Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. szeptember 20.
Sógor Csaba: Ne legyünk közömbösek az EU jövőjét illetően (Interjú)
Az Egyesült Királyság távozik az Európai Unióból. Sógor Csaba szerint nekünk, romániai magyaroknak minden változásban a lehetőséget kell meglátnunk. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével az elkövetkező időszak egyik fontos európai napirendi pontjáról, a brexit-tárgyalásokról, az EU jövőjével kapcsolatos kérdésekről és a kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségeiről beszélgettünk. – Az Európai Unió jövőjét illetően súlyos kérdéseket vet fel az egyik nagy tagállam, az Egyesült Királyság távozása. Vannak, akik szerint a britek nélkül is volt és lesz EU, mások úgy gondolják, hogy az unió csak veszíthet a britek kilépésével. Önnek mi a véleménye?
– Mindkét állításban van igazság. Az első mellett szól az, hogy bár az Egyesült Királyság nagyon elkötelezett volt az egységes belső piac kialakításában, más területen többször is lassította az uniós integráció folyamatát. Sokan úgy látják, hogy a britek kilépése megkönnyítheti egy mélyebb szociális Európa vagy egy megerősített közös védelmi politika létrehozását. Másfelől pedig az is biztos, hogy minden válás nehéz, és ez mindkét fél számára fájdalmas lesz. Abban is sokan egyetértünk: csak akkor van szükség a „több” Európára, hogyha az egy „jobb” Európa is. Szélesebb családunk, az Európai Néppárt (EPP Képviselőcsoport) – amely frakciónak az Európai Parlamentben mi, RMDSZ-es képviselők is tagjai vagyunk – álláspontja szerint a történelem meg fogja mutatni majd, hogy a brexit hatalmas hiba volt, amely mindkét fél számára sok kárt okoz. Ennek ellenére nekünk tiszteletben kell tartanunk a britek szándékát, és azon kell dolgoznunk, hogy megerősítsük az EU27-et. Ha kisebb a családunk, a romániai magyarság érdekeire gondolunk, akkor ugyanazt tudjuk elmondani, hogy számunkra egy erősebb EU jelentheti a jövőt. Nekünk minden változásban a lehetőséget kell meglátnunk.
– A brexit tükrében mire számíthatnak azok a kelet-európai munkavállalók, akik az Egyesült Királyságban dolgoznak? Hogyan tudja védeni az Európai Unió az ők érdekeit?
– Egyértelmű, hogy a tavalyi brexit-népszavazás egyik fő mozgatórugója volt az uniós munkavállalók migrációjának visszaszorítása. Azonban ahogyan elkezdődtek a kilépési tárgyalások, a vállalkozások arra figyelmeztettek, hogy munkaerőhiány léphet fel az országban, ha a brit állam nem engedi be a kelet-európai munkavállalókat. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyik napról a másikra azt mondani, hogy mától nem fogadunk benneteket, hiszen a brit gazdaságnak szüksége van a kelet-európai munkavállalókra. Nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e boldogulni e munkaerő nélkül, de erre a helyzetre már nekik kell megoldásokat találniuk. A mi feladatunk mindeközben az, hogy megvédjük az uniós állampolgárok jogait. Az EPP Képviselőcsoport határozottan kiáll amellett, hogy nem szabad megosztani az állampolgárokat: nincs olyan, hogy első vagy másodosztálybeli, csak uniós állampolgár létezik! Amennyiben az Egyesült Királyság a kilépési tárgyalások alatt kiutasítással fenyegeti a területén dolgozó uniós állampolgárokat, nem fogjuk támogatni az EU27-tel való új kereskedelmi együttműködés kialakítását. Az uniós állampolgárok jogainak védelme a tárgyalások során egyértelműen az egyik legfontosabb szempont lesz az Európai Néppárt számára. Ezt a szempontot szeretnénk megerősíteni a jelenleg kidolgozás alatt álló, az EU-állampolgárságról szóló jelentésben is, mely témának felelőse vagyok az Európai Parlament LIBE-szakbizottságában. Célom, hogy a jelentés kimondja: a kilépési tárgyalások során a szabad munkavállalás jogával élő uniós állampolgárok érdekeinek minden más érdekkel szemben előnyt kell élvezzenek, ezt az uniós alapjogot tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor azt is próbáljuk rögzíteni ebben a szabályozásban, hogy ne legyen semmiféle különbségtétel az uniós állampolgárok között, minden EU-s állampolgár ugyanolyan feltételek teljesítésével szerezhessen az Egyesült Királyság területére szóló tartózkodási jogot.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a jogos panaszok és kritikák ellenére az Európai Unióhoz való csatlakozás volt a legjobb dolog, ami Romániával és benne velünk, magyarokkal történhetett.
– Valóban így gondolom, és ezt továbbra is fenntartom. Még akkor is, ha egyesek szerint túl lassú a haladás, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan indult ez az ország, és hol tartunk most. Ha a szomszédságunkban lévő nem uniós államok helyzetére gondolunk, akkor is láthatjuk, hogy a Romániában történt előrelépés letagadhatatlan. Nyilván a hosszú távú cél az, hogy beérjük az EU éllovasait a jogállamiság kereteinek biztosítása, a gazdasági fejlettség, a társadalmi kohézió vagy éppen a politikai kultúra kialakítása terén. Ezért is fontos, hogy ne legyünk közömbösek az EU jövőjéről szóló kérdéseket illetően, hiszen akkor a saját jövőnkkel kapcsolatban válunk érdektelenné. Az EU olyan fejlesztések támogatására nyújt forrásokat, amelyekre egyébként nem lenne lehetőségünk. Az unión belüli egyenlőtlenségek felszámolása most sürgetőbb kérdés, mint valaha, a felzárkózást pedig nagyban elősegítheti az uniós támogatások hatékonyabb felhasználása.
– Unión belüli egyenlőtlen¬ségeket említ. Mit gondol, hogyan lehet ezeket a különbségeket kiegyensúlyozni?
– A gazdasági változások nem egyik évről a másikra mennek végbe, viszont egyértelműen látszik, hogy az újonnan csatlakozott tagállamok bérszínvonala csak lassan zárkózik fel a régi tagállamokéhoz. Mindnyájan tudjuk, hogy nincs rendben, hogy ugyanannyiba kerül a tej itthon is, mint Nyugaton, de a fizetéseket idehaza teljesen másképp mérik. Ilyen körülmények között törvényszerű, hogy a munkaerő Nyugatra vándorol, ez pedig további versenyhátrányt okoz a munkaerő nélkül maradt tagállamok számára. Nem kérdés, hogy a gazdasági fejlődés egyik biztosítéka a szakképzett munkaerő. Ezért foglalkozunk a munkaügyi bizottságban kiemelten a készségfejlesztés és az átképzések témájával is. Romániának minden eszközt ki kellene használnia azért, hogy a munkaképes fiatalok ne kényszerüljenek külföldi munkavállalásra, illetve hogy a nyugati államokban értékes munkatapasztalatot szerzett dolgozókat megpróbálja hazahívni, tudásukat itthon kamatoztatni. Mi azt képviseljük Brüsszelben, hogy az EU27 megerősítése érdekében tovább folytatódjon a felzárkóztatási politika, hogy ne szűnjenek meg az uniós források, amelyek a régióba érkeznek. Az erős kohéziós politika fenntartása számunkra létfontosságú. A felzárkóztatási politikának az is célja, hogy a tagállamok közötti különbségek a bérszínvonal tekintetében is számottevően csökkenjenek. Meggyőződésem, hogy Európa jövője azon is múlik, hogy a tagállamok közötti és az egyes tagállamokon belüli egyenlőtlenségek csökkenni fognak-e. Egy biztos, hogy a hazai életszínvonal növelése kizárólag az Európai Unión belül valósulhat meg.
– Kisebbségi érdekérvényesítés terén Ön szerint mit hozott számunkra az unió, és milyen lehetőségek állnak még előttünk?
– Tíz éve dolgozom az Európai Parlamentben, munkám legfontosabb részének a kisebbségi jogok védelmét, a kisebbségi érdekérvényesítést tartom. Elértük azt, hogy számos uniós dokumentum foglalkozik az őshonos kisebbségek kérdésével, amelyeket kisebbségvédelmi munkánk során idehaza is hivatkozási alapként használhatunk. Nap mint nap arra törekszünk, hogy ne szülessenek olyan uniós döntések, amelyek figyelmen kívül hagynák a mi szempontjainkat. Ez egy nagyon aprólékos, sokszor idehaza kevésbé látható törvényhozási munka része, de fontos a közösségünk számára. Célunk természetesen az, hogy hosszú távon szülessen egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozás. Ugyanakkor folyamatosan arra biztatjuk és emlékeztetjük az unió tagállamait – köztük Romániát is –, hogy tanulják el a jó példákat, alkalmazzák és ültessék gyakorlatba őket. Az Európai Unió lehetővé tette számunkra, hogy nemzetközi szinten is rámutathassunk a közösségünket ért jogsérelmekre, és akár más nemzeti kisebbségekkel közösen is kiállhassunk érdekeinkért. Ezt tesszük most a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés keretében is, ezért fontos, hogy minél többen aláírjuk és támogassuk ezt a beadványt. De a munka ezzel párhuzamosan az Európai Parlamenten belül is zajlik. Hogy csak néhányat említsek: megszerveztük az első közmeghallgatást az Európai Parlamentben az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről, ilyen találkozóra korábban sosem került sor, az EPP Képviselőcsoport elsőként felvállalta a kérdést. Másfelől megszavaztuk azt a jelentéstervezetet, amely egy európai ellenőrzési mechanizmus bevezetésére tesz javaslatot. Ez a rendszer nyomon követné a tagállamokban a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető emberi jogok érvényesülését. Több módosító javaslatot is benyújtottunk, elégtétel számunkra, hogy az egyik módosítás révén a törvénykezés betartására való felhívás a nemzeti kisebbségek jogainak betartására is vonatkozik. Bízom benne, hogy sikerül bevinni a fentiekben említett EU-s állampolgárságról szóló jelentésbe is azt a fontos gondolatot, hogy az európai állampolgárság csak akkor nyerhet teljes értéket, ha minden tagországban nyomon követik a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését is. Ez a legfontosabb gondolat, amely az európai parlamenti munkámat évek óta végigkíséri. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Egyesült Királyság távozik az Európai Unióból. Sógor Csaba szerint nekünk, romániai magyaroknak minden változásban a lehetőséget kell meglátnunk. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével az elkövetkező időszak egyik fontos európai napirendi pontjáról, a brexit-tárgyalásokról, az EU jövőjével kapcsolatos kérdésekről és a kisebbségi érdekérvényesítés lehetőségeiről beszélgettünk. – Az Európai Unió jövőjét illetően súlyos kérdéseket vet fel az egyik nagy tagállam, az Egyesült Királyság távozása. Vannak, akik szerint a britek nélkül is volt és lesz EU, mások úgy gondolják, hogy az unió csak veszíthet a britek kilépésével. Önnek mi a véleménye?
– Mindkét állításban van igazság. Az első mellett szól az, hogy bár az Egyesült Királyság nagyon elkötelezett volt az egységes belső piac kialakításában, más területen többször is lassította az uniós integráció folyamatát. Sokan úgy látják, hogy a britek kilépése megkönnyítheti egy mélyebb szociális Európa vagy egy megerősített közös védelmi politika létrehozását. Másfelől pedig az is biztos, hogy minden válás nehéz, és ez mindkét fél számára fájdalmas lesz. Abban is sokan egyetértünk: csak akkor van szükség a „több” Európára, hogyha az egy „jobb” Európa is. Szélesebb családunk, az Európai Néppárt (EPP Képviselőcsoport) – amely frakciónak az Európai Parlamentben mi, RMDSZ-es képviselők is tagjai vagyunk – álláspontja szerint a történelem meg fogja mutatni majd, hogy a brexit hatalmas hiba volt, amely mindkét fél számára sok kárt okoz. Ennek ellenére nekünk tiszteletben kell tartanunk a britek szándékát, és azon kell dolgoznunk, hogy megerősítsük az EU27-et. Ha kisebb a családunk, a romániai magyarság érdekeire gondolunk, akkor ugyanazt tudjuk elmondani, hogy számunkra egy erősebb EU jelentheti a jövőt. Nekünk minden változásban a lehetőséget kell meglátnunk.
– A brexit tükrében mire számíthatnak azok a kelet-európai munkavállalók, akik az Egyesült Királyságban dolgoznak? Hogyan tudja védeni az Európai Unió az ők érdekeit?
– Egyértelmű, hogy a tavalyi brexit-népszavazás egyik fő mozgatórugója volt az uniós munkavállalók migrációjának visszaszorítása. Azonban ahogyan elkezdődtek a kilépési tárgyalások, a vállalkozások arra figyelmeztettek, hogy munkaerőhiány léphet fel az országban, ha a brit állam nem engedi be a kelet-európai munkavállalókat. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyik napról a másikra azt mondani, hogy mától nem fogadunk benneteket, hiszen a brit gazdaságnak szüksége van a kelet-európai munkavállalókra. Nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e boldogulni e munkaerő nélkül, de erre a helyzetre már nekik kell megoldásokat találniuk. A mi feladatunk mindeközben az, hogy megvédjük az uniós állampolgárok jogait. Az EPP Képviselőcsoport határozottan kiáll amellett, hogy nem szabad megosztani az állampolgárokat: nincs olyan, hogy első vagy másodosztálybeli, csak uniós állampolgár létezik! Amennyiben az Egyesült Királyság a kilépési tárgyalások alatt kiutasítással fenyegeti a területén dolgozó uniós állampolgárokat, nem fogjuk támogatni az EU27-tel való új kereskedelmi együttműködés kialakítását. Az uniós állampolgárok jogainak védelme a tárgyalások során egyértelműen az egyik legfontosabb szempont lesz az Európai Néppárt számára. Ezt a szempontot szeretnénk megerősíteni a jelenleg kidolgozás alatt álló, az EU-állampolgárságról szóló jelentésben is, mely témának felelőse vagyok az Európai Parlament LIBE-szakbizottságában. Célom, hogy a jelentés kimondja: a kilépési tárgyalások során a szabad munkavállalás jogával élő uniós állampolgárok érdekeinek minden más érdekkel szemben előnyt kell élvezzenek, ezt az uniós alapjogot tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor azt is próbáljuk rögzíteni ebben a szabályozásban, hogy ne legyen semmiféle különbségtétel az uniós állampolgárok között, minden EU-s állampolgár ugyanolyan feltételek teljesítésével szerezhessen az Egyesült Királyság területére szóló tartózkodási jogot.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a jogos panaszok és kritikák ellenére az Európai Unióhoz való csatlakozás volt a legjobb dolog, ami Romániával és benne velünk, magyarokkal történhetett.
– Valóban így gondolom, és ezt továbbra is fenntartom. Még akkor is, ha egyesek szerint túl lassú a haladás, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan indult ez az ország, és hol tartunk most. Ha a szomszédságunkban lévő nem uniós államok helyzetére gondolunk, akkor is láthatjuk, hogy a Romániában történt előrelépés letagadhatatlan. Nyilván a hosszú távú cél az, hogy beérjük az EU éllovasait a jogállamiság kereteinek biztosítása, a gazdasági fejlettség, a társadalmi kohézió vagy éppen a politikai kultúra kialakítása terén. Ezért is fontos, hogy ne legyünk közömbösek az EU jövőjéről szóló kérdéseket illetően, hiszen akkor a saját jövőnkkel kapcsolatban válunk érdektelenné. Az EU olyan fejlesztések támogatására nyújt forrásokat, amelyekre egyébként nem lenne lehetőségünk. Az unión belüli egyenlőtlenségek felszámolása most sürgetőbb kérdés, mint valaha, a felzárkózást pedig nagyban elősegítheti az uniós támogatások hatékonyabb felhasználása.
– Unión belüli egyenlőtlen¬ségeket említ. Mit gondol, hogyan lehet ezeket a különbségeket kiegyensúlyozni?
– A gazdasági változások nem egyik évről a másikra mennek végbe, viszont egyértelműen látszik, hogy az újonnan csatlakozott tagállamok bérszínvonala csak lassan zárkózik fel a régi tagállamokéhoz. Mindnyájan tudjuk, hogy nincs rendben, hogy ugyanannyiba kerül a tej itthon is, mint Nyugaton, de a fizetéseket idehaza teljesen másképp mérik. Ilyen körülmények között törvényszerű, hogy a munkaerő Nyugatra vándorol, ez pedig további versenyhátrányt okoz a munkaerő nélkül maradt tagállamok számára. Nem kérdés, hogy a gazdasági fejlődés egyik biztosítéka a szakképzett munkaerő. Ezért foglalkozunk a munkaügyi bizottságban kiemelten a készségfejlesztés és az átképzések témájával is. Romániának minden eszközt ki kellene használnia azért, hogy a munkaképes fiatalok ne kényszerüljenek külföldi munkavállalásra, illetve hogy a nyugati államokban értékes munkatapasztalatot szerzett dolgozókat megpróbálja hazahívni, tudásukat itthon kamatoztatni. Mi azt képviseljük Brüsszelben, hogy az EU27 megerősítése érdekében tovább folytatódjon a felzárkóztatási politika, hogy ne szűnjenek meg az uniós források, amelyek a régióba érkeznek. Az erős kohéziós politika fenntartása számunkra létfontosságú. A felzárkóztatási politikának az is célja, hogy a tagállamok közötti különbségek a bérszínvonal tekintetében is számottevően csökkenjenek. Meggyőződésem, hogy Európa jövője azon is múlik, hogy a tagállamok közötti és az egyes tagállamokon belüli egyenlőtlenségek csökkenni fognak-e. Egy biztos, hogy a hazai életszínvonal növelése kizárólag az Európai Unión belül valósulhat meg.
– Kisebbségi érdekérvényesítés terén Ön szerint mit hozott számunkra az unió, és milyen lehetőségek állnak még előttünk?
– Tíz éve dolgozom az Európai Parlamentben, munkám legfontosabb részének a kisebbségi jogok védelmét, a kisebbségi érdekérvényesítést tartom. Elértük azt, hogy számos uniós dokumentum foglalkozik az őshonos kisebbségek kérdésével, amelyeket kisebbségvédelmi munkánk során idehaza is hivatkozási alapként használhatunk. Nap mint nap arra törekszünk, hogy ne szülessenek olyan uniós döntések, amelyek figyelmen kívül hagynák a mi szempontjainkat. Ez egy nagyon aprólékos, sokszor idehaza kevésbé látható törvényhozási munka része, de fontos a közösségünk számára. Célunk természetesen az, hogy hosszú távon szülessen egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozás. Ugyanakkor folyamatosan arra biztatjuk és emlékeztetjük az unió tagállamait – köztük Romániát is –, hogy tanulják el a jó példákat, alkalmazzák és ültessék gyakorlatba őket. Az Európai Unió lehetővé tette számunkra, hogy nemzetközi szinten is rámutathassunk a közösségünket ért jogsérelmekre, és akár más nemzeti kisebbségekkel közösen is kiállhassunk érdekeinkért. Ezt tesszük most a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés keretében is, ezért fontos, hogy minél többen aláírjuk és támogassuk ezt a beadványt. De a munka ezzel párhuzamosan az Európai Parlamenten belül is zajlik. Hogy csak néhányat említsek: megszerveztük az első közmeghallgatást az Európai Parlamentben az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről, ilyen találkozóra korábban sosem került sor, az EPP Képviselőcsoport elsőként felvállalta a kérdést. Másfelől megszavaztuk azt a jelentéstervezetet, amely egy európai ellenőrzési mechanizmus bevezetésére tesz javaslatot. Ez a rendszer nyomon követné a tagállamokban a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető emberi jogok érvényesülését. Több módosító javaslatot is benyújtottunk, elégtétel számunkra, hogy az egyik módosítás révén a törvénykezés betartására való felhívás a nemzeti kisebbségek jogainak betartására is vonatkozik. Bízom benne, hogy sikerül bevinni a fentiekben említett EU-s állampolgárságról szóló jelentésbe is azt a fontos gondolatot, hogy az európai állampolgárság csak akkor nyerhet teljes értéket, ha minden tagországban nyomon követik a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesülését is. Ez a legfontosabb gondolat, amely az európai parlamenti munkámat évek óta végigkíséri. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 20.
Megjelent a dráMÁzat III.!
Drámakötet bemutatásával kezdődött a dráMA9.
A dráMA9 kortárs színházi találkozó keretén belül, azon túl, hogy évente a kortárs magyar és román drámák alapján készült előadások tekinthetőek meg, 2011 óta minden második évben drámapályázatot is hirdetnek. Ennek eredményeként a legjobb pályamunkákból egy-egy kötetet is megjelentetnek a szervezők – ez alkalommal a harmadik pályázat legjobb munkái kerültek nyomtatásra.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház közösen meghirdetett drámapályázatára beérkezett művekből összeállított válogatás, a dráMÁzat III. bemutatójára a dráMA9 találkozó nulladik napján, 2017. szeptember 17-én került sor Székelyudvarhelyen. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan több kategóriában is lehetett pályázni: Debüt, drámaÍRÓ és draMAutor kategóriákban.
A Debüt elnevezésű pályázatra 50 magyar nyelvű pályamű érkezett, olyan szerzőktől, akiknek művei ezidáig nem kerültek bemutatásra, vagy kiadásra. Ebben a kategóriában a zsűri tagjai Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatónője, Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Köllő Kata kolozsvári színikritikus, Lőkös Ildikó budapesti dramaturg, Zakariás Zalán rendező és Hunyadi István színész-rendező voltak. Legjobb pályaműként Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című írását nevezték meg, amely természetesen bekerült a kötetbe, valamint a Szigligeti Színház előadásában a darab ősbemutatójára is sor került a dráMA9 alatt, szeptember 18-án, amelyen a szerző is jelen volt.
A drámaÍRÓ kategóriában a 37 pályaműből, amelyek még meg nem jelent, színpadon bemutatásra nem került drámák voltak, olyan személyek tollából, akiknek megjelentek már nyomtatásban más színművei, vagy mutatták már be valamely művét, az első helyezést Moravecz Levente Nem lesz reggel, Fred! című írása nyerte, amely a kötetben is megjelenik, illetve a Tomcsa Sándor Színház fogja bemutatni színpadon ebben az évadban. A kategória pályaműveit Albert Mária, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem tanára, fordító, Szűcs Katalin-Ágnes kritikus, Fazakas Márta, a nagyváradi Szigligeti Színház irodalmi titkára, Fordor Zeno színházi szakember, Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház volt művészeti vezetője, valamint Demeter Katalin irodalmi titkár értékelte.
Ezeken kívül a kötetben még helyet kapott Varga László Anglia című darabja, Réczei Tamás Gettó szerelem című drámája, valamint a draMAutor című pályázatra beérkezett egyetlen román nyelvű dráma Daniel Oltean tollából a Doar in caz de pericol (Csak vészhelyzet esetén) amelyet a kötetben magyar és román nyelven egyaránt megtalálhatunk.
Nagy Pál ez alkalommal is megköszönte a romániai és magyarországi színházi szakemberekből álló önkéntes zsűrinek a befektetett időt és munkát, amelynek kézzel fogható eredményét hamarosan színházakhoz és könyvtárakhoz is eljuttatják, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek, valamint a kötetek meg is vásárolhatják az érdeklődők a székelyudvarhelyi és a nagyváradi színházban.
A könyvbemutató végén a zsűritagok a három pályázat és az elmúlt 6 év tapasztalatairól, a pályaművek színvonaláról, valamint a kötet összeállításának folyamatáról beszéltek, és minden nehézség ellenére megegyeztek abban, hogy ez a kezdeményezés folytatásra érdemes, hiszen „színház nem létezhet kortárs dráma nélkül”, így Czvikker Katalin megragadta az alkalmat, hogy bejelentse: az előző évekhez hasonlóan hamarosan meghirdetik a pályázat negyedik kiadását. erdon.ro
Drámakötet bemutatásával kezdődött a dráMA9.
A dráMA9 kortárs színházi találkozó keretén belül, azon túl, hogy évente a kortárs magyar és román drámák alapján készült előadások tekinthetőek meg, 2011 óta minden második évben drámapályázatot is hirdetnek. Ennek eredményeként a legjobb pályamunkákból egy-egy kötetet is megjelentetnek a szervezők – ez alkalommal a harmadik pályázat legjobb munkái kerültek nyomtatásra.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház közösen meghirdetett drámapályázatára beérkezett művekből összeállított válogatás, a dráMÁzat III. bemutatójára a dráMA9 találkozó nulladik napján, 2017. szeptember 17-én került sor Székelyudvarhelyen. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan több kategóriában is lehetett pályázni: Debüt, drámaÍRÓ és draMAutor kategóriákban.
A Debüt elnevezésű pályázatra 50 magyar nyelvű pályamű érkezett, olyan szerzőktől, akiknek művei ezidáig nem kerültek bemutatásra, vagy kiadásra. Ebben a kategóriában a zsűri tagjai Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatónője, Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Köllő Kata kolozsvári színikritikus, Lőkös Ildikó budapesti dramaturg, Zakariás Zalán rendező és Hunyadi István színész-rendező voltak. Legjobb pályaműként Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című írását nevezték meg, amely természetesen bekerült a kötetbe, valamint a Szigligeti Színház előadásában a darab ősbemutatójára is sor került a dráMA9 alatt, szeptember 18-án, amelyen a szerző is jelen volt.
A drámaÍRÓ kategóriában a 37 pályaműből, amelyek még meg nem jelent, színpadon bemutatásra nem került drámák voltak, olyan személyek tollából, akiknek megjelentek már nyomtatásban más színművei, vagy mutatták már be valamely művét, az első helyezést Moravecz Levente Nem lesz reggel, Fred! című írása nyerte, amely a kötetben is megjelenik, illetve a Tomcsa Sándor Színház fogja bemutatni színpadon ebben az évadban. A kategória pályaműveit Albert Mária, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem tanára, fordító, Szűcs Katalin-Ágnes kritikus, Fazakas Márta, a nagyváradi Szigligeti Színház irodalmi titkára, Fordor Zeno színházi szakember, Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház volt művészeti vezetője, valamint Demeter Katalin irodalmi titkár értékelte.
Ezeken kívül a kötetben még helyet kapott Varga László Anglia című darabja, Réczei Tamás Gettó szerelem című drámája, valamint a draMAutor című pályázatra beérkezett egyetlen román nyelvű dráma Daniel Oltean tollából a Doar in caz de pericol (Csak vészhelyzet esetén) amelyet a kötetben magyar és román nyelven egyaránt megtalálhatunk.
Nagy Pál ez alkalommal is megköszönte a romániai és magyarországi színházi szakemberekből álló önkéntes zsűrinek a befektetett időt és munkát, amelynek kézzel fogható eredményét hamarosan színházakhoz és könyvtárakhoz is eljuttatják, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek, valamint a kötetek meg is vásárolhatják az érdeklődők a székelyudvarhelyi és a nagyváradi színházban.
A könyvbemutató végén a zsűritagok a három pályázat és az elmúlt 6 év tapasztalatairól, a pályaművek színvonaláról, valamint a kötet összeállításának folyamatáról beszéltek, és minden nehézség ellenére megegyeztek abban, hogy ez a kezdeményezés folytatásra érdemes, hiszen „színház nem létezhet kortárs dráma nélkül”, így Czvikker Katalin megragadta az alkalmat, hogy bejelentse: az előző évekhez hasonlóan hamarosan meghirdetik a pályázat negyedik kiadását. erdon.ro
2017. szeptember 20.
Van a család fogalmában valami ősrégi
Minden családnak megvan a saját története, ezek a történetek alakítják mindennapjainkat. De vajon mennyire ismerjük felmenőinket, családi hátterünket, amelyek a mi életünket is befolyásolják? A Családmonográfia 2.0 régi fotók, tárgyak, kéziratok és visszaemlékezések mentén végzett kutatásokat és azok leírását, történetté szövését jelenti. Célja a hazatalálás, az élő kapcsolatok feltérképezése. Dr. Borsos Szabolcs filozófussal, mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk az általa kezdeményezett projektről, amelyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanáraként indít el hamarosan.
Van a család fogalmában valami ősrégi, van benne valami a létezés bizalmának kimondhatatlanságából. Még akkor is, ha a hagyományos családmodell krízishelyzetben van ma, s még akkor is, ha sok fiatal érzi úgy, hogy idegenben, távol a gyökerektől jobban boldogul majd. A hazatalálás érzését, a személyes kapcsolatok bizalmát keresi egész életében minden ember, talán ezért is olyan fontos az a projekt, amelyet egy marosvásárhelyi tanár, filozófus indított el diákjai körében, és tervei szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztené. Borsos Szabolcs meggyőződése, hogy mindenkinek fontos a család, és így a családmonográfia is.
A fogalom Frédéric Le Play (1802–1882) francia szociológus nevéhez fűződik, aki abból az alapötletből indult ki, hogy a népek nem egyénekből, hanem családokból állnak. Ezen az evidens, a társadalmi egység természetén alapuló tényen nyugszik a családok monográfiáinak gyakorlati hatékonysága. A Le Play-féle családmonográfia az ankétok és a közvetlen megfigyelés útján gyűjtött adatokat, vagyis a „résztvevő megfigyelés” módszerét alkalmazta. Következtetése pedig az volt, hogy a családok megerősítése a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugója.
Ezért kettő pont nulla
A marosvásárhelyi kutató-tanár projektje azért viseli a Családmonográfia 2.0 elnevezést, mert a Le Play-féle családmonográfiától eltérően ez egy új kezdeményezés, amelynek fő célja a még meglévő rokoni szálak tudatosítása, feltérképezése, a kapcsolatok élővé tétele. Közel hetven tizenegyedikes diák készítette el saját családmonográfiáját a Bolyai Farkas Gimnáziumból, és rendkívül érdekes anyagok születtek, néhány diák kutatásából pedig egy multimédiás anyag is született, amelyet a Családmonográfia 2.0 hivatalos honlapján lehet megtekinteni – meséli Borsos Szabolcs.
„Ha kiterjedne ez az egész Kárpát-medencére, akkor hasznos lehet a kapcsolatépítés, az identitás-megőrzés, illetve gazdasági szempontból is, de főként lelki kötődés szempontjából” – teszi hozzá a filozófiatanár. Először Erdély-szinten szeretné kiterjeszteni, mégpedig egy pályázat formájában, amelynek fő célja az, hogy érettségi előtt álló fiatalok saját maguk járjanak utána, hogy nagyszüleik, esetleg dédszüleik honnan származnak, mi volt a foglalkozásuk, hivatásuk, milyen társadalmi szerepet töltöttek be.
Támogatókat is fognak keresni, mert céljuk, hogy multimédiás anyagok szülessenek a diákok kutatásaiból, amelyekből tanulni lehet, és bármikor visszakereshetőek legyenek, akárcsak a bolyais diákok kutatásaiból készült anyag. Társadalomtudományokat oktató tanárokat, történelem és földrajz szakos pedagógusokat vonnak be a projektbe, és a kisfilmek elkészítése szigorúan csapatmunkát igénylő feladat, amelyet egy tanár vezet, ő adja a nevét hozzá, és akár ösztöndíjat is lehet nyerni vele,
Mint mondta a filozófiatanár, a szombathelyi Bolyai János Gimnázium is nyitott az együttműködésre, az ottani diákok is részt vesznek majd a projektben. Ugyanakkor a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének munkatársai is támogatják a marosvásárhelyi kezdeményezést, az általuk működtetett honlapon is közzétették a bolyais diákok kisfilmjét. Amúgy a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákjainak Baráti Köre is kifejezte támogatását. Tartalmi megoldásokat kínál „Tudatos, közösségi védekezésünkben szinte egyetlen szellemi erőfeszítésünk a visszaemlékezés, amelynek legszemélyesebb vonatkozása a saját családtörténet” – mondja Borsos Szabolcs, aki azt sem titkolta el a Liget olvasói elől, hogy a projekt ötletét a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – ahol szintén tanít – helyzete szolgáltatta számára.
„Lehet, hogy túl közel vagyok a marosvásárhelyi katolikus iskola-ügyhöz mint problémához, ugyanakkor most már ideje a szólásnak. A türelem, a béke és a helyes gondolkodás jegyében, közel harminc éves demokrácia-építéssel a hátunk mögött, két dolgot el kell mondanunk: az első, hogy ma már, 2017-ben bárkivel bármi megtörténhet, másodsorban pedig a nemzeti identitásunkban megtapasztalhattuk a közösségi megalázottságot. Ha körbejárjuk ezeket a témákat, akkor az első pontra azt mondhatjuk, hogy a lehető legrosszabb verzió ez, mert a kiszolgáltatottságban semmiféle kapaszkodónk nincsen. Ha bárkivel bármi megeshet, akkor az a helyzet, hogy perspektívák nélkül maradunk, ezért sürgősen cselekednünk kell.
A Családmonográfia 2.0 tartalmi megoldásokat kínál, előhozza emlékeinket, történeteinket: identitásunkban megerősít, ugyanakkor türelmessé is tesz, lehetőséget kínálva a szomszédban élő ember történetének meghallgatására. Ezért fontos, hogy közös alkotói munka is legyen benne” – fejtette ki a mentálhigiénés szakember, aki egyébként a katolikus iskola nevében szerette volna elindítani a projektet, amely már márciusban készen állt.
Mért hasznos ez a fiatalok számára?
Az egyén világnézete és világképe tizennyolc-húszévesen alakul ki. Azért fontos a gyökerek, a családi kötődések megerősítése, hogy tudja a fiatal, bárhol is köt ki a nagyvilágban, mindig van, ahova hazatérnie. Különösen fontos ez a mai társadalomban, amikor egyre több fiatal dönt úgy, elhagyja az országot, hogy máshol boldoguljon.
A pályázatszerű kutatómunkának is az a végső célja, hogy a diákok választ kapjanak arra, hol a helyük a világban – hangsúlyozta a projekt kezdeményezője.
Hajnal Csilla / liget.ro
Minden családnak megvan a saját története, ezek a történetek alakítják mindennapjainkat. De vajon mennyire ismerjük felmenőinket, családi hátterünket, amelyek a mi életünket is befolyásolják? A Családmonográfia 2.0 régi fotók, tárgyak, kéziratok és visszaemlékezések mentén végzett kutatásokat és azok leírását, történetté szövését jelenti. Célja a hazatalálás, az élő kapcsolatok feltérképezése. Dr. Borsos Szabolcs filozófussal, mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk az általa kezdeményezett projektről, amelyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanáraként indít el hamarosan.
Van a család fogalmában valami ősrégi, van benne valami a létezés bizalmának kimondhatatlanságából. Még akkor is, ha a hagyományos családmodell krízishelyzetben van ma, s még akkor is, ha sok fiatal érzi úgy, hogy idegenben, távol a gyökerektől jobban boldogul majd. A hazatalálás érzését, a személyes kapcsolatok bizalmát keresi egész életében minden ember, talán ezért is olyan fontos az a projekt, amelyet egy marosvásárhelyi tanár, filozófus indított el diákjai körében, és tervei szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztené. Borsos Szabolcs meggyőződése, hogy mindenkinek fontos a család, és így a családmonográfia is.
A fogalom Frédéric Le Play (1802–1882) francia szociológus nevéhez fűződik, aki abból az alapötletből indult ki, hogy a népek nem egyénekből, hanem családokból állnak. Ezen az evidens, a társadalmi egység természetén alapuló tényen nyugszik a családok monográfiáinak gyakorlati hatékonysága. A Le Play-féle családmonográfia az ankétok és a közvetlen megfigyelés útján gyűjtött adatokat, vagyis a „résztvevő megfigyelés” módszerét alkalmazta. Következtetése pedig az volt, hogy a családok megerősítése a társadalom fejlődésének legfőbb mozgatórugója.
Ezért kettő pont nulla
A marosvásárhelyi kutató-tanár projektje azért viseli a Családmonográfia 2.0 elnevezést, mert a Le Play-féle családmonográfiától eltérően ez egy új kezdeményezés, amelynek fő célja a még meglévő rokoni szálak tudatosítása, feltérképezése, a kapcsolatok élővé tétele. Közel hetven tizenegyedikes diák készítette el saját családmonográfiáját a Bolyai Farkas Gimnáziumból, és rendkívül érdekes anyagok születtek, néhány diák kutatásából pedig egy multimédiás anyag is született, amelyet a Családmonográfia 2.0 hivatalos honlapján lehet megtekinteni – meséli Borsos Szabolcs.
„Ha kiterjedne ez az egész Kárpát-medencére, akkor hasznos lehet a kapcsolatépítés, az identitás-megőrzés, illetve gazdasági szempontból is, de főként lelki kötődés szempontjából” – teszi hozzá a filozófiatanár. Először Erdély-szinten szeretné kiterjeszteni, mégpedig egy pályázat formájában, amelynek fő célja az, hogy érettségi előtt álló fiatalok saját maguk járjanak utána, hogy nagyszüleik, esetleg dédszüleik honnan származnak, mi volt a foglalkozásuk, hivatásuk, milyen társadalmi szerepet töltöttek be.
Támogatókat is fognak keresni, mert céljuk, hogy multimédiás anyagok szülessenek a diákok kutatásaiból, amelyekből tanulni lehet, és bármikor visszakereshetőek legyenek, akárcsak a bolyais diákok kutatásaiból készült anyag. Társadalomtudományokat oktató tanárokat, történelem és földrajz szakos pedagógusokat vonnak be a projektbe, és a kisfilmek elkészítése szigorúan csapatmunkát igénylő feladat, amelyet egy tanár vezet, ő adja a nevét hozzá, és akár ösztöndíjat is lehet nyerni vele,
Mint mondta a filozófiatanár, a szombathelyi Bolyai János Gimnázium is nyitott az együttműködésre, az ottani diákok is részt vesznek majd a projektben. Ugyanakkor a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének munkatársai is támogatják a marosvásárhelyi kezdeményezést, az általuk működtetett honlapon is közzétették a bolyais diákok kisfilmjét. Amúgy a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákjainak Baráti Köre is kifejezte támogatását. Tartalmi megoldásokat kínál „Tudatos, közösségi védekezésünkben szinte egyetlen szellemi erőfeszítésünk a visszaemlékezés, amelynek legszemélyesebb vonatkozása a saját családtörténet” – mondja Borsos Szabolcs, aki azt sem titkolta el a Liget olvasói elől, hogy a projekt ötletét a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium – ahol szintén tanít – helyzete szolgáltatta számára.
„Lehet, hogy túl közel vagyok a marosvásárhelyi katolikus iskola-ügyhöz mint problémához, ugyanakkor most már ideje a szólásnak. A türelem, a béke és a helyes gondolkodás jegyében, közel harminc éves demokrácia-építéssel a hátunk mögött, két dolgot el kell mondanunk: az első, hogy ma már, 2017-ben bárkivel bármi megtörténhet, másodsorban pedig a nemzeti identitásunkban megtapasztalhattuk a közösségi megalázottságot. Ha körbejárjuk ezeket a témákat, akkor az első pontra azt mondhatjuk, hogy a lehető legrosszabb verzió ez, mert a kiszolgáltatottságban semmiféle kapaszkodónk nincsen. Ha bárkivel bármi megeshet, akkor az a helyzet, hogy perspektívák nélkül maradunk, ezért sürgősen cselekednünk kell.
A Családmonográfia 2.0 tartalmi megoldásokat kínál, előhozza emlékeinket, történeteinket: identitásunkban megerősít, ugyanakkor türelmessé is tesz, lehetőséget kínálva a szomszédban élő ember történetének meghallgatására. Ezért fontos, hogy közös alkotói munka is legyen benne” – fejtette ki a mentálhigiénés szakember, aki egyébként a katolikus iskola nevében szerette volna elindítani a projektet, amely már márciusban készen állt.
Mért hasznos ez a fiatalok számára?
Az egyén világnézete és világképe tizennyolc-húszévesen alakul ki. Azért fontos a gyökerek, a családi kötődések megerősítése, hogy tudja a fiatal, bárhol is köt ki a nagyvilágban, mindig van, ahova hazatérnie. Különösen fontos ez a mai társadalomban, amikor egyre több fiatal dönt úgy, elhagyja az országot, hogy máshol boldoguljon.
A pályázatszerű kutatómunkának is az a végső célja, hogy a diákok választ kapjanak arra, hol a helyük a világban – hangsúlyozta a projekt kezdeményezője.
Hajnal Csilla / liget.ro
2017. szeptember 21.
Évadnyitó nagy tervekkel a Puck bábszínházban
Kolozsvári Mesék felnőttelőadásokkal, Sárkány Művek, augusztusi miniévad
Az egér, aki nem ismerte a félelmet, Sárkány Művek, Sziklahitű Szent László – csak néhány kíváncsiságot felkeltő cím a Puck bábszínház magyar társulatának szombaton nyíló évadából. Öt bemutató, felnőtteknek szóló mesesorozat, drámajátékok és felújított előadás szerepel a magyar tagozat műsortervében a 68. évadban.
Decemberben a társulat kétnapos rendezvénnyel emlékezik majd Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én lenne kilencvenéves. Kolozsvári Mesék címmel Zágoni Balázs történeteit tálalják majd gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2018-ban a bábszínház is bekapcsolódik a Kolozsvári Magyar Napokba, a műsortervben szerepelnek gyermekkoncertek, szülőknek szervezett találkozások (pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal stb.).
Kevesebb mint egy hónap van hátra az októberi 16. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválig. Miniévadra készülnek Gyergyószentmiklóson és egy nagysikerű tévéműsor újjáélesztését tervezik a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerkesztőségével.
A bábszínház azt szeretné, ha az új évaddal kezdődően a Kolozsvári Puck Bábszínház több lenne, mint egy helyszín, ahol szombatonként előadásokat lehet nézni.
Ígéretes tervekkel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. A hangsúly a repertoár frissítésén van – írja közleményében az intézmény. Az előadáskínálatban idén felnőtteknek szóló programok is szerepelnek. Ugyanakkor ettől az évtől kezdődően állandó jellegűek lesznek a gyermekkoncertek, a felnőtteknek szóló találkozók, drámajátékok gyermekeknek, valamint olyan programok, amelyek közvetlen módon próbálják megszólítani és vonzani a kolozsvári nézőket. A társulatból távozó Lanstyák Ildikó színésznőt a frissen végzett Balogh Dorottya váltja.
Öt bemutató január végéig
Öt teljesen különböző stílusú előadást láthatunk a szeptembertől januárig havi rendszerességgel sorra kerülő bemutatókon.
Stílusát tekintve hazánkban jelenleg egyedülálló előadás az öt éven felülieknek szánt Sziklahitű Szent László, amely a nagy király történelmi alakját és a róla szóló legendák egy részét adaptálja színpadra. Szentirmai László nevét illeti úgy a rendezés, mint a síkbábokra épített koncepció, valamint a díszlet- és bábtervezés. A bemutató tervezett időpontja szeptember 30.
A bábszínház és Váróterem Projekt független színházi társulat mesepályázatára a 6–13 éves gyermekek által beküldött mesékből született meg a második bemutató előadás forgatókönyve. Október 30-án, a Váróterem Projekt székhelyén, a ZUG.zone-ban láthatják a különböző bábtechnikákat alkalmazó Sárkány Műveket, Imecs Magdó Levente rendezésében.
Urmánczi Jenő a rendezője a novemberi bemutatónak. A nagysikerű Ha én lennék Mátyás király után ezúttal egy Grimm-mesét visz színpadra: Az egér, aki nem ismerte a félelmetnovember végére várható. Az előadás szövegkönyvét Demeter Ferenc írja, zenéjét Domokos Előd fiatal egyetemi hallgató szerzi, a bábokat és a díszletet Kovács Tomos Tünde készíti.
Kolozsvári Mesék Zágoni Balázs nyomán
Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötete nyomán nagyszabású projektbe kezd a társulat: a négy elemből összeálló kezdeményezésben lesz felolvasószínházi előadás, gyermekelőadás, felnőttelőadás és fotó-videó-újmédia kiállítás.
A Varga Ibolya vezetésével decemberben létrehozandó felolvasószínházi előadás és a januári gyermekelőadás a tervek szerint a kötet meséiből hármat dolgozna fel. A felnőtt közönségnek szóló előadás célja feldolgozni a kolozsvári urbánlegendákat, majd összekötni a mesemondással, nagyívű átmenetet képezve a klasszikus és a modern világ között. Ugyanakkor arra próbál figyelmeztetni, hogy a mese kortalan műfaj, az élet fontos része. A Kolozsvári Mesék címmel rövidesen meghirdetésre kerülő fotó-videó-újmédia pályázatra megszabott határideig várják majd a Kolozsváron készült fotókat, videókat, újmédia fájlokat (GIF-ek, stb.), amelyeket a színház meghatározott időközönként kiállít és díjaz.
Jövőre miniévad a magyar napokon
Kétnapos rendezvénnyel emlékszik a bábszínház egykori kiemelkedő munkatársára, Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én ünnepelné 90. születésnapját. December 8-án és 9-én Kovács Ildikó rendezte előadásokat láthatunk, fotó- és plakátkiállítást színpadra állított munkáiból, román és magyar nyelvű konferencián vehetünk részt.
Jövőre a Puck bábszínház is részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon. A háromnapos miniévadban lesznek gyermekkoncertek, drámajátékok és szakmai konferenciák pszichológusokkal, szociológusokkal, pedagógusokkal stb. Szeretnék újraéleszteni a mára már klasszikusnak mondható Mese Kosárt, ami nagy sikerrel ment évekkel ezelőtt a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának műsorán.
Az előző években bemutatott előadásokból idén kilenc lesz továbbra is látható: A csuka parancsára, Csipike, Én vagyok Pinokkió, Jancsi és Juliska, Meseszőnyeg, Micimackó, Mimorózart, Puck és a többiek, Szegény Dzsoni és Árnika.
Októberben a nagyváradi FUX Fesztivál vendége lesz a Puck, novemberben a Nagykárolyi SPOT Nemzetközi Diák Színjátszó Fesztivál meghívottja. November 15–17. között Gyergyószentmiklóson adják elő A csuka parancsára című előadást. Idén a magyar tagozat megpróbál eljutni legalább egyszer minden Kolozs megyei magyar iskolába. Addig is szeptember 23-án, szombaton évadnyitó előadás, 11 órától szeretettel várják a közönséget a Jancsi és Juliskára (a bábszínháztól származó borítóképen is ők szerepelnek).
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsvári Mesék felnőttelőadásokkal, Sárkány Művek, augusztusi miniévad
Az egér, aki nem ismerte a félelmet, Sárkány Művek, Sziklahitű Szent László – csak néhány kíváncsiságot felkeltő cím a Puck bábszínház magyar társulatának szombaton nyíló évadából. Öt bemutató, felnőtteknek szóló mesesorozat, drámajátékok és felújított előadás szerepel a magyar tagozat műsortervében a 68. évadban.
Decemberben a társulat kétnapos rendezvénnyel emlékezik majd Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én lenne kilencvenéves. Kolozsvári Mesék címmel Zágoni Balázs történeteit tálalják majd gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
2018-ban a bábszínház is bekapcsolódik a Kolozsvári Magyar Napokba, a műsortervben szerepelnek gyermekkoncertek, szülőknek szervezett találkozások (pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal stb.).
Kevesebb mint egy hónap van hátra az októberi 16. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválig. Miniévadra készülnek Gyergyószentmiklóson és egy nagysikerű tévéműsor újjáélesztését tervezik a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának szerkesztőségével.
A bábszínház azt szeretné, ha az új évaddal kezdődően a Kolozsvári Puck Bábszínház több lenne, mint egy helyszín, ahol szombatonként előadásokat lehet nézni.
Ígéretes tervekkel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata. A hangsúly a repertoár frissítésén van – írja közleményében az intézmény. Az előadáskínálatban idén felnőtteknek szóló programok is szerepelnek. Ugyanakkor ettől az évtől kezdődően állandó jellegűek lesznek a gyermekkoncertek, a felnőtteknek szóló találkozók, drámajátékok gyermekeknek, valamint olyan programok, amelyek közvetlen módon próbálják megszólítani és vonzani a kolozsvári nézőket. A társulatból távozó Lanstyák Ildikó színésznőt a frissen végzett Balogh Dorottya váltja.
Öt bemutató január végéig
Öt teljesen különböző stílusú előadást láthatunk a szeptembertől januárig havi rendszerességgel sorra kerülő bemutatókon.
Stílusát tekintve hazánkban jelenleg egyedülálló előadás az öt éven felülieknek szánt Sziklahitű Szent László, amely a nagy király történelmi alakját és a róla szóló legendák egy részét adaptálja színpadra. Szentirmai László nevét illeti úgy a rendezés, mint a síkbábokra épített koncepció, valamint a díszlet- és bábtervezés. A bemutató tervezett időpontja szeptember 30.
A bábszínház és Váróterem Projekt független színházi társulat mesepályázatára a 6–13 éves gyermekek által beküldött mesékből született meg a második bemutató előadás forgatókönyve. Október 30-án, a Váróterem Projekt székhelyén, a ZUG.zone-ban láthatják a különböző bábtechnikákat alkalmazó Sárkány Műveket, Imecs Magdó Levente rendezésében.
Urmánczi Jenő a rendezője a novemberi bemutatónak. A nagysikerű Ha én lennék Mátyás király után ezúttal egy Grimm-mesét visz színpadra: Az egér, aki nem ismerte a félelmetnovember végére várható. Az előadás szövegkönyvét Demeter Ferenc írja, zenéjét Domokos Előd fiatal egyetemi hallgató szerzi, a bábokat és a díszletet Kovács Tomos Tünde készíti.
Kolozsvári Mesék Zágoni Balázs nyomán
Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötete nyomán nagyszabású projektbe kezd a társulat: a négy elemből összeálló kezdeményezésben lesz felolvasószínházi előadás, gyermekelőadás, felnőttelőadás és fotó-videó-újmédia kiállítás.
A Varga Ibolya vezetésével decemberben létrehozandó felolvasószínházi előadás és a januári gyermekelőadás a tervek szerint a kötet meséiből hármat dolgozna fel. A felnőtt közönségnek szóló előadás célja feldolgozni a kolozsvári urbánlegendákat, majd összekötni a mesemondással, nagyívű átmenetet képezve a klasszikus és a modern világ között. Ugyanakkor arra próbál figyelmeztetni, hogy a mese kortalan műfaj, az élet fontos része. A Kolozsvári Mesék címmel rövidesen meghirdetésre kerülő fotó-videó-újmédia pályázatra megszabott határideig várják majd a Kolozsváron készült fotókat, videókat, újmédia fájlokat (GIF-ek, stb.), amelyeket a színház meghatározott időközönként kiállít és díjaz.
Jövőre miniévad a magyar napokon
Kétnapos rendezvénnyel emlékszik a bábszínház egykori kiemelkedő munkatársára, Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én ünnepelné 90. születésnapját. December 8-án és 9-én Kovács Ildikó rendezte előadásokat láthatunk, fotó- és plakátkiállítást színpadra állított munkáiból, román és magyar nyelvű konferencián vehetünk részt.
Jövőre a Puck bábszínház is részt vesz a Kolozsvári Magyar Napokon. A háromnapos miniévadban lesznek gyermekkoncertek, drámajátékok és szakmai konferenciák pszichológusokkal, szociológusokkal, pedagógusokkal stb. Szeretnék újraéleszteni a mára már klasszikusnak mondható Mese Kosárt, ami nagy sikerrel ment évekkel ezelőtt a Kolozsvári Televízió Magyar Adásának műsorán.
Az előző években bemutatott előadásokból idén kilenc lesz továbbra is látható: A csuka parancsára, Csipike, Én vagyok Pinokkió, Jancsi és Juliska, Meseszőnyeg, Micimackó, Mimorózart, Puck és a többiek, Szegény Dzsoni és Árnika.
Októberben a nagyváradi FUX Fesztivál vendége lesz a Puck, novemberben a Nagykárolyi SPOT Nemzetközi Diák Színjátszó Fesztivál meghívottja. November 15–17. között Gyergyószentmiklóson adják elő A csuka parancsára című előadást. Idén a magyar tagozat megpróbál eljutni legalább egyszer minden Kolozs megyei magyar iskolába. Addig is szeptember 23-án, szombaton évadnyitó előadás, 11 órától szeretettel várják a közönséget a Jancsi és Juliskára (a bábszínháztól származó borítóképen is ők szerepelnek).
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 21.
Megjelent Borbély Imre postumus könyve
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek.
„Miért örült Göncz Árpád köztársasági elnök a trianoni diktátumnak? Mit gondolt Markó Béla, az RMDSZ elnöke Verestóy Attiláról, aki a legbefolyásosabb erdélyi magyar milliárdos. Miként próbálta a román hatalom megvenni és lekötelezni az erdélyi magyar politikusokat? Hogyan vált az RMDSZ a román politikai vezetés kollaboránsává? Mikor, kik és milyen célból vezették tévútra az erdélyi magyar ügyeket?”– többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Borbély Imre postumus megjelent könyvéből, melyet Harc a nemzet érdekében címmel rendezett sajtó alá halála után a fia, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke.
A könyvet a szerző szülővárosában, Temesváron mutatják beszeptember 23-án, szombaton 15 órától a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében, a Temesvári Magyar Napok keretében.
„E könyv ötlete közös barátunktól, Tóth Károly Antaltól származik, aki egyik beszélgetésünk alkalmával vetette fel, hogy ha apám kiutazna hozzá Göteborgba, akkor készítene vele egy mélyinterjút – írja a meghívóban Borbély Zsolt Attila. – Az ötletet tett követte, 2013 nyarán elkészült az interjú, aminek tökéletesítésén legépelése és kézhez vétele után Borbély Imre haláláig dolgozott. Úgy vélte, ebben a kötetben minden fontos gondolatának benne kell lenni, s e kötet nemcsak a múltról kell, hogy szóljon, hanem a jövőről is. Mindig akadt egy fontos kérdés, aminek még utána kellett olvasni, egy ötlet, amit ki kellett dolgozni. Így jutottunk oda, hogy a kötet megjelenésének annak főszereplője már nem örvendhet. Ellentétben azokkal, akik kézbe vehetik és eltöprenghetnek két nagy formátumú nemzetpolitikai gondolkodó beszélgetésén.”
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek. „Életút interjúja az erdélyi politikatörténet legizgalmasabb fejezeteibe kalauzol el minket, olyan folyamatokba láthatunk bele, amelyek eddig nem voltak ismertek a nagyközönség számára” – írja a könyv fülszövegében Szakács Árpád kiadó. aradihirek.ro
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek.
„Miért örült Göncz Árpád köztársasági elnök a trianoni diktátumnak? Mit gondolt Markó Béla, az RMDSZ elnöke Verestóy Attiláról, aki a legbefolyásosabb erdélyi magyar milliárdos. Miként próbálta a román hatalom megvenni és lekötelezni az erdélyi magyar politikusokat? Hogyan vált az RMDSZ a román politikai vezetés kollaboránsává? Mikor, kik és milyen célból vezették tévútra az erdélyi magyar ügyeket?”– többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ Borbély Imre postumus megjelent könyvéből, melyet Harc a nemzet érdekében címmel rendezett sajtó alá halála után a fia, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke.
A könyvet a szerző szülővárosában, Temesváron mutatják beszeptember 23-án, szombaton 15 órától a Csiky Gergely Állami Magyar Színház előterében, a Temesvári Magyar Napok keretében.
„E könyv ötlete közös barátunktól, Tóth Károly Antaltól származik, aki egyik beszélgetésünk alkalmával vetette fel, hogy ha apám kiutazna hozzá Göteborgba, akkor készítene vele egy mélyinterjút – írja a meghívóban Borbély Zsolt Attila. – Az ötletet tett követte, 2013 nyarán elkészült az interjú, aminek tökéletesítésén legépelése és kézhez vétele után Borbély Imre haláláig dolgozott. Úgy vélte, ebben a kötetben minden fontos gondolatának benne kell lenni, s e kötet nemcsak a múltról kell, hogy szóljon, hanem a jövőről is. Mindig akadt egy fontos kérdés, aminek még utána kellett olvasni, egy ötlet, amit ki kellett dolgozni. Így jutottunk oda, hogy a kötet megjelenésének annak főszereplője már nem örvendhet. Ellentétben azokkal, akik kézbe vehetik és eltöprenghetnek két nagy formátumú nemzetpolitikai gondolkodó beszélgetésén.”
Borbély Imre az erdélyi magyar nemzetpolitika, az erdélyi autonómia következetes képviselője volt, egyben szemtanúja és alakítója a romániai magyar politikai életnek. „Életút interjúja az erdélyi politikatörténet legizgalmasabb fejezeteibe kalauzol el minket, olyan folyamatokba láthatunk bele, amelyek eddig nem voltak ismertek a nagyközönség számára” – írja a könyv fülszövegében Szakács Árpád kiadó. aradihirek.ro
2017. szeptember 22.
Juhász Béla új kötetének a bemutatója
Utazás A nagy utazás körül
Zsúfolásig megtelt terem. A hátsó sorokban 25-30 fiatal szívderítő látványa. A szépen díszített asztalnál a könyvből részleteket felolvasó Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkára, Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, akinek rajzai és illusztrációi díszítik a kötet lapjait, az izguló szerző, Juhász Béla és Jámbor Gyula szerkesztő, a méltató. Balra a zenei aláfestést szolgáltatók: Popa Armand (ének, gitár), Rudolf Anna (ének), Miscovici Tibor (hegedű), Miltaller Lajos (gitár). Nyolc ember, akinek feladata volt szerdán délután a nagyérdemű, az olvasó figyelmét szórakoztatva felhívni, beajánlani kegyeibe az idén az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelentA nagy utazás című kötetet.
A szerző nem ismeretlen az aradi közönség számára, hiszen aradi születésű író, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székét is betöltötte 2010–2013 között. Most szárnyra bocsátott kötete sem az első. A Jelen Ház nagytermében 2015 óta sorra mutattuk be a nagy sikernek örvendő gyógyulástörténetét, a Legyőztük a rákot, novelláskötetét, a Száraz ködöt, két, gyorsan elkapkodott interjúkötetét.
De evezzünk vissza a bemutatóra. „Nagy utazás, a vonatunk újra indul, / Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz, / Induljunk el hát megint, / Gyere velem most az ígéret szerint!”, hangzott fel Popa Armand hangján a Presser Gábor előadásában közismertté vált Nagy utazás című dal, megadva a témát és a hangulatot.
És elindultunk.
Előbb a már Juhász Bélától ismert grobszurdok és minellák (a groteszk és abszurd kombinációja, a minella pedig a mini novella rövidítése) világába. Negyven év termésének a Száraz ködből kimaradt néhány darabja és azok, amelyek már a kötet megjelenése után születtek. Fejem felett madarak, Egy élet értelme, Diákszerelem, Szerelemházasság, Lottó, Zseni – íme néhány egypercesnek a címe a harminc közül. Néggyel Fekete Réka előadásában közelebbről is megismerkedtünk, a többi az őszi–téli esték csemegéje lehet. Egy olyan világé, amelynek történéseit a szerző valószínűleg életközelből tapasztalta meg, ám az író pennája alatt elgondolkodtató, néha ironikus, néha szomorú, néha abszurd szösszenetekké alakultak.
Felolvasás, zene, méltatás, válasz a fel nem tett kérdésekre…
… és máris a kötet második részéhez értünk.
Tizennyolc, szöveges képregényféle képből nyerhetünk bepillantást, járhatunk végig öt napot az intenzíven. És nem akárhogy. Barangolhatunk a gyermekkor emlékei, az élet és halál határán, de akár a piacon is, meg-megpihenve a szerző életútjának különböző állomásain. Egy párhuzamos síkban a tanárként megélt eseményekbe is betekintést nyerhetünk.
Mire a zene véget ér, a dedikálók sora elapad, a sütemények és a borozgatás gerjesztette hangzavar elcsitul, és otthonuk kényelmében az utolsó mondat végére érve, becsukják a könyvet, rádöbbennek, hogy a kötet lapjai közötti utazás közben közelebb kerültek (akár ismeretlenül is) ismerősükhöz, barátjukhoz, Juhász Bélához.
(Ambrus M., Ferenczi A.) Nyugati Jelen (Arad)
Utazás A nagy utazás körül
Zsúfolásig megtelt terem. A hátsó sorokban 25-30 fiatal szívderítő látványa. A szépen díszített asztalnál a könyvből részleteket felolvasó Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkára, Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, akinek rajzai és illusztrációi díszítik a kötet lapjait, az izguló szerző, Juhász Béla és Jámbor Gyula szerkesztő, a méltató. Balra a zenei aláfestést szolgáltatók: Popa Armand (ének, gitár), Rudolf Anna (ének), Miscovici Tibor (hegedű), Miltaller Lajos (gitár). Nyolc ember, akinek feladata volt szerdán délután a nagyérdemű, az olvasó figyelmét szórakoztatva felhívni, beajánlani kegyeibe az idén az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelentA nagy utazás című kötetet.
A szerző nem ismeretlen az aradi közönség számára, hiszen aradi születésű író, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székét is betöltötte 2010–2013 között. Most szárnyra bocsátott kötete sem az első. A Jelen Ház nagytermében 2015 óta sorra mutattuk be a nagy sikernek örvendő gyógyulástörténetét, a Legyőztük a rákot, novelláskötetét, a Száraz ködöt, két, gyorsan elkapkodott interjúkötetét.
De evezzünk vissza a bemutatóra. „Nagy utazás, a vonatunk újra indul, / Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz, / Induljunk el hát megint, / Gyere velem most az ígéret szerint!”, hangzott fel Popa Armand hangján a Presser Gábor előadásában közismertté vált Nagy utazás című dal, megadva a témát és a hangulatot.
És elindultunk.
Előbb a már Juhász Bélától ismert grobszurdok és minellák (a groteszk és abszurd kombinációja, a minella pedig a mini novella rövidítése) világába. Negyven év termésének a Száraz ködből kimaradt néhány darabja és azok, amelyek már a kötet megjelenése után születtek. Fejem felett madarak, Egy élet értelme, Diákszerelem, Szerelemházasság, Lottó, Zseni – íme néhány egypercesnek a címe a harminc közül. Néggyel Fekete Réka előadásában közelebbről is megismerkedtünk, a többi az őszi–téli esték csemegéje lehet. Egy olyan világé, amelynek történéseit a szerző valószínűleg életközelből tapasztalta meg, ám az író pennája alatt elgondolkodtató, néha ironikus, néha szomorú, néha abszurd szösszenetekké alakultak.
Felolvasás, zene, méltatás, válasz a fel nem tett kérdésekre…
… és máris a kötet második részéhez értünk.
Tizennyolc, szöveges képregényféle képből nyerhetünk bepillantást, járhatunk végig öt napot az intenzíven. És nem akárhogy. Barangolhatunk a gyermekkor emlékei, az élet és halál határán, de akár a piacon is, meg-megpihenve a szerző életútjának különböző állomásain. Egy párhuzamos síkban a tanárként megélt eseményekbe is betekintést nyerhetünk.
Mire a zene véget ér, a dedikálók sora elapad, a sütemények és a borozgatás gerjesztette hangzavar elcsitul, és otthonuk kényelmében az utolsó mondat végére érve, becsukják a könyvet, rádöbbennek, hogy a kötet lapjai közötti utazás közben közelebb kerültek (akár ismeretlenül is) ismerősükhöz, barátjukhoz, Juhász Bélához.
(Ambrus M., Ferenczi A.) Nyugati Jelen (Arad)
2017. szeptember 23.
Nem csak tanítani, nevelni is kell (Posztumusz interjú Szilágyi Pál matematikussal)
Szaktudása, felhalmozott vezetői tapasztalata, de mindenekelőtt saját lelkiismerete jelölte ki számára az utat. Dr. Szilágyi Pál matematikussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néhai rektorával természetesen nemrég bekövetkezett halála előtt beszélgettünk.
– Azt tartják önről, hogy soha nem lesz tipikus nyugdíjas. Éppen ezért kezdjük azzal: mivel tölti nyugdíjas napjait?
– Van egy kertem, amelyet nagyon szeretek ápolgatni, a vele való törődés amolyan nyugodtságpirulaként hat rám. Sajnos, egy ideje nem tudok olyan rendszerességgel kijárni, ahogy szeretném, s amire a kertnek is szüksége lenne. Igyekszem hasznossá tenni magam, tanácsosként segíteni utódom, Dávid László rektor munkáját is. A kapcsolatunk nagyon jó, én elmondom a meglátásaimat, de nem várom el, hogy mindig annak megfelelően döntsön. Annak idején még otthon arra tanítottak, hogy mindig a saját feladatomat végezzem, amit pedig nem tudok befolyásolni, azon ne emésszem magam. Feladatom van bőven, a Bolyai, a Babeș–Bolyai és a Sapientia történetéről rengeteg összegyűjtött anyag vár feldolgozásra. Mert hát egyikük sem volt sétagalopp.
– Ha már szóba került az otthon, a Kolozsváron töltött hat évtized után hogyan él Tasnád az emlékeiben?
– Élénken, mint minden emberben a saját szülőhelye. Régi kisváros, amelyet korábban főleg magyarok és svábok laktak, és bár a románok ma már a lakosság felét adják, magyar jellegét még mindig őrzi. Sajnos, a rendszerváltás után az ipar tönkrement, a mezőgazdaság épp csak döcög, a város korántsem fejlődött az adottságainak megfelelő mértékben, illetve ahogyan megérdemelte volna. Mindig emlékezni fogok a dombra épített református templomra, amelynek tornyából tiszta időben jó messzelátóval Debrecenig el lehetett látni. És hát a szülővárosomhoz kötődik édesapám és nővérem Szovjetunióba való deportálása is. A sváb lakosságot szinte testületileg közmunkára vitték, de hogy a magyarok arányát is csökkentse, a román jegyző a római katolikusok jó részét is a svábok közé sorolta.
– Közel ötven éven át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem különböző struktúráiban tevékenykedett, az egyetem magyar tagozata az ön rektorhelyettessége idején tett szert részleges önállóságra. Nehéz harc volt? Ki lehetett hozni belőle a maximumot?
– Az egyetem vezetősége igazából csak azt ellenezte, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amely törvényileg elismert döntéshozatali joggal rendelkezik. Azt viszont a végsőkig. Ezt ellensúlyozandó a BBTE magyar dékánhelyetteseivel havonta találkoztunk, és korántsem titokban: mondhatni demonstratív célzattal ugyanabban a szenátusi teremben tartottuk a gyűléseinket, ahol az egyetem nagy szenátusa is. Tudományos ülésszakokat rendeztünk, rendszeres szervezeti életet éltünk. Folyamatosan tapogatóztunk, hogy a tanárok miképpen képzelik el a magyar tagozat kialakítását. Szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy az oktatás vonatkozásában teljesen önállóak legyünk, a tudományos kutatásban azonban igyekezzünk a legszélesebb együttműködésre, hiszen abból mindenki csak nyerhet. A magyar tagozat fejlesztése amúgy szinte korlátlanul folyhatott, új szakokat indíthattunk, növelhettük a diáklétszámot.
– Az aktív sapientiás korszaka csak a BBTE-től való nyugdíjazása után kezdődött. Etikai kérdésként kezelte a dolgot, vagy ennyire hűséges típus?
– Mindenből volt benne egy kicsi. A BBTE-n 2003-ig tanítottam, de a kezdetektől, azaz 2000-től tagja vagyok a Sapientia Alapítvány kuratóriumának. A Babeș–Bolyain nem csak professzor voltam, néhány éven át dékánhelyettes és rektorhelyettes is, Andrei Marga rektor oktatási miniszternek való kinevezését követően három hónapon át megbízott rektorként is tevékenykedtem. Rektorhelyettesként a teljes egyetem – mindhárom, a román, a magyar és a német tagozat – oktatási folyamatáért feleltem. Szakmai szempontból rendkívül fontos periódus volt, hiszen Románia akkoriban készült az EU-s struktúrákhoz való csatlakozásra, bevezettük a kreditrendszert, besoroltunk a bolognai folyamatba. Tulajdonképpen az akkor megszerzett tudásom, tapasztalataim okán kértek fel a Sapientia megszervezésében való részvételre.
– Neve immár az idők végezetéig ott szerepel a Sapientia történetének első soraiban. Milyen kihívásokat jelentett átnyergelni egy – az elődjét is figyelembe véve – évszázados beágyazottságú egyetemről egy alakulófélben lévő intézményhez?
– Nagyon szép, ma már talán azt is megkockáztatom, hogy történelmi küldetés volt. Az egyetemszervezés „titkait” ismertem, annak is hasznát vettem, hogy Andrei Marga rektorsága idején a BBTE nemcsak a nyugat-európai, amerikai, illetve más földrészek egyetemei felé nyitott, hanem Magyarország felé is. Kapcsolataimat felhasználva, a tudományos együttműködésen túl baráti kapcsolatot is kiépítettünk a Kárpát-medence magyar egyetemeivel. Ebbe az együttműködésbe a román kollégákat is bevontuk, így elejét tudtuk venni annak az esetleges gyanakvásnak, hogy mit is keresünk mi magyarországi egyetemeken. Annak köszönhetően pedig, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának alelnöke voltam, nemcsak a magyarországi, de máshol tevékenykedő magyar egyetemi oktatókat is megismertünk, de mi, erdélyiek is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
– Bár az induló magyar egyetemmel kapcsolatos kezdeti bizalmatlanság ma már a múlté, az azért talán önt is meglepte, hogy a Sapientiára 2001-ben meghirdetett első tanári versenyvizsgán 57 helyre 135-en jelentkeztek. Mivel magyarázta ezt a váratlanul nagy érdeklődést?
– Igazából ez volt az első visszaigazolása annak a hatalmas várakozásnak és elszántságnak, amely az erdélyi magyarság számára létrehozandó egyetemi hálózatot övezte. Nagy vonzerőt jelentett, hogy olyan intézmény körvonalazódott, amely nem a román állam fennhatósága alá tartozik, amelyet mi irányíthatunk, céljait magunk jelölhetjük ki és szolgálhatjuk. A Sapientia Alapítvány statútumában tételesen szerepel, hogy nemcsak tanítani akarunk, hanem nevelni is. Ez megragadta az embereket, mert amúgy egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jó szakember a nemzet érdekében is hajlandó energiát áldozni. Sok magyar fiatal értelmiségi ugyanakkor egyetemi karrier építésére is lehetőséget látott egy, a megszokottnál dinamikusabb rendszerben.
– Milyen területen kellene érvényesülnie leginkább ennek a fokozott dinamizmusnak?
– Szerintem a hazai magyar nyelvű felsőoktatás legnagyobb gondja a pedagógusképzés. Annak idején a Bolyai Egyetemen az ország legjobb pedagógusképzése zajlott, amit nemcsak szakmai, sokkal inkább lelkiismereti kérdésnek tekintettek. Az egyetem olyan tanárokat volt képes adni az iskoláknak, hogy azok mintaszerűen működhettek, és olyan diákokat küldhettek az egyetemekre, akik bárhol megállták a helyüket. A mai tanárképzés messze nincs ezen a színvonalon, nem beszélve arról, hogy a pedagógusokat nem becsülik meg eléggé, nem fizetik meg őket. Pedig itt veszíthetünk a legtöbbet, hiszen nemcsak az a kérdés, hogy lesz-e, aki elvégezze a munkát, hanem lesz-e, aki fejleszteni, irányítani is tudjon. Mindez 25–30 éven belül nagyon meg tudja bosszulni magát, az első jelek máris feltünedeznek. Ez a folyamat nemcsak az egyetemek működését, hanem az egész társadalmat befolyásolja, ezért aztán sürgősen tenni kell az ügy érdekében. Olyan szakokkal gazdagítani az erdélyi magyar felsőoktatást, amelyeken még nem folyik magyar nyelvű képzés. Ha például Székelyföldnek nem adunk megfelelő képzettségű szakembereket, anyagi támogatást a térség adottságainak kihasználására, elszegényedik, aki pedig elszegényedik, az eladja a földjét. Így veszíthetünk el valamit, amit minden további nélkül meg tudnánk tartani. Ha mi, egyetemi szférában dolgozók nemcsak egzisztenciális, hanem lelkiismereti kérdésnek tekintjük a munkánkat, nagyon sokat tehetünk az előrelépés érdekében.
– Mit ígér ma e tekintetben a több mint tizenöt esztendős Sapientia? Elégedett vele?
– A ténnyel, hogy önálló magyar egyetemet építettünk fel Romániában, csakis elégedett lehetek. Szakmai szempontból kevésbé, jóval többet is megvalósíthattunk volna. Mentségünkre szolgáljon, hogy merőben új feladatnak kellett eleget tennünk azzal, hogy az egyetemi múlt, egyetemi tapasztalattal rendelkező oktatók nélküli Csíkszeredában például mindent a nulláról kellett kezdeni. Kolozsvárhoz, Marosvásárhelyhez hasonló egyetemi központban aránylag könnyebb volt egyetemi szellemiséget megvalósítani. Az első rektor, Tonk Sándor halála után szervezetileg is letisztultak a vizek: a szenátus az egyetem oktatási és kutatási feladataival foglalkozik, a kuratórium pedig anyagi jellegű és alapvető kérdésekben dönt. Ezen az úton kell tovább lépegetni, a politikától pedig megpróbálni minél távolabb maradni. Még akkor is, ha néha a segítségére szorulunk.
SZILÁGYI PÁL Tasnádon született 1933. június 18-án, 2017. szeptember 16-án hunyt el Kolozsváron. A Bolyai Tudományegyetem Matematika–Fizika Karán diplomázott 1954-ben, ahol tanársegédként folytatta tevékenységét. 1963-ban szerezte meg a matematikatudományok doktora címet. 1996 és 2000 között rektorhelyettesi tisztséget töltött be a BBTE-n, onnan ment nyugdíjba 2003-ban. 2000-től lett tagja a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, 2003 és 2007 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora volt, majd a kuratórium alelnöke. A Magyar Professzorok Világtanácsának alelnökeként és a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja. Díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2000), az MTA Arany János-érme (2002), a Sapientia EMTE Bocskai István-díja (2013), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2015).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szaktudása, felhalmozott vezetői tapasztalata, de mindenekelőtt saját lelkiismerete jelölte ki számára az utat. Dr. Szilágyi Pál matematikussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néhai rektorával természetesen nemrég bekövetkezett halála előtt beszélgettünk.
– Azt tartják önről, hogy soha nem lesz tipikus nyugdíjas. Éppen ezért kezdjük azzal: mivel tölti nyugdíjas napjait?
– Van egy kertem, amelyet nagyon szeretek ápolgatni, a vele való törődés amolyan nyugodtságpirulaként hat rám. Sajnos, egy ideje nem tudok olyan rendszerességgel kijárni, ahogy szeretném, s amire a kertnek is szüksége lenne. Igyekszem hasznossá tenni magam, tanácsosként segíteni utódom, Dávid László rektor munkáját is. A kapcsolatunk nagyon jó, én elmondom a meglátásaimat, de nem várom el, hogy mindig annak megfelelően döntsön. Annak idején még otthon arra tanítottak, hogy mindig a saját feladatomat végezzem, amit pedig nem tudok befolyásolni, azon ne emésszem magam. Feladatom van bőven, a Bolyai, a Babeș–Bolyai és a Sapientia történetéről rengeteg összegyűjtött anyag vár feldolgozásra. Mert hát egyikük sem volt sétagalopp.
– Ha már szóba került az otthon, a Kolozsváron töltött hat évtized után hogyan él Tasnád az emlékeiben?
– Élénken, mint minden emberben a saját szülőhelye. Régi kisváros, amelyet korábban főleg magyarok és svábok laktak, és bár a románok ma már a lakosság felét adják, magyar jellegét még mindig őrzi. Sajnos, a rendszerváltás után az ipar tönkrement, a mezőgazdaság épp csak döcög, a város korántsem fejlődött az adottságainak megfelelő mértékben, illetve ahogyan megérdemelte volna. Mindig emlékezni fogok a dombra épített református templomra, amelynek tornyából tiszta időben jó messzelátóval Debrecenig el lehetett látni. És hát a szülővárosomhoz kötődik édesapám és nővérem Szovjetunióba való deportálása is. A sváb lakosságot szinte testületileg közmunkára vitték, de hogy a magyarok arányát is csökkentse, a román jegyző a római katolikusok jó részét is a svábok közé sorolta.
– Közel ötven éven át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem különböző struktúráiban tevékenykedett, az egyetem magyar tagozata az ön rektorhelyettessége idején tett szert részleges önállóságra. Nehéz harc volt? Ki lehetett hozni belőle a maximumot?
– Az egyetem vezetősége igazából csak azt ellenezte, hogy olyan struktúrát hozzunk létre, amely törvényileg elismert döntéshozatali joggal rendelkezik. Azt viszont a végsőkig. Ezt ellensúlyozandó a BBTE magyar dékánhelyetteseivel havonta találkoztunk, és korántsem titokban: mondhatni demonstratív célzattal ugyanabban a szenátusi teremben tartottuk a gyűléseinket, ahol az egyetem nagy szenátusa is. Tudományos ülésszakokat rendeztünk, rendszeres szervezeti életet éltünk. Folyamatosan tapogatóztunk, hogy a tanárok miképpen képzelik el a magyar tagozat kialakítását. Szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy az oktatás vonatkozásában teljesen önállóak legyünk, a tudományos kutatásban azonban igyekezzünk a legszélesebb együttműködésre, hiszen abból mindenki csak nyerhet. A magyar tagozat fejlesztése amúgy szinte korlátlanul folyhatott, új szakokat indíthattunk, növelhettük a diáklétszámot.
– Az aktív sapientiás korszaka csak a BBTE-től való nyugdíjazása után kezdődött. Etikai kérdésként kezelte a dolgot, vagy ennyire hűséges típus?
– Mindenből volt benne egy kicsi. A BBTE-n 2003-ig tanítottam, de a kezdetektől, azaz 2000-től tagja vagyok a Sapientia Alapítvány kuratóriumának. A Babeș–Bolyain nem csak professzor voltam, néhány éven át dékánhelyettes és rektorhelyettes is, Andrei Marga rektor oktatási miniszternek való kinevezését követően három hónapon át megbízott rektorként is tevékenykedtem. Rektorhelyettesként a teljes egyetem – mindhárom, a román, a magyar és a német tagozat – oktatási folyamatáért feleltem. Szakmai szempontból rendkívül fontos periódus volt, hiszen Románia akkoriban készült az EU-s struktúrákhoz való csatlakozásra, bevezettük a kreditrendszert, besoroltunk a bolognai folyamatba. Tulajdonképpen az akkor megszerzett tudásom, tapasztalataim okán kértek fel a Sapientia megszervezésében való részvételre.
– Neve immár az idők végezetéig ott szerepel a Sapientia történetének első soraiban. Milyen kihívásokat jelentett átnyergelni egy – az elődjét is figyelembe véve – évszázados beágyazottságú egyetemről egy alakulófélben lévő intézményhez?
– Nagyon szép, ma már talán azt is megkockáztatom, hogy történelmi küldetés volt. Az egyetemszervezés „titkait” ismertem, annak is hasznát vettem, hogy Andrei Marga rektorsága idején a BBTE nemcsak a nyugat-európai, amerikai, illetve más földrészek egyetemei felé nyitott, hanem Magyarország felé is. Kapcsolataimat felhasználva, a tudományos együttműködésen túl baráti kapcsolatot is kiépítettünk a Kárpát-medence magyar egyetemeivel. Ebbe az együttműködésbe a román kollégákat is bevontuk, így elejét tudtuk venni annak az esetleges gyanakvásnak, hogy mit is keresünk mi magyarországi egyetemeken. Annak köszönhetően pedig, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsának alelnöke voltam, nemcsak a magyarországi, de máshol tevékenykedő magyar egyetemi oktatókat is megismertünk, de mi, erdélyiek is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.
– Bár az induló magyar egyetemmel kapcsolatos kezdeti bizalmatlanság ma már a múlté, az azért talán önt is meglepte, hogy a Sapientiára 2001-ben meghirdetett első tanári versenyvizsgán 57 helyre 135-en jelentkeztek. Mivel magyarázta ezt a váratlanul nagy érdeklődést?
– Igazából ez volt az első visszaigazolása annak a hatalmas várakozásnak és elszántságnak, amely az erdélyi magyarság számára létrehozandó egyetemi hálózatot övezte. Nagy vonzerőt jelentett, hogy olyan intézmény körvonalazódott, amely nem a román állam fennhatósága alá tartozik, amelyet mi irányíthatunk, céljait magunk jelölhetjük ki és szolgálhatjuk. A Sapientia Alapítvány statútumában tételesen szerepel, hogy nemcsak tanítani akarunk, hanem nevelni is. Ez megragadta az embereket, mert amúgy egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jó szakember a nemzet érdekében is hajlandó energiát áldozni. Sok magyar fiatal értelmiségi ugyanakkor egyetemi karrier építésére is lehetőséget látott egy, a megszokottnál dinamikusabb rendszerben.
– Milyen területen kellene érvényesülnie leginkább ennek a fokozott dinamizmusnak?
– Szerintem a hazai magyar nyelvű felsőoktatás legnagyobb gondja a pedagógusképzés. Annak idején a Bolyai Egyetemen az ország legjobb pedagógusképzése zajlott, amit nemcsak szakmai, sokkal inkább lelkiismereti kérdésnek tekintettek. Az egyetem olyan tanárokat volt képes adni az iskoláknak, hogy azok mintaszerűen működhettek, és olyan diákokat küldhettek az egyetemekre, akik bárhol megállták a helyüket. A mai tanárképzés messze nincs ezen a színvonalon, nem beszélve arról, hogy a pedagógusokat nem becsülik meg eléggé, nem fizetik meg őket. Pedig itt veszíthetünk a legtöbbet, hiszen nemcsak az a kérdés, hogy lesz-e, aki elvégezze a munkát, hanem lesz-e, aki fejleszteni, irányítani is tudjon. Mindez 25–30 éven belül nagyon meg tudja bosszulni magát, az első jelek máris feltünedeznek. Ez a folyamat nemcsak az egyetemek működését, hanem az egész társadalmat befolyásolja, ezért aztán sürgősen tenni kell az ügy érdekében. Olyan szakokkal gazdagítani az erdélyi magyar felsőoktatást, amelyeken még nem folyik magyar nyelvű képzés. Ha például Székelyföldnek nem adunk megfelelő képzettségű szakembereket, anyagi támogatást a térség adottságainak kihasználására, elszegényedik, aki pedig elszegényedik, az eladja a földjét. Így veszíthetünk el valamit, amit minden további nélkül meg tudnánk tartani. Ha mi, egyetemi szférában dolgozók nemcsak egzisztenciális, hanem lelkiismereti kérdésnek tekintjük a munkánkat, nagyon sokat tehetünk az előrelépés érdekében.
– Mit ígér ma e tekintetben a több mint tizenöt esztendős Sapientia? Elégedett vele?
– A ténnyel, hogy önálló magyar egyetemet építettünk fel Romániában, csakis elégedett lehetek. Szakmai szempontból kevésbé, jóval többet is megvalósíthattunk volna. Mentségünkre szolgáljon, hogy merőben új feladatnak kellett eleget tennünk azzal, hogy az egyetemi múlt, egyetemi tapasztalattal rendelkező oktatók nélküli Csíkszeredában például mindent a nulláról kellett kezdeni. Kolozsvárhoz, Marosvásárhelyhez hasonló egyetemi központban aránylag könnyebb volt egyetemi szellemiséget megvalósítani. Az első rektor, Tonk Sándor halála után szervezetileg is letisztultak a vizek: a szenátus az egyetem oktatási és kutatási feladataival foglalkozik, a kuratórium pedig anyagi jellegű és alapvető kérdésekben dönt. Ezen az úton kell tovább lépegetni, a politikától pedig megpróbálni minél távolabb maradni. Még akkor is, ha néha a segítségére szorulunk.
SZILÁGYI PÁL Tasnádon született 1933. június 18-án, 2017. szeptember 16-án hunyt el Kolozsváron. A Bolyai Tudományegyetem Matematika–Fizika Karán diplomázott 1954-ben, ahol tanársegédként folytatta tevékenységét. 1963-ban szerezte meg a matematikatudományok doktora címet. 1996 és 2000 között rektorhelyettesi tisztséget töltött be a BBTE-n, onnan ment nyugdíjba 2003-ban. 2000-től lett tagja a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, 2003 és 2007 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora volt, majd a kuratórium alelnöke. A Magyar Professzorok Világtanácsának alelnökeként és a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának tagjaként is tevékenykedett. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja. Díjak, kitüntetések: a Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja (2000), az MTA Arany János-érme (2002), a Sapientia EMTE Bocskai István-díja (2013), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2015).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 24.
Diákkonferencia kutatási eredményekkel, pályaválasztási tanácsokkal
Szakmai bizottságok előtt ismertették kutatásaikat a gyergyószéki egyetemisták. Elismerésből és javaslatból nem volt hiány, ugyanakkor sikerült felkelteni középiskolások érdeklődését is egy-egy pálya iránt. A 3. Gyergyói Diákkonferenciát a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében tartották szombaton a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián. zakmai bizottságok előtt ismertették kutatásaikat a gyergyószéki egyetemisták. Elismerésből és javaslatból nem volt hiány, ugyanakkor sikerült felkelteni középiskolások érdeklődését is egy-egy pálya iránt. A 3. Gyergyói Diákkonferenciát a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében tartották szombaton a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián.
Dániel Botond, a diákkonferencia szervezője az elmúlt évekhez képest előrelépésnek tartja, hogy tizenkét előadó mutatta be minőségi dolgozatát a héttagú szakmai bizottságnak, akik útbaigazítással, biztatással szolgáltak az egyetemistáknak. Jónak bizonyult az az ötlet is, hogy a társadalom- és gazdaságtudomány, illetve segítő szakok szekcióját egy újabb, műszaki- és természettudományi szekcióval bővítették, így a különböző szakokon tanulóknak alkalmuk adódott egymás munkájába betekinteni. Noha a diákkonferenciára meghívást kaptak gyergyószéki szervezetek is, hogy ismeretséget kössenek a jelenleg egyetemista, de potenciális munkatárs fiatalokkal, erre kevesen válaszoltak pozitívan. Dániel Botond viszont úgy gondolja, nem jelent ez problémát, legalább tudja az egyesület, hogy a jövőben a szervezetek vonzása terén kell fejlődni. Annak viszont nagyon örvendett, hogy több középiskolás hallgatta végig az előadásokat, úgy gondolja, segítséget nyújthatnak abban, hogy a pályaválasztási nehézségeket leküzdjék. Mi több, konkrét javaslatokat is hallhattak Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadótól.
Nem csak ítészként jöttek a szakemberek
Mint kiderült, a szakmai bizottságok tagjai sem csak a kutatások elemzése és javaslattevés szándékával érkeztek. A gyergyószentmiklósi születésű Szentes Erzsébet pszichológus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának tanára elmondta, bármennyi ideje kutasson is valaki, mindig érdekli, más mit, hogyan kutat, és mit talál.
„Én is tanulok belőle, ezért jöttem egyrészt. Másrészt azért, mert lehet, hogy én is tudok egy-két jó ötletet adni a hallgatóimnak visszajelzésem által. Harmadrészt azért jöttem, mert én nagyon kötődök Gyergyóhoz. Egyik életszerepünk, hogy keresünk, kutatunk, tanulunk, tapasztalunk, és ha ennek itthon is valaki teret ad, nem vagyok annyira messze, hogy ne jöjjek el. Tapasztalatcsere és kapcsolódás, hogy szorosabb legyen köztünk a kötelék, ez nekem nagyon fontos.”
Farkas Attila vadgazdamérnök az újonnan alakult Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület elnökeként, szakemberként és munkatárskerőséként vett részt a konferencián. „Tetszik a rendezvény célkitűzése, hogy kapcsolatok épüljenek szakemberek és bizonyos szakmákat tanuló egyetemisták között. Támogatjuk a hivatásuk legelején lévőket, és ugyanakkor itt tudjuk átlátni azt is, hogy a közeljövőben kikre alapozhatunk frissen végzett szakemberként munkánkban. Nagyon remélem, hogy az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület munkájának javára válnak a most születő kapcsolatok, és azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer egyesületünk a természettudományi szekció gondnoka legyen.”
Magyari-Sáska Zsolt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának tanára a szakmai bizottság tagjaként, meghívásra érkezett. De személyes oka is volt jelenlétének. „Egyrészt a szakmai indíttatásra mondtam igent, másrészt nagyon érdekelt Jánosi-Rekeczki Kata pályaválasztásról szóló előadása. Apa vagyok, fiam pályaválasztás előtt áll, szeretnék neki ebben jól segíteni, és ehhez szükségem volt a szakember meglátására. Végighallgatva a nevelési tanácsadót, úgy gondolom, azt kell fölülvizsgálnom, hogy mennyire vagyok erőszakos a gyermekemmel, saját akaratomat mennyire próbálom rákényszeríteni. Úgy érzem, amikor fiam nyolcadikból kilencedik osztályba lép, kicsit nagyobb a szerepem, de eljön az a négy év, amikor lehet, én nem változom sokat, a fiam viszont igen. Tehát az az attitűd, amit nyolcadik végén képviseltem, tizenkettedik osztályos korában is hatékonyan alkalmazható.”
Rábízni, de tükröt tartani
A többször is emlegetett pályaválasztásról szóló előadás nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is szólt tehát. Jánosi-Rekeczki Kata arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai szülői hozzáállásnak, „a te döntöd el, mit választasz, csak szeresd”, megvan a hátulütője. A gyerek magára marad a döntés súlyával és azzal a félelemmel, hogy vajon jól választ-e. A felelős szülő, noha rábízza gyermekére hivatásának eldöntését, de a pályaválasztás küszöbén tükröt tart neki, ráirányítva figyelmét azokra a szakmákra, melyek iránt fogékonynak, tehetségesnek érzi csemetéjét.
Balázs Katalin / Székelyhon.ro
Szakmai bizottságok előtt ismertették kutatásaikat a gyergyószéki egyetemisták. Elismerésből és javaslatból nem volt hiány, ugyanakkor sikerült felkelteni középiskolások érdeklődését is egy-egy pálya iránt. A 3. Gyergyói Diákkonferenciát a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében tartották szombaton a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián. zakmai bizottságok előtt ismertették kutatásaikat a gyergyószéki egyetemisták. Elismerésből és javaslatból nem volt hiány, ugyanakkor sikerült felkelteni középiskolások érdeklődését is egy-egy pálya iránt. A 3. Gyergyói Diákkonferenciát a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében tartották szombaton a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián.
Dániel Botond, a diákkonferencia szervezője az elmúlt évekhez képest előrelépésnek tartja, hogy tizenkét előadó mutatta be minőségi dolgozatát a héttagú szakmai bizottságnak, akik útbaigazítással, biztatással szolgáltak az egyetemistáknak. Jónak bizonyult az az ötlet is, hogy a társadalom- és gazdaságtudomány, illetve segítő szakok szekcióját egy újabb, műszaki- és természettudományi szekcióval bővítették, így a különböző szakokon tanulóknak alkalmuk adódott egymás munkájába betekinteni. Noha a diákkonferenciára meghívást kaptak gyergyószéki szervezetek is, hogy ismeretséget kössenek a jelenleg egyetemista, de potenciális munkatárs fiatalokkal, erre kevesen válaszoltak pozitívan. Dániel Botond viszont úgy gondolja, nem jelent ez problémát, legalább tudja az egyesület, hogy a jövőben a szervezetek vonzása terén kell fejlődni. Annak viszont nagyon örvendett, hogy több középiskolás hallgatta végig az előadásokat, úgy gondolja, segítséget nyújthatnak abban, hogy a pályaválasztási nehézségeket leküzdjék. Mi több, konkrét javaslatokat is hallhattak Jánosi-Rekeczki Kata nevelési tanácsadótól.
Nem csak ítészként jöttek a szakemberek
Mint kiderült, a szakmai bizottságok tagjai sem csak a kutatások elemzése és javaslattevés szándékával érkeztek. A gyergyószentmiklósi születésű Szentes Erzsébet pszichológus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának tanára elmondta, bármennyi ideje kutasson is valaki, mindig érdekli, más mit, hogyan kutat, és mit talál.
„Én is tanulok belőle, ezért jöttem egyrészt. Másrészt azért, mert lehet, hogy én is tudok egy-két jó ötletet adni a hallgatóimnak visszajelzésem által. Harmadrészt azért jöttem, mert én nagyon kötődök Gyergyóhoz. Egyik életszerepünk, hogy keresünk, kutatunk, tanulunk, tapasztalunk, és ha ennek itthon is valaki teret ad, nem vagyok annyira messze, hogy ne jöjjek el. Tapasztalatcsere és kapcsolódás, hogy szorosabb legyen köztünk a kötelék, ez nekem nagyon fontos.”
Farkas Attila vadgazdamérnök az újonnan alakult Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület elnökeként, szakemberként és munkatárskerőséként vett részt a konferencián. „Tetszik a rendezvény célkitűzése, hogy kapcsolatok épüljenek szakemberek és bizonyos szakmákat tanuló egyetemisták között. Támogatjuk a hivatásuk legelején lévőket, és ugyanakkor itt tudjuk átlátni azt is, hogy a közeljövőben kikre alapozhatunk frissen végzett szakemberként munkánkban. Nagyon remélem, hogy az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület munkájának javára válnak a most születő kapcsolatok, és azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer egyesületünk a természettudományi szekció gondnoka legyen.”
Magyari-Sáska Zsolt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának tanára a szakmai bizottság tagjaként, meghívásra érkezett. De személyes oka is volt jelenlétének. „Egyrészt a szakmai indíttatásra mondtam igent, másrészt nagyon érdekelt Jánosi-Rekeczki Kata pályaválasztásról szóló előadása. Apa vagyok, fiam pályaválasztás előtt áll, szeretnék neki ebben jól segíteni, és ehhez szükségem volt a szakember meglátására. Végighallgatva a nevelési tanácsadót, úgy gondolom, azt kell fölülvizsgálnom, hogy mennyire vagyok erőszakos a gyermekemmel, saját akaratomat mennyire próbálom rákényszeríteni. Úgy érzem, amikor fiam nyolcadikból kilencedik osztályba lép, kicsit nagyobb a szerepem, de eljön az a négy év, amikor lehet, én nem változom sokat, a fiam viszont igen. Tehát az az attitűd, amit nyolcadik végén képviseltem, tizenkettedik osztályos korában is hatékonyan alkalmazható.”
Rábízni, de tükröt tartani
A többször is emlegetett pályaválasztásról szóló előadás nemcsak a fiataloknak, hanem a szülőknek is szólt tehát. Jánosi-Rekeczki Kata arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai szülői hozzáállásnak, „a te döntöd el, mit választasz, csak szeresd”, megvan a hátulütője. A gyerek magára marad a döntés súlyával és azzal a félelemmel, hogy vajon jól választ-e. A felelős szülő, noha rábízza gyermekére hivatásának eldöntését, de a pályaválasztás küszöbén tükröt tart neki, ráirányítva figyelmét azokra a szakmákra, melyek iránt fogékonynak, tehetségesnek érzi csemetéjét.
Balázs Katalin / Székelyhon.ro
2017. szeptember 25.
Megerősödik képviseletünk a tanügyminisztériumban
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
Konzultációs tanács alakul
A megye tanintézményeit vezető igazgatókkal és aligazgatókkal találkozott a pedagógusszövetséggel közösen szervezett beszélgetésen Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor, aki a felsőház oktatási bizottságában fejti ki tevékenységét. A tanácskozáson részt vett Biró Zsolt, az MPP elnöke, a képviselőház tanügyi bizottságának tagja, valamint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke. A találkozóra meghívták a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős képviselőit. A Horváth Gabriella vezette megbeszélésen felmerült problémákról Novák Csaba Zoltán szenátort kérdeztük.
– Mivel a szeptemberi tanévkezdéskor újra meg újra szembesülünk az évek óta fennálló gondokkal, és a pedagógusszövetség helyi szervezete a tanfelügyelőséggel közösen ilyenkor egy évnyitó találkozót szervez, arra gondoltam, hogy azoknak a tapasztalatoknak a birtokában, amelyekre kilenc hónap alatt a terepen és a szenátus oktatásügyi bizottságában szert tettem, hasznos lenne egy közös eszmecsere. Az elsődleges szempont a diákok és pedagógusok helyzete. Mivel megyénkben kisebbségben vagyunk, és az utóbbi időszak történései alapján a megyei tanfelügyelőség jóindulatára nem számíthatunk, nagyon fontosnak tartom, hogy hatékony és szervezett együttműködés, átjárás, kommunikáció
működjön a megye pedagógusait képviselő intézmények, szervezetek és az oktatásért felelős politikusok között – mondta a szenátor.
– Melyek voltak a találkozón felmerült problémák? – Észrevételem szerint évről évre két jellegzetes témakörrel szembesülünk az oktatásügyben. A törvénykezés szintjén felmerülő kérdések miatt tartom fontosnak, hogy politikusként is részt vegyek ezeken a találkozókon, ahol első kézből értesülhetek azokról a problémákról, amelyeket képviselnünk kell a parlamentben. Ilyen például az osztatlan csoportot irányító óvónők bérezése, az óvodába járás kötelezővé tétele, az óvodai pszichológusok számának növelése, az előkészítő osztályokba való beiratkozások szabályozása... A találkozón felmerült problémák nyolcvan százaléka viszont helyi kérdés, amit a tanfelügyelőséggel, a helyben dolgozó pedagógusokkal, a helyi vezetőkkel közösen kialakított stratégia alapján lehet megoldani. Nem tabutéma, és nem szabad elhallgatni, hogy demográfiai zuhanással számolunk az elkövetkező években, és az oktatást úgy kell átszervezni, hogy a kellemetlen következményeket, amennyiben lehet, kivédjük, a pedagógusainkat megmentsük, de mindenekelőtt a gyermekek szempontjait figyelembe véve egy működőképes rendszert dolgozzunk ki. Nagyon érzékeny problémáról van szó, hiszen az ülésen láthattuk, hogy a gyermekek számának csökkenése Szászrégenben például milyen gondokat okoz iskolák, pedagógusok és szülők között. Ilyen kérdésekben a helyi közigazgatásban jelen levő szakembereink révén vehetjük számba a legjobb megoldásokat. Hogy a megoldási javaslatok ne csak üres szavak maradjanak, egy konzultációs tanácsot állítottunk össze, amelyben az RMDSZ oktatásért felelős politikusaként jómagam, az RMPSZ, a tanfelügyelőséget képviselő pedagógusok, valamint a különböző szakterületeket, oktatási ciklusokat és földrajzi régiókat képviselő tanerők vesznek részt. Azért tartottuk fontosnak a konzultációs tanács létrehozását, hogy konkrét ütemterveket kidolgozva a különböző szakproblémákra megoldást keressünk. A következő szűkebb körben tartandó megbeszélésen a beiskolázás akut problémáit fogjuk „kivesézni”. Abban is megegyeztünk, hogy erre a találkozóra a pedagógusszövetség kérdőívet fog kiküldeni a nyolcadikosok osztályfőnökeinek, hogy felmérjük a végzősök elképzeléseit a választandó iskolákról, szakokról. Ennek alapján fogjuk javasolni az elméleti és szakoktatásban igényelt osztályok tervezését. – Feltételezem, hogy ennek a konzultatív tanácsnak lesz gondja arra is, hogy a helyben megoldható problémákat minél gyorsabban a helyszínen orvosolja... – Tevékenységemben meghatározó lesz a következő hónapokra tervezett konzultációs körút, amelynek az állomásai már ki vannak jelölve. Szeretném meglátogatni a megye összes fontos települését, ahol magyar tannyelvű iskolák mű- ködnek, és a helyben elhangzott észrevételeket is figyelembe véve föltérképezni az adott település oktatási egységeinek legfontosabb problémáit, köztük azokat is, amelyeket a parlamentben is figyelemmel kell követni. Ha lezajlott a körút, azt szeretném, hogy a létrehozott konzultációs tanácsot januárban az iskolahálózat megtervezésekor a megye magyar településeinek oktatási gondjait összefoglaló problémakatalógussal szembesíthetném.
– Eddigi tapasztalataim alapján a nyolcadik osztályt végző diákok elképzeléseinek a felmérése előtt hasznos lenne egy magyar nyelvű tájékoztatót összeállítani a választható mesterségek leírásáról, a munka jellegéről, a pályaalkalmasságról, az elhelyezkedés esélyeiről. A román nyelvű tájékoztató füzetben levő cirkalmas megfogalmazásokból ugyanis a tapasztalat szerint a magyar diáknak és a szülőnek sem könnyű tájékozódni. A szakközép- és szakiskolák által összeállított, könnyen érthető anyag feldolgozása után kellene elkészíteni a felmérést. Elgondolkoztató ugyanis, hogy egy magyar tannyelvű műszaki rajzoló osztály megvalósítása egy-két diákon bukhat el, holott egy keresett és szép mesterségről van szó. – Jó ötletnek tartom a tájékoztató anyag összeállítását, fel is jegyeztem. Egy másik probléma, aminek megoldásáért már lépéseket is tettem, a cégekkel való egyeztetés. Ez a tanfelügyelőség dolga lenne, ahelyett, hogy a katolikus iskola ellehetetlenítésével foglalkoznának, ami kilenc hónapon keresztül az energiánk 90 százalékát felemésztette. Visszatérve a cégek és iskolák közötti kapcsolatra, van pozitív példa is Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy esetében. Bár tabunak számít, úgy gondolom, hogy Marosvásárhelyen újra kellene tervezni a szakoktatást.
– A szórványban még meglévő iskolák is nagyobb figyelmet érdemelnének. – Ha a tanács megalakult, mindennek lesz felelőse, az összetételét, tagjainak az elérhetőségét közölni fogjuk, akik számbaveszik és továbbítják a problémákat.
– Elhangzott, hogy megerősödik megyénk képviselete az oktatásügyi tárcában. Kik az új tisztségviselők?
– Fodor Sándor József, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium igazgatóhelyettese szaktanfelügyelőként, Gáll Krisztina pedig a minisztérium magyar oktatásért felelős államtitkárságán sajtóreferensként fog dolgozni. Hozzá kell tennem, hogy az új államtitkár asszonnyal nagyon jó az együttműködésünk minden területen. A zilahi Kovács Irénke újult erővel szervezi át az államtitkárság munkáját, ennek következménye, hogy megyénk két képviselője is Bukarestbe helyezi át a székhelyét. Reméljük, hogy megyénk és az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt tartva fognak dolgozni.
– Halottuk, hogy interpellált a tankönyvhiány miatt, érkezett-e válasz a felvetésre?
– Az elmúlt héten az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be a tanügyminiszter ellen. Az RMDSZ szenátusi frakciója nevében közöltem, hogy tartózkodunk, ami egyértelmű jelzés, hogy nem állunk ki a tanügyminiszter személye mellett, hiszen még akkor is, ha az előző évekből származó problémáról van szó, sokkal szervezettebben, átgondoltabban kellett volna eljárni, és nem lett volna szabad a pedagógusokat tankönyv és segédeszköz nélkül hagyni, ami a jelenlegi káoszt és zűrzavart okozza. Véleményünk szerint a miniszter a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében sem volt egyértelműen aktív, ugyanakkor az eltelt hónapok során az ellenzék sem állt elő semmilyen kezdeményezéssel, hogy változtassunk a helyzeten. Ezért úgy gondoltuk, hogy politikai tőkét akartak kovácsolni, a képviselőházban pedig a magyarkérdésből próbálnak a népszerűségüket növelő vihart kavarni. Mivel nem állhattunk be egyik politikai szándék mögé sem, az álláspontunkat tartózkodással jeleztük. A kormánypártokat arra kértem, hogy a tervezett törvénymódosítást konszenzus alapján minél hamarabb mutassák be, a minisztérium pedig hatékonyabban kezelje a tankönyvproblémát és az erdélyi magyarokat bántó katolikus iskola ügyét. Az ellenzéket arra szólítottuk fel, hogy építő javaslatokat várunk, mert az oktatás közös országos ügyet jelent, és ebbe a legkevésbé kellene a politikát belevinni, amivel sok többségi kolléga is egyetért.
– Vádat emeltek Tamási Zsolt József, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, hogyan vélekedik erről?
– A nyomozás méreteiből ítélve várható volt, de nagyon remélem, hogy felmentik, mert ha ilyen ügyért el lehet ítélni egy embert, akkor ebben az országban lekapcsolhatjuk a villanyt.
Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 25.
Háború, megtorlás, Gulág
Kun Miklós budapesti történészprofesszor előadása a Minerva-házban
A Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében kerül sor szeptember 28-án 17 órakor Kun Miklós Széchenyi díjas történészprofesszor előadására a Minerva Ház (Jókai/Napoca utca 16.) Cs. Gyimesi Éva termében.
Kun Miklós, A rejtélyes XX. század című ismeretterjesztő történelmi filmsorozatból is jól ismert Oroszország-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. A nagyrészt ismeretlen levéltári anyagokra támaszkodó – publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a GULÁGRÓL szóló filmmel illusztrált –, A titkos szovjet történet című előadása három témát jár körül: a Gulág történetének kevésbé ismert részletei; magyar és román kiugrási delegációk Moszkvában; Rákosi Mátyás kapcsolata Molotovval és Sztálinnal.
Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem habilitált professzora, a Szovjetunió és Oroszország történelmének nemzetközileg elismert szakértője és az a kremlinológus, akinek a véleményére a történettudomány művelői, államok döntéshozói és a széles közvélemény egyaránt odafigyelnek. Szeptember 28-án, csütörtökön, a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám, I. emelet) sorra kerülő, A titkos szovjet történet című előadása a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola összefogásával tavaly ősszel indított Gulág-jelenség programsorozatba illeszkedik, azt egészíti ki olyan, eddig nagyrészt ismeretlen és publikálatlan részletekkel, amelyek nem csupán a Gulág történetét egészítik ki, hanem Magyarországgal, Romániával, Erdéllyel és Kolozsvárral kapcsolatos történelmi ismereteinket is számottevően gazdagítják és árnyalják.
A Szabadság által tavaly ősszel a témában kiadott Gulág-jelenség című mellékletből és a lapunk internet-oldalán azóta is folyamatosan gazdagodó, ma már több ezer oldalt kitevő tudományos tanulmánykorpusz révén a jelenségkomplexumból már ez idáig is egész sor olyan részletkérdést sikerült körbejárnunk, amelyek a Gulág történetét korábban nem ismert vagy kevésbé feldolgozott oldalairól vizsgálják. Orosz levéltárakban folytatott saját kutatásaira alapozottan, Kun professzor mostani előadása azonban jelentős mértékben kitágítja az eddig górcső alá vett tematikát, és ezáltal a kérdéskör jóval szélesebb kontextualizálásához járul hozzá.
Olyan részletek kerülnek terítékre csütörtökön, amelyek a magyar és a román kiugrási delegációk moszkvai tárgyalásainak hátterére, az Erdéllyel kapcsolatos szovjet döntések valós okaira, a Rákosi Mátyásnak Molotovval és Sztálinnal fenntartott titkos kapcsolatára, a magyarok Gulágra hurcolásának összetett körülményeire, az úgynevezett „uránium Gulág” létrehozására, végeredményben pedig a magyar kisebbség, a magyar Gulág- és GUPVI-foglyok tragédiájára, továbbá a tömeggyilkosságok felelőseinek kilétére világítanak rá.
Az előadó mondanivalóját a legújabb moszkvai levéltári kutatásai során meglelt publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a Gulágról című dokumentumfilmből vetített részletekkel illusztrálja. Választ kaphatunk például olyan kérdésekre is, hogy miképpen látták a szovjet megszállók Erdélyt, városait, népeit, ezek viszonyát egymáshoz, hogy miért kérte a háború után sok erdélyi magyar Erdélynek a Szovjetunióhoz történő csatolását, miket jelentett a kolozsvári szovjet konzul Moszkvába, miért szorgalmaztak a magyar kommunisták Erdély ügyében magyar–román pártközi egyeztetést, hogyan utasította rendre Sztálin Gheorghiu-Dejt a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében, és miért volt elege az erdélyi románságnak Bukarest basáskodásából.
Tény, hogy a történészek számára, a Szovjetunió elleni háborúban a magyar haderő szerepe és viselkedése a megszállt területeken mindmáig vitatémát képez. Megkerülhetetlen tehát ebben az összefüggésben is az a kérdés, hogy a háború utáni szovjet megtorlás milyen mértékben volt a magyar fél által elkövetett atrocitások következménye, hogy az miért terjedt ki végül a civil lakosságra is, és hogy miért nem terjedt ki a szovjetek ellen szintén harcoló román nemzetiségű lakosságra. Mindezekre olyan nagytudású történésztől kaphatnak választ, aki a Szovjetunióban született ugyan, és csak tizenhárom éves korában került Magyarországra, ám aki anyanyelvi szinten beszéli az orosz nyelvet, rengeteget kutatott az orosz levéltárakban, s akit egyben eltéphetetlen családi kötelékek fűznek Erdélyhez – Kolozsvárhoz, a Szilágysághoz, Nagyenyedhez.
Valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk tehát, de a fiatalok figyelmét külön is felhívnám ennek az előadásnak a fontosságára. Mert csak az tud megfelelőképpen eligazodni az életben, az képes biztonságos jövőt építeni a maga és a népe számára, aki ismeri és részleteiben megérti a múltat, annak mindenkor felemelő, de elképesztően lesújtó részleteivel együtt.
Külön felhívnám tisztelt olvasóink figyelmét arra, hogy a szóban forgó internetes összeállításunk éppen a napokban gazdagodott több érdekes anyaggal, amelyeket legkönnyebben a honlapunk felső bal oldalán látható „Kárpátalja” címke által érhetnek el. Közöttük megtalálják a Boga Alajos ordinárius letartóztatása után a gyulafehérvári egyházmegye vezetését átvevő, majd szintén letartóztatott és a kommunista börtönökben mártírhalált halt Sándor Imre titkos ordinárius, korábbi észak-erdélyi püspöki helynök tragikus sorsát ismertető tanulmányt és dokumentumokat, a kárpátaljai magyarok és németek tömeges elhurcolásásáról szóló, dokumentumokra és túlélőkkel folytatott interjúkra alapozott történelmi tanulmányt, továbbá id. Berkó Pál hadtápos magyar honvéd 1939 és 1941 között Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Ukrajnában készült 194 eredeti fényképfelvételét. Ez alkalommal a tavasszal közölt Boga-tanulmányt a titkos ordinárius kálváriájára és halálára vonatkozó dokumentumokkal is kiegészítettük.
Tibori Szabó Zotán / Szabadság (Kolozsvár)
Kun Miklós budapesti történészprofesszor előadása a Minerva-házban
A Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében kerül sor szeptember 28-án 17 órakor Kun Miklós Széchenyi díjas történészprofesszor előadására a Minerva Ház (Jókai/Napoca utca 16.) Cs. Gyimesi Éva termében.
Kun Miklós, A rejtélyes XX. század című ismeretterjesztő történelmi filmsorozatból is jól ismert Oroszország-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. A nagyrészt ismeretlen levéltári anyagokra támaszkodó – publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a GULÁGRÓL szóló filmmel illusztrált –, A titkos szovjet történet című előadása három témát jár körül: a Gulág történetének kevésbé ismert részletei; magyar és román kiugrási delegációk Moszkvában; Rákosi Mátyás kapcsolata Molotovval és Sztálinnal.
Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem habilitált professzora, a Szovjetunió és Oroszország történelmének nemzetközileg elismert szakértője és az a kremlinológus, akinek a véleményére a történettudomány művelői, államok döntéshozói és a széles közvélemény egyaránt odafigyelnek. Szeptember 28-án, csütörtökön, a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám, I. emelet) sorra kerülő, A titkos szovjet történet című előadása a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola összefogásával tavaly ősszel indított Gulág-jelenség programsorozatba illeszkedik, azt egészíti ki olyan, eddig nagyrészt ismeretlen és publikálatlan részletekkel, amelyek nem csupán a Gulág történetét egészítik ki, hanem Magyarországgal, Romániával, Erdéllyel és Kolozsvárral kapcsolatos történelmi ismereteinket is számottevően gazdagítják és árnyalják.
A Szabadság által tavaly ősszel a témában kiadott Gulág-jelenség című mellékletből és a lapunk internet-oldalán azóta is folyamatosan gazdagodó, ma már több ezer oldalt kitevő tudományos tanulmánykorpusz révén a jelenségkomplexumból már ez idáig is egész sor olyan részletkérdést sikerült körbejárnunk, amelyek a Gulág történetét korábban nem ismert vagy kevésbé feldolgozott oldalairól vizsgálják. Orosz levéltárakban folytatott saját kutatásaira alapozottan, Kun professzor mostani előadása azonban jelentős mértékben kitágítja az eddig górcső alá vett tematikát, és ezáltal a kérdéskör jóval szélesebb kontextualizálásához járul hozzá.
Olyan részletek kerülnek terítékre csütörtökön, amelyek a magyar és a román kiugrási delegációk moszkvai tárgyalásainak hátterére, az Erdéllyel kapcsolatos szovjet döntések valós okaira, a Rákosi Mátyásnak Molotovval és Sztálinnal fenntartott titkos kapcsolatára, a magyarok Gulágra hurcolásának összetett körülményeire, az úgynevezett „uránium Gulág” létrehozására, végeredményben pedig a magyar kisebbség, a magyar Gulág- és GUPVI-foglyok tragédiájára, továbbá a tömeggyilkosságok felelőseinek kilétére világítanak rá.
Az előadó mondanivalóját a legújabb moszkvai levéltári kutatásai során meglelt publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a Gulágról című dokumentumfilmből vetített részletekkel illusztrálja. Választ kaphatunk például olyan kérdésekre is, hogy miképpen látták a szovjet megszállók Erdélyt, városait, népeit, ezek viszonyát egymáshoz, hogy miért kérte a háború után sok erdélyi magyar Erdélynek a Szovjetunióhoz történő csatolását, miket jelentett a kolozsvári szovjet konzul Moszkvába, miért szorgalmaztak a magyar kommunisták Erdély ügyében magyar–román pártközi egyeztetést, hogyan utasította rendre Sztálin Gheorghiu-Dejt a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében, és miért volt elege az erdélyi románságnak Bukarest basáskodásából.
Tény, hogy a történészek számára, a Szovjetunió elleni háborúban a magyar haderő szerepe és viselkedése a megszállt területeken mindmáig vitatémát képez. Megkerülhetetlen tehát ebben az összefüggésben is az a kérdés, hogy a háború utáni szovjet megtorlás milyen mértékben volt a magyar fél által elkövetett atrocitások következménye, hogy az miért terjedt ki végül a civil lakosságra is, és hogy miért nem terjedt ki a szovjetek ellen szintén harcoló román nemzetiségű lakosságra. Mindezekre olyan nagytudású történésztől kaphatnak választ, aki a Szovjetunióban született ugyan, és csak tizenhárom éves korában került Magyarországra, ám aki anyanyelvi szinten beszéli az orosz nyelvet, rengeteget kutatott az orosz levéltárakban, s akit egyben eltéphetetlen családi kötelékek fűznek Erdélyhez – Kolozsvárhoz, a Szilágysághoz, Nagyenyedhez.
Valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk tehát, de a fiatalok figyelmét külön is felhívnám ennek az előadásnak a fontosságára. Mert csak az tud megfelelőképpen eligazodni az életben, az képes biztonságos jövőt építeni a maga és a népe számára, aki ismeri és részleteiben megérti a múltat, annak mindenkor felemelő, de elképesztően lesújtó részleteivel együtt.
Külön felhívnám tisztelt olvasóink figyelmét arra, hogy a szóban forgó internetes összeállításunk éppen a napokban gazdagodott több érdekes anyaggal, amelyeket legkönnyebben a honlapunk felső bal oldalán látható „Kárpátalja” címke által érhetnek el. Közöttük megtalálják a Boga Alajos ordinárius letartóztatása után a gyulafehérvári egyházmegye vezetését átvevő, majd szintén letartóztatott és a kommunista börtönökben mártírhalált halt Sándor Imre titkos ordinárius, korábbi észak-erdélyi püspöki helynök tragikus sorsát ismertető tanulmányt és dokumentumokat, a kárpátaljai magyarok és németek tömeges elhurcolásásáról szóló, dokumentumokra és túlélőkkel folytatott interjúkra alapozott történelmi tanulmányt, továbbá id. Berkó Pál hadtápos magyar honvéd 1939 és 1941 között Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Ukrajnában készült 194 eredeti fényképfelvételét. Ez alkalommal a tavasszal közölt Boga-tanulmányt a titkos ordinárius kálváriájára és halálára vonatkozó dokumentumokkal is kiegészítettük.
Tibori Szabó Zotán / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 25.
Autonómia és egészség párhuzamai
Közigazgatás-önigazgatás, autonómiatípusok Európában címmel tartott előadásokat Maros megye több településén Bácsfainé dr. Hévizi Józsa budapesti történelemtanár, történész, az Erdélyi Szövetség elnöke, az Autonómiatípusok Magyarországon és Európában című könyv szerzője (Püski Kiadó, Budapest, 2001)
Tartalmas, ismeretekkel felvértezett és tanulságos értekezése során a finnországi svédek, Dél-Tirolban élő németek és olaszok, vallonok és flamandok, svájci és spanyolországi etnikumok, skótok, korzikaiak, írek, szorbok önállóságra való törekvéseiről és eredményeiről beszélt. De szóba került Koszovó, Gagauzia, a magyarországi történelmi valóság és nyilván a romániai magyarság, azon belül a Székelyföld sajátos helyzete is. Az előadás végén biztatóul szolgált, hogy az ENSZ közgyűlése által éppen tíz évvel ezelőtt, 2007. szeptember 13-án elfogadott nyilatkozat legelső cikkelye kimondja: „Az őslakos népeknek akár csoportként, akár egyénekként joga van az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a nemzetközi emberi jogban elismert valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű élvezetére.”
Az előadások elsődleges céljaként szolgált az autonómia szellemiségének és gyakorlatának a népszerűsítése kevésbé politikai, inkább szakmai, gyakorlati szempontok alapján. Másodsorban az autonómiaküzdelem erdélyi áldozataira emlékeztünk. Szervezőként, résztvevőként és az autonómia elkötelezett híveként az esemény kapcsán megfogalmazott következtetéseimet foglalom össze. A megfelelőképpen értelmezett autonómia a mindennapi életünk szerves része, még azt is mondhatnám, hogy testi, lelki, szellemi, társadalmi egészségünk biztosítéka. Elég csak arra gondolnunk, hogy egyes tudósok megfogalmazása alapján az egészség autonómiát jelent (az egyén önállóságát), az autonómiát, vagyis az egészséget azonban megzavarhatja a lét túlzott medikalizációja. Ennek megfelelően az autonómiát (személyi, kulturális, területi) a mindennapi életünkben kell gyakorolnunk – és gyakoroljuk is –, miközben a politikának az lenne a célja, hogy – az egészség megrendülésének analógiájára – orvosolja az általa képviselt közösség önállóságát biztosító féltételek megrendülését. Sajnos a gyakorlatban a politikai érdekek sokszor felülírják a személyi, közösségi érdekeket. Örvendetes tény, hogy a – korántsem felhőtlen – nemzeti összetartozás jegyében magyar politikai egyetértés létezik mind a határokon innen, mind azokon túl a kisebbségben élő határon túli magyarságnak biztosított autonómia szükségességéről. Úgy tűnik, hogy közösen és külön-külön ráébredtünk arra, hogy megmaradásunkat és fennmaradásunkat csakis a magyarság, a székelység nemzeti autonómiája biztosíthatja. Ebben a kérdésben nincs megalkuvás, a pozitív és követendő példák erre biztatnak. Ugyanakkor az autonómia különböző formáinak gyakorlati megvalósításában, a kivívott jogok megtartásában leginkább a saját erőinkre, értékeinkre és áldozatvállalásunkra alapozhatunk. Az egészség (önállóság, önellátás) és az autonómia (önigazgatás) korábbi párhuzamba állítása folytatható. Amiként az egészség megőrzésének és fejlesztésének feltétele a szükséges ismeretek elsajátításán túl az egészséges magatartás kialakítása, az ismeretek és szabályok alkalmazása a mindennapi életben, azonképpen az önigazgatással kapcsolatos példák megismerése, az autonómia helyes értelmezése és gyakorlati megélése egyaránt erőfeszítéseket igényel mind az egyén, mind a közösség részéről. Kós Károlynak Erdély, a Bánság, a Körös-vidék és Máramaros magyarságához intézett szavai legalább olyan időszerűek, mint közel száz évvel ezelőtt: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. (...) Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk. Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán...” A működőképes autonómiamegnyilvánulások elérésének és fenntartásának az abszolút feltétele a mennyiségileg szaporodó és minőségi értékeket felmutató célközönség léte. Ezért minduntalan tudatosítani kell, hogy fennmaradásunk érdekében létkérdés a népesedési mutatók javítása. Ugyanakkor hiszem, és vallom, hogy a gyermekvállalás mellett a tulajdonjog megtartása és gyarapítása, a gazdasági potenciál növelése és a jólétből fakadó adományozás bármely közösség számára alapvető megtartó erő, a szülőföldön való boldogulást szolgálja. Végül Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia akkor éppen funkcióban levő elnökének 2004 szeptemberében Bukarestben a Kisebbségek Európában elnevezésű konferencián elmondott beszédéből idézek: „A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a régiók, amelyek autonómiát élveznek, gazdasági növekedést, kulturális és tudományos fellendülést tapasztalnak. Ebben az értelemben a székelyföldi kulturális és területi autonómia terve mind az ott élő magyar kisebbség, mind a román nemzeti többség számára előnyös lehet. Ahogy azt az Európa Tanács határozata is kimondja, egy ilyen fajta autonómiára való törekvés mind a többségi, mind a kisebbségi társadalom javát szolgálja, valamint példaértékű lehet az európai demokratikus államok számára. Hiszem, hogy a XXI. században a személyes jogok biztosítása mellett a kulturális és területi autonómiához való jog szolgál a stabil és biztonságos Európa megteremtéséhez.” Utóirat Személyes megjegyzésemnek kell hangot adnom: az előadáson megjelent alig kéttucatnyi marosvásárhelyi érdeklődő köréből nemcsak a politikusok, hanem a történelemtanárok is hiányoztak, sőt a sajtó is hiányosan képviseltette magát. Utóbb az egyik újságíró azzal magyarázta távollétét, hogy a lap főszerkesztőjével kellett volna egyeztetni. Kérdem én: az annyira áhított autonómia jegyében?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. kronika.ro
Közigazgatás-önigazgatás, autonómiatípusok Európában címmel tartott előadásokat Maros megye több településén Bácsfainé dr. Hévizi Józsa budapesti történelemtanár, történész, az Erdélyi Szövetség elnöke, az Autonómiatípusok Magyarországon és Európában című könyv szerzője (Püski Kiadó, Budapest, 2001)
Tartalmas, ismeretekkel felvértezett és tanulságos értekezése során a finnországi svédek, Dél-Tirolban élő németek és olaszok, vallonok és flamandok, svájci és spanyolországi etnikumok, skótok, korzikaiak, írek, szorbok önállóságra való törekvéseiről és eredményeiről beszélt. De szóba került Koszovó, Gagauzia, a magyarországi történelmi valóság és nyilván a romániai magyarság, azon belül a Székelyföld sajátos helyzete is. Az előadás végén biztatóul szolgált, hogy az ENSZ közgyűlése által éppen tíz évvel ezelőtt, 2007. szeptember 13-án elfogadott nyilatkozat legelső cikkelye kimondja: „Az őslakos népeknek akár csoportként, akár egyénekként joga van az Egyesült Nemzetek Alapokmányában, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a nemzetközi emberi jogban elismert valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes körű élvezetére.”
Az előadások elsődleges céljaként szolgált az autonómia szellemiségének és gyakorlatának a népszerűsítése kevésbé politikai, inkább szakmai, gyakorlati szempontok alapján. Másodsorban az autonómiaküzdelem erdélyi áldozataira emlékeztünk. Szervezőként, résztvevőként és az autonómia elkötelezett híveként az esemény kapcsán megfogalmazott következtetéseimet foglalom össze. A megfelelőképpen értelmezett autonómia a mindennapi életünk szerves része, még azt is mondhatnám, hogy testi, lelki, szellemi, társadalmi egészségünk biztosítéka. Elég csak arra gondolnunk, hogy egyes tudósok megfogalmazása alapján az egészség autonómiát jelent (az egyén önállóságát), az autonómiát, vagyis az egészséget azonban megzavarhatja a lét túlzott medikalizációja. Ennek megfelelően az autonómiát (személyi, kulturális, területi) a mindennapi életünkben kell gyakorolnunk – és gyakoroljuk is –, miközben a politikának az lenne a célja, hogy – az egészség megrendülésének analógiájára – orvosolja az általa képviselt közösség önállóságát biztosító féltételek megrendülését. Sajnos a gyakorlatban a politikai érdekek sokszor felülírják a személyi, közösségi érdekeket. Örvendetes tény, hogy a – korántsem felhőtlen – nemzeti összetartozás jegyében magyar politikai egyetértés létezik mind a határokon innen, mind azokon túl a kisebbségben élő határon túli magyarságnak biztosított autonómia szükségességéről. Úgy tűnik, hogy közösen és külön-külön ráébredtünk arra, hogy megmaradásunkat és fennmaradásunkat csakis a magyarság, a székelység nemzeti autonómiája biztosíthatja. Ebben a kérdésben nincs megalkuvás, a pozitív és követendő példák erre biztatnak. Ugyanakkor az autonómia különböző formáinak gyakorlati megvalósításában, a kivívott jogok megtartásában leginkább a saját erőinkre, értékeinkre és áldozatvállalásunkra alapozhatunk. Az egészség (önállóság, önellátás) és az autonómia (önigazgatás) korábbi párhuzamba állítása folytatható. Amiként az egészség megőrzésének és fejlesztésének feltétele a szükséges ismeretek elsajátításán túl az egészséges magatartás kialakítása, az ismeretek és szabályok alkalmazása a mindennapi életben, azonképpen az önigazgatással kapcsolatos példák megismerése, az autonómia helyes értelmezése és gyakorlati megélése egyaránt erőfeszítéseket igényel mind az egyén, mind a közösség részéről. Kós Károlynak Erdély, a Bánság, a Körös-vidék és Máramaros magyarságához intézett szavai legalább olyan időszerűek, mint közel száz évvel ezelőtt: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. (...) Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk. Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán...” A működőképes autonómiamegnyilvánulások elérésének és fenntartásának az abszolút feltétele a mennyiségileg szaporodó és minőségi értékeket felmutató célközönség léte. Ezért minduntalan tudatosítani kell, hogy fennmaradásunk érdekében létkérdés a népesedési mutatók javítása. Ugyanakkor hiszem, és vallom, hogy a gyermekvállalás mellett a tulajdonjog megtartása és gyarapítása, a gazdasági potenciál növelése és a jólétből fakadó adományozás bármely közösség számára alapvető megtartó erő, a szülőföldön való boldogulást szolgálja. Végül Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia akkor éppen funkcióban levő elnökének 2004 szeptemberében Bukarestben a Kisebbségek Európában elnevezésű konferencián elmondott beszédéből idézek: „A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a régiók, amelyek autonómiát élveznek, gazdasági növekedést, kulturális és tudományos fellendülést tapasztalnak. Ebben az értelemben a székelyföldi kulturális és területi autonómia terve mind az ott élő magyar kisebbség, mind a román nemzeti többség számára előnyös lehet. Ahogy azt az Európa Tanács határozata is kimondja, egy ilyen fajta autonómiára való törekvés mind a többségi, mind a kisebbségi társadalom javát szolgálja, valamint példaértékű lehet az európai demokratikus államok számára. Hiszem, hogy a XXI. században a személyes jogok biztosítása mellett a kulturális és területi autonómiához való jog szolgál a stabil és biztonságos Európa megteremtéséhez.” Utóirat Személyes megjegyzésemnek kell hangot adnom: az előadáson megjelent alig kéttucatnyi marosvásárhelyi érdeklődő köréből nemcsak a politikusok, hanem a történelemtanárok is hiányoztak, sőt a sajtó is hiányosan képviseltette magát. Utóbb az egyik újságíró azzal magyarázta távollétét, hogy a lap főszerkesztőjével kellett volna egyeztetni. Kérdem én: az annyira áhított autonómia jegyében?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. kronika.ro
2017. szeptember 26.
Országos tankönyvmizéria
Nem kezdődött zökkenőmentesen a tanév az ötödik osztályos diákok számára. Nincsenek tankönyveik, ráadásul az akkreditált tankönyvek között is van olyan, amelyik nem jó.
Megváltozott az ötödik osztályos tanmenet, aminek velejárója többek között az is, hogy az új tanmenethez igazodó tankönyveket kellett kiadni. Mivel azonban a tanügyminisztérium által elfogadott tankönyveket sorra megfellebbezték a konkurens kiadók, addig nem használható semmiféle tankönyv, míg a fellebbezéseket el nem bírálják. Az így előállt patthelyzetet egy olyan, ún. kompendiummal próbálta áthidalni a szaktárca, amelyben több tantárgy első nyolchetes tananyaga van egybefoglalva. A magyar tannyelvű osztályokat különösen hátrányosan érinti ez a probléma, hiszen ezt a kivonatot sebtében kellett lefordítani magyarra. A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák képviselői lapunknak elmondták, hogy nagy gondot okoz nekik a segédanyagok betiltása, valamint az ötödik osztályos tankönyvek hiánya. Bár azt mindannyian elmondták, hogy megkapták a kompendiumot, valamint a román, a magyar és a katolikus vallás tankönyvet, de Cseresznyés Dorottya, az Ady Endre Líceum könyvtárosa lapunknak jelezte, hogy az iskola romántanárainak a véleménye szerint az ötödikes román tankönyv nagyon rossz, holott létezik olyan tankönyv is, amiből sokkal könnyebben lehetne tanítani a román nyelvet a nem román anyanyelvű diákok számára is; azt a tankönyvet azonban nem akkreditálta a minisztérium…
A hazai oktatási rendszer egyik legnagyobb gondját a most elkezdődött tanévben az ötödik osztályos tankönyvek biztosítása jelenti. Ennek kapcsán Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tankönyveket helyettesítő kivonatot, a hírhedt kompendiumot Bihar megyei pedagógusok lefordították és Kovászna megyei pedagógusok lektorálták, ez azonban csak elektronikus változatban van meg, ezt a változatot már elküldték minden iskolának. „A már létező és elbírált tankönyvek (az ötödikes román, magyar és katolikus vallás tankönyvek – szerk. megj) az iskolákba jutottak, újabb elbírálásról egyelőre nem kaptunk jelzéseket” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, vannak még elbírált, de fellebbezés alatt álló tankönyvek, és amíg le nem zárul a fellebbezés, addig nyomdába sem kerülhetnek ezek a tankönyvek, amelyek ráadásul csak román nyelven vannak meg, tehát azokat is le kell majd fordítani a magyar tannyelvű osztályok számára. Kérdésünkre válaszolva Kéry Hajnal aláhúzta: „megvan a veszélye annak, hogy letelik a nyolc hét és nem lesz idő az elbírált és elfogadott tankönyvek kinyomtatására és lefordítására. A minisztérium azt mondta, hogy ha eltelik a nyolc hét, és nem tudják a meglévő könyveket kinyomtatni, akkor meg fog jelenni egy újabb kompendium”.
Körkép
A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák mindegyike küzd a tankönyvproblémával. Zsíros Anikó, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatónője kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy hozzájuk megérkezett az ötödik osztályos román-, magyar-, és katolikus hittan tankönyv, ugyanakkor tájékoztatást kaptak arról, hogy megrendelhetik az angol tankönyvet. A kompendium magyar fordítását már megkapták, úgyhogy a tanév első nyolc hetében most abból tanítanak a tanárok. Elmondta továbbá, hogy harmadik és negyedik osztályban az angol tankönyvön kívül nincs egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem, de ez már több éve fennálló probléma a kis osztályokban. A felsőbb osztályok tankönyvellátásával összességében nincsenek gondok, ezzel szemben nagy probléma az, hogy segédanyagokat nem lehet használni. „A minisztérium még a több mint száz éves Gazeta matematica folyóiratot is betiltotta” – jelezte Zsíros Anikó, aki elmondta, hogy egyes tantárgyak esetében a tanárok úgy próbálják áthidalni ezt a problémát, hogy kivetítőn közvetítik az információkat, vagy az interneten mutatják meg a gyerekeknek azt, mit szükségesnek látnak, de mindez nem pótolhatja a megfogható, nyomtatott információforrásokat.
No segédanyag
Konrád Katalintól, a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum igazgatónőjétől azt tudtuk meg, hogy a közgazdaság, valamint a közélelmezés profilú középiskolai osztályokban és a szakosztályokban egyáltalán nincsenek szaktankönyveik, például könyvelés tankönyvnek híre hamva sincs, ami persze nagyon megnehezíti a tanárok, diákok dolgát egyaránt. A román nyelvű kompendium megérkezett a Szent László Teológiai Líceumba. A felsőbb osztályokban általában nincs gond a tankönyvellátással, hacsak annyiban nem, hogy az elhasznált tankönyvek helyett nem kapnak annyi új könyvet, amennyit az iskola kért. Viszont „nagyon hátráltat bennünket az, hogy nem használhatunk segédanyagokat. Vannak munkatársaink, akik szerzői ilyen munkafüzeteknek, és mégsem használhatják azokat, mert visszavonták az akkreditációt, és most mindent újra kell akkreditálni. Reméljük, hogy újra akkreditálják ugyanazokat a munkafüzeteket, és nem kérnek módosításokat” – fogalmazott Konrád Katalin.
Salátakönyv
Cseresznyés Dorottyától, a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtárosnőjétől megtudtuk: „minden ötödikes megkapta a salátakönyvet – azaz a kompendiumot –, igaz, csak a román nyelvű változatot, valamint a román és a magyar tankönyveket, és azóta kiosztottuk a katolikus vallásúaknak az ötödikes katolikus valláskönyvet”. A könyvtárosnő elárulta, hogy az iskola romántanárai elégedetlenek az akkreditált román ötödikes tankönyvvel, hiszen van annál sokkal jobb román tankönyv is, amelyben huszadik századi, érthető, rövid szövegek vannak, míg az akkreditált, magyar tagozatos diáknak szóló tankönyvben nagyon nehezek az olvasmányok. Tőle megtudtuk azt is, hogy zene tankönyve nincs egyik évfolyamnak sem, rajz tankönyv van az általános iskolai évfolyamokban és a tizedik osztályban. „A Technológiai ismeretek tankönyvből csak az 5. és a 6. osztályos könyv létezik, a 7. és a 8. osztályos tankönyvet elfelejtették lefordítani magyarra” – mondja a könyvtárosnő. Az Adyban is gondot okoz a segédanyag-tilalom. „Ez nagyon hátráltatja az iskolát, mert a tankönyvek általában nem megfelelőek, a munkafüzetek pedig szakmailag felkészült csapat által készültek, és pontosan követik a tantervet. Nagyon jó lenne, hogyha használhatnánk ezeket, mert a tankönyvekben nem elégséges a feladatok száma, a munkafüzetekben pedig igen. Az iskolából senki nem rendelt munkafüzetet, pedig a hatodik és hetedik osztályos fizika munkafüzet, a matematika munkafüzetek nagyon fontosak lennének, és ezek magyarul is vannak” – sorolja a problémákat Cseresznyés Dorottya.
Csak félig kivétel
A Mihai Eminsecu Főgimnázium csak annyiban kivétel a fentebb említett iskolák közül, hogy ott nincs általános iskolai oktatás, tehát őket nem érinti az ötödik osztályban jelentkező tankönyvprobléma. Hochhauser Enikő aligazgatónő kifejtette, hogy a segédanyagok tilalma sem okoz akkora fejtörést számukra, mivel általában nem használnak ilyesmit az iskolában. Etekintetben kivételt képez az angol és a német tantárgy, annál is inkább, mert nincs is a minisztérium által akkreditált német nyelv- és irodalom tankönyv. Hozzátette, hogy eddig Németországból rendelt tankönyveket használtak a magyar tagozaton, de most ezek ezeket is félre kell tenni, amíg nem dől el a segédanyaghasználat ügye. Azokban az osztályokban, ahol gondot okoz a tankönyv-, vagy segédanyag-hiány, a tanárok munkalapok készítésével hidalják át a problémát. Az aligazgató jelezte, hogy a legfőbb problémát számukra az jelenti, hogy jelenleg nincs olyan matematika tankönyv, ami megfelelne a tananyagnak. „De évek óta ezzel küszködünk, ez nem mostani probléma. Megszoktuk mi már a tanügyben a felfordulást, ha nem a tankönyvek körül, akkor egyéb körül van gond” – fogalmazott Hochhauser Enikő.
Pap István / erdon.ro
Nem kezdődött zökkenőmentesen a tanév az ötödik osztályos diákok számára. Nincsenek tankönyveik, ráadásul az akkreditált tankönyvek között is van olyan, amelyik nem jó.
Megváltozott az ötödik osztályos tanmenet, aminek velejárója többek között az is, hogy az új tanmenethez igazodó tankönyveket kellett kiadni. Mivel azonban a tanügyminisztérium által elfogadott tankönyveket sorra megfellebbezték a konkurens kiadók, addig nem használható semmiféle tankönyv, míg a fellebbezéseket el nem bírálják. Az így előállt patthelyzetet egy olyan, ún. kompendiummal próbálta áthidalni a szaktárca, amelyben több tantárgy első nyolchetes tananyaga van egybefoglalva. A magyar tannyelvű osztályokat különösen hátrányosan érinti ez a probléma, hiszen ezt a kivonatot sebtében kellett lefordítani magyarra. A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák képviselői lapunknak elmondták, hogy nagy gondot okoz nekik a segédanyagok betiltása, valamint az ötödik osztályos tankönyvek hiánya. Bár azt mindannyian elmondták, hogy megkapták a kompendiumot, valamint a román, a magyar és a katolikus vallás tankönyvet, de Cseresznyés Dorottya, az Ady Endre Líceum könyvtárosa lapunknak jelezte, hogy az iskola romántanárainak a véleménye szerint az ötödikes román tankönyv nagyon rossz, holott létezik olyan tankönyv is, amiből sokkal könnyebben lehetne tanítani a román nyelvet a nem román anyanyelvű diákok számára is; azt a tankönyvet azonban nem akkreditálta a minisztérium…
A hazai oktatási rendszer egyik legnagyobb gondját a most elkezdődött tanévben az ötödik osztályos tankönyvek biztosítása jelenti. Ennek kapcsán Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tankönyveket helyettesítő kivonatot, a hírhedt kompendiumot Bihar megyei pedagógusok lefordították és Kovászna megyei pedagógusok lektorálták, ez azonban csak elektronikus változatban van meg, ezt a változatot már elküldték minden iskolának. „A már létező és elbírált tankönyvek (az ötödikes román, magyar és katolikus vallás tankönyvek – szerk. megj) az iskolákba jutottak, újabb elbírálásról egyelőre nem kaptunk jelzéseket” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes. Mint mondta, vannak még elbírált, de fellebbezés alatt álló tankönyvek, és amíg le nem zárul a fellebbezés, addig nyomdába sem kerülhetnek ezek a tankönyvek, amelyek ráadásul csak román nyelven vannak meg, tehát azokat is le kell majd fordítani a magyar tannyelvű osztályok számára. Kérdésünkre válaszolva Kéry Hajnal aláhúzta: „megvan a veszélye annak, hogy letelik a nyolc hét és nem lesz idő az elbírált és elfogadott tankönyvek kinyomtatására és lefordítására. A minisztérium azt mondta, hogy ha eltelik a nyolc hét, és nem tudják a meglévő könyveket kinyomtatni, akkor meg fog jelenni egy újabb kompendium”.
Körkép
A nagyváradi magyar tannyelvű iskolák mindegyike küzd a tankönyvproblémával. Zsíros Anikó, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatónője kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy hozzájuk megérkezett az ötödik osztályos román-, magyar-, és katolikus hittan tankönyv, ugyanakkor tájékoztatást kaptak arról, hogy megrendelhetik az angol tankönyvet. A kompendium magyar fordítását már megkapták, úgyhogy a tanév első nyolc hetében most abból tanítanak a tanárok. Elmondta továbbá, hogy harmadik és negyedik osztályban az angol tankönyvön kívül nincs egyetlen magyar nyelvű tankönyv sem, de ez már több éve fennálló probléma a kis osztályokban. A felsőbb osztályok tankönyvellátásával összességében nincsenek gondok, ezzel szemben nagy probléma az, hogy segédanyagokat nem lehet használni. „A minisztérium még a több mint száz éves Gazeta matematica folyóiratot is betiltotta” – jelezte Zsíros Anikó, aki elmondta, hogy egyes tantárgyak esetében a tanárok úgy próbálják áthidalni ezt a problémát, hogy kivetítőn közvetítik az információkat, vagy az interneten mutatják meg a gyerekeknek azt, mit szükségesnek látnak, de mindez nem pótolhatja a megfogható, nyomtatott információforrásokat.
No segédanyag
Konrád Katalintól, a nagyváradi Szent László Teológiai Líceum igazgatónőjétől azt tudtuk meg, hogy a közgazdaság, valamint a közélelmezés profilú középiskolai osztályokban és a szakosztályokban egyáltalán nincsenek szaktankönyveik, például könyvelés tankönyvnek híre hamva sincs, ami persze nagyon megnehezíti a tanárok, diákok dolgát egyaránt. A román nyelvű kompendium megérkezett a Szent László Teológiai Líceumba. A felsőbb osztályokban általában nincs gond a tankönyvellátással, hacsak annyiban nem, hogy az elhasznált tankönyvek helyett nem kapnak annyi új könyvet, amennyit az iskola kért. Viszont „nagyon hátráltat bennünket az, hogy nem használhatunk segédanyagokat. Vannak munkatársaink, akik szerzői ilyen munkafüzeteknek, és mégsem használhatják azokat, mert visszavonták az akkreditációt, és most mindent újra kell akkreditálni. Reméljük, hogy újra akkreditálják ugyanazokat a munkafüzeteket, és nem kérnek módosításokat” – fogalmazott Konrád Katalin.
Salátakönyv
Cseresznyés Dorottyától, a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtárosnőjétől megtudtuk: „minden ötödikes megkapta a salátakönyvet – azaz a kompendiumot –, igaz, csak a román nyelvű változatot, valamint a román és a magyar tankönyveket, és azóta kiosztottuk a katolikus vallásúaknak az ötödikes katolikus valláskönyvet”. A könyvtárosnő elárulta, hogy az iskola romántanárai elégedetlenek az akkreditált román ötödikes tankönyvvel, hiszen van annál sokkal jobb román tankönyv is, amelyben huszadik századi, érthető, rövid szövegek vannak, míg az akkreditált, magyar tagozatos diáknak szóló tankönyvben nagyon nehezek az olvasmányok. Tőle megtudtuk azt is, hogy zene tankönyve nincs egyik évfolyamnak sem, rajz tankönyv van az általános iskolai évfolyamokban és a tizedik osztályban. „A Technológiai ismeretek tankönyvből csak az 5. és a 6. osztályos könyv létezik, a 7. és a 8. osztályos tankönyvet elfelejtették lefordítani magyarra” – mondja a könyvtárosnő. Az Adyban is gondot okoz a segédanyag-tilalom. „Ez nagyon hátráltatja az iskolát, mert a tankönyvek általában nem megfelelőek, a munkafüzetek pedig szakmailag felkészült csapat által készültek, és pontosan követik a tantervet. Nagyon jó lenne, hogyha használhatnánk ezeket, mert a tankönyvekben nem elégséges a feladatok száma, a munkafüzetekben pedig igen. Az iskolából senki nem rendelt munkafüzetet, pedig a hatodik és hetedik osztályos fizika munkafüzet, a matematika munkafüzetek nagyon fontosak lennének, és ezek magyarul is vannak” – sorolja a problémákat Cseresznyés Dorottya.
Csak félig kivétel
A Mihai Eminsecu Főgimnázium csak annyiban kivétel a fentebb említett iskolák közül, hogy ott nincs általános iskolai oktatás, tehát őket nem érinti az ötödik osztályban jelentkező tankönyvprobléma. Hochhauser Enikő aligazgatónő kifejtette, hogy a segédanyagok tilalma sem okoz akkora fejtörést számukra, mivel általában nem használnak ilyesmit az iskolában. Etekintetben kivételt képez az angol és a német tantárgy, annál is inkább, mert nincs is a minisztérium által akkreditált német nyelv- és irodalom tankönyv. Hozzátette, hogy eddig Németországból rendelt tankönyveket használtak a magyar tagozaton, de most ezek ezeket is félre kell tenni, amíg nem dől el a segédanyaghasználat ügye. Azokban az osztályokban, ahol gondot okoz a tankönyv-, vagy segédanyag-hiány, a tanárok munkalapok készítésével hidalják át a problémát. Az aligazgató jelezte, hogy a legfőbb problémát számukra az jelenti, hogy jelenleg nincs olyan matematika tankönyv, ami megfelelne a tananyagnak. „De évek óta ezzel küszködünk, ez nem mostani probléma. Megszoktuk mi már a tanügyben a felfordulást, ha nem a tankönyvek körül, akkor egyéb körül van gond” – fogalmazott Hochhauser Enikő.
Pap István / erdon.ro
2017. szeptember 28.
MEGFÉLEMLÍTÉS VAGY HADGYAKORLAT?
A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.
Tiszta beszéd ez Erdogan részéről, még ha a szándékával nem is értünk egyet. Ezzel szemben Székelyföldön és a vele szomszédos megyék egy részében úgy tartanak más vidékekről idevezényelt csapatok bevetésével látványos hadgyakorlatot, hogy sajtónyilatkozatokkal próbálják elaltatni az éberségünket. Kénytelenek vagyunk ugyanis ébernek lenni és maradni, mert olyan országban élünk, melynek a mindenkori hatalmi köre minket ellenségnek tekint. Ezt pedig nem is rejtik véka alá.
Így hát érthető, hogy gyanakodva és fenntartásokkal fogadtuk a három székely megyében eddig jól észlelhető és érzékelhető csapatmozgásokat. Még akkor is, ha a kiadott közlemény szerint ezekre az Isztria nevezetű országos program részeként került sor, és beleilleszkednek a nemzetvédelmi stratégia célkitűzéseibe.
Annál is inkább, hogy – mindeddig példátlan módon – a had- és belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, az őrzővédő szolgálat, a Speciális Távközlési Szolgálat és a csendőrség alakulatai egyaránt részt vesznek a gyakorlaton. A hadügyet kivéve ugyanis ezek egytől egyig belső bevetésre vannak kiképezve.
Ennek tudatában óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy miért éppen a Székelyföld terepviszonyaival ismerkednek, és miért éppen itt hajtanak végre összehangolt gyakorlatokat? Hiszen katasztrófavédelmi szempontból az ország legkevésbé veszélyeztetett vidéke vagyunk. Vagy talán más, előttünk titokban tartott szándékkal vezényelték ide őket? Például a megfélemlítésünk és egy esetleges székelyellenes fellépésre való felkészülés céljából?
Bárhogy is legyen, le kell szögeznünk, hogy minket még ily módon sem lehet jogos követeléseink és autonómiaküzdelmünk folytatásától eltántorítani. Mint ahogy az iraki kurdok is a fenyegetőzések dacára megtartották a népszavazást.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.
Tiszta beszéd ez Erdogan részéről, még ha a szándékával nem is értünk egyet. Ezzel szemben Székelyföldön és a vele szomszédos megyék egy részében úgy tartanak más vidékekről idevezényelt csapatok bevetésével látványos hadgyakorlatot, hogy sajtónyilatkozatokkal próbálják elaltatni az éberségünket. Kénytelenek vagyunk ugyanis ébernek lenni és maradni, mert olyan országban élünk, melynek a mindenkori hatalmi köre minket ellenségnek tekint. Ezt pedig nem is rejtik véka alá.
Így hát érthető, hogy gyanakodva és fenntartásokkal fogadtuk a három székely megyében eddig jól észlelhető és érzékelhető csapatmozgásokat. Még akkor is, ha a kiadott közlemény szerint ezekre az Isztria nevezetű országos program részeként került sor, és beleilleszkednek a nemzetvédelmi stratégia célkitűzéseibe.
Annál is inkább, hogy – mindeddig példátlan módon – a had- és belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, az őrzővédő szolgálat, a Speciális Távközlési Szolgálat és a csendőrség alakulatai egyaránt részt vesznek a gyakorlaton. A hadügyet kivéve ugyanis ezek egytől egyig belső bevetésre vannak kiképezve.
Ennek tudatában óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy miért éppen a Székelyföld terepviszonyaival ismerkednek, és miért éppen itt hajtanak végre összehangolt gyakorlatokat? Hiszen katasztrófavédelmi szempontból az ország legkevésbé veszélyeztetett vidéke vagyunk. Vagy talán más, előttünk titokban tartott szándékkal vezényelték ide őket? Például a megfélemlítésünk és egy esetleges székelyellenes fellépésre való felkészülés céljából?
Bárhogy is legyen, le kell szögeznünk, hogy minket még ily módon sem lehet jogos követeléseink és autonómiaküzdelmünk folytatásától eltántorítani. Mint ahogy az iraki kurdok is a fenyegetőzések dacára megtartották a népszavazást.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. szeptember 28.
„Koldus” a magyar opera Kolozsváron
Családi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter
Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében.
Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció.
Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza.
– Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik.
Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda.
Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
Családi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter
Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében.
Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció.
Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza.
– Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik.
Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda.
Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 28.
Az Európai Néppárt sem az ukrán oktatási törvény, sem a migráció kérdésében nem elég határozott
Az Európai Parlament október végi munkahetén az Európai Néppárt (EPP) frakciója, valamint külügyi munkacsoportja egyaránt foglalkozott az újan elfogadott ukrán oktatási törvénnyel, valamint a migráció kérdésével – adta hírül Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A kereszténydemokrata frakció mindmáig a legnépesebb az európai törvényhozásban.
Az EPP külügyi munkacsoportjának keddi ülésén Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor és Tőkés László EP-képviselő, a parlament Külügyi Bizottságának (AFET) tagja azzal a javaslattal éltek, hogy a néppárti frakció támogassa a Petro Porosenko ukrán államelnök által immár – sajnálatos módon – aláírt új oktatási törvénynek az EP jövő heti plenárisán való napirendre tűzését, tekintettel annak a nemzeti kisebbségekre – köztük a románokra és a magyarokra – nézve hátrányosan megkülönböztető voltára.
A vita rendjén két egymással ellentétes álláspont alakult ki. Tőkés László úgy ítélte meg, hogy az új jogszabály a kisebbségi anyanyelvi és oktatási jogok drasztikus korlátozása által a legsötétebb sztálini időkre emlékeztet. Ukrajna a legjobb barátait, uniós integrációjának őszinte támogatóit – köztük Magyarországot és Romániát – sérti meg azáltal, hogy a magyar, román, bolgár, lengyel, szlovák kisebbségi oktatást szinte teljesen fel akarja számolni – mondotta képviselőnk, rámutatva arra, hogy az Unió a múltban is gyakran késlekedett a mostanihoz hasonló, sürgető ügyek melletti kiállásban.
Bocskor Andrea kárpátaljai Fidesz-képviselő ugyancsak az ügy napirendre tűzése mellett érvelt, sürgetve egyben az egységes európai normák alkalmazását, másfelől pedig az ukrán törvény normakontrollját a Velencei Bizottságban.
Elmar Brok, az AFET előző elnöke nagyfokú megértést tanított az őshonos kárpátaljai kisebbségek ügye iránt, sőt a kisebbségi oroszokkal szembeni ukrán ellenségeskedést is „kontraproduktívnak” ítélte, hiszen az egészben is akadályozza az ukrán válság rendezését. Felszólalásában arra is kitért, hogy „román és magyar barátaink ezek után el fogják veszíteni a kedvüket arra, hogy Ukrajnát támogassák”.
Michael Gahler német és José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra spanyol képviselők – másokkal együtt a kivárás mellett érveltek. Végül is az engedékenység, az értetlenség és az óvatosság kerekedett felül a vitában. Cristian Preda román képviselő is hiába szólalt fel a létükben veszélyeztetett nemzeti közösségek jogfosztása ellen, Sandra Kalniete ülésvezető az ügy elnapolását konstatálta, előirányozva ezzel együtt legalább azt, hogy az EPP közvetlen úton, a háttérdiplomácia eszközeivel próbáljon eredményt elérni az ukrán félnél.
Másnap a néppárti képviselőcsoport rendes ülésén vetődött fel újból az ukrán kérdés. Minekutána Manfred Weber frakcióelnök az Unió országainak időszerű kérdéseiről tartott általános politikai beszámolót, a vita rendjén Tőkés László ismét szóvá tette az ukrán oktatási törvény égető problémáját. Visszautalva az előző napi vitára, erdélyi képviselőnk az Európai Néppárt, a frakció és az uniós intézmények halogatás nélküli fellépését sürgette az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve alapvető jogaik védelmében. Felszólalásában – egyebek mellett – megemlítette, hogy a jogkorlátozó törvénnyel szemben tiltakozásképpen Klaus Iohannis román államfő lemondta küszöbön álló ukrajnai látogatását. A kárpátaljai-bukovinai román közösség az iskolarendszerüket felszámolni akaró ukránosítási törekvések ellen emeli fel a szavát – mondotta –, hasonlóan a magyar közösséghez, amelyet valóságos tragédiaként érint mintegy száz iskolájának és egész oktatási intézményrendszerének várható megszüntetése. Itt nincs helye steril jogvitának és halogatásnak: a szovjet-orosz kommunista kisebbségellenes hagyományokat követő, diktatórikus és nacionalista ukrajnai rendszer puszta létében fenyegeti a magyarságot – mutatott rá.
Bocskor Andrea képviselő az ukrán hatalom cinikus ferdítéseit leplezte le, visszautasítva – példának okáért – az igaztalan orosz- és Putyin-barátság magyarok ellen irányuló rágalmát. Az „Európai soknyelvűség napján” igazán fontos volna, hogy az EP ne söpörje szőnyeg alá a diszkriminatív ukrán oktatási törvény kérdését – mondotta. Hozzászólásában Daniel Buda román néppárti képviselő is az azonnali fellépést sürgette.
A frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy – előzetes kompromisszumos lépésként – a Néppárt és ő maga személyesen is kapcsolatba fog lépni ukrajnai testvérpártjukkal, illetve magával Porosenko államfővel.
Az általános vita rendjén Tőkés László a vasárnapi németországi választások, valamint a macedóniai belpolitikai helyzet kérdéseihez is hozzászólt. Gratulálva a CDU/CSU pártszövetség választási győzelméhez, ezzel együtt annak a véleményének adott hangot, hogy az elszenvedett 7–8%-os választási visszaesés egyik legfőbb oka minden bizonnyal Angela Merkel kancellár migrációs politikájának a hibáiban keresendő. Revideálnia kellene ezt a politikát, nagyobb figyelmet szentelve arra, hogy Európa, ebben pedig Németország és Magyarország megőrizzék keresztény-nemzeti identitásukat. A keresztény gyökereken alapuló Néppárt részéről jogos elvárás ez, mint ahogy a kancellár evangélikus lelkipásztori családból való származása alapján is nagyobb érzékenysége volna elvárható tőle az identitás vonatkozásában – zárta szavait képviselőnk.
Macedónia vonatkozásában annak a veszélyéről szólt, hogy a szocialista kormány 150 ezer migráns betelepítésére irányuló tervei a Magyarország és szomszédjai által többé-kevésbé lezárt balkáni útvonal újbóli megnyitásával fenyegetnek. A közelgő választásokra való tekintettel a Néppártnak határozott módon ki kellene állnia macedóniai néppárti szövetségesei mellett – mondotta Tőkés László. itthon.ma/nagyvilag
Az Európai Parlament október végi munkahetén az Európai Néppárt (EPP) frakciója, valamint külügyi munkacsoportja egyaránt foglalkozott az újan elfogadott ukrán oktatási törvénnyel, valamint a migráció kérdésével – adta hírül Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A kereszténydemokrata frakció mindmáig a legnépesebb az európai törvényhozásban.
Az EPP külügyi munkacsoportjának keddi ülésén Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor és Tőkés László EP-képviselő, a parlament Külügyi Bizottságának (AFET) tagja azzal a javaslattal éltek, hogy a néppárti frakció támogassa a Petro Porosenko ukrán államelnök által immár – sajnálatos módon – aláírt új oktatási törvénynek az EP jövő heti plenárisán való napirendre tűzését, tekintettel annak a nemzeti kisebbségekre – köztük a románokra és a magyarokra – nézve hátrányosan megkülönböztető voltára.
A vita rendjén két egymással ellentétes álláspont alakult ki. Tőkés László úgy ítélte meg, hogy az új jogszabály a kisebbségi anyanyelvi és oktatási jogok drasztikus korlátozása által a legsötétebb sztálini időkre emlékeztet. Ukrajna a legjobb barátait, uniós integrációjának őszinte támogatóit – köztük Magyarországot és Romániát – sérti meg azáltal, hogy a magyar, román, bolgár, lengyel, szlovák kisebbségi oktatást szinte teljesen fel akarja számolni – mondotta képviselőnk, rámutatva arra, hogy az Unió a múltban is gyakran késlekedett a mostanihoz hasonló, sürgető ügyek melletti kiállásban.
Bocskor Andrea kárpátaljai Fidesz-képviselő ugyancsak az ügy napirendre tűzése mellett érvelt, sürgetve egyben az egységes európai normák alkalmazását, másfelől pedig az ukrán törvény normakontrollját a Velencei Bizottságban.
Elmar Brok, az AFET előző elnöke nagyfokú megértést tanított az őshonos kárpátaljai kisebbségek ügye iránt, sőt a kisebbségi oroszokkal szembeni ukrán ellenségeskedést is „kontraproduktívnak” ítélte, hiszen az egészben is akadályozza az ukrán válság rendezését. Felszólalásában arra is kitért, hogy „román és magyar barátaink ezek után el fogják veszíteni a kedvüket arra, hogy Ukrajnát támogassák”.
Michael Gahler német és José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra spanyol képviselők – másokkal együtt a kivárás mellett érveltek. Végül is az engedékenység, az értetlenség és az óvatosság kerekedett felül a vitában. Cristian Preda román képviselő is hiába szólalt fel a létükben veszélyeztetett nemzeti közösségek jogfosztása ellen, Sandra Kalniete ülésvezető az ügy elnapolását konstatálta, előirányozva ezzel együtt legalább azt, hogy az EPP közvetlen úton, a háttérdiplomácia eszközeivel próbáljon eredményt elérni az ukrán félnél.
Másnap a néppárti képviselőcsoport rendes ülésén vetődött fel újból az ukrán kérdés. Minekutána Manfred Weber frakcióelnök az Unió országainak időszerű kérdéseiről tartott általános politikai beszámolót, a vita rendjén Tőkés László ismét szóvá tette az ukrán oktatási törvény égető problémáját. Visszautalva az előző napi vitára, erdélyi képviselőnk az Európai Néppárt, a frakció és az uniós intézmények halogatás nélküli fellépését sürgette az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve alapvető jogaik védelmében. Felszólalásában – egyebek mellett – megemlítette, hogy a jogkorlátozó törvénnyel szemben tiltakozásképpen Klaus Iohannis román államfő lemondta küszöbön álló ukrajnai látogatását. A kárpátaljai-bukovinai román közösség az iskolarendszerüket felszámolni akaró ukránosítási törekvések ellen emeli fel a szavát – mondotta –, hasonlóan a magyar közösséghez, amelyet valóságos tragédiaként érint mintegy száz iskolájának és egész oktatási intézményrendszerének várható megszüntetése. Itt nincs helye steril jogvitának és halogatásnak: a szovjet-orosz kommunista kisebbségellenes hagyományokat követő, diktatórikus és nacionalista ukrajnai rendszer puszta létében fenyegeti a magyarságot – mutatott rá.
Bocskor Andrea képviselő az ukrán hatalom cinikus ferdítéseit leplezte le, visszautasítva – példának okáért – az igaztalan orosz- és Putyin-barátság magyarok ellen irányuló rágalmát. Az „Európai soknyelvűség napján” igazán fontos volna, hogy az EP ne söpörje szőnyeg alá a diszkriminatív ukrán oktatási törvény kérdését – mondotta. Hozzászólásában Daniel Buda román néppárti képviselő is az azonnali fellépést sürgette.
A frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy – előzetes kompromisszumos lépésként – a Néppárt és ő maga személyesen is kapcsolatba fog lépni ukrajnai testvérpártjukkal, illetve magával Porosenko államfővel.
Az általános vita rendjén Tőkés László a vasárnapi németországi választások, valamint a macedóniai belpolitikai helyzet kérdéseihez is hozzászólt. Gratulálva a CDU/CSU pártszövetség választási győzelméhez, ezzel együtt annak a véleményének adott hangot, hogy az elszenvedett 7–8%-os választási visszaesés egyik legfőbb oka minden bizonnyal Angela Merkel kancellár migrációs politikájának a hibáiban keresendő. Revideálnia kellene ezt a politikát, nagyobb figyelmet szentelve arra, hogy Európa, ebben pedig Németország és Magyarország megőrizzék keresztény-nemzeti identitásukat. A keresztény gyökereken alapuló Néppárt részéről jogos elvárás ez, mint ahogy a kancellár evangélikus lelkipásztori családból való származása alapján is nagyobb érzékenysége volna elvárható tőle az identitás vonatkozásában – zárta szavait képviselőnk.
Macedónia vonatkozásában annak a veszélyéről szólt, hogy a szocialista kormány 150 ezer migráns betelepítésére irányuló tervei a Magyarország és szomszédjai által többé-kevésbé lezárt balkáni útvonal újbóli megnyitásával fenyegetnek. A közelgő választásokra való tekintettel a Néppártnak határozott módon ki kellene állnia macedóniai néppárti szövetségesei mellett – mondotta Tőkés László. itthon.ma/nagyvilag
2017. szeptember 29.
Isten megmutatta szeretetét (Rád is szükség van)
Szép, különleges nap volt 2017. szeptember 20-a. Ünnepeltünk, piknikeztünk, örvendeztünk, hogy ismét együtt lehetünk „hőseinkkel”, szüleikkel, kísérőikkel a Rád is szükség van! programsorozat második próbatételén az ikafalvi művelődési otthonban és annak udvarán.
Az idő is kedvezett, a Jóisten ezáltal is megmutatta szeretetét, hiszen előtte esett és utána zuhogott, de míg a hősök főztek, derült volt az ég, és jól vizsgáztunk mindannyian. A verses köszöntő után érdekesnél érdekesebb játékok mélyítették az ismerkedést, az összehangolódást. Volt móka, mozgás, vidám hangulat, valódi összekovácsolódás a tevékenység fő részére, a főzőcskézésre. Három konyhatündér köré csoportosultak a kukták. Mindenki aktívan részt vett a munkában. Kinn, a szabadban három üstben főtt a háromféle – gombás, kolbászos, húsos – pityókatokány. Finom, étvágygerjesztő illatok és hangok terjengtek a levegőben... Aki nem fért a konyhaasztalhoz vagy az üst mellé, kézműveskedett, az asztaldíszítéshez, terítéshez szép, színes szalvétákat hajtogatott, szalvétatartó gyűrűket, ajándékdobozokat készített. Piros, fehér bogyóból, piros, sárga, zöld levélből ikebana is készült díszletnek. Szépen megterített asztal mellett fogyasztottuk el az ételt és ünnepeltük meg Attila születésnapját, aki 21 évet töltött pontosan ezen a napon. Anyukája finom kézműves házi csokoládéval ajándékozott meg mindenkit. Attila is kapott ajándékot, emléklappal, amelyre felírtuk nevünket. Szó volt a következő rendezvényekről, a ReforMaratonról, ami által októberben ismét találkozhatnak a Hősök, és még egy ünnepi évfordulós, icipici irodalmi zenés megemlékezés is belefért (Arany János 200, Ady Endre 140, Kodály Zoltán 135, Tamási Áron 120 éve született). Szívélyes köszöntéssel, sok puszival, öleléssel váltunk el a következő viszontlátásig.
Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szép, különleges nap volt 2017. szeptember 20-a. Ünnepeltünk, piknikeztünk, örvendeztünk, hogy ismét együtt lehetünk „hőseinkkel”, szüleikkel, kísérőikkel a Rád is szükség van! programsorozat második próbatételén az ikafalvi művelődési otthonban és annak udvarán.
Az idő is kedvezett, a Jóisten ezáltal is megmutatta szeretetét, hiszen előtte esett és utána zuhogott, de míg a hősök főztek, derült volt az ég, és jól vizsgáztunk mindannyian. A verses köszöntő után érdekesnél érdekesebb játékok mélyítették az ismerkedést, az összehangolódást. Volt móka, mozgás, vidám hangulat, valódi összekovácsolódás a tevékenység fő részére, a főzőcskézésre. Három konyhatündér köré csoportosultak a kukták. Mindenki aktívan részt vett a munkában. Kinn, a szabadban három üstben főtt a háromféle – gombás, kolbászos, húsos – pityókatokány. Finom, étvágygerjesztő illatok és hangok terjengtek a levegőben... Aki nem fért a konyhaasztalhoz vagy az üst mellé, kézműveskedett, az asztaldíszítéshez, terítéshez szép, színes szalvétákat hajtogatott, szalvétatartó gyűrűket, ajándékdobozokat készített. Piros, fehér bogyóból, piros, sárga, zöld levélből ikebana is készült díszletnek. Szépen megterített asztal mellett fogyasztottuk el az ételt és ünnepeltük meg Attila születésnapját, aki 21 évet töltött pontosan ezen a napon. Anyukája finom kézműves házi csokoládéval ajándékozott meg mindenkit. Attila is kapott ajándékot, emléklappal, amelyre felírtuk nevünket. Szó volt a következő rendezvényekről, a ReforMaratonról, ami által októberben ismét találkozhatnak a Hősök, és még egy ünnepi évfordulós, icipici irodalmi zenés megemlékezés is belefért (Arany János 200, Ady Endre 140, Kodály Zoltán 135, Tamási Áron 120 éve született). Szívélyes köszöntéssel, sok puszival, öleléssel váltunk el a következő viszontlátásig.
Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 29.
Kiapadhatatlan forrásként közöl Ráduly János
Legutóbbi találkozásunkkor még száz alatt volt a kiadott munkáinak száma, a minap viszont már a száztizenharmadikat mutatta meg, nem kis büszkeséggel, a kibédi Ráduly János.
Éppen azelőtt való nap hozta a nyomdából A kiapadhatatlan forrás című kiadványát. A címválasztásról elmondta: első néprajzi kötetei megjelenésekor Nagy Miklós Kund készített vele interjút, aminek ez volt a címe. Mivel ez az írás is szerepel a frissen megjelent kötetben, a címe a könyv borítójára került.
Ráduly János már régebb elkezdte meglévő írásainak gyűjteményes kiadatását, de mivel egyrészt anyagi okokból is lehetetlen volna mindezt egyetlen óriási kötetben megjelentetni, a kiadóval közösen döntöttek a sorozat mellett. A 113. kötetben találjuk például az első, újság által is leközölt írását, ami 1959-ben látott nyomdafestéket, de olvashatunk mellette a következő húsz-harminc év írásaiból is, és tanúsítja Ráduly egyik érdeklődési területét, a publicisztikát. A sorozatos kiadást azért találja jónak a szerző, mert egyrészt megmenti a régi írásokat, másrészt igazolja, hogy az egykor kelt szövegek ma is megállják helyüket, hogy a jó fél évszázaddal ezelőtti írásoknak is volt értelme és értéke, és tükrözik akkori szellemi munkásságát és felkészültségét.
Ráduly János közel 80 éves kora ellenére is folytatni szeretné a kiadatási munkát, és a közművelődési írások zárókötetét tervezi, ezután pedig az irodalomtörténet területére lépne át. Ugyanis dédnagyapjától kezdve nem kis értékű írásos hagyaték maradt rá, többek között Kovács György író részéről is, akinek levelezései halála után a csókfalvi fiókban maradtak, Ráduly nagyanyja őrizte, így maradhatott rá a patinás íróasztallal együtt, amelyen nagybátyja a regényeit írta – mesélte el a részleteket a tanár úr, megmutatva a szomszéd szobában az ablak előtt álló ritka bútordarabot. Ebben a hagyatékban az írónak számos más íróval, költővel folytatott levelezése is szerepel, de Rádulynak közismert személyekkel váltott levelei is megvannak még, példaként hadd említsük csak Szépréti Lilla nevét. Mivel irodalmi dokumentumokról van szó, ezek „összeseprése” következik majd – osztotta meg velünk terveit Ráduly, aki már az új kiadás címét is tudja: Irodalomtörténet – falun.
Ráduly János 55 éve él Kibéden, 43 éves pedagógusi pályájának nagy részét itt töltötte – kivéve az Erdőszentgyörgyön ledolgozott hét évet –, így már kibédinek érzi magát, bár nem felejti el a csókfalvi származást. A néprajzkutatóként, műfordítóként, rovásírás-kutatóként és költőként is ismert nyugalmazott pedagógus munkásságát szobájában egy- polcnyi kötet jelzi, az első 1975-ben jelent meg Kibédi népballadák címmel, az azt követők sorába immár a száztizenharmadik is felkerülhetett. Író barátai élcelődnek is vele legutóbbi kötetei kapcsán, hogy ilyen vékony kiadványokkal könnyű ekkora „termésszámot” felmutatni, mire Ráduly János mindig azt feleli: van azon a polcon éppen elég kötet, amelynek mérete tisztességes. Ezek sorából a másodikra, A vízitündér leánya címet viselő, kibédi népmeséket összegyűjtő könyvre a legbüszkébb, annak dedikációja miatt – emelte ki az idén májusban értékteremtő munkásságáért EMKE-díjjal kitüntetett kibédi pedagógus.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Legutóbbi találkozásunkkor még száz alatt volt a kiadott munkáinak száma, a minap viszont már a száztizenharmadikat mutatta meg, nem kis büszkeséggel, a kibédi Ráduly János.
Éppen azelőtt való nap hozta a nyomdából A kiapadhatatlan forrás című kiadványát. A címválasztásról elmondta: első néprajzi kötetei megjelenésekor Nagy Miklós Kund készített vele interjút, aminek ez volt a címe. Mivel ez az írás is szerepel a frissen megjelent kötetben, a címe a könyv borítójára került.
Ráduly János már régebb elkezdte meglévő írásainak gyűjteményes kiadatását, de mivel egyrészt anyagi okokból is lehetetlen volna mindezt egyetlen óriási kötetben megjelentetni, a kiadóval közösen döntöttek a sorozat mellett. A 113. kötetben találjuk például az első, újság által is leközölt írását, ami 1959-ben látott nyomdafestéket, de olvashatunk mellette a következő húsz-harminc év írásaiból is, és tanúsítja Ráduly egyik érdeklődési területét, a publicisztikát. A sorozatos kiadást azért találja jónak a szerző, mert egyrészt megmenti a régi írásokat, másrészt igazolja, hogy az egykor kelt szövegek ma is megállják helyüket, hogy a jó fél évszázaddal ezelőtti írásoknak is volt értelme és értéke, és tükrözik akkori szellemi munkásságát és felkészültségét.
Ráduly János közel 80 éves kora ellenére is folytatni szeretné a kiadatási munkát, és a közművelődési írások zárókötetét tervezi, ezután pedig az irodalomtörténet területére lépne át. Ugyanis dédnagyapjától kezdve nem kis értékű írásos hagyaték maradt rá, többek között Kovács György író részéről is, akinek levelezései halála után a csókfalvi fiókban maradtak, Ráduly nagyanyja őrizte, így maradhatott rá a patinás íróasztallal együtt, amelyen nagybátyja a regényeit írta – mesélte el a részleteket a tanár úr, megmutatva a szomszéd szobában az ablak előtt álló ritka bútordarabot. Ebben a hagyatékban az írónak számos más íróval, költővel folytatott levelezése is szerepel, de Rádulynak közismert személyekkel váltott levelei is megvannak még, példaként hadd említsük csak Szépréti Lilla nevét. Mivel irodalmi dokumentumokról van szó, ezek „összeseprése” következik majd – osztotta meg velünk terveit Ráduly, aki már az új kiadás címét is tudja: Irodalomtörténet – falun.
Ráduly János 55 éve él Kibéden, 43 éves pedagógusi pályájának nagy részét itt töltötte – kivéve az Erdőszentgyörgyön ledolgozott hét évet –, így már kibédinek érzi magát, bár nem felejti el a csókfalvi származást. A néprajzkutatóként, műfordítóként, rovásírás-kutatóként és költőként is ismert nyugalmazott pedagógus munkásságát szobájában egy- polcnyi kötet jelzi, az első 1975-ben jelent meg Kibédi népballadák címmel, az azt követők sorába immár a száztizenharmadik is felkerülhetett. Író barátai élcelődnek is vele legutóbbi kötetei kapcsán, hogy ilyen vékony kiadványokkal könnyű ekkora „termésszámot” felmutatni, mire Ráduly János mindig azt feleli: van azon a polcon éppen elég kötet, amelynek mérete tisztességes. Ezek sorából a másodikra, A vízitündér leánya címet viselő, kibédi népmeséket összegyűjtő könyvre a legbüszkébb, annak dedikációja miatt – emelte ki az idén májusban értékteremtő munkásságáért EMKE-díjjal kitüntetett kibédi pedagógus.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 29.
Új szakma tájainkon: a létesítménygazdálkodás
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szervezésében magyar–román üzletember-találkozót tartottak Kolozsváron a létesítménygazdálkodás témakörében. A tapasztalatcsere a magyarországi Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) és a Román Facility Management Egyesület (ROFMA) közreműködésével valósult meg, ami szintén azt bizonyítja, hogy bár az ágazat nálunk még csak most bontogatja szárnyait és csak nehezen tudta elfogadtatni magát a meglehetősen konzervatív hatóságokkal, már kezd fejlődni, kezdi keresni az együttműködési lehetőségeket a magyarországi testvércégekkel, partnerekkel. A létesítménygazdálkodás (angolul facility management) megnevezés a munkahely és a munkavégzés szükségleteihez kapcsolódó belső szolgáltatások piacát fedi.
A létesítménygazdálkodás feladata, hogy optimális szinten biztosítsa egy-egy cég vagy szervezet főtevékenységének zavartalan működését. Olyan szolgáltatási körről beszélünk, mint az épület karbantartása, takarítás, étkezési szolgáltatások, bútorozás, költözések, vagyonvédelem, munkavédelem stb., de ide tartozhat akár a cégek informatikai hálózatának vagy gépkocsi-parkjának a karbantartása is. Mivel mindezeket egy szakosodott cég végzi, ez magasabb színvonalú szolgáltatást jelent, mintha a szolgáltatást igénybe vevő vállalat azt saját erőből végezné el (például nem alkalmaz a vállalat takarítónőt, hanem a takarítást rábízza egy cégre), másrészt költséghatékonyabb is.
A rendezvényen, amely a Trendek az épületgazdálkodásban címet viselte, Vass Attila, az MNKH Kolozsvári Regionális Irodájának vezetője lapunknak elmondta, hogy az első ilyen kétoldali találkozóról van szó, és jelentőségét mutatja, hogy a mind a négy anyaországi szakmai szervezet képviseltette magát.
Köszöntő beszédet mondott Telegdi Andrea, a magyar főkonzulátus gazdasági attaséja, aki az új ágazat előnyeit, a helyben olcsóbban és kényelmesen megoldható szolgáltatások jelentőségét hangsúlyozta. Kolozsváron potenciális lehetőség uralkodik a digitalizáció és a fenntarthatóság kihívásainak jegyében a két ország közötti együttműködésre. Hasonlóképpen vélekedett köszöntőjében Cristian Vasiliu, a ROFMA ügyvezető igazgatója, Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke, Czerny József, a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség elnöke, és Skapinyecz Péter, a MNKH közép-európai ügyvezetője.
Ezután előadások hangzottak el a közel százfős, Magyarországról, Libanonból, Spanyolországból és Bulgáriából érkezett, valamint hazai üzletemberekből álló hallgatóság előtt. Schmidt József LEO-elnök az anyaországi eredményeket ismertette. Szövetségük tizenhét cégből áll, háromezer projektet futtat, tízezer alkalmazottat foglalkoztat, és 15 millió négyzetmétert üzemeltet gyárak, üzemek, iskolák, óvodák, sőt két börtön formájában is. Szakmájuk területei: biztonságtechnikai megoldások, klimatizálás, szaniter megoldások, tűzbiztonság, IT, dokumentumarchiválás, dokumentum-menedzsment, tisztítási és kertészeti megoldások, költöztetés stb. „Amíg működik az épület, nincs baj, de ha valami hiányzik, azonnal előtérbe kerül a felelősség” – mutatott rá az elnök röviden az iparág fontos szerepére.
Cristian Vasiliu a romániai létesítménygazdálkodási piac adatait mutatta be, hangsúlyozva, hogy a szakma hazai elismertetése a hatóságokkal, az üzleti élettel, de a lakossággal is nehézkesen, de beindult. Jelenleg összesen mintegy 138 ezer alkalmazottat foglalkoztat az iparág, ami 6,8%-kal haladja meg a tavalyi szintet. A szervezethez csatlakozott vállalatok 20 százaléka román tulajdonú, a többi vegyes tőkéjű – tette hozzá.
A folytatásban szabványokkal, tűzvédelemmel, integrált IT-rendszerekkel, vendéglátással kapcsolatos témában hangzottak el előadások, majd a fórum végeztével kétoldali tárgyalásokra került sor a partnerkeresés, együttműködés jegyében.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szervezésében magyar–román üzletember-találkozót tartottak Kolozsváron a létesítménygazdálkodás témakörében. A tapasztalatcsere a magyarországi Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) és a Román Facility Management Egyesület (ROFMA) közreműködésével valósult meg, ami szintén azt bizonyítja, hogy bár az ágazat nálunk még csak most bontogatja szárnyait és csak nehezen tudta elfogadtatni magát a meglehetősen konzervatív hatóságokkal, már kezd fejlődni, kezdi keresni az együttműködési lehetőségeket a magyarországi testvércégekkel, partnerekkel. A létesítménygazdálkodás (angolul facility management) megnevezés a munkahely és a munkavégzés szükségleteihez kapcsolódó belső szolgáltatások piacát fedi.
A létesítménygazdálkodás feladata, hogy optimális szinten biztosítsa egy-egy cég vagy szervezet főtevékenységének zavartalan működését. Olyan szolgáltatási körről beszélünk, mint az épület karbantartása, takarítás, étkezési szolgáltatások, bútorozás, költözések, vagyonvédelem, munkavédelem stb., de ide tartozhat akár a cégek informatikai hálózatának vagy gépkocsi-parkjának a karbantartása is. Mivel mindezeket egy szakosodott cég végzi, ez magasabb színvonalú szolgáltatást jelent, mintha a szolgáltatást igénybe vevő vállalat azt saját erőből végezné el (például nem alkalmaz a vállalat takarítónőt, hanem a takarítást rábízza egy cégre), másrészt költséghatékonyabb is.
A rendezvényen, amely a Trendek az épületgazdálkodásban címet viselte, Vass Attila, az MNKH Kolozsvári Regionális Irodájának vezetője lapunknak elmondta, hogy az első ilyen kétoldali találkozóról van szó, és jelentőségét mutatja, hogy a mind a négy anyaországi szakmai szervezet képviseltette magát.
Köszöntő beszédet mondott Telegdi Andrea, a magyar főkonzulátus gazdasági attaséja, aki az új ágazat előnyeit, a helyben olcsóbban és kényelmesen megoldható szolgáltatások jelentőségét hangsúlyozta. Kolozsváron potenciális lehetőség uralkodik a digitalizáció és a fenntarthatóság kihívásainak jegyében a két ország közötti együttműködésre. Hasonlóképpen vélekedett köszöntőjében Cristian Vasiliu, a ROFMA ügyvezető igazgatója, Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke, Czerny József, a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség elnöke, és Skapinyecz Péter, a MNKH közép-európai ügyvezetője.
Ezután előadások hangzottak el a közel százfős, Magyarországról, Libanonból, Spanyolországból és Bulgáriából érkezett, valamint hazai üzletemberekből álló hallgatóság előtt. Schmidt József LEO-elnök az anyaországi eredményeket ismertette. Szövetségük tizenhét cégből áll, háromezer projektet futtat, tízezer alkalmazottat foglalkoztat, és 15 millió négyzetmétert üzemeltet gyárak, üzemek, iskolák, óvodák, sőt két börtön formájában is. Szakmájuk területei: biztonságtechnikai megoldások, klimatizálás, szaniter megoldások, tűzbiztonság, IT, dokumentumarchiválás, dokumentum-menedzsment, tisztítási és kertészeti megoldások, költöztetés stb. „Amíg működik az épület, nincs baj, de ha valami hiányzik, azonnal előtérbe kerül a felelősség” – mutatott rá az elnök röviden az iparág fontos szerepére.
Cristian Vasiliu a romániai létesítménygazdálkodási piac adatait mutatta be, hangsúlyozva, hogy a szakma hazai elismertetése a hatóságokkal, az üzleti élettel, de a lakossággal is nehézkesen, de beindult. Jelenleg összesen mintegy 138 ezer alkalmazottat foglalkoztat az iparág, ami 6,8%-kal haladja meg a tavalyi szintet. A szervezethez csatlakozott vállalatok 20 százaléka román tulajdonú, a többi vegyes tőkéjű – tette hozzá.
A folytatásban szabványokkal, tűzvédelemmel, integrált IT-rendszerekkel, vendéglátással kapcsolatos témában hangzottak el előadások, majd a fórum végeztével kétoldali tárgyalásokra került sor a partnerkeresés, együttműködés jegyében.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 30.
BEPERELI AZ EB-T ROMÁNIA ÉS SZLOVÁKIA A KISEBBSÉGJOGI PETÍCIÓ MIATT
Aki magyar, egyet tehet: aláírja az őshonos nemzeti kisebbségek összeurópai aláírásgyűjtési petícióját (Minority SafePack Initiative).
Mint az elmúlt napokban kiderült: eggyel több, ám nagyon nyomós okunk van rá, hogy ezt tegyük.Románia – és Szlovákia – ugyanis beperelte az EU luxemburgi bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzése miatt az Európai Bizottságot.
Nem akármilyen érvekkel. Ahogy a román külügyminisztérium – az MTI kérdéseire válaszolva – fogalmazott: „Románia csupán azt próbálja megelőzni a bírósági keresettel, hogy az Európai Unió olyan területekre is kiterjessze a jogalkotási kompetenciáit, amilyen például a nemzeti kisebbégekhez tartozók jogainak védelme. Utóbbi ugyanis a tagállamok szuverenitásának a része. (…) Ezen a területen az Európai Uniónak az alapszerződések értelmében nincsenek jogkörei, és nem is szerezhet ilyen jogköröket másként, mint az alapszerződések kibővítése révén.” És sem felejtette el nyomatékosítani, „hogy a Minority Safepack európai polgárok kezdeményezése, nem pedig valamely politikai szervezet politikai akciója”.
Ideje hát, hogy – száz év erőlködés, nyögdécselés, panaszkodás, megalkuvás, kisebbik-rossz-keresgetés után – a sarkunkra álljunk: európai polgárok legyünk. Egyenként, a nevünket adva hozzá, személyesen is felvállaljuk: nem akarunk belekövesedni abba az alantas kasztba, amit a Monarchia utódállamai itt, a Duna-tájon, a Kárpát-medencében száz éve – több-kevesebb sikerrel – ránk kényszerítenek. Merjünk polgárok lenni! Szemben az árral is merjük vállalni – nevünkkel, egyenként is! –, hogy nem akarunk szülőföldünkről a semmi ködébe tűnni.
Fontos, hogy meglegyen az egymillió aláírás a létünket, létezésünk fenntartását célzó petícióhoz. Fontos, hogy itt, Szlovákiában legalább 50-100 000 magyarnak szívügye legyen a petíció sikere. Fontos, hogy megjelenjünk és jelen legyünk az Európai Unió terítékén. Nem várhatunk örökké arra, hogy mások kaparják ki a gesztenyét helyettünk. Nem ismételgethetjük folyton a rossz paradigmáinkat, nem választhatjuk folyton az elhibázott reszlovakizálós „kiutakat”, mert az csak az eltűnésünket sietteti, elvégre pontosan láthatjuk: két évtized alatt százezerrel lettünk kevesebben, s a folyamat csak gyorsul. Megállítani a romlást csak mi tudjuk.
A kormányunk meg, melyben önjelölt díszmagyarok öntelten kürtölik naponta világgá, milyen sok jót, micsoda jogokat harcoltak-harcolnak ki nekünk, csak pöffeszkedjen, indítson pereket ellenünk, európai polgárok ellen. Egy pert már nyert a petíció az EU bíróságán, az Európai Bizottsággal s hozzá akkor is felzárkózó Romániával és Szlovákiával szemben, most csak a perlekedők megoszlásában van némi különbség. Ebben az ügyben mi semmit nem veszíthetünk.
Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a Minority SafePack polgári kezdeményezésben javasolt kisebbségi jogalkotással, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió támogató aláírást sikerül összegyűjteni a kezdeményezéshez.
Alá kell hát írnunk az őshonos nemzeti kisebbségek összeurópai petícióját, létezésünk bizonyítékául, akaratunk jeléül. Európa mozgásban van, átalakulóban, hatvanmillió őshonos kisebbséginek kell hallatnia hangját, ha nem akarjuk, hogy rólunk, nélkülünk döntsenek.
N. Gyurkovits Róza / Felvidék.ma; Erdély.ma
Aki magyar, egyet tehet: aláírja az őshonos nemzeti kisebbségek összeurópai aláírásgyűjtési petícióját (Minority SafePack Initiative).
Mint az elmúlt napokban kiderült: eggyel több, ám nagyon nyomós okunk van rá, hogy ezt tegyük.Románia – és Szlovákia – ugyanis beperelte az EU luxemburgi bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzése miatt az Európai Bizottságot.
Nem akármilyen érvekkel. Ahogy a román külügyminisztérium – az MTI kérdéseire válaszolva – fogalmazott: „Románia csupán azt próbálja megelőzni a bírósági keresettel, hogy az Európai Unió olyan területekre is kiterjessze a jogalkotási kompetenciáit, amilyen például a nemzeti kisebbégekhez tartozók jogainak védelme. Utóbbi ugyanis a tagállamok szuverenitásának a része. (…) Ezen a területen az Európai Uniónak az alapszerződések értelmében nincsenek jogkörei, és nem is szerezhet ilyen jogköröket másként, mint az alapszerződések kibővítése révén.” És sem felejtette el nyomatékosítani, „hogy a Minority Safepack európai polgárok kezdeményezése, nem pedig valamely politikai szervezet politikai akciója”.
Ideje hát, hogy – száz év erőlködés, nyögdécselés, panaszkodás, megalkuvás, kisebbik-rossz-keresgetés után – a sarkunkra álljunk: európai polgárok legyünk. Egyenként, a nevünket adva hozzá, személyesen is felvállaljuk: nem akarunk belekövesedni abba az alantas kasztba, amit a Monarchia utódállamai itt, a Duna-tájon, a Kárpát-medencében száz éve – több-kevesebb sikerrel – ránk kényszerítenek. Merjünk polgárok lenni! Szemben az árral is merjük vállalni – nevünkkel, egyenként is! –, hogy nem akarunk szülőföldünkről a semmi ködébe tűnni.
Fontos, hogy meglegyen az egymillió aláírás a létünket, létezésünk fenntartását célzó petícióhoz. Fontos, hogy itt, Szlovákiában legalább 50-100 000 magyarnak szívügye legyen a petíció sikere. Fontos, hogy megjelenjünk és jelen legyünk az Európai Unió terítékén. Nem várhatunk örökké arra, hogy mások kaparják ki a gesztenyét helyettünk. Nem ismételgethetjük folyton a rossz paradigmáinkat, nem választhatjuk folyton az elhibázott reszlovakizálós „kiutakat”, mert az csak az eltűnésünket sietteti, elvégre pontosan láthatjuk: két évtized alatt százezerrel lettünk kevesebben, s a folyamat csak gyorsul. Megállítani a romlást csak mi tudjuk.
A kormányunk meg, melyben önjelölt díszmagyarok öntelten kürtölik naponta világgá, milyen sok jót, micsoda jogokat harcoltak-harcolnak ki nekünk, csak pöffeszkedjen, indítson pereket ellenünk, európai polgárok ellen. Egy pert már nyert a petíció az EU bíróságán, az Európai Bizottsággal s hozzá akkor is felzárkózó Romániával és Szlovákiával szemben, most csak a perlekedők megoszlásában van némi különbség. Ebben az ügyben mi semmit nem veszíthetünk.
Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a Minority SafePack polgári kezdeményezésben javasolt kisebbségi jogalkotással, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió támogató aláírást sikerül összegyűjteni a kezdeményezéshez.
Alá kell hát írnunk az őshonos nemzeti kisebbségek összeurópai petícióját, létezésünk bizonyítékául, akaratunk jeléül. Európa mozgásban van, átalakulóban, hatvanmillió őshonos kisebbséginek kell hallatnia hangját, ha nem akarjuk, hogy rólunk, nélkülünk döntsenek.
N. Gyurkovits Róza / Felvidék.ma; Erdély.ma
2017. október 2.
Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszni
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro
2017. október 3.
Jól jár, aki együttműködik a magyarokkal
Jól fog járni, sőt, már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tegnapi tanévnyitóján mondott beszédében. A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Tőkés László azt üzente a „migránsbarát Brüsszelnek”, a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie az EU-nak, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”, Kelemen Hunor pedig arról beszélt a tanévnyitón, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell.
„Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt, már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy a szülőföldön megmaradhassanak és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”. A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”. „Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát, és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. „A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi és nagyra törés, hogy hozzá illő és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként felszólaló Tőkés László európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, és ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a PKE új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jól fog járni, sőt, már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tegnapi tanévnyitóján mondott beszédében. A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Tőkés László azt üzente a „migránsbarát Brüsszelnek”, a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie az EU-nak, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”, Kelemen Hunor pedig arról beszélt a tanévnyitón, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell.
„Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt, már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy a szülőföldön megmaradhassanak és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”. A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”. „Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát, és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. „A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi és nagyra törés, hogy hozzá illő és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként felszólaló Tőkés László európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus. Kelemen Hunor a tanévnyitón kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe. Kató Béla református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, és ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor. A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a PKE új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 3.
Szilágyi Zsolt levélben biztosította az EMNP támogatásáról a katalán elnököt
Az Erdélyi Magyar Néppárt üdvözli a katalóniai népszavazás sikeres megtartását, amelynek során – a spanyol hatóságok erőszakos fellépése ellenére – a katalán nemzeti közösség bebizonyította, hogy élni tud egy demokratikus társadalomban a legmagasabb szintű, békés, közösségi érdekérvényesítő eszközzel, amikor saját jövőjéről kíván dönteni. Így a katalán referendum sikere egyben a demokrácia sikere is – áll abban a keddi keltezésű levélben, amelyet Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke küldött Carles Puigdemontnak, Katalónia elnökének.
„Politikai közösségünk az elmúlt évtizedekben folyamatosan és következetesen küzdött az autonómia kivívásáért, éppen ezért átérezzük a katalán nemzet helyzetét, akikkel közösen valljuk: az önrendelkezéshez való jog olyan egyetemes érték, melyről nem mondhatunk le soha. Amíg jelen történelmi helyzetben önöknél, Katalóniában, a nemzeti önrendelkezés az önálló államiságban és a függetlenségi törekvésekben ölt testet, addig mi, erdélyi magyarok Romániában, a közösségi autonómiák különböző formáiban látjuk ennek kiteljesedését, a sajátos jogállású közigazgatási régiókban, közöttük a Székelyföldben, valamint a kulturális autonómia közjogi alapjainak törvény általi biztosításában” – fogalmazott Szilágy Zsolt.
Az EMNP elnöke hangsúlyozta, pártja megalakulása óta következetesen kiáll minden olyan európai nemzeti közösség mellett, melynek feltett szándéka, hogy saját sorsáról önmaga és ne egy központosított államhatalom döntsön. „Természetes számunkra, hogy az Európai Szabad Szövetség (EFA) felhívásához csatlakozva, szolidaritásunkról biztosítsuk katalán testvéreinket és pártunk önkormányzati képviselőivel közösen kérjük az európai döntéshozókat a spanyol elnyomó intézkedések megakadályozására. Ugyancsak természetes volt számunkra, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogassuk a katalán közösség szabad véleménynyilvánítását, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alelnökét küldte az EFA független, nemzetközi megfigyelő bizottságába” – derül ki a nyílt levélből, amelyben Szilágy maga és pártja nevében elítélte és az európai értékekkel ellentétesnek tartotta a spanyol rendőrség erőszakos fellépését, mely során békés, alapvető emberi jogaikat gyakorló állampolgárokat támadtak meg, és szorgalmazzák az Európai Unió illetékes intézményeinek megszólalását polgárai és értékei védelmében. „Szívből reméljük, hogy a népszavazás utáni helyzetben azok kerekednek felül, akik nem a rendőri vagy más típusú erőszakkal, hanem a demokrácia és a párbeszéd eszközével kívánnak megoldást találni” – zárta levelét Szilágy Zsolt. Krónika (Kolozsvár)
Az Erdélyi Magyar Néppárt üdvözli a katalóniai népszavazás sikeres megtartását, amelynek során – a spanyol hatóságok erőszakos fellépése ellenére – a katalán nemzeti közösség bebizonyította, hogy élni tud egy demokratikus társadalomban a legmagasabb szintű, békés, közösségi érdekérvényesítő eszközzel, amikor saját jövőjéről kíván dönteni. Így a katalán referendum sikere egyben a demokrácia sikere is – áll abban a keddi keltezésű levélben, amelyet Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke küldött Carles Puigdemontnak, Katalónia elnökének.
„Politikai közösségünk az elmúlt évtizedekben folyamatosan és következetesen küzdött az autonómia kivívásáért, éppen ezért átérezzük a katalán nemzet helyzetét, akikkel közösen valljuk: az önrendelkezéshez való jog olyan egyetemes érték, melyről nem mondhatunk le soha. Amíg jelen történelmi helyzetben önöknél, Katalóniában, a nemzeti önrendelkezés az önálló államiságban és a függetlenségi törekvésekben ölt testet, addig mi, erdélyi magyarok Romániában, a közösségi autonómiák különböző formáiban látjuk ennek kiteljesedését, a sajátos jogállású közigazgatási régiókban, közöttük a Székelyföldben, valamint a kulturális autonómia közjogi alapjainak törvény általi biztosításában” – fogalmazott Szilágy Zsolt.
Az EMNP elnöke hangsúlyozta, pártja megalakulása óta következetesen kiáll minden olyan európai nemzeti közösség mellett, melynek feltett szándéka, hogy saját sorsáról önmaga és ne egy központosított államhatalom döntsön. „Természetes számunkra, hogy az Európai Szabad Szövetség (EFA) felhívásához csatlakozva, szolidaritásunkról biztosítsuk katalán testvéreinket és pártunk önkormányzati képviselőivel közösen kérjük az európai döntéshozókat a spanyol elnyomó intézkedések megakadályozására. Ugyancsak természetes volt számunkra, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogassuk a katalán közösség szabad véleménynyilvánítását, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alelnökét küldte az EFA független, nemzetközi megfigyelő bizottságába” – derül ki a nyílt levélből, amelyben Szilágy maga és pártja nevében elítélte és az európai értékekkel ellentétesnek tartotta a spanyol rendőrség erőszakos fellépését, mely során békés, alapvető emberi jogaikat gyakorló állampolgárokat támadtak meg, és szorgalmazzák az Európai Unió illetékes intézményeinek megszólalását polgárai és értékei védelmében. „Szívből reméljük, hogy a népszavazás utáni helyzetben azok kerekednek felül, akik nem a rendőri vagy más típusú erőszakkal, hanem a demokrácia és a párbeszéd eszközével kívánnak megoldást találni” – zárta levelét Szilágy Zsolt. Krónika (Kolozsvár)
2017. október 4.
Az önrendelkezéshez való jog egyetemes érték
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is kinyilvánította szolidaritását a katalán néppel, és párhuzamot vont az erdélyi helyzettel a vasárnap tartott népszavazás kapcsán. Az EMNT elnöksége közölte: elfogadhatatlannak tartja, hogy a spanyol központi hatalom megtiltotta és megpróbálta megakadályozni egy alapvető demokratikus jog, a népszavazás gyakorlását. „Sokunkban azóta óhatatlanul felmerült a kérdés és a párhuzam: mi lenne, ha egyszer Erdélyben is népszavazást szerveznénk a régió sorsát illetően?” – fogalmazott közleményében az EMNT. Hozzátették: Erdély ma is őrzi saját régiós identitását, amelyet a bukaresti kormánynak tiszteletben kellene tartania. „Erdély nem Románia – jogilag ugyan igen, de ami fontosabb: történelmi, kulturális és szellemi értékeit tekintve saját identitással bíró térség, amely hosszú történelme során többször volt önálló fejedelemség, mint országrész. Erre a hagyományra a mai Európában építeni érdemes és kell: közösséget, gazdaságot, jövőt” – áll a szervezet közleményében. Az EMNT hozzátette: a régiók Európája segítheti az erdélyi, székelyföldi törekvéseket, és ennek szellemében támogatják a katalánok és minden más európai nép önrendelkezési küzdelmét. Hasonló szellemben fogalmazta meg Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelét. „Az önrendelkezéshez való jog olyan egyetemes érték, amelyről nem mondhatunk le soha. Amíg jelen történelmi helyzetben önöknél, Katalóniában a nemzeti önrendelkezés az önálló államiságban és a függetlenségi törekvésekben ölt testet, addig mi, erdélyi magyarok Romániában a közösségi autonómiák különböző formáiban látjuk ennek kiteljesedését, a sajátos jogállású közigazgatási régiókban, közöttük Székelyföldben, valamint a kulturális autonómia közjogi alapjainak törvény általi biztosításában” – fogalmazott Szilágyi Zsolt. A pártelnök hozzátette: az EMNP megalakulása óta következetesen kiáll minden olyan európai nemzeti közösség mellett, amely saját sorsáról önmaga akar dönteni. Felidézte: az elmúlt években katalán politikusok részt vettek a székely szabadság napján és a székelyek nagy menetelésén. „Szívből reméljük, hogy a népszavazás utáni helyzetben azok kerekednek felül, akik nem a rendőri vagy más típusú erőszakkal, hanem a demokrácia és a párbeszéd eszközével kívánnak megoldást találni” – fogalmazott a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is kinyilvánította szolidaritását a katalán néppel, és párhuzamot vont az erdélyi helyzettel a vasárnap tartott népszavazás kapcsán. Az EMNT elnöksége közölte: elfogadhatatlannak tartja, hogy a spanyol központi hatalom megtiltotta és megpróbálta megakadályozni egy alapvető demokratikus jog, a népszavazás gyakorlását. „Sokunkban azóta óhatatlanul felmerült a kérdés és a párhuzam: mi lenne, ha egyszer Erdélyben is népszavazást szerveznénk a régió sorsát illetően?” – fogalmazott közleményében az EMNT. Hozzátették: Erdély ma is őrzi saját régiós identitását, amelyet a bukaresti kormánynak tiszteletben kellene tartania. „Erdély nem Románia – jogilag ugyan igen, de ami fontosabb: történelmi, kulturális és szellemi értékeit tekintve saját identitással bíró térség, amely hosszú történelme során többször volt önálló fejedelemség, mint országrész. Erre a hagyományra a mai Európában építeni érdemes és kell: közösséget, gazdaságot, jövőt” – áll a szervezet közleményében. Az EMNT hozzátette: a régiók Európája segítheti az erdélyi, székelyföldi törekvéseket, és ennek szellemében támogatják a katalánok és minden más európai nép önrendelkezési küzdelmét. Hasonló szellemben fogalmazta meg Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelét. „Az önrendelkezéshez való jog olyan egyetemes érték, amelyről nem mondhatunk le soha. Amíg jelen történelmi helyzetben önöknél, Katalóniában a nemzeti önrendelkezés az önálló államiságban és a függetlenségi törekvésekben ölt testet, addig mi, erdélyi magyarok Romániában a közösségi autonómiák különböző formáiban látjuk ennek kiteljesedését, a sajátos jogállású közigazgatási régiókban, közöttük Székelyföldben, valamint a kulturális autonómia közjogi alapjainak törvény általi biztosításában” – fogalmazott Szilágyi Zsolt. A pártelnök hozzátette: az EMNP megalakulása óta következetesen kiáll minden olyan európai nemzeti közösség mellett, amely saját sorsáról önmaga akar dönteni. Felidézte: az elmúlt években katalán politikusok részt vettek a székely szabadság napján és a székelyek nagy menetelésén. „Szívből reméljük, hogy a népszavazás utáni helyzetben azok kerekednek felül, akik nem a rendőri vagy más típusú erőszakkal, hanem a demokrácia és a párbeszéd eszközével kívánnak megoldást találni” – fogalmazott a Carles Puigdemont katalán elnöknek címzett nyílt levelében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 4.
Katalán tanulságok
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben?
Az idén a családi vakáció néhány napját Katalónia fővárosában töltöttük. Autóval mentünk, és még az augusztus eleji kánikulában is felszabadító hatással volt ránk az az ötezer kilométer oda-vissza Marosvásárhelytől Barcelonáig. Illetve csak hazafelé, Romániába belépve ment el a kedvünk az utazástól, hiszen addig gyakorlatilag mindenütt autópályán robogtunk százhúsz-százharminc kilométeres sebességgel, aztán Nagyvárad után hamar visszazökkentünk az itthoni valóságba. Igen, a szó szoros értelmében: zökkentünk, rázódtunk, fékeztünk, aminek persze megvan az a felbecsülhetetlen előnye, hogy nem alszik el a vezető a volánnál, vagy legalábbis sokkal kisebb az esély erre, mint egy unalmas sztrádán.
Nem tehetek róla, ilyenkor mindig eszembe jut, néhányszor már meg is írtam, hogy az egymást követő román kormányok tehetetlenségén túl – egyik-másik kormányban mi is benne voltunk – bizony az Európai Uniótól sem kaptunk támogatást, de még egyetértő rábólintást sem ebben a sztráda-ügyben. Mint egyébként sok másban sem, ami általában Erdélynek és ezen belül nekünk magyaroknak fontos lett volna. Mennyit győzködtük, többek közt én is több alkalommal, az akkori romániai EU-nagykövetet, Jonathan Scheele-t az észak-erdélyi autópálya fontosságáról, de falra hányt borsó volt minden érvünk. Pedig azt is elég nyíltan elmondtam neki, hogy az Erdélyt délkelettől északnyugatig átszelő autóút a román-magyar feszültségek jelentős csökkenéséhez is vezetne, többek közt azáltal, hogy elősegítené az egész régió gazdasági fellendülését, és hasznára lenne az ott élő románoknak és magyaroknak egyaránt.
Nem és nem! Nyugtató, csitító semmitmondásba csomagolva, tulajdonképpen ez volt a válasz. Nem gonoszságból nyilván, hanem botfülűségből minden helyi, regionális, netán etnikai szempontra. Egy délibb nyomvonalat tekintett prioritásnak Brüsszel, olyan megfontolásból, hogy a Balkán felé tartó tranzitforgalmat jobban szolgálná. Akkor még Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország instabilnak látszott, majd később ez is változott, szó sincs régóta arról, hogy fő-fő tranzitország lenne Románia.
Érdemes feltenni a kérdést: mi voltunk-e annak idején elfogultak és szűklátókörűek, vagy mégis inkább az EU?
Igaz, ma már senki sem vitatja, hogy prioritás az észak-erdélyi sztráda is, csakhogy azóta Romániában befagyott minden, alig-alig mozdul valami délen is, északon is. A Nagyvárad-Brassó nyomvonalból van egyelőre szűk hatvan kilométernyi autópálya Gyalu és Aranyosgyéres között, és vannak itt-ott Szilágyságban félbemaradt viaduktok, az egykori nagyszabású tervek töredező emlékművei. Lassú ország lettünk, lassan jár a vonat vagy az autóbusz, és lassan épül minden, ha épül egyáltalán. Ennek az okairól is érdemes lenne beszélni újra meg újra, de most katalán utazásunkról akartam szólni. Mi köze ennek az erdélyi infrastruktúra nyomorúságos állapotához, kérdezhetné valaki. Sok köze van, és nem csak olyan értelemben, hogy századszor, ezredszer is elmorfondírozhatunk rajta: ha mások, magyarok, szlovének, olaszok, franciák, spanyolok – most az útvonalat sorolom, amerre jártunk – tudnak utat építeni, a románok miért nem képesek erre.
Sokszorosan súlyosabb tanulság viszont ennél az, ami valójában nem a gazdaság fejlettségéből vagy elmaradottságából adódik, éppen ellenkezőleg, ismételten rá kell jönnünk, akár egy ilyen vakációs úton is, hogy van valami, amitől az EU jövője sokkal inkább függ, mint önmagában a közös piac jótékony hatásától. Részben gazdasági kérdés ez is természetesen, hiszen magam is arról beszéltem az imént, hogy az etnikumközi viszonyokat is pozitívan befolyásolhatná például egy autópálya vagy más hasonló nagyságrendű beruházások, amelyeknél figyelembe veszik az illető régió sajátosságait. És éppen ez a lényeg: a sajátosságok. Más szóval: az identitás, amelynek persze nemcsak nyelvi, kulturális, vallási, hanem gazdasági vonatkozásai is vannak. Azért fontos mindezt tisztázni, mert egyébként nem fogjuk megérteni, hogy mi a baja a nagyon gazdag Katalóniának, és mitől elégedetlen a viszonylag szegény Székelyföld is. (Tudom, nem tanácsos egy mondatban emlegetni Katalóniát és a Székelyföldet, vagy akár Erdélyt, mert netán ránk szakad az ég, de hadd tekintsek el most ettől a kockázattól: nem a követelések azonosak, hanem az elégedetlenségek hasonlóak mindkét esetben: identitárisak.)
Azt is tudom, nem az Európai Unió okozta a katalánok problémáit, jóval régebbi gondokról van szó, mint ahogy mi sem néhány éve, hanem lassan egy évszázada keressük a megoldást, miközben a román politikusok éppen nemzetállami kiteljesedésként, afféle nagyszerű diadalmenetként készülnek ünnepelni 2018-ban a centenáriumot. Nem az EU az oka hát réges-régi keserveinknek, de az EU segíthetett volna, és nem segített. Igazuk van-e a katalánoknak, amikor teljesen függetlenné akarnak válni? Nem tudom. Ők tudják. Igazunk van-e nekünk, amikor azt mondjuk, hogy Székelyföldnek – és általában az erdélyi magyaroknak – sokkal több döntési jogot kellene adni? Igen, ezt viszont mi tudjuk, hogy számos minket érintő kérdésben nekünk kellene döntenünk. Mint ahogy itt lenne az ideje egész Erdély száz esztendejét is végiggondolni, hogy miképpen viselte gondját ennek a hatalmas – a mostani Magyarországnál nagyobb – régiónak a román állam, nézzük meg iparát, mezőgazdaságát, infrastruktúráját. Nem nagyon van mit dicsekedni. Nem az egykori Megéneklünk, Románia fesztiválra emlékeztető rendezvényekkel kellene készülni az évfordulóra, hanem párbeszéddel, kibeszéléssel akár, és főleg az országon belüli – és az országaink közti - román-magyar viszony radikális újragondolásával. Mert számunkra ez a száz év – talán a kilencvenes évek végét, és a kétezres évek első évtizedét kivéve – Erdély multikulturális jellegének fokozatos visszaszorítását jelenti, a Romániára ráerőltetett nemzetállami egyenruhát, amely enyhén szólva derékban bő, hónaljban szűk, ahogy mondani szokás.
Attól függetlenül, hogy miképpen oldódik majd meg ez a spanyol-katalán patthelyzet, a katalán népszavazásból máris ki-ki a maga érdekei szerint, néha homlokegyenest ellentétes tanulságokat próbál leszűrni. A legközkeletűbb vélekedés, hogy mivel Katalónia a leggazdagabb tartománya Spanyolországnak (tényleg: az összterület egytizenhatodán, az összlakosság egyhatodával Katalónia a nemzeti jövedelem egyötödét termeli meg), a katalánok megelégelték, hogy pénzt kell adniuk a szegényebb tartományoknak. Innen kiindulva aztán kétféle konklúzió lehetséges: hogy a túl sok autonómia megárt, mert íme, adod a kisujjadat, és kell az egész karod, vagy pedig éppen ellenkezőleg: aki akar, lehessen minden feltétel nélkül független.
Igen, ismerjük mi is ezeket a „kisujj-érveket”, de főleg a gazdasági indokokat, csakhogy nálunk mindez tulajdonképpen fordítva működik, az egyik oldal szerint Székelyföldnek semmiféle autonómiát nem lehet adni, mert állítólag nem is tudna élni vele, a másik oldalon meg ugyancsak a szegénységet hozzák fel érvként, hogy Székelyföld azért szegény, mert nem dönthet fejlesztési kérdésekben, és nem használhatja erőforrásait úgy, ahogy az neki megfelelne. (Én ezt a szegénységet nem hangoztatnám annyit sem egyik, sem másik oldalon, mert szegény az egész ország, de a Székelyföldnek valóban sajátos jogokra lenne szüksége, illetve általában nagyobb önállóságot kellene adni minden romániai régiónak, és akkor talán Románia is jobban nézne ki.) A történelmi, földrajzi, politikai különbségek miatt értelmetlen lenne analógiát feltételezni, de a ziccert nem hagyhatom ki: a katalánokkal az a baj, hogy túl gazdagok, a székelyekkel meg az, hogy túl szegények.
Vannak, lehetnek mégis általános következtetések: Ukrajnától Skóciáig, a volt Jugoszláviától Katalóniáig számos példából lehetett volna okulni az elmúlt évtizedekben, és anélkül, hogy jósolgatni kezdenénk – netán eldöntenénk, hogy miben van igazuk a katalánoknak, és miben tévedett a vérlázító gumibotozáson innen és túl a spanyol központi kormány -, az EU jövőjéről beszélnünk kell. Ez a jövő: gazdasági kérdés is. Mint ahogy a különböző, saját államisággal nem rendelkező etnikumok jövője szintén: gazdasági kérdés is.
Alapjában véve a nyugat-európai szolidaritást gazdasági érdekek diktálták, amikor a múlt század ötvenes éveiben az Európai Szén- és Acélközösség létrejött, és ez ma sincsen másként. Viszont bármennyire is erősek ezek a gazdasági érdekek, mégis az identitáris kérdésekre adott válaszoktól függ szerintem, hogy sikerül-e a jövőben többek közt egy szoros gazdasági együttműködést is tovább építeni. Sok múlik azon, hogy az Európai Unió vezetői mennyire veszik figyelembe kontinensünk soknemzetiségű mivoltát, és mennyire tudnak olyan egységes, de alkalmazáskor a helyi közösségekhez rugalmasan igazodó direktívákat kidolgozni, amelyek tükrözik ezt a helyzetet.
Lehet, hogy gazdaságilag valamiféle amerikai típusú Európai Egyesült Államok lenne a (leg)működőképesebb, de egy ilyen államszövetségbe, úgy tűnik, nem igazán tudnak végzetes identitásvesztés nélkül beilleszkedni a nemzetek. Identitásvesztéssel vagy identitás-módosulással mindenképpen számolni kell, de a veszteségnek arányosnak kell lennie a nyereséggel. Így van ez az egy közös államban élő etnikumokkal, és így van a közös Európával is. Ismétlem, nem tudom megmondani, hogy a világnak Antoni Gaudít, Salvador Dalít, Joan Mirót ajándékozó, de egykor a nem katalán Pablo Picassót is útnak indító katalánoknak miért rossz a közérzetük Spanyolországon belül. (Az egymás iránti érzelmekről adott némi „tájékoztatást” az az ominózus gumibotozás.) Talán azért nem érzik jól magukat, mert minden autonómiájuk ellenére többet veszítenek identitásban, mint amennyit nyernek például biztonságos piacban, megbízható jövőképben és olyan napi kulturális kínálatban, ami nem hét és fél millió, hanem negyvenhat millió potenciális fogyasztónak szól. Valamit valamiért.
Úgy tűnik, a katalánoknak – vagy egy részüknek – ma rossz üzlet spanyolországinak lenni, és üzleten én most nem a pénzbeli, hanem a közérzeti – identitáris – nyereséget vagy veszteséget értem. Ma is változatlanul az Európai Unió híve vagyok, akárcsak húsz-huszonöt évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert a globalizálódó világ kihívásaira egymagunkban nem tudunk válaszolni. Meg aztán kisebbségi létünkben már az is felbecsülhetetlen győzelem, hogy oda utazunk ebben a multikulturális konglomerátumban, ahova éppen akarunk. Ám ha tartósan fenn akar maradni ez a mi közös Európánk, akkor újra kell gondolni a prioritásokat, és tetszik, nem tetszik, el kell fogadni azt is, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában nemcsak spanyolok vannak az EU-ban, hanem katalánok, baszkok vagy galiciaiak is, és hogy amikor a brüsszeli bürokraták valamit elképzelnek Romániában – mondjuk autópályát –, akkor az itt élő majdnem másfél millió magyar érdekeire – közérzetére – is gondolniuk kell.
Mint ahogy a románoknak sem kellene erről egy pillanatig sem megfeledkezniük.
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben? Kezdve a kisebbségi származású, de többségi retorikát használó államelnökkel, folytatva a pártelnökkel, akadnak-e felelős politikusok, akik elismerik, hogy jó lelkiismerettel akkor ünnepelhetne ez az ország, ha az utóbbi évek stagnálása, a jogos magyar igények visszaszorítása vagy a már kivívott jogok megcsonkítása után nekünk is nyújtana valamit? Rájönnek-e, hogy a katalán történet nem a meggondolatlanul odanyújtott kisujjról szól, hanem a rossz közérzetről? (Abból is tanulni lehetne, ahogy a kisebbségi jogokról folyton megfeledkező Brüsszel és Washington hallgatásától felbátorodva az állítólag Európa-párti ukrán vezetés nekilátott az anyanyelvű oktatás felszámolásának, és alig-alig lehetett – ne is igyunk még a medve bőrére! – megállítani.)
Az iskolabezárások és zászlólevételek helyett a létező alkotmányos és törvényes rendelkezések tiszteletben tartásával, új jogi keretek kialakításával, méltányos bánásmóddal lehetne nálunk is úgymond jobb közérzetre hangolni a magyarokat (nem pedig olyasmikkel, hogy az Európai Uniós kisebbségjogi szabályozást, a Minority SafePacket próbálja mindenáron megakadályozni a román diplomácia). Persze némi autópálya- és vasútfejlesztés sem ártana, nem beszélve a vidékfejlesztésről. A centenáriumnak meg nem arról kellene szólnia elsősorban, hogy mi volt mostanáig – túl sok jó nem történt velünk ebben a száz esztendőben –, hanem hogy mi lesz ezután.
Egyébként augusztus 14-én reggel indultunk haza Barcelonából, megaludtunk Génuában, aztán másnap ezerszáz kilométert hajtottunk Budapestig. Már itthon hallottuk harmadnap, augusztus 16-án a hírt a terrorista akcióról a Ramblán, talán százméternyire onnan, ahol két nappal korábban laktunk, és ahol délutánonként végigsétálva néztük, ahogy a népszavazásra biztatva vonultak nagy transzparensekkel a jól öltözött barcelonai polgárok, idősek és fiatalok egyaránt. Közben pedig ide-oda hullámzottak a Ramblán az augusztus 13-i FC Barcelona–Real Madrid mérkőzésre készülő szurkolók is. Minden az identitásról szólt körülöttünk, és ez ezután is így lesz. Még akkor is, ha valamikor régen az iskolában még azt tanultuk, hogy „a lét határozza meg a tudatot”. Markó Béla Transindex.ro
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben?
Az idén a családi vakáció néhány napját Katalónia fővárosában töltöttük. Autóval mentünk, és még az augusztus eleji kánikulában is felszabadító hatással volt ránk az az ötezer kilométer oda-vissza Marosvásárhelytől Barcelonáig. Illetve csak hazafelé, Romániába belépve ment el a kedvünk az utazástól, hiszen addig gyakorlatilag mindenütt autópályán robogtunk százhúsz-százharminc kilométeres sebességgel, aztán Nagyvárad után hamar visszazökkentünk az itthoni valóságba. Igen, a szó szoros értelmében: zökkentünk, rázódtunk, fékeztünk, aminek persze megvan az a felbecsülhetetlen előnye, hogy nem alszik el a vezető a volánnál, vagy legalábbis sokkal kisebb az esély erre, mint egy unalmas sztrádán.
Nem tehetek róla, ilyenkor mindig eszembe jut, néhányszor már meg is írtam, hogy az egymást követő román kormányok tehetetlenségén túl – egyik-másik kormányban mi is benne voltunk – bizony az Európai Uniótól sem kaptunk támogatást, de még egyetértő rábólintást sem ebben a sztráda-ügyben. Mint egyébként sok másban sem, ami általában Erdélynek és ezen belül nekünk magyaroknak fontos lett volna. Mennyit győzködtük, többek közt én is több alkalommal, az akkori romániai EU-nagykövetet, Jonathan Scheele-t az észak-erdélyi autópálya fontosságáról, de falra hányt borsó volt minden érvünk. Pedig azt is elég nyíltan elmondtam neki, hogy az Erdélyt délkelettől északnyugatig átszelő autóút a román-magyar feszültségek jelentős csökkenéséhez is vezetne, többek közt azáltal, hogy elősegítené az egész régió gazdasági fellendülését, és hasznára lenne az ott élő románoknak és magyaroknak egyaránt.
Nem és nem! Nyugtató, csitító semmitmondásba csomagolva, tulajdonképpen ez volt a válasz. Nem gonoszságból nyilván, hanem botfülűségből minden helyi, regionális, netán etnikai szempontra. Egy délibb nyomvonalat tekintett prioritásnak Brüsszel, olyan megfontolásból, hogy a Balkán felé tartó tranzitforgalmat jobban szolgálná. Akkor még Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország instabilnak látszott, majd később ez is változott, szó sincs régóta arról, hogy fő-fő tranzitország lenne Románia.
