Parádés volt a színjátszó fesztivál
Népes tömeg, szülők, nagymamák és nagytaták várták a színjátszó csoportokat szombaton a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban: az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Székelyföldi Legendárium rendezte tizenkettedik Amatőr Színjátszó Fesztivál legendázó kis fellépői elsöprő sikert arattak.
Összesen kilenc színjátszó csoport jelentkezett a már hagyományos udvarhelyi fesztiválra, a helybéliek mellett Oroszhegyről, Székelyderzsről, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Máréfalváról, Zetelakáról és Székelyszáldobosról. Az ismert székelyföldi legendák egyedi feldolgozásait láthatta a nagyérdemű: a Móra Ferenc Általános Iskola Dömdödöm elnevezésű színjátszó csoportja bábokkal mutatta be a Firtos és a Likaskő legendáját, a parajdi Rapsonné unokái Áprily Lajos Mese a vár alatt című verses meséjét vitték színre, de megelevenedett a színpadon a Szent György-legenda és Csihán királyfiú is, illetve megtudtuk, hogyan kapta egy szál dobosáról nevét Székelyszáldobos. A közönség sokat és nagyokat nevetett, a színpadon pedig valódi színészi tehetségek is bemutatkoztak. A szünetben fagylaltkóstolás volt: a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. Zete kedvence nevű legendás jégkrémét osztogatták a szervezők kicsiknek és nagyoknak.
Az eredményhirdetést megelőzően a Tóth Árpád színművész, rendező, Kudelász Nóbel, a Székelyföldi Legendárium kötet szerkesztője, Szűcs-Olcsváry Gellért, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze és a Székelyföldi Legendárium animációs film főhősének hangját kölcsönző Baricz Gergő alkotta zsűri értékelte a fellépéseket, illetve szakmai tanácsokkal látta el az ifjú színészpalántákat. A legjobb legendafeldolgozásnak a székelyszáldobosi Bikficek Egy szál dobos című előadása bizonyult, a legjobb díszletért járó díjat a Csiribiri Társulat kapta, a legjobb jelmezek Rapsonné unokáié voltak, a legjobb csoportos alakítást a marosvásárhelyi K. O. Média, míg a legjobb egyéni alakítást, a vásárhelyi csapat tagja, Köble Nóra nyújtotta. A zsűri különdíjakat is osztott: a legeredetibb szöveg elismerést a ZetEmberkék nyerték, valamint különdíjban részesült nagyszerű bábelőadásáért a Dömdödöm bábcsoport is, illetve a Székelyföldi Legendárium jóvoltából minden részt vevő csoport legendatérképet kapott ajándékba.
Kovács Eszter
szekelyhon.ro

Magyar Napokon avatnák a Sárkányölő restaurált szobrát
Nyár végére felújítják a szamosfalvi obeliszket is
Az idő múlása és a történelem viszontagságai alaposan kikezdték a Farkas utcai református templom előtti Szent György-szobrot. Kolozsvári Márton és György kolozsvári alkotása másolata a Nagy Lajos király által 1373-ban Prágában készíttetett eredeti műnek, a kincses várossal kapcsolatos idegenforgalmi kalauzban szerepel, „kötelező” turistalátványosságként. Szamosfalva határán 117 évvel ezelőtt avatták fel az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc itteni honvéd vértanúinak, a megtorló osztrák hatalom által 1849. október 18-án kivégzett Tamás András alezredesnek és Sándor László őrnagynak az emlékművét – amely az utóbbi évtizedeket nagyon romos állapotban vészelte át. Jelenleg mindkét helyen alapos felújítási munkálatokat végeznek, a hatóságok, a szakemberek és a civil társadalom összefogásának eredményeként. Több kolozsvári műemlék vár hasonló beavatkozásra.
Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
CSERHALOM UTÁN VÖRÖSMARTY. Vasárnap avatják fel Vörösmarty Mihály mellszobrát a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén. A magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták a Cserhalom-emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László királynak a kun sereg felett 1068-ban aratott győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében.
A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tiszteleg, Zawaczki Walter Levente szobrászművész mellszobra a református templomkertben kapott helyet. (Krónika)
BUDAPEST ÁLLJA A SZENT GYÖRGY-SZOBOR RESTAURÁLÁSÁT. A magyar kormány támogatásával újítják fel a kolozsvári Sárkányölő Szent György-szobrot, a felújítási és tisztítási munkálatokat a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság végzi Kolozsi Tibor restaurátor tervei alapján. E célra a magyar külügyminisztérium ötmillió forintot bocsátott a műemlékvédő társaság rendelkezésére, amely minden költséget fedez. Átadására nagy valószínűséggel a Kolozsvári Magyar Napok alatt kerül sor. (Szabadság)
SZENT LÁSZLÓ-NAPOK NAGYVÁRADON. A Kolozsvári Magyar Napok, Brassói Magyar Napok, illetve Kalotaszegi Magyar Napok mintájára szervezik meg Nagyváradon a Szent László Napokat. A szervező EMNT szerint 2013. június 28–30. között egyfajta kulturális seregszemle lesz, tisztelgés a városalapító Szent László lovagkirály emléke előtt, Nagyvárad jelenlegi életét formáló szereplőknek adva bemutatkozási lehetőséget. (Transindex)
FUKAR KEZEKKEL MÉR. Kolozsvár templomainak közel egymillió lejt utal a helyi tanács felújításra, építkezésre, ebből a vendégforgalmi szempontból legfontosabb Szent Mihály-templomnak mindössze 70 ezer lej jut. (Itthon.ma)
VIGYÁZAT A DICLOFENACKAL! Amennyiben hosszú ideig és nagy adagban használják, a Diclofenac szívinfarktust és agyvérzést is okozhat. A figyelmeztetés az Európai Gyógyszerügynökség részéről érkezik, szerintük a gyógyszernek súlyos mellékhatásai lehetnek, amennyiben a „fogyasztónak” szív- és érrendszeri betegsége van. Az elmúlt 12 hónapban kilencmillió doboz Diclofenac került a román piacra. (Gândul)
AZ ASSZONY VERVE JÓ? Egy 2011-es közvélemény-kutatás szerint a románok fele természetesnek véli a családon belüli erőszakot. 2004 és 2009 között 60 ezer eset került a hivatalos nyilvántartásokba, ezek közül 770 halállal végződött. Egy európai civil szervezet felmérése szerint azonban 800 ezer romániai nő mondta azt, hogy otthon bántalmazták, de félt vagy szégyellt feljelentést tenni. (Puterea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar kilencedik osztályok szűnhetnek meg Maros megyében
Veszélyben a szórványban a magyar oktatás – kongatta meg a vészharangot keddi közleményében a Maros megyei RMDSZ.
A tájékoztatás szerint a kilencedik osztályok beiskolázását elemezve egyrészt kitűnik, hogy a szakoktatás iránt nincs kellő érdeklődés a magyar diákok körében, az alacsony létszámú jelentkezés miatt osztályok szűnhetnek meg. Másrészt az ellehetetlenülő osztályindítás révén történő átcsoportosítás miatt Szászrégenben és Segesváron veszélybe kerül a középiskolai szintű magyar oktatás.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes közlése szerint összesen 259 hely maradt betöltetlen a Maros megyei magyar tannyelvű kilencedik osztályokban. „Főleg a szakközépiskolákban alacsony a jelentkezők létszáma, pedig igyekeztünk a különböző szakmai képesítéseket nyújtó osztályokban is biztosítani a magyar nyelven tanulás lehetőségét” – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Segesváron a Mircea Eliade líceum matematika-informatika szakán a 29 helyből 17 maradt betöltetlen; Szászrégenben összesen 22 helyet nem töltöttek be, a Lucian Blaga líceum turizmus szakán 13, a Petru Maior Elméleti Líceum matematika-informatika szakán 9 hely maradt betöltetlen; Nyárádszeredában a Bocskai István líceumban összesen 42 üres hely maradt, a kereskedelmi szakon 14, a természettudományi szakon 16, a mechanika szakon 12 hely maradt betöltetlen; Erdőszentgyörgyön 33-al kevesebben jelentkeztek a helyi Szent György líceumba, a filológia szakon 13, a higiénia szakon 20 hely maradt betöltetlen; Szovátán a Domokos Kázmér líceumban 19 hely maradt betöltetlen, 17 a társadalomtudományi szakon, 2 a kereskedelmi szakon; Sáromberkén az élelmiszeripari szakon 29 helyből 16 maradt betöltetlen.
Marosvásárhelyen 110-el kevesebben jelentkeztek a szakközépiskolákba, a Constantin Brâncuși líceum építészeti szakára a meghirdetett 58 helyre 15-ön jelentkeztek, a Ion Vlasiu líceum famegmunkálási szakán meghirdetett 29 helyre mindössze 10-en jelentkeztek, az Emil Dandea líceum vegyészeti szakára 13-an, a környezetvédelmi szakára 8-al kevesebben, az Avram Iancu líceum textil és bőrmegmunkálási szakára 5-el kevesebben, a Traian Vuia líceum elektrotechnika-automatizálás szakára 12-en, a mechanika szakára pedig 2-vel kevesebben.
„Sajnos az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel 15 fős létszám alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, mert megszűnhet például a faipari líceumban a magyar kilencedik osztály, de még nagyobb a veszély a szórvány vidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol az alacsony jelentkező létszám miatt megszűnő osztályokból nincs más olyan magyar tannyelvű osztály, ahova áthelyezhetnénk a diákokat” – nyilatkozta Illés Ildikó.
Maszol.ro

Konganak a szakiskolai osztályok
Kérdéses a segesvári magyar kilencedikesek sorsa
A Tanügyminisztérium által közzétett adatok szerint Maros megyében az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium matematika-informatika osztályába való bejutásért kellett leginkább megharcolniuk a jövendő kilencedikeseknek, itt a legutolsóként felvett diák médiája 9,57 volt. A magyar tannyelvű osztályok közül a Bolyai Farkas Elméleti Líceumé az első négy hely, az utolsó bejutási jegy, 9,19 a nagy múltú tanintézet egyik természettudományok osztályában volt a legmagasabb, a társadalomtudományok osztályban 8,71-es, a másik természettudományok osztályban 8,68-as, a matematika- informatika osztályban 8,12-es média szerepel a felvett diákok névsorának végén. A Bolyai líceumot a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum magyar tagozatú társadalomtudományok szakos osztálya követi, itt 8,12 volt az utolsó bejutási jegy, az Egyesülés Főgimnázium idén indított magyar tagozatú matematika-informatika osztályában 7,90-es médiával vették fel az utolsó diákot. Megyeszinten a marosvásárhelyi Traian Vuia technológiai líceumban a leggyengébb, 3,70-es az utolsó bejutási jegy.
Maros megyében 3941 diák vett részt az elosztásban, közülük mindössze tízen maradtak az első forduló után beiskolázatlanul. A megye középiskoláiban összesen 4814 helyet hirdettek meg, 873 maradt betöltetlenül, ebből 259 a magyar tagozaton. Marosvásárhelyen az Egyesülés Főgimnázium újonnan induló magyar matematika-informatika osztályában minden hely betelt. A megyeszékhelyen a szakiskolai osztályok bizonyultak népszerűtlennek a magyar diákok körében. A Constantin Brâncusi (építészeti) szakközépiskolában két magyar osztály indítását tervezték, de a magyar tagozatra összesen 15 diák jelentkezett, 43 hely üresen maradt. Az Emil Dandea technológiai líceum magyar tagozatú kémia szakos osztályában 16, a Ion Vlasiu (faipari) szakközépiskola magyar osztályában 19 hely maradt üresen, ezt az osztályt mindössze tíz diák választotta. A szakiskolai oktatást magyar osztályokban is biztosító tanintézetek közül a Gheorghe Sincai Iskolacsoportban teltek be a helyek. Az Elektromaros technológiai líceum magyar osztályaiban sem maradt üres hely – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy a vidéki magyar oktatást illetően Segesváron a legnehezebb a helyzet, a Mircea Eliade Líceum matematika-informatika szakos magyar osztályába ugyanis mindössze 12 diák iratkozott, és, ha őszig nem változik a helyzet, nem tudnak majd szülővárosukban anyanyelvükön tanulni a segesvári magyar kilencedikesek. A szovátai Domokos Kázmér középiskola magyar társadalomtudományok osztályában még 17 diáknak lenne hely, az erdőszentgyörgyi Szent György technológiai líceum két magyar osztályában 17, illetve 20, a szászrégeni Lucian Blaga technológiai líceum természettudományok osztályában 16 betöltendő hely maradt, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum turizmus szakán, magyar tagozaton 13 diákot várnak még. Azokban az osztályokban, amelyekben iskolakezdésre nem lesz meg a tizenöt fős diáklétszám, a törvény értelmében nem lehet osztályt indítani. A beiskolázatlanul maradt diákok tegnaptól július 22- éig, hétfőig választhatnak a betöltetlenül maradt középiskolai helyekből, a második számítógépes elosztásra 25-én, jövő csütörtökön kerül sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Előzmény nélküli összefogás a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán
Közös sajtótájékoztató keretében jelentette be az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács, hogy együttműködnek az október 27-diki, Székelyek Nagy Menetelése elnevezésű autonómiatüntetés kapcsán. A háromszéki RMDSZ-t Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere képviselték, míg a Székely Nemzeti Tanácstól Izsák Balázs elnök és Gazda Zoltán sepsiszéki elnök vett részt a sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi szervezetének elnöke elmondta: „Természetes módon vagyunk egy asztal mellett, mert a cél közös, és a cselekvés is közös lesz, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség teljes mellszélességgel, teljes szervezési kapacitással az október 27-ei közös ügyért dolgozik. Az ország jelenlegi helyzetében mi, székelyek azzal szembesülünk, hogy érveinket nem akarják elfogadni, amikor semmibe veszik egy közösség igényét, nem marad más hátra, mint a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket is használni. Akkor, amikor a szavak kevesek, amikor érveinket nem fogadják el, tettekkel fel fellépnünk és főleg együttesen.” Hangsúlyozta, ezek a cselekvések mindenképpen a demokratikus keretek között kell történjenek, erőszakmentesen és úgy, hogy szélesedő összefogást teremtsen a székely emberek között. „Ilyen demokratikus eszköz a köztéren való megnyilvánulás, amelyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett és mi támogatunk, és ilyen demokratikus eszköz a jövő héten kezdődő aláírásgyűjtés a referendum kiírására annak érdekében, hogy a három székely megye egy régiót alkosson. Igen-t akarunk mondani arra, hogy Székelyföld egységes legyen, egyben maradjon. Ez a tüntetés nem csak a tiltakozásról szól, hanem pozitív üzenetről is, hogy Igen-t mondjunk Székelyföldre. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld jövője Igen-el kezdődhet el.”
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, előzmény nélküli összefogás körvonalazódik a Székelyek Nagy Menetelése körül. Nincsenek viták a különféle szervezetek között, mindenki egyetért abban, hogy fontos az, hogy minél többen vegyenek részt a székelyföldi autonómia érdekében szervezett menetelésen, ezért minden erdélyi magyar szervezet a rendezvény mellé állt.
„Mi is meg szeretnénk mutatni a világnak, ahogyan azt például a katalánok tették, hogy nem mondunk le Székelyföld autonómiájáról”- nyilatkozta a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki azt is kihangsúlyozta, hogy szükséges egy olyan közhangulat, melyben az emberek számára világos az, hogy a saját életükről, a saját jövőjükről szól az, hogy megvalósul-e a régió autonómiája. Izsák ugyanakkor felhívást intézett a székely fiatalokhoz, hogy jöjjenek el a menetelésre, jelenlétükkel jelezve a világnak azt, hogy a székelyföldi fiatalok számára nem mindegy, milyen jövő vár rájuk. „Jöjjenek el, mert elsősorban az ő jövőjükről van szó” – véli Izsák.
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy nem szabad félni és önbizalommal kell a jövőbe tekinteni. „Ne féljünk, mert félelemre nem lehet jövőt építeni. Most van az ideje annak, hogy megmutassuk, nem hagyjuk azt, hogy újfent a fejünk felett döntsenek a sorsunkról. Legyen önbizalmunk a céljaink eléréséhez! A székelység az utolsó olyan egy tömbben élő nemzeti közösség Európában, melynek nincsen autonómiája. Bízzunk az igazunkban, hiszen a székelyeknél kisebb számú, Romániánál nagyobb államokban élő közösségeknek is sikerült autonóm régiókat létrehozniuk.”
Antal Árpád arról is beszélt, hogy véleménye szerint, ha a Szent György Napok záró koncertjére általában elmegy ötvenezer ember Sepsiszentgyörgyről, „akkor a Székelyek Nagy Menetelésére is legalább harmincezer sepsiszentgyörgyinek kellene elmennie. A koncertek a szórakozásról szólnak, míg az autonómiatüntetés a gyermekeink és az unokáink jövőjéről.”
Antal figyelmeztetett arra is, hogy nagyon fontos, hogy a menetelés mentes legyen mindenféle szélsőségességtől, hiszen a tüntetést azért szervezik, hogy úgy a román, mint a nemzetközi közvélemény lássa azt, hogy a székelység követelései az európai gyakorlatnak megfelelőek, megvalósíthatóak és legitimek. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a következőket nyilatkozta: „Szórványban születtem és ott is éltem éveken keresztül, tudom mit jelent ott megélni a magyarságot. Fontos, hogy ne féljünk, mert ellenkező esetben néhány év múlva Székelyföld is a szórvány sorsára juthat. A régiósítás nem adhat sem okot, sem lehetőséget arra, hogy Székelyföldet feldarabolják, a tömbmagyarság megoszoljon és kisebbségbe kerüljön. Mi speciális jogokkal rendelkező Székelyföldet akarunk! Autonómiát akarunk! Meggyőződésem, hogy Felső-Háromszék polgárai is ezt akarják, éppen ezért veszünk részt több ezren a megmozduláson.” Gazda Zoltán, sepsiszéki SZNT elnök kifejezte köszönetét, hogy a történelmi magyar egyházak, a civil szféra, a közigazgatási egység vezetői is az ügy mellé álltak. Felkéréssel is fordult, azok irányába, akik részt vesznek a tüntetésen, hogy egységes arculattal, székely zászlóval és ne pártjelvényekkel, szélsőséges üzenetekkel érkezzenek. „Az erőltetett, számunkra kedvezőtlen régiósítás ellen és Székelyföld autonómiája mellett fogunk tüntetni.”.
Amint ismeretes, a Székelyek Nagy Menetelésére október 27-én kerül sor, a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán.
Az RMDSZ Háromszéki Területi szervezetének sajtóirodája
Erdély.ma

