Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
György, Szent
450 tétel
2014. szeptember 11.
Botrányszagú RMDSZ-politizálás Nagyváradon
A Bihar megyei RMDSZ szeretné megkapni a kultuszminisztériumi és a miniszterelnök-helyettesi tárcát Bukarestben. Biró Rozália kiiktatása után Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök az egyik esélyes. A 39 éves politikus viselt dolgainak jártunk utána.
Traian Băsescu román államelnök augusztus 7-én utasította el az RMDSZ jelöltje, Bíró Rozália Bihar megyei szenátor kinevezését a kulturális miniszteri posztra. Az államfő szerint a közgazdasági végzettséggel rendelkező Biró Rozália alkalmatlan a kultuszminiszteri tisztségre.
A Kelemen Hunor lemondását követően megüresedő kultuszminiszteri és miniszterelnök-helyettesi tárca újabb várományosának nevesítését az RMDSZ szeptemberre ígérte, a kiszivárgott nevek között található Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is. A miniszteri tárcát a hírek szerint a Bihar megyeiek szeretnék megszerezni, ezért a kulisszák mögötti egyeztetésekben a történész végzettségű Szabó Ödön indulna eséllyel az újabb nevesítésre.
RMDSZ-üzletemberek kedveltje
Az 1975-ben Szilágysomlyón született, kárásztelki származású politikusról az erdélyi magyar közvélemény keveset tud, a helyi magyar közösség annál többet. A Nagyváradi Egyetemen 1997-ben történelem-földrajz szakot végzett szilágysági fiatalember a helyi ifjúsági szervezetekben kezdett el politizálni. A Bihar megyei RMDSZ a kilencvenes években a legerősebb, nemzeti elkötelezettségű RMDSZ-szervezet volt Erdélyben, Tőkés László királyhágómelléki református püspök és a mai ellenzéki politikusok köré csoportosulva. Ezt a beágyazódást változtatta meg Szabó Ödön a kilencvenes évek végi megjelenésével a nagyváradi RMDSZ-porondon: a Megyei Képviselők Tanácsában (MKT) az ifjúsági szervezetek 25-30 százaléknyi szavazatát játszotta át a háttérből keményen nyomuló Kiss Sándor-féle nagyvállalkozói körnek. A kétezres évek eleji, puccsszerű hatalomváltásnak alájátszott az addigi nagyváradi alpolgármester, Kapi István leváltása is, akinek helyébe az új nagyváradi RMDSZ-hatalom mindvégig hűséges (ki)szolgálója, Biró Rozália került.
Az Erdély viszonylatában is ritka vehemenciával történt bihari hatalomátvétel mögött van, aki román titkosszolgálati módszereket vizionál, mások úgy vélekednek, hogy az új politikai elit egyszerűen megvásárolta a hatalomátvételhez szükséges ifjúsági szavazatok zömét. A következő lépésben a nemzeti táborhoz tartozó vidéki RMDSZ-vezetők gyors leváltása következett. A bihari lett Erdélyben az első egyszínű, belső ellenzék nélküli megyei RMDSZ-szervezet. Az utolsó ellenzéki polgármestert, az érmihályfalvi Kovács Zoltánt nemrég késztették távozásra.
A bihari RMDSZ-t az új csapat vezetői egyféle közös vállalkozássá alakították át. A Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök és megyei önkormányzati alelnök ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által idén áprilisban indított bűnvádi eljárás egyelőre csak sejteti a bűzös hátteret, amelynek szálai – a helyiek szerint – polipként terjednek szét a gazdasági élet számos területére.
Aki napi 24 órában dolgozik
Ebben a kétes hátterű „érdek-képviseleti” rendszerben Szabó Ödön különösen színes figura. Az új megyei felállásban a kétezres évek elején helyi szinten még komoly hatalommal rendelkező RMDSZ-vezetők a fiatal történésznek a Kőrösvidéki Múzeumnál találtak kutatói állást. Szabó Ödön közben megyei önkormányzati képviselő lett, és a 2012-es parlamenti képviselői megválasztásáig – vagyonnyilatkozatainak tanúsága szerint – tíz éven át a nem túl magas, közalkalmazotti fizetését az önkormányzati üléspénzek egészítették ki. Mindez annak fényében érdekes, hogy Bíró Rozália alpolgármestersége alatt – minő véletlen – két igen értékes önkormányzati lakást is meg tudott vásárolni Nagyvárad belvárosában, a színház melletti Bazár épületében. A telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint az egykor államosítással, a román állam tulajdonába került két lakrész tulajdonosa immár Szabó Ödön és a felesége. A szegény legényként Szilágyságból Nagyváradra érkező ifjú politikusnak – akárcsak a romániai politikusok százainak – igencsak jót tett az új foglalkozás, ami leginkább vagyoni gyarapodásban látszik meg. Ez alól Szabó Ödön sem kivétel, akit nemcsak a helyi RMDSZ korifeusai hoztak helyzetbe, hanem a Budapesten hatalomra kerülő balliberális kormányoldal is. A kapcsolatot ő maga kereste, amikor Erdélyben először Nagyváradra hívta meg Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Nyakó Józsefet, Újhelyi Istvánt, Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát és társait. A baloldali politikusok hálája nem késett: 2006 és 2010 között Szabó Ödön az ITD Hungary befektetés-ösztönző és kereskedelemfejlesztő állami ügynökség partiumi megbízottja volt. Érdekes módon, a jelzett időszakban leadott vagyonnyilatkozatai erről a forrásról nem tesznek említést, de mint kiderült, a havi mintegy kétezer dolláros apanázst saját cégére, a Hubeo Kft. számláira fogadta, de a cég sem fizetést, sem osztalékot nem fizetett saját tulajdonosának.
Első látásra rendkívül aktív politikus képét mutatja néhány, a tulajdonunkba került elszámolás fénymásolata az ITD Hungary fele. Szabó Ödön napi nyolc órát dolgozott a magyar állami ügynökségnek, napi nyolc órát a történelmi múzeumnak, és napi nyolcat az RMDSZ megyei ügyvezető elnökeként, nem beszélve a megyei közgyűlésben sorra került ülésekről. A két embernek is sok foglalatosság csak úgy állhat össze, ahogyan azt közeli ismerői állítják: Szabó Ödön a Kőrösvidéki Múzeumnál csak a munkahelyi regiszter szerint dolgozott, és kapott fizetést, valójában főállású munkahelyén nagyon ritkán látták. Mint ahogy befektetés-ösztönző ügyködésének sem látta sok eredményét a Bihar megyei magyarság.
Egyházféltő ingatlankisajátítás?
Szabó Ödön neve az elmúlt tíz évben kétszer került be hangsúlyosabban az erdélyi magyar sajtóba. Tőkés László királyhágómelléki püspök azzal vádolta meg, hogy szerepe volt 2002-ben az első Orbán-kormány által a Királyhágómelléki Református Egyházkerület keretében eltervezett érmindszenti Ady-központra kiutalt 1,3 millió euró magyar állami támogatás eltérítésében. A második, szintén méretes botrány akkor robbant ki körülötte, amikor 2013 júniusában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által első alkalommal megszervezett Szent László Napok nevét még májusban benyújtotta levédésre a bukaresti Márkavédelmi Hivatalhoz. Szabó Ödön egyszerűen ellopta az EMNT grafikusa által tervezett színes logót, és leadta azt Bukarestben. Amikor az ügyből erdélyi méretű botrány lett, azzal védekezett, hogy a római katolikus egyház számára akarta levédeni a nevet, mert úgymond a szentek kultuszának ápolása nem civil szervezetek, hanem az egyház feladata. Logikája szerint – amelyet a román bíróság szerencsére nem fogadott el – például a Szent Miklós hagyományőrző egyesületeket vagy a Szent György napokat szervező civil szervezeteket is fel kéne számolni. A római katolikus egyház nagyváradi kanonokja utólag kiállt Szabó Ödön elképzelése mellett, azonban a bírósági határozat szerint a szentek neveinek használati jogát nem lehet korlátozni vagy levédeni, így az EMNT által elkezdett nagyváradi Szent László Napok idén zavartalanul megérhette a második kiadását.
Az egyházát féltő Szabó Ödön RMDSZ-es megyei ügyvezető elnöknek azonban a nagyváradiak szerint ettől egy teljesen eltérő, másik arca is van. Tagja ugyanis a belvárosi Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának, és ebben a minőségében 2007-ben egy adásvételi szerződést hozott tető alá az egyházközség kétszáz éves kántori lakására. A gyülekezet tagjai nem igazán értették, hogy plébániájuk miért válik meg egy 515 négyzetméteres telken fekvő, belvárosi polgári lakástól akkor, amikor az egyháznak nem volt sürgős kiadása vagy előre nem látott pénzszükséglete. A kezünkbe került telekkönyvi kivonat tanúsága szerint az új tulajdonos egy Lukács László nevű férfi, aki a polgármesteri hivatal adóosztályának kimutatása szerint kárásztelki személyi igazolvánnyal rendelkezik. Ő Szabó Ödön egyik közeli rokona, akinek örökösei nincsenek, így eshetett rá a választás. A volt egyházi tulajdonú, belvárosi lakásban azóta is Szabó Ödön édesanyja lakik: a botrány elkerülése végett fia nem íratta a maga nevére újabb ingatlanszerzeményét.
A tranzakció idején a gyülekezetben szolgáló Lőrincz Ottó plébánost Böcskei László nagyváradi püspök áthelyezte Nagyszalontára, egy katolikus szempontból kis szórványgyülekezetbe. Nagyváradi forrásaink szerint az egyház el akarta kerülni a hívek elégedetlensége miatti botrányt, ezért került sor az egykori belvárosi plébános elhelyezésére. A Szent László római katolikus plébánia egyházi tanácsának egyik tagja megkeresésünkre névtelenül úgy nyilatkozott: a hét évvel ezelőtti adásvételi szerződés részleteit ma is homály fedi, és ez táplálja az emberek szóbeszédét, értetlenségét. Senki nem tudja, mennyit fizettek ki a nagy értéket képviselő egyházi ingatlanért, és mi lett a pénz sorsa.
Sok tehát a kérdőjel Szabó Ödön nagyváradi politikusi tevékenysége körül. Biró Rozália miniszteri kinevezésének botránya után itt van immár a második.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 16.
Iskolai évnyitó a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban
Szeptember 15-én, hétfőn csengőszó jelezte az új tanév kezdetét az egykori temesvári piarista főgimnázium tágas folyosóján a Gerhardinum Katolikus Líceum növendékei számára.
Az ünnepélyes tanévnyitó 9 órakor a líceum nagytermében kezdődött, majd az egybegyűltek átvonultak a Szent György székesegyházba, ahol 11 órai kezdettel msgr. Dirschl Johann általános helynök mutatott be szentmisét.
Tanévnyitó beszédében Jakab Ilona tanárnő, a Gerhardinum Líceum igazgatója üdvözölte a növendékeket, külön köszöntve az előkészítő osztály tanulóit, akik most lépték át első alkalommal az iskola küszöbét, valamint a végzősöket, akiknek ez az utolsó középiskolai évük, és komoly megmérettetésre készülnek. Az igazgató a tanintézet és a szülők közötti szorosabb kapcsolat és együttműködés kialakításának fontosságát is hangsúlyozta.
A székesegyházban msgr. Dirschl Johann általános helynök és ft. Kocsik Zoltán spirituális üdvözölte az új iskolai év küszöbén a növendékeket és nevelőiket. – Megalakulása óta az Egyház küldetése a tanítás és nevelés volt. Az egyházi iskolában a tudományok átadása mellett Jézus tanítása az iránymutató, ezt az értéket igyekszik átadni a növendékeknek a pedagógus, legyen az világi vagy egyházi személy – hangzott el a szentbeszédben.
Mint azt ft. Kocsik Zoltán lelki vezető kérdésünkre elmondta, a Gerhardinum Katolikus Líceumban a 2014/2015-ös iskolai évben közel 330 növendék tanul, ebből 80 gyermek az óvodában, 100 pedig az elemi iskolában. A magyar tannyelvű IX. osztályba idén 15-en iratkoztak be.
Sipos Enikő, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 24.
Fellendítené a társaság életét
Nagyvárad
Kedd délután a nyáron elhunyt gróf Csáky Ferenc helyére új ügyvezető elnököt választottak az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai Szabó István mérnök személyében.
Az egybegyűlteket Mons. Fodor József egyesületi elnök köszöntötte, majd megemlékezett a nyár folyamán váratlanul elhunyt gróf Csáky Ferencről. Úgy fogalmazott: bár tudták róla, hogy beteg, úgy tűnt, hogy a kezelések hatására jobban lesz, azonban az élet és halál Ura olyankor kopogtat, amikor nem várjuk, és menni kell. Tevékeny ember volt, úgy is mint családfő, oktató, nevelő, a Nobilitas, valamint a Sárkány- és a Szent György Lovagrendek tagja. Nincs sok értelme azonban azon filozofálni, hogy miért kellett viszonylag korán meghalnia, inkább kérjük Istentől azt, hogy adjon neki örök nyugodalmat, a családjának pedig vigaszt, hogy tudják viselni az elvesztésével járó keresztet, tanácsolta a vikárius, majd Dr. Vitéz Ferenc amerikai református pap imakönyvéből olvasott fel egy imádságot, és a jelenlevőkkel közösen elmondta a Miatyánkot.
Három jelölt
A megüresedett ügyvezető elnöki tisztség betöltéséről titkos szavazással döntöttek. Az általános helynök Szabó István mérnököt javasolta, de bárki felírhatott a kiosztott cetlikre akár más neveket is. Végül Szabó István 13, Bényei-Csáky Szabolcs 9, Jakabffy László pedig 2 voksot kapott. Rövid székfoglaló beszédében a vezetői tapasztalatokkal rendelkező Szabó István azt nyomatékosította, hogy fellendítené a társasági életet, tartalmas programokat szervezne, és arra törekszik, hogy többen járjanak az összejöveteleikre.
A Nobilitas elkövetkezendő hónapokbeli tervezett programjairól is szó esett még, a jövő első felében vendégelőadókat hívnak meg, akik többek közt a II. Vatikáni Zsinatról, az első világháborúról, a keresztes hadjáratokról, Szent Lászlóról, Boldog Habsburg IV. Károlyról és a szerzetesi életről értekeznek majd.
A Nobilitas Egyesületet 2002-ben jegyezték be hivatalosan. Az évek folyamán több mint 80-an vettek részt ezen civil szervezet találkozóin, de aktív tevékenységet körülbelül 30-35-en fejtenek ki.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro
2014. november 13.
Közösségépítő hagyományteremtők
Az Erdőszentgyörgyi Százfonat Néptáncegyüttes egyik életrehívójával, Ambrus Emese tanítónővel az együttes megalakulásának hatodik évfordulójáról, a néptáncegyüttest is működtet egyesület közösségformáló, összetartó szerepéről beszélgettünk.
A néptáncegyüttest működtet Százfonat Szociokulturális Egyesület elnökét, Ambrus Emesét székelyudvarhelyi tanulmányai során ragadta magával a néptánc bűvölete, és mint mesélte, Erdőszentgyörgyön is hasonló jellegű életforma megvalósításában reménykedett. 2008 novemberétől férjével, Ambrus Róberttel sikerült megteremteni azt a hagyományőrző közeget, ami számukra már nem a szórakozásról, hanem a közösség érdekében tett rengeteg szervezőmunkáról szól. Hat éve a Nagykenden és Harasztkeréken is népi táncot oktató Veress Kálmánt, a Maros Művészegyüttes néptáncoktatóját kérték fel az erdőszentgyörgyi tánccsoport megalakítására. A kulturális egyesület elnöke szerint a tömegeket megmozgató Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója főleg azzal nyerte meg az erdőszentgyörgyi gyerekeket, hogy a helyi művelődési otthonban tapsolhattak a harasztkeréki és kendi gyerekek eladásának, ami valósággal elbűvölte őket.
A százfonatosok létszáma szülőkkel együtt meghaladja a százat, elnevezése mégsem a mennyiségre való törekvést jelöli. Hajfonatként is értelmezhet, bár sokkal inkább a saját közegük összefonódását, az együvé tartozást szorgalmazzák – mondta beszélgetőpartnerünk a Márton-napi hagyományteremtő ünnepségükön.
Tavaly tavasszal a helybéli táncosokat oktató koreográfus baleset miatt kényszerszünetre kárhoztatott. A Szent György-napi ünnepségre készülő együttes koreográfus nélkül maradt, és az akkor áthelyezett unitárius lelkész, Tőkés Lóránt vette át az irányítást, aki teológiai tanulmányai alatt a kolozsvári Ördögtérde néptánccsoport, majd Kissolymosra kihelyezett lelkészként a keresztúri Pipacsok néptánccsoport tagjaként táncolt.
A négy korcsoportos Százfonatnak hetvenhat tagja van óvodásoktól felnőttekig, ami évente változik. Kilencven százalékuk helybéli, de a tagok közül Gyulakutáról, Havadról, Hármasfaluból Vadasdról, Bözödről is járnak a havonta tartott öt táncpróbára. Tőkés Lóránt lelkész a nagyobbakkal foglalkozik, a középcsoportot felesége, Tőkés Csilla oktatja, jómagam a piciket – sorolja Ambrus Emese.
A nyáron közel száz gyereknek szervezett a Százfonat Szociokulturális Egyesület néptánc- és kézművestábort Bözödön az unitárius egyház köré tömörül, kézműves-táborokat szervez bözödi Pro Unitas Egyesülettel karöltve. A táborban a bözödi gyerekek mellett az erdszentgyörgyi néptáncosok és a bajai testvértelepülés diákjainak biztosítottak tartalmas kikapcsolódást. A bözödi iskola infrastruktúrájának kialakítását a polgármesteri hivatal felgyorsította annak érdekében, hogy megfelel táboroztatási feltételeket biztosítsanak a gyerekeknek, a helybéli asszonyok, szülők pedig mindenben segédkeztek. A szülőkből alakult Folkfonat hagyományőrző csoport, valamint a nyugdíjasok Naplemente klubjának tagjai is a helyi rendezvények alkalmával alaposan kiveszik részüket a háttérmunkákból. A megalakulásuk hatodik évfordulóját novemberben, Márton-napján ünneplő Százfonat Néptánc-együttes megálmodói szerencsés helyzetben lévőknek tartják magukat, mert a szülők, az önkormányzat elöljárói, illetve a helybéli vállalkozók egyaránt támogatják törekvéseiket.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 17.
Eltávozott egy ferences
In memoriam Páter Tarzíciusz
Páter Aba után sokáig egyetlen, magányos lakója volt az esztelneki ferences zárdának, Páter Tarzíciusz, azaz Nagy István személyében. A falusiak tevékeny, jó gyakorlati érzékkel megáldott, ugyanakkor sajátos világszemléletű emberként ismerték a ferences testvért, aki 1928. november 25-én Rákosterebesen született, és a gyulafehérvári érsekség közleménye szerint szeptember 4-én hunyt el. Életének utolsó napjait már nem Esztelneken, hanem a csíksomlyói ferences testvérek körében töltötte, ahová 2013-ban egy agyvérzés után került.
 P. Tarzíciuszt életének 86. évében szólította magához a teremtő, miután 66 éven át szerzetesként, 57 évet pedig papként szolgált. Tevékenységét 1948-ban a Kisebb Testvérek Erdélyi Rendtartományában kezdte, de a ferenceseket vaskézzel üldöző kommunisták zaklatása miatt négy évig távol maradt a noviciátustól, és csak 1952-ben, Máriaradnán tette le fogadalmát. Pappá szentelésére Désen, 1957. november 24-én került sor. A Mária-templomáról híres aradi településen tíz éven át szolgált, majd onnan az egyik háromszéki határtelepülésre, Ojtozba került, ahol 1972-ig foglalkozott a katolikus hívek lelki nevelésével. A következő állomása már Marosvásárhely volt (1972–1977), utána Marosszentgyörgy következett (1977–1984), majd ismét Marosvásárhely (1984–1989). Esztelnekre a rendszerváltás idején került, és ott tevékenykedett a fennebb említett dátumig. 
Kesernyés világszemlélete volt: találkozásaink idején mindig a sárga veszedelem megjelenésére hívta fel a figyelmet, ami úgy tűnik, hogy be is következett, még ha nem is a kínai hadsereg formájában: az egész világot elözönlötte a keletről érkező áru. Másik baljóslata a kaukázusi (fehér) embertípus eltűnésére vonatkozott, aminek szintén van valóságalapja, hiszen rohamosan csökken a népesség, kevés gyerek születik Európában.
A ferences testvért 2014. szeptember 7-én, vasárnap a csíksomlyói kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra, miután az egyházi hajlékban engesztelő szentmiseáldozatot tartottak.
Helyét múlt év november 16-tól Szilveszter testvér (Kakucs Béla) foglalta el, akinek feltett célja, hogy ismét felvirágoztassa a zárdát, ami 1951 augusztusában az összes ferences kényszerű lakóhelye volt, miután a rezsim szolgái a veszélyes eszméket terjesztő testvéreket Erdély-szerte összeszedték. Csak 1956-ban kezdték elengedni őket, akkor tizenhárman maradtak Esztelneken. A kolostor temetőjében 69 ferences alussza örök álmát. 
Az esztelneki ferencesek
A ferencesek több mint 330 évvel ezelőtt jelentek meg Esztelneken. Az első formásabb kolostort a Szent György-kápolna mellett, fából építették fel. A földszintesen épült zárdáról ma is tanúskodik egy feliratos gerenda: „Ez a ház épült nagyontisztelendő Szebelébi Bertalan úr erdélyi püspöki helynök pártfogásával 1690 október 1-én.” Az építést az esztelneki születésű P. Nagy János, az iskolaalapító Nagy Mózes testvéröccse vezette. A kőből épült, emeletes zárda építése 1750-ben fejeződött be. Hamarosan kulturális központtá vált, gimnázium és bentlakás működött benne 50 éven keresztül, ahol a környékbeli gyermekek tanultak és elhelyezést nyertek. Mivel a fiatalság nagy számban jelentkezett, szükség volt segítségre, paptanárokra. Itt építették az első állandó színházat, ahol a tanulók iskoladrámákat adtak elő. A zárda a templommal együtt 1921. december 23-án leégett. Minden értéke, a könyvtárral és a sok kézirattal együtt a lángok martaléka lett. Az egykori négyzet alakú zárdának csak a keleti részét építették újra, a templomot, melynek falai még álltak, elhamarkodottan lebontották, majd a harmincas években a tornyot is. A régi zárdára egyedül az eredeti alakban fennmaradt kettős sekrestye emlékeztet, amely a zárda legrégebbi része volt. Ma ebédlőül és konyhául szolgál.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 22.
Székelyföldi rajzfilmsorozat legendákból
Újabb rajzfilmet, háromdimenziós animációs sorozatot készítenek székelyföldi mondákból és legendákból – közölte lapunkkal Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője. A filmkészítő csapat november végén fejezi be az első részt, de már dolgoznak a másodikon is. Az új produkcó a Rétyi Nyír mondáját dolgozza fel, de megjelenik benne az Óriáspince-tető és a Fergettyűvár is.
A tizenkét perces 3D-s rajzfilmen kizárólag fiatal székelyföldi csapat dolgozik, öt hónap alatt elkészítették a szövegkönyvet, a karaktereket, forgatókönyvét Kudelász Nóbel írta. Fazakas Szabolcs elmondta, összehangoltak három mondát a forgatókönyvhöz, így a Rétyi Nyír tündéreit az Óriáspince-tetőn és a Szacsva várában tanyázó óriások próbálják meg elrabolni. A közeli Fergettyűvárban megmenekülnek a tündérek, akiknek segítségére van Zete – aki a rajzfilmsorozat minden epizódban megforduló főhőse (illusztrációnk), az óriásoknak pedig Csetlik (az almási barlangi rusnya terpe) segít.
A rajzfilm rendezője Tóth Árpád, Csetlik figuráját Kónya Albert Attila grafikus, míg a tündér és az óriás karaktereit János Tímea tervezte, zeneszerző Orbán Fe­renc, operatőr-producer Fazakas Szabolcs, pszichológus szakértő és gyártásvezető Tófalvi Beáta, animátorok: Boda János, Kosza Arnold és Rudolf Lóránt, a képes forgatókönyv (story­board) pedig Kovács Árpád munkája. A szereplők hangszinkronjára sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi színészeket kérnek fel, a rajzfilm angol változatát pedig a londoni Her Majesty’s Színház munkatársai készítik el. A produkció harmadik része a csíksomlyói Babba Mária legendája, a negyedik A gyergyói táltos asszony. A rajzfilmet szeretnék bemutatni a Rétyi Nyírben és a Székely Vágtán, de ha elkészül a jövő évi Szent György Napokig, ott is látható lesz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 23.
Könyvbemutató négy alkotással Marosszentgyörgyön
Négy alkotást mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. A találkozón Kedei Zoltán: Megtépázott álmodozás – rajzok és vallomások, Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng – karcolatok, novellák, Szélrózsa kankalin – mondatok az életemről, és Székely Szabó Zoltán: Végtelen farsang...és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című, újonnan megjelent könyveit mutatták be, a szerzők közreműködésével.
A különleges csütörtöki könyvbemutatót az est házigazdájaként Baricz Lajos plébános-költő nyitotta meg, üdvözölve a megjelent közönséget és a szerzőket, majd közös éneklésre és imádságra került sor. „Ilyen este még nem volt. Zsúfolódik a műveltség Marosszentgyörgyön” – mondta a plébános, utalva arra, hogy a délután folyamán a kultúrotthonban került sor Szilágyi Csíki Andrea marosszentgyörgyi tanárnő Rímes, hímes gondolatok című gyermekverses kötetének bemutatására. Ezt követően a házigazda ismertette Kedei Zoltán festőművész-író életrajzát.
Élményből születő munkák
A 85. születésnapját nemsokára ünneplő festőművész a tanácsterem falait díszítő kollázsait és a könyvében megjelent írásait mutatta be az érdeklődő közönségnek. Minden alkotásnak, legyen az festett vagy írott, története van. „Minden képzőművészeti munka élményből születik” – fejtette ki Kedei Zoltán. Bölöni Domokos Lélegző gyöngyszemek című írását Szántó Edit olvasta fel. „Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezében az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására” – hangzott el a felolvasásban.
Egy „taxínész” vallomásai
Az est következő mozzanataként Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista ismertette életpályáját igen egyedi módon, teletűzdelve azt érdekes történetekkel, viccekkel, írásaiból idézett humoros szövegekkel. Székely Szabó Zoltán a mezőségi Rücsön született 1949. augusztus 26-án. Gyermekkorának emlékei azonban a nyárádmenti Szentgericéhez fűzik, ahol a szülei pedagógusok voltak. 1976-ban diplomázott a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd 1986-ig a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt. 1986-ban Bécsbe távozott, és a közelmúltig ott élt, mint találóan mondja mesterségéről: „taxínészként”. Megélhetését a taxizásból biztosította, de egy pillanatra sem mondott le hivatásáról: erdélyi és anyaországi előadókat, néha egész társulatokat hívott meg, fogadott és látott el néhány lelkes társával, szervezett számukra előadásokat a bécsi magyarok szórakoztatására. Közben szorgosan írta könyveit.
„Szerencsés évem volt”
Bölöni Domokos író, újságíró, szerkesztő szerencsésnek nevezte az elmúlóban levő 2014-es évet, hiszen két könyve is napvilágot látott. A két új könyv karcolatokat, elbeszéléseket, jegyzeteket, riportokat tartalmaz. Bölöni Domokos egyik olyan köztetszést arató írását olvasta fel, amely valamilyen okból kifolyólag nem került be a két nyomdafestékszagú könyvébe:„Bindász rontja a tempert!”
Az eseményt Vass Lajos citerajátéka és a Szent György-kórus éneke tette hangulatosabbá. Záróakkordként szeretetvendégségre került sor, a közönség tagjai a frissen vásárolt könyveket dedikáltatták a szerzőkkel.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro
2014. december 5.
Opera Omnia-életműdíj Pongrácz Máriának!
„Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem!”
Az Írószövetség temesvári szervezetének Szent György téri székházában december 4-én, csütörtökön adták át a 2013-as évre szóló Irodalmi díjakat. A tíz díjazott között van Pongrácz P. Mária író, műfordító, újságíró, lapunk munkatársa, aki ez alkalommal a zsűri nagydíját, az Opera Omnia-életműdíjat vehette át Cornel Ungureanu írószövetségi elnöktől. Az Írószövetségi Irodalmi díjakhoz járó pénzjutalmakat a temesvári Polgármesteri Hivatal biztosította.
A Marian Odangiu írószövetségi titkár elnökölte zsűri öt irodalmi díjat és három különdíjat adott át a tavalyi év legjobbnak ítélt kötetek szerzőinek. A zsűri elnöke tréfásan megjegyezte, hogy a kisebbségi nyelveken író szerzők jártak a legjobban, mert az életműdíjas magyar Pongrácz P. Mária mellett a szerb Stevan Bugarski „Monasti o monastirima” kötetéért megkapta a legjobb irodalomtörténeti, illetve esszékötetért járó díjat, a Németországban élő bánsági költő, Ilse Hehn pedig a zsűri különdíjában részesült „Csalóka fények. A Securitate, a gondolat rendőrsége” című, látványos kivitelezésű verseskötetéért. „Nálunk nincsenek külön kisebbségi szerzőknek járó díjak – hangsúlyozta Marian Odangiu írószövetségi titkár – csak a könyvek értéke számít a megmérettetés során!”
Pongrácz P. Máriának Cornel Ungureanu írószövetségi elnök adta át az Opera Omnia-nagydíjat, kiemelve, hogy az írónő a nagy elődök, Franyó Zoltán, Endre Károly és a többi nagy bánsági magyar író életművének az őrzője és folytatója. „Pongrácz Mária a temesvári irodalmi élet kiemelkedő alakja, a román, magyar, német és szerb írók közötti barátság éltetője” – mondta Cornel Ungureanu.
Az író kollégák nevében dr. Bárányi Ferenc gratulált Pongrácz Máriának az irodalmi nagydíjhoz. „Fiatal újságíró korából ismerem Pongrácz Máriát – mondta köszöntője során dr. Bárányi Ferenc – egész életében rólunk, bánságiakról írt, attól függetlenül, hogy ki milyen nyelven beszélt. Marika a miénk, a bánságiaké és nagy öröm a számunkra, hogy megkapta az Opera Omnia-nagydíjat!”
A megtisztelő irodalmi nagydíj átvétele után Pongrácz P. Mária az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „1967-ban jelent meg az első könyvem. Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem. Ez a díj elismerése nem csak az én irodalmi tevékenységemnek, de úgy érzem, hogy aki ennek szenteli az egész életművét, azt előbb utóbb elismerik.” Pongrácz Mária végül azt is hozzátette: „Tulajdonképpen a novelláskötetemért, A kopasz városért szerettem volna díjat kapni, de amikor meglátták, hogy milyen életművem van, kivettek a prózai kategóriából és a nagydíjra jelöltek.”
Befejezésül még csak annyit: a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti barátság hangoztatása nem üres szólam csupán, de minden írótalálkozón tetten érhető valóság, és bármilyen meglepő, ők őszintén örülnek egymás sikerének, a többiek kiemelkedő eredményeinek. Pongrácz Mária, az Opera Omnia-díj friss tulajdonosa immár egy fél évszázada kiemelkedő személyisége és katalizátora ennek a sokszínű bánsági irodalmi életnek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 9.
Szolgálatban hűséggel és alázattal…
Hajdó Károly marosszentgyörgyi zenetanár-karnagy Kodály, Bartók, Bárdos szellemiségétől áthatott, sikerekben is gazdag 50 éves pályájának élményeit elevenítette fel Ki hűséget vet, életet arat című könyvében (50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában). A képekkel gazdagon illusztrált kötet példa arra, hogyan lehet és érdemes a zenetanári-karnagyi munkát felelősségtudattal, hozzáértéssel, ügyszeretettel, sikerélményekben is gazdagon végezni. Szakmai munkájában is segítő társa fél évszázadon át hűséges párja, Hajdó Mária Magdolna.
Sófalvi Sándor marosszent-györgyi polgármester, volt tanítvány javaslatára 2014. április 27- én, a Szent György-napok záróműsoraként a Soli Deo Goria egyesített vegyes kar a tavaszi kórusfesztivál keretében adott rangot a – karnagy és együttesei által előidézett – kulturális pezsgésnek Paul Kickestat, Hajdó Károly, Caleb Simper, Grdadolnik, Kodály Zoltán, Pitoni, Birtalan József, Csire József, Nicolae Lungu, Kozma Mátyás, Bárdos Lajos, Tore W. Aas alkotásaival.
Jellemző, hogy a Marosvásárhelyhez simuló településen több mint tíz kórus, ének- hangszeres, hagyományőrző és -ápoló zenei együttes működik rendszeresen, lelkes kántorok, lelkészek és zenetanárok irányításával.
* A Soli Deo Gloria egyesített vegyes kar szolgálatát szeptember 26-án a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai téri templomában folytatta rangos együttesek, művészek társaságában az In memoriam Kozma Mátyás – a születésének 85. és halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett – koncerten, ahol a zeneszerző, orgonaművész Három válaszúti népdalát, Caleb Simper – His name is excellent – Az ő neve csodálatos című alkotását szólaltatta meg Molnár Tünde orgonaművész és Simon Csenge, Simon Janka, Vizi Emese hegedű szakos hallgatók közreműködésével.
* A jubileumi év fontos állomása volt az együttes ditrói szolgálata november 23-án, a szentmise liturgiájában Krisztus Király ünnepén, a római katolikus plébániatemplomban. A Soli Deo Gloria kórus Petres Lajos kitűnő ditrói gyermek- és leánykarának egy régebbi marosszentgyörgyi látogatását is viszonozta ez alkalommal.
* November 30-án, advent első vasárnapján a marosszentgyörgyi római katolikus plébániatemplomban, a szentmise liturgiájának kezdetén meggyújtották az első adventi gyertyát.
* December 6-án, szombaton 18 órai kezdettel részt vett a vegyes kar a marosvásárhelyi Szent Miklós görög katolikus gyülekezet által szervezett adventi, karácsonyi hagyományos kórustalálkozón.
* Köszönet és hála a Maros-szentgyörgyi Tanácsnak, a Polgármesteri Hivatalnak, Sófalvi Sándor Szabolcs polgármesternek az önzetlen, folyamatos anyagi és erkölcsi támogatásért.
Bereczki Sándor adminisztrátor és kórustag
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 9.
Hol van „Csiglamező”? (VI.)
A hunnak, majd a besenyőknek nevezett szkítákról
Tanulmányunk eddigi öt részében láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek – feltehetően azért, hogy hun kapcsolataikat titkolják – nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és a Budzsákot továbbra is belakják. A bolgárok 680-as honfoglalása után a szklavin nevet a bizánciak átjavítják szkítára, ezek a Duna bal partján lakó szkíták pedig fontos szerepet játszanak a bolgár állam kötelékében. Most pedig nézzük, mi történik őseinkkel a 900-as évektől 1200-ig (ez utóbbi dátumkor már biztosan Székelyföldön élünk).
A számunkra elsődleges forrásnak számító bizánci történetírás megértését nagyban nehezíti, hogy állítólag a népnevek össze-vissza jönnek elő a szövegekben, és nem lehet tudni, melyik név kit is takar. A nagy bizantinológus, Moravcsik Gyula ezt a bizánci történetírók felkészületlenségével magyarázza: „megfigyelhető, hogy egyes írók halmozzák a népneveket anélkül, hogy azok jelentésével tisztában lennének.” Nos, mi ne legyünk ilyen kategorikusak, és jóindulatúan viszonyulva, inkább próbáljuk megfejteni a névhasználat okait.
Az elsődleges ok egy változó népnévre az, hogy egy nép más államalakulat kötelékébe kerül: mai példával élve, Székelyföldről a külföldiek Romániaként szólnak (korábban meg Magyarországként), lakóiról pedig románokként (korábban meg magyarokként – igaz, ez utóbbi véletlenül helyes is). Az illető nép neve csak nagyon indokolt esetekben jön elő, újra analógiával élve: a II. világháborúban az oroszok a németek ellen harcoltak, viszont már konkrétan meg kell nevezni, hogy német oldalon viszont az ukránok álltak (a cári Oroszország és a Szovjetunió egy népe, akik más esetekben szintén orosz, illetve szovjet néven jönnének elő).
Nos, a Havasalföldön – Moldvában lakó, szkítának nevezett nép még a magyarok bejövetele után is bolgár kötelékben jelenik meg egészen a bolgár birodalomnak az 1000-es év körüli legyengülésééig (1020-ban bizánci uralom alá is kerül az egész ország). Egy datálás nélküli bizánci mű, a Miracula Sancti Georgii (Szent György csodái) feltehetően 917-re tesz egy Bizánc elleni nagy támadást, amelyben szkíta csapatok is részt vettek: „Miután ezek így voltak, történt ellenünk, keresztények ellen a nyugati népek, azaz a bolgárok, magyarok (ouggros – S. A.), skythák, médek (krétai arabok, akik 824 és 961 között uralják a szigetet – S. A.) és türkök (magyarok? erdélyiek? – S. A.) leghevesebb felkelése...”
A szkíták, akik hunok
Leon Diakonos 992 táján írja meg saját tapasztalatai és szemtanúk közlései alapján a 959-től 976-ig terjedő kor eseményeit. Népnévhasználata teljesen egyértelmű: megadja az archaizáló nevet, valamint annak egyenértékét, a népi nevet. Eszerint a bolgárok a mysek (Bulgária = Mysia), a tauroszkíták a ruszok, oroszok („tauroszkíták, akiket a népnyelvben általában ruszoknak neveznek”). A besenyőknek nem ad meg régi nevet (talán azért, mert a régiekkel nem voltak kapcsolatban), ők a patzinaták, akiknek jellegzetessége, hogy a tetveket megeszik. A szkíta nevet a hunnal tartja azonosnak (II. könyv, 2 fejezet):
„Noha /Leon Phokas/ hadvezérsége alatt sok háború tört ki, az ellenféllel szemben sohasem húzta a rövidebbet, hanem mindig a legnagyobb győzelmet aratta. Így, amikor azon időben egy skytha sereg átkelt a Dunán (hunoknak nevezik a népet), minthogy Leon hadvezér nem volt képes egyenlő erővel összecsapni velük (…) Miután tehát az erdőkön át titkon odalopózott, a hunok táborát megszemlélte, és tömegüket pontosan megbecsülte, éjnek éjszakáján háromfelé osztott sereggel tört a skythákra, és a hirtelen támadással olyan öldöklést vitt végbe, hogy a megszámlálhatatlan tömegből nem sokan menekültek meg.”
Moravcsik szerint ezen, 961-ben történő eseményekben a hunok a magyarok, mivel a 12. században gyakran nevezik a magyarokat hunoknak. Ha ellenőrizzük ezt a kijelentést, láthatjuk, hogy Moravcsik mondása féligazságot takar: a 10. században, ezen az egy, feltételezett helyen kívül csupán egyszer, Georgius barát folytatásában (a mű született 963–969 között) fordul elő a hun név, ahol a bolgárok mellett ungrok, türkök és hunok jelennek meg a 830-as év körüli események leírásánál, és ahol a hun név jó eséllyel inkább a szkítákat takarja, semmint bármelyik más népnév szinonimája lenne. Utánuk 120 év szünet következik, amíg a hun nevet újra leírják: 1092-ben Achridai Teoplylaktos használja feltehetően a magyarokra, majd újabb szünet, és száz év múlva jön elő Ioannes Kinnamosnál, ugyanabban az időben vagy valamivel később Niketas Choniatesnél, biztosan a magyarokra.
Leon Diakonosz a szkítákról ad egy nagyon fontos információt: a szkíta/hun seregnek a Dunán kell átkelnie, majd értelemszerűen Bulgárián, hogy összecsapjon a bizánci csapatokkal. Lehet azt mondani, hogy a magyarok még valahol Belgrád környékén kelnek át a folyón, és sértetlenül végigvonulnak Bulgárián, viszont az inkább lehetséges, hogy a bolgárokhoz tartozó havaselviek azok, akik ezt megteszik. Leon Diakonos írásának egy másik részében, a 965–966-os eseményeknél a szkítákat a mysekkel, azaz a bolgárokkal azonosítja, így biztosra vehető, hogy a hunoknak nevezett szkíták a bolgár állam kötelékében vannak, mint ahogy eddig is láthattuk (így biztosan nem a magyarok).
A szkíták, akik besenyők
Az ebben a korban szkítának nevezett népet a besenyőkkel azonosítják a kutatók, ám ennek én semmiféle alapját nem találtam. Az egész szkíta= besenyő azonosítás jóval későbbi történésekre megy vissza, és szép példája annak, miért nem szabad későbbi szövegből visszamenőleg is következtetéseket levonni.
Egy, a kutatók által eléggé elhallgatott, mert meg nem értett bizánci szerző, Attaleiates Mihály az 1078-as évről szólva (abszolút kortársként, hiszen művét 1079–1080-ban írja) azt mondja a szkítákról, hogy a szkíta nem a besenyők egyik archaizáló neve ebben a korban, hanem azoktól egy különálló népet jelöl: külön beszél az Ister (Duna) melletti szkítákról és a besenyőkről, majd elmondja, a „besenyőknek nevezett szkítákat” a nép nevezi így – viszont a művelt, a dolgokat tisztábban látó történész nem, sugallja.
Meg is mondja, miről van szó: ezek a szkíták VIII. (Ducas Parapinakes) Mihály bizánci császár idejében (uralkodott 1071–1078) átálltak a besenyőkhöz. 1078-ban ugyanis az akkor Bizánchoz tartozó havasalföldi (szó szerint: Duna melletti) szkítákat leverik, azok pedig újra elfogadják a bizánci fennhatóságot: „a követek pedig biztosították a bizánciakat engedelmességükről és arról, hogy szigorúan megbüntették azokat, akik fellázadtak és egyesültek a besenyőkkel a korábbi császár idejében, és bemutatták, hogy teljességgel szakítottak ezekkel.”
A székelyek egy részének a besenyők oldalára való átállásáról egyébként a Csíki székely krónika is ír, sőt egy kevéssel korábbra is teszi a „nem keresztény székelyeknek” a besenyőkkel való kacérkodását (31. vers): „1049-ben. Minekutána pedig István király már régen megholt volna, a dicsőséges és győzedelmes királynak halálát meghallván a bessusok, a Gümötz mege földin lakó keresztyén székelyeknek hadat izenvén, bé akarának ütni. De a székely nemzet fegyverre kelvén, kihajtá őket emberül, messze a maga földétől az András vezérsége alatt, ki Ambor Vida Josa fia vala. De más tribusok ennek a győzedelemnek dicsőségét akadályoztatni akarák. Uopour vezér Bálványos várából Andorás vezért ebéd felett megölé és fővezér Andorás földét elfoglalá”. A 32. versben ez áll: „De az erdélyi vajda, Béla, megtudván a keresztyén székelyeknek veszedelmeket és az Andorás vezérét is, a bátyja halála után a pogány embereknek Gyula várában fejeket szedeté (1060–61 körül – S. A.)”
A Csíki székely krónika szerint a nem keresztény székelyek elleni megtorlás egyre erősödik, Béla király például betiltat mindent, ami őket a régi dolgokhoz köti (33. vers): „Amikor is azután Béla vajda parancsolá, hogy a hivatalok ne neveztetnének a régi szokás szerént, hasonlóképpen se nemzetségek, se várok, se faluk, se kastélyok, hanem a szentek neveit adnák nékiek. Ahonnan a lőn, hogy sok jeles székely katonák nem tudák magok elejeket, s leveleiket (mint haszontalanokat) megégették, oly nagy zűrzavarban is mindazonáltol találtatának némelyek, kik a király akaratja ellen is elejeknek és lakhelyeknek neveket megtarták. Kiváltképpen Háromszéken, Dombou, Béél, Nömöz, Mikou, Dants, a nemes Gyula Körös fia. A mostani Udvarhelyszéken pedig Uogroun, Lázár, Köntz, Biró, Nagy, Zimán, Dállya, Zököl, Turekh (Török), Kadáts sat.”
Az elnyomás akkora, hogy az egyébként nyugati keresztény szemszögből szóló krónika (korabeli dokumentumok kompilációja) is nagy elégtétellel veszi tudomásul, hogy Béla király meghal (33. vers): „És így Béla hirtelen változással a királyi szék reáesvén, méltán öszveromlék 1063-ban és meghalt 1065-ben.”
Nagyon is elképzelhető, hogy az elnyomás hatására a havasalföldi, nem nyugati keresztény székelyek valamikor 1071–1078 között a magyarokhoz, Erdélyhez való tartozás helyett a besenyő segédnépi státust választják, és erről ír Attaleiates is. A szkíta–besenyő közös államalakulat az 1078-as vereség ellenére még egészen 1091-ig tart, amikor a kortárs Joannes Oxites szerint a szkíták döntő vereséget szenvednek (ezt szokták a besenyők végleges vereségének nevezni).
