Magyar nyelvű orvosképzés a felvételi eredmények tükrében
A politika kudarca
A magyar közvélemény természetszerűleg még mindig sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével. Sajnos, egyáltalán nem tapasztal jobbulást a magyar nyelvű oktatás terén. Annak ellenére, hogy a legutóbbi kormányba (is) immár tartósan belépő RMDSZ állítólag "feltételnek" szabta az előrelépést. Igaz, még sok minden megvalósulatlannak bizonyult; ahogy mostanában mondani szokás: meghatározatlan időre "jegelték".
Ráadásul a felvételi eredmények ismertetésekor a szülők, barátok, rokonok mély csalódással értesülhettek arról, hogy az orvosi és a fogorvosi szakok tandíjköteles helyeire idén sem került be egyetlen magyar hallgató sem. A román végzősök több mint ötszörös túljelentkezése miatt annak a 134 magyar orvostanhallgatónak is örülni kell, akik tandíjmentes helyre jutottak be, egyesek alacsonyabb médiával, mint a legjobb kieső román felvételizők.
Három évvel ezelőtti, akkor még a vészesen hallgató médiában (szerkesztő megjegyzése: a szerző figyelmen kívül hagyja, hogy a Népújság 1990 első napjaitól részletesen követte a MOGYE sorsát és minden véleménynek teret adott, amely a magyar oktatás ügyét szolgálta) szókimondónak bizonyuló elemzésemben (Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk? – Népújság/www.e-nepujsag.ro 2011. július 27/28.) jó néhány olyan megállapításra jutottam, ami azóta sem változott. Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok, elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek, hogy legyenek magyar jelentkezők és a bejutási- továbblépési feltételeknek megfelelő tanárok, hogy létezzen megfelelően színvonalas magyar oktatás és kutatás. És negatív megkülönböztetés, jogmegvonás esetén szavunkat hallathatjuk, különböző módon felléphetünk –akár a politikusokkal, szülőkkel, értelmiségiekkel, újságírókkal együtt.
A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás, legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés. Igazi jogállamban lehetne jogi alapon meghozott döntés, szakmai indoklással. Közelmúltbeli példákat adhatunk a Bolyai Egyetem létrehozásától és beolvasztásától a Sapientia-EMTE megteremtéséig, a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés történetén át. Ezért három évvel ezelőtti megállapításom időszerűségéből semmit sem veszített: "politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják- e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére."
Az autonómia diadala
És miközben az erdélyi magyar politika kudarcán és saját tehetetlenségünkön túl a cikkben emlegetett stratégiahiányra és a széthúzásra sem találtunk gyógyírt, az egyetemi autonómia és a román jogalkotás diadalmenetének asszisztálhatunk. Ennek egyik jó példája a 2003-ban elfogadott 1432. számú kormányhatározat által az 2004/2005-ös tanévtől a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára érvénybe lépő, külön beiskolázási számokon túli fizetéses helyek betöltése. Eleinte az utolsó magyar hallgató nagyobb médiával jutott be, ezért az egyetem szenátusa a tandíjköteles helyeket megfelezte a román és a magyar hallgatók között. Néhány éve a helyzet megváltozott, ezért ugyanazon szenátus autonóm döntése alapján a médiák sorrendjében történik a helyek betöltése. Ez azt jelenti, hogy harmadik éve a román hallgatók viszonylagos túljelentkezése miatt a tandíjas helyekre csak román diákok kerültek be. Két éve sikerült fele-fele arányban újabb tandíjas helyeket kicsikarni a tanügyminisztériumtól, míg a tavaly óta a MOGYE szenátusa a külföldi diákoknak kijáró 5000 eurós tandíjas helyeket hozott létre a román és a magyar nyelvű oktatás keretében. A tavalyi gyakorlat szerint a hazai és a magyarországi szülők szegényebbeknek bizonyultak, mint a spanyolhoniak és az Itáliába kerültek, akik könnyebben kigazdálkodták a busás tandíjat csemetéik számára.
A marosvásárhelyi magyar oktatás helyzetének az elemzése alapos tanulmányok tárgyát képezi (meg is kellene írni őket!). De tekintsünk kissé a felvételis jelentkezési arányok mélyére! El kell fogadnunk, hogy a románul felvételizők magasabb aránya miatt az orvosi karon 9,67-es osztályzattal esett ki elsőként az a jelentkező – itt fogytak el a fizetéses helyek –, aki a magyar tagozatra simán bejutott volna (9,44 volt az utolsó bejutó átlaga). Azt is kiszámíthatjuk, hogy a magyar jelentkezők középmédiája valamivel alacsonyabb, mint a román jelentkezők középmédiája. De gondoltunk-e arra, hogy mi rejlik a háttérben, hogy ez időben mi történik a körülöttünk működő orvosegyetemeken? Bár a vizsga mindenhol ugyanakkor zajlott, miért lett nagyobb a túljelentkezés Marosvásárhelyen? Első rálátásra ellentmondásosnak tűnik a helyzet, hiszen az orvosegyetem körüli elmarasztaló híradások, feszültségek nem bizonyulhatnának vonzónak a jelentkezők számára.
Az országos adatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi években nőtt az érdeklődés az orvosképzés, az egészségügyi pálya iránt. Vajon a szakma megbecsültsége emelkedett, vagy az orvosi diploma lett kiváló útravaló az országból elkívánkozó fiatalok számára?
Továbbá, két olyan fontos megállapításunk lehet, ami mások számára a MOGYE-autonómia sikerét bizonyítja. Hiszen a felvételi módszertanának az elfogadása mindenhol és mindenkoron az egyetem szenátusának a kompetenciája, a törvényes keretek betartásával. És itt formailag egyáltalán nem marasztalható el a kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkező MOGYE-szenátus. Esetleg szakmailag, erkölcsileg.
Egyrészt Marosvásárhelyen az orvosi és fogorvosi karra még mindig egyetlen tantárgyból kell tesztet írni. Amikor az egykori három kötelező tantárgy kettőre, majd egyre csökkent, Marosvásárhely orvosegyeteme együtt lépett, rögtön követte a bukaresti, jászvásári, kolozsvári, temesvári és krajovai egyetemek határozatait. Másképpen a szigorúbb elvárások miatt felvételizőket veszített volna. Amikor viszont a már említett egyetemek a színvonal emelése miatt bevezették a két tantárgyra alapuló tesztvizsgát, akkor Marosvásárhelyen a kezek nem lendültek magasba. És így nyertek újabb jelentkezőket, akiknek nem kell a biológia mellett a kémiát is bebiflázniuk. Ugyanúgy alacsonyabban határozták meg az elvárásokat, mint az utóbbi huszonöt évben alakult, 1989-ben még nem létező orvosképző egyetemek.
Másrészt Marosvásárhelyen az írásbeli tesztkérdések 90 százaléka pontosan megtalálható Barron`s idén románra és magyarra lefordított anatómia és élettan könyvében, és csupán 10% új kérdés. Mondhatni, a gyengébb képességűek számára is bemagolható. A legtöbben anatómiát választanak, és ha viszonylag jó az érettségi jegyük (10 százaléka a végső jegynek), akkor eséllyel pályáznak. Nehezebb viszont a bejutás a kevésbé magolósak és a rosszabb érettségijük miatt hátrányosabb helyzetből indulók számára.
Megállapításaimat az idei statisztikák is alátámasztják. Szeben "engedékenyebb", kevesebb történelmi múlttal rendelkező orvosi karán összesen 136 diákot vettek fel az orvosi és a fogorvosi képzésre 9,48-as és 9,43-as utolsó bejutó jegyekkel, miközben 5,3-szoros volt a túljelentkezés. Az adatok hasonlítanak a marosvásárhelyiekhez. Teljesen eltérőek viszont a kolozsvári adatok: csupán háromszoros túljelentkezés az orvosira, kilenc olimpikon után az első bejutó 9,73-at ért el, a 290 tandíjmentes hely utolsó bejutója 7,36-ot. Közben aránytalanul kevés, csupán 20 a tandíjas helyek száma (ugyebár, itt nincs numerus clausus), és csupán egy moldáviai diákot vettek fel a kivételezettek sorában (Marosvásárhelyen két tucatnyi moldávot, romát és katonaorvost). Mellesleg, a fogorvosira az első helyezett 8,89-et, az utolsó bejutó 6,01-et ért el.
Az adatok nyilvánosak, az interneten megtalálhatóak. Elemzésünknél viszont már el kell gondolkodnunk. Vajon az A kategóriás kolozsvári orvosegyetem kevésbé színvonalas és kevésbé vonzó lenne, mint a B besorolású marosvásárhelyi? Vagy ők a minőséget fontosabbnak tartják, mint a nemzetiségi érdekek diktálta mennyiséget?
A remény sugara
Végül, milyen tanácsot adhatnék a kétségbeesett kiesőknek, leendő felvételizőknek és szüleiknek? Bár a magyar felvételizők idén (is) csak maguk között versengtek az orvosi és a fogorvosi karok tandíjmentes helyeire, a viszonylagos bejutási arány mégis jobb volt, mint az írásomban említett egyetemek románul felvételiző hallgatói esetén. És bár a helyzet kétségtelenül előnytelennek tűnik, hiszen kisebbségi létünk akár pozitív diszkriminációt kíván, semmiképpen se legyünk kishitűek! Éltessen a remény sugara! Talán készüljünk fel jobban, és másfelé irányulás helyett mégis fogadjuk el: Marosvásárhely orvosegyeteme szakmai, közösségi szempontból még mindig többet nyújt a magyar diák számára. Ezért érdemes jobban ráhajtani az érettségin és a tesztvizsgán.
Egyébként a mi időnkben, a nyolcvanas években szinte íratlan szabály volt, hogy a magyar diák jobban készüljön fel a felvételire. Az én 40-es létszámú osztályomból az akkori 5. számú Ipari Líceumban Szatmárnémetiben (előtte és utána Kölcsey nevét hordozta az iskola) mindenki egyetemre jutott, ami akkoriban sokkal nagyobb teljesítménynek bizonyult.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár
*
Dr. Ábrám Zoltán újabb írását vitaindítónak szántuk. Ugyanis a szerző nem beszél az oktatók felelősségéről, akik közül sokan, a szerzőt is beleértve, az elmúlt negyedszázadban aktívan politizáltak, politizálnak mind az RMDSZ- ben, mind más magyar pártban. Vagy arról, hogy a magyar oktatók némelyike, a saját karrierépítését előtérbe helyezve, mennyit ártott a közös ügynek. Mindeddig kerülendő témának tartották az oktatói utánpótlás rossz stratégiáját, a román utódokat kinevelő magyar professzorok eseteit. De az oktatás minőségét, a kivándorlást elemző cikkeknek is teret adunk.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)

Liberális jajveszékelés
Mintha legalábbis katonai diktatúrát vezettek volna be Magyarországon, oly hévvel esett neki a magyarországi balliberális oldal Orbán Viktornak Tusnádfürdőn elmondott beszéde miatt.
Temetik a demokráciát, a jogállamot, az ország putyinizálódásáról beszélnek, az egyik baloldali pártocska, az Együtt PM Brüsszelnek kíván árulkodni, a másik, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója azzal riogat, hogy Orbán kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, még tán a legvisszafogottabb az LMP, amely szerint nem a magyar miniszterelnök helyzetértékelésével van baj, sokkal inkább a következtetésekkel.
S miután a szolgálatos jajveszékelők megadták a hangot, ráállították a nehéztüzérséget a magyar miniszterelnökre: Romániától Szlovákián át Németországig jajveszékel a liberális média, ki az Európai Néppártból tiltaná ki a Fideszt, ki amiatt prüszköl, hogy meddig kell még elviselnie Brüsszelnek Orbánt. Hogy mit is mondott Orbán Viktor Tusványoson, miről szólt beszéde voltaképpen, az mindinkább háttérbe szorul, szavait összemossák, és csak azokra a megjegyzésekre összpontosítanak – például a török, kínai, orosz, indiai gazdaságra tett utalásokra –, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy azonmód Putyinhoz hasonlítsák.
Pedig talán nem volna fölösleges az álszent sírás-rívás helyett alaposan elemezni Orbán szavait. Akárcsak az előző években tette Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök ezúttal is előadást tartott arról, hogy az ő értelmezésében milyen átalakuláson megy át a világ, milyen értékek mentén szerveződnek az államok, hol lehet Magyarország helye e mozgásban. Mondandójának központi eleme pedig nem a demokrácia tagadása, hanem a liberális államszervezési eszmék kritikája volt – azt a mondatát például nem nagyon idézik, melyben leszögezi: egy demokrácia nem szükségképpen liberális. És ha számba vesszük Európa országainak jelenlegi állapotát – a pénzügyi krízis után elhúzódó gazdasági, szociális válságot, az államok eladósodását, a fiatalok körében csúcsértékre hágó munkanélküliségi arányt, az egyre súlyosabb demográfiai problémákat –, aligha szállhatunk vitába azzal a diagnózissal, miszerint elveszíthetik versenyképességüket azok a liberális demokráciák, amelyek nem lesznek képesek megújulni.
Persze, lehetne arról vitatkozni, hogy mindezekre a problémákra megoldást nyújthat-e egy nem liberális természetű munkaalapú társadalom, amilyenről Orbán beszélt. Lehetne arról kérdezni a magyar miniszterelnököt, miben is állna ez pontosan, hogyan épülne föl, kinek hol a helye benne, lehetne más vízióval előállni – de nem, ezekről nem kíván szólni, ilyesmire nem képes a bírálók hangos tábora. Talán mert nem is az ország, a nemzet sorsa érdekli őket? Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árvíz és kitelepítések
Harmadfokú (vörös) árvízvédelmi készültséget rendeltek el tegnap Románia délnyugati – olténiai – részén, ahol a megáradt folyók útjából a kommandósok erővel telepítették ki a házukat elhagyni nem akaró embereket. A vörös riasztás a Gilort és Lotru folyó hegy- és dombvidéki szakaszaira vonatkozik, ahol az utóbbi 24 óra felhőszakadásai nyomán a patakok és folyók egyes szakaszokon kiléptek medrükből. Az árhullám helyenként háromméteres magasságot is elért.
A Gorj megyei Novaci városban hetven családot kellett kiköltöztetni, miután átszakadt a Gilort folyó gátja.
A mentésbe a belügyminisztérium kommandósait is bevetették, mert a veszélyeztetettek többsége nem akarta elhagyni házát. 12 gyereket helikopterekkel vittek ki a térségből. A Vâlcea megyei Vaideeni községet az árvíz elzárta a külvilágtól, itt is a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterei mentették a bajbajutottakat.
Gabriel Oprea belügyminiszter Mircea Dusa védelmi miniszterrel utazott Vaideenire terepszemlére – közlése szerint az árvíz által érintett tíz megyében a tárca több mint 1600 alkalmazottja vesz részt a mentésben 400 esetkocsival és három jól felszerelt mentőhelikopterrel. Az állami tartalékalapból 3200 kilogramm májkonzervet, 4860 kilogramm húskonzervet, 24 300 liter vizet és 200–200 takarót, matracot, lepedőt és párnahuzatot juttatnak el az árvíz által érintett területekre. Tegnap délután Victor Ponta miniszterelnök vezetésével Craiován összeültek az árvízi védekezésben és katasztrófavédelemben érintett hatóságok. Ponta kijelentette: nem kell pánikot kelteni, senkinek nem esett bántódása. A kormányfő eredetileg pártja országos értekezlete és államfőjelöltségének hivatalos bejelentése miatt utazott Olténiába, ám az operatív törzs ülése után felkereste az árvíz sújtotta Gorj megyei településeket. A hordalék három országutat zárt el, és a vonatok közlekedésében is lehet fennakadás, ezért az állami vasúttársaság arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók előbb érdeklődjenek a pillanatnyi helyzetről, a világhálón minden tudakozó telefonszámát megtalálják. Argeş megyében már kisiklott egy vonat, mivel az áradás megrongált egy kisebb hidat. A balesetben négy személy megsérült. Ugyanabban a megyében egy halottja már van az árvíznek, egy eltűnt személyt is keresnek. Mára kissé nyugodtabb időjárás várható, csütörtökön ismét zivatarokra, péntektől már kánikulára számíthatunk. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ambrus Attila: Csángálás és tántorgás
A megállóban két hatvan év körüli nő beszélget.
„Én még dolgozom a fermán. A fiam s a menyem sommerek, alokációból élnek. Az unokám kezdi az óvodát, román óvodába megy, itt közel a kártierben. A nagyobbik líceumista az ekonomikba.”
„Az enyémek sem dolgoznak. Kitette a patron, mert falimentet adott a vállalat. Most csináltatják a magyar pasaportot, aztán mennek ki dolgozni.”
Van nagyobb fenyegetés az erdélyi magyarságra a beolvadásnál? Látszólag nincs.
Az erdélyi magyarok disszimilációs vesztesége 1956 és 1992 között a statisztikák szerint 120 ezer lélek volt. Még mélyrehatóbb volt a nyelvcserével nyomatékosított identitásváltás: a többségi nemzet három és fél évtized alatt 140 ezer gyereket és fiatalt hódított el a magyar nyelvű közösségtől. A rendszerváltás után a beolvadás folytatódik, sőt az öntudatra ébredő roma közösség is nyertesévé válik a nyelvcserés identitásváltásnak.
Nem ritka jelenség már a nagyvárosokban, hogy a magyar nagyszülő és a szép magyar nevű unoka jelbeszéddel kommunikál. Előbbi nem tanulta meg a románt, utóbbi a magyart...
Ennek ellenére a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek közül Erdélyben a legerősebb az identitástudat, itt tapasztalható a legkisebb lemorzsolódás, a legvisszafogottabb mértékű asszimiláció.
Hogy ez így van, hogy máshol koránt sem ilyen megnyugtató (vagy csak elandalító?) a helyzet, nemrég a Vajdaságban megtapasztalhattam.
Bárkivel találkoztam, újságíróval, művésszel, politikussal vagy falusi gazdával, arra panaszkodtak, hogy szinte a délszláv háború idején tapasztalt méretűvé nőtt a kivándorlás. Mennek a fiatalok külföldre, kiürülnek a falvak, a Bánságban néhol két-háromezer euróért nemcsak kertes családi házat, hanem egész utcát lehet vásárolni. Kiürülnek az iskolapadok is. Hiába az autonómia, hiábavaló a kultúrára fordítható jelentős tartományi és központi támogatás, ha eltűnnek a fogyasztók.
Hódi Sándor vajdasági pszichológus, társadalomkutató szerint tévedés, hogy a kivándorlásnak kizárólag gazdasági okai vannak. A külföldi munkavállalás elsősorban életszervezési minta, amelyben nagy szerepet játszik az otthoni pozitív jövőkép hiánya. Könnyebben szánják rá maguk a kivándorlásra azok, akik környezetükben gyökértelennek érzik magukat. A kutató szerint a döntést nagyban befolyásolja az emigrálni készülők tájékozatlanság is: a mai kivándorlók fejében a néhány évtizeddel ezelőtti helyzet, egy merőben téves kép rajzolódik ki, amelynek már semmi valóságalapja nincs. A világ kivándorlást és asszimilációt serkentő tartalékai kimerültek, látványos meggazdagodásra, felemelkedésre, előrehaladásra az újonnan bevándoroltaknak kevés az esélyük.
Mégis mennek...
Tiszaszentmiklóson találkoztam a szláv csángókkal, a vajdasági lengyelekkel. A Visla környékéről érkező lengyelek kétszáz éve telepedtek le a bánsági faluban, s ma is azt az archaikus nyelvet beszélik, mint őseik. Mintegy kétszáz lelkes a közösségük. Megkérdeztem vezetőjüket, Renata Pihlt: miben bíznak? Válasza elgondolkodtatott: „Nézze, Lengyelország nem adott nekünk állampolgárságot. Így nem vállalhatunk munkát az Unió országaiban. Ezért maradunk. Megmaradunk!”
Van nagyobb veszély az asszimilációnál az erdélyi magyarok számára (is). A beolvadás mértékének a csökkentésére ugyanis van recept: a színvonalas oktatás, a többségiekhez képest bizonyos előnyök (a kedvezménytörvény, a kettős állampolgárság) révén a pozitív szociális identitástudat alakítása, esetleg a a tömbbevándorlás.
A kivándorlásnak viszont egyelőre nincs ellenszere. A kettős állampolgárság csak felgyorsítja az emigrációs folyamatot. Volt is a magyar kormánynak ilyen természetű, noha bevallatlan célja. (Brassóban egy alkalommal, a Demokrácia Központ megnyitóján egy Fideszes politikus tett is némi utalást a kettős állampolgárság humán erőforrás-kérdés jellegére.) Csakhogy akik munkát keresnek, erdélyiek, vajdaságiak nem Magyarországra vágynak. Németország és Anglia a célország, ahol több tízezer magyarországi magyar is a boldogulását keresi.
Legfennebb annyit tehetünk, hogy noha a gazdasági válság nem enyhül, egyre többen válnak szegénnyé, s Románia messze van a jogegyenlőség gyakorlatától, ne csak panaszkodjunk, ne csak a pénz hiányára, a jogfosztottságra hivatkozzunk!
Elvándorlás elleni lépésekre pedig sürgősen szükség van. Cselekvésre a sopánkodás helyett.
maszol.ro

Nemzetpolitika és választások
Tusványos idei programjából sem hiányoztak az aktuálpolitikai és nemzetpolitikai kérdéseket feszegető előadások. A legaktuálisabbak közé tartozott a közelmúlt és közeljövő választásairól szóló panel, illetve a már hagyományosnak számító Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal.
Az idei esztendő erdélyi magyar szempontból releváns három választását –a magyarországi országgyűlési választást, az EP-választásokat, és a közelgő romániai elnökválasztást – elemezte Toró Tibor, a Mensura Transylvanica elemzője, Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője és Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
Szavazatok Erdélyből
Erdélyben 370 ezer új állampolgárt tartottak számon a választások előtt, nagyjából 300 ezer nagykorú személyt. Közülük sokan már rendelkeztek magyarországi lakcímmel, így körülbelül 250 ezren szavazhattak levélben, amihez előbb regisztrálni kellett. A postán kiküldött regisztrációs ívek esetében nem tisztázott, hogy hova érkezett meg, és hová nem, az online módon regisztráltak országos bontása nem ismert, az erdélyi magyar szervezetek segítségével zajló regisztráció terén pedig szabályos verseny alakult ki arról, hogy melyikük regisztrál végül több személyt – emelte ki Toró Tibor politológus.
A Nemzeti Választási Iroda szerint a határon túlról 193 ezren regisztráltak, s ha ennek 66 százaléka erdélyi, akkor nagyjából 128 ezer körüli az Erdélyből regisztrálók száma. A regisztráltak közül 158 ezren szavaztak, ebből 128 ezer bizonyult érvényesnek. Erdélyből 105 ezer szavazó lehetett – ha továbbra is kétharmaddal számolunk –, közülük nagyjából 85 ezren szavazhattak érvényesen. Vagyis a választásra jogosult erdélyiek nagyjából 35 százaléka szavazott, közülük 28 százalék érvényesen. Erdélyben a szavazók 95,5 százaléka a Fideszre, 2,8 a Jobbikra, 1,16 a baloldali koalícióra és0,45 az LMP-re szavazott. A politológus szerint két ellentétes, Magyarországról érkező törekvés volt megfigyelhető: egyrészt regisztráljanak minél többen, másrészt a beérkező külhoni szavazatok ne gyengítsék a választások eredményének érvényességét. A végeredmény ugyanis akár úgy is értelmezhető, hogy a sokféle módon begyűjtött határon túli szavazatok adták a Fidesz kétharmadához szükséges mandátumot.
Székely István Gergő szerint a sokak által félszavazatként értékelt határon túli szavazatok a magyar politikai közösség kiterjesztését is jelentik, ami egyben felveti a kérdést: a magyar politikai közösségbe újonnan belépők nem fognak-e lassan kitáncolni a romániaiból? Ha igen, annak a politikai érdekképviselet gyengülése lehet a következménye. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa szerint a külhoni magyarok akkor válhatnak sikeresen a magyar politikai közösség részévé, ha a magyar kormány érdemileg kezd el közpolitikailag foglalkozni velük, és a pártok is túllépnek a megszokott nemzetpolitikai szlogeneken. „Jóhiszemű értelmezés szerint a Fidesz óvatos akart lenni, de hosszabb távon lehet, hogy el kéne jutni oda, hogy a külhoniak választójoga teljes értékű választójoggá váljék. Az esélyek a politikai pártok érdekeit tekintve értelmezhetők, a jelenlegi szabályozás a Fidesznek pedig megfelelő” – értékelt a politológus.
Tovatűnt remények
Az európai parlamenti választások a szakirodalom szerint másodrendű jellegűek, tehát nem kimondottan az aktuális szavazásról szólnak, sokkal inkább a belpolitikai folyamatok tétjei tükröződnek bennük – állapították meg a politológusok. Szerintük az RMDSZ 6,3 százalékos eredménye egyrészt az összefogás hiányára vezethető vissza, másrészt míg az erdélyi magyar kisebbség 2007-ben és 2009-ben még sokat várt az EU-tól, mára ezek a remények alábbhagytak, ezért csökkent a szavazási kedv is. „Sok csalódás érte a közösséget az elmúlt öt évben nem csak kisebbségpolitikai szempontból. Átlagosan 18,5 százalékos az RMDSZ-re adott szavazatok csökkenése, legrosszabbul Máramaros teljesített, de Bihar, Maros és Kovászna megyéből is az átlagosnál kevesebb szavazat érkezett, mintöt évvel ezelőtt” – emelte ki Illyés Gergő.
A Nemzetpolitikai Kutató elemzője szerint a novemberi elnökválasztáson második fordulóra számíthatunk. Mivel az államelnökjelöltek névsora távolról sem teljes vagy biztos, nehéz az esélylatolgatás. A PSD még nem nevezte meg jelöltjét, a Nemzeti Liberális (PNL) és Demokrata Liberális Párt (PD-L) pedig érdekes kiválasztási folyamat közepén van, amelynek esélyese Klaus Johannis a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) név alatt. Ennek értelmében Victor Ponta–Klaus Johannis párharc körvonalazódik, amihez hozzájárul a Traian Bãsescu által támogatott párt jelöltjeként Cristian Diaconescu, de Cãlin Popescu Tãriceanu is bejelentette indulási szándékát. A politológusok úgy vélik, hogy Johannisnak – aki nem kisebbségi, hanem inkább német anyanyelvű többségi politikus – nincs esélye nyerni. Az RMDSZ jelöltje Kelemen Hunor lesz, a Mensura Transylvanica elemzője szerint ugyanakkor az EMNP-nek is elnökjelöltet kell állítania, mert két egymást követő kampányból kimaradni hatalmas veszteséget jelentene. Illyés Gergő azt sem tartja kizártnak, hogy az elnökválasztások előtt, de a költségvetési módosítás után az RMDSZ kilép a kormányból.
A nemzetpolitika filozófiája
Semjén Zsolt szerint a magyar nemzetpolitika filozófiájának alapkérdése, hogy mi a magyar állam értelme. A magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyarok életminősége javuljon, bárhol éljenek – fogalmazott a nemzetpolitikai kerekasztal nyitóbeszédében a miniszterelnök-helyettes. Szerinte az állam két eszközzel érheti el ezt a célját: egyrészt az állampolgárság megítélése révén a nemzet közjogi egyesítésével, másrészt a támogatási formák által. Az előrejelzések szerint a parlamenti ciklus végére az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is leteszi az állampolgári esküt – jelenleg több mint 600 ezer új állampolgár szerepel a nyilvántartásokban –, a külhoni célokra szánt 21 milliárd forint pedig minden eddiginél magasabb összeg.
A miniszterelnök-helyettes az emberi jogok királynőjének nevezte az autonómiát. „Ami másnak jár, nekünk is jár. Valamennyi nemzetrésznek saját koncepciót kell erre vonatkozóan kialakítani, amit Magyarország teljes erővel támogat, hiszen minden szempontból igazunk van, mert példát tudunk mondani autonómiákra az EU-ban. Bármelyik nemzetrésszel bármi történik – most a kárpátaljai magyarság van a legfenyegetettebb helyzetben –, Magyarországnak hasonló szerepet kell vállalnia a külhoni magyarság tekintetében, mint amit Izrael a világon valamennyi zsidója tekintetében. Ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad” – hangzottak Semjén Zsolt tapsfakasztó szavai.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere ma is a remény, amikor ukrajnai történelmük legnehezebb napjait élik. „A legfontosabb kérdés a biztonság. Minden terv nulladik feltétele, hogy a kárpátaljai magyarság meg tudjon maradni szülőföldjén. Miközben az országban háború van, a behívók érintik a kárpátaljai magyarságot is, a háborúnak már magyar áldozata is van, Kárpátalján is megjelentek a menekültek, és számos fegyver van magánemberek kezében” – állapította meg Brenzovics.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a VMSZ etalon értékű megállapodást kötött a Szerb Haladó Párttal, jóformán minden szerepel benne, amiért a vajdasági magyar politika síkraszáll. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke pedig az elmúlt esztendő három választásának sikereit ecsetelte. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint viszont bármilyen bölcs nemzetpolitikát folytathat a magyar kormány, ha a nemzet részei nem partnerek a feladatban. Erdélyben a cél egyértelműen a közösségi autonómiák rendszerének kiépítése, az RMDSZ kormányzati szerepvállalását pedig az eredmények minősítik. Ilyen szempontból bírálható az RMDSZ munkája, mert semmilyen stratégiai kérdésben nem léptünk előre, mondta Toró, majd bejelentette: az EMNP komolyan fontolgatja, hogy saját államelnökjelöltet indítson.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Keskeny út tíz éve Tusványoson
A 25. tusványosi szabadegyetemen a Keskeny út misszió tízéves születésnapját ünnepelte. Az ökumenikus sátor a hiteles keresztény élet felvállalását, felmutatását kínálja a keresők és az egyházból, vallásból kiábrándult fesztiválozók számára.
A program mindig a ráhangoló nappal kezdődik, mert a szervezők fontosnak tartják az imádkozást a programért, a teljes fesztiválért.
Szerdán nyitányként Kádár János Zoltán teológiai hallgató kifejtette, hogy Isten timelinerén meghívás van közzétéve, amelyre mindannyian pozitív módon reagálhatunk, Bustya János lelkész-tanár pedig Fészbuk dzsénörésön címmel tartott igen jól dokumentált előadást. 16 órától élményszínház várta a jelentkezőket, érdekfeszítő volt az önmagukkal szembesülő szereplőket figyelni. Csütörtökön Andorkó Attila unitárius lelkész a gondolat teremtő és gátló erejéről beszélt, és felhívta a figyelmet a bűnök elengedésére. Példája egy félig telt pohárról szólt, melyet kinyújtott kézzel lehet tartani akár egy órán át, de több óra után iszonyatos súllyal nehezedik a fogvatartóra. Ehhez hasonló a lelkiismeretet fogva tartó bűn vagy negatív gondolat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi iskolalelkész arra tanított, miként nézzünk szembe félelmeinkkel, ami nem könnyű, de a szeretet segítségével lehetséges elűzni őket. Délután a kézműves-foglalkozások alatt személyes istentapasztalatokról, élményekről, hitről, önmagukról beszélgettek a fiatalok. Az esti film C. S. Lewis életének tragikus szerelmét követte végig, az Árnyékország a boldogság és a fájdalom viszonyára világított rá.
Pénteken a megszokott hangolót követően Ruszka Sándor az egyház fogalmát próbálta úgy megfogalmazni, hogy ne csupán egy adószedő és szolgálatokat nyújtó intézményt lássunk benne. A kerekasztal-beszélgetésen Kató Béla református püspök is részt vett, az unitárius egyházat Székely Kinga Réka képviselte, a moderálást Bardócz Csaba ikafalvi lelkész vállalta. Kiderült: nem az a kérdés, hogy van-e szükség egyházra, hanem az, hogy milyen egyházra van szükség? A püspök úr szerint „az egyház nem csak úgy, önmagától fejlődik, emberek élnek benne. Ha valaki hitelesen tud Istenről a másik embernek beszélni, és az Ő törvénye szerint cselekedni, ebből következhet az, hogy mások is követők lesznek. Az egyházban élni életforma, nem csak alkalomszerű találkozó.” Szombaton sátorbontás előtt Előttem az élet, és nem látok tőle semmit, avagy hogyan találjam meg a hivatásomat? címmel tartott érdekes előadást a Mărgulescu házaspár, kitartásra buzdítva: ha valami nem sikerül egyből, nem szabad feladni, az ezredikre biztosan összejön, mint Edisonnak az izzólámpa... A tizedik Keskeny út sajátos kezdeményezéssel bővült: baba-mama klubjában gyermekjátékok és önkéntesek várták a látogatókat.
A legizgalmasabb pillanatok mégis azok voltak, amikor közösen tapasztaltuk meg Isten nagyságát és erejét: ahogy hozzánk küldte a KGB-angyalokat, akik sörivás közben felhúzták a sátrat, ahogy délelőttönként kivétel nélkül megjelentek és beintették a 9-es dalt, a himnuszt... Sorolhatnám azokat a reggeli álmos pillanatokat, amikor az átázott, gumicsizmás, didergő társaság a fesztiválozókért és az eltűnt fiúért imádkozott, vagy a vagány jameléseket... Együtt éltük meg a bakikat is az agyongyötört, vízfoltos sátrunkban, az Isten házában.
RUSZKA MARGÓ, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román betörés – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején – (5.)
A megszállás
Az 1916-os év második felének eseményeiről, a román megszállás történetéről, a városigazgatás elrománosításáról, a pusztítás mértékéről elsősorban a már említett polgármesteri jelentés alapján vizsgálódhatunk. Minthogy Bálint Dénes polgármester is elmenekült, személyes élményei az otthon történtekről nem lehettek, csupán mások elbeszélése alapján rekonstruálhatta a város idegen megszállás alatti életének mindennapjait.
Az otthon maradt lakosság társadalmi, szociális állapota szerint három csoportba sorolható: legtöbben idősek, beteg emberek, akik nem vállalhatták az igen fáradságos és hosszú utazást, a többiek kötelességtudatból (orvosok, ápolók, tanítók), míg mások tulajdonuk védelmében maradtak otthon. A harmadik kategória különböző deklasszálódott (csőcselék) elemből állt, kik nincstelenségük okán úgy érezték, nincs féltenivalójuk a megszállóktól. Ez a réteg a megszállókkal és a szomszédos települések román lakosságával együtt leginkább tehető felelőssé a rablásokért, fosztogatásokért.
A román csapatok 1916. augusztus 28-án éjjel törtek be Háromszék területére. Több irányból jöttek, az Ojtozi- és a Bodzai-szoros felől egyaránt. A Tatár-szorosnál, Kisbotánál, a Musa-telepen lévő, mindössze 40 fős őrséget fogságba ejtették, Bodzakraszna-telepet felgyújtották.
Az ellenség Sepsiszentgyörgyöt 1916. szeptember 2-án délelőtt fél tizenegykor harc nélkül szállta meg. Lovas csapatokkal érkeztek Mironescu százados parancsnoksága alatt. A kórház személyzete fogadta az érkezőket, és háborús szabályoknak megfelelően hadi célokra felajánlotta az intézmény szolgálatait, ugyanakkor a békés polgári lakosság testi és vagyoni oltalmát kérte. Mironescu válaszában hangoztatta, hogy a civilizáció nevében jöttek, nem pedig lopni, rabolni és gyilkolni, s hogy katonai küldetésüket teljesíthessék, felhívta a lakosság figyelmét, éljenek nyugodtan ugyanúgy, mint eddig tették. Megnyugtatta a lakosságot, hogy amennyiben a katonaságot nem inzultálják, nem fogja őket bántódás érni.
A polgármester értékelése alapján Mironescu kijelentését a városban történt sajnálatos események megcáfolták. Szeptember 3-án a megszállók hirdetményt tettek közzé Sepsiszentgyörgy igazgatására nézve. A vagyonbiztonság felügyeletével Császár Lajost és Sikó Bélát bízták meg, aki a katonai parancsnokságnak tartozott engedelmességgel. A rend megszilárdítása érdekében a lakosság szabad mozgását szabályozták. Tilos volt a várost elhagyni, a postához, vasúthoz, gyárakhoz közelíteni. Este 8 óra után mindenkit letartóztathattak, aki az utcán járkált.
A katonaság és a lakosság közötti kapcsolatra jellemző, hogy azokkal, akik az új hatalommal együttműködtek, és segítségére voltak, jól bántak, sőt, a rablott holmiból is részesítették őket. Ellenben a vagyonukat védelmező és a katonaságnak szolgálatot nem teljesítő egyénekkel szemben brutálisan jártak el, kínozták, ütötték, verték őket. A városi tanács tagjai közül senki sem maradt otthon. A polgármester Szilágyi György fogyasztási adókezelőnek a városháza kulcsát átadta és megbízta a város érdekeinek képviseletével. A bevonuló román hatalom nem tartotta tiszteletben a megbízatást, hanem a hirdetmény értelmében Császár Lajost polgármester-helyettesnek, Sikó Bélát rendőrkapitány-helyettesnek nevezte ki. Szeptember 20-án Alemann Ilarie keresztvári tanítót ültették a polgármesteri székbe. Szeptember 29-én Guimon Györgyöt rendőrkapitánnyá tették. Dr. Barabás Sándort városi orvosnak, Kovács Ferencet útbiztosnak, Sikó Lajost írnoknak, Botos Istvánt és Serester Gyulát városi szolgának nevezték ki. Megszervezték az éjszakai őrséget is.
Szabad rablás, fosztogatás
A polgármesteri jelentés kitér a rendfenntartás és a vagyonvédelem, a megszállók által többször is hangoztatott, de be nem tartott ígéretére, nyugtázva a szomorú valóságot, azt a soha nem pótolható veszteséget, amit az elmenekült lakosság elszenvedett nem csak a katonaság, de a környékről (Előpatakról, Árapatakról, Hidvégről) beözönlő román lakosság részéről is. Mindezt csak tetézte az otthon maradt nincstelen csőcselék fosztogatása. A szabad rablás áldozatául esett csaknem minden üzlet és a családok otthon hagyott vagyontárgyai: ágynemű, ruhanemű, élelmiszer, szemes termés, a sertés- és baromfiállomány tetemes része.
Az alispáni értékelő a helyi románság és a bevonuló csapatok közötti együttműködést emelte ki. A megszállók által rendezett örömünnepélyeken közösen ültek diadalt. A helyi románok részt vettek az elmenekültek javainak kifosztásában, segédkeztek a középületek, gyárak, gabonaraktárak feltörésében. A román papok és tanítók pedig a lopásokban és a fosztogatásokban élen jártak. A közösségi emlékezés jelképei sem maradtak érintetlenül. A köpeci ‘48-as honvédemlékoszlopot meggyalázták, összetörték. A hadsereg éreztette hatalmi pozícióját és Nagy-Románia eljövetelét hirdette. Kijelentették, hogy Erdély az övék, a magyar uralomnak ezzel vége. A magyar feliratokat lefestették. A román megszállás alatt két tűzeset történt Sepsiszentgyörgyön: a Vasút utcában Incze Béla háza hamvadt el, a Neumann-tagban pedig a ház, a csűr és szalma esett a tűz martalékául. A hatóság egy halálos kimenetelű erőszakcselekményről szerzett tudomást: egy 70 éven felüli asszonyt, Klosz Józsefné Császár Teréziát két román katona gyilkolta meg. Túszokat tartottak fogságban, de az ellenség menekülésszerű visszavonulásakor ezeknek sikerült megszökniük. Gocsman Györgyné lányával és Poenár Silvester a román katonasággal együtt távozott a városból. Oláh János, Daragics Ilyés és Csatlós Mihály helybeli lakost mint hajcsárokat az ellenség magával vitte. A polgármesteri hivatal irattára és berendezési tárgyai sértetlenül maradtak, de az írógépeket és egyéb apróságokat elvitték. Az anyakönyvek, kataszteri birtokívek nem károsultak. A számadásokat és a városi pénztár tartalmát meneküléskor magukkal vitték. A gyárak közül a szeszgyárak, a likőr- és rumgyár berendezései jórészt épen maradtak. Az italgyárak késztermékeit azonban teljes mértékben elfogyasztották, vagy használhatatlanná tették.
A Kuppferstich-féle gyár szesztartályát felgyújtották, a piactéri épületek nagy szerencséjére azonban az nem robbant fel. A szövőgyárból a kész termékek nagy részét a román betörés előtt elszállították, a megmaradt részt a románok vitték el. A berendezés sértetlenül vészelte át a megszállást. A malmokból a szíjakat vitték el. Az Első Székely Műmalom R. T. szerkezetét teljesen széthordták, alkatrészei szanaszét hevertek az udvaron. A dohánygyárból a hirtelen távozás miatt csak hat-hét vagon dohányt tudtak elszállítani a román megszállók.
A közintézmények, mint a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Mikó Kollégium, a tanítóképző, a polgári iskolák, a női ipari iskola, az elemi iskola, a kórház csak kisebb károkat szenvedett. A rablás és fosztogatás már szeptember 5-én megkezdődött, s a románok kivonulásáig tartott, és leginkább a magánlakásokat érintette. Közben a városba ellenőrzésre érkező tisztek intézkedései következtében szünetelt ugyan a pusztítás, mihelyt azonban a magas rangú katonák távoztak, az itteni tisztek vezetésével folytatódott a fosztogatás. Sepsiszentgyörgy a közeli, előpataki, árapataki és hidvégi románok rablásaitól szenvedett leginkább, az ottaniak annyira mohón és gátlástalan módon fosztogattak, hogy ezt még a katonák is megsokallták, és kiűzték őket a városból.
Cserey Zoltán
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kormánykétségek
Az RMDSZ azért marad tagja a bukaresti kormánykoalíciónak, mert „belülről” több esélyt lát az erdélyi magyarságnak fontos kormányzati álláspontok befolyásolására, mint ellenzékből – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Nem tudjuk, a sok pofon után, amit kormányra lépések óta kaptak, hisz-e legalább ő még abban, hogy bármit is sikerült átverekedni ezen a kormányon. Főként olyan körülmények között, hogy épp aznap derült ki, igazuk volt azoknak a kormánypárti politikusoknak, akik hónapok óta szajkózzák, nem lesz magyar prefektusa Maros megyének.
Újabb be nem teljesült ígéret, a sokadik a sorban. Pedig igazából szimbolikus gesztusról lett volna szó, hiszen tudjuk, hogy egy prefektus nem csinál tavaszt, nemhogy autonómiát. Kovászna megyében láthattuk, hogy ha a jegyző valamire törvénytelenséget kiáltott, akkor a prefektusnak – tetszett, nem tetszett – intézkednie kellett.
Ha pedig ebben az ügyben sem sikerült a koalíciós partnereket rábírni, hogy tartsák be adott szavukat, hiszi-e még valaki, hogy rendeződik a MOGYE magyar főtanszékének helyzete, vagy hogy olyan törvény születik az őshonos nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatára, ami nekünk is megfelel?
Az észak-erdélyi autópálya tűnik jelen pillanatban az egyetlen projektnek, amiből akár még valami lehet is, Ioan Rus közlekedési miniszter becslése szerint 2017-re át is adják. De miután sok évvel ezelőtt éppen párttársai mondták azt, hogy 2012-ben sztrádán gurulhatunk Borstól Brassóig, engedjék meg, hogy azért ebben a témában is szkeptikusok maradjunk.
Ugyanakkor nemcsak a be nem tartott ígéretek miatt vonjuk kétségbe azt, hogy helyes döntés volt az RMDSZ kormányon maradása. A már magyarellenes gesztussal hatalomra került szociáldemokraták az államfő-választási kampányban nyíltan is zászlójukra tűzték a kisebbségellenes hangulatkeltést.
Ezt pedig nem kellene a szövetségnek legitimálnia, mert sokszorosan megbosszulhatja magát a jövőben az üzenet, hogy itt minden akkora rendben van, hogy a kisebbségek még a kormányban is ott vannak. Gondoljunk csak az autonómiaküzdelemben várt külső támogatásra.
Bálint Eszter, Krónika (Kolozsvár)

Vigyáznak ránk
Örvendhetünk, mert vigyáznak ránk. Vigyázó szemét ránk vetette, és vigyázó fülét ránk hegyezi a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ). Ezt eddig is tudtuk, de most a titkosszolgálat vezetője tudomásunkra is hozta miheztartás végett, nehogy tévedésbe essünk, és valami olyasmit kövessünk el, amit aztán bánhatunk.
Például nehogy törvénytelenül kiharcoljuk az autonómiát. De az is lehet, nem minket, hanem az egységes nemzetállamot védik, tőlünk. És ha ezt hatékonyan teszik, akkor most már Románia mind külsőleg, mind belsőleg teljesen védett lesz. A külső ellenségtől, az oroszoktól a NATO véd meg, a luxembourgi perben – hogy Székelyföld ne enklávésodjék – a külügyminisztérium, a belső ellenségtől az RHSZ. Régen is így volt, csak akkor a külső ellenségektől és a kapitalizmustól a Varsói Szerződés, a belsőktől a Securitate védett egyfolytában. Azokban az időkben sokkal látványosabb eredményeket hoztak ki, mint mostanság. Rengeteg embert zárattak be vagy ítéltettek halálra. Ha valakinek járt a szája, a szocialista államrend elleni izgatás címén befogták. Aztán a szocialista államrend mégiscsak megdöntetett, és most már senki nem küzd a kapitalizmus ellen, bár szinte mindenki másmilyennek képzelte. Azt gondoltuk, hogy a biztonságiaknak nem maradt egyéb feladatuk, mint csendben figyelőzni és hallgatózni, legfeljebb fülön csípni azokat, akik kilopják mások szájából a falatot. A minap viszont kiderült, hogy miközben kormányunk a központosítás ellen küzdene, ők újabb harci feladatot is vállaltak – az autonómia ellen. Ugyanis többfrontos harcba kell szállni a magyarokkal szemben, akik eléggé el nem ítélhető módon állandóan azt hangoztatják, hogy több mint 1,2 millióan vannak, és nem románok, ezért Románia nem egységes nemzetállam. Ráadásul még autonómiát is akarnak, zászlókat huzigálnak fel, városháza-feliratokat írnak ki. És anyanyelvű oktatást kérnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Viszont az ilyen aljas és romboló tettek ellen a román államnak hatékonyan kell fellépnie. A munkamegosztás jegyében a székely zászlók és magyar feliratok ellen a prefektusok, a magyar orvosképzés ellen az egyetem szenátusa, az alkotmány első pontjának megvédéséért és az autonómia ellen az RHSZ küzd hősiesen. Pedig nem lenne feladata, sem hatásköre, bizonyosan amolyan önkéntes, hazafias munkaként vállalták. Most sok magyar politikusunk tiltakozik a hírszerzés eme aktivitása hallatán, mondván, hogy a politikai küzdelmekbe nem avatkozhat a titkosszolgálat.
De kérdem én, ki harcoljon, amikor az olyan hős hazaffyak, mint Funar vagy C. V. Tudor, majdnem teljesen eltűntek a politikai porondról? Lehet, hogy a titkosszolgálat titokban alkalmazta őket. Teljesen törvényesíteni lehetne a szolgálat harcát, ha párttá alakítanák. Megalakíthatnák a Román Hírszerző Szolgálat Pártját. És akkor már nyilván szabadon harcolhatnak. Tagja lenne minden alkalmazott, régi és új besúgó. A következő választásokon simán nyerne, és így akár kormányozhatna is.
És nem venné be az RMDSZ-t a hatalomba, ahová most is fondorlatosan beférkőzött.
Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol van „Csiglamező”? (I.)
Amikor Rugonfalvi Kiss István A székelyek származása és letelepedése c. könyvét olvastam, egy olyan részbe botlottam, amelyen jóindulatúan átugrottam, mondván, minek rontani szegény szerző hitelét egy elrugaszkodott kijelentése felhánytorgatásával. Ugyanis azt mondja, megtalálta Csigle mezejét egy 18. századi térképen, a Szeret torkolatánál: „Egyik térképen (Transsylvaniae, Moldaviae, Walachiae, Bulgariae nova et accurata delineatio... Opera et sumptibus Mathaei Seutteri Aug. Vin.) meglepetéssel ötlött szemembe a Szereth jobb partján a Chygly név. Lehet-e azonosítani krónikáink Chygle-jével? Ha nyelvész lennék, nyugodt lélekkel azonnal igennel feleltem volna, a história azonban nem egyszerű dolog!”
Ezután Rugonfalvi Kiss hosszan sorolja a Kárpátokon túli magyar nyomokat, kifejtvén, hogy „azok az írók, akik a Kárpátoktól keleten élő székely őstelepeket figyelembe nem veszik, és kizárólag okleveles alapon abból a feltételből indulnak ki, hogy a Székelyföld nyugatról keleti irányba történt telepítés útján alakult ki, a székely nemzet életének egyetlen megnyilvánulására sem tudnak kielégítő feleletet adni”. Míg a székelység Székelyföldre keletről nyugatra való betelepülése tárgyalható és tárgyalandó felvetés, addig sajnálattal állapítottam meg, hogy ugyan a térképen tényleg szerepel egy Chiglij nevű hely, de az bizony nem egyéb, mint két korábbi térkép rossz összevágásából származóan a közismert Kilia (románul Chilia) város félrelokalizálása – ám ég és föld a Csigla és a Kilia közti kiejtésbeli különbség.
Az egészről meg is feledkeztem addig, amíg az úgynevezett „ch-problémába” nem botlottam, abba, hogyan is kell kiolvasni a középkori szövegekben azokat a magyar szavakat, amelyekben a ch betűpáros szerepel: cs-nek vagy k-nak. És akkor feltettem magamnak a kérdést: vajon lehetséges, hogy Rugonfalvi Kiss – ugyan hibás alapokról kiindulva, de – megtalálta volna a megoldást?
A krónikák Csigle-mezeje
Nézzük, hogyan is írják le a középkori krónikák „Csigle” mezejéről. „Kézainál »In campo Chigle«, a Kálti Márk-féle Képes Krónikában »in campo Chiglamezey«, a Béldi Kódexben »Chyklamezew«, a Teleki Kódexben »Chiglamezei«, a Pozsonyi Krónikában »campus Siglamezei«, a Budai és Dubniki Krónikában »campus Chigladmezei«, Thuróczinál »campus Czyglamezew«”.
„Csiglamezőt” próbálták már lassan a magyar nyelvterület összes részén azonosítani, Ceglédtől Csíkig, az erdélyi Mezőségtől a Palócföldig stb., ám egyetlen esetben sem találtam olyan érvet, amely túlmutatna a többé vagy kevésbé tetszetős ötletek szintjén, s amely végső soron nem pusztán a kiejtésbeli hasonlóságra menne vissza.
Chigle vagy Chigla?
A krónikákban látható Chigle/Chigla váltakozásra Thúry József ad szakszerű magyarázatot: „E helynévnek megfejtésével már többen tettek kísérletet, de eredménytelenül. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy a névnek igazi alakja Chigla, nem pedig Chigle (Csigle). Mert a Chigle a »campus Chigle« kifejezésben latinos genitivus, éppen úgy, mint a szintén Kézainál található következő kifejezésekben: filius Ethele, banerium regis Ethele (a hun fejedelem neve ugyanis nála: Ethela); ad tempora ducis Geiche (nominativusban: dux Geicha); exercitus Chabe (nominat.: Chaba); flumen Tize (nom. Tiza, acc. Tizam) stb. Egyszóval a Chigle alak a »campus Chigle«-kifejezésben un. genitivus explicativus, mint a »flumen Tize«-ben, úgy hogy a »campus Chigle« ezt jelenti: Chigla mezeje, vagyis a Csigla nevű mező.”
Románul értő olvasóim azonnal megértik, miről is szól a fenti rész: a románban egyformán helyes, ha azt mondjuk, Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei.
Csigla vagy Kilya?
A jelenlegi abszolút általános vélemény szerint a Chigla olvasata Csigla, ez pedig arra megy vissza, hogy 1918-ban Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar etymológiai szótár VII. füzetében, a Csigla szócikkben megállapítja azt, hogy az cs-vel olvasandó. Ugyanakkor nagyon helyesen jegyzi megy Korompay Klára, hogy bizony középkori szövegek esetében az olvasat megállapítása nem is olyan egyszerű: „A legnagyobb tévedés volna ómagyar adatok kapcsán egy-egy betű hangértékét abszolutizálni. Röviden összegezve: az olvasat nem adódik magától – azt csak gondos elemzőmunkával lehet kialakítani.”
Kézai italicizmusai
Próbáljunk utánajárni annak, hogy Kézai Simon (akihez a Chigla első felbukkanása köthető) vajon milyen hangalakot „akarhatott visszaadni”. Arra nézve, hogy milyen forrásokból dolgozott, Kézai ezt írja: „Mivel szenvedélyes vágya szívednek, hogy megismerd a magyarok viselt dolgait, én pedig ezeknek igaz ismeretére jutottam, gondom volt rá, hogy e nép történetét, ami Itáliában, Franciaországban, Németországban a különböző iratokban szétszórtan és összefüggéstelenül található, egy kötetbe szerkesszem.”
Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy Kézai egy jól képzett szerző volt, aki bizonyára kora legjobb oktatásában részesült, méghozzá Nyugaton, és biztosan első kézből ismerte az Olasz-, Német- és Franciaországban található forrásokat. Mi több, művében több italicizmus is található (a latinhoz képest), mint ahogy Nicolae Iorga és Gheorghe Popa-Lisseanu megállapítja, lásd transpassare, crapulati, lucta, fatiga, missitalius, scartabellis maneries, cambi, bravium, ami azt mutatja, hogy legalábbis Olaszföldön élt hosszabb ideig.
A che, chi középkori olvasata
Az olaszban (és az Olaszországban használatos középkori latinban) – és ez ugyanígy van a mai románban is – a cs, illetve a k hang jelölése így néz ki:
1.) a ce, ci cse, csi hangértékkel bír. Kézai szövegében: principalo, scithica, tradiciones, simpliciter, dicitus, circuitu stb, facere, descendit, dicetur, ducem, cessarunt, cepissent stb.
2.) a c betű az összes többi magánhangzó előtt k hangértékkel bír. Kézainál: vocantur, scithica, cantu, capita stb., consilio, confluerent, ruthenico stb., cumanorum, cum, pascua, ducum stb.
3.) a che, chi khe, khi hangértékű. Kézainál: machinarum, brachio, michi, marchiam, archipresul, nichilo, Archelaus rex stb.
Az olasz gl a magyar ly-t jelöli
Nézzük, mi is a hangértéke a gl betűkapcsolatnak a középkori olaszban. Nos, meglepetésemre az a Melich János ír erről a kérdésről, aki a Campo Chigla esetében megállapította, hogy az Csiglának olvasandó. A gl Kézai korában a magyar ly-nak megfelelő hangot jelöli: Melich szerint „a régi észak-olasz, s így a velenczei, milánói, genovai olasz emlékek a 13–15. században a vulg. lat. ly (irod. lat. le, li) helyén j-t, esetleg lg, gl-et mutatnak föl (v. ö. lat. cl, gl > északi ol. j)”, majd példákat is felhoz, a magyar pálya például a latin palea, olasz paglia-val van kapcsolatban.
Megjegyzem, Melichnek ennek ellenére nem jutott eszébe, Kézai akár olaszosan is írhatta a Chiglát, így azt olaszosan/középkori latinul is kell olvasni. Ha a gl a magyar ly hangot takarja, és nem a gl hangkapcsolatot, azaz olaszos jegy, akkor kötelező, hogy a chi betűkapcsolatot is olaszosan olvassuk. Olaszos olvasat esetén tehát a végeredmény: Kilya.
Vonjuk hát le a következtetést: ha a Campo Chigla valamilyen, Kézai által Olaszországban megismert irat helyesírását követi, vagy a szerző egy olasz térképet használ, vagy egy nem túlságosan ismert, a kancelláriában nem igazán használatos nevet adott vissza olaszosan, akkor Kézai belső logikáját követve azt olaszosan kell kiolvasnunk. Mentse Melich kategorikus Csigla-olvasatát az, hogy már csak kronológiai okokból sem ismerhette a két román tudós, Iorga és Popa-Lisseanu megállapításait arról, hogy Kézainál jócskán találni italicizmusokat, emiatt feledkezhetett meg a kötelező kételyről a középkori szövegek kiolvasása során.
Mellékszál: Chaba
Mielőtt viszont rátérnénk a Kilya olvasat tárgyalására, oldjuk meg azt is, Kézai milyen hangalakot ír le a Chaba formával. A ca betűkapcsolat ka hangalakot hordoz a latinban Kézainál, a cha eszerint egyebet – a magyar nyelv hangjai rögzítésének történetéből tudjuk, hogy általában cs-t, Kézai belső logikájában akár c-t is. Kézai ezt a cha, cho, chu betűkapcsolatokkal oldja meg: így a Caducha, Kaducha alakja Kaducsát vagy Kaducát, a Chaba Csabát vagy Cabát takar.
A kulcs: Vignola térképe
Nos, úgy tűnik, a Kilyaként való olvasat mellett jóval több érvet tudunk felhozni, mint azok, akik kétszáz éve keresik a különféle Csiglákot, Csigléket, Ciglákot, Sziklamezőket. Rugonfalvi Kiss a 1720–30 között készített Seutter-térképen találja meg Chiglát, ám ugyanez szerepel Joachim Ottens 1726-os térképén is. Ezeken a Duna alsó folyásánál, a bal parton találjuk Kilia Novát és Chiglijt, a jobb parton Kilia Staryt és Kiliert, külön településeknek véve (mindkét térkép ilyen szempontból hibás, több alaptérkép gondatlan összedolgozása miatt a különböző formában leírt helynevekhez külön településeket is kitalálnak, így például nem kevesebb mint négy Brăila szerepel rajtuk).
Szerencsére azt is meg lehet állapítani, hogy Seutter és Ottens honnan veszi értesüléseinek egy részét: Giacomo Cantelli da Vignola 1686-ban készít egy térképet, ezen kétfajta helyesírással is fel vannak tüntetve a helynevek: olaszosan, valamint hagyományos módon, például Chigli és Kilia noua (a kettő ugyanaz). Ebből kiderül, hogy a Chigli alak Kilia városát takarja.
Ám nemcsak ezen térképből, hanem más szövegekből is tudjuk, hogy olaszosan Chigli-nek írták Kiliát. 1548-ban Velencében megjelenik egy könyv, ebben Marco Guazzo mester elmondja Kilia és Moncastro (Dnyeszterfehérvár) váraknak a törökök általi bevételét, Kiliát Chigli alakban írja.
A folytatásban arról, hogy bizony már a 6. századtól kezdve minden adat ide helyezi a hunok egy részét, méghozzá azokat, akikből a magyar krónikák szerint a székelyek lesznek.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román ortodox egyház elhatárolódott a román pártoktól és az államelnök-választási kampánytól
Elhatárolódott az elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit – írta kedden a média.
Az államelnök-választási kampányban a jelöltek vallásáról és etnikai hovatartozásáról alakult ki vita az elmúlt napokban. Mégpedig azután, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a legesélyesebbnek tartott lehetséges ellenjelöltjére, az evangélikus vallású, szász nemzetiségű Klaus Johannisra utalva a múlt héten kijelentette: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox. "Így születtem, így fogok meghalni, büszke vagyok erre, és azt hiszem, tiszteletet érdemlek ezért" – jelentette ki a román Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Ezt követően Ponta számos bírálatot kapott a jobboldal politikusaitól. Petre Roman, Románia volt miniszterelnöke, aki jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, kijelentette: Ponta részéről "roppant csúnya és erkölcstelen volt", hogy szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.
Catalin Predoiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, hogy a kormányfőnek ez a megnyilatkozása "elmaradott szemléletét" igazolja. Predoiu szerint Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, "veszélyes vita" bontakoztathat ki a román társadalomban, amely toleráns, ráadásul az emberi jogok – mint Predoiu fogalmazott – biztosítva vannak Romániában.
Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de "mérgezett győzelemnek" nevezte, amit Ponta és "korlátolt" tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani a román ortodox egyháznak a kampányba való bevonását.
Cristian Diaconescu, a Traian Basescu államelnök védnöksége alatt álló Népi Mozgalom Pártja (PMP) államelnök-jelöltje szintén veszélyesnek nevezte a vallási alapon való megkülönböztetést. Leszögezte: a protestánsok, az ortodoxok és a katolikusok egyaránt keresztények.
A román ortodox egyház ezt követően állásfoglalást adott ki. Kifejtette, hogy a jelöltek politikai meggyőződésétől, etnikai származásától, vallási meggyőződésétől függetlenül az ortodox klérusnak nem szabad pártokat és jelölteket támogatnia, ezt ugyanis tiltja a román ortodox egyház zsinatának döntése, és a hívek is elítélik.
Az egyház felhívta a politikusok figyelmét, hogy a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, hogy az ortodox egyház egyetlen pártot és politikust sem támogat még burkoltan sem. Romániában a lakosság 86 százaléka ortodox vallású.
Népújság (Marosvásárhely)

Határon átnyúló EU pályázatokat céloznának meg
Láthatáron a Kisjenő–Csanádpalota együttműködés
A Kisjenői Városnapoknak a városháza nagytermében megtartott nyitóünnepségén többek között szót kapott Kovács Sándor, Csanádpalota polgármestere is, aki arról beszélt, hogy Gheorghe Burdan kisjenői polgármesterrel több, határon átnyúló, infrastrukturális beruházást támogató pályázatot kívánnak közösen benyújtani. A megnyitó után az említettekről bővebben kérdeztük Kovács Sándort.
– Polgármester úr, mivel a 2014–2020. közötti EU-költségvetés pályázati kiírásai még nem ismeretesek, vannak-e a két település között olyan fogódzók, amelyek mentén közösen tervezhetnek?
– Mi partnerei tudunk lenni Kisjenő polgármesterének, Gheorghe Burdan úrnak a tervezett szennyvízberuházásban, amit helyi szinten szeretnének megépíteni. Mivel Csanádpalotát is kisebb települések veszik körül, a mi szennyvízberuházásunk idén befejeződik, de a bővítésben mindenképp érdekeltek vagyunk, tehát közösen alapozhatunk a határon átnyúló fejlesztési programra. Ugyanakkor a kultúra és a sport területén is hasonló pályázati lehetőségeket szeretnénk kihasználni, de a vállalkozásfejlesztési infrastruktúra területén is komoly lehetőségek kínálkoznak. Akkor is, ha a két település között nagy különbségek vannak: Kisjenőn nagyon sok külföldi vállalkozás telepedett meg, ezért a városvezetés tapasztalataiból kívánunk ötleteket szerezni a Csanádpalotán tervezett ipari park beindításához. Az M3-as autópálya ugyanis mellettünk húzódik, az utolsó lehajtó, a határátkelő nálunk épül, ezért Csanádpalota fel fog értékelődni.
– Miért bízik annyira a határon átnyúló pályázatokban?
– Csanádpalotának az elmúlt időszakban 6, határon átnyúló programja volt, amiből a Nagylak–Csanádpalota összekötő út milliárdos beruházás. Azon felül kulturális programok, úttervezés, különféle infrastrukturális beruházások szerepelnek. Úgy tűnik, az elkövetkezendő időszakban a határ menti együttműködés az eddiginél is jobban felértékelődik, nagyobb pénzforrások állnak majd rendelkezésre, amelyeket közösen szeretnénk kihasználni.
– Romániából eddig milyen településekkel működtek együtt?
– Lippával utat terveztünk közösen, Nagylakkal utat építünk román Nagylak és Csanádpalota között. Ezen kívül Zsombolyával is komoly kapcsolatokat ápolunk, főként kulturális programokban, gyermekek számára nyári táborokat, foglalkozásokat szerveztünk. Ezen kívül szerbiai településekkel is vannak hasonló programjaink, Adával 65 ezer eurós projektünk volt, de a Lippával közösen benyújtott projektünk is közel 100 ezer euró értékű volt.
– Mivel ipari parkot terveznek, gondolkoztak-e olyan kedvező cégalapítási feltételeken, amelyek a nyugati vállalatok számára vonzóvá teszik azt?
– Csanádpalotán minden kedvező feltétel rendelkezésre áll, hiszen az iparűzési adó minimális, azon kívül semmilyen adó nem terheli a vállalkozásokat, de olcsó telkeket, ingatlanokat is ajánlani tudunk mindazoknak, akik megkerestek, illetve megkeresnek bennünket.
– Köszönöm szépen, és Kisjenővel gyümölcsöző együttműködést kívánok mindkét fél számára!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Megéri folytatni a Sic Fesztet
Vasárnap zárta kapuit a hatodik Székelyföldi Szabadegyetem, azaz az első Sic Feszt Háromszéken. A rendezvényen több ezer fiatal fordult meg a négy nap alatt, akik közel ötven programba kapcsolódtak be. A szervezők már a következő tábor időpontját is leszögezték.
Idén a székelyföldi fiatalok találkozásának központja Csomakőrös volt, a rendezvényen pedig több mint háromszáz állandó táborlakó ötven programon vett részt, az esti koncerteken ezer fölötti létszámban buliztak. A három nap alatt a táborban több, mint ötven előadó, közéleti személyiség, pedagógus, vállalkozó fordult meg. A szervező Hárit elnöke Oltean Csongor elmondta: az idei szabadegyetem volt eddig a legsikeresebb, és kiderült, hogy van igény az ilyen jellegű táborokra. „A továbbiakban az a cél, hogy a Sic Feszt egy olyan szabadegyetem legyen, amely viszi előre a térség hírnevét, ahol a székelyföldi fiatalok, a fiatal pedagógusok, gazdák, önkormányzati képviselők, népi mesterséget kedvelők kikapcsolódhatnak, tanulhatnak. Fontos, hogy legyen Székelyföldön egy olyan rendezvény, amelyik csak a miénk, saját erőnkből, saját elképzeléssel” – mondta az elnök.
A táborban különböző tematikájú sátrakat rendeztek be, így volt gazdasági, pedagógiai, szórakoztató és kvíz sátor is.
Túlélési praktikák táborozás idején
Ezzel a címmel tartott előadást Dali Csongor és tizenkét éves unokaöccse Dali Mátyás. A táborlakók megtanulhatták, hogyan készíthetnek csalánból kötelet, tamponból morzsolás során szikrát, miként használhatják tűzszállítónak a tőkegombát, hogyan használhatják a cigaretta filterét szűrőnek, valamint hogy készíthetnek faágakból menedéket éjszakára. A meghívottak ismertették azt a négy legfontosabb és elengedhetetlen dolgot is, amire a vadonban szükség van. Ezek a víz, az élelem, a menedék és a tűz, melynek rövidítése a V.É.M.T.
Csongor, előadása során többször felhívta a figyelmet a forrásvíz fogyasztására, mivel a szűretlen víz kiválthatja az egészségi állapot romlását. Tudatosította, hogy végszükség esetén élelemként szolgálhat a madarak tojása, a sáska, a gyík, vagy akár a kígyó. Mivel a medve emésztése rendkívül gyors, ürülékében is találhatunk számunkra életmentő táplálékot, energiaforrást. A diákok azt is megtanulhatták, hogy a menedék építésénél, az egyik legfontosabb dolog a többréteges szigetelés, ami hőszigetelő hiányában lehet akár a moha, vagy leveles ágak. Mindez, azért, mert a föld a víznél és a levegőnél háromszor gyorsabban vonja el a hőt a testtől. Előadásaikat túrázásai alatt készített képekkel, a tűzcsiholás legegyszerűbb technikájának bemutatásával színesítették.
Táborok a kommunizmus idején
A táborozáshoz szükséges különböző technikák elsajátítása mellett a fiatalok a régi idők táborozásaiba is betekinthettek Markó Attila parlamenti képviselő előadása során. A képviselő felelevenítette emlékeit a nyolcvanas évektől, a kommunizmuson át, egészen napjainkig. Mint mondta, akkor teljesen mást jelentett a táborozás, főleg a székelyföldi fiatalok számára, hiszen nem volt szabad „magyarkodni”, nem volt lehetőség közel kerülni a magyar kultúrához, de a fiatalok mégis suttogtak egymás között, míg hátuk mögött pedig mások „suttogtak” róluk. Markó azt is hozzátette, hogy a régi korok ifjúsága nem különbözött jelentősen a mai kor diákságától pusztán a mai kommunikációs eszközök hiánya kényszerítette őket arra, hogy a beszélgetések útján, és a személyes kapcsolatok által alakuljanak ki baráti körök vagy szélesebb társaságok. A parlamenti képviselő elmondta, hogy akkoriban a gitár elengedhetetlen kelléke volt minden tábornak.
Házi feladat a szükséges rossz?
Az iskolai házi feladatok fontosságáról is szó esett a pedagógus sátorban, a témát Bugyor Izabella, pedagógus, pszichológus dolgozta fel közösen a diákokkal. A fiatalok egy bemelegítő feladatot kaptak, melyben néhány szóval kellett jellemezzék az iskola és a házi feladat fogalmakat. Ezt követte egy összetettebb játék: a résztvevőket csoportokra osztották, majd a csoportok külön-külön össze kellett gyűjtsék a pro, kontra és a jó valamint az öncélú érveket, ami a házi feladat mellett és ellen szól.
A legfontosabb érvek között szerepelt, hogy a diák a házi feladatok által tudja rögzíteni a megszerzett ismereteket, valamint nem elhanyagolható, hogy így a képességeit is tudja fejleszteni a tanuló. A kontra csoport tagjai úgy vélték, hogy a házi feladat által fölösleges hatásoknak vannak kitéve a diákok, mint például a stressz, a „muszáj” érzés, emellett pedig a sok fölösleges feladat a gyerek szabadidejét is elveszi. Felhozták még azt is kontra érvnek, tapasztalatokra alapozva, hogy vannak olyan esetek, amikor a diák a nem tudásszintjének megfelelő házi feladatot kapja, így e miatt szorongás alakul ki vagy rosszabb esetben a szülőnek kell megoldania a feladatot.
A következő csoport feladata kicsivel összetettebb volt és már a személyes tapasztalatokra alapoztak a résztvevők. A tanárok és a diákok is külön-külön hoztak fel példákat és személyes tapasztalatokat is meséltek. Ők úgy vélték, hogy a jó házi feladat az, amely által a gyerek, a tanuló fejlődni tud, motiválja is a diákot. Bugyor Izabella elmondta: találkozott már olyan esettel is, mikor a tanárok azzal fenyegettek a diákokat, hogy ha nem ülnek csendben, akkor házi feladatot kapnak. Nagyon rossz büntetőnek tartja, hiszen ez által a diák csak még ellenszenvesebbnek tartja ezt a plusz feladatot, amivel akár fejlődni is tudna.
A sikeres fiatalok titkai
A gazdasági sátorban is zajlott az élet hétvégén, ugyanis a Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt tartott előadást Titok címmel. Ennek során az érdeklődők a JBC tevékenységéről informálódhattak, továbbá személyes tapasztalatokat hallhattak arról, hogy milyen előnyei vannak annak, ha szervezetbe tömörülnek a fiatalok. Az előadó szerint a szervezetebe való tömörülésnek számos előnye van, hiszen ezáltal pályázati lehetőségek nyílnak és számos munkalehetőség is adódik. Karácsony Zsolt az önkéntességre és diákmunkára buzdította a fiatalokat, hiszen ezáltal is tapasztalatokat szerezhetnek. Kihangsúlyozta: fontos, hogy a fiatalok a kapcsolatok építésére fektessenek nagy hangsúlyt, amelynek első és talán legfontosabb írott és íratlan szabálya, a kezdeményezés. „Ha nem kezdeményezünk, nem lépünk, kapcsolataink nem lesznek.A kapcsolatépítés pedig ifjúsági, civil szervezetekben mozogva, tevékenykedve sokkal könnyebb, hatékonyabb”– mondta.
Az idei Sic Feszt vasárnap zárult, a szervezők pedig már decemberben elkezdik a következő szabadegyetem szervezését. A következő fesztivált több előadóval, színesebb programokkal tervezik 2015 augusztus 6 és 9 között. A helyszín egyelőre még titok – tették hozzá a szervezők.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Nyergestetői beszédéért támadja Pontát egyik ellenjelöltje
A székelyföldi nyergestetői csata évfordulóján a minap mondott beszédéért támadta Victor Ponta miniszterelnököt kedden Cristian Diaconescu, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje. Diaconescu a határon túli román közösségek vezetői számára szervezett Marosfői Nyári Egyetemen tartott előadásában „egyes politikusok tudatlanságáról, hiányos műveltségéről" beszélt Victor Ponta nyergestetői beszédére utalva. Hiányolta a beszédből az 1848-49-es szabadságharcban „a földdel egyenlővé tett román templomok és falvak" említését.
A Traian Basescu leköszönő államfő bizalmát élvező elnökjelölt azt is kifogásolta, hogy a megemlékezésen rezesbanda játszotta a magyar himnuszt, és felvételről, hiányos változatban játszották le a román himnuszt. „Ha ezt a román állam képviselőjeként elfogadja valaki, annak vagy kulturális vagy még súlyosabb problémái vannak" – jelentette ki Diaconescu.
Úgy vélte, a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében jelenleg is korlátozzák a románok munkához, kultúrához és nemzeti önkifejezéshez való jogát, s a térségben ugyanúgy sikeres „a román küldetés elleni manipuláció és propaganda", mint a határon túli román közösségekben. „Az itteni románok a saját hazájukban érzik kisebbséginek magukat, mint önök" – hangoztatta a határon túli románok képviselői előtt Cristian Diaconescu.
A Marosfői Nyári Egyetem második napján a székelyföldi településsel szomszédos hegyre 150 méteres román zászlót feszített ki egy civil szervezet annak a kifejezésére, hogy a román fiatalok Románia és Moldova egyesülését akarják.
Diaconescu kijelentette, semmi nem állhat Románia és Moldova egyesülése útjába. „Nem élhet hosszú ideig megosztottan egy nép, ez nem természetes egy nemzet fejlődése számára" – tette hozzá az elnökjelölt.
A nyergestetői csata évfordulóján augusztus 3-án tartott megemlékezésen Victor Ponta miniszterelnök, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje az önfeláldozó székely csapatok hősiességét méltatta. Elismerését fejezte ki amiatt, hogy Nyergestető hősei olyan ideálokért adták életüket, amelyek közösek minden nemzet és minden ország számára. Ezek sorában a szabadságot és az önrendelkezés jogát külön is megemlítette.
Romániában novemberben tartanak államfőválasztást, amelynek kampányában – a jelek szerint – a kisebbségi témák is szerepelnek.
MTI, Erdély.ma

Érdemes volt elvállalni
Jó két éven át nem volt magyar alprefektusa Szatmárnak, egy olyan megyének, ahol a lakosság közel 40 százaléka magyar. Hogy mennyire szükség lett volna erre, már csak a demokratikus elvek betartása miatt is, ez az alábbi beszélgetésből is kiderül. ALTFATTER TAMÁS FERENCET az RMDSZ kormányra kerülése után nevezték ki tavasszal, s az azóta eltelt rövid idő alatt is bebizonyosodott, hogy a kormánybiztosi hivatalban is fontos az arányos képviselet. Sike Lajos interjúja.
Mikor kinevezték, kvalitásai közt elsőnek említették szakmaiságát és jó kommunikációs készségét, ami ezen a poszton fölötte fontos. Honnan került a megye házába?
A helyi adók hivatalában dolgoztam, mint főtanácsadó. Ami önmagában is feltételezi, hogy nemcsak jogi, de közgazdasági ismeretekkel is rendelkezem. Szóval két egyetemet végeztem, mert úgy éreztem, hogy szükségem van rá, ha nem akarok egy szintem megrekedni. Kiderült, jól döntöttem, mert alprefektusként is mindkét végzettségem előnyömre válik, természetesen első helyen a jogi ismeretek.
Mi a hatásköre az alprefektusnak, milyen területeket bíztak Önre, egyáltalán meg van ez határozva?
Hogyne. Fontosabb feladataimat a törvény is meghatározza. Először is a megyei földvisszaadó bizottság titkára vagyok, ami a rendszerváltás után huszonöt évvel is elegendő munkát ad. Annyi más mellett az idősek problémája is rám tartozik. Én felelek az útlevél-ügyekért, felügyelem a járművek forgalomba íratását és a gépkocsivezetési engedélyek kiadását.
Nem hivatalos feladatom, de fontos része munkámnak a társadalmi párbeszéd, a különböző egyeztetések, az elvtelen viták és konfliktusok megelőzése. S akkor még nem is soroltam fel mindent, hisz az élet bőségesen ad témát. Például a lakossági meghallgatások, amelyeket hetente tartok. Ezek által hiteles képet kapok a problémákról. Ezért igyekszem mindig pontosan megtartani, s amennyiben lehet, kellő időt szakítani rá, hogy mindenkit meghallgassak. Kilencven százalékban olyan, főleg idősebb magyarok keresnek meg, akik már csak életkoruk és helyzetük miatt sem beszélnek jól románul. Például olyan nagyobb magyar közösségben élnek, ahol csak ritkán használják a román nyelvet. Van, aki meg is mondja, azért jött hozzám, mert velem jobban megérti magát, részletesebben kifejtheti véleményét, előadhatja problémáját. Méltánytalan, sőt megalázó lenne ezeket az idős embereket kioktatni, hogy miért nem tanultak meg románul. Olykor eszembe jut, vajon hányszor kerültek az életben olyan helyzetbe, amikor nem volt lehetőségük anyanyelvükön előadni gondjaikat és sérelmeiket. Ezért is fontos, hogy mindenütt legyen képviseltünk, s ne engedjük, hogy innen is, onnan is kiszorítsanak bennünket...
...miként a városvezetésből. Mert szégyen és gyalázat, hogy a negyvenezer magyart számláló Szatmárnémetinek most sincs magyar alpolgármestere, pedig még a „vatrás” időszakban is volt. De menjünk tovább. A helyi lapokban olvasom, a lakossági meghallgatásokon az egyik fő probléma továbbra is a föld.
Ennek oka elsősorban az, hogy egy évig gyakorlatilag állt az ilyen vitás ügyek rendezése. Ennyi időt kaptak az önkormányzatok, hogy a tényleges helyzet alapján pontos kimutatást és térképet készítsenek a hatáskörükben lévő földek tulajdonosi állapotáról, hogy aztán tisztán lássuk a valós helyzetet: hol van plusz, hol van mínusz. Ez a munka csak nemrég fejeződött be, minek nyomán újraindult a függőben lévő földügyek rendezése. Az elmúlt napokban néhány ügyet már megoldottunk, ami azt bizonyítja, helyes volt az egyéves moratórium. A meghallgatásokon másik gyakori téma ezekben a hetekben a nyugdíjjal kapcsolatos problémák. Pár éve egy törvény hibás értelmezése miatt sokan több nyugdíjat kaptak, mint amennyi járt volna. Most a különbözetet vissza kell fizetniük. Nálunk Szatmár megyében eddig több mint száz ilyen személlyel találkoztunk. Nincs hatáskörünk ahhoz, hogy ezt semmissé nyilvánítsuk, de ahhoz tanácsokat adhatunk hogyan tehetik könnyebbé a visszafizetést. Egyébként, mint tapasztaljuk a kormány is igyekszik elviselhetőbbé tenni az ilyen nyugdíjasok helyzetét. Az RMDSZ javaslatára törvénymódosítás jelent meg, hogy a kisnyugdíjú volt téesz-tagokat mentsék fel a visszatérítés alól.
A prefektúra az önkormányzatoktól is átvállal feladatokat. Mi másnak véljük azt, amikor az önök intézménye a sajtón át hívja fel a lakosság figyelmét, hogy szárazságban ne rakjanak tüzet a határban, a tarlót ne égessék le, mert ezzel károkat okoznak az állat- és növényvilágban. Vagy takarítsák ki az árkot, hogy ott folyjon a víz, ahol folynia kell, ne az úttesten, vagy a gazdák kertjében. Mindez az önkormányzatok feladata volna, amit egyébként szabályoznak a vonatkozó törvények. Nem arról van itt szó, hogy a helyhatóságok nem tesznek eleget az előírásoknak, holott elsősorban az ő érdekük volna, hogy ne legyen tűz vagy árvíz saját területükön?
Felvetése érdekes, de csak részben igaz. Az önkormányzatokkal kapcsolatos megjegyzései többé-kevésbé megfelelnek a valóságnak, vannak települések, melyek vezetői jól ellátják feladataikat, mások kevésbé. A mi esetünkben nem arról van szó, hogy rátelepszünk az önkormányzatokra és hatásköröket vennénk el tőlük. Inkább arról, hogy ezek a területek a prefektúra kompetenciáját is érintik, amennyiben a prefektus a megyei katasztrófavédelem elnöke. Ebből következik: érdekünk, hogy az említett területeken is jól menjek a dolgok, lehetőleg megelőzzük a bajt, ne legyen tűz, árvíz, más szerencsétlenség. Többek között ezt szolgálják a sajtóban közölt felhívásaink is. Próbálunk minden eszközzel hatni a lakosságra.
Meglepő, hogy ezekben a dolgokban milyen nehezen lépünk előre. Az Avasban jártam egy osztrák vendéggel, aki némi iróniával dicsérte, hogy a külföldön keresett pénzből milyen kacsalábon forgó palotákat építenek az itteniek, ám azt sem hagyta szó nélkül, hogy a legtöbb előtt az árkok gondozatlanok és tele vannak szeméttel. Egyszerűen nem értette: miként lehetséges ez? Nem találtunk rá mást választ, mint azt, hogy nyugaton szigorúan megbüntetik, ha nem a kijelölt helyre teszi, mi meg engedékenyek vagyunk. Ezért a derék avasiak külföldön az ottani szokásokhoz, hazájukban pedig az itthoniakhoz igazodnak.
Ez nálunk sem mindenütt így van, a Nagykároly környéki sváb falvakban mindig tiszták az árkok és virágok nyílnak a házak előtt. Úgy látszik, kell egy idő, amíg bizonyos jó szokások tartósan meggyökeresednek. Ám, ha arra gondol: a helyhatóságoknak megvannak a törvényes eszközeik, hogy ezt a folyamatot meggyorsítsák, akkor igaza van. Egyik feladatunk, hogy ezt számon kérjük a helyhatóságoktól. Elvégre a törvényesség minden területen kötelező.
Akkor hadd mondjak mást. Falun lévő szőlőmhöz, Muzsdalytól a rövidebb utat választva úgy szoktam kijárni, hogy a Tálna folyócska pallóján is át kell egyensúlyozzak. Nem ez okoz gondot, hanem az, hogy a Tálna medre gyakran olyan erőteljesen cefreszagú, hogy az ember szinte berúg, mire átér. Szigorú törvények védik az élővizeket mindenféle szennyezéstől, de itt a Tálna és Túr mentén még most sem tartja be minden pálinkafőzős!
A környezetvédelmi hatóság dolga ezt ellenőrizni és számon kérni, de szükség esetén mi is beavatkozhatunk. Ám eddig, tudomásom szerint egyetlen panasz sem érkezett amióta itt vagyok. Ez azzal is magyarázható, hogy a nyár a pálinkafőzésnél is szünet. A sajtón át is bátorítanám a lakosságot, ne legyen elnéző, ha a helyi szervek nem intézkednek, jelentse a prefektúrának az efféle szennyezéseket is, elvégre a folyóvizek tisztasága mindannyiunk érdeke. Az élővizek szándékos szennyezéséért kemény büntetések szabhatók ki. Ha elénk kerülnek ilyen ügyek, nem leszünk elnézőek. Egyébként mind jobban figyelünk a környezetvédelmi törvények betartására is, amit tényekkel is tudunk igazolni. Nem állunk azok mellé, akik elnézőek és engedékenyek, még kevésbé, akik tudatosan rombolják a természetet.
A tavaly súlyos támadások érték az egyik leghatékonyabb természetvédő szervezetet, az Erdélyi Kárpát Egyesületet, mely a megye legnagyobb természetvédelmi övezetének, a Túrmentének a felügyelője. Az ok az volt, hogy az EKE nem adott építési engedélyt védett területre, amit egy időben többen is kértek. A megyei tanács egyik vezetője, nem ismerve a természetvédők jogkörét és a vonatkozó törvényeket, a kérelmezők mellé állt, nyilvánosan elmarasztalva az egyesületet. A vitának a prefektúra vetett véget, amikor a természetvédők mellé állt.
Hallottam az ügyről, bár a részleteket nem ismerem. Ám azt tudom, hogy a természetvédelem területén az is sok vitát okoz, hogy az érintett gazdák nem teszik le időben a védettség kárpótlását igénylő kérvényeket. Mert az állam jelentős kárpótlás fizet azoknak, akiknek földjük van a védett területen és nem változtathatják meg annak rendeltetését. Mondjuk a legelőt vagy kaszálót nem szánthatják fel, hogy búzát vagy kukoricát termesszenek benne. Nem mondhatok mást, mint azt, hogy tessék igényelni a kárpótlást. Ha úgy tetszik, a törvényes utat választani, ne az akadékoskodást és a jelentgetést.
Pár hónap után van már valamilyen sikerélménye, ami nyomán azt mondhatja: ezzel érdemes volt foglalkozni!
Hogyne, jó érzéssel tölt el, hogy több idős embernek nem csak tanácsokat adhattam, de konkrétan is segíthettem régóta húzódó ügyének megoldásában. Legnagyobb elégtétel mégis az volt számomra, hogy felügyeletünk mellett, visszaélések nélkül, sikeresen lebonyolítottuk Szatmár megyében az EP-választásokat. Nekem külön öröm volt, hogy azok, akiknek bizalmából kormánybiztos lehetek, az átlagnál is nagyobb számban szavaztak. Ilyenkor csakugyan átérzem, hogy érdemes volt elvállalni ezt a feladatot.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Diaconescu: Budapest úgy értelmez, mint Oroszország
Az, ahogyan a magyar külügyminisztérium értelmezi az autonómia ügyében a magyar–román alapszerződést, nagyon hasonlít ahhoz, amire Oroszország hivatkozott a Krím annektálásakor – jelentette ki augusztus 16-án, szombaton a Mediafax hírügynökségnek Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje.
A leköszönő Traian Basescu elnök által támogatott PMP politikusa hozzátette: Magyarország feleslegesen igyekszik a nemzetközi jogban legitimitást keresni az etnikai alapú területi autonómiáról szóló elképzeléseihez. Úgy vélte, ezt az Európai Bizottság döntése is nyilvánvalóvá tette, amikor – a tagállamok hatáskörébe tartozó területként – elutasította a RMDSZ Magyarország által is támogatott európai polgári kezdeményezését.
A korábbi külügyminiszter szerint – működése idején – az alapszerződés értelmében megalakult kisebbségi vegyesbizottság is azt az elvet tartotta szem előtt, hogy az uniós tagállamok saját hatáskörben biztosítják a kisebbségi jogokat.
Az elnökválasztásra készülő Diaconescu a hét elején az államfői tisztségre szintén pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt is bírálta, amiért részt vett a székelyföldi nyergestetői csata múlt vasárnapi évfordulóján. Diaconescu azt hangoztatta, hogy a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében korlátozzák a románok munkához, kultúrához és nemzeti önkifejezéshez való jogát.
A román és a magyar külügyminisztérium között – sajtónyilatkozatok szintjén – nyilvános vita alakult ki pénteken arról: belügy-e a kisebbségi kérdés, és sérti-e a kétoldalú alapszerződést az, ha a magyarországi döntéshozók nyilatkozataikban támogatásukról biztosítják az erdélyi magyarok autonómiaigényét.
Románia szerint saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem tartozik Magyarországra és az 1996-ban aláírt alapszerződés nem jogosítja fel Magyarországot, hogy etnikai alapú területi autonómiát, vagy kollektív jogokat követeljen a kisebbségek számára. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője ezzel szemben azt állította: az autonómia kérdése nem sérti a magyar–román alapszerződést, hiszen éppen ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé.
A KKM szóvivője szerint Románia saját állampolgáraival vitatkozik, a magyar kezdeményezések pedig nem az etnikai alapú területi autonómiáról szólnak, de „a román reakciók gyakran félreértelmezik ezt”.
Szabadság (Kolozsvár)

Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro

Egymillió szavazatot az autonómiára!
A romániai elnökválasztás páratlan lehetőséget kínál arra, hogy Székelyföld autonómiája iránti közösségi igényünket minden eddigi mértéket meghaladó módon mutassuk fel. Arra van szükség mindössze, hogy a két magyar jelölt egymást kiegészítve, esetenként egymás érveit megerősítve magyarázza el a kampány során többségi honfitársainknak, hogy Székelyföld területi autonómiája nem sérti sem Románia, sem a székelyföldi románok érdekeit, mi több ez az egész ország lakosságának a javát szolgálja. Ha képesek vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének összefogását a romániai elnökválasztáson is megismételni, joggal számíthatunk arra, hogy minden eddiginél több magyar szavazót sikerül mozgósítanunk.
Ha ebben a kampányban az Egymillió szavazatot az autonómiára! jelmondatot mindkét magyar jelölt használja, akkor ez világos üzenet lesz, hogy Székelyföld autonómiája olyan cél, amely a máskor versenyben álló magyar pártokat is összefogja.
Az egységes fellépés elengedhetetlen feltétele, hogy alapjaiban egységes jövőképet, egységes elgondolást mutassunk fel Székelyföld jövőjét illetően. Ezért kérjük a jelölteket, hogy fogadják el viták felett álló, közös alapként a Székely Nemzeti Tanács autonómia statútumát, közös jelképként Székelyföld tíz éve ismert és elterjedt zászlaját és címerét, és ezt nyilatkozatban erősítsék meg. Csakis az egymáshoz való közeledés, a közös elszántság lehet olyan erő, amely a címben megfogalmazott célt valóra válthatja.
Amennyiben ez megvalósul, Székely Nemzeti Tanács elnökeként arra fogom bíztatni a magyar szavazókat, hogy mindenki érezze át a pillanat jelentőségét, amelyet történelmivé is tehetünk, ha mind részt veszünk a választásokon, és a fentiekben megfogalmazott közös alapot elfogadó bármelyik jelöltre szavazva megerősítjük, hogy igényeljük, amire annak a kampánya is felépült: Székelyföld területi autonómiáját.
Ha a fentiekben megfogalmazott közös elvi alapot mindkét jelölt elfogadja, akkor esély van arra, hogy milliós nagyságrendű legyen a két jelöltre összesen leadott szavazatok száma, és ez csakis az autonómia iránti igény ismételt kinyilvánítást fogja jelenteni.
Kérjük a magyar történelmi egyházak vezetőit, hogy ösztönözzék a fentieknek megfelelően, az egymás iránti felelősség jegyében a magyarok, a székelyek összefogását a romániai elnökválasztás során, és hangsúlyozzák az autonómia mozgalom egységének fontosságát.
Marosvásárhely, 2014. augusztus 17.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Ki a nagyobb hazafi
El sem kezdődött még hivatalosan az elnökválasztási kampány, a jelöltek máris őrült versenybe kezdtek. No nem országvezetési víziójukat ismertetik, nem arról beszélnek, mit tesznek majd, ha a Cotroceni-palota boldog lakói lesznek, nem arról értekeznek, milyen útra terelnék a gazdasági-társadalmi válságba sodródott országot – nem, mindez másodlagos fontosságú kérdés csak, már ha egyáltalán szóba kerül. A verseny jelenleg arról szól, ki a nagyobb román.
Az alaphangot Victor Ponta adta meg, igen ravasz módon szúrt oda legesélyesebbnek tartott ellenfelének, Klaus Johannisnak: azt ecsetelte, ő bizony román és ortodox. Az ily módon magyarázkodásra kényszerített liberális politikus aztán fene nagy igyekezetében még tán Pontán is túltett hazafiságban: lojalitását bizonygatta, azt hangsúlyozta, román ő, nem is akármilyen, lám, még a székelyek autonómiaigényét is mily határozottan elutasítja. A kormányfő sem adta alább, újabb ravasz húzással elmerészkedett a Nyergestetőre, és a székelyek hősiességét méltatta – rá néhány napra pedig külügyminiszterét a székelyföldi Marosfőre szalasztotta, hogy az ott összesereglett románságot megnyugtassa: Bukarest oltalmát élvezik. S ha már ott volt, hát Titus Corlăţean nem mulasztotta el az alkalmat, hogy jól oda ne mondjon Budapestnek, egyenesen azzal vádolta Magyarországot, hogy az autonómiatörekvések támogatása révén megszegi a két állam közötti alapszerződést. S amikor már azt hittük, hogy ennél hazafiasabb hangvételű megnyilvánulást már aligha tehet bárki, megszólalt Cristian Diaconescu, az államfő legújabb pártjának államfőjelöltje is, aki – miután néhány nappal korábban Nagyromániát vizionálva még azt ecsetelte, a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülése nem késhet már soká – külügyminiszteri múltját meghazudtolva igen otromba és felelőtlen módon azzal riogatta a közvéleményt, hogy Magyarországot Oroszországhoz hasonlította. És ne higgyük, hogy itt a vége. Az államfőválasztás előtt vélhetően gyakran előkerül még a magyar kártya. Mert Romániában jelenleg nem az számít hazafinak, aki az ország és nemzete előmenetelén dolgozik, hanem az, aki erőteljesebben gyűlöli a magyarokat. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelvünk
Szerkeszti: Both Csaba Attila
Új rovat a Népújságban
Nyelvünk címmel indul új rovat a Népújságban. A havonta egy alkalommal megjelenő oldalon nyelvünkről, a magyar nyelvről olvashatunk érdekességeket, újabb híreket és játszhatunk különféle nyelvi játékokat.
Rovatunkkal szeretnénk a nyelvünkkel való foglalkozás felé is fordítani olvasóink figyelmét, hiszen a XIX. századi nyelvújítás kora óta talán soha nem volt akkora szükség az anyanyelvünkkel való törődésre, mint napjainkban.
Reméljük, új rovatunk elnyeri tetszésüket, és mindig találnak BENNE érdekes, szórakoztató témákat.
Olvassák szeretettel!
Szavaink történetéből
Érdekes megismerni, hogy szavaink, melyeket naponta használunk, honnan jöttek, mi a történetük. Ebben a részben a legkorábban (1000-ig) meglévő szavainkból szemezgetünk.
Elsőként nézzük meg a nyelvünk, identitásunk, nemzetünk számára legfontosabbat: magyar szavunk első, írásos emléke valahol 870 körülre datálódik. Valószínűleg összetett szó, melynek tagjai olyan szavak vagy elemek, melyek vagy kihaltak, vagy már régóta csak összetételek elemeként használatosak. Előtagja ősi, ugor kori (i.e. 2. évezred eleje – i.e. 1000 és 500) szó, amelynek jelentése férfi, ember; nem, törzs, frátria lehetett; utótagja a férfi jelentésű ősi, finnugor kori (i.e. 3. évezred – i.e. 2. évezred) er szó. Nyelvünkben az elsődleges magyeri, magyer alakból az összetétel elhomályosulása után, alakult ki népnévvé a magyar forma.
Mindannyian használjuk a csorog szót, azonban, bizonyára, sokan nem tudjuk, milyen régóta élő láncszeme mindennapi megnyilatkozásainknak. Első írásos említése kérdés, hogy már 950 körül vagy csak később, 1450 után történt-e meg, annyit mindenesetre el lehet mondani, hogy ez valószínűleg egy ősi, uráli kori (i.e. 4. évezred – i.e. 3. évezred) szótő, amely képzés során vette fel ma használatos alakját. A szó az alapnyelvben a fut, csorog jelentésű csjora alakban élhetett. A szóvégi –g igei gyakorító képző. Erősen hangutánzó jellege miatt a származtatás bizonytalan.
Forrás: Etimológiai szótár
Magyar nyelvjárások – határtalanul
A magyarnak is, mint minden nyelvnek, több nyelvjárása van. A nyelvjárások a legtermészetesebb és legalapvetőbb létformái egy-egy nyelvnek. Adott esetben olyannyira különbözhetnek, hogy egy idő után már nem áll fenn a kölcsönös érthetőség feltétele, ilyenkor már felmerül a kérdés, hol van a határ nyelvjárás és önálló nyelv közt. A magyar is évezredekkel ezelőtt csak nyelvjárása volt az obi-ugor nyelvnek, amelyből aztán különfejlődött, s ma már nem értjük egymást hanti és manysi testvéreinkkel.
A magyar nyelvjárások terén ilyen nagy különbségek nem állnak fenn, így jó ideig biztosan nem beszélhetünk arról, hogy a nyelvjárásaink olyannyira szétfejlődnének, hogy már nem értjük egymást. Egy kérdés azonban nálunk is aktuális: a moldvai csángóké, akiknél olyannyira erős a román nyelvi hatás, hogy már nehézségbe ütközünk a velük való kommunikáció során. Esetükben talán lehet gondolkodni azon, hogy ők még a magyar nyelv egy dialektusát beszélik-e, vagy a csángó nyelv beszélői. Ennek a kérdésnek a megválaszolását azonban azokra a nyelvészekre, kutatókra bízzuk, akiknek ez a kutatási területe.
A magyar nyelvnek Kárpát-medence-szerte jelenleg tíz nyelvjárását tartjuk számon, melyeknek elnevezése egyben arra is utal, hogy melyik földrajzi régióban beszélik. Nyugatról keletre haladva: nyugat-dunántúli, közép- dunántúli–kisalföldi, dél- dunántúli, palóc, dél-alföldi, Tisza- Körös-vidéki, északkeleti, mezőségi, székely és moldvai nyelvjárási régiók.Ezek természetesen tovább tagolódhatnak, hiszen az egyes nyelvjárási régiókon belül is elkülönülnek a beszéd különböző formái.
A magyar irodalmi nyelv (sztenderd) egyetlen nyelvjárást vett alapul kialakulása/kialakítása során, azt, amelyet a fővárosban, Budapesten használnak, ezáltal a különböző szótárakból jórészt hiányoznak a többi nyelvjárás tájszavai, ugyanez igaz a sztenderd hangzórendszerre is.
A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a nyelvi változatosság kölcsönös elfogadását, mások nyelvi jogainak elismerését, a magyar nyelv jellemzőinek felmérését, a kisebbségi nyelvi jogok folyamatos bővítését.
A határtalanítási program célja, hogy az újonnan megjelenő magyar szótárak mindegyike az egész magyar nyelvterületről tartalmazza azokat az elemeket, amelyeknek helyük van a magyar nyelv szótáraiban, hogy így azok valóban magyar és ne csak magyarországi nyelviek legyenek.
Népújság (Marosvásárhely)

Időutazás a száz éve kitört háborúba Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen kiállítással emlékeznek az első világháború eseményeire.
Déd- és ükapáink háborúja volt az első világégés, ami száz évvel ezelőtt, 1914. július 28-án tört ki a Szerbiának küldött osztrák-magyar hadüzenettel.
Az évforduló alkalmából Székelyudvarhelyen a könyvtár, a múzeum és a polgármesteri hivatal szervezésében két kiállítást nyitottak meg, tartottak filmmaratont, illetve megemlékező ünnepélyt is.
Megnézheted, hol harcolt az üknagyapád
A Márton Áron téren felállított táblákra, illetve fényképfalakra szánjunk rá legalább egy negyedórát. Akit érdekel a történelem, illetve az, hogy mi is történt itt száz éve, az biztosan nagy érdeklődéssel olvassa, és nézi majd ezeket a táblákat.
A boldog békeidőkön túl induló időutazás végigvezet a szörnyű Nagy Háború több mint négy évén – ezek az évek alapjában változtatták meg az addig fennálló világrendet, a kelet-magyarországi kisváros, Székelyudvarhely mindennapi életét is.
Nemcsak az általános dolgokat látjuk a kiállításon, hanem a székelyföldi, székelyudvarhelyi eseményeket is – a híres 82-es gyalogezred katonáit korabeli fotókon, a fronton harcolva a Kováts Fényképészet jóvoltából.
Id. Kováts István jelentős időt töltött el a fronton, illetve több visszaemlékezésbe is beleolvashatunk, ezek szintén udvarhelyi vagy környékbeli egykori katonák feljegyzéseiből, leveleiből valók. A panókon több színes, átlátható, korabeli térkép is helyet kapott.
Szuronyok és repeszdarabok a könyvtárban
A háborús korszak tárgyi emlékeket több hónapon keresztül gyűjtötték Kápolnási Zsolt és Gidó Csaba történészek. A lélegzetelállító darabokat a könyvtár audiovizuális termében lehet megtekinteni, ez is megér egy részletes nézelődést.
A falakon korabeli kitüntetésekről szóló dokumentumok, különböző faldíszek, illetve fényképek vannak, de láthatunk monarchiabeli huszáregyenruhát és ulánus egyenruhát is.
Az üveglappal lefedett tárolókban vannak azok a tárgyak, amiért nagyon érdemes megnézni a kiállítást – ezek egy része a múzeumból származik, mint pl. az eredeti Vasszékely egy darabja, illetve osztrák, orosz és román szuronyok, bajonettek, de a többségét a város és a környék polgáraitól gyűjtötték a szervezők.
Többek között a mozgósítást elrendelő újság, az Udvarhelyi Híradó korabeli száma is megvan, de leszerelési igazolvány, kitüntetési javaslat is van a látnivalók közt.
Több térkép és nagyméretű fénykép ábrázolja megdöbbentő részletességgel a csatákat, illetve a katonák mindennapjait. Rohamsisakok, gyalogsági ásók, egy Mannlicher-puska és a hozzátartozó töltények, kulacsok, drótvágó, több töltényhüvely és repeszdarab van a kiállításon.
Egyikükre még az is fel van írva, hogy 1916. szeptember 14.-én lőtték ki Homoródszentpéter határában. Tiszti csákókat, illetve több sornyi kitüntetést is sikerült beszerezni a kiállításra, ahol egy 82-es sapkajelvény is van az egyik vitrinben.
A kiállítás még két hétig látogatható a könyvtárban – érdemes megtenni ezt a kis időutazást az első világháborúban. Nyilván nem egy örömteli téma, de nem árt tudni, hogy déd- és ükapáink hol és milyen körülmények között harcoltak a császárukért és királyukért, illetve haltak meg.
Katona Zoltán
uh.ro/kultura,Erdély.ma

A krími párhuzam
Teljes gőzzel beindult az elnökválasztási kampány, és már az elején előkerült a nemzetiségi kérdés és az autonómia. Sokaknak szúrja a szemét, hát a jelöltek belehúztak, egymást múlják felül. Ebben, persze, semmi csodálatos nincs, a magyar kérdés eddig minden elnökválasztási kampányban előkerült; pontosan ebből miért maradt volna ki?
Ezúttal Victor Ponta – aki már alig foglalkozik a kormányzással – lépéselőnybe került, hiszen általános meglepetésre megjelent a Nyergestetőn, meg akarván nyerni a magyar választóit. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, belehajszolta vetélytársait a heveny magyarellenességbe – ami nem is volt nagyon nehéz –, s ama kijelentésével, hogy ő ortodox és román, a jobboldal közös jelöltjét, Klaus Johannist is megzavarta! Aki óriási elánnal kezdte fejtegetni, hogy a maga részéről ugyan nem ortodox és nem is román – a tények azok tények, s a legkellemetlenebb dolgok a világon –, de az etnikai alapon szerveződő autonómiát igenis hevesen ellenzi, ezzel nem ért egyet. Cristian Diaconescu, Traian Băsescu új pártjának, a Népi Mozgalom Pártjának volt elnökjelöltje – helyette ugrott be Udrea asszony is, már csak ő hiányzott –, feladva az avantgárd kötelező aszkézisét, karrierdiplomatához méltatlan módon kezdte el taglalni a magyar autonómia ügyét, vádaskodva és rágalmazva. A krími párhuzammal kissé messzire ment, még nem tudja, amit a vak argentin látnok, Jorge Luis Borges precízen megfogalmazott: ha a világon valamiről beszélnek, valami elhangzik, vagy leírásra kerül, bármikor valósággá is válhat. „Ahogyan a magyar külügyminisztérium értelmezi a székely autonómia ügyét – fejtegette –, figyelmen kívül hagyva a román–magyar alapszerződést, hasonlít ahhoz, amire Oroszország hivatkozott a Krím annektálásakor, noha a nemzetközi jogban nem lehet legitimitást találni az etnikai alapú területi autonómia fellengzős elképzeléseihez.” Ezzel elismerte, hogy Székelyföld és Krím között van párhuzam, s belekeverte Magyarországot is az elnökválasztási kampányba.
Ponta közben röhög a markába, ő ezzel (egyelőre) nem foglalkozik, nagyokos külügyérére hagyja. Titus Corlăţean pedig azzal érvel, hogy az alapszerződés nem fogadja el a kollektív jogokat, következésképp az etnikai alapon szerveződő autonómiát sem, megfeledkezve arról, hogy a nevezetes alapszerződés 1996-ban született, azóta, tizennyolc esztendő alatt sok víz lefolyt a Dâmboviţán, a Dunáról nem is beszélve.
A kampány tehát zajlik. Boldogok vagyunk, hogy mi sem maradunk ki belőle. Amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell!
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar alprefektusa van Bihar megyének
Ma délben iktatták be alprefektusi tisztségébe Delorean Gyulát, Bihar megye új, magyar helyettes kormánybiztosát. Delorean Gyula Cristian Biteát váltotta a helyettes kormánybiztosi tisztségben, utóbbiból kormányfelügyelő lett. A kinevezésekről szóló határozatokat Claudiu Pop prefektus olvasta fel, és megköszönte Cristian Bitea eddigi munkáját.
Az eskütétel után, melyen magyarul is elhangzottak az „Úgy segítsen engem az Isten” szavak, Claudiu Pop elmondta: biztos abban, hogy kiváló csapatot alkotnak majd helyettesével, aki több mandátumot is töltött Nagyvárad helyi tanácsában, volt a Nagyváradi színház munkatársa és a Nagyvárai Metopolisz Övezet ügyvezető igazgatója is.
Delorean Gyula, akinek egyébként jogi végzettsége van, elmondta, megtisztelő számára a feladat, és kiválóan működnek majd együtt a prefektussal, akivel a városi tanácsban is dolgoztak már együtt.
Az ilyenkor szokásos pezsgőbontás ez alkalommal elmaradt, mivel Delorean Gyula a közelmúltban veszítette el édesanyját, mint az a prefektus elmondta, erre a novemberi elnökválasztás második fordulója után kerül majd sor.
maszol.ro

Demény Balázs, a klasszis
Kolozsvárra rendszeresen visszatérő, itteni származású fiatal zongoraművész lépett fel a magyar napok alkalmával a Györkös-emlékházban augusztus 21-én: Demény Balázs.
Évek óta megörvendezteti szülővárosát nagyszerű fellépéseivel. Gazdag előadói pályájáról nem hiányoznak a díjak, az elismerések. Karrierje egyenesen ível: koncertjein egyre virtuózabb és művészi érettséget igénylő darabokat hallgathatunk meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Szobrokkal gazdagodott a kolozsvári Kálvária
Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én rendhagyó templombúcsú volt a Kolozsvár-monostori plébániához tartozó, a Kálvária-domb zöldövezetében lévő néhai bencés apátsági templomban.
Húsz esztendeje annak, hogy Kádár István esperes-plébános kitartó utánajárásának eredményeként, 1994. június 20-án az ortodoxok békésen kivonultak és teljesen visszaadták ezt az ősi templomot jogos római katolikus tulajdonosának. Amint Kádár István meghatódottan felidézte, ezt az istenházát 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görögkatolikus egyház 1949. május 1-ig. Azonban a kommunista hatalom betiltotta ezt az egyházat, javaikat, köztük ezt a bérbe kapott templomot is az ortodoxok használták törvénytelenül. Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 márciusától közösen használta a római katolikus és az ortodox egyházközség, a végleges visszaszolgáltatásig.
A koncelebrációs ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes megáldotta azt a három szobrot, amellyel rendhagyó módon gazdagodott a templom. Az óradnai születésű Robb Daniel, jelenleg Németországban szolgáló – ehhez a templomhoz és plébánosához még kolozsvári segédlelkészi szolgálata idejéből ragaszkodó – pap a bencés rend megalapítójának, Nursiai Szent Benedek apát művészi szobrával ajándékozta meg a templomot. A másik két – Szent István, illetve Szent László királyt ábrázoló – barokk szobrot pedig Kádár István mentette meg a csicsókeresztúri (Beszterce-Naszód megye) templom lomtárából.
Keresztes Olivér kolozsi plébános prédikációjában elmondotta: az élet sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk; életünk szövedéke, fonala, kockái összetettek, minden van benne. A kérdés csupáncsak az, a mai nap beengedem-e életembe Istent és a Szent Szüzet? Köszöntve a Nagyboldogasszonyt, kérjük, lehessünk mindig „az ő kötényében”, mert vele Jézushoz juthatunk.
A szentmise végén a jelenlevők a Nagyboldogasszony szobrával megkerülve a templomot, a magyarok Patrónája oltalmáért, közbenjárásáért imádkoztak. A búcsúünnep szeretetvendégséggel zárult, amelyre minden jelenlevőt meghívtak.
Fodor György , Vasárnap (Kolozsvár)

Az áldozatokra emlékeztek
Nagyjából százan voltak jelen a rendezvényen, amelyet a 2005-ös árvíz áldozatainak emlékére tartottak szombaton délután Székelyszentléleken. Az eseményen felszólaltak a megye és az érintett községek vezetői, illetve a történelmi egyházak képviselői imát mondtak
A esemény kezdetén Kovács Lehel Farkaslaka község polgármestere, Fábián Kornélia Tenger minden című könyvéből idézve emlékezett és emlékeztetett a 2005. augusztus 23-án történt árvízre, amely tizenhat áldozatot követelt. Ezután az Ave Rosa szentléleki és a Zeng a magasság farkaslaki kórus énekelt.
Újabb figyelmeztetés
„A székely ember a bajok, a problémák után is fel tud állni és újra tudja kezdeni. Az idei megemlékezés kissé másabb, mint a többi, hiszen néhány hete újabb figyelmeztetést kaptunk, amikor ismét megáradtak a patakok. Meggyőződésem, hogy a mostani, kisebb árvíznek kettős szerepe volt. Elsősorban az, hogy emlékeztessen, tartsuk rendben a Nyikó és más vizeink medrét, szélesítsük, mélyítsük, erősítsük azokat, hiszen ahol ezek megtörténtek, ott nem okozott komolyabb gondokat az idei áradás. Másrészről felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a rohanó világban sem szabad megfeledkeznünk egymásról, össze kell fognunk a bajban, hiszen egyedül kevesek vagyunk” – fogalmazott az elöljáró. Megjegyezte, hogy a megye vezetői a későbbi gondok elkerülése érdekében ismét ígéretet tettek egy víztározó megépítésére.
Nemcsak anyagi károkat okozott a 2005-ös árvíz, hanem lelkieket is, hiszen embereket szakított el egymástól. Ez is bizonyíték arra, hogy porszemek vagyunk. Ezt észben tartva úgy kell megélnünk mindennapjainkat, hogy tervezzünk, mintha örökké itt maradhatnánk, és dolgozzunk úgy, figyeljünk annyira egymásra, mintha ez lenne az utolsó percünk” – mondta Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. „Nagy tanulsága még a kilenc évvel ezelőtt történt tragédiának, hogy ha segítünk magunkon, akkor az Isten is megsegít. Az árvíz után mindenki végezte a dolgát, becsületesen, úgy, ahogyan azt kellet. A székelység ezzel példát tudott mutatni az egész országnak” – tette hozzá.
Péter Zoltán, Siménfalva polgármestere beszédében az áldozatokra, az akkor történt szörnyűségekre, ugyanakkor a segítő kezekre is emlékeztetett. „Miután kitisztult az ég a pusztítás után, egyszer csak megjelentek az emberek – ismerősök és ismeretlenek, szerszámokkal és azok nélkül. Összevillantak a szemek, kezet fogtak egymással, és dolgozni kezdtek, majd még többen jöttek. A bajban az a legfontosabb, hogy tudjuk: számíthatunk egymásra, vannak segítő kezek, nem vagyunk egyedül" – idézte fel az árvíz utáni eseményeket Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Fábián Emőke székelyszentléleki tanuló Petőfi Sándor A Tisza című versét szavalta el. Ezek után az egyházi képviselők mondták el beszédeiket: Benedek Sándor székelyszentléleki katolikus plébános, Jakab Imola siménfalvi református lelkész és Makkai-Ilkei Ildikó bencédi unitárius lelkész. A megemlékezés végén a magyar és a székely himnuszt is elénekelték, majd megkoszorúzták az áldozatokért emelt emlékművet.
Fülöp-Székely Botond, Székelyhon.ro

Hol van „Csiglamező”? (II.)
Miután múlt alkalommal arról beszéltem, a székelyek mitikus lakóhelyét, ahová Attila birodalmának elromlása után visszavonulnak, a Chiglát magyarosan alighanem Kilyaként kell olvasni, és ez a Duna-deltában található, mai Chilia városával van összefüggésben.
A Fekete-tengerbe ömlő Duna Chilia (Kilia) ágának jobb partján található Chilia Veche , azaz Ókilia, Romániában, Tulcea megyében, a bal partján fekszik Chilia Nouă (románul), Kilija (ukránul), azaz Újkilia, Ukrajnában, az Odessza körzetben.
Létezett-e Kilia Kézai korában?
Chilia város eredetével kapcsolatban több elmélet is létezik, a középkori általános nézet szerint Achilleshez köthető a név, a 15. századi Bonfini és a 16. századi David Chyträus Achilleának is nevezi a várost (ennek az Achilles-elméletnek ma is akadnak támogatói). Mások megelégednek az okleveles említések rögzítésével. Iorga szerint a hely első említése 1183-ból való, amikor Alexios Komnenost, Manuel császár törvénytelen fiát ide száműzik, majd 1185-ből, majd 1274-ből.
Vásáry István szerint a várost a bizánciak alapítják, ő a helynév első említéseként Rasid Od Din-nak az 1241–42-es tatárjárás szereplő leírását fogadja el, a következő 1318–23-ből való, amikor a Chilia a Konstantinápolyi Patriárchátushoz tartozik, 1340 körül tatár kézre kerül, később, 1350-60-tól a génuaiak fontos kereskedővárosa.
2010-ben Paul Stephenson azt állítja, hogy a Tabula Rogeriana néven ismert, 1154-ből származó, Idrisi-féle térképen szereplő Akli vagy Akla éppen Chiliával azonosítható. A fentiekből tisztán látszik, hogy – noha a részletek nem mindig egyeznek – a kutatók szerint 1280 körül, Kézai korában már biztosan létezett a mai Chilia nevű település.
Câmpul Chilia, Câmpul Chiliei
A Duna által feltöltött, hordalékos területen ma is látszanak olyan, predeltaikusnak nevezett részek, amelyek pár méterrel kiemelkednek, s amelyek nem hordalékos eredetűek, hanem egy korábbi szárazföld maradványai. Ezen egyik predeltaikus rész neve Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei, azaz Kilia-mező vagy Kilia mezeje (ugyanúgy, mint Kézainál). Ugyanakkor, még a mai leírásokban is, amikor a két Chiliától (Kiliától) északra levő, a Dnyeszter és a Prut által bezárt területről, vagyis a Budzsákról beszélnek történeti szövegekben, a lehető legtermészetesebben nevezik azt „Chilia és régiójának”, egyszerűen azért, mert ez a terület meghatározó települése. „»Chilia vidékén« nemcsak a Duna tengerbe ömlésének jobb partján levő részeket értették, hanem a Chilia-ág bal oldalán levő hinterlandot is”.
Úgy tűnik, a 13. század második felében alkotó Kézai Simon ismerte Chilia városát, vagy akár Chilia mezejét is olaszországi tanulmányaiból.
Jordanes és a magyar hagyomány
Nézzük, mit ír a hunokról a legfőbb autoritás, a 6. századi Jordanes: „Hernac quoque iunior Attilae filius cum suis in extrema minoris Scythiae sedes delegit” (‘Hernac, Attila kisebbik fia is a távolabbi Scythia Minorban kapott földet az övéivel együtt’, vagy inkább szó szerint Scythia Minor extremitásában, legtávolabbi eső részében). Scythia Minor abban az időben a mai Dobrudzsa területe, a Bizánchoz tartozó tartomány legtávolabbi része pedig annak északi csücske, a Duna-delta, eszerint itt kapnak menedéket Irnák hunjai 454 után.
Jordanes Kézai Simon
Irnák Kis Szkítia (a mai Dobrudzsa) A Csaba népéhez tartozó székelyek Csabától külön
extremitásába vonul telepednek le, Campo Chiglán (Kilia-mezőn)
Csaba Görögországba vonul
Csaba onnan visszamegy Szkítiába
Kézait általában úgy értelmezik, hogy Csaba Görögország meg nem határozott területére megy, a népéből 3 ezren pedig, a későbbi székelyek, Campo Chiglára (ami itt simán vehető Scythia Minor extremitásának). A teljes magyar krónikás hagyományban az áll, hogy a székelyek Attila népe ugyan, de ők nem mentek a vezetőjükkel Görögországba, hanem Chigla-mezőn elmaradtak.
Összevetve Jordanes-szel, a fentiekből eléggé plauzibilisnek tűnik, hogy Kézai azért változtathat Jordanes leírásán, mert egyszerűen az ő korában használatos névvel illeti Kis-Szkítia extremitását, ahol a hunok meghúzták magukat.
Jordanes és a magyar krónikás hagyomány abban tér el egymástól, hogy az előbbi Irnákot helyezi Szkítia Minor extremitásába, Kézai pedig Csaba népének egy töredékét, a székelyeket.
Verancsics: a székelyek Trans-alpinában húzódnak meg
Érdemes kutakodnunk az 1504–1573 között élt Verancsics Antalnak a munkáiban is. Verancsics fölényesen ismerte Erdély és az attól délre-keletre eső részek történetét, emellett – kora kiváló elméjeként – fontosnak tartotta, hogy széles körű gyűjtőmunkát végezzen, így adatait nemcsak a régi íróktól, hanem a helyiektől is vette. 1538-ban összeállította Erdély, Moldva és Havasalföld római emlékeinek leírását, s a leleteket egy monografikus műben dolgozta fel, ebben a székelyek eredetét is leírja. A magyar fordítás így néz ki:
„A Detrik mesterkedése révén legyőzött Csaba megmaradt atyafiaival és tizenötezer emberrel együtt előbb Honoriushoz, nagybátyjához ment Görögországba, majd innen Szkítiába tért ősatyjához, Bendegúzhoz. Ezeken felül volt még háromezer ember, akik a csatából futva elmenekültek, Pannóniában visszamaradtak, de mivel féltek a nyugati nemzetektől, akikkel szemben Attila király egykor igen ellenségesen viseltetett, Erdély legtávolabb eső, észak felé forduló szögletébe vándoroltak, amelyet Csíkmezőnek hívnak, és nehogy a hunok maradványainak gondolják őket, székelynek nevezték magukat, és akiket, ha latinul írunk, Siculinak mondunk.”
Művének első, 1798-as kiadásában viszont egy jókora meglepetés éri az olvasót: itt az szerepel, hogy a 3 ezer székely Transalpina, azaz Havaselve (és nem Transylvania, azaz Erdély) legtávolabb eső, északi sarkában húzza meg magát egy Chikmezü nevű területen: “in Transalpinae ultimum angulum Chikmezü vocatum“.
Verancsics összes munkáinak 1857-es kiadásában Transalpinae helyett viszont már Transsylvaniae szerepel, Chikmezü helyett pedig Chykmezew.
Ezek után vettem magamnak a fáradtságot, és az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában magam ellenőriztem Verancsics eredeti kéziratát. Hamar kiderült, honnan jönnek az olvasásbeli eltérések: Verancsics a szövegnek ezt a részét nem tisztázta le, a piszkozatokon pedig nagyon merész összevonásokat tartalmazó, egyfajta gyorsírást használ. Én – összevetve a szöveg többi részének betűhasználatával – mindenesetre nem Transsylvaniaet, hanem Transalpinaet olvasok az ominózus helyen. Az, hogy van egy p betű a szóban, elég nyilvánvalónak tűnik, ha összehasonlítjuk a septemtrionem és a putarentur magasan kezdődő és mélyre lemenő p-jével.
Ugyanakkor a szöveg egyéb elemeinek vizsgálata is azt mutatja, hogy semmiképp sem Erdélyről, hanem Havaselvéről van szó. A székelyek Transylvania vagy Transalpina „legtávolabb eső, észak felé forduló szögletébe vándoroltak, amelyet Csíkmezőnek hívnak,” mondja Verancsics. Ezt a mondatot már akkor sem értettem, mielőtt még felmerült volna bennem a gyanú, hogy valami baj van a hagyományos értelmezéssel: a mai Csíkszék ugyanis Erdélynek semmiképp sem az északi, hanem keleti részén van, és semmiképpen sem szegelet, semmiképpen sem hajlik, hanem egy körszerű földrajzi egységnek, Erdélynek a része.
Legközelebb arról szólok, hogy bizony nemcsak a székelyek, hanem más meggyengült nép is arra használta Transalpina „legtávolabb eső, észak felé forduló szegeletét” (ami, mint ki fog derülni, a mai Budzsákkal azonos), hogy ott megerősödjön.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elek apó szülőföldjén (Nyári vendégforgalom Erdővidéken)
Akik Erdővidék érdeklődésre méltó látnivalóit, idegenforgalmi kínálatát akarják megismerni, immár nem ütköznek információhiányba. A rendszerváltás után eltelt közel negyedszázad alatt nemcsak a világháló, hanem a helybeli könyvkiadó, a helyi lapok is gondoskodtak arról, hogy kellő mennyiségű tájékoztató jellegű tudnivalót tegyenek közzé Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Apáczai Csere János szülőföldjéről. Augusztus vége, szeptember első fele itt még nyári turistaszezon.
Setétpatak hangos lesz
Pál-Szilágyi Éva nem az az asszony, aki megfutamodik a nehézségek elől. Két táborozó csoport közötti szabad idejében azonban hiába kerestük setétpataki vendégházánál, telefonon mondta el, hogy sikerült nem kis befektetéssel lakhatóvá-használhatóvá tenni a Baróti-hegyek szívében, festői környezetben meghúzódó vendéglakot, a nyáron majdnem telt házzal dolgoztak. Főleg hétvégeken igényelték a tágas, 45 férőhelyes táborházat a vendégcsoportok, s mert ők nem válogatnak a szállóvendégek között, a jó székely és a román konyha sok pihenni-kiruccanni vágyót ide vonzott. Augusztus 29-i kezdettel Setétpatak ad otthont a Székely Sziget Nemzeti Tábornak – jelezte, de olvasni lehet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom honlapján is: „Ami már bizonyos, táncolni fogunk, s ha még nem tudunk, arra is lesz lehetőség, hogy megtanuljunk néhány lépést, hiszen lesz táncház, táncoktatás. Akik túrázni szeretnének, azoknak sem kell aggódniuk, mindenképp hozzanak túrabakancsot. Amit még megoszthatunk a nagyérdeművel a programokkal kapcsolatosan, hogy harcosoknak lesz airsoftjáték, olvasni vágyóknak könyvbemutató, és végül, de nem utolsósorban, ha tetszik, ha nem, lesz határőrség élőben!” Szeptember elejére is jelentkeztek már vendégek – közölte Pál-Szilágyi Éva, aki nem idegenkedik a reklámoktól, de mint mondta, számtalanszor bebizonyosodott, hogy szájról szájra is hatásos a hírterjesztés. A Setétpatak iránt érdeklődőknek azt is kell tudniuk, hogy az erdős környezetben fekvő tábor környékén is akad látnivaló: a patak forrásvidékén borvíz tör fel a mélyből, közel a Kincses-barlang, és csupán 3,5 kilométer távolságra Uzonkafürdő! Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban – ahol emlékháza is megtekinthető – évek óta működik a Pál-Szilágyi Éva tulajdonát képező Melinda Panzió, amely egy 1903-ban épült, teljesen felújított székely családi ház, újjávarázsolt eredeti bútorzattal, három szobával, két fürdőszobával, nyolc férőhellyel. Ha igény mutatkozik rá, kulcsosház formájában is használható, a melegebb évszakokban fedett nyári szálláshelyekkel. A múlt századelő bútorai között igazán jól érzik magukat a vakációzó vendégek. A télen érkező – mert eljön ám a tél is – élvezheti a pattogó tűz hangulatát, lovas szánnal juthat fel a Dél-Hargita fenyvesei közé. A vidék jellegzetes ételeit, készítményeit is megkóstolhatja. Kisbaconban „zakatol” a vidék egyik működő vízimalma!
Jó a Jázmin kínálata
A bibarcfalvi Jázmin Panzióba kopogtattunk be. Kiss Hajnal tulajdonos nemhiába nyugalmazott tanítónő, tudja, hogy a vendéget csak kiváló kínálattal, kényelemmel és kifogástalan konyhával lehet ismét visszahozni a borvizes faluba. Látogatásunk idején gyomlált, mentette a még menthető virágokat, mert nem mindegy, milyen egy vendégház udvara. – Nem mondhatnám, hogy rossz volt a nyári forgalom – jegyeztük szavait. – Jöttek vendégeink külföldről és belföldről is, s mert több a szálláshelyünk, ki tudtuk szolgálni azokat a munkásokat is, akik a Baróton épülő bevásárlóközpont építésénél dolgoztak. Azt szokták mondani, ha nem csurran, hát cseppen. Ebből az „iparból” nem lehetne megélni, de mi nyugdíjasok vagyunk, és próbálunk kapaszkodni. Ahány megszálló, annyi típusú: van, aki csak átutazik, más csak pihenni akar, de akad olyan is, aki meg akarja ismerni a környéket, s ebben tudunk segíteni. Bibarcfalva egyébként mindig is híres volt ásványvizeiről, kalciumban és magnéziumban gazdag gyógyvizeiről. Sajnos, meleg kádas fürdője és hideg strandfürdője most nem működik, a városi önkormányzat – mert Barót városhoz tartozunk, s a médiából tudom – állítólag elárverezi! Én hiszem, hogy sikerül felújítani, és ez a hely visszakapja egykori varázsát. Kissé furcsállom, hogy ott, ahol nem volt gazdag hagyománya a fürdőkultúrának, mint például Bölönben, kezelőközpontot építettek, s Bibarcfalva A borvíz útja programból kimaradt. Itt, ahol a föld mélye tele ásványvízzel, nagyon fontos lenne a kanalizálás, mert nagy esőzések idején a felszíni szennyvizek beszivároghatnak a föld rétegeibe, és veszélyeztethetik a borvizeket. A városatyák civakodnak, s ilyenkor lelassulhat a haladás. A faluban is akad látnivaló, hiszen a helybeli református templomban található a vidék egyetlen feltárt, szépen restaurált Szent László-falfestményrészlete. Dobásnyira tőlünk Barót város gazdagnak mondható vendégforgalmi látnivalóival.
A Bella-Kriszta nyitva, a Derzs Panzióban is telt ház
Nem könnyű feloldani a két baróti vendégház nevének etimológiáját. Bella és Kriszta a nevüket viselő panzió tulajdonosainak, Sámuel Mária Magdolnának és Kolumbán Alpárnak Amerikában élő lányai. Az udvaron Kolumbán Albert házigazda fogadott.
– Aránylag jó a turistanyár – mondta –, majdnem telt házzal működtünk. Nálunk is szálláshelyre akadtak a baróti szupermarket építésénél dolgozók, a Barót Napok alkalmával itt szálltak meg a budafok-tétényiek s azok a vendégek – köztük mongóliai tudósok is –, akik a helybeli múzeum által szervezett hun táborban vettek részt. Még nincs vége a nyári szezonnak, hétvégére magyarországi vendégeket várunk. Igényesen berendezett szobáink, a kényelem, a vendéglátói szeretet és a finom falatok biztosítják, hogy aki egyszer itt megszáll, az bizonyosan visszatér. Panziónkban öt szoba van, ebből egy franciaágyas, három kétágyas és egy egyágyas, igény szerint mindenikbe pótágyat lehet betenni: 12–14 személyt tudunk elszállásolni. Öt szobához négy fürdőszoba tartozik. – A vendégeknek svédasztalos reggelit, ebédet és vacsorát is biztosítunk – folytatta Mária Magdolna, akivel utunk alkalmával egy naturista tanácskozás résztvevőjeként a Dél-Hargitában, a Kormos Panziónál beszélgettünk. – Vannak nekünk igazi székely és erdélyi ételajánlataink. A baróti Tortoma Könyvkiadó négy évvel ezelőtt ismét megjelentette a baróti származású Zelch Manci régi szakácskönyvét, mely itt jelent meg 1934-ben, úgyhogy nálunk ételválasztékban nincsen hiány. Panziónkban konyha is áll a vendégek rendelkezésére. A házhoz nagy kert és udvar tartozik, grillsütővel, kemencével, kerti bútorokkal, függőággyal. Az autóknak parkolót biztosítunk. A környéken igen sok kirándulóhely és túralehetőség várja az Erdély-imádókat. Ötven kilométer távolságra a brassói Aqua Park, kissé közelebb a Szent Anna-tó. Vendégeink részt vehetnek házikenyér-, lepény- és kürtőskalácssütésen, pálinkafőzésen is. A Derzs Panziót Homoród menti vállalkozó építette, aki szülőfalujáról, a Szent László-falfreskóiról híres Székelyderzsről nevezte el és jegyeztette be. Jelenleg Barót város testvértelepülésének, Dabas önkormányzatának tulajdona, harminc személy kényelmes befogadására felkészülve. A szobák többségéhez saját fürdőszoba és WC, állandó hideg-melegvíz-ellátás tartozik. Az épületben 35 férőhelyes vendéglő is található. – Három hónapig Erdéllyel ismerkedő dabasi gyermekcsoportokat láttunk vendégül – tájékoztatott Péter Erzsébet helyi megbízott. – Számos felnőttcsoport is jött, többek között budapesti vendégek. Panziónk remek lehetőséget kínál Barót és a környék nevezetességeinek és természeti értékeinek megtekintésére.
Kormos vize csendes csobogása
„Erdővidék! Hogy muzsikál a név zenéje. Hogy hív a Vargyas, a Kormos vize csendes csobogása s a Dél-Hargita fenyvesei...” Ismerősen hangzanak a szavak, amelyeket Erdővidék című útikalauzomban raktam egymás mellé 1973-ban. A Kormos vize mellett robogtunk a Kormos Panziót keresve. Csak a hegyek őrzik még régi körvonalaikat, már rég emlék az erdőfülei diatomitbánya, azóta régészek kutatták Csipán mezejét, de kitartóan csordogál a Kuvaszói borvíz, s itt-ott az öreg fákon még látni rég festett turistajelzéseinket. Kuvaszó tövénél ismerősként fogad Benkő Lehel, a négymargarétás Kormos Panzió tulajdonosa és felsége, Zsuzsanna. Éppen egy magyarországi naturista tudóscsoport tartotta az udvaron megbeszélését. Kívánatos délebéd illatát hordozta a szél, s egy idős ember egy kisfiút horgászni tanított a panzió udvarán lévő pisztrángos tóban. A tulajdonos bemutatta csodás vendégházát.
– Még mindig nem az a lefedettség, amire várunk – mondta –, de egyre több a visszatérő vendég, újakat is hoznak magukkal. Általában elégedettek vagyunk. Hat szobában a férőhelyek száma tizenöt. Van egy öt férőhelyes lakosztály és az ebédlő mellett tágas konferenciaterem. Innen könnyen elérhetőek – 15–20 kilométeres körzetben – Észak-Erdővidék vendégforgalmi objektumai, s a Dél-Hargita gerincén túl a Szentimrei Büdösfürdő, valamint az Andrási család ősi fészke, Csíkszentkirály.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökség-lustra
Új folyóirattal jelentkezett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Miklós Zoltán intézményvezetőtől megtudtuk, hogy részben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban kiadott Örökségünk című periodika hagyományait kívánják folytatni, részben pedig még tartalmasabb, a történettudomány, a régészet, a művészettörténet, a néprajz iránt érdeklődő olvasókat kívánják megszólítani.
A kiadvány 210x295 méretben, 64 oldalon, színes kivitelben, műnyomópapíron, hétszáz példányban látott napvilágot. A „lustra” elnevezés igencsak kifejező, gondolhatunk a Római Birodalomban tartott ötévenkénti népszámlálásokra, a protestáns iskolákban egykor szokásos napi létszámellenőrzésekre, de akik jártasabbak a székelység történelmében, tudják, hogy a mustrák, azaz a hadiszemlék alkalmával készült összeírások is ezt a nevet viselik. Mivel minden múzeumban zajlik tudományos kutatómunka, a látogatók tapasztalhatták, hogy évkönyvek, különböző szakkiadványok készülnek ezekben a műhelyekben, amelyek azonban nem a nagyközönséget, hanem a szakmát célozzák meg és szolgálják.
Ezek az „acták” igen gyakran többnyelvűek, kiterjedt láb- és végjegyzet-apparátussal rendelkeznek, hatalmas szakirodalom- és forrásjegyzéket is tartalmaznak, képi anyaguk pedig eléggé szegényes, mindig csak a legfontosabb dokumentumértékű felvételeket vagy reprodukciókat, épületek rekonstrukciós ábráit, illetve ásatások és régészeti lelőhelyek felvázolt alaprajzait tartalmazzák.
Az új lap főszerkesztője Kolumbán Zsuzsa, aki részt vett az Örökségünk című folyóirat létrehozásában és működtetésében is, most úgy gondolta, hogy új munkakörében – jelenleg a Haáz Rezső Múzeum történésze – egy évente két alkalommal megjelenő, múzeumi keretből finanszírozott lappal komolyan hozzájárulhat az intézmény munkájának népszerűsítéséhez. A Lustra szerkesztői között – a két fentebb említett szakember mellett – Róth András Lajost, Sófalvi Andrást és Veres Pétert találjuk.
A szerzők jelentős része az Örökségünk hasábjairól és más emlékezetes kiadványok révén ismert: Gyöngyössy János, Nyárádi Zsolt, Bicsok Zoltán, Mihály János, Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya, Lőrincz József, Vécsi Zoltán, Zepeczáner Jenő, Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt. A publikált cikkek között találni az Őrvidék és Székelyföld erődített templomai és települései közti hasonlóságokat és különbségeket taglaló dolgozatot, új ásatási és kutatási eredmények alapján írt tanulmányt (Homoródújfaluról), több írás Székelykeresztúr múltjába kalauzol, míg a Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt által indított sorozat első írása a száz évvel ezelőtt kitört első világháború idejét, a világégést közvetlenül megelőző időszakot vizsgálja. A lap borítóján is a háború idejéből való, Kováts István-féle felvétel látható.
A főszerkesztő elmondta, hogy még ebben az évben megjelenik a Lustra második száma is. Igyekeznek majd tartani a rendszeres, évente kétszeri megjelenést. A folyóirat 10 lejes áron a múzeumban és alintézményeiben, illetve a székelyudvarhelyi könyvkereskedésekben lesz megvásárolható a mai naptól. Országos és nemzetközi, nagykereskedelmi terjesztésben nem gondolkodnak, de küldenek példányokat más városok múzeumainak, illetve azoknak a gyűjtőkönyvtáraknak, kutatóközpontoknak, egyetemeknek, amelyek reprezentatívak és fontosak.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Mióta állítunk szolgákat Romániának?
A miniszter a szó latin jelentése szerint szolga vagy segéd, akinek feladata az államfő mellett a közügyek igazgatása, intézése vagy vezetése. Összeállításunkban megpróbáltuk felvázolni, az elmúlt 24 évben hány „szolgát” adott a magyarság a román hatalomnak, nem utolsósorban Biró Rozália elutasítása, illetve a következő jelölt szeptemberben esedékes kijelölésének apropóján.
Traian Băsescu államelnök augusztus 7-én jelentette be: nem nevezi ki az RMDSZ által nevesített Biró Rozáliát a kulturális minisztérium élére, illetve Claudiu Mandát költségvetési miniszternek. Az államfő nem tartja megfelelőnek Birót a kulturális tárca élére, de szállításügyi vagy infrastrukturális miniszternek habozás nélkül kinevezte volna. A Kelemen Hunor felmentésére vonatkozó határozatot sem írta alá, így az RMDSZ-elnök az átmeneti időszakban elláthatja a tárcavezetői feladatokat.
Hőskor és egyéniségei
Az 1989. december 25-én alapított RMDSZ 1990 óta folyamatosan a román parlament tagja, és alapítása után egy évvel már elmondhatta magáról, hogy a romániai magyarság legitim képviselője: a parlamenti választásokon közel egymillió szavazatot szerzett, 7,23 százalékos szavazataránnyal, ezt csupán 1992-ben múlta fölül, 7, 46-tal. Szavazótábora 2012-re 380 ezresre morzsolódott, de ilyen körülmények között is 27 parlamenti helyet szerzett. A szövetség 1996 óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan jelen van a mindenkori román kormányban, miniszteri és államtitkári beosztásokban képviseltette magát, egyes jelöltjeit tisztelet övezte, másokat alaptalanul befeketítettek, olyan is volt, akit bíróság elé állítottak.
Kormányra lépésük 1996-ban kezdődött, amikor a legerősebb romániai magántévé (Pro Tv) hathatós segítségével győzött a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR), jelöltjeik szerepet vállaltak rendre Victor Ciorbea, Radu Vasile, valamint Mugur Isărescu kormányában. Az első RMDSZ-es miniszterek: Birtalan Ákos (portrénkon) 1998. április 17-ig a turizmus minisztere, Tokay György 1999. január 27-ig, majd Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségi ügyek minisztere, Bárányi Ferenc 1998. június 24-ig, majd 1998. július 10-től Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, utóbbi később miniszterelnök-helyettes is.
A kezdeti időszak legragyogóbb egyénisége kétségtelenül Birtalan Ákos volt, akinek betegsége törte ketté karrierjét, a 49 évesen, 2011 augusztusában elhunyt politikus kiválóságát jelzi, hogy mára mindhárom tábor, az RMDSZ és ellenfelei is tisztelettel emlegetik a nevét.
Neptunos idők
Nem így a „neptunos” Tokay Györgyét. Ő volt az első RMDSZ-politikus, akit nagyköveti tisztséggel is jutalmaztak, 15 évi parlamenti jelenlét után elküldték Litvániába. A „neptunos” azóta vált szitokszóvá, hogy 1993. június 15-16-án az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet a Fekete-tengerparti Neptunon nem hivatalos találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével. A tulipánt képviselő Tokay György, Borbély László és Frunda György ígéretet kapott magyar csoportok indítására a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, aminek elfogadását Tőkés László tiszteletbeli elnök megalkuvásként, az önálló magyar egyetem feladásaként értékelt.
A România Liberă című napilap 2005 júliusában azt írta, hogy „Tokay Györgyöt, aki 15 éves parlamenti karrierje után úgy döntött, többször nem indul az országgyűlési választásokon, pártja kifejezett kérésére nevezték ki nagykövetnek Litvániába.” Ezt megelőzően Tokay tíz éven keresztül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben képviselte Romániát. Azóta egészen 2013 januárjáig nem hallottunk róla. Ekkor azt olvashattuk az RMDSZ honlapján: Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke január 22-én részt vett Aradon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol átadták a Kölcsey-díjakat. Az év díjazottjai Tokay György volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszter, Románia volt litvániai nagykövete és Brittich Erzsébet képzőművész voltak.
Tokay György munkásságát Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, parlamenti képviselő méltatta: „Ez fontos pillanat a Tokay György életében, ugyanakkor fontos esemény az aradi magyar közösség számára, és számomra is, hiszen a Magyar Kultúra Napján díjat adhatunk át Tokay Györgynek, az aradi magyar közösségért, valamint a romániai magyarságért folytatott munkájának elismeréséül. Tokay György magasra állította a mércét. Az ő munkásságának elveit követve felállíthatnánk a Tokay mértékegységet, amelynek ismérvei az emberség, intelligencia, empátia és elegancia lennének. Tokay György ezt képviselte az utóbbi 23 évben a romániai magyar közösség életében” – mondta Borbély.
Nagy Zsolt „véráldozata”
A 2000–2004-es időszakban az RMDSZ „kívülről” támogatta a kormányzásban a Szociáldemokrata Pártot (PSD), 2004–2007 között viszont az Igazság és Igazságosság Szövetséggel és a Konzervatív Párttal alakított kormányt a szövetség – ez volt a Tăriceanu-kormány. 2007-ben a Demokrata Párt (PD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti szövetség felbomlott, ezt követően a liberálisokkal együtt kisebbségben kormányzott az RMDSZ. 2007. október 3-án a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kellő mennyiségű szavazat hiányában nem ment át, így a kisebbségi kormány folytathatta tevékenységét.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes 2007 júniusáig
• Nagy Zsolt (jobb oldali portrénkon) 2007 júniusáig, majd Winkler Gyula 2007 decemberéig, ezt követően Borbély Károly – távközlési és informatikai miniszter
• Winkler Gyula – 2004. december 29. és 2007. április 5. között megbízott gazdasági és kereskedelmi miniszter
• Borbély László – fejlesztési, közmunka- és lakásügyi miniszter
• Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszter
A 2014 januárjában a Román Posta-ügyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter így fogalmazott nyílt levelében: „Nem ezért tüntettem diákként. Nem ezért dolgoztam önkéntes diákmozgalomban. Nem ezért építettem közösséget, szervezetet 1991-től kezdődően. Megyek tovább! A strasbourgi emberjogi bíróságra. Mert ártatlan vagyok és igazságtalanság ért. Jogaimat megsértették, emberi méltóságomat megtépázták.” Nagy Zsoltot azzal vádolták, hogy egy kormányhatározat révén segített magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére értékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba, és ezzel az ügyészség szerint 8,6 millió eurós kár érte az államot.
Autonomista bunda
A 2008-as romániai parlamenti választások után Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: a szövetség egy jobboldali, Demokrata-Liberális Párt (PDL)–PNL–RMDSZ kormányt szeretne. A várakozásokkal ellentétben azonban a két legtöbb szavazatot szerző két politikai formáció, a PSD és PD-L alakított kormányt, a két párt közötti egyeztetések egyik legkiemeltebb témája az RMDSZ volt, mivel a szociáldemokraták nem kívánták bevonni a kormányba, a liberális demokratákkal ellentétben. Végül az RMDSZ ellenzékbe vonult, visszautasítva a demokrata-liberálisok által felajánlott néhány államtitkári posztot.
A 2009-es kormányválság után azonban ismét kormányra került – előbb a második Boc-kormány, majd az Ungureanu-kormány tagjaként –, mint a PDL koalíciós partnere.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – miniszterelnök-helyettes
• Cseke Attila 2011 augusztusáig, majd 2011. augusztus 18-tól Ritli László – egészségügyi miniszter
• Kelemen Hunor – kulturális és örökségvédelmi miniszter
• Borbély László 2012 áprilisáig, majd 2012. április 10-től Korodi Attila – környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter
A választások előtt fél évvel, 2012 áprilisában a kormány megbukott, az RMDSZ ismét ellenzékbe került.
A 2012. december 9-i parlamenti választásokat követően nem, de a 2014-es februári kormányválság után a PSD koalíciós partnereként ismét hatalomra került az RMDSZ.
RMDSZ-es miniszterek:
• Kelemen Hunor – 2014. augusztus elsejéig, azt követően ügyvezető miniszterelnök-helyettes, művelődési miniszter
• Korodi Attila – környezetvédelmi és éghajlat-változási miniszter.
Amint említettük, Kelemen Hunor egyelőre marad a tárca élén, és elnöki, valamint kulturális tárcavezetői minőségében a háromszéki Csomakőrösön augusztus 9-én kijelentette: a mai román alkotmányos keretek között nincs realitása az RMDSZ által elkészített autonómiatervezetnek. Kelemen szerint akkor tisztességesek, ha kimondják, hogy ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. A regionális autonómiával viszont magasabb szintre emelhető a kisebbségvédelem, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
Itt tartunk a „posztbirórozáliai” korban.
Willman Walter, Erdélyi Napló (Kolozsvár)