Bakasors: “Hazavágytak ők mindannyian”
Egy sorozat első állomásaként Érmihályfalván nyílt meg csütörtökön a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.
Mintegy két év időtartalmúra tervezik a szervezők azt hadtörténeti vándorkiállítást, melyet terveik szerint több, mint 30 Bihar megyei helyszínen láthat majd a közönség. A sorozat első állomásaként az érmihályfalvi Dr.Andrássy Ernő Múzeumban nyílt ez meg, ahol Szilágyi Andrea muzeológus köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy helyi jelleggel már szerveztek hasonlót, majd Szabó Ödönnek adta át a szót. A történész-politikus köszönetet mondott a kiállítás anyagának egybegyűjtéséért a Tanoda Egyesületnek, a nagyváradi Kecse családnak, illetve a Bihari Naplónak, mely a Szacsvay Akadémiával együttműködve vállalta az első világháborúhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését, illetve közzétételét. Sokaknak bátorítás volt az értékes tárgyi hagyatékok leporolásához, hogy látták: a BN hasábjain közzéteszik a fotókat, az azokhoz kapcsolódó történeteket, fejtette ki a politikus. Hozzátette: az I. világháború új helyzetet hagyott hátra, melyhez alkalmazkodni kellett, ugyanakkor az eltelt 100 év is folyamatos küzdelem volt, de tájainkon az utóbbi generációk már olyan kivételes helyzetben vannak – ritkaság számba menően a magyar történelmet tekintve -, hogy nem kellett harcba induljanak.
Beszédes tárgyak
Az RMDSZ megyei ügyvezetője közölte, hogy a kiállítást minden magyarok (is) lakta városba, községbe elviszik. Nyakó József helyi polgármester reményei szerint nagy érdeklődés fogja övezni a kiállítást, melyet örömmel fogadtak a városban. Sárközy Zoltán, a Pro Liberta Partium Egyesület elnöke pár szóban felelevenítette a Doberdó vidékére 10 éve kezdődött emléktúrák történetét, majd az azokról készült kutatási naplóból adott példányokat a múzeumnak és a helyi könyvtárnak. A továbbiakban a háborús relikviákat gyűjtő és a jelen kiállítást adminisztráló Kecse család (kiknek pár éve már volt egy hasonló jellegű tárlata Érmihályfalván) került az figyelem fókuszába. Dalma az egész eseményt fényképezőgéppel a kézben dokumentálta, a beszédek között Ákos mondta el Héjjas István: Hozzuk haza című versét (ebből való a címnek választott idézet, s melynek üzenete egy felhívás az áldozatok emlékének őrzésére). Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke pedagógusként fogalmazta meg a történelmi emlékezés fontosságát: gyökereket kell adni a gyerekeknek, hogy tudjanak szárnyalni. Hozzátette, hogy 100 év távlatából mát természetesen nincsenek élő adatközlők, de a hagyatékokból mintegy 200 nagyon “beszédes” tárgy került elő. Ezeket attól függetlenül dolgozták fel, hogy a harcvonal melyik oldalán állt egykori tulajdonosuk, hiszen “a halott katona már nem ellenség”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyűjtés tovább folytatódik.
A gyűjtés folytatódik
A továbbiakban Kecse Attila látta el az alkalmi tárlatvezetői feladatot, a nézelődők pedig egyebek mellett fotókat, kitüntetéseket, érdemrendeket, dokumentumokat, rohamsisakokat, töltényhüvelyeket láthattak, egy sarokban “lövészárkot” kerítettek el homokzsákokkal és szögesdróttal. Igen érdekesek a néhai katonák személyes használati tárgyai, különösen például a töltényhüvelyekből készült emléktárgyak. Látható több úgynevezett hadimozsár, melyet a beöntésre szánt rézmozsarak helyett kaptak egykoron a háziasszonyok. A kiállítás április 24-ig látható az érmihályfalvi múzeumba, majd a sorozat folytatásaként először a környező községekbe – Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes – kerül, melyeknek képviselői jelen is voltak a minapi megnyitón.
Rencz Csaba
erdon.ro

Kiosztották az idei EMKE-díjakat
Kiosztották szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjait Kolozsváron, az EMKE idén ünnepli a 130. évi fennállását.  Az esemény első mozzanataként elhangzott, az EMKE a látszatát is el szeretné kerülni annak, hogy egyik díjat fontosabbnak tartja a másiknál, ezért ábécésorrendben nyújtották át az ünnepelteknek. Felmerült, hogy pénzt is mellékeljenek a díjakhoz, anyagi okokból azonban erre nem volt módja az egyesületnek, így vállalkozók, mecénások támogatását várják. A nemrég elhunyt Kötő József kritikusról is elneveznek egy díjat, ezt háromévente tervezik kiosztani olyan politikusoknak, akik segítették az erdélyi magyar közművelődést – hangzott el az eseményen. 
A Gr. Bánffy Miklós-díjat Szebeni Zsuzsa kapta idén a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Bornemissza Karola hagyatékát feltáró kiállítások megszervezéséért. Zepeczaner Jenő néprajzkutató részére – a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért – Bányai János-díjat nyújtottak át. Az EMKE Könczei Csongor részére a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért Kacsó András-díjat adományozott; elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért Kovács György-díjat kapott László Csaba.
Vincze Zoltán a Kőváry László-díjat vehetett át odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért, valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért. Zsigmond Emese részére – a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért – Kun Kocsárd-díjat adományozott az egyesület. Gr. Mikó Imre-díjat Péter Pál kapott, akit szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért méltattak; Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért vehette át a Monoki István-díjat. Dr. Péter Éva részére az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért Nagy István-díjat adományoztak.
Az Egyesület Albert Csilla részére változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért Poór Lili-díjat adományozott, Tasnádi-Sáhy Péter a Spectator-díjat vette át lényeglátó, közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért. Dr. Tosa Szilágyi Katalin részére – kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen – Szolnay Sándor-díjat adományoztak. Az EMKE díszoklevelét, amely a magyar nemzeti műveltség Kárpát-medencei értékeinek kutatása, felkarolása és a közművelődés eszközeivel történő terjesztése terén végzett meghatározó munkásságért nyújtottak át, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal kapta meg.
maszol.ro

Beszéljen románul! (Aki román kenyeret eszik…)
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak. A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza. 
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról. Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre? Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú. A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az  autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet. Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg  ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.” Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy  akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai  romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely márciusa (4.)
Másnap ígéretek egész sora hangzott el: legyenek román és magyar katonák, tisztek a rendőrségben. A rendet és fegyelmet, az állampolgárok személyes biztonságát a hadsereg és a rendőrség biztosítja. Vannak dolgok amelyek a megyére, vannak, melyek a kormányra tartoznak. A nemzetiségi jogokat a megye vezetősége biztosítani tudja. Majd többször is hangsúlyozták: a március 19-ei véres eseményekért felelős személyek ügyét azonnal kivizsgálják, a felelősök ellen bűnvádi eljárás indul.
A Nemzeti Egységtanács mindenféle nacionalizmust elítél, szigorúan elhatárolja magát a szélsőségektől. A hadsereg pedig – hangzott a megnyugtató kijelentés – szükség esetén azonnal közbelép, biztosítja a tüntetők védelmét. 1990. március 20-án déli egy óráig még minden megoldhatónak, világosnak látszott. Az emberek elégedetten süttették magukat a tavaszias ragyogásban. A megyeháza erkélyéről elhangzott az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács közleménye is. (A teljes szöveget – az Egységtanács tagjainak kérésére – én olvastam fel .) Idézem: „A Maros megyei Ideiglenes Nemzeti Egység Tanácsa elítéli a Marosvásárhely municípiumban az utóbbi napokban lezajlott erőszakos eseményeket, amelyek március 16-án kezdődtek, és március 19-én délután, illetve este érték el tetőpontjukat. E nemkívánatos események következtében több személyt – többek között Sütő Andrást, a legnagyobb élő magyar írót, az RMDSZ elnökét – súlyosan bántalmaztak, szétzúzták egyes politikai pártok, elsősorban az RMDSZ székházát. Az igazságügyi szervek megkezdték a tettesek kézrekerítését és az ügy kivizsgálását, eme nemkívánatos események okainak feltárását. Felhívjuk Önöket,  legyenek türelmesek, és tanúsítsanak mértékletességet,  s ne felejtsék: ezeken a tájakon a románok és magyarok megértésben éltek, egyformán szenvedtek és közösen hozták létre az itteni civilizációt. A káros akciók megismétlődése és kiterjedésének megakadályozása érdekében, az Ideiglenes Tanács elhatározza:
1. Mindazok azonnali felelősségre vonását, akik hibásak a vandál cselekedetekért, akik szervezik ezeket, és akik az instabilitást kezdeményezték
2. Az Ideiglenes Megyei Tanács rendkívüli ülésszakának azonnali összehívását és mindazok leváltását, akik képtelennek bizonyultak feladataik ellátására
3. A rendőrségi szervek tevékenységének elemzését és megfelelő stabil keret biztosítását annak érdekében, hogy a rendet és  békét a megye egész területén megőrizzük
4. Az Ideiglenes Egységtanács határozottan elítél mindenféle nacionalista, soviniszta propagandát, felkéri a román, a magyar, a német lakosságot, hogy őrizze meg a hagyományos és kölcsönös tiszteletet, amely eme népek között kialakult, és felkér mindenkit, hogy ne adjanak hitelt a szélsőséges elemek manipulációinak.
Marosvásárhely, 1990. március 20.
Aláírják: Király Károly (telefonegyeztetés után!), Scrieciu Ioan, Gîlea Valer, Kincses Előd, Pleşa Octavian, Man Nistor, Pop Dorel, Jakabffy Attila, Virág György, Grozav Mihai, Florian Aurel, Micu Dumitru, Veress Károly, Körmöczki Zoltán, Lutsch Walter – a Végrehajtó Bizottság tagjai.” Alaptalan tehát minden olyan állítás, amely azt próbálja bizonygatni, hogy a város magyarsága elfoglalta a megyeházát! Bárki bejöhetett, bárki elmondhatta véleményét. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának román  tagjai végig  a székházban tartózkodtak, s becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak a vérontás elkerüléséért. Fontos  hangsúlyoznunk, hogy madiszos fiatalok órákon át védelmezték a Vatra Românească székházát.
Egészen megváltozott a tér arculata, amikor a Grand Szálló tájékán megjelentek az első román tüntetők. A magyarság kérte, hogy Iliescu elnök azonnal utazzon Marosvásárhelyre. A március 20-ai tragédia sorsa ezekben az órákban dőlt el: az elnöki látogatás megnyugtatta volna az immár szembenálló feleket, talán nem került volna sor a véres összecsapásra. Hasonló megoldási lehetőséget kínált volna a hadsereg kivonulása: 13 órakor kétéltűekkel, tankokkal még könnyen el lehetett volna választani a két csoportot. Erre csak jóval később, este hét órakor került sor. A gyér rendőrkordon csak statisztaszerepet játszott. Egyébként is csak a Grand Szálló és az ortodox templom előtti parkig állt sorfalat a belügyi alakulat. Az akkori Nemzeti Egységtanács municípiumi székháza előtti utcát teljesen szabadon hagyták. 
Felfegyverzett falusiak itt támadtak a magyar tüntetőkre. A mind jobban szaporodó román felvonulók az egész teret betöltő hangerővel üvöltözték: Iliescu nu uita, şi Ardealul e ţara ta! (Iliescu, ne feledd, Erdély is a te országod!), Ungure, nu uita, nici o ţară nu te vrea! (Magyar, ne feledd, egyetlen ország sem akar Téged!), Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă! (Mi itthon vagyunk, ti albérletben!) 16 órakor  a bukaresti rádió magyar nyelvű adása Király Károly telefonüzenetét közvetítette hangszórón: mindenki őrizze meg nyugalmát, józanságát, mind a románok, mind a magyarok oszoljanak szét, menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek. Király Károly telefonüzenetében világosan kifejtette: nem Erdélyt akarjuk, hanem jogainkat a közös haza, Románia határain belül. A beszéd románul, magyarul elhangzott. Még csak fél öt volt, mindkét fél ordibált, fütyült. Zolcsák Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke többször is szólt a tüntetőkhöz: a magyarság jogos követeléseinek helyességére, megalapozottságára hívta fel mindkét fél figyelmét. Szabó György Pál románul, magyarul kérte a tömeget: ne hagyják magukat manipulálni. Az esetleges összetűzés mindkét fél részére végzetes lehet. A megyeháza erkélyéről Lestyán Ferenc katolikus esperes szólott kéréssel románokhoz, magyarokhoz egyaránt: Békesség nektek! Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Megszólalt a városháza toronyórája is.)  Fülöp G. Dénes református lelkész az emberi jogok vérontásmentes érvényesítését kérte. Utána az ortodox esperes is. (A tömeg ismétli a Miatyánk teljes szövegét.)
Scrieciu tábornok ígérete szó szerint: „Iliescu elnök úr arra kéri a tömeget, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Két-három napon belül itt lesz a megyében, ugyanannál az asztalnál akar beszélni a románokkal és a magyarokkal egyaránt.” Közismert: NEM JÖTT. Majd a tér jobb oldalán gyülekező tömeghez: „A románok, akik bejöttek a Grand Szállóhoz, menjenek haza. Ha vátrások, húzódjanak haza.” A fiatalok román képviselője is szót kért. Pillanatnyilag úgy tűnt, hogy sikerült lélektani csatát nyerni. Érdemes emlékezni  szavaira: „A románok húzódjanak vissza. Eddig békében zajlott le a tüntetés. Nem akarunk vérontást! A gyerekeink jövőjéről van szó!  Az a tiszt pedig, aki az Avram Iancu-szobor körül uszítja a románokat, vonuljon vissza. Vegyünk példát a magyarok békés tüntetéséről.” Zolcsák Sándor bejelenti: „Kérjük a szélen levőket, alkossanak élőláncot. Vigyázzunk a mellékutcákra! Nem akarjuk, hogy a két nép végzetes hibát kövessen el! Megkérjük román testvéreinket, hogy álljanak  mellénk. Scrieciu tábornokot pedig arra kérjük, maradjon itt, nem úgy, mint tegnap. Mi nem akarunk előjogokat, csak a jogainkat követeljük!”  Mindenhol piros-sárga-kék zászlók lengenek, feliratok a testvériség szellemében: Magyar–román barátság, Sütő András, Egyenlő jogokat!, Édes anyanyelvünkért tüntetünk! Az utóbbi táblát egy fiatalember az erkély előtti fenyőfára helyezte, így maradt épen a támadást követően.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Só útja, nyolcadszor
Egyre népszerűbb rendezvény
Április 8-án, szerdán szervezte meg a Fókusz Öko Központ a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházzal közösen a Só útjaévadnyitó környezetvédő jellegű rendezvényt. A hagyományossá vált túrára évről évre egyre többen neveznek be, nemcsak gyalogosok, hanem immár kerékpárosok is. Az idén több mint 600 résztvevő járta be a Székelybő–Jobbágyfalva közötti mintegy 12 km-es távot, és vett részt a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégháznál rendezett eseményeken.
A Székelybőért Egyesület tagjai az idén is frissen sütött fánkkal és teával várták a résztvevőket, akik a helyi falumúzeum megtekintése után útra keltek, hogy megismerjék, felfedezzék a nyárádmenti tájat. Az eseményen a marosvásárhelyi Bernády György, a Mihai Vitezul, az Európa, a 7-es számú iskola, a Pedagógiai, a Bolyai és a Művészeti Líceum, valamint a koronkai általános iskola tanárai és diákjai vettek részt. Az idén a Pro Biciclo Urbo egyesület közreműködésével újra kerékpártúrát is szerveztek.
A vendégeket Szász Csaba, a Tündér Ilona vendégház tulajdonosa fogadta, aki elmondta, hogy számára a Só útja évadnyitó rendezvény is, ezért fogadják nagy szeretettel a vendégeket, akiket a 2015-ös idényben kibővült szolgáltatásokkal várnak.
Az idén – az előző évektől eltérően – szakmai tanácskozást tartottak a fenntartható turizmusról mindazokkal, akik érintettek a Só útja program fejlesztésében. A kerekasztal- beszél-getést a Fókusz Öko Központ és az Európai Klímaszövetség közös programja keretében szervezték. Mivel 2015 a fejlődés éve Európában, az Európai Klímaszövetség helyi partnereivel közösen konzultációsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseiről.
– Az emberek napjainkban élményeket keresnek, ezért a turizmust fejleszteni szándékozók olyan programokat kell kidolgozzanak, amelyek az otthoni, megszokott tájtól, környezettől eltérő élménnyel, tapasztalatokkal gazdagítják a turistát. Ezt csakis közös összefogással lehet elérni, hiszen nem elég csak szállást, ellátást biztosítani számukra, hanem megfelelő turisztikai programcsomagokat kell kidolgozni. A Fókusz Öko Központnak van már ajánlata e téren. A programok a helyi szereplők összefogása alapján születtek, és követendő példaként szolgálnak a környezetbarát turizmus terén. Az egyesület szívesen megosztja e téren szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, mivel úgy gondoljuk, hogy a Nyárádmentén ennek a típusú turizmusnak van esélye – mondta dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, aki hozzátette, a Só útja is lehetőséget kínál arra, hogy az útvonal mentén levő nyárádmenti települések bekapcsolódjanak a maguk ajánlataival – szállással, látnivalókkal, emléktárgyakkal, kézműves- és helyi élelmiszer-termékeikkel –, és ezáltal kiegészítik a szervezet kezdeményezését. Az a tény, hogy a rendezvényükre több száz diák megy el, jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű turizmusra, szabadidős programra.
-vagy
Népújság (Marosvásárhely)

„A vers túlmutat rajtunk, viszi magával a lényegünket”
„ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – József Attilától származik az idézet, akinek a születésnapjához kötődik a mai ünnep. Mit jelent számára ez a néhány sor, kérdeztük László Noémi költőtől. Az ünnephez kapcsolódó gondolatai mellett a kolozsvári eseményeket gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban.
– A „világ gyémánttengelye” kicsit sok nekem most. Azzal viszont egyetértek, hogy a hangsúly a versíráson és nem a szerző kilétén van. Mert mi túl sokáig nem bírjuk ebben a gyémánttengelyű vagy másfajta világban, de a vers túlmutat rajtunk. Viszi magával a lényegünket. A többi művészeti ág alkotásaival egyetemben. Azokhoz, akiknek már nem biztos, hogy gömbölyű lesz a világ, mint ahogyan valamikor régen sem volt feltétlenül az. De vers volt, és van, és lesz. Ez a lényeg.
– Hogyan ünnepelsz a költészet napján?
– Költészet napján Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét faggatom majd, életről és versről, reményeim szerint olyan formában, hogy ezt az esemény iránt érdeklődők se bánják meg. És nyilván az ő verseivel ünneplünk majd. Korosztályunk „törzshelyén”, a kolozsvári Bulgakov kávézóban, ahonnan oly sokan kirajzottunk eddig.
– Ilyenkor háttérbe tudod szorítani magadban a „költőségedet”, hogy egy másik költőre tudj koncentrálni?
– Azt hiszem, elég kíváncsi alkat vagyok ahhoz, hogy bármikor háttérbe tudjam szorítani egyéniségem „fontos emberét” ahhoz, hogy valakire odafigyelhessek. Mert, tudjuk, a költők (is) primadonnák. Mindenesetre sokkal jobban szeretek kérdezni, mint válaszolni. Bízom abban, hogy résen leszek, és nem válaszolok saját kérdéseimre a meghívott helyett. Ha ez összejön, akkor minden rendben!
Így ünnepelhetünk ma Kolozsváron
A magyar nyelvterület más térségeihez hasonlóan Kolozsváron is tartalmas programokkal ünneplik ma József Attila és Márai Sándor születésnapját, a magyar költészet napját. Weöres Sándor, Arany János, Robert Burns, József Attila, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály és Tandori Dezső versei kortárs zeneszerzők (Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György, Kurtág György, Selmeczi György és Veress Sándor) feldolgozásában hallhatók este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Villanyborotvám (odabent) című produkcióban közreműködnek: Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edith (zongora). Másnap, vasárnap este Bogdán Zsolt Ady-estjén vehetnek részt az érdeklődők, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként, Szugyiczky István összeállításában létrejött „függök ezen a zord élet-párkányon…” című előadás 20 órakor kezdődik a stúdióteremben.
A Váróterem Projekt székhelyén, az Árpád/Traian út 40–42. szám alatti ZUG-ban ma este 8 órakor kezdődik Bertóti Johanna költészet napi előadása, Versek között 2. címmel. Az előadó elsősorban erdélyi költők verseit énekli majd gitárkísérettel, ugyanakkor vendégei is lesznek, akik közreműködnek – hogy kik ők, az kiderül a helyszínen.
Maszek balladák című, improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozását tárja ismét a nagyközönség elé Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista április 11-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében (Donát út 160. szám).
A költészet napja jegyében jelentkezik az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávézó Álljunk meg egy szóra című irodalmi programja, a házigazda, László Noémi ezúttal Fekete Vincével beszélget a Bulgakov emeleti termében (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
A meghívott és a házigazda költeményeire is szavazhatnak a versbarátok a Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora által negyedik alkalommal megszervezett Versversenyben. Víg Emese vezetésével ezúttal is az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján állt össze a lista, amely 11 erdélyi magyar költő 11 versét tartalmazza. A 11 verset pedig, a hagyományokhoz híven, ezúttal is 11 színművész tolmácsolásában bocsátják a közönség elé. Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán ma délelőtt 11 óráig még lehet szavazni a következő produkciókra: André Ferenc – Babadal(előadja: Marosán Csaba), Dimény-Haszmann Árpád – Egy ház (Váta Loránd), Fekete Vince – A világ újra (Albert Csilla), Ferencz Imre – Epilógus (Laczkó Vass Róbert), Karácsonyi Zsolt – A nyári kép (Farkas Loránd), László Noémi – Káprázat(Vindis Andrea), Lőnhárt Melinda – Egy belső amulett (Kali Andrea), Muszka Sándor – Hajnali ének (Györgyjakab Enikő), Orbán János Dénes – Exordium (Viola Gábor), Varga László Edgár – York napsütése (Köllő Csongor), Varga Melinda – Kávé helyett (Kántor Melinda).
A magyarországi Gittegylet.com kezdeményezésére indított projekthez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is csatlakozott idén a KultúrKommandóval: arra kérik az érdeklődőket, hogy április 11-én, a magyar költészet napján „posztoljanak” verset az utcára – hirdetőoszlopokra, irodák üzenőfalára, eladó/kiadó hirdetések közé, hogy minden olyan felületen legyen egy vers, ahol ezt a törvény megengedi– derül ki a Posztolj verset az utcára – Kolozsváron is! nevű Facebook-oldalon közzétett tájékoztatásból. A „posztolásról” készült képeket az esemény oldalára vagy a godri.csilla@kmdsz.ro címre várják, majd egy albumban továbbítják a kolozsvári „csomagot” a Gittegyleteseknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Színpadon ápolt anyanyelv Boldogfalván
Több mint négyszázan vettek részt az idén immár huszadik alkalommal megszervezett felsőboldogfalvi Játsszunk együtt! elnevezésű gyermekszínjátszó fesztiválon. A Fülöp Áron Általános Iskola és az azonos nevű közművelődési egyesület rendezvénye idén is az anyanyelvápolás és a barátság jegyében zajlott.
Az udvarhelyszéki csoportok mellett idén gyergyóremetei és gyergyótölgyesi színjátszók is felléptek a fesztiválon. Az 1996-ben útjára indított gyermekszínjátszó seregszemle célja továbbra is az anyanyelv ápolása, valamint a szép magyar beszéd iránti igény felébresztése. Mint Kapusi Hajnal szervező elmondta, az együtt játszás öröme teszi élménnyé a rendezvényt, a közös tánc és éneklés számos barátságot szült, így több csoport szokott rendszeresen fellépni a fesztiválon.
Az előadásokat idén is tömbösítették korosztály és műfaj szerint, ezzel nemcsak a zsűri munkáját könnyítették, hanem lehetőséget adnak a gyerekeknek is, hogy a kategóriájukban vetélkedő társaik produkcióját is megismerjék, tanuljanak egymás fellépéséből – magyarázta Kapusi Hajnal.
Az alsó tagozatosok hagyományőrzés kategóriájában első díjat kapott a hodgyai Kicsi Góbék csoport a Szüret van a szőlőhegyen című gyermekjáték-összeállítással, második helyet ért el a gyergyóremetei Eszterlánc csoport és a fancsali Dalos csipet-csapat. Harmadik lett a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola Hagyományőrzők csoportja és a kisgalambfalvi Gerlicék csoport. Az alsó tagozatosok színjátékok kategóriájában a gyergyóremetei Csalóka csoport lett első vidám jelenetével, második lett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Gyöngyszemek csoportja, harmadik pedig a gyergyóremetei harmadik osztály csoportja. Irodalmi összeállításokban is remekeltek a hodgyai színjátszók, ugyanis a Kicsi Góbék csoport kapta ebben a kategóriában is az első díjat. Második díjat kapott a Tamási Áron Gimnázium Énekmondók csoportja, harmadikat pedig a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Zenebona csoportja és a felsőboldogfalvi Szorgoskák csoport.
A Tamási Áron Gimnázium Kuruzslók csoportja győzött az alsó tagozatosok mesejátékok kategóriájában. Második lett a székelyszentkirályi Garabonciás csoport, harmadik pedig a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány Bóbita csoportja és a lövétei Barangolók csoport. Különdíjat kapott Farkas Balázs, a felsőboldogfalvi Szorgoskák csoport mesélője.
A felső tagozatosok közül a kőrispataki Vadrózsák csoport lett első az Antoine de Saint-Exupery A kis herceg műve alapján készült irodalmi feldolgozással, második lett a vágási Tulipán csoport dramatizált sulikomédiájukkal, a harmadik díjat pedig a vágási Dinamit kapta. A fesztivál nagydíját az oroszhegyi Urusos tánccsoportnak ítélték, akik vajdaszentiványi táncokat adtak elő.
Veres Réka 
Székelyhon.ro

„Beszéljen románul!"
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak.
A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza.
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról.
Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre?
Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú.
A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet.
Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.”
Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék
Székelyhon.ro

Magyar népdalokat énekeltek
Nagyvárad- Április 11-én, Szombat délután a volt Városi Művelődési Házban Pacsirta, pacsirta címmel második alkalommal szervezett magyar népdaléneklő versenyt diákok számára a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, illetve Tank Erzsébet szakreferens.
Két kategóriában- I-IV., valamint V-VIII. osztályosok- mérték össze tudásukat a jelentkezők, akik kalotaszegi és széki népdalokat énekeltek. Teljesítményüket egy szakértőkből álló háromfős zsűri- Buna Boglárka tanárnő, Brugós Anikó, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója és Benedek Árpád néptáncoktató, zenepedagógus- bírálta el. Utóbbi az értékeléskor arra hívta fel a figyelmet, mennyire lényeges, hogy a fellépők méltó viseletben, vagyis gyűrűk, karkötők és nyakláncok nélkül, a lányok pedig megfelelő hajviselettel és ruhában álljanak a közönség elé, mert csak így „tetőtől talpig gyönyörűek”. A szakember külön megdicsérte a fiúkat, azért hogy „férfiasan helytálltak”. Az I-IV. osztályosok mezőnyében megosztott harmadik helyen végzett a Csengeri-Bicsak Csongor és Csengeri-Bicsak Balázs testvérpár, második lett Kiss Adrienn, a győztesnek járó gratulációt pedig Marton Dorottya fogadhatta. Az V-VIII. osztályosok közt a képzeletbeli dobogó harmadik fokára léphetett Létai Alexandra, „ezüstérmet” érdemelt Balog Dóra, a versenyt pedig Halász Dóra nyerte meg.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Jobb belátásra térítenék a szárhegyi kastélytulajdonosokat
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke arra kérte a szárhegyieket, hogy aki jó viszonyban van Vormair Istvánnal, segítsen őt meggyőzni a kastély újranyitásának szükségességéről. Négyszázhetven személy is ezt szeretné az aláírásgyűjtő ívek tanúsága szerint. Vormair viszont úgy gondolja, akár száz aláírás is hamis lehet, ezért feljelentést tett a rendőrségen.
Folyamatban van az ügy, amelynek végén elnöki rendelet adhat lehetőséget, hogy a Lázár-kastély többségi tulajdonosa, Lipthay Antal újranyissa, tatarozza, valamint adminisztrátorként kezelje a közös vagyont. Ez ügyben holnap, április 15-én lesz a bíró helyszíni szemléje, de addig is napi téma Szárhegyen a kastély sorsa.
Az elmúlt héten tartott gazdagyűlésen is kitért erre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „A többségi kastélytulajdonos azt szeretné, ha lekerülne a lakat a kastélykapuról. A kisebbségi tulajdonosok részéről nincs ebben egyetértés. A bíróság elnökének döntésében reménykedünk, hogy figyelembe veszi, egy műemlék épületről van szó, amelyet önök, szárhegyiek építettek újjá, és fontos, hogy a turisták számára újra látogatható legyen. Arra kérem önöket, hogy aki Vormair úrnak barátja, rokona, jó ismerőse, vagy kapcsolata van a Berczely-ággal, próbálják megértetni, hogy egyet nem értésük miatt a Gyergyói-medence lakossága hátrányos helyzetben van.” Borboly hangsúlyozta, nem az a kérdés, milyen módon jutnak kiegyezésre a tulajdonosok, csak értsenek egyet. Az elnök szerint azt sincs, amiért hangsúlyozni, hogy évekkel ezelőtt mit tett a kastély adminisztrálásáért is felelős személy, mert az nem visz előre.
A gazdagyűlésen Gábor László, Szárhegy polgármestere is hangsúlyozta, itt nem a tulajdonjog megkérdőjelezéséről van szó. Nem így látja viszont a helyzetet Vormair István, aki szerint az embereknek nem lett volna joguk kérvényezni aláírásukkal egy magántulajdonban lévő ingatlan további sorsának alakítását. Ezt a három tulajdonos egyike birtokháborításnak tartja, a 470 aláírást tartalmazó ívekben pedig hamisításokat vélt felfedezni. Ezért több személy ellen is feljelentést tett okirat-hamisítás miatt.
„A kastély kapcsán kikötöm, hogy én a részem eladásával egyet nem értek. Közcélra szívesen felajánlanám akár díjmentesen is, de nem a jelenlegi vezetőségnek. Ez alatt a megyei és helyi elöljáróságot egyaránt értem. Én csak szavahihető emberekkel akarok együttműködni” – közölte Vormair István. A feljelentések ügyében elmondta, szerinte birtokháborítás valaki ingatlanjának sorsába a tulajdonost mellőzve beleavatkozni. Ugyanakkor afelől sincs kétsége, hogy az íveken hamis aláírások szerepelnek. Szerinte „a hamisítás szemmel látható, nem kell hozzá hivatalos nyomozó”. Mint mondta, több emberrel is szóba állt, s úgy véli, akár száz kézjegy is gyanús lehet, ezért kérte a kivizsgálást.
Tudomásunk szerint több személyt hívattak már a rendőrségre, köztük a két aláírásgyűjtés-kezdeményezőt, Csergő Hajnalt és Szász Hajnalt. Amint lapunknak elmondták, a rendőrségen feltett kérdésekre válaszoltak, várják a kivizsgálás eredményét. Ők számos más személynek adtak az ívekből, sokan gyűjtötték az aláírásokat, de senkiről nem feltételezik, hogy hamisított volna.
„Furcsállom Vormair István feljelentését, mert mielőtt hozzáláttunk volna a gyűjtéshez, én megkerestem. Azt mondta, tartsuk tiszteletben, hogy magántulajdonról van szó, de felőle akár gyűjthetjük is a támogatókat” – közölte Szász Hajnal. Csergő Hajnallal együtt állította, nem volt megszabva, mennyi aláírás kellett összegyűljön, csak azért kezdeményezték az akciót, hogy a polgármesternek átadva ő legjobb belátása szerint az ügy javára használja a lakossági támogatottságot.
Nem félnek az igazságszolgáltatástól, nem érzik vétkesnek magukat – szögezték le a kastély újranyitását szorgalmazó aláírásgyűjtés kezdeményezői.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro

II. Rákóczi Ferenc-szobor Érköbölkúton
Április 13-án, vasárnap délután II. Rákóczi Ferenc fejedelem fából faragott mellszobrát leplezték le Érköbölkúton. Az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban. Az ötlet- és házigazda Rákóczi Lajosnak további nagyszabású tervei is vannak.
Amikor néhány évvel ezelőtt Rákóczi Lajos tanár (aki nem leszármazottja a fejedelem családjának) arról beszélt, hogy a Székelyhíd városhoz tartozó Érköbölkúton szoborparkot szeretne létesíteni, hiszen a falu jelenénél színesebb múltja ezt indokolná, hát, sokan legalábbis kétkedve néztünk rá. Már akkor sorolta a jeles személyeket és eseményeket, melyek a dombok között megbúvó településhez köthetőek, aztán az évek során az ünnepségek is következtek: kopjafát állítottak a Rákóczi-szabadcsapat emlékére, fa mellszobrot kapott Vasvári Pál (1826–1849), aki 800 szabadságharcost toborzott a vidékről Köbölkút központtal, és párját rikító módon emlékjel őrzi – szintén fából – a mindenkori magyar katona lovának emlékét is. Az elmúlt vasárnapon II. Rákóczi Ferenc fa-mellszobrát leplezték le. A fejedelem egy olyan személyisége a magyar történelemnek, kit jelentőségéhez mérten kevéssé méltatnak, mondta Rákóczi Lajos, ki kutatója is az uralkodó életének.
„Élő szobor”
A köbölkúti Rákóczi család lovardájáról még januárban írtunk. A családfő már akkor elárulta szoborállítási szándékát, illetve annak eredeti kivitelezési tervét. Egy úgynevezett „élő szobrot” álmodott meg: háza kertjében egy tűzhalálnak nevezett betegségtől megtámadott gesztenyefát csonkoltak, a torzót kezeléssel megmentették a pusztulástól, és a terv szerint ebbe faragta volna bele Szabó István monospetri származású, nagyváradi lakos fafaragó mester (a többi szobornak is alkotója) a fejedelmet. Vasárnap megtudtuk: menet közben kiderült, hogy a fatörzs belseje ezt nem teszi lehetővé, így a cserfából készült szobornak a „talapzata” lett a törzs, melyen vannak hajtások, s remélhetően kizöldellve egy élő hátteret adnak a szobornak. A vasárnapi ünnepségen, miután a szikrázó napsütésben a huszárok és kurucok felvonultak az utcákon, Rákóczi Lajos házigazdaként az érdeklődők mellett köszönthette a Vitézi Rend margittai tagjait, a szentjobbi és debreceni hagyományőrző huszárokat, a hegyközszentimrei kurucokat. Az esemény apropóját adta, hogy az első országos magyar szabadságharc vezére 280 éve, 1735. április 8-án hunyt el Rodostóban, illetve, hogy annak idején Székelyhídi Kiáltványként jelent meg a rácokhoz írt levele, melyben a régió fosztogatásának beszüntetésére és a szabadságharchoz történő csatlakozásra szólította őket.
Markáns Rákóczi-arc
Gellért Gyula ny.esperes is köszöntötte a megjelenteket, majd rövid áhítatot tartott Czondi István, aki a helyi lelkek több évtizedes pásztorolása után idén nyugdíjba vonul. A bihardiószegi citerások, illetve a Székelyhídi Férfikórus alkalomhoz illő nótákat adott elő, közben helyi diákok – Jeremiás Imre, Martin Krisztina, Katona István, Kozma Claudiu – és a nagyváradi Guba Áron szavaltak. Elhangzott a fejedelemnek tulajdonított vers is, példázatául annak, hogy korának nem csak leggazdagabbja, de kimagasló írója-költője is volt. A citerások zenéje közben a fafaragó leplezte le a szobrot, melynek talapzatán a Rákócziak címere van, a szobor pedig nem a megszokott „szalon-Rákóczi ábrázolás” hanem egy markáns arc. Rákóczi Lajos hangsúlyozta még, hogy a szabadságharc után a hatalom változtatott a régió struktúráján: újraosztották a birtokokat, új települések és utak létesültek. Következett a szobor koszorúzása, Szabó József szavalt, a hajdúsámsoni Piroska János pedig korabeli fegyvereket mutatott be. Az érdeklődők jórésze ekkor már a szomszédos sportpálya melletti telek szélén gyülekezett, hogy szemtanúja legyen a programhoz tartozó lófuttatásnak. Az előkészített, 550 méteres pálya rajtjához öten álltak, két futás után a győzelmet a diószegi Gulyás László szerezte meg a Rákóczi-istállóból származó Csillag nyergében.
Kanpapucs görög olvasóval
Miközben a már említett lovardában nyeregbe is lehetett szállni, az Rákóczi porta udvarán „tábori ebéd” következett, melyen a házigazdák mintegy 120 vendéget ültettek asztalhoz, és a menü is igazodott a rendezvény hangulatához. A meghívón szerepelt ugyanis az „étlap”, rajta egy korabeli trakta: „kanpapucs görög olvasóval”. Na, ez meg mi? – tette fel a kérdést a kulináris útvesztőkben járatlan. Kiderült: ugyanezt nevezik úgy is, hogy görögolvasós leves angyalbakanccsal, de mindenkinek közismert úgy, hogy Jókai bableves – lóbabbal és füstölt disznócsülökkel. Az asztal mellett megtudtuk: Rákóczi Lajosnak további tervei is vannak, például nagyszabású Rákóczi Napokat tervez, melyre szerte a Kárpát-medencéből jönnének meghívottak. Hogy megvalósul-e ez? Először a szoborparkban is kételkedtünk…
Rencz Csaba
erdon.ro

Újraválasztották az RMPSZ operatív elnökségét
Szombaton, április 11-én Szovátán tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az ülés programjában az elnök négyéves tevékenységi beszámolója és a szövetség 2016–2020-ig megtervezett programjának elfogadása, valamint tisztújítás szerepelt.
A küldöttgyűlés programját az elnöki beszámoló mellett a szövetség módszertani központjainak – partiumi, Gál Kelemen,Teleki és székelyföldi –, programjainak – Bolyai Nyári Akadémia, Erzsébet-tábor, Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, Szülőföldön magyarul támogatási program –, valamint gazdasági vállalkozásainak – Ábel Kiadó és Tokimpex Kft. –, illetve az Erdélyi Tankönyvtanács, a 2014-es tevékenységi beszámolóik és a 2015-ös programterveik bemutatása és elfogadása képezte.
A testület elfogadta a négy oktatási és módszertani központ vezetői által összeállított 2015–2020-as továbbképzéseinek fő témaköreit is, melyek az előző időszak visszajelzései, igényfelmérései alapján készültek. Az elfogadott témakörök: Gyermekközpontú oktatás; A pedagógusi szerep a változó világban; Cselekvés alapú tanítási- tanulási módszerek; Tehetséggondozás–felzár- kóztatás–pályaorientáció és Online tanítási lehetőségek, formák.
A megyei és körzeti küldöttek egyhangúlag négy évre újraválasztották az Országos Elnökség által javasolt Burus-Siklódi Botondot elnöknek, továbbá Halász Ferenc partiumi, Kiss Imre székelyföldi és Virág Erzsébet közép-erdélyi alelnököket, illetve egybehangzóan elfogadták az újraválasztott operatív elnökség által bemutatott módosított programot.
Burus-Siklódi Botond újraválasztott RMPSZ-elnök a szervezet működési filozófiájának alapelvére építve – minőség, hitelesség és tisztesség –, a szövetség alapszabályzatában és programjában foglaltak szerint kívánja folytatni tevékenységét.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán Balázs nyomdokán Homoródszentmárton községben
„Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helységeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezd hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél, vagy ahol lakol – bármilyen is az – megismerni és ismertetni” - írta Jánosfalvi Sándor István (1804–1879) unitárius lelkész és író, Lókod szülötte. Homoródszentmárton község ad otthont 2015. április 16–23. között sorban a XXXI. Orbán Balázs nevét viselő dokumentációs fotótábornak, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervez a helyi polgármesteri hivatal és Hargita Megye Tanácsa támogatásával. Tíz évvel ezelőtt az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület szervezésében, 2005 májusában járták be fotográfusok ezt a vidéket.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
A Székelyudvarhelyen 2012-ben, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Egy évtized fényképlenyomatai című jubileumi gyűjteményes tárlatanyagot a korábbi táborok felvételeiből állították össze, amelynek részeként az e községben készült felvételekből is szerepelt néhány már, több anyaországi helyszínen az elmúlt években.
Állattartás szempontjából Szentpál a község első faluja. Egy-egy településen, Gyepesben és Remetén, ahol a népesség száma megcsappant, a szántóterületekből csak a belterülethez közeli parcellák vannak megművelve, mert a termést a vadak úgyis elpusztítják. Az utóbbi településeken jelentős hagyománya volt a kőiparnak. Mindkét településen több kőfaragó tevékenykedett, aki elsősorban épületkövet, malomkövet, kőlépcsőket készített. Szentmártonban és falvaiban a XIX. század folyamán a lakószobák elengedhetetlen dísze volt a festett bútor (az 1800-as évek elején híres bútorfestő volt a vidéken abásfalvi Balázs Mózes). Bágy a két világháború között helyben készített csergéjéről volt híres. Az itt sorjázó falvak hagyományos építkezése hasonlít a szász településekéhez.
Magas kőfallal körbezárt portákat elsősorban Homoródkeményfalván, Abásfalván és a községközpontban láthatunk. A fotótáborok mindenkori küldetése a huszonegyedik század eleji, gyorsan változó Udvarhelyszék hagyományos életformájának, tájainak minőségi dokumentálása, „vizuális értékmentése” a fotográfia eszközeinek segítségével. A részt vevő fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Mincsor Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Tordai Ede (Marosvásárhely), Tóth Zsuzsanna (Hatvan – Magyarország), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda) a jelenkor ízlésvilágát és vívmányait is rögzítik.
A község nagyságára és területi kiterjedtségére való tekintettel a szervezők ezt a tábort is, 2009 óta a jól bevált módszer szerint, kétrészesre tervezték, amelynek második felvonása ez év október 16–23. között lenne.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro

Ütő Gusztáv az utóvéd akcióművészetről
„A művészek doktorálnak, aminek én nem mindig örülök – indította Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című kötetének bemutatóját Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője – mert nem mindenki művész, aki elméleti szinten meg tudja védeni magát, de örülök, amikor azok a művészek, akik fogalmilag is alá tudják támasztani művészetüket, jelentős elméleti munkákat hoznak létre.”
A hétfő délután nagyszámú közönség előtt tartott sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón fontos gondolatok hangzottak el az avantgárd művészetről, ezen belül az inkább utóvéd jellegű erdélyi és székelyföldi akcióművészetről és természetesen a kötet születéséről, mely Ütő Gusztáv doktori disszertációjának bővített változata, és a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó gondozásában jelent meg.   A szerző elmesélte, hogy a hetvenes évek végén Kolozsváron néhány diáktársával együtt úgy érezte, nem kielégítő számára az a helyzet, hogy festményeket készít, azokat kiállítja, mellyel mintegy meg is szűnt a művész szerepe. Elkezdtek tehát érdeklődni a festészettől, szobrászattól, grafikától eltérő, akkoriban tiltott műfajok iránt. Az installáció, a happening, a performansz, de akár az alternatív zene és a kísérleti színház is vonzó lehetőségnek tűnt számukra az önkifejezésre. A tiltás miatt, de talán azért is, mert a politikai rendszer burkolt leleplezése, kigúnyolása is célja volt ezeknek a művészeknek, nagyrészt titokban – erdőben, tömbházak tetején, magánlakásokban – szerveztek ilyen jellegű akciókat, megmozdulásaikról többnyire fénykép sem készült, csupán az oral history tartja számon ezeket. A szerző első olyan performance-e, amiről dokumentáció maradt fenn, 1980 februárjában volt a Sepsikőröspatak és Kálnok közötti Kápolna-dombon, műemlékvédelmi jellegű akcióként. A tiltott gyümölcs persze mindig édesebb, mint amit a kánon megkövetelt, de az akcióművészettel vagy cselekményművészettel – ahogy a szerző maga nevezi könyvében ezt a jelenséget – nem a festészet ellenében kezdett foglalkozni, hanem a festészet mellett. Mindig a téma jellege döntötte el, hogy melyik műfaj leginkább alkalmas ennek bemutatására. Az újítás és hagyományőrzés furcsa erdélyi összekapcsolódásáról is szó esett, Ütő saját bevallása szerint mindig arra törekedett, hogy ne utánozza a nyugati művészeket, hanem a helyi földrajzi, történelmi, kultúrtörténeti, zenei, és mozgáskultúrai hagyományokból próbáljon avantgárd értékeket létrehozni. „Érdekessége még a könyvnek – mondta Vécsi –, hogy személyes élményeken alapul, amitől az olvasót is személyesen érinti meg.” Beszélgettek még a Marosvásárhelyi Műhelyről, az AnnART fesztiválokról, melyek Ütő szerint úgy voltak újszerűek, előőrsök, hogy inkább utóvéd, védekező jellegű kezdeményezésekként indultak, ez általában jellemző az erdélyi kultúrára. A szerző hangsúlyozta, nem elmarasztalásnak szánta könyvét a témával foglalkozó korábbi foghíjas művészettörténeti kiadványokkal szemben, hanem hiánypótlásnak. A közönség részéről (Tamás Dénes, Vargha Mihály, Kispál Attila, Nagy-Kopeczky Kálmán és Berze Imre) érkezett kérdések, problémafelvetések, hozzászólások egyre kötetlenebbé tették a beszélgetést, melynek végén a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó nevében Barta Mónika megköszönte a jelenlétet, és kezdődhetett a szokásos dedikáció.
 Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílt levél az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz
Nyílt levélben fordult az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, amelyben Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke két héttel korábbi strasbourgi, az ukrajnai alkotmányos reform kapcsán mondott beszédére hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy Gianni Buquicchio hangsúlyozta, Ukrajnában decentralizáció megy végbe és nem föderalizáció. Ezt pedig nem azért kell végrehajtani, mert az ország keleti részében konfliktus tört ki, hanem azért, mert a decentralizáció egy demokratikus folyamat, amely versenyképesebbé és európaibbá tesz egy országot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a decentralizáció olyan eszköz, ami megkönnyíti egy ország lakosságának, hogy azonosuljon a hazájával, s ellentétben egyes hiedelmekkel, nem vezet szeparatizmushoz, sőt, az alternatívája a szeparatizmusnak. Segítette Olaszországot abban, hogy integrálja Dél-Tirolt, megelőzte Spanyolország széthullását a Franco- rezsim bukása után, de vannak pozitív példák Kelet-Európában is, mint a gagauz autonóm régió Moldova Köztársaságban.
Figyelembe véve a minszki megállapodás előírásait, egy olyan alkotmány, amely tisztán szimmetrikus előírásokat tartalmaz, amelyeket egységesen alkalmaznak Ukrajna egész területén, nem elfogadható. Bár a lakosság egy része nehezen fogadja el ezt, az új alkotmány sajátos előírásokat kell tartalmazzon egyes régiók számára. Ez azonban összhangban van az Európa Tanács dokumentumaival és értékeivel, következésképpen nem jelent veszélyt Ukrajna egységére.
Árus Zsolt rámutatott: a Székely Nemzeti Tanács 11 éve küzd Székelyföld területi autonómiájáért, létezik tehát hasonlóság Románia és Ukrajna között, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az SZNT kizárólag demokratikus és békés eszközöket használ. "Az Európa Tanács elvei, értékei és szabályai azonban mindkét ország esetében ugyanazok, s amit a Velencei Bizottság elnöke Ukrajna viszonylatában elmondott, az teljes mértékben érvényes Romániára is. Álláspontunk szerint az ország érvényben levő alkotmánya nem tiltja egy autonóm régió létrehozását, de az is igaz, hogy nem is kötelezi a hatóságokat arra, hogy létrehozzanak egy ilyent, ha valamely régió lakói kifejezik arra vonatkozó igényüket. Kérésünk tehát az, hogy tartsák szem előtt a Buquicchio úr által kifejtett elveket, s az alkotmány módosítására teendő javaslatok közé foglaljanak be olyan előírásokat, illetve garanciákat, amelyek megteremtik a feltételeit, hogy a parlament elfogadja Székelyföld autonómiastatútumát, azt a törvénytervezetet, amit a Székely Nemzeti Tanács dolgozott ki, s amelyet hamarosan újra be fog nyújtani. Konkrétan azt kérjük, hogy kerüljön be az alkotmányba a következő két elv:
1. Az ország területi-közigazgatási egységei azon települések szabadon kifejezett társulása révén jönnek létre, melyek egy közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
2. Minden közigazgatási régió jogosult sajátos jogállást elnyerni egy, a parlament által elfogadott sarkalatos törvény révén, amennyiben a régió szintjén megszervezett helyi népszavazáson ennek lakói kinyilvánítják erre vonatkozó akaratukat" – olvasható végül a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, Árus Zsolt által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)

Új kezdet előtt áll a civil szféra
Új kezdet előtt áll a romániai magyar civil társadalom: a jövőben a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak nyertesekké kell válniuk a szakmaiság, a felkészültség és a uniós források hatékony felhasználása révén – jelentette ki Markó Béla tegnap Marosvásárhelyen. A Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a "Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban" elnevezésű konferencia újabb állomásán beszélt erről.
A politikus elmondta, korábban úgy tartották, hogy nyitottsága, magyarországi kötődése révén az erdélyi magyarság előnyben van a többségi társadalomhoz képest az európai felzárkózás, a versenyképesség tekintetében, ám ez véleménye szerint még nem predesztinálja a közösséget arra, hogy feltétlenül sikeresebb legyen ebben az egyre élesedő versenyben. Ehhez a magyar civil szervezeteknek, vállalkozásoknak a szakmaiságra, a felkészültségre alapozva kell nyertesekké válniuk – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy értékelte, egy erős civil társadalom megléte elengedhetetlen a demokrácia megfelelő működése terén. "Ha a civil szervezetek erősek és önállóak, ha nincsenek kitéve politikai befolyásnak, akkor az a társadalom egészségesnek mondható" – mutatott rá, hozzátéve, ma még korántsem mondható el az, hogy nincsen politikai nyomás, ám a civil szférának ezt sohasem szabad elfogadnia: a jól megszervezett, versenyképes civil társadalomnak ugyanis egy nagyon fontos kontrollszerepe van a demokráciában, enélkül a demokrácia csonkul, sőt, össze is omolhat – figyelmeztetett beszédében a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke.
Vincze Lóránt ötletgazda, az RMDSZ külügyi titkára szerint most szükséges beszélni a pályázatokról, uniós szabályozásokról, hogy ne essünk a néhány évvel ezelőtti hibába, amikor Romániának nem sikerült lehívnia a rendelkezésre álló forrásokat, amelyeket a közösség fejlesztésére lehetett volna fordítani. Beszédében úgy fogalmazott: a konferencia "olyan felfedező út, amelynek sok állomását ismerjük, de arra teremtettünk lehetőséget, hogy a résztvevők szakemberektől halljanak információkat". A Fedezzük fel! elnevezésű kis- és közepes vállalkozások, valamint civil és ifjúsági szervezetek számára szervezett konferenciasorozat ugyanis márciusban indult Kolozsvárott, az elkövetkező fél évben pedig Erdély nagyvárosait keresi fel. A rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül elérhető kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a nyertesek az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.
A keddi, marosvásárhelyi konferencián Sáfrány Judit, az Európai Bizottság Oktatási és Művelődési Főigazgatóságának szakpolitikai munkatársa részletesen ismertette az EU-s finanszírozások általános kereteit, az EU 2020-as stratégiája fényében a közvetlen uniós finanszírozású programokat: az Erasmus+-t, a Creative Europe-ot és az Európa a polgárokért programot. A szakember arra biztatta a népes hallgatóságot, hogy ne féljenek pályázni, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, a különböző programok révén pedig jelentős fejlődés érhető el. Koreck Mária pályázatíró, a Divers Egyesület elnöke az operatív programok célját és az azok nyújtotta lehetőségeket taglalta, majd a korábbi sikeres pályázatok nyertesei mondták el tapasztalataikat, a hasznos tudnivalókat a pályázati folyamatokról.
A konferencia ma Kolozsváron folytatódik a kis- és középvállalkozások számára tartott előadásokkal.
Népújság (Marosvásárhely)

Az első szalagavató az Egyesülés középiskolában
"Ez a pillanat olyan különleges, amit az ember életében egyszer élhet át csupán, és amit soha nem fogtok elfelejteni… – üdvözölte április 10-én az Unirea Főgimnázium két végzős osztályának diákjait valamint a Maros Művészegyüttes nagytermét megtöltő szülőket, hozzátartozókat Brandner Emőke igazgatóhelyettes. Amint szavaiból kiderült, az iskola magyar tagozatának életében nagy ünnepségnek számít a máshol már hagyományossá vált szalagavató, mert nehézségek árán először sikerült megszervezni, de nem utoljára – ígérte.
Az ünnepségen a Kozma Tamás fizikatanár vezette XII.B természettudomány szakos valamint a Farkas Iván földrajztanár vezette XII. G társadalomtudomány szakos osztályt búcsúztatták. Kisebb társaik a két XI.-ből pompás szalagavatót szerveztek számukra. A kezdeményezőknek Chira Christiana igazgatónő gratulált, s a végzősöket arra biztatta, hogy tanuljanak, majd éljék az életet.
Ez a nap kedvetekért, a tiszteletetekre jött létre – szólt a maturandusokhoz Brandner Emőke igazgatóhelyettes, aki az emberiség történetében jelképként használt szalag jelentőségéről beszélt. Majd elmondta, hogy az, amit a maturandusoknak feltűznek, az együtt töltött időt jelképezi, viselése pedig megtiszteltetést és bátorságot jelent, valamint azt, hogy éretté váltak a tanulmányaikat záró vizsgára." A szalagnak két szára van, azt a kettősséget jelképezve, hogy valami véget ér, talán búcsút mondotok az épületnek, de ott van a szalag másik vége, valaminek a kezdete, és ezt a reményt ebből a közösségből merítitek"– tette hozzá, majd verses útravalóval látta el a végzősöket.
Beszédét követően a tizenegyedikesek vették át a szót, akik az iskola híréhez méltó műsorral szórakoztatták a közönséget. Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című darabját a diákszínjátszás legjobb pillanataira emlékeztető átéléssel és humorral adták elő, majd szép fehér báli ruhájukban látványosan táncolták el a bécsi keringőt. Műsorukért minden elismerés megilleti őket, felkészítő tanáraikat úgyszintén. Társaiktól a XII.-esek vették át a szót, s a vetített videofilmekből a közönség megismerhette a két osztályközösséget. Ezt követően Kozma Tamás és Farkas Iván osztályfőnökök tűzték fel a szalagot a sorra színpadra vonuló végzősöknek, akiket társaik külön- külön is bemutattak, ahogy az osztályfőnököket is.
Látványos, kedvesen humoros szép kezdet volt az Egyesülés középiskola első szalagavatója, s remélhetőleg nem az utolsó, hisz ahogy a rendezvény mottóját a színpadra kivetítve olvashattuk:  "Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi, az életéi".
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román kisebbségi egyezményt akar Aurescu
A magyar–román kormányközi vegyes bizottság által tárgyalt kisebbségi egyezmény aláírását szorgalmazta hétfőn Barcelonában Bogdan Aurescu román külügyminiszter a magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel folytatott kétoldalú találkozón.
A magyar és a román diplomácia vezetője az Európai Unió és a mediterrán térségbeli országok külügyminisztereinek találkozójának apropójából ült le tárgyalni egymással.
Mint az a román külügyi tárca közleményéből kiderül, a találkozó a két miniszter rendszeres, kétoldalú és európai ügyeket felölelő egyeztetéseinek újabb állomása volt.
Aurescu és Szijjártó többek között a román külügyminiszter május elején esedékes budapesti látogatása előkészítéséről tárgyalt. A román diplomácia vezetője szerint a találkozó fontos a két felet érintő közös ügyek nyílt és átfogó megtárgyalásának érdekében. Ennek fényében vetette fel a közös kormányközi bizottság kisebbségi egyezménye véglegesítésének szükségességét, hogy azt már a májusi találkozón elláthassák kézjegyükkel a felek.
Aurescu szerint az egyezmény szövege, amelyről 2011-ben kezdődtek az egyeztetések, már nagyrészt végleges, ugyanakkor annak véglegesítése érdekében szükséges a bizottság titkárai és társelnökei újabb találkozóinak megszervezése. Hozzátette: a román fél kész aláírni az egyezményt, és javaslatait már elküldte Budapestnek. Szijjártó Péter azt mondta: felkéri a bizottság magyar tagjait a válasz megfogalmazására.
Balogh Levente 
Krónika (Kolozsvár)

A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön
Idén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen.
A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn
Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról.  – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”).
Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi  tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek.
25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön
– Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás?
– Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a  sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk.
– Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá?
– Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
Hittel és szeretettel
A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: 
– Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás:
– Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben.
Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt...
Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia?
Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken.
Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: 
– Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra?
 Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: 
– Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának.
Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott.
2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja.
(Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.)
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Értékmentés Zalánpatakon
Nem csak a táji és épített örökséget mérték fel Zalánpatakon, a Kálnoky Alapítvány által 2014-ben kezdeményezett kutatással azt is megvizsgálták, hogy az elszigetelt, elöregedő erdővidéki zsákfaluban milyen gondokkal, illetve lehetőségekkel számolnak – hangzott el tegnap a szakemberek sepsiszentgyörgyi beszámolóján.
Építészek, gazdaságfejlesztők úgy vélik, Zalánpatak egy kis csoda, ám a települést, illetve közösségét csak úgy lehet éltetni, ha sikerül helyben tartani a fiatalokat, ha az ott élők javukra tudják fordítani a rendkívüli természeti adottságokat. Tudatosítani kell a helyi közösségben, hogy legnagyobb erőforrásuk a táj – nyomatékosították –, sőt, esetükben még a zártság, a térerő hiánya is értéket jelent.  Gróf Kálnoky Tibor bevezetőjében elmondta: alapítványuk kezdeményezte, nézzék meg közelről Zalánpatak valódi arcát, olyan felméréséket készíttettek, amelyek megmutatják a pici település igazi értékeit, a szakemberek megvizsgálták a tájat és az épített örökséget, illetve a szociális, közösségfejlesztési lehetőségeket is. Ezt a folyamatot Károly herceg kezdeményezte azért, hogy a Zalánpatakon élők helyben maradhassanak, találjanak megélhetési lehetőséget. Magyarósi Imola, a Kálnoky Alapítvány ügyvezető igazgatója leszögezte, nagyon fontos, hogy projektjüket a zalánpataki közösség sajátjának érezze. Már István, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke a helybéli vidékfejlesztési lehetőségeket részletezte, megjegyezve, minden erdélyi falu egy sajátosság, ugyanakkor számukra nagyon fontos, hogy megismerjék, hogyan gondolkodnak a helyi emberek. Miként mindenhol Erdélyben, itt is nagy gond a kilátástalanság, de Lázár Lászlóval házról házra járva azt is felismerték, a zalánpatakiak nyitottak a változtatásra, a közösség gazdasági értelemben is fejleszthető. A székelyföldi térségfejlesztési és kalákaszervező munkáiról jól ismert Herczeg Ágnes budapesti tájépítész leszögezte: ennek a régiónak legnagyobb erőforrása a táj, ám az erőteljesen erodálódik, ez a tájban élő közösség lelkiállapotával függ össze. A zalánpatakiak tájművelés és tájhasználat terén olyan ősi tudással rendelkeznek, ami igen ritka, és európai értéknek számít. A táji örökségvédelmi tanulmány célja, hogy segítsen a zalánpatakiaknak a boldogulásban, miközben kérdéses, ki élteti tovább a jövőben ezt a tájat? Egyelőre még lehet a helyiek nagy tudására támaszkodni, ám a település demográfiai képe öregedő népességet, elvándorló fiatalokat és betelepedő nyugdíjasokat mutat – magyarázta. Nagyon szép, erdőterületekkel, csodálatos természeti értékekkel övezett faluról van szó, ahol fellelhetőek a „turizmus nyomai”, de az idegenforgalom egészségesen, nagyon ökologikusan tovább fejleszthető. Herczeg Ágnes egyetért a rendezvényen felszólaló Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel abban, hogy aszfaltozott útra nincs szükség, viszont annál fontosabb az utak közösségi karbantartása. Nagy baj lenne – vélekedett a tájépítész –, ha bezárna az óvoda és az iskola, ugyanakkor az is probléma, hogy a falu közösségének nincs „vezetettsége”, ez a hiányosság különösen fájdalmas lelki, hitbéli téren. Szembesültek ugyanakkor a közösség kultúrára való igényével is. Közös jövőkép megalkotása a feladat, egyetlen szereplő sem hagyható ki, alapvető kérdés a fiatalok megtartása. A táj a közösség tükre – hangoztatta –, a közösség, a székely ember műveli, élteti a tájat. Jövőre vonatkozó cél, hogy Zalánpatak élő faluként maradjon meg, „most a határon vagyunk” – hangsúlyozta Herczeg Ágnes. A zalánpataki faluképvédelem tekintetében az utolsó órában vagyunk – nyomatékosította a település építészeti értékeit bemutató Fekete Márta. A sepsiszentgyörgyi építész elmondta, minden épületről adatlapot készítettek, majd negatív példákra, olyan megváltoztatott épületekre hívta fel a figyelmet, amelyeket „normális esetben” le kellene bontatni. Példa értékűnek tartja a Kálnoky Tibor által helyreállított épületegyüttest, ugyanakkor úgy véli, legfontosabb a tudatosítás. A falukép akkor védhető meg, ha azt a helyi közösség is akarja – összegezett. A zalánpataki huszonkét esztendős Préda Barna helytörténeti monográfiáját ismertette, majd Kálnoky Tibor zárszavában kifejtette, tanulmányaik akkor hatásosak, ha következtetéseiket a zalánpatakiak elfogadják, belátják, ezáltal javíthatnak életükön. Hozzátette: lejárt a felmérés ideje, következik a cselekvés ideje.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előválasztás Marosvásárhelyen: fény az alagút végén?
Marosvásárhely, Székelyföld fővárosa kiemelt helyszín, magyar szempontból nemzetstratégiai jelentőségű város. Szellemi-oktatási központ, hatalmas történelmi múlttal. A Trianon előtti utolsó népszámláson, 1910-ben a lakosság 89,3 százaléka vallotta magát magyarnak, míg 6,7 százaléka románnak. A rendszerváltás után, 1992-ben még 51,4–46,1 százalék volt az arány a magyarok javára, ez 2011-re 44,87–51,97 százalékra romlott.
A magyarság 2000-ben elvesztette a polgármesteri tisztséget, amelyet azóta egy pökhendi, dölyfös, demagóg és magyarellenes politikus tölt be. Már a 2000-es RMDSZ-vereség is bundagyanús volt, hiszen Markó Béla, aki ekkorra már a teljes Neptun-vonal támogatásának örvendett, a kampány teljében, alapszabályzat-ellenesen váltotta le Kincses Elődöt a Maros megyei szervezet éléről. Ráadásul azzal az abszurd indoklással, hogy az elnök az előválasztáson legitimációt szerzett tanácsosi listát iktatta a román hivatalosságoknál, nem pedig a Neptun-klikk listáját.
Ha akkor erőt, egységet mutat a helyi RMDSZ, jó eséllyel meglett volna a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges néhány száz szavazat, amelynek elvesztését az RMDSZ azóta is előszeretettel varrja a szekusgyanús, azóta szerencsésen megszűnt Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt nyakába.
Az eredmény(telenség) nyomában
Ami ezután történt, egyenesen tragikus, és aligha magyarázható másként, mint azzal, hogy az RMDSZ nem is akarta visszaszerezni a polgármesteri széket. A szövetség-párt sorozatban indított olyan, az erdélyi magyar közéletet erőteljesen megosztó jelölteket, akikről előre lehetett tudni, hogy nem képesek mindenkit megmozgatni, akikre a választók egy része garantáltan nem szavaz. A legszomorúbb a legutóbbi, 2012-es választás volt, amikor Vass Levente személyében megtalálták az alkalmas jelöltet, aki mögött felsorakoztak az egyházak, a civil szféra és nagyrészt a politikum is, de akit az RMDSZ nem volt hajlandó koalíciós jelöltként indítani. A jelölt és a párt közötti kötélhúzás következményeként az RMDSZ Frunda Györgyöt indította, aki semmivel nem volt alkalmasabb a város magyarságának integrálására, mint korábban Kelemen Atilla és Borbély László. Az eredmény(telenség) persze ugyanaz lett.
Ehhez képest kurzusváltásnak tűnik, hogy a 2016-os választások magyar jelöltjét már idén előválasztáson jelölnék ki, és ha minden igaz, három magyar párt közös jelöltjeként indulna. Erről az érintett szervezetek helyi vezetői közös sajtótájékoztatón adtak hírt. Egyelőre egy hivatalos jelölt van, Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, akit Vass Levente is támogat. Ugyanakkor a néppárt is jelezte, hogy indít jelöltet az előválasztáson, akinek kilétére lapzárta idején még nem derült fény, egyelőre Portik Vilmos neve merült fel ebben az összefüggésben.
Korai lenne még örülni, 2012-ben is sokakat optimizmussal töltött el, hogy végre-valahára összefognak a magyar politikai erők, ahhoz, hogy előbb az MPP jelentse be, nem támogatja azt a jelöltet, akit egyébként „ő” talált ki évekkel korábban, s javasolt elsőként polgármesterjelöltnek, majd nem sokkal később az RMDSZ hátráljon ki mögüle. De örülni lehet annak, hogy végre mozdul valami a magyar–magyar konszenzuskeresés témájában, még ha a részvételi feltételek elég szigorúnak látszanak is. A jelölteknek ugyanis 1350 támogató aláírást kell felmutatniuk, a határidők nagyon szorosak, miközben az idő mégsem sürget épp olyan nagyon. Az erdélyi magyar politikai élet belső logikájának szemszögéből premiernek számít ez a választás, hiszen eddig csak az RMDSZ ernyője alatt került sor e módszer alkalmazására.
Irány és jel
Az „előválasztás” szerves részét képezte az RMDSZ korábbi, valójában csak 1993 és 1996 között úgy, ahogy működő belső demokráciájának, amelynek fő kérdése az volt, miként lehet intézményesen biztosítani befelé a politikai sokszínűséget, kifelé pedig az egységes magyar akarat képviseletét. Erre elvi síkon a „belső parlamentarizmus”, az államelvű önépítkezés volt a válasz. Az államszerkezet mentén felépülő belső struktúra, a parlamentnek megfelelő SZKT, a kormánynak megfelelő ügyvezető elnökség, a bíróságokkal analóg bizottsági rendszer és az alkotmánybíróságnak megfelelő belső normaértelmező fórum, a Szabályzatfelügyelő Bizottság. Mindezek mellett több megyében intézményesítették az „előválasztást” is, hogy azok a politikusok kerüljenek fel az RMDSZ képviselői és szenátori listáira, akik a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek a választói bázis körében. Egy létező állam esetében az egész intézményrendszer működését – a közös értékeken és érdekeken túl – a legitim erőszak biztosítja. Az RMDSZ esetében az autonomisták abban reménykedtek, hogy a szabályszerű és funkcionális államelvű működéshez elégséges lesz a közösség ellenőrző ereje, a vezetők elkötelezettsége, normakövetési hajlandósága, a közös dokumentumok, a program és az alapszabályzat, valamint az egyetemes magyar létparancsok.
Nos, nem így történt. A Markó-féle vezetés elszabotálta a nemzeti önkormányzat kiépítésének legfontosabb lépéseit (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok), majd puccsszerűen kormányra vitte a szervezetet, feladva mind a társadalomépítés célkitűzését, mind az önálló külpolitika eszközét. A nemzeti önkormányzat kényszerzubbony volt az új, zsákmánypárt-logikára épített politika számára, amelyet kongresszusról kongresszusra lazítottak, míg teljesen át nem szabtak.
A választási törvény módosításával és a 6:3-as kiskapu megszűntével könnyen lehet, hogy az RMDSZ rákényszerül a marosvásárhelyihez hasonló egyezségekre, hiszen az 5 százalékos küszöb teljesítéséhez valamennyi magyar szavazatra szükség lehet a választáson. A közbizalom RMDSZ általi fokozatos eljátszásával, egyezségek sorozatos felrúgásával, a következetlen, eseménykövető, értékalap nélküli politizálásával olyan helyzet alakult ki, amelyben lehetetlennek tűnik visszaépíteni az 1993-as állapotokat. Ezzel együtt, a három magyar párt együttműködésre van ítélve. Kérdés, hogy időben felismerik-e a politikai szereplők és a szavazók, hogy egyetlen létesélyünk a célirányos, autonómiaelvű magyar cselekvési egység. A május 31-re tervezett marosvásárhelyi előválasztás apró biztató jel, amely ebbe az irányba mutat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A PNL megállapodna az RMDSZ-szel 
A decemberben ellenzékbe vonult Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) akar együttműködési megállapodást kötni a román jobbközép erők egyesülése nyomán létrejött új Nemzeti Liberális Párt (PNL) – közölte Alina Gorghiu, a PNL társelnöke csütörtökön a Gandul című portálnak nyilatkozva.
A PNL az RMDSZ törvényhozóival együtt sem rendelkezik elegendő szavazattal a parlamentben ahhoz, hogy megbuktassa Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormányát – ismerte el Gorghiu. Hozzátette: ettől függetlenül, beterjesztik a tavaszi ülésszakra beígért bizalmatlansági indítványt.
Gorghiu szerint a PNL-nek volt már egy rövid egyeztetése az RMDSZ-szel, de a – parlamenti együttműködésről és a PNL kormányprogramjának támogatásáról szóló – megállapodás részleteit az RMDSZ pénteken kezdődő kongresszusa után akarják kidolgozni.  MTI
Erdély.ma

Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovásznai szívkórház – Tíz nap, tízezer aláírás
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón tegnap jelentette be Tamás Sándor megyeitanács-elnök: megkezdték a gyűjtést, tíz nap alatt tízezer aláírást kívánnak összesíteni, a listával is alátámasztják: a megyében sem a magyarok, sem a románok nem kívánják, hogy a kórház elnevezése megváltozzon. Tamás elsőként írta alá a petíciót, őt követte Márton Árpád képviselő, majd Thiesz János kovásznai polgármester.
A jóhiszemű emberek, magyarok és románok egyaránt azt kívánják, hogy az intézmény nevében – jól megérdemelt módon – csak dr. Benedek Géza neve szerepeljen. A román személyiségek nevének is helye van, ott, ahol nagyot alkottak, nevükhöz köthető egy intézmény. A névváltoztatás nem tisztességes, nem helyes az Európai Unióban 2015-ben. Nem engedhető meg, hogy egy ilyen döntést lenyomjanak az emberek torkán. A névváltoztatással az interetnikus kapcsolatok destabilizálását akarták elérni – mondta a tanácselnök.
Dr. Tatár Márta, a szívkórház orvosa dr. Benedek Géza érdemeit elevenítette fel. 1952-ben megalapította a városi kórházat, majd 1960-ban letette a szívkórház alapkövét, vezette az intézményt 1987-es nyugdíjazásáig, élete végéig szívügyének tekintette az intézmény sorsát. Megalkotta a Kovászna-modellt, melynek keretében a hagyományos kardiológiába integrálta a természetes gyógytényezőket. 2010-ben a város közösségének kérésére, miniszteri beleegyezéssel vették fel nevét a szívkórház megnevezésébe – elevenítette fel.
Vasile Neagovici, a szívkórház szóvivője hangsúlyozta: nem a kórházban kezdeményezték a névcserét, ez politikai döntés, de a miniszteri rendelet kötelezi őket, a névváltoztatást meg kell jelentetni a dokumentumokban, le kell cserélni a pecséteket. Az archívumban keresik a Teculescu doktorra vonatkozó adatokat, egyelőre nincs elégséges adat, mely bizonyítaná szívkórházhoz fűződő tevékenységét – hangoztatta.
Dr. Fülöp Csaba családorvos, MPP-alelnök felháborítónak, nem helyénvalónak, szándékosan etnikai síkra terelt ügynek nevezte a névváltoztatást. Közösségi ügyekben közösen kell fellépni, így az MPP is gyűjti az aláírásokat – jelentette ki.
Dr. Benedek Csaba, a névadó orvos fia röviden mondta: nem elhanyagolható az etnikai vonatkozás, de a névváltoztatás a jóérzés, igazságosság kérdése is.
Márton Árpád képviselő hangoztatta: A jogállamisággal összeférhetetlen a névváltoztatás, az adminisztráció túlpolitizálását jelenti.
Thiesz János a maga során kijelentette: a város, a kórház közösségének közös döntése volt a szívkórház dr. Benedek Gézáról való elnevezése. Miért kellett ide jutni, hogy fejünk fölött döntsenek megváltoztatásáról? – tette fel a kérdést.
A szívkórház névváltoztatása immár tényként kezelhető. Információink szerint szerdán három órakor a kovásznai városi kórházban – a szívkórház alegységében – megkapták a hivatalos értesítést: az intézmény nevét Dr. Teculescu–Benedek Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházra változtatták. Az intézmény honlapján tegnap délután még nem jelent meg a változás, a kórház előtti cégéren sem a Teculescu neve.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László  alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről.  A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül.  A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tehetséggondozókat díjazott a Közösségért Alapítvány
Tíz elhivatott tanárt és edzőt díjaztak a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány Mentor Gáláján szerdán délután a sétatéri Kaszinó épületében, ahol népes közönség előtt vetítették le a kitüntetett pedagógusokról készült portréfilmeket.
A Concordia Vonósnégyes zenei felvezetése megteremtette az ünnepi hangulatot, amelyet tovább fokoztak Daradics Kinga, a Mol Románia ügyvezető igazgatójának szavai, aki szerint Mentor-díjjal kitüntetett pedagógusok közös jellemvonása az odaadás és a lelkesedés. – Olyan emberek munkáját ismerjük el, akik túllépik a hagyományos oktatói-nevelői szerepkört, és idejüket, tudásukat teljes odaadással és minden anyagi érdek nélkül arra fordítják, hogy a gyermekek életében maradandó értékeket teremtsenek – hangsúlyozta.
Két díjazott: Dvorácsek Ágoston és Székely Géza.
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. 
– A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Aranytinta
Egyszer egy nagyon gazdag ember házában laktunk egy hétig. Nem csak pénze, de szeretete is volt annak a családnak. Ültem ott a tornácon esténként és elnéztem, hogy milyen egy másik világ. A gyerekeket a házvezetőnő fektette le épp, én egy pohár testes borral a kezemben a mangalicasonka áttetszőre szeletelt mivoltát figyeltem. Végül egy kocka zamatos sajtot helyeztem a számba. Nagyon fiatal voltam akkor, 2007-et írtunk, első táborunk volt a frumószai csángó gyerekekkel.
Ültem ott a tornácon s elgondolkodtam azon, hogy ennyi földi jó mellett mégis miért a család nyugalmát irigylem. Mert volt valami ősi összetartozás a családtagok között, valami leírhatatlan összhang, amit pillantásaik, lágy megtett vagy csak üzent mozdulataik sugalltak.
Búcsúzáskor egy tükörre házi áldást festettek a gyerekek a család, de leginkább a háziasszony számára. A szeme megtelt könnyel, amikor átvette, pedig az ő tükrét festették, az ő aranyszínű festékével.
Azóta majd minden oldalára fordult a sorskockánk, s lám, vele egyenes arányban érkezett valami abból a kiegyensúlyozottságból, amit akkor úgy csodáltam. A frumószai gyerekek tekintetének erejéből összerakott összhang ez, mely úgy vezet át minket minden földi akadályon, hogy lélekszárnyunkat aranytintával öleli át, mely áldás, munkánk, házunk, családunk áldása.
(2015. április 9.)
Tánctábor Gyimesben
– Milyen szép a lánya, gyönyörűek a szemei!
– Nem a lányom!
– Melyik az önök gyereke, tán csak nem ez a kicsike?
– Nem…
– A fiú lenne?
– Kérem, nincs gyerekünk!
Egy megtörtént dialógus az egyik gyimesi tánctábor alatt. Érthető volt a néni kérdése… Abban a táborban egész nap együtt voltunk a gyerekekkel, az óvodában matracon aludtunk, egy fürdőszobán osztoztunk mindahányan. Csapatban vonultunk. Csodás tábor volt.
Estére a kisebbek elfáradtak, a Serketánc előtt gyakran ült valamelyikük az ölemben. Előtte, alatta, utána.
Az egyhetes tábor után mindig aggodalom fogott el! Hogy fogom én szeptemberben reálisan osztályozni ezeket a gyerekeket az iskolában? Mert összenőttünk a tábor alatt.
,,Életrészletek öltöttek beszédruhát szétszakasztva némaságburkukat, akár a lábacskákról oly gyakran leszakadt papucsok” – írtam a tábori naplónk egyik lapjának szélére…
(2009 augusztusa, Gyimesközéplok)
Szabadság (Kolozsvár)

Refisek a magyar uralkodók nyomában
A Magyar uralkodók nyomában című pályázat keretén belül március 12. és 17. között a Kolozsvári Református Kollégium XI. évfolyama négy kísérő tanárával – Bogya Katalin, Lapohos Ildikó, Mihályfalvi Katalin és Kovács-Varga Emília – a székesfehérvári Kodolányi János Gimnáziumba látogatott. A cél a város múltjának és az ott megfordult, esetleg ott élt magyar uralkodók életének tanulmányozása volt. Az ott eltöltött hat nap alatt számos új élménnyel gazdagodtunk.
Az eseménydús, jól megszervezett program egy percet sem hagyott az unatkozásnak. Először is lehetőségünk nyílt megnézni az Amadeus című előadást, amely Mozart életét dolgozta fel, megtekinthettük Székesfehérvár nevezetes épületeit (Országalma, Romkert, Szent István Bazilika, Mátyás-szobor, Városháza, Szent István Múzeum), amelyeket a helyi diákok mutattak be.
Zsigmond Előd és Demeter Antónia
Szabadság (Kolozsvár)

Balogh Márton: csak társulva juthatunk a piacra
A mezőgazdasági termelők piacra jutásának egyik legfontosabb feltétele a szövetkezeti társulás – állítja interjúnkban Balogh Márton, az erdélyi Civitas Alapítvány kolozsvári irodájának ügyvezetője. A szakember reméli, hogy a Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezete által felmutatott eredmények meg tudják győzni a társulástól idegenkedő gazdákat is.
– A Kolozs megyei gazdák és a Civitas Alapítvány által létrehozott Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének ítélte a március hónap vállalkozója díját az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. Minek köszönhető ez az elismerés?
– Két évvel ezelőtt, 2013 februárjában alapítottuk ezt a szövetkezetet, főképp abból kiindulva, hogy a társulási hajlandóság a gazdák körében rendkívül alacsony. Tény, hogy nagyon sok ügyes termelőnk van, akik tisztességesen megművelik földjeiket, a termést azonban nem tudják értékesíteni.
A Kis-Szamos Menti Zöldségtermesztők Szövetkezetének tagjai felismerték, hogy a legtöbb romániai termelő nehezen jut el a piacra, ha nem tud az áruházláncok által megkövetelt nagy mennyiségű árut szállítani. Az elismerést azért kapták, mert volt bátorságuk társulni, és rövid idő alatt sikerült elérniük, hogy két nagy áruházlánccal szerződést kössenek.
– Az Ön által képviselt Civitas Alapítvány felvállalta, hogy segít a gazdáknak a szervezésben. Hogyan zajlott az „alapozás"?
– Hat-hét hónapos munka előzte meg a szövetkezet létrehozását. Elmentünk az önkormányzatokhoz, megkértük, hogy segítsenek, hozzanak össze egy találkozót a környékbeli termelőkkel. Legalább 200 gazdával beszéltünk, találkozót, képzést is szerveztünk, melyre körülbelül ötvenen jöttek el. Végül tizenhat apahidai, nemeszsuki, bonchidai zöldségtermesztő vállalta, hogy beszáll a projektbe.
Ha csak a számokat nézzük, kiderül, hogy tervünkkel a gazdák alig 10 százalékát tudtuk megszólítani, az eredmények viszont magukért beszélnek. Míg a szövetkezet bejegyzése előtt sokan közülük a házuk kapuja előtt, zsákokból, vagy piacokon próbálták értékesíteni az árut, a szövetkezet létrehozása után már kamionszámra hordják tőlük a káposztát.
Az 1992-ben létrehozott Civitas Alapítvány egyébként székelyudvarhelyi és kolozsvári irodával működő civil szervezet, amely vidékfejlesztésre, a civil társadalom megszilárdítására, humánerőforrás-fejlesztésre és az önkormányzatok képességeinek erősítésére irányuló programokat bonyolít le. Úgy gondolom, szükség van az alapítványhoz hasonló ösztönző szervezetekre, amelyek nemcsak a szövetkezetek megalakulását, hanem az életben tartásukat is segítik.
– A pozitív példa nyomán nőtt az érdeklődés a hasonló társulási formák létrehozása iránt?
– Egyértelműen. Az elmúlt években nőtt a megdolgozott földek aránya a térségben, és javuló terményminőségről is tudunk beszélni.
– Többször elhangzott már, hogy a gazdák általában idegenkednek a szövetkezeti társulási formától, mert ez a kommunista diktatúra mezőgazdasági termelőszövetkezeteit juttatja eszükbe.
– Sajnos a rossz beidegződések megváltoztatásához még sok időnek kell eltelnie. Sokan a '89 előtti rossz tapasztalatból kiindulva hallani sem akarnak a szövetkezésről, nem is akarják megérteni, hogy ez miben segíthetne. Sokan vannak azok is, akik beérik kevéssel, léteznek kiépített eladási csatornáik, és saját sorsukat akarják irányítani. Nem beszélve az úgynevezett hétvégi vagy délutáni gazdákról, akiket semmiképp sem lehet megfogni ilyen projektekkel, ők csak saját konyhára, vagy jövedelmük kiegészítése érdekében foglalkoznak termeléssel.
Az együtt dolgozás nemcsak lehetőségekkel, hanem kihívásokkal is jár, és erre kevesen vannak felkészülve. Egyértelmű, hogy a legnagyobb gondot a piacra való betörés jelenti. A másik jelentős probléma, hogy a legtöbb termelő a visszaadott földeken kicsi, úgynevezett nadrágszíjparcellákon termel, ami a nagyobb ipari termelést nem engedi meg. Így nagyon nehezen lehet gazdaságilag fenntartható módon gazdálkodni. A versenyképességhez korszerű eszköztárra, felszerelésre is szükség lenne, amihez szintén elengedetlen a szövetkezetek létrehozása.
Az erdélyi gazdatársadalmat is egyre kedvezőtlenebb korösszetétel, az elöregedés jellemzi, ezért ezen a területen is változásokra van szükség. Ha azonban a támogatási lehetőségek iránt érdeklődők, pályázók összetételét nézzük, azt kell mondanom, nem állunk olyan nagyon rosszul, hiszen egyre több magyar fiatal él a pályázati lehetőségekkel. Fejlődést, előrelépést azonban csak hosszú távon tudunk felmutatni.
Gyergyai Csaba 
Krónika (Kolozsvár)

Marketingképzés mesterfokon - Mit jelent jó szakembernek lenni a piacon?
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének marketinges oktatói 2015. április 16-án kerekasztal-beszélgetést szerveztek vállalati képviselőkkel Marketingképzés mesterfokon címmel. A kerekasztal-beszélgetés célja: azonosítani a marketing szakmában az aktuális munkáltatói elvárásokat, illetve a vállalati együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzőn piacképes oklevéllel és kellő szakmai tapasztalattal biztosítani tudják az átmenetet a hallgatók számára az egyetemi és munkavállalói státusz között.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vettek a Mol Románia képviseletében Hunyadi Gyöngyi, HR Partner, Ilonczai Tamás, az Autonet Import Kft. marketing igazgatója, dr. Alt Mónika Anetta, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének egyetemi docense, a Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés vezetője, valamint dr. Berács József professzor, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és a Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának igazgatója. A kerekasztal-beszélgetést Seer László, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója és marketing szakember moderálta.
Amikor együttműködik a vállalat és az egyetem
A kerekasztal-beszélgetés olyan témaköröket járt körül, mint jelenlegi és jövőbeni vállalati-egyetemi együttműködések, amelyben a marketingesek átléphetnek az egyetemista státuszból a munkavállalói státuszba, szükséges marketinges kompetenciák és más sikertényezők a munkaerőpiacon, illetve sikersztorik a vállalat életéből, amelyben a marketing szerepet játszott.
A vállalati együttműködéssel kapcsolatban Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzőn jelenleg ennek egyik alapvető formája a féléves szakmai gyakorlat. A 2013-2014-es tanévtől az Erasmus+ program keretében már külföldre is küldenek szakmai gyakorlatozó marketing mesteriseket. A tavalyi hallgatók közül egyet alkalmazott is a fogadó vállalat. Emellett értékes tapasztalat a hallgatók számára a rendszeresen meghívott vállalati képviselők előadásai is.
Hunyadi Gyöngyi a MOL-csoport sikeres Growww friss diplomás programját ismertette a hallgatókkal, melyet kilenc évvel ezelőtt indítottak útjára annak érdekében, hogy a vállalat stratégiai céljai megvalósításához képzett, tehetséges, szakmájuk iránt elhivatott kollégákkal erősítse csapatát. A program keretében 2007-2014 között több, mint 1500 friss diplomás csatlakozott a MOL-csoporthoz, legtöbben még ma is ott dolgoznak. A másik ilyen jellegű kezdeményezésük a Freshhh egyetemista csapatoknak szóló verseny.
Ilonczai Tamás elmondta, hogy az együttműködés a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet marketinges hallgatóival még viszonylag új, egy éves, de olyan friss erőt tapasztaltak a hallgatók részéről, hogy elkezdték a tervezést több irányban is, úgy mint piackutatások kidolgozása, mérés és adatok feldolgozása, az egyetem által szervezett tanulmányi versenyekben való részvétel, vagy az Autonet Import által meghirdetett ötletbörze témák vagy saját tanulmányi versenyek.
Berács József egy, a Stanford Egyetem által nemrég szervezett konferencia részvétele kapcsán kiemelte, hogy a világon vezető egyetemek folyamatosan foglalkoznak a vállalat-egyetem együttműködésének és szinergiáinak kérdésével, azzal, hogy hogyan tudnak minél szervesebben egymásba kapcsolódni ezek a területek, igények és megoldások. Az együttműködésnek sok formája lehet, meg kell találni azokat, amelyekkel az együttműködő felek meg tudják oldani egymás problémáit.
Mit kell tudniuk az ideális marketingeseknek? 
A marketingesekkel szembeni munkáltatói elvárások kapcsán Hunyadi Gyöngyi kiemelte, hogy a MOL Romániánál az ideális marketingesnek magas szintű szakmai tudással kell rendelkeznie, mint például a nyelvismeret (angol nyelv-tudás), számítógép-felhasználói ismeretek, adatbázis kezelés, szakirányú végzettség. Ez utóbbi alapján lehetnek bizonyosak abban, hogy a jelentkező a marketingszakma elméleti hátterét és a lehetséges gyakorlati ismereteket elsajátította.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete által működtetett Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés hét éve indult. A Bolognai normák szerint létrehozott mesterképzők újdonsága a korábbi mesterikhez képest az, hogy két éves tanulási programot kínálnak, és hogy az utolsó félévben a diákok féléves szakmai gyakorlaton vehetnek részt. A Marketing Stratégiák és Politikák mesterképzés tantervében tizenöt kötelező tantárgy és két választható tantárgy szerepel, emellett a féléves szakmai gyakorlat és féléves szakdolgozat kutatási időszak. A mesterképzésen a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar és román marketinges oktatói valamint külföldi vendégtanárok oktatnak. A mesteri tanterve rendszeresen megújul, igazodva a diákok és a munkáltatók elvárásaihoz.
Ilonczai Tamás számos szakmai készséget említett, úgy mint B2B és B2C területek sajátosságait érintő magas szintű ismeretek, termékportfóliókhoz, pozicionálásokhoz kötődő ismeretek, értékesítési csatornák sajátosságainak az ismerete, kommunikációs csatornák sajátosságainak az ismerete, kiemelten fontos az online és közösségi média terület, médiatervekkel kapcsolatos ismeretek, akciós mechanizmusokkal kapcsolatos ismeretek.
A személyes készségek esetén mindkét vállalat képviselője a tárgyalási és kommunikációs képességet, kreativitást, kezdeményezőkészséget, problémamegoldó-készséget, hatékonyságra való törekvést említette. Ilonczai azt is hozzátette, hogy minden marketingesnek tudnia kell, hogy a marketing nem cél, hanem egy hatékony eszköz vagy akár fegyver kell, hogy legyen egy vállalati cél elérésében.
Berács József felhívta arra a figyelmet, hogy az elhangzott kompetenciák mellett a hallgatók nemzetköziesedése olyan készségekkel tudja felruházni őket, melyek segítségével eltűnnek a kommunikációs és interperszonális korlátok. Az itt képzett diákok háromnyelvűsége komoly versenyelőny a piacon. Alt Mónika Anetta kiemelte, hogy a mesterképzésen a tanterv kidolgozása kompetencia alapú. Az egyes kompetenciák kialakítására hivatott tantárgyakat a vállalatok igényei szerint folyamatosan alakítják, például nemrég a számítógépes grafika is bekerült a kínálatba, illetve marketing alapképzésen a business-to-business marketing.
A sikertörténeteket tekintve mindenki egyet értett abban, hogy a marketing egy komplex rendszer része, feladata a problémamegoldás, az hogy ki tudja szolgálni a vállalat céljait. Ilonczai Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a marketing munka nagy felelősség. Egy nagy projekt érinti a teljes vállalatot, a marketing felelőssége összekapcsolni a részlegeket, és összehangolni munkájukat. Ehhez nagyon nyitottnak kell lenni és folyamatosan kommunikálni és konzultálni a részlegekkel. A kerekasztal-beszélgetés zárásaként elhangzott, hogy a vállalatok, egyetem és hallgatók céljai közösek, versenyképes, gyakorlatban alkalmazható marketing tudás megteremtése. Közös célokkal jól lehet kamatoztatni az eddigi fejlesztéseket és kigondolni olyan újabb együttműködési lehetőségeket, melyek segítik a fiatal pályakezdők elhelyezkedését a szakmában.
maszol.ro