Magyar szórványgondok Székelyföld szívében
A székelység szívében fekvő Balánbánya a szórványmagyarságra jellemző oktatási gondokkal küszködik. Előbb iskolákat vontak össze a településen, nemrégiben a még meglévő magyar osztályok összevonásával próbálkoztak, ősztől pedig összeköltöztetnék a magyar és a román osztályokat.
Múlt héten felszólították a balánbányai V-VIII.-os magyar tagozat tanulóit és tanárait, hogy ősztől költözzenek be a román tannyelvű Geo Bogza Általános Iskola épületeibe. Jelenleg a magyar diákok az 1. sz. Általános Iskola épületében tanulnak, ám az év elején végrehajtott iskolaösszevonások következményeként a két iskola jogilag egyesült.
Az év eleji – gazdasági és multikulturális indokokkal alátámasztott – iskolaösszevonás a kisváros többi tanintézményét is érintette. Így az óvodákat a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták, ahol évfolyamonként egy magyar osztály tanul, összesen csaknem 100 magyar ajkú gyermek – tudtuk meg Vermesser Levente pedagógus szerkesztőségünkbe eljutattatott leveléből.
A multikulturalitás jegyében
A magyartanár szerint az iskolaösszevonást irodában döntötték el, sem a gyerekekkel, sem szüleikkel és a közösség tagjaival nem egyeztetett a helyi önkormányzat, az iskolák vezetősége és a Hargita megyei tanfelügyelőség. A tanintézmények vezetői azt mondták, hogy csupán formális összevonásról van szó, minden marad a régiben. „Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt” – írja Vermesser.
A szülők az iskolaösszevonásra nem panaszkodtak, elfogadták a „nehéz gazdasági helyzettel” érvelő magyarázatot. Ám az osztályösszevonások ellen már összefogva tiltakoztak az iskola vezetőségénél, a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél és az oktatási minisztériumnál. Sikeresen, mert az osztályösszevonások nem történtek meg.
A legutóbbi szülőbizottsági gyűlésen az egyesítés révén újonnan létrejött tanintézmény vezetője, Liliana Izabela Tîrnaucă meglepődve kérdezte a magyar tagozatos szülőktől, miért nem igényelnek önálló magyar iskolát, ha nem felel meg az osztályok költöztetése? „Jelenleg három épületben zajlik az oktatás, mi azt kértük, hogy a magyar osztályok maradjanak egy épületben, ne szórják szét a gyerekeket különböző épületekbe” – magyarázta az előzményeket lapunknak Orbán Lóránd történelemtanár.
Egyszerű jogi procedúra?
A tanügyi törvény 45/2. cikkelye értelmében a nemzeti kisebbségek gyermekeinek szülei kérhetik olyan csoportok, osztályok, illetve önálló iskolák létrehozását, amelyben az oktatás a diákok anyanyelvén történik. Ezt a törvénycikkelyt szeretnék érvényesíteni a balánbányai magyarok: államilag finanszírozott magyar iskolát kérnek a településen.
„Eléggé puskaporos a hangulat a városban az iskolák miatt ” – számolt be Orbán Lóránd, akinek meggyőződése, hogy a törvény által szavatolt anyanyelven történő oktatáshoz való jogot különálló jogi személyiség, azaz önálló magyar iskola formájában sikerül elérni, mivel "ez simán egy jogi procedúra kérdése".
Orbán a maszol.ro-nak azt is elmondta: olyan ajánlatot tesznek a 15 tagú helyi tanácsnak – amelyben 5 magyar képviselő is ül az RMDSZ színeiben –, ami elfogadható helyi szinten. Az önkormányzat jóváhagyására a megyei tanfelügyelőségnek, majd a minisztériumnak is rá kell bólintania – tette hozzá a történelemtanár.
A szülők először is aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíció internetes változatának elkészítése folyamatban van.
A minisztérium nem szól bele
Király András oktatási államtitkár a maszol.ro-nak elmondta, önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt valóban létre lehet hozni szülői kérésre ott, ahol nemzeti kisebbségek élnek. „A tanügyi törvény ad erre lehetőséget, viszont nagyon sok függ a diáklétszámtól, és az osztálylétszámot is a diáklétszám határozza meg” – fogalmazott.
Az államtitkár szerint ha a helyi tanács beleegyezik és a megyei tanfelügyelőség is jóváhagyja, gyakorlatilag semmi akadálya nincs az iskola létrehozásának. "A minisztérium nem szólhat ebbe bele” – tette hozzá Király, aki üdvözli a balánbányaiak kezdeményezését. Ugyanakkor rámutatott: meg kell vizsgálni a fenntarthatósági lehetőségeket is, hiszen, ha helyi szinten negatív választ kapnak a közösség tagjai, azt már nagyon nehéz Bukarestből módosítani, mivel a decentralizációs elvek érvényesülnek.
A Hargita megye északkeleti szélén elhelyezkedő Balánbányán a második világháború óta nem létezik önálló magyar nyelvű tanintézmény, mert ahogy a településen a románság kezdett gyarapodni, a román tannyelvű osztályok létrehozásával egyre inkább visszaszorult a magyar oktatás. A körülbelül 6000 lelket számláló település 2011-es népszámlálási adatai szerint 2000 magyar él, magyar nyelven pedig 200 gyerek tanul.
Pásztor Krisztina. maszol.ro

UNITER-gála: Bocsárdi László lett a legjobb rendező
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletjét színre vivő Bocsárdi László lett a legjobb rendező a Román Színházi Szövetség díjkiosztóján Marosvásárhelyen. Az UNITER-gálán a legjobb díszletért ugyanannak a produkciónak a látványtervéért Bartha József képzőművész vehette át a díjat – adja hírül a maszol.ro portál.
A Legjobb Előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Viktor, avagy a gyermekuralom" című produkciója kapta.
Életműdíjat kap Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuțiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus.
Leta Popescu és Lucia Mărneanu kapta a debüt-díjat a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért.
Megvan az első magyar díjazott: Bartha József képzőművész, aki a legjobb díszlet díját kapta, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Hamlet című produkciójának látványvilágát tervezte.
Alina Nelega dramaturg, író kapta az év legjobb drámájának járó elismerést, amelyet a román királyi család ajánlott fel. A legjobb férfi mellékszereplő a craiovai Valer Dellakeza lett a Tótékban nyújtott alakításáért.
A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu.
A legjobb színikritikusnak Mircea Morariut találta a zsűri. Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu a legjobb táncszínházi előadás, a Zic-Zac című produkcióért nyerte el a Román Színházi Szövetség díját. A közönség állva tapsolta Victor Rebengiuc színészt, aki egész életművéért kapott UNITER-díjat. Cornel Răileanu lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb tévéjátéknak járó trófeát a Román Közszolgálati Televízió produkciója, a Hedda Gabler kapta, Dominic Dembinski rendezésében.
Alexandra Fasolă bizonyult a legjobb női főszereplőnek. A színésznő a bukaresti Zsidó Színház Yentl című előadásának címszerepét alakítja.
A legjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért.
Marosvásárhely fontos város nemcsak nekünk, hanem a romániai színjátszásnak is – mondta Kelemen Hunor kulturális miniszter, aki nevetést csalt ki a közönségből azzal a kijelentésével, hogy „Én veletek együtt örülök!"
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója lett a legjobb előadás – számol be a maszol.ro. Erdély.ma

Mozgósító autonómia (Az SZNT felhívása)
Autonómiapárti önkormányzati határozatokkal mozgósíthatná székelyföldi választóit az Európai Parlamenti választásokon az RMDSZ – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Hangsúlyozta, ilyen határozatok elfogadását már februárban kezdeményezte az SZNT.
Izsák Balázs kifejtette: eddig Gyegyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata fogadta el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Gyergyószentmiklóst és Gyergyóújfalut az MPP színeiben megválasztott polgármester vezeti, Gyergyószárhegyen viszont RMDSZ-es a községvezető és az önkormányzati testület többsége. Izsák Balázs szerint a helyi vezetők politikai hovatartozásának nincs jelentősége, hiszen valamennyi önkormányzati testület egyhangú szavazással döntött.
Az SZNT elnöke elmondta, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, de úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat. „Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – mondta el Izsák Balázs. Az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját erről. Az elnök azóta nem nyilvánított véleményt a kérdésben. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar iskolát akarnak
Fenyegetettséget jelentene a magyar közösség számára, ha szétszakítanák a jelenleg egy épületbe járó magyar iskolaközösséget – vélik Balánbányán. A magyar szülők és pedagógusok szeretnék, ha a magyar diákok egy helyen maradnának, ezért kisebbségi magyar iskola létrehozását kezdeményezték.
Drámai hangú nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz Vermesser Levente, a balánbányai 1-es számú általános iskola magyar szakos tanára. „Magyar iskolát kérünk Balánbányán. Abban az épületben, amit apáink és nagyapáink építettek. Ehhez kérjük az Önök támogatását is, tisztelt Olvasók. Szívdobogással, jó szóval, mert ez a legtöbb, amit kérhetünk. Mert kétezer ember úgy döntött, csekélyben is lehet nagy a kezdet. Mert Balánbánya magyarsága úgy döntött, amíg lehet, írjuk és mondjuk el magyarul is azt: Nagyhagymás, Öcsém, Egyeskő. És a város német neve, a Kupferwergberk, a román neve, Bălan mellett, amíg lehet, mondjuk és írjuk le magyarul: Balánbánya. És amíg lehet, mondjuk és írjuk magyarul: édesanyám, édesapám, gyermekem, családom, Istenem. Mi döntöttünk. Kérjük, segítsenek a fiatalokon, gyermekeinken és a hetvenéves nénin, hogy a végvár talpon maradjon” – fogalmazta meg a pedagógus.
Két jogi személyiségű iskola
A balánbányai iskolahálózat egy 16 ezer lakosú város kiszolgálására épült, az 1-es számú Általános Iskolában ezer gyerek tanult valamikor, a Geo Bogza Általános Iskolában pedig több mint ezer – idézte fel a levél közzététele nyomán tett balánbányai látogatásunkon Brezovszky György, a város polgármestere.
Ehhez képest most összesen 488 gyermek van a két általános iskolában, a magyar tagozaton ősztől 109 gyerek lesz, jelenleg hattól 17-ig terjed az osztálylétszám. Az 1-es számú Általános Iskolába jár jelenleg az összes magyar osztály és néhány román tannyelvű, a Geo Bogza Általános Iskola pedig teljesen román tannyelvű. Néhány hónapja a gyermeklétszám csökkenése miatt és a fenntarthatóság érdekében az önkormányzat úgy döntött, ősztől egy jogi személyiségű iskolává olvasztja össze a két általános iskolát, egy másik jogi személyiségű tanintézetet pedig a szakközépiskola alkot majd a két óvodával összevonva.
Szétmorzsolódástól tartanak
Bár azt ígérték, hogy a magyar osztályok az összevonás után is a helyükön maradhatnak, a húsvéti vakáció után arról értesültek, hogy a felső tagozatos magyar diákokat ősztől a Geo Bogza Általános Iskolába akarják átvinni – ismertette Orbán Loránd történelem és Vermesser Levente magyar szakos tanár azt, hogy mi volt „az utolsó csepp a pohárban”, mi váltotta ki a szülők és a magyar közösség felháborodását.
Nem szeretnénk, ha a gyerekek egy része a másik iskolába járna, az egyes iskolában egyben van a magyar közösség, a tanintézet szellemi központként is működik – fejtették ki. Úgy látják, a magyar gyerekek két iskolába való szétosztása folyamatos fenyegetettséget jelent majd a balánbányai magyar közösség szétdarabolására és felmorzsolására.
Különálló kisebbségi iskola
Az ősztől létrejövő összevont általános iskola osztályainak átrendezése kapcsán több találkozó lezajlott már, amint hallottuk, ezek egy része indulatoktól sem volt mentes. Az egyesülő két iskola szülői bizottságai is találkoztak, ott hangzott el az, ami aztán kezdeményezéssé konkretizálódott, hogy hozzon létre magyar iskolát a közösség. Utánanéztek, és a tanügyi törvény lehetőséget biztosít kisebbségi iskola létrehozására, ezért el is kezdték ennek érdekében az aláírásgyűjtést. Addig is, amíg az elképzelés megvalósulhat, azt szeretnék, hogy a magyar gyerekeket ne vigyék el jelenlegi helyükről – mondta el a két pedagógus. „Nem harcolni, építkezni akarunk” – szögezték le.
„Ha a törvény lehetőséget ad rá, miért ne?”
Nem zárkózik el egy kisebbségi iskola létrehozásának lehetőségétől Brezovszky György, Balánbánya polgármestere. Elmondta, a kisebbségi iskola óvodától középiskoláig ad helyet a gyerekeknek, és a fejkvóta keretében valamennyi plusz finanszírozás is jár az ilyen típusú tanintézeteknek. Ugyanakkor figyelmeztetett, az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy jelentősen kipótolja a fejkvóta alapján járó finanszírozást, ezért a gazdasági oldalát is meg kell fontolni a kezdeményezésnek. Azzal kapcsolatosan, hogy a magyar osztályokat addig se helyezzék át, a polgármester azt mondta, az iskola vezetősége kell döntsön erről.
Szükségtelen, érzékeny helyzet alakul ki
A kisebbségi magyar iskola az egyetlen megoldás arra, hogy el legyen rendezve a magyar gyerekek sorsa és hogy ne legyenek magyar és román összezördülések ezen a téren – mondta el a kezdeményezést szülőként támogató Sándor Csaba Lajos koreográfus, az Ördögborda néptáncegyüttes vezetője. „Mi a közösséget elsősorban nyelvi közösségben látjuk, és nem akarjuk kitenni magunkat annak, hogy ezt szétforgácsolják” – magyarázta. Ugyanakkor szülőként tart attól, hogy gyermeke román többségű iskolába járjon. Elhangzottak érvek, miszerint a román gyerekekkel egy iskolában könnyebben megtanulnak románul a magyar gyerekek is – ez véleménye szerint azért nem állja meg a helyét, mert a balánbányai gyerekek többsége a játszótársai körében úgyis elsajátítja a nyelvet.
Gazdasági és oktatási szempontokat tartottak szem előtt
Gazdasági és oktatásszervezési szempontok alapján tervezték meg az osztályok átszervezését az ősztől létrejövő összevont általános iskolában – mondta el mindkét, még különálló általános iskola igazgatója.
Az 1-es számú tanintézet vezetője, Hada János rámutatott, jó állapotban, de rossz anyagi helyzetben vannak a helyi iskolák, ezért olyan megoldást kerestek, amellyel benépesítik mindenik iskolaépületet és egy váltásban tudnak járni a gyerekek, az 1-es iskolában ugyanis jelenleg két váltás van. Így az a terv született, hogy az 1-es iskola épületébe kerüljenek ősztől a magyar és a román elemi osztályok, a Gego Bogza iskola egyik szárnyában maradjanak a step by step módszerrel tanuló román elemi osztályok, ezen iskola másik szárnyába kerülne az összes felső tagozatos osztály – részletezte az igazgató.
Liliana Tîrnaucă, a Geo Bogza igazgatója még azt mondta el, több tanárnak katedrakiegészítése van náluk, így az órarend és a pedagógusok szempontjából is egyszerűbb lenne, ha a felső tagozatosok egy helyen lennének. Nem játszottak szerepet nemzetiségi szempontok az osztályok átrendezésének megtervezésekor – szögezte le Liliana Tîrnaucă is, aki ennek alátámasztására azt mondta, gyermekei beszélnek magyarul, iskolájukban pedig opcionális tantárgyként a román gyerekek is választhatják a magyart. Az igazgató úgy tudja, sok az olyan magyar szülő is, aki nem ellenezné, hogy a felső tagozatosok egy helyre járjanak a román gyerekekkel.
Hada János a kisebbségi iskola ügyéről azt gondolja, hogy el lehet azt közben indítani, az osztályok áthelyezéséről pedig az a véleménye, hogy erről még tárgyalni kell és kész közvetíteni ez ügyben. Az átrendezésről a végső döntést az iskola vezetőtanácsának kell meghoznia.
„Helyi szinten kell döntést hozni”
Nem fogják elbotlasztani, ha kapnak egy ilyen önkormányzati döntést – mondta a kisebbségi iskola létrehozása kapcsán Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Bár a szív azt mondaná, hozzák létre, a gazdasági szempontokat tekintve elég rizikósnak látszik az elképzelés – tette hozzá. Rámutatott, a fejkvóta alapú finanszírozással azok az iskolák jönnek ki jól, ahol ötszáz körüli a létszám, és bár kisebbségi iskola esetén van kiegészítő finanszírozás, egy ilyen tanintézetnek így is gondjai lehetnek – vélte a főtanfelügyelő. Leszögezte, egy iskola létrehozásáról a helyi önkormányzat kell döntést hozzon, és ugyancsak az kell vállalja, hogy kiegészítő finanszírozást nyújt, ha szükséges.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

Tőkés a kampánynyitón: nincs érdekütközés
Tőkés László szerint nem kerül ellentmondásba a román és a magyar érdek azáltal, hogy a Fidesz–KDNP listáján indul az Európai Parlamenti (EP) választásokon egy újabb mandátum megszerzéséért.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Nagyváradon tartotta tegnap kampánynyitó sajtótájékoztatóját. Az EP-képviselő – aki a magyarországi kormánypárt jelöltlistájának a harmadik helyét foglalja el – örvendetesnek nevezte, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP révén magasabb, Kárpát-medencei szinten valósul meg az az egység, amelyet Erdélyben a magyar politikai szervezetek nem tudtak megvalósítani.
„Huszonöt évvel ezelőtt indultunk el Temesvártól Brüsszelig, Románia hét éve küld képviseletet az EP-be, Magyarország pedig tíz éve. Nem hiába harcoltunk, de azt rögtön hozzá kell tegyem, hogy nem így képzeltük el Romániát és Magyarországot, még hosszú utat kell megtennünk, hogy eljussunk Európába, és ezen a választáson erre vállalkoztunk” – magyarázta az erdélyi EP-képviselő, aki 2007 és 2009 után immár a harmadik mandátumáért száll harcba.
Tőkés meglátása szerint hiteles képviseletre van szüksége a magyarságnak Brüsszelben, és semmi különleges sincs abban, hogy melyik listán képviseli a nemzetet, megfogalmazott céljai nem jelentenek beavatkozást Románia belügyeibe. Mint fogalmazott, „a népek egyesült Európájában” semmilyen ellentmondás nincs az uniós tagállamok érdekei között, egyazon legitim törekvéseik vannak.
„Románia hű állampolgára maradok, mint ahogyan a helyi magyar közösségnek is hű tagja leszek. Az erdélyi magyarság érdekei összefüggésben állnak Románia érdekeivel, így én továbbra is a magyar közösség érdekeit képviselem majd, és ezzel kapcsolatban a románokét is” – szögezte le.
Tőkés továbbá elmondta, szomorúan konstatálta, hogy az RMDSZ-listát meglátása szerint nem a közösség érdekei, hanem a „pártlogika” diktálta. A képviselőjelölt viszont annak a mintegy 80 ezer, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező erdélyinek azt üzente, hogy „tartsanak” vele. Ugyanakkor közölte: nem fog elköltözni Nagyváradról.
A sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, Tőkés kabinetfőnöke – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke – példa nélkülinek és szimbolikus üzenetet hordozónak nevezte a Fidesz–KDNP-frakció nemzeti EP-listáját. Véleménye szerint ezzel a magyar nemzet megérkezett a 21. századba, új fázisba lépett a magyar összetartozás.
Szilágyi Zsolt rámutatott, ha jól szerepelnek a választásokon, az nemcsak a magyarországiak sikere lesz, hanem azé a térségé is, ahonnan a jelölt származik. „Számunkra a kulcsfogalom az önrendelkezés. Az Európai Unióban a magukat vezetni tudó, saját jövőjükről elképzeléssel rendelkező nemzetek fognak össze azért, hogy saját érdekeiket jobban érvényesíthessék, és más nemzetekkel egyetemben Európa is sikeres legyen” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

Táblabírósági döntés MOGYE-charta-ügyben
Törvényesítették a "törvénytelent"?
A Marosvásárhelyi Táblabíróság április 23-i határozatával elutasította a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) fellebbezését a megyei törvényszék ítélete ellen abban a perben, amelyben a felperes és a perbe belépett civil szervezetek, pártok a MOGYE chartájának semmissé nyilvánítását kérték a 2011. évi 1-es tanügyi törvény előírásainak be nem tartása miatt. Az RMOGYKE jogi képviselője, dr. Kincses Előd a Népújságnak kijelentette: törvénytelennek tartja a táblabíróság ítéletét.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tegnapi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében kijelentette: a marosvásárhelyi táblabíróság április 23-i 2350-es számú végleges és visszavonhatatlan ítélete "kiegészíti azokat a bírósági határozatokat, amelyeket a MOGYE által eddig sorra megnyert perekben hoztak": a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék két évvel ezelőtti határozatait, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) tavalyi, a gyakorlati oktatásra vonatkozó döntését (az ODT nem tartja diszkriminatívnak a magyar hallgatókkal szemben azt, ahogy jelenleg a gyakorlati oktatás folyik a MOGYE-n – szerk. megj.). Amint az egyetem közleményében olvasható, "a fent említett bírósági végzések megerősítik a MOGYE chartájának korrektségét és azt, hogy a charta alapján történő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényesség teljes körű betartásával zajlik". A MOGYE vezetésének álláspontja az, hogy a magyar tagozat képviselőinek lemondása illetve az egyetem vezetői struktúrái tevékenységének bojkottálása "nem tekinthető a törvénysértés miatti tiltakozásnak, csupán bizonyos speciális követelések nem teljesítése miatti tiltakozásnak", ugyanakkor a sajtóközlemény végén kijelentik, tekintettel arra, hogy az elkövetkező időszakban fontos döntéseket hoznak a 2014–2015-ös egyetemi év kapcsán, felkérik a magyar tagozat képviselőt, vizsgálják fölül döntésüket, és újra elfoglalva választott vagy kinevezett tisztségeiket, aktívan kapcsolódjanak bele a magyar tagozatot is érintő döntésekbe.
A Népújság megkeresésére dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője meglepetéssel vett tudomást arról, hogy a MOGYE vezetése, ahelyett, hogy személyesen fordult volna az érintett oktatókhoz, a sajtón keresztül kérte fel a magyar professzorokat a fenti lépésre, "ebből is látható a MOGYE vezetésének kommunikációs és tárgyalókészsége". "Nem tudom, milyen fontos döntésekről beszél az egyetem vezetése, amelyek meghozatalában nekünk részt kellene vennünk. Volt eset, hogy a mi véleményünket meg sem hallgatták, a szavazógép – a szenátus – beindult, anélkül hogy figyelembe vette volna javaslatainkat. Az elmúlt 20 hónap gyakorlata nem arról győzött meg, hogy hallgattak volna ránk. Imázsvesztés kárpótlását szolgálja a rektori felhívás. Nem zárkózunk el az egyetem vezetőségének kérésétől, de csak akkor, ha konkrét javaslatokkal állnak elő a problémák megoldására. A hétpontos egyezmény is erről szólt, akkor is beléptünk a vezető struktúrákba, fogcsikorgatva vittük át az első 6 pontot, de a 7. esetében, amely nem formai, hanem lényegi, konkrét volt, a főtanszékek megalakítására vonatkozott, nem tudtunk egyezségre jutni" – tette hozzá a magyar tagozat vezetője.
A Népújság kérdésére dr. Kincses Előd elmondta, az RMOGYKE jogi képviselőjeként törvénytelennek tartja a táblabíróság ítéletét. "Sajnos itt, Vásárhelyen a pálya nem nekünk lejt. Az ítéletet törvénytelennek tartom. Az RMOGYKE és a perbe belépett EMNT, EMNP, MMDSZ, MPP és RMDSZ által megtámadott charta törvénysértő voltát nemcsak mi tartottuk fenn, hanem ugyanezen a véleményen volt Daniel Funeriu volt oktatási miniszter is, aki követelte a MOGYE szenátusától a charta törvénysértő passzusainak módosítását. Az Ungureanu-kormány bukása miatt sajnos ebből nem lett semmi" – nyilatkozta lapunknak Kincses Előd.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták a dévai református temető monográfiáját
Néma sírkövek beszédes adatai
A temetők sorsa olyan, mint az embereké. Nagyrészük születik, virágkorát éli, felserdül, felnő, majd elmagányosodik, elpusztul, mint az alatta nyugvó gyülekezet.
A temetők halnak meg legutoljára. Néha évszázadokig konokul őrzik a múltat – fogalmazott a szórványgyülekezetek és szórványtemetők jó ismerőjeként, Vetési László lelkipásztor A dévai református temető monográfiájának vasárnapi bemutatóján.
A kötet kapcsán Vetési László átfogó képet rajzolt Erdély több ezer magyar temetőjéről, az élőkről, a holtakról, a nyelv- és jelképvesztéssel szembesülőkről, a természet által visszafoglaltakról. A házsongárdi temető jó ismerőjének, Gaal Györgynek gondolatát idézve mondta: a temetők fél évszázados, háromnegyed évszázados késéssel általában követik a településen élők etnikai, nyelvi, vallási szerkezetének változását. Vagy cammognak utánunk, vagy zuhannak ránk új szokásokkal, új jelképekkel.
Fontos volna tehát nagyobb figyelmet fordítani temetőinkre, akár a műemléképületekhez hasonlóan örökbe fogadni, gondozni őket, hiszen Erdélyben a kastélyok, udvarházak mellett a temetők őrzik igazán a múltat, a bizonyosságot, hogy voltunk, vagyunk és a reménységet, hogy leszünk. Gondozásuk mégis állandóan háttérbe szorul, közösségi és egyházi körökben egyaránt. Pedig, Szegedi László magyarigeni lelkész gondolatát idézve: a meggyérült szórványgyülekezetekben a köveknek és emlékeknek lelkipásztorává is kell lenni. Erdély ezernyi temetője várja a számba vevő gondoskodást – fogalmazott Vetési László, nagyra értékelve a dévai református temető monográfiáját, a szerző, Barra Árpád áldozatos és szakszerű munkáját, mellyel felmérte, és rögzítette a temető beszédes adatait. – Úgy olvastam végig ezt a látszólag csupán neveket és számadatokat tartalmazó könyvet, mint egy posztmodern regényt, melyben a sorok között családok története, egy egész közösség sorsa rajzolódott ki számomra.
A kötet születéséről, szerkezetéről, a szerző munkásságáról, életpályájáról a monográfia szerkesztője beszélt. Barra Árpád székely család sarjaként, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomával 1964-ben jegyezte el magát a dél-erdélyi szórvánnyal. Itt alapított családot, és előbb Petrozsényban majd Déván, négy évtizeden keresztül hivatástudattal oktatta-nevelte a reá bízott nemzedékeket. Eközben hűséges marad a zsenge ifjúságától benne lappangó történelmi érdeklődéshez is: kitartóan járja, kutatja a vidéket, és az 1989-es fordulat után helytörténeti írásokat közöl a Hunyadvármegye havilap hasábjain. Később a Bethlen Gábor helytörténeti kör alapítótagja lesz, és gyakran vállal helytörténeti témájú előadásokat. A dévai református temető felmérését 1996–97-ben végezte el, pontos térképet, alaprajzot készítve, és mérnöki precizitással jelölve be a térképen a temetőben akkor fellelhető 1622 sírt. A kötetben valamennyi sírról pontos leírást találunk: állagáról, a sírkő anyagáról, feliratáról. Az adatokat egy ábécé, illetve egy sorszám szerinti táblázatba foglalta a szerző, így a könyv segítségével az érdeklődők idő múltával is fellelhetik a Déván eltemetett őseik sírhelyét, illetve pontosan kideríthető, hogy egy bizonyos helyen kinek a földi maradványait helyezték el a 19–20. században. A könyvhöz pontosan kidolgozott térképmellékletek tartoznak, illetve egy fotógyűjtemény a kiadás évében még fellelhető jellegzetes dévai sírokról. Az 1997-ben elkészült kézirat, objektív okok miatt csupán 16 év múltán került kiadásra. Ez időbeni eltolódás azonban mit sem csorbít a könyv értékén. Sőt! A másfél évtizedes várakozás során széles körben is nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora szükség van temetőink felmérésére, a néma sírkövek beszédes adatainak rögzítésére – fogalmazott a szerkesztő.
Barra Árpád, a könyv bemutatása alkalmával köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkája során, a kötetet méltató Vetési Lászlónak, illetve Lovász János dévai lelkipásztornak, aki lehetővé tette, hogy a kötet a helyi református templomban, gyülekezeti körben kerüljön bemutatásra. A szerző elmondta továbbá: e monográfia, jellegénél fogva, nem számíthat több százas, több ezres példányszámú forgalmazásra. Ezért a kötet kis példányszámban látott napvilágot, amiből azonban igyekezett eljuttatni több olyan közösségi könyvtárba, ahol minden érdeklődő fellapozhatja, megkeresheti benne a számára fontos adatokat.
Gáspár-Barra Réka
Barra Árpád: A dévai református temető monográfiája. Nyugati Jelen (Arad)

Temesváron először: Magyar Hagyományok Napja
„Egyik legsikeresebb kampánynyitó rendezvényünk lett a mai”
A Temes megyei RMDSZ április utolsó szombatján első alkalommal szervezte meg a Magyar Hagyományok Napját a Lugosi úti Kemping területén. Az Összetartozunk székely–szórvány partnerség keretében Hargita megyei hagyományőrzőket is meghívták Temesvárra, akik bemutathatták népi táncaikat, ősi foglalkozásaikat és a hagyományos székely termékeket.
A hagyományteremtő szándékkal megtartott rendezvény ez alkalommal a helyi RMDSZ európai parlamenti kampányának nyitóeseménye volt, de a szervezők azt ígérik: jövő tavasszal is megtartják a magyar hagyományok, közösségi értékek ünnepét Temesváron.
A gyönyörű tavaszi időben megtartott, jó hangulatú rendezvény több mint 200 résztvevőjét a Magyar Hagyományok Napjának ötletgazdája, Molnár Zsolt parlamenti képviselő ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban összegyűltünk temesvári és Temes megyei magyarok. Jó látni, hogy tudunk még találkozni, én is sok régi ismerőssel találkoztam itt. Remélem, hogy sok ilyen alkalmunk lesz, hogy az ismerőseinkkel minél szélesebb körben találkozzunk!” A képviselő hozzátette: a Temes megyei RMDSZ azt szeretné elérni, hogy ezek a közösségi rendezvények gyakrabban, szélesebb skálán, több műfajban valósuljanak meg.
Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök köszöntőjében rámutatott: „Nemcsak a magyar hagyományokat ünnepeljük ma, hiszen egy hónap múlva, május 25-én európai parlamenti választások lesznek és ezt a rendezvényt kampányindító rendezvényünknek is tekintjük.” Az RMDSZ-elnök hangsúlyozta: visszatekintve az előző évekre, a Magyar Hagyományok Napja lett a helyi RMDSZ egyik legsikeresebb kampánynyitó rendezvénye. „Nagyon remélem, hogy május 25-én mindnyájan, 10-15 ismerős kezét megfogva elmennek szavazni, hogy a hazai önkormányzatokon és a bukaresti parlamenten túl az európai parlamentben is ott lehessünk, ahol az erdélyi és ezen belül a bánsági magyarság érdekeit továbbra is képviseljük” – zárta mondandóját Halász Ferenc.
A Magyar Hagyományok Napján Hargita megyéből érkezett kézművesek mutatták be Székely Termék védjeggyel ellátott hagyományos termékeiket. A vásáron gyergyószentmiklósi házi szörpöket, lekvárokat, küküllőkeményfalvi házi mustárokat, csíkpálfalvi méztermékeket kóstolhattak meg a bánságiak. Népművészeti munkáikkal jöttek Temesvárra Török Csaba fafaragó mester (Csíkszereda), Kilyén Irma bútor- és kerámia-festő művész és Bálint Júlia, a csuhéból készült dísztárgyak, használati tárgyak mestere. A vásár keretében kézműves sarok is működött, ahol a hagyományos mesterségek alapjait sajátíthatták el a gyerekek. A Vinum Hungaricum jóvoltából a magyarországi borvidékek válogatott kézműves borait is megkóstolhatták az érdeklődők.
A bánsági magyar települések bográcsfőző versenyére két temesvári és egy végvári csapat nevezett be. A győztesnek járó serleget a Szabó Ferenc néptáncoktató vezette temesvári csapat emlékezetes túrós-csuszás borjúpörköltje érdemelte ki, ezüstérmes lett Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke vezette csapat marhahúsból készült, ínycsiklandó raguja, a bronzérem a végvári Palicsák Zoltán ízletes sertéspaprikásának jutott. Fazakas Csaba református esperes és segédei jóvoltából kürtőskalács-sütöde is működött a kempingben, ahol a vendégek saját maguk süthették meg a hagyományos székely édességet.
A sikeres rendezvény fénypontja volt a hagyományőrző gálaműsor, ahol a Madéfalvi és Csíkcsicsói Ifjúsági Néptánccsoport, a temesvári Bokréta népi táncosai és citerásai, valamint az Eszterlánc és Bóbita csoportok népi táncosai fellépésének tapsolhatott a közönség. A gálaműsor a Scserbin János vezette, Arany Páva-díjas Kazincbarcikai Galagonya Citerazenekar fergeteges koncertjével zárult.
„Temes megyében nagyon erős a néptáncmozgalom, emellett sok helyen hagyományos mesterségeket űznek, és hagyományos termékeket állítanak elő – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, a rendezvény ötletgazdája. – Hiányzott az összefogó esemény, amelyik ezeket az értékeket fel tudja mutatni. Így alakult ki a Hagyományok Napjának ötlete, ami nemcsak a bánsági hagyományokat próbálja bemutatni, hanem a magyar hagyományos értékeket általában. Meghívtuk a székely testvéreinket is erre a rendezvényre. Nagyon jó kapcsolatunk van Hargita megyével 2010 óta, a székely–szórvány partnerség keretein belül sok akció megvalósult, több rendezvényre, tapasztalatcserére került sor, oktatási és kulturális szinten. Annak örülök, hogy ilyen szép, széleskörű rendezvényt sikerült összehozni, ahol fel tudtuk mutatni hagyományos, autentikus magyar értékeinket. A Temes megyei RMDSZ kezdeményezésére nagyon sokan pozitívan válaszoltak, a megvalósításban nagyon sok ember segített és szeretném nyilvánosan is megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a rendezvényhez!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Húszévi szervezői munka elismerése
A megyében nincs olyan tanuló, pedagógus, személy – aki valamilyen kapcsolatban áll a tanüggyel – hogy ne ismerje Babuci nénit, polgári nevén Kiss Annát.
A tanulók Babuci nénije pedagógus, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Arad megyei szervezetének titkára, de ezen kívül könyvtárat vezet, tanfolyamokat, tantárgyversenyeket szervez, és rengeteg mindenben tevékenykedik.
A Zrinyi Ilona Matematikaverseny Arad megyei fordulójának a 20 éves lelkes szervezői munkájáért tüntették ki idén, egy szép oklevelet, emlékplakettet is kapott, és mi arra kértük, meséljen kicsit a versenyről, az elmúlt 20 évről, valamint arról, mit jelent számára ez a díj.
Kiss Annának nem kell kérdéseket feltenni, amint elmondom nagy vonalakban, hogy mit szeretnék, máris ömlik belőle a szó, és olyan lelkesen, dinamikusan, és ragyogó szemmel beszél a munkájáról, hogy azt kár is kérdésekkel megszakítani.
– A Zrinyi Ilona Matematikaversenyt 20 évvel ezelőtt indítottuk Arad megyében. Maga a verseny 1993-ban indult, kezdetben csak Kecskeméten szervezték. A nevét onnan kapta, hogy a helyi Zrínyi Ilona Általános Iskola indította. Egy év múlva, 1994-ben már kiterjesztették országosra, 1995-ben csatlakoztunk mi, a határon túliak – Vajdaságból, Szlovákiából, Felvidékről, a környező országokból, minden olyan iskolából, ahol magyarul tanulnak a gyermekek.
– Ön még emlékszik az első verseny szervezési munkálataira?
– Hogyne! Hát végig benne voltunk! A legelső szervezők közt ott volt mellettem Matekovits Mihály (az RMPSZ Arad megyei elnöke – szerk. megj.) és Vágási Márta matematikatanárnő, hárman szerveztük. A versenyre az elején mindig két szervező ment kísérőként – mi ketten Mártával – és hat gyermek, a III–VIII. osztály legjobbjai. Kezdetben a feladatokat egy kolléga hozta Kecskemétről, itt megírtuk a versenyt, ő végig nézte, majd a megoldásokat betette a hátizsákjába és ment vissza Kecskemétre. Két évre rá már nem kaptunk két kísérő helyet, és mivel Márta közelebb állt a nyugdíjkorhatárhoz, ezért ő lemondott a kísérésről. Nyilván az is közrejátszott a döntésben, hogy a verseny országos szakasza mindig a nagyhéten van, tehát 20 éve nálunk az van, hogy én nagyszerdán elmegyek, és nagypénteken este hazaérek sonkát sütni. 1995 óta minden évben ott vagyok, azóta a gyermekek száma csökkent, mikor négyet, mikor hatot hívnak meg a megyéből – mert a döntőre meghívásos alapon mennek a gyermekek.
– A régiónkból vannak-e még települések, ahonnan gyermekek részt vesznek a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen?
– Nagy büszkeséggel mondom mindig, az Arad megyei csapat érdeme, hogy mi hoztuk be a Temes megyeieket is a versenybe. Először Lugosról érkeztek, akkor temesváriak még nem jelentkeztek, de a lugosi aztán idővel kimaradt, mert ez mindig emberfüggő, hogy van-e valaki, aki vállalja és végig viszi. Temesvárról, a Bartók Béla Elméleti Líceumból Păcurar Mária hozza a gyermekeket, Temes megyéből már nem is jönnek máshonnan. Aztán pár évre a temesváriak csatlakozása után beszálltak a Hunyad megyeiek is – Vajdahunyad, Déva, Lupény.
– Ennek a versenynek az időpontja mindig egy fix időben van?
– Fix helyen és fix időben. A megyei szakaszt mindig Aradon szervezzük, és mindig februárban. Február utolsó péntekén délután 3 órakor a Csikyben – ez mindig így van. Az országos döntőt a MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány) szervezi, ide mindig a legtöbb pontszámot elért tanulókat hívják meg Kecskemétre, ahol az első 20-at jutalmazzák az ott elért pontszámok alapján. Kétszer volt Veszprémben, egyszer Székesfehérváron, a többi alkalommal mindig Kecskeméten volt.
A díjazottak mindig oklevelet és értékes könyvjutalmat kapnak, de már az egy nagy nyeremény, ha valakit meghívnak az országos szakaszra.
Van olyan díj is, hogy a legjobb határon túli, ezt minden évfolyamnak osztanak.
Külön díjazzák azokat a pedagógusokat, akik 10, 15, 20 éve szervezik a versenyt. Az idén négy ilyen díjat osztottak: 20 éves szervezői munkáért rajtam kívül még kitüntettek egy budapesti, egy csíkszeredai és egy vajdasági pedagógust. Visszajáró versenyzőket is díjaznak, olyanokat, akik legtöbbször, vagy minden alkalommal szerepelnek az országos döntőn
Idén Back István Levente, a Csiky Gergely Főgimnázium IV. osztályos diákja benne van a legjobb 20-ban, 94 ponttal 19. lett – itt érdemes kiemelni, hogy 9234 negyedikes gyerek közül érte el ezt az eredményt.
A régiónkból díjaztak még egy tanulót a legjobb határon túli VIII.-os eredményért, egy temesvári kislányt: Szabó Liza, a Bartók Béla Líceum tanulója.
– Nehéz feladatok vannak?
– A feladatokat nagyon szeretik a gyermekek, mert érdekesek, játékosak, jópofák. Vannak típusfeladatok, amik végig mennek II.-tól XII. osztályig. A feladatok nehézségét mindig abból állapítják meg, hogy hány gyerek oldotta meg helyesen, és ezek alapján mindig nehezítik a feladatokat. Mikor az országos döntőn befejezik az írást, akkor közösen – diák, szülő, kísérő pedagógus – meg is oldjuk a feladatokat, mert a gyerek akkor úgy jön ki a teremből, hogy már tudja, hány pontot szerzett.
– A versenyen kívül még milyen program szokott lenni Kecskeméten?
– A MATEGYE Alapítvány nagyon jól megszervezi évről évre a döntőt, nyomtatnak emléklapot, oklevelet, feladatlapokat, teljes ellátást biztosítanak azoknak a gyermekeknek, akiket meghívnak, szerveznek színházi előadást külön a licistáknak és külön a kisebbeknek. Szakmai és szabadidős programokból lehet opcionálisan választani, idén például volt planetáriumi előadás, Csodák Palotája előadás, mobil robotok előadás, fizika show, természettudományok fejlődése, matematikai olimpia, séta az arborétumban, Ráday Múzeum stb.
– Mit jelent az Ön számodra ez a díj, amit most kapott?
– Mikor utaztunk Kecskemétre, azon gondolkodtam, hogy tényleg 20 éve már, hogy én ezzel foglalkozom? Nem éreztem az idő múlását, mert egyáltalán nem fárasztó, hiszen csapatban dolgozunk, ahol mindenki tudja a feladatát. Ha van egy csapat, amelyre mindig számíthatsz, akkor nem érzed a szervezői munka súlyát, mert megoszlik. Ez a díj a munkám megbecsülését jelenti számomra, és ugyanakkor egy nagyon szép dolog, ami kedves emlékeket idéz fel bennem.
– Húsz év távlatából, ezzel a tapasztalattal, tudással, ha most lennénk 1995-ben, akkor is belefogna?
– Biztos! Gondolkodás nélkül, mert eleve sok versenyt szervezek, élvezem, a matematika amúgy is közel áll hozzám, a másik az, hogy olyan érdekesek ezek a feladatok, olyan jópofák, és nagyon jó dolog a gyerekekkel elbeszélgetni, örülni annak, amikor a gyerekek különleges dolgokat fedeznek fel.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

EMNP: Mondjon le Kelemen Hunor és Király András!
Mivel nincs semmilyen előrelépés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar főtanszékek beindítására nézve, az EMNP felkérte Kelemen Hunor kormányfőhelyettest és Király András oktatási államtitkárt, hogy amennyiben tanév végéig nem oldódik meg az önálló magyar főtanszékek kérdése, mondjanak le tisztségükről – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke tartott Kolozsváron.
Az EMNP politikusa a civil lakosságot arra buzdította, hogy fejezze ki az üggyel kapcsolatos támogatását. Szerinte csakis a kormánynak vannak meg az eszközei, hogy fellépjen az ügyben, és szankcionáljon egy olyan egyetemet, amely az állam törvényeit nem tartja be. Ugyanakkor megvizsgálják azt a lehetőséget, hogy valaki beperelje a MOGYE-t törvényszegésért.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Összeáll-e Székelyföld? – Három helység már szavazott, a többi nem
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokon az erősen vékonyka részvételi hajlandóságot talán felerősítené, ha az RMDSZ azzal mozgósítaná a választókat, hogy autonómiapárti önkormányzati határozatokat fogadtat el Székelyföldön.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én nyílt levéllel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve őket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el.
Gyergyóban és környékén már léptek
Izsák az MTI-nek elmondta, eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyószárhegy és Gyergyóújfalu önkormányzata készítette el az SZNT által javasolt határozatot. A testületek kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. Amint az várható volt, Hargita megye prefektusa mindhárom határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon, noha úgy vélte, a pernek sok értelme nincsen, hiszen a határozatokhoz nem tartozik végrehajtandó feladat.
„Ezek a határozatok a közhatalommal felruházott székely közületek dokumentálható akaratnyilvánításainak tekinthetők. Ha megszületik a 153 önkormányzati határozat, közösségi akarat rajzolja ki Székelyföld térképét” – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kezdeményezés másnapján úgy nyilatkozott, hogy a szövetség később alakítja ki álláspontját a kezdeményezésről, ám azóta sem nyilvánított véleményt.
Halasztották a pert
Ugyanazon hétfői, marosvásárhelyi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-ére halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét (azok ugyanis kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában). Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a Európai Bíróság véleményét.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott Izsák.
Magyar feliratok Négyfaluban
Feltehetően az Izsák által javasolt aktívabb kampánynak a része az a négyfalusi (szecselevárosi) beadvány is, melyben Géczi Gellért, Brassó város alpolgármestere és három önkormányzati képviselő arra szólítja fel Nistor Radu Florea négyfalusi polgármestert, hogy érvényesítse a törvényt, és helyezzen ki kétnyelvű feliratokat a közintézményekre, mivel a településen a magyar lakosság számaránya meghaladja a törvény által a feliratok kihelyezéséhez előírt 20%-ot. Kampány vagy nem, mindenképp ideje volt lépni ebben az ügyben.
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” Márai Sándor: Mennyből az angyal A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának.
Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra. Kétmillió ember szenvedett a román gulágokon, a negyven politikai börtönben, a „halál csatornájaként” emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. A kommunista hatalomátvétel után a leghírhedtebb hazai börtönökbe zárt politikai és szellemi – valójában lefejezett – elitet, a kuláklisták barbár kegyetlenséggel agyonlőtt vagy teljesen kisemmizett, földönfutóvá tett, öngyilkosságba kergetett több tízezer áldozatát, s az osztályellenségnek kikiáltott, ezáltal fizikai megsemmisítésre ítélt arisztokratákat, földbirtokosokat szintén joggal tekintjük a kommunizmus áldozatainak.
Fájdalmas számok
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. 1950 és 1968. március 31-e között 91 333 személyt tartóztattak le, közülük 73 636 gyanúsítottat állítottak hadbíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív büntetéssel további 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre. 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakával kezdődően 60 000 állampolgár számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 84 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például az adatok szerint 34 halálos ítéletet hajtottak végre, ám a tényleges szám ennél jóval magasabb, hiszen a Szoboszlai Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett per tíz kivégzett áldozata közül a kimutatás csak három nevet említ, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán református lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost meg sem említik. 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló, azaz börtönbüntetéssel végződő ítéletet hirdettek ki, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. A hírhedt szovjet hadifogságból – ki tudja, hány tetvetlenítés, költöztetés, testi motozás ellenére is – Zsigmond Ferenc, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkára hazahozhatta az azóta könyv alakban is megjelent, szivarpapírra írt naplóját, a romániai börtönökből egyetlen feljegyzés, naplótöredék sem kerülhetett ki! Szerzőjét azonnal könyörtelenül agyonverték volna! Így csak a véges emberi memória, visszaemlékezések segítségével idézhetjük meg a romániai börtönök szadista, embertelen, minden abszurd drámán túlmutató világát.
Betartott ígéret
Tavaly a Sepsiszentgyörgyön felavatott emlékparkban a beszédek során ugyanolyan lelkesedéssel fogalmazódott meg az ígéret – mint 1848. november 16-án (más források szerint 23-án) Gábor Áron bejelentése, „Lészen ágyú!” –: egy év múlva olyan emlékházat avatunk, ahol a földbirtokosok, arisztokraták kényszerlakhelyre hurcolásától, az erőszakos kollektivizálástól, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárásától kezdve a mérhetetlen emberi szenvedés dokumentumai, tárgyi emlékei egy helyen láthatók, tanulmányozhatók, ahová összegyűjtjük az eltelt huszonhárom esztendő levéltári kutatásainak, dokumentumfilm-termésének eredményeit. Így kap történelmi hátszelet a Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcára való hivatkozás: ahogyan a háromszéki székely-magyarok több évtizedes kitartó küzdelem után hazahozták Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – a Székely Nemzeti Múzeum egyik páratlan értékű darabját –, ugyanúgy a sepsiszentgyörgyi Terror Házába gyűjtjük össze mindazt, amit Márai Sándor a világ bármely táján, bármely országában élő egyetemes magyarság nevében örök érvényűen így fogalmazott:
„Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”
Ebben az emlékházban fogunk – a másik magyar költőóriást, Ady Endrét idézve – „összebújni, akik egymás ellen annyit vétkeztünk”! Áll az emlékpark, és ma megnyitjuk – talán nem is annyira nagy túlzással és sarkítva – „az emberi szenvedés és szabadság emlékházát”. Minderre azért kerülhetett sor, mert az egykori politikai elítélt, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke mert merészet és nagyot álmodni, s városának vezetése azt támogatta. Budapesten a Terror Házánál, Máramarosszigeten a Börtön-Emlékmúzeumban, Bukarestben a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában látványtervezők, muzeológusok, történészek sokasága szorgoskodott, hogy a 21. század követelményeihez igazodó modern és ugyanakkor sokkoló kiállítást varázsoljon a szétszórt dokumentumokból, tárgyi emlékekből. Török József – merjük kimondani! – sepsiszentgyörgyi hályogkovácsként érzett rá a hihetetlenül nagy feladat kihívásaira, hadakozott, kért, kilincselt, udvarolt – ahogy a pillanatnyi helyzet megkívánta –, hogy elkészüljön élete legfontosabb műve: előbb az emlékpark, most pedig az emlékház.
E sorok írója talán a legközelebbi szemtanúja, követője volt ennek a nem mindennapi közelharcnak, és már az ötlet megfogalmazásakor felajánlotta: az 1990 elején megkezdett, a romániai, erdélyi ötvenhattal kapcsolatos kutatásai során megtalált legfontosabb levéltári dokumentumok, periratok, a letartóztatáskor készült, az emberi megpróbáltatásokat mindennél hívebben tükröző fényképek, az ítéletek, a kivégzési jegyzőkönyvek itt kapjanak őrzési helyet. Ugyanezt tette a Bolyai Tudományegyetem második csoportjának perében kutakodó Benkő Levente publicista, Ioana Boca, a romániai egyetemi hallgatók 1956-os szervezkedéseit tanulmányozó bukaresti kutató és azok a még életben lévő egykori politikai foglyok, akik legféltettebb tárgyi emlékeiket küldték el a készülő emlékháznak. Furcsa paradoxona a múzeumszervezéseknek: a sajátos, „velünk ez is, az is megesett” erdélyi sors velejárójaként a budapesti Terror Háza valóban döbbenetes fotómontázsáról, a máramarosszigeti börtön-múzeum márvány emléktáblájáról fájdalmasan hiányzik a Romániában kivégzettek, a börtönökben agyonvertek, agyonkínzottak, a halálba kergetett erdélyi magyar politikai foglyok neve, adatai. Ezért döntöttünk Török Józseffel úgy: a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért, azok teljes mértékű felvállalásáért Romániában kivégzett tizenkét erdélyi, partiumi, bánsági magyar és két román neve mellett a sepsiszentgyörgyi emlékházban feltüntetjük a Budapesten kivégzett nyolc erdélyi származású magyar nevét és adatait is!
Beszélő tárgyak
Az emlékház pannói, bemutatott tárgyai, dokumentumai – mint cseppben a tengert – az egész véres, egyéni és közösségi drámákkal teli 20. század közepével kezdődő történelmet megidézik, kezdve a kötelező beszolgáltatásokkal, padlások lesöprésével, a hírhedt kuláklistákkal, folytatva a földbirtokosságnak mint rétegnek a fizikai megsemmisítését előirányzó, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakára időzített deportálásával. Háromszék arisztokratáinak, földbirtokosainak is az embert próbáló szenvedés jutott osztályrészül: a kommunista diktatúra rájuk fogta, hogy az erőszakos kollektivizálás ellen ők lázították fel például a gidófalvi gazdaembereket, a karhatalomnak miattuk kellett erőszakot alkalmaznia. Büntetésképpen a sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre hurcoltakat Dobrudzsa terméketlen, mocsaras területeire deportálták, ahol a földbe ásott kunyhókban, vályogházakban olyan méltósággal viselték a rájuk mért sorscsapásokat – többen közülük ott alusszák örök álmukat –, hogy a románság csodálatát is kivívták. Az elhurcolt háromszéki agrárszakemberek – köztük a drága emlékű dálnoki Beczásy Pista bácsi – honosították meg Dobrudzsában az addig ismeretlen krumplitermesztést.
Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi emlékházban is méltó helyet és teret kapott a kisebbségi jogokért, minden kisebbség jogaiért, így az erdélyi magyar zsidóság deportálása ellen legkövetkezetesebben kiálló Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárása. Nemcsak remélem, hanem biztosan tudom: a sepsiszentgyörgyi emlékház konferenciatermében is meghallgathatjuk a Kézdivásárhelyen 1968-ban született Msgr. dr. Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetőjének, egyházjogásznak, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátorának előadását, és megtekinthetjük Maksay Ágnesnek az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspök életútjáról készült dokumentumfilmjét. Különös ajándéka a kisebbségi sorsnak, hogy a 20. század magyar történelmében mindössze hárman tudták, meddig lehet elmenni a kompromisszumok megkötésében. Első helyen áll Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, utána következik a mártírhalált halt felvidéki gróf Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidó törvények és deportálások ellen, őket követi az ugyancsak erdélyi származású, Duna melléki református püspök, Ravasz László, a 20. század legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az apósa. A mai nemzetiségi politikusok igazán tanulhatnának tőlük: a kompromisszumok kérdésében meddig lehet és kell elmenni! Belépve a sepsiszentgyörgyi emlékház belső termeibe, kibomlik előttünk az 1950-es évek második felének, végének, a hatvanas évek elejének, közepének teljes megtorló gépezete. Melyik politikai pert emeljem ki a hatvanegy szervezkedés és szervezkedési kísérlet közül? Hiszen a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért – az egyetemes jogtörténet furcsa fintoraként! – még 1965-ben is ítéltek el erdélyi magyarokat. Köztük éppen a Török József nevével fémjelzett tizenkét tagú csoportot, amelynek tagjait 1965. november 13-a és december 28-a között tartóztatták le. Mindez azért is az egyetemes jogtörténet egyik legfurcsább paradoxona, mert miközben Nicolae Ceauşescu arról papolt, hogy Romániában nincsenek politikai foglyok, elítéltek – a leghírhedtebb romániai börtönök tele voltak politikai foglyokkal.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeresek a határon átívelő projektek
Csillagvizsgáló-korszerűsítéstől kulturális központ kialakításán át olajszennyezettség-felmérésig igen széles skálát fednek le az első programidőszaka végéhez közeledő Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI határon átnyúló együttműködési program keretében finanszírozott projektek.
Danku Pál, a program romániai tájékoztató irodájának vezetője rámutatott: az EU határán elhelyezkedő tagországok közötti együttműködés erősítését szolgáló kezdeményezés minden bizonnyal folytatódik, az azonban még nem dőlt el, hogy a következő programidőszaknak melyek lesznek a prioritásai, illetve mekkora költségvetésből gazdálkodhatnak.
A finanszírozási program keretében Románia, Magyarország és Szlovákia Ukrajnával határos régióiból fogadnak el projekteket – Romániából például teljes jogú pályázóként Szatmár és Máramaros megye szerepel a kedvezményezett térségek között. A projektek alapfeltétele, hogy a pályázók között kell lennie legalább egy ukrajnai partnernek az ország észak-nyugati, határ menti régiójából.
Előtérben a kulturális programok
Amint Danku Páltól megtudtuk, az első programidőszak során három szakaszban írtak ki pályázatokat: az első két forduló nyertesei befejezték projektjeiket, de a harmadik fordulóban finanszírozott pályázókkal is megkötötték már a szerződéseket. Az első fordulóban összesen 14 millió euró értékben támogattak különféle kezdeményezéseket.
A romániai partnerrel közösen előterjesztett projektek jelentős része kulturális tematikájú volt. A Szatmár és Máramaros megyei jelentkezők például támogatást nyertek a határ menti kulturális örökség felmérésére, népszerűsítésére, a vidéki turizmus fejlesztésére, cserediákprogramokra, Down-szindrómás gyerekek beilleszkedésének segítésére, az emberkereskedelem megelőzését célzó kampányra, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére, illetve vízgazdálkodási és fenntartható fejlesztést célzó kezdeményezésekre, továbbá egy kulturális központ is létesült a Máramaros megyei Havasmezőn.
A második kiírásban 16,5 millió euróval támogatták a projekteket, a romániai partnerrel pedig ezúttal jóval változatosabb kezdeményezések ültettek gyakorlatba az ukrán pályázók. Az érintettek többek között határon átvezető út megtervezésére, kulinárisörökség-felmérésre, vakvezetőkutya-kiképzésre, a kárpáti barnamedve élőhelyének feltérképezését célzó projektre, turisztikai, oktatási és katasztrófavédelmi témájú együttműködési pályázatokra, továbbá a Máramaros egy részét átszelő, szivárgó kőolajvezetékek által okozott talajszennyezés felmérésére kértek támogatást.
A program harmadik fordulójában 11 millió euró értékben kötött szerződéseket az irányítóhatóság, amelyek révén – a romániai partnerrel – egyebek mellett szelektív hulladékgyűjtő konténerek beszerzését, valamint komposztálótelep kialakítását, pszichiátriai krízishelyzetek kezelésével kapcsolatos tapasztalatcserét, légszennyezés-mérő, valamint műholdas természetikatasztrófa-előrejelző rendszerek kiépítését, régészeti ásatásokat, illetve a keskeny nyomtávú vasutak turisztikai hasznosítását célzó kezdeményezéseket támogatnak.
Máramaros pályázott sikeresebben
Danku Pál elmondta: a Romániába érkezett összegek körülbelül 60-40 százalékarányban oszlottak meg Máramaros és Szatmár megye között, ami valószínűleg annak tulajdonítható, hogy az előbbi jóval nagyobb területen fekszik, és az Ukrajnával közös határszakasza is hosszabb, továbbá alaposan kivette a részét a forrásszerzésből a körülbelül 40 ezres máramarosi ukrán közösség is. Szatmár megyéből főképp civil szervezetek pályáztak, Máramarosból viszont jó teljesítményt nyújtottak az önkormányzatok és a nekik alárendelt intézmények is.
Az országok viszonylatában Ukrajna vezette a listát: felzárkózó keleti szomszédunk a finanszírozás 45 százalékát szerezte meg, míg a támogatás 19 százalékát Magyarország, 18,5 százalékát a két romániai megye, 17 százalékát pedig a szlovák pályázók kapták. Amint Danku Páltól megtudtuk, az ukrajnai zavargások nem befolyásolták a program lebonyolítását, mindössze arról kapott hírt, hogy egy ideig nem nagyon mertek Ukrajnába utazni a partnerek.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Kelet–nyugati láthatár
Nagy szavak, de aligha vitathatók: április vége szimbolikus üzenetükben is példa nélküli aktusok idejeként vonul be a naptárba.
A Fidesz-lista harmadik helyén európai parlamenti képviseletre készülő Tőkés László nagyváradi kampánynyitója ugyanis koránt sincs annyira távol a román–moldovai határnyitástól, mint ahogyan az első látásra tűnne.
Ha a nemzeti lista megalkotásával – Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökét idézve – a magyar nemzet megérkezett a 21. századba, a moldovai állampolgárok uniós vízummentességének életbe léptetésével éppen ez a század nyitott újabb dimenziót. Az ország nyugati és keleti kapujának szimbolikus, illetve tényleges szélesebbre tárása két nemzet magabiztosabb jelenlétének kezdetét jelentheti a népek Európájában.
Mert ha Magyarország immár kereken tíz, Románia pedig bő hét éve teljes jogú tagja is az Uniónak, az elszakított területeken élő magyarok brüsszeli jelenléte sokkal inkább az EU műfogsormosolyos toleranciatesztjének tekinthető, mint tényleges kisebbségi érdekvédelemnek. Tőkés László Fidesz-listázása ezen a megítélésen javíthat lényegeset.
Moldova helyzetmódosításának felgyorsítása kétségtelenül az orosz veszélynek is tulajdonítható, de mindez a lényegen alig változtat. A román vezetők ugyanis nem rejtik véka alá, hogyan is gondolkodnak azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt a Szovjetunióhoz.
Annak az egyezménynek egyetlen pontja van ma is érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ha egyelőre nem is csapkodják a brüsszeli asztalt, Moldova Európához való közeledése pluszfelelősséget ró rájuk. Ez viszont sokszor sorolhatja őket – akár észrevétlenül is – ugyanabba az érdekszférába az önrendelkezést kulcsfogalomként kezelő magyar képviselőkkel – köztük Tőkés Lászlóval. És remélhetőleg az RMDSZ ma még megjósolhatatlan számú leendő brüsszeli arcaival. A román képviselők részéről ugyanis nehezen lesz elfogadtatható a kisebbségi kérdések erősen kétértelmű képviseleti retorikája.
Tágulóban a láthatár keletről nyugatra.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Sikerre várva
Miközben a sajtóhírek és pártközlemények arról szólnak ezekben a napokban, hogy a romániai magyar közösséget érintő, e közösségnek nemcsak mai közérzetét, hanem a jövőjét is beárnyékoló megszorítások ügyében nincs lazulás, nem mutatkozik reménykeltő enyhülés és előrelépés, aközben a bukaresti hatalomba ismét bekérezkedett magyar párt vezetője elképesztő kijelentéssel lepte meg saját pártjának tagjait, híveit is.
„Országos szinten jól működik a Szociáldemokrata Párttal kötött kormányzási egyezség” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy hétvégi interjúban. Amelynek apropóját megindokolni is fontosnak tartotta annak készítője: „A szövetség vezetőjét azok után kérdeztük, miután több, az erdélyi magyarság számára fontos ügyben úgy tűnik, a PSD csupán látszólag – vagy még annyira sem – tartja tiszteletben a március elején aláírt megállapodást.” A szószegések újabb sora: a Székelyföldet délről érintő autópályaszakasz (az észak-erdélyi sztráda része) nem épül meg, a marosvásárhelyi orvosin nem lesznek önálló magyar tanszékek, Maros megyének egyelőre nem lesz magyar prefektusa, Szilágynak és Biharnak sem alprefektusa, a nagyszabású magyar kulturális projektekre idén nem lesz központi támogatás stb. Kelemen erre csak hímezett-hámozott, ám az észak-erdélyi autópálya sorsát illetően optimizmusának adott hangot, pedig a félbe-szerbe hagyott építkezésen semmi mozgás. Csak az a papírlap zizeg, amit Szabó Ödön bihari képviselő lobogtat lépten-nyomon, ezen van állítólag kampányígéretként a sztrádaépítési koalíciós paktum. „Nincsenek illúzióink, hisz az RMDSZ-nek eddig is hihetetlen erőfeszítésében tellett a kormányzási partnereivel betartatni azok ígéreteit” – nyilatkozta a pártelnök, hozzátéve: „Csodavárásra most sem számítunk.” Nyilván azt akarta mondani, hogy csodára nem számít, de hogy várni se várjon semmit az erdélyi magyarság? Akkor miért kell egy korrupt, inkompetens, tehetetlen kormányba belépni? – kérdezik sokan, de Kelemen türelemre int: „Nem jó felállni, kiszállni, a harcot félúton feladni. Ez nem jellemző a magyarságra” – mondta, majd azt is, hogy „még voltak elvesztett csatáink, ám a háborút csak mi nyertük”.
Mi? Ki? Mikor? Mert mi, magyarok utoljára Hunyadi János vezetésével nyertünk háborút, már Mátyás király is csak csatákban tudott győzni… Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
NAMISZ az ifjúsági partner
A Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ) 2002-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a nagyváradi magyar fiatalok életminőségének javulását elősegítse, illetve hogy a fiatalok számára programokat biztosítson, ezáltal ne kelljen a négy fal között üljenek. A szervezet elnöke Fehér Tamás, aki 2013 tavaszán vette át a szervezet vezetését Szabó József akkori elnöktől.
A partnerség nagyon fontos a szervezet életében, partnerségre törekszik a NAMISZ minden olyan szervezettel, amelyekkel közös célkitűzéseket tud megfogalmazni, és tud segíteni a fiatalok életminőségének javításában, valamint pozitív életérzésének kialakításában akár szórakoztató programokon keresztül.
Ezért április-május folyamán aktív tevékenység zajlott. Az első partnerség eredménye a Nyuszi ül a parkban rendezvény volt. A rendezvényt Huszár István önkormányzati képviselő nyitotta meg, köszöntötte az egybegyűlteket, és egy közös visszaszámlálást követően ő adta meg a rajtot a legnépszerűbb program, a tojásvadászat kezdetéhez is. A Petőfi-park bokraiban több mint hétszáz színesre festett tojás volt elrejtve. A tíz tojást leggyorsabban összegyűjtő gyermekek ajándékcsomagot, az ennél kevesebbet találók pedig csokitojásokat és egyéb apróságokat kaptak a szervezőktől, és természetesen az összegyűjtött tojásokat is megtarthatták. A tojásvadászatot két fordulóban rendezett locsolóversmondó-verseny követte, amely során az óvodások és iskolások külön kategóriákban mérték össze tudásukat. A versmondóversenyt követően a helyszínen felállított színpadon a gyermekek és szüleik megtekinthették a Vörös Valér és a tojások című húsvéti műsort az 1-es számú magyar baptista gyülekezet Magocska bábcsoportjának előadásában, amely sok morális tanulsággal szolgált a kicsiknek. A bábcsoport tagjai ezt követően ajándék kifestőkönyveket és CD-ket osztogattak a nézőknek. A rendezvényen fellépett Baranyi Tünde fiatal népdalénekes is.
A programmal párhuzamosan nyuszi- és csibesimogatás, valamint kézműves-foglalkozás és rajzverseny is zajlott Kor Mária tanítónő vezetésével, aki több ígéretes tehetséget is felfedezett a kicsik között.
A második partnerségnek köszönhetően lett megszervezve az I. Nagyváradi Ifjúsági Bál, amelyen közel 250 ember vett részt április 26-án a Butoiul de aur étteremben. A harmadik partnerség eredménye a Varadinum rendezvénysorozaton való részvétel, mely során több programban, több szervezettel közösen keressük a módját annak, hogy minőségi rendezvényekkel járuljunk hozzá a nagyváradi magyar fiatalok kultúraigényeinek kielégítéséhez.
Az, hogy a NAMISZ ilyen sikeres programokat indított és lendületes rendezvényekkel nyithatta a tavaszt, annak köszönhető, hogy az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány döntő mértékben hozzájárult támogatásával az áprilisi és májusi programok megvalósulásához.
Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szerveze. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség
A népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben.
Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet.
Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják.
Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban.
Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.”
A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának.
A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát.
Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak.
Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete.
A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig.
Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk.
A népművészet, mint eszmei érték
Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek.
Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk.
Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ.
A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is.
Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot.
Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké.
Gyakorló népművészek szövetsége
Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően.
A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására.
Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel.
Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek.
Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták.
Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy tud emlékezni (A kommunista diktatúra áldozatai)
Nagyszámú, főleg idős érdeklődő jelenlétében tegnap felavatták a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát Sepsiszentgyörgyön a Beör-palota alagsorában. A falakon megtekinthető kiállítás mellett több olyan helyiséget alakítottak ki, amelyek a szenvedésre emlékeztetnek: vallatószoba, börtöncella vaságyakkal, szalmazsákkal és eredeti, Jilaváról beszerzett csíkos rabruhával, cella priccsel, szűk sötétzárka, szigorított zárka láncos bilinccsel.
A pannókon fényképek, dokumentummásolatok a különböző elítélt csoportok irataiból, besúgói jelentések, fogságból hazaírt levelek láthatók. Utóbbiakban fellelhető a foglyok némelyikének leleményessége, Harai Pál úgy címezte haza, Szentkatolnára a lapot, hogy Gumicsizmát utca 42. szám, vagy egy másik fogoly a néhány soros román szöveg után úgy írta alá: Czigit, Bundikát, más meg: Ezerbagót. A megnyitón közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese – Barabás Dorottya (hegedű), Mihály Zsolt (hegedű), Kovács Arnold (cselló), Lőfi Gellért (brácsa) –, valamint Vadas Bernadett és Paul Grossa.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette, Sepsiszentgyörgy tud emlékezni, és elmondta, 1956-os emlékművet, majd emlékparkot, ma börtönmúzeumot avattunk, jövő héten holokauszt-emlékpark következik. Fontosnak tartja, hogy minden fiatal ellátogasson ide, és lássa, nem is olyan régen mivel járt az, ha valaki vállalta véleményét. Azért fontos emlékezni arra, ami ’56-ban történt, mert tudatosítani kell, mennyire fontos a szólásszabadság. A polgármester ’56-nak egy másik tanulságára is felhívta a figyelmet: hatvan év nem volt elég a román hatalom számára, hogy megértse, a székelyeket nem lehet megtörni, nem lehet jogi, közigazgatási eszközökkel elérni, hogy ne szeressük szülőföldünket, szimbólumainkat, Székelyföldet. Hiába ítélte el a parlament a kommunizmust, az olyan hatalom nem tud hiteles lenni, amely nem változtat radikálisan módszerein, nem tud hiteles lenni a demokrácia, amikor 2014-ben arról beszélünk, kit hol hallgatnak le, vagy nem loboghat Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön a székely zászló. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja úgy fogalmazott, ez a hely látszólag a múltra emlékeztet, valójában a mindenkori terror valóságos mivoltára figyelmeztet. Miközben Románia testvériséget, békés egymás mellett élést hirdetett, valóságos hadjáratot folytatott a magyar nyelvű oktatás, egyházak ellen, s azt kiterjesztette más gyanús elemek ellen. 1956 ürügyén az sem számított, ha valaki kiskorú volt. Így mérgezték meg az erdélyi magyarságot mint gyanúsnak ítélt közösséget. Erkölcsi kötelességünk fejet hajtani azok előtt, akik életük, szenvedésük árán arra tanítanak, hogy embernek lehet maradni, az emberi méltóság megőrzése jelenti a közösség erejét. Erkölcsi kötelességünk életben tartani a közös emlékezetet – zárta szavait a diplomata. Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató igazolta a polgármester megállapítását: Sepsiszentgyörgy tud emlékezni. Felemlítette, 1996 szeptemberében végigjárták a szenvedés helyszíneit, a szamosújvári börtönt, ahol Puskás Attilával térdig vízben állva készített interjút, Jilavát, ahol a felszín alatt négy szint mélységben magyar és székely elítéltek románokkal együtt szenvedtek, és eljutottak a poklok poklába, a Duna-csatorna megsemmisítő munkatáboraiba is. Említette az Erdélyi Magyar Ifjak perét, Orbán Lászlót, az ozsdolai szökevényeket, akik nem voltak betyárok, mint ahogyan azt rájuk ragasztották. Kitért Moyses Mártonra, aki, ha van hős a világon, akkor ő az, kivágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, majd a diktatúra elleni tiltakozásként 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát. A XX. század legnagyobb magyarjának Márton Áron püspököt nevezte. Megindokolta: ő tudta, meddig érdemes, meddig szabad elmenni a kompromisszumok megkötésében. A felavatott emlékházat Török József életműveként értékelte. Aktualitást adva előadásának, Tófalvi Zoltán arra hívta fel a figyelmet: Székelyföld autonómiájáért mindenki saját képessége és tehetsége szerint munkálkodjék, ahhoz ki-ki azt tegye hozzá, amihez ért. Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (VPFOSZ) elnöke a polgármester szavaira utalva képmutatásnak nevezte azt, ahogyan Románia elítélte a kommunizmust, hisz utána ez a gyakorlatban nem látszott meg. Fogsága idején tanulta egy tíz éve börtönben levő társától: a rácsok, szögesdrót mögött csak egy nemzetiség van, a kommunistaellenesek nemzetisége, és ott csak egy Isten létezik. Megtoldotta, ott az élet és halál határmezsgyéjén alakultak a nagy karakterek, de – tette hozzá szomorúan – erre a mai hatalomnak nincs szüksége. Török József, a VPFOSZ háromszéki elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az emlékház létesítéséhez, és szerényen visszautasította Tófalvi Zoltán szavait, mondva, egyedül ezt nem hozhatta volna létre. Közölte, a kiállított anyag csak töredéke annak, amit átnéztek, de bővítik majd a kiállítást. El szeretnék érni, hogy a tanárok ide hozzák a diákokat rendhagyó történelemórára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai ajánlás az autonómia (Beszélgetés Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselővel)
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 9-én strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, de utal a kollektív kisebbségi jogok jelentőségére, és elvárásokat fogalmaz meg a speciális oktatási intézményrendszer létrehozása, illetve a szabad kisebbségi média biztosítása kapcsán. Kiemelt jelentőségű az is, hogy az ET felszólítja az összes tagállamát: ültessék gyakorlatba a létező területiautonómia-megoldásokat, követendő példaként Dél-Tirolt jelöli meg. Legutóbb 2003-ban az Andreas Gross cseh képviselő által megfogalmazott és a közgyűlés által megszavazott ajánlás foglalkozott az európai kisebbségek helyzetének rendezésével, azóta egészen mostanig nem került ilyen súllyal napirendre a kérdés. Kalmár Ferenc András képviselőt a jelentés elfogadásához vezető útról, annak jelentőségéről, esetleges jövőbeni hozadékáról kérdeztük. – Vélhetően hosszú előkészítő munka előzte meg a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentés véglegesítését, és nem volt könnyű feladat a többségi igen elérése sem az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén. Hogyan sikerült meggyőznie a jelenlevők többségét a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéskör fontosságáról, és miként lehetett elnyerni támogatásukat? Melyek voltak a leghatásosabb érvek?
– A folyamat egy és fél, de talán inkább két évvel ezelőtt kezdődött. 2010-ben lettem tagja az Európa Tanács magyar delegációjának. Azt tapasztaltam, hogy sok fontos témáról tárgyal az ET, de valahogy a nemzeti kisebbségek ügye nem került a politikai főasztalra. Pedig ez a téma jelentős feszültségeket tud gerjeszteni, melyek akár katonai konfliktusokhoz is vezethetnek. Sajnos, előttünk Ukrajna példája, és több ízben tapasztalhattuk: az európai testületek akkor foglalkoztak a nemzeti kisebbségek ügyeivel, amikor azok már robbantak. Például a ’90-es évek elején, a dél-szláv háború hatására született a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, amelyre azóta is mindenki hivatkozik. Jelentésemnek is ez az alapja, kiindulópontja. Ugyanakkor véleményem szerint akkor kell egy problémával foglalkozni, amikor még konstruktívan állnak hozzá a felek, amikor még nem szabadultak el az indulatok. Számos politikussal, civil szervezetek vezetőivel beszéltem, konzultáltam erről Strasbourgban és az ET-n kívül is. Az erdélyi magyarok közül külön meg kell említenem Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét. E beszélgetések következményeként fogalmazódott meg végül bennem és másokban az a kezdeményezés, melyet az ET politikai vezetése elé terjesztettünk. Ennek első aláírója Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony volt. A beadott kezdeményezés egyik célja, hogy hozzuk vissza a fő politikai témák közé a nemzeti kisebbségek kérdéskörét. Az ET politikai vezetése ezt elfogadta, és kérte az Esélyegyenlőségi és Diszkrimináció Elleni Bizottságot, hogy állítson jelentéstevőt. Erre a munkára jelentkeztem, és versenybe kerültem egy görög képviselő asszonnyal. Miután mindketten elmondtuk elképzeléseinket, a bizottság nagyarányú többséggel engem jelölt ki jelentéstevőnek. Elkezdtem a munkát, és minden egyes bizottsági ülésen beszámoltam a jelentés aktuális állapotáról. Az észrevételeket beépítettem, és így haladtunk. A siker kulcsa talán éppen ebben a folyamatos konzultációkban rejlik. A végső szavazáskor sokat nyomott a latba a bizottság véleménye. E testület pedig a már ismert végső változatot támogatta.
– A jelentést végül 58-an szavazták meg, 16-an voksoltak ellene és 16-an tartózkodtak. Szinte országokként csoportosíthatóak a jelentést elutasítók. Mivel magyarázták nemleges szavazatukat?
– A napokban kaptam meg a szavazási listát. A kép nagyon vegyes. A szlovák és horvát képviselők valóban egyhangúlag szavaztak nemmel. A román delegáció vegyesen szavazott. Volt benne minden: igen, nem és tartózkodás is. A török képviselők is vegyesen szavaztak, bár a bizottsági üléseken kifejtették, hogy Törökország az 1923-ban aláírt lausanne-i szerződést követi. Tudni kell, hogy a negyvenhét ET-tagállam közül csak Törökország, Görögország és Franciaország nem írta alá vagy nem ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A szerb delegáció egyhangúlag igennel szavazott. Végül is senki sem magyarázta szavazatát.
– Melyik volt a jelentés legkényesebb, legnagyobb ellenállásba ütköző része?
– A jelentés különböző fázisaiban eltérőek voltak a vitapontok. A végén a nemzeti kisebbségek külön oktatási rendszerére vonatkozó javaslat keltett vitát, továbbá az általam eredetileg megfogalmazott „tradicionális nemzeti kisebbségek” (őshonos – szerk. megj.) meghatározás, valamint a kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok kérdése. A második témát főleg néhány finn képviselő firtatta, ők azt sérelmezték, hogy a jelentés nem foglalkozik a roma kisebbséggel. Én tájékoztattam a közgyűlést, hogy volt egy levélváltásom a strasbourgi európai roma szervezet vezetőségével, melyben kifejtettem véleményemet, miszerint a körülbelül 12–13 milliós európai roma kisebbségről egy különálló, csak a romákkal foglalkozó jelentést kellene készíteni. Ez a téma oly összetett, hogy nem lehet egy általános jelentésben fél oldalon megtárgyalni, és megfelelő ajánlásokat tenni. Végül a közgyűlés a meghatározásból kiszavazta a „tradicionális” szót, így a határozat a roma kisebbségre is vonatkozik. A kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok témakörben sok módosító indítvány érkezett, melyeket a román delegáció tagjai nyújtottak be. Ezek arra irányultak, hogy az ide vonatkozó paragrafusokat úgy fogalmazzák át, hogy azok egyéni jogokra vonatkozzanak. Néhány kivételtől eltekintve ezeket a módosító javaslatokat a bizottság és a közgyűlés egyaránt elvetette.
– Mit tart ön a jelentés és az elfogadott ajánlás legjelentősebb pontjainak?
– Nagyon fontos, hogy a jelentés nyomán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése felszólítja a tagállamokat az „egység a sokszínűségben” koncepció támogatására az országok között és azokon belül egyaránt. Politikai prioritásként jelöli meg a nemzeti kisebbségek védelmét, ami segíti Európa fenntartható jövőjének építését, hozzájárul a méltóság, az egyenlőség, a megkülönböztetés-mentesség elve tiszteletben tartásának biztosításához. További fontos kitétel, hogy az előnyök nem korlátozódnak a kisebbségekre, hanem ez a védelem mindenki számára stabilitást, gazdasági fejlődést és fellendülést hoz. A jelentés rögzíti, hogy az önrendelkezéshez való jog összeegyeztethető az állami integritás és a nemzeti szuverenitás jogával. A dokumentum azt is kimondja, hogy a területiautonómia-megállapodások szintén hozzájárulhatnak a nemzeti kisebbségek kollektív dimenziójú jogainak hatékony védelméhez és az asszimiláció elkerüléséhez. Első ízben fogalmaz meg egy ET-jelentés kifejezetten autonómia-megállapodásokra vonatkozó erőteljes ajánlást. A jelentés nyomán a közgyűlés a kultúrát, nyelveket, vallást is magában foglaló közös identitáshoz való jog tiszteletben tartását a nemzeti kisebbségek jogai védelmének fontos részének tekinti, így joguk van megőrizni és fejleszteni saját intézményeiket, és kollektív védelemben kell részesülniük. A közigazgatási átszervezések kapcsán a dokumentum rögzíti, hogy gazdasági szempontoktól függetlenül figyelembe kell venni a történelmi régiókat. Mindezekre tekintettel a közgyűlés felszólítja az Európa Tanács tagállamait, hogy mielőbb írják alá és ratifikálják a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt. Továbbá felszólítja az ET-tagállamokat, hogy tekintsék át és használják útmutatóul az egyes államok által alkalmazott legjobb gyakorlatokat – és itt nevesíti Dél-Tirolt és az ötszázaléknyi svéd polgár nyelvét is hivatalos nyelvként elismerő Finnországot. A jelentés szerint ezek és más államok kollektív jogokat biztosító gyakorlata érvényes modellül szolgál az ilyen jogokat még nem biztosító országok számára. – Milyen formában nyithat utat az autonómia felé az ET Parlamenti Közgyűlése által elfogadott ajánlás? Mi az benne, ami a korábbi, hasonló dokumentumokból hiányzott? – Nyugat-Európában vannak nagyon jól működő autonómia-modellek. A jelentésen keresztül ezeket közelebb szeretném hozni térségünkhöz, nézzék meg más közép-kelet-európai politikusok is, és lássák, hogy ezek egyáltalán nem a realitástól elrugaszkodott, „ördögtől való” modellek. 2003-ban a Gross-jelentés az autonómiákról mint feszültségoldó megoldásokról beszélt. A most elfogadott Kalmár-jelentés a területiautonómia-megállapodásokat és a kollektív dimenziójú jogokat az asszimiláció fékezésére, a demokrácia kiterjesztésére, az európai sokszínűség megőrzésére, a szolidaritás és az európai integráció megvalósítására is javasolja. – Valóban hozhat áttörést a nemzeti kisebbségek védelmében a most megszavazott ajánlás? Hiszen nem kötelező az európai államok számára, és Románia vezetői máris tiltakoztak a benne foglaltakkal kapcsolatosan, Traian Băsescu államelnök pedig kijelentette, az ET-ajánlás mit sem ér, mivel Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát. Mily módon vehetőek rá az érintett kormányok, hogy mégis tartsák tiszteletben az ET Parlamenti Közgyűlése által megfogalmazottakat? – Valóban, az ET határozatai nem kötelező érvényűek, de irányadóak Európában. Éppen egy román szenátor fogalmazott úgy, hogy az ET erkölcsi erejű üzeneteket küld szerte a kontinensen. Ne feledjük, hogy a ’90-es évek elején, mikor a közép-kelet-európai volt szocialista országok csatlakoztak az ET-hez, aláírták, hogy betartják az addig elfogadott határozatokat, javaslatokat. Sőt, vannak államközi alapszerződések, ilyen például a magyar–román is, melyek hivatkoznak ET-határozatokra, és ettől kezdve ezek már kötelezővé váltak. Szerintem a legfontosabb hatása a jelentésnek az, hogy a területi autonómia-megállapodások és a kollektív dimenziójú jogok ellenzői nem érvelhetnek a jövőben azzal, hogy nincs európai dokumentum, mely ezeket ajánlaná. Azt se feledjük, hogy Európának komoly külső kihívásokkal kell szembenéznie és válaszolnia. Európa csak összefogással lehet sikeres, ehhez pedig a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése – európai szinten elfogadott elvek alapján – elkerülhetetlen.
– Hogyan tovább? Várható a közeljövőben újabb lépés, amely esetleg erősíti, hatásosabbá teszi a most elfogadott ajánlást?
– Európai parlamenti választási kampányban vagyunk, így a „hogyan tovább” még sok mindentől függhet. Azt meg kell említenem, hogy a kampány során többen próbálják kisajátítani legalább részben a jelentést. Jelöltek és szervezetek is. Igaznak tűnik a mondás, hogy „sikeres csata után sok vitéz mutatkozik”. Most nem szeretnék nevesíteni senkit, mert folyik a kampány, de egyszer megteszem majd. A végső, plenáris vitában Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony és Gaudi-Nagy Tamás vitázott nagyon határozottan, higgadtan, komoly érveket felsorakoztatva. Ez valóban nagy segítséget jelentett.
Farkas Réka

Sepsiszentgyörgyön találkoztak a diákszínjátszók
Nyolcadik kiadását valósították meg a Gyermekszínjátszók Országos Találkozójának. A rangos vetélkedőnek a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola adott otthont. A háromszéki diákok két-két első és második, valamint egy harmadik díjat szereztek.
A versenyen brassói, szászrégeni, felsőboldogfalvi, gyergyószentmiklósi, farkaslaki, csíkszentsimoni, sepsiszentgyörgyi, torjai, rétyi és illyefalvi diákszínjátszók vettek részt, összesen tizenhárom előadással. Külön csoportban versenyeztek az elemi és a gimnáziumi tanulók – a kicsik hat, a nagyok hét produkciót mutattak be.
Nagy Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke szerint a színjátszó találkozónak a varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik. Meglátása szerint évről-évre nő az előadások színvonala, válik jobbá a gyerekek teljesítménye. Ezt bizonyítja, hogy az elemi osztályosoknál minden produkciót díjaztak. A legjobbnak a torjai diákszínjátszók bizonyultak, ők A tök és a csikó című mesefeldolgozással végeztek az első helyen.
A második díjat a Váradi József Általános Iskola tanulóinak ítélték oda a Csipkerózsika és a Taligás király című produkciókért, harmadik díjban részesültek a brassói (Az erdők világa), a rétyi (A pletykás asszony) és szászrégeni (Füllentő) diákok.
Az V-VIII. osztályosok csoportjában a felsőboldogfalvi (A rút kiskacsa) és az illyefalvi (A szegény ördög) diákok előadása nyerte el a zsűri tetszését, második lett a szászrégeniek Pótvizsga című produkciója, harmadik helyen végeztek a farkaslaki tanulók a Szent István koronája előadással. Dicséretben részesültek a gyergyószentmiklósiak (Üdv Csajvilliben), valamint a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola tanulói A kényes leány előadással
Rákosi Katalin. Székelyhon.ro

Véglegesítette EP-választási programját az RMDSZ
Véglegesítette európai parlamenti választási programját az RMDSZ – jelentette be csütörtökön Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a dokumentumot kidolgozó bizottság koordinátora.
,,Az RMDSZ 11. csíkszeredai kongresszusa 2013 májusában az Erős Európa, gyarapodó Erdély! Szövetségük az Európai Parlamentben című kongresszusi dokumentuma kijelölte azt az utat, amelyen a következő években haladni fogunk, és megnevezte a jövőképünk megvalósításához szükséges eszközöket is” – hangsúlyozta Székely István, hozzátéve: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdeke a régiók és a közösségek Európájának építése, egy olyan Európai Unióé, amelyben az őshonos nemzeti közösségek és a nyelvi kisebbségek szülőföldjükön a számbeli többséggel egyenjogú közösségként tudnak jövőt építeni. Szabadság (Kolozsvár)

Magyarok, románok, lojalitás
Nemrég azt nyilatkozta a televízióban a román külügyminiszter, hogy lojalitást vár el a romániai magyaroktól. A hír megjelent számos helyen, szerte az írott és elektronikus sajtóban, de különösebb reakciókat nem váltott ki sem újságírókból, sem névtelen hozzászólókból.
Holott mint cseppben a tenger, ebben a fél mondatban benne van az erdélyi magyarság sorstragédiájának közel száz éve (illetve az elkövetkező ki tudja hány). Lehet, hogy egyesek ezt túlzásnak gondolják, de alább megpróbálom kifejteni, indokolni.
Kulturális különbségek
A kiindulópont a sokat emlegetett kulturális különbség Nyugat és Kelet között. Nyugaton az a természetes, hogy az állam van a polgárokért, a közhivatalnok, kezdve a falusi irodistával és bezárva az államelnökkel, azért van, hogy az állampolgárokat szolgálja. Ott a kérdést csak úgy lehet feltenni, hogy mennyire lojális az állam és annak hivatalnokai az állampolgárhoz. Ezzel szemben van a keleti szemlélet, ahol az ilyen-olyan atyuskákhoz való lojalitás az elvárt magatartás.
Ahol az a jó polgár, és az számíthat jólétre (amint azt a külügyminiszter is említi), aki lojális az államhoz. Mindkét mentalitásnak hosszú időre visszanyúló hagyománya van, s a maguk módján és helyén elfogadottak, és működnek is. De itt vagyunk mi, a sors által távolról sem kegyelt erdélyi magyarok, akik kulturális szempontból a Nyugathoz tartozunk, de a nagyhatalmi érdekek egy keleti országba tagoltak be. S hogy részrehajlással ne vádolhassanak, hadd szögezzem le, hogy annak levét isszuk nemcsak mi, de a román kormányok is 1920-tól errefele.
Mi nem tudunk megbarátkozni ezzel a helyzettel és mentalitással, ők pedig rettegve feküsznek le minden este, s azért imádkoznak, hogy reggelre szét ne hulljon az ország. Mi nem akarjuk elfogadni ezt a mentalitást, ők meg, úgy néz ki, képtelenek változni, s a gyakorlatban is bizonyítani azt az állításukat, hogy Románia egy latin gyökerű európai ország. Újra és újra kibukik belőlük a fanarióta, s nem csak szóban, de tettekben is tanújelét adják annak, hogy képtelenek lojálisnak lenni azokhoz, akik őket ilyen-olyan tisztségekbe juttatják, és gondoskodnak anyagi jólétükről. Hadd mondjak erre rögtön két aktuális példát.
Tavaly nyáron uniós állampolgárok egy csoportja polgári kezdeményezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amiben azt kérik, hogy az kezdeményezzen egy jogszabályt az úgynevezett nemzeti régiók (olyan régiók, melyekben a lakosság többségének nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási vagy kulturális jellemzői eltérnek a környező régiókban élőkétől) védelmében. Az Európai Bizottság ennek a kezdeményezésnek a beiktatását elutasította, mondván, hogy nem hatásköre ilyen téren jogszabályt kezdeményezni.
Az elutasítást a kezdeményezők bíróságon támadták meg, s legnagyobb meglepetésükre példa nélküli helyzetet idéztek elő, mivel egy olyan perbe, amit két természetes személy indított az Európai Bizottság ellen, négy EU-tagország avatkozott be. A pert indítók egyike Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke (nem titok, hogy a kezdeményezés a Székely Nemzeti Tanács nevéhez fűződik, ugyanis az elfogadásra javasolt jogszabály egyik lehetséges haszonélvezője a Székelyföld lenne), a beavatkozó országok egyike pedig Románia.
Épeszű ember azt gondolná, hogy Románia a kezdeményezők oldalán avatkozik be, hisz ha egy olyan jogszabály születne, ami előnyös Románia egyik régiója számára, akkor a román kormány azon lesz, hogy az a jogszabály megszülessen. De nem! Románia a Bizottság oldalán, a kezdeményezés ellen lépett szorítóba, azaz – hogy fogalmazzunk a külügyminiszter szóhasználatával – Románia nem lojális saját állampolgárai egy jelentős csoportjához.
Közismert, hogy ha a Székelyföld autonómiája ellen foglalnak állást, bukaresti politikusok rendszeresen előállnak azzal, hogy ez egy szegény régió, ha nem kapna pénzt Bukarestből, akkor képtelen lenne fenntartani magát. Feltéve, hogy ez így van, még érthetetlenebb ez a lépés. Itt lenne egy lehetőség arra, hogy a Székelyföld külső forrásokhoz jusson, s ne kelljen elvonni a moldvai vagy olténiai románok szájától a falatot, hogy jusson az éhező székelynek is, a kormány pedig ezt elutasítja!
Tegyük fel, hogy a jogszabály megszületik, s évente 100 ezer euró érkezik Brüsszelből Székelyföldre. A kormány ezzel egy időben megteheti azt, hogy mondjuk 50 ezer eurónak megfelelő lejjel kevesebbet utal vissza a központi költségvetésből a székelyeknek, ezt az összeget pedig szétosztja az ország többi régiói között. Így még az sem állna fenn, hogy a támogatásból csak a székelyek profitálnak, az ország többi része nem. Mindezek ellenére Románia álláspontja tiszta és világos: határozottan ellenzi, hogy szülessen egy olyan jogszabály, amiből a székelyek is profitálhatnak! A kormány ugyanis úgy gondolja, hogy a székelyek dolga nem az, hogy jobban éljenek, hanem az, hogy lojálisak legyenek.
Tűrjük el a beolvasztásunkat?
A második példa is európai, annyi az eltérés, hogy a helyszín nem Brüsszel (pontosabban Luxemburg), hanem Strasbourg. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a hónap elején tárgyalta a 13445-ös számú dokumentumot, ami végső formájában az 2014/1985-ös számú jelentés lett, más néven a Kalmár-jelentés, melynek témája az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete.
Kalmár Ferenc magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő – a közgyűléstől kapott megbízatás szerint – megvizsgálta az európai kisebbségek helyzetét több tagállamban, majd hivatkozva már régebb elfogadott ET-dokumentumokra, illetve az elfogadásuk óta eltelt időben felgyűlt tapasztalatokra, ajánlásokat fogalmazott meg azon államok számára, melyek területén hagyományos nemzeti kisebbségek élnek.
A jelentés legnagyobb újdonsága az, hogy különleges hangsúlyt helyez a kollektív jogokra, illetve a különböző területi jellegű megoldásokra. Mindebben semmi rendkívüli nincs, nem fogalmaz meg íróasztal mellett született nyakatekert elméleteket, hanem számba veszi a gyakorlatban jó eredményeket hozó megoldásokat, s nevükön nevezi azokat. A tervezethez 35 módosító indítvány érkezett. Azokból húszat finn képviselők nyújtottak be, de ez a húsz tulajdonképpen vehető egynek is, mert mindegyik arról szól, hogy a szövegben több helyen megjelenő hagyományos nemzeti kisebbség kifejezésből töröljék azt, hogy hagyományos.
Erről is lehetne elmélkedni egy sort, de témánk szempontjából másik 14 javaslat érdekes. Azokat román képviselők egy csoportja nyújtotta be, céljuk pedig az, hogy tompítsák és maszatolják a jelentés következtetéseit. Hogy még konkrétabb legyek: a kollektív jogokra és a területi megoldásokra (értsd: a területi autonómiák különböző formáira) vonatkozó részeket szerették volna kiiktatni, avagy átírni.
Azt gondolom, nem kell hosszan magyarázni, hogy ha a jelentést eredeti formájában fogadják el, annak haszonélvezői lettek volna az ország határain kívül élő románok, illetve román közösségek is, miközben semmiféle hátrányt nem jelentett volna a Romániában élő románok számára. Igen ám, de megint ott van Erdély, és ott vannak azok a fránya magyarok! A román álláspont pedig ilyenkor egyértelmű: nem lojálisak, tehát fügét nekik! Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezen úgy lehet változtatni, hogy naponta fennhangon kinyilatkoztatjuk, hogy lojálisak vagyunk, akkor az téved. Egy jó román ugyanis tudván tudja, hogy a magyarok nemcsak illojálisak, de alattomosak is, egy szavukat sem szabad tehát elhinni.
A helyzet tehát világos: Románia feltétel nélküli lojalitást vár el tőlünk, ráadásul még arra sem számíthatunk, hogy cserébe ő is lojális lesz hozzánk. Ez az elvárás teljesen egyoldalú: legyünk csendben, ne ellenkezzünk, tűrjük az elűzésünket és beolvasztásunkat célzó praktikáikat, sőt abban a kis időben, amit nekünk szántak még, vágjunk jó képet is, teszem azt, nevezzük át a Kossuth utcát December 1. sugárútra és ama napon el ne fogyjon ajkunkról a mosoly és a hozsanna.
Mindezt jó, ha pontosan tudjuk, ha jogainkért és jövőnkért sikeresen akarunk harcba szállni. Mi következik ugyanis ebből: csak szép szóval, racionális érvekkel semmire nem fogunk menni. Ennél többre van szükség. Saját erőre és erős partnerekre, támogatókra. Olyan helyzeteket kell tudnunk teremteni, amikor a bukaresti kormány meg parlament inkább enged, vagy legalább észrevenni a mások által teremtett helyzeteket, s azokat ügyesen kihasználni.
Pártviszonyulás a nemzeti kérdéshez
Ahhoz nincs szükség túlzott intellektuális erőfeszítésre, hogy belássa bárki: ehhez – stílszerűen fogalmazva – a magyarsághoz lojális vezetőkre van szükség. Olyan emberekre és szervezetekre, amelyeknek nemcsak a lózungok szintjén, hanem valóban a népünk jövője, boldogulása a fontos, cselekedeteiket annak rendelik alá.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy csak akkor van esélyünk, ha politikai érdekeink képviseletével egyetlen pártot bízunk meg, ami mögé felsorakozik a közösség apraja-nagyja. Tud az működni több párt létezése esetén is, ha azok külön-külön nemzetileg elkötelezettek, s a megfelelő pillanatokban képesek minden sajátos érdeket félretéve együttműködni.
Értelmetlenség tehát azon keseregni, hogy immár három erdélyi magyar párt létezik, ellenben igencsak érdemes azt megvizsgálni, hogy ezek miképpen viszonyulnak a nemzeti kérdéshez. Más szóval azt, hogy mennyire lojálisak népünkhöz. A kérdés pedig annál nagyobb súllyal bír, minél nagyobb a formális támogatottsága egy magyar pártnak.
Tekintettel a 2012-es választások eredményeire, illetve az általuk a gyakorlatban megtett lépésekre, ilyen téren a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot felesleges elemezni, különösebb bizonyítás nélkül elfogadható, hogy autonómiaharcaink sikere rajtuk nem fog múlni. A kép sokkal árnyaltabb az RMDSZ esetében, sőt túlzás nélkül mondhatunk az árnyalt helyett aggaszót is. A szimmetria kedvéért hadd adjak ebben az esetben is két konkrét és aktuális példát.
Az első lehet éppen a fennebb már vizsgált Kalmár-jelentés. Ha valaki a jelentés elfogadása után a hazai magyar sajtó híradásait figyelte, azt láthatta, hogy azok tele voltak különböző szintű RMDSZ-vezetők nyilatkozataival, amelyek egyrészt nagy sikerről beszéltek, másrészt meg arról, hogy abban milyen nagy szerepe volt az RMDSZ-nek.
A valóság azonban kicsit más, ezt személyes tapasztalataim alapján állíthatom. Kezdjük azzal, hogy a jelentés gondolata a Székely Nemzeti Tanács és az ET parlamenti közgyűlése magyar küldöttségének 2011-es megbeszélésén vetődött fel, amikor azt járták körül, hogy miképpen lehet a Székelyföld javára fordítani a már létező ET-dokumentumokat különös tekintettel arra, hogy 2013-ban kerek évfordulója lesz az 1201/1993-as, illetve a Gross-jelentés néven ismert 1334/2003-as jelentésnek.
Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy meg kellene vizsgálni, a gyakorlatban milyen eredményeket hozott eme két dokumentum, illetve az eltelt évtizedek tapasztalatait levonva miképpen lehetne továbblépni a kisebbségvédelem terén. A témát Strasbourgban az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság kisebbségjogi albizottságában vetette fel annak elnöke, Kovács Elvira délvidéki politikus, majd miután a parlamenti közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy szülessen egy ilyen jelentés, kemény harcokat kellett megvívjon a magyar küldöttség, hogy Kalmár Ferencet bízzák meg annak elkészítésével.
A jelentéstevő végig kapcsolatban volt a Székely Nemzeti Tanáccsal, konzultált vele a jelentés tartalmáról, ennek is köszönhető az, hogy abban jelentős teret kaptak a kollektív jogok és a területi jellegű megállapodások. Az nem kétséges, hogy a 2013-ban az ET parlamenti közgyűlése küldöttévé választott Korodi Attila mandátuma rövid időszakában igen aktív volt, és jó együttműködés alakult ki közte és a magyar küldöttség, valamint a Székely Nemzeti Tanács között is, de azért enyhén szólva túlzás azt sugallni, hogy az RMDSZ-nek olyan nagy szerepe lett volna a jelentés elkészültében.
Ráadásul a történet vége igencsak kérdőjeles, hisz április nyolcadikán a jelentés bemutatásakor és megszavazásakor a teremben nem volt RMDSZ-es képviselő! Hogy ennek mi volt az oka, arra vonatkozóan semmit nem nyilatkoztak az RMDSZ illetékesei, de az tény, hogy igen kínos helyzetben lett volna az, aki ott van, s egy kormánypárt képviselőjeként szavaznia kellett volna futószalagon a román kollégák (lényegében a román állam) módosító indítványairól.
Egyáltalán nem valószínűtlen feltételezni azt, hogy ez volt a távolmaradás oka, de ha netán így volt, akkor hogy is állunk a lojalitás kérdésével? Ha az RMDSZ lojális a magyarsághoz, akkor a képviselője ott ül a teremben, és hozzászólásaival meg szavazataival kiáll a tervezet eredeti formája mellett. S végső soron legyen bármi a távolmaradás oka, az a tényen nem változtat: ebben az esetben az RMDSZ nem volt lojális népéhez.
Véget vetni a Bukarest-függőségnek
A másik téma már valamivel régebbi, de még mindig napirenden van: az a kezdeményezés, hogy a székelyföldi önkormányzatok hozzanak határozatot Románia közigazgatási átszervezésének ügyében. Itt az alapgondolat az, hogy már évek óta szó van a közigazgatási átszervezésről, melyet jobb helyeken úgy ejtenének meg, hogy megkérdezik az állampolgárokat, hogy mely települések alkossanak egy régiót.
Ez nálunk esélytelen (lásd a két rendben kiírt helyi népszavazásokat, melyeket a bukaresti hatalom mindig megakadályozott), de tavaly nyáron sikerült találni egy alternatív megoldást, ami abban áll, hogy a helyi képviselő-testületek – mint a közösség legitim, megválasztott képviselői – állást foglalnak ebben a kérdésben. Azt ugyanis nem lehet adminisztratív eszközökkel megakadadályozni, hogy egy képviselő-testület elfogadjon egy állásfoglalást, avagy egy petíciót, amiben kinyilvánítja, hogy milyen összetételű régiót tart kívánatosnak, illetve hogy eme régió számára milyen többlethatáskörökre tart igényt.
A kezdeményezésről hosszas egyeztetések zajlottak a hazai magyar politikai szervezetek között, a gyakorlatba ültetés azonban késett. Hogy ennek véget vessen, a Székely Nemzeti Tanács elnöke február 12-én közzétett egy felhívást, amiben arra kéri a székely polgármestereket, hogy terjesszék be a vonatkozó határozattervezetet, a képviselő-testületeket meg arra, hogy szavazzák meg.
Azóta eltelt több mint két hónap, s fél kézen még mindig meg lehet számolni, hogy hány önkormányzat tett ennek eleget. Kétségtelen, hogy a bukaresti politikusok nem örömükben ugrálnának a plafonig, ha a posta heteken keresztül naponta több ilyen határozatot kézbesítene a kormánynak meg a parlamentnek, s ismerve a román közigazgatás működési mechanizmusát, ez némi pénzben kimutatható retorziót vonna maga után, de azt végre tudomásul kell venni, hogy áldozatok nélkül nem fog menni.
Ha azt akarjuk, hogy a minél közelebbi jövőben a saját adóinkkal legjobb tudásunk szerint magunk gazdálkodjunk, akkor vállalni kell annak a kockázatát, hogy átmenetileg meg kell húzzuk a nadrágszíjat. Ez már csak azért sem olyan nagy áldozat, mert egy magyar polgármester semmiféle hűségnyilatkozattal meg mosolydiplomáciával nem tudja elérni azt, hogy őt Bukarestben ugyanúgy kezeljék, mint egy románt.
Ezt tudomásul kell venni, számolni vele, s azon igyekezni, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben szűnjön meg a Bukarest-függőségünk. A székelyföldi polgármesterek igen kis százaléka az, aki nem RMDSZ-színekben nyert mandátumot, azok egy része ellenben már eleget tett a felkérésnek, miközben az RMDSZ-es településvezetők közül csak elvétve találni olyat (mindamellett egyformán elismerés illeti az összest, akik már léptek). Ha az RMDSZ lojális lenne a népéhez, akkor azon lenne, hogy a polgármesterei terjesszék be ezt a határozattervezetet. Mivel ezt nem teszi, joggal kérdőjelezhető meg a lojalitása.
Példákat még lehetne mondani, de nem akarván visszaélni az olvasó türelmével, itt inkább megállok, mert ennyiből is látható, hogy igen nagy optimizmusra (naivságra?) vallana azt állítani, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt következetes módon lojális a választóihoz, népéhez.
Recept a békére
Ezek szerint semmi remény, vethetünk keresztet Romániában a különböző autonómiaformákra s Székelyföldre? Nem, nem hiszem. Itt van például az, ami április nyolcadikán Strasbourgban történt: a román képviselők igencsak meglepődtek, amikor módosító javaslataikat sorra elvetette a plénum. A közmondásosan nagyra tartott román diplomácia csúfos kudarcot szenvedett! Ez is arra utal, hogy más szelek kezdenek fújni Európában. Következik két függetlenségi népszavazás: szeptemberben Skóciában, novemberben meg Katalóniában.
De ne is rohanjunk olyan előre időben, hisz itt van a szomszédban az ukrán válság, aminek a kimenetele jelenleg kiszámíthatatlan, de egy dolog biztos: nem fog nyomtalanul elmúlni. A következtetés pedig az, hogy célszerű lesz újragondolni eddigi magatartását, viszonyulását minden olyan ország kormányának, amelyikben hagyományos nemzeti kisebbségek élnek, s ez hatványozottan igaz azokra, ahol ezek adott régióban helyi többséget alkotnak. ű
Ha ugyanis jót akarnak, akkor ezek a kormányok át kell értékeljék a lojalitásról alkotott fogalmukat, s el kell fogadják, hogy kölcsönösség nélkül nem megy. Esetünkben ha a bukaresti kormány lojális hozzánk, egyenrangú állampolgárnak tekint, és nem tör folyton a nyelvünkre, jelképeinkre, életterünkre, ha biztosítja számunkra azt a területi autonómiát, amire igényt tartunk, akkor mi is lojálisak leszünk hozzá. De csak akkor! Addig ellenfelek vagyunk, és minden legális és demokratikus eszközt felhasználva harcolni fogunk.
Ha pedig azt gondolják, hogy azzal leszerelnek, hogy beveszik a kormányba a legnagyobb hazai magyar pártot, akkor jó, ha tudják, hogy ez magában nem elég, a békéhez az is szükséges, hogy átemeljék a kormányprogramba ezen párt programjának sarkalatos pontjait, majd hozzá kell lássanak azok gyakorlatba ültetéséhez. Mondanom sem kell, hogy ama párt is akkor számíthat a lojalitásunkra (ami választásokon leadott szavazatokban tud konkretizálódni), ha maga is lojális hozzánk, vagyis csak akkor vállal kormányzati szerepet, ha az előbb említett feltétel teljesül.
Adott tehát a béke receptje, nincs abban semmi ördöngős és teljesíthetetlen, következésképpen adott a béke lehetősége is. Közhely, hogy a székely katona-nemzet, de azért azt jó tisztán látni, hogy nyugodtan nevezhető a béke nemzetének is, ugyanis történelme arról szól, hogy a saját és mások békéjét védte. Ez ma is így van, s befejezésképpen csak azt tudom kívánni, hogy a mostani autonómiaharc érjen véget minél hamarabb.
Árus Zsolt
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

A német megszállás emlékműve
Nincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés.
Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők.
Valóság kontra globalizmus
Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre.
Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete.
E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről.
Kollektív nácizás
A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés.
Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy.
Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet.
A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fiatal erdélyi építészeket támogat Winkler Gyula
EP-képviselőként egyik kiemelt célunk, hogy elvigyük az erdélyi magyarság értékeit Európába. Öröm látni, hogy erdélyi fiatalok nemzetközi szinten érnek el sikereket szakmájukban, ráadásul úgy teszik mindezt, hogy az erdélyi magyar hagyományokat is továbbviszik”– mondta el Winkler Gyula a „Szakállszárító” csapat tagjainak a temesvári RMDSZ székházban szerdán.
A hat fiatal műépítész alkotta csapat megnyerte a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának a „Fogadótér-kapu” tervezési és építési pályázatát. A Kárpát-medencében meghirdetett pályázati kiírásra 43 csapat küldött be pályamunkákat. A nyertes csapat részt vesz a projekt továbbtervezésében és előkészítésében, valamint a velencei magyar pavilonban fel is építi azt.
A fiatal tervezők levélben keresték meg az EP-képviselőt, aki Temesváron találkozott velük. Ez alkalommal bemutatták neki az erdélyi néprajzi hagyományokból ihletet merítő pályázatot, amely ezt a szakmán belül nagy tekintéllyel és hagyománnyal bíró versenyt megnyerte. A csapat a szakállszárító koncepcióját használta fel, amely egyrészt a közösségi együttlétet szolgálja, másrészt a közösségi építéshez, a kalákamunkához is köthető, ezáltal is élteti és továbbgondolja az erdélyi magyar hagyományokat.
„Az RMDSZ Brüsszelben eddig is népszerűsítette és ezután is fogja promoválni az erdélyi értékeket, büszkeséggel tölt el, hogy a ti munkátok is hasonló célt szolgál, örülök, hogy támogathatom munkátokat” – mondta a fiataloknak Winkler Gyula. A csapatot alkotó egyetemisták: Järger Zsolt (Temesvár), Szemcsuk Franciska (Déva), Benedek Tímea (Nagyszeben) és Tóth Bertalan István (Arad), Molnár Zsolt és Czáka Zoltán (Csíkszereda). maszol.ro

Vörös Hold
99 év telt el az örmény holokauszt óta
A huszadik század első olyan tragikus eseményére, amely egy teljes népcsoport kiirtására irányult – az örmény genocídiumra – emlékezett április 30-án délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termének teljes telt házas közönsége. A szomorú esemény áprilisi, 99. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Örmény–magyar Kulturális Egyesület szervezett irodalmi-történelmi-zenei estet, amelynek keretében bemutatásra került az örmény holokausztot túlélő, Bardizágban (Törökország) született Bodurian János Vörös Hold című elbeszéléskötete is.
Az est a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes (vezető: Fazakas Ildikó, oktató: Bőr Hunyadi Gyula) játékával kezdődött, a formáció magyar népdalok előadásával érzékeltette Bodurian János kalandos életútját, majd az egyesület alelnöke, Nagy Attila üdvözölte a megjelenteket.
– Ma az örmény genocídiumra emlékezünk, de egy nép se higgye azt magáról, hogy nem vett részt népirtásban, és ez az örményekre is vonatkozik. A huszadik században összesen körülbelül 170 millió ember esett áldozatul a különböző genocídiumokban, 40 millióval több, mint ahányan elpusztultak az ismert történelem évezredei alatt bekövetkező, hasonló tragédiákban. A kötet a törökországi népirtásról szól, amelynek centenáriumára jövőben emlékezünk. Ezen genocídium három lépcsőben következett be: 1894 és 1896 között a törökök és az általuk felbérelt kurdok 200.000 örményt öltek meg. A holokauszt kifejezést először ekkor használták. Kemal Atatürk megöletett további 35 ezret, 1915–16-ban pedig a török hadsereg gyilkol meg további egymillió örmény embert. Sokan a Kaukázusba menekültek, Lenin 70.000 örményt gyilkoltatott meg közülük. A kurdok 1919 és 1923 között még 200.000-et mészároltak le a törökök buzdítására. Szörnyű tragédia volt, de próbáljunk meg emberhez méltóan, mellveregetés nélkül megemlékezni az áldozatokról.
A Vörös Hold című kötetet Ávéd Rózsa, az egyesület titkára mutatta be, de előtte az örmény holo-kauszthoz köthető, magyar fordításban megjelent kiadványokat is ismertette. Közéjük tartozik az osztrák Franz Werfel által 1938-ban írt A Musza Dagh negyven napja című regény, amelyet nagy érdeklődés övezett és amely először érkezett hozzánk magyar fordításban.
– Az irodalom évtizedekig hallgatott az örmény genocídiumról – mondta Ávéd Rózsa. – Lezajlott a második világháború, a kettészakadt világ szovjet tagköztársaságaiban pedig nem volt divat ilyesmiről szót ejteni. De az örmény tudósok mindent megtettek azért, hogy eredeti dokumentumokhoz, fényképekhez juthassanak, és 2005-ben Jerevánban napvilágot látott Az örmény genocídium című kötet, amelyet 2007-ben fordítottak magyar nyelvre. Ezt követte Antonia Arslan Pacsirtavár című könyve, amelynek marosvásárhelyi kötődései is vannak: Király Kinga Júlia fordította magyar nyelvre, a Mentor Kiadó jelentette meg, és a marosvásárhelyi Kali Kinga armenológus mutatta be. Baruir Nercessian A halál völgyében jártam című, angol nyelvű kötetéről nemrég szereztünk tudomást. Ő túlélte az örmény holokausztot, és idős korában papjának mesélte el élményeit. Erről szól a könyv, amelynek angol eredetijét Nagy Attila ismertette, de hamarosan elkészül a magyar változat is, a szintén marosvásárhelyi Kaáli Nagy Botond fordításában.
Mindezek közül először – 1931-ben – a most bemutatandó Vörös Hold látott napvilágot, és akkora érdeklődés övezte, hogy 1932-ben újra kiadták. Szerzője, Bodurian János (eredeti nevén Magardici Bodurian) 1889-ben született Konstantinápoly közelében, Bardizágban, egy olyan, örmények lakta településen, amely ma már nem létezik. Jómódú kereskedőcsalád gyermeke volt, akit iskolai tanulmányai után öccsével együtt Velencébe küldtek a szülei, hogy az ottani Szent Lázár-szigeten folytasson teológiai tanulmányokat. A holokauszt során édesapját és fél családját meggyilkolták, ő egy olajbogyókat tartalmazó hordóba bújva hajózott át a tengeren, és került Konstancára. 1928-ban kérelmezte felvételét az erdélyi egyházmegyébe. 1929 tavaszát már Szépvízen töltötte, ahol további harminc éven át szolgálta örmény katolikus szertartású papként a helyi közösséget. Öccse Szászrégenben telepedett le édesanyjukkal együtt, aki 1942-ben, 92 éves korában halt meg. A kötet az ő visszaemlékezései alapján és a szerző gyermekkori játszótársai alakjainak felidézésével íródott. Bodurian János nem beszélte jól a magyar nyelvet, örmény szertartás szerint misézett, de ez a híveit nem zavarta, nagyon ragaszkodtak hozzá. Kedves, közvetlen, igen tehetséges ember volt. Bukaresti tartózkodása alatt kézinyomdát vásárolt, amit a későbbiekben Szépvízen működtetett. Három könyvet adott ki, ezek közül az egyik a Vörös Hold című elbeszéléskötet volt. Nagyon szerény kiadvány, de az első, amit egy örmény anyanyelvű szerző magyar nyelven írt és adott ki Erdélyben az 1915-ös deportálásokról. Az eltüntetett örmény múlt emlékére idézi meg gyerekkori játszótársai alakját, és ő az első, aki megemlíti a török családok által befogadott és törökként felnevelt örmény gyerekeket is. Utódaik közül sokan csak az elmúlt években szembesültek azzal, hogy dédszüleik, nagyszüleik örmények voltak. Bodurian örmény enciklopédiát állított össze és nyomtatott ki, a tizenkét kötetesre tervezett sorozatból kettő látott napvilágot. De e kettő alapján kapott 1959 őszén meghívást Mikojan pátriárkától, az örmény főpaptól Ecsmiadzinba, hogy ott folytassa a munkát. Nagy örömmel készült az útra, és visszatért Örményországba, de megbetegedett, és még abban az évben elhunyt. Könyvekkel teli csomagjának Bukarestben nyoma veszett.
Bodurian Jánosnak él egy azonos nevű unokaöccse Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója. Ő ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe, ahogyan tesszük ezt mi is a genocídium 99. évfordulója alkalmából.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

Voksokban igazolt nemzetpolitika
Semmi sem igazolja jobban a kormány nemzetpolitikáját, mint az a 95 százalékos támogatottság, amely a parlamenti választások során a külhoni szavazatokban megnyilvánult – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton a Magyar Ifjúsági Konferencia soros ülésén, a felvidéki Dunaszerdahelyen.
A helyettes államtitkár (képünkön) a rendezvényen mondott beszédében felidézte az előző kormányzati ciklusban a nemzetpolitika terén megvalósított lépéseket.
E téren hangsúlyozta az „új nemzetpolitika” alapjait képező jogszabályok – köztük az állampolgársági törvény módosítása, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény és az új alaptörvény – megalkotásának fontosságát és ezek hozadékait.
„Sikerült újraindítani azokat a párbeszédfórumokat, amelyek lehetővé teszik a folyamatos egyeztetést a Magyar kormány és a külhoni szervezetek között” – idézte az MTI Répás Zsuzsannát, aki a beindított cselekvési stratégiák konkrét hozadékai között említette a külhoni magyar intézmények és azon belül az oktatási intézmények megerősítését, rámutatva ennek a stratégiának a külhoni magyar közösségekre gyakorolt megerősítő, összefogó hatására.
Elmondta: a választások során – amikor a több mint 560 ezer új magyar állampolgár kétharmada regisztrált, és ezek kétharmada részt is vett a voksoláson – bebizonyosodott, hogy nagyon nagy az érintettek elkötelezettsége a közügyek intézése iránt.
„Nagyon fontos, hogy ilyen nagy arányban vettek részt az új állampolgárok a szavazásban, és nincs jobb visszaigazolása a kormány nemzetpolitikájának, mint az a 95 százalékos támogatás, amelyet a Fidesz–KDNP-szövetség kapott a külhoni magyaroktól” – szögezte le. A Magyar Ifjúsági Konferencia a magyarországi és külhoni magyar fiatalok és azok szervezeteinek legmagasabb szintű egyeztetési fóruma, amelyet alapítói 1999 novemberében hoztak létre Budapesten.
MTI. Székelyhon.ro

Átadták a Barcsay Ákos-díjakat Vajdahunyadon
A magyar közösség életében kiemelkedő szerepet vállaló három Hunyad megyei személyiség szombaton vehette át az idén alapított Barcsay Ákos-díjat. A vajdahunyadi kultúrházban megszervezett ünnepségen Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke adta át a díjat a kitüntetettnek, illetve képviselőiknek. Barcsay Ákos-díjban részesült Tóth János csernakeresztúri plébános, Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója és Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság elnöke.
,,Idén a közösségépítés éve van Hunyad megyében. Sokan megkérdezték, hogy eddig mit tettünk, ha csak most hirdetjük meg a Közösségépítés évét. Persze, hogy közösségépítést végeztünk, most viszont az elmúlt huszonöt év munkájának akarunk új lendületet adni, a tematikus év meghirdetése által, megerősíteni, hogy igen, ma is szükség van, és ezután is szükség lesz a közösségépítő tevékenységre. Így készülünk a Szövetség megalapításának huszonötödik évfordulójára. Nem telt el sok idő azóta, hogy meghirdettük a Közösségépítés évét, de máris voltak olyan rendezvényeink, amelyek új erővel töltöttek meg minket. Március 15-ére a nők szervezete ezer kokárdát varrt, idén először minden ünneplő viselte nemzeti szimbólumunkat, az ezeregyediket pedig én kaptam útravalóul, amikor a kampánykörútra indultam múlt héten. Böjte atya felhívásához csatlakozva közösségi faültetést szerveztünk. Alig egy napja, hogy nagyszámban gyűltünk össze mi véndiákok, a vajdahunyadi magyar iskola ötvenéves születésnapját megünnepelni” – sorolta Winkler Gyula ünnepi beszédében. Mint mondta, csak akkor lehet sikeres a közösségépítés, ha erős a Szövetség, hatékony a képviselet. ,,Ezért kell május 25-én Hunyad megyében is bebizonyítani, hogy töretlen az egységünk, és hogy erős európai parlamenti képviseletet akarunk" – fogalmazott Winkler Gyula, aki megköszönte a díjazottaknak közösségért végzett munkájukat.
Tóth János atya, csernakeresztúri plébános a szó legnemesebb értelmében igazi pásztora a dél-erdélyi szórványközösségeknek, aki 23 éve szórványgyülekezetekben szolgál. Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója megalapítása óta vezeti az intézményt, munkájának köszönhetően ma az iskola több mint egy tanintézmény, a Hunyad megyei magyarság központjává vált. Varga Károly, a dévai Geszthy Ferenc Társaság elnöke több mint két évtizede végzi közösségépítő munkáját, tevékeny szerepet vállalt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum megalapításában.
Az első alkalommal átadott díjhoz járó alkotást Koppándi Benczédi Ildikó, Déván élő fiatal képzőművész tervezte és készítette el. maszol.ro

Zenei áhítat
Néhány éve az evangélikus-lutheránus egyház kórusai éves találkozójukat a városünnepre időzítik. Igaz, távol a már szombat délelőtt lüktető sokadalomtól, Széna utcai templomuk meghitt közegében, visszafogottan, de mégis jelenvalóan.
Mert miként Fejér Attila főtanácsos áhítatában fogalmazott, a szövetség ládájának jelenléte Dávid számára is Isten szentségének közelségét jelentette, ez pedig boldog énekre indította. A tizenharmadik együttlétnek voltak ugyan „igazolt hiányzói” (a bukarestiek, a hosszúfalusiak, no meg a baróti református közösség énekesei idén nem tudtak eljönni – ismertette Zelenák József tiszteletes), de itt voltak és hálaadó énekükkel megtöltötték a templomot és egymás szívét a brassói, a halmágyi (képünkön), a barcaújfalusi, a krizbai, a négyfalusi, a sepsiszentgyörgyi evangélikus egyház kórusai, meghívottként pedig a kilyéni Búzavirág dalkör. (Ferencz) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ötezer lejes büntetés a kétnyelvű feliratokért
Dicsőszentmártonban tegnap tovább folytatódott a helyi kórházra és járóbeteg-rendelőre kifüggesztett kétnyelvű feliratok körüli konfliktus. A másfél hónapja kitett táblák, amelyek a prefektus utasítása és a megyei tanács átirata nyomán kerültek fel a kórház kapusszobájának falára és a rendelőintézet bejárata fölé, a helyi tanács egyes tagjait és a város kormánypárti polgármesterét a napokban kezdték el zavarni. A legutóbbi tanácsülés nyomán a polgármester, Matei Alexandru büntetéssel fenyegető átiratot küldött a kórházigazgatónak. Tegnap három rendőr jelent meg a helyszínen, akiket azért küldtek ki, hogy eltávolítsák a feliratokat, de mégsem tették, bár időközben a polgármester is a helyszínre érkezett. Délután 2 óra körül a városrendezési bizottság elnöke átadta a kórházvezetőségnek az 5000-30.000 lejes büntetésről szóló határozatot. A kórházigazgató a megyei önkormányzathoz fordult tanácsért, ahonnan azt a választ kapta, hogy a büntetés magas besorolása nem felel meg az előírásoknak, ezért a megyei tanács jogászai megtámadják azt. A kórházigazgatónak pedig azt tanácsolták, hogy vetesse le a feliratokat és kérjen engedélyt a helyi önkormányzattól a táblák újbóli kifüggesztésére. A történtek után nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a válasz.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Tompa Gábor: sikerül magasan lebegni és lobogni
Tompa Gábor, az Uniter-gálán a legjobb előadásért díjazott kolozsvári színház igazgatója beszélt lapunknak a győztes produkcióról, a társulat nívós munkájáról, kellő színészi alázatáról.
– Az idén önt a díjátadók között láthattuk, társulata, a sétatéri színház a Viktor avagy a gyermekuralom című elődással elnyerte a nagydíjat az Uniter-gálán. Mennyiben más a mostani, nyolcadik díj az eddigi hétnél, amennyit begyűjtöttek?
– A legnagyobb örömöt számomra az jelenti, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magas szinten sikerül tartania a mércét. Annak dacára, hogy minden színház életében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek, úgy tűnik, a mi csapatunknak sikerül magasan lebegnie és lobognia. Én ezt annak tulajdonítanám, hogy színészeinkben megvan a kellő alázat, soha nem fekszenek rá a képzeletbeli babérjaikra, képesek mindig újra és újra kezdeni alkotói munkát.
Másrészt azért is örülök, mert a Viktor avagy a gyermekuralom egy remek színészi alakításokkal teli, rendkívül kemény és nagyszerű előadás. Minden fantasztikus összhangban áll, ami természetesen elsősorban a kiváló rendezőnek, Silviu Purcăretenek köszönhető. Meggyőződésem, hogy Roger Vitrac darabjának hosszú élete és komoly nemzetközi pályája lesz. Azt szoktuk mondani, hogy nem annyira a díj a fontos, de ez az előadás megérdemelte a kitüntetést.
– Hét nagydíj után az lett volna a meglepő, ha a mostanit nem az ön társulata viszi el?
– Nem lett volna meglepő, hisz két rendkívül erős előadás versenyzett egzmţssal. Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek Hamletje is megnyerhette volna a fődíjat. Gondolom, a zsűri is komoly dilemmában volt, és ezért osztotta meg a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járó díjat. Persze az külön öröm számomra, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványom, Bocsárdi László vitte el a pálmát.
Tudom, hogy sokan elégedetlenkednek az Uniter díjazási rendszerével, és blogbejegyzéseikben arra panaszkodnak – főleg azok a kolozsváriak, akik nem örülnek a mi sikereinknek –, hogy miért mindig ugyanazok kapják a kitüntetést. Ez kissé olyan, mintha azért neheztelnénk a tenisztornák szervezőire, hogy azokat mindegyre Federer, Nadal vagy Djokovics nyeri, holott mindenki másnál jobban ütik a labdát.
– Hogy érzi: a díjátadási gála mostani helyszíne, Marosvásárhely is valamiféleképpen közrejátszott abban, hogy az idén ennyi magyar és magyar vonatkozású díjat osztottak?
– Nem mondanám, hisz máskor is voltak magyar díjazottak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy sikerült erős társulatokat és jó előadásokat összehoznunk, másrészt pedig arról a nyitottságról és előítélet-mentességről tesz tanúbizonyságot, amivel a román színházi szakma viszonyul az összes társulathoz. Ezt nem csak fontosnak, de modellértékűnek is tartom, olyasminek, amit eltanulhatna az úgynevezett anyaországi szakma is.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)