Átköltözés Erdélybe
Ekkortól kezdve a havasalföldi székelyek beköltöznek Erdélybe a már korábban oda települt, a magyar vármegyei rendszer kiépítésében részt vevő székelyekhez, legalábbis a Csíki székely krónika szerint (37. vers): „És ezek esének a derék királynak, Lászlónak jelenlétében (más fordítás: halála után – S. A.) az ő fia, Kálmán László előtt, mikor Drusillával menyegzőit tartotta. Kinek testvérit, Piroskát, ki Irénének neveztetett, midőn a napkeleti udvar a Székelyföldin vitetné keresztül, az őtet kísérő székelyek közül, a Héterdők földin, sokakat megajándékoza (értelemszerűen földdel – S. A.), a székelyek ispánjai tartásokra szolgáló földök nem tartozván a Székelyföldhöz.”
A székelyek/szkíták eme lakhelyváltoztatásának a bizánci íróknál is nyoma van. Az archaizáló népneveket használó Anna Komnena, aki művét 1148 előtt írta, az 1059-es események leírásánál, ahol még a korábbi leírásokban szkíták szerepeltek, a dák elnevezést használja. Márpedig dákoknak régiesen az erdélyieket nevezték a bizánciak. Mint minden bizánci író, Anna Komnena is vigyáz arra, hogy naprakész legyen: ez azt jelenti, hogy a korábbi szkíták (székelyek) most már Dacia (Erdély) lakói.
A 12. század végétől Bizánc visszaszorul, mivel megalakul a Bolgár–Vlah Birodalom, és így elveszünk a bizánci írók látóköréből. Ezt székelyekül csak sajnálhatjuk, mivel bizonyára még sok érdekes dolgot tudhattunk volna meg tőlük történelmünkről.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. december 13.
Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 15.
A föld alatti „levéltár” kincsei
temesvári Várbástya tetőtéri kiállítótermében december 12-én, pénteken került sor a Temesvár a középkor alkonyán című kiállítás megnyitójára. A történelmi belváros rehabilitációs munkálatai során felszínre került régészeti leleteket bemutató kiállítás anyagát Florin Drașovean archeológus válogatta össze.
A kiállításmegnyitó szép számú közönsége számára a régi zenét játszó Peregrinii gyermekzenekar idézte fel Károly Róbert király temesvári udvarának és a későbbi Temesvári vilajet (Eyalet-i Timisvar) székhelyének a hangulatát. A középkori Temesvár történelméről Costin Feneșan történész beszélt, kiemelve a város egyik nagy szülöttje, Temesvári Pelbárt személyiségét, aki a krakkói egyetemen tanult filozófiát és teológiai doktorátust szerzett. „Temesvári Pelbárt megérdemelné, hogy utcát kereszteljenek el róla szülővárosában” – mondta a történész. A török hódítás után időszakról Costin Feneșan elmondta: ez a korszak korántsem volt olyan sötét, mint ahogyan azt később az osztrák történészek terjesztették, Temesvár virágzó város volt, ahol már akkor is különféle nemzetiségű közösségek éltek. A törökök nem rombolták le a várost, mint ahogyan azt 1716 után az osztrák hadsereg tette, a templomokat dzsámivá alakították és fürdőket, középületeket emeltek, de a lakosság élhette tovább a maga életét. „A középkori Temesvár elsősorban faépületekből állt – mondta a történész –, a Hunyadi-kastély volt az egyetlen kőépület, de az építőanyagot messziről kellett ideszállítani, ezért rendkívül költséges volt. A legtöbb épület alapanyaga a város körüli tölgyfaerdőkből származott.” Feneșan professzor azt is elmondta: a város levéltárai többször is megsemmisültek, de sok izgalmas leváltári adat van Temesvárról Budapesten, Bécsben és Isztambulban, csak tanulmányozni kellene őket. „Nagy örömömre szolgál, hogy a Bánság Múzeumának régészei feltárták és itt bemutatják a föld alatti levéltárak kincseit” – mondta befejezésül Costin Feneșan.
A temesvári régészek (Florin Drașovean, Alexandru Szentmiklosi, Dorel Micle és társaik) több mint 1300 cserépedényt, fegyvert, ruházati cikket, érmét, ékszereket és dísztárgyakat ástak ki a Dóm téren, a Szabadság téren, a Szent György téren és a környező utcákban lezajlott feltárások során. A reprezentatívabb leletek közül több mint 400-at mutatnak be a december 12-én megnyílt kiállításon.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 23.
Marosszentgyörgyi karácsonyi kórustalálkozó
Kilenc marosszentgyörgyi kórus és dalcsoport részvételével szervezte meg szombaton este a helyi kultúrotthonban a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács a már hagyományossá vált karácsonyi kórustalálkozót, Daloljunk együtt az Úrnak! jeligével.
Ritkaságszámba menő, hogy a megye legnagyobb községében több mint tíz dalcsoport működik, és a település legfőbb rendezvényeit mindig hangulatossá teszik énekeikkel, fellépéseikkel.
Ez alkalommal is így történt, amikor a szombati rendezvényen román kolindákat hallgathattak meg a résztvevők a helyi 1-es és 2-es ortodox parókiák kórusainak előadásában, Eugen Baraian és Roata Gigel lelkészek vezetésével, de csodálatos magyar nyelvű karácsonyi kórusművek és népi énekek valódi csokrát is meghallgathatták a szép számban összegyűlt marosszentgyörgyiek.
A kórusestet Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester szavai és hegedűs kántálása nyitotta meg Rend Tamás helyi zenetanár zongorakíséretével, aki az ezt követő Szent György Gimnázium gyerekkórusának román, magyar és angol nyelvű éneklését is vezényelte. Az unitárius egyház kórusának előadása következett Kiss János Csaba lelkész és Borbély Ildikó vezetésével, majd az egyik ortodox kórus lépett színpadra.
A római katolikus egyházközség Jubilate nevű hangszeres együttese Baricz Lajos pap-költő Simon Kinga kántornő által megzenésített verseiből adott elő néhányat, majd az ugyancsak katolikus Jubilate Deo nevű ifjúsági dalcsoport lépett színpadra Székely Szilárd, Lovász Ágota és Szántó Árpád vezetésével. A nézők mosollyal és tapssal fogadták a Jubilate Deo dalcsoport tagjainak 3-8 éves gyerekeit, akik karácsonyi dalokat énekeltek és furulyáztak.
A 2-es ortodox parókia dalcsoportjának előadását követően a helyi református gyülekezet Reménység nevű kórusa következett Szász Emese Rebeka vezetésével. Ezt követően a székely ruhába öltözött marosszentgyörgyi Kolping család egyesület dalcsoportja karácsonyi magyar népdalokat adott elő Székely Szilárd vezetésével.
A bensőségesre sikerült karácsonyi kórusestet a település egyik legrégebbi és leghíresebb kórusának többnyelvű előadása zárta, amelyet a közel nyolcvanéves Hajdó Károly karmester, a község díszpolgára vezet.
A kórusesten a helyi dalosok feldíszítették a marosszentgyörgyi kórusok karácsonyfáját, és a közös énekléssel bizonyították, hogy nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretetben, békében lehet örülni Jézus születésének.
Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 29.
Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. január 7.
Esztelneken vallásos turizmusra pályáznak
Egy év alatt igyekeztek gazdaságossá tenni az esztelneki kolostor földjeit, hogy ebből megélhessenek, talpon maradhassanak és jövedelmük is legyen belőle – nyilatkozta lapunknak Szilveszter testvér – világi nevén Kakucs Béla –, a ferences kolostor elöljárója.
Szilveszter testvér 2013. november 16-a óta él Esztelneken, ahová annak idején fráter Sebestyénnel és Ambrus Zoltán terciáriusszal érkezett. Sebestyén testvér húsvét után visszakerült Csíksomlyóra, a kolostorban jelenleg két szerzetes él. Szilveszter testvér elmondta: 2014-ben egyrészt papi feladatokat teljesített a felsőesztelneki templomban, másrészt a birtok ügyeit intézte. Fontos tennivalónak bizonyult a kolostor villanyhálózatának felújítása, amit nyolcvan százalékban sikerült kicserélni, felszámolták az életveszélyes vezetékeket. Rendbe tették a kolostor melletti temetőt, adományokból új bejárati kaput szereltek.
Szilveszter barát idei nagy terve az esztelneki kolostor bekapcsolása a vallásos turizmusba, ami a Szent Mihály-hegyi templomtól indulna és több „szentföldi” települést érintene. Ezt az elképzelést európai uniós támogatással, pályázati úton valósítanák meg, felújítanák és látogathatóvá tennék az útszakaszon található egyházi épületeket. Egyik kiemelkedő vonzerő az esztelneki ferences kolostor lenne, elkészítették a felméréseket és előtanulmányokat, hogy pályázni tudjanak a gyulafehérvári központi fejlesztési régiónál. A pályázatot az esztelneki önkormányzat nyújtaná be több felső-háromszéki önkormányzattal és a megyei tanáccsal társulva.
A 2015-ös esztendőt a Szentatya a szerzetesek, illetve a megszentelt élet éveként hirdette meg, ezért szerzetesként jobban fel szeretnék hívni magukra a figyelmet. Szilveszter barát azt is tervezi, hogy április 24-én a környékbeli papság jelenlétében felelevenítik a Szent György-búcsút, ugyanis a kolostor melletti templom védőszentje Szent György vértanú.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 22.
Román–magyar vitafórum indul
Vox populi (A nép hangja) címen román-magyar vitafórum indul jövő hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának épületében. A kezdeményezők, Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd civil párbeszéd kialakulását remélik, olyan fórumot teremtenének, ahol megbeszélhetőek, megvitathatóak közös vagy éppen egymástól elválasztó dolgaink, a dialógus ugyanis a mellettünk élő nemzet jobb megismeréséhez vezethet, és talán szépen, lassan a gyűlölet is csitulhat – fejtették ki.
Szükség van ilyen fórumra, mert jelenleg az erdélyi, a székelyföldi társadalom politikai kommunikációja egyirányú, az óhajokat a politikai szervezetek képviselői fogalmazzák meg, ezek azonban nem mindig esnek egybe mindazzal, amit az itt élők valóban szeretnének. A politikum tulajdonképpen egyfajta tolmács szerepét tölti be, ám ők azt szeretnék látni, létezik-e más vélemény, más akarat is – fejtette ki Cziprián. Az egyetemi oktató hozzátette, a Vox populi nem a politikai döntések hozóinak, sokkal inkább az „elszenvedőinek” kíván lehetőséget nyújtani. Első körben a két közösség véleményformálói közül hívnak előadókat, kísérletnek is tekintik kezdeményezésüket, hogy kialakulhat-e párbeszéd a polgárok és a politikai alakulatok vezetői között. A vitafórum első találkozóját január 26-án, hétfőn 18 órától tartják, Sánta Imre református lelkész és Daniel Şanta osztja meg húszesztendős tapasztalatait a szokásokról, ünnepekről, hagyományokról, szó lesz március 15-ről és december elsejéről, a magyar, illetve a román kultúra napjairól, a Szent György Napokról, az együtt és külön ünneplés problematikájáról. A szervezők elképzelése szerint mindkét előadónak 15–15 perc áll rendelkezésére, majd a közönség szólhat hozzá, tehet fel kérdéseket legfeljebb egy percben, végül ismét az előadók mondhatják el véleményüket az elhangzottakról. A vita két nyelven zajlik, szinkrontolmácsolást pénz hiányában nem tudnak biztosítani, de a fordításról gondoskodnak, mindenki olyan nyelven szól, ahogyan jólesik – mondották, és kiemelték azt is: a belépés ingyenes, bárki részt vehet az eseményen. Az elképzelés szerint minden hónap utolsó hétfőjén tartják majd a Vox populit, a házigazda a továbbiakban is az egyetem lesz. Guruianu azt is leszögezte, bár mindketten a liberális párt színeiben politizálnak, ezt a fórumot civilként kezdeményezték, nincs köze a Nemzeti Liberális Párthoz. A viták azonban nem lesznek politikamentesek, ilyen jellegű témák, hozzászólások is helyet kapnak. Szándékuk szerint bármilyen téma megvitatható, tabuk nincsenek, csak a civilizált vitaformához ragaszkodnak, és a személyeskedést igyekeznek kizárni. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 30.
Jövőkép az aknafedő mögül
Az RMDSZ legutóbbi SZKT-ülésén mondott beszéde nyomán indult DIICOT-vizsgálatot egyfajta felhívásnak tartja, és a román nemzetállam építési folyamata részének tekinti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség városi szervezetének elnöke ugyanakkor a romániai magyar erők egyesítését sürgeti.
– Miért kell feltétlenül újrafogalmazni egy sikeres, hatalmas tömegeket megmozgató városünnepet?
– Mert még a régi szervezőcsapat számára is egyértelművé vált, hogy változásra van szükség. 2009 után új köntöst adtunk a Szent György Napoknak, azóta évről-évre képesek voltunk gazdagítani a kínálatot. A pozitív trend azonban 2014-re megtört, s ezért elsősorban én vagyok a felelős, hiszen szervező legyen a talpán, aki évről évre eleget tud tenni annak az elvárásnak, hogy mind kevesebb pénzből egyre színvonalasabb produkciókat prezentáljon. A kínálat mennyiségi oldala került előtérbe, ezért most a megreformálás mellett döntöttünk. Ennek természetesen ára van, amikor például eldöntöttük, hogy a továbbiakban nem adunk helyet a bóvlivásárnak, tisztában voltunk, hogy jelentős bevételtől esünk el, és azt a költségvetésből kell pótolnunk. Ugyanakkor bízom benne, hogy nem vezet az érdeklődés csökkenéséhez a programok számának visszafogása, ha a kevesebb program minőségibb lesz. Ami jó volt eddig, szeretnénk megőrizni, a többit pedig kidobni a kosárból. Áttekinthetőbb, letisztultabb Szent György Napokat tervezünk. És nem utolsósorban eleget tenni a városlakók részéről tavaly megfogalmazódott igénynek, miszerint legyen a rendezvény kisebb léptékű, és inkább a helyi embereket szólítsa meg: azaz inkább városünnep, mintsem fesztivál jellegű.
– Elbírja a város költségvetése a megnövekedett terhet? Hiányzik majd valamelyik kalapból az a százezer lej?
– Nem, efelől senkinek sem kell aggódnia. A 2014-es év végén 4,2 millió lej maradt a város számláján, az említett tétel ennek az összegnek a 2,4 százaléka, ilyen körülmények között pedig a városnapok talán megérdemel egy kis „bónuszt.” Emiatt egyetlen méter járda aszfaltozása sem marad el. Egy utca átlagos javítási munkálatai 150-200 ezer lejbe kerülnek, ehhez érdemes viszonyítani azt a 100 ezer lejt.
– Mitől lett ennyire eredményes az elmúlt év – részben RMDSZ-kormányrészvétel mellett, de a korábbinál mégis jóval erősebb politikai ellenszélben?
– Több összetevője is van a dolognak. A város bevételei 2008 óta több mint 50 százalékkal nőttek, elsősorban a személyijövedelemadó-tétel növekedésének köszönhetően. Mindez azt üzeni, hogy több embernek van munkahelye, és/vagy jobban keresnek. A tavalyi spórlás a polgárok és az önkormányzat érdeme, mert kormánypénzből nem lehet takarékoskodni, az abból megmaradt összeget vissza kell utalni. Szentgyörgy gazdasági szempontból a saját lábán áll. Az idéntől bevezetett új központi költségvetés-elosztási rendszernek ugyan vesztese a város, de ez is igazolja majd, hogy nem szorulunk különösebb segítségre. Az új rendszer ugyanis a szolidaritás elvére épül, már a megnevezés sem költségvetés-kiegészítésről szól, hanem költségvetés-kiegyenlítésről. Bizonyos értelemben a korábban jól gazdálkodó települések veszítenek, én azonban el tudom fogadni ezt a pozitív diszkriminációt, mert ez is azt erősíti, hogy meg tudunk állni a lábunkon.
– Ilyen körülmények között milyen pénzügyi évre számít?
– Növekvő bevételekre, talán minden korábbinál jobb eredményekre, annak ellenére, hogy adót csökkentettünk. Akkora volumenűek ugyanis a városban zajló közberuházások, hogy ez nem történhet másként. A megyei kórház felújítása 10 millió eurós nagyságrendű projekt, a hulladéktelep bezárása, a nagy vizes projekt, a szépmezői ipari park csupa olyan munkálat, amelyeket saját forrásokkal kiegészített európai pénzből kell idén befejeznünk. Ha hagynak dolgozni, idén legalább 40 millió euró értékű munkálatok végére teszünk pontot – ha mindez megvalósul, akkora lesz a fejlődés, mint az elmúlt hat évben összesen.
– A közberuházásokra építő növekedés stratégiáját azért többnyire csalókának tartják, tekintve, hogy véges munkálatokról van szó.
– Így lenne, ha ezek a közberuházások kizárólag az infrastruktúráról szólnának, de esetünkben jelentős mértékben a szolgáltató szféráról is beszélhetünk, aminek messzire gyűrűző haszna lehet. A kórház megújulása például sokkal inkább a jövőről szól, mintsem a jelenről. Az ipari park munkahelyteremtést, bevételeket, a napelemes park a város közvilágításának, az önkormányzati cégek energiaellátásának olcsóbbá tételét ígéri. Az ipari park benépesítésével kapcsolatban nem az a célkitűzésünk, hogy egyetlen nagy cég telepedjen meg, hozzon létre ezer munkahelyet, aztán ha majd odébbáll, egyik pillanatról a másikra lesz ezer munkanélkülink. Inkább 8-10 kisebb, 50-100 munkahelyet létrehozó cégre számítunk, mert egy ilyen léptékű távozó helyére könnyebben tudunk hasonlót hozni. Megkerestek például Törökországból egy logisztikai park létesítése ügyében, de nem tudtunk üzletet kötni, mivel nekik minimum 100 hektáros területre van szükségük, míg Szépmezőn csak 16 hektárral rendelkezünk további 19 hektáros bővítési lehetőséggel. Ha sikerült volna visszaszerezni a lőteret a város számára, talán még ez a befektetés is megvalósulhatott volna.
– Az idei eredményességet attól tette függővé, hogy „hagyják dolgozni.” Kik, hogyan és miért?
– Nyilván a „rendszer”. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT velem kapcsolatos vizsgálódásaiból is azt érzem elsősorban, hogy igyekeznek lefoglalni az időmet és energiámat, de pszichés nyomás alá is helyeznek, abból a meggondolásból, hogy ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
– De miért és kinek állhat az érdekében, hogy egy polgármester ne dolgozzon teljes fordulatszámon?
– Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én célkeresztben.
– Úgy érzi kiemeltebb „figyelmet” kap, mint mondjuk Csíkszereda polgármestere?
– Mindenképpen, pedig nem tartom magam Ráduly Róbertnél sem okosabbnak, sem ravaszabbnak vagy radikálisabbnak. De megyei léptékben tekintve is nagyobbnak érzem a Háromszékre nehezedő nyomást. A rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. Csíkszeredában például sokkal több köztéri székely zászlót látni, még sincs annyi bírósági eljárás. Nyilván nem a hargitai prefektus lazaságán vagy empátiáján múlik, mindössze arról van szó, hogy más utasítást kap Bukarestből, mint a háromszéki. A hatalom érzékeli, hogy mi sem szorítkozunk az aszfaltozásra, hanem sajátos nemzetpolitikát képviselünk, amely Háromszék magyar jellegét szeretné megőrizni.
– Többéves politikai-közéleti szereplés után bizonyára képes érzékelni a széljárások változását. Mit tapasztal mostanában egykori bukaresti kollégái vagy tárgyalópartnerei körében?
– A DIICOT-os történet kirobbanása óta érzékelhető egyfajta változás, megpróbálják elérni, hogy ne legyek szalonképes tárgyalópartner. Az eljárás ténye – bár az sem egyértelmű, hogy indítottak-e bármilyen eljárást – azonban hatalmas nyilvánosságot kapott, ami nyilván hatott arra, aki nincs tisztában a helyzettel, és alkalmat adott sokféle belemagyarázásra. Szerintem amúgy a DIICOT lépése egyfajta felhívás táncra más intézmények felé is: itt van ez a gyerek, figyeljetek rá ti is. De ami igazán veszélyes szerintem ebben az ügyben, az a tény, hogy a békés és kizárólag demokratikus eszközökkel küzdő erdélyi magyarságra megpróbálnak jelzőket aggatni, és ez számunkra elfogadhatatlan.
– Hogyan viszonyul ahhoz a híreszteléshez, hogy a következő kongresszuson elindul az RMDSZ elnöki tisztségéért. Nem utolsó sorban egy hasonló pozíció által nyújtott fokozott védelem érdekében…
– Nem leszek Kelemen Hunor kihívója.
– Meg sem fordult a fejében?
– Nem, őszintén meg is lepődtem, amikor először kérdezték ezt tőlem. Egyrészt mert nem tartom magam eléggé felkészültnek egy RMDSZ-hez hasonló bonyolultságú szervezet irányítására, másrészt szeretem a munkám, és hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok. Ugyanakkor én elsősorban a székelyföldi régióra koncentrálok. Kelemen Hunorral roppant korrekt a kapcsolatom, támogatom őt, egyetlen százaléknyi okot vagy esélyt sem látok, hogy elinduljak ellene.
– Mégis egyik konfrontációs felületként emlegetik azt az RMDSZ-en belüli vitát, amely egy székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozása körül folyik. Ez sem erodálhatja a viszonyukat?
– Erodálásról szó sincs, ám ez nem azt jelenti, hogy feltételek nélkül támogatom Kelemen Hunort. Ő pontosan ismeri az RMDSZ modernizációjával kapcsolatos nézeteimet, nekem meg fontos, hogy tudjam: érti azokat, és bizonyos, általa is hasznosnak tartott és kivitelezhető, elsősorban Székelyfölddel kapcsolatos elemeket beilleszt a szervezet működésébe és ideológiájába. Egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a székelyföldi RMDSZ-t, de ezt eddig sem Kelemen Hunor vagy a szórványlobbi akadályozta elsősorban. Már most is sokkal nagyobb autonómiája lehetne a székelyföldi RMDSZ-nek, ha mi, székelyföldiek gyakrabban találkoznánk, jobban összehangolnánk a tevékenységünket. A gond az, hogy nagyon sokan önkormányzatokban dolgozunk, s ahogy mondani szoktuk, sokszor az aknafedőktől nem látjuk a jövőt. Azaz annyi a sok apró, megoldásra váró feladat, hogy képtelenek vagyunk ezektől jövőt vizionálni. Akkor történnek majd a nagy dolgok, amikor megfelelő számú ember él itt, aki képes minőségi szinten beleszólni a közéletbe. Aki ma az alapszabályban látja az előrelépés akadályát, kifogásokat keres.
– Azon kevés RMDSZ-vezetők egyike, aki „beszédes” viszonyban van a romániai magyar ellenzék képviselőivel is. Növeli az a népszerűségét és támogatottságát, vagy épp ellenkezőleg?
– Az RMDSZ, de a hazai magyarság jövője szempontjából is roppant fontos lenne összefogni. De ne azért fogjunk össze az MPP-vel vagy a néppárttal, mert akkor kényelmesen bejutunk a parlamentbe, és ne is a kényszer vigyen rá, hanem az őszinte együttműködési szándék. Nincs most sem idő, sem lehetőség az egymással folytatott vitákra, a magyar közösség helyzete, a román közösség viszonyulása nem engedélyezi, hogy ilyesmire forgácsoljuk szét az energiáinkat. Mert mindaddig, míg ellenfélként tekintünk egymásra és egymással vagyunk elfoglalva, gyengítjük a közösséget. Roppant fontos, hogy az RMDSZ-nek mielőbb legyen világos kormányprogramja, közpolitikái, amelyek az ellenzékben való politizálás elveit is megszabják. Az utóbbi időben ezekkel foglalkoztunk a szükségesnél jóval kevesebbet, mert lássuk be, kormányon sem a saját programunk szerint dolgoztunk, hanem mások kormányprogramja alapján. Sok korrekcióra van szükség, de nem személyi vagy szervezeti ügyekben – egyszerűen mindenkinek jóval többet kellene dolgozni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. február 13.
Gaál Sándor cserkészvezető pedagógusra emlékeztek
A december 13-án lapunk diákmellékletében, a Kovakőben Örökifjú cserkészet címmel megjelent egész oldalas riportban így vélekedett Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat parancsnoka: „A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre...”
Ezt mintegy lelki hagyatékként hagyta hátra, mert a jó munkát megharcolva, az erdélyi cserkészösvényeket kitaposva, karácsony előtt hirtelen egyik napról a másikra átköltözött az Örök Hazába. Megrendülten fogadta a hírt nemcsak a cserkésztársadalom (gyermekek és felnőttek), hanem az egész város, a természetjárók közössége, az EKE-sek, a pedagógusok, mindazok, akik ismerték. Sokan búcsúztattuk a Vártemplom ravatalozójában, mielőtt hazavitték megpihenni a havadtői anyaföldbe. Gaál Sándor bátyánk sok nemzedék szívébe írta be az Isten, haza és embertárs iránti szeretetet. Jó példával elöl járt minden munkában. Pályája elején a kommandói iskolában nyúlfarmot, csemetekertet tartottak fenn, nyaranta heteket töltöttek a hegyekben. 1981-ben a Jöjjön velünk mintájára megalapította a Pro Natura természetjáró mozgalmat, 1990 májusában a szárhegyi kolostorban bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását, melynek tizenhét évig volt elnöke. Ezután nem sokkal megalapította a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapatot, mellyel ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, ahogy a Rákóczi-évfordulók alkalmával a Rákóczi-emlékhelyeket.
Maradandó a cserkészet századik évfordulójára szervezett emléktábor. A vadas-tetői cserkészparkot éveken át szépítette, javította, táborhellyé alakította. Erdélyben egyedüli cserkészmúzeumot alapított Aranyliliom néven, melybe egybegyűjtötte a sokéves írott és tárgyi dokumentációt. A betlehemi lángért kilométereket utazott éveken keresztül, hogy a határon áthozza, és eljusson minden csapathoz, minden kisebb-nagyobb településre a szeretet lángja. Sokat pályázott, rendületlenül tervezett, mindig valami jó ügyben járt. Sohasem magáért, hanem a cserkészeiért. Tervek sokasága volt a fejében, melyekről mindig úgy tudott mesélni, hogy magával ragadta a hallgatóságot... Évekig termelte kertjében cserkészeivel és Ibolya nénivel meg Zsuzsa lányával a cukkinit, sütőtökök sokaságát, hogy aztán a tökfesztiválon finom kompót, fasírt, lekvár formájában mindenki megkóstolhassa. A Civil napokon a cserkészetet ismertette; a városnapokon cserkészei a hagyományos gyermekjátékokat lopták vissza a város tudatába; soha nem hiányzott a márciusi megemlékezésekről, magyarságismereti túrákat szervezett; bejárta a Mária-utakat, és társaival útjelzőket festett; a temetőkben a hősök sírjának gondozását szorgalmazta, és cserkészeivel halottak napja előtt rendbe tette az ápolatlan sírokat. Reméljük, az övé sohasem lesz ápolatlan, mindig lesz rajta friss virág az emlékezés és a szeretet jeleként.
A kárpátaljai és a magyarországi szövetségtől is érkeztek öregcserkészek, képviselők, hogy együtt imádkozzanak február 7-én este a belvárosi Szent József-templomban a körzeti és az erdélyi szövetség cserkészeivel, vezetőivel Sanyi bácsi lelki üdvösségéért és családjáért. Szabó Lajos kanonok, a 40-es csapat vezetője a megemlékező szentmisén elmondta, hogy a szenvedésre az egyetlen megoldás a hit. Hinni, hogy él a Megváltó, aki az utolsó napon feltámaszt. Van valaki, aki a kilátástalan helyzetben felemel, megszentel, vigasztal és bátorít. Árvaságunkban egyetlen megoldás a jóságos, szerető mennyei Atyánk. A szentmise végén a 40-es Szent György Csapat egész alakos bannerrel ajándékozta meg a családot és a testvércsapatot – amelyet ki lehet tenni a múzeumban is –, hogy örökre megmaradjon emlékezetünkben Gaál Sándor cserkészvezető pedagógus.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Bocskai István fejedelemre emlékeznek
A hétvégén huszonkettedik alkalommal szervezett Bocsaki Napok keretében emlékeznek a nyárádmentiek arra a történelmi pillanatra, amikor 1605. február 21-én a településen Erdély fejedelmévé kiáltották ki a székelyek kismarjai Bocskai Istvánt.
Éppen 410 évvel ezelőtt kiáltották ki a székelyek Bocskai Istvánt, akkori nevén Maros-Szereda mezővárosban Erdély fejedelmévé. Erről a történelmi pillanatról több mint két évtizede megemlékeznek a nyárádszeredaiak a február 21. táján szervezendő Bocskai Napok keretében. Az idei események mottója lehet az, amelyet a helyi középiskola választott Bocskai fejedelem soraiból: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.”
A város és a környező vidék lakossága mellett Nyárádszereda idén is vendégeket vár az ünnepségekre a magyaroszági testvérvárosokból: Aszódról, Hajdúdorogról, Mórról, Örkényből, Simontornyáról és Szerencsről harmincan érkeznek.
Szombaton délelőtt 11 órától a művelődési házban történelmi témáról hallhatnak az érdeklődők. Örkény testvérváros jegyzője, dr. Kollár Zsolt a magyar történelmi zászlókat mutatja be, míg Mihály János székelyudvarhelyi történész Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont által kölcsönadott székely történelmi zászlókat mutatja be. Ismertetik Mihály Jánosnak a székely jelképekről készült könyvét is. A műsorban közreműködnek a helyi középiskola diákjai is.
18 órától a Duna TV Hazajáró című műsorának szerkesztői találkoznak a nyárádmenti közönséggel, az itt forgatott filmek vetítése után beszélgetni lehet a tévésekkel.
A nyárádszeredaiakat Tóth Sándor polgármester mellett köszöntik a magyarországi testvértelepülések elöljárói is, azután a Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjainak színpadi bemutatója következik, míg este a Bocskai István Dalkör hagyományos, immár huszadik kosaras bálja kezdődik a Nyárády-panzióban. A fejedelemre való emlékezésre és tisztelgésre a főtéri szobornál kerül sor, és első alkalommal ezt a programpontot nem délben, hanem este szervezik. Érdeklődésünkre Tóth Sándor polgármester elárulta: egy látványosabb momentumot szeretnének, ezért választották ezt az időpontot. Ekkor lekapcsolják a református templomot megvilágító reflektorokat, a koszorúzás alatt Bocskai fejedelem arcképét vetítik a torony falára, míg a magyar himnusz éneklése alatt a piros-fehér-zöld, a székely himnusz közben a kék-arany színek világítják meg a tornyot.
Az idén is kiveszi részét a helyi Bocskai István Gimnázium az ünnepi program szervezéséből. Pénteken délelőtt 9 órától kezdődik A fejedelem és kora című hagyományos történelmi vetélkedő, amelyen ezúttal a házigazdák és az erdőszentgyörgyi diákok mérik össze tudásukat. Ezzel párhuzamosan 11 órától zajlik a Bocskai Kupa teremlabdarúgó bajnokság, amelyre a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, a Református Kollégium, az erdőszentgyörgyi Szent György és a nyárádszeredai középiskolák diákjai neveztek be.
Vasárnap 17 órától a művelődési házban szervez ünnepélyes programot a középiskola: ekkor zajlik idei végzős diákok szalagavatója, ezt követően életmű-díjjal tüntetnek ki tíz tanárt, akinek pályája – egészében vagy legalábbis nagyrészt – ehhez a középiskolához kötődik, akik nemzedékeket oktattak és neveltek fel Szeredának és a Nyárádmentének – tudtuk meg Oltyán Csaba igazgatótól.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. február 28.
Összetartozás és városünnep
Erdélyi magyar színházak előadásai láthatók a Szent György Napok kultúrhetén, s ez már önmagában is ünnep. Nemcsak azért, mert erre fesztiválokon kívül egyre kevesebb a lehetőség, hiszen költséges társulatokat felvonultatni, hanem mert régi idők vendégjátékainak emlékét is idézi egy kicsit. Azon persze lehet és érdemes alaposan eltöprengeni, miként és hogyan érhető el, hogy Sepsiszentgyörgy városünnepe igazi sajátos, székely íz legyen és az is maradjon. Összességében, nem csak kulturális vonatkozásban.
Már az is jelentős lépés, hogy végre elbúcsúzhatunk a bóvliárusok fekete seregétől, a kézművesek mellett vásárba hozzák portékáikat az erdélyi könyvkiadók is, s úgy tűnik, a szervezők jó érzékkel ismerték fel, a gagyi a kulturális kínálatból is kiszorítandó. Ne keresgéljünk régi, áporodott emlékeink között: az bizonyosan apró betűvel kerül majd a város emlékkönyvébe, hogy egykor bizony ezrek fogadták – jobb híján – a nyolcvanas, kilencvenes évek levitézlett diszkókirálynőjét és a hozzá hasonló élő kövületeket. Köszönjük, feledjük, egyszer s mindenkorra elég volt: Sepsiszentgyörgy nem a popzene matuzsálemeinek elefánttemetője.
Miként az is téves, hogy ilyenkor a színházban is az úgynevezett – ám valójában nehezen meghatározható – tömegigényt kellene kiszolgálni, ezért aztán hozták is szívfacsaró előadásaikat a budapesti produkciós irodák. Tévedés volt: minőség és szórakoztatás teátrumban sem egymást kizáró fogalmak. Jó hír azonban, hogy idéntől a kultúrhéten kizárólag erdélyi magyar színházi társulatok lépnek színpadra, mi több, a Kolozsvári Magyar Opera is elhozza egyik közkedvelt musicaljét, s ez bizony frissen és ritkán érkező véráram. Mert a temesvári, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi színházak előadásai egyben piciny, kulturális kapcsok e térségek felé, melyek az erdélyi, székelyföldi magyar összetartozás élményét is erősíthetik.
És talán ez a kulcsszó: a Szent György Napok kulturális palettájának jó érzékű, egészséges színezésével egyrészt felmutatható, nyitottak vagyunk a mindenkori minőségre, az újra, a lendületesre, mindarra, ami vezet valahová; másrészt, újólag megerősíthető a magyar szolidaritás igénye: igen, Sepsiszentgyörgy kíváncsi arra, miként teremtenek magyar nyelvű színházat – és nemcsak teátrumot, hanem kultúrát, életet – másutt, tőlünk kissé távolabb, ám hozzánk mégis közel.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 27.
A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 28.
Huszadik évforduló maratoni tojásírással (Guzsalyas Alapítvány)
Húsz évvel ezelőtt indult Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház, ezért az évforduló jegyében szervezi meg idei nagyobb rendezvényeit a Guzsalyas Alapítvány. Elsőként a húsvéti előkészületeket, mely huszonnégy órás maratoni tojásírásban csúcsosodik, és a „termésből” kiállítást is szerveznek.
A Guzsalyas égisze alatt zajló kézműves-tevékenységeket igyekeznek nem szokványosan szervezni – mondta érdeklődésünkre Tóth B. Tinka, az alapítvány vezetője. Húsvét előtti nagyhéten végig tojásírás zajlik székhelyükön, a Míves Házban. Délelőtt előzetes bejelentkezés nyomán osztályokat, csoportokat fogadnak, keddtől csütörtökig délután 4-től 8-ig a tojást írni szándékozókat várják. Újdonság, hogy pénteken 10 órától szombaton szintén 10-ig folyamatos tojásírást tartanak. Minden résztvevő két legszebben megírt kifújt tojásából tárlatot szerveznek a kiállítóteremben. Az előre elkészített pannókra már akkor fel is fűzik az írott tojásokat. Megnyitó nem lesz, a kiállítás folyamatosan megtekinthető. Épp akkor lesz az Iskola másként hét, Guzsalyasékhoz sok osztály jelentkezett már be.
A Benedek-mezőn tartandó Nyári Kaláka Kézműves és Alkotótáborban az évforduló jegyében javarészt vendégoktatók tanítanak, annak ellenére, hogy az alapítványnak szakképzett oktatói vannak. Fazekasságot a szakma csúcsaként elismert Csuporné Angyal Zsuzsa oktat, férje, Csupor István néprajzkutató esténként előadásokat tart. Az éves kiállításukon, amelyet szeptember 26-án szerveznek, nem csupán az idei termésből, hanem az elmúlt húsz év minőségi alkotásaiból tesznek közszemlére technikailag és szakmailag kifogástalan munkákat. Ezt követően ünnepelnek a jelenlegi és volt oktatókkal, támogatókkal, tanítványokkal.
Csoda, hogy a húsz évet megérték – fogalmazott Tóth B. Tinka. Magyarázatként hozzátette: önfenntartóak, maguknak kell előteremteniük a költségeket. A valamikori szűk körű megmozdulásból olyan intézményt hoztak létre, amely ma is működik. Amikor életre hívták a Guzsalyas Játszóházat – a Guzsalyas Alapítványt az akkori bürokrácia miatt csak három évre rá sikerült bejegyezniük –, egyedül Benkő Évának volt pedagógusi képesítése, de akik oda kerültek, mind képezték magukat, tanultak, sok pénzt és energiát fordítottak erre, s amit elsajátítottak, rögtön át is adták a többieknek. A Guzsalyas leglényegesebb hozadéka, hogy olyan szakmailag felkészült kézművesek jelentek meg Sepsiszentgyörgyön, akik nagyon sok embernek átadhatták tudásukat – hangsúlyozta Tóth B. Tinka. Még elmondta, Szent György Napokkor a megszokott helyükön, a Míves Ház előtt várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal.
Az évek során Guzsalyaséknál nemezelést, fazekasságot, bőrművességet, bútorfestést, ötvösmesterséget, rézművességet, tűzzománcozást tanulhattak a kézművességre vágyók. Gyerekek játszóházas tevékenységeken vehettek részt, melyeken játékosan vezették be őket a mesterségek titkaiba. Húsz éve gyerektáncházat tartanak heti rendszerességgel, eleinte hétfőnként, amióta a Míves Házban székelnek, minden kedden. Ünnepkörökhöz kötődő rendezvényeket szerveztek, kézműves-tevékenységeket folytattak. 1995-ben hirdették az első tojásírást – tudomásuk szerint elsőként a városban – akkor még a strand irodaépületében. A húszéves Guzsalyas most ismét tojásírásra várja az érdeklődőket.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 31.
Korpos Anna néni, a csomafalvi krónikás
„Jaj, drága, az én életem tiszta romantika volt” – foglalta össze tömören a 87 éves özvegy Korpos Anna néni, akiben nagy mesélő bújkál. Nemcsak elmondja a megélt történeteit, hanem amit fontosnak vél, le is jegyzi.
Unokája biztatására gyakran elővette a füzetet, és a szövés-fonástól kezdve a gazdálkodó ember tavaszi munkálatain, „berokuláson” át az ünnepekhez kapcsolódó szokásokig, tollfosztóig, sok mindent rögzített az utókornak.
„Ha egy háború lesz, mindent elölről kell kezdeni, s a mai negyvenévesek már nem tudják, hogyan lesz a lenből ruha” – indokolja a feljegyzéseit. S nemcsak az élettel járó tennivalók mikéntjét vetette papírra, hanem közel húsz éve az elhunytakat is saját jegyzékébe veszi. Csakhogy tudja, ki mikor és hány évesen hunyt el Csomafalván. Saját részre készült a névsor, így tudja, hogy idén tizenkilenc csomafalvi tért meg Teremtőjéhez. „Írtam a szövésről is a kezdőknek, hogy hány ige egy zseréb, s hány zseréb kell egy darabba, vagy hogy kell béfogdosni, szőni, s eléállítani a kenderből a szálat. Ugye áztatni, s próbát venni… tilolni, léhelni, fonni. Ezelőtt csak az a ruhanemű volt, amit szőttek, mert a háború mindent elvitt. Mi az erdőre menekültünk, s mire hazakerültünk, semmi nem volt. Szó se lehet arra, mi volt a világon s a földön. Konyha volt felütve, s ahol, mit kaptak, állatokat levágtak, s maradtak körbe a fejek s a belek, ami nekik kellett, azzal a konyhát kielégítették, s el lehet képzelni, mi maradt. A tornáccal tüzeltek. Az öregektől meg kellett tanuljunk mindent, ami kellett az élethez” – meséli Anna néni.
„Hét osztály volt a kötelező, de nem járta egy se ki, ugye nagy volt a szegénység, s tíz-tizenkét gyermek. Amikor akkora volt a gyermek, hogy ganyét tudott hányni, szegődtették el egy nagygazdához szolgának, vagy adták inasnak, segédnek. Az volt az iskola. Most elvégzik az egyetemet, s úgysem kapnak munkahelyet. No, mikor már a lapátot meg tudták emelni, dolgoztak. Én öt esztendőt román iskolába jártam, 1936-tól oda írattak, s aztán egyet magyar nyelvűbe” – mondta és idézett is román és magyar versekből Anna néni.
„Jaj, az én életem tiszta romantika volt. Árván maradtam ötéves koromban, édesapám meghalt, s édesanyám férjhez ment egy 13 évvel fiatalabb betyár legényemberhez. Öten voltunk testvérek, én a legkisebb. A nagyszüleim is ott laktak, sokan voltunk, a szövőgyárba jártam, de nem sokáig, mert mikor 12 éves voltam, magyar világ lett, s a pap segítségével Magyarországra kerültünk heten Nagyszőlősre, zárdába. Hét székely leányka. Vonatra tettek s elutaztunk oda. Elképzeled-e, addig a faluból nem jártunk ki, a négy testvérem, amit hagyott lábbelit, azzal mentem a fényes városba. Ott a nővérek kedvesen fogadtak, s adták a szabályt, hogy mi kell vigyázzunk magunkra, mert rengeteg a huligán, lopnak s megerőszakolnak. Megmondták, hogy amikor a zárdából kilépünk, lesütött szemmel kell menjünk és összetett kézzel. Azt hiszed, hogy ez nekünk tetszett, amikor olyan kirakatok s ragyogó fényesség, s te ne nézz suva se? Öten kiszegődtünk, mert szerettünk vigyázkodni, s úgy nem lehetett. Megértették. Kerestek helyet. Két gyermek mellé rendeztek engem. De következő évben hazahívtak levélben, mert kellett a frustokot vinni a kaszásoknak. Birtok volt elég itthon, s kellett vinni a túrós puliszkát. De én ősszel fogtam magamot, s elmentem Budapestre, felfogadtam, hogy jöhet távirat, de én nem jövök haza puliszkát vinni. Elmentem Budapestre, olyan helyre szegődtettek, hogy nagy méltóságos úrékhoz. Heten alkottuk a személyzetet, engem szobalánynak tanítottak. Az én ruhámat is úgy kellett mossa a mosónő, mint az urakét. Erőst jó volt. De aztán egyszer a hangszóró kiabálta, hogy azok az erdélyi cselédlányok, akik haza akarnak menni, azonnal menjenek, mert a határt zárják le. Asszonyom nagyon szeretett, szerették ezt a székely beszédet, élvezték a vendégeik is, s könnyebb volt a munka is, mint a takarás. Pankának hívott, s marasztalt, de hát mégiscsak a haza az haza. S hazajöttem a nagy semmibe” – emlékszik vissza Anna néni.
„Miután hazakerültem, megszerettük a férjemmel egymást. Egy kicsi kanapén is elfértünk. Tizenhét éves voltam, s ő tizenkilenc, jött a gyermek. Mi ketten nagyon jól voltunk. S nagy nehezen beleegyeztek a szülők is, és a katonaság előtt megesküdtünk, de a gyönyörű gyermek sajnos diftériában meghalt. A férjem elment katonának, s én itt maradtam. Aztán született még két gyermekünk. Harmincöt év házasság után balesetben meghalt a férjem. Reggel épen elment dolgozni, s hazahozták kocsimartalékul. Annyi minden ért, hogy húha! De hála Istennek, minden rossznak jó a vége. Akármilyen nagy bánat ér, bízzál a Jóistenben, mert amekkora a rossz, akkora jó jelentkezik. Ez mindenkinek megvan. S ha valaki erőst jól van, az se bízza el magát. Most azért adok hálát, hogy fel tudok kelni, igaz, hogy már roskadozva, segédekkel” – mutat a járókeretre.
A szántó-vető ember munkarendje
Anna néni a szántó-vető ember munkarendjét is leírta. Abban olvasható az is, hogy május 25-éig nem szabadott a disznószalonnát megkezdeni. „Csak akkor szabadott hozzányúlni, ha már a kakukk megszólalt. Addig a szalonna az első házban tutajszegre fel volt akasztva, az első ház ablakai táblásak voltak és jó hímes volt ott, egész nyáron ott tartották, onnan szelték. Az uzsonnázás és a tízóraievés április végétől, Szent György napjától kezdődött, akkortól ötször ettek naponta. A disznókolbász, oldalas finomul lesütve és zsírba eltéve, a túró 70-80 kg-os fadézsába…” A kézi vetésről ezt írta le: „Amikor az ember kezdte a vetést, a magvetőből egy marokkal az égnek, egy marokkal keresztbe, egy marokkal a földre vetett. Azt jelentette, egy kevés a madaraké, keresztbe az embereké, a földbe az egereké. És imádkozott a magvető ember…”
Kedves-Tamás Gyopár
Székelyhon.ro
2015. április 1.
Minőség csak egyféle létezik (Művészeti lapok bemutatkozója - Szent György Napok)
Népszerűsítő vagy kritikai szerepük van elsősorban a művészeti lapoknak? – ezzel a kérdésfelvetéssel hívta találkozóra az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) magyar kiadványok szerkesztőit szerda este. Az Artmagazin távol maradt, de bemutatkozott az Új Művészet, a  MúzeumCafé és a KorkéP.
Az ÚjMűvészet – a rendszerváltás előtt megjelenő Művészet utódja – olyan átfogó képet  kíván adni a kortárs magyar művészetről, amelyet beágyaz a magyar művészet egészébe és az egyetemes történésekbe is. Hiszik, hogy nincs szükség különböző mércére a hazai és külföldi alkotások megítélésében, mert csak egyféle minőség van – fogalmazott P. Szabó Ernő főszerkesztő. Beszélt a magyar művészet egyik jelentős gondjáról, hogy ezt a minőséget nem tudja elég hatásosan megmutatni külföldön. Ez jellemző az erdélyi művészekre is, kivételként említette a kolozsvári Ecsetgyárban működő Bázis csoportot, amely nagyon erőteljesen jeleníti meg a hétköznapjainkra jellemző posztszocialista életérzést, és talán éppen ezért sikerült eredményesen betörnie a nyugati művészeti piacra is. Meglátása szerint a magyar művészek jelentős része a nyugati irányzatokat próbálja követni, s mivel soha nem tudják utolérni azokat, kevés az esélyük az európai érvényesülésre. P. Szabó Ernő részletesen ismertette az Új Művészet novemberi számát, mely több mint harminc oldalon foglalkozik Erdéllyel. Sepsiszentgyörgyhöz három írás is kapcsolódik: egy interjú Vécsi Nagy Zoltánnal, az EMŰK vezetőjével, a másik cikk a Magmáról, a harmadik pedig a 70-es évek itteni pezsgő művészeti életéről szól. Ugyanebben a lapszámban szó van a csíkszeredai Új Kriterion Galériáról, beszélgetés jelent meg a kolozsvári Ecsetgyár Bázis csoportjának három művészével, alapos áttekintést közölnek az erdélyi művésztelepekről és a temesvári Gallasz Nándor munkásságáról. Lóska Lajos, a lap szerkesztője a magyarországi művésztársadalom két táborra szakadásáról beszélt, arról, hogy próbálják a lövészárkokat betemetni, és az ÚjMűvészet miképp igyekszik középúton maradni, a teljes spektrumot bemutatni. Ugyanakkor figyelnek a legjelentősebb európai kiállításokra, és a világhálón naprakészen jelentkeznek a magyarországi tárlatok bemutatójával is.   A Szépművészeti Múzeum kiadványaként kéthavonta megjelenő Múzeumcafé a magyar muzeológia igényes kivitelezésű lapja – mondta el a főszerkesztő Martos Gábor. Igyekeznek elegánsak lenni a vizuális megjelenítésben és tartalomban egyaránt – hangsúlyozta. Havonta egyszer vagy kétszer élő kiadással, beszélgetésekkel is jelentkeznek, és könyvsorozatuk első két kiadványa is napvilágot látott már. Ők is készülnek erdélyi tematikus lapszámmal, mely júniusban jelenik meg – derült ki. A székelyföldi KorkéP kitalálója, felelős szerkesztője, Siklódi Zsolt képzőművész a kezdetekről szólt. Két évvel ezelőttig a szárhegyi művésztábort vezette, akkor szembesült azzal, hogy a kortárs erdélyi művészeti törekvéseknek nincs hírverése sem itthon, sem Budapesten. Művésztelepi hírnökként kezdte el szerkeszteni saját cége pénzén, annak csapatával, és mivel ugyanezzel a problémával több intézmény is szembesült, igyekeztek bevonni őket is a Korkép munkájába, így kapcsolódott be például a szentgyörgyi Magma, majd a EMŰK is. 
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 11.
Petrovits István és Fazakas Tibor tárlata Vajdahunyadon
Közös alapra építve
Tematikáját és formavilágát tekintve igen színes tárlat nyílt meg e héten a vajdahunyadi képzőművészeti galériában. Petrovits István, háromszéki szobrász és Fazakas Tibor, barcasági születésű, de immár vajdahunyadinak tekinthető grafikus ismeretsége, barátsága fél századdal ezelőtt szövődött, amikor a marosvásárhelyi Művészeti Líceum padjaiban együtt tanulták a véső és ecset kezelését Izsák Mártontól, Barabás Istvántól, Hunyadi Lászlótól és sok más neves képzőművésztől. Jó pár esztendő eltéréssel aztán mindketten a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Akadémián csiszolták tehetségüket. Útjaik azonban szétváltak: Petrovits István hazatért Sepsiszentgyörgyre, Fazakas Tibor azonban már a kolozsvári Pedagógiai Főiskola elvégzése után Vajdahunyadra kapott kinevezést. – Hosszú évekig nem találkoztunk. Aztán 1989 után egyre gyakrabban nyílt lehetőségünk részt venni magyarországi alkotótáborokban. Itt találtunk ismét egymásra, és az utóbbi, Bugacon megszervezett tábor alkalmával született meg e vajdahunyadi kiállítás ötlete – ismertette a távolra nyúló előzményeket a házigazda szerepét betöltő művésztárs.
A két alkotónak nem csupán életútja haladt más-más irányba, de kifejező-eszközeik is merőben eltérnek egymástól. Petrovits István a monumentális szobrászatban talált megfelelő eszközt, teret, formát az önkifejezésre. Fazakas Tibor pedig leginkább a szabályos formákba zárt op-artban jeleníti meg gondolatait, meglátásait. Alkotásaik azonban érdekes módon harmonikusan illeszkednek egymáshoz – talán a mindkettejük életét, munkásságát meghatározó marosvásárhelyi évek nyoma fedezhető fel bennük
– Úgy gondoltam, Vajdahunyadra mindenképp a középkorhoz, reneszánszhoz kötődő alkotásokkal illik jönni, ezért került itt kiállításra Hunyadi Mátyás mellszobra, illetve a Régizene fesztivál díja, ami egy kisplasztika, úgyszintén egy Szent György-ábrázolás is. Itt van még egy köztéri szobromnak is a mása, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház udvarában felállított  Meg nem született gyermekek emlékműve – mutat a kiállított alkotásokra Petrovics István. A szobormások, kisplasztikák között pedig színes, diópáccal és akvarellel készült női aktok díszítik a falakat. – Ezek tulajdonképpen szobor-tervek, vázlatok, fekete-fehér rajzok, amiket utólag különböző technikával kiszíneztem, így váltak önálló képpé – magyarázza a művész. A képek lényegre törő formái, a megjelenített gesztusok egyértelműen utalnak az alkotó szobrászkezére, -szemére. Sőt, székely lelkére is. Szilaj életerő feszíti a formákat, de bennük rejlik a lélek minden rezdülése. Olyan kéz és olyan lélek rajzolta, formázta e műveket, mely Bethlen Gábort, Kós Károlyt, Szent Lászlót és a magyar történelem sok más kiválóságát hívta elő kőből, fából, bronzból. Kisplasztikákban örökítve meg Kodály, Bartók, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Sütő András, Kríza János és Erdély számos nagy szülöttjének emlékét is.
A lelki nagyságot, székely életerőt sugárzó alkotásokhoz sajátos módon illeszkedik Fazakas Tibor mértani formákba öntött világa. Alkotásaiban ott lappang a feszültség, a fények, árnyak játéka, az örök fekete-fehér ellentét, melyet újabban egy-egy véletlenszerű arany, ezüst vonalvezetéssel old fel a művész. – Amióta nyugdíjban vonultam egyre kevesebbet használom a körzőt, vonalzót, egyre kevésbé ragaszkodom a kötött formákhoz. Minden évben egy-egy új technikával kísérletezem. Az utóbbi időben arany és ezüst festékkel rajzolok, teljesen szabadjára engedve a kezem. Az így kialakuló formákat színezem a magam meglátása szerint: templommá, virággá stb. Új technikaként alkalmazom a gyűrt papírt is. Ez egészen izgalmas kísérlet. Egyszerű fehér papírból alakulnak ki a különböző formák, melyeknek a gyűrődések térhatást biztosítanak. Természetesen a klasszikus op-art sem szorult háttérbe. Az utóbbi időben a sakktábla-szerű ábrázolás kerített hatalmába és sokat foglalkoztam a háború–béke, a harang-, a kehely-ábrázolással – mutat alkotásaira Fazakas Tibor, aki ezúttal is teljesen új munkákkal állt a vajdahunyadi közönség elé.  
A két művész egymásra találása remélhetőleg nem merül ki e közös tárlatban. Petrovits István már meghívást kapott egy dévai bemutatkozásra is és a székelyföldi települések illetve európai nagyvárosok mellett idővel talán felénk is otthonra talál néhány székely lelkű Petrovits-plasztika. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 14.
Nem becsülik meg a színészeket Udvarhelyen
Számos fesztiválra és vendégszereplésre készül, új bemutatóját azonban a „társulat összetételének bizonytalansága” miatt kénytelen elhalasztani a Tomcsa Sándor Színház. Több színész távozik Udvarhelyről az alacsony fizetés és a megbecsülés hiánya miatt.
Számos hazai fesztiválon és rendezvényen vesz részt az évad végéig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Szerdán a temesvári Román Drámafesztiválon, május 25-én pedig a bukaresti Román Komédia-fesztiválon mutatja be a székelyudvarhelyi társulat a Mihai Măniuţiu rendezte, Szebb az élet halál után című előadást.
Nagy Pál, az intézmény igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a meghívások alátámasztják döntésük jogosultságát, hogy a drágább Măniuţiu féle előadásra szánták a pénzt, ugyanis ezzel bemutatkozhatnak a szakma román képviselői előtt is.
„Olyan színházat szeretnénk, amely nemcsak kulturális szolgáltatóként működik, hanem a város kulturális nagyköveteként is” – mondta el Csurulya Csongor művészeti vezető. Mint kiderült, a társulat több mint harminc előadást játszik az évad végéig, emellett a három legjelentősebb román fesztiválon is szerepelni fog. Csurulya szerint vannak nagyobb, nemzetközi fesztiválok is az országban, de ahhoz szerinte még fejlődnie kell a társulatnak, ennek ellenére úgy látja, az utóbbi időben sokat haladtak.
Az új székelyudvarhelyi bábszínházi projekt sem maradt ki a fesztiválokból: G. Szász Ilona Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című produkcióját május végén a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon, októberben pedig a nagyváradi Fux Festen, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján mutatja be a társulat. Csurulya szerint biztató kezdés ez az alig egyéves bábszínházprojekttől, amelyet mindenképpen szeretnének folytatni.
A fesztiválok mellett számos egyéb vendégszereplése is lesz a társulatnak: április 25-én Gyergyószentmiklóson A dzsungel könyve című musicalt, április 27-én pedig a sepsiszentgyörgyi a Szent György Napokon Gogol Háztűznéző című komédiáját mutatják be.
Május 4-én Brassóban viszik színpadra a Háztűznézőt, majd május 9-én Kézdivásárhelyen, május 13-án pedig Csíkszeredában mutatják be Az őrült naplója című monodrámát. Kézdivásárhelyen május 21-én adják elő a Rendes feltámadást, majd június végén a mikházai Csűrszínházi Napokon is vendégszerepelnek a Tamási Áron művei alapján készült produkcióval. Az évadot a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján zárják június végén a Háztűznézővel.
Elmarad ugyanakkor a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden című produkció bemutatója, amelyet Barabás Árpád rendezett, mivel Csurulya szerint „a társulat összetétele jelenleg bizonytalan”, ugyanis néhány művész elhagyná a színházat.
Nagy Pál szerint a folytonos személyi változások miatt lehetetlen hosszú távra tervezni. Bár szeretnék megteremteni a feltételeket a művészek számára, korlátozottak a lehetőségeik, ezért várják a találkozót a városvezetéssel, amitől azt remélik, hogy tisztázza a helyzetet. „Nemcsak a pénz, hanem a megbecsülés hiánya is érinti a színészeket” – tette hozzá a színházigazgató.
Csurulya elismerte, hogy az udvarhelyi színház színészei nagyon sokat dolgoznak kevés pénzért. „Nehezebb és több munkája van a kisebb létszámú társulatnak, tavaly mintegy százhatvan előadáson dolgoztak, idén ennél több lesz”– magyarázta Csurulya. A színházigazgató és művészeti vezető egyelőre nem mondta el, hogy ki hagyná el a társulatot. Elárulták viszont, hogy a kolozsvári és vásárhelyi végzős színinövendékek előadásait is követik, keresik a megfelelő utánpótlást.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 22.
Komolyan gondolják a székely fővárosi projektet
Hivatalosan is bejelentették: Sepsiszentgyörgyöt Székelyföld nevében jelölik a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre. Antal Árpád, Veres Nagy Tímea és Barta Mónika bemutatták a pályázat koncepcióját és az első népszerűsítő rendezvényt.
„Komolyan gondoljuk” – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre való pályázással kapcsolatban szerdán. Hozzátette, a pályázatnak úgy indulnak neki, hogy nyerni akarnak: akár címet, akár tapasztalatot, akár együttműködésben szerzett előrelépést. Fontos célként határozta meg, hogy elkészül Székelyföld kulturális stratégiája.
„Innovációval szeretnénk vitaminizálni a rendezvényeket, és ezáltal a lokális jelleget európaivá vinni” – magyarázta Antal Árpád. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében pályázik a címre, illetve négy partnervárossal teszi mindezt: Csíkszeredával, Székelyudvarhellyel, Kézdivásárhellyel és Gyergyószentmiklóssal, továbbá Hargita és Kovászna Megye Tanácsával karöltve.
A kulturális főváros cím célkitűzései közé tartozik az európai sokszínűség népszerűsítése és megvédése, a közös értékek hangsúlyozása, az állampolgárok közös kulturális közeghez való tartozásának erősítése, valamint a kultúra város fejlődéséhez való hozzájárulása. Mint Antal magyarázta, Székelyföldön ez idáig is fontos célkitűzés volt a kultúra támogatása, a költségvetésből országos viszonylatban itt fordítják az önkormányzatok a legnagyobb összeget az ágazat finanszírozására. A pályázati határidőket tekintve ez év októberében van az első forduló, amelyre egy nyolcvan oldalas anyagot kell készíteni, valamint novemberben 45 perces bemutatóra kerül sor egy tíztagú stáb részvételével. Az elsődleges cél az első szűrőn való átjutás, ugyanis a második fordulóra csupán 2016 nyarán kerül sor, így addig lesz idő kiegészíteni a pályázati mappát.
Veres Nagy Tímea, a projektcsapat tagja elárulta, már 1999-ben elindult egy tendencia, amelynek köszönhetően a kisebb városok irányába mozdul a zsűri figyelme, így például nem a tagállamok fővárosai, hanem kisebb létszámú, akár harmincezer lakost számláló települések felé is. A zsűritagok közül tízen az Európai Uniós intézmények képviselői: hárman-hárman az Európai Bizottságtól, az Európai Parlamenttől és Európa Tanácstól, illetve egy személy a Régiók Európai Bizottságától. Az említett személyeket leszámítva még két zsűritag lesz Romániából. A zsűri által hozott döntést sem az érintett tagállam, sem pedig az Európai Tanács nem támadhatja meg. A pályázat során nem rendezvénysorozatot, hanem egy hosszú távú célt kell meghatározni, amelyre felépül az egész tematika – tért át a koncepcióra Veres Nagy Tímea.
Az identitást választották Székelyföld pályázatának fő témájaként – tájékoztatott a projektcsapat tagja. „Az egész pályázat impulzív, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy minél őszintébben van megközelítve egy közösség helyzete, annál hitelesebb és elfogadhatóbb az a zsűri számára” – emelte ki. Az elkövetkezőkben minél szélesebb réteget szeretnének megszólítani, illetve folytatódnak a konzultációk és egyeztetések, hogy mindenki magáénak érezhesse a kezdeményezést.
Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője elmondta, a Szent György Napok lesz az első olyan helyszín, ahol szélesebb körben szeretnék ismertetni, népszerűsíteni a címre való pályázást. Ezt nem egy klasszikus ismertetővel teszik, hanem két, innovatív eseménnyel. Ennek megfelelően lesz Egyszemélyes színház, amely keretén belül sátrat állítanak az Erzsébet-parkban található szovjet emlékmű szomszédságában (Csillag), és itt ötpercenként váltják egymást a nézők. Az „előadás” helyzetgyakorlatokból fog állni, a sátorba belépő nézőre tehát helyi magyar és román színészek fognak reagálni: Claudia Ardelean, Benedek Ágnes, Derzsi Dezső, Erdei Gábor, Fekete Zsolt, Kónya Ütő Bencze, Sebastian Marina, Pálffy Tibor, illetve Veres Nagy Attila. Az eseményre május 1–3. között kerül sor. A sátorhoz kapcsolódó program a Hozz egy személyes tárgyat – Add magad című kezdeményezés, amely alkalmával egy személyes tárgyat kell magával vinnie az érdeklődőnek, akit a szervezők beszéltetnek annak a fontosságáról. Azok, akik részt vesznek ebben a játékban, ajándékcsomagot nyerhetnek. Utóbbi program ugyancsak május 1. és 3. között zajlik majd, délelőtt 11 órától délután 19-ig.
A jelöléssel kapcsolatban további információk az i2021.ro honlapon találhatók, valamint a szervezők arra is kitértek, hogy szeretnék a közösségi médiában való jelenlétüket is megerősíteni az elkövetkező időszakban.
Bencze Melinda 
Székelyhon.ro
2015. április 24.
Különleges nyitókoncert a Szent György Napokon
Kezdetét veszi Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok – a város már díszbe öltözve, színes sárkányos zászlókkal készen áll a kultúrheti programokra.
A hagyományos nyitókoncerten a világhírű bukaresti Madrigál kórus lép fel a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban pénteken. A 19.30 órakor kezdődő önálló műsorban a bukaresti kórus helyi diákkórusokkal koncertezik, a bevezetőben pedig a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 200 fős Campanella gyermekkara énekel Lőfi Gellért vezetésével.
Népszerűsítik a kórusmozgalmat
A sepsiszentgyörgyi Ungureanu Anna vezette bukaresti kórus kettős küldetéssel érkezik a városnapokra: a zenei csemege mellett a Cantus Mundi országos programot is népszerűsítik, amelynek célja minél több gyereket bevonni a kórusmozgalomba.
Az állami támogatást élvező program civil kezdeményezésből intézménnyé alakult: kórusok megalakulását szorgalmazza, a meglevőket pedig fellépési lehetőségekkel, kottákkal, képzéssel segíti.
A kultúrheti programok keretében öt színházi előadást és nyolc zenei produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Szombaton a magyarországi Havasi Balázs zongorista mutatja be a Munkácsy Mihály műveiből ihletődött Ecset és zongora című tizenkét zeneművét, ezt követően a Saint George Jazz Night koncertsorozatra kerül sor.
Vasárnap a gyergyószentmiklósi Figura mutatkozik be Mi lett a nővel című „férfimesével”, a városi művelődési házban pedig három román filmet vetítenek. Hétfőn a temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Háztűznéző című darabját láthatják a nézők. Kedden Opra Mónika énekes a brassói szimfonikusok kíséretében sanzonokat ad elő, szintén kedden a helyi Mácsafej zenekar koncertezik.
Kulturális hét és koncertek
Szerdán az unitárius templomban Rákász Gergely, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistája lép fel, majd Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai-díjas színésznő koncertezik a színház nagytermében. A kulturális hét utolsó napján, csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Aki elzárja az éjszakát című előadását mutatja be.
A május elsején kezdődő szabadtéri rendezvényen 13 együttes, köztük négy helyi lép fel: a Százlábú és Százlábacskák néptáncegyüttes, a Mercedes Band, a 3Sud Est, a The Sweet Life Society, Péter Szabó Szilvia, a Selfish Murphy, Tóth Gabi, a Uriah Heep, Anna and the Barbies, a Heveder, a Budapest Bár, Ştefan Bănică Jr., majd Zorán fellépésével zárul a városnapi koncertsorozat.
A 3 Sud Est zenekarnak Vancouverből kellett volna Romániába utaznia, ám nem sikerült jegyet váltaniuk egy repülőgépjáratra sem, amellyel a május 1-jén 19.30-tól kezdődő sepsiszentgyörgyi eseményre érhettek volna. Így a késő esti Péter Szabó Szilvia és zenekara koncertje 19.30-tól lesz látható-hallható, míg a popzenét játszó román együttes 23.30-kor lép színpadra.
A városnapok programfüzetét szerdától lehet megvásárolni. Ára öt lej, és valamennyi rendezvény helyszínén, a Városimázs Irodában, a H-Press terjesztőinél, valamint a mozgóárusoknál is hozzá lehet jutni. A füzet helyszíntérképet és tombolajegyet is tartalmaz.
A 2015-ös Szent György Napok során a nyeremények értéke ötezer euró. A főtámogató az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Sun Travel utazási iroda, erről az egység tulajdonosa és igazgatója, Joós Stefan beszélt. Mint magyarázta, három díjat ajánlanak fel idén: két fő részére egy hároméjszakás üdülést a Duna Deltában található szállodában, két fő részére autóbuszos városlátogatással egybekötött kirándulást Prágába három napra, míg a fődíj egy görögországi nyaralás Zakhyntos szigetén – szintén két fő részére.
A Szent György Napok idején a Süsü téren sorra kerülő, gyerekeknek szóló eseménysorozat alapelve, hogy semmi sincs ingyen, így tehát a térre való belépésért papírt kell hajtogatni, amely mintáját ugyancsak a Szent György Napok idejére készített műsorfüzet középlapján lehet megtalálni.
Konferencia a városfejlesztésről
A városfejlesztésről tart konferenciát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György Napok keretében. Buja Gergely pályázatíró csütörtökön elmondta, az Európai Bizottság Európa a polgárokért programja keretében pályáztak és 25 ezer eurót nyertek a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére és kiterjesztésére.
A városnapokon május elsején tartanak konferenciát, amelyre három országból, Magyarországról, Szlovákiából és Szlovéniából érkeznek a testvérvárosok képviselői, akik a már megvalósított városfejlesztési programjaik révén mutatják be, hogyan lehet bevonni a közösséget, mit tehet a város a polgáraiért, a polgárok a városért.
Három fő témája lesz a konferenciának: a városi közterek közösségformáló ereje, a város és identitás, valamint az élhető kultúra. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó falvaknak mintegy húsz testvértelepülése van, ezek közül tíz vesz részt a projektben. Antal Árpád polgármester hangsúlyozta, ezeknek a kapcsolatoknak a lényege, hogy minél több művelődési intézmény, sportklub, civil szervezet között alakuljon ki együttműködés.
Szent György Napok Marosszentgyörgyön is
Idén is színes programkínálattal készült Marosszentgyörgy az immár 21. alkalommal megszervezett Szent György Napokra. Az egyhetes rendezvénysorozat a hétvégére is számos érdekes, szórakoztató rendezvénnyel várja nem csak a marosszentgyörgyieket. 
Pénteken délelőtt plakettet helyeznek el a község két legöregebb, több mint hétszáz éves tölgyfájánál, nem sokkal ezután pedig felavatják az európai uniós alapokból épült bölcsődét. Délután fél négytől a néptáncegyüttesek felvonulása következik, majd a kézművesvásár, a keresztény sátor és a játszóhelyek megnyitója után a 21. községnapok tiszteletére 21 léggömböt engednek fel. Este fél kilenctől ByTheWay-koncert lesz, utána a Proconsul és Dj Tibi lép színpadra.  Szombat délután öt órától várja a közönséget a Tavaszi Kórusfesztivál, este nyolctól a Kormorán koncertezik. Ezt követően Alex Velea szórakoztatja a közönséget, majd fél tizenegykor tűzijátékra kerül sor. A napot szabadtéri buli zárja, a zenét Koszika és a Hot Shot Bands együttes szolgáltatja. 
Vasárnap 4 órától a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglaláskori harci bemutatót szervez. Este nyolctól a Piramis-rajongók láthatják kedvenceiket a színpadon, majd Paula Seling kápráztatja el hangjával a közönséget. A községnapok lampioneregetéssel zárul (V. Gy.).
Bíró Blanka, Bencze Melinda 
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 24.
Szellemi táplálék Marosszentgyörgy ünnepén
A község napjai alkalmából kettős esemény tartottak csütörtök este a marosszentgyörgyi romai katolikus plébánia tanácstermében.
Telt ház előtt nyitotta meg a könyvbemutatóval egybekötött fotókiállítást az est házigazdája, Baricz Lajos plébános-költő. Sófalvi Szabolcs polgármester kifejtette: a Szent György Napok keretében a legfontosabbak azok a rendezvények amelyek szellemi táplálékot nyújtanak. „Mi szerencsés helyzetben vagyunk mert nem kell messze földről meghívjunk fotósokat, táncosokat, énekeseket, írókat, festőket, hanem csak szét kell nézünk a magunk háza táján, és megtalálni az értékeinket. A polgármester mint egy kertész látja a burjánokat a kertjében, de látja virágokat is. Könnyű dolgunk van, mert sok szép virágunk van, csak össze kell gyűjtenünk őket, és én ezt tartom fontosnak, hogy a helyi értékeinket hozzuk elő” – mondta el a községvezető.
Az est folyamán Fülöp Jenő marosszentgyörgyi, AFIAP-díjazott fényképész munkáiból Akiket fog a figura címmel nyílt tárlat. A fotóművész Kibéden, Alsósófalván, a Székely-mezőségen, Csíkban és Gyergyóban a farsangi rendezvények alkalmával készített fényképeit tárta az érdeklődők elé. „Farsangkor fotózni egyrészt könnyű, mert minden a művész elé van tárva, mint egy színdarabban, mint egy utcaszínházban. De ugyanakkor nehéz is, mert a pillanat elszáll, résen kell lenni, a megfelelő időpontban kell exponálni. Fülöp Jenő festményei olyanok, mint a festmények. Sikerült olyan képeket készítenie, amelyek bármelyik néprajzi albumban beleillenének” – fejtette ki méltatásában Barabás László néprajzkutató.
Az est következő mozzanataként Molnár Éva tanárnő Moldován Irén marosszentgyörgyi kolléganője újabb könyvét mutatta be. „Szerencsés a szerző, mert emlékeket őrzött meg az édesapjáról, de az édesanyjáról is. Bencze Árpád arra kérte lányát, hogy vigyázzon az emlékeire, és ő ezt meg is tette” – mondta a könyvet méltató tanárnő. Moldován Irén Édesapám című könyve Bencze Árpádnak az 1940-es évek elején a magyar királyi testőrség soraiban, Horthy Miklós kormányzó közvetlen közelében szerzett szép élményeit, majd a háború és a hadifogság borzalmait tárja az olvasó elé.
A rendezvényt a marosszentgyörgyi romai katolikus kórus fellépése, valamint Vass Lajos és Orbán Balázs citerajátéka tette színesebbé.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro
2015. április 27.
Szent György napi programok az Erdélyi Művészeti Központban
Filmvetítéssel, közönségtalálkozóval és kiállítás-megnyitóval várja vendégeit az Erdélyi Művészeti Központ a Szent György Napok ideje alatt. A sepsiszentgyörgyi Olt utca sarkán, a régi posta újravarázsolt épületében működő, egyre népszerűbb intézmény sajátos programkínálattal kapcsolódik be a városünnep forgatagába. Kedden, április 28-án, 19 órától Szilágyi Varga Zoltán rajzfilm-rendező társaságában lesz megtekinthető a szerző hat filmjéből álló válogatás. Szilágyi Varga Zoltán az erdélyi Kékesen született, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett. 1984 és 1986 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát.
Már első szerzői filmje is, a Gordiuszi csomó, számos díjat nyert (Zágráb, Bilbao, Chicago, Esphino). 1987-től Magyarországon él, ahol a kecskeméti rajzfilmstúdió rendezőjeként dolgozik. A hagyományos műfajok közötti határterületen, a rajz, a fotó, a film és a videó műfaji sajátosságait felhasználva virtuóz rajztechnikával dolgozik. Filmjeiben képgrafikusi elemeket, grafikáiban filmszerű hatásokat alkalmaz. Jellegzetesek műszaki hiba imitációi, a készülék vagy közvetítő lánc zavarokat - mint a sajátos formanyelv velejáróit - a kifejező erő fokozására használja. A kedd este látható rövidfilm-válogatás többek közt azt is illusztrálja, hogy hogyan hatott az országváltás az alkotásra.
Szerdán, április 29-én, 19 órától Népszerűsítés vagy kritika? címmel kerül sor magyarországi és hazai képzőművészeti és múzeumi folyóiratok találkozójára. Martos Gábor (MúzeumCafé), Siklodi Zsolt (KorkéP), valamint P. Szabó Ernő és az Új Művészet folyóirat további öt munkatársa a lapbemutatókat követően, Vécsi Nagy Zoltán és a közönség kérdéseire válaszolnak.
Vasárnap, május 3-án, 17 órától Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő képzőművész-házaspár tárlatát nyitja meg Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A tárlat-látogató közönséget Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, a kiállító művészeket Tamás Sándor megyei tanácselnök köszönti. Kosztándi B. Katalin és Kosztándi Jenő szoros kötelékben élte, éli termékeny életét Kézdivásárhelyen, a céhes városban, létjogosultságot szerezve a művész szakmának. Művészi munkájukat eredményes pedagógusi tevékenység egészítette ki. A Vécsi Nagy Zoltán által rendezett kiállítás 2015. május 31-ig látogatható hétköznapokon, hétfő kivételével, 10 és 17 óra, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között.
maszol.ro