Bethlen István-szobrot avattak
Bethlen István (1874–1945) egykori miniszterelnök (1921–1931) születésének 139. évfordulóján egész alakos szobrot avattak a budavári Szent György téren tegnap. Stremeny Géza alkotásának leleplezése előtt Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor kormányfő. Párhuzamot vonva Bethlen kormányzásával úgy fogalmazott: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, és egyre jobb teljesítményre képes.
Bethlen István hivatalba lépésekor az ország minden fronton vesztésre állt, külpolitikailag elszigetelt, a gazdasági összeomlás szélén álló, megalázott ország volt, az akkori miniszterelnöknek azonban meggyőződése volt, hogy a magyar emberek alkotó munkája képes lesz új életet lehelni a világháború, forradalmak és az európai összeomlást lezáró béke poklát megjárt országba – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Bethlen tisztában volt a bel- és külpolitikai, valamint a gazdasági stabilizáció fontosságával, ahogyan azzal is, hogy a külföldről érkező hitelt nem jóléti intézkedésekre, hanem munkahelyteremtő beruházásokra kell költeni. E politikával az ország egy évtized alatt talpra állt, helyreállt a rend, a gazdaság megerősödött, a széthúzás helyébe pedig az összefogás lépett – emelte ki a miniszterelnök.
A megfontolt reálpolitikus Bethlen István egyszerre tudta kivívni a bal- és a jobboldal ellenszenvét, ami irigységből fakadt, mert mindkét oldalon tudták, hogy akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van. Bethlen István nem kötelezte el magát egyetlen divatos eszmerendszer mellett sem – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a néhai miniszterelnök mindig azt kereste, ami épít, és ellenállt annak, ami rombol, ezért nem mondott igent az antiszemitizmusra és a zsidótörvényekre, a háborúra, a nemzetiszocializmusra és a kommunizmusra. A kormányfő szerint „mi, magyarok 1990-ben nagyjából ott vettük ismét a saját kezünkbe sorsunk irányítását, ahol Bethlen István 1921-ben”. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta: erős Magyarországra van szükség, mert mi már tudjuk, az erősek összefognak, a gyengék széthullnak. Hozzáfűzte, hogy Bethlen Istvánnak ma nemcsak egy szoborral, hanem tanácsai megfontolásával is tartozik az ország. Ezzel kapcsolatban idézte a volt miniszterelnök egyik választási programbeszédét, amelyben arra hívta fel a figyelmet: gazdasági válság idején minden nemzetnek kötelessége, hogy felvértezze magát, mert az a nemzet, amely ebből az időből meg tudja menteni az anyagi és erkölcsi javait egy jobb idő számára – mégpedig függetlensége feláldozása nélkül és a szociális összhang fenntartásával –, az nagy előnyökre tesz szert a nemzetközi versenyfutásban. Orbán Viktor végül emlékeztetett a Bethlen-beszéd azon részére is, amely szerint mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni. Bethlen ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy kormányát is sokszor próbálták külföldön befeketíteni, mert azt remélték, hogy ennek révén olyan külső reformokat diktálnak majd Magyarországnak, amelyek segítségével hatalomra juthatnak – zárta az idézetet Orbán Viktor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trikolór vállszalag miatt rótták meg Antal Árpádot
Újra támadásba lendült a háromszéki prefektus. Közel fél évvel a Szent György napok után megrovásba részesítette Antal Árpád polgármestert, amiért a városnapokon nem viselte a trikolór színű vállszalagot. A büntető jegyzőkönyvet Dumitru Marinescu prefektus állította ki október 21-én, és rámutat, hogy a vállszalag viselésének elmulasztása 2500 és 5000 lej közötti büntetéssel sújtható, de a sepsiszentgyörgyi polgármester ez esetben figyel- meztetést kap.
Antal Árpád az eset kapcsán kifejtette: a prefektusoknak köszön- hető, hogy fellángoltak az autonómia mozgalmak, hogy a székelyek szabadságvágyát felerősítették az állandó túlkapásaikkal. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a trikolór viseléséről szóló törvény is értelmezhető, hiszen ha például fürdőnadrágban strandot avat és vállszalagot tesz, akkor azt mondhatnák, hogy nevetség tárgyává teszi a jelképet. Antal Árpád szerint a nagy romániai városok polgármesterei számtalan rendezvényen jelennek meg vállszalag nélkül, és nem büntetik őket. Újra támadásba lendült a háromszéki prefektus.
„Ezekkel a túlkapásokkal nem érik el, hogy jobban szeressük, vagy jobban tiszteljük az országot”, mondta Antal Árpád. A háromszéki elöljárók egyébként tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a háromszéki prefektusok túlkapásairól, arról az ötven közigazgatási perről, amelyet a magyar nyelv használata illetve a székely szimbólumok ellen indítottak az elmúlt másfél évben. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro

Erdély.ma

Csendőrök és vármegyések csaptak össze
Összecsapásba keveredtek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) háromszéki aktivistái a csendőrséggel december elsején Sepsiszentgyörgyön. Két fiatalt a hatóságok bekísértek, miközben az Új Jobboldal zavartalanul provokálva vonult ki a megyeszékhelyről.
Az incidensre a hivatalos ünnepség vége felé került sor, amikor a szélsőséges román szervezet tagjainak gépkocsija és az őket szállító Szatmár megyei busz mellett várakozó vármegyések nem tettek eleget a hatósági felkérésnek, hogy vonuljanak arrébb. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) mintegy nyolcvan tagja 2009 és 2011 után immár harmadik alkalommal vett részt a hivatalos sepsiszentgyörgyi ünnepségen, a csendőrök pedig a járműveikhez érkezésük előtt próbálták a HVIM tagokat arrébb tessékelni. Az egyenruhások többszöri felszólítás után elkezdték az Erzsébet park irányába tolni a vármegyés fiatalokat, valamint azt a pár személyt, akik szintén a román szervezet jelenléte ellen jöttek tiltakozni.
Az indulatok pár másodperc alatt felcsaptak, amely nyomán dulakodásra került sor, és két fiatalt – pár perces eltéréssel – a csendőrök kiemeltek a kavarodásból és elszállítottak, szemmel láthatóan erőszakot alkalmazva. A karhatalmi erők és a tiltakozók végül a park bejáratáig jutottak, itt újabb lökdösődés kezdődött, sértő, fenyegető szavak hangzottak el. Időközben az Új Jobboldal felvonulói is a járművekhez érkeztek, és újból elkezdték skandálni a délelőtt már elhangzott rigmusokat, provokálva többek között a média képviselőit is, majd lassan elindultak rendőrségi és csendőrségi felvezetéssel. A karhatalmi erők egyébként csak csitítani próbálták őket, tettlegességre nem került sor.
Tóth Bálint, a HVIM képviselője az incidens kapcsán elmondta, csak annyit szerettek volna, ha engedik, hogy a Székely Mikó Kollégium előtti útszakaszon maradhatnak – ott parkoltak az Új Jobboldal tagjait szállító gépkocsik, valamint az autóbusz. Az aktivista szerint a csendőrök kettős mércét alkalmaztak, amikor erőszakkal – kihasználva azt is, hogy rohamruházatban vannak –, rúgásokkal, ütésekkel eltávolították őket, de a román szervezet tagjaihoz nem nyúltak. A fiatal szerint közülük senki nem ütött meg egy csendőrt sem. Tóth Barna elismételte korábban a magyar tiltakozók által már elmondottakat, hogy nem a nemzeti ünnep hivatalos rendezvénye, hanem az Új Jobboldal jelenléte ellen tiltakoztak – mintegy negyvenen. A HVIM-képviselő hozzátette: a csendőri fellépésnek jogi következményei is lesznek, már felvették a kapcsolatot több ügyvéddel. A hatóság Papp Ferenc kolozsvári tagjukat, illetve Farkas Bálint erdővidéki aktivistájukat állította elő.
A délelőtt sem volt csendes
Noha úgy tűnt, incidensre nem kerül sor, a román szélsőségesek jelenléte az ünnepség előtt már borzolta a kedélyeket. Az Új Jobboldal mintegy nyolcvan tagja az előző két alkalomhoz – amikor ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ünnepeltek – hasonlóan most is végigvonultak transzparenseikkel, zászlóikkal az ortodox katedrálistól a Mihai Viteazul térig, némileg lemaradva a hivatalos menettől. A legszembetűnőbb ez alkalommal is az egységes, oszthatatlan nemzetállamot hirdető transzparens volt. A skandált rigmusok is ismerősen hangzottak: Hargita, Kovászna román föld (ezt egyébként egy zászlóra felírva, az ünneplő tömeg láthatta a hivatalos események alatt is), A román nyelv az egyetlen úr, Székelyföld román föld, nemzeti egységet, és hasonlók.
A magyar tiltakozók – zömükben a vármegyések – először az Erzsébet park menti járdáról üzentek – egyrészt, hogy Vesszen Trianon, Székelyföld nem Románia, idegenek, menjetek haza, másrészt, hogy a felvonulók tanuljanak meg magyarul, illetve a második helyszínen már obszcén gesztusokkal is megnyilvánultak. Utóbbiak már a Szent György szobor előtti zöldövezetről „indultak” az Új Jobboldal felvonulói irányába, akik nem fukarkodtak a válasszal. Az idősebb magyar „ellentüntetők” részéről többször elhangzott, hogy szégyelljék magukat az Új Jobboldal tagjai, amiért Sepsiszentgyörgyre jönnek provokálni, sértegetni a helyieket.
A hivatalos ünnepség egyébként csendesen zajlott le, és öt kisebb repülőgép légi bemutatójával, feliratos konfetti szétszórásával ért véget. Némileg visszás volt ugyanakkor, hogy míg a vezérszónok románokat és magyarokat egyaránt köszöntött, Codrin Munteanu volt háromszéki prefektus a dákó-román elmélet köré építette egész beszédét. A kormányhivatal egyébként incidensmentesnek (a csendőrök és vármegyések közötti összecsapás a park másik végén történt) ítélte meg az ünnepséget, illetve 15 ezerre becsülte a megye szintjén három helyszínen zajló eseményeken résztvevők számát. Utóbbi adat azért érdekes, mert noha idén meglepően sokan tartották érdemesnek Sepsiszentgyörgyön, hogy részt vegyenek, ugyanez a szám szerepelt a Székelyek Nagy Menetelése hivatalos közleményében is. A magyar elöljárók, amint azt jelezték, nem vettek részt a megmozduláson.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Sepsiszentgyörgy két arca
Két arcát mutatta vasárnap Sepsiszentgyörgy. Délelőtt, kora délután idegenből érkezett provokátorok és hőbörgők uralták a teret, ordítva vonultak végig a központon, viszolygást, undort hagyva maguk után. Este adventi gyertyát gyújtottunk, a Szent György-szobornál felállított színpad előtt gyermekek százaitól volt hangos a tér. Két köztéri rendezvény zajlott vasárnap Sepsiszentgyörgyön: az egyik zajos volt, ideges, hívatlan idegengyűlölőkkel, rendfenntartók százaival – a másik csendes, barátságos, szerethető.
Egyelőre talán nem is kérdés, hogy melyik a város igazi arca, hisz jól tudjuk: az ország legkülönbözőbb szegleteiből verbuválódott az a néhány tucat, magyarellenességgel beoltott tüntető, aki rendőrök és csendőrök gyűrűjében masírozott a városban. De bizony, tennünk kell ahhoz, hogy ez így maradjon, és ama visszataszító arcot végleg levetkőzhessük – az Új Jobboldal idei látogatása után legalábbis ezt a keserű tanulságot vonhatjuk le. Megtapasztalhattuk ugyanis, milyen az, amikor kettős mércét alkalmaznak a karhatalmi erők, amikor a rendfenntartók nem ugyanolyan szigorral viszonyulnak az idegenből érkezett provokátorokhoz, mint az ellentüntetést kezdeményező magyar fiatalokhoz, akik közül kettőt bekísértek és meg is bírságoltak. Igaz, arra számítani lehetett, hogy bármi történjék, mindent a mi nyakunkba varrnak, s hiába a mi oldalunkon az igazság, hiába jogos a felháborodásunk a román szervezet akciója ellen – ha beszállunk a játékba, onnantól kezdve övék, a román államhatalomé, a provokátoroké és a szekusoké az irányítás, hiba tehát lealacsonyodni az Új Jobboldal szintjére. Aztán láthattuk azt is: Sepsiszentgyörgy tanácsa hiába fogadott el állásfoglalást – a román választott önkormányzati képviselők támogatásával is – arról, hogy nemkívánatos vendégek az Új Jobboldal tagjai, sem a prefektúra, sem az ortodox egyház, sem a románok civil fóruma nem határolódott el a szélsőséges szervezet látogatásától, sőt, a kormánybiztos ódákat zeng a rendezvényről, és tagadja, hogy magyarellenes jelszavakat skandáltak volna. Márpedig mindez eléggé egyértelműen jelzi: létezik egy rendkívül erős államhatalmi réteg, amely feszültségszításban, zavargások előidézésében, gyűlöletkeltésben érdekelt. Ez ellen kellene fölvennünk a harcot – lehetőleg a helyi románsággal közösen.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ágyúgolyók, csontvázak, középkori falmaradványok és utcakövek kerültek felszínre
Temesváron a történelmi belvárosban zajló rehabilitációs munkálatok során a Szent György téren és a Szabadság téren is számos régészeti lelet került napvilágra.
A Szent György téren megtalálták annak a törökkori temetőnek a maradványait, amelynek egyik sarkát már a villamossínek cseréjekor feltárták néhány évvel ezelőtt. 21 csontvázat találtak a Bánsági Múzeum régészei, nagy részük gyerekek földi maradványai. A temetőből egy fémpénz is előkerült, amelyről azt feltételezik, hogy szintén török eredetű. A téren feltárták a jezsuiták templomának alapjait és egy másik középkori épület maradványait.
A Szabadság tér 1848 előtti történetéről kevés információ maradt meg. A tér felásása során 300 éves utcakövek és cserepek kerültek a felszínre a Tiszti Kaszinó előterében. Ugyanitt két ágyúgolyót is találtak a régészek. A villamosmegálló és a pestis szobor közötti területen egy középkori épület maradványait is feltárták, amelynek alapján a tér középkori beosztásáról is fogalmat alkothatnak a régészek. A 2006. évihez hasonló látványos lelet (300 darab fémpénz) még nem került elő az újabb régészeti feltárások során.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Bővülő kulturális kínálat
Folyamatosan bővül és jövőre még szerteágazóbb lesz a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központjának programkínálata, az elmúló évről és 2014 első negyedévi rendezvényeiről Lakatos Mihály intézményvezető számolt be.
A magyar nemzet történelme az egyik legfontosabb sorozata a kulturális központnak, tavaly négy, idén három előadást tartottak a különböző korokat legjobban ismerő történészek Székelyföld-szerte, a soron következő történelmi fordulópont az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, ennek bemutatására februárban kerül sor, és ugyancsak 2014 témája az 1914-ben kitört első világháború. A különböző rendezvények tételes felsorolása hosszadalmas lenne, csupán számadatokat említve: idén összesen 31 irodalmi jellegű programot szervezett a kulturális központ, hét képzőművészetit, emellett filmvetítés, élsportolók előadása színesítette kínálatukat. Idén először bekapcsolódtak a Szent György Napokba a csángó délutánnal, a sikeresnek bizonyult kezdeményezést folytatják. Ugyancsak először szervezett ünnepi műsort október 23-a tiszteletére a sepsiszentgyörgyi iroda, ennek is folytatása lesz, de jövőben már március 15-re is készülnek önálló rendezvénnyel. Október 23-hoz kapcsolódik a focibajnokság – ugyancsak a folytatás szándékával. Az idei újdonságokhoz tartozik még – de már jövő évi „eredménnyel” – a madéfalvi siculicidium témával meghirdetett képzőművészeti pályázatuk, ennek folytatásaként jövőben Gábor Áron-témájú irodalmi pályázatot írnak ki. És egyáltalán nem utolsósorban egy román nyelvű könyv kiadásának társfinanszírozása zárja az idei esztendő újdonságainak sorát, Hamvas Béla A bor filozófiája című művét a sepsiszentgyörgyi Hubbes László fordította le. Azonban nemcsak bővült a kulturális központ kínálata, hanem egy beígért rendezvénnyel szegényebb is lett:pénzügyi okok miatt nem tudták idén megszervezni a magyarországi borvidékeket bemutató sorozat második kiadását, Lakatos Mihály azonban reméli, a Tokaj-napokra 2014-ben sor kerül. Jövő év első negyedében a már bejáratott sorozatok mellett a Magyar Kultúra Napján szervez műsort a kulturális központ, az erdélyi magyar irodalom két meghatározó személyiségét, Szilágyi Istvánt és Király Lászlót hívták el Sepsiszentgyörgyre. Különlegesnek ígérkezik még a marosvásárhelyi Fekete Zsolt fotós kiállítása, aki ugyanazt ugyanolyan szögből fényképezte le, mint másfél évszázada Orbán Balázs, az egykori és mai felvételek párhuzamos bemutatásának a Lábas Ház ad otthont.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Szent László Napok: tisztáznak a szervezők
Pontosítási kérelemmel fordultak a sajtóhoz a nagyváradi Szent László Napok szervezői a rendezvény levédése körül kialakult kaotikus helyzet tisztázása érdekében, a Szent László Napok levédési kérelmére és az RMDSZ által benyújtott védési kérelem megóvására érkezett válaszokat illetően.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint a Szent László Egyesület két beadvánnyal fordult az Állami Találmányi és Védjegyhivatalhoz (OSIM). Az elsőre karácsony előtt érkezett válasz. Ebben a hivatal részlegesen elutasította a váradi Szent László Napok logójának és elnevezésének levédési kérelmét (aviz de refuz provizoriu parţial), és közli, hogy a döntés 3 hónapig megfellebbezhető. Indoklásuk szerint vallási szimbólumokat és elnevezéseket nem lehet bejegyeztetni, használatuk azonban nem tiltott.
A második beadványban a szervezők megtámadták az RMDSZ levédési kérelmét. „Ügyvédünk a héten kapta kézhez az erre érkezett választ. Erkölcsi győzelemként fogtuk fel, hogy a hivatal helyt adott a fellebbezésnek, és elismerte, hogy a Szent László Napok mint szellemi termék a Szent László Egyesületet illeti meg. Az eljárás során megállapították, hogy rendezvényünk logója még áprilisban megjelent a sajtóban, tehát hamarabb, mint ahogy az RMDSZ benyújtotta a levédésre vonatkozó kérelmet – áll a közleményben. – Óvásunk eredményeként az RMDSZ által benyújtott védési kérelmet teljes egészében elutasította a védjegyhivatal, mivel nem a saját szellemi termékét próbálta meg levédetni."
A szervezők emlékeztetnek, Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-elnök korábban azt nyilatkozta, hogy a védjegyhivatal döntése az RMDSZ álláspontját erősíti meg – csakhogy, mivel az OSIM helyt adott a fellebbezésnek, és elismerte, hogy a Szent László Egyesület az ötletgazda, „a fentebbi kijelentés nem állja meg a helyét" – olvasható a közleményben.
A Szent László Egyesület egy „összehangolt ellenkampánynak tekinti az RMDSZ által kirobbantott levédési botrányt". A közleményben hangsúlyozzák: nem egy szent nevét akarják levédetni, hanem egy rendezvényét. „Számtalan precedens van arra, hogy egy szent nevét laikusok használják, Szent György néven még egy őrző-védő szolgálatot is bejegyeztettek már a védjegyhivatalnál. Ezért is érthetetlen, hogy egy polgári, kulturális rendezvénysorozat miért nem nevezhető el Szent László lovagkirályunkról" – áll a közleményben.
Krónika (Kolozsvár),

Befejeződtek a Szent György téri régészeti feltárások
Hová tűnt az Anjou-kori templom?
A temesvári Szent-György tér felújítási munkálatai során középkori leleteket tártak fel a régészek, amelyek a város múltjának három különböző időszakáról tanúskodnak.
A feltárások eredményét Florin Drașovean, a Bánság Múzeum régésze mutatta be a sajtónak az elmúlt hét végén, aki szerint a dokumentumokban 1323-ban már említett Szent György templom maradványait nem találták meg a róla elnevezett téren.
A feltárások során előkerült legkorábbi maradványok fából készült épületek részei a török hódítás előtti időkből. Magasabb rétegekben előkerültek a török mecset alapjai és a XVIII. században épített jezsuita templom masszív alapozása, amely Szent György nevét viselte.
„A dokumentumokból azt tudtuk, hogy ezen a téren állt 1323-ban a város első temploma, amely Szent György nevét viselte – nyilatkozta a sajtónak Florin Drașovean.– A török hódítás után (1552-től) a templomot mecsetté alakították, majd 1718 után újból keresztény templomként működött 1754-ig, amikor lebontották, és a helyére felépítették a jezsuiták templomát. Utóbbit a XX. század elején, az első világháború előtt bontották le.
Több mint két hónapig tartó kutatásaink alapján elmondhatom, hogy a XIV. században épült Szent György templom nem ezen a helyen állt, hanem valószínűleg egy másik helyszínen. Amit feltártunk, az a török mecset alapozása, ami bontásból származó köveket és téglákat tartalmaz és a XVIII. században épült jezsuita templom maradványai. Találtunk még két törökkori temetőt, a mecset két oldalán, ahonnan közel 100 csontvázat ástunk ki. Megtaláltuk a város középkori vízhálózatának maradványát is, a török hódítás előtti időkből, továbbá középkori faházak maradványait, amelyeket már nem lehet megmenteni, mert egy gomba megtámadta a fát. A török mecset és a jezsuita templom alapozását konzerváljuk, és régészeti bemutatóhelyet alakítunk ki a Szent György téren, ahol ezek a falak láthatók lesznek.”
Florin Drașovean szerint a feltárások egyértelműen bizonyítják, hogy Szent György XIV. századi temploma nem a róla elnevezett téren állt. A XVIII. századi források viszont arról számolnak be, hogy a törökök által mecsetnek használt Szent Gyögy templom lebontásakor megtalálták a XIV. századi templom alapjait, amelyet valószínűleg Károly Róbert magyar király építtetett. Ennek a helyére épült a XX. század elején lebontott Szent Gyögy templom, amelyet számos fényképfelvétel és képeslap örökített meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