Érdemes feltenni a kérdést: mi voltunk-e annak idején elfogultak és szűklátókörűek, vagy mégis inkább az EU?
Igaz, ma már senki sem vitatja, hogy prioritás az észak-erdélyi sztráda is, csakhogy azóta Romániában befagyott minden, alig-alig mozdul valami délen is, északon is. A Nagyvárad-Brassó nyomvonalból van egyelőre szűk hatvan kilométernyi autópálya Gyalu és Aranyosgyéres között, és vannak itt-ott Szilágyságban félbemaradt viaduktok, az egykori nagyszabású tervek töredező emlékművei. Lassú ország lettünk, lassan jár a vonat vagy az autóbusz, és lassan épül minden, ha épül egyáltalán. Ennek az okairól is érdemes lenne beszélni újra meg újra, de most katalán utazásunkról akartam szólni. Mi köze ennek az erdélyi infrastruktúra nyomorúságos állapotához, kérdezhetné valaki. Sok köze van, és nem csak olyan értelemben, hogy századszor, ezredszer is elmorfondírozhatunk rajta: ha mások, magyarok, szlovének, olaszok, franciák, spanyolok – most az útvonalat sorolom, amerre jártunk – tudnak utat építeni, a románok miért nem képesek erre.
Sokszorosan súlyosabb tanulság viszont ennél az, ami valójában nem a gazdaság fejlettségéből vagy elmaradottságából adódik, éppen ellenkezőleg, ismételten rá kell jönnünk, akár egy ilyen vakációs úton is, hogy van valami, amitől az EU jövője sokkal inkább függ, mint önmagában a közös piac jótékony hatásától. Részben gazdasági kérdés ez is természetesen, hiszen magam is arról beszéltem az imént, hogy az etnikumközi viszonyokat is pozitívan befolyásolhatná például egy autópálya vagy más hasonló nagyságrendű beruházások, amelyeknél figyelembe veszik az illető régió sajátosságait. És éppen ez a lényeg: a sajátosságok. Más szóval: az identitás, amelynek persze nemcsak nyelvi, kulturális, vallási, hanem gazdasági vonatkozásai is vannak. Azért fontos mindezt tisztázni, mert egyébként nem fogjuk megérteni, hogy mi a baja a nagyon gazdag Katalóniának, és mitől elégedetlen a viszonylag szegény Székelyföld is. (Tudom, nem tanácsos egy mondatban emlegetni Katalóniát és a Székelyföldet, vagy akár Erdélyt, mert netán ránk szakad az ég, de hadd tekintsek el most ettől a kockázattól: nem a követelések azonosak, hanem az elégedetlenségek hasonlóak mindkét esetben: identitárisak.)
Azt is tudom, nem az Európai Unió okozta a katalánok problémáit, jóval régebbi gondokról van szó, mint ahogy mi sem néhány éve, hanem lassan egy évszázada keressük a megoldást, miközben a román politikusok éppen nemzetállami kiteljesedésként, afféle nagyszerű diadalmenetként készülnek ünnepelni 2018-ban a centenáriumot. Nem az EU az oka hát réges-régi keserveinknek, de az EU segíthetett volna, és nem segített. Igazuk van-e a katalánoknak, amikor teljesen függetlenné akarnak válni? Nem tudom. Ők tudják. Igazunk van-e nekünk, amikor azt mondjuk, hogy Székelyföldnek – és általában az erdélyi magyaroknak – sokkal több döntési jogot kellene adni? Igen, ezt viszont mi tudjuk, hogy számos minket érintő kérdésben nekünk kellene döntenünk. Mint ahogy itt lenne az ideje egész Erdély száz esztendejét is végiggondolni, hogy miképpen viselte gondját ennek a hatalmas – a mostani Magyarországnál nagyobb – régiónak a román állam, nézzük meg iparát, mezőgazdaságát, infrastruktúráját. Nem nagyon van mit dicsekedni. Nem az egykori Megéneklünk, Románia fesztiválra emlékeztető rendezvényekkel kellene készülni az évfordulóra, hanem párbeszéddel, kibeszéléssel akár, és főleg az országon belüli – és az országaink közti - román-magyar viszony radikális újragondolásával. Mert számunkra ez a száz év – talán a kilencvenes évek végét, és a kétezres évek első évtizedét kivéve – Erdély multikulturális jellegének fokozatos visszaszorítását jelenti, a Romániára ráerőltetett nemzetállami egyenruhát, amely enyhén szólva derékban bő, hónaljban szűk, ahogy mondani szokás.
Attól függetlenül, hogy miképpen oldódik majd meg ez a spanyol-katalán patthelyzet, a katalán népszavazásból máris ki-ki a maga érdekei szerint, néha homlokegyenest ellentétes tanulságokat próbál leszűrni. A legközkeletűbb vélekedés, hogy mivel Katalónia a leggazdagabb tartománya Spanyolországnak (tényleg: az összterület egytizenhatodán, az összlakosság egyhatodával Katalónia a nemzeti jövedelem egyötödét termeli meg), a katalánok megelégelték, hogy pénzt kell adniuk a szegényebb tartományoknak. Innen kiindulva aztán kétféle konklúzió lehetséges: hogy a túl sok autonómia megárt, mert íme, adod a kisujjadat, és kell az egész karod, vagy pedig éppen ellenkezőleg: aki akar, lehessen minden feltétel nélkül független.
Igen, ismerjük mi is ezeket a „kisujj-érveket”, de főleg a gazdasági indokokat, csakhogy nálunk mindez tulajdonképpen fordítva működik, az egyik oldal szerint Székelyföldnek semmiféle autonómiát nem lehet adni, mert állítólag nem is tudna élni vele, a másik oldalon meg ugyancsak a szegénységet hozzák fel érvként, hogy Székelyföld azért szegény, mert nem dönthet fejlesztési kérdésekben, és nem használhatja erőforrásait úgy, ahogy az neki megfelelne. (Én ezt a szegénységet nem hangoztatnám annyit sem egyik, sem másik oldalon, mert szegény az egész ország, de a Székelyföldnek valóban sajátos jogokra lenne szüksége, illetve általában nagyobb önállóságot kellene adni minden romániai régiónak, és akkor talán Románia is jobban nézne ki.) A történelmi, földrajzi, politikai különbségek miatt értelmetlen lenne analógiát feltételezni, de a ziccert nem hagyhatom ki: a katalánokkal az a baj, hogy túl gazdagok, a székelyekkel meg az, hogy túl szegények.
Vannak, lehetnek mégis általános következtetések: Ukrajnától Skóciáig, a volt Jugoszláviától Katalóniáig számos példából lehetett volna okulni az elmúlt évtizedekben, és anélkül, hogy jósolgatni kezdenénk – netán eldöntenénk, hogy miben van igazuk a katalánoknak, és miben tévedett a vérlázító gumibotozáson innen és túl a spanyol központi kormány -, az EU jövőjéről beszélnünk kell. Ez a jövő: gazdasági kérdés is. Mint ahogy a különböző, saját államisággal nem rendelkező etnikumok jövője szintén: gazdasági kérdés is.
Alapjában véve a nyugat-európai szolidaritást gazdasági érdekek diktálták, amikor a múlt század ötvenes éveiben az Európai Szén- és Acélközösség létrejött, és ez ma sincsen másként. Viszont bármennyire is erősek ezek a gazdasági érdekek, mégis az identitáris kérdésekre adott válaszoktól függ szerintem, hogy sikerül-e a jövőben többek közt egy szoros gazdasági együttműködést is tovább építeni. Sok múlik azon, hogy az Európai Unió vezetői mennyire veszik figyelembe kontinensünk soknemzetiségű mivoltát, és mennyire tudnak olyan egységes, de alkalmazáskor a helyi közösségekhez rugalmasan igazodó direktívákat kidolgozni, amelyek tükrözik ezt a helyzetet.
Lehet, hogy gazdaságilag valamiféle amerikai típusú Európai Egyesült Államok lenne a (leg)működőképesebb, de egy ilyen államszövetségbe, úgy tűnik, nem igazán tudnak végzetes identitásvesztés nélkül beilleszkedni a nemzetek. Identitásvesztéssel vagy identitás-módosulással mindenképpen számolni kell, de a veszteségnek arányosnak kell lennie a nyereséggel. Így van ez az egy közös államban élő etnikumokkal, és így van a közös Európával is. Ismétlem, nem tudom megmondani, hogy a világnak Antoni Gaudít, Salvador Dalít, Joan Mirót ajándékozó, de egykor a nem katalán Pablo Picassót is útnak indító katalánoknak miért rossz a közérzetük Spanyolországon belül. (Az egymás iránti érzelmekről adott némi „tájékoztatást” az az ominózus gumibotozás.) Talán azért nem érzik jól magukat, mert minden autonómiájuk ellenére többet veszítenek identitásban, mint amennyit nyernek például biztonságos piacban, megbízható jövőképben és olyan napi kulturális kínálatban, ami nem hét és fél millió, hanem negyvenhat millió potenciális fogyasztónak szól. Valamit valamiért.
Úgy tűnik, a katalánoknak – vagy egy részüknek – ma rossz üzlet spanyolországinak lenni, és üzleten én most nem a pénzbeli, hanem a közérzeti – identitáris – nyereséget vagy veszteséget értem. Ma is változatlanul az Európai Unió híve vagyok, akárcsak húsz-huszonöt évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert a globalizálódó világ kihívásaira egymagunkban nem tudunk válaszolni. Meg aztán kisebbségi létünkben már az is felbecsülhetetlen győzelem, hogy oda utazunk ebben a multikulturális konglomerátumban, ahova éppen akarunk. Ám ha tartósan fenn akar maradni ez a mi közös Európánk, akkor újra kell gondolni a prioritásokat, és tetszik, nem tetszik, el kell fogadni azt is, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában nemcsak spanyolok vannak az EU-ban, hanem katalánok, baszkok vagy galiciaiak is, és hogy amikor a brüsszeli bürokraták valamit elképzelnek Romániában – mondjuk autópályát –, akkor az itt élő majdnem másfél millió magyar érdekeire – közérzetére – is gondolniuk kell.
Mint ahogy a románoknak sem kellene erről egy pillanatig sem megfeledkezniük.
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben? Kezdve a kisebbségi származású, de többségi retorikát használó államelnökkel, folytatva a pártelnökkel, akadnak-e felelős politikusok, akik elismerik, hogy jó lelkiismerettel akkor ünnepelhetne ez az ország, ha az utóbbi évek stagnálása, a jogos magyar igények visszaszorítása vagy a már kivívott jogok megcsonkítása után nekünk is nyújtana valamit? Rájönnek-e, hogy a katalán történet nem a meggondolatlanul odanyújtott kisujjról szól, hanem a rossz közérzetről? (Abból is tanulni lehetne, ahogy a kisebbségi jogokról folyton megfeledkező Brüsszel és Washington hallgatásától felbátorodva az állítólag Európa-párti ukrán vezetés nekilátott az anyanyelvű oktatás felszámolásának, és alig-alig lehetett – ne is igyunk még a medve bőrére! – megállítani.)
Az iskolabezárások és zászlólevételek helyett a létező alkotmányos és törvényes rendelkezések tiszteletben tartásával, új jogi keretek kialakításával, méltányos bánásmóddal lehetne nálunk is úgymond jobb közérzetre hangolni a magyarokat (nem pedig olyasmikkel, hogy az Európai Uniós kisebbségjogi szabályozást, a Minority SafePacket próbálja mindenáron megakadályozni a román diplomácia). Persze némi autópálya- és vasútfejlesztés sem ártana, nem beszélve a vidékfejlesztésről. A centenáriumnak meg nem arról kellene szólnia elsősorban, hogy mi volt mostanáig – túl sok jó nem történt velünk ebben a száz esztendőben –, hanem hogy mi lesz ezután.
Egyébként augusztus 14-én reggel indultunk haza Barcelonából, megaludtunk Génuában, aztán másnap ezerszáz kilométert hajtottunk Budapestig. Már itthon hallottuk harmadnap, augusztus 16-án a hírt a terrorista akcióról a Ramblán, talán százméternyire onnan, ahol két nappal korábban laktunk, és ahol délutánonként végigsétálva néztük, ahogy a népszavazásra biztatva vonultak nagy transzparensekkel a jól öltözött barcelonai polgárok, idősek és fiatalok egyaránt. Közben pedig ide-oda hullámzottak a Ramblán az augusztus 13-i FC Barcelona–Real Madrid mérkőzésre készülő szurkolók is. Minden az identitásról szólt körülöttünk, és ez ezután is így lesz. Még akkor is, ha valamikor régen az iskolában még azt tanultuk, hogy „a lét határozza meg a tudatot”. Markó Béla Transindex.ro
2017. október 5.
Orbán Viktor: felívelő pályára álltak a magyarok
A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lapcsaládunknak adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára. Orbán Viktor szerint létrejöhet egy elsősorban a gazdaságra összpontosító együttműködés a jelenlegi román kormánnyal, a jövő évi országgyűlési választások közeledtével pedig arra kéri a külhoni magyar állampolgárokat, hogy a megmérettetésen való részvétellel legyenek a mainál szebb közös magyar jövő részesei.
– A magyarországi politikai erőviszonyok és a felmérések ismeretében akár úgy is tűnhet, hogy lefutottnak tekinthető a jövő évi országgyűlési választások kimenetele, a győztes kiléte ismert, folytatható a jelenlegi irányvonal. Feltételezem azonban, hogy ettől még nem dől hátra a Fidesz–KDNP-szövetség. Milyen mérleget von kormánya elmúlt négy-, illetve nyolcéves munkája alapján?
– Egy választás sohasem lefutott. Ha valaki ezt gondolná, nemcsak politikai hibát követne el, de tiszteletlen is lenne a választópolgárokkal szemben. A választást nem felmérések, esélylatolgatások döntik el, hanem hús-vér magyar emberek. Hogy ők mit fognak dönteni, azt rajtuk kívül senki nem tudhatja. Kellő tisztelettel és türelemmel meg kell várni, hogy eljöjjön a választás napja, és a választók elmondják, mit gondolnak. Akármit fognak is mondani, nekünk ezt tudomásul kell vennünk, és aszerint kell folytatnunk a munkánkat és a politikai életünket. Egy magyar kormányzó pártnak egyetlen becsületbeli kötelessége van, hogy a szolgálat utolsó napjáig minden ügyet a magyarok érdeke szempontjából vizsgáljon és döntsön el. A négyéves időszak a választások éjszakáján ér véget, lezárultával mindenkinek megszűnik a mandátuma, és új korszak kezdődik. Én a magyar miniszterekkel négy évre szerződtem. Ez hamarosan lejár, mindenki leteszi a lantot, elszámol a munkájával, aztán a választások eredményének ismeretében eldöntjük, miként kezdjük a következő négy évet. Az igaz, hogy esélyek is léteznek, és az álszentség is tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát őszintén meg kell mondani: a Fidesz–KDNP-szövetségnek jó esélye van arra, hogy kiérdemelje a választók bizalmát. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt három és fél évben meg az azt megelőző négy évben is, meghirdettünk egy világos programot, és úgy érzem, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Megígértük, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk fölépíteni, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az dolgozhasson – ezt a célt elértük. A magyar társadalom jövőjét a családokra akartuk építeni, ezért támogattuk azokat az embereket, akik vállalják, hogy gyermeket szülnek, illetve nevelnek, és az adórendszerünk, egész gazdasági-politikai gondolkodásunk középpontjába a családot helyeztük. Szerintem a családok pontosan érzik, hogy gyermeket nevelni, családként élni ma kisebb terhet jelent, mint négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt. A harmadik dolog, amit vállaltunk, a nemzetegyesítés volt: megvan a magunk történelme, amit vállalni kell, az elől nem akarunk sem elbújni, sem félreugrani. Egy több részre szabdalt nemzeti közösség vagyunk, melynek tagjait összeköti a közös történelem, nyelv és kultúra. Nem hiszek abban, hogy lehet úgy sikeres az anyaország, ha sikertelen bármelyik nemzeti közösségünk a mai államhatárokon kívül és nem hiszem, hogy bármely határon túli közösségünk felhőtlenül boldog lehetne, akármilyen jól menne is a sorsa, ha közben szenvedne az anyaország. Lehet fáziskésés az anyaország, illetve az elszakított nemzetrészek fejlődése között, mert kell valamennyi idő ahhoz, hogy az otthoni sikerekből jusson elég forrás, energia a határon túlra, de a lényeg, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ma már a határon túli közösségek is érzik, hogy az anyaországnak jobban megy, mint korábban: stabilabb, erősebben áll a lábán, és tud segíteni. A negyedik vállalásunk pedig az volt, hogy nemzeti elvű, nemzeti célokat szolgáló külpolitikát folytatunk. Elsősorban azért vagyunk tagja az EU-nak és a NATO-nak, hogy ott a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk, márpedig belül könnyebb, mintha kívül lennénk. Mindezeken túl végig sikerült kapcsolatban maradnunk az emberekkel, ami a mostani nyugati demokráciában kulcskérdés, hiszen sok helyen a kormányzó csoportok elszakadtak a választópolgároktól. Mi viszont elindítottuk a nemzeti konzultációt, és a fontos kérdések megvitatásába, eldöntésébe rendszeresen bevonjuk az embereket, így sikerült fenntartani a kormány és a polgárok kapcsolatát. Ezek az eredmények és sikerek együtt adják az alapját annak, hogy jó reményekkel forduljunk rá a választási kampányra. De aki nem feszül meg érte, nem dolgozik éjt nappallá téve a bizalom megtartásán, az akármilyen jól áll is, a végén meglepetés érheti.
– Ezeknek az eredményeknek a megőrzését tekinti a 2018-as anyaországi megmérettetés legnagyobb tétjének?
– A választások tétje nem egyszerűen a megkezdett irány folytatása. Nagyobb feladat is tornyosul előttünk. Az elért eredményeket nem pusztán egy kormányváltás veszélyezteti, hanem az, hogy egész Európa olyan gonddal küszködik, amelyet nem tud megoldani, ez pedig a népvándorlás problémája. Úgy látom, Európa legtöbb országa nem akarja, nem tudja megvédeni magát ezzel szemben. Ha Magyarország nem tudja magát megvédeni a migrációs kihívással szemben, akkor az elmúlt nyolc évben kínnal-keservvel elért eredmény elpárolog. Teljesen új, kevert népességű Magyarország jönne létre, amelynek meggyengülne munkaképessége, munkaereje, hadra foghatósága, kulturális ereje. Én nem szeretnék ilyen országban élni, nem szeretném, hogy a gyerekeim ilyen országban nőjenek fel, és az unokáimnak sem kívánom ezt, ezért mi megmondjuk egyenesen, hogy magyar Magyarországot akarunk, ez pedig a népvándorlás megállítását feltételezi. Vannak olyan országok, amelyek bevándorlóországokká lettek, de én nem szeretném, ha Magyarország ilyenné válna. Aki egyetért velem, és szintén magyar, keresztény jövőt képzel el a gyereke számára, és nem akar kevert népességű, rossz közbiztonságú, terrorveszéllyel fenyegetett országban élni, azt arra kérem, újítsa meg velünk a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt kötött szövetséget.
– A jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választás lesz a második, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is szavazhatnak.
– Ha igaz, hogy közös jövőt építettünk az elmúlt években, ha igaz, hogy ezzel a munkával sikerült egy biztató jövő előtt megnyitnunk az utat, akkor nem szabad restnek lenni, hanem végig kell menni ezen az úton. Ez azt jelenti, hogy eljön a pillanat a következő évben, amikor meg kell erősíteni mindazt, amit eddig tettünk. A határon túli, az erdélyi magyaroknak is érdemes ismét részt venniük egy nagy, közös Kárpát-medencei magyar döntésben. Ahhoz, hogy részt vehessenek a választáson, regisztrálniuk kell, amit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert abból kapkodás lesz, és elvesztegetett szavazatokat eredményez. Arra biztatok minden magyart, hogy regisztráljon, a mostani regisztráció nem más, mint beiratkozás egy a mainál szebb, közös magyar jövőbe.
– Több mint másfél évtized telt el az első Fidesz-kormány idején meghirdetett nemzetpolitika egyik jelentős vívmánya, a kedvezménytörvény elfogadása óta, mára pedig a honosítás révén közel egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és beindult az elszakadt nemzetrészek gazdasági megerősítése. Mi a nemzetpolitika fő feladata a jövőben?
– Ha nemzetpolitikáról van szó, akkor középre és lefelé célzok. Fiatalkorom óta azt tapasztalom, hogy – még a legnehezebb időkben is – a magasan képzett, gimnáziumokból kikerülő, biztos családi háttérrel rendelkező, értelmiségi rétegek megtalálják a maguk útját magyarként a Kárpát-medencében. Nem könnyen, de valahogy meg tudnak maradni a magyarságukban, hiszen műveltek, képzettek, jó iskolákhoz férnek hozzá. Nem szabad róluk megfeledkezni, hiszen ők adják azt a minőséget, ami a magyar szellemet olyanná teszi, amire mindannyian büszkék lehetünk, tehát fontos, hogy legyen szellemi elitünk. Az alsóbb és középszintű csoportokkal viszont kiemelten kell foglalkozni, hiszen ők nehezebben maradnak meg a magyarságban, leginkább őket érinti az asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság. Olyan nemzetpolitikát kell folytatnunk, amely megfelel annak, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő érzés legyen, hanem kifizetődő is; de ne csak a legképzettebbeknek, hanem minden magyarnak megérje magyarnak lenni. Ezt a célt szolgálják a vállalkozásfejlesztési programok. Az anyaország most már képes arra, hogy minden, határon túli területen az otthonihoz hasonló célokat szolgáló gazdaságfejlesztési programot hirdessen, amely segítségével mindenki léphet egyet előre. Ezek a Délvidéken és Kárpátalján célba érnek, Erdélyben most kezdjük beindítani, a Felvidék esetében pedig megállapodtunk a szlovákokkal arról, hogy miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy ők is támogatni tudják. A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a magyarok azt fogják tapasztalni: csak azért, mert magyarok, szélesebb fejlődési, foglalkoztatási, jövedelmi, iskolázási lehetőségekkel rendelkeznek, mint korábban. Tehát meg fogja érni a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is, hogy megmaradjon a magyarságában. A magyarság törzsét kell most erősíteni és a gyökerét öntözni, a lombkorona rendben van.
– Az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megszűnése vagy az ukrán oktatási törvény is bebizonyította, hogy a külhoni magyarok által szerzett jogok visszavehetők. Milyen lehetőségei vannak az anyaországnak arra, hogy bővítse a határon túli közösségek jogainak védelmében, kiszélesítésében bevethető politikai-diplomáciai eszközök tárházát?
– Országonként más és más a helyzet. Először is fontos, hogy az anyaország folyamatosan kinyilvánítsa és megerősítse a jó szándékát. Mi nem akarunk ártani senkinek, csak azt akarjuk, hogy mindenki, akiről a Jóisten úgy döntött, hogy magyarnak születik, az megmaradhasson és boldogulhasson a magyarságában. Ehhez nyújtunk támogatást. Ez nem a románok, a szerbek vagy az ukránok ellen, hanem a magyarokról szól. Ha a magyaroknak jól megy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, azzal az ottani területek erősebbé válnak. Egy jó szándékú, a helyben élő magyar közösségeket erősítő politika a szomszédos államoknak is érdeke. Ez elvi kiindulópont, ahonnan valamennyiükkel próbálok fair, méltányos, tisztességes és őszinte kapcsolatot kiépíteni. Szlovákia esetében ez sikeres. Nem mondom, hogy nincsenek viták, mert viták minden állami viszonyrendszerben vannak, de a pozsonyi politikai vezetés megértette, hogy a szlovákok és magyarok közös érdekeinek szolgálata a feladat. Tudunk is együttműködni, napokon belül letesszük az új komáromi Duna-híd alapkövét. A szerbekkel történelmi kiegyezést hajtottunk végre; a francia–német megbékéléshez hasonló léptékű és érzelmi súlyú folyamatot indított el Áder János és Aleksandar Vucic elnök úr. Hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban van, ennek a törekvésnek a legerősebb támogatója Magyarország. Példaértékű a szerbek által a délvidéki magyaroknak biztosított autonómia, és persze az ottani magyarok szervezettsége is kiváló. Nehezebb a helyzet Romániában, itt a bizalmatlanság vastagabb ködként ereszkedik a két ország kapcsolataira. Ez történelmileg érthető, emiatt kár siránkozni, a történelmünk olyan-amilyen, az a kérdés, hogy mit tudunk belőle közösen kihozni. Amikor jó szándékú román vezetés van, amely megadja Magyarországnak a tiszteletet, akkor ki tudunk hozni ebből valamit, amikor meg rosszindulatú, akkor a kapcsolatok mindig felhígulnak. Mi, magyarok annyi tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal. Az elmúlt időszakban néhány román politikai vezetőtől én személyesen is nagyon sokat nyeltem, velem együtt pedig az anyaország is, de sosem támadtunk vissza. Ennek már középtávon meglesz az eredménye. Most egy bizalomépítési korszakban vagyunk, felvettem a kapcsolatot a román kormánypárt elnökével. Úgy érzem, össze tudunk illeszteni egy olyan együttműködési csomagot, amely elsősorban a gazdaságra összpontosít, és amely Romániának, a romániai magyaroknak és az anyaországnak egyaránt érdeke lehet. Hosszú út van még előttünk, de bizakodom.
– A Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgetésük során a PSD elnöke ígéretet tett a vásárhelyi katolikus iskola helyzetének megoldására. Mindez alapot teremthet a párbeszéd kialakulására az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar–román viszonyban?
– Amikor Romániában eldőltek a választási eredmények, mi kapcsolatfelvételt célzó lépéseket tettünk, amelyekkel új fejezetet akartunk nyitni. Ez a folyamat lassan haladt, most viszont a marosvásárhelyi iskola ügye felgyorsította. Minden rosszban van valami jó, esetünkben az, hogy a kapcsolatfelvétel felgyorsult. Meggyőződésem, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll, nagy dolgok fognak itt történni. Most már nem jogfosztás elleni védekezés, hanem jogerősítés lesz, nem szegénység, hanem nyugodt, kiszámítható ütemű és érzékelhető gyarapodás. A magyar családok erősebbekké válnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt voltak, nem nemzeti széthúzás lesz, hanem sokkal inkább összedolgozás. Ezentúl nem annak fogunk örülni, ha valaki más ad nekünk munkát, hanem magyarok fognak munkát adni magyaroknak versenyképes európai üzemekben. Ezt nem könnyű elhinni, nem ehhez voltunk szokva az elmúlt hetven évben. De állítom, most mégis ilyen korszak jön, ennek az alapjait megvetette a magyar alkotmány és az emberek támogatását élvező nemzeti kormány. Szerintem az a tény, hogy a magyarok felívelő pályán vannak, és szép jövő előtt állnak, a velünk való együttműködést is kívánatossá teszi. A román, a szlovák, a szerb és az ukrán nemzetnek is az az érdeke, hogy egy komoly sikerre készülődő országgal, mint Magyarország, jó viszonyt ápoljon. Mi nyitottak vagyunk, és szeretnénk, ha ebben a sikerben osztoznának a románok is. Egészen más hangulatú és más minőségű tíz-tizenöt évet látok Magyarország, illetve a Kárpát-medence előtt, mint amiben eddig éltünk.
– Miként győzhető meg Ukrajna Ön szerint a kisebbségeket sújtó jogszabály visszavonásáról?
– Nehéz a helyzet Ukrajnában, amit természetesen megértünk, hiszen mégiscsak olyan országról van szó, amely komoly katonai kihívásokkal néz szembe a keleti határain. Türelemmel és megértéssel vagyunk az ukránok iránt, de a szószegést nem tudjuk elfogadni. Mindig kiálltunk Ukrajna területi épsége mellett, és mi voltunk a leghangosabb, legerősebb képviselője annak, hogy az ország közelebb kerüljön az EU-hoz, kapják meg a vízummentességet. Viszont azt mindig kértük, hogy ne tűzzék napirendre a hírekből egyébként ismert, a politikai térben keringő kisebbség-, így magyarellenes javaslatokat. Elhittük nekik, hogy ez nem fog megtörténni, mégis, ahogy sikerült elérnünk az ukránoknak adandó kereskedelmi kedvezményeket és vízummentességet, már másnap el is fogadtak egy ilyen törvényt. Ezt nem tudjuk másnak tekinteni, mint övön aluli ütésnek, ezen a magyar politika nem tud túllépni. Ráadásul az ukrán parlament asztalán szerepel még két másik, hasonló szellemű törvénytervezet is. Ha Európa most szó nélkül lenyeli, hogy az oktatási törvénnyel jogvisszavétel történik, akkor a többi jogszabály kapcsán sem számíthatunk semmi jóra. Most kell megmutatnia Magyarországnak és Európának, hogy Ukrajna döntés előtt áll: akar-e európai ország lenni. Ha igen, akkor meg kell érteniük, hogy a kisebbségek által megszerzett jogokból visszavenni nem lehet.
– Miközben néhány éve a Fideszt még olyan bírálatok érték az RMDSZ részéről, hogy politikai ellenfelei támogatásával a szövetség gyengítésére törekszik, ma egyre jobb a két alakulat viszonya. Mi a magyarázata ennek a kibékülésnek?
– Voltak nehézségeink az RMDSZ-szel, ezek inkább az előző vezetéshez kötődtek, nem a mostanihoz. A mi politikai közösségünk, a polgári-nemzeti tábor nem tudta megemészteni, hogy a 2002-es választások idején az RMDSZ akkori elnöke azt sem várta meg, hogy a választások második fordulójában megvívhassuk a küzdelmet, már hátat fordított nekünk. Most már új vezetése van az RMDSZ-nek. Mindig az volt az álláspontom, a magyarországi magyaroknak az a dolguk, hogy tudomásul vegyék az itt élő emberek döntését. Márpedig az itt élő emberek rendszeresen hetven-nyolcvan százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki.
– Miként vélekedik a külhoni, ezen belül az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyeiről?
– Az autonómia olyan cél, amelyről sok vita van, de a magyaroknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs arra, hogy föladják. Érdemes tisztázó vitákat folytatni. Szerbiában például kiderült: attól, hogy a magyarok példaértékű autonómiában részesültek, Szerbia nem gyengébb lett, hanem erősebb. Hosszú, intellektuális és politikai szervezőmunkát kell végeznünk, és majd célt fogunk érni. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lapcsaládunknak adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára. Orbán Viktor szerint létrejöhet egy elsősorban a gazdaságra összpontosító együttműködés a jelenlegi román kormánnyal, a jövő évi országgyűlési választások közeledtével pedig arra kéri a külhoni magyar állampolgárokat, hogy a megmérettetésen való részvétellel legyenek a mainál szebb közös magyar jövő részesei.
– A magyarországi politikai erőviszonyok és a felmérések ismeretében akár úgy is tűnhet, hogy lefutottnak tekinthető a jövő évi országgyűlési választások kimenetele, a győztes kiléte ismert, folytatható a jelenlegi irányvonal. Feltételezem azonban, hogy ettől még nem dől hátra a Fidesz–KDNP-szövetség. Milyen mérleget von kormánya elmúlt négy-, illetve nyolcéves munkája alapján?
– Egy választás sohasem lefutott. Ha valaki ezt gondolná, nemcsak politikai hibát követne el, de tiszteletlen is lenne a választópolgárokkal szemben. A választást nem felmérések, esélylatolgatások döntik el, hanem hús-vér magyar emberek. Hogy ők mit fognak dönteni, azt rajtuk kívül senki nem tudhatja. Kellő tisztelettel és türelemmel meg kell várni, hogy eljöjjön a választás napja, és a választók elmondják, mit gondolnak. Akármit fognak is mondani, nekünk ezt tudomásul kell vennünk, és aszerint kell folytatnunk a munkánkat és a politikai életünket. Egy magyar kormányzó pártnak egyetlen becsületbeli kötelessége van, hogy a szolgálat utolsó napjáig minden ügyet a magyarok érdeke szempontjából vizsgáljon és döntsön el. A négyéves időszak a választások éjszakáján ér véget, lezárultával mindenkinek megszűnik a mandátuma, és új korszak kezdődik. Én a magyar miniszterekkel négy évre szerződtem. Ez hamarosan lejár, mindenki leteszi a lantot, elszámol a munkájával, aztán a választások eredményének ismeretében eldöntjük, miként kezdjük a következő négy évet. Az igaz, hogy esélyek is léteznek, és az álszentség is tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát őszintén meg kell mondani: a Fidesz–KDNP-szövetségnek jó esélye van arra, hogy kiérdemelje a választók bizalmát. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt három és fél évben meg az azt megelőző négy évben is, meghirdettünk egy világos programot, és úgy érzem, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Megígértük, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk fölépíteni, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az dolgozhasson – ezt a célt elértük. A magyar társadalom jövőjét a családokra akartuk építeni, ezért támogattuk azokat az embereket, akik vállalják, hogy gyermeket szülnek, illetve nevelnek, és az adórendszerünk, egész gazdasági-politikai gondolkodásunk középpontjába a családot helyeztük. Szerintem a családok pontosan érzik, hogy gyermeket nevelni, családként élni ma kisebb terhet jelent, mint négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt. A harmadik dolog, amit vállaltunk, a nemzetegyesítés volt: megvan a magunk történelme, amit vállalni kell, az elől nem akarunk sem elbújni, sem félreugrani. Egy több részre szabdalt nemzeti közösség vagyunk, melynek tagjait összeköti a közös történelem, nyelv és kultúra. Nem hiszek abban, hogy lehet úgy sikeres az anyaország, ha sikertelen bármelyik nemzeti közösségünk a mai államhatárokon kívül és nem hiszem, hogy bármely határon túli közösségünk felhőtlenül boldog lehetne, akármilyen jól menne is a sorsa, ha közben szenvedne az anyaország. Lehet fáziskésés az anyaország, illetve az elszakított nemzetrészek fejlődése között, mert kell valamennyi idő ahhoz, hogy az otthoni sikerekből jusson elég forrás, energia a határon túlra, de a lényeg, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ma már a határon túli közösségek is érzik, hogy az anyaországnak jobban megy, mint korábban: stabilabb, erősebben áll a lábán, és tud segíteni. A negyedik vállalásunk pedig az volt, hogy nemzeti elvű, nemzeti célokat szolgáló külpolitikát folytatunk. Elsősorban azért vagyunk tagja az EU-nak és a NATO-nak, hogy ott a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk, márpedig belül könnyebb, mintha kívül lennénk. Mindezeken túl végig sikerült kapcsolatban maradnunk az emberekkel, ami a mostani nyugati demokráciában kulcskérdés, hiszen sok helyen a kormányzó csoportok elszakadtak a választópolgároktól. Mi viszont elindítottuk a nemzeti konzultációt, és a fontos kérdések megvitatásába, eldöntésébe rendszeresen bevonjuk az embereket, így sikerült fenntartani a kormány és a polgárok kapcsolatát. Ezek az eredmények és sikerek együtt adják az alapját annak, hogy jó reményekkel forduljunk rá a választási kampányra. De aki nem feszül meg érte, nem dolgozik éjt nappallá téve a bizalom megtartásán, az akármilyen jól áll is, a végén meglepetés érheti.
– Ezeknek az eredményeknek a megőrzését tekinti a 2018-as anyaországi megmérettetés legnagyobb tétjének?
– A választások tétje nem egyszerűen a megkezdett irány folytatása. Nagyobb feladat is tornyosul előttünk. Az elért eredményeket nem pusztán egy kormányváltás veszélyezteti, hanem az, hogy egész Európa olyan gonddal küszködik, amelyet nem tud megoldani, ez pedig a népvándorlás problémája. Úgy látom, Európa legtöbb országa nem akarja, nem tudja megvédeni magát ezzel szemben. Ha Magyarország nem tudja magát megvédeni a migrációs kihívással szemben, akkor az elmúlt nyolc évben kínnal-keservvel elért eredmény elpárolog. Teljesen új, kevert népességű Magyarország jönne létre, amelynek meggyengülne munkaképessége, munkaereje, hadra foghatósága, kulturális ereje. Én nem szeretnék ilyen országban élni, nem szeretném, hogy a gyerekeim ilyen országban nőjenek fel, és az unokáimnak sem kívánom ezt, ezért mi megmondjuk egyenesen, hogy magyar Magyarországot akarunk, ez pedig a népvándorlás megállítását feltételezi. Vannak olyan országok, amelyek bevándorlóországokká lettek, de én nem szeretném, ha Magyarország ilyenné válna. Aki egyetért velem, és szintén magyar, keresztény jövőt képzel el a gyereke számára, és nem akar kevert népességű, rossz közbiztonságú, terrorveszéllyel fenyegetett országban élni, azt arra kérem, újítsa meg velünk a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt kötött szövetséget.
– A jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választás lesz a második, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is szavazhatnak.
– Ha igaz, hogy közös jövőt építettünk az elmúlt években, ha igaz, hogy ezzel a munkával sikerült egy biztató jövő előtt megnyitnunk az utat, akkor nem szabad restnek lenni, hanem végig kell menni ezen az úton. Ez azt jelenti, hogy eljön a pillanat a következő évben, amikor meg kell erősíteni mindazt, amit eddig tettünk. A határon túli, az erdélyi magyaroknak is érdemes ismét részt venniük egy nagy, közös Kárpát-medencei magyar döntésben. Ahhoz, hogy részt vehessenek a választáson, regisztrálniuk kell, amit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert abból kapkodás lesz, és elvesztegetett szavazatokat eredményez. Arra biztatok minden magyart, hogy regisztráljon, a mostani regisztráció nem más, mint beiratkozás egy a mainál szebb, közös magyar jövőbe.
– Több mint másfél évtized telt el az első Fidesz-kormány idején meghirdetett nemzetpolitika egyik jelentős vívmánya, a kedvezménytörvény elfogadása óta, mára pedig a honosítás révén közel egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és beindult az elszakadt nemzetrészek gazdasági megerősítése. Mi a nemzetpolitika fő feladata a jövőben?
– Ha nemzetpolitikáról van szó, akkor középre és lefelé célzok. Fiatalkorom óta azt tapasztalom, hogy – még a legnehezebb időkben is – a magasan képzett, gimnáziumokból kikerülő, biztos családi háttérrel rendelkező, értelmiségi rétegek megtalálják a maguk útját magyarként a Kárpát-medencében. Nem könnyen, de valahogy meg tudnak maradni a magyarságukban, hiszen műveltek, képzettek, jó iskolákhoz férnek hozzá. Nem szabad róluk megfeledkezni, hiszen ők adják azt a minőséget, ami a magyar szellemet olyanná teszi, amire mindannyian büszkék lehetünk, tehát fontos, hogy legyen szellemi elitünk. Az alsóbb és középszintű csoportokkal viszont kiemelten kell foglalkozni, hiszen ők nehezebben maradnak meg a magyarságban, leginkább őket érinti az asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság. Olyan nemzetpolitikát kell folytatnunk, amely megfelel annak, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő érzés legyen, hanem kifizetődő is; de ne csak a legképzettebbeknek, hanem minden magyarnak megérje magyarnak lenni. Ezt a célt szolgálják a vállalkozásfejlesztési programok. Az anyaország most már képes arra, hogy minden, határon túli területen az otthonihoz hasonló célokat szolgáló gazdaságfejlesztési programot hirdessen, amely segítségével mindenki léphet egyet előre. Ezek a Délvidéken és Kárpátalján célba érnek, Erdélyben most kezdjük beindítani, a Felvidék esetében pedig megállapodtunk a szlovákokkal arról, hogy miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy ők is támogatni tudják. A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a magyarok azt fogják tapasztalni: csak azért, mert magyarok, szélesebb fejlődési, foglalkoztatási, jövedelmi, iskolázási lehetőségekkel rendelkeznek, mint korábban. Tehát meg fogja érni a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is, hogy megmaradjon a magyarságában. A magyarság törzsét kell most erősíteni és a gyökerét öntözni, a lombkorona rendben van.
– Az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megszűnése vagy az ukrán oktatási törvény is bebizonyította, hogy a külhoni magyarok által szerzett jogok visszavehetők. Milyen lehetőségei vannak az anyaországnak arra, hogy bővítse a határon túli közösségek jogainak védelmében, kiszélesítésében bevethető politikai-diplomáciai eszközök tárházát?
– Országonként más és más a helyzet. Először is fontos, hogy az anyaország folyamatosan kinyilvánítsa és megerősítse a jó szándékát. Mi nem akarunk ártani senkinek, csak azt akarjuk, hogy mindenki, akiről a Jóisten úgy döntött, hogy magyarnak születik, az megmaradhasson és boldogulhasson a magyarságában. Ehhez nyújtunk támogatást. Ez nem a románok, a szerbek vagy az ukránok ellen, hanem a magyarokról szól. Ha a magyaroknak jól megy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, azzal az ottani területek erősebbé válnak. Egy jó szándékú, a helyben élő magyar közösségeket erősítő politika a szomszédos államoknak is érdeke. Ez elvi kiindulópont, ahonnan valamennyiükkel próbálok fair, méltányos, tisztességes és őszinte kapcsolatot kiépíteni. Szlovákia esetében ez sikeres. Nem mondom, hogy nincsenek viták, mert viták minden állami viszonyrendszerben vannak, de a pozsonyi politikai vezetés megértette, hogy a szlovákok és magyarok közös érdekeinek szolgálata a feladat. Tudunk is együttműködni, napokon belül letesszük az új komáromi Duna-híd alapkövét. A szerbekkel történelmi kiegyezést hajtottunk végre; a francia–német megbékéléshez hasonló léptékű és érzelmi súlyú folyamatot indított el Áder János és Aleksandar Vucic elnök úr. Hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban van, ennek a törekvésnek a legerősebb támogatója Magyarország. Példaértékű a szerbek által a délvidéki magyaroknak biztosított autonómia, és persze az ottani magyarok szervezettsége is kiváló. Nehezebb a helyzet Romániában, itt a bizalmatlanság vastagabb ködként ereszkedik a két ország kapcsolataira. Ez történelmileg érthető, emiatt kár siránkozni, a történelmünk olyan-amilyen, az a kérdés, hogy mit tudunk belőle közösen kihozni. Amikor jó szándékú román vezetés van, amely megadja Magyarországnak a tiszteletet, akkor ki tudunk hozni ebből valamit, amikor meg rosszindulatú, akkor a kapcsolatok mindig felhígulnak. Mi, magyarok annyi tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal. Az elmúlt időszakban néhány román politikai vezetőtől én személyesen is nagyon sokat nyeltem, velem együtt pedig az anyaország is, de sosem támadtunk vissza. Ennek már középtávon meglesz az eredménye. Most egy bizalomépítési korszakban vagyunk, felvettem a kapcsolatot a román kormánypárt elnökével. Úgy érzem, össze tudunk illeszteni egy olyan együttműködési csomagot, amely elsősorban a gazdaságra összpontosít, és amely Romániának, a romániai magyaroknak és az anyaországnak egyaránt érdeke lehet. Hosszú út van még előttünk, de bizakodom.
– A Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgetésük során a PSD elnöke ígéretet tett a vásárhelyi katolikus iskola helyzetének megoldására. Mindez alapot teremthet a párbeszéd kialakulására az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar–román viszonyban?
– Amikor Romániában eldőltek a választási eredmények, mi kapcsolatfelvételt célzó lépéseket tettünk, amelyekkel új fejezetet akartunk nyitni. Ez a folyamat lassan haladt, most viszont a marosvásárhelyi iskola ügye felgyorsította. Minden rosszban van valami jó, esetünkben az, hogy a kapcsolatfelvétel felgyorsult. Meggyőződésem, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll, nagy dolgok fognak itt történni. Most már nem jogfosztás elleni védekezés, hanem jogerősítés lesz, nem szegénység, hanem nyugodt, kiszámítható ütemű és érzékelhető gyarapodás. A magyar családok erősebbekké válnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt voltak, nem nemzeti széthúzás lesz, hanem sokkal inkább összedolgozás. Ezentúl nem annak fogunk örülni, ha valaki más ad nekünk munkát, hanem magyarok fognak munkát adni magyaroknak versenyképes európai üzemekben. Ezt nem könnyű elhinni, nem ehhez voltunk szokva az elmúlt hetven évben. De állítom, most mégis ilyen korszak jön, ennek az alapjait megvetette a magyar alkotmány és az emberek támogatását élvező nemzeti kormány. Szerintem az a tény, hogy a magyarok felívelő pályán vannak, és szép jövő előtt állnak, a velünk való együttműködést is kívánatossá teszi. A román, a szlovák, a szerb és az ukrán nemzetnek is az az érdeke, hogy egy komoly sikerre készülődő országgal, mint Magyarország, jó viszonyt ápoljon. Mi nyitottak vagyunk, és szeretnénk, ha ebben a sikerben osztoznának a románok is. Egészen más hangulatú és más minőségű tíz-tizenöt évet látok Magyarország, illetve a Kárpát-medence előtt, mint amiben eddig éltünk.
– Miként győzhető meg Ukrajna Ön szerint a kisebbségeket sújtó jogszabály visszavonásáról?
– Nehéz a helyzet Ukrajnában, amit természetesen megértünk, hiszen mégiscsak olyan országról van szó, amely komoly katonai kihívásokkal néz szembe a keleti határain. Türelemmel és megértéssel vagyunk az ukránok iránt, de a szószegést nem tudjuk elfogadni. Mindig kiálltunk Ukrajna területi épsége mellett, és mi voltunk a leghangosabb, legerősebb képviselője annak, hogy az ország közelebb kerüljön az EU-hoz, kapják meg a vízummentességet. Viszont azt mindig kértük, hogy ne tűzzék napirendre a hírekből egyébként ismert, a politikai térben keringő kisebbség-, így magyarellenes javaslatokat. Elhittük nekik, hogy ez nem fog megtörténni, mégis, ahogy sikerült elérnünk az ukránoknak adandó kereskedelmi kedvezményeket és vízummentességet, már másnap el is fogadtak egy ilyen törvényt. Ezt nem tudjuk másnak tekinteni, mint övön aluli ütésnek, ezen a magyar politika nem tud túllépni. Ráadásul az ukrán parlament asztalán szerepel még két másik, hasonló szellemű törvénytervezet is. Ha Európa most szó nélkül lenyeli, hogy az oktatási törvénnyel jogvisszavétel történik, akkor a többi jogszabály kapcsán sem számíthatunk semmi jóra. Most kell megmutatnia Magyarországnak és Európának, hogy Ukrajna döntés előtt áll: akar-e európai ország lenni. Ha igen, akkor meg kell érteniük, hogy a kisebbségek által megszerzett jogokból visszavenni nem lehet.
– Miközben néhány éve a Fideszt még olyan bírálatok érték az RMDSZ részéről, hogy politikai ellenfelei támogatásával a szövetség gyengítésére törekszik, ma egyre jobb a két alakulat viszonya. Mi a magyarázata ennek a kibékülésnek?
– Voltak nehézségeink az RMDSZ-szel, ezek inkább az előző vezetéshez kötődtek, nem a mostanihoz. A mi politikai közösségünk, a polgári-nemzeti tábor nem tudta megemészteni, hogy a 2002-es választások idején az RMDSZ akkori elnöke azt sem várta meg, hogy a választások második fordulójában megvívhassuk a küzdelmet, már hátat fordított nekünk. Most már új vezetése van az RMDSZ-nek. Mindig az volt az álláspontom, a magyarországi magyaroknak az a dolguk, hogy tudomásul vegyék az itt élő emberek döntését. Márpedig az itt élő emberek rendszeresen hetven-nyolcvan százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki.
– Miként vélekedik a külhoni, ezen belül az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyeiről?
– Az autonómia olyan cél, amelyről sok vita van, de a magyaroknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs arra, hogy föladják. Érdemes tisztázó vitákat folytatni. Szerbiában például kiderült: attól, hogy a magyarok példaértékű autonómiában részesültek, Szerbia nem gyengébb lett, hanem erősebb. Hosszú, intellektuális és politikai szervezőmunkát kell végeznünk, és majd célt fogunk érni. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 5.
Erdély fővárosába látogatott Orbán Viktor
Kolozsváron ünnepelte a reformáció 500. évfordulóját Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szászfenesen pedig jelenlétében avatták fel a Kolozs megyei község új református templomát.
Felemelő jelenségnek lehettünk részesei az 500 éves reformáció szombati ünnepségén Kolozsváron: a kincses városban ritkán hallható fúvószenére gyülekezett istentiszteletre több mint ötszáz lelkész és gondnok – híveik tömeges kíséretében. A háromszéki Réty fúvószenekara nemcsak élő példája egy erős székelyföldi hagyománynak, de évtizedek óta az egyik legharmonikusabban játszó erdélyi fúvószenekar. A felújított rétyi református templom idei ünnepségén részt vett Kató Béla református püspök, az ott játszó zenekar meghallgatása után rögtön meg is hívta őket kiszínezni a kolozsvári ünnepséget – újságolta az egyik fúvós. Bár a számos meghívott megtöltötte a Farkas utcai templomot, a híveket a kora reggeli hűvös idő sem riasztotta el, az istenháza előtti téren hamar megteltek a rögtönzött padsorok a kivetítő előtt. A buzgón éneklő fiatalok nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy a reformáció eszménye és egyháza nem kihalófélben lévő felekezet. Orbán Viktor miniszterelnök is énekeskönyvvel a kezében érkezett az ünnepi istentiszteletre: a kivetítő előtt várakozó polgárok tapssal és néhány éljenző felkiáltással köszöntötték.
A román operatőrök miatt azonban ezúttal sem zajlódhatott le botránymentesen a rendezvény: az esemény szervezőinek kérésére sorfalat álló teológusokat – köztük fiatal lányokat – is rángatott, illetve felnyomott a templom szomszédságában álló épület falára egy operatőr, hogy filmezhessen. Az egyetemisták hiába próbálták megértetni vele, hogy amíg a miniszterelnök és a meghívottak nem vonulnak ki a templomból, addig a civilek nem léphetik át a sorfalat, a férfi sértő jelzőkkel illette a teológusokat és egy kollégája segítségével erőszakosan kitört a sorból. A békés megoldás lehetőségét bizonyítja, hogy néhány perc múlva egy magyar tudósító érdeklődött az egyetemistáktól, pontosan hová szabad állnia, hol szabad filmeznie, mire a diákok eligazították, ő pedig gond nélkül elkészíthette a felvételeit.
Felemelt fejjel, lelkipásztori segítséggel
„Nemcsak értékmentők lehetünk, hanem újra értékteremtők is” – fogalmazott Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az ökomenikus istentiszteleten, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara szolgált. A püspök szavait alátámasztotta az érdeklődők egyre duzzadó létszáma, akik az Apafi Mihály Egyetemi Kollégium udvarára már szinte be sem fértek. A felújított Protestáns Teológiai Intézet udvarán zajló ünnepséget kivetítőn követő tömeg bizonyította: a tévhitek ellenére a ma emberének is szüksége van a lelkészeire. A teológia épülete már 122 éve a teológusképzés otthona, komoly felújítására pedig száz éve nem került sor. A létesítményt felújították, az ingatlan pedig Szász Domokos mellszobrával is gazdagodott: az 1838 és 1899 között élt erdélyi református püspöknek köszönheti minden romániai magyar protestáns a kolozsvári lelkészképző akadémia felépítését. „A magyar állam nem holmi revizionista álmokat támogat, hanem olyan kézzelfogható segítséget nyújt, amelynek köszönhetően megmaradhatunk, mert mi, erdélyi magyarok nem fogadjuk el másodrangúságunkat” – hangsúlyozta Kató Béla erdélyi református püspök. A rendezvény politikai vonatkozása azonban ennyiben ki is merült, az eseménynek ugyanis jól érezhetően egyetlen központi célja volt: emlékeztetni minden erdélyi magyart arra, hogy kisebbségünk fennmaradásának tekintetében mennyit köszönhetünk a vallásnál és egyháznál jóval többet jelentő reformációnak. Az ünnepi beszédek terén ismerték el és adtak hálát az egyházi vezetők az anyanyelven történő könyvnyomtatásért, az írni-olvasni tanulás lehetőségéért és vallásgyakorlásért, a szabadabb, nyitottabb, felvilágosultabb gondolkodásért. Orbán Viktor nehezen tudott megszólalni a megelőlegezett tapstól. Beszédében ugyanakkor Illyés Gyulát idézve hangsúlyozta, nem létezne ma ennyire erős magyarság a reformátor Kálvin János nélkül. „Mi magyarok szétszórva is egy test vagyunk, a beszorítottság évei után pedig következzen a nemzeti büszkeség és a felemelt fej, amelynek kialakításában fontos feladat vár a mostani és leendő lelkipásztorokra” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, majd kért még ötszáz évet a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, amit keresztényként és magyarként bátran, büszkén leélhetünk. A kormányfő felhívta a teológusok figyelmét arra, hogy nemcsak megtisztelő, de komoly felelősséggel járó feladat is őrizniük és tovább adniuk azt a súlyos szellemi és kulturális hagyományt, ami az elmúlt 500 évben gyűlt össze. Ugyancsak szombaton nyitották meg az Erdélyi Református Múzeum tematikus kiállítását, amelynek egyik termében kreatívan századokra felosztva futhatunk végig a reformáció nagyobb erdélyi állomásain, egy másik teremben a két nagy erdélyi református központ, Marosvásárhely és Kolozsvár egyházi történetébe pillanthatunk bele, végül megismerhetjük azokat a nemesi családokat, akik sem anyagiakat, sem energiát nem kímélve áldoztak azért, hogy a 16. és 17. századokban Erdély-szerte számos protestáns gyülekezet alakuljon ki. A kiállítást többszáz éves úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák gazdagítják, az emeleten az egyházkerület levéltára mellett Berde Mária író és testvére, Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be.
Szászfenesi templomavató
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának avatóünnepségén. Az MTI tájékoztatása szerint a miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését.” Orbán megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan, mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta a magyar miniszterelnök.
Keresztelővel kezdődött az ünnepség
A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. „Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor volt a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitójának is. Magyarország miniszterelnöke beszédet mondott a nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vett a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. A magyar állam által támogatott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mondott Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Kolozsváron ünnepelte a reformáció 500. évfordulóját Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szászfenesen pedig jelenlétében avatták fel a Kolozs megyei község új református templomát.
Felemelő jelenségnek lehettünk részesei az 500 éves reformáció szombati ünnepségén Kolozsváron: a kincses városban ritkán hallható fúvószenére gyülekezett istentiszteletre több mint ötszáz lelkész és gondnok – híveik tömeges kíséretében. A háromszéki Réty fúvószenekara nemcsak élő példája egy erős székelyföldi hagyománynak, de évtizedek óta az egyik legharmonikusabban játszó erdélyi fúvószenekar. A felújított rétyi református templom idei ünnepségén részt vett Kató Béla református püspök, az ott játszó zenekar meghallgatása után rögtön meg is hívta őket kiszínezni a kolozsvári ünnepséget – újságolta az egyik fúvós. Bár a számos meghívott megtöltötte a Farkas utcai templomot, a híveket a kora reggeli hűvös idő sem riasztotta el, az istenháza előtti téren hamar megteltek a rögtönzött padsorok a kivetítő előtt. A buzgón éneklő fiatalok nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy a reformáció eszménye és egyháza nem kihalófélben lévő felekezet. Orbán Viktor miniszterelnök is énekeskönyvvel a kezében érkezett az ünnepi istentiszteletre: a kivetítő előtt várakozó polgárok tapssal és néhány éljenző felkiáltással köszöntötték.
A román operatőrök miatt azonban ezúttal sem zajlódhatott le botránymentesen a rendezvény: az esemény szervezőinek kérésére sorfalat álló teológusokat – köztük fiatal lányokat – is rángatott, illetve felnyomott a templom szomszédságában álló épület falára egy operatőr, hogy filmezhessen. Az egyetemisták hiába próbálták megértetni vele, hogy amíg a miniszterelnök és a meghívottak nem vonulnak ki a templomból, addig a civilek nem léphetik át a sorfalat, a férfi sértő jelzőkkel illette a teológusokat és egy kollégája segítségével erőszakosan kitört a sorból. A békés megoldás lehetőségét bizonyítja, hogy néhány perc múlva egy magyar tudósító érdeklődött az egyetemistáktól, pontosan hová szabad állnia, hol szabad filmeznie, mire a diákok eligazították, ő pedig gond nélkül elkészíthette a felvételeit.
Felemelt fejjel, lelkipásztori segítséggel
„Nemcsak értékmentők lehetünk, hanem újra értékteremtők is” – fogalmazott Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az ökomenikus istentiszteleten, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara szolgált. A püspök szavait alátámasztotta az érdeklődők egyre duzzadó létszáma, akik az Apafi Mihály Egyetemi Kollégium udvarára már szinte be sem fértek. A felújított Protestáns Teológiai Intézet udvarán zajló ünnepséget kivetítőn követő tömeg bizonyította: a tévhitek ellenére a ma emberének is szüksége van a lelkészeire. A teológia épülete már 122 éve a teológusképzés otthona, komoly felújítására pedig száz éve nem került sor. A létesítményt felújították, az ingatlan pedig Szász Domokos mellszobrával is gazdagodott: az 1838 és 1899 között élt erdélyi református püspöknek köszönheti minden romániai magyar protestáns a kolozsvári lelkészképző akadémia felépítését. „A magyar állam nem holmi revizionista álmokat támogat, hanem olyan kézzelfogható segítséget nyújt, amelynek köszönhetően megmaradhatunk, mert mi, erdélyi magyarok nem fogadjuk el másodrangúságunkat” – hangsúlyozta Kató Béla erdélyi református püspök. A rendezvény politikai vonatkozása azonban ennyiben ki is merült, az eseménynek ugyanis jól érezhetően egyetlen központi célja volt: emlékeztetni minden erdélyi magyart arra, hogy kisebbségünk fennmaradásának tekintetében mennyit köszönhetünk a vallásnál és egyháznál jóval többet jelentő reformációnak. Az ünnepi beszédek terén ismerték el és adtak hálát az egyházi vezetők az anyanyelven történő könyvnyomtatásért, az írni-olvasni tanulás lehetőségéért és vallásgyakorlásért, a szabadabb, nyitottabb, felvilágosultabb gondolkodásért. Orbán Viktor nehezen tudott megszólalni a megelőlegezett tapstól. Beszédében ugyanakkor Illyés Gyulát idézve hangsúlyozta, nem létezne ma ennyire erős magyarság a reformátor Kálvin János nélkül. „Mi magyarok szétszórva is egy test vagyunk, a beszorítottság évei után pedig következzen a nemzeti büszkeség és a felemelt fej, amelynek kialakításában fontos feladat vár a mostani és leendő lelkipásztorokra” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, majd kért még ötszáz évet a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, amit keresztényként és magyarként bátran, büszkén leélhetünk. A kormányfő felhívta a teológusok figyelmét arra, hogy nemcsak megtisztelő, de komoly felelősséggel járó feladat is őrizniük és tovább adniuk azt a súlyos szellemi és kulturális hagyományt, ami az elmúlt 500 évben gyűlt össze. Ugyancsak szombaton nyitották meg az Erdélyi Református Múzeum tematikus kiállítását, amelynek egyik termében kreatívan századokra felosztva futhatunk végig a reformáció nagyobb erdélyi állomásain, egy másik teremben a két nagy erdélyi református központ, Marosvásárhely és Kolozsvár egyházi történetébe pillanthatunk bele, végül megismerhetjük azokat a nemesi családokat, akik sem anyagiakat, sem energiát nem kímélve áldoztak azért, hogy a 16. és 17. századokban Erdély-szerte számos protestáns gyülekezet alakuljon ki. A kiállítást többszáz éves úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák gazdagítják, az emeleten az egyházkerület levéltára mellett Berde Mária író és testvére, Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be.
Szászfenesi templomavató
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának avatóünnepségén. Az MTI tájékoztatása szerint a miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését.” Orbán megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan, mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta a magyar miniszterelnök.
Keresztelővel kezdődött az ünnepség
A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. „Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor volt a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitójának is. Magyarország miniszterelnöke beszédet mondott a nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vett a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. A magyar állam által támogatott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mondott Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. október 5.
Viharos erejű szél söpör végig Erdélyen
Erőteljes szél söpör végig az egész országban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Közel egy teljes napon át érvényes a prognózis.
Csütörtökön 15 órától péntek 10 óráig lép érvénybe a figyelmeztetés, elsősorban Erdélyben számíthatunk a szél felerősödésére, akár 50-55 km/h szélrohamokra. Ez különösen hegyi vidékekre érvényes 1800 méter magasság fölött.
A Keleti Kárpátoknál 90-110 km/h széllökésekre is lehet számítani.
Csütörtökön enyhén felmelegedik az időjárás, különösen az ország délnyugati részében. Pénteken lehűlés várható és esőzések az ország minden részén. maszol.ro
Erőteljes szél söpör végig az egész országban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Közel egy teljes napon át érvényes a prognózis.
Csütörtökön 15 órától péntek 10 óráig lép érvénybe a figyelmeztetés, elsősorban Erdélyben számíthatunk a szél felerősödésére, akár 50-55 km/h szélrohamokra. Ez különösen hegyi vidékekre érvényes 1800 méter magasság fölött.
A Keleti Kárpátoknál 90-110 km/h széllökésekre is lehet számítani.
Csütörtökön enyhén felmelegedik az időjárás, különösen az ország délnyugati részében. Pénteken lehűlés várható és esőzések az ország minden részén. maszol.ro
2017. október 6.
MAGYAR ÉS ROMÁN DIÁKOK TÖLTÖTTÉK EGYÜTT A HÉTVÉGÉT HOMORÓDFÜRDŐN
Magyar és román anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt az elmúlt hétvégén a Hargita Megyéért Egyesület – melynek egyik alapítótagja Hargita Megye Tanácsa – által szervezett háromnapos programon a homoródfürdői hatos villában.
A rendezvény témája az etnikumközi kapcsolatok volt a fiatalok szemével, ezzel kapcsolatosan hallgattak meg előadásokat, megtekintették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadását, amely a román-magyar együttélés témáját dolgozza fel.
A szeptember 29-től október 1-ig tartó rendezvényen előadást tartott Cristian Cristinoi ortodox lelkész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, valamint Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE tanára, majd műhelymunkán vettek részt a tanulók. A rendezvényre ellátogatott Ion Proca megyei tanácsos is.
A programot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja, a hétvégi rendezvényre tíz román anyanyelvű tanuló érkezett a csíkszeredai Octavian Goga Elméleti Líceumból, a magyar anyanyelvű diákok pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Líceumból.
A pénteki érkezés után az egyesület igazgatója, Bálint-Miklóssy Enikő irányításával bemutatkoztak a diákok, majd Cristian Cristinoi, Ferencz Angéla és Tomonicska Ingrid előadását hallgatták meg.
A más anyanyelv és a más kultúra mellett közös platform a barátság, mondta az ortodox lelkész, illetve Ferencz Angéla is arról a közegről beszélt, amelyben mi, erdélyi magyarok és románok együtt élünk. Tomonicska Ingrid az irodalmi vonatkozásokról beszélt, többek között Octavian Goga és Ady Endre barátságáról.
Az Osonó Színházműhely előadása és csapatépítő műhelymunkája után Lőrincz Csaba, az egyesület munkatársa emberi kapcsolatok és konfliktuskezelés témában tartott foglalkozást a diákoknak, akik a következő alkalomra konkrét tervekkel érkeznek közös programok szervezésére.
A tanulók elmondásuk szerint jól érezték magukat és hasznosnak tartották az előadásokat. A program folytatásaként októberben ifjúsági vezetőknek és önkormányzati képviselőknek szerveznek találkozót, illetve ismét találkoznak egy hétvégére a diákok is, ahol hasonló előadások és foglalkozások zajlanak majd. Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma
Magyar és román anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt az elmúlt hétvégén a Hargita Megyéért Egyesület – melynek egyik alapítótagja Hargita Megye Tanácsa – által szervezett háromnapos programon a homoródfürdői hatos villában.
A rendezvény témája az etnikumközi kapcsolatok volt a fiatalok szemével, ezzel kapcsolatosan hallgattak meg előadásokat, megtekintették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely előadását, amely a román-magyar együttélés témáját dolgozza fel.
A szeptember 29-től október 1-ig tartó rendezvényen előadást tartott Cristian Cristinoi ortodox lelkész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, valamint Tomonicska Ingrid, a Sapientia EMTE tanára, majd műhelymunkán vettek részt a tanulók. A rendezvényre ellátogatott Ion Proca megyei tanácsos is.
A programot az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja, a hétvégi rendezvényre tíz román anyanyelvű tanuló érkezett a csíkszeredai Octavian Goga Elméleti Líceumból, a magyar anyanyelvű diákok pedig a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból és a Nagy István Művészeti Líceumból.
A pénteki érkezés után az egyesület igazgatója, Bálint-Miklóssy Enikő irányításával bemutatkoztak a diákok, majd Cristian Cristinoi, Ferencz Angéla és Tomonicska Ingrid előadását hallgatták meg.
A más anyanyelv és a más kultúra mellett közös platform a barátság, mondta az ortodox lelkész, illetve Ferencz Angéla is arról a közegről beszélt, amelyben mi, erdélyi magyarok és románok együtt élünk. Tomonicska Ingrid az irodalmi vonatkozásokról beszélt, többek között Octavian Goga és Ady Endre barátságáról.
Az Osonó Színházműhely előadása és csapatépítő műhelymunkája után Lőrincz Csaba, az egyesület munkatársa emberi kapcsolatok és konfliktuskezelés témában tartott foglalkozást a diákoknak, akik a következő alkalomra konkrét tervekkel érkeznek közös programok szervezésére.
A tanulók elmondásuk szerint jól érezték magukat és hasznosnak tartották az előadásokat. A program folytatásaként októberben ifjúsági vezetőknek és önkormányzati képviselőknek szerveznek találkozót, illetve ismét találkoznak egy hétvégére a diákok is, ahol hasonló előadások és foglalkozások zajlanak majd. Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye; Erdély.ma
2017. október 6.
Mire figyel a hírszerzés
A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) szempontjából rendkívül fontos az euroatlanti együttműködés Oroszország revizionista fenyegetéseivel szemben, a terrorfenyegetés elhárítása és a Fekete-tenger felől érkező bevándorlási hullám hatékony kezelése miatt – nyilatkozta az RHSZ igazgatója, Eduard Hellvig. A hírszerzés vezetője szerint Románia olyan térségben helyezkedik el, ahol nagyon sok nyomásgyakorlás történik. „Változások vannak, határvonalakat helyeznek át, Románia pedig egy stabil pontot jelent, és egyre inkább hozzászólhatunk a jövő Európájának felépítéséhez. Létezik egy jelentős, többé-kevésbé látható Nyugat-ellenes és Európa-ellenes propaganda” – magyarázta Hellvig, aki hozzátette, hogy emiatt sok álhír és félretájékoztatás is napvilágot lát.
Az RHSZ igazgatója szerint a demokratikus értékek és az európai intézmények lejáratása fertőző lehet, és „a szélsőséges megnyilvánulások, a terrorizmus és az anarchia táptalaját” képezik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) szempontjából rendkívül fontos az euroatlanti együttműködés Oroszország revizionista fenyegetéseivel szemben, a terrorfenyegetés elhárítása és a Fekete-tenger felől érkező bevándorlási hullám hatékony kezelése miatt – nyilatkozta az RHSZ igazgatója, Eduard Hellvig. A hírszerzés vezetője szerint Románia olyan térségben helyezkedik el, ahol nagyon sok nyomásgyakorlás történik. „Változások vannak, határvonalakat helyeznek át, Románia pedig egy stabil pontot jelent, és egyre inkább hozzászólhatunk a jövő Európájának felépítéséhez. Létezik egy jelentős, többé-kevésbé látható Nyugat-ellenes és Európa-ellenes propaganda” – magyarázta Hellvig, aki hozzátette, hogy emiatt sok álhír és félretájékoztatás is napvilágot lát.
Az RHSZ igazgatója szerint a demokratikus értékek és az európai intézmények lejáratása fertőző lehet, és „a szélsőséges megnyilvánulások, a terrorizmus és az anarchia táptalaját” képezik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 6.
Nem tűri tovább a magyarellenességet a Sepsi OSK
Nem tűrhetjük, hogy egy sporteseményt gyűlöletkeltésre használjanak fel – írja a Sepsi OSK labdarúgóklub pénteki közleményében, amely leszögezi: a következőkben „határozottan fellépnek” minden sportszerűtlen, rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulással szemben.
A sepsiszentgyörgyi együttes főtámogatója, Diószegi László ezzel többek között a csapat legutóbbi, brassói mérkőzésére utalt, amelyen a Sepsi OSK a bukaresti FCSB együttesét fogadta. Diószegi kijelentette: nem tűrheti, hogy egy sporteseményt egyesek gyűlöletkeltésre használjanak fel.
„Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy az ellenfél szurkolói azt skandálják, hogy a magyarok hagyják el az országot, legutóbb pedig a FCSB szurkolói egy hatalmas transzparenssel érkeztek, amelyen azt írta: Nektek Románia nem az otthonotok. Menjetek innen! Számunkra teljesen elfogadhatatlan ez a magatartás, a továbbiakban nem tűrünk meg ehhez hasonlót, és minden esetben határozottan reagálunk majd. Megjegyezzük, hogy saját szurkolóink mindig is sportszerűen biztatták a csapatot. (...) Köszönjük mindazoknak, akik civilizált magatartást tanúsítottak a lelátókon” – írja a Diószegi László által egy sajtóértekezleten felolvasott közleményben.
A csapat tulajdonosa értékelte a Sepsi OSK teljesítményét is a bajnokság felénél.
Mint ismeretes, a Sepsi OSK stadionjál nem hitelesítette a labdarúgó Liga 1 akkreditációs bizottsága, ezért a csapat Brassóban kényszerült játszani hazai mérkőzéseit. Kertész Dávid arról beszélt, hogy mikor szűnik meg ez az áldatlan állapot.
A FRF magatartási kódexet dolgoz ki
Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke egy, a témával kapcsolatos pénteki eseményen bejelentette, hogy a szövetség év végéig kidolgoz egy magatartási kódexet, amely szankciókat irányoz elő mindazoknak, akik diszkriminatív, rasszista vagy idegengyűlölő kijelentéseket tesznek.
Az eseményen jelen volt Cristian Jura államtitkár, a Diszkriminációellenes Tanács vezetőségi tagja is, aki azt nyilatkozta, hogy amióta a zömmel magyarokból álló szurkolótáborral rendelkező Sepsi OSK bejutott az I. ligába, megszaporodtak a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások a romániai stadionokban. Agerpres; maszol.ro
Nem tűrhetjük, hogy egy sporteseményt gyűlöletkeltésre használjanak fel – írja a Sepsi OSK labdarúgóklub pénteki közleményében, amely leszögezi: a következőkben „határozottan fellépnek” minden sportszerűtlen, rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulással szemben.
A sepsiszentgyörgyi együttes főtámogatója, Diószegi László ezzel többek között a csapat legutóbbi, brassói mérkőzésére utalt, amelyen a Sepsi OSK a bukaresti FCSB együttesét fogadta. Diószegi kijelentette: nem tűrheti, hogy egy sporteseményt egyesek gyűlöletkeltésre használjanak fel.
„Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy az ellenfél szurkolói azt skandálják, hogy a magyarok hagyják el az országot, legutóbb pedig a FCSB szurkolói egy hatalmas transzparenssel érkeztek, amelyen azt írta: Nektek Románia nem az otthonotok. Menjetek innen! Számunkra teljesen elfogadhatatlan ez a magatartás, a továbbiakban nem tűrünk meg ehhez hasonlót, és minden esetben határozottan reagálunk majd. Megjegyezzük, hogy saját szurkolóink mindig is sportszerűen biztatták a csapatot. (...) Köszönjük mindazoknak, akik civilizált magatartást tanúsítottak a lelátókon” – írja a Diószegi László által egy sajtóértekezleten felolvasott közleményben.
A csapat tulajdonosa értékelte a Sepsi OSK teljesítményét is a bajnokság felénél.
Mint ismeretes, a Sepsi OSK stadionjál nem hitelesítette a labdarúgó Liga 1 akkreditációs bizottsága, ezért a csapat Brassóban kényszerült játszani hazai mérkőzéseit. Kertész Dávid arról beszélt, hogy mikor szűnik meg ez az áldatlan állapot.
A FRF magatartási kódexet dolgoz ki
Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke egy, a témával kapcsolatos pénteki eseményen bejelentette, hogy a szövetség év végéig kidolgoz egy magatartási kódexet, amely szankciókat irányoz elő mindazoknak, akik diszkriminatív, rasszista vagy idegengyűlölő kijelentéseket tesznek.
Az eseményen jelen volt Cristian Jura államtitkár, a Diszkriminációellenes Tanács vezetőségi tagja is, aki azt nyilatkozta, hogy amióta a zömmel magyarokból álló szurkolótáborral rendelkező Sepsi OSK bejutott az I. ligába, megszaporodtak a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások a romániai stadionokban. Agerpres; maszol.ro