Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guther M. Ilona
325 tétel
2006. május 22.
„A rendszerváltozás kora befejeződött Magyarországon” – szögezte le a Magyar Szocialista Párt (MSZP) hétvégi kongresszusán Hiller István pártelnök. Orbán Viktor szerint az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban tanácsadói félrevezették Gyurcsány Ferencet, elhitették vele, hogy „dübörög” a gazdaság. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kongresszusi beszédében kijelentette, „az ellenzék önmagában nem érdekes, az ellenzék politikája viszont igen”. Szerinte nincs annál nagyobb csapás az ellenzékre, mint ha az ember folyamatosan a saját politikájába építi be az ellenzék legjobb, leghasználhatóbb, legigazabb javaslatait. „Országreformot csinálunk, bátor reformkormányzással” – szögezte le Gyurcsány. Kifejtette, ennek egyik pillére az államreform, a másik egy újragondolt felelősségrendszer, egy új társadalmi kultúra, mert „nem beszélni kell a nemzetről meg a hazáról, hanem cselekedni”, részt vállalni a közteherviselésben, a közügyek intézésében. Gyurcsány szerint a „lendület, a tempó és annak feszültsége” a következő másfél évben lesz a legnagyobb. /Guther M. Ilona, Budapest: Továbbra is Orbán-Gyurcsány meccsek várhatók a magyarországi politikában. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2006. május 26.
Zárt ajtók mögött zajlott Gyurcsány Ferenc kormányfő és az ellenzéki pártok vezetőinek mintegy kétórás egyeztetése május 25-én Budapesten, az MDF székházában. Gyurcsány a múlt héten kezdeményezett külön-külön egyeztetést az ellenzéki pártok elnökeivel, de ezt csak Dávid Ibolya, az MDF elnöke fogadta el, ő is azzal a feltétellel, hogy erre az MDF székházában kerüljön sor. Miután a Fidesz és a KDNP ötpárti egyeztetést javasolt, Dávid Ibolya meghívta valamennyi párt képviselőjét az egyeztetésre. Hiller István, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nem volt jelen. „Sok-sok év után sikerült kimozdítani a magyar pártpolitikát a tárgyalásképtelenség állapotából” – nyugtázta Gyurcsány. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelezte, több témában van kidolgozott javaslatuk, amit rövidesen megküldenek a kormány számára. /Guther M. Ilona: Egyezkedik a kormány az ellenzékkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2006. május 30.
A határon túli magyarokat több pontban is érinti a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvénytervezet, amelyet Gyurcsány Ferenc (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP) és Kuncze Gábor (SZDSZ) képviselők nyújtottak be az Országgyűlésnek. A tervezetről, amely a minisztériumok számát csökkenti – megszüntetéssel, összevonással, illetve hatáskörök átcsoportosításával -, május 30-án szavaznak a parlamentben. Ezek szerint a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatala felügyeletét a továbbiakban a Külügyminisztérium helyett a Miniszterelnöki Hivatal fogja végezni. Alapítása óta a Határon Túli Magyarok Hivatala többször is gazdát cserélt a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Külügyminisztérium (KM) között. A HTMH-t 1992-ben alapították, a 90/1992. (V. 29.) kormányrendelettel, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkársága egyidejű megszüntetésével. Az Orbán-kormány idején felügyeletét áttették MeH-től a Külügyminisztériumhoz. A következő ciklusban, a Medgyessy-kormány idején újra MeH keretében működött, a Gyurcsány-kormány felállása után visszakerült a külügyhöz. Most ismét közvetlenül a MeH-nek lesz alárendelve. Az önálló Informatikai és Hírközlési Minisztérium megszűnése is kérdéseket vet fel a határon túli magyarok ügyével kapcsolatban, hisz az IHM évek óta több nagyszabású és sikeres programot futtat határon túl. Az IHM feladatköréből a közigazgatási informatikai feladatok ellátása a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül, minden más a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz. Határon túli szempontból fontos változtatás a magyar állampolgársággal, a külföldiek beutazásával és tartózkodásával, a menedékjoggal kapcsolatos feladatok áthelyezése az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz a megszűnő Belügyminisztériumtól. /Guther M. Ilona, Budapest: Tegnap aláírták a koalíciós szerződést, ma szavaznak a kormányátalakításról. HTMH – újra elveszik a külügytől. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./
2006. május 31.
