Hogyan szítsunk románveszélyt Észak-Bukovinában és magyarveszélyt Erdélyben (Ahogy az ukránok bánnak a románokkal Ukrajnában, úgy bánnak a románok a magyarokkal Erdélyben)
Belefáradtam, hogy a többetnikumú régiókban zajló rituális és ostoba nacionalizmusról és egyéb szocio-/etnopata megnyilvánulásokról írjak – de egy friss csarnócai (Cernăuţi/Csernyivci)/észak-bukovinai eset újra lelket öntött belém –, mert részletesen dokumentálja, hogy a román nacionalisták erdélyi magyarokkal szembeni vádjai azonosak azokkal, melyekkel az észak-bukovinai románokat illetik az ukrán nacionalisták. Már a legelején előrevetítem és kiemelem az elkövetkező – déjà vu ízű – nevetséges történet pozitív aspektusát: a romániai románoknak az ukrajnai román nemzettársaik helyzetébe helyezve magukat lehetőségük volna – belülről – megérteni a romániai magyarok helyzetét.
Vegyük sorra: Ukrajnában a kijevi Rada/Parlament 2017. szeptember 5-én elfogadta az oktatási törvény módosítását, melynek 7. cikkelye a jövőben korlátozni fogja a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást az óvodákban és az elemi oktatásban. A visszalépés óriási és aggasztó – főleg a nemzeti kisebbség 2014 előtti nyelvi helyzetéhez képest, amely akkoriban egyértelműen kedvezőbb volt a romániainál! Kétségtelen, hogy valóságos nacionalista puccsal és a nemzeti kisebbségek jövőjével szembeni merénylettel van dolgunk a szomszédos országban. Ukrajna elnöke, Petro Porosenko – a (nemzeti/nemzetközi) tiltakozások ellenére – 2017. szeptember 5-én kihirdette a törvényt, zavartalanul kijelentve, hogy Ukrajna ezzel az „európai standardokhoz” zárkózik fel, és éppenséggel mintául szolgálhatna a szomszédos országok számára. Nevetséges és nyíltan sértő, nem igaz? Főleg, hogy a törvény nyilvánvalóan ellentétes a kisebbségi és regionális nyelvek chartájával – az ezen a téren jelenleg létező (és sok országban sajnos nem nagyon alkalmazott) európai standarddal. De íme, mennyire torzítva vagy manipuláló/uszító módon számol be egy vállaltan nacionalista ukrán újságíró/politikus egy 2017. október 19-i cikkében a bukovinai románok oktatási törvény elleni tüntetéséről. Ismertetem aszerint, amennyit az eredeti szövegből, valamint Gugel tolmács úr segítségével sikerült megértenem, a Csarnócai Regionális Tanács (Chernivetska Oblasna Rada) előtti, nagyjából 200 fős tüntetésről írottakat: 1. állítólag a moszkvai patriarchátus (román) pópái is részt vettek (mintha ez önmagában gond lenne) 2. állítólag többször is azt skandálták, hogy „Szégyen!” („Ganba!”), amikor a regionális hatóságok egyik képviselője (Okszana Palijcsuk) azt magyarázta a tüntetőknek, hogy szerinte mennyire „kedvező” az oktatási törvény a kisebbségekre nézve, akiknek kötelességük annak az államnak a nyelvét is megtanulni, ahol élnek, nemcsak az anyanyelvüket(!)
3. a románok jelen lévő egyes képviselői (Vaszil Teritzanu = Vasile Tarateanu és Aurica Bojescu) állítólag a Régiók Pártjának voltak a tagjai, mely szervezet 2014-ben állítólag Donbasz régió kiválását váltotta ki
4. több tüntető állítólag letámadta a riportert, hogy „Miért nem beszél románul?”
5. több tüntető állítólag „agresszív” és ismételt módon kijelentette a riporternek, hogy „Itt Románia volt, van és lesz!”
6. több tüntető állítólag közölte, hogy a bukoviniai ukránok „megszállók”
7. a donbaszi háború állítólag ugyanilyen típusú tüntetésekkel, orosz pópák jelenlétével, valamint az anyanyelv használatával kapcsolatos szlogenekkel és (hamis) elégedetlenségekkel kezdődött… 8. az ukrán politikusok ahelyett, hogy a szarvánál fogva megragadták volna a bikát („szembeszállnának” a román tüntetőkkel), gyáván viselkedtek, elmenekülve a felelősség elől
9. a tüntetők állítólag egyáltalán nem fogadták kedvezően azt az Okszana Palicsuk? (eltérő névírás az eredeti szövegben – a szerk.) által ajánlott „jogos” „megoldást”, hogy egyaránt zárják be az ukrajnai román és a romániai ukrán iskolákat is 10. következésképpen a tüntetés „szeparatista” jellegű volt!
U. i.: Egy másik forrásból származó információk szerint, a román tüntetők környékén állítólag néhány buszban egy ukrán szélsőséges szervezet tagjai várakoztak, készen arra, hogy mesterséges konfrontációt és konfliktusos helyzetet „produkáljanak” a románokkal…
A cikk komor perspektívával („Mióta számítanak megszállóknak az ukránok Ukrajnában? Hova jutunk?”) és egy, az elégedetlenkedő románoknak címzett nyílt fenyegetéssel („Meggyűlik a bajotok, ha nem hagyjátok abba az ilyenfajta megnyilvánulásokat!”) zárul. Valójában a tüntetés résztvevői csak elégedetlenségüket fejezték ki békés módon egy egyértelműen diszkriminatív és asszimilációs célú törvénnyel szemben, ukrán(!), román és angol nyelven skandált és írott szlogenekkel, Ukrajna (!) és Románia zászlójának kíséretében. Vagyis minden törvényesen, tisztességesen, demokratikusan, helyesen zajlott – és így is kellett volna bemutatni azt a médiában, az újságíró politikai irányultságától függetlenül. Most pedig térjünk vissza Romániába/Erdélybe, és a fenti szövegben álljon román helyett magyar, ukrán helyett román, Bukovina helyett Erdély, Donbasz helyett Székelyföld, Cernăuţi/Csernyivci helyett Marosvásárhely, Régiók Pártja helyett RMDSZ – az újságíró/politikus esetében pedig Petro Kobevko helyett Bogdan Diaconu, Dan Tanasă, vagy Ionuţ Ţene. Ahaj! TÖKÉLETESEN áthelyezhetjük magunkat a 2017-es Ukrajnából a 2017-es Romániába, az itteni magyarok jogos követeléseire vonatkozó mesterséges, szuperfelfújt „botrány” és az ellenük irányuló szekusjellegű, tettetetten hazafiaskodó manipulálás és uszítás kellős közepébe, melynek már hónapok, évek, évtizedek óta tanúi vagyunk! Azt hiszem, nem kell részletesen bizonyítani, hogy a nagyobb létszámú, szervezett, „potens” kisebbségeket nálunk is „veszélynek” tartják, jogos követeléseiket „szeparatizmusnak”, a média pedig „orosz” szerepvállalást sejtet a „kisebbségi” ügyekben, a nacionalista közvélemény paternalista módon az „államnyelv megtanulását” követeli a kisebbségektől és végső soron azoknak a „kiváltságoknak” a felszámolását, melyekkel az „örökké elégedetlen” kisebbség állítólag máris rendelkezik. Ha pedig az ország területén élő etnoellenségek nem térnek észhez, akkor meg kell őket fegyelmezni, vagy erőszakkal ki kell kergetni őket az országból. Ahogy az észak-bukovinai példa is mutatja, az ukrajnai és romániai (és máshonnani!) etatista nacionalizmus célja – lényegében véve – egy és ugyanaz: a nemzeti kisebbségek legitim jogainak megsértése és zaklatásuk, hogy asszimilálják és/vagy eltávolítsák őket az országból, bizonyos történelmileg többetnikumú/többnyelvű, magukat a többnemzetűségre vonatkozó tények dacára „nemzetinek” nevező, viszonylag fiatal államokhoz (más hatalmak által!) csatolt régiók etnikai-nyelvi megtisztítása/homogenizálása céljából. Bonyolultnak/zavarosnak hangzik, de banálisan egyszerű – és nagyban és nyíltan gyakorolják ezt számos európai, ázsiai, afrikai államban. Nem mondok példákat, nyugodtan választhatnak találomra ilyeneket a széles e világon jelenleg zajló konfliktusokról szóló tévéhírekből. Ha pedig a valamely nemzeti csoport létezését biztosító jogok előre megfontolt megsértése közepette még szeparatista megnyilvánulások/„momentumok” is megjelennek egyes kisebbségiek (általában egyének vagy egy szűk csoport részéről és zömmel csak nyilatkozatok szintjén) részéről, akkor többé ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk ellenségességük és elégedetlenkedéseik VALÓDI okait. Bukovinai románok = erdélyi magyarok. Tanulság: A Bukovina Ukrajna vagy Besszarábia Románia típusú szlogeneket az Ukrajna Románia jelmondattal kellene kiegészíteni! Mert nacionalista-etatista gyakorlataik szinte azonosak – csak enyhe időbeli eltéréssel. Türelmetlenül várom, hogy Romániában a villanyoszlopokon megjelenjenek az első ilyen üzenetet hordozó matricák, vagy a falakon, illetve országutak és autópályák hídjai alatt méteres betűkből álló graffitik! Igen: UKRAJNA ROMÁNIA! Az alábbi fényképről: NEM a zászló színe vagy a hordozóik jelentik a gondot – hanem az ilyenfajta nemzeti jelképekkel közvetíteni kívánt üzenet és cél. (A fényképen helyettesítsék – ízlés szerint – a román zászlót magyarral, székellyel, vagy ukránnal – és elvileg ez NEM lenne ok semmilyen botrányra!) A fénykép akár Csarnócán is készülhetett volna, a bukoviniai románok nyelvi jogok védelmében tartott tüntetésén, de nincs így. A fényképen „bárhonnani” románok menetelése látható, akiket pont Kézdivásárhelyre hoztak – őshonos helyi román lakosság hiányában – felvonulni 2015. december 1-jére. A Román Hírszerző Szolgálat/Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság 2015. december 1-jén ugyanebben a városban „robbantotta” a rendkívül nevetséges „petárdiádát”, mely ugyanolyan lelepleződött magyarellenes diverzió volt, mint az udvarhelyi Kauflandnál a hideg sütőrácson kipukkadt „miccsiádia”. Tehát: a gond az üzenettel van – még akkor is, ha azt „szentségesen szentnek” tartott nemzeti jelképekkel közvetíted, remélve, hogy ezáltal elfojthatod vagy hiteltelenítheted a provokatív üzenettel szembeni bírálatokat. Azok a románok, akik 2017. december 1-jén is folytatni akarják a trikolór többetnikumú vagy zömmel nem román régiókban való tüntető körbehordozásának gyakorlatát, csatlakozhatnak Mihai Tirnoveanu csoportjához – azzal a javaslatommal, hogy a buszaikkal menjenek egyenesen Csarnócára/Cernăuţi-ba/Csernyivcibe. Újabban közvetlen vonatjáratok is vannak Szűcsvásárról (Suceava)! Úgy láttam, hogy az ottani román nemzettársaknak támogatásra van szükségük, és erőszakos asszimiláció fenyegeti őket – nem úgy, mint a román állam által kiváltságosan kezelt székelyföldi románokat. A bukovinai románok pedig elmagyarázhatják majd a romániai turistáknak, hogy ők, bukovinai románok, nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az erdélyi/székelyföldi magyarok!
Egyedülálló és páratlan pedagógiai tapasztalat lenne ez a túlságosan sovén érzelmekkel rendelkező személyek számára. Egyfajta „Iskola másként” – amin szeretném, ha részt venne egy Dan Tanasă, Ioan Vasile Ţene és Bogdan Diaconu is. Ha szükséges, akár adományokat is gyűjteni fogunk, hogy kifizethessük az útjukat! Hans Hedrich / Neuerweg.ro; Eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Máért – Orbán: erkölcsileg helyes és igazságos a választási rendszer
Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban. Döntöttek a következő tematikus évről is, 2018-ban a külhoni magyar családok kerülnek a középpontba. A zárónyilatkozat elfogadásával véget ért tanácskozáson bemutatták a Minority SavePack elnevezésű kezdeményezést, amely új esély a nemzeti kisebbségek védelmére az EU-ban.
A magyar kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és kultúra kiteljesedésének tere.
„Nem egyszerűen meg kell védeni a jogainkat és közösségeinket, hanem hozzá kell járulnunk a Kárpát-medence jövőjéről szóló gondolatokhoz, elképzelésekhez, tervekhez a saját magyar logikánk, észjárásunk és érdekeink szerint” – mondta.
Orbán Viktor kitért az új ukrán oktatási törvényre, amelyről közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. Azt kérik, hogy ezt az ukrán fél is lássa be, ha ugyanis nem fogadja el az alapvető normákat, akkor a Kijev és az EU közötti együttműködésnek más lesz a minősége – jelezte.
A kormányfő beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – konszenzus jött létre olyan fontos kérdésekben, mint a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései. Megjegyezte ugyanakkor, hogy van egy vita, amelyben helyes, ha a kormány is kifejti véleményét, ugyanis a külhoni magyarság szavazati jogáról kialakult konszenzuson most „hajszálrepedés” keletkezett. Ezzel kapcsolatban a jelenlegi választási rendszert erkölcsileg helyesnek és igazságosnak nevezte.
A magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk” – mondta. Hozzátette: ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Hangsúlyozta: ezen nem kívánnak változtatni, s aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják. Arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe, és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.
Azt is kérte, támogassák teljes mellszélességgel az RMDSZ közreműködésével indított Minority SafePack kezdeményezést, amelynek lényege, hogy Brüsszel foglalkozzon az őshonos európai kisebbségekkel. Ez nem pártkérdés, ez nemzeti kérdés – rögzítette.
A magyar gazdaság állapotát úgy értékelte: „most kell igazán szerénynek lenni, mert most van mire szerénynek lenni”, az eredményekre mindenki büszke lehet, „Magyarországnak sikerült összeszednie magá”. Egy jegybanki tanulmányra hivatkozva közölte: az elmúlt hét évben 50 olyan reformértékű intézkedést hoztak, amivel sikerült új pályára állítani a magyar gazdaságot.
A magyar nemzeti érdek az – folytatta a miniszterelnök –, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki. Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől függően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.
A demográfiáról szólva is megismételte: Magyarország növekvő számú magyar gyermekekkel, nem pedig növekvő számú bevándorlóval akarja orvosolni a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Emlékeztetett, 2018 a külhonban is a családok éve lesz.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta: a magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ezért a nemzetpolitika területén átgondolt kereteket és bejáratott, cizellált intézményrendszert dolgoztak ki az elmúlt években. Úgy fogalmazott: mindent megtettek, ami szükséges és lehetséges volt. Semjén Zsolt kitért arra, hogy a külhoni magyarság megerősítéséhez szükség van az identitás megerősítésére, amelynek egyik legfontosabb eleme az oktatás támogatása. Szólt arról, hogy soha nem látott gazdasági fejlesztések indultak a külhoni területeken, és megvalósult a nemzet közjogi egyesítése, megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár.
Az ülésen a parlamenti ellenzéki pártok közül az MSZP-t Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, a Jobbikot Vona Gábor pártelnök és Szávay István képviselő, az LMP-t Szél Bernadett társelnök képviselte.
Kelemen: mi tartjuk ma össze Romániát
Az Európai Unió változni fog, változnia kell, mi azt mondjuk, hogy Európának annak az 50 millió embernek a jogaira is oda kell figyelnie, aki valamely őshonos kisebbséghez tartozik. Oda kell tennünk a csontot: mi 250 ezer aláírást vállaltunk a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés kapcsán, de az sem mindegy, hogy ezt a kezdeményezést hányan támogatják Magyarországról – hangsúlyozta a Máért ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Kelemen Hunor beszédében a tavalyt óta eltelt egy évet is elemezte. Szerinte a romániai választásokat követő időszak sok tanulsággal is járt, amelyek sokszor nagyon is terhesek, nem mindig biztatóak, sok optimizmusra tehát nem lehet ok. „A következő időszakban a parlamenti együttműködés lehetőségének kiaknázását látjuk valós pályának, elsősorban a PSD-ALDE-koalícióval, ám az általunk javasolt párbeszéd érvényes mindenki számára” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke. Úgy véli: ahogy a nemzet nem lehet ellenzékben, egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség sem lehet érdekelt a teljes politikai elszigetelődésben, így az RMDSZ sem: „mi azt gondoljuk, hogy ezekben az években az lenne a legnagyobb kockázata a parlamenti politizálásnak, ha ez megtörténik.”
Az RMDSZ-nek ebben az esztendőben volt néhány olyan kezdeményezése, amely az anyanyelv-használat kiterjesztésére vonatkozott, bár egyik sem bukott meg végérvényesen, azt tapasztalni, hogy ezek kapcsán néhány pillanat alatt magyarellenes hisztériát lehet kelteni. Gyakran azok is meggondolják magukat egy-egy ilyen tervezet támogatása kapcsán, akikre az első pillanatban még partnerként lehetett tekinteni. „A centenárium kapcsán az egyik legszomorúbb tapasztalatunk az, hogy nagyon gyorsan lehet magyarellenes hangulatot kelteni. Románia ebben a pillanatban céltalanul hánykolódik, nincs egy olyan nagy cél, amely összetartaná, egy irányba vinné az országot. Ha nagyon cinikusan akarunk fogalmazni, elmondható: mi, erdélyi magyarok vagyunk azok, akik összetartják ma Romániát, hiszen egy-egy percig mindenki együtt szavaz a magyarok ellen” – fejtette ki Kelemen Hunor.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány szavazók „toboroztatására” használja azt a 325 millió forintot, amelyet egy kormányhatározat biztosít egyes határon túli magyar szervezetek honosítási programjainak támogatására. A párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a pénzből százmillió forintot az Erdélyben működő Eurotrans alapítvány kap. A politikus szerint ennél is nagyobb a baj, hogy a pénzt a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosítják át. Arra a kérdésre, hogy a Máért ülésén Orbán Viktor a jelenlegi választási rendszert erkölcsileg helyesnek és igazságosnak nevezte, a DK-szóvivő azt mondta, a miniszterelnök napok óta magyarázkodik az ügyben. Nem véletlen, hogy a magyarok háromnegyede, a Fidesz-szavazók több mint fele nem ért egyet azzal, hogy azok is szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon – jelentette ki. MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Olvasmányos operatörténet: könyvet adott ki múltjáról a 225 éves kolozsvári intézmény
A kolozsvári zenés színjátszás 225 évét összefoglaló színes, olvasmányos tanulmánykötet bemutatásával és operagálával zárta jubileumi rendezvénysorozatát a Kolozsvári Magyar Opera.
Szép Gyula, a kulturális intézmény igazgatója elmodta, a Benkő Judit, Laskay Adrienne kutatók és Fekete Adél muzikológus tanulmányait, írásait tartalmazó, Előttünk az elődeink című kiadvány hiánypótló, hiszen az operának nem profilja a könyvkiadás. Mint részletezte, nem is adott ki a magyar opera évtizedek óta önmagáról jelentős kiadványt, csak azután sikerült alternatív pénzforrásokból pótolni ezt a hiányt, amióta létrehozták a Kolozsvári Magyar Operabarátok Körét.
„Három nagyon alapos, értékes alkotótársa találtam, akik felvállalták, hogy ezt a nem kis időszakot átkutatják, tanulmányozzák, és egy olvasmányos, valamennyire összefogott formában leírják” – méltatta a kötet szerzőit Szép Gyula.
Hozzáfűzte: az összefogottságot a kevés oldalszámra értette, mert ha elkezdenék a részleteket kifejteni, akkor több ezer oldalra is rúghatna a kiadvány, amelyet egyébként igyekeztek úgy megírni, hogy tudományos értékük is legyen a tanulmányoknak, de ugyanakkor olvasmányos is legyen. Mint részletezte: igyekeztek nem számokkal megtölteni a könyvet, mert akkor biztos mindenki félreteszi. „Inkább arra törekedtünk, hogy a kötet olyan érdekes történetekkel, információkkal legyen teletűzdelve, amelyet szívesen olvas az érdeklődő, ugyanakkor meg is ismeri azokat az értékeket, amelyeket az elődeink alkottak, amelyet mi örököltünk, és reméljük, hogy tovább is adunk” – magyarázta Szép Gyula. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Emlékezetes fellépések, fergeteges sikerek a népzene és néptánc ünnepén
Változtatni kell a célkitűzésen
A sors szeszélye miatt, hagyományőrzők jelenléte nélkül tartották meg Sepsiszentgyörgyön a 29. Népzene- és néptánctalálkozót, mely így az némiképp a kényszerű szemléletváltás jegyében zajlott. Talán ennek köszönhető az új elemek beiktatása, hiszen a helyi és vendég együttesek fellépését legényes- és szólótáncversennyel egészítették ki. Sor került ugyanakkor könyvbemutatóra, valamint hagyományos módon a gyermekek is bizonyíthatták a népdal és -tánc területén szerzett jártasságukat. Az említett hiány ellenére is elmondható, hogy Háromszék fővárosa egy újabb sikeres és emlékezetes találkozó színhelye volt.
Az idén bizonyossá vált, hogy a jövő évi, immár 30. alkalommal megszervezendő népzene- és néptánctalálkozó egy korszak lezárása lesz. Az eredeti cél, vagyis a hagyományőrzők évente megismétlődő, stúdió közeli helyzetbe hozása, és ezáltal tudásanyaguk rögzítése, valamint dokumentálása ugyanis immár nem tartható. Ennek oka pedig előrehaladott korukban keresendő, ezért a kialakult helyzeten változtatni sem lehet. Éppen ezért új célt kell kitűzni, mely egyben jellegváltoztatást is jelent, így megtörténhet, hogy két év múlva nem találkozóra, hanem fesztiválra kerül majd sor – tudhattuk meg Deák Gyula Leventétől és Ivácson Lászlótól, a szervezést lebonyolító Háromszék Táncegyüttes igazgatójától, illetve művészeti vezetőjétől.
Döbbenetes előadás
Az eseménysorozat a magyar virtust is megcsillantó, ugyanakkor a népi bölcsességet és az igazság melletti könyörtelen kiállást, valamint a bűnből fakadó egyéni és közösségi tragédiákat a tánc nyelvén döbbenetesen megfogalmazó és bemutató előadással kezdődött péntek este. A budapesti Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes Irgalom című, Arany János balladáiból merítő táncjátéka fergeteges sikert aratott. Lenyűgözte, elgondolkoztatta, és a lelki megtisztulás lehetőségével is megajándékozta a Tamási Áron Színház nagytermét megtöltő közönséget, mely hosszantartó, viharos tapssal jutalmazta a látottakat.
Telt ház a legényes-vetélkedőn
A találkozó szombat délelőtt a 4. alkalommal megrendezett Székelyföldi legényes- és szólótáncversennyel folytatódott, melynek híre megtöltötte a Háromszék Táncstúdió nézőterét. A Magyarországtól Háromszékig, 16 éves kortól 24-ig jelentkező résztvevők szilaj tánca pedig nem csak a közönség lelkesedését váltotta ki, hanem a Fitos Dezső, Melles Endre és Ivácson László által alkotott zsűri elismerését is. Jogosan, tesszük kívülállóként hozzá, hiszen két nehéz próbatétel várt rájuk. Az első a kötelező volt, mely során a messze földön híres Mátyás István – Mundruc (1911–1977) vistai legényes táncát kellett archív felvételek alapján eljárni. A másodikban a versenyző szabadon építkezhetett a kalotaszegi legényes motívumkincséből, de tetszés szerint bemutathatta saját legényesét is. Mindezt pedig oly nagy lelkesedéssel, lendülettel és odaadással oldották meg, hogy mind elismerésben részesültek. Így a kézdiszentkereszti Boldizsár Attila és a budapesti Cseh Zsolt Bence különdíjat, a bökönyi Dudás Dávid (Magyarország) és a sepsiszentgyörgyi Kisgyörgy Máté közönségdíjat, a soproni Kilyénfalvi Áron az év kiváló legényes táncosa, a kenderesi (Magyarország) Lukács T. László és a budapesti Mir Dávid a legényes újraalkotója, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás kiváló teljesítmény, valamint a tardi (Magyarország) Zelei Ákos az év kiváló legényes táncosa díjat kapott. Kár, hogy a párosba csak Stefán Bence és Dobai Katalin nevezett be, az ő teljesítményüket különdíjjal ismerték el. A siker remélhetőleg a vetélkedő évente ismétlődő megszervezésére sarkallja az illetékeseket.
Fogódzó a népszokások megismertetéséhez
Szombat este a rendezvény szerves részeként mutatták be a sepsiszentgyörgyi születésű, azonban Kolozsváron élő és tevékenykedő Both Zsuzsa néptáncos és néprajzos Ünnepnaptár című, népszokásokat tartalmazó, oktatási segédjegyzetként meghatározott könyvét. A kiadását biztosító Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnökétől, Deák Gyula Leventétől megtudhattuk, ez a kötet annak a sorozatnak a része, melynek első három kiadványa a néptánc, népzene és népi játékok tanításának módszertanát foglalja össze. Célját pedig a jeles napokhoz, ünnepekhez kötődő hazai népszokások megismertetésében, megszerettetésében, esetleg a további kutatásukra serkentésben határozták meg. Elsősorban a pedagógusok közösségét szeretnék vele megszólítani, de rajtuk kívül mindenkit, aki a hagyományok megőrzésén, továbbadásán és éltetésén fáradozik, részt vállal a népi kultúra terjesztésében, illetve csak egyszerűen érdeklődik hagyományaink iránt.
Dr. Kinda István néprajzkutatónak a szerzővel ez alkalomból folytatott beszélgetéséből a továbbiakban többek között az is kiderült, hogy a könyv a naptári év időszakaihoz, az élet nagy ünnepeihez és eseményeihez kötődő hazai magyar szokásokból tartalmaz válogatást, a teljesség igénye nélkül. Az elején található térkép a források táji besorolásához nyújt segítséget, a Csízió elnevezésű zárórész pedig egy átlátható összefoglalás a jeles napokhoz fűződő főbb szokásokról, illetve a gazdálkodáshoz vagy időjáráshoz fűződő szabályokról és rigmusokról.
Fergeteges gálaest
A könyvbemutató után gálaest következett, mely – amint ismét bebizonyosodott – túlnőtt a színházterem befogadóképességén, hiszen egyeseknek még állóhely sem jutott. A fellépések sora a Háromszék Táncegyüttes Kodály Zoltán zeneszerző és pedagógus, akadémikus emléke előtt tisztelgő etűdével, a legényes- és szólótáncverseny díjainak kiosztásával és a résztvevők közös táncával vette kezdetét. A folytatásban a sepsiszentgyörgyi Balázs Gergő kristálycsengésű hangon előadott népdallal ajándékozta meg a nagyérdeműt, majd a szintén sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő, Virág Endre és Virág Imola által irányított Százlábú és a Tőkés házaspár vezette Kincskeresők Néptáncegyüttes bihari táncokat bemutató fellépése következett a Heveder Zenekar kíséretében. A széki Tamás Márton Kántor (1936–2017) táncos emlékének Vitus Márton és Melles Endre általi felidézése után, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes a szintén helybéli hagyományőrző zenészek kíséretében adott elő egy csokorra valót a tájegység jellegzetes táncaiból, majd ismét a Háromszék Táncegyüttes nagysajói magyar és román táncai következtek. A gálaestet a Fitos Dezső Társulat és a Szentendre Táncegyüttes újabb nagysikerű fellépése zárta. A Falusi színek című táncjáték a Kárpát-medence kulturális sokszínűségéből, kimeríthetetlen folklórkincséből, változatos szokásvilágából nyújtott ízelítőt. Az előadások után, pénteken és szombaton egyaránt, hajnalig tartó táncházban húzták a talpalávalót a kalotaszegi hagyományőrző zenészek, valamint a Heveder zenekar és Folker együttes tagjai.
Végül, de nem utolsósorban
A népzene- és néptánctalálkozó, a hagyományokhoz híven, a vasárnap megrendezett gyermeknappal ért véget, melyet kézműves-foglalkozások, gyermek néptáncegyüttesek gálaműsora és gyermektáncház varázsolt felejthetetlenné a felcseperedő nemzedék számára. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Honismereti albumok a Bernády Házban
Esemény időpontja: november 14, 2017 – 17:00
A veszprémi könyvműhely újdonsága a Mezőség – A Holt tenger tükrében – Tóvidék – Szórványmagyarság című honismereti album. Másik friss kiadványuk az Erdély – Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig – A mesemondó aranyember barangolásai című kötet. Megjelent 2018-as falinaptáruk is, amely Wass Albert születésének 110. évfordulóját köszönti. A kiadó székelyföldi körútra induló szerzőpárosa, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, valamint műsorvezetőként Soós Andrea előadóművész, a budapesti Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője ezekkel az újdonságokkal lép az erdélyi közönség elé. Marosvásárhelyen a bemutatóra november 14-én, kedd délután 17 órakor kerül sor a Bernády Házban.
Szovátán november 15-én szintén 17 órai kezdettel a református parókián lesz hasonló könyvismertető. Népújság (Marosvásárhely)

Mit kíván Szabadka? – Halottak napjától virágvasárnapig című előadás a Gong színházban
Kőkemény kérdések, mégis könnyed, gyakran szinte a bohózatba illő hangvétel. Népek és nemzetek tragédiája, az új világrendben a helyüket kereső hősök, a politika folytonos alakulása ellenére is állhatatos hazaszeretet. Összekuszált emberi viszonyok; zavaros, furcsa szerelmek. A magyar történelem mindmáig kibeszéletlen fejezeteiről szólt csütörtök este a Gong színházban az Udvari KamaraSzínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadása.
Három férfi, egy nő és huszonkét év krónikája 100 percbe sűrítve. Az előadás díszlete egyetlen szék – hiányoznak tehát a századelő polgári Magyarországát idéző berendezési tárgyak, Kosztolányi és Csáth Géza álmos, poros Szabadkájának attribútumai. Négy színész játékára és teljesítményére kell hagyatkoznunk – és a darab ennek ellenére, vagy talán éppen ezért remekül működik.
A Halottak napjától virágvasárnapig című kamaradarab a magyar történelem máig kibeszéletlen – s talán kibeszélhetetlen – tragédiáját, az első világháború utáni nemzetiségi feszültségeket, a trianoni országvesztést, és a második világháborúhoz is elvezető csalódottság időszakát öleli fel.
A darab huszonkét esztendő, három férfi és egy nő történetét állítja színpadra. A rendelkezésre álló dramaturgiai lehetőségeket figyelembe véve szinte természetes, hogy a szereplők különböző őstípusok képviselői: a bohém, szerelemre könnyen lobbanó fiatal tiszt; a végsőkig korrekt és becsületes, egész életében reménytelenül szerelmes hadnagy, és a köpönyegforgató, magát hol demokratának, hol kommunistának, hol szerb nacionalistának valló budapesti zugfirkász mind-mind a korszak jellegzetes alakjai.
És ott van a nő: Mária talán a darab legösszetettebb és legérzékenyebb karaktere, Szemerédi Bernadett pedig hitelesen formálja meg a férfiak háborús, forrongó világában a helyét és boldogulását kereső nő alakját. Mária, bár erős és önálló nő – négy háborús éven át képes volt egyedül megőrizni a „hivatalt” – az életét mindig az éppen sikerei csúcsán lévő férfi mellett tudja elképzelni. Szíve ahhoz húz, akinek a bukszája vastagabb, igazi, mély szerelmet pedig éppen a leghitványabb figura, a köpönyegforgató Szépvölgyi Aladár iránt képes érezni csupán.
A darab címe Délvidék huszadik századi történetének huszonkét évére utal: a szerb megszállók 1918 őszén, halottak napján vonultak be Szabadkára, a magyar honvédek pedig 1941 tavaszának virágvasárnapján tértek vissza ide. Az előadás ezzel a pillanattal, a magyar katonák könnyes-boldog üdvözlésével zárul – a nézők azonban pontosan tudják, hogy az öröm és a felszabadult ünneplés nem tart már soká.
Közhely volna újra és újra elmondani, hogy a nagy történelmi kataklizmák, jelen esetben a trianoni országvesztés milyen mélyen, micsoda elementáris erővel formálta az egyes emberek sorsát. A Halottak napjától virágvasárnapig című darab mégis ezt próbálja elmondani – és az előadás nem közhelyeket fogalmaz újra.
A darab karcossága és humora, a szereplők esendősége a huszadik század első felének máig ható tragédiáit egészen közel tudja hozni a nézőkhöz – nem véletlen tehát, hogy a nagyszebeni közönség az előadás végén vastapssal, felállva köszönte meg az előadást. Horváth Dóra / szeben.ro; Erdély.ma

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Magyarnak lenni vallás
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör november 14-én, kedden délután tartotta Anyanyelvünk Ünnepét a megyei könyvtár Concordia Termében. Czernák Ferenc ny. katonatiszt negyven perces műsort készített a nagy alkalom tiszteletére Magyarnak lenni vallás címmel. Előzetesként a magyar nyelv történetéről beszélt néhány szót, majd párhuzamot vont a magyar és más nemzetek (román, német, angol, francia, orosz és spanyol) napjai között. Kiemelte az anyanyelv jelentőségét s nem utolsó sorban védelmét.
Petőfi Sándor, Pósa Lajos, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Faludy György, Anavi Ádám és Böszörményi Zoltán versei a körtagok magyarságtudatát táplálták rendkívüli sikerrel. Az irodalom remekművein túl rá kell mutatnunk az előadó nem mindennapi tehetségére. Jeles szavalónk minden alkalommal sikeresen szerepel a különféle szavalóversenyeken. Jogosan érdemelte ki a Petőfi-díjat és a dicsérő okleveleket.
Regéczy Szabina Perle műfordító az irodalmi kör nevében Móra Ferenc versének parafrázisával és egy kedves ajándékkal köszöntötte a 80. születésnapját ünneplő lelkes, jól felkészült szavalót, Kleitz Zoltán költő saját költeményét tolmácsolta az ünnepeltnek.
Dr. Brauch Magda, a nemrég Ezüstgyopár-díjat kapott ny. tanár, prózaíró anyanyelvünk szépségeiről tartott leleményes, érdekfeszítő kiselőadást. Legelőször a magyar nyelv egységét taglalta más nemzetektől eltérően, hiszen kölcsönösen megértik egymást székely, csángó, mezőségi, szamosháti, Kőrös-vidéki és bánsági nemzettársaink.
Megemlítette gazdag, változatos szókincsünk, rokon értelmű szavaink, a zöngés és zöngétlen mássalhangzók által teremtett zeneiségünk. Felolvasta Füst Milán, Garai Gábor, Hegedűs Géza, Illyés Gyula, Jókai Mór, Kányádi Sándor, Király László, Kosztolányi Dezső, Magyari Lajos, Márai Sándor, Sajó Sándor, Szemlér Ferenc anyanyelvünkről szóló nyilatkozatát.
Bátkai Sándor vállalkozó, közönségszervező Szakály Éva Élet vagy halál című lírai alkotását ismertette, mely Istenhez való fohászt az élet meghosszabbításáért.
Az est második részében az irodalom barátai G. Pataki Andrásra, egykori körtagunkra emlékeznek egy versösszeállítással. A költő Hajnal, Mikes Kelement olvasva, Vers Domokos Pál Péterről, Virágszavaid, Anna-őrző című műveit Hevesi József egyházi közíró, Nagy Gizella ny. tanár, Kolumbán Zsolt festőművész és Kiss Anna pedagógus adták elő tisztelettel és őszinte szeretettel.
Gazdag szeretetvendégség és baráti beszélgetés tette teljessé a jó hangulatú ünnepet. Regéczy Szabina Perle / Nyugati Jelen (Arad)

Kettős ünnepség volt Lippán
Czernák Ferenc szavalással ünnepelte 80. születésnapját
Amint azt előzetesen meghirdettük, hétfőn a lippai Hildegardis Ház nagytermében a helybeli Degré Alajos Olvasókör 17 órától szervezte meg a Magyar Nyelv Napját, aminek az ünnepélyes alaphangját a ft. Hiticas Macedon Valentin lippai plébános vezetésével elmondott közös fohász is megadta. Együtt imádkoztak a helybeli magyar közösségért, kultúrájának a megmaradásáért. Ezt követően Czernák Ferenc, az Olvasókör elnöke köszöntötte a szép számú egybegyűltet, név szerint megemlítve Szabó Mihályt, Arad Megyei Jogú Város Tanácsának a tagját, illetve Lőrincz Matildot, a gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjét és a vele érkezett irodalomkedvelőket.
Szabó Mihály tanácsos az RMDSZ megyei vetősége és a maga nevében üdvözölte a jelen lévőket, illetve 80. születésnapján felköszöntötte, egy üveg itallal ajándékozta meg Czernák Ferencet a szórványmagyarság szolgálatában kifejtetett irodalomserkentő munkájáért. A továbbiakban az ünnepelt a Magyar Nyelv Napjának a jelentőségét méltatta, ugyanis 1844, november 13-án döntött a Magyar Országgyűlés a magyarnak hivatalos nyelvként történt elismeréséről. Miután példákkal alátámasztva ecsetelte anyanyelvünknek a szépségeit, felkérte ft. Hiticas Macedon plébánost Reményik Sándor Az ige című költeményének a felolvasására. Ezt követően Czernák Ferenc szavalta el Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét. Utána Lőrincz Matild olvasta fel Ábrányi Emil Hatalmas szép nyelv a magyar kezdetű versét, majd ugyancsak ő adott hangot Hegedűs Géza Szonett az anyanyelvről című költeményének. Ezt követően Simó Luca olvasta fel Reményik Sándor Templom és iskola című költeményét. Wonerth Loránd eszperente nyelven adott hangot Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című költeményének.
A továbbiakban Czernák Ferenc születésnapjának a megünneplése következett, az ünnepelt visszatekintett az Aradról indult életére, munkájára, majd Pósa Lajos, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Böszörményi Zoltán, Ady Endre és Sajó Sándor költeményeinek a megszólaltatásával bizonyította: 80 éves kora ellenére ragyogó memóriával rendelkezik, amit az anyanyelvű kultúra szolgálatába állít. A születésnap csattanóját a Simó Klára által elmondott mókás versike képezte, amiben a 80 éves ember komoly indokokkal alátámasztva kér Istentől további egy-egy évet 100-ig.
A hétfő esti kettős ünnepség szeretetvendégséggel zárult, ahol vendégek és vendéglátók ízletes születésnapi tortát, süteményeket fogyasztottak, amit üdítővel, borocskával öblítettek, közben baráti hangulatban sokáig beszélgettek. Emlékezetessé tették Czernák Ferenc 80. születésnapját, aki amúgy is boldog volt, hiszen nem csak az irodalomkedvelő barátok, hanem a fia, Attila és a felesége is együtt voltak vele a jeles napon, amelynek a sikeréhez nagyban hozzájárult Wonert Loránd, a Hildegardis Ház adminisztrátora is. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Tanmese a kommunizmusról fiataloknak
Negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni demokráciában végre bíróság elé kerüljön a tömeggyilkos Ion Ficior, a peripravai haláltábor parancsnoka. Tetteit a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című darabban dolgozták fel.
A peripravai hóhér neve úgy került ismét az aktualitás fényébe, hogy egy független színházi társulat év eleje óta járja az országot, részt vesz fesztiválokon a Fehér ló – a gyűlölet rövid története című előadásával, amelynek központi figurája Ficior. A darabot Kolozsváron, a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előadótermében is bemutatták – főleg fiatalokból álló népes közönség előtt. Lehet-e gyűlöletért gyűlölettel fizetni? Egyáltalán honnan ered az embertársaink iránt érzett megvetés? És meddig mehet el az ember egy rendszer, egy ideológia kiszolgálásában? Nagyjából ezeket a kérdéseket boncolgatja az egyszemélyes dokumentumdráma, amelyben Ilinca Manolache fiatal színésznő kiválóan játszik több szerepet is. (Laura Ştefănuţ újságíró oknyomozó riportját Smaranda Nicolau dramatizálta, a rendező Ioana Păun, közreműködött Diana Miron. A magyar báró hangja Halmágyi Péter). Az előadás nem törekszik különösebb művészi tökélyre, de a fiatal alkotógárda aktuális, olykor kényelmetlen tényekkel szembesíti a közönséget.
A címbeli fehér lónak akár kettős szimbolisztikája lehet: egyrészt Ficior hatalmát jelképezi, aki állítólag a foglyokat fehér lovon fogadta, és azzal ugrált keresztül rajtuk. Másrészt köztudott, hogy Horthy is hasonló lovon vonult be Észak-Erdélybe, az ő személye pedig mind a mai napig okot ad a románságnak arra, hogy valamilyen szinten gyűlölje a magyarokat. Ficior fehér lova nem puszta legenda. Egy kolozsvári pszichiáter, Traian Neamţu – aki 1959 és 1963 között volt a tábor foglya – egy interjúban megerősítette: Ficior szadista volt. Félmeztelenül kellett elvonulnunk előtte, amit ő egy fehér lóról nézett. Személyesen ellenőrizte a foglyokat: ha egy kukoricaszemet talált valakinél, azt agyba-főbe verte” – mesélte az orvos. A valós helyzetek közé az alkotók egy kitalált történetet is becsempésztek az előadásba: egy magyar báró levelét olvassák fel, amiből gyakorlatilag az derül ki, hogy az emberiesség ellen elkövetett bűntettekért elítélt hóhérnak valamilyen oka lehetett arra, hogy haragudjon az emberiségre és megvesse azt. A fikció nem mentséget akar szolgáltatni a későbbi bűnökre, csupán arra akar rávilágítani, hogy a gyűlölet olykor gyűlöletet szül, az ember pedig hajlamos ugyanolyan módon válaszolni, ahogyan őt is kezelték életének egy adott szakaszában.
Baptistából kommunista
A Maros megyei Oláhkocsárdon 1928-ban született Iosif Ion Ficior 1958 szeptemberétől a peripravai munkatábor parancsnokhelyettese, majd négy éven át, 1960 októbere és 1963 szeptembere között parancsnoka volt. A peripravain kívül több munkatábor parancsnoka volt még, ezredesi rangban ment nyugdíjba. Családja baptista volt, maga Ficior is rendszeresen járt templomba addig, amíg be nem lépett a kommunista pártba. Dicsőszentmártonban villanyszerelőnek képezte magát, egy baptista pap lányát vette el feleségül. Pártaktivista, majd állambiztonsági tiszt lett belőle, végül házassága miatt a Büntetésvégrehajtási Főigazgatósághoz helyezték. Periprava a Duna-deltában, az Ukrajnával határos Chilia-ág mentén fekvő település, ahol a kommunista rendszer leghírhedtebb kényszermunkatábora működött. 1959 és 1964 között politikai foglyok ezreit hozták ide túlélni vagy meghalni, főleg a rendszer által ellenségesnek tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat. A politikai elítéltek 1963–64-es szabadulása, az általános amnesztia után a tábor politikai jelentősége csökkent, 1977-ben véglegesen felszámolták.
Pusztuljanak a foglyok!
A munkatábor létrehozásának célja az volt, hogy lehetőleg pusztuljanak el mindazok a foglyok, akiket a diktatórikus rendszer ellenségeinek tekintettek. A Ficior által irányított munkatáborban az elítéltek nem részesültek megfelelő élelmezésben, és embertelen körülmények között szállásolták el őket. Ivóvíz nem volt a táborban, a gyógyszerek és az orvosi ellátás is hiányzott, szigorú büntetéseket róttak ki a legapróbb kihágásokért, a foglyoknak emellett különösen nehéz munkakörülményeket kellett elviselniük, és rendszeresen a munka túlteljesítésére kényszerítették őket. A munkatáborban uralkodó embertelen körülmények, a bántalmazások, az éhezés, az elégtelen közegészségügyi viszonyok és az orvosi ellátás hiánya 103 fogoly halálát okozta a parancsnoksága idején. Egyébként a volt foglyok visszaemlékezései alapján ennél bizonyára nagyobb az elpusztultak száma. Amikor már senki sem reménykedett, a legfelsőbb bíróság Ficiort emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt tavaly jogerősen húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. De ne feledjük, fél évszázadig megúszta a felelősségre vonást. A kommunista rendszerben azért, mert a hatalom kiszolgálója volt, 1990 után pedig azért, mert nem volt politikai akarat arra, hogy bíróság elé állítsák. Ugyanakkor sok hozzá hasonló gyilkos ma is szabadon jár, vagy úgy távozott a világból, hogy soha senki nem vonta felelősségre az elkövetett bűnök miatt. (Az írásunk elején említett előadás záróakkordjaként elhangzott az is, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet munkatársai kétszáz volt lágerparancsnok és munkatársaik nevét tárta fel, közülük mindössze kettőt ítélt el a bíróság!)
Ki emlékszik?
Dicséretes az alkotók szándéka, hogy az ifjú korosztály nyelvén, modern eszközökkel mutatják be a múlt rémségeit. Hiszen mára felnőtt egy nemzedék, amelynek a rendszerváltás előtt történtek nem jelentenek semmit. Néhány évvel ezelőtt, az 1956-os megemlékezések napján a forradalom egyik résztvevőjét kísérgettem Kolozsváron, amikor egyetemista ismerősöm megkérdezte: ki ő, mit kell tudni róla, és egyáltalán mi olyan fontos e megemlékezésben? Hogy ezek után még jobban letaglózzon, mosolyogva hozzátette: az ő nemzedékének már 1989 is olyan távolinak tűnik, hogy nem igazán érdekli. Pedig a múltat ismerni kell, és a bűneit ugyanúgy fel kell tárni, mint a jelen történéseit. Ficior csak egyike azoknak, akik egy rendszer képviselőjeként és annak nevében embereket öltek. Az izmusokra sok minden ráfogható, ám a Ficiorhoz hasonlók nem kimondottan ideológiai alapon gyilkoltak: pszichopaták, akik a körülmények számukra szerencsés állasa miatt olyan helyre jutottak, ahol ezt nyugodtan és következmények nélkül megtehették. Áldozataik embertelen kínokat éltek át függetlenül attól, hogy a tábor vezetője egy Ficiorhoz hasonló őrült volt vagy egy kisebb kaliberű hóhér. A lényeg az emberek megtörése, méltóságuk megtiprása, egészségük tönkretétele volt. A peripravai lágerparancsnok a jéghegy csúcsát képviseli, de rajta kívül számtalan hozzá hasonló sétál ma is közöttünk, aki annak idején emberségét áldozta fel valamiféle homályos ideológia és ki tudja milyen haszon reményében. Éppen ennek a felnövekvő nemzedéknek fontosak az olyan előadások, mint a Fehér ló, hogy az egykoron történt embertelen tetteket továbbgondolhassák és levonják a megfelelő következtetéseket. Az élet igazságtalan Hogy mennyire igazságtalan az élet, azt nem kell bizonygatni. Ion Ficiorral kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy évek óta háborítatlanul éldegélt négyszobás bukaresti lakásában, nyugdíja az utóbbi években már meghaladta a négyezer lejt. Hamarabb eszméltek a hatóságok egy másik hóhér, a 92 esztendős Alexandru Vişinescu esetében. Ő a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka volt, és ügye szintén fél évszázaddal az elkövetett bűnök után került a bíróság elé. 12 politikai fogoly halálát tudták rábizonyítani, 20 évre ítélték. Jellemző e gyilkosokra, hogy amikor a kommunista börtönökben elpusztultakról kérdezték, mindketten ugyanazt válaszolták: „elvitte őket az öregség”. Ehhez nincs mit hozzáfűzni… Egyelőre ezt a két bűnöst sikerült felelősségre vonni. Kicsit későn, nehézkesen, de legalább ők meglakolnak tetteikért. Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csak csillogó szemeket és kíváncsi tekinteteket vár
Az alkotás olyan, mint az éhség
André Csongor szobrász-keramikus Csíkszeredában született, jelenleg Csernátonban él, Kézdivásárhelyen oktat. Művészi tehetségére általános iskolai rajztanárnője figyelt fel, szülei az ő ösztönzésére íratták át már hetedikes korában a képzőművészeti iskolába, majd tehetségét a nagyváradi állami egyetem képzőművészeti karán, szobrászati szakon kamatoztatta.
– Családjában volt olyan, aki példaképként szolgált? Vannak-e olyan művészek, akiket mentorként tart számon?
– Családon belül talán nagybátyám az, aki munkásságával ösztönzött, hogy kitartsak a képzőművészet mellett. A művészek közül Salvador Dalit említeném, ő tudta és tudja alám adni a lovat, amivel képzeletem szárnyalhat.
– Mikor döntött-e el, hogy a képzőművészet lesz a hivatása?
– Erre még most sem nyilvánvaló a válasz. Az ember küzd a megélhetésért, ezért minden olyan munkát kipróbál, ami esetlegesen a „szakmájához” köthető. Igazából még most is keresem erre a kérdésre a választ.
– Milyen alkotói utat tud maga mögött?
– A líceumi évek alatt sikerült a csoporttársaimmal néhány komolyabb munkát kivitelezni: méltányosabb iskolai dekoráció, az iskola névadójának mellszobra, köztéri szobor… Mindezt a szaktanárunk inasaként tettük le az asztalra. Ezeknek köszönhetően olyan tudásra tettünk szert, amit a hagyományos tananyag nem adott volna meg. Ezenkívül az egyetemi évek alatt évente volt két–három csoportos és egyéni vizsgakiállításunk, valamint közvetlenül az egyetem után alkalmam nyílt egy nagyobb méretű, ,,scrap metal” (ócskavas) projektet lebonyolítani, ami talán még most is ki van állítva egy németországi múzeumban. Ezt egy színházi kitérő követte, ahol gyártásvezetőként tevékenykedtem, mellette kellékek, szobrászati elemek készítésével hódoltam szenvedélyemnek. Aztán kisvállalkozóként tevékenykedtem, fa-, vas-, kőimitációkat készítettem, épületdíszítő-elemeket gyártottam, restauráltam, amit egy jó barátom mellett tanultam el, de megmaradt a kellékkészítés, díszlettervezés is. Kis szünet után most próbálok több időt szánni a művészetre, alkotásra.
– Mivel foglalkozik jelenleg?
– Szabadúszóként próbálok létezni, és az alkotás segít… Olyan, mintha felemelkednék a földtől három méterre, és nincs más, csak én és a munkám. Az alkotás olyan, mint az éhség. Ha megéhezem, eszem. Nagyrészt valami mély, megmagyarázhatatlan dolgot érzek valahol legbelül, amit hétköznapi tettekkel nem tudok beazonosítani, ilyenkor nekiülök egy darab agyagnak, fának, réznek…
– Nemrég a kézdivásárhelyi Csiszár Dénes Tanműhelyben kerámiaszakkört indított be gyerekeknek és felnőtteknek. Honnan az ötlet?
– Azt tartom, nem csak mondani kell, hogy a gyermekekben van a jövő, hanem tenni is kell azért, hogy értékes fiatalokat fedezzünk fel, és segítsük őket a fejlődésükben. Innen jött a kerámiaszakkör ötlete. Mindazok, akik figyelemmel kísérik a tanműhely tevékenységét, tudhatják, hogy Vetró András évek óta tart szobrászati foglalkozásokat gyerekeknek. Így hát ezt a lehetőséget kizártam, így kezdtem el újra hódolni a kerámiának. Legfőbb vágyam, hogy legyen olyan nagy az érdeklődés, hogy a gyerek és felnőtt csoportoknak külön lehessen szakkört tartani. Amúgy nem első alkalom, hogy gyerekekkel foglalkozom, az évek folyamán több tíz olyan táborban és rendezvényen vettem részt, ami kifejezetten nekik szólt.
– Mit kell tudniuk a kezdő tanoncoknak? Mit biztosít a számukra?
– Bízom, hogy hosszas lesz az együttműködés a tanműhellyel, és tényleg eljutunk még a legkisebb tanonccal is arra a szintre, hogy egy gyönyörű kerámiával lepje meg a szeretett személyt. Szeretném mind a gyermekek, mind a felnőttek számára megtanítani azon technikák sorozatát, ami által ők is képesek lesznek otthonra, akár eladásra is szánt, minőségi kerámiát készíteni. Egyedüli dolog, amire szüksége van a tanoncoknak, hogy csillogó szemmel és kíváncsian érkezzenek be a tanműhely kapuján!
– Akik nem ismerik ezt a szakkört, azokat mivel csábítaná a műhelybe?
– Úgy gondolom, minden, ami elszakít néhány órára a telefon, laptop, internet „csodálatos” világától, az igen is fontos az embernek!
– Mi fontosabb számára: az önkifejezés vagy egy üzenet közvetítése a közönségnek?
– Ha ránézünk a kortárs megnyilvánulásokra, azt mondhatni, tele van önkifejezéssel. Két doboz festék vászonra való felfröcskölése a monotonból, rutinból való kiszakadás üzenetének kifejezésére nagyon sekély személyiségre vall a szememben. Ha üzenni akarunk, ne azt várjuk, hogy majd a néző eldönti, hanem adjunk nekik egyenes, kimunkált üzenetet! Én inkább üzenek a világnak, mintsem legmélyebb, sötét gondolataim megtestesülését nevezzem alkotásnak. A marosvásárhelyi rádió műsorának címben megfogalmazott gyönyörű gondolata („A kortársból lesz a jó klasszikus!”) vezéreljen alkotói munkánk során, ne csak polgárpukkasztás legyen a célunk.
– Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?
– Szeretnék újra közel kerülni a színház világához, de vezérszálam a tehetségek esetleges felfedezése. A Csiszár Dénes Tanműhely által nyújtott lehetőség lobbantotta lángra ezt a szikrát, és szeretnék értékes időt eltölteni a műhelyben. Párhuzamosan dolgozunk egy – a csernátoni Haszmann Pál Múzeum berkein belül – olyan állandó foglalkozás indításával, ami úgyszintén gyerek- és felnőttfoglalkozásokat kínál majd. Úgy, ahogy annak idején engem is „felfedezett” a rajztanárnőm, szeretnék én is beállni azok sorába, akikről ezt elmondhatják. Szeretnék segíteni a felszínre törni azoknak, akik tehetségesek, de nem is tudnak róla. Hodor Enikő / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tordai négyes
A címet Kedei Zoltán festőművész tárlatnyitó beszédéből kölcsönöztem. A marosvásárhelyi Bernády Ház kiállító vendégei Tordáról érkezett képzőművészek, tárlatuk november 8-án nyílt meg. Deleanu Márta festőművész, Nagy Anna Mária üvegiparművész, Cismaşiu Labancz Ágnes festőművész és Suba László szobrászművész alkotásaival találkozhatott a helyi közönség.
A művész mindent „kibeszél” magáról. A figyelmes műélvező „olvasni” tud a művekből. És ez is a cél. „Ismernünk kell az alkotók társadalmi helyzetéből való életvitelét, megpakolva az életörömökkel, akár a hétköznapok drámai nehézségeivel. Ezeket ismerve könnyebben eljutunk az alkotások mondandóihoz és üzeneteihez” – hangzott a tárlatmegnyitó beszédben. A tordai négyes gyakran hallat magáról: Kolozsvár, Kovászna, Kézdivásárhely, Szováta, Nagybánya, Székelyudvarhely, Budapest, Sopron a kiállítások színhelye, és a sort folytathatnám. Saját elmondásuk szerint is egymást segítő, egymást kiegészítő művészcsapatot alkotnak, melyet a szakmai összeforrottságon túlmenően őszinte emberi barátság jellemez. A csoportos tárlatok alkalmával hatványozottan szerencsés helyzetben vagyunk mi, műélvezők, mivel az azonos szemlélet- és lelkivilág kapcsán próbálunk analógiákat keresni a kiállított alkotásokban. Az összetett síkú művészi mozgásterek jobb és pontosabb megismerésre kínálnak lehetőséget. „Napjaink képzőművésze nem másol, feladata az alkotás létrehozása – mondotta Kedei Zoltán –, olyan alkotásokról beszélek, amelyek nem hasonlítanak senkiéhez. Egyediek a maguk nemében. Új megfogalmazásában próbálják létrehozni a láthatatlant, amely az ismeretlen dimenziókban létezik… A műalkotónak az a hivatása, hogy felülemelkedjen a valóságon, keresni, fürkészni azokat a titokerőket, amelyek mozgatják és éltetik az embert, az élőlényeket, a természetet… Az alkotó megtehet annyit, hogy a munkának ad egy címet, ami első lépést jelent a mű megértése felé… Örömmel állapítottam meg, mennyire közös szellem hatja át mind a négyük munkáit. Kerülik a természet másolását, transzcendentális megközelítésben keresik azt az utat, mely elvezet a láthatatlan világ egy olyan pályaudvarára, ahol megtalálhatjuk boldogulásunkat.”* Magam is ennek fényében próbálok elmélyülni egy-egy alkotásban. A kiállítás címe: Színek és formák. Festmények és szobrok harmóniában vannak, mintegy kiegészítik egymást. Suba László Csoda című szobrában Nagy Anna Mária üveglapjait használja fel a mű tökéletesítésére. Ez a technika nem idegen a szobrászművész munkamódszerétől, hiszen anyaghasználatában előszeretettel ötvözi a különböző fajsúlyú anyagokat: pl. fát, rezet, alabástromot, márványt, követ. Itt a fa és üveg talál egymásra. A fa mint a föld, a megfogható jelképe, a légies üveglapok a lét örökkévalóságát sugallják, a felhasznált anyag változatossága a többdimenziós lét folytonosságának gondolatát indítja el bennünk. Vagy ott van a Madárének című szobra. Kisplasztika, hanyatt fekvő emberi alak „belsejében” egy madárcsaládot látunk. Az elmúlás gondolatához hozzárendeli az újjászületés dicséretét? Középkori síremlékek vízszintes, emberalakos díszítése villan fel gondolataimban. A halállal visszafordíthatatlanul elpusztul az ember? Élettel telve, csicsergő madarakkal a bensőjében nem ezt látszik alátámasztani.
Ha már a szobrokkal indítottam, maradjunk még egy kicsit a háromdimenziós alkotás világában. Nagy Anna Mária életet lehel az üvegbe. Persze segítséget kér, a folyamat sikerének érdekében, a fémektől. Formabontó üvegalkotásaiban fellelhetőek a fémszegek, fémzsanérok, fémdarabok. Jelen című alkotása szerintem az itt kiállított munkáinak egyik legreprezentatívabb darabja. Első ránézésre a felismerés elemi erejével kijelenthetjük: ez egy piramis. Igen ám, de ahogy körbejárjuk, láthatjuk, hogy hiányzik egyik oldala.
Út a megismerés felé?
Nagy Anna Mária betekintési lehetőséget kínál belső énjének megismerésére. Paradox, hiszen a piramisok titkainak feltárása napjainkig sem egyértelmű. És itt van előttünk egy nyitott piramis. Egyik oldalát üvegdomborítás kéz uralja, míg a másikat három kívülről applikált, tapadó, zöld üvegkéz. Érzem az elemi erőt, a mondanivalót: „bejutni, megismerni, megismerni”. Az örökös megismerési vágytól fűtve alkot Nagy Anna Mária, ezzel is önreflexióra sarkallva a figyelmes szemlélőt. És csak a misztériumok fokozásáért is, rozsdás fémzsánerekkel illeszti egymáshoz a piramisdarabokat. Quo vadis? Honnan jövünk, merre tartunk, mennyit sikerül az univerzumból megismernünk? Az Ősrobbanás, Nyom, Szimbiózis, Fészek is elmélkedésre serkentő alkotások. Két utóbbi fémszegekkel ötvözött, melyeken rajta van az idő rozsdalehelete, fokozva a drámai összhatást.
Míg Suba László és Nagy Anna Mária alkotásai betöltik a teret, Cismaşiu Labancz Ágnes és Deleanu Márta festményei a három kiállítóterem falain kezdenek új életet. Cismaşiu Labancz Ágnes színpalettája magával ragad. Kompozíciók ezek, a szó legmélyebb értelmében. Varázslatos világba érkezünk, egy időkapun keresztül, belül fényesség van, így hát nem is tétovázunk, bizalommal követjük a művésznőt. (Lásd a Kapu c. munkáját.) És lám, A kék angyal fogad bennünket beléptünkkor. Az Ég és Föld eljegyzése szemünk előtt történik, a varázslat folytatódik. Meleg, földi színek, ragyogás, aranycsillám, halványsárga és vérnarancs színskála kék és lila átfedésekkel. Kromatikája megnyugtat, ünnepi hangulatot kelt bennünk. Érezzük, jeles alkalomra érkeztünk, a természet ül diadalt, Ég és Föld, örökös körtánc. A misztikum, életigenlés, a transzcendens megismerés utáni vágy művészi megjelenítését érjük tetten a vásznakon. Ilyen úton jutunk el Az élet és tudás fájához, mely alkotás mintegy lezárja a sorozatot. Két stilizált famotívum, egyfelől a tudás fája a vörös pasztell árnyalataiban pompázik, egyetlen csábító almával az ágai között, másrészt az élet fája, a reménykeltő zöldek és nyugtató kékek lágyan simuló árnyalataival.
A boldogság érzésével érkezünk el Delea-nu Márta alkotásaihoz. Absztrakt képeit megfelelőképpen tudjuk befogadni, hiszen az előzőleg látottak felkészítettek rá. A művek lineáris összhatása, egymásra hatása a lehető legjobb elrendezésben érvényesül. A festmények cím nélküliek, a művész meghagyta a műélvező képzeletszárnyalásának lehetőségét. Könnyen siklunk a vásznak között, ilyen szavakat jegyeztem le szemlélésük közben: tavaszi zsongás, ragtapaszos nyári hangulat, őszi sanzon, téli varázs, cölöpök, tartóoszlopok, farsang, az otthon biztonsága. Kiváltságos helyzetben vagyunk, magunkban írjuk tovább a festményt, azt tesszük, amihez kedvünk van. Lineáris olvasatban a középső teremből a harmadik terem felé haladva a négy évszak elevenedik meg a festményeken. Határozott ecsetkezelés, sőt a festőkés sem tétlenkedik, néhol rácsos szerkezetek, harsány, de korántsem zavaró színek.
*Részlet Kedei Zoltán festőművész kiállításnyitó beszédéből. Elhangzott 2017. november 8-án a marosvásárhelyi Bernády Ház kiállítótermében. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

AJÁNLÓ
KÖNYVBEMUTATÓ
* Ma 17 órától a maksai református egyház imatermében bemutatják dr. Kerekes Jenő háziorvos Rendhagyó családtörténet és napló című könyvét, valamint Köntés György, a maksai iskola egykori tanárának verseskötetét.
* Holnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című könyvet, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból. A kötetet Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója és dr. Borcsa János ismerteti, valamint megtekinthető lesz a tudós kéziratos hagyatékának az a része, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A kötet a helyszínen megvásárolható.
KÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK
* Ma 18 órától a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Útirajzok. Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztette és előadja: Csadi Zoltán színművész (Budapest). Kedden 17 órától tisztelgés Incze László muzeológus, történész, tanár sírjánál a baróti római katolikus temetőben, emléktábla-avatás, 18 órától Bánffy Miklós pályaképe – kiállításmegnyitó Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében.
DESIGNHÉT
A november 20–24. között Sepsiszentgyörgyön zajló 3. Design Week keretében ma 17 órától a 2. Csernátoni Design Táborban készült terveket mutatják be a Magmában. 18 órától TWIST, a 3D-ékszerek világa – Török Réka jelmeztervező, ékszerkészítő, a REKKO brand tulajdonosa és Simon Norbert divatfotós közös kiállítása a Lábas Házban. 18.30-tól: „Mesélő jelmezek” – kiállítás, könyvbemutató, filmvetítés a Lábas Házban. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban
Az 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal.
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát.
Az előző évi szemináriumsorozat fő célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium fő témája A NEMZETI KISEBBSÉGEK JOGAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN.
A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, az ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére. A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek képviselői, valamint a politikai, civil és akadémiai szféra olyan képviselői, mint Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin államtitkár-helyettes – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az alapítvány elnöke.
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várjuk a sajtó képviselőit is. További információk: Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Horea utca 6. szám (Marosvásárhely), telefonszám: 0758-339-220 (Bálint Hajnal).
Borbély László
kuratóriumi elnök Népújság (Marosvásárhely)

Hátrányban a magyar ötödikesek, egyelőre a tankönyvek magyar fordítására vonatkozó licitet sem hirdették meg
A román iskolákba ugyan megérkeztek végre az ötödikes tankönyvek, a magyar diákok viszont továbbra sem tudják, mikor számíthatnak a kiadványokra. A kisebbségi államtitkár szerint mindez nem a minisztériumtól függ.
Hátrányos helyzetben vannak a magyar iskolába járó ötödikes diákok, ugyanis míg román tagozatos kollégáik a napokban végre kézhez kapják a tanév eleje óta késlekedő tankönyveket, ők azt sem tudják, meddig kell még várniuk az anyanyelvükre lefordított kiadványokra. Liviu Pop oktatási miniszter a hétvégén büszkén számolt be arról, hogy – több mint két hónappal az iskolakezdés után – ezen a héten kézhez kapják tankönyveiket az ötödikesek, arról azonban megfeledkezett, hogy a magyar tagozatos tanulókat gyakorlatilag diszkrimináció éri.
Ráadásul a kisebbségi oktatásért felelős minisztériumi és megyei oktatási illetékesek sem tudnak választ adni arra, hogy körülbelül mikor számíthatnak a pedagógusok és diákjaik a hivatalos tankönyvek magyar fordítására.
Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár a Krónika erre vonatkozó kérdésére hétfőn úgy fogalmazott: „sajnos nem tudok pontos időt meghatározni, de mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez minél hamarabb megtörténjen”. Az RMDSZ szakpolitikusa szerint a magyar nyelvű tankönyvek hiánya diszkriminálja a magyar diákokat, és noha fontosnak tartják a „tarthatatlan tankönyvprobléma” mihamarabbi megoldását, mindez nem rajtuk múlik. Kovács Irén Erzsébet kifejtette: a tankönyvkiadás a szabadpiac szabályai szerint működik, a tankönyv a kiadó tulajdona, tehát az ő feladata fordítót keresni. Újabb miniszteri ígéret tankönyvügyben, hétfő az új határidő Hétfőre ígéri az ötödik osztályosok új tankönyveit Liviu Pop oktatási miniszter. A tárcavezető szombaton úgy nyilatkozott, hogy a határidőt nem tartó kiadók jelentős bírságra számíthatnak.
„Ez összetett és költséges eljárás, hiszen nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani” – tette hozzá az államtitkár. Állítása szerint már egy ideje próbálkoznak a probléma megoldásával, többször egyeztettek az oktatási miniszterrel és az Országos Értékelési és Vizsgaközpont igazgatójával – ez utóbbi intézmény hatáskörébe tartozik a tankönyvek lefordítására kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolítása. Egyelőre azonban nem jutottak túl messzire, hiszen a licitet még meg sem hirdették, most ott tartanak, hogy Liviu Pop ígéretet tett arra, hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. Pop egyébként hétfőn elmondta: az ország 39 megyéjébe érkeztek meg a tankönyvek, késést Hargita, Suceava és Dâmboviţa megyében jeleztek.
Romlott a helyzet, lejárt az útmutató
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő is megerősítette, hogy a magyar diákok helyzete nem változott, sőt inkább romlott a tanévkezdéshez képest. November közepéig ugyanis rendelkezésre állt a szaktárca által összeállított és Bihar megyei pedagógusok által önkéntes alapon magyarra fordított útmutató, amely viszont csak a tananyag első két hónapját fedte le, így mostantól használhatatlan. Emiatt a magyar tagozaton a tanárok részéről is jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség, többet kell készülniük, kénytelenek több információt felírni a táblára, és a házi feladatokat is részletesen le kell írniuk, hiszen nincs segédeszköz, tankönyv, amit a diákok otthon használhatnának.
Kiss Imre szerint kénytelenek a pedagógusok leleményességére és pluszmunkájára hagyatkozni, hogy a magyar diákok oktatása is megfelelő szintű maradjon a tankönyvhiány ellenére. Háromszéken ezt úgy igyekeznek megoldani, hogy a pedagógusok kaptak egy-egy példányt a román tankönyvből, hogy legalább az segítse munkájukat.
Kiss Imre arra is kitért: egy-egy tantárgyból öt-hat alternatív tankönyv is elkészült román nyelven, ezekből legalább egyet kellene szakszerűen lefordítani magyarra. „Az elhamarkodott munkának nincs értelme, eddig is sok hibát jeleztek a tankönyvekben, jól megszervezett fordításra, jó minőségű kiadványokra van szükségünk” – szögezte le a főtanfelügyelő.
A többi évfolyamon sem jobb a helyzet
A probléma sajnos nem új keletű, a magyar iskolákban nem először találkoznak krónikus tankönyvhiánnyal, hiszen – amint arra Kiss Imre is rámutatott – harmadik és negyedik osztályban sem áll rendelkezésre minden kiadvány. Pontosabban a harmadik és a negyedik osztályosok csak az idegennyelv tantárgyakból kapták meg a kiadványokat, illetve a negyedikesek a román nyelv és irodalom tankönyvet is kézhez kapták. Az ötödikesek pedig még jó ideig csak a román és a magyar nyelv és irodalom tankönyvből „gazdálkodhatnak”.
A hatodikosok és hetedikesek jobb helyzetben vannak, ők csak zenéből és vallásból nem kaptak könyveket, nyolcadikban ezeken kívül a latint sem tanulhatják tankönyvből, ugyanakkor a középiskolásoknak sincs latinkönyvük. A kilencedikesek és tizedikesek számára továbbá a szociológia tankönyv is hiánycikknek számít – derül ki az oktatási minisztérium adataiból.
A szülők nehezen tudnak segíteni
A tankönyvhiány nemcsak a pedagógusok és a diákok, hanem a szülők dolgát is megnehezíti. Egy sepsiszentgyörgyi édesanya arról panaszkodott, hogy segédanyag hiányában sokszor nem tud otthon segíteni a leckében. Matematikából például már nem emlékszik az elméletre, de ha át tudná futni a leírást a tankönyvben, könnyebben tudna segíteni ötödikes gyermekének. „Például egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy bármelyik szám a nulladik hatványon egy, így egy egyszerű feladat kifogott rajtunk, tanár barátunk segítségét kellett kérnünk, ám ha lett volna tankönyv, ez pillanatok alatt kiderül” – részletezte az ötödikes kislány édesanyja. Hasonló tapasztalatokról számolt be egy marosvásárhelyi édesanya is, akinek gyermeke szintén ötödikes. Nem követhető egyáltalán az, amit tanulnak a gyerekek az iskolában. Hiányolom a leckék követhetőségét, hiszen a legtöbb tantárgyból csak az van, amit a tanár lediktál” – magyarázta. Egy sepsiszentgyörgyi pedagógus arra hívta fel a figyelmet, hogy a mennyiség helyett a minőséget kell előtérbe helyezni. Lapunknak elmondta, eddig is használhatatlan tankönyvekből tanítottak, kénytelenek voltak a segédeszközökre, a munkafüzetekre hagyatkozni.
„A szülők beleegyezésével bevállaltuk, hogy az akkreditálás alatt levő munkafüzeteket használjuk, hogy haladni tudjunk. Átrágjuk magunkat tüzetesen a tanterven, ha kell, a román tankönyvből fordítunk, készülünk, így tanítunk” – részletezte. Rámutatott, egy jó minőségű tankönyvre azért volna szükség, hogy az elméletet otthon is átismételhesse a diák. Bíró Blanka, Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)

Ahol az iskola közel van a templomhoz...
Szombaton 24 tanintézmény diákjainak részvételével tartottak egyháztörténeti vetélkedőt a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskolában. Az ismeretek felmérése mellett, a szervezők színes és változatos programról gondoskodtak, hogy az esemény felejthetetlen emlék maradjon a résztvevők számára.
A reggeli gyülekező a marossárpataki iskola információs és dokumentációs termében volt, ahol teával és friss kaláccsal fogadták a tanulókat, pedagógusokat, lelkészeket.
Később a református templomba vonultak át a csoportok, ahol Bíró János pókakeresztúri lelkipásztor, a Görgényi Egyházmegye katekétikai előadója tartott nyitóáhítatot. A vetélkedő főszervezője, Fazakas Imola marossárpataki vallástanár egy igeverssel köszöntötte a vendégeket: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban” (2 Pét 3, 18), majd ismertette a vetélkedő mozzanatait.
Hárompróbás megmérettetés
Az iskola épületében megtartott vetélkedő feladatainak megoldására két óra állt rendelkezésre. A csoportok egyháztörténeti tudásának felmérése három részből állt. A zenei résznél a csoportok azt a feladatot kapták, hogy az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű zsoltárt elénekeljék. Rend Tamás zenetanár véleménye szerint nagyon sok ügyes, jó hangú tanulót hallottak énekelni, nehéz volt különbséget tenni közöttük az értékelésnél. Az elméleti résznél Luther Márton és Kálvin János reformátorok életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. „Változatos, sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak: időrendi sorrendbe tenni eseményeket, kiegészíteni mondatokat, megtalálni a kakukktojást és egyebeket. Itt hasznosnak bizonyult a csoportmunka, egymást kiegészítették, segítették a csapatok tagjai” – nyilatkozta Fazakas Imola. A harmadik próba kreatív feladat volt: egy reformációval, református egyházzal kapcsolatos jelmondattal vagy jelképpel díszített reformációs zászlót kellett készítsenek a résztvevők papírból. Ötletes, tartalmas munkák születtek, itt is több csapat kapott maximális pontszámot.
A versenyt követően szeretetvendégségre került sor az iskola sportcsarnokában, a református nőszövetség tagjai ízletes, meleg fánkot hoztak, de szendvicsből és teából is bőven jutott mindenkinek.
A napi program következő mozzanata a történelmi szoborpark meglátogatása volt, ahol Berekméri Edmond pedagógus beszélt a szoborpark megvalósításának, elkészülésének részleteiről, az itt látható alkotásokról, illetve a település nevezetesebb épületeiről, műemlékeiről (Teleki-kasély, Teleki-kripta).
Kézműves-foglalkozás, Sófár-koncert
A délután négy helyi pedagógus irányításával kézműves-foglalkozásokkal kezdődött. Szalvétatechnikával ceruzatartók készültek, illetve irisztechnikával, papírhajtogatással szíveket alkottak a tanulók a kézműves-tevékenységek műhelyében. Ezt követően a Sófár ifjúsági keresztyén zenekar koncertjére került sor a református templomban. A csoportvezető Banga Gáspár Attila (a Szászrégeni Református Egyházközség kántora) érdeklődésünkre elmondta, hogy zenekarukkal 2008-ban kezdték el nem hagyományos stílusú zenével dicsérni Istent. „A sófár a Biblia legrégebbi hangszere, ezért választottuk zenekarunknak ezt a nevet. Erdély számos településén felléptünk már, s külföldön is énekeltünk. Csapatunk tagjai az évek során változtak, ez a harmadik generáció. A mai koncerten Banga Virág Sára, Banga Dávid Krisztián, Silló Beatrix, Banga Dániel Gábor, Nagy Attila, Banga Márta és jómagam zenéltünk, énekeltünk” – mondta a zenekarvezető.
A paniti csapat végzett az élen
Az eredményhirdetést mindenki nagy izgalommal, kíváncsisággal várta. Az értékelőbizottságban lelkészek és tanárok vettek részt. A legtöbb pontot a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola csapata (Mátyus Evelyn, Kovács Dorottya, Sikó Beáta) gyűjtötte, akiket Nagy Ilona vallástanár készített fel a versenyre. A második helyen a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola tanulói (Bálint Izabella, Szövérfi Kinga Boglárka, Nagy András) végeztek, akiket Bodó Irén-Edith vallástanár készített fel és kísért el a vetélkedőre. Harmadikok lettek a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai (Barabás Hanga Abigél, Nagy Zsuzsa, Simon Csenge Alexandra, felkészítő tanár Simon Imola). További hét csapat kapott dicséretet, minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott.
A záróáhítaton Stupár Károly helyi református lelkipásztor imádkozott a résztvevőkért.
A versenyről Mózes Sándor marossárpataki iskolaigazgatót is megkérdeztük, aki külön kiemelte a tanulók alapos egyháztörténeti ismereteit. „Isten segedelmével tartalmas napot tudunk magunk mögött, jól megtervezett programsorozattal. Elismerés és köszönet a szervezőbizottságnak, a környékbeli lelkészeknek, a helyi nőszövetségnek, a kisegítő személyzetnek, s gratuláció és dicséret a részt vevő diákoknak, felkészítő tanároknak. Nálunk az iskola közel van a templomhoz, és az önkormányzati épület sincs távol. Szoros együttműködés jellemzi ezeket az intézményeket, érezzük a lelki közelséget, s azt hiszem, ennek köszönhetően minden téren eredményes munkáról beszélhetünk” – nyilatkozta az intézményvezető.
Az egyháztörténeti vetélkedő támogatói az Erdélyi Református Egyházkerület, a Görgényi Egyházmegye, a marossárpataki, tekei és beresztelki egyházközségek, valamint a marossárpataki iskola volt. Berekméri Edmond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar irodalmat világszerte megismertetni...
Conflux sorozat
A vasárnap délben véget ért 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron minden alkalommal – szerencsére – a bőség zavara fogadja a látogatót. Igaz ez a megvásárolható könyvek mennyiségére és sokszínűségére és a kiegészítő rendezvényekre is: a vásár három napja alatt egymást érték a különböző könyvbemutatók, beszélgetések, kiadói bemutatkozások, illetve időhiány miatt több eseményre egy időben került sor, emiatt a több alkalommal is tapasztalt, a szokásosnál kisebb lélekszámú közönség sem játszott elkeserítő jellegű tényezőt, hiszen a mélyen tisztelt figyelme megoszlik, egyszerre több helyen pedig nem lehetünk jelen.
A magyarországi PONT Kiadó szombat délutánra időzítette idei könyvvásáros estjét, amelyen – három szerzőjének részvételével – a kiadó történetének elmúlt évtizedeit, az ezekben az években folyamatosan megjelentett Conflux sorozatot és a legutóbbi, magyarul, illetve idegen nyelveken megjelent köteteket egyaránt ismertették. A Bernády Házban megrendezett eseményen Szávai Géza író, a Pont Kiadó szerkesztője mutatta be a szerzőket: Markó Béla és Fekete Vince költőket, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, aki ezúttal színművészként és szerzőként is jelen volt.
– A PONT Kiadó a saját identitását úgy határozza meg, hogy az újdonságot jelentsen a szerzők és a közönség számára is: budapesti székhelyű kiadó vagyunk, 25 évvel ezelőtt indultunk, és kísérletet tettünk arra, hogy mindvégig szerzőelvűek maradjunk – mondta Szávai Géza. – Két-három olyan kiadó maradt még rajtunk kívül, amelyet nem vásároltak fel a könyvterjesztők. Ezelőtt 20 évvel, amikor elindítottuk a Conflux című sorozatot, a sorozat keretében egyik szerzőnk Leonard Cohenről írt egy CD-méretű könyvecskét, amelynek különböző nyelveken megjelent kiadásaihoz előszót írattunk. A magyar nyelvű fordításhoz Cseh Tamás írt előszót, a Suzanne című világhírű dal szövegét pedig az akkor 19 éves Varró Dániel fordította le és tette magyarul is énekelhetővé. Fontosnak tartottam, hogy a jelen lévő szerzők lássák, milyen környezetben forognak a könyveik, hiszen egészen elképesztő és egyedi a kiadónk elmúlt két és fél évtizedes teljesítménye. Ide tartozik például a Tadao Ando japán sztárépítészről szóló kétnyelvű kötetünk, amelynek a példányai japán könyvtárakban is megtalálhatók. Polcz Alaine egyik kötetét oroszra fordítva adtuk ki, az én egyik regényem is megjelent oroszul. Ez a fordítói kezdeményezés nem véletlenül indult Kelet-Európában, és ide tartozik az is, hogy tizenkét ország kiadói közös projektjének keretében Magyarországon mi szerkesztettünk egy sikeres cigány tematikájú kötetet A romák Európában címmel. Úgy véljük, hogy nem szabad a magyar kultúrát gyarmatosítani, ezért nálunk fontos a kölcsönösség: kiadunk magyar szerzőket más nyelven, és külföldi írók műveit lefordíttatjuk magyarra. Markó Béla verseit például kiadtuk két nyelven, angol fordításban, a diplomácia világában névjegyként adta őket, ugyanakkor Markó Richard Wagner német író magyarra fordított könyvéhez írt előszót. Esszé címen többnyelvű sorozatot is indítottunk, Mészöly esszéit például román nyelvre fordítottuk le, és most készül egy japán és magyar nyelvű kötetünk. Azzal a feltétellel adjuk át a köteteink kiadási jogát egy külföldi kiadónak, hogy a szóban forgó könyvet egy újabb nyelvre kell lefordíttatnia. Szeretünk gyerekkönyveket is kiadni, a Markó Béla egyik kötetét például gyerekek illusztrálják, és az Erdélyi szász népmesék című kiadványunkat is gyerekrajzok színesítik.
A régóta futó Conflux című sorozatunk egy szerzőtől három könyvet vesz be, ezen sorozatban jelent meg a Fekete Vince egyik kötete is. A világ újra című könyve olyan kötet, amely beleilleszkedik a sorozatba, Tokiótól az Egyesült Államokig bármelyik polcra ki lehet tenni. Budapesten Tarján Tamás mutatta be, a kiadó egyik alapszerzője volt. A Gáspárik Attila által írt A színház kiterjedése című kötetet is több nyelven szeretnénk kiadni, a szerző színészként, direktorként is írta a könyvet, és már írja a következő kötetét.
– A színész munkája és alkotóképessége nagy változáson megy keresztül. Eddig azt vártuk el tőle, hogy egy irodalmi mű szolgálatában álljon, minket is úgy tanítottak, hogy eleinte el kell olvasni az elemzéseket például az előadandó versről, bele kell képzelnünk magunkat a szerző szerepébe, hiszen őt is eljátsszuk. Én arra gondolok – és erről próbálok írni az új kötetemben –, hogy a színészi alkotás nagyobb fontosságot kap ennél. A vers az én hangomon szólal meg, soha nem lesz olyan, mint amilyennek a szerző szerette volna. A szerző ott marad a polcon, az unokák olvashatják, de az én művészetemből, a felolvasásomból például semmi sem marad – mondta a kötet kapcsán az est folyamán a Markó Béla és Fekete Vince verseit is felolvasó Gáspárik Attila, végül a Szávai Géza a Szávai Ilona által írt, Az egyke című kötetről szólt: – Érdekes és fontos jelenség az egyke. Olyan köztes terület ez, amelyről alig tudunk valamint, holott itt, a jövőbeni gyerekvállalások kapcsán dől el, hogy merre fordul az emberi történelem. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Emléktábla Lakatos Géza vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére
November 19-én, Szent Erzsébet napján Csíkszentsimonban a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsszéke domborműves emléktáblát avatott vitéz lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza (1890-1967) vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére halálának 50. évfordulóján. Habár Lakatos Géza Budapesten született, régi székely, csíkszentsimoni család leszármazottja volt.
A Szent László Ház homlokzatán elhelyezett bronz dombormű tervezője Máthé Lóránt székelyudvarhelyi művésztanár, kivitelezője pedig a szintén székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök. Az eseményen részt vett a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsének több mint száz tagja, jelen voltak a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszéki Székely Tanács képviselői, a Lakatos család magyarországi és helyi leszármazottjai. A vasárnapi ünnepség a Szent László-plébániatemplomban Tamás József püspök által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött, melyen közreműködtek a községből elszármazott plébánosok, valamint Varga János helyi plébános és Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai plébános. Tamás József püspök szentbeszédében Szent Erzsébet kapcsán a kiváló női erényeket sorolta fel, majd ehhez kapcsolva a kiemelkedő férfi személyiségek tulajdonságait hangsúlyozta, ezek között említve a nemzetszolgálotot és vitézséget, amelyek Lakatos Gézát is jellemezték. A szentmisét követő avatási ünnepségen Kozma István polgármester beszédében azt emelte ki, hogy az emléktábla segít olyan jelentős személyiségek életének és tetteinek megismerésében, akiknek tevékenységéről az iskolában nem tanítanak. Máthé Lóránt székelyföldi törzskapitány részletesen ismertette Lakatos Géza katonai pályáját, kiemelve az I. és II. világháborús frontszolgálatát, a németekkel való kapcsolat lazításának megszervezését 1944-ben, a háborúból való kiugrás előkészítését, majd ennek a meghiúsulását. A törzskapitány arra is kitért, hogy a vezérezredes-miniszterelnök méltósággal viselte üldöztetését, családjának kitelepítését az 1950-es években. „A Történelmi Vitézi Rend az emléktábla-avatással igyekszik tenni azért, hogy Lakatos Géza elfoglalhassa méltó helyét a magyar történelemben” – zárta beszédét a törzskapitány. Ambrus Ágnes, Kézdiszék kapitánya beszédében Horthy Miklós kormányzó hűséges székely tábornokai között helyezte el Lakatos Gézát. „Horthy Miklós bizalmi embere volt, egyenes gerincű, hűséges, megbízható, nyílt jellem. A kormányzó úr mindig a legnehezebb feladattal bízta meg. Személyes példaadásával lelkesíteni tudta katonáit, miniszterelnöki kinevezésekor elhangzó rádióbeszédében is azt ígérte, hogy a veszély pillanatában, szokásához híven, a legsürgősebb teendő helyszínén mindenkor maga is ott lesz, és ezt meg is tette” – hangsúlyozta. V. Lázár Elemér főkapitány-helyettes, Erdély törzskapitánya beszédében kiemelte, hogy Lakatos Gézát elsősorban mint a II. világháborúból való sikertelen kiugrási kísérlet politikusát ismerik, a vitézi rend azonban az emléktáblával elsősorban a vezérezredes közel negyvenéves kiváló katonai pályájára, vitéz tetteire kíván emlékezni és emlékeztetni. A törzskapitány beszédében megköszönte a helyi önkormányzatnak és egyháztanácsnak a jóváhagyást az emléktábla elhelyezéséhez, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének pedig az anyagi támogatást. A domborműves emléktáblát Tamás József püspök áldotta meg. Az avatóünnepség az emléktábla megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az ünnepi hangulatot kulturális műsor és a Csíkszentsimoni Ifjúsági Zenekar közreműködése emelte.
Vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adelaide, Ausztárlia, 1967. május 21.) magyar királyi honvéd vezérezredes, 1944. augusztus 29.–október 16. között Magyarország miniszterelnöke. Lakatos Géza kormányának lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, de az új kabinet a megszálló erők kiszolgálásával egy időben kísérletet tett a szélsőjobboldali politikusok és tisztek visszaszorítására, illetőleg leváltotta azokat az államtitkárokat, akik a zsidóság deportálásáért felelősek voltak. Október elején a németek közölték, hogy Hitler Szálasi Ferencet szánja Magyarország következő miniszterelnökének. Lakatos Géza is beavatott volt az 1944. október 15-i kiugrási kísérletben, amit a hadsereg egyes tisztjeinek ellenállása és a német titkosszolgálat megelőző akciói révén a nácik már csírájában elfojtottak. A sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a németek fogságába esett, majd a sopronkőhidai nyilas börtönbe került, 1945. január végétől Sopronban internátusban élt. Miután a szovjet csapatok felszabadították és újra megszállták az országot, Lakatos Kiskőrösön raboskodott, ahol a keleti front egykori vezetőjeként számos kihallgatásnak vetették alá. Végül a népbírósági perek során tanúként hallgatták ki, később azonban Horthy tisztjeként és bizalmasaként nem sok jóra számíthatott a kommunista uralom alatt. 1949-ben az új rendszer megvonta a nyugdíját, a földreform során elvették birtokait, így Lakatos Budapesten illusztrátorként és kelmefestőként tartotta el családját. Az idős katona 1965-ben engedélyt kapott arra, hogy az ’56-os forradalom után Ausztráliába emigráló rokonaihoz távozhasson, így Adelaide városában érte a halál 77 esztendősen. Édesapja ősei Csíkszentsimonból származnak, ő maga is büszke volt székely gyökereire, ősei lófő voltára, a csíkszentsimoni előnevet élete során végig használta. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenegy fiatal kutató a tudomány emberközpontúságáért
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. Fóruma megnyitóját november 24-én, pénteken tartják a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Bitay Enikő EME-főtitkár elmondta, hasonlóan a múlt év sikeres rendezvényéhez, idén is a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértek fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Bemutatjuk röviden az Erdélyi Múzeum-Egyesület idei tudománynapi előadásai megtartására felkért fiatal kutatókat és előadásuk témáját.
1. Mara Gyöngyvér (biológus, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar, Biomérnöki Tanszék; a BBTE Biológia-Geológia Karán ökológusként diplomázott 1998-ban): Növény-baktérium kapcsolat: alkalmazott mikrobiológiai kutatások
A rizoszféra komplex közösségeknek ad életteret, magában foglalva a növények gyökerét, talajbaktériumokat és gombákat, fonálférgeket és gyűrűsférgeket, valamint ízeltlábúakat. A növények a gyökérzónában szimbiotikus vagy lazább kapcsolatokat alakítanak ki a rizoszféra-baktériumokkal. A növény-baktérium kapcsolat sok előnyt hordozhat mindkét fél számára. A rizoszféra-baktériumok serkenthetik a növényi növekedést, és szereppel bírnak a fitopatogének elleni védekezésben. Ezeket növényinövekedés-serkentő (PGP) baktériumoknak nevezzük. A PGP-baktériumok igen jelentős potenciált jelentenek a fenntartható mezőgazdaság számára. A PGP-baktériumok izolálásától a különböző hatású biopreparátum-javaslatok megfogalmazásáig végeztünk kutatásokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Több baktériumfaj esetében is először bizonyítottuk a növényinövekedés- serkentő hatást.
2. Szacsvai Kinga (fizikus-kutató, BBTE, Környezettudomány és Környezetmérnöki Kar, Constantin Cosma Radon laboratórium, Kolozsvár): A beltéri radon kutatás jelenlegi helyzete Romániában
A Világegészségügyi Szervezet szerint (WHO, 2009) az ember életidejének legnagyobb részét, kb.80%-át zárt térben tölti, ezért a zárt légtér állapotának megismerése elengedhetetlen. A belső tér egyik ismert eleme a radon, egy természetes eredetű radioaktív gáz, melyet érzékszerveinkkel nem észlelünk, de ennek ellenére mindenütt jelen van. A radon az egyik leginkább megfigyelt, beltéri szennyező anyag, amely tüdőrákot okoz.  Az új Euratom alapbiztonsági irányelvben szereplő radon követelményei magukban foglalják a beltéri radonaktivitás-koncentrációra vonatkozó nemzeti referenciaszint létrehozását munkahelyeken és középületeken ≤ 300 Bq/m3. A dolgozat fő célja az éves átlagos beltéri radonaktivitás-koncentráció jelenlegi romániai eredményeinek bemutatása és a – mintegy 7000 radonmérésen alapuló – előzetes romániai beltéri radontérkép ismertetése. Az előzetes kutatási eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált házak mintegy 17%-ában a radonaktivitás-koncentráció meghaladja a 300 Bq/m3 ajánlott szintjét, amelyet az Európai Bizottság a 2013/59/Euratom tanácsi irányelv alapján javasol.
3. Balog Adalbert (professzor, Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék; egyetemi tanulmányait a BBTE-n kezdte, 1993-ban biológiát tanult, majd 1998-ban mesteri fokozatott szerzett ugyanitt ökológiából): Versenyben a terített asztalért
Az élővilágban a fajok folyamatosan ádáz harcot vívnak egymással a fennmaradásért. Egy gabonatábla, mindegy, ki ültette, számtalan gombának, ízeltlábúnak nyújt táplálékforrást, és csak sokadik helyen élelem az embernek. Az emberen kívül számtalan faj a mezőgazdasági kultúrákból akarja biztosítani a fennmaradását, a folyamatos versengés ezért elkerülhetetlen. Jelenleg bolygónkon a növénytermesztés által megtermelt javaknak hozzávetőleg 40%-a a kártevők tápláléka lesz. Hogyan próbáljuk ezt mi, emberek megakadályozni, és hogyan próbálják az egyes rovarfajok a folyamatos technológiai fejlődés ellenére (újabb peszticidek, GMO) biztosítani a túlélésüket – ezekre a kérdésekre keresi a választ az előadás.
4. Mezei Tibor-László (patológus kutatóorvos, egyetemi adjunktus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem): A rosszindulatú tüdődaganatok korszerű diagnózisa, a személyre szabott kezelés irányába tett első lépések.
A tudomány különböző területein használt módszerek rohamos fejlődése és ezek hozzáférhetőségének növekedése, elkerülhetetlen változásokat eredményezett számos szakterületen. Ez alól az orvostudomány sem kivétel, amelyben a változások közvetlen haszonélvezője a különböző okok miatt orvoshoz forduló páciens. Az igen szerteágazó orvosi szakágak közül talán a patológia az a szakterület, amely a legtöbbet profitált ezen változásokból. Ugyanakkor, természeténél fogva, egy időben maradtak meg benne egymás mellett a tradicionális (szabad szemmel és mikroszkóp alatt) és az újabbnak számító (molekuláris) vizsgáló módszerek. A molekuláris medicina hajnalán a változások arra kényszerítik a patológust, hogy bizonyos elváltozásokat átértékeljen, és olyan vizsgálati eredményekkel egészítse ki a hagyományos kórszövettani diagnózist, amelyek befolyásolják, vagy adott esetben meghatározzák, a további kezelési stratégiát. Ez kiváltképp érvényes a daganatos megbetegedésekre, elsősorban a rosszindulatú daganatokra. Az előadásban az egyik leggyakoribb és halálozási mutatók vonatkozásában egyik legsúlyosabb betegség, a tüdőrák példáján keresztül szándékszik érzékeltetni a folyamatot, ahogyan a vizsgáló módszerek kifinomulása és a felhalmozott ismeretanyag átalakítják és még inkább emberközpontú tudománnyá teszik a patológiát.
5. Nagy Bálint Zsolt (egyetemi docens, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Kolozsvár): Piacok vagy emberek? A pénzügyi viselkedéstan néhány nyitott kérdéséről
A hagyományos, főáramlatú közgazdaságtan emberképe a minden körülmények között racionális, önérdekkövető döntéshozón alapult. A legfontosabb elméletek ebből vezették le a társadalmi összjólét maximalizását is, valamint azt, hogy a nagy kiterjedésű gazdasági-pénzügyi rendszerekben létrejövő egyensúly egzakt matematikai modellezésével az egyéni szempontok javarészt mellőzhetőek. Az elmúlt évtizedekben kibontakozó alternatív elméletek, elsősorban a pénzügyi viselkedéstan, amelynek idén immár a harmadik képviselője, Richard Thaler is közgazdasági Nobel-emlékéremben részesült, megkérdőjelezik az említett kereteket, és ismét az egyéni pszichológiához fordulnak a félreárazás, a pénzügyibuborék-képződés, a kockázatkeresés és más titokzatos pénzügyi jelenségek magyarázatául. Nem céljuk lándzsát törni valamely irányzat mellett, csupán néhány gondolatébresztő kérdést feltenni.
6. András Szilárd (matematikus, egyetemi docens, BBTE): Nemzetközi trendek és erdélyi valóság a matematikaoktatásban
Az utóbbi néhány évtizedben több „tanügyi reform” zajlott le Romániában. Ezzel párhuzamosan Európában is komoly változások történtek az oktatás területén. Ezeket a változásokat próbálják néhány didaktikai elmélet szempontjából összehasonlítani szigorúan a matematikatanításra vonatkoztatva. Ehhez az ATD-szempontrendszert (Yves Chevallard: Antropological Theory of the Didactics), a didaktikai szituációk elméletét (Guy Brousseau: Theory of Didactical Situations), a Van Hiele-típusú keretrendszereket, az Alan Schoenfield-féle TRU-rendszert (Teaching for Robust Understanding), illetve a Vienner Schlomo és David Tall által kidolgozott fogalomképzet-megközelítést fogják használni.
7. Márton Lőrinc (Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Villamosmérnöki Tanszék):Számítógépes hálózaton kommunikáló robotirányítási rendszerek
Távvezérelt robotirányítási rendszereket akkor alkalmazhatunk, ha a robot a kitűzött feladatot az emberi felhasználó számára veszélyes, vagy a felhasználó által nem elérhető környezetben kell, hogy elvégezze. A felhasználó a robotra szerelt érzékelőkből kinyert adatok és videóinformáció alapján irányítja a robotot. Amennyiben jelentős a robot és a felhasználó közötti fizikai távolság, a kommunikációt számítógépes hálózaton keresztül valósíthatjuk meg. A robot és a felhasználó közötti kommunikációs csatornákban az adatátvitel minősége (pl. a kommunikációs késleltetés vagy az adatcsomagok elvesztésének gyakorisága) befolyásolja a robotirányítási jellemzőket (elérhető pozicionálási pontosság, a beavatkozás gyorsasága).
A kutatói munka során olyan adatforgalmi szabályozót dolgoztak ki, amely biztosítja az adatátvitel jó minőségét a hálózaton kialakított robotirányítási rendszer időkritikus csatornáin, változó minőségű kommunikációs körülmények között is. Az algoritmus tervezéséhez több-kritériumú optimalizálási technikákat alkalmaztak. A kidolgozott módszer stabilitását sztochasztikus sorelmélet segítségével vizsgálták. A megvalósított adatforgalmi szabályozó hatékonyságát mérésekkel is igazolták.
8. Varga P. Ildikó (egyetemi adjunktus, BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet, Kolozsvár):„Finnország egyik leglelkesebb diplomatája itt több mint 50 éven keresztül.” Vikár Béla szerepe a magyar−finn kapcsolatokban
Finnország idén ünnepli függetlenségének százéves évfordulóját. Az előadás a magyar-finn kapcsolatokat tekinti át a XIX. századtól 1937-ig, a személyes kapcsolatoktól az államközi szerződés megkötéséig. A kapcsolatok előmozdításában Vikár Béla (1859−1945) központi szerepet játszott. Vikár nevét leginkább a Kalevala fordítójaként ismerjük, de lapszerkesztőként és irodalomszervezőként is figyelmet érdemel. Különösen szerkesztői tevékenységét jellemezte a finn kultúra, Finnország politikai helyzete iránti érdeklődés. A cenzúra, a finnek jogai az orosz cári birodalomban vagy a nők helyzete Finnországban és Magyarországon egyaránt megjelennek a Vikár szerkesztette lapokban. Az előadás arra kíván rámutatni, hogy bár a személyes kapcsolatok mozgatórugója egyértelműen a nyelvrokonság volt, ez valójában csak apropóul szolgált egy sokrétű, sokoldalú, egymást modellként állító viszony- és kapcsolatrendszer megteremtéséhez és fenntartásához.
9. Vremir Mátyás (tudományos kutató, EME, Kolozsvár): Az erdélyi felső-kréta korú gerinces fauna újraértékelése a legújabb kutatások tükrében
Az erdélyi késő-kréta korú gerinces faunát nem sikerül helyesen értelmeznünk pont azért, mert – a leletek sokaságától eltekintve − fossziliáink többsége rendkívül hiányos. Miért is fontos ennek a régen kihalt, eltűnt és tőlünk elszakadt faunának az értelmezése? Éppen azért, mert hirtelen kihalt. Ez egy rétegtanilag és időben rendkívül hosszú evolúciós periódus alkonyát jellemzi. Európa ilyen szempontból sötét folt, ellentétben a nagyon gazdag és rendkívül terjedelmesen feltárt észak-amerikai, dél-amerikai, illetve ázsiai földrészekkel. A szegényes információk dacára, az európai (spanyol, francia, olasz, holland, magyar és erdélyi) leletek arról tanúskodnak, hogy egy felszabdalt szigetvilág különös és endemikus faunájával állunk szemben a kréta-korszak végén. Az erdélyi sziget kitűnik abban is, hogy aberráns elváltozások (pl. nanizmus, gigantizmus, stb.) mutatkoznak a legkülönfélébb állatcsoportoknál. A legújabb feltárások eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyugat-európai paleontológiai sémára épült kép meglehetősen bizonytalan. Teljes csontvázak, rendkívüli asszociációk, új korhatározások, korszerű geotektonikai és ősföldrajzi értelmezések teljesen más fényt vetítenek Erdélyre és az akkori erdélyi szigetre a dinoszauruszok kihalásának utolsó felvonásában.
10. Szász Anikó (tudományos kutató, EME, Kolozsvár: A kolozsvári református egyházközség gazdálkodása a 17. század második felében
Az unitárius vallású Kolozsváron a református egyházközség Báthory Gábor fejedelem támogatásával 1609-ben jött létre. Fejlődését a 17.század folyamán a református fejedelmek anyagi és politikai támogatásának köszönhette. Az alapításkor, illetve később elnyert ingatlanok (templomok, iskolaépületek, lelkészek és tanárok házai) illetve jövedelmek, valamint bizonyos politikai intézkedések lehetővé tették, hogy rövid idő alatt az Erdélyi Fejedelemség egyik legnépesebb és legjelentősebb református egyházközsége legyen. Vagyonát a levéltári források alapján vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a vármegye tehetősebb, középnemesi földbirtokosainak rétegéhez tartozott.
11. Lakatos-Balla Attila (gyűjteményvezető, Nagyváradi Római Katolikus Püspökség): Gyűjtemény- és múzeumszervezés a Nagyváradi római katolikus egyházmegyében
Az előadás felvázolja, hogy a nagyváradi egyházmegye 2013 óta működő közgyűjteményi osztálya milyen erőfeszítéseket tett az egykor nagy hírű, ám az utóbbi évtizedekben többször is megtépázott és sokáig gazdátlan egyházművészeti gyűjteményeinek rendezése érdekében. Ennek aktualitását az adná, hogy éppen a konferenciával egy időben kezdődik el a nagyváradi római katolikus püspöki palota műemléki felújítása és közösségi térré, többek között múzeumi terekké való átalakítása. Az előadás ennek terveit is röviden ismerteti. Szabadság (Kolozsvár)

Markó Béla: megoldatlan a kisebbségek helyzete Európában
„Aggasztó a kisebbségi jogok helyzete Európában, mára gyakorlatilag megfeneklett a párbeszéd, a közös kisebbségi normarendszer megteremtésére irányuló európai törekvés” – jelentette ki Markó Béla csütörtökön, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ volt elnöke a Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett, a „Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban” című kisebbségi szemináriumának nyitónapján tartott előadást a kérdésben.
A kétnapos rendezvényen a romániai nemzeti kisebbségek és civil szervezetek számos képviselője vesz részt, de részvételét jelezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Amet Aledin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese is. A résztvevőket az esemény házigazdája, Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte.
Markó Béla kifejtette: elégedetlen, mi több, kiábrándult a kisebbségi kérdés rendezését célzó, az 1990-es években beindult, akkoriban még erőteljes közös európai erőfeszítések megszűnése miatt. Mint mondta, abban az időszakban több nemzetközi intézmény, többek között az Európa Tanács, vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is komoly erőfeszítéseket tett a közös emberi jogi és kisebbségjogi normarendszer kialakítására, amelynek alapját a Helsinki, majd a Koppenhágai Egyezmény adta, de létezett például egy Stabilitási Paktum-tervezet, az úgynevezett Balladur-terv is.
Ezek a kezdményezések azonban idővel elhaltak, maga az Európa Tanács pedig súlytalanná vált – mutatott rá. „Brüsszelnek, az uniós tagországoknak fel kell ismerniük, hogy a legnagyobb európai kihívás ma nem elsősorban a közös gazdaságpolitika: az Európai Unió jövőjének kulcsa ma alapvetően az etnikai, nemzetiségi kérdés, a nemzetek, a kisebbségi közösségek, a régiók közötti viszonyok megfelelő rendezése” – hangsúlyozta az RMDSZ volt elnöke.
Gyűlnek az etnikai feszültségek Európában
A politikus úgy látja, ma erre nincs szándék, emiatt pedig újból gyűlnek az etnikai feszültségek Európában. „A katalóniai helyzet számunkra nem analógia, és mégis az: nincs analógia a megoldások szintjén, de van analógia az együttélési normák hiánya tekintetében, amely tettenérhető az Európai Unióban és a tagországokban egyaránt” – magyarázta. Úgy vélte, bár vannak erre vonatkozó, bizonyos mértékig kötelező érvényű európai dokumentumok, közöttük például a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is, ezek nem érvényesülnek az európai politikában.
Álláspontja szerint ezzel is magyarázható az Európai Unió kifejezetten gyenge reakciója a kisebbségi oktatás tekintetében durván diszkriminatív új ukrán oktatási törvénnyel szemben is: azzal a jogszabállyal szemben, amelynek védelmére az ukrán külügyminiszter a minap egy magyarországi napilap hasábjain éppen az európai irányelveket, az európai oktatáshoz való felzárkózás szükségességét hozta fel.
Brüsszel hallgat az ukrán törvény ügyében
„Az ukrajnai külügyminiszter érvelése természetesen hamis, az új ukrán oktatási koncepció túlmutat a Ceaușescu nevével fémjelzett egykori nacionál-kommunizmus álmain is, de tény, hogy Brüsszel nem lépett fel a diszkriminatív törvény ellen” – mutatott rá Markó Béla, aki az ukrán jogszabály tekintetében szintén gyengének nevezte Románia álláspontját is, ez értékelése szerint azzal magyarázható, hogy a térség más országaihoz hasonlóan újabban nálunk is felerősödtek a nemzetállami elképzelések.
Úgy vélte: kisebbségi szempontból aggasztó a helyzet, és bár történik egy-két pozitív lépés is, ezek kivételt képzenek annak fényében, hogy milyen negatív folyamatok mennek végbe többek között az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat terén.
„Míg a kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején számos magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre Romániában, és kialakítottuk a magyar nyelvű felsőoktatás kereteit is, addig ma egyetlen marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetét sem lehetett rendezni, minden tiltakozás ellenére megszüntették. Közben pedig a parlamentben sorra buknak el a kisebbségi jogok kiterjesztését célzó tervezetek. Rendkívül rossz jelzés az is, hogy a román külügyminisztérium megtámadta a Minority SafePack közös európai kisebbségvédelmi kezdeményezést. Kisebbségi téren ma súlyos problémák vannak Romániában és az Európai Unióban is” – összegzett a rendezvényen Markó Béla. maszol.ro

Kiállítások
Tordai művészek Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Bernády Házban jövő héten is megtekinthető a Színek és formák címmel nyílt képzőművészeti kiállítás. Négy alkotó, Deleanu Márta és Labancz Cişmagiu Ágnes festményekkel, Suba László szobrokkal, Nagy Anna Mária üvegművészeti munkákkal állt közönség elé. A közös tárlat a művészek városának kulturális életébe is betekintést nyújt.
Szent László, a lovagkirály
A marosszentgyörgyi plébánia tanácstermében Szent László, a lovagkirály címmel nyílt kiállítás.
8. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub, a FIAP, PSA, RPS, GPU, AAFR és EFA védnöksége alatt szervezett 8. Nemzetközi Fotóművészeti Szalon és a XXVI. Országos Biennálé a marosvásárhelyi vár B korpusza kiállítermében tekinthető meg december 10-éig naponta 9–18 óra között.
Természetfotó-kiállítás
A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelimi Egyesület szervezésében a marosvásárhelyi várban lévő Régészeti és Történelmi Múzeum emeleti kiállítótermében megnyílt a IX. Milvus nemzetközi természetfotó-kiállítás.
Még nyílnak a völgyben…
Ezzel a címmel nyílt kiállítás Marton Erzsébet préselt virágokból készült alkotásaiból a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. Népújság (Marosvásárhely)

Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők
Rendhagyó a Székely Könyvtár egyik legújabb kötete: a szerkesztők választása a székely származású hivatásos katona, Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter Végezetes esztendők című írását adták közzé, amely a 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. A kötetet Molnár Vilmos ismerteti.
Magyarország második világháborús részvételéről már sok könyv jelent meg. A székely származású Nagybaczoni Nagy Vilmos könyve annyiban rendhagyó a témában, hogy a szerző 1942 szeptembere és 1943 júniusa között Magyarország honvédelmi minisztere volt. Úgymond „első kézből” származó információkkal bírt arról az időszakról, belülről ismerte az akkori döntéshozó állami apparátus működését, közeli kapcsolatban állt az ország hatalmi pozícióban lévő személyeivel. Már honvédelmi miniszteri kinevezése előtt is vezető katonai funkciókban volt. Az első bécsi döntés előkészületeként 1938-ban a budapesti I. hadtest élén (altábornagyként) bevonult a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki Ipolyságra, majd a második bécsi döntés után, 1940-ben, az újonnan felállított 1. magyar hadsereg parancsnokaként (és immár vezérezredesként, ami az akkori legmagasabb magyar tábornoki rang volt) a szintén Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély katonai megszállásában vett részt, ő vezette a Marosvásárhelyre bevonuló csapatokat. De hadtörténészként is jelentőset alkotott, az első világháborúról – amelyben maga is részt vett – írott könyvei ma is hivatkozási alapul szolgálnak.
A Végzetes esztendők az 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. Tömören, világosan, szakszerűen. Korabeli dokumentumokra is támaszkodva, mindig objektivitásra törekedve. A történések higgadt számbavétele pedig nem lehetett könnyű, azok után, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmosnak mennyi gáncsban és retorzióban volt része, mind egyes magyar politikusok, mind a német hadvezetés részéről. Aminek oka az ő régi vágású tisztessége és embersége volt egy olyan korban, amikor gyűlöletet keltő szólamok uszítottak, és a világháború borzalmai mellett egyeseknek az volt a legfőbb gondjuk, hogy megalázzák, kínozzák és megsemmisítsék saját honfitársaik egy részét. Konkrétan a zsidó származású munkaszolgálatosokat, akikkel a magyar tiszti- és altiszti kar nyilas beállítottságú része megengedhetetlen módon bánt. Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterként intézkedéseket foganatosított ez ellen. Idézem őt: „Megszüntettem a munkásszázadok fogolyként való kezelését. Elrendeltem, hogy a betegeket és a szolgálatra alkalmatlanokat azonnal le kell szerelni. Megköveteltem, hogy a munkaszolgálatosok ellátása megfelelő legyen… eltiltottam a rossz bánásmódot és a testi fenyítést. A legszigorúbb vizsgálatot indítottam, majd súlyos büntetéseket szabattam ki azokra, akik a munkásszázadok embereivel brutálisan bántak, azokat bántalmazták, ütötték-verték vagy – megzsarolták. Ezek az intézkedések azonban a minisztérium tisztikarának egy részében igen nagy ellenszenvet váltottak ki irányomban. Ezek az urak egyetértettek a nyilasokkal.” Ennek hatására a munkaszolgálatosok helyzete – ha átmenetileg is – sokat javult. A háború után, 1965-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki Nagybaczoni Nagy Vilmost. Még 1941-ben, vagyis honvédelmi minisztersége előtt ellene volt, hogy Magyarország oktalanul és értelmetlenül hadat üzenjen a Szovjetuniónak. Honvédelmi minisztersége ideje alatt a magyar katonák érdekében, a felszerelésük kiegészítésére tett német ígéretek betartásáért, az orosz frontról való hazahozatalukért is tett lépéseket, sajnos a német hadvezetés ezeknek mindig ellenszegült, ígéreteit sohasem teljesítette. Úgy tűnhet, hadügyekben egy honvédelmi miniszter mindenható. Pedig nem, Nagybaczoni Nagy Vilmos keze is erősen meg volt kötve, egyrészt a történelmi körülményektől, a külpolitikai helyzettől, másrészt meg az ország szélsőjobboldali ellenzékétől, néha saját pártja politikájától is. De egy út minden körülmény közepette nyitva állt előtte, és ő nem is mulasztotta el: emberségesnek lenni. Segíteni az üldözötteken, kiközösítetteken, kiszolgáltatottakon. Embertelen körülmények dacára is megmaradni embernek. Lehet, nem könnyű, néha nem is népszerű, de hosszú távon ki szokott derülni: ez a jó választás. Még ha ezért közben retorziók érik is az embert. A magyar mondás szerint: nem az a legény, aki üti, hanem aki állja.
Nagybaczoni Nagy Vilmos állta a sarat. A háború vége felé a nyilasok letartóztatták és internálták, a kivégzéstől csak a háború befejezése mentette meg. A Rákosi-korszakban megfosztották rangjától és nyugdíjától, idős kora ellenére egyszerű szegkovácsként kereste a kenyerét. Később ugyan Románia akkori miniszterelnöke, dr. Petru Groza közbenjárására (még az erdélyi szászvárosi gimnáziumból ismerték egymást, együtt érettségiztek) visszakapta a nyugdíját – de ez már egy másik történet.
A Végzetes esztendők, azon túl, hogy segít tisztábban látni múltunknak egy fontos szeletét, emberségből, tisztes helytállásból is példát nyújt. Hargita Népe (Csíkszereda)

KISEBBSÉGBEN: Magyar tankönyvek nélkül?
Meredek indítás: de – sajnos - a tények engem igazolnak. Miről van szó? A Tanügyminisztérium honlapja (www.edu.ro) „nyilvános konzultációra” hív a PROIECT METODOLOGIA de evaluare a calității proiectelor de manuale școlare pentru învăţământul preuniversitar – 2017–2023 (szabad fordításban: Tervezet a közoktatás számára írt tankönyv kéziratok értékelésére – 2017–2023).
Miért fontos az ilyen és ilyenszerű anyagokkal foglalkozni? Mert akkor még megelőzhetjük a tűzoltást. Mért én, akárcsak Kelemen Hunor elnök úr (a legutóbbi RMDSZ Kongresszus előtt egy Szilágy megyei megbeszélés alkalmával mondotta), ha iskoláinkról van szó, nem szívesen foglalkozom tűzoltással. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ebből a tervezetből, ha a közzé tett formában válik belőle törvényes előírás,Tűz keletkezhet. De: térjünk a tárgyra.
Amikor az ember egy új tervezetet olvas, igyekszik megkeresni annak pozitív és negatív vonzatait. Sajnos, a fent említett Metodológia Tervezet (a továbbiakban Tervezet) egyedüli pozitívumát abban látom, hogy közvitára bocsátották. Mert így még meg lehet annak az esélye, hogy a hibáit kigyomlálhassák. A negatív vonatkozásokat az alábbiakban részletezem.
I. Országos vonatkozások
Általános, az egész romániai közoktatást érintő észrevétellel/észrevételekkel kezdem. A szabályzó egyik elgondolkodtató, új meghatározója a „manualul de bază” (alaptankönyv) fogalom bevezetése (lásd a 3/2/a cikkelyt). Mit jelent ez a „terminusz technikusz”? A Tervezet szerint azt, hogy a szakbizottságok által elfogadott tankönyvek kéziratait (matematika, földrajz, fizika stb.) a minisztérium tankönyvekkel foglalkozó részlege közzéteszi. Ezekből a kéziratokból az iskolák kiválasztják a nekik leginkább tetszetős változatot. Ebből a kéziratból lesz az (szabad fordításban) „alaptankönyv”. Az emígy szentesített kéziratokat átadják a Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak. A tankönyveket ez a kiadó jelenteti majd meg. Minden ilyen „alap tankönyvet” államilag finanszíroznak, és a tanulók ingyen kapják meg azokat. Eléggé bonyolult, új mechanizmus. Az én olvasatomban pedig elsősorban a romániai alternatív tankönyvek kiiktatását jelernti. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak pedig a piacon monopol helyzetet teremt. Mindezt – a Tervezet készítői szerint – az 1/2011-es tanügyi törvény kiegészített és módosított előírásainak megfelelően. Nézzük, ebben az összefüggésben, mit ír a törvény? A 69-es cikkely alpontjai csak arról beszélnek, hogy a tankönyveket a minisztérium által jóváhagyott tantervek alapján dolgozzák ki. És arról, hogy a kötelező oktatásban a tankönyvek ingyenesek. A tankönyvek kiadásával kapcsolatos kitételt én az 1/2011-es törvényben nem találtam. Lehet, hogy a minisztérium jogászai igen, de tekintsünk el ettől a vonatkozástól, mert könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ennek a Tervezetnek nincs is jogi alapja. Arra, hogy a törvény mit ír elő a nemzeti kisebbségi oktatással kapcsolatosan, még visszatérünk. A Tervezet „érdekesen ködösíti” az alternatív tankönyvekről való lemondást. Nézzük, hogyan? A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónak ajándékozott állami finanszírozású tankönyvek újra születésével valójában ez a kiadó, akárcsak 1989 előtt, ismét monopol helyzetbe kerül. Igen ám, de a minisztérium, vagyis végső soron a Kormány szabályzója, a Tervezet, ezt (látszólag) „megoldja”. Szerinte a majdani miniszteri rendelettel jóváhagyott tankönyveket, amelyek nem tartoznak az alaptankönyvek sorába, a tanulók alternatív tankönyvekként használhatják. Abban az esetben, és itt tessék jól figyelni, ha megveszik azokat. Hát nem zseniális? Mint törvényi furfang. De, mint a mindennapok gyakorlata? Hányan fognak pénzt (és nem is keveset) szánni arra, amit egyébképp ingyen megkapnak?
Az általános vonatkozások visszásságainak sorolását még sokáig folytathatnám, de nem teszem, mert igen-igen szakmai részletekbe mennék bele. Egy-két vonatkozás mellett azonban nehezen tudok elmenni. A kéziratokat értékelő szakbizottságok összeállítására például annyi szűrőt alkalmaznak, hogy az már túlzás. Miért? Azt csak a Tervezet „szerzői” tudnák megmondani... Tudjuk, hogy a tankönyveket a tantervek követelmény rendszere alapján írják. Arról viszont mégsem ejtenek szól, hogy akik a tanterveket kidolgozó bizottságok tagjai, azok abban az esetben, ha tankönyvpályázatot készítenek (és a Tervezet értelmében erre van lehetőségük), a verseny során előnyösebb helyzetben lesznek, mint azok, akik csak a versenycsomag megvásárlásakor jutnak a tantervekhez. Másik: az új Tervezet szerint (lásd a 14-es cikkelyt), a tankönyvek kéziratait elbíráló bizottság végzésén túl, a kéziratokat még egy szuper bizottság is jóvá fogja hagyni, amely a Román Tudományos Akadémia, a Neveléstudományi Intézet és a Tanügyminisztérium szakembereiből „verbuválódik”. Hogy miként, arról a Tervezet nem közöl részleteket, pedig erre igen kíváncsiak lettünk volna. Mit tud/tudhat egy ilyen „bizottság” megállapítani, ami túlmutat a szakemberek véleményén? Nem sokat. De a „szerzők”„fölfedeztek” egy eddig még nem létező formát, és ha baj találna lenni, azt villámhárítónak kitűnően föl lehet használni.
II. A magyar iskolák vonatkozásai
Ezek után azt szeretném górcső alá venni, hogy miként rendelkezik a Tervezet a kisebbségi, esetünkben a magyar nyelvű oktatásnak szánt tankönyvekről? Ezek a vonatkozások engem/minket, érthetően, még jobban érdekelnek, mint az országos léptékűek.
Vegyük sorra azokat a fontosabb cikkelyeket, amelyek a mi oktatásunk tankönyveinek elbirálását tartalmazzák. Először a 3/2/a cikkelyben esik erről szó. A bíráló bizottságokban „megkülönböztetett helyeket” („locuri distincte”) biztosítanak a kisebbségek számára. Vagyis nem feledkeznek meg a kisebbségi oktatásról sem, ami pozitívum is lehetne... De hogyan? Kisebbségi bíráló Bizottságok helyett Helyekről beszélnek. Mert, ugye, a bíráló bizottsághoz benyújtanak egy kéziratot. Mondjuk a török, a lengyel vagy a magyar matematika tankönyvét. Az, természetesen, törökül, lengyelül vagy magyarul íródott. Kérdezem, mit kezd ezzel a román bizottság? Valószínüleg odaadja az illetékes kisebbségi tagnak. De amellé az egy ember mellé még társak kellenének, mert több szem többet lát. Ezt a megkülönböztetett helyek biztosítása nem oldja meg. Ezért mondom, hogy minden kisebbségi tannyelvű pályázat elbirálására nem külön hely, hanem külön bizottság szükségeltetnék.
A Tervezet összeállítói érezték/érezhették, hogy a kisebbségi evaluáló esetében nincs minden rendben. Ezért a 8/2-es cikkelyben visszatértek a kisebbségi szakértő szerepére és a fentieket azzal egészítették ki, hogy a fönntartott helyekre kijelölt személyeknek jól kell ismerniök az illető oktatás szaknyelvét, annak sajátos terminológiáját. Hogy ez a kiegészítés mit ad hozzá a fentiekhez, azt döntse el a kedves olvasó.
A Tervezet 15. cikkelye a tankönyv kéziratok fordtásának elbírálásával foglalkozik. Minden tankönyv fordításának értékelésére két szakembert szán, akik a fordítás minőségét hivatottak ellenőrizni. (Vagyis az eredeti tankönyv kéziratok esetében egy, a forításokéban két személy.) Döntésük, a Tervezet szerint, végleges lesz.
A Tervezet 16. cikkelye az úgynevezett sajátos kisebbségi tankönyv kéziratok evaluálásával foglalkozik. Ahhoz, hogy ezt a cikkelyt megértsük, igen kemény szellemi erőfeszítés szükséges. Gyürkőzzünk neki. Először nézzük az érvényben lévő törvénykezést. Az 1/2011-es tanügyi törvény kiegészített és módosított változatának a 45/13-as cikkelye előírja, hogy a minisztérium tankönyveket biztosít a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák számára. Ezek lehetnek „eredeti” tankönyvek”, amelyeket az illető kisebbség nyelvén írtak. Ezeket neveztem én sajátos tankönyveknek. Lehetnek fordítások román nyelvből. Végül lehetnek import könyvek, abban az esetben, ha bizonyos címek nem jelentek meg Romániában a kis példányszám miatt. Az 5671/2012-es miniszteri rendelettel jóváhagyott Metodológia 6. és 7. cikkelyei előírják, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok számára az ú.n. sajátos tantárgyak a kisebbség anyanyelve és irodalma, a történelmi hagyományok tantárgya, a zenei nevelés, valamint a román nyelv és irodalom tanítása. A metodológia arról is rendelkezik, hogy a sajátos tantárgyakat sajátos tantervek és tankönyvek mentén szervezik. A nemzeti kisebbségek vallás tanítási tankönyvei szintén anyanyelven készülnek. Az új Tervezet 16. cikkelye mindezekkel szemben azt írja elő, hogy a sajátos tankönyvek: a történelmi hagyományok tanításának, a zenei műveltség tanításának és a sajátos vallás tanításának tankönyvei. Vagyis az anyanyelv tanításának tankönyveire és a sajátos román nyelv és irodalom tanítására nem ír ki pályázási lehetőséget. Magyarán, a Tervezet megszövegezői szerint, egy kétharmados törvény előírásait egy majdani miniszteri rendelettel elfogadott Metodológia megváltoztatja/megváltoztathatja. Ha mindez így marad, le kell mondanunk az anyanyelv tankönyveiről és a sajátos román tankönyvekről? És akkor még nem beszéltünk a 16-os cikkely 2-es alpontjáról, amely azt írja elő, hogy a sajátos, a kisebbségek nyelvén írott tankönyveket le kell fordítani románra. Nem kivonatosan. Szóról szóra. Erre még a kommunista diktatúra idején sem volt példa. Megjegyzem, hogy törvényes előírás erre nem létezik. Csupán egy volt miniszter 2010-ben elhangzott szóbeli utasításához ragaszkodik mindmáig a Tervezet. Ezzel azt veszélyezteti, hogy néhány év elteltével nem lesznek magyar nyelvű könyvei a diákjainknak. Vagy ha a minisztérium ehhez az aberrációhoz tartja magát, elvárható lenne, hogy biztosítson megfelelő törvénykezési, anyagi és metodológiai feltételeket a fordítások időben történő tető alá hozásához. A törvény arra is jó lenne, hogy a határainkon túl is lássák, miként packázik velünk a Hivatal.
Végül egy fölvetést még engedjen meg az olvasó. Legszívesebben lemondanék róla, de nem tehetem. Kérdezem, hogyan bocsáthatta közvitára a Tervezetet ebben a formájában a „szakminisztérium”? A miniszter. Az országos tankönyvkiadással kapcsolatos „botlások” fölött még szemet húnynék, de nem tehetem, mert azok minket is nehéz helyzetbe hoznak. Ami a Tervezet kisebbségi vonatkozásainak a kidolgozását illeti, erre a Kisebbségi Államtitkárság (lenne) hivatott. Azt még el tudom képzelni, hogy egy frissen fölvett hivatalnok jóhiszeműen törvénybe ütköző cikkelyeket „alkot” vagy, hogy nem veszi észre az ilyen cikkelyeket, de a kisebbségi államtitkár? Két változatra tippelek: vagy látta a tervezetet és nem tudott intézkedni, vagy meg sem mutatták neki. Akkor pedig miért van?
Összegezve. A Tervezet előírásainak a közvitára bocsátott formájában több durva szakmai, törvénykezési hiba található. Magától értetődik, hogy ezeket, ha erre lesz politikai akarat, ki kell javítani. Erre való a közvita. Az a miniszteri rendelet, amellyel a majdani Metodológiát elfogadják, nem tartalmazhat szakmai egyenetlenségeket. Nem véthet az érvényben lévő törvénykezés ellen. Reméljük a legjobbakat. Murvai László / maszol.ro

A Gulagra hurcoltak emléknapja
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be a Szovjetunióba elhurcoltakért az emléknap alkalmából Budapesten a Magyarok Nagyasszonya-templomban.
Erdő Péter kiemelte: a Gulagra elhurcoltak szenvedéseiről „még a személyes beszámolók alapján is alig tudunk képet alkotni, Jézus azonban mindent tud az emberről, és együtt szenvedett azokkal, akik fogságba kerültek, akiket igazságtalanul elítéltek és akiket ártatlanul elhurcoltak”. A bíboros azért imádkozott, hogy Isten fogadja be országába azokat, akik életüket vesztették, és adjon megbékélést a még élő hozzátartozóknak. Magyarországról 1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára a Szovjetunióba. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pénzszűkében a hazai közművelődés
Széman Péter: Hálózatépítéshez pénzre és emberekre van szükség
A magyar házak fenntarthatósága volt a témája a Romániai Magyar Házak V. Találkozóján, amelyet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezett november 24-25-én Kolozsváron. A részvevők hazai és anyaországi közművelők, tisztségviselők voltak, akik tapasztalataikat osztották meg egymással.
Szombaton a Széman Péter EMKE-elnök moderálásával megtartott eszmecserén a kulturális alapellátásról és annak kiterjesztéséhez szükséges intézkedésekről Szedlacsek Emília, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkárság Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője ismertette a magyarországi viszonyokat. Kifejtette: a közösségi eredmények pozitívan befolyásolják életünket, a kulturális alapellátás (a település története, hagyományai, normái stb.) a közös jövőkép megfogalmazását jelenti, amihez állandó helyszínt kell biztosítani. Az akadályok között említette kulturális örökségünk pusztulását, a szakemberhiányt, azt, hogy az ezerfősre csökkent települések száma 1761, ami nagyon sok. A közművelődés feladata a jövő tudatos építése, a nemzet határok fölötti összetartozás erősítése, a kulturális szegénység visszaszorítása, a kreatív gazdaság fejlesztése. A magyar állam normatív támogatást nyújt a közművelődési szervezeteknek, amire nagy szükségük lenne az erdélyi magyar házaknak is. Tavaly 6 ezer működő szervezetet tartottak számon, amelyeket 63 millió ember vett igénybe, közösségi színtér pedig 2420 önkormányzatban van.
A romániai magyar házak fenntarthatóságának alternatíváiról Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke értekezett. Szerinte újra kell gondolni az ezek létrehozásakor gyakorolt elvet. Azért, mert időközben változott a világ, felgyorsult az individualizmus, sok a vegyes házasság, a nyelvváltás, hiányzik a közösségi élmény a nagyvárosok lakótelepein, és saját erőforrásból nem lehet megtartani az önazonosságot. A magyar házakat olyan településeken alapították meg, ahol nem lehet az önkormányzattól támogatást remélni. A szóba jöhető elérhető pénzforrások: Communitas Alapítvány, önkormányzatok, magyarországi támogatások, de a juttatások nagyon szerények. Egy felmérés szerint vannak jól működő, és teljesen leépült magyar házak. Utóbbiakra az egyik példa az, amikor a településen három egyház külön-külön létesített virágzó közösségi házat, amelyek vonzzák a fiatalokat, és nincs szükség az elárvult magyar házra. A magyarországi pályázatok kiírásának időpontja sokat ronthat az esélyeken: a leadási határidő február vége, de a támogatások csak a nyár végén válnak elérhetőkké, addig pedig nélkülük nehéz talpon maradni. Székelyföld és Partium lassan magára talál, a kettejük közti széles sávban viszont romlott a helyzet.
A hozzászólások során Dáné Tibor Kálmán, az EMKE egykori elnöke, a Művelődés folyóirat főszerkesztője a hazai közművelődés „belső energiájáról” beszélt: ha valamit erőszakkal el akarnak tőlünk venni, azt állandóan meg akarjuk védeni. Az utóbbi időben viszont ez enyhülni látszik. Normatívákra van szükségünk, de csak ott, ahol nincs más forrás, különben az ellustulás veszélye lép fel, mint Magyarországon.
Széman Péter szerint nagy probléma, hogy Romániában ismeretlen a közművelődési szakképzés, és az, hogy az anyaországi pályázatok kritériumai gyakran menetközben módosulnak.
A konferenciát követően Széman Péter elnöke lapunknak úgy értékelte: a találkozó hasznos volt, mert egy olyan csoport alakult, amely kidolgozza a kritériumokat a normatív támogatás elnyerésére. Két hónapon belül megszületik a kritériumrendszer, amit elküldenek minden magyar háznak, azok észrevételeit begyűjtik, majd belefoglalják a tervbe. „Minden hálózat működtetéséhez pénzre és emberekre van szükség” – összegzett Széman Péter. Szabadság (Kolozsvár)

Csomakőrösi lustra
Nem fejedelemség korabeli, hanem a kőrösi Csomák és a hozzájuk kapcsolódó családok mai lustrájáról van szó, a lehető legteljesebbről, amely az elmúlt négy esztendő munkájával állt össze, és amelyben benne foglaltatnak a ma élők, a család sokadik ági leszármazottjai is. Szerzője helybeli, a faluhoz kötődő és a családokat jól ismerő Debreczi Pálné Szász Irénke. Mondhatnánk, gyökeret hajtott Csomakőrösön a családkutatás, más szóval genealógia.
Megszületett az ezernyi személyt magában foglaló családtörténeti gyűjtemény. Féltucatnyi példányban sokszorosították, de nem nyomdai módszerrel, hanem a szerző saját keze írásának fotokópiája formájában. Ritkán történik meg, hogy egy asszonyt fertőzzön meg a családkutatás türelmet és kitartást követelő szenvedélye. Debreczi Irénkét felette érdekli szülőfalujának népességfejlődése, de az is, hogy Csomakőröshöz több jeles személyiség kötődik, s származásukat meg akarta örökíteni. Kőrösi Csoma Sándornak nem voltak utódai, de testvéreinek (Julisnak, Krisztinának és Gábornak) igen, s így a Csoma-tulajdonságokat ők vitték tovább. Sajnos, a helybeli Csoma nevet viselők 1910 táján kihaltak, az adatokat tehát menteni kellett a faluhoz szorosan kötődők miatt is. A lustrában benne kellett lennie, bár nem pont itt ringatták bölcsőjét, a Csoma-életregény szerzőjének, Debreczy Sándor (1907–1978) egyetemi tanárnak és másoknak. Szinte hihetetlen, de itt született a nagy román festő, Nicolae Grigorescu édesanyja, aki csomakőrösi székely-magyar asszony volt!
– 1997-ben egy alkalommal Grigorescu Párizsban élő negyedízigleni leszármazottjai személyesen érdeklődtek itt, Csomakőrösön elődeik után. De nem csak ők kutatták felmenőiket az elmúlt évek alatt. Munkámban segítségemre volt dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi családorvos, mondhatom, Csoma-kutató, a Csoma-családfa összeállítója, akinek apai felmenője csomakőrösi volt, s kiderült, hogy még atyafiságban is vagyunk. Most igyekszem nyilvántartásba venni az idegenbe szakad csomakőrösi családok ma élő leszármazottait is, s az eredményeket hamarosan egy pótkötetben szeretném megírni – mesélte Debreczi Irénke.
Romantika, mítoszkeltés vagy tévedések özöne?
Sajnos, a megújult Csoma-emlékkiállításon nem kapható a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület ez évi, közel 600 oldalas 23. kiadványa, a Gyökereink kötet. Pedig számunkra nagyon fontos, hiszen ebben olvashatjuk dr. Nagy Lajos tanulmányát, amelyben a szerző – kimondottan jóakarattal – közzéteszi azokat a Csomával kapcsolatos írásokban és tanulmányokban megjelent zavaró és sokszor érthetetlen módon nyomdafesték alá került hibákat, amelyeket tizenhárom Csoma-kutató – köztük történészek is – elkövetett az eltelt évek során. A szerzőt arra kértük, foglalja össze olvasóink számára szóban forgó megállapításait. – A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a kutatók nem vagy csak felületesen tanulmányozták a kőrösi anyakönyveket, a tudós életének fehér foltjait fikcióval töltötték ki, megzavarva ezzel az olvasó történeti tudását és érzékét. Duka Tivadar tévedett, amikor Csoma Sándor anyjának nem Gecse Krisztinát, hanem Gocz Ilonát jelölte meg, amit aztán a korabeli irodalom átvett. De Orbán Balázs is tévedett, amikor a keresztelési dátumot felcserélte a születésire. A családból származó Gecse Albert pap figyelt fel erre, és hívta fel az életrajzot író Debreczy Sándor tanár figyelmét, aki a Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete című könyvében ugyan kijavította ezt, de behozott más képtelenségeket, így például, hogy Sándor tanítója a nála csak egy évvel korábban született Kónya Sámuel volt. De leír ilyen mondatot is: „1799 őszének egyik verőfényes reggelén két ünneplőbe öltözött gyalogos hagyja el Kónya Sámuel búcsúszavai után a kőrösi fonnyadó határt”. Mintha olyan könnyű lenne ünneplőben elsétálni a több száz kilométerre fekvő Enyedre. Persze ezt a gyaloglást leírta már, mint szép legendát Csoma Sándor egykori osztálytársa, Ujvárosy is. A tévedések iskolapéldájaként Szilágyi Ferenc több kiadást megért Így élt Csoma Sándor című könyvének egy mondatát idézzük: „A falu különben picike volt, itt a Kőröscserje-hegy alatt, a Kőröspatak mentén, alig kétszáz lélek lakta. Akkoriban a Kőröspataknak csak az egyik oldalán sorjáztak a házak, s a helység legmagasabb pontján állt a zsindelyes tornyú fehér templom.” (11. old.) E mondatban öt állítás téves: Kőröscserje-hegy nincs, van Cserebérc. Kőröspatak így leírva egy Olt menti, nagy háromszéki falu neve, helyesen Körösi-patak vagy Kőrös pataka írandó. A falu lakossága sem 200 lélek volt. Éppen ekkortájt, az első hivatalos népszámláláson (1784–87) 400 lakost írtak össze (1910-ben 700-at). A patak mindkét oldala már abban az időben is be volt építve. Sok a fantáziálás, más szerzőknél nem találtam ilyen adatokat. Szilágyi szerint Csoma András a bibliába jegyzi be fia születését. Lelkes híve Bernard Le Calloc’h-kal együtt annak a Kádár László felállította elméletnek, hogy az anyakönyvbe beírt Sándor nem azonos a tudóssal, aki később született, csak a katonaság kijátszása miatt írták hamarabb be az anyakönyvbe. Az ugyancsak több kiadást megért Korda Sándor Nagy út című regényes életrajzban annyi a zavart keltő fikció, hogy fel sem tudjuk sorolni. Kőrösi Csoma Sándor olyan nagyot alkotott, hogy nincs szüksége sem legendákra, sem mítoszokra. A tévedések elkerülése végett ajánlanám csak a legújabb kutatási eredmények használatát – fejezte be dr. Nagy Lajos.
Könyvbemutató, emléktábla, új múzeumi tárlat tette emlékezetessé Csomakőrösön a reformáció alkalmával tartott ünnepi istentiszteletet – tájékoztatott tiszteletes Bende Tamás helybeli lelkipásztor. Ez alkalommal Debrecziné bemutatta családtörténeti munkáját, amelynek egy példányával megajándékozta a református egyházközséget. Szintén ő állította össze a faluban született és ott szolgáló lelkészek névsorát, amelyet márvány emléktáblán örökítettek meg a templomban. A Kőrösi Csoma Sándor-emléktáblák mellett helyezték el a dr. Nagy Lajos által készített Csoma-családfát is.
– Megújult a kőrösi templom régi, 1810-ben készült díszített úrasztala – mutatta a lelkész. – Restaurálását Mihály Ferenc műhelyében végezték, feltárták és restaurálták a régi karzatelőkék egy virágdíszes kazettáját is. Félszáz gyümölcsfát ültettünk a templom és az imaház kertjébe, az imaházban ünnepi közebédre főztek a kalákázó csomakőrösi asszonyaink. Sikerült bekeríteni a temetőt, bejáratához Gelencén készült székely kaput állíttattunk A tőlünk bérelt egyházközségi területen játszóteret épített a városvezetés a helybeli gyerekek számára. Fiataljainkkal Szegedre, a Szilágyságba és Máramarosba szerveztünk kirándulást a nyáron – részletezte Bende Tamás. Ez év tavaszán új kiállítás nyílt a Csoma korára emlékeztető, hagyományos beosztású, középereszes székely házban, amely az orbaiszéki katonarendi család lakáskultúráját mutatja be. A kiállítást a Pro Museum Egyesület égisze alatt rendezte Kinda István és Pozsony Ferenc. Ilyen lehetett az a korabeli (XVIII–XIX. század fordulóján) élettér, amelyet Csoma Sándor gyermekként otthonának nevezett. A kiállítás törzsanyaga a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteményéből származik, amelyet a csomakőrösiek adományaikkal gyarapítottak. A tárlat létrehozását a Bethlen Gábor Alap támogatta, szakmai és logisztikai segítséget nyújtott Kovászna Megye Tanácsa, az általa fenntartott intézmények és a helybeli református egyházközség. A tárlatról Kinda István néprajzkutató készített filmet, amelyet a nagy reformátorok életével együtt vetített a reformációi istentiszteleten.
Nem könnyű eleget tenni a mindennapok kihívásainak
A városi alárendeltségű település ügyes-bajos dolgait jártuk körül Gyerő József polgármesterrel és Jeszenovics Károly alpolgármesterrel, akik elmondták, hogy bár a fürdőváros övezetében van Csomakőrös, koránt sincs befejezve a település infrastruktúrája. Működik a Goscom szolgáltató rendszerére rákötött csomakőrösi ivóvízhálózat, távlatilag kivinnék a fővezetéket a település központi részétől a távolabb fekvő roma telepig.
Az önkormányzat megújíttatta a csatornarendszer megvalósíthatósági tanulmányát, és a vidékfejlesztési programnál pályáznak e célra. Részben sikerült a település utcahálózatát is rendbe tenni: útgyaluval egyengették, javítottak a vízelvezető sáncok állapotán, a mindennapi apróbb bajok rendezésével Dancs András falugondnokot bízták meg. Dr. Dali Loránd állatorvos a helybeli állattartó gazdák egyesületének egyáltalán nem felhőtlen életéről beszélt, keresik a megoldásokat, amelyek emberi életvitelt biztosíthatnak a mindennapi eledelt megtermelők számára. Bekopogtattunk a csomakőrösi forgácskalap-készítő Ferencz Sándorhoz is. Ez a régi időkből visszatérő mesterség nemcsak a hagyomány megőrzését, hanem anyagi segítséget is jelent a család számára. Eddig csak a szűk környéken mutatkoztak be portékáikkal, de az új esztendőben engedélyt váltanak ki, és ellátogatnak a távolabbi vidékeken rendezett fesztiválokra, kiállításokra, falunapokra és búcsús vásárokra is. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lélekemelő reformációi emlékünnep Lippán
Nem múltat siratni, a végvárat erősíteni
Vasárnap Református Szórványnapot szerveztek Lippán. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban 17 órakor kezdődött istentiszteleten nt. Vékony Zsolt József beszolgáló lelkipásztor indítványára együtt elénekelték a 90. zsoltárt.
Szívünkben hordozni az alázatot és a reménységet
Nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese a Heidelbergi Káté első kérdésére adott felelet közös megszólaltatására kérte a híveket. Ünnepi igehirdetésében az esperes Ezékiás próféta I. könyvének 37. fejezete, 1–14. verséből kiindulva, amelyben a próféta az Úrral együtt felkeresett völgyben látott nagy mennyiségű, fehér emberi csontot az Úr életre keltette, lelket adott nekik. Azok emberekként talpra álltak, és az Úr seregét alkotva visszavezette őket a földjükre, Izraelbe. „Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr meg is teszem, amit megmondtam” – szólt.
Miután az esperes köszöntötte a lippai, illetve az egyházmegye számos településéről érkezett híveket, örömének adott hangot, amiért a jobb időket megért településen teltházas templomban hirdethet igét.
Ha a reformáció 500. évfordulóján, különösen Lippán visszatekintenek az elmúlt évszázadok történéseire, azok kemények, véresek voltak a helybeli híveknek a megmaradásért vívott küzdelmében. De a hitben sem volt könnyű úgy megmaradni, hogy Isten gyermekei naponta ne szenvedjenek vereséget. Az elmúlt rendszerben bizonyára sokan gondoltak arra, hogy e helybeli református templom padjai lassan teljesen kiürülnek. Elismeréssel szólt esperes elődjéről, aki még itt lakó lelkipásztorként szolgálta a vészesen fogyatkozó gyülekezetet, amelynek tagjaitól sok szeretetet kapott. Megemlékezett Szegedi Kis Istvánról is, akit Szegedről küldtek ide tanulni, Lippára, ahol a középkorban virágzó gazdasági és kulturális élet zajlott.
„De mi nem a dicső múltat jöttünk ünnepelni, nem is azért, hogy a múltnak a veszteségeit, a vereségeit elsirassuk, hanem azért, hogy a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek érezzék: egy testhez, Krisztus anyaszentegyházához tartozunk, és testvéreik vagyunk.” – mondta. Külön hálájának adott hangot, amiért katolikus paptestvére, ft. Hiticas Macedon Valentin plébános is megtisztelte az eseményt. Irányába is hirdette: a mi megváltó Krisztusunkat csak együtt szolgálhatjuk. Ott, ahol a felekezetek között megértés van, ahol nem azt keressük, ami elválaszt egymástól, hanem azt, ami összeköt bennünket. Ahol Isten Szentlelke és igéje van, ott hisszük, hogy van jelene, de jövője is a közösségeknek.
Ezékiel próféta könyvében Isten egy olyan korban szól a népéhez, amikor a többség arról beszélt: mindennek vége van, hiszen Izrael népe babiloni fogságban él. Napról napra nő bennük a csüggedés, mert azt érzik, a fogság soha nem ér véget, talán Isten is elfeledte őket. Ekkor küldi Isten közéjük Ezékielt, aki zokszó nélkül vállalja a küldetést, noha a teljes kilátástalanságban tengődő népnek kell hirdetnie a szabadulást.
Az esperes azért is hálás Istennek, mert az egyházmegye szórványvidékeire olyan lelkipásztorokat küldött, akik Ezékielhez hasonlóan, a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek között zokszó nélkül vállalják a szórványsorssal járó nehézségeket, hirdetik Isten megtartó igéjét. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, hogy mi megszólító, megszólítható eszközei legyünk Istennek.
Ez történt a reformációban is, amikor Isten megszólított embereket, akik meglátták és felismerték: az egyháznak vissza kell alakulnia a biblia tanításához, amit hirdetni is mertek az emberek között. Az Úristennek ilyen eszköze volt nagyon zaklatott életű Szegedi Kis István is, hiszen a legtöbb helyről elűzték, mégis tiszta hittel és szívvel Krisztusról prédikált ott, ahova az Úristen helyezte. Mert az isteni szó, az ige tud újjá teremteni olyan közösségeket is, ahol lélekben nagyon távol kerültek egymástól az emberek. Az ige tud közösséget formálni, Isten dicsőségére, embereket újjá teremteni. Szegedi Kis István két feleségével együtt 7 gyermekét is eltemette, mégis hű maradt megváltó Krisztusához.
Isten mindenkor gondoskodik arról, hogy legyenek olyan igehirdetők, akik nem az életkörülményeik szerint hirdetik az igéjét, hanem úgy, ahogyan Istentől kapták, és ahogyan Isten jónak látja az üzenetét eljuttatni az emberekhez.
Ha bibliabeli szanaszét dobált, megfehéredett csontrakásra gondolunk, amiből Isten csodásan feltámasztotta, visszavezette Izraelbe népét, akkor 2017-ben, szívfájdalommal szemlélhetjük a gyülekezetek fogyatkozását és talán már semmi jót nem várhatunk. Ilyen körülmények között Isten minket is megkérdezhet Lippán, az aradi egyházmegyében. Mi mit válaszolunk Isten kérdésére? Ahhoz szívünkbe kell zárnunk Ezékiel alázatát, amiben benne vannak a korlátaink, a tehetetlenségeink, de tesszük azt, amit még tehetünk, továbbadjuk az Ő igéjét, ami a legfontosabb.
Nemcsak a reformátoroknak, hanem a mai egyháznak is ez a legfontosabb feladata, mert ma nem embereknek, hanem annak az örök élő Istennek állítunk dicsőséget, aki Szegedit és még nagyon sok embert megszólított az Ő igéjének a hirdetésére. Ő ma is megszólíthat, felemelheti csüggedő fejünket és megérteti: nem a mi erőlködésünkön vagy tehetségünkön múlik a változás, hanem az csakis Isten szavára lehetséges. Mindazok által, akik Isten igéjét hallgatják, szívükbe zárják és továbbadják az embereknek. Ha Ő akarja, évszázadok múlva is élni fognak az igaz hívő gyülekezetek. Ehhez azonban a szívünkben kell hordoznunk azt az őszinte alázatot és reménységet, amivel Ezékiel is rendelkezett – zárta igehirdetését nt. Módi József esperes.
Ünnepi műsor, köszöntők
A továbbiakban együtt elmondták a Miatyánkot, majd együtt énekeltek. Simó Klára elszavalta Bogrács János: Református reformáció című versét, majd Czernák Ferenc adott hangot nagy átéléssel Tánczos Katalin: Az én miatyánkom című költeményének. Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor gitárkíséretével a szentleányfalvi és zimándközi gyermekek, a kisperegiekkel kiegészülve énekeltek.
Ünnepi köszöntőjében nt. Vékony Zsolt lelkipásztor a több szempontból is végvárnak tekinthető Lippáról beszélt. A végvárakat minden korban meg kellett erősíteni, hogy ellenállhassanak bármilyen támadásnak. Most is a végvárat erősítik Lippán, ahol az egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete él, élni akar, ezért örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhetnek. Köszönetet mondott mindenkinek a részvételért, azt kívánva nekik, maradandó emlékeket vigyenek haza. Köszönetet mondott nt. Módi József esperesnek a mély gondolatoknak hangot adott igehirdetésért, a bátorító üzenetért, amit általa Isten sugallt. Köszöntötte a jelen lévő lelkipásztorokat, kiemelve ft. Hiticas Macedon katolikus plébánost. Felekezeti hovatartozástól függetlenül köszöntött minden résztvevőt, köztük a sajtó képviselőit is. A továbbiakban nt. Ősz Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát és egyháztörténészét méltatta, aki Szegedi Kis Istvánról készített kimerítő előadást, csakhogy betegség miatt nem tudott eljönni, kivetített képek illusztrációjával azonban hangfelvételről megtartják az előadását. Előbb azonban nt. Módi József esperessel leleplezték a Szegedi Kis István templomfalra rögzített márvány emléktábláját. A leleplezés után az esperes megáldotta a táblát és a gyülekezetet.
A továbbiakban a jelen volt református lelkipásztorok, illetve katolikus plébános egy-egy igei köszöntővel emelték az alkalom ünnepélyességét.
Szegedi Kis István életútjának a kivetített képekkel illusztrált ismertetésére helyhiány miatt nem térhetünk ki részletesen.
Az ünnepélyes alkalom nemzeti imánk közös megszólaltatásával, majd az Aradi Református Egyházmegye, illetve a lippai gyülekezet jóvoltából adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Tíz év sikerei és kudarcai (Közéleti Fórum Tőkés Lászlóval)
A tíz évvel ezelőtti történéseket, az odáig vezető utat idézték fel szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közéleti fórumának vendégei, az akkori események főszereplői, az egybecsengő pozitív értékelés mellett néhányan szót ejtettek a későbbi hibákról, tévedésekről is.
A házigazda, az esemény kitalálója és életre hívója, Bálint József a 2007-et megelőző időszakról szólt, amikor sokan érezték úgy, az erdélyi magyar demokrácia nem teljesedhet ki az egypártrendszer miatt, az RMDSZ csak egyesek érdekeit képviseli, eltávolodott a megalakításakor kitűzött céloktól. Tíz esztendővel ezelőtt egyre többen vélték, hogy elérkezett a cselekvés ideje, és hat szervezet (EMNT, SZNT, Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak) jutott a felismerésre: egy közös, jó jelölttel van kitörési lehetőség az egypártrendszerből, és komoly kampány, erős verseny, példátlan választási részvétel után sikerült elérniük, hogy a függetlenként megméretkező Tőkés László képviselői mandátumot nyerjen az Európai Parlamentbe. Sándor Krisztina, aki 2007-ben a Tőkést támogató egyik szervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke volt, az események kronológiájára emlékeztetett, az év eleji huzavonára, amikor nyílt levelek, felkérések dacára sem volt hajlandó a Markó Béla vezette RMDSZ befutó helyet biztosítani Tőkésnek, így a hat szervezet elkezdte az aláírásgyűjtést, és március 13-ára összesítettek 138 ezer támogató kézjegyet. Az ezt követő tárgyalások sem vezettek eredményre, így szeptemberre megszületett a döntés: Tőkés függetlenként indul. Sándor Krisztina elemezte az akkor elindult folyamat pozitív és negatív hozadékait egyaránt. Eredményként értékelte, hogy sok, akkor feltűnt ifjúsági vezető később a nemzeti oldalon vállalt politikai szerepet, hogy mára van egy szervezett hálózatuk, intézményrendszerük (Demokrácia Központok), hogy sikerült befolyásolniuk a magyar nemzetpolitikát, nagyon sok javaslatuk, elképzelésük beépült abba. A negatívumok között említette a lemorzsolódás folyamatát, hogy sok értékes közéleti embert elveszítettek ez alatt a tíz év alatt, de ide sorolta a nemzeti oldalt szétforgácsoló belső vitákat, megbocsáthatatlan bűnnek nevezte, hogy nem sikerült kompromisszumot találni az MPP-ben, és ez annak széteséséhez, új párt létrehozásához vezetett. A negatívumok közé sorolta a megnövekedett közömbösséget, az illúzióvesztést: erdélyi magyar rendszerváltást akartak, az eredmény nem kielégítő – mondotta.
Tőke Ervin 2007-ben egyetemistaként kapcsolódott be a Tőkést támogató mozgalomba, akkor siker született, meg kell próbálniuk továbbra is abból építkezni – fogalmazta meg. Gazda Zoltán, aki aktív résztvevője volt a háromszéki aláírásgyűjtésnek, kampánynak, az SZNT nevében is szólt. Mint mondotta, visszaemlékezvén két szélsőség csap össze benne: a sikertörténet öröme, illetve az elkeseredettség, a düh. A 2007-es választás kiemelkedő eredményét követte a 2008-as önkormányzati választáson aratott győzelem, ám az akkor keletkezett jelentős felhajtóerő megszakadt, mert az MPP képtelen volt profi módon politizálni, a lejtmenet pedig folytatódott, amikor Tőkés 2009-ben vállalta, hogy RMDSZ-listán indul a következő EP-választáson. Véleménye szerint ez nagy hiba volt, amely beindította a lavinát, és jelentősen gyengítette a nemzetben gondolkodó politizálást. „Legyünk bölcsek, tanuljunk a múltból, s akkor talán lesz újabb lehetőség” – kívánta felszólalása végén. Szilágyi Zsolt – 2007-ben Tőkés kampányfőnöke volt, ma az EMNP elnöke – felszólalásában kiemelte a Tőkés körül létrejött példamutató összefogást, kifejtette, az általuk képviselt helyzetteremtő politizálás szembenállása a helyzetbe simuló politizálással ma is létezik. „Senki nem akar háborúskodást a többségi román nemzettel, békében akarunk velük élni, de ha harcolnunk kell jogainkért és az autonómiáért, akkor ezt a harcot meg kell vívni” – mondotta. Toró T. Tibor elmondta, 2007-ben első alkalommal kínáltak országosan alternatívát az erdélyi magyarságnak, nagyon szép győzelmet értek el, amelyet azonban számos hiba követett, de az a csoport, amely akkor Tőkés mellett volt, ma is mellette áll, a hat szervezet képviselőinek többsége jelenleg az EMNP-ben politizál. 2007-ben jó döntést hoztak, 2008-ban történelmi sikert értek el, az utána elkövetett hibákért kinek-kinek vállalnia kell a felelősséget. Méltatta Tőkés szerepét, mint fogalmazott: az ilyen személyiségek viszik előre a történelem kerekét.
Tőkés László felszólalásában Háromszék szerepét emelte ki a tíz évvel ezelőtti történésekben, mint fogalmazott: „itt volt az ellenzéki politizálás fellegvára és legerősebb bástyája”. Meglátása szerint a tíz esztendővel ezelőtti győzelem az autonómia, az önrendelkezés, a választás szabadsága miatt volt fontos. Tőkés számba vette az RMDSZ-ben lezajlott változásokat, amelyek a 2007-es történésekhez vezettek, a brassói kongresszustól, a neptuni áruláson át a Markó–Frunda-éráig, mindazt, amely megérlelte bennük, hogy az erdélyi magyar politikában és közéletben rendszerváltásra van szükség. Minden párt – RMDSZ, MPP, EMNP – létrehozásában szerepet vállalt, de ha egy autó rossz irányba tart vagy meghibásodik, és sem az irányváltását, sem a megjavítását nem lehet elérni, akkor le kell cserélni, nem szabad folytatni vele az utat a szakadék felé – magyarázta. Kitért a többször hibaként emlegetett 2009-es RMDSZ-listán indulására is, mint mondotta, nem volt a szövetség alárendeltje, nem tagadta meg elveit, a korábbi értékeket képviselte abban a helyzetben is. A jelenről szólva kifejtette: sajnos, ma is mindenre rátelepszik az egypártrendszer, ez például a pénzek elosztásában is tetten érhető, az RMDSZ a román állam által a magyarság számra kiutalt 5 millió eurót pártépítésre és a mellette állók támogatására használja. Pozitívnak nevezte, hogy a szövetség ma már nemcsak Bukarest felé irányul, hanem nyitott Budapest felé is, reméli, ez nem politikai opportunizmus csupán. Tőkés László pozitívan értékeli tíz évvel ezelőtti indulását és az azóta eltelt időszak eredményeit is, az MPP szerepéről lehet vitatkozni, ő sem látja rózsaszínben vagy fekete-fehérben a helyzetet, vannak érvei, ám az idő hiánya miatt ez a fórum nem alkalmas erre a vitára – vélekedett.
A teremből többen hozzászóltak, volt, aki a tíz évvel ezelőtti nagy pillanatot idézte fel, volt, aki Tőkést méltatta. Kovács István unitárius lelkész fogalmazta meg: van okunk ünnepelni, de tanulni kell a múlt hibáiból. Hangsúlyozta: ő hisz benne, ha kicsit késéssel is, ha vargabetűkkel, de vonatunk célt érhet, ehhez csak kitartás kell. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Maximális erőbevetéssel (Színházi tükör)
Kolcsár József 2003-ban diplomázott a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem színész szakán, és ugyanabban az évben a Tamási Áron Színházhoz szerződött. Színészi munkája mellett több évig dolgozott improvizációtanárként, színjátszó csoportok vezetőjeként, rádiós szerkesztőként, különböző rendezvények műsorvezetőjeként. 2010 óta rendez hivatásos társulatoknál, 2011 óta művészeti vezetője, 2013-tól igazgatója a kézdivásárhelyi Városi Színháznak.
– Miért lettél színész?
– Már gyermekkoromban volt bennem egy „egészséges exhibicionizmus”, emlékszem, egyszer az óvodában egy improvizált színpadon ugrókötelezés közben énekeltem a Na-na-nagyfiú című slágert, és piros pontot kaptam érte, mert az egész óvoda ülve hallgatta a műsort... Később is mindig a művészetek közelében tevékenykedtem, már amilyen művészi élet zajlott Körtvélyfáján, abban a Marosvásárhely melletti faluban, ahol felnőttem. Tagja voltam a színjátszó csoportnak, néptánccsoportnak, cserkészcsapatnak, ifjúsági szervezetnek, részt vettem minden fontosabb eseményen. A helyzet úgy hozta, hogy sofőr-autószerelő szaklíceumot végeztem, de nem sikerült az érettségim, ezért pincérként dolgoztam. Akkor döntöttem el, hogy felvételizek egyszer a színire, s ha sikerül, színész leszek, ha pedig nem sikerül, valami más szakmát választok. Sikerült.
– Hogy kerültél a sepsiszentgyörgyi színházhoz?
– Az egyetemi évek alatt sok bepótolnivalóm volt, mert a líceumban, ahová jártam, alig tanultunk irodalmat, színházba se jártunk. Végül is, úgy érzem, sikerült felzárkóznom a társaim mellé. Negyedéven Andrea Vulpe Sirályt rendezett a végzősöknek, amiben én Samrajevet játszottam. Bocsárdi megnézte az egyik előadást, és utána meghívott bennünket Szentgyörgyre Kicsid Gizellával együtt. Négy másik erdélyi színházhoz is hívtak, de én Szentgyörgyöt választottam, mert az akkori legnagyobb színházi élményeim mind ehhez a társulathoz kötődtek. Akkor láttam A csodát, a Rómeó és Júliát, a Vérnászt… Persze, hogy igent mondtam Bocsárdinak.
– Hogyan lettél a Városi Színház igazgatója?
– A színészi munkám mellett rendezői mesterit végeztem Marosvásárhelyen, amikor felhívták Bocsárdit Kézdivásárhelyől, hogy ajánljon valakit, aki irányítani tudná az akkor újjáalapított Macskakő színjátszó csoportot, Bocsárdi pedig engem ajánlott. Kis időre rá, hogy elkezdtem itt dolgozni, megalakult a Városi Színház, én pedig belekerültem az Ábel című első produkcióba a diákjaimmal együtt, így már a legelső pillanattól betekintést nyertem a színház működésébe, amelynek élén két igazgatóváltás is történt a következő másfél év alatt. Egyszer csak felhívott az akkori polgármester, hogy újra meghirdették az intézményvezetői állást, s szeretnék, ha én is részt vennék a versenyvizsgán. Kértem vagy két nap gondolkodási időt, mialatt beszéltem Bocsárdival és Nemes Leventével, és végül részt vettem a vizsgán.
– Mikortól számítod magad rendezőnek?
– Egy évre rá, hogy elkezdtem a rendezői mesterit, az Égtájak Iroda meghívott Budapestre, hogy rendezzem meg az évadkezdő nagy happeningjét a Vígszínházban. Ez volt életem első olyan rendezése, ahol profi színészekkel dolgozhattam, és nagyon jól sikerült, így eldöntöttem, hogy én is rendezni fogok, mint a többi igazgató... Ezt viccből mondom, de az tény, hogy az első hagyományos értelemben vett színdarabot itt rendeztem Kézdin. Elsősorban színésznek tartom magam, aki csak azért kacérkodik a rendezéssel, mert jó visszajelzéseket szokott kapni ezen a téren.
– És ezenkívül rádiózás, zenélés, Tein teátrum, műsorvezetés… Hogy fér bele ennyi minden az életedbe?
– Valahogy megtalálnak ezek a munkák... Nem szeretném, ha nagyképűnek hangzana, de alapjában véve showman vagyok. Nem azért, mert színész vagyok, és nem azért vagyok színész, mert showman vagyok. Egyformán tudom „produkálni magam” a magánéletben és a különböző haknikon, talán ezért találnak meg ezek a felkérések. Pörög az életem, örömmel veszek részt mindenben. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem tévedek, vagy nem bánok meg dolgokat, de amikor élesben megy az élet, az ember nem mindig tud helyesen mérlegelni. Örülök, hogy nemcsak a színház része az életemnek, egy amatőr színjátszó kör vezetése, egy olvasótábor megszervezése, rádióműsor elkészítése, a városnapok, Székely Vágta vagy egy Rotary-bál levezetése, bár néha fárasztó, fel is tudja tölteni az embert. És mindennél fontosabb számomra, hogy háromgyerekes családapa vagyok, ezt a feladatkört is hittel, örömmel látom el. Így teljes az életem.
– Melyik munkádat szereted a legjobban?
– Általában azt, amit éppen csinálok. Úgy gondolom, hogy azért talál rám ennyi minden, mert semmit nem veszek félvállról, igyekszem maximális erőbevetéssel végezni mindent, amit elvállalok. Még azt is, amiről tudom, hogy kevésbé fontos számomra, vagy jelentéktelen a művészi értéke... Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viszonylatok – Erdélyi művészpedagógusok kiállítása Marosvásárhelyen
Újabb kiállítását hozza el Marosvásárhelyre az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME). A tárlatot, akárcsak az előzőt, a Bernády Ház látja vendégül. A megnyitóra december 6-án, szerdán 18 órakor kerül sor.
Amint a kolozsvári székhelyű művészcsoport hozzászoktatott, a mostani kiállítás is tematikus, és kerek évfordulókhoz kapcsolódik. A Székely Géza festőművész kezdeményezte rendezvény a Viszonylatok címet viseli, alcíme: In memoriam reformáció – 500/ Arany János – 200/ Kodály Zoltán – 135. Több mint félszáz hazai és külföldi egyesületi tag állítja ki a reformáció jubileuma és a magyar kultúra két kimagasló egyénisége ihlette munkáit. A festmények, grafikák, szobrok, más műfajú alkotások az eltelt napokban Kolozsváron kerültek közönség elé. A sajtóbeszámolók, tárlatkrónikák szerint a nagy műfaji és stílusbeli változatosság ellenére a kiállítás a harmónia jegyében szólítja meg a művészetkedvelőket, és meggyőzően mutatja fel, hogy a megidézett múltbeli esemény, illetve a korszakos magyar költő és zeneszerző mekkora hatással lehet mai korunk alkotóira is. A marosvásárhelyi művészeti élet új színnel gyarapodhat, ha valóra válik a szándék, hogy az EMME hosszabb távon is rendszeresítse ezeket az éves jelentkezéseiket. Népújság (Marosvásárhely)

Száz év talány
Százalékok és térképek, idézetek és háttérinfók garmadája teszi olvasmányosan tanulságossá Lucian Boia legújabb kötetét, amely a Nagy Egyesülés tematikáját járja körbe. A szó legszorosabb értelmében: vajmi keveset foglalkozik a Gyulafehérvári Nyilatkozat közvetlen környékével, inkább azt a milliőt igyekszik érzékeltetni, ami az első világégés előtti és – az azt lezáró békeszerződések révén – a közvetlenül az utáni időszakot meghatározta. Mintegy kontinentális olvasatát nyújtja mindannak, ami a Kárpát medencében és peremövezetében lezajlott, s ezzel arra kényszerít, hogy árnyaltabban, az akkori európai politikai mező összefüggéseit is szemmel tartva pillantsunk a számunkra baljós, a Monarchia kisebbségeinek szempontjából biztató fejleményekre.
Boia a határok megvonásának mikéntjéről való vélekedést sem spórolja meg, bár ezzel már végképp magára vonta a szolgálatos patriotárd kórus pfújjolását; valójában nem tesz egyebet, mint folytatja eddigi szakmai krédójának visszaigazolását. Kimondja és adatoltan bizonyítja azokat a tételeket, amelyek kényelmetlenek, vitát kavarnak, ellenszenvet generálnak. Például a határkérdésben szerzőnk listázza azokat a helyzeteket, amikor a végső demarkáció megállapításakor kikérték a helyi lakosság véleményét. Erdély (de ugyanúgy Felvidék és Délvidék) esetében az egyetlen – illuzórikus – módja lett volna annak, hogy a trianoni térkép másként alakuljon. Elegendő a Szatmár–Nagyvárad–Nagyszalonta–Arad sávot megfigyelni a korabeli demográfiai adatokkal és látjuk: masszív (esetenként csak jelentős) magyar többségű települések kerültek „ideátra”. Ezzel mintegy kritikai értelmezését nyújtja Lucian Boia az elvnek, miszerint a nemzetállamok száz évvel ezelőtti kialakításakor az etnikailag minél homogénebb tömbök kialakítása volt a cél.
A történelmi és a politikai jogformálás bizonyos területekre csak másod- illetve harmadlagos tényezőként hatott. Jogosan mondhatja irredentának e sorok íróját bármely éber hazafi és lehet, hogy a szerkesztőséget is úgymond exponálom, ezért nem is játszom el tovább a gondolattal, miszerint a Királyhágónál felállított vámhivatallal inkább meg tudnának barátkozni a Nagy Erdélyi Jeremiád narratívájába nyakig beágyazott magyarok. Hogy a másik, még meredekebb változatot, a független Erdély alternatíváját ne is bolygassuk: maguk Maniuék is csak arrébb, a harmincas években eszméltek rá, hogy a regátbeli dominancia jószerivel saját transzilván bázisukat lazította fel. A legkézenfekvőbb variáns a mondom a magamét verseny leduplázott formája, ahol mindenki a maga közössége felé fordulva, de kicsit azért a „másikra” is kikacsintva ugyanazokat a berögzött szó (és talán gondolat)fordulatokat ismétli el: mi azt, hogy nem tartottátok be és adósok vagytok, ők azt, hogy évszázada nem jutottatok lojalitás című tantárgyból a kiscsoportból a grupa mijlocie szakaszba. Nos ettől óv Lucian Boia, hogy a Trianon-kutatás magyar eredményeit mellőző, vagy ahhoz startból ellenségesen viszonyuló román történésztársadalom nagy része nem lesz partner abban az időnként közös gondolkodásban, ami lehet, hogy elég, ha olykor mindössze annyit jelent: van egy tér, amelyet igen szabálytalan puzzle-kockákkal lehetne lefedni; mindenki hozza a maga részecskéit és ezzel megteremtődik a (továbbra is ellentmondásokkal és fonák helyzetekkel telített) összkép előfeltétele. Belőle, mint egy svédasztalról, bárki válogathat tetszése, ízlése és ... éhségérzete szerint. A desszertnél pedig nehéz lesz megállapítani, hogy miféle s mekkora különbség van a román és magyar gyomor telítettsége között. Rostás-Péter István / Szabadság (Kolozsvár)