Hazaszeretet haza nélkül
Lőrincz György Székelyudvarhelyen élő író, szociográfus, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya kedd esti, kolozsvári rendezvényének vendége.
Az író elmondta: nem a bonyolultságra törekszik, hanem olyan történeteket igyekszik írni, „amelyeket megértenek, akik kicsit is tudnak olvasni”. Az alkotó legújabb írásaiból olvasott fel a kolozsvári irodalomkedvelőknek, a közönség soraiból érkező kérdésekre pedig rendre egy-egy írás felolvasásával válaszolt.
A beszélgetést moderáló Egyed Emese kolozsvári költő, egyetemi tanár úgy értékelt, Lőrincz György szövegeinek állandó jellemzője a példázatosság. Hozzáfűzte: Flaubert, Móricz és Tamási Áron jutott eszébe ezekről az írásokról, ugyanakkor tetten érhető a tanítvány szabadsága, újításra való hajlama is. Lőrincz György ugyanakkor elárulta, egyik visszatérő témája a hazaszeretet, majd felolvasta azt az írását, amelyben arra reflektál, hogy – mint az erdélyi magyaroknak általában – az állam, amelyben él nem a hazája, a hazája, amelyet szeret pedig nem az országa.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány vezetője ugyanakkor sikerként számolt be az alapítvány tevékenységéről, amely az erdélyi irodalom legjelentősebb alkotóinak köszöntése, az életműdíjak kiosztása mellett az ígéretes pályakezdőket és az erdélyi irodalom népszerűsítését elősegítő magyarországi szakembereket is évről évre díjazza. Mint részletezte: az alapítvány egyik sikere, hogy Székelyudvarhelyen felállították a Sütő András-szobrot.
Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya a szülőfalujával, egy újabb írását olvasta fel, amelyben elhangozott, régen a szülőfalujában az adott szónak nagyobb becsülete volt, mint a földnek. Az író ugyanakkor a jelenkori társadalmat is bírálta.
„Az emberek alig várják, hogy egymásról rosszat mondjanak, lehet valakinek bármennyire tiszteletre méltó élete, elég, ha ellop egy körömvágót: meg lesz bélyegezve” – magyarázta. Ugyanakkor kifejtette aggodalmát a székelyföldi falvak elnéptelenedése miatt. „Nagyon nagy gondok lesznek, kiürültek a falvak, nincsenek emberek, nincs fiatalság. Ijesztőek a perspektívák, az otthon maradt fiatalok zöme minimálbéren él, nem lesz majd nyugdíjuk sem” – mutatott rá Lőrincz György.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi főúri élet múzeumát alakítják ki a miklósvári Kálnoky-kastélyban
Az erdélyi főúri élet múzeumát kívánja kialakítani a Kálnoky Alapítvány a székelyföldi Miklósváron álló Kálnoky-kastélyban – közölte kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben az alapítvány.
Az alapítvány 1,12 millió eurós beruházással készül az épület és az azt körülvevő park felújítására. A pénz nagyobb részét, egymillió eurót a Norvég Alap biztosítja. Magyarósi Imola, az alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a munkálatok májusban indulnak, és 2016 áprilisáig befejeződnek. Amint az ügyvezető hozzátette, a Norvég Alap támogatási programját Romániában a kulturális tárca felügyeli, így a miklósvári kastélyfelújítást is Bukarestből kinevezett projektmenedzser irányítja. A kastélyt az alapítvány élő múzeumként szeretné működtetni. Egy év alatt korabeli erdélyi bútorokat próbálnak beszerezni, amelyek nem csupán kiállítási tárgyak lesznek. „Azt szeretnénk, hogy be is lehessen lakni, használni is lehessen őket. Azt szeretnék, ha az épület Erdővidék kultúrájának a fontos helyszínévé válna” – magyarázta Magyarósi Imola.
A miklósvári Kálnoky vadászkastélyt a 17. században reneszánsz stílusban építették. A 18. század végén, 19. század elején klasszicista stílusban átépített épület a 20. század elején nyerte el mai formáját. Az ingatlan a 19. és a 20. században többször gazdát cserélt, mielőtt államosították volna. Az államosítás előtti utolsó tulajdonos – egy bukaresti pénzügyminiszter – leszármazottai nem igényelték vissza.
Az ingatlan Barót város önkormányzata tulajdonában maradt, mely 2004-ben 49 évre haszonbérbe adta a Kálnoky Alapítványnak. Az alapítványt az ősei szülőföldjére visszatérő Kálnoky Tibor gróf hozta létre. A gróf a kastély közelében lévő vendégházában látja évről-évre vendégül az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Károly herceg brit trónörököst.
erdon.ro

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet gyakorlatilag azt mondja, hogy a Velencei Bizottság elnöke elbaltázta
Aeurópai kisebbségvédelmi ellenőrző mechanizmusok működtetését és hatékonyságát gyengítik a Velencei Bizottság elnökének a kolozsvári kisebbségvédelmi konferencián tett megállapításai – állítja elemzésében a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet. Az elemzés annak kapcsán született, hogy április 30-án, Kolozsváron a Külügyminisztérium (MAE) és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezésébe kisebbségi konferenciát tartottak, amelyen részt vett Gianni Buquicchio, az Európa Tanács Velencei Bizottságának elnöke is, aki igencsak elismerően beszélt a romániai kisebbségvédelemről, modellértékűnek nevezve azt. A konferenciát abból az alkalomból tartották, hogy Románia húsz évvel ezelőtt ratifikálta az Európa Tanács keretében kidogozott és elfogadott Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.
A kutatóintézet megállapításai szerint a többség-kisebbség közötti rendszeres és mindennapos konfliktusoktól terhelt román kisebbségvédelmi „modell” a legkevésbé sem nevezhető mintaértékűnek, a kolozsvárihoz hasonló konferenciák a valóság palástolásával csak csökkentik a megoldás esélyeit.
“Meglátásunk szerint a konferencia megszervezésének körülményei, valamint az ott elhangzottak meglehetősen jól illusztrálják Románia kisebbségpolitikáját: miközben a román külügyminiszter modellértékűnek nevezte az ország kisebbségekkel kapcsolatos politikáját és hangsúlyozta, hogy annak lényege az érdekeltek bevonása a döntéshozatalba, a konferenciára meg sem hívták az ország legnagyobb nemzeti kisebbségének érdekvédelmi szervezetét, az RMDSZ-t. Hasonlóképpen nem küldtek meghívót a román állam kisebbségkutatással foglalkozó tudományos kutatóintézetének, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek sem. A konferencián felszólalt Gianni Buquicchio, az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó testületének, az ún. Velencei Bizottságnak az elnöke, aki – mielőtt a BBTE díszdoktorává avatták – kifejtette: bár az általa vezetett intézménynek nem feladata az egyes országok kisebbségvédelmi rendszerének monitorizálása, úgy tapasztalta, hogy Románia kiemelten figyel a Keretegyezménynek és más nemzetközi dokumentumoknak a betartására” - írják az elemzésben.
A kutatóintézet szerint Gianni Buquicchio helyesen állapította meg, hogy a Velencei Bizottság tevékenységének homlokterében nem a kisebbségvédelem áll, ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel az a megállapítása, hogy Románia példaértékűen figyel a vállalt nemzetközi kötelezettségei betartására. Az Európa Tanács keretében két, a kisebbségek védelmével foglalkozó egyezmény is született, a Keretegyezmény mellett a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Kartáját is ratifikálta Románia. Ezek betartását külön erre a célra felállított bizottságok ellenőrzik, ezért szokatlan diplomáciai megoldásnak számít, hogy a Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága előadói minőségben nem képviseltette magát az általa ellenőrizendő egyezményről szóló konferencián, a Velencei Bizottság elnöke pedig – mintegy átvéve a Tanácsadó Bizottság szerepét –, sarkos véleményt fogalmazott meg az egyébként szűkebb szakterületén kívül eső kérdésben.
“Amennyiben a Tanácsadó Bizottság képviselői is jelen lettek volna a kolozsvári eseményen, valószínűleg nem hagyhatták volna figyelmen kívül, hogy Románia már több mint egy éve késlekedik a Kertegyezmény végrehajtásáról szóló jelentésének leadásával és a legutóbbi monitoring során megfogalmazott számos ajánlást is figyelmen kívül hagyta. A Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Kartájának alkalmazása terén a helyzet még ennél is súlyosabb: az ország már több mint három éve késik a jelentés leadásával, miközben az ezzel kapcsolatos monitoring is háromévente lenne esedékes. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a Velencei Bizottság elnöke az ország kisebbségpolitikáját illető elismerő szavakkal – különösen azzal a megállapítással, hogy a román hatóságokat ténylegesen foglalkoztatja a Keretegyezmény és az alkalmazandó sztenderdek tiszteletben tartása – gyengíti az Európa Tanácsnak a két kisebbségvédelmi egyezmény monitoringjával kapcsolatos tevékenységét, ezáltal megkérdőjelezi a Tanácsadó Bizottság munkáját. Gianni Buquicchio figyelmen kívül hagyja továbbá az ET egyéb szerveinek a román kisebbségvédelemmel kapcsolatos megállapításait is. A Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (ECRI) tavaly publikált jelentése a nemzeti szimbólumok kapcsán rámutatott a román hatóságok következetlen gyakorlatára, a vagyon-visszaszolgáltatással kapcsolatos problémákra és a strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztaló ítéletei végrehajtásával kapcsolatban is egyre szembetűnőbb elutasító magatartásra Románia részéről” - áll az elemzésben.
Kiemelik, a város vezetősége még a kétnyelvű településtáblát sem hajlandó kihelyezni a város bejárataihoz, ennek érdekében még a bírósági eljárástól sem riadt vissza. Felidézik, Bogdan Aurescu arról is beszélt, hogy az etnikai alapú területi autonómia nem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben. “A politikus ezzel a román közbeszédben meglehetősen gyakran alkalmazott szókapcsolattal azt a látszatot keltette, hogy a Romániában élő magyarok etnikai alapon kérnének területi autonómiát, miközben a területi autonómia értelemszerűen nem lehet „etnikai”, hiszen egy területre vonatkozik, nem pedig egy etnikai csoportra” -fogalmaznak az elemzésben.
Transindex.ro

Generációk találkoztak a Szacsvay iskolában
Több mint hatvan éve érettségizettek találkoztak a Szacsvay iskola diákjaival kedden, a harmadik alkalommal megszervezett Generációk párbeszéde rendezvényen. Megosztották élményeiket.
Képesek-e felfogni a mai fiatalok, hogy milyen lehetett diáknak lenni a háború időszakában, milyen idők jártak akkoriban? Elítélendő-e vagy sem, hogy manapság kevesebbet olvasnak, ellenben „hozzá ragadtak” a mobiltelefonjukhoz a tizenévesek? Ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel a Szacsvay Imre iskolában harmadik alkalommal megszervezett találkozón, mely a Festum Varadinum keretében zajlott.
„Nem érzik át”
Pásztor Gabriella iskolaigazgató elmondta: az idei rendezvény meghívottai tavaly tartották hatvan éves érettségi találkozójukat. Pap Benjámin református lelkész egészségi okok miatt nem jött el, úgyhogy a találkozó azoknak a szívhez szóló soroknak a felolvasásával kezdődött el, melyeket az egykori diák a tavalyi találkozóra írt, s melyben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a kicsiknek még nem illett tegezni a nagyobb diákokat.
Később sorban felszólaltak a meghívottak. Marián Antal, aki tizenöt évvel ezelőttig a sajtóban dolgozott, a generációk közötti különbségeket hangsúlyozta ki. „A mi generációnk másképp érzett; egy fél évszázad után már alluviális kőzeteknek számítunk, ha a fiatalok kérdezik, milyen volt akkoriban, elmondjuk, de ők nem érzik át…”. Mint mondta, a mostani fiatalok elveszettnek érzik azt az időt, amit nem a számítógép előtt töltenek – hogyan lehetne nekik elmagyarázni, milyen éreztek ők amikor megjelentek az első, kristálydetektoros rádiók. „A Gutenberg-galaxisnak vége…” – mondta Marián Antal.
Háborús évek
Vígh József azokra az időkre emlékezett vissza, amikor a Moszkva utcai mozinál a sor vége kiért az utcára, és a fekete-fehér filmek mindennél értékesebbek voltak. Szólt két „beteges” hobbijáról is: 56 éve rádióamatőr, ezenkívül könyveket gyűjt, „ami szintén betegség”.
Arany Béla visszaemlékezett a háborús iskolaévekre, kihangsúlyozva: azok az életkörülmények érési tényezőként hatottak rájuk, a nyomorúságok megedzették őket – így tizenhat évesen, amikor érettségiztek, már valóban érettek voltak. Ő azon a véleményen volt: el kell fogadni, hogy a mostani generáció, bár különbözik az akkoritól, nem rosszabb, csak más, és abban sincs semmi rossz, ha élünk a technika vívmányaival. Mint mondta, rengeteg szál köti a Szacsvay iskolához, hiszen nemcsak ő, hanem a gyermekei is ide jártak, sőt, nemrég az unokái is ugyanitt kezdték el az első osztályt. „Az, hogy mekkora hatása van a lelkünkre az iskolának, azt jelzi, hogy milyen eredménnyel oktatnak itt” – hangzott el.
Seres Gábor szerint azokat, akik átélték a háborút, még a tíz évvel fiatalabbak sem értik meg. Többek között a bentlakásos rendszerről szólt, arról, hogy a nagyobb diákok foglalkoztak a kicsikkel, az „abszolút összevont osztályról”, és a „száz évvel ezelőtti érintőképernyőről” – azaz a palatábláról.
Sikeres emberek
Huszár István alpolgármester, aki szintén az iskola diákja volt, egyebek mellett visszaemlékezett arra, hogy itt kapta az első jobb horgost, de szerencsére nem lett komoly baja. „Évről évre azt tapasztalom, hogy ez az iskola sikeres sikeres embereket szolgáltat, akik itt végeztek, azok vitték valamire” – mondta el, sok sikert kívánva a továbbiakhoz.
A rendezvény során olyan pedagógusok is bemutatkoztak, akik egykor a Szacsvay iskolába jártak és itt inspirálták őket arra, hogy maguk is az oktatást válasszák. Később Kecse Gabriella aligazgató mondta el: igaz, hogy a mai diákoknak nincs akkora lexikális tudásuk, mint a régebbi generációknak, de ha ezt elfogadjuk, szép eredményeket lehet velük elérni.
A továbbiakban a diákok kérdéseket tettek fel, s a válaszokból megtudhatták egyebek mellett, hogy régen Pista bácsi, a pedellus csengetett, de ha valami közbejött, akkor a felesége, akit a diákok Pista néninek hívtak.
Levél Brüsszelből
A rendezvény végén Pásztor Gabriella az iskola volt diákjának, Maier Norbertnek a Brüsszelből írt levelét olvasta fel. „Ha egy szinttel mélyebbre nézek és arra gondolok, hogy mi az, amit azokból az évekből sikerült megőrizni, három dolgot biztosan ki tudnék emelni. Az egyik, hogy érték volt a tudás. (…) A másik meghatározó élmény a magyarság élménye. (…) A harmadik dolog pedig a felhőtlen kamaszkor, mert most már látom, hogy a tanáraink jó néhányszor elvitték a balhét helyettünk. És hát az egyhetes székelyföldi osztálykirándulás 86-ban, az tényleg egy katartikus élmény volt” – hangzott el.
Neumann Andrea
erdon.ro

Korodi: a Velencei Bizottság elnöke nem naiv
A Velencei Bizottság elnöke nem naiv, tisztában van a kisebbségi helyzettel – véli Korodi Attila. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének RMDSZ-es küldöttét arról kérdeztük, mit gondol a Kolozsváron szervezett kisebbségvédelmi nemzetközi konferencián felszólaló Gianni Buquicchió kijelentéseiről. Gianni Buquicchio szavai felháborodást keltettek a magyar közösség soraiban. A Velencei Bizottság elnöke tényleg nincs tisztában a romániai kisebbségek problémáival? Azt gondolom, hogy egy Velencei Bizottság vezetője nincs, ahogy ne tudjon részleteket azokról a közvitákról, gondokról, amelyek főleg a magyar, de általában a kisebbségi közösségekben zajlanak. Már csak azért is lehetetlen ez, mert korábban az alkotmányozási folyamatban, amikor megfogalmazódtak a regionalizációval kapcsolatos aggályok, jelen volt a Bizottság delegáltja, akivel mi is találkoztunk. Az elnök nem lehet naiv tehát, legfennebb egy olyan helyzetben, amikor díszdoktori címet is kapott, tudatosan vállalta fel, hogy így fog nyilatkozni a kisebbségi helyzetről. A kolozsvári konferencián Gianni Buquicchio arról beszélt, hogy a Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben. Az ET konzultatív szervét vezető jogász előadásában kijelentette, a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására. Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez. Beszélt arról is, hogy Románia 2005-ben véleményeztette kisebbségi törvénytervezetét a Velencei Bizottsággal. A bizottság úgy ítélte meg, a kulturális autonómia fogalmát is bevezető tervezet csak elméletben nyújt kielégítő keretet a kisebbségi jogok biztosítására. Korlátozásokat és tisztázatlan elemeket is tartalmaz a dokumentum, ezért kiegészítéseket javasoltak.
Próbálta-e megérdeklődni az RMDSZ, hogy miért nem hívták meg a konferenciára? A szövetségi elnök ebben a kérdésben egyeztetni fog a külügyminisztériummal és a külügyminiszterrel. Véleménye szerint árthat a kisebbségek ügyének, hogy a Velencei Bizottság elnöke így nyilatkozott? Persze. Egyértelműen, hiszen ez hivatkozási alap lehet majd olyan politikai vitákra, ahol el akarják kerülni az észérveket. A Velencei Bizottság elnökének, valamint a román külügyminiszternek az értékelése a román kisebbségvédelmi rendszerről már csak azért sem lehet helytálló, mert még a meglévő jogszabályok betartása terén is súlyos gondok merülnek fel – állapította meg tanulmányában a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet. E szerint az Európa Tanács keretében két, a kisebbségek védelmével foglalkozó egyezmény is született, a Keretegyezmény mellett a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Kartáját is ratifikálta Románia. Bukarest már több mint egy éve késlekedik a Keretegyezmény végrehajtásáról szóló jelentésének leadásával és a legutóbbi monitoring során megfogalmazott számos ajánlást is figyelmen kívül hagyta. A Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Kartájának alkalmazása terén a helyzet még ennél is súlyosabb: az ország már több mint három éve késik a jelentés leadásával, miközben az ezzel kapcsolatos monitoring is háromévente lenne esedékes. Járható útnak tartja-e, hogy az Európai Unió belefoglalja a jogrendjébe az Európai Tanács kisebbségekre vonatkozó ajánlásait és egyezményeit? Ez az EP részéről egy idő után megkerülhetetlen lesz. Januárban nekem is volt egy egyértelmű állásfoglalásom az Európai Tanácson belül a két szerv közti vita során, és kollégák foglalkoznak ezzel a kérdéssel az EP-ben. Lehet húzni ezt a kérdést, lehet hivatkozni a lisszaboni szerződésre, hogy más a jogalapja az európai uniós államközti rendszernek, viszont azt gondolom, hogy az idő úgyis nekünk dolgozik.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Nem csak háziolvasmányokért járnak a könyvtárba
A kezdetnél nincs gond – fogalmazhatjuk meg az olvasási szokásokat illetően, ugyanis a székelyudvarhelyi általános iskolák könyvtárait körbejárva kiderült, a kicsik bőven lekörözik nagyobb diáktársaikat kölcsönzés, kedvszerű olvasás tekintetében. A leszakadókat több helyen is különböző versenyekkel, rendezvényekkel csábítanák vissza a tékákhoz, de az sem baj, ha ezáltal a könyvmolyok körében is tovább erősödik az olvasás szeretete.
Nem panaszkodnak a forgalomra az iskolai tékákban, naponta akár száz diák is megfordul, és külön dicséretes, hogy nem csak a tanórákra vagy a házi feladatok megoldásához szükséges olvasmányokat viszik haza. Tematikus napokkal, kiállításokkal és versenyekkel vonzóvá lehet tenni a tanulók számára az olvasást – véli Dunkler Réka, a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárosa, hozzátéve, hogy náluk a folyamat könyvragasztó akcióval kezdődött, melynek során a diákok aktívan részt vettek a könyvtárállomány köteteinek javításában. Természetesen az is célja volt a kezdeményezésnek, hogy a tanulók belelapozzanak új, addig ismeretlen kötetekbe és kedvet kapjanak az olvasáshoz.
Bár több mint 18 ezer könyv áll a diákok és pedagógusok rendelkezésére a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárban, ezek közül sok elfekvő. A könyvtáros a Rukkola elnevezésű internetes közösségi könyvcserélde segítségével bővítette és újította az állományt, ugyanis a honlap segítségével szinte ingyenesen lehet újakra cserélni a könyveket. Továbbá tavaly 367 új könyvet vásárolt az iskola saját költségvetésből, emellett pályázatokból is sikerült kiegészíteni a választékot, az elmúlt évben például mintegy 400 ezer forint értékű összegből egyebek közt kortárs magyar gyermekirodalmi kiadványokkal bővülhetett az állomány.
Teljes könyvtár-rehabilitációt kezdtek el két éve az Orbán Balázs Általános Iskolában: mintegy kétezer elavult, rossz állapotú kiadványt selejteztek ki, majd szakszerűen rendezték át a megmaradt húszezer könyvet. Jelenleg azonban nincs könyvtáros az iskolában, ugyanis több mint hat évvel ezelőtt megszűnt az állás, a feladatokat az intézmény adminisztrátora vette át – magyarázta portálunknak Gábos Anna iskolaigazgató. Ennek ellenére a diákok megszokták, hogy hetente két nap áll rendelkezésükre az olvasmányok kikölcsönzésére. Könyvtáros hiányában a magyar szakos pedagógusok szervezik az olvasást népszerűsítő akciókat, irodalmi rendezvényeket. Az intézmény költségvetéséből nem igazán jut új könyvek beszerzésére, ezért az iskolaalapítványon keresztül vásárolnak újdonságokat. Tavaly majdnem negyven gyermekkönyvvel bővült az állomány, emellett népszerű olvasmányokat is beszereztek, például a Szent Johanna-gimi divatos ifjúságiregény-sorozatot, amelyet az 5–8. osztályosok többsége igényelt. Természetesen adományként is kapnak könyveket, az igazgató viszont elismerte, ily módon rendszerint nem olyan kiadványok érkeznek, amelyekre a diákok vágynak.
A Móra Ferenc Általános Iskola könyvtárállományát 15 400 kötet teszi ki, a tanintézet évente 1500–2000 lejt különít el saját költségvetéséből új könyvekre. Az összeget Barabás Zója könyvtáros többnyire meséskönyvek beszerzésére szánja, ugyanis az iskolában a legbuzgóbb olvasók az elemisták. A könyvtáros szerint az adományokkal együtt évente átlagosan százötven könyvvel bővül az állomány.
A Tompa László Általános Iskola könyvtárállományát az utóbbi években zömmel adományokból bővítették, ugyanis az intézmény költségvetéséből nem különíthettek el összeget új könyvek vásárlására – magyarázta Szász Enikő könyvtáros. Ennek ellenére szerinte mozgalmas az iskolai téka élete, kétszázötven aktív olvasója van, és naponta akár harmincan is megfordulnak a könyvtárban.
A székelyuvarhelyi általános iskolák többségében az elemisták olvasnak legtöbbet. Barabás Zója napi statisztikájából kiderült, hogy az iskolakezdéstől április elejéig mintegy hetvenszer kölcsönöztek ki könyvet a Móra Ferenc Általános Iskola nyolcadikosai, míg a harmadikosok több mint ezerszer vittek haza különböző kiadványokat a tékából. Egyébként a könyvtári rendezvények többsége is a kisiskolásokat szólítja meg. Hasonló a tapasztalat a Tompa László Általános Iskolában is, ahol főként az elemisták látogatják gyakrabban az iskolai tékát, míg az 5–8. osztályosok többnyire a házi feladatokhoz és iskolai projektekhez szükséges könyvekért térnek be a könyvtárba.
Meg lehet szerettetni az olvasást a gyerekekkel, azonban fontos, hogy mindig újdonság legyen számukra, ezzel lehet megragadni a figyelmüket – véli Dunkler Réka könyvtáros, aki szerint mindenképp új ingerekkel kell hatni a gyerekekre, de versenyekkel is lehet ösztönözni őket. A Tompa László-iskola tavaly felújított tékájában az olvasókörök és versenyek mellett például filmeket is vetítenek, a Mórában pedig olvasósarok teszi otthonosabbá a tékát a kisdiákok számára, akik már több éve színes olvasónaplók készítésével vetélkedhetnek. Másokat viszont a mosolygós matricák gyűjtése buzdít böngészésre, a lehúzósokat a könyvtáros havi rendszerességgel a kölcsönzőlapok alapján osztja ki a legszorgosabb olvasóknak.
„Bármit népszerűvé lehet tenni” – véli Dunkler Réka, aki elárulta, hogy a Bethlen Gábor-iskola tékájában a nebulók könyvajánlásokat írhatnak, javasolva társaiknak a legutóbb olvasott könyveket. Ugyanakkor a diákok kívánságlistán jelezhetik, milyen könyveket szeretnének megtalálni a könyvtárban, így pedig könnyebben fel lehet mérni igényeiket. Nemcsak a diákok igényeire, hanem a tanárokéra is figyelnek az Orbán Balázs-iskolában: mintegy két éve kizárólag a tanári karnak alakítottak ki egy kisebb állományt. A pedagógusok kedvük szerint választhatnak olyan szórakoztató irodalmi olvasmányokból, amelyeket egyébként nehezen tudnának megvásárolni maguknak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tízezer lépés Sepsiszentgyörgyön
Viktor, a budapesti utcazenész a húrok közé csap, a számítógépes háttérrel dúsított Dire Straits vagy az ír kocsmazene úgy szól, hogy csak le kell csukni a szemet, s szemernyi kétsége sincs az embernek afelől, hogy mellette Mark Knopfler varázsol, a kocsmában pedig vaskos barna takaró alól kívánkozik az ír sör a szomjas torkokba. Sokáig hallgatom, mire kinyitom a szemem, halomnyi egylejes hever a gitártokban, az Erdélyi Művészeti Központ tükrös ablakából pedig saját mosolyom néz szembe velem. Megkezdődött a 24. Szent György Napok rendezvénysorozata.
Illetve már napokkal előtte megkezdődött, a világhírű bukaresti Madrigal kamarakórus jelentette a felütést, Sepsiszentgyörgy szülöttje, Ungureanu Szabó Anna intette be a kezdést, amitől az egész szinte olyan, mintha a város saját együttese adná meg az alaphangot. Erdély legrégibb városünnepének 2015-ös kiadása amúgy is a hazai termést helyezte előtérbe. Például a Mácsafej együttes színházi produkciónak szánt előadását, amelyben Kolcsár József színművész tolmácsolásában különös hangot kapnak Szilágyi Domokos versei, a méltó kései „szellemi rokon”, Fekete Vince költészete pedig Ferencz Csaba remek hangszeresek által életre keltett zenéjébe öltöztetve hat, sokkol, simogat és megbocsát. Bő óra körömfeketényi szabadság reményében, countrys katarzisos feloldozásban.
Hömpölyög a tömeg, holott az időjárás nem túl kegyes, a vadul kergetőző felhők, az esőfelvonások közepette sem szünetel a vásári kavalkád. Pedig idén nincs bóvlivásár, óriáskerekek és kalapácsok sem késztetik állandó csatára a gyerekes szülőket, kígyózik a sor viszont a gyerekváros játéksátrai előtt, vizsgázik a világ, az animátorok, csak a gyerekek nem vizsgáznak, ők remekül elvannak. Könyves standok kínálják portékájukat antikvár kötetektől a legfrissebb termésig, 2015-ben a könyv is becses vásárfiává nemesül, felzárkózva a mézeskalács-figurák, vitaminkészítmények, sokdimenziós krumplihámozók és mindent felszívó csodakendők mögé. A kimeríthetetlen kínálatú kézműves soron sokan fényképezkednek nyíltan vagy titokban egy ismerős arcú fazekassal: úgy tűnik, Ambrus Attilának, a kilencvenes évek magyarországi viszkis bankrablójának még sokáig viselnie kell a hamis rózsasándori bélyeget. Pedig 13 évnyi börtön után szemmel láthatóan szívesebben beszélne a cserepeiről.
Az expósátorban román nyelven érdeklődik egy férfi a székelyzászló-kínálat felől. Képzett a témában, több méretben is gondolkodik, sőt, a hold a és a csillag önmagában is érdekli, mert az otthonára kifüggesztett lobogónak csak az egyik oldalán láthatók a szimbólumok, így a másik irányból érkező nem láthatja azt a maga teljességében. Egy közepes méretű mellett dönt, majd hozzácsap még egy asztali zászlócskát is, hadd legyen vele az irodában is. Kérdem tőle, miért, visszakérdez, miért kérdem, belegondolok, tényleg, miért is?
Kovászna fürdőváros tekintélyes méretű standdal érkezik, mégsem áll meg a kutya sem a szívkórház márkanevére építő, látványelemekben sem szűkölködő üzenet előtt. A néhány napja újra egymagában névadó dr. Benedek Géza minden bizonnyal forog a sírjában, értetlenkedve betűzve a kizárólag román nyelvű felirattengert.
Minden korábbinál jóval népesebb mezőny, több mint hatszáz pár láb készülődik a Gáll Lajos futónap távjainak megtételére, örül a lélek a háromgenerációs családi csapatok láttán. Csak Sepsiszentgyörgy elmúlt ötven évének sportkrónikása, Áros Károly hiányzik – immár visszavonhatatlanul. Előző nap érte utol az észbontóan buta végzet, tolató mentőautó gyűrte maga alá a várpalotai futóváltó ünnepélyes fogadására siető kollégát. Aztán meglódul a futómezőny, továbbdöccen az élet.
A Múzeumkertben kétpólusú a világ, az ízlelőbimbók a bor- és pálinkaudvar felé terelgetnek, a füleket a színpad dzsesszmaratonja hívja. A megoldás: borospoharakba kapaszkodó nagy társaságok keresik a stratégiailag legjobb helyeket, ahonnan a zeneélmény is úgy élvezhető, hogy a borutánpótlás se kerüljön reménytelen távolságra.
A nagyszínpadon dübörög a Uriah Heep, a brit hardrock banda dalai negyven évvel repítenek vissza az időbe. Csak a hangzás minősége nem stimmel, a Szabad Európa vagy a luxemburgi rádió felejthetetlenül recsegő emlékét csúcstechnika, vitalitás, alig kopó énektudás halványítja el. Mellettem a műcigarettát szívó, ásványvizes palackot szorongató ősrocker testrészei meg-megrándulnak, mire azonban az Easy Livin, majd a Gipsyre kerül a sor, már nincs visszaút, önálló életre kelő kezek játsszák a képzeletbeli gitárszólót, hajdanvolt sörény lobog a ritmusra. A rendezvény támogatóinak nevét a falakra festő fénynyalábban sűrű eső permetez, addig észre sem vettem, de azért felteszem a kapucnimat.
A tizedik nap estéjén aztán Zorán is a húrok közé csap, elmeséli az életünket, több tízezer ember igazolja vissza neki, újra vele együtt hisszük a gyűrű aranyát. A tűzijáték fantasztikus alakzatokat rajzol a dermesztően csillagos májusi égre. Mire felébredünk, már készülhetünk is a Szent György Napok 25., jubileumi rendezvénysorozatára.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nagyváradi maszatolás
Még a magyar állami hírügynökség is felfigyelt arra a sajtókampányra, ami a vasárnap Nagyváradon tartandó népszavazást övezi.
város román többségű elöljárósága tetemes mennyiségű közpénzt áldoz arra a propagandára, amelynek célja a szavazati joggal rendelkező lakosok egyharmadának meggyőzése: járuljanak az urnákhoz és hagyják jóvá, hogy a megyeszékhely bekebelezze a szomszédos Váradszentmárton községet, amelyhez Félixfürdő és Püspökfürdő mellett még hat, nagyrészt románok és cigányok lakta falu tartozik.
Az Ilie Bolojan nemzeti liberális polgármester nevéhez köthető grandomán akció mögött máig nem tisztázott okok, szándékok, célok húzódnak meg, az elöljáróság képtelen volt koherens indoklással előállni a fúziót illetően. Gazdasági fejlődésről beszélnek, de közben a nyugdíjasoknak nyújtandó kedvezményekkel kampányolnak. A polgármesternek a héten két, egymásra nagyon hasonlító, formailag és tartalmilag is alacsony színvonalú interjúja jelent meg a váradi magyar sajtóban, de gyanítható, hogy az alapszöveget a szerkesztőségek készen kapták, mert konstruált kérdésekre a városgazda ugyanolyan semmitmondó, maszatoló, demagóg válaszokat adott, semmitől és senkitől sem zavartatva. Például ugyanaz az idétlen, Szent László magyar király és Napóleon francia császár közötti párhuzam jelent meg mind az osztrák, mind a román tulajdonú „magyar” lapban. Azaz a magyar lakosság részéről felmerült aggályokat elhessegetve az volt a polgármester lényegi üzenete, hogy egy 75 százalékos román többség azt csinál ebben a városban, amit akar, és ez a normális. Az őshonos, de létszámában tragikusan megcsappant, politikai közösségként könnyen megkerülhető váradi magyarságnak egyetlen teendője van Bolojan szerint: nem követelőzni és nem bosszantani a többséget.
A nagyváradi polgármester az etnikai arányok további felborítását tervezi
A témáról az elmúlt napokban megjelent híradásokat, cikkeket, véleményeket koronázza meg összegzően az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének mai közleménye, amit érdemes hosszabban idézni: „Május 10-én, vasárnap ismét a szavazóurnák elé hívják Nagyvárad polgárait. Ezúttal arról kellene döntenünk, hogy akarjuk-e Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését. A népszavazást kezdeményező városvezetés azzal érvel, hogy a 200 ezres lakosságszám alá zuhant Nagyvárad csupán a környező települések lenyelésével fejleszthető. Meggyőződésünk, hogy a népszavazás kampánya nem egyéb az elmúlt hét esztendő sikertelenségének beismerésénél, nem más, mint annak a ténynek az elismerése, hogy dacára kiváló földrajzi elhelyezkedésének és a határmentiségből fakadó helyzeti előnyének, városunk egyre inkább lemarad, mindinkább távol kerül attól, hogy a megyerendszer közelgő megszüntetése után Kolozsvár és Temesvár mellett régióközponttá váljon. Ki kell mondanunk: Nagyvárad zsugorodása nem csupán gazdasági okokra vezethető vissza! Az elmúlt 25 évben ugyanis a város román lakosságának létszáma 150 ezer fő körül állandósult. Az elszenvedett 30 ezres fogyás egybeesik a helyi magyar közösség által elszenvedett fogyással. Az 1992-ben 75 ezer főt számláló váradi magyarság, dacára a folyamatos sikerkommunikációnak, mára 45 ezer fő alá fogyott. Senki sem tagadhatja, hogy ennek a folyamatnak fő fenntartója a mindenkori városvezetés magyarsággal szembeni töretlenül barátságtalan magatartása.”
A Nagyváradhoz csatolandó települések többnyire románok és cigányok által lakottak
A közlemény a magyarság egyéb jogsérelmeit is tartalmazza: „Hiába a vonatkozó törvények, a hivatalokban lehetetlen a magyar nyelv használata, tíz éve harcolunk utcaneveinkért, de olyan elemi feliratokért is, mint a várost átszelő Sebes-Körös folyó nevének kiírása. Lassan kiszorulunk a peremkerületek általános iskoláiból és nem csupán a gyereklétszám miatt, ezalatt a szakoktatásban alig minden negyedik magyar gyermek tanulhat anyanyelvén. Miközben a város által kultúrára költött összegek kevesebb mint 5%-át kapjuk, miközben a polgármesteri hivatalban a magyar alkalmazottak száma kevesebb mint 4%, folyamatosan azzal alázzák közösségünket, hogy a város napjaként ünnepeltetik velünk az akkor még közel színmagyar Nagyvárad 1944-es elestének napját. Mindezek betetőzése, hogy egyes magyar vezetők cinkossága és titkos alkuja mellett egyelőre nem állhat városunk főterén a városalapító Szent László király szobra annál az egyszerű oknál fogva, hogy magyar király volt. Amekkora veszteség Szeben és Brassó esetében a szászok eltűnése, akkora veszteség Nagyváradnak a magyar közösség gyorsuló fogyása. Éppen ezért jó, ha eszébe vési a város valamennyi vezetője, nélkülünk, a magyar közösség nélkül Nagyváradból nem lesz sem régióközpont, sem a sokat szajkózott európai város.”
A tervezett fúzióról a Néppárt kijelenti: „a megoldás nem a környező települések lenyelése és erőforrásaik, jövőjük felélése, hanem az, hogy a mindenkori városvezetés teremtsen olyan, valóban európai környezetet, hogy a város valamennyi polgára otthon érezhesse magát, hogy teremtő, alkotó erejét szülővárosában kamatoztathassa. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy Váradszentmárton bekebelezése nyomán 25%-ról 22%-ra esik vissza városon belüli arányunk, ami könnyen oda vezethet, hogy a hat év múlva esedékes népszámlálás után már a kevés kisebbségi jogot garantáló 20% sem érjük el Nagyváradon. Továbbá visszautasítjuk azokat a tarthatatlan, fedezet nélküli ígéreteket, melyekkel a szentmártoniakat próbálják rávenni a beolvadásra, hiszen jól látjuk Biharpüspöki esetében, mit jelentett a városhoz csatolás: ahelyett, hogy önálló jövedelmei és a város közelsége miatt a megye talán leggazdagabb községévé vált volna, mára egy, a komoly fejlesztésekből kihagyott, túlszennyezett peremkerületté változott.”
A közlemény felhívással zárul: „Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városvezetésbe frissen visszakerült magyar politikusok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem tartották fontosnak elmondani választóiknak, milyen veszélyekkel jár a népszavazás sikere, éppen ezért kétszerte fontos megismételnünk: az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezete azt tanácsolja Nagyvárad magyar polgárainak, ne vegyenek részt a népszavazáson, mert az csupán így érvényteleníthető. Aki mégis elmegy szavazni, az hozzájárul az érvényességi küszöb eléréséhez és érvényessé teszi a közpénzen folytatott kampány nyomán biztosnak látszó igen szavazatok győzelmét.”
A nyilvánosság különböző terein azt is firtatják sokan, hogy miért hallgat nagyokat a referendumról a magyarság érdekvédelmét és közképviseletét monopolizálni törekvő RMDSZ. Felmerült, hogy a népszavazás hallgatólagos támogatása volt az ára az egyik alpolgármesteri szék visszaszerzésének, de vannak, akik tulipános érdekeltségeket látnak a fúzióhoz köthető telekspekulációkban, infrastrukturális beruházásokban is. A szövetség helyi vezetői ezekben a napokban a Varadinum nevű kulturális kampányrendezvénnyel, a majálisozó etetéssel-itatással és annak a sikerként való beállításával vannak elfoglalva, hogy a város tíz hídjából egyet Szent Lászlóról nevezett el Sf. Ladislaunak az önkormányzat. Nagy megértést mutatva a magyarok problémái iránt – utalt rá Bolojan polgármester.
[R. B. M.]
itthon.ma

Lefordítjuk, miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ültek, rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat.
Vigyázat: mindez spekuláció! Mi szóltunk.
„Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.”
A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi-hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finomutalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni.
„Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy a jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.”
A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.”
Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
foter.ro/cikk

KÖZLEMÉNY
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett budapesti konferenciát a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezték meg május 5-6-án. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világháború vége a kommunista diktatúra kiépítésének kezdetét is jelentette térségünkben.
A Magyar Országgyűlés delegációs termében megrendezett konferenciát Gulyás Gergely, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a külföldi és magyar előadók Európa megosztottságának megtervezését, a vasfüggöny kiépítésének módozatait és tragikus következményeit elemezték.
Az második napon Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki a platform védnöki testületének is tagja, beszédében kitért rá: „A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán a „nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.” Emlékeztetett: „Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről.” Le kell bontani az intolerancia és a félelemből épült hallgatás falát, s akkor remény van rá, hogy a totalitarizmus berlini falai úgy omlanak le, mint egykoron Jerikó falai, zárta szavait Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki egyrészt szervezőként, de az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vezetőségének tagjaként vett részt a tanácskozáson, felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eddigi támogatási gyakorlata a nácizmus és a sztálinizmus korszakának kutatását kedvezményezte. „Márpedig ha az Unió hiteles akar lenni, akkor nem tehet úgy, mintha Sztálin halála után a kommunista országokban nem öltek és kínoztak volna meg több ezer embert. Olyan Európát akarunk, amely azonos mércével kezeli a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit” – zárta szavait az erdélyi politikus.
A konferencia zárszavaként Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, és biztosította a részvevőket arról, hogy a magyar kormány továbbra is egyformán fontosnak tartja a kommunizmus és a fasizmus rémtetteinek feltárását, éppen ezért a jövőben is partnernek tekintik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot.
Ezután került sor a budapesti Duna Palotában a platform idei díjának átadására. A demokrácia melletti kiállásuk és a korrupciót leleplező tevékenységük nyomán egy orosz testvérpárnak, Oleg és Alekszej Navalnijnak ítélték oda a 2015-ös díjat. Mivel egyikük börtönben van, másikuk pedig házi őrizetben, a díjátadón megbízottjuk jelent meg. Az eseményen Göran Lindblad a díjat odaítélő szervezet elnökeként a testvérek merész és bátor kiállását hangsúlyozta, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke pedig azon reményét fejezte ki, hogy Oroszországban felismerik: nem az Európától való elszigetelődés, hanem sokkal inkább a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása és az unióhoz való közeledés jelentheti a jövőt.
Budapest, 2015. május 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalásának szövegét.
Európai Emlékezet és Lelkiismeret Nemzeti Emlékezet Bizottsága Platformja A vasfüggöny – a II. világháború következményei
Nemzetközi konferencia
Budapest, 2015. május 5–6.
Szabadulás a vasfüggöny fogságából
Hat kerek esztendő telt el azóta, hogy az Európai Parlament – egyebek mellett – határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a létrehozását. Húsz évvel a hírhedt Ceauşescu-rezsim bukása után, valamint az ebben az időszakban lejátszódott, többrendbeli kommunista visszarendeződést követően, rendkívüli élményt és megtiszteltetést jelentett számomra, hogy egyik kezdeményezője lehettem annak az európai határozatnak, amely végre a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.
A történelminek nevezhető európai állásfoglalás egyenes folytatásaképpen, utóbb az így létrejött Európai Platform Védnöki Testületének tagjaként is tovább folytathattam az akkor elkezdett munkát, és közvetlen tanúja lehettem annak, hogy azóta is milyen göröngyös utat kellett bejárnia a Göran Lindblad alapító elnök által vezetett európai intézményünknek. Szinte hihetetlen, hogy negyed századdal a totalitárius vörös hatalom, illetve a berlini fal összeomlása után, lépten-nyomon még mindig falakba ütközünk, vagy legalábbis a régen ledőlt falrendszer eltakarítatlan romjai között kell botorkálnunk…
Éppen ezért, külön is őszinte elismerésemet fejezem ki a platform kellő eszközök hiányában működő, kitartó vezetőinek és lelkes csapatának, hogy a tevékenységüket övező keleti ellenséges vagy nyugati értetlenkedő magatartás ellenére, a megkezdett úton szívósan és következetesen tovább haladnak. Mostani tanácskozásunk is ennek az állhatatos munkának az ékes bizonyítéka és egyik fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy konferenciánk társszervezőjeként hasonló elismerésre méltó a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottsága – élén Földváryné Kiss Réka elnök asszonnyal. Velük együtt illesse elismerés a Magyar Kormányt, amelynek hathatós támogatása mind a mostani nemzetközi rendezvény, mind a platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.
A II. világháború befejezésének idei kerek évfordulójáról Oroszország fényes ünnepségekkel emlékezik meg. Hosszú évtizedekig ezen az évfordulón az egész világ is – egyoldalú módon – csak a „győzelem napját” ünnepelte. Ez a kérdés még ma is súlyos mértékben megosztja országainkat és politikusainkat, mind az egykori vasfüggöny mentén, mind kelet-közép-európai régiónkban.
Ennek legfőbb oka pedig éppen Európa előző, közel fél évszázados megosztottsága, melynek örökségeként továbbra is egy virtuális vasfüggöny választja ketté Keletet és Nyugatot, mely ott húzódik emlékezetünkben, évtizedes beidegződéseinkben, nehezen átalakuló történelmi tudatunkban. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg konferenciánk címe: A vasfüggöny – a II. világháború következményei. A kontinensünket hatalmi érdekek és előnyök alapján felosztó jaltai egyezmény hosszú és sötét árnyéka vetül nemcsak a felemás „győzelem” kétes értékű ünnepére, hanem ezzel együtt annak kínkeservesen megszenvedett, korszakos utókorára.
Ezekben az években évforduló évfordulót követ. A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán „a nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.
A történelmi tények ismeretesek. Amiképpen maga Winston Churchill fogalmazott: „vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén”. Ezzel szemben Putyin elnök még ma is „az elmúlt évszázad legnagyobb geopolitikai tragédiájaként” fájlalja a Szovjetunió szétesését. Ezen összefüggésben a szovjet expanziós hagyományokat folytató Oroszország és a demokratikus Európa ukrajnai szembenállása nem mást, mint a megosztó múlt jelenkori továbbélését jelenti.
Csak annyi történt, hogy a vasfüggöny keletebbre költözött. Éppen ezért ma is égetően fontos, hogy az egyesült Európa ne csupán a birodalmi Oroszországgal nézzen farkasszemet, hanem saját totalitárius múltjával is őszintén szembenézzen, és az Európai Parlament hivatkozott határozatát életbe ültetve, a kontinensünket, országainkat, népeinket és társadalmainkat továbbra is megosztó választófalakat végérvényesen lebontsa. Amint maga a dokumentum fogalmaz: az európai integráció – egyenes – válasz a két világháborút és a totalitárius diktatúrákat megszenvedett közös múltunkra. Amennyiben ezt a „választ” nem vagyunk képesek helyesen és hitelesen megadni, az egyesült Európa korszakos béketerve is kudarcra van ítélve – állapíthatjuk meg az idézett határozat értelmében.
„Hogyan épült meg a vasfüggöny?” – fogalmazza meg a kérdést munkacsoportunk témamegjelölése. „Milyen volt az élet a vasfüggöny mögött?” – olvashatjuk a kérdést a másik témakörben.
Ezekre a kérdésekre igazából csak mi, kelet- és közép-európaiak tudunk hiteles választ adni, akik a vasfüggöny mögül évtizedeken át sóvárogva tekintettünk a börtönfal szinonimáját jelentő Berlini fal túloldalán lévő „szabad világra”, és akik a kommunizmus „börtönvilágának” „rab népeiként” nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk.
„Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk” – írta volt Churchill már a legelején. A brit miniszterelnök vélhetően lelkiismeret-furdalásban halt volna meg, ha megéri, hogy újabb nagyhatalmi békerendszerük hová vezetett…
És itt engedjék meg, hogy a konferencia partikuláris megfogalmazása értelmében, kiemelt módon arról a „másodlagos vasfüggönyről” szóljak, amely mindkét világháborút követően a Kárpát-medencei magyarságot sújtotta.
Ma már evidenciának számít, hogy az első világháborút követő párizsi békeszerződések, ezek részeként pedig a trianoni békediktátum igazságtalan határmódosításai sorscsapást jelentettek a féltucatnyi országba szétszakított magyar nemzet számára. A második világháború végeztével a győztes hatalmak – nem tanulva a múltból – még csak megerősítették az előzőleg megvont mesterséges határvonalakat, a nemzetellenes kommunista internacionalizmus kényére-kedvére szolgáltatva ki a Magyarországtól elcsatolt többmilliós magyarságot. Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről. Nálunk, Erdélyben ráadásul a román diktátor ördögi falurombolási terve megsemmisüléssel fenyegette településeinket, egész magyar kultúránkat és közösségünket. Kelet-Közép-Európa egyik legsötétebb nacionálkommunista diktatúrájaként a Ceauşescu-rezsim már korábban keményvalutáért árusította ki német és zsidó kisebbségének százezreit – akkorra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy utolsó számottevő kisebbségétől, a kétmilliónyi erdélyi magyar közösségtől is megszabaduljon.
Ezen viszonyok között számunkra, erdélyi magyarok számára az Európát kettéosztó és megnyomorító Vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem az ország fővárosából, Bukarestből indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben. Egy olyan városban, ahol az időközben megváltozott etnikai arányok ellenére többség és kisebbség le tudta győzni a nacionálkommunista uszító propaganda által gerjesztett, kölcsönös bizalmatlanságot, és össze tudott fogni közös ellenségük: az elnyomó és megosztó kommunista diktatúra ellenében. A toleráns „Temesvár szellemét” azóta is közmondásos értelemben szokás emlegetni.
Ez a szellemiség néhány nap leforgása alatt láncreakciószerűen vezetett el a Ceauşescu-rezsim bukásához, szervesen beleilleszkedve a szovjet kommunizmus országonkénti összeomlásának 1989-es láncolatába.
Azt is mondhatjuk, hogy a vasfüggöny részeképpen, illetve a berlini fallal többé-kevésbé egy időben omlottak le a keleti tábor országait egymástól elválasztó, szinte hermetikusan zárt keleti határok, s hogy ennek eredményeképpen a magyar közösségeket egymástól többszörösen elválasztó trianoni határok is – gyakorlatilag – megszűntek.
Ebben a folyamatban rendkívüli jelentőséggel bírt a páneurópai piknik néven ismeretes, 1989. augusztus 19-i határáttörés, amikor is a meggyengült magyar hatóságok hallgatólagos engedelmével, a magyar–osztrák határzárat lebontva, a keletnémet menekültek százai, majd ezrei távozhattak Németországba.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen ezt a történelmi pillanatot idézzem, pontosabban azt az üzenetemet, melyet – a szervezők kívánságára – a piknik résztvevőihez azokban a válságos időkben, titokban juttattam el. A félelemből épült „hallgatás falát” áttörve, akkor ezeket írtam: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly: falak helyett falvakat. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg… És akkor nem kell többé féltenünk sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikó falai gyanánt fog összedőlni, egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Nagytalálkozón…”
Budapest, 2015. május 6.
Tőkés László

Rendet teremteni a rendszertelenségben
Március 3-án életbe lépett a 3-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely többek között módosította a 36/1991-es törvény 2. cikkelyét, s ezáltal a közbirtokosságok, az unió 2015-2020-as pályázati kiírási rendszerének megfelelően, nem igényelhetnek földalapú támogatást, illetve olyan igazoló okiratokat kértek, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. Az RMDSZ képviseletében Tánczos Barna és dr. Kelemen Atilla törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyekről a napokban tárgyalt a képviselőház szakbizottsága. Több mint hatórás tárgyalás után sikerült elfogadtatni a javaslatot, ami szerint – a tavalyi rendszernek megfelelően – a közbirtokosságok is igényelhetnek földalapú támogatást. Erről és más aktuális kérdésekről dr. Kelemen Atilla képviselővel beszélgettünk.
– Miért kellett módosítani a jogszabályt?
– A 2015. évi 3-as sz. sürgősségi kormányrendelet alapján a közbirtokosságok nem tudtak lehívni földalapú támogatást, mert olyan igazolásokat kértek a gazdáktól, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. A gazdák 2018-ig kötelesek elvégeztetni a területek kataszteri felmérését, illetve kitétel, hogy csak kataszteri igazolás alapján lehet igényelni a földalapú támogatást. Ez lehetetlen, mivel elsősorban Moldvában és Havasalföldön nem volt kataszteri nyilvántartás. Erdélyben is, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területeken készültek kataszteri térképek, felmérések, az 1989-es rendszerváltást követő tulajdon-visszaszolgáltatást még nem tisztázták teljes egészében, úgy, hogy itt sem tudja mindenki igazolni telekkönyvvel a földterület tulajdonjogát. Ez a megkötés az ország gazdatársadalmának a 70%-át érintette.
Ezt sikerült a maratoni vitát követően kiiktani a jogszabályból, ugyanakkor azt is elfogadtattuk a kollégákkal, hogy a közbirtokosságok is igényelhessenek támogatást. Sajnos, ilyenkor derül ki, hogy a mezőgazdasági minisztériumban olyanok terjesztenek elő kormányrendeleteket, akiknek fogalmuk sincs arról, miként működnek a közbirtokosságok. Ugyanis lehetetlen, hogy a közbirtokosság gazdatagjai valamilyen kataszteri térkép alapján mutassák fel a birtokukat, mivel a közbirtokosság oszthatatlan vagyon, amiben a tulajdonosnak része van. Hogy konkrétan az őt megillető résztulajdon területe hol található, azt nem lehet tudni. Ez a rendszer jól működött az államosítás előtt is, igaz, leginkább Erdélyben, ezért nem értik a rendszert a bukaresti „szakértők”.
– Tudomásom szerint a kataszteri igazolással tulajdonképpen arra akarják kényszeríteni a gazdákat, hogy dolgozzák meg a földet, és ne azok a földtulajdonosok igényeljék és kapják meg a támogatást, akik csak bérbeadják a szántóföldeket, legelőket, erdőket stb.
– Valóban, az EU két éve bevezette az aktív farmer fogalmát, ami azt jelenti, hogy nem a földtulajdonosnak jár a földalapú támogatás, hanem annak, aki megdolgozza a területet. Az európai rendelkezés célja az volt, hogy ne maradjanak parlagon a földek, és aki megkapja a földalapú támogatást, a mezőgazdaság fejlesztésére, gépvásárlásra, területek feljavítására fordítsa a pénzt. A legelőtörvényt is úgy módosítottuk, hogy a gazda csak akkor kapjon támogatást, ha igazolja, hogy állatokat tart, vagy a lekaszált szénát állattenyésztőnek adja el. Ez érvényes a közbirtokosságokra is.
– Mindazok ellenére, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában még mindig nem tisztázott teljes mértékben a földtulajdonjog – ezért nem lehet eleget tenni az unió elvárásainak –, vannak olyanok, akik azt hangoztatják, hogy felül kell vizsgálni a 10–15 évvel ezelőtti tulajdonba helyezési eljárásokat, ami újabb káoszt okozna a mezőgazdaságban.
– Nagy aggodalomra ad okot, hogy politikusok – és nem csak – kétségbe vonják a 10–15 éve visszaszolgáltatott területek tulajdonjogát, és elsősorban a közbirtokosságokat célozzák ezzel. Persze, vannak olyan közbirtokosságok is, ahol a néhány tagú vezetőség felveszi a pénzt, terepjárókra költi, nem arra használja, amire az unió adja. Ezekre is oda kell figyelni. De ott, ahol hagyománya volt ennek a tulajdonformának, jól működnek a közbirtokosságok. Ha viszont oda kerülünk, hogy ismét tanúi lehetünk egyfajta visszaállamosításnak, akkor ez súlyos gazdasági, társadalmi károkat okoz az országban. Sajnos, erre van már próbálkozás, hiszen egyesek megkérdőjelezik az ingatlanok, erdők, földterületek visszaszolgáltatásának jogosságát, olyan esetekben is, amikor már csak birtokba kellene helyezni a tulajdonost. Ezek a lépések súlyosan károsítják a romániai demokratikus rendszert is. Ezért kell nekünk, RMDSZ-politikusoknak is a parlamentben lenni, hogy minden eszközzel megakadályozzuk ezt a fajta visszarendeződést.
– Milyen esély van arra, hogy a szakbizottságban megszavazott módosító javaslatok benne maradjanak a jogszabályban?
– Jövő héten a képviselőház plénumának kell elfogadnia a javaslatot. Tapasztalatom szerint itt nincs ellenvetés, majd következik az államelnöki láttamozás, és akkor megjelenhet a Hivatalos Közlönyben. Remélem legtöbb három héten belül alkalmazható lesz az új jogszabály, és akkor a közbirtokosságok sem maradnak le a pályázási lehetőségről.
– Az utóbbi időben egyre több vitára adott okot a vadkárok rendezése. Többször is írtunk arról, hogy az érvényben levő jogszabály értelmezhetősége miatt sok esetben nem tudták megállapítani, hogy ki a hibás az okozott kárért, ki kell megtérítse az értékét.
– Az új vadászati törvény, amelynek vitája már túljutott a szakbizottságon, részben ezt a kérdést is rendezi. Vaddisznók esetén az új jogszabály nem rendel el tilalmi időszakot a hímivarú (kanok) egyedek elejtésére, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a kanokat az év bármely napján ki lehet lőni.
Így a vadásztársaságok szervezhetnek hajtást, vagy „kármegelőző” vadászatokat. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy ez is lehetőséget ad a visszaélésre, hiszen ezentúl minden kilőtt állat hímivarú lesz. De ez nagy előrelépés lesz a vadkár megelőzésében. A kárterítések kérdésében más rendszert kellene kidolgozni. Ugyanis, az új rendelkezés szerint, ha a kilövési kvótát a környezetvédelmi minisztérium hagyja jóvá, és egy vadászcsoport mondjuk 80 állat kilövését kéri, de a szaktárca mindössze 40-et hagy jóvá, és az adott területen az állatok kárt okoznak, akkor a minisztérium kell megtérítse a kárt, mert nem adta meg a csoport által kért kvótát. Ha, vadásztársaság nem lövi ki a megadott létszámot, akkor a vadászcsoportot terheli a felelősség. Ezt egy alaposabb kormányrendelettel kellene pontosítani. A képviselőház szakbizottsága a négylépcsős lehetőséget vitte be a törvénybe. A szigorúan védett állatfajok (medve, farkas, hiúz) által okozott kárt az állam kell kifizesse. Azt is el kell viszont ismernünk, hogy a kártérítés nehézkesen megy. A rendszert a környezetvédelmi minisztérium és az erdészeti és vadászati felügyelőség kellene operatívabbá tegye.
– Mondhatni minden esetben a vitát az okozta, hogy nem tudták konkrétan megállapítani, kié a felelősség: a gazdáé vagy a vadásztársaságé.
– A törvényt mindenki az érdeke szerint értelmezte. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vadon élő állat vándorol, nem ismer vadászterületet, bekerített szántóföldet, sőt, országhatárt sem. Ezért ajánlottuk a már említett négylépcsős megoldást. Az állam felelőssége mellett a vaddisznók hímivarú egyedeinek a megfelelő létszámon tartása a vadásztársaságok felelőssége, azonban a törvény azt is kötelezi, hogy a gazdák is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy területeiket megvédjék. Ahol sikerült együttműködni a vadásztársaságokkal, ott akár egy hosszabb távú felügyeleti programmal, vagy elektromos kerítések felállításával sikerült csökkenteni a vadkárokat. Ezeket azonban teljesen felszámolni nem lehet, sem nálunk, sem Európa bármely más országában. Igazából ott lesznek gondok, ahol a földtulajdonosok és a vadásztársaságok közötti vita miatt az utóbbiak feladják a területet, elszaporodnak a vadállatok és még nagyobb kárt okoznak...
– Az utóbbi időben gondot okozott a vidéki településeken a termelői engedélyek kibocsátása; úgy tűnik, hogy nem a gyakorlatnak megfelelő jogszabályt hozott a szaktárca.
– A termelői igazolványokat továbbra is a polgármesteri hivatalok adják ki, ahol eddig jól működött a rendszer, ott nincs gond. Az okozta a fennakadást, hogy a gazdák nem vették komolyan, hogy május elsejétől csak termelői igazolvánnyal lehet a piacokon árulni. És ez nemcsak a zöldségtermesztőkre, hanem a tejtermelőkre is vonatkozik. Az újdonság, hogy három példányban kell az értékesítési füzetbeli lapot kitölteni, amiben fel kell tüntetni az eladott termékeket stb. Ennek a célja az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a piacot és kizárják a viszonteladókat, akik sok esetben tisztességtelen módszerekkel kényszerítik a termelőket, hogy alacsony áron adják át a termékeiket, amelyeket aztán háromszor annyiért kínálnak a vásárlónak. A jelenség nem csak nálunk létezik, hiszen piaci maffia mindenhol működik, a holland virágkereskedelemtől a belga halpiacokig. Viszont az, hogy a termelőket ilyen bürokratikus lépésekre kényszerítik, nem fogja kiiktatni a piaci viszonteladókat. Szerintem a gyakorlat majd igazolja, hogy ez az intézkedés nem működik, és akkor újabb törvénymódosító javaslatot kell majd kezdemé-nyezünk. Egyelőre májustól érvényes a jogszabály, várjuk meg, mi lesz a vége...
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Előkerült az autonómiastatútum
Bő nyolc hónapos szünet után tegnap ismét összeült az RMDSZ és az MPP közös autonómiabizottsága, feladatuk összegezni a szeptemberben nyilvánosságra hozott statútum módosító javaslatait, kidolgozni a végleges változatot – jelentette be tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy a tervezet elnyerje végső formáját szeptemberig. Fontos, hogy megtalálják a módját, és az új ülésszak kezdetén a parlament elé terjesszék, nem akarják, hogy Székelyföld autonómiája 2016-ban ismét kampánytémává silányuljon.
Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az autonómiabizottság munkáját – jelentette be Bíró Zsolt, aki azt is elmondta, eddig az RMDSZ halogatta különböző indokokkal a testület összehívását, nem tartották időszerűnek a témát. Emlékeztetett, az MPP–RMDSZ együttműködés egyik alapfeltétele volt Székelyföld autonómiaügyének felvállalása, úgy értékelték, 25 éves időhúzás után végre érdemben is lépniük kell. Éppen ezért a tegnapi ülésen ragaszkodtak ütemterv kidolgozásához, és elmondták, ha szeptemberig nem készül el végleges változat, és az nem kerül a parlament asztalára, felfüggesztik tevékenységüket ebben a bizottságban. Elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai – Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád – egyetértettek az MPP javaslatával, és Bíró Zsolt bízik benne, a politikai akarat nem fogja ezt felülírni az RMDSZ-ben sem.
A tegnapi ülésen a polgáriak ismertették azt a két módosító javaslatot is, melyekről nem hajlandóak lemondani: be kell kerülnie a népszavazás kiírásának, mert ez sok félreértést eloszlat egyebek mellett Székelyföld határai kapcsán is, és felül kell vizsgálni a prefektus jogkörét szabályozó cikkelyt, mert kiderült, a dél-tiroli statútumból átemelt rész olyan jogkörökkel ruházná fel a kormánybiztost (pl. katonaság bevetése), melyek sokak számára elfogadhatatlanok.
A szeptember végén közvitára bocsátott autonómiastatútumhoz több tucatnyi módosító javaslat érkezett, ezeket vették számba, csoportosították a tegnap. Vannak köztük bizarrabbak is, melyek saját bankrendszer kiépítését, saját pénz bevezetését írnák elő, illetve olyan is, amely saját zászló alatt versenyeztetné a székelyföldi sportolókat a nemzetközi versenyeken, olimpiákon. Akadnak azonban oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatos konkrétumok is, ezeket megfontolják, és amit alkalmasnak találnak, beillesztik a szövegbe. Javaslatok érkeztek politológusoktól, egyetemi tanároktól, de ismeretlenektől, sőt, név nélkül is – mondta el Bíró Zsolt. A következő időszak feladata lesz alaposan áttanulmányozni ezeket és megszövegezni a tervezetbe iktatható elképzeléseket.
Bíró Zsolt tegnap délelőtt tárgyalt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnökkel is az őszre tervezett nagyméretű autonómia-megmozdulásról. Részleteket továbbra sem árult el, ha végleges lesz a forgatókönyv, akkor közlik, milyen formában, hogyan képzelik el a közösségi akarat nyomatékosnak szánt kifejezését. Kérdésre válaszolva elmondta, Izsák Balázs SZNT-elnök sem az MPP-t, sem az RMDSZ-t nem kereste meg a szintén őszre tervezett lármafa-állítási elképzelésével, de üdvözölnek minden olyan ötletet, amely közelebb vihet Székelyföld autonómiájának megvalósításához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ügyészség buktathatja meg
A parlamenti többség működik, a kormány három évnyi kormányzás után 90 százalékát teljesítette annak, amit ígért, az NLP pedig nem tudja megállítani – jelentette ki Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke tegnap, aki beiktatásának harmadik évfordulóján fontosnak tartotta köszönetet mondani a koalíciós partnereknek (és egyúttal a pártvezetés jóváhagyását kérte ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjen a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel annak érdekében, hogy a jövő évi választásokon közös listákon induljanak, mert a haladáspárt lojális partnernek bizonyult).
Az SZDP ügyvezető bizottságának ülésén kifejtette: a gazdasági fejlődés és új munkahelyek létrehozásának a megvalósításával érnek majd kormányzásuk végére, függetlenül attól, hogy az mikor lesz. „Kollégáink közül nagyon sokan szenvedtek az utóbbi időben, egyesek joggal, mert hibáztak, mások azonban igaztalanul, a fontos azonban az, hogy bármennyien is hiányoznak most már ettől az asztaltól, a pártnak továbbra is 40 százalékos a támogatottsága, és így is meg fogjuk nyerni a helyi és a parlamenti választásokat” – mondotta. Hozzátette: „az NLP nem tud minket megbuktatni a parlamentben. Ha a korrupcióellenes ügyészség megbuktat minket, ez van! Pártunk minden körülmények között ellenáll!” Victor Ponta ellenzi a mostanában mindennapos előzetes letartóztatásokat: szerinte erre csak veszélyes bűnözők, erőszakos tetteket elkövető személyek esetében van szükség, s bár „minden embernek fizetnie kell az elkövetett hibákért”, Cristian Adomniţei Iaşi megyei liberális tanácselnököt nem kellett volna feltétlenül letartóztatni. Adomniţeit tegnap délután Jászvásárban kapcsolta le a korrupcióellenes ügyészség, miközben gépkocsiját vezette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MPP-s ultimátum az RMDSZ-nek az autonómiatervezet ügyében
Szeptemberig adott ultimátumot a Magyar Polgári Párt az RMDSZ-nek a területi autonómiát célzó törvénytervezet benyújtására.
A két politikai alakulat autonómia-munkabizottságának csütörtöki sepsiszentgyörgyi ülésén áttekintették a közvitára bocsátott határozathoz beérkezett módosító indítványokat. Biró Zsolt MPP-elnök az ülés után elmondta, miután eddig a testület összehívását az RMDSZ különböző okokra hivatkozva nem tartotta időszerűnek, sikerült kimozdítani a holtpontról a munkát. Biró szerint kemény feltételeket szabtak az RMDSZ-nek.
Az MPP elnöke leszögezte, a polgáriak részéről továbbra is az a két alakulat együttműködésének feltétele, hogy „25 év időhúzás után” az RMDSZ vállalja fel az autonómia ügyét. A polgáriak az ülésen bejelentették, ha szeptemberig nem nyújtják be a román parlamentbe az autonómiáról szóló tervezetet, felfüggesztik tevékenységüket a munkabizottságban, hiszen azután – a jövő évi választásokra tekintettel – már újra kampánytéma lesz a dokumentum.
Biró Zsolt szerint a határidővel elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai is egyetértettek, de nekik még egyeztetniük kell a szövetségen belül. Az MPP elnöke szerint két módosító indítványnak feltétlenül be kell kerülnie a végleges változatba. Az egyik a népszavazás megszervezésére vonatkozik, ezáltal ugyanis kirajzolódna a Székelyföld határa, és megoldódna, hogy Maros megye vagy Marosszék kell a régióhoz tartozzon. „A másik módosítás a prefektus hatáskörét pontosítja, hogy a kormány területi képviselője ne vethesse be a román hadsereget a Székelyföldön” – jelentette ki a pártelnök.
Kiderült, az oktatásra és nyelvhasználatra vonatkozó javaslatokon kívül érkeztek olyanok is, amelyek saját bankot, fizetőeszközt, sőt az olimpián való önálló részvételt indítványoznak a Székelyföld esetében.
Más témában Biró úgy vélte, precedensértékű lehet a Kovászna megyei prefektúra által a magyar himnusz eléneklése miatt kiszabott bírság érvénytelenségét kimondó alapfokú bírósági ítélet indoklása. „Ez ugyanis kimondja: amit a törvény nem tilt, az megengedett. Ez a törvényértelmezési különbség eddig a zászló- és szimbólumhasználatban is folyamatosan felmerült” – állapította meg a politikus.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, a sepsiszentgyörgyi bíróság indoklása három pontban ad igazat a felperes alakulatnak. Egyrészt a prefektúra nem a megfelelő szervezetet bírságolta meg: az 5000 lejes büntetésről szóló jegyzőkönyvet az MPP megyei szervezete kapta, holott a trianoni megemlékezést a sepsiszentgyörgyi rendezte, és jogi személyisége csak a párt központi irodájának van.
Másrészt a bíró megállapítja, az emberek nem jogi, hanem természetes személyként énekelnek egy himnuszt, emiatt a szervezőt legfeljebb akkor lehet felelősségre vonni, ha nincs engedélye, túllépi a megszabott időkeretet, vagy rendbontás esetén.
Az is szerepel az indoklásban, hogy kormányhatározat nem ír felül törvényt, márpedig az 1994/75-ös számú jogszabály nem szabja meg, hogy hivatalos küldöttségek látogatása esetén a másik ország himnusza után a románnak is fel kell csendülnie; ez csupán az utólag kibocsátott kormányhatározatban szerepel. A prefektúra egyébként még fellebbezhet az alapfokú ítélet ellen.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Egyre növekedik a színvonal
IX. Gyerekszínjátszók Országos Találkozója
Viszontlátásra jövőre! – így köszöntek el egymástól a IX. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján részt vevő diákok és pedagógusok. A kétnapos, versenyjellegű rendezvényen Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Kovászna megyei diákszínjátszók szerepeltek, összesen 280 gyerek.
A seregszemlének a Váradi József Általános Iskola díszterme adott otthont április végén. Szerdán az elemi osztályosok mutatkoztak be (erről már beszámoltunk), csütörtökön a magyarfenesi, szászrégeni, kőrispataki, oroszhegyi, kézdivásárhelyi és illyefalvi gimnazisták léptek színpadra összesen hat előadással. A produkciók nagy része a kamaszokat foglalkoztató témákra épült.
Ebben a korcsoportban a szakmai zsűri idén az első díjat nem osztotta ki. Második helyen a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című mesejátéka, míg harmadikon a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai végeztek A nő című produkcióval, valamint az oroszhegyiek az Este van már... hagyományőrző előadással. Dicséretben részesült a magyarfenesi Héjuska csoport Slawomir Mrozek drámája alapján készült Szerenád című előadása, a kőrispatakiak Kis hercege, valamint az illyefalvi Fábián Ernő Könyvtár csoportjának Padok című produkciója. A szászrégeni Csillagösvény mozgásszínpad (Ördögbál) és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (Tamási Áron Szép Domokos Anna darabjával) versenyen kívül léptek fel (középiskolások is szerepeltek a darabban), de a zsűri mindkét produkciót különdíjjal jutalmazta.
Nagy-Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke elismerően nyugtázta, hogy évről évre nő az előadások színvonala, a pedagógusok új technikai megoldásokat alkalmaznak.
– Annak örülök leginkább, hogy évről évre viszontlátom az előadásokban a fejlődés mind a témák kidolgozásában, színházivá tételében, mind a mozgásban, alakításban, csapatmunkában. A kis- és nagydiákok olyan természetesen mozognak a színpadon, bújnak más bőrébe, hogy azt csak csodálni lehet. Minden alkalommal sokat tanulok ezektől a gyerekektől. A színjátszó-találkozó varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik – mondta.
Péter Kinga tanítónő-főszervező úgy véli, a rendezvény legfontosabb hozadéka, hogy barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki gyerekek és pedagógusok között egyaránt. Ugyancsak fontos, hogy az előadásokat követő szakmai kiértékelőn a tanítók, tanárok nagyon sok hasznos tanácsot kapnak a szakembertől, a zsűri elnökétől.
Annak ellenére, hogy a rangos találkozó szerepel a tanügyminisztérium versenynaptárában, a szervezési költségekre egy banit sem utalt ki a szaktárca, arra hivatkozva, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. A verseny sajátos jellegéből adódóan ezt a feltételt nem tudják teljesíteni, de lelkes támogatóknak köszönhetően minden évben sikerül tető alá hozni a találkozót.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jogerősen feloszlattak egy fasisztoid pártot Romániában
Jogerősen feloszlatta és törölte a romániai politikai szervezetek nyilvántartásából a Mindent a Hazáért (Totul pentru Țară) Pártot csütörtökön a Bukaresti Ítélőtábla. A szélsőséges alakulat programját a légionárius mozgalom ihlette, de nem ezért szűntették meg. Az Evenimentul Zilei napilap felidézte: a párt feloszlatását a bukaresti ügyészség már 2013-ban kérte a fővárosi törvényszéktől. A vádhatóság a párttörvényre hivatkozott. A jogszabály szerint az alakulat feloszlatható, mert nem állított jelölteket két egymást követő parlamenti választáson (2008-ban és 2012-ben), illetve a korábbi választásokon sem szerzett országosan legkevesebb 50 ezer szavazatot.
A vádhatóság 2014-ben első fokon nyert a Bukaresti Törvényszéken. A párt fellebbezett, és másodfokon – ezúttal jogerősen – is veszített, így törölték a politikai alakulatok nyilvántartásából. Korábban, 2012-ben az ügyészek arra hivatkozva is kérték a párt feloszlatását, hogy szélsőséges, fasiszta tevékenységet folytat. Ezt kérést a bukaresti törvényszék elutasította. A Mindent a Hazáért Párt a Corneliu Zelea Codreanu, a légionárius mozgalom szellemi atyja által 1934-ben alapított azonos nevű szervezet jogutódjának tekintette magát. A pártot 1993-ban támasztották fel újra a Romániát korábban rettegésben tartó mozgalom még életben lévő tagjai.
maszol/evz.ro

NEMZETISÉGI SZÍNHÁZI KOLLOKVIUMOT TARTOTTAK A NEMZETIBEN
A határon túli magyar színjátszás helyzetéről tanácskoztak a Nemzetiségi Színházi Kollokvium résztvevői csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Gergely László, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, az idén második alkalommal megrendezett fórum szervezője a rendezvényen arról szólt, hogy a nemzetiségi intézményeknek határozottan kell képviselniük érdekeiket a magyar kultúra részeként úgy, hogy közben saját önálló, nemzetiségi kultúrájuk is megmaradjon.
Kiemelte: fontos, hogy olyan utat találjanak, amely lehetővé teszi az intézmények hosszú távú fennmaradását, valamint a saját kultúra továbbadását a jövő nemzedékeinek. Tavaly rendezték meg első alkalommal a kollokviumot, amelyen áttekintették a hazai nemzetiségi színjátszás helyzetét, most pedig a határon túl működő színházak működéséről és arról beszélgettek, hogyan tudják kéepviselni a kisebbségi színházi érdekeket.
Gergely László hozzáfűzte: mindig is kérdés volt, hogy a nemzetiség határon belüli léte és a határon túli magyarság között kell-e, lehet-e egyenlőségjelet húzni, mennyire lehet összehasonlítani, anyaországi helyzetekre rávilágítani. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy jövőképre van szükség és a lehetőségek megteremtésére. Mint mondta, lehetővé vált, hogy elfogadják létüket a nmzeti kultúra részeként, a kormányzat is értékeli és megadja a lehetőségét annak, hogy a nemzetiségi színházak olyan szinten vegyenek részt saját sorsuk irányításában, amennyire akarnak és képesek.
Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgató-főrendezője elmondta: utazószínházként működnek, a produkciók 60-70 százaléka megyén kívül zajlik, emellett Magyarországon tavaly 131 előadásuk volt. A társulat létszáma 50 fő, a fenntartó megyétől éves szinten 440 ezer eurót (mintegy 130 millió forintot) kapnak, miközben a bérköltségük 470 ezer euróra rúg, az energiaköltség pedig 40 ezer euró. A hiányt a színháznak kell kitermelnie saját bevételekből és egyéb forrásokból. Sikertörténetnek nevezhető a teátrum működése, hiszen idén már 35 ezer euró nyereséget tudnak elkönyvelni - tette hozzá.
Nőtt a nézőszám és az előadások száma is. Szeretnék azonban, ha újabb "lábat" kapnának a fenntartáshoz - fogalmazott az igazgató. Rámutatott: Kassa megye bőkezű, 24 kulturális intézményt tart el, mivel azonban a Kassai Thália Színház országos jelentőségű intézmény, azért harcolnak, hogy Kassa megyén kívül vagy a központi költségvetésből a minisztérium, vagy más megyék is járuljanak hozzá a működésükhöz, tekintve többek között a magas utazási költségeket. Kitért arra is, hogy a magyar állam 2011-ben 8 millió forint, idén 17 millió forint segítséget nyújt, így tudnak 2015-re végére adósságmentes és nyereséges színház lenni.
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója a romániai színházi szakmát nagyon szerteágazónak és különbözőnek nevezte. Elmondta, hogy a színház két pilléren áll: félig befogadó színház, félig pedig a saját előadásaikat játsszák, kortárs román ás francia szerzők darabjait.
"Olyan műveket játszunk, amelyeket még sohasem látott a közönség, folyamatosan kutatunk újabb és újabb darabok után" - közölte. Hozzáfűzte: a közönség 15 különböző előadást láthat, négy bérletük van, az évi nézőszám 16 ezer. A színház évente 100 ezer euróból gazdálkodik, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatain az elmúlt három évben nem nyertek. Négy alkalmazottjuk van, a színészeket szerepre szerződtetik. Mint mondta, kialakult egy "kemény állandó társulat", vezető színészük Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház művésze.
Kitért arra is, hogy Magyarországról vígjátékokat vásárolnak, ezért is tartja furcsa helyzetnek, hogy a pénz, amit az aradi önkormányzat ad, visszaforog Magyarországra, hasonlóan a magyarországi művészeknek kifizetett pénzhez. "Nem jön Magyarország felől az a szintű támogatás, amelyet kulturális hozadékként visszaforgatunk" - hangsúlyozta a rendezvényen.
MTI

Veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szatmárnémetiben, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök meghívására érkezett. A magyar miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak” – utalt a Székely Mikó Kollégium esetére, illetve arra, hogy március végén a korrupcióellenes ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között a római katolikus püspökségnek, római katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai (csütörtöki – szerk. megj.), Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ült rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat. „Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.” A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finom utalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni. „Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.” A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.” Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között. (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
Papp Attila Zsolt (Foter.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Jelenkorral foglalkozni nagyon nehéz”
Csütörtökön délután az RMDSZ-székházban került sor Bárdi Nándor Közép-európai rendszerváltások és Erdély, valamint Lehoczky Attila A kisebbségek szerepe az 1989-es forradalomban és az azt követő önszerveződésekben. Arad példája előadásaira. A délután folyamán bemutatták az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetet is, melyben ez a két tanulmány megjelent, és melynek Bárdi Nándor szerkesztője is. A délután házigazdája Bognár Levente, városunk alpolgármestere volt.
Bárdi Nándor elmondta, hogy a kötet szerkesztésekor és összeállításakor olyan szerzőket kerestek, akik saját városukról írnak. 16 várost vontak be a kutatásba, 12 esettanulmányt és összesen 82 interjút készítettek, valamint átvizsgálták az akkori sajtó beszámolóit is. Az alapcél az volt, hogy lokális helyzeteket tárjanak fel, a kutatást tehát nem centrum irányította, hanem helyi szinten történt. A cím pedig arra utal, hogy bár a magyarok külön kezdtek el szerveződni, a kiváltó ok közös volt.
Ha a kutatásban részt vett városokat tipologizálni kellene, akkor 3 osztályba sorolhatnánk őket: magyar többségű, székely városok, kb. fele-fele arányban megoszló (kritikus) és a kisebbségi, de aktív városok. A továbbiakban átfogó képet festett Erdélyről, összehasonlította a városok helyzetét, és szó esett a környező országok politikai helyzetének befolyásoló tényezőiről is.
Lehoczky Attila előre felhívta a figyelmet, hogy kutatásában igyekezett objektív maradni, és a személyes élmények eltérhetnek az általa leírt eseményektől. Jelenkorral foglalkozni nagyon nehéz dolog. Előadását azzal kezdte, hogy elmondta: 1910-ben Arad benne volt a monarchia 10 legfontosabb városában, és 1930-ban még mindig a magyarok voltak többségben. A szocializmus kezdetén elkezdtek nagy számban betelepíteni, és lassan megszűnt az értelmiségi osztály. A színházat elköltöztették Temesvárra, és az itthoni közönség kénytelen volt vendégelőadókat hívni. Minden téren válságos szituáció alakult ki. A helyzet folyamatos romlását figyelembe véve levonhatjuk a következtetést: Arad számára a forradalom a 24. órában érkezett. Ekkor már nem is lehetett sem magyar, sem román közösségről beszélni, inkább csak lakosságról. A tanulmány további részében részletesen leírja a forradalom menetét és a forradalmat követő önszerveződést, valamint a magyar értelmiségi réteg újraéledését.
A tanulmány és a kötet születéséről Lehoczky Attilát kérdeztem meg. – „Valamikor 2010-ben állt össze egy kutatócsoport, melyet a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szervezett. Erdély 16 nagyvárosából kért fel helyi történészeket, szociológusokat, társadalomtudósokat, hogy a ‘89-es erdélyi, magyar vonatkozású eseményeket, illetve az elitváltást próbálják meg kutatni. […] A tanulmány végső formában ezelőtt néhány hónappal állt össze, korábban számos lektoráláson és javításon ment át valamennyi. Igyekeztünk minél átfogóbb képet adni arról az eseményről, amely 89–90-ben történt az erdélyi magyar közösségekben.”
A tanulmány egy korábbi formáját már közölte a Transindex, de a kötetben megjelent változat hosszabb és bővebb is. „Egy korábbi változatot kértek tőlünk, kutatóktól, hogy adjuk át a Transindexnek publikálás céljából, egy szűkített változatot, amely az ottani szerkesztőség által elgondolt formában került fel a honlapra. Nyilván nem akkora, nincs benne annyi adat, de ott nem is az volt a cél, hogy tudományos eszmefuttatás legyen, hanem hogy a közönség számára érthető, ugyanakkor pontos információkat tartalmazó írások jelenjenek meg. A végső, kötetben publikált alakjukban a tanulmányokat elsősorban a szakma készítette el, figyelembe véve egy sor kritériumot, hogy megfeleljen a tudományos szempontoknak, ugyanakkor próbáltunk olvasmányosak lenni. Nagyon remélem, hogy sikerült, ezt döntse el az olvasóközönség. […] Örülünk a kritikáknak, ezt hangsúlyozom, mert ez a tanulmányainkat jobbá teszi” – egészítette ki az interjút Lehoczky Attila.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nem élhetünk rezervátumban!
Szombat délelőtt ünnepélyesen felavatták a Szatmárnémeti Református Gimnázium felújított tetőszerkezetét. Mivel a beruházás közel 96%-át a magyar emberi erőforrások minisztériuma finanszírozta, az ünnepségen Balog Zoltán miniszter is részt vett. Az ünnepségen természeteen Szilágyi Éva igazgatónő fogadta és köszöntötte a vendégeket.
Ötéves kemény munka ért véget azzal, hogy sikerült végre felújítani a Református Gimnázium tetőszerkezetét, emelte ki köszöntőjében Ilonczai Zsombor lelkipásztor, az intézet lelkésze, egyben az ünnepi események műsorvezetője. A beruházást összesen 20 millió forinttal (közel 300.000 lejjel) támogatta a magyar kormány emberi erőforrások minisztériuma.
Annak vezetője, Balog Zoltán, köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a tetőt meg kellett ugyan javítani, de az alapokat szerencsére nem, „mert azt lerakták őseink. Nekünk pedig vigyáznunk kell rá, hogy majd átadhassunk az utánunk következőknek", fogalmazott a miniszter.
A politikus felszólított, vigyáznunk kell, az álszabadságban nehogy elveszítsük, amit a diktatúrában sem tudtak elvenni tőlünk. " Ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a mienk, akkor ne várjuk, hogy mások kedélyesen nekünk ajándékozzák. Éppen ezért erőseknek kell lennünk, hogy meg tudjuk tartani azt, ami a mienk. És erős Magyarországra van szükségünk úgy gazdasági, mint politikai értelemben. Ha Magyarországnak van gazdasági ereje és tekintélye, akkor tudunk segíteni az elszakított nemzetrészeknek is", jelentette ki Balog Zoltán.
A tárcavezető szerint a Kárpát-medencére egységes magyar kulturális, gazdasági, oktatási térként tekint a kormány. Szatmár fejlődése azonban a térségen belül is példamutató volt, véli Balog. „Annak ellenére, hogy 1990 után Szatmár nem került a főútra, a figyelem nem ide irányult, az itteniek gyorsan léptek és megalapították magyar iskoláikat", mondta.
A politikus ezúttal is bírálta az egyházi javak romániai restitúciójának visszásságait, de biztosított arról, hogy a magyar kormány „mindent megtesz a jövőben is közösségeinkért".
Csűry István, a királyhágómelléki református egyházkerület püspöke kiemelte, ugyan vannak betegségeink, nyomorúságaink, gyengeségeink, de meg akarjuk tartani azt, ami a mienk. Sőt, ennél többet is akarunk: „fundamentumokat akarunk építeni és hátrahagyni", jelentette ki.
Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor örömének adott hangot, hogy az erdélyi magyarság legitim képviselője és a magyar kormány végre ugyanazon az oldalon áll. Megemlékezvén arról, hogy május 9-én kontinens szerte Európa napját ünnepelik, Pataki kijelentette, hogy Európa sokkal tartozik nekünk magyaroknak. „Iskolákat, egyházakat akarunk! Ám ezeket nem múzeumoknak akarjuk, hanem megtölteni élettel. Ehhez kérjük a segítséget."
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő elégedetten nyugtázta, hogy a szatmári magyar közösség és a magyar kormány közösségi elképzelései egybeestek, így kerülhetett sor a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum sporttermének megépítésére, a szatmárnémeti Református Gimnázium tetőszerkezetének korszerűsítésére, az új Hám János-szoborra vagy a legnagyobb közösségépítő rendezvényünkre a Partiumi Magyar Napokra támogatására. „Nem élhetünk ugyanakkor rezervátumban! A célunk az kell legyen, hogy a társadalom minden terén számarányunknak megfelelően biztosítani tudjuk azt az erőt, amit megérdemlünk", fejtette ki a képviselő.
Ünnepi beszédet mondott továbbá a szatmári egyházmegye három esperese, Kovács Sándor, Nagy Sándor és Gellén Sándor, majd a Református Gimnázium előadta a Hej páva hej című zenés, énekes árnyjátékát.
Az ünnepi események második részében a vendégek meglátogatták az iskola freskókkal díszített tanári termét, majd az udvaron Balog Zoltán és Csűry István a magyar nemzeti színű szalag elvágásával szimbolikusan felavatta az új tetőszerkezetet. Ezt követően a miniszter rövid megbeszélést folytatott az egyházi vezetőkkel, majd meglátogatta a Láncos-templomot és a mellette álló Rákóczi-szobrot.
Romániai látogatását Nagykárolyban folytatja.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro

Ne várd a májust…
Amióta az eszemet tudom, csupa ünnep volt május első fele nálunk Romániában is. Kezdődött május elsejével, a munka ünnepével, amelyet akkoriban inkább a munkásosztály ünnepének hívtak. Aztán másodikán az ifjúság napja volt, és rá egy hétre, május kilencedikén legalább három évfordulót kellett ünnepelni, emlékeim szerint a következő fontossági sorrendben: a Kommunisták Romániai Pártjának 1921-es megalakulása, Románia függetlenségének kikiáltása 1877-ben és a győzelem napja 1945-ben, amelyet leginkább a Szovjetunió győzelmeként, a Reichstag elfoglalásaként emlegettek, és nem nagyon került szóba a többi szövetséges hatalom.
Folytatni lehetett volna ezt a hosszú majálist tizedikén is, az volt ugyanis azelőtt a nemzeti ünnep, a monarchia napja, mivel 1866-ban ezen a napon érkezett meg Bukarestbe Németországból a dinasztiaalapító Hohenzollern-Sigmaringen Károly. Erről persze gyermekkoromban nem sok szó esett, hiszen akkor már augusztus huszonharmadika volt a legnagyobb román ünnep, az 1944-es úgynevezett fegyveres felkelés, vagyis tulajdonképpen az átállás napja. Amit a románok szinte egyetlen puskalövés nélkül hajtottak végre, csak a fővárosban volt némi csetepaté a meglepett németekkel. Nekünk magyaroknak viszont később, októberben nem sikerült ugyanez.
Joggal tartották ezt a románok történelmük egyik legfontosabb – vagy talán a legfontosabb! – pillanatának, némileg vörösebbre festve a valóságosnál, hiszen mégiscsak a rá néhány évre kipenderített királynak volt ebben a legfőbb érdeme. Ráadásul az elején még nem is a felszabadulás, inkább a felszabadítás napja volt ez. Hamar megtanulhattam én is, talán még kisiskolásként, hogy
ünnepkor felénk semmi sem pontosan az, aminek mondják. Egymásra torlódik pártalakítás, függetlenségi kiáltvány és a fasizmus fölötti győzelem, lehet válogatni tetszésünk szerint. Illetve a hatalom tetszése szerint.
Az ünnep nem az, ami látszik belőle: fehér ing, vörös nyakkendő, mosolygós arcok, főemberek a tribünön, az Internacionálé mindent túlharsogó jóslata, hogy „a győzelem napjai jönnek”, majd hatalmas sertésflekken – fatányéros – három lejért valahol a zöldben. Meg sör is a felnőtteknek, természetesen. Egy pillanatig úgy érezhették sokan, hogy mégis megérte, de számomra bizony csupa szorongás már idestova hat évtizede minden ünnepnap, és nem is hiszem, hogy másképpen lesz ez valaha. Azzal kezdődött talán, hogy november hetedikén évről évre kötelezően felvonultunk szülővároskám, Kézdivásárhely főterén, kicsutakolva, felöltözve annak rendje-módja szerint, és éltettük a nagy októberi szocialista forradalmat.
Novemberben októbert. Tudtuk természetesen, hogy itt a régi pravoszláv naptár és a később Oroszországban is elfogadott európai időszámítás közti különbségről van szó, de akkor is nevetséges volt ez az egész. Csak éppen nevetni nem volt tanácsos rajta. Utólag úgy látom, az oroszok egyébként is szívesen élnek saját idő szerint, hiszen győzelem napja is azért van kettő, mert a német hadvezetésnek a szövetségesekkel aláírt kapitulációja május nyolcadikán, a közép-európai időzónában este tizenegykor lépett érvénybe, de akkor már Moszkvában május kilencedike volt. Így aztán a nyugatiak nyolcadikán, mi pedig kilencedikén ünnepeltünk. Addig, ameddig. Mert lassan-lassan kikopott ez is, meg a novemberi októberezés is, amikor a Ceausescu-rendszer eltávolodott a szovjetektől.
Értetlenséget és ellenkezést váltott ki belőlünk Romániában minden állami ünnep, ami inkább munka volt, mint pihenés, inkább kötelesség, mint jog, hiszen fegyelmezetten fel kellett vonulnunk, nem volt apelláta. Ha rossz idő lesz, nem kell, mondta a tanító néni, és reggel kétségbeesetten próbáltam eldönteni, hogy a csepergés rossz idő-e. Mindig csepergett az ilyen ünnepek reggelén, mindig úgy ébredtem, hogy hátha nem lesz, aztán mégis lett felvonulás. Ezért nem tudok ma sem tiszta szívből kacagni azon az anekdotán, amelyet Marosvásárhelyen a majálishoz szokás kötni, de valószínűleg máshol is megvan a helyi változata, miszerint így plakátolták ki a soros ünnepet hajdanában: ,,Vasárnap a Somostetőn majális lesz. Ha eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz.
Ünnepek jöttek, ünnepek mentek, nyolcadika kilencedikén volt, október novemberben, semmi sem úgy volt, ahogy volt.
És főleg: nem volt felhőtlen ünnepünk, mindig ,,csepergett” az ég. Igaz, lett volna nekünk magyaroknak március tizenötödike, de kokárdát tűzni még a felöltő alatt sem lehetett, börtön járt volna azért is. Aztán úgy adódott, hogy 1990-ben, ha jól emlékszem, valamikor ősszel, a román parlamentben mi is véleményt mondhattunk arról, mikor legyen Románia új nemzeti ünnepe. Nincs ebben semmi meglepő errefelé, új rendszer, új szimbólumok, mindig így volt. Szerencsés népnek kell ahhoz lenni, hogy kétszáz év múltán is ugyanaz legyen az ünnep, mondjuk, a Bastille lerombolása.
Mi nem vagyunk ilyen szerencsések. Bár magyarokként, ha képesek lennénk meglátni a jót is, nemcsak a rosszat, összeköthetne minket akár az az elégtétel is, hogy legalább a himnuszunk nem változott már régóta. Én viszont Erdélyben eddig három állami himnuszt ,,fogyasztottam el”, illetve a legutóbbit még hallgatjuk most is türelmesen, úgy kezdődik, hogy: ,,Ébredj, román...” Az is igaz, hogy az ötvenes években az akkori román himnusz, amelyből egyébként nem hiányzott a felszabadító szovjet népre való utalás sem, még magyar fordításban szerepelt az olvasókönyvek első oldalán. Máig nem felejtem el: ,,Áldunk, büszke Románia, szép honi föld”. Hát igen…
Szóval nem francia, nem is amerikai a mi tájainkon a múlt: gyorsan változik, hogy mi a fontos, mi nem. Az új nemzeti ünnepről való szavazáskor is foggal-körömmel próbáltunk ragaszkodni ahhoz a javaslathoz, hogy 1989. december huszonegyedikét, esetleg huszonkettedikét, tehát a diktatúra bukásának évfordulóját válasszuk, mert mindenki magáénak vallhatta volna, senkinek sem volt kétsége, hogy a forradalmakban egyébként nem bővelkedő román történelemnek kiemelkedően fontos momentuma ez. Később már erről is viták voltak – államcsíny versus népfelkelés –, de állítom, ettől függetlenül egy olyan társadalmi szolidaritást lehetett volna ezáltal biztosítani, amely – az én életemben mindenképpen első alkalommal – tényleg ünneppé tett volna egy hivatalos munkaszüneti napot.
Aztán végül is lett ilyen, a karácsony és a húsvét, de ezek vallásos ünnepek. Summa summarum: voltak még hívei a javaslatnak, nem is mi találtuk ki tulajdonképpen, de végül is alulmaradtak, akik erre szavaztak. A parlamenti többség 1918. december elsejét, az Erdély egyesülését kimondó gyulafehérvári román népgyűlés napját nyilvánította nemzeti ünneppé. Azt a napot, amelyet nemhogy nem tudnak ünnepnek tekinteni a Romániában élő magyarok, de a piros-sárga-kék trikolórok csattogása közepette minden évben újraélik a trianoni drámát. Akkor már jobb lett volna meghagyni nemzeti ünnepnek augusztus huszonharmadikát, a németekkel való szembefordulás napját, ami mellesleg Erdély hovatartozása szempontjából is jelentősebb esemény volt, mint a gyulafehérvári népgyűlés.
Ha pedig 1989. december huszonegyedike vagy huszonkettedike lett volna a román nemzeti ünnep, talán ma egy szolidárisabb Romániában élhetnénk.
Így viszont legfeljebb csak arra volt ez a „nemzeti ünnep” alkalom, hogy ünnepi beszéd helyett én magam is szinte minden évben elmondjam a román parlamentben: nekünk ez nem ünnep, minket ez a nap többek közt a románok akkori, máig be nem váltott autonómiaígéreteire emlékeztet, de ennek ellenére tiszteletben tartjuk az érzelmeiket, és cserében mi is elvárjuk ugyanezt. Görcs, szorongás, félelem, harag, meghasonlás, ennyi volt nekünk az, amit mások ünnepnek neveznek. Ilyen volt a március tizenötödike is, igen.
Mert óriási fordulatot jelentett, hogy 1997 tavaszán meggyőztük az akkori román miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, akivel egy kormánykoalícióban voltunk már fél esztendeje, intézzen üzenetet a szabadságharc évfordulóján a romániai magyarokhoz, de máig szégyellem a meghökkenésemet, amikor kezembe adta az üzenet fogalmazványát, és nem akartam hinni a szememnek, hogy azzal fejezte be: „kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepeket kívánok”. Boldog ünnep? Mitől boldog? Soha nem jutott eszembe, hogy az ünnep valamiféle boldogságról szól. Nekem csak küzdelmet jelentett, kokárdáért, himnuszért, lobogóért, valójában a boldogság jogáért is, de a boldog ünneplésig még nem jutottam el. Victor Ciorbea jobban tudta, mint én, hogy mire való az ünnep.
Akkor megtudtam, vagy megtudhattam volna én is végre valahára, de már késő volt: Magyarországon a politikai pártok évek óta külön-külön utcasarkokon szónokoltak, Petőfit tűzték mind a zászlójukra, de más-más Petőfi volt az, más-más szabadságharc.
Az egyetlen napon, amely arról szól, hogy eleink hajdanában legalább ideig-óráig összefogtak mindannyian, még ezen a napon is hátat fordítanak a mai magyarok egymásnak. Ki kezdte? Ma már szinte mindegy. A kérdés: ki fogja befejezni?
Itt van ez a május nyolc. Vagy kilenc. A győzelem napja. Robert Schumann, egykori francia külügyminiszter 1950-ben május kilencedikét választotta, nyilván nem véletlenül, hogy felhívást tegyen közzé egy európai szén- és acélközösség megalakítására, amit aztán 1951-ben a párizsi szerződés szentesített, és ebből lett az Európai Unió. Ma már Európa-napként ünnepeljük ezt a napot, amikor az európai összefogás gondolata fontosabbnak bizonyult a nemzetállami rögeszméknél, mivel egy közös Európában talán a nemzetek is szabadabban létezhetnek majd, mint saját hübriszükbe zárva. Így lesz-e? Nem tudhatom. De így kellene lennie.
Markó Béla
Népszabadság

A Kárpát-haza jövője érdekében
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) május 8-án Kecskeméten, a hirös város főiskolájának nagyelőadójában szervezte meg A Kárpát-haza jövője című konferenciát, amelyen a Kárpát-haza fejlesztési hálózatában regisztrált 376 szakértőből kétszázan vettek részt. Az egész nap zajló rendezvényen 21 értekezés hangzott el, amelyek a gazdasági, társadalmi, művelődési élet legkülönbözőbb területeit érintettek. Az esemény fővédnöke Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt.
Az NSKI egyik bethlengábori jelmondata: Nem lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.
Még mielőtt az elhangzott előterjesztések lényegére térnénk, hadd mondjuk el, hogy a külhoni szakértők közül az erdélyiek és partiumiak vannak legtöbben – érthető módon, hisz itt található a külhoni magyarság legnagyobb arányban – összesen 91-en regisztráltak. Ehhez képest a felvidékiek 50, a kárpátaljaiak 34, a délvidékiek 42, a drávaszögiek 12, a muravidékiek 8 személlyel vannak jelen a magyarországi 139 szakértő mellett, akik mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozási, gazdaság- és vidékfejlesztési, energetikai és vízgazdálkodási, ipar- és vállalkozásfejlesztési, turizmus- és szolgáltatásfejlesztési, munkaerőpiaci, közszolgáltatási, egészségügyi, oktatási, ifjúsági együttműködési, sportfejlesztési, kulturális örökségvédelmi, egyházi és civil szervezeti ágazatokban működnek.
Kétéves tevékenysége alatt az NSKI általános megítélése jelentősen pozitív irányba tolódott el, a Kárpát-haza program támogatottsága jól láthatóan növekedett – állapítottuk meg az érdeklődés nagyságából ítélve, ám Szász Jenő elnök, egy konferencián kívüli beszélgetésben pontosított. Valóban sokat nőtt a programjaik elfogadottsága, elismertsége, azt azonban nem mondhatjuk el, hogy ez egyöntetű. Sajnálatos módon vannak még – szerencsére egyre kevesebb számban – olyan politikai alakulatok, vagy személyek amelyek, illetve akik a 2004. december 5-ére emlékeztető módon viszonyulnak a nemzetegyesítés kérdésköréhez – mondotta. Az a tény viszont, hogy a mostani konferencián tíz államtitkár tartott előadást, mutatja a kormányzat pozitív hozzáállását, viszonyulását a nemzetegyesítési törekvésekhez.
Konferencianyitó köszöntőjében Szász Jenő elmondta, a jelenlegi kormányzat nem csak vállalja, de viseli is a felelősséget a külhoni magyarokért, s erre utal az is, hogy az elmúlt négy esztendő első (2010-es) törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló (XLV.) volt. Szembesülnünk kell azzal, hogy jelenleg – 25 évvel a rendszerváltozások után – a Kárpát-medencében nem 15, hanem 12,5 millió magyar él, s Kárpát-medencei viszonylatban el kell gondolkodnunk azon, hogy lehet-e az a tizenkét és félmillió ember a legnagyobb nemzeti közösség mozdonya. De meg kell értenünk azt is, hogy a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő, sem Angliában, sem Amerikában.
Lesz pénz...
... az itt felmutatott tervek megvalósítására, kezdte beszédét a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád, aki a nemzetegyesítési irányelvek költségvetési vonzatairól beszélt. Annál is inkább biztos ez, mondotta, mert a teljes költségvetésnek mintegy 1 százalékát teszik ki ezek a programok, 45 milliárd forintot, ami százalékos arányban ugyan kevésnek tűnhet, de az eddigi gyakorlatot ismerve jelentős összeg. A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője, Hidvégi Balázs a Kárpát-medence egységes gazdasági térként való értelmezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi fogalomhasználat is alátámasztja, mennyire egységben gondolkodik a kormányzat ebben a kérdésben. „Most már nem azt mondjuk, hogy határon túli magyarok, hanem, hogy külhoni magyarok – ezzel is érzékeltetni akarván, hogy bennünket nem választanak el semmiféle határok” – mutatott rá, s megtoldotta még annyival, hogy 104 év után végre minden magyar állampolgár egyszerre szavazhatott.
Hibákból tanulni
Tudástranszfer és információs akciók, szakmai továbbképzések, bemutató üzemek tapasztalataihoz való hozzáférés, tájékoztatási szolgáltatások sokrétűbbé tétele, szakmai látogatások és cserekapcsolatok, szaktanácsadás és tanácsadók képzése folytán tud és akar a külhoni magyarság segítségére lenni a magyar kormányzat – emelte ki beszédében Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Ezt egészítette ki Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a magyar gazdakörök és gazdaszövetkezetek szövetségének (MAGOSZ) elnöke azzal, hogy legfontosabb erőforrás a szervezettség. „Legfontosabb kötelességünk, hogy a tudásban, szakmaiságban, szervezettségben szerzett tapasztalatainkat megosszuk azokkal, akikkel egy nyelvet beszélünk. Ha nemzettársainkat a miáltalunk elkövetett hibákra is figyelmeztetjük, már az is nagy megtakarítást jelent számukra” – mondotta Jakab István. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – folytatta.
„Két napja indítottuk el a Határtalanul gazda című honlapot, amely interaktív felületével jelentős támogatást nyújt az anyaországi és a külhoni magyarok közötti párbeszédre, információcserére” – mondotta el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Hungarikumokból – elégtelen
A Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd elmondta, hogy jövő héten a kormány elé kerül a módosított hungarikum-törvény tervezete, amelynek célja számba venni azokat az értékeket, amelyek az illető közösségnek fontosak. Jelenleg Magyarországon 48 darab a hungarikumok száma, ebből 16 az agrár jellegű. A külhoni értékek elemei között 106-ot tartanak számon, ebből Erdélyben van a legkevesebb – csupán öt. A Vajdaságban 64-gyel, Horvátországban 19-cel, a Muravidéken, Kárpátalján és Felvidéken 6-6-tal számolnak. A hungarikum pedig nem országimázs, hanem nemzetmárka kell hogy legyen, jelentette ki az államtitkár-helyettes. Tény, hogy néhol nem könnyű a hungarikummá nyilvánítás rögös útjait eljárni, azonban érdemes erőfeszítéseket tenni érte, hiszen a helyi közösségek szélesebb körű ismertségét, közvetve pedig gazdasági előrehaladását szolgálhatják ezek a termékek. Ezt a folyamatot kívánja segíteni a szaktárca a jövőben.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár fontosnak nevezte a határon túli iskolák ellátását taneszközzel, tankönyvvel, valamint a pedagógusok továbbképzését.
Az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor kiemelte: a határon túlról érkező magyar nemzetiségű betegek jelenleg is kapnak ellátást, „különböző technikákkal a magyar orvosok ezt többé-kevésbé megoldják”. Ezt az ellátást valamilyen módon legalizálni kellene, ehhez azonban kormányközi megállapodásokat kell kötni – tette hozzá. Mint mondta, a Kárpát-medencei egészségügyi hálózat a magyar kormány számára nyitott kapu.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára, Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési szintek előrehaladásával csökken a magyarok reprezentáltsága a felsőoktatásban az elszakított nemzetrészek oktatási hálózatában. Jól látható, hogy minél magasabb az oktatás szintje – egyetem, doktori, mesterképzés –, annál alacsonyabb az azokon részt vevő magyar nemzetiségiek száma. Ez részint az akkreditációk hiányának is betudható (lásd: marosvásárhelyi gyógyszerészképzés, szerk. megj.)
„A Kárpát-haza szélesebb tere a magyar életnek. A közös célok megvalósítását egységesen meg kell tudni szervezni. Készen állunk arra, hogy a nagy és közös fejlesztési célok érdekében tudásunkat és erőforrásainkat Kárpát-medencei szintű nemzetegyesítés szolgálatába állítsuk” – hangsúlyozta Molnár György, az NSKI igazgatója záróelőadásában.
Előadásokat tartottak még: Gaál József, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft pénzügyi és controlling vezetője, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, Balogh Csaba Sándor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Közös felelősségünk az erdők védelme
Az erdőirtások, az erdőmaffia és az osztrák Holzindustrie Schweighofer cég „rétyi fenyővágóhídjának” beindítása ellen tüntettek szombaton délután az ország több mint húsz városában.
A civil kezdeményezésű tiltakozó megmozdulásra a csíkszeredai Szabadság téren is sor került, ahol Benedek Ágnes színésznő fogalmazta meg bíráló szavait az esztelen erdőirtással szemben. „Szeretnénk hinni, hogy az erdővédelem nem szélmalomharc. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek és mi, civilek, közösen meg tudjuk akadályozni az őrületet. Mindnyájan felelősek vagyunk a rönkszállító teherautókért az utakon, a kopár hegyoldalakért, felelősek vagyunk, hogy évente több mint hét millió köbméter fát termelnek ki Romániában, hogy óránként nyolc teherautó rakományát dolgozza fel szászsebesi és radóci gyáraiban a hírhedt Schweighofer. Mi is felelősek vagyunk azért, hogy évente további egy millió köbméter fát készül feldolgozni a rétyi faüzem, melyet mind egy szálig exportálnak” – mutatott rá a tüntetés szervezője.
Megítélése szerint tiltakozni kell a Schweighofer ellen, akkor is, ha törvényesen működik. „Jogszabályok, hivatalos engedélyek ellen is lehet tüntetni, csak elég sokan kell lenni hozza, mert a tömeg akarata erősebb mindennél és mindenkinél” – véli Benedek Ágnes. A tüntetők fenyőfát formálva emelték magasba a több nyelvű tiltakozó feliratokat, amelyeken a következő feliratok voltak: „Szigorú erdőtörvényt”, „Az erdő mi vagyunk”, „Viszlát, erdő, szia, árvíz!”, „Többet ér a jövőnk a ti pénzeteknél”, „Ne lopjátok el zöld aranyunkat”.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Globális kerekasztal: erkölcs a politikában
Május 8-án és 9-én Budapesten került sor a Globális Kerekasztal (Global Round Table) 2015. évi rendezvényére, amelynek Tőkés László EP-képviselő vitaindítójával kezdődött. Az idei kerekasztal-tanácskozást Erkölcs a politikában címmel tartották.
A rangos rendezvénysorozat, melynek védnöki testületében állami vezetők és nemzetközi szervezetek magas rangú tisztségviselői vesznek részt, és amelynek fővédnöke Butrosz Butrosz-Gáli egykori ENSZ-főtitkár, rendre a XXI. század nagy kihívásait tűzi napirendre. Tőkés László vitaindító előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy világunk és kontinensünk, országaink és népeink életében és történelmében milyen sorsdöntő szerepe van az erkölcsnek, illetve hiányának. A magunk mögött hagyott XX. század két totalitárius rendszerének – a náci és a kommunista diktatúrának – az emberiség ellen elkövetett és háborús bűnei nem csupán jogi értelemben, hanem kihatásaikban és következményeikben is elévülhetetlenek. „Hogyha a glóbusz elsőbbséget élvező, legégetőbb kérdéseire gondolunk – mint amilyenek az általános gazdasági válság és a totális pénzuralom, a környezetvédelem, illetve a széndioxid-kibocsátás és a klímaváltozás kérdése, a terrorizmus és a keresztényüldözések, az emberi és a kisebbségi jogok, a demográfiai válság, valamint a menekültek ügye –, ezek rendezése és megoldása a politika, illetve a politikusok erkölcsi felelősségvállalása nélkül eleve kudarcra van ítélve.” Erdélyi EP-képviselőnk szerint ma már nem csupán „politikacsinálókra”, hanem valódi államférfiakra van szüksége a világnak. „Homo politicusok helyett a homo moralis minőségével bíró vezetőkre és politikai osztályra, akik az önző részérdekeken felülemelkedve valóban az értékek Európáját és világát építik, és akiket sem a mindenen eluralkodó gazdasági érdek, sem partikuláris geopolitikai megfontolások nem képesek a lábukról leszedni vagy útjukról eltéríteni” – mondotta Tőkés László, emlékeztetve: a kerekasztal-tanácskozás feltett szándéka, hogy erkölcs és politika eredendő egységének a helyreállításán fáradozzék, melynek keretében az erkölcsiség visszanyeri szabályozó szerepét a politikában, ez utóbbi pedig megvédi és érvényre juttatja az erkölcsöt a társadalomban. Mert csakis ezúton lehet feloldanunk azt a tudathasadásos, ősi ellentétet, amely a politikát eleve és szükségszerűen „szennyesnek” tartja. Ami pedig Európát illeti: hitbeli-lelki-erkölcsi megújulásra van szüksége az egész földrésznek.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott másnapi megbeszélnek rangos részvevői voltak, így például Yves Leterme, Belgium nemrég leköszönt miniszterelnöke, Vaira Vike-Freiberga, aki nyolc évig volt Észtország elnöke, Ivo Josipovic, aki néhány héttel ezelőtt adta át Horvátország elnöki tisztét megválasztott utódjának, Martonyi János, aki nyolc évig volt magyar külügyminiszter. Előadásaikba filozófiai és társadalmi szempontok mentén elemezték erkölcs és politikai viszonyát. Daniel Dăianu volt román gazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok nem lelkesednek az EU iránt úgy, mint az idősebb nemzedékek, nekik ugyanis nincsenek már emlékeik a világháborúkról, diktatúrákról, a határok átjárhatatlanságáról. Varga Zs. András nemrég megválasztott magyar alkotmánybíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamok újkori joga és az európai közösség joganyaga nemcsak jogokat rögzít, de felelősséget is ró az egyénekre, mégpedig igen sokrétűeket.
A találkozón felszólalt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, aki immár harmadszor vett részt a kerekasztal munkálatain. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a tagállamokban, mind pedig az unióban annak a politikának van jövője, amely nem csak hatékony, de etikus is. Habár a politikusoktól elsősorban a hatékonyságot várja a választó, hosszú távon a közéletben nem tud megmaradni az a politika, illetve az a szereplő, amely nem tartja tiszteletben az erkölcs normáit. A fenntartható fejlődés sem lehet környezet-, egészség- és erkölcsromboló, mondotta. Mint minden évben, idén is elfogadnak egy záródokumentumot a részvevők, amelyet elküldenek mind az unió, mind pedig a tagállamok vezetőinek.
http://kms.mtva.hu/hir/ - Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Böjte Csaba felszentelte az Élet útját Szovátán
Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba május 2-án, szép ünnepség keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.
A kápolna alakú tölgyfa lapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról, az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban "a nehéz hűséget" (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk. Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket, esetleg segítjük őket kirepülni a fészekből, talán gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?
Csaba testvér így fogalmazott: "Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul. Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, egyházunk mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik. Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet. Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán.
Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni. A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágoskertek, ahol megpihenve megteheted a továbbiéletedhez szükséges pályamódosításokat vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett".
Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: "a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva".
A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emília rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házashétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, "családnapok", melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.
Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt, idézve esküvői meghívójukból: "Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül". (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: "Akarom a jót és teszem a rosszat" – miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.
Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tovaterjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre!
Cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.
Karikó Éva
Népújság (Marosvásárhely)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Csáky Pál a szórványnak mutatta be a felvidéki magyarságot
Csáky Pál EP-képviselőt, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja egykori elnökét látta vendégül pénteken a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával a dévai magyarság. A szlovákiai magyar író-politikus, aki két alkalommal volt Szlovákia kormányfő-helyettese, EP-s kollégája, Winkler Gyula meghívására érkezett Hunyad megyébe, ahol meglátogatta a vajdahunyadi várat, majd a dévai Téglás iskolában kerekasztal-beszélgetésen ismertette meg a felvidéki magyar kisebbséget.
Közvetlen vonal Pozsony és Kolozsvár között
A határon túli magyar nemzettestek naponta dilemmákkal szembesülnek, sőt, a legmostohább, a kárpátaljai egzisztenciális dilemmákkal. Valamennyi külmagyar közösség odafigyel Budapestre, egymásra viszont nemigen. Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, állapította meg bevezetőjében Winkler Gyula, a kapcsolat Budapest közvetítésére szorul. Felvidéki EP-képviselő kollégájának Dévára való meghívása ezen közvetlen kapcsolat létrehozását célozza.
Igenis szükséges a közvetlen kapcsolat, erősítette meg Csáky Pál, mivel kisebbségi helyzetükből kifolyólag a felvidéki és az erdélyi magyarság hasonló sorskérdésekkel szembesülnek, olyanokkal, amelyekkel az anyaországiak viszont nem, ott a nemzeti önazonosság megőrzéséért nem kell napi harcot vívni. Az autonómia olyan intézményi gerinc lenne, amelyre fel lehetne építeni a hosszú távú megmaradás elemeit.
Felvidéki paradoxon
Viszonylagos jóléte ellenére érzelmileg-szellemileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túl rekedt magyar nemzetrészek közül, ami Csáky Pál szerint az önálló történelmi hagyomány hiányára és a (cseh)szlovák államnacionalizmus elnyomására vezethető vissza. Míg Erdély például sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarság óriási elnyomást élt át, amikor a Beneš dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta állampolgárságuktól, elkobozta vagyonukat és teljes méretű kiűzését célozta etnikai tisztogatás keretében. Vagyonukat csak azok tarthatták meg, akik „reszlovakizáltak”, vagyis elismerték, hogy még őseik sem voltak magyarok, hanem elmagyarosított szlovákok, s akik visszatérnek a szláv nemzet keblére. Akik nem voltak hajlandók „reszlovakizálni”, azokat elűzték szülőföldjükről, vagyis olyan 110 ezret az akkori mintegy 700 ezres felvidéki magyarságból, mindenekelőtt a szellemi elitet, mielőtt külső nyomásra a prágai hatalom leállította az etnikai tisztogatást. Mintha mindez nem lett volna elég, Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása újabb elit-lefejezéssel járt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi fizikai munkára kényszerítették, ismertette a szomorú múltat Csáky Pál.
Noha ekkora csapások – melyeket az író-politikus több kiadványban dolgozott fel – nyilván megviselték, a szellemileg-erkölcsileg erősebb (ámde anyagilag szegényebb) erdélyi magyarsághoz hasonlóan a felvidéki magyarság is élni akar.
Lelkileg egészséges népet lehetetlen összetörni
Nincs mit kendőzni, a magyarság elvesztette a huszadik századot, ami súlyos lelki sebeket ejtett a nemzetben, az anyaországban és a határon túl egyaránt. Ha nem tudjuk kezelni a leesés okait, akkor a folyamatot is nehéz lesz visszafordítani.
Az emberi lélek megbecsüli az igazságot, a hazugságra és hatalmi kényszerre épülő rendszerek mind összeomlottak a kényszer megszűnése után, lásd Jugoszlávia vagy a hatalmas Szovjetunió esetét. Lelkileg egészséges nemzet azonban mindig képes felemelkedni, a lengyel a legjobb példa erre: Trianonnál jóval súlyosabb csapás érte, 1795-ben teljesen felszámolták Lengyelországot és csak 1918-ban alakult újjá, a fasizmusnak és kommunizmusnak is példásan ellenállt, rendszerváltás utáni felemelkedése pedig valós mintapélda, hangsúlyozta Csáky.
EU: önazonossági problémák és jelentős előnyök
Sajnos, Európa súlyos önazonossági problémával szembesül, utalt keserű brüsszeli tapasztalataira a felvidéki magyar politikus. Magyarán Európa lelkileg beteg, szembefordul saját hagyományaival, keresztény gyökereivel, évszázados értékeivel, demográfiai katasztrófát él át, nem igazán tudja, mit is akar. Eközben a bevándorlók egyre nagyobb tömege tisztában van értékeivel: számos nyugati repülőtéren keresztény és muszlim imatermet alakítottak ki, előbbiek azonban kongnak az ürességtől, miközben utóbbiak mindig tele vannak! Németországban például az őshonos lakosság körében 0,9 az egy nőre jutó gyermekek átlagszáma, jóval a szintentartás száma, 2,1 alatt, míg a muzulmán bevándorlók körében 4,2, Brüsszelben pedig néhány éve Mohammed tartósan a leggyakoribb név az újszülött fiúk körében!
Az EU mégis óriási megvalósításnak tekinthető, hiszen létrejötte óta a korábban 20-25 évenkénti pusztító fegyveres összecsapások megszűntek. Nemzeti ellentétek most is vannak, keményen egymásnak is mennek, de nem a csatatéren, hanem Brüsszelben a diplomáciai asztalnál, jegyezte meg Csáky Pál és Winkler Gyula egyaránt. Az EU-s konstrukció eleve olyan mechanizmus, amely a többiek érdekeit is figyelembe veszi, közös – gyakran nehézkes és bürokratikus – megoldásokat keres a korábbi nemzeti önzés helyére, amely akkora pusztítást és keserűséget eredményezett. Hátrányai ellenére az EU érdemei vitathatatlanok, Európa egyszerűen pusztulna, ha valamelyik erősebb nemzet úthengerszerűen igyekezne érvényesíteni saját önző érdekeit a többiek kárára. Az orosz agressziónak kitett Ukrajna drámája bizonyíték, mekkora szükség van ilyen mechanizmusra.
A tervezettnél sokkal hosszabbra húzódó, geopolitikai kitérőkkel is megspékelt eszmecsere után Csáky Pál könyveit dedikálta, miközben a jelenlévők a nőszervezet által készített süteményeket fogyasztották. A könyvek hamar elfogytak, egyeseknek nem is jutott, a felvidéki politikus pedig a lozsádi református templom felújítására létesített alapnak adta át a könyvek értékesítéséből befolyt teljes összeget.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megvédik az erdőket – Félszáz visszaélést tártak fel
Több mint félszáz lehetséges büntetőjogi visszaélést tárt fel a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete, amely az állami erdőgazdálkodási hatóságnál (Romsilva) és megyei erdészeti igazgatóságoknál vizsgálódott.
Az ellenőrző testület már az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) is értesítette az ügyben. Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a testület a Beszterce-Naszód, Máramaros, Suceava, Neamţ és Mehedinţi megyei igazgatóságon végzett ellenőrzést az állami tulajdonban lévő erdőkben folytatott kitermelés és fakereskedelem kapcsán, míg a Romsilvánál egy 2009-ben, mint kiderült, törvénytelenül elfogadott szabályzat miatt vizsgálódtak.
Az eljárás nyomán szerzett bizonyítékok arra utalnak, hogy az intézmények összesen 52 büntetőjogi kihágást követtek el: többek között okirathamisítást, hamis iratok használatát, hamis tanúvallomást, feljelentés elmulasztását, magánszemélyek és közérdek sérelmére elkövetett hivatali viszszaélést, valamint hivatali mulasztást.
Hatáskörén kívül tevékenykedett a Romsilva
Az ellenőrző hivatal azt is kiderítette, hogy a 2009-es szabályzat elfogadása nem tartozott a Romsilva vezetőtanácsának hatáskörébe, ezt ugyanis kizárólag a mezőgazdasági minisztérium tehette volna meg.
Az előírás az állami tulajdonban lévő erdők kitermelésére vonatkozik: eszerint a licitre jelentkező cégek számára már nem kötelező, hogy hivatalos dokumentumot adjanak le fizetőképességükről, illetve arról, hogy tartoznak-e az államnak, holott ez az előírás szöges ellentétben áll a kormány vonatkozó rendeletével.
„A Romsilva szabályzata gyakorlatilag lehetővé tette, hogy olyan vállalkozások is jelentkezzenek erdőkitermelésre, amelyek nem tudták bizonyítani, hogy rendelkeznek a szükséges anyagi feltételekkel és munkaerővel a tevékenység elvégzésére” – olvasható az ellenőrző testület közleményében.
A miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének Máramaros megyei akciója a nemrég támadások kereszttüzébe került osztrák Holzindustrie Schweighofer nagyvállalatot is érintette. A jelentés szerint a megyei erdészeti igazgatóság a hatályos törvény több előírását is áthágva kötött adásvételi szerződést a mamutcéggel, ennek nyomán pedig 2,1 millió lejjel károsították meg a Romsilvát.
A miniszter megerősítette az eljárás tényét
A napokban egyébként Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette azt a román sajtó által források alapján közölt hírt, miszerint a szaktárca vizsgálatot kezdeményezett a Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben.
A miniszter elmondta: valóban az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi civil szervezet rejtett kamerás felvételei nyomán rendelte el az ellenőrzést, amelynek célja megállapítani, hogy az osztrák cég hazai gyáraiban törvényesen kitermelt fát dolgoznak-e fel, a radóci üzemnél pedig a légszennyezés mértékét is vizsgálják. Erre reagálva a Holzindustrie Schweighofer közleményben szögezte le, hogy belső kivizsgálást is indítanak az ügyben, ugyanakkor a román állam minden jogszabályát betartják.
A nagyvállalat képviselői a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: folyamatosan ellenőrzik a tevékenységet, és üdvözlik a gyanúsítgatások miatt kezdeményezett átfogó vizsgálatot, mert így „eloszlathatják a civil szervezetek alaptalan vádjait”, hiszen minden rönk, amit feldolgoznak, hivatalos kísérőlevéllel érkezik a gyárakba.
Többtucatnyi városban tüntettek a civilek
A törvénytelen erdőkitermelés ellen eközben a civilek is felléptek: szombaton többtucatnyi városban szerveztek tüntetést az erdők és fák védelme érdekében, ezzel kapcsolatban Graţiela Gavrilescu úgy nyilatkozott, szeretné, ha minden állampolgár ellenezné az erdőirtást.
Sepsiszentgyörgyön mintegy ezren vettek részt a prefektúra épülete előtt szervezett megmozduláson, a tüntetők pedig egyúttal a Schweighofer Rétyen épülő üzeme ellen is tiltakoztak. A civilek négynyelvű – magyar, román, angol és német – feliratot tartalmazó táblákat emeltek a magasba, amelyeken azt hirdették: „Védjük meg gyermekeink jövőjét, a természetet!”, illetve „Állítsátok le az osztrák favágóhidat!”.
Az egyórás tüntetésen Hans Hedrich, a fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke ismertette, milyen lépéseket tettek, hogy megakadályozzák az erdőirtást, illetve leállítsák a rétyi favágóhíd beüzemelését. Emlékeztetett: eddig három pert indítottak a gyár építkezési engedélyének felfüggesztéséért, később visszavonásáért.
A környezetvédő úgy véli: Klaus Johannis a Schweighofer lobbija miatt küldte vissza a parlamentbe az új erdőtörvényt, amelyben az államfő az uniós versenyszabályokra hivatkozva éppen azokat a – zöldek által üdvözölt – cikkelyeket kifogásolta, amelyek megakadályoznák, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során.
„Amennyiben a jogszabály tartalmazná azt az előírást, miszerint egy cég egy fafajtából legfeljebb 30 százalékot vásárolhat fel, az osztrák cég be sem indíthatná a rétyi gyárat, hiszen már rég túllépték az arányt. A nagyvállalat abban bízik, hogy ha még a régi törvény alapján indítják be az üzemet, akkor már később sem lehet leállítani őket” – fogalmazott Hedrich. Hangsúlyozta: a Schweighofer üzletterve arra alapszik, hogy lopott, törvénytelenül kitermelt fát dolgoznak fel, különben nem termelnének nyereséget, a hatalmas kapacitású üzemeiket nem tudnák profittal működtetni.
„A végtelenségig fogunk perelni, más módja nincs annak, hogy gátat szabjunk a korrupt vállalat tevékenységének. Verespatak példáját követjük, ott is azért nem valósult meg a kitermelés, mert a környezetvédő civilek szinte minden pert megnyertek” – tette hozzá a környezetvédő. Toró Attila, a helyi Indigó-csoport vezetője arról számolt be, hogy amennyiben az erdészeti törvényt a 30 százalékos korlátozás nélkül fogadják el, minden héten utcára vonulnak.
Johannis: jogos az aggodalom
Kolozsváron szombaton megbénították a városközpont forgalmát a tüntetők, akik egyebek közt „Ébresztő Románia!” és „Kifelé a Holz-cal az országból!” jelszavakat skandáltak. Csíkszeredában mintegy hetven tüntető gyűlt öszsze a Szabadság téren, köztük volt Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is.
„Meg kell mutatni, hogy az emberek figyelnek arra, hogy jövő héten mi történik a parlamentben. Az államelnök többé nem tudja visszaküldeni a törvényt, és így lesz egy normális törvényünk, amellyel megállítjuk a felelőtlen gazdasági fejlődést” – fogalmazott Korodi.
Klaus Johannis szombati Facebook-bejegyzésében „legitimnek” nevezte a zöldek, illetve a tüntetők aggodalmát és megígérte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét. „Biztos vagyok benne, hogy nem csak a jelenséget sikerül megállítanunk, hanem az állami intézmények képesek lesznek azonosítani és felelősségre vonni azokat, akik törvénytelenséget követtek el” – fogalmazott az államelnök.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)