevének visszaállítása kapcsán indított perekben. Az Avram Iancu Kulturális és Hazafias Egyesület, a Nagy-Románia Párt és a Vatra Romaneasca Egyesület nyújtott be keresetet az utcanév visszaállítása ellen. A nemzetállamban – az ő értelmezésükben – semmilyen más nevet nem lehet adni tereknek, utcáknak, intézményeknek csak román nyelvűeket. /Bögözi Attila: Kossuth utca – csak papíron. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./

Marosvásárhelyen a Kultúrpalota főbejárat felett van két emléktábla. Az apró betűkkel szerepelnek dr. Gavril Ugron és Ioan Hallersen prefektusok és dr. Gheorghe Bernady polgármester. Hogy miért románra fordított keresztnévvel szerepelnek arra nincs magyarázat. Legalább ennyire felháborító a Bela Bartok vagy a Gheorghe Doja. A palota főbejárata felett a másik emléktábla szintén román nyelven hirdeti, hogy I. Ferdinand román király 1914 és 1924 között uralkodott. Hogy ennek mi köze a marosvásárhelyi Kultúrpalotához, amelynek építését 1913-ban fejezték be, nem lehet tudni. Dr. Bernády György szobrának sincs helye a főtéren, de Dandea polgármesternek és Avram Iancunak van. Ugyan mivel szereztek több érdemet erre? /Dávid F. István: Adós, fizess! = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

A magyar irredentizmussal szembeni győzelemnek tekinti a Nagy-Románia Párt, hogy a megyei törvényszék közigazgatási részlegén – a törvényességre vonatkozó érdemi döntés kimondásáig – felfüggesztették a marosvásárhelyi városi tanács tavaly októberi döntését, melynek alapján a Kossuth Lajos utca visszakapta száz éven át viselt nevét. Az NRP áprilisban kérte a határozat felfüggesztését. A városi tanács határozatát korábban a Vatra Romaneasca valamint az Avram Iancu Kulturális és Hazafias Egyesület megfellebbezte, provokatívnak, szeparatistának, nemzetellenesnek tartva az elnevezést. A pert tárgyaló negyedik bíró a május 2-i tárgyaláson a városi tanács határozatának felfüggesztése mellett a kifogások egybevonásáról valamint az ügyben szavazó tanácsosok egyénileg történő perbe hívásáról határozott. Kerekes Károly, a tanács védelmét ellátó ügyvéd szerint a határozat törvényessége nem vonható kétségbe. A képviselők egyéni perbe hívása a megfélemlítést szolgálja. Ideje lenne véget vetni áltörténészek valótlan állításainak románok ezreinek a kivégzéséről és a Marosvásárhelyen felakasztott románok emlegetéséről, ami – ahogy Spielmann Mihály történész-képviselő az októberi ülésen vélekedett – uszításnak tekinthető. A történelemhamisításra az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak is régen fel kellett volna figyelnie, Magyarország kormányának is fel kellene emelnie a szavát a magyar történelem személyiségei ellen folytatott sovén nacionalista kampány ellen. /Bodolai Gyöngyi: Az önkormányzatiság megcsúfolása? = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./

Florea, Marosvásárhely polgármestere tovább folytatja a helyi magyarság ellen viselt háborúját. A közel három éve illegálisan a városháza előtt veszteglő Mihály vitéz mellszobor mellé a napokban kikerült egy újabb, a helyi tanács által ezúttal sem engedélyeztetett alkotás. Az új, arany színben pompázó „remekmű”, melynek megvalósulását a helyi sovén-nacionalista Avram Iancu „kulturális társaság” patronálta, egy sasfélét ábrázol. A parkban viszont ismét van tulipán. Ez évekkel ezelőtt ez elképzelhetetlen volt, ugyanis a nacionalisták mindig gondoskodtak arról, hogy annak az RMDSZ szimbólumát eltüntessék a járókelők szeme elől.   Tizenhat év alatt    kétszázezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Marosvásárhelyen létrehoztak egy Avram Iancu emlékházat. Valójában ez a ház nem is létezett az ő idejében. Arról nem is beszélve, hogy Avram Iancu az erdélyi magyarság hóhéra volt, nyolc ártatlan magyar falut irtatott ki. Végre ezekről is beszélnünk kellene nyíltan, mert 16 évvel a rendszerváltás után lennie kell magyar érzékenységnek is, írta Fazakas Csaba. Közben Marosvásárhelyen a Nagy-Románia Párt segédletével a bíróság elutasította a helyi tanács által immár másodszorra is megszavazott Kossuth Lajos utcanév használatát. A szomszédos utcában a háborús bűnös Antonescu neve a jogerős törvényszéki ítélet ellenére is a helyén áll. A temetők sincsenek biztonságban, mert kiderítették, hogy az évszázados fákat el kell távolítani. Ebben, mint sok más magyarellenes megnyilvánulásban, a polgármester a város első magyarjának, Csegzi alpolgármesternek a támogatását is élvezi. /Fazakas Csaba: Kis magyar abszurd. Velünk és ellenünk Marosvásárhelyen. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 30./

A Nagy-Románia Párt tizenöt évvel ezelőtt, 1991. júniusában alakult meg, kezdeményezője Eugen Barbu író, Mircea Musat történész és Corneliu Vadim Tudor újságíró volt, a decemberi fordulat előtt mindhárman a szekuritáté Saptamana című szócsövének vezető munkatársai. Előbbi kettő meghalt, a szélsőséges sovén-nacionalista párt hangadó vezére mindmáig C.V. Tudor (jelenleg a szenátus alelnöke is). Az évfordulós rendezvénysorozat Bukarestben tetőzött június 17-én, cirkusz és operett egyvelegére emlékeztető jelenetekkel, többek között C.V. Tudor Hitlerre és Ceausescura emlékeztető, fennkölt bevonulásával, úgyszintén régi rögeszméjének idézésével, miszerint rövidesen ő lesz Románia elnöke. A Romania Mare június 16-i számának szalagcíme: Románia jelenkori történetének legpatriótább, legigazságosabb pártja 15 éves – éljen sokáig! Az önköszöntőből: „A NRP dicsőséges történetét elnökének ragyogó szellemisége hatja át. Ez a párt 15 éven át védte a hazát minden veszély ellen. A harc élén C.V. Tudor, a vitézek között legvitézebb politikus áll, ő vezeti pártját győzelemről győzelemre.” Tricolorul (a párt napilapja), június 15.: „Tizenöt évvel ezelőtt született meg ez a legtisztább és legszebb párt, nem hiába, hogy országunk nevét viseli. Meggyőződésünk, hogy ha élne Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Tudor Vladimirescu, mindhárman tagjai lennének pártunknak.” Barabás István közölt néhány korábbi adatot. Romania Libera, 1992. június 5.: Miután birtokába jutott a féltve őrzött titoknak, a szerkesztőség leközölte Eugen Barbu és C.V. Tudor levelét, amelyben kérték Ion Iliescu elnököt és Petre Roman kormányfőt, járuljanak hozzá a Romania Mare hetilap beindításához, ez segítségükre lesz az ellenzék felszámolásában, a magyar veszély elhárításában. – A Nagy-Románia Párt 15 éve követeli az RMDSZ betiltását, vezetőinek kitoloncolását az országból. 1997. szeptember 12-én a kolozsvári Avram Iancu-ünnepség keretében C.V. Tudor a nagygyűlés szónoki emelvényén a tömeg ujjongása közepette darabokra tépte dr. Csapó Józsefnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetét. Legújabban a Tricolorul június 15-i számában hívja fel a figyelmet, hogy dr. Csapó József június 18-án Gyergyóditróban az autonómia révén el akarja csatolni Erdélyt Romániától. /Barabás István: Nagy-román önünneplés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Provokáció zavarta meg június 25-én, vasárnap a szatmári katolikus egyházmegye legnagyobb ünnepét, a Jézus Szíve búcsút. Mikor a sok ezer hívőből – köztük avasi román katolikusokból – álló körmenet a Dacia (volt Pannónia) szálló közelébe ért, mit sem törődve a vallási szertartással, népesebb csoportok jelentek, hangoskodva, sőt kurjongatva adták hírül, hogy megérkeztek Avram Iancu fiai, miközben a hangosbeszélőt is mind sűrűbben próbálgatták. Szándékosságról volt szó, a polgármesteri hivatal egy későbbi időpontra adott engedélyt az Avram Iancu Társaságnak a rendezvény megtartására. Mindez pár percig tartott, aztán a rend fenntartói közbeléptek. Pallai Kristóf, a búcsú főszervezője ugyanis azonnal megkereste a rendőrséget. Valószínűleg az ilyen esetek nem tűnnek el Románia EU-s csatlakozásával sem. Amit korábban a Vatra Romaneasca művelt, most az Avam Iancu Társaság csinálja. Ők az utóbbi években egyre aktívabbak Szatmárnémetiben, szokásos nyári összejövetelükön mind több a kirekesztő és megbélyegző hangos ordítozás. /Sike Lajos: Új tűzhelyesek? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

Az elmúlt napokban némi pánik keletkezett a Szabadság olvasói körében, a lapban megjelent egyik színes, illusztrált reklám miatt. A képen a Mátyás király szoborcsoport látható – némiképpen átkomponált változatban – hiszen a számítógép csodákat művel: királyunk lovastul mindenestül hiányzik a talapzatról. A valóságban még mindig ott, reméljük, soha senki nem fogja onnan elmozdítani. A román lapokban Avram Iancu kolozsvári szobra „szökött meg” az oszlopról, tehát nem a magyarság volt a célpont. /E.-R. F.: A Mátyás-szobrot NEM vitték el. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

Traian Basescu elnök megjegyezte, hogy tudomása szerint ez volt az első alkalom, amikor az RMDSZ koszorút helyezett el a cebei (Tebea) emlékünnepségen Avram Iancu sírjánál. Az államfő szerint ez, többek között, azt jelképezi, hogy egy civilizált világban már nem téma, hogy valaki még “egy tenyérnyi román földet” akarna. “És ha akarja, nem merészeli”. /RMDSZ-koszorú Iancunak. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 18./

Indulatot váltott ki Marosvásárhelyen a Kossuth utca „visszakeresztelése”. A nacionalista megnyilvánulások sorát az a bírósági döntés zárja, amely a záróbeszédek után újabb tárgyalást tűzött ki a névváltoztatás ügyében. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója másodszor próbálkozik, hogy a volt Kossuth utca visszanyerje az 1893-ban kapott eredeti nevét. Kerekes Károly ügyvéd, parlamenti képviselő elmesélte, kivette a Megyei Levéltárban fellelhető adatokat, és csatolta a törvényszéki dossziéhoz, ugyanis azt állították, hogy a szóban forgó utca csak a Maros Magyar Autonóm Tartomány idején kapta a nevét, mert a kommunisták pártolták a magyarokat. A tanácsi döntést ugyanis megtámadta az Avram Iancu Egyesület, a Vatra Romaneasca, úgyszintén a Nagy-Románia Párt és egy helyi tanácsos. Kerekes hallhatta a gyalázást: Kossuth gyilkos volt, a negyvenezer kivégzett román, satöbbi-satöbbi. Az ellenfél ügyvédje az az egykori bíró volt, aki a márciusi események kapcsán a magyarokat elítélte. Megdöbbentő volt, hogy a bíró eltűrte a sok gyalázkodást. A tárgyaláson Kerekest elküldték Budapestre, a magyar parlamentbe, hogy ott ugráljon. A bíró elhúzza az ügyet, még nem döntött. /Lokodi Imre: Megint Kossuth Lajos lesz a bűnös? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./

November 7-én a képviselőház ülésén Kerekes Károly RMDSZ-képviselő politikai nyilatkozatot terjesztett elő a nacionalista és xenofób erők hatásáról a romániai igazságszolgáltatásra, nevezetesen a Maros Megyei Törvényszékre. Rámutatott, hogy a Románia ellen indított perek nagy része – amelyekben az Európai Emberjogi Bíróság az állampolgárok javára döntött – olyan ügy, amelyekben a bírák felkészületlensége miatt születtek nem megfelelő határozatok. Kerekes a Maros Megyei Törvényszéken folyamatban levő, a tanács egyik határozatát megsemmisítő közigazgatási per során meggyőződött, hogy ez a törvényszék nacionalista. A vitatott határozat témája: egy utcát Kossuth Lajosról nevezzenek el Marosvásárhelyen, amely utca egyébként 1893 és 1920, illetve 1940 és 1986 között az ő nevét viselte. Kerekes elmondta, hogy a helyi tanácsi határozat semmissé nyilvánításáért nacionalista civil szervezetek és politikai pártok indítottak pert, közöttük a Nagy-Románia Párt, a Vatra Romaneasca, az Avram Iancu Egyesület. Kerekes Károly szerint „a Simona Pojar bírónő által vezetett ülések hangulatából eleve következtetni lehetett a döntésről”, nem beszélve arról, hogy az ügy megoldása 8 hónapot vett igénybe. Elképesztőnek nevezte, hogy a szeptember 27-i tárgyaláson a bírónő megengedte, hogy „a reklamálók szabadon sértegessék nemcsak a forradalmár Kossuth Lajost, hanem a magyar államot, a magyar népet, a marosvásárhelyi és az amerikai magyarokat, Calin Popescu Tariceanu kormányfőt, és nem utolsósorban engem, a marosvásárhelyi tanács védőügyvédjét”. /Mózes Edith: Kerekes Károly: Nacionalizmus és inkompetencia a Maros Megyei Törvényszéken. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

November 10-én tartott sajtótájékoztatóján Kerekes Károly RMDSZ-képviselő felháborítónak nevezte azt, ami szeptember 27-én a megyei törvényszéken történt. Ezen a tárgyaláson hoztak döntést a Nagy-Románia Párt, Vatra Romaneasca, Avram Iancu Egyesület kontra marosvásárhelyi tanács ügyben, amelyben az említett szervezetek a közigazgatási bíróságon támadták meg a Kossuth utca nevének visszaállításáról szóló tanácsi határozatot, holott 23 év megszakítással, 1893-tól 1986-ig ezt a nevet viselte az egyik marosvásárhelyi utca. A képviselő hangsúlyozta: nem a bírói döntés ellen van kifogása, hanem amiatt, hogy Simona Pojar megengedte, hogy Ioan Sabau ügyvédtársa terroristának nevezze Kossuth Lajost, sértegesse a marosvásárhelyi magyarokat, az Amerikai Egyesült Államokat, sőt magát a kormányfőt. Sabau az USA-ról azt mondta: hogy meri állítani, hogy harcol a terrorizmus ellen, mikor Kossuth Lajosnak, a magyar terroristának szobrot állít, Tariceanut meg azzal vádolta meg, hogy „az ország ellenségeivel (értsd RMDSZ) ül egy asztalnál. Kerekes szankciót kér Simona Pojar bírónő ellen. Ugyanakkor értesíti az USA bukaresti nagykövetét és az Európai Uniót is, amely monitorizálni akarja a román igazságügyet. Adrian Moisoiu, a Nagy-Románia Párt képviselője kijelentette, hogy Kossuth genocídumot követett el a románság ellen, majd Kossuthot Szaddam Huszeinhez hasonlította. /Mózes Edith: Kerekes Károly szankciót kér a Legfelsőbb Bírói Tanácstól Simona Pojar ellen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Kerekes Károly képviselő elmondta, a marosvásárhelyi Kossuth utca ügyében megfellebbezték a megyei törvényszék döntését. Kerekes Károly előzőleg beadott törvénykezdeményezését a parlament elfogadta, így példaként a 118-as dekrétum módosítását, a tavalyi 148-as sürgősségi kormányrendelet módosítását (amelynek értelmében a gyermeknevelésért járó szabadság is régiségnek számít), valamint azt a javaslatot, amit az RMDSZ szorgalmazott és amely egy nyugdíjpontnak 508 lejt állapítana meg 2007-től. A kormány által javasolt nyugdíjpontérték 396,2 lej volt. A marosvásárhelyi Kossuth Lajos utca ügyével kapcsolatban Kerekes Károly, aki a Calarasilor utca Kossuth Lajossá való „visszakeresztelését” elhatározó városi tanácsot képviseli, elmondta, hogy megkapta a megyei törvényszék döntésének indoklását. A döntés néhány román „hazafias” szervezet (a Vatra Romaneasca, az Avram Iancu Egyesület, a Nagy-Románia Párt) és Ioan Sita közgyűlési képviselő követelését hagyta helyben, hatálytalanítva a tanácsi határozatot. Kerekes szerint a Simona Pojar bírónő által felhozott indokok – miszerint ha az utca ismét felvenné a Kossuth Lajos nevet, veszélyeztetné a demokratikus jogállamiságot, a polgárok jogait illetve a fent említett pártok és szervezetek létét és működését – arra engednek következtetni, hogy a bírónő „politikai pártok befolyása alatt áll”. /Antalfi Imola: A jogállamiságra leselkedő veszély? = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./

A Maros megyei törvényszék bírónője, Simona Pojar helyet adott az Avram Iancu Hazafias Egyesület keresetének, amelyben a helyi tanács határozatának elvetését kérelmezték, és elrendelte a Kossuth Lajos utca nevének megváltoztatását Calarasilor utcára. Emiatt Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő politikai nyilatkozatot terjesztett elő a román képviselőház plénumán. A bírónő indoklása szerint Kossuth Lajost negyvenezer román meggyilkolásáért és háromszáz parasztház felgyújtásáért terheli felelősség, ami lényegében ki is meríti az emberi(es)ség ellen elkövetett bűncselekmény fogalmát. Mindez megerősíti azt, hogy Románia csatlakozása nem a felkészültségének, hanem a gazdasági és geostratégiai érdekek érvényesülésének köszönhető. A román igazságszolgáltatást a régi-új nómenklatúra érdekeinek a védelme és kiszolgálása jellemzi. Ennek a helyzetnek a fennállásáért az RMDSZ is felelős. A romániai magyar média cinkosságának is köszönhetően a hétköznapi szokványos gazemberségek – amelyeknek haszonélvezői nem egyszer az RMDSZ, annak holdudvara, kárvallottjai pedig sok esetben egyszerű magyar emberek – nem igazán kapnak média-nyilvánosságot, írta Dr. Jakab Attila. /Dr. Jakab Attila: „Európai” (i)gazságszolgáltatás Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./

Marosvásárhelyen nem nevezhetnek el utcát Kossuth Lajosról, egy román bíró ítéletére alapozva a döntést. A bíró szerint Kossuth Lajos negyvenezer erdélyi román megöléséért és háromszáz parasztház felgyújtásáért felelős. Közben Románia uniós tagállam lett. A Kossuthra rótt vád nem új keletű a román történetírásban. 1996. március 14. óta Kolozsvárott, a Biasini Szálló épületén – a Petőfi Sándor tiszteletére elhelyezett emléktábla alatt – román és angol nyelven írt bronzöntvény hirdeti: „A magyar nemesek 1848-1849-ben 40 ezer románt végeztek ki és 239 falut fölégettek. ” 1850-ben az osztrák, hivatalosnak tekinthető felmérés szerint a román áldozatok száma 4366 főben állapítható meg – a harc közben elesettek száma nélkül. Ugyanezen felmérés szerint az erdélyi magyar lakosság vesztesége – a polgári lakosságot nézve – 7500-8500 főre tehető. George Baritiu román történész 1890-ben hatezer román polgári lakos haláláról számolt be, s a mai napig ezt a számot tartja hitelesnek a mérsékelten liberális román történészgeneráció is. Ha tehát a számokkal „játszunk”, akkor a románok embervesztesége minimum 4366, maximum 6400 fő. Ez nem kevés, de messze van a negyvenezertől. Avram Iancu – a Habsburg-udvar által buzdított – felfegyverzett román csapatai 1848 októberében kisebb hadjáratba kezdtek az erdélyi magyarok ellen. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le. 1849 januárjában Nagyenyeden egy román felkelőcsapat feldúlta a várost, különös kegyetlenséggel nyolcszáz embert ölt meg. A mészárlások Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken és Járán folytatódtak. A román–magyar összecsapásokban esett el a márciusi ifjak egyik jeles alakja, Vasvári Pál is. Avram Iancut a magyar forradalom leverése után nem vonták felelősségre. Az enyhülés a kompromisszumra készen álló Nicolae Balcescu fellépésével kezdődött, ő békülő szándékkal fordult Kossuth Lajoshoz. A magyar kormánnyal aláírt „megbékélési tervezet” képezte részben az alapját a magyar nemzetgyűlés 1849. július 28-án elfogadott határozatának. Vérváddal, tömeggyilkossággal sújtani Kossuthot felelőtlenség. /Kovács Emőke történész: Kossuth Lajos, „a tömeggyilkos”. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

Sürgősségi eljárást kezdeményez a parlamentben a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetősége az intézmény akkreditálása ügyében – jelentették be a testület képviselői Nagyváradon. A PKE vezetősége nehezményezi, hogy Bukarest késlelteti a 16 éve működő, magyarországi finanszírozású egyetem akkreditálását. Tolnai István, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja szerint egyetlen olyan egyetem sincs az országban, amelynek akkreditálása ennyire elhúzódott volna. Az Országos Akkreditációs Tanács 2005-ben javasolta a parlamentnek, hogy törvényben ismerje el az egyetemet. Az akkreditáció azonban késett, időközben a tanács megszűnt, helyét tavaly a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség vette át. Az ügynökség eddig érdemben nem foglalkozott az üggyel, az átalakulásra hivatkozva halogatta az egyetem elismerését. Az ügy parlament elé terjesztését fél évvel ezelőttre ígérte az Oktatási és Kutatási Minisztérium, és annak előmozdítására Markó Béla miniszterelnök-helyettes is ígéretet tett, előrelépés azonban nem történt. Egy héttel ezelőtt Bukarestben senki sem tudta, hol akadt el a nagyváradi egyetem akkreditációs dossziéja. Sóki Béla képviselő, a parlament tanügyi bizottságának tagja szerint megmagyarázhatatlan, miért húzódott el ennyire a PKE elismerése. „Az Országos Akkreditációs Tanács megszűntével az akkreditációs folyamatok nem álltak le, azóta kilenc egyetemet ismertünk el. A nagyváradi egyetem dossziéját magam is kerestem, ám az nem jutott el a parlamentbe” – magyarázta Sóki. A múlt hét elején még Pásztor Gabriella tanügyi államtitkár sem tudott a dosszié hollétéről, majd kiderítette, hol akadtak el az iratok. „A Partiumi Keresztény Egyetemet öt másik egyetemmel egy csomagban javasolta akkreditálásra az Oktatási és Kutatási Minisztérium. Kiderült, a több száz oldalas dokumentumcsomagot már korábban átküldték az Igazságügyi Minisztériumba, onnan azonban visszajött kiegészítés végett. Ez megtörtént, a dosszié most Monica Macovei igazságügyi miniszter asztalán vár aláírásra” – közölte Pásztor. Az államtitkár hozzátette, az aláírás után az akkreditációs iratcsomó a kormány elé kerül, illetve a parlament tanügyi bizottsága ellenőrzi azt, majd az akkreditációt kimondó törvényjavaslat előterjesztése következik. A PKE vezetősége szerint valamelyest megnyugtató, hogy a dosszié hosszas nyomozómunka eredményeként előkerült, de nem mondtak le arról, hogy a kolozsvári Avram Iancu Egyetemmel közösen sürgősségi eljárást kérjenek. A PKE vezetői elrendelték, hogy a filozófia, menedzsment és zene tanszék vezetői is lássanak hozzá az akkreditációhoz szükséges dosszié összeállításához. Tőkés László püspök, a nagyváradi egyetem vezetőtanácsának elnöke közölte, ha a következő kormányülésen napirendre tűzik a PKE ügyét, akkor még ebben a tanévben megtörténhet a tanintézet akkreditálása. „Erre nagy szükség van, mert akkreditáció hiányában nem államvizsgáztathatunk, és európai uniós támogatásokra sem pályázhatunk” – magyarázta Tőkés. A 13 szak végzőseinek államvizsgáztatása korábban jórészt a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) történt, de ezt az egyezményt a kolozsvári tanintézet egyoldalúan felbontotta. „Andrei Marga, a BBTE akadémiai tanácsának elnöke azt állítja, az egyetem azért nem vállalja a nagyváradi végzősök államvizsgáztatását, mert azok konkurenciát jelentenek a BBTE-nek” – fejtette ki Tőkés. Az elmúlt napokban a református püspök Geréb Zsolttal, a PKE rektorával együtt felkereste a kolozsvári egyetem vezetőségét, és sikerült megállapodniuk abban, hogy a református didaktikai teológia-szakos hallgatókat Kolozsváron államvizsgáztatják. A többi szak végzősei Temesváron, illetve Bukarestben államvizsgázhatnak majd. Nagyváradon tavaly tették le az alapkövét annak a hatszintes épületszárnynak, amelynek építését idén be szerették volna fejezni, de a munkálatok elkezdésére nincs anyagi fedezet. Tolnai István bejelentette, április 9-én Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatalban ismertetik a nagyváradi egyetem fejlesztési tervét, ekkor derül ki, hogy megkapják-e az elkövetkezendőkben is a magyar kormány támogatását. /Gergely Gizella: Tévutas akkreditáció. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./

Avram Iancu kolozsvári köztéri szobrának eltávolítását kezdeményezi a Clujeanul című hetilap és a MindBomb civil akciócsoport. A szobor eltávolítását szorgalmazó nyílt levelet közel 250-en írták alá, köztük egyetemi tanárok, ügyvédek, képzőművészek, írók, újságírók, rendőrök és politikusok. A legnagyobb kolozsvári román nyelvű lapként ismert Clujeanul szerkesztősége szerint a kivitelezésében teljesen elhibázott Avram Iancu-szobor a városnak, lakóinak és Iancu személyiségének is árt. Az 1995-ben felállított szobor „az intolerancia, az ízléstelenség és a butaság jelképévé vált”, az egyik legismertebb európai idegenforgalmi kalauz, a Le Routard is a „hihetetlenül nevetséges” jelzővel illeti a Iancu-szobrot. A MindBomb közleménye szerint Kolozsvár köztereit az utóbbi 17 évben a város vezetése erőfitogtatásra használta fel, ezért léteznek a városban „a nemzeti hovatartozást mímelő, a helyi hatalmat jelképező szobrok és gödrök”. A civil csoport képviselői leszögezik: törekvésük „nem a nemzeti jelképek ellen, hanem az alkalmatlan és közepes színvonalú tárgyak természetes eltávolítására irányul”. Radu Morar, a művészeti egyetem szobrászati vezetője szerint a szobrot 1995-ben politikai rendelésre készítette egy Svájcban élő román szobrász, a bíráló bizottság kétharmada nem volt szakértő. Mindezekre reagálva a Iancu-szobor felállítását szorgalmazó Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, jelenleg Nagy-Románia párti szenátor kijelentette: mind bolondok, akik a szobor eltávolítását akarják, „valamennyit kényszerzubbonyban kellene a bolondok házába vinni”. /Benkő Levente: Avram Iancu többet érdemel? = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

Nyílt levélben fordult Emil Boc kolozsvári polgármesterhez elődje, Gheorghe Funar szenátor. A nagy-románia párti szenátor egyrészt az Avram Iancu szobor eltávolítására irányuló civil kezdeményezés ellen tiltakozott, másrészt Márton Áron püspök tervezett kolozsvári szobrának felállítása ellen. Funar többek között, terroristának, tömeggyilkosnak, románellenesnek és szekus besúgónak nevezte a nagy püspököt, akinek boldoggá avatási pere Vatikánban folyamatban van. Funar tiltakozott az ellen, hogy a tanács 30 000 lejt utalt ki a „Budapesten öntött szobor” talapzatára, és követelte, hogy a polgármester kezdeményezzen nyílt vitát a Vatra Romaneasca és más egyesületek részvételével, valamint kérje ki Márton Áron dossziéját a CNSAS-tól. A boldogemlékű püspök szobrát, Bocskai Vince szobrászművész alkotását a Szent Mihály-templom kertjében tervezik felállítani. Funar tizenkét éves polgármesteri pályafutása során az RMDSZ többször is megpróbált keresztülvinni ehhez a szoborhoz fűződő határozat-tervezeteket, de ezeket soha nem szavazták meg. Emil Boc jelenlegi polgármester a nyílt levéllel kapcsolatosan elmondta: Gheorghe Funar bizonyára még nem vett tudomást arról, hogy Kolozsváron lejárt a szobor-sztorik ideje. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, szerint Márton Áronról nem a volt polgármester hivatott nyilatkozni, hanem azok, akik akkor itt éltek, Kolozsváron. Kovács Sándor plébános, kolozs-dobokai főesperes döbbenettel értesült a nyílt levélről. Elmondta: mint kolozsvári plébános és Márton Áron utódja tiltakozik az ilyen hangnemű levelek ellen. A Babes–Bolyai Tudományegyetemen szeptember 10-én zajlott az a konferencia, amelyet az Akadémiai tanács elnöke, Andrei Marga szervezett, és amelynek Élet az Igazságban volt a címe. A meghívottak között volt Rómából Zenon Grocholewski bíboros is. Erre a konferenciára eljöttek románok, olaszok, németek, magyarok, egyházi méltóságok és civilek egyaránt. Márton Áron püspök minden népek igazságáért és jogaiért szállt síkra Erdélyben. Amikor a zsidók jogairól szólt a kolozsvári Szent Mihály-templomban, a magyar kormány kiutasította őt Észak-Erdélyből. Kovács Sándor hozzátette: hiszi, hogy ma politikusok, vezető személyiségek megértik, megértették a nagy püspök fellépését az igazságtalanság ellen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Funári kirohanás Márton Áron és tervezett szobra ellen. A volt polgármester terrorizmussal vádolja a püspököt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./ Kilenc négyzetméteres terület bérbeadásán múlott, hogy Kolozsváron ma sincs felállítva Márton Áron püspök szobra. A Szent Mihály-plébánia ugyanis azért nem rendelkezik a szoborállításhoz szükséges építkezési engedéllyel, mert a helyi tanács nem szavazta meg a szükséges kilenc négyzetméternyi terület bérbeadását. A már elkészült műalkotás felállítása így tovább késik, bár 2005-ben, Gheorghe Funar egykori polgármester leváltását követően a kezdeményezők úgy nyilatkoztak: hónapok kérdése a püspök szobrának felállítása. Márton Áron szobrát először 2004-ben szerették volna felállítani, azonban a kincses város központi részének általános városrendezési terve akkor még nem készült el. A Czirják Árpád érseki helynök, volt kolozsvári főesperes kezdeményezte szobrot, melyet a tervek szerint a templom bejáratától balra eső zöldövezetben, az ott lévő fenyőfák előtt helyeznék el. A Magyarországon megöntött műalkotás jelenleg egy Budapest melletti szoborkertben várja, hogy Kolozsváron felállíthassák a Szent Mihály-templom mellett. /Lázár Lehel: Nacionalista aknamunka. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

Bűnvádi panaszt nyújtott be Markó Béla ellen Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor. Gheorghe Funar szerint az RMDSZ elnöke veszélyt jelent a nemzetbiztonságra és az alkotmányos rendre nézve. Gheorghe Funar szerint Markó Béla szeptember 22-én a kolozsvári városházában megtartott önkormányzati konferencián kijelentette, az RMDSZ európai parlamenti képviselői az egységes román állam ellen, területi egységének felbontásáért, előbb a Székelyföld, majd egész Erdély területi autonómiájáért fognak cselekedni. Gheorghe Funar azzal is vádolja az önkormányzati konferencia résztvevőit, hogy a városháza nagytermében magyar nyelvű feliratokat tartalmazó bannerekkel takarták el Avram Iancu képét. /Markót pereli Funar. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 25./

A Romania Libera bukaresti napilapban titkot, rejtélyt üzenő írás jelent meg „Az ompolygyepűi földhalom titka" és „Rejtett sír az Erdélyi Szigethegységben" címmel. 1848 egyik csatájának többszáz halott katonája fekszik egy autóbuszmegálló melletti földhalom alatt – írta Dorin Timonea. A cikkíró történészekre hivatkozva állította, „nehéz harcok" voltak itt 1848-ban magyarok és románok között. Szerinte azok vannak itt eltemetve, akik az 1848. október 23-i „rajtaütéskor" vesztették életüket. Egyesek szerint magyarok, mások szerint románok. Itt van a magyarok által épített emlékmű, holott az újságíró szerint Ompolygyepű volt „az 1848-as forradalom egyik legfontosabb román győzelmének helyszíne. " A helyi polgármester szerint a sírban magyarok nyugszanak, mert a románokat hazavitték. A gyulafehérvári múzeum igazgatója szerint itt a zalatnai magyar nemzetőrség és a románok csaptak össze, mert a „magyarok nem tartották be a fegyverszünetet. " A fegyverszünet arról szólt, hogy „a magyarok hagyják el teljesen a zónát". A cikk taglalta, miként szegték meg a magyarok és németek és örmények a fegyverszünetet, és hogyan győzedelmeskedtek fölöttük a hős román seregek. Valójában ami itt történt, zalatnai mészárlás, avagy zalatnai vérfürdő névvel vonult be a magyar történelembe. Dél-Erdélyben több ilyen „győzelmet" arattak a románok. Zalatna város magyar polgárai egyezséget kötöttek a román csapatokkal: leteszik fegyvereiket, cserébe szabadon elvonulhatnak családjaikkal, vagyonukkal. Az alkut megszegték a románok, megtámadták a védteleneket és 640 embert mészároltak le, az akkori Zalatna teljes értelmiségét, nőket, aggokat, gyerekeket. A „hőstettektől", a válogatott kínzásoktól, az apróságok, csecsemők kivégzésétől még a cinkos osztrák tisztek is elborzadtak. Voltak túlélők. Köztük egy történelmi személyiség, Lukács Béla, aki egyéves volt, és román dajkája csak úgy tudta megmenteni, hogy azt hazudta: saját gyereke. Édesapja, édesanyja és öt testvére elpusztult a mészárlásban. Lukács Béla felnőtt, író, politikus lett, a tragédiát sosem tudta kiheverni. Miniszterként, a MÁV igazgatójaként megépíttette a Gyulafehérvár–Zalatna kisvasutat, valamint az egykori román dajkájának szülőotthona felé vezető almásvölgyi utat. Lukács Béla 1904-ben Zalatnán szobrot kapott, ezt később, Trianon után lerombolták. Az Avram Iancu „kulturális-hazafias" társaság lépéseket kíván tenni azért, hogy elismertessék: Ompolygyepűn románok is nyugszanak. /!/ /Szondy Zoltán: Sajtószűrő. Ompolygyepű titka. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 9./Emlékeztető: Valójában Ompolygyepűn is vérengzés volt, magyar lakosokat gyilkoltak meg. Alsó-Fehér vármegyében a vérengzésnek 4250 ártatlan magyar áldozata volt /Papp Gy. Attila: Az 1849-es áldozatokra emlékeztek. A béke koszorúit helyezték el a tömegsírt jelölő emlékműre. = Nyugati Jelen (Arad), 2003. jan. 13./

Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

„Remélem, október 17-én végleges, számunkra pozitív döntés születik a Kossuth Lajos utca perében” – jelentette ki Kerekes Károly parlamenti képviselő, az ügy jogi képviselője. A marosvásárhelyi Kossuth utca nevét 1985-ben változtatták meg Calarasilor utcára, melynek az 1989-es rendszerváltás után a marosvásárhelyi magyar lakosság azonnal szerette volna visszaadni eredeti nevét, amire végül 2005-ben született döntés. A Vatra Romaneasca, az Avram Iancu Kulturális-Hazafias Szervezet és Ioan Sita helyi tanácsos azonban megfellebbezte a határozatot. A megyei törvényszék igazat adott a felpereseknek, azzal indokolva a döntést, hogy törvénytelen volt Kossuth Lajosról utcát elnevezni, mivel az sérti a román lakosság érzékenységét, illetve a román nemzeti állam eszméjét. Kerekes Károly megfellebbezte a törvényszéki döntést. /A. E., L. I. : Mégis lesz Kossuth utca? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

A marosvásárhelyi Kossuth Lajos utca ügyében a bíró már másodjára napolta el az ítélethirdetést. A per végkimenetelét illetően Kerekes Károly parlamenti képviselő, a helyi tanács ügyvédje továbbra is optimista. A marosvásárhelyi tanács 2005-ben döntötte el, hogy a Calarasilor utcát visszakereszteli Kossuth utcává. Ezt a határozatot megtámadta a Vatra Romaneasca, a Nagy-Románia Párt, az Avram Iancu Kulturális-Hazafias Egyesület és Sita Ioan volt helyi tanácsos a Megyei Törvényszéken, első fokon. /Berekméri Ildikó: Ismét elnapolták az ítélethirdetést a Kossuth utca ügyében. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Újabb pofon érte a marosvásárhelyi magyarságot. Két és fél éves huzavona után a Maros Megyei Törvényszék november 28-án ítéletet hirdetett: a Ceusescu-rezsim legsötétebb éveiben Calarasilorra átkeresztelt utca nem viselheti újra a Kossuth Lajos nevét. Kerekes Károly ügyvéd, a marosvásárhelyi tanács jogi képviselője szerint az ítélet nem jogerős. 2005 októberében a marosvásárhelyi tanács határozatot hozott, hogy a Calarasilor utca nevét vissza kell állítani az eredetire. A PRM, a Vatra Romanesca, az Avram Iancu Egyesület beadványt fogalmaztak meg, amelynek alapfokon helyt adtak és hatályon kívül helyezték a tanácsi határozatot. Az ügy újratárgyalására azért került sor, mert 2007. március 29-én az Ítélőtábla (Fellebbviteli Bíróság) helyt adott a Kerekes által benyújtott fellebbezésnek, hatályon kívül helyezve a 2006. novemberben hozott alapfokú döntést. A Fellebbviteli Bíróság 11 oldalon sorolta fel mindazokat a törvénytelenségeket, amelyeket 2006-ban a Megyei Törvényszék elkövetett. Többek között: a bíróság tévesen értelmezte a névadásra vonatkozó törvényes rendelkezést, miszerint a prefektúra mellett működő megyei névadó bizottság véleményezése csupán konzultatív jellegű, továbbá a bíróság nem vizsgálta meg, hogy a tanácsi határozat milyen állampolgári jogot vagy közérdeket sért. /Mezey Sarolta: Ítéletet hirdettek a Kossuth utca ügyében: marad a Calarasilor. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 29./

Különös graffitik árasztották el Kolozsvár belvárosát néhány napja. Több épületen – Brassai líceum, magyar főkonzulátus stb. – ismeretlenek Avram Iancu portréját mázolták fel, alatta pedig a felirat: Lupta Continua (= A harc folytatódik). Feltételezhető, hogy mindez nem idegen a felforgatásra is képes szervezetektől – elég emlékezni a március 15-én történt incidensekre. /Falfirkák Kolozsvár-szerte. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Az advent hangulatához nem illően, a kincses belváros egyes középületeinek falain festett jelmondat jelent meg, azt hirdetve, hogy „A harc folytatódik!”. A felirat mellett Avram Iancu portréja található. Hogy kikkel és miért, milyen eszközökkel akarják folytatni harcukat, pillanatnyilag csak találgatni lehet. Ugyanebben az időszakban, az adventi szabadtéri vásár idején, amelyet Mátyás király szülőházának közvetlen közelében rendeztek, az egyik kolozsvári magyar könyvkereskedés standjának elárusítóját fiatal járókelők naponta szitokkal árasztották el. Az évek óta osztatlan népszerűségnek örvendő Wass Albert-kötetek szolgáltak célpontul e szitkozódásoknak. Botrányosan viselkedtek, szidalmaztak, fényképezték a „terhelő bizonyítékokat”, majd zajosan távoztak. Nyomukban hamarosan megjelentek a pénzügyőrök, akik kifejezetten a Wass-művek forgalmazási feltételeit ellenőrizték. A hatóság emberei nem találtak semmi kivetni valót. Mindenesetre a gáncsoskodók elérték céljukat, sikerült nyugtalanságot kelteniük. /Ördög I. Béla: A harc folytatódik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

A hatósági tiltás ellenére március 15-én Kolozsváron a szélsőséges román Új Jobboldal szervezet tagjai és szimpatizánsai (mintegy 100–150 fő) a Memorandisták kolozsvári emlékművénél gyülekeztek. Az egyes források szerint Bukarestből is érkező fiatalok transzparenseket, Avram Iancu portrékat tartottak kezükben, s a román és az Új Jobboldal zászlóit lengették. Különböző jelszavakat skandáltak: Nemzeti összefogást! Székelyföld román föld! Románok vagyunk, itt mindörökké urak! Ezen kívül Avram Iancura emlékeztető nemzeti énekeket hangoztattak. A tüntetők a Bocskai/Avram Iancu térre vonultak, ahol koszorúkat helyeztek el Avram Iancu szobránál. Ugyanezt tette délben Sorin Apostu polgármester és egyik helyettese, Radu Moisin is, de ők nem az Új Jobboldal, hanem egy kolozsvári civil szervezet által szervezett koszorúzáson vettek részt. /(K. O.): Nacionalista jelszavakat skandáltak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Kolozsváron 1996 tavaszán a Biasini szálló falára hazug, torz adatokat tartalmazó emléktáblát helyeztek el, miszerint az 1848-as forradalom idején meggyilkoltak 40 ezer románt, felgyújtottak és megsemmisítettek 230 falut. Ezt „természetesen” a magyarok követték el. Erdélyi magyar történészek többször szóvá tették, ideje lenne eltüntetni ezt a felháborító táblát, mert ma is mérgezi a tudatlan lelkeket, a közéletet. Mindez soviniszta, magyarellenes megnyilvánulásokban ölt testet. Ezt tapasztalható Kolozsváron a több épület falán megjelenő uszító, magyarellenes feliratok esetében. A nacionalista Új Jobboldal csoportosulás szónoka március 15-én azzal hozakodott elő, hogy a magyarok 1848–1849-ben „több mint negyvenezer románt gyilkoltak le, több mint háromszáz román falut semmisítettek meg. De a végén mi [mármint a románok] legyőztük a forradalmukat.” Asztalos Lajos cikkében újból összefoglalta, hogyan keletkezett ez a hazug állítás. Avram Iancu és küldöttsége Bécsben beszélt erről, de ezt semmilyen adattal nem támasztotta alá. Bécsben is túlzónak találták ezt, az osztrákok felmérés készítettek, eszerint a fegyveres összetűzéseknek összesen 4834 áldozata volt. Arról nem beszélnek, hogy a forradalmat hátba támadó románok halomra gyilkolták a fegyvertelen magyar lakosságot. A Maros völgyén a Iancu, Axente Sever, Dobra, Balint vezette csapatok rémületben tartották a magyar falvak lakosságát, és sorra gyújtották föl e falvakat. 1848. november 13-án Felvincet perzselték föl. 1849. január 8-án Nagyenyed következett: több mint nyolcszáz asszony, gyermek, öreg lelte halálát a vérfürdőben. Január 14-én Járát borították lángokba. Az áldozatok száma itt több mint száz volt. És mikor győzték le a románok a magyar forradalmat? Az Új Jobboldalnak ez az állítása is nevetséges. /Asztalos Lajos: Több mint 40 000 román, több mint 300 falu. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

A világot bejárt Cs. Szabó László jó hatvan évvel ezelőtt Párizs és Budapest elé állította példának a Szent Mihály-templommal és a Mátyás-szoborral ékes, szabályos nagy teret, Kolozsvár főterét. Amikor első osztályba vitte édesanyja Szabó Dezsőt, akkor Fadrusz János alkotása, a Mátyás-szobor még nem is állt, mégis így mondta gyermekének: „Ez a világ legszebb tere, fiacskám. Kolozsvár a világ legszebb városa. Majd, ha felnősz, rajkóm, akármerre jársz, ne felejtsd, hogy kolozsvári vagy. Itt szebben beszélik a magyar nyelvet, mint máshol. Ne hozz soha szégyent Kolozsvárra, gyermekem. ” Az életből szintén távozott magyar író, Csiki László hangjátéka, a Visszaút (Kolozsvár főtere), amely a Korunkban jelent meg (1992. 2.), már arról szólt, hogyan kell becsapni az Amerikából hazalátogató, Cluj-Napocában a maga ifjúkorának kincses Kolozsvárát kereső öreget, hogy ne érje végzetes sokk az újratalálkozáskor. A Kolozsvár helyettesítésére alakított, egy ideje Mihai Viteazult, illetve Avram Iancut idéző városi terek nem mozgatták meg igazán a román írók fantáziáját. Így aztán a kolozsvári magyarok ügye lett a Főtér sorsa – és ezzel ellentétben román nemzeti ügy a magyar büszkeség kezelése, megtörése. Gheorghe Funar mutatott erre hatásos példát. Kántor Lajos szerint nem azok szolgálják a kolozsvári magyarságot, akik minden fához ragaszkodni próbálnak, hanem akik meggyőzni próbálják a másik felet az értékőrzés európai mércéjéről. Kántor nem ért egyet azokkal, akik megkérdőjelezik a már Nagyszebenben bizonyított főépítész, Guttmann Szabolcs hitelességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (2). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Az 1989. évi rendszerváltást követően a magyar kisebbség és a román többség viszonyára a „szoborháborúk” is rányomták jegyüket. A román hatalom történelemhamisító igyekezete során mindenkor azon volt, hogy a magyar nép történelmében nem éppen a legpozitívabb szerepet betöltő román személyiségeknek emelt szobrokkal is megalázza a romániai magyar közösséget. Így a magyarlakta erdélyi településeken már Ceausescu nemzeti kommunizmusa idején is megszokottá váltak az „országegyesítő” Mihai Viteazulnak, Avram Iancunak vagy a magyar településeket „felszabadító” román katonának emelt szobrok. 1989 után feltámadt az Antonescu-kultusz, a volt fasiszta diktátornak néhány év alatt összesen kilenc szobrot állítottak Bukarestben, Jilaván, Slobozián, Calarasi-ban, Piatra Neamton, Targovistéban, Bacau-ban és Iasi-ban, illetve Nagysármáson. A tizedik szobrot Kolozsvárra tervezték. Felemelte szavát a több százezer zsidó haláláért felelős marsall rehabilitálása ellen Washington is. Ennek nyomán a román fél a szobrok rövid időn belüli eltávolítására tett ígéretet. A nagysármási szobrot mindössze ötven méterrel költöztették el a sebtiben múzeummá nyilvánított helyi ortodox templom tornácára, a bacauit a helyén hagyták, mivel azt egy katonaiskola udvarán helyzeték el, a bukaresti elköltöztetését pedig az ortodox egyház nem engedte meg, arra hivatkozva, hogy az a marsall által alapított Constantin és Elena templomának alapítóját ábrázolja. A fasiszta diktátor nevét viselő liga vezetője, Gheorghe Buzatu bejelentette: három újabb Antonescu-szobor felállítását tervezik, Iasi-ban, Pitesti-en és Marosvásárhelyen. Azt is elhatározták, hogy holokauszt-emlékművet állítanak fel a Horthy-rendszer által deportált zsidók emlékére Marosvásárhelyen. Bukarest e döntéssel is Magyarországra kívánta áthárítani a romániai deportálások bűnét, megfeledkezve arról, hogy román területen, így a Kárpátokon túli országrészben is több százezer zsidót mészároltak le. Az emlékművet végül Marosvásárhelyen leleplezték, felirata szerint a város zsidó közösségét az Észak-Erdélyt irányító „fasiszta magyar kormány” Auschwitzba deportálta. Román részről a legnagyobb ellenkezést talán Wass Albert erdélyi szobrainak felállítása váltotta ki. Hosszú éveken át vita tárgya volt a 13 aradi vértanúnak emléket állító, a két világháború között eltávolított aradi Szabadság-szobor ügye is. Román nacionalista körök nemrégiben minősíthetetlen hangnemben tiltakoztak a szent életű római katolikus püspök, Márton Áron előtt tisztelgő kolozsvári szobor felállítása ellen. /Bogdán Tibor: Hideg szobrok – forró hangulatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

Októberben két forradalom és szabadságharc dicsősége és hősei mellett a civil áldozatokra is emlékezni kell. Azokra a névtelenekre, akik népirtás áldozatai lettek Erdélyben, annyi bűnük volt, hogy magyarok voltak. Az ismeretek hiányosságai miatt meg a békesség kedvéért, a magyarok nem teszik szóvá a történteket. A román politika pedig minden alkalmat kihasznál a magyarellenességre. Emlékezni kell 1848–49-re. 1848. október 19-én kezdődött a vérengzés Kisenyeden (140 magyar áldozat), pár nappal később Székelykocsárdot (60) pusztította el egy román felkelő csapat, Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Zalatnát felgyújtották, a menekülő lakosságot (700) Ompolygyepű határában lemészárolták. Október 23-án Boroskrakkón és a környező településeken a lemészároltak száma 200 fő. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400, október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40, Marosújváron a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket legyilkoltak, és holttesteiket a Marosba dobták. Felvincet a személyesen Avram Iancu vezette sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Torockó csak azért menekült meg, mert akadt egy Zsakó, aki ki tudott egyezni a román lázadókkal. Több mint 3100 magyar áldozat eddig. Ez a szám még gyarapodott. Májusban Verespatak és Abrudbánya magyar lakossága esett Avram Iancu és társai áldozatául. A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt később településeket neveztek el róluk, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyarok emlékére Nagyenyeden mindössze egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk PAX felirattal, mely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket. Avram Iancu mellett Ion Buteanu, Petru Dobra, Ioan Axente Sever, Prodan Simion vezették a felkelőket. A román történetírás forradalmároknak nevezi őket. /Kuti Márta: Erdély gyásznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./