Hírsaláta
Bukaresti  sajtószemle
ADEVĂRUL. Mircea Morariu úgy véli, indokolt a tüntetéssorozat folytatása, mert az SZDP–LDSZ koalíció semmi jelét nem adta annak, hogy letett volna „a párt körül rajzó bűnözők” tisztára mosásáról. „Milyen garanciánk van arra, hogy a kormány nem fogja ugyanilyen erkölcstelen, csaló, hazug és groteszk módon folytatni tevékenységét?” – tette fel a kérdést a szerző, aki szerint a Grindeanu-kabinet jóvátehetetlenül kompromittálta magát. Traian Ungureanu ugyancsak az Adevărul hasábjain kifejti: Románia zsákutcába került, pedig mindenki tudta, hogy „a 28 éve visszaeső SZDP, ha egyedül marad hatalmon, veszélyesebb, mint egy kannibál dada”. Szerinte az a sok ember, aki most utcára vonult ellene, megtakaríthatta volna ezt a dühöt és tehetetlenséget, ha vette volna a fáradságot, és decemberben elmegy szavazni. Szintén az Adevărul közölte Andrei Pleşu Nincsenek politikusaink, nincsenek pártjaink című írását, amelyben azt állítja: Románia legnagyobb problémája az, hogy politikustársadalma jórészt korrupt, faragatlan, felelőtlen, öntelt és buta emberekből áll. A szerző úgy véli, Liviu Dragnea normális körülmények között legfeljebb egy ravasz kaszinótulajdonos lehetne, nem pedig a legnagyobb kormánypárt és az egész ország vezetője, de az ellenzéki pártokban sem jobb a helyzet, így bármennyire is reményteli a civil öntudat újjáéledése, nincs kivel helyettesíteni a jelenlegi hitelvesztett politikusokat.
ROMÂNIA LIBERĂ. Vezércikkében Răzvan Chiruţă úgy vélekedik, az SZDP-nek a Grindeanu-kormányt is „hatályon kívül” kell helyeznie mentorával, Liviu Dragneával együtt. A párt választásokon nyert jogot a kormányzásra, azt felelősségteljesen és átláthatóan folytatnia kell, de meg kell értenie, hogy nyugdíjemelésekre kapott felhatalmazást, nem pedig arra, hogy maffiastílusú kiváltságokat biztosítson korrupt politikusai számára – írja a lap publicistája. Szintén a România liberăben Silviu Sergiu arról ír, hogy miután sikerült megvédeniük az igazságszolgáltatást a politikusok visszaéléseitől, a románoknak most az igazságszolgáltatás túlkapásaitól kell megvédeniük magukat. Miután az emberek bebiztosítják magukat, hogy az SZDP nem fogja eltörölni a korrupt politikusok bűnlajstromát, valóban rendbe kell tenni a Btk.-t, és azokat a rendelkezéseit is ki kell javítani, amelyek az ügyészség visszaéléseit lehetővé tették, és arra is törvényi garanciák kellenek, hogy a titkosszolgálatok nem avatkoznak be többé az igazságszolgáltatásba – vélekedik a szerző. JURNALUL NAŢIONAL. Sabina Iosub nem jósol hosszú jövőt az SZDP élén Dragneának, arra hivatkozva, hogy a fegyelmezett és eredményközpontú párt mindig leváltotta azokat a „vezérigazgatókat”, akik hibát hibára halmoznak, és nem képesek „szállítani” az elvárt eredményeket. HOTNEWS.RO. Dan Tăpălăgă és Cristian Pantazi felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad a válságot tovább nyújtani az előrehozott választások „meggondolatlan erőltetésével”. Úgy vélekednek, a Grindeanu-kormány eljátszotta hitelét azzal, hogy hatalmával visszaélve „törvényerőre próbálta emelni a rablást”, ezért mennie kell, de az SZDP mint párt a decemberi választásokon felhatalmazást nyert a kormányzásra, amelyet Grindeanu és Dragnea nélkül folytatnia kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dózsa György Temesvárott
„Nem hallottátok Dózsa György hirét? / Izzó vastrónon őt elégetétek, / De szellemét a tűz nem égeté meg” – írta Petőfi Sándor 1847-ben A nép nevében című versében. Az izzó vastrón e vers nyomán került be a köztudatba, de a valóságban nem létezett – az izzó vaskorona igen. Mindenki tudja, vagy csak tudni véli, ki volt Dózsa György. Azt is, hogy a háromszéki Dálnokon született – ami nem biztos –, és azt, hogy 1514-ben Temesváron végezték ki szörnyű kegyetlenséggel Szapolyai János erdélyi vajda parancsára, minekutána parasztseregével dúlta a környéket, és megostromolta Temesvárt.
Dózsa György emlékének nyomait Temesváron kerestük. Városnéző túránk két állomása Dózsához kötődik. Egyik a Mária tér. A városközpontból kifelé tartva, a Mária hídon átkelve a Bégán jobbról a vízügyi palota hatalmas épülettömbje nyűgöz le, de a lényeg balról következik, a főút, azaz az 1989. december 16. út és a Dózsa György utca találkozásában egy beugró kis terecskére leszünk figyelmesek. Ez a Mária tér. Oda építették fel 1906-ban Székely László főépítész tervei alapján a Mária-kápolnát, amelyet korábban Dózsa-kápolna néven is emlegettek. A három oldalán nyitott építmény neoromán stílusban készült, három oldalán két-két oszlop tarja az előugró, baldachinra emlékeztető tetőt. Belsejében márványból faragott és fényesre csiszolt Mária-szobor, Kiss György alkotása. Az egészet kovácsoltvas kerítés övezi. Idegenvezetőnk, Szekernyés János helytörténész meséli a hely történetét. Dózsa György kivégzésének egyik feltételezett helyszínén állunk. (Egy másik a jelenlegi ortodox katedrális mellett található, és van egy harmadik is, attól alább.) Tulajdonképpen egy Mária-látomás helyszíne ez, amiről legenda is szól, és ezt Márki Sándor megírta 1913-ban kiadott Dózsa-monográfiájában. Amikor a parasztvezér megkínzásához izzították a vaskoronát, a tüzet nedves fából rakták, amely nagy füstöt eresztett, olyannyira, hogy beborította az egész területet. Közben a Szapolyai János vajda által oda rendelt ferences szerzetesek énekeltek és imádkoztak. A füstfelleg egyszerre kettéoszlott, és megjelent Mária képe. Akkor a nép térdre borult és imádkozni kezdett. A Mária-látomást azzal magyarázzák, hogy az oszladozó füstben egy lovassági zászlón volt látható a Szűzanya képe a kisdeddel. A nép hitt a csodában, és a kivégzés helyén Mária-képet erősítettek egy karóra vagy oszlopra. A csoda a török uralom alatt sem merült feledésbe, Mária-kép díszelgett azon a helyen 1837-ig, amikor fából faragott szobor került a helyére, ezt 1865-ben kőből faragott Mária-szobor váltotta. Apácák viselték gondját, környékbeliek látogatták.
A 20. század elején Temesvár új városrendezési terve alapján a környéket felparcellázták, a telkeket eladták, a Mária-szobor helyén épp sugárút haladt át. A tiltakozó polgári felzúdulás nyomán a város a szomszédos fél telket visszavásárolta, és oda építették fel a Székely László tervezte kápolnát. Azért oly félszeg a terecske, mert csupán fél telek helyén alakították ki – magyarázta Szekernyés János, aki a városnézés alatt nem győzte eléggé dicsérni Székely Lászlót és munkásságát. Különben a magyar főépítészt igen nagyra tartja délutáni kalauzom, George Basarabă mesteri képzős hallgató is. Szekernyés János még felhívta a figyelmet a kápolna hátoldalán levő feliratra, melyből az első világháborút követően kivéstek egy szót. A maradék a következő: „Isten Anyjának, a XXXXXXXX Védőasszonyának Dózsa György (1514) kegyetlen halála helyén melyet évszázadok hagyománya őriz kegyeletes engesztelésül ajánlják ez emlékművet Temesvár városa és lakossága 1906”. Az eltüntetett szó: magyarok.
Innen a Dózsa György utcán haladva, a Berthelot tábornok utcába kanyarodva lehet a Plevna térre érkezni, ott a Dózsa park, amelynek sarkából megpillantom a névadó állószobrát hátulról, mintegy 45 fokos szögből, ahonnan úgy tűnik, mintha a hatalmas, két ember nagyságú alkotás féllábú lenne. Persze, nem az, csupán egyik lábát kissé behajlítva, pihenő helyzetben áll. Eléje kerülve rögtön ismerősként köszön vissza. Ismerős, hiszen feje tisztán a dálnoki Dózsa-szobor mása, öltözete szintén ugyanaz, csupán a testhelyzet változott. Itt egyenesen, pihenő testtartásban áll, Dálnokon hatalmas talapzaton, harciasan figyelő testhelyzetben látható: térdben hajlított, magasabbra helyezett jobb lábán, térdén könyököl, míg bal kezét csípőre teszi. Baljáról szablya lóg alá, a temesvári szobor egyenes kardot tart. Ugyanannak a Szobotka Andrásnak az alkotása, akinek dálnoki szobrát nagy csinnadrattával avatták fel 1976-ban. Idegenvezetőnk meséli, kérdés volt, hogy szülőhelyén vagy halálának helyén állítsanak neki szobrot. Azért, hogy ne legyen baj az ügyből, magától Nicolae Ceaușescu elvtárstól kérdezték meg egy megkörnyékezés közben, hova is állítsák, mire a szocialista Románia első embere azt válaszolta, mindkettőre. Ugyanis Gheorghe Doja néven nagy osztályharcosnak állították be a keresztes vezért, olyannak, aki a magyar és román parasztok jogaiért harcolt. Visszatérve a temesvári Dózsa-szoborra, annak léte ismeretlen a köztudatban. Fel sem avatták. 1979-ben egy éjszaka helyezték el, a környékbeliek egyszer csak arra ébredtek, hogy megjelent a parkban – mesélte Szekernyés János.
Az elmúlt időket ismerve, valószínűnek tartom, hogy a dálnoki avató kiverhette a biztosítékot a kommunista elvtársak körében, s a temesvári szobrot már titokban kezelték, de a pártfőtitkár korábbi beleegyezésével takarózva mégis felállították. A fej ugyanaz: tekintete komor, s az összevont szemöldök az egyenes orral olyan képet nyújt, mintha feszület lenne. Nem csupán kereszt, hiszen mintha azon lenne Jézus megfeszített teste is, a szemöldökök a kiszegezett karjaira emlékeztetnek. Igen, odalopta a szobrász, hiszen a keresztesek vezéréről van szó – mondja Szekernyés János.
Miért ide került ez a szobor, amelynek talapzatán csak ennyi áll: Gheorghe Doja. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1981-ben megjelent első kötetéből kapunk a kérdésre választ. A Balogh Edgár által összeállított szócikkből megtudjuk, a Magyar Népi Szövetség 1947. november 20-án kezdődött, Temesváron tartott III. országos kongresszusa alkalmából Szemlér Ferenc Dózsa Temesvár előtt című versével jelentkezett. A temesvári műkedvelők ekkor mutatták be Sárközi György Dózsa-drámáját. Ugyanakkor egy Dálnok községből, Dózsa feltételezett szülőfalujából érkezett küldöttség faragott emlékoszlopot helyezett el „a kivégzés helyén”. Erre, a feltételezett harmadik kivégzési helyszínre utaltam fennebb, és erre a helyre állították 1979-ben az állószobrot.
Oly nagy volt akkor, 1947-ben a Dózsa-kultusz, hogy országos pályázatot hirdettek a vezér szobrának elkészítésére. Szobotka András 1948-ban meg is nyerte a kiírást, de más, nacionalista szelek kezdtek fújni, és szoborállításra már nem került sor. Sylvester Lajos közíró, lapunk néhai főmunkatársa egy visszaemlékezésében elmesélte, hogy Kovászna megye kultúrbizottságának elnökeként a bukaresti Köztársasági Palota alagsorában, egy tulajdonképpeni szobortemetőben fedezte fel Szobotka András alkotását az 1970-es évek elején. Kijárta, hogy az eredetileg a Dózsa halálának helyére szánt szobrot születési helyén állítsák fel. Az avatásra 1976-ban került sor, Sylvester Lajost akkorra már elmozdították tisztségéből. A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület csíkszeredai fiókszervezete 2014-ben. Az ottani előadásokból kiderült, sok minden tévesen került be a köztudatba, és az újabb kutatások eredményei sokszor eltérő képet mutatnak. C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa elmondta, az április elején ismert hadi helyzet megindokolta a keresztes háború meghirdetését, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már Buda alatt összegyűltek a hadba hívott jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen csak az ottani határ védelme volt kétséges. Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa mítoszt oszlatott el, Dózsa leverésekor igazi csata nem zajlott, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára – mondta az előadó. A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának fia tettéről. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. A konferencia összegzéseként elmondható, a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük.
Dózsa fél évezrede halott, de emlékezete él – csak éppen korrigálásra szorul. Tárgyi emlékei ott vannak kivégzésének helyszínén, Temesváron is, az 1906-ban épített Mária-kápolna és az 1979-ben az éj leple alatt állított szobor, továbbá utca és park őrzi nevét. Verssel kezdtem, verssel zárom, Farkas Árpád Dózsa-arc című költeményével: „Se békém, se bűnöm nincsen, / ropogok halotti ingben; / megtöretésem a testé –: / pusztítnak tökéletessé. / Kutyák a parázsló Holdra: / uszulnak torkomra, torra, / marnak, hogy vonítsak, / mosolygok – s vonítnak; / fenséges fölénnyel látom / gyönyörű fölfalatásom.”
(Megjelent a MÚRE által nemrég kiadott Hol vagytok, temesvári magyarok? című, a tavaly júliusi temesvári riporttáborban készült anyagokból összeállított kötetben – szerkesztette Szűcs László)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TILTOTT IGAZI SÖR. Az Igazi Csíki Sör Manufaktúra Facebookon jelentette be, hogy átmenetileg Tiltott Igazi Sörre változtatja az Igazi Csíki Sör nevet, a rövid bejegyzés szerint „az üveg tartalma változatlan marad”. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén jogerősen helyt adott a Heineken Románia keresetének, és az Igazi Csíki Sört gyártó vállalatnak megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát. A döntés értelmében többek között arra is kényszerítik a vállalatot, hogy az ítélet közlésétől számított 30 napon belül semmisítsék meg az összes Csíki Sör elnevezésű terméket. A döntésnek Magyarországon is rendkívül nagy visszhangja volt, Hódmezővásárhely önkormányzata például bojkottra hívta az embereket, és azt javasolta a lakosságnak, hogy ne fogyasszák a Heineken által gyártott termékeket. A felszólításra a magyarországi holland nagykövetség is reagált, aki jelentést készít az esetről a holland hatóságoknak. (Transindex)
OLCSÓN ÉTKEZÜNK. Az uniós statisztikai hivatal 440, valamennyi tagországban kapható élelmiszer árát hasonlította össze, s az eredmény azt mutatja, hogy csak Lengyelországban lehet olcsóbban étkezni, mint nálunk. Mivel a tanulmány 2015-ös adatokon alapszik, szinte biztos, hogy időközben a romániai árak kisebbek lettek mint a lengyelek, az áfacsökkenéseknek köszönhetően. Az élelmiszerek mellett szeszes italt és dohánytermékeket is tartalmazó árukosarat nálunk az EU-s átlag 64 százalékáért lehetett megvásárolni, Lengyelország 1 százalékkal volt olcsóbb. Jövedelmek tekintetében a bolgárok kullognak leghátul az unióban, miközben bevásárlásra többet költenek nálunk, a kosár értéke náluk az átlag 70 százaléka. Magyarország szintén az olcsó tagállamok közé tartozik, ott a termékkosár 21 százalékkal kerül kevesebbe az uniós átlagnál. A legdrágábban a dánok vásárolnak, az uniós átlagérték 145 százalékáért, tehát náluk az árak több mint kétszer nagyobbak a mieinknél. Sajnálni azért nem kell őket, mivel az átlagkeresetük 3100 euró, vagyis hat és félszer annyi, mint egy romániainak. (Maszol)
UNESCO-LISTÁRA JAVASOLTÁK A SZÉKELY KAPUT. Az UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint ezzel a javaslattal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik. A politikus elmondta: az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán, a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla azt állítja, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal értesültek a lista módosításáról, így utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Mintha egy megműtött betegben benne maradt volna a szike”
Láng Orsolya két éven belül két kötettel jelentkezett, egy kisregénnyel és egy versessel. Az utóbbiról beszélgettünk.
Nemrég arról beszélgettünk, hogy nem tudod, egyáltalán miért érdekled az embereket, honnan tudják, hogy te ki vagy, miért jelennek meg sokan egy kötetbemutatódon. Én is úgy gondolom, hogy valamiképpen furcsa, hogy annak ellenére, hogy a mostanság annyira fontosnak tartott önmarketinget mellőzve ilyen erős a jelenléted az irodalmi életben, ennyien tudnak rólad Erdélyben, ennyire várják a szövegeidet. Bárkivel beszélgettem az elmúlt években, hogy kitől várnának mostanság verseskötetet, a te neved mindig felmerült, ehhez képest elég sokat kellett rá várni. Miért most jött meg? Láng Orsolya: – Ez a történet Gáll Attilához kapcsolódik, tavalyelőtt kért kéziratot, akkor volt körülbelül négyszer ennyi verses anyagom, de úgy éreztem, hogy ezt még alaposan meg kell rostálni, és még nem volt kész, amikor kérte. Viszont volt már egy olyan elindított munkám, amivel kapcsolatban úgy éreztem, hogy ha nem szorít valamilyen határidő, akkor sosem fogom kiadni, ez volt a Tejszobor, ami végül az első kötetem lett. Ez körülbelül egy fél év alatt készült el, mert ez nagyon prés alatt levő szöveg volt, a határidő mellett belső prés alatt is, és úgy éreztem, hogy jó dobbantó lenne. Sokan kérdezték ezután, hogy miért nem verseskötetem jelent meg, mert többen olvastak verseket tőlem, mint amennyien prózát. Tulajdonképpen ez valamiféle demonstráció volt, vagy valamiféle ellenállás, hogy ne azt csináljam, amit elvárnak tőlem. Utána már egy jól működő együttműködés jött létre a kiadóval, és Attila kérdezte, hogy „na de most akkor már jöhetnének a versek?” Körülbelül így jött össze ez a kötet, már én magam is jobban szelektáltam, párat kidobtunk útközben, de nem volt „verekedés” belőle, hogy mondjuk ő akart volna, én meg nem, eléggé konszenzuálisan jött létre. A címen vacilláltunk kicsit többet. 
És végül ki választotta azt? – Én, de már nem tudom, hogy hogyan, lehet, hogy megálmodtam, egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy akkor ez a Bordaköz legyen a cím, valamilyen anatómiai kifejezést kerestem, és úgy gondoltam, úgyis annyi versemben szerepel a szív szó. Sokszor volt az, hogy éreztem, hogy fáj a szívem tájékán, és mondtam édesanyámnak, aki orvos, hogy fáj a szívem, mire ő rendszerint azzal válaszolt, hogy biztos csak egy bordaközi ideg, így adta magát ez a szekularizáltabb eufemizmus. Attila ugyan ajánlott másokat, de ezt találóbbnak éreztem. Kicsit olyan, mintha helységnév lenne, találtam hozzá egy fotót, amit nagyon szeretek, és ami a címoldalra került. Amikor kézbe vettem a kötetet, akkor láttam, hogy Kovács András Ferenc írta a fülszöveget, ezen azért lepődtem meg kicsit, mert úgy gondolom, hogy versnyelvben és stílusban is távol állsz tőle. Miért őt kérted fel erre? – Többek között Kovács András Ferenc volt az, aki szorgalmazta ennek a kötetnek a megjelenését, Ő nagyon régen elmondta már, hogy kellene foglalkozni ezekkel a versekkel, össze kellene szedni őket, azt mondta, hogy minden más, amit a versíráson kívül csinálok, az időpocsékolás. Gondoltam, akkor visszafordítom ezt rá, és megkérem, írjon egy fülszöveget, amit meg is tett, sőt, ő vezette a marosvásárhelyi könyvbemutatómat is. 
Érdekelne, hogyan érzed, ez hányadik köteted? – Ez a második kötetem. Jó, de ez ilyen egyszerű? A kérdésem számomra úgy értelmezhető, hogy te azért sok dologban "önkifejezel", nem tudom hogyan működteted ezt, van-e valamiféle elsődleges forma számodra? – Ezek az érzékelési területek, amikről beszélsz, valahogy teljesen párhuzamosan történnek bennem, és azért merem bátran kijelenteni, hogy ez a második kötetem, mert így érzem. Az első kötetemmel az olyanféle számonkéréseket, amik arra vonatkoztak, hogy miért nem verseket adtam ki, azért nem érzem megalapozottnak, mert sokan azt kifogásolták a prózakötettel kapcsolatban, hogy nagyon lírai. Ez a fajta sok síkon való mozgás nekem egyszerre rejtőzködés és kitárulkozás, voltak olyan versek, amikről úgy éreztem, hogy versekként nem fogják megállni a helyüket, ezeket meghúzva és sorvégig kitolva prózává alakítottam. Viszont akik lírainak nevezték a Tejszobrot, arra ráéreztek, hogy el lehetne különíteni tőle egy verseskötetet. Ebben a kötetben szintén vannak olyan versek, amelyekből lehetne rövidprózát csinálni, de úgy érzem, hogy szükségem van ezekre a párhuzamosan futó síkokra. Nem érzem azért ezeket a síkokat egymástól távolinak, végül is ugyanazokkal a dolgokkal foglalkozom lírában, prózában, filmben, animációban, és saját magamat szórakoztatom azzal, hogy különböző testet adok a bennem megfogalmazódó kérdéseknek. Ezek az emberi történetek, a tájban történő átalakulások nagyon foglalkoztatnak. Szerintem mindenen nyomon követhető ez az egységes nézőpont. A kötet tematikailag nagyon változatos, miből gondoltad, hogy "szerelmi",öregség- és "térversek" kell egymás mellé kerüljenek? – Az volt az érdekes, hogy próbáltunk mindenféle koncepciót ráerőltetni erre az anyagra, próbáltuk azt is, hogy fejezetekre osszuk, de végül is ezeket ledobta magáról. Először megpróbáltam kronologikusan összeállítani a szöveget, de ez nem nagyon működött, tematikusan csoportosítva pedig nagyon elhatárolódtak egymástól a szövegek, ez sem működött, aztán próbáltunk egy ívet kialakítani hozzá, de aztán azt láttuk, hogy megképződik magától egy ilyen ív, tényleg sok vers kirostálódott, de az már eleve. Az a furcsa, hogy amikor ír az ember, akkor az aktuális szövegről nem tudja eldönteni, hogy az most jó-e. Nem tudja, hogy öt év múlva az egy nagyon fontos mérföldkő lesz-e az életében, vagy elmulasztható dolog. Végül azok a szövegek maradtak ki, amelyek nagyon emlékezetesek voltak, ez a markáns vonulat maradt ki az anyagból, mintha egy megműtött betegben benne maradt volna a szike, valahogy kivetette magából ez a közeg azokat a verseket, amiket felindultságból írtam. Kellett ez a távolság, az idő, amíg lesz elég önuralmam kihagyni őket, mondhatnám azt is, hogy a "hisztérikus versek" kimaradtak a kötetből. 
A kötetben sok a "térvers", amelyekben a versbeszélő részéről nagyon kevés reflexió érkezik a tájra nézve, mintha fotografikus, vagy operatőri szerkesztés történne. Mit gondolsz, mennyire képezik az identitás részét az általunk belakott, beélt terek, illetve a tárgyak, amelyek körülvesznek minket? Van olyan szöveged, amikor egy szoba tárgyaiból rekonstruálsz életeket, képzel erős hangulatokat. – Sokféle térben, emberek által elhagyott, és emberek által betöltött terekben mozogtam, mindig is foglalkoztatott az, hogy milyen nyomot hagy az ember maga után, a jelenlévők is hogyan töltik be a tereket, hogyan tölti ki az emberi kommunikáció a teret, milyen jelek maradnak a halott emberek után. Úgy gondolom, ezek a térversek erőteljesen én-versek is, nagyon meghatározó, hogy ugyanazt a látványt ki hogyan fogalmazza meg, érzi otthon magát benne. Ez az objektivitás-szubjektivitáskérdés mindig nagyon eldöntetlen, hogy az emberben éppen melyik kerekedik fölül. Most eszembe jut Mészöly Miklósnak az a mondata, hogy "az objektív igazán, akinek nagy oka lenne a szubjektivitásra". Van így, amikor önmagunkat rákényszerítjük a távolságtartásra, ez nagyon sokat elmond arról, hogy mennyire implikálódunk egy helyzetben, például amiben nagyon is érintettek vagyunk, abból megpróbálunk sokszor kívül keveredni ahhoz, hogy lássuk a saját helyzetünket, hogy megoldást találjunk egy problémára; szerintem a terek nagyon jó fogódzók ehhez. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy az ember bárhová megy, ugyanazok a dolgok kezdik érdekelni, ugyanazokat a dolgokat gyűjti, ugyanolyan típusú kapcsolatai alakulnak ki, a szubjektum nem tud szabadulni önmagától, mégis érdekes játék ez, hogy egy teljesen idegen térben hogyan találja föl magát az ember. A vásárhelyi novemberi könyvbemutatón hangzott el, hogy gyakran azt csinálod, hogy közel kerülj egy szöveghez, hogy újrafordítod magadnak, például Rilkét. Sok ilyen szöveg van,illetve akkor miért nem közlöd ezeket az újrafordításokat? – Ritkán szoktam, Rilkével az volt, hogy volt egy ilyen Őszi nap című kétnyelvű kötet, valamikor a nyolcvanas években jelent meg, nagyon vékonyka kötet, Kányádi Sándor fordította, ez nekem ilyen nyári vakációs projekt volt, azaz egyszerűen elvettem a könyvespolcról és elkezdtem lefordítani, mert úgy láttam, hogy Kányádi néhány sorban a rímek kedvéért teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy Rilke mit is akart közölni. Aztán Stănescut is elkezdtem fordítani, pont amiatt, mert meg akartam érteni. Amikor az ember műfordítást olvas,akkor eleve olvassa a fordítónak is a versét, ez már egy ráncba szedett szöveg, ami sokszor mást mond, mint az eredeti, így néha szükségem van ezekre az egyszerű ujjgyakorlatokra. Van-e valami, amit hamarosan láthatunk tőled így egy kisregény és egy verseskötet után? Láttam már novelládat is nemrég, esetleg egy novelláskötetet? – A diplomafilmemet kellene befejeznem. Ez egy emberi kapcsolatról szól, egy szezon utáni tengerpart a helyszíne, ahonnan már minden turista elment, és a helyi lakosok a szereplők. Két főszereplő van, egy munkájába belefáradt bódés néni és egy tinédzser fiú kapcsolata, egy tíz perces animációban. Láng Orsolya 1987-ben született Szatmárnémetiben. Filmrendezésből diplomázott, jelenleg animáció szakon mesterképzős hallgató. Kötetei: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2015), Bordaköz (Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2016) 
"Ahogy elomlani tűnnek, habár kíméletlenül pontosra húzva megfeszülnek a sorok, ahogy a képsorok, képvesztések, az apró képek rejtett balladái hosszú versekké állanak össze, mintha történésekké válnának, ahogy megtörténnek a szavak, szerelmek és egyéb szerepcserék nyitott könyvben, szemekben, felnézett világban, ahogy a pillantás, a figyelem közelre távolítja, vágja, tagolja versek beláthatatlan anyagát – szép billegtetésben, titkos lebegtetésben, ahogy a lét szürrealista kamerái pásztáznak hűvös posztokat, tájat, játékot, arcokat, megosztott hiányt, félmosolyt, beszédbe foszló dallamot, ahogy szín és hang földereng, hordozható lesz, hallható, ahogy Láng Orsolya, és amiképpen verseket ír." (Kovács András Ferenc fülszövege)
Kulcsár Árpád
Transindex.ro

Elhalkul a magyar ima a Csángóföldön
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritkán, elszigetelten csendül fel a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker. „A legrosszabb azonban az, hogy eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, sem magyarul, sem románul” – jegyezte meg lapunknak Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse.
Bár érezhető egyfajta nyitás, továbbra is ritka, elszigetelten fellelhető a magyar ima, mise a moldvai csángó falvak egyházi eseményein. Intézményes párbeszéd hiányában a hívek nyomásgyakorlásán múlik a siker.
Elsősorban temetéseken fordul elő, hogy magyar ima, beszéd, siratóének is elhangzik a moldvai csángó településeken tartott egyházi szertartásokon. Ilyenkor ugyanis a jászvásári római katolikus püspökséghez tartozó, román nyelven prédikáló papok többnyire eleget tesznek a gyászoló család kérésének, valamint az elhunyt utolsó óhajának.
Legutóbb Solomon Adriánnak, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége volt elnökének temetésén hangzott el magyar nyelvű köszöntő- és búcsúbeszéd, imádság és ének az amúgy román nyelvű szentmisén – számolt be a Krónikának Pogár László, a csángószövetség jelenlegi vezetője. Elmondta, a múlt szombaton Lujzikalagorban tartott gyászszertartáson a helyi plébános a szintén moldvai születésű Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész és a család kérésének tett eleget. „Nagyon meg voltam lepődve. Összességében ez így nagyon jól volt, mondták is sokan, hogy nem volt még ilyen Lujzikalagorban” – mesélte Pogár László.
Hozzátette, a több száz csángó, székelyföldi és magyarországi barát, ismerős mellett a gyászszertartáson magyarországi lelkész is részt vett. A csángószövetség elnökét különösen azért lepte meg a helyi plébános által tett engedmény, mert pár nappal korábban személyesen kereste meg a család azon kérésével, hogy a búcsúztatást az egyház által épített, több száz személy befogadására alkalmas teremben, úgynevezett oratóriumban tarthassák, és bár korábban volt rá példa, hogy ezt megengedte, most elutasító választ adott. „Nem látom az okát, miért nem engedélyezték” – mondta Pogár László, diszkriminálónak ítélve az elutasítást. Így a búcsúszertartást végül a családi háznál tartották, és a nagy tömeg miatt a gyászolók egy része az utcán állt.
Helyben kell megoldani
A szintén Bákó megyei, de a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó Gyimesbükk lelkésze szerint korábban is volt rá példa, hogy magyar beszéd, ima hangzott el a moldvai magyar falvakban a román nyelvű mise előtt és után. Ez főleg temetéseken fordul elő, mesélte Salamon József, aki az elmúlt szombaton maga tolmácsolta a család kérését lelkésztársának. „Nincs nagy lelkesedés ez irányba, de megengedik” – fogalmazott a lujzikalagori születésű katolikus lelkész. Elismerte, hogy az egyedi példák nyomán történhetne egy intézményes, valódi nyitás, de ahhoz magasabb szinten kellene tárgyalni.
„A lelkipásztorok nagy nyomásnak vannak kitéve a politikai háttér miatt. Ahogy máshol sem örvendenek a magyarkérdésnek, itt sem. Ez elsősorban politikai kérdés. Ezen lehetne változtatni, de ebbe nőttünk bele. Ha látják is a gondokat, nem kompromittálja senki magát, így maradunk a román változatnál” – mondta Salamon József, aki a több évszázadra visszatekintő asszimilációs politikában látja a legnagyobb akadályt, és úgy véli, kisebbségi kérdésről lévén szó, Bukarestben lehetne engedményeket elérni.
Kifejtette, egyházi szinten nem várható nemzetközi döntés, a Vatikán nem avatkozik be ilyen ügyekbe. „A helyi problémákat helyben kellene megoldani” – fogalmazott a plébános, aki szerint nagyobb nyitás kellene a társadalom részéről, és az egyházi nyomásgyakorlás sem ártana. Erre főleg azért lenne szükség, mert a hívek részéről megvan az igény a magyar nyelvű szertartásra, de házigazdaként erre a helyi plébánosnak kell engedélyt adnia, ahogy Lujzikalagorban is történt. „A család is kérte, én is mondtam a lelkésznek, és most először történt meg, hogy nem zárkózott el” – mesélte Salamon József, aki szerint a ceremónia végén magyar szertartás is volt, melybe a helyiek is bekapcsolódtak, és az asszonyok régi moldvai nyelvjárásban magyar énekeket énekeltek.
Van egyfajta nyitás
Nyisztor Tinka, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének vallási felelőse szerint a magyar nyelvű misékre nincs általános szabály a Csángóföldön, csupán elszigetelt, egyedi esetek vannak. „Nincs arra szabály, hogy hol lehet misézni magyarul, és hol nem. Egyelőre az embereken múlik, ki mennyire ügyes vagy erőszakos” – fejtette ki a Krónikának a magyar misék engedélyezéséért fél évszázada küzdő, Magyarországról szülőfalujába, Pusztinába hazaköltözött néprajzkutató. Elmondta, általában beválik az az eljárás, miszerint ha megbeszélik a helyi plébánossal, lehet imádkozni magyarul. Pusztinában például a hívek nyomására négy éve imádkoznak magyarul a templomban péntekenként az asszonyok. Igaz, ezekről az alkalmakról az egyébként magyarul tudó helyi plébános távol marad.
Nyisztor Tinka emlékeztetett: Pusztinában valóságos társadalmi nyomást gyakoroltak a lelkészre, ezért néha misét is hallgatnak magyarul. „Pusztinában van rá példa, hogy a magyar oktatási programban részt vevő fiatalok kérnek magyar esketést, ami úgy zajlik, hogy a fiatalok leírják a szöveget előre, a pap pedig hallgat, és ők mondják” – vázolta a helyzetet. Egyes településeken ez elképzelhetetlen lenne, Külsőrekecsinben arra is volt példa, hogy nem engedték bérmálni azokat a gyerekeket, akik magyar órára járnak. De a magyar gyászszertartást sem engedélyezik mindenhol: elmondása szerint Szerbeken hiába kérték, hogy egy öregasszony utolsó kívánságaként magyarul is misézhessenek a temetésen.
„Elég erélyesen fel kell lépni. Néha azon is múlik, ki milyen hangnemben beszél a pappal” – utalt a különböző moldvai települések sajátos helyzetére a néprajzkutató. Elmondta, lehet nyomást gyakorolni az egyházra, de napirenden kell tartani a témát. Pusztinában ennek sokéves múltja van, a diszkriminációellenes tanácsnál is feljelentették a jászvásári katolikus püspökséget, amely elmarasztalta azt, de a precedensértékű döntés nem segített az ügynek.
A Vatikánba is elment
Nyisztor Tinka az elmúlt huszonöt évben számos módon próbálta kiharcolni a magyar misék engedélyezését. „Nyolc évig hetente tartottam a kapcsolatot a bukaresti nunciatúrával, és a nuncius segített” – mesélte. 2006-ban a Vatikánban is járt a magyar misék engedélyezése ügyében. „Ott úgy tettek, mintha nem is értenék, miért nem hallgathatunk misét magyarul. Azzal az ígérettel jöttünk haza, hogy olyan papokat küldenek misézni Pusztinába, akik tudnak magyarul. Azóta is ugyanaz a plébánosunk, és azóta sem miséznek magyarul” – számolt be Nyisztor Tinka.
A magyarországi római katolikus egyház segítségét is kérte, ahol elmondása szerint azt a választ kapta: gesztusokról van szó. „Budapesten már hat esztendeje miséznek románul a csángóknak – és itt senki nem kérte. Ez egy gesztus. Moldvában 25 esztendeje kérjük, a Vatikánt is megjártuk, de nekünk semmilyen gesztust nem tesz senki” – fogalmazott a csángószövetség vallási felelőse, aki szerint már az is pozitívum, hogy 2009 óta egyáltalán van párbeszéd Budapest és Jászvásár között. Azt is fontolgatta, hogy a hágai Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodik, de ahhoz intézményes segítségre lenne szükség, holott, mint fogalmazott, jelenleg a magyar misék terén inkább „kamikaze-akciókról” beszélhetünk.
Körvonalazódó megoldás?
„A jászvásári román nyelvű teológiát a 18. század végén hozták létre, azóta csak román papokat képeznek. Ezzel jó száz esztendőre megpecsételték a sorsunkat, és most már majdnem célt értek, vannak falvak, ahol senki nem tud magyarul. Így persze elérik, hogy nem is kell használni a magyar nyelvet. De ami a legrosszabb, eljutunk hamarosan oda, hogy nem kell a mise semmilyen nyelven, se magyarul, se románul” – utalt a szekularizációs folyamatokra a néprajzkutató, aki magyarul is tudó papok kihelyezésében látja a megoldást. „Ez nem pénzkérdés, kell egy pap, aki tud beszélni magyarul” – jelentette ki Nyisztor Tinka.
Rámutatott, Moldvában, illetve Magyarországon is sok moldvai lelkész van, aki misézik magyarul, szerinte rajtuk is múlik a csángóföldi magyar misék sorsa. „Azt lehet érezni, hogy van egyfajta nyitás, viszont jelenleg még nincs pap, aki tudna magyarul misét celebrálni, és aki tud, nem helyezik oda, ahol igény lenne rá” – vázolta a helyzetet. Mint mondta, jelenleg egyetlen pap van Moldvában, aki tud misézni magyarul: Măriuţ Félix Forrófalván, aki püspöki ígéret szerint akár Pusztinába is átmehetne magyar misét tartani.
Nyisztor Tinka úgy véli, az is előrelépésnek számít, hogy a korábbi magyarellenes egyetemi tanárok, papok már nem tanítanak a jászvásári papképzőben, ahol nemrég Márton Áron püspökről hangzott el előadás, és a diakónusszentelésen megengedték, hogy magyarul gyónjon, ami a korábbi állapotokhoz képest sikernek minősül. „Ez egy gyenge sikertörténet, ennek még nem tudok örvendeni. Már tudomásul vettem, hogy ez van. És azt is tudomásul vettem, hogy a Vatikán is tud a helyzetről, mindenki tisztában van vele, de nem tesznek érte semmit” – összegzett a csángószövetség vallási felelőse.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Aktuális problémák helyett a régmúlt köszön vissza román akadémikusok leveléből S. R. T. - A. I.
Szociológust, a BBTE rektorhelyettesét és az aláíró magyar akadémikust is megkérdeztük a nacionalista felhangú állásfoglalásról.
Politikai oldalról elismerő, akadémiai oldalról bíráló vélemények jelentek meg a Román Tudományos Akadémia 84 tagja által aláírt állásfoglalásról a kiadását követő 24 órában. Az akadémia csütörtökön adott ki egy olyan szöveget, amely nem az elmúlt napok belpolitikai történései, a tüntetéssorozatok apropóján született, hanem kevésbé aktuális, emellett nacionalista felhangú megállapításokat, felszólításokat tartalmaz. A Hotnews.ro csütörtökön úgy értékelte, hogy az "erősen nacionalista hangvételű" dokumentumot aláíró akadémikusok a PSD propagandáját vették át, amikor a korrupcióellenes tüntetések közepette Románia területi egységéért aggódnak.
A dokumentum Románia nemzeti egységét és területi épségét félti, az ezek ellen irányuló támadások leküzdésére szólít fel. Az aláírók szerint az utóbbi két évtizedben egy sor negatív jelenség - a globalizáció, a túlzásba vitt "politikai korrektség", a történelem tendenciózus átírása, a nemzeti jelképek gyalázása, a termőföldek és az altalajkincsek eladása, az erdőirtás - ásta alá a románság nemzeti identitását, az ország szuverenitását. A szerzők különösen aggasztónak nevezik a visszatérő regionalizációs kísérleteket és az "alkotmány előírásaiba ütköző, az európai integrációs tendenciákkal is ellentétes etnikai alapú autonóm enklávék" létrehozására irányuló próbálkozásokat. Az akadémikusok az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as "nagy egyesülés" közelgő centenáriumára is hivatkozva felhívást intéznek a román néphez és az állami hatóságokhoz, hogy lépjenek fel "a nemzeti identitás, Románia szuverenitása, nemzeti egysége és a jogállam stabilitása elleni támadások megelőzése, ellensúlyozása, illetve - amennyiben törvénysértés is történik - megbüntetése érdekében". (mti)
A felhívást Ioan-Aurel Pop történész, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Gheorghe Paun matematikus és Victor Voicu orvos, nyugalmazott tábornok kezdeményezte, és az akadémia 84 rendes, levelező, illetve tiszteletbeli tagja írta alá, közöttük Vékás László temesvári fizikus, levelező tag.
A Transindex megkeresésére Vékás úgy nyilatkozott, ő azért tartotta fontosnak aláírni, mert egy dialógus kezdetének tekintette. Vékás azt mondta, szerinte az oktatás, a tanügy az elmúlt évtizedekben meggyengült, valaminek történnie kell, azonban nincs párbeszéd ezekről. A Transindex azon felvetésére, hogy az oktatás problémája marginálisan szerepel ebben a nyílt levélben, sokkal hangsúlyosabb például a területi egység miatti aggodalom, konkrétan a területi autonómia ellenzése is megjelenik, az akadémikus a nyitottság fontosságáról beszélt, és úgy vélte, a bezárkózás nem használ, és ha nincs együttműködés az országon belül, majd európai szinten, akkor nem lehet eredményeket elérni. Az akadémikus kérdésünkre azt mondta, látta megjelenés előtt a nyílt levelet. 
"Régmúlt köszön vissza"
A Hotnews azt is felidézte, hogy a PSD véleményformálói is azt hangoztatják, hogy a korrupcióellenes demonstrációk Románia szétszakítását eredményezhetik. Példaként Adrian Tutuianut, a SRI-t felügyelő parlamenti bizottság elnökét idézte, aki szerint a bukaresti megmozdulások aggasztóan hasonlítanak a kijevi Majdan-tüntetésekhez, amelyek után Ukrajna szétszakítása következett. Az állásfoglalás Péter László szociológus szerint is beilleszkedik abba az elég hangsúlyosan nacionalista retorikába, amelyet a PSD már a választási kampányban megpendített, illetve amely a valóságot a jókra és a rosszakra osztja fel. „A klasszikus nyolcvanas évekbeli nacionálkommunista rendszer filozófiájának keretében már rég bejáratott mintája van annak, hogy veszélyben az ország egysége, veszélyben Erdély” – fogalmazott Péter a Transindexnek. Ugyanakkor úgy látja, a nyilvános térben ezeknek a hangoknak, álláspontoknak az ellensúlya is megjelenik, akár a civil szféra, akár a tüntetők részéről - ez esetben is megjelentek ellennyilatkozatok, amiben egyesek nyilvánosan azt mondták, hogy nem értenek egyet a nacionalista kiállással. Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese szerint ez a nyilatkozat azokat jellemzi, akik aláírták. Úgy látja, "a régmúlt köszön vissza belőle, de semmiképp sem az egyetemünket jellemzi, reméljük, hogy nem is fogja" - mondta a Transindexnek. Arra a kérdésünkre, hogy szerinte ennek az állásfoglalásnak lehet olyan következménye, hogy felsőoktatási intézmények állást foglalnak mellette vagy ellene, azt válaszolta, hogy nem hiszi, mivel nyilatkozat sokféle és sok szokott megjelenni. "Én azt hiszem, ez egyértelműen azoknak a véleménye, akik ezt bevállalták, és úgy érzem, hogy nem az egyetemünk hangulatát és magatartását tükrözi" - hangsúlyozta Soós. Aláírták, majd elhatárolódtak Mircea Dumitru volt oktatási miniszter, a Bukaresti Tudományegyetem rektora, aki szintén aláírta a levelet, annak megjelenése után elhatárolódott tőle. Facebook-oldalán Dumitru azt írta, a levél ötlete körülbelül három hete fogalmazódott meg, az akadémia az ország geopolitikai helyzetével kapcsolatos üzenetet akart közzétenni, amelynek tágabb kontextusa a magyar kormányfő és az amerikai elnök, valamint előbbi és az orosz államfő közötti találkozó lett volna. Dumitru szerint őt ilyen alapon kérdezték meg, hogy társulna-e egy általánosabb felhíváshoz, amelyben a területi egység és konfliktusokon való túllépéshez szükséges párbeszéd mellett állnának ki. Ő erre mondott igent, és állítása szerint a hétfői közlésig nem látta a levél tartalmát. A volt miniszter azt írta, a levélnek sem stílusával, sem retorikájával, sem több megfogalmazott gondolatával nem tud azonosulni, így elhatárolódik attól. "Mi több, a néhány nappal ezelőtti, több egyetemi kollégámmal együtt általam is aláírt nyilvános felhívásban elítélem az állam szabályaitól és normáitól való súlyos eltéréseket, és egyértelműen a korrupció és minden, a jogrendet veszélyeztető politikus és közszereplő ellen foglalok állást. Sajnálom a kialakult helyzetet, és úgy gondolom, az akadémiai közeg a jogállam és a demokrácia mechanizmusainak őrzője kell, hogy maradjon" - írta Dumitru. Egy másik aláíró, Wilhelm Dancă, az akadémia levelező tagja is elhatárolódott a nyílt levéltől. Ő csak annyit írt, szintén a Facebookon, hogy azért határolódik el, mert a felhívás nem tükrözi sem az akadémia küldetését, sem a saját keresztény meggyőződéseit. "Isten áldja a Román Akadémiát! Isten áldja Romániát!" - írta még. Tăriceanu: az Akadémia visszatér ahhoz, ami eredetileg volt A politikusok közül Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke kifejezetten pozitívan viszonyult az állásfoglaláshoz. Csütörtökön az akadémiai dokumentumhoz némiképp hasonló hangnemű közleményben méltatta az általa az állami intézményekhez intézett nyílt levélnek nevezett dokumentumot. „150 éven keresztül (...) a Román Tudományos Akadémia a románok nemzeti identitásának nélkülözhetetlen támpontja volt, mint egy tükör, amelyet a nemzet önismeretre használt, valamint arra, hogy másoktól elismerést kérjen. Az Akadémiai Társaság alapító nemzedékének, majd az őket követő akadémikusok nemzedékeinek célja vitathatatlanul politikai volt, a legfilozofikusabb értelemben, amelyet a politikának tulajdoníthatunk: az Akadémiát a nemzet központi politikai intézményének képzelték el, annak az intézménynek, amelynek feladata a nemzeti identitás, a megismerés és az értékek elismerésének politikáját vezetni” – fogalmazott Tăriceanu. A levél szerinte azt bizonyítja, hogy a Román Tudományos Akadémia megújítja alapvető küldetését, annak a jele, hogy az Akadémia visszatér ahhoz, ami eredetileg volt: „értelmiségi viták központi helye, a polgári elkötelezettség tere, az, ahol a társadalom nagy témáit nemcsak a legnagyobb szabadságban, hanem a legavatottabb hangok által lehet elemezni”. 
Transindex.ro

Megújul a Humorfesztivál és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Megújul a Thália Színház Humorfesztiválja, valamint új rendszerben várja a közönséget a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, amelynek előadásai az évad során a színház műsorába építve láthatók ezentúl.
Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a változásokról az MTI-nek elmondta: a korábban februárban megrendezett Humorfesztivál az idén márciusban három napon át várja előadásokkal a közönséget.
A fesztiválon március 17. és 19. között összesen nyolc produkciót mutatnak be. A nagyszínpadon a Thália Színház saját produkciója – Martin McDonagh A nagy kézrablás című fekete komédiája, Radnai Márk rendezése – mellett két vidéki előadás látható: a kecskeméti Katona József Színháztól Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiája Szerednyey Béla rendezésében, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés vígjátéka, az Anconai szerelmesek című Lendvai Zoltán-rendezés.
Lantos Anikó a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjéről elmondta, hogy a májusi fesztivál helyett az idei évben a határon túli előadásokat a Thália Színház műsorába beépítve mutatják be a budapesti közönségnek. Így minden hónapban találkozhat egy-két előadással a közönség a Thália Színház műsorán.
Mint elárulta, azért döntöttek a változtatás mellett, mert az évad végén, májusban már nehéz felkelteni az érdeklődést egy ötnapos szemle iránt. Ráadásul az új rendszerben akár rögtön beilleszthetnek egy-egy érdekes darabot a műsorba, nem kényszerülnek arra, hogy a szemle idejére hívják meg a produkciókat, így könnyebb egyeztetni az időpontokat is – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
A határon túlról érkező vendégjátékok között az idén elsőként – február 13-án – Müller Péter bűnügyi komédiája, a Szemenszedett igazság látható a Csíki Játékszín előadásában, Parászka Miklós rendezésében.
Március 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hamvas Béla művei nyomán írt Olbrin Joachim csodálatos utazása című előadással, Mezei Kinga rendezésével érkezik Budapestre. Március 26-án pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vendégeskedik a Thália Színházban: Slawomir Mrozek Nyílt tengeren című abszurd komédiáját játsszák Csurulya Csongor rendezésében.
Április 5-én a nagyváradi Szigligeti Színház produkcióját mutatják be: Joël Pommerat kortárs francia drámaíró, rendező darabját, Az én kis hűtőkamrám című művet Theodor Cristian Popescu rendezte.
A fesztiváligazgató elmondta, hogy a program ősszel is folytatódik, az év végéig több határon túli produkciót is meghívnak. Hozzátette: az előadások tévéfelvételei is folytatódnak, a tervek szerint a csíkszeredai és a marosvásárhelyi produkciót is rögzítik. Emellett egyes előadásokhoz közönségtalálkozót is szerveznek.
Lantos Anikó megjegyezte, hogy a Vidéki Színházak Fesztiválját változatlan formában tartják meg szeptember első felében a Thália Színházban.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

Saját generációjukról szóló, kétnyelvű előadást mutatnak be fiatal alkotók Kolozsváron
A rendszerváltás és a Colectiv-tragédia utáni generációról, a 21. század Romániájáról, a román-magyar kapcsolatról – mindezek fényében pedig a család működéséről, vagy épp működésképtelenségéről szóló előadást mutatnak be szombat este hét órától a kolozsvári ZUG Zone-ban. A PAS(SZ) címet viselő előadás szövegét Lovassy Cseh Tamás jegyzi, a rendező pedig Leta Popescu.
A szöveg arról a generációról igyekszik beszélni, mely érzékeli ugyan, hogy a körülötte lévő társadalom jelentős változásokon megy keresztül, nyughatatlanságának pontos okát azonban nem képes megfogalmazni. „Mintha az élet csak egyszerűen megtörténne velünk, mi pedig ennyit érzékelünk: valami baj van. Két lehetőségünk maradt: fáradhatatlanul kérdezünk, vagy hagyjuk, hogy a körülöttünk mindinkább eluralkodó őrület diktáljon. A PAS(SZ) nem ígér megoldást, mindössze egy generáció – ha úgy tetszik, egy társadalom – pillanatnyi állapotát és érzeteit igyekszik rögzíteni három szereplőjén keresztül” – vall az előadás ismertetőjében a szerző.
Leta Popescu rendező így nyilatkozott az előadásról: „Lényegtelen, hogy egy szakításról, a halálról, nemzeti identitásunkról vagy szexuális orientációnkról beszélünk, mondandóm tulajdonképpen ugyanaz: oda kell figyelnünk magunkra. Ezt próbáltam megfogalmazni ebben az előadásban is. Sem nagy, sem aprócska drámáink nem elhanyagolhatóak. Egy olyan korszakban élünk, melyben egyre inkább kötelezővé válik, hogy ismét magunkra figyeljünk. És miközben körbetekintünk, egy társadalmat látunk. Egy zavarodott társadalmat. Amilyenek mi is vagyunk. Van mit tennünk. Van mit újragondoljunk. És nem, nem <>-olhatunk semmit.”
Az előadás három fiatalról beszél: Andiról, a valamiért furcsán viselkedő színésznőről, Eszterről, aki szerint Budapest olyan, mint a rák, és Victorról, aki egy késő délutáni kávézás alkalmával megismer valakit. Az alkotók véleménye szerint a PAS(SZ) nem egy tragédia, és nem egy jobb élethez készült használati utasítás, sokkal inkább egy kortünet és egy kérdés: mi lesz velünk?
A Reciproca Egyesület és a Váróterem Projekt közreműködésében létrejött előadás időtartama 1 óra, az előadást két nyelven - magyarul és románul - játsszák. A felirat mindkét nyelven biztosított. Az előadást 14 éven felüli nézőknek ajánlják.
PAS(SZ) Szöveg: Lovassy Cseh Tamás (Elcsété) Rendező: Leta Popescu Színészek: Doru Mihai Talos, Pál Emőke, Sigmond Rita Dramaturg: Győrfi Kata Zene: Bocsárdi Magor Díszlet: Anna Kupas Fordítás: Győrfi Kata, Sigmond Rita, Szende Kisgyörgy Technikai munkatársak: Sipos Júlia, Csoma Nóra
maszol.ro

Eseteim lágyszívű szekusokkal
SZILÁGYI ALADÁR újabb emlékező írása arról szól, hogy miként került közvetlen, személyes-szívélytelen kapcsolatba a Securitate néhány tisztjével a hetvenes-nyolcvanas években.
Fiatal házasokként a régente Sal Ferenc (manapság Dunărea) nevű utcában laktunk, annak sikátorrá szűkülő felvégén, melynek alvégén, szemtől szembe a Barátok templomával a Securitate székelt. Mivel naponta elhaladtunk a laktanyaépület előtt, gyakran láttuk ki-bejárkálni kapuján a belbiztonságiakat. Sokukat ismertük látásból, s néha azzal szórakoztunk a párommal, hogy a hátuk mögött haladva, a tarkójuk láttán tippeltünk: az ipse benyit-e vagy sem a Dunărea 2. szám alatti szárazkapun. Valamiféle aurája lehetett az elvtársak tarkójának is, hiszen általában beváltak a tippjeink…
Sokáig volt szemközti szomszédom itt, az Eminescu (régente: Szaniszló) utcán egy kvietált kapitány, aki forgalmas ügyvédi irodát működtetett. Magyar volt az istenadta, hangulatos úr benyomását keltette. Hamar köszönőviszonyba kerültünk. Még javában fúrtam-véstem új otthonunk falait az elavult szerelékeket kicserélendő, amikor egy délelőtt beállított, és érdeklődéssel asszisztálta a bergmanncsövekkel való birkózásomat. Egyszer rajta kapott, amint a létra tetején – a saját munkamorálom emelése végett – munkadalokat improvizálok, afféléket, hogy „nincs szebb, mint a szerelem, / míg a villanyt szerelem…” Produkcióm sikert arathatott, mert hazaugrott, és egy jóféle szatmári szilvapálinkát tartalmazó butykossal tért vissza. Amidőn alkoholszintje a kérkedhetnékig emelkedett, elmesélte, hogy ő ifjúkorában – már a Securitate állományának tagjaként – Kolozsvárott tanult jogot, méghozzá magyarul, a Bolyai Egyetemen. És tejfölösszájú hadnagyocskaként azt a harci feladatot kapta, hogy néhány kollegájával karöltve személyesen faggassa ki a professzorait, Balogh Edgár, Demeter János és Jordáky Lajos elvtársakat. Sajnos, a későbbiekben már nem vette elő ilyen mértékű őszinteségi roham, bár szívesen rögzítettem volna az emlékeit, legalább azzal az ominózus koncepciós egyetemi perrel kapcsolatban.
Egyébiránt derék magyar lehetett, nyugodjék békében, elvégre az RMDSZ létrejötte után, annak hőskorában, ott láttam tüsténkedni az alapító atyák körében. Jogi tudományoknak sem lehetett híjával, hiszen ő maga készítette fel sikeresen egy szem lányát az egyetemre. Az ambíciózus leányzó – szülei nem kis büszkeségére – a rendszerváltás után nem sokkal egyetemet váltott, a Babeş-Bolyait otthagyva, meg sem állott Oxfordig…
Az őrnagy, aki közel fél esztendőn keresztül „foglalkozott velem” a 70-es években, a nagy „Ady-körös balhénk” idején, joviális hivatalnok kinézetű emberke volt. Verejtékben úszva rótta gyöngybetűit a kihallgatási jegyzőkönyv lapjaira. Ha pocolista korában még létezett volna olyan diszciplína, hogy „szépírás”, bizonyára csupa kitűnővel jutalmazta volna a tanító nénije. Alapos önismeretre vallott, hogy amikor úgy érezte, be kell erősítenie, csatlakoztatott maga mellé egy szúrósabb tekintetű, megtermettebb fickót, segítségül. Nem, nem bántottak, meg se simogatták a fejemet. Én meg úgy védekeztem, ahogy tudtam. Amikor egy-egy éjszakai műszak leteltével fölszólt a villanytelep portársa a vezérlőterembe, hogy „Sziszikém, már várnak!”, mire a kapuhoz értem, gyakran sikerült kívülre helyeznem magamat magamon. Ilyen felülkerekedett állapotban, outsiderként mertem nekik szegezni a kérdést:
„Árulják el, magukat addig nem engedik haza, amíg nem produkálnak rólunk valamit, akármit, irredenta szeánszot, szexorgiát, székelyhimnuszt, egyebet?”
Olyankor szemlátomást meg is sértődtek, de az én őrnagyom hamar túltette magát az efféléken.
Később, amikor felső utasításra lezárták – ha nem is tették ad acta – az ügyünket, összefutottam vele a Fő utcán. Őrnagyom széles mosollyal üdvözölt, és megkérdezte: „Ce mai face cenaclul Ádi?” Úgy érdeklődött az Ady kör hogyléte felől, mintha egy kedves, közös ismerősről lett volna szó…
Harmadik példaesetem a rendszerboruláshoz közeli történet. Ennek a lakásnak, melyet 1982-ben béleltünk otthonunkká, előzőleg egy román család volt az albérlője. Az asszony tanárnő, a férfi szekus alezredes volt. Valamiféle nosztalgia mocoroghatott bennük az Eminescu utcai kertes ház iránt, hiszen elköltözésük után néha meg-meglátogatták az udvar lakóit. Egyszer az alezredes egyedül állított be. Az volt a feltűnő rajta, hogy ez a mindig kifogástalan öltözékű, vőfély eleganciájú, kinyalt férfiú, most fésületlenül, megbontott nyakkendővel, nyitott ingnyakkal, alkoholbűzbe burkolózva jelent meg. A markában egy félig telt borosüveget szorongatott. Egyedül voltam otthon, éppen bevallatlanul rejtegetett írógépemen pötyögtettem valamit a kerti bádogasztalon. Elmagyarázta, hogy az ő ötvenedik életévét ünneplő szülinapi bankettjéről szökött meg. Engedélyt kért, hogy letelepedhessen velem szemben. Majd arra is, hogy kicsit körülnézhessen a lakásban, mely „az első nagyváradi otthonunk volt, ahol nagyon boldogok voltunk, ahol a kisfiúnk gügyögte az első szavait, ahol megtette az első lépéseit stb., stb.” Bejelentetlen látogatóm nosztalgiája elég csöpögősre-nyúlósra sikeredett. Valamit kiolvashatott tartózkodó testtartásomból, mert kérdezés nélkül, diszkrét böffentések közepette, elkezdett mentegetőzni. Elmagyarázta, hogy őurasága szívesebben maradt volna a tanári pályán, csak hát fiatal házasokként semmi esélyük sem volt arra, hogy az isten háta mögötti hegyi faluból, ahová repartizálták őket, jobb helyre kerülhessenek. A Securitate a 60-as években fiatal, több nyelven beszélő értelmiségieket toborzott, ő az anyanyelvén kívül magyarul, oroszul is értett, angolul is valamelyest. Jelentkezett, és fél éven belül bekerültek Nagyváradra, ebbe a zárt városba, a felesége is kapott állást. Három évig laktak itt albérletben, aztán saját lakáshoz jutottak a központban. Mindezt sűrűn mentegetőzve, sunnyogva szövegelte, talán megérezhetett valamit a széljárásból, hiszen ’89 őszét írtuk akkoriban…
Rezzenetlen arcom láttán, elibém tolta a maradék italt. Amikor felállt, akkor vettem észre, hogy megereszkedett nadrágján jókora húgyfolt terjeszkedik.
A negyedik eset nem sokkal későbbi, 1989. október hatodikához kötődik. Gábor barátom a maga nyíltan merész módján felhívott telefonon, és aziránt érdeklődött, hogy holnapután nem tartok-e vele Aradra. Igenlő válaszom mások érdeklődését is fölkelthette, mert másnap délelőtt három férfiú állított be hozzánk. Bevezettem őket, s az egyikük ékes magyarsággal próbált lebeszélni arról, hogy hajnalban felüljek az aradi vonatra. Azt nem kérdeztem meg hívatlan vendégeimtől: ugyan honnan van tudomásuk arról, hogy hová készülünk, inkább affelől érdeklődtem: mitévők lettek volna, ha nem találnak idehaza? Holnap hajnalban az állomáson vártuk volna – válaszolták készségesen. Kiderült, hogy a másik két vizitelőm is beszél magyarul. Anyanyelvemre fordítva a szót, kevésbé választékosan, de nagy igyekezettel igyekeztek lebeszélni a zarándoklatról. „Ezek az idők nem alkalmasak az ilyen gyülekezésekre!” – hajtogatták sokat sejtetően.
Valóban, nem mentem el. Másnap este a Kossuth rádió bemondta, hogy az aradi vesztőhely környékét október 6-án motorverseny miatt lezárták, meg sem lehetett közelíteni. Tehát „beigazolódott” jóakaróimnak az időpont „alkalmatlanságára” vonatkozó jóslata. Különben amikor távoztak, az egyikük visszaszólt:
„Reméljük, be is tartja az ígéretét, nehogy holnap véletlenül egy autó elgázolja Aradon!”
Értettem a szóból. Azt viszont én sem sejtettem, hogy a kisebbik gyermekem aznap nem ment iskolába, mindent hallott a szomszéd szobából. A tizenhat éves leányka riadt őzikeszemekkel került elő az érettem „aggódó” szekusok távozása után…

erport.ro

Saját generációjuk helyzetéről beszélnek
Kortárs erdélyi magyar drámát mutattak be a ZUG Zone-ban
A rendszerváltás és a Colectív-tragédia utáni generációról, a 21. század Romániájáról, a román-magyar kapcsolatról – mindezek fényében pedig a család működéséről, vagy épp működésképtelenségéről szóló előadást mutattak be február 11-én a kolozsvári ZUG Zone-ban. A PAS(SZ) címet viselő előadás szövegét Lovassy Cseh Tamás jegyzi, a rendező pedig Leta Popescu.
Fiatal alkotók együttműködéséből jött létre az előadás, a Lovassy Cseh Tamás által jegyzett kortárs drámaszöveg egy olyan generációról igyekszik beszélni, amely érzékeli ugyan, hogy a körülötte lévő társadalom jelentős változásokon megy keresztül, nyughatatlanságának pontos okát azonban nem képes megfogalmazni. „Mintha az élet csak egyszerűen megtörténne velünk, mi pedig ennyit érzékelünk: valami baj van. Két lehetőségünk maradt: fáradhatatlanul kérdezünk, vagy hagyjuk, hogy a körülöttünk mindinkább eluralkodó őrület diktáljon. A PAS(SZ)nem ígér megoldást, mindössze egy generáció – ha úgy tetszik, egy társadalom – pillanatnyi állapotát és érzeteit igyekszik rögzíteni három szereplőjén keresztül” – vallja az előadás ismertetőjében a szerző.
Leta Popescu rendező neve nem ismeretlen a kortárs színházi közegben jártas nézők számára. A fiatal alkotó számos előadását láthatta már a közönség, a mostani bemutató kapcsán pedig így nyilatkozott: „Lényegtelen, hogy egy szakításról, a halálról, nemzeti identitásunkról vagy szexuális orientációnkról beszélünk, mondandóm tulajdonképpen ugyanaz: oda kell figyelnünk magunkra. Ezt próbáltam megfogalmazni ebben az előadásban is. Sem nagy, sem aprócska drámáink nem elhanyagolhatók. Egy olyan korszakban élünk, amelyben egyre inkább kötelezővé válik, hogy ismét magunkra figyeljünk. És miközben körbetekintünk egy társadalmat látunk. Egy zavarodott társadalmat. Amilyenek mi is vagyunk. Van mit tennünk. Van mit újragondoljunk. És nem, nem <>-olhatunk semmit.”
Az előadás három fiatalról beszél: Andiról, a valamiért furcsán viselkedő színésznőről, Eszterről, aki szerint Budapest olyan, mint a rák, és Victorról, aki egy késő délutáni kávézás alkalmával megismer valakit. Az alkotók véleménye szerint a PAS(SZ) nem egy tragédia, és nem egy jobb élethez készült használati utasítás, sokkal inkább egy kortünet és egy kérdés: mi lesz velünk?
Szabadság (Kolozsvár)

Korszerű tankönyveket szerkesztenek a hitoktatók
Az erdélyi magyar nyelvű római katolikus egyházmegyék hitoktatói által mindmáig használt hittankönyvek formailag és tartalmilag sem felelnek már meg a mai társadalomban élő gyermekek, diákok oktatási, tanulási módszereiknek és igényeiknek. Frissítésre volna szükség, új, korszerű anyagok kiadásával – erre a következtetésre jutottak a már néhány hónapja közösen gondolkodó és együtt dolgozó négy egyházmegye katekétái. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök fő támogatója ennek a hitoktatás terén korszerűsítést előmozdító kezdeményezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja az, hogy élményszerűvé tegye a hitoktatást, hogy nemcsak a hitnek – mint bármely más tantárgynak – az oktatásáról, hanem élményszerzésről beszélhessünk, amely által a diákok könnyebben képesek lesznek saját életükbe építeni – nem annyira az információt, mint inkább – a lelkületet, amellyel a hittanórák alatt kapcsolatba kerültek
Kedden, 2017. február 7-én, Nagyváradon az Egyházmegyei Pasztorális Központban találkoztak az új V.–VIII. osztályos hittankönyvek szerkesztésének céljából a gyulafehérvári főegyházmegye, illetve szatmári, temesvári és nagyváradi egyházmegyék hitoktatóinak képviselői. Egy nappal korábban, hétfőn Gyulafehérváron találkoztak a hitoktatók, hogy a katolikus hittanolimpia anyagát dolgozzák ki. Nagyváradon a tankönyvszerkesztésre vonatkozó feladatokat osztották le, megállapították azt, hogy ki melyik anyagrésznek a szerkesztésével és kidolgozásával foglalkozik, illetve egyeztették az alapelveket és a munkamódszert ahhoz, hogy a végeredmény formailag egységes lehessen. Benedek Ramóna hitoktató hangsúlyozta, hogy az anyagok egymásra épülnek: a következő év tankönyve mindig az előző év tankönyvéből indul ki. A temesvári egyházmegye hitoktatói vállalták a könyvek román nyelvre való fordítását. A hitoktatók múltbeli egyházmegyeközi találkozói alkalmával a több területen való együttműködés igénye és lehetősége is felmerült, többek között a közös tankönyvszerkesztés is, így tehát ez az első kézzelfogható megnyilvánulása a közös gondolkodásnak és közreműködésnek.
A kezdeményezés az erdélyi magyar nyelvű római katolikus egyházmegyék főpásztorainak a jóváhagyásával jött létre, és annak ellenére, hogy vannak még kisebb fenntartások és kételkedések – főleg ami az állami hatóságok által való jóváhagyást illeti –, úgy néz ki, hogy jó irányba haladnak a dolgok, sokan mutatnak készséget és nyitottságot ezen a téren. „Ha azt akarjuk, hogy állami, minisztériumi szinten komolyan vegyenek minket, hittanversenyeinket, tanrendszerünket és tankönyveinket elismerjék országos szinten, akkor mindenképpen együtt kell, hogy dolgozzon a négy egyházmegye, egységes módon kell az erre vonatkozó kéréseinket, anyagainkat jóváhagyás végett benyújtanunk” – mondta Böcskei László püspök. „Kormányok jönnek-mennek, a törvényhozás is változik, és jöhetnek még olyan rendelkezések, amelyek eltiltják a hitoktatást az országos tanrendszerből. De most, amikor ennek a lehetősége megvan, élni kell vele, és minden eszközt meg kell ragadnunk azért, hogy a lehető legjobban tegyük, hiszen felelősek vagyunk a mai diákok oktatásáért, vallásos neveléséért” – tette hozzá a nagyváradi főpásztor.
A következő hetekben a megbízott csoportok tovább folytatják munkájukat, majd a kidolgozott anyagokat egységesítik és az előírt szabályoknak megfelelően járnak el elismertetésük ügyében, hogy a hitoktatók mielőbb korszerű segédeszközként használhassák az új tankönyveket.
Micaci Cristian
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vonakodik a költségvetési törvény aláírásától Johannis, a Cotroceni-be hívta Grindeanut
Klaus Johannis államfő a 2017-es évi állami költségvetésről szóló egyeztetésre hívta a Cotroceni-palotába a kormányfőt és a pénzügyminisztert, a levelet Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz intézte.
„Figyelembe véve, hogy Románia parlamentje kihirdetésre továbbította hozzám a 2017-es évi állami költségvetést és a 2017-es évi társadalombiztosítási költségvetést, időszerűnek találom az egyeztetést a két jogszabályról, amire meghívom Önt és a pénzügyminisztert, Viorel Ştefan urat, február 14-én, kedden 11 órától a Cotroceni-palotában” – áll a Sorin Grindeanuhoz intézett levélben.
Korábban az államfő élesen bírálta a kormány által vitára bocsátott költségvetési tervezetet, véleménye szerint aggasztóan megnőttek a tervezett kiadások. „Ez a tervezet túlságosan optimista, ha lesz is gazdasági növekedés, aligha számíthatuk akkorára, hogy ezeket a kiadásokat fedezze”, nyilatkozta Johannis.
Szabadság (Kolozsvár)

Van igazgatója a katolikus gimnáziumnak
Székely Szilárd tanárt nevezte ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatójának a tanfelügyelőség kedden. A döntéssel az iskolai élet visszatérhet a normális kerékvágásba.
Kinevezték kedden reggel Székely Szilárdot a katolikus gimnázium ideiglenes igazgatójának. A döntés azért rendkívül fontos, mert az intézmény aláírási joggal felruházott törvényes képviselője, Tamási Zsolt igazgató ellen vizsgálat zajlik, és felfüggesztették tisztségéből, így aligazgató hiányában hónapok óta majdnem működésképtelen a tanintézet ügyintézése.
„Kinevezésem ideiglenesen 60 napra szól, amely szükség esetén meghosszabbítható. Reméljük, mától beindul az iskolai adminisztráció, hiszen az igazgatókra vonatkozó teljes hatáskörrel rendelkezem, beleértve az aláírási jogot is. Eszerint kiadhatunk okiratokat, a fizetéseket is átutalhatom, tehát az iskolai élet visszatér a normális kerékvágásba. Remélem, nem lesz már szükség újabb ideiglenes kinevezésre, amennyiben ugyanis megszűnik Tamási Zsolt felfüggesztése, vagyis megszűnik a bírósági felügyelet és nem emelnek vádat ellene, akkor visszatérhet a tisztségébe, és az én kinevezésem automatikusan érvényét veszti” – mondta lapunknak Székely Szilárd.
Megtudtuk, az alkalmazottak, beleértve a tanárokat is, legutóbb december 16-án kaptak fizetést, így ezt az elmaradást mihamarabb pótolják. A beiskolázási tervre vonatkozó dokumentumokat pedig, amelyeket igazgatói aláírással kellett benyújtani, a vezetőségi tanács írta alá és befogadta a tanfelügyelőség. Székely Szilárd szerint ebben a kérdésben várják a választ, hogy meg kell-e erősíteni az okiratot igazgatói szignóval is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Váradi Szent László Napok a lovagkirályról szóló tematikus év fényében
A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Véget vetettek szerdán a titkolózásnak: idén június 19–25. között tartják meg a nagyváradi Szent László Napokat. A szervező Szent László Egyesület ugyanakkor egy, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen szervezett előadássorozattal is próbálja minél szélesebb körben ismertté tenni Várad alapítójának életét és tevekénységet.
Mint Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László-évnek nyilvánította a 2017-es esztendőt, Nagyvárad pedig Győr, Krakkó és Zágráb mellett az emlékév egyik kiemelt helyszíne. A Körös-parti város egyházi és világi eseményekkel is készül a február 17-én, pénteken Győrben elrajtoló Szent László-évre, az egyházi rendezvényeket a római katolikus püspökség szervezi, a világiak esetében pedig a Szent László Egyesület a Nemzetpolitikai Államtitkárság partnere. Mint Zatykó Gyula elmondta, több javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, ezek még elbírálás alatt állnak, de az már biztos, hogy állantitkárság önálló programmal érkezik a Szent László Napokra.
Előadások a lovagkirályról
A Szent László Egyesület saját programokkal is készül a Szent László-évben, a Partiumi Területi Kutatások Intézetével közösen Szent Lászlóról szóló előadássorozatot is indít. Debrenti Edit a kutatóintézet képviseletében a sajtótájékoztatón elmondta, az előadók között lesz művészettörténész, aki a Szent László-legendák erdélyi falképeiről tart vetítőképest előadást, mint ahogy Váradra érkezik a Szent László-freskók restaurátora is. Antropológus-biológus szakember avatja majd be az érdeklődőket a győri ereklyekoponya körüli felfedezésekbe – ugyebár nemrég készült el Szent László arcrekonstrukciója, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.
Alakul a kulturális fesztivál
A Szent László Napokról a családbarát kulturális fesztivált immár ötödik éve tető alá hozó Szent László Egyesület elnöke, V. Korpos Dalma árult el részleteket. Mint kiemelte, már önmagában véve is ünnep lenne a 2017-es Szent László Napok, hiszen a Szent László Egyesület és partnerei immár ötödik alkalommal készülnek tető alá hozni Nagyvárad legnagyobb kulturális fesztiválját. De még nagyobb rangot ad az eseménynek, és még nagyobb terhet rak a szervezők vállára a tény, hogy Szent László-év az idei.
Elmondta, a szervezés már teljes gőzzel zajlik, a fellépő sztárokkal is elkezdték megkötni a szerződéseket, így ígérik, hogy hamarosan jelentkeznek a részletekkel. De addig is annyit elárult, hogy az idei Szent László Napok is javarészt a nagyváradi várban zajlik, szlogenje pedig: Szent László Napok – a királyi hét. „Természetesen idén is lesz Nagyváradról elszármazottak találkozója, lesz össznépi örömfőzés, lesz kézművesvásár, sok-sok gyermekprogram – hiszen továbbra is családbarát kulturális fesztiválként határozzuk meg magunkat. Idén ugyanakkor még több rendezvényünk középpontjában áll majd Szent László – tudományos előadásoktól a mesékig mindenhol találkozhatunk majd városalapító lovagkirályunk alakjával" – avatott be V. Korpos Dalma. És természetesen az esti fellépések sem maradnak el, csütörtöktől a vasárnapi zárásig négy napon át rendkívül népszerű sztárok szórakoztatják majd a határon innen és túlról érkezőket.
A szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, hogy érdemes követni a Szent László Napok Facebook-oldalát, illetve Instagramját (szentlaszlonapok), ahol amellett, hogy betekintést lehet nyerni a szervezés kulisszatitkaiba, egy-egy titokról is lerántják a leplet menet közben, és – Szent László-év lévén – még több, Szent Lászlóval kapcsolatos kuriózumot mutatnak meg.  
Krónika (Kolozsvár)

Kölcsey-közgyűlés, meglepetésekkel
Szerdán este a Kölcsey Egyesület 2017. évi, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartott közgyűlése némi meglepetést hozott: a megüresedett elnöki posztra nem ír ki választást, a vezetést, egy évre, ideiglenes elnökség vette át.
Az ülést megnyitó Berecz Gábor titkár a (már újságból ismert) napirend felsorolása után Jankó Andrásnak adta át a szót az elnöki beszámoló ismertetésére. (Nem térünk ki rá részletesebben, a Nyugati Jelen közelmúlti számában olvashatták a Balta János által a leköszönő elnökkel készített interjúban.) A beszámoló végén az elnök „ennél többet nem tudok” megjegyzéssel bejelentette távozási szándékát.
A titkár ismertetője szerint az egyesület taglétszáma 150 körül állandósult, de 35-40 közülük nem látogatja a rendezvényeket, az egyesület könyvtára „mozdulatlan”, állományának egy része (raktározási hely hiányában) letétben van az alelnök lakásában, más részét szétosztották a megyében az erre igényt tartó iskolák, olvasókörök (például a borosjenői) között. A beszámolóban szó esett arról, hogy jó a kapcsolattartás más hazai és külföldi kulturális egyesületekkel (egyebek közt Nagyvárad és Kaposvár neve hangzott el), hogy megújult az immár Háromhavi Szemle folyóirat. A százlejes évi tagságdíj (ami nem egészen 42 százalékban folyik be, s ami, például, a Kölcsey-kiadványokhoz, -könyvekhez való ingyenes hozzájutást is feltételezi – szerk. megj.) távolról sem fedezi a kiadásokat, az Egyesület működéséhez külső segítségre van szükség. Az elmúlt évi 48,76 ezer lej bevételből 31,13 ezer pályázati pénz (nagy része az Arad Városi Tanácstól, egy kisebbik része a megyei tanácstól származik), 10,42 ezer magánszemélyek (köztük Böszörményi Zoltán) hozzájárulásából adódik.
Berecz Gábor elmondta még: az Egyesület évente kinyomtat 250–400 zsebnaptárt, s a 2013–2014-es évkönyv után (attól függően, hogy összegyűl-e a szükséges pénz) újabb évkönyvet szeretne megjelentetni.
Fekete Károly alelnök mindezekhez azt fűzte hozzá: tavaly a KITÁSZ-találkozó (a Kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek 2016 nyarán Aradon megtartott találkozójáról van szó, amelyet évente más-más tagszervezet vállal fel – szerk. megj.) nagy erőfeszítés volt, ugyanúgy, mint a 14 aradi magyar alkotó képzőművészeti kiállításának (hosszú évtizedek óta premiernek számító) megrendezése. A felszólaló beszélt arról is, hogy az Egyesület tavaly, Aradnak az Európai Kulturális Főváros címre pályázása keretében (az aradi terv, mint ismeretes, megbukott, de esetünkben ez mellékes) öt javaslatot terjesztett elő, amelyből kettő bekerült a pályázatba. Az egyik az aradi múzeum birtokában lévő nagyméretű Feszty-triptichon rendbe hozása, kiállítása (írtunk róla annak idején, a mű nemzetközi konferencián történt bemutatása kapcsán), ebben jelentős a hozzájárulása a most leköszönt elnöknek. A másik a felújítás alatt álló Kultúrpalota orgonával való felszerelése, ami bizonyára nem kis anyagi erőfeszítés, de hosszú távra pozitív kihatással lenne a város zenei életére.
A 2017-es programra ezúttal nem térünk ki részletesen (alkalomadtán majd igen), előzetesen annyit, hogy minden hónapra van tartalmasnak ígérkező rendezvény, a legközelebbit azonban már most bejelentjük: február 21-én, jövő kedden Borbély László, az Aradhoz is (többek között felesége aradi származása révén) kötődő közismert RMDSZ-politikus könyvének bemutatása.
Amit nem halaszthatunk későbbre: a Kölcsey-elnökség arra vonatkozó javaslata, hogy az Egyesület Sándor Tivadar r. kat. papot, gáji plébánost, a Kölcsey régi és kitartó támogatóját tiszteletbeli elnöknek javasolta. (A tisztelendő úr, a rá jellemző szerénységgel inkább a volt elnökre ruházta volna át a megtiszteltetést – „a szolgát nem szokták kitüntetni”). Ugyancsak az elnökség javasolta, hogy az idei közgyűlésen ne legyen elnök- és vezetőségválasztás: egy évre, ideiglenesen, azaz jövő februárig az ügyvezető elnöki tisztséget Berecz Gábor eddigi titkár, a titkári tisztséget tőle Márkus János veszi át, a három alelnöki funkciót Fekete Károly, Hadnagy Dénes és Juhász Béla tölti be. A jogügyi tanácsos Jankó András lesz, a pénztárosi megbízatás Nagy Gabriellának jutott. Az elnökség tagjai továbbá Deák Rozália, Erdélyi István, Jámbor Ilona, Siska-Szabó Hajnalka. A közgyűlések között e tizenegy személy döntene a folyó ügyekről. A javaslatot a közgyűlésen részt vevő mintegy félszáz személy egyhangúlag megszavazta.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kettős mérce az igazságszolgáltatásban
Határozottan felismerhető a kettős mérce az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tevékenységében, Dorin Florea polgármester pozícióban maradásában román nemzetisége is döntő szerepet játszott, Romániában a politikai diskurzust az elkövetkező három évben az Európai Unióhoz való viszonyulás mentén kialakult törésvonal fogja meghatározni. Smaranda Enache marosvásárhelyi emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke markáns aktuálpolitikai véleményt fogalmazott meg a lapcsaládunknak adott interjújában.  
– Két hete tüntetnek országszerte, most már nemcsak a kormány, hanem az elnök ellen is. Sokak szerint Klaus Johannis elnök osztotta meg az országot, amikor „az én románjaimról” beszélt Máltán.
– A tüntetéseknek van egy közös vonása: a felháborodás. Ennek két részről is van jogosultsága. Ugyanakkor világ- és Európa-szerte léteznek a vezető politikusokkal szembeni felháborodásra alapozó civil polgári tiltakozó mozgalmak, ezek ideje érkezett el Romániába is. Egyrészt én jogosnak találom az emberek felháborodását, ha a kormány szinte titokban fogad el egy rendelkezést – nem feltétlenül az éjféli időpont a gond, hiszen vannak olyan kormányok a világon, amelyek éjszaka is dolgoznak –, amelynek nincsen időhöz kötött sürgőssége. De az is hiba, hogy az államelnök Máltán kijelenti: „az én románjaim tüntetnek”. Lehet, hogy ő stilárisan azt a gyakori kifejezést használta, amelyet más államelnököktől is hallottunk – az én magyarjaim, az én franciáim például –, és ami nem jelenti azt, hogy kizárja a lakosság egy részét. De az emberek úgy érezték, hogy erről van szó, felháborodtak, és jogosan tüntetnek. Világszerte gond, ha a politikusok megfeledkeznek konzultálni az emberekkel.
– Viták középpontjába került a DNA. Egyetért azzal a megállapítással, hogy a korrupcióellenes ügyészség „állam az államban”?
– Amikor a korrupcióellenes harc elindult a civil szférában 2000 végén, sokan ellene voltunk, hogy egy különleges ügynökséget, egy szuperügyészséget hozzanak létre Romániában. A PEL úgy gondolta, hogy demokratikus államban az ügyészség – ha rendesen végzi a dolgát – a korrupcióellenes ügyeket is komolyan veszi, nincs szükség egy másik intézményre, amely azzal vádolható, hogy politikai bosszúra használják vagy politikai indítéka is lehet a tevékenységének. Látjuk, hogy ezeknek a félelmeknek volt alapja. Mert amellett, hogy gratulálni tudunk a DNA-nak, amiért magas rangú politikusokat is elszámoltatott, kiderült: a DNA vezetőségének van egyfajta politikai alárendeltsége is. Tapasztalhattuk, hogy a Băsescu-éra korrupciós ügyeit nem tárta fel akkor, amikor a legmagasabb szintjét érte el a lopás. A hatalomnak szolgálni, azt kiszolgálni, amikor korrupciós ügyekről van szó, nagyon veszélyes egy demokratikus társadalomban.
– A marosvásárhelyi polgármester több ügyét is vizsgálja DNA, de míg a katolikus gimnázium igazgatója ellen nagyon határozottan, szigorúan járt el a korrupcióellenes ügyészség – holott nem is biztos, hogy ez a kérdés a hatáskörébe tartozik –, addig az elöljáró továbbra is pozícióban van. A kettős mérce tipikus esete.
– A kettős mérce egyfolytában észrevehető, abból is, hogy vannak olyan esetek, amelyeket évekig nem elemeznek, nem hoznak nyilvánosságra. A marosvásárhelyi polgármesterrel kapcsolatban etnikai megkülönböztetésről is beszélhetünk. Tudjuk, hogy van egy olyan kemény mag Marosvásárhelyen – de máshol Erdélyben is van hasonló –, amely úgy véli, feltétlenül román nemzetiségűnek kell lennie a városvezetőnek. Dorin Floreát azért nem váltják le, mert még nem nőtte ki magát egy olyan román karizmatikus személyiség, aki őt lecserélhetné. Merem állítani, ezért még a DNA is elnézi a korrupciós pereit. Míg közben ugyanolyan helyzetekben vannak magyar polgármesterek, az ő ügyükben erőteljesebben lép fel a korrupcióellenes ügyészség. IIyen a katolikus gimnázium esete is.
A DNA-ban ugyanazok a működési problémák mutatkoznak, mint általában a romániai igazságszolgáltatásban. Ezt azért állítom ennyire határozottan, mert sokan fordulnak a PEL emberjogi irodájához is ezekkel a problémákkal. Majdnem bálvánnyá nőtte ki magát az egész igazságszolgáltatás, de közben ha a görögkatolikus vagy a római katolikus egyház pereiről vagy más kisebbségekről, esetleg átlagos emberek ügyeiről van szó, akkor ezt a kettős mércét alkalmazza majdnem mindenki: ügyészség, törvényszék, DNA.
– A római katolikus iskola helyzete még mindig megoldatlan. Törvényesen jött létre, most mégis azt próbálják megmagyarázni, hogy törvénytelenül működik. Hogy látja ezt?
– Nagyon sokat dolgoztunk több szervezettel közösen Romániában, hogy a tulajdonjogot garantálják az alkotmányban. Nagyon nehezen értük el, most pedig ezzel ellentétben döntenek. Ez nagyon rossz jel, egyfajta visszarendeződés, ráadásul ez esetben is kettős mércét alkalmaznak a politikusok.
A restitúciónak jogosultsága van, ha az ortodox egyházról van szó, de kevésbé vagy egyáltalán nincs, ha a római katolikus vagy a görögkatolikus egyházról van szó. Ezért is aktuális még a romániai igazságszolgáltatás EU általi felügyelete. Nyilvánvaló, hogy joga van a katolikus egyháznak és minden más felekezetnek visszanyerni azokat a javakat, intézményeket és épületeket, amelyek a tulajdonában voltak, és amelyeket a kommunista rendszerben államosítottak.  – Változóban a világ, látjuk a Trump-jelenséget, a Brexitet. Mindeközben úgy tűnik, Románia keresi a helyét, és nyoma sincs valamiféle országstratégiának. Mit hozhat a jövő?
– Az emberi szabadság és emberi méltóság tiszteletben tartása a demokrácia egyik sajátossága. Nagyon is tartani kell attól, amikor populista, autoriter vezetők kerülnek egy ország élére, ez történik Donald Trump esetében is. Vlagyimir Putyin autoriter stílusa olyan politikai kultúrát élesztett újjá Oroszországban, amely inkább a volt Szovjetunióhoz kapcsolódik, mint egy olyan jövendő Oroszországhoz, amely partnere lehetne Európának és az Egyesült Államoknak. A Brexit maga is egy törésvonalat jelent az Európai Unió fejlődésében. Ez egy rossz modell, és vannak országok, amelyek szerint a Brexit jó döntés. A visegrádi csoport tagországai is egy úgynevezett nemzeti utat követnének.
Romániában a politikai pártok sokkal kevésbé helyezik előtérbe az ideológiai alapú politizálást. Ugyanakkor Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök, a szenátus jelenlegi elnöke, aki egy liberális, Európa-barát politikus volt, nemrég olyan kijelentéseket tett, amelyek az illiberális demokrácia irányába mutatnak. Üdvözli Lengyelország ellenállását Brüsszellel szemben, s egyetért Trump döntéseivel. Ezzel szemben Johannis elnök – bár lehetne nyitottabb a kisebbségi kérdésekben – az EU iránt határozottan elkötelezett irányt képviseli. Az elkövetkező három évben ez a törésvonal fog megerősödni Romániában.
Mi, a PEL az európai értékekben hiszünk, s úgy gondoltuk, naivan, hogy minden olyan volt kommunista állam, amely része lett az EU-nak, ezeket az értékeket próbálja erősíteni. Azonban azt látjuk most, hogy az elszigeteltség, a nemzeti vonalak erősödnek meg, de nem csak az exkommunista, hanem a nyugat-európai államokban is. Erre csak azt tudom mondani, hogy békét, jólétet, megértést és szolidaritást mostanig az európai történelemben csak az Európai Unió hozott. Persze ez egy olyan megoldás, amely egyáltalán nem tökéletes. Vannak bírálható bürokratikus elképzelések, olyan tendenciák, amelyeket elfogadhatunk vagy sem, de ragaszkodnunk kell a Churchill-lel, Adenauerrel és Charles de Gaulle-lal indult európai eszméhez.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Verstől a rajzig és fordítva
Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban. Líra és rajz egybefonódása nem rendhagyó jelenség, a két műfaj gyakran egymásra talál. Közösen összetettebb, nagyobb a hatásuk, a könyvkiadók ennek tudatában szoktak felkérni képzőművészeket a közölt költemények illusztrálására, a kötetek vizuális gazdagítására. Gyakran maguk a festők, grafikusok fedeznek fel, kedvelnek meg egy költői világot, és felkérés nélkül, belső indíttatásra adják hozzá saját víziójukat. Az sokkal ritkább, hogy fordítva alakuljanak a dolgok, költőt ihlessenek versírásra képek. Főleg ha nem klasszikus nagyságok, befutott kortárs kiválóságok műveiről van szó. Itt most ez történt. A fiatal művésznő első vásárhelyi tárlatán két jeles költő, Markó Béla és Demény Péter kimondottan erre az alkalomra, a kiállított munkákhoz kapcsolódva írt és olvasott föl verseket. Ezzel nem csak a jelenlegi alkotásokat méltatták, azt is jelezték, bíznak abban, hogy a Vásárhelyre telepedett művészpedagógus későbbiekben befutandó pályája is sikeres lesz. 
Hogy a férj, Demény Péter lírába öntötte művész társához fűződő érzéseit, reményeit, a lehető legtermészetesebb. Már két könyv is tanúsítja közös életük, alkotói együttműködésük ihlető erejét, szépségét. A Lélekkabátról ilyen értelemben szóltunk is a Múzsában eléggé részletesen. De az, hogy a képzőművészetek régi hódolója, Markó Béla, akit időről időre remekművek hoznak lázba, most úgy érezte, Eperjesi Noémi kiállítása is verses méltatásra érdemes, külön kitüntetés. Főleg a Lélekkabát grafikai lapjai váltották ki az elismerését, ezek a szecessziós bőséggel és versszerű képzettársításokkal telített fekete-fehér látomások, amelyek hiánytalanul ott láthatók a tárlaton. Ha elidőzünk e kisméretű, különös grafikák előtt, és szabadjára engedjük fantáziánkat, a művésznő lelki hullámzásait, örömeit, bánatait, kételyeit és bizonyosságait, vágyait és veszteségeit is észrevehetjük. És persze a játékos könnyedség sem kerüli el a figyelmünket, ami egyébként a tárlat egészére is jellemző. És jó adag irónia és groteszk is vegyül a rajzokba.
A színes képek viszont mesevilágba röpítenek. Történeteket is beleálmodhatunk az Eperjesi Noémi festette tájba, és ezek mindig jól végződnek. Hősei boldogok, vidámak, sugároznak az életörömtől. A munkákat uraló derűs, optimista tónusok is arra vallanak, hogy alkotójuk jó passzban van, jól érzi magát a saját bőrében. Tanárként is lendületes, lelkesedését a tanítványaira is képes áttestálni. És arra is jut energiáiból, hogy otthonuk falait „noémissá” dekorálja. Tájélményt nyilván az alkotótáborokban lehet töményen szerezni, kiélni. Régebb erre gyakrabban volt lehetősége, utóbb ritkultak ezek az alkalmak, de tavaly ősszel töretlen kedvvel rajzolt, festett a nagyenyedi nemzetközi művésztelepen. Egykori mentora, tanára, Szabó Vilmos, aki gyermek- és diákkora színhelyén, Zilahon irányította a vizuális művészetek terére, majd az egyetemi tanulmányait is nyomon követte, örülhetne, ha láthatná a mostani bemutatkozást. Ő Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, egy évtizede, nem sokkal halála előtt éppen itt, a Bernády Házban volt nagy sikerű kiállítása. Biztos örömmel fedezné fel, hogy tanítványára milyen jótékony, termékenyítő hatással volt az új környezet, a szecesszió lépten-nyomon szembeötlő vásárhelyi jelenléte. Alkotásainak dús dekorativitása, motívumrendszerének indás, tulipános, art nouveau-s kiteljesedése is sejteti, Eperjesi Noémi gyorsan szervesül az itteni közösségbe.
Az internet, facebookos jelentkezései révén eddig is sokan bepillanthattak abba, amit csinál, ami mindennapjait meghatározza. A közösségi háló azonban bizonyos dolgokban megtévesztő is lehet. A tárlatlátogatók közül többen meglepődtek, arra számítottak, hogy méretesebb képekkel találkozhatnak a kiállításon. A művésznő olyanokat is festett olajjal, akrillal, pasztellkrétával. Azok egy későbbi tárlaton kerülhetnek majd közönség elé valamikor. De most ne azt kémleljük, mit hoz a jövő. Grafikái, amelyeken napi foglalatosságainak bármelyik jelentéktelen, prózai kelléke varázsos főszereplővé léphet elő, festményei, amelyek mórikáló, szép szemű cicákkal testesítenek meg emberi tulajdonságokat, mélyen a mában gyökereznek. 
És még valamit illene hangsúlyozni: aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Na, azért!
N. M. K.
 
Népújság (Marosvásárhely)

Potápi: sorsközösség-vállalásra kötelez Szent László öröksége
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta. 
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)

GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők

A korrupció bezár és leszegényít
Nagy az öröm a román–magyar határ mentén: végre megnyitották a már több éve elkészült mellékutakon fekvő kis határátkelőket, ami jelentősen megkönnyíti a szomszédos településeken, de a két országban élők családi, üzleti, kulturális kapcsolatainak fenntartását, még akkor is, ha egyelőre csak hetente egyszer nyitják fel a sorompókat. A távolabb élőknek sem közömbös a hír, hiszen enyhíti a nagy határátkelők zsúfoltságát, ha mást is lehet választani.
A tíz új, nyugatra vezető út használatba adása mégsem sikertörténet, sokkal inkább kudarc a román állam számára. Hiszen ezeket európai uniós pénzből, a szabadon átjárható schengeni térséghez való csatlakozás reményében építették, és azért kellett őket legalább időszakosan megnyitni, hogy ne kelljen visszafizetni a pénzt a hiábavaló beruházásra. Mert a 2011-re tervezett csatlakozás máig nem valósult meg, sőt, az utóbbi két évben nem is igen beszélnek róla, ellenkezőleg: Európát a migránsáradat megzabolázása foglalkoztatja, és még mindig nem bízik annyira Romániában, hogy felszámolja a határain elhelyezett szűrőket. Hiába magyarázzák a bukaresti diplomaták, hogy műszakilag minden feltételt teljesítettek: amíg a korszerű technika mellett megvesztegethető emberek, korrupt hivatalnokok vannak, addig valós esélyünk nincs arra, hogy bekerüljünk abba a szalonba, ahol az adott szó kötelező érvényű, nem pedig a figyelem elaltatására irányuló kijátszási kísérlet. Vajmi keveset ér azzal érvelni, hogy ide nemigen jönnek keleti bevándorlók, s aki mégis, azt kiutasítják az éber hatóságok: ez még nem oldja meg a belső korrupciós gondjainkat.
A tavaly decemberben uralomra került hatalom nem is igen mutatkozik érdekeltnek ebben: a reflektorok előtt ugyan minden politikus a korrupció visszaszorításáról szónokol, de az éj leple alatt elfogadott 13-as sürgősségi kormányrendelet épp az ellenkezőjéről tanúskodik. És hiába hatálytalanították, tudjuk, hogy nem adták fel, lázasan keresik a módját a büntetőjog személyekre, egy vékony rétegre szabott enyhítésének. Ilyen körülmények között csak álmodozhatunk arról, hogy egyszer majd megállás nélkül mehetünk át Magyarországra.  Az állampolgárok életének megkönnyítése ugyan szerepel a kormányprogramban, de ez is főként az „okos fiúk” ügyleteinek akadálymentesítésére vonatkozik, akiknek nem okoz fejfájást, ha a határ mentén élő kisemberek tízezrei naponta pénzt vesztenek és környezetet szennyeznek azzal, hogy húsz-harminc kilométeres kerülőkre kényszerülnek, vagy ünnepek, vakációk idején órákig rostokolnak a határon keletkező dugókban. Ha összeadjuk azt az időt, ami így elveszik, több is kijön annál az egy-három évi börtönnél, amitől a jogállam felrúgása árán is szabadulni akarnak – éppen azok, akik miatt szegényebb és elzártabb az ország...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellebbezett az egyház a Mikó-ügyben
Benyújtotta perorvoslati kérelmét (fellebbezését) az Erdélyi Református Egyházkerület a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében a Brassói Ítélőtáblánál kimondott decemberi elutasító ítéletre.
Az ügyet most a Legfelső Bíróság fogja tárgyalni, ez az utolsó hazai jogorvoslati lehetőség, ezután már csak Strasbourg következhet. Kató Béla püspök szerint még reménykednek, hogy egyszer egy bíróság kimondja: mégis az egyháznak van igaza. A decemberben kimondott elutasító ítélet januárban kézbesített 5 oldalas határozatából maga a bírói indoklás peres ügyekben különösen kurtának számít, alig tesz ki egyetlen oldalt – mutatja Szekrényes Johanna, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jogtanácsosa. Az indoklás tételeit sorra cáfolták a szerdán benyújtott perorvoslati kérelemben.
– Ez a per is bizonyítja, hogy bármilyen indokot felhozhatunk, bármit leírhatunk, ha van egy előre eldöntött koncepció, abból nagyon nehéz kitérni – mondta a Szabadságnak nyilatkozó Kató Béla, az EREK püspök.
– A bizonyítékokat folyamatosan gyűjtjük, újabbak is előkerülnek, de úgy tűnik, egyetlen egyet sem tárgyalnak úgy igazán, alapjaiban. Bebizonyosodott, hogy az általunk felhozott érvrendszert nem is ütköztették, csak részben foglalták bele az elutasításba, azt a felét különösen, amely a számukra jó volt, a bizonyítékból idézett mondat második felét már nem. Ezért tűnik úgy, hogy eleve eldöntött dolgokról beszélünk, hogy úgy gondolják, amióta a DNA-jelentés (Marosán Tamás és Markó Attila ügye – szerk. megj.) után megszületett az ítélet, az a mérvadó, pedig az nem a tulajdonjogról döntött, hanem a procedúráról, az eljárásról, és ezt le is írták a ploieşti-i bírók. Most erre mégis, mint kútfőre hivatkoznak, miszerint ez az igazi oka annak, hogy bennünket elutasítanak, mintha az a bűnügyi per mindent igazolt volna, és nem is vizsgálják az ügyünket. Ezért persze fellebbeztünk, fellebbezünk folyamatosan, és csak reménykedni tudunk, hogy lesz egyszer egy bíró, aki alaposan átvizsgálja az ügyet, és a döntése az lesz, hogy az egyháznak van igaza – mondta a püspök.
Szekrényes Johanna úgy véli, hogy a szokatlanul rövid indoklás nem tárgyalja érdemben azokat a bizonyítékokat, amelyeket felperesként benyújtottak, amelyek az egyházkerületet igazolják.
– A határozatban megszegték a kontradiktórius eljárás elvét, azaz olyan elutasító indokokat hoztak fel, amiket a tárgyalások során nem vetett fel a bíró – tájékoztatott a jogtanácsos. – A most megtámadott határozatban hivatkozik több okra is Marosán Tamás és Markó Attila büntetőjogi ügyéből. Tudjuk, hogy a bíró kérte ennek az ügyiratnak a csatolását, viszont a tárgyalások során nem hozta fel az abban szereplő érveket, ezáltal nem adott lehetőséget nekünk a nyilvános cáfolatra.
Alapvetően elkövetnek egy nagyon nagy tévedést, két iskolát összekevernek. A Sepsiszentgyörgyi Református Egyházközséghez tartozott egy iskola, azzal párhuzamosan működött a Székely Mikó. Az egyházközség valóban lemondott az iskoláról, mert nem tudta fenntartani. Ezt a két iskolát a bíróság egynek tekinti.
A bizonyítékok során például egy 1885-ös egyházkerületi rendkívüli közgyűlési jegyzőkönyvre is hivatkoztunk, az indoklásban ennek csak egy részét vették át. Csak arra hivatkoznak, miszerint a kollégiumok önmagukat kormányzó autonóm testületek, ám az általunk csatolt fordításban szerepel ez is: „amelyek az egyházkerületnek a törvényhozásában vesznek részt”. Ha az egész mondatot tekintjük, akkor egyértelmű, hogy a kollégiumok az egyházkerülethez tartoztak.
Az indoklásban szerepel a telekkönyvi probléma, amit minden határozatban felhoznak, miszerint az épületet annak idején a kollégiumra telekelték, nem az egyházkerületre. Érdekes, hogy a büntetőügyi határozatokból veszik át ezeket az elutasításokat, és azt mondják, hogy megállják a helyüket ebben az eljárásban is, de azokat a határozatokat már nem tekintik az ügyhöz tartozónak, amelyeket mi egy másik ügyből (a Székely Mikó Kollégium vagyonához tartozó tanári lakások ügyéből) átvéve csatoltunk, és amelyek kimondják, hogy az egyházkerület jogosan kéri vissza ezeket az ingatlanokat, mert a kollégium az egyházkerülethez tartozó struktúra volt – részletezte a jogtanácsos.
A perorvoslati kérelmet közlik a visszaszolgáltató bizottsággal, amelynek 30 napon belül kell válaszolnia, majd arra az egyházkerület is válaszol 10 napon belül, azután kitűzik az első tárgyalás időpontját. Azt nem tudni, hogy hány tárgyalás lesz.
– Az Úristennél már korábban fellebbeztünk, bízunk benne, hogy az a fórum nem záródik be előttünk – teszi hozzá Kató Béla.
Jelenleg az egyházkerület 16 perben hozzávetőlegesen harminc ingatlant igényel vissza Brassóban, Désen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Szászvárosban.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Sosem késő nemzeti fohász
Hol gyászos, hol ünnepi eseményként gondolhatunk a szombati (2017. február 18.), rendkívüli istentiszteletre, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Megemlékezés az 1956-os magyarországi szabadságharcról, a forradalomról, amelynek vérbefojtására a rettegett, a pokoli célhatalom, a Szovjetunió vállalkozott. Ahogy a Magyar Himnusz, a Székely Himnusz, Vörösmarty Szózata is nemzeti ima és az lesz mindig is, úgy a megemlékezéseink sem kötöttek október 23-hoz, sem a vérterror, november 4. szörnyűségeihez, a szovjet tankokhoz. 
Ne legyünk mi sose az egyetlen megbocsájtó keresztény nemzet! Akik vesztünket akarták s akarják, azokra is figyelnünk kell. 
És azokra, akiknek 80 életév után is futja az emlékeztetés erejéből. Balázs Antal egykori mikóújfalusi iskolaigazgató, néptanító, faragó művész 240 kisebb-nagyobb székely kopjafát készített az ’56-os szabadságharc emlékére, a 60. évfordulóra, két országban. Most, az évfordulótól kissé errébb, 60 faragott kopjafából állított össze az unitárius templom javára emlékeztetőt. Kovács István unitárius lelkész prédikációjában mondta: a szabadság ott van, ahol Isten lelke… Budapestről az ünnepségre érkezett Grezsa István kormánybiztos beszédében magasra emelte a nemzeti összefogás életes szükségességét. Nem másokra, viaskodásainkra, hanem önmagunk nemzeti összefogására kell figyelmeznünk.
Szabó László, az unitárius egyház előadó tanácsosa „cselekedeteinkben, lélekben és megfontolásainkban” maga is erre hívta föl a figyelmet. Balázs Antal szólt a sosem kései megemlékezésről és annak művészi vonzatáról, a nemzeti hagyományokról meg arról, veszendőbe hagyni valamit, ami összeköti a nemzetet, az már önmagunk elveszejtése.
A Duna–Tisza köze és abban többek között Kiskunmajsa képviselői mindenben osztoztak, ami az együvé tartozást jelenti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a tőle megszokott vaskemény szavakkal sem zárta az ünnepi megemlékezést. Tudván, vannak jelenségek, melyeket lezárni nem lehet. Magam arra is emlékezem itt, hogy az öt beszédben egyetlen idegen szót nem hallhattunk. Ez is a nemzeti fohászokhoz tartozik. 
Czegő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely szobrász
Miholcsa József marosvásárhelyi szobrászművész fába vésett alkotásaiból nyílt a hétvégén kiállítás a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában. A művész munkásságát és alkotásait Balázs József gyergyóalfalvi festőművész méltatta, elmondva, hogy Miholcsa igazi székely szobrász, aki a hagyományainkból inspirálódik.
Ha Nagy Istvánról elmondható, hogy A székely festő, akkor Miholcsáról is állíthatjuk, hogy A székely szobrász – fogalmazott méltató beszédében Balázs József festőművész a szombati kiállítás-megnyitón. Elmondta, hogy Miholcsa József szobrait szemlélve ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint amikor először látta Nagy István festményeit: valami fennkölt transzcendentális érzés, ami több mint egyszerű műélvezet. Miholcsa munkái egyébként nem ismeretlenek a gyergyószentmiklósiak számára, hiszen az ő keze munkáját dicséri a katolikus templom udvarán felállított Márton Áron-szobor, a művelődési ház melletti parkban lévő Kossuth-szobor és a Csiky-kerti millecentenáriumi emlékmű. Egyéni kiállítása viszont már harminc éve nem volt Gyergyószentmiklóson. A március 3-ig megtekinthető tárlaton fából készített alkotásait vehetik szemügyre az érdeklődők. A kiállított szobrok két irányzatot képviselnek. A népi díszítőelemek ihlette, falra akasztható munkáival egy olyan nyelvet alakított ki, amelyen keresztül a mitológiai alakok, a néphagyományok üzenetei a ma embere számára is értelmezhetők. Kisplasztikái pedig a kopjafák, a tornácoszlopok képvilágát idézik, amelyekkel a szobrászat újragondolására tesz kísérletet. A kisplasztikák szerkezetében megbontja a hagyományos szobrok „eleje-oldala-hátulja” koncepciót, és a szobrok minden oldalát ugyanolyan értékkel tünteti ki. Egy folyamat szemléltetésének szerepével ruházza fel munkáit.
Jánossy Alíz
Hargita Népe (Csíkszereda)

Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el. 
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

„Ízetlen tréfa, legénykedés” – erre építi a védelmet a „terrorista” HVIM-esek ügyvédje
Beke István és Szőcs Zoltán nem akart robbantgatni, ami erre a szándékra utalt a vád alapjául szolgáló lehallgatott beszélgetésen, csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt – erre építi a védelmet a terrorizmusért bíróság elé állított két férfi ügyvédje. A bűnvádi per következő tárgyalását pénteken tárgyalják Bukarestben.
Pénteken tartják a fővárosi táblabíróságon a merényletkísérlettel vádolt Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetője és a merényletkísérletre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi vezetője perének újabb tárgyalását. A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A vádirat szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
A két férfi ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: a védelem azt készül bebizonyítani, hogy csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt mindaz, ami ezen a beszélgetésen elhangzott, védenceinek nem állt szándékában robbanószerkezetet előállítani, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére sem tettek lépéseket. Elsőként az ügyészéknek azt állítását cáfolná meg, hogy a hangfelvétel a HVIM-esek titkos szervezkedését rögzítette Beke István cégének irodájában.
„Nem áll meg a lábán az a vád, hogy ez egy konspiratív találkozó volt. Milyen titkos megbeszélés az, amelyen a résztvevőknek folyamatosan csörögnek a mobiltelefonjaik?” – fogalmazott az ügyvéd, aki állítása szerint a hangfelvétel alapján kiszámolta: a beszélgetésnek mindössze a 11 százaléka szól a petárdás „viccelődésről”. A HVIM-esek társalgásának többi részének Lică Dragoș Cristian inkább egy barátok közötti, kocsmai beszélgetés hangulata van, többek között kutyaeledelről esik szó. „Ha valóban egy terrorakció előkészítése lett volna a találkozó célja, meggyőződésem, hogy sokkal elővigyázatosabbak lettek volna, és a beszélgetés nem kutyaeledelről, hanem a tervezett merényletről szól” – magyarázta.
„Nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon”
A vádirat szerint az októberi „titkos találkozó” után Beke István rendelt egy mobiltelefont, aminek segítségével – távirányítással – akarta felrobbantani a petárdákból készített „házi” pokolgépet december elsején. Erről az ügyvéd elmondta: védence valóban rendelt ugyan egy telefont, de a készülék meghibásodott, ezért visszaküldte a forgalmazónak, és csupán december 3-án (vagyis a merénylet állítólagosan tervezett időpontja után) kapott helyette egy másik készüléket. „Tehát december elsején nem volt készüléke” – szögezte le Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd szerint ha valóban egy mobiltelefon segítségével, távirányítással akarták volna felrobbantani a petárdákat, akkor léteznie kellett volna egy másik, SIM-kártyás telefonnak is, amit a HVIM-esek a robbanószerkezethez rögzítenek. A vádirat szerint Beke István elutazott volna a családjával, és mobiltelefonon, interneten követte volna a cége székhelyén lévő térfigyelő kamerán keresztül, hogy melyik pillanat alkalmas a petárdák felrobbantására. „Csakhogy Beke cégének zártkörű megfigyelő rendszere volt, amit nem lehetett az internetre csatlakoztatni” – mondta az ügyvéd.
Lică Dragoș Cristian ugyanakkor egyenesen butaságnak tartja azt a feltételezést, hogy Bekéék képesek lettek volna kárt okozni a kézdivásárhelyieknek. „A város lakosságának 90 százaléka magyar. Beke István a nemzeti identitás megőrzéséért küzdött, békés eszközökkel, nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon. Ha valóban a román hatalomnak akart üzenni a román nemzeti ünnepen, akkor Gyulafehérváron vagy máshol robbant, ahol románok élnek. Ez sehogysem illeszkedik be egy terrorista merénylet logikájába” – fejtegette az ügyvéd.
Beke István és Szőcs Zoltán ellen tavaly május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság közleménye szerint a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Nem „megcsináljuk”, hanem „meglátjuk”
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk, hogy a per előző, január végi tárgyalásán lejátszottak egy 25 perces összeállítást a vád alapjául szolgáló hangfelvételéből, amelyre az ügyészség a vádat alapozza. Ebből jóformán csak szavakat lehetett kivenni, mert a résztvevők sokszor egyszerre beszélnek.
Ám az kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy "megcsináljuk", hanem azt, hogy "meglátjuk". Az ügyvéd győzelemként könyvelte el, hogy ezt a bírósági tárgyalás jegyzőkönyvébe vették, mert a teremben lévő hivatalos tolmács is megerősítette.
Saját bajtársaik vallottak ellenük?
Megtudtuk azt is, hogy az ügyészek szerint a hangfelvételt nem a titkosszolgálatok, hanem a „konspiratív találkozó” egyik résztvevője készítette. Az illetőt védett tanúként ki is hallgatták egy korábbi tárgyaláson, és Bekéék ellen vallott: megerősítette azt a vádat, hogy a robbanószerkezetet, amelyet petárdákból akartak összeállítani, december elsején, a román nemzeti ünnepen kellett volna működésbe hozni. A tanú hitelességét Lică Dragoș Cristian kétségbe vonja. Értésünkre adta: továbbra is meggyőződése, hogy a hangfelvételt a titkosszolgálatok készítették.
Az MTI korábbi híradása szerint Szőcs Zoltán ellen vallott egy másik tanú is, aki korábban hét éven át a HVIM tagja, és az ügy előtt a vádlottak barátja volt. Szerinte Szőcs állt elő a december elsejei "meglepetés" ötletével, és azt is ő javasolta, hogy tolvajnyelvet használjanak, és az összekötött petárdákra pizzaként utaljanak. B. Sz. arról is beszámolt, hogy Beke letartóztatása után megkereste Szőcs Zoltán testvére azzal a kéréssel, hogy kihallgatása esetén vallja azt, hogy csak tréfáltak. Hozzátette: első kihallgatásán ezt is vallotta, de később, miután meghallgatta a hangfelvételt, módosította vallomását.
Mindkét tanú állította, hogy a HVIM-es beszélgetések résztvevői a telefonjukat az autójukban vagy egy másik szobában hagyták, hogy elkerüljék az esetleges lehallgatást.  „Ezek a vallomások már csak azért sem hitelesek, mert mint említettem, a hangfelvételen egyfolytában csörögnek a találkozó részvevőinek a telefonjai” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Markó Béla: A korrupció visszaszorítása ne legyen pártfüggő
Az elmúlt huszonöt év legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla – ezt állította Majtényi László, a demokratikus ellenzéki pártok államelnökjelöltje a Bibó társaságban tartott beszédében. Merthogy Markó vezetésével Erdélyben sikerült létrehozni a magyar nyelvű közoktatás rendszerét az óvodától az egyetemig, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivívta a hivatalos nyelvhasználat jogát, visszaszerezte a ma szabadon működő magyar egyházak és magánemberek javait. Igaz: az utóbbi időben megbicsaklott valami.
– Igaz lenne, hogy recseg-ropog az ön életműve?
– Számomra megtisztelő, ha valaki személyes teljesítményemet is látja azokban a pozitív fejleményekben, amelyek Erdélyben történtek az elmúlt 25 évben, mégis mindaz, amit elértünk, közös eredmény. Azt a minősítést viszont készséggel elfogadom, hogy a Kárpát-medence legeredményesebb politikai szervezete az elmúlt 25-27 évben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt.
– Jól értem? Csak volt?
– Nem, most is az. De el kell ismernem: bizonyos értelemben tényleg veszélyben van mindaz, amit létrehoztunk. De ez nem a mi szervezetünk belső problémáira vezethető vissza. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy az erdélyi magyarságnak egységes politikai szervezetre van szüksége, helyzetében alapvető változásokat csak parlamenti politizálással, bukaresti befolyással lehet elérni. Romániában is megroskadt azonban az a demokratikus építmény, amelynek létrehozásában nekünk is szerepünk volt. És itt alapvetően nem is a román–magyar viszonyról van szó – amellyel egyébként szintén nagy gondok vannak. Az igazi baj, hogy Romániában is egymásnak feszül a parlamentáris köztársaság eszméje és az autoriter populizmus. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi válság a jobb- és a baloldal összecsapásáról szól. Nem így van. Az én nemzedékem megpróbált létrehozni a képviseleti demokrácia elveiből kiindulva egy nyugati típusú, a hatalommegosztás elvére épülő demokratikus rendszert. A mostani bukaresti tüntetések viszont azt mutatják, ez a demokratikus építmény elfáradt, meggyengült.
– A nyugatos fiatalok csapnak össze az autoriter hatalommal?
– Nem. Az utcán a populizmus hullámát látjuk. A tüntetők a képviseleti demokráciát próbálják helyettesíteni a közvetlen civil beleszólás illúziójával. Mert lehet ugyan az utcáról változásokat követelni, bizonyos eredményeket elérni, de kormányozni bizonyosan nem lehet. Hosszú folyamat vezetett idáig, hiszen Romániában már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött a parlament eljelentéktelenítése, azóta folyik kísérlet a törvényhozás kompromittálására. Nyilvánvaló, hogy ehhez Romániában is hozzájárult számos politikus, aki a köz érdeke helyett a sajátját követte. Persze hogy a manapság olyan sokat emlegetett korrupció is aláásta a parlamenti eszme alapjait. Ennek következménye volt, hogy lassan-lassan kikerültek a valós döntések a parlamentből. Egy részük az államelnökhöz került, mások a bírósághoz.
– Vagy éppen a titkosszolgálathoz, amely most nagyobb, mint 1989 előtt volt.
– Igen, a titkosszolgálat is befolyásolja a politikai döntéseket. Odáig jutottunk, hogy az utóbbi időben már az ügyészség és az igazságszolgáltatás más szervei is beszélnek arról, hogy szerintük milyen törvényeket kellene elfogadnia vagy nem elfogadnia a parlamentnek. Ez nagyon távol áll a klasszikus hatalommegosztástól.
– Tamás Gáspár Miklós azt írta, Romániában mocskos zűrzavar van, amiben senkinek sincs igaza. A korrupció persze bűnös dolog, de aligha jobb, ha egy korrupcióellenes ügyészségnek nevezett testület az óriásira hízott titkosszolgálat árnyékában demokratikus kontroll nélkül vág rendet a politikusok között. Ráadásul ki tudja, milyen alkuk nyomán papírra vetett tanúvallomások alapján.
– Romániában sem könnyű értelmezni azt, ami történik, még nehezebb átlátni Magyarországról. Egyetértek Tamás Gáspár Miklós diagnózisával, amelyet, úgy látom, Magyarországon kevesen osztanak az úgynevezett balliberális oldalon. A magyar elemzők többsége úgy ünnepli a romániai válságot, mintha valamiféle autoriter, posztkommunista rendszerrel szemben a nyugati típusú liberális demokráciát támogató civil tömeg vonult volna utcára. Ez óriási tévedés. Lehet, hogy a civil tömeg elégedetlenségét nyugati minták motiválják és ösztönzik. Ám a kopott és korrumpálódott parlamenti rendszer valójában olyan koncepcióval ütközik, amelynek egyik mozgatója az igazságszolgáltatás, az ügyészség és mögötte alighanem a titkosszolgálat is. Romániában a büntető törvénykönyv számos pontja kellőképpen homályosan fogalmaz ahhoz, hogy az ügyészség politikai döntések miatt is eljárást indíthasson. Az a cikkely, amely körül a legfőbb konfliktus kibontakozott, arról szól, hogy Romániában bűncselekménynek minősül a hivatali visszaélés. Ám a törvénykönyv szerint hivatali visszaélésnek minősül az is, ha valaki hibás, rossz döntéseket hoz. Ezt akarta a jelenlegi kormány úgy módosítani, hogy csak a jogszerűtlen, a törvényellenes döntéseket lehessen visszaélésnek minősíteni. A tüntetések nyomán ez nem történt meg, pedig könnyen belátható, hogy mérlegelés kérdése, mi számít hibás döntésnek. És baj, ha politikai döntések minőségéről ügyészek és bírák döntenek.
– Jól képzett, nyugatos, városi fiatalok akár szándékuk ellenére is a parlamenti demokrácia ellen tüntetnek, miközben sejthető, hogy manipulálják őket?
– Közülük persze senki sem fogalmazna úgy, hogy a parlamenti demokrácia ellen tüntet. Ők a politikai elit ellen tüntetnek, amely történetesen a parlamentben működik. A pártokkal és a politikusokkal elégedetlenek, aminek persze megvannak az igen nyomós okai. Nekem is meglehetősen rossz véleményem van a parlamentről, az ott működő pártok és politikusok jó részéről. A pártok tele vannak meggyőződés és program nélküli politikusokkal, akik kedvükre és érdekeik szerint sétálnak át egyik pártból a másikba, mert nem tartja őket vissza semmiféle eszmény, politikai program. Csak az a kérdés, kiket akarunk az elkopott politikusok helyébe ültetni. Milyen programot kínálunk– Nem láttam, hogy a tüntetések fel tudnának mutatni célt, programot.
– Mit jelent a válság a magyaroknak– Hol a helyük a zűrzavarban?
– Nekünk, Romániában élő magyaroknak egy olyan rendszer az érdekünk, amelyben minél hathatósabban bele tudunk szólni a döntésekbe. Ha ezek színtere a parlament, a kormány és az önkormányzati világ marad, akkor azokra így-úgy hatásunk lehet. Nekünk nem lehet jó olyan rendszer, amelyben fontos ügyekben egyetlen ember, például az államelnök határoz. Ahol nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőkön múlnak a döntések, tartozzanak bár az ügyészségez vagy más bürokratikus hierarchián alapuló szervezetekhez. Persze nemcsak a magyaroknak, de az egész társadalomnak is a jól működő parlamenti demokrácia lenne az érdeke. Tény: vissza kell szorítani a korrupciót. Csak azt nem politikai megfontolások, hanem szabatos jogszabályok alapján kell definiálni és fülön csípni – ideológiától és pártoktól függetlenül.
A nagy közös sakk
A gordiuszi csomót nyilván ketté kellett vágni, és előbb-utóbb a sakktáblát is ketté kell vágni, hogy a fényes fekete ruhások békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak, s hogy a fényes fehér ruhások ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni a fényes fekete ruhásokat, tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval kell őket szétválasztani, az ilyen futókat az olyan futóktól, az ilyen lovakat az olyan lovaktól, az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól, be kell vezetni az áramot a sakktábla két fele közé, vizesárkot kell ásni vagy magas falat emelni, hogy a fehér ruhások és a fekete ruhások tehetetlenül vicsorogjanak egymásra, de az az igazság, hogy egy fél sakktábla is alkalmas egy jó kis játszmára, mondjuk, az egyik bástya a másik bástya ellen, az egyik futó a másik futó ellen, hát ezt is irgalmatlanul ketté kell szelni, persze, az a helyzet, hogy egy negyedtábla is, sőt, egy nyolcadtábla vagy egy tizenhatodtábla is veszélyes lehet, tűzzel, vassal, vizesárokkal, fallal, atombombával kell darabokra verni ezt az átkozott sakktáblát, hogy végre ki-ki a maga kockáján: parasztkocka, királykocka, vezérkocka, lókocka, Istenkocka, hullakocka stb.
– Az RMDSZ eddig épp abban volt sikeres, hogy kiharcolta: a magyarok közös érdekeit érintő ügyekben nem lehetett a magyarok nélkül dönteni. Ez veszélybe került?
– Igen, manapság gyakran előfordul, hogy tárgyalásos politikai alkuk során már kivívott jogokat is megkérdőjeleznek. Az utóbbi években átkerült az igazságszolgáltatáshoz számos, alkotmányba és törvénybe foglalt jog felülvizsgálata. Például: Székelyföldön prefektusok és civilek feljelentést tettek azért, mert az önkormányzat épületére az van kiírva, hogy „községháza”, és ennek a szónak nincsen pontos román megfelelője. Ha vitát tudunk erről folytatni, akkor simán megtaláljuk a megoldást, a bíróság azonban úgy döntött, a feliratokat le kell venni. Ez magyar szempontból abszurd történet. Vagy egy másik eset: Marosvásárhelyen az elmúlt években sikerült megállapodni arról, hogy a magyar református középiskola és a nagy állami középiskola mellett működjön külön római katolikus magyar líceum is. Az ügyészség azonban eljárást indított Maros megye román nemzetiségű főtanfelügyelője ellen azon a címen, hogy állítólag adminisztratív vétséget követett el az iskola létrehozásának valamelyik fázisában. Így veszélybe került a római katolikus líceum léte.
– Ön már nem szenátor, kilépett a politika világából. Azért döntött így, mert változóban van a politika és veszélybe került az is, amire ön az életét tette fel?
– Decemberben járt le a parlamenti mandátumom, és a választásokra már nem jelöltettem magam, pedig megtehettem volna. De a döntést már régen, 2010 második felében meghoztam, amikor nem vállaltam újabb elnöki mandátumot az RMDSZ-ben. Már akkor úgy éreztem, lezárult egy hosszú folyamat, amely 1989 végén úgy kezdődött, hogy néhány erdélyi magyar értelmiségi romantikus érdekvédelmi küldetést vállalt és politizálni kezdett. Közöttük voltam én is. Ahogy lehetőség adódott rá, politikai szervezetet hoztunk létre, hogy alapvető jogokat vívjunk ki a magyarok számára. A feladatot teljesítettük. Ezzel le is zárult a romantikus politizálás kora: azok közül, akik minket váltottak, sokan karrierpolitikusok. Mi nem voltunk azok. Én nem szeretem, ha valaki a politikára szakmaként tekint. Számomra viszont eljött a pillanat, amikor már elemezni kell, visszatekinteni arra, mit hogyan csináltunk, mit rontottunk el. Mert örülök, ha most eredményekről és teljesítményekről beszélgetünk, de azért tudom: sok mindent rosszul csináltunk.
– Versek helyett emlékiratokat fog írni?
– Emlékiratokat is fogok írni.
– Azt mondja, hogy ön nem tartja szakmának a politizálást. Pedig komoly tudás, tapasztalat kell hozzá.
– Persze, kellenek az ismeretek. De ha én tanár, orvos vagy mérnök vagyok, akkor az életemet tervezhetem. A politikára viszont nem lehet és nem szabad életpályát alapozni. Aki politikusnak áll, annak el kell viselnie, ha belebukik. Nagy baj, ha valaki mindenáron a székébe kapaszkodik, mert igazából semmihez sem ért. Aki úgy képzeli, hogy neki mindenképpen politikusnak kell lennie, esetleg élni fog a hatalom megtartásának legerkölcstelenebb eszközeivel is, ártani fog a választóinak.
– A Fidesz korábban megpróbált az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezeteket létrehozni, a decemberi választás során viszont a két párt együttműködött. Ezt Budapestről sokan úgy látták: megjelent és diadalmaskodott a NER Erdélyben is.
– Én kezdettől fogva azt vallottam, az RMDSZ-nek Magyarországon is egyértelművé kell tennie, hogy – szándékában legalábbis – minden erdélyi magyar politikai szervezete, függetlenül attól, ki hol áll, ki jobboldali, ki baloldali. Szoros kapcsolatot kell kiépítenünk a mindenkori magyar kormánnyal, akár a baloldal kormányoz, akár a jobb. Kezdetben jól együttműködtem a Fidesszel is, később azonban a viszony hidegebb lett. Sohasem értették meg, hogy mi nem választhatunk ideológiát. A Fideszben nem szerették, hogy mi jó viszonyt akarunk ugyan, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a ránk vonatkozó döntéseket mi hozzuk meg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar pártok kétségtelenül a Fidesz támogatásával jöttek létre, de az távirányítóval is mozgatható szervezeteket akart Erdélyben működtetni. Ez nem vált be.
– Budapesten sokan úgy látják, az Erdélyi Riport című lap megszüntetése volt az ára az együttműködésnek. Vagy éppen a távirányítás új jele.
– Ennek azért voltak pénzügyi okai is. Az is igaz, hogy az RMDSZ-ben van néhány kolléga, aki nehezen viseli el a kritikát. Azt hiszem, hogy a költségvetési okok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Riportnak az RMDSZ elengedte a kezét.
Mint az összecsukott sakktábla
Olyan vagyok, mint az összecsukott sakktábla, a király cikornyás feje odakoccan a paraszt sima fejéhez, egymással elkeverednek a fehér és fekete figurák, s egymásba simulnak hallgatagon a fehér és fekete kockák, hiába figyelek befelé, mert boldog összevisszaságban hever még minden, s mert a szét nem választott világ is tabula rasa, akár a gyanútlan csecsemő, aki még nem tudja, hogy az első kimondott szóval, már elkezdődik a játszma, egyre jobban szeretem a későn megszólalókat, a sokáig várakozókat, akikben öntudatlanul alusznak a koronás fők, a vezérek, a bástyák, a lovak, a futók és a parasztok, örök dicsőség a habozóknak, akik már azelőtt lesöpörték a figurákat, mielőtt fölrakták volna őket!
Marosvásárhely, 1991. december 23.
– Amikor a Fidesz nagy erőkkel jelent meg Erdélyben 2010-ben, egy pillanatra felmerült a lehetőség, hogy az RMDSZ cserébe a magyar politikai pályán induljon el. Egyébként szerintem Budapesten is bejutottak volna a parlamentbe. Voltak akkor komoly hívó hangok?
– Igen, többen is megkerestek Magyarországról, mondván: ez nagyon jó ötlet, és nemzetpolitikai kérdésekben nekünk tényleg lenne fontos mondanivalónk. De mi Erdélyben vagyunk otthon, és aki nem Magyarországon él, nem tud érvényeset mondani arról, amiről a politikai váltógazdaság itt szól. Másrészt miközben a Magyarországgal való szoros együttműködésre törekedtem, attól azért féltem volna, hogy a politikai figyelmünket eloldozzuk Romániától.
– Viszont úgy tudom, mostanában feloldozta magát a hallgatási fogadalom alól, és úgy döntött: ha fontos a mondandója, kész anyaországi kérdésekben is hallatni a hangját.
– Nagyjából így van. Sok mindenről van véleményem, de a legfontosabb talán az, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett Magyarország és a környező országok kapcsolatrendszerével. És ezen belül persze szívügyem a román–magyar viszony. A két ország között egyszerűen nincsen napi politikai kapcsolat.
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban mondta, hogy a kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
– Mindig kettőn áll a vásár. Persze nem gondolom, hogy Románia szorgalmazná a Magyarországgal való szoros kapcsolatot. Bukarest Washingtonnal vagy Brüsszellel szeretne szoros kapcsolatot. Tény, hogy Románia szomszédságpolitikája is rendkívül gyenge. De kinek erősebb érdeke, hogy ezek a kapcsolatok létezzenek– Nekünk, magyaroknak. Hogy Romániában hol lehet vagy hol nem lehet a magyar nyelvet használni, milyen mértékű az önkormányzatiság, ez az államközi kapcsolatokon is múlik. Nekünk, magyaroknak fáj jobban, ha a két ország között nincs párbeszéd.
Markó Béla
erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, politikus
Kézdivásárhelyen született 1951-ben. 1974-ben szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát a Babes–Bolyai egyetemen. 1976 és 1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat szerkesztője, 1989 és 2005 között a Látó című irodalmi lap főszerkesztője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt 1989-ben, 1990-től Maros megyei szenátor. 1993-tól 2011-ig az RMDSZ elnöke. 2004 és 2007 között, majd 2009 és 2012 között a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Politikai pályája idején is termékeny szerző, több mint negyven könyve jelent meg.
BARÁT JÓZSEF
168 Óra (Budapest)

Láthatatlan erők
Az országban, ahol élünk, a jogállam leépült – állítja Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke következetesen kitart álláspontja mellett, azt mind a parlamentben, mind a köztévé esti véleményműsorában részletesen kifejtette.
Tegnap Sepsiszentgyörgyön újságírókkal beszélgetve vázolta nézeteit, s a jelenlegi állapotokról tett megjegyzései – vérre menő hatalmi harc a választott és a kinevezett, leválthatatlan, befolyásos állami intézmények között, illetve a láthatatlan struktúrák által irányított autoriter állam lehetősége – aggasztóak. Igen, ijesztőek, mert miközben épp az elmúlt időszakban kristályosodni látszik egy másik Románia – melynek polgárai nem hagyják magukat átverni öncélú politikusoktól, és az utcára vonuló százezrek nem csak az éjszakai, minősíthetetlen kormányzást kifogásolják, hanem szembefordulnak a kormányzati szintre emelt hazugsággal és hitványsággal –, Kelemen Hunor szavai a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot erősítik. Hiszen, ha a háttérben azok a csaták dúlnak, amelyről említést tesz – politikusként több az információja és alaposabb a rálátása, mint a szokványos hírolvasónak –, a kérdésre, hogy ezek után mire számíthatunk, egyre nehezebb megnyugtató választ adni. S miközben a legújabb korrupcióellenes mérleg számai sorakoznak elégtételt keltően a hírcsatornákon – némiképp az is furcsa, hogy az amúgy meghatározó jelentőségű korrupcióellenes ügyészség a számára egyre fontosabb lakossági támogatást hirdeti –, az eredményességüket igazolni hivatott statisztikákban olyan váddal illetett magyar polgármesterek is szerepelnek, kiknek ügyében egyelőre bizonyítékok nincsenek. De az ügy továbbra is adott. És ez nem csupán a magyar közösség számára, hanem a demokratikus értékrendben bízó romániai polgár szemében is visszás lehet.
Másrészt, a politikusoknak részben előnyös is lehet valami megfoghatatlanra, valami általuk nem befolyásolhatóra hivatkozni. Egyrészt jelzik, maguk is áldozatai „a rendszernek”, illetve könnyebben hárítható felelősségük is. Az lenne jó, ha különféle forgatókönyvek helyett tényszerűen tudhatnánk: Romániában mi és miért történt, történik. Mindez nem csupán egy szűk réteg kíváncsisága, hanem mindazoké, akik egyre határozottabban mondják, nem szeretnék, hogy gyermekeik is ugyanebbe az ingoványba nőnének bele. És sokan különféle elméletek valószínűségét sem kívánják latolgatni, hanem megoldást várnak a problémákra, hiszen adófizetői az országnak, magyarán e hatalmi rendszerek, állami intézmények fenntartói, s ennek már önmagában elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy tudhassák, adólejeik milyen célt szolgálnak. Egy biztos, állandósuló visszaélés mellett háttérben munkálkodó sötét erőkről is hallunk. Utóbbiaktól akkor lehet majd megszabadulni, talán, amikor a nagy többség azt érzi, látni akar, és közönynél fontosabb a tisztesség iránti igény.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szükség van mindkét iskolára (Barót)
Februári soros ülésén Barót tanácsa több napirendi pont keretében foglalkozott az iskolákkal. Többek közt elfogadták a város iskolahálózatának működését a 2017-2018-as tanévben szabályozó határozatot, épületeket adtak kezelésbe, egy új vezetőtanácsi tagot is kineveztek. Az ülésen elhangzott: a gyermeklétszám csökken, de a közösség érdekét az szolgálja, ha a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola is még jó ideig külön-külön működik.
A tervezet tárgyalása előtt a két nemrég kinevezett iskolaigazgató néhány mondatban vázolta fő célkitűzéseit. Az általános iskola vezetője, Bán Annamária elmondta, szeretné visszavonzani mindazokat, akik a baróti helyett a bardoci iskolát választják. Claudiu Cristian középiskolai igazgató biztosította a képviselő-testületet: Derzsi Kázmér aligazgatóval mindent elkövetnek, hogy az utóbbi időben történt többszöri igazgatóváltás ne legyen hatással a diákok tanulmányi előmenetelére, majd a Gaál Mózes-iskolával való együttműködés fontosságát emelte ki. Nagy István független tanácstag úgy fogalmazott, tisztelet jár a fiatal tanintézményi vezetőknek, amiért e nem mindig hálás feladatot vállalták, s azt kívánta, az épületek és közszolgáltatások igénybevételét testvéri módon oldják meg. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető hosszú távú stratégia kialakítását nevezte a baróti oktatás sikere zálogának, majd kifejtette, mindent el kell követni, hogy az évtizedek óta tervbe vett új iskola elkészüljön, mert jó eredményeket csak jó körülmények közt lehet elérni. Dimény László (EMNP) a városi tanács és iskolák közti jó kommunikáció szükségességét hangoztatta: ha ismerik a felmerülő gondokat, segíteni is jobban tudnak. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt javasolta, a megyei tanácsba „igazolt” Gál Károly helyét szintén RMDSZ-es vegye át a Gaál Mózes Általános Iskola vezetőtanácsában, és nevesítette Weithaller Waltert. 
A városvezető tudatta: a tanfelügyelőségi jóváhagyás megvan, az iskolahálózat úgy marad, mint ebben a tanévben.
Nagy István szóvá tette: a Tanulók Klubja miért szerepel a baróti hálózatban, amikor épülete nem a városé, s fenntartója is a megyei tanács? A Tanulók Klubjának jogi hátterét a város jegyzője, Dombi Réka Hilda ismertette mondván, az épület az állam közvagyonlistáján szerepel, ám az intézményt a megye kezeli. Lázár-Kiss Barna András szerint a Tanulók Klubja mindig is a baróti iskolahálózat részét képezte, fenntartása pénzbe nem kerül, nem látja értelmét tehát, hogy most azt keressék, az kié, s jó-e vagy rossz, ha a listájukon szerepel. A határozattervezetet az előterjesztett formában egyöntetűen fogadta el a jelenlevő tizennégy tanácstag. Fennakadás nélkül fogadták el azokat a határozatokat is, amelyekkel a két iskola, valamint a Cimbora Óvoda kezelésébe adták az általuk használt ingatlanokat. Felvetődött viszont, hogy az iskolák meg tudnak-e egyezni egyes épületek használatáról, illetve az, hogy a közös használat esetén miként rendezik a közköltségek számláit.
Lázár-Kiss Barna András úgy vélte, nem a polgármesteri hivatal tiszte, hogy közvetítsen az épületek használatáról: az iskolaigazgatók azért vannak, hogy az ilyen kérdéseket is megoldják, az egymás közti számlázásnak is van módozata, úgyhogy azok kifizetését sem végzi többé a hivatal.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Erdélyt képviseljük” – a Tokos zenekar tagjaival beszélgettünk
Ha addig nem is, de 2014-ben – a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként – a Tokos zenekar végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.
2011-es megalakulásuk óta idén jelent meg az első nagylemezük, a Hallgassátok meg, magyarim című gyűjtést turné keretében Kolozsváron, Debrecenben, Szegeden, Budapesten mutatták be. Ennek apropóján kérdeztük a Tokos két zenészét, Vajas Albertet és Szép Gyula Bálintot Kolozsváron, akik a zenekar művészi és adminisztrációs függetlenségéről és a mai táncházmozgalomról is beszéltek.
- Az első nagylemez mérföldkő lehet egy zenekar életében. Számotokra milyen jelentősége van annak, hogy megjelent az első lemezetek?
- Vajas Albert: Ez egy nagy vállalkozás volt. Nagyon féltünk az első lemeztől, mert az első mindig nagyon jó kell legyen, az emberek nagyon sokat várnak el, főleg egy Fölszállott a páva után, ahol fölraktuk a mércét. Az alatt nem szabad teljesíteni. Ezért is volt nagyon sokáig kérdés, hogy legyen-e lemez, illetve az, hogy mit játszanánk fel szívesen a lemezre. Abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy a lemezt ebben a formában kiadjuk, akkor nagyon sokat dolgoztunk rajta. Mi úgy érezzük, hogy sikerült egy csomagot adni abból, amit mi állandóan csinálunk. Ez egy „zip” (tömörített, sűrített – szerk. megj.) változata annak, hogy miket szoktunk táncházakban játszani. Egy „névjegykártya”, olyan lelki kielégülés számunkra, hogy van valami, ami megörökíti az elmúlt öt év munkáját.
- Milyen dallamok kerültek fel a lemezre?
- Albert: A zenekar kedvence határozottan a kalotaszegi népzene. Ebből került fel a lemezre három összeállítás: van györgyfalvi népzene, egy román kalotaszegi forgatós és cigány szapora, és egy magyar rendet is játszottunk. Ezen kívül válogattunk olyan Fölszállott a pávás produkcióinkból is, amelyekről úgy éreztük, hogy eléggé sikeresek voltak, és nekünk nagyon tetszettek: az ördöngösfüzesi összeállításunk egy picit megváltoztatva felkerült a lemezre, és a szászcsávási többszólamú énekekből is lett egy szám.
Amikor a döntőbe kerültünk, egy hirtelen megoldásból került először palettára a többszólamú ének. Ez megtetszett nekünk, azóta többet foglalkoztunk vele, kerestünk még más énekeket is. Így lett a lemez címe a Hallgassátok meg, magyarim, ami egy szászcsávási ének első sorából származik. Ugyanakkor lett egy csávási rend is – ami ugyanacsak a páva döntőjében volt –, amit szintén egy picit megváltoztattunk.
Még felkerült egy szatmári összeállítás is, amit egy koncert keretében kaptunk koreográfiaként, elküldte egy tánccsoport, hogy el kéne játszani, és nekünk annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, külön zenekari számot csinálunk belőle. Egy picit megváltoztattuk, hozzátettük még az egyik kedvenc dallamunkat, és így különlegességként szatmári népzene is szerepel a lemezünkön. Egyelőre nem játszottunk sok kis-magyarországi népzenét, de próbálunk nyitni az egész Kárpát-medencei népzene felé, ezért lett első próbálkozásként a szatmári népzene.
- Ha már szóba hoztad a Fölszállott a pávát, akkor megemlíteném, hogy a kolozsvári lemezbemutató koncerten Porteleki László prímás volt az egyik meghívott előadóművész, aki mentorotok volt a magyarországi tehetségkutató versenyben. Ebből arra következtethetünk, hogy az ott szerzett szakmai és baráti kapcsolataitok azóta is élnek, vagy már lezárult a „pávás korszakotok”?
- Albert: Szerintem ez a történet csak akkor kezdődött el. A páván megismerkedtünk, ezek a barátságok pedig megmaradtak, azóta is igényt tartunk azoknak a segítségére, akik ott mellettünk voltak. Rengeteg ilyen kapcsolat alakult ki a páván keresztül, tánccsoportokkal, táncosokkal, énekesekkel dolgoztunk azóta együtt.
Ugyanezt elmondhatom Porteleki Lászlóról is, aki azóta is figyelemmel követi a zenekar munkáját. A lemezzel kapcsolatosan is átküldtük neki azt, amit itthon próbáltunk, ő meghallgatta, elmondta a véleményét, de jelen volt a stúdiófelvételen, és ott is mondott véleményt. Sokszor találkoztunk itthon vagy Magyarországon, a múltkor elhívtuk Kolozsvárra és tartott egy előadást, ahol ugyancsak közösen muzsikáltunk. Azt pedig nem hagyhattuk ki, hogy Kolozsváron a lemezbemutatón együtt muzsikáljunk, és nagyon örültünk, hogy elvállalta a meghívásunkat.
- Hogyan fogadta a közönség a turnén bemutatott produkciót itthon és Magyarországon?
- Albert: Lehet, hogy azért, mert itthon voltunk, de nagyon sok ismerős volt a lelátón. Egyrészt ez önbizalmat adott az egész zenekarnak, másrészt pedig nagyon izgultunk is emiatt, mert tudtuk, hogy olyan emberek ülnek bent, akik ismernek minket, akikkel napi szinten találkozunk. Kolozsváron egy nagyobb szabású rendezvény volt, 850–900 ember ülhetett a teremben (a Kolozsvári Magyar Operában – szerk. megj.), ez nagyszerű érzés volt. Mindig érződik, ha nagy közönség van, egy hatalmas tapsban, vagy akár egy biztató felkacagásban a konferáló szövegek közben.
Ugyanezt a szintet szerintem sikerült Magyarországon is teljesíteni, ott sem először fordultunk meg. Debrecen, Szeged, Budapest olyan városok, ahová mi rendszeresen, évente egyszer-kétszer megpróbálunk eljutni, úgyhogy ott is rengeteg ismerős volt. Ezek kisebb előadások voltak, 100–200 fős, kisebb termekben volt az előadás, de úgy érezzük, hogy mindegyik nagy siker volt, örömmel fogadták az emberek azt a muzsikát, amit játszottunk.
Kolozsváron a vendégszereplőknek is köszönhetően volt pörgős a koncert, ez volt az utóhangja (közreműködött: Porteleki László, Varga István "Kiscsipás", a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok – szerk. megj).
Szép Gyula Bálint: A meghívottak nagyot dobtak a koncert hangulatán. Nagy szerencsénk van azzal kapcsolatban is, hogy a zenekar tagjai színpadi emberek. Nagyon hamar és praktikusan tudtunk dolgozni, színpadra tenni egy ilyen jellegű előadást. Nemcsak az volt a lényege, hogy felállunk és egyet muzsikálunk, hanem figyeltünk a fényekre, a színpadi rendezésre is. Hála Istennek, hogy ilyen sok rétű a zenekar, és a tagok különböző dolgokhoz értenek, mert ki tudjuk egészíteni egymást. A szakmai haladás mellett ezzel is segíteni tudjuk egymást abban, hogy előrelépjünk.
- Mennyit dolgoztatok a lemezen és a színpadi produkción?
- Albert: 2016-ban kezdődött a lemez szerkesztése, és tavaly február, március környékén elkezdtük a stúdióban feljátszani. Utána egy hosszabb szerkesztési időszak következett, amikor a stúdió meg a mastering történt, majd a nyár alatt egy picit hagytuk pihenni. Ez addig elhúzódott, hogy nem kaptunk termet, időpontot, ezért végül év elejére került a lemezbemutató. Az előadáshoz voltak ötleteink, tudtuk azt, hogy kit akarunk meghívni, majd amikor mindenki elfogadta a meghívást, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ezt hogyan állítjuk színpadra. Maga a produkció az utolsó két hétben állt össze a fejünkben, akkor kaptunk színpadot próbára.
Bálint: Magyarul: két órával a koncert előtt láttuk azt, hogy mi lesz a színpadon. Akkor egy gyors „fast forward” próbát csináltunk. Láttuk, hogy működik. Az volt a legfontosabb, hogy a színpadon mindenki megkapja a helyét.
Albert: Meg volt adva egy keret, hogy mi az, amit szeretnénk látni a színpadon a vendégeinktől, de persze volt benne improvizációs rész is.
- Miből tudtátok finanszírozni a lemezzel járó költségeket?
- Bálint: Manapság nem olcsó lemezt kiadni.
Albert: A lemezfelvételt a Kolozsvári Városi Tanács támogatta, ahová tavaly pályáztunk, ennek köszönhetően mi választottuk ki a stúdiót. További szerkesztések finanszírozásában – nyomtatás, kiadás, borító szerkesztése – kolozsvári vállalkozók voltak a segítségünkre, akik egy bizonyos anyagi hátteret tudtak biztosítani ahhoz, hogy kiadhassuk a lemezt. Tényleg nem olcsó és nem nyereséges ma lemezt kiadni. Ezt mi tudtuk előre is, időközben meg is tapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy manapság már nem azt jelenti egy lemez, hogy hosszú távú megélhetést, anyagi biztonságot adna egy zenekarnak.
- Az adminisztrációs, szervezési, művészeti kérdésekben menedzserrel dolgoztok?
- Bálint: Művészeti és adminisztratív szempontból mindenképpen függetlenek vagyunk mindenkitől, és önmagunknak a szakállára, saját felelősségre vállalunk mindent. Egyelőre úgy látom, hogy ez működik. Pár évvel ezelőtt – azt hiszem a páva után – jött egy-két ajánlat, hogy szeretnének velünk foglalkozni, és szerintem egy jó döntést hoztunk azáltal, hogy igyekeztünk a saját lábunkon megállni.
Albert: Azóta van egy egyesület, amit 2015 óta a zenekar tagjai működtetnek, ennek az adminisztrációjával foglalkozunk még pluszba ami a zenekart illeti. Itt próbálunk pályázni, anyagi hátteret szerezni a programjainknak. Kitűzünk magunknak előre megbeszélt terveket, amelyeket próbálunk megpályázni, és amennyiben nyernek, akkor továbbgondoljuk és véghez visszük. Voltak olyanok, amelyek jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyekre nem kaptunk támogatókat – azok az előadások elmaradtak vagy elhalasztottuk a következő évekre.
Ilyen a tavaly bemutatott Varázslatos hangszerek című, ami egy nagysikerű előadásnak nézett ki, viszont nem akartuk pénzért vinni, mi ezt a szórványnak terveztük, hogy oda is eljusson a magyar népzene és Erdély kultúrája, amelyet minél több hangszerrel, minél színesebben próbáltunk bemutatni. Sajnos nem találtunk olyan támogatót, aki szívesen mellé állt volna, úgyhogy az előadást jelenleg szüneteltetjük, és reméljük, hogy az idei évben sikerül még több előadást megpályázni.
Az is volt az előadás mottója, hogy ne jelentsen anyagi erőfeszítést sem a gyerekeknek, sem az iskolának, sem a szülőknek. Ez egy kis szerethető előadás, amit mindenki karitatív szempontból csinált, de vannak azért költségei: 16 hangszerről van szó, hangosítást, fénytechnikát, díszletet igényel az előadás. Van, amit anyagi feltételek nélkül nem tudunk megvalósítani.
Vannak még előadások, amiket szervezünk, például a Bulgakovban megrendezett beszélgetős estek, ahová olyan nagy mestereket hívunk el, akik valamilyen tájegységgel, zenész dinasztiával különösen foglalkoztak, könyvet írtak vagy adtak ki, vagy saját tapasztalatokat mesélnek el. Ezt szeptemberben indítottuk el, azóta három előadás volt, reméljük, hogy az idei évben is lesz legalább öt-hat. Szerencsénk van a Bulgakov Irodalmi Kávéházzal, akik már öt éve mindig hívnak minket, ott, meg a Heltai folk-kocsmában állandó zenekar vagyunk. Nekünk ez ad egy biztonságot, hogy havi rendszerességel – amennyire az időnk engedi – ott vagyunk. Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban.
Ami a menedzsmentet illeti, megvan mindenkinek a zenekarban az a része, amivel foglalkozik. Cuba (Tókos Csongor-Attila), a prímásunk, a művészeti vezető, ő vezeti a rendet, ő a főnök a zenekarban.
Bálint: Mindig a prímás a főnök, abban a pillanatban, ahogy a kezébe veszi a hangszert. Az adminisztratív rész inkább az Albi (Vajas Albert – szerk. megj.) feladata, ellenben mindenki a saját kapcsolatait úgy használja ki, hogy az a zenekar hasznára legyen.
- Szakma vagy hobbi a Tokos zenekar?
- Albert: Még szakmának nem nevezem, de már hobbinak sem.
Bálint: Már hobbinál több, ez olyan, hogy már nem közönség, de még nem zenész. Szerintem mostmár egy átmenet van. Megint a pávához térhetünk vissza: az változtatta meg radikálisan a zenekarnak a szemléletét. Rájöttünk arra, hogy ezt lehet komolyan csinálni, népszerűsíteni, és olyan lehetőségeket adott nekünk, hogy már nem csak úgy vettük, hogy „gyertek, egyet menjünk muzsikálni”. Ezzel egy komolyság és egy felelősség is jár az illető közösséged iránt. Ha mi elmentünk Erdélyt képviselni, akkor meg kell mutatnunk az erdélyieknek, hogy igenis képviseljük őket. Olyan szinten szeretnénk muzsikálni, hogy méltóak legyünk a szűkebb pátriánkhoz.
Albert: A páván sok segítséget kaptunk, olyan szakmai véleményeket, amelyek fejlesztenek, olyan kritikákat, amelyek építő jellegűek. Valaki elmondta, hogy ezt nem így játszák, ez és ez a példa van rá, a gyűjtéseket egyből az orrunk elé tették, és azokon a felvételeken feketén fehéren hallatszik, hogy nem úgy van, ahogy mi tudtuk, vagy ahogy tanultuk táncházakban. Kérdés, hogy táncházakban mennyire lehet megtanulni zenélni.
Lopjuk ezt a szakmát, ez így van, viszont ha a szakma mélyére megyünk, ott már vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tanulni, amiket nem szabad összetéveszteni, és ettől különbözik például egyik prímás a másiktól.
Bálint: Ez egy olyan szakma, amit el kell lesni. Tanulni lehet, orrvérzésig gyakorolni is lehet. Sokszor mondták, hogy ez ugyanolyan, mint a sport: mindennap edzeni, gyakorolni, koncentrálni kell, ugyanúgy, mint az úszónak vagy a műkorcsolyázónak. Ugyanakkor művészet is, a tudomány és az ösztön mezsgyéjén megy párhuzamosan a dolog.
- Vannak olyan alkalmak, amikor lehetőségetek van találkozni, kapcsolatot építeni, együtt muzsikálni más erdélyi zenészekkel?
- Albert: Igen, rendszeresen találkozunk velük. Kolozsváron is rengeteg zenész él, akik egyetemi éveiket töltik itt.
Évente szervezik az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját, ami május második-harmadik hétvégéjén szokott lenni Székelyföldön – idén május 13-án lesz Borospatakán. Amennyiben lehet, ide minden évben megpróbálunk ellátogatni. Ez egy olyan találkozó, ahol szakmai dolgokat is megbeszélünk, de egyéb problémákat is – kerekasztal-beszélgetések vannak arról, hogy milyen problémáik vannak a zenészeknek, mire kell megoldásokat találni. Ez egy olyan alkalom, ahol zenekartól függetlenül mindenki összeáll és zenélget, megismerkedhet fiatal zenészekkel, akik időközben elkezdtek muzsikálni és egyre ügyesebbek. Nagyon ügyes zenészek nevelődnek ki.
Bálint: Úgy érzem, hogy jól áll a táncházzenészeknek a csillagzata. Ahhoz képest, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen kilátások voltak, ami az ifjú táncházzenészeket illeti, meg kell mondanom: többen és egyre jobbak vagyunk.
Albert: Sőt, jelenleg én úgy látom itt Kolozsváron, hogy a táncházakban aktívabbak a zenészek, mint a táncosok, ami egy elég nagy problémája a kolozsvári táncházmozgalomnak.
Bálint: És a táncosok is elkezdtek muzsikálni. Elmondták az idősebb táncházasok is a hetvenes-nyolcvanas években, hogy zene nélkül nincs tánc, régebben is a zenészek voltak a kiindulópontjai minden táncháznak. Most sajnos azt kell szomorúan látnunk, hogy meghirdetnek egy táncházat egy illető időben, megjelenik tíz zenész, elkezdenek muzsikálni, és a táncosokra kell várni legalább két órát. Sokszor van olyan, hogy nem gyűlnek be, és akkor a zenészek muzsikálnak maguknak, de mi úgy is elvagyunk.
Albert: ... mert tánc nélkül van zene.
- Mire számíthatunk a Tokos zenekartól a közeljövőben? Van új lemez kilátásban?
- Albert: Azt szokták mondani, hogy az első lemez után rögtön kell egy második, ami kijavítja az elsőnek a hibáit, de ilyen formában lemezt már nem adunk ki többet. Nem azért, mert csalódtunk az elsőben, hanem azért, mert ennek az ideje kezd lejárni. De hogy lesznek-e felvételek és valamilyen más felületen ki fogjuk-e adni, az lehetséges. Rengeteg olyan összeállításunk van a repertoárban, amit szívesen feljátszanánk.
Bálint: Azon is gondolkodunk, hogy a lemeznek egy erdélyi turnét szervezzünk, ha már Magyarországon bemutattuk, Erdélyben is illene és szeretnénk is. A zenekar Tusványoson. Fotó: Facebook.com/tokoszenekar 6.jpg
Albert: Egyelőre előadásokat tervezünk a továbbiakban, meséltem például a gyerekelőadásról, de a Bulgakovos sorozatot is szeretnénk folytatni. Emellett készülünk a nyárra – rengeteg felkérésünk van, próbálunk ezeknek megfelelni, a július-augusztus mindig húzós időszak.
Bálint: Azt hinné az ember, hogy nyáron egy kicsit lenyugodhat, de nálunk a nyár is ugyanolyan intenzív, nálunk a nyár a szezon.
Albert: A nyár a szezon és év közben is tart. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan, hogy ne legyen semmi dolgunk, ezért az éveket nem tudjuk könnyen lezárni, kicsit összemosódnak.
Tasi Annabella
maszol.ro

Ejthetik a terrorizmus vádját a Beke Istvánék elleni perben
Ejtheti a terrorizmus vádját a bukaresti táblabíróság a Beke István és Szőcs Zoltán elleni perben.
Beke István és Szőcs Zoltán feltételezett bűncselekményei büntetőjogi besorolásának megváltoztatását vetette fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két vezetője elleni bűnvádi per pénteki tárgyalásán a bukaresti táblabíróság. Beke István ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: ejthetik a terrorizmus vádját, de paradox módon ez megnehezíti a védelem dolgát.
Ismert, hogy Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlet, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletkísérletre való felbujtás vádjával állította bíróság elé a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT). A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén.
Beke István ügyvédje elmondta, a tanúvallomások és az addig bemutatott bizonyítékok ismeretében a pénteki tárgyaláson a bíró felvetette a vádak módosítását alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre, illetve alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletre történő felbujtásra. A védelemnek és az ügyészségnek a következő tárgyaláson – március 24-én –  kell kifejtenie álláspontját besorolás módosításával kapcsolatban. „A bíró a felek meghallgatása után dönt a jogi besorolás megváltoztatásáról. Meggyőződésem, hogy a módosítás mellett dönt, hiszen ezt ő maga vetette fel” – magyarázta Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd emlékeztetett, hogy Beke Istvánt 2015 decemberi letartóztatásakor még alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérlettel gyanúsították. Ezért a bűncselekményért legtöbb 25 éves szabadságvesztéssel sújtható a büntető törvénykönyv szerint. Az előzetes letartóztatása után azonban ügyészek megváltoztatták a feltételezett bűncselekményének büntetőjogi besorolását. A vádiratba már a közösség elleni merénylet kísérlete került, amiért a büntető törvénykönyv szerint életfogytiglan is kiszabható.
Csak első látásra kedvező
Lică Dragoș Cristian elmondta, első látásra a büntetőjogi besorolás megváltoztatása a védelemnek kedvez, hiszen az alkotmányos rend elleni cselekedetre tett kísérletet jóval enyhébben büntetik, mint a közösség elleni merénylet kísérletét. „Ez azt jelentené, hogy ejtenék a terrorizmus vádját, csakhogy ebben az esetben újra kell gondolnom a védelmi stratégiát. Nekem most könnyebb bebizonyítanom, hogy alaptalan a közösség elleni merényletre tett kísérlet vádja” – magyarázta.
Az ügyvéd még nem döntötte el, hogy a védelem támogatja-e a bíró felvetését. Közlése szerint konzultálni akar még erről Szőcs Zoltán ügyvédjével is. „Alaposan utána kell néznem, hogy milyen új bizonyítékokat használhatok fel Beke István védelmében a besorolás megváltoztatása esetén. Ráadásul a precedensül szolgáló joganyag nagyon szegényes, hiszen Romániában alig voltak terroristaperek” -- fogalmazott Lică Dragoș Cristian.
Az utolsó tárgyalás jöhet
Az ügyvéd egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy a március 24-i tárgyalás után már az ítélethirdetés következik. Erre utal szerinte, hogy a bíró sorra elvetette a védelem kifogásait, és már olyan tanúk kihallgatását sem engedélyezte, akiknek behívatásával korábban egyetértett. „Pénteken ki kellett volna hallgatni Szőcs Zoltán egyik tanúját. Az illető azonban megbetegedett, erről igazolása is volt. A bíró azonban azt mondta, hogy később már nem fogják kihallgatni, mert erre már nincs szükség” – részletezte.
A pénteki tárgyaláson az ügyvéd azt is kifogásolta, hogy a bűnvádi dossziéban nem szerepel a 2015. október 10-i beszélgetés magyar átirata, a beszélgetés résztvevőit pedig az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítója, egy román nő azonosította a hangjuk alapján.
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk: a következő tárgyaláson várhatóan megtámadja a vádirathoz csatolt pirotechnikai szakértői véleményezést. Korábban a vádhatóság felkérésére a Román Hírszerző Szolgálat tűzszerészei, a lehallgatott beszélgetésen elhangzották alapján „legyártották” azt a petárdabombát, amelyet az ügyészek szerint Beke Istvánék fel akartak robbantani Kézdivásárhelyen. „Ebbe a robbanószerkezetbe szögeket, csöveket is raktak. Éppen csak nem atombombát gyártottak” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro