Tőkés László közleménye a magyarországi médiatörvény tárgyában
A nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén rárontottak saját országukra és nemzetükre.
2005. júliusában, a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktábort záró, Magyarország jövőjéről szóló, messzehangzó beszédében Orbán Viktor – egyebek mellett – ezeket mondotta: „számos példáját láttuk a XX. században, amikor a magyar baloldal rárontott saját nemzetére, és tulajdonképpen nem volt az másként 2004. december 5-én sem…”
A Nemzet régi-új miniszterelnökéből akkor – jelek szerint – „a próféta beszélt”. Ugyanis most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismétcsak rárontottak saját országukra és nemzetükre.
A hazai helyzet ismeretes – kár reá szót vesztegetni. A 2010 áprilisi választások tanúsága szerint odahaza teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt és össztüzet zúdítva az európai elnökséget alighogy átvett Magyarországra, Orbán Viktor néppárti miniszterelnökre és az általa vezetett nemzeti kormányra.
Az erdélyi magyarság szégyenére az összehangolt támadókampányból az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét. Az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak.
Tegnap, 2011. január 11-én Sajtószabadság Magyarországon címen, az Európai Parlament liberális frakciója rendkívüli közmeghallgatást tartott Brüsszelben, Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével. A sürgősséggel összehívott rendezvényhez olyan politikai közszereplők adták a nevüket, mint Guy Verhofstadt, a liberális parlamenti csoport elnöke és Neelie Kroes európai adatvédelmi biztos. Mivel a magyar liberálisok legutóbb kiestek az Európai Parlamentből, helyettük Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadságáért felelős volt tisztségviselője, valamint Majtényi László volt magyarországi parlamenti adatvédelmi biztos kaptak meghívást a nagy érdeklődés övezte alkalomra.
A másfél órás programot Konrád György író videoüzenete vezette be, akinek „A nagy trükk” című, német nyelvű írását is szétosztották a résztvevők között. A hírneves magyar író nem kevesebbet állított üzenetében, mint azt, hogy a kommunizmus bukása után lábra kapott „demokratúra” esete forog fenn Magyarországon, melyből egyenes út vezet a diktatúrába.
A közmeghallgatáson európai „közös értékeink” védelmében olyan nyílt levelet is köröztettek, melyet „a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek elleni küzdelemben részt vevők, illetve az ezt a harcot támogatók” nevében magyar részről – többekkel együtt – Demszky Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván, a volt posztkommunista magyar rezsim levitézlett harcosai írtak alá. Erdélyi részről Cs. Gyimesi Éva és Szilágyi Sándor csatlakoztak a kezdeményezőkhöz.
Mértékadó hozzászólásában Schöpflin György EP-képviselő határozottan visszautasította a Magyarország és a Fidesz-kormány diszkreditálására irányuló – újabb – kísérletet, valamint az ún. kettős mérce alkalmazását az Európai Unióban. Ennek vonatkozásában az őszödi hazugságbeszédet és a 2006-béli, budapesti karhatalmi terrort említette meg, melyek esetében az Európai Parlament annakidején nem tartotta szükségesnek a megszólalást. Kiegészítésképpen a Benes-dekrétumok vagy a szlovákiai államnyelvtörvény is sorolható, melyek szintén csak alig közelítették meg az Unió és az EP ingerküszöbét.
A liberális inkvizíciós kirakatrendezvényt követő román néppárti delegációs ülésnek ugyancsak a napirendjén szerepelt a magyar médiatörvény. Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére. Könnyű belátni – mondotta –, hogy itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén.
Azok, akik „diktatúrától” féltik a magyar közvéleményt, valójában a posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmát védelmezik – jelentette ki Tőkés László, és azt javasolta, hogy a román néppárti küldöttség az Európai Bizottság mértékadó szakvéleményétől tegye függővé saját álláspontjának a kialakítását.
A magyarországi médiatörvény egyre nagyobb hullámokat vető, parttalan vitájából világosan kitűnik, hogy a háttérben meghúzódó, lesújtó vereségükbe beletörődni mindmáig képtelen balliberális erők nemzetközi segédlettel próbálják lejáratni és megingatni a rendszerváltoztató Orbán-kormányt. Amint a Magyar Néppárti Képviselőcsoport – igen találóan – megállapítja, a politikai indíttatásból fakadó gyűlöletkampány ezáltal nem csupán a magyar soros elnökség munkáját próbálja ellehetetleníteni, hanem valójában „a megszületése óta a legnagyobb kihívással szembesülő Európai Uniónak is mérhetetlen károkat okoz”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett támogatásáról biztosítja a magyar kormányt, és határozottan kiáll Orbán Viktor miniszterelnök mellett, aki Lech Walesa és Václav Havel kortársaként a szovjet-orosz kommunizmus megdöntésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

;;;?Nagy Pál a Magyar Kultúra Lovagja
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány nyilvánosságra hozta azoknak a személyiségeknek a nevét, akik civil szervezetek jelölése alapján 2011-ben Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesülnek.
Január 22-én a Corinthia Hotel Budapest dísztermében megrendezésre kerülő XV. Magyar Kultúra Napja Gálán 7 ország 36 személyisége veszi át a kultúra lovagja címet a magyar és egyetemes kulturális örökség ápolása, közkinccsé tétele, alkotó fejlesztése, a kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése, valamint a kulturális tevékenység támogatása érdekében huzamos időn át kifejtett önzetlen tevékenységéért. A kitüntetettek közül ketten erdélyiek, a marosvásárhelyi Nagy Pál és a gyergyóditrói Bardócz Ferenc. Nagy Pál kitüntetését a Székely Színház Egyesület és az EMKE Maros megyei szervezete javasolta. Az alábbiakban az ajánlók méltató szövegéből idézünk.
"Nagy Pál, nagy idők nagy krónikása, a Székely Színház szellemiségét követni, folytatni szándékozó Székely Színház Egyesület tiszteletbeli tagja szoros kapcsolatot ápol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, annak művészeivel. Fáradhatatlan lendülettel és hittel tevékenykedik a magyarság ügyéért, a magyarságtudat erősítéséért.
Hiányt pótló könyvek szerkesztésével, írásával kisebbségi magyar létünk számtalan vetületét öleli fel, ezrekben tudatosítva, kik vagyunk, elődeink mit testáltak ránk, miket kell ápolnunk, továbbadnunk utódainknak.
Örökmozgó szellemi napszámosként könyvbemutatókat szervez, jeles magyar irodalmi és kultúrtörténeti évfordulókra hívja fel a figyelmet. Konferenciái, könyvbemutatói azt bizonyítják, hogy Nagy Pál a magyar irodalmat és kultúrát egységes egésznek látja és értelmezi, ezzel is erősítve szétszakított nemzetünkben az összetartozás érzését.
A kisebbségi létben a nemzettudat megőrzésének egyik fellegvára a színház. Mint a Sütő András Baráti Társaság elnöke konferenciákat, emlékutakat szervez Marosvásárhelyen élő színművészek közreműködésével, mintegy felmutatva a világnak, hogy a nagy színészelődök mértékadó szellemiségének vannak követői napjainkban is. Nagy Pál, mint igaz őrző a strázsán, olyan jól kipróbált, bevált és örök színházművészeti értékek mellett tanúskodik, amelyek a marosvásárhelyi hajdani Székely Színházat jellemezték, naggyá tették, és amelyek ma is mérceként állnak (vagy kellene álljanak) azok előtt, akik a színházművészettel szegődtek a nemzetszolgálat ügye mellé.
Szívesen és példaadó igényességgel, alázattal vállal közérdekű tevékenységet. Diákdolgozatokat javít és bírál, versenyeken zsűrizik, mint olyan ember, akinek fontos a közösségépítés, a nemzethez való hűség.
Helytállása példaadó!
A Székely Színház Egyesület, a Maros megyei EMKE és a magam nevében igaz meggyőződéssel ajánlom Nagy Pál irodalomtörténészt, színház- és irodalomkritikust, művelődési életünk meghatározó személyiségét a Magyar Kultúra Lovagja címre" – olvasható a Kilyén Ilka illetve dr. Ábrám Zoltán szignálta ajánlóban. Népújság (Marosvásárhely)

Olosz a nevető harmadik?
Olosz Gergely tegnap hivatalosan is bejelentette: megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét. A háromszéki RMDSZ-es képviselő, az alsóházi frakció vezetője sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette: megválasztása esetén megváltoztatná a szervezet jelenlegi vezetési stílusát, a közösséghez, a hazai és magyarországi politikai partnerekhez való viszonyát, tartalommal töltené meg az RMDSZ fórumait, és hangsúlyosabb képviseletet biztosítana a székelyföldi, partiumi és szórvány szervezetek számára.
Olosz Gergely tegnap hivatalosan is bejelentette: megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét. A háromszéki RMDSZ-es képviselő, az alsóházi frakció vezetője sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette: megválasztása esetén megváltoztatná a szervezet jelenlegi vezetési stílusát, a közösséghez, a hazai és magyarországi politikai partnerekhez való viszonyát, tartalommal töltené meg az RMDSZ fórumait, és hangsúlyosabb képviseletet biztosítana a székelyföldi, partiumi és szórvány szervezetek számára. Ugyanakkor véget vetne az eddigi „kislépések” politikájának, amely szerinte akár évszázadokra is kitolhatja az eredményeket.
Olosz szerint személye a változást , a Kelemen Hunoré pedig a folytatást jelentené. „A szövetségnek alapvetően meg kell változnia, a tét nem kisebb, mint a romániai magyar közösség jövője” – mondta a politikus.
A szövetség képviselőházi frakcióvezetője szerint a februári kongresszus utáni RMDSZ-nek válaszokat kell találnia a közösség szükségleteire, hogy a magyarság ne érezze úgy, hogy egy másik politikai ernyő alá kell behúzódnia. Léteznek a közösség egységét veszélyeztető erők, de legtöbb esetben az ellentétek a személyes sértődések miatt alakultak ki. Bejelentette: megválasztása esetén tárgyalna minden hazai magyar politikai szervezettel, illetve ki szeretné mozdítani a holtpontról az RMDSZ és az Orbán-kormány kapcsolatát.
A háromszéki képviselő hibásnak tartja, hogy az RMDSZ vezetőinek részéről egyesek kinyilvánították, hogy egyenlő távolságot kell tartani minden magyarországi párttól, mintha ugyanúgy kellene viszonyulni a nemzetegyesítést kimondó Fidesz–KDNP szövetséghez, mint ahhoz a szocialista párthoz, amelyik számára egyszerűen nem is léteztünk. Olosz Gergely ugyanakkor úgy véli, a szövetségnek szervezeti szempontból is változnia kell, mert a jelenlegi csúcsvezetés ráerőlteti döntéseit a közösségre.
Mint ismert, ahhoz, hogy megpályázhassa az elnöki tisztséget, Olosz Gergelynek legalább egy megyei szervezet bizalmát kell élveznie. Emellett meg kell szereznie egy további, a Szövetségi Képviselők Tanácsában reprezentált szervezet vagy platform támogatását. Ha ez nem sikerül, legalább ezer RMDSZ-tagtól támogató aláírásokat kell begyűjtenie a jelöltdosszié leadási határidejéig, január 26-ig.
Olosz az ÚMSZ-nek elmondta: nem gondolkodik aláírásgyűjtésben, előbb saját szervezetének támogatását szeretné megszerezni, és bízik abban, hogy ez sikerül is. A Kovászna megyei RMDSZ-szervezet szombaton dönti el, melyik jelöltet támogatja a februári kongresszuson. Ekkora ül össze az Állandó Bizottság és a Háromszéki Képviselők Tanácsa, az ülésre pedig meghívták a másik két jelöltet – Kelemen Hunor művelődési minisztert és Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsost –, így a háromszéki az első erdélyi szervezet, amelynek mindhárom jelölt egyszerre mutatkozik be.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke értésünkre adta, hogy személy szerint Kelemen Hunort támogatja, és Kelemen támogatását javasolja majd szombaton a küldötteknek is. „A 30-as éveikben járó politikusok generációja még túl fiatal lenne egy országos szintű politikai szervezet vezetéséhez, de támogatom a nemzedékváltást, és fontosnak tartom, hogy székelyföldi legyen a szövetségi elnök” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Médiatörvényt véd Tőkés
Közleményben reagált Tőkés László, az Európai Parlament liberális frakciójának Sajtószabadság Magyarországon címen tartott brüsszeli közmeghallgatásán elhangzottakra. A Renate Weber romániai EP-képviselő elnökletével tartott beszélgetést – amelyet Guy Verhofstadt, az ALDE frakcióelnöke nyitott meg, és felszólalt Neelie Kroes, az Európai Bizottság sajtószabadságért is felelős alelnöke – Tőkés „liberális inkvizíciós kirakatrendezvény”-nek nevezte.
Az Európai Parlament alelnöke lapunkhoz is eljuttatott közleményében kijelentette: „most, amikor az új nemzeti kormány végre teljes erővel újból hozzáláthatott a trianoni-kommunista múlt romjainak az eltakarításához és ama fájdalmas emlékű, decemberi népszavazás jóvátételéhez – a nemzetidegen posztkommunista, balliberális erők, az új magyar médiatörvény ürügyén, ismét rárontottak saját országukra és nemzetükre.”
A volt református püspök szerint a 2010. áprilisi választások tanúsága szerint a Magyarországon „teljességgel hitelét vesztett balliberális tábor és lakájmédiája – jobb híján – most az országhatárokon kívül kísérel meg teret nyerni, látványos módon a törvény ellen hangolva a nemzetközi közvéleményt” és össztüzet zúdítva Orbán Viktorra, a kormányára és az országra.
Tőkés szerint az összehangolt támadókampányból „az RMDSZ bukaresti pártsajtója és annak tudósítói holdudvara is kiveszi a részét”. A közlemény szerint „az Új Magyar Szó, valamint a Népszabadság és a Népszava tudósítói, továbbá az Országos Audiovizuális Tanács RMDSZ által kijelölt tagja „szakmányban mocskolják” az Orbán-kormányt, maguk is tápot adva az Európai Unió szintjére emelkedett, nemtelen propaganda-hadjáratnak”.
Az RMDSZ színeiben EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés kijelentette: a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterében a „posztkommunista médiadiktatúra egyeduralmának védelmezői állnak”. „Itt nem egyébről, mint a médiabeli monopóliumát elveszítő balliberális hatalmi elit elkeseredett ellentámadásáról van szó a kétharmados Orbán-kormányzat ellenében, mely törvényes úton kíván rendet teremteni és egészséges egyensúlyt kialakítani a közszolgálati médiumok területén” – hangsúlyozza közleményében Tőkés László.
Közlemény
Az Új Magyar Szó visszautasítja Tőkés László európai parlamenti képviselő minősítgetéseit, és emlékezteti a képviselő urat a temesvári forradalom eszméjére. Akkor Tőkés László felemelte szavát a szabadság, az emberi jogok mellett, a vélemény kinyilvánításának hatalmi akadályoztatása ellen.
Emlékeztetjük arra, hogy akkor, amikor a román kommunista titkosszolgálat a temesvári magyar református gyülekezet papja elleni retorzióra készült, Tőkés László és családja életét a sajtószabadság mentette meg. Annak a magyarországi sajtónak a szabadsága, amelynek hatalmi korlátozása mellett politikai szövetségesei védelmében Tőkés László most állást foglal, jobb ügyhöz méltó buzgalommal.
Salamon Márton László, főszerkesztő. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsvári szabadelvű értelmiségiek is tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen
Felhívás az európai intézményekhez címmel felhívást tett közzé több közép- és kelet-európai közéleti személyiség, amelyben magyar médiatörvény előírásai ellen tiltakoznak.
A kibocsátók és a csatlakozók között erdélyi közéleti személyiségek is vannak
Felhívás az európai intézményekhez címmel felhívást tett közzé több közép- és kelet-európai közéleti személyiség, amelyben magyar médiatörvény előírásai ellen tiltakoznak.
„Az alulírottak részt vettek a közép- és kelet-európai kommunista rendszerek elleni demokratikus ellenzéki mozgalmakban. Azért harcoltunk, hogy nemzeteink csatlakozhassanak az európai demokráciák közösségéhez. Nem feledtük el, hogy hataloméhes kormányzatok képesek elrabolni az alapvető jogokat.
Ezúttal egyenesen az Európai Unió szeme láttára rombolják le a demokrácia garanciáit, holott ezt a szövetséget éppen annak a biztosítására hozták létre, hogy közös értékeink oszthatatlanok maradjanak.
Súlyos veszélybe került a szabadságban egyesült Európa célkitűzése. Megtörtént az, amit az Európai Unió hivatott megakadályozni, és amit sokan elképzelhetetlennek tartottak: az Unió határain belül, a 2004 óta tagállam Magyarországon, felszámolták a liberális demokráciát” – áll a dokumentumban.
A kibocsátók között szerepel Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke, Cs. Gyímesi Éva egyetemi tanár, Vaclav Havel, Csehország volt elnöke, Konrád György író, Magyar Bálint, volt magyar oktatási miniszter, az SZDSZ alapító tagja, Adam Michnik, a Gazeta Wyborza volt főszerkesztője, Pető Iván, az SZDSZ alapítója, Andrei Pleşu, volt román külügy- és művelődési miniszter.
Ugyanakkor a csatlakozók között szerepel Ovidiu Pecican kolozsvári, egyetemi tanár, Bányai Péter politológus és Szilágyi Júlia egyetemi tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Pető Csilla képviselő évértékelője
Évértékelőt tartott tegnap Pető Csilla parlamenti képviselő. Tegnap délelőtt mind a parlamenti, mind a területi – irodai, közéleti – tevékenységeiről beszámolt az újságíróknak. Parlamenti munkájának jelentőségét hangsúlyozta, amely által a nagyváradi választókörzetében lakóknak, illetve a nagyszalontai és tenkei irodáiban hozzá fordulóknak is segítséget tud nyújtani. A képviselő fontosnak tartja az emberekkel való közvetlen kapcsolattartást, ezért fogadóóráin eddig minden kétségbeesett személyen megpróbált segíteni, illetve szaktanácsadásokat is szervezett. Az emberek többnyire rendezetlen kárpótlási ügyek tisztázásához kértek tőle útmutatást, de sokaknak segített munkahelyet, gyorssegélyt szerezni, ugyanakkor tanügyi kérdésekben is tanácsot adott a hozzá fordulóknak, illetve a Magyarországon szerzett oklevelek honosításaiért is közbenjárt.
Pető Csilla elmondta: közéleti tevékenységének fókuszában az egyházi, oktatási, jótékonysági, szociális és kulturális programokon való részvétel áll. „A 2010-es esztendő a gazdasági megszorítások éve volt. Úgy gondolom, az idén javulni fog a helyzet” – mondta derűlátóan. A képviselőház tanügyi bizottságának tagjaként a tanügyi törvény elfogadását értékeli leginkább. „A képviselőházban hat hétig vitatták a törvényt. Jómagam is tagja voltam annak a munkacsoportnak, amely összeállította a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyeket úgy, hogy számunkra biztosítsák azokat a jogokat, amelyekre már húsz éve várunk” – hangsúlyozta a képviselő, hozzáfűzve, hogy a nagy horderejű munka még csak most kezdődik, ugyanis ennek a törvénynek az alkalmazásához további ötven kormányrendelet és száz miniszteri rendelet szükséges. A módszertan kidolgozása, a cikkelyek kiegészítése lépcsőzetesen történik.
A parlamenti tevékenységét illetően Pető Csilla elégedetten jelentette ki, hogy az általa kezdeményezett kilenc törvényből úgy néz ki, jó úton haladnak a felé, hogy a plénum elfogadja a magyar nyelvű felnőttképzésre vonatkozó jogszabályt. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatási ügynökségek és az államilag felhatalmazott magáncégek a kisebbségek nyelvén is szervezhetnek szakoktatást. „A törvénytervezet már átment a szenátuson, a képviselőházon, a tanügyi és az esélyegyenlőségi bizottságon. Most következik a munkaügyi bizottság, majd ezután a plénum elé kerül a tervezet. Ha elfogadják, nagy előrelépést jelent majd a munkahelyek teremtésében. Egyébként 2002 óta akadályozzák ezt a törvénykezdeményezést” – mondta a képviselő, aki helyi szinten, azaz választókörzetében az idén bővíteni szeretné a szaktanácsadásokat. A jogi, orvosi és logopédiai tanácsadás mellett munkaügyit is be akar vezetni. A fogadóóráin túl tavaly 62 rendezvényen vett részt, ajándékcsomagokkal is hozzájárult a nyertesek díjazásához, de parlamenti irodája saját tevékenységeket is szervezett, mint például a Benedek Elek meseillusztrációs és babakiállítást, a Magyar nóta reneszánszát, a Kisebbségek napját stb. Egyébként az általa szervezett szaktanácsadásokra tavaly összesen 257-en mentek el Nagyváradon.
Sükösd T. Krisztina. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem értik
Nem értik, hogy ebben a világrészben minden másképp van. Szitokszó a kommunizmus, de mindenki azt vágyja és ígéri. A törvények hatalma a végrehajtók jó- és rosszindulatán mérődik. A demokratikus intézményrendszer bársonytakaró a szamáron, felesleges és díszes külső elvárás.
A bérek alacsony színvonala, a tanulatlanság, a vezetőbe vetett bizalom és az acsarkodó gyűlölet olyan masszává gyúrta össze a népet, amely csak a demagógiára vevő. De mindemellett rendkívül érzékeny a hazugságra: kívánja, igényli, hogy folyamatosan belehazudjanak a két szemébe, de aki bevallja a hazugságot, az veszett ember.
Nem értik, hogy miért kellene olyan külső mázat hazudni a rögvalóságra, ami egyszerűen nem igaz. A kétharmadról csak álmodoznak azok, akik most önkorlátozást meg jogállamot papolnak. Az akadályok azért vannak, hogy eltávolítsuk őket, nem pedig, hogy a magunk baját szaporítsuk velük. A szakértelem és a hűség harcában az utóbbinak kell nyernie, különben szétvitatkozzuk a rendelkezésre álló időt.
Nem értik, hogy a sajtószabadság több évszázados eszményeit miért sértegetik oly elszántan, amikor a piac meg a multinacionális érdekek (benne a pártpreferenciák) már úgyis üres tojáshéjjá fújták az összes idejétmúlt elvet. Egy a hatalom, s eldöntheted, vele tartasz vagy ellene.
Nem értik, hogy a sajtó meg a teljes média azt szolgálja, aki az uralma alá hajtja. Méghogy önálló hatalmi ág, amely kontroll alatt tartja a nép valódi vezetőit! Néhány nagyszájú firkász és blogger, akiket meg lehet venni, s aztán büszkén hordják a szájkosarat. A többi meg úgy hülye, ahogy van, és el lehet kussoltatni őket.
Nem értik, hogy a szűkös erőforrások, az eladósodottság, a tudatlanság olyan mocsárban járó kényszerpályát parancsol, ahol csak gumicsizmában lehet közlekedni, az öltöny-nyakkendő nem célszerű. Nem értik, hogy a bizalom a társadalom alapköve, csak arra lehet építeni, s itt éppen egy originális világméretű kísérlet zajlik, amely nem tud foglalkozni apró-cseprő stíluskérdésekkel, mert a nagy célokra koncentrál. Nem értik, hogy a stílus, a megjelenés, a formák nagy biztonsággal értéket és megbízhatóságot jelentenek. Nincs beváltabb forma, mint a jóléti állam, még akkor is, ha a jólét hiányzik a rendszerből. Nem értik, hogy az elkötelezetten demokratának indult fiatalokból miért lesz parancsuralmi konzervatív ezen az éghajlaton. Nem értik, hogy miért más a beszéd kifelé, mint befelé. Nem értik, hogy miért kell szembemenni az egész világgal. Nem értik, hogy miért nem értik.
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula

Időpontot kell kérni
Két hete működik a nagyváradi Demokrácia Központ. Azóta megközelítőleg ezerötszázan fordultak meg a Széles (ma Menumorut) utca 23. szám alatti irodában, tudtuk meg Nagy József Barna irodavezetőtől.
A legtöbben azért térnek be hozzájuk, hogy érdeklődjenek: a saját családjukban milyen iratokra van szükség a magyar állampolgárság igényléséhez. Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a házastársi viszony nem elégséges, mindenki a vér szerinti rokonságában kell bizonyítsa, hogy volt magyar állampolgár. Az iroda továbbá segít a formanyomtatványok kitöltésében is, és ha minden rendben van, egy összesített mappát kap kézbe az igénylő. Ezek a szolgáltatások ingyenesek, tudtuk meg, az udvarban működő fordítóiroda és fényképészet szolgáltatásai azonban nem, csupán a papírok intézésének megkönnyítése végett működnek ezek a központ mellett. Aki akarja, ott helyben lefordíttathatja az eredeti iratokat, illetve elkészíttetheti a szükséges igazolványképet. Természetesen bármelyik másik, a román igazságügyi minisztérium által elismert hivatalos fordító által lefordított iratok is megfelelnek. Eddig 150 dossziét zártak le, amivel az igénylők a magyarországi anyakönyvvezetőkhöz vagy a konzulátusra mehetnek.
A demokráciaközpontokban összeállított dossziék egytől egyig megfelelnek az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges feltételeknek, tudtuk meg az irodavezetőtől, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az RMDSZ is felvállalta a segítségnyújtást, a szövetség által terjesztett tájékoztató füzetben több helytelen információ is szerepel. Például abban a benyújtandó okiratok között szerepel az érvényes útlevél vagy a személyazonossági igazolvány, amit nem kell leadni, csak az igénylő személy igazolására szolgál a dosszié átvételekor a magyarországi anyakönyvi hivatalban. Vagyis pontos tájékoztatésért forduljanak a demokráciaközpontokhoz az érdeklődők, és ne máshonnan (például a szomszédtól) informálódjanak a szükséges okiratokról – tanácsolta Nagy József Barna, aki elmondta, hogy jónak tartja a Bihar megyei RMDSZ által felkínált ingyenes fordítási és fényképkészítési lehetőséget, sőt szerinte ezt egész Erdélyben így kellene tenni.
A megyeszékhely demokráciaközpontjában amúgy most már csak előjegyzéssel fogadják az érdeklődőket. Az első napokban ugyanis olyan sokan érdeklődtek, hogy csak így tudták elkerülni a torlódást. Mint Nagy elmondta, aki most kér időpontot személyesen vagy telefonon, azt csak egy héttel későbbre tudják előjegyezni. Az irodában dolgozók kapacitása ugyanis véges, és mindenkire kell időt szánjanak. Az idősebbeknek segítenek az adatlapot kitölteni, illetve az otthon kitöltötteket is átnézik, ellenőrzik az adatokat, tehát legalább fél órát kell számítani egy-egy személyre. A helységneveknek például hivatalos román és magyar megnevezését is feltüntetik az adatlapon, illetve fontos, hogy aki például 1942-ben született Nagyváradon, vagy mondjuk 1916-ban Belényesben, az tulajdonképpen Magyarországon született. Mint az irodavezető mondta, nehéz elhitetni és megértetni az emberekkel, hogy ezt így kell feltüntetni az adatlapon. A magyar állampolgárság megszerzése nem nemzetiségfüggő, de kitétel, hogy az illető minimális szinten beszélje a magyar nyelvet, vagyis azok kaphatnak magyar állampolgárságot, akik igazolni tudják, hogy felmenőjük valamikor magyar állampolgársággal rendelkezett. A legtöbb Bihar megyében született személy esetében elegendő, ha 1945 előtti irattal rendelkeznek, de például a Belényes környékén születetteknek korábbi – 1921 előtti – dokumentumokra van szükségük. Ha nincs az illető birtokában felmenőinek keresztlevele, halotti bizonyítványa, az anyakönyvi hivatalokban lehet azokat kikérni, vagy az egyházak nyilvántartásaiban szereplő bármilyen irat: keresztelési, elhalálozási stb megfelel. Javasolják amúgy, hogy apai ágon vezessék le a rokonságot az igénylők a névazonosság miatt, anyai ágon levezetve szükségesek a házassági levelek is, melyek igazolják a rokonságot. Csak az 1945. január 20-a előtti iratok megfelelőek, aki például pár nappal később született, már annak is kell korábbi dokumentum.
A kérelem benyújtása után legalább három hónap a feldolgozási idő, amennyiben pedig hiányos lenne az iratcsomó, úgy a hatóságok értesítést küldenek arról az igénylő által megadott címre, hogy pótolhassa. Két hete működik a nagyváradi Demokrácia Központ. Azóta megközelítőleg ezerötszázan fordultak meg a Széles (ma Menumorut) utca 23. szám alatti irodában, tudtuk meg Nagy József Barna irodavezetőtől.
A legtöbben azért térnek be hozzájuk, hogy érdeklődjenek: a saját családjukban milyen iratokra van szükség a magyar állampolgárság igényléséhez. Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a házastársi viszony nem elégséges, mindenki a vér szerinti rokonságában kell bizonyítsa, hogy volt magyar állampolgár. Az iroda továbbá segít a formanyomtatványok kitöltésében is, és ha minden rendben van, egy összesített mappát kap kézbe az igénylő. Ezek a szolgáltatások ingyenesek, tudtuk meg, az udvarban működő fordítóiroda és fényképészet szolgáltatásai azonban nem, csupán a papírok intézésének megkönnyítése végett működnek ezek a központ mellett. Aki akarja, ott helyben lefordíttathatja az eredeti iratokat, illetve elkészíttetheti a szükséges igazolványképet. Természetesen bármelyik másik, a román igazságügyi minisztérium által elismert hivatalos fordító által lefordított iratok is megfelelnek. Eddig 150 dossziét zártak le, amivel az igénylők a magyarországi anyakönyvvezetőkhöz vagy a konzulátusra mehetnek.
A demokráciaközpontokban összeállított dossziék egytől egyig megfelelnek az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges feltételeknek, tudtuk meg az irodavezetőtől, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az RMDSZ is felvállalta a segítségnyújtást, a szövetség által terjesztett tájékoztató füzetben több helytelen információ is szerepel. Például abban a benyújtandó okiratok között szerepel az érvényes útlevél vagy a személyazonossági igazolvány, amit nem kell leadni, csak az igénylő személy igazolására szolgál a dosszié átvételekor a magyarországi anyakönyvi hivatalban. Vagyis pontos tájékoztatésért forduljanak a demokráciaközpontokhoz az érdeklődők, és ne máshonnan (például a szomszédtól) informálódjanak a szükséges okiratokról – tanácsolta Nagy József Barna, aki elmondta, hogy jónak tartja a Bihar megyei RMDSZ által felkínált ingyenes fordítási és fényképkészítési lehetőséget, sőt szerinte ezt egész Erdélyben így kellene tenni.
A megyeszékhely demokráciaközpontjában amúgy most már csak előjegyzéssel fogadják az érdeklődőket. Az első napokban ugyanis olyan sokan érdeklődtek, hogy csak így tudták elkerülni a torlódást. Mint Nagy elmondta, aki most kér időpontot személyesen vagy telefonon, azt csak egy héttel későbbre tudják előjegyezni. Az irodában dolgozók kapacitása ugyanis véges, és mindenkire kell időt szánjanak. Az idősebbeknek segítenek az adatlapot kitölteni, illetve az otthon kitöltötteket is átnézik, ellenőrzik az adatokat, tehát legalább fél órát kell számítani egy-egy személyre. A helységneveknek például hivatalos román és magyar megnevezését is feltüntetik az adatlapon, illetve fontos, hogy aki például 1942-ben született Nagyváradon, vagy mondjuk 1916-ban Belényesben, az tulajdonképpen Magyarországon született. Mint az irodavezető mondta, nehéz elhitetni és megértetni az emberekkel, hogy ezt így kell feltüntetni az adatlapon. A magyar állampolgárság megszerzése nem nemzetiségfüggő, de kitétel, hogy az illető minimális szinten beszélje a magyar nyelvet, vagyis azok kaphatnak magyar állampolgárságot, akik igazolni tudják, hogy felmenőjük valamikor magyar állampolgársággal rendelkezett. A legtöbb Bihar megyében született személy esetében elegendő, ha 1945 előtti irattal rendelkeznek, de például a Belényes környékén születetteknek korábbi – 1921 előtti – dokumentumokra van szükségük. Ha nincs az illető birtokában felmenőinek keresztlevele, halotti bizonyítványa, az anyakönyvi hivatalokban lehet azokat kikérni, vagy az egyházak nyilvántartásaiban szereplő bármilyen irat: keresztelési, elhalálozási stb megfelel. Javasolják amúgy, hogy apai ágon vezessék le a rokonságot az igénylők a névazonosság miatt, anyai ágon levezetve szükségesek a házassági levelek is, melyek igazolják a rokonságot. Csak az 1945. január 20-a előtti iratok megfelelőek, aki például pár nappal később született, már annak is kell korábbi dokumentum.
A kérelem benyújtása után legalább három hónap a feldolgozási idő, amennyiben pedig hiányos lenne az iratcsomó, úgy a hatóságok értesítést küldenek arról az igénylő által megadott címre, hogy pótolhassa.
Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az RMDSZ elnökjelöltjei a budapesti kormánnyal való viszonyról
Ki lesz az RMDSZ új elnöke azután, hogy a februári kongresszuson Markó Béla elbúcsúzik a tizennyolc éve tartó elnökségtől? S bár hivatalosan január 26-áig jelentkezhetnek az elnökjelöltek, a szervezeten belüli kampány már elkezdődött. Egyelőre három jelölt jelez- te szándékát, hogy megméretik a szövetségi elnöki tisztségért.
A hétvégén a székelyföldi szervezetek jelentették be: Kelemen Hunort támogatják. ettől függetlenül Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely is versenyben marad, mert ha nem is sikerül más területi szervezetek támogatását megszerezni, akkor is elég ezer-ezer RMDSZ-tag ajánlása, hogy a kongresszusi választáson indulhassanak.
A versenyhelyzet egyre újabb témákat hoz az elnökjelöltek kampányába, következésképpen a szövetség megújulási törekvésébe. Várható tehát a szövetség szervezeti szabályzatának módosítása, a szövetség demokratizálása, az autonómiatörekvés, és újabban a budapesti kormányhoz való viszony rendezése.
Ez utóbbi kérdést Olosz Gergely tette kampánytémává, aki szerint lehetetlen, hogy az RMDSZ egyenlő távolságra legyen Gyurcsánytól és a nemzetegyesítő Orbántól, így közeledni kell a Fideszhez. Ezt vallja a másik két jelölt is, Kelemen Hunor a közös generációhoz való tartozását hangsúlyozza a Fidesz politikusaival, míg Eckstein-Kovács Péter a Tusványos állandó vendégeként a Fidesz barátjának érzi magát. Erdély.ma

Júliusig bejegyzik az Erdélyi Magyar Néppártot?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása, a honosítási folyamat, a népszámlálás és az oktatási törvény volt az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) választmányi ülésének a fő témája szombaton Kolozsváron. Az EMNT küldöttgyűlése korábban úgy döntött, hogy elősegíti az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását, ezúttal kijelölték a feladattal megbízott 9 tagú kezdeményező testületet: Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, László János székelyföldi régióelnök, Gergely Balázs, közép-erdélyi régióelnök, Orbán Mihály partiumi régióelnök, Papp Előd alelnök, Zatykó Gyula, a Bihar megyei EMNT egyik vezetője, Tőkés András, a Maros megyei szervezet tagja, Szilágyi Zsolt alelnök, Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője.
A választmány ütemtervvel is ellátta a kezdeményező testületet. Toró szerint az EMNT célja, hogy az első félévben jegyezzék be az Erdélyi Magyar Néppártot, teljesítsék az ehhez szükséges törvény által előírt feltételeket, amelyek az ügyvezető elnök szerint nem túl barátságosak, megnehezítik egy regionális és nemzeti jellegű párt bejegyzését. A törvény szerint ugyanis 18 megyében és a fővárosban kell legkevesebb 700 aláírást összegyűjteni, összesen pedig legkevesebb 25 ezer támogató aláírást kell benyújtani. Toró T. Tibor szerint ez azonban nem lehetetlen feladat.
A választmány foglalkozott a népszámlálás kérdésével is. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy minden ország életében fontos a népszámlálás, még fontosabb egy kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség számára. Az EMNT választmánya szakmunkacsoport létrehozásáról döntött, ennek a vezetésével Demeter Szilárdot, Tőkés László EP-képviselő irodájának a kommunikációs és kreatív igazgatóját bízta meg. A választmány egyetértett abban, hogy a népszámlálást nem szabad pártpolitikai csatározások témájává tenni, ezért kezdeményezik a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Toró hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mellett mindazokat be kell vonni, akik valamilyen módon cselekvően hozzá tudnak járulni ehhez a munkához, például a történelmi egyházak és a civil szervezetek és mindazok, akik valamilyen szervezeti hálóval rendelkeznek Erdélyben.
Külön napirendi pontként beszéltek a választmányi ülésen az egyszerűsített honosításról is. Toró elmondta: az, hogy minél több Kárpát-medencei magyar kérjen magyar állampolgárságot, legalább olyan fontos stratégiai fontosságú ügy, mint a népszámlálás kérdése. Az EMNT ügyvezető alelnöke szerint sajnálatos, hogy az RMDSZ úgy érzi, kimaradt valamiből, és ezért próbál meg ebbe a folyamatba belépni, holott nincs erről szó, mert ebből a folyamatból mindenki kiveheti a részét és hozzáteheti a magáét. Helyenként rosszindulatú, helyenként túlbuzgó cselekedetekkel akadályozzák a Demokrácia Központok munkáját. Toró tájékoztatott arról, hogy a Demokrácia Központok munkatársai folyamatos és pontos képzésben részesülnek. Az ügyvezető elnök ugyanakkor bejelentette, hogy a könnyített honosítási eljárás ügyében hivatalos állásfoglalást fog kérni az RMDSZ országos vezetőségétől, felkérve az RMDSZ kongresszusát, hogy fogalmazzon meg világos álláspontot, mert enélkül Toró szerint hiteltelenné válnak. Ha az állásfoglalás megszületik, akkor együtt tud működni a két szervezet ebben a kérdésben.
Az oktatási törvény kapcsán elhangzott: kétségkívül vannak pozitív hozadékai, bizonyos tekintetben lehet a törvényt előrelépésnek is tekinteni. Toró T. Tibor szerint a közoktatási törvény több pozitívumot tartalmaz, mint a felsőoktatási része a törvénynek. Szerinte ez a jogszabály nem a kisebbségek oktatási autonómiáját szabályozza, hanem nyelvi és oktatási jogokat és bizonyos kedvezményes bánásmódot fogalmaz meg a kisebbségek nyelvén történő oktatásban, illetve elvégez bizonyos decentralizációs döntéseket, amelyek régóta váratnak magukra. A nyelvi jogok oldaláról megközelítve a közoktatási törvényt kifogásolható, hogy nem egyenrangú a kisebbségek nyelve a többségi nyelvvel az oktatási intézmények esetében, erre példaként hozta fel Toró, hogy még ha magyar intézményben is tanul a diák, akkor is minden okmányt románul kap.
A törvény legszomorúbb része a felekezeti oktatásra vonatkozik az ügyvezető elnök szerint. A rendelkezés ugyanis a felekezeti oktatást egy kalap alá veszi a magánoktatással, ennek egyenes következménye pedig az, hogy a magánoktatásra érvényes minden szabály a felekezeti oktatásra is érvényes.
Toró T. Tibor szerint a törvény bevezetésével lezárult az állami magyar egyetem létrehozásának lehetősége, ez ugyanis nem szerepel a rendelkezésben. Jelenleg három módon tanulhatnak a kisebbségek anyanyelvükön a felsőoktatásban: bizonyos felsőoktatási intézményekben lehet karokat létrehozni, multikulturális egyetemeken lehet magyar vonalon tanulni, illetve bármely intézményben csoportokat lehet létrehozni. A finanszírozásról is szót ejtett az EMNT ügyvezető elnöke, aki megemlítette, hogy két évvel ezelőtt a magyar–román együttes kormányülésen szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy paritásos alapon hogyan fogják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztyén Egyetemet. Azóta a Partiumi Keresztyén Egyetemet akkreditálták, a Sapientia akkreditációját pedig csak a parlamentben kell elfogadják, azonban a törvény szerint magánegyetemek nem kaphatnak állami támogatást.
Kiss Gábor. Szabadság (Kolozsvár)

A 2. magyar hadsereg tragédiáját felelevenítő műsort mutattak be Nagyváradon
Rendhagyó dokumentumjátékkal emlékeztek Nagyváradon a második világháború legtragikusabb magyar eseménysorára, a Don-kanyarnál történt 1943. januári nagy orosz áttörésre és a 2. magyar királyi hadsereg tulajdonképpeni megsemmisülésére.
A Szabó József János budapesti történész összeállítására épülő megemlékezést a Pro Liberta Partium Egyesület szervezte, amely a két világháború magyar hősei emlékének gondozását vállalta magára.
Bevezetőjében a kutató elmondta, hogy valójában az élet a szerzője a szövegeknek, de hogy mégsem csupán száraz adatok felsorakoztatására számíthatott a közönség, az annak is köszönhető, hogy sok nem hivatalos feljegyzésnek – magánlevelek, naplótöredékek – sikerült a birtokába jutnia. A Szigligeti Társulat művésze, Meleg Vilmos vállalta a rendezést és négy kollégájával együtt a közreműködést is a műsorban.
Halasi Erzsébettel, F. Márton Erzsébettel és ifj. Kovács Leventével felváltva olvasták a szövegeket, Molnár Júlia pedig korabeli háborús dalokkal (mindenekelőtt Karády Katalin dalaival) emelte ki az eseménysor tragikumát. A jelzésszerű díszlet főeleme a háttér vetítővászna volt, amin híradórészletek, fotók, dokumentumok jelentek meg. A legtöbb felvételen jelezték, hogy a hátország számára „beállított” propaganda-képekről van szó, melyek enyhén szólva sokat szépítettek a kegyetlen valóságon. Akarva-akaratlan minduntalan felötlött Nagy László csodálatos egysorosa, a Betűk gyászőrsége: „Itt nyugszik a harminckettes gyalogezred.”
Az összeállítás, rendezés és mindenekelőtt a közreműködő művészek empátiája katartikus élményt nyújtott: minden szó, hang, hangsúly és kép, valamint a háborús emléktárgyakból rendezett kiállítás tökéletes összhangban tárta fel a hatvannyolc évvel ezelőtti, közel kétszázezer magyar katona halálát okozó, a mindenkori háborúk mindenkori logikátlan logikájának betudható tragédiát. Fegyverekről, hidegről, éhségről, emberi gyarlóságról szólt az a kései üzenet, amit a „Muszkaföldön lassan járó posta” most juttatott el Nagyváradra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Kérdéses a Mátyás-szobor újraavatásának időpontja
Szőcs Géza a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára személyes véleménye szerint az RMDSZ-kongresszus utáni időpontra kellene halasztani a magyar és román közpénzekből restaurált, kolozsvári Mátyás-szoborcsoport újraavatását.
A Szabadság kolozsvári napilap megkeresésére Szőcs Géza úgy nyilatkozott, február 27-e és március 14-e is felmerült, mint lehetséges időpont, ám a helyzet tisztázásáig a tárcája kivár.
A Romániai Kulturális Minisztérium sajtóosztálya szerint a szaktárca legutóbb két időpontot is javasolt a leleplezésre, szem előtt tartva azt, hogy a javasolt dátumok tartalommal és jelentéssel bírjanak a magyar közösség számára. Így a szaktárca január 22-re, vagyis a Magyar Kultúra Napjára, vagy február 23-ra, Mátyás király születésnapjára időzítette volna a leleplezést. Azonban Füzes Oszkár magyar nagykövet csütörtökön közölte Kelemen Hunorral, hogy a magyar kormánynak január 22-e nem megfelelő időpont. A sajtóosztály szerint a Szőcs által említett február 27-i, illetve március 14-i dátum egyike sem merült fel az egyeztetések során, azonban a február 27-i dátum nem megfelelő a romániai tárcának, hiszen ezen a napon zajlik az RMDSZ kongresszusa, ahol Kelemen Hunor művelődési tárcavezetőnek részt kell vennie.
Ami a március 14-i dátumot illeti, kései időpont, hiszen a szobor műszaki átadása november végén már megtörtént, így a kolozsváriakkal szemben sem lenne méltányos ekkorra időzíteni az újraavatást.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)

Ászok tánca
Anno a Román Kommunista Párt kongresszusai előtt már hetekkel túlcsordultak az újságokban a különböző helyi szervezetek, vállalatok, mifenék szövegei, hogy támogatják Nicolae Ceauşescu elvtárs újraválasztását blabla ésatöbbi. Nem volt ellenjelölt, de bizti azért kellett, mert izgult szegény.
Most naponta olvasom, hogy az RMDSZ-szervezetek sorban jelentik be előre, a február végi kongresszus előtt, hogy Kelemen Hunor megválasztását támogatják. Most két ellenjelölt is van, csak tudnám, ki izgul jobban: Markó, hogy politikájának folytatója legyen az utódja, vagy Kelemen Hunort szeretnék megfosztani az álmatlan éjszakáktól.
Nem értem, mi haszna ennek a bejelentősdinek, ami az idősebb generációk hátán szerintem igencsak borzolja a szőrszálakat. Ha a kongresszust azért (is) kell összehívni, hogy új elnököt válasszon az RMDSZ, akkor miért nem ott dől el, a programbeszédek elhangzása után, ki örökli Markó székét? A megyei küldötteknek elég idejük lenne eldönteni, hogy egységesen szavaznak valakire, vagy mindenki saját belátása szerint dönt. Ha pedig előre tudni, ki lesz az új elnök, akkor minek kongresszus, hisz annak sava-borsa az elnökválasztás? Nem lenne olcsóbb egy belső, internetes szavazást szervezni? Vagy küldje be futárpostával minden megyei szervezet a borítékját a névvel. Vagy ne küldjön semmit, elég, ha a választmányi ülésen helyben, egyemberként megtapsolják kiszemeltjüket. Az pedig elolvassa a másnapi újságban, aztán ha lefutottak a gyűlések, helyet cserél Markó Bélával.
Szóval, nekem furcsa ez a módszer, emlékezetem szerint akkor sem volt ilyen, amikor két jelölt is indult a tisztségért. Azért hívták össze a kongresszust most (is), hogy a küldöttek OTT szavazzanak, döntsenek.
Szerintem az első ilyen túlbuzgóságra Markó vagy Kelemen vagy akárki a hájlájfból leszólhatott volna a megyei szervezeteknek, hogy gyerekek, már ne röhögtessük magunkat, legalább kifele ropjuk végig a tangót, ahogy kell, szorosan egymáshoz simulva. Persze, sejtem én, startból le akarták törni Eckstein vagy Olosz szarvát, nehogy azt képzeljék, egyáltalán letehetik a lasztit a tizenegyes pontra. Jobb előre biztosra menni, megkenni minden kenyeret vajjal, nehogy a meglepetések kongresszusa legyen az idei.
Kár, mert ezek nélkül is Kelemen Hunornak volt-van a legnagyobb esélye, Eckstein későn rajtolt, és az elmúlt években elásta magát a Szövetségben, Olosz pedig még ennyire sem aktivált, hangját sem hallatta.
Hát, akkor javaslom, legalább mi, kakasülőn táborozók játékból kezdjünk el izgulni, vajon ki lesz az RMDSZ új elnöke?
Mert majd március 1-jétől az új elnök számára vége a játéknak, és ha véletlenül bármit eljátszik, arra rámegy inge, gatyája.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)

HOME JOGOK
A Tőkés paradoxon
Tőkés mondanivalója formailag: Orbán szendvics balliberálisozó töltelékkel. Már nem érzékeli, hogy a szólásszabadság morális, a médiatörvény szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.
Tőkés László közleményben foglal állást a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. A közlemény eszméi szöveg szerinti sorrendben:
1) Orbán Viktor pozitív méltatása, a balliberálisok negatív méltatása 2) azoknak a rommagyar újságíróknak és szakembereknek a negatív minősítése, akik kritikus hangot fogalmaztak meg a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban 3) beszámoló a brüsszeli liberálisok magyar médiatörvény tematikájú közmeghallgatásáról, illetve az azt követő román néppárti delegációs ülésről, amelyen Tőkés László is megszólalt – ez a leghosszabb rész 4) a Fidesz biztosítása afelől, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Fidesz álláspontját tartja fenn 5) Orbán Viktor rövid pozitív méltatása
A textust Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája szignálta és néhány napja lett közzétéve. A teljes szöveg egyébként itt olvasható el.
A motívumok visszacsengenek. Ami miatt mégis figyelemre méltónak látom az anyagot, az a tematika.
Tőkés László egy olyan médiatörvény mellett kötelezi el magát, amely kiterjeszti a kontrollt és centralizál, mindez egy olyan konjunktúrában, ahol egy párt koncentrálja a hatalmat. Ez persze még nem hozza a szólásszabadság likvidálását, de jelentősen megnehezítheti azok dolgát, akik például kis médiákat próbálnak működtetni, és nem a kormányzó pártok ízlése szerint. Az újságírók ilyenkor elkezdik cenzúrázni magukat – máris számos példát tudnék felhozni erre. Mert nem mindenki rendelkezik a temesvári pap, Tőkés László habitusával, aki azt teszi, amit helyesnek vél, függetlenül a következményektől.
Nem tudom, van-e olyan élő magyar, aki egy személyben annyira sikeresen járult volna hozzá a szólásszabadság kereteinek tágításához, mint éppen Tőkés László. És itt nem csak a temesvári eseményekre gondolok. Sokkal inkább a szuverén emberre, aki garantálni tudta, hogy ne hűljön ki a rommagyar közélet.
Ha minden újságíró olyan lenne, mint Tőkés László, valósággal dúlna a demokrácia és a szólásszabadság. De nem mindenki olyan, mint Tőkés László, és pont ezért jó egy olyan keretrendszert fenntartani, amiben az újságírók legalább az államtól nem rettegnek.
Márpedig Tőkés itt egy olyan gépezet mellett kötelezte el magát, ami korlátoz, nem pedig szabadabbá tesz. És ez nem balliberális-konzervatív kérdés – néha az az érzésem, hogy a manifeszt liberálisok a legzártabb emberek. Ez itt nem a Pannon Gyűrűk Ura esete konzervatív tündékkel és balliberális orkokkal (vagy fordítva). Ez arról szól, hogy Tőkés itt azok ellen az eszmék ellen fordul, amiknek kiteljesítéséhez ő maga is hozzájárul.
Miért ennyire kritikátlan Tőkés egy olyan magyarországi intézkedéssel szemben, aminek szelleme annyira nem tőkésiánus? A válasz Orbán Viktor zsenijében keresendő.
Orbán és Tőkés kapcsolata megtévesztő. A felületes szemlélő számára ez amolyan Picasso-Matisse barátság – kölcsönösen inspiratív, műhely jellegű, segít abban, hogy megőrizzék, sőt, kiteljesítsék identitásukat, és ez valamilyen különleges belső dinamikájú, olykor ellentmondásos lojalitást hoz létre. Nem nagyon látni ilyen barátságokat a politikában. Merthogy nem lehetségesek, így ez sem az a kapcsolat.
Hogy Orbán mekkora politikus – és ezen most pszichológust is értek– nagyon jól illusztrálja az, ahogy bedarálta Tőkést, ahogy kikapcsolta Tőkés különvéleményét, ahogy rávette, hogy önszorgalomból pártpropaganda penzumokat teljesítsen, amikor a magyarországi belpolitikai helyzet ezt kéri. Orbán egy olyan spirálba zárta Tőkést, amiből nincs kilépés, és amibe annak idején a Securitate sem tudta befeszíteni. Túl sok az Orbán Viktorozás Tőkés szövegeiben, ez nem baráti, szellemi társi kapcsolatra utal, hanem
főnök-beosztott viszonyra.
Tőkés médiatörvényes állásfoglalása is Orbánnal kezdődik, és Orbánnal végződik. Mi ez a kettős bebiztosítás? Mit köszön meg ebben a szövegben is Tőkés Orbánnak?
Tőkés mondanivalója formailag: Orbán szendvics balliberálisozó töltelékkel. Kiszámítható. Tőkés már nem érzékeli, hogy a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai. De Tőkés számára már csak egy magyarázó elv létezik: a balliberális nemzetellenes összeesküvés univerzális elve.
Egy rögeszmékbe zárt ember lenne az, aki annak idején szabaddá tett bennünket? Mennyi rossz kellett történjen ezzel az emberrel ahhoz, hogy ennyire meghasonuljon. Azt szoktuk mondani Tőkésről, hogy legalább következetes abban, amit mond. Csakhogy nem attól vagy következetes, hogy ugyanazokat a szavakat használod, mert a szavak jelentése változik. Ha egykor Tőkés szavai a propaganda ellen lettek megfogalmazva, most egy másmilyen, de szintén propagandaszerű szövetet díszítenek. Tőkés
nem attól konzekvens, hogy posztkommunistázik,
hanem attól, ha a szólásszabadság mellett foglal állást, függetlenül a következményektől – mint egykor. Végül térjünk vissza a képviselő sajtóirodájának textusához, az Orbán szendvicshez – az első részben Orbán prófétikus, a záró részben Orbán kiemelkedő történelmi hős. Valahol középen pedig ott lehet Orbán Viktor kulcsa Tőkés László szívéhez. Idézem: „Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére”. „Keresetlen egyszerűséggel” – ilyennek látja magát Tőkés, és szereti azt, amit lát.
Kelemen Attila Ármin. Transindex

Wetzel Tamás: Törvény kötelez a lefordításra
Sok olvasónk érdeklődik arról: a kedvezményes honosítási kérelmek benyújtásakor a felmenők iratait le kell-e fordíttatni vagy sem? Wetzel Tamás a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztost kérdeztük.
- A félreértések elkerülése érdekében: végül is szükséges-e vagy sem lefordíttatni a felmenők iratait a kedvezményes honosítási kérelmek benyújtásakor?
- Azt tudom ezzel kapcsolatban mondani, mindenfajta idegennyelvű okiratot le kell fordítani magyar nyelvre. Ez egyrészt törvényi kötelezettség is, az állampolgársági törvényben benne van, hogy csakis hiteles fordításokat tudunk elfogadni, másfelől pedig egy ukrán vagy orosz nyelven kiállított születési vagy anyakönyvi kivonatot nem tudunk a fővárosban feldolgozni, hiszen minden nyelven nem érthetnek Budapesten, úgyhogy az okiratokat mindenképpen le kell fordíttatni. Túldimenzionálták - Állítólag a debreceni Anyakönyvi Hivatalban nem kell felmutatni a felmenők okiratainak magyar nyelvű fordítását. Mi történik tehát akkor, ha valaki így tette le a dossziéját, Budapesten elutasítják-e ezen kérelmeket?
- A félreértést tisztáztuk, úgy vélem, egy kicsit túldimenzionálták ezt a kérdést. Nem lesz visszautasítás ilyen esetekben, legfeljebb felhívást fogunk intézni, illetve rendezzük majd a dolgot a kollegákkal. Azon vagyunk ugyanakkor, hogy ilyen esetek a továbbiakban ne forduljanak elő.
- Lehet-e ezzel kapcsolatos újdonságokról beszámolni?
- Eddig több mint 8 ezer kérvényt tettek le, gyakorlatig annyit, amennyit máskor egy év leforgása alatt. Ezeknek nagy része román állampolgárok részéről érkezett.
Ciucur Losonczi Antonius. Erdély.ma

A demokrácia a középpontban
Válasz Gyimesi Évának
Demeter Szilárd (jelen esetben: az egyik ötletgazda)
Gyimesi Évát örömmel olvasom (és ha elfogad vitapartnerként, bocsátkozok vele párbeszédbe), hiszen van bátorsága megidézni az 1989 előtti életgyakorlatai(n)kat. Ritka erény. Annál is érthetetlenebb részéről az azóta eltelt több mint két évtized óvatos apologetikája.
Elöljáróban én is leszögeznék egy dolgot: ez az írás nem az RMDSZ ellenében született, tehát ahol szó lesz az érdekképviseletről/pártról, azért történik, mert „szabadulásunk” hosszú évei során monopóliumot épített ki rengeteg területen, magyarán – nemigen lehet másra mutogatni.
Gyimesi Éva majdhogynem ideális (szöveg)környezetet skiccel, „Romániában ugyanis, ha olykor lassan, döcögve, csikorgó zökkenőkkel, de mégis, ma működő demokrácia van, ami az egyes emberekre lebontva azt jelenti: minden személy és egyesület tehet föl kérdéseket, vitatkozhat és tiltakozhat az összes hivatalokkal avagy hivataloknál szóban, írásban, interneten stb., sőt a hatalom képviselőivel szemben is. Hogy ne menjek messze, a szenátori irodáink, polgármesteri hivatalaink, bíróságaink, anyanyelvű sajtóorgánumaink stb. nem kis részben is ezért vannak: ellensúlyt, féket képviselnek a hatalom centralizáló hajlamú gyakorlásában.”, írja.
Formailag akár igaza is lehet a Tanárnőnek, bár a legfontosabbak, az anyanyelvű sajtóorgánumaink tabuéltetési szokásait nézve aligha lehet tényleges ellensúlyként számítani rájuk. Ezzel természetesen nem a magyar nyelvű médián szeretném elverni a port – érthető módon, amíg a politikumtól egzisztenciálisan függenek (a közpénzek szétosztása, vagy a tulajdonosi kör miatt), nem fogunk példának okáért a politikusaink vagyonosodásáról oknyomozó írásokat olvasni. Ellentétben a román sajtóval, ahonnan valódi gyöngyszemeket lehet kimazsolázni; ám az sem véletlen, hogy a „tiszta” Romániáért alakult civil szövetség arra panaszkodik, hogy Románia korrupciós térképén Hargita és Kovászna megyék fehér foltnak számítanak.
Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy korlátozva lenne a szólásszabadságunk. (Sőt, az alternatív nyilvánosságot tekintve tobzódunk a korlátlan szólás- és véleményszabadságban.) Hanem – amint arra médiaszociológusok is rámutattak – vannak tabutémáink, valamint túlélési technikaként gyakoroljuk az öncenzúrát. Mert a regnáló hatalom (magyar vonatkozásban jelenleg országos szinten egy párt) visszaüthet, és vissza is üt, lásd a támogatáspolitikai összegek alakulását az ún. szocialista-liberális magyar kormányzat alatt, amikor is az elvtársak laza csuklómozdulattal áttolták a pénzt (és a felelősséget), esetünkben az RMDSZ-nek, amely formáció potentátjai ezen privilegizált helyzetükkel vissza is éltek – a „Markó Béla veszi a kicsi piros ceruzáját” életkép több főszerkesztő rémálmaiban visszatérő elem lehetett.
A közpénzek átpolitizálásához, a klientúra-építéshez pedig a véleményformálók csendben asszisztáltak, mi több, cselekvően is hozzájárultak akkor, amikor éltek a vertikális kapcsolódás (értsd: mindenkinek van a kuratóriumokban egy politikusa) demokráciaidegen gyakorlatával. És tudom, hogy erős a megfogalmazás, de odáig jutottunk, hogy jobb sorsra érdemes művészeink, tudósaink, papjaink beejtőernyőzött fél analfabéta politikusok előszobáiban pitiznek egy kis alamizsnáért.
Ami viszont a mostanában divatszóvá nemesedett decentralizációt illeti, e témában még ennél is ellentmondásosabb a helyzet: jelen pillanatban a kormányzati gazdaságpolitika a központi költségvetés lyukait foldozgatja önálló mozgástér nélkül, IMF-direktíváknak kényszeresen megfelelve vesz el minél több pénzt az állampolgároktól és az önkormányzatoktól. Erre valóban lehetne válasz az önkormányzatok öngondoskodása, ha létezne erre politikai akarat és szakmai felkészültség. (Jelzésértékű, hogy az RMDSZ-ben most jutottak el odáig, hogy érdemi változásként ez évi kongresszusuktól remélik a regionális szervezetek létrehozását.)
Gyimesi Éva helyzetértékelését kevés fenntartással magam is osztom: „Sajnálok minden tömbmagyar környezetben létező önkormányzatot – írja a Tanárnő –, amelyik felülről, avagy kívülről, valamely »centrumból« várja az autonómiát, és a húsz év alatt még nem jutott el addig, hogy az öngondoskodás felelősségét vállalva rájöjjön: immár az ő kezében van, amire vágyik. Joga van álmodni, tervezni, költségvetést készíteni, befektetni, pályázni, és a tervet a legapróbb napi cselekvéstől, a kivitelezési munkától a végelszámolásig, gondosan végrehajtani. Ha pedig ezt még nem próbálgatta, mert lehet, hogy csak többszöri próbálkozással érhette volna el, s nem akart erőfeszítést tenni, elmarasztalható a mulasztás vétségében, és ha a választott képviselők hanyagsága merül fel, akkor az adott közösség számon is kérheti.”
Ezzel szemben – a húszévnyi politizálásunknak megfelelően – általánosabban bevett gyakorlat, hogy városi és megyei elöljáróink Bukarestbe ingáznak (akár különalkukat kötve) annak érdekében, hogy valami pluszforrást kijárjanak településeiknek. És valahol megértem őket: a politikai realitás azt mutatja (amint fentebb érintettem), hogy a pénzeszközök jelentős része fölött még mindig Bukarest diszponál. Mégpedig diszkriminatív módon: kimutatható, hogy az elmúlt húsz évben, arányaiban és összegszerűen is sokkal kevesebb pénz jutott például Székelyföld fejlesztésére. Egyesek még egy „etnikai szorzót” is valószínűsítenek, tehát arról beszélnek, hogy a magyarlakta vidékeknek juttatott X összeg esetében, automatikusan annak többszöröse megy románok lakta régióknak ugyanabból a keretből és ugyanarra a célra – tényszerűen ezt nem ellenőriztem, de a központosított nemzetállam logikájába belefér.
Vagyis lehetséges, hogy a kijárásos politizálás az egyetlen módja annak, hogy a romániai nagypolitikában valamifajta eredményeket érjünk el – de az is igaz, hogy azért nem tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét, mert 1996-tól kezdődően az RMDSZ még csak kísérletet sem tett az alternatíva felvillantására.
És akkor nem is beszéltünk még közösségünk politikai szocializációjáról. Az egységdemagógia, az „alanyi jogon ott kell lennünk” pártpolitikai programja, a kampányjelszavak szintjén kifulladó stratégiák, illetve az érdemi, összehangolt és következetesen képviselt szakpolitikák hiánya, a hosszú távon érdekeink ellen ható megalkuvások (leginkább fájó példája a Petőfi-Schiller „multikulturális” egyetem belengetése) éppen olyan kiszolgáltatott helyzetbe juttattak bennünket, mint ahonnan szabadulni reméltünk 1989 decemberében.
Kis kitérő: az RMDSZ antidemokratikus irányvétele érdekes módon a politikai szótárunk beszűkülésével is járt, manapság a képviseleti demokrácia és a többpártiság fogalma az erdélyi magyar közösség lexikájában majdhogynem értelmezhetetlen, ráadásul folyamatosan összetévesztjük az eszközöket a célokkal.
Ami ellenben lényeges különbség, hogy most saját (?) választottjaink döntenek rólunk nélkülünk – és anélkül, hogy bármikor bármiért felelősséget kellene vállalniuk. Az érdekvédelmi szervezet döntéshozatalának központosítása, a sokszínűség bedarálása, a kritikai hozzáállás kiszorítása egy versenypárt életében érthető változások; ám kérdés, hogy az erdélyi magyar közösségnek országos szinten, távlatilag erre van-e szüksége. Szűk egyéves ellenzékiségének ideje alatt Markó Béla is eltöprengett az általa „etnikai paktumként” nevesített alternatíva lehetőségén, ám az újbóli kormányzati szerepvállalás hamar elfeledtette ezt az izgalmas gondolatkísérletet. Márpedig manapság tényleg a bőrünkön érezhetjük: ez egy kudarcos történet és opció volt.
Amikor tehát mi a demokráciaközpontok hálózatának felállításán kezdtünk gondolkodni (bő egy évvel ezelőtt), akkor abból a tapasztalati tényből indultunk ki, hogy erdélyi közösségünk esetében a demokráciadeficitünknél csak a tudásdeficitünk a nagyobb.
Éppen ezért az alapkoncepcióban egy – csúnya, ám élő szóval – multifunkcionális szolgáltatóközpont hálózatot írtunk le, és erre szereztünk elvi támogatást jóval azelőtt, hogy az anyaországi állampolgársági törvény módosítását elfogadták volna. Vagyis az RMDSZ-es körökből érkező vádakkal ellentétben: a honosítási fejlesztésekre a magyarországi költségvetésben elkülönített 830 millió forintból egy fillér sem jutott a demokráciaközpontokat létrehozó és fenntartó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a honosításban nyújtott segítség többletvállalás, amit valóban lelkesen és elkötelezetten végeznek – ingyen – a munkatársaink.
A demokráciaközpontok hálózatának többek között a tudásbevitel, az önkormányzati monitoring, valamint a többirányú információáramoltatás a feladata. Szándékaink szerint irodáink regionális, és ha lehetséges, kisrégiós központokként látnák el a feladataikat, nagyfokú autonómiával, rugalmasan viszonyulva a helyi sajátosságokhoz.
Eszközök és nem öncélok. Nem fogják levenni a helyi közösségek vállairól a gondokat, viszont hozzásegítik az adott közösségeket ahhoz, hogy saját problémáikat egyáltalán megfogalmazhassák, a megoldáshoz eszközöket, tudást és gyakorlati útmutatást találjanak.
Röviden: az élhető demokrácia és az öngondoskodás generálói.
Kiváló tisztelettel,
Demeter Szilárd. Szabadság (Kolozsvár)

A Mátyás-szoborcsoport és felavatása
Egy lehetséges interpretációs keret
Kolozsvár Főterén pár hete teljes fényében pompázik a restaurált Mátyás-szoborcsoport. Míg korábban arról folytak az aggódó találgatások, sikerül-e befejezni sikeresen a munkát, most újabb indokot „talált” „az izgalomra” „a kolozsvári magyar közösség”: mikor lesz a hivatalos „átadás”? Mindez egy kis „félelem” után, hogy nehogy december elsején történjék. Természetesen – mint mindég a Főtér esetében – a kérdés jelenleg sem a Mátyás-szoborcsoportról szól, bár mindenki arról beszél.
Ugyanis a kérdés – mint megint az elmúlt húsz évben– elsősorban politikai kérdés, és a politikai viszonyrendszerben érdemes azt értelmezni. Felfogásomban minden, ami közéleti problémákat érint, az politikai jellegű kérdés. A továbbiakban vessünk egy pillantást mindezekre (a teljesség igénye nélkül, csupán egy lehetséges interpretációs keret kedvéért).
A történelmi kontextus. A pillanatnyi történelmi kontextusban a jelek szerint a Mátyás-szoborcsoport ügye nem képezi interetnikus viszonyrendszer részét. A poszt-funari időszakban a román többség elfogadta tényként, hogy Kolozsvár Főtere a történelmi Főtér (és nem az Avram Iancu tér), miközben a román nyilvános diskurzusokban azt egyre inkább deetnicizálta (ha már a szimbolikus térfoglalásnak nevezett küzdelmet a funari oldal végső soron elveszítette és/vagy feladta). Mindezt vélemény-kutatások egész sora támasztja alá. Ennek egyik nyilvánvaló jele volt az, hogy a restaurálás felelősségét a Polgármesteri Hivatal a magyar alpolgármester feladatkörébe utalta, mint technikai kérdés.
Az elmúlt évek lenyomata következtében a magyar közösség számottevő részében továbbra is természetszerűen jelen van az etnikai elem (ezt a médiadiskurzusok tartalomelemzéséből és mérésekből tudjuk), amit csak kiemel(t) a magyar kormány által nyújtott támogatás (többek között).
A politikai jelleg. Az átadás kétségtelenül politikai jellegű esemény. Ott politikusok vesznek részt, beszédeket mondanak, a közösség helyéről és szerepéről esik majd szó, Mátyás példájának árnyékában. Közösségi kérdésről szólva, nem is lehet másképpen. Sőt, így szokás! A mindenkori erdélyi magyar politikum számára a restaurálás kétségtelenül siker – bár inkább a normalitás jele kellene hogy legyen. 1994-ben a kolozsváriak jó része (etnikumtól függetlenül) a szobrot okkal féltette. Ma nem csak szépen áll, hanem a funari tábla sincsen rajta! Emellett egyetlen okos politikus sem mehet el érzéketlenül (különösen azért, mert ez nem ment könnyen, mint ahogy a feliratok kérdése sem halad könnyen. Így jogos az is, hogy akik tetemes szerepet vállaltak mindebben, azok egy átadás alkalmával azt meg is jelenítsék).
A belmagyar kérdés. Továbbá – és ez teljesen újszerű elem – a Mátyás-szoborcsoport ügye pillanatnyilag nem a román–magyar, hanem a magyar–magyar belviszonyban nyer igazi politikai töltetet. Ki nem mondottan ugyan, de az RMDSZ és a majdani Tőkés párt közötti kapcsolat, valamint az RMDSZ-utódlás és a magyar kormány közötti bonyolult négyoldalú viszonyrendszer mentén bomlik ki mindez. Az átadás körüli „vita” jó mutató a kapcsolatok tekintetében.
Hiszen a Főtér és a Mátyás-szobor olyan erős szimbólumok, amelyek legitimációs alap forrásai is, tehát komoly politikai tőkét és érveket adó objektumok, amelyek erős jelentéseket hordoznak nem csupán a kolozsvári, de az egész erdélyi magyarság körében. Úgy gondolom, hogy az „átadás-ügy” (bár azt senki sem vallja be, hogy ügy lenne) az erdélyi magyar összekuszálódó politikai viszonyok tükörképe, „kicsiben”, de hatalmas tétekkel. És amíg ezek a viszonyok nem kristályosodnak ki (kiemelten az RMDSZ–Fidesz kapcsolatára gondolok), addig az átadás is függőben marad(hat). Mindezt az RMDSZ-utódlás pedig csak tovább bonyolítja, hiszen a Fidesz könnyen akadályozhatja az átadást – az egyik finanszírozót képviseli, de valójában a maga érdekét érvényesíti, mert nem akar szimbolikus tőkét szolgálni az RMDSZ-nek, legalábbis most nem (inkább a Tőkés pártba „ruházna be” a jelek szerint).
Az alapkérdés: kell-e avatás, ha kell, akkor milyen?
Véleményem szerint a kérdés jogos. A szobor nem új, de facto leleplezni nem lehet. Egy „rendes” leleplezés nem szolgálta a román fél érdekeit (itt kizárólag a polgármesterre és pártjára gondolok), így a szobor a technikai átvétel után azonnal látható volt. Véleményem szerint a spontán átvétellel elvehető a kérdés politikai éle, és „összmagyar” lehetne a pártpolitikai helyett.
Ha a közösség szimbolikusan átveszi – vagyis magáénak érzi, ott szemlézi, gyakran a Főtéren tartózkodik –, akkor proaktív kommunikatív cselekvésével egyben azt is megüzeni a politikai osztálynak, hogy létezik, van: akikre oda kell figyelni.
PÉTER LÁSZLÓ. Szabadság (Kolozsvár)

EBESZ-főbiztos: a kisebbségeknek ismerniük kell az államnyelvet
A kisebbségek tagjainak el kell sajátítaniuk az államnyelvet, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba – jelentette ki kedden Bukarestben a kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa azt követően mondta ezt, hogy Korodi Attilával, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnökével tárgyalt az új oktatási törvényről, amely lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára, hogy különleges tankönyvekből, gyakorlatilag idegen nyelvként tanulják a románt.
Tárgyaltunk az oktatási törvényről, amely érdekes jogszabály. Még nem tanulmányoztam, de ez is megtörténik. Úgy tűnik, olyan törvényről van szó, amely bővíti a kisebbségek lehetőségeit. Számunkra fontos az anyanyelv használatának joga. Ugyanakkor figyelemmel követjük a hivatalos nyelv elsajátítására vonatkozó előírásokra, mivel annak érdekében, hogy a kisebbségek beilleszkedhessenek a társadalomba, ismerniük kell az államnyelvet” – vélte Vollebaek.
„Jól látjuk ezt a jelenséget azon országokban, amelyekben tevékenykedünk, és érzékeljük a veszélyt azon országokban, ahol elszigetelten él egy kisebbségi közösség, és nem beszéli az állam nyelvét” – tette hozzá a főbiztos. Szerinte azért fontos az államnyelv elsajátítása, hogy a kisebbségek tagjai zavartalanul választhassák a politikusi pályafutást, választhatók legyenek, vagy munkát találjanak a közszférában.
Korodi Attila elmondta, a tárgyalás során kiderült: Vollebaek fokozottan érdeklődik a román nyelv tanítására vonatkozó romániai
tantervi változások tapasztalatai iránt, főként Szlovákia kapcsán, mivel ott is a romániaihoz hasonló vita zajlik az államnyelv kisebbségi iskolákban történő oktatásáról. Korodi szerint a Romániában szerzett tapasztalatokat a szlovákiai szakértőknek is továbbítani kell, hogy ott is hasonló tantervet alakíthassanak ki.
Korodi is egyetértett azzal, hogy az államnyelv ismerete bizonyos helyzetekben fontos a kisebbségiek számára. „De annak fényében oktassák, hogy olyan gyerekek is vannak, akik olyan közegből jönnek, ahol szinte sosem használják a román nyelvet, így az oktatás elején ifegen nyelvként kell tanítani. Az ebből származó tapasztalatokat aztán meg lehet osztani a főbiztossal, hogy más, régióbeli országokban is bemutathassa” – mutatott rá Korodi.
„Ha a tantervben az államnyelv elsajátítása is a kisebbségek igényei szerint zajlik, akkor esély van arra, hogy a fiatalok jobban beilleszkedjenek a romániai társadalomba. Romániában a 80-as évekig léteztek különleges románnyelv-tankönyvek a kisebbségi iskolákban, így a testvéremnek például nagyobb esélye volt elsajátítani a román nyelvet, mint nekem, mivel én a román diákokéval azonos tankönyvből tanultam románul. Ennek nyomán saját elhatározásból kellett tovább tanulnom, hogy bepótoljam azokat a dolggokat, amelyeket az iskolában nem tanulhattam meg” – ecsetelte a képviselő.
Vollebaek találkozott Mircea Geoană szenátusi elnökkel is, aki a megbeszélést követően elmondta, felkérte a főbiztost, készíttessen jelentést arról, milyen mértékben biztosítja az oktatási törvény kisebbségek jogát anyanyelvük, valamint az államnyelv elsajátítására. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó fiatalok számára fontos a román nyelv elsajátítása. Geoană emellett arra is felkérte a főbiztost, hogy szenteljen több figyelmet az Ukrajnában és Szerbiában élő románok ügyének. („Keményebbek leszünk, például nem fizetünk gyermekpénzt azoknak, akik nem küldik iskolába a gyermeküket. Eddig nagyon rugalmasak voltunk, de tennünk kell valamit” - mondta kedden Traian Băsescu államfő Knut Vollebaek EBESZ-főbiztosnak a Romániában élő romák témájában. Băsescu már a találkozó kezdetén leszögezte: a „legkényesebb” kérdés a romák ügye. „Európai szinten sem értik, hogy milyen mély ez a probléma, de vállaljuk a felelősséget polgárainkért. Nem akarjuk európai problémává tenni, de ugyanakkor szükség van az európai szintű együttműködésre” – nyilatkozta Traian Băsescu. Kifejtette, a romakérdés megoldásában minden javaslatot szívesen látnak.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Miért késlekednek?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé.
„A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, és azon belül a Tompa Miklós társulat az elmúlt tizenöt-húsz év folyamán egyre súlyosabb válságba került, morális és művészi szempontból egyaránt. Ha tényleg meg akarunk menteni valamennyit hajdani hírnevéből, végre meg kellene hozni azokat a döntéseket, amelyekre szükség van – komolyabban és hozzáértőbben, több professzionalizmussal, mint amilyeneknek az eddigi ilyen irányú törekvések bizonyultak.”– véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója.
„És ezt szigorúan szakmai kritériumok, a szakmai etika szem előtt tartásával kell megtenni, félresöpörve minden mást, ami nem a színház sajátja vagy sajátossága, aminek nincs köze a művészethez, a színpadi alkotómunkához, aminek ez az intézmény és épület kizárólagos otthona kellene hogy legyen” – véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója. Szerinte a válságból kivezető út: „a gyökeres megújítás TELJES folyamata.”
A Tompa Miklós centenárium alkalmával rendezett megbeszélésen sok minden felmerült, elhangzott sok panasz, adminisztratív gond, műszaki nehézség, hiányosság, de magáról, az immár húsz éve halogatott „gyökeres megújításról”/megújulásról kevés szó esett. Elmondták, hogy mit kellene elrendeznie a minisztériumnak s mit a helyi hatóságoknak, sok naiv elvárást hallhattunk.
A minisztériumnak megvan a maga dolga, egy színház adminisztrálása az azzal megbízottak feladata; nem végzi el, és nem is kell hogy elvégezze helyettük senki. Eddig az önállóság hiányáról, az önálló cselekvés lehetőségének a korlátozásáról, illetve korlátozottságáról panaszkodtak, most mégis a mennyből várják a mannát, visszasírják a régi időket? Vagy azt szeretnék, ha a megyei, illetve a városi tanácsosok megszállnák a színházat, és – üsd, vágd! – aprítanák a művészetet, osztanák ott naphosszat a semmit? Ez hiányzik a megújuláshoz?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé, s kiválasszák a megvalósításához szükséges embereket: színészeket, rendezőket, díszlettervezőket, dramaturgokat stb. Úgy, ahogy azt a nemrég ünnepelt marosvásárhelyi színházteremtő, Tompa Miklós tette, aki a maga korában a nagy művészi célhoz megnyerte Erdély legjobb magyar színészeit, akik maguk is azt várták, hogy végre csináljanak valami igazat, jelentőset, valami egyedülállót, művészileg mérhetőt. És ne mondja senki, hogy akkoriban jobb idők jártak a művészet, a színház számára; hogy a 40-es évek végén és az 50-es években ideális körülmények voltak...
De Tompa Miklós hajlandó volt égni, mint a két végén meggyújtott gyertya: a próbákon s a színpadon kérlelhetetlen igényességgel építette a realista színjátszás nagy momentumait, a közéletben pedig kijárt, kiravaszkodott, kiügyeskedett mindent, amire a társulatnak szüksége volt. Ha kellett, készen vitte a miniszterhez, a kormányfőhöz a gondra a megoldást, nem azt várta, hogy ők találják ki, mert azt várhatta volna az idők végezetéig... Gondoljunk csak arra, hogyan rántotta bele Petru Grozát a Székely Színház államosításába és implicite a finanszírozásába. Ha megvan a nagy cél, és megvan, aki harcoljon érte, akkor menet közben, előbb-utóbb az eszközök is előkerülnek. De ha az előző kettő nincs meg? Ez a gond Vásárhelyen, immár legalább húsz éve.
Amikor Kövesdy István fiatal – és markáns tehetségű – rendező ezelőtt pár évvel, pályázat révén, elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetői tisztségét, reménykedtem abban, hogy előbb-utóbb meglesz a cél is, amelynek távlatában erős művészi gárda verbuválódik, és teljesítménye révén újra egyik legjobb színházunk lesz a vásárhelyi.
Kövesdy fel is villantott egy célt: nagyobb teret biztosítani a jelenkori drámának, mindenekelőtt a hazai magyar dramaturgiának! Ezt bemutatók jelzik, meg egy hosszabb lejáratú projekt, amely olvasószínházi előadások sorát nyitotta meg. És jól tájékozódott, mert a közönség is szereti, s meglehet, hogy várja is e művek megszólalását. Arra kérném Kövesdyt, hogy legyen bátrabb, álljon ki teljes erővel elképzelései mellett, tegye azokat az egész társulat törekvésévé.
Mert ha ő nem teszi, mástól hiába várja.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyilatkozat Romániának és Bulgáriának a övezethez való csatlakozása tárgyában
Az európai integráció folyamatában kiemelkedő jelentősége van az egy adott térségre alkalmazott belügyi és igazságügyi együttműködésnek. Ennek jegyében alakulhatott ki az a schengeni térség, amelyben az európai polgárok mindennapi utazásaik során élvezhetik a szabad közlekedés előnyeit.
Az európai integrációnak folytatódnia kell a Nyugat-Balkán irányába. Horvátország csatlakozási tárgyalásainak lezárása, Szerbia európai vérkeringésbe való bekapcsolása, a csatlakozási tárgyalások megkezdése Macedóniával (FYROM) ugyanolyan, a térségünket érintő európai jelentőségű ügyek, mint Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása. Nem regionális, hanem kimondottan európai jelentőségű ügyekként kell kezelnünk ezeket.
A magyar uniós elnökség megkezdésével egy időben Románia és Bulgária schengeni csatlakozása is kézzelfogható közelségbe került. Sajnálatos, hogy néhány uniós ország ellenkezése halasztani látszik felvételünket.
Minekutána Románia az előző években a követelmény-csomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást. A belföldi és európai gazdasági válság, a növekvő euroszkepticizmus közepette az Unió belső kohéziójának ez irányú megerősítése és kiterjesztése ténylegesen európai jelentőséggel bírna.
Románia polgárainak érdekében szorgalmazzuk, hogy induljon újra a tartalmi párbeszéd a német és a francia külügyminisztérium vezetőivel. Ugyanakkor indítványozzuk, hogy az Európai Parlamentben dolgozó romániai képviselők együttes fellépéssel próbálják előremozdítani Románia schengeni csatlakozásának ügyét.
Meggyőződésünk, hogy – Orbán Viktor miniszterelnök, soros EU-elnök nyilatkozatának értelmében – a magyar Elnökség hatékonyan elő fogja mozdítani országunk mielőbbi befogadását.
Strasbourg, 2011. január 19.
Tőkés László
EP-alelnök. Reggeli Újság (Nagyvárad)

"Nagyobb bennük a vitalitás" - Törzsök Erika szociológus a kettős állampolgárságról és a szavazati jog kiterjesztéséről
A korai SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt, majd különböző beosztásokban állami tisztségviselőként is a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozott. Az általa elnökölt Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványát a jelenlegi kormány lehetetlenítette el - a politika nem tart igényt arra a szaktudásra, ami pedig muníciót szolgáltathatna a máig uralkodó, avítt 19-20. századi eszméken alapuló kisebbségpolitika alternatívájához.
Magyar Narancs: A magyar állampolgárság állandó magyarországi lakhely nélküli megadása, illetve a szavazati jog tervezett kiterjesztése a határokon túlra miként hat az ottani közösségek életére?
Törzsök Erika: Két nagy problémát is látok. Az egyik a magyar politika fáziskésése. 2004-ben uniós tagok lettünk, s mi nem a régiós együttműködések lehetőségén kezdtünk gőzerővel gondolkodni, hanem Patrubány Miklóssal az élen és a Fidesz hathatós támogatásával népszavazást rendeztünk a kettős állampolgárságról. Pedig már akkor, amikor Románia még nem is csatlakozott, elmondható volt, hogy abban a két országban, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él, a magyar érdekképviseletek ciklusokon át részesei voltak az adott országok kormányaiban a források elosztásának, a törvényhozásnak. De ezt a magyarországi politika a legtöbbször nem akarja tudomásul venni: talán mert kedvelt sérelmi politkájába belezavarna a valóság, és akkor hogyan lehetne szónokolni itthon és határokon túl nemzetről meg magyarságról? Manapság újra ezt látom: és persze, hogy egyszerűbb koszorúzni, kopjafát meg turulszobrot állítani, mint a realitásokkal szembenézni. Holott uniós tagállamokban él a határon túli magyarok több mint 90 százaléka: ha úgy tetszik, ők már kettős állampolgárok, hiszen uniós állampolgárok vagyunk valamennyien.
MN: És miben látja a másik problémát?
TE: A jelenlegi magyar politika nem tudja eldönteni, hogy földet vagy embert akar: autonómiát a határon túli magyaroknak, vagy pedig kettős állampolgárságot és szavazati jogot adni. Utóbbival ugyanis a Magyarországra csábítás folyamatát erősíti. Orbán Viktor ki is mondta 2000 körül, hogy Magyarországnak több millió munkáskéz áll a rendelkezésére a környező államokban, és ezekre szüksége is van, ráadásul e munkaerő társadalmi beilleszkedése nem okoz gondot. Ebben az esetben viszont kinek akarja a magyar kormány „kiharcolni” az autonómiát? Kinek nyújtja a közjogi megoldást?
MN: Nem új keletű az a fajta kormányzati politika, amelynek az a lényege, hogy a magyarországi döntéshozók jobban tudják, mi a határon túliak érdeke, mint maguk az érintettek.
TE: Ez a törekvés most a korábbinál is erősebben érzékelhető: a kormányzat nem tudja kordában tartani azt a hajlamát, hogy felülről és kívülről avatkozzon bele a határon túli magyar közösségek életébe. A szlovákiai vagy romániai magyar pártokat irányítani próbálják, és ha ez nem megy, akkor a meglévőt ellehetetlenítik és újat kreálnak. Ez zajlik most Romániában. Ezzel együtt is azt látom, hogy a romániai és a szlovákiai magyar közösség mentális állapota jobb, mint a magyarországié: túl fogják élni a Fidesznek ezt a megosztó politikáját.
MN: A tervezett Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt veszélyes lehet az RMDSZ-re? A Fidesz korábbi próbálkozásai, mint például a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt rendre kudarcot vallottak.
TE: Az RMDSZ-t sokan szidják helyben, és mint az egyetlen érdekképviseleti szervezettel, valóban van is probléma vele – de ez minden párttal így van. Az RMDSZ azonban a kulturális autonómia megteremtésében lényegében mindent elért. Most is okkal mondhatják: igen, bementünk ebbe a vitatható koalícióba, de elértük, hogy immár a földrajzot és a történelmet is az anyanyelvünkön tanulhatjuk, és az óvodától a doktorátusig minden szintű képzés magyarul folyik. Egy ilyen hatékony magyar képviseletet kívülről erőszakosan fölszámolni, az egyszerűen történelmi felelőtlenség. A magyarországi „nemzeti” politikusok képtelenek megérteni, hogy nemzeti entitás nemcsak az önálló államiságban, hanem kulturális autonómiákban is megélhető, hogy a nincs csatlakozás a világhoz kisebbségi életérzés jelentősen megváltozott. Mindenesetre, néhány székelyföldi jelenségen kívül az ottaniak pontosan tudják, hol élnek, hol van annak az országnak a fővárosa, hol kell az ügyeket intézni, mit kell ahhoz tenni, hogy egzisztenciálisan viszonylag biztonságban legyenek. Szerencse, hogy az RMDSZ és a szlovákiai Híd rendkívül rugalmasan politizál. Hiába lövik e pártokat hol Magyarországról, hol az adott országban, mennek a maguk útján cikkcakkban, és ezért nem is találják el őket. Ez a metódus eltér a bevett magyar politikai kultúrától; nem eresztik le a horgonyt a tengerfenékre, hogy aztán évtizedekig egy helyben vesztegeljenek, és ezt a mozdulatlanságot aztán erénynek hirdessék. A határon túli magyar szervezetek jobbára nyitottak, és megtanulták, hogyan kell túlélni. Az RMDSZ amúgy a Fidesz beavatkozásától függetlenül is változás előtt áll, hiszen Markó Béla elnök visszavonult.
MN: Markó Béla egyszerűen csak belefáradt a másfél évtizedes elsővonalbéli politizálásba, vagy a döntésébe belejátszott a Fidesz erdélyi nyomulása is?
TE: Magyarország miniszterelnöke nem fogott kezet a román miniszterelnök-helyettessel, aki történetesen magyar nemzetiségű. Ezek után Markó Béla, aki ügyes, rugalmas politikus, alighanem úgy ítélte meg, hogy nem megy bele abba a háborúba, amit a magyar kormány az általa kreált erdélyi szervezet érdekében az RMDSZ ellen fog folytatni.
MN: Pedig 1998-2002 között már átélhetett hasonlót.
TE: Markó egyelőre miniszterelnök-helyettes marad, és nyilván segíti továbbra is az RMDSZ-t. A következő pártelnökválasztáson a több jelölt közül én Kelemen Hunort látom esélyesnek, aki Markó mellett az elmúlt években beletanult a politizálásba. Nehéz időszakban kell majd helyt állnia, hiszen a Fidesz generálta leendő Tőkés-párttal neki kell majd megtalálni a hangot, s együttműködni, vagy adott pillanatban konfrontálódni vele. Úgy látom, hogy az RMDSZ-nek olyan társadalmi beágyazottsága és hatalmas rutinja van, a bukaresti világban úgy képes eligazodni, hogy nincs esélye vele szemben az új formációnak. AZ RMDSZ-nek talán nem is tesz rosszat e versenyhelyzet: frissülhet, összeszedheti magát, hogy aztán a következő választáson ismét helyt álljon.
MN: A leendő Tőkés-pártot sem lehet leírni…
TE: Ezzel egyetértek. A magyar kormányzat szervezte erdélyi Demokrácia Központok lényegében az új szervezet infrastrukturális és financiális hátterét teremtik meg.
MN: …márpedig a romániai magyar szavazók az 5 százalékos parlamenti küszöb miatt legfeljebb egyetlen pártot képesek a bukaresti törvényhozásba juttatni
TE: Ez valós veszély, de ezzel az ottani választók is tisztában vannak. Az RMDSZ mellett épp a már említett rugalmassága és az elért eredményei szólnak. Az, hogy szembenézett és elfogadta az ottani realitást, és ennek szellemében politizál. Ez a fajta valóságszemlélet a sikere a szlovákiai Hídnak is, amely az RMDSZ-hez hasonlóan nehéz helyzetben van, hiszen nemcsak belpolitikai, de magyarországi kormányzati támadásoknak is ki van téve. A Magyar Koalíció Pártja egyes vezetőinél azonban mintha megállt volna az idő. Különösen igaz ez Duray Miklósra, aki mintha 1990 óta nem venne tudomást a körülötte lezajlott változásokról. Hogy például vége a forradalomnak – ne feledjük, Duray néhány éve a magyar parlament előtt is forradalmat vizionált. Ez a fajta gondolkodás sok más mellett azzal sem számol, hogy az emberek nem forradalmat, felfordulást, hanem együttműködést, nyugalmat, kiszámíthatóságot és jólétet akarnak. A magyarországi politika pedig sok más mellett azzal nem számol, hogy 1989-ig mind Romániában, mind Csehszlovákiában egy mocskos diktatúra működött. Annak a bukása után mindent jobbnak tartottak annál, mint ami volt. Persze, hogy történnek ronda dolgok, de az ottani magyarok az elmúlt két évtizedben mégiscsak egy diktatúra utáni világot élnek meg, ahol folyamatosan bővülnek a szabadságjogaik és a lehetőségeik, ugyanúgy, mint Romániában. Már csak ezért is abszurd, hogy Magyarország 2011-ben „Demokrácia Központokat” nyit uniós tagállamokban. A szavak árulkodóak, és ismét a magyarországi szűklátókörűségre utalnak. Aki akarja, utálja nyugodtan Romániát – de azt senki nem mondhatja, hogy nem demokratikus ország. Az önkormányzatok komoly jogosítványokkal rendelkeznek, a választásokon a magyarok atrocitások nélkül részt vehetnek.
MN: Említette, hogy Magyarország mentális állapota rosszabb, mint a környező országok magyarságáé. Mit ért ezen?
TE: A problémák előli menekülést: nem szembenézünk velük, hanem önigazolást keresve megmagyarázunk. Jó példa erre mindaz, ami manapság zajlik. A sorozatban elszúrt kormányzati lépésekre adott külföldi kritikák miatt ahelyett, hogy visszalépnénk kicsit, elgondolkodnánk és rendeznénk a sorokat, inkább az egész társadalomra rázúdítjuk az „egyedül vagyunk” ideológiáját, illetve elképesztő arroganciával reagálunk. Ami egyébként olykor kifejezetten nevetséges és szánalmas, mint amikor például a magyar miniszterelnök lesajnálóan nyilatkozik a német kancellár asszonyról. Ami pedig a konkrét témánkat illeti: mindeközben nem vesszük észre, hogy körülöttünk megváltozott a világ. 1996-97-től például Romániában komoly gazdasági-társadalmi fejlődés indult meg. Szatmártól Nagyváradon át Aradig, Temesvárig dinamikusan fejlődik Románia északnyugati régiója, amely már most messze elhagyta Magyarország dél-alföldi, délkeleti része. Az európai integráció utáni vágyakozásban megfeledkeztünk arról, hogy észak-déli irányban is figyeljünk egymásra, és kezdjük revitalizálni e térségeket, amik ráadásul történetileg kialakult egységek. Szabadon mozoghat a munkaerő a határon, vagyis már rég el kellett volna kezdeni a közös gondolkodást a közös munkaerőpiac kialakításáról, a közös intézményekről. A verseny és az együttműködés jegyében kellett volna ezeket a térségeket szemlélni, kormányközi megállapodásokkal megteremteni a decentralizáció és az együttműködés feltételeit. Nem ezt tettük, hanem népszavazást rendeztünk, majd 2010-ben „bosszút álltunk” Trianonért, pontosabban, és most szó szerinti idézet következik, mert fölírtam, ilyet nem tudnék magamtól kitalálni, szóval: „a nemzeti összetartozás jegyében lelki mozgósító erőt adtunk a népnek”. A történelem kínálta lehetőséget pedig másnak hagytuk: a románok például elkezdtek élni vele, és ha a román politika a maga ugyancsak hülye, bürokratikus módján tette is mindezt, mégiscsak jutott valamire. Menjen végig a magyar-román határ mentén, vagy mondjuk Kolozsvárig. A változás mértéke és sebessége elképesztő. Tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kellett volna a régiós kooperációról, mert együtt még előrébb tarthatna mindenki, hiszen 90 év után már mindenki láthatja: a természetes régiók földarabolása minden érintettnek rendkívül káros évtizedeket hozott. Az ET Európai Területi Együttműködésekre /egtc/ teremtett joganyaga mintha csak nekünk íródott volna. Alig történik ez irányban valami. Nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Bár a nemzetállam a maga önzőségével, kisszerűségével és persze tőkeszegénységével ebben a térségben nem megoldás senkinek. De ahelyett, hogy normális dolgokon járattuk volna az agyunkat, éveken keresztül zajlottak az értelmetlen közjogi viták a velencei bizottság döntéséről, meg a státusztörvényről. A fülkék forradalma után ez még kártékonyabban folytatódik, és a győztes magabiztos elvakultságában elfelejtette például, hogy konfrontatív politikájával azoknak okozott kárt, akiknek a nevében föllépni óhajtott – lásd a Magyar Koalíció Pártjának tavaly nyári kiesését a szlovák parlamentből. Magyarország újra kívülről mászott bele ezeknek a közösségeknek az életébe.
MN: Hol jobban, hol kevésbé, hol gyorsabban, hol csikorogva, de valamiféle együttélési technikák kialakultak az elmúlt húsz évben a határon túli magyarok és a többségi nemzethez tartozók között. Vannak közös vállalkozásaik, és például egy szlovákiai magyar épp oly büszke volt az euró bevezetésekor, mint egy szlovák honfitársa. E viszonyokba bekavarhat-e a jelenlegi magyarországi politika?
TE: Nyilvánvalóan Huncik Péternek van igaza, amikor a Határesetek című munkájában azt írja: ha a politika békén hagyná ezekben a térségekben az embereket, etnikai konfliktusok nélkül is tudnának együtt élni. Hogy a kettős állampolgárság felmelegítése és a szavazati jog kiterjesztése milyen következményekkel járhat, ezt egyelőre nehéz megítélni. Például azért is, mert a kormány, amely ugyan szavakban mélyen elkötelezett a magyarság-ügy mellett, egyetlen kutatást sem végeztetett el a témában. Azt látom, hogy egyrészt a magyar társadalom belefáradt már ebbe, másrészt azt, hogy az érintettek különböző, főleg érzelmi okokból a magyar állampolgárságot adott esetben elfogadják, de szavazni már nem akarnak. Mi több, tapasztalataim szerint visszautasítják azt a feltételezést, hogy ők automatikusan Fidesz-szavazók. Volnának. Persze, az egyes térségekben és korcsoportoknál nyilván mások az arányok mind a szavazási hajlandóság terén, mind a magyarországi pártok megítélésében. A Székelyföld aprófalvas, elöregedett lakosságú településein biztosan másképp gondolkodnak ezekről, mint a nagyvárosokban. De, még egyszer, erről egzakt tudásunk tudományos fölmérések híján nem lehet. Az viszont több évtizedes tapasztalat, hogy a szomszédos országok magyar lakossága mindenekelőtt azt szereti, ha Magyarország kiszámítható, nemzetközileg megbecsült ország, olyan, amelyikre föl lehet nézni. Ez nekik is sokkal előnyösebb, mint az, amikor a magyar kormány mindenkiben ellenséget látó, konfliktuskereső politikát folytat.
MN: A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a határon túli közösségek elöregednek, a fiatalok elvándorlása megállíthatatlan folyamatnak tűnik.
TE: Ráadásul Magyarország már nem annyira vonzó, mint akár egy évtizede. Sokak számára csak átmeneti megoldás, mert előbb-utóbb tovább mennek. Az tehát rendben van, hogy Magyarországnak jólképzett munkaerőre van szükség, mert hogy az utóbbi két évtizedben elfelejtettünk szakmunkásokat képezni, de a munkaerő csak akkor jön ide, ha megéri idejönni.
MN: Mindaz, ami most történik, indíthat-e el rövidtávon visszafordíthatatlan, káros folyamatokat akár a magyar-magyar, akár a szomszédos országokkal való viszonyban?
TE: A határon túli magyar közösségek tagjai nem hajlandók belemenni abba, hogy a magyarországi belpolitika meghosszabbított karjaként szerepeljenek. Inkább akár Magyarországot is megkerülve keresik egymással a kapcsolatot: ez igaz a vállaklozói és a politikai szférára is. Varratmentes Európában gondolkodnak, egy a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó, akár a Földközi-tenger felé orientálódó egységes térben. A mozgásszabadság megvan ehhez, és ami fontos, a vállalkozó kedv is. Ez utóbbi sokkal inkább jellemzi a határon túli magyarokat, mint az itthoniakat. Szabolcsból, Békésből vagy BAZ megyéből Nyugat-Magyarországig sem mennek el – hihetetlen depresszió ül az ország keleti részén. Ezzel szemben tudjuk, hogy nemcsak románok mennek milliószámra Olasz- és Spanyolországba munkát vállalni; az ottani magyarok is jelentős számban próbálkoznak Nyugat-Európában és Amerikában, kétkezi munkások és értelmiségiek egyaránt. Sokkal nagyobb bennük a vitalitás és a kezdeményezőkészség, mint a magyarországi magyarokban.
MN: Egyik négy évvel ezelőtti esszéjében arról írt, hogy miközben az országhatárok eltűnnek, a fejekben újraépülnek a mentális határok. Az ön által mondottakból úgy látom, véleménye ebben nem változott.
TE: Tragédiának tartom, hogy az itthoni új generáció egy része, amit a Jobbik reprezentál, milyen sötétségben él. Hogy a saját történelmünket nem tudják, az egy dolog; de hogy ezt agresszíven a szomszédos országokban élő magyarokra is ki akarják terjeszteni, az már nyugtalanító. Döbbenetes, hogy például Székelyföldön Vona Gábor az etalon magyar politikus – Orbán csak ezután jön. Mellesleg a kormány e téren is elszámolta magát. Amennyiben a határon túli magyarokban engedelmes szavazói tömeget lát, és itthoni befolyását az ő remélt segítségükkel akarja tartósítani – úgy, ahogyan azt Mikola István megfogalmazta 2006-ban –, akkor bizony tévedésben van. A nagymagyar ideológiára fogékony, és a magyarországi szavazásokon részt venni akarók körében ugyanis a Fidesz már most teret vesztett a Jobbikkal szemben. Ezt a szellemet a Fidesz szabadította ki a palackból, és nagy ügyességet igényel e helyzet rendezése. Ráadásul mindez ártani is fog az ottaniaknak – hiszen a környező országokban is élnek derék nacionalisták, akik a saját pozícióik erősítésére használják majd ki a „magyarveszélyt”. A Fidesz-kormánynak be kell látni, hogy egy leértékelődött imidzsű Magyarország a szomszédos országok magyarságának csak hátrányt jelent. A határon túli magyarok pedig újra csak azt fogják majd látni, amit oly sokszor megtapasztalhattak már: a zengzetes budapesti szólamok ellenére csakis magukra számíthatnak, a saját ügyességükben és politikai bölcsességükben bízhatnak. Ezért is gondolom azt, hogy a kinti magyarok túlnyomó többsége egy kis baksisért nem fog beállni a Fidesz pártkatonájának. Magyar Narancs (Budapest)

Tankönyvfüggő románoktatás
A tanterven és a tankönyveken múlik az új tanügyi törvény valódi sikere – vélik a szakemberek. A nemrég hatályba lépett jogszabály szerint a kisebbségi diákoknak sajátos tanterv és tankönyv alapján kell tanítani a román nyelv és irodalmat, viszont a változás csak abban az esetben következik be, ha ezek valóban megfelelnek a célnak. Balázs Lajos, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának professzora a Krónika kérdésére elmondta, attól tart, elsietik a tanterv és a tankönyvek kidolgozását, és emiatt a román nyelv oktatása nem változik meg lényegesen. A szakember amiatt is aggódik, hogy lesznek, akik megpróbálják megakadályozni a törvény alkalmazását, hiszen a jogszabály nem írja elő, hogy a kisebbségi iskolákban román nyelvet oktatóknak ismerniük kell a tanulók anyanyelvét.
Lesznek, akik nem azt tartják majd fontosnak, hogy a gyereket megtanítsák románul, hanem azt, hogy megőrizzék állásukat” – vélte a professzor, aki szerint sokan azt szeretnék, ha nem változna semmi. Emlékeztetett, eddig is voltak átszervezések, például eldöntötték, hogy a más nemzetiségű öt-nyolc osztályosoknak megfelelő román tankönyvet írnak, de valójában csak annyi történt, hogy a borítóra ráírták: román tankönyv magyar diákoknak, és a kiadvány tartalma 98 százalékban ugyanaz maradt.
„Ennek végén, a silány román–magyar szószedetben a magyar főnevekhez is odaírták, hogy milyen neműek” – illusztrálta a kiadvány „minőségét” Balázs Lajos, aki szerint az új oktatási törvény jó, de az a döntő, hogy miként alkalmazzák azt.
Irodalmi szövegek helyett beszédközpontúság
A professzor Tódor Erika Mária docenssel és Lajos Katalin adjunktussal közösen már több mint két éve kidolgozott egy reformtervezetet a román nyelv oktatására vonatkozóan az általános és a középiskolások számára. Balázs Lajos szerint az volt az alapelv, hogy összeegyeztessék a két nyelv teljesen eltérő nyelvtani szerkezetét. Nagy hangsúlyt fektettek a magyar diákok motiváltságára. Balázs Lajos szerint jelenleg a magyar gyerekek annyi időt fordítanak a román nyelv tanulására, mint az összes többi tantárgyra együttvéve, mégis gyenge osztályzatot kapnak, ezért fogalmazódik meg bennük, hogy: „utálom a románt!” Rámutatott, a jó tanulók sem tudják megértetni magukat románul a hétköznapokban. „Lehet, hogy egy Eliade-regényről kiválóan értekeznek, de a piacon nem tudnak bevásárolni” – adott egy példát az egyetemi tanár.
Balázs Lajos a Krónikának elmondta, tantervükben teljesen más nyelvi anyagra építettek, kiküszöbölték az irodalmi szövegeket, amelyek archaikus nyelvezetűek, regionalizmusokkal tűzdeltek, és monumentális mondatfüzérekből állnak. Helyettük didaktikai szövegeket vittek be, úgy gazdagítva a magyar gyerekek román szókincsét, kifejezőkészségét, ahogy azok szemlélete is gazdagodik. A gimnáziumban már az irodalmi szövegek is bekerülhetnek, de nem a kronológia, hanem műfajok szerint, és párhuzamot vonnak a magyar és a román irodalom között, képzőművészek, zeneszerzők, feltalálók életrajzait olvashatják a diákok, így ezeket a tankönyveket az unalmas leírások helyett a dinamikus párbeszéd uralja. Balázs Lajos elmondta, a minisztériumban tudnak a programjukról, de eddig még nem jelezték, hogy felhasználnák azt.
Király: nem hagyunk ki senkit
A kisebbségek nyelvén zajló oktatásban új programra és új tankönyvekre van szükség – erősítette meg a Krónikának Király András tanügyi államtitkár is. Elmondta, amíg nincs meg az alaptanterv, nem tudnak analitikus tanterveket készíteni. Ha ez elkészült, meg kell vizsgálni, hogy mit irányoz elő. Szerinte a magyar diákoknak írt román tankönyvnek olyannak kell lennie, hogy minden régióban alkalmazni lehessen, ahol magyar nyelvű oktatás zajlik. Az államtitkár szerint párhuzamosan két-három központban is dolgoznak a tanterveken, és meg fogják szervezni, hogy a munkacsoportok találkozzanak, és együtt találják meg a legmegfelelőbb változatot, elkészítsék a legjobb tantervet és tankönyvet. Mint hangsúlyozta, a munkából senkit sem hagynak ki, de ez csak akkor kezdődhet el, amikor már kész van az alaptanterv.
Magyar földrajz- és történelemkönyv már ősztől
Az új tanügyi törvény alkalmazásának előkészítése már elkezdődött, csütörtökön Brassóban tanácskoztak a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők, valamint az RMDSZ szakpolitikusai. Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, a szövetség a napokban széles körű szakmai konzultációt indított a jogszabály alkalmazásáról, a tanfelügyelőkkel, magyar oktatókkal, iskolaigazgatókkal és önkormányzati elöljárókkal egyeztetnek. A szövetségi elnök szerint az a céljuk, hogy az új tanév kezdetén már magyar nyelvű történelem- és földrajzkönyvet kapjanak a diákok.
Markó úgy véli, ez könnyebb feladat, hiszen a jelenlegi kiadványok lefordításával, a szükséges mentalitásbeli javításokkal viszonylag rövid idő alatt lehet biztosítani a magyar tankönyveket. Mint hangsúlyozta, a román nyelv oktatása ennél nehezebb, hisz sajátos tantervet és tankönyveket kell kidolgozni, amire Markó szerint minél hamarabb sort kell keríteni. Rámutatott, nagyon fontos, hogy ahol erre mód van, már menet közben érvényesítsék az új törvény biztosította, kisebbségeket érintő rendelkezéseket. Úgy vélte, az új jogszabály megteremti a teljes körű magyar nyelvű oktatás feltételeit, és legalább tíz évre biztosítja ennek minőségét. Ez szerinte a magyar szórványiskolák szempontjából is előrelépést jelent, hiszen biztosítja, hogy ezek az alacsony gyereklétszám ellenére megőrizhessék jogi személyiségüket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: fontos a schengeni csatlakozás
A magyar uniós elnökség megkezdésével egy időben Románia és Bulgária schengeni csatlakozása is kézzelfogható közelségbe került. Sajnálatos, hogy néhány uniós ország ellenkezése halasztani látszik felvételünket – áll abban az állásfoglalásban, amelyet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke adott ki tegnap.
Minekutána Románia az előző években a követelménycsomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást.
A belföldi és európai gazdasági válság, a növekvő euroszkepticizmus közepette az Unió belső kohéziójának ez irányú megerősítése és kiterjesztése ténylegesen európai jelentőséggel bírna” – mutat rá Tőkés. „Románia polgárainak érdekében szorgalmazzuk, hogy induljon újra a tartalmi párbeszéd a német és a francia külügyminisztérium vezetőivel. Ugyanakkor indítványozzuk, hogy az Európai Parlamentben dolgozó romániai képviselők együttes fellépéssel próbálják előremozdítani Románia schengeni csatlakozásának ügyét” – javasolta Tőkés László. Krónika (Kolozsvár)

Közlemény a magyar EU-elnökség átvétele tárgyában
Az Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán.
A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket.
A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik.
A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!”
Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”.
Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki.
A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe.
Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg.
A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora.
Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.)
A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk.
Strasbourg, 2011. január 20.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dokumentumokkal cáfolni az áligazságokat -interjú Boros Ernő újságíróval (1952. szeptember 12-én született Nagykárolyban. 1974–1978 között elektromechanikus szakképesítést szerzett. 1978 és 1982 között a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán tanult, 2008-ban pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán másoddiplomázott.
1982 és 1991 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság riportere, 1991 és 1993 között pedig a csíkszeredai Tromf című szatirikus hetilap belső munkatársa. 1993-tól 2005 áprilisáig a Szatmári Friss Újság szerkesztője, azóta a Nagykároly és Vidéke hetilap főszerkesztője.
Több könyve jelent meg a szatmári svábok és magyarok deportálásáról, illetve két kötetbe gyűjtötte szatirikus írásait. 1987 és 1990 között a nagykárolyi művelődési ház színjátszó csoportjának a tagja, közönségszervezője és menedzsere, 1991-ben rendezője. 1995 óta a MÚRE tagja.
Számos szakmai díj tulajdonosa, több pályázat nyertese. Legutóbb, 2008-ban az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szociográfiai riportpályázatának 2. díját kapta meg.)
Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.”
December végén újra kiadták a korábban komoly visszhangot kapott, dokumentumriportokat tartalmazó kétkötetes munkáját. Hogyan került kapcsolatba a szatmári deportáltak témájával? – Amint azt a Brassóföldvárra elhurcolt emberekről szóló kötetem előszavában is megírtam, a deportáltakról a legtöbbet a Kálmándon élő apósomtól hallottam. Csak annyit lehetett tudni, hogy nagyon sokat szenvedtek az ottani mostoha körülmények között, ám arról senki nem beszélt, miért is vitték oda őket. Az okokat nem ismerték, csak a következmények voltak világosak számukra. Mivel érdekelt a téma, és azelőtt mástól nem hallottam semmilyen kapcsolódó információt, lassan bejártam Szatmár megye azon 20 települését, amelyben tudomásom szerint Földvárról hazatért hadifoglyok, vagy azok hozzátartozói éltek.
A gyűjtőmunka során azonban egy másik fontos téma is a felszínre került, mégpedig a szatmári svábok oroszországi deportálása. Ugyanis a földvári deportálás 1944 novemberének közepén történt, az oroszok pedig pár hónappal később, 1945 januárjában svábokat hurcoltak el. A két történet különböző okokra vezethető vissza, ugyanis a földváriakat román csendőrök deportálták és őrizték, a svábokat pedig szovjet katonák gyűjtötték össze. Végül közel 5 év alatt, 1997-től 2002-ig 42 települést jártam be, és szinte mindenütt másképp emlékeztek vissza a múltbéli eseményekre, sőt még a közeli magyarországi Mérk és Vállaj községben is gyűjtöttem információt. Először azt gondoltam, elég lesz, ha csak a beszélgetések anyagát közlöm, ám végül kiderült, úgy kaphatunk átfogó képet a deportálásról, ha elolvassuk a több száz mélyinterjút.
Emellett pedig a magyarázó előszóra is nagy szükség van. A legtöbb interjúalany idős néni volt, mivel a nők általában hét évvel tovább élnek a férfiaknál. A végkövetkeztetésem pedig egyértelműen az, hogy a köztudatban meglehetősen hamis kép él a svábok deportálásáról, míg a beszélgetések pontosabb képet adnak a helyzetről. A részanyagot folytatásos sorozatban közöltem az akkori megyei lap hasábjain, ahol történetesen riporterként dolgoztam. Magyarországon nem tudtam közölni az ottani kutatás eredményeit, mert a térséghez tartozó megyei lapot már akkor, a 90-es évek végén külföldi tulajdonos vásárolta fel, és elbulvárosította. Nem foglalkoztak ilyen jellegű anyagokkal.
– Ha jól tudom, magyarországi díjat is nyert ez a munka. Mi ennek a története? – A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány írt ki pályázatot történelmi és irodalomtörténeti dolgozatok megírására. Öt-öt pályamunkát díjaztak mindkét kategóriában, és a történelmiben én kaptam meg a második díjat úgy, hogy elsőt nem osztottak ki. Akkor Takács Péter, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa figyelmeztetett, ennek az anyagnak nem szabad megjelennie előszó nélkül, amelynek az elengedhetetlen következtetéseket kell tartalmaznia.
A kutatás kapcsán ugyanis a deportáltak történetei mellett olyan kérdések is felbukkannak, mint például a svábok elmagyarosodása, vagy képet kaphatunk arról, hogyan éltek az emberek ezen a vidéken a két világháború között. Kiderül, hogy szó sincs arról, hogy a svábokat erőszakkal magyarosították volna el. Például a mezőpetri sváb néni, amikor kényszermunkára hurcolják Oroszországba, egy szót sem beszél magyarul, mikor hazajön, jól kommunikál ezen a nyelven.
Tudniillik arról van szó, hogy az orosz kényszerlakhelyen nem beszélték az anyanyelvüket, mert ott nem volt jó németnek lenni akkor. Sőt volt olyan személy, aki egyenesen letagadta német származását, és magyarnak vallotta magát. Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.
Továbbá Oroszországban a szatmári svábok (még a korábbi volksbundisták is) mind magyarnak vallották magukat. (Volksbund ném. Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népi Szövetsége – szerk.). Kutatásaim, következtetéseim olyan alapvetőnek hitt tézisekre cáfolnak rá, amelyek addig etalonként éltek a köztudatban. Példának okáért érdemes megemlíteni, hogy az Ernst Hauler (volt szatmári némettanár – szerk.) könyveiben leírt koholmányokkal szemben homlokegyenest mást mondanak a tények, és ezek olyan igazságok, amelyeket több száz visszaemlékezés támaszt alá. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly levélben keresett meg egy New York-i professzor, aki egyébként egy Temesvárról kitelepült sváb nő fia, és a nevéből ítélve az apja román lehet.
Mivel a családjában szintén vannak egykori deportáltak, az amerikai vezető napilap hasábjain készült megjelentetni egy dolgozatot a témában. Azért érdeklődött, mert az édesanyja tud magyarul, és olvasta a könyvemet, viszont ő nem tud, és a távolság miatt problémás az édesanyjával való egyeztetés. Megbeszéltük, hogy bizonyos kérdéseire elektronikus levélben válaszolok románul. Az együttműködés két fordulóig tartott, ám amikor megjegyezte, hogy olvasta Hauler mind az öt ilyen vonatkozású könyvét, és azok szellemiségében gondolkodik, befejeztem vele a társalgást. Sajnos az a helyzet, hogy a történészek még nem gondoltak arra, a valós dokumentáció alapján már ideje lenne megcáfolni a korábbi tévhitek sokaságát, mert a végén elszaporodnak az előbb említetthez hasonló esetek.
Nem lenne jó, ha évtizedek múltán az ilyen áligazságok lennének a kordokumentumok, és ezeket idéznék tovább. Nem beszélve arról, hogy már manapság nagyon kevesen vannak, akik túlélői voltak a deportálásoknak. Lehetne még vizsgálódni a szomszédos megyékben is, de sietni kell vele, mert lassan már nem lesznek hiteles források. Az orális, magnószalagra rögzített vallomások mellett az illető települések historia domusait, azaz a templomi könyvek bejegyzéseit is megvizsgáltam. A római katolikus templomok házkönyvei fontos kordokumentumok. Természetesen ez is településfüggő, mert volt olyan plébános, aki csak három sor erejéig említi meg, hogy a nyájából több mint 300 lelket vittek el az oroszok, viszont több oldalon keresztül ecseteli a parókia tetőzetének javítását. Ellenpélda pedig az a település, ahol még az is részletesen olvasható, milyen volt a két világháború között a svábok és magyarok közötti viszony a településen, illetve a deportálás körülményeiről is alapos beszámolót írt a plébános.
– Segített a munkájában az újságírói képesítése, illetve a később elvégzett szociológiai stúdium? – Az ilyen munkát végeredményben nem tanítják sehol. Módszertana sincsen, munka közben alakul ki. Vannak is a könyvben olyan narratív részek, amelyek ismétlődnek különböző mesélőknél, de ez hozzátartozik a történethez. Gondolkodtam rajta, hogy kiveszem, de akkor csorbulna az összkép, ugyanis hiányoznának a mozaikdarabok. Végül benne maradt minden, mégha átfedésnek is minősül. Újságíróként is tanultam valamennyi szociológiát, de akkor nem vettem komolyan. A szociológia szakot pedig később, a könyv megjelenése után végeztem el Kolozsvárott. Nem tagadom, lehet, a kutatás miatt kaptam kedvet felvételizni oda.
Egyébként nincsen róla tudomásom, hogy valaki korábban végzett már ilyen jellegű feltárómunkát. Ahhoz, hogy megbízható következtetéseket vonjak le az oroszországi deportálás kapcsán, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben, fontos volt áttekinteni 500–600 ember véleményét ugyanarról a témáról. A végkövetkeztetésem pedig egybehangzik Karinthy tréfás megjegyzésével: „Minden másképp volt”. Annyira másképp, mint ahogyan az a történelemkönyvekben áll, hogy az is előfordult, miután megírtam a 42 település deportálástörténetét, nyolc évvel ezelőtt, az egyik szatmári sváb falu deportáltjainak emlékére rendezett összejövetelen nagyon furcsa tapasztalatom volt. Minden év januárjában tartanak valamelyik faluban hasonló megemlékezést, és engem is meghívtak oda. Mivel többször jártam ott interjúzni, a nénik megismertek, és maguk mellé ültettek a nézőtérre.
A dísztribünön egy professzor beszélt a deportálásról románul, sűrűn hivatkozva a levéltári forrásokra. Az egyik néni, akinek nem jelentett gondot a nyelvismeret, és gyönyörűen beszélt magyarul, románul, németül, csodálkozva fordult hozzám és kérdezte meg, hogy az illető most miről is beszél, mert nem ismerős a helyzet, pedig ő átélte a meghurcoltatás minden percét. Azt mondta, nem hitte volna, hogy ennyire félremagyarázzák a dolgokat. Például a levéltári kutatások alapján az derül ki – és az ottani anyag tetemes része politikai befolyás alatt született –, hogy a megye akkori kormánybiztosa azt jelentette, Szaniszló településről az oroszok ugyanúgy deportáltak románokat is, mint svábokat, holott erről szó sincsen. Vittek ugyan románokat, de sokkal kevesebb számban, és más okokból. Onnan elsősorban svábokat és református magyarokat hurcoltak el. Teljesen másképp hangzik a történet azoktól, akik átélték az eseményeket, mint a történészek tollából, akik történelmi távlatból közelítenek a kérdéshez.
– Említette az újságírói tanulmányait. Milyen volt egyetemistának lenni a 70-es évek végén a román fővárosban? – Annak idején az országban csak egyetlenegy helyen lehetett ezt a szakmát tanulni, a Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán. Nagyon jó képzést kaptunk, hiszen ott tanítottak az akkori Bukarest legnevesebb professzorai. Többek között világirodalom-tanárom volt Dan Grigorescu, aki elismert kritikus volt. Persze szükséges rosszként tanultunk pártépítést is, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Sőt volt olyan román anyanyelvű tanárom, aki kitűnően beszélt magyarul, és ha megakadtam valamiben, folytathattam az anyanyelvemen.
Olyan tantárgyakat is tanultunk, amelyeket most csak nagyon kis réteg, választhatóként ismer. Ilyen volt a pszichonyelvészet. Szerintem semmi gond nem volt a tanárokkal, és a legnagyobb nemzetközi lapok főszerkesztőinek elméletei alapján tanultuk a szakmát. Azt tudni kell viszont, hogy annak idején csak ajánlással lehetett felvételizni, és engem a Szatmár megyei napilap küldött, ahol már középiskolásként rendszeresen közöltem, illetve az is nagyon motivált, hogy megnyertem több országos cikkpályázatot. Azért nem jutottam be a televízió szakra, mert abban a bizottságban nem volt magyar tag, és ott beszélni kellett, a román pedig nem ment jól nekem. Az írott sajtó szakon írhattam anyanyelvemen, mert a dolgozatot javításra kiadták egy bedolgozónak. Egyébként a tanárok 90 százaléka bedolgozó volt. Az is említésre méltó, hogy magyarul írhattam az államvizsgám, védeni viszont románul kellett.
Végh Balázs. Krónika (Kolozsvár)

Nem kötnék lakóhelyhez a szavazati jogot
(MTI) – Németh Zsolt szerint nem indokolt lakóhelyhez kötni a választójogot. A külügyi államtitkár erről pénteken beszélt újságírók előtt a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága pénteki ülése után nyilatkozva, kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta: a választójog kérdésével az alkotmányozás után foglalkoznak.
Indokolatlannak minősítette azt a jelenlegi alkotmányban szereplő korlátozást, hogy a választójog a lakóhelyhez kötődik.
Magyarországon tavaly ősszel a Fidesz részéről elsőként Gulyás Gergely, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke vetette fel, hogy választójogot kaphatnak a határon túli magyarok. Az új alkotmány koncepciójának december elején nyilvánosságra hozott egységes szövege azt tartalmazza, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén megillet a választójog.
December végén Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes, a KDNP elnöke is azt mondta, személyes véleménye szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot.
Kövér László házelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szerdai ülésén úgy fogalmazott: nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.
Az LMP-s Dorosz Dávid a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma állandó bizottsága ülése után úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem támogatják a határon túli magyarok szavazati jogát.
Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformájának ügyvezető alelnöke január 14-én azt mondta: "a platform határozott álláspontja, amit a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége is támogat, hogy annak legyen szavazati joga, aki itt él az országban, itt adózik, illetve viseli a választás eredményének következményeit." Népújság (Marosvásárhely)

Az RMDSZ megvédi Markó Attilát
Az RMDSZ országos vezetősége tegnap közleményben foglalt állást a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási kísérlet ügyében:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felháborodással és értetlenül fogadja azt a tényt, hogy Markó Attila államtitkár ellen közérdek elleni hatalommal való visszaélés vádjával eljárást indított a Korrupcióellenes Igazgatóság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt. Az RMDSZ megalakulása óta következetesen képviselte az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét, 1990 óta az RMDSZ tisztségviselői folyamatosan küzdöttek ezért. Ezt tette Markó Attila is, aki politikai pályája során közel ezer elállamosított ingatlan visszaszolgáltatásában segített.
Álláspontunk szerint megengedhetetlen, hogy ilyen tisztességtelen módon kompromittáljanak egy felelős politikust, aki a romániai magyar közösség és a szövetség érdekeit tartva szem előtt végezte feladatait.
Ugyanakkor úgy véljük, hogy a Markó Attila ellen indított eljárás nem elszigetelt eset, hanem szervesen kapcsolódik abba az RMDSZ és a magyarság ellen indított támadássorozatba, amely a szervezetünk hitelvesztését, politikai súlyának gyengítését célozza, és amelynek során egy másik fontos politikusunkat, Nagy Zsoltot szintén koholt vádakkal hurcolják meg a bíróságokon.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szolidaritást vállal Markó Attilával, kiállunk mellette, és bízunk abban, hogy ártatlansága hamarosan bizonyítást nyer. Ugyanakkor határozottan elítéljük az ellene folyó bűnvádi eljárást, amely nem egyéb, mint boszorkányüldözés, rossz szándékú meghurcolás, amely nyilvánvalóan a magyar érdekképviselet és a történelmi magyar egyházak ellen is irányul. Népújság (Marosvásárhely)

Törvényes a Mikó visszaszolgáltatása (Markó Attila szerint)
Miközben az ortodox egyház folyamatosan építkezik, megkap olyan ingatlanokat, területeket, melyek nem is voltak az övéi, a történelmi magyar egyházaknak azt sem akarják visszaadni, ami jogos tulajdonuk, sőt, a Mikó körüli hercehurcával a visszaállamosítást akarják elkezdeni, illetve végérvényesen leállítani a restitúciós folyamatot; ez elfogadhatatlan, ezért kell újra a gyertyás tüntetés eszközéhez folyamodnunk, meg kell mutatnunk, erős közösség vagyunk, hangunk eljut Bukarestbe, Brüsszelbe is akár, sőt, ki kell használnunk Magyarország európai uniós elnökségét arra, hogy hangunkat felerősítse, hogy külső hatásra Románia felgyorsítsa a visszaszolgáltatást ― fejtette ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Markó Attilával, a restitúciós bizottságnak a Mikó visszaadása miatt bűnügyi perbe fogott tagjával tartot.
Markó Attila felvázolta a történések sorrendjét, ismertetve, hogyan lett köztisztviselőből köztörvényes bűnöző. Hangsúlyozta, a Mikó-ügy országos erdélyi magyar érdek, mely két sepsiszentgyörgyi magyar ember, Benedek Levente és Fejér Zoltán személyes problémái miatt került veszélybe. Véleménye szerint nem törvénytelen a Mikó visszajuttatása a református egyház tulajdonába, és ezt a jogi háttér ismertetésével bizonyította.
Az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása 1997-től kezdődött, akkor még kormányrendeletekkel történt a restitúció, egy-egy ilyen rendelet melléklete meghatározott számú ingatlan listáját tartalmazta. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek a Mikóra vonatkozó visszaszolgáltatási kérését az 1999. évi 83-as sürgősségi kormányrendelet, illetve a következő évi 1334-es számú kormányhatározat szabályozta, ezek mellékletében 31. tételként szerepelt a Mikó kollégiumi épülete, de semmi más ingatlanvagyona. A visszaszolgáltatási bizottság feladata az igénylő által bemutatott bizonylatok áttekintése, az ingatlan akkori jogi helyzetének ellenőrzése, valamint a jogutód-megállapítás, ezek alapján állították ki a visszaadás tényszerű megállapítását tartalmazó dokumentumot, mely az egyházi tulajdon telekkönyvezését tette lehetővé ― a Mikó esetében ez a 2002. május 14-én kelt 58-as számú ténymegállapító jegyzőkönyv. Markó elmondta, a rendelkezésükre álló iratok szerint egyértelmű volt: a Mikó a református egyház tulajdona, kételyre okot adó dokumentum nem létezett, ezt bírósági jogerős döntés is megerősítette. A kollégium épületének visszaszolgáltatási eljárásával párhuzamosan az egyház ― joggal, emelte ki Markó Attila ― megtámadta azokat az adásvételi szerződéseket, amelyekkel a korábbi bérlők megvették az egyháztól elkobozott és önkormányzati tulajdonná vált lakásokat, arra hivatkozva, hogy a törvény kizárólag a magánszemélyektől államosított lakások eladását tette lehetővé. Benedek Levente és Fejér Zoltán az egyház által indított szerződésmegsemmisítési per kezdeményezését követően ellenpert indított, megkérdőjelezve az egyház jogképességét és perben állási minőségét, azt állítván, hogy az egyház sohasem volt a tanári lakások tulajdonosa. Ez utóbbi pert lezárva, 2006. március 15-én a bíróság jogerős ítéletben megállapította az egyház perben állási minőségét, azaz kimondta, az egyház megalapozottan kezdeményezte az adásvételi szerződések megsemmisítését a Mikó-kollégium vagyonának nyilvánvaló örököseként ― magyarázta Markó Attila. E jogerős határozat következményeként az adásvételi szerződések megsemmisítéséért indított per folytatódhatott, a tárgyalást 2007. június 29-ére tűzték ki. A bérlőknek nem maradt más eszközük, mint büntetőper indítása, hiszen ennek lezárásáig a polgári pert felfüggesztik. Céljuk az időhúzás, a bárhová üssünk, csak mi maradjunk épen elv alapján ― mondta Markó, hozzáfűzve: ezt nem tudja elfogadni. Mielőtt a szerződésmegsemmisítési per tárgyalására sor kerülhetett volna, 2007. május 30-án Benedek és Fejér feljelenti az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjait (Markó Attila mellett Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium akkori jogtanácsosát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát), a telekkönyvi hivatal köztisztviselőit. Az ügyben tavaly decemberig folyt a nyomozás, Markó Attilát is többször meghallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, mint mondta, annak tudatában, hogy nem követett el törvénytelenséget, nem nyugtalanította az ügy ― mígnem azt mondták neki: nem érdekes, hogy igaza volt, visszaélést követett el. A tíz vaskos dossziéba összegyűlt nyomozási anyagból megszületett a vádirat, az ügy átkerült a bíróságra, Markó és társai ellen a vád: közérdek elleni hatalommal való visszaélés minősített formában. E vád azonban ― Markó szerint ― nem állhat, hiszen a visszaszolgáltatáskor sem szándékosan nem rejtettek el dokumentumokat, sem ellenérvekről nem vettek tudomást, azok nem is lévén (tudomása szerint Benedek Levente később, 2005-ben kezdett el nyomozni a levéltárakban, melyek során ― állítja ― bizonyosságot szerzett arról, hogy a Mikó sosem volt egyházi tulajdon), és anyagi kárt sem okoztak. Ha egy jogszabály téves lenne, azt kell támadni, nem az alkalmazók vétkét próbálni vélelmezni ― fejtette ki, levonva a következtetést: Romániában az igazság még mindig nem jelent nyert ügyet. Lenne eszköze hamis vádért, meghurcoltatásért ellenlépéseket kezdeményezni, de ,,inkább viszem a keresztet közösségünkért, mint azok sorába süllyedjek, akik ellenem tették ezt" ― mondta befejezésül Markó. A sajtótájékoztatón Antal Árpád András ismertette az RMDSZ országos vezetőségének állásfoglalását is, melyben a Markó Attila, illetve a Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen indított eljárásokat boszorkányüldözésnek tartják. A Mikó konviktusában tartott sajtótájékoztatón részt vettek a történelmi magyar egyházak képviselői, hangsúlyozva állásfoglalásukat az igazság mellett. A polgármester pedig azzal zárta az eseményt: találkozzunk vasárnap délután a gyertyás tüntetésen.
Gyertyás tüntetés a Mikóért
Utcai tiltakozásra szólítanak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében a magyar történelmi egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészei, a megyeszékhely önkormányzata és Antal Árpád András polgármester. A gyertyás, néma tüntetést az egyetemes imahét holnapi zárórendezvénye után tartják. A kezdeményezők kérik Sepsiszentgyörgy és Háromszék felelősen gondolkodó polgárait, hogy január 23-án, vasárnap 18 órától vegyenek részt az egyetemes imahét zárórendezvényén az evangélikus templomban, majd ezt követően, 19.30-kor együtt egy-egy szál gyertyával kezükben némán tiltakozó tömegként vonuljanak a Mikó-kollégium épülete elé.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)