A Siculicidium tervezőjére emlékeztek
A madéfalvi Siculicidium emlékmű tervezőjéről emlékeztek meg az elmúlt napokban Esztergomban. A csíkszeredai születésű Tamás József építész esztergomi sírjánál található obeliszkre emléktáblát állítottak.
Siculicidium-év van, 250 éve történt a madéfalvi vérengzés. Az 1764. január 7-ei székelymészárlás után több mint száz évvel létesült a madéfalvi emlékmű, melynek terveit ingyen készítette el az akkor már Budapesten élt, csíki születésű Tamás József építész. Salamon János az 1989-es változások után Madéfalva polgármestere volt, ő kutatta fel Tamás József esztergomi síremlékét, ő figyelt fel arra, hogy a síremlék lebontásra van ítélve, az ő kezdeményezését vállalta fel a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál. Az akció sikerrel járt, így csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom önkormányzati képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába.
Márványtábla a Turul 1764 Egyesülettől
Tamás Józsefnek február 11-én születési évfordulója volt, és erre az alkalomra fekete márványból emléktáblát készített a csíkszeredai Turul 1764 Egyesület. Ezt áldotta meg a csíkszeredai Millenniumi Templomban Darvas Kozma József esperes, majd elszállította Esztergomba az egyesület két tagja, a madéfalvi Szabó Dónát és a csíkszeredai Salamon János. Az esztergomi Belvárosi temetőben található Tamás-síremlék védetté nyilvánításában meghatározó szerepe volt a Szent György Lovagrendnek.
„Jóska bácsi, Isten fizesse!”
Az emléktábla leleplezése előtt Salamon János és Bárdos István művészettörténész emlékezett a Madéfalvi veszedelem eseményeire és a sír védetté nyilvánításának folyamatára. Ezt követően Salamon átadta Bárdos Istvánnak a Csíkszeredából vitt, Ráduly Róbert Kálmán polgármester által adományozott elismerő oklevelét. Az emléktábla leleplezését követően a csíki küldöttség havasi gyopárral díszített, székely nemzeti színekben pompázó „Jóska bácsi, Isten fizesse!" feliratú koszorút, a Szent György Lovagrend magisztrátusa képviseletében pedig Cseke László rendi kancellár nemzeti színű szalagos koszorút helyezett el a síron. A megemlékezésen Tétényi Éva esztergomi polgármester üzenetét Váczi Hübschl István kabinetfőnök tolmácsolta, de jelen volt a lovagrend képviseletében Magyar György egyetemi tanár, Erdély jó ismerője, aki éveken át előadásokat tartott a Csíkszeredában megrendezett Bolyai Nyári Akadémián, illetve Csombor Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom megyei intézetének igazgatója.
„...esztergomi hajadont vett feleségül”
Az emléktábla-avatásról Filemon Béla az Esztergom és vidéke című újságban megjelent tudósításában a következőket írta Tamás Józsefről: „(...) Életéről ugyan kevés dolog ismert, de azt tudjuk, hogy esztergomi hajadont vett feleségül. Az eseményről így írtak az Esztergom és Vidéke 1907. augusztus 15-én megjelent számában: »Vettük az alábbi eljegyzési hírt. Csíkszeredai Tamás József építész, a budapesti közúti vaspálya társaság főmérnöke eljegyezte Spanraft József és neje, Karrer Anna kedves leányát, Bertát.» A házaspár Esztergomban élt, az Arany János utca 1.-ben, két lányuk született, Magdolna és Emília. A férj továbbra is a fővárosban dolgozott 1931. július 19-én bekövetkezett haláláig. Holttestét Esztergomban a Belvárosi temetőben helyezték örök nyugalomba.”
Dobos László
Székelyhon.ro,

A Szórvány Alapítvány kettős könyvbemutatója:
Ormós Zsigmond, a múzeumalapító és Családi album
A temesvári Szórvány Alapítvány két legfrissebb, tavaly megjelentetett könyvének a bemutatójára került sor február 26-án, szerdán az Írószövetség Szent György téri székházában.
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című kétrészes kötet a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, szerzői Miklósik Ilona művészettörténész és dr. Kakucs Lajos kutató történész. Stela Simon Családi album című könyve a Szórvány Alapítvány támogatásával, a Marineasa Kiadó gondozásában jelent meg, Szekernyés Irén fordításában.
A kettős könyvbemutató szép számú résztvevőjét Pongrácz P. Mária, az Írószövetség temesvári szervezetének alelnöke köszöntötte. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elsőként Stela Simon Családi album című könyvének magyar nyelvű fordítását méltatta, amely egy család múltjának felelevenítése, mozaikszerű képekből. „Ezt a könyvet magyar és német nyelvre is lefordították, ami azt jelenti, hogy van benne valami, amire érdemes odafigyelni – mondta Dr. Bodó Barna –, a család, amelyikről szól, a bánsági elitet képviseli és van benne egy életérzés, ami ránk is tartozik.”
„A szerző úgy beszél a régen megtörtént eseményekről, mintha tanújuk lenne, ott ülne az asztalnál, ott mulatozna a katonatisztekkel. A könyv szereplői élnek, a szerző leírja, milyen a mosolyuk, ruházatuk, modoruk – mondta Stela Simon Családi albumáról Pongrácz P. Mária. – Ez a félig álom, félig valóság hangulat olyan, mint egy varázsfátyol, élvezhetővé és irodalmilag széppé varázsolja a könyvet. A fordító érdeme, hogy ezt a hangulatot sikerül visszaadni.”
„Nagy örömmel fordítottam ezt a könyvet – mondta Szekernyés Irén műfordító –, úgy vélem, hogy a szerző előnyére szolgált, hogy érett korban kezdett el írni. Az emlékírás szépségét, sokoldalúságát és dokumentáltságát bizonyos életkor és műveltség felhalmozása fokozni tudja. Itt mindegyik etnikum a maga történelmével foglalkozik, és ezek között megvannak az átjárhatóságok. Simon könyvében, aki igazi temesvári, három nyelvet beszélt, ismeri a város történelmét és kultúráját, sok olyan dolog van, ami ezt az átjárhatóságot segíti. Értékes könyv, jó lépésnek tartom, hogy magyar olvasóknak is a kezébe adja a Szórvány Alapítvány. A szerző öt könyvet írt, most az utolsó fordításánál tartok, rendkívül érdekes, nem lenne érdektelen magyarul is kiadni a többi kötetet.”
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapítócímű kétrészes kötetet dr. Delesega Gyula méltatta, aki szerint Miklósik Ilona Ormós Zsigmond életét bemutató írása és dr. Kakucs Lajos A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapítása és fejlődése című munkája lexikon jellegű, mindkettőt forrásként lehet használni.
„A könyv első része Ormós Zsigmond temesi főispán életét bemutató regény, de nem regényesen megírva – mondta dr. Delesega Gyula. – A könyvben benne van a pécskai születésű Ormós ifjúsága, a pályakezdés nehézségei, a kedvesei, 1848 utáni bűnhődése, a magakeresés kínjai, a képzőművészet iránti érdeklődés kibontakozása és kiteljesedése, hivatali magára találása, munkája által kivívott megbecsülése, közéleti szerepvállalásai, műgyűjtő tevékenysége, gondoskodása testvérei, családja iránt, idős kori betegségei, visszavonulása.” A hatalmas szellemi erőfeszítés nyomán megvalósult, szigorú tényeket, dátumokat tartalmazó szövegből, lábjegyzetekből mégis kidomborodnak Ormós Zsigmond emberi vonásai.
Dr. Kakucs Lajos kiválóan dokumentált írása egy intézmény átfogó története, életrajza. Saját kutatásai eredményeire is alapozva bemutatja a bánsági magyar kultúra helyzetét 1872 előtt, szól a magyar nyelv terjedéséről, a történelmi kutatásokról, régészeti leletekről, amelyek elvezettek a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapításához. A könyv második részéből is kiderül, hogy a Temesvári Múzeum megteremtője, anyagi alapjainak lerakója, fő támogatója Ormós Zsigmond volt.
„Itt az idő, hogy Temesvár vezetői elismerjék Ormós Zsigmond anyagi, kulturális és szellemi hozzájárulásának a jelentőségét a város mai művelődési kincseinek a megalapozásához és becsüljék meg azzal, hogy sírhelyét méltóképpen megjelölik és Szakáts Béla szobrát egy kitüntetett helyen felállítsák” – mondta dr. Delesega Gyula.
Miklósik Ilona a könyvbemutató alkalmából felolvasta a Németországban élő dr. Kakucs Lajos levelét, aki az Ormós Zsigmond életéről és a DTR Múzeum Társulat alapításáról és fejlődéséről szóló könyv megjelentetésének kezdeményezője volt, a nagy műgyűjtő és mecénás, közéleti személyiség születése 200 évfordulója tiszteletére. A könyvbemutatón részt vett Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, aki ez alkalommal bejelentette: a Bánsági Magyar Napok keretében, május 9-én a Személységek Sétányán felállítják Ormós Zsigmond mellszobrát, Szakáts Béla szobrászművész alkotását.
A kettős könyvbemutató végén Miklósik Ilona és Szekernyés Irén dedikálták legújabb köteteiket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Petíciót írt hetvenhét székely zenész
Érdekszövetségbe tömörültek a háromszéki zenészek. Több fellépési lehetőséget és az eredményeik függvényében megszabott honoráriumot kérnek.
Hetvenhét háromszéki zenész nyújtott be petíciót a háromszéki önkormányzat elnökének, Tamás Sándornak és Sepsiszentgyörgy polgármesterének, Antal Árpádnak. A petíció aláírói méltánytalannak tartják, hogy a Szent György Napok szervezői négy éve azt a szabályt vezették be, hogy a helyi előadóknak csak kétévente biztosítanak fellépési lehetőséget. Megalázónak tartják azt is, ahogyan a helyi zenekarokat „beárazták”, vagyis mindenkinek egyformán, fejenként 200 lejes fellépési díjat adnak.
A 77 háromszéki zenész által aláírt és a maszol.ro-nak is eljuttatott petícióban rámutatnak: „Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa rendkívül gazdag helyi, minőségi zenét játszó muzsikusokban, zenekarokban, azonban elkeseredéssel vették tudomásul, hogy a város hírnevét szűk hazánkban és külföldön egyaránt öregbítő zenekarok anyagi és időbeli korlátok közé vannak szorítva”.
A zenészek megoldásként javasolják, hogy az általuk felmutatott minőség és az eddig elért eredményeik függvényében, differenciált fellépési díjat fizessenek a városnapok szervezői, akárcsak a külhoni zenekarok, együttesek esetében. A háromszéki muzsikusok ugyanakkor szeretnék, ha hangsúlyosabb szereplési lehetőséget kapnának a reprezentatív rendezvényeken, mint amilyen például a Székely Vágta.
„Ennek a helyzetnek a javítása reményében fordulunk Önökhöz, mint kultúrakedvelő és támogató vezetőkhöz, mecénásokhoz. Tudjuk, hogy méltó partnert találhatunk Önökben, ennek legutóbbi példája a Magyar Kultúra Napján szervezett Evilági koncert is”, írja a 77 zenész, akik többek között javasolják, hogy a „kommunikációs csatornák” tudatosabban figyeljenek a helyi kulturális termékekre, stratégiaszerűen népszerűsítsék azokat.
Szeretnék, ha az önkormányzatok hangszeres pályázatokat is kiírnának, ha lennének pályázati lehetőségek egyéni és zenekari alkotások hangfelvételére, illetve ha az önkormányzatok kedvező bér fejében biztosítanának próbatermet a helyi zenekarok számára és az ott készült felvételekből bizonyos mennyiséget kapna a városháza, amelyet protokoll célra tudna felhasználni. Kérik továbbá, hogy a testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolatok révén népszerűsítsék a helyi zenekarokat, küldjék őket testvértelepülésekre, testvérmegyékbe, illetve ottani zenekarokat, együtteseket hívjanak meg Háromszékre.
A háromszéki zenészek szorgalmazzák még egy közös zenei csomag elkészítését és kiajánlását, és azt, hogy az önkormányzatok honlapjukon tegye közzé a helyi zenekarok elérhetőségeit. Szeretnék még, hogy a Szent György Napok keretében lenne egy „szentgyörgyiek napja” program is, amikor egy napot szánnak csak a helyi művészeknek.
„Tegyünk meg együtt mindent egy erős és egységes székelyföldi kultúráért, identitásunkért, alapvető értékeinkért, azért, hogy az árral sodródó befogadóból, értéket szülő és teremtő egyénekké válhassanak ifjaink” - zárul a hetvenhét háromszéki zenész petíciója.
A kezdeményezők a maszol.ro-nak elmondták: kérésüket átadták a háromszéki és sepsiszentgyörgyi elöljáróknak, és ígéretek szerint a napokban beszélgetésre kerül sor az önkormányzat, a városnapok szervezői és a zenészek képviselői között.
Kovács Zsolt
maszol.ro,

Magyar szobrászat Erdélyben
Nem az aggodalmas nemzetiségi önmeghatározási kényszer okán szerepel címünkben a „magyar”: a történelmi hűség kötelez a kiemelésre, miszerint egész középkori művészetünk névtelen szoborfaragói magyar mesterek voltak, sőt a 13–16. századi kolozsvári, nagyváradi, gyulafehérvári és csíki kőfaragó műhelyek talán magyarországi építkezéseknek is dolgoztak; s noha a Kolozsvári testvérek, Márton és György európai érvényű (ám majdnem nyomtalanul elpusztult) életműve után, az 1373-as Szent György-lovasszobor térplasztikai forradalmát követően majd négyszáz évig nem találkozunk más, hasonlóan jeles magyar művésznévvel (jeles művekkel azonban igen), a barokkban jeleskedő Hoffmayer Simon, Nachtigall János és Schuchbauer Antal német neve mögött a 18. századi magyar plasztika képviselői rejtőzködnek; a folytonosság pedig a 19. századi s az egész egyetemes magyar szobrászatra jellemző visszaesést követően (Csűrös Antal s a reformkortól megélénkülő építkezések épületplasztikai szükségleteit kiszolgáló mesteremberek tevékenységében, mégis, nyilvánvalóan) megszakí(tha)tatlan az első világháborúig. Attól kezdve napjainkig az erdélyi magyar szobrászat felívelése páratlan jelenség az azonos sorsú közép-európai régióban.
Ezenközben virágzik egy német jellegű, szász középkori, majd újkori szobrászat, egészen a második világháború után a romániai művészeti főiskolákon végzett, de a hetvenes évektől kivándorolt nemzedékig (olyan kiváló alkotószemélyiségekkel, mint például Ingo Glass és Peter Jacobi). S ugyancsak a 20. században, az előző századok névtelen, népi-naiv templomépítő faragómestereinek az utódai „az erdélyi román szobrászat” tanulmánycímre sarkalló (de tudomásunk szerint ugyancsak meg nem írt, meg nem rajzolt) vonulattal gazdagítják az egyetemes román és persze az „egyetemes erdélyi” plasztikát. (Csupán jelzésként említenénk a ma már klasszikusoknak számító, alapító személyiségek közül Romul Ladea, Ion Vlasiu és Cornel Medrea nevét.)
A téma („magyar szobrászat Erdélyben”) azonban ennél is összetettebb, ha arra gondolunk: hány erdélyi születésű tehetség kereste boldogulását az 1920 utáni nyolcvan év alatt Magyarországon (például Borsos Miklós, Dabóczy Mihály, Megyeri Barna), Bukarestben (például Fekete József, Balogh Péter és mások) vagy messzebb külföldön (például Borbereki Kovács Zoltán, Étienne Hajdú István, Kemény Zoltán, bukaresti évei után Román Viktor és mások); mert akkor ezek az életművek miként kapcsolódnak az erdélyi szobrászat fejlődési-állapotbeli mozzanataihoz, kell-e kapcsolódniuk s miért, illetve: az egész huszadik századi regionális esemény- és stílustörténet mennyiben érdekes az egyetemes s ezen belül az összmagyar szobrászat képe, alapvető értékei, tendenciái szempontjából.
Végül: a „semmitmondó”, kincstárinak tűnő címadás és kérdésfelvetés már csak azon egyszerű oknál fogva is indokolt, mert az erdélyi magyar szobrászat – Romániában található. S könyvnek tervezett tanulmányom jelenlegi, inkább csak tematizáló, vázlatjellegű változatában megállapításaim és kijelentő mondataim is elsősorban kérdéseknek tekinthetők, még ha a kérdőjelekkel igyekszem is takarékoskodni. Ebben a változatban mindenképpen a 20. századi s kiemelten az utolsó fél évszázad, tehát a kortárs erdélyi szobrászat jelenségeit, problematikáját szeretném érinteni. Az előzmények, a művészettörténeti háttér azonban oly gyönyörű, hogy sajnálom kikapcsolni a reflektort, mielőtt esetleg velem tartó olvasóim figyelmét néhány pillanatra erre ne irányítanám.
Az erdélyi művészettörténet legkiválóbb kutatói, az alapművek szerzői – Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Entz Géza, László Gyula, Keöpeczi Sebestyén József, Bíró József, B. Nagy Margit, Dávid László, Kovács András stb. – elsősorban az építészeti örökség emlékanyagát és stílustörténeti mozzanatait vették számba, tárták fel, rendszerezték és elemezték. A szobrászat, a festészet s az iparművészet többnyire csupán az alapkutatásokkal elválaszthatatlanul összefüggő témaként szerepel műveikben; illetve a gazdag egyházi festészet (freskók, szárnyas oltárok, festett mennyezetek stb.) nagyobb hangsúllyal, különösen Kelemen Lajos és László Gyula esetében. Nem azért, mert nem szándékoztak volna például a szobrászat történetével is foglalkozni, hanem mert az épített hagyaték kutatása, a leletmentés- és feldolgozás (esetleg helyreállítás) mindig sürgős volt, s ha ennyi nagy tekintélyű szakember is alig tudta az évszázadokon át örökké tragikus történelmi események romjaiból kimenteni a művészettörténeti rekonstrukcióhoz szükséges elemeket, akkor a plasztikai tevékenység majd évezredes történetének a kutatására is egy-két „egész embernek” kellett volna, kellene életét áldoznia. (Ez egyébként nem „erdélyi elmaradottság és adósság”, hiszen magyarországi viszonylatban is csak egy-egy korszaknak, műcsoportnak, vonulatnak vagy személyiségnek volt/van ilyen érdeklődésű kutatója, s például éppen a 20. század szobrászati képe sem állt össze egyetlen antológiává.)
Magam is csupán elindultam az eddigi erdélyi szakirodalom szobrászati vonatkozásainak az összesítése felé, de egy-egy idézet fénye máig meghatározza tájékozódásunkat:
Entz Géza: „A középkori művészetben a szobrászat és festészet különösen vidéki műemlékeknél, nem tekintve a szárnyas oltárokat, szinte kizárólag az építészettel kapcsolatban jelenik meg. Kiváltképpen a plasztika veszíti el önállóságát, és alig emelkedik túl az építészeti díszítés keretein.”1
Balogh Jolán: a Kolozsvári testvérek, „Márton és György […] művészete a jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő századokban.” „Az emlékek hosszú során figyelhettük meg […] a renaissance formák meghonosodását […] és e folyamatban a helyi mesterek formafelfogásának mind erősebb megnyilvánulását. Mennyi logika és mennyi ízlés mutatkozik mindkét irányú átformálásban! Mennyire érzékenyek voltak a helyi mesterek a múlt hagyományai iránt, és ugyanakkor mily nagy fogékonyságot tanúsítottak az új stílussal szemben.”2
B. Nagy Margit: „Ha Kolozsvár város levéltárának áttekintése után a barokk mesterkörről az eddigieknél valamivel többet is tudtunk mondani, nem tagadhatjuk, hogy mestereink tevékenységével kapcsolatosan még sok kérdőjel meredezik a kutató előtt. […] Azonban világosan kitűnik, hogy a XVIII. század folyamán Kolozsváron valóban jelentős mestergárda alakult ki, mely a század vége felé haladva mindinkább kiterjesztette hatáskörét a távolabbi vidékekre is.”3
Bíró József: „Erdély klasszicista kori szobrászata az előző korszakokhoz képest hanyatlást mutat; a barokk kor nagy mestereihez fogható művészt nem ismerünk. Alig egynehány szobrász nevét hozta felszínre a kutatás, ki Erdélyben született, s itt is dolgozott, de műveik értéke sem emelkedik az átlag fölé; a jelentősebb feladatokat jórészt külföldi mesterek kapják.”4 (A Kolozsváron 1883-ban megnyílt első csoportos erdélyi képzőművészeti kiállítás anyagában egyetlen szobrászati mű sem szerepelt.)
A romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk ismeretlen (de a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a korabeli építészettel egyenrangú műveket létrehozó) szobrászai sorának névtelenségét oldja fel a 19. és 20. század fordulóján Köllő Miklós (Gyergyócsomafalva, 1861 – Budapest, 1900), aki alig lép be a 20. századba, máris távozik, Istók János (Bácsfalu, 1873 – Budapest, 1972), akinek egyetlen szobrát sem állították fel idehaza, és Kolozsvári Szeszák Ferenc (Kolozsvár, 1881 – Arad, 1919), tünékeny, rövid élete alatt reánk hagyva a nagyszalontaiArany Jánost a Csonkatorony falán.
Már-már úgy tűnik, hogy az 1867-es kiegyezés s a magyar állami újjászületés nyomán sarjadt szellemi-közművelődési önrendelkezés hulláma Erdélyben is kiegyenlíti a nemzeti összetartozás plasztikai kifejezése terén évszázadok alatt felhalmozódott adósságokat: Kolozsváron 1902-ben felavatják az egész magyar nyelvterület legszebb Mátyás király-szobrát, s ugyancsak Fadrusz János Wesselényi-emlékművét meg Tuhutum-oszlopát Zilahon, Köllő Miklós segesvári szobrával (ma Kiskunfélegyházán) megszületik az első hiteles Petőfi, marosvásárhelyi Kossuthjával és Margó Ede 1907-ben Nagyváradon felállított Szacsvay-emlékművével pedig talán itt is elkezdődne az egész Kárpát-medencét behálózó szabadságharc-emlékművek kultusza. A trianoni békeszerződés azonban túl magas küszöböt állított e folyamatok útjába ahhoz, hogy az erdélyi társadalom érvényesíteni tudta volna igényeit a történelmi és kulturális identitását erősítő emlékhelyek kialakítására, s hogy az erdélyi városok is a „szobrok városaivá” válhattak volna, mint a magyarországiak, éppen az első világháborút követő évektől kezdve.
És mégis, néhány „nagy kezdeményező”, Gallasz Nándor (Temesvár, 1893 – Temesvár, 1949), Szervátiusz Jenő (Kolozsvár, 1903 – Budapest, 1983), majd Fekete József (Vajdahunyad, 1903 – Nagyvárad, 1979), Izsák Márton (Galócás, 1913), Kós András (Sztána, 1914), valamint néhány lelkes, szorgalmas kismester, például Sarkadi Sándor (Dobra, 1887 – Szatmárnémeti, 1959), Szabó Vera (Kiskunfélegyháza, 1890 – Kolozsvár, 1966), Vágó Gábor (Belényes, 1894 – Szeged ?), Csapó Sándor (Szabadka, 1913 – Szatmárnémeti, 1979) és mások két világháború közötti, áthidaló-közvetítő tevékenysége nyomán 1945 után megtörténik „a nagy robbanás”, egy olyanplasztikai kultúra kibontakozása, amelyben az évszázadokon át halmozódó mesterség-, anyag- és formatapasztalat, a háziipar és a népi tárgykultúra szűk lehetőségeibe fojtott alkotó lelemény és önkifejező kényszer igazolódott s találta meg végső értelmét.
E „robbanás” jelentőségét, méreteit és minőségi mutatóit egyelőre (jelen tanulmány keretében) pusztán egy névsor tényszerű közreadásával idézném fel; akik valamennyire jártasak az elmúlt ötven év művészeti-kiállítási életében, csupán egy név olvastán is fel tudják idézni a hozzá kapcsolódó művészi élményeiket; a kevésbé tájékozottak számára pedig talán éppen a „mennyiségi mutató” kelthet érdeklődést a téma iránt. A fentebb említett „nagy kezdeményezőket”, akiknek a munkássága természetszerűen átnyúlik a második világháború utáni időszakba (sőt ekkor kulminál), nem vettem fel ebbe a felsorolásba, de az életkori, nemzedéki időrendet következetesen érvényesítem:
Orgonás András (Urgendotte-Michigan, USA, 1909 – Temesvár, 1990)
Kósa Huba Ferenc (Losonc, 1910 – Kolozsvár, 1983)
Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912 – Kolozsvár, 1997)
Csorvássy István (Szászrégen, 1912 – Marosvásárhely, 1986)
Szobotka András (Temesvár, 1916 – Temesvár ?)
Balaskó Nándor (Érszalacs, 1918 – Tauberbischofsheim, 1996)
Márkos András (Kolozsvár, 1919 – Kolozsvár, 1972)
Vetró Artúr (Temesvár, 1919 – Kolozsvár, 1992)
Balogh Péter (Micske, 1920 – Bukarest, 1994)
Timár Margit (Livezény, 1923 – Brassó, 1995)
Löwith Egon (Kolozsvár, 1923)
Szederjesi András (Nagymedesér, 1926)
Orbán Áron (Boldogfalva, 1927 – Székelyudvarhely, 1978)
Puskás Sándor (Kolozsvár, 1928)
Nagy Géza György (Sajószentandrás, 1928)
Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929 – Marosvásárhely, 1976)
Székely József (Erdőszentgyörgy, 1929)
Gyerkó Mária (Rákos, 1930)
Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930)
Kondrák Károly (Újszentanna, 1930)
Tirnován Ari-Vid (Segesvár, 1933)
Németh Antal (Sepsibükszád, 1933)
Lőrincz Lehel (Türe, 1933)
Hunyadi László (Dombó, 1933)
Tőrös Gábor (Torda, 1934)
Bálint Károly (Lőrincfalva, 1934)
Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935)
Farkas József (Nagysármás, 1936)
Péterfy László (Nyárádselye, 1936)
Orlowski-Balogh Edit (Topánfalva, 1936)
Demeter Vilmos (Mezőzáh, 1936)
Venczel Árpád (Korond, 1937)
Román Viktor (Homoródszentmárton, 1937 – Saron-sur-Aube, 1995)
Szakáts Béla (Székelyudvarhely, 1938)
Jecza Péter (Sepsiszentgyörgy, 1939)
Kotsis Nagy Margit (Csíkszereda, 1939)
Gyenge Imre (Középajta, 1939 – Nagyszeben, 1986)
Gergely István (Csíkkozmás, 1939)
Kovács Ernő (Marosvásárhely, 1940)
Fekete Jozefina (Gyulafehérvár, 1941)
Suba László (Makfalva, 1941)
Dienes Attila (Marosvásárhely, 1942)
Kádár Károly (Tancs, 1943)
Váró Márton (Székelyudvarhely, 1943)
Lugosi László (Zilah, 1944)
Ferencz Ernő Lajos (Csíkszereda, 1944)
Krupiczer Antal (Kapnikbánya, 1944)
Kiss Levente (Gyergyóalfalu, 1944)
Baróthy Ádám (Marosvásárhely, 1945)
Zagyva László (Bayerisch Eisenstein, 1945)
Petrovits István (Kökös, 1945)
Domokos Lehel (Avasfelsőfalu, 1945)
Tornay Endre András (Zetelaka, 1946)
Burján Emil (Gyergyószentmiklós, 1947)
Balázs János (Nagybánya, 1947)
Várvédő István (Nagybánya, 1947)
Benczédi Ilona (Korond, 1948)
Kocsis Előd (Abafája, 1948)
Vetró András (Temesvár, 1948)
György Albert (Lövéte, 1949)
Bocskai Vince (Szováta, 1949)
Bodó Levente (Lövéte, 1949)
Rozsnyay Béla (Marosvásárhely, 1949)
Adorjáni Zoltán (Szászrégen, 1949)
Adorjáni Endre (Kolozsvár, 1950)
Dóczy András (Csíkszereda, 1951)
Robotos Júlia (Bukarest, 1951)
Vincefi Sándor (Bukarest, 1952)
Horváth Ödön (Marosvásárhely, 1953)
Miholcsa József (Marosvásárhely, 1953)
Egyed Judit (Nagyvárad, 1954)
Gyarmathy János (Nyárádszereda, 1955)
Székely János Jenő (Kolozsvár, 1956)
Ercsei Ferenc (Szászrégen, 1956)
Nagy Ödön (Marosercse, 1957)
Kovács Géza (Marosvásárhely, 1958)
Lakatos Pál (Kispeleske, 1960)
Vargha Mihály (Kézdivásárhely, 1961)
Kocsis Rudolf (Köröskisjenő, 1963)
Sánta Csaba (Szováta, 1964)
Kolozsi Tibor (Gyergyóditró, 1965)
A leltárak üdvös voltáról. Mindenképpen fontosak számunkra a leltárak, mert állandóan veszteségeink, hiányaink vannak, és nem minden veszteséglista tételei, értékei fejezhetők ki valutában. Azt például természetesnek tartjuk, hogy a művészeti múzeumok, a múzeumok képtári részlegei, a köz- és magángyűjtemények fenntartása és működtetése elképzelhetetlen leltárkönyvek és a műtárgyakról készült „személyi lapok”: a kartonok nélkül. Értékőrzőbb pénznemekkel megáldott országokban a szakmailag felbecsült érték megjelölése sem hiányzik ezekből a kimutatásokból.
Nekünk a köztéri (bel- és kültéri) plasztikai művekről azonban nincs leltárunk, vagy csak esetenként tartják nyilván értéküket. Tehát a legsürgősebben számba kell vennünk, hogy a már említett, 1914 előtti térszobrainkon kívül vannak-e és hol állnak még a helyükön, esetleg más helyszínen művészi értékű emlékművek ebből az időszakból. Ha csak áthelyezték őket (urbanisztikai rendezés, útépítés vagy a többségi nemzeti ideológia érvényesítése okából), azt is nyilván kell tartanunk és figyelemmel kísérnünk további sorsukat. Zala György aradi Szabadság-emlékműve már „szabadlábon” várakozik újbóli felavatására; Gyergyócsomafalva pedig már megtisztelte szülöttjét, Köllő Miklóst a hajdani Kossuth-szobor másával, amelyet Sánta Csaba öntött bronzba a megőrződött makett felnagyításával. Ezeknél a példáknál sokkal jellemzőbb sajnos az itt következő három megrázó idézet az első világháború előtti köztéri emlékművek sorsáról. Kölcsey Ferenc szobrát 1897-ben leplezték le Nagykárolyban. „A kispiac mellett, a Károlyi-kert kapuja előtt terült el a nagyvásártér, mindjárt a kastélykert után. A gyönyörű parkhoz kapcsolódott az a kis kert, amelyben a szobrot felállították. A költő fedetlen fővel ül egy karosszékben. […] A talapzaton egy táblán a Himnusz egy versszaka volt bevésve. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrát Kallós Ede mintázta meg, ércbe Párizsban öntötték. […] A harmincas években (1936?) a »Vasile Lucaciu« líceum félrevezetett diákjai egyik éjjel (a rendőrség »éber« felügyelete mellett) lefejezték, majd a megcsonkított szobrot a városháza pincéjébe vitték le. Az 1940-es bécsi döntés után a Regátba távozó városi adminisztráció, jogtalanul, a város tulajdonát képező szobor maradványait magával vitte, és valahol beolvasztották.”6 „A Kőkereszt városunk egyik legrégibb műemlék értékű keresztje. A róla elnevezett téren áll. […] 1760–1790 között állították fel. […] Az 1959-es év egyik éjszakáján kegyetlen kezek talapzatáról eltávolították és ismeretlen helyre hurcolták a régi keresztet. Nyoma veszett. […] 1992 tavaszán a Római Katolikus Plébánia kérésére Tamás István székelyudvarhelyi neves kőfaragó mester díjmentesen faragta ki terméskőből a Kőkereszt ma is látható változatát.”7 „1923-ban eltávolították Kossuth, Bem és II. Rákóczi Ferenc szobrát, a Petőfi-oszlopon lévő domborművet, majd 1923-ban felállították az Ismeretlen Katona, 1924-ben a latinitás (Lupa capitolina), 1930-ban Avram Iancu szobrát…”8
A rendszerváltás óta megjelent, egyébként nagyon hasznos útikalauzok, kalendáriumok, „séták” szövegeiből valósággal ki kell mazsoláznunk a köztéri emlékművek előfordulását, adatait (ha egyáltalán helyet kapnak bennük), de egyik általam ismert kiadványban sem szerepelnek külön fejezetként.
Mielőtt az általunk óhajtott és elkezdett térszobrászati kataszter elkészülne, azt máris leszögezhetjük: a 19. század közepétől az első világháborúig terjedő időszak történelmi, irodalmi, kulturális és vallási jellegű emlékművei elsősorban nem a térplasztika ágazati-szakmai-művészeti problémáinak a kivetülései és megoldásai, tehát nem a szobrászat néz szembe bennük önmagával, hanem a társadalom tart tükröt lelkiismerete elé. (Ez a jelenség, persze később, 1990 után, amikor erre újra lehetőség nyílik – megismétlődik, de ezt a „tiszteletadást” már „saját kezűleg” celebrálhatja; a feladatot elvégző erdélyi szobrász kezét pedig már nem kötik ideológiai vagy politikai feltételek, s képzeletét a 20. századi európai szobrászat tapasztalatai vezérlik.) Tehát „olyan művészeti ág termése, teljesítménye feltáratlan, amelynek alkotásai a nagy nyilvánossághoz szólnak, s amely művészeti ág alapvető jellemzője – léte, tartalma, kifejezése és hatótere révén – a közösségi jelleg s ugyanígy a viszonylagos állandóság”.9
Amikor átlépjük a bűvös 1920-as „határt”, ez a közösségi ösztönzés is megbénul, meg kell bénulnia, hiszen még a világháborúban elesett halottjainknak sem állíthatunk jelet, akik éppen az új államhatalmat beiktató szövetségesek ellen harcoltak. Templomok belső vagy külső falán, cintermeiben, temetőkertjeiben elhelyezett emléktáblákkal s főleg falun róják le kegyeletüket az élők, a megcsonkult családok a helység hősi halottjai iránt.
Pedig éppen ez az esemény s majd a második világháború eleven emléke az, ami újabb s minden eddiginél erősebb közösségi igényt támaszt köztéri emlékhelyek kialakítására, s ennek a két fellobbanásnak az energiája ragadja magával a magyarországi szobrászatot egy általános stiláris megújulás távlatai felé (persze nem elsősorban a világháborús emlékművek vonatkozásában), hiszen már korábban is, de főleg a centenáriumi (1848–49, Petőfi), millecentenáriumi (honfoglalás) és millenniumi (államalapítás, Szent István, kereszténység felvétele) események aktualitását meghaladó plasztikai jelek egész sora emelkedett ki a földből azokban az években, amelyek – akármi lesz a szobrászat mint művészeti ág sorsa az elkövetkezendőkben – a magyarság számára mindig meggyőzőbben fogják az együvétartozást, a világ számára pedig a magyar nemzeti karakter megérzését szolgálni, mint a változó szemléletű történelemkönyvek, a szépségversenyek vagy a szakácsművészeti bemutatók.
A kontraszt érzékeltetése végett azt mondhatnánk, hogy reánk, az erdélyi magyar társadalomra meg éppenséggel a jeltelenség lesz a jellemző az utókor számára, ha csak a trianoni békeszerződés utáni két évtizedet tekintenénk mérvadónak.
De a sommázás még így sem indokolt, ha a két világháború közötti időszak (ismétlem: egyelőre még szerző előtt is homályban lappangó) szerény terméséből csupán például a korszak egyetemes magyar szobrászatát tekintve is az újító, iskolát teremtő személyiségek közé tartozó Szervátiusz Jenő csíkmenasági világháborús emlékművét (kő, 1939) vagy Gallasz Nándor domborművét emeljük ki, amely a hajdani temesvári Munkásotthon homlokzatát díszíti (kő, 1925), és a volt Iparkamara számára faragott Négy évszak allegorikus figuráit.10
Félek ugyan a riasztó eredménytől, de akárcsak az 1920 előtt avatott köztéri szobrok esetében, a két világháború közötti korszak termésének a teljes felmérése is olyan feladat, amely nem tűr halasztást.
Hiszen az nemcsak művészettörténeti, hanem legalább olyan mértékben társadalomlélektani és nemzetiségtörténeti (nemzetrésztörténeti) jelenség és adalék, hogy míg a Trianont követő bénultság egyik pillanatról a másikra radikálisan elvágta a Kárpát-medenceszerte megindult szoborállítási folyamatot, addig az 1940–1944 közötti „visszaállítás”, illetve a közterek művészi elfoglalásának új hulláma továbbgyűrűzött a háborút közvetlenül követő években is, egészen addig, amíg a Magyar Népi Szövetség politikai befolyása védelmet nyújtott a zsenge és rövid életű erdélyi demokrácia keretei között kibontakozó nemzetiségi közművelődés számára. Ez a helyzet gyakorlatilag 1944–1960 között kedvezett az emlékművek születésének, s ekkor is, újra, elsősorban a közigazgatási, közhangulati tényezőktől viszonylag távolibb, függetlenebb vidéki, községi és főleg homogén etnikai környezetben.
Tulajdonképpen még a háború alatt, 1943–44-ben készíti el Bandi Dezső a helybéli ácsokkal közösen, farönkökből és faszobrokból komponált abásfalvi és ravai háborús emlékműveket.11Ugyancsak 1943-ból való a Marosvásárhelyről elszármazott Dabóczy Mihály trachitból faragott Kőrösi Csoma Sándora a várkertben. 1947-ben pedig a „kisszobrász” Benczédi Sándor még monumentalistaként lép az erdélyi művészet színpadára a mezőteremi Benkő-síremlékkel és az ugyancsak világháborús emlékhely gyanánt szolgáló, de máig érvényes tartalmi és formai üzenetet hordozó, korondi Falu-emlékkővel.
Az ötvenes évek „legnagyobb” szobrászati eseményei a Budai Nagy Antal parasztfelkelése emlékművének avatása 1957-ben Bábolna hegyén, amelynek domborművű kompozícióját Kós András faragta kőbe, valamint Izsák Márton – Csorvássy István közös Bolyai-szobra. (Pontosabban: Bolyai János és Bolyai Farkas szobra, Marosvásárhely, 1956–57). Ady Endre születése nyolcvanadik évfordulójának köszönhetően (amelyet még hivatalos, országos megemlékezések kísértek, „törvényesítettek”) Nagyváradon (Vetró Artúr, 1960) és Zilahon is (Balaskó Nándor, 1957) mellszobrot állítanak az emlékét őrző múzeum, illetve hajdani iskolája elé. 1958-ban Kulcsár Béla kitűnő Dózsa György-feje kerül a sepsiszentgyörgyi textilművek kultúrháza előtti parkba; ez annál fontosabb mozzanata témánknak, mert éppen Kulcsár tekinthető az 1944 utáni erdélyi magyar monumentális köztéri szobrászat első meghatározó személyiségének, egy olyan térplasztikai nyelv kezdeményezőjének, amely rövid és tragikus pályájának minden állomásával – 1961: Ajtay Éva síremléke (márvány, életnagyság); 1967: Ijásznő (bronz, 350 cm); 1974: a színház tér térkompozíció (bronz, 170 x 500 x 67 cm); 1975: Szárhegyi Madonna (travertin, 150 x 265 x 100 cm) meg a Pillangó (ugyancsak a gyer-gyószárhegyi szoborparkban, márvány, 40 x 35 x 45 cm) és 1976-ban, halála évében: az agyagfalvi székely nemzetgyűlés és az 1848-as felkelés emlékműve, amelyet végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában állítanak fel 1990-ben – közelebb vitt a kilencvenes évek feladataihoz. Kulcsár úttörő szerepéhez csupán Tőrös Gábor hetvenes évekbeli műveinek a modernsége mérhető, különösen a nagybányai közigazgatási palota belső terét díszítő kompozíciója (bronz, 1975), az 1978-ban készült, sportcsarnokbeli Tornászlány és a csíkszeredai Jégpalota előtti térben álló, inox acéllemezből hegesztett Jégkorongozók. (E tanulmány írása közben kaptam kézhez legújabb, fantasztikus munkájának, az Axis Mundi című bronz „pillérszobrának” a fotóját, amely a nagybányai villamossági Vállalat belső terét díszíti. Magassága 350 cm.)
Még ha lassanként modorossá válik is állandó elhárító gesztusom, újra le kell írnom: e vázlat keretében csak az elvégzendő elemzések kulcskérdéseit s az egész tematika kiinduló pontjait jelezhetem. Kihagyva tehát a közbenső műveket és jelenségeket, egy újabb (de ugyancsak megszakadt) vonulatra hívnám fel a figyelmet: a Szervátiuszok munkásságára. Szervátiusz Tibor az 1967-es évben készült szamosúj-vári szökőkúttal (réz) és a kolozsvári Magyar Színház előcsarnokában elhelyezett Móricz Zsigmond-mellszoborral éppen csak elkezdi az 1972-től Magyarországon folytatott, rendkívül termékeny belső és külső téralakító szobrászi pályáját; viszont az ő segítsége nélkül nem születhetett volna meg Szervátiusz Jenő két irodalmi tárgyú „menhír”-oszlopa: Tamási Áron síremléke, a „fekete kő” Farkaslakán (trachit, 1971–72) és a Jókai-emlékmű, a „fehér kő” Pápán (1978).
Puskás, illetve már jó ideje Kolozsvári Puskás Sándor (érdekes, ma már Szervátiusz Tibor is nevébe vonta a „kolozsvári” megjelölést) indulását ugyancsak megkülönböztetett monumentális és dekoratív érzékről tanúskodó térplasztikák avatták emlékezetessé („fűszobrai”, az Erdélyben először általa művelt domborított-hegesztett lemezplasztikák, például a kolozsvári Telefonpalota 1971-es külső faliplasztikája, Delly Ferenc 1967-es síremlékének gyönyörű nőalakja, a csíkzsögödi Nagy Imre-emlékház udvarán 1969-ben elhelyezett Ijásznő és Szejkevizes lány stb.), a keményedő diktatúra éveiben azonban ez a vonulat is megszakadt.
Végül a rendszerváltozás előtti időszak – visszatekintve ma már ugyancsak vívmányként tekinthető két megvalósítását említenénk: Márkos Andrásnak a költő születésének 150. évfordulója alkalmából, utolsó éjszakájának színhelyén, Székely-keresztúron felállított, egész alakos, másfélszeres életnagyságú Petőfijét (bronz, 1973) és Jecza Péter kompozíciós elemei révén monumentális térszobrászati rangú Bartók-mellszobrát -- (bronz, 1973).
A hetvenes években a „rácsokon” átcsúszott, fennebb említett művek meg a román tengerparti üdülőzóna kiépítése során magyar szobrászoknak juttatott megrendelések (Balogh Péter, Román Viktor, Vetró Artúr, Puskás és mások), valamint az igényesen kivitelezett politikai emlékművek ritkuló példáitól eltekintve (például Izsák Márton – Csorvássy István Katonaszobra Marosvásárhelyen 1964-ből vagy Balogh Péter A román katona emlékműve 1975-ből Sepsiszentgyörgyön) a rendszerváltozásig jelentős mű már nem születik. Ezenközben viszont két alapvető változás hangolja át a köztéri szobrászat funkcióját és stílusát: egyrészt az erdélyi városok urbanisztikai képének az erőszakos elidegenítése, másrészt, ezzel ellentétes, tehát pozitív folyamatként a korszerű szobrászi nyelv, a modern európai szobrászat trendjeit követő plasztikai kultúra kialakulása az egyre népesebb magyar szobrásznemzedékek kezén. Ennek a kitűnő (és például a Magyarországra áttelepedett vagy idegenbe emigrált művészeink megbecsültségében is lemérhető) plasztikai kultúrának azonban a hetvenes és nyolcvanas évtizedben hiányzanak a kulturális „beágyazódáshoz”, tehát a megvalósuláshoz szükséges politikai és anyagi feltételei. Ezért is távoztak Erdélyből (Romániából) olyan fontos személyiségek, mint például Szervátiusz Tibor, Román Viktor (sajnos ő most már örökre), Tornay Endre András, Adorjáni Endre, Vincefi Sándor, Benczédi Ilona, Dienes Attila, Tirnován Ari-Vid, György Albert, Domokos Lehel, Lugosi László, Székely János Jenő, Lakatos Pál, Zagyva László, Váró Márton, Ferencz Ernő Lajos és mások.
A köztéri szobrászat alkotásai, mint említettük, már eleve a történelmi és művelődési önazonosság tudatának a feltöltekezési alkalmaiként szolgáltak/szolgálnak minden időkben. S nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ezért igyekezett a nacionalista román impérium a kezdetek kezdetétől, tehát 1920-tól eltüntetni, kicserélni a mi tudatunkat erősítő műveket – a saját nemzeti tudatát formáló emlékjelekkel. 1989 után először nyílik lehetőség a hét évtizeden át halmozódó veszteségek, hiányok pótlására, méghozzá immár nem az anyaországból importált művészekkel és művekkel (sőt inkább a tendencia megfordulásának lehetünk tanúi, elég ha csupán Bocskai Vince Gyulán látható, nagy hatású Apor Vilmos-alakjára gondolunk), s az önkormányzati elv meg a civil társadalom szerveződési mozgalma szinte teljes szabadságot biztosít téma, rendeltetés és stílus dolgában.
Most azonban, mintegy a rendszerváltás áraként – a szegénység szab gátat az öntörvényű monumentalitás és a térszobrászati funkciók érvényesülésének; az elmúlt évtized feszített ütemű emlékezetfelfrissítő akciói révén (pozitív értelemben) gomba mód szaporodó emléktáblákban, plakettekben, portré- és mellszobrokban, tehát ebben a gazdag „köztéri kisszobrászatban” valóban csak a legsürgősebb közösségi feladat: a történelmi-művelődéstörténeti-erkölcsi igazságtétel ölthetett testet. Az életünket és művészetünket megsarcoló 20. századnak csak az utolsó 5–6 esztendejében (s legtöbb esetben a magyar államtól vagy civil szervezetektől származó alapítványi és millenniumi pályázati pénzek segítségével) valósulhattak meg az egész alakos nagyszobrászat olyan, az emlékező főhajtás gesztusán túlmutató, valóban urbanisztikai jelentőségű s a kortárs erdélyi magyar plasztika sajátos erényeit sugalló emlékei, mint például Vargha Mihály berecki Gábor Áronja (1992), Hunyadi László Orbán Balázsa (Székely-udvarhely, 1994), Bocskai Vince Bernády Györgye (Marosvásárhely, 1994) és Mikó Imréje, valamint Gergely István Lorántffy Zsuzsannája Nagyváradon (1998).
Külön fejezet: hogyan váltak az emléktáblák plakettjei, a portrék, mellszobrok, valamint a belső és külső téri nagyszobrok révén, mégis, a „szobrok városaivá” az erdélyi városok és kisebb települések az utolsó évtizedben.
Külön fejezet: miként válhat egy-egy szobrászi pálya meghatározó elemévé egy-egy város és/vagy egy egész tájegység plasztikai feladatainak, szükségleteinek a felvállalása úgy, mint például Vetró András esetében Kézdivásárhely és Kézdiszék. (Több tucat különböző méretű és műfajú munkája közül csak jelzésként emeljük ki: Széchenyi István, 1991; Turóczi Mózes, 1993; Bálint Gábor, Szentkatolna, 1994; Ábrahám Árpád és Jókai Mór, Torja, 1994; Bem József, 2000 stb.)
Külön fejezet: az erdélyi magyar kiállítási, tehát kisszobrászat stílusvonulatok szerinti elemzése.
S még más részletkérdések mellett és után arra is választ kellene adni: vajon a kortárs szobrászat védőgyűrűjében könnyebb-e megélni, továbbélni az erdélyi magyar történelem, kultúra és valóság terheit, feladatait és távlatait?
Jegyzetek
1. A középkori székely művészet kérdései. Erdélyi Múzeum 1943/2. füzet. 323.
2. Az erdélyi renaissance. I. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1943. 25. és 106.
3. Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1970. 252.
4. Erdély művészete. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása. Bp. (1944) 150.
5. Reményeim szerint csak azok maradtak ki a névsorból, akik a művészeti életbe még be sem léptek, vagy az elmúlt 7–8 évben végzettek, akiknek a műveivel még nem találkozhattam.
6. dr. Németi János: A hajdani Kölcsey-szoborról. Nagykároly és Vidéke Évkönyv. 1998. 66.
7. Péter Attila: Keresztek Székelyudvarhelyen. Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Székelyudvarhely, 1994. 22–24.
8. Fodor Sándor (S.) – Balás Árpád: Marosvásárhelyi útikalauz. Impress Kiadó. Marosvásárhely, 1996. 10.
9. Wehner Tibor: Köztéri szobraink. Gondolat Kiadó. Bp., 1986. 7.
10. Gallasz Nándor neve egyetlen magyar művészeti lexikonban sem szerepel.
11. Ennek ellenére Bandi Dezsőt nem soroltam a szobrászok közé, hiszen az ő művészi és közművelődési tevékenysége, szerepe sokkal szélesebb körű.
Banner Zoltán (Korunk)
nagybanya.ro,

Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

Kapható a műsorfüzet (Szent György Napok)
Várhatóan meghaladja a háromszázat a Szent György Napok előadásainak száma, közülük 163 „helyi termék” – hangzott el a szervezők ismertetőjén. Már megvásárolható a rendezvény műsorfüzete, ugyanakkor tombolán tucatnyi turisztikai csomagot is nyerhetnek a szerencsések, köztük egy krétai nyaralást.
A megszokott, zsebben hordozható formátumban készült el a Szent György Napok műsorfüzete, mely megvásárolható a megyeszékhelyi városimázs irodában, illetve a H–Press újságárudáiban – közölte Grubisics Levente. A kiadványt ötezer példányban nyomtatták ki, négyezer magyar, ezer pedig román nyelvű, ára 5 lej. A füzettel tombolajegy is jár, a szerencsések turisztikai csomagot is nyerhetnek, három helybeli iroda mintegy 5500 euró értékben ajánlott fel tizenkét külföldi és hazai kirándulást. A Sun Travel hozzávetőlegesen 2000 euró értékű, egyhetes krétai nyaralást kínált fel, igen színvonalas ellátással, magyarázta Joós Ştefan, a Transilvania Tourist Service nyolc utazása összesen 2367 eurót tesz ki, ismertette László Endre, míg a Trip Mania további három csomagot biztosít. Újdonságként említették, hogy egy bevásárlóközpont megvásárolta az egyik színpad nevét, így az eddigi Szent György téri, B színpad most a Kaufland nevét viseli. A szervezők fontosnak tartják egy újszerű, még „gyermekcipőben lévő” helybeli biciklis futárszolgálat ismertetését is, a Bikedot kerekesei kiveszik részüket a rendezvény lebonyolításában is, amúgy hátizsáknyi csomagok szállítására vállalkoznak, gyorsan és környezetbarát módon. A programban két kisebb módosulást jeleztek, egyrészt a The Carbonfools együttes május 4-i fellépését, másrészt, egy színházi bemutató helyett április 27-én újra filmszínházként működik az egykori mozi, aznap négy román filmet vetítenek. Elhangzott: a kulturális hét rendezvényeire még vásárolhatók jegyek, továbbá a kilencnapos rendezvényre eddig 278 programot hirdettek, de ez tovább bővül, így a végső szám háromszáz fölötti lesz, közülük 163 helybeli produkciónak számít.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdag programkínálat várja szombattól a Szent György Napok résztvevőit
Koncertekkel, színházi előadásokkal és kiállításokkal is várják az érdeklődőket április 26. és május 4. között a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon.
A kilencnapos rendezvénysorozaton mintegy 300 program várja az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy Pogármesteri Hivatala és a Pro Georgio Sancto Alapítvány szervezésében, idén huszonharmadik alkalommal – közölték a szervezők az MTI-vel.
A fesztivál első napján mások mellett Illényi Katica és zenekara ad koncertet. Szerepel a programban a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Rádió Gaga és a Gruppen-Hecc kabarétársulat előadása, csángódélután és moldvai csángó táncház.
A moldvai csángó népi kultúra kutatásának korszakai címmel előadást tart Tánczos Vilmos néprajzkutató, fellép a Százlábacska Néptáncegyüttes, Nyisztor Ilona és a pusztinai gyerekek. Bemutatkozik a fesztiválon a Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda előadása. Gazdasági ismeretek versenye magyar és román nyelven, diákkórus-fesztivál és Ivan Ladislav Galeta egyéni kiállítása is színesíti a programot.
A dzsessztől a folklórig
Április 29-én nyílik a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetsége tagjainak tárlata és a Tájmisztika Műhely képzőművészeti kiállítása, ezen a napon fellép a Szegedi Miniszínház és a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium olimpikonjai. A Kék Hold Táncklub vetített képes előadást tart a tánc világnapja alkalmából, fellép a bukaresti Teatrul Foarte Mic, Szulák Andrea és a Visky Árpád Színjátszó Társulat is.
Április 30-án a Gyermekszínjátszó Találkozó előadásai, közönségtalálkozó Dóka Péter ifjúsági íróval, a Móra Könyvkiadó szerkesztőjével, néprajzi kiállítás Bálinth Zoltán gyűjtéséből és az Andrei Mureşanu Színház műsora is szórakoztatja a közönséget.
Emellett dzsesszkoncert, kiállítás az Árkosi Tájmúzeum gyűjteményéből és Gajai Ágnes színművésznő egyéni előadása is várja a nézőket. Május 1-jén nyílik a kézműves vásár és a borudvar, a programokat folklór műsor, a baróti művelődési ház Synkron tánccsoportja, társasági táncbemutató és a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozója színesíti. Este Mobilmánia nagykoncert lesz, és fellép a marosvásárhelyi Spektrum Színház és a sepsiszentgyörgyi St. George Quintet.
Lovasi András is koncertezik
Másnap úszós horgászverseny, Szent György-napi ünnepélyes felvonulás, néptánccsoportok előadása és harcművészeti bemutató szerepel a kínálatban. Este Balázs Elemér Group dzsesszkoncert, humor show, Black Betty blueskoncert és Tankcsapda koncert lesz.
Május 3-án többek között labdarúgótorna, kórustalálkozó, streetballverseny, bicikli ügyességi verseny és lovas programok is várják az érdeklődőket. Emellett a Háromszék Táncegyüttes műsora, gyermektáncház, divatbemutató és lovasíjász-bemutató is lesz, a közönség találkozhat Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag frontemberével, este pedig az Animal Cannibals ad jubileumi koncertet.
A fesztivál zárónapján mások mellett a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band, a kézdivásárhelyi Demeter Eli és zenész barátai, valamint az Éltes Áron Quartet lép fel. Este a Transylmania, Rúzsa Magdi és zenekara, illetve a The Carbonfools ad koncertet. Krónika (Kolozsvár)

Négy nap vigasság (Várja vendégeit a múzeumkert és a borudvar)
A május elsejei szabadnap okán idén négynaposra bővült a Szent György Napok pezsgő, vásáros hétvégéje, a Székely Nemzeti Múzeum kertjében is már tegnap megnyílt a kultúrkert, és várja vendégeit a borudvar.
Az előző évekhez képest némi változás történt: a borudvart a múzeumőri lakás mellől leköltöztették a főépület mögötti udvarba, a színpad viszont felkerült a teraszra. Ennek nem nagyon örült a törzsközönség, hiszen a korábbi elhelyezésében amfiteátrumszerűen a marton foglaltak helyet az érdeklődők, inkább az oldal nyáriszínház-szerű kiképzésére számítottak volna a muzsikakedvelők. A kultúrkertben ezúttal is a néptáncé, népzenéé a nappal s a dzsesszé az este. A borudvarban különböző magyarországi és erdélyi borvidékek termékeit lehet kóstolgatni. A kultúrkertet és borudvart tegnap délben nyitotta meg Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok, aki a városháza és a polgármester nevében köszöntött mindenkit, jó időt és jókedvet kívánt. Ugyanakkor és ugyanott nyitotta meg a kézművesvásárt Veress Ferenc és Kalamár György, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke, illetve alelnöke. Végül Sibisanu Emil, a Sport- és Borbarátok Egyesületének sepsiszentgyörgyi származású elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét sikerült megszervezni a miniborfesztivált, s bemutatta a részt vevő bortermelőket.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymilliárd légy igaza
Az e héten dübörgő Szent György Napok rendezvénysorozatával beindult a településünnepek évadja. Innentől kezdve az őszi dér beálltáig alig lesz hétvége, amikor Erdély valamelyik vagy egyszerre több szegletében ne tartanának névadásra, településalapításra emlékeztető egyéb rendezvényeket. Többségük már bejáratott alkalom, amelynek idejét vastag aláhúzás jelzi egy-egy város-község lakói, az onnan elszármazottak vagy környékbeliek naptárában.
A Szent György Napok nemcsak a névadó hős, a római kori katona és keresztény mártír, a sárkányt legyőző lovag, illetve az állatok első kihajtásával nyomatékosított tavaszkezdet révén áll a sor elején. Sokkal inkább azért, mert Sepsiszentgyörgy szolgáltatta a ’89-es változások utáni első mintát a közösségi ünneplésre, s ez márka, követendő példa lett az „epigonok” számára. Úgy tűnik azonban, hogy az immár egy hétnél is hosszabban húzódó háromszéki rendezvénysorozat nemcsak sikerei révén, de a megújulási próbálkozásai okán is érdemes a közfigyelemre. Ezek közt van jó és kevésbé sikerült is, s amelyet ezért ér is kritika bőven. Elintézhetnénk a jelenséget úgy is, hogy a kibicnek semmi sem drága, de épp a rengeteg színvonalas megvalósítás emlékének ártanánk, ha ennyiben maradnánk. A városnapokat ugyanis nemcsak a megszokásra támaszkodva, jól bejáratott csapáson tartva lehet hosszú távú pályára állítani, hanem a jó érzékkel és ízléssel kezdeményezett újításokkal is. Vagy meghirdetett paradigmaváltásokkal, amelyek bizonyos művészeti, szórakozási ágazatok, vagy a helyi erők fokozott előtérbe helyezését szorgalmazzák. Esetleg egy-két nagy sztár „bevásárlásával”, akik jó eséllyel elviszik az egész boltot.
Még el sem kezdődött a buli, a szentgyörgyi rendezvény szervezőit minden korábbinál több kritika érte. Ezek nagyrészét az úgynevezett tömegízlést célzó, részben közpénzeken vásárolt produkciók generálták. A trágyadombon lakmározó egymilliárd légy igazát felhozó szervezői érvelések természetesen erősen kifogásolhatók, főleg egy olyan település esetében, amely egészen bravúros művészeti teljesítményt mutatott fel az elmúlt szűk évtizedben. Nyilván nehéz lesz vitatkozni azokkal, akik majd kellemes emlékeket táplálnak az idei városnapok után, de egy hasonló rendezvénynek elsősorban a közízlést jó irányba alakító kezdeményezéseket kell előtérbe helyeznie. Amelyek nyomán aztán a hétköznapok során is növekvő magabiztossággal választhatja ki az értékeket az immár nem a több tízezres tömeggel sodródó ember.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A 23. Szent György Napok történelmet írt
Hatalmas tömeg várta a 23. Szent György Napok záróprodukcióját, és meggyőzősédünk, hogy senki nem távozott csalódottan a kilencnapos rendezvény utolsó momentumáról. Erdélyben először adott koncertet a világhírű zongoraművész, Havasi Balázs, és jó barátja, Kiss Endi. A Drum and Piano Project minden várakozást fölülmúlt, az élményt pedig a másodperc pontossággal előkészített, Havasi zenéjére komponált tűzijáték fokozta. Kimondhatjuk: a 23. Szent György Napok történelmet írt, hiszen soha előtte nem volt még Romániában olyan rendezvény, ahol élő zenére lőtték fel a rakétákat.
Dob és zongora kiválóan illik egymáshoz. Havasi és Endi is kiválóan illik egymáshoz. Két művész ember, akik barátságuk által létrehoztak egy egyedülálló produkciót, amelynek nincsen párja a világon. Vasárnap este, a Szent György Napok színpadán ugyan olyan lelkesedéssel álltak színpadra, mint amilyen lelkesedéssel a népes tömeg várta a rendkívülinek ígérkező koncertet.
A Drum and Piano Project attól kimagasló és felejthetetlen, hogy benne van Havasi nagyszerű zenéje és Endi virtuóz játéka. „Enditől azt hallottam, hogy itt van a világ legjobb közönsége” – köszöntötte a közönséget Havasi – „ezért úgy jöttünk ma ide, hogy mindannyian egy felejthetetlen élménnyel távozunk”
A koncerten a Drum and Piano Project valamennyi dala elhangzott, amelyek között Havasi a produkció létrejöttéről és barátságukról is mesélt. „Öt évvel ezelőtt rekordot döntöttem, én lettem a világ leggyorsabb kezű zongoristája. Megmondom őszintén, számomra csak játék volt. Mert a virtuozitás önmagában semmit sem ér. Szenvedély kell hozzá” – mondta Havasi. A koncert a The Storm-al indult, majd ezt követte a Freedom, a The Duel, a Generali, a Drum and Piano és a The Chase. A produkció végén remekül kiszámítva szálltak fel a rakéták, miközben élőben szólt Havasi és Endi csatája. A 23. Szent György Napok ezzel zárult, viszont Havasi hamarosan visszatér Erdélybe egy egész turné erejéig.
Közlemény. Erdély.ma

Pezsgett a város
Véget ért a Szent György Napok idei rendezvénysorozata, s bár nem volt felhőtlen, hisz az időjárás időnként keresztbe tett, az eső elrontott néhány programot, összességében mindenki találhatott kedvére valót.
A szombati nap gyönyörűen sikerült, időnként ragyogó napsütésben, s hogy sportos népség lakja Sepsiszentgyörgyöt, meglátszott: a Gáll Lajos Futónapnak rengeteg résztvevője volt. Viszont a tegnapi duatlonbajnokságot elmosta az eső, mely amúgy a zárónap délelőttjét végig kísérte. A koncertek sokaságában ki-ki találhatott ízlésének megfelelőt a központi színpadon, a Szent György téren vagy a Kultúrkertben. Igen gazdag felhozatallal hívogatta az érdeklődőket a népművészeti és kézművesvásár is, a bóvliárusok megritkultak, a lacikonyhák ontották a miccset, kolbászt, csülköt, csirkehúst, sőt, kemencében sült malac is volt, no meg nyárson sült ökör. Kürtőskalács és lángos tarkította a palettát, és mérték a sört is minden mennyiségben. Aki minőségi bort óhajtott kóstolni, megtehette a múzeumkertben felállított Borudvarban. És a nagy tömegmozgás ellenére épen maradtak a virágszigetek és a gyönyörűen virágzó Erzsébet park – a városünnep utáni hétköznapokba talán ez is hozhat némi színt, vidámságot.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakoktatási konzorcium jött létre Sepsiszentgyörgyön
Iskolai konzorcium létrehozásával erősítik a sepsiszentgyörgyi szakoktatást, illetve színes kiadvánnyal vonzzák szakiskolába a háromszéki diákokat. Az a cél, hogy a szakiskolákba tudatos választás révén kerüljenek be a diákok, ne pedig kényszerből, mert kimaradtak az elméleti iskolákból, mutattak rá hétfői sajtótájékoztatón a „Szent György Szakképzési Konzorcium” kezdeményezői.
Beszámoltak arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum, a Kós Károly Szakképző Líceum és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum összefogása révén valósult meg a konzorcium, amely azonban nem jelent iskola összevonást, hiszen minden tanintézmény megtartotta jogi önállóságát, viszont összefogva szélesítik oktatási kínálatukat, használják egymás oktatási infrastruktúráját, közös programokat kezdeményeznek és pályáznak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: a 90-es években lezajlott magánosítások szétverték az ipari kultúrát, ezt kell újjáépíteni, és a háromszéki cégek jelezték, hogy nem kapnak elég szakképzett munkaerőt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: a sepsiszentgyörgyi szakiskolai hálózatban jelenleg 1500 diák tanul, de a jól felszerelt iskolákba ennek dupláját is be tudnák fogadni. A hamarosan kezdődő beiskolázási iratkozás népszerűsítése érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 750 magyar és 250 román nyelvű kiadványt nyomtatott, amelyben megtalálható a három szakiskola kínálata, illetve fényképeken mutatják be a tanintézményeket, és néhány közéleti személyiség is népszerűsíti az iskolákat. Sztakics Éva szerint a kiadványt nem csak a háromszéki megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is eljuttatják a nyolcadik osztályosoknak.
A sepsiszentgyörgyi szakoktatási konzorcium a következő tanévben tíz osztályt indít három éves szakiskolában, és 4 osztályt szaklíceumban, összesen 392 diák számára. A Kós Károly iskola igazgatója Kiss Imre szerint a három iskola kínálata a helyi vállalkozók igényeire alapoz, és a cégekkel, intézményekkel kötött szerződések révén minden szakon biztosítani tudják a szakmai gyakorlatot, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy az iskola elvégzése után a diák azonnal munkahelyhez jusson. Május 22-én kezdődik a beiratkozási időszak és közigazgatás, turizmus, építészet, faipar, textil és bőripar, elektronika, fémmegmunkálás szakokra várják a tanulók jelentkezését.
A Berde Áron iskola igazgatója, Gazdag Ildikó rámutatott: a nyolcadik osztályt végző diákoknak idén újra lehetőségük lesz szakiskolában folytatni tanulmányaikat, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évek rossz érettségi eredményeit látva a kormány belátta, hogy nem lehet mindenkit érettségi fele terelni. Az igazgatónő szerint motiváló lehet az is, hogy a szakiskolai diákok alanyi jogon kapnak havi 200 lejes állami ösztöndíjat, amit az iskola kiegészít érdemösztöndíjakkal, illetve a gyakorlatot biztosító cégek is adhatnak további támogatásokat.
A Puskás Tivadar iskola igazgatója, Demeter Dávid szerint a szakoktatási konzorciumban részt vevő iskolák kínálatában nincs átfödés, a szakmákat leosztották egymás között. Hozzátette: a szakiskolás diákok számára az első két évben a jól felszerelt iskolai műhelyekben biztosítják a gyakorlati órákat, majd utolsó évben helyezik ki őket cégekhez kiscsoportos gyakorlatra.
Kovács Zsolt. maszol.ro/közlemény

Nyolc ország hagyományőrzői a Szent István-napi Néptánctalálkozón
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 20-24. között szervezi meg a 8 ország (Magyarország, Felvidék/Szlovákia, Vajdaság/Szerbia, Kárpátalja/Ukrajna, Lengyelország, Görögország, Horvátország, Erdély) 13 kisebbségi kultúráját képviselő néptáncegyüttesét, és 8 Kolozs, Szilágy és Fehér megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalját egybegyűjtő 16. Szent István-napi Néptánctalálkozót.
A fesztivál kolozsvári programjai szerves részét képezik az ötödször megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának is.
„Örömmel tapasztaltuk, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és erdélyi magyar közösségünk autonóm nemzetközi kulturális kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – az iránta megnyilvánuló fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, és az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált” – írták közleményükben a szervezők.
A fesztivált ismét Kolozs, Szilágy és Fehér megyében tartják, Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Zsobokon, Mákófalván, Désen, Gyaluban, Kalotaszentkirályon és Miriszlón szervezve ünnepi rendezvényeket.
A rendezvény szerdán délben kezdődik a kolozsvári és Kolozsvár környéki néptáncegyüttesek bemutatkozásával a Farkas utcai színpadon, majd este a nyitógálával. Másnap délelőtt a résztvevők Emil Boc kolozsvári polgármesterre és más hivatalosságokkal találkoznak a sétatéri Kaszinóban, majd a meghívott néptáncegyüttesek táncos bemutatkozása következik előbb a Farkas utcában, majd a Főtéren.
Délután gasztronómiai bemutatóra kerül sor. Pénteken a meghívottak és a házigazdák Mákófalvára, Zsobokra, Gyaluba és Désre, szombaton Magyarfenesre, vasárnap pedig Miriszlóra és Kalotaszentkirályra látogatnak ki. Vasárnap délben ugyanakkor Kolozsváron kerül sor a látványos népviseleti felvonulásra és tánckavalkádra. A résztvevők a Farkas utcai Szent György-szobor elől vonulnak ki a főtérre, ahol látványos táncos bemutató veszi kezdetét.
Krónika (Kolozsvár)

„Mária ötéves leánykája”
Immár fél évtizede, hogy az Erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiója is olyan hullámhosszra van hangolva, amelyen átrezeg az evangélium mindenkori hangja – hallhattuk Szűz Mária Világ Királynője, a kápolna védőszentjének ünnepén, pénteken a szabadtéri búcsú alkalmával a stúdió és a Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház kertjében.
A homíliát György Imre újmisés mondta, aki gyakorlati évének egyik részét a szombatfalvi Szent György-plébánián töltötte, és hétfőnként szolgált a Mária Rádióban. Az őt köszöntő beszédben Dávid Gyöngyi a révbe érkezés és az útra bocsátás keresztablakában azt kívánta: „a Nagyasszony igenje maradjon mindig veled”.
Az ünnep szónoka a napi evangélium alapján a templomról, a találkozásról és a boldogságról beszélt. A templomban az Ég és földdel, az élő az élővel, Istennel és önmagunkkal találkozunk. A szónok embertársainkkal és önmagunkkal való kapcsolataink felülvizsgálatára buzdított. Mária olyan templom, amelyben az Ige vett lakást a megtestesülés pillanatában. Boldogságának titka és forrása, hogy nemcsak hallgatta Isten szavát, hanem meg is valósította. Üzenete: boldogságunkat ne tegyük függővé a külső, mulandó dolgoktól – keressük lelkünk mélyén. Kimondva-megélve: „legyen a Te igéd szerint”.
László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa forrásként látja a Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának jelenvalóságát. Köszönetet mondott a Bartók házaspárnak, amiért az épület „a kegyelem helyévé lett”.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

Napirenden a marosszentgyörgyi Petőfi-szobor
A következő önkormányzati ülésen napirendre kerül Marosszentgyörgyön a Petőfi-szobor felállításáról szóló határozat. A község és az iskola vezetői azt szeretnék, ha a szobor a központban található tanintézet előtti kis zöldövezetet ékesítené, s a szobor makettje már el is készült.
Tavaly három Petőfi-szoborral gazdagodott Maros megye, s idén még egyre van kilátás. Marosszentgyörgyön ősszel tervezik a lánglelkű költő szobrának avatását, a műalkotás a községközpontban lévő Constantin Romanu-Vivu szobrát „ellensúlyozná”.
A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs szerint a szentgyörgyi magyarság már rég vágyik egy magyar vonatkozású köztéri műalkotásra, hisz jelenleg a településen található Constantin Romanu-Vivu szobra, ami a román közösségé, s van még egy sárkányölő Szent György-szobor, ami mindenkié. Az ősszel felállítandó Petőfi-szobor a magyar közösségé lenne, és közvetlenül a Constantin Romanu-Vivu szobra mellett is kapna helyet, hasonló formában és méretben.
„Bálint Károly vásárhelyi szobrászművész készítette a makettet, teljesen megfelel a mi elvárásainknak, ugyanis mellszobor, mint a Romanu-Vivu-szobor, sőt méreteiben is szinte azonos. Bronzszobor lesz majd. Elindítottuk az engedélyeztetési eljárást. Elmentünk Marosludasra és Segesvárra is, megtudakoltuk, hogy nekik milyen problémáik voltak a Petőfi-szobor felállításánál. Egy csomó engedélyeztetési eljárás kell nekünk is, építési engedély, illetve jóváhagyás a kulturális minisztériumtól és a megyei kulturális bizottságtól. A szobor felállításáról szóló tanácsi határozattervezet készül jelenleg, szeptemberben napirendre is tűzzük, s a tervek szerint idén ősszel fel is avatjuk a szobrot” – mondta érdeklődésünkre a községvezető.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro