Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
1997. május 27.
"Máj. 27-én a Magyar Honvédség Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének küldöttsége dr. Nagy László mérnök ezredes, a hadtudományok kandidátusa, igazgatóhelyettes és dr. Ujj András ezredes, vezető kutató látogatást tett az RMDSZ képviselőházi frakciójának irodájában. A magyar katonai küldöttséget elkísérte Keresztes Tamás alezredes, a Magyar Köztársaság bukaresti katonai és légügyi attaséja. A vendégek megtekintették a Parlamenti Palotát, majd a frakció részéről fogadta őket Rákóczi Lajos, a Képviselőház védelmi, nemzetbiztonsági és közbiztonsági bizottságának tagja. A megbeszélésen kölcsönös tájékoztatásra került sor a két ország fegyveres erőinek korszerűsítési törekvéseiről, aktuális katonapolitikai kérdésekről, különös tekintettel a NATO-integrációra. Szó esett a romániai fegyveres erők albániai és boszniai küldetéséről, valamint a Magyar Honvédség által foganatosított létszámcsökkentésről és más intézkedésekről. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 28., 1036. sz./"
1997. május 28.
"Romániai látogatásának második napján, máj. 26-án, a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád felavatta az emlékoszlopot, amelyet a Bukarest közelében levő Snagovban állították Magyarország 1956-os miniszterelnökének, Nagy Imrének és társainak emlékére, akiket a forradalom leverése után itt tartottak fogva. Az emlékoszlopot Szilágyi András tervei szerint Budapesten faragták. Erre az alkalomra Snagovba érkezett az akkor fogva tartottak túlélőinek egy csoportja, valamint az 1956-os romániai volt politikai foglyok képviselői. Sokukat azért börtönözték be, mert kiálltak a forradalom mellett. Ezután Göncz Árpád fogadást adott, melyen a román politikai, gazdasági, kulturális élte, az egyházak és a romániai magyarság számos vezetője jelent meg. A magyar államfő a parlamentbe hajtatott, ahol Petre Roman szenátusi és Ion Diaconescu képviselőházi elnökkel tartott megbeszélést, majd ismét találkozott meghívójával, Emil Constantinescu elnökkel, akivel az éppen Romániában tartózkodó Leni Fischer asszony és Daniel Tarschys - az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke, illetve az ET főtitkára - jelenlétében folytatott újabb megbeszélést. Délben a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete Szőcs Ferenc nagykövet adott fogadást a magas rangú vendég tiszteletére, amelyen részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, a szövetség parlamenti képviseletének több tagja, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői között Tokay György kisebbségi, és Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter. Délután Göncz Árpád beszédet mondott a parlament két házának együttes ülésén. A magyar államfő a két ország kapcsolatában bekövetkezett alapvető fontosságú változásokról szólva rámutatott arra, hogy ezeket a változásokat nemcsak a két ország, hanem Európa és a világ közvéleménye is elismeréssel és megnyugvással fogadta, a magyar-román jószomszédi kapcsolatokat régiónk stabilitásának fontos tényezőjeként tartják számon. Göncz Árpád méltatta a romániai demokrácia és jogállam intézményeit, azt, hogy a parlamentben képviseleti jogot kaptak a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük ? számarányának megfelelően a magyar kisebbség is, és kiemelkedő jelentőségűnek nevezte azt a tényt, hogy az RMDSZ szerepet kapott és vállalt a román kormányban. Ez, mondotta "felelősséget és elkötelezettséget jelent egész Románia boldogulása, demokratikus fejlődése és gazdasági virágzása, euroatlanti csatlakozása mellett, és összeurópai szinten is modellértékű lehet az etnikai kérdések megoldásában". Elégedetten szólt arról, hogy a román kormány a nemzetiségek érdekeinek megfelelő módosításokat fogadott el az oktatási törvényre, valamint a helyi közigazgatási törvényre vonatkozólag, és reményét fejezte ki, hogy a parlament is hasonló értelmű döntést hoz. Az európai integrációról, az egységes Európa megteremtéséről szólva kijelentette, Magyarországnak életbevágó érdekei fűződnek ahhoz, hogy Romániát mielőbb hívják meg a NATO-val folytatott csatlakozási tárgyalásokra. - Este a magyar államfő és kísérete Kolozsvárra utazott, ahol részt vett Kodály Zoltán Székely fonójának díszelőadásán az Állami Magyar Színházban. Az előadáson a megye és a város hivatalosságai és közéleti személyiségei között jelen voltak Alexandru Farcas prefektus, Buchwald Péter alprefektus, az RMDSZ több szenátora és képviselője, a szövetség megyei és városi szervezetének vezetői, megyei és városi tanácsosok, a kormányzó és más demokratikus pártok helyi szervezeteinek képviselői, az erdélyi és kolozsvári szellemi élet kiválóságai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ "
1997. május 28.
"Törzsök Erikával, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével készült interjút közölt a Romániai Magyar Szó. Törzsök Erika kifejtette, hogy a HTMH fennállása nem függhet egy-egy választás után létrejövő kormány szándékától, vagy a napi politika hullámzásától, mivel a határon túli magyarsággal való törődést az alkotmány írja elő. 1990 óta változott a hivatal kormányzati szerepfelfogása is. Elmondta: 1990 elején a HTMH elsősorban a határon túli magyarság képviselőjeként jelent meg. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy gondolja, "az a helyes szerepfelfogás, ha a HTMH a magyar közigazgatás részeként szervezi, generálja azokat a folyamatokat, melyek a szomszédos országokban élő magyarságot mindennapi megélésében segíthetik." A kisebbségpolitikát részben a magyar kormány programjának integratív részeként kell felfogni. A kisebbségpolitika támogatást is jelent, de legalább olyan fontos a közös gondolkodás, eszközkeresés, együttműködés. Az elmúlt négy évtized során az államosítás és az asszimilációs törekvések következtében jelentős veszteségek érték a magyarságot. Jogos igénye a romániai magyarságnak az óvodától a felsőoktatásig működtetett önálló iskolarendszer. Ehhez többek között gazdaságilag erős kisebbségre van szükség, azért, hogy az állami forrásokon túl létrehozhassa és működtethesse intézményeit. "Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy az utóbbi két évben több gazdaságfejlesztési központot hoztunk létre Erdélyben, illetve, hogy ez év során létrejön az a kockázati alap, mely azokat a vállalkozókat támogatja, akik Romániába kívánnak befektetni" ? jelentette ki Törzsök Erika. A lap a továbbiakban Románia NATO-csatlakozási esélyeiről kérdezte a HTMH elnökét. Amennyiben esetleg Romániát nem vennék fel az első körben, az nem jelentene visszaesést a két ország viszonyában. - A regionális együttműködés fontosságát hangsúlyozta. /Ilonczai Tamás: Rengeteg tennivaló van még. Interjú Törzsök Erikával, a Határon Túli Magyarok Hivatalának új elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./ "
1997. május 28.
"Nagyváradon rendezték meg a Romániai Katolikus Püspöki Kar konferenciájának 1997. évi tavaszi ülésszakát. A kétnapos /máj. 27-28./ rendezvényen megjelent dr. Janusz Bolonek érsek, pápai nuncius is. A megbeszélésen a 14 hazai római és görög katolikus püspök, illetve érsek vett részt. A napirendi pontok között szerepelt a romák között végzett pasztoráció, a Caritas Catolica szervezetek munkájának kiértékelése és az elkobzott egyházi javak ügye. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31. - jún. 1./ "
1997. május 30-31.
"Másodszor rendezték meg Budapesten /máj. 30-31-én/ a Magyarország 2000, Magyarország képe a nagyvilágban című tanácskozást ismert hazai és külföldi részvevőkkel. Külföldről százötvenen jöttek el az eszmecserére. Idén a központi téma volt Magyarország euroatlanti integrációjának elősegítése és a külföldön élő magyarság kapcsolata az anyaországgal, a modernizációs feladatok tükrében. Horn Gyula miniszterelnök megnyitójában széthúzás helyett magyar összefogást sürgetett. A külvilág elismeréssel adózik Magyarország szomszédságpolitikája iránt, mondta, a magyar-román alapszerződés történelmi esélyt kínál a romániai magyarság helyzetének javítására. A kormányfő köszönetet mondott az RMDSZ jelenlévő képviselőinek a nehéz folyamatban tanúsított együttműködésért. - Szabó István filmrendező kifejtette: az Európai Uniót egyetlen tagállamában sem fordul elő, hogy magánkézbe adják a nemzeti értéknek számító értékeket, ezért is fontos, hogy Magyarországon is megóvják ezeket az értékeket. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter hangsúlyozta, hogy az Internet korában eltűnnek a földrajzi távolságok és a virtuális közösségek nem ezen és jórészt nem is nyelvi alapon szerveződnek. Thomas Schreiber professzor és újságíró tényként állapított meg, hogy a szocialista-liberális kormánynak sem sikerült egy kellően átgondolt, külföld felé irányuló tájékoztatási politikát kialakítani. - A konferencia a következő négy szekcióban folytatta munkáját: Magyarország euroatlanti integrációja, Magyarország képének alakulás a különböző országokban, /ezt javításra szorulónak látták/, a magyar tudományos kultúra terjesztése, a kárpát-medencei magyarság és a nyugati magyarság kapcsolata az anyaországgal. Ez utóbbi szekció munkájáról Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta: Magyarországnak egy eurokonform kisebbségpolitika feladatrendszerét kell kidolgoznia. Nem tartotta megfelelőnek a nyugati magyarság és az anyaország kapcsolatát, a kommunikáció erősítésének eszközeként az Internet és a Duna Televízió szerepét jelölte meg. Horn Gyula zárszavában rámutatott arra, hogy a határon túli magyarság boldogulását az anyaország nem tudja biztosítani, erre csak az ottani hatalom képes. Csak azzal segíthetünk, hogy jó viszont tartunk fenn a szomszédos államokkal, a nemzetközi fórumokon képviseljük érdekeiket, támogatjuk képzésüket és egyházaikat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2, 3./"
1997. június 3.
"Jún. 2-án az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalában megbeszélésen vettek részt az RMDSZ képviselői, szenátorai és kormányzati tisztségviselői. Markó Béla szövetségi elnök tájékoztatta a részvevőket Göncz Árpád magyar államfő marosvásárhelyi látogatásának kedvező visszhangjáról, a román ? ukrán alapszerződés neptuni aláírása felől, kitért azokra a teendőkre, amelyek abból adódnak, hogy életbelépett a Helyhatósági törvényt a kisebbségi nyelvhasználat javára módosító Sürgősségi Kormányrendelet. Bara Gyula, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára, szorgalmazta az intézmény vidéki apparátusában az RMDSZ-re jutó hivatali tisztségek betöltését. Örsi Imre, az Állami Vagyonalap alelnöke, a privatizációval kapcsolatos panaszok begyűjtését és rendeltetési helyükre juttatását igényelte. Kovács Adorján, a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkára, a mezőgazdasági reformot szolgáló törvények előkészítési folyamatáról, Kelemen Hunor művelődésügyi államtitkár a dájai, szentléleki és a gelencei műemlékek restaurálására juttatott pénzalapok kiutalásáról számolt be. Tokay György kisebbségügyi miniszter egy nemzeti kisebbségi problémákkal is foglalkozó rotterdami értekezletről visszatérőben ismertette ott elhangzott előadását és a szerzett tapasztalatait. Borbély László közmunkaügyi és területrendezési államtitkár egy Hágában, a helyhatóságok föderációjának égisze alatt megrendezett szemináriumon vett részt és a helyi érdekű bankhálózat holland mintára történő hazai megszervezésének lehetőségeiről szólt. Birtalan Ákos turisztikai miniszter a legutóbbi kormányülésen felmerült problémákat ismertette. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 3., 1040. sz./"
1997. június 3.
"A jún. 3-i képviselőházi ülésén, a napirend előtti nyilatkozatok sorában, a Nagy-Románia Párt részéről újabb vehemens támadás érte az RMDSZ-t a székelyudvarhelyi csereháti kisegítő iskola vitás kérdése ürügyén. Asztalos István képviselő erre válaszolva, a Székelyudvarhely városi RMDSZ-elnökével és a Hargita Megyei Tanács elnökével egyeztetett véleményt ismertetett. Elhatároljuk magunkat bármely erőszakos cselekedettől - mondotta és a problémák megoldásához vezető egyetlen járható útnak a törvényesség útját tartjuk. Félreértelmzetteknek nevezte azokat az országos lapokban és tévéadásokban közzétett híradásokat, melyek szerint etnikumok illetve felekezetek közötti konfliktusról volna itt szó. A viszály tárgyát kezdettől fogva az épület tulajdonjoga képezte, nem pedig az árvaházi gyermekek sorsa. A rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az udvarhelyi közösség és a Szeplőtelen Szív Kongregációjának az apácái tulajdonképpen egy hajóban utaznak, egyaránt áldozatai a svájci adományozót képviselő Cyrill Bürgel kétes manipulációinak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 3., 1040. sz./"
1997. június 4.
"Bajban van a kormány agrárreformja, mert a parlament elvette azt a javaslatot, hogy zárjanak be vagy privatizáljanak 75 állami gazdaságot. A minisztérium előzőleg közzétette 75 olyan állami gazdaság listáját, amelyek veszteségesek, összes adósságuk 150 millió dollárt tesz ki, ez mezőgazdaságban felhalmozódott veszteség 40 %-át jelenti. A szenátus úgy döntött, hogy egyenként kell megvizsgálni az egyes állami gazdaságok helyzetét. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./"
1997. június 5.
"Jún. 2-án Kolozsváron, az RMDSZ székházában, Takács Csaba ügyvezető elnök fogadta Orbán Viktort, a FIDESZ - Magyar Polgári Párt elnökét és Király Andrást, a FIDESZ külügyi titkárát. A megbeszélésen részt vett Székely István ügyvezető alelnök. A találkozóra azt követően került sor, hogy a FIDESZ - MPP küldöttség megbeszéléseket folytatott a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kolozsvári szervezetének vezetőségével, Alexandru Farcas Kolozs megyei prefektussal, valamint Radu Sarbuval, az Állami Vagyonalap igazgatójával. A vendégek tájékoztatták az RMDSZ ügyvezető elnökét a lefolytatott tárgyalásokról. Megállapítást nyert az a tény, hogy a látogatás jó alkalom volt a román ? magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztésében rejlő lehetőségek felmérésére. Továbbá értékelték a két ország küszöbön álló euroatlanti integrációjának jelentőségét. Takács Csaba ügyvezető elnök tájékoztatta a FIDESZ - MPP elnökét az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, kiemelve az önkormányzati és a tanügyi törvény módosításának fontosságát, és a koalíció erre vonatkozó álláspontját. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 3., 1040. sz./ Jún. 2-án tartott sajtóértekezletén Radu Sarbu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Kolozs megyei szervezetének elnöke Magyarország jövendő miniszterelnökeként mutatta be Orbán Viktort. /Népszabadság, jún. 3./ Orbán Viktor beszámolt kolozsvári látogatása eredményeiről. A beszélgetés tárgya volt Románia és Magyarország általános politikai helyezte, szó esett a jövő évben esedékes magyarországi parlamenti választások esélyeiről. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 5., 1042. sz./"
1997. június 6.
"Kötő József oktatási ügyvezető alelnök közleményben válaszolt a román lapokban megjelent sajtóhadjáratra: Az Adevarul ismerteti 130 kolozsvári román értelmiségi egyetemi tanár, orvos, művész Emil Constantinescu államfőhöz eljuttatott levelében tiltakozását fejezte ki aziránt, hogy "egy idő óta egyre súlyosabban és gyakrabban jelentkeztek olyan álláspontok, javaslatok, jelenségek és helyzetek, melyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság vezetői, a megfelelő tisztelet nélkül tekintenek a román államra, és alkotmányát nem veszik figyelembe, illetve tudatosan megszegik, sőt lebecsülik a többségi állampolgárokat, a románokat." A levél szerzői a következőket kifogásolják: a Babes-Bolyai Egyetem szétválasztásának követelését, és a magyar nyelvnek a románnal egyenrangú nyelvként való használatát az oktatásban, tudományokban és a közigazgatásban; a magyar nyelv ismeretének megkövetelését a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai polgármesteri hivatalok egyes tisztségeinek betöltésénél; egyes magyarok azon követelését, hogy külön helyeken vizsgázhassanak a Jogi Egyetemre; részarányánál nagyobb beiskoláztatási számok jóváhagyását a magyar kisebbség számára; a Székelyföldi Konzultatív Tanács azon törekvését, hogy véglegesítse a közösségi autonómiára vonatkozó dokumentumait; az RMDSZ tiltakozásait a sepsiszentgyörgyi csendőrlaktanya építése ellen, mely sérti a szuverén román állam jogát; Tőkés László radikális kijelentéseit, melyeket az RMDSZ, annak ellenére, hogy részese az ország kormányzásának nem kifogásolt; Mihai Viteazul emlékének megsértését az RTV adásában. "Az eseteket részben és látszólag azért tolerálták, hogy megnyugtassák a magyar kisebbség érzékenységét, annak ellenére, hogy az a lakosságnak csak 7%-át képezi" írják a levélben, majd hozzáteszik, hogy "a hazai etnikumközi viszonyok kérdéseit nem lehet csak a romániai magyarok érdekeinek szempontjából megítélni. Megoldásuk meg kell feleljen a többség elvárásainak is." Végül a levél szerzői kifejezik reményüket, hogy a román államfő megérti nyugtalanságuk okát és meghozza a szükséges intézkedéseket, hogy az előbb felsorolt jelenségekhez hasonlóak többé ne forduljanak elő. "130 kolozsvári értelmiségi támogatást kér a magyar szélsőségesek ellen címmel" ismerteti az Adevarul a levelet. A levélről beszámol a Kolozsváron megjelenő Adevarul de Cluj is. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 6., 105. sz./"
1997. június 7.
"Jún. 6-án hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter. Az MTI tudósítójának elmondta, hogy aláírja a két ország közötti ekvivalencia-egyezményt, ezzel "az éveken át tartó kínok, amelyek minden Magyarországon tanuló román állampolgár, esetleg Romániában tanuló magyar állampolgár, illetve az áttelepülő állampolgárok vonatkozó iratainak honosítását kísérték, valószínűleg kiküszöbölhetők lesznek". Bizottságot állítanak fel az egymás oktatási rendszereiben fel nem lelhető képzési formák és szakok esetében való döntésre. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./"
1997. június 9.
"Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter erdélyi körútjának első állomása Brassó volt. Brassóból a Magyar Bálint vezette küldöttség jún. 7-én a kora esti órákban érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, ahol a megye vezetői üdvözölték. Orbán Árpád megyei tanácselnök rövid tájékoztatójában bemutatta Háromszék iskola- és kulturális hálózatát. Magyar Bálint szólt a diplomák kölcsönös elismerésének jelentőségéről. Orbán Árpád elmondta, hogy ősztől a Babes-Bolyai Tudományegyetem 25 fővel főiskolai szintű menedzserképzést indít Sepsiszentgyörgyön. A magyarországi miniszter a témáról szólva úgy vélekedett, hogy a távoktatás helyett egyre inkább állandó és helyben megtelepülő felsőoktatási intézményekre van szükség a térségben. Kifejtette, hogy a magyar kormány oktatáspolitikája ez utóbbit, valamint a határon túli magyarok hazai részképzését támogatja. Hozzátette, hogy az erdélyi egyetemek kérdését a román kormánynak, az egyetemeknek és a magyar közösségeknek együtt kell megvitatniuk. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./ A vendéglátók elmondták, hogy csak a művelődés irányításában történt meg a decentralizálás, majd az oktatás gondjairól szóltak. A megyében az országos átlagnál is nagyobb a szakképzett pedagógusok hiánya, sürgető tehát az egyetemi, főiskolai képzés bővítésének megoldása. A vendéglátók beszámoltak a közelmúltban átadott Mikes Művelődési Központ beindításáról. Magyar Bálint küldöttségével ellátogatott a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol Kónya Ádám igazgató fogadta a vendégeket. Este a helyi kábeltelevízióban Magyar Bálint tájékoztatott a megkötött egyezményről és válaszolt a hallgatók kérdéseire. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./"
1997. június 10.
"Horváth Andor egyetemi tanár, a Bolyai Társaság elnöke a bukaresti rádió magyar adásában összefoglalta az oktatásügy helyzetét a romániai magyar nemzetközösségi stratégia szempontjából. A romániai magyar felsőoktatás rendezésének ügye politikai kérdés. A román többségnek a jelen körülmények között újra kell értékelnie a kisebbségekhez való viszonyát, el kell fogadni azt, hogy az erdélyi magyarság felsőoktatási intézményeivel nem jelent veszélyt Románia számára. - A romániai magyarság nyelvi szintje sokat romlott az elmúlt évtizedekben, különösen a szakterminológia területén: tíz és százezer erdélyi magyar román kifejezéseket használ, ugyanis anyanyelvén nem ismeri azokat. Horváth Andor úgy látja, hogy a Bolyai Egyetem ügyében bizonyos késés már bekövetkezett, a módosításokat illetően áprilisról volt szó, fennáll a veszélye annak, hogy az egész őszre marad. Fontos volna, hogy az RMDSZ határozottan kérje a koalíciós partnerektől a módosítás parlamenti vitájának mihamarabbi lebonyolítását. Az egyetemen belüli tárgyalások megálltak, mert a román tanárok szerint a jelenlegi keretek nem tesznek lehetővé nagyobb előrelépést, a magyar tanárok viszont nem voltak hajlandók visszalépni alacsonyabb szintre. Azzal vágták el a vitát, hogy várni kell az oktatási törvény módosítására. Az egyetem magyar tanárai kérték, mondják ki hivatalosan az egyetem kétnyelvűségét, de ez nem történt meg. Horváth Andor világosan látja, hogy politikai döntésre van szükség, elismerni azt, hogy két önálló egyetemi közösség létezik. Ellenkező esetben marad a jelenlegi helyzet, az egyetemi szenátusban 80-20 arány a románok javára. /Szász János: A Bolyai Társaság elnöke nyilatkozott: Önálló egyetemről, iskolaügyről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./"
1997. június 11.
"Ritka alkalom, hogy tíz nap alatt két tanügyminiszter látogasson meg - mondotta jún. 8-án Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője, utalva Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter előtt arra, hogy néhány nappal ezelőtt Virgil Petrescu miniszter tett villámlátogatást Hargita megyében. Beder Tibor abban látja a legnagyobb nehézséget, hogy még mindig rengeteg a szakképzetlen pedagógus. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke megköszönte a magyarországi támogatást, amit a pedagógusok továbbképzésének megszervezésében, illetve az erdélyi továbbképző központok felszereltségének biztosításában. Magyar Bálint megtekintette Csíkszeredán a Márton Áron Gimnáziumot, az iskolamúzeumban az intézmény több évszázados történelmének emlékeit. Magyar Bálint az iskolaigazgatók előtt elmondta, hogy a távoktatással szerzett diplomák honosítása jóval bonyolultabb, mivel az akkreditáció kérdése nem tisztázott, majd Pro Cultura Hungarica oklevéllel tüntetett ki két kiváló pedagógust. Haáz Sándor zenetanárt, a szentegyházi gyermekfilharmónia megalapítóját, valamint Vofkori László földrajztanárt, aki több évtizedes munkásságával Székelyföld igazi leírójának bizonyult. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./ "
1997. június 12.
"Jún. 11-én az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportjának tagjai találkoznak Victor Ciorbea miniszterelnökkel a parlamentben. A megbeszélésen többek között szóba kerültek a törvényhozói munka, a koalíciós pártok és a kormány közti viszony, a megyei szintű koalíciós együttműködés kérdései. A kölcsönösen hasznos tanácskozás részvevői egyetértettek abban, hogy a hasonló konzultációs találkozókat rendszeresítik, a jövőben a lehetőségekhez mérten havonta szerveznek ilyen megbeszéléseket. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 12., 1047. sz./"
1997. június 12.
