Fejlemény a vissza nem szolgáltatott Batthyaneum ügyében
A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott ítéletek alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság azt a kérést, hogy szolgáltassa vissza az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtárat.
A debreceni ítélet figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben a volt igazgató többek között arról értekezett, hogy a könyvtáralapító Batthány Ignác püspök halála után az örökösei beperelték a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg.
Amint Komáromi Attila az MTI-nek szerdán elmondta: egy ilyen ítélet perdöntő bizonyíték lehetne a gyulafehérvári táblabíróság számára, hiszen a román állam éppen arra hivatkozva utasította el a Batthyaneum visszaszolgáltatását, hogy a püspök a végrendeletében nemcsak az egyházat, hanem Erdély provinciát is megjelölte örököseként. Az egyház nézete szerint az Erdély provincia tulajdonképpen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli. Hozzátette azonban, hogy a perdöntő iratokat is a Batthyáneum könyvtárban őrzik, és ezekhez a tulajdonáért harcoló egyháznak nincsen hozzáférése.
Komáromi Attila elmondta: a Batthyaneum képviselői a korábbi tárgyaláson egy 1815-ben és egy 1922-ben kimondott debreceni ítélet másolatát nyújtották be, de vitatható, hogy ezek valamelyikére hivatkozott-e a könyvtárigazgató. Hozzátette: sem az ítéletek keltezése sem a per tárgya nem felel meg annak, amire Ileana Darja hivatkozott. Megjegyezte, a peranyagba beiktatott debreceni ítéletek gazdasági kérdésekről szólnak, nem pedig örökösödésről.
Aurelian Mocan bíró, a táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta, a szerdai tárgyaláson a táblabíróság elrendelte, hogy a latin nyelvű debreceni ítéleteket mindkét fél szakértői fordítsák le. A bíróság arról is határozott, hogy hivatalos átiratban kérdezik meg Ileana Darja volt könyvtárigazgatót, hogy a mostani peranyagba bekerült debreceni ítéleteket vette-e figyelembe a dolgozata megírásakor.
A gyulafehérvári Batthyáaneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012 szeptemberében 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 év pereskedés után sem értesítette a római katolikus egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyaneum visszaszolgáltatása ügyében. A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárás 2015 novemberében indult. maszol.ro

Sürgősségi eljárásban kérik a katolikus iskola újraalapítását
A közoktatási törvény módosítását követően
December 4-én, hétfőn a szenátus elfogadta az RMDSZ által a közoktatási kerettörvény módosítására benyújtott tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi közösségek új oktatási intézményeinek létrehozásáról törvény útján a parlament is rendelkezhessen – erősítette meg a hírt Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora.
– A 2011. évi 1-es közoktatási törvény a központosítás lebontásának jegyében az önkormányzatok és a megyei tanfelügyelőségek közös hatáskörébe utalta az oktatási intézmények megalapítását. Ezzel elvi szinten nem lenne semmi gond, de vannak olyan önkormányzatok, amelyekben nem rendelkezik többséggel az RMDSZ, és a többségi pártok képviselőiben nincs meg az akarat, hogy a helyi közösség jogos iskolaalapítási igényeire választ adjanak. Ez volt a helyzet Marosvásárhelyen is, ahol a polgármesteri hivatal 2014-ben beindított egy iskolaalapítási folyamatot, de ezt kifogásolható, támadható módon tette, amivel a megszűnés határára sodorta a római katolikus líceumot. Hasonló negatív példát említhetnék más Maros megyei településekről is, ahol a helyi közösség évek óta próbálkozik iskolaalapítással, de erre a helyi önkormányzatokban a többséget nem sikerült megnyernie.
Az új törvénymódosításnak az célja, hogy amennyiben létezik parlamenti többség és akarat, akkor ezen a szinten is lehessen nemzetiségi oktatási intézményeket alapítani.
A törvénymódosítással nem csorbultak az önkormányzatok iskolaalapítási szándékai, csupán egy pluszlehetőséget iktattunk be, amellyel bővül a nemzetiségi tanintézmények létrehozásának a lehetősége helyhatósági ellenállás esetén is.
– Véleménye szerint a római katolikus iskola újraalapítására vonatkozó törvénytervezetet is elfogadja a törvényhozás mindkét háza?
– Kereken egy éve zajlik az iskola körüli nyilvános vita, a politikai és civil küzdelem, amelybe különböző szinteken kapcsolódtak be állami és helyhatósági intézmények, és köztudott, hogy immár a két ország részéről a miniszterelnök, valamint a képviselőház elnöke is folytatott tárgyalásokat. Ezt követően kaptunk ígéretet a többségi kormánypárttól arra, hogy amennyiben nem sikerül helyileg megoldani az ügyet, akkor segítenek abban, hogy parlamenti szinten oldjuk meg a kérdést. Mivel helyileg az összes lehetőséget kimerítettük, így került sor a felsőbb döntéshozatalra, melynek első lépéseként mindkét ház elfogadta a törvénymódosító javaslatunkat. Az elkövetkező hetekben derül ki, hogy marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot az új törvény alapján sikerül-e újraalapítani. Az első sikeres lépés után bizakodom abban, hogy minden józanul gondolkodó érintett félben megvan a jó szándék, a politikai akarat, hogy a marosvásárhelyi közösség jogos igényére kedvező választ adjon – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán szenátor.
– Érdeklődésünkre hozzátette, hogy az államelnöknek harminc nap áll a rendelkezésére, hogy aláírja, kihirdesse a módosítást, ami a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően törvényerőre lép.
– Párhuzamosan sürgősségi eljárást kértünk a konkrét iskolaalapítási törvénytervezetre, és bízunk abban, hogy még ebben az évben sikerül megszavazni. A tervezet azt is tartalmazza, hogy ha kicsit később lép törvényerőre, mint ahogy a határidőket a módszertan előírja, akkor is bele kell foglalni az iskolahálózatba. A törvénytervezet kitér az osztályok átvételére, a cikluskezdő osztályok indítására, valamint a tanügyi és kisegítő személyzet helyzetére. Elvileg a helyi hivataloknak nem lesz beleszólása a törvény előírásaiba, és reméljük, hogy ez nem fog megváltozni – nyilatkozta a szenátor. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

A 90 éve született Kovács Ildikó rendezőre emlékezik a Puck Bábszínház
A kolozsvári Puck Bábszínház történetében meghatározó szerepet betöltő Kovács Ildikó rendező a napokban töltötte volna be a 90 évet, emlékére ingyenes eseménysorozatot szervez pénteken a bábszínház, derül ki az intézmény közleményéből.
Reggel kilenc órakor megkoszorúzzák Kovács Ildikó sírját a Házsongárdi temetőben.
Tizenegy óráról a Puck Bábszínház színpadán a Vitéz László és az elátkozott malom című vendégelőadás lesz látható. A három év felettieknek szóló előadást Kovács Ildikó rendezte, előadója pedig a Magyarországról érkező Pályi János bábszínész, rendező, Kovács Ildikó egyik neves tanítványa.
A délután négy órától kezdődő kiállításmegnyitón Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója; Ács Piroska, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, valamint a hamarosan román nyelven is megjelenő Kovács Ildikó bábrendez monográfia fordítója, Năstasă Kovács Ana Maria szólalnak fel a Puck Bábszínház előcsarnokában.
Kovács Ildikó filmes kísérleteiről kevesen tudnak, ezért meglepetésként 16:40-től egy húsz perces vetítéssel várják az érdeklődőket.
Öt órától Világteremtés a bábszínpadon címmel fényképvetítéssel egybekötött beszélgetésre kerül sor Fekete Anetta színháztörténész, muzeológus felvezetésében. E program házigazdája Varga Ibolya rendező lesz.
Az emléknapot az Ördögverő jóbarátok című előadás zárja. A Puck Bábszínház vásári bábjátékát Kovács Ildikó 2005-ben rendezte. maszol.ro

Kézfogások a városházán
„Arad és Gyula barátsága kiállta az idő próbáját”
Az Aradi Városházán tartották december 7-én, csütörtökön az Arad–Gyula Kézfogások hagyományos rendezvénysorozat idei záró konferenciáját. Egy hónappal ezelőtt Gyulán találkozott (egy színvonalas program keretében) a két testvérváros küldöttsége, most az aradiak vállalták a házigazda szerepét, és fogadták a Gyulai Polgármesteri Hivatal képviselőit. A magyarországi vendégek élén köszöntötték többek között dr. Görgényi Ernő gyulai polgármestert és Kónya István alpolgármestert, továbbá a gyulai önkormányzat tanácsosait, civilszervezetek és kulturális intézmények képviselőit. A Ferdinánd Király Teremben Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester köszöntötte a vendégeket, a délelőtt egy közös plenáris, majd a szekcióülésekkel telt el.
Arad és Gyula testvérvárosi kapcsolata 23 éves múltra tekint vissza, ennek jelentőségét igyekezett kiemelni a két település vezetője. Gheorghe Falcă aradi polgármester köszönetét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akiknek 23 évvel ezelőtt – az akkori politikai viszonyok (például a bukaresti negatív reakciók) ellenére – „volt bátorságuk” elhelyezni az évről évre gyümölcsözőbb testvérvárosi kapcsolat alapjait, ugyanakkor egy üzenetet is tolmácsolni ezzel a viszonnyal. Ma már teljesen természetes a határ két oldalán lévő önkormányzatok, intézmények közötti partnerkapcsolat, évtizedekkel ezelőtt azonban nagy merészségnek, amolyan „úttörő vállalkozásnak” számított egy ilyen kezdeményezés. „Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés mindkét város számára jelentős eredményeket hozott mind a határon átnyúló pályázatok, mind a kulturális projektek tekintetében” – nyilatkozta Falcă, majd az egyesülés centenáriuma kapcsán hangsúlyozta, Arad fontos rendezvényeket készít elő, melyekkel a 100 éves közös múltat szeretnék megerősíteni, ugyanakkor előrevetíteni az elkövetkező 100 évet. Mindezt pedig úgy, hogy a Megbékélés Chartájának értelmében, tiszteletben tartsák a térségben élők kultúráját, történelmét. Gheorghe Falcă külön megköszönte Bognár Levente aradi alpolgármesternek a testvérvárosi kapcsolat ápolásáért kifejtett tevékenységét.
Dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester elmondta, minden egyes aradi látogatásuk örömmel tölti el őket, nem csak a történelmi belváros látványa és az itteniek vendégszeretete miatt, hanem mert csodálattal nézik, milyen nagy ütemben fejlődik a külváros és az ipari területek. „A fejlődés az aradi polgárok és a városvezetés munkájának köszönhető. Minden előrelépés és fejlődés arra enged következtetni, hogy bizony tanultunk egymástól. Erről is szól a mögöttünk álló 23 esztendő. Egy magyar közmondás szerint: nincs jobb tükör egy régi barátnál. Úgy gondolom, hogy Gyula és Arad barátsága egy nem csorbuló fényű tükör és kiállta az idő próbáját ” – mondta a gyulai önkormányzat vezetője köszönetet mondva mindazoknak, akik tudatában léve annak, hogy a két város gyökerei hasonlóak, anno kezdeményezték ennek a kapcsolatnak, ugyanakkor a Kézfogások rendezvénysorozatnak a létrejöttét. Hozzátette, az elkövetkezőkben is odafigyelnek arra, hogy minél több polgárt bevonjanak a közös projektekbe, és hogy minél több esélyt teremtsenek arra, hogy az aradi és gyulai emberek még jobban megismerhessék egymást.
A közös tanácsülésen mérlegelték a 2017-es év legfontosabb megvalósításait, rendezvényeit és megvitatták a 2018-as eseménynaptárt.
A nap második felében a Continental Szállóban bemutatták Gyula Város Önkormányzatának a helyi gazdaságra, illetve a társadalmi vállalkozásokra összpontosító Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című testvérvárosi projektjét, melyben Budrio, Kovászna és Komárom mellett Arad is partnere Gyulának. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

„Együtt sokkal többet tudunk elérni…”
„Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az erdon.ro-nak adott exkluzív interjújában.
– A Fidesz legutóbbi kongresszusán Önt választották meg a párt egyik alelnökének. Miért döntött úgy, hogy elvállalja ezt a tisztséget?
– Megtisztelő volt ez a felkérés, hiszen Európa legerősebb pártjáról beszélünk. Ma sorra veszítik el támogatásukat azok a hagyományos, fontos politikai erők, amelyek korábban egymást felváltva alakítottak kormányokat, vagy éppen nagyon erős ellenzékként működtek Nyugat-Európában. A Fidesz rekordidő óta vezeti a közvélemény-kutatásokat és hét év kormányzás után is az első számú politikai erő tudott maradni, ami Európában példa nélküli. Megtisztelő lehetőség egy olyan párt vezetésébe bekerülni, amely kiáll a nemzeti és keresztény értékek mellett.
– Mi a munkájának a lényege Fidesz alelnökeként?
– Elsősorban családpolitikával foglalkozom, ami arra is lehetőséget teremt, hogy a párton belül hangsúlyosabban jelenjenek meg a családpolitikai szempontok annak érdekében, hogy még többet tudjunk tenni a magyar családokért. Azt szeretném, hogy a Fidesz még inkább családbarát közösség legyen.
– Mi ennek a lényege?
– Nagy fába vágtuk a fejszénket. Itt vagyunk Nagyváradon, beszéljünk a demográfiai adatokról is, hiszen nem csupán a Magyarország közigazgatási területein belül zajló kihívásról van szó, hanem az összmagyarságot érintő problémáról, arról, hogy fogyunk évről-évre. Nehéz egzakt adatokat mondani arról, hogy mekkora ennek a fogyásnak a pontos mértéke, ha a teljes magyarságot, a Kárpát-medencei magyarságot vagy akár a diaszpórában élő magyarokat nézzük. A Magyarországon belüli számokat ismerjük, a népességfogyás a 30 ezer főt is meghaladja. Azt szeretnénk, ha az évtizedek óta fogyó magyarságból gyarapodó magyarsággá válhatnánk, öntudatos magyar nemzetté a közigazgatási határainkon belül és kívül egyaránt. Ez az a kihívás, amivel szembenézünk. Elhatároztuk, hogy megoldjuk a népességfogyás problémáját, ezen dolgozunk már évek óta.
Támogatni
– Mégis, konkrétan hogyan tudnak segíteni?
– Úgy, hogy a lehető legtöbb eszközzel támogatjuk a családokat, a gyermekvállalást, a családalapítást, a fiatalok boldogulását. A családi adókedvezményektől kezdve, az otthonteremtéshez nyújtott támogatásokon keresztül, a nőknek a munkaerőpiacra való visszatérését célzó intézkedésen át, egészen a bölcsőde- és óvodafejlesztésekig nagyon sokfajta segítséget nyújtunk. Az, aki gyermeket nevel, az első kilenc évfolyamon ingyenesen kapja a tankönyvet, a gyermekek döntő többsége pedig ingyenesen étkezik a bölcsődékben és az óvodákban Úgy érzem, igen széles az a kör, amellyel a gyermeket váró és vállaló családokat tudjuk támogatni. Most már nagyobb a gyermekvállalási kedv, mint 2010-ben vagy 2011-ben, amikor mélyponton voltunk. Húsz százalékos volt az emelkedés az elmúlt öt évben, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így folytatódik.
– Melyek azok az újdonságok, melyek a külhoni magyarokat érintik?
– A támogatási rendszerünk két új elemmel bővült, amit Köldökzsinór programnak neveztünk el. Számunkra az, hogy Erdélyben vagy bárhol a nagyvilágban születik egy magyar gyermek, az ugyanolyan kincset, értéket jelent, mintha Magyarország közigazgatási határain belül születne. Éppen ezért vezetjük be azt, hogy 2018. január 1-je után mintegy 64 ezer forintos anyasági támogatást juttatunk a Magyarország területén kívül született, magyar állampolgárságú, a magyar jogszabályok szerint anyakönyveztetett gyermekek után. Kárpátalján és a Felvidéken a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz. Technikai részletnek tűnik, de nagyon fontos dolog, hogy a baba megszületése után fél éven belül kell igényelni a támogatást, vagyis a 2017. július 1-jét követően született gyermekek után már igényelhető lesz. A másik fontos családtámogatási formánk pedig a fiatalok életkezdési támogatása (Babakötvény), amely hosszú távon segítheti a gyermek jövőjét, hiszen arról szól, hogy a fenti feltételekkel egyező módon minden magyar gyermeknek nyit az állam egy letéti számlát, melyen 42.500 forint értékű kezdő összeget helyez el. Ehhez a szülők is gyűjthetnek megtakarításokat, de az így összegyűlt megtakarításról majd csak a nagykorúságát elérő gyermek rendelkezhet.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ Nőszervezet által szervezett fórumon?
– Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezet elnökének meghívására találkoztunk egymással, amit remek kezdeményezésnek tartok, hiszen az erőnk az összefogásban rejlik, pláne akkor, amikor az elszakított nemzetrészekről beszélünk. Együtt sokkal többet tudunk elérni, mintha egyedül küzdenénk. Ehhez természetesen mi az anyaország részéről megadunk minden támogatást. Az ilyen találkozók ugyanakkor arra is jók, hogy beszéljünk azokról a kihívásokról, melyekkel nőként mindannyian szembesülhetünk. Van egy családi életünk, vannak az ezzel kapcsolatos kihívások, és emellett egy szakmai, akár politikai életünk is lehet, melyből szintén más jellegű feladatok következnek. Ez egy folyamatos zsonglőrködés, ami jelen van a férfiaknál is, csak ők kevesebbet beszélnek róla. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

SZKT: 2018 az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz
A centntenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.
2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.
Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.
2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is. A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is. Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. Transindex.ro

Aki morális okokból fordult szembe a népakarattal (Beszélgetés Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt elnökével)
Azt állítja, véletlenek fűzére kísérte útját az egyetemi KISZ-titkárságtól a pedagógusszövetségi elnöki tisztségig. Beszélgetés az RMPSZ tiszteletbeli elnökével, Lászlófy Pállal, aki a németek visszavonulását is képes volt megakasztani.
– Kisgyermekként élte meg a „kis magyar világot”. Emlékszik valamire azokból az időkből? – Hogyne! Nekem Alsórákos a szülőhelyem, de mivel nem sokkal a megszületésem után az alig néhány kilométerre fekvő Barót Magyarországhoz került, Alsórákos pedig maradt Romániában, átköltöztünk. Ott teltek a szép gyermekéveim, pedig háború volt, emlékszem, ahogy a bicikli csomagtartóján ülve, az anyám derekát fogva mentünk fürdeni Bibarcfalvára, a fejünk felett pedig zúgtak a repülők. Rettenetesen féltem, de megnyugtattak, hogy itt nem dobnak le bombákat. Apám csináltatott nekem honvédtiszti egyenruhát, csillagot is kaptam rá, ha jól viselkedtem. Ha meg nem, lefokoztak. Tíz perc erejéig még a németek visszavonulását is megakasztottam. Tiszti egyenruhámban szalutáltam az elvonuló katonáknak, egy német tiszt pedig megállította az autót, ölbe vett, csokoládéval halmozott el, s míg anyám észre nem vette, hogy a gyermek megint elkódorgott valamerre, állt a konvoj.
– Másik történelmi pillanatban, ötvenhat őszén került a Bolyai Egyetemre. Igyekezett ellenállni az akkori ideológiai viharoknak, vagy a többséggel együtt hagyta magát sodortatni a lelkes idők által?
– Első látásra úgy tűnhet, hogy még vezető szerepet is vállaltam. Ezért aztán nehéz elmagyarázni, még nehezebb el is hitetni, mennyi véletlen volt az életemben. Úgy lettem például KISZ-titkár, hogy egy csángó gyerek, Horváth György javaslatára gólyaként beválasztottak a diákszövetség vezetőségébe. A kutya sem ismert, egyébként sem jelentkeztem soha sehová. Amikor 1959-ben elkezdődtek a két kolozsvári egyetem egyesítését előkészítő gyűlések, néhai Balázs Márton tanár úr, a Bolyai matek-fizika szakának KISZ-titkára épp akkor ment el Bukarestbe hathavi továbbképzésre, és engem, a harmadéves diákot bízott meg a helyettesítéssel. Így lettem közeli tanúja mindannak a förtelemnek, amit végigcsináltak velünk. Az a félév tönkretett, lefogytam, amikor apám meglátott, haza akart vinni. Harmadév végén aztán bejelentettem, hogy a továbbiakban semmilyen funkciót nem vállalok.
– Gyakorló középiskolai tanár akart lenni – tanfelügyelő lett. Ugyancsak véletlenül?
– Mondhatni. Jól elvoltam a szentkeresztbányai szaklíceum fizika-matematika tanáraként, majd igazgatójaként, időközben viszont nyolcadikos lett a nagyobbik lányom, a feleségem pedig döntéshelyzet elé állított: vagy most megyünk nagyobb városba, vagy végleg itt maradunk. Megyünk, határoztuk el, sikeresen versenyvizsgáztam a székelyudvarhelyi mezőgazdasági líceumba, és vártam, hogy felmentsenek az igazgatói tisztség alól. Csakhogy az akkori tanfelügyelő azt mondta: csak akkor mozdulhatok Szentkeresztbányáról, ha elvállalom a matematika-tanfelügyelői tisztséget. Így kerültem végül Csíkszeredába. Főtanfelügyelőként szereztem magamnak hívet is, ellenséget is bőven, de bizonyos szempontból még a diktatúra körülményei között is jobb volt az anyanyelvi oktatás helyzete Hargita megyében, mint ma… Statisztikák is igazolnak: nyolcezer középiskolai diákkal vettem át a tanfelügyelőséget, tizenkétezerrel hagytam ott. Ez a négyezer gyermek pedig a román nyelvű oktatásból érkezett.
– Az 1989. decemberi változásokat követően a „népakarat” helyezte volna vissza a főtanfelügyelői székbe. Miért nem vállalta?
– Mert azt vallottam: nem kezdődhet az új világ azzal, hogy olyan ember áll egy intézmény élére, aki Ceaușescu idején is ott volt. Ez etikai szempontból egyszerűen nem működött. Semmilyen közéleti szerepet nem vállalok, mondtam mindenkinek, tudtom és beleegyezésem nélkül mégis beválasztottak a forradalmi tanácsba. Annak alelnökeként mindenekelőtt azt kezdeményeztem, hogy valamennyi Hargita megyei iskola küldjön képviselőt az 1990. január végére meghirdetett megyei oktatási parlamentbe. Ekkor készültünk meghatározni a megyei oktatás jövőjének irányait, megválasztani a megyei főtanfelügyelőt, elejét akartuk venni annak, hogy Bukarestből próbáljanak valakit a nyakunkba ültetni. Kétszáznegyven ember ült be a szakszervezetek művelődési házának nagytermébe, az udvarhelyszékiek voltak a legfelkészültebbek. Ennek a parlamentnek köszönhető az is, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumot leszámítva valamennyi Hargita megyei magyar, illetve román iskolát sikerült szétválasztani.
– Milyen alapelvek szerint akarta akkoriban új alapokra helyezni az oktatást?
– Abból a tapasztalatból indultam ki, hogy ha nekünk, kisebbségben élőknek nem esik jól valami, akkor azt bizonyára a Székelyföldön kisebbségben élő románság is hasonlóan élné meg. Embertelen dolog lett volna, ha valamennyi román osztálynak azt mondjuk, hogy mars ki az épületből, ha pedagógusként nem érdekel egy végzős román osztály sorsa. Akadtak kollégáim, akik az azonnali szétválasztás mellett voltak, én akadályoztam meg, hogy így történjen.
– A közélettől való távolságtartása ellenére közel húsz éven át volt az RMPSZ elnöke. Milyen „balsorsnak” tulajdoníthatóan?
– Azt Beder Tibornak „köszönhetem”. Mert miközben vannak és kellenek is a „lángoló” emberek, valakinek a mindennapi munkát is el kell végeznie. Törökországi útjai között 1991 tavaszán főtanfelügyelői minőségében Beder egyszer elment egy marosvásárhelyi ülésre, ahol már többedszer elhatározták, hogy megalakítják a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét. Miután hazajött Szeredába, azt mondta nekem: elhatároztuk a megalapítást, de ha te nem veszed kézbe a dolgot, nem lesz belőle semmi. Próbáltam „védeni” magam, hagyjon békén, végre taníthatok, osztályfőnök vagyok, épp elég az nekem. De nem hagyott, egy szovátai ülésen megválasztottak intézőbizottsági elnöknek. Októberre a szövetséget már be is jegyeztettük, az első közgyűlést pedig a Székely Mikó Kollégiumban tartottuk, hogy nem minden Csíkszeredára összpontosuljon. Ennek emlékére tartottuk a huszonöt éves jubileumot is Szentgyörgyön. Mi tagadás, nagy lendülettel és lelkesedéssel végeztem azt a munkát, nyugdíjas lévén megengedhettem magamnak, hogy sokat „terepezzek” elnöki minőségemben.
– Beváltotta az RMPSZ mindazokat az elvárásokat, amelyekkel útnak indították?
– Mindenekelőtt azért adok hálát a Fennvalónak, hogy megmaradtunk és ma is tevékenykedünk. Biztosan lehettünk volna eredményesebbek, de ne feledjük, hogy előzmény nélküli szervezetként alakultunk. A szakmai érdekvédelemben is eredményesebbek lehettünk volna, ha az RMDSZ igazi és nem csatlós partnerként tekint ránk. Mert az oktatási stratégiák érvényesítéséhez bizony szükségünk lett volna politikai eszközökre. Ami viszont csak rajtunk múlott, és messze nem sikerült megvalósítanunk: emberközelibbé tenni a szövetséget. Valamennyi iskolában legalább egy olyan embert találni, aki felkészülten képviseli az RMPSZ-t. Nem gyűléseket tartani, papírokat gyártani, hanem segíteni az információáramlást, ami ma is igencsak döcög. A tanügybe 1990 után kerülők derékhadának valóban nem volt érzéke, érdeklődése a hasonló „mozgalmi” feladatok iránt, ám a legfiatalabb nemzedék fogékonyabbnak tűnik. A továbbképzések, a tehetséggondozás, a kulturális tevékenységek iránti érdeklődés, azok fontosságának felismerésében jóval előbbre tartanak, mint az egy generációval idősebbek.
– Leköszönő elnökként mit hagyott örökségül utódjának?
– Azt, hogy az oktatásban szükséges változtatások megvalósítása érdekében az erdélyi magyar politikum valamennyi szereplője felé nyitottnak kell lenni, de nem szolgai módon. Meg hogy ne befolyásolja, ki milyen duzzogással kezeli ezt a nyitottságot. Arra is igyekeztem felhívni a figyelmét, hogy jogosak a kritikák, miszerint az RMPSZ nem figyel eléggé a pedagógusi állomány felhígulására, a tanár ember társadalmi rangjának csökkenésére. Csak részben magyarázat erre, hogy a pedagógusszövetség tevékenysége bizonyos mértékben a szolgáltatások irányába tolódott el, egy sor hazai és anyaországi program lebonyolítója, ami rengeteg energiát visz el. De ezekre hivatkozva sem szabad elhanyagolni a tagságot. Úgy tűnik azonban, hogy egyre több fiatal kolléga ráébred: ha meg akarunk maradni, az csak abba a közösségbe kapaszkodva, azt segítve lehetséges, amelybe beleszülettünk. És az egyetemi képzésben is tapasztalok pozitív változásokat, örvendetesen hangsúlyosabb például a gyermekekkel való bánásmód.
LÁSZLÓFY PÁL ISTVÁN
Matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke. Alsórákoson született 1939. december 6-án. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg. Díjak, kitüntetések: Pro Cultura Hungarica díj (1996), Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2001), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010), A Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2011), Ezüstgyopár életműdíj (2011), Kós Károly-díj (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sükösd Ferenc színvilága (Emléktárlat Sepsiszentgyörgyön) (1937–1972)
Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek többsége a sikeres tehetségkutatásnak köszönhetően jutott el az 1949-ben alakult marosvásárhelyi líceumba, majd később a kolozsvári főiskolára, s melynek a sóvidéki Sükösd mellett a háromszéki Plugor Sándor és Kosztándi Jenő vagy a gyergyói Márton Árpád és Gaál András lehetnének beszédes példái.
Jól ragadja meg a faluról a nagyvárosba érkezés elfogódott hangulatát az akkori tanárok közül Barabás István, aki 1950 körül megfestette a Beiratkozás az iskolába című festményét, és Izsák Márton szobrász-igazgató, aki egy bekecses legénykében az öntudatos Márton Árpádot örökítette meg. Közös volt bennük s későbbi munkásságukban is meghatározó maradt a hamar dologra fogott gyermekek szívóssága – Sükösd az apja mellett törte az útépítésnél felhasznált követ –, valamint az otthoni élmények és bevésődések élethosszig tartó vállalása. Már elindulásukkor mércét jelölt ki számukra a Kultúrpalota Bernády-gyűjteményének gazdag anyaga, többek között Munkácsy Mihály és Paál László festményei, melyek természetértelmezése és színfelfogása sokuk kezdeti korszakában nyilvánvaló hatásként mutatható ki. Közeli barátai és pályatársai rá emlékezve gyakran alkati fegyelmezettségét hozták fel, ami azonban nagyfokú lelki fűtöttséget, a képeken is nyomot hagyó, belső izzást leplezett. „Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál. Az arra menők nem vesznek észre többet, mint egy csöppnyi füstöt a kémény fölött, és aztán mennek tovább az útjukon. Őrizzük ezt a tüzet magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül – várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – jegyezte fel inkább csak saját magának Sükösd. Amit jelképesnek olvasunk, az maga az élet: a kőtömbről vissza-visszapattanó kalapács ütemes hangja mögött mindennapi viaskodása az anyaggal, az izmokat estére elnehezítő, könyörtelenül nehéz munka realitása húzódott meg. A tapasztalati örökség predesztinál: a művész minden képét látszólag súlyos matéria borítja, ami megjelenítésben szűkszavú, balladás hangvételt eredményez, miközben csupán képzeletünk szövi elmesélhető történetté a képek által közvetített látványt (Cantata profana). Főiskolai tanárainak szellemi és technikai befolyása, Kádár Tibor folyamatos figyelésre, kísérletezésre buzdító személyisége, Miklóssy Gábor gyakran kíméletlen kritikája, egy-egy téma vagy beállítás akár hetekig-hónapokig tartó rajzoltatása nemcsak a művészeti életre készítette fel, hanem emberi kitartással is felvértezte a növendékeket. A világ töredékeire, a hétköznapi élethelyzetekre mint lehetséges képtémára tekintő, fürkésző kíváncsiság és a magas szintű szakmai tudás inspiráló kettőssége Sükösd Ferenc életművében is tetten érhető. A magyar művészettörténetben leginkább Nagy Istvánhoz köthető az a reduktív hozzáállás, amely a lényeges formai elemeket összeválogatva a tájképeknél sommázó kompozíciókhoz, a portréknál drámai lélekbelátáshoz vezetett. Rendkívül találó és Sükösd művészetére is alkalmazható Egry József idevágó gondolata: „A képtérből igen sokat kell elvennünk, hogy üres ne legyen.” Ha csak felületesen is végigsiklunk a Sükösd-képeken, egyértelmű a szerkezet, a racionális képépítkezés és a gáttalanul áradó színzuhatagok közötti egyensúlyozás, a korstílusnak is megfeleltethető szintézis megtalálása. Más művein viszont a művész gondosan egymáshoz igazítja az árnyalatokat, ilyen az egységes tónusban tartott Kerítés, ahol a lépésről lépésre történő keverés következtében a deszkák orgonasípjai a meszes fehértől egészen a puha barnákig és zöldekig terjedő regiszterben szólnak. Némely képeken emberi figurák, sok esetben konkrét családtagok bukkannak fel, máskor csupán a hiányukat érzékeljük egy ottfelejtett, kék festőkabát láttán (Műteremhangulat). Minden motívum ténylegesen tapintható, egyszersmind elvonatkoztatott, időtlen, nem evilági dimenziókat sejtet. A sóvidéki gyermekkorból ismert állatok mozdulatai a művész stilizáló szándéka ellenére pontosak, mégis a jelenet egy pillanata alatt a meg nem verselt balladák, az el nem mesélt mítoszok tartományába hurcolnak minket (Viadal). Önálló sorozatot képeznek a Kultúrpalota egyik folyosójából elrekesztett műtermének képkivágatai. A szikár megfogalmazás, a művész szinte rejtőzködő jelenléte, a kenyércsendélet szociális üzenete, a háztetőn fészkelő fekete madarak sejtelmessége, a visszafogott pasztellszínek használata a Derkovits-hagyomány felfedezésére utalnak, melynek különféle rétegei Nagy Albert, Nagy Pál vagy Simon Endre művészetében is felfejthetőek. Sükösdnél az enteriőröket ablakkeretek, festmények, ajtónyílások, falsíkok kontúrozzák. A műterem falai mindig ferdék, néha az a benyomásunk, hogy ránk dől az egész konstrukció: itt jelentkezik árulkodóan a felfokozott lelki töltet. Ziffer Sándorról jegyezték fel, hogy csendéleteit mindig tükörből nézte és festette meg, hogy ne a konkrét valóságot, hanem annak sűrítményét, a képet lássa. A nagy előd, az 1930-as évek embert próbáló időszakában dolgozó Derkovits még talán joggal vélhette úgy, hogy a család, a műterem valamiféle védelmet jelent a külvilág „zajával”, ridegségével, szuronyos menetelésével szemben. Pár évtizeddel később Sükösd megértette, hogy az intim szféra védelmet nem, legfeljebb vigaszt nyújthat, de a lélek belsejébe menekített emlékek és érzések kifestésével szellemi társakra lelhetnek a rossz korban született, didergő művészek is. Sükösd sok mindent tudott, ami speciálisan az övé volt. 1983-as székelyudvarhelyi kiállításának leporellóján állapította meg rövid írásában a pályatárs Balázs Imre, hogy helye az erdélyi festészetben már többé-kevésbé körvonalazható, viszont ebben a széles mezőnyben kell elhelyezni sajátosan egyéni látásmódját. Az egyes cikkekben, visszatekintésekben például gyakran fel-felmerül a különös, fanyar, mégis megnyugtató zöldjeinek említése. 1978-ban, már halála után igen találóan fogalmazta meg Jakobovits Miklós nemzedéke legjobb koloristájának tartott művészbarátjáról: „Hisz hol találunk olyan kesernyés, szelíd, mély, sejtelmes zöldeket, mint a Sükösd bivalyos képein? Kinél olyan gondolatébresztők és lelket simogatóak, bensőségesek a színek, mint az ő Sóvidéket ábrázoló tájképein?” Elgondolkodtató felvetés: valóban, milyen zöldeket ismerünk egyáltalán? Almazöld, méregzöld, fűzöld, smaragdzöld, krómoxid-zöld… A napi használat és a képzőművészeti szaknyelv praktikus és bevált megjelölései sorjáznak elénk. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a művész festményei alapján összeállítható a csak rá jellemző színskála képi világának bartóki zengésű alaphangjaiból: sófehér, bivalyfekete, kézvörös, árnyékkék, keselyűsárga, és persze a legfontosabb: a Sükösd-zöld. Szücs György,
a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régiós magyar gazdaszervezetek munkaülése
Aradon járt a NAK főigazgatója, Kocsy Béla
Tegnap a Jelen Ház vendéglőjében tartotta munkaülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a Bánságban, Arad megyében, illetve a Partiumban működő gazdaszervezeteinek a vezetősége.
Az egybegyűlteket házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte, kiemelve Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatójának a nevét.
A továbbiakban Kocsy Béla méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját, egyben megnyitotta a regionális ülést. Azon Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg a Partiumi Magyar Gazdák Egyesületét Csomortányi István elnök képviselte. Beszámolójában Kocsy Béla vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyekben a jelzett régió gazdaszervezetei is részt vehetnek. Vagyis élvezhetik az anyaországi gazdák számára nyújtott összes lehetőséget, kivéve azokat, amelyeket a román törvények nem tesznek lehetővé. Utóbbiaknak a tisztázása végett hívták meg az ülésre Monica Nadiut, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatóját is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
A megbeszélések eredményeként megegyeztek, hogy a kisrégióból egy megbízott részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyó év december 20-án sorra kerülő alakuló országos küldöttgyűlésén. Nyugati Jelen (Arad)

Csiky-nap
Szép szavakkal, dallamokkal emlékeztek a névadóra
December 8-án, a pankotai születésű Csiky Gergely drámaíró, műfordító születésnapján emlékeztek meg a róla elnevezett főgimnáziumban az iskola névadójáról.
A Csiky-napi rendezvénysorozatot Lászlóffy Aladár szavaival nyitották meg pénteken reggel az iskola első emeletén, Csiky Gergely mellszobra előtt, a költő köszöntőjét Naschauer Karina VIII. osztályos tanuló tolmácsolta.
Érdekes ténye volt még a napnak, hogy pontosan 15 évvel ezelőtt egy pénteki napon állította fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Arad Megyei Szervezete a mellszobrot az iskolában, melyet minden Csiky-napon megkoszorúznak.
Az iskola e neves ünnepén a diákok, tanárok mellett számos hazai és külföldi meghívott, vendég vett részt, jelen volt Szabó Mihály RMDSZ-es városi tanácsos, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes, Ilyés Ibolya megyei kisebbségi tanfelügyelő, Baracsi Zsuzsanna református lelkész, Nagy Sándor, az iskola szülőbizottságának elnöke, Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.
Ugyanakkor eljöttek a hazai és külföldi testvériskolák, valamint a megye magyar tannyelvű iskoláinak képviselői: a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum küldöttsége, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Tanintézményének küldöttsége, Krämmer Erika, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese.
Továbbá részt vett a Csiky-napon az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándi Móra Ferenc Általános Iskola küldöttsége Lehoczky Attila igazgatóval, valamint az Erdőhegyi Általános Iskola küldöttsége Sime Judit igazgatóval.
Bognár Levente alpolgármester és Faragó Péter parlamenti képviselők, akik eddig minden alkalommal jelen voltak, ezúttal igazoltan hiányoztak, ugyanis éppen Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén vettek részt.
„Köszönetet mondanék mindazoknak, akik az elmúlt évben segítettek nekünk, támogattak minket, dolgoztak értünk – akár itt vannak, akár nincsenek itt –, hiszen az ő munkájuk nélkül ez az épület csak egy kék táblás épület lenne a Kálvin János utca 22. szám alatt” – kezdte üdvözlőbeszédét dr. Muntean Tibor igazgató, majd a továbbiakban Csiky Gergely életéről mesélt, leginkább nem szokványos, nem hétköznapi dolgokat, melyek a diákok számára is érdekesek voltak.
Pellegrini Miklós érdekességként kiemelte, hogy az iskola ünnepe egybeesik adventtel, a várakozás időszakával.
„Arra buzdítanék a mai napon mindenkit, hogy igyekezzünk megtanítani saját magunkat arra, hogyan kell várakozni arra, amit nagyon-nagyon szeretnénk. Én azt hiszem, hogy kitartással, hittel és szeretettel, valamint bízva abban, hogy ha nagyon akarunk valamit, az be is fog következni” – mondta Pellegrini.
Naschauer Kinga felemelő szavalatával folytatódott az ünnepség, a X. A osztályos tanuló Juhász Gyula Himnusz az emberhez című költeményét adta elő.
A szép szó nemcsak vers formájában, hanem szép dallammal társulva is jelen volt a Csiky-napon: az iskola kórusa ünnepi hangulatot varázsolva karácsonyi dalokat énekelt Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Az iskola életében hagyomány, hogy a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulók kitüntetésben részesülnek ezen a napon. A Csiky-díjakat – szám szerint hármat – idén az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület jóvoltából adhatták át az arra érdemeseknek.
„Ezek a diákok jó iskolai eredményeik mellett kiemelkedő közösségi munkát végeztek, és különböző versenyeken is szép eredményeket értek el. Az osztályfőnököktől, tanároktól beérkezett javaslatok alapján az iskola vezetőtanácsának döntése értelmében a 2017–2018-as tanév Csiky-díjasai: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbók Emese XII. A osztályos tanulók” – ismertette Tóthpál Renáta aligazgató, aki a következő szavakkal méltatta a szóban forgó diákokat:
„Back Annamária szerteágazó tevékenysége sokak előtt ismert. Alelnöke volt a diáktanácsnak, szerkesztője iskolánk honlapjának és a Csiky-Csukynak, tagja iskolánk néptánccsoportjának, a KAMASZK színjátszó csoportnak, valamint a kórusnak. Jó tanulmányi eredményei mellett különböző versenyeken is szép eredményeket ért el. A magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei első és harmadik helyre, illetve a vallásolimpián az országos szakaszra minősült. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség kétszer tüntette ki Mákvirág-díjjal. Mindig lehetett rá számítani, minden feladatot első kérésre elvállalt.”
Mészár Zsófia
„Az, amivel Zsófi kiérdemelte a díjat, egy olyan kiemelkedő sportteljesítmény, amely iskolánk történetében másodszor fordult elő, és ez az Európai Bajnoki cím elérése az aerobic sportágban. A napi több órás intenzív edzés, a vasfegyelem, a szigorú diéta mellett Zsófi tagja a Csiky-Csuky szerkesztőbizottságnak, a Bánsági Kisfilmfesztiválon első díjat nyert, és a különböző események megszervezéséhez tánckoreográfiákkal járult hozzá vagy kisfilmeket készített, mindezek mellett szép tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhet.”
Zsámbók Emese
„A szerénység az egyik kiemelkedő tulajdonsága. Az iskola honlapjának, valamint a Csiky-Csukynak szerkesztője, a Csiky Gergely Főgimnázium suliriportere a Román Televízió 1-es csatornájának magyar adásában, tagja a KAMASZK színjátszó csoportnak, többször volt műsorvezető a gólyabálon, és tavaly a szalagavatón is. 2016-ban a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyen megyei szakaszának első helyezettje volt.”
A szintén hagyományszámba menő, erre az eseményre meghirdetett rajzverseny eredményét Siska-Szabó Hajnalka rajztanár ismertette, majd kiosztotta a díjakat három korosztályban (V–VI., VII–VIII. és középiskolások).
A Csiky-nap idei egyik kiemelkedő eseménye dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatása volt.
„A pedagógusok szerencsések, hiszen folyamatos alkotómunkájuk révén a jelenben a jövőnek nevelnek fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységük, bár láthatatlan, mégis maradandó. Ők azok, akik a gyermekek számára értékes mintát mutatnak. Megmutatják, hogyan kell a kultúra értékét megbecsülni, a törvények szerint élni, a tanultakat érvényesíteni” – tolmácsolta a gondolatokat Tóthpál Eszter műsorvezető.
Dr. Berthe Nándor emléktáblájának felavatásával tisztelegtek az iskola egykori tanára előtt, akinek életpályájáról Ujj János helytörténész, egykori csikys tanár és igazgató beszélt a jelenlévőknek.
A Csiky Gergely Főgimnázium kórusa ezúttal a Kispacsirtákkal kiegészülve adta elő az Örökségünk című dalt, melynek az iskola által készített videoklipje második díjas lett egy, a világ teljes magyarságát megszólító pályázaton.
Zárómozzanatként idén is megkoszorúzták a tanári szoba előtt felállított Csiky Gergely-mellszobrot. A megemlékezés koszorúit elhelyezték: az iskola részéről dr. Muntean Tibor és Tóthpál Renáta, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete nevében Szabó Mihály, az Arad Megyei Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az EMKE Arad Megyei Szervezete nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, az iskola diáktanácsa nevében Bitai Vivien és Kecskés Lóránt.
Az ünnepélyes koszorúzást Baracsi Zsuzsa lelkész áldása követte, majd a Nemzeti Ima közös éneklésével zárult a Csiky-nap megnyitója.
A diákok és vendégek számára a tevékenységek az iskolában, illetve a Jelen Ház nagytermében folytatódtak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Átfogó programot szervez a centenáriumi évben az RMDSZ
Kelemen: Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára
A 2018-as centenáriumi évre való felkészülés, valamint a Minority SafePack európai polgári kisebbségvédelmi kezdeményezés voltak a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki marosvásárhelyi ülésének főbb napirendi pontjai. Az RMDSZ már korábban bejelentette, a szövetség az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hogy ez pontosabban miből áll majd, minderről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, valamint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök számolt be részletesebben a jelenlévőknek, kitérve a Minority Safepack kezdeményezésre is, amelynek kapcsán bejelentették: ez idáig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött össze a szövetség. Az ülésen szóba került a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet is, a kormánykoalíciós pártokhoz való viszonyulás kérdése, de a nemrég elfogadott pénzügyi intézkedésekről is szó esett.
Eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a szövetség
Az igazságosság éve kell hogy legyen 2018 az erdélyi magyarság számára – jelentette ki Kelemen Hunor pénteken, Marosvásárhelyen az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén. Az RMDSZ elnöke politikai elemzésében elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Mint fogalmazott, azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni, ehhez pedig a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út. Úgy vélte, az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele, s talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója, valamint az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat.
Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ eddig több mint 231 ezer aláírást gyűjtött a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására. Emlékeztetett arra, a szövetség 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, és vállalását teljesíteni is fogja, ugyanis változatlanul feladatának tartja, hogy az őshonos kisebbségek ügyét napirenden tartsa, s előre vigye az Európai Unióban (EU). Hangsúlyozta, ha az EU meg akarja őrizni sokszínűségét, az őshonos kisebbségek védelmében döntést kell hoznia. Valószínűsítette azonban, amennyiben áprilisig sikerül is összegyűjteni az EU tagállamaiból az egymillió támogató aláírást, a kisebbségvédelmi kérdés csak a 2019-es európai parlamenti választások után felálló Európai Bizottságnak kerül az asztalára.
Három közösséget szólítanának meg
Ezt követően az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök tájékoztatott. Kiemelte, ez nemcsak a centenárium éve lesz, hanem az erdélyi magyaroké is. Meglátása szerint el kell mondanunk, mit tettünk hozzá ahhoz, amit ma Romániának neveznek. Hozzátette: amivel ma Románia büszkélkedik, annak jelentős részét az erdélyi magyaroknak köszönheti. Megtudhattuk, hogy az RMDSZ jövőre sokrétű, átfogó programcsomagot tervez, amellyel három különböző közönséget kíván megszólítani: a magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat. Az elmúlt 100 év történelmét, képzőművészeti alkotásait fogják bemutatni, arcképcsarnokot, a magyar kultúra napján meghirdetett drámapályázat által új értékek létrehozását, dokumentumfilmeket, előadás-sorozatot, konferenciákat terveznek, valamint egy, az erdélyi társadalom intézményei katasztereinek összeállítását és interneten való közzétételét. Emellett a klasszikus politikai kampánykommunikáció eszközeivel lebonyolított, féléves időtartammal véghezvitt magyarságkampányt ütemeztek be a román nyilvánosság felé. Feladatként fogalmazta meg továbbá azt is, hogy az RMDSZ-nek nemzetközi szinten fel kell hívnia a figyelmet a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre és a folyamatos jogtiprásokra, másrészt ellensúlyoznia kell az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.
A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésről szólva Porcsalmi Bálint elmondta: a mostanáig összegyűjtött 231 ezer aláírás nem a végső siker, hanem egy jó részeredmény. „Ott, ahol komolyan vették a kihívást, ez a számokban is megmutatkozik. Háromszék, Szilágy, Bihar és Gyergyó is elvégezte a rájuk bízott feladatot, összegyűjtötte a számukra kiszabott aláírásgyűjtés-számot. Fehér, Kolozs, Udvarhely, Beszterce-Naszód, Maros is közel áll a folyamat végéhez. De a nagy városokban rá kell erre erősíteni, erőforrásainkat arra kell fordítani, hogy a városi szervezeteink munkáit segítsük. Ne dőljünk hátra, sok munka van még hátra” – hangzott el.
Az elmúlt három hónap kampányának tanulságait levonva, az ügyvezető elnök úgy fogalmazott: ez az időszak nemcsak az aláírásgyűjtésről szólt, hanem azt is megmutatta, hogy milyen helyzetben van a szervezet. Porcsalmi szerint sok esetben nem vették komolyan az ügyet, mivel éppenséggel nem választásról van szó.
„Nehéz időszak előtt állunk, és ahhoz, hogy a jövő évben is megbirkózzunk az akadályokkal, erős szervezetre van szükségünk. Az aláírásgyűjtés megerősítette a szervezeteinket, de felszínre hozott olyan problémákat, amelyeken javítanunk kell. 2018-ban tehát nem lesz erőnk, energiánk a belső problémákra, a közösségre, az emberekre kell koncentrálnunk” − fogalmazott.
Példamutató erdélyi kampány
Az ülésen vendégként jelen levő Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke köszönetet mondott az RMDSZ-nek az aláírásgyűjtésért. Tájékoztatott arról, hogy az erdélyi aláírásgyűjtési kampány módszereit vitték el a FUEN többi tagszervezetébe, és jelenleg RMDSZ-es szakemberek szervezik a munkát Horvátországtól a Baltikumig, Dél-Tiroltól Dániáig. Hozzátette: az a tény, hogy Erdély adja majd az aláírások negyedrészét, megerősíti az RMDSZ kezdeményező szerepét, ami számára is biztos támaszt jelent a FUEN-ben.
„Az RMDSZ az erdélyi kampányt európai kampánnyá terjesztette ki, és ezzel azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság erős és elszánt közösség, s európai védelmet kér” – hangsúlyozta a FUEN elnöke. Hozzátette: nem tartunk még a mérlegkészítésnél, de már most elmondható: egyértelművé vált, hogy a kisebbségi ügyekben előre kell menekülni.
Vincze Loránt elmondta: a kampány első két és fél hónapjában Európában összesen 360 ezer aláírás gyűlt össze. Úgy vélte, ebben az ütemben a hátralévő négy hónap alatt elérhetik a célként kitűzött 1,1 milliós számot. Reményét fejezte ki, nagy számban lesznek magyarországi aláírások is a kampány végére, és rendkívül fontosnak tartotta, hogy a német állam vezetői támogatásukról biztosították a polgári kezdeményezést. Megjegyezte viszont, hogy az EU-nak olyan tagállamai is vannak, amelyekben a nemzeti kisebbségekhez tartozók a retorziótól tartva nem merik aláírni a kezdeményezést. Negatív példaként Görögországot hozta fel, de Románia ellenkezését is megemlítette. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ismét pert indított az Európai Bizottság és a kezdeményezés ellen, a múlt héten pedig azt kérte Brüsszelben: tiltsák be a FUEN regionális tanácskozását, és folyamatosan azt ismételgeti, semmiképpen ne legyen uniós támogatása a kisebbségvédelemnek.
Van pénz pályázatra
Winkler Gyula a november 15-i szórvány napja kapcsán elmondta: a rendezvényen átbeszélték a szórványközösségek helyzetét, kiemelve, hogy bizonyos szempontból 2018 nagyobb kihívás lesz ezeken a vidékeken, de a küzdelmet folytatni kell. Ugyanakkor az EP-képviselő felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlament elfogadta az EU 2018-as költségvetését, amely minden idők legnagyobb európai uniós költségvetése. Hangsúlyozta, ennek kétharmadát a kohéziós, a regionális fejlesztési és az agrárpolitika számára elkülönített alapok teszik ki, s bár tudjuk, hogy nagy a bürokrácia, de ennek ellenére pályázni kell, mert ha nem, akkor mások használják ki a lehetőségeket.
Sógor Csaba felszólalásában elmondta: az elmúlt évek munkája alatt az Európai Parlament Állampolgári, Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottságában (LIBE) számos jelentésbe sikerült a kisebbségvédelmi fejezeteket is megjeleníteni, ugyanakkor bízik abban, hogy sikeres lesz a Minority SafePack-kezdeményezés. Arról is tájékoztatta a testületet, hogy Románia készül a 2019 első félévében esedékes soros uniós elnökség programjának kialakítására. „Mivel Románia azt állítja, példásan rendezte a kisebbségek helyzetét, ezért azt kértük: az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét is vegyék fel a román uniós elnökség programjai közé” – mondta. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a 2018-as évben a tordai országgyűlés 450. évfordulójára is jó lesz megemlékezni, hiszen ekkor és itt mondták ki a világon először a szabad vallásgyakorlás jogát.
Csoma Botond elmondta, a centenárium kapcsán várható nacionalista hangulatot helyi szintű kisebb rendezvényekkel, programokkal igyekeznek majd oldani. „Kolozsváron például a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel együttműködve különböző művészeti és egyéb eszközökkel igyekszünk majd pozitív üzenetek mentén kiragadni a nacionalista mederből 2018-at” – fogalmazott az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Kitért továbbá az RMDSZ-nek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött megállapodására is, amelyről úgy vélte, az év első felében jól haladtak a dolgok, de aztán kezdődött a hisztéria. „Nem szigetelődtünk el a parlamentben, de nehéz helyzetbe kerültünk, ezért valamilyen új irányt kell szabnunk, és meg kell magyaráznunk a választóknak, miért tartjuk tovább fent a megállapodást” – mutatott rá a képviselő.
Ne kelljen lehalkítani hangunkat
Markó Béla hozzászólásában annak a véleményének adott hangot, ha egyszer lehetséges, olyan helyzetet kell kialakítanunk a parlamentben, hogy befolyással lehessünk a kormányra és azokra az intézményekre, amelyeknek a velünk kapcsolatos döntéseket kell meghozniuk. Ugyanakkor hangsúlyozta: a magyar politikum, az RMDSZ felelőssége is, hogy a következő időszakban olyan igazságszolgáltatása, igazságügyi jogrendszere legyen Romániának, hogy szabadon lehessen beszélni, s ne kelljen lehalkítanunk a hangunkat. Az RMDSZ volt elnöke arra figyelmeztetett, bár a szövetségnek nincs beleszólása mindenbe, ami ma az ország vezetésében zajlik, az RMDSZ-nek is van felelőssége abban, hogy az elmúlt években olyanná vált az igazságszolgáltatási rendszer, hogy ma újból „suttogni” kell. Lehet, hogy ez többek között a bíróságok, az ügyészségek vétke, de azokat a törvényeket, amelyek alapján működnek, azt mi, politikusok fogadtuk el – mutatott rá Markó, hozzáfűzve: személyes felelősséget is érez e tekintetben. „Ráébredünk arra, ha nincs demokrácia, akkor hiába vívtunk ki jó kisebbségi jogokat, mert amennyiben csorbul a demokrácia, akkor ezeket a jogokat sem fogják alkalmazni” – szögezte le. Ezért szerinte az RMDSZ-nek felelősséget kell vállalnia abban, hogy amit a romániai politikum közösen elrontott, azt a következő időszakban helyrehozzák, és ennek érdekében időnként a szövetségnek a közvéleménnyel is szembe kell mennie – fejtette ki Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke szerint nemcsak Romániát, de egész Európát is óriási gondok szaggatják, és mindezek azt mutatják: ma Európában nagy baj van a népek, a kultúrák együttélésével, valamint a politikusok felelősségével is, akik engednek a populizmus nyomásának, s nem gondolják végig, mi lesz a következménye döntéseiknek.
Felelősség és felelőtlenség a parlamentben
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője egyéves tevékenységükről elmondta, az idei első parlamenti ülésszakban számos olyan törvénytervezet született, amellyel sikerült előre vinni a magyar közösség ügyeit, de az év közepén megbélyegezte ezt az országban eluralkodott nacionalista hangulat, amelyből azóta sem lehet teljes mértékben kilépni.
„Sokszor túlságosan is nagy felelősséggel közelítünk meg helyzeteket, hiszen erre kötelez az a környezet, amelyben a kormánykoalíció naponta felelőtlen döntéseket hoz. Az RMDSZ álláspontja sok esetben különbözik a kormánypártokétól, hiszen más tapasztalatokkal érkeztünk a parlamentbe, mások a prioritásaink, s másként látjuk közösségeink és önkormányzataink jólétének biztosítását. Azonban el kell mondanunk azt, hogy hosszú távon elvesznek a jó ügyek, ha olyan személyek képviselik azokat, akiknek integritásuk megkérdőjelezhető. Ennek vagyunk tanúi most is, hiszen a román politikai pártok képviselői sebezhetőek, és nem tudják hitelesen képviselni a jó célú közösségi ügyeket. Ez a folyamat megrendíti a demokrácia alapjait, és ha a demokrácia nem működik, akkor semmi sem működik, a politika sem. Az RMDSZ új alsóházi frakciója felelősségteljesen áll hozzá közösségi ügyeinkhez, és ennek tudatában cselekszik az elkövetkezendőkben is” – fejtette ki.
Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora a centenáriumi munkatervvel kapcsolatban kiegészítést fogalmazott meg. Mint mondta, 2018-nak bátor lépésekről kell szólnia mind a törvényhozásban, mind pedig a mindennapokban. Amikor kulturális és területi autonómiáról, vagy akár az alkotmány módosításáról beszélünk, felvetődik a kérdés, eléggé bátrak vagyunk-e ahhoz, hogy közvitát indítsunk vagy éppen parlamenti munkafolyamatot kezdjünk el ezekről a kérdésekről – tette fel a kérdést a politikus.
Az elmúlt időszakban folyamatosan változtak az ifjúság igényei, de egy dolog stabil maradt: a MIÉRT megalakulása, amelynek működése az RMDSZ javára szolgált, és segíteni fogja a jövőben is – fogalmazott Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, akit ifjúságért felelős ügyvezető alelnöknek választottak meg. Kezdeményezésükre az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP elfogadta a Minority SafePack támogatásáról szóló határozatot. Állást foglaltak a magyargyűlölet ellen, és egy teljes programtervezettel készülnek a jövő évi centenáriumra – mondta.
Kiszámíthatatlan pénzügyi intézkedések
A hozzászólások során Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kormány pénzügyi politikájáról beszélt. Úgy vélte, az adótörvénykönyv módosításáról szóló javaslatcsomagot nem készítette elő kellőképpen a szaktárca, ezért intézkedéseinek következményei nem elég kiszámíthatók. Ugyanakkor ezt tetézi az is, hogy az illetékesek rosszul kommunikáltak a módosítások várt hatásairól. „A sebtében kidolgozott rendelkezésekről csak remélni tudjuk, hogy következményei pozitívak lesznek” – szögezte le.
A felszólalók közül többen szóvá tették, hogy milyen anyagi veszteséget jelent az önkormányzatok számára a 16 százalékos jövedelemadó hat százalékkal való csökkentése. Ugyanakkor felvetették, hogy a közigazgatási és közpénzügyi törvény folyamatos módosítása bizonytalanságot okoz, ami megnehezíti az önkormányzatok működését. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár zeneszerző
Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját.
Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett.
„Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között.
Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz.
Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát.
Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro

Mindenkinek jutott a gyergyószentmiklósi gyertya lángjából
Hív minket most egy tiszta szó – énekelte a Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa Gyergyószentmiklós központjában, a második adventi gyertya meggyújtásának ünnepségén.
A Jakab-Bálint Márta vezette kórus mellett advent második vasárnapjának a Caritas munkatársai voltak a díszvendégei, ők olvasták fel az egyetemes könyörgéseket és a hét minden napjára szóló üzeneteket, ők gyújtották meg a város adventi koszorújának gyertyáját is. Az adventi gyertya lángjából jutott mindenkinek, mint ahogyan a lelkipásztorok által osztott gondolatokból.
Ez alkalommal Korom Imre, a Munkás Szent József plébánia plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, adventi idején még inkább keressük a válaszokat egzisztenciális kérdéseinkre. Így arra is, hogy honnan van a rossz? Isten ha jó, miért engedi meg a rosszat? Válaszként egy sztárt idézett, aki szerint Isten egy úriember. Az ember kiűzte őt az iskolából, a politikából, a családból, magánéletéből, és Isten kivonult, magára hagyta az embert bűneivel. De nem ment el nyomtalanul, az emberbe csepegtette a hitet, a szeretetet és a reményt, hogy élete nincs elveszve. Jézus a válasz a szabadulásra.
Fogadjuk vissza Istent a szívünkbe, hogy szülessen meg az üdvözítő reménységet, hitet, szeretetet hozva – ajánlotta Korom Imre plébános.
Bíró Sándor református lelkész múlt heti gyertyagyújtáskor elhangzott megjegyzést idézett: „ha valamire ki vagyunk éhezve, az a szép beszéd.” De elég-e a szép beszéd? – tette fel a kérdést a lelkész, jó-e az, ha elaltatnak, amikor ébredni kellene? Baj, ha egy mondatnak csak az egyik fele hangzik el, a többi elmarad. A mondat hiányzó része kiegészíthető, a gondolat tovább vihető, ha éberek maradunk. A várakozás kapcsán arról is szólt Bíró Sándor, hogy Jézus érkezésére készülünk, de kérdéses, miként várjuk őt. Mert a kinyújtott kezet el lehet fogadni, de el is lehet utasítani. Az ajtó, melyen belép életünkbe, belülről nyitható. Nem harsonával, néma öleléssel jön, és ha ezt az ölelést valóságként tudnánk megélni, lenne ünnepünk, békességünk, és olyan méltóságunk, amilyent csak ő tud nekünk megadni – hangzott el az emelvényről.
A következő hét minden napjára egy-egy üzenetet készítettek elő a szervezők, ezeket osztják-küldik a technikai eszközök és emberek segítségével. A kérés az, hogy akár az adventi gyertya lángját, ezt is aki kapja, adja tovább, így segítve a reménykedést, a várakozást, a megállást, az élet apró örömeire való rácsodálkozást. Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Székely zászló, melynek ügye túlnőtte Romániát
El kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatáról a székely zászlót és a város zászlaját – ez a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős döntése. A polgármester és más tisztségviselők az Emberi Jogok Európai Bíróságán diszkriminációra hivatkozva pert indítanak Románia ellen. A város polgárai aláírásukkal jelezhetik, hogy számukra is fontosak a zászlók.
Már korábban meghozta a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletét abban a perben, amit Gyergyószentmiklós polgármestere ellen indított Dan Tanasă egyesülete, és melynek tárgya az volt, hogy távolítsák el a városháza homlokzatáról és az épületből Székelyföld és a város zászlaját. Korábban, alapfokon a törvényszék úgy döntött, hogy a város zászlaja jogszerűen van kifüggesztve, tehát maradhat, ellenben Székelyföld zászlaját el kell távolítani. A táblabíróság úgy módosította az alapfokú ítéletet, hogy a város zászlaja sem loboghat az épületen. Az erről szóló indoklást hónapokkal később közölték ki a feleknek. Az ügy Strasbourgban folytatódik, Nagy Zoltán polgármester és a városi képviselő-testület több tagja is keresetet indít Strasbourgban, diszkriminációval vádolva a román államot. Ugyanakkor a perbe már korábban gyergyószentmiklósi polgárként, azaz érintett magánszemélyként beszállt Árus Zsolt is az emberjogi bírósághoz fordul.
Közakaratot képviselnének
Közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy diszkrimináció miatt panaszt tesz az Emberi Jogok Európai Bíróságán a város több polgára, egészen pontosan a polgármester, több helyi képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács gyergyószentmiklósi szervezetének tagjai. Amint elmondták, a koncepció az, hogy nem egyszerű állampolgárokként perelnek, hanem mind választott személyek, akiket aláírásgyűjtéssel is támogatnak a város lakói, hogy súlyt adjanak a keresetnek, jelezve, a gyergyószentmiklósiak számára igencsak lényeges és fontos kérdés a zászlóügy.
Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, Gyergyószentmiklós ragaszkodik ahhoz, hogy az EU és az ország zászlaja mellett a régió és a város zászlaját is használhassa, összhangban az ország törvényeivel. A per ugyanis formálisan Románia ellen indul, de a cél mindössze az, a bíróság kötelezze az országot arra, hogy tartsa tiszteletben a saját alkotmányát és törvényeit. Elmondták, a keresetet egy tapasztalt budapesti ügyvéd készíti, aki korábban gyakornokoskodott a strasbourgi bíróságon, tehát jól ismeri az eljárást. Ez növeli a per megnyerésének esélyét. Az ügyvédi költségeket a budapesti székhelyű Székelyföldért Társaság vállalta fel. Két zászló lobogása zavarta Dan Tanasăt egyesületét.
Árus egy másik pert is indít
Árus Zsolt közölte, az önkormányzati tisztségviselők által indított per mellett ő egy másik pert is indít Strasbourgban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése, illetve diszkrimináció miatt: erre azért is lehetősége van, mert gyergyószentmiklósi magánszemélyként ő is a zászlóper részese volt. A perben azt akarja bizonyítani, hogy nem volt tisztességes, hogy az eljárás során a bírók a polgári eljárási törvénykönyv több előírását megsértették. Példaként egyebek mellett megemlíti, hogy Dan Tanasănak mint felperesnek nem volt személyes érintettsége ebben az ügyben, annak hiányában pedig a bíróságnak érvénytelenítenie kellett volna a keresetet.
Árus kifejti, a Marosvásárhelyi Táblabíróság ítélete törvénytelen, ugyanakkor jogsértő és diszkriminatív is, mert egy olyan jogtól fosztja meg a város lakóit (nevezetesen attól, hogy a városháza épületére ki legyen tűzve a város, illetve azon régió zászlaja, amiben a város található), amivel az ország többi településének a lakói rendelkeznek. Ez indokolja a továbblépést az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy a bírósági indoklásból kiderült: a zászlótörvény előírásait visszamenőlegesen alkalmazták, a város zászlajáról szóló önkormányzati döntést egy olyan törvény alapján tartják jogszerűtlennek, amely évekkel később született meg.
Aláírásgyűjtés indul
Az önkormányzati tisztségviselők peres iratcsomóját várhatóan január végén fogják elküldeni az emberjogi bírósághoz, addig pedig minél több aláírást szeretnének összegyűjteni Gyergyószentmiklóson, hogy ezt is csatolva az ügyirathoz bizonyítsák: közösségi akarat, hogy a város közintézményein a székely zászló és a város zászlaja is lobogjon. Ugyanakkor azt is jelezze: a zászló betiltását jelentő diszkrimináció a közösség ellen irányul. A támogató íveket alá lehet majd írni a volt mozi emeletén, az MPP helyi szervezetének irodájában, de várhatóan más helyszíneken is. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Az igazságosság éve
Múlt hét végén az RMDSZ vezérkara Marosvásárhelyen tanácskozásra gyűlt. Az elnök, Kelemen Hunor úgy biztatta a magyarokat, mint a papagáj saját magát a macska szájában, hogy tudniillik nem kell be…ijedni. Kérte ugyanis, hogy: „2018-ban ne bátortalanodjanak el, ne ijedjenek meg a kihívásoktól...” Azt is megpendítette, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. „Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út” – mondta.
De azt nem, hogy az utóbbi időben úgy néz ki, Romániában a kollektív értékek teremtése utolsó a sorban, következésképp magyarokra nincs is szükség, amire minduntalan fel is hívják figyelmünket. Az RMDSZ azt szeretné, ha 2018 az igazságosság éve lenne, és olyan programsorozatot képzel el, melynek címe Ezer év Erdélyben, száz év Romániában. Persze számíthatnak rá, hogy megkapják a méltó feleletet az igazságosság nevében: Kétezer év Romániában, amiből ezer év magyar elnyomás alatt titulussal. A magyarok előszeretettel idéznek olyan történészeket, akik hajlamosak sirámaik megértésére, mint például Lucian Boia vagy Sorin Mitu. Jobb lenne, ha szembenéznének a tényekkel, és a gyulafehérvári nyilatkozatok idézgetése kapcsán inkább nem reklamálnának, hanem olyan iskolázott történészekre is figyelnének, mint Marius Diaconescu, aki a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetemen doktorált történelemből, és most kerek perec megmondta a magyarok által állandóan felhánytorgatott gyulafehérvári nyilatkozatról: „a magyar politikai vezetők szándékosan tévesen értelmezik a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozatot, ami a magyarok számára kedves mítosz”. És azt is ajánlja, hogy tanulmányozzák a nyilatkozat magyar nyelvű változatait a korabeli magyar sajtóban, és „sehol nem találják majd nyomát autonómiának vagy önrendelkezésnek”. Szerinte a magyarok éppen azzal rendelkeznek, amit (nekik) Gyulafehérváron ígértek (Krónika, 2017. dec. 8.). Azt is megemlítette, hogy mielőtt kérnék március 15-e ünneppé nyilvánítását, azelőtt elsősorban tiszteletet kellene tanúsítaniuk december elseje iránt. Ott lett volna a nagy alkalom most is, hisz az Új Jobboldal együtt akart ünnepelni bár a székelyekkel Sepsiszentgyörgyön, de azok nem hallgattak a jó szóra, nem válaszoltak ama felkérésére, hogy: „Gyertek, örvendjünk együtt Erdélynek a román anyaországgal való egyesülése 99. évfordulóján!” Ez mind annak az eredménye, hogy rosszul ismerik saját történelmüket. Az Új Jobboldal megmondta a tutit a december elsejei ünnep kapcsán: „a székelyek őseit évszázadokon át sanyargatták a magyarok, akik az elmagyarosítás révén akarták felszámolni ezt az etnikumot”. És sajnos, úgy néz ki, ez sikerült is nekik. Ezért most a székelyek azt állítják, hogy ők tulajdonképpen magyarok, sőt, még egy kicsit többre is tartják magukat. Pedig – miként a jobbosok állítják – több alkalommal is szövetségesei voltak Ştefan cel Marénak, Petru Rareşnek és Mihai Viteazulnak is. Az is lehet, hogy amikor oldalukon harcoltak, még tudtak románul, hiszen a román uralkodóktól nem volt elvárható, hogy a katonai vezényszavakat magyarul kiabálják a székely vitézeknek. A felhívás végén felemlegették: „Dózsa Györgyöt nem a románok ültették tüzes trónra és végezték ki. Nem a románok magyarosították el!”. Hát ezek után a székelyeknek vállvetve kellene ünnepelniük az Új Jobboldallal, s a Dinamo és a Steaua szurkolóival együtt szívből ordibálhatnák, hogy ki a magyarokkal az országból! Ezúttal nem hangoztatták az Új Jobbosok, amit a román politikusok is szoktak, hogy végeredményben a kisebbségek jogait a gyulafehérvári ígéretekhez képest Románia jóval túlteljesítette, és ezért például teljesen felesleges lenne, ha az unió a kisebbségek védelmével foglalkozna. Románia ismét pert indított a bizottság és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) ilyen irányú kezdeményezése ellen, sőt, a FUEN regionális tanácskozásának betiltását is kérték. Bizonyosan attól félnek, hogy mivel Románia európai átlagon felüli jogokat biztosít a kisebbségeknek, esetleg arra fogják kényszeríteni, hogy vegyen vissza az eddig megadott pluszjogokból is. Végül is minden félreértés a történelem félreértelmezéséből ered. A marosvásárhelyi SZKT tartsa magát saját felhívásához: legyen 2018 az igazságosság éve. A magyarok legyenek igazságosak, és ismerjék be, hogy nincs igazuk, mikor követelőznek, hintsenek hamut fejükre, ünnepeljenek december elsején, s járják csak az egyesülés hóráját, és akkor minden rendben lesz ebben a csodálatos országban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MIÚJSÁG.ZIP
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi diákjai Miújság.zip néven diáklapot szerkesztenek. A hatodik évfolyamhoz érkezett kiadvány megjelentetését a Népújság kezdetektől abban a reményben támogatja, hogy a magyar médiának és kommunikációs térnek felkészült és hiteles szereplői lesznek az itt publikáló diákok. A lap főszerkesztőjét, Szász Gyopárt arra kértük, hogy egy újságoldalnyi írással vendégeskedjenek a Népújságban. Reméljük, lesz folytatása, és rendszeresen jelen lesznek lapunkban.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő
Emlék a ködben
Figyeltem, ahogyan a köd beveszi a várost, küzdelem nélkül, lassan mindent beborít, mindent eltakar, minden titkot, minden hazugságot. Figyeltem, ahogyan valaki átmegy az úton, ahogyan valaki az ablakból ülve kémleli a világot, vajon arra gondolt, amire én, vajon ő is érezte már azt, amit én most? Mit láthatott az ablakból, láthatott engem, láthatta az úton átmenő alakot? Egy csendes dallamot susogott a szél, ismeretlen tájakról, hangos emberekről, fáztam, belebújtam a sálamba, úgy éreztem, most senki sem láthat, sem a bácsi az ablakból, sem a szél, sem az úton sétálók. Eltűntem mindenki elől, s most kívül-állóként figyelhetem őket. Néha annyira elfoglal a saját életünk, hogy el is felejthetjük mások jelenlétét, nem gondolunk arra, hogy mások sokkal nagyobb gonddal kell megküzdjenek, haragszunk, ha nem viszonozzák mosolyunk. Nem gondolunk arra, hogy mi is vagyunk morcosak, hogy mi is tévedünk. Néha azt hisszük, hogy mindenki élete kellemesebben telik, mint a sajátunk, hogy nem azt érdemeljük, hogy többre vagyunk hivatottak. Néha elfelejtünk élni, ellustuljuk az egész napot, nem beszélünk senkivel, nem teszünk semmit, mert épp nincs kedvünk rá, ülünk a szobában, régi számokat hallgatunk, elmerülünk emlékeinkben, hagyjuk, hogy a köd a nyitott ablakon becsődüljön a szobába, hagyjuk, hogy a hideg szomorúság lefagyassza szívünk. Nehéz mindig boldognak lenni, nehéz hinni a szépben, amikor annyi rosszat látunk, amikor mindenki azt mondja, végünk, innen nincs kiút, már semmit sem tehetünk, semminek sincs értelme. Hagyjuk, hogy lassan minden elvesszen, mert azt hisszük, már rég elveszett.
Figyeltem, ahogyan a bácsi nagyot sóhajt, nem hallottam, túl messze voltam, az út másik oldalán, a padon, de talán a szél megsúgta nekem, mire gondolhatott. Figyeltem, ahogyan a lámpák lassan felgyúlnak, ahogyan a fény megerősíti a homályt, ahelyett, hogy feloszlatná azt. Éreztem, hogy fázom, éreztem, hogy fel kellene kelnem, hogy el kellene indulnom, haza. De nem tehettem, nem volt rá erőm. Néha jobb más zavarát figyelni, akkor elfelejtjük a sajátunk. Néztem a bácsit, ő az eget kémlelte, nem láthatott semmit, semmi olyat, amit más is láthatott. Felnéztem az égre, szürke volt, fénytelen, akár egy kísértet, egy rémálom, mely elterült a városon, belemarta magát a szívekbe. Figyeltem az eget, látni akartam azt, amit ő lát, érezni azt, amit ő, talán neki jobban fáj. Furcsa, de más fájdalmából erőt merítünk, milyen gyarló.
Láttam a várost magam előtt, a hatalmas tömbházakat, a rengeteg ablakot, a fényt, árnyakat az ablak előtt. Láttam, ahogyan valaki elhúzza a sötétítőt, s hogy valaki a balkonon cigarettázik, ahogyan két ember ölelkezve az úton sétál, láttam, ahogyan valaki ül a padon, majd feláll, felül az autóbuszra, s elmegy. Láttam, ahogyan a köd mindent el próbál takarni, egyre közelebb jön, egyre sűrűbb lesz. Arrébb léptem, leültem a székre, az ablakot nyitva hagytam, hadd jöjjön be a levegő, elővettem egy könyvet, kinyitottam az első oldalra, majd felálltam, megkerestem olvasószemüvegem, s akkor meglátom őt. Mosolyog, egyenesen a szemembe néz, engem bámul, felemelem a képet, s viszonzom tekintetét. Hallom, ahogyan lelkem görcsbe rándul, s emlékek százai futnak át eszemen. Elmosolyodom, lerakom a képet, megsimogatom a kedves arcot, az ablakhoz lépek, beszívom a friss levegőt, s mielőtt becsuknám, észreveszek egy lányt, ahogyan az eget bámulja, a képen lévő személyre emlékeztet, nem látom arcát, de tudom, hogy mosolyog, nem hallom hangját, de tudom, mire gondol, felnézek a szürke burokra, s keresni kezdem azt, amit ő. Majd meglátom, s egy könnycsepp fut le arcomon. Nézem még a tájat, nézem, ahogyan a csillagok megtagadják ragyogásuk, ahogyan a sűrű köd felfedi összes félelmem, nézem, ahogyan egy kislány játszik a labdával, hallom, ahogy nevet, ahogy azt suttogja, „apa”.
Felálltam, beszálltam a most érkező járműbe, leültem, s még utoljára felnéztem a bácsira, láttam, ahogyan mosolyogva felveszi mobiltelefonját, egy kézzel becsukja az ablakot, tudtam, kivel beszél, tudtam, hisz a szél elárulta, kire gondol.
Boldizsár Hanna
Az elnök beszéde
S mit gondol most, Madonna?
Húzzunk hát a vadonba hőn szeretett erdőnkből,
Hogy zsályát csak kenőcsből lássunk, s
Ember által készíttetett maradjon padlásunk?
Az ősi elvándorlás
Az emberi közösségek többségükben egy-egy lételem kötelékéből, egy-egy fontos erőforrás környékéről vándoroltak el, így Ön ezen erőforrások hátrahagyásával lett az az ember, aki ma is fel-feltűnik az utcákon, a hivatalokban, vagy éppen a büfében. Innen a történelem legősibb konfliktusa: stabilitás vagy kaland? A kérdés ma is széles körben vitatott, s bármerre is nézzünk, az egyik vagy másik oldalt támogató, esetleg elvető nézetekkel találkozunk.
…és ami maradt belőle
Egyszer, régen, egy messzi-messzi galaxisban új társadalmi rend volt születőben, és akkor az újat képviselő közeg átvette a hatalmat. Megszületett a liberalizmus, és vele egy időben a konzervatív szemlélet. Pontosabban fogalmazva: lejátszódott a jelenség, melynek hozadéka a két egymással ellentétes nézet megszületése volt. Minden kétségen kívül áll a tény, miszerint a világtörténelem alakulásában ezen nézetek által kiváltott folyamatok működése és egymásra hatása központi szerepet töltött be.
Éppen ezért, mint egy politikai játszma „áldozatai”, szereplői, s közvetve vagy közvetlenül, de támogatói vagy elutasítói vagyunk. Főleg Európában mindenki egy politikai játszma áldozata, elsősorban a személyes érték- és eszmerendszerek szempontjából. A liberális és konzervatív kettősségének igájában éljük mindennapjainkat, olyan végletek között tehát, melyek mindegyike egy ősi döntés hozadéka, még a föntebb fölvázolt döntésé. Kaland vagy „nem kaland”? Maradás az erdőben, az Édenben, vagy a biztonság otthagyása? Megállunk és építkezünk, vagy rohanunk előre, mint az állatok, hogy… Trump uram, Önnek meg van kötve a keze, de az arcáról még mindig ad jelzéseket. Ön forradalmat akar, Mr. Trump? Azt jól teszi. Mert ha csak rohanunk előre, kedves nép, s ó, Madonna, akkor nem lesznek fogódzóink. Mert fölugrunk, mert kiugrunk. Mr. Soros, Ön ezt nagyon jól tudja, de nem tehet mást, igen. Érthető. De próbáljon megállni egy percre. És nézzen körül. Nem-nem, ott. A szobában. Mit lát? Bőrkanapé? Az van? Vagy kandalló? Na igen. Látja, Ön most ott van. Nem kell többet elérnie. Amit keres, az nem fölfelé van, hanem lefelé. Csak merjen lenézni. Tudom, magasan van. És gyerekkorában sem szeretett fára mászni. De higgye el, ami alatta van, az az igazi. Az elismerés. Tőle. Remélem, tett a felhőkarcolójára biztonsági zárat, mert arra most szüksége lesz. Mert a társadalom dobta föl, de ha a társadalomnak futnia kell, hogy Önt elkapja, és aztán még magasabbra dobja, akkor Ön mikor fog megtanulni LEESNI? Úgy igazán. Hogy aztán erős emberként állhasson talpra. A társadalom egyszer elfárad! És akkor Ön felkészületlenül zuhan le, nem lesz, aki elkapja. Tudom, a suliban Ön mindig a sarokban figyelt. Néha meg-megverték. De azonkívül nem néztek Önre. Inkább ez fájt, mint a verés. De semmi baj. Tudja, egy barátom sokszor azt mondja: Az akkor volt.
De az iskolának hamar vége lett. És azon a bizonyos kis szakaszon, mikor fiatalok lehettünk, nem tudtunk megszabadulni a mintáinktól. Ezért úgy maradtunk félig: gyerekként. Még mindig az iskolában. A félelemben. A kételyben. Így vagyunk vele mind, emberek?
Térjünk vissza Mr. Trumphoz! Mr. Trump, Obama elnöknek szüksége volt arra, hogy boldogságot adjon a népnek. Napjainkban ciklikusan változik a boldogság és a lehangoltság, a kiugrás és az építkezés időszaka, ezért Önnek most a sarkára kell állnia. Mert ha nem, az amerikai nép felkészületlenül zuhan le. A csodából, a magasból, a páholyból. És az nagyon fog fájni. Ha a nép még nem engedi, nem baj. Akkor majd az Ön után következő. De gondoskodjon róla, hogy maradjon Ön után következő. Önnek csak ez a dolga. Tegyen hát így. Mint Géza fejedelem. Nézzen utána. Vétel vége.
Látják? Önök máris a barátaim. Viselkedésükkel segítenek megfejteni önnön valóságukat. Úgyhogy, ahogy a nagypapám mondaná: tanuljanak meg viselkedni!
Tisztelettel, Hölgyeim és URAIM,
…ööö…. ki is?
Hát ÉN. Ferencz Alpár / Népújság (Marosvásárhely)

Mentorprogram
Kis lépés a nagy álmok felé
Annyi minden történik városunkban, amiről oly sokan nem tudnak semmit sem. Én is egy ilyen körbe tartozó „csendes megmozdulásnak” vagyok tagja, amiről, úgy gondolom, mesélnem kell.
Nem olyan rég, szeptemberben egyik barátom meghívására résztvevője lehettem egy egynapos tréningnek, amely a „Sikeres élet a célok mentén” nevet viselte. Nagyon sokan vagyunk, felsőoktatásban tanuló fiatalok, akik annak ellenére, hogy egy biztos jövőt ígérő profilon tanulunk, mégsem vagyunk olyannyira határozottak hosszú távú életmegvalósítási céljaink felállításában. Hát, bevallom, vonzó volt a tréning neve, így adtam neki egy esélyt, elvárások nélkül, de picikét mégis reménykedve.
Hatalmas pozitív töltettel tértem haza ez után a nap után, hiszen amellett, hogy végigjegyzeteltem – tudásra szomjazva – az egész tréninget, egy értékes embert ismerhettem meg Ács Zoltán személyében. Róla azt kell tudni, hogy idén kezdett bele a tréner- és coach-munkába, amely elmondása szerint hivatás, ami már hosszú ideje motoszkált benne, de nem volt még bátorsága szabadjára engedni. Egészen idén májusig. Anno, frissen végzett középiskolásként, az akkori idők gazdasági légáramlatának köszönhetően rövid időn belül sikeres üzletemberré vált, a 2000-es évek elején édesapjával Magyarország legnagyobb élelmiszeripari cégének kiépítője volt. Ezután ingatlanfejlesztéssel foglalkozott Magyarországon és Dél-Spanyolországban, majd a következő lépcsőfokra lépve, az elmúlt öt évben értékesítési csapatokat épített fel és vezetett Magyarországon meg Romániában. Mindemellett Budapesten élő, kétgyermekes, boldog családapa. Összességében egy befolyásos emberről beszélhetünk, aki több szakmában is kiválóan teljesített már. Aztán váltott, mert úgy érezte, hogy az ő bukásait, sikereit, pályafutásának, életének meghatározó momentumait és annak tanításait tovább kell adnia a mi generációnknak, ahogy ő mondja, „a jövő nemzedékének”.
Hogy miért jön el az anyaországból egy jómódú ember hozzánk, és tanít bennünket? Önzetlenségből. Számára isteni ajándék, hogy a vízióit megosztja azokkal, akik úgy érzik, tennének azért, hogy ez az elromlott világ egy biztonságosabb és jobb élettérré váljon.
Szerinte Jézus volt a legjobb tréner, és számos gondolatát az ő elveire építi.
Ács Zoltán szerint nagyon fontos, hogy azok az emberek, akik késztetést éreznek arra, hogy „nagy fába vágják majd a fejszéjüket” (gondolok itt vállalkozásokra, politikára vagy más jellegű, tömegeket megmozgató eseményekre stb.), tanácsot kapjanak, legyen mellettük egy olyan személy, aki ezt az utat már megtette, kitaposta az ösvényt, és átadná a tudását, felhíva az esetleges útvesztőkre a figyelmet. Ez a mentorprogram, amit ő megálmodott.
Idézve őt: „Az az álmom, hogy a mentorált személynek valós versenyelőnye legyen, egy gyorsítósávja. Egy sikeres felnőtt egy éven keresztül mellette van, és segíti, hogy jó irányba induljon az élete”.
Ennek a megmozdulásnak lehetek én is a tagja, több egyetemista társammal együtt. Személy szerint nem idegenkedtem rábólintani a lehetőségre, hiszen tapasztalt emberek véleményét hallgatni, az ő óvásaikat birtokolni szerintem igencsak nagy dolog, és nem mindennapi lehetőség. Egy évig van mellettünk egy mentor, akivel bármikor beszédbe elegyedhetünk, nemcsak karrierépítési tervek kapcsán, hanem csupán egy kávé erejéig is. Együtt alkotunk majd januárban egy egész évre szóló tervet, amit követve már apró vagy akár hatalmas lépéseket tehetünk afelé, amit igazán szeretnénk az életünktől, amiben valóban ki tudunk teljesedni majd.
Néhány beszélgetést követően ezekkel a csodás emberekkel bennem leomlott az előítélet fala, miszerint a befolyásos emberek a tudásukat csupán saját malmukra hajtják. Olyan élettörténeteket hallottam, hogy csak ámulattal tudtam követni, és mosolyogva tudatosult bennem, hogy milyen szerencsés is vagyok, hogy a sikertörténeteket a valós szereplők adják át, és nem egy könyvet átlapozva jut a tudomásomra.
Egy nap talán én is kávé mellett mesélhetem el a sikertörténetemet egy csillogó szemű, vágyakozó fiatalnak, mint amilyen én vagyok most. Mihók Helga / Népújság (Marosvásárhely)

A Romániai Írószövetség aradi tagozata kiosztotta díjait
Prózadíj Juhász Bélának
A Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának év végi díjkiosztó gáláját, akárcsak tavaly, idén is a Jelen Házban tartották meg szombaton délután. A szép számban összegyűlt írószövetségi tagok, írók, költők, kritikusok először a gálát megnyitó Vasile Dan költő, a Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának elnöke javaslatára egyperces főhajtással a nemrég (november végén) elhunyt írótársra, Gheorghe Mocuțára emlékeztek. A költő-kritikus tevékenységét a láthatóan elérzékenyült Vasile Dan méltatta, majd néhány szóban felvázolta a tagozat tevékenységének idei főbb mozzanatait. Sikernek könyvelte el, hogy idén az Írószövetséghez benyújtott hat dossziéból ötöt elfogadtak, s így öt új taggal bővült az aradi tagozat. Az új tagoknak – köztük Juhász Béla – Vasile Dan gratulált és ünnepélyes keretek között átadta a tagsági könyvecskét.
A 2016-os évi tevékenységükért díjazottakat a háromtagú zsűri nevében – Ioan Mateuţ, Traian Ştef, Lucia Cuciureanu – Ioan Mateuţ elnök köszöntötte, nem mielőtt megköszönte volna a támogatást az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Municípiumi Kulturális Központnak, amelyek segítettek a díjak anyagi hátterének a biztosításában.
Költészeti díjat kapott: Gheorghe Mocuţa (posztumusz, Salutări din piața Reconcilierii, Mirador, 2016) és fia, Andrei Mocuța (Voi folosi întunericul drept călăuză, Cartea Românească, 2016).Prózadíjjal jutalmazták Juhász Bélát Száraz köd című kötetéért (Irodalmi Jelen Könyvek, 2016). Elismerésben részesült irodalomtörténetben Ion Mierluțiu (Revistele de cultură apărute în Arad în perioada interbelică, Mirador, 2016) és Mihai Vieru (Ion Stratan, Editura Muzeului Literaturii Române, 2016). Debütdíjat kapott Mircea Pascariu (Trax, Editura Casa de Pariuri Literare, 2016), valamint különdíjban részesült Sorin Despot a Bungalou 6 című antológiakötet szerkesztésért.
A gála zárásakét Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese ötödik alkalommal adta át a lap főszerkesztő/tulajdonosa, Böszörményi Zoltán által alapított Irodalmi Jelen-díjat. Idén a díj nem egy személyt illetett, hanem az ARCA irodalmi folyóiratot, melyet az írószövetség aradi tagozata ad ki, és amelyet az ARIEL (a folyóiratok és könyvterjesztők egyesülete) a 2016. év legjobb folyóiratának választott.
Valamennyi díjazottnak gratulálunk, a tagozat minden írójának, költőjének eredményekben gazdag új esztendőt és nagyon sok olvasót kívánunk! Irodalmi Jelen Nyugati Jelen (Arad)

„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”
A címbeli idézet egy diák értékelése a szombaton Kolozsváron lezajlott Aranyfeszt országos diákvetélkedő döntőjéről, és nagyszerűen kifejezi az első alkalommal megrendezett program sikerét és népszerűségét. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezte a vetélkedőt az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya 7–8. osztályos diákoknak, és a több szakaszból álló verseny utolsó fordulójára, a résztvevő csapatok munkájának kiértékelésére került sor a hétvégén a Tranzit házban: délelőtt csoportos tevékenységet tartottak rajz- és irodalomoktatással, közös verseléssel, délután csapatokra osztva balladai jeleneteket kellett rögtönözniük, majd az Erdély kilenc megyéjéből érkezett 18 csapat bemutatkozó videóját vetítették le, ezt követte a nyertesek ismertetése, majd koncert zárta a jól sikerült rendezvényt.
Még októberben hirdette meg középiskolás diákoknak szánt vetélkedőjét az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya, és Arany János születésének 200. évfordulójára gondolták ki a feladatokat is, az újszerűségre és főleg a kreativitásra helyezve a hangsúlyt: például karikatúrát kellett rajzolniuk a nagy költő egy általuk kedvelt művéről vagy szereplőjéről, továbbá antológiát kellett készíteni kedvenc Arany János-művekből, szerelmesverset írni Arany-stílusban, és Arany nevében kellett levelet írniuk. Ezeket pontozva döntött a zsűri arról, hogy mindegyik megyéből melyik városi és vidéki iskola juthatott tovább, tehát vehetett részt a Kolozsváron megszervezett utolsó fordulón, amely szintén bővelkedett változatos és ugyanakkor szórakoztató tevékenységekben. Több mint 70 csapat jelentkezett a versenyre, és végül kilenc megyéből 18 csapat, több mint 80 diák és kísérő tanáruk jöhetett el Kolozsvárra a december 8–10-e közötti programokra.Szombaton a Tranzit házban workshopokkal kezdődött a csoportos foglalkozás: Márton Evelin írónő az írás folyamatában történő karakterépítésről mesélt, Balázs Imre József költő, író szintén az íráshoz kapcsolódóan „árult el” tippeket és trükköket, László Noémi költő a versek „megfoghatóságáról” mesélt, Kulcsár Árpád költő a sajtó- és irodalmi nyelv közötti kapcsolatról magyarázott, Könczey Elemér grafikus pedig népszerű bemutatót tartott karikatúrarajzolásból. Ezt követően a diákok megismerkedhettek Lupescu Katával, akivel László Noémi beszélgetett arról, hogy milyen 15 évesen írónak lenni, hogyan viszonyul ehhez a családja és környezete, miként éli meg saját történeteit, milyen a viszonya szereplőivel.Kiss Judit Ágnes magyarországi költőnő a délutáni foglalkozást vezette le nagyszerűen és ötletesen, mindenkit megnevettetve: a diákokat kilenc csapatra osztotta, és három balladából kellett röviden előadniuk, de mai, hétköznapi helyzetekbe képzelve. A walesi bárdokból, Szőke Panniból és az Ágnes asszonyból játszottak el jeleneteket a diákok rendkívül ötletesen, bátran, sok humorral, mindenki figyelemmel és élvezettel követte a másik előadását.Ezt követően került sor a résztvevő csapatok által elkészített bemutatkozó videók levetítésére, amelyek mindegyike úgyszintén tele volt ötletességgel, szójátékkal, humorral. Ezekben meséltek a diákok magukról, településükről, iskolájukról, az irodalomhoz való kötődésükről, Arany Jánosról, hobbijukról, elképzeléseikről. A részvételi okleveleket mindegyik résztvevőnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke adta át. A szervezők megkértek mindenkit, hogy röviden mondja el véleményét a vetélkedőről. A diákok rövid értékelése jól jellemezte az ilyen jellegű rendezvények lényegét és értelmét: tetszett mindenkinek a kreativitás, az egymással ismerkedés lehetősége, kiemelték a csapatmunka fontosságát, a feladatok érdekessége lekötötte őket. Érdemes idézni tőlük: „bearanyozta a mai napunkat az Aranyfeszt”, „végre egy olyan verseny, ahol magunkat adhattuk”, „minden perce aranyat ért”, „jó volt másképp, játékosan tanulni”. Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, az egyik legsikeresebb diákvetélkedőt szervezték meg a munkatársai, Újvári Dorottya és Molnár Bea. Az elmúlt hetek munkáját a szakmai zsűri részéről Kiss Judit Ágnes és Márton Evelin értékelte. A beküldött munkákkal összegyűjtött pontokkal, és a szombati közös tevékenységet is értékelve az első helyezett a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Tamás Tünde magyartanár, csapattagok: Erőss Nóra, Erőss Izabella, Deák Dorottya, Lakatos Krisztina, Balázs Bence). A nyertesek díja egy brüsszeli tanulmányút, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlott fel. A második díjazott a Küküllődombói Ádámosi Általános Iskola csapata (irányítótanár Fülöp Erika Anna, csapattagok: Tóth Gabriella, Miklós Renáta, Barabás Norbert, Bényi Erik Csongor), és hasonló pontszámmal a harmadik pedig a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Majláth Gabriella, csapattagok: Fazakas Csongor, Forró-Bathó Eszter-Anna, Henter Szende, Szabó Júlia Emese, Szász Szonia), ők az Idea könyvtér könyvcsomagját kapták.
Hegedüs Csillát a vetélkedő ötletéről, a sikeresség kulcsáról, valamint a folytatásról is kérdeztük. Szerinte a felnőttek sokszor nem mérik fel eléggé azt, hogy mennyire ötletesek és kreativak tudnak lenni a gyerekek, és ahhoz, hogy szeressék az irodalmat, tudjanak érdeklődni adott téma iránt, az is kell, hogy ne feltétlenül az iskolai tanterv szerint tanuljanak, ami merev, sokszor fantáziátlan. Meg kell engedni, hogy kedvük szerint értelmezzék az erdélyi magyar irodalmat. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy teljesen formabontó volt a verseny, nem kellett magolni, de sokat kellett keresni az interneten, utánaolvasni. Fontosnak tartotta azt is, hogy egyformán kezelték a nagyvárosból és kisebb településről jelentkezőket, ezt érezték a diákok is, hogy kíváncsiak rájuk. Jövőre is folytatják majd a versenyt, hasonló módon a városi és vidéki iskolák megszólításával, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt – a témát egyelőre nem árulják el, de lehet arra lesznek kíváncsiak, hogyan értelmezik a diákok a történelmünket. Szabadság (Kolozsvár)

A hírszerzés mint mély állami aktor – Bakk Miklós politológus a mély és párhuzamos állam fogalmáról
A mély állam fogalma abból eredhet, hogy alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között – állapította meg a Krónikának nyilatkozva Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi főszerkesztője. Mint kifejtette, bár a PSD elsősorban saját hatalma kiterjesztése érdekében használja a párhuzamos állam fogalmát, vannak olyan intézmények – például a hírszerzés – amely mély állami struktúrának minősülhet.
– Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre gyakrabban halljuk a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaitól – akikhez egy ideje az RMDSZ is csatlakozott –, miszerint Romániában eluralkodott a mély állam, illetve a párhuzamos állam. Olyannyira beleálltak ebbe a kommunikációs csapásirányba, hogy már tüntetést is hirdettek ellene. De mi is valójában ez a mély állam? És a párhuzamos állam?
– A párhuzamos állam fogalma inkább publicisztikai fogalom –, amiről tudományosabb módon értekezni szoktak, az a „deep state” fogalma, amelyet magyarul mély államként szoktak fordítani, bár az eredeti angol kifejezés is meg-megjelenik magyar szövegekben. A román párhuzamos állam, a „stat paralel” – úgy vélem – a mély állam sajátos fordítása. A szó szerinti fordításnak ugyanis nincs jó hangzása románul, de ami a lényeg: a párhuzamos állam kifejezés hangoztatása sokkal inkább megfelel kigondolói érdekeinek.
A PSD politikusai ugyanis nem vádolhatják az államszerkezet bizonyos „mély” részeit, hiszen ők mindenütt ott vannak – ennek előzményei még a rendszerváltásig, az Iliescu-rezsim hatalmáig vezethetők vissza –, viszont szükségük van arra, hogy kifogásolhassanak olyan állami intézményeket, amelyeknek működése az elevenükbe vág. Itt a titkosszolgálatokról és a DNA-ról, a korrupcióellenes ügyészségről van szó. Az előbbi az államfő felügyelete alatt van, az utóbbi viszont az Európai Unió befolyására született, és elszabadult hajóágyúként kezdett működni, a befogására – domesztikálására – történő kísérletek pedig a lehető legrosszabbat ígérik. A DNA titkosszolgálati behálózottsága ugyanis tény, holott inkább az igazságszolgáltatás rendszerébe történő jobb integrálása lenne a megoldás. Összegezve: vannak olyan intézményei az államhatalomnak, amelyet a PSD alulról és belülről, az általa meghonosított és kiépített bürokratikus kultúrán keresztül nem ellenőriz, és amelyek folyamatosan delegitimálni tudják e pártot a politikai küzdelemben, ezért egy megfelelő fogalom örve alatt indítottak támadást ezen helyzet ellen. A párhuzamos állam kifejezéssel azt próbálják sugallni, hogy az államnak vannak olyan „részei”, amelyek nincsenek a demokratikusan megválasztott kormány kontrollja alatt, azzal „párhuzamosan”, okkultan működnek, és ennek véget kell vetni.
– Van-e olyan ország, ahol már bizonyíthatóan kimutatták a létezését, és ahol egyértelműen felülírta a választott intézmények, a parlament és a kormányzat akaratát?
– Nos, a deep state-nek van némi irodalma is, bár ez sem rigorózusan tudományos. Elsősorban Törökországgal kapcsolatosan használták, mondhatni a török állami működés volt a „prototípus” a fogalom kialakításában. Azt jelentette, hogy vannak bizonyos állami szervek, „szektorok”, mint például a titkosszolgálatok, a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a kormányzati bürokrácia egy része, amelyek sikeresen kivonták magukat a törvényi kontroll alól, és önálló politikai aktorokként kezdtek viselkedni. Viszont eléggé általános az, hogy ahol komplex bürokráciák vannak, azoknak a működése átláthatatlan, és ez teret nyit konspiracionista értelmezéseknek is. Az Egyesült Államokban 2010 után több szerző is írt az amerikai deep state működéséről, és ebbe két állami intézményi ágat szoktak említeni: a titkosszolgálatokat és a katonai-gazdasági lobbikomplexumot. Persze, átfogó bírálatok is jelentek meg arról, hogy mindez mítosz. A Wikipédián ez a kérdés mostanság „állam az államban” (state within a state) címszó alatt jelenik meg, a példák, esettanulmányok többsége viszont diktatúrákra, illetve autoriter rendszerekre vonatkozik, amelyek esetében nagyon könnyű tételezni a mély állam működését.
– Mennyire nevezhető szükségszerűnek bármilyen mély állam megjelenése? – Nehéz azt állítani, hogy szükségszerű a mély állam megjelenése. Azonban az amerikai példa jól rávilágít arra, hogy a mély állam percepciójának vagy mítoszának a megjelenése szinte törvényszerű a fejlett demokráciákban is. Ugyanis alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között. Az előbbi a folytonosságot, a problémák szakmai intézkedésekké való átalakítását, a törvényhozás szakmai irányítását képviseli, az utóbbi a változó, az intézmények formatív működését kevésbé ismerő „népakaratot” képviseli. A kettő ütközéséből születik az a gyanakvás, amely a mély állam percepcióját kialakítja. A kérdés viszont, hogy létezik-e tényleges és rejtett, autonóm működése az államhatalomnak, mindenképpen valós.
– Románia kapcsán elmondható, hogy létezhet ilyen mély állam?
– Ezt megragadni nehéz, hiszen bizonyos esetekben lehetséges, hogy egyes intézményi aktorok nem nyilvános kormánypolitikát valósítanak meg (például szerintem az ügyészség, a DIICOT vagy a SRI magyarellenes politikája ilyen). Máskor viszont az is lehetséges, hogy az alkotmányosan biztosított szabadságfokával egy-egy intézményi szereplő visszaél, és saját intézményi kultúráját önálló politikaként viszi tovább. Nemrégiben egy konferencián Gabriel Andreescu kifejtette, hogy a SRI nacionalizmusa tulajdonképpen egy olyan intézményi kultúra, amelynek gyökerei a Ceauşescu-korszakba vezetnek vissza. De bárhogyan vegyük is, a SRI mindenképp mély állami aktornak tűnik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceiről
Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának.
– Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket?
– Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait.
Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli.
– Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted?
– Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas.
– Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül?
– Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk.
– Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany?
– Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét...
– Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap?
– Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól.
– Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel?
– A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész.
– Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést?
– Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset!
Lövétei Lázár László
1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mir­cea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Ma­tei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)

Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek. Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként vonult be a történelembe. Megerősítette Magyarországot, felismerte, hogy csak így lehet megállítani az oszmán birodalom terjeszkedését. Nemcsak a történetírás, hanem mondáink és népmeséink is őrzik alakját. Elmondta: január 12-14-én Szegeden emlékező szentmisét tartanak, január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bál, ételkóstoló és forgatag lesz Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a fővárosban. Márciusban Székesfehérváron koronázási misét tartanak, áprilisban Mátyás király halálának évfordulóján megemlékezés lesz Bécsben és Budapesten. Júniusban Bécsben kiállítás nyílik majd a város elfoglalásának évfordulóján.
Kolozsvári Magyar Napok
Az emlékév a Kolozsvári Magyar Napok egyik központi programeleme is lesz majd a tervek szerint. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza lesz, az ötletadó az Emberi Méltóság Tanácsa és Gaal Gergely volt – ismertette. Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke arról beszélt: Mátyás király felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni a keresztény civilizációt. Reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programsorozatot megvalósítani, amellyel meg tudják mozgatni a Kárpát-medence magyarságát.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának, az emlékév ötletadójának elnöke kiemelte: Mátyás királlyal egy olyan uralkodót tudnak felmutatni, aki erős birodalmat épített Európa közepén, szigorú törvényekkel. Volt koncepciója és az országot is képes volt gyarapítani – hangsúlyozta, hozzátéve: életműve számos lehetőséget kínál a történészeknek és a fiataloknak egyaránt. Kitért arra is, hogy Erdély Romániához csatolásának 100. évfordulója lesz 2018-ban, és várhatóan több, a magyarság számára kellemetlen eseményre is fel kell készülni. Erre is egyfajta válasz lehet az emlékév – jelezte.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az előző két emlékévhez hasonlóan sikeres lesz ez a programsorozat is. Hozzátette: február 23-24-én Mátyás születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést. Szeptemberben Vajdahunyadon többnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek Mátyás király emléke előtt.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: igyekeznek minél több együttműködő partnert bevonni az emlékév programjaiba. MTI; erdon.ro

Válságos időkben írt tanulmányt mutattak be
Tőkés László Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című könyvét mutatták be csütörtök délután a Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt című rendezvényen, majd Luther Márton-emléktáblát avattak fel a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán.
A rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem énekkarának műsorával kezdődött el, a fiatalok Tóth Árpád Csillagoknak teremtője című énekét adták elő, Szopos Zoltán harmadéves egyetemi hallgató vezényletével. A könyvbemutató végén az Eperjesi Graduálból adott elő a kórus két karácsonyi éneket Antal Zsuzsa harmadéves zene szakos hallgató vezetésével, végül pedig, az emléktábla avatás végén Claude Goudimel 137. Zsoltára hangzott el.
Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző méltatta az először a nyolcvanas években napvilágot látott nyomtatványt. A könyv abban az időszakban jelent meg, amikor a vallás és a magyar történelem egyaránt tiltott téma volt. Tőkés László karizmatikus jelleme kellemetlenné vált egyházi és világi körökben, bűnnek számított éreztetni az igazságot és a református egyház vezetése is beállt abba a sorba „ahol Istennek már kevés hely maradt”.
A presbiteri főjegyző arra is kitért: ma is gondok vannak Európában a keresztény látásmóddal, a liberalizmus, ultraliberalizmus erőszakos, diktatórikus jellegénél fogva egyre inkább a kommunizmushoz válik hasonlóvá.
Az emlékezés
Pálfi József rektor, teológiaprofesszor megnyitóbeszédében az emlékezés pótolhatatlan mivoltát hangsúlyozta ki – a felejtés felbecsűlhtetelen károkat okoz, mondta el, s egyaránt érint egyént, családot, egyházi közösséget, népet. A 2017-es év Szent László, Arany János, végül pedig a reformáció üzenetét közvetíti, bár utóbbi rendkívüli gazdagságának csak egy részét sikerült kiemelni.
Váradnak méltán van joga emlékezni Kálvinra, mint forrásra, melyből meríthetünk, s mint útra, melyen haladhatunk – hiszen ez a város egyike azon központoknak, ahol a reformáció hamar megtalálta a helyét. Megemlítette Czeglédi György nagyváradi reformátort és elmondta, hogy a kálvini tanok 1557-től megtalálták itt helyüket, majd 1784-ben újra lehetett szervezni a református egyházat, építeni a korábbi alapokra.
Dr. Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész méltatta a könyvet, mely 1985 sötétségében született, akkor, amikor Tőkés Lászlót üldözték, s munkanélküliként egy olyan státusba került, ahonnan „agyonüthették”. Ebben az időszakban jelent meg Sütő András Csillag a máglyán, s Egy lócsiszár virágvasárnapja című írása, az értelmiségiek áthallások során mondták ki azt, amit másképp nem lehetett. Zajlott a falurombolás, csalánkompótot árultak az üzletekben, nem volt só, gyufa, gyertya – ekkor írta Tőkés László dolgozatát, édesapja segítségével, a legkiválóbb művekből kiindulva. Egy olyan periódusban, amikor a hatalom nem viselte el, hogy Kálvinra emlékezzenek, Tőkés László publikálta is írását. A tanulmány nem kevesebb, mint 28 pont során lépi át a tiltások határát, mégsem követte megtorlás, „angyalok légiói őrizték meg”. Pedig Kálvint olvasni nem volt ajánlott, hiszen saját bűntetteire emlékeztette a rendszert – azt a rendszert, mely el akarta feledtetni, hogy az embernek lelke van és Isten színe előtt kell megjelennie. A könyv tömören, „miniatűr módon” érzékelteti, mi a fontos Erdélyben és a magyarság megtartásában, Kálvin tanítása elegendő ahhoz, hogy megmaradjunk a „keskeny úton”.
A jövendő
Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a kiadvány szerkesztője a „jövőre való emlékezés” szerepéről szólt, méltatva a tömör, egységes, átfogó munkát, s egyúttal felvetve a kérdést: vajon mi lesz az elkövetkezendő ötszáz évben? Vajon lenne-e magyarság, ha nem lett volna Kálvin, s vajon lehet-e magyarság az elkövetkezendőkben, ha nem lesz magyar kálvinizmus. Kihangsúlyozta a kálvinizmus nemzetmegtartó szerepét, kitért a felekezeti oktatás fontosságára és a tömeges bevándorlás által okozott gondokra is – mint mondta, felmerül, hogy miként lesz ebből jövendő, azonban Isten gondolatai mások, mint a mi gondolataink, s Isten a történelem ura – török hódoltság is volt, szocializmus is volt, de mindebből kiút is adódott.
Válságos idők…
Dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő elmondta: Tőkés László könyve lényegre törő, megfellebbezhetetlen, tömör állításai szentenciákként hatnak, egyúttal a kötet a múltból a jelennek szóló üzenet, mely felhívja a figyelmet a kisebbségi lét missziójára.
Végül maga a szerző szólt az írásról, melyet traktátusnak nevezett – mivel könyvnek rövid, tanulmánynak viszont hosszú. Szükségét érezte, hogy ezzel adózzon a reformáció 500 éves évfordulójának, s hálaáldozatként teszi le az olvasó asztalára. Érdekes körülmények között, válságos időben született, abban az időszakban, amikor kiátkozták az egyházból, elvették palástját, kiközösítették. Kétségbeesett helyzetében nekiállt dolgozni, több dolgozatot írt, az egyik a kálvinizmus és a románság XVI, XVII századi kapcsolatát elemezte,válaszként egy dolgozatra, melyben a román egyházaknak a helyzeetéről a horthysta üldöztetés idején írt a szerző, „bicskanyitogató” módon. A jelen tanulmányt édesapja indíttatására írta, aki nyugati kapcsolatai révén kapott megrendelést rá. Németül is megjelent, s nagy meglepetésére a budapesti Teológiai Szemle is lehozta. Mint hozzátette, mindig is nagyon szeretett volna tudós teológus, vagy egyháztörténész lenni, de az élet nem engedte meg…
Kihangsúlyozta: a reformáció mindig erőt adott a szembeszálláshoz a hatalommal, az erőszakkal, minden korban meg kell harcolni ezt a harcot. Végül szólt az erdélyi reformációnak arról a sajátosságáról, hogy hozzájárul a erdélyi népek öntudatosodásához. Kiemelte a tordai vallásbéke szerepét is abban, hogy a különböző hitvallások békésen léteznek egymás mellett. Ez a fajta egyházi együttélés szolgálhatja leginkább nemzetünk javát, „így kell nekünk egymást erősítve és kiegészítve élnünk”…
A tanulmányt minden jelenlévő kézhez kapta, s mint megtudtuk, az elkövetkezendőkben különböző eseményeken, illetve Tőkés László EP-képviselői irodájában lehet majd hozzájutni.
Táblaavatás
A könyvbemutatót követően a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész Luther Mártonról készült alkotását avatták fel. Vitéz Ferenc avatóbeszéde során kiemelte a reformáció alaptanítását, melynek köszönhetően megújult az egyház, s egyúttal arra is kitért: Kálvin szerint a művészet is a Szentlélek ajándéka. Kuruc Imre is szólt az egybegyűltekhez – taglalta a dombormű szimbolisztikáját, s szólt a korábbi alkotásairól is. Mint elhangzott, ez a hatodik műve itt, s az elkövetkezendőkben a tordai vallásbéke 450.évfordulója alkalmából egy újabb alkotása gazdagítja majd e belső teret.
Végül Tőkés László és Pálfi József leplezték le az emlékjelet, mely a Kálvin Jánost ábrázoló dombormű mellett kapott helyet. Neumann Andrea / erdon.ro

Felix Terra – nagyváradi kiállítás Bukarestben
A Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Román Történeti Nemzeti Múzeum Felix Terra – Történelem és Egyházművészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel kiállítást szervez a Román Történeti Nemzeti Múzeum Nagytermében, amelynek megnyitóját 2017. december 14-én, csütörtökön 17 órakor tartják. A több mint százötven darabból álló kiállítás része a Román Történeti Nemzeti Múzeum Együtt, mindannyian elnevezésű programjának, mellyel az országban élő nemzeti kisebbségek gazdag és változatos történeti és kulturális örökségének bemutatását tűzték ki célul. A kiállítás partnerei: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve a Körösvidéki Múzeum, akiknek jóvoltából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyházművészeti gyűjteményét sikerült olyan darabokkal kiegészíteni, amelyek több száz éve más intézmények leltárát gazdagítják. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Brüsszelbe látogatott az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége
Az európai színvonalú kiállításon az EMGESZ két alelnöke, Tiboldi László és Hupka Félix is részt vett. A tagszervezetek részéről az Aranyosszéki Gazdák Egyesületét Fancsali Ernő, az Agro-Kézdiszék Megőzgazdászok Egyesületét Taierling Johann, a Szentegyházi Gazdák Egyesületét Sándor Lajos, az Érmelléki Gazdák Egyesületét pedig Laskovics István képviselte.
Az Agribex a szántóföldi gazdálkodás, a szarvasmarha-tenyésztés, a kertészet és a zöldövezet-gondozás nemzetközileg is elismert kiállítása. A brüsszeli esemény a belgiumi mezőgazdasági és zöldipari szakma legnagyobb seregszemléjének nevezhető. A nívós rendezvényen idén nagy hangsúlyt fektettek a nagykultúrás növénytermesztés gépparkjának bemutatására, továbbá a különböző állattenyésztési tartástechnológiák, berendezések, eszközök ismertetésére. Az állattenyésztési ágazaton belül kiemelkedő szerepet kapott a fehér-kék belgaként ismert intenzív húshasznú marha bemutatása, amely fajta egyedeinek bírálására és díjazására is sor került.
Az EMGESZ alelnöke, Tiboldi László, a következőt nyilatkozta a brüsszeli kiállításról: „Annak ellenére, hogy az EMGESZ az erdélyi kisgazdákat képviseli és segíti, kiemelten fontosnak tartjuk a nemzetközi mezőgazdasági trendek ismeretét és követését is.” A szövetség alelnöke kihangsúlyozta: „Habár Erdélyben teljesen más viszonyok alakultak ki az agráriumon belül, és a fenntartható gazdálkodásban hiszünk, nyitott szemmel kell járnunk az új technológiák világában is, hogy elsajátíthassuk azt az erdélyi mezőgazdaságban is használható, beépíthető tudást, amelyet a jövőben a fenntartható mezőgazdaság megkövetel.” EMNT; itthon.ma/erdelyorszag

Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálán
Egy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon.
Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta.
A csitári hegyek alatt
Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro

Támogasd, írd alá!
Marosvásárhelyen az RMDSZ II-es körzete bővített választmányi gyűlést tartott az egyetemi könyvtárban. Jelen volt dr. Vass Levente képviselő, az RMDSZ szervezetének elnöke és Kali István ügyvezető elnök is. Vass Levente megköszönte a segítségünket, és további támogatásunkat kérte. 
Hangsúlyozta, hogy a mi feladatunk, hogy érthetők legyünk és hogy reális képet fessünk helyzetünkről. Ne feledjük: a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés erős eszköz a kezünkben. Célja, hogy törvényi szintre emelje az Európában élő őshonos kisebbségek védelmét. Ehhez egymillió uniós állampolgár támogató aláírására van szükséges, legkevesebb 250 ezerre Erdélyből.
Ezzel jelezzük Brüsszelnek azt, hogy az 50 milliót számláló őshonos kisebbségek sorsa nem lehet másodlagos.
Európai védelem, törvényes garancia illet meg bennünket! Éppen ezért az aláírásokat továbbra is gyűjteni kell!
Az aláírásgyűjtők mostanig szép számot regisztráltak, de megjegyezték, hogy a honfitársaink passzívan viszonyulnak, azzal utasítják el a gyűjtőket, hogy „én nem politizálok, hagyjanak békén, úgysem ér semmit az egész...” stb. Ilyen és ehhez hasonló felfogású magyarokkal jómagam is találkoztam az aláírásgyűjtés során. Szerencsére az ilyenek kevesebben vannak. Nagy részük megérti, hogy több jogot, nagyobb biztonságot akarunk kivívni közösségünknek, és azt, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, ahol szabadon használhatjuk anyanyelvünket és nemzeti szimbólumainkat.
A továbbiakban Magyari Károly, az RMDSZ II-es körzetének elnöke folyó ügyekről tájékoztatott, na meg arról, hogy az idén is megajándékozzuk a rászorulókat és a gyerekeket, ünnepi műsorral egybekötve.
Végezetül, az aláírásokat továbbra is gyűjtjük, ehhez kérjük a szíves hozzájárulásukat! Varró Domokos / Népújság (Marosvásárhely)

Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Üléseztek a partiumi és bánsági magyar gazdaszervezetek
Az elmúlt pénteken, december 8-án került sor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) Partium-Arad-Bánság Regionális ülésére, melyen azok a gazdaegyesületek képviseltethették magukat, melyek közvetlenül tagjai a KEF-nek, vagy tagszervezetei KEF-tag ernyőszervezeteknek. Az ülést, melynek az aradi Jelen-ház adott otthont, házigazdai minőségében Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnökének köszöntője nyitotta meg. Az ülésen Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg az Érmelléki Gazdák Egyesületét Csomortányi István ügyvezető képviselte.
A továbbiakban Kocsy Béla, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) külkapcsolati igazgatója méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját. Beszámolójában vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyek a régió gazdaszervezetei számára is elérhetőek. Kiemelte, hogy a NAK részéről fontos lépés a kamarai tagság pártolói tagságként való kiterjesztése a Kárpát-medence külhoni gazdáira is. Az ezzel járó előnyök körének tisztázása még zajlik, mindenütt a helyi törvényi keretektől függ ezek gyakorlatba ültethetősége.
Az ülésre kapott meghívásnak eleget tett Monica Nadiu, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
Csomortányi István arra vonatkozó javaslatának továbbítását kérte, hogy a jövő évben Magyarországon üzembe helyezendő jégeső-elhárítási rendszer határ menti kiterjesztésének lehetőségét is vizsgálják meg, hiszen a rendszer kiépítése a határ partiumi oldalán – akárcsak 40km szélességben is – a térség gazdáinak többségét megvédhetné, illetve az anyaországi rendszer részeként annak költségei jóval alacsonyabbak lennének, mint egy önálló rendszeréi. Továbbá arra vonatkozóan is javaslatot tett, hogy a magyarországi kamara segítségével működő kárenyhítési és biztosítási rendszert szintén terjesszék ki a határon túlra, hiszen a magyar állam részvétele egy ilyen rendszerben kellő garanciát jelent ahhoz, hogy a gazdák anyagilag is hozzájáruljanak egy kárenyhítési alap létrehozásához. Ez komoly segítség lenne úgy a téli fagykárok, mint a nyári aszálykárok enyhítésében. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tizenöt próbálkozás a színészetre – ősbemutató Hatházi Andrással
December 13-án 19:00 órai kezdettel tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató.
„Hatházi András az elmúlt évad végén keresett meg az előadás ötletével, melynek akkor már elkészült a szövegkönyve is. Jó lehetőségnek tűnt a szöveg, amelyre alapozva egy igazán izgalmas kísérletet lehet felépíteni. Megtisztelő volt a számomra, hogy az alkotók úgy érezték, ennek a »tizenöt próbálkozásnak« a szatmári műhelyben volna a leginkább helye. Hatházi András az elmúlt évadok során visszatérő vendége volt társulatunknak, akivel nagyon szerettek dolgozni a színészeink, mind az általa vezetett workshop, mind pedig a Manka című előadásunk próbafolyamata során, korábban pedig a társulat több tagjának is tanára volt a kolozsvári egyetemen. A jelenlegi előadás mellett egy, a társulattal koprodukcióban készülő, kifejezetten jótékonysági célú előadás létrehozásán is dolgozik színészeinkkel, egy általuk alapított jótékonysági célú szervezet égisze alatt. Már csak ezen előzmények okán is közel érezzük magunkhoz és a társulathoz az ő személyét, illetve markáns alkotói szemlélet, kísérletezőkedvét, mellyel mindannyiunknak példát mutat. Kevés ilyen bátor, mindig a megújulás lehetőségét kereső, a kockázatoktól sem visszariadó színházi alkotót ismerek, az ebből az alapállásból adódó erő és derű pedig alighanem az előadás közönségét is mélyen megérinti majd. Az külön öröm a számunkra, hogy rendezőként Tom Dugdale is vállalta a felkérést, aki ugyan Amerikában él és dolgozik, de az erdélyi közönséget is megörvendeztette már korábbi munkáival, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégrendezőjeként.” – fogalmazott az előadás létrejöttének körülményeiről Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.
Mi lenne, ha nem mennék be? Nem akarok bemenni, rettenetesen álmos vagyok. Nem tudom, egyfolytában ásítozok. Képtelen vagyok. Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? Ha tudnák, hogy milyenek vagyunk a színfalak mögött, biztos nem jönnének többé. Sajnálnának. Moziba járnának inkább.
Hatházi András és Tom Dugdale előadása a színész tudathasadásos állapotáról – estéről estére szüntelenül hazudunk és igazat mondunk.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Hatházi Rebeka m. v., dramaturgja Deák Katalin m. v., technikai munkatársa Sipos Júlia m. v.. A darabot Biró Eszter, Kovács Eszter és Raluca Sas-Marinescu fordította román és angol nyelvre. Ügyelő, súgó: Fábry Zoltán.
A választott bérletes előadásra jegyek is kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznap 10 és 17 óra között vagy az elődás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni. szatmar.ro