Új reformkor kezdetéről, fejlesztő államról beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a kormányprogram beterjesztésekor, május 30-án az Országgyűlésben. A kormányprogramot, amely az Új Magyarország, szabadság és szolidaritás címet viseli, jövő héten vitatja meg a parlament. Navrasics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy „a kormányoldalnak szüksége van a Fidesz segítségére, mert nagyon nagy bajban van”, és felszólította a miniszterelnököt, hogy számoljon el az elmúlt négy évvel, mielőtt megkezdi az újabb négyet. Gyurcsány Ferenc azzal replikázott, hogy a négy év mérlegét világosan megvonták a választók. /Guther M. Ilona, Budapest: Gyurcsány új kormányprogramja. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2006. június 2.
Hivatalosan nem foglalt állást és nem is kommentálta a nyíregyházi román második világháborús emlékmű fehér lepellel való bevonását a budapesti román nagykövetség. Nyíregyházán a Jobbik Magyarországért mozgalom helyi szervezete fehér lepellel burkolta be a román emlékművet, ennek eltávolítását követelve az önkormányzattól, azzal az indokkal, hogy el kellene távolítani a közterületről a szocialista jelképet. Az obeliszkből és egy olajágat tartó román katona szobrából álló köztéri alkotás a román nép ajándékaként került 1960-ban Nyíregyházára. A Jobbik szerint a temetőben, a román katonák sírjai mellett lenne a helye. „Romániával a kapcsolatunk hadisír vonatkozásban még nincsen kormányközi egyezményben rögzítve, de több egyeztető tárgyalást is lefolytattunk már, hisz ez ügyben mindkét fél érdekelt” – nyilatkozta korábban Holló József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Megjegyezte, a Magyarország területén lévő román katonasírok, emlékhelyek gondozottak, végigjárta ezeket Budapesttől Ostffyasszonyfáig. Az ostffyasszonyfai katonai temetőbe az első világháborúban elesett 4300 román katonát temették. A Jobbiknak nem ez volt az első szoborletakarásos demonstrációja. Május 5-én a kozák lovas szobrot takarták le néhány órára lepellel, szintén az áthelyezését kérve a helyi temetőbe, az orosz katonák sírjához. /Guther M. Ilona, Budapest: Hősök napi magyar-román szoborvita. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./
2006. június 5.
Átszervezik a magyar-magyar kapcsolatokért felelős kormánystruktúrákat is Magyarországon. Gyurcsány Ferenc hétvégén bemutatott „reformkormányában” a határon túli magyarok ügyével is foglalkozó Miniszterelnöki Hivatal vezetésére Szilvásy Györgyöt jelölte. Szilvásy már több kormányban és több tárcánál is államtitkári hivatalt töltött be. Átszervezések várhatóak a Határon Túli Magyarok Hivatalánál is, sajtóinformációk szerint személyzeti leépítések lesznek. Az önálló Informatikai és Hírközlési Minisztérium megszűnésével a határon túl futó nagyszabású informatikai programokat is a Szülőföld Alap támogatja majd. Kérdéses azonban, hogy megkapja-e a pénzeket is, amelyek a minisztérium rendelkezésére álltak. A Magyar Nemzet szerint a HTMH-ban a hivatal több munkatársát elbocsátják. A Fidesz szerint formalitássá üresedett a miniszteri poszt, viszont azok az új testületek, amelyekben a tényleges döntések születnek, nem tartoznak a parlament ellenőrzése alá. A Fidelitas szerint az „új kormány tagjai közül legalább nyolcan voltak aktív irányítói annak a KISZ-nek, melynek egyik legfőbb feladata a rendszerváltást szorgalmazó, a demokráciát, a szabadságot szerető és követelő ifjúság önszerveződésének elfojtása volt”. Politológusok szerint a miniszterjelölti listából és a tervezett kormányzati struktúrából az derül ki, hogy Gyurcsány nemcsak a kormányfői hatalmat, hanem MSZP-n belüli szerepét is erősíteni kívánja. /Guther M. Ilona, Budapest: Elbocsátások várhatók a Határon Túli Magyarok Hivatalánál? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2006. június 9.
Június 9-én teszi le Budapesten az esküt az új kormány. Ezt követően derül ki, milyen konkrét változások következnek be a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátásában. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerül. Az anyaország és a határon kívülre szakadt magyarok kapcsolatát a rendszerváltás óta eltelt tizenhét évben folyamatos, zökkenőkkel teli metamorfózis jellemzi. A Kárpát-medencei magyarság vezető politikusai képtelenek voltak közös nemzetstratégiát kialakítani. Ennek egyik negatív hozadéka a 2004. december 5-i népszavazás, illetve hogy a magyar kormány azóta sem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottan kijelentette többször is, hogy amíg nincs egyetértés, addig nincs MÁÉRT. A magyar-magyar kapcsolatok intézményesülésének első állomása az 1989. április 24-én minisztertanácsi határozattal létrehozott tanácsadói testület, a Nemzetiségi Kollégium volt, amely Pozsgay Imre államminiszter irányításával a magyarországi kisebbségek és a határon túli magyar közösségek ügyének felügyeletét látta el. A hatvan, mások szerint ennél sokkal több tagot számláló Kollégium tagjai között volt Antall József, Csepeli György, Csoóri Sándor, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Herczegh Géza, Jeszenszky Géza, Konrád György, Pomogáts Béla, Pungor Ernő, Vásárhelyi Miklós és Vígh Károly. Ez a testület nem rendelkezett döntéshozói jogokkal, a Minisztertanács 1989 őszén létrehozta az elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságot, amelynek vezetésével miniszterhelyettesi rangban Tabajdi Csabát bízták meg. Ezzel Magyarország nyíltan és intézményesítetten felvállalta az anyaország szerepét. Külön intézményként létrehozták 1990 tavaszán a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Határon Túli Magyarok Titkárságát, címzetes államtitkári minőségben Entz Géza vezetésével, majd ősszel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Hivatalát. Közben rendre alakultak meg a kisebbségi magyar érdekképviseleti szervezetek, pártok szerte a Kárpát-medencében. Az Antall-kormány az 1992. június 1-jén érvénybe lépett 90/1992. (V. 29.) számú rendelettel a Titkárságot megszüntette és önálló szervként létrehozta a Határon Túli Magyarok Hivatalát Entz Géza vezetésével, a Külügyminisztérium felügyelete alatt. Ezzel a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek ügyeinek intézésére nemzetközi diplomáciai tevékenységre is alkalmas intézmény jött létre. A kormányváltásokkal a Határon Túli Magyarok Hivatalát is változott: csúcsvezetésében, szerkezetében és tevékenységében is. A Horn kormány idején (1994-1998) a HTMH élére elnökként Lábody László került, elnökhelyettesnek Törzsök Erika, felügyeletét Tabajdi Csaba látta el a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként. Az Orbán kormány idején (1998-2002) Szabó Tibor lett a HTMH elnöke, felügyeletét Németh Zsolt látta el a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként. Ebben a ciklusban erősítették meg a különféle minisztériumokban az addig csak nyomokban jelen lévő határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokat, valamennyi miniszter feladat- és hatáskörében megjelenítve a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányprogram végrehajtásának kötelezettségét. A tárcáknál létrehozták ehhez a megfelelő szervezeti kereteket, a munka koordinálása pedig a HTMH-ra hárult. Ugyancsak az Orbán-kormány idején jött létre a magyar-magyar kapcsolatok újabb intézményi kerete, a nemzeti egyeztető tanácsként működő Magyar Állandó Értekezlet. És ebben a ciklusban alkották meg a kedvezménytörvényt, melynek nyomán közel egymillió határon túli magyar igényelt eddig magyarigazolványt. A Medgyessy-kormány (2002-2004) idején a HTMH ismét visszakerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, Szabó Vilmos politikai államtitkár irányítása alