Magyarországi önkormányzatok is támogatják a templomépítést
Egymillió forinttal támogatja a magyarországi Baja város a Bözödújfaluért Egyesület templomépítési szándékát. A támogatás ékes bizonyítéka annak, hogy Baja és Erdőszentgyörgy 2002-ben kötött testvértelepülési szerződésének kézzelfogható hozadéka is van.
Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából az adomány a napokban érkezett meg az egyesület számlájára – tájékoztatott az erdőszentgyörgyi városháza. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig is jó kapcsolat volt a két település között.
– A testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Baja számos eseményünkön vett részt, most bizonyította, hogy a bajban is számíthatunk rá. Egymillió forinttal támogatta a bözödújfalusi összetartozás templomának építését. Tolmácsolnom kell az egykori bözödújfalusi emberek köszönetét is – fogalmazott a polgármester.
A szintén testvértelepülési kapcsolatban lévő Bélapátfalva is hozzájárul a templomépítéshez. Támogatási szerződés jött létre Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély jelezte, hogy hozzájárul az összetartozás templomának visszaállításához. Amint a felajánlások is beérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
Az anyaországi testvértelepülések mellett, több önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét. Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatait is segíteni igyekeznek. Számtalan helybéli és külföldi vállalat adakozott, névtelenül vagy nevét vállalva sok magánszemély érezte övének a templomépítés megvalósítását.
A héten az ausztráliai Sydney-ből érkezett egy magánvállalat jóvoltából felajánlás. A támogatások ellenére a szükséges 250 ezer eurótól a meglévő érték még messze marad. Sikerült átlépni az összérték 10 százalékát néhány euróval. Legkésőbb tavasszal el kell kezdeni az alap megépítését, hisz utána a jelenleg száraz területet, ismét beborítja a víz, ami a munkát megnehezíti és lelassítja.
Csibi Attila Zoltán polgármester hangsúlyozta, nagyon hálásak a már beérkezett adományokért, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozókedvű emberhez jut el templomépítési szándékunk híre.
Az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon keresztül és adománydobozok segítségével gyűjti a felajánlásokat. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746.658-az telefonszámon kérhető. Székelyhon.ro

Értékes zenei adomány a Csikynek
Tekintélyes, zenepedagógiai és zenetörténeti szempontból igen értékes adománnyal gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Horváth Tünde aradi ny. zenepedagógus és karnagy, az egykori aradi Vox Juventutis gyermekkar megalapítója és lelke évtizedeken át féltve őrzött és gyarapított könyv- és dokumentum-gyűjteményének egy részét ajánlotta fel az iskola számára. A zenei oktatás, a zenepedagógiai képzés szempontjából, ugyanakkor az aradi kulturális örökség tekintetében igencsak hasznos felajánlás darabjai már felkerültek a főgimnázium könyvtárának polcaira.
Horváth Tünde a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, szerette volna, ha a megye egyetlen magyar középiskolájának is lenne egy zenei könyvtára, az elhatározás körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg benne. Egy élet munkájáról van szó, zenei, módszertani könyvekről, köztük szépirodalmi kötetekről, melyek zeneszerzők életét mutatják be, és melyek a zenepedagógus szerint nagy mértékben fejleszthetik a diákok zenei kultúráját. Az adomány darabjai között – mintegy 270 könyv és más anyag – akadnak óvónők és zenetanárok számára egyaránt hasznos kották, valamint a Vox Juventutis gyermekkar teljes történetét (12 évet) felölelő dokumentumok (naplók, fényképes beszámolók, sajtókivonatok, film- és hanganyagok stb.). „Úgy éreztem, hogy egy hasznos, örömteli és értékes gyűjteményt hagyhatok az iskolának. Nem akartam elveszni hagyni ezt a hatalmas zenei anyagot” – mondta lapunknak a pedagógus, aki szíve szerint a régi hanglemezeit is átadta volna, az iskola azonban ilyenekre nem tart igényt. A gyermekkar életét, fellépéseit, sikereit végigkövető emlékfüzetektől azonban még nincs szíve megválni, hiszen most is gyakran elcsuklik a hangja, amikor a Vox Juventutisról mesél. Az énekkarról egyébként könyvet is írt, a kötetet még a 2015-i adventi kórustalálkozón mutatták be.
Lapunk megkeresésére Tóthpál Renáta aligazgató a főgimnázium vezetősége nevében mondott köszönetet az egyedi adományért, melyet ígérete szerint nagy becsben fognak őrizni az iskola küszöbét átlépő nemzedékek számára. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Meghirdették a Tabéry Géza novellapályázatot
A Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja, valamint a Várad irodalmi és művészeti folyóirat 4. alkalommal hirdeti meg a Tabéry Géza novellapályázatot.
A novelláknak tematikusan Tabéry Géza valamelyik tetszőlegesen választott regényéhez kell kapcsolódniuk. Kiindulópont lehet a regény címe, alaptémája, egy mozzanata vagy a mű szimbolikus (képi) síkjának eleme(i). Ajánlott művek: Vértorony, Szarvasbika, A csucsai kastély kisasszonya, A Frimont-palota. A pályázati kiírásra pályakezdő és gyakorló szerzők egyaránt jelentkezhetnek. Pályázati felső korhatár: 30 év.
A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, döntésük alapján a legjobb minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő három szerző pedig pályadíjat és könyvcsomagot kap. A legjobbnak ítélt novellákat a Várad folyóirat publikálja.
A pályázatra szerzőnként maximum két novella küldhető be, egyenként legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelműek (mintegy 24.000 karakter, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság, 2,5-ös margó) lehetnek. A zsűri nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket. Nevezési díj nincs.
Beküldési határidő: 2018. február 15.
A pályamunkákhoz kérik, minden esetben mellékeljék a pályázó pontos elérhetőségét. A pályázatok beküldhetők e-mail-ben a taberypalyazat@gmail.com címre, vagy postai úton a Várad szerkesztősége címére. (Revista culturală Várad 410068 Oradea, Piata 1 Decembrie nr.12, judetul Bihor.) A küldeményen kérik feltüntetni: Tabéry novellapályázat.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2018 áprilisában.
További részletek a pályázatról a www.varad.ro weboldalon. Szabadság (Kolozsvár)

Zene és varázslatos mesevilág
Filharmonikusaink péntek esti hangversenye varázslatos mesevilágba kalauzolta a közönséget. Şerban Marcu mitológiai tárgyú szimfonikus költeménye Aktaión és Artemisz legendájából inspirálódott, Alexander von Zemlinsky zenekari fantáziája pedig A kis hableány című Andersen-meséből merítette mondanivalóját. Csajkovszkij Variációk egy rokokó témára című alkotását ugyan nem mese ihlette, de Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész pazar előadásában, a variációkban a zene varázslatos, mesés világa lüktetett.
Şerban Marcu (sz. 1977) Acteon (Aktaión) című szimfonikus költeménye eredetileg egy 14 tagú kamarazene együttesre íródott, nagyzenekari feldolgozása nagyobb kifejezőerővel bír. Alapjául a vadász Aktaión tragikus története szolgál, aki a legenda szerint megleste a meztelenül fürdőző Artemiszt, az istennő pedig haragjában, szarvassá változtatta. Az üldöző vadászból üldözötté vált Aktaiónt végül a saját vadászkutyái marcangolták szét, mert nem ismerték fel gazdájukat. A drámai szimfonikus költeményben a férfias, energikus téma Aktaiónt, a gyöngéd lírai Artemiszt képviseli. A vonósok az erdő mélyének titokzatosságát, a fafúvók a lírai, a rezek és ütősök a mű drámai vonalát erősítik. A szimfonikus költemény középső részének szuggesztív zenei képeiben egyre növekvő zaklatottság, feszültség uralkodik, szinte érezni a veszélyt, amint a vadászkutyák a szarvassá változtatott Aktaiónt üldözik, majd szétszaggatják. A finálé elcsendesülő hangjai a haldokló könnyes búcsúját idézik.
A szatmári születésű, Kanadában élő Andrei Feher világhírességektől tanult, jól felkészült, muzikális karmester. Mozdulataiban nincs semmi túlzás, semmi felesleges. Az est teljes műsorát magabiztosan, precízen, a hangulatok és színek gazdag palettájával vezényelte. Habár a hangverseny minden egyes műsorszáma szerzett élménypillanatokat, mégis az est fénypontjának Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész fantasztikus interpretációját tartom.
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) Variációk egy rokokó témára című gordonkára és zenekarra komponált művében, ahány variáció, annyi szenvedéllyel elmesélt, érzelemdús történet, amelyek mindegyikében ott szunnyad a balettszerűség. Aurélien Pascal meleg tónusú, muzikális előadásában a virtuozitás és a poézis, a magabiztosság és az érzékenység, a szenvedély és az énekszerűség, valamint a „mesélőkedv” harmóniája lenyűgöző volt. Ragyogó előadását a közönség és a zenekar is nagy ovációval fogadta. A ráadásként játszott Rosztropovics-, illetve Duport Etűdcsak újabb bizonyítéka volt annak, hogy a 22 éves csellóművész nem ismer lehetetlent a virtuozitásban, a dinamikai árnyalatok finomságában, sem az érzelmi sokszínűségben.
Alexander von Zemlinsky (1871–1942) A kis hableány című három részes zenekari fantáziája ritkán hallható zenei csemege. Zemlinsky ismerte ugyan a 20. századi törekvéseket, de megmaradt romantikusnak. Zenéjében az egyedi jegyek mellett, Wagner, R. Strauss, Mahler hatások érezhetők. Az első zenekari „tabló” a tenger mélyének sejtelmes világát idézi, azt a „hullámokon túli világot”, amelyben a kis vízi tündér él. Vihar kerekedik, egy hajó veszélybe kerül, és a hullámok lesodorják a herceget. A kis sellő megmenti a herceget, akibe beleszeret. Szerelméért minden áldozatra kész. A második zenekari képben, remélve, hogy szerelme viszonzásra lel, a varázsló „banya” segítségét kéri, változtassa őt érző földi lénnyé. A herceg nem tudja, hogy a vízi tündér mentette ki a tengerből, és egy hasonló szőke hajú, kék szemű hercegnőt vesz feleségül. A harmadik részben beteljesül a varázsló banya jóslata, mivel a herceg más leányba szeretett, a hableány szíve összetörik, megsemmisül. Ezen az estén a kis hableány törékeny alakját, szenvedélyeit, vágyait, bánatát Ana Török meleg tónusú, bensőséges, érzékeny hegedűszólói idézték. Andrei Feher keze alatt a zenekarnak sikerült a fantázia érzelmi hullámzásait, romantikus szárnyalását, ezernyi hangszínét megcsillogtatnia. A mű fináléja magasba emelt, jeléül annak, hogy a mesebeli hableány szelleme tovább él a gyermekek és a gyermekszívű felnőttek jótetteiben. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár)

Látszateljárás az EMNP feljelentése nyomán
Se hang, se kép
Semmi hír arról az eljárásról, amit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője indított a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke ellen. Toró T. Tibor (fotó) még augusztusban tett gyűlöletkeltés vádjával bűnügyi feljelentést Alexandru Cumpănaşu ellen.
Alexandru Cumpănaşu Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte azt követően, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette: az erdélyi magyarság nem tudja, és nem akarja ünnepelni Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának 2018-ban esedékes centenáriumát, és ez az erdélyi magyarság egészének az életérzését fejezi ki. Úgy vélte: bár blöff az egész (az állampolgárságot nem lehet megvonni) a fenyegetés megfélemlítő hatással van az egész erdélyi magyar közösségre, arról nem is beszélve, hogy ezt követően a román politikusok kifejezett késztetést éreztek arra, hogy maguk is „beszálljanak a versenybe, és megmutassák, hogy ki jobb román”. Toró szomorúnak tartotta, hogy Klaus Johannis államfő semmilyen módon nem reagált az azóta is dagadó botrányra.
– Miután megtettem a feljelentést, behívtak a rendőrségre, ahol nyilatkozatot vettek, jegyzőkönyvet írtak, átvették azokat a plusz bizonyítékokat, amiket bevittem, és azt mondták, hogy majd értesítenek a fejleményekről. Egyelőre se hang, se kép – mondta el megkeresésünkre az EMNP ügyvezető elnöke. Toró nem számít arra, hogy „csoda történne karácsony előtt”. Úgy véli, bizonyosan megpróbálják „elásni” a témát, azonban tény, hogy egyelőre arról sem kapott értesítést, hogy az ügyet a bűnügyi nyomozás elindítása nélkül (n.u.p) lezárták volna – az érvényben lévő jogszabály értelmében ugyanis arról is értesíteni kellene a felperest. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román király
Sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök.
A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául.
Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel.
Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura.
Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket.
Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták.
Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.”
Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek.
Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru.
Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat.
Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben.
Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király.
Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese.
Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben.
Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán.
Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni.
Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket.
Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk.
Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják.
Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro

Magyar sarok a magyar óvodáknak
Hogy angyali tettek léteznek, bizonyítja a mai nap: Magyarország óvodafejlesztési programjának részeként a háromszéki magyar óvodák vagy óvodákban működő magyar csoportok Magyar sarok fejlesztőcsomagot vehettek át. Az ajándékozásra az Óvodapedagógusok a gyermekközpontú óvodákban című, tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban zajlott szakmai konferencia előzeteseként került sor.
Ha ajándék, azt illik megköszönni: a magyar sarkokért a sepsiszentgyörgyi Hófehérke és Gulliver óvodák kisgyerekei adtak táncos-mondókás-dalos műsort a hányatott sorsú iskola konferenciatermében nagy számban összegyűlt háromszéki óvónők előtt. Műsoruk után Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese ismertette röviden a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, kiemelve: a magyar sarkok sokoldalú, az ismeretek teljes spektrumának elsajátítására alkalmas felszereléseket tartalmaznak. Vârtic Mayla Júlia, a romániai oktatási minisztérium tanácsosa Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár üzenetét tolmácsolva elmondta, a magyar sarkok az óvodások értelmi és érzelmi fejlődéséhez járulnak hozzá, köszönetét Magyarországnak az ajándékért úgy fogalmazva meg: ez az a ritka alkalom, amikor a kisebbségi lét előnyt jelenthet. Burus-Siklódi Botond, az óvodafejlesztési program erdélyi stratégiai partnerének, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, a program nem csupán a nagy és kis infrastruktúrai fejlesztésekről – óvodaépítéstől és – felújítástól a játszóterek építésén át az oktatási-didaktikai eszközök beszerzéséig – szól, hanem az óvodapedagógusok szakmai fejlesztéséről is, amelyeken való részvételre buzdította az óvónőket. A magyar sarkokról pedig megjegyezte: „elismerés és köszönet a korábban példátlan fejlesztési lehetőségért”. Végezetül Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, a magyar sarkoknak Háromszéken 129 óvoda 4540 óvodása fog örülni, akiket 33 magyar ajkú óvónő oktat 242 csoportban.
A magyar sarkok jelképes átadását követően szakmai konferencia következett, Az óvodapedagógusok didaktikai kultúrájának megújulásáról címmel előadást tartott Szőcs Imola (Kovászna Megyei Tanfelügyelőség), Az óvoda és a család együttműködése a gyermekek fejlesztése érdekében címmel Márton Adél (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), míg Deák Gyula – ezúttal a Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében – a népi hagyományok általi kompetenciafejlesztésről értekezett. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita és cirkusz a képviselőházban (Igazságügyi törvénycsomag)
Botrányos ülés keretében elfogadta tegnap a képviselőház plénuma az igazságszolgáltatás, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (LIT) megszervezéséről és működéséről szóló törvényeket módosító tervezeteket. Mivel az ülésterem elektronikus szavazórendszere meghibásodott, a tervezeteket szólításos, nyílt szavazással fogadták el. A tervezetek vitáját megelőzően a kormánypártok az RMDSZ támogatásával módosították a házszabályzatot, és ezzel hátrányba hozták az ellenzéket.
Az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvényt módosító jogszabály többek között előírja, hogy létrehoznak egy új, a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályt. Ez a legfőbb ügyészség keretében jön létre, és kizárólagos hatásköre a bírák és ügyészek által elkövetett korrupciós, hivatali és az igazságszolgáltatás megvalósulása ellen irányuló bűncselekmények kivizsgálása lesz.
Egy másik cikkely értelmében csak azok az ügyészek pályázhatnak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség keretében ügyészi tisztségre, „akik ellen nem foganatosítottak fegyelmi büntetéseket, szakmailag felkészültek, erkölcsi magatartásuk kifogástalan, legalább nyolc évet dolgoztak ügyészként vagy bíróként, és sikerrel vették a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi szakosztálya előtt tartott vizsgát”. A tervezet azt is előírja, hogy a bírósági ítéletek indoklását az ítélet kimondásától számított legtöbb 30 napon belül kell megszövegezni, indokolt esetben azonban a határidő meghosszabbítható. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről szóló 2004/317-es törvényt módosító tervezet, amelynek jelentős része az Igazságszolgáltatási Felügyeletre (IF) koncentrál, egyebek mellett előírja: a felügyelet „az LIT keretén belül működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmény”. A hatályban lévő jogszabály szerint az IF-nek hetven tagja van, a módosító javaslat szerint ez „a feladatok ellátásához szükséges létszámmal rendelkezik”, vezetőjét az LIT versenyvizsga alapján nevezi ki, és szintén a bírói tanács hívhatja vissza. Egy másik módosítás értelmében az IF felügyelőit az LIT által szervezett versenyvizsga után a főfelügyelő nevezi ki három évre, amit legfennebb egyszer lehet meghosszabbítani. A vizsgára azok a bírák vagy ügyészek jelentkezhetnek, akik legalább tíz éve dolgoznak az igazságszolgáltatásban legalább törvényszéki vagy megyei ügyészi rangban, és legutóbbi kiértékelésükkor nagyon jó minősítést kaptak.
Súlyos ellenzéki vádak
Az ellenzéki alakulatok képviselői a vita során keményen bírálták a rendeleteket, valamint a megvitatási eljárást. Cătălin Predoiu nemzeti liberális párti képviselő egyrészt azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárással tárgyalja a parlament a tervezeteket, másrészt azt rótta fel, hogy ezeket nem vállalta fel az igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetséget képviselő Stelian Ion is az igazságügyi törvények módosítása kapcsán alkalmazott parlamenti eljárást kifogásolta. Robert Turcescu, a Népi Mozgalom Pártja (NMP) képviselője felszólalásában hangsúlyozta, nehezen hihető, hogy az, ami a parlamentben történik, az ország fejlődését szolgálná, majd bejelentette, hogy alakulata nem vesz részt az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekről szóló szavazáson.
A vádakra reagálva Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő kifejtette, azért kezdeményezték a parlamenti különbizottság létrehozását, amelyet ő vezet, hogy legyen mód nyilvánosan megvitatni az igazságügyi törvények módosításait, és minden érdekelt fél meghallgatásával döntsenek ezekről. Iordache hozzátette, pártja független, minden politikai befolyástól mentes igazságszolgáltatást szeretne. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint a módosítások az igazságszolgáltatás függetlenségének erősítését szolgálják. Sebtében átírt házszabály
A törvénycsomag vitáját megelőzően a honatyák 176 támogató, illetve 88 ellenszavazat mellett elfogadtak egy, a kormánypárt részéről érkező, a házszabály módosítására vonatkozó javaslatot, amely időkorlátot szab a törvénytervezetek cikkelyenkénti vitájának, felgyorsítandó a törvényalkotási eljárást. Az ellenzéki alakulatok képviselői hevesen tiltakoztak a módosítás ellen (az NMP honatyái táblákkal, amelyeken egyebek mellett az szerepelt: Ne szavazzatok, mint Daea juhai; A parlament nem Dragnea birtoka; Le a cenzúrával), amely gyakorlatilag kizárta, hogy a két igazságügyi törvénytervezet esetében a szakbizottság által elutasított ellenzéki javaslatokat esetleg a plénumban újravitassák. A módosítás – amelyet az RMDSZ is támogatott – rövid időn belül meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, s a tervezetek vitáját és a szavazást ennek megfelelően bonyolították le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)
A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre.
A kezdetek
Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre:
– 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé.
Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg.
A gyermekek segítenek
– Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet
– A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe:
– Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig.
Háromgenerációs kántori szolgálat
Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek
Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert.
Kis Apostolok, honlap
A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője.
– A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő.
A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A polgármesterek aggódnak a jövő évi költségvetés miatt
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL Választottak Ligájának Arad megyei elnöke szót emel a PSD–ALDE-kormány adópolitikája ellen.
Politikai színezettől függetlenül, Arad megye minden lakosa meg fogja sínyleni jövőre a PSD–ALDE-kormány határozatát, miszerint az új adótörvénykönyv révén minden város és község több tízezer euró értékű pénztől fog elesni – vélekedik Antal Péter, a PNL Arad Megyei Választottak Ligájának az elnöke.
Pécska város polgármestere szerint, tárgyalásokat folytatott számos polgármester kollégájával, akik más pártok színeiben nyerték el tisztségüket, de mindannyian aggódnak a településük 2018-as költségvetése miatt.
Az úgynevezett PSD–ALDE-„pénzügyi forradalom” számos PSD-s polgármestertől is kemény kritikát kapott, köztük Gabriela Vrânceanu Firea, Bukarest főpolgármesterétől vagy Mihai Chirica, Jászvásár polgármesterétől, mert a rendelet megnyirbálja a városok költségvetéseinek számottevő részét, amit korszerűsítésre, fejlesztésre lehetett volna fordítani.
Antal Péter rámutat: a határozat azt bizonyítja, hogy a PSD–ALDE vezetői elszakadtak a realitásoktól, a hatalomért vívott harcukban nem veszik figyelembe azoknak az érdekeit, akiket képviselnek, a helyi adminisztrációk véleményét.
A helyzet kezelésének egyetlen megoldása lenne, a polgármesteri hivatalokat megillető személyi jövedelemadó jelenlegi 41,75%-ának 58,60%-ra való emelése, ami kompenzálhatná a jelenlegi adózási törvény elvonásait – zárja nyilatkozatát Antal Péter.
A PSD választási ígéreteiben ugyanis a jelzett illetéknek a 100%-a a helyi költségvetéseket erősítené, mivel helyben termelődött – nyilatkozta a polgármester. Nyugati Jelen (Arad)

A tájképek uralják az Orvosok téli szalonját
Negyvenhetedik alkalommal állították ki orvos-képzőművészek munkáit Kolozsváron, az Orvosok téli szalonjának idén is a Művészeti Múzeum ad otthont. Florin Gherasim kurátor a szerda déli megnyitón elmondta, 34 orvos-képzőművész 57 alkotása látható a múzeum négy termében, olaj-, akril-, tempera-, akvarellfestmények, grafikák és fényképek alkotják a tárlat anyagát.
Gherasim kiemelte, az Orvosok téli szalonja olyan nagy hagyománnyal rendelkező művészeti esemény, amelyet támogatni, bátorítani kell. A kurátor elmondta, a válogatáskor az volt a legnagyobb feladat, hogy az évek során teremtett értékeket, hagyományt tiszteletben tartsa és továbbvigye.
Victor Cubleşan, Kolozs Megye Kulturális Igazgatóságának vezetője kifejtette: számos irányzat, megközelítés körvonalazódik a tárlaton, modern, klasszikus, de akár expresszionista jegyeket is fel lehet fedezni az alkotásokon. Cubleşan bevalotta, meglepte, hogy a tárlat domináns témája a természetbe való menekülés, és a tájképek az uralkodóak.
A kiállítás 2018. január negyedikéig látogatható, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy palota, Főtér 30. szám). Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

„Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az olimpia”
Olimpikonokkal népszerűsítik a sportot az ország iskoláiban
Milyen érzés volt részt venni az olimpián, majd átvenni az érmet? Hogyan fordult figyelme a sport, és ezen belül éppen a súlyemelés felé? – csak úgy záporoztak a kérdések Tasnádi István kolozsvári súlyemelőre, olimpikonra tegnap délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében. A híres sportoló részt vesz az Ifjúsági és Sportminisztérium által meghirdetett országos programban, amelynek keretében olimpikonjaink számolnak be pályafutásukról a gyerekeknek, és természetesen sportszeretetre, sportolásra ösztönzik őket. Kassay Boglárkától, a Kolozs Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság (DJST) aligazgatójától megtudtuk: a megyei testület novemberben kapcsolódott be az országos mozgalomba, és a tanév végéig igyekeznek minden tanintézetbe eljutni a több mint húsz Kolozs megyei olimpikon egyikével. A cél természetesen a sportolás népszerűsítése, hiszen bárki lehet a jövő olimpikonja.
Közel száz V–VIII. osztályos gyermek vett részt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében tegnap délelőtt azon a találkozón, amelyen Tasnádi István súlyemelő, olimpikon emlékezett vissza pályájára, és buzdította teljesítménysport űzésére a fiatalokat.Előbb Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész Pál apostolt idézte áhítatában, majd Kassay Boglárka, a Kolozs Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság aligazgatója tájékoztatta a gyerekeket az országos kampány lényegéről: a Románia bajnokai az iskolákban és az egyetemeken című program keretében az olimpikonokat segítségül híva próbálják sportolásra buzdítani a fiatalokat. – Ambícióval és sok munkával bármilyen korlátot le tudunk győzni, hiszen mindenkiben egy-egy bajnok rejtőzik – tolmácsolta Marius Alexandru Dunca ifjúsági és sportminiszter üzenetét Kassay Boglárka, majd a Tasnádi Istvánról szóló kisfilm levetítése után az ismert sportoló készséggel válaszolt a gyerekek kérdéseire.
– Amikor 1980-ban életem első olimpiájára mentem, Moszkvába, nagyon meg voltam hatódva. Aztán részt vettem az 1984-es Los Angeles-i olimpián is, ahol ezüstérmes lettem. Felemelő érzés volt jelen lenni az olimpián, hát még érmet nyerni! – elevenítette fel sportolói pályájának csúcsait a húszszoros országos bajnok súlyemelő, Tasnádi István, aki 1976–1984 között több mint 50 országos csúcsot javított. Megtudtuk: azért is fordult érdeklődéssel a sport felé, mivel egyik iskolai tornatanára nem tartotta megfelelőnek erre a pályára, és be akarta bizonyítani, hogy igenis ott a helye. Miután az egyik országos bajnokságon szép eredményt ért el, bekerült a válogatottba, ott pedig a csapattagok egymást ösztönözték. A nagyobb versenyek előtt akár napi nyolc órát is edzett, reggel, délben és délután. Pályafutása során nyolcvan érmet szerzett – a tegnapi beszélgetésen talán nem véletlenül éppen a Los Angeles-i olimpián kapott ezüstérem lógott a nyakában. A 110 kilogrammos kategóriában versenyző sportoló nem változtatott számottevően étrendjén a versenyek előtt, de olyasmi előfordult, hogy egy hét alatt több mint hét kilót fogyott úgy, hogy nem evett kenyeret. Zárszóként az olimpikon arra buzdította a gyerekeket, hogy sportoljanak rendszeresen, és űzzenek teljesítménysportot, majd készségesen osztogatott autogrammot a sorban álló gyerekeknek. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„Ezt nehezen felejtik el az RMDSZ-nek” – Eckstein-Kovács Péter az igazságügyi változásokról, a szövetség szerepéről
Az igazságügyi rendszer működését szabályozó törvények módosításai a korrupcióellenes ügyészek hatásköreinek megcsonkítását célozzák, az RMDSZ pedig akkor is tartja magát a parlamenti támogatásról a kormánypártokkal kötött megegyezéshez, ha a jogállamot kell közösen csorbítani – vélekedett a Krónikának Eckstein-Kovács Péter jogász, volt RMDSZ-es szenátor és kisebbségügyi miniszter.
– Több ízben is bírálta az RMDSZ-t annak kapcsán, hogy Márton Árpád bizottsági alelnök révén a szövetség aktívan részt vesz az igazságügyi törvények módosításainak kidolgozásán munkálkodó parlamenti különbizottságban. A kormányoldal – és vele az RMDSZ is – ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az „ügyészállam” lebontásán fáradoznak. Hihetőnek tartja, hogy az ügyészek olyannyira elszabadultak, hogy szükség van a megzabolázásukra? Ha nem, mi lehet a valós indok?
– Olyan, hogy ügyészállam, nincs. Rendőrállam már létezett, saját bőrünkön éreztük a pártállami időkben.
Már csak azért sem lehet ügyészállamról beszélni, mert az ügyészek, a nyomozó, az azt ellenőrző és vádemelő intézmény a bírói hatalom ellenőrzése alatt áll a nyomozati szakasztól a jogerős ítéletig, avagy felmentésig. A jogállamiság sarokköve az, hogy senki se állhasson a törvények felett. Ez persze sokaknak, politikusoknak, híres vagy gazdag embereknek nem tetszik. És itt jön be az a hatáskör, amit meg akarnak csonkítani: az ügyészség és különösen a DNA azon joga/gyakorlata, hogy érinthetetlennek tűnő emberek esetében – miniszterek, képviselők, milliomosok, fociguruk, főpapok – is nyomoznak, és bíróság elé küldik őket. Az ügyészek munkájának eredményességét a büntetőügyekben meghozott bírósági ítéletek tükrözik. A DNA eredményességi együtthatója jó ideje 90 százalék körül mozog, ami ha nem is tökéletes, de nagyon jó eredmény.
– Tény, hogy voltak olyan esetek, amelyekben a bíróság darabokra cincálta az ügyészek érvelését. Ön szerint valóban szükséges az ügyészek és bírák felelősségének rögzítése, és kötelezni őket az esetleg okozott kár megtérítésére?
– Az nagyon jó, hogy vannak szétcincált vádiratok, felmentési ítéletek. Ahogy van rossz suszter, akad gyenge vagy akár elfogult ügyész is. Persze nagy a különbség, ami a következményeket illeti, de ismétlem, egy ügyész nem tud 24 órán túl saját hatáskörében fogva tartani vagy letartóztatni senkit. Jelenleg is van jogszabály a bírák és ügyészek anyagi felelősségéről törvénytelen ítéletek vagy eljárások esetében, mégpedig akkor, ha rosszhiszeműen jártak el, vagy ha szarvashibát vétettek. Ami újdonság, az az, hogy ha az államot elmarasztalták, és kártérítésre kötelezték, akkor muszáj azt behajtani a tévesen ítélkező bírón. Eddig is volt rá lehetőség, de nem volt kötelező. Hát nem szeretnék annak a bírónak a bőrében lenni, aki hetente több tíz kereskedelmi ügyben megy be tárgyalni, ahol a per tárgya sok millió lej vagy euró. Egy tévesnek minősített ítélet egy életre ellehetetleníti a bíró és családja egzisztenciáját.
– Az ellenzéki vádak szerint a kormányoldal célja az, hogy a politikum befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást. Ugyanakkor a kormányoldal – és az RMDSZ is – azzal érvel, hogy a módosítások zömét az igazságügyi szakmai szervezetek javaslatára fogadták el. Ezek nyomán – például azzal, hogy az államfő a jövőben nem utasíthatja vissza a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács által javasolt főügyészek kinevezését – épphogy erősödik az igazságügy önállósága, hiszen a politikum immár nem szólhat bele a kinevezésekbe. Az igazságügyi felügyelet – végül elvetett – kivonása a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alól és független intézménnyé tétele elvileg szintén hozzájárulhatott volna az igazságügy függetlenségének megszilárdításához. Vagy mégsem?
– Lehet, sőt biztos, hogy a PSD hangadó jogászpolitikusai, Florin Iordache és Şerban Nicolae nem a szakma csúcsai, de nagy tapasztalattal rendelkező, dörzsölt politikusok. Most az ügyészek jelentették a célpontot. Nosza engedtek a CSM és egy, de nem az egyetlen bírói egyesület képviselője módosító indítványainak, mi több, olyan mentelmi jogot ígértek a bíróknak, mint amilyen a parlamenti képviselőknek van. Hogy a parlamenti képviselők mentelmi jogát kellene korlátozni és nem kiterjeszteni több ezer bíróra, az már nem érdekli a kormánypártokat.
Egymásra akarják uszítani a szakmát, amely eddig konzekvensen elutasította a módosításokat, hogy aztán könnyebben elbánhassanak velük. Az igazságügyi felügyelet kivonása a CSM hatásköréből messze a legveszélyesebb módosítás lett volna a csomagból. Nyilván, hogy a parlamenti többség és kapcsolt részei mondták volna meg, hogy kik azok a „független” emberek, akik majd döntenek bírák, ügyészek karrierjéről, fegyelmi ügyeikről.
Ami a vezető ügyészek kinevezését illeti, vannak pró és kontra érvek az államelnök szerepét illetően ebben a kérdésben. Az az igazság, hogy van egy kis konzervativizmus abban, ahogyan a közvélemény és a sajtó nagyobbik része látja ezt a kérdést. Eddig működött: kérdés, mi lehet mögötte, hogy most Dragneaék meg akarják változtatni. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Interjú Borboly Csaba megyetanácselnökkel
Sok kár megelőzhető lett volna
A román vízügyi és erdészeti minisztérium 2016-ban 1700 nagyragadozó – 552 barnamedve, 657 farkas, 482 vadmacska – kilövését akarta engedélyezni Romániában. A zöldszervezetek, állatvédők tiltakozásba fogtak, aláírást gyűjtöttek a nagyvadak védelmében.
A kilövési kvótát minden évben a brassói egyetem erdészeti karának a tanulmánya alapján hagyják jóvá. A román akadémia negatívan véleményezte a védett állatfajok kilövésére vonatkozó rendeletet. A Brassói Táblabíróság ügyészsége is vizsgálatot indított a kilövési kvóták megállapítása miatt. Cristiana Pascal-Palmer (volt) környezetvédelmi miniszter pedig visszavonta a kilövésre való rendeletet. A populáció szabályozás céljával történő medvevadászat letiltása nagy felháborodást keltett a vadásztársaságok körében. Heves vita alakult ki a vadászok és természet-, környezetvédők között. Miközben a jelenlegi helyzetnek az első számú kárvallottai az állattartók, a mezőgazdasági területeket művelők.
2017-ben Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter intervenciós kvótát engedélyez medvék és farkasok kilövésére. Azonban ezzel sem a vadásztársaságok sem a környezetvédők nincsenek megelégedve. Közben a községek, települések vezetői is igen érintetté váltak a témában, mert egyre gyakrabban és egyre többször a faluban, lakott övezetben jelennek meg medvék, és nem csak anyagi károkat okoznak, hanem emberek életét is veszélyeztetik. Félelemben, rettegésben tartva az ott élőket, akik egyértelműen az előjáróktól várják a megoldást.
A medve köztémává vált, megosztja a társadalmat, heves indulatokat vált ki emberekből, a nagy vitában egyre többen az országvezetésre, a politikusokra mutogatnak, hogy ők kellene tegyenek valamit, kezükben van a döntés, náluk van a megoldás…
Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, az Európai Unió Régiók Bizottságának a témában felelős raportőrét kerestük meg, és a medvetémáról, a kialakult helyzetről, a fejleményekről, eredményekről és a hogyan továbbról beszélgettünk.
– Mikor volt az a pont, amikor rájött, hogy a medvekérdéssel foglalkoznia kell?
– 2008 áprilisában, az akkori közvetlen megyetanácselnöki tisztségért folyó választási kampányban szembesültem először a kérdéssel. Akkor gyalogosan végigjártam a megye minden települését, és azon belül is a fontosabb utcákat, és az emberekkel szóba álltam. Napi 1–2 községre volt elég az idő. Kőrispatakon szörnyedtem el a legjobban, és Siménfalván, ahol számos gazda arról panaszkodott, hogy a vadkárok miatt visszaszorultak a kis kertjeikbe, és felhagyták a termelést. Megválasztásomat követően már 2009-ben létrehoztunk egy megyei, a vadkárokkal foglalkozó munkacsoportot, és elkezdtünk közösen megoldásokat keresni. Az évek során egyre több ismeretre tettünk szert, egyre részletesebben láttuk a kérdést, ezért hatékonyan tudtunk segíteni olyan kérdésekben, mint a kárfelvétel, de szerveztünk tájékoztató kampányokat, jogszabály-módosítást nyújtottunk be a villanypásztor telepítésére vonatkozóan, miközben folyamatosan kértük a központi kormányzattól a hosszú távú intézkedések bevezetését, mert főleg a medvék esetében látszott, hogy évről évre komolyabb, súlyosabb lesz a helyzet. S ahogy a helyzet súlyossága nőtt, úgy lettünk egyre hangosabbak. Nem az volt a célunk, hogy a medvevadászatnak alapot adjuk, hanem az, hogy Bukarest ne tudja szőnyeg alá seperni a medvekérdést, és a szokásos bukaresti látszat és akkut problémakezelés helyett, hosszú távú, fenntartható megoldásról beszéljünk, s ezt a célunk elértük. Annak ellenére, hogy legtöbbször én kerültem előtérbe a sajtóban, egy nagyon jó csapattal dolgoztam együtt, itt gondolok a megyei tanácsnál lévő 5 munkatársamra, az önkéntesen jelentkező, segítő félszáz bedolgozóra, vagy a Szent István Egyetem vadgazdálkodási tanszékére.
– Miért vált társadalmi kérdéssé a medvegond? Miért nem maradt meg vadgazdálkodás szinten?
– Mert ez Románia. Bukarestben rászoktak arra, hogy cirkusszal lehet a nagyobb bajokat elkendőzni. Így a 2016-os „szakértő” kormány minisztere felkorbácsolta az indulatokat e téren, majd amint azt utólag is elismerték a minisztérium munkatársai, hozott egy érzelmi döntést. Ez az érzelmi döntés lehet jót tett az akkori kormányfő politikai karrierjének, viszont a székely falvak lakóinak csak kárt hozott, és nem csak, mert ugyanilyen helyzet áll fenn Brassó, Szeben, Prahova megyékben is. Ennek köszönhetően lett a medvekérdésből szakmai vita helyett társadalmi vita. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a szakmai érvek helyett a kérdés érzelmi megközelítése kapott inkább teret. Erre rájött az is, hogy egyre inkább kezdett látszani, hogy több 10 millió euró uniós finanszírozást hívtak le Romániában szervezetek és központi állami szervek, különféle tanulmányok, elemzések, tervek készítésére, a nagyvadak ügyére is, de azoknak eredménye újabb vitákhoz vezetett, s a legfontosabb, hogy a sok kutatás során a helyi közösségek véleménye és a helyi valóság mellőzve lett. A lehívott források elég tekintélyes részét kommunikációra költhető összegek képezték, és egy egyenlőtlen harc kezdődött a médiában, ahol a gazdák, földtulajdonosok, vadgazdák már nem rúgtak labdába. Tehát, látni kell, hogy komoly erőforrás áll a status-quo-t megtartani akarók rendelkezésére, hisz a The Guardianig eljutottak, hamis állításokat közölve, így próbálva megakadályozni egy általam készített uniós dokumentum elfogadását a Régiók Bizottságában.
– Mikor volt az első medvével való találkozása?
– Gyerekkoromban, talán 7-es lehettem, édesapám állatorvos, így mindig elkísértem őt, nyáron sokszor jártunk ki az esztenákra. Életem legszebb pillanatai közé tartoznak ezek az élmények, a juhfürdetéstől a frissen készült orda, sajt vagy zsendice kóstolásáig és a természetben való csatangolásokig. Az egyik csomafalvi juhnyáj a parajdi részen legelt, odamentünk, a román pásztor fiával játszottunk az erdőben, amíg a kezelések tartottak, és egyszer előttünk kb. 5–6 méterrel kiszökött egy medve, és ment le a patak felé. Elég nagy ijedtség lett úrrá rajtunk, ma persze mosolygok a történteken, de akkor megtanultam, mit jelent az, hogy a medve nem játék.
– Térjünk vissza a jelenbe, hogyan látja a medvekérdést, hogyan tovább?
– Kell hinnünk abban, hogy a helyzetet lehet okosan rendezni. A medve is egy érték, és az is kell maradjon. El kell érnünk, hogy ne közellenség legyen. Több szinten folyik a munka, a megyében, Bukarestben és Brüsszelben. Ezekről órákat lehet beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni a követett célokat, a felsorolás nem tükröz semmilyen fontossági sorrendet:
1. Megelőzésre kell összpontosítani, hiszen a beavatkozás, azaz – ahogy többen ismerik – az intervenció, csak pillanatnyi megoldás, amely a jelenlegi helyzetet is csak részben kezeli. Megelőzés nélkül újabb és újabb esetek lesznek.
2. Sajnálom, hogy a vadásztársaságok szinte egy hónapig nem hitték el, hogy megszületett az intervenciós rendelet, és kell vele élni a veszélyes egyedek ügyében, így sok helyen sok kár, akár ember elleni támadás is megelőzhető lett volna az ősz folyamán. De persze a minisztériumot továbbra is számon kell kérjük, mert nem mennek a dolgok, csak vontatottan és médiacirkuszok árán.
3. Rendbe kell tenni a jogszabályokat, itt már sok javaslatunk volt, és ezeket újra és újra benyújtjuk. Az, hogy novemberben a szenátus környezetvédelmi bizottsága egy nyílt vitát szervezett a témában, az annak köszönhető, hogy nem hagytuk magunk ígéretekkel elhallgattatni, és olyan intézmények kapcsolódtak be a vitába, amelyek egy éve még nem tartották érdemesnek a témát napirendre tűzni. De ugyanakkor benyújtottunk egy petíciót a nép ügyvédjéhez, hogy vizsgálják meg, hogy hány intézmény és döntéshozó testület nem végzi a dolgát, hiszen az emberi élet és a testi épség semmibe vételét nem lehet elnézni.
4. Brüsszelben sikerült letisztázni, hogy „nem Brüsszel a hibás”, Brüsszel nem tiltott meg semmit, csak a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztériuma nem teszi a dolgát. Ezt fontos tudni! Ellenben Brüsszeltől várják a pénzt a megelőzésre, hiszen ha itt van Európa medvepopulációjának kétharmada, s nekünk kötelességünk erre vigyázni, akkor a kötelezettségből származó költségeket kompenzálni kell. Ezzel Brüsszel egyet is ért, de megfelelő menedzsment és terv nélkül nem fogja biztosítani a forrásokat, és ez a román kormány legnagyobb hiányossága, s ezt akarják eltakarni a „Brüsszel megtiltotta” típusú mondatokkal.
5. A mezőgazdasági minisztériumnál ki kell harcoljuk, hogy indítsák el a Natura 2000-es kompenzációra vonatkozó intézkedést, hiszen Románia szinte az egyetlen ország az Unióban, amely nem hívja le a hektáronként 200–500 eurót jelentő uniós forrást. Egyszerű számítással, egy kétezer hektáros közbirtokossági terület esetében, ami beleesik egy Natura 2000-es övezetbe, csak kétszáz euróval számolva is négyszázezer euró kompenzációt jelentene, amely mellett már megérné a medvét akár „mézzel is etetni” odafent a saját élőhelyén, hogy ne a könnyű táplálékszerzés miatt szokjon rá a kertjeinkre, házainkra, állatainkra.
6. Szemléletváltásra van szükség a vadásztársaságoknál is, összefüggésben a Natura 2000-es területek kompenzációjával, s el kell jutni arra a szintre, hogy egy-egy nagyvad kilövése a bevételek csak kisebbik szeletét képezze. Szerintem az itteni vadásztársulásnak sem felel meg, hogy egy itteni vadász, aki minimálbéren van alkalmazva, „kiszolgálja” és napokon keresztül szinte szolgaként kísérgeti a nyugati „pénzes” kollégáját, míg az elejti az úgymond újratermelődő vadat. Nem vagyok vadász, de a logika erre enged következtetni.
Örvendek és fontosnak tartom, hogy itt van a Szent István Egyetem, ahol vadgazdamérnöki mesteri oktatást is biztosítanak, emellett elindult a beszélgetés, közös pontok keresése a természetvédők és a Natura 2000-es övezetek kezelőivel, tehát sokrétű tevékenységet kell folytatni az egyensúly megteremtése céljából. Persze, a központi kormányzat megfelelő tevékenysége nélkül csak kis eredményeket érhetünk el, de a július 5-ei tüntetés előtti napon is sokan azt mondták, értelmetlen Bukarestbe menni. Én hittem abban, ha valamit akarunk, akkor azt meg kell próbáljuk. És nekünk volt igazunk. Külön köszönöm Tamás Sándor és Péter Ferenc kollégáimnak is, valamint az RMDSZ parlamenti képviseletének, megmutattuk, hogy van összefogás, hogy együtt egy erőt képezünk. S ha akkor sikerült elérni közös céljainkat, akkor máskor is fog, én hiszek ebben az együttműködésben.
– Mit tart az eddigi eredmények közül a legfontosabbnak?
– A legfontosabb eredmény, hogy sikerült megakadályozni azt, hogy legalább a döntéshozó fórumok szintjén ne az érzelmi érvek legyenek hangsúlyban. A másik jelentős eredmény, hogy a minisztérium megértette a menedzsment terv lényegét, már ha másért nem is, csak azért, hogy ne legyen a média kereszttüzében, s ha tartják ígéretük, akkor a hetekben közvitára bocsátják a menedzsment tervet. De ez már legyen a jövő, most már advent van. Ismételten megköszönöm mindenkinek a támogatását, jó szavát, amit az idei évben felénk tolmácsolt, kívánok a Székely Hírmondó olvasóinak áldott karácsonyi ünnepeket, és az új évben mindenkit áldás, öröm és egészség kísérjen! Kelemen László / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Együtt ünnepeltek a Diakónia gondozottai
Az öregség örömei
Hétfőn a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi idősgondozó szolgálata régiós karácsonyi ünnepségre invitálta a város közelségében élő ápoltjait. Tegnap hasonló találkozót szerveztek Kovásznán, ma az erdővidékieknek pedig Baróton.
Az ünnepi, közösségi együttlétre különösen szomjaznak azok, akiknek ebben betegségük, beszűkült mozgásuk miatt ritkán van részük.
A Diakónia területi képviselői által gondoskodott arról, hogy az ünnepségre eljussanak az illyefalvi, gidófalvi, bodoki, árkosi, kőröspataki, rétyi, barátosi idősek, sőt új csatlakozóként az uzoniak is – ebben a községben csak egy féléve működik az otthongondozó szolgálat, de jelen voltak az alapítvány nyugdíjas klubjának tagjai is.
Tóth Anna ágazati igazgató és kálnoki lelkész rövid köszöntője után egy rövid áhítat keretében az Istennel való találkozást váró bibliai öregekről olvasott fel a Lukács evangéliumából, majd a Váradi József-iskola IV. osztályos tanulói adtak elő egy jelenetet, amelyet Babos Csilla tanítónőjükkel gyakoroltak be. A gyerekek kis figyelmességgel is megajándékozták a jelenlévőket, akik ezután egymást szórakoztatták és köszöntötték versekkel, énekekkel. A találkozót szeretetvendégség zárta. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Diákok vernek tanárokat az iskolákban: mi áll az ijesztő jelenség mögött?
Csak múlt héten három olyan eset is napvilágot látott a sajtóban, amikor diákok ütöttek meg tanárokat az iskolában. Az egyik eset éppen Csíkszerdában történt: a Liviu Rebreanu román tannyelvű általános iskolában egy 14 éves, hetedik osztályos diák feleltetés miatt előbb meglökte, majd ütlegelni kezdte a tanárnőt, aki megpróbált a naplóval védekezni. Egy újabb lökés következtében a pedagógus nekiesett a fűtőtestnek és a közelében található szekrénynek. A tanárnőnek krónikus hátfájdalmai vannak hosszabb ideje, ezért hívta ki a mentőket is.
Teleorman megyében még képtelenebb jelentek zajlottak az osztályteremben: miután egy tanárnő képtelen volt fegyelmezni a diákokat polgári nevelés órán, el akarta hagyni az osztálytermet, de két fiú ebben megakadályozta. Egyikük elállta az ajtót, a másik a pedagógus fenekét, hátát csapkodta, trágárul szidalmazta. Az osztály röhécselve követte a jeleneteket, senki sem akadályozta meg a tanárnő megalázását. A jelenetről videófelvétel is készült.
A harmadik incidens Konstanca megyében történt, francia órán. A tanárnőnek feltűnt, hogy a teremben tartózkodik egy olyan diák, aki nem tagja az osztálynak. Megkérdezte tőle, hogy hívják, majd felkérte, hogy hagyja el a termet. A diák erre nem volt hajlandó, a nevét sem árulta el, csak annyit mondott, hogy egy párhuzamos osztályba jár. A tanárnő ekkor felszólította, hogy együtt keressék fel az iskolaigazgatót. A kamasz erre ököllel állon ütötte a pedagógust, kitépte a kezéből az osztálynaplót, és ütlegelni kezdte, lerepítve a szemüvegét. Kis idő után abbahagyta a tanárnő bántalmazását, és kirohant a teremből. Mint kiderült, a kamasznak rendezetlen a családi háttere, a nagymamája neveli, évet ismételt, és már korábban is voltak magatartásbeli problémái.
A sort folytathatnánk azokkal az esetekkel is, amikor a tanárok lépnek fel agresszíven a diákokkal szemben, és a diákok közti bántalmazásokról még nem is beszéltünk. A Romániai Magyar Diákszövetség (Makosz) elnökével, Bukur Tamással, Román Mónika pszichológussal és Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla elméleti líceum igazgatójával annak próbáltunk utána járni, mi állhat az erőszak mögött és hogyan lehetne ezt megelőzni.
Hiba lenne csak a diákokat okolni
A Makosz elnöke, Bukur Tamás szerint hiba lenne az agresszió okait azzal letudni, hogy a diákokat képtelenség fegyelmezni. „A diákok többsége gyerek. A fegyelmezetlenségnek rengeteg oka van, ide sorolhatjuk a családi állapotot, a szociális helyzetet. Az erőszak leginkább azokban az iskolákban gyakori, ahol a tanulók gyenge szociális körülményekből jönnek. Elég sajnálatos, de a különböző romániai iskolákban eltérő az oktatás minősége, az oktatás minőségétől is függ, hogy mennyire van jelen az erőszak egy iskolában” – magyarázta.
A diákok közötti kegyetlenkedésekről Bukur elmondta, ez elég általános az iskolákban, és ez alól a magyar tannyelvű intézmények sem kivételek. „A diákok nagy része gyerek, és nem tudják mindig meghúzni a határt, hogy a játék, a viccelődés mikor csap át bántalmazásba. És szerintem ezt a határt sokszor a szülők és a tanárok sem ismerik fel, így nem tudják időben meghúzni a vonalat. Romániában a bullying, a kegyetlenkedés jelenségével alig foglalkoznak, miközben a nyugati világban egyre nagyobb figyelmet fordítanak ennek visszaszorítására. Nagyon gyakori nálunk is, hogy egy osztályközösségben kirekesztenek gyermekeket. A kirekesztés nemcsak abban áll, hogy magára hagyják, hanem nagyon gyakran erősen zaklatják, bántalmazzák, tönkreteszik a lelki világát. Leginkább az általános iskolákban jellemző ez” – mondta. A Makosz elnöke szerint a romániai oktatás fölött mintha megállt volna az idő, a mentalitás, a tanítási technikák, a módszerek legalább száz évesek.
Elmondta, a Makosz nem kapott az utóbbi 2-3 évben egyetlen tagszervezettől sem panaszt arra vonatkozóan, hogy a tanárok és a diákok között fizikai erőszak történt volna a magyar tannyelvű iskolákban. Verbális bántalmazás miatt viszont már kaptak panaszt diáktanácsoktól, tanár fenyegetett meg diákot, hangfelvétel is készült az esetről. „Elég durva volt, nagyon meghökkentünk” – mondta Bukur Tamás.
Az okok a családban keresendők
Román Mónika pszichológus szerint a diákok agresszív fellépésének oka mindenképpen a családban keresendő. „A legsúlyosabb tényezőnek azt látom, amikor a szülők annyira elfoglaltak, hogy nincs idejük a gyerekre, és az elektronikus bébiszitterre hagyják őket. A gyerek nem tanul meg szociálisan közeledni a szüleihez, pedig ez az első számú felnőtt kapcsolata az életében. A tanárokkal való kommunikáció alapjául ez az első számú felnőtt kapcsolat, vagy annak hiánya áll. Kamaszkorban, amikor a bántalmazások történnek, már nagyon nehéz pótolni ezt” – mondta a szakember.
Hozzátette, egy gyermek szükségét érzi annak, hogy egy erős szülő meghatározó dolgokban korlátokat állítson neki. „Ezért később hálás is lesz a gyermek, hiszen tud gyermeknek maradni, nem próbál felnőttként viselkedni, felnőtteket megítélni, felnőttek dolgába beleszólni például később, az iskolában” – mondta a pszichológus. Hangsúlyozta, ez a határvonás semmiképp sem fizikai bántalmazással kell, hogy megtörténjen, hiszen ezzel éppen az ellenkező hatást érnénk el.
A külföldi munkavállalás tönkreteszi a gyermekeket
A szakember nem finomkodott azokkal a szülőkkel, akik gyermekeiket magukra hagyva külföldre mennek dolgozni. „Az elhanyagolás súlyos formája, ha a szülők magukra hagyják a gyermekeiket. Ezek a gyermekek sokszor úgy érzik, hogy a szülő számára nem képviselnek akkora értéket, mint a pénz, elvesztik a legelemibb kapcsolatot, nincs, akiktől tanuljanak. A nagyszülő soha sem tudja teljes mértékben pótolni egy szülőt, egy nagyszülő már nem tud a gyermek nyelvén beszélni. Mi, felnőttek is nehezen kommunikálunk a gyerekeinkkel, olyan hirtelen, olyan gyorsan változik a világ, hogy nem bírjuk követni, erre nagyszülő már végképp nem képes. Az elment szülő effektív magára hagyja a gyermekét. Azzal, hogy a gyermek fizikai szükségleteit kielégítjük, még nem fogunk olyan biztonságot nyújtani, olyan biztos kötődést, ami alapján egy alapvető szabályokat betartó felnőtté válik” – magyarázta.
Az iskolában számos jó gyakorlattal élhetünk
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, iskolapszichológus, úgy vélte: ha eljutunk oda, hogy egy diák felemeli kezét egy tanárra, már túl késő – azt jelenti, hogy nem tettünk a megelőzésért. Az igazgató szerint a kegyetlenkedés elleni programoknak onnan kell elindulniuk, hogy az iskolában nagyon világos belső szabályzatot fektetünk le, amely mellett mindenki elköteleződik. „Meg kell értetni diákkal, tanárral szülővel, hogy a szabály értünk van, az együttműködésünk alapja, ezért mindenkinek ki kell állnia mellette” – mondta.
„Ha viszont azt nézzük meg, mit ír elő például a diákstatútum a büntetésekről, meg kell állapítanom, hogy a kötelező oktatásig, tízedik osztályig szinte meg van kötve a kezünk. A tanulót négyszemközt lehet csak megszidni, írásban is figyelmeztetnem kell, mielőtt szankciókat foganatosítok. Ha tehát a büntetés felől közelítem meg a problémát, nagyon kevés eszköz van a kezünkben. Ezért inkább a megelőzéssel kell foglalni” – magyarázta. Elmondta, a világos szabályok lefektetésén kívül vonzó játszóhelyeket kell létrehozni, komolyan kell venni a szolgálatos tanár munkáját a szünetekben. A megelőzéshez járul hozzá, ha egy pedagóguscsoport azon dolgozik, hogyan érezze jól magát a diák az iskolában. Fontos, hogy a szülők legyen támogatók, partnerek.
A rendszeres osztályfőnöki órák szintén nélkülözhetetlen elemei a kegyetlenkedésekkel szembeni fellépésnek. „Ma, amikor az osztályfőnöki órák opcionálisak középiskolában, mégiscsak az iskolán múlik, hogy mennyire tudja meggyőzni a szülői közösséget, hogy erre szükség van” – mondta Erdei Ildikó. De ott vannak a kooperatív tanulás eszközei, az osztályépítő hétvégék. „Ha én be tudom építeni a közösségembe a kirekesztetteket, jóval kevesebb esély lesz arra, hogy a frusztráció nőjön és ez kegyetlenkedések formájában bukjon ki” – mondta a szakember.
Személyes minták nélkül nem fog menni
Emlékeztetett, elsősorban a minták azok, amelyek hatnak. „Tanítunk az erőszakról, a szociális érzékenységről, de sokkal nagyobb szerepe van az úgynevezett láthatatlan curriculumnak. Ha tanárként például behunyom a szemem egy verbális erőszak hallatán, nyilván, mindegy, hogy mit tanítok, hiszen nem vagyok hiteles a mindennapi cselekedeteimben” – mutatott rá a pedagógus.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban az iskolapszichológus mellett logopédus, fejlesztőpedagógus is segíti, hogy a diákok biztonságban érezzék magukat, az iskola szociális gondozókkal is együttműködik. A védőháló kiépítése viszont az iskola érdeme. Emlékeztetett, hogy a közoktatási rendszerben például be lehetne vezetni olyan intézkedéseket is, amelyekkel például akár anyagi jutalomban részesítenék azokat a tanárokat, akiknek sikerül beépíteni a közösségbe a problémás gyermekeket. Anyagi jutalom jelenleg annak a pedagógusnak jár, aki jó eredményeket ér el diákjaival versenyeken. Oborocea Mónika / maszol.ro

Ezntúl nem kell románra fordítani az anyanyelven megírt tankönyveket
Ezentúl nem kell románra fordítaniuk az anyanyelven megírt tankönyveket a pedagógusoknak! „Az RMDSZ oktatásügyi szakemberei hathatós munkájának eredményeként az anyanyelven megírt tankönyveket ezentúl nem kell románra fordítaniuk a tankönyvíró pedagógusoknak. Eddig minden magyar nyelven írott tankönyvet le kellett fordítani román nyelvre, és csak ebben az esetben lehetett pályázni. Ez az állapot azonban elfogadhatatlan volt, főleg azért is, mert például a magyar ábécéskönyvek fordítását is kérték”,taglalta Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy az oktatási szaktárca közzétette a tankönyvírásra vonatkozó módszertant. Az RMDSZ oktatásügyi szakpolitikusa kifejtette, hogy a módszertan nemcsak a magyar nyelv oktatását elősegítő tankönyvek esetében lesz hasznos, hanem a kisebbségek történelme és a zenei oktatást célzó tankönyvek esetében is. „Előrelépést jelent ez a módszertan, hiszen egyensúlyt teremt a kisebbségi és többségi tankönyvírás folyamatában, amely 2013-ban borult fel. Sokan emlékeznek arra, hogy a PNL-PSD nagykoalíció idején a Pricopie miniszter úr módszertana volt az, amely gyakorlatilag minden kisebbségi tankönyvírót alanyi jogon biztonsági kockázatnak nyilvánított”, emlékeztetett az RMDSZ parlamenti képviselője. A tanügyi törvény nem tiltja az anyanyelvi tankönyvírást, sőt mint első lehetőség említi, ennek ellenére a miniszter rendeletben tette kötelezővé a fordítást a tankönyvírók és kiadók költségén. A 2013-as miniszteri rendelet gyakorlatilag egy plusz gazdasági terhet rótt a kisebbségi tankönyvíró műhelyekre, hiszen a kisebb példányszám mellett nagyobb költséggel terhelte őket: a román nyelvű digitális verziót is el kellett készíteni. Ezt a rossz módszertant sikerült most módosítani, állítja az RMDSZ-es politikus. „Gyakorlatilag egyértelmű rosszhiszeműséggel közelítettek a magyar anyanyelven íródott tankönyvek szerzői irányába, hiszen nem bíztak munkájuk tárgyilagosságában, és szinte azt sugallták, hogy ezekbe a tankönyvekbe a Pitagorasz-tétel mögé elrejtenek valamilyen Románia-ellenes üzenetet. Több egyeztetés után ezen a szemléleten változtat az új módszertan. Az új szabály szerint a kifejezetten a kisebbségek számára készült tankönyveket: anyanyelv, kisebbségi történelem, kisebbségek számára készült zenetankönyv egyáltalán nem kell lefordítani”, részletezte a képviselő, majd hozzátette, a többi tantárgy esetében ezentúl a román nyelvre történő fordításokat az országos tankönyvkiadó lesz köteles elvégezni, és így ez nem jelent plusz terhet a kisebbségi tankönyvíróknak. (Közlemény) Transindex.ro

Példaértékű gesztus
Egymillió forint adomány a bözödújfalusi templom újjáépítésére
Egymillió forintot adományozott az Erdőszentgyörggyel testvértelepülési viszonyt ápoló Baja város a bözödújfalusi összetartozás templomának a felépítésére; az ígéretek szerint hamarosan a bélapátfalvi közösségtől is érkezik anyagi támogatás.
Amint arról többször is beszámoltunk, Erdőszentgyörgy önkormányzata a Bözödújfaluért Egyesülettel felvállalta, hogy közadakozásból visszaépítik a Bözöd-újfalu jelképeként számontartott, a tó vizéből kimagasló templomot. Az adománygyűjtés híre a világ legtávolabbi pontjaira is eljutott, és az elszármazottakon kívül olyanok is felkarolták az ügyet, akiknek nincsen közvetlen kötődésük az elárasztott településhez, viszont megérintette őket a története. A napokban jelentős összeg, egymillió forint érkezett a Bözödújfaluért Egyesület számlájára Fercsák Róbert, Baja város polgármestere és a város önkormányzata jóvoltából.
A magyarországi Baja és Erdőszentgyörgy között immár tizenöt éve tart a testvértelepülési kapcsolat. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, mindig jó kapcsolatot ápolt a két település, sokat tanultak egymástól, számos együttlétre teremtettek lehetőséget a város lakóinak is, hogy ezt a kapcsolatot a magukénak érezhessék.
– Meglátásom szerint a testvérvárosi kapcsolatok nem csak arról kell szóljanak, hogy a településvezetők időnként ellátogatnak egymáshoz, hanem arról is, hogy tapasztalatot cseréljenek a két település lakói, diákjai, és a megszerzett tudást otthon kamatoztatni, hasznosítani tudják. Bajaiak számos eseményünkön vettek részt, és most bebizonyították, hogy a szükségben is számíthatunk rájuk, ugyanis nem kis összeggel, pontosan egymillió forinttal támogatták a bözödújfalusi összetartozás templomának építését – tájékoztatott a városvezető, aki az elszármazott bözödújfalusiak nevében is köszönetet mondott a magyarországi jótevőknek.
Biztató továbbá, hogy Baja mellett az Erdőszentgyörggyel szintén testvértelepülési viszonyt ápoló bélapátfalvi közösség is megígérte, hogy hozzájárul a templomépítéshez. A támogatási szerződés már létre is jött Személy Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke és Bélapátfalva önkormányzata között. A településről több vállalkozó és magánszemély is jelezte, hogy anyagilag támogatná az összetartozás templomának a visszaállítását. Ferenc Péter, Bélapátfalva polgármestere megígérte, hogy amint ezek a felajánlások is megérkeznek, az önkormányzat adományával együtt eljuttatják az egyesület számlájára.
A fentiek mellett több anyaországi önkormányzat is felkarolta a templomépítés ügyét, a többi között Balatonlelle, Szarvas, Sopron városok, valamint Kutas, Darnózseli, Hegykő, Farád, Acsalag, Abda, Dunasziget, Sopronnémeti községek önkormányzatai. Emellett számos helyi és külföldi vállalat, illetve magánszemély is adakozott. A héten például Ausztráliából, Sydney-ből érkezett felajánlás egy magáncégtől.
Bár sokan felkarolták a templom visszaállításának az ügyét, a szükséges összegnek csupán a töredéke gyűlt össze. A beruházás értéke 250 ezer euró, és december közepén ennek alig több mint 10 százaléka gyűlt össze. Csibi Attila polgármester hangsúlyozta, hiszik, hogy megvalósul az álmuk, hálásan köszönik az adományokat, és remélik, hogy a továbbiakban is sok adakozó kedvű emberhez jut el a templomépítés híre. A gyűjtés tehát folyatódik, az egyesület a továbbiakban is számlaszámokon és adománydobozok segítségével gyűjti az adományt. Az idő eléggé sürget, ugyanis a vízügyi hatóság elkezdte a tó feltöltését, és legkésőbb tavasszal el kellene kezdeni az alap építését, hiszen utána a jelenleg száraz területet ismét beborítja a víz, ami igencsak meg- nehezíti a munkát.
Az alapozás, amit tavasszal kezdenének el, az építkezés legköltségesebb része, ugyanis különleges anyagokat kell használni, hogy időtálló legyen majd a vízből kiemelkedő templom. Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

A Bartók Béla Alapítvány 25. esztendeje
„Álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a magyar közösség iskolája!”
A Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum támogatására 1991–1992-ben hozta létre az iskola 21 tanára és volt diákja a hasonló nevű alapítványt. A Bartók Béla Alapítvány hivatalos bejegyzésének 25. évfordulóját 2017 december 15-én ünnepelték meg az iskola csordultig megtelt dísztermében, az egykori alapítók, a támogatók, testvériskolák és a partner szervezetek vezetői, valamint az iskola tanárai és tehetséges diákjai részvételével.
Az Alapítvány negyed évszázadának eseményeiről és eredményeiről Halász Ferenc elnök tartott vetített képekkel illusztrált előadást. Az Alapítványt eredetileg azzal a céllal hozták létre, hogy a Bartók Béla Elméleti Líceum – Temes megye egyetlen önálló magyar középiskolája – számára az anyagi-pénzügyi támogatást biztosítsa. Az évek során, az Alapítvány pénzügyi megerősödése lehetővé tette, hogy támogatását kiterjessze a város és a megye minden magyar tannyelvű iskolájára és óvodájára. 2001-től az Alapítvány a Temes megyei magyar szórványoktatási program koordinátora. Figyelemre méltó, hogy az Alapítvány egyre munkaigényesebb működtetését egészen a közelmúltig kizárólag önkéntesek végezték!
Az ünnepi rendezvényen jelen volt két olyan támogató – Almássy Zoltán és Szegedi Lajos – akik a kezdetektől rendszeres adományaikkal segítették a temesvári magyar iskolát. A jelen levő szponzorok nevében Almássy Zoltán, az iskola volt diákja és hűséges támogatója mondott köszöntőt, egy bankhoz hasonlítva az alapítványt, amely meghálálta a befektetőinek a bizalmat, és hozzájárult egy „széleslátókörű jövendő nemzedék” kineveléséhez. Az iskolát támogató véndiákok között van Nagy István is, aki büszkén mondta, hogy immár a kisfia is az iskola diákja és arra hívta fel a diákság figyelmét, hogy „most használják az idejüket tanulásra, amikor mindenki segíteni akar nekik”!
Dr. Erdei Ildikó köszöntője során így fogalmazott: „Számomra az alapítvány az a biztos pont volt, amelyik megerősítette azt, hogy érdemes álmodozni, nemes dolgokat kitalálni. Az alapítvány egy remek háttér, ezért arra kérem a jelenlevőket, hogy álmodjunk közösen arról, hogy milyen legyen a Temes megyei magyar közösségnek az iskolája”.
A Bartók Béla Alapítvány alapítóit és önkéntes működtetőit emléklapokkal tisztelték meg a szervezők. A magyarországi Pallas Athené Alapítvány jóvoltából dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató és Halász Ferenc alapítványi elnök ösztöndíjakat adtak át a 2016–2017-es tanév legeredményesebb diákjainak és felkészítő tanáraiknak. Az évfordulós rendezvényt a Bartók Béla Elméleti Líceum hagyományőrzőinek fellépése színesítette.
Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke a Nyugati Jelennek elmondta: fontos eredménynek tartja, hogy az alapítvány 25 esztendőn keresztül fennmaradt, és végezhette áldásos a tevékenységét. „Olyan 25 évről van szó, amelyben a pénzügyi források, a támogatók, a partnerek száma állandóan növekedett és ennek megfelelően a programok is egyre szerteágazóbbak lettek. Az Alapítvány életében fordulatot hozott, amikor magyarországi támogatással, az Apáczai Alapítványon keresztül megindult az a szórványprogram, amely térségekben és megyékben gondolkodott. Magyarországon a Bartók Béla Alapítványt szemelték ki a Temes megyei szórványoktatási program koordinálására, ezt a széleskörű tevékenységet folytatjuk ma is. Az alapítvány éves bevételei 150 ezer lej körül mozognak, ennek a döntő többsége magyarországi pályázatokból származik. Az alapítvány munkájának a legnagyobb elismerése az, hogy most már Magyarországon sok esetben meghívásos pályázatokon veszünk részt. Ha valakit meghívnak pályázni, azt jelenti, hogy elismerik a munkáját, hogy letett valamit az asztalra és ez egyben számunkra is egy rendkívüli elismerés.”
Ami az Alapítvány jövőjét illeti, Halász Ferenc elmondta: módosítani kellene az alapszabályzaton, mert a mostani nem teszi lehetővé európai pénzek lehívását, ez a következő esztendő fontos témája lesz.
Dr. Toró László fizikus, az iskola volt diákja, immár 25 esztendeje a Bartók Béla Alapítvány támogatója és alelnöke egy személyben. Az alelnök úr azt tartja a 25 esztendő legfontosabb hozadékának, hogy a háttérből segítve a magyar középiskolát, az beverekedte magát Temesvár legjobb iskolái közé. „Véleményem szerint a Bartók Béla Líceum jelenleg a legjobb 5-6 temesvári középiskola között van, és ez nem kis mértékben az Alapítvány által nyújtott támogatásnak köszönhető” – hangsúlyozta dr. Toró László. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Mit tehet Magyarország az erdélyi magyar kisebbség védelmében?
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt számolt be a kormány terveiről a kisebbségvédelem területén. Van előrelépés, de félő, hogy csekély, hiszen egyre több erőfeszítésre van szükség, a környező országok magyarellenessége semmit sem lankadt.
Az országgyűlési nemzeti összetartozás bizottságnak beszámoló külügyminiszter szavaiból egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány több lényeges, a Kárpát-medence magyar kisebbségét érintő ügy megoldásán is dolgozik, ugyanakkor egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, aggasztó jelenségek orvoslásával nem, vagy csak részben foglalkozik. Kétségtelen, hogy Szijjártó Péter és kabinetje elődeivel ellentétben egy markánsabb, ha úgy tetszik, nemzetibb külpolitikát folytat, ugyanakkor – amint azt az MTI is kiemelte, rögtön beszámolójának címül is adva Szijjártó szavait – igencsak „viharos évet zártak a magyar nemzeti kisebbségek”.
Az, hogy milyen évet zárnak a magyar külhoni kisebbségek, természetesen nem csak a mindenkori magyar kormány felelőssége, hiszen ez a környező országok soha sem lankadó magyarellenességének is a függvénye. Ugyanakkor a román vagy éppen az ukrán fél csak addig mer elmenni kisebbségellenességében, amíg a magyar külügy joggal elvárt karakán ellenállásába nem ütközik. Ismert, hogy a múltban úgy a szocialista, mint a jobboldali magyar kormányok külpolitikája is a hírhedt és egyoldalú „jószomszédi viszony” ápolására korlátozódott, méghozzá bármi áron, így nem is csoda, ha az utódállamok magyar kisebbségei sorra rossz éveket zárnak. Ugyanis az elődök okozta kárt nehéz felszámolni, főleg úgy, ha az említett önfeladó, behódoló mentalitást sem sikerül teljes egészében felszámolni.
Ennek egyik megnyilvánulása – ahogy arra a miniszteri meghallgatásról a közmédiánál bővebben beszámoló Szávay István, a Jobbik képviselője felhívja a figyelmet – a tervezett magyar válasz a gyulafehérvári nyilatkozat román megünneplésére, hiszen nyilvánvaló, hogy Románia a történelmének túlnyomó részét kitevő elmúlt száz év ünneplését arra próbálja felhasználni, hogy ország-világ előtt hangoztathassa Erdély elcsatolásának jogosságát, örök létét. Ez a száz év egyben az erdélyi magyar kisebbség semmit sem csituló felszámolására tett kísérlet is, így nem közömbös, hogy Magyarország miként kíván reagálni a valószínűleg mindent elárasztó román propagandára. Szijjártó Péter szerint ezen a téren úgy kell fellépni, hogy a „kétoldalú kapcsolatok” és a „nemzeti büszkeségünk” se sérüljön, miközben a magyar szervezeteknek sem „okoznak gondot”. Hozzátette, hogy a magyar pártokkal egyeztetik a tervezett lépéseiket, valamint a román külügyminiszterrel is tárgyalt már az ügyről (Orbán Viktor egyébként kedd délelőtt fogadta Kelemen Hunort).
Az autonómia támogatásának kérdésében sem látszik az előrelépés: Szávay István hangot adott véleményének, miszerint a területen sokkal többet kéne tenni, emlékeztetve, hogy létezik az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért nevű lobbiszervezet, aminek működésével elsősorban az a baj, hogy az állami költségvetésből kapott 80 milliós támogatásának körülbelül háromnegyedét „Kövér László határon túli haverjainak falunapjaira költi”, ahelyett, hogy az autonómia érdekében lobbizna – emlékeztetett Szávay. Szijjártó a maga részéről csak annyit tett hozzá a dologhoz, hogy a magyar kormány irányvonalát mindig az adott országban jelen lévő magyar szervezet irányítja. Ha márpedig ez tényleg így van, felmerül a kérdés, hogy az autonómia ügyének megfeneklését mégis kiken kellene számon kérni, kikre hárul a felelősség, kik vezetik a magyar kormány kezét (RMDSZ, SZNT, stb.)?
Szintén fontos kérdés, hogy ha a román, szerb, ukrán, szlovák cégek és vállalatok sovinizmusa ellen nem is lépnének fel, a kifejezetten magyar cégek leányvállalatainál üssön az asztalra a magyar kormány. Nem csak arról van szó, hogy az olyan magyar cégek, mint a CBA, MOL, OTP (a két utóbbi Erdélyben is az ún. nagyok között van) nem követelik meg a magyar nyelvtudást külhoni üzleteikben és fiókjaikban, de botrányos viselkedést is eltűrnek, hogy azt ne mondjuk, támogatnak (emlékezetes a somorjai eset és egyéb incidensek egész sora). Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ő személyesen is többször egyeztetett Csányi Sándor OTP-vezérrel, amelynek nyomán ma már elvárás, hogy minden fiókban legyen legalább egy magyar nyelven beszélő alkalmazott, az OTP Romania pedig folyamatosan jelentést készít a magyar nyelv használatáról (emellett is gyakori, hogy a bank reklámanyagain nagyítóval sem lehet magyar szót találni).
A jobbikos képviselő felhívta a figyelmet a csángók magyar nyelvű misézésének problémájára is. Szijjártó Péter válaszában úgy fogalmazott, hogy ez egy nagyon nehéz és összetett kérdés, de a Vatikánban nyitottságot észlelt és minden alkalommal felveti az ügyet, amikor találkozik Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék külügyminiszterével.
Elmondható, hogy egyáltalán nem irigylésre méltó a magyar külügy helyzete, hiszen az utódállamok szinte futószalagon alázzák meg a magyar kisebbséget (az ukrán nyelvtörvény jelenleg a legsúlyosabb ügy). Legutóbb éppen a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felvételének ügyében hazudott a román fél, évekre elszabotálták az ügy előrelépését. Ezért is üdvözlendő lenne a magyar (lehetőleg pártfüggetlen) érdekvédelem teljes felerősödése, hiszen nem igaz, hogy alapból csak vesztes csatákra lehet és kell számítani. itthon.ma/karpatmedence

Arany János és a Csonka torony – 1957
Hatvanéves emlék
Váradon volt egy kedves, tehetséges grafikus barátom, Fux Pali. Szalontai születésű volt, és az ő javaslatára kaptam meg ezt a szép feladatot, hogy elkészítsem két kedvenc költőm, Petőfi és Arany szobrát Szalontára a Csonka toronyba, az Arany János Múzeumnak. Boldogan megmintáztam, és 1957 őszére oda is szállítottam. Szépen, biztonságosan becsomagoltam egy ládába, és ugyanazon a vonaton el is kísértük Szalontára Kányádi Sándor barátommal. Arany János így mindjárt három Sándor kíséretében érkezett meg szerencsésen szeretett szülővárosába. Zord, esős idő fogadott az állomáson, mi jól átfáztunk, mert a vonatokon még nem kapcsolták be a fűtést, de megnyugodva láttuk, a szobor épségben megúszta az utat. A beszállítás megtörtént.
Az állomás mellett béreltünk szobát egy szállodában. Hideg volt ott is. Göröngyös matracú, nyikorgós ágyba feküdtünk. Rosszul aludtunk, reggelre a csípésektől sűrűn vakaróztunk. Meg is jegyeztem Sándornak: Na, koszorús költő, ez az éjszaka valahogy eltelt, de ezen változtatni fogunk.
A Csonka toronyban már jól haladtak a munkával, mire odaértünk, minden ragyogott. Találtam a szobromnak egy jó helyet. A rendezéssel jól haladtunk, igyekeztünk hasznossá tenni magunkat. Én elvállaltam az íróasztal rendezését. Megilletődve rakosgattam az elfaragott tollakat és mellette a költő bicskáját, amivel a tollait hegyezte. Ott voltak kiállítva a marhacédulák is az ő csodaszép gyöngybetűivel. Ezt a tökéletes kalligráfiát mintának lehetne használni szépírásórákon a nebulóknak. Mindezt nagy gonddal és meghatódva rendezgettem. Egyszer csak látok egy teljes koszorút. Babérlevelekkel volt beborítva, körbecsavarták egy keskeny piros-fehér-zöld szalaggal. Volt egy szélesebb piros-sárga-kék szalag is, rajta felirat. „Sándor, nézzed csak, a románok is küldtek koszorút a temetésre!” – hívtam fel Kányádi figyelmét. Fel is olvastam a szöveget: „Budapest Székesfőváros Nagy halottjának” volt ráírva. Ekkor tudtam meg, hogy ezek a magyar főváros zászlajának színei. De van különbség, a sárga és a kék színe nem azonos tónusú a román trikolóréval. Sok koszorú volt ott, nagy részüket megviselte az idő. A koszorúkat zsákvászonba burkolták, egyenként varrták rájuk sűrűn a babérleveleket. Kiválasztottuk a kevésbé megrongálódottakat, azokat raktuk a kiállítandók közé. A többit egy raktárban helyezték el. Én egy nagyon viseltes koszorúról leszedtem pár levelet. Nagy kegyelettel őrzöm ma is.
Sándor a rendezés közben megismerkedett egy tanító nénivel, aki szintén ott segédkezett. Szépecske volt és szőke, 19 éves. Mint kiderült, szereti Sándor barátom verseit is, és meghívott bennünket uzsonnára. Kevés vonakodás után, főleg az én biztatásomra Sándor engedett, és elfogadtuk a meghívást. Szép, kertes házba érkeztünk uzsonnára. Csodálatos disznótoros tálat hozott be a kedves mama. Neki is láttam rendesen, Sándor meg is jegyezte, hogy ő már nem is mer enni, annyi finomság hiányzik a tálról. Megnyugtattam, egyen csak nyugodtan, itt nem úgy van, mint Kolozsváron, amikor tíz deka parizeren kell osztozkodni. A kedves, vidéki háziasszonyok szeretik a jó étvágyú vendégeket. Mikor bejött a mama, megköszöntem, megdicsértem a finomságokat: „Mi sajnos ilyesmihez Kolozsváron nemigen jutunk hozzá”– jegyeztem meg, majd elpanaszoltam, milyen hideg a szállodánk és poloskás is. Sándor rugdosott az asztal alatt, hogy hallgassak, de azért jól jött, amikor ott tartottak éjszakára. Kitűnően megoldódott a létünk a hazautazásig. Nem is hagytam szó nélkül: „Na látod, koszorús költő, ha befogom a számat, vacogva vakarózhattunk volna abban a lerobbant hotelben.”
Azóta is merem remélni, hogy kedves költőm, Arany János nem haragudott meg rám a babérlevelek miatt. Kolozsvári Puskás Sándor / Népújság (Marosvásárhely)

Antal Péter: „A polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni”
Antal Péter pécskai polgármester, a PNL (Nemzeti Liberális Párt) Helyi Választottak Ligájának elnöke azt nyilatkozta csütörtökön: 2018-ban a polgármesteri hivatalok 30%-a csődbe fog menni, a másik 30%-a nagyon nehezen fog boldogulni, a többi 40% pedig kénytelen lesz drasztikusan csökkenteni a beruházásokra szánt összegeket, ami az ország teljes csődjét jelenti.
A polgármester az Arad Megyei Tanács székházában tartott sajtóértekezleten mondott véleményt a PSD-kormány által javasolt 2018-as költségvetés-tervezetről, mely szerinte nagyon erős fennakadásokat fog eredményezni a helyi önkormányzatok működésében, a kisebb településeket pedig tönkre fogja tenni. A politikus hozzátette: politikai színezettől függetlenül az összes polgármester és alpolgármester aggódik, a kormánypártiak azonban félnek hangot adni elégedetlenségeiknek.
Antal Péter szerint az egyetlen mentőintézkedés az lehetne, hogy a jövedelemadóból a polgármesteri hivataloknak visszaosztott 41,75%-os kvótát 58-60%-ra emelik. Ezzel enyhíthetik az új Adótörvénykönyv okozta veszteségeket a helyi tanácsok szintjén.
A megyei tanács székházában, több polgármester jelenlétében, Iustin Cionca tanácselnök összegezte, mit veszít a megye a szociáldemokrata kormány elképzelései miatt. Számítások szerint jövőre Arad megye mintegy 45 millió eurót (ebből Arad municípium körülbelül 16-ot) veszít, az összes település megsínyli a pénzügyi módosításokat – még a legkisebb községek és falvak is 50 000 és 100 000 euró közötti összegektől esnek el a jövő évben.
Mint megtudtuk, közel 134 050 000 euró értékű beruházást csak egy bizonyos önrész biztosításával képes lebonyolítani a megye. Ennek az önrésznek az értéke pedig több mint 6,4 millió euró, amit kormánytámogatás hiányában nem tudnak biztosítani.
Iustin Cionca azt nyilatkozta, a civil társadalom segítségével kell rábírni az Arad megyei politikusokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Arad megyeiek pénze maradjon Aradon, nem Bukarestben. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Újra műsoron az Én, Károli Gáspár
December 20-án, 19 órától az Ács Alajos Stúdióteremben lesz látható az Én, Károli Gáspár című monodráma. A Harag György Társulat ezzel tisztelgett és tiszteleg a reformáció 500. és a magyar reformáció 450 éves évfordulója előtt.
Tóth-Máthé Miklós kortárs drámaíró Én, Károli Gáspár című monodrámájának rendezője Bessenyei István, a Harag György Színtársulat örökös tagja.
Én, Károli Gáspár, a gönci reformáltak prédikátora és Kassa völgyén tanítóknak szeniora némely jó emberem bíztatására úgy határoztam, hogy szólni kívánok hozzátok, kegyes barátaim, testvéreim, akik itt a hívásomra megjelentetek. Szándékolom ezt abból a megfontolásból, hogy megvilágítsam számotokra is az utat, mely a magyar nyelvre lefordított teljes Szentírás kibocsáttatásáig elvezetett...
Az előadásra jegyek 18 lejes egységáron a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók. szatmar.ro

Curtea De Argeșen eltemették románia volt uralkodóját, I. Mihály királyt
Katonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Argeș-i új ortodox székesegyházban Románia 96 éves korában elhunyt volt uralkodóját, I. Mihály királyt.
A svájci rezidenciáján múlt héten meghalt volt királyt felesége, Bourbon Anna címzetes királyné és pármai hercegnő hamvai mellé temették a Bukaresttől 150 kilométernyire északnyugatra található kisvárosban, több középkori havasalföldi fejedelem székhelyén.
A király koporsójának elhelyezését a kriptában 21 tüzérségi díszlövéssel adták a gyászszertartásra összesereglett, a kolostor körül összegyűlt több ezer ember tudtára.
A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban temették el, itt azonban nem volt már hely, ezért 2009-ben egy új királyi székesegyházat kezdtek el építeni a településen, amely mostanra készült el. Az épületben 24 kriptát alakítottak ki: 12-őt a királyi család, másik 12-őt pedig az argeși ortodox püspökség számára.
I. Mihály király koporsóját a felújított királyi vonattal szállították Curtea de Argeșbe a román fővárosból, ahol az állami méltóságok és az európai uralkodóházak vezető képviselői jelenlétében több tízezer ember vett részt búcsúztatásán. A gyászszertartást Daniel román ortodox pátriárka celebrálta a patriarchátus székesegyházában, ahova katonai jármű által vontatott ágyútalpon szállították a román hadsereg utolsó címzetes marsalljának koporsóját.
I. Mihály király temetésén többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné, Henrik luxemburgi nagyherceg, a spanyol trónról három éve fia javára lemondott I. János Károly király és felesége, Zsófia, Károly walesi herceg, brit trónörökös, II. Szimeon, Bulgária utolsó cárja és volt miniszterelnöke, Anna-Mária volt görög királyné vett részt, jelen volt a szerb, belga, orosz, albán, osztrák és több más uralkodóház számos magas rangú képviselője. A magyar kormányt Habsburg György utazó nagykövet képviselte.
A trónról hetven éve elűzött volt király temetésén Klaus Iohannis köztársasági elnök és a román állam valamennyi magas rangú tisztségviselője részt vett. Az országa iránt száműzetésében is elkötelezett, Románia európai és euroatlanti integrációja mellett következetesen kiálló Mihály király – történelmi szerepének, méltóságteljes és mégis szerény viselkedésének köszönhetően – hatalmas népszerűségnek örvendett Romániában.
Mihály király gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a már hadszíntérré változott Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. Baranyi László / MTI; Erdély.ma

Betlehemes játék Szentegyházáról az otthonába
Szentegyházán talált otthonra örömvasárnap a negyedik alkalommal megtartott Székelyföldi Betlehemes Találkozó. A szent családnak szállást kereső kilenc betlehemes csoport tisztaszobás befogadó lakban, a Gábor Áron Művelődési Ház színpadán mutatta be a szent éjszaka történetét. A misztériumjáték-szerű dramatizálások áldáskérelmét hoztuk: leljen szállást szívünkben a Megváltó!
Hogy hányféleképpen él a nép ajkán a párbeszédes, énekes-táncos, bibliai alapú, Jézus születéstörténetét megjelenítő betlehemes, láthatta a szépszámú szentegyházi nézősereg is a szentmise után. Furulya- és énekszó, pásztortánc tette szívhez szólóvá a karácsony mindenkori üzenetét: „szállásunkat mi megosztjuk, a kis Jézust befogadjuk”.
Az első három évben Székelyudvarhely adott otthont a találkozónak. György László, a Székelyföldi Betlehemes Találkozó kezdeményezője, az idei alkalom házigazdája reméli, a vándorjellegűvé lett seregszemle ösztönzi a csoportokat, hogy más települések betlehemes játékát is megismerjék. Ha más-más helyszínen is előadják, megmarad ez a hagyomány. Ma már a házakba nehezebben tudnak bebocsátást kérni, így templomokban, kultúrotthonokban, iskolákban, idősek otthonában hangzanak fel a liturgiából gyakran kiszorult vagy kifejezetten a pásztorjátékok számára írt énekek. A szentegyházi csoport a váci börtönben is bemutatta az Angyalbetlehemest. Múlt héten tíz fellépésük volt: a Kárpát-medencei Betlehemes Találkozó mellett négy délvidéki településen és a Tápióságban is láthatták az egyik legrégebbi, apáról fiúra maradt hagyományt, a szentegyházi betlehemes játékot.
A kászonaltízi, a csobotfalvi, a csíkborzsovai, a szépvízi, a csíkszentdomokosi, a szentegyházi, a gyergyóditrói, a kézdiszentléleki betlehemes csoportok bemutatkozásából kitetszett: nagy múltú a településeken honos betlehemezés.
Noha az 1940-es évek végén betiltották, a ’90-es évek elején újra indultak csoportok. Falubéli öregek vagy lelkes kántorok elevenítették fel. Kivétel a csíktaplocai, ahol tizenegy éve gyermekekkel kezdte újra a régi szövegkönyv alapján Antal Imre tanár. Ők lehetnek a felnőtt betlehemes helyi újrahonosítói.
A madéfalvi veszedelem elől Kászonaltízről elmenekültek a szétszóratásban kezdték az otthont idéző játékot. Ma is férfi szereplői vannak. Karácsony és újév között megosztják olyan öregekkel is, akik a templomban nem láthatnák.
Nem csak a szakembereknek – Tömöry Márta bábos, néprajzosnak, Szász Zsolt bábos, rendezőnek, Szőcs Endrének, a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatójának és Ferencz Angélának, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjének – vált gyönyörűségére a régi kellékek, jelmezek látványa. A ditrói Háromkirályok mai szereplői büszkén viselik a sok évtizedes kosztümöket. Jövőre ők lesznek a házigazdái a találkozónak.
Tömöry Márta a magas színvonalú előadások után kérte, hogy az ősök által rájuk ruházott hitet és vidékük szép játékának hagyományát tartsák ébren. Ugyanakkor gondoljanak az utánpótlás nevelésére is a betlehemezést megtiszteltetésként megélő idősebbek. Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)

Karácsonyra hangolódva
III. adventi szeretetvendégség Marosvásárhelyen
Harmadik alkalommal szervezte meg a Telefonos Szeretetszolgálat december 15-én, pénteken Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, melynek ezúttal is a Mobex étterem adott otthont. Az ünnepi alkalomhoz illő, ízlésesen megterített asztalok fogadták az esti pár órás együttlétre érkezőket. A legidősebb résztvevő kilencvenéves, a legfiatalabb pedig négy hónapos volt.
A Kolozsváron kilencedik, megyeszékhelyünkön harmadik alkalommal megszervezett közösségi eseményen összesen négyszázötven személynek terítettek, és teremtettek adventi hangulatú együttlétet. A cél mindenekelőtt közösségépítő alkalom megteremtése, annak lehetősége, hogy olyan emberek üljenek egyazon asztalhoz az adventi vacsorát elfogyasztani és beszélgetni, akik amúgy sosem ülnének le együtt. Az eseményt követően Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője önmagát olyan apához hasonlította, akinek két gyermeke van, egy kilenc- és egy hároméves, mindkettőt egyformán szereti, ugyanakkor külön-külön kihívást jelentenek számára. A kilencedik alkalommal szervezett kolozsvári szeretetvendégség kapcsán azt fontolgatták, hogy vajon nem nőtte-e ki magát, nem fáradt-e ki az esemény? A harmadik marosvásárhelyi eseménnyel kapcsolatosan pedig az foglalkoztatja a csapatukat, hogy mikor fog kiteljesedni. Ez nem a szegény emberek vacsorája volt, az ételnek másodrendű szerepet szántak, ellenben az egyházi főméltóságok, elöljárók, vállalkozók megszólításával lehetőséget próbálnak biztosítani egyedülállóan meghitt együttlétre, beszélgetésekre – hangsúlyozta.
A Mobex étterem terített asztalainál több mint kétszázan foglalhatták el helyüket, ez is azt tanúsítja, hogy szükség van a szeretetvendégségre, talán még akkor is érdemes lesz megszervezni, ha esetleg csökkenne a résztvevők létszáma, mert olyan rászorulók részesülhetnek az adventi várakozás és ajándékozás örömében, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak, hogy elegáns étteremben ünnepeljenek és karácsonyra hangolódjanak.
Sokszínű gyülekezet
A szeretetvendégségen szemtanúi lehettünk annak, hogy évről évre egyre több fiatal kapcsolódik be az önkéntes tevékenységekbe, a jelek szerint számukra nem ciki, ha időseknek terítenek, vagy az egyre nagyobb számban érkező gyerekekkel foglalkoznak. Az ünnepi együttlét hangulatát a mezőkölpényi Életvíz együttes és a Kolozsvári Fúvós Kvartett színesítette, a programot művészi műsor és tombolahúzás tette változatossá.
Lőrincz János esperes áhítatában Isten hívó szavának erejét emelte ki. Mint hangsúlyozta, nem csak a Szeretetszolgálat, hanem Isten is az adventi együttlétre hívta az embereket, ezáltal az egybegyűltek rendkívül sokszínű gyülekezete fohászkodhatott és énekelhette közösen a Csendes éjt.
A Telefonos Szeretetszolgálat kilenc éve kezdte meg tevékenységét Kolozsváron, és érdekes egybeesés, hogy épp az adventi szeretetvendégség napján jegyezték be a kolozsvári bíróságon a székhelycserét, amellyel a szolgálat hivatalosan is áthelyezte központját Marosvásárhelyre. A szeretetszolgálat alaptevékenysége továbbra is a telefonos ügyeletezés. A csütörtöki napokon 15-20 óra között hívható 0265/55-55-55-ös telefonszám a rászorulóknak és tehetőseknek egyaránt rendelkezésére áll. A rászorulók segítséget kaphatnak, a tehetősek pedig adományaikkal támogathatják a szeretetszolgálat tevékenységét. Amint az eseményen is elhangzott, megtörténhet, hogy egy olyan tehetős ember tárcsázza a vonalat, aki anyagiakban nem szenved hiányt, azonban a magány vagy ágyhoz kötöttség miatt segítségre szorul. Az ilyen jellegű betelefonálók számára is megkeresik a köztes segítés módját. A kolozsvári és marosvásárhelyi szeretetvendégség adományokból, tombolából összegyűlő bevételét a menedékszoba kialakítására fordítják. Olyan vendégszobát szándékoznak létrehozni, ahol négy személynek nyújthatnak majd szállást legtöbb három napra. Az orvosi beavatkozásokra vagy más jellegű ügyintézés végett megyeszékhelyünkre érkező idős vagy rászoruló személyeken szeretnének ezáltal segíteni. A marosvásárhelyi szeretetvendégségen 2.352 lej gyűlt össze.
Keresztényi kötelesség
Az adventi szeretetvendégség főtámogatója a marosvásárhelyi Üvegcentrum Kft. volt, melynek tulajdonosai Lőrincz Attila és Kocsis Lajos. A jelen lévő Lőrincz Attilát arról kérdeztük, mi ösztönzi a vállalkozás tulajdonosait arra, hogy a hasonló karitatív tevékenységekből kivegyék részüket. „Keresztényi kötelességemnek érzem az adakozást, mivel az életem során rengeteg ajándékot kaptam a Jóistentől. Megmutatta a helyes utat, amikor tizenöt évesen Magyarországra mentem dolgozni, ezt pedig a magam során úgy próbálom meghálálni, hogy a rászorulókon segítek. Nyolcévesen veszítettem el édesapámat, nővérem tizenkét, öcsém négyéves volt, és nem felejthetem el, mennyire nehéz volt édesanyánknak, hisz abban az időben nem létezett ennyi civil szervezet, támogatásra senkitől sem számíthatott. Örömmel tölt el, ha segíthetek, többnyire alapítványokat, mozgássérült gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, árvaházakat, súlyos műtét előtt álló betegeket támogatunk, de a keresztszülő programban is részt veszünk. A cégen belül is jótékonykodásra buzdítjuk az alkalmazottakat, következésképpen gyakori a belső gyűjtés, amit a rászorulóknak juttatunk” – hangsúlyozta Lőrincz Attila, az Üvegcentrum Kft. társtulajdonosa. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Elárvuló kövek
Guruló szórványkavicsok
(Folytatás december 11-i lapszámunkból)
Sírig tartó szerelem
A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt.
Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –”
Épületváltás
A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal.
Romokban álló református iskola
Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás:
Ezerötszázban már a templom fennállott
Melyet akkor ali basa megis szállott
Könyörületlen szív tűzzel elégette.
Ártatlan köveit hamvába temette.
Romlott kőfalait egy lévita rakta,
Ujra és mostanig minden abbahagyta.
Tekintetes Néb Istvánt rendelte
Most a gondviselés, ki híven szentelte
Szerzett javainak egy részét e házra,
Testamentum szerint ment ezerötszázra.
Tekintetes Simon Péter urra nézett
E pénz, melyet ipja jó czélra intézett.
Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel,
Tudja, hogy e tér még több interessivel.
1806-ban fundamentumából
Épült a jóltévök hív vigyázásából,
Kik magok is híven segedelmeztenek
Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek
Vegyed késő nemzet e példát tükörül
Ha valaha ez ház romlásába merül
Az az isteni kéz mely ezt segítette,
Őrizetét tartja fenn mellette.
Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt,
Emelkedett nagyra e dicső foglalat.
Építetett Pergő Sándor egyházfiságába,
Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt
AHLER József és Újfalusi János kőművesek által.
Anno 1806.
Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek.
– Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll.
– Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek?
– Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Láthatóvá tennék a Barcaságot: kitörnének Brassó árnyékából a környékbeli csángó települések
Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk.
Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete templom felkeresésével, sízés és levegőzés Brassópojánán vagy Predealon, vár- és kastélylátogatás Törcsváron és Rozsnyón, esetleg ellátogatás az evangélikus erődtemplomokba Prázsmáron és Szászhermányon. Tagadhatatlan, hogy nagyjából így fest mind a hazai, mind a külföldi látogatók kötelező turisztikai programja. A tíz barcasági csángó falut jóformán sem az erdélyi, sem a magyarországi vendégek nem fedezték fel maguknak. Legalábbis egyelőre. Ezen próbál változtatni a Barcasági Csángó Alapítvány, amely a múlt héten indította útján a világhálón www.terrabarcensis.ro régiónépszerűsítő honlapját.
Nem egyszerű feladat kimozdulni a holtpontról – látja be a civil szervezet alelnöke, Hlavathy Zsuzsánna, aki elmondása szerint gyakran szembesült azzal, hogy az anyaországban jóformán nem is hallottak a barcasági csángókról.
„Tudnak a gyimesiekről, a moldvaiakról, de rólunk nem. Sajnos az erdélyi magyarság körében sem vagyunk túl ismertek, a térségbe érkező látogatók rendszerint elkerülik a Barcaság tíz csángó faluját. Pedig abból négy éppen Brassó tövében fekszik” – számol be tapasztalatairól az alapítvány programfelelőse. Szerinte nincs is miért csodálkozni a fura helyzeten mindaddig, amíg léteznek olyan brassói magyar kulturális programok, melyeken több négyfalusit látni, mint helybélit. Fordított esetben viszont nem mondható el ugyanez a brassóiakról. „Tisztelet a kivételnek, de a brassóiak általában mellőzik Négyfalut, mert oda »ki kell menni«, ahogy mondogatni szokták” – mutat rá a csángó vezető.
Amikor hátránnyá válik Brassó közelsége
Brassó közelsége számtalan tagadhatatlan előnnyel jár – látják be a nagyvárossal összenőtt Négyfalu lakói. Ugyanakkor bizonyos hátrányt is jelent. Hlavathy Zsuzsánna szerint Brassó „skizofrén helyzetbe taszítja” a valamikor csángó többségű kistérséget. „A maga négy falujával és harmincezer lakójával Négyfalu odajutott, hogy nem is falu, de nem is város. A hagyományai, népszokásai már szinte teljes egészében kihaltak, de Brassó mellett mégsem fejlődhetett annyira, mint egy egészséges város. Ráadásul az iparosítással járó elrománosítási hullám is komoly változást okozott” – állítja az alelnök.
Míg valamikor csak a juhtenyésztéssel foglalkozó mokányok képezték az egybenőtt négy csángó falu, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu románságát, az etnikai arányok olyannyira átfordultak, hogy a magyarság számaránya alig haladja meg a húsz százalékot.
A Kolozsváron töltött hosszú évek után szülőfalujába visszatérő Hlavathy Zsuzsánna úgy véli, a környék másik három csángó faluja, Tatrang, Zajzon és Pürkerec éppen a néhány kilométeres távolságnak köszönhetően maradt meg nagyjából ugyanannak, ami az évszázadok során volt.
Épülő térségmárka
A térség ismertetése érdekében a megyei önkormányzatnál sikeresen pályázó civilek előbb logórajzolásra hirdettek versenyt, melyet egy négyfalusi fiatal képzőművész, Sipos Gaudi Tünde nyert. Munkája alapján a Barcaság jelképe a nap, mely mind a tíz csángó falunak a közös szimbóluma.
Az égitest ma is fellelhető a régió számos régi házának ormózatán. Második lépésként egy, a kulturális-szellemi örökséget népszerűsítő weboldalt elkészítését vállalták. A gondosan és ötletesen szerkesztett, december 9. óta elérhető honlap egyelőre három nyelven – magyarul, románul és angolul – „tud”, de a közeljövőben németül is fogja tájékoztatni látogatóit. Következik a tevékenységek és programok szervezése, valamint a turisztikai kínálatok összeállítása.
Az 50-es évektől Szecseleváros néven is ismert Négyfalu jól áll a befogadóképességgel, a vízen túli további három településen, Tatrangon, Zajzonban és Pürkerecen csak az utóbbiban sikerült életben tartani a falusi turizmust. A valamivel távolabb fekvő települések, Apáca, Krizba és Barcaújfalu nemigen tudnak vendégül látni nagyobb számú turistacsoportokat. Éppen ezért egyelőre, a kisebb csoportos vendéglátásra alapoznának.
A faluturizmust az engedélyeztetések kálváriája fojtja meg.
A jelenlegi jogszabály szerint a vendég nem veheti ki magának reggelire a tyúk alól a tojást, és nem ihat abból a tejből, melyet a szeme láttára megfejt tehén adott. Ennek ellenére a Barcaságnak Brassó árnyékában, egyetlen esélye van a kitörésre és a megélhetésre: hogy a népi hagyományokra építsen” – véli Hlavathy.
„Másfajta turizmust” szeretnének meghonosítani
A programmenedzser azt is tudja, hogy a megfakult népi hagyományaival és aránylag gyenge elszállásolási lehetőségeivel a Barcaság miként veheti fel a versenyt a megye sokkal népszerűbb turisztikai régióival: mindenekelőtt a helyi románok és szászok, illetve az általuk képviselt örökség bevonásával.
Hlavathy Zsuzsánna szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a környéken van tizenhárom szász falu is, és ezek közül szinte mindenikben van egy-egy erődtemplom. „A turizmus ma már nem arról szól, mint húsz évvel ezelőtt. A látogatónak nem elég egy szép szoba, melynek ablakából szép kilátás tárul a vendég elé. Aktivitásra van szüksége, lehetőleg olyanra, amit csak itt talál meg” – mondja Barcasági Csángó Alapítvány alelnöke, majd sorolásba kezd.
Aki a kézművességre kíváncsi, ellátogathat a szövőasszonyokhoz, a bútorfestőkhöz vagy a fafaragókhoz. Aki néptáncot szeretne látni Négyfaluban, december folyamán a borica nevű hagyománnyal ismerkedhet meg, ekkor legény- és férficsoportok járják az összenőtt falvak utcáit. Februárban az apácai farsangtemetésre ajánlatos ellátogatni, húsvétkor pedig a tatárjárás óta hagyományos kakaslövést érdemes megtekinteni. A helyiek igyekeznek minden programhoz idegenvezetőt is biztosítani.
A felhozatal iránt már az országos turisztikai vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott, ahol a Barcaság első ízben lehetett jelen önálló standdal. „Olyan látogatók keresték fel standunkat, akik hangsúlyozták, ők nem Brassópojánára, nem Predealra, nem a törcsvári kastélyhoz szeretnének kirándulni, hiszen ott már jártak, hanem egy egészen más típusú, emberközeli vendéglátásra vágynak. Kiderült, hogy valami ilyesmire gondoltak, tematikus turizmusra, amit mi ajánlunk” – állítja Hlavathy Zsuzsánna. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)