Történelmi narancsszüret
„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette be Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Az előrejelzéseknek megfelelően a magyarországi parlamenti választások során egyetlen kérdés maradt nyitott: szerez-e újra a kormánykoalíció kétharmados legitimációt?
Békés tavaszi Budapesten sétálgathatott az ember az országgyűlési választások napján. Többnyire csak az MSZP és a DK aktivistái éltek a kampánycsendmentesség lehetőségével, és igyekeztek az utolsó pillanatban maguk, illetve jelöltjeik mellé állítani a „tévelygőket”. A szocialista jelölt, Oláh Lajos aktivistái engem is megszólítottak az Andrássy úton, de különösebb rosszallás nélkül tudomásul vették, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Egy budai választóhelyiség előtt sem románoztak le, holott a bukaresti jelzésű szerkesztőségi autó akár alkalmat is kínálhatott volna rá, ám a gépkocsi Székelyhontól az Erdélyi Naplóig terjedő feliratozása inkább empátiát fakasztott az ott lévőkben. Az országos átlagot jóval meghaladó módon ott már 20 százaléknál tartott a részvétel, hiába, a polgári gyökerű budai hegyvidéki lakók a választást a vasárnapi kirándulás elé helyezték. Nagy tisztelet övezte a feleségével épp akkor megjelenő Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-kultúrtörténész-író-politikust, aki soha nem rejtette véka alá fideszes kötődését.
A belvárosi szálloda recepciósa kicsit másként viszonyult hozzám és a nap történéseihez. „Miért tartotta fontosnak éppen ma Budapestre érkezni?” – kérdezte alig leplezetten provokatív módon, az újságírói munkára hivatkozás azonban megtette a hatását. Már csak azt hallhattam, hogy valakinek a telefonba sírja el bánatát, miszerint a románok Pestig is képesek eljönni szavazni „ezekre”.
Hosszabb sor csak néhány helyen kígyózott: a Parlamentben kiállított Seuso-kincsekre várók, illetve az átjelentkezett szavazók tömörültek. Az egyik belvárosi választási kör irodájának munkatársa így kommentált: „Ha fél hét körül visszajön, meg fog lepődni, mennyien hagyják utolsó percre a voksolást.”
Öröm a Bálna gyomrában
Az esti órákat azonban inkább a Fidesz eredményvárójában töltöttem, amely előtt már hat után gyülekezni kezdtek a szimpatizánsok, s hiába húzódott váratlan sokáig az átjelentkezők voksolása, nem tágítottak. Ezért aztán amikor Orbán Viktor mikrofonhoz lépett, már győztes hangulatban fogadta a tömeg a régi-új miniszterelnököt. „Olyan átütő erejű győzelem ez, amely jelentőségét ma este még fel sem tudjuk mérni – fogalmazott. – Azt, hogy megérdemeltük-e, a jó Isten majd eldönti, de hogy megdolgoztunk érte, az egészen biztos.” Beszéde egyik első mondatában ugyanakkor a nap legfelemelőbb tényének nevezte, hogy a külhoni magyarok először szavazhattak, amit a tömeg hangos éljenzéssel helyeselt. „A Fidesz és a KDNP európai rekordot ért el azzal, hogy a legnagyobb arányú támogatást gyűjtötte be: Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország „jól hallhatóan kimondta: érdemes itt élni, dolgozni és családot alapítani.” Döntésükkel két dologra mondtak nemet a választók, fogalmazott a Fidesz elnöke: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre. „Magyarországnak az EU-ban van a helye, de csak akkor, ha van erős nemzeti kormánya” – tette hozzá.
„Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában” – fogalmazott Orbán másnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: Magyarország a régió éllovasa lesz. Az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, hangsúlyozta, a magyar gazdaság kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban épp ama sokat vitatott gazdaságpolitika eredményeként, amit most a választók megerősítettek.
Kétharmados kérdőjelek
Két nappal az urnazárás, a voksok 98,98 százalékának feldolgozása után ugyanakkor még mindig 16 olyan körzet volt, ahol az átjelentkezők voksai és a külképviseleteken leadott szavazatok még megváltoztathatják az előzetes végeredményt. A legtöbb bizonytalan eredményű körzetet Budapesten találjuk, ám a Fidesz–KDNP még több helyen fordíthat. A 10280 szavazókör 106 urnáját zárták le vasárnap számolás nélkül, ezekbe várják a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. E szavazatokat április 11-én számolják meg, másnap, szombaton lehet biztosan tudni, hogy a Fidesz– KDNP-nek sikerül-e megszereznie a parlamenti mandátumok kétharmadát. A 16 körzetből nyolcban csak matematikai az esély a fordításra, a további nyolcból hat Budapesten található, négy körzetben a fideszes jelölt vezet, négyben pedig a balliberális koalíció jelöltje. A legszorosabb verseny az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese körzetében, Budapest 18. kerületében van, ahol a fideszes Kucsák László 22 vokssal vezet a szocialista Kunhalmi Ágnes előtt, a megszámolásra váró szavazatok lehetséges maximuma pedig kétezer. A jogszabályok szerint nem lehet a voksok újraszámlálását kérni csak azért, mert a jelöltek között kicsi a különbség. Erre akkor kerülhet sor, ha az eredményt megállapító döntés elleni fellebbezésében a beadványozó bizonyítja, a szavazatszámláló bizottság törvénysértően állapította meg az eredményt, s matematikai lehetőség is van az eredmény megváltozására.
Ellenzéki jövőkép
Tudomásul vette a választási eredményt, de a választások tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek melletti lebonyolítására hivatkozva nem gratulált a Fidesznek a győzelemhez Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője ugyanakkor súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, amely történelmi értelemben tévedés.
Azt is bejelentették, hogy egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit. A jelenlegi állás szerint ugyanis a szocialisták 29, az Együtt–PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4-4 mandátumot szereztek, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A közös listán induló pártok esetében viszont öt képviselő szükséges a frakcióalakításhoz, így egyelőre kérdéses, ki állíthat fel képviselőcsoportot a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.
Mesterházy Attila szerint konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Arra számítanak, tette hozzá, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem „a párt irányába indulnak el”, ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket. Azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását, a három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a „kormányváltó erőnek”. A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szombaton adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek.
Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE.
Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület.
A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban.
A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat.
Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat.
A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján.
Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat.
A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban.
A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet.
Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal.
A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat.
Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal.
A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért.
A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete.
Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI

Az Itthon vagyunk Egyesület nyílt levele Marosvásárhely RMDSZ-frakciójának és Borbély Lászlónak
2014 április 10-én ünnepeltük dr. Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármesterének 150. születésnapját. Azaz ünnepeltük volna. Mint ahogy 2013-ban, a 100 éves Kultúrpalota tiszteletére szervezett rendezvénysorozat alkalmából, ezennel is „elfeledkeztek” a városépítőnkről!
„Nevéhez fűződik Marosvásárhely modern városközpontjának kialakítása, villany- és vízvezetékkel való ellátása, a közigazgatás újjászervezése, intézményhálózat létrehozása, középületek, gyárak (gázfejlesztő üzem, közüzemek épületei, téglagyárak korszerűsítése, közvágóhíd, kertészet és üvegházak) építése. Polgármestersége alatt épültek, mára már a város jelképévé vált Városházán és Közművelődési Palotán kívül többek között: öt elemi iskola, polgári iskola (ma műszaki egyetem), felsőkereskedelmi iskola (ma a műszaki egyetem másik épülete), leánygimnázium (ma Papiu Ilarian Főgimnázium), a közigazgatási tanfolyam épülete (ma Dimitrie Cantemir Egyetem), katonai alreál iskola (ma orvosi egyetem), kereskedelmi és iparkamara. Végrehajtják a Maros szabályozását: gátépítés, Műcsatorna és hidak építése, víztisztító üzem, víztárolók, szennyvíztelep. De ekkor épül a gyermekmenhely (ma TBC klinika), polgári sportlövölde (ma a somostetői vendéglő). Tervei között szerepelt egy vármegyeháza, színház, Képzőművészetek háza művészteleppel, iparművészeti iskola, kaszinó, TBC szanatórium a Somostetőn. „ (idézet a www.bernady.ro oldalról).
Igen, utánanéztünk, láttuk, hogy április 11-ére szervezett egy „házi” megemlékezést a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány, mondhatnánk sötétben, lekapcsolt villannyal, csak csendben, meghunyászkodva. Miért ez a némaság a születésnapon? Miért volt a nagy csend 2013-ban, amikor a Kultúrpalota 100. évfordulóját ünnepelte a város? Ha civil emberek időt, fáradtságot, pénzt nem kímélve, nem szervezik meg novemberben Orbán Márton „Bernády” című monodrámáját, pár jóérzésű, szintén civil polgár, adományának jóvoltából fizetve a Kultúrpalota nagytermének mindenkori díját, maradt volna akkor is a némaság! Így nem merült teljesen feledésbe, hogy kinek is lehetünk hálásak a Kultúrpalotáért.
Felháborítónak tartjuk, hogy bár létezik Marosvásárhelyen Bernády alapítvány, és ott ülnek a tanácsban az RMDSZ képviselői, a megyei tanács által megszavazott igencsak tekintélyes összegből (a Megyei Tanács által finanszírozásra kerülő kulturális programok teljes költségvetése 1 millió 790 ezer lej), melyet ezen célokra lehetne fordítani, képtelenek voltak elérni, hogy nevéhez méltóan emlékezhessünk Bernády Györgyre, a város magyarságának eme jelentős személyiségére, születésének 150. évfordulóján! Meddig mehet ez így tovább? Meddig engedik meg maguknak az RMDSZ tanácsosai, hogy semmibe vegyék a marosvásárhelyi magyarság jogait, hogy olyan mulasztásokat kövessenek el, mint ennek az évfordulónak méltó megünneplésének elmaradása? Mi szükséges ahhoz, hogy tegyék a dolgukat, ne hagyják elsorvadni a magyar kultúrát városunkban, ne hagyják eltűnni a magyarság érdemeit, az anyanyelv használatát? Mikor tudják végre félretenni a személyes érdekeket, és egyenes gerinccel kiállni azért amiért megválasztattak?
Folytatjuk a kérdések sorát. Miért van az, hogy mindegyre emlékeztetni kell tanácsosainkat, hogy létezik a magyar közösség városunkban, hogy alkotmányos jogaink vannak, hogy a város vezetősége nem kegyet gyakorol amikor ezeket megadja, de törvénytelenséget követ el, amennyiben korlátoznak bennünket a gyakorlásában? Mikor mondhatjuk ki végre, hogy értékes polgárai vagyunk a szülőföldünknek, hogy nem csak kötelességeink vannak, hanem jogaink is, melyekkel élhetünk? Mennyi időnek kell még eltelnie, hogy a város közösségének fontos eseményeit magyarul is olvashassuk a plakátokon, molinókon, hogy ezen alkalmakkor teljes természetességgel mindkét nyelven felszólaljanak, megszólítsák a magyarságot is? Hiszen itthon vagyunk ebben a városban, itt születtünk, nem csak mi, hanem őseink is, akik közül az egyiknek éppen 2014 április 10-én volt a150. születésnapja, és aki nélkül egy kis vásáros hely lenne Marosvásárhely a mai napig! Ő doktor Bernády György, akiről a város és megye vezetősége nem képes méltóan megemlékezni, még akkor sem, ha a magyarság úgynevezett érdekképviseletének van a tanácsban a legnagyobb frakciója.
Lakó Péterfi Tünde, elnök
Itthon vagyunk Egyesület. Erdély.ma

Balra át, hátra arc!
Készülőben Orbán Viktor harmadik kormánya, mely 2018-ig bizonyosan igazítani fogja Magyarország dolgait – Gyurcsány sötét jövendölése ellenére, mely a leendő kabinet időnap előtti menesztésével riogat –, mert a sokszor ellendrukkerként viselkedő bizonyos külföldi körök is belátták: e nemzeti kormány a választók elsöprő többségének bizalmát élvezi. S nem diktatórikus, nem tekintélyelvű, hanem az ország, a nemzet, a lakosság valós érdekeit szem előtt tartó kormányzati csapat, amit nehéz kikezdeni légből kapott és hazug vádakkal.
Az új kormány megalakítása sem lesz valami világrendítő és -rengető bűvészmutatvány, a kabinet nagyrészt ugyanaz marad, ami volt. Egy dolog biztos: Martonyi János visszavonulása a külügy éléről, de ez is a korára való tekintettel történik.
A legfontosabb minisztériumok élén megmaradnak az ismert nevek: Balog, Varga, a tárca nélküli miniszterelnök-helyettes Semjén. Az egyéb tárcáknál történhetnek rosálások, de teljesen új arcokról nem nagyon esik szó, még találgatás szintjén sem.
Ez Orbán Viktor kormányzati folytonossági koncepcióját támasztja alá.
A „nagy kormányváltók” színes gyülekezetében most két izgalmas kérdés borzolja a kedélyeket: vajon a vakszerencse megóvhatja-e őket a kormánypártok kétharmados többségétől, s lehetne-e frakciót tákolni az Együtt–PM-nek, esetleg Gyurcsányék nagy koalíciójának? Az MSZP-n kívül frakciót csak úgy állíthat ki a gyülekezet, ha valakit „beszippantanak”.
Erre egyetlen atyafi mutatkozik alkalmasnak, a „liberális” Fodor Gábor, aki tálcán kapta képviselői mandátumát, s most egyszerre fontos személy lett. Liberális Párt, az ugyan nincs, de van elnöke, ez a tévelygő politikus, aki most egyszerre Joly Joker és Fekete Péter. Ha beáll Gyurcsányékhoz, lesz frakció, ha nem áll be, nem lesz. Akkor beállhat Bajnaiékhoz. Vélhetően valahová csak beáll, mert a múltja is erre predesztinálja: ő az első számú pártváltó Magyarországon.
Balosék azt ígérték korábban, az esetleges kudarc felelősségét nem hárítják egymásra, puszipajtásságuk szent lesz és örök. Hát ez egyáltalán nincs így: Mesterházyt már közösen kezdték szidni, s arra is célozgatnak, a következő választásokon külön-külön indulnának. Még Fodor Gábor is – egymaga! Előre, Gáborka, új, hatalmas SZDSZ-es vívmányok felé!
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Corlăţean sajnálja Martonyi János visszavonulását
Nagy veszteségnek nevezte a kétoldalú kapcsolatok számára Martonyi János külügyminiszter visszavonulását Titus Corlăţean. A román vezető úgy vélte: utódjának nem lesz könnyű dolga, mert ugyanolyan magas szinten kell majd tartania a két ország közötti párbeszédet. Szabadság (Kolozsvár)

Lojalitást vár el a magyaroktól Corlățean
Románia többi polgárához hasonlóan szeretne jobb életet biztosítani a magyaroknak is, de lojalitást vár el tőlük – mondta Titus Corlățean külügyminiszter egy, a bukaresti közszolgálati televíziónak adott interjúban.
Corlățean a szerda esti interjúban nagy veszteségnek nevezte a kétoldalú kapcsolatok számára Martonyi János magyar külügyminiszter visszavonulását, és úgy vélekedett, hogy utódjának nem lesz könnyű dolga, mert ugyanolyan magas szinten kell majd tartania a két ország közötti „kiváltságos” párbeszédet.
Kifejtette, a magyar–román kapcsolatok jövője szerinte azon múlik, előnyben részesíti-e az Orbán-kormány a „pozitív" elemeket a Jobbik által megjelenített „kísértésekkel” szemben.
„Mi nyitottak vagyunk, de látva, mennyire megerősödött egy szélsőséges, euroszkeptikus párt – a Jobbikról beszélek – szeretném leszögezni: arra senki ne számítson, hogy a román hatóságok elfogadnak majd olyasmit, amit a Jobbik művelt a kampány idején. Szélsőséges megnyilvánulásokat nem tűrünk, és ezek ellen határozottan fellépünk" - jelentette ki Titus Corlățean.
Felidézte, hogy évekkel korábban, amikor mindkét országot baloldali kormány vezette, sikerült megkötni egy olyan alapszerződést, amely lehetővé tette a kereskedelmi kapcsolatok bővítését, kölcsönös beruházásokat, a határ menti infrastruktúra fejlesztését.
Arra a kérdésre, hogy mit kezdenek majd a román hatóságok az olyan vitás kérdésekkel, mint a székelyföldi autonómiatörekvés, amelyet Budapest is támogat, és amely „utcai zavargásokhoz” vezetett Marosvásárhelyen, Corlățean azt mondta: Marosvásárhelyen (a Székely Nemzeti Tanács március 10-i autonómiatüntetésén – szerk. megj.) provokátorok szították a kedélyeket, de ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy most az RMDSZ is tagja a bukaresti kormánykoalíciónak.
„Az a fontos, hogy itthon, a koalíciós pártok szintjén beszéljük meg a dolgainkat, nem Budapesten. Nekünk kell eldöntenünk, milyen közigazgatási felosztás, decentralizációs képlet jobb a román állampolgároknak, az itt élő románoknak, magyaroknak, németeknek. Az etnikai alapú területi autonómiáról szóló mesékben még a Hargita és Kovászna megyei műveltebb magyarok, a politikusok sem hisznek, mert egy ilyen entitás gazdaságilag egy hónapig sem lenne életképes” – állította a román külügyminiszter.
Arra a műsorvezetői közbevetésre, hogy az RMDSZ-en kívül a magyarságot más pártok is képviselik, Corlățean azt mondta, más – adott esetben szélsőséges retorikájú – alakulatokkal ellentétben az RMDSZ-nek az kölcsönöz legitimitást, hogy minden ciklusban beválasztják a parlamentbe.
„Mi szeretnénk jobb életet biztosítani az ország minden lakosa számára, a magyarokat is beleértve, de úgy, hogy lojális polgárai legyenek Romániának” – szögezte le Titus Corlățean külügyminiszter.
Sajtóértesülések szerint egyébként Martonyi helyét mintegy fél évig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, igazságügy-miniszter foglalhatja el, azt követően ugyanis EU-biztossá kívánják jelölni.
Markó Béla: aggasztó a Jobbik előretörése
Aggodalmának adott hangot Markó Béla RMDSZ-es szenátor, a szövetség korábbi elnöke a Jobbik térnyerése miatt a magyarországi választások nyomán. „Romániában is volt ilyen időszak, amikor a Nagy-Románia Párt (PRM) 2000-ben több mint 20 százalékos eredményt ért el. De jelenleg egy ilyen irányzat magyarországi jelenléte egyáltalán nem segít nekünk” – nyilatkozta a politikus csütörtökön az RFI rádiónak.
Szerinte a térségben nem egyedülálló a jelenség, Romániában és Ukrajnában is újjáéledőben van a nacionalizmus és az ultranacionalizmus. Rámutatott: ennek egyik oka az, hogy még az EU-ba belépett országok sem voltak képesek megoldani a nemzetiségi kérdéseket. Markó szerint Magyarországon olyan politikai erőkre van szükség, amelyek képesek a párbeszédre, és a jószomszédi viszonyt választják, a nemzetiségi kérdést pedig együttműködés és közeledés útján kívánják megoldani. Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
„Kor- és kórrajz” 15 évről
Kedden mutatták be Váradon Varga Gábor, nagyváradi magyar író, politikus, kutató vegyészmérnök, az Állami Találmányi és Védjegyhivatal volt vezérigazgatójának Confessionis című könyvét, amely a Riport Kiadó gondozásában jelent meg. Az önéletrajzi kötet háromszáz oldalon, mintegy 75 különböző műfajú írást tartalmaz, melyek felölelik a szerző életének legutóbbi 15 évét, és melyeket erőteljes kohézió köt össze, annak ellenére, hogy eredetileg nem egységes könyvnek szánták azokat. A mű így tehát regényként is olvasható – mondta el a kötet szerkesztője, Szűcs László, aki a szerzővel beszélgetett a könyvbemutatón.
Az eseménynek a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ adott otthont, ahol Veres Kovács Attila váradolaszi lelkipásztor köszönötötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy olyan szerzőt üdvözölhetnek körükben, aki hitvallásosan élt olyan korokban is, amikor ezt kevesen merték megtenni. A Confessionis című könyvet Szilágy Aladár közíró méltatta, hangsúlyozva, hogy a többkötetes szerző eddigi legjobb munkájáról van szó. „A hetvenegynéhány szövegből kirajzolódó emberi sors, kor- és kórrajz (…) hőse egy nagyváradi értelmiségi, előéletében kutatóvegyész, többkönyves író, a város 1989 előtti kulturális életének meghatározó alakja, aki a rendszerváltás után, annak első napjaitól egyik kezdeményezője lett a helyi, majd az országos közélet, politikum, a romániai magyarság önszerveződésének” – mondta el Szilágyi Aladár.
Mint Szűcs László kérdéseire válaszolva Varga Gábor elmondta, közéleti szerepvállalásában nagy szerepet játszott kulturális előélete, hiszen az Irodalmi Kerekasztal titkáraként és az Ady Endre társaság egyik alapítójaként olyan szervezésbeli tapasztalatokat szerzett, melyek előiskolát jelentettek későbbi politikai és közéleti karrierjéhez. Büszkén vallott arról is, hogy irányítása alatt az Állami Találmányi és Védjegyhivatal jóval megelőzve más országos intézményeket, elsőként integrálódott az európai közösségbe. A 90-es évekbeli és mostani politikai viszonyokon elmélkedve Varga Gábor azt is elmondta, hogy meglátása szerint Biharban azért lehetett annak idején olyan eredményeket is elérni, amilyeneket az ország más részein nem, mert volt kivel tárgyalni, hiszen akkoriban a román politikában is az értelmiségi elit volt jelen.
A kötetbemutató keretében Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek olvastak fel részleteket a Confessionis-ból. Az esemény dedikálással zárult.
Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai Könyvtár (2.)
A tizenhatodik-tizenhetedik században könyvtárak csak az iskolák mellett létesültek. A tizennyolcadik században lángra lobbant a könyvgyűjtés szenvedélye. Akkor létesült többek között a gyulafehérvári Batthyáneum – 1792-ben Batthyány Ignác létesítette –, és a nagyszebeni Brukenthal-múzeum is, melyet Brukenthal Sándor alapított.
Tekintettel arra, hogy van még közölnivalónk, bezárólag még visszatérünk a Teleki-Bolyai Könyvtárra. A barokk építészeti műemlékek rajongója
Amint azt már említettük, gróf Teleki Sámuel ifjúkorától gyűjtötte a könyveket, itthon és a külföldön megjelenteket, klasszikusokat és a tudományos műveket.
Teleki gróf a felvilágosodás híveként és a klasszicizáló barokk építészeti műemlékek rajongójaként új könyvesház építését tervezte egy bécsi építész és saját rajzai alapján, a kivitelezést a már említett Schlaff építőmester végezte.
Keresztes Gyula, a Marosvásárhely régi épületei című könyvében leírja, hogy a műemlék alapkövét 1799-ben tették le.
A könyvesházat a meglévő L alakú Wesselényi épülethez építették úgy, hogy azok együttesen egységes épületet eredményezzenek. Az udvari könyvtári szárnyban van az emeletre vezető impozáns lépcsőház és a bejárat ajtaja, mely fölött kőtábla az alapító nevével:
Musis Patriis Gratisque Posteris D.D.Samuel S.R.T. Comes Teleki
A könyvtárterem nagy méretei, klasszicizáló építészeti kialakítása, a falak és a pillérek körül beépített könyvszekrények ünnepélyes hangulatot adnak a helyiségnek.
A háromajtós nagy belmagasságú termet két sor pillérre és a kerítőfalakra támaszkodó kerengő két szintre osztja, a szabadon maradt középső részén csehsüveg-boltozatos mennyezet. A nagyterembe belépő látogató szembetalálja magát Teleki Sámuel kancellár nagy méretű, füzérkoszorúval díszített és aranyozott rámába helyezett képével –Tusch János festette –, melyet az emelet magasságában helyeztek el.
A könyvszekrényeken elhelyezett görög bölcsek és szépírók szobrai díszítik az egyszerű, de finom ízlésű profilokkal díszített termet.
Az éveken át Bécsből hazaküldött könyveket Teleki utasítása szerint helyezték el a dróthálós szekrényekbe. Az épületben levő lakások átalakításával az Akadémia helyi fiókjának könyvtárát és olvasótermeit is idetelepítették.
A régi Wesselényi-ház földszinti belső ajtókerete fölött ma is látható a kőbe faragott családi címer és a család kezdőbetűi. Teleki Sámuel létesítménye a város legfőbb nevezetessége, könyvtárterme a magyarlakta területek legszebb empire stílusú csarnokterme, és szekrényeiben az európai művelődés leggazdagabb hagyatékát őrzik.
Az épület földszinti termében helyezték el a Bolyai Farkas és János Emlékmúzeum kiállítási anyagát. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculata
Ami a műemlék építészeti leírását illeti, arról az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban kaptunk lírást.
Egyemeletes, U alaprajzú épület, tizenkét tengelyes főhomlokzattal, amelyet függőlegesen 6 egyszerű lizéna oszt egy négytengelyes központi, valamint két-két, egyenként kéttengelyes szélső mezőre. A négytengelyes központi rész alsó szintjén a két szélső tengelyben valamikor két félköríves bejárat nyílt, mára a jobboldalit befalazták. Az alsó szint ablakait keskeny, vakolt szalagkeret övezi, a felsőt ugyanilyen egyszerű, könyöklőpárkányokra leszaladó vakolt füleskeretek díszítik. Az emeletet övpárkány választja el a földszinttől, a lizénák vonalában enyhe golyvázással.
Az udvari homlokzatok összképére az építési fázisok különbségei alapvetően rányomják bélyegüket. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculatát a kétszintes udvari árkádsor határozza meg, míg az újonnan épült könyvtárszárny a főhomlokzat egyszerű kialakítását idézi.
A régi szárny utca felőli udvari homlokzatát eredetileg nem díszítették árkádok, ez csak a könyvtárépítés bővítései során került oda, amint ez a fennmaradt tervrajzokból és az árkádok régi szárnyhoz való illeszkedéséből kitűnik.
Az eredeti barokk belsőépítészi részek őrzője
Fontosnak tartjuk azonban, hogy pár mondat erejéig még rávilágítsunk pár nagyon fontos dologra, ami természetesen az épületet illeti.
A műemléknek kettős szerepe volt, egyrészt megvolt benne a korabeli városi palota összes tartozéka – főúri lakosztály, reprezentatív nagyterem, női lakosztály, személyzeti és háztartási helyiségek a földszinten, gazdasági egységek a hátsó udvarban -, másrészt pedig az alapterület csaknem fele könyvtárként szolgált.
A földszinten, a könyvtár nagyterme mellett kapott helyet az olvasóterem, és ugyanazon a szinten volt a könyvtáros külön lakrésze is. A nemesi palota lakóhelyiségei, a kancellár lakosztályával együtt, az emeleten volt.
Marosvásárhelyen egyébként ebben az épületben maradt fenn a legtöbb eredeti barokk belsőépítészi részlet: padlók, ajtók, ablakok, kályhák, falfestés, stukkókeretek. Ugyanakkor néhány helyiségben még vannak darabok az eredeti bútorzatból is.
A könyvtáralapítás mint divat
A Könyvtárban található képgalériáról A város meséi című könyv szerzője is megemlékezik.
1822-ben, Teleki gróf halála után berendeztek a könyvtárban egy galériát a kor és Erdély történelmének neves személyiségeiről készült portrékból.
Köztük volt Bethlen Gábor fejedelem, Mátyás király, Samuel von Brukenthal, aki a tizennyolcadik század második felében Erdély kormányzója volt, Széchényi Ferenc, aki 1802-ben maga is közkönyvtárat nyitott Pesten, és nem utolsó sorban Savoyai Jenő, aki szintén könyvtártulajdonos volt. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy akkoriban nagy divatja volt a könyvtáralapításnak.
Dokumentumok állítják: 1780-ban merül fel a könyvtár alapításának ötlete!
Bota adatgyűjtéséből kiderül az is, hogy Teleki a kezdetektől tudatában volt az általa alapított könyvtár jelentőségének. A nyilvános könyvtárakról egyébként az 1780-as évekből származó dokumentumokban olvashatunk először, és ugyanebben az évben merült fel a marosvásárhelyi könyvtár alapításának ötlete is.
A Téka rendkívül fontos volt a város számára, tekintetbe véve, hogy Kolozsvár vagy Nagyszeben sokkal nagyobb és jelentősebb kulturális központnak számítottak. Mondhatni szerencsénk volt…
A kérdés az, hogy miért épp Marosvásárhelyre esett Teleki választása? Erre szintén A város meséi című könyv szerzője találta meg a választ. Bota úgy tudja, hogy mindez azért történt így, mert itt székelt a Királyi Tábla, és olyan tanintézmények voltak a városban, mint a Református Kollégium, vagy a katolikus iskolák, tele potenciális olvasókkal. És valóban, a könyvtárba betérők többsége a Királyi Tábla és a Református Kollégium diákjai közül kerültek ki.
Teleki fia nem vesz új könyveket. Így a Téka „könyvmúzeummá” alakul…
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból még kiderül, hogy magánkönyvtárról lévén szó, a könyveket saját pénzén vásárolta Teleki.
Mivel azonban halála után a fia nemigen szerzett be új kiadványokat, a tizenkilencedik század második felére a könyvtár egyfajta „könyvmúzeummá” alakult, amelyben sok régi kiadványt megtalálhatott az érdeklődő, újdonságok azonban nem voltak. Így ment ez a két világháború közötti időszakig. A harmincas évek végén a könyvtári élet fellendítése érdekében létrehoztak egy alapítványt, amely megpróbálta kivonni a Tékát a család tulajdonából.
Telt az idő, változtak a korok, az állam is elkezdett nyilvános könyvtárakat létesíteni, és a magántulajdonban lévő könyvtár eszméje lassacskán túlhaladottá vált.
A Teleki Téka művelődési szempontból mérföldkő marad, de olyan kisugárzása, mint alapítója, gróf Teleki Sámuel idején, sosem lesz már.
Sajnos. Nagy-Bodó Tibor
Központ. Erdély.ma

Kelemen Hunor: nem érdekel Tőkés László karrierje és politikai sorsa
Az RMDSZ-t nem érdekli Tőkés László karrierje és politikai sorsa – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnökét arról kérdezték újságírók, miként vélekedik arról, hogy Tőkés László a Fidesz jelöltlistájának harmadik helyéről pályázik újabb európai parlamenti képviselői mandátumra.
Kelemen leszögezte: a döntés Tőkésre tartozik, ő pedig nem akarja idejét vesztegetni azzal, hogy ehhez a témához kommentárt fűzzön. „Semmiféleképpen nem zavar meg minket, nem Romániában indul” – fűzte hozzá, hangsúlyozva: az európai választásokon a magyarországi pártok listáira Romániában nem lehet szavazni, nem lehet tehát sem a Fideszre, sem más pártra, sem Tőkésre voksolni. Az MTI szerint a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Pelczné Gál Ildikó kijelentését, hogy a Fidesz az RMDSZ képviselőivel is egyeztetett Tőkés László európai parlamenti képviselőjelöltségéről. Kijelentette: Tőkés László önmagát fogja képviselni a Fidesz listáján, az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét az RMDSZ látja majd el.
„A fontos az lesz, mennyire tudjuk majd mozgósítani választóinkat, és sikerül-e átlépnünk a választási küszöböt. Nem foglalkozunk Tőkéssel, politikai karrierjével, politikai sorsával, nem érdekel ez most minket. A romániai kampányunkra alapozunk, és meggyőződésem, hogy jó eredményt érünk el” – fejtette ki Kelemen.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lelki kenyér a vers
Számos irodalmi, művészeti programot rendeztek tegnap a Kárpát-medencében a költészet napján, József Attila születésnapjára emlékezve. Budapesten negyedik alkalommal szerveztek Versmaratont, Debrecenben megrendezték a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra volt Verskommandó. Nagy érdeklődés mellett zajlott az egész nap tartó Versmaraton a budapesti Thália Színház Mikroszínpadán, ahol mintegy hetven kortárs költő olvasta fel verseit, a közönség megismerhette Az év versei 2014 című kötet szerzőit. Oláh János költő, író, a hagyományosan a költészet napjára megjelenő kötet kiadójának vezetője elmondta: a tavalyi év válogatása, 100 költő versei jelennek meg a kötetben. Mint fogalmazott, a költészet napján mindig sok a versműsor, de élő költőtől szinte alig hangzott el vers. A felolvasással arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mai költészet is létezik, kortárs költők is írnak verseket, nem is rosszakat. Oláh János elmondta: úgy döntöttek, hogy a költők saját maguk mondják el verseiket, ne színészek előadásában hangozzanak el a művek. Ha rosszabbul is mondja a szerző versét egy színésznél, az az értelmezési módszer, ahogy ő felolvassa, akkor is fontos kordokumentum – emelte ki.
Raffai Ágnes szabadkai színésznő nyerte el a fődíjat a Versünnep Fesztivál professzionális színészeknek, előadóművészeknek és szakirányú hallgatóknak meghirdetett versmondó versenyén, amelyet a költészet napja alkalmából rendeztek meg a budapesti Nemzeti Színházban tegnap. „Ez a délután a szó, a magyar szó ünnepe volt” – mondta az esti díjkiosztón Császár Angéla színművész, a zsűri elnöke, hozzátéve: szükségünk van ezekre a szavakra, és a versekre. „Lelki kenyér a vers” – emelte ki Áprily Lajos szavait idézve.
A költészet politikai rendszereken felülemelkedik, ezt bizonyítja az is, hogy 1964-től emlékezünk meg József Attila születésnapjáról – mondta Vári Fábián László kárpátaljai költő József Attila lillafüredi emléktáblájánál tegnap (felvételünk). A József Attila-díjas költő úgy fogalmazott: a magyar közéletben igazán ritka az, hogy ezzel mindenki egyetért, ennek a napnak a legfontosabb üzenete, hogy József Attila mai és minden magyar ember számára egyaránt fontos. Bár a költészetet az utóbbi évtizedekben többször temették, ám meg tudott újulni, „jó ebben a rohanó világban megállni olykor, kézbe venni egy Radnótit, Pilinszkyt, Nagy Lászlót, Weöres Sándort, hogy a nagy mesterek gondolataiban megpihenjünk” – mondta Vári Fábián László annál a márványtáblánál, amely arra emlékeztet, hogy 1933-ban József Attila a lillafüredi írótalálkozón írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. Csak a vers a fontos, amely szólhat bármiről, de azt a „líra arisztokratikus méltóságával tegye”, adjon érzelmi többletet, üzenjen, keltsen visszhangokat, hogy az olvasó hetek múltán is érezze az újraolvasás kényszerét, legyen élmény a verssel való találkozás – tette hozzá, majd József Attilát idézve azt mondta: vers kell, hogy írassék! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtartó hűség
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Szolgálnak és védnek, de nem minket
Sok víz le fog még folyni az Olton, amíg én képes leszek megérteni, hogy egyesekben miért nem képes a becsület egyetlen szikrája sem megvillanni.
Azok közé tartozom, aki vallják: Hargita megye rendőrparancsnokának a március 15-ei rettenetes tragédiát követően, ami két beosztottjának és egy ártatlan járókelőnek oltotta ki az életét, le kellett volna mondania. De továbbmennék. Radu Sandu Moldovannak nem feltétlenül emiatt a baleset miatt kellett volna lemondania. Radu Sandu Moldovannak azért kellett volna már rég távoznia, mert egyszerűen alkalmatlan a feladatára, s ez már több alkalommal is bebizonyosodott.
Hargita megyében siralmas a közbiztonság és a közlekedésbiztonság. A vezetési morál az egyik legagresszívebb az országban, talán csak a szomszédos Kovászna megyében rosszabb a helyzet. Ezt a kijelentésemet nem statisztikára, hanem személyes benyomásaimra alapozom: hányszor akarnak leszorítani az útról az agresszív előzésekbe bonyolódott székely atyafiak, hány alkalommal kerülök halálközeli helyzetbe mondjuk egy Csíkszereda és Marosvásárhely közötti utamon. Egy alkalommal megkíséreltem megszámolni: a Tudor lakótelepi szerkesztőségi székhely és a Kőrösi Csoma Sándor utcában található néhányszáz méteres útszakaszon közlekedve hány szabálysértéssel találkozok. Tíz után abbahagytam: elsőbbséget nem adó autós a körforgalomban, jelzés elmulasztása a körforgalomból való kihajtásnál, a körforgalomban való megállás, a buszmegállóban való parkolás, a gyalogátjárónál a gyalogosoknak járó elsőbbség megadásának elmulasztása... Ez mind röpke két-három perc alatt történik Csíkszereda közútjain, minden nap, minden órában, s ezért leginkább a rend őrei, azaz a rendőrök a felelősek, akik az évek folyamán mulasztásaik sorozatával „elérték” a jelenlegi állapotokat, ahol már gyakorlatilag a szabálytalanság a norma, a szabályok betartása kirívó. De ugyanez a helyzet a közbiztonsággal, s erre a kérdésre most azért nem térek ki részletesen, mert ezt egy előző írásomban, ugyanebben a rovatban már megtettem, felsorolva néhány nagy port felkavart, azóta is megoldatlan ügyet: a Madezit-rablás, a Merkúrban történt fegyveres rablás, az eltűnt Andreea esete, egy udvarhelyi borzalmas nemi erőszak, az agyagfalvi Sala-gyilkosság, egy évtizede felderítetlen, sokkoló tinédzsergyilkosság Gyergyóban. De hogy ne csak ezekkel példálózzak: a lakóhelyemmel majdnem szomszédos vegyesüzletet az elmúlt két évben kétszer rabolták ki, a tettes mindkét esetben ismeretlen.
A közlekedésbiztonság, illetve a közbiztonság betartására és betartatására teljesen alkalmatlan rendőrség vezetője a helyi közösség legitim képviselőjének távozásra felszólító üzenetére arrogánsan reagált: néhány nap elteltével egy névtelen közleményben, gyakorlatilag ismeretlen testületek köpenye mögé bújva tulajdonképpen politikai cselszövéssel vádolta Csíkszereda polgármesterét. Ez számomra két dolgot tett világossá: a rendőrkapitány magából indult ki, amikor a polgármester akcióját politikai tulajdonságokkal akarta felruházni, mert feltehetően saját pozícióját politikainak tekinti. S ez itt a második probléma, ami a rendőrkapitány távozását, mint lehetőséget sem engedi felmerülni. Hisz ha Hargita megye rendőrkapitányának lenni politikai pozíció, akkor már érthető, hogy a rendőrség miért nem a közbiztonság és a közlekedésbiztonság javításával van ezen a vidéken elfoglalva. Minden jel arra mutat, hogy a Hargita megyei rendőrség ma is ugyanúgy Bukarest kinyújtott, fegyveres keze Székelyföldön, mint a megyei milícia volt 1989 előtt. Nem hiába tekintenek áldozatként ma is az egyenruhások azon volt milicistákra, akiket a népharag pusztított el 1989 decemberében. Jól véssük hát észbe, ha rendőrt látunk 2014-ben ma Székelyföldön, kiket szolgál és véd. Mert úgy érzem, hogy székelyföldi, magyar nemzetiségű, átlagos állampolgárként én nem tartozom közéjük.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Magyar-magyar önkormányzati együttműködés
Együttműködési megállapodást írtak alá Kolozsváron az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának (ÖOT) és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) képviselői. A találkozón a magyarországi és a határon túli magyar önkormányzatok kapcsolatáról, a magyar-magyar együttműködésről esett szó.
A megbeszélés után Kelemen Hunor RMDSZ elnök elmondta, a találkozó apropója az volt, hogy dr. Gémesi György polgármester, a MÖSZ elnöke készíti elő a Magyar Polgármesterek Világtalálkozójának tizedik kiadását. A Szövetség Országos Önkormányzati Tanácsa régi kapcsolatot ápol a magyarországi féllel, egy együttműködési megállapodással ezt sikerült ma intézményesíteniük, hangzott el, amely segítségével a két oldalon felgyűlt tapasztalatokat cserélhetik majd ki.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének első találkozóját 1996-ban szervezték meg első ízben, amikor sem Magyarország, sem Románia nem volt EU-tagállam, mondta dr. Gémesi György hozzátéve, ma már ő maga és Borboly Csaba is az önkormányzatokat érintő kérdéseken dolgoznak az Európai Unióban. Kifejtette, a tízedik találkozó célja hatékonyabbá és erőteljesebbé tenni – szakmai és gazdasági szempontból – az önkormányzatok munkáját.
Borboly Csaba, az RMDSZ tanácsának elnöke azokról a pontokról beszélt, amelyeket a két fél közti megállapodás tartalmaz. Elsősorban a tapasztalatcserére fektetik a hangsúlyt, a felzárkóztatást szolgáló tevékenységeket erősítendő, ugyanakkor a közös Európai Uniós pályázatokra, amelyekhez három-négy ország partnerségére van szükség.
A megállapodás harmadik pontja az önkormányzatok, a civil szervezetek és az egyházak együttműködését tartalmazza, a negyedik a szakoktatás erősítését, az ötödik pedig a testvértelepülési kapcsolatok elmélyítését, fejtette ki Borboly.
Kustán Magyari Attila. maszol.ro

Egy lépés előre, kettő hátra
Kicsit olyan az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútum, mint az amerikai krimisorozat főszereplőjének, Columbo detektívnek a felesége: folyton csak beszélnek róla, de még senki sem látta.
És kicsit úgy állunk autonómiaküzdelmünkkel is, mintha valami táncot járnánk: ahelyett, hogy céltudatosan haladnánk az úton, minduntalan megtorpanunk, s ha valahogy teszünk egy lépést előre, sietve hátra is lépünk kettőt.
Most úgy tűnik, az RMDSZ kormányra lépése és a közelgő európai parlamenti választások kampánya határozza meg a szövetség autonómiapolitikáját. Előbbi fékként működhet, visszafogottságra készteti a szövetséget, utóbbi viszont határozottabb fellépést követel meg, aligha véletlen hát, hogy jó ideje ez a fajta kettősség jellemzi az RMDSZ megnyilvánulásait. Úgy tűnik, elosztották a feladatokat: Bukarestben nem feszítik a húrt, a kormányra lépéshez kőkemény feltételeket nem szabtak, a vállalt kérések teljesítését sem kötötték semmiféle határidőhöz – a székelyföldi szárny eközben továbbra is hangosabb, radikálisabb, nem riad vissza például az autonómiatüntetéstől való részvételtől, dolgozik a statútumon, nyíltan a Magyar kormány mellett foglal állást. Hogy e kettősség mennyiben valós nézetkülönbség és mennyiben tudatos munkamegosztási stratégia következménye, nem tudni biztosan – legvalószínűbb, hogy mindkettő –, de tény: igencsak tudathasadásos helyzetekhez vezet.
Miközben például Kelemen Hunor a székelyföldi vezetőkkel együtt pózolt a Fidesz eredményváróján, néhány nap múlva már Tőkés Lászlót ostorozta – aki pedig most igazán nem vetélytársa az RMDSZ-nek, ugyanis a magyarországi kormánypárt EP-jelöltlistájának harmadik helyén indulva nem veszélyezteti, sőt, biztossá teszi a magyarság brüsszeli képviseletét. De legalább ennyire képtelen helyzet az is, hogy miközben az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselő javaslatára – a román küldöttség testületi ellenkezése ellenére – elfogadják a nemzeti kisebbségek jogainak bővítéséről szóló jelentést, az RMDSZ képviselője részt sem vesz az ülésen. Pedig hányszor halljuk majd a kampány során, hogy milyen fontos a magyarság európai képviselete! És a hatékony külpolitika szempontjából most teljesen mellékes, hogy két különböző intézményről van szó, és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének semmi köze az Európai Unióhoz és intézményeihez.
Mindezek alapján az sem elképzelhetetlen, hogy valami hasonló történik az autonómiatervezettel is: bizonyára elkészül, egyszer talán majd be is mutatják – csak nehogy aztán ne legyen, ki megszavazza, mire benyújtják a parlamentben.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díjazták a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny legjobbjait
Véget ért a „hatalmas magyaróra”
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum az április 9–12. időszakban harmadszor volt házigazdája a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenynek, ahol 17 megyéből érkezett közel 150 ifjú tollforgató mérte össze anyanyelv- és irodalomtudását, nyelvi leleményét, alkotóképességét.
A rangos esemény záróakkordjára, az ünnepélyes díjkiosztásra április 12-én, szombaton került sor a temesvári Diákházban, amelyen részt vett a főtámogató Oktatási Minisztérium részéről dr. Nagy Éva kabinetigazgató és Winkler Gyula, az RMDSZ Európa Parlamenti képviselője.
A verseny valamennyi résztvevőjét, boldog győzteseket és a kissé csalódott többieket Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő és dr. Nagy Éva tanügy-minisztériumi kabinetigazgató köszöntötték, hangsúlyozva hogy itt mindenki győztes, hiszen valamennyien megyei vetélkedőt nyertek, és előbb vagy utóbb „minden virág kivirágzik”. Az irodalmi „olimpiász” minden résztvevője tudással, élményekkel és egymás megismerésével gazdagodott, amit később az anyanyelv-ápolás, a kultúra bármely területén értékesíthet. A rendkívül szoros verseny eredményeit dr. Egyed Emese, az Országos Bizottság elnöke értékelte, aki egy „hatalmas, eszményi magyarórához” hasonlította a tantárgyverseny négy napját, amely gyönyörű ajándék a résztvevő diákok és tanárok számára egyaránt. A díjakat Winkler Gyula EP-képviselőtől vehették át a vetélkedő legjobbjai, aki miután gratulált a győzteseknek és a rangos verseny valamennyi résztvevőjének, az alábbi gondolatokat osztotta meg a Diákház közönségével: ha a magyar nyelv az Európa Parlament egyik hivatalos nyelve, és egy magyar képviselő, ha a helyzet úgy kívánja, anyanyelvén szabadon felszólalhat Brüsszelben, akkor el kell érjük, hogy itthon, a szülőföldünkön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státuszt, hiszen alkotói vagyunk minden szempontból az erdélyi társadalomnak. Winkler Gyula ugyanakkor a tömbmagyarság és a szórványmagyarság közötti kapcsolatépítés, a székely–szórvány mozgalom jelentőségére hívta fel a jelenlevők figyelmét, mert „az erdélyi társadalom csak együtt kerekedik egésszé, csak együtt érheti el céljait”.
Az ünnepélyes díjkiosztás során oklevelet, pénzjutalmat és a Communitas Alapítvány jóvoltából könyvcsomagot kaptak a nyolc évjárat (V–XII. osztály) legjobbjai. Az Országos Bizottság minden évfolyamon díjazta az első három helyezett diákot, a 4. és az 5. helyezett pedig dicséretet kapott. Az „aranyérmes” magyar olimpikonok: Szabó Balázs (Csíkszereda) V. osztály, Damokos Beatrix (Sepsiszentgyörgy) VI. osztály, Ercse Zsuzsanna (Kézdivásárhely) VII. osztály, Fazakas Réka (Sepsiszentgyörgy) VIII. osztály, Kovács Péter (Nagykároly) IX. osztály, Walcz Beatrix (Sepsiszentgyörgy) X. osztály, Szekeres Ilma (Beszterce) XI. osztály és Tasnádi István (Kolozsvár) XII. osztály.
Régiónk legjobbjai: a XI.-es Kovács Henrietta (Csiky Gergely Főgimnázium, Arad) a III. helyet érdemelte ki 9,60-as osztályzattal, felkészítő tanára Rudolf Ágnes, a VIII.-os Boros Viktória (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) dicséretet kapott 9,10-es osztályzattal, felkészítő tanára Molnos Ildikó és a IX.-es Ilona Judit (Csiky Gergely Főgimnázium, Arad) szintén dicséretet kapott 9,20-as osztályzattal, felkészítő tanára Nyári Andrea.
A szervezők és a támogatók jóvoltából különdíjakat kapott valamennyi versenyző, akik 8-as osztályzatnál jobb eredményt értek el. A különdíjak céljára felajánlott könyvcsomagokat a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Pro Gerhardino Egyesület, a Heti Új Szó, a Nyugati Jelen, valamint a temesvári Bartók Béla és a Szórvány Alapítványok biztosították. A temesvári versenyzők közül különdíjat kapott Andrássy Nóra (VI.) Boros Viktória (VIII.) és Câmpian Csenge (XI.), az aradiak közül Dudás Izabella Bernadett (VII.). A Nyugati Jelen által felajánlott két könyvcsomagot Lőrincz Anna (Sepsiszentgyörgy) és Tamási Tímea (Csíkszereda) vehették át.
A díjkiosztó ünnepség befejező részében Erdei Ildikó, a házigazda Bartók Béla elméleti líceum igazgatója köszönte meg a rendezvény lebonyolítását segítő közel 100 önkéntesnek, diákoknak és tanároknak, valamennyi támogatónak a hozzájárulását, majd átadta a Mikes Kelemen Tantárgyverseny vándorzászlaját a zilahi Pataki Idának, az OB tagjának, aki a jövő évi, 2015-ös tantárgyolimpia szervezőit képviselte a rendezvényen.
„A visszajelzések alapján úgy érzem, hogy sikerült a diákokkal, tanárokkal, a támogatókkal együtt egy olyan rendezvényt megszervezni, amelyre büszkék lehetünk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Erdei Ildikó. – Egy ilyen rendezvény jó alkalom arra is, hogy az iskola, az iskolát támogató közösség megerősödjön. Együtt dolgozunk, ötleteink vannak, közösen átgondoljuk, hogy mi az, amit magunkból, az iskolából a városból megmutathatunk. Ennek jó példája volt az elmúlt két hét, de főleg az utóbbi négy nap, jó érzés volt tudni, hogy számíthatunk egymásra.” Dr. Erdei Ildikó azt is elmondta: az oktatási minisztérium volt a rendezvény fő támogatója, ők biztosították a „kötelező minimumot”, de a pályázati lehetőségek, a támogatók tették lehetővé a különdíjak átadását, a program színesítését, a kirándulásokat, színházi előadásokat, apró ajándékokat. „Ebben az erős mezőnyben büszkék vagyunk Boros Viktória negyedik helyére és a két különdíjra, jó alkalom ez arra, hogy megerősítsük a diákokat, a szaktanárokat abban, hogy ennek a munkának haszna van.” – nyilatkozta lapunknak dr. Erdei Ildikó.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Nem vész kárba a Bolyaiak öröksége
Újabb barátságok köttettek és új együttműködések születtek a Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozóján. Nyolc tanintézet képviseltette magát az eseményen, amelyen a diákok tudásukat és kreativitásukat bizonyították, ezáltal is tisztelegve a Bolyaiak szellemi hagyatéka előtt.
Egyértelmű jelentése van Marosvásárhelyen annak a megnevezésnek, hogy bolyais, azonban ha a hétvégén valaki ezt kiáltotta volna az iskola udvarán, azt kérdezték volna, hogy melyik. Itt volt ugyanis a Kárpát-medence összes Bolyai-iskolájának a képviselője: Budapestről, Ócsáról, Kecskemétről, Mosonmagyaróvárról, Salgótarjánból, Szombathelyről, Zentáról és Aknaszlatináról – tudtuk meg Balázs Katalin tanártól, főszervezőtől.
A képviselet öt diákból, két tanárból és az iskola igazgatójából állt. A találkozót több vetélkedő is megelőzte, volt történelem-, matematika-, művészeti és médiaverseny, a hét végén is zajlottak kisebb megmérettetések. A főszervező elmondta, nem annyira a vetélkedőkön van a hangsúly. „Ez inkább a diákok motiválása miatt van, az a fontos, hogy egymás értékeit megismerjük, barátokat és tapasztalatot szerezzünk és éltessük a Bolyai-szellemet" – jelentette ki Balázs Katalin.
Főként szellemiségénél fogva jelentős a találkozó a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Bálint István szerint. „Az igazgatói tanácskozáson nagyon sok jó ötlet született a folytatást illetően. Szeretnénk, ha a találkozók tematikája még változatosabb lenne, ugyanakkor a diákönkormányzatokat is szándékunkban áll erősíteni, felkarolni" – hangsúlyozta az intézményvezető.
A szombathelyi bolyaisoknak már nem idegen a helyszín. „A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból érkeztünk, és a tizenharmadik éve élő kapcsolatnak köszönhetően másodjára járunk Marosvásárhelyen. Ha a Kárpát-medencei magyarság viszonylatában nézzük ezt a kapcsolatot, akkor azt is mondhatnánk, hogy Szombathely a nyugati határ, Marosvásárhely pedig a keleti. Ezáltal összefogjuk egy kicsit a magyar diákokat és tanárokat" – mondta Károlyi Frigyes, a szombathelyi iskola igazgatója.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)

Határon túli voksmérleg
Bizonyos szempontból meglepő, más szempontból várható eredményt hozott, ahogyan a magyarországi országgyűlési választásokon először szavazó határon túliak voksoltak a vasárnapi megmérettetésen.
Várható volt, hogy jelentős többségük a jobboldalra, ezen belül is a Fideszre szavaz, a kormánypártra adott voksok aránya ugyanakkor talán még a legoptimistább Fidesz-vezetők várakozásait is meghaladta, hiszen a levélben leadott külhoni szavazatok több mint 95 százaléka érkezett a pártra.
Ennek oka egyfelől az, hogy a Fidesz volt az a párt, amely az elmúlt évtizedekben a leghangsúlyosabban tartotta napirenden a határon túli magyarok ügyét, és első kormányzása alatt a – sokak által kevésnek tartott – kedvezménytörvénnyel, majd második regnálása idején a könnyített honosítással kötötte szorosabbra a kapcsolatot az elszakított nemzetrészekkel. A mostani választásokon ennek folyományaként minden bizonnyal jelentős többségben voltak azok a külhoniak, akik éppen azért regisztráltak és vettek részt a szavazáson, mert mindezt meg akarták „hálálni" a kormányoldalnak.
Meglepő ugyanakkor a Jobbik leszereplése, a szélsőségesként számon tartott párt ugyanis gyakorlatilag az egyetlen olyan alakulat volt, amely jelentős forrásokat és energiákat áldozott arra, hogy magához édesgesse a határon túliakat. Képviselői irodákat nyitott, majd a kampány során szórólapokkal is népszerűsítette magát.
Ráadásul a román hatóságok is váratlan segítséget nyújtottak számukra a kampányban, amikor a székely szabadság napján lezajlott marosvásárhelyi incidens nyomán több jobbikos politikust is kitiltottak az országból. Ehhez képest a radikális párt alig több mint kétszázaléknyi voksot kapott a külhoniaktól. Ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a többség számára nem szimpatikus a párt retorikája, itteni megnyilvánulásai, és a hozzá kapcsolódó „balhék" inkább bajkeverőként tüntették fel.
Másrészt a Fidesz már említett, több mint egy évtizedes beágyazottságának, valamint annak, hogy a kormánypárthoz kötik a könnyített úton megszerezhető állampolgárságot.
A balliberális ellenzéki összefogás leszereplését lehetett a legbiztosabbra venni a voksolás előtt. Mesterházy Attila MSZP-elnök kolozsvári bocsánatkérését a 2004. december 5-ei népszavazás előtti határon túli ellenes kampányért teljes mértékben hiteltelenítette, amikor szövetkezett azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki akkor miniszterelnökként élére állt ennek a kampánynak, illetve a határon túliak sorsa iránt a legnagyobb érzéketlenséget tanúsító egykori SZDSZ egyik emblematikus arcának számító Fodor Gáborral. Ennek fényében nem is számíthattak arra, hogy számukra a külhoniak körében sok babér terem.
Az eredmények ismeretében most az a kérdés, hogyan viszonyulnak a magyarországi pártok a határon túliakhoz a továbbiakban. A kormányoldal várhatóan tovább halad az eddigi úton, azaz retorikájának továbbra is fontos eleme lesz a határon túliakkal való kapcsolatok szorosabbra fűzése – erről beszélt Orbán Viktor kormányfő még a voksolás előtt, amikor azt mondta, hogy a következő lépés a külhoni intézmények megerősítése lesz.
Mint magyarázta: „ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen. A Jobbik várhatóan nehezen törődik bele abba, hogy a várakozásaihoz mérten kevésbé tudott hatni a külhoniakra, a kérdés most az, milyen eszközökkel próbálja meggyőzni őket arról, hogy mégiscsak érdemes rá is szavazni.
A baloldal várható hozzáállása kérdéses. A mostani összefogás pártjai eddigi nyilatkozataik alapján külön utakon folytatják a politizálást. Az MSZP és az Együtt – PM részéről talán kevésbé várható, hogy a határon túliakat tennék meg bűnbakká a vereségért. A Gyurcsánnyal megkötött szövetség kapcsán épp a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot ellenző exkományfő mondta el, hogy a külhoniak ügyében nincs egyetértés közöttük.
Ugyanakkor most többféleképpen is dönthetnek. „Elfelejthetik" a határon túliakat, de akár azt az utat is választhatják, hogy megpróbálnak a következő négy évben ők is állásokat kiépíteni a külhoniak körében, hiszen nem minden határon túli magyar meggyőződéses jobboldali. A legkevésbé pozitív végkicsengéssel kecsegtető forgatókönyv minden bizonnyal az lenne, ha csatlakoznának a Gyurcsány-vonalhoz, amelynek értelmisége máris keményen nekiment a szavazatarányokat döntően nem befolyásoló, érvényes voksot leadó külhoniaknak, őket próbálva meg felelőssé tenni azért, mert a Fidesz ismét a kétharmad közelébe került.
Ezzel ugyanis fennállna a veszélye annak, hogy örökre bezárják a kaput a külhoniak többségével való megbékélés előtt, és végzetesen szembeállítanák egymással az anyaországi társadalom egy részét és a határon túliakat.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Krónika (Kolozsvár)

Selejan: megfelelő központi források nélkül az autonómia öngyilkosság
Egész Európában a romániai magyar kisebbség képviselői szólhatnak bele leghangsúlyosabban az ország sorsába, és elvárjuk, hogy a kormány magyar tagjainak olyan kezdeményezéseik legyenek, amelyek az ország egészét, nem csak egy kisebb térséget érintenek – ezt mondta a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
A székelyföldi románok szellemi vezetőjének számító Ioan Selejan püspökkel Csíkszeredában Mihály László beszélgetett a román-magyar együttélés vélt és valós problémáiról.
A püspök azt mondta, itt a románok is ugyanazt a nehéz életet élik, mint a magyarok, miközben mindenki egy jobb jövőben reménykedik, és azt érzi, hogy az utóbbi 20 évben az interetnikai és a vallási feszültségek sokat enyhültek. Hozzátette: Székelyföldön nem az erdők kivágása a legnagyobb veszély, hanem az értelmiség elvándorlása.
Az autonómia kérdéséről szólva Selejan kifejtette: egyértelműen lépéseket kell tenni az autonómia felé, de előbb olyan törvényeket kell hozni, amelyek megnövelik a helyi döntéshozás hatáskörét. Megfelelő központi források nélkül az autonómia kész öngyilkosság – szögezte le Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
Selejan elismerte, hogy a románság körében létezik egy bizonyos fokú érzékenység az autonómiával kapcsolatban, mert az ők értelmezésükben ez a törekvés az elszigetelődéssel, és a függetlenedéssel fonódik össze. Mi, románok, ragaszkodunk a nemzetállam egységéhez, hogy az ország megmaradjon jelenlegi határai között, persze biztosítva a kisebbségek jogait – tette hozzá a székelyföldi ortodoxok egyházi vezetője.
Most olyan helyzetben vagyunk, hogy a kormány három minisztere Hargita megyei, a miniszterelnök-helyettes is innen van, ennél több nyitottságot, ennél több szabadságot mit kellene felmutasson Románia a kisebbségeket illetően – érvelt a püspök. Nincs még egy olyan európai ország, ahol egy kisebbség ilyen hangsúlyosan beleszólhatna a döntéshozatalba – tette hozzá Selejan. Majd így folytatta: a románok szerte az országban azt várják el a magyar döntéshozóktól, hogy nemzeti tervekkel álljanak elő, olyanokkal, amelyek az egész országot, és nem csak egy szűk térséget érintenek.
Összességében ebben a térségben közös a vágyunk arra, hogy együtt haladjunk egy jobb élet felé, ez kellene legyen az alapja az autonómiáról szóló párbeszédnek – magyarázta a székelyföldi ortodox püspök.
A zászlóügyekről és a provokációkról Selejan azt mondta: mindkét oldalon vannak túlkapások, de nem ezek az együttélés alapvető problémái, lakósság többsége a politikusoktól a gazdasági problémák megoldását várja, azt, hogy a miden napi kenyeret tudja letenni a gyerekei elé.
Duna Tv. Erdély.ma

Összegző kiadvány a kolozsvári magyar felsőoktatásról
A kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás történetét mutatja be 18 tanulmány keretében az a kiadvány, melyet hétfő délután mutattak be Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház utcai klubtermében.
A 140 éves kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás című kötet főszerkesztője, Nagy László, a BBTE rektorhelyettese elmondta, a kétnyelvű kiadvány a két évvel ezelőtt, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításának 140 évfordulóján megrendezett konferencián elhangozott tudományos előadásokat tartalmazza.
Ion Aurel Pop, a BBTE rektora kifejtette: az általa vezetett intézményt háromszor is megalapították, a felsőoktatási intézmény ugyanis az 1581-ben létrehozott Jezsuita Kollégium, az 1872-ben megnyíló Ferenc József Tudományegyetem és az 1919-ben alapított I. Ferdinánd Egyetem jogutódjának tartja magát, mindhárom örökségét magáénak tudja.
Kiemelte, a Ferenc József Tudományegyetem már modern egyetemnek számított megalakulásakor, és gyakorlatilag a kezdetektől a kulturális sokszínűség jellemezte. Molnár Kovács Zsolt egyetemi adjunktus felszólalásában hangsúlyozta: a gondosan megszerkesztett, színes kiadvány a kolozsvári felsőoktatás történelme egyik rendkívül fontos dokumentumának számít.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Az örökséget tovább kell adni
A Gyergyói Népzenészek Találkozóján, a gálaműsort megelőzően a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor-termében mutatták be Mezei Magdolna Szivárvány havasán – Gyergyóban gyűjtött népdalok című könyvét.
Páll Levente, a kulturális intézmény igazgatója köszöntötte péntek délután az érdeklődőket, kiemelve, rég volt, hogy ilyen zsúfolásig telt háznyi kultúra-, népdalkedvelőt üdvözölhetett.
Páll Ibolya zenetanárnő a népdal születéséről, továbbadásának fontosságáról, több évtizedes pedagógusi pályája során a gyerekektől kapott visszajelzésekről szólt, többek között kiemelte egykori tanítványa, Magdolna különös kapcsolatát a népdallal, a zenével.
A kötet szerkesztője, Mezei Magdolna mielőtt a daloskönyvről szólt volna, köszönetet mondott tanítóinak: „szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan tanítóim voltak, akik megszerettették a népdalt”.
„Oktató-nevelő munkám folyamán mindig fontosnak tartottam a zenei anyanyelv értékeinek tudatosítását. Hiszek a zene személyiségfejlesztő, értékrendteremtő erejében, abban, hogy javítja a gyerek iskolai teljesítményét, gondolkodását, emlékezetét, összpontosító figyelmét, mozgását, kreativitását. Feladatomnak érzem, hogy mindezeket kihasználva, olyan generációkat neveljek fel, amelyek felnőtté válva nemcsak tetteikben, de érzelmi és erkölcsi mivoltukban is hasznos tagjai lesznek a társadalmunknak. Ezért döntöttem el, hogy részt vállalok a nemzeti műveltség terjesztésében, a néphagyomány, a zenei anyanyelv ápolásában és továbbadásában, ott ahol ezt leginkább megtehetem, az iskolában” – mondta a fiatal tanítónő.
Kiemelte, Kodály Zoltán zenepedagógussal együtt vallja: „a gyermekek elsőre annak a tájegységnek a dallamvilágát kell megismerjék, amelyben nevelkednek, mert ez áll hozzájuk minden tekintetben a legközelebb. A zenei anyanyelv szerepét a népzene tölti be, melyben egy nép múltjának legnemesebb értékei őrződnek meg”.
Kisné Portik Irén néprajzkutató a tanító szerepéről, az egyházi, népdalok ismeretének fontosságáról szólt: „a zenei anyanyelvet komolyan kell venni, népi értéket, zenei kincset ad át a szerkesztő e kötettel, melyet különösen a pedagógus kollégák használhatnak kézikönyvként”.
A népdaltár hiánypótló, a könyvhöz tartozó hanganyag, cédé éppen a gyerekek által legkedveltebb, legnépszerűbb dallamokat tartalmazza. A Gyergyóban gyűjtött népdalok egy csokrát, őseink egyik legféltettebb, legdrágább kincsét menti a kis könyv az utókor számára.
A kötet megjelenésében segített: Balázs Gyönyvér, Kolcsár Árpád, Lovász Árpád, Gáll Beáta, Tatár Attila, Páll Ibolya, Kisné Portik Irén, F&F nyomda.
A könyvbemutatón gyergyói dalokat énekeltek a tanítónő tanítványai, népdalos csoportja, illetve a Hóvirág Néptánccsoport tagjai.
Találkoztak a gyergyói népzenészek
Gyergyói Népzenészek Találkozóját Bartók Béla-mottóval szervezték meg a művelődési központban: „A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.”
A négy év kihagyás után újra megszervezett rendezvény célja az évek múlásával mit sem változott: legalább ezen a napon felhívni a vidék figyelmét a gyergyói népzenei hagyományokra. „Gyűjtsék össze a környezetünkben még meglévő értékeket, tanulják meg és adják tovább a fiataloknak” – biztatta a jelenlévőket Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója. Kisné Portik Irén Mezei János gondolatait tolmácsolta a telt házas rendezvényen, mellyel a szervezők a híd szerepét vállalták fel a népi zenészek és a közönség között. Péntek este több mint négyórás gálaműsor keretében mutatkoztak be a zenekarok: csomafalviak, alfalviak, újfalviak, ditróiak, remeteiek, szárhegyiek és gyergyószentmiklósiak. A táncházzenészek közül a Heveder Zenekart, habár már éjfélre járt, nagy tapssal fogadta a közönség. Táncházzal zárták az ünnepséget.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro

Nemzetpolitikai Kutatóintézet: fontos előrelépés az ET határozata
Fontos előrelépésnek tartja a kisebbségvédelemben a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a Kalmár Ferenc kereszténydemokrata politikus által jegyzett, előző héten elfogadott Európa Tanács-határozatot.
Az előtérbe helyezi a kisebbségvédelem kollektív dimenzióját, a jól működő autonómiamodellekre való hivatkozást, illetve felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be területi önkormányzati megoldásokat minden érintett által elfogadott formában – írták az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésükben.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése múlt keddi strasbourgi ülésén fogadta el a magyar képviselő jelentését a hagyományos nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzése szerint a külhoni, különösen az erdélyi magyarok szempontjából kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek a határozatnak a területi megoldásokra vonatkozó megállapításai.
A határozat ezekre alapozva szólítja fel a tagállamokat, hogy tekintsék át és használják útmutatóként a kollektív vagy csoportjogokat biztosító Alto Adige/Dél-Tirol, valamint Finnország gyakorlatát, továbbá vezessenek be területi önkormányzati megoldásokat minden érintett fél által elfogadott formában – emelték ki.
A Székely Nemzeti Tanács tevékenységének és annak ismeretében, hogy az RMDSZ a saját autonómiatervezete kidolgozásánál a dél-tiroli modellt alkalmazta kiindulási pontként, aligha meglepő, hogy a román képviselők megkísérelték gyengíteni a két nemzetközileg elismert legjobb gyakorlatra, mint követendő példára való hivatkozást – jegyezték meg az elemzés készítői.
Az elemzés rámutat: a határozatban felszólítják a tagállamokat, hogy helyi vagy regionális szinten mozdítsák elő a nemzeti kisebbségek által beszélt nyelvek hivatalos használatát, illetve tegyék meg a szükséges lépéseket az anyanyelven való oktatás folytonosságának biztosítására a középfokú oktatásban és a felsőoktatásban.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénuma elé került jelentés, valamint az annak alapján elfogadott határozat és ajánlás, amely az elmúlt másfél év munkájának eredménye, ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, de erős referenciaértékkel rendelkeznek az emberi jogok tiszteletben tartása mellett elkötelezett európai kormányok számára – jelezte a kutatóintézet.
Rögzítették: a kérdést a jövőben továbbra is célszerű az Európa Tanács napirendjén tartani és megállapításaira történő folyamatos hivatkozással, a benne foglaltak számonkérésével az ET általánosan elfogadott eszközévé, a gyakorlatban is számon kérhető sztenderdjévé fejleszteni. Székelyhon.ro

Levéltárak dokumentumai
2014-ben az Eikon kiadó gondozásában jelent meg Erdély XX. századi történelmével kapcsolatos könyv „Problema transilvană. Disputa teritorială româno-maghiară şi U.R.S.S. 1940-1946. Documente din arhivele ruseşti” címmel, mely román változata a 2000-ben kiadott orosz nyelvű kiadásnak.
Az utóbbi idők egyik érdekes román nyelvű kiadója az Eikon. Talán ennek is köszönheti azt a nem lebecsülendő, figyelmet, érdeklődést, amit kiadványaival fel tud kelteni.
Legújabb kínálata is érdeklődésre számíthat. Már címe is bizonyos gondolkodást vallók számára nagyon vonzó, aminek következtében a könyv bemutatása alkalmával az Egyetemi Könyvtár- Muşlea terme történész- akadémikusokkal, valamint a téma iránt érdeklődőkkel telt meg.
Az orosz kiadás könyv szerzői: T.V. Volokitina, Tatiana Andreevna Pokivailova, valamint Tofik MUSLimovici Islamov. Az utóbbi két kutató a modern történetírás legismertebb orosz szakértői közé tartozik. A könyvet orosz nyelven adták ki. Ezt fordították le román nyelvre: Angela Albu, Marta Beurean, Aliona Bivolaru, Mihaela Lovin, Cristina Silaghi.
A könyvben 127 dokumentumot közölnek a kérdéssel kapcsolatban, kronológiai sorrendben. Ezeket a dokumentumokat az orosz levéltárakban találhatjuk meg, melyeket az utóbbi tíz évben hoztak nyilvánosságra. Az 560 oldalas könyvben, magas rangban levő szovjet, román magyar vezetők a témával kapcsolatban levő eszmeváltásai olvashatók. Táviratok, különböző országok magas rangú diplomatáinak jelentései, Sztálin és Molotov közötti eszmeváltások olvashatók, melyek az orosz levéltárakban kaphatók. Az Erdélyben élő kisebbségek helyzetével is foglalkoznak. A levéltári feldolgozás minden tudományos követelménynek megfelel. Többször hangsúlyozták, a könyvben közölt dokumentumok megegyeznek az eredetiekkel. Pontosan meg lehet tudni, hol őrzik az eredetit, és milyen számú, milyen típusú a dokumentum.
A könyv bemutatása
Dumitru Protase akadémikus szerint a könyv megjelentetése nagy erőfeszítést igényelt. Minden Erdélyben élő számára érdekes a könyv, mert történelmi tényeket közöl. Az akkori idők olyan vezetőiről alkothatunk képet, (a teljesség igénye nélkül) mint Adolf Hitler, Benito Mussolini Iosif Visszarionovics Sztálin, Horthy Miklós, Csáki István, Iuliu Maniu, vagy Gafencu Grigore, Petru Groza, Brăteanu Dinu.
A könyv a második világháború alatti és utáni, 1940-1946 közötti viszonyokat mutatja be, bőven szemlézve dokumentációval, az akkori idők diplomáciájára reflektálva. A történelemből átvehetjük mindazt, ami pozitív. Ezekből tanulságokat is levonhatunk. Rendkívül érdekesnek tartja azokat a vonatkozásokat, amelyekből kiderül, hogyan gondolkodott Sztálin, amikor munkatársainak tanácsot adott, vagy a magyarországi és romániai diplomatáknak. Megismerhető V.M. Molotov magatartása Erdéllyel kapcsolatban. Olvasható Horthy Miklósnak Sztálinhoz írott levele, melyben azt írja, hogy a magyar és az orosz nép között hasonlóság van.
Megismerhetjük a magyar és román vezetők gondolkodását is. Kossuth Lajos szerint a magyarok és románok között harmónia kell, legyen. Emanoil Gojdu szerint a románok és magyarok örök szövetségbe kell, éljenek.
Nicolae Edroiu akadémikus, a „George Bariţiu” Történelmi Intézet igazgatója hivatkozik az egyik politikusnak 1938. otóber 1-jén elmondott beszédére, miszerint a románok nem tudtak propagandát „csinálni”. Ennek következménye, a nyugati szomszédoknak mindig sikerült megelőzniük a románokat.
A könyvben 1940-1946 közötti időszakról kaphatunk egy sajátosan érdekes képet, beleértve a Párizsi békeszerződésre (1947) való fokuszálást is. Ugyanakkor feltárta a diplomáciai szövegek fordításának a nehézségeit.
A könyvben levő Bevezetés című fejezet előbb orosz nyelven jelent meg, 2000-ben. Felvetődhet a kérdés, mennyire aktuális a téma az orosz környezetben.
Dr. Gelu Neamţu egyetemi tanár a könyv szerkesztésének technikai vonatkozásairól beszélt. Az eredeti szövegeket fénymásolták, és azok alapján fordították. Visszaemlékezett arra, hogy amikor az Amerikai Egyesült Államokban kutatómunkát fejtett ki, nem lehetett a dokumentumokat fénymásolni, csak a levéltárakban elolvasni.
1989 után a szovjet rendszer összeomlott, kinyíltak a levéltárak a kutatók számára. Most egy újabb hideg háborús állapot fog bekövetkezni, ami nehézséget jelent a külföldi kutatók számára, hogy az Oroszországi Föderáció Levéltáraiban kutatómunkát végezzenek. Felveti a kérdést, a magyar történészek hogyan fogadják ezt a könyvet? Mennyire időszerű a könyv?
Mint történész azt mondja, miként lehet az idegen területet elfoglalni. Mindaz, ami megtörtént 1938-ben, 1940-ben, ma 2014-ben a Krím félszigeten. Ennek meg van a receptje: legyen egy hangos etnikai kisebbség, mely protektorátust kér az érdekelt országtól. Ez bizonytalansági állapotot teremt. Ez módosíthatja a határokat. A nemzetközi közösség pedig a „szemet huny” a béke kedvéért. Érdekesnek tartja dr. Petru Groza-val kapcsolatos dokumentumokat.
Következtetése: a történelemnek jó és rossz tanulságai vannak, egyesek ismétlődnek.
Dr. Diana Tetean szerint a dokumentumok nagy része első ízben lát napvilágot. Vannak olyan dokumentumok, melyeket eddig nem közöltek sehol.
A könyv szerkesztője Onufrie Vinţeler, a Megjegyzések című fejezetben hivatkozik az 1940-ben elhangzott mondatra, amikor Budapest közli, Olaszország támogatja Magyarországnak a területi követelését. 1940. augusztus 31-én V.M. Molotovval való beszélgetést is felidézik. Olyan dokumentumokat közölnek, melyek 1940-1946 közötti eseményeket tükröznek.
Szerintem érdemes elolvasni Horthy Miklósnak Sztálinhoz írott szívszorító tartalmú levelét, amelyet 1944 szeptemberében írt. Moszkvában a fegyverszünettel kapcsolatos tárgyalásra érkező magyar küldöttség adta át 1944. október elsején. (298-300 oldal).
A könyv idézi I. Z. Susaikov vezérezredes naplójából Susaikov vezérezredesnek, 1947. május 7.-én, dr. Petru Groza-val történő beszélgetését. Dr. Petru Groza beszámolt a budapesti látogatásának eredményeiről, Tildy Zoltán köztársasági elnök nyilatkozatáról (521-526).
Az Erdélyben élő embernek illik ismerni múltjának valódi történelmét. Ezért érdemes kritikus szempontból elolvasni ezt a könyvet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Nem jutottak messzire, de a diplomáciában nincs utolsó szó
Diákok sorfala fogadta virággal a MOGYE bejáratánál tegnap dr. Miseta Attila professzort, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Karának dékánját, aki dr. Szekeres Júlia tanszékvezető egyetemi tanár, dékánhelyettes és Maróti Péter, a Hallgatói Önkormányzat elnökének kíséretében érkezett Marosvásárhelyre. Miseta professzort dr. Leonard Azamfirei fogadta, prof. dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes és dr. Benedek Imre professzor, a MOGYE szenátusi tagjának társaságában.
– A magyar nyelvű oktatást szeretnénk a szükséges eszközzel elősegíteni, a hatályos törvények betartása mellett – fogalmazott Miseta professzor.
– Azért kísértem el a dékánt, mert nem jártam még Marosvásárhelyen, de azoktól a kollégáimtól, akik előadást tartottak, nagyon jó híreket hallottam a helybeli diákokról – nyilatkozta Szekeres Júlia dékánhelyettes.
– A kari vezetéshez hasonlóan a Hallgatói Önkormányzat részéről is szívügyünknek tekintjük az elhangzott célkitűzéseket, s szeretnénk az évek óta fennálló kapcsolatot minél szorosabbra fűzni – tette hozzá Maróti Péter, a Hallgatói Önkormányzat elnöke.
– Miseta professzor úr rengeteg munkát vállalt a marosvásárhelyi hallgatók, rezidens orvosok továbbképzésében, tudtunk a szándékáról, hogy ezt szeretné továbbfejleszteni és hivatalosítani, amire szüksége van a marosvásárhelyi egyetemnek – nyilatkozta prof. dr. Benedek Imre, aki részt vett a találkozás megszervezésében.
A fogadást követően a pécsi vendéget kérdeztük a megbeszélésről:
– Azamfirei rektor úr hivatalos meghívására egy szokásos formális látogatáson vettünk részt, amelyen a tudományos és szakmai kapcsolatok, az oktatási tapasztalatok megosztásáról beszéltünk, illetőleg annak az esetleges szükségességéről, hogy az egyetemeink között korábban megkötött szerződést újra kellene értékelni és konkrét tartalommal felruházni.
Miután a bevezetőre sor került, és kinyilvánítottuk készségünket, kértem az Azamfirei professzor véleményét a magyar nyelvű oktatás kiterjesztéséről és a jelenlegi helyzet egyfajta értékeléséről. Ezt követően egy kicsit megfagyott a levegő, majd eléggé egyértelműen kifejtette, hogy ő mindezt a marosvásárhelyi egyetem belügyének tekinti. Természetesen én csak udvariasan akartam tájékozódni, illetőleg felajánlottam segítségünket a magyar nyelvű képzés előmozdításának a támogatására, hiszen idáig is körülbelül 60 pécsi orvosprofesszor és vezető oktató vett részt egyhetes továbbképző kurzusokon, de elsősorban az egyetemen kívül. Az egyetemmel is van élő együttműködésünk, s amennyire tudom, a MOGYE a szegedi, debreceni és budapesti orvosképző intézményekkel is jó kapcsolatokat ápol. Nyilvánvaló, hogy előrelépésre lenne szükség, hogy a magyar előadások mellett magyar szemináriumok és magyar gyakorlatok is lehessenek, hiszen a Romániában élő körülbelül 1,3–1,4 millió magyarnak állampolgári joga, hogy anyanyelvén beszélhessen az orvosával, és az orvosa is az anyanyelvén tudja megszólítani, elismervén azt, hogy a román nyelv megfelelő szintű ismerete is ugyanilyen mértékben szükséges a kapcsolatteremtésben.
A megbeszélés eredményéről annyit mondhatok, hogy a diplomáciában nincs utolsó szó, s véleményem szerint ma nem jutottunk messzire, de bízom abban, hogy később ez sikerülni fog. Azt kívánom a helybeli magyar közösségnek, hogy erősebb legyen az összefogás, együttgondolkodás, hiszen egy olyan célról van szó, ami az európai értékeket is képviseli, de ugyanakkor a román és magyar értékeket is együttesen szolgálja.
A kérdésem, amit Azamfirei rektorhoz intéztem, arra irányult: hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet, miként kívánnak ebből előrelépni, például több dedikált magyar álláshely létesítésével, milyen technikai vagy oktatástechnikai feltételek, fejlesztések lennének szükségesek, és konkretizálva, időhöz kötötten miben tudnánk erőnkhöz képest segítséget adni, amire nem igazán kaptam választ – nyilatkozta a Pécsi Tudományegyetem Orvosi karának dékánja.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

kérdezett: Kertész Melinda
BEHÚZZA A KÉZIFÉKET
Borbély: sok mindent elértem abból, amit egy magyar politikus Romániában elérhet
Saját bőrén tapasztalta meg, milyen 25 évig politizálni ebben a balkáni hangulatban. Miért nem vállal már vezető politikai tisztségeket, és miért most jelentette ezt be?
1990 óta politizál az RMDSZ élvonalában, most mégis úgy döntött, átadná a pozícióját a fiatalabb korosztálynak. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hétvégén jelentette be, hogy nem vállal már vezető politikai tisztségeket. Noha nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon. Bejelentése kapcsán pályafutásáról, döntésének körülményeiről beszélgettünk a politikussal.
Mennyire egy személyes döntés, illetve mennyire egy általános, RMDSZ-en belüli generációváltási trend része az, hogy ön úgy döntött, hogy visszavonul?
– Ez egy személyes döntés. Nem arról van szó, hogy visszavonulok a politikából. Én 1990 óta, amikor "fejest ugrottam" a politikába, ott vagyok az első vonalban. Ha körülnézek a romániai politikai palettán, beleértve a román pártokat is, nem látok olyan személyeket, akik hozzám hasonlóan 25 éve politizálnának. Úgy érzem, hogy ez a negyed évszázad szép volt, jó volt, ha visszatekintek, számos sikerélményem van. Amit egy magyar politikus Romániában el tud érni, abból én sok mindent elértem, ilyen szempontból nincs frusztráltságom, sem egyéb ilyen jellegű érzésem. De eljön egy idő, amikor azt mondja az ember, hogy ezt lehet másképp is csinálni, egy kicsit behúzom a kéziféket. Ezt én már régebb eldöntöttem, az RMDSZ szűkebb berkeiben erről a döntésemről már sokan tudtak, nem számít újdonságnak. Azt hiszem, hogy egy ilyen döntést idejében be kell jelenteni, nem pedig az utolsó száz méteren, hogy ne tűnjön úgy, mintha más okok miatt vonulnék vissza. Maros megyében is történt egy váltást, most egy új csapat vezeti a Maros megyei RMDSZ-t, ők is kell tudjanak a terveimről, hiszen fel kell készíteni azokat a személyeket, akik 2016-ban indulnak a parlamenti választásokon.
Nem vonulok vissza a politikából, 2016-ig képviselő, külügyi bizottsági elnök leszek, szó sincs arról, hogy rövid távon látványos változások legyenek.
Miért éppen most jelentette be nyilvánosan a visszavonulási szándékát?
– Nem tartottam külön sajtótájékoztatót erről, rákérdeztek egy adásban, és én úgy gondolom, hogy ha rákérdeznek, akkor nem lehet kétértelmű válaszokat adni. Én nem szeretem "meglebegtetni" a terveimet, ha rákérdeznek, hogy 2015-től vállalok-e újabb politikai alelnöki funkciót, akkor világosan megmondom, hogy nem vállalok. Nem szeretem az olyan válaszokat, hogy „gondolkodom rajta”.
Ön szerint ki az a személy, aki a politikai alelnöki tisztséget átveheti?
– Nem tudom. Vannak az RMDSZ-ben szép számmal ügyes politikusok, nem fogok én spekulációkba belemenni, hiszen addig még van egy év. Egészséges dolognak tartom, hogy legyen idő felkészülniük azoknak a személyeknek, akik alkalmasak erre, és akik ebben a tisztségben gondolkodnak. Ezenkívül számomra az is fontos, hogy én felelek a kormányzati tevékenységért, amit nyilvánvalóan a jövő évi RMDSZ-kongresszusig vállalok, de be kell járatni azokat a személyeket, akik a frakció nevében ezt a feladatot majd ellátják. Ezt is tudatosan kell csinálni, nem egyik napról a másikra.
Ön szerint mikor volt a legerősebb a szövetség, és most hol tart az RMDSZ?
– Szerintem nem lehet ezt így megítélni. Az RMDSZ 25 év alatt mindig is erős volt. Most ezt nem azért mondom, mert nem akarok erre a kérdésre nyíltan válaszolni. Volt egy periódus 1996-ig, amely talán a legnehezebb volt, mert nem voltak a kezünkben olyan döntési lehetőségek, amelyek révén akár a kormányból, akár a parlamentből befolyásolhattuk volna a történéseket, de még az önkormányzatok sem bírtak akkora autonómiával, mint manapság. Nehéz időszak volt, de sikerült fennmaradni, és sikerült erős maradni a Fekete Márciusi eseményeket követően is, de még azt követően is, hogy 1994-ben a kormányzó párt fel akarta számolni az RMDSZ-t.
A második periódus akkor kezdődött az RMDSZ fennállásában, amikor a román pártok egy része egyetértett azzal, hogy kormányon legyünk, ez egy áttörésnek számít. A harmadik időszakban gyakorlatilag megerősödtünk olyan szempontból, hogy kormányzati szinten is erősek lettünk, mind a parlamentben, mind a kormányban van tapasztalatunk, és a felmerülő kérdéseket már egészen másképp tudjuk kezelni, mint kezdetben.
Én a saját bőrömön tapasztaltam meg bizonyos dolgokat, hiszen nekem megvolt a lehetőségem, hogy előbb a parlamentből, majd államtitkárként, majd ismét a parlamentből, majd miniszterként több minisztériumban gyűjtsek tapasztalatot.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ a képviselői, miniszterei, államtitkárai révén, vagy azok által, akik Bukarestben vagy az önkormányzatokban dolgoztak, bebizonyította, hogy erős. Most egy újabb kihívással nézünk szembe: az európai parlamenti választások. 25 év után óriási dolognak számít, hogy nemcsak hogy fennmaradtunk, hanem 90%-át élvezzük a magyarság bizalmának Erdélyben, Romániában annak ellenére is, hogy pártok alakultak ellenünk.
Mire a legbüszkébb azok közül az eredmények közül, amelyeket elért?
– Nehéz lenne azt mondani, hogy erre vagy arra vagyok a legbüszkébb. Azt hiszem, hogy arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült helytállni. Az én tevékenységemen keresztül is sikerült bebizonyítani, hogy vannak olyan RMDSZ-es magyar politikusok, akik akár nagyon nehéz helyzetben is helyt tudnak állni, és nehéz minisztériumokat is képesek vezetni. Ezt még akkor is éreztük, amikor ellenzékben voltunk.
A bukaresti román pártok is elismerték, hogy az RMDSZ-es politikusok nemcsak hogy hely tudnak állni, hanem bebizonyították, hogy van elképzelésük, és az egész országért tudtak felelni, mert tulajdonképpen erről szólt a tevékenységünk akkor, amikor nehéz minisztériumokat vezettünk. Volt olyan dolog, amit utólag megbánt, vagy rossz döntésként élt meg?
– Nem hiszem, hogy valamit bánnék, bár lehet, hogy a mostani fejemmel, tapasztalatommal bizonyos dolgokban másképp döntenék. Úgy érzem, hogy az a legfontosabb, hogy az ember élete során, a válaszutakhoz érve jól döntsön. Úgy érzem, hogy voltak olyan helyzetek, amikor ösztönből döntöttem, és nagyon sokszor kellett dönteni. Sokan nem értik meg, hogy amikor egy pozícióba kerül valaki, kell tudnia dönteni. Nem csinálnék semmit másképp, mert úgy, ahogy az életnek megvannak az állomásai, amelyeket mindenkinek meg kell tapasztalnia a saját bőrén, úgy mi, RMDSZ-es politikusok is megtapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy mit jelent kormányozni, mit jelent ellenzékben lenni, és ebben a balkáni hangulatban politizálni 25 évig.
Mit mondanak a további politikai szerepvállalásról a Maros megyei politikusok?
Markó Béla szenátor februárban közölte, semmilyen politikai szerepet nem fog vállalni, amint lejár jelenlegi szenátori mandátuma. Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő még nem döntötte el, indul-e a 2016-os általános választásokon. Frunda György volt szenátor is az mondta az ErdélyFm-nek, még nem döntötte el, indul-e a 2016-os választásokon. Úgy nyilatkozott, generációváltásra szükség van, és folytonosságra is szükség van. Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő arról egyelőre nem nyilatkozik, hogy jelölteti-e magát a 2016-os parlamenti választásokon. A mostani parlamentben az RMDSZ részéről Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly és Kelemen Atilla képviseli Maros megyét. Kelemen Atilla 1996-tól tagja a parlamentnek, a többiek 1990-ben nyerték el első parlamenti mandátumukat. Frunda György 2008-ig képviselte a szenátusban a Maros megyei magyarságot. Transindex.ro

Lesz Sütő András-szobor Marosvásárhelyen
A szerdai tanácsülésen megszavazta a testület, hogy július 25-éig Sütő András írónak szobrot emelnek a Színház-téren.
A Sütő-szobor már régóta vágya a vásárhelyi magyar közösségnek, következésképp előrelépés, hogy a 22-ből 16 vokssal sikerült elfogadni a határozatot.
A Szociálliberális Szövetség frakciójának képviselői pénzkidobásnak minősítették a szoborállítást, a volt alpolgármester, Ionela Ciotlaus szerint ez sem a román, sem a magyar közösség számára nem jár pozitív hozadékkal, sőt, párttársa leelvtársozta az írót. Dr. Benedek István felháborítónak nevezte, hogy a világhírű írót ezzel a szóval illették, úgy vélte, nagyfokú műveletlenségéről tesz tanúbizonyságot, aki a városunk hírnevét öregbítő Sütő Andrással ily módon gúnyolódik.
Amint Peti Andrástól megtudtuk, május 25-éig meg kell rendelni és el kell végezni a tanulmányt, amely kijelöli a szobor helyét, és a kőmásnak július 25-ig el is kell készülnie.
kozpont.ro. Erdély.ma

Látszat vagy megoldás?
– A felsőoktatásért felelős miniszter valóban megoldást akar-e találni az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet rendezésére, vagy csak egy látszatlátogatásra számíthatunk? – kérdeztem Király András államtitkárt az RMPSZ szovátai küldöttgyűlésén.
– A MOGYE ügyét mindenképpen meg kell oldani, s a több éve tartó huzavona után meg kell találni azokat a lépéseket, amelyekkel a törvénynek érvényt szerzünk. Ahol magyar vonalról beszélünk, a magyar főintézeteket is létre kell hozni. Ehhez úgy látszik, a törvény előírása Marosvásárhelyen nem elégséges, de véleményem szerint a megfelelő érvekkel a magyar közösség által kívánt eredményt el lehet érni. Sajnos, van néhány olyan kérdés, amely az akaratunktól független. Az egyik az, hogy a tárgyalócsapat és az egyetemen működő oktatói gárda ténylegesen beleütközik egy elég merev nacionalista ellenállásba, amit egyelőre nehéz kezelni. A másik ok, amiért a magyar vonal kialakítása egy kicsit hátrányos helyzetben van, az elmúlt húsz év káderpolitikájának az eredménye, illetve azoknak a feltételeknek a megszabása, hogy 25 százalékban professzorok, illetve docensek kell hogy alkossák a címzetes egyetemi oktatók közösségét. Ezen a téren még van tennivaló. A kérdés második része, hogy a minisztérium mennyire partner ebben. Azt kell mondanom, hogy a múlt év augusztusa óta van egy pozitív hozzáállás és egy kis előrehaladás ebben az ügyben, és ez tovább fog folytatódni. Fölszabadítottak állásokat az úgynevezett magyar vonal számára, föl lehet venni egyetemi oktatókat, és lehet építkezni, de van egy húszéves lemaradás, amit nehéz lesz bepótolni.
A másik probléma a csoportok kérdése. A magyar csoportokon belül a kétnyelvűségre mindenképpen szükség van. Ne adjunk lovat azok alá, akik azt állítják, hogy a magyar végzősök csak a magyar betegekre specializálódnak. Húsz év lemaradását kell behozni a MOGYE-n. Ez az építkezés hasonló nehézségekkel kezdődött a Babes–Bolyai egyetemen is, és nem egyik napról a másikra, de jó irányban alakult a helyzet. Ezt élik most át, ebbe ütköznek bele Marosvásárhelyen.
Nagyon sajnálom, hogy a román fél jelen pillanatban könnyen bújik ki a törvény előírásainak a teljesítése alól, amellett, hogy van egy nagyon rosszindulatú szenátus, amely azt mondja, hogy nem tudtok felállítani egy intézményt, mert nincs, aki oktasson. Meggyőződésem, hogy meg fog oldódni a csoportok kérdése is, s a MOGYE-n a magyar oktatás el fog indulni a törvényes előírás szerinti magyar vonalon. Most egy kis türelemre és nagyobb tárgyalókészségre van szükség. Nem az a megoldás, hogy fölállunk és otthagyjuk a tisztségünket, az illető oktatóknak ugyanis bizalmat szavazott a közösség egy része. Ha meglesz a végleges akkreditáció, meglesz a magyar vonal is. Ezen a ponton próbál a minisztérium segíteni, de egy rossz anyagból felépített falat nehéz lebontani.
– Végül csak visszatérek a fő kérdéshez. Hogyan engedheti meg Romániában egy hivatalos, akadémiainak nevezett testület azt, hogy kivonja magát a törvény alól?
– Mindig el fognak bújni valami mögé. A törvényben benne van, hogy az egyetemi autonómia szent és sérthetetlen, de az is, hogy a törvény előírásai szerint kell működnie az autonómiának. Egy rosszindulatú hozzáállást látok, amin a minisztérium segíteni próbál. Van egy lemaradás a magyar vonal építkezésében, egy időszak, ami kimaradt. Az egyetem megkapta az akkreditációt, s a hiányosságok kiküszöbölésére adott idő alatt lehet még javítani a helyzeten. Remélem, hogy minisztériumi támogatással sikerül megvalósítani az önálló magyar csoportokat, hogy tovább tudjuk építeni, amit kell. Mindannyiunk számára fontos, hogy legyen egy olyan MOGYE, amelyik kitermeli az erdélyi betegek ellátására szükséges orvostársadalmat – nyilatkozta derűlátóan Király András, az oktatási minisztérium államtitkára. Kíváncsian várjuk, hogy derűlátása jogos volt-e vagy sem.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Hadüzenet
Erőteljes korrupció-ellenes fellépést szorgalmaz az USA a közép-európai és balkáni országokban, szögezte le Victoria Nuland, a washingtoni külügyminisztérium második embere.
Az elterjedt korrupció a kelet-európai és balkáni országok rákfenéje, mely révén a fölöttébb gyanúsan meggazdagodott oligarchák kisemmizik saját népeiket, vagyonukkal túszul ejtve a politikai osztályt, illetve propagandaeszközükké degradálva a sajtót.
Washington hadat üzen a bukaresti kormánynak? Hiszen Ponta és politikai holdudvarának sajtóbirodalma nem győz politikai üldözést kiáltani, amikor az igazságügy felgöngyölíti politikai klientúrájának viselt dolgait. Az utóbbi napokban számos PSD-s helyi kiskirálynak gyűlt meg a baja az igazságüggyel korrupciós ügyek nyomán, akik a Regátban valós középkori hűbérrendszert alakítottak ki, miután korábban jó néhány országos politikai és üzleti „nagyhal” került rácsok mögé végleges bírósági ítélettel.
Hiábavaló a korrupciógyanús politikusok körüli folyamatos védőfal-építés a parlamentben, amit Pontáék rendszeresen műveltek? Hiábavalók a jogállamiság rombolására tett kísérletek? Hiábavaló az igazságügy – főleg a DNA – állandó pocskondiázása és ellehetetlenítése? Olyannyira, hogy már Ion Iliescunál is kicsapta a biztosítékot – a vén bolsevik is nehezményezte pártja igazságügy-ellenességét! Hiába inti türelemre Ponta pártja helyi kiskirályait, hogy Băsescu mandátumának lejárta után kiszabadulnak a törvény kutyaszorítójából?
Mindezek hiábavalók lennének, a korrupció-ellenes fellépés nem szűnik meg, sőt, felerősödik, ha már az USA is prioritásnak nevezte meg NATO- és EU-s tag szövetségeseinél. A tengerentúliak elszántsága aligha meglepő, hiszen a szomszédos Ukrajna drámája a legjobb példa arra, hogy mekkora károkat okozhat a politikát, üzleti életet és sajtót behálózó magas szintű korrupció. Sőt, magának a NATO-nak is veszélyt jelent, korrupt hatóságokra aligha lehet rábízni bizalmas információkat, amelyek égi manna lennének Oroszország, Kína vagy muszlim terroristák számára.
Washington globális geopolitikai megfontolásokból üzen hadat a kelet-európai korrupciónak. Ami hatalmas csapás a bukaresti politikai osztály „kormányzási” szemléletére és klientúrájának „üzleti” kilátásaira.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Bolyai Csabáért fogott össze Udvarhely
Példás összefogásról tett tanúbizonyságot Székelyudvarhely: a hasiaorta- és ágyékiartéria-tágulattal műtétre szoruló Bolyai Csaba édesanyjának felhívására röpke egy hét alatt gyűlt össze a több mint 20 ezer lejnyi támogatás. A székelyudvarhelyi, 27 éves fiatalember időközben sürgősségi műtéten esett át, ezért a marosvásárhelyi szakklinikának elvégzendő orvosi beavatkozást mintegy hónappal kellett elhalasztani. Csaba nem panaszkodik, hihetetlennek tartja, hogy a bajban ennyi ismerős és ismeretlen sietett segítségére.
Bolyai Csaba a Haáz Rezső Múzeum időszakos munkatársa, az Arany Griff Rend Egyesület és a Legendárium csapatának is aktív tagja, az udvarhelyszéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács önkéntese, és az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetőtanácsának is tagja. Februárban teljes körű kivizsgáláson vett részt, akkor az orvosok hasiaorta- és ágyékiartéria-tágulatot, aneurizmát diagnosztizáltak nála, és az artériában már vérrögök is megjelentek. Az életmentő beavatkozásra Marosvásárhelyen kerülne sor, ennek költségét, mintegy 20 ezer lejt a családnak kell előteremtenie. Az eset nyomán több helybéli civil szervezet, sportegyesületek és civil közösségek adománygyűjtésbe fogtak: az Udvarhelyi Fiatal Fórumnál néhány nap alatt 2200 lejt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezeténél 5980 lejt, 20 ezer forintot és 50 eurót gyűjtöttek össze Csaba megsegítésére, de több vállalkozó is hozzájárult a gyűjtéshez.
Szerdán délután a székelyudvarhelyi Black 69 és Floorbulls csapatok jótékonysági mérkőzést játszottak a Rákóczi Sportcentrumban: a rendezvényen több mint 5000 lej gyűlt össze. A befolyt összeget a Csaba édesanyja által megadott bankszámlaszámra utalják (RO46 INGB 0000 9999 0107 1448), amelyre bárki egyénileg is küldhet adományt.
Időközben azonban Csaba sürgősségi beavatkozásra szorult: egy, a múlt hét csütörtökén elvégzett vizsgálat érelzáródást mutatott ki bal térdénél. „Aznap este befektettek a kórházba, szombaton pedig Marosvásárhelyre utaztam, ahol elvégezték a beavatkozást: az elzáródott eret kitisztították, a térdnél levő tágulatot egy saját vénadarabbal áthidalták” – mesélte. Csaba jelenleg itthon van, a körülményekhez képest jól érzi magát, az „apróságokra” nem panaszkodik, mondja. „A sürgősségi műtét következtében halasztják a nagy beavatkozást, azt csak akkor végzik el, amikor az előzőből felépültem” – magyarázta.
Időközben Csabát a székelyudvarhelyi kórházban kezelik, legközelebb egy hónap múlva utazik Marosvásárhelyre felülvizsgálatra. „Az összegyűlt adományok mindkét műtét költségére elegendők. Nagyon szépen köszönöm minden ismertnek és ismeretlennek a jókívánságokat, a támogatást, a kedves szavakat, szeretetük érezhető megnyilvánulását, rendkívül hálás vagyok, hogy ennyien gondoltak rám” – hangsúlyozta.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Ultimátumot adtak a MOGYE magyar oktatói
Továbbra is érvényben marad a magyar oktatói közgyűlés azon döntése, amelynek értelmében kilépnek a Marosvásárhelyi és Gyógyszerészeti Egyetem valamennyi vezető testületéből és lemondanak kinevezett vezetői tisztségeikről is. Ezen elhatározásuk életbeléptetését azonban elhalasztják április 24-éig, vagyis egyhetes utimátumot adtak az intézmény vezetőségének.
Jövő csütörtökön, április 24-én Marosvásárhelyre látogat Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős miniszter, hogy a MOGYE magyar főtanszékeinek létrehozásáról tárgyaljon az egyetem vezetőségével és a magyar oktatókkal. A találkozótól a MOGYE magyar tanári kara a magyar tanszék problémájának megoldását várja. Ha ez nem történik meg, bojkotthoz folyamodnak.
Szabó Béla, a MOGYE tanára csütörtökön elmondta, a miniszter látogatásáig a magyar oktatók nem lépnek ki az egyetem vezető testületeiből. „Úgy döntöttünk, hogy még egy hétig jegeljük a határozatunk életbe léptetését, de ha jövő csütörtökön nem születik egy kedvező döntés, akkor igenis ehhez a tiltakozó formához fogunk folyamodni, és ezt majd egyéb tiltakozási formák fogják követni″ – közölte csütörtökön Szabó Béla.
A MOGYE magyar oktatói április elején közölték, hogy kilépnek az egyetem vezetőségéből, így tiltakozva az ellen, hogy a MOGYE szenátusa újabb egy évvel halasztotta a magyar főtanszékek létrehozását. A halasztást a szenátus azzal indokolja, nincs akkreditációja a magyar vonalnak, és megvárnák a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság jövő évi ellenőrzését.
Szilágyi Tibor rektorhelyettes azonban csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, a hatóság tavaly decemberben akkreditálta a magyar oktatást, ugyanakkor egy év áll a rendelkezésükre, hogy bizonyos hiányosságokat kijavítsanak. „Ez azt jelenti, hogy az akkreditáció megvan, de egy év múlva a bizottság megítéli, hogy sikerült kijavítani azokat a bizonyos problémákat, vagy sem” – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Az életfogytig tartó név
Húsvétra készülve a történelmi egyházak néhány legendás püspökére emlékezünk: Ravasz László református, Ordass Lajos evangélikus püspökre és Mindszenty József katolikus bíborosra. Azoknak igyekszünk méltó emléket állítani, akik esetenként mártíromságukkal is példát mutattak hitből, elszántságból, nemzetszeretetből.
– Ritka történelmi név viselője. Milyen családi kapcsolat fűzi a hajdani püspökhöz, Ravasz Lászlóhoz?
– Ravasz Ákos Lászlónak hívnak, kevesen viselik ma már e vezeték- és keresztnevet. Hivatalosan unokaöccse vagyok a Bánffyhunyadon született püspöknek, egy érdekes családalapításnak köszönhetően kötődéseim ennél mégis jóval szorosabbak. Úgy alakult, hogy két Ravasz fiú elvett két Gönczi lányt, László és Árpád nagyapám így kétszeres unokatestvérek voltak, ami bibliai értelemben testvéri kapcsolatot jelent. Így is szerették egymást. E bensőséges köteléket a következő generációk is táplálták. Árpád évtizedekig a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium igazgatója és tanára volt, 1919-ben az újjáalakuló cserkészmozgalom elnöki tisztségét is betöltötte. A református egyházban is adtak a szavára. Nagyapám nagyon sokat tett, hogy Ravasz László 1920 után Erdélyből Budapestre települjön, és a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé válasszák. E családi kapocs természetesen nem érdekszövetség volt, Árpád és László nagyon szoros lelki kapcsolatban is álltak egymással.
– Nagybátyja a két világháború közötti időszak vallási és politikai életének markáns alakja volt. Érte valami hátrányos megkülönböztetés e rokoni szál miatt?
– Ravasz László emléke végigkísérte az életemet. A szocializmusban nőttem fel, így e név árnyékként vetült rám. Már kisgyerekként szembesültem személyének üldözöttségével: Rádfalván, az eldugott ormánsági faluban, úttörőtáborokban, kórházban és munkahelyeimen is az első kérdés mindig a rokonságunkat firtatta. Belsőleg lázadtam, nehezen fogadtam el, hogy lénye ennyire átszője életemet, és harcoltam a meghatározó örökséggel. Az iskolai továbbtanulásnál e név különösen hátrányt jelentett, az ideológiai pályák bezárultak előttem. 1962-ben, az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem. A nyomtatvány leadásakor a titkárságon udvariasan bemutatkoztam. A titkárnő kijött utánam, és még egyszer megkérdezte a nevemet. A hallottakon elgondolkozott, s azt tanácsolta, hogy végezzek el egy egyetemet, s akkor nagyobb eséllyel pályázhatok az áhított tanintézménybe. Megfogadtam az intelmet, így kerültem a Műegyetemre, ahol vegyészmérnök lettem.
– Mégis a filmezés lett végül a hivatása.
– Már az első egyetemi évben színházakban dolgoztam esténként, munkakönyves díszlettologatóként lépkedtem a világot jelentő deszkákon. Később a filmgyárban kaptam feladatokat, majd a televízióban dolgoztam. Itt fordulópont következett be életemben: mivel nem láttam magam előtt perspektívát, 1970-ben a feleségemmel disszidáltunk. Egyéves vegyészmérnöki munka után sikerrel jelentkeztem a Müncheni Filmművészeti Főiskolára, ahol rendezői szakon végeztem. Főiskolás éveim alatt egy amerikai Fulbright-ösztöndíjjal – Németországból elsőként – a hollywoodi Amerikai Filmintézetben tanulhattam. Évtizedekig író-rendező-szerkesztőként és producerként dolgoztam a televíziós és filmszakmában. 1991 szeptemberében, épp a születésnapomon Indonéziában, Lombok szigetén forgatás közben repülőbaleset ért. Mindannyian túléltük a katasztrófát, de három év leforgatott munkája a tűz martaléka lett. A filmezést ezután abbahagytam, és diplomáciai pályára léptem. De nem sokáig bírtam kamera nélkül, így amikor begyógyultak a sebek, ismét visszatértem a filmhez. Alkotásaimmal a magyarság javát szolgáltam, mert a név kötelez.
– Milyen volt Ravasz László mint pater familias?
– Erről legtöbbet unokái tudnának mesélni, hiszen gyakran voltak nála. Feltűnt, milyen természetességgel, talán egy kis tiszteletlenséggel beszélnek vele a fiatalabbak. De nem vette zokon, mert olyan nagyformátumú ember volt, hogy a kicsinységekre nem igazán adott. Valószínűleg az unokáiban is megvolt az említett védekezés a híres egyéniséggel szemben. Noha rendkívül szerény, sokszor alázatos kép is él bennem róla, számomra mégis tekintélyt parancsoló, minden helyzetben jelen lévő felsőbb lény, úgynevezett Über Father volt.
– Milyen személyes emlékek kötik a nagybácsihoz?
– Nagyon szerettem. Ő keresztelt meg a Torockó téri templomban. Miután kitiltották Budapestről, Leányfalun találkoztunk gyakrabban. Szemben lakott Móricz Zsigmonddal, nagyon tisztelték egymást. Fiatalkoromban gyakran kijártam hozzá, s csodáltam, talán ki is használtam rendkívüli tudását. Igen nagy műveltsége volt, például többek között ő értette meg velem Kafka világát. Most is látom magam előtt, ahogy az Átváltozás bogármotívumáról beszél. Emigrálásunk előtt ismét meglátogattam Laci bácsit, áldását kérve. Ekkor már a 88. évében járt, öreg prófétaként beszélt velem. Keveset kérdezett, de mindent megértett.
– Hogyan látja Ravasz László munkásságát?
– Az életműve alig felmérhető. Széles látókörű ember volt, ismeretsége az egész világra kiterjedt. Figyelemre méltó életutat járt be, 24 éves korában már püspökhelyettesnek választották, tanított a kolozsvári református teológián is, filozófusként is nevet szerzett magának, később a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként tevékenykedett. Horthy Miklós lelki gondozójaként a magyar politika egészére is rálátott. Ebben a légritka térben nagyon nehéz volt megmaradni feddhetetlen keresztyénnek: az igazságszeretet a vérében volt, szolgálta az egyházat, de a politika is megérintette. Az erősen katolikus Magyarországon akkoriban református kormányzó uralkodott: e felemás világban a püspök mindenek előtt egyházpolitikus volt. Befolyásával segíthette a református egyházat, erősíthette az iskolarendszert, gyülekezetalapítás, templomépítés fűződik a nevéhez. Sok pénz sorsa fölött dönthetett, de mindig tisztakezű maradt, nem lehetett megvásárolni. Nagyon nyitott ember volt, mindig kész az újra. Ő volt az első rádiós igehirdető, az éteren keresztül szálló prédikációi igen népszerűek voltak. Az egész ország hallgatta, s talán – nemcsak Magyarországon, hanem Európában, s más kontinenseken is – ennek is köszönhette ismertségét és népszerűségét. Az utókorra megmaradtak ugyan vallomásai, emlékezései, de az igazi Ravasz László-portré megrajzolása még várat magára.
– A zsidósághoz fűződő viszonya viszont ellentmondásos.
– Különös egyénisége a zsidósághoz fűződő viszonyában is tükröződik. Az első zsidótörvény nagy kommentátora volt, erre az erdélyi zsidóbevándorlásról szóló, sokszor emlegetett „lavór és a tinta” vagy a „kád és a tinta” hasonlataiból következtethetünk. Noha az első jogszabályt megszavazta, később erős kétségei támadtak: eljutott a nemzeti dráma felismeréséhez. Szenes Sándor Befejezetlen múlt című könyvében is említi – családi elbeszélésből is tudjuk –, milyen krízisben, testi betegségben élte át a német megszállást és a zsidók deportálását. A Jó Pásztor Bizottság alapítójaként zsidómentő munkájával segítette a rászorultakat. A családban gyakran szóba kerültek 1938-as szavai: ha Magyarország mégis háborúba lépne a Szovjetunióval, elkerülhetetlen lesz hazánk orosz megszállása. Profetikus ember volt, s ezt valamilyen módon a zsidóság is érezte és tudta. Noha szenvedélyesen, kettős érzéssel álltak e névhez, nem követelték a fejét, nem került börtönbe. Budapestről kitiltották, igét sem hirdethetett, de Rákosi meghagyta korlátozott szabadságát.
– A zsidóság ma is így tekint vissza egykori szerepére?
– Néhány közvetlen emlékemmel tudok válaszolni. Egyszer, még a nyolcvanas évek közepén az Országos Rabbiképző Intézetbe kaptam meghívást. A terem végében foglaltam helyet, s amikor Scheiber Sándor professzor valahogy megtudta, hogy egy Ravasz-rokon van a teremben, széles gesztussal, hangos szóval hívott maga mellé. Jóllehet számos nobilitás vett részt a találkozón, a többiek csodálkozására a professzor mégis velem beszélgetett a legtöbbet. A dialógusok általában úgy kezdődnek: Ravasz László és a zsidótörvények, s az első törvény megszavazása miatt természetesen felvetődik a szemrehányás. Egy másik példa: 1972 decemberében mint filmfőiskolás nyertem egy pályázatot, s választhattam, hogy hova menjek tudósítani a német külpolitikai magazin számára. Izrael volt a legmesszebb, így a közel-keleti országba küldettem ki magam. Az első négy ember, akivel Izraelben találkoztam, tudott magyarul. Éjszaka érkeztem, a szállodaportás hosszasan tanulmányozta az útlevelemet, rám nézett, s megkérdezte, tudok-e még magyarul, mert ő is szép hazánkból származik. Másnap délig további három emberrel akadtam össze, akik szintén beszélték nyelvünket. Asszisztensem a német televíziótól, Noemi ben Natan szintén érdeklődött magyar tudásom felől, az újságárusnál szintén hallották, hogy magyarul beszélünk. Rövid beszélgetések után kiderült, hogy mind ismerték a Ravasz László nevet. Újdonsült ismerőseim mind Erdélyből települtek ki.
Ravasz Ákos
Ravasz Ákos filmrendező, Ravasz László református püspök unokaöccse az erdélyi Ravasz család leszármazottja. Budapesten, a műszaki egyetemen szerzett diplomát. 1970-ben feleségével a Német Szövetségi Köztársaságba emigrált, s ott filmművészeti tanulmányokat folytatott. Számos dokumentumfilm: Kereszt és korona, Küldetés Eviánba, Elysium társalkotója és producere, német közszolgálati televíziók állandó munkatársa. Évtizedekig a müncheni magyar református gyülekezet főgondnoki teendőit látta el.
– Milyen kapcsolatokat ápolt a társegyházakkal?
– Pozíciójának megfelelően a katolikus egyházból elsősorban Serédi Jusztiniánnal és Prohászka püspökkel volt jó viszonyban. Természetesen később Mindszenty Józseffel is, Ordass Lajos püspökhöz is bensőséges kapcsolat fűzte. Gyerekként emlékszem az 1956-os beszédeikre: a forradalom napjaiban először Mindszenty szólalt meg, majd Ravasz László beszélt a rádióban. Nagy volt a mondanivalójuk közötti különbség, a református főpap kevésbé az aktuális politikából, inkább a bibliai igazságokból indult ki.
– 1956 után hagyták dolgozni, vagy a billog rajta maradt?
– Pasaréten, a Torockó téri református templom közelében laktam, ahol nagybátyám, Joó Sándor szolgált lelkészként. Épp nála voltam, amikor egy Pobeda autó kanyarodott a templom elé, és Ravasz László szállt ki belőle. Istentiszteletet tartott, ugyanis visszaválasztották a zsinat lelkészi elnökének, illetve dunamelléki püspöknek. A kommunizmus Janus-arcát mutatja, hogy nagybátyámat 1957 tavaszáig hagyták dolgozni, Joó Sándort viszont bebörtönözték. A nagy tehetségű igehirdetőnek egyetlen bűne volt: beengedte a püspököt az Isten házába prédikálni. Sokszor gondolok is Ravasz Lászlóra, a vele szembeni ifjúkori lázadásom már a múlté, megbékéltem, és büszke vagyok nevére, a „terhes” örökségre.
Ordass Lajos, a megvesztegethetetlen
Boleratzky Loránd ügyvéd, egyetemi magántanárt szoros szakmai és emberi szálak fűzték Ordass Lajoshoz (portrénkon), a mártír evangélikus püspökhöz.
– Melyek az első emlékei a püspökről?
– Jogi tanulmányaimat a Miskolci Evangélikus Jogakadémián végeztem, ahol megválasztottak az ifjúsági Luther Szövetség elnökének. Az ország egyetemein működő Luther Szövetségek elnökei évente összejöttek tanácskozásra, így találkoztunk 1940-ben Szegeden. Kapcsolatunk finnországi és németországi ösztöndíjam előtt vált szorosabbá, sokat beszélgettünk, tanácsokkal látott el. Később Miskolcon tanítottam, így csak a börtönbüntetése után találkoztunk ismét. Mint jogász is kapcsolatba kerültem vele, 1956-ban az ő egyházkerületében ügyésszé választottak. Első feladatomnak azt tekintettem, hogy a kommunizmus alatt mellőzött evangélikus lelkészek számára megadjuk a jóvátételt. Tegeződtünk, azonban Ordass távolságtartó ember volt. Sokszor engem kért meg, hogy segítsek látogatói fogadásában.
– Miből élt a püspök?
– Ordass püspök családja is megszenvedte az üldöztetést. Négy gyermeke volt, a fiának teológushallgatóként a történtek nyomán abba kellett hagynia tanulmányait. Hogy eltarthassa népes családját, a börtön után fizikai munkát is vállalt, bérelt egy kis gyümölcsöst, abban dolgozott. Felesége kesztyűket, sálakat kötött, de így is szűkösen éltek. Külföldről is komoly támogatások érkeztek, gyakran az én címemre is jött nagyobb összeg. Noha Ordass sem volt bővében a javaknak, mindig nagyon önzetlen volt: figyelte, ki veszítette el az állását, s a támogatások nagy részének megvolt a helye. Csekély összegben állapították meg a nyugdíját, de külföldi barátai segítették. Rengeteget írt, nagyon sok külföldi munkához juttatott hozzá. Irodalomtörténeti jelentőségű, hogy Hallgrímur Pétursson híres 17. századi izlandi költő Passió-énekeit izlandi nyelvből magyarra fordította.
– Ordass Lajos perét a Mindszenty-per főpróbájának tartották. Mi volt az ellene felhozott vád?
– A püspök 1947-ben több hónapot töltött Amerikában, és barátja, Franklin Clark Fry püspök egy öt éven keresztül folyósítandó, évi 500 ezer dolláros támogatást ígért az evangélikus egyháznak. A büntetőügyet azért indították a püspök ellen, mivel az ügyészség téves álláspontja szerint az ügyletet be kellett volna jelentenie a Nemzeti Banknak, hogy az adományokat követelésként tarthassák nyilván. Ordass a bíróság előtt kifejtette: hibás a kiindulópont, ez az összeg ajándék volt, aminek folyósítását a mecénás bármikor visszavonhatta. Az eljárás során a püspök levelezését is felhasználták, egy szón a „commitmenten” lovagoltak, amit a Nemzeti Bank tolmácsa kötelezettségvállalásnak jelölt meg, míg Ordass a szó másodlagos értelmére, a „közlésre” hivatkozott. Alpár András, a valutaügyészség vezetője is meg volt győződve a püspök ártatlanságáról, de az ügyben utasításra cselekedett, amit nem is rejtett véka alá.
– A püspök kálváriája az 1956-os forradalom után folytatódott.
– Az 1957-es tárgyaláson Ordass egy négytagú bizottsággal vett részt, állami részről négy kollaboráns evangélikus vezetőt – köztük Vető Lajos püspököt és Pálfy Miklós teológiai dékánt – vonultattak fel. Azzal az irreális követeléssel álltak elő, hogy helyezzen vissza hivatalába tizenöt, a forradalom alatt elmozdított evangélikus vezetőt. Ezt Ordass teljesen elfogadhatatlannak tartotta, mivel az evangélikus egyházban csak a grémium, a közösség jogosult a döntésre. Ekkor az egyház élére miniszteri biztost neveztek ki. Ezt követően fél éven át folyt a főpap ellehetetlenítése, állandó gyűléseket tartottak ellene, és azt akarták elérni, hogy az egyház lelkészei belülről buktassák meg püspöküket. Megvonták a lelkészektől az állami segélyt, de így sem értek célt, végül 1958 júniusában a forradalom alatt megválasztott vezetők állami jóváhagyására vonatkozó törvényerejű rendelet alapján mozdították el a főpapot. Ez a jogszabály nem vonatkozhatott volna rá, mivel őt közvetlenül a forradalom előtt rehabilitálták. A rehabilitációs határozat tartalmazta, hogy működése megszakítás nélkülinek tekintendő, és az 1948-ban hozott börtönbüntetése törvénytelen volt. Egy másik vád szerint a forradalom után Ordass másfél órán keresztül tárgyalt Mindszentyvel. Ez sem volt így igaz, a látogatás részéről egyszerűen egy gesztus volt paptársa felé.
– Mire taníthat bennünket Ordass Lajos életszentsége?
– Olyan ember volt, aki minden helyzetben hű maradt az evangéliumhoz. Beiktatási beszédében két dolgot említett: vigyázni fog a jogrendre, és figyel az egyházi iskolák fennmaradására. Ezzel kapcsolatban olyan határozott kijelentései voltak, mint: „Arasszal méri a mérföldeket, és futó pillanatok gyűszűjével az idők végtelen folyamát az, aki csak a mai feltételekből kiindulva gondolja azt, hogy a felekezeti iskolák mellőzhetők és megszüntethetők.” Mély hitét bizonyítják az ítélet kihirdetése után mondottak: „Elítéltetésem ténye olyan lett számomra, mint a fátyol, amely eltakarja előlem Isten akaratát, és érthetetlenné teszi azt. De Istentől zúgolódás nélkül elfogadom, mert azt az egyet jól tudom, hogy még elítéltetésem esetén is csak az ő áldott akarata teljesül.”
Mindszenty gyűrűje Afrikába
Egy világot rejt az ország, jellemzik gyakran a Dél-Afrikai Köztársaság polgárai hazájukat, utalva a táj és a társadalom sokszínűségére. Sokaknak e földről a labdarúgó-világbajnokság, az idősebbeknek pedig az apartheid jut eszébe. Pedig az országot Afrika leggazdagabb államaként tartják számon a világban, amely ezernyi napi gonddal küzd, s polgárai megtapasztalhatják, hogy a demokrácia megléte nem biztosítja automatikusan mindenki számára a jólétet. Egy magyar televíziós stábbal KwaZulu-Natal tartomány fővárosában, Afrika legnagyobb kikötőjében Durbanben forgattunk 2001-ben. A hét mozgalmasan telt: filmeztünk a Hluhluwe–Umfolozi Nemzeti Parkban, megismerkedtünk az egykor szebb napokat látott zulu falvak színes, turistacsalogató életével, bepillanthattunk a magyar emigráció hétköznapjaiba is. A fárasztó hét végét a pihenésnek szenteltük. Vasárnap lévén, a durbani katedrálist kerestük fel. A templom valóságos kis sziget a metropolis indiai negyedében, nem messze a déli félteke legnagyobb mecsetjétől. A mise előtt betértünk a sekrestyébe, kérve az illetékes engedélyét a forgatáshoz. Magas, szikár, idős atya fogadott, kedvesen megengedte, hogy a kamera számára ideális kórusról kövessük a misét, amelynek kezdetére a templom zsúfolásig megtelt.
Gyűrűcsere-történet A szertartás hangulata erősen elütött a barokk egyházban megszokottól. A tradicionális dallamokat a hívők széles gesztusokkal adták elő, s a szinte táncoló tömeg azt sejtette, hogy Durbanben a helyi kultikus gyökerek szelídültek a kereszténységbe. A misét a sekrestyében bennünket fogadó kedves, idős pap mondta bíborosi öltözetben: Denis Hurley érsek. A 85 éves főpap nagy tiszteletnek örvendett, a fehér hívek nagy tudásáért, közvetlen személyiségéért kedvelték, a fekete lakosság pedig mint az apartheid egyik legmarkánsabb ellenfelére tekintett fel rá. A mise végeztével az érsek szívesen válaszolt kérdéseinkre, s jó vendéglátóként személyesen mutatta meg a templomot. Útközben magyarázott, beszélt a hitéletről, elmondta, hogy a II. vatikáni zsinat változásai nyomán zulu és angol nyelven misézik. Említette szerteágazó munkáját, a hitoktatás nehézségeit és az egyre erősödő szociális gondokat. Büszkén mesélte, hogy 13 éve működik beteggondozási alapítványuk, amelynek munkájába bevonják a rászorulók családtagjait is, ezen kezdeményezéssel a nehéz sorsú lakosság életkörülményein kívánnak javítani. Véleménye szerint a katolikus egyháznak, az egyszerű plébániáktól a főpapokig, a forrongó társadalomban egyfajta békemissziót is be kell töltenie.
Mielőtt elköszöntünk, az érsek megjegyezte, hogy nagyon szereti a magyarokat. Szavait csupán udvarias gesztusnak tekintettük, de ő folytatta mondandóját, s Mindszenty József hercegprímáshoz fűződő barátságáról is említést tett. Elmesélte: az ujján látható gyűrű a hercegprímásé volt. A televíziósok tamáskodó mosolyára lehúzta ujjáról a gyűrűt, s megnézhettük a belevésett írást, amely bizonyította eredetét: Card. Josephus Mindszenty.
„Amikor Mindszenty bíboros Durbanben meglátogatta az itt élő magyar közösséget, észrevettem, hogy azt a gyűrűt hordja, amit a II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápától kapott, noha nem volt ott a zsinaton. Láttam, hogy a gyűrűt még nem igazíttatta az ujjára, ezt ugyanis minden püspöknek magának kellett elvégeztetnie. Az időhiányra hivatkozott, felajánlottam, hogy próbálja fel az enyémet, s kiderült, hogy mindkettőnknek a másik gyűrűmérete az ideális, így aztán cseréltünk. Azóta is büszkén viselem e bátor, szent ember ajándékát.”
Eben gubaIfy Géza balatonfenyvesi plébános 1973 novemberében, Mindszenty József látogatása idején Dél-Afrikában a Caritas munkáját segítette. A főpásztor látogatására így emlékezik. „A hercegprímást a dél-afrikai katolikus püspöki konferencia hívta meg Dél-Afrikába. Az ország vezetői szívélyesen fogadták mint a kommunizmus nagy ellenfelét. Vorster miniszterelnök szinte futott a főpap elé, s Mindszenty körútját is megkülönböztetett figyelem kísérte. Az országban élő magyarok is nagy ovációval várták, magyar zászlók lobogtak, magyar népviseletbe öltözött leányok köszöntötték a jeles vendéget. A repülőtéri rögtönzött sajtótájékoztatón az egyik újságíró feltette a kérdést, mi a különbség a barna és a vörös diktatúra között. Mindszenty elgondolkodott, s noha az amerikai követségen töltött évek alatt kiválóan megtanult angolul, mégis Harangozó Ferenchez, egykori zalaegerszegi káplánjához, munkatársához fordult, hogy fordítsa a következőket: „A két diktatúra olyan, mint mikor az eben gubát cserélnek.”
A durbani látogatás különösen becses volt számára. Egyrészt Hurley bíborossal jó barátságban volt – ezt mutatja a gyűrűcsere is – másrészt a vendéglátó különleges meglepetést is tartogatott számára. A javarészt zulu hívekből álló székesegyházi énekkar megtanulta a magyar himnuszt, így kedveskedett a főpapnak. „Három évvel később, egyetemista koromban egy szemeszternyi időt újból Dél-Afrikában töltöttem, s Durbanben felkerestem a kedves vendéglátót. Elbeszélgettünk, s újból megköszöntem a nemes gesztust.”
A Dél-Afrikában forgatott filmet több televízió is műsorára tűzte, sikere nyomán a következő évben ismét a sokszínű országban forgathattunk. Durbanben laktunk, a vasárnapot ismét a katedrálisban kezdtük. Mise után felkerestük Hurley érseket, s átadtuk neki az előző évben forgatott film kazettáját. Nem sokkal azt követően értesültünk Denis Hurley, a 20. század második felének legjelentősebb dél-afrikai egyházi vezetőjének haláláról. 2004. február 28-án temették el a durbani katedrális Miasszonyunk-kápolnájában. Ujján Mindszenty gyűrűje van, mint ahogy az utolsó hercegprímást Hurley gyűrűjével helyezték örök nyugalomra 1991-ben Esztergomban.
Csermák Zoltán. Erdélyi Napló (Kolozsvár)