"Iliescu pártjának immár hagyományossá válnak parlamenti magyarellenes kirohanásai, ehhez csatlakoznak az egységpárti képviselők is. A bizalmatlansági indítvány vitájában külön pont foglalkozott a kormány nemzeti kisebbségek jogegyenlőségére vonatkozó intézkedéseinek "nemzetáruló" mivoltával, amit a kormányfő visszautasított. A vitában a Román Nemzeti Egységpárt egyik képviselője lemondásra szólította fel a kormányfőt, mert Marosvásárhelyen a városházáról levették a román lobogót. Ez a zászlóügy jellemző a nacionalista erőkre. A valóság az, hogy Göncz Árpád érkezése előtt kicserélték a román zászlót újra, mert azt kopottnak találták. A zászlót tehát nem távolították el. A gyűlölködésben az Adevarul jár az élen, a lap biztosra veszi egy esetleges NATO-ból való kimaradás esetén a magyar miniszterek eltávolítását, az RMDSZ eltüntetését a politikai hatalomból. "Persze, mindez fordítva igaz, írta a történtekről beszámoló Szász János. /Szász János: Hová tűnt a zászló? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
1997. június 13.
"Erdélyi útjának utolsó napját, jún. 10-ét Magyar Bálint művelődési és közoktatásügyi miniszter Kolozsváron töltötte. Megtekintette a főtéri ásatásokat, majd találkozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségével, köztük volt Szilágyi Pál rektor-helyettes és Cs. Gyimesi Éva professzor. Andrei Marga rektor jelezte, hogy a közös egyetemnél jobbat nem is tud és nincs is szándékában elképzelni. Ezután sajtónyilvánosság nélkül folyt az eszmecsere. Magyar Bálint meglátogatta a magyar tanszéket, találkozott a tanárokkal és átadta a magyar kormány ajándékait. A miniszter ezután értelmiségi fórumon vett részt, találkozott az RMDSZ ügyvezető elnökségével. Végül sajtótájékoztatón számolt be útjának tapasztalatairól. Indulás előtt a Romániai Magyar Szónak adott interjút. Az új román kormány új lehetőségeket teremtett az együttműködésre, mondta, majd szólt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával, Andrei Margával folytatott beszélgetés főbb pontjairól. Kifejtette meggyőződését, hogy az önálló magyar egyetem most már egészen biztos, hogy nem jöhet létre a magyar állam segítsége nélkül, de hangsúlyozta, hogy annak létesítése, a vele járó gondok a romániai magyar közösségre és a román államra hárulnak. Az RMDSZ ügyvezető elnökségével az RMDSZ felsőoktatási koncepciójáról beszélt. Számba vették, miként támogatja a magyar kulturális kormányzat a felső fokú oktatást és milyen konkrét segítséget adhat. Arra a kérdésre válaszolva, hogy véleménye szerint megéri-e ma Romániában magyarnak lenni, a miniszter elmondta, hogy örül annak, hogy itt élő honfitársai kitartóan és büszkén vállalják magyarságukat. "A nemzeti kultúra rendkívül fontos képviselői és megjelenítői ők, és hiszem azt, hogy egy megújulási, átalakulási folyamatban mind kevesebb konfliktust kell elviselniük azért, hogy magyarságukat nyíltan vállalhassák" ? jelentette ki végül Magyar Bálint. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./"
1997. június 13.
"A Helyi Autonómia Európai Chartájának ratifikálására vonatkozó törvénytervezet vitáját június 12-én elnapolta a szenátus azoknak a román hivatalos fordítással kapcsolatos kifogásoknak a megvizsgálása végett, amelyeket 6 oldalon dr. Csapó József Bihar megyei szenátor nyújtott be. Ugyanaznap a szenátus megszavazta bizonyos templomoknak a görög katolikus egyház általi használatba vételére vonatkozó törvényjavaslatot. Az RMDSZ részéről Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor szólalt fel és támogatta a törvényjavaslatot. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 13., 1048. sz./"
1997. június 16.
"Az ortodox egyház tiltakozik az ellen, hogy visszaadjon bármit is a görög katolikusoknak A Cronica Romana, a Curierul National és a Jurnalul National szerint Teoctist pátriárka tiltakozott a szenátus döntése ellen, miszerint azokban a helységekben, amelyekben több templom van és legalább egy a görög katolikus egyházé volt, ott az ortodoxok vissza kell adjanak nekik egy templomot. Az Azi ismerteti más ortodox egyházfők tiltakozását is, míg a Ziua idézi a Vallásügyi Államtitkárság és a Törvényhozói Tanács véleményét, miszerint a törvény alkotmányellenes, sérti a jogállam alapelveit és az egyházak autonómiáját. Az Azi idézi Ioan Robu római katolikus püspököt, aki szerint "az ortodox püspökök sietve nyilatkoztak, anélkül, hogy figyelembe vették volna a román nép igazságérzetét". /Romániai Sajtófigyelő (Bukarest), jún. 16./"
1997. június 17.
"A Teleki Oktatási Központban június 13-18. között folyó idei összejövetel témája: Műemlékvédelem és természetvédelem. A népfőiskola társszervezője a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a Rhododendron Környezetvédő Egyesület. A népfőiskola Kárpát-medencei részvétellel zajlik, jelen vannak a magyarországi Székely Kör, a Budapest Környéki Népfőiskola Egyesület képviselői, továbbá Szabadkáról is érkeztek vendégek a hazai meghívottak mellé. Az összejövetel célja, hogy megvitassa, mit tehetnek a szakmai civil szervezetek annak érdekében, hogy a műemlék- és természetvédelemben felkészült polgárok álljanak a társadalom szolgálatában. A rendezvény előadói a szakma jeles magyarországi és hazai képviselői. Az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztálya részéről jelen voltak Dáné Tibor Kálmán főosztályvezető, népfőiskola-szervező, valamint Balogh Ferenc főelőadó, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 17., 1050. sz./"
1997. június 17.
"Bethlen Könyvtár /Nagyenyed/ jún. 6-7-én tudományos rendezvénysorozattal emlékezett a könyvtár létrejöttének 375. évfordulójára. Az erdélyi könyvtárak a tudomány szolgálatában című szimpóziumon Ambrus Hedvig, dr. Deé Nagy Anikó, Spielmann Mihály /Teleki Könyvtár munkatársai/, Olosz Katalin /Marosvásárhely/, Újvári Mária /Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár/, Sipos Ibolya /Batthyaneum, Gyulafehérvár/ és Roth András Lajos /Dokumentációs Könyvtár, Székelyudvarhely/ tartott előadást. A részvevők megismerkedtek ezzel a vidékkel, Gyulafehérváron a Batthyaneum kincseivel, értékes könyveivel, majd a székesegyházzal, Alvincen felidézték a történelmet, Marosilyén Bethlen Gábor ma is álló szülőházán koszorút helyeztek el. Visszajövet Ompolyosgyepűn az 1848. okt. 24-én a románok által meggyilkolt, Zalatnáról menekülő 700 ártatlan magyar tömegsírjánál megálltak, az obeliszk előtt, Sárdon, Boroskrakkón, Marosszentimrén a református lelkek nélkül maradt, málladozó templomok előtt, Magyarigenben Bod Péter síremléke előtt, az ezer férőhelyes, de ma már csak hat református lelket befogadó templom előtt és mellette az állandó Bod Péter-kiállítást tekintették meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./"
1997. június 19.
"Jún. 17-én nyolcnapos amerikai látogatásra indult Victor Ciorbea miniszterelnök, kíséretében van Tokay György kisebbségügyi miniszter is. Ciorbea elmondta, hogy útjának célja: tájékoztatni az amerikai kormányzatot a romániai reformfolyamatokról. Találkozik Al Gore alelnökkel, törvényhozási személyiségekkel, üzletemberekkel és személyesen nyújtja át Bill Clinton elnöknek Emil Constantinescu államelnök levelét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./"
1997. június 20.
"A kommunista hatalom 1948-ban törvényen kívül helyezte a görög katolikus vallást, templomaikat az ortodoxok kapták meg. Igaz, hogy 1990-ben semmisnek nyilvánították a hírhedt 345/1948-as dekrétumot, de a templomok visszaadásáról hallani sem akarnak az ortodoxok. Matei Boila görög katolikus pap, egyben szenátor újabb kísérletet tett a templomok ügyében. Azt a kompromisszumos megoldást javasolta, hogy ahol több templom van, közülük legalább egy volt görög katolikus templomot adjanak vissza. A szenátusi vita előtt felolvasták Teoctist görög keleti pátriárka levelét, amelyben kérte, hogy a kérdésben hallgassák meg az ortodox egyházat is. A vitában hozzászólt Gh. Anghelescu vallásügyi államtitkár is: heves támadást intézett a görög katolikusok ellen és hangsúlyozta, hogy az ortodox hívek többen vannak. Végül megszavazták a görög katolikusok előterjesztését /68 igen, 48 nem, 14 tartózkodás/, most a képviselőházi vita van hátra. /Béres Katalin. = Mégsem adták a templomot. = Brassói Lapok (Brassó), jún. 20./"
1997. június 23.
"Ugyancsak jún. 21-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kezdeményezésére tanácskozásra került sor Kolozsváron az RMDSZ kormányzati tisztségviselőivel, miniszterekkel, államtitkárokkal, prefektusokkal, alprefektusokkal és igazgatókkal. A tanácskozáson Markó Béla szövetségi elnök tartott helyzetelemző értékelést az RMDSZ kormányzati munkájának hathónapi tapasztalatairól, a koalíciós együttműködés időszerű kérdéseiről, az elkövetkező időszak teendőiről, megoldandó feladatairól. A tanácskozás részleteire holnapi számunkban visszatérünk. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 23., 1054. sz./"
1997. június 25.
"Jún. 24-én nyári missziós gyakorlatra indulnak a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói a Kárpátokon túli területre, a volt Ókirályságba. Legfontosabb feladatuk az 1992-es népszámlálás adatai alapján felfedezzék, vallási hovatartozásuktól függetlenül, azokat a magyar családokat és személyeket, akik ott élnek. Minden ott élő magyarról nyilvántartási lapot állítanak ki, élettörténeteket rögzítenek. Kérik mindazok jelentkezését, akikhez eljutnak a magyar nyelvű lapok és igénylik a lelki támogatást, jelentkezzenek a megadott címeken. Dr. Csiha Kálmán nyílt levéllel fordult a Kárpátokon kívül élőkhöz, szeretettel üdvözölve őket, és kérve, kapcsolódjanak be az ott működő egyházközségekbe. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./"
1997. június 25.
"Negyvenéves a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /NyIrK/, a Román Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának magyar nyelvű folyóirata, amely 1957-ben indult és eddig 71 füzete jelent meg. A folyóirat példányszáma eleinte ezer volt, 1974-től 5-600, 1993 óta csupán 350. A folyóiratot csak a megrendelők kapják, számos példányt pedig cserepéldányként küldenek szét. A közlemények szerzői túlnyomó többségükben a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának kutatói, illetve a kolozsvári Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tagjaiból kerülnek ki. Jelenleg Szabó Zoltán a főszerkesztő, Antal Árpád a helyettese, Murádin László a szerkesztőségi tudományos titkár, szerkesztői: Campean Ilieana, Cs. Gyimesi Éva, Kozma Dezső és Péntek János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./"
1997. június 27.
"Az időhiányra való tekintettel a kormány jún. 23-án visszavonta a szenátusból az oktatási törvény módosítására tett javaslatát, ehelyett kormányrendelettel akarja életbe léptetni, hogy az új tanévre alkalmazni lehessen. Ezt a kormánykoalíció parasztpárti szenátusi csoportjának 18 tagja jún. 25-én közös nyilatkozatban ellenezte. Ezt követően Markó Béla szenátor, az RMDSZ elnöke megbeszélést folytatott a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőivel, akik ismét biztosították őt arról, hogy a tanügyi módosítást kormányrendelettel fogják megvalósítani. Markó Béla kijelentette: amennyiben a koalíció nem támogatná a javaslatot, akkor elemezni kell a koalíciós partnerek közötti kapcsolatot. /Oktatási törvénymódosítás kormányrendelettel. Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./ "
1997. június folyamán
"Megjelent a Gyulafehérváron működő Gróf Majláth Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium diáklapjának, a Szikrának az új száma. Hírt adnak arról, hogy a líceum kórusa több helyen fellépett, Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen, idén eljutottak Franciországba is. /Szikra (Gyulafehérvár), II. évf. 7. sz./"
1997. június folyamán
"Az ortodox egyházi vezetők indulatosan elítélték azt a törvényt, hogy ahol több ortodox templom van egy helységben, legalább egyet adjanak vissza a görög katolikusoknak, hogy ne az utcákon, a parkokban misézzenek. Teoctist pátriárka, Daniel metropolita az ortodox egyház elleni merényletnek minősítették ezt a törvényt, megszavazóikat pedig ateistáknak. Ion Moisil szenátor emiatt ortodox fundamentalizmusról beszélt és indítványozta: hozzák nyilvánosságra a mostani hangosan tiltakozó ortodox egyházi vezetők Securitate-dossziéit. Akkor majd megtudhatják, miért jelentek meg 1990-ben ilyen feliratok: "Teoctist - anticrist!", s hogy tavaly a görög keleti egyházfők bukaresti találkozója idején miért verték agyba-főbe a fenti szöveget skandáló ortodox apácákat az ortodox teológusok. "
1997. július 1.
"Csanády András budapesti filozófs, gazdaságkutató, az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa júl. 2-án Marosvásárhelyen előadást tart a romániai gazdasági átalakulásról. Csanády András évek óta foglalkozik a gazdasági szerkezetváltással és a hozzá kapcsolódó munkaerő-átcsoportosítással. A helyszínen kérdőíves felmérésekkel is vizsgálja a romániai és szlovákiai magyarság egyes csoportjainak gazdasági magatartását. A tudományos kutatás mellett részt vállalt a romániai, ezen belül a marosvásárhelyi Közgazdász Társaság megszervezésében, valamint a posztgraduális képzés programjának kialakításában. Csanády a Határon Túli Magyarok Hivatala keretében létrehozott Új Kézfogás Alapítvány referenseként a kisebbségi magyarság körében indított menedzserképző és vállalkozásélénkítő programok koordinátora. /Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./"