Tusnádfürdőről hirdette meg politikája irányát a Fidesz. A politikai hazugság elleni kiáltványt bocsátott útjára Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, és hasonló dokumentummal állt a hallgatóság elé Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Orbán Viktor jó jelnek találta, hogy a kiáltványt épp Hunyadi János nándorfehérvári diadalának 550. évfordulóján hirdették ki. Orbán Viktor szerint tusványosi hagyománynak számít, hogy kiemelt figyelem irányul a legrosszabb helyzetben lévő nemzetrészekre. „Jelenleg pedig Magyarország van a legnagyobb bajban, és mi is a nemzet részei vagyunk” – mondta. A Jó reggelt, Magyarország! című kiáltványt felszólítja mindazokat, akik szabad országban akarnak élni, hogy tegyenek a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen. Orbán Viktor megemlítette, a hazugságok a nemzetpolitikát is képesek megmérgezni. Példaként a Magyar Szocialista Párt által meglebegtetett 23 millió román munkavállaló rémképét említette. Az ötlet az akkor még tanácsadóként működő Gyurcsány Ferenctől származott. A Fidesz elnöke úgy vélte, lehet vitatkozni arról, hogy jól működött-e a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), de nem szabad úgy felszámolni ezeket, hogy mögöttük parlagon marad a nemzetpolitika területe. Úgy vélte, a nemzetrészek együttműködését az autonómiákon keresztül lehet a leghatékonyabban megvalósítani, és nem szabad elfogadni azt, hogy Európa kettős mércét alkalmazzon az autonómia megítélésében. /Gazda Árpád: Hadat üzentek a hazugságnak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 24./

Emlékbeszédekkel idézték július 22-én Kisborosnyón, a történelmi emlékparkban a nándorfehérvári győzelem 550. és az önálló Erdély függetlensége 450. évfordulóját. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött. A Damó Gyula ny. igazgatótanító vezette helyi Nyíres Lokálpatrióta Kör emlékkopját állíttatott a nándorfehérvári győzelemre (1456) annak éppen napján, július 22-én, és a hársfák árnyékában elhelyezték tizennégy választott erdélyi fejedelem – János Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig – háromszéki jeles faragómesterek által készí­tett díszes kopjáját.  Igazi történelemlecke volt Kónya Ádám előadása. A Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, író és helytörténész a Hunyadi János vezette csata részleteit ismertette. Az Erdély-szerte egyetlen olyan kopjánál, amely a nándorfehérvári győztes csatájára emlékeztet (Bartha Árpád helybeli faragó munkája) virágot tettek a helybeliek, majd koszorúzás követlezett. Az ünnepségen jelen volt Borsos Géza, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, aki egyben a Székely Nemzeti Tanács és a Mi Vagyunk a Nép mozgalom üdvözletét is tolmácsolta. /Kisgyörgy Zoltán: Történelemlecke Kisborosnyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./

Július 22-én minden településen hosszasabban zengett a déli harangszó: 550 évvel ezelőtt, Nándorfehérváron (ma: Belgrád) Isten megsegítette Hunyadi János és Kapisztrán Szent János) vezetésével küzdő keresztény hadat, legyőzték a török túlerőt. Hunyadi román származású. Nagy nyereség lenne, ha Hunyadit is úgy ünnepelnénk, mint a kelet-európai és balkáni keresztény népek török fölötti győzelmeinek egyik közös (román-magyar) szimbólumát, „ezen a bezárkózó, önsorsrontó szűklelkűségen végre felülemelkedve megbékélnénk a közös múlttal” – írta Cs. Gyimesi Éva. /Cs. Gyimesi Éva: Vivos voco. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./

Több ország történészei adtak találkát Gyulafehérváron a Hunyadi János tiszteletére augusztus 9-11. között rendezett tudományos ülésszakon, emlékezve az 1456-os nándorfehérvári, törökök feletti győzelmére. Jakubinyi György érsek középkori latin nyelvű misét tartott, amit olasz nyelvű, Szent Istvántól napjainkig ívelő rövid történelmi áttekintéssel folytatott. Ezt követően az ortodox teológián került sor a rendezvény hivatalos megnyitójára, melyen Andrei Andreicut ortodox pátriárka Hunyadi nemzetközi érdemeit és hitét magasztalta. A rendezvényen több hazai és külföldi kutató előadása hangzik el. /Tamás András: Akiért a harang szól. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./

Első alkalommal járt Gyulafehérváron Fehér megye testvértelepülése, Bács-Kiskun megye küldöttsége a tavaly őszi vezetőségváltást követően. Tovább erősítik az 1994 óta tartó kapcsolatot. A küldöttség javasolta, hogy állítsanak össze közös honlapot a két megye turisztikai és kulturális adottságairól, állítsanak helyre közösen leromlott állapotban lévő – főleg Hunyadi János nevéhez fűződő – kastélyokat, közös környezetvédelemi projekt keretében újítsanak fel parkokat, és különböző képzéseket szervezzenek együtt. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Új lehetőségeket teremtene a Bács-Kiskun testvérmegyei kapcsolat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

Idéntől megváltozik a megyék kulturális programjainak finanszírozása, a megyei önkormányzatok az összeg egy részét civilszervezetek, alapítványok benyújtott pályázataira adhatják. Arad megye magyarlakta településein eddig is jobbára a “civilek” vették kezükbe a kulturális programok megszervezését. Az a kérdés csak az, kik fognak dönteni a pályázatokról, mondta Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, biztosra vehető, hogy a döntéseknek politikai töltete lesz. Hunyad megyében nincs hiány a kultúra terén ténykedő magyar civilszervezetekben: 26 alapítványt, társaságot tart nyilván az RMDSZ megyei szervezete. Eddig Hunyad megyében szinte kizárólagosan a Communitas és az Illyés Közalapítvány jelentette a fő pályázati forrást a magyar civilszervezeteknek. Az Illyés átalakulásával ez a csap elzáródott. Az önkormányzati pályázatokat igencsak kevesen vették igénybe az elmúlt években. Doboly Beatrix, a vajdahunyadi EMKE, illetve a szintén kulturális jellegű Hunyadi János Humanitárius Társaság elnöke szerint az állammal nem jó szövetkezni, mert azért a kicsi pénzért, amit adnak, beleszólnak a rendezvényekbe. Schreiber István Hunyad megyei EMKE-elnök szkeptikus a pályázat iránt, mert egyetlen RMDSZ-es sincs a megyei tanácsban. /Gáspár-Barra Réka: Megváltozott kultúrfinanszírozás Arad. Új versenyhelyzet. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./ Fehér megyében szinte minden magyarlakta településen működik egy-egy művelődési egyesület. A marosújvári Együtt Itthon Egyesületet 2005-ben jegyezték be, elnöke Fekete Magdolna. Eddig két alkalommal pályáztak sikeresen. Székelykocsárdon bejegyzés előtt áll az Élő Forrás Művelődési Egyesület, elnöke, Lukács Réka tud az új pályázási lehetőségről. A színjátszó csoportot újra akarják indítani. A felvinci kultúrotthon a környék legszebb ilyen rendeltetésű épülete. A magyar közösség a Felvinc Egyesületet 2005 júliusában jegyeztette be. Deák Alpár elnök szerint holtvágányon vannak, nem működik az egyesület. /Takács Ildikó: Fehér. Jól jönne a változás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./ Temes megyében a jóváhagyott összegből falunapokra, templombúcsúkra, kulturális találkozókra, a tanügy művelődési rendezvényeire is jut. /P. L. Zs. : Temes. Van, de sosem elég. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

Kolozsvárott 1996 kezdetétől Mátyás, Magyarország hajdani királya szülőházának homlokzatán a megszokott régi mellett egy másik feliratos fémtábla van. Az újsütetű tábla rendeltetése: történelmi adatok torzításával a magyar nemzet múltjának leértékelése. A táblán kétnyelvű „történelmi eligazítás” áll: és angol. Magyarra fordítva: „A történelmi hagyomány szerint ez az a ház, amelyben Corvin Mátyás, Hunyadi Jánosnak, Erdély nagy vajdájának és Magyarország kormányzójának a fia született. A román Corvin Mátyást az összes magyar király közül a legnagyobbnak tekintették 1458-tól 1490-ig tartó uralkodásának vívmányai révén. ”A tábla román nyelvű felirata Hunyadi Jánost így mutatja be: Iancu de Hunedoara, Mátyás királyt pedig Matei Corvinra fordítja. Ha nagy királyunk apja önkényes román elkereszteléssel Iancu de Hunedoara, akkor a törvényes fia az apja neve után miért nem Matei de Hunedoara? Mátyás és Máté különböző személynevek. A világ egyetlen más történelemkönyve sem említi Mátyás királyt Máté királynak, egyedül a sajátságos román történelem. /Fülöp Sándor: Meghalt Mátyás király, oda az igazság. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

A történelmi Bánságban és a Dél-Alföldön, illetve az ezekkel szomszédos területeken (a mai Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégióban) tevékenykedő helytörténészek, kutatók, honismerettel foglalkozó civilszervezetek tartották meg találkozójukat Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. A történelmi dialógus – délvidéki hagyományok 2006–2007-es program keretében rendezett konferencia A nándorfehérvári diadal és Dél-Magyarország címet kapta. Matekovits Mihály, a román minisztérium nemzetiségi főosztályának vezérigazgatója tartott előadást a szokások sokféleségének létjogosultságáról, majd Papp Sándor turkológus, a Szegedi Tudományegyetem docense Ulászló tragikus sorsának és a békekötés feltételeinek török forrásokban fellelhető adatait ismertette, Koszta László docens Délvidék középkori egyházszervezetét mutatta be, Blazovich László egyetemi tanár meg a 15. századi dél-alföldi városfejlődésről tartott előadást. A konferencia első napját a honismereti műhelyek találkozója zárta, a kerekasztal-beszélgetés moderátora a budapesti Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke volt. Bemutatkoztak a régió honismereti kiadványai: a szabadkai Bácsország, a budapesti Honismeret, a Szeged, az aradi Szövétnek és a temesvári Régi(j)óvilág. A második napon a régió városainak, Makó, Gyula, Temesvár középkori történetével ismerkedhettek meg a részvevők. Temesvárról, a Bánság fővárosáról Vicze Károly történész tartott előadást, majd Bodó Barna mutatta be a temesvári Szórvány Alapítvány eurorégiós honismereti stratégiáját, amely a sajátos értékek védelme és a honismereti oktatás hatékonyabbá tétele érdekében született. Szeged és testvérvárosai tükörben címmel hangzott el Fodor Enikőnek, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanárának az előadása, amely Hunyadi Jánosnak és korának az iskolai oktatásban elfoglalt helyét világította meg. Temesvár nevezetességeiről Kiss Ferenc tanfelügyelő szólt, emellett bemutatkozott Szabadka és Szeged is, Dévát és Hunyad megyét pedig Kofity Magda vajdahunyadi tanár ismertette. A konferencia végén a jelenlévő civilszervezetek, köztük a Karácsony János Honismereti Egyesület, a Bácsország Vajdasági Honismereti Egyesület, a Nyitott Távlatok és a Szórvány Alapítvány képviselői együttműködési egyezményt írtak alá. /Pataky Lehel Zsolt: Honismereti műhelyek euroregionális együttműködése. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Hunyad és Vas testvérmegyék kapcsolata eleinte tapasztalatcserékre korlátozódott. Azután nyaranta Hunyad megyei gyerekek a Balatonon üdültek egy hétig a Vas megyeiek vendégeként, s az utóbbi két évben immár magyarországi ifjak is jöttek a hunyadi hegyekbe. A turizmus az együttműködés kiemelt területe, hangsúlyozta mostani tanácskozásukon Mircea Molot, a Hunyad megye tanácselnöke. Tavaly hét Hunyad megyei küldöttség járt Szombathelyen. Hunyad megye magyar vonatkozású múltját is felhozták a tárgyalások során. Mindenekelőtt az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával Zajkányban felállított, majd a kilencvenes években, illetve 2003-ban eltüntetett, lerombolt Hunyadi János emlékmű visszaállítását javasolták. Mircea Molot nem tudott a hányatott sorsú emlékműről, egy eredeti szöveget tartalmazó tábla felállítását ígérte, ha nem is a teljes emlékmű visszaállítását. /Chirmiciu András: Vasi napsütés Hunyad magyar történelmi örökségén? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./

A Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentanna református közössége július 22-én tartott ünnepségén az 1442-ben Hunyadi János rendeletéből újjáépített templom előtt felállított, faragott székely kaput avatta fel, s felszentelték a megújított 350 éves haranglábat. Gecző András, Szentanna és Nyárádandrásfalva református lelkésze köszönetet mondott a megyei RMDSZ vezetőségének, az egész település közösségének a segítségért, s nem utolsósorban azoknak a svájciaknak. Korábban ez a svájci közösség igen sokat segített a két falu (melyek mára már csak Nyárádszereda peremkerületei) templomainak, közösségi házának építésében, felújításában. A székely kaput Magyarsároson, Bandi Dezső tanítványa, Tóth Gyula tanító faragta, a vasalását az ugyancsak sárosi Szikszai Csaba végezte. /B. Z. : Svájci kürtszó Nyárádszentannán. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

Vajdahunyadon a hagyományossá vált városnapok rendkívüli sikernek örvendhettek. Ez elsősorban az önkormányzatnak és a szintén szervező szerepét betöltő Hunyadi János Humanitárius Társaságnak köszönhető. A képzőművészeti galériában Marosfalvi Antal szombathelyi képzőművész életművét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. A helyi kiadványok között bemutatták Kun Kriza Ilona Pitypang című verseskötetét is. A közel egyhetes rendezvénynek számtalan magyar vonatkozású mozzanata volt, ami a helyi magyar közösség erősödését tükrözi. /Gáspár-Barra Réka: Ma zárulnak a Vajdahunyadi Napok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./

Solymár József A hős páncéljában /Tinivár Kiadó, Kolozsvár/ című történelmi kisregénye a fiataloknak és a gyökereiket megismerni szándékozóknak segít. A könyvből Kemény Simon erdélyi nemesifjú önfeláldozásának története kerekedik ki, aki Hunyadi János elkötelezett híveként harcolt és esett el a törökkel szembeni háborúban. Hőstette 1442. március 25-én történt Gáld közelében, amikor a rettegett erdélyi vajda fejére vadászó Mezid bég által vezetett törököket a fiatal hős Hunyadi János páncéljába bújva cselezte ki, így mentve meg vezérét. Könyörtelenül megölték, végül azonban a csatát a muzulmánok vesztették el. Maga Mezid bég is elpusztult, és sok magyar fogoly szabadult fel. /Ö. I. B. : Kemény-lecke, mindenkinek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 27./

A ma már mindössze három református lelket számláló, Fehér megyei Marosszentimre temploma a tatárjárás után, a szászok betelepítése (1262) előtt épült. A templom, akárcsak a falu, Szent Imre hercegről kapta nevét. Mai alakját a templom a 15. században, Hunyadi János korában nyerte, egyhajós, gótikus stílusjegyeket mutat. A falakat támpillérek erősítik, karcsú torony is csatlakozik az épületegyütteshez. A templomról Jékely Zoltán verset is írt, amelyben a magyarság pusztulásának szimbólumaként említi. A településnek nincs saját lelkésze, az alig nyolc kilométerre található Gyulafehérvárról jár Gudor András a szentimrei híveknek istentiszteletet tartani. /Marosszentimrei református templom. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./ Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban című verse. A további pusztulásról szóló versek: Kányádi Sándor: Egy csokor orgona mellé, Ferenczes István: Marosszentimrei templom, 2002, Kovács András Ferenc: A marosszentimrei templomnál.

Hunyad megyében szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Még másfél évtizede sincs annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében. ” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata késztette a durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Romaneascát gyanúsította a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékezik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. A tettes mai napig nem került elő. Azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. Azonban semmi nem történt. Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, román nyelvű, módosított felirattal. Az emlékmű zavarónak tűnt a Ceausescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet. Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, majd az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Sibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékművek közül a legszerencsésebb a dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de új oszlop áll helyette – mondta Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de mégiscsak látható helyen állnak. Az obeliszket erős vasráccsal kerítették körül, de a rongálóknak szétverték azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor koszorúzzák meg a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírját. Azaz közülük kettőt, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya. Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő tragikus Hunyad megyei eseményeket ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített román lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. Ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István. Éppen a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Closca és Crisan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a megvadult nép szintén gyilkolni kezdett, pusztítva a közeli Kristyor és Brád magyar nemességét, hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is eltüntették. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték. Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott. ” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban elenyészett. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik. /Gáspár-Barra Réka: Magyar honvédsírok. Emléküket is irtják. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

Hauer Erich, nyugalmazott vajdahunyadi sebész-főorvost jelölték idén Hunyad megyéből az Ezüst-fenyő díjra. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott átadási ünnepségen egészségi okokból nem lehetett jelen, az emlékplakettet és oklevelet otthonában vette át. Hauer Erich alapító tagja volt Vajdahunyadon az EMKÉ-nek, a Hunyadi János Humanitárius Társaságnak (HJHT), a Corvin Savaria Társaságnak, támogatta Déván a Segesvári Miklós Pál Egylet megalakulását, a Magyar Egészségügyi Társaság munkáját, a Hunyad és Fehér megyei szervezet megszervezését is elvállalta, és támogatta a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport tanárainak kezdeményezését, hogy létrehozzák a Hauer Erich Társaságot, 2003-ban meghalt fia emlékére. Jelenleg is a társaság elnöke. A legjobb eredményt elérő diáknak pedig Hauer Erich díjat osztanak egy kis anyagi juttatás kíséretében. Létrehozták a Vajdahunyadi Magyar Házat, amihez azután építettek egy újat. Orvosi rendelőt és magyar könyvtárat is alapítottak. Hauer Erich érdeme, hogy megalapították a Christiana nővérképzőt, ezzel Vajdahunyadon magyar tannyelvű asszisztensképzés indult. 1998-ban kezdték az első tanévet. Ebben nagy szerepet vállalt dr. Schmidt Alfréd kollegája is. Később elfogytak a diákok, leállt a magyar nyelvű képzés. Addig azonban 65 magyar gyermek anyanyelvén tanulta meg a szakmáját és elhelyezkedett az egészségügyben. /Gáspár-Barra Réka: „Nem sokat unatkoztam”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

A szórványterületeken, így egyebek között Resicabányán, Medgyesen, Besztercén találkoztak választóikkal a hét végén az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjei. A zajkányi hágón közelítette meg május 23-án Winkler Gyula karavánja a Bánságot. Az EP-képviselő a helyszínen mesélte el a diákoknak a zajkányi buzogány történetét. 1896. szeptember 6-án, a vaskapui csata 454. évfordulóján, Hunyad vármegye a Vaskapuban, a Vámoszajkány nevű hegy magaslatára négyméteres buzogányos emlékművet állított a következő felirattal: „Hunyadi János tizenötezer vitézével, 1442. szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyad vármegye közössége a honfoglalás ezredik évében. ” A szintén Hunyad megyében levő vulkáni hágót is hasonló műemlékkel jelölték meg, ez a nyolcvanas évek közepén városrendezés címén eltüntették. 1992-ben ismeretlen tettesek erőgéppel ledöntötték a zajkányi emlékművet, a buzogányt az osztrói tóban találták meg egy év múlva. Akkor azt elhelyezték a várhelyi múzeum közelében, ahonnan 1994 novemberében eltűnt. „Többször tárgyaltunk a helyi önkormányzattal és a megyei illetékesekkel az emlékmű visszaállítását tervezve, de sajnos ez mindmáig nem sikerült. ” – mondta Winkler Gyula. „Célunk az, hogy parlamentáris eszközök segítségével, az európai törvényhozásban megalkossuk a minden tagállamban, így Romániában is kötelező, uniós szintű kisebbségvédelmi keretszabályozást. – mondta el Winkler Gyula Resicabányán. „A szórványban talán jobban érzik az összefogás fontosságát, mint bárhol máshol Erdélyben – nyitotta köszöntőbeszédét Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt a Medgyesen megrendezett VII. Vándorcsizma néptánctalálkozón. – Itt, a települések döntő többségében nincs polgármesterünk, nincsenek tanácsosaink, nincs magyar vállalkozó, fejletlen a civil szféra, tehát közösségi szinten csak az egyházra és az RMDSZ-re lehet támaszkodni” – hangsúlyozta. Május 24-én a Besztercén megszervezett hagyományos majálison mintegy 1200 résztvevő előtt Kovács Péter elmondta: Európa szintjén Romániát sokan csak az alkotmánya alapján ismerik, amelynek az első cikkelye kimondja, hogy ez az ország egységes nemzetállam. Csak az RMDSZ választási listájáról bejutott jelöltek tudják bizonyítani, hogy ez nem így van: Romániában, Erdélyben él egy másfél milliós, nagyon erős magyar közösség, amely megáll a saját lábán, képes a sorsát kezébe venni és igazgatni. Hozzáfűzte: „Üzenjük Bukarestnek és Brüsszelnek: nem magyarul beszélő románok vagyunk, hanem a nemzeti magyar közösség tagjai, s az állampolgárságunk román”. /Üzenet Brüsszelnek és Bukarestnek. Választási kampány ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./

A szombathelyi képtárban ünnepélyes keretek között bontották ki a Hunyadi János nándorfehérvári bevonulását ábrázoló monumentális festményt, amely hosszas viszontagságok után kerül végre restaurálásra – számolt be Dézsi Attila, volt Hunyad megyei alprefektus, aki igyekezett mindent megmozgatni annak érdekében, hogy a Vajdahunyadon őrzött alkotás restaurálás véget kijuthasson Szombathelyre. A Hunyadi-festményt 1896-ban készítette Pataki Lajos, a magyar történelem jeles alakjait festve meg a hatalmas vásznon. A festményt eredetileg a vajdahunyadi vár lovagtermében állították ki, ahonnan Trianon után a dévai múzeumhoz került, majd raktárakban, átmenetileg magánszemélyek védelme alatt vészelte át a XX. századot. 1989 után a vásznat újra kiállították a vajdahunyadi várban. Feiszt György történész, levéltáros, aki a Vajdahunyad–Szombathely testvérvárosi kapcsolat egyik fő éltetője, felajánlotta, hogy Magyarországon restauráltatja a képet. /Gáspár-Barra Réka: Szombathelyen restaurálják a monumentális festményt. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./

Harmadik alkalommal rendezett Reneszánsz Kastélyfesztivált a dévai székhelyű Dél-Erdélyért Kulturális Társaság. A hagyományosan több helyszínen – kúriákon, kastélyokban, várakban – zajló rendezvénysor idén a vajdahunyadi várkastélyban kezdődött. A Hunyadiak, illetve még Zsigmond király korának felelevenítésével kezdték műsorukat az est meghívottai: a budapesti Musica Profana együttes. A neves budapesti előadók muzsikáltak nemcsak Vajdahunyadon, hanem a rendezvény másnapján Marosillyén is, majd a szászvárosi református vártemplomban. Marosillyén a szentmisét Leander ferences atya, dévai plébános celebrálta, felelevenítve a reneszánsz kor és eszme jótékony hatását az egyházra. Ebből az időszakból való a déli harangszó bevezetése is, amit Hunyadi János nándorfehérvári diadalának emlékhez kötünk. Marosillyén a rendezvényen a település nagy szülöttjére, Bethlen Gábor fejedelemre emlékeztek. Meghívták a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium képviselőit. A kollégium 1992-ben alakult reneszánsz táncegyüttese, a Collegium Gabrielense, olasz, francia, angol táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Szeptember 27-én Szászvároson Fülöp Júlia, szászvárosi EMKE elnök, ismertetőt tartott a XIII. században épült, és az 1600-as években újraépített református templomról, illetve magáról a 700 éves városról, melynek számbelileg nagyon megcsappant szász illetve magyar közössége. Fellépett a baróti Kájoni Consort Régizene Együttes. /Gáspár-Barra Réka: III. Reneszánsz Kastélyfesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 28./

Szintézisek címen nyitotta meg évfordulós tárlatát a dévai Forma Galériában az 50 éves Balázs Tibor vajdahunyadi festőművész. Festményei mellett a szobrászattal is foglalkozott. 2002-ben ő készítette el bronzból, a vajdahunyadi református templom előtt felállított Petőfi mellszobrot. Jelenleg Hunyadi János szobrán dolgozik. /Gáspár-Barra Réka: Szintézisek a Forma galériában. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./

Hunyadi János emlékplakett avatással kezdődött a XV. Vajdahunyadi Kultúrnapok október 17-i zárórendezvénye. A helybeli Magyar Ház falára helyezett bronzplakettet Balázs Tibor képzőművész készítette. Kettős cél vezérelte munkájában: egyrészt emléket állítani a magyarság körében a törökverő Hunyadi Jánosnak, aki névadója lett a helyi közösségi háznak is. Másrészt idén október 18. -án ünneplik Vajdahunyad okleveles említésének 600. évfordulóját. A bronzplakett leleplezésére a rendezvény főszervezője, Doboly Beatrix EMKE elnök a helyi RMDSZ szervezet elnökét Győrfi Jenőt és a városnapok alkalmából Vajdahunyadon tartózkodó szombathelyi polgármestert, dr. Ipkovits Györgyöt kérte fel. Ezt követően Babos Aranka tanárnő vezetésével a helybeli diákok Hunyadi János emlékműsort adtak elő. A konferenciateremben Fazakas Tibor, szintén Hunyadit ábrázoló grafikája kapott helyet. A helyi Magyar Házban Kun Kriza Ilona, Húsvéttól-Feltámadásig című kötetét mutatták be. A szerző harmadik kötetének megjelentetésével vigaszt, támaszt, szeretne nyújtani mindazoknak, akik hasonló nehézségekkel néznek szembe. Bemutatták még László Gergely Pál: A bukovinai Istensegíts és Fogadjisten című önéletrajzi ihletésű, dokumentum jellegű könyvét. – A kötet tekinthető település-monográfiának is, néprajzi írásnak is. /Gáspár-Barra Réka: XV. Vajdahunyadi Kultúrnapok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./

Vajdahunyadon a városnapok alkalmával jelen volt Szombathely város vezetősége, élén Ipkovits György polgármesterrel, aki pénzadománnyal is támogatta a Magyar Ház működését. Október 17-én a városi Művészeti Galériában az ötvenéves Balázs Tibor festőművész-szobrász kiállítása nyitotta az ünnepnapot. A szombathelyi polgármester leplezte le a bronzból készült Hunyadi János domborművet (Balázs Tibor munkája) a Magyar Ház falán. Ezután könyvbemutató volt. Kun Kriza Ilona Húsvéttól feltámadásig című munkájában a szerző naplószerűen foglalja össze egy súlyos betegség történetét, amely éppen húsvét napján kezdődött, és több hónapi kezelés után a következő húsvét idejére tehető a gyógyulás. Az érdeklődők Fazakas Tibor helyi festő és grafikusművész festményeit tekinthették meg. /Kun Árpád: Vajdahunyad. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

A lap munkatársai beszámoltak arról, hogy a régióban az RMDSZ és a magyar civilszervezeteknek az elmúlt húsz év alatt hol sikerült saját ingatlanhoz jutniuk. Arad megyében az RMDSZ székházát később az egykori tulajdonos örököse(i) visszakérték. Az RMDSZ és az alakuló magyar civil szervezeteket, köztük az AMISZ, a Kölcsey, egy évtizedig voltak a székházban, majd jelentkeztek az örökösök. Az RMDSZ és a civilszervezetek 2006. március 15-én költözhettek a Püspökség utcai épületbe, jelenleg is itt vannak. Most lehetőségük van méltányos áron megvásárolni a székházat. Ez fontos lenne, mert a Jelen Ház mellett az aradi magyarság kapna még egy saját házat. Az Arad megye más településein működő civil szervezetek nem rendelkeznek saját ingatlannal. Jelenleg Arad megyében körülbelül 25 magyar civilszervezet létezik. Nem sikerült Pankotán megvásárolni Csiky Gergely szülőházát, s abból magyar közösségi házat kialakítani. Hunyad megyében 16 magyar RMDSZ-szervezet van, közülük egyedül petrillai székház saját tulajdonú: 2001–2002 táján vásároltak egy tömbházlakást, amelyben az RMDSZ székháza működik. A megye többi településén bérlik a székházakat, mivel a pártok törvénye nem teszi lehetővé a székházak megvásárlását, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc, a szövetség megyei ügyvezető elnöke. A civil szervezetek nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkeznek. A megyeszékhely, Déva magyarsága 2003-ban kapta vissza a csángótelepen lévő Magyar Házat. Pontosabban az önkormányzat 49 évre koncesszióba adta a Petőfi Egyesületnek, illetve a Segesvári Miklós Pál Egyesületnek a telep hagyományos közösségi központját. Azóta a telepi Magyar Ház a dévai magyarság egyik „erődje”: bálokat, előadásokat, kulturális rendezvényeket szerveznek benne. Hasonló a helyzet a vajdahunyadi Magyar Házzal, mely a Hunyadi János Humanitárius Társaság tulajdona. Orvosi rendelő és internetklub, valamint nyugdíjasklub működik benne, de kicsi a befogadóképessége. Ezért a régi ház tőszomszédságában, ugyanazon a telken a Corvin-Savaria Társaság egy újabb, lényegesen nagyobb, emeletes házat épített az utóbbi években, részben Vas megyei anyagi támogatással. 2007 óta szinte valamennyi rendezvény ott zajlik, és néha az is szűknek bizonyul. Ez is eltörpül a dévai Téglás Gábor Iskola mellett. Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája állami intézmény, az épület azonban, amelyben működik, a Geszthy Ferenc Társaság tulajdonát képezi. A 2002 őszén alakult társaság eleve így vélte megóvhatónak a magyar oktatást az esetleges állami önkénytől. Szintén az oktatáshoz köthető a Zsil-völgyi kezdeményezés. Még a kilencvenes évek végén az Iskola Alapítvány kétszobás tanári lakást vásárolt Vulkánban, hogy a Székelyföldről, vagy Erdély más vidékeiről a helyi magyar iskolába kerülő tanerőknek. Miután több mint 10 évig használták, a lakást nemrég adták el, s a szomszédos Lupényban szándékoznak egy hasonlót vásárolni, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc. A vulkáni magyar oktatás megmentését ugyanis a jobb erőnlétű szomszédos lupényi iskola magyar tagozatának egyesítésével képzelik el. Mivel a súlypont áttevődött, természetes, hogy a tanári lakást is oda képzelik. Temes megyében az öt Magyar Házból négy RMDSZ-tulajdonban van. A bánsági magyarok számára a Székely László temesvári főépítész tervezte, a közösség tagjainak adományaiból a két világégés közötti időszakban felépült Temesváron a Magyar Ház, melyet a diktatúra éveiben elkoboztak, majd 1989 után a benne működő (párt)lapkiadó vállalat magánosítása során az új tulajdonosoknak sikerült az épületet is bekebelezniük. A magyar érdekképviselet húsz éve próbálja peres úton visszaszerezni a Magyar Házat, bírósági perek zajlanak ez ügyben Temesvártól Strasbourgig, mindeddig eredménytelenül, számolt be Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök. Az ingatlan első emeletén albérlőként megmaradhatott a helyi magyar újság /Heti Új Szó/ szerkesztősége, ugyanott működik az RMDSZ-iroda, a civilszervezetek rendelkezésére álló Bolyai-terem és TEMISZ ifjúsági szervezet irodája. Magyar tulajdonban van két temesvári ingatlan: a Kós Károly Közösségi Központ és a nemrég felavatott Geml József Magyar Központ. A Kós Károly Közösségi Központot éppen a temesvári Magyar Ház bizonytalan jövőjére való tekintettel vásárolta meg a státusirodákat működtető Progress Alapítvány. Az épületet sikerült felújítani, a státusiroda mellett az alagsorban működik a Szórvány Alapítvány, amely sikeres pályázatokból elnyert támogatásokból tette lakhatóvá a pincehelyiségeket, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és az ITD Hungary temesvári irodája is. A Közösségi Központban kismamaklubtól a borklubig élénk közösségi élet zajlik. A Geml József Társaskör által működtetett Magyar Központ épülete a Temes megyei RMDSZ-szervezet tulajdona. Az RMDSZ szerződést kötött a kerületben működő magyar civilszervezettel, a Geml József Társaskörrel az ingatlan ingyenes használatáról és adminisztrálásáról. Az RMDSZ birtokában van a zsombolyai és a lugosi Magyar Ház is, mindkettőt a polgármesteri hivatal utalta ki a helyi RMDSZ-szervezeteknek és 2005-ben, illetve 2007-ben sikerült ezeket megvásárolni, majd felújítani. Lugoson a székház felújítására és működtetésére két civilszervezet, az Arató Andor Egyesület és a Putnoki Miklós Alapítvány pályázott. A lugosi Magyar Házban több mint 4000 kötettel rendelkező könyvtár működik. /Magyar Házak a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./

Szép kötet jelent meg Tövis képes történelméről. Több száz régi képeslap és akár muzeális értékű fényképfelvétel eleveníti meg a 6300 lakosú Fehér megyei kisváros 19–20. századi múltját. Az előszó és képmagyarázatok hat nyelven (román, magyar, német, angol, francia, holland változatban) igazítanak el a könyvben. Kevesen tudják, hogy itt épült meg az első erdélyi vasút, a Tövis–Piski–Arad vonalon, még 1868-ban, két évvel a Kolozsvárt érintő Keleti-vasút előtt. A képeskönyv lapjain föltűnik a Hunyadi János alapította római katolikus templom, a műemléki részletekben gazdag református templom, a két világháború között épült ortodox és görög katolikus templom, az 1986-ban lebontott zsinagóga már csak képekben élő épülete. Néprajzi, népművészeti felvételekben gazdag ez a kiadvány. Történeti érdekességű egy felvétel 1934-ből. Román férfiak csoportja, akik megjelentek a kolozsvári törvényszéken és tiltakoztak a helység nevének megváltoztatása ellen. Ez a két világháború közötti harmadik névátkeresztelési hullám idején történt. A helybeli románság mértéktartó álláspontját tükrözte a történeti tényekhez ragaszkodó érvelésük, mely arra alapozott, hogy a helység nevének középkori latin eredete (Villa Spinarum – Tywis) semmiképp se változzék meg. A könyv szerzője helytörténészi elkötelezettségű ember, egy tövisi bankhivatalnok, Cristian Florin Bo, az előszót is ő írta. (Teiusul de odinioara – Az egykori Tövis, Editura Risoprint, 2009). /Murádin Jenő: Tövis története képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 24./

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: a Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Önkormányzati lakások jutányos áron eladók – Magyarországon
A Tornya–Battonya határátkelőtől mintegy húsz kilométerre lévő Mezőkovácsháza polgármesteri hivatala újsághirdetésben kínál értékesítésre egy tucat önkormányzati tulajdonban lévő lakást a Békés megyei településen.
De nemcsak magyarországi lapokban adott fel hirdetést, hanem például a Nyugati Jelenben is. A gazdasági válságban így próbálják növelni a város bevételeit, vagy reménykednek a romániaiak magyarországi ingatlanfelvásárlási lázában, hogy így hamarabb elkelnek ezek a lakások? Egyik is, másik is – derült ki a Bakos István mezőkovácsházi polgármesterrel folytatott telefonbeszélgetésből.
Az önkormányzati bérlakások fenntartása nem kifizetődő, egyre kevesebb lehetőségünk van ezek felújítására – mondta az elöljáró. – Sajnos nagyon sok bérlő, aki szociálisan rászoruló, lelakja ezeket, a közműszolgáltatásokat kikapcsolják, és tulajdonképpen fel kell mondanunk a bérleti szerződéseket. Ezért inkább azt választjuk, hogy értékesítjük a lakásokat. Nálunk a lakásvásárlási kedv nem túlzott, viszont lakás van jó pár darab.
Jellemző az, hogy romániaiak vesznek ingatlant Mezőkovácsházán, mint történt az Battonyán, ahol az elmúlt három-négy évben közel hatszáz ingatlant vásároltak meg román állampolgárok?
Ez ma Európában bevett szokás, és Mezőkovácsházán is jellemző. Több romániai magyar, vagy romániai román család költözött ide. Mezőkovácsháza a kistérségnek a központja, szép, rendezett kis város, termálvizes gyógyfürdővel, gimnáziummal, járóbeteg-ellátórendszerrel, aránylag jó szolgáltatási lehetőségekkel. Reméljük, a jövőben lényegesen gyorsabban fog fejlődni a térség kistelepüléseinél, mert adott az infrastruktúra. Én hiszek és bízok ennek a városnak a létjogosultságában és az életerejében. Hogyha Battonya hatszáz ingatlant tudott értékesíteni romániai vásárlók körében, akkor Kovácsháza ennél lényegesen jobb körülmények között lévő település.
Számottevő az ott letelepedett, ingatlant vásárolt romániai családok száma?
Igen, mert a helyhatósági választásokra készülve még a román kisebbségi önkormányzat is meg fog alakulni. Lakik itt vagy száz-százötven Romániából áttelepült ember.
Többnyire olyanok, akik ott élvezik a nyugdíjas éveiket?
Nem csak. Fiatalok és nyugdíjasok is vannak, nagyon vegyes a kép. Hasznos polgárai a városnak. Nincs különbözőség, de nem is tartjuk nyilván a különbözőséget. Egy társaság vagyunk.
Ezek az ingatlanárak – négyszázezer forinttól hét és fél millióig – milyenek a magyarországi ingatlanpiacon?
Az alsó régióban helyezkednek el. Nem az a célunk, hogy csak meghirdessünk valamit, hanem, hogy meghirdessük, és el is adjuk. Olyan áron kínáljuk, amilyenért Magyarországon is érdeklődnének utána.
Volt már érdeklődő a hirdetés alapján?
Most is van egy érdeklődő, és romániai.
Mezőkovácsháza rövid története
A település és környéke ősidők óta lakott terület, a 9. században már templomos hely volt. A város neve a hagyomány szerint Hunyadi János fegyverkovácsaitól származik, de egy másik származtatás szerint a török harcok után elnéptelenedő korból való; ezen a pusztán vezetett keresztül az út, amin a szarvasmarhákat hajtották a bécsi vásárokra, és az út mellett egy élelmes kovácsmester házat épített. Abban az időben a kovácsok a mesterségük mellett emberek és állatok gyógyításával is foglalkoztak, így érvágást is végeztek, sőt szállást, élelmet is biztosítottak az átutazóknak. A Bittó család – a puszta főbérlőjeként – 1814-ben, az akkori Észak-Magyarországról származó magyar és szlovák telepesekkel népesítette be Kovácsházát, mint szerződéses dohánykertész telepítvényt. Ez az újratelepítés képezi a mai Mezőkovácsháza alapjait. A mezőgazdaság mellett jelentős volt a juhtenyésztés. 1883-ban készült el az Arad–Csanádi vasútvonal, s ez Mezőkovácsházát is bekapcsolta az országos közlekedés vérkeringésébe. Forgalmas útállomásként tartották nyilván az Orosháza–Arad útvonalon, sőt – mivel akkoriban a Szárazér még dereglyékkel hajózható volt – hajóval akár Hódmezővásárhelyig vagy Szegedig is el lehetett jutni innen. Városi rangot 1986-ban kapott. Körülbelül hétezren lakják.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)