Aszfalt-tangó
Sok évvel ezelőtt Hofi Géza mondotta volt, hogy „a járdát nem kiharcolni, hanem leaszfaltozni kell”. A legendás magyar humorista azonban aligha volt jártas a politikában, mert ha az lett volna, akkor legalábbis árnyalja kijelentését, valahogy így: „Miután kiharcoltuk, a járdát nem árt le is aszfaltozni.”
A politika ugyanis szavazatszerzésről szól, a szavazó szimpátiájának megszerzéséről, és – legalábbis olyan, fejletlen demokráciájú országokban, mint amilyen Románia (és Magyarországot is nyugodt lelkiismerettel ide sorolhatjuk) – a szavazói szimpátia igencsak furcsa logika alapján működik. A szavazópolgárt látszólag igen kevéssé érdekli a járda aszfaltja, sokkal fogékonyabb a járdakiharcolás mikéntjének ecsetelésére, a hangoskodásra, az állandó csatazajra.
És látszólag az sem igazán érdekli a szavazót, hogy a hangoskodók általában szájhősök, hogy ágyúval akarnak verebet fogni, illetve hogy legtöbbször éppen az elszámoltatást leghangosabban követelőknek volna elszámolni valójuk. Számtalan példát lehetne adni ilyen politikusokra a kommunizmust elítélő, a korruptakat karóba húzással fenyegető – bár kommunista múltja, ingatlan- és flottapanamái kapcsán elhíresült – román államfőtől, el egészen a demokráciát sárba tipró budapesti „fülkeforradalmárokig”.
Hasonló példát szolgáltatott tegnap Tőkés László volt püspök is, aki az igazság és a becsületesség bajnokaként elveri a port egyrészt a romániai magyar sajtón, mivel az nem teregeti ki az RMDSZ-es politikusok korrupciós ügyeit, másrészt pedig magán az RMDSZ-en, amelynek bihari szervezetét „a magyarhoni MSZP-maffia bihari leányvállalataként működő klikknek” nevezi.
A sajtóról csak annyit, hogy igaza van Tőkés Lászlónak: a románhoz képest az erdélyi magyar sajtó valóban gyámoltalan. Ennek a gyámoltalanságnak, szemérmességnek, tekintélytiszteletnek azonban éppen ő maga volt a legnagyobb haszonélvezője. Ha összehasonlítjuk, hogy a román sajtó mit és mennyit cikkezett a volt püspök viselt ügyeiről azzal, ahogyan a magyar média tálalta ugyanezeket az ügyeket – nos, azt hiszem: Tőkés László nem kívánhatja őszintén, hogy a román sajtóhoz legyünk hasonlatosak. (És bizony a román média ellen indított sajtópereit sorra elvesztette...)
Ami az RMDSZ-t vádló tételeit illeti: Tőkés szerint „az RMDSZ-párt az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött egymaga diszponál, és a román adólejek és a magyar adóforintok százmillióinak élvezi a kizárólagos monopóliumát”. Az európai parlamenti képviselőnek különösen az adóforintok fájnak, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy felkéri a magyar kormányt: az elszámoltatási kormánybiztos hivatala keretében határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki.
No, itt megáll a tudomány, véget ér a logika. Hiszen köztudomású, hogy a Fidesz-kormány már tavaly óta minden Erdélynek szánt magyar költségvetési pénzt Tőkés László és az általa vezetett EMNT felé irányít. Köztudomású, hogy a honosítással kapcsolatos tájékoztatás leple alatt pártépítéssel foglalkozó demokrácia-központok működését magyar költségvetési pénzekből finanszírozzák (hiszen amikor megkérdezte lapunk a demokrácia-központok vezetőjétől, honnan származnak ezek a pénzek, hallgatás volt a válasz).
Köztudomású, hogy a Szülőföld Alap tavalyi támogatásait a Tőkés-barát szervezetek, intézmények között osztották szét, és aligha lehet másra számítani idén a Bethlen Gábor Alap esetében sem. Köztudomású, hogy a nevelési-oktatási támogatást is Tőkésék osztják idéntől, és az erdélyi vállalkozásoknak szánt gazdaságfejlesztési programot is ők futtatják majd.
Mindez köztudomású, mégis az vádol, aki vétkes, a tolvaj kiált tolvajt. A megvádolt pedig hallgat és legyint. Mert ő el van foglalva... a járdaaszfaltozással.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Háromnyelvű könyvet mutattak be a csángókról Brüsszelben
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő megbízásából „Mük szeretünk itt élni" címmel tájékoztató és összefoglaló jellegű, háromnyelvű (magyar-román-angol) kiadvány készült a moldvai magyar csángók helyzetéről. A kötet az Európa Tanács 1521/2001-es Ajánlásának 10. évfordulója alkalmából jelent meg.
Elsősorban idegen ajkú európaiak számára készült, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv. Bemutatására konferencia keretében, kedden, 2011. március 29-én került sor az Európai Parlamentben.
Sógor Csaba meghívására a rendezvényen a könyv szerzői, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Smaranda Enache és Gabriel Andreescu emberjogi aktivisták, valamint Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertették a kötet tartalmát. Ádám Gyula fotóművész, a borítólap tervezője, az alkalomra vetített fotómontázst készített.
Bevezető beszédében az erdélyi magyar képviselő hangsúlyozta a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) tevékenységének fontosságát. – Az egyesület helyhatósági hivatalosságok, rendőri karhatalom és egyházi tiltás vagy megfélemlítés ellenére önkéntes tanárokkal, oktatási központok kialakításával, sok anyagi ráfordítással és emberi áldozatkészséggel ma is végzi azt a munkát, amelyet reményeink szerint a román állam helyi hivatalosságai is felvállalnak majd.
Az „európai" olvasásra szánt, csángó tematikájú kiadvány bevezető tanulmányát Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora készítette. A professzor a csángó nyelv értékhordozó szerepére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Érvelése szerint, ha az anyanyelvhasználatot a templomban nem korlátoznák, a csángók archaikus nyelvjárásának presztízse emelkedhetne. Ehhez hivatalos keretek között szervezett iskolai oktatásra és anyanyelvű médiára is szükség van. A professzor azért interpellálta az európai döntéshozókat, hassanak oda, hogy a térségben a római katolikus egyház mozduljon el tiltó álláspontjáról, és ne maradjon megválaszolatlan a moldvai magyar ajkú csángó hívek kérése.
Solomon Adrian önéletrajzi ihletésű, személyes vallomását meghatódva fogadta a hallgatóság.
Gabriel Andreescu, a romániai Nemzetközi Tanulmányok Központjá-nak elnöke (Centrul de Studii Internaţionale) és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnök-asszonya, akik elkészítették korábbi, csángó tematikájú jelentésük 2011-es, aktualizált változatát, az eltelt tíz év eredményeit elemezték. Gabriel Andreescu elmondása szerint 2001-hez képest terepen, a tájékozódás során kevésbé ellenséges fogadtatásban részesültek a hatóságok részéről. Ebben szerepet játszott az időközben megteremtett törvényes keret, a helyi megtorló jellegű intézkedések azonban sok helyen még mindig gyakoriak. A neves emberjogi aktivista véleménye szerint az Európa Tanács Ajánlása nyomán a csángók anyanyelvhasználathoz való joga az Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának történetéhez kapcsolódik. A dokumentumot Románia is ratifikálta, ez pedig azt jelenti, hogy valamennyiünk értékrendjét sérti, ha a magyar csángó közösség igényét korlátozzák és büntetéssel torolják meg.
Enache Smaranda sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sem a román törvényhozás, sem a nemzetközi jellegű dokumentum, az Ajánlás megjelenésének hatására nem alakult ki helyi hatósági, támogató politikai szándék. A román állam részéről gyors intézkedést sürgetett az ügyben, illetve magyar-román kormányközi egyeztetést, mert a csángó közösség körében nagy a külföldi munkavállalás miatti elvándorlás. Az Európai Parlament nem végrehajtó európai szerv – elemezte az emberjogi aktivista -, de javasolhatná az Európai Bizottságnak olyan jellegű programok kidolgozását, melyek célja a veszélybe került kisebbségi közösségek, és általuk az összeurópai örökség védelme. A közelgő romániai népszámlálás kapcsán a Pro Europa Liga társelnökasszonya azt szorgalmazta, hogy a kérdőívekben a nyelvhasználatra vonatkozó kérdések megfogalmazására különös figyelmet szenteljenek, mert a családban beszélt nyelvek feltérképezése segíthet a veszélyeztetett nyelvi környezetben élők igényeinek pontos feltérképezésében.
- A Mük szeretünk itt élni című kötetet figyelemfelkeltésnek szántam – mondotta Sógor Csaba. Úgy vélem, sok még a tennivalónk annak érdekében, hogy a csángók anyanyelve, a hagyományuk és kultúrájuk az európai örökséget gazdagíthassa. A moldvai magyarok az egykori történelmi Magyarország területén kívül évszázadokon keresztül megőrizték anyanyelvüket és kultúrájukat., értelmiségiek nélkül, legtöbbször ellenséges egyházi környezetben is. Moldva a magyar nyelv bölcsője is: 1430-1435 között itt, Tatros várában született meg az első magyar bibliafordítás is, az ún. huszita biblia. Számunkra elsősorban emberjogi kérdés, hogy azok, akik még őrzik a magyar nyelvnek ezt az archaikus formáját, tanulhassák és taníthassák, utódaiknak is átadhassák, iskolában és templomban egyaránt használhassák anyanyelvüket.
Ma már nagyrészt a moldvai magyarok sorából kerülnek ki a csángó szervezet vezetői, a magánházaknál, néhány iskolában tanító tanárok, akik emberfeletti erőfeszítéssel végzik a mindenkori írástudók kötelességét: betűvetésre tanítják a csángó gyerekeket. Köszönet, hála, tisztelet nekik – összegezte az elhangzottakat a házigazda jogán Sógor Csaba EP képviselő. Erdély.ma

„Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?”
2011. március 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben került sor a „Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?” című közmeghallgatásra
A közmeghallgatás a szervezők – Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Sandra Kalniete lett és Milan Zver szlovéniai néppárti képviselők – azon meggyőződését tükrözi és tárja ismételten az európai nyilvánosság elé, miszerint a totalitárius múltról objektív és átfogó ismereteket kell nyújtani a jövő nemzedékek számára annak érdekében, hogy közös múltunkat jobban megértsék, ezáltal pedig és ennek meghaladásával egy közös európai jövendő építőivé váljanak.
Az Európai Parlament 2009-ben elfogadott, totalitarizmus elleni Állásfoglalása szerint a megbékélés a múlt feldolgozása és az igazság megismerése nélkül nem lehetséges. Ennek értelmében szükség van az európai iskolákban használatos történelem-tankönyvek és -tantervek kiigazítására és kiegészítésére, annak érdekében, hogy a fiatal nemzedékek is tudatában legyenek az önkényuralmi rezsimek által elkövetett szörnyű bűntetteknek. Elsődleges fontosságú a több millió áldozat emlékezetének elevenen tartása, hiszen ez az, ami figyelmeztet bennünket a totalitarizmus veszélyeire, ugyanakkor pedig a szolidaritást és megértést erősíti az egységesülő Európa polgárai között.
Ez alkalommal Tőkés László erdélyi képviselőnk meghívására egy látogatócsoport is Brüsszelbe érkezett, akik részt vettek a közmeghallgatáson. A csoport tagjai között több magyar és román újságíró és szakértő szerepelt, közöttük Dan Voinea egyetemi tanár, volt katonai ügyész, Teodor Mărieș, az 1989 December Egyesület elnöke, Nánó Csaba, az Erdélyi Napló és Farkas Réka, a Háromszék munkatársai. A rendezvényt szintén megtisztelték jelenlétükkel Smaranda Enache emberi jogi aktivista, a Pro-Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu politológus, akik a Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő szervezésében sorra kerülő csángó-konferencia előadóiként látogattak Brüsszelbe. A közmeghallgatás előadói között üdvözölhettük még a Prágában 2009-ben létrehozott, A Totalitárius Rezsimek Kutatási Intézete szakembereit.
A konferencia négy egymást követő ülésszak keretében a következő témakörökben folytatta tanácskozásait: (1) Szembenézni a múlttal – miért van még mindig szükség erre?; (2) A feltáratlan totalitárius múlt – esettanulmányok; (3) Történelem tantervek, tankönyvek, különböző megközelítések – hogyan szóljunk a fiatal nemzedékhez?; (4) A totalitarizmusról szóló oktatás – a demokratikus polgárság kialakítása érdekében.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében kiemelte, hogy a nyomunkba lépő ifjú nemzedékekkel meg kell értetni, hogy közös múlt nélkül közös jövendőnk is elképzelhetetlen, hiszen Európa egységének megteremtése történelmi múltunk integrációját is megköveteli. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök puszta jelenlétével és elmondott beszédével egyaránt az EP legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a támogatását fejezte ki. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy emlékeznünk kell a múltra és küzdenünk kell mind a totalitárius rezsimek, mind pedig a múlt meghamisítása ellen, hiszen csak ez vezethet el egy békés és szabad, közös Európa kialakulásához.
Az elhangzott beszédek főbb gondolatai között kiemelhetjük a következőket: A múlt értő ismerete nélkül a jövőnk sincs biztonságban. Éppen ezért elengedhetetlen a volt totalitárius rendszerek és titkosszolgálatok archívumainak feltárása és feldolgozása, a történelem tudatos megismerése. Olyan törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközök kidolgozása szükséges, amelyek lehetővé teszik a múlt ügyeinek és bűneinek a jogi téren való rendezését. Európa erkölcsi értékrendjének a helyreállításával, illetve annak szellemében helyezhetjük új alapokra a jövendő nemzedékek nevelését.
A második ülésszakot felvezető beszédében Sandra Kalniete kiemelte, hogy a bűnösök jogi elítéléséhez politikai akaratra van szükség, amelyhez az Európai Unió konkrét cselekvési tervet és forrásokat kell hogy rendeljen. Támogatni kell például olyan kiadványok és oktatási anyagok megjelentetését, amelyek valós képet festenek nem csupán a nácizmusról, hanem a XX. század második felét megpecsételő kommunista diktatúrákról is, ezáltal akadályozva meg az áldozatok emlékének elhalványulását és hárítva el a múlt megismétlődésének veszélyét.
Marius Oprea, a romániai, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, aki történész-régészként a kommunizmus áldozatainak történeteit és hamvait tárja fel, –egyebek mellett – kijelentette: „A kommunizmus Romániában nem szűnt meg, hanem privatizálták”. A kommunizmus bűneit mind az állam, mind pedig az államelnök elítélte ugyan, ennek azonban az igazságszolgáltatás szintjén semmi következménye nem lett, annak ellenére, hogy ezek épp olyan emberiség elleni bűntettek, mint maga a holokauszt.
A harmadik ülésszakot Schöpflin György magyar néppárti képviselő vezette, aki beszédében ugyancsak kiemelte: a totalitarista múlt hagyatéka a félelem által megbénított társadalom, amelytől idegen az aktívan résztvevő polgárság szerepvállalása. Raluca Grosescu, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet munkatársa egy romániai, a konferencia témakörébe vágó felmérés eredményeiről számolt be, továbbá azokról a konkrét programokról, amelyeknek célja a történelmi múlt tudatosítása és az ezzel kapcsolatos oktatási tevékenység hatékonyabbá tétele (tanárképzés, nyári egyetemek, kiállítások, stb.).
A negyedik ülésszak zárógondolataként Milan Zver levezető elnök adott hangot azon véleményének, hogy a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, hiszen amint a mai közmeghallgatás is bizonyítja, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósítása terén döntő előrelépés történjen.
A volt kommunista országokban nem egy esetben a múltat megszépítő nosztalgikus érzések kapnak lábra a letűnt diktatúrák iránt – hallhattuk több előadó részéről. A német ifjak – példának okáért – a Német „Demokratikus” „Köztársaság” valóságát alig ismerik, mutatott rá Doris Pack képviselőasszony. Ebben a vonatkozásban igen tanulságos a következetes kommunizmus-ellenes kiállásáról, illetve maratoni éhségsztrájkjairól híres Teodor Mărieș angol nyelvű helyzetismertetője, mely szintén a konferencia dokumentumai között szerepelt. Hasonlóképpen Ceaușescu „aranykorszakának” a sötétsége is feledésbe ment a romániai fiatalok között.
Az értekezlet összefoglalásaként Tőkés László képviselőnk hangsúlyozta, hogy a történelmi folytonosság jegyében a diktatórikus elnyomás elszenvedőinek és tanúinak tovább kell adniuk tudásukat, tapasztalataikat és tanulságaikat a jövő nemzedékek számára. Megszenvedett múltunk tényszerű és valósághű tisztázása azért fontos, hogy – az ügy célzatos manipulációjának a viszonyai között: a múlt üzenete a jövő számára torzulásoktól mentes és hiteles legyen. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a mai értekezlet – mondotta az alelnök. A Magyar Kormány – a soros EU-Elnökség – képviselőjét, Rétvári Bence államtitkárt külön is üdvözölve, Tőkés László a volt kommunista EU-tagországok kormányainak a támogatását köszönte és igényelte a kommunista múlt feltárásának és az igazságtételnek a nehezen előrehaladó folyamatában. Az államtitkár egyébként maga is az értekezlet meghívott előadója volt. Előterjesztésében a magyar EU-Elnökség álláspontját ismertette a totalitárius múlttal való szembenézés tárgyában.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. erdon.ro

Tudatosítási kampány: célcsoportok beazonosítva
kérdezett:Kertész Melinda
Az RMDSZ a vegyes házasságban, a szórványban élőket, a csángókat, svábokat, a magyar ajkú romákat és a közel 20%-os magyar lakosságú települések lakóit akarja elérni.
Az idén esedékes, európai szintű, Romániában október 22-31. között zajló népszámlálás kapcsán egy határozatot fogadott el legutóbbi, februári Kongresszusán az RMDSZ. A dokumentum szerint az RMDSZ tájékoztatási kampányt indít annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a magyar identitás vállalásának fontosságára: így járulna hozzá ahhoz, hogy minél valósabb kép alakuljon ki a romániai magyarság számarányát illetően. A tájékoztatási kampány szervezésének részleteiről Kovács Pétert, az RMDSZ Népszámlálási Munkacsoportjának megyei szervezetekkel való kapcsolattartással megbízott tagját, kampányszervezőt kérdeztük.
Kovács Péter: - Nem egy hagyományos választási kampány, ugyanis a mi előkészületünk éppen arra alapoz, hogy azokat a kiemelt célcsoportokat kell beazonosítanunk, akik úgymond kényesek, avagy sorsdöntőek lehetnek egy ilyen népszámlálásban. Hiába megyünk mi például Csíkszeredában ajtóról ajtóra arra buzdítani az embereket, hogy vállalják fel magyar identitásukat, mert ők így is úgy is megteszik. Ugyanúgy Kolozsváron sem a magyarul tanuló diákok csoportját kell megcélozzuk, mert nekik is szilárd a magyar identitásuk. Hiába hozunk le a Transindexen fizetett hirdetést, mert aki a portált olvassa, nagy valószínűséggel magyarnak fogja vallani magát.
Éppen ezért hat olyan kiemelt célcsoportot azonosítottunk be, amelyeket a kampányunk által meg szeretnénk célozni. Az első célcsoport az olyan települések, ahol a magyarság aránya 20% körül billeg, és ahol a kisebbségi jogok gyakorlása szempontjából meghatározó fontosságú lehet az, hogy 19,99% avagy 20% lesz a népszámláláskor mért számarány.
A másik kiemelt célcsoportot azok a, zömében magyarok által lakott települések, ahol magas számú magyar ajkú roma is él. Székelyföldön is nagyon sok az olyan település, ahol meghatározó számú roma él, azonban ők magyarnak szokták vallani magukat. A harmadik célcsoportunk a vegyes házasságban élők, a negyedik pedig a nagyvárosi, elsősorban a lakótelepi szórvány – nemcsak az RMDSZ-nek, hanem bármelyik más politikai pártnak a nagyvárosokban élő választóihoz a legnehezebb eljuttatni az üzenetét. A lakótelepek esetében tudjuk a legkevésbé betájolni a megcélzott embereket. Az ötödik célcsoportunk a csángók, a hatodik kategória pedig a svábok csoportja. Elsősorban Szeben és Szatmár megyében számos olyan német illetve sváb él, akik a családjukban magyarul beszélnek: egy részük svábnak, más részük magyarnak vallja magát. Ezeket a kiemelt célcsoportokat azonosítottuk be és ebben az időszakban azon dolgozunk, hogy miként lehetne a legkönnyebben megközelíteni őket. Ez azt jelenti, hogy mind a hat kategóriára külön stratégiát kell kidolgozni. Most még arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy milyen kampányeszközöket fogunk használni, idáig még nem jutottunk el.
- A Kisebbségkutató Intézet korábban készített egy olyan felmérést, amely révén megpróbálta beazonosítani a romák valós számát Hargita megyében. A felmérés kapcsán felmerült, hogy a népszámlálás során a kérdőívben szerepelhetne egy arra vonatkozó kérdés, hogy a válaszoló érez-e affinitást egy másik nemzeti identitáshoz, így árnyaltabb lenne a kép, amelyet a népszámlálás nyújtana Románia lakosságának nemzetiségi hovatartozási kérdésében. Várhatóan tartalmazza-e majd a kérdőív ezt a plusz kérdést?
- Ebben a pillanatban az az űrlap, amelyet kitöltésre szántak, ilyen kérdést nem tartalmaz. Nálunk a prioritás – a kiemelt célcsoport beazonosítás mellett – egy másik fontos csapás, amelyen elindultunk és nekifogtunk dolgozni azok az űrlapra vonatkozó jogi vagy törvénykezési feladatok. Mint tudjuk, a népszámlálást az Országos Statisztikai Hivatal szervezi, a kormányt a szervező bizottságban Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője képviseli. Ő “házi feladatként” négy feladatot kapott. Az egyik feladata azt megoldani, hogy a népszámlálási űrlapok legyenek többnyelvűek. Erre az Európai Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája értelmében van lehetőség. Azt célozzuk, hogy a magyarok vagy németek által legalább 20%-ban lakott településeken az űrlapok legyenek kétnyelvűek, mert egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nyelven hangzik el a kérdés még akkor is, ha a kérdezőbiztos beszél a kérdezett nyelvén. A Kisebbségkutató Intézet munkatársai már le is fordították magyarra a népszámlálási űrlapot, és ezt elő is terjesztettük. A másik jogi és törvénykezési feladat, az az állami hivatalos kommunikációnak a többnyelvűsége. Tehát amikor majd megjelennek a szórólapok, a rádió- tévé-, újsághirdetések, plakátok, amelyek tájékoztatják a lakosságot arról, hogy népszámlálás folyik, az a 20%-ban egy kisebbség által lakott településen legyen kétnyelvű. A harmadik fontos kérdés a kérdezőbiztosoknak a kétnyelvűsége: egyáltalán nem mindegy, hogy egy magyar nyelvű űrlappal egy magyar kérdezőbiztos vagy román űrlappal egy román kérdezőbiztos megy be egy vegyes házasságban élő, vagy egy roma családhoz: meghatározó különbségeket lehet elérni. Nekünk meggyőződésünk, hogy pozitívan tudja befolyásolni a magyarok megszámlálását, hogyha minden lehetőséget biztosítunk ennek érdekében. A negyedik feladat a tartósan külföldön élőknek a helyzete, hiszen ez a népszámlálás európai szintű: idén mind a 27 tagállamban megszámolják a lakosságot és ha valaki tartósan külföldön él, akkor azt külföldön számolják meg, mert ellenkező esetben kétszer kerülne megszámolásra, és Európai szinten nem kapnánk pontos adatokat. Ez a szempont a romániai magyarság számára előnyös lehet, mert arányaiban a magyaroknál több román dolgozik vagy tartózkodik huzamosabb ideig külföldön.
- A tudatosítási kampány szervezését illetően hol tartotok?
- Szervezési-logisztikai szinten négy síkon indítottuk el a munkát. Először is az önkormányzatainknak a felkészítése indult el. A magyar dominanciájú önkormányzatokat arra kértük, hogy figyeljenek oda az idővel kialakulandó népszámlálási bizottságok összetételére. Olyan embereket kell a népszámlálási bizottságba beválogatni, akik tudják, hogyan kell ezt a kérdést kezelni. Emellett a kérdezőbiztosok beszervezésekor oda kell figyelniük, hiszen elsősorban önkormányzati alkalmazottak, pedagógusok és vakáción levő egyetemi hallgatók fognak számolni, és minél több magyar kérdezőbiztost kell ezeknek a magyar dominanciájú önkormányzatoknak toborozniuk. Ahol nincs többségünk, ott is oda kell figyelni, hogy legalább egy magyar ember legyen a népszámlálási bizottságokban és minél több magyar kérdezőbiztost tudjanak toborozni. A megyei szervezeteink azt a feladatot kapták, hogy település-szinten vegyék fel a kapcsolatot a helyi véleményformálókkal, és kérjék fel őket, hogy vállalják el a kérdezőbiztosi szerepet, illetve hogy a kérdezőbiztosok kiválasztásakor tudjanak szerepet vállalni. Szervezési szinten továbbá felvettük a kapcsolatot az egyházakkal: nagyon fontos, hogy az egyházak pozitívan álljanak hozzá a népszámláláshoz, valamint az is, hogy együttműködjünk az ügyben. A negyedik kategória a társult civil szervezeteknek, illetve a társult civil szervezetek bevonása, hiszen általuk ki tudunk alakítani egy olyan hangulatot, amely elsősorban az említett hat kategória felé azt üzeni, hogy megéri vállalni a magyar nemzeti identitást.
- Kilátásba helyeztetek-e egy olyan képzést, amely a tudatosítási kampányt lebonyolító önkénteseket igazítaná útba, például abban, hogy az általad említett kategóriák esetében miként közelítsék meg a nemzetiségre vonatkozó kérdést?
- Amint minden választási kampányunkban, most is fentről lefele strukturált, és mind nagyobb és nagyobb tömegekhez elérő kampánygépezetet képzelünk el, most is a Főtitkárság szintjéről lesz irányítva ez a kampány. Minden megyei szervezetünk szintjén meglesz a felelős, az önkormányzataink szintjén, ahol van polgármesterünk, vagy alpolgármesterünk szintén lesz felelős. Ahol nincs önkormányzati vezetőnk, ott a helyi RMDSZ-szervezetek szintjén lesz bevonva az a személy, aki a kampányt lebonyolítja. Összeállítunk szakmai anyagokat arról, hogy miként kell elvégezni ezt a munkát, mire kell odafigyelni. Beterveztük azt, hogy a megyei szervezeteink esetében a Főtitkárság munkatársai tartják meg a képzést, és ők majd a legkisebb településre is eljuttatják ezeket az információkat.
Transindex.ro

A csángókról szóló könyvet mutattak be Brüsszelben
bi lépésekre szeretné biztatni a kormányt a csángók kultúrájának és nyelvhasználatának megvédelmezésében az a könyv, amelyet kedden mutattak be az Európai Parlamentben, Brüsszelben.
A bemutatót szervező Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő elmondta, hogy a háromnyelvű (csángó-román-angol) kötetet elsősorban az európai közvéleménynek szánták abból az alkalomból, hogy az Európa Tanács e témába vágó ajánlása tíz évvel ezelőtt született meg.
Hangoztatta a képviselő azt is, hogy az ajánlásnak és a romániai magyarok erőfeszítéseinek köszönhetően a kezdeti jégtörés megtörtént, Bukarest tett lépéseket előre, de ezek szerinte még nem elegendőek. Románia ratifikálta például a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, és módosította az oktatás törvényt. Történtek változtatások az anyanyelvi szentmisék szempontjából is, de ezek inkább látszatmegoldások, nem elegendőek - mondta Sógor Csaba.
A 250-300 ezer csángó közül azon keveseknek, akik még tudnak és akarnak magyarul beszélni, joguk van az anyanyelvüket használni - szögezte le.
A Mük szeretünk itt élni című könyvben mások mellett Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Babes-Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora és Tytti Isohookana-Asunmaa ET-jelentéstevő írt tanulmányt, valamint két romániai emberi jogi aktivista, Gabriel Andreescu, a Nemzetközi Tanulmányok Központjának elnöke és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke.
Jelen volt a bemutatón Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke is.
Sógor Csaba emlékeztetett arra is, hogy a csángók helyzetére az EP-ben is többször felhívták már a figyelmet. Mint mondta, az uniós képviselőtestületben általában a kisebbségek iránti nagyobb nyitottság is érezhető.
(mti) Transindex.ro

A csángók többet érdemelnek
További lépésekre szeretné biztatni a román kormányzatot a csángók kultúrájának és nyelvhasználatának védelmezésében az a könyv, amelyet kedden mutattak be az Európai Parlamentben Brüsszelben.
A bemutatót szervező Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő elmondta, hogy a háromnyelvű (csángó–román–angol) kötetet elsősorban az európai közvéleménynek szánták abból az alkalomból, hogy az Európa Tanács e témába vágó ajánlása tíz évvel ezelőtt született meg. Ennek és a romániai magyarok erőfeszítéseinek köszönhetően a jég megtört, Bukarest tett lépéseket, de ezek még nem elegendőek. Románia ratifikálta például a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, és módosította az oktatási törvényt. Változtatások történtek az anyanyelvi istentisztelet szempontjából is, de ezek inkább látszatmegoldások – mondta Sógor. A 250–300 ezer csángó közül azon keveseknek, akik még tudnak és akarnak magyarul beszélni, joguk van az anyanyelvüket használni – szögezte le. A Mük szeretünk itt élni című könyvben mások mellett Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem etnográfia professzora és Tytti Isohookana-Asunmaa ET-jelentéstevő írt tanulmányt, valamint két romániai emberi jogi aktivista: Gabriel Andreescu, a Nemzetközi Tanulmányok Központjának elnöke és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek”
Bár sokat javult a csángók helyzete 2001 óta, továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság, állapították meg a brüsszeli csángókonferencia előadói.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) alapításának 20 éves, illetve az Európa Tanácsnak a csángók anyanyelvű oktatását szorgalmazó 1521-es ajánlásának 10. évfordulója alkalmából könyvbemutatót és konferenciát szervezett Brüsszelben az Európai Parlamentben Sógor Csaba EP-képviselő. Az eseményre az RMDSZ-es politikus meghívására eljött Brüsszelbe a Mük szeretünk itt élni című, háromnyelvű kötet több szerzője, illetve a moldvai magyar oktatási program keretében tanító tanárok egy része is. „Erdély legkeletibb részén, Moldvával határos faluban voltam lelkész. 1988-ban elindultam Moldvába, Bákóba. Gyimesközéplokon megállítottak, azt mondták, nem mehetek át. Esti vonattal, sötétben – így lehetett 1989 előtt meglátogatni azokat a magyarokat, akik értelmiségiek nélkül őrizték meg Moldvában a magyar nyelvet. Olyanok, mintha Nagy-Britanniában volnának ma 40 ezren, akik Shakespeare nyelvét beszélik” – mondta Sógor Csaba megnyitó beszédében. A moldvai magyarok nyelve azonban nemcsak azért fontos, mert közel 600 éve Tatros várában született meg az irodalmi magyar nyelv: ez egy emberjogi kérdés, a csángók anyanyelvükön szeretnének tanulni, és Románia kisebbségvédelmi vállalásokkal kötelezte el magát e kérdés megoldására.
A konferencián román és angol nyelvű tolmácsolás volt. A moldvai magyar oktatási programban tanító húsz pedagógus mellett román és más nemzetiségű EP-képviselők, gyakornokok, sajtósok és az EP-t látogató érdeklődők gyarapították a résztvevők létszámát. A brüsszeli csángó konferencián és könyvbemutatón előadott Pozsony Ferenc néprajzkutató, Solomon Adrián MCSMSZ-elnök, Smaranda Enache, a Pró Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu emberjogi aktivista.
Pozsony Ferenc arra emlékeztetett, bár az elmúlt 21 évben sok minden pozitív irányban változott Moldvában, az állami iskolákban lehet választani a magyar nyelv és kultúra tantárgyat, mégis továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság. A városi magyar közösségeket Moldvában elsodorta a történelem, ám a falusi közösségek a múlt század közepéig nagyrészt megőrizték archaikus elemekben gazdag magyar nyelvjárásukat, karakterisztikus, hagyományos kultúrájukat, és mindig is ragaszkodtak katolikus vallásukhoz. Identitásuk működésében a római katolikus felekezethez való tartozásnak nagy jelentősége van az ortodox tengerben. Évszázadokig nem volt anyanyelvű liturgiában, oktatásban részük; kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, sőt a 19. század végéig kimaradtak a román nemzetépítésből is. Nagyon erős a lokális identitásuk, szoros szálakkal kötődnek szülőfalujukhoz, de specifikus regionális, moldvai identitásuk is van. A 19. század végén a román állam iskolai rendszert szervezett meg, román nyelven folyt az oktatás, akkor kezdődött a nyelvi, kulturális, etnikai asszimiláció.
A 19. század végén a moldvai katolikusok 75 százaléka még magyar anyanyelvű volt, míg ma 250 ezerből 60 ezren beszélnek még magyarul – mondta Pozsony. Tradicionális kultúrájuk a kollektivizálásig fennmaradt, gazdag rurális szóbeli kultúrát – értékes balladák, középkorias vallási szövegeket, imákat stb. – őriztek meg a 20. század második feléig. Ez a szinte napjainkig fennmaradt kultúra Romániának, a magyaroknak, Európának is értéket képvisel, amit tovább kell adni; védeni kell, akár a kihalóban lévő állat- és növényfajokat, vélte Pozsony Ferenc. A csángó magyar nyelvjárások rehabilitációját szervezetten elő kell segíteni, szervezett, rendszeres iskolai oktatással, anyalnyelvű média megteremtésével, harmadsorban a templomban anyanyelvű misékkel – mert így az archaikus nyelv presztízse is emelkedne.
Solomon Adrián elmesélte, őt és kortársait a tanárok többször fogyatékosnak hitték: „mert nem tudtunk rendesen románul – kamaszkorunkban nem tehettünk mást, minthogy tagadjuk a származásunkat, azt, hogy tudunk egy másik nyelvet. Mégis a többség ránktette a bélyeget” – idézte fel az MCSMSZ elnöke. Solomon közvetítette a csángók üzenetét Brüsszelnek: nem üzennek semmit, és ez a legrosszabb. Az elnök szerint értékválság van, nemcsak identitásváltás, a fiatalabb nemzedékek elégetik a népviseletet, egyet tartanak meg, amiben eltemetik a szüleiket. Az archaikus kultúra átmentése, fontosságának felmutatása is az MCSMSZ mint érdekvédelmi szervezet feladata.
„A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek” – fogalmazott az elnök. Elmondta, még van legalább 30 falu, ahol mielőbb be kellene vezetni a magyarórákat az iskolában. „Arra kérjük Önöket, segítsék munkánkat” – fordult a hallgatósághoz, amelynek soraiban több magyarországi és erdélyi magyar EP-képviselő is helyet foglalt.
Gabriel Andreescu arra hívta fel a figyelmet, elsősorban a gyerekek jogait kell tiszteletben tartani, nem engedhető meg, hogy hátrányos helyzetbe kerüljenek, nyomást gyakoroljanak rájuk azért, amiért őseik nyelvét tanulják. A moldvai katolikus egyház sajnos úgy tűnik, nem a spiritualitást, a hívek és istenük kapcsolatának biztosítását tartja elsősorban szem előtt, hanem hatalmi játszmákba bonyolódott, és politikai érdekek által befolyásolt. A Regionális Kisebbségi Nyelvek Chartáját Románia ratifikálta 2007-ben. Ez egy törvényi eszköz más eskzözök mellett, ám a filozófiája az, hogy a nyelvi sokszínűséget mint értéket mutatja föl; a változatosság önmagában érték, a demokrácia értékei közé tartozik – mondta.
„Nagyon szerettem volna, ha erre a konferenciára a román parlamentben kerülhetett volna sor” – mondta Smaranda Enache, aki az Andreescuval 2001-ben végzett csángóföldi terepszemléjük és a mostani, Sógor Csaba megbízásából megismételt kutatásuk eredményeit hasonlította össze. 2001-ben teljes ellenségességet tapasztaltak a helyi és megyei adminisztráció, a klérus és az iskolák részéről – mindenki azt mondta, a csángók magyar volta csak mese; „a kertek alatt mehettünk a tanárokhoz”, hisztéria volt a sajtóban, nemzetárulóknak kiáltották ki őket.
Ezúttal viszont a terepkutatás alatt mindenki kedves volt, látogattak iskolákat, magyar házakat, beszélgethettek nyíltan az emberekkel – ez fontos előrelépés, az ellenséges hangulat feloldódott. Sajnos Enache szerint a törvényben garantált jogokat nem feltétlenül követi olyan közpolitika, amely helyi szinten garantálná a gyakorlati alkalmazást. A magyar nyelv állami iskolában tanítása viszont nagyobb legitimitást ad, és az elsődleges és minimális feltétel, hogy minden egyes, szülők által leadott kérés esetében vezessék be az iskolába a magyarórákat. Ez az állam feladata – szögezte le Enache. Most 18 helyszínen lehet az iskolában a magyart választani, és további mintegy 30 településen lenne szükség biztosítani ezt a lehetőséget.
Enache szerint a totalitarizmus öröksége a csángók nyelvének elsorvasztása is, és ha a totalitarizmus bűneinek jóvátételéről beszélünk, akkor erre a kérdésre is oda kell figyelni. A nyelv az identitás fontos eleme, az államnak és az EU-nak erőfeszítéseket kell tennie, hogy megvédjék a kisebbségeket. Az előadók egyetértettek abban, hogy a román államnak be kellene szállnia a magyar oktatás költségeinek fedezésébe.
A moldvai magyar oktatás megszervezését jelenleg magánadományokból vagy magyarországi közpénzekből finanszírozzák.
Tőkés László, az EP alelnöke kifejezte csodálatát a moldvai magyar oktatási program tanárainak munkája iránt, akik vállalták a „moldvai missziót”. Olyan Európát képzelünk el, ahol jó magyarnak lenni, csángónak lenni, ahol cigánynak is jó lenni – mondta. Winkler Gyula EP-képviselő szerint ha a csángóknak nincs is üzenetük Brüsszel felé, az erdélyi magyar EP-képviselőknek meg kell fogalmazniuk egy üzenetet Csángóföldre: hogy foglalkoznak velük, van jövőjük Európában.
Gál Kinga a Kisebbségi Intergroup elnökeként ugyancsak leszögezte, napirenden tartják az európai kisebbségek problémáit, és a csángókérdésnek is figyelmet szentelnek. Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő arról biztosította a jelenlévőket, a magyar politikai pártok közt konszenzus van a moldvai magyar oktatási program támogatásának ügyében. Solomon Adrián szerint tudatosítani kell a csángókban, hogy nem kell félniük, vállalhatják identitásukat. Ebben a tudatosítási folyamatban nagy szerepet játszik a civil szféra, amelynek azonban meg kell erősödnie. A konferencián felmerült, hogy a magyar nyelvű misék bevezetése érdekében érdemes lenne az egyik vatikáni nunciushoz fordulni, aki kisebbségiként – hiszen katalán – biztosan fogékonyabb lenne a csángók kérésére. Pozsony Ferenc szerint akkor lenne igazán elmozdulás ebben a kérdésben, ha el lehetne érni, hogy a Vatikán egyértelmű, határozott üzenetet küldjön Moldvába a római katolikus egyház vezetőinek.
Mük szeretünk itt élni / Aici ne este drag sa traim / We Like to Live Here
A 440 oldalas, színes kötet Sógor Csaba támogatásával jelent meg. Szerzők: Pozsony Ferenc, Smaranda Enache, Gabriel Andreescu, Tytti Isohookana-Asunmaa, Sógor Csaba, szerkesztő: Medgyesi Emese.
A tájékoztató jellegű kiadvány elsősorban idegen ajkú európaiak számára készült, de a moldvai csángó közösség helyzete és kultúrája iránt érdeklődő hazai olvasók számára is hasznos kézikönyv. A könyvet hamarosan bemutatják Bákóban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Budapesten is.
B. D. T. Transindex.ro

Vita a megye magyarokat érintő tanügyi gondjairól – Suszterek, akik nem maradtak a kaptafánál?
Nyilatkozatháború zajlik napok óta a Bihar megyei RMDSZ tanüggyel foglalkozó vezetői és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei vezetősége között, derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet a Bihar megyei EMNT két vezetőségi tagja, Nagy József Barna és ifj. Szilágyi Ferenc, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnöke, Csomortányi István tartott.
Szilágyi, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa nemrég egy részletes felmérést készített (ezt két hete egy sajtótájékoztatón be is mutatták), amelyben a népszámlálási adatokat alapul véve rámutatott arra, hogy egyre kevesebb magyar osztályt indítanak a megye szakközépiskoláiban. Biharban a legutóbbi népszámlálás szerint 600 ezer lakos él, ezek 27 százaléka vallotta magát magyarnak. Viszont a 2010/2011-es tanévben indított 243 kilencedikes szakközépiskolai osztálynak csak 15 százaléka magyar tannyelvű. Hogy a helyzet nem vált még kritikusabbá Biharban, az a két nagyváradi felekezeti magyar iskolának, a Szent László Római Katolikus Gimnáziumnak és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak köszönhető. Ezeken kívül csak az Ady Endre Líceumban folyik kizárólag magyarul a középiskolai oktatás. (Árnyalja a képet, hogy néhány vegyes tannyelvű középiskolában is vannak magyar osztályok.)
Az egyetemi adjunktus által ismertetett statisztikákból az derül ki, hogy Biharban kétszer ennyi magyar középiskolai osztályra lenne szükség – jelentették ki, hozzáfűzve, hogy valótlan és álságos az az érv, amit gyakran előrántanak a tanügyet kormányzó hatalmasságok (köztük esetenként RMDSZ-es politikusok is), miszerint nincs igény a magyar osztályokra, nem jelentkezik kellő számú gyerek ezekbe. Az RMDSZ megyei vezércsapatából többen reagáltak az elmúlt napokban a sajtón keresztül a fentiekre, így véleményének adott hangot Pető Csilla képviselő, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes és Szabó Ödön ügyvezető elnök. Az EMNT-sek tegnap elmondták, meglátásuk szerint ezek az RMDSZ-es reagálások kivétel nélkül személyeskedő, a valós gondokat figyelembe nem vevő hárítások. Az RMDSZ állandóan hangoztatott, nagy reklámhadjárattal fitogtatott sikerpropagandáját ugyanis zavarják azok a tények, amelyeket Szilágyi Ferenc nyilvánosságra hozott a megye magyarjait érintő tanügyi gondokkal kapcsolatban. Személyeskedni, szerecsent mosdatni persze lehet, de ettől a valóság még valóság marad, sommáztak az EMNT-sek, s tény, hogy a magyar nyelven folyó szakközépiskolai oktatás nem felel meg a Bihar megyei magyarság igényeinek. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar tannyelvű osztályokban is sok tantárgyat románul oktatnak magyarul nem is értő-beszélő tanárok.
Visszatetszőnek vélik azokat a kijelentéseket is, amelyek a nyilatkozatháborúban a tulipánosoktól elhangzottak, többek között, hogy „suszter maradjon a kaptafánál”, azaz a tanügyi gondokba a tanügyben járatos személyek szóljanak csak bele. Nagy József Barna szerint ha Szilágyi Ferenc mint egyetemi adjunktus, gyakorló pedagógus mond véleményt az oktatásról, elfogadhatóbb, mintha ezt az agresszív pártpropaganda szintjén Szabó Ödön megélhetési politikus – papíron muzeológus – teszi. Márpedig a Bihar megyei magyaroknak joguk van kellő számú magyar osztályra és valóban magyar nyelven tanító pedagógusokra, s az RMDSZ azon ügyködjön inkább, hogy Nagyváradon a meglévő tizenegy szakközépiskolából legalább egyetlen egy legyen tiszta magyar nyelvű intézmény.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Új trió az RMDSZ élén – Borbély Lászlót javasolja politikai alelnöknek, Kovács Pétert, főtitkárnak Kelemen Hunort
Borbély László környezetvédelmi minisztert javasolja a politikai alelnöki, Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnököt pedig a főtitkári tisztségre az RMDSZ szövetségi elnöke. Kelemen Hunor javaslatairól a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati, kolozsvári ülésén szavaz.
Interjú Borbély László politikai alelnökjelölttel
Nyílt titoknak számít hónapok óta, hogy ön a politikai alelnöki tisztség várományosa.
– Valóban, Kelemen Hunor szövetségi elnök már akkor felajánlotta a politikai alelnöki tisztséget nekem, amikor eldöntötte, hogy indul az elnöki tisztségért. Nem falrengető újdonság számomra ez a tisztség, kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökként eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom csinálni, ezen felül csak bizonyos külpolitikai feladataim lesznek.
Az ügyvezető elnöki tisztség kettéválasztása politikai alelnöki és főtitkári tisztségre egyébként logikus lépés, így a főtitkárnak több kapacitása marad a szervezési kérdésekkel foglalkozni, míg a politikai alelnök politikai kérdésekben vesz részt a döntéshozatalban.
Ebben a többlépcsős döntéshozatalban új elem a szövetségi elnökség.
– A szövetségi elnökség létrejötte – amely szerintem szintén jó döntés volt – nagyban segíti ezt a többlépcsős döntéshozatalt, hiszen a szövetségi elnökségben jelen van a szövetségi elnök mellett a politikai alelnök, a volt szövetségi elnök, illetve más szervezeti struktúrák is. És nagy nyereség, hogy ezeket a struktúrákat, a területi szervezetek vezetőit, a platformokat jobban bevonjuk a döntéshozatalba, mint ahogyan eddig történt.
- Leendő politikai alelnökként a szövetségi elnök után a politikai kérdésekben a legilletékesebb. Mint ilyent kérdezzük: mi a helyzet a bukaresti kormánykoalícióval?
– Nagyon nehéz időszaknak nézünk elébe. A kormányzati jelenlétet illetően életbevágóan fontos volt a koalíciós protokollum megkötése, és a határidők már ketyegnek, a koalíciós partnereknek ezeket be kell tartaniuk. Itt van máris a nyakunkon az első határidő, a kisebbségi törvényt az ülésszak végéig meg kell szavazni, és következik azután a régióátalakítási törvény is.
- Budapesten, úgy tűnik, az RMDSZ irányában nem oldódott a fagyos légkör.
– Meggyőződésem, hogy ki tudunk alakítani egy modus vivendit a magyar kormánnyal akkor is, ha bizonyos kérdésekben a legmarkánsabban eltér a véleményünk. Ilyen példa az új erdélyi magyar párt megalakulása. A közvéleménykutatások márpedig bennünket igazolnak. Azt, hogy az erdélyi magyarok mélységesen ellene vannak egy új magyar párt megalakulásának.
- Tőkés Lászlót is meg lehet győzni arról, hogy nincs szükség új magyar pártra?
– Tőkés László RMDSZ-színekben megválasztott európai parlamenti képviselő, és neki saját magával kell megbeszélnie elsősorban ezt a tudathasadásos állapotot. De én biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a megegyezés módját vele is, mint ahogyan megtaláltuk két évvel ezelőtt is, az EP-választásokon, a Magyar Összefogás révén.
Interjú Kovács Péter főtitkárjelölttel
- Ön területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnökként az RMDSZ főtitkári posztjának várományosa. Milyen tervekkel vág neki a feladatnak, amennyiben az SZKT megszavazza a jelölését?
– Először is közelebb kell vinni a szervezetet az emberekhez, intenzívebb kommunikációt kell folytatni a közösségekkel, az emberek igényeire kell válaszolni a napi tevékenységben.
- Melyek a fő csapások ebben a tekintetben?
- Az egyik fő irány a területi szervezeteink segítése, hiszen vannak olyan területi szervezeteink, ahol növelni kell a hatékonyságot. A másik csapás: az önkormányzatok – tanácsosainkat, polgármestereinket, alpolgármestereinket jobban be kell kapcsolnunk az RMDSZ szervezeti vérkeringésébe. A harmadik vonulat a társadalomszervezés erősítése, ami erősebb magyar közösségeket eredményezne.
A negyedik irány az ifjúság bevonása a szervezetbe, a fiatalok jelenlétének megerősítése például az önkormányzatokban. És végül, de nem utolsósorban a szervezetkommunikációt kell erősíteni: mind a belső, mind a külső kommunikációt át kívánjuk gondolni, és ez már a választásokra való felkészülés szerves része lesz.
Kelemen Hunor szövetségi elnökké választása után erdélyi konzultációsorozat beindításáról beszélt. Ennek megszervezése, gondolom, a főtitkár feladata is.
– A konzultációsorozat megtervezése folyamatban van, a gyakorlati megvalósítást pedig valahogy úgy kell elképzelni, mint egy nagy közvéleménykutatást, amellyel több százezer emberhez eljutunk. Kapuról kapura menve, a sajtóban, a világhálón és más csatornákon keresztül próbáljuk megtudni, mi az emberek véleménye, hogyan ítélik meg a környezetüket, mit módosítanának mindezen.
A másik nagy projekt idén a népszámlálás, az azzal kapcsolatos tájékoztatás. Vélhetően összekötik a két kampányt.
– Természetesen, hiszen időben is az egyik után azonnal következik a másik. A kettő között az a különbség, hogy a népszámlálási kampányban kiemelt kategóriákat célzunk meg, míg a konzultáció egyformán irányul mind a másfél millió erdélyi magyar felé. A népszámlálási kampányban viszont beazonosítottunk hat olyan kategóriát, amelyeket megpróbálunk megcélozni: a csángókat, a svábokat, a lakótelepi magyarokat, a vegyes házasságokban élő magyarokat, a romákat, akik magyarul beszélnek, valamint szórványtelepüléseken élő magyarokat.
- A főtitkárság leendő munkatársai jórészt vélhetően az ügyvezető elnökség jelenlegi alkalmazottai lesznek. Kikre számít?
– Öt vagy hat főtitkárhelyettessel működik majd a főtitkárság, és az ügyvezető elnökségen jelenleg dolgozó alkalmazottak, osztályvezetők, igazgatók közül mindazoknak a munkájára számítok, akik folytatni akarják az eddig végzett munkát. Formailag az SZKT szavazza meg következő ülésén a főtitkárhelyetteseket, de természetesen nem kell addig várni, hanem a főtitkár javaslata alapján születő ideiglenes szövetségi elnöki kinevezéssel már hétfő reggeltől el lehet kezdeni a munkát.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kevés az esély Románia schengeni csatlakozására a magyar elnökség idején
A magyar uniós elnökség munkájának jelenlegi állásáról tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőit a kormány. Az EU-elnökségi munkacsoportnak ez a tizenhetedik ülése, amelyen a magyar diplomácia vezetője tartott beszámolót.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország jól ellátja EU-elnöki feladatát, sikeresnek nevezhető tehát az első három hónapos periódus. A tárcavezető szerint az elnökség sikerének mércéje Európa szempontjából az lesz majd, hogy ha az integrációs folyamat július 1-én érezhetően előremozdul, és erősödés lesz tapasztalható január 1-éhez képest.
Martonyi János egyértelmű pozitív jelként értékelte a közös gazdasági kormányzócsomag március végi elfogadását, amely szerinte lökést adhat a tagállamok gazdaságának is, és sikernek nevezte a kohéziós, az energia és az agrárpolitika területén megszületett megállapodásokat is.
A külügyminiszter a jövő feladatai között említette a Duna-stratégia elfogadását, illetve a roma integrációs folyamat lezárását. Új kihívásnak nevezte viszont az észak-afrikai események miatt kialakult migrációs problémák kezelését, amelyben komoly érdekellentétek tapasztalhatók több európai tagállam között.
Martonyi János ugyancsak fontos célnak nevezte, hogy lezáruljanak Bulgária illetve Románia schengeni csatlakozásának folyamatai, a külügyminiszter szerint azonban ez valószínűleg ebben a ciklusban már nem következhet be. Mint mondta, Románia már teljesítette, Bulgária, pedig mostanra teljesíti majd a kitűzött feltételeket, de több országban ennek ellenére még mindig nincsenek meggyőződve arról, hogy a két ország felkészült lehet, Martonyi János ezért – mint említette – tárgyalásokat kezdeményez francia és német kollégájával. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Oktatási-nevelési támogatás: hamarosan kiírják a pályázatot – „Aki sokáig kíván élni, alapítson szórvábyiskolát”
Az erdélyi szórványkollégiumok jövőjével foglalkozó konferenciát szerveztek az elmúlt hétvégén Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székhelyén. Bevezető beszédében Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta: az erdélyi szórványkollégiumok megtartják a közösséget, és erősítik a magyarságtudatot. A konferencián előadást tartó Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár a szórványkollégiumok további anyaországi támogatásáról biztosította a jelenlévőket, de azt is elmondta, hogy az idén sem marad el a határon túli magyarok oktatási-nevelési támogatása. Ezt erősítette meg tegnap a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság is, amely közölte az MTI-vel: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai, ráadásul már nem csak az iskolások, hanem az óvodások is részesülhetnek a 20 ezer forintos támogatásban.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője a magyar kormány új szórványtámogatási stratégiájáról kijelentette: az erdélyi szórványkollégiumok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására. „Az elmúlt években elhanyagolták a szórvány kérdését, habár a szórványban élő magyarság is része a magyar nemzetnek és kultúrának. A szórványkollégiumok egyik előnye az, hogy magába foglalják a különböző közösségek egymás mellett élésének technikáit, amelyekből mi is tanulhatunk. Átlátható és kiszámítható támogatási rendszert kell kidolgoznunk. Az erre vonatkozó átfogó, tudatos és gyakorlati stratégia még nem készült el, az adatgyűjtési szakasz viszont már befejeződött” – mondta.
Az oktatási-nevelési támogatások kapcsán megtudtuk: az azzal foglalkozó Bethlen Gábor Alap működéséhez szükséges Alapkezelő Zrt. még nem jött létre, most zajlik a bíróságon való bejegyzése. „Ahogy ez a szakasz lezárul, előkészítjük a pályázati kiírást. Idén a támogatottak körébe bevonjuk az anyaország határain kívül magyar oktatásban részt vevő óvodásokat is. A moldvai csángók külön kategóriát alkotnak a támogatottak sorában; számukra külön programokat kell létrehozni” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A nemzetpolitikai államtitkárság tegnap közleményben reagált a határon túl megjelent sajtóhírekre, kifejtve: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai. Ismételten hangsúlyozták, hogy bővül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetővé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a támogatásokból.
A kedvezménytörvény 2002-es hatálybalépése óta biztosított oktatási-nevelési támogatások pályáztatása és odaítélése tanéves periódusban történik. A rendelkezések értelmében a támogatás összege a kiskorúak nevelési-oktatási támogatására fejenként 20 ezer forint, tankönyv és taneszköz támogatására 2400 forint. E két támogatást a határon túli alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató tanuló együttesen igényelheti.
2009-ben és 2010-ben a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatására 3,475 milliárd forintot irányoztak elő (a teljesítés tényleges adata nem ismert). A 2011. évi költségvetési előirányzat szerint ez az összeg több mint 5 milliárd forintra növekedett.
Politikai akarat van, pénz kevésbé
Répás Zsuzsannától megtudtuk: a különböző országban élő szórványközösségek kapcsolatát is bátorítani kell, mert egyik közösség a másik példájából tanulhat. A Románia és Magyarország között létrejött alapszerződés nem jelenti a felmerülő gondok megoldását, mert erre politikai akaratra van szükség. A helyettes államtitkár úgy vélte, hogy a határmenti szórványtelepülések akár uniós pályázatok által is megoldást találhatnak gondjaikra. „A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor mind a két országban komoly gazdasági gondok vannak, a magyar költségvetésből csak kevés pénzt fordíthatunk a határon túli magyarok, és ezen belül a szórványközösségek támogatására. A politikai akarat megvan, de a gazdasági potenciál kevésbé” – magyarázta Répás Zsuzsanna.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója az ezredforduló utáni Erdély demográfiai folyamatairól értekezett. „2011-ben megáll a románság és a magyarság közötti arányvesztés, a számbeli csökkenés viszont nem. A demográfiai folyamatokat három tényező határozza meg: a természetes szaporulat, a migráció és az asszimiláció. Az erdélyi magyarság kockázati tényezői a szórványlét és a vegyes házasságok, mivel ez utóbbiak esetében nagyobb esély arra, hogy a román szülő adja át identitását a házasságból származó gyerekeinek” – közölte a szakember, majd érdekes tényre hívta fel a hallgatóság figyelmét: a közvélemény-kutatások alapján a magyar értelmiségi családok jelentős része 2008-ban három gyereket tervezett, míg a román értelmiségi házaspárok csak egyet.
Érték a szórvány
Bodó Barna, a Szórványtanács képviselője a megmaradás esélyeiről beszélve kifejtette: a szórványt hungarikumnak tartja. „A szórványlétre értékként kell tekintetnünk, mivel ez a közösség a kontaktus-zónában él, amely lehetővé teszi a két nép közötti értékcserét. A szórványban élő magyar közösségnek pedig egészséges önismerettel és önbecsüléssel kell rendelkeznie. Ugyanakkor az anyanemzetnek felelősséget kell vállalnia mind a szórvány, mind a tömbben élő magyarságért – összegzett Bodó, majd azt javasolta, hogy november 15-e, Bethlen Gábor születésnapja legyen a szórvány napja. Szorgalmazta továbbá a szórványszolgálati díj megalakítását.
Vetési László szórványkutató a Mezőségben 2009. októbere és 2010. májusa között teológus hallgatók által lefolytatott oktatási felmérés eredményeit ismertette. „Eredetileg 160 települést mértünk volna fel, ám pénzhiány miatt végül 76 településen valósítottuk meg a felmérését, amelynek eredménye 2356 (14 év alatti) gyermek összeírása” – mondta Vetési. Ennek a felmérésnek a tanulságai a következőek voltak: folyamatosan el kell végezni a gyerekek összeírását; meg kell találni az oktatáshoz szükséges helyi humán erőforrást, az oktatási támogatást normatív alapra kell helyezni. Szóba került még az is, hogy magyarországi pedagógusok elindították már a Vasárnapi Iskola mozgalmat, amelynek keretében 50 tanár 30 településen oktatja a magyar nyelvet. „Ezt erdélyi pedagógusok is felvállalhatnák” – hívta fel a figyelmet Vetési.
Honlap a szórványról
Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója egy új honlapról számolt be. „A www.szorvany.hu-t a kényszer és a szükség szülte. Az a kényszer hozta létre, hogy mi magunk továbbra is tegyünk valamit a külhoni magyar szórványmagyarságért. Pénzt adni – jelen állás szerint – nem áll módunkban, de ki tudunk alakítani egy felületet, amely róluk, a szórványról szól. Ennyit tudunk tenni értük és nekik. Másrészt a szükség hozta létre ezt a honlapot, mert a nemzeti összetartozáshoz szükség van arra is, hogy minél többen megismerjék e szó jelentését akkor, amikor minden ötödik magyar szórványhelyzetben él, távol a tömbmagyarságtól, az Anyaországtól. Működtetni kell egy olyan internetes felületet, amely segít abban, hogy minél több magyarországi értse meg e szó valódi jelentését, és fedezze fel maga is a szórványt, átkelve a határokon, kimerészkedve olyan területekre, ahol korántsem természetes, hogy az első járókelő magyarul ad eligazítást a helyes útirányról. Honlapunkon a szó szoros értelmében az útirányról adunk eligazítást: a szórványba vezető utakról, olcsó szálláshelyekről, hogy bátran induljanak minél többen felfedezni a szórványt, az egykori magyar falvak, városok mai valóságát. Mert lelkigondozás ez is. A szórványban élők meglátogatása egyfajta üzenet a számukra: tudunk róluk, érdeklődünk felőlük, számon tartjuk őket. Honlapunkon a szórványról szóló szakirodalom mellett térképekkel is segíteni igyekszünk a tájékozódást, és úgy tervezzük, hogy rendszeresen hírt adunk a jelentősebb szórványeseményekről, elsősorban az oktatásra, a magyar iskolákra, megmaradásunk bástyáira fókuszálva. Mert ma nem diófát kell ültetni annak, aki sokáig kíván élni, hanem iskolát alapítani. Szórványiskolát” – zárta beszédét Csete Örs.
Figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat
A Szülőföld Alap támogatásával lezajlott tanácskozás következtetéseit záródokumentumban foglalták össze a szervezők, résztvevők. Ebben kifejtik: a szórványban tevékenykedő kollégiumok működésének fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a normatív támogatások életbeültetése, illetve a legalább négyéves oktatási ciklusra érvényben maradó, kiszámítható támogatási rendszer működése.
Az aláírók hangsúlyozzák: bármilyen támogatási rendszert csak a helyi sajátosságok figyelembevételének lehetőségével lehet hatékonyan működtetni. Szorgalmazzák az iskolák, a partner civil szervezetek és a magyar egyházak közötti együttműködés fontosságát, javasolják az erre vonatkozó kezdeményezések erkölcsi és anyagi támogatását. „Támogatunk minden olyan törekvést, amely az óvodások és a kisiskolások magyar nyelvű oktatására irányul. Támogatjuk a helyi igényeket kielégítő magyar nyelvű szakoktatási hálózat megszervezését és működését. A román oktatási törvény szellemének megfelelően, az oktatási folyamatot segítő partnerintézmények kapják meg szolgáltatásaik ellenértékét. Javasolják egy évente kiosztásra kerülő díj alapítását, amely a szórványközösségekben dolgozó, valóságos missziós munkát vállaló személyek erőfeszítését jutalmazná” – olvasható a szerkesztőségünkben eljuttatott dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét kiadták a valamikor zárolt Erdély nagymonográfiát
Hetven évet kellett várni a valamikor gróf Teleki Pál által kezdeményezett, és megjelenését követően szinte azonnal zúzdába és indexre került nagy Erdély monográfia újrakiadására: a monumentális kötetet a magyarországi Kráter Műhely Egyesület gondozásában veheti most kézbe az olvasó – derült ki az április 2-án a Református Kollégium dísztermében megtartott könyvbemutatón.
A nap kulturális eseményekben zsúfolt mivolta ellenére is szép számú érdeklődő vett részt a rendezvényen, amelyen szó esett a húsz éve működő Kráter Műhely Egyesület tevékenységéről is. Turcsány Péter író, a kiadó igazgatója elmondta: céljuk a Kárpát-medencei magyar kultúra, valamint a világkultúra szolgálata, főként olyan könyvek kiadásával, amelyeket az elmúlt rendszerben zároltak vagy igyekeztek agyonhallgatni. A kötet laudációját Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár mondta el, kiemelve: az első megjelenéskor, apáink, nagyapáink idejében ez a könyv személyes és nemzeti ereklyének számított, és ma is ezt a szerepet tölti be. – Borítójának vérbordó színe egyszerre jelképezi az életet és mindazokat, akik meghaltak szülőföldjükért, a címer pedig üzeni Erdély térbeli és időbeli egységét, ami a miénk, magyaroké – értékelte az államtitkár. Az író-politikus elismeréssel szólt a kötet mögött álló tudóscsapatról, amely idővel dacoló értéket alkotott egy olyan korban, amikor szépirodalmi és tudományos művek ezrei estek áldozatul a tisztogatásoknak: – Többek között Márai Sándor, Wass Albert, Hóman Bálint könyvei, de egész korszakok és események tűntek el –, mondta, felelevenítve azt az időszakot, amikor maga a Magyar Tudományos Akadémia javasolta a magyar historikusoknak, hogy csak a trianoni Magyarország területén történteket kutassák. – Húsz évvel a diktatúra után még mindig fehér foltok éktelenkednek történelmi emlékezetünkben. Pótolni kell a feledésre ítélt életműveket, és ebben a munkában a Kráter Műhely Egyesület élen jár, nekik köszönhetjük Wass Albert reneszánszát, a regényíró Németh László újrafelfedezését, az Aranyrög sorozatot – emelte ki Szőcs Géza. Az Erdély monográfia kapcsán úgy vélekedett: a kötet emléket állít annak a tudósnemzedéknek, amelynek élén a hetven éve elhunyt gróf Teleki Pál állt. – Olyan részletek derülnek ki belőle, amelyekről a mai napig hallgatnak határon innen és túl – összegezte az államtitkár.
A monográfia keletkezésének körülményeit a jelen kiadás ötletgazdája, az utószó írója, Barcsa Dániel történész elevenítette fel. Elhangzott: Trianon teljesen felkészületlenül érte a magyar értelmiséget, a kezdeti bénultság pedig később irredenta mozgalmakba csapott át, amelyek azonban teljesen kontraproduktívnak bizonyultak. Ezzel szemben a Klebelsberg Kunó és gróf Teleki Pál nevével fémjelzett békés revízió valódi értékeket teremtett: iskolák, egyetemek, tudományos intézmények létesültek, megszületett a magyarságtudomány, monográfiák, forráskiadványok jelentek meg. – A kötet a második bécsi döntés után került az olvasókhoz, példányainak jó részét bezúzták, könyvtárakban a zárolt részlegre került, szerzőit Rákosi és Kádár száműzetésbe, emigrációba, öngyilkosságba kényszerítette, ha nem sikerült a maga szolgálatába állítania őket. – A történelemhamisítás Magyarországon is dívott, és mai napig is tart – szögezte le a történész.
A könyvbemutató zárómozzanataként Turcsány Péter tartott vetítettképes előadást A nemzetféltő Wass Albert címmel.
Sándor Boglárka Ágnes 
Szabadság (Kolozsvár)

Borbély László az RMDSZ politikai alelnöke
Azzal kellene foglalkozni, ami a magyarság érdeke
A Szövetségi Képviselők Tanácsa a múlt hét végén igennel szavazott Kelemen Hunor elnök javaslatára, aki Borbély László környezetvédelmi minisztert jelölte az RMDSZ politikai alelnöki tisztségére. A testület 115 igen és 9 nem szavazattal fogadta el a javaslatot.
A szavazást követően kérdeztük a politikust.
– Nagy szavazattöbbséggel választották meg politikai alelnöknek. Tulajdonképpen miért is nem pályázott az elnökségre?
– Többször elmondtam, hogy már a tavaly nyáron, amikor felmerült, hogy Markó Béla esetleg nem vállal több mandátumot, és beszélgetni kezdtünk erről, eldöntöttem, hogy nem indulok azért a tisztségért. Azt hiszem, ez így jó, mert ismerem a korlátaimat, ismerem a habitusomat, és véleményem szerint egészséges kompromisszum született, és politikai alelnökként nagyjából azt fogom csinálni, amit eddig, hiszen eddig is ügyvezető alelnök voltam. Azért nem vállaltam, mert meggyőződésem, hogy Kelemen Hunor el tudja látni ezt a feladatot, s arról is meg vagyok győződve, hogy az a terület, ahol politikai alelnökként fogok mozogni, megfelelőbb nekem.
– A kérdésem nem teljesen ártatlan, akár tendenciózusnak is mondhatná, mert többen állítják, akár az itt jelen levő képviselők közül is, hogy úgyis ön fogja vezetni a szervezetet, Kelemen Hunor amolyan “zergetoll a kalapon”.
– Szó sincs róla. Megnyugtatónak találom, hogy az eltelt egy hónap bebizonyította, Kelemen Hunor képes jól ellátni ezt a feladatot, mikor keménynek kell lenni, akkor kemény, vannak elképzelései, tehát szó sincs olyasmiről, amit egyesek állítanak. Egy csapat vagyunk és – le kell kopogjam – már a választások előtti hónapokban is nagyon jó volt az együttműködés közöttünk, konzultáltunk egymással. De ez a csapat nemcsak két emberből áll, hanem nagyon sok emberből. Megnyugtató, hogy az elnökség nagyobb lesz, többen lesznek a döntéshozatalban, ez nem egy “one man” vagy “two men” csapat, ez egy szervezet, amelyet bizonyos dolgokban valóban újítani kell, jobb kommunikációra van szükség, el kell kezdeni az erdélyi konzultációt a magyarokkal. Nagyon nehéz időszak következik, fel kell készülni a jövő évi önkormányzati választásokra, ez jelenleg a legnagyobb kihívás számunkra akkor, amikor egyesek azért munkálkodnak, hogy új magyar pártot jegyezzenek be. Ez véleményem szerint veszélyes, s erre fel kell készülnünk.
– A politikai alelnöki funkció és mellette a főtitkár, tulajdonképpen az ügyvezető elnök eddigi munkájának megosztását jelenti. Ugyanakkor azt is jelentheti – javítson ki, ha rosszul mondom –, hogy az RMDSZ a pártosodás felé halad.
– Ellenkezőleg. A főtitkári funkció és a főtitkárság szervezéssel fog foglalkozni. Eddig az ügyvezető elnöknek volt egy markánsabb politikai szerepe is, a főtitkárság pedig kiemelten a szervezéssel foglalkozik majd.
– És mi a politikai alelnök “kiemelt” feladata?
– A politikai alelnök a kormányzati problémákkal, a dekoncentrált intézményekkel, bizonyos külpolitikai problémákkal foglalkozik majd, nemcsak Bukarestben, de a területeken is.
– A nagyváradi kongresszus óta hogyan alakult az RMDSZ–Fidesz kapcsolat?
– Tárgyalunk. Nekem is volt egy-két találkozóm Németh Zsolttal, Kelemen Hunor jelezte szándékát, hogy az RMDSZ szeretne minél hamarabb asztalhoz ülni a Fidesszel. Meggyőződésem, hogy nincs más út, mint a partneri viszony és a konzultálás. Persze, problémák adódnak. Most például sok ezer magyar gyerek nem kapja meg az oktatási támogatást az Iskola Alapítványtól, mert késik a pénz átutalása a magyar kormány részéről, miközben Tőkés László jelentgeti fel az RMDSZ-t a magyar kormánynál. Tőkés Lászlónak mással kellene foglalkoznia, nem ezzel. Az Iskola Alapítvány jól működött, nem szólt másról a dolog, mint hogy támogassuk azokat, akik magyarul tanulnak. Megengedhetetlen, hogy hónapok óta nem kapunk érdemleges választ a magyar kormánytól, hogy mikor kapja meg az alapítvány a pénzt. Ezt ki kell mondani. Azt hiszem, meg kell értenie a magyar kormánynak, a Fidesznek és Tőkés Lászlónak is, hogy ezekben a kérdésekben össze kell fogni. Nem hiszem, hogy Tőkés Lászlónak érdeke lenne, hogy a magyarul tanuló gyerekek ne kapják meg az iskolapénzt.
– Ahhoz, hogy ez a tárgyalás létrejöjjön, a politikai alelnök megteszi az első lépést?
– Mi már megtettük az első lépést. Tőkés Lászlónak is üzentünk, hogy minél hamarabb hívjuk össze az EMEF-et. És úgy néz ki, hogy valamikor április-májusban összeül. De mindenekelőtt azzal kellene foglalkozni, ami a magyarság érdeke, és nem azzal, hogy feljelentgetjük egymást.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Terror alatt Alsórákos
Pattanásig feszült a hangulat Alsórákoson, ahol a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja évek óta rettegésben tartja, fosztogatja a település lakóit. A magyar többségű Brassó megyei község lakói szerint a helyzet odáig fajult, hogy több portán a családtagoknak éjjel felváltva kell őrködniük, mert a fosztogatók napi rendszerességgel törnek be az udvarokra, élelmiszert, háziállatokat és szerszámokat is ellopnak. A szülők már gyerekeiket is féltik kiengedni az utcára. A Borbáth falurészben élő romák a Krónikának nem tagadták, hogy lopni járnak, mint mondják, rákényszerülnek a tolvajlásra munkahelyek és állami segélyek hiányában
Barát István református lelkipásztor elmondta, tavaly nyáron került a Brassó megyei településre, és megdöbbenve szembesült azzal a szomorú ténnyel, hogy a helyi közösséget valósággal terrorizálják a helyi roma közösség egyes tagjai. „Lopnak, rabolnak, betörnek a házakba, és senki nem meri őket megállítani” – jegyzi meg a lelkipásztor. Barát István – aki vasárnap gyűlést szervezett a témában – már azt is tervezte, hogy a rendkívüli esetre való tekintettel megszólaltatja a harangot, de mégsem tette meg, mert olyan híresztelések kaptak szárnyra, hogy amint megszólal a harang, mindenki induljon a romatelepre igazságot tenni. A lelkész attól tart, hogy az indulatok elszabadulnak, ezért, mint mondta, a legutóbbi istentiszteleten a megbocsátásról prédikált, arra kérte a híveket, próbáljanak kapcsolatot teremteni a romákkal, és segíteni rajtuk.
A panaszkodás nem old meg semmit
Az alsórákosiakból árad a panasz. Az utcákat végigjárva mindenkinek van saját kellemetlen tapasztalata és tucatnyi rémtörténete a Borbáth nevű falurészen lakó romák garázdálkodásairól. Egy idős asszony sírva fakad, miközben elmeséli, hogy „az alsórákosiak lassan a napfényt sem tudják beengedni a házba”, zsalugátert szereltettek, mert az ablakokat többször betörték. Mint mondta, éjjel felváltva őrködnek a családtagok, hogy a gyanús zajra azonnal riasztani tudjanak.
Egy másik asszony azt meséli, hogy a kertből a szeme láttára szedték ki a zöldséget, őt megfenyegették, hogy bicskát rántanak, ha segítséget hív. Egy egyedülálló mozgássérült férfi arról beszélt, hogy a borbáthi tolvajok nemrég leütötték a kutyáját, majd az ólban mind a két disznót leszúrták és elvitték. Az udvarokról elviszik a szerszámokat, és ócskavasként értékesítik – panaszolták a helybeliek egymás szavába vágva. „A gyerekeket sötétedés után nem merik kiengedni az utcára, az iskolába is elkísérik őket, különben elveszik a ruhájukat, megverik őket, és pénzt követelnek tőlük” – meséli egyik szülő. A faluban magyarul beszélő roma közösség is él, ők is rettegnek a fosztogató bandáktól. A férfiak zöme külföldön dolgozik, az otthon maradt asszonyok bezárkóznak, és tehetetlenül nézik, hogy az udvarról mindent elvisznek. Együtt sem mernek fellépni, mert a rablók mobiltelefonon értesítik egymást, és pillanatok alatt egymás segítségére sietnek.
A helybeliektől tudtuk meg, hogy a rendőri razziák is eredménytelenek, mert kisgyerekek őrködnek a dombtetőkön és riasztják a többieket, amint észreveszik a közeledő rendőr- és csendőrautókat. Az alsórákosiak többsége lemondott arról, hogy megművelje a földeket, mert hiába dolgoztak, soha nem tudtak betakarítani semmit, a termést mindig ellopták. Egy gazda gyönyörű gyümölcsösét mutatta meg, és elmondta, négy év óta egyetlen almát sem tudott hazavinni. Eddig még gondozta, nyeste a fákat, ettől az évtől már úgy döntött, nem törődik velük. Sokan bérmentve felajánlották a földjük felét a romáknak, azt remélve, hogy ha gazdálkodásba kezdenek, abbahagyják a tolvajlást, a romák azonban erre nem tartottak igényt.
„Nincs más kiút, lopni megyek”
A Borbáth-telepen takaros házak állnak, mindegyiken van parabolaantenna, a főutat leaszfaltoztatta az önkormányzat, közkutat is létesített. Első látásra nyoma sincs a nyomornak, nincs bűz vagy szemét, mint más romatelepeken. Az emberek jól öltözöttek, a gyerekek tiszták, takarosak, mindenki románul beszél, de tudnak magyarul. Ioan, a pünkösdista prédikátor a közösség egyik vezetője érdeklődésünkre úgy nyilatkozik, nem szabad általánosítani: valóban van néhány fiatal, tizenéves suhancok, akik lopnak, de mint mondja, rákényszerültek erre, mert nincs munkahelyük és szociális segélyt sem kapnak. „Nincs munkahely, nincs semmi bevételünk, a gyerekeknek pedig enni kell.
Az asszonyok az erdőben gyűjtögetnek, készítenének fakanalat, seprűt, de nem tudják eladni, mert a brassói utcákon, piacokon elkergeti, megbünteti őket a rendőrség – magyarázza a férfi. – Elítélem a lopást! Én soha nem vettem el a másét, nem vagyok tolvaj. Nem szabad általánosítani, és néhány erőszakos suhanc miatt az egész közösséget elítélni.”
A közösség egy másik megbecsült tagja azt mondja, a rendbontókat kellene megbüntetniük a hatóságoknak, vigyék el őket, zárják börtönbe ahányszor csak tetten érik őket, s majd előbb-utóbb megjön az eszük. A neve elhallgatását kérő férfi azt mondja, elutasítja az önbíráskodást. „Sok barátom, ismerősöm van a falusiak között, akik felvetették, miért nem teszünk mi rendet, miért nem verjük meg a közülünk való garázdálkodókat, hogy menjen el a kedvük a lopástól. Én viszont azt mondom, ezért vannak a törvények, a hatóságok, nem fogok én verekedni, hogy végül én kerüljek börtönbe” – mondja a középkorú férfi.
Az újságíró érkezésére a házak elé kigyűlt lakókból is árad a panasz. „Nem kapunk semmiféle állami juttatást, nincs miből megélnünk” – mondják többen is. Felháborodottan panaszolták el, hogy a magyarok sem végzik el a kötelező közmunkát, és mégis megkapják a szociális segélyt. „Ötvenéves vagyok, négy gyermekem van. Nem látok más kiutat, lopni megyek, s ha majd bevisznek a börtönbe, legalább tudom, hogy az asszony és a gyerekek nem halnak éhen” – mondja egy családapa. A romatelepre elkísért László Ferenc községgazda is, aki megismételte korábbi ajánlatát, hogy családja 20 hektár földjét ingyen átadja a közösségnek, ám a romák szerint ez nem segítség, hiszen nincs pénzük, hogy megműveljék a területet.
A közösségnek össze kell fognia
Gáspár Tamás, Alsórákos polgármestere szerint az ország törvényei is nehezítik a közösség dolgát. Felhívta a figyelmet, hogy jelenleg mindössze három rendőr és három fizetett polgárőr biztosítja a közrendet a településen, mivel tavaly a megszorító intézkedések miatt kénytelenek voltak öt polgárőrt elbocsátani. „Tavaly ősszel arról döntöttünk, hogy az önkormányzat és a közbirtokosság őrző-védő céggel fog szerződést kötni, 12 hivatásos biztonsági szakember a meglevő rendfenntartókkal együtt tudta volna biztosítani az állandó ügyeletet.
Ezt a tervet azonban egyelőre jegeljük, mert még nem egyértelmű, hogy a rendőrség átszervezése után hogy fog működni az önkormányzat fennhatósága alá tartozó helyi rendőrség” – magyarázta az elöljáró, aki szerint a helyi költségvetésből lehetetlen megalakítani és fenntartani egy 12 fős helyi rendőrséget. Gáspár Tamás ugyanakkor az említett vasárnapi közgyűlésen is hangsúlyozta: az egész közösségnek össze kell fognia, a tolvajlásokat jelenteni kell, s bízik abban, hogy a garázdálkodók ellen is hatásos lehet a közös fellépés.
A vasárnapi közgyűlésen több javaslat is elhangzott, többek között, hogy a lakók pótoljanak össze egy biztonsági cég megfogadására, ugyanakkor többen nehezményezték, hogy nem hívták meg a romák képviselőit a megbeszélésre. „Mi nem zavarjuk a roma közösséget, de ők terrorizálnak bennünket. Merjünk bátrak lenni, alakítsunk önkéntes polgárőrséget” – fogalmazta meg egyik hozzászóló. Egy másik férfi arra kérte a lakókat, hogy többet ne vásároljanak cigányoktól lopott fát, mert ezzel tovább bátorítják a bűnözést. „Hiába mutogatunk ujjal a rendőrségre, a tanácsra. Ha én megfogom a tolvajt, magam látom el a baját, ha nem lát senki” – közölte egy fiatalember, akinek felszólalását többen is megtapsolták a falugyűlésen.
„Nem gumibottal kell rendet tartani”
„Elegem van a beszélgetésekből és a gyűlésekből” – mondja Adrian Petre Bălăceanu, az alsórákosi rendőrőrs parancsnoka, aki emlékeztetett: két évvel ezelőtt is hasonló témájú gyűlést hívtak össze a településen, „akkor is mindenki mindent megígért, aztán egy évvel ezelőtt is volt, és mégsem történt semmi”. Mint mondta, a lakosságtól több együttműködést, nagyobb bizalmat várnak el, s bár mindössze hárman vannak, a törvényes keretek között mindent megtesznek, hogy Alsórákoson nyugodtan lehessen élni. Az őrsparancsnok szerint a romák közül ki kellene választani egy képviselőt, aki tartja a kapcsolatot a hatóságokkal és az önkormányzattal.
„Most mondom huszonkettedikszer, hogy szervezzünk állandó őrséget önkéntesekből, hogy szervezzük meg a termőföldek őrzését, mert nagyon nehéz azonosítani, hogy az éjszaka leple alatt ki vitte el a krumplit, sokkal hatékonyabb lenne elejét venni a lopásnak” – mondta Bălăceanu. A rendőr szerint a helyi szórakozóhelyek tulajdonosai is be kellene hogy tartsák a törvényes nyitvatartási órákat, hiszen éjszakai órákig ott múlató, ittas fiatalok is sok kárt okoznak. A rendőrök felrótták, a falusiak nem vállalják, hogy tanúskodjanak, így a bűncselekményeket nehéz bizonyítani. A parancsnok elmondta továbbá, az elmúlt évben 77 ezer lej értékben róttak ki bírságot, ebből csak 31 ezer lejt fizettek be. A probléma gyökerét kell valamiképpen orvosolni, különben később már kezelhetetlenné válik.
Segély, iskolai programok, razziák
Az alsórákosi közösség képviselői tegnap a Brassó megyei prefektúrán a kormányhivatal, a megyei rendőrség és csendőrség vezetőivel találkoztak. Ambrus Károly Brassó megyei alprefektus a Krónika érdeklődésére elmondta, több megoldást is kidolgoztak már az alsórákosi konfliktus orvoslására. „Nem oldja meg a gondokat, ha rendszeresen kivezényeljük a karhatalmi erőket. A konkrét problémákat kell azonosítani, a helyi hatóságoknak kell jobban figyelniük.
Ambrus Károly elmondta, intézkedtek, hogy az alsórákosi jogosultak haladéktalanul kapják meg a szociális segélyt, és ezentúl azt mindig időben folyósítsák. „Lehet, hogy a segély elmaradása csak ürügy a bűncselekmények elkövetésére, de mindenképpen ki kell ezt az okot is zárni” – fejtette ki az alprefektus. Ambrus Károly elmondta, gyakran a kiskorúakat bízzák meg a bűncselekményekkel, mert rájuk enyhébb büntetést lehet kiróni, ezért az iskoláknak és az egyházaknak olyan programokat kell kidolgozniuk, hogy az oktatási intézetek délután is lefoglalják a gyerekeket, minél inkább tartsák távol őket a Borbáth-telepen élő közösség káros befolyásától.
A helyi önkormányzat képviselőit ugyanakkor felszólították, hogy hatékonyabban vegyenek részt a falu életében, vizsgálják felül a bárok, szórakozóhelyek működési engedélyét, nyitvatartási idejét. A prefektúra ugyanakkor felszólította a közbirtokosságot, hogy alkalmazzon őrző-védő céget az erdők védelmére. Razziákat is szerveznek, hogy a garázdálkodó alsórákosi romákat kiszűrjék. A hétvégéig az alsórákosi önkormányzat, a megyei rendőrség és csendőrség listát készít a prioritásokról, ezt egyeztetik, és közös akciótervet dolgoznak ki. Ugyanakkor a prefektúra a belügyi tárcától kérni fogja, hogy kivételes és indokolt esetben növeljék a helyi rendőrség létszámát.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Csángókról beszéltek az Európai Parlamentben
A magyar európai uniós elnökség további céljainak teljesülését segítő szavazatokra kérte az Európai Parlament képviselőit a Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője, Gyürk András napirenden kívüli hétfő esti felszólalásban az EP strasbourgi plenáris ülésén.
A felvidéki Mészáros Alajos (MKP) az EU szégyenének nevezte, hogy gróf Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjének rehabilitálása továbbra is várat magára. Felszólította képviselőtársait, hogy “viseljék jobban szívükön a közös európai értékek védelmét”. Sógor Csaba (RMDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európa Tanács tíz évvel ezelőtt született ajánlása konkrét lépéseket irányoz elő a moldvai csángók kultúrájának megmentésére. Úgy véli, az eddigi előrelépések nem kielégítőek, az Európa Tanácsnak viszont nem áll rendelkezésére olyan számonkérési mechanizmus, amely lehetővé tenné az ajánlás betartatását. Azt kérte, hogy az EU a gyakorlatban is tegyen meg mindent a kulturális sokszínűség elvének tiszteletben tartatásáért, és ezt kezdje a csángó kultúra ügyével.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Replika Tusványosra, az egyetem alapkő letételén elhangzottakra, új tanügyi törvényre
Gesztusok korszakát éljük
A Sapientia egyetem tízéves. Visszatekintésre érdemes múlt, lehet ünnepelni. Ez az egyetemi hálózat a magyarság stratégiai kérdésévé vált, és a magyar tudományos élet jelentős központjait alakította ki, azonban a magyarságérdek szempontjából igen fontos, hogy mekkora most ez az egyetem, és mekkora lehetne? A nagyságrendjével és hatósugarával hogyan illeszkedik az erdélyi magyarság nagyságrendjéhez és elvárásaihoz? Mit tud lefedni ez az intézet az erdélyi magyar felsőoktatási igényből, mert az öröm teljességéhez ez is hozzátartozik. Ennek az intézetnek a diákjai sajnos, a jelenleg felsőoktatásban tanuló magyaroknak alig 8%-a, s még sajnálatosabb, hogy ez az arány jóval kevesebb, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy arányainkhoz mérten s az egyenlő esélyek biztosításához 65 ezer magyar gyereknek kellene tanulnia a felsőoktatásban Romániában.
Örömünkre szolgál, hogy mindebbe a magyar állam évi két milliárd forintot fektet. Szép anyaországi gesztus, s a lelke rajta, hogy ez mindig ilyen nagy maradjon. Várható azonban, hogy míg a világ, ez így legyen? Így is, ebben az egysíkúan strukturált felsőoktatási rendszerben a magyar egyetemistáknak több mint a fele román nyelven tanul. A kérdés, hogy az a közel 8% mennyire oldhatja meg a jövőben a már beszűkített oktatás miatt kialakult alulképzettség nyomorát? Ha van ilyen nyomor, az diszkrimináció. Akkor még inkább igaz az, hogy a magyar állam, a nagyságrendtől eltekintve is szépen teljesíti erkölcsi kötelességét, míg a román állam a kutyakötelezettségét sem. Az egyik fizet, a másik hunyó marad.
Ha megnézzük jobban, hogy kire is tartozik saját polgárai oktatási-nevelési költségeinek a fedezése, másként látjuk román–magyar közéletünket. Kérdés, hogy miért veszi át a magyar állam ezt a kötelességet a román államtól? Nincs helye milliárdjainak akár otthon, akár határokon túl? Igaz, jó helyre került az eddig elköltött kb. 20 milliárd. Átvenni a kötelezettséget a román államtól nem tekinthető ugyan pazarló gesztusnak, de felmerül a kérdés: a magyar adomány a román költségvetés mentesítésére szolgál? Szép gesztus: nemcsak az erdélyi magyarok gondjainak enyhítésére, hanem történelmileg is, nemzetközi téren is „izgalmas” újdonság a román költségvetést kímélő gesztus.
Nemcsak nagy öröm az erdélyi magyarok számára egy önálló magyar egyetem létrehozása, még ha az olyan pici is, mint a Sapientia, hanem megoldást kereső nagy ügy. De kérdezhetjük: miféle egyetem ez? Magánegyetem? Nem, mert állam finanszírozza, még ha „idegen” is. Tulajdonosa van? Ki az? Az egyházak? Ez „világkuriózum”, mert más állam finanszírozza más állam „magánegyetemét”, és az egyháztól költségmentes patronálást élvez. „Milyen egyveleg ez?” – vette ki a szót a kétkedők szájából, a Sapientia alapításakor a kőletétel alkalmából beszélő, erdélyi szívekhez nőtt magyar államtitkár. Ha nem is akadémikus szóhasználat az „egyveleg”, mégis van valami igaz benne. Még jobban hangzik az a fogalom, hogy ez egy sikeres és dicséretes pótmegoldás. Nehéz azonban szemet hunyni a tények felett, mely szerint könnyebb egy államnak elfogadni, hogy más állam költségvetéséből egyetemet hozzanak létre és tartsanak fenn, mint teljesíteni kötelességét saját állampolgáraival szemben. Sőt, a haszonélvezők (az erdélyi magyarok) politikusainak is könnyebb erre hangolódni, mint kiharcolni védenceik jogát egy önálló állami felsőoktatási intézményhez.
Megalapozottan kérdezzük, hogy mindez helyettesítheti az állami magyar egyetemet? Lemondunk eddigi igényeinkről, s beletörődünk magyar egyetemünk megszüntetésének történelmi gyalázatába. abba, hogy nincs esély rehabilitációra?
Igaza van Kató Bélának, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kőletételének az ünnepségen azt mondta: „annyi levert fészek” után most új hajlékot kívánunk építeni. Az a meggyőződése viszont, hogy az elkövetkező néhány hónapban, amikor jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, elmondható lesz, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős lépést tett az egyenjogúság felé – bennem igencsak kételyeket ébreszt. Mindez valójában csak az egyenjogúság hiányának bizonyítása, mert ha adófizetőként egyenlők vagyunk, akkor ráfordítások szempontjából is egyenlőknek kellene lennünk az állam számára, és eszerint – visszaérdemelhetnénk nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeinket.
Az alapkő letételénél jelenlevő, a határon túliak által nagyrabecsült magyar államtitkár szerint, a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Ez is szép és igaz, ha csak ez lenne az egyedüli út. Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét – mondta az államtitkár. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy szakmai akkreditációval rendelkezik, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – összegezte az eddigi eredményeket. Az a meglátása, miszerint: „az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia” – részben igaz, de ugyanakkor kételyeket is ébreszt. Vitathatatlan, hogy mindez magyar külpolitikai siker, azonban túlontúl kis siker ahhoz, hogy kint legyünk az alagútból, hiszen egyetemi alulképzettségünk nem oldódott meg, a román állam pedig semmi lényegeset nem tett az ügyben. Észlelni kellene, hogy ez a „kissé” felnagyított siker elhomályosíthatja a valós jogokat. Külpolitikai sikerről akkor beszélhetünk, ha államközi egyezmény kötelezné Romániát az állami magyar egyetem újraindítására.
Kós Károly hagyakozik így a Kiáltó Szóban: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezt idézi a Sapientia rektora az alapkő-letételkor. Nehéz hinni, hogy az idézet értelmezése alapján egyik ország építsen egyetemet a másik országnak, mert a Kiáltó Szóban az is benne foglaltatik: „Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Ez örök igazság, ha társítjuk a mondáshoz a gondolatot, hogy önálló, saját oktatási rendszer nélkül nincs autonómia sem.
A Sapientia egyetem része az erdélyi önálló magyar oktatási rendszernek. De, ha egy egyetem jövőképe több száz évet ölel fel, arra is kell garancia, hogy soha senki nem zárja el a finanszírozási csapot. Tudott dolog, hogy tíz év alatt vékonyabban is folyt a csap. Tehát a gesztus szép, de ki biztosítja, hogy ez a támogatási forma korszakokat átívelően időtálló lesz?
Tavaly Tusnádon, a nyári szabadegyetemen, „Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal” című panelen az egyik előadáónak, Hantz Péternek nem akadt támogató partnere az állami magyar egyetem visszaállításának ügyében, a három magyar egyetemi képviselővel szemben. Ez a kérdés komolyabb, életbevágóbb ügye a magyarságnak egy tusványosra erőszakolt show-mutatványnál, ahol négy színpadi szereplő „okosakat” mond a bámuló közönségnek. Sajnos, húsz év alatt sem a számtalan, kompetens szakmegnyilvánulás, sem a többszázezres aláírás, sem az államügyekbe keveredett politikai hőzöngőink nem vitték sikerre az állami magyar egyetem ügyét, a tusványosi show-műsor sem volt más, mint kipipálása egy „mégiscsak fontos” ügynek. Hantz állítására, miszerint: „a magyar tagozatoknak nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai önállósága”, hogy „a magyar oktatók mindig csak ilyen-olyan helyettesek, ez örök infantilizmust idéz elő”, illetve, hogy „nem az a gond, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy személyzeti kérdésben nem dönthet önállóan a magyar vonal” – az egyik intézményvezető ellentmondó kérdésfelvetéssel válaszolt: „Hány magyar fiatal maradt le az egyetemi oktatásról, mert nincs magyar állami egyetem?” (sicc!) A másik egyetemvezető szerint: „Lassan lasszóval fogjuk a jelentkezőket az egyetemre, nemigen sikerül betölteni a magyar fiatalok számára rendelkezésre bocsátott helyeket.” (sicc!) A harmadik vezető szerint „a Bolyai Egyetem ma már messze nem azt jelenti, amit 1990-ben annak neveztünk. Nem kivitelezhető az, hogy a régi elképzelés szerint leválasztjuk a hajdani Bolyai Egyetemet a Babeş Egyetemről. Ennek három fő akadálya van: nincs teljes konszenzus a magyar oktatók körében, nincs politikai akarat, illetve az idő elszállt a kilencvenes évek stratégiája fölött.” (sicc!) Ha van egy valóságon alapuló másik igazság, akkor mindez cinizmus volt. Csak arról feledkeznek meg a könnyen nyilatkozók, hogy a szakterületeknek még az egyharmadán sem lehet magyarul tanulni Romániában. A kérdés tehát az: miből válogathat az a magyar gyerek, aki magyarul tanulna?
Az új tanügyi törvény szerint a magyar „vonalnak” nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai döntéshozatali önállósága, a magyar oktatók az egyetemen esetleg helyettesi tisztséget tölthetnek be. S igazából nem az a gond, hogy nincs szakember. Kisebbségi hátrányt valójában az jelent, hogy oktatói kérdésekben nincs döntési hatáskör az egyetem magyar „vonalán”, mert ezekben csak a Szenátus dönthet. Egyoldalú kínálat következtében túlképzés van több társadalomtudományi szakon. A magyarságot érintő egyoldalú struktúrának a következménye, hogy megnő a diplomás munkanélküliek száma, de kevesebb a mérnöki, még kevesebb az agrártudományi (főleg a mezőgazdasági, az erdőmérnöki és állatorvosi), a képzőműveszeti és zeneművészeti képzés. A magyar pedagógusképzés, tanító- és tanárképzés a BBTE-en majdnem monopólium több változatban, de kétes színvonalon.
A tusványosi szegényes vita-panel örvendetes pozitív visszajelzése mégis az, hogy a vitapartner rektor jó ügynek tekintené a Sapientia állami egyetemmé válásának ötletét. Bizonyosan lesznek, akik kiállnak emellett. De ez az ötlet és a tusnádi szerény egyetértés még nem mentesíti magyar társadalmunkat attól, hogy hasonlóan gondolkodó többségi nemzet nélkül, az erdélyi magyarság hosszú távon elhal, szellemi képességének aránytalanságából fakadó „végkimerülésben”.
Kudarcra ítéltségünk fényesen jelesedett egyetemügyben a múlt évi genfi magyar–magyar „boxmeccsen” is, ahol a már itthon is „jól játszó”, Romániát képviselő magyarok – államhatalmat képviselő félként –, mindkét másik magyar csapat játékosai felett kiütéssel győztek. Marad az a sovány vigasz, hogy a mondandónk így is nemzetközi visszhangra talált. Ezt a genfi magyar–magyar vitát nekünk valakik jól kitalálták. Így is gyökeret verhet az agyakba az „árnyékfél” egyetemügye, mivel a másik „felünk” sem seperhette véka alá. A jogosságot nem is seperhetik, mivel az önmagában van, s a genfi találkozó veszteseiből is lehetnek valamikor győztesek.
Ezek után mi, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete képviselőiként, tusványos, genfi találkozó vagy alapkő-letétel előtt és után is valljuk, hantzmódra, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és itthon maradásának megkerülhetetlen útja az önálló állami magyar egyetem visszaállítása. A továbbiakban azt is elmondjuk, hogy miért valljuk ezt.
Császárok, királyok, fejedelmek adtak egyetemet, s egy párt vette el
Az erdélyi magyarság egyetemigénye nem kitaláció, nem a semmiből született ötlet, hanem hosszú történelmi létünkben gyökerezik. Az erdélyi magyarság önálló felsőoktatási intézményrendszerének alapítói a történelem folyamán Báthori István erdélyi fejedelem, Mária Terézia császárné és királynő, Ferenc József császár és király voltak. Az egyetemet 92 éve, román karhatalom foglalta el, s a gyulafehérvári ígéretek ellenére elűzték. A Ferenc József Egyetem Szegedre menekült, majd az 1940. augusztus 30-i Bécsi döntés következményeként visszatér Kolozsvárra. Az egyetemet királyi rendelettel 1945 tavaszán megszüntették, s az intézmény kénytelen volt visszatérni Szegedre. Szovjet javaslatra, s a béketárgyalások kedvező befolyásolása érdekében, I. Mihai román király alapító okirata nyomán 1945. június elsején létrehozták a Bolyai Egyetemet. Azonban nem szántak neki hosszú életet: az 1956-os magyar forradalom hatására, a román párt- és állampolitika nyílt magyarellenes, megfélemlítő és megtorló intézkedéseinek áldozatául esett több száz, többnyire értelmiségi, vagy éppen az egyetem világához tartozó egyetemista és tanár mellett, kiemelt intézményként, az egyetem is. A Bolyai Egyetemet, a Román Munkás Párt Központi Bizottsága Politikai Bürója döntésének alapján, 1959 áprilisában minisztertanácsi rendelettel a Babeş Egyetembe olvasztották. Egyetemügyben inkompetensek politikai döntése volt, amelyben az érintett intézmények képviselőinek nem volt beleszólásuk, s amelynek következménye a magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása lett. A felszámolási intézkedések párhuzamosan érintették az agrártudományi, zene- és képzőművészeti felsőoktatást is. Azok a tanárok, akik ezt nem tudták elfogadni, retorziónak voltak kitéve, s egyesek közülük a végső tiltakozás legkétségbeesettebb módját, az öngyilkosságot választották. (Lásd: Fehér könyv)
A romániai diktatúra 1989-ig tartó korszakában folyamatos és végzetes volt a magyar nyelvű oktatás leépítése. Ennek máig ható következményei fennmaradtak, mivel 1990 után, az ígéretekkel ellentétben sem történt jóvátétel, nem történt meg az önálló állami magyar egyetem restitúciója. Elsősorban ennek tulajdoníthatóan a magyar oktatásnak továbbra sincs olyan intézményi kerete, amely a magyar fiatalok számára valódi esélyegyenlőséget biztosítana a tanulásban s érvényesülésben. Ez nem más, mint a kisebbséggel szembeni diszkrimináció folyamatos fenntartása! Akkor viszont – mondjuk ki félreérthetetlenül – az állami magyar egyetem újraalakításának elhárítása a hatalom részéről Romániában nem más, mint a demokrácia cáfolata. Az viszont, hogy egy antidemokratikus hatalomban miként vesz részt közel tizenöt éve egy magyar politikai alakulat, túl bonyolult, hogy itt és most elemzés tárgyává tegyük. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az önálló állami magyar egyetem hosszú távú talonba helyezése a romániai magyar kisebbségpolitika legsúlyosabb kudarca, és ennek is nyomós szerepe volt és van abban, hogy annyi tehetséges fiatal nem itthon keresi a boldogulást. A politikai vezetésnek elsőrendű feladata és kötelessége, hogy megmaradásunk leglényegesebb kérdésében határozott fellépésekkel, megalkuvás nélkül keresse a megoldást.
A Bolyai Egyetem sorsa nem az egyetemi autonómia keretében oldódhat meg, mert az egyetem ügyében az alapvető döntést politikai szinten, a törvényhozás és a kormány szintjén kell meghozni, az egész közösség érdekeit véve alapul.
Becsapások sorozatából az első a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén megígért teljes oktatási hálózat megtartásának ígérete volt, mert az ígéret ellenére 1919. május 12-én a román hatalom a hadsereg segítségével foglalta el az egyetemet.
Második súlyos becsapás a Bolyai Egyetem egyesítése. Közvetlenül a második világháború befejezése után a román hatóságok ígérgették a kollektív jogokat, s némi pozitív intézkedéseket hoztak, beleértve a magyar kisebbség oktatási intézményeinek működtetését. Megalakult ugyan szovjet hatásra a Bolyai Egyetem, azonban az úgynevezett népi demokrácia, valójában a kommunista diktatúra, az ígéretek ellenére 14 év után felszámolta az önálló magyar felsőoktatást.
A ’89-es reménykeltő fordulatkor az egyetem visszaállításának igénye egyértelműen a magyar kisebbségi kérések egyik igen fontos tételévé lépett elő. Az alakuló demokráciával szembeni általános elvárások, az anyanyelvi közművelődés, a hagyományos művelődési-tudományos intézmények újjászervezése és ezen belül az önálló magyar felsőoktatási rendszer kialakítása sürgőssé vált, s a magyar egyetem újraindításának legitim igénye az érdeklődés középpontjába került. A frissen induló, akkor még reményekkel teli demokrácia, az egyetem ügyében tett ígéreteivel, bíztatóan hatott az erdélyi, különösen a kolozsvári értelmiségre, s gyakorlati lépések megtételére ösztönözte. Ezzel szemben következtek a további sorozatos becsapások.
Történelmi és népességi igényeink jogossága ellenére kezdeményezéseink meghiúsítása mind a becsapások sorába illik. Ma már jól tudjuk, hogy egyetemügyben már a kezdetekkor becsaptak, a rendszerváltás első álnok törvényerejű rendeletével is, amelyet 1989. december 28-án az Országos Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hozott: „A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való teljes jogegyenlőségük megadásának biztosítása”, hamis ígéretnek bizonyult. Mert mi következett?
– A kolozsvári magyar értelmiség 1990. január 8-án tartotta első összejövetelét a Magyar Színház próbatermében, az erdélyi állami magyar egyetem visszaállítási programjának kidolgozása érdekében, azzal a hittel, hogy a demokrácia számunkra is meghozza a várva várt egyenlőséget.
– 1990. január 13-án, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alakuló ülése kimondta: „A Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvintézménye a humán és reáltudományok, az agrártudomány, a pedagógia és a művészeti oktatás terén; létre kell hozni a felsőfokú műszaki, valamint az orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás anyanyelvi intézményeit Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen; magyar egyetemi ösztöndíjban részesíteni hallgatókat hazai, illetve külföldi felsőfokon végzett tanulmányaik idején;” Ezt a kinyilatkozást is csak a kezdeti optimizmus szülte, mert a keserves valóság rácáfolt a szép hiedelmekre.
– Az oktatási szakemberek anyagát, az RMDSZ színekbe öltöztetett első hivatalos dokumentumot felterjesztették Mihai Şora tanügyminiszterhez, ebben kérve a romániai magyar nyelvű felsőoktatás törvényes keretének biztosítását, konkrétan a Kolozsvári Bolyai Egyetem újraindítását. A dokumentumot 1990. január 16-án benyújtották a tanügyi minisztériumhoz abban a hitben, (micsoda naivság), hogy már ősszel indul a magyar UNIVERSITAS.
– A magyar egyetem visszaállításának célkitűzésével időközben megalakult civil szervezet, a Bolyai Társaság szintén petícióban kérte 1990. április 16-án, hogy a román kormány tűzze sürgősen napirendre a Bolyai Tudományegyetem visszaállításának kérdését. Ma már világos, hogy a beadványok a kezdeti ígéretek ellenére sem hatottak.
A román hatalom részéről azóta még három, igen fájó becsapást kellett elszenvednie a magyarságnak egyetem ügyben. Az egyik esetben akkor, amikor Ciorbea kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján vállalta az önálló magyar oktatás visszaállítását óvodától egyetemig, de itthon már kútba esett az ígérete. Újabb becsapás akkor történt, amikor csaléteknek dobta be Radu kormányfő, fél-információk szerint „gyászmagyar javaslatra”, a Petőfi-Schiller egyetemet, amit az RMDSZ is felkarolt, mint a kormányban maradás mentőövét. Kiderült, hogy a Petőfi-Schiller egyetem is csak ámítás (önámítás?) volt. Az önálló állami magyar egyetem megalakításának kérdése továbbra is felkerült az összes magyarságképviseleti választási programokra, de a választások után rögtön az elhallgatás süllyesztőjébe jutott, különösen amikor kormányzási óhajok nyerték el a prioritást. A nagyváradi kongresszus tízedszer foglalta programjába a magyar állami egyetem ügyét. Kérdésünk az, hogy ezután többet tesznek-e ennek érdekében?
Ismét rászedték a magyarságot az új törvénnyel
Az új tanügyi törvény könnyítéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára, amelyeket érdemes üdvözölni, bár ezekben húsz évvel ezelőtt is reménykedett az erdélyi magyarság. A kedvező újdonságok most is csak addig jutottak, különösen a felsőoktatásban, hogy a magyarság másodrendűségét tovább szilárdítsák, mivel az állami magyar egyetem visszaállítását ismét hosszú távra elodázták. Igaz, hogy a felsőoktatásban is, legalábbis látszatra, vannak engedmények, de olyan korlátozó feltételekkel, amelyek akár változatlanul hagyhatják a mostani helyzetet, mert: az önálló állami egyetem újraindítására semmi törvényes esély; az esetleges újdonságok a törvényben névlegesített három, úgynevezett multikulturális egyetemre (Babeş-Bolyai, Marosvásárhelyi Orvosi és Színi) korlátozódnak, s természetszerűleg kizárják a többi intézeteket vonalak vagy départementek létrehozására. Tehát szóba sem jön az erdészet, állatorvosi, agrármérnöki, műszaki, képző- és zeneművészeti anyanyelvű oktatás (amelyekben pedig több évszázados hagyománnyal rendelkezik az erdélyi magyarság), s emiatt számtalan magyar fiatal kénytelen román nyelven tanulni, ha ezeket a szakmákat választaná. Vagy lemond képességéhez kötődő óhajáról.
A magyar szekciók vagy vonalak, départementek érdemi döntéshozásra nem jogosultak, csupán szervezési jogosultsággal ruházza fel őket az új törvény. A jogszabály minden lényegi döntési jogot a három illetékes intézmény szenátusára, és az egyetemi chartára ruház, amelyekben elenyésző a magyarság részvétele, semmi esetre sem döntő képességű.
Lehetséges, hogy a saját területre szűkítet normatív gondolkodásban, a mostani tanügyi törvény nyújtotta kisebb méltányosságok kielégítők. A mostani „kedvezmények” hosszútávra ismét negatívan bebetonozzák lényegi kérdéseinket, mindez pedig bizonyíthatóan tovább táplálja a lemorzsolódás folyamatát.
Az önálló állami egyetem visszaállításának kérdése nemcsak a másodrendűség szimptómájának elviselésével terheli a magyarságot. Mint az értelmiség képzésének kulcsa, máig megoldatlan létkérdés, amely nélkül a magyarság megmaradása tarthatatlan. Számunkra az állami magyar egyetem visszaállítása a romániai demokráciának a sarkköve. E nélkül nincs demokrácia. Húsz év után kérdezhetjük: mit hozott a román, most már az európai demokrácia az erdélyi magyarság számára? Elsősorban elmaradt a megígért restitúció. Másodsorban 20 év alatt sem született olyan lényeges politikai döntés, amely önálló intézményben, állami költségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar felsőoktatásnak. Európai uniós szinten senkit nem zavar egy másfélmilliós nép hosszantartó diszkriminációs állapota? Ez az állapot továbbra sem értelmezhető másként, minthogy a romániai magyar ma is másodrendű állampolgár saját hazájában. Itt és most a másodrendűség fenntartása tudatos, amelyhez az Európai Uniónak nincs különösebb hozzászólása.
Akik beletörődnek ebbe, azok semmibe veszik a történelmi örökséget, vagy a könnyebben érvényesíthető, látszólagos döntéshozatalt rendelik kicsinyes érdekeik alá, szűk látókörükkel elvesztik a távlati lényeglátást, amely szerint felmorzsolódásunk művi útja az alulképzettségünk fenntartása. Jelenleg az erdélyi magyarság legnagyobb katasztrófája (gazdasági állapota mellett) a felsőoktatási deficit. Ezt valakik tudják. Mi nem?
Somai József elnök, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete
Szabadság (Kolozsvár)

Az irónia védelmében
Óvakodjunk azoktól a politikusoktól és újságíróktól, akik őrizkednek az iróniától!
Néhány nap alatt két ízben is szembesültem azzal, hogy komor politikusok, sótlan diplomaták, értetlen kormányszakértők és a hozzájuk csapódott újságírók az eiron és az alazon, az ironizáló agyafúrt kópé és az ostoba fickó azonnali elítélését követelték, illetve elhangzott az irónia azonnali mellőzésének a parancsa is
Az első eset szombaton Kolozsvárt esett. A második hétfőn, amikor a Boc-kormány gazdasági eredményeit elemző műsorvezetőre, aki dicshimnuszba öltöztette kritikáját, ráadásul a képernyőn is feltűnt egy kétértelmű szöveg, betelefonált a műsorba a miniszterelnök tanácsadója. Ne ironizáljanak a tévék! – rendelte el. Az iróniát a továbbiakban kínosan kerülő másfél órás beszélgetés így vált igazán ironikussá és növesztette szinte elviselhetetlenné azokat a szigorú tényeket, amelyeket a hazai gazdaságról szárazon sorjázott.
De foglalkozzunk inkább a szombati történésekkel! A Szövetségi Képviselők tanácsának ülésén Lakatos Péter kitalált egy kilenc év múlva született Wikileaks-iratot, és idézett is abból: „Orbán Viktor a holland-magyar focimeccsre sietve elfelejtette megköszönni Kelemen Hunornak, hogy rá tudta venni Victor Pontát arra, az SZDP legalább egy képviselője ne szavazza meg a parlamentben a magyarországi vezetőket nacionalista nyilatkozataik miatt elítélő határozatot, így azt nem fogadta el a képviselőház”.
Ekkor a magyar nagykövet, a kolozsvári és a csíkszeredai magyar főkonzul kivonult a teremből. A Lakatos Péter fejét követelő újságírók értesülése szerint a diplomaták az Orbán-kormány bírálata miatt hagyták el az SZKT munkálatait.
Noha nem értek egyet Lakatos Péterrel – Kelemen Hunornak nem Orbán Viktor, hanem az erdélyi, és főként a szórványmagyarság tartozik köszönettel a nacionalista szellem palackban való tartása miatt –, iróniáját értékelem. Akkor is, ha az nem féltétlenül eironra vall, mert az ironikus politikus föltétlen hasznosabb, mint a cinikus vagy a humortalan. És utóbbiak vannak fölényes túlsúlyban. Gúnyoros politikusok néznek le, és nem ránk, hanem minket.
Az ironizáló embert pedig éppen az különbözteti meg a gúnyolódótól, hogy ő nem felülről, kívülről ítélt, az (érték)veszésben érintett maga az ironizáló személy is. Keserű humora nem csata- hanem segélykiáltás, s mivel az iróniája csak akkor hat, ha hallgatósága egyvalamit ért, ha ő mást mond, illetve mást, ha ő egyvalamit, közösségi cselekvéssé válik. Paul De Man, az amerikai dekonstrukció fő képviselője állapította meg, hogy az az irónia performatív funkcióval is rendelkezik: vigasztal, ígér, felment, és ami a legfontosabb: a kételyek egész sorát indítja el az elménkben.
Az irónia katalizátora a haladó gondolkodást megelőző kétkedésnek, amely az állandóan változó világban a demokratikus politikai gondolkodás előfeltétele is. Ezért nincs különösebb okunk arra, hogy az iróniát büntessük, irtsuk vagy betiltsuk. Nincs okunk arra, hogy a kételkedés végtelenbe vivő folyamatát bármikor is megszakítsuk – írja De Man is.
Ugyan a hatalom megrészegít, s e kábultság galádságra is hajlamosít. Erre figyelmeztette egy pedagógus kedden a miniszterelnöki tanácsadót, aki az általa inkriminált műsorban továbbra is védte álláspontját és követelte az iróniastop betartását. Ion Luca Caragiale karcolatait küldte az élces tanár az érces miniszterelnöknek ajándékba, azzal az ajánlással, hogy gondolkodjon el a kormányfő azon, milyen groteszk is lenne, ha az iróniát éppen száz évvel Jankó bá halála után, a következő választások évében száműznék e szomorú országból.
Bizarr és lelketlen intézkedés lenne, hiszen Kelet-Európa népe rendszerint akkor nevet, amikor rosszul megy sora. Nem a mi hibánk, hanem a kigúnyoltaké, hogy a Caragiale szájából kibukkanó poénokon immár folyamatosan nevetünk másfél évszázada. A tisztára piszkos ügyeken.
Én pedig Mikszáth Kálmán parlamenti beszámolóit ajánlom szeretettel vezetőknek és vezetetteknek, no meg azt tanácsolom, hogy óvakodjunk azoktól a politikusoktól és újságíróktól, akik őrizkednek az iróniától! Az ilyen ember fél. Így hát félember.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Eltávolíthatják az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblát
Eltávolíthatják az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblát
Bár az Ítélőtábla döntése szerint el kell távolítani, legalább egy hónapig még a helyén marad a helységnévtábla.
A Kolozs Megyei Ítélőtábla március végén hozott végleges döntése érvénytelenítette a városi tanácsnak azt a két határozatát, amely a háromnyelvű - román-magyar-német - helységnévtábla kihelyezését rendelte el. Az ítélőtábla döntésének kiközlését követően le kellene bontani a város be- és kijárataihoz tavaly, nem kis erőfeszítés árán kihelyezett helységnévtáblákat. Mint ismeretes, a 215/2001-es közigazgatási törvény ugyan kimondja, hogy többnyelvű helységnévtábla kihelyezése azoknak a településeknek az esetében kötelező, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20%-ot, azonban értelmezésnek ad helyet. Nem rendelkezik ugyanis arról, hogy a helyi önkormányzatoknak van-e joguktöbbnyelvű táblák kihelyezéséről dönteni ott, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a 20%-os küszöböt.
Aranyosgyéresen a magyarság számaránya 8%-os, a helyi tanács az RMDSZ-frakció hosszú ideig tartó lobbitevékenysége eredményeképpen hozta meg a helységnévtábla kihelyezéséről szóló döntést. Azonban a tanácsi határozatot Călin Platon, Kolozs megye korábbi prefektusa megtámadta, arra hivatkozva, hogy „ami nem tiltott, az szabad” elve nem tartható: a tanácsosok nem tehetnek hozzá a törvényhez olyan dolgokat, amelyet az nem tartalmaz. 
A prefektus keresete első körben igen, de a felfolyamodásnál azonban már nem járt sikerrel, így a tanács határozata érvényes maradt. A tábla kihelyezését követően Mircea Crişan aranyosgyéresi lakos ismét pert indított, indokait első körben, a Törvényszék szintjén ugyancsak nem vetették el. Ezt követően az Aranyosgyéresi Tanács felfolyamodást nyújtott be a döntés ellen, azonban ezt március 30-án elutasította az Ítélőtábla. A döntés végleges, ennek kiközléséig, tehát körülbelül egy hónapi még helyén maradhat a háromnyelvű helységnévtábla, de további sorsa kérdéses. Czika Tihamér kolozsvári jogász volt az egyike azoknak a személyeknek, akiknek közreműködésével terjesztette fel a táblabíróságra a felfolyamodást az aranyosgyéresi tanács. Hangsúlyozta, amíg a tanács nem kapja meg az ítélőtábla döntését, nem kell lépnie. „Nagyon kíváncsi vagyok a döntés magyarázatára. Minden bizonyára igencsak bonyolult jogi csavarokkal tudta a bíró megmagyarázni, hogy miért nem tehette ki a városháza a háromnyelvű táblát” – mondta el kérdésünkre. Arról is tájékoztatott, hogy március 29-én a kirendelt bíró visszalépett, így egy nappal később egy kollégája döntött a helységnévtábla kapcsán beterjesztett felfolyamodás ügyében.
„Ez az eset egyértelműen azt jelzi, hogy az ítélőtáblán belül is léteznek viták a kérdésben. Kíváncsi vagyok, hogy az eredetileg kirendelt bíró miért nem vállalta a döntést. Talán nem akart a kollégája ellen dönteni (a tavaly pozitív döntés született ugyanezen a szinten, szerk.)? Vagy ellenkezőleg, nem akart mellette dönteni?” – találgat Czika. Az ítélőtábla döntésének kézbesítéséig, tehát körülbelül egy hónapig a tábla a helyén marad. Lévén, hogy a döntése végleges, Czika szerint a hónap lejártával nincs más lehetőség, mint időhúzásra játszani.
Elmondta, az ítélőtábla döntésének kézbesítését követően a helyi tanács első ülésén megtehetné azt, hogy egy új határozatot fogad el, amelyben ismét elrendeli a tábla kihelyezését, azonban körültekintőbben jár el: más megfontolásokra alapozza a határozatot, kihagyva azokat a megalapozó érveléseket, amelyekkel megtámadták ez utóbbi perben, pl. a magyar testvérvárosokra való hivatkozást, vagy egyértelműen foglalják bele az új határozatba, hogy ezzel az intézkedéssel nem a a helység nevét kívánják megváltoztatni. Emellett körültekintőbb jogi megalapozásra is szükség van: több jogszabályra kell utalni, előre kivédve a támadásokat.
A jogász szerint, amennyiben a tanács egy új határozat mellett dönt, a prefektus minden valószínűség szerint újból perelni fog, de addig is telik az idő, és a tábla a helyén marad.
Czika az ügy megoldására két lehetőséget vázolt. „Mivel két ítélőszéki döntés született az aranyosgyéresi helységnévtábla ügyében, jogegyesítést lehetne kérni a Legfelsőbb Semmítőszék és Ítélőtáblától (ICCJ). Ez a procedúra úgy zajlana, hogy az igazságügyi miniszter kérésére a főügyésznek kellene benyújtania egy jogegységesítési folyamodványt az ICCJ-hez, ugyanis itt lényegében ugyanabban a kérdésben két különböző döntés született, tehát nem egységes a jogalkalmazás. Az igazságügyi miniszterrel politikai vonalon valószínűleg lehet erről egyeztetni. Ebben az esetben tulajdonképpen az ICCJ döntené el, hogy mi megengedett a 20%-os küszöb alatt” – mondta, és hozzátette, ez a lehetőség rizikós, hiszen nem biztos, hogy pozitív lenne a végkimenetele.
„Ha kedvezőtlenül sül el, akkor országosan kötelezné a bíróságokat ezután minden egyes per esetében” – így Czika, aki szerint a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény módosítása lenne a járhatóbb út.
„Bele kellene foglalni egy cikkelyt, amely egyértelműen kimondaná, hogy minden olyan helységben, ahol a kisebbség aránya nem éri el a 20%-ot, a helyi tanácsnak jogában áll elfogadni nyelvi jogokat (így a többnyelvű táblázást is) érvényesítő határozatokat. Készíteni fogunk egy javaslatcsomagot, amit eljuttatunk az RMDSZ képviselőházai frakciójának. Erről már Csoma Botond kolozsvári tanácsossal és a Nyelvijogok.ro aktivistáival is egyeztettünk. Amint az anyag elkészül, az RMDSZ vezetőségével és a parlamenti frakcióinak a lehető legtöbb tagjával is beszélünk. Itt egy csomagba több módosításról is szó lehet, nemcsak a 20% alatti helyzetek lefedéséről, hanem akár a 20%-os küszöb 15 vagy 10%-ra való csökkentéséről is. Meglátjuk, mit tart a frakció és a vezetőség is átvihetőnek a jelenlegi körülmények között. Mindenesetre ezt addig kell megoldani, amíg koalícióban vagyunk. Addig pedig egy kis “könyökléssel” a gyéresi táblának ki kellene húznia” - mondta.
Máté András ügyvéd, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője kérdésünkre elmondta, téves döntésnek tartja az ítélőtábla határozatát, ugyanakkor szerinte nem feltétlenül a közigazgatási törvény módosítása jelenti a megoldást, elég lehetne ennek alkalmazását módosítani az önkormányzatok hatáskörének világos szabályozásával.
Amúgy egy ilyen jellegű módosítás nemcsak Aranyosgyéres esetében jönne jól: Erdélyszerte több olyan település határában is ki vannak helyezve a többnyelvű táblák, ahol a kisebbség számaránya nem éri el a közigazgatási törvényben megszabott küszöböt. Az alkalmazás módosításával például Brassó, Déva, Nagyenyed, Vajdahunyad, Medgyes, Nagyszeben vagy Szinérváralja többnyelvű helységnévtáblája esetében felmerülő jogi vitáknak is elejét lehetne venni.
Németi András, az aranyosgyéresi RMDSZ vezetője egyébként nem adja fel a többnyelvű helységnévtáblának a helyben maradásáért folyó küzdelmet. Egyelőre várja az ítélőtábla indoklását, de úgy látja, nehéz lesz egy újabb tanácsi határozat elfogadásáról meggyőzni a város vezető testületét. Mint mondta, gyakorlatilag újból kell kezdeni a lobbitevékenységet és a PDL-frakciótól függ, hogy egy újabb per kilátásának dacára is megszavazna-e egy, a háromnyelvű helységnévtáblára vonatkozó határozatot. 
Kertész Melinda
Transindex.ro

A Bethlen Gábor Alap támogatja a határon túli magyarokat
A Kárpát-medencében tevékenykedő magyar térségfejlesztési szakemberek legutóbb a kárpátaljai Antalócon találkoztak, ahol Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a magyar állam támogatásáról biztosította a hét országból érkezett részvevőket. Arról is beszámolt, hogy hamarosan megkezdi működését az új nemzetpolitikai elképzeléseknek megfelelően létrehozott, a határon túli szervezetek működését segítő Bethlen Gábor Alap.
Kárpátalján igencsak szükség van fejlesztésre. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára elmondta, az a céljuk, hogy minél több térségfejlesztési szakembert vonjanak be a közös munkába, hálózati együttműködésbe. Nyolcvan-száz érdeklődő szervezetről tudnak eddig.
A gazdasági szakemberek szerint nem szabad hagyni, hogy egy-egy régió jelentősen elmaradjon, mert az magával rántja a többit is. Baranyi András, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI CBC program igazgatója elmondta, a fejlesztésekre az Európai Unió is biztosít forrásokat.
Oláh Gyárfás, Alcsútdoboz polgármestere testvér települési kapcsolatokat szeretne kiépíteni Kárpátalján. Elsősorban kulturális, sport és gazdasági együttműködésre gondolnak.
Az új Bethlen Gábor Alapon keresztül a határon túl működő magyar vállalkozókat és civil szervezeteket a magyar állam anyagilag is támogatni fogja. Ulicsák Szilárd elmondta, az oktatásnak kiemelt szerepe lesz. Mint mondta, korábban több minisztériumon, szervezeten át folyósították a támogatásokat, a rendszer átláthatatlan volt. A Bethlen Gábor Alap jelenti az egységesített, átlátható rendszert. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Erdélyi körúton Szent László ereklyéje
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány kezelője, Böjte Csaba Erdély felvirágoztatását szolgáló Szent István-terve, azon beül is a Tündérkert program sok embert megmozgatott. A most erdélyi körúton levő Szent László-ereklye is jó alkalom arra, hogy Csaba testvér megszólítsa az embereket.
Böjte Csaba tizenhét-állomásos erdélyi zarándoklatra hozta el a győri püspökségről Szent László csontereklyéjét. Az ereklyét elsősorban olyan településekre vagy azok közelébe viszik el, ahol a Szent Ferenc Alapítványnak otthonai működnek. Ezek vezetőit Csaba testvér arra biztatta, hogy nagyböjti feladatként Szent László életéről elmélkedjenek, beszélgessenek a gyerekekkel, imájukba foglalva készüljenek az ereklye fogadására.
Szent László ereklyéje útjának egyetlen célját Csaba testvér úgy határozta meg, „a nagyböjti szentidőben Szent László segítségével megújulni hitben, reményben, szeretetben. Elmélyülni Isten és testvéreink, népünk iránti elkötelezettségben.
Erdély.ma

Levéltári titkok
Bő húsz évvel a rendszerváltás után, előjönnek időnként olyan régi beidegződések, amelyekről már azt hittük, hogy megszabadultunk tőlük. De nem olyan könnyű kinőni a reflexeket. Romániában a levéltári kutatásokkal kapcsolatos törvényi háttér az egyik legkevésbé megreformált terület, amely mai napig se szabályozza demokratikusan és átlátható szabályok szerint a dokumentumokhoz való hozzáférést, és azok kutatását. Hasonló körülmények nehezítik a kutatók munkáját a minisztériumok alárendeltségébe tartozó levéltáraknál is, ahol még mindig önkényes cerberusok őrködnek a dokumentumok fölött. Ezek az „őrködők” kényük-kedvük szerint rostálják meg a kikért iratokat, és szabják meg a kutatóknak, hogy milyen időszakra korlátozzák kutatásaikat, arra hivatkozva, hogy az igényelt levéltári anyag túlságosan nagy időszakra terjed ki.
A hazai áldatlan levéltári állapotokra számos európai felhívás, de román állami dokumentum is rámutatott már. Idézzük fel csak a Tismăneanu-jelentés erre vonatkozó részét, amely egyértelműen kimondja, hogy a levéltárosok szelektíven válogatják ki azokat a kutatókat, akiknek megengedik, hogy hozzáférjenek a dokumentumokhoz, de a kikért anyag tekintetében is ők maguk döntik el, hogy az igényelt kutatási anyag melyik részét bocsátják a kérelmező rendelkezésére, és melyiket titkolják el (nyilvánítják nem létezőnek), különböző jogi magyarázatokra hivatkozva. Ezzel az antidemokratikus gyakorlattal szembesültek a kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság tagjai is, akiknek valóságos harcot kellett vívniuk a levéltárak anyaga fölött őrködőkkel, hogy hozzáférjenek a múlt rekonstruálásához elengedhetetlen történelmi dokumentumokhoz.
Azóta eltelt több mint négy év, viszont a levéltárakat továbbra is a titoktartás és a titkolózás övezi. Sajnos, egyelőre a megújhodásra való szándék sem érhető tetten, hiszen a minisztériumok, a különböző levéltári állagok gazdái – megnyilvánulásaik alapján – továbbra is a homályos viszonyok fenntartásában érdekeltek. A kommunista időkből örökölt kutathatási korlátozás veszélyét – amit egyébként ők maguk alkalmaznak évtizedek óta – most ők kürtölik világgá egy törvénykezdeményezés kapcsán, ami arról szól, hogy az egyházaknak szolgáltassák vissza a kommunizmus ideje alatt tőlük egykor törvénytelenül elkobzott levéltári állagokat. Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselők beterjesztettek egy erre vonatkozó törvénytervezetet, ami módosítaná az 1996-os levéltári törvényt. A kezdeményezés tavaly elbukott a szenátusban, most pedig a képviselőház asztalára került. Első lépésben kedvező jelentést kapott a módosító indítvány a kulturális szakbizottságban, ami hangos ellenhadjáratot indított el a román sajtóban. Román történészek – közöttük tiszteletre méltó személyek is – levéltárosokkal karöltve főként román nemzeti érzelmekre apellálva érveltek amellett, hogy az esetleges visszaszolgáltatás „a román nemzeti örökség megcsonkításával” ér fel, mivel – mint mondják – lehetetlenné válik majd a szabad hozzáférés a dokumentumokhoz, amennyiben visszaszolgáltatnák az egykor törvénytelenül elorzott egyházi levéltárakat és a magángyűjteményeket. Állítják ezt azok a levéltári vezetők, akik a birtokukban lévő állományok kutathatóságát még ma is szisztematikusan megakadályozzák, arra hivatkozva, hogy az anyag nincs feldolgozva. A sirámok másik fő érvét a visszaszolgáltatandó dokumentumok féltése képezi, vagyis, hogy új gazdáik bizonyára képtelenek lesznek megfelelő körülmények között tárolni az iratokat, így biztosan az örök enyészetre vannak ítélve. A felháborító mindebben az, hogy maga a levéltár vezetői elismerik: az egyházaktól elkobzott állományok rendszerezése, pontos felmérése mai napig sem történt meg, és a levéltárosok sokszor erre hivatkozva utasítják el a kutatók kéréseit. Így feltevődik az a jogos kérdés, hogy maga a román állam milyen gazdája volt az elmúlt negyven évben ezeknek az iratoknak, ha még az alapvető rendszerezésük sem történt meg, így senki nem tudja – még a magukat jó gazdának tartó állami levéltárosok sem –, mi van a tulajdonukban.
Az egyházak évszázadokon keresztül képesek voltak megőrizni levéltáraikat. Ezentúl is elsősorban ők maguk a legérdekeltebbek abban, hogy ezek az iratok megmaradjanak az utókor számára, és hozzáférhetővé váljanak.
A riogatás tehát alaptalan, és azt mutatja, hogy a visszaszolgáltatást ellenzőkben egy másik, csaknem évszázados reminiszcencia lappang, ami Erdély féltésében nyilvánul meg. Ma ugyanis a románok közül sokan úgy gondolják – kimondva vagy kimondatlanul –, hogy az egyházi levéltárak visszaszolgáltatása révén Románia „elveszítheti Erdélyt” a történelem „újraírása” révén. A román társadalomnak az ilyen riogatások iránti fogékonyságát mutatja, hogy a médiában indított hadjárat nyomán a képviselőház visszaküldte a törvénytervezetet az alsóházi szakbizottsághoz „bizonyos homályos részletek tisztázása” végett
BORBÉLY TAMÁS 
Szabadság (Kolozsvár)

Megállítani a csángóasszimilációt
A moldvai csángó magyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén.
Solomon Adrián kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20-30 helyszínt szeretnének a programba bevonni, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. A magyarházak nemcsak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak – mutatott rá. Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángó magyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és magyar nyelvű médiumok is működjenek Csángóföldön.
Középfokú oktatási intézmények kellenek
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerint, ha nem indult volna el a csángó oktatási program, ma nem beszélhetnénk a Kárpátokon-túli magyarságról. Az eredmények közé sorolta az Európa Tanács 2001-es témában megfogalmazott ajánlásait, hogy veszélyeztetettnek nyilvánították kultúrájukat. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, s az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta Bákóban magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek – hangsúlyozta.
Erősíteni kell az identitást
Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: előrelépéshez e téren magukra a csángókra is szükség van, ezért identitásukat erősíteni kell. Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben. Ugyanakkor úgy látta, a civil szférában még van tartalék, ezért a kezdeményezések, támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását. Fontosnak tartotta, hogy együtt tudjanak működni az állami szférával, az erről szóló egyeztetések már megkezdődtek.
Magyar médium kell
A diószéni születésű, moldvai csángó keramikusművész, Petrás Mária arról beszélt, először történik meg, hogy a magyar Országgyűlés asztalára kerül az ügyük. Kapcsolódva az előtte elhangzott felvetésekhez, megerősítette, helyzetükön nagyon sokat segítene, ha magyar nyelvű médium működhetne Csángóföldön. A moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és magyar nyelvű misétől, hogy soha nem kérdezték meg őket – mutatott rá, hozzátéve: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat.
Erdély.ma

Magyarul írott kérésre magyar nyelven is válaszol Kovászna Megye Tanácsa
Tamás Sándor megyei tanácselnök Sepsiszentgyörgyön a Magyar Nyelvhasználat Háromszéken elnevezésű konferencián kifejtette: miközben Aranyosgyéresen azon ügyködnek, hogy leszereljék a helyi tanács által megszavazott és kitett háromnyelvű helységnévtáblát, addig Brüsszelben kínosan ügyelnek a francia-vallon kétnyelvűségre.
Székelyföldön még többségben van a magyarság, és ezt az állapotot hosszú távon meg akarják őrizni. Ennek egyik eszköze a tudatos anyanyelvhasználat, ügyintézéskor is – mondta Tamás Sándor. A megyei tanácselnök hangsúlyozta, bár többletmunkát és többletköltséget jelent, hogy a hivatalok a beadványokra a hivatalos román nyelv mellett magyarul is válaszoljanak, megéri odafigyelni ezekre a részletekre, mert így nem fordulhat elő, hogy két magyar ajkú ember, a hivatalos dolgait románul intézi. A Kovászna Megyei Tanács hivatalos honlapján nemsokára elérhetőek lesznek azok a magyar formanyomtatványok, amelyekre van lehetőség a kérvényező anyanyelvén válaszolni.
Kolozsvári Rádió
Erdély.ma

Ügyészségi vizsgálat folyik Olosz Gergely ellen
A Krónika megbízható forrásokból szerzett információi szerint több mint fél millió euró csúszópénz elfogadásával gyanúsítja Olosz Gergely parlamenti képviselőt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Lapunk úgy tudja, az RMDSZ háromszéki honatyája még évekkel ezelőtt az Országos Energiaszabályozó Hatóság elnökeként vette át az összeget annak fejében, hogy közbenjárjon egy dél-romániai cég érdekében, hogy hozzájuttassa a társaságot az elektromos energia forgalmazási jogához. Értesüléseink szerint a kenőpénzt a román cég egy Seychelles-szigeteki számláról utalta át egy Bécsben működő tanácsadói cégnek, majd onnan továbbították az energiaszabályozó hatóság elnökéhez.
Az összeget két tételben: euróban, majd lejben utalták, a csúszópénz összértéke pedig mintegy félmillió euró. A Krónika úgy tudja, Olosz Gergelyt a megvesztegető cég tulajdonosai jelentették fel a nyomozó hatóságnál, amely évek óta gyűjti a bizonyítékokat az ügyben. Lapunk tájékoztatásért fordult az ügyben az ügyészséghez, a DNA-tól azonban azt a választ kaptuk: a 2001/544-es számú, a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény értelmében az általunk kért információk nem nyilvánosak.
A Krónika szerette volna megszólaltatni az ellene zajló vizsgálat kapcsán az érintetett is, Olosz Gergelyt azonban csütörtökön többszöri hívásunk ellenére sem sikerült elérnünk, titkárnője nem tudott információval szolgálni a honatya hollétéről. Lapunk megtudta azt is, hogy az ügyészség már elrendelte a politikus-vállalkozó vagyonának zárolását. Az RMDSZ első mandátumát töltő 34 éves, közgazdász-végzettségű parlamenti képviselője egyébként a törvényhozási tevékenység előtt jelentős állami intézményeket irányított. 2005 és 2007 között betöltötte az Országos Urántársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét, 2007-ben két hónapig – ugyancsak az RMDSZ kormányzati pozíciójának köszönhetően – vezette az Országos Gázárszabályozó Hatóságot, majd az év májusában átvette az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) irányítását, és ezt a feladatot 2008 novemberéig látta el.
Akkoriban a Gardianul napilap szellőztette meg, hogy a politikus által irányított hatóság vezetői a havibérüket többszörösen meghaladó összegeket vesznek fel prémiumok, pótlékok és egyéb juttatások formájában: az összesen 250 alkalmazottat foglalkoztató kormányügynökség bérkerete 52,1 millió lejre (15 millió euró) rúgott évente. Vagyonbevallása szerint például Olosz Gergely 2007-ben 115 449 lejt keresett az ANRE elnökeként, igazgatótanácsi és szakbizottsági tagként pedig további 21 ezret.
Az ankét nyomán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálatot indított Olosz vagyongyarapodása kapcsán. Botrány övezte azt is, hogy az RMDSZ-es honatya nem volt hajlandó feloldani öszszeférhetetlenségét, és egy időben volt parlamenti képviselő és betöltötte az ANRE elnöki tisztségét is; Olosz végül 2008. október 13-án lemondott az energiaszabályozó hatóság éléről. Összeférhetetlenségi nyilatkozata szerint különben Olosz Gergely kilenc kereskedelmi társaságban birtokol részvényeket, ezek közül több cég áll szerződéses viszonyban állami vállalatokkal.
A sepsiszentgyörgyi Cleantech Kft. – amelyben Olosz 25 százalékos részvénycsomagot birtokol – például tavaly augusztusban közel 47 ezer lejes, 24 hónapra szóló megbízást kapott a megyeszékhelyen működő Electrica Rt.-től takarítási szolgáltatások elvégzésére, az Electrica Distribuţie Transilvania Sud Rt.-vel 66 ezer lej, míg egy másik áramszolgáltató céggel 40 ezer lej értékben kötött szerződést. A Kovászna megyei egészségügyi igazgatósággal 25 ezer, míg a szebeni környezetvédelmi őrséggel hatezer lej értékben vállalt takarítási munkálatokat a Cleantech Kft. Tavaly novemberben kiállított vagyonnyilatkozata értelmében a Kovászna megyei politikus több tíz hektár mezőgazdasági, valamint belterület tulajdonosa Háromszéken, ingatlant birtokol Budapesten és Pécsett, lakóházakat és üzlethelyiségeket Sepsiszentgyörgyön, emellett két személygépkocsija van.
OTP-bankfiókján 12 ezer euró kamatozik, testvérének 195 ezer lejt adott kölcsön, különböző pénzintézetektől ugyanakkor 2006-tól kezdődően 13 ezer lejt és 143 ezer eurót vett fel hitelbe, parlamenti képviselőként tavaly 57 ezer lejt keresett. Olosz Gergely neve azután került be a köztudatba, hogy az RMDSZ februári tisztújító kongresszusán megpályázta a szövetségi elnöki tisztséget. A politikus a nagyváradi fórumon a harmadik helyen végzett Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter után 47 szavazattal.

Beszélgetés a kommunizmus áldozatainak exhumálásával foglalkozó Marius Oprea történész-régésszel
„Nincs idő az elméletre, most kellene lépni, amíg a tanúk még életben vannak” – hangsúlyozza Marius Oprea, aki a kommunista múlt feltárása kapcsán az Európai Parlamentben szervezett konferencián nyilatkozott lapunknak. A régész az áldozatok exhumálási folyamatáról is beszámolt, rámutatva, ennek célja visszaadni a hozzátartozóknak halottaikat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítójaként, majd a hasonló nevű központ vezetőjeként ön irányítja a múlt rezsim idején kivégzett ellenállók exhumálását. Miből áll ez a munka, és milyen eredményeik vannak?
Nem számoltam, hány személyt hantoltunk ki, de 60–70 körül lehet a számuk. Voltak tragikus pillanatok is, például amikor Iuliu Maniu maradványait kerestük Máramarosszigeten, kilenc gyerek holttestére bukkantunk. A városban nemcsak politikai börtön működött, hanem kiskorúak intézete is, ahova az elhagyott gyerekeket vitték. Ezek a 80-as években éhen haltak, ezt a törvényszéki orvosi vizsgálat is kimutatta. Nem könnyű ezzel foglalkozni, gyakran találkozunk tragikus történetekkel, de vannak megkapó pillanatok is. Úgy fogalmazhatnék, hogy ez másfajta régészet. Nem olyan, mint amikor a középkori halottakat ássuk ki, akiknek nincs identitásuk. Itt olyan személyek hamvairól van szó, akiknek történetük van, tudjuk az életrajzukat, ismerjük az arcukat. A hozzátartozók kérnek fel – közöttük magyarok is –, hogy találjuk meg eltűnt szeretteiket. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön és Maros megyében kutatunk magyar áldozatok hamvai után. Remélem, sikerül megtalálnunk őket. Számunkra a halottaknak nincs nemzetiségük. A hozzátartozók kérnek, hozzuk haza őket. Ez paradox módon furcsa érzéssel jár: boldog vagy, amikor találsz egy halottat. Örülünk, akárcsak a hozzátartozók, hiszen van, ahol gyertyát gyújtunk. Miután megtaláltuk a meggyilkolt személy holttestét, papot hívunk. Utána jön az ügyész, a büntetőjogász, a törvényszéki orvos, majd következik az újratemetés. Néha elérjük, hogy ez helyben történjen. Ha kényes az ügy, a holttesteket az országos törvényszéki orvosi intézetbe viszik, és utólag adják át a családnak. Újabban a torra is elhívnak, amikor lejár egy év, hogy kiástuk a halottat. Ilyenkor a közösségeket sokkal nyugodtabbnak találjuk, mint amikor először odaérkeztünk, mivel már nincsenek szellemeik. Ez minket is megelégedéssel tölt el, e nélkül nem tudnánk folytatni a munkát, hiszen nagy a lelki nyomás. Másfelől azonban nagyon izgalmas munka. Beszéltük archeológuskollégáimmal, hogy már nem tudnánk visszakozni, túl sok halott vár arra, hogy megtaláljuk őket. Amíg van erőnk, ezt fogjuk csinálni, majd továbbadjuk a stafétabotot, mert sajnos túl sok a feltárnivaló.
– Az exhumálásokat dokumentálják is. Hol láthatók ezek a filmek, képek?
– Nemcsak kihantoljuk a kivégzetteket, hanem a hozzátartozók és a hatóságok beleegyezésével mindent, amit náluk találunk, megőrzünk. Így létrehoztunk egy tárlatot, melynek címe Közös nevező: a halál. Ezen levetítünk egy filmet az exhumálásokról, vannak képek az áldozatokról, és a náluk talált tárgyakat is kiállítjuk. Nagyon érdekes. Találtunk például egy parasztot, megmaradtak a gombok az ingéről, a bocskora, és ebben egy kanál meg egy villa. Ki vannak állítva. Volt egy dilemmánk éveken keresztül. Találtunk egy 76 éves férfit, akit lelőttek, és egy mocsárba dobtak 200 méterre a házától, mert befogadott két partizánt. (Akkor meg is betegedtünk, ahogy a holttesttel jártunk, mert a szövetei még lágyak voltak, és nem voltak orvosi kesztyűink.) Találtunk nála egy ollót, és nem értettük, miért volt ott. A választ egy év múlva kaptuk meg, amikor megtaláltuk az általa befogadott partizánok holttestét. Őket Szamosújvárra vitték, ott megkínozták, levágták a fülüket, orrukat, kitépték a körmüket, majd éjjel elszállították Vasasszentegyed (Sântejude) községbe, és a templom mögött lelőtték őket. Mikor megtaláltuk a hamvaikat, a gyomruk helyén, a medencéjük tájékán egy marék szőlőszem volt. Tehát az idős férfi elment a szőlősbe, levágta az ollóval a fürtöket, megvendégelte őket, majd kivégezték mindhármukat. Megtaláltuk az utolsó vacsorájukat. Ez is ki van állítva. A tárlat most Temesváron van, innen Aradra visszük, majd Târgu-Jiuba. Az egész országban hordozzuk, és nagyon sok a látogató. Többek között az enyedi börtönbe is elvittük, és konferenciát tartottam a raboknak. 133-an voltak, két órán keresztül síri csendben hallgatták a történeteimet. Most sokan közülük önkéntesként akarják segíteni a munkánkat. Húsvét után kiássuk a politikai elítéltek temetőjét, és a mostani rabokkal kihantoljuk a volt politikai fogvatartottakat.
– A konferencián említette, hogy a hatóságok megpróbálják akadályozni a munkájukat. Hogyan?
– Például amikor távoli helyeken találunk halottakat, megtagadják, hogy kiszálljanak a helyszínre. Mert lusták. Egymásra hárítják a felelősséget, mindenki a másikhoz küldözget. Volt például egy eset, amikor egész éjszaka ott ültünk az erdőben három halottal, mert nagyon messze volt, és senki sem akart kiszállni. Ráadásul más problémák is voltak. A Szekuritáté ugyanis álcázta a gyilkosságokat. Miután megölték az ellenállókat, hamis papírokat állítottak ki róluk. Az említett három áldozat esetében is ez történt, őket Beszterce-Naszód megyében, Várorja (Nepos) faluban végezték ki egy dombon. Kálvária-dombnak hívják. Nagyon meredek, négy órát kell mászni, míg felér az ember. El tudom képzelni, hogy mászhattak fel szegények bilincsben az utolsó útjukon. Miután kivégezték őket, kirakatpert rendeztek, 25 év börtönbüntetésre ítélve őket. Az iratokban az szerepelt, hogy Enyeden raboskodtak, a családok pedig halotti bizonylatot kaptak, miszerint ott haltak meg. Ugyanazon a napon: 1958. augusztus 12-én, 13 órakor, tuberkulózisban. Holott kilenc évvel korábban lelőtték őket. A törvényszéki orvos azt kérdezte tőlem: miért jöjjünk, hiszen már halottak, hogyan öljük meg őket újra? Felmérgelődtem, és közleményt adtam ki – nálam volt az adathordozó a laptoptól –, miszerint másnap 15 órakor fogom a holttesteket, és elviszem Enyedre, hogy ott eltemessem őket. Ettől megijedtek. Másnap arra eszméltem, hogy 12 rendőr és 3 ügyész szalad fel a dombon, hogy időben odaérjen. Álltam a tetőn, és néztem őket, amint öltönyben, félcipőben loholtak felfelé, állandóan megcsúsztak és elestek. Ez volt a bosszúm. Mikor megérkeztek, kikáromkodtam magam a megyei főnöknek – nehézfiúkat küldtél –, hiszen miután három halott társaságában tölt egy éjszakát, ideges az ember. Ezután szóltam az egyik munkatársnak: hozzál egy-egy sört az uraknak, mert el vannak fáradva. A főfelügyelő-helyettes megkérdezte, honnan van ilyen hideg sörünk, csak nem hoztunk hűtőládát? Nézze meg, mondtam. Magára öntötte a sört, amikor meglátta, hol tartjuk. Koszorút raktunk ki belőlük a sírban. Vannak ilyen kis vicceink, a pszichológusok kompenzációs reakciónak hívják. Hiszen a halállal dolgozunk a szó szoros értelmében. A mi nagy elégtételünk, hogy a magunk módján igazságot szolgáltatunk.
– A kutatásaik során, gondolom, nemcsak áldozatokat, hanem gyilkosokat is találnak. Mi történik velük?
– Találtunk gyilkosokat, az említett három áldozat esetében is megtaláltuk azt a személyt, aki a kivégzőosztagot utasította. Liviu Pongraţiunak hívják, Kolozsváron él, 82 éves, a Szekuritáté nyugalmazott ezredese. 6400 lej nyugdíjat kap kézbe, és a Háborús Veteránok Egyesülete Kolozs megyei fiókjának alelnöke. Azt kértük, hogy a három áldozatot Besztercén temessék el, a hősök temetőjében, katonai tiszteletadással. Sikerült meggyőznöm a hatóságokat, de a Hősök Tisztelete Egyesület – amely a romániai hősi temetőket kezeli – ellenezte, azt állítva, hogy ez csak a háborús veteránoknak jár. Így abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy Pongraţiut gyilkosként katonai tiszteletadással temetik majd el a hősök temetőjében, míg a három ellenállót a kerítésen kívül hantoltuk el. És ez Románia, amely elítélte a kommunizmust. Konkrét példákat mondok, amelyek bizonyítják, hogy a kommunizmus elítélése Traian Băsescu államfő retorikájában csak politikai lózung, semmi köze a valósághoz. Olyan országban élünk, amely elítélte a kommunizmust, de a több mint 400 gyilkos közül, akiket találtunk, és ezt jeleztük az ügyészségen, egyikük sem volt még kihallgatva sem. Itt van például a Hargita megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan. Feljelentést tettünk ellene, mert 1986–89 között számos magyar fiatalt megkínzott. Arra ébredtem, hogy nem őt hívták az ügyészségre, hanem engem. Zsarolta a tanúkat, így visszavonták a vallomásukat. Továbbra is rendőrfőnök, megfenyegetett, nehogy belépjek a megyébe. Olyan társadalomban élünk, ahol a kontinuitás a legnagyobb probléma. A Szekuritáté csak intézményként tűnt el, a szekusok nem tűntek el. A Kommunista Pártot felszámolták, de kommunisták vezetnek. Milícia sincs, de a volt milicisták vagy gyerekeik a rendőrség tagjai. Még Cristian David belügyminiszter idejében kértem néhány belügyminisztériumi beosztott dossziéját. Akkor a kormányfő tanácsosa voltam nemzetbiztonsági kérdésekben, de így is alig akarták ideadni. Botrányt kellett csapnom. Amikor mentek a fiúk a listával az irattárba, hallották az ottani alkalmazottak beszélgetését: – „Nézd, megtalálták apádat. – A főnök nagybátyját is megtalálták.” Tehát a teljes rokonság ott volt. Ez a kontinuitás. A mentalitás sajnos nem változott, emiatt akadozik az elszámoltatás is.
– Ha már az akadályoknál tartunk, tavaly lemondatták az ön által létrehozott Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet éléről. Mi volt az oka?
– Egyik oka az volt, hogy másként kezeltem a témát: az elméletről áttértem a gyakorlatra. Hogy azonosítsam a gyilkosokat, megpróbáljam az igazságszolgáltatás elé vinni őket, az áldozatot pedig visszaadni a családjának. Ezt jelenti a gyilkosságok feltárása. Másodsorban a törvénykezdeményezéseim is közrejátszottak ebben. Olyan jogszabálytervezetet kértem, hogy a szekus tisztek az országos átlagnyugdíjat kapják, és a fennmaradó pénzt adják oda az áldozatoknak, ezek családjának. Átlagosan a politikai elítélteknek 540 lejes nyugdíjuk van, míg a szekusoké 5000. Itt betelt a pohár. Miután lemondattak, nem adtam meg magam, nem szokásom. Létrehoztam a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központot, amely civil szervezet. És Herta Müller révén, aki jó barátom, finanszírozást szereztem a németországi Konrad Adenauer Alapítványtól. Tavaly 23 ezer eurót kaptam, idén 11 ezret, de máshonnan is jöttek támogatások. Ez elegendő, mert csak két alkalmazottam van, régészek, akiket szezonmunkásként fizetek. Rajtuk kívül a kiszállásokra, étkezésre kell pénz, illetve a dokumentálásra. Nagyon sok önkéntes is segíti a munkánk, egy adott pillanatban 70-en voltak, azt sem tudtam, mit kezdjek velük.
– Nem tart attól, hogy most is megpróbálják félreállítani?
– Bár szálka vagyok a szemükben, nem tehetnek semmit. Mindent dokumentálok, a teljes exhumálási folyamatot lefilmezzük, fotókat készítünk. Fedezve vagyok.
– Mit kellene tenni ahhoz, hogy el lehessen távolítani a rendszerből a volt szekusokat, kommunista vezetőket?
– Törvényeket hozni. Módosítani kellene a büntető törvénykönyvet, hogy ezek az ügyek ne egyszerű gyilkosságoknak, hanem az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeknek minősüljenek. És az igazságszolgáltatás elé kellene állítani a gyilkosokat. Számításaim szerint mintegy tízezer személy van, akiket törvénytelenül lelövetett a Szekuritáté.
– Gondolja, hogy megvan a politikai akarat ehhez?
– A politikai akaratot deklarálták, amikor elítélték a kommunizmust. Arra számítottam, hogy másnap az ügyészség elkezdi a kutatásokat, főleg hogy én kéthetente küldtem nekik egy-egy iratcsomót. De semmi sem történt. Az intézet alapításakor problémát okozott, hogy Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter elutasította, hogy ennek keretében rendőrök és ügyészek dolgozzanak. Eredetileg azt kértem, hogy legyen 2-3 ügyész és 5-6 rendőr. Így a dossziékat egyenesen a bíróság elé küldhettem volna. Amikor az intézetet alapítottam, nem a saját fejem után mentem. Meglátogattam a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Wiesenthal Intézetet, elvittem nekik 30, a Szekuritáté által kivégzett cionista dossziéját. Megkérdeztem, nem érdekli-e őket? Tetszett nekik. Azt mondtam, kérek valamit cserébe, és a Zorba, a görög című film híres replikáját idéztem: „Taníts meg táncolni!” Tehát, adják át a tapasztalataikat, azt, hogy hogyan működik a Wiesenthal Intézet. Ennek a mintájára hoztam létre a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet. Ennek a tökéletes másolata, kivéve, hogy nem küldhetem bíróság elé az ügyeket. Ha ez lehetséges lenne, máshogy állnának a dolgok.
– Hogyan tudná az Európai Unió ösztönözni a kommunizmus bűneinek a feltárását, a bűnösök felelősségre vonását?
– Úgy vélem, ezen a téren a magyar EU-elnökségnek kellene lépnie, főleg hogy olyan a politikai orientációja, amilyen. Az általam létrehozott intézet mintájára alapítani kellene egy európai intézetet, amely a kommunizmus bűneinek feltárásával foglalkozna, és a dossziékat továbbítaná Hágába, a háborús bűnösök bíróságához. Nem is lenne nehéz. Nincs szükség hatalmas összegekre, főleg ha figyelembe vesszük, mennyi pénz folyik el az európai bürokráciában. 20–30 alkalmazott – történész, régész, rendőr, dokumentarista – elegendő lenne. De most kellene lépni, hiszen a tanúk már nem élnek soká.
– Gondolja, hogy a mostani közmeghallgatásnak lesz eredménye?
– Ez a jelen lévő EP-képviselőkön múlik. Ha megértik, hogy már nincs idő az elméletre, lesz. Most, a Lisszaboni szerződés után sokkal könyyebb lépni, hiszen az Európai Parlamentnek van ereje. Kezdeményezheti egy ilyen intézet létrehozását, és nem látom, hogy az Európai Bizottság miért ne egyezne bele. Nem lenne szükség speciális törvényszékre, inkább egyfajta nyomozói szervre, amely felkutatja és dokumentálja az ügyeket. És ez koordinálná a nemzeti ügynökségeket, amilyen az általam létrehozott romániai intézet is. És így igazságot szolgáltatnának.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Partiumi Egyetemi Napok
A Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete idén másodszor rendezi meg az Egyetemi Napokat, melynek jelmondata „Hétfőtől PENtek van”.
A rendezvány célja összefognai az egyetemen eddig különböző időpontokban megrendezett szaknapokat.
A Partiumi Egyetemi Napokat (PEN) idén április 11-18. között rendezik meg, és minden nap más szak mutatkozik be.
Hétfőn ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a rendezvénysorozat, illetve a Teológia és a Magyar szak programjai következnek. Este rendhagyó istentiszteletre kerül sor, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Kedden a Szociológia és a Szociális Munka szak hallgatót és előadói várják az érdeklődőket. Véradás, érdekes előadások, játékok és beszélgetések színesítik a napi programot.
Szerdán a Reklámgrafika szak hallgatói készülnek Perdormance-szal(?), ami nemcsak az egyetem hallgatót mozgatja meg, hanem az egész várost is.
Nyílt nap
Csütörtökön Nyílt nap, különböző gimnáziumok és középiskolák végzős hallgató látogatnak el a Partiumi Keresztény Egyetemre, és ismerkednek meg az egyetemmel, a vezetőséggel, a szakokkal és a hallgatókkal. A Nyílt nap következő mozzanata a beszélgetéssel egybekötött bográcsozás.
Már csütörtökön kezdetét veszi, és pénteken folytatódik a Kárpát-medencei Gazdasági Vetélkedő, amelyen 5 fős csapatok mérik össze tudásukat, tehetségüket és talpraesettségüket az ország és a Kárpát-medence különböző részeiről. A kétnapos versenyen a részvevők érdekes feladatokat kell megoldjanak, de tanulságos előadásokat is meghallgatgatnak neves előadóktól.
A különböző kulturális programok és előadások mellett számos koncert , játék és buli kerül megrendezésre, amelyre minden érdeklődőt és résztvevőt szeretettel várnak.
Bihari Napló (Nagyvárad)

Elhunyt Pávai Gyula
Désen született, 1939. január 17-én. A középiskolát szülővárosában végezte, majd a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett gyógypedagógus–magyar szakos tanári oklevelet. 
Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának lelkes szervezője és rendezője.
Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, a Vörös Lobogó, majd 1989 után a Jelen/Nyugati Jelen hasábjain jelentek meg. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.
Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte.
Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek című kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).
Több elbeszéléskötet, kisregény, regény szerzője.
Pávai Gyula /Dés, 1939. jan. 17. – Debrecen, 2011. Április

Lincshangulat Alsórákoson
Lincshangulat alakult ki a hétvégén a Brassó megyei Alsórákoson, miután a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja és a község lakói között tettlegességig fajuló konfliktus tört ki. A településen jelenleg fokozott rendőri készültség biztosítja a nyugalmat, mivel pénteken este verekedésbe torkollott az elmúlt hetekben amúgy is pattanásig feszült konfrontáció. A romák három fiatalt vertek meg egy összetűzésben – köztük a polgármester fiát –, majd ezt követően több, szerszámokkal felszerelkezett helybeli indult el a cigánytelep felé „megleckéztetni” a vétkeseket. A szemtanúk szerint lincselésre azért nem került sor, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség az utolsó pillanatban közbelépett.
Perceken múlt, hogy elkerülték a vérfürdőt
Pénteken este Gáspár Tamás polgármester családja születésnapot ünnepelt, amikor a ház előtt megszólalt az egyik vendég gépkocsijának a riasztója. A zajra egy fiatalember kilépett a kapu elé, hogy leállítsa a vészjelzőt, a kinn várakozó romák azonban leütötték, majd a segítségére siető másik két fiatalt is megverték: az egyiket a földre taszították, a másikat kővel verték orrba. A három fiatal – köztük a polgármester fia – több zúzódással került kórházba, várhatóan ma engedik haza őket. A helyszínre érkeztek a mentők és a rendőrök, de addig a faluban már elszabadultak az indulatok, többen is úgy nyilatkoztak, lincshangulat volt kialakulóban, tudtuk meg Barát István alsórákosi református lelkésztől, aki beszámolt a Krónikának a péntek esti történtekről.
Elmondta, az összecsődült emberek – körülbelül ötvenen lehettek – szerszámokkal, villákkal, fejszével, feszítővasakkal, sőt háborús szuronyokkal indultak „megleckéztetni” a vétkes romákat. A rendőrök, a lelkész és néhány polgár azonban elállták a cigányok által lakottt Borbáth-telep felé vezető utat, hogy megakadályozzák az önbíráskodást, a vérontást. A felbőszült tömeg kénytelen volt kerülő utat választani, a korábban riasztott csendőrök és rohamosztagosok azonban az utolsó pillanatban közbeléptek. A falusiak nem jutottak el a romatelepig, ahol szemtanúk szerint a romák felkészülve várták a támadást. A rendfenntartókra és az addigra megfékezett tömegre a cigányok kőzáport zúdítottak, kénytelenek voltak fedezékbe vonulni. A lelkész szerint lincselésre azért nem került sor, mert a jelentősen megerősített létszámú csendőrség közbelépett. Barát István szerint ugyan nem bizonyítható, de arra gyanakszanak, hogy a péntek esti támadás provokáció volt, és felmerült a kérdés, hogy kinek áll érdekében a tervek szerint hétfőtől életbe lépő „rend- és csendvisszaállító szervezkedés” megakadályozása. Barát István a hatóságoktól vár határozott lépéseket, hogy megvédjék az adófizetőket.
Folynak a tárgyalások a válságkezelésről
Gáspár Tamás polgármester a Krónikának elmondta, a pénteki incidens előre kitervelt támadás lehetett, mert valakik elkezdték híresztelni a romatelepen, hogy az elöljáró bántalmazott egy roma asszonyt. A cigányok szerinte erre az álhírre mentek a házához, hogy leszámoljanak a polgármesterrel. A négy tettest 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték, ám fellebbeztek a döntés ellen. Gáspár Tamás abban bízik, hogy a bíróság nem ad helyt az óvásnak, mert elmondása szerint, ha a bajkeverők hazakerülnek a faluba, tovább borzolják majd a kedélyeket. A polgármester beszámolt arról is, hogy az elmúlt héten a rendőrség és a csendőrség képviselői a faluban felmérték, pontosan hol kell járőrözniük. Csütörtökön rendkívüli tanácsülésen megszavazták, hogy őrző-védő céget szerződtetnek.
Kihirdették, hogy 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezését várják, akik a biztonságiakat segítik. Elfogadták, hogy a faluban minden állattartó köteles az agrárreferenstől igazolást kérni, hogy van, amivel eltartania a jószágait – ezzel a fa- és terménylopást próbálják megfékezni. A romáknak ugyanakkor felajánlották, hogy földet adnak nekik a telep környékén. A polgármester kérte, hogy javítsák meg a bekötőutat, hogy a rendfenntartók és a mentők gyorsabban kiérkezzenek a helyszínre. Ambrus Károly, Brassó megye alprefektusa lapunknak elmondta, Alsórákoson egyelőre a hétvégeken és hétköznapokon este nyolc óra után betiltják az alkoholárusítást, a szekerek és járművek mozgását fokozottan figyelik, mindent megtesznek, hogy mérsékeljék a törvénytelen cselekedetek elkövetésének lehetőségét.
A prefektúra ugyanakkor kérvényezni fogja a belügyminisztériumtól, hogy a helyi rendőrség létszámát növeljék azokon a településeken, ahol nagyobb a konfliktusveszély, mondta Ambrus Károly. A múlt hét elején elfogadott intézkedések továbbra is hitelesek, és azokat az ütemterv szerint alkalmazzák, a romáknak időben kiadják a szociális segélyt, a gyerekeknek délutáni foglalkozásokat szerveznek, a rendfenntartók és az önkormányzat képviselői összehangoltan próbálják megerősíteni a közbiztonságot. Amint arról korábban helyszíni riportunkban beszámoltunk, Alsórákoson a másfél ezres, románul beszélő roma közösség több tagja évek óta rettegésben tartja, fosztogatja a település lakóit. A magyar többségű Brassó megyei község lakói szerint a helyzet odáig fajult, hogy több portán a családtagoknak éjjel felváltva kell őrködniük, mert a fosztogatók napi rendszerességgel törnek be az udvarokra, élelmiszert, háziállatokat és szerszámokat is ellopnak. A Borbáth falurészben élő romák a Krónikának nem tagadták, hogy lopni járnak, mint mondják, rákényszerülnek a tolvajlásra munkahelyek és állami segélyek hiányában.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Corlăţean aggódik
Jól megtanulta a leckét Budapesten a Mesterházy Attila MSZP-elnökkel folytatott tárgyaláson Titus Corlăţean, a PSD alelnöke: hibátlanul mondta fel az MSZP és az RMDSZ szövegét arról, hogy a gonosz budapesti kormány meg akarja osztani a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ-t kibuktassa a parlamentből.
A konspirációs teória román verziója szerint Orbán Viktor és Traian Băsescu közösen szőtt összeesküvést az RMDSZ ellen azáltal, hogy támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát. Nehogy elhiggyük azonban, hogy Corlăţean önzetlenül aggódik az RMDSZ-ért: a PSD már megmutatta, hogy felül tudja múlni a szélsőjobboldali pártokat magyarellenességben. Corlăţean szólamai csupán abba a színjátékba illeszkednek, amelynek keretében a balliberális ellenzék a maga oldalára szeretné csábítani a magyar szervezetet, hogy ezzel megbontsa a kormánykoalíciót.
Amúgy persze nem csupán az RMDSZ iránti „szimpátia” kovácsolta egybe a magyar–román szocialista internacionálét: a magyar jobboldallal szembeni ellenszenv is közös vonása az MSZP-nek és a PSD-nek. Mesterházy Attila talán föl sem fogja, mennyire zene a román politikusok füleinek az, ha ő és elvtársai lépten-nyomon kezdődő diktatúrát és kormányszintű szélsőséges nacionalizmust vizionálnak Magyarországon. A PSD ugyanis így már magyar forrásra hivatkozva is támadhatja a kormány határon túli magyarok önazonosságának megőrzése céljával hozott intézkedéseit, és javasolhatja a kettős állampolgárok jogainak korlátozását.
Arról meg, hogy valóban van-e szükség egy új magyar pártra, hadd mondjanak inkább véleményt a romániai magyarok. Az világos, hogy összefogás nélkül minimális az esély a parlamentbe jutásra. Viszont az is egyértelmű, hogy az RMDSZ önmagában már régóta nem képviseli a romániai magyarság egészét. Ha az új rivális valós választói támogatottságot is képes lesz az önkormányzati választásokon felmutatni, annak nyomán létrejöhetne egy plurális, az RMDSZ, a jövendő Néppárt és akár az MPP részvételével megalakított választási szövetség, amely talán jobban mozgósítaná a magyar szavazópolgárokat. Ha meg nem, akkor Corlăţean joggal aggodalmaskodhat, mert az RMDSZ a jelenlegi katasztrófakormányzásban való részvétellel Fidesz-„segítség” nélkül, önerőből is kétségessé tette, hogy bejut-e a parlamentbe a jövő évi választásokon.
Krónika (Kolozsvár)

„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)