Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. szeptember 21.
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a MOGYE-n
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pénteken, miután a MOGYE tanáraival folytatott megbeszélést a Maros megyei prefektusi hivatalban, Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében.
A miniszter rámutatott: főállású oktatókra van szükség a magyar oktatásban, mert e nélkül az egyetem nem tudna megfelelni a márciusban esedékes, ötévente sorra kerülő újra-akkreditálási procedúra szakmai követelményeinek.
„Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról, a törvényes előírásoknak megfelelően" – mondta Andronescu.
A MOGYE-n azért feszült a helyzet, mert az egyetem román többségű vezetése következetesen megtagadta a magyar oktatás önálló intézetekbe szervezését, amit másfél éve törvény ír elő. Az egyetem vezetőinek álláspontja szerint ha az oktatás nyelve szerint külön tanszékekbe és intézetekbe szerveznék a magyar és a román oktatást, akkor a magyar intézeteket a főállású oktatók hiánya miatt nem akkreditálná a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), de lehet, hogy még a román intézeteket sem. A magyar orvosképzés akkreditációs problémáinak áthidalása érdekében a magyarországi orvosi egyetemek már 2011-ben felajánlották segítségüket. A magyarországi tanárok ideiglenes alkalmazásának lehetőségét a MOGYE vezetősége mindeddig elhárította. Andronescu kijelentette, hogy nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint MOGYE, elbukja a minőségellenőrzést, ezért az intézetek megalakításáról csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor.
A miniszter hozzátette, hogy valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó 13 helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe.
MTI,
Erdély.ma.
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pénteken, miután a MOGYE tanáraival folytatott megbeszélést a Maros megyei prefektusi hivatalban, Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében.
A miniszter rámutatott: főállású oktatókra van szükség a magyar oktatásban, mert e nélkül az egyetem nem tudna megfelelni a márciusban esedékes, ötévente sorra kerülő újra-akkreditálási procedúra szakmai követelményeinek.
„Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról, a törvényes előírásoknak megfelelően" – mondta Andronescu.
A MOGYE-n azért feszült a helyzet, mert az egyetem román többségű vezetése következetesen megtagadta a magyar oktatás önálló intézetekbe szervezését, amit másfél éve törvény ír elő. Az egyetem vezetőinek álláspontja szerint ha az oktatás nyelve szerint külön tanszékekbe és intézetekbe szerveznék a magyar és a román oktatást, akkor a magyar intézeteket a főállású oktatók hiánya miatt nem akkreditálná a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), de lehet, hogy még a román intézeteket sem. A magyar orvosképzés akkreditációs problémáinak áthidalása érdekében a magyarországi orvosi egyetemek már 2011-ben felajánlották segítségüket. A magyarországi tanárok ideiglenes alkalmazásának lehetőségét a MOGYE vezetősége mindeddig elhárította. Andronescu kijelentette, hogy nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint MOGYE, elbukja a minőségellenőrzést, ezért az intézetek megalakításáról csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor.
A miniszter hozzátette, hogy valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó 13 helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe.
MTI,
Erdély.ma.
2012. szeptember 21.
Mi ebbe beleszülettünk – beszélgetés a csernátoni Haszmann Pállal és Józseffel
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 21.
Ft. Pántya Elemér plébános úr munkássága városunkban
Tizenötévi szolgálat után, ft. Pántya Elemér plébános urat püspöki határozat alapján, elhelyezték városunkból. Már ideérkeztekor tele volt tervekkel, amelyek nagy részét valóra is váltotta, de mindig születtek új elképzelései, amelyek megvalósítása utódjára, ft. Groza Dániel plébános úrra hárulnak, akit tisztelettel köszöntünk városunkban.
Ft. Pántya Elemér plébános úr irányítása alatt, 2000–2001 között megépült a plébánia udvarában az Ifjúsági Ház, amely otthont adott számtalan vallási és kulturális rendezvénynek. Az Erdőhegyi Iskola tanulói is számtalanszor tartották itt előadásaikat, az évzárókra is itt került sor. Eközben általános renováláson esett át a plébánia, az ágyai erdőben lévő kápolna felújítására is sor került (2005), valamint munkálatok folytak a székudvari, a simándi, az ottlakai és a gyulavarsándi templomokban is. A városunkban lévő katolikus templom is megújult, kívül-belül.
A plébános úr gondot fordított az ifjúsággal való foglalkozásra, de városunk jeles szülötteinek is emléktáblákat állítottak szolgálata idején. Dr. Boros Béla címzetes érsek úr halála után a szülőházán emléktáblát avattak 2003-ban, a katolikus templomban is felszenteltek két emléktáblát, dr. Boros Béla és Radnai Farkas püspök urak tiszteletére. Megünnepeltük közösen Kisjenő első írásos említésének 800. évfordulóját és dr. Boros Béla érsek születésének 100. évfordulóját.
Ft. Pántya Elemér plébános úr 2008-ban megkapta az Arad Megyei RMPSZ Márki Sándor-díját. 2011-ben Kisjenő város díszpolgárává avatták a városnapok alkalmával.
Szolgálata idején, idén készült el a kisjenői katolikus templom belső felújítása. Munkásságának megkoronázása, a templom mennyezetét borító nyolc freskó, amelyeket mindenki megcsodálhat. Nyolc magyar szentet és boldogot láthatunk a mennyezeten: Szent István királyt, Imre herceget, Szent Piroskát (Szent László király lánya), Szent Erzsébetet (II. András lánya), Boldog Bogdánfi Szilárdot (püspök, vértanú, 2010. október 30-án avatták boldoggá, a nagyváradi székesegyházban), Szent Margitot (IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet testvére), Szent László királyunkat és Boldog Gizellát (Szent István felesége).
Kisjenő-Erdőhegy lakossága köszönettel és hálával gondol az együtt megélt évekre, kívánjuk, hogy új plébániáján szeretet és megbecsülés övezze, valamint sok erőt a további munkához.
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
Tizenötévi szolgálat után, ft. Pántya Elemér plébános urat püspöki határozat alapján, elhelyezték városunkból. Már ideérkeztekor tele volt tervekkel, amelyek nagy részét valóra is váltotta, de mindig születtek új elképzelései, amelyek megvalósítása utódjára, ft. Groza Dániel plébános úrra hárulnak, akit tisztelettel köszöntünk városunkban.
Ft. Pántya Elemér plébános úr irányítása alatt, 2000–2001 között megépült a plébánia udvarában az Ifjúsági Ház, amely otthont adott számtalan vallási és kulturális rendezvénynek. Az Erdőhegyi Iskola tanulói is számtalanszor tartották itt előadásaikat, az évzárókra is itt került sor. Eközben általános renováláson esett át a plébánia, az ágyai erdőben lévő kápolna felújítására is sor került (2005), valamint munkálatok folytak a székudvari, a simándi, az ottlakai és a gyulavarsándi templomokban is. A városunkban lévő katolikus templom is megújult, kívül-belül.
A plébános úr gondot fordított az ifjúsággal való foglalkozásra, de városunk jeles szülötteinek is emléktáblákat állítottak szolgálata idején. Dr. Boros Béla címzetes érsek úr halála után a szülőházán emléktáblát avattak 2003-ban, a katolikus templomban is felszenteltek két emléktáblát, dr. Boros Béla és Radnai Farkas püspök urak tiszteletére. Megünnepeltük közösen Kisjenő első írásos említésének 800. évfordulóját és dr. Boros Béla érsek születésének 100. évfordulóját.
Ft. Pántya Elemér plébános úr 2008-ban megkapta az Arad Megyei RMPSZ Márki Sándor-díját. 2011-ben Kisjenő város díszpolgárává avatták a városnapok alkalmával.
Szolgálata idején, idén készült el a kisjenői katolikus templom belső felújítása. Munkásságának megkoronázása, a templom mennyezetét borító nyolc freskó, amelyeket mindenki megcsodálhat. Nyolc magyar szentet és boldogot láthatunk a mennyezeten: Szent István királyt, Imre herceget, Szent Piroskát (Szent László király lánya), Szent Erzsébetet (II. András lánya), Boldog Bogdánfi Szilárdot (püspök, vértanú, 2010. október 30-án avatták boldoggá, a nagyváradi székesegyházban), Szent Margitot (IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet testvére), Szent László királyunkat és Boldog Gizellát (Szent István felesége).
Kisjenő-Erdőhegy lakossága köszönettel és hálával gondol az együtt megélt évekre, kívánjuk, hogy új plébániáján szeretet és megbecsülés övezze, valamint sok erőt a további munkához.
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
2012. szeptember 22.
Szemléletváltás kell az oktatásban
Szemléletváltásra van szükség az oktatásban óvodától középiskoláig, ehhez nyújtanak segítséget a készülő új tantervek, s habár kidolgozásuk lassan halad, bízhatunk abban, hogy általuk valóban megtörténik az áttérés a kompetenciaalapú oktatásra – véli Szőcs Domokos.
Az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának igazgatója – utalva a tanügyben uralkodó bizonytalanságra – tegnap mégis arra biztatta a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok Sepsiszentgyörgyön rendezett országos tanácskozásának résztvevőit, ne csak arról beszéljenek, ami nincs, hanem arról is, ami van. A kétnapos szakmai értekezleten többek között szó esik az idéntől bevezetett előkészítő osztályok sajátos anyanyelv, román nyelv és zenei nevelési tantervéről, reform- és alternatív pedagógiai módszerekről, a román nyelv idegen nyelvként történő tanításáról, az idén először sorra kerülő II. osztály végi országos felmérésről, pályázatírásról, az interaktív szülői értekezletről, különböző műveltségi területek ismeretszintjének felméréséről, tantárgyversenyekről. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott tegnapi megnyitón a résztvevőket köszöntötte Keresztély Irma főtanfelügyelő, Sztakics Éva alpolgármester, Nagy József, a megyei tanács alelnöke, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és egy tanuló a Székely Mikó Kollégiumból.
Fekete Réka,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szemléletváltásra van szükség az oktatásban óvodától középiskoláig, ehhez nyújtanak segítséget a készülő új tantervek, s habár kidolgozásuk lassan halad, bízhatunk abban, hogy általuk valóban megtörténik az áttérés a kompetenciaalapú oktatásra – véli Szőcs Domokos.
Az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának igazgatója – utalva a tanügyben uralkodó bizonytalanságra – tegnap mégis arra biztatta a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok Sepsiszentgyörgyön rendezett országos tanácskozásának résztvevőit, ne csak arról beszéljenek, ami nincs, hanem arról is, ami van. A kétnapos szakmai értekezleten többek között szó esik az idéntől bevezetett előkészítő osztályok sajátos anyanyelv, román nyelv és zenei nevelési tantervéről, reform- és alternatív pedagógiai módszerekről, a román nyelv idegen nyelvként történő tanításáról, az idén először sorra kerülő II. osztály végi országos felmérésről, pályázatírásról, az interaktív szülői értekezletről, különböző műveltségi területek ismeretszintjének felméréséről, tantárgyversenyekről. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott tegnapi megnyitón a résztvevőket köszöntötte Keresztély Irma főtanfelügyelő, Sztakics Éva alpolgármester, Nagy József, a megyei tanács alelnöke, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és egy tanuló a Székely Mikó Kollégiumból.
Fekete Réka,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 22.
Az irodalomtörténet-írásról (Megjegyzések a VIII. gyergyószárhegyi írótábor vitáiról)
(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket.
Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz.
(Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörténetének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk.
Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket.
Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz.
(Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörténetének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk.
Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 22.
Értékkeresők (Beszélgetés Borcsa János irodalomkritikussal)
– Új könyved, az Értékkeresők – értékalkotók (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, az „új” Kriterionnál jelent meg, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?
– Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a kiadó. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem a Forrás-sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy megtűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett a Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. – Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragaszkodás a szülőföldhöz? – Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. – Kritikáidat máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?
– Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam össze Irodalmi horizontok (2005) és Merítés (2009) című kötetemet is, a Szövegszigettenger (1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni.
– Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt, élő kortársakról szólnak, számíthatunk irodalomtörténeti összefoglalóra?
– Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…
– Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek? – Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában. – Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek Eledele Kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?
– Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatáru! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felső-háromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.
Gergely Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
– Új könyved, az Értékkeresők – értékalkotók (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, az „új” Kriterionnál jelent meg, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?
– Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a kiadó. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem a Forrás-sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy megtűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett a Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. – Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragaszkodás a szülőföldhöz? – Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. – Kritikáidat máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?
– Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam össze Irodalmi horizontok (2005) és Merítés (2009) című kötetemet is, a Szövegszigettenger (1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni.
– Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt, élő kortársakról szólnak, számíthatunk irodalomtörténeti összefoglalóra?
– Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…
– Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek? – Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában. – Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek Eledele Kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?
– Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatáru! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felső-háromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.
Gergely Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 24.
Az ügy kimozdult a holtpontról (MOGYE)
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) azért, hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, miután a MOGYE tanáraival folytatott éjszakába nyúló megbeszélést pénteken a Maros megyei prefektusi hivatalban.
A tanácskozás első két órájában jelen volt Victor Ponta miniszterelnök, aki távozáskor azt mondta: törvényes és méltányos megoldásra van szükség, ennek megtalálására részvételével is ösztönözni akarta az oktatási minisztert és az egyetem tanárait. A megbeszélésen az oktatási miniszteren kívül több vezető politikus, köztük Mircea Duşa belügyminiszter, Borbély László parlamenti képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke és Frunda György szenátor is részt vett. Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról a törvényes előírásoknak megfelelően – mondta Andronescu, hozzátéve, nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint a MOGYE, elbukja a minőség-ellenőrzést, ezért az intézetek megalakítására csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor. A miniszter elmondta, valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó tizenhárom helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe. Borbély László úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek – fogalmazott. Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák adódnak a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg – ecsetelte Borbély. Az alelnök azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között. Borbély László úgy látja, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. Ez megadta az alaphangot – vélekedett. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének feláldozásáról Borbély elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre. Szabó Béla úgy nyilatkozott: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést, de az mégiscsak megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből. A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetősége által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) azért, hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, miután a MOGYE tanáraival folytatott éjszakába nyúló megbeszélést pénteken a Maros megyei prefektusi hivatalban.
A tanácskozás első két órájában jelen volt Victor Ponta miniszterelnök, aki távozáskor azt mondta: törvényes és méltányos megoldásra van szükség, ennek megtalálására részvételével is ösztönözni akarta az oktatási minisztert és az egyetem tanárait. A megbeszélésen az oktatási miniszteren kívül több vezető politikus, köztük Mircea Duşa belügyminiszter, Borbély László parlamenti képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke és Frunda György szenátor is részt vett. Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról a törvényes előírásoknak megfelelően – mondta Andronescu, hozzátéve, nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint a MOGYE, elbukja a minőség-ellenőrzést, ezért az intézetek megalakítására csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor. A miniszter elmondta, valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó tizenhárom helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe. Borbély László úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek – fogalmazott. Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák adódnak a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg – ecsetelte Borbély. Az alelnök azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között. Borbély László úgy látja, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. Ez megadta az alaphangot – vélekedett. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének feláldozásáról Borbély elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre. Szabó Béla úgy nyilatkozott: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést, de az mégiscsak megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből. A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetősége által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 26.
Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma
2012. szeptember 27.
Autonómiaügy: érdemi vitát hiányol az SZNT, árulásról beszél az MPP
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európa Tanács parlamenti közgyűlésétől azt várja, hogy kezelje súlyához mérten, és adjon megfelelő választ Romániának amiatt, hogy a szenátus kedden érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
Az SZNT keddi közleményében megállapítja: egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitassanak, és ne söpörjék le az asztalról „többségi gőggel”.
Emlékeztetnek arra, hogy Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelezettséget vállalt az 1201-es ajánlás betartására, amelynek 11. cikkelye értelmében „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tegnapi közleményében megjegyzi: „bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. Erre nézve igen sokatmondó, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető még most is szükségesnek tartotta a törvényt benyújtó – amúgy szintén RMDSZ-es – képviselőtársaitól a sajtóban elhatárolódni.”
A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete tegnap nemzetárulásnak nevezte, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel a felsőház keddi ülésén, amikor vita nélkül lesöpörték a Székelyföld autonómiatervezetét. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke tegnap elmondta, jogállamban demokratikus vita nélkül nem lehet ilyen kérdésben dönteni. „Ott ült öt RMDSZ-es szenátor, és nem szóltak semmit a székelyföldi autonómiáért, holott négy évvel ezelőtt az autonómiával kampányoltak” – mutatott rá MPP-s politikus.
Bíró Blanka.
Krónika (Kolozsvár)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európa Tanács parlamenti közgyűlésétől azt várja, hogy kezelje súlyához mérten, és adjon megfelelő választ Romániának amiatt, hogy a szenátus kedden érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
Az SZNT keddi közleményében megállapítja: egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitassanak, és ne söpörjék le az asztalról „többségi gőggel”.
Emlékeztetnek arra, hogy Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelezettséget vállalt az 1201-es ajánlás betartására, amelynek 11. cikkelye értelmében „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tegnapi közleményében megjegyzi: „bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. Erre nézve igen sokatmondó, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető még most is szükségesnek tartotta a törvényt benyújtó – amúgy szintén RMDSZ-es – képviselőtársaitól a sajtóban elhatárolódni.”
A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete tegnap nemzetárulásnak nevezte, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel a felsőház keddi ülésén, amikor vita nélkül lesöpörték a Székelyföld autonómiatervezetét. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke tegnap elmondta, jogállamban demokratikus vita nélkül nem lehet ilyen kérdésben dönteni. „Ott ült öt RMDSZ-es szenátor, és nem szóltak semmit a székelyföldi autonómiáért, holott négy évvel ezelőtt az autonómiával kampányoltak” – mutatott rá MPP-s politikus.
Bíró Blanka.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 27.
Elutasított autonómiatervezet: bizarr ajándék
Megszokhattuk, hogy több százezer aláírással nyomatékosított jogos kéréseinket – csak azért, mert magyarok vagyunk – figyelembe sem veszik a többségi politikusok, ezért nem érte meglepetésként a magyar közösséget, hogy a szenátus húsz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat és a Szent Mihály-templomi eskütétel után, mintegy bizarr évfordulós „ajándék” gyanánt szinte teljes egyhangúsággal söpörte le az asztalról a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezetet – áll a Tőkés László EMNT-elnök és Toró T. Tibor EMNP-elnök által kiadott tegnapi nyilatkozatban.
Az aláírók úgy vélik „parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk”, erre bizonyíték, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető elhatárolódott a törvénytervezetet benyújtó képviselőtársaitól. „Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához” – áll a nyilatkozatban, melyben elítélik a „kis lépések politikáját”, mivel az nem vezetett eredményre, sőt, „most ott tartunk, hogy a jelentős nemzetközi nyomás eredményeképpen visszaszerzett egyházi és közösségi tulajdonaink elvesztése fenyeget bennünket, miközben a hosszú évek óta nyúzott kisebbségi törvényből az RMDSZ volt (és leendő?) koalíciós partnerei éppen a kulturális autonómiát akarják kilúgozni.” „Húsz évvel ezelőtt, a kolozsvári Szent Mihály-templomban nem erről szólt az eskü…” – zárul a nyilatkozat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Megszokhattuk, hogy több százezer aláírással nyomatékosított jogos kéréseinket – csak azért, mert magyarok vagyunk – figyelembe sem veszik a többségi politikusok, ezért nem érte meglepetésként a magyar közösséget, hogy a szenátus húsz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat és a Szent Mihály-templomi eskütétel után, mintegy bizarr évfordulós „ajándék” gyanánt szinte teljes egyhangúsággal söpörte le az asztalról a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezetet – áll a Tőkés László EMNT-elnök és Toró T. Tibor EMNP-elnök által kiadott tegnapi nyilatkozatban.
Az aláírók úgy vélik „parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk”, erre bizonyíték, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető elhatárolódott a törvénytervezetet benyújtó képviselőtársaitól. „Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához” – áll a nyilatkozatban, melyben elítélik a „kis lépések politikáját”, mivel az nem vezetett eredményre, sőt, „most ott tartunk, hogy a jelentős nemzetközi nyomás eredményeképpen visszaszerzett egyházi és közösségi tulajdonaink elvesztése fenyeget bennünket, miközben a hosszú évek óta nyúzott kisebbségi törvényből az RMDSZ volt (és leendő?) koalíciós partnerei éppen a kulturális autonómiát akarják kilúgozni.” „Húsz évvel ezelőtt, a kolozsvári Szent Mihály-templomban nem erről szólt az eskü…” – zárul a nyilatkozat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 28.
A MOGYE szenátusa elfogadta a hétpontos megállapodást
Megszavazta a MOGYE szenátusa azt a hétpontos megállapodást, amelyet egy héttel ezelőtt Ecaterina Andronescu oktatási miniszter jelenlétében írtak alá az egyetem és a magyar tagozat vezetői. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusi ülése után Leonard Azamfirei rektor elmondta, hogy a szenátus rendkívül nyitottnak mutatkozott a magyar tagozat gondjainak az orvoslása ügyében, s teljes egészében elfogadta a magyar tagozat képviselőivel szeptember 21-én kialkudott hétpontos rendezési tervet.
„Remélem, hogy hétfőtől új korszak kezdődik, amely mindkét fél számára kedvező lesz" – jelentette ki Leonard Azamfirei. A rektor úgy vélte, ami történt, az mind a román, mind a magyar tagozat sikere.
A rektor megerősítette, a szenátus azt is megszavazta, hogy az egyetem működését szabályozó chartába belefoglalják a magyar tagozat megszervezését. „Egy egész sor megbeszélt intézkedést foganatosíthatunk hétfőtől. Elkezdődhetnek a magyar tagozat belső választásai. A startot a szenátus szavazata jelentette" – fogalmazott Azamfirei.
A MOGYE román vezetői és a magyar tagozat oktatói között kialakult konfliktus szeptember 21-én mozdult ki a holtpontról, amikor egy éjszakába nyúló tárgyalás végén – amelynek elején Victor Ponta miniszterelnök is részt vett – az egyetem vezetői, a magyar tagozat képviselői és Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter egy hétpontos dokumentumot írtak alá.
A megegyezés rögzíti, hogy megismétlik az egyetem magyar tagozatának belső választásait, megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik majd az egyetem szenátusában.
Ezt követően a rektor kinevezi az egyetem magyar rektorhelyettesét, az egyetem működését szabályozó chartába pedig belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik. A megállapodás szerint a magyar rektorhelyettes dönthet majd a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A felek vállalták: együtt munkálkodnak azon, hogy a tanintézet a küszöbön álló átvilágítás során megfeleljen az akkreditációs feltételeknek. A dokumentum kitér arra, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
A magyar tagozat képviselői a tárgyalások előfeltételeként elfogadták, hogy ne Szabó Bélát, a tagozat korábban megválasztott vezetőjét jelöljék az intézmény rektorhelyettesi tisztségébe. A magyar oktatók a hétpontos dokumentum elfogadása után sem voltak biztosak abban, hogy az egyetem szenátusa – amelyben a magyar oktatók elismert képviselői nem vesznek részt – végül elfogadja a megegyezés pontjait.
MTI, Erdély.ma,
Megszavazta a MOGYE szenátusa azt a hétpontos megállapodást, amelyet egy héttel ezelőtt Ecaterina Andronescu oktatási miniszter jelenlétében írtak alá az egyetem és a magyar tagozat vezetői. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusi ülése után Leonard Azamfirei rektor elmondta, hogy a szenátus rendkívül nyitottnak mutatkozott a magyar tagozat gondjainak az orvoslása ügyében, s teljes egészében elfogadta a magyar tagozat képviselőivel szeptember 21-én kialkudott hétpontos rendezési tervet.
„Remélem, hogy hétfőtől új korszak kezdődik, amely mindkét fél számára kedvező lesz" – jelentette ki Leonard Azamfirei. A rektor úgy vélte, ami történt, az mind a román, mind a magyar tagozat sikere.
A rektor megerősítette, a szenátus azt is megszavazta, hogy az egyetem működését szabályozó chartába belefoglalják a magyar tagozat megszervezését. „Egy egész sor megbeszélt intézkedést foganatosíthatunk hétfőtől. Elkezdődhetnek a magyar tagozat belső választásai. A startot a szenátus szavazata jelentette" – fogalmazott Azamfirei.
A MOGYE román vezetői és a magyar tagozat oktatói között kialakult konfliktus szeptember 21-én mozdult ki a holtpontról, amikor egy éjszakába nyúló tárgyalás végén – amelynek elején Victor Ponta miniszterelnök is részt vett – az egyetem vezetői, a magyar tagozat képviselői és Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter egy hétpontos dokumentumot írtak alá.
A megegyezés rögzíti, hogy megismétlik az egyetem magyar tagozatának belső választásait, megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik majd az egyetem szenátusában.
Ezt követően a rektor kinevezi az egyetem magyar rektorhelyettesét, az egyetem működését szabályozó chartába pedig belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik. A megállapodás szerint a magyar rektorhelyettes dönthet majd a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, és a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A felek vállalták: együtt munkálkodnak azon, hogy a tanintézet a küszöbön álló átvilágítás során megfeleljen az akkreditációs feltételeknek. A dokumentum kitér arra, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
A magyar tagozat képviselői a tárgyalások előfeltételeként elfogadták, hogy ne Szabó Bélát, a tagozat korábban megválasztott vezetőjét jelöljék az intézmény rektorhelyettesi tisztségébe. A magyar oktatók a hétpontos dokumentum elfogadása után sem voltak biztosak abban, hogy az egyetem szenátusa – amelyben a magyar oktatók elismert képviselői nem vesznek részt – végül elfogadja a megegyezés pontjait.
MTI, Erdély.ma,
2012. szeptember 28.
Magyar–magyar nyilatkozatháború az autonómiastatútum kapcsán
Kedden a szenátus elutasította Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A hír hallatán Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke közös nyilatkozatban bírálta az RMDSZ-t. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete nemzetárulásnak nevezte, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel az ominózus ülésen. A Székely Nemzeti Tanács is közleményben adott hangot sajnálatának, hogy a bukaresti parlament felsőháza második alkalommal utasította vissza – vita nélkül – az autonómia-tervezetet.
Tőkés László és Toró Tibor egyebek között kijelentették: "… ismételten bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. (…) Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához".
Hazugság, rágalom!
Frunda György szenátor szerint kampányfogásról van szó, rágalomnak nevezte ezeket az állításokat, amelyeket határozottan elutasított. – Már kampányban vagyunk, ezért Tőkés, Toró és barátai támadásba lendültek. Ha nem támadni akarnának, hanem komolyan elemeznék a dolgokat, akkor el kellene ismerniük, hogy az RMDSZ az elmúlt húsz évben sokat tett az autonómia érdekében, akár az anyanyelvhasználat terén a közigazgatásban vagy az igazságszolgáltatásban, akár az iskolarendszer és az anyanyelvű oktatás terén és sok más területen. A kisebbségi törvényben kimondtuk és szorgalmaztuk mind a kulturális, mind a területi autonómiát. Az autonómia az RMDSZ programjának is része, tehát a szövetség nemcsak támogatja, hanem konkrét lépéseket is tett az autonómia eléréséért. Ezért határozottan elutasítok minden ilyen állítást, amely nem más, mint politikai manőver, politikai támadás azok részéről, akik egyfelől az összefogást és az együttműködést szorgalmazzák, másfelől pedig ott ütnek az RMDSZ-en, ahol csak tudnak. Hazugságnak, rágalomnak tartom az egészet, s elutasítom.
Tabutéma?
A Székely Nemzeti Tanács szerint Székelyföld autonómiája tabutéma, holott egy jogállamban "minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat".
Az SZNT emlékeztet, hogy "Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelességet vállalt az 1201-es ajánlás betartására, márpedig annak 11. cikkelye értelmében azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek". Azonban az utóbbi időben Románia számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. "Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ".
Az autonómiáért naponta cselekedni kell!
Az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amely programjában megjeleníti a területi autonómiát, jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hangsúlyozva, hogy a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is.
"Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Naponta meg lehet fogalmazni újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül" – mondta egyebek között az RMDSZ főtitkára.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Kedden a szenátus elutasította Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A hír hallatán Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke közös nyilatkozatban bírálta az RMDSZ-t. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete nemzetárulásnak nevezte, hogy az RMDSZ szenátorai nem szólaltak fel az ominózus ülésen. A Székely Nemzeti Tanács is közleményben adott hangot sajnálatának, hogy a bukaresti parlament felsőháza második alkalommal utasította vissza – vita nélkül – az autonómia-tervezetet.
Tőkés László és Toró Tibor egyebek között kijelentették: "… ismételten bebizonyosodott, hogy parlamenti érdekképviseletünkre az autonómia ügyében nem számíthatunk. (…) Egyébként is az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához".
Hazugság, rágalom!
Frunda György szenátor szerint kampányfogásról van szó, rágalomnak nevezte ezeket az állításokat, amelyeket határozottan elutasított. – Már kampányban vagyunk, ezért Tőkés, Toró és barátai támadásba lendültek. Ha nem támadni akarnának, hanem komolyan elemeznék a dolgokat, akkor el kellene ismerniük, hogy az RMDSZ az elmúlt húsz évben sokat tett az autonómia érdekében, akár az anyanyelvhasználat terén a közigazgatásban vagy az igazságszolgáltatásban, akár az iskolarendszer és az anyanyelvű oktatás terén és sok más területen. A kisebbségi törvényben kimondtuk és szorgalmaztuk mind a kulturális, mind a területi autonómiát. Az autonómia az RMDSZ programjának is része, tehát a szövetség nemcsak támogatja, hanem konkrét lépéseket is tett az autonómia eléréséért. Ezért határozottan elutasítok minden ilyen állítást, amely nem más, mint politikai manőver, politikai támadás azok részéről, akik egyfelől az összefogást és az együttműködést szorgalmazzák, másfelől pedig ott ütnek az RMDSZ-en, ahol csak tudnak. Hazugságnak, rágalomnak tartom az egészet, s elutasítom.
Tabutéma?
A Székely Nemzeti Tanács szerint Székelyföld autonómiája tabutéma, holott egy jogállamban "minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat".
Az SZNT emlékeztet, hogy "Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelességet vállalt az 1201-es ajánlás betartására, márpedig annak 11. cikkelye értelmében azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek". Azonban az utóbbi időben Románia számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. "Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ".
Az autonómiáért naponta cselekedni kell!
Az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amely programjában megjeleníti a területi autonómiát, jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hangsúlyozva, hogy a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is.
"Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Naponta meg lehet fogalmazni újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül" – mondta egyebek között az RMDSZ főtitkára.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 28.
In memoriam: dr. Könyves Tóth Kálmán (1929–2007)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)
Jelen írás az öt éve elhunyt dr. Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvírónak szeretne emléket állítani. Mikor a Népújság olvasóinak hat évvel ezelőtt röviden bemutattam Űrtan elemei kezdőknek című írásomban dr. Könyves Tóth Kálmánt (Népújság, 2006. október 21.), akkor még közöttünk volt, és éppen készült, hogy életében először és sajnos utoljára eljöjjön Erdélybe.
Szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy e nevet több jeles személyiség is viselte. Az ismertetendő matematikus, dr. Könyves Tóth Kálmán unokabátyja is Könyves Tóth Kálmán nevet viselt, református pap volt, ugyancsak jeles író, akinek az apja Könyves Tóth Mihály, a debreceni Nagytemplom papja abban az időben, amikor Kossuth Lajos Debrecenben, éppen a Református Kollégiumban kihirdette a Habsburgok trónfosztását. (A református pap Könyves Tóth Kálmánról a következőképpen emlékezik meg Szinnyei lexikona: „Könyves Tóth Kálmán, ev. ref. lelkész, Tóth Mihály ev. ref. lelkész és Medgyessy Eszter fia; szül. 1837. aug. 31. (szept. 8. kereszteltetett) Debrecenben; tanulmányait nagyrészt szülővárosában végezte. A szabadságharc alatt a szatmári katonai intézetben volt. A világosi fegyverletétel után apja fogságra jutván (anyját már 9 éves korában vesztette el), ő és három testvére a rokonoknál találtak menedéket. Gimnáziumi tanulmányai közben a német, francia s angol nyelvet is elsajátította. 1860-ban elvégezte a teológiát és egy évig Szepes megyében időzött. 1861 őszén az utrechti egyetemre iratkozott be; két évet itten, felet Párisban, felet Londonban töltött. Hazatérte után 1863 őszén kunszentmiklósi lelkész lett, míg 1866. Laczháza, 1883. Debrecen hívta meg papjául, hol 1884-ben a tiszántúli egyházkerület megválasztotta tanácsbírónak.”)
2006-ban a Sapientia Egyetem csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának matematika-informatikai tanszékcsoportja emlékkonferenciát szervezett Bolyai Farkas halálának 150. évfordulójára. Kellemes meglepetést akartam szerezni a résztvevőknek, és ezért meghívtam Budapestről dr. Könyves Tóth Kálmán nyugalmazott matematika-fizika szakos tanárt. Ugyanis olvasmányaimból tudtam, hogy akkor már 50 éve, Szegeden, Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján az akkor fiatal Könyves Tóth Kálmán kőszegi matematikatanár bejelentette, hogy a mai fiatalság számára átdolgozta Bolyai Farkas utolsó magyar nyelvű hattyúdalát, az Űrtan elemi kezdőknek című tankönyvét. Bolyai Farkas utolsó műve a német nyelvű Kurzer Grundriss Eines Versuchs volt. Sajnos Könyves Tóth Kálmán művének kiadása elmaradt. Így meg kellett találnom Könyves Tóth Kálmánt, és szerencsémre a Bencés Öregdiákok Szövetségének honlapján viszonylag hamar rá is leltem. Kiderült, hogy családja ősi erdélyi család, egyik őse még Rákóczi Zsigmond fejedelemtől kapta nemesi oklevelét, de ő maga sohasem járt még Erdélyben. Így aztán meghívtuk, és a 2006 novemberében tartott csíkszeredai konferenciánkra az akkor 78 éves idős tanár el is jött.
Könyves Tóth Kálmán 1929. május 1-jén született Budapesten. A bencések pannonhalmi kétnyelvű (magyar-olasz) gimnáziumában érettségizett 1947-ben. Ugyanott novícius is volt, de végül nem lett szerzetes. A matematika és a nyelvészet mellett nagyon szerette a zenét, és élete során kapcsolata e három tudománnyal mindvégig megmaradt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika-ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1954-ben Kőszegen kezdett el tanítani. Az akkori Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban találkozhatunk is a nevével, szívesen küldött kitűzendő feladatot a lapnak. Kőszegen került kapcsolatba az akkor már idős Visnya Aladárral, tőle kapta Bolyai Farkas: Űrtan elemei kezdőknek könyvecskéje eredeti példányát. Visnya Aladár Fejér Lipót pécsi iskolatársa volt, mindketten Maksay Zsigmondtól tanultak matematikát. Könyves Tóth Kálmán mesélte, hogy úgy tartották, Visnya Aladárból valószínűleg nagyon jó matematikus válhatott volna, 1896-ban még az Eötvös-versenyt is megnyerte. Később azonban a természettudományok felé fordult, botanikus és zoológus lett, ő alapította a kőszegi Jurisich Miklós Múzeumot.
Könyves Tóth Kálmán nagy lelkesedéssel tanított, még zenekart és énekkart is szervezett a gimnázium tanulóiból. Évente nívós hangversenyeket tartottak. Később, Budapestre kerülve, az Egyetemi Számítóközpontban dolgozott, főként az akkor már népes családja jobb ellátása érdekében. Itt írta meg az egyetemi felvételikkel kapcsolatos könyvét, a Szándék és valóságot. Nyelvészekkel közös munkában részt vett a magyar Szóvégszótár szerkesztésében. Matematika tagozatos tanulók részére készített tankönyvekbe írt fejezeteket a geometria axiomatikus felépítésével kapcsolatban, valamint az integrálszámításról.
Csíkszeredában mindenki számára feledhetetlen előadást tartott a fél évszázada Csipkerózsika-álmát alvó munkájáról. Hallgatva őt, az volt az érzésünk, hogy személyében akkor Bolyai Farkas járt ott közöttünk. Előadása végén könyvének kéziratát és a hozzá kapcsolódó anyagokat átadta e cikk írójának, annak reményében, hogy a könyv majd egyszer valamikor meg fog jelenni.
Könyves Tóth Kálmán ugyanekkor magával hozott egy másik könyvet is a konferenciára. Luca Pacioli 1494-ben megjelent nagy matematikai enciklopédiáját, a Summa de Arithmetica, Geometria, Proportioni e Proportionalità (Az aritmetikának, geometriának, mértékeknek és aránylataiknak foglalata) c. kötet 1994-ben megjelent reprint kiadását. Őt kérték fel ugyanis arra, hogy amikor a British Library engedélyt adott a magyarországi hasonmás kiadásra, akkor a kettős könyveléssel kapcsolatos részeket magyar nyelvre lefordítsa. E fordítás meg is jelent egy, a könyvhöz tartozó külön füzetben. Kálmán Szabó Péter Gábor szegedi matematikatörténésznek az értékes kötet egyetlen saját példányát is odaajándékozta. Hosszan elbeszélgettünk, mesélt az életéről, családjáról.
Élmény volt Kálmánnal együtt lenni, nagy ajándék az élettől, hogy megismerhettük.
Sajnos a csíkszeredai kirándulása után, éppen 5 éve, 2007. szeptember 26-án hunyt el Budapesten.
Örömmel írhatom, hogy sikerült teljesíteni Könyves Tóth Kálmán kívánságát, és 2009-ben a szegedi Polygon Kiadó megjelentette Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek c. könyvének Könyves Tóth Kálmán általi feldolgozását. Köszönet illet mindenkit, aki melléállt a kiadás ügyének, így dr. Kincses János főszerkesztőt, aki felvállalta a kézirat gondos megjelentetését, dr. Prékopa András és dr. Hatvani László professzorokat, hogy az MTA Matematikai Osztályán támogatásukkal biztosították a kiadás anyagi hátterét, és dr. Szabó Péter Gábor matematikatörténészt, aki lektorálta és a kiadást előkészítette.
Dr. Könyves Tóth Kálmán egyik legértékesebb munkája pe'l FRATE LUCA detto el PACIOLO, az AMA KIS JÁMBOR néven ismert LUKÁCS barát, Toscana SZENTSÍR városkájából, a KISEBB ATYAFIAK RENDJE tagjának, Leonardo da Vinci tanárának és barátjának, a gazdasági könyvelés első alapművének a fordítása.
IRODALOM
Oláh-Gál Róbert – Szabó Péter Gábor: Előhang. In: Könyves Tóth Kálmán: Elemi geometria kezdőknek. Bolyai Farkas Űrtan elemei kezdőknek című könyvének újrafogalmazott, jegyzetekkel ellátott kiadása (A sajtó alá rendezésben közreműködött: Szabó Péter Gábor), Szeged, 2008. Polygon. pp. 1-3.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/k/k12541.htm
OLÁH-GÁL RÓBERT
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 28.
Nemzetpolitikai irányok - Répás: jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme - emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben.
Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban.
"Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé" - fogalmazott.
A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk - sok esetben hiányosságuk volt eddig - elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
"Sok esetben viszont olyannyira a külhoni magyarságra koncentrálunk, hogy elfelejtünk meghallgatni másokat, tanulni más nemzetektől" - mondta, hozzátéve: az ilyen tanácskozások lehetőséget nyújtanak egymás közelebbi megismerésére. Rengeteg félreértést ugyanis az szül, hogy nincs megfelelő csatornája a kommunikációnak, az ismeretek megosztásának, hogy nincsenek találkozási pontok - jegyezte meg.
Kiemelte: Magyarország történetében ez volt az első olyan konferencia, ahol nem elsősorban a saját közösségük helyzetére, partikuláris problémákra fókuszálva beszéltek az előadók, hanem egy közös problémának a megoldási módjait igyekeztek megtalálni és bemutatni.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője zárszavában jelezte: a tanácskozásról kötetet jelentetnek meg.
Az egész napos konferencián kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a nemzetpolitika és kettős állampolgárság a szomszédos államokban címmel, illetve külön a magyar nemzetpolitikáról, és előadások hangzottak el a nyugat-európai és a tengeren túli külhoni szavazásokról
MTI
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme - emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián pénteken a fővárosban.
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben.
Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban.
"Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé" - fogalmazott.
A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk - sok esetben hiányosságuk volt eddig - elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
"Sok esetben viszont olyannyira a külhoni magyarságra koncentrálunk, hogy elfelejtünk meghallgatni másokat, tanulni más nemzetektől" - mondta, hozzátéve: az ilyen tanácskozások lehetőséget nyújtanak egymás közelebbi megismerésére. Rengeteg félreértést ugyanis az szül, hogy nincs megfelelő csatornája a kommunikációnak, az ismeretek megosztásának, hogy nincsenek találkozási pontok - jegyezte meg.
Kiemelte: Magyarország történetében ez volt az első olyan konferencia, ahol nem elsősorban a saját közösségük helyzetére, partikuláris problémákra fókuszálva beszéltek az előadók, hanem egy közös problémának a megoldási módjait igyekeztek megtalálni és bemutatni.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője zárszavában jelezte: a tanácskozásról kötetet jelentetnek meg.
Az egész napos konferencián kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a nemzetpolitika és kettős állampolgárság a szomszédos államokban címmel, illetve külön a magyar nemzetpolitikáról, és előadások hangzottak el a nyugat-európai és a tengeren túli külhoni szavazásokról
MTI
2012. szeptember 29.
Kopár sziklán havasi gyopár...
Régi álma valósult meg a zilahi magyar közösségnek: a történelmi hagyományokkal rendelkező Református Wesselényi Kollégium idén három új osztállyal indult neki a tanévnek. Az előkészítő és az első osztály mellett az újdonságot az ötödikesek jelentik, és egyben ők a folytonosság letéteményesei is, hiszen általuk megvalósulhat Zilahon az önálló magyar oktatás óvodától érettségiig, egy keresztyén szellemiségben és értékek szerint működő intézmény keretei között. Bár az egykori épületet mindmáig nem kapták vissza, és jelenleg egy régi bentlakás épületében működnek, igyekeznek megteremteni a több mint félezer diák számára megfelelő körülményeket. Ugyanakkor folyik az eljárás az ókollégium tulajdonjogának visszaszerzéséért, amelyet a református egyház kész peres útra is terelni, amennyiben nem marad más megoldás.
Idén már ötödik osztályt is sikerült indítani a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban, a szilágysági magyar oktatás fellegvárában. Az iskola jelenlegi helyzetéről, a legközelebbi tervekről, valamint az intézménynek a zilahi magyar közösség életében betöltött szerepéről Bara Lajos matematikatanár, az intézmény aligazgatója tájékoztatta lapunkat.
– A zilahi Református Wesselényi Kollégium Erdély egyik legrégibb református oktatási intézménye, amely évszázadokon keresztül Szilágy megye egyetlen református középiskolájaként működött. Az 1991-ben újraindult kollégium törvényes jogutódja az 1948-ban államosított Wesselényi Kollégiumnak. Célja, hogy továbbvigye az ősi református iskola szellemiségét, folytatva a több mint 350 évre visszatekintő hagyományokat az iskolai nevelés terén. Az iskola ez utóbbi húsz évben a gyökerekhez való visszatalálás küzdelmét folytatta. Identitását keresve olyan értékekre talált, amelyekbe belekapaszkodhatott, amelyekből kinőhetett, s mustármagnyi léte ellenére fává erősödhetett, a szilágysági magyarság megtartatását szolgálva.
Az egyetlen olyan református kollégium vagyunk Erdélyben, amely máig sem kapta vissza az épületét. Az iskolát az állam az egyháztól vette el, következésképpen az egyház jogában áll annak visszaigénylése. A dokumentumcsomag, amely alátámasztja a jogviszonyt a református egyház és a református kollégium között, és ugyanakkor megfogalmazza az épület visszaigénylésére vonatkozó kérelmet, az országos visszaszolgáltatási bizottság asztalán áll. 2008 őszén kész volt a határozattervezet az épület visszaszolgáltatására, ám a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium körüli zűrzavaros helyzet leállította a folyamatot. Bízunk azonban abban, hogy ez a folyamat visszafordítható, és megoldódik, akár a bizottság döntésének végrehajtása, akár az egyház peres úton történő eljárása folytán.
Az újraindulás óta intézményünk egy volt bentlakásépületben működik, s mi ezen mostoha körülmények ellenére, gyakran erőnkön felül is próbáljuk biztosítani gyermekeink számára a lehető legjobb feltételeket. A régi épületben jelenleg is egy állami iskola működik, erős magyar tagozattal, de oda szeretnénk visszaköltözni.
– Milyen helyet foglal el a Wesselényi-kollégium a zilahi oktatásban?
– Ez Zilah egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye, amely biztosítja a magyar oktatást óvodától érettségiig, mostmár minden beiskolázási szinten. Mellette működik még két, magyar tagozattal is rendelkező középiskola és négy vegyes tannyelvű általános iskola. A református iskola a nemzet nélkülözhetetlen erődítménye volt a kezdetek óta. A zilahi kollégium mindig is a térség magyar nyelvű közösségének szellemi bástyája volt, és az ma is. Jelen pillanatban is Szilágyság különböző településeiről érkezik a diákjaink 60–70%-a. Hisszük, hogy a felekezeti iskolának meghatározó szerepe van és lesz a jövőben is, a zilahi társadalomra és a teljes szilágysági magyarságra nézve.
– Hány pedagógust foglalkoztatnak?
– Évente a diákok létszámának növekedésével arányosan nő az intézményünkhöz tartozó pedagógusok száma is. Jelenleg 31 magyar pedagógust számlál a tanári kar, tehát három tanügyi káderrel többet, mint tavaly. Két óvónő, öt tanítónő és huszonnégy tanár látja el a kollégium oktatási-nevelési feladatait.
– Milyen eredményeket tudnak felmutatni az elmúlt évekből?
– Néhány esztendővel ezelőtt még azzal a fenyegető veszéllyel nézett szembe az iskola, hogy elveszítheti jogi személyiségét azáltal, hogy a diákok létszáma a bűvös háromszázas határ alá csökken. Ma örvendetes helyzetben vagyunk, hiszen 533 diákot számlálhatunk. Köszönhető ez a létszám az időközben beindított esti tagozatnak, amely felkarolta Szilágyság azon magyarjait, akik valamilyen oknál fogva nem fejezhették be középiskolai tanulmányaikat, de köszönhető a beindított ovis csoportoknak, a teljes létszámmal működő nyolc középiskolai osztálynak, a második esélyes csoportoknak és nem utolsósorban a nagy létszámmal működő elemi osztályoknak, valamint természetesen az idén először induló ötödik osztálynak. Gyermekeinknek az adott körülmények ellenére is a legjobb tanulási feltételeket igyekszünk biztosítani. Tágas, kiválóan felszerelt tantermekben tanulhatnak.
– Hogyan sikerült elérni, hogy idén indulhasson 5. osztály?
– Lini István, az iskola volt diákja és tanára írta pedagógiai hitvallásában: „Abban a híres iskolában átéltem, hogy magának az iskolának kellett mindennap megküzdenie a létéért és fennmaradásáért.” A kisebbségi lét kiállást és küzdelmet követel. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is. Nem véletlen, hogy az 1646-ból ránk maradt, fémből készült pecsétnyomó egy kopár szikla oldalán megkapaszkodó havasi gyopárt ábrázol. Iskolánknak mindig is meg kellett küzdenie a létért. Ez ma sincs másként. Az ötödik osztály beindítása is egy hosszú és kitartó küzdelem következménye. Négy évvel ezelőtt sikerült ugyan megszereznie az iskolának az ARACIP engedélyt, amely lehetővé tette, hogy az intézmény kibővítse oktatási-nevelési tevékenységét az elemi és általános szintekre is, azaz jogot szerzett arra, hogy indítson első és ötödik osztályokat, de a beindítás még néhány évig váratott magára. A helyi tanács és akár a helyi magyarság köztudatában is időre volt szükség, hogy megérjen az a gondolat, amely elfogadhatóvá teszi egy zilahi magyar iskola megerősítésének fontosságát. Annál is inkább, mivel elemi és általános szinten Szilágysomlyón és Szilágycsehben is jó ideje működik már magyar iskola. A kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy az ötödik osztály beindításának sikere az RMDSZ Szilágy megyei és zilahi magyar érdekképviseletének és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint a szilágysági magyar református egyházmegyék között létrejött összefogás eredménye.
– Mit várnak ettől a fejleménytől?
– Az idén beindult osztályok egyféle biztosítékot jelentenek az iskola számára a jövőbeli osztályok beindításának folyamatossága tekintetében. Úgy gondolom, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat, és már csak idő kérdése, hogy a még hiányzó negyedik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályok is megtalálják helyüket az immár működőképes zilahi magyar iskola közösségében.
– Mit jelent Zilah magyarsága számára, hogy a kollégiumban megvalósították a folytonosságot?
– Az ötödik osztály beindítása fontos láncszem volt az óvodától érettségiig történő zilahi magyar oktatás kiépítésének folytonosságában. Mindenképpen a nevelési-oktatási folyamat minőségi javulását szolgálja, és egy erős helyi magyar oktatási intézmény kiépítését eredményezi.
– Hány diákjuk van most összesen?
– A 2012–2013-as tanévben 533 diák lépte át az intézményünk küszöbét, ebből 34 óvodás, 94 elemista, 17 általános iskolás, 230 középiskolás a nappali tagozaton, 130 középiskolás az esti tagozaton, és 28 diák tanul a második esély oktatási formában – ez hátrányos helyzetű felnőtteknek szóló felzárkóztató program.
– Mit várnak az idei tanévtől?
– Megmaradni és fejlődni szeretnénk, és ez jelen pillanatban tervezést, folyamatos megújulást, elkötelezettséget és áldozatos munkát követel mindannyiunk részéről.
Nem titkolt célunk egy stabil oktatási rendszer kiépítése, amely keresztyén értékek mentén haladva, színvonalas magyar oktatást biztosíthat a szilágysági magyar közösség gyermekei számára, óvodától egyetemig.
S.B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
Régi álma valósult meg a zilahi magyar közösségnek: a történelmi hagyományokkal rendelkező Református Wesselényi Kollégium idén három új osztállyal indult neki a tanévnek. Az előkészítő és az első osztály mellett az újdonságot az ötödikesek jelentik, és egyben ők a folytonosság letéteményesei is, hiszen általuk megvalósulhat Zilahon az önálló magyar oktatás óvodától érettségiig, egy keresztyén szellemiségben és értékek szerint működő intézmény keretei között. Bár az egykori épületet mindmáig nem kapták vissza, és jelenleg egy régi bentlakás épületében működnek, igyekeznek megteremteni a több mint félezer diák számára megfelelő körülményeket. Ugyanakkor folyik az eljárás az ókollégium tulajdonjogának visszaszerzéséért, amelyet a református egyház kész peres útra is terelni, amennyiben nem marad más megoldás.
Idén már ötödik osztályt is sikerült indítani a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban, a szilágysági magyar oktatás fellegvárában. Az iskola jelenlegi helyzetéről, a legközelebbi tervekről, valamint az intézménynek a zilahi magyar közösség életében betöltött szerepéről Bara Lajos matematikatanár, az intézmény aligazgatója tájékoztatta lapunkat.
– A zilahi Református Wesselényi Kollégium Erdély egyik legrégibb református oktatási intézménye, amely évszázadokon keresztül Szilágy megye egyetlen református középiskolájaként működött. Az 1991-ben újraindult kollégium törvényes jogutódja az 1948-ban államosított Wesselényi Kollégiumnak. Célja, hogy továbbvigye az ősi református iskola szellemiségét, folytatva a több mint 350 évre visszatekintő hagyományokat az iskolai nevelés terén. Az iskola ez utóbbi húsz évben a gyökerekhez való visszatalálás küzdelmét folytatta. Identitását keresve olyan értékekre talált, amelyekbe belekapaszkodhatott, amelyekből kinőhetett, s mustármagnyi léte ellenére fává erősödhetett, a szilágysági magyarság megtartatását szolgálva.
Az egyetlen olyan református kollégium vagyunk Erdélyben, amely máig sem kapta vissza az épületét. Az iskolát az állam az egyháztól vette el, következésképpen az egyház jogában áll annak visszaigénylése. A dokumentumcsomag, amely alátámasztja a jogviszonyt a református egyház és a református kollégium között, és ugyanakkor megfogalmazza az épület visszaigénylésére vonatkozó kérelmet, az országos visszaszolgáltatási bizottság asztalán áll. 2008 őszén kész volt a határozattervezet az épület visszaszolgáltatására, ám a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium körüli zűrzavaros helyzet leállította a folyamatot. Bízunk azonban abban, hogy ez a folyamat visszafordítható, és megoldódik, akár a bizottság döntésének végrehajtása, akár az egyház peres úton történő eljárása folytán.
Az újraindulás óta intézményünk egy volt bentlakásépületben működik, s mi ezen mostoha körülmények ellenére, gyakran erőnkön felül is próbáljuk biztosítani gyermekeink számára a lehető legjobb feltételeket. A régi épületben jelenleg is egy állami iskola működik, erős magyar tagozattal, de oda szeretnénk visszaköltözni.
– Milyen helyet foglal el a Wesselényi-kollégium a zilahi oktatásban?
– Ez Zilah egyetlen magyar nyelvű oktatási intézménye, amely biztosítja a magyar oktatást óvodától érettségiig, mostmár minden beiskolázási szinten. Mellette működik még két, magyar tagozattal is rendelkező középiskola és négy vegyes tannyelvű általános iskola. A református iskola a nemzet nélkülözhetetlen erődítménye volt a kezdetek óta. A zilahi kollégium mindig is a térség magyar nyelvű közösségének szellemi bástyája volt, és az ma is. Jelen pillanatban is Szilágyság különböző településeiről érkezik a diákjaink 60–70%-a. Hisszük, hogy a felekezeti iskolának meghatározó szerepe van és lesz a jövőben is, a zilahi társadalomra és a teljes szilágysági magyarságra nézve.
– Hány pedagógust foglalkoztatnak?
– Évente a diákok létszámának növekedésével arányosan nő az intézményünkhöz tartozó pedagógusok száma is. Jelenleg 31 magyar pedagógust számlál a tanári kar, tehát három tanügyi káderrel többet, mint tavaly. Két óvónő, öt tanítónő és huszonnégy tanár látja el a kollégium oktatási-nevelési feladatait.
– Milyen eredményeket tudnak felmutatni az elmúlt évekből?
– Néhány esztendővel ezelőtt még azzal a fenyegető veszéllyel nézett szembe az iskola, hogy elveszítheti jogi személyiségét azáltal, hogy a diákok létszáma a bűvös háromszázas határ alá csökken. Ma örvendetes helyzetben vagyunk, hiszen 533 diákot számlálhatunk. Köszönhető ez a létszám az időközben beindított esti tagozatnak, amely felkarolta Szilágyság azon magyarjait, akik valamilyen oknál fogva nem fejezhették be középiskolai tanulmányaikat, de köszönhető a beindított ovis csoportoknak, a teljes létszámmal működő nyolc középiskolai osztálynak, a második esélyes csoportoknak és nem utolsósorban a nagy létszámmal működő elemi osztályoknak, valamint természetesen az idén először induló ötödik osztálynak. Gyermekeinknek az adott körülmények ellenére is a legjobb tanulási feltételeket igyekszünk biztosítani. Tágas, kiválóan felszerelt tantermekben tanulhatnak.
– Hogyan sikerült elérni, hogy idén indulhasson 5. osztály?
– Lini István, az iskola volt diákja és tanára írta pedagógiai hitvallásában: „Abban a híres iskolában átéltem, hogy magának az iskolának kellett mindennap megküzdenie a létéért és fennmaradásáért.” A kisebbségi lét kiállást és küzdelmet követel. Így volt ez évszázadokkal ezelőtt is. Nem véletlen, hogy az 1646-ból ránk maradt, fémből készült pecsétnyomó egy kopár szikla oldalán megkapaszkodó havasi gyopárt ábrázol. Iskolánknak mindig is meg kellett küzdenie a létért. Ez ma sincs másként. Az ötödik osztály beindítása is egy hosszú és kitartó küzdelem következménye. Négy évvel ezelőtt sikerült ugyan megszereznie az iskolának az ARACIP engedélyt, amely lehetővé tette, hogy az intézmény kibővítse oktatási-nevelési tevékenységét az elemi és általános szintekre is, azaz jogot szerzett arra, hogy indítson első és ötödik osztályokat, de a beindítás még néhány évig váratott magára. A helyi tanács és akár a helyi magyarság köztudatában is időre volt szükség, hogy megérjen az a gondolat, amely elfogadhatóvá teszi egy zilahi magyar iskola megerősítésének fontosságát. Annál is inkább, mivel elemi és általános szinten Szilágysomlyón és Szilágycsehben is jó ideje működik már magyar iskola. A kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy az ötödik osztály beindításának sikere az RMDSZ Szilágy megyei és zilahi magyar érdekképviseletének és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint a szilágysági magyar református egyházmegyék között létrejött összefogás eredménye.
– Mit várnak ettől a fejleménytől?
– Az idén beindult osztályok egyféle biztosítékot jelentenek az iskola számára a jövőbeli osztályok beindításának folyamatossága tekintetében. Úgy gondolom, hogy ez egy visszafordíthatatlan folyamat, és már csak idő kérdése, hogy a még hiányzó negyedik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályok is megtalálják helyüket az immár működőképes zilahi magyar iskola közösségében.
– Mit jelent Zilah magyarsága számára, hogy a kollégiumban megvalósították a folytonosságot?
– Az ötödik osztály beindítása fontos láncszem volt az óvodától érettségiig történő zilahi magyar oktatás kiépítésének folytonosságában. Mindenképpen a nevelési-oktatási folyamat minőségi javulását szolgálja, és egy erős helyi magyar oktatási intézmény kiépítését eredményezi.
– Hány diákjuk van most összesen?
– A 2012–2013-as tanévben 533 diák lépte át az intézményünk küszöbét, ebből 34 óvodás, 94 elemista, 17 általános iskolás, 230 középiskolás a nappali tagozaton, 130 középiskolás az esti tagozaton, és 28 diák tanul a második esély oktatási formában – ez hátrányos helyzetű felnőtteknek szóló felzárkóztató program.
– Mit várnak az idei tanévtől?
– Megmaradni és fejlődni szeretnénk, és ez jelen pillanatban tervezést, folyamatos megújulást, elkötelezettséget és áldozatos munkát követel mindannyiunk részéről.
Nem titkolt célunk egy stabil oktatási rendszer kiépítése, amely keresztyén értékek mentén haladva, színvonalas magyar oktatást biztosíthat a szilágysági magyar közösség gyermekei számára, óvodától egyetemig.
S.B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. szeptember 29.
Új magatartásmodell
A marosvásárhelyi orvosi egyetem körüli bonyodalmakban olyan új cselekvési és magatartásmodell is született, melyre érdemes lesz odafigyelni, mert amolyan szervezeti eszközzé fejleszthető, mely még jó szolgálatot tehet eljövendő emancipációs küzdelmeinkben.
Melyeknek különben szép jövőt jósolhatunk egy olyan államban, ahol az örökös visszalépések bekövetkeztére úgyszólván mérget lehet venni, ahol a „húzd meg, ereszd meg” mechanizmusa biztosan mindig beindul, s hol ide, hol oda lépnek a döntéshozók, hogy egy helyben topogásukat leplezzék, illetve a haladás látszatát mímelhessék. Előbb, ugye vissza kell csinálni a korábbi engedményt, hogy azt újból meg lehessen adni.
Nos, mint ismeretes, Marosvásárhelyen az orvosi román vezetői, nyíltan semmibe véve a törvény előírásait, elgáncsolták a magyar ún. intézetek, főtanszékek megalakulását – amire a különben sorvadóban lévő magyar tanári kar egy figyelemre méltó újítással reagált. Megalakította a maga informális szervezetét, belső választásokat tartott, kijelölte vezetőit, akiket az intézet rektori tanácsába és szenátusába kíván delegálni. E választás a hivatalos román többség által egyedül hivatalosnak tartott procedúrán kívül zajlott le, ámbátor a tanügyi törvény megszabta módon. Nos, eme informális struktúra létrehívóit a napokban igazolták a legújabb fejlemények, úgyszólván legitimálta azt az idő. Általa a magyar tagozat, illetve annak egy ígéretes előzménye jött de facto létre. Maga a tanügyminiszter, miniszterelnök és a román intézményvezetők is kénytelenek voltak tárgyalófélnek elismerni, hogy bár el lehessen mozdulni a holtpontról a válság feloldása érdekében. A román fél, persze, nem viselkedett valami elegáns módon, kikötötte: Szabó Béla professzort nem hajlandó rektorhelyettesnek elfogadni. A tagozatvezető megválasztása márpedig nem az ő dolguk, e tekintetben még lesznek viták. Mindez tükrözi egyúttal azt is, hogy a többségiek reményüket a magyar opportunizmusba helyezik. Ennek érvényesülését a magyar tagozaton belüli informális és formális szervezettségnek kell meggátolnia. Ennek garanciáit erkölcsiekben, de formális támaszokban is kell keresni. Szabó professzor derűlátó, úgy véli, őt ténylegesen félreállítani nem lehet, kollégái a kialakított egységes álláspontot fogják minden körülmények közt képviselni. Van rá esély. Egy, sőt, két ország szeme ugyanis rajtuk.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A marosvásárhelyi orvosi egyetem körüli bonyodalmakban olyan új cselekvési és magatartásmodell is született, melyre érdemes lesz odafigyelni, mert amolyan szervezeti eszközzé fejleszthető, mely még jó szolgálatot tehet eljövendő emancipációs küzdelmeinkben.
Melyeknek különben szép jövőt jósolhatunk egy olyan államban, ahol az örökös visszalépések bekövetkeztére úgyszólván mérget lehet venni, ahol a „húzd meg, ereszd meg” mechanizmusa biztosan mindig beindul, s hol ide, hol oda lépnek a döntéshozók, hogy egy helyben topogásukat leplezzék, illetve a haladás látszatát mímelhessék. Előbb, ugye vissza kell csinálni a korábbi engedményt, hogy azt újból meg lehessen adni.
Nos, mint ismeretes, Marosvásárhelyen az orvosi román vezetői, nyíltan semmibe véve a törvény előírásait, elgáncsolták a magyar ún. intézetek, főtanszékek megalakulását – amire a különben sorvadóban lévő magyar tanári kar egy figyelemre méltó újítással reagált. Megalakította a maga informális szervezetét, belső választásokat tartott, kijelölte vezetőit, akiket az intézet rektori tanácsába és szenátusába kíván delegálni. E választás a hivatalos román többség által egyedül hivatalosnak tartott procedúrán kívül zajlott le, ámbátor a tanügyi törvény megszabta módon. Nos, eme informális struktúra létrehívóit a napokban igazolták a legújabb fejlemények, úgyszólván legitimálta azt az idő. Általa a magyar tagozat, illetve annak egy ígéretes előzménye jött de facto létre. Maga a tanügyminiszter, miniszterelnök és a román intézményvezetők is kénytelenek voltak tárgyalófélnek elismerni, hogy bár el lehessen mozdulni a holtpontról a válság feloldása érdekében. A román fél, persze, nem viselkedett valami elegáns módon, kikötötte: Szabó Béla professzort nem hajlandó rektorhelyettesnek elfogadni. A tagozatvezető megválasztása márpedig nem az ő dolguk, e tekintetben még lesznek viták. Mindez tükrözi egyúttal azt is, hogy a többségiek reményüket a magyar opportunizmusba helyezik. Ennek érvényesülését a magyar tagozaton belüli informális és formális szervezettségnek kell meggátolnia. Ennek garanciáit erkölcsiekben, de formális támaszokban is kell keresni. Szabó professzor derűlátó, úgy véli, őt ténylegesen félreállítani nem lehet, kollégái a kialakított egységes álláspontot fogják minden körülmények közt képviselni. Van rá esély. Egy, sőt, két ország szeme ugyanis rajtuk.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 1.
Készen állnak-e a szabadságra a székelyek?
„A népvándorlás zürjéből, – mely másfél ezred év előtt mindent elsodort, – egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az uj alakot ölteni indult Európában." Orbán Balázs A Székelyföld leírása című kötetében így emlékezik meg népéről, a székelységről, mely a mű 1868-as megjelenése óta folyamatosan fogyatkozik, de autonómiára való törekvésének iránya mit sem változott az elmúlt majd 150 évben. A helyes útról, a múltról és a jövőről a Székely Nemzeti Tanács elnökét és a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát kérdeztük.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs Székelyföld önálló külpolitikai útra lépésének nevezte a múlt héten éppen Katalónia „fővárosában”, Barcelonában tett látogatását. A tanács tagjai a katalán kormány külkapcsolatokért felelős politikusaival egyeztettek, és az együttműködés új formájáról állapodtak meg. Eközben a román parlament 2005 után másodszor is érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot.
A lépés kapcsán olyan kérdéseket feszegettünk, melyeket az utóbbi időben talán kevesen. Milyen kihívásoknak kellene egyáltalán megfelelnie egy független Székelyföldnek? Életképes lenne-e gazdaságilag a közel egymilliós lakossággal bíró terület, egyáltalán előnyt jelentene-e az önállóság? Képesek lennének-e kormányt alakítani az egymással rivalizáló magyar pártok? A felmerülő kérdések sorában az elsők között szerepel: megfelel-e Székelyföld a területi autonómia támasztotta kritériumoknak? „Az Európában eddig megismert autonómiákat megvizsgálva bátran állíthatjuk, hogy megfelel – véli Izsák Balázs. – A székely székeknek jól kivehető kulturális és nyelvi határaik vannak, így a cél nem is lehet más, mint az autonóm régió státusának elérése” – hangoztatja a politikus, aki mintaként állította Katalóniát, Baszkföldet, vagy a brit devolúciós törvény alapján önkormányzatisággal bíró Skóciát és Walest.
Koszovó, Katalónia, Skócia, Dél-Tirol
Koszovó, Skócia és Katalónia valóban példaként állhat az elszakadási vágyat rendületlenül tápláló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előtt. Előbbi nemrég vált teljesen függetlenné, míg a skótok önálló parlamenttel, oktatással, egyházzal bírnak, és 2013-ban szavazhatnak arról, kiváljanak-e Nagy-Britanniából, a korona országai közül. Katalónia külön törvényhozással bír, és a tervek szerint azt követően ír ki népszavazást az autonómia kérdéséről, hogy a parlament kinyilvánítja a függetlenséget. Azzal hogy az SZNT 2005-ben elkészítette és a román parlament elé terjesztette az autonómiáról szóló tervezetet, tulajdonképpen megtette az első lépést. A szenátus, mely még vitázni sem volt hajlandó a tervezetről, csak halogatja az elkerülhetetlent. A tanács véleménye szerint az 1968 óta érintetlen román megyerendszer idejétmúlt, reformra vár. Az átalakításra eleddig éppen a Székelyföld státusának kérdése miatt nem került sor. Az elnök biztos benne, hogy a közvélemény „puhításával” és a józan indokokkal előbb-utóbb meg tudják győzni a román honatyákat.
Merre tovább, Székelyföld?
Nehezíti a helyzetet, hogy a román parlament jogi bizottsága korábban azzal az érveléssel utasította el a statútumtervezetet, hogy az megváltoztatná a közigazgatási határokat, így arról népszavazást kellene kiírni. Az SZNT ezután rögvest a prefektúrákhoz fordult, és kérelmezte a népszavazás kiírását. Az itt működő közigazgatási bíróságok annak ellenére fojtották el a kezdeményezést, hogy Izsákék nem is ügydöntő, hanem véleményfelmérő szavazást szerettek volna tartani.
Na de a statútum elfogadása esetén vajon milyen előnyökkel járna a területi autonómia a székelyek számára? A kontinensen speciális területi státusszal bíró körzetek, mint például Dél-Tirol vagy Katalónia komoly gazdasági felemelkedést produkált az önállósodást követően. Előbbi lakosainak átlagos évi jövedelme jelenleg már 15 ezer euróval haladja meg az olasz átlagkeresetet, miközben a régió magával húzza az olasz gazdaságot is. Ha a katalánokat vesszük számba, hasonló adatokra bukkanunk: Katalónia adja a spanyol össztermék legnagyobb hányadát a tartományok közül.
Kifosztják a székelyeket
Jogos kérdés viszont, hogy az önálló Székelyföld gazdaságilag megállna-e a lábán a központi újraelosztó rendszerből kiválva. Az SZNT elnöke úgy véli, Székelyföldet jelenleg kifosztja a román állam. Felszántatlan földek és kaszálatlan legelők találhatóak mindenhol, miközben a magyar többségű megyék jóval többet adnak az össztermékhez, mint amennyit később visszakapnak támogatás formájában. Izsák a dél-tiroli példához visszatérve jelezte: az autonóm térség fejlett turizmussal, mezőgazdasággal bír, és az európai almatermelés immár közel tíz százalékát adja. Székelyföld földrajzi adottságaiból kiindulva hasonló fejlődés lenne várható a státusz megszerzésével. Ha a román törvényhozás rá is bólintana egyszer az autonóm státuszra, mi a biztosíték, hogy a több irányba húzó erdélyi magyar pártok képesek lennének együttműködni, akár kormányt is alakítani? – tehetjük fel a kérdést. Izsák biztos benne, hogy ezzel sem lenne probléma, hiszen a jelenleg is működő regionális parlamentekben érvényesül a demokratikus választás elve. Összefogásra inkább abban lenne szükség, hogy minden magyar párt egyetértsen az autonómia szükségességében. A lakosság részéről továbbra is megvan az igény az önállósodásra, most a politikusokon lenne a sor.
Az unió nem mozdul
Az Európai Unió ugyan kiemelt figyelmet fordít a régiós politikára, ettől függetlenül Izsák szerint nem tartozik a jogalkotási körébe az autonómia kérdése. Az EU várhatóan sem segíteni, sem akadályozni nem fogja a székelyek törekvéseit. Ugyanakkor az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 11. cikkelye kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”. Márpedig Románia tagja az ET-nek, a székelység pedig 75 százalékos többségben van a történelmi Székelyföld területén. Tízezrével kellene utcára vonulni
Nem hiszek a perszonális autonómiában, az ugyanis a területi önállóság nélkül mit sem ér – fogalmazott portálunk kérdésére Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Ahogyan Dél-Tirol vagy Katalónia földrajzilag, jogilag, etnikailag is jól körülhatárolt tömböt alkot, úgy ezek a kritériumok Székelyföld esetében is teljesülnek, ez tehát nem lehet akadály. Az lehet viszont a román politika ellenállása.
A politikus biztos benne, hogy ha a katalánokhoz hasonlóan a székelyek is tízezrével vonulnának utcára az autonómiát követelve, hatékonyabban tudnák képviselni érdekeiket. „A néhány napja lezajlott barcelonai demonstrációhoz képest a székelyek törekvése értelmiségi diskurzus. Ez persze lehet célravezető, de ha a múltba tekintünk, eddig nem volt túl hatékony. Annyi bizonyos, hogy a székelyek legnagyobb ellensége a beletörődés. Ha kiállnak igazukért, elérhető az álom.” Ehhez persze a székelyföldi magyar politikai pólusoknak is össze kell fognia, ami Szatmáry Kristóf szerint kevésbé problémás, hiszen a vita sokszor inkább az autonómia hiányából fakad.
Az államtitkár meglátása szerint az autonómia egyetlen hátulütője az lenne, hogy onnantól ténylegesen csak magukra számíthatnának a székelyek, nem fordulhatnának többé a központi hatalomhoz. Az előnyöknek ellenben se szeri, se száma. Amellett, hogy biztosítanák önnön megmaradásukat, kiépíthetnék nemzetközi kapcsolataikat, jóval szorosabbra vonhatnák a köteléket Magyarországgal, és saját bevételekkel bírnának. Szatmáry Izsák Balázshoz hasonlóan biztos benne, hogy a román állam támogatása híján, önálló gazdasági térségként is működőképes lenne a régió. „Székelyföld a történelmi Magyarország határain belül korábban is autonóm, speciális közigazgatási egységként működött. Ha akkor életképes volt, ma is az lenne”.
Gabay Balázs
mno.hu;
Erdély.ma
„A népvándorlás zürjéből, – mely másfél ezred év előtt mindent elsodort, – egy néptörzs emelkedett ki, számban ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az uj alakot ölteni indult Európában." Orbán Balázs A Székelyföld leírása című kötetében így emlékezik meg népéről, a székelységről, mely a mű 1868-as megjelenése óta folyamatosan fogyatkozik, de autonómiára való törekvésének iránya mit sem változott az elmúlt majd 150 évben. A helyes útról, a múltról és a jövőről a Székely Nemzeti Tanács elnökét és a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát kérdeztük.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs Székelyföld önálló külpolitikai útra lépésének nevezte a múlt héten éppen Katalónia „fővárosában”, Barcelonában tett látogatását. A tanács tagjai a katalán kormány külkapcsolatokért felelős politikusaival egyeztettek, és az együttműködés új formájáról állapodtak meg. Eközben a román parlament 2005 után másodszor is érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló statútumot.
A lépés kapcsán olyan kérdéseket feszegettünk, melyeket az utóbbi időben talán kevesen. Milyen kihívásoknak kellene egyáltalán megfelelnie egy független Székelyföldnek? Életképes lenne-e gazdaságilag a közel egymilliós lakossággal bíró terület, egyáltalán előnyt jelentene-e az önállóság? Képesek lennének-e kormányt alakítani az egymással rivalizáló magyar pártok? A felmerülő kérdések sorában az elsők között szerepel: megfelel-e Székelyföld a területi autonómia támasztotta kritériumoknak? „Az Európában eddig megismert autonómiákat megvizsgálva bátran állíthatjuk, hogy megfelel – véli Izsák Balázs. – A székely székeknek jól kivehető kulturális és nyelvi határaik vannak, így a cél nem is lehet más, mint az autonóm régió státusának elérése” – hangoztatja a politikus, aki mintaként állította Katalóniát, Baszkföldet, vagy a brit devolúciós törvény alapján önkormányzatisággal bíró Skóciát és Walest.
Koszovó, Katalónia, Skócia, Dél-Tirol
Koszovó, Skócia és Katalónia valóban példaként állhat az elszakadási vágyat rendületlenül tápláló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előtt. Előbbi nemrég vált teljesen függetlenné, míg a skótok önálló parlamenttel, oktatással, egyházzal bírnak, és 2013-ban szavazhatnak arról, kiváljanak-e Nagy-Britanniából, a korona országai közül. Katalónia külön törvényhozással bír, és a tervek szerint azt követően ír ki népszavazást az autonómia kérdéséről, hogy a parlament kinyilvánítja a függetlenséget. Azzal hogy az SZNT 2005-ben elkészítette és a román parlament elé terjesztette az autonómiáról szóló tervezetet, tulajdonképpen megtette az első lépést. A szenátus, mely még vitázni sem volt hajlandó a tervezetről, csak halogatja az elkerülhetetlent. A tanács véleménye szerint az 1968 óta érintetlen román megyerendszer idejétmúlt, reformra vár. Az átalakításra eleddig éppen a Székelyföld státusának kérdése miatt nem került sor. Az elnök biztos benne, hogy a közvélemény „puhításával” és a józan indokokkal előbb-utóbb meg tudják győzni a román honatyákat.
Merre tovább, Székelyföld?
Nehezíti a helyzetet, hogy a román parlament jogi bizottsága korábban azzal az érveléssel utasította el a statútumtervezetet, hogy az megváltoztatná a közigazgatási határokat, így arról népszavazást kellene kiírni. Az SZNT ezután rögvest a prefektúrákhoz fordult, és kérelmezte a népszavazás kiírását. Az itt működő közigazgatási bíróságok annak ellenére fojtották el a kezdeményezést, hogy Izsákék nem is ügydöntő, hanem véleményfelmérő szavazást szerettek volna tartani.
Na de a statútum elfogadása esetén vajon milyen előnyökkel járna a területi autonómia a székelyek számára? A kontinensen speciális területi státusszal bíró körzetek, mint például Dél-Tirol vagy Katalónia komoly gazdasági felemelkedést produkált az önállósodást követően. Előbbi lakosainak átlagos évi jövedelme jelenleg már 15 ezer euróval haladja meg az olasz átlagkeresetet, miközben a régió magával húzza az olasz gazdaságot is. Ha a katalánokat vesszük számba, hasonló adatokra bukkanunk: Katalónia adja a spanyol össztermék legnagyobb hányadát a tartományok közül.
Kifosztják a székelyeket
Jogos kérdés viszont, hogy az önálló Székelyföld gazdaságilag megállna-e a lábán a központi újraelosztó rendszerből kiválva. Az SZNT elnöke úgy véli, Székelyföldet jelenleg kifosztja a román állam. Felszántatlan földek és kaszálatlan legelők találhatóak mindenhol, miközben a magyar többségű megyék jóval többet adnak az össztermékhez, mint amennyit később visszakapnak támogatás formájában. Izsák a dél-tiroli példához visszatérve jelezte: az autonóm térség fejlett turizmussal, mezőgazdasággal bír, és az európai almatermelés immár közel tíz százalékát adja. Székelyföld földrajzi adottságaiból kiindulva hasonló fejlődés lenne várható a státusz megszerzésével. Ha a román törvényhozás rá is bólintana egyszer az autonóm státuszra, mi a biztosíték, hogy a több irányba húzó erdélyi magyar pártok képesek lennének együttműködni, akár kormányt is alakítani? – tehetjük fel a kérdést. Izsák biztos benne, hogy ezzel sem lenne probléma, hiszen a jelenleg is működő regionális parlamentekben érvényesül a demokratikus választás elve. Összefogásra inkább abban lenne szükség, hogy minden magyar párt egyetértsen az autonómia szükségességében. A lakosság részéről továbbra is megvan az igény az önállósodásra, most a politikusokon lenne a sor.
Az unió nem mozdul
Az Európai Unió ugyan kiemelt figyelmet fordít a régiós politikára, ettől függetlenül Izsák szerint nem tartozik a jogalkotási körébe az autonómia kérdése. Az EU várhatóan sem segíteni, sem akadályozni nem fogja a székelyek törekvéseit. Ugyanakkor az Európa Tanács 1201-es ajánlásának 11. cikkelye kimondja: „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”. Márpedig Románia tagja az ET-nek, a székelység pedig 75 százalékos többségben van a történelmi Székelyföld területén. Tízezrével kellene utcára vonulni
Nem hiszek a perszonális autonómiában, az ugyanis a területi önállóság nélkül mit sem ér – fogalmazott portálunk kérdésére Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Ahogyan Dél-Tirol vagy Katalónia földrajzilag, jogilag, etnikailag is jól körülhatárolt tömböt alkot, úgy ezek a kritériumok Székelyföld esetében is teljesülnek, ez tehát nem lehet akadály. Az lehet viszont a román politika ellenállása.
A politikus biztos benne, hogy ha a katalánokhoz hasonlóan a székelyek is tízezrével vonulnának utcára az autonómiát követelve, hatékonyabban tudnák képviselni érdekeiket. „A néhány napja lezajlott barcelonai demonstrációhoz képest a székelyek törekvése értelmiségi diskurzus. Ez persze lehet célravezető, de ha a múltba tekintünk, eddig nem volt túl hatékony. Annyi bizonyos, hogy a székelyek legnagyobb ellensége a beletörődés. Ha kiállnak igazukért, elérhető az álom.” Ehhez persze a székelyföldi magyar politikai pólusoknak is össze kell fognia, ami Szatmáry Kristóf szerint kevésbé problémás, hiszen a vita sokszor inkább az autonómia hiányából fakad.
Az államtitkár meglátása szerint az autonómia egyetlen hátulütője az lenne, hogy onnantól ténylegesen csak magukra számíthatnának a székelyek, nem fordulhatnának többé a központi hatalomhoz. Az előnyöknek ellenben se szeri, se száma. Amellett, hogy biztosítanák önnön megmaradásukat, kiépíthetnék nemzetközi kapcsolataikat, jóval szorosabbra vonhatnák a köteléket Magyarországgal, és saját bevételekkel bírnának. Szatmáry Izsák Balázshoz hasonlóan biztos benne, hogy a román állam támogatása híján, önálló gazdasági térségként is működőképes lenne a régió. „Székelyföld a történelmi Magyarország határain belül korábban is autonóm, speciális közigazgatási egységként működött. Ha akkor életképes volt, ma is az lenne”.
Gabay Balázs
mno.hu;
Erdély.ma
2012. október 1.
Külügyminiszteri találkozó: erős magyar–román együttműködés kell –
Martonyi János magyar és Titus Corlatean román külügyminiszter ma megbeszélést tartott a két ország közötti kapcsolatrendszer kérdéseiről és a fennálló nézeteltérésekről. Legutóbb márciusban találkozott a magyar külügyminiszter akkori román kollégájával, Cristian Diaconescuval Bukarestben. Corlateant látogatása során fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Martonyi János szerint Magyarország és Románia folytatja a partnerségi együttműködését, és tovább is akarják azt fejleszteni. Az elmúlt hónapokban „érzékeny szakaszba kerültek” a két ország kapcsolatai, emiatt „többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek” az utóbbi években elért eredmények. A kétoldalú kapcsolatokban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározónak lenniük. Titus Corlăţean szerint is „minden viszonylatban” meg kell erősíteni az együttműködést a két ország között.
Corlatean szerint a kisebbségeket illetően Románia álláspontja változatlan, közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy megőrizhessék identitásukat. Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget. A külügyminiszter arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában, ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani. Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös.
Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Hotnews.ro-nak pénteken elmondta, hogy Bukarest nagyon fontosnak tartja a Budapesttel ápolt jószomszédi, stratégiai partnerségi viszonyát. Titus Corlăţean külügyminiszter budapesti látogatására is a stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója ad alkalmat.
Németh Zsolt a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román külügyminiszter mára tervezett budapesti látogatásáról szólva a Népszabadságnak adott interjúban kifejtette, hogy Magyarország szeretné világosan látni, hogy számíthat-e a román kormányra.
A kormány kíváncsi, hogy készen áll-e Bukarest az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére, továbbá arra, hogy „a térségbeli szolidaritás talaján” maradjon. Németh kifogásolta, hogy a román kormányfő a nyáron „negatív bizonyítványt” állított ki Magyarországról.
„Ha pedig szolidaritásról beszélünk, emlékeztetném Németh kollégámat arra, hogy Románia hangosan kiállt Magyarország mellett, amikor az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsában (ECOFIN) felmerült az európai alapok felfüggesztése és kötelezettségszegési eljárás indítása Magyarország ellen. Másfelől voltak a kapcsolataink egyensúlyát zavaró tényezők is az utóbbi időben, főleg a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – idézte Bogdan Aurescu államtitkárt a Krónika.ro. „Több mint 16 éve hatályos a két ország közti alapszerződés, következésképpen Románia szemszögéből és, reméljük, Magyarországéból is, a román–magyar megbékélés egy megvalósult tény” – fogalmazott Aurescu. Szerinte az utóbbi években Románia a pozitív, építő jellegű témákra helyezte a hangsúlyt a Magyarországhoz fűződő viszonyában. Ezek közé tartozik a Duna-stratégia, a kohéziós alapok és az energiabiztonság terén megnyilvánuló együttműködés, illetve a kereskedelmi kapcsolatok.
Aurescu szerint azonban a magyarországi románok helyzete távolról sem kielégítő, mert nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, megoldásra vár a román kisebbségi önkormányzatok problémája, az anyanyelvű oktatás és számos kulturális kérdés. Aurescu megjegyezte, hogy a magyar politikusoknak is voltak a kétoldalú viszonyt érintő ellentmondásos nyilatkozatai, így Románia hasonlóan nagy várakozással tekint a külügyminiszteri találkozó elé.
Az államtitkár szerint Nyírő József újratemetésének ügye, az önkormányzati kampányba való beavatkozás, vagy „a román alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétes”, a trianoni szerződés revíziójára vonatkozó nyilatkozatok nem egyeztethetőek össze a stratégiai partnerség szellemével.
MTI/index.hu;
Erdély.ma
Martonyi János magyar és Titus Corlatean román külügyminiszter ma megbeszélést tartott a két ország közötti kapcsolatrendszer kérdéseiről és a fennálló nézeteltérésekről. Legutóbb márciusban találkozott a magyar külügyminiszter akkori román kollégájával, Cristian Diaconescuval Bukarestben. Corlateant látogatása során fogadja Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Martonyi János szerint Magyarország és Románia folytatja a partnerségi együttműködését, és tovább is akarják azt fejleszteni. Az elmúlt hónapokban „érzékeny szakaszba kerültek” a két ország kapcsolatai, emiatt „többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek” az utóbbi években elért eredmények. A kétoldalú kapcsolatokban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározónak lenniük. Titus Corlăţean szerint is „minden viszonylatban” meg kell erősíteni az együttműködést a két ország között.
Corlatean szerint a kisebbségeket illetően Románia álláspontja változatlan, közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy megőrizhessék identitásukat. Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget. A külügyminiszter arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában, ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani. Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös.
Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár a Hotnews.ro-nak pénteken elmondta, hogy Bukarest nagyon fontosnak tartja a Budapesttel ápolt jószomszédi, stratégiai partnerségi viszonyát. Titus Corlăţean külügyminiszter budapesti látogatására is a stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója ad alkalmat.
Németh Zsolt a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román külügyminiszter mára tervezett budapesti látogatásáról szólva a Népszabadságnak adott interjúban kifejtette, hogy Magyarország szeretné világosan látni, hogy számíthat-e a román kormányra.
A kormány kíváncsi, hogy készen áll-e Bukarest az elmúlt években felépített kapcsolatrendszer fejlesztésére, továbbá arra, hogy „a térségbeli szolidaritás talaján” maradjon. Németh kifogásolta, hogy a román kormányfő a nyáron „negatív bizonyítványt” állított ki Magyarországról.
„Ha pedig szolidaritásról beszélünk, emlékeztetném Németh kollégámat arra, hogy Románia hangosan kiállt Magyarország mellett, amikor az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsában (ECOFIN) felmerült az európai alapok felfüggesztése és kötelezettségszegési eljárás indítása Magyarország ellen. Másfelől voltak a kapcsolataink egyensúlyát zavaró tényezők is az utóbbi időben, főleg a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – idézte Bogdan Aurescu államtitkárt a Krónika.ro. „Több mint 16 éve hatályos a két ország közti alapszerződés, következésképpen Románia szemszögéből és, reméljük, Magyarországéból is, a román–magyar megbékélés egy megvalósult tény” – fogalmazott Aurescu. Szerinte az utóbbi években Románia a pozitív, építő jellegű témákra helyezte a hangsúlyt a Magyarországhoz fűződő viszonyában. Ezek közé tartozik a Duna-stratégia, a kohéziós alapok és az energiabiztonság terén megnyilvánuló együttműködés, illetve a kereskedelmi kapcsolatok.
Aurescu szerint azonban a magyarországi románok helyzete távolról sem kielégítő, mert nem rendelkeznek parlamenti képviselettel, megoldásra vár a román kisebbségi önkormányzatok problémája, az anyanyelvű oktatás és számos kulturális kérdés. Aurescu megjegyezte, hogy a magyar politikusoknak is voltak a kétoldalú viszonyt érintő ellentmondásos nyilatkozatai, így Románia hasonlóan nagy várakozással tekint a külügyminiszteri találkozó elé.
Az államtitkár szerint Nyírő József újratemetésének ügye, az önkormányzati kampányba való beavatkozás, vagy „a román alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétes”, a trianoni szerződés revíziójára vonatkozó nyilatkozatok nem egyeztethetőek össze a stratégiai partnerség szellemével.
MTI/index.hu;
Erdély.ma
2012. október 1.
Orbán: fontos a nemzeti összetartozás
A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren.
A magyar miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé. Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így, azért hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.
A kormányfő hangsúlyozta: a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. „Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál a turulmadár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – hangoztatta Orbán Viktor.
Felidézte: Szent Mihály ideje a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adnak számot a jószággal. A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot – mondta. „Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat” – fogalmazott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta: ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Orbán Viktor szerint, aki politikára „adja a fejét”, annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.
„Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvassanak a jelekből” – mondta. Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotását a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként avatta fel a miniszterelnök.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas, bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal. Az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren. Répás: jogos a kisebbségek védelme
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme – emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián, pénteken Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben. Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban. „Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé” – fogalmazott. A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk – sok esetben hiányosságuk volt eddig – elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
Krónika (Kolozsvár)
A nemzeti összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Orbán Viktor szombaton Ópusztaszeren.
A magyar miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének az avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé. Hozzátette: a magyar világnemzet, hiszen az ország határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ráadásul milliók kerültek ezeréves szálláshelyükön kívülre, így, azért hogy erős politikai közösség jöjjön létre, szükség van az összetartozás megerősítésére.
A kormányfő hangsúlyozta: a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. „Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál a turulmadár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe” – hangoztatta Orbán Viktor.
Felidézte: Szent Mihály ideje a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adnak számot a jószággal. A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot – mondta. „Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat” – fogalmazott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta: ez az emlékmű azt üzeni, hogy egyetlen anyaország létezik, az, amely képes minden magyart a trianoni határokon innen és túl egyetlen közösségben egyesíteni. Orbán Viktor szerint, aki politikára „adja a fejét”, annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.
„Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak. Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra, és olvassanak a jelekből” – mondta. Matl Péter kárpátaljai szobrászművész közel tíz méter magas alkotását a park Szent Mihály-napi rendezvényének egyik programjaként avatta fel a miniszterelnök.
A nemzeti összetartozás szobra egy kitárt szárnyú, 210 centiméter magas, bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkőoszlop tetején. A körszobor az emlékpark szinte minden pontjáról látható. Az oszlop pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei. A szobor kelet-nyugati tájolású, ami a magyarság vándorlásának irányára utal. Az eseményt megelőzően 98 külhoni magyar tett állampolgársági esküt Ópusztaszeren. Répás: jogos a kisebbségek védelme
Jogos törekvés a más országokban élő kisebbségek védelme – emelte ki Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai irányok és trendek Európában és világszerte címmel rendezett nemzetközi konferencián, pénteken Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadásában rámutatott: fontos ezt azért is tudatosítani, mert sok esetben védekező álláspontra szorulunk ebben a kérdésben. Répás Zsuzsanna hozzátette: a pénteki tanácskozás bebizonyította, hogy nemzetpolitikát a világ országainak jó része folytat, helyzetünkkel nem állunk egyedül sem Európában, sem a világban. „Hisszük, hogy az elmúlt 22 év során olyan magyar megoldások is születtek ebben a témában, amelyeket büszkén tárhatunk a világ elé” – fogalmazott. A helyettes államtitkár azt mondta, tudják, fontos feladatuk – sok esetben hiányosságuk volt eddig – elmagyarázni és megértetni a szomszédos államok és a világ más országai felé, hogy az, amit mi szeretnénk, nem egy realitásoktól elrugaszkodott törekvés, nem példa nélküli a világban.
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 2.
Hatalmi arrogancia
Nincs, amit tárgyalni a magyarság autonómiaköveteléséről – újságírói kérdésre olyan határozottan utasította vissza a felvetést Codrin Munteanu prefektus, hogy szinte füstölt. Gúnyos kacaj követte első felháborodását: mutassanak nekem egy olyan román embert, aki leül erről egyeztetni.
Rövid megnyilatkozásában minden benne volt: hogy mit gondol rólunk, magyarokról, s hova kíván bennünket autonómiástul mindenestül. S mivel prefektusunk azért nem buta fiú, rájött, hogy kissé elragadtatta magát, és visszatáncolt: a kormány helyi képviselőjeként nem folytathat megbeszélést alkotmányellenes dologról – fejtegette. A többségi, a hatalmi arrogancia azonban sütött minden szavából. Nincs, amiről tárgyalnunk a kis magyar pártokkal – zengik az RMDSZ vezetői, s ki-ki vérmérséklete szerint próbálja becsomagolni az üzenetet. Van, aki majdhogynem (vagy tán egészen) árulónak tekinti azokat, akik indulni mernek az RMDSZ jelöltjeivel szemben, más igyekszik elhitetni, ők végig nyitottak voltak, mindent megtettek, hogy megszülessék az együttműködés, a körülményeken múlott, no meg az ellenzéken, hisz semmilyen ajánlott formával nem értettek egyet. S ahogy következik a kampány, egyre-másra elszabadulnak az indulatok, érlelődik a bűnbakkeresés. Nem lehet egyeztetni a magyarság fontos kérdéseiről, például a vásárhelyi orvosiról vagy akár az autonómiáról, nincs esély közös megoldáskeresésre, mert a nagy testvér lekezelő pökhendiséggel sepri félre a kicsik elképzeléseit: ők mindent tudnak, ismerik az utat, csak követni kell az általuk megjelölt irányt, s előbb – vagy inkább még utóbb sem – majd minden helyére kerül. A hatalom ilyen-olyan birtokosai, a többség képviselői számára lassan a tárgyalás, az egyeztetés is szitokszóvá válik. Valami távoli, másokra, a gyengékre jellemző dologgá. A székelyföldi románság hallani sem akar a területi autonómiáról, tulajdonképpen nem is érdekli a valós tartalom, tárgyalni sem hajlandóak, mert még a végén meggyőzi őket valaki, hogy ez talán mégsem egy sztálinista kommunista maradvány, hanem Európában ma is létjogosultságot élvező, fejlődést biztosító közigazgatási forma. Nem akarják érteni, éppen úgy, ahogy az RMDSZ sem hajlandó tudomásul venni, hogy már rég nem képvisel minden romániai magyart, lehet, egyelőre csak 10–15 százalék szavazott ellenük, de sokan el sem mentek-mennek voksolni, nyitottságra, szemléletváltásra lenne szükség, hogy újra teljesíthessék a hőn áhított, bűvös öt százalékot, s még inkább, hogy megvalósítsanak valamit a magyarság számára igazán fontos, megmaradását szavatoló célkitűzésekből. Sok jót nem várhatunk, amíg a hatalmon lévők csak az atyai pofonokat továbbosztogató nagy testvérként viselkednek. De jó tudniuk: a pofon néha visszacsattan, méghozzá onnan, ahonnan nem is számítanak rá.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Nincs, amit tárgyalni a magyarság autonómiaköveteléséről – újságírói kérdésre olyan határozottan utasította vissza a felvetést Codrin Munteanu prefektus, hogy szinte füstölt. Gúnyos kacaj követte első felháborodását: mutassanak nekem egy olyan román embert, aki leül erről egyeztetni.
Rövid megnyilatkozásában minden benne volt: hogy mit gondol rólunk, magyarokról, s hova kíván bennünket autonómiástul mindenestül. S mivel prefektusunk azért nem buta fiú, rájött, hogy kissé elragadtatta magát, és visszatáncolt: a kormány helyi képviselőjeként nem folytathat megbeszélést alkotmányellenes dologról – fejtegette. A többségi, a hatalmi arrogancia azonban sütött minden szavából. Nincs, amiről tárgyalnunk a kis magyar pártokkal – zengik az RMDSZ vezetői, s ki-ki vérmérséklete szerint próbálja becsomagolni az üzenetet. Van, aki majdhogynem (vagy tán egészen) árulónak tekinti azokat, akik indulni mernek az RMDSZ jelöltjeivel szemben, más igyekszik elhitetni, ők végig nyitottak voltak, mindent megtettek, hogy megszülessék az együttműködés, a körülményeken múlott, no meg az ellenzéken, hisz semmilyen ajánlott formával nem értettek egyet. S ahogy következik a kampány, egyre-másra elszabadulnak az indulatok, érlelődik a bűnbakkeresés. Nem lehet egyeztetni a magyarság fontos kérdéseiről, például a vásárhelyi orvosiról vagy akár az autonómiáról, nincs esély közös megoldáskeresésre, mert a nagy testvér lekezelő pökhendiséggel sepri félre a kicsik elképzeléseit: ők mindent tudnak, ismerik az utat, csak követni kell az általuk megjelölt irányt, s előbb – vagy inkább még utóbb sem – majd minden helyére kerül. A hatalom ilyen-olyan birtokosai, a többség képviselői számára lassan a tárgyalás, az egyeztetés is szitokszóvá válik. Valami távoli, másokra, a gyengékre jellemző dologgá. A székelyföldi románság hallani sem akar a területi autonómiáról, tulajdonképpen nem is érdekli a valós tartalom, tárgyalni sem hajlandóak, mert még a végén meggyőzi őket valaki, hogy ez talán mégsem egy sztálinista kommunista maradvány, hanem Európában ma is létjogosultságot élvező, fejlődést biztosító közigazgatási forma. Nem akarják érteni, éppen úgy, ahogy az RMDSZ sem hajlandó tudomásul venni, hogy már rég nem képvisel minden romániai magyart, lehet, egyelőre csak 10–15 százalék szavazott ellenük, de sokan el sem mentek-mennek voksolni, nyitottságra, szemléletváltásra lenne szükség, hogy újra teljesíthessék a hőn áhított, bűvös öt százalékot, s még inkább, hogy megvalósítsanak valamit a magyarság számára igazán fontos, megmaradását szavatoló célkitűzésekből. Sok jót nem várhatunk, amíg a hatalmon lévők csak az atyai pofonokat továbbosztogató nagy testvérként viselkednek. De jó tudniuk: a pofon néha visszacsattan, méghozzá onnan, ahonnan nem is számítanak rá.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2012. október 3.
Románia számára továbbra is elfogadhatatlan Nyirő József újratemetése
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei.
„Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott.
Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt.
Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el.
„Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt.
„Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét.
MTI
Erdély.ma
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei.
„Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott.
Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt.
Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el.
„Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt.
„Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét.
MTI
Erdély.ma
2012. október 3.
Ismét újratemetnék Nyírőt? – a román külügyminiszter beszólt a magyar kormánynak
A román külügyminisztériumnak tudomására jutott, hogy október folyamán ismét megkísérelnék újratemetni Székelyudvarhelyen Nyírő József író Madridból hazahozott hamvait, ezért hétfői budapesti látogatásán nyomatékosan felkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a magyar kormány ne támogassa ezt – közölte Titus Corlățean külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva, kedden este beszélt arról, hogy tudomása szerint ezúttal a nyilvánosság kizárásával zajlanak előkészületek arra, hogy még ebben a hónapban eltemessék Nyírő hamvait.
„Ez elfogadhatatlan számunkra. Objektív okok miatt nem mondhatunk igent az újratemetésre” – mondta Corlăţean. A külügyminiszter szerint Nyírő újratemetése szimbolikus jelentőségű lehet, mivel Székelyudvarhely környékén született, és végrendeletében kérte, hogy ott temessék el. „Bizonyos szimbolikával bír egyes budapesti politikusok számára, nem mindegyikük számára, és egészen más szimbolikával rendelkezik Romániában, ahol érzékeny téma, mivel fasiszta, szélsőjobboldali és antiszemita magatartású íróról van szó, amit nem tudunk elfogadni. Az ügyre az ország zsidó közössége is reagált, és komoly reakciókat váltott ki a világ zsidó szervezetei részéről” – mondta a miniszter.
Mint arról beszámoltunk, idén májusban a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László személyes támogatásával kívánták megadni a végtisztességet Székelyudvarhelyen az írónak, azonban a román hatóságok – arra hivatkozva, hogy Nyirő antiszemita volt, és tagja volt 1944-ben a nyilas parlamentnek – nemkívánatosnak nevezték az eseményt. A vasúttársaság megtiltotta, hogy az író hamvait a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokvonaton vigyék el Székelyudvarhelyre, majd a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a hamvak ellen: az esemény egyik szervezőjét, Lukács Csaba újságírót rendőrök állították meg útban a székely város felé, és átkutatták a csomagjait, hogy kiderítsék, nála vannak-e a maradványok. Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasiszta-szimpatizánsnak tartott Nyírő József udvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. Az újratemetés végül hivatalosan azért maradt el, mert a székelyudvarhelyi önkormányzat hibásan iktatta az újratemetésről szóló engedélyt, a szervezők pedig közölték, hogy csakis a hatályos román törvényeket betartva kívánják újratemetni Nyírőt. Az újratemetés helyett így csupán megemlékezést tartottak, amelyen többek között Kövér László és Szőcs Géza akkori magyar művelődési államtitkár is beszédet mondott. Akkor olyan vádak érték Kövért, hogy az újratemetés ürügyén politikai kampányt folytatott Szász Jenő pártja mellett a júniusi önkormányzati választások előtt.
Szász Jenő, a májusi újratemetést szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónikának nyilatkozva nem erősítette meg, hogy valóban zajlanának az előkészületek. „Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is olyan gesztusokat gyakorolna, amilyeneket a magyar, hiszen Corlăţean hétfői látogatása során felvetette, hogy Gyulán a román közösség felállíthassa Andrei Şaguna erdélyi ortodox román püspök szobrának, amit a magyar kormány elfogadott. Pedig Şaguna 1848-49-es magyarellenes szereplése nyomán komoly kifogások merülhetnének föl ellene, de a történelmi sérelmek állandó felhánytorgatása nem mutat előre. Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is hasonló gesztust tenne az újratemetés ügyében” – mondta el a Krónikának Szász Jenő. Kifejtette: a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Magyar Országgyűlés mellett társszervezője volt az újratemetésnek, az ügyről a két állam között a legfelsőbb szinten egyeztetnek, az újratemetés kezdeményezésére vonatkozó döntést pedig a budapesti fél, pontosabban az Országgyűlés elnöke hozza meg, nem ő. „A Székelyudvarhelyért Alapítvány készen áll arra, hogy amennyiben megkapja a jelzést, közreműködjön az újratemetés megszervezésében” – szögezte le Szász Jenő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
A román külügyminisztériumnak tudomására jutott, hogy október folyamán ismét megkísérelnék újratemetni Székelyudvarhelyen Nyírő József író Madridból hazahozott hamvait, ezért hétfői budapesti látogatásán nyomatékosan felkérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy a magyar kormány ne támogassa ezt – közölte Titus Corlățean külügyminiszter. A román diplomácia vezetője a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva, kedden este beszélt arról, hogy tudomása szerint ezúttal a nyilvánosság kizárásával zajlanak előkészületek arra, hogy még ebben a hónapban eltemessék Nyírő hamvait.
„Ez elfogadhatatlan számunkra. Objektív okok miatt nem mondhatunk igent az újratemetésre” – mondta Corlăţean. A külügyminiszter szerint Nyírő újratemetése szimbolikus jelentőségű lehet, mivel Székelyudvarhely környékén született, és végrendeletében kérte, hogy ott temessék el. „Bizonyos szimbolikával bír egyes budapesti politikusok számára, nem mindegyikük számára, és egészen más szimbolikával rendelkezik Romániában, ahol érzékeny téma, mivel fasiszta, szélsőjobboldali és antiszemita magatartású íróról van szó, amit nem tudunk elfogadni. Az ügyre az ország zsidó közössége is reagált, és komoly reakciókat váltott ki a világ zsidó szervezetei részéről” – mondta a miniszter.
Mint arról beszámoltunk, idén májusban a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László személyes támogatásával kívánták megadni a végtisztességet Székelyudvarhelyen az írónak, azonban a román hatóságok – arra hivatkozva, hogy Nyirő antiszemita volt, és tagja volt 1944-ben a nyilas parlamentnek – nemkívánatosnak nevezték az eseményt. A vasúttársaság megtiltotta, hogy az író hamvait a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokvonaton vigyék el Székelyudvarhelyre, majd a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a hamvak ellen: az esemény egyik szervezőjét, Lukács Csaba újságírót rendőrök állították meg útban a székely város felé, és átkutatták a csomagjait, hogy kiderítsék, nála vannak-e a maradványok. Victor Ponta román miniszterelnök közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasiszta-szimpatizánsnak tartott Nyírő József udvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos „incidensek” miatt. Az újratemetés végül hivatalosan azért maradt el, mert a székelyudvarhelyi önkormányzat hibásan iktatta az újratemetésről szóló engedélyt, a szervezők pedig közölték, hogy csakis a hatályos román törvényeket betartva kívánják újratemetni Nyírőt. Az újratemetés helyett így csupán megemlékezést tartottak, amelyen többek között Kövér László és Szőcs Géza akkori magyar művelődési államtitkár is beszédet mondott. Akkor olyan vádak érték Kövért, hogy az újratemetés ürügyén politikai kampányt folytatott Szász Jenő pártja mellett a júniusi önkormányzati választások előtt.
Szász Jenő, a májusi újratemetést szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Krónikának nyilatkozva nem erősítette meg, hogy valóban zajlanának az előkészületek. „Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is olyan gesztusokat gyakorolna, amilyeneket a magyar, hiszen Corlăţean hétfői látogatása során felvetette, hogy Gyulán a román közösség felállíthassa Andrei Şaguna erdélyi ortodox román püspök szobrának, amit a magyar kormány elfogadott. Pedig Şaguna 1848-49-es magyarellenes szereplése nyomán komoly kifogások merülhetnének föl ellene, de a történelmi sérelmek állandó felhánytorgatása nem mutat előre. Mi azt szeretnénk, ha a román kormány is hasonló gesztust tenne az újratemetés ügyében” – mondta el a Krónikának Szász Jenő. Kifejtette: a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Magyar Országgyűlés mellett társszervezője volt az újratemetésnek, az ügyről a két állam között a legfelsőbb szinten egyeztetnek, az újratemetés kezdeményezésére vonatkozó döntést pedig a budapesti fél, pontosabban az Országgyűlés elnöke hozza meg, nem ő. „A Székelyudvarhelyért Alapítvány készen áll arra, hogy amennyiben megkapja a jelzést, közreműködjön az újratemetés megszervezésében” – szögezte le Szász Jenő.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 3.
Gazdasági helyzetünk szakemberszemmel (Romániai Magyar Üzleti Egyesület)
Az idei első fél év hazai gazdasági folyamatait foglalta össze Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke. A múlt hét végén Kolozsváron tartott konferencián Vass Attila, a Kárpáti Régió Üzleti Hálózat helyi képviselője a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok alakulását elemezte. A konferencián Bodó Barna a szociális gazdaságról és civil felelősségről, Ciotlaus Pál a márkanevek jelentőségéről értekezett.
Növekedés, mértékkel
Diósi László szerint bár a román gazdaságnak rossz éve van, Románia vonzó célpont lehet a befektetők számára. Abban a konjunktúrában, amikor világviszonylatban lassult a növekedés, az Európai Unió újból recesszióba csúszott, Kínában, sőt, az Egyesült Államokban is lassult a növekedés üteme, egyedül Japán mutat növekedést, a román gazdaság fundamentuma továbbra is vonzó célponttá teszi az országot a befektetők számára. Románia a válság első éveiben (2009 és 2010) gazdasági növekedés szempontjából a hátul kullogók sorában foglalt helyet, azonban 2011 közepétől a helyzet megfordult, és habár a növekedési ütem nem nevezhető erőteljesnek, az EU-s átlagnál így is jóval magasabb – szögezte le Diósi –, ám mindez úgy, hogy mind Romániában, mind pedig az EU-ban lassulás figyelhető meg. Románia egyébként a 27 tagállam között ebből a szempontból az előkelő hetedik helyen található, a három balti állam, Szlovákia, Lengyelország és Svédország mögött. Az adatok szerint 2012 első negyedévében a növekedés mindössze 0,3 százalékos volt, ami jóval elmarad az egy évvel korábbihoz képest. Szektoriálisan a mezőgazdaságban tapasztalható kiemelkedő bővülés (a 4 százalék azonban inkább a tavalyi jó évnek tudható be, idén sajnos, az aszálykárok miatt gyengébb termésre lehet számítani). A növekedés a második negyedévben gyorsult, ez elsősorban az építőiparban tapasztalt fellendülésnek tudható be.
Ami a számok mögött van
Diósi elemzésében kifejtette, „az Európai Unióban tapasztalt lassulás, illetve visszaesés hatására a külső kereslet csökkent, így az ipari szektor, amelynek jelentős része külföldre (is) termel, az elmúlt fél év során már nem tudott a növekedés motorja lenni. Keresleti oldalon kedvező fejlemény, hogy az állótőke-felhalmozás az elmúlt négy negyedév során folyamatosan pozitívan járult hozzá a növekedéshez (ebben fontos szerepet játszott az állami tőkeráfordítások emelkedése is, azonban az új módosított költségvetés alacsonyabb összegeket szán beruházásokra a deficitcél teljesítése érdekében), ezentúl a háztartások fogyasztási kiadásai is növekedtek.” A pozitív alapok ellenére így az első fél év a várakozások alatt alakult, az év elején a kegyetlen tél, a hó miatti bénultság, a hatalmas fűtésszámlák terhelték a gazdaságot. Később a szárazság, a mezőgazdaság rossz éve alakította kedvezőtlenül a számításokat. A helyzet összetettségét jelzi, hogy Románia a 2008-as szinthez képest még most is az egyik legmagasabb növekedést mondhatja magáénak a régióban, azonban abszolút értékben az export értéke továbbra is rendkívül alacsony olyan kisebb lakosságú országokhoz képest, mint Csehország, Magyarország vagy Szlovákia. Ami a behozatalt illeti, a 2008-as szinthez viszonyítva a romániai import mutatta a legnagyobb visszaesést a régióban, de ez egyrészt törvényszerű az export csökkenését tekintve, másrészt mivel Romániában az átlagnál jóval magasabb volt a kereskedelmi és ezen keresztül a folyó fizetési mérleg hiánya, a makrogazdasági egyensúly fenntartása érdekében jelentős korrekcióra volt szükség. A kereskedelmi kapcsolatokat illetően az adatok alapján megfigyelhető, hogy az adósságválság által nagyobb mértékben sújtott országok (Olaszország, Spanyolország) esetében csökkent lényegesen a román export volumene, miközben a krízissel szemben ellenállóbb államoknál (Németország) a kivitel továbbra is növekszik. Az infláció mértéke az elmúlt néhány hónap során jelentősen emelkedett. Ez Diósi szerint több okra is visszavezethető, például az élelmiszer-ipari termékeknél tapasztalt árnövekedésre.
A politikai bizonytalanság hatása
Az OTP Románia vezérigazgatója elmondta, a külső tényezők mellett a politikai bizonytalanság is rányomta bélyegét a román gazdaságra, hiszen az önkormányzati és parlamenti választások évében megannyi gazdasági döntést elhalasztottak. A monetáris politika területén a bankközi tranzakciókat is befolyásolta, hogy augusztus elejétől – feltehetően a lej árfolyamának védelmében – a Nemzeti Bank korlátozta a repo-ügyletek során a bankok számára nyújtott források volumenét, ennek következtében mind a bankközi kamatlábak, mind pedig az állampapírhozamok növekedésnek indultak. A politikai viharok elcsendesedését követően a jegybank eltörölte a korlátozást, újból a korábban megszokott mennyiségű forrást biztosítja a bankok számára. A lej alapú hitelek volumene továbbra is növekszik, elsősorban a vállalatoknak nyújtott kölcsönöknek köszönhetően, a magánszemélyeknél enyhe csökkenés figyelhető meg. Ami a költségvetés megvalósításait illeti, Diósi közölte: a hiány mértéke augusztus végén 1,2 százalék volt, a bevételek az év első nyolc hónapjában éves alapon 8 százalékkal emelkedtek (125,6 milliárd lejre), a kiadások ez idő alatt jóval alacsonyabb mértékben, 2,7 százalékkal (132,8 milliárdra). Diósi László előadásában a hazai üzletvitel gördülékenysége kapcsán is elemezte Románia helyzetét.
Román–magyar kapcsolatok
Vass Csaba előadásában Románia és Magyarország gazdasági viszonyrendszerét helyezte el a térségben. A Kárpáti Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodájának vezetője ismertette a két ország közötti kapcsolatok tavalyi számait. Eszerint Magyarország a valamivel több, mint 2,5 milliárd euróval Románia ötödik exportpartnere volt 2011-ben, Németország, Olaszország, Franciaország és Törökország után, a magyar kivitel tekintetében pedig több mint 4,8 milliárd eurós exporttal Románia a második helyen szerepel (Németország után). A behozatal vonatkozásában a román import 8,7 százaléka (közel 4,8 milliárd euró) származik Magyarországról, míg az anyaország ennek mintegy felét, 2,33 milliárdos importot könyvelt el Romániából (behozatala 3,9 százalékát). A külkereskedelmi mérleg tehát egyértelműen Magyarországnak kedvez, az egyenleg növekvőben, tavaly több mint 2,2 milliárd euróra volt tehető.
A befektetések vonatkozásában az idei év közepén az összberuházások alig több mint 2 százalékával Magyarország a 14. helyen áll a jegyzett tőkénél, a tizenegy és fél ezer magyar tőkével (is) működő vállalatszám viszont azt mutatja, hogy általában kisebb beruházások érkeznek hozzánk (ebben a tekintetben Magyarország az előkelő harmadik helyen áll az országok „versenyében”). Területi elosztásban mind a befektetett tőkét, mind a cégek számát tekintve Székelyföld vezet. Érdekes megfigyelni, hogy a befektetett tőke szerint második helyen Bukarest és vonzásköre áll, míg a határ menti megyékbe, ahol a magyar cégek harmada telepedett meg, a tőkearány jóval alacsonyabb (csupán 5 százalék).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az idei első fél év hazai gazdasági folyamatait foglalta össze Diósi László, az OTP Románia vezérigazgatója, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület elnöke. A múlt hét végén Kolozsváron tartott konferencián Vass Attila, a Kárpáti Régió Üzleti Hálózat helyi képviselője a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok alakulását elemezte. A konferencián Bodó Barna a szociális gazdaságról és civil felelősségről, Ciotlaus Pál a márkanevek jelentőségéről értekezett.
Növekedés, mértékkel
Diósi László szerint bár a román gazdaságnak rossz éve van, Románia vonzó célpont lehet a befektetők számára. Abban a konjunktúrában, amikor világviszonylatban lassult a növekedés, az Európai Unió újból recesszióba csúszott, Kínában, sőt, az Egyesült Államokban is lassult a növekedés üteme, egyedül Japán mutat növekedést, a román gazdaság fundamentuma továbbra is vonzó célponttá teszi az országot a befektetők számára. Románia a válság első éveiben (2009 és 2010) gazdasági növekedés szempontjából a hátul kullogók sorában foglalt helyet, azonban 2011 közepétől a helyzet megfordult, és habár a növekedési ütem nem nevezhető erőteljesnek, az EU-s átlagnál így is jóval magasabb – szögezte le Diósi –, ám mindez úgy, hogy mind Romániában, mind pedig az EU-ban lassulás figyelhető meg. Románia egyébként a 27 tagállam között ebből a szempontból az előkelő hetedik helyen található, a három balti állam, Szlovákia, Lengyelország és Svédország mögött. Az adatok szerint 2012 első negyedévében a növekedés mindössze 0,3 százalékos volt, ami jóval elmarad az egy évvel korábbihoz képest. Szektoriálisan a mezőgazdaságban tapasztalható kiemelkedő bővülés (a 4 százalék azonban inkább a tavalyi jó évnek tudható be, idén sajnos, az aszálykárok miatt gyengébb termésre lehet számítani). A növekedés a második negyedévben gyorsult, ez elsősorban az építőiparban tapasztalt fellendülésnek tudható be.
Ami a számok mögött van
Diósi elemzésében kifejtette, „az Európai Unióban tapasztalt lassulás, illetve visszaesés hatására a külső kereslet csökkent, így az ipari szektor, amelynek jelentős része külföldre (is) termel, az elmúlt fél év során már nem tudott a növekedés motorja lenni. Keresleti oldalon kedvező fejlemény, hogy az állótőke-felhalmozás az elmúlt négy negyedév során folyamatosan pozitívan járult hozzá a növekedéshez (ebben fontos szerepet játszott az állami tőkeráfordítások emelkedése is, azonban az új módosított költségvetés alacsonyabb összegeket szán beruházásokra a deficitcél teljesítése érdekében), ezentúl a háztartások fogyasztási kiadásai is növekedtek.” A pozitív alapok ellenére így az első fél év a várakozások alatt alakult, az év elején a kegyetlen tél, a hó miatti bénultság, a hatalmas fűtésszámlák terhelték a gazdaságot. Később a szárazság, a mezőgazdaság rossz éve alakította kedvezőtlenül a számításokat. A helyzet összetettségét jelzi, hogy Románia a 2008-as szinthez képest még most is az egyik legmagasabb növekedést mondhatja magáénak a régióban, azonban abszolút értékben az export értéke továbbra is rendkívül alacsony olyan kisebb lakosságú országokhoz képest, mint Csehország, Magyarország vagy Szlovákia. Ami a behozatalt illeti, a 2008-as szinthez viszonyítva a romániai import mutatta a legnagyobb visszaesést a régióban, de ez egyrészt törvényszerű az export csökkenését tekintve, másrészt mivel Romániában az átlagnál jóval magasabb volt a kereskedelmi és ezen keresztül a folyó fizetési mérleg hiánya, a makrogazdasági egyensúly fenntartása érdekében jelentős korrekcióra volt szükség. A kereskedelmi kapcsolatokat illetően az adatok alapján megfigyelhető, hogy az adósságválság által nagyobb mértékben sújtott országok (Olaszország, Spanyolország) esetében csökkent lényegesen a román export volumene, miközben a krízissel szemben ellenállóbb államoknál (Németország) a kivitel továbbra is növekszik. Az infláció mértéke az elmúlt néhány hónap során jelentősen emelkedett. Ez Diósi szerint több okra is visszavezethető, például az élelmiszer-ipari termékeknél tapasztalt árnövekedésre.
A politikai bizonytalanság hatása
Az OTP Románia vezérigazgatója elmondta, a külső tényezők mellett a politikai bizonytalanság is rányomta bélyegét a román gazdaságra, hiszen az önkormányzati és parlamenti választások évében megannyi gazdasági döntést elhalasztottak. A monetáris politika területén a bankközi tranzakciókat is befolyásolta, hogy augusztus elejétől – feltehetően a lej árfolyamának védelmében – a Nemzeti Bank korlátozta a repo-ügyletek során a bankok számára nyújtott források volumenét, ennek következtében mind a bankközi kamatlábak, mind pedig az állampapírhozamok növekedésnek indultak. A politikai viharok elcsendesedését követően a jegybank eltörölte a korlátozást, újból a korábban megszokott mennyiségű forrást biztosítja a bankok számára. A lej alapú hitelek volumene továbbra is növekszik, elsősorban a vállalatoknak nyújtott kölcsönöknek köszönhetően, a magánszemélyeknél enyhe csökkenés figyelhető meg. Ami a költségvetés megvalósításait illeti, Diósi közölte: a hiány mértéke augusztus végén 1,2 százalék volt, a bevételek az év első nyolc hónapjában éves alapon 8 százalékkal emelkedtek (125,6 milliárd lejre), a kiadások ez idő alatt jóval alacsonyabb mértékben, 2,7 százalékkal (132,8 milliárdra). Diósi László előadásában a hazai üzletvitel gördülékenysége kapcsán is elemezte Románia helyzetét.
Román–magyar kapcsolatok
Vass Csaba előadásában Románia és Magyarország gazdasági viszonyrendszerét helyezte el a térségben. A Kárpáti Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodájának vezetője ismertette a két ország közötti kapcsolatok tavalyi számait. Eszerint Magyarország a valamivel több, mint 2,5 milliárd euróval Románia ötödik exportpartnere volt 2011-ben, Németország, Olaszország, Franciaország és Törökország után, a magyar kivitel tekintetében pedig több mint 4,8 milliárd eurós exporttal Románia a második helyen szerepel (Németország után). A behozatal vonatkozásában a román import 8,7 százaléka (közel 4,8 milliárd euró) származik Magyarországról, míg az anyaország ennek mintegy felét, 2,33 milliárdos importot könyvelt el Romániából (behozatala 3,9 százalékát). A külkereskedelmi mérleg tehát egyértelműen Magyarországnak kedvez, az egyenleg növekvőben, tavaly több mint 2,2 milliárd euróra volt tehető.
A befektetések vonatkozásában az idei év közepén az összberuházások alig több mint 2 százalékával Magyarország a 14. helyen áll a jegyzett tőkénél, a tizenegy és fél ezer magyar tőkével (is) működő vállalatszám viszont azt mutatja, hogy általában kisebb beruházások érkeznek hozzánk (ebben a tekintetben Magyarország az előkelő harmadik helyen áll az országok „versenyében”). Területi elosztásban mind a befektetett tőkét, mind a cégek számát tekintve Székelyföld vezet. Érdekes megfigyelni, hogy a befektetett tőke szerint második helyen Bukarest és vonzásköre áll, míg a határ menti megyékbe, ahol a magyar cégek harmada telepedett meg, a tőkearány jóval alacsonyabb (csupán 5 százalék).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 4.
Siralmas a romániai oktatás
Egy nemzetközi felmérés, a PISA szerint Románia oktatási színvonala valamivel jobb ugyan, mint az albánoké, de sereghajtók vagyunk az Unióban, még Bulgária is megelőzött minket. A témáról PAPP Z. ATTILA oktatáskutatóval, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával Kustán Magyari Attila beszélgetett.
- A PISA-mérések az ezredforduló óta közel hetven országot vizsgálnak, 470 ezer 15 éves diák bevonásával. Hogyan működik egy ilyen kutatás?
- Alapvetően kompetenciákat mér, tehát nem a lexikális tudásra figyel, hanem azokra a készségekre, amelyeket életszerű helyzetek során alkalmazniuk kell. Vizsgálják a szövegértést, a matematikai és a természettudományos képességeket, ugyanakkor minden évben egy plusz felkészültséget, mint például a digitális területen való tájékozódás képessége. Egyéb nemzetközi vizsgálatokat is készítenek, létezik olyan, amelyik kizárólag a matematikai képességeket vizsgálja, vagy éppen a lexikális tudást. Készítettünk egy összevetést, amely ez utóbbit és a PISA-t hasonlítja össze, és azt lehetett látni, hogy azok az országok, amelyek gyengén teljesítettek a kompetenciavizsgálatokban, jobbak voltak az ismeretanyag terén.
- Románia évek óta rossz eredményeket mutat fel, mondhatni stabilan tartja a pozícióját.
- Ez így van, ráadásul a 2003-as vizsgálatban nem is vett részt, szakmai körökben elhangzó elképzelések szerint azért, mert az első felmérésen – diplomatikusan szólva – nem mindig tartották be a szabályokat. Egyébként az imént említett összefüggés, miszerint a gyengébb kompetenciát felmutató országokban a lexikális tudás nagyobb, Romániára nem érvényes: az ország ezen a téren is gyengén szerepel. Az évek során egy picit javultak a román eredmények, de mivel nagyon sok más ország is megerősödött ezen a téren, az ország megtartotta ezt a nem igazán megtisztelő helyezését.
- Hogyan oszlanak meg az eredmények; földrajzi szempontból vizsgálható egy tendencia?
- Létezik egy kelet–nyugat és egy észak–dél jellegű tagozódás, a nyugatiak és talán az északiak jobban teljesítenek. Németország jobb, mint Franciaország vagy a portugálok, spanyolok, görögök. Azt szoktam mondani, nem az a gond, hogy milyenek a PISA-eredmények, hanem hogy nem szoktak velük foglalkozni: a 2000-ben készített felmérések például sokkolták Németországot, ami berobbantotta azt az oktatáspolitikai gondolkodást, amivel végül felküzdötték magukat a listán. Egyébként Finnország mindig az éllovas szokott lenni, Európában az első helyen áll, világszinten is csak Hongkong előzte meg picit legutóbb. Magyarország hozza a középszintet, a 2009-es, legutóbbi felmérésen a szövegértési index nőtt, és azt tudni kell, hogy emögött komoly munka zajlik. Mint mondtam, az eredményekkel foglalkozni kell, Magyarországon pedig 2001 óta minden évben országos kompetenciaméréseket szerveznek.
- Hogyan függ össze egy ország gazdasági mutatóival az oktatás színvonala?
- Léteznek adatok, amelyek azt mutatják ki, hogy egy adott ország GDP-jének hány százalékát költötték oktatásra, de azt kell mondanom, hogy itt nem érzékelhető feltétlen összefüggés. Hogy egy példát mondjak, az Amerikai Egyesült Államokban visszatérő gondot okoznak a rossz PISA-eredmények – amelyek, félreértés ne történjen, jobbak a román méréseknél –, de közel sem érik el azt a szintet, amit az oktatásba fektetett pénzmennyiséggel elérhetnének.
- Arra is van lehetőség, hogy a PISA eredményeiből kihámozzuk a kisebbségben élő magyarság teljesítményét. Mit tapasztaltak?
- A felmérések során értelemszerűen rákérdeznek az oktatás nyelvére, és az otthon beszéltre, így el lehet különíteni a különböző kisebbségek eredményeit. Ezzel a módszerrel négy külön csoportot határozhatunk meg: az első, amelyik az iskolában és otthon is az állam hivatalos nyelvét beszéli, a második – ez meglehetősen ritka –, amelyik otthon az állam nyelvén beszél, de az iskolában nem, a harmadik, aki otthon magyarul beszél, viszont nem az anyanyelvén tanul, végül az, aki a családban és az oktatási intézményben is a magyar nyelvet használja. A magyar kisebbséget Szlovákiában, Romániában és Szerbiában láttuk érdemesnek megvizsgálni, a többi országban már kevés magyarral számoltunk. Ukrajnára ugyan kíváncsiak lettünk volna, de ők nem vesznek részt ebben a felmérésben. Az eredményekre térve elmondható, hogy általában jobban teljesítettek az anyanyelvű oktatásban résztvevők, és a magyarok kedvezőbb eredményeket értek el a többségi társadalomnál. Ez a két nagy trend Szerbiára és Romániára érvényes, 2006-ban még Szlovákiában is így állt a helyzet, ott azonban később megfordult.
Egy nemzetközi felmérés, a PISA szerint Románia oktatási színvonala valamivel jobb ugyan, mint az albánoké, de sereghajtók vagyunk az Unióban, még Bulgária is megelőzött minket. A témáról PAPP Z. ATTILA oktatáskutatóval, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával Kustán Magyari Attila beszélgetett.
- A PISA-mérések az ezredforduló óta közel hetven országot vizsgálnak, 470 ezer 15 éves diák bevonásával. Hogyan működik egy ilyen kutatás?
- Alapvetően kompetenciákat mér, tehát nem a lexikális tudásra figyel, hanem azokra a készségekre, amelyeket életszerű helyzetek során alkalmazniuk kell. Vizsgálják a szövegértést, a matematikai és a természettudományos képességeket, ugyanakkor minden évben egy plusz felkészültséget, mint például a digitális területen való tájékozódás képessége. Egyéb nemzetközi vizsgálatokat is készítenek, létezik olyan, amelyik kizárólag a matematikai képességeket vizsgálja, vagy éppen a lexikális tudást. Készítettünk egy összevetést, amely ez utóbbit és a PISA-t hasonlítja össze, és azt lehetett látni, hogy azok az országok, amelyek gyengén teljesítettek a kompetenciavizsgálatokban, jobbak voltak az ismeretanyag terén.
- Románia évek óta rossz eredményeket mutat fel, mondhatni stabilan tartja a pozícióját.
- Ez így van, ráadásul a 2003-as vizsgálatban nem is vett részt, szakmai körökben elhangzó elképzelések szerint azért, mert az első felmérésen – diplomatikusan szólva – nem mindig tartották be a szabályokat. Egyébként az imént említett összefüggés, miszerint a gyengébb kompetenciát felmutató országokban a lexikális tudás nagyobb, Romániára nem érvényes: az ország ezen a téren is gyengén szerepel. Az évek során egy picit javultak a román eredmények, de mivel nagyon sok más ország is megerősödött ezen a téren, az ország megtartotta ezt a nem igazán megtisztelő helyezését.
- Hogyan oszlanak meg az eredmények; földrajzi szempontból vizsgálható egy tendencia?
- Létezik egy kelet–nyugat és egy észak–dél jellegű tagozódás, a nyugatiak és talán az északiak jobban teljesítenek. Németország jobb, mint Franciaország vagy a portugálok, spanyolok, görögök. Azt szoktam mondani, nem az a gond, hogy milyenek a PISA-eredmények, hanem hogy nem szoktak velük foglalkozni: a 2000-ben készített felmérések például sokkolták Németországot, ami berobbantotta azt az oktatáspolitikai gondolkodást, amivel végül felküzdötték magukat a listán. Egyébként Finnország mindig az éllovas szokott lenni, Európában az első helyen áll, világszinten is csak Hongkong előzte meg picit legutóbb. Magyarország hozza a középszintet, a 2009-es, legutóbbi felmérésen a szövegértési index nőtt, és azt tudni kell, hogy emögött komoly munka zajlik. Mint mondtam, az eredményekkel foglalkozni kell, Magyarországon pedig 2001 óta minden évben országos kompetenciaméréseket szerveznek.
- Hogyan függ össze egy ország gazdasági mutatóival az oktatás színvonala?
- Léteznek adatok, amelyek azt mutatják ki, hogy egy adott ország GDP-jének hány százalékát költötték oktatásra, de azt kell mondanom, hogy itt nem érzékelhető feltétlen összefüggés. Hogy egy példát mondjak, az Amerikai Egyesült Államokban visszatérő gondot okoznak a rossz PISA-eredmények – amelyek, félreértés ne történjen, jobbak a román méréseknél –, de közel sem érik el azt a szintet, amit az oktatásba fektetett pénzmennyiséggel elérhetnének.
- Arra is van lehetőség, hogy a PISA eredményeiből kihámozzuk a kisebbségben élő magyarság teljesítményét. Mit tapasztaltak?
- A felmérések során értelemszerűen rákérdeznek az oktatás nyelvére, és az otthon beszéltre, így el lehet különíteni a különböző kisebbségek eredményeit. Ezzel a módszerrel négy külön csoportot határozhatunk meg: az első, amelyik az iskolában és otthon is az állam hivatalos nyelvét beszéli, a második – ez meglehetősen ritka –, amelyik otthon az állam nyelvén beszél, de az iskolában nem, a harmadik, aki otthon magyarul beszél, viszont nem az anyanyelvén tanul, végül az, aki a családban és az oktatási intézményben is a magyar nyelvet használja. A magyar kisebbséget Szlovákiában, Romániában és Szerbiában láttuk érdemesnek megvizsgálni, a többi országban már kevés magyarral számoltunk. Ukrajnára ugyan kíváncsiak lettünk volna, de ők nem vesznek részt ebben a felmérésben. Az eredményekre térve elmondható, hogy általában jobban teljesítettek az anyanyelvű oktatásban résztvevők, és a magyarok kedvezőbb eredményeket értek el a többségi társadalomnál. Ez a két nagy trend Szerbiára és Romániára érvényes, 2006-ban még Szlovákiában is így állt a helyzet, ott azonban később megfordult.
2012. október 6.
„A harmadik út: az erkölcsös politizálás”
Beszélgetőkönyv Tokay Györggyel
Nagyon jó ügyvéd volt, igazán ismert politikai pályafutása nyomán lett. Gondolom, azt sajnálja, hogy 1989 nem húsz évvel korábban következett be” – indította a csütörtök délutáni, a Csiky főgimnázium dísztermében tartott könyvbemutatót Király András volt parlamenti képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök, jelenlegi oktatásügyi államtitkár.
A termet megtöltő hallgatóság akkor még nem tudhatta, hogy a terem első soraiban milyen előkelőségek társaságában vehet részt Irházi János Jó bolondok ügyvédje c. beszélgetőkönyvének bemutatásán. Aztán maga Tokay György mondta el: örül annak, hogy a bemutatón jelen vannak barátai – köztük románok, akik nem is értenek magyarul, s akikhez románul is szólt –, de mindenekelőtt volt harcostársai, Borbély László, Márton Árpád, Székely Ervin, Derzsi Ákos, Erdélyi István, Faragó Péter, Hosszú Zoltán mai vagy egykori RMDSZ-es parlamenti képviselők, szenátorok. Hogy messziről is eljöttek a bemutatóra, önmagában sokat mond arról a tiszteletről és megbecsülésről, amelyet az immár nyugdíjas, sajnos megrokkant egészségű „Apu bácsi” (a parlamentben így becézték, bölcsessége miatt, a nála idősebb képviselők is), Tokay György az 1989-es fordulat utáni politikai pályafutása során kivívott magának.
Székely Ervin, akit az idősebbek kiváló publicistaként ismerhetnek, felszólalásában elmesélte: valamikor, a ’89 előtti időkben az a mondás járta, hogy a romániai magyar értelmiség előtt két lehetséges út áll: az alkoholizmus vagy a halál. „Tokay megmutatta, hogy van harmadik út: az erkölcsös politizálás”, és az erkölccsel, a becsülettel szembesítette az embereket. Szeretet és tisztelet áradt más képviselőtársai felszólalásaiból is: Márton Árpád, például, a felesége részéről jövő üzenetet és ölelést adott át „az utolsó mohikánnak, az utolsó úriembernek a román politikában”. Borbély László volt miniszter azt mondta róla: „szuverén államalkotó volt az RMDSZ-en belül”, akit Katona Ádám, akit nemigen lehet az RMDSZ iránti barátsággal vádolni, „tiszteletbeli székelynek” nevezett a Har-Kov néven elhíresült ügyben való felszólalása miatt. „Tokay Gyurira mi felnéztünk – mondta –, s amikor (a parlamentben) senki nem mert kimenni a mikrofon elé, ő kiállt, megszólalt ékes román nyelven, ránézett a teremre és… mindenki elhallgatott. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment. Szeretném, ha visszajönne és elmondaná: vigyázzunk egymásra. És azt, hogy csak a románokkal együtt lehet megvalósítani azt, amit akarunk.”
Bevallom, elfogult vagyok Tokay Györggyel szemben. Jó negyven éve ismerem, az egykori magyar újságnál kollégák, reményeim szerint barátok is voltunk, Kolozsvárott, a Jókai 15-ben, szülőházában együtt szilvesztereztünk anno, aradi tömbházlakásának szobáit együtt tapétáztuk, több barátjával közösen, nem felejtem el, amikor – már ügyvéd korában – hozzá rohantam egy visszautasított szekusbeszervezési-kísérlet kapcsán, s egy pohár vodka mellett nemes egyszerűséggel azt mondta: „megcsókolhatják a s…t”; láttam megromlott egészséggel éhségsztrájkolni az aradi Városháza előtt az aradi magyar líceumért. Számtalanszor megcsodáltam borotvaéles eszét, ragyogó humorát (ami a könyvben is lépten-nyomon kiütközik), nem felejtem el, hogy valamikor 2004 előtt, amikor végleg megfeneklettnek látszott az ügy, határozottan kijelentette – az újságban is megjelent –: a Szabadság-szobor állni fog. És lám, mint annyi másban, igaza lett.
A mintegy 160 oldalas, a nagyváradi Riport Kiadónál megjelent interjúkötet hű (bár nem teljes) képet nyújt egy kivételes, 1989 utáni romániai magyar politikus életútjáról. De valójában sokkal többről, az 1989 utáni hazai politikai életről, szereplőiről, súlyos problémáiról és kulisszatikairól a volt parlamenti képviselő, RMDSZ-frakcióvezető, kisebbségügyi miniszter, balti-országokbeli nagykövet visszaemlékezéseiből. Olyan olvasmány ez, amelyet minden, a közélet iránt érdeklődő számára a legmelegebben ajánlhatunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Beszélgetőkönyv Tokay Györggyel
Nagyon jó ügyvéd volt, igazán ismert politikai pályafutása nyomán lett. Gondolom, azt sajnálja, hogy 1989 nem húsz évvel korábban következett be” – indította a csütörtök délutáni, a Csiky főgimnázium dísztermében tartott könyvbemutatót Király András volt parlamenti képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök, jelenlegi oktatásügyi államtitkár.
A termet megtöltő hallgatóság akkor még nem tudhatta, hogy a terem első soraiban milyen előkelőségek társaságában vehet részt Irházi János Jó bolondok ügyvédje c. beszélgetőkönyvének bemutatásán. Aztán maga Tokay György mondta el: örül annak, hogy a bemutatón jelen vannak barátai – köztük románok, akik nem is értenek magyarul, s akikhez románul is szólt –, de mindenekelőtt volt harcostársai, Borbély László, Márton Árpád, Székely Ervin, Derzsi Ákos, Erdélyi István, Faragó Péter, Hosszú Zoltán mai vagy egykori RMDSZ-es parlamenti képviselők, szenátorok. Hogy messziről is eljöttek a bemutatóra, önmagában sokat mond arról a tiszteletről és megbecsülésről, amelyet az immár nyugdíjas, sajnos megrokkant egészségű „Apu bácsi” (a parlamentben így becézték, bölcsessége miatt, a nála idősebb képviselők is), Tokay György az 1989-es fordulat utáni politikai pályafutása során kivívott magának.
Székely Ervin, akit az idősebbek kiváló publicistaként ismerhetnek, felszólalásában elmesélte: valamikor, a ’89 előtti időkben az a mondás járta, hogy a romániai magyar értelmiség előtt két lehetséges út áll: az alkoholizmus vagy a halál. „Tokay megmutatta, hogy van harmadik út: az erkölcsös politizálás”, és az erkölccsel, a becsülettel szembesítette az embereket. Szeretet és tisztelet áradt más képviselőtársai felszólalásaiból is: Márton Árpád, például, a felesége részéről jövő üzenetet és ölelést adott át „az utolsó mohikánnak, az utolsó úriembernek a román politikában”. Borbély László volt miniszter azt mondta róla: „szuverén államalkotó volt az RMDSZ-en belül”, akit Katona Ádám, akit nemigen lehet az RMDSZ iránti barátsággal vádolni, „tiszteletbeli székelynek” nevezett a Har-Kov néven elhíresült ügyben való felszólalása miatt. „Tokay Gyurira mi felnéztünk – mondta –, s amikor (a parlamentben) senki nem mert kimenni a mikrofon elé, ő kiállt, megszólalt ékes román nyelven, ránézett a teremre és… mindenki elhallgatott. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment. Szeretném, ha visszajönne és elmondaná: vigyázzunk egymásra. És azt, hogy csak a románokkal együtt lehet megvalósítani azt, amit akarunk.”
Bevallom, elfogult vagyok Tokay Györggyel szemben. Jó negyven éve ismerem, az egykori magyar újságnál kollégák, reményeim szerint barátok is voltunk, Kolozsvárott, a Jókai 15-ben, szülőházában együtt szilvesztereztünk anno, aradi tömbházlakásának szobáit együtt tapétáztuk, több barátjával közösen, nem felejtem el, amikor – már ügyvéd korában – hozzá rohantam egy visszautasított szekusbeszervezési-kísérlet kapcsán, s egy pohár vodka mellett nemes egyszerűséggel azt mondta: „megcsókolhatják a s…t”; láttam megromlott egészséggel éhségsztrájkolni az aradi Városháza előtt az aradi magyar líceumért. Számtalanszor megcsodáltam borotvaéles eszét, ragyogó humorát (ami a könyvben is lépten-nyomon kiütközik), nem felejtem el, hogy valamikor 2004 előtt, amikor végleg megfeneklettnek látszott az ügy, határozottan kijelentette – az újságban is megjelent –: a Szabadság-szobor állni fog. És lám, mint annyi másban, igaza lett.
A mintegy 160 oldalas, a nagyváradi Riport Kiadónál megjelent interjúkötet hű (bár nem teljes) képet nyújt egy kivételes, 1989 utáni romániai magyar politikus életútjáról. De valójában sokkal többről, az 1989 utáni hazai politikai életről, szereplőiről, súlyos problémáiról és kulisszatikairól a volt parlamenti képviselő, RMDSZ-frakcióvezető, kisebbségügyi miniszter, balti-országokbeli nagykövet visszaemlékezéseiből. Olyan olvasmány ez, amelyet minden, a közélet iránt érdeklődő számára a legmelegebben ajánlhatunk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 6.
Tisztújítás a református egyházban
Az Erdélyi Református Egyházkerület törvényei szerint hatévenként tartják az egyházmegyei tisztújító közgyűléseket. Az évek teltével új lelkészek nőnek fel az egyre nagyobb elvárások szintjére, s a tisztújítással együtt jár a nemzedékváltás is. Kovászna megyében három református egyházmegye működik: a sepsi, a kézdi-orbai és az erdővidéki.
– A fellebbezésekre előírt tizenöt nap letelt, az egyházkerületi igazgatótanács ülése is véget ért. Milyen hírrel szolgálhatunk olvasóinknak? – kérdeztük nt. Kató Béla egyházkerületi főjegyzőt. – A Sepsi Egyházmegyében lezajlott tisztújítás eredményeként Incze Zsolt György sepsiszentgyörgy-szemerjai lelkipásztort mint egyházmegyei esperest, Mátyás István angyalosi lelkipásztort mint főjegyzőt bízta meg a közgyűlés az egyházmegye vezetésével. Világi (presbiteri) főgondnoknak Dálnoki Lajost, gondnoknak pedig Fodor Imrét választották meg. A másik két egyházmegyében nem sikerült betölteni az üresen maradt esperesi tisztségeket, amit az elkövetkező időszakban pótolni fognak, de az egyházmegyék zökkenőmentesen működnek majd. Dálnoki Lajos, a Sepsi Egyházmegye új főgondnoka kérdésünkre elmondta: – Az egyházmegye gondnoka voltam, s a szeptemberben lezajlott közgyűlés fölös többséggel választott meg főgondnoknak. Véleményem szerint az egyházmegyei tanács régi vezetősége a legmesszebbmenően tiszteletben tartotta ez alkalommal is az igazságosság elvét, és mindenben az egyházi szabályok és előírások szerint zajlottak a közgyűlés munkálatai. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hat esztendőben a hívek legmagasabb elvárásainak szintjén végzi majd nemes munkáját az egyházmegye új tanácsa. Incze Zsolt lelkipásztor október elsejétől lelkipásztori feladatai mellett sepsi esperesként is teljes gőzzel és fiatalos erővel kezdte meg szolgálatát. – Véleményem szerint a tisztújítás eredményeként egy olyan közösség, olyan csapat került az egyházmegye élére, amely feladatainak maradéktalanul eleget tesz, s tagjai már a generációs váltás miatt is kissé másként gondolkodnak majd. Alapvető dolgunk lesz, hogy kiépítsünk egy jó lelkészi közösséget, jobban meg kell ismernünk egymás gondjait-bajait, egymás gyülekezeteit, fel kell építeni mindazt, ami az elmúlt időszakban nem működött az elvárások szintjén. Be fogjuk vezetni a havonkénti rendszeres találkozókat, hogy jobban megismerjük egymást, egyszóval ki kell építeni a mi kis belső lelki életünket. Főjegyző szolgatársam azt a gondolatát osztotta meg velem, hogy kéthavonta figyeljünk külön egy-egy gyülekezetre, életére, jövőképére, elképzeléseire, lelkiállapotára, mert ha megismerjük egymás örömét és bánatát is, könnyebben tudunk baráti kezet nyújtani. Valósuljon meg a tökéletes közösségépítés, legyen működő a kapcsolatteremtés, mert ha nem tudunk egymásról, nem vagyunk jó kollégák sem. Nem lehet most, a tisztújítás után világrengető dolgokra gondolni, hogy no most aztán megújul az egyház, zsúfolásig telnek majd templomaink, nem: magunkat kell először építeni az elvárások szintjén, közösségeinket és természetesen egyházmegyénket.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Erdélyi Református Egyházkerület törvényei szerint hatévenként tartják az egyházmegyei tisztújító közgyűléseket. Az évek teltével új lelkészek nőnek fel az egyre nagyobb elvárások szintjére, s a tisztújítással együtt jár a nemzedékváltás is. Kovászna megyében három református egyházmegye működik: a sepsi, a kézdi-orbai és az erdővidéki.
– A fellebbezésekre előírt tizenöt nap letelt, az egyházkerületi igazgatótanács ülése is véget ért. Milyen hírrel szolgálhatunk olvasóinknak? – kérdeztük nt. Kató Béla egyházkerületi főjegyzőt. – A Sepsi Egyházmegyében lezajlott tisztújítás eredményeként Incze Zsolt György sepsiszentgyörgy-szemerjai lelkipásztort mint egyházmegyei esperest, Mátyás István angyalosi lelkipásztort mint főjegyzőt bízta meg a közgyűlés az egyházmegye vezetésével. Világi (presbiteri) főgondnoknak Dálnoki Lajost, gondnoknak pedig Fodor Imrét választották meg. A másik két egyházmegyében nem sikerült betölteni az üresen maradt esperesi tisztségeket, amit az elkövetkező időszakban pótolni fognak, de az egyházmegyék zökkenőmentesen működnek majd. Dálnoki Lajos, a Sepsi Egyházmegye új főgondnoka kérdésünkre elmondta: – Az egyházmegye gondnoka voltam, s a szeptemberben lezajlott közgyűlés fölös többséggel választott meg főgondnoknak. Véleményem szerint az egyházmegyei tanács régi vezetősége a legmesszebbmenően tiszteletben tartotta ez alkalommal is az igazságosság elvét, és mindenben az egyházi szabályok és előírások szerint zajlottak a közgyűlés munkálatai. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hat esztendőben a hívek legmagasabb elvárásainak szintjén végzi majd nemes munkáját az egyházmegye új tanácsa. Incze Zsolt lelkipásztor október elsejétől lelkipásztori feladatai mellett sepsi esperesként is teljes gőzzel és fiatalos erővel kezdte meg szolgálatát. – Véleményem szerint a tisztújítás eredményeként egy olyan közösség, olyan csapat került az egyházmegye élére, amely feladatainak maradéktalanul eleget tesz, s tagjai már a generációs váltás miatt is kissé másként gondolkodnak majd. Alapvető dolgunk lesz, hogy kiépítsünk egy jó lelkészi közösséget, jobban meg kell ismernünk egymás gondjait-bajait, egymás gyülekezeteit, fel kell építeni mindazt, ami az elmúlt időszakban nem működött az elvárások szintjén. Be fogjuk vezetni a havonkénti rendszeres találkozókat, hogy jobban megismerjük egymást, egyszóval ki kell építeni a mi kis belső lelki életünket. Főjegyző szolgatársam azt a gondolatát osztotta meg velem, hogy kéthavonta figyeljünk külön egy-egy gyülekezetre, életére, jövőképére, elképzeléseire, lelkiállapotára, mert ha megismerjük egymás örömét és bánatát is, könnyebben tudunk baráti kezet nyújtani. Valósuljon meg a tökéletes közösségépítés, legyen működő a kapcsolatteremtés, mert ha nem tudunk egymásról, nem vagyunk jó kollégák sem. Nem lehet most, a tisztújítás után világrengető dolgokra gondolni, hogy no most aztán megújul az egyház, zsúfolásig telnek majd templomaink, nem: magunkat kell először építeni az elvárások szintjén, közösségeinket és természetesen egyházmegyénket.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 8.
Energiafüggetlen lehet Románia
Az OMV-Petrom szerint az ország hosszú időre függetlenítheti magát az orosz importgáztól a Fekete-tengerben nemrég feltárt földgázkészletnek köszönhetően. Egyelőre nem tudni, miként befolyásolhatja a jelentős tartalék a földgáz lakossági fogyasztói árát.
„A Fekete-tenger mélyén végzett kutatófúrás az OMV Petrom és az Exxon Mobil Exploration and Production Románia közös projektje, amely a kormánnyal kötött koncessziós szerződés nyomán valósult meg. A kitermeléssel kapcsolatban az lesz az elsődleges kérdés, hogy a két vállalat milyen megállapodást köt az állami illetékesekkel” – mutatott rá lapunknak Borbély.
Mariana Gheorghe ugyanakkor a Pro TV műsorában úgy nyilatkozott, a földgázkészletnek köszönhetően mindenképpen csökken majd a lakossági gáz ára. Az OMV Petrom vezérigazgatója hozzátette, további elemzésekre és fúrásokra lesz szükség, hogy pontosabb adatokat szerezhessenek a kontinentális talapzaton fellelt energiatartalékról, így az amerikai Exxon Mobil romániai kirendeltsége a következő két évre 1,23 milliárd dolláros beruházást tervez. Az illetékesek 3-4 éven belül dönthetnek arról, hogy érdemes-e megkezdeni a tulajdonképpeni kitermelést a térségben.
Mariana Gheorghe azt is elmondta, ha a beruházás kifizetődőnek bizonyul, és megkezdik a tartalék feltárását, Románia néhány éven belül energiafüggetlenné válhat, a hazai földgázmennyiség ugyanis teljes mértékben helyettesítheti a jelenleg Oroszországból importált energiaforrást. „Jelenleg a szükséges földgázmennyiség 70 százaléka belföldről származik, és mindössze 30 százaléka import. Ne felejtsük el, hogy a következő években más szempontból is változásokra számíthatunk: az elsődleges energiaforrások több mint 50 százaléka hazai előállítású lesz” – emlékeztetett a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, a kitermelés megkezdéséhez több milliárd eurós beruházásra lesz szükség, a projekt azonban nemcsak az államkassza bővítéséhez, hanem új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárul. Jelenleg Románia legfontosabb földgáztermelő vállalatai az állami tulajdonban lévő medgyesi Romgaz és az osztrák OMV-csoporthoz tartozó OMV Petrom, amelyek összesen mintegy 11 milliárd köbméternyi energiaforrást állítanak elő évente; a két cég a hazai földgázszükséglet kétharmadát fedezi, a többit Oroszországból importálják.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hatására szeptember közepétől a lakosság számára 5 százalékkal, az ipari fogyasztók számára pedig 10 százalékkal emelkedett a földgáz ára, holott az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) júniusban közzétett tervezetében még nem szerepelt áremelés, mindössze jövőre, amikor 2014-hez hasonlóan tíz, míg 2015–2018 között évente 12 százalékkal növekszik a fogyasztói gázár. Noha Traian Băsescu államfő az év elején azt mondta, Bukarest – a hazai vásárlóerő és a gazdaság állapota miatt – megpróbálja elhalasztani energiapiaca liberalizálását, az immár gyakorlatilag meghiúsult, az EU ugyanis 2017-re egységesítené az árakat a tagállamokban.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
Az OMV-Petrom szerint az ország hosszú időre függetlenítheti magát az orosz importgáztól a Fekete-tengerben nemrég feltárt földgázkészletnek köszönhetően. Egyelőre nem tudni, miként befolyásolhatja a jelentős tartalék a földgáz lakossági fogyasztói árát.
„A Fekete-tenger mélyén végzett kutatófúrás az OMV Petrom és az Exxon Mobil Exploration and Production Románia közös projektje, amely a kormánnyal kötött koncessziós szerződés nyomán valósult meg. A kitermeléssel kapcsolatban az lesz az elsődleges kérdés, hogy a két vállalat milyen megállapodást köt az állami illetékesekkel” – mutatott rá lapunknak Borbély.
Mariana Gheorghe ugyanakkor a Pro TV műsorában úgy nyilatkozott, a földgázkészletnek köszönhetően mindenképpen csökken majd a lakossági gáz ára. Az OMV Petrom vezérigazgatója hozzátette, további elemzésekre és fúrásokra lesz szükség, hogy pontosabb adatokat szerezhessenek a kontinentális talapzaton fellelt energiatartalékról, így az amerikai Exxon Mobil romániai kirendeltsége a következő két évre 1,23 milliárd dolláros beruházást tervez. Az illetékesek 3-4 éven belül dönthetnek arról, hogy érdemes-e megkezdeni a tulajdonképpeni kitermelést a térségben.
Mariana Gheorghe azt is elmondta, ha a beruházás kifizetődőnek bizonyul, és megkezdik a tartalék feltárását, Románia néhány éven belül energiafüggetlenné válhat, a hazai földgázmennyiség ugyanis teljes mértékben helyettesítheti a jelenleg Oroszországból importált energiaforrást. „Jelenleg a szükséges földgázmennyiség 70 százaléka belföldről származik, és mindössze 30 százaléka import. Ne felejtsük el, hogy a következő években más szempontból is változásokra számíthatunk: az elsődleges energiaforrások több mint 50 százaléka hazai előállítású lesz” – emlékeztetett a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, a kitermelés megkezdéséhez több milliárd eurós beruházásra lesz szükség, a projekt azonban nemcsak az államkassza bővítéséhez, hanem új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárul. Jelenleg Románia legfontosabb földgáztermelő vállalatai az állami tulajdonban lévő medgyesi Romgaz és az osztrák OMV-csoporthoz tartozó OMV Petrom, amelyek összesen mintegy 11 milliárd köbméternyi energiaforrást állítanak elő évente; a két cég a hazai földgázszükséglet kétharmadát fedezi, a többit Oroszországból importálják.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hatására szeptember közepétől a lakosság számára 5 százalékkal, az ipari fogyasztók számára pedig 10 százalékkal emelkedett a földgáz ára, holott az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) júniusban közzétett tervezetében még nem szerepelt áremelés, mindössze jövőre, amikor 2014-hez hasonlóan tíz, míg 2015–2018 között évente 12 százalékkal növekszik a fogyasztói gázár. Noha Traian Băsescu államfő az év elején azt mondta, Bukarest – a hazai vásárlóerő és a gazdaság állapota miatt – megpróbálja elhalasztani energiapiaca liberalizálását, az immár gyakorlatilag meghiúsult, az EU ugyanis 2017-re egységesítené az árakat a tagállamokban.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 8.
Kezes hiénák
Valami nagy sunyiság készülődik: az utóbbi időben egyre gyakoribbak a régi értékek, a hajdani európai hírű építmények málladozó homlokzatairól készített, ügyesen vágott felvételekkel aláfestett, sopánkodó tévériportok.
A birtokos ragok folytonos idézőjelezését elkerülendő máris pontosítok: a halmozott felsőfok erdélyi nemesi kastélyokra vonatkozik, innen a nyelvtörő beszéd is, hiszen a Bethlen és Rákóczy neveket még csak-csak kiejtik valahogy, de van, ami már gondot okoz. És hogy mi ebben a sunyiság?
A filmecskéket kísérő szöveg valahogy – félelmetesen?! – ugyanaz: a ki tudja hol élő jogos tulajdonosok visszakérték értékeiket, annak rendje és módja szerint vissza is kapták, vagyis az állam levette a kezét róluk, most viszont magukra hagyottan omladoznak, s a jó pénzért bámészkodni óhajtó turisták még a belépőjegy árát sincs akinek kifizethetnék, ha csak nem ragasztják oda a „Belépni tilos! Magántulajdon!” tábla sarkába-hátuljára, ahogy a mulató kedvű nábob nyálazza a bankót a prímás homlokára.
Na itt a sunyiság: csak arról beszélnek, hogy a visszaszolgáltatással az állam levette az említett épületekről a kezét, arról egyetlen szó sincs, hogy amikor viszont rátette, akkor még az is előfordult, hogy egy tollvonásra sem volt szükség, megtette azt egy köpettel nedvesített tintaceruza is. A nép nevében... szólt a verdiktum, s ha még ott találtak valakit a „kezeskedő” hiénák a családból, az készséggel ellenjegyezte a nevezetes okiratot, örvendve, hogy nem lövik agyon. Ezt követően pedig?! Tudok olyan kastélyról, amelynek egyik szárnyában izzadó „írnokok” gömbölygették szép kerekre az egyébként soványka terméseredményeket, a másik szárny márvány fürdőmedencéjéből a termelőszövetkezet malackái lefetyelték vígan a moslékot, hogy a téli ünnepekként emlegetett karácsonyi feketevásárra ugyanolyan gömbölyűek legyenek, mint az álombeli hektárhozamok.
Most már nincsenek téeszek, vannak viszont olyan semmiből érkezett nábobok, akiknek jobban esne a prímással a mulatozás egy-egy ilyen régi kastélyban – még azzal sem átallva megfejelni „nemzeti” értékmentő igyekezetüket, hogy a vételárként lepengetett jelképes euróapró mellett az eredeti tulajdonos nevét is megtanulnák leírni. Természetesen csak ha nem túl kacifántos, ékezetes-mellékjeles az a név, hisz akkor úgysem sikerülne minden mondatukba beleszőni – mint ősiségük bizonyítékát.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
Valami nagy sunyiság készülődik: az utóbbi időben egyre gyakoribbak a régi értékek, a hajdani európai hírű építmények málladozó homlokzatairól készített, ügyesen vágott felvételekkel aláfestett, sopánkodó tévériportok.
A birtokos ragok folytonos idézőjelezését elkerülendő máris pontosítok: a halmozott felsőfok erdélyi nemesi kastélyokra vonatkozik, innen a nyelvtörő beszéd is, hiszen a Bethlen és Rákóczy neveket még csak-csak kiejtik valahogy, de van, ami már gondot okoz. És hogy mi ebben a sunyiság?
A filmecskéket kísérő szöveg valahogy – félelmetesen?! – ugyanaz: a ki tudja hol élő jogos tulajdonosok visszakérték értékeiket, annak rendje és módja szerint vissza is kapták, vagyis az állam levette a kezét róluk, most viszont magukra hagyottan omladoznak, s a jó pénzért bámészkodni óhajtó turisták még a belépőjegy árát sincs akinek kifizethetnék, ha csak nem ragasztják oda a „Belépni tilos! Magántulajdon!” tábla sarkába-hátuljára, ahogy a mulató kedvű nábob nyálazza a bankót a prímás homlokára.
Na itt a sunyiság: csak arról beszélnek, hogy a visszaszolgáltatással az állam levette az említett épületekről a kezét, arról egyetlen szó sincs, hogy amikor viszont rátette, akkor még az is előfordult, hogy egy tollvonásra sem volt szükség, megtette azt egy köpettel nedvesített tintaceruza is. A nép nevében... szólt a verdiktum, s ha még ott találtak valakit a „kezeskedő” hiénák a családból, az készséggel ellenjegyezte a nevezetes okiratot, örvendve, hogy nem lövik agyon. Ezt követően pedig?! Tudok olyan kastélyról, amelynek egyik szárnyában izzadó „írnokok” gömbölygették szép kerekre az egyébként soványka terméseredményeket, a másik szárny márvány fürdőmedencéjéből a termelőszövetkezet malackái lefetyelték vígan a moslékot, hogy a téli ünnepekként emlegetett karácsonyi feketevásárra ugyanolyan gömbölyűek legyenek, mint az álombeli hektárhozamok.
Most már nincsenek téeszek, vannak viszont olyan semmiből érkezett nábobok, akiknek jobban esne a prímással a mulatozás egy-egy ilyen régi kastélyban – még azzal sem átallva megfejelni „nemzeti” értékmentő igyekezetüket, hogy a vételárként lepengetett jelképes euróapró mellett az eredeti tulajdonos nevét is megtanulnák leírni. Természetesen csak ha nem túl kacifántos, ékezetes-mellékjeles az a név, hisz akkor úgysem sikerülne minden mondatukba beleszőni – mint ősiségük bizonyítékát.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 8.
Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében
Az Orbán-kormány megalakulása óta vallja és következetesen érvényesíti azt az egységes politikai akaratot, amit úgy hívunk: a magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése. A világ magyarságának lelki közössége csak úgy állítható helyre, ha legfontosabb lépésnek a külhoni magyarság és az anyaországi magyarok közötti bizalom helyreállítását jelöljük meg.
Nemzetpolitikai elveinket, céljainkat, illetve az ezekre épülő programokat és intézkedéseket ennek a kiemelt feladatnak a szolgálatába állítottuk. Ha egységes nemzetről beszélünk, fontos tisztáznunk, hogy mi köti össze ennek a közösségnek a tagjait, őseinket és a még meg nem születetteket a világ bármely pontján. Minket az egymás iránt érzett szeretet és a közös akarat kell hogy összekössön, amely a világ valamennyi magyarját szolgálja.
Ez a közös akarat kizárólag az egymás iránt érzett felelősségre, odafigyelésre épülhet. A határokon átnyúló magyar–magyar kapcsolatok terén ezért a közös jövőbe tekintés és a kölcsönös felelősség az iránymutató: az új alaptörvény deklarálja a magyar nemzet összetartozását és Magyarország felelősségét a külhoni magyarság iránt. Az eddigi megfogalmazáshoz képest sokkal erősebben fejezi ki a külhoni magyarság iránti felelősségünket és a magyar nemzeti közösségek elválaszthatatlan egységét.
Ez az elválaszthatatlan egység a közjogi egység helyreállítása iránti felelősségünket is kijelölte. A bizalom helyreállításának legjelentősebb lépéseként a Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást, lehetővé téve, hogy a külhoni magyarok lakóhelyük elhagyása nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot. Mára a leadott honosítási kérelmek száma eléri a 320 ezret, míg az eskütételek száma meghaladta a 270 ezret.
A gördülékeny ügyintézés és az egyszerűsített honosítás sikere az igazságügyi, a belügyi, a külügyi és a nemzetpolitikai területek kiváló együttműködésének köszönhető. Nemzetpolitikai szempontból az egyszerűsített honosítás folyamata történelmi jelentőségű eredmény, egy olyan történelmi súlyú sikertörténet, amely hozzájárul a magyar nemzeti összetartozás és a magyar identitás megerősítéséhez. Bizonyosságul szolgál a magyarságra a múltban és jelenben egyaránt jellemző sajátosságra, hogy bármekkora is legyen a velünk szembeni nyomás, az ellenható erő, az nem tudja letörni a magyar identitás kifejezése iránti vágyat.
A nemzetpolitika eddigi eredményeit számba véve egy világos, tégláról téglára építkező folyamatot láthatunk. 2010 a gyökeres fordulat, az irányváltás, az új alapelvek lefektetésének éve volt. Ezt követően 2011 az építkezés évének bizonyult, a konkrét programok elindításáról szólt. Az év november hónapja jelentős változásokat eredményezett. 2011. november 17-én megalakult és megtartotta első ülését a Magyar Diaszpóra Tanács.
A testület a világon szétszórtságban élő magyarok szervezeteinek közös fóruma, amely megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét. A magyar kormány kiemelt szándéka ugyanis a diaszpórával erősebb, szorosabb viszony kialakítása. A magyar diaszpóra szervezeteinek képviselői a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Budapestre, hogy megosszák velünk és egymással tapasztalataikat, problémáikat, javaslataikat. A tanács elnökségi tagjai folyamatos, operatív kapcsolatban állnak a magyar kormányzattal, illetve képviselik a diaszpóra magyarságát a Magyar Állandó Értekezleten (Máért), amely így mára nemcsak a Kárpát-medencei szervezeteknek, hanem valóban a világ valamennyi magyar szervezetének egyeztető fórumaként szolgál.
A Máért 2011. november 23–24-én megtartott X. ülése komoly sikerrel zárult. Megmutatkozott a magyar szervezetek közös akarata, egységes célja: a tanácskozás legnagyobb eredménye a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című stratégiai dokumentum elfogadása volt, amely a kérdéskör egészét áttekintve szolgál iránymutatásul minden, a külhoni magyar társadalmak számára fontos problémában. Ebben kiemeltük, hogy átfogó célunk a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodása, amelyet négy alapvető szempontból közelítünk meg: számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodás. Kiemelkedő fontosságú a számbeli gyarapodás, azaz hogy a magyar közösségek létszáma nőjön, a magyarság ne asszimilálódjon.
A szellemileg gyarapodó közösség erős magyarságtudattal, versenyképes tudással bír, és kulturális értékeit őrzi, fejleszti. A gazdasági gyarapodás összehangolt fejlesztéssel, a határon átnyúló kapcsolatok és a rendelkezésre álló lehetőségek, források jobb kihasználásával valósulhat meg. A jogi értelemben vett gyarapodás pedig azt a célt foglalja magában, hogy az adott magyar közösség jogait magabiztosan használja, védi, és bővíteni kívánja. Az átfogó cél érdekében a dokumentum lépéseket fogalmaz meg a magyar közigazgatás, a magyarországi társadalom, a külpolitika, a támogatáspolitika, az oktatás, a gazdaságfejlesztés és számos egyéb területen.
Az idei év a cselekvés és a stratégiai dokumentum gyakorlati megvalósításának éve lett. 2012-ben három kiemelt programra fókuszáltunk. Az egyik a Határtalanul! osztálykirándulási program. Célja, hogy valamennyi, közoktatásban tanuló magyar fiatal tanulmányai során legalább egyszer a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Reméljük, a személyes tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok révén átélt valósággá válik a program résztvevőiben az összetartozás érzése.
Azért is fontos ezt a munkát az iskoláskorban elkezdeni, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok a közösség érzésére, és a gyerekek élményei által szüleikhez, nagyszüleikhez, azaz egy szélesebb réteghez is eljutnak ezek a pozitív tapasztalatok. Ahogyan a stratégiai dokumentumban is megállapítottuk, az oktatás különböző szintjeinek megerősítése kulcstényező a magyar identitás továbbörökítésében. Az idén egy eddig elhanyagolt területet, az óvodákat választottuk legfontosabb témánkká: az óvodaválasztás és az óvodai-iskolai beiratkozások kérdése került fókuszba a nemzetpolitikában.
2012 kiemelkedő projektje lett a Külhoni magyar óvodák éve program. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a külhoni magyarság figyelmét az anyanyelvi óvodai nevelés fontosságára. Terveink szerint az elkövetkező években az oktatási intézményrendszer további színtereit célozzuk meg. A harmadik fontos idei program a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása. Rendkívül fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett emberek azt érezzék, nincsenek magukra hagyva. Mögöttük áll a magyar kormány, és kész a szükséges segítséget megadni nekik.
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Örülünk, hogy ebben a feladatban partnerre találtunk az egyetemi és tudományos szférában. Ezt a munkát ugyanis csak velük és a külhoni magyar jogsegélyt nyújtó szervezetekkel együtt tudjuk sikerrel végezni. A jogsértések feltárása és dokumentálása, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárások támogatása mellett a Kisebbségi Jogvédő Intézet nyári egyetemet is szervezett azzal a céllal, hogy elősegítsük a fiatal jogászok képzését, valamint egy hálózat kiépítését közöttük.
Jelenleg előttünk áll a Magyar Diaszpóra Tanács második, illetve a Máért tizenegyedik ülése. Az október 8-án és 9-én rendezendő tanácskozások tovább erősítik a Kárpát-medence, a diaszpóra magyar közösségei és Magyarország együttműködését, hogy közösen hozhassuk meg az újabb meghatározó döntéseket a nemzetpolitikai stratégiában kijelölt irányok mentén.
Pontosan tudjuk, hogy egy nemzet fennmaradása, gyarapodása folyamatos erőfeszítéseket igényel. Egy nemzeti közösség a rá jellemző sajátosságok összessége: emberek közös múlttal, hagyománnyal és kultúrával. Feladatunk van, amelyet csak összefogással, az egymásra való odafigyeléssel vihetünk sikerre. Ez az alapja gyarapodásunknak, amely a kiszámítható, versenyképes és büszkeségre okot adó közös magyar jövő záloga.
Répás Zsuzsanna
A szerző a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Krónika (Kolozsvár)
Az Orbán-kormány megalakulása óta vallja és következetesen érvényesíti azt az egységes politikai akaratot, amit úgy hívunk: a magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése. A világ magyarságának lelki közössége csak úgy állítható helyre, ha legfontosabb lépésnek a külhoni magyarság és az anyaországi magyarok közötti bizalom helyreállítását jelöljük meg.
Nemzetpolitikai elveinket, céljainkat, illetve az ezekre épülő programokat és intézkedéseket ennek a kiemelt feladatnak a szolgálatába állítottuk. Ha egységes nemzetről beszélünk, fontos tisztáznunk, hogy mi köti össze ennek a közösségnek a tagjait, őseinket és a még meg nem születetteket a világ bármely pontján. Minket az egymás iránt érzett szeretet és a közös akarat kell hogy összekössön, amely a világ valamennyi magyarját szolgálja.
Ez a közös akarat kizárólag az egymás iránt érzett felelősségre, odafigyelésre épülhet. A határokon átnyúló magyar–magyar kapcsolatok terén ezért a közös jövőbe tekintés és a kölcsönös felelősség az iránymutató: az új alaptörvény deklarálja a magyar nemzet összetartozását és Magyarország felelősségét a külhoni magyarság iránt. Az eddigi megfogalmazáshoz képest sokkal erősebben fejezi ki a külhoni magyarság iránti felelősségünket és a magyar nemzeti közösségek elválaszthatatlan egységét.
Ez az elválaszthatatlan egység a közjogi egység helyreállítása iránti felelősségünket is kijelölte. A bizalom helyreállításának legjelentősebb lépéseként a Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást, lehetővé téve, hogy a külhoni magyarok lakóhelyük elhagyása nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot. Mára a leadott honosítási kérelmek száma eléri a 320 ezret, míg az eskütételek száma meghaladta a 270 ezret.
A gördülékeny ügyintézés és az egyszerűsített honosítás sikere az igazságügyi, a belügyi, a külügyi és a nemzetpolitikai területek kiváló együttműködésének köszönhető. Nemzetpolitikai szempontból az egyszerűsített honosítás folyamata történelmi jelentőségű eredmény, egy olyan történelmi súlyú sikertörténet, amely hozzájárul a magyar nemzeti összetartozás és a magyar identitás megerősítéséhez. Bizonyosságul szolgál a magyarságra a múltban és jelenben egyaránt jellemző sajátosságra, hogy bármekkora is legyen a velünk szembeni nyomás, az ellenható erő, az nem tudja letörni a magyar identitás kifejezése iránti vágyat.
A nemzetpolitika eddigi eredményeit számba véve egy világos, tégláról téglára építkező folyamatot láthatunk. 2010 a gyökeres fordulat, az irányváltás, az új alapelvek lefektetésének éve volt. Ezt követően 2011 az építkezés évének bizonyult, a konkrét programok elindításáról szólt. Az év november hónapja jelentős változásokat eredményezett. 2011. november 17-én megalakult és megtartotta első ülését a Magyar Diaszpóra Tanács.
A testület a világon szétszórtságban élő magyarok szervezeteinek közös fóruma, amely megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét. A magyar kormány kiemelt szándéka ugyanis a diaszpórával erősebb, szorosabb viszony kialakítása. A magyar diaszpóra szervezeteinek képviselői a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Budapestre, hogy megosszák velünk és egymással tapasztalataikat, problémáikat, javaslataikat. A tanács elnökségi tagjai folyamatos, operatív kapcsolatban állnak a magyar kormányzattal, illetve képviselik a diaszpóra magyarságát a Magyar Állandó Értekezleten (Máért), amely így mára nemcsak a Kárpát-medencei szervezeteknek, hanem valóban a világ valamennyi magyar szervezetének egyeztető fórumaként szolgál.
A Máért 2011. november 23–24-én megtartott X. ülése komoly sikerrel zárult. Megmutatkozott a magyar szervezetek közös akarata, egységes célja: a tanácskozás legnagyobb eredménye a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című stratégiai dokumentum elfogadása volt, amely a kérdéskör egészét áttekintve szolgál iránymutatásul minden, a külhoni magyar társadalmak számára fontos problémában. Ebben kiemeltük, hogy átfogó célunk a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodása, amelyet négy alapvető szempontból közelítünk meg: számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodás. Kiemelkedő fontosságú a számbeli gyarapodás, azaz hogy a magyar közösségek létszáma nőjön, a magyarság ne asszimilálódjon.
A szellemileg gyarapodó közösség erős magyarságtudattal, versenyképes tudással bír, és kulturális értékeit őrzi, fejleszti. A gazdasági gyarapodás összehangolt fejlesztéssel, a határon átnyúló kapcsolatok és a rendelkezésre álló lehetőségek, források jobb kihasználásával valósulhat meg. A jogi értelemben vett gyarapodás pedig azt a célt foglalja magában, hogy az adott magyar közösség jogait magabiztosan használja, védi, és bővíteni kívánja. Az átfogó cél érdekében a dokumentum lépéseket fogalmaz meg a magyar közigazgatás, a magyarországi társadalom, a külpolitika, a támogatáspolitika, az oktatás, a gazdaságfejlesztés és számos egyéb területen.
Az idei év a cselekvés és a stratégiai dokumentum gyakorlati megvalósításának éve lett. 2012-ben három kiemelt programra fókuszáltunk. Az egyik a Határtalanul! osztálykirándulási program. Célja, hogy valamennyi, közoktatásban tanuló magyar fiatal tanulmányai során legalább egyszer a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Reméljük, a személyes tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok révén átélt valósággá válik a program résztvevőiben az összetartozás érzése.
Azért is fontos ezt a munkát az iskoláskorban elkezdeni, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok a közösség érzésére, és a gyerekek élményei által szüleikhez, nagyszüleikhez, azaz egy szélesebb réteghez is eljutnak ezek a pozitív tapasztalatok. Ahogyan a stratégiai dokumentumban is megállapítottuk, az oktatás különböző szintjeinek megerősítése kulcstényező a magyar identitás továbbörökítésében. Az idén egy eddig elhanyagolt területet, az óvodákat választottuk legfontosabb témánkká: az óvodaválasztás és az óvodai-iskolai beiratkozások kérdése került fókuszba a nemzetpolitikában.
2012 kiemelkedő projektje lett a Külhoni magyar óvodák éve program. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a külhoni magyarság figyelmét az anyanyelvi óvodai nevelés fontosságára. Terveink szerint az elkövetkező években az oktatási intézményrendszer további színtereit célozzuk meg. A harmadik fontos idei program a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása. Rendkívül fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett emberek azt érezzék, nincsenek magukra hagyva. Mögöttük áll a magyar kormány, és kész a szükséges segítséget megadni nekik.
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Örülünk, hogy ebben a feladatban partnerre találtunk az egyetemi és tudományos szférában. Ezt a munkát ugyanis csak velük és a külhoni magyar jogsegélyt nyújtó szervezetekkel együtt tudjuk sikerrel végezni. A jogsértések feltárása és dokumentálása, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárások támogatása mellett a Kisebbségi Jogvédő Intézet nyári egyetemet is szervezett azzal a céllal, hogy elősegítsük a fiatal jogászok képzését, valamint egy hálózat kiépítését közöttük.
Jelenleg előttünk áll a Magyar Diaszpóra Tanács második, illetve a Máért tizenegyedik ülése. Az október 8-án és 9-én rendezendő tanácskozások tovább erősítik a Kárpát-medence, a diaszpóra magyar közösségei és Magyarország együttműködését, hogy közösen hozhassuk meg az újabb meghatározó döntéseket a nemzetpolitikai stratégiában kijelölt irányok mentén.
Pontosan tudjuk, hogy egy nemzet fennmaradása, gyarapodása folyamatos erőfeszítéseket igényel. Egy nemzeti közösség a rá jellemző sajátosságok összessége: emberek közös múlttal, hagyománnyal és kultúrával. Feladatunk van, amelyet csak összefogással, az egymásra való odafigyeléssel vihetünk sikerre. Ez az alapja gyarapodásunknak, amely a kiszámítható, versenyképes és büszkeségre okot adó közös magyar jövő záloga.
Répás Zsuzsanna
A szerző a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 9.
Megszavazták a Román Kulturális Intézet 14 tagjának kinevezését
A szenátus plénuma hétfőn megszavazta hét tag kinevezését a Román Kulturális Intézet (ICR) Vezetőtanácsába, akiket a felsőház frakciói, illetve az alkotószövetségek javasoltak.
A javasolt személyek korábban megkapták a kulturális, művészeti és tömegtájékoztatási szakbizottságok, illetve a külügyi politikai szenátusi bizottság tagjainak a jóváhagyását.
Az ICR Vezetőtanácsának a következők lesznek a tagjai: Demény Péter (RMDSZ), Adriana Popescu és Vlad Păunescu (PNL), Octavian Mihail Sachelarie és Florin Codre (PSD), Zoe Petre (PNL) és Ruxandra Garofeanu (UNPR). Ezeket a jelölteket a parlamenti frakciók javasolták a tisztségbe.
A Vezetőtanács tagjai lesznek még az alkotószövetségek által javasolt következő személyek: Ștefan Gheorghiu (Romániai Zenészek Szövetsége), Mihai Zamfir (Romániai Írók Szövetsége), Viorica Curea (Romániai Építészek Szövetsége), Aurelia Corbeanu (Romániai Színházak Szövetsége), Cristian Russu (Romániai Képzőművészek Szövetsége), Gheorghe Arsene (Romániai Kiadók Szövetsége) és Laurenţiu Damian (Romániai Filmesek Szövetsége).
A szenátorok titkos szavazás nyomán, elektronikus úton voksoltak.
A kulturális és külügyi szakbizottságok ellenben azt javasolták, hogy a PSD által javasolt Ştefan Mitroi, illetve a Zeneszerzők és zenetudósok szövetsége által javasolt Ulpiu Vlad jelölését utasítsák el.
Mediafax;
Nyugati Jelen (Arad)
A szenátus plénuma hétfőn megszavazta hét tag kinevezését a Román Kulturális Intézet (ICR) Vezetőtanácsába, akiket a felsőház frakciói, illetve az alkotószövetségek javasoltak.
A javasolt személyek korábban megkapták a kulturális, művészeti és tömegtájékoztatási szakbizottságok, illetve a külügyi politikai szenátusi bizottság tagjainak a jóváhagyását.
Az ICR Vezetőtanácsának a következők lesznek a tagjai: Demény Péter (RMDSZ), Adriana Popescu és Vlad Păunescu (PNL), Octavian Mihail Sachelarie és Florin Codre (PSD), Zoe Petre (PNL) és Ruxandra Garofeanu (UNPR). Ezeket a jelölteket a parlamenti frakciók javasolták a tisztségbe.
A Vezetőtanács tagjai lesznek még az alkotószövetségek által javasolt következő személyek: Ștefan Gheorghiu (Romániai Zenészek Szövetsége), Mihai Zamfir (Romániai Írók Szövetsége), Viorica Curea (Romániai Építészek Szövetsége), Aurelia Corbeanu (Romániai Színházak Szövetsége), Cristian Russu (Romániai Képzőművészek Szövetsége), Gheorghe Arsene (Romániai Kiadók Szövetsége) és Laurenţiu Damian (Romániai Filmesek Szövetsége).
A szenátorok titkos szavazás nyomán, elektronikus úton voksoltak.
A kulturális és külügyi szakbizottságok ellenben azt javasolták, hogy a PSD által javasolt Ştefan Mitroi, illetve a Zeneszerzők és zenetudósok szövetsége által javasolt Ulpiu Vlad jelölését utasítsák el.
Mediafax;
Nyugati Jelen (Arad)