Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 30.
Johannis, az ellenzék
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket.
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Kelemen Hunor: Elviekben megszavazzuk az új kormányt
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg.
“Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a szavazásra. Azt hiszem, most már jó úton járunk afelé, hogy megalakuljon az új kabinet. Egyelőre ennyit mondhatok” – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek a szövetségi elnök.
Kelemen hozzátette, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne szavazza meg a jövendőbeli kormányt.
“Semmi problémánk nincs a miniszterelnöki tisztségre jelölt személlyel. Amennyire ismerjük, és annak alapján, amit bánsági kollégáinktól tudunk róla, azt mondhatom, hogy élvezni fogja a támogatásunkat, noha nincs feltétlenül szüksége rá, hiszen 54%-os többsége van a koalíciónak. De lévén, hogy van köztünk egy parlamenti együttműködésről szóló megállapodás, támogatni fogjuk a kormányt, amennyiben nem merül fel közben valami. Jelen pillanatban nem látom, mi lehetne ez, de mindenképpen megvárjuk a kormányprogram ismertetését. Elviekben tehát megszavazzuk az új kormányt, a végső döntést azonban a parlamenti frakciók együttes ülésén hozzuk meg” – mondta Kelemen Hunor. erdon.ro
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg.
“Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a szavazásra. Azt hiszem, most már jó úton járunk afelé, hogy megalakuljon az új kabinet. Egyelőre ennyit mondhatok” – nyilatkozta pénteken az AGERPRES hírügynökségnek a szövetségi elnök.
Kelemen hozzátette, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne szavazza meg a jövendőbeli kormányt.
“Semmi problémánk nincs a miniszterelnöki tisztségre jelölt személlyel. Amennyire ismerjük, és annak alapján, amit bánsági kollégáinktól tudunk róla, azt mondhatom, hogy élvezni fogja a támogatásunkat, noha nincs feltétlenül szüksége rá, hiszen 54%-os többsége van a koalíciónak. De lévén, hogy van köztünk egy parlamenti együttműködésről szóló megállapodás, támogatni fogjuk a kormányt, amennyiben nem merül fel közben valami. Jelen pillanatban nem látom, mi lehetne ez, de mindenképpen megvárjuk a kormányprogram ismertetését. Elviekben tehát megszavazzuk az új kormányt, a végső döntést azonban a parlamenti frakciók együttes ülésén hozzuk meg” – mondta Kelemen Hunor. erdon.ro
2016. december 30.
Ismertették a kormányalakítás ütemtervét
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be december 30-án, pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot. Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, „amennyiben igényt tartanak erre” – tette hozzá Dragnea.
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére.
[Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be december 30-án, pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot. Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, „amennyiben igényt tartanak erre” – tette hozzá Dragnea.
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére.
[Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag
2016. december 30.
Sorin Grindeanu kormányalakítási megbízatást kapott az államfőtől
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének.
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet.
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott. 2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart.
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti.
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének.
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet.
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott. 2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart.
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti.
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan.
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro
2016. december 30.
Halasztott az emberjogi bizottság a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében
Nem kapták időben kézhez a vaskos dokumentációt, így nem is tudták véleményezni a melegek jogait is rendező bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetet a képviselőház emberjogi bizottságában - tájékoztatott Kulcsár-Terza József bizottsági tag. A testület úgy döntött, halasztanak az ügyben.
Legalább huszonnégy órával az ülés előtt a bizottsági tagok asztalán kellett volna lennie a heteroszexuálisokra is kiterjedő törvénytervezet dokumentációjának, Kulcsár-Terza József tájékoztatása szerint viszont nem tudni, miért nem történt ez meg. Ugyanakkor a kormány álláspontja sem volt előkészítve, így úgy döntöttek, megvárják, amíg az új kabinet véleményezi a tervezetet.
"Személyesen kérdeztem rá a kormány képviselőjétől, hogy támogatják a tervezet vagy sem, amire azt a választ kaptam, hogy igen is, meg nem is. De ígérte, meglesz a konkrét véleményezés" - magyarázta az újonnan megválasztott képviselő. Hozzátette, az RMDSZ frakciójában nem tárgyaltak arról, milyen álláspontot képviselnek az ügyben.
Kulcsár-Terza József elmondta, az Európai Unióban több mint húsz tagállamában rendezték a melegek jogait, így fontos, hogy elegendő információ álljon a bizottság rendelkezésére a jó döntés érdekében.
Remus Cernea volt képviselő tervezetét korábban a szenátus elutasította. Az emberjogi aktivista többször is benyújtotta a javaslatot, amelyet a parlament mindannyiszor elutasított.
Az USR nem támogatta a kezdeményezést
Remus Cernea jelen volt szerdán az alsóház emberjogi bizottságának ülésén. Beszámolója szerint a legnagyobb támogatók Adriana Săftoiu (PNL) és Petre Florin Manole (PSD) voltak, meglepetésre az USR képviselői tartózkodtak. A két USR-s képviselő Cernea tájékoztatása szerint az alakulat hivatalos utasítása szerint jártak el. Az emberjogi aktivista úgy véli, a tartózkodással az USR az elutasítók körét gyarapítja.
A törvényjavaslat szerint bárki beléphet a bejegyezett élettársi kapcsolat intézményébe, aki betöltötte 18. életévét, függetlenül attól, hogy milyen a szexuális orientációja. A feltételek közé tartozik az is, hogy legalább az egyik félnek román állampolgárnak kell lennie, vagy állandó lakcímmel kell rendelkeznie Romániában. A bejegyezett élettársi kapcsolat felei nem lehetnek házasok, nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, de közösen kölcsönt vehetnek fel, örökölhetik egymás vagyonát, és információkat kaphatnak egymás egészségi állapotáról.
A kapcsolatot közjegyző előtt hitelesítenék a felek.
O. M. maszol.ro
Nem kapták időben kézhez a vaskos dokumentációt, így nem is tudták véleményezni a melegek jogait is rendező bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvénytervezetet a képviselőház emberjogi bizottságában - tájékoztatott Kulcsár-Terza József bizottsági tag. A testület úgy döntött, halasztanak az ügyben.
Legalább huszonnégy órával az ülés előtt a bizottsági tagok asztalán kellett volna lennie a heteroszexuálisokra is kiterjedő törvénytervezet dokumentációjának, Kulcsár-Terza József tájékoztatása szerint viszont nem tudni, miért nem történt ez meg. Ugyanakkor a kormány álláspontja sem volt előkészítve, így úgy döntöttek, megvárják, amíg az új kabinet véleményezi a tervezetet.
"Személyesen kérdeztem rá a kormány képviselőjétől, hogy támogatják a tervezet vagy sem, amire azt a választ kaptam, hogy igen is, meg nem is. De ígérte, meglesz a konkrét véleményezés" - magyarázta az újonnan megválasztott képviselő. Hozzátette, az RMDSZ frakciójában nem tárgyaltak arról, milyen álláspontot képviselnek az ügyben.
Kulcsár-Terza József elmondta, az Európai Unióban több mint húsz tagállamában rendezték a melegek jogait, így fontos, hogy elegendő információ álljon a bizottság rendelkezésére a jó döntés érdekében.
Remus Cernea volt képviselő tervezetét korábban a szenátus elutasította. Az emberjogi aktivista többször is benyújtotta a javaslatot, amelyet a parlament mindannyiszor elutasított.
Az USR nem támogatta a kezdeményezést
Remus Cernea jelen volt szerdán az alsóház emberjogi bizottságának ülésén. Beszámolója szerint a legnagyobb támogatók Adriana Săftoiu (PNL) és Petre Florin Manole (PSD) voltak, meglepetésre az USR képviselői tartózkodtak. A két USR-s képviselő Cernea tájékoztatása szerint az alakulat hivatalos utasítása szerint jártak el. Az emberjogi aktivista úgy véli, a tartózkodással az USR az elutasítók körét gyarapítja.
A törvényjavaslat szerint bárki beléphet a bejegyezett élettársi kapcsolat intézményébe, aki betöltötte 18. életévét, függetlenül attól, hogy milyen a szexuális orientációja. A feltételek közé tartozik az is, hogy legalább az egyik félnek román állampolgárnak kell lennie, vagy állandó lakcímmel kell rendelkeznie Romániában. A bejegyezett élettársi kapcsolat felei nem lehetnek házasok, nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, de közösen kölcsönt vehetnek fel, örökölhetik egymás vagyonát, és információkat kaphatnak egymás egészségi állapotáról.
A kapcsolatot közjegyző előtt hitelesítenék a felek.
O. M. maszol.ro
2016. december 31.
A nagy átverés
Ezt az írást annak a 435 969 nemzettársamnak ajánlom, aki még egyszer engedett a tulipán csábításának.
Aki volt szavazni, az bizonyára izgalommal várta este kilenc után az eredményeket, és látta választottjai sajtótájékoztatóját is. A képernyő jobb oldalán Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki bizonyára elégedett volt, mert élete álma teljesült, a következő négy évben ott lehet, ahol a spágát adják. A másik oldalon az agilis Kovács Pétert, aki nyegle mondásaival szerzett (kétes) hírnevet. És középen ott állt Kelemen Hunor, a Mágus, akinek sikerült elhitetnie ország-világgal, hogy a nagy magyar összefogás listájára szavaztak ilyen szép számban.
A kampányban sokan megjelentek újra, akik korábban már feltűntek reformistaként, és később végigjárták az MPP-t, SZNT-t, EMNP-t is. Ezek a jeles személyiségek ama bizonyos damaszkuszi úton járva bizonyára rájöhettek arra, hogy manapság az RMDSZ jóváhagyása nélkül romániai magyar nyelvterületen nemhogy igazgató, de még kapus sem lehet senki. És elveket, meggyőződéseket sutba dobva szajkózták ők is a jelszavakat.
Egyházi vezetőink is bekapcsolódtak a kampányba, a döntő tényező azonban az anyaországi kormánypártiak pálfordulása volt. Azok a politikusok, akik nemrég még az ellenzéki pártokat (MPP, majd EMNP) pátyolgatták, rájöttek, ha tetszik, ha nem, két év múlva Kelemen Hunorék tudják a legtöbb szavazót mozgósítani a FIDESZ javára, nem pedig Tőkés Lászlóék. És jött Kövér László, jöttek a rövidnadrágos tusványosiak is kampányolni, bizonyítva, hogy első a pártérdek és a második is az.
Orbán Viktorék is átvették a divatos szlogeneket: a következő négy év sorsdöntő a romániai magyarság számára. Az elmúlt 27 év nem volt fontos. Eltűnt négyszázezer magyar, megalkuvások, nemzetárulások sorozatát éltük meg. Az RMDSZ azoknak a szekerét tolta, akik elhitették az egész világgal, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. Senkinek nem jutott eszébe hangoztatni, hogy azért hurcolnak meg embereket, mert kiteszik a székely zászlót, mert a marosvásárhelyi zöldségpiacon ki akarják írni a ridichi alá, hogy retek, mert a Babeş–Bolyai „multikulturális” egyetem folyosójára magyarul is kitennék, hogy dohányozni tilos. Évek óta kiabálják sportrendezvényeken, hogy „afară ungurii din ţară”, balesetet szenvedett magyar lányt megalázhat az orvos, mert nem beszél helyesen románul. Mindezt 27 év alatt hányszor mondták el honatyáink, az „erős képviseletünk”?
Lássuk, miért sorsdöntő számunkra a következő négy év. Azért, mert 2018-ban lesz százéves évfordulója a gyulafehérvári népgyűlésnek? Erre csak azt mondhatjuk, sajnos, nekünk nem volt elegendő száz esztendő, hogy itt vagy külföldön számon kérjük a román állam szószegéseit. RMDSZ-ünknek pedig 27 év kevés volt, hogy mindezt szóvá tegye a parlamentben vagy bárhol a világon. És most riogatnak, hogy az évfordulóra felerősödik a román nacionalizmus. Igen, megtanulhattuk 100 év román impérium alatt, az állam legfontosabb célkitűzése, hogy Románia egy nemzetiségű, egy vallású országgá váljék. Ezért következetesen tesz is, attól függően, hogy éppen mit enged meg a nemzetközi helyzet. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy ellenálljunk, hogy megakadályozzuk, hisz létünkről, megmaradásunkról van szó. Sajnos ezt elmulasztottuk száz év alatt, s RMDSZ-ünknek 27 év alatt sem sikerült semmiféle ellenálló „haditervet” kieszelnie. Sodródtunk az árral, és most, kampányban riogatnak.
Hol van az az átgondolt terv, amely biztosítaná a romániai magyarság megmaradását a moldvai magyaroktól a székelyekig? Hol az a jogi szolgálat, amely biztosítja minden diszkriminált romániai magyar védelmét, hol az önálló magyar oktatás óvodától egyetemig, mely nem függ Bukaresttől, nem ott mondják meg, hogyan tanuljuk a román nyelvet, és nem ők szabják meg, hogy hány tanuló szükséges egy falusi iskola fenntartásához? És egyáltalán létezik olyan átgondolt stratégia, amely arra lenne hivatott, hogy itthon tartsa fiataljainkat?
Riogatnak azzal, hogy régiósítás lesz. Ha 27 év alatt felkészült volna az erős politikai képviseletünk, akkor most nyugodtan várhatnánk erre is. Sőt, nekünk lenne igazán fontos, hogy eltűnjenek a megyék, és visszaálljanak a történelmi tartományok, mert másképp hogyan valósítjuk meg Székelyföld autonómiáját? Csakhogy itt az a kérdés, hogy ki akar autonómiát? Az RMDSZ az elmúlt 27 évben nem mutatott semmilyen hajlandóságot erre. Azt is mondhatnánk, hogy csírájában fojtott el minden ilyen törekvést. Ma bizonyára nem kellene a régiósítástól rettegnünk, ha anno elfogadják és a parlamentbe is beterjesztik Markó Béláék a Csapó József-féle autonómia- statútumot, ha az általuk „futtatott” polgármesterek komolyan, lelkiismeretesen támogatják az SZNT által kezdeményezett székely népszavazást.
Az igazi magyar összefogás akkor jöhetne létre, ha Kelemen Hunornak is fájna, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt meghurcolják és terroristának kiáltják ki, ha őt is érdekelné, hogy nem engedélyezik a március 10-i felvonulást Marosvásárhelyen, ha aggódna azért, mert 80 tüntetőt megbüntettek kitalált okok miatt. Addig is maradunk a kirakat-összefogással, amely arra volt elég, hogy 435 969 nemzettársamat meggyőzze, ők pedig igazolták, hogy az RMDSZ a „helyes úton jár”.
Lepedus Gyula
[Háromszék] itthon.ma//szerintunk
Ezt az írást annak a 435 969 nemzettársamnak ajánlom, aki még egyszer engedett a tulipán csábításának.
Aki volt szavazni, az bizonyára izgalommal várta este kilenc után az eredményeket, és látta választottjai sajtótájékoztatóját is. A képernyő jobb oldalán Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki bizonyára elégedett volt, mert élete álma teljesült, a következő négy évben ott lehet, ahol a spágát adják. A másik oldalon az agilis Kovács Pétert, aki nyegle mondásaival szerzett (kétes) hírnevet. És középen ott állt Kelemen Hunor, a Mágus, akinek sikerült elhitetnie ország-világgal, hogy a nagy magyar összefogás listájára szavaztak ilyen szép számban.
A kampányban sokan megjelentek újra, akik korábban már feltűntek reformistaként, és később végigjárták az MPP-t, SZNT-t, EMNP-t is. Ezek a jeles személyiségek ama bizonyos damaszkuszi úton járva bizonyára rájöhettek arra, hogy manapság az RMDSZ jóváhagyása nélkül romániai magyar nyelvterületen nemhogy igazgató, de még kapus sem lehet senki. És elveket, meggyőződéseket sutba dobva szajkózták ők is a jelszavakat.
Egyházi vezetőink is bekapcsolódtak a kampányba, a döntő tényező azonban az anyaországi kormánypártiak pálfordulása volt. Azok a politikusok, akik nemrég még az ellenzéki pártokat (MPP, majd EMNP) pátyolgatták, rájöttek, ha tetszik, ha nem, két év múlva Kelemen Hunorék tudják a legtöbb szavazót mozgósítani a FIDESZ javára, nem pedig Tőkés Lászlóék. És jött Kövér László, jöttek a rövidnadrágos tusványosiak is kampányolni, bizonyítva, hogy első a pártérdek és a második is az.
Orbán Viktorék is átvették a divatos szlogeneket: a következő négy év sorsdöntő a romániai magyarság számára. Az elmúlt 27 év nem volt fontos. Eltűnt négyszázezer magyar, megalkuvások, nemzetárulások sorozatát éltük meg. Az RMDSZ azoknak a szekerét tolta, akik elhitették az egész világgal, hogy Románia mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. Senkinek nem jutott eszébe hangoztatni, hogy azért hurcolnak meg embereket, mert kiteszik a székely zászlót, mert a marosvásárhelyi zöldségpiacon ki akarják írni a ridichi alá, hogy retek, mert a Babeş–Bolyai „multikulturális” egyetem folyosójára magyarul is kitennék, hogy dohányozni tilos. Évek óta kiabálják sportrendezvényeken, hogy „afară ungurii din ţară”, balesetet szenvedett magyar lányt megalázhat az orvos, mert nem beszél helyesen románul. Mindezt 27 év alatt hányszor mondták el honatyáink, az „erős képviseletünk”?
Lássuk, miért sorsdöntő számunkra a következő négy év. Azért, mert 2018-ban lesz százéves évfordulója a gyulafehérvári népgyűlésnek? Erre csak azt mondhatjuk, sajnos, nekünk nem volt elegendő száz esztendő, hogy itt vagy külföldön számon kérjük a román állam szószegéseit. RMDSZ-ünknek pedig 27 év kevés volt, hogy mindezt szóvá tegye a parlamentben vagy bárhol a világon. És most riogatnak, hogy az évfordulóra felerősödik a román nacionalizmus. Igen, megtanulhattuk 100 év román impérium alatt, az állam legfontosabb célkitűzése, hogy Románia egy nemzetiségű, egy vallású országgá váljék. Ezért következetesen tesz is, attól függően, hogy éppen mit enged meg a nemzetközi helyzet. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy ellenálljunk, hogy megakadályozzuk, hisz létünkről, megmaradásunkról van szó. Sajnos ezt elmulasztottuk száz év alatt, s RMDSZ-ünknek 27 év alatt sem sikerült semmiféle ellenálló „haditervet” kieszelnie. Sodródtunk az árral, és most, kampányban riogatnak.
Hol van az az átgondolt terv, amely biztosítaná a romániai magyarság megmaradását a moldvai magyaroktól a székelyekig? Hol az a jogi szolgálat, amely biztosítja minden diszkriminált romániai magyar védelmét, hol az önálló magyar oktatás óvodától egyetemig, mely nem függ Bukaresttől, nem ott mondják meg, hogyan tanuljuk a román nyelvet, és nem ők szabják meg, hogy hány tanuló szükséges egy falusi iskola fenntartásához? És egyáltalán létezik olyan átgondolt stratégia, amely arra lenne hivatott, hogy itthon tartsa fiataljainkat?
Riogatnak azzal, hogy régiósítás lesz. Ha 27 év alatt felkészült volna az erős politikai képviseletünk, akkor most nyugodtan várhatnánk erre is. Sőt, nekünk lenne igazán fontos, hogy eltűnjenek a megyék, és visszaálljanak a történelmi tartományok, mert másképp hogyan valósítjuk meg Székelyföld autonómiáját? Csakhogy itt az a kérdés, hogy ki akar autonómiát? Az RMDSZ az elmúlt 27 évben nem mutatott semmilyen hajlandóságot erre. Azt is mondhatnánk, hogy csírájában fojtott el minden ilyen törekvést. Ma bizonyára nem kellene a régiósítástól rettegnünk, ha anno elfogadják és a parlamentbe is beterjesztik Markó Béláék a Csapó József-féle autonómia- statútumot, ha az általuk „futtatott” polgármesterek komolyan, lelkiismeretesen támogatják az SZNT által kezdeményezett székely népszavazást.
Az igazi magyar összefogás akkor jöhetne létre, ha Kelemen Hunornak is fájna, hogy Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt meghurcolják és terroristának kiáltják ki, ha őt is érdekelné, hogy nem engedélyezik a március 10-i felvonulást Marosvásárhelyen, ha aggódna azért, mert 80 tüntetőt megbüntettek kitalált okok miatt. Addig is maradunk a kirakat-összefogással, amely arra volt elég, hogy 435 969 nemzettársamat meggyőzze, ők pedig igazolták, hogy az RMDSZ a „helyes úton jár”.
Lepedus Gyula
[Háromszék] itthon.ma//szerintunk
2016. december 31.
Megszünteti a kiadó az Erdélyi Riportot, a szerkesztőség önerőből folytatja
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro
Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt arról értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont - olvasható az Erdélyi Riport közleményében. Ugyanitt azt is közlik, hogy a szerkesztőség folytatni szeretné a munkát. "Az értesítés nyomán kértük a kiadó vezetőjét, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget nekünk a 14 évnyi munka folytatására, befektetők, támogatók bevonásával. Ugyan a kiadó nem zárkózott el ettől, ez idáig csupán arról biztosítottak, hogy archívumunk, a megjelent anyagok, elérhetőek lesznek a továbbiakban is" - írják. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta - ismerteti a közlemény a lap történetét. Emlékeztet, hogy a lap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek (Aranytoll-díj, MÚOSZ tiszteletbeli tagság, MÚRE Nívódíj, Szabad Sajtó-díj, Spectator-díj stb.), a szerkesztők és állandó szerzők a Riport éveiben mintegy harminc könyvet publikáltak, ezek közül jó párat a lapban megjelent publicisztikák, interjúk, riportok alapján. "Az Erdélyi Riport belső és külső munkatársai mellett a hazai és magyarországi szellemi élet számos kiválóságát sikerült szerzőként bevonnunk a lap műhelyébe. A majd másfél évtized alatt felhalmozott értékek méltatlanok arra, hogy egyetlen tollvonással véget vessenek a lap történetének. Nézeteink, világképünk nem változott e másfél évtized alatt, ugyanazokat az értékeket valljuk fontosnak, mint az indulás napjaiban. Létjogosultságunk mellett olyan érveket, kulturális értékeket tudunk felsorakoztatni, melyek minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Ilyen érvünk csak az utóbbi évekből a romániai nemzeti kisebbségeket, illetve magyar szórványközösségeket ábrázoló riportsorozat; ilyen a hazai magyar színházak előadásainak rendszeres szemlézése; a kortárs magyar irodalom és történész szakma legkiválóbb alkotóinak, művelőinek megszólaltatása; a valóban működő civil szervezetek programszerű bemutatása; több nyugat-európai ország kulturális életének, múltjának, jelenének riportszerű bemutatása; az EU intézményrendszere, az Európai Parlament tevékenységének ismertetése helyszíni tudósítások formájában; exkluzív riportsorozat a törökországi kurdok és jezidi menekültek életéről. Véleményünket soha nem az igazság kisajátítóiként fogalmaztuk meg – sem ha dicsértünk, sem ha bíráltunk –, publicisztikáinkat építő viták táptalajának szántuk, abban a hitben, hogy közéletünk éréséhez, színvonalának emelkedéséhez járulunk hozzá. Az általános gyakorlattal ellentétben a legvehemensebb kommentek szerzőivel is igyekeztünk párbeszédet kialakítani, hittünk, hiszünk a sajtó szabadságában, minden esetben szót is emeltünk a szabad sajtóért, nem sejtve, hogy mi maradunk sajtó nélkül szabadon" - áll még a közleményben. A szerkesztőség - Parászka Boróka, Pozman Erika, Simon Judit, Szilágyi Aladár, Szűcs László, Tasnádi-Sáhy Péter- ragaszkodik az erdélyiséghez, ahhoz, hogy működjön transzilván szellemiségű sajtóműhely. "Ezért a munkát önerőből, meggyőződésből, elveinkhez következetesen folytatjuk" - írják. (hírszerk.) Transindex.ro
2016. december 31.
Erősödött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2016. december 31., szombat (MTI) - Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016-os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült megerősítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttműködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökkenő tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képviselőházban pedig a szavazatok 6,18 százalékával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ-re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17-en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban.
A jó előjelek már a júniusi önkormányzati választásokon megmutatkoztak, melyeken a magyar pártok jelöltjei összesen 210 polgármesteri tisztséget szereztek: 195-öt az RMDSZ, 13-at az MPP, és kettőt az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) koalíciója. Az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie a négy éve elvesztett Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét, Marosvásárhelyen azonban a teljes magyar összefogás sem volt elég a várost 2000 óta vezető Dorin Florea leváltására.
Az RMDSZ-nek a megyei önkormányzatokban is jó alkukat sikerült kötnie, amelyek révén a fölényesen uralt székelyföldi Hargita és Kovászna megye mellett Maros, Szatmár és Bihar megyében is megszerezte a megyei elnöki tisztséget.
A választási sikerekhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy a romániai magyarság 2016-ban sem érezhette a román állam intézményeinek a kisebbségbarát megnyilvánulásait. Folytatódtak a székely zászló kitűzése miatt, valamint a polgármesteri hivatalok homlokzatára felírt községháza és városháza feliratok miatt indított perek, amelyek többségét immár nem a prefektusok, hanem a székelyföldi románok érdekvédőjeként fellépő Méltósággal Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította. E több tucat per szinte mindegyikében a magyar szimbólumok és a magyar feliratok ellen ítélt a bíróság.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett március 10-i marosvásárhelyi felvonulás és autonómiapárti tüntetés a hatóságok példátlan reakcióját váltotta ki. Noha a csendőrség szóvivője a rendezvény végén úgy nyilatkozott, hogy a tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le, ugyanaz a csendőrség közel száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg összesen 70 800 lejre (4,95 millió forint) "be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvény" szervezése, illetve csendháborítás miatt. A Maros megyei törvényszék júliusban jogerősen is kimondta, hogy a szervezők törvényesen jártak el, így sikerekkel indulhatott a bírságok érvénytelenítéséért indított pereskedés.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) az év során három olyan vizsgálatot is indított, amelyek magyar közösségi vezetők ellen irányultak, és amelyeket a közösség a hatóság túlkapásaként érzékelt. Február közepén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert gyanúsította meg azzal, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy a város által felvett hitelt. A polgármestert 60 napra eltiltották a hivatala gyakorlásától.
A DNA október közepén Horváth Annát, Kolozsvár alpolgármesterét gyanúsította meg befolyással való üzérkedéssel, és tiltotta el hivatala gyakorlásától. Az ügyészek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban kapja meg az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként hatvan fesztiválbérletet kapott, amelyeket később a választási kampányában segédkező az önkénteseknek adott át. Az ügyészségi eljárás során kiderült, hogy Horváth Anna 2016 februárja óta nemzetbiztonsági okokból állt titkosszolgálati megfigyelés alatt. E megfigyelés hozta felszínre a felfüggesztéséhez vezető ügyet.
November elejétől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működése lehetetlenült el az intézmény 2014-es létrehozása körüli vélt törvénytelenségek ügyészségi kivizsgálása miatt. A DNA az ügy kapcsán házi őrizetbe helyezte Maros megye román főtanfelügyelőjét, és kitiltotta az iskolából Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
Barátságtalanul járt el a román kulturális tárca a magyar és a római katolikus közösséggel szemben decemberben is, amikor államtitkára nem képviselte a román állam beadványát, és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.
Az erdélyi magyarok megannyi rendezvény, esemény alkalmával ismerkedhettek Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök életével, munkásságával. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága 2016-ot a 120 éve született püspök emlékévévé nyilvánította. Az 1980-ban elhunyt Márton Áron hamvait szeptember végén kőszarkofágba helyezték a gyulafehérvári érseki székesegyházban, hogy a hívek könnyebben imádkozhassanak sírjánál a boldoggá, majd szentté avatásáért. A püspök mindenféle elnyomással szembeni következetes kiállása a 21. század elején is példamutató lehet az erdélyi magyarság számára. MTI
2017. január 2.
Iliescuról és más gyilkosokról
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is.
Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak.
A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”.
Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője).
Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere:
az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes.
Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”.
Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.”
Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt.
Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is…
A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál.
Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”.
Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették:
felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia.
A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”.
Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben!
Grigore Cartianu
foter.ro/cikk
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
Az 1989. decemberi genocídium elkövetői közül sokan részt vettek az 1990. júniusi mészárlásban is: Ion Iliescu, Petre Roman, Virgil Măgureanu, Gelu Voican Voiculescu, Cico Dumitrescu, Cazimir Ionescu. És csak azokat említettem, akik még mindig élnek. Mert különben szóba hoztam volna Sergiu Nicolaescut, Silviu Brucant, Dan Iosifot, Nicolae Militaru, Victor Atanasie Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokokat is.
Augustin Lazăr főügyész bejelentette: hamarosan lezárják a bányászjárás ügyét,a katonai ügyészek pedig legfeljebb két hónapon belül határozatot hoznak.
A Katonai Ügyészség éppen karácsony előtt jelentette be több személy vád alá helyezését, akikről eddig azt hittük, hogy örökre szóló mentelmi joggal rendelkeznek. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
Az ügyészek szerint a vádlottak a június 11–15-e időszakban „általános és szisztematikus támadást döntöttek el, szerveztek meg és koordináltak a polgári lakosság, nevezetesen a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren tüntetők, valamint Bukarest municípium lakossága ellen”.
Ebben az ügyben a vádlottak listáján szerepel még Miron Cozma (a Zsil-völgyi bányászok volt vezetője), Adrian Sârbu (a Roman-kormány volt államtitkára), Nicolae S. Dumitru (a volt FSN – Nemzeti Megmentési Front – egyik vezetője), Corneliu Diamandescu tábornok (a Román Rendőrség volt vezetője), Mugurel Florescu tábornok (a Katonai Ügyészség volt vezetője).
Meglepő egyes vádlottak – Ion Iliescu, Petre Roman és Gelu Voican Voiculescu – gőgös, hazug, diverzionista reakciója. 1990-ben ők voltak a végrehajtó hatalom első három embere:
az ország elnöke, a miniszterelnök és a kormányfő-helyettes.
Ion Iliescu: „Nem ez az első alkalom, hogy előrángatják ezeket a dolgokat. Miféle bizonyítékok? Ez egy 1990-ben történt ügy, túlléptünk rajta, egymást követők a különböző színezetű kormányok. Tudom, hogy miért nyitják meg újra a vitát, mert ez egy 27 évvel ezelőtti történet, de ez van… Egyetlen időszakból sincs semmi, amiért hibásnak kellene éreznem magam!”.
Mivel úgy tűnik, hogy Ion Iliescu amnéziában szenved, eszébe juttatjuk, hogy miként bujtogatta a bányászokat 1990. június 14-e hajnalán a Victoria-palota erkélyéről: „Kedves bányászok, köszönöm azt a munkásszolidaritási választ, mellyel ezúttal is reagáltak a felhívásunkra. A bányászok küldöttsége, Cozma úrral az élen, az Egyetem tér felé veszi majd az irányt, mert azt szeretnénk, ha önök foglalnák vissza. Mint látták, ezúttal igazán fasiszta elemekkel van dolgunk. Uszított, sok esetben bekábítószerezett elemek szervezett csoportjaival.”
Petre Roman a történelem másik csalója. Csak egy kis szemrehányása van Iliescu számára: egy „szerencsétlen kifejezés”, melyet állítólag az 1990. június 14-i beszédében használt.
Amúgy minden rendben volt: a gyilkosságok is, az erőszakos cselekmények is, a rombolások is…
A kóros hazudozó és cinikus gazember Petre Roman újra bebizonyította, hogy semmivel sem jobb apjánál, Valter Romannál (Erno Neulander), Sztálin és a Szovjetunió elkötelezett komminternistájánál.
Petre Roman: „Ion Iliescu használt egy szerencsétlen kifejezést: «Menjenek és ültessenek virágokat az Egyetem téren!». Ez nem volt helyes. Az lett volna jobb, ha azt mondják a bányászoknak, amit mindnyájan gondoltunk: «Testvérek, nem kellett volna idejönnötök. Semmi sem veszélyezteti a demokráciát»”.
Micsoda semmibe vétele a történelmi igazságnak! Lehet, hogy Roman és a többi vádlott „mind úgy gondolta”, hogy a bányászoknak nem volt miért Bukarestbe jönniük, hogy semmi sem veszélyeztette a demokráciát, de pont az ellenkezőjét tették:
felbujtották a bányászokat, hogy Bukarestbe jöjjenek, elhitetve velük, hogy nagy veszélyben van a demokrácia.
A diverzionista Gelu Voican Voiculescu diverziónak tartja, hogy az ügyészek vád alá helyezték. „Ez egy megrendelt diverzió, mellyel ki akarják juttatni Iohannis elnököt a zsákutcából, a közvélemény figyelmét pedig el akarják terelni a miniszterelnöki jelölt kiválasztásáról. Karácsony előtt gyorsan előkapták, hogy bejelentik a vád alá helyezésünket. Ez botrányos módja az igazságszolgáltatás pillanatnyi érdekek szerinti felhasználásának”.
Ezek az alakok ilyenfajta hazugságokkal mérgeztek minket 27 éven keresztül. Alig várom, hogy az igazságszolgáltatás megszólaljon! Hogy a vádlottak padján lássuk őket vergődni, mint Bobu, Postelnicu és Manea Mănescu 1990-ben!
Grigore Cartianu
foter.ro/cikk
2017. január 3.
Áll a bál az RMDSZ-es sajtónál
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
Petíció indult hétfőn a Progress Alapítvány által kiadott Erdélyi Riport portál megszüntetése ellen. Nem ez az egyetlen újdonság az RMDSZ-es sajtó háza táján: menesztették a szintén a Progress által kiadott Maszol.ro portáltól többek között Ágoston Hugó vezető publicistát, ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal már nem Kelemen Hunor szövetségi elnök sajtótanácsosa, hanem a Progress vezetője.
Érdekes változások mentek végbe az elmúlt időszakban az RMDSZ-közeli médiában, de váltás történt a szövetségi elnök közvetlen környezetében is sajtóvonalon. Az Erdélyi Riport szerkesztősége december 29-én közzétett nyilatkozatában hozta nyilvánosságra, hogy kiadója, a kolozsvári Progress Alapítvány 2017. január 1-jétől anyagi okok miatt meghatározatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont.
A karácsony előtt közölt döntés nyomán a részben Nagyváradon szerkesztett portál stábja arra kérte az RMDSZ által működtetett alapítványt, hogy a jogok átadásával, jelképes eladásával adjon lehetőséget számukra a 14 évnyi munka folytatására új befektetők, támogatók bevonásával. Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó Kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta.
A szerkesztőség úgy véli, olyan érveket, kulturális értékeket – például számos témában közölt riportsorozat – tudnak felsorakoztatni létjogosultságuk mellett, amelyek szerintük minden bizonnyal elkerülték a döntéshozó figyelmét. Emellett fontosnak tartották emlékeztetni arra, hogy a 2015 áprilisában megszűnt nyomtatott hetilap, illetve szerkesztői szinte valamennyi fontos magyar sajtószakmai elismerésben részesültek, szerkesztői és állandó szerzői pedig mintegy harminc könyvet publikáltak.
Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője a Krónikának hétfőn elmondta, „erős kifejezés" lenne azt mondani, hogy tárgyaltak a kiadó vezetésével, amikor az gyakorlatilag közölte, hogy kiszállnak a portál további finanszírozásából. „Amikor elhangzott, hogy kifejezetten anyagi okokból szüntetik meg, én azt mondtam, ha nekik nem kell az online lap kiadói joga vagy a weboldal használata, mi hajlandók vagyunk átvenni akár jelképes összegért is, ezt követően pedig akár egy civil szervezetet bejegyeztethetünk a működtetésére. A kiadó vezetője akkor azt mondta, nem látja akadályát. Most várom a jelentkezését" – közölte Szűcs.
Mint kifejtette, Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány vezetője azt mondta, a cél az, hogy archiválják az oldalt. „A munkatársak részéről egyértelmű, hogy mindenki folytatni szeretné, sőt olyanok is jelentkeztek, hogy dolgoznának nekünk, akik eddig nem voltak szerzők" – tette hozzá. Szűcs azt is közölte, ha nem engedik át a névhasználatot vagy az oldalt, „nem nagy dolog" kitalálni egy új oldalt és nevet, amelyen jeleznék, milyen felületnek az utódja. Hétfőn egyébként Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Az aláírók szerint – akiknek száma kedd reggelig megközelítette a háromszázat – az online felületen „minden ellenkező híreszteléssel szemben kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg".
Az Erdélyi Riport megszüntetési szándékával egy időben változások történtek az RMDSZ-es alapítvány másik portáljának, a Maszolnak a háza táján is. A Krónika értesülései szerint önként távozott a portáltól Lázár Lehel lapigazgató, ugyanakkor menesztették Ágoston Hugó vezető publicistát és Gál Mária főmunkatársat. (Egy decemberben indult petíció aláírói éppenséggel cenzúrával vádolták meg a Maszol.ro-t, miután az megtagadta Gál Máriának a Szijjártó Péter külügyminisztert bíráló jegyzete közlését). Ágoston Hugó – aki a Maszol elődjének, az Új Magyar Szó napilapnak az alapító főszerkesztője volt – a Krónikának elmondta, december 19-én Nagy-Debreczeni Hajnal kiadóigazgató telefonon közölte vele, hogy köszöni az eddigi munkáját, és gazdasági okokra hivatkozva bejelentette: nem hosszabbítják meg a szerződését.
Az erdélyi magyar sajtóban egyedi, 12 állandó és több bedolgozó munkatárssal rendelkező, naponta két publicisztikával jelentkező véleményrovat ötletgazdája és vezetője elmondta, bizonyos jelek alapján fel volt készülve erre, és korábban maga is fontolgatta lemondását, de azzal áltatta magát, hogy még normálisan tudják működtetni a rovatot. „Utána pedig, amikor szinte bizonyossá vált a dolog, elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségektől és az erkölcsi következményektől" – jelentette ki lapunknak a közismert publicista.
„Visszautasítom a gazdasági okot, hiszen helyettem és a rajtam kívül menesztett újságírók helyett újak jönnek, tehát anyagi okokról nem lehet szó" – fogalmazott Ágoston Hugó, aki elmondása szerint ezt telefonon közölte is Nagy-Debreczeni Hajnallal, és írásbeli indoklást kért, melyet nem kapott meg. „Miután telefonon felmerült, hogy gazdasági okok miatt rúgnak ki, ezt kikértem magamnak, és azt mondtam, azonnal nyílt levélben párhuzamot vonok a Népszabadság megszüntetésével, mert azt is gazdasági okokkal indokolták. Ekkor már a levelében az igazgató asszony nem hivatkozott gazdasági okokra. A baj az, hogy nem hivatkozott semmire, tehát nem indokolták meg, hogy miért kell mennem" – mondta Ágoston.
Az általa írt levélre – melyet lapunkhoz is eljuttatott – a kiadó csupán annyit válaszolt, hogy mivel szerződése lejárt, nem áll módjában meghosszabbítani azt. „Egészen biztosan nem azért menesztett az RMDSZ lapja, mert RMDSZ-ellenes cikkeket írtam. Erről szó sincs, nem írtam és nem is fogok írni RMDSZ-ellenes cikkeket, egyrészt mert nem tévesztem össze az RMDSZ-t a vezetőivel, másrészt mert fontosabbnak tartom közösségünk képviseletét akár a személyes dolgaimnál is. Viszont másfelől korábbi reakciók a legmagasabb szinteken és az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány politikájának, legfőképpen a gyűlöletkampánynak és a sajtóval való bánásmódnak, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata az ok" – jelentette ki a Krónikának Ágoston Hugó.
Hozzátette, tudomása szerint hozzá hasonlóan a portál több neves publicistáját – Gál Máriát, Sebestyén Mihályt, Krebsz Jánost és Cseke Gábort – értesítette még arról Cseke Péter Tamás főszerkesztő, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Ágoston Hugó elmondta, tudomása szerint a publicisták közül Székedi Ferenc jelezte a Maszolnak, hogy a történtek fényében nem folytatja a munkát. Lapunk úgy tudja, nem közöl többet a Maszolon Demény Péter sem, a riportos petíció elindítója.
Nagy-Debreczeni Hajnal, a Progress Alapítvány elnöke hétfőn az Erdélyi Riport kapcsán lapunknak elmondta, a print kiadás 2015-ös megszüntetése nyomán közölték a szerkesztőséggel, hogy menjenek át online változatba, ezt pedig egy év alatt futtassák fel. „Ez azonban nem sikerült, a napi 150–200-as látogatottság ugyanis a gyengébbnél is gyengébbnek minősíthető. Ezért az a döntés született, hogy egyelőre ilyen formában nem működhet tovább a portál. Ugyanakkor megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy milyen változások lennének szükségesek a portál jobbá, olvasottabbá tétele érdekében" – jelentette ki Nagy-Debreczeni Hajnal, aki az Erdélyi Riport megszüntetése ellen indult petíciót kommentálva hozzátette: a döntés már megszületett az online felület működtetésének szüneteltetéséről; mindez egy munkakönyves alkalmazottat érint, a többi szerzői jogdíjjal állt alkalmazásban a portálnál.
A Progress vezetője a Maszolnál történt változásokról elmondta, Ágoston Hugó szerződése december 31-én lejárt, Lázár Lehel távozása pedig közös megegyezéssel történt, ám mivel ezek a kiadót érintő belső döntések, részletesebben nem kívánja kommentálni őket. Egyébként a Progress 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült az RMDSZ részéről.
Lemondott az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa
Nagy-Debreczeni Hajnalt megkértük, erősítse meg vagy cáfolja ama értesülésünket, miszerint lemondott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségéről. „Ez hülyeség. Nem nyilatkozom erről. Majd ha lesz hivatalos tájékoztatás az ügyben, akkor a Krónika is megkapja" – érkezett a válasz.
Lapunk információi szerint Nagy-Debreczeni Hajnalnak az RMDSZ-elnök mellől történt távozása azzal állhat összefüggésben, hogy a korábbi televíziós újságíróról 2015-ben kiderült: évekig javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová a közszolgálati televíziótól való áthelyezése útján került.
Balogh Levente,Pap Melinda,Rostás Szabolcs
kronika.ro
2017. január 3.
Aláírásgyűjtés indult az Erdélyi Riport megszüntetése ellen
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro
Aláísgyűjtést indított Demény Péter író, publicista az Erdélyi Riport január elsejei hatállyal történt megszüntetése ellen. A petíció, amelyet eddig 317-en írtak alá, azt szeretné elérni, hogy a Progress Kiadó gondolja át azt a döntését, mely az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezetett. "Ezen az online felületen véleményünk szerint (és minden ellenkező híreszteléssel szemben) kiegyensúlyozott, tárgyilagos írások jelentek meg. Az ott (be)dolgozó újságírók (Szűcs László, Simon Judit, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Tasnádi-Sáhy Péter, Ady András stb.) minden műfajban alkottak, a glosszától a tudósításig, a riporttól a jegyzetig, az interjútól a tárcáig sok mindent olvashattunk a portálon. Ráadásul az újságírók mindenre figyeltek, a kül- és belpolitikától az irodalomig, a színháztól a menekültkérdésig. Kezdeményezésünknek szociális célja is van. Az erdélyi magyar újságírók nem tartoznak a szakma társadalmilag és gazdaságilag megbecsült rétegéhez. Ha a kiadó megszünteti az Erdélyi Riportot, azzal nemcsak azt üzeni, hogy az erdélyi nyilvánosságnak egyre inkább be kell érnie egy szűkített szemhatárú sajtóval, hanem azt is, hogy az újságírók bármikor (akár karácsony előtt), minden emberi szempont dacára szélnek ereszthetők" - áll a petícióban. Az Erdélyi Riport kiadója, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány karácsony előtt értesítette a lap szerkesztőségét, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti a portál működtetését, a munkatársakkal pedig szerződést bont. Az Erdélyi Riport szerkesztősége ezt december 30-án egy közleményben, hozta nyilvánosságra, amelyben azt is közölték, hogy a szerkesztőség önerőből folytatni szeretné a munkát. A kiadó egyébként szintén január elsejétől megvált az általuk kiadott másik sajtótermék, a maszol.ro a Vélemény rovatának több szerzőjétől is - köztük a rovatvezető Ágoston Hugótól is, akinek levele itt olvasható. (hírszerk.)
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra...) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetésérőltájékoztató cikkértékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Transindex.ro
2017. január 3.
Meggyengült balliberális hadállások Erdélyben
A Népszabadság nevű szellemi mételyközpont leállítása után megszűnni látszik az MSZP-SZDSZ erőcsoport külhoni sajtóbefektetéseként létrejött Erdélyi Riport, s változások vannak a nemzetellenes álbaloldal másik erdélyi központjánál, a Maszolnál is.
Bár még a magyar kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Parászka Boróka is azt írja, hogy csak részben igaz, és alig bizonyítható, hogy politikai nyomás miatt szűnik meg az Erdélyi Riport, s hogy Gál Mária kirúgása a Maszoltól az egyetlen egyértelműen politikai gesztus, mégis okunk van élni a gyanúperrel, hogy a döntés forrásvidéke Budapesten keresendő.
Ejthetnénk krokodilkönnyeket e két sajtóorgánum felett gyülekező fellegek láttán, emlegethetnénk a sajtószabadságot, de ez sokszorosan álságos lenne. Mindenekelőtt azért, mert minden hisztériakeltés dacára sajtó-, vélemény- és szólásszabadság van mifelénk, politikai véleménye miatt ma a Kárpát medencében ritkábban ér hátrány bárkit is, mint a „demokratikus” Nyugat-Európában, ahol a (gondolat)rendőrség vadászik a menekülteknek titulált betolakodókról a hivatalos kánontól eltérő véleményt megfogalmazókra. Ha bárkinek pénze van rá, alapíthat újságot, s bárki közölheti meglátásait a világhálón.
Nem kétséges, a kormányzati hatalom mindenütt igyekszik maga alá gyűrni a médiát. Amikor ezt baloldaliak teszik, akkor azt a fősodratú média szerint a sajtószabadság terjesztésének, garantálásának hívják (lásd legutóbb az Obama elnök által már a demokraták bukása után elfogadott botrányos csomagot, mely kilátásba helyezi az amerikai részvételt a Közép- és Kelet-európai sajtószabadság biztosításának – értsd a New Yorkból diktált véleményszabványosításnak – ügyében), ha jobboldaliak, akkor diktatúra. Tagadhatatlan jelenség a magyar kormányoldal nyomulása a média terén, aminek vannak kétségkívül rosszízű megnyilvánulásai, vadhajtásai, de azért nem lehet nem meglátni, hogy a mégoly kifogásolható politikai propaganda mellett is a nemzeti öntudat tervszerű aláaknázása, ami folyt például a Népszabadságban, jelentős teret veszített.
Hasonló a helyzet Erdélyben is. Érdemes megnézni az Erdélyi Riport stábját, melynek élén ott látjuk Parászka Borókát, akinek első számú történelmi hőse az országot szétprédáló Károlyi Mihály, akinek az „István, a Király” megagiccs, akinek még a csíksomlyói búcsú sem szent, akinek a Szabadság szobor ízléstelen, aki gyermekei kíséretében december 1-én együtt ünnepel önfeledten a románokkal, aki problémát lát abban, ha a magyar befektetések a nemzeti összetartozás mentén alakulnak, aki nem átallott feljelenteni erdélyi magyar papokat román állami intézménynél azért, mert egy vallási kisebbségről nem az ő szája íze szerint fogalmaztak.
A Maszolnál egy szerkesztő leváltásán túl Gál Mária talpára kötöttek útilaput. A magam részéről merő véletlennek tekintem, hogy pont most, december elseje kapcsán utasította el a szerkesztőség egy mellesleg elég halvány szövegének közlését. Aki képes még a migránsügyben is Orbánt támadni, és menekültnek hazudni az EU-ba alig beérkezett, de már dzsihádot skandáló csürhét, melynek már megmelegedett tagjai oda járnak vissza nyaralni, ahonnan„életüket féltve” elmenekültek, az nemcsak a magyarság, de egész Európa ellensége. S persze nem meglepő, hogy a valódi európai szellemet és megmaradást képviselő Le Pent és Hofert Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítja, előszeretettel szidja az „embertelen” Orbánnal együtt Tőkés Lászlót, szóval a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának minden fontos elemét felmondja.
Tételezzük fel, hogy valóban a Fidesz–RMDSZ paktum eredményeképpen fazonírozzák a Maszolt és szűnik meg a Riport. Amennyiben áll ez a tézis, akkor legalább volt értelme az RMDSZ megtámogatásának, és a Néppárt parkolópályára állításának (ez utóbbi persze a túlbiztosítás tipikus esete volt).
Mert az elég egyértelmű, hogy a harc legfontosabb síkja a közösségi öntudat, a legfőbb tét az, hogy miként gondolkodik az erdélyi magyarság meghatározó része a múltról, jelenről és jövőről, önmagáról és a külvilágról. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy hány magyar képviselő ül Bukarestben, olyan nemzetközi konjunktúrában, amikor amúgy sem nekünk áll a zászló. Ebben a helyzetben a nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyeket megszüntetni vagy meggyengíteni, helyettük megerősíteni a magyar szelleműeket elsőrendű nemzetstratégiai feladat. Az első pont végrehajtása, úgy tűnik, folyamatban van. Kíváncsian várjuk az építés lépéseit.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk
A Népszabadság nevű szellemi mételyközpont leállítása után megszűnni látszik az MSZP-SZDSZ erőcsoport külhoni sajtóbefektetéseként létrejött Erdélyi Riport, s változások vannak a nemzetellenes álbaloldal másik erdélyi központjánál, a Maszolnál is.
Bár még a magyar kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Parászka Boróka is azt írja, hogy csak részben igaz, és alig bizonyítható, hogy politikai nyomás miatt szűnik meg az Erdélyi Riport, s hogy Gál Mária kirúgása a Maszoltól az egyetlen egyértelműen politikai gesztus, mégis okunk van élni a gyanúperrel, hogy a döntés forrásvidéke Budapesten keresendő.
Ejthetnénk krokodilkönnyeket e két sajtóorgánum felett gyülekező fellegek láttán, emlegethetnénk a sajtószabadságot, de ez sokszorosan álságos lenne. Mindenekelőtt azért, mert minden hisztériakeltés dacára sajtó-, vélemény- és szólásszabadság van mifelénk, politikai véleménye miatt ma a Kárpát medencében ritkábban ér hátrány bárkit is, mint a „demokratikus” Nyugat-Európában, ahol a (gondolat)rendőrség vadászik a menekülteknek titulált betolakodókról a hivatalos kánontól eltérő véleményt megfogalmazókra. Ha bárkinek pénze van rá, alapíthat újságot, s bárki közölheti meglátásait a világhálón.
Nem kétséges, a kormányzati hatalom mindenütt igyekszik maga alá gyűrni a médiát. Amikor ezt baloldaliak teszik, akkor azt a fősodratú média szerint a sajtószabadság terjesztésének, garantálásának hívják (lásd legutóbb az Obama elnök által már a demokraták bukása után elfogadott botrányos csomagot, mely kilátásba helyezi az amerikai részvételt a Közép- és Kelet-európai sajtószabadság biztosításának – értsd a New Yorkból diktált véleményszabványosításnak – ügyében), ha jobboldaliak, akkor diktatúra. Tagadhatatlan jelenség a magyar kormányoldal nyomulása a média terén, aminek vannak kétségkívül rosszízű megnyilvánulásai, vadhajtásai, de azért nem lehet nem meglátni, hogy a mégoly kifogásolható politikai propaganda mellett is a nemzeti öntudat tervszerű aláaknázása, ami folyt például a Népszabadságban, jelentős teret veszített.
Hasonló a helyzet Erdélyben is. Érdemes megnézni az Erdélyi Riport stábját, melynek élén ott látjuk Parászka Borókát, akinek első számú történelmi hőse az országot szétprédáló Károlyi Mihály, akinek az „István, a Király” megagiccs, akinek még a csíksomlyói búcsú sem szent, akinek a Szabadság szobor ízléstelen, aki gyermekei kíséretében december 1-én együtt ünnepel önfeledten a románokkal, aki problémát lát abban, ha a magyar befektetések a nemzeti összetartozás mentén alakulnak, aki nem átallott feljelenteni erdélyi magyar papokat román állami intézménynél azért, mert egy vallási kisebbségről nem az ő szája íze szerint fogalmaztak.
A Maszolnál egy szerkesztő leváltásán túl Gál Mária talpára kötöttek útilaput. A magam részéről merő véletlennek tekintem, hogy pont most, december elseje kapcsán utasította el a szerkesztőség egy mellesleg elég halvány szövegének közlését. Aki képes még a migránsügyben is Orbánt támadni, és menekültnek hazudni az EU-ba alig beérkezett, de már dzsihádot skandáló csürhét, melynek már megmelegedett tagjai oda járnak vissza nyaralni, ahonnan„életüket féltve” elmenekültek, az nemcsak a magyarság, de egész Európa ellensége. S persze nem meglepő, hogy a valódi európai szellemet és megmaradást képviselő Le Pent és Hofert Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítja, előszeretettel szidja az „embertelen” Orbánnal együtt Tőkés Lászlót, szóval a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának minden fontos elemét felmondja.
Tételezzük fel, hogy valóban a Fidesz–RMDSZ paktum eredményeképpen fazonírozzák a Maszolt és szűnik meg a Riport. Amennyiben áll ez a tézis, akkor legalább volt értelme az RMDSZ megtámogatásának, és a Néppárt parkolópályára állításának (ez utóbbi persze a túlbiztosítás tipikus esete volt).
Mert az elég egyértelmű, hogy a harc legfontosabb síkja a közösségi öntudat, a legfőbb tét az, hogy miként gondolkodik az erdélyi magyarság meghatározó része a múltról, jelenről és jövőről, önmagáról és a külvilágról. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy hány magyar képviselő ül Bukarestben, olyan nemzetközi konjunktúrában, amikor amúgy sem nekünk áll a zászló. Ebben a helyzetben a nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyeket megszüntetni vagy meggyengíteni, helyettük megerősíteni a magyar szelleműeket elsőrendű nemzetstratégiai feladat. Az első pont végrehajtása, úgy tűnik, folyamatban van. Kíváncsian várjuk az építés lépéseit.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk
2017. január 3.
Az erdélyi magyar sajtónak is vége -Orbán Viktor a határokon túl sem tűri az ellenvéleményt
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu
A budapesti jobboldali kormányzat nem tűri el, hogy akár a határon túlról bírálják.
Magyarországon – pontosabban: Budapesten – még vannak nyomai az ellenzéki sajtónak, különösen az interneten, de a rádiózásban (amely sokkal jelentősebb, mint amennyire a digitális honpolgárok számon tartják) és a tévében ezek a nyomok eltűnőben vannak, a regionális és a helyi médiák pedig a maguk teljes egészében a jobboldali propaganda- és államgépezet kezében vannak. (Az ellenzéki lapok pedig olyan politikailag érdekelt oligarchák kezében, mint Simicska úr és Puch László úr – de azért függetlenek is akadnak.) A bulvármédiák, a sport- és poprádiók stb. is Orbán Viktor úr nézőpontját és világlátását terjesztik, az MTI keretében működő központi (és ingyenes!) hírgyár pedig még az ellenzéki lapokra és portálokra is erősen hat, másutt meg egyáltalán nincs versenytársa. A magukat ellenzékinek tartó olvasóknak fogalmuk sincs, milyen nagy mértékben szól a kormány hangja a fejükben.
Az utódállami magyar kisebbségek helyzete és belső élete Csonka-Magyarországon ismeretlennek tekinthető; a sajtó (minden oldalon!) többnyire csak a hagyományos nacionalista témák (jelképhasználat és effélék) iránt érdeklődik, Romániáról vagy Szerbiáról szólván csak a „magyarellenes” jelző bukkan föl a pavlovi térdreflex szabályszerűségével. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki portálokat nagyon kevesen nézik Magyarországon, s a beavatatlanoknak nem is mindig könnyű megérteniük őket. A román, szerb, szlovák nyelvű sajtó meg:terra incognita.
Tudni való, hogy „a határokon túli” magyar nemzetiségek körében az etnikailag harciasnak tekinthető Orbán-rezsim rendkívül népszerű: az antidemokratikus magyarországi rendszerrel szemben csupán meglehetősen apró kisebbség bizalmatlan vagy kritikus, bár ez a kisebbség létezik, és vannak szószólói a nyilvánosság előtt. Ám mind a népszerűség, mind a népszerűtlenség dimenziói mások, mint itt Csonka-Magyarországon. Vannak olyan emberek a kisebbségi magyarok között, akik a Duna TV és/vagy a TV2 politikai világában élnek este, miközben napjaikat a többnemzetiségű, urambocsá multikulturális munkahelyi, egyetemi, politikai környezetben töltik, ahol olyan hatások érik őket, amilyenekről még a magyar nemzetiségi sajtó se számol be – vagy nem is tud róluk. Vannak olyan kisebbségi magyarok, akiknek az „országos” román, szerb, szlovák politikában olyan a véleményük és a magatartásuk, amely logikailag egyáltalán nem fér össze a szűkebb nemzetiségi környezetben ápolt Orbán-kultusszal. Olyan esetek is bőven akadnak, amelyekben valaki – mintegy magánemberként – magyar marad, magyar nyelvű iskolába íratja a gyerekeit, de politikailag kimutatkozott a magyarságból, és egészen más preferenciákat követ,például inkább az „államalkotó” többség médiáiból tájékozódik, és egyre inkább nem magyar nyelvű könyveket olvas (ezt Szlovákiában tovább bonyolítja Prága óriási kulturális húzóereje; nagyon sok szlovákiai magyar diák cseh egyetemeken tanul), politikai elkötelezettségei se magyar nemzetiségi jellegűek.
Erdélyben az RMDSZ (az ottani magyar nemzetiségi egypárt plusz érdekképviselet) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök taktikai szövetsége – ami újdonság – az elvárható következményekkel jár. A számtalan erdélyi magyar nemzetiségi intézményt – egyébként helyesen – támogató budapesti kormány láthatólag benyújtotta a számlát: az Orbán-rezsimet akár óvatosan bíráló sajtótermékeket az RMDSZ tulajdonában vagy befolyása alatt álló alapítványok, médiacégek megszüntetik vagy ideológiailag átalakítják.
Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévőErdélyi Riportnevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten aNépszabadságot. De ennél még súlyosabb tény, hogy azÚj Magyar Szóinternetes utóda, a maszol.ro, amely a leglátogatottabb erdélyi magyar portál, a politikai „átállítás” áldozata lett. Egyszeriben elbocsátották a lap alapító főszerkesztőjét, szilveszterig a publicisztikai rovat vezetőjét, Ágoston Hugót – az egyik legbefolyásosabb és legnépszerűbb romániai magyar újságírót –, fölmondtak Gál Máriának, akit Magyarországon kitűnő külpolitikai újságíróként ismernek, továbbá levélben közölték a külső munkatársakkal, közírókkal (majdnem minddel), hogy szolgálataikra többé nem tartanak igényt. Az érintett újságírók internetes közleményeiből kiderül, hogy az ok: a magyarországi rezsim (mindig hangfogós, szerény-józan, nyugodt) bírálata, amely még ezen az óvatos módon is megengedhetetlen. Az utóbbi időben az RMDSZ „sajtósa” a szerkesztőség feje fölött kivett anyagokat a lapból. Más hasonló erőszakos manipulációk is történtek. (A részletes történetet lásd Kettős Mérce blogkétírásában.)
De persze a magyarországi olvasónak nem szabad azt képzelnie, hogy ezek a lapok (pár kivételtől eltekintve) kemény ellenzéki orgánumok voltak; általában követték az RMDSZ „vonalát”, különösen a romániai politikának és a romániai magyar párt manővereinek tekintetében, s óvakodtak tőle, hogy az erdélyi magyar közvéleménnyel szembeszálljanak – ám a szélsőjobboldalivá züllött magyarországi kormánypolitika brutalitásait már nehezen tűrhették. S különösen vigyáztak rá, nehogy a romániai országos (magyar nemzetiségi érdeket csak közvetve érintő) politikában önálló álláspontot foglaljanak el; néhány finom célzástól eltekintve. A „románsággal” szemben leginkább némi „orientalizmus” jellemezte őket: a „balkáni” és „bizánci” furcsaságokkal szembeni fönsőbbséges irónia. Azt azonban nem lehetett sokáig titkolni, hogy Románia, a romániai közélet és nyilvánosság mennyivel szabadabb, sokrétűbb, fesztelenebb, vitaképesebb, konfliktustűrőbb, mint akár a magyarországi, akár az erdélyi magyar megfelelője. De ebből senki nem vont le semmiféle látványos következtetést, holott világos, hogy a román állami tulajdonban álló közszolgálati médiák (és magyar adásaik!) mennyivel pluralistábbak és demokratikusabbak, mint a magyarországi (jobboldali-szélsőjobboldali) vagy RMDSZ-fönnhatóság alatt álló újságok és portálok külön-külön és együtt. (A médiaszerkezet is más: olyan típusú lapból, mint azÉlet és Irodalom, Bukarestben 7 darab található: ismétlem, nem egy, hanem hét.)
Hasonló a helyzet Szerbiában és Szlovákiában is.
Elég paradox, hogy a kisebbségi magyar médiákban a sajtószabadság garanciája a román, szerb, szlovák közszolgálat (aminek persze a román, szerb szlovák állam magyarok iránti közönye a fő magyarázata).
De persze az ottani magyar közvélemény nem nagyon bízik az utódállami közszolgálat – ahogy ott értik: a többségi etnikum befolyása alatt álló állami rádió és tévé – elfogulatlanságában.
Mindenesetre Szerbiában sikerült döntő orbánista befolyást szerezni az egyetlen vajdasági napilap, aMagyar Szószerkesztőségében – interneten vannak ellenzéki próbálkozások, amelyek hatásáról nincsenek megbízható adataim. Romániában pedig egészen különleges helyzet állt elő: a magyarországi kormányzó jobboldalnak sikerült lapokat betiltani vagy megrendszabályozni és cenzúrázni – egy külföldi állam területén!
Ez nemzetközi jogi és külpolitikai téren is aggályos kissé. Arra nem is akarunk gondolni, hogy a román állam mit tart afelől, hogy a részben a román költségvetésből is (közvetve) támogatott romániai médiákat a budapesti Cinege utcából vagy a Miniszterelnökségről (vagy Habony úr albérletéből) cenzúráznak, tiltanak be, irányítanak, netán szerkesztenek.
Ilyesmi még a két világháború között se nagyon sikerült az akkori budapesti kormányoknak, pedig nem sajnálták rá a pénzt; az egyetlen analógia, amelyet ismerünk, a csehszlovákiai német sajtó gleichschaltolása az 1930-as években – ebbe beletartozott a korábban liberálisPrágai Magyar Hírlap„átállítása” is…
Azzal, hogy ártalmatlanná tették a talán legfontosabb, legelterjedtebbországosromániai magyar hírportált – a regionális és helyi (megyei/városi) erdélyi magyar sajtó vagy (1) a Fidesz–KDNP által közvetlenül birtokolt és politikailag ellenőrzött, vagy pedig (2) az ottani mérsékelt (magyar) nacionalista áramlatok által irányított, vagy (3) az „összmagyar” kérdésekben néma változatokban létezik, mindenfajta politikai és világnézeti vitát mellőz, és általában mélyen konzervatív –, az erdélyi magyar politikai tájkép épp olyan lett, mint a magyarországi, csak még rosszabb.
Ennek az a legfontosabb következménye, hogy „magyar szempontból” Kolozsvár és Marosvásárhely és Nagyvárad semmivel se sajátságosabb és eredetibb, mint Zalaegerszeg, Tatabánya vagy Szombathely. Legalábbis nyilvánosan. Aki ismeri egy kicsit az erdélyi magyar szellemi életet, az tudja, hogy ott más is van, mint az orbánista hungarizmus helyi változata – bár szemben Magyarországgal, Erdélyben vannak jelentős alkotók, akik Orbán Viktor miniszterelnök úr hívei; Budapesten kormányhű, ám mégis komolyan vehető írókat és gondolkodókat egyáltalán nem ismerünk. (Pedigvanmagyar konzervatív értelmiség.) Fáj is ez a miniszterelnök úrnak, és rengeteg pénzébe is kerül – ráadásul a legújabb jobboldali irodalmi vezéregyéniséget, Orbán János Dénes tehetségápoló urat, aMagyar Időknevezetű szélsőjobboldali, egyben állami-kormányzati hírharsona rovatvezetőjét is Erdélyből kellett importálni (kitűnő vendéglője van egyébként Kolozsvárt, mindenkinek ajánlom) és sok százmillió tehetségkutatási forinttal megajándékozni. (Ezeket a forintokat a létező magyar irodalomtól vonták el.)
A hatalom azonban Orbán dr. úréké a magyar glóbuson, és a szimbolikus jelentőségű erdélyi térfélen ez a hatalom nem tűri a még oly halk és udvarias feleselést se.
Mi a jó ebben az RMDSZ-nek?
Igaz ugyan, hogy választóinak jelentős része egyben a Fidesz–KDNP választója is (hála a kettős állampolgárságnak – bár az erdélyi magyarok budapesti mozgósítása nem egyértelműen sikeres), ezért a „ballibsi” és „migránssimogató” színben föltüntethető és most kihajított hírlapírókért talán nem sok erdélyi szív dobban meg. Ugyanakkor az RMDSZ teljesen kiszolgáltatja magát a budapesti rezsimnek – miközben lojális és „konstruktív” része a román hatalmi struktúrának is. Ilyen körülmények között el fogja veszíteni az önállóságát, kezdeményezőkészségét, tehát a politikai befolyását. Ez stratégiai tekintetben hiba, a demokratikus erkölcs tekintetében pedig bűn.
„Összmagyar” vonatkozásban pedig az erdélyi nyilvánosság elveszti érdekérvényesítő képességét, az erdélyi kultúra pedig a mindenki másétól különböző sajátszerűségét. Az is baj, hogy Zalaegerszegnek és Tatabányának és Szombathelynek sincs önálló karaktere, de ilyesmire Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad esetében kevesen számítottak. Az erdélyi magyar értelmiség persze majd a hivatalos médiaszerkezeten kívül is valahogy majd megszervezi önmagát, de az RMDSZ-szel folytatott gyöngéd viszonyának alighanem vége. Így is túl sokáig tartott, és a kölcsönös tolerancia záloga – a hallgatás és a mellébeszélés – már nem áll, mert nem állhatfönn.
Egyelőre azonban nincs olyan gazdaságilag és politikailag önálló része a Duna-medencei magyar életnek, amelyben ne Orbán miniszterelnök úr hatalma lenne a döntőbíró. Kikerülni már nem lehet. Szembeszállni vele azonban még mindig lehetséges.
Tamás Gáspár Miklós
hvg.hu
2017. január 4.
Két muzeális értékű könyv
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze:
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK,
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben
és tisztábban ki nyomtattatott.
GYULA FEIR-VARATT
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje).
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.”
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára).
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”.
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron.
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze:
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK,
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben
és tisztábban ki nyomtattatott.
GYULA FEIR-VARATT
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje).
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.”
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára).
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”.
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron.
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 4.
A szentgyörgyiT3 Kiadó cáfolja a történelemhamisítást
Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.
Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.
Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária ésHorvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.
A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.
A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.
A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalviCzetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.
A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.
Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.
Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária ésHorvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.
A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.
A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.
A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalviCzetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.
A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 4.
Születésnapi beszélgetés Pávai Istvánnal – A Székelyföld felőlindulok
Székelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról.
– Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni.
– Édesanyja mivel foglalkozott?
– Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok.
– Egyértelmű, hogy zeneközelben született…
– Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban.
– Hogyan fordult a népzene felé?
– Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni.
– Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak.
– Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett.
– Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött…
– Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől.
– Végül meddig élt Erdélyben?
– Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást.
– Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét?
– 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni.
– Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van?
– Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon.
– Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép?
– Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal.
– Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz?
– A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található.
– Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára?
– Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk.
– Távlati tervei?
– Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
Székelyudvarhelyen született, Székelykeresztúron tanult, Csíkszeredában indult a pályája, s távlatilag a teljes magyar nyelvterület tánczenei áttekintését szeretné elvégezni a december 10-én 65 évet töltött, Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, Pávai István. Dunakeszin él, Budapesten dolgozik. Születésnapja apropóján hosszas telefonbeszélgetést folytattunk munkájáról és életútjának néhány állomásáról.
– Édesapám, Pávai Ferenc, a fogságból hazatérve a háború után Székelyudvarhelyen dolgozott olyanszerű intézménynél, mint ma a Hagyományőrzési Forrásközpont. Mivel nem akart beállni a pártba, kihelyezték tanítani falura, sőt kétévente más-más faluba. Amikor megszülettem szüleim éppen Zetelakán laktak. Így Zetelaka volt az első lakhelyem, majd Siménfalva, aztán óvodáskoromban Székelykeresztúr következett, ahol egészen az érettségiig éltem. 1976 őszétől, amikor a Hargita Megyei Népi Alkotások Házánál kezdtem dolgozni, sokat jártam a megye falvait, s bárhová mentem, bemutatkoztam, rögtön kérdezték, hogy Pávai Ferencnek vagyok-e a fia. Őt arrafelé sokan ismerték. Egy-két év alatt is jó falusi kórusokat tudott létrehozni.
– Édesanyja mivel foglalkozott?
– Édesanyám korondi volt, de mivel nagyapámat mint malomtulajdonost kuláknak nyilvánították, édesanyámék, akik öten voltak testvérek, nem tudtak továbbtanulni. Később a szüleim elváltak, édesanyám Marosvásárhelyre került, s így már a gyermekkori vakációk idejéből vannak marosvásárhelyi élményeim is. Szűkebb szülőföldemnek a Székelyföldet érzem. Nem vagyok érzelmes típus, de amikor a Hargitához közeledek autózás közben, bármi legyen is az úti cél, azt érzem, hogy nem akarok tovább sietni, lassítok, nézem a tájat, és bárhol megállok, úgy érzem, otthon vagyok.
– Egyértelmű, hogy zeneközelben született…
– Édesapám többféle hangszert tanított, taníttatott. Ifjúkoromban viszont leginkább a gitár érdekelt. A székelykeresztúri gimnáziumban rockzenekart alakítottam, az öcsém is rockgitáros volt később, a húgom, aki most Angliában él, klasszikus gitárt tanult, édesapám hegedült, szóval a zene benne volt a családban.
– Hogyan fordult a népzene felé?
– Az egyetemi évek alatt Jagamas János és Szenik Ilona tanáraim hatására kezdtem népzenegyűjtéssel foglalkozni, majd megszületett bennem az a vágy, hogy a népzenekutatás legyen a hivatásom. Az a baráti társaság, akikkel később Csíkszeredában megalakítottuk a Barozda együttest, de mondhatnám úgy is, hogy mindazok a népzene- és régizene-együttesek, amelyek Erdély-szerte akkoriban létrejöttek, többnyire olyan zenészekből álltak, akik előbb gitároztak. Az volt az érdekes, hogy a rockzenével párhuzamosan felfedeztünk valami mást: a népzene eredeti formáit, és az előző századok Erdélyben divatos zenéjét, amit ma régi zenének nevezünk. Akik írtak a táncházmozgalomról, próbálták ezeket az akkoriban nálunk új irányzatokat olyan előzményekhez kötni, mint a két világháború közötti népdalterjesztő cserkészmozgalom, vagy az 1950–60-as évek színpadi néptáncmozgalma. Mi viszont a táncházat nem a színpadi néptánc folytatásaként hoztuk létre, hanem egy kicsit inkább annak ellenében. Az 1950-es években a kultúrában is kötelező volt a szovjet minták követése. Így az akkori színpadi koreográfiák nem adhatták vissza a magyar táncok improvizatív, kötetlen jellegét, és az azt kísérő zene sem adta vissza azt a keménységet, elemi erőt, ami, ha úgy nézzük, rokon a rockzenével, részben ugyanolyan érzelmi hatást vált ki. Emiatt a színpadra alkalmazás során a táncokat szinkronizálták, a zenét átdolgozták. Mi pedig a táncházban a népzene és a néptánc eredeti formájához akartunk visszatérni.
– Ezzel már szinte el is jutottunk az első munkahelyéhez, a Hargita Megyei Népi Alkotások Házához. Ha jól tudom, a kollégái között táncmesterek is voltak, akik színpadi táncot oktattak.
– Így van. De nem úgy kell érteni, mintha a színpadi feldolgozás valami rossz dolog lett volna. Hatásos volt, amit ők a színpadon alkottak, csak az nem az nem az volt, amit a népzene és a néptánc eredeti falusi környezetben jelentett. Amikor elbeszélgettem az akkori táncmesterekkel, Antal Miklóssal, Kosz Szilveszterrel, Toró Emillel Csíkszeredában, vagy Domokos Istvánnal, Lőrincz Lajossal, Szabó ÉvávalMarosvásárhelyen, akkor mindannyian elmondták, ők tudták, hogy milyen az eredeti forma, abban nőttek fel, de a kultúra akkori irányítói elvárták, hogy a színpadi koreográfia rendezett legyen. Például jöjjenek létre szép szabályos geometriai alakzatok a táncosokból, legyen hatásos befejezés stb. Minket, akkori táncházasokat, ez nem nagyon érdekelt. Felfedeztük falun az eredeti népzenét, az fogott meg minket, azt akartuk megtanulni, eredeti formájában visszaadni. Tehát a színpadi néptánctól függetlenül, azzal párhuzamosan, hoztuk létre a táncházmozgalmat. Eleinte a főnökeink is görbe szemmel néztek ránk, hogy ezzel mi a fenét akarunk, de aztán ránk kattant a bukaresti televízió magyar adása. Simonffy Kati és Csáky Zoli a Kaláka műsoraiban népszerűsítették a táncházat, majd következtek a székelyudvarhelyi táncháztalálkozók. Így egyre nagyobb lett a táncház médiatámogatottsága, s ez átbillentette az egészet oda, hogy nagyon divatos lett.
– Szerepel az életrajzában, hogy egy évet a csíkszeredai művészeti népiskolánál is működött…
– Az utolsó csíkszeredai évemet ott töltöttem. Családi okokból mentem át oda. Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim idején zenetudományi szakot végeztem, ez több évig tartott, mint a tanári, így a feleségem egy évvel hamarabb végzett, és már az egyetem alatt megszületett az első gyerekünk. A feleségem Maros megyében, Bonyhán tanított, amikor Kolozsváron utolsó éves voltam. Egy év múlva Csíkszeredába kerültem, ő még egy ideig szintén Bonyhán volt. Amikor végre összekerült a család, a Népi Alkotások Házában végzett munkám miatt állandóan terepen voltam, jártam a megyét, keveset voltam velük. Ezen a helyzeten akartam változtatni, amikor a művészeti népiskolához kértem át magam, de aztán egy év múlva már Marosvásárhelyre hívtak, a Maros Művészegyütteshez, mert szerették volna, hogy ez a táncházas szemlélet a színpadi műsorokban is megjelenjen. A rábeszélésemben Lőrincz Lajos koreográfusnak és Tóth Erzsébet népdalénekesnek volt nagyobb szerepe, de családi okok is segítettek a döntésben, édesanyám és a feleségem szülei Marosvásárhelyen laktak, így odaköltöztünk. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy elmentem Csíkszeredából, hogy elszakadtam a Barozda együttestől, a csíkszeredai Régizene Fesztiváltól. De a sorsot nem lehet kiszámítani. A Barozda tagjai 1986-ban Svédországba disszidáltak, mert itt teljesen ellehetetlenült a helyzetük a zaklatások miatt, és ha Csíkban maradtam volna, akkor lehet, hogy velük megyek. Így viszont nem kerültem olyan messzire a szülőföldemtől.
– Végül meddig élt Erdélyben?
– Már 1992-ben hívtak Budapestre a Néprajzi Múzeumba. Az a diákkori vágyam, hogy főállásban népzenekutatással foglalkozzam, valóságközelbe érkezett, de jobban szerettem volna, ha erre itthon adódott volna lehetőség. Ezért 1992-től 1994-ig próbáltam elérni, hogy itthon olyan munkahelyet találjak, ahol zenetudományi kutatásaimat hivatásszerűen végezhetném. Igazi népzenekutatói állás csak Kolozsváron volt a Folklórintézetben, ott érdeklődtem, de nem biztattak távlatilag sem, hogy oda bekerülhetnék. A marosvásárhelyi akadémiai fióknál is próbálkoztam, ott is sikertelenül. Így végül elfogadtam a budapesti meghívást.
– Végül hány éves lett, amire megtalálta a helyét?
– 42 éves voltam, amikor hivatásos népzenekutató lehettem. 25 éves koromtól 42-ig itthon alig publikáltam, kutatói állás hiányában leginkább a terepkutatással, tehát népzenegyűjtéssel tudtam foglalkozni, és addigra már több száz órát kitevő gyűjteményem alakult ki, aminek a feldolgozására szabadidőben nem volt lehetőség. Az első könyvem kéziratát 1986-ban vittem a Kriterionhoz, de éppen akkoriban hoztak olyan döntést, hogy Romániában nem jelenhettek meg további magyar néprajzi munkák, így a kéziratot visszaadták. 1990 után újra próbálkoztam, de akkor meg a Kriterion anyagi helyzete nem tette lehetővé a kiadást. Ezért jelent meg aztán Budapesten. Ott ennek a könyvnek sikere lett, és ez is közrejátszott abban, hogy elhívtak oda dolgozni.
– Azóta viszont rengeteget publikált. Most éppen hány munkahelye van?
– Amint említettem, a Néprajzi Múzeumnál kezdtem, de az első munkanapomon bementem az MTA Zenetudományi Intézetbe, ahol már ismertem több kollégát, és jeleztem, hogy mostantól a Néprajzi Múzeumban találnak, ha szükség van rám. Dobszay László, a Népzenei Osztály akkori vezetője pár perc múlva utánam jött a folyosón, és azt kérdezte, nem akarok-e ott is dolgozni fél állásban, így kezdettől ott is dolgoztam, és mostanra már ez a fő munkahelyem. Sebő Ferenc kezdeményezésére 2001-ben létrejött a Hagyományok Háza, és áthívtak oda egy népzene-archiválási részleget kialakítani és vezetni. Így akkor a múzeumról le kellett mondanom. 2007-ben a Zeneakadémián létrehoztuk a Népzene Tanszéket, ahol a kezdetek óta magyar népzenekurzusaim vannak. Ezenkívül a Zenetudományi Tanszéken az etnomuzikológia szakosoknak vagyok főtárgytanára. Belőlük potenciális népzenekutatókat képezünk, ami azért újdonság, mert Kodály halálától mostanáig szünetelt az ilyenfajta képzés Magyarországon.
– Említett már gyűjtést, archiválást, s úgy tudom, nemrégiben éppen az archiválásról tartott képzést Csíkszeredában… Mennyiben változtatta meg ezeket a munkaterületeket a számítógép?
– Nagyon megváltoztatta és ezzel szerencsém volt. A székelykeresztúri gimnáziumban kiváló matematikatanárom volt Márton Péter, kiváló osztálytársaim, akik közül később többen matematika és más reál szakos tanárok lettek. Érettségi előtt eredményeim alapján tőlem is azt várták a tanáraim és a szüleim, hogy ilyen pályára menjek. Én viszont a zenét választottam, de adva volt a reál szakos gondolkodásmódom, és amikor a Marosvásárhelyi Rádióhoz 1990-ben hoztak ajándékba egy számítógépet, rögtön elolvastam a használati utasítást és elkezdtem rajta dolgozni. Később a Magyar Rádióval volt jó kapcsolatunk, és Jászberényi Emese többször küldött Budapestre tapasztalatcserére. Ott tanultam adatbázis-kezelést, és létrehoztam a Marosvásárhelyi Rádió első hangtári adatbázisát. Közben saját számítógépet vettem, megtanultam a digitális kottagrafikát, sőt a hardverszerelést is. Számítógép-használat terén, úgy érzem, felveszem a versenyt a fiatalokkal.
– Én nem is a kora miatt tettem fel ezúttal a kérdést, hanem mint módszer, mint lehetőség mit adott hozzá például az archiváláshoz?
– A publikációim több esetben adatbázist is tartalmaznak, sőt most a legutóbb megjelentA Sóvidék népzenéje című kötet is egy szép könyvnek néz ki, de tulajdonképpen a lényege nem a könyv, hanem a mellékelt DVD, amin egy adatbázis van, ahonnan komplex módon lehet visszakeresni a népzenei gyűjteményt. Ez az, amit egy könyvben nem lehet megcsinálni. Nagyon sok mutatót kell egy könyv végére tenni, hogy mindenféle szempont szerint egyenként kereshessünk, és akkor is nehézkes lesz a használat. A számítógépes adatbázis esetében kombinálni lehet a szempontokat, fogalmi hierarchiát lehet kialakítani, és ez rendkívül fontos egy több százezernyi nagyságrendű népzenei anyagnál, mint amilyen a Zenetudományi Intézetben található.
– Mennyire jut ideje mindezek mellett a családjára?
– Van öt gyermekem és négy unokám. Az első házasságom Marosvásárhelyen válással ért véget, abból van két gyermekem, a második házasságból szintén kettő, ami viszont tragikusan végződött, mert a feleségem negyvenéves korában rákban elhunyt. A harmadik házasságomból van egy kislányom, aki most tizenegy éves. Ez a család. Hogy mennyire jut idő? Több idő kellett volna, kellene rájuk.
– Távlati tervei?
– Még nagyon sok publikációs tervem van, főleg a népi tánczenéhez kapcsolódóan. Ennek szeretném a dialektológiai rendszerét kidolgozni, ha erre időt és erőt ad a jó Isten, akkor az egész magyar nyelvterületre vonatkozóan. A Sóvidék népzenéje című kiadványom ennek a tervnek a része, tehát a Székelyföld felől indulok, előbb annak szeretném elvégezni a népzenei áttekintését, s azután haladnék nyugati irányba a többi területre.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. január 4.
Távozik tisztségéből az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter
Lemond tisztségéből Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Döntését szerdán aTransindexnekadott interjúban jelentette be.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen” – nyilatozta döntése hátteréről a politikus, aki szerdán iktatja lemondását.
Kovács Péter felidézte: 1999-ben kezdett el dolgozni az Ügyvezető Elnökség struktúrájának legalsó szintjén. Azóta végigjárta a ranglétrát, számos feladatot látott el, több tisztséget töltött be, utazott közel 1 millió kilométert. „Ennyi idő alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem, volt részem sikerekben és kudarcokban, lettek barátaim és ellenfeleim is. A legbüszkébb az utolsó 6 évre vagyok, amikor az első vonalban, Kelemen Hunor jobbján dolgozhattam” – jelentette ki.
Szavai szerint a távozó ügyvezető elnök arra büszke, hogy sikerült zökkenőmentesen végigvinni a fiatalítást a szervezetben, partnerségekre alapozva megerősítették a társadalomszervezési tevékenységet, alapjaiban átalakították az RMDSZ kommunikációját és kampánymenedzsmentjét, rendezték kapcsolataikat az erdélyi és budapesti magyar-magyar viszonylatban. „Éppen az RMDSZ sikeres választási szereplése indokolja a döntésem időzítését. Kell egy új lendületet hozó vezető, aki előre, felfele képes lépni” – nyilatkozta a politikus.
A terveiről Kovács Péter elmondta: vissza akar térni „az első szerelméhez”, a médiához. "Ifjú koromban erre készültem, onnan jöttem a politikába, aztán a sors úgy hozta, hogy tettem egy közel két évtizedes kitérőt” – jelentette ki a távozó ügyvezető elnök.
Transindex.ro
Lemond tisztségéből Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Döntését szerdán aTransindexnekadott interjúban jelentette be.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen” – nyilatozta döntése hátteréről a politikus, aki szerdán iktatja lemondását.
Kovács Péter felidézte: 1999-ben kezdett el dolgozni az Ügyvezető Elnökség struktúrájának legalsó szintjén. Azóta végigjárta a ranglétrát, számos feladatot látott el, több tisztséget töltött be, utazott közel 1 millió kilométert. „Ennyi idő alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem, volt részem sikerekben és kudarcokban, lettek barátaim és ellenfeleim is. A legbüszkébb az utolsó 6 évre vagyok, amikor az első vonalban, Kelemen Hunor jobbján dolgozhattam” – jelentette ki.
Szavai szerint a távozó ügyvezető elnök arra büszke, hogy sikerült zökkenőmentesen végigvinni a fiatalítást a szervezetben, partnerségekre alapozva megerősítették a társadalomszervezési tevékenységet, alapjaiban átalakították az RMDSZ kommunikációját és kampánymenedzsmentjét, rendezték kapcsolataikat az erdélyi és budapesti magyar-magyar viszonylatban. „Éppen az RMDSZ sikeres választási szereplése indokolja a döntésem időzítését. Kell egy új lendületet hozó vezető, aki előre, felfele képes lépni” – nyilatkozta a politikus.
A terveiről Kovács Péter elmondta: vissza akar térni „az első szerelméhez”, a médiához. "Ifjú koromban erre készültem, onnan jöttem a politikába, aztán a sors úgy hozta, hogy tettem egy közel két évtizedes kitérőt” – jelentette ki a távozó ügyvezető elnök.
Transindex.ro
2017. január 5.
Beiktatták a kormányt
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a Sorin Grindeanu vezette kormánynak. A szociáldemokrata, liberális-demokrata koalíció nyomán összeállt kabinetet jelentős többséggel szavazta meg a törvényhozás két háza. A három ellenzéki román alakulat a kormány ellen voksolt, míg az RMDSZ, valamint a többi nemzeti kisebbség képviselői támogatták. A kormánytagok este le is tették a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki több erős megjegyzéssel fejezte ki elvárásait irányukba, illetve Liviu Dragnea pártelnököt a kormányprogram egyedüli alapos ismerőjeként megkérte, tudását ossza meg a kabinet tagjaival is.
A kabinetnek legkevesebb 232 honatyának kellett bizalmat szavaznia ahhoz, hogy beiktassák, ehhez képest 295 törvényhozó voksolt igennel, 133-an pedig ellenezték. Az összes, 463 honatya közül 433-an voltak jelen a parlament két házának együttes ülésén, 429-en szavaztak, egy voksot érvénytelenítettek. A felelősség, a szerénység és a románok iránti tisztelet elve alapján fogja vezetni kormányát – nyilatkozta Sorin Grindeanu a szavazást követően.A miniszterelnök a szavazást megelőző felszólalásában egyebek mellett leszögezte, hogy semmi rendkívülit, semmi elérhetetlent nem javasol, csak egy „normális Romániát”, amelynek polgárai ugyanolyan jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, mint az Európai Unió más tagállamainak lakói, mandátuma során pedig olyan országgá szeretné tenni Romániát, ahonnan nem vándorolnak el a fiatalok. Meglátása szerint a normalitás első jele az lenne, hogy a megválasztott politikusok betartják kampányban tett ígéreteiket, gyakorlatba ültetik azokat az intézkedéseket, amelyekkel elnyerték a választópolgárok voksait. Hozzátette: az ő értelmezésében az a normális ország, amelyben nem kell sorban állniuk az embereknek azért, hogy befizethessék adóikat, amely megfelelő körülményeket biztosít a gyermekneveléshez, amelynek jól fejlett egészségügyi rendszere van, autópályákkal rendelkezik, és amelyben a kormány arra törekszik, hogy nagyobb béreket biztosítson állampolgárainak. „Egy normális országban a kormány célja az állampolgárok jólétének biztosítása. Természetesen szükség van a külföldi befektetésekre is, de elsősorban azért, hogy jól fizető állásokat kínáljanak az embereknek. Ez nem lehet cél, csak eszköz a jólét biztosítása érdekében. Ebből a megfontolásból kormányprogramunk gazdasági nézőpontváltást javasol a külföldi befektetésekkel kapcsolatban” – mutatott rá. Ami az ellenzékkel való viszonyt illeti, a kormányfő kijelentette: civilizált és az építő jellegű párbeszéden alapuló kapcsolatot szeretne kialakítani az alakulatokkal (miután egy évtizeden keresztül a gyűlölködés uralta a romániai politikai életet).
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció elszánta magát, hogy a kormányprogramot ne 20, 30, vagy 65 százalékban, hanem teljes egészében megvalósítsa. Cáfolta, hogy a kormány döntései az SZDP székházában fognak születni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Románia bizalmi válságban van: a hatóságok bűnöst látnak a polgárokban, a többség veszélyt lát a nemzeti kisebbségekben. A parlamentnek vissza kell nyernie tekintélyét, az emberek bizalmát, politikai döntéshozó szerepét, a nemzetbiztonsági intézmények feletti ellenőrzését. Kelemen elismételte: az RMDSZ támogatásával nem biankó csekket ad a Grindeanu-kormánynak, hanem azt ígéri, hogy partnere lesz a munkahelyteremtésben, családvédelmi kezdeményezéseiben, infrastruktúra-fejlesztésben. Kelemen Hunor az etnikumközi kapcsolatok normalizálását, a kisebbségvédelmi rendelkezések és nemzetközi egyezmények betartását, az ingatlan-visszaszolgáltatás újraindítását, a döntések és erőforrások valós decentralizációját sürgette.
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) ideiglenes elnöke szerint a Grindeanu-kabinet nem Románia, hanem egy önkényes pártvezér személyes kormánya. Az ellenzéki politikus szerint Dragnea azáltal, hogy bizalmasait tette meg minisztereknek, feudális rendszert vezetett be Romániában. Úgy vélekedett: az SZDP teljesíthetetlen ígéretekkel nyert választásokat, majd bizalmukkal visszaélve valójában arra használja hatalmát, hogy közkegyelmet eszközöljön ki korrupt politikusai számára. „A Népi Mozgalom Pártja (NMP) nem szavaz bizalmat ennek a kormánynak, mert nincs személyisége, a kormányprogram pedig nem több egy populista szövegnél” – nyilatkozta Valeriu Steriu, az alakulat ügyvezető elnöke. Steriu szerint a programon már négy hónap múlva javítani kell, mivel homályos célkitűzéseket és határidőket tartalmaz, és „még a Ponta programjánál is populistább”. „A volt szocialista kormányok mintájára most ismét az következik, hogy a közérdeket, a közhivatalokat és a közigazgatást alárendelik a pártérdekeknek” – jelentette ki Nicuşor Dan pártelnök, aki szerint a kormányprogram egy „csődtömeg”. Nicuşor Dan kritikával illette a kormány egyes tagjait, elsősorban az ifjúsági és sport, a munkaügyi, az a víz- és erdőgazdálkodási, az egészségügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcák várományosait.
A miniszterek tegnap este tették le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki egyebek mellett arra figyelmeztette őket, hogy „bonyolult, a kampányban tett ígéreteket kell gyakorlatba ültetniük”. Iohannis reményét fejezte ki, hogy a kabinet megtartja az ország eddigi euró-atlanti irányvonalát, illetve megőrzi az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot, illetve úgy valósítja meg meghirdetett programját, hogy az összes bér- és nyugdíjemelés, illetve adócsökkentés mellett az eddigi modell értékű gazdasági növekedés továbbra is fenntartható legyen. Iohannis hozzátette: ő és a választópolgárok is elvárják, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekben a kormány kellő körültekintéssel járjon el. Az államfő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, a képviselőház elnökéhez is szólt, kijelentve: a televízióból értesült arról, hogy ő az egyetlen, aki elejétől végéig ismeri a kormányprogramot, ezért megkéri, „tanítsa meg azt nekik is (a kabinet tagjainak)”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a Sorin Grindeanu vezette kormánynak. A szociáldemokrata, liberális-demokrata koalíció nyomán összeállt kabinetet jelentős többséggel szavazta meg a törvényhozás két háza. A három ellenzéki román alakulat a kormány ellen voksolt, míg az RMDSZ, valamint a többi nemzeti kisebbség képviselői támogatták. A kormánytagok este le is tették a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki több erős megjegyzéssel fejezte ki elvárásait irányukba, illetve Liviu Dragnea pártelnököt a kormányprogram egyedüli alapos ismerőjeként megkérte, tudását ossza meg a kabinet tagjaival is.
A kabinetnek legkevesebb 232 honatyának kellett bizalmat szavaznia ahhoz, hogy beiktassák, ehhez képest 295 törvényhozó voksolt igennel, 133-an pedig ellenezték. Az összes, 463 honatya közül 433-an voltak jelen a parlament két házának együttes ülésén, 429-en szavaztak, egy voksot érvénytelenítettek. A felelősség, a szerénység és a románok iránti tisztelet elve alapján fogja vezetni kormányát – nyilatkozta Sorin Grindeanu a szavazást követően.A miniszterelnök a szavazást megelőző felszólalásában egyebek mellett leszögezte, hogy semmi rendkívülit, semmi elérhetetlent nem javasol, csak egy „normális Romániát”, amelynek polgárai ugyanolyan jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, mint az Európai Unió más tagállamainak lakói, mandátuma során pedig olyan országgá szeretné tenni Romániát, ahonnan nem vándorolnak el a fiatalok. Meglátása szerint a normalitás első jele az lenne, hogy a megválasztott politikusok betartják kampányban tett ígéreteiket, gyakorlatba ültetik azokat az intézkedéseket, amelyekkel elnyerték a választópolgárok voksait. Hozzátette: az ő értelmezésében az a normális ország, amelyben nem kell sorban állniuk az embereknek azért, hogy befizethessék adóikat, amely megfelelő körülményeket biztosít a gyermekneveléshez, amelynek jól fejlett egészségügyi rendszere van, autópályákkal rendelkezik, és amelyben a kormány arra törekszik, hogy nagyobb béreket biztosítson állampolgárainak. „Egy normális országban a kormány célja az állampolgárok jólétének biztosítása. Természetesen szükség van a külföldi befektetésekre is, de elsősorban azért, hogy jól fizető állásokat kínáljanak az embereknek. Ez nem lehet cél, csak eszköz a jólét biztosítása érdekében. Ebből a megfontolásból kormányprogramunk gazdasági nézőpontváltást javasol a külföldi befektetésekkel kapcsolatban” – mutatott rá. Ami az ellenzékkel való viszonyt illeti, a kormányfő kijelentette: civilizált és az építő jellegű párbeszéden alapuló kapcsolatot szeretne kialakítani az alakulatokkal (miután egy évtizeden keresztül a gyűlölködés uralta a romániai politikai életet).
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció elszánta magát, hogy a kormányprogramot ne 20, 30, vagy 65 százalékban, hanem teljes egészében megvalósítsa. Cáfolta, hogy a kormány döntései az SZDP székházában fognak születni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Románia bizalmi válságban van: a hatóságok bűnöst látnak a polgárokban, a többség veszélyt lát a nemzeti kisebbségekben. A parlamentnek vissza kell nyernie tekintélyét, az emberek bizalmát, politikai döntéshozó szerepét, a nemzetbiztonsági intézmények feletti ellenőrzését. Kelemen elismételte: az RMDSZ támogatásával nem biankó csekket ad a Grindeanu-kormánynak, hanem azt ígéri, hogy partnere lesz a munkahelyteremtésben, családvédelmi kezdeményezéseiben, infrastruktúra-fejlesztésben. Kelemen Hunor az etnikumközi kapcsolatok normalizálását, a kisebbségvédelmi rendelkezések és nemzetközi egyezmények betartását, az ingatlan-visszaszolgáltatás újraindítását, a döntések és erőforrások valós decentralizációját sürgette.
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) ideiglenes elnöke szerint a Grindeanu-kabinet nem Románia, hanem egy önkényes pártvezér személyes kormánya. Az ellenzéki politikus szerint Dragnea azáltal, hogy bizalmasait tette meg minisztereknek, feudális rendszert vezetett be Romániában. Úgy vélekedett: az SZDP teljesíthetetlen ígéretekkel nyert választásokat, majd bizalmukkal visszaélve valójában arra használja hatalmát, hogy közkegyelmet eszközöljön ki korrupt politikusai számára. „A Népi Mozgalom Pártja (NMP) nem szavaz bizalmat ennek a kormánynak, mert nincs személyisége, a kormányprogram pedig nem több egy populista szövegnél” – nyilatkozta Valeriu Steriu, az alakulat ügyvezető elnöke. Steriu szerint a programon már négy hónap múlva javítani kell, mivel homályos célkitűzéseket és határidőket tartalmaz, és „még a Ponta programjánál is populistább”. „A volt szocialista kormányok mintájára most ismét az következik, hogy a közérdeket, a közhivatalokat és a közigazgatást alárendelik a pártérdekeknek” – jelentette ki Nicuşor Dan pártelnök, aki szerint a kormányprogram egy „csődtömeg”. Nicuşor Dan kritikával illette a kormány egyes tagjait, elsősorban az ifjúsági és sport, a munkaügyi, az a víz- és erdőgazdálkodási, az egészségügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcák várományosait.
A miniszterek tegnap este tették le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki egyebek mellett arra figyelmeztette őket, hogy „bonyolult, a kampányban tett ígéreteket kell gyakorlatba ültetniük”. Iohannis reményét fejezte ki, hogy a kabinet megtartja az ország eddigi euró-atlanti irányvonalát, illetve megőrzi az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot, illetve úgy valósítja meg meghirdetett programját, hogy az összes bér- és nyugdíjemelés, illetve adócsökkentés mellett az eddigi modell értékű gazdasági növekedés továbbra is fenntartható legyen. Iohannis hozzátette: ő és a választópolgárok is elvárják, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekben a kormány kellő körültekintéssel járjon el. Az államfő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, a képviselőház elnökéhez is szólt, kijelentve: a televízióból értesült arról, hogy ő az egyetlen, aki elejétől végéig ismeri a kormányprogramot, ezért megkéri, „tanítsa meg azt nekik is (a kabinet tagjainak)”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 5.
Ki kicsoda a Grindeanu–Dragnea-kormányban? (1.)
Összeállt Sorin Grindeanu kormánya. A kijelölt miniszterelnök kabinetje a kormányfővel együtt 27 miniszterből áll, ez öttel több, mint a Cioloș-kormány tárcavezetőinek száma. A Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége négy miniszteri tárcát kapott. Nagy túlélők, titkos befutók, milliomosok és luxusnyugdíj-élharcosok népesítik be Sorin Grindeanu szerdán frissen felkent kabinetjét. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke már Grindeanu nevesítésekor kimondta, és a kormánynévsor is azt tükrözi: számára a lojalitás volt a legfontosabb szempont a miniszterek kiválasztásakor.
Távközlési miniszterből kormányfő
A miniszterelnök, Sorin Grindeanu 43 éves, karánsebesi születésű, matematikus-informatikus. Korábban (2014. december és 2015. november között) távközlési miniszter volt az utolsó Ponta-kormányban. 2004 és 2008 között önkormányzati képviselő Temesváron, 2008 és 2012 között Temesvár alpolgármestere, 2012-től az SZDP parlamenti képviselője. 2016 nyara óta a Temes megyei tanács elnöke, húsz éve tagja az SZDP-nek. Sorin Grindeanunak a Temesvár közvetlen szomszédságában lévő Gyüregen van egy telke 2005 óta, 2007-ben épített rá egy 200 négyzetméteres házat. Ezenkívül a Bánlakhoz tartozó Karátsonyifalván örökölt egy közel háromhektáros telket, illetve Temesváron 2011-ben vásárolt egy 270 négyzetméterest. 49 négyzetméteres lakását tavaly adta el 30 ezer euróért. 2009 óta van a birtokában egy Linhai márkájú quad, autója nincs. A deBanat.ro portál szerint legutóbb karácsony előtt nyilatkozta, hogy semmiféle miniszteri tisztségért nem hajlandó feladni a megyei tanács vezetését.A tökéletes helyettes: Sevil Shhaideh
Sevil Shhaideh neve akkor robbant be a köztudatba, amikor két hete Liviu Dragnea őt nevesítette a miniszterelnöki posztra. Klaus Iohannis államfő azonban úgy döntött, nem nevezi ki. 1987-ben végzett a bukaresti közgáz Gazdasági és Kibernetikai Tervezés karán, 1991-ig programozó volt egy mezőgazdaságot gépesítő konstancai cégnél. 1991-ben váltott át a közigazgatás területére: a megyei tanács munkaügyi igazgatóságán menedzselte az informatikai rendszereket 1993-ig, 2007-ig a teljes megyei tanácsban igazgatta a területet, 2007-ben pedig átnyergelt a tanács uniós pályázatokat kezelő igazgatóságához. Ő irányította a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének munkáját, a Mediafax szerint pedig fő tevékenysége a helyi közigazgatás működését szabályozó törvények módosításának előkészítése volt. 2012-ben Liviu Dragnea, a regionális fejlesztések frissen kinevezett minisztere felhívta Bukarestbe államtitkárnak. 2015-ben beugrott egyenesen Dragnea helyére a bársonyszékbe, aki azért volt kénytelen lemondani miniszteri tisztségéről, mert jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt. Tökéletes helyettese olyan jól összenőtt a minisztériummal, hogy nem távozott a Ponta-kormány 2015 végi bukásakor, azóta is miniszteri tanácsadóként segíti Vasile Dîncu tárcavezető munkáját a technokrata kormányban. Vagyonbevallása szerint 1994-ben vásárolt egy 47 négyzetméteres lakást Konstancán, férjének pedig három ingatlana van Szíriában.
Daniel Constantin, aki mindig talpra esik
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) színeiben miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve a környezetvédelmi tárcát megszerző Daniel Constantin 38 éves. Politikai karrierjét Dan Voiculescunak, a Konzervatív Párt (KP) alapítójának köszönheti, 2006-ban lépett be a pártba, s mentorához köti majd 300 ezer eurós tartozás is. 2011-től a KP és az NLP által alakított szövetséget vezeti Crin Antonescuval közösen, majd a Szociálliberális Unió (SZLU) vezetőségi tagja. Végzettsége szerint mérnök, többek között Skóciában és Írországban szerzett képesítést. 2003-ban tanácsadóként alkalmazta a mezőgazdasági minisztérium európai integrációs államtitkársága. A Ponta-kormány idején mezőgazdasági miniszter. Ahogy karrierjének ívéből is kitűnik, mindig ott van, ahol a párt szakad. Állítólag a mostani választások után átigazolt volna az LDSZ-ből a liberálisokhoz, mert elégedetlen volt a Călin Popescu Tăriceanu által kialkudott pozíciókkal. Úgy tűnik, egy miniszterelnök-helyettesi tisztséggel sikerült maradásra bírni.Shhaideh jobb keze: Mihaela Toader
Az európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter, Mihaela Toader korábban is vezető pozícióban volt a minisztériumnál. Gyakorlatilag Sevil Shhaideh beosztottja lesz, és a régiófejlesztési minisztériumnál fog tevékenykedni. Ennek rendelik alá ugyanis az európai forrásokért felelős tárcát. 2013 márciusában, Eugen Teodorovici mandátuma idején került a minisztériumhoz. Az utóbbi időben gyermeknevelési szabadságon volt. Mihaela Toader jogot végzett a Nicolae Titulescu magánegyetemen, majd mesteri képzésen vett részt az európai tanulmányok szakon.
Teodor Meleșcanu, a nagy túlélő
Karrierdiplomataként a forradalom előtt és után is mélyen be volt ágyazva a Dâmbovița-parti politikába, és közel állt a titkosszolgálatokhoz, az egyiket még vezette is. Töretlen politikai karrierje töredékmandátumokon, törpepártokon és kamikaze vállalásokon át ívelt az utóbbi évtizedben. Legrövidebb megbízatását botrányok közepette vette át és adta vissza: mindössze nyolc napig volt külügyminiszter Victor Ponta kormányában. Furcsa volt az is, hogy 2014 szeptemberében lemondott a külföldi hírszerző szolgálat vezetéséről, amelyet 2012 februárjában vett át, csak azért, hogy eleve vesztesként induljon az államelnök-választáson.Diplomatakarrierje 25 éves korában, 1966-ban indult, 1992-ben nagykövetté nevezték ki, ugyanazon év novemberében pedig külügyminiszterré Nicolae Văcăroiu kormányában. Ezután háromszor választották meg szenátorrá mindig más párt színeiben: 1996-ben a Szociáldemokrata Párt, 2000-ben a D.A. Szövetség, 2008-ban az NLP listáin indult. Másfél évig, 2007 áprilisa és 2008 decembere között a Tăriceanu-kabinet védelmi minisztere, 2008. január 15. és február 29. között ideiglenes igazságügyi minisztere volt.Ion Mihai Pacepa, a Securitate Amerikába szökött tisztje szerint Meleșcanu azok közé a titkos szekus tisztek közé tartozott, akik a forradalom után átvették a belföldi (SRI) és a külföldi (SIE) hírszerzés, valamint a külügy irányítását, és megtartották Ceaușescu nagyköveteinek 80 százalékát.Akit csak majdnem vittek el: Alexandru Petrescu
A gazdasági minisztérium élére javasolt Alexandru Petrescu 2014 júniusától egy olyan időszakban igazgatta a Román Postát, amikor a legnagyobb román munkáltatók egyikének számító állami vállalat berkeiben az egyik legnagyobb korrupciós botrány érlelődött. A távközlési minisztérium tavaly augusztusban jelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél, hogy rendellenességeket találtak néhány közbeszerzési eljárás kapcsán. Szintén az ő vezetése alatt büntette meg a versenytanács 7,4 millió euróra a postát, amiért megsértette a versenyszabályokat. Ennek ellenére Petrescu bruttó 135 418 lejt vett fel jutalomként. Alexandru Petrescu egyébként egyszerre román és brit állampolgár. Gazdaságot tanult a University of Wales-en, majd Londonban a bankszektorban töltött be vezető pozíciót.Iliescu embere a kulturális tárca élén
A 40 éves, megrögzötten baloldali Ioan Vulpescu ortodox teológiát végzett, majd filozófiából doktorált. 2004-től Ion Iliescu volt államfő kulturális tanácsadója. A Ponta-kormány idején – 2014 decembere és 2015 novembere között – már vezette a kulturális tárcát. 2012 és 2016 között parlamenti képviselő. Azt megelőzően különböző kulturális intézményekben és testületekben vállalt szerepet. Minisztersége idején politikai ellenfelei lemondását követelték, mert nem juttatott elegendő pénzt a kulturális intézmények fenntartására és az országos jelentőségű fesztiválok megszervezésére, és nem szentelt kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek kulturális értékeinek megőrzésére. A neki szánt tárca nevét most kibővítik a nemzeti identitás védelmével is.
Hrebenciuc jó barátja kapja az oktatási tárcát
Az oktatási tárca élére javasolt Pavel Năstase az oktatási rendszer egyik legjobban fizetett vezetője. A 65 éves Năstasénak a vagyonbevallása szerint három ingatlanja, két telke, egy Audi típusú gépkocsija, 1,5 millió leje, 135 ezer eurója és 35 ezer dollárja van, mindezt állami fizetésekből és EU-s alapokból sikerült összehoznia. Korábban a bukaresti gazdasági egyetem rektora volt, jelenleg a felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke. A több korrupciós ügyben is gyanúsított Viorel Hrebenciuc egyik régi barátja, akinek fiát úgy juttatta katedrához az általa vezetett egyetemen, hogy a férfinak (mármint Hrebenciuc fiának) korrupciós ügyeit még tárgyalta a bíróság. Egyébként ügyviteli informatikát tanít az egyetemen, melyen ő maga is végzett. 1968-ban doktorált gazdasági informatikából.
Ana Birchall, a milliomos szuperjogász
Ana Birchall 1973-ban született a Prahova megyei Mizilben. Jogot végzett, majd a Yale Egyetemen doktorált pénzügyi jogból és csődeljárásból, és a Wall Street egyik ügyvédi irodájában dolgozott. 2003-ban tért vissza Romániába, 2005 óta a bukaresti SZDP tagja, a párt progresszista fórumának vezetője, jelenlegfőtitkárhelyettese. Ügyvédként és egyetemi tanárként is dolgozik, a Dimitrie Cantemir Egyetem oktatója.
Rövid ideig Mircea Geoană volt külügyminiszter és Victor Ponta volt kormányfő tanácsadója is volt. 2012 óta képviselő, mandátuma alatt az európai ügyek bizottságát vezette, de az oktatás és esélyegyenlőség kérdései is foglalkoztatják. Az egyik legintenzívebben kommunikáló romániai politikus, napi szinten ontja a közleményeket, blog- és Facebook-bejegyzéseket.Férjével, Martyn Birchall üzletemberrel együtt öt lakása van, kettő az Egyesült Államokban. Külföldi befektetéseik 23 millió euróra rúgnak.
Belügyminiszter Dragnea hátországából
Az 1970-ben született Carmen Dan a pártelnök Liviu Dragnea megyéjében, Teleormanban vált általános iskolai titkárnőből belügyminiszterré – írja az Adevărul. 1989-ben érettségizett, egyetemi diplomát viszont csak 2000-ben, 30 évesen szerzett: a rendőrakadémiát végezte el. Korábban járt a teljesen ismeretlen Ökológiai Egyetem jogi karára. Érettségi után hat évig volt a 11 ezer lakosú Videle városka egyik általános iskolájának titkárnője, majd az Agricola, később a Raiffeisen Bank helyi kirendeltségén dolgozott. 2002-től 2012-ig jogtanácsos, majd ügyvezető igazgató volt a Teleorman megyei tanácsnál. Alprefektus, majd 2016 márciusa és októbere között a megye prefektusa volt. A tisztségről azért mondott le, hogy az SZDP szenátori listájának élén induljon az idei parlamenti választásokon. A szenátus jogi bizottságának elnökévé választották.
Petre Daea, a honatyák luxusnyugdíjának élharcosa
Az 1949-ben született Petre Daea agronómus végzettségével 1989 előtt a Mehedinți megyei agronómiában, utána a megyei tanácsban szintén agrárvonalon építgette hivatalnoki karrierjét. 2001 óta tagja az SZDP-nek, 2004 júliusa és decembere között, a Năstase-kormány utolsó félévében annak mezőgazdasági minisztere, korábban államtitkára volt. Nyomozás is indult ellene, mert köze lehetett az ország legtermékenyebb földterülete, a brăilai Nagy Sziget koncesszionálásához. A koncesszió haszonélvezője, Culiţă Tărâţă azóta elhunyt. 2004 óta három mandátumot nyert a törvényhozásban, a mezőgazdasági bizottságokban tevékenykedett. Emellett ő kezdeményezte a honatyák luxusnyugdíját lehetővé tevő törvényjavaslatot.(folytatás holnapi lapszámunkban)
(forrás: Főtér.ro, HotNews, a News.ro és az Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Összeállt Sorin Grindeanu kormánya. A kijelölt miniszterelnök kabinetje a kormányfővel együtt 27 miniszterből áll, ez öttel több, mint a Cioloș-kormány tárcavezetőinek száma. A Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége négy miniszteri tárcát kapott. Nagy túlélők, titkos befutók, milliomosok és luxusnyugdíj-élharcosok népesítik be Sorin Grindeanu szerdán frissen felkent kabinetjét. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke már Grindeanu nevesítésekor kimondta, és a kormánynévsor is azt tükrözi: számára a lojalitás volt a legfontosabb szempont a miniszterek kiválasztásakor.
Távközlési miniszterből kormányfő
A miniszterelnök, Sorin Grindeanu 43 éves, karánsebesi születésű, matematikus-informatikus. Korábban (2014. december és 2015. november között) távközlési miniszter volt az utolsó Ponta-kormányban. 2004 és 2008 között önkormányzati képviselő Temesváron, 2008 és 2012 között Temesvár alpolgármestere, 2012-től az SZDP parlamenti képviselője. 2016 nyara óta a Temes megyei tanács elnöke, húsz éve tagja az SZDP-nek. Sorin Grindeanunak a Temesvár közvetlen szomszédságában lévő Gyüregen van egy telke 2005 óta, 2007-ben épített rá egy 200 négyzetméteres házat. Ezenkívül a Bánlakhoz tartozó Karátsonyifalván örökölt egy közel háromhektáros telket, illetve Temesváron 2011-ben vásárolt egy 270 négyzetméterest. 49 négyzetméteres lakását tavaly adta el 30 ezer euróért. 2009 óta van a birtokában egy Linhai márkájú quad, autója nincs. A deBanat.ro portál szerint legutóbb karácsony előtt nyilatkozta, hogy semmiféle miniszteri tisztségért nem hajlandó feladni a megyei tanács vezetését.A tökéletes helyettes: Sevil Shhaideh
Sevil Shhaideh neve akkor robbant be a köztudatba, amikor két hete Liviu Dragnea őt nevesítette a miniszterelnöki posztra. Klaus Iohannis államfő azonban úgy döntött, nem nevezi ki. 1987-ben végzett a bukaresti közgáz Gazdasági és Kibernetikai Tervezés karán, 1991-ig programozó volt egy mezőgazdaságot gépesítő konstancai cégnél. 1991-ben váltott át a közigazgatás területére: a megyei tanács munkaügyi igazgatóságán menedzselte az informatikai rendszereket 1993-ig, 2007-ig a teljes megyei tanácsban igazgatta a területet, 2007-ben pedig átnyergelt a tanács uniós pályázatokat kezelő igazgatóságához. Ő irányította a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének munkáját, a Mediafax szerint pedig fő tevékenysége a helyi közigazgatás működését szabályozó törvények módosításának előkészítése volt. 2012-ben Liviu Dragnea, a regionális fejlesztések frissen kinevezett minisztere felhívta Bukarestbe államtitkárnak. 2015-ben beugrott egyenesen Dragnea helyére a bársonyszékbe, aki azért volt kénytelen lemondani miniszteri tisztségéről, mert jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt. Tökéletes helyettese olyan jól összenőtt a minisztériummal, hogy nem távozott a Ponta-kormány 2015 végi bukásakor, azóta is miniszteri tanácsadóként segíti Vasile Dîncu tárcavezető munkáját a technokrata kormányban. Vagyonbevallása szerint 1994-ben vásárolt egy 47 négyzetméteres lakást Konstancán, férjének pedig három ingatlana van Szíriában.
Daniel Constantin, aki mindig talpra esik
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) színeiben miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve a környezetvédelmi tárcát megszerző Daniel Constantin 38 éves. Politikai karrierjét Dan Voiculescunak, a Konzervatív Párt (KP) alapítójának köszönheti, 2006-ban lépett be a pártba, s mentorához köti majd 300 ezer eurós tartozás is. 2011-től a KP és az NLP által alakított szövetséget vezeti Crin Antonescuval közösen, majd a Szociálliberális Unió (SZLU) vezetőségi tagja. Végzettsége szerint mérnök, többek között Skóciában és Írországban szerzett képesítést. 2003-ban tanácsadóként alkalmazta a mezőgazdasági minisztérium európai integrációs államtitkársága. A Ponta-kormány idején mezőgazdasági miniszter. Ahogy karrierjének ívéből is kitűnik, mindig ott van, ahol a párt szakad. Állítólag a mostani választások után átigazolt volna az LDSZ-ből a liberálisokhoz, mert elégedetlen volt a Călin Popescu Tăriceanu által kialkudott pozíciókkal. Úgy tűnik, egy miniszterelnök-helyettesi tisztséggel sikerült maradásra bírni.Shhaideh jobb keze: Mihaela Toader
Az európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter, Mihaela Toader korábban is vezető pozícióban volt a minisztériumnál. Gyakorlatilag Sevil Shhaideh beosztottja lesz, és a régiófejlesztési minisztériumnál fog tevékenykedni. Ennek rendelik alá ugyanis az európai forrásokért felelős tárcát. 2013 márciusában, Eugen Teodorovici mandátuma idején került a minisztériumhoz. Az utóbbi időben gyermeknevelési szabadságon volt. Mihaela Toader jogot végzett a Nicolae Titulescu magánegyetemen, majd mesteri képzésen vett részt az európai tanulmányok szakon.
Teodor Meleșcanu, a nagy túlélő
Karrierdiplomataként a forradalom előtt és után is mélyen be volt ágyazva a Dâmbovița-parti politikába, és közel állt a titkosszolgálatokhoz, az egyiket még vezette is. Töretlen politikai karrierje töredékmandátumokon, törpepártokon és kamikaze vállalásokon át ívelt az utóbbi évtizedben. Legrövidebb megbízatását botrányok közepette vette át és adta vissza: mindössze nyolc napig volt külügyminiszter Victor Ponta kormányában. Furcsa volt az is, hogy 2014 szeptemberében lemondott a külföldi hírszerző szolgálat vezetéséről, amelyet 2012 februárjában vett át, csak azért, hogy eleve vesztesként induljon az államelnök-választáson.Diplomatakarrierje 25 éves korában, 1966-ban indult, 1992-ben nagykövetté nevezték ki, ugyanazon év novemberében pedig külügyminiszterré Nicolae Văcăroiu kormányában. Ezután háromszor választották meg szenátorrá mindig más párt színeiben: 1996-ben a Szociáldemokrata Párt, 2000-ben a D.A. Szövetség, 2008-ban az NLP listáin indult. Másfél évig, 2007 áprilisa és 2008 decembere között a Tăriceanu-kabinet védelmi minisztere, 2008. január 15. és február 29. között ideiglenes igazságügyi minisztere volt.Ion Mihai Pacepa, a Securitate Amerikába szökött tisztje szerint Meleșcanu azok közé a titkos szekus tisztek közé tartozott, akik a forradalom után átvették a belföldi (SRI) és a külföldi (SIE) hírszerzés, valamint a külügy irányítását, és megtartották Ceaușescu nagyköveteinek 80 százalékát.Akit csak majdnem vittek el: Alexandru Petrescu
A gazdasági minisztérium élére javasolt Alexandru Petrescu 2014 júniusától egy olyan időszakban igazgatta a Román Postát, amikor a legnagyobb román munkáltatók egyikének számító állami vállalat berkeiben az egyik legnagyobb korrupciós botrány érlelődött. A távközlési minisztérium tavaly augusztusban jelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél, hogy rendellenességeket találtak néhány közbeszerzési eljárás kapcsán. Szintén az ő vezetése alatt büntette meg a versenytanács 7,4 millió euróra a postát, amiért megsértette a versenyszabályokat. Ennek ellenére Petrescu bruttó 135 418 lejt vett fel jutalomként. Alexandru Petrescu egyébként egyszerre román és brit állampolgár. Gazdaságot tanult a University of Wales-en, majd Londonban a bankszektorban töltött be vezető pozíciót.Iliescu embere a kulturális tárca élén
A 40 éves, megrögzötten baloldali Ioan Vulpescu ortodox teológiát végzett, majd filozófiából doktorált. 2004-től Ion Iliescu volt államfő kulturális tanácsadója. A Ponta-kormány idején – 2014 decembere és 2015 novembere között – már vezette a kulturális tárcát. 2012 és 2016 között parlamenti képviselő. Azt megelőzően különböző kulturális intézményekben és testületekben vállalt szerepet. Minisztersége idején politikai ellenfelei lemondását követelték, mert nem juttatott elegendő pénzt a kulturális intézmények fenntartására és az országos jelentőségű fesztiválok megszervezésére, és nem szentelt kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek kulturális értékeinek megőrzésére. A neki szánt tárca nevét most kibővítik a nemzeti identitás védelmével is.
Hrebenciuc jó barátja kapja az oktatási tárcát
Az oktatási tárca élére javasolt Pavel Năstase az oktatási rendszer egyik legjobban fizetett vezetője. A 65 éves Năstasénak a vagyonbevallása szerint három ingatlanja, két telke, egy Audi típusú gépkocsija, 1,5 millió leje, 135 ezer eurója és 35 ezer dollárja van, mindezt állami fizetésekből és EU-s alapokból sikerült összehoznia. Korábban a bukaresti gazdasági egyetem rektora volt, jelenleg a felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke. A több korrupciós ügyben is gyanúsított Viorel Hrebenciuc egyik régi barátja, akinek fiát úgy juttatta katedrához az általa vezetett egyetemen, hogy a férfinak (mármint Hrebenciuc fiának) korrupciós ügyeit még tárgyalta a bíróság. Egyébként ügyviteli informatikát tanít az egyetemen, melyen ő maga is végzett. 1968-ban doktorált gazdasági informatikából.
Ana Birchall, a milliomos szuperjogász
Ana Birchall 1973-ban született a Prahova megyei Mizilben. Jogot végzett, majd a Yale Egyetemen doktorált pénzügyi jogból és csődeljárásból, és a Wall Street egyik ügyvédi irodájában dolgozott. 2003-ban tért vissza Romániába, 2005 óta a bukaresti SZDP tagja, a párt progresszista fórumának vezetője, jelenlegfőtitkárhelyettese. Ügyvédként és egyetemi tanárként is dolgozik, a Dimitrie Cantemir Egyetem oktatója.
Rövid ideig Mircea Geoană volt külügyminiszter és Victor Ponta volt kormányfő tanácsadója is volt. 2012 óta képviselő, mandátuma alatt az európai ügyek bizottságát vezette, de az oktatás és esélyegyenlőség kérdései is foglalkoztatják. Az egyik legintenzívebben kommunikáló romániai politikus, napi szinten ontja a közleményeket, blog- és Facebook-bejegyzéseket.Férjével, Martyn Birchall üzletemberrel együtt öt lakása van, kettő az Egyesült Államokban. Külföldi befektetéseik 23 millió euróra rúgnak.
Belügyminiszter Dragnea hátországából
Az 1970-ben született Carmen Dan a pártelnök Liviu Dragnea megyéjében, Teleormanban vált általános iskolai titkárnőből belügyminiszterré – írja az Adevărul. 1989-ben érettségizett, egyetemi diplomát viszont csak 2000-ben, 30 évesen szerzett: a rendőrakadémiát végezte el. Korábban járt a teljesen ismeretlen Ökológiai Egyetem jogi karára. Érettségi után hat évig volt a 11 ezer lakosú Videle városka egyik általános iskolájának titkárnője, majd az Agricola, később a Raiffeisen Bank helyi kirendeltségén dolgozott. 2002-től 2012-ig jogtanácsos, majd ügyvezető igazgató volt a Teleorman megyei tanácsnál. Alprefektus, majd 2016 márciusa és októbere között a megye prefektusa volt. A tisztségről azért mondott le, hogy az SZDP szenátori listájának élén induljon az idei parlamenti választásokon. A szenátus jogi bizottságának elnökévé választották.
Petre Daea, a honatyák luxusnyugdíjának élharcosa
Az 1949-ben született Petre Daea agronómus végzettségével 1989 előtt a Mehedinți megyei agronómiában, utána a megyei tanácsban szintén agrárvonalon építgette hivatalnoki karrierjét. 2001 óta tagja az SZDP-nek, 2004 júliusa és decembere között, a Năstase-kormány utolsó félévében annak mezőgazdasági minisztere, korábban államtitkára volt. Nyomozás is indult ellene, mert köze lehetett az ország legtermékenyebb földterülete, a brăilai Nagy Sziget koncesszionálásához. A koncesszió haszonélvezője, Culiţă Tărâţă azóta elhunyt. 2004 óta három mandátumot nyert a törvényhozásban, a mezőgazdasági bizottságokban tevékenykedett. Emellett ő kezdeményezte a honatyák luxusnyugdíját lehetővé tevő törvényjavaslatot.(folytatás holnapi lapszámunkban)
(forrás: Főtér.ro, HotNews, a News.ro és az Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 5.
A rádióba tart az RMDSZ távozó ügyvezető elnöke
A Krónika értesülései szerint a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségéhez tart az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről lemondó Kovács Péter. Úgy tudjuk, a politikus döntésének oka a szövetség csúcsvezetőségében fennálló személyi ellentétekben keresendő.
Megválik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségétől Kovács Péter, aki egyúttal az alakulatból is távozik. Váratlan döntését a politikus szerdán, aTransindex hírportálnak adott interjúban hozta nyilvánosságra, közölve: lemondását aznap iktatja az RMDSZ-nél.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen" – jelentette ki a portálnak a 42 éves politikus, aki 1999-ben kezdett dolgozni az ügyvezető elnökség struktúrájának legalsó szintjén, majd végigjárta a ranglétrát. Kovács elmondta, az azóta eltelt 18 év alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szerzett, volt része sikerekben és kudarcokban, barátokat és ellenfeleket egyaránt szerzett, és az utolsó hat évre a legbüszkébb, amikor az „első vonalban", Kelemen Hunor jobbján dolgozhatott.
Távozása okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A Transindex kérdésére, hogy hol folytatja pályafutását, Kovács közölte: visszatér „első szerelméhez", a médiához, ifjú korában ugyanis erre készült, bővebben azonban nem beszélt a terveiről.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. Mint ismert, a magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota a budapestiRomán Kulturális Intézethez igazolt át. A fluktuáció egyáltalán nem kedvezett a szerkesztőségnek, amely novembertől a korábbihoz képest karcsúbb állománnyal volt kénytelen áttérni az egész napos sugárzásra.
És hogy mi köze a kolozsváriBabeș-Bolyai Tudományegyetem politikatudományok szakán diplomázott, majd a bukarestiCarol I. Nemzetvédelmi Egyetem Nemzetvédelmi Kollégiumának posztgraduális továbbképzésén részt vett Kovács Péternek a sajtóhoz? Annyi, hogy 1997-1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként (ifjúsági műsorokban), 1999-ben pedig sajtóelőadóként kezdte az RMDSZ sajtóirodájánál.
Lapunk információi szerint Kovácsnak az ügyvezető elnöki posztról való – hónapok óta tervezett – távozása mögött belső személyi ellentétek lapulnak. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a szövetség második embere a Nagy Zoltánnal, Kelemen Hunor elnök kabinetigazgatójával – valamint utóbbi feleségével, a sajtótanácsosi tisztségről frissen lemondott Nagy-Debreczeni Hajnallal – régóta fennálló nézeteltérései miatt döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az alakulatban. A hatalmi harcot már csak azért is volt nehéz csillapítani, hogy a szövetségi elnök bizalmasának számító Nagy egyúttal ügyvezető alelnöki tisztséget is betöltött az RMDSZ-nél, vagyis Kovács közvetlen beosztottja volt.
Kovács Péter egyébként nyolc évig töltött be alelnöki tisztséget a kolozsvári ügyvezető elnökségen, 2011-ben pedig – Kelemen Hunor megválasztása után nem sokkal, az elnök javaslatára – megkapta a frissen létesült főtitkári posztot, amelyet 2015-től „visszakereszteltek" ügyvezető elnökségre. Az RMDSZ „ fő megmondóemberének" számító politikus államtitkári rangban irányította az Országos Ifjúsági Hatóságot is, emellett 2003-2007 között a Communitas Alapítvány igazgatója volt. A 2009 óta rendezett választásokon az RMDSZ kampányfőnökeként is tevékenykedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
A Krónika értesülései szerint a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségéhez tart az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről lemondó Kovács Péter. Úgy tudjuk, a politikus döntésének oka a szövetség csúcsvezetőségében fennálló személyi ellentétekben keresendő.
Megválik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségétől Kovács Péter, aki egyúttal az alakulatból is távozik. Váratlan döntését a politikus szerdán, aTransindex hírportálnak adott interjúban hozta nyilvánosságra, közölve: lemondását aznap iktatja az RMDSZ-nél.
„Minden embernek joga van váltani. Még a politikusoknak is. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy aki egyszer belevágott a politikába, az meg van bélyegezve, más feladatot nem végezhet, onnan kell nyugdíjba menjen" – jelentette ki a portálnak a 42 éves politikus, aki 1999-ben kezdett dolgozni az ügyvezető elnökség struktúrájának legalsó szintjén, majd végigjárta a ranglétrát. Kovács elmondta, az azóta eltelt 18 év alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szerzett, volt része sikerekben és kudarcokban, barátokat és ellenfeleket egyaránt szerzett, és az utolsó hat évre a legbüszkébb, amikor az „első vonalban", Kelemen Hunor jobbján dolgozhatott.
Távozása okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott. A Transindex kérdésére, hogy hol folytatja pályafutását, Kovács közölte: visszatér „első szerelméhez", a médiához, ifjú korában ugyanis erre készült, bővebben azonban nem beszélt a terveiről.
A Krónika úgy tudja, az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. Mint ismert, a magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota a budapestiRomán Kulturális Intézethez igazolt át. A fluktuáció egyáltalán nem kedvezett a szerkesztőségnek, amely novembertől a korábbihoz képest karcsúbb állománnyal volt kénytelen áttérni az egész napos sugárzásra.
És hogy mi köze a kolozsváriBabeș-Bolyai Tudományegyetem politikatudományok szakán diplomázott, majd a bukarestiCarol I. Nemzetvédelmi Egyetem Nemzetvédelmi Kollégiumának posztgraduális továbbképzésén részt vett Kovács Péternek a sajtóhoz? Annyi, hogy 1997-1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként (ifjúsági műsorokban), 1999-ben pedig sajtóelőadóként kezdte az RMDSZ sajtóirodájánál.
Lapunk információi szerint Kovácsnak az ügyvezető elnöki posztról való – hónapok óta tervezett – távozása mögött belső személyi ellentétek lapulnak. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a szövetség második embere a Nagy Zoltánnal, Kelemen Hunor elnök kabinetigazgatójával – valamint utóbbi feleségével, a sajtótanácsosi tisztségről frissen lemondott Nagy-Debreczeni Hajnallal – régóta fennálló nézeteltérései miatt döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az alakulatban. A hatalmi harcot már csak azért is volt nehéz csillapítani, hogy a szövetségi elnök bizalmasának számító Nagy egyúttal ügyvezető alelnöki tisztséget is betöltött az RMDSZ-nél, vagyis Kovács közvetlen beosztottja volt.
Kovács Péter egyébként nyolc évig töltött be alelnöki tisztséget a kolozsvári ügyvezető elnökségen, 2011-ben pedig – Kelemen Hunor megválasztása után nem sokkal, az elnök javaslatára – megkapta a frissen létesült főtitkári posztot, amelyet 2015-től „visszakereszteltek" ügyvezető elnökségre. Az RMDSZ „ fő megmondóemberének" számító politikus államtitkári rangban irányította az Országos Ifjúsági Hatóságot is, emellett 2003-2007 között a Communitas Alapítvány igazgatója volt. A 2009 óta rendezett választásokon az RMDSZ kampányfőnökeként is tevékenykedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 5.
Lemondott Pákai Enikő, a kolozsvári magyar tévéadás főszerkesztője
Lemondott főszerkesztői tisztségéről Pákai Enikő, aki a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának magyar adását vezette –adta hírül szerdán a Szabadság.
A kolozsvári napilap szerint a Román Televíziótársaság által működtetett területi stúdióknál december végén lejárt a vezető beosztású személyek szerződése, vezérigazgatói döntéssel azonban minden főszerkesztő mandátumát meghosszabbították újabb három hónapra.
Pákai a napilapnak elmondta, nem vállalja tovább a magyar szerkesztőség vezetését. Ezzel egy időben lemondott a román nyelvű adás főszerkesztője, Adrian Rozenberg is. Azzal indokolták lépésüket, hogy a stúdióban elmérgesedett a helyzet, és nem tudnak együttműködni a területi stúdió vezetőségével. Pákai Enikőt szerda estig nem tudtuk elérni.
Krónika (Kolozsvár)
Lemondott főszerkesztői tisztségéről Pákai Enikő, aki a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának magyar adását vezette –adta hírül szerdán a Szabadság.
A kolozsvári napilap szerint a Román Televíziótársaság által működtetett területi stúdióknál december végén lejárt a vezető beosztású személyek szerződése, vezérigazgatói döntéssel azonban minden főszerkesztő mandátumát meghosszabbították újabb három hónapra.
Pákai a napilapnak elmondta, nem vállalja tovább a magyar szerkesztőség vezetését. Ezzel egy időben lemondott a román nyelvű adás főszerkesztője, Adrian Rozenberg is. Azzal indokolták lépésüket, hogy a stúdióban elmérgesedett a helyzet, és nem tudnak együttműködni a területi stúdió vezetőségével. Pákai Enikőt szerda estig nem tudtuk elérni.
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 5.
Liviu Dragnea nem vette fel Klaus Johannis kesztyűjét
Bár nehéz volt megállnia, nem reagál Liviu Dragnea a Klaus Johannis által a miniszterek eskütételét követően mondottakra. Erről egy szerda esti televíziós műsorban beszélt a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy bármikor nyitott az államfővel való beszélgetésre.
Arról kérdezték a műsorban Dragneát, mekkora esélyt lát az elnökkel való együttműködésre vagy egy esetleges politikai társbérleti viszony kialakulására. „Én nem szeretem ezt a kifejezést. A politikai társbérletnek soha nincs vége. Én minden nap, minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nyitott vagyok a párbeszédre, ehhez azonban két félre van szükség, egy nem elég” - mondta Dragnea.
A pártelnök utalt az államfőnek a miniszterek beiktatási ceremóniáján mondott beszédére is, hangsúlyozva, hogy nehezére esik nem reagálni a Johannis által mondottakra.
„Nem volt könnyű számomra megállni, hogy ne reagáljak. De nem reagáltam és nem is fogok, mert az emberek nem azért szavaztak ránk, hogy a televízióban vitatkozzunk. Ők azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk értük, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk számunkra. Én ehhez tartom magamat" - fogalmazott a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Klaus Johannis államfő azt mondta szerdán, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormánynak „bonyolult ígéreteket" kell teljesítenie. „Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett minden ígéretet. A kampány nem csak egy médiacirkusz, bár kétségkívül az is. A kampányban ígéretek hangzottak el, és ezek alapján szavaztak önökre - és itt most elsősorban a parlamenti képviselőkre és szenátorokra, a parlament vezetését ellátó személyekhez szólok. Be kell tartaniuk ezeket az ígéreteket" - fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak.
Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket. „Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek" - tette hozzá Johannis.
Az államfő azzal a kéréssel fordult Liviu Dragneához, hogy avassa be a kabinet tagjait a PSD kormányprogramjának részleteibe. „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, avassa be a részletekbe a kabinet tagjait is” – mondta az államfő.
itthon.ma//erdelyorszag
Bár nehéz volt megállnia, nem reagál Liviu Dragnea a Klaus Johannis által a miniszterek eskütételét követően mondottakra. Erről egy szerda esti televíziós műsorban beszélt a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy bármikor nyitott az államfővel való beszélgetésre.
Arról kérdezték a műsorban Dragneát, mekkora esélyt lát az elnökkel való együttműködésre vagy egy esetleges politikai társbérleti viszony kialakulására. „Én nem szeretem ezt a kifejezést. A politikai társbérletnek soha nincs vége. Én minden nap, minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nyitott vagyok a párbeszédre, ehhez azonban két félre van szükség, egy nem elég” - mondta Dragnea.
A pártelnök utalt az államfőnek a miniszterek beiktatási ceremóniáján mondott beszédére is, hangsúlyozva, hogy nehezére esik nem reagálni a Johannis által mondottakra.
„Nem volt könnyű számomra megállni, hogy ne reagáljak. De nem reagáltam és nem is fogok, mert az emberek nem azért szavaztak ránk, hogy a televízióban vitatkozzunk. Ők azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk értük, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk számunkra. Én ehhez tartom magamat" - fogalmazott a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Klaus Johannis államfő azt mondta szerdán, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormánynak „bonyolult ígéreteket" kell teljesítenie. „Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett minden ígéretet. A kampány nem csak egy médiacirkusz, bár kétségkívül az is. A kampányban ígéretek hangzottak el, és ezek alapján szavaztak önökre - és itt most elsősorban a parlamenti képviselőkre és szenátorokra, a parlament vezetését ellátó személyekhez szólok. Be kell tartaniuk ezeket az ígéreteket" - fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak.
Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket. „Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek" - tette hozzá Johannis.
Az államfő azzal a kéréssel fordult Liviu Dragneához, hogy avassa be a kabinet tagjait a PSD kormányprogramjának részleteibe. „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, avassa be a részletekbe a kabinet tagjait is” – mondta az államfő.
itthon.ma//erdelyorszag
2017. január 6.
Ki kicsoda a Grindeanu-(Dragnea)-kormányban? (2.)
A „fekete kedd” igazságügyi minisztere
Az úgynevezett „fekete kedd” egyik legnagyobb hangadóját jelölték a Grindeanu-kormány igazságügyi miniszterének: az 57 éves Florin Iordache annak a szűk parlamenti csoportosulásnak volt a tagja, amely 2013-ban a büntető törvénykönyv módosításával igyekezett büntetlenséget biztosítani a honatyáknak. A módosításokat a képviselőház jogi bizottsága titokban dolgozta ki, hogy másnap villámgyorsan szavazzák meg, mentesítve ezáltal magukat a büntetőjogi felelősség alól. Florin Iordache mérnöknek tanult, csak 2002-ben szerzett jogi diplomát, miután Caracal alpolgármestereként belekóstolt a politikába. 2000–2008 között parlamenti képviselő. Több olyan kezdeményezése volt, amely az igazságszolgáltatás gyengítésére irányult. Neki köszönhető az ügyvédek „szuperimmunitását” biztosító törvénytervezet, amelyet 2016 októberében fogadott el a parlament. Iordache felesége tagja volt annak a bírósági tanácsnak, amely felmentette Adrian Năstasét a „Tamara néni”-perben.
Lia Olguța Vasilescu, a megvesztegethető nagyromán
Lia Olguța Vasilescu krajovai polgármester nemrég múlt 42 éves, 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. 2000-ben választották először képviselővé, 2008-ban Dolj megyei szenátorrá. Abban az évben váltott pártot is, az SZDP megyei és országos vezetésében szerzett tisztségeket. Szocdem színekben választották 2012-ben, majd 2016-ban ismét polgármesterré. Mivel 2016 decembere óta képviselő, megírta lemondását a polgármesteri tisztségről.Lia Olguța Vasilescu tavaly márciusban került a korrupcióellenes ügyészek hálójába, és júliusban emeltek vádat ellene többrendbeli pénzmosás és megvesztegetés elfogadása miatt. 2012 és 2014 között összesen körülbelül 135 ezer eurót és 570 ezer lejt kapott különböző üzletemberektől azért, hogy a választási kampányát finanszírozhassa, illetve hogy a városháza elfogadja és kifizesse az érintett üzletemberek által végzett homlokzatfelújítási munkálatokat.
Gabriel Beniamin Leş, a felfegyverző védelmi miniszter
A most 41 éves Gabriel Beniam Leş Temesváron végzett marketing szakon, ugyanott mesterizett pénzügyi menedzsmentből, majd a közbeszerzések, közigazgatás és honvédelem terén is képezte magát. Szatmárnémetiben indult a politikai karrierje helyi tanácsosként, majd alpolgármesterként, volt a megye alprefektusa is, később a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségét vezette. 2015 októberében, nem sokkal a Ponta-kormány bukása előtt nevezték ki fegyverzeti államtitkárnak a védelmi minisztériumba, tisztségét a Cioloş-kormányban is megőrizte. A minisztériumban ő volt a felelős a katonaság fegyverzetének modernizálásáért. 2016 decemberében szenátori mandátumot nyert.
Adriana Petcu, az összeférhetetlen
A legkevesebbet az alakuló Grindeanu-kabinetből Adriana Petcuról tudni: 2010 óta vezeti a Buzău-Ialomița Vízügyi Igazgatóságot, 2010 és 2013 között pedig project officer volt egy európai pályázatban, az országos vízügy saját kérésére nevesítette. Ezt onnan tudni, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség nyomozott miatta, és összeférhetetlennek találta, a pályázat munkacsoportjában kapott 27 086 lejnyi jövedelmét pedig illegálisnak minősítette. Adriana Petcu első fokon elvesztette a pert, de fellebbezett a legfelső bíróságon. Mivel jövedelem is származott összeférhetetlen tisztségéből, ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, illetve a bíróság köztisztségek viselésétől is eltilthatja.
Augustin Jianu, az IT ifjú titánja
A mindössze 30 éves Augustin Jianu egyik elődjének, Dan Nica távközlési miniszternek volt a tanácsosa. Jelenleg a CERT-RO rövidítésű országos kiberbiztonsági központ vezérigazgatója.
A lefokozott orvosprofesszor
A most 45 éves nagyváradi orvos hivatalosan csak 2012 óta politikus, amikor elnyerte első szenátori mandátumát, de korábban is töltött be olyan tisztségeket, amelyeket csak politikai támogatással lehet megszerezni. 2009-ben vált a Bihar Megyei Kórház igazgatójává, egy évvel később Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter a megyei közegészségügyi hivatal élére nevezte ki. Cseke utóda, Ritli László kabinetvezetőjévé nevezte ki Florian Bodogot a rövid életű Ungureanu-kormányban, 2012-ben az első Ponta-kormány országos közegészségügyi igazgatója, majd államtitkár lett. A tavaly decemberi választásokon újabb szenátori mandátumot nyert az SZDP színeiben.
Nem sokkal előtte októberben Mircea Dumitru oktatási miniszter visszavonta Bodognak, az egyetemi tanárnak és a váradi orvosi egyetem dékánjának azt a jogát, hogy doktorátusokat vezessen, mivel összesen két tudományos cikk fő szerzőjének számít, ez pedig vézna tudományos teljesítmény, és nem elég a doktorátusok vezetéséhez. Mi több, a helyi sajtó szerint két doktori dolgozata közül az orvosi plágiumgyanús, és botránygyanús volt 2012-es kampányának finanszírozása is: sajtómegjelenéseit állítólag két svájci cég finanszírozta.
Bukott főfogyasztóvédőből ifjúsági miniszter
A 36 éves Marius DuncaBrassóban lett mérnök, de 2004-es diplomaszerzése után nem sokkal, 2006-ban már egy honatya irodájában dolgozott, 2007 és 2008 decembere között pedig az egyik európai parlamenti képviselőnk kabinetjében. 2009-ben fél évig a Brassó megyei fogyasztóvédelem egyik igazgatója volt, 2012 és 2015 között pedig alelnöke, majd elnöke az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalnak. 2015 novemberében, közvetlenül a Colectiv-tragédia után Victor Ponta váltotta le a fogyasztóvédelem éléről, ezután egy teljes mértékben sóhivatalnak tűnő drogellenes központ főtitkárává nevezték ki. December 11-én Brassó megyei szenátorrá választották. Vagyonnyilatkozatában mindössze egy 2015-ös gyártású motorkerékpárt tüntetett fel.
Graţiela Gavrilescu, a veterán
Az 50 éves Graţiela Gavrilescu veteránnak számít az alakuló Grindeanu-kormányban: negyedik képviselői mandátumánál tart, korábban alpolgármester és környezetvédelmi miniszter is volt. A ploieşti-i kőolajipari egyetemen végzett, Bukarestben ipari marketingből mesterizett, de az orvosira is járt munkavédelmi képzésre, majd közigazgatási menedzsmentből is oklevelet szerzett. Gumigyártó cégnél dolgozott, később vezérigazgatója lett. 2000 és 2004 között a Prahova megyei munkaerő-ügynökség munkatársa és a kkv-k országos tanácsának alelnöke volt. 2004 és 2007 között Ploieşti alpolgármestereként dolgozott. 2004-től 2013-ig az NLP tagja volt, de kilépett, és követte Călin Popescu Tăriceanut a reformliberális pártba, majd a Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (LDSZ), amelynek Prahova megyei elnöke és országos alelnöke lett. Közel egy évig, 2014 decemberétől 2015 novemberéig volt a Ponta-kormány környezetvédelmi minisztere.
A bélyeggyűjtő karateedző, Şerban Valeca
A romániai korrupció jelképévé vált Adrian Năstase kormányában miniszterként tevékenykedő Şerban Valeca végzettségét tekintve mérnök. Politikai pályája mindvégig a román parlament körül alakult: három mandátumot szenátorként, egyet pedig képviselőként töltött le. A 60 éves férfi emellett személyi edző, a karateszövetség alelnöke, és ötezer euró értékű bélyeggyűjteménye van. A pitești-i mérnöki egyetemen is tanít, jelentős összegeket szerzett különböző tudományos tevékenységekért.
Az újonc miniszter
A 38 éves Toma Florin Petcu az LDSZ jelöltje az energetikai minisztérium élére. Újoncnak számít a román parlamentben, képviselői mandátuma megszerzése előtt főleg a helyi közigazgatásban tevékenykedett. 2015 decembere és 2016 májusa között a Giurgiu megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, 2013 októbere és 2014 júliusa között a megye alprefektusa. Végzettségét tekintve építőmérnök. A képviselőház honlapján eredetileg közzétett önéletrajza szerint a helyesírása nem éppen tökéletes, ezt gyorsan lecserélték egy uniós szabványűrlapon kitöltött CV-re.
Szállítási bizniszekben érdekelt pénzügyminiszter
A 62 éves Viorel Ştefan a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, aki 1993 óta tagja az SZDP-nek. Korábban egyszer már felmerült a neve pénzügyminiszterként, amikor Darius Vâlcovot lecsukták, de végül Eugen Teodorovici-ot nevezték ki. Három mandátumot szenátorként, kettőt képviselőként tevékenykedett. Az 1989-es rendszerváltás előtt az állami vízi szállításban, a Navromnál dolgozott, amelynek 1991 után az igazgatója lett. Az állami vállalat privatizációja során részvényeket vásárolt nemcsak a Navromnál, hanem több szállítással foglalkozó cégnél legalább 3 millió lej értékben.
Kirúgták, most tárcavezető lett
A 33 éves Răzvan Alexandru Cucot 2015 októberében Victor Ponta volt kormányfő nevezte ki a közlekedésügyi tárca államtitkárává, de 2016 májusában Dacian Cioloș kirúgta, miután részt vett az SZDP egyik Giurgiu megyei kampányrendezvényén. Cuc egy pékség részvényese, egy ipari park igazgatója, korábban pedig szakértőként működött közre a gazdasági minisztériumban. Fiatal kora ellenére meglehetősen vagyonos.
Ifjak a pályán
A Grindeanu-kormány egyik legfiatalabb tagja a 32 éves Gabriel Petrea, akit a társadalmi párbeszéd tárca élére szánt Liviu Dragnea. Az SZDP ifjúsági szervezetének és a bukaresti Műszaki Egyetem hallgatói szövetségének elnöke Victor Ponta és Nicolae Bănicioiu pártfogoltja. 2008-ben Ecaterina Andronescu csapatának tagjaként tűnt fel, aki akkoriban az egyetem rektora volt. Kampánytevékenységét később egy jól fizető állással hálálta meg Andronescu, majd amikor oktatási miniszter lett, tanácsadóként alkalmazta.
Kis- és középvállalkozások: Florin Jianu
A 40 éves Florin Jianu a harmadik Ponta-kormányban a kis- és középvállalkozásokért felelős delegált miniszter volt. Jelenleg a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő országos tanács elnöke. Bukarestben matematikai egyetemet végzett, majd az elnöki hivatalban dolgozott, vállalkozói és pályázati tanácsadással is foglalkozott.
Luxusórákat gyűjtő idegenforgalmi miniszter
Az idegenforgalmi tárca élére javasolt Mircea Titus Dobre közgazdász második mandátumát szerezte meg a parlamentben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Strasbourgban végezte. Az előző mandátuma idején 87 törvényjavaslatot dolgozott ki, ebből 24 törvényerőre emelkedett. Vagyonbevallása szerint 18 ezer euró értékű órával rendelkezik, és három különböző cégnél részvényes. 325 ezer eurót kölcsönzött egy személynek.
Héberül a határon túli románokért
Andreea Păstîrnac filológiai egyetemet végzett, mesteri fokozatot Jeruzsálemben szerzett. Tanulmányai a héber nyelv, a Közel-Kelet, a diplomácia, illetve anemzetközi közkapcsolatok területén összpontosultak. A bukaresti egyetemen és Tel-Avivban is tanított. Az évek során különböző diplomáciai szerepeket töltött be: volt attasé, kulturális attasé, III., II., I. osztályú titkár a világ számos pontján. 2006 és 2011 között Románia ciprusi nagykövete, 2013 szeptembere óta Románia izraeli nagykövete. A Grindeanu-kormányban a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter lesz.
(Forrás: Főtér.ro, HotNews, News.ro és Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A „fekete kedd” igazságügyi minisztere
Az úgynevezett „fekete kedd” egyik legnagyobb hangadóját jelölték a Grindeanu-kormány igazságügyi miniszterének: az 57 éves Florin Iordache annak a szűk parlamenti csoportosulásnak volt a tagja, amely 2013-ban a büntető törvénykönyv módosításával igyekezett büntetlenséget biztosítani a honatyáknak. A módosításokat a képviselőház jogi bizottsága titokban dolgozta ki, hogy másnap villámgyorsan szavazzák meg, mentesítve ezáltal magukat a büntetőjogi felelősség alól. Florin Iordache mérnöknek tanult, csak 2002-ben szerzett jogi diplomát, miután Caracal alpolgármestereként belekóstolt a politikába. 2000–2008 között parlamenti képviselő. Több olyan kezdeményezése volt, amely az igazságszolgáltatás gyengítésére irányult. Neki köszönhető az ügyvédek „szuperimmunitását” biztosító törvénytervezet, amelyet 2016 októberében fogadott el a parlament. Iordache felesége tagja volt annak a bírósági tanácsnak, amely felmentette Adrian Năstasét a „Tamara néni”-perben.
Lia Olguța Vasilescu, a megvesztegethető nagyromán
Lia Olguța Vasilescu krajovai polgármester nemrég múlt 42 éves, 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. 2000-ben választották először képviselővé, 2008-ban Dolj megyei szenátorrá. Abban az évben váltott pártot is, az SZDP megyei és országos vezetésében szerzett tisztségeket. Szocdem színekben választották 2012-ben, majd 2016-ban ismét polgármesterré. Mivel 2016 decembere óta képviselő, megírta lemondását a polgármesteri tisztségről.Lia Olguța Vasilescu tavaly márciusban került a korrupcióellenes ügyészek hálójába, és júliusban emeltek vádat ellene többrendbeli pénzmosás és megvesztegetés elfogadása miatt. 2012 és 2014 között összesen körülbelül 135 ezer eurót és 570 ezer lejt kapott különböző üzletemberektől azért, hogy a választási kampányát finanszírozhassa, illetve hogy a városháza elfogadja és kifizesse az érintett üzletemberek által végzett homlokzatfelújítási munkálatokat.
Gabriel Beniamin Leş, a felfegyverző védelmi miniszter
A most 41 éves Gabriel Beniam Leş Temesváron végzett marketing szakon, ugyanott mesterizett pénzügyi menedzsmentből, majd a közbeszerzések, közigazgatás és honvédelem terén is képezte magát. Szatmárnémetiben indult a politikai karrierje helyi tanácsosként, majd alpolgármesterként, volt a megye alprefektusa is, később a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségét vezette. 2015 októberében, nem sokkal a Ponta-kormány bukása előtt nevezték ki fegyverzeti államtitkárnak a védelmi minisztériumba, tisztségét a Cioloş-kormányban is megőrizte. A minisztériumban ő volt a felelős a katonaság fegyverzetének modernizálásáért. 2016 decemberében szenátori mandátumot nyert.
Adriana Petcu, az összeférhetetlen
A legkevesebbet az alakuló Grindeanu-kabinetből Adriana Petcuról tudni: 2010 óta vezeti a Buzău-Ialomița Vízügyi Igazgatóságot, 2010 és 2013 között pedig project officer volt egy európai pályázatban, az országos vízügy saját kérésére nevesítette. Ezt onnan tudni, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség nyomozott miatta, és összeférhetetlennek találta, a pályázat munkacsoportjában kapott 27 086 lejnyi jövedelmét pedig illegálisnak minősítette. Adriana Petcu első fokon elvesztette a pert, de fellebbezett a legfelső bíróságon. Mivel jövedelem is származott összeférhetetlen tisztségéből, ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, illetve a bíróság köztisztségek viselésétől is eltilthatja.
Augustin Jianu, az IT ifjú titánja
A mindössze 30 éves Augustin Jianu egyik elődjének, Dan Nica távközlési miniszternek volt a tanácsosa. Jelenleg a CERT-RO rövidítésű országos kiberbiztonsági központ vezérigazgatója.
A lefokozott orvosprofesszor
A most 45 éves nagyváradi orvos hivatalosan csak 2012 óta politikus, amikor elnyerte első szenátori mandátumát, de korábban is töltött be olyan tisztségeket, amelyeket csak politikai támogatással lehet megszerezni. 2009-ben vált a Bihar Megyei Kórház igazgatójává, egy évvel később Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter a megyei közegészségügyi hivatal élére nevezte ki. Cseke utóda, Ritli László kabinetvezetőjévé nevezte ki Florian Bodogot a rövid életű Ungureanu-kormányban, 2012-ben az első Ponta-kormány országos közegészségügyi igazgatója, majd államtitkár lett. A tavaly decemberi választásokon újabb szenátori mandátumot nyert az SZDP színeiben.
Nem sokkal előtte októberben Mircea Dumitru oktatási miniszter visszavonta Bodognak, az egyetemi tanárnak és a váradi orvosi egyetem dékánjának azt a jogát, hogy doktorátusokat vezessen, mivel összesen két tudományos cikk fő szerzőjének számít, ez pedig vézna tudományos teljesítmény, és nem elég a doktorátusok vezetéséhez. Mi több, a helyi sajtó szerint két doktori dolgozata közül az orvosi plágiumgyanús, és botránygyanús volt 2012-es kampányának finanszírozása is: sajtómegjelenéseit állítólag két svájci cég finanszírozta.
Bukott főfogyasztóvédőből ifjúsági miniszter
A 36 éves Marius DuncaBrassóban lett mérnök, de 2004-es diplomaszerzése után nem sokkal, 2006-ban már egy honatya irodájában dolgozott, 2007 és 2008 decembere között pedig az egyik európai parlamenti képviselőnk kabinetjében. 2009-ben fél évig a Brassó megyei fogyasztóvédelem egyik igazgatója volt, 2012 és 2015 között pedig alelnöke, majd elnöke az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalnak. 2015 novemberében, közvetlenül a Colectiv-tragédia után Victor Ponta váltotta le a fogyasztóvédelem éléről, ezután egy teljes mértékben sóhivatalnak tűnő drogellenes központ főtitkárává nevezték ki. December 11-én Brassó megyei szenátorrá választották. Vagyonnyilatkozatában mindössze egy 2015-ös gyártású motorkerékpárt tüntetett fel.
Graţiela Gavrilescu, a veterán
Az 50 éves Graţiela Gavrilescu veteránnak számít az alakuló Grindeanu-kormányban: negyedik képviselői mandátumánál tart, korábban alpolgármester és környezetvédelmi miniszter is volt. A ploieşti-i kőolajipari egyetemen végzett, Bukarestben ipari marketingből mesterizett, de az orvosira is járt munkavédelmi képzésre, majd közigazgatási menedzsmentből is oklevelet szerzett. Gumigyártó cégnél dolgozott, később vezérigazgatója lett. 2000 és 2004 között a Prahova megyei munkaerő-ügynökség munkatársa és a kkv-k országos tanácsának alelnöke volt. 2004 és 2007 között Ploieşti alpolgármestereként dolgozott. 2004-től 2013-ig az NLP tagja volt, de kilépett, és követte Călin Popescu Tăriceanut a reformliberális pártba, majd a Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (LDSZ), amelynek Prahova megyei elnöke és országos alelnöke lett. Közel egy évig, 2014 decemberétől 2015 novemberéig volt a Ponta-kormány környezetvédelmi minisztere.
A bélyeggyűjtő karateedző, Şerban Valeca
A romániai korrupció jelképévé vált Adrian Năstase kormányában miniszterként tevékenykedő Şerban Valeca végzettségét tekintve mérnök. Politikai pályája mindvégig a román parlament körül alakult: három mandátumot szenátorként, egyet pedig képviselőként töltött le. A 60 éves férfi emellett személyi edző, a karateszövetség alelnöke, és ötezer euró értékű bélyeggyűjteménye van. A pitești-i mérnöki egyetemen is tanít, jelentős összegeket szerzett különböző tudományos tevékenységekért.
Az újonc miniszter
A 38 éves Toma Florin Petcu az LDSZ jelöltje az energetikai minisztérium élére. Újoncnak számít a román parlamentben, képviselői mandátuma megszerzése előtt főleg a helyi közigazgatásban tevékenykedett. 2015 decembere és 2016 májusa között a Giurgiu megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, 2013 októbere és 2014 júliusa között a megye alprefektusa. Végzettségét tekintve építőmérnök. A képviselőház honlapján eredetileg közzétett önéletrajza szerint a helyesírása nem éppen tökéletes, ezt gyorsan lecserélték egy uniós szabványűrlapon kitöltött CV-re.
Szállítási bizniszekben érdekelt pénzügyminiszter
A 62 éves Viorel Ştefan a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, aki 1993 óta tagja az SZDP-nek. Korábban egyszer már felmerült a neve pénzügyminiszterként, amikor Darius Vâlcovot lecsukták, de végül Eugen Teodorovici-ot nevezték ki. Három mandátumot szenátorként, kettőt képviselőként tevékenykedett. Az 1989-es rendszerváltás előtt az állami vízi szállításban, a Navromnál dolgozott, amelynek 1991 után az igazgatója lett. Az állami vállalat privatizációja során részvényeket vásárolt nemcsak a Navromnál, hanem több szállítással foglalkozó cégnél legalább 3 millió lej értékben.
Kirúgták, most tárcavezető lett
A 33 éves Răzvan Alexandru Cucot 2015 októberében Victor Ponta volt kormányfő nevezte ki a közlekedésügyi tárca államtitkárává, de 2016 májusában Dacian Cioloș kirúgta, miután részt vett az SZDP egyik Giurgiu megyei kampányrendezvényén. Cuc egy pékség részvényese, egy ipari park igazgatója, korábban pedig szakértőként működött közre a gazdasági minisztériumban. Fiatal kora ellenére meglehetősen vagyonos.
Ifjak a pályán
A Grindeanu-kormány egyik legfiatalabb tagja a 32 éves Gabriel Petrea, akit a társadalmi párbeszéd tárca élére szánt Liviu Dragnea. Az SZDP ifjúsági szervezetének és a bukaresti Műszaki Egyetem hallgatói szövetségének elnöke Victor Ponta és Nicolae Bănicioiu pártfogoltja. 2008-ben Ecaterina Andronescu csapatának tagjaként tűnt fel, aki akkoriban az egyetem rektora volt. Kampánytevékenységét később egy jól fizető állással hálálta meg Andronescu, majd amikor oktatási miniszter lett, tanácsadóként alkalmazta.
Kis- és középvállalkozások: Florin Jianu
A 40 éves Florin Jianu a harmadik Ponta-kormányban a kis- és középvállalkozásokért felelős delegált miniszter volt. Jelenleg a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő országos tanács elnöke. Bukarestben matematikai egyetemet végzett, majd az elnöki hivatalban dolgozott, vállalkozói és pályázati tanácsadással is foglalkozott.
Luxusórákat gyűjtő idegenforgalmi miniszter
Az idegenforgalmi tárca élére javasolt Mircea Titus Dobre közgazdász második mandátumát szerezte meg a parlamentben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Strasbourgban végezte. Az előző mandátuma idején 87 törvényjavaslatot dolgozott ki, ebből 24 törvényerőre emelkedett. Vagyonbevallása szerint 18 ezer euró értékű órával rendelkezik, és három különböző cégnél részvényes. 325 ezer eurót kölcsönzött egy személynek.
Héberül a határon túli románokért
Andreea Păstîrnac filológiai egyetemet végzett, mesteri fokozatot Jeruzsálemben szerzett. Tanulmányai a héber nyelv, a Közel-Kelet, a diplomácia, illetve anemzetközi közkapcsolatok területén összpontosultak. A bukaresti egyetemen és Tel-Avivban is tanított. Az évek során különböző diplomáciai szerepeket töltött be: volt attasé, kulturális attasé, III., II., I. osztályú titkár a világ számos pontján. 2006 és 2011 között Románia ciprusi nagykövete, 2013 szeptembere óta Románia izraeli nagykövete. A Grindeanu-kormányban a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter lesz.
(Forrás: Főtér.ro, HotNews, News.ro és Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 6.
Mi, hol, mikor?
MegjelentHencz Hilda: Magyar Bukarest. Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. Kiváltképpen a városi kör volt kozmopolita, a burzsoázia pedig nagymértékben „nem román” eredetű.
Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai rétege képviseletében. Komoly dokumentálással, figyelemre méltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történetírási siker. (Lucian Boia történész, akadémikus, a Bukaresti Egyetem tanára)A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej, megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein. ÉLŐ VÍZFORRÁS. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus plébánia havilapjának januári számából: az első oldalon dr. Kerekes László plébános és Hajlák Attila István segédlelkész írása olvasható Hozzám jöttél? Nekem adod? címmel; a második oldalon a Szűzanya ünnepeinkről olvashatunk, majd a decemberi és januári plébániai programok részleteiről és a házszentelések beosztásáról is tudomást szerezhetünk. Lelki olvasmányt kínálnak a következő rovatok: Poklaink – mennyország, Boldogok és szentek, Kritikus, Cserkész: Szállást keres a Szent család. A hívek kérdéseire dr. Kerkes László plébános válaszol, a Csermelykében mesét olvashatnak a szeretetről. Honlap: www.boldogozseb.ro.ERDÉLYI NAPLÓ, 1. SZÁM. Egyre több hír kering arról, hogy a közösségi oldalakra felkerülő személyes adatok, fényképek, írott tartalmak illetéktelenek kezébe kerülhetnek. Az utóbbi időben a Facebook és a hozzá hasonló oldalak ellenőrzésére, illetve cenzúrázására egyre több kísérlet születik, ami legalább olyan aggasztó, mint az adathalászattal járó veszélyek. Személyes adataink biztonsága érdekében tehát körültekintéssel használjuk a közösségi oldalakat. Az Erdélyi Napló e heti összeállításában utánajárt a legnépszerűbb közösségi oldal működési hátterének, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni a Facebook használatakor. Az írás címe: A Facebook minden lát. l A lap portréinterjúja Benyhe István magyar diplomatát mutatja be, aki jó ideje Madridban teljesít szolgálatot. A Kereszténydemokrata Néppárt politikusának több kötete is megjelent a Trianon utáni magyar külpolitikáról. l Százéves a Csárdáskirálynő. Kálmán Imre világszerte legismertebb operettje ma is tömegeket vonz, sok országban hetekkel a vendégelőadások előtt elfogynak a jegyek.
KönyvbemutatóKovásznán a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében hétfőn 17 órától Csinta Samu újságíró bemutatja Arisztokraták honfoglalása című könyvét. A rendezvény házigazdája Balogh Zoltán lelkipásztor.
SzínházM STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat (rendező: Andrea Gavriliu), január 8-án, vasárnap 19 órától Háromszék Táncstúdióban A Jó, a Rossz és a K**va anyád (rendező-koreográfus: Fehér Ferenc) című előadást játssza. Az előadásokra érvényesek az Ábel-bérletek, helyet foglalni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában (telefon: 0267 312 104) és a www.biletmaster.ro oldalon lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
MegjelentHencz Hilda: Magyar Bukarest. Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. Kiváltképpen a városi kör volt kozmopolita, a burzsoázia pedig nagymértékben „nem román” eredetű.
Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai rétege képviseletében. Komoly dokumentálással, figyelemre méltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történetírási siker. (Lucian Boia történész, akadémikus, a Bukaresti Egyetem tanára)A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej, megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein. ÉLŐ VÍZFORRÁS. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus plébánia havilapjának januári számából: az első oldalon dr. Kerekes László plébános és Hajlák Attila István segédlelkész írása olvasható Hozzám jöttél? Nekem adod? címmel; a második oldalon a Szűzanya ünnepeinkről olvashatunk, majd a decemberi és januári plébániai programok részleteiről és a házszentelések beosztásáról is tudomást szerezhetünk. Lelki olvasmányt kínálnak a következő rovatok: Poklaink – mennyország, Boldogok és szentek, Kritikus, Cserkész: Szállást keres a Szent család. A hívek kérdéseire dr. Kerkes László plébános válaszol, a Csermelykében mesét olvashatnak a szeretetről. Honlap: www.boldogozseb.ro.ERDÉLYI NAPLÓ, 1. SZÁM. Egyre több hír kering arról, hogy a közösségi oldalakra felkerülő személyes adatok, fényképek, írott tartalmak illetéktelenek kezébe kerülhetnek. Az utóbbi időben a Facebook és a hozzá hasonló oldalak ellenőrzésére, illetve cenzúrázására egyre több kísérlet születik, ami legalább olyan aggasztó, mint az adathalászattal járó veszélyek. Személyes adataink biztonsága érdekében tehát körültekintéssel használjuk a közösségi oldalakat. Az Erdélyi Napló e heti összeállításában utánajárt a legnépszerűbb közösségi oldal működési hátterének, hogy megmutassa, mire érdemes figyelni a Facebook használatakor. Az írás címe: A Facebook minden lát. l A lap portréinterjúja Benyhe István magyar diplomatát mutatja be, aki jó ideje Madridban teljesít szolgálatot. A Kereszténydemokrata Néppárt politikusának több kötete is megjelent a Trianon utáni magyar külpolitikáról. l Százéves a Csárdáskirálynő. Kálmán Imre világszerte legismertebb operettje ma is tömegeket vonz, sok országban hetekkel a vendégelőadások előtt elfogynak a jegyek.
KönyvbemutatóKovásznán a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében hétfőn 17 órától Csinta Samu újságíró bemutatja Arisztokraták honfoglalása című könyvét. A rendezvény házigazdája Balogh Zoltán lelkipásztor.
SzínházM STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat (rendező: Andrea Gavriliu), január 8-án, vasárnap 19 órától Háromszék Táncstúdióban A Jó, a Rossz és a K**va anyád (rendező-koreográfus: Fehér Ferenc) című előadást játssza. Az előadásokra érvényesek az Ábel-bérletek, helyet foglalni, jegyet vásárolni a kulturális szervezőirodában (telefon: 0267 312 104) és a www.biletmaster.ro oldalon lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 6.
Kelemen Hunor: bármikor felmondhatjuk az együttműködést
Az RMDSZ arra a következtetésre jutott, hogy hasznosabb a konstruktív együttműködés a kormánnyal, mivel így esély lehet a kisebbségi ügyek rendezésére. A kormányprogram kisebbségi programjának jelentős része amúgy is az RMDSZ-től származik – mondta el a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Hozzátette: ha mégsem jönne be, akkor felmondják az együttműködési megállapodást.
– Miért döntöttek úgy az RMDSZ-frakciók, hogy a szövetség támogatja a Grindeanu-kormányt?
– Ez hosszabb elemzés következménye. A kormányprogramnak vannak olyan elemei, amelyek a mi programunkban is benne vannak. Ilyenek többek között a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezmények, az új vállalkozások támogatása, a minimálbér növelése, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelése, az üdülési kedvezmények. Emellett a kisebbségi ügyekben is sokat átvettek a mi programunkból.
Úgy értékeltük, hogy az elmúlt években sok lemaradás, visszalépés történt számos területen, ennek fényében mérlegeltünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az obstruktív ellenzéki pozíciónak akkor van értelme, ha egy párt váltópárttá tud válni, vagyis a parlamenti ciklus végére képes 30-40 százalékos támogatottságot elérni. Ez az RMDSZ esetében nem életszerű lehetőség, így a konstruktív együttműködés mellett döntöttünk, amelynek részeként a parlamentben egyeztetünk a különféle törvényjavaslatokról, köztük a magyar kisebbséget érintő kezdeményezésekről is, mint a nyelvi jogok, az oktatás vagy a regionalizáció. Olyan kezdeményezésekben működünk majd együtt, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják. A 6-7 százalékos RMDSZ-nek valamibe bele kell kapaszkodnia a parlamentben, hiszen nem valószínű a 30-40 százalékos támogatottság.
– Milyen eszközei vannak az RMDSZ-nek arra, hogy a kormányprogram kisebbségekre vonatkozó elemeinek megvalósulását számon kérje? Hiszen nélküle is kényelmesen megvan a kormánytöbbség.
– Ma igaz, hogy kényelmesen megvan, holnap már problémás lehet. Sokszor láttunk már ilyesmit Romániában. Számtalan olyan helyzet lehet majd, amikor nekik van ránk szükségük – például az alkotmány módosításakor – és olyan is, amikor nekünk rájuk. Abban állapodtunk meg, hogy ülésszakonként vizsgáljuk újra az együttműködési megállapodást. Vannak olyan, kisebbségi témájú módosító javaslataink, amelyeket még a tavaszi ülésszakban be akarunk terjeszteni, ilyen például a nyelvi küszöb csökkentése. Ha a tavaszi ülésszak végére úgy látjuk, hogy nem működik, nem támogatják a kezdeményezéseinket, ott a lehetőség az együttműködés felmondására.
Ugyanakkor ha komolyan gondolják, hogy normális országot akarnak, ahhoz szükséges az etnikumok közötti bizalom helyreállítása is. A kormányról szóló bizalmi szavazáson is elmondtam, hogy a kisebbségi jogok szavatolása, a nyelvi jogok biztosítása, a nyelvi charta alkalmazása, az oktatás és a restitúció mind fontos eleme annak, hogy a romániai társadalomban a bizalom szintje nőjön. Ha azonban mindez nem működik, akkor felmondjuk az együttműködést. Volt már erre is példa.
– Ha a művelődési minisztériumban tényleg létrejön a kisebbségekért felelős államtitkári tisztség, van arra esély, hogy azt az RMDSZ kapja meg?
– Erről konkrétan nem esett szó. Azt mondtam a koalíciós pártokkal folytatott kedd esti egyeztetésen, hogy létre kell hozni egy ilyen struktúrát. Az ugyanis, hogy megváltoztatták a minisztérium nevét, és művelődésért és nemzeti identitásért felelős tárcának hívják, kizárólagosságot sugall, rossz üzenet. Ezt akkor van esély megváltoztatni, ha elmondják, milyen szándék vezérelte őket a névadásnál, és a kisebbségi identitás megőrzésére is létrehoznak egy struktúrát a tárcán belül.
Mindennek a tartalma akkor derül ki, ha a minisztérium kidolgozza és a kormány elé terjeszti a tárca szerkezeti és működési szabályzatát. A parlamenti meghallgatást követően mindenesetre külön jeleztük a művelődési minisztérium élére kiszemelt jelöltnek: kiemelt figyelmet fordítunk ennek a tisztségnek a létrehozására.
– Vannak azért problémás miniszterek: először is a Nagy-Románia Pártból érkezett, magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedt Lia Olguţa Vasilescu...
– A koalíciós pártokkal folytatott egyeztetésen elmondtam, hogy ez nagy gond, és nem tudunk átsiklani fölötte. Persze Románia már látott ilyet is, olyat is, emlékezetes, hogy a másik oldalon is van ilyen, Valeriu Tabărăa Román Nemzeti Egységpártból lépett át a Demokrata Pártba, amellyel együtt is kormányoztunk. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezen aggályunk kapcsán azt mondta, ami a múltban volt, az a múlt része, ő pedig garantálja, hogy egyik minisztere sem képvisel majd magyarellenes attitűdöt. Mindemellett jeleztük, hogy ha nem listára kellett volna szavazni, hanem egyenként voksolhattunk volna a miniszterjelöltekről, akkor Vasilescut biztosan nem szavaztuk volna meg.
– Teodor Meleșcanu kijelölt – azóta már beiktatott – külügyminiszter a bizottsági meghallgatáson „erkölcsi kötelességének” nevezte a magyar–román diplomáciai viszony javítását. Valóban lehet erre esélye? Mikor számítana jónak a magyar–román viszony? Ha a magyar diplomaták részt vennének a december elsejei román ünnepségeken?
– Nem ez a kulcskérdés, december elseje mindenkinek mást jelent, ezt már többször is elmondtam. Lehetett volna sokkal rosszabb jelölt is, például George Ciamba vagy Bogdan Aurescu. Meleșcanu viszont az egyik legdörzsöltebb, legtapasztaltabb külügyi szakember, akiről el is hiszem, hogy tényleg célja a magyar–román viszony javítása. Mint ahogy azt is, hogy az apparátuson is át tudja ezt vinni. Megtapasztaltuk, milyen az, amikor a külügyi apparátus obstruktívan dolgozik, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy a külügyi és a művelődési minisztérium együttes erővel szabotálta el, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. Az egyértelmű, hogy szükség lenne a román–magyar államközi viszony javítására, és Meleșcanu képes lehet ezt megvalósítani.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Az RMDSZ arra a következtetésre jutott, hogy hasznosabb a konstruktív együttműködés a kormánnyal, mivel így esély lehet a kisebbségi ügyek rendezésére. A kormányprogram kisebbségi programjának jelentős része amúgy is az RMDSZ-től származik – mondta el a Krónikának Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. Hozzátette: ha mégsem jönne be, akkor felmondják az együttműködési megállapodást.
– Miért döntöttek úgy az RMDSZ-frakciók, hogy a szövetség támogatja a Grindeanu-kormányt?
– Ez hosszabb elemzés következménye. A kormányprogramnak vannak olyan elemei, amelyek a mi programunkban is benne vannak. Ilyenek többek között a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezmények, az új vállalkozások támogatása, a minimálbér növelése, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelése, az üdülési kedvezmények. Emellett a kisebbségi ügyekben is sokat átvettek a mi programunkból.
Úgy értékeltük, hogy az elmúlt években sok lemaradás, visszalépés történt számos területen, ennek fényében mérlegeltünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az obstruktív ellenzéki pozíciónak akkor van értelme, ha egy párt váltópárttá tud válni, vagyis a parlamenti ciklus végére képes 30-40 százalékos támogatottságot elérni. Ez az RMDSZ esetében nem életszerű lehetőség, így a konstruktív együttműködés mellett döntöttünk, amelynek részeként a parlamentben egyeztetünk a különféle törvényjavaslatokról, köztük a magyar kisebbséget érintő kezdeményezésekről is, mint a nyelvi jogok, az oktatás vagy a regionalizáció. Olyan kezdeményezésekben működünk majd együtt, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják. A 6-7 százalékos RMDSZ-nek valamibe bele kell kapaszkodnia a parlamentben, hiszen nem valószínű a 30-40 százalékos támogatottság.
– Milyen eszközei vannak az RMDSZ-nek arra, hogy a kormányprogram kisebbségekre vonatkozó elemeinek megvalósulását számon kérje? Hiszen nélküle is kényelmesen megvan a kormánytöbbség.
– Ma igaz, hogy kényelmesen megvan, holnap már problémás lehet. Sokszor láttunk már ilyesmit Romániában. Számtalan olyan helyzet lehet majd, amikor nekik van ránk szükségük – például az alkotmány módosításakor – és olyan is, amikor nekünk rájuk. Abban állapodtunk meg, hogy ülésszakonként vizsgáljuk újra az együttműködési megállapodást. Vannak olyan, kisebbségi témájú módosító javaslataink, amelyeket még a tavaszi ülésszakban be akarunk terjeszteni, ilyen például a nyelvi küszöb csökkentése. Ha a tavaszi ülésszak végére úgy látjuk, hogy nem működik, nem támogatják a kezdeményezéseinket, ott a lehetőség az együttműködés felmondására.
Ugyanakkor ha komolyan gondolják, hogy normális országot akarnak, ahhoz szükséges az etnikumok közötti bizalom helyreállítása is. A kormányról szóló bizalmi szavazáson is elmondtam, hogy a kisebbségi jogok szavatolása, a nyelvi jogok biztosítása, a nyelvi charta alkalmazása, az oktatás és a restitúció mind fontos eleme annak, hogy a romániai társadalomban a bizalom szintje nőjön. Ha azonban mindez nem működik, akkor felmondjuk az együttműködést. Volt már erre is példa.
– Ha a művelődési minisztériumban tényleg létrejön a kisebbségekért felelős államtitkári tisztség, van arra esély, hogy azt az RMDSZ kapja meg?
– Erről konkrétan nem esett szó. Azt mondtam a koalíciós pártokkal folytatott kedd esti egyeztetésen, hogy létre kell hozni egy ilyen struktúrát. Az ugyanis, hogy megváltoztatták a minisztérium nevét, és művelődésért és nemzeti identitásért felelős tárcának hívják, kizárólagosságot sugall, rossz üzenet. Ezt akkor van esély megváltoztatni, ha elmondják, milyen szándék vezérelte őket a névadásnál, és a kisebbségi identitás megőrzésére is létrehoznak egy struktúrát a tárcán belül.
Mindennek a tartalma akkor derül ki, ha a minisztérium kidolgozza és a kormány elé terjeszti a tárca szerkezeti és működési szabályzatát. A parlamenti meghallgatást követően mindenesetre külön jeleztük a művelődési minisztérium élére kiszemelt jelöltnek: kiemelt figyelmet fordítunk ennek a tisztségnek a létrehozására.
– Vannak azért problémás miniszterek: először is a Nagy-Románia Pártból érkezett, magyarellenes megnyilvánulásairól hírhedt Lia Olguţa Vasilescu...
– A koalíciós pártokkal folytatott egyeztetésen elmondtam, hogy ez nagy gond, és nem tudunk átsiklani fölötte. Persze Románia már látott ilyet is, olyat is, emlékezetes, hogy a másik oldalon is van ilyen, Valeriu Tabărăa Román Nemzeti Egységpártból lépett át a Demokrata Pártba, amellyel együtt is kormányoztunk. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke ezen aggályunk kapcsán azt mondta, ami a múltban volt, az a múlt része, ő pedig garantálja, hogy egyik minisztere sem képvisel majd magyarellenes attitűdöt. Mindemellett jeleztük, hogy ha nem listára kellett volna szavazni, hanem egyenként voksolhattunk volna a miniszterjelöltekről, akkor Vasilescut biztosan nem szavaztuk volna meg.
– Teodor Meleșcanu kijelölt – azóta már beiktatott – külügyminiszter a bizottsági meghallgatáson „erkölcsi kötelességének” nevezte a magyar–román diplomáciai viszony javítását. Valóban lehet erre esélye? Mikor számítana jónak a magyar–román viszony? Ha a magyar diplomaták részt vennének a december elsejei román ünnepségeken?
– Nem ez a kulcskérdés, december elseje mindenkinek mást jelent, ezt már többször is elmondtam. Lehetett volna sokkal rosszabb jelölt is, például George Ciamba vagy Bogdan Aurescu. Meleșcanu viszont az egyik legdörzsöltebb, legtapasztaltabb külügyi szakember, akiről el is hiszem, hogy tényleg célja a magyar–román viszony javítása. Mint ahogy azt is, hogy az apparátuson is át tudja ezt vinni. Megtapasztaltuk, milyen az, amikor a külügyi apparátus obstruktívan dolgozik, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy a külügyi és a művelődési minisztérium együttes erővel szabotálta el, hogy a csíksomlyói búcsú felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. Az egyértelmű, hogy szükség lenne a román–magyar államközi viszony javítására, és Meleșcanu képes lehet ezt megvalósítani.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 6.
Életképek
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve.
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2016-ban jelent meg Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyve.
A rendkívül szép kivitelezésű kötet címzettje Jancsó Miklós, színész, egyetemi oktató, író. „Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben…. Az élet határán visszafelé fordul az ember, azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban”. A kézirat gondozói H. Szabó Gyula és Székely Melinda. A szerző az írását nem kiadási szándékkal írta. A kézirat gondozói adták a címet és az alcímet-Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról. Az Emlékirat című könyv a korabeli polgári család életébe nyújt betekintést. Az olvasó képet alkothat Kuncz Aladár életpályájának alakulásáról is. Kuncz Aladár (1885, Arad- 1931, Budapest) író, szerkesztő, műfordító, kritikus. Ugyanakkor a szerző rendkívül fortélyosan felvázolja a hajdani, mára már letűnt életvitelt. (Hol van oly bő gyermekáldás?) Mindenki mindenikről jóformán mindent tud. Ennek megfelelően a családok belső élete nyitott. Feltár egy olyan kort, mely ma már jóformán ismeretlen. Többek között ennek is köszönhető mondanivalójának értéke.
A könyvről
A kézirat első része a szerző gyermekkori élményeiről szól. Bele kerültek a történetbe levelek, családi napló részletei, vendégszöveg, a sajtóban megjelent anyag is. Több, mint száz személyről van szó, egyeseket becenevénemlíti. A kézirat fontos része a Kuncz Aladár és a szerzőközti levélváltás anyaga. Kuncz Aladár különböző alkalmakkor írt levelet, például mikor ösztöndíjasként Párizsban volt, vagy fogsága idején. Érdekességként megjegyezhető, hogy franciául leveleztek. A kötet Függelék című fejezetében értékes információk olvashatók a kézirat kiadásáról, a kéziratbanidézett Máthé-Szabó Magdához írt francia nyelvű levelek keltezési sorrendjéről is. A rokoni kapcsolatok áttekintését segíti a leszármazási tábla. A kézirat gondozói a szerkesztés folyamatába nyújtottak betekintést. „A szöveg digitális változata az Országos Széchenyi Könyvtárban letétbe helyezett gépirat alapján készült… Kétféle jegyzetelést alkalmaztunk, csillaggal jelöltük a szerző, illetve a címzett, Jancsó Miklós jegyzeteit, a gondozókét számoztuk. A francia nyelvű levelekben csak az az ékezet-és vonzathibákat javítottuk ki, meghagyva az esetleges sutaságokat, magyarosságokat.” A levélrészleteket a szerző fordította. Mondhatni kevés a képanyag. A fényképeket Jancsó Miklós bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére, a 2016-s felvételeket H. Szabó Gyula készítette.A könyv 126 oldal, 20×14 cm. A borító Matei László munkája.Az Emlékirat a múlt történelmének hiteles tanúja.
Kuncz Aladár-kép
Az emlékiratszerző önmagáról, az általa átélt eseményekről, az emberi kapcsolatokról ír.Jellegzetessége a szubjektív rálátás. Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda szubjektív látásmódján keresztül ismerhetjük meg Kuncz Aladár életpályájának eddig kevésbé ismert vonatkozásait, életének kolozsvári színhelyeiről kaphatunk képet.A könyv kolozsvári bemutatóján Jancsó Miklós elmondta, hogy édesanyjának szívügye volt a Kuncz hagyaték. A Kuncz hagyaték egy része Budapesten, az Országos Széchenyi könyvtárban van, a másik része a Jancsó család tulajdonában.A szerző folyamatosan rendezte az emlékiratot. Ő maga gépelte. Az írásából kiderül, emlékeiben hogyan élt Kuncz Aladár egyénisége.„Dadi társaságbeli lény volt. Szeretett színházba, hangversenyekre, vacsorákra, uzsonnákra, táncmulatságokra, kávéházba járni. Mégis felírta a Görögtemplom utcai kert filagóriájának falára:” Ha egyedül vagyok, szeretnék néha társaságba menni. Ha társaságban vagyok, mindig szeretnék egyedül lenni.… És a nagy, barna, jóságos szemeivel, szerető érdeklődéssel figyelt mindenkit és mindent. De érezte, és bizonyos fokig élvezte, hogy őt figyelik.” Idéz más szerzőknek Kuncz Aladárral kapcsolatos véleményét is. Dadi munkamódszerét a következőképp jellemzi Trócsányi: „Kuncz Aladár a könnyen tanuló, és dolgozó típushoz tartozott.” A kolozsvári piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1903-1907 között Budapesti Egyetem magyar-latin szakos hallgatója, az Eötvös József Collegium tagja. Nagyrabecsült tanára Riedl Frigyes volt. Doktori értekezését Toldy Ferencről írta. Budapesten főgimnáziumi tanárként dolgozik. Az Emlékiratban idézi PomogátsBéla: Kuncz Aladárról szóló monográfiából: „Dadi hivatást látott a munkájában, latint és magyart tanított, emellett iskolai kirándulásokat szervezett, az ifjúsági könyvtárat, a diákok franciakörét ő irányítja, előadásokat tart, ünnepségeket rendez. Közben részt vesz a haladótanárok, a radikálisok és az új irodalommozgalmaiban. Pedagógiai tárgyú írásai felvilágosultságról és radikalizmusról vallanak.”1909-1914 között a Nyugat munkatársa. „Pomogáts rámutat Dadi kapcsolatára a Nyugattal. „Kuncz filológusnak, kritikusnak, írónak készül, az eddig elmondottak már sejtetik, hogy az új magyar irodalom soraiban találja meg otthonát.” Nagy érdeklődést tanúsított a francia irodalom és kultúra iránt. Többször volt Párizsban. 1912-13-ban tanulmányi szabadságot és ösztöndíjat kap.14 hónapot tölt Párizsban, találkozik barátaival, francia ismerőseivel. Az első világháború kitörése Franciaországban érte. Mint ellenséges ország állampolgárát internálják egy franciaországi faluba, így lett a Noirmoutier, illetve az Ile d’ Yeu foglya. Mindezekről a történtekről az apjához, Kuncz Elekhez írott levelekből kaphatunk képet.1923-ban Kolozsváron telepedik le.A fogság élményeit a Fekete kolostor című remekművében, dokumentumértékű emlékiratában örökítette meg. 1931 márciusában kezdődött a betegsége.„Betegsége alatt javította Dadi a Fekete kolostor kefelenyomatát- idézi Marosi Ildikót, aki a Helikon levelesládája című könyvében közli Kovács Laciné visszaemlékezését. „Kovács Laciné szerint Dadi nálunk gépelte a Fekete kolostort, s amikor befejezett egy részt, bejött a másik szobából, és felolvasta nekünk. Dadi kézzel írta a könyvét, gépelni nem is tudott, ennél az íróasztalnál írta, amelynél én most ezeket a visszaemlékezéseket gépelem.A kézirat, amit annak idején Dédi bácsinak elküldtem, jóformán javítás nélküli.”Kuncz Aladárt sokan meglátogatták betegsége alatt. „Barátai, írótársai, a rokonok szeretettel vették körül. Babits, Kosztolányi, Móricz a Fekete kolostorról írottakat kefelenyomatban az ágyánál olvasták fel, meg akarták szerezni neki ezt az utolsó örömet, siettek, mert nem tudták, lesz-e már ideje, hogy meghallgassa.”
Érdemes elolvasni Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda Emlékirat című könyvét, amely rendkívül érdekes és olvasmányos. Filológiai szempontból is értékes, mivel kutatás tárgyát is képezheti.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2017. január 6.
Újabb öt évre kap kinevezést Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére
Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.
Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.
Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Suteu volt kulturális miniszter. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.
Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.
„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.
„A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését” – mondta Gáspárik Attila.
Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.
„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.
MTI
Székelyhon.ro
Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.
Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.
Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Suteu volt kulturális miniszter. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.
Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.
„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.
„A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését” – mondta Gáspárik Attila.
Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.
„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.
MTI
Székelyhon.ro
2017. január 6.
A zászlófelvonás miatt megbírságolt Tőke Ervin pert nyert a román hatóságok ellen
Pert nyert a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, és a csíkszeredai csendőralakulat ellen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)csíkszéki elnöke, akit a rendőrség és a csendőrség is megbírságolt 2016 júniusában egy csíkszeredai köztéri zászlófelvonás miatt.
Az első fokon eljáró csíkszeredai bíróság december végi ítéletében érvénytelenítette azt a tízezer lejes bírságot amelyet a Hargita megye zászlajának tekintett székely zászló nem törvényes felvonásáért rótt ki a rendőrség, csütörtökön pedig figyelmeztetésre enyhítette azt az ezer lejes bírságot amelyet a csendőrség egy betiltott rendezvény megtartása miatt szabott ki.
Tőke Ervin az MTI-nek elmondta: nem szabad megengedni, hogy a székely zászló ne jelenhessen meg Székelyföld közterein. „Ne gondolja a román állam, hogy ő a csíkszeredai főtér tulajdonosa. Én is résztulajdonos vagyok” – jelentette ki.
Tőke Ervin korábban elmondta: egy négyzetméternyi területet bérelt Csíkszereda főterén, és építési engedélyt kapott a polgármesteri hivataltól arra, hogy zászlórudat állítson fel ezen a területen. A zászlófelvonás meghirdetett ünnepélyének a délelőttjén azonban a városháza közrendi bizottsága kedvezőtlenül véleményezte az önkormányzati választások kampányzárására meghirdetett ünnepséget, Jean Adrian Andrei prefektus pedig megtámadta a bíróságon a zászlórúd elhelyezésére vonatkozó építési engedélyt.
Tőke Ervin – aki az EMNP csíkszeredai polgármesterjelöltje volt – közölte az eseményre összegyűltekkel, hogy a rendezvény elmarad, de felvonta a zászlót. A helyszínen tartózkodó rendőrök és csendőrök a politikust bekísérték a rendőrségre és megbírságolták, a zászlót pedig bűnjelként foglalták le.
Amint az MTI-nek Tőke Ervin elmondta, a per során arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy a székely zászló nemzeti jelkép, és – ha a Hargita megyei önkormányzat a megye jelképévé is nyilvánította – a megyezászlóra vonatkozó szabályok miatt nem korlátozható egy nemzeti jelkép használata. Tanúkkal igazolta ugyanakkor, hogy ünnepséggel készültek a zászlófelvonásra, amit végül nem tartottak meg. Hozzátette: a zászlófelvonás nem egy bejelentésköteles rendezvény, hanem személyes akció volt.
MTI
Székelyhon.ro
Pert nyert a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság, és a csíkszeredai csendőralakulat ellen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)csíkszéki elnöke, akit a rendőrség és a csendőrség is megbírságolt 2016 júniusában egy csíkszeredai köztéri zászlófelvonás miatt.
Az első fokon eljáró csíkszeredai bíróság december végi ítéletében érvénytelenítette azt a tízezer lejes bírságot amelyet a Hargita megye zászlajának tekintett székely zászló nem törvényes felvonásáért rótt ki a rendőrség, csütörtökön pedig figyelmeztetésre enyhítette azt az ezer lejes bírságot amelyet a csendőrség egy betiltott rendezvény megtartása miatt szabott ki.
Tőke Ervin az MTI-nek elmondta: nem szabad megengedni, hogy a székely zászló ne jelenhessen meg Székelyföld közterein. „Ne gondolja a román állam, hogy ő a csíkszeredai főtér tulajdonosa. Én is résztulajdonos vagyok” – jelentette ki.
Tőke Ervin korábban elmondta: egy négyzetméternyi területet bérelt Csíkszereda főterén, és építési engedélyt kapott a polgármesteri hivataltól arra, hogy zászlórudat állítson fel ezen a területen. A zászlófelvonás meghirdetett ünnepélyének a délelőttjén azonban a városháza közrendi bizottsága kedvezőtlenül véleményezte az önkormányzati választások kampányzárására meghirdetett ünnepséget, Jean Adrian Andrei prefektus pedig megtámadta a bíróságon a zászlórúd elhelyezésére vonatkozó építési engedélyt.
Tőke Ervin – aki az EMNP csíkszeredai polgármesterjelöltje volt – közölte az eseményre összegyűltekkel, hogy a rendezvény elmarad, de felvonta a zászlót. A helyszínen tartózkodó rendőrök és csendőrök a politikust bekísérték a rendőrségre és megbírságolták, a zászlót pedig bűnjelként foglalták le.
Amint az MTI-nek Tőke Ervin elmondta, a per során arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy a székely zászló nemzeti jelkép, és – ha a Hargita megyei önkormányzat a megye jelképévé is nyilvánította – a megyezászlóra vonatkozó szabályok miatt nem korlátozható egy nemzeti jelkép használata. Tanúkkal igazolta ugyanakkor, hogy ünnepséggel készültek a zászlófelvonásra, amit végül nem tartottak meg. Hozzátette: a zászlófelvonás nem egy bejelentésköteles rendezvény, hanem személyes akció volt.
MTI
Székelyhon.ro
2017. január 7.
Szilágyi N. Sándor: Bukaresti mozaikkockák (3.)
Odaállok a sor végére, előttem-mellettem egy ötven körüli munkásasszony. Hallgatunk egy darabig, de két-három percnél nem bírja tovább. Felém fordul, a szemembe néz, és kérdez valamit, mindegy, mit, fő, hogy a kapcsolat létrejöjjön.
Például: „Nem tudja, hoztak tegnap kolbászt?” Erre aztán én akár igennel, akár nemmel felelek, az neki teljesen mindegy, mert ő már el tudja kezdeni a magáét: „Úgy gondoltam, beállok már én is ide, hátha kifogunk valamit, egy kis kolbász, az nagyon jó lenne, mert az uram azt nagyon szereti, tudja, úgy megsütve, egy kis tört paszullyal mellé, fokhagymával, úgy szokta meg az anyjánál, aki most nálam lakik, mert apósom meghalt tavaly, Isten nyugtassa, szerencsétlenség érte, aztán most minálunk lakik az anyósom is, de baj van a gyomrával, ilyesmit, mint kolbász, nemigen bír enni, neki is kellene főzzek valamit, de sosincs megelégedve vele, ha így csinálom, az a baj, ha úgy, akkor azért nem jó, nem is tudom, mit tudjak vele csinálni, tegnap is mondom neki, hogy …” – és így tovább, csak azért nem a végtelenségig, mert közben mégiscsak elérünk az ajtóig, ahol kiderül, hogy a kolbász elfogyott, mehetünk haza. Ezek az emberek mégsem álltak itt hiába: kiöntötték a szívüket, holnap már könnyebben viselik a bajokat. S ha megint nehéz lesz a lelkük, megint eljönnek, a sor meglesz a jövő héten is, és akkor is akad majd valaki, aki meghallgassa őket.
A legcsodálatosabb éppen ez: hogy mindig van türelmes hallgató. S ha az ember őt figyeli, látni lehet, hogy csakugyan odafigyel, látszik az arcán, hogy érdekli a másik ember baja, sőt át is érzi. Időnként bólogat, megjegyzést tesz. Másutt az ilyesmit már tanítani kell. Ezek az emberek még tudják maguktól.
Lehet, hogy a másik ember meghallgatása nem is önálló része ennek a kultúrának, hanem beletartozik abba az általános érvényű, íratlan, de annál szigorúbb törvénybe, hogy segítségkérést semmilyen körülmények között sem szabad visszautasítani. A nagy segíteni akarás olykor egészen megmosolyogtató, a kívülálló számára nem kis bosszúságot okozó formákat is ölthet. Bukarestbe érkező erdélyi ismerőseim számára az utóbbi években az volt az első tanácsom, hogy ha valahová el akarnak jutni, és nem ismerik az utat, három ember egybehangzó véleménye alapján szabad csak elindulni, mert különben egész nap bolyonghatnak a különböző jó tanácsok labirintusában. A bukaresti ember ugyanis egyszerűen restelli bevallani, hogy halvány fogalma sincs, merre lehet az a bizonyos utca, ahová a kérdező el szeretne jutni, de hogy meg ne sértse („Nehogy azt higgye, hogy nem akarok rajta segíteni!”), inkább eligazítja valamerre, ötvenszázalékos eséllyel fordított irányba. Mentségére legyen mondva, nagyon messzire sohasem küldi. Például olyat sohasem mond, hogy szálljunk fel erre meg erre a villamosra, menjünk el a végállomásig, ott szálljunk át egy autóbuszra, s úgy menjünk tovább. Nem. A szokásos formula ez: „Üljön fel itt akármelyik trolira, menjen vele három megállót, és ott még kérdezze meg!” Aki tudja, hogy ez mit jelent, természetesen felé sem megy a trolinak, hanem tovább érdeklődik, de aki nem érti, utazgathat így reggeltől estig, s aztán elátkozza még a napot is, amikor Bukarestbe tette a lábát.
1989. december 22-én este az egész Európa szorongva, döbbenten és csodálattal nézte a Televízió épülete köré gyűlt embereket, és levonta magának a konklúziót, hogy íme, ezek az emberek mindenre el vannak szánva, ezek a kommunizmust nem tűrhetik tovább, inkább ott halnak meg, de haza nem mennek. Volt ebben valami, persze, de a jelenség teljes megértéséhez ismerni kell ezeket az embereket. Az történt ugyanis, hogy délután öt óra körül a tévébemondó kétségbeesve fordult a lakossághoz: „Emberek, jöjjetek a segítségünkre, kétezer felfegyverzett terrorista közeledik a Televízióhoz, el akarják foglalni, nagy bajban vagyunk! Segítsetek!” Mire a bukaresti ember felállt a készülék elől, vette a kabátját, kezébe egy lécdarabot, s már indult is. Segítséget kértek – nem lehet otthon maradni. Hogy ott lőni fognak? Senki sem kerülheti el a sorsát. Ha úgy volt elrendelve, úgyis meghalunk, ha meg nem, akkor úgysem árthat a golyó.A segítségkérés az ügyintézésben is csodát művelhet. Az erdélyi, aki járatlan a bukaresti életszabályokban, általában úgy próbál ügyet intézni, ahogy azt otthon megszokta: átad egy halom papírt a hivatalban, precízen elmondja, mire van szüksége, és csak csodálkozik, mikor azt hallja: „Hát uram, ezt nagyon nehéz lesz elintézni. A főnök nincs itt, nem tudom, mikor jön, nem tudom, kihez vigyem, nem tudom, kinek adjam” – és egyáltalán: nem tudok semmit, és különben is, mi közöm nekem ehhez az egészhez? S ha erre a gyanútlan jámbor a hivatali kötelességre mer hivatkozni (mert, ugye, otthon az szent dolog!), akkor holtbiztos, hogy minden elveszett. Mert akkor hirtelen felcsattan a hivatalnok, akár férfi, akár nő, és már kiabál is, mégpedig a számára elérhető legmagasabb hangfekvésben: „Hol képzeli magát, uram? Azért jött ide hozzám, hogy kioktasson engem, mi az én kötelességem? Hát nem tudom én, mi az én kötelességem? Nézzünk oda! Na, viszontlátásra, befejeztük!”
A bukaresti ember ugyanis talán semmit nem utál jobban, mint azt a szót, hogy kötelesség. És ez teljesen érthető ebben a kultúrában. Hiszen a kötelesség személytelen, formális viszony, a bukaresti ember pedig nem szeret, nem tud, és nem is akar ilyen relációban mozogni. Ahhoz, hogy boldogulni lehessen vele, először személyessé kell tenni számára a problémát, úgy, hogy érezze, ez a dolog neki valahogyan személyét érintő ügyévé vált. Ennek legegyszerűbb módja, hogy az ember segítséget kér tőle: nem a hivatalnoktól, hanem az embertől. Például úgy, hogy az ügyintézést ilyenformán kezdjük: „Drága asszonyom, van nekem egy nagy problémám. Tudom, hogy nem könnyű megoldani, de Maga talán tud rajtam segíteni.” Erre a válasz már ilyesmi: „Mondja, miről van szó, ha tudok, segítek.” És ettől kezdve sínen a dolog. A probléma személyessé tételének más módjai is vannak. Egy külföldi szappan, egy tábla csokoládé, egy akármilyen „kis figyelmesség” („o mică atenţie”) nagyon jól betölti ugyanezt a szerepet, ha a megfelelő formát is ismerjük hozzá. Nagy tévedés volna ebben mindjárt korrupciót látni. Van persze Bukarestben is korrupció, olykor elképesztő méretekben. De ez nem az. Ez inkább egy gesztus, egy rítus, amelynek szimbolikus értéke jóval nagyobb, mint az ajándék közvetlen használati értéke. Annak jele, hogy én most veled nem mint intézménnyel, hanem mint emberrel szeretnék kapcsolatba lépni. Embertől emberig – „de la om la om”.
P. S.
Lassan egy éve lesz, hogy elkerültem Bukarestből. Néha megkérdik tőlem élcelődve, nem vágyom-e vissza. Meglepődnek, amikor azt válaszolom, hogy olykor igen. De mi hiányzik? Hát az emberek. Persze, persze, ott a román értelmiség színe-java. Elmosolyodom. Hogy is tudhatnám megmagyarázni, hogy nekem azok a rosszul öltözött, tülekedő, sorbanálló, veszekedő, síró-nevető egyszerű emberek hiányoznak inkább?
(Ez a kiegészítés még 1995-ből való. Akkor gondoltam rá először, hogy kötetbe gyűjtöm addigi írásaimat, de aztán félretettem mégis, mert még nem telt el elég idő ahhoz, hogy megfelelő távlatom legyen hozzá. Ehhez az íráshoz azonban megírtam az alább következő folytatást, és ehhez most sincs semmi hozzátennivalóm.)
Úgy gondolom, mindezt nemigen lehetne másképp látnom ma sem. Tartozom azonban vele, hogy kiegészítsem néhány észrevétellel. Csokorba szedett tapasztalataim nagyrészt a ’89 előtti időből valók. 1990 októberében Kolozsvárra költöztünk, azóta nem tudtam közelről és folyamatosan követni, mi történik ezekkel az emberekkel az új körülmények között. Ritkán utazom Bukarestbe, de így is volt alkalmam megfigyelni néhány nem éppen örvendetes változást.Hallottam például egy olyan esetről, szavahihető forrásból, hogy az egyik tízemeletes tömbházban elakadt a lift, és benne rekedt egy ott lakó arab diák. Nosza, összefogtak a lakók, hogy itt a nagy alkalom, addig nem engedjük ki, míg nem fizet 500 dollárt. Elkezdődött az alkudozás, amely öt óra hosszat tartott, miközben – tudván, hogy valami nagy célért történik – a lakók vállalták az áldozatot, zokszó nélkül gyalogoltak a kilencedik-tizedik emeletre, az alkudozásban egy nyugalmazott ügyvéd volt a közvetítő, végül a diáknak sikerült lealkudnia a summát 175 dollárra, és akkor kiszabadították. Csak hüledeztem, amikor ezt hallottam, és arra gondoltam, Istenem, mi lett ezekből a szegény emberekből! Hiszen azelőtt teljesen elképzelhetetlen volt, hogy ilyen helyzetben a segítségnyújtást egyáltalán feltételhez kössék, nemhogy ilyenhez. Más esetek is jelzik, hogy a pénz, a gyors meggazdagodás csábítása mennyire telibe kapta az embereket. Nem hinném, hogy ezen sok csodálnivaló volna, elég csak arra gondolni, hogy miután éveken át csak az üres boltokhoz szoktak hozzá, egyszer csak ott látják a kirakatokban azokat a csudaárukat, amelyeket a tévében, különösen a műholdas műsorokban folyton reklámoznak, és nekik még a megélhetésre is alig futja. A külföldiekről, például az arab diákokról azt hiszik, hogy azoknak dugig a zsebük dollárral, s az irigység ilyen torz viselkedéshez vezet, vagy az olyanokhoz, mint a diáknegyedbeli konfliktusok voltak a román és arab diákok között (amiben azonban egyes arab diákoknak is megvolt a maguk szerepe).Bukaresti ember a külföldiekhez különben is mindig ambivalensen viszonyult: egyrészt volt benne egyfajta tartózkodás, valami lappangó xenofóbia (ami ebben a kultúrában nem dicséretes ugyan, de érthető, hiszen az uralkodó réteg, amely elképzelhetetlen módon szipolyozta ki a föld népét, évszázadokon át idegenekből állt), másrészt meg ugyanakkor nagy csodálattal viseltetett minden iránt, ami külföldi, a rágógumitól a farmernadrágig. E vegyes érzelmek egyesítésére az irigység felel meg a legjobban, hiszen ha valakire irigykedünk, abban benne van annak elismerése is, hogy van rajta, mit irigyelni, de az is, hogy ettől még nem szeretjük őt különösebben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Odaállok a sor végére, előttem-mellettem egy ötven körüli munkásasszony. Hallgatunk egy darabig, de két-három percnél nem bírja tovább. Felém fordul, a szemembe néz, és kérdez valamit, mindegy, mit, fő, hogy a kapcsolat létrejöjjön.
Például: „Nem tudja, hoztak tegnap kolbászt?” Erre aztán én akár igennel, akár nemmel felelek, az neki teljesen mindegy, mert ő már el tudja kezdeni a magáét: „Úgy gondoltam, beállok már én is ide, hátha kifogunk valamit, egy kis kolbász, az nagyon jó lenne, mert az uram azt nagyon szereti, tudja, úgy megsütve, egy kis tört paszullyal mellé, fokhagymával, úgy szokta meg az anyjánál, aki most nálam lakik, mert apósom meghalt tavaly, Isten nyugtassa, szerencsétlenség érte, aztán most minálunk lakik az anyósom is, de baj van a gyomrával, ilyesmit, mint kolbász, nemigen bír enni, neki is kellene főzzek valamit, de sosincs megelégedve vele, ha így csinálom, az a baj, ha úgy, akkor azért nem jó, nem is tudom, mit tudjak vele csinálni, tegnap is mondom neki, hogy …” – és így tovább, csak azért nem a végtelenségig, mert közben mégiscsak elérünk az ajtóig, ahol kiderül, hogy a kolbász elfogyott, mehetünk haza. Ezek az emberek mégsem álltak itt hiába: kiöntötték a szívüket, holnap már könnyebben viselik a bajokat. S ha megint nehéz lesz a lelkük, megint eljönnek, a sor meglesz a jövő héten is, és akkor is akad majd valaki, aki meghallgassa őket.
A legcsodálatosabb éppen ez: hogy mindig van türelmes hallgató. S ha az ember őt figyeli, látni lehet, hogy csakugyan odafigyel, látszik az arcán, hogy érdekli a másik ember baja, sőt át is érzi. Időnként bólogat, megjegyzést tesz. Másutt az ilyesmit már tanítani kell. Ezek az emberek még tudják maguktól.
Lehet, hogy a másik ember meghallgatása nem is önálló része ennek a kultúrának, hanem beletartozik abba az általános érvényű, íratlan, de annál szigorúbb törvénybe, hogy segítségkérést semmilyen körülmények között sem szabad visszautasítani. A nagy segíteni akarás olykor egészen megmosolyogtató, a kívülálló számára nem kis bosszúságot okozó formákat is ölthet. Bukarestbe érkező erdélyi ismerőseim számára az utóbbi években az volt az első tanácsom, hogy ha valahová el akarnak jutni, és nem ismerik az utat, három ember egybehangzó véleménye alapján szabad csak elindulni, mert különben egész nap bolyonghatnak a különböző jó tanácsok labirintusában. A bukaresti ember ugyanis egyszerűen restelli bevallani, hogy halvány fogalma sincs, merre lehet az a bizonyos utca, ahová a kérdező el szeretne jutni, de hogy meg ne sértse („Nehogy azt higgye, hogy nem akarok rajta segíteni!”), inkább eligazítja valamerre, ötvenszázalékos eséllyel fordított irányba. Mentségére legyen mondva, nagyon messzire sohasem küldi. Például olyat sohasem mond, hogy szálljunk fel erre meg erre a villamosra, menjünk el a végállomásig, ott szálljunk át egy autóbuszra, s úgy menjünk tovább. Nem. A szokásos formula ez: „Üljön fel itt akármelyik trolira, menjen vele három megállót, és ott még kérdezze meg!” Aki tudja, hogy ez mit jelent, természetesen felé sem megy a trolinak, hanem tovább érdeklődik, de aki nem érti, utazgathat így reggeltől estig, s aztán elátkozza még a napot is, amikor Bukarestbe tette a lábát.
1989. december 22-én este az egész Európa szorongva, döbbenten és csodálattal nézte a Televízió épülete köré gyűlt embereket, és levonta magának a konklúziót, hogy íme, ezek az emberek mindenre el vannak szánva, ezek a kommunizmust nem tűrhetik tovább, inkább ott halnak meg, de haza nem mennek. Volt ebben valami, persze, de a jelenség teljes megértéséhez ismerni kell ezeket az embereket. Az történt ugyanis, hogy délután öt óra körül a tévébemondó kétségbeesve fordult a lakossághoz: „Emberek, jöjjetek a segítségünkre, kétezer felfegyverzett terrorista közeledik a Televízióhoz, el akarják foglalni, nagy bajban vagyunk! Segítsetek!” Mire a bukaresti ember felállt a készülék elől, vette a kabátját, kezébe egy lécdarabot, s már indult is. Segítséget kértek – nem lehet otthon maradni. Hogy ott lőni fognak? Senki sem kerülheti el a sorsát. Ha úgy volt elrendelve, úgyis meghalunk, ha meg nem, akkor úgysem árthat a golyó.A segítségkérés az ügyintézésben is csodát művelhet. Az erdélyi, aki járatlan a bukaresti életszabályokban, általában úgy próbál ügyet intézni, ahogy azt otthon megszokta: átad egy halom papírt a hivatalban, precízen elmondja, mire van szüksége, és csak csodálkozik, mikor azt hallja: „Hát uram, ezt nagyon nehéz lesz elintézni. A főnök nincs itt, nem tudom, mikor jön, nem tudom, kihez vigyem, nem tudom, kinek adjam” – és egyáltalán: nem tudok semmit, és különben is, mi közöm nekem ehhez az egészhez? S ha erre a gyanútlan jámbor a hivatali kötelességre mer hivatkozni (mert, ugye, otthon az szent dolog!), akkor holtbiztos, hogy minden elveszett. Mert akkor hirtelen felcsattan a hivatalnok, akár férfi, akár nő, és már kiabál is, mégpedig a számára elérhető legmagasabb hangfekvésben: „Hol képzeli magát, uram? Azért jött ide hozzám, hogy kioktasson engem, mi az én kötelességem? Hát nem tudom én, mi az én kötelességem? Nézzünk oda! Na, viszontlátásra, befejeztük!”
A bukaresti ember ugyanis talán semmit nem utál jobban, mint azt a szót, hogy kötelesség. És ez teljesen érthető ebben a kultúrában. Hiszen a kötelesség személytelen, formális viszony, a bukaresti ember pedig nem szeret, nem tud, és nem is akar ilyen relációban mozogni. Ahhoz, hogy boldogulni lehessen vele, először személyessé kell tenni számára a problémát, úgy, hogy érezze, ez a dolog neki valahogyan személyét érintő ügyévé vált. Ennek legegyszerűbb módja, hogy az ember segítséget kér tőle: nem a hivatalnoktól, hanem az embertől. Például úgy, hogy az ügyintézést ilyenformán kezdjük: „Drága asszonyom, van nekem egy nagy problémám. Tudom, hogy nem könnyű megoldani, de Maga talán tud rajtam segíteni.” Erre a válasz már ilyesmi: „Mondja, miről van szó, ha tudok, segítek.” És ettől kezdve sínen a dolog. A probléma személyessé tételének más módjai is vannak. Egy külföldi szappan, egy tábla csokoládé, egy akármilyen „kis figyelmesség” („o mică atenţie”) nagyon jól betölti ugyanezt a szerepet, ha a megfelelő formát is ismerjük hozzá. Nagy tévedés volna ebben mindjárt korrupciót látni. Van persze Bukarestben is korrupció, olykor elképesztő méretekben. De ez nem az. Ez inkább egy gesztus, egy rítus, amelynek szimbolikus értéke jóval nagyobb, mint az ajándék közvetlen használati értéke. Annak jele, hogy én most veled nem mint intézménnyel, hanem mint emberrel szeretnék kapcsolatba lépni. Embertől emberig – „de la om la om”.
P. S.
Lassan egy éve lesz, hogy elkerültem Bukarestből. Néha megkérdik tőlem élcelődve, nem vágyom-e vissza. Meglepődnek, amikor azt válaszolom, hogy olykor igen. De mi hiányzik? Hát az emberek. Persze, persze, ott a román értelmiség színe-java. Elmosolyodom. Hogy is tudhatnám megmagyarázni, hogy nekem azok a rosszul öltözött, tülekedő, sorbanálló, veszekedő, síró-nevető egyszerű emberek hiányoznak inkább?
(Ez a kiegészítés még 1995-ből való. Akkor gondoltam rá először, hogy kötetbe gyűjtöm addigi írásaimat, de aztán félretettem mégis, mert még nem telt el elég idő ahhoz, hogy megfelelő távlatom legyen hozzá. Ehhez az íráshoz azonban megírtam az alább következő folytatást, és ehhez most sincs semmi hozzátennivalóm.)
Úgy gondolom, mindezt nemigen lehetne másképp látnom ma sem. Tartozom azonban vele, hogy kiegészítsem néhány észrevétellel. Csokorba szedett tapasztalataim nagyrészt a ’89 előtti időből valók. 1990 októberében Kolozsvárra költöztünk, azóta nem tudtam közelről és folyamatosan követni, mi történik ezekkel az emberekkel az új körülmények között. Ritkán utazom Bukarestbe, de így is volt alkalmam megfigyelni néhány nem éppen örvendetes változást.Hallottam például egy olyan esetről, szavahihető forrásból, hogy az egyik tízemeletes tömbházban elakadt a lift, és benne rekedt egy ott lakó arab diák. Nosza, összefogtak a lakók, hogy itt a nagy alkalom, addig nem engedjük ki, míg nem fizet 500 dollárt. Elkezdődött az alkudozás, amely öt óra hosszat tartott, miközben – tudván, hogy valami nagy célért történik – a lakók vállalták az áldozatot, zokszó nélkül gyalogoltak a kilencedik-tizedik emeletre, az alkudozásban egy nyugalmazott ügyvéd volt a közvetítő, végül a diáknak sikerült lealkudnia a summát 175 dollárra, és akkor kiszabadították. Csak hüledeztem, amikor ezt hallottam, és arra gondoltam, Istenem, mi lett ezekből a szegény emberekből! Hiszen azelőtt teljesen elképzelhetetlen volt, hogy ilyen helyzetben a segítségnyújtást egyáltalán feltételhez kössék, nemhogy ilyenhez. Más esetek is jelzik, hogy a pénz, a gyors meggazdagodás csábítása mennyire telibe kapta az embereket. Nem hinném, hogy ezen sok csodálnivaló volna, elég csak arra gondolni, hogy miután éveken át csak az üres boltokhoz szoktak hozzá, egyszer csak ott látják a kirakatokban azokat a csudaárukat, amelyeket a tévében, különösen a műholdas műsorokban folyton reklámoznak, és nekik még a megélhetésre is alig futja. A külföldiekről, például az arab diákokról azt hiszik, hogy azoknak dugig a zsebük dollárral, s az irigység ilyen torz viselkedéshez vezet, vagy az olyanokhoz, mint a diáknegyedbeli konfliktusok voltak a román és arab diákok között (amiben azonban egyes arab diákoknak is megvolt a maguk szerepe).Bukaresti ember a külföldiekhez különben is mindig ambivalensen viszonyult: egyrészt volt benne egyfajta tartózkodás, valami lappangó xenofóbia (ami ebben a kultúrában nem dicséretes ugyan, de érthető, hiszen az uralkodó réteg, amely elképzelhetetlen módon szipolyozta ki a föld népét, évszázadokon át idegenekből állt), másrészt meg ugyanakkor nagy csodálattal viseltetett minden iránt, ami külföldi, a rágógumitól a farmernadrágig. E vegyes érzelmek egyesítésére az irigység felel meg a legjobban, hiszen ha valakire irigykedünk, abban benne van annak elismerése is, hogy van rajta, mit irigyelni, de az is, hogy ettől még nem szeretjük őt különösebben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 7.
Öntudatot erősítő kötetek
Több székely család könyvespolcán látnák szívesen a kezdeményezők a Székely Könyvtár sorozat eddig megjelent köteteit. A szerkesztők az évek során rájöttek ugyan arra, hogy nem lehet „kicsi kanállal lenyomni az olvasók torkán” a sorozatot, ám továbbra is azt vallják, hogy ezek a könyvek, amellett, hogy a székely-magyar öntudat megerősödését segítik elő, egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak.
Nemcsak az a közös ezeket a szerzőket illetően, hogy ugyanazon földrajzi területről származnak, hanem leginkább a világlátásuk köti össze őket – fogalmazott Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója, amikor a fele útjához érkezett Székely Könyvtár sorozatról beszélgettünk.
2012-ben adták ki a Székely Könyvtár sorozat legelső kötetét, amelyben székely népballadákat gyűjtöttek egybe. A Hargita Kiadóhivatal és Hargita Megye Tanácsa közös könyvkiadási projektje részeként évente tíz kötet kiadását tervezték, ötdarabos minisorozatokban. A Székely Könyvtár sorozatba olyan szerzők írásait válogatják be, amelyek nemcsak székely-magyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak – tűzték ki célul már a kezdetekkor a kezdeményezők. A legutóbb megjelent, ötvenedik kötetben Markó Béla verseiből kínálnak válogatást. A félidejéhez érkezett sorozat része ugyanakkor az 50+ számozású, Siklódy Ferenc Könyvjegyek I. című kötete, amely a művésznek a sorozat előfizetői számára készített könyvjegyeit tartalmazza. Az ex librisek mellett pedig a sorozat szerkesztői osztják meg gondolataikat az adott kötetről, amelyeket végigolvasva egyfajta erdélyi irodalomtörténet bontakozik ki.
Évente tíz kötet
„A Hargita Kiadónak korábban már volt egy mini könyvsorozata, a Bibliotheca Moldaviensis, amely a moldvai magyarokkal kapcsolatos alapműveket gyűjtötte össze. Abból évente egy vagy két kötet jelent meg, összesen mintegy tíz darab. Abban az időben jelentek meg a Góbé és a Székely termékek, és akkor Ferenczes István, a kiadó korábbi igazgatója azt mondta, hogy ha van ilyen, hogy székely termék, akkor van székely szellemi termék is, és érdemes lenne a székely-magyar írott kultúra alapműveit is összegyűjteni egy könyvsorozatba. Aztán a megyei tanács segítségével támogatókat kerestünk, és elkezdődött a sorozat könyveinek a kiadása. Fontos, hogy egy grafikailag, tipográfiailag nagyon szép, kézhez álló, zsebben elférő, olvasható és rendkívül elegáns sorozatról van szó” – elevenítette fel a kezdeteket Lövétei Lázár László. Mint mondta, a koncepció az volt, hogy évente tíz kötet jelenik meg, öt pünkösdre, öt pedig a marosvásárhelyi könyvvásárra, amit rendszerint év végén rendeznek. Már a kezdetekkor fontosnak tartották, hogy ezekben az ötös minisorozatokban legyen régi, tizennyolc, tizenkilencedik századi irodalom is, illetve legyen huszadik századi és kortárs szerzőktől is kötet.
Ugyanakkor szempont az is, hogy próbálják lefedni az egész Székelyföldet, hogy ne csak csíki vagy udvarhelyszéki, hanem marosszéki, háromszéki és aranyosszéki szerzők művei is helyet kapjanak a sorozatban, azaz a székely-magyar írott kultúra egészét próbálják felmutatni. A műveket egy hattagú szerkesztőbizottság válogatja: Fekete Vince - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Ferenczes István - József Attila-díjas költő, író, György Attila - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Lövétei Lázár László - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Mirk Szidónia-Kata - szerkesztő, a néprajztudományok doktora, Molnár Vilmos - Márai Sándor-díjas író, szerkesztő. A sorozat egységes grafikai arculata Léstyán Csaba grafikus munkáját dicséri.
Egy helyen az alapművek
A kiadóhivatal igazgatója elmondta, bizonyos kötetekből – például a Kányádi Sándor- és a Márton Áron-kötetet – újra ki kellett adják, akkora volt az érdeklődés irántuk. De magának a sorozatnak több megrendelője is lehetne, ahhoz képest, hogy milyen fontos alapműveket tartalmaz. Ugyanakkor árban is hozzáférhető – 35 lej egy kötet, Székelyföld előfizetőknek 25. „Közel ezer előfizetője van a Székelyföld folyóiratnak, mi nagyon számítottunk ezekre az előfizetőkre. Azt hittük, hogy ha a folyóirat kell az olvasóknak, akkor erre a könyvsorozatra is előfizetnek. Nem így történt. A két lista érdekes módon nem fedi egymást. Vannak azonos nevek is, de nem sok. Valószínű, hogy velünk is baj van marketingszempontból, de az tény, hogy az eddig kipróbált módszerek nem nagyon váltak be. Volt már rádióreklám, plakát, szórólap, Facebook, mindenféle, de egyszerűen az van, hogy ha valami kell az olvasónak, akkor azt megveszi, ha meg nem kell, akkor nem fogja megvenni. Nem lehet kicsi kanállal lenyomni a torkán. Ha végiglapozzuk az eddig megjelent köteteket, akkor a balladáktól Mikes Kelemenig, Tamási Árontól Bözödi Györgyig lehetne sorolni a szerzőket-műveket, de megtalálhatók a sorozatban Kányádi Sándor, Apor Péter, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre, Balázs Ferenc, Szabó Gyula, Márton Áron, Cserei Mihály, Tompa László kötetei is, csupa olyan mű, ami tényleg fontos, és ha valaki ezeket elolvassa, akkor jobban megismeri saját magát is, és azt, hogy egyáltalán ki is ez a népcsoport, amiből ő származik. A szakma részéről bizonyos távolságtartás is érzékelhető: van, aki nagyon szereti a sorozatot, és van aki megkérdezi, hogy mi az, hogy már megint a székely? Úgy látszik, egy lónak tényleg két oldala van, egyik is átesik rajta, a másik is. Van, aki a székelyre még mindig úgy tekint, mint valami romantikus csodabogárra, a másik meg egyszerűen, ha hallja ezt a szót, akkor kirázza a hideg. Mi természetesen a nyeregben érezzük magunkat, próbálunk középen maradni ennek kapcsán. Szerintünk egy roppant fontos vállalkozásról van szó, hogy egy helyen olvashatók lesznek ezek az alapművek.”
Mitől székely?
Lövétei Lázár László rámutatott, hogy a szerzők származásán túl, ami leginkább közös bennük, az a világlátás, ami nagyjából azt jelenti, hogy van egy olyan közös pont, ahonnan a szerzők körbenéznek a világba. „Ott van például Bözödi Györgynek a harmincas évek végén írt Székely bánja című kötete. Azt is lehet mondani, hogy ebben nagyon sötéten látja a székelység jelenét és jövőjét. Talán ő a legkritikusabb a székelységgel kapcsolatban, és mégis érződik, süt belőle az aggódás a saját népe sorsa iránt: mi lesz velünk, mit kéne módosítani, miben kéne nekünk változni ahhoz, hogy ne a kihalás felé tántorogjunk. Tehát, még akkor is, amikor szidja a saját népét, hogy ez sem jó, az sem jó, érezni benne, hogy itt nekünk igenis valami dolgunk van, nekünk itt kéne valamit csinálni, kezdeni valamit saját magunkkal. És ott van még a nyelvhez való viszony is. Nekem van egy határozott meggyőződésem, hogy a székely irodalomban a nyelv nem feltétlenül a kommunikáció eszköze, hanem valami egészen más. Ha például Tamásit vesszük alapul, akkor az Ábel-trilógiában bizonyos kérdésekre Ábel válaszolhatna egyszerű igennel vagy nemmel is. De nem így válaszol, hanem cifrázza is a nyelvet, három oldal kell, amíg kiderül, hogy mi a válasza. Ha jól emlékszem, Láng Gusztáv ezt a fajta írásmódot nevezte feleselő novellának. Tehát a nyelv itt nemcsak arra való, hogy beszélgessünk, hanem valami egészen másra. Többek közt ezek vagyunk mi.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Több székely család könyvespolcán látnák szívesen a kezdeményezők a Székely Könyvtár sorozat eddig megjelent köteteit. A szerkesztők az évek során rájöttek ugyan arra, hogy nem lehet „kicsi kanállal lenyomni az olvasók torkán” a sorozatot, ám továbbra is azt vallják, hogy ezek a könyvek, amellett, hogy a székely-magyar öntudat megerősödését segítik elő, egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak.
Nemcsak az a közös ezeket a szerzőket illetően, hogy ugyanazon földrajzi területről származnak, hanem leginkább a világlátásuk köti össze őket – fogalmazott Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója, amikor a fele útjához érkezett Székely Könyvtár sorozatról beszélgettünk.
2012-ben adták ki a Székely Könyvtár sorozat legelső kötetét, amelyben székely népballadákat gyűjtöttek egybe. A Hargita Kiadóhivatal és Hargita Megye Tanácsa közös könyvkiadási projektje részeként évente tíz kötet kiadását tervezték, ötdarabos minisorozatokban. A Székely Könyvtár sorozatba olyan szerzők írásait válogatják be, amelyek nemcsak székely-magyar öntudatunk megerősödését segítik elő, hanem egyúttal élvezetes olvasmányul is szolgálnak – tűzték ki célul már a kezdetekkor a kezdeményezők. A legutóbb megjelent, ötvenedik kötetben Markó Béla verseiből kínálnak válogatást. A félidejéhez érkezett sorozat része ugyanakkor az 50+ számozású, Siklódy Ferenc Könyvjegyek I. című kötete, amely a művésznek a sorozat előfizetői számára készített könyvjegyeit tartalmazza. Az ex librisek mellett pedig a sorozat szerkesztői osztják meg gondolataikat az adott kötetről, amelyeket végigolvasva egyfajta erdélyi irodalomtörténet bontakozik ki.
Évente tíz kötet
„A Hargita Kiadónak korábban már volt egy mini könyvsorozata, a Bibliotheca Moldaviensis, amely a moldvai magyarokkal kapcsolatos alapműveket gyűjtötte össze. Abból évente egy vagy két kötet jelent meg, összesen mintegy tíz darab. Abban az időben jelentek meg a Góbé és a Székely termékek, és akkor Ferenczes István, a kiadó korábbi igazgatója azt mondta, hogy ha van ilyen, hogy székely termék, akkor van székely szellemi termék is, és érdemes lenne a székely-magyar írott kultúra alapműveit is összegyűjteni egy könyvsorozatba. Aztán a megyei tanács segítségével támogatókat kerestünk, és elkezdődött a sorozat könyveinek a kiadása. Fontos, hogy egy grafikailag, tipográfiailag nagyon szép, kézhez álló, zsebben elférő, olvasható és rendkívül elegáns sorozatról van szó” – elevenítette fel a kezdeteket Lövétei Lázár László. Mint mondta, a koncepció az volt, hogy évente tíz kötet jelenik meg, öt pünkösdre, öt pedig a marosvásárhelyi könyvvásárra, amit rendszerint év végén rendeznek. Már a kezdetekkor fontosnak tartották, hogy ezekben az ötös minisorozatokban legyen régi, tizennyolc, tizenkilencedik századi irodalom is, illetve legyen huszadik századi és kortárs szerzőktől is kötet.
Ugyanakkor szempont az is, hogy próbálják lefedni az egész Székelyföldet, hogy ne csak csíki vagy udvarhelyszéki, hanem marosszéki, háromszéki és aranyosszéki szerzők művei is helyet kapjanak a sorozatban, azaz a székely-magyar írott kultúra egészét próbálják felmutatni. A műveket egy hattagú szerkesztőbizottság válogatja: Fekete Vince - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Ferenczes István - József Attila-díjas költő, író, György Attila - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Lövétei Lázár László - József Attila-díjas költő, szerkesztő, Mirk Szidónia-Kata - szerkesztő, a néprajztudományok doktora, Molnár Vilmos - Márai Sándor-díjas író, szerkesztő. A sorozat egységes grafikai arculata Léstyán Csaba grafikus munkáját dicséri.
Egy helyen az alapművek
A kiadóhivatal igazgatója elmondta, bizonyos kötetekből – például a Kányádi Sándor- és a Márton Áron-kötetet – újra ki kellett adják, akkora volt az érdeklődés irántuk. De magának a sorozatnak több megrendelője is lehetne, ahhoz képest, hogy milyen fontos alapműveket tartalmaz. Ugyanakkor árban is hozzáférhető – 35 lej egy kötet, Székelyföld előfizetőknek 25. „Közel ezer előfizetője van a Székelyföld folyóiratnak, mi nagyon számítottunk ezekre az előfizetőkre. Azt hittük, hogy ha a folyóirat kell az olvasóknak, akkor erre a könyvsorozatra is előfizetnek. Nem így történt. A két lista érdekes módon nem fedi egymást. Vannak azonos nevek is, de nem sok. Valószínű, hogy velünk is baj van marketingszempontból, de az tény, hogy az eddig kipróbált módszerek nem nagyon váltak be. Volt már rádióreklám, plakát, szórólap, Facebook, mindenféle, de egyszerűen az van, hogy ha valami kell az olvasónak, akkor azt megveszi, ha meg nem kell, akkor nem fogja megvenni. Nem lehet kicsi kanállal lenyomni a torkán. Ha végiglapozzuk az eddig megjelent köteteket, akkor a balladáktól Mikes Kelemenig, Tamási Árontól Bözödi Györgyig lehetne sorolni a szerzőket-műveket, de megtalálhatók a sorozatban Kányádi Sándor, Apor Péter, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre, Balázs Ferenc, Szabó Gyula, Márton Áron, Cserei Mihály, Tompa László kötetei is, csupa olyan mű, ami tényleg fontos, és ha valaki ezeket elolvassa, akkor jobban megismeri saját magát is, és azt, hogy egyáltalán ki is ez a népcsoport, amiből ő származik. A szakma részéről bizonyos távolságtartás is érzékelhető: van, aki nagyon szereti a sorozatot, és van aki megkérdezi, hogy mi az, hogy már megint a székely? Úgy látszik, egy lónak tényleg két oldala van, egyik is átesik rajta, a másik is. Van, aki a székelyre még mindig úgy tekint, mint valami romantikus csodabogárra, a másik meg egyszerűen, ha hallja ezt a szót, akkor kirázza a hideg. Mi természetesen a nyeregben érezzük magunkat, próbálunk középen maradni ennek kapcsán. Szerintünk egy roppant fontos vállalkozásról van szó, hogy egy helyen olvashatók lesznek ezek az alapművek.”
Mitől székely?
Lövétei Lázár László rámutatott, hogy a szerzők származásán túl, ami leginkább közös bennük, az a világlátás, ami nagyjából azt jelenti, hogy van egy olyan közös pont, ahonnan a szerzők körbenéznek a világba. „Ott van például Bözödi Györgynek a harmincas évek végén írt Székely bánja című kötete. Azt is lehet mondani, hogy ebben nagyon sötéten látja a székelység jelenét és jövőjét. Talán ő a legkritikusabb a székelységgel kapcsolatban, és mégis érződik, süt belőle az aggódás a saját népe sorsa iránt: mi lesz velünk, mit kéne módosítani, miben kéne nekünk változni ahhoz, hogy ne a kihalás felé tántorogjunk. Tehát, még akkor is, amikor szidja a saját népét, hogy ez sem jó, az sem jó, érezni benne, hogy itt nekünk igenis valami dolgunk van, nekünk itt kéne valamit csinálni, kezdeni valamit saját magunkkal. És ott van még a nyelvhez való viszony is. Nekem van egy határozott meggyőződésem, hogy a székely irodalomban a nyelv nem feltétlenül a kommunikáció eszköze, hanem valami egészen más. Ha például Tamásit vesszük alapul, akkor az Ábel-trilógiában bizonyos kérdésekre Ábel válaszolhatna egyszerű igennel vagy nemmel is. De nem így válaszol, hanem cifrázza is a nyelvet, három oldal kell, amíg kiderül, hogy mi a válasza. Ha jól emlékszem, Láng Gusztáv ezt a fajta írásmódot nevezte feleselő novellának. Tehát a nyelv itt nemcsak arra való, hogy beszélgessünk, hanem valami egészen másra. Többek közt ezek vagyunk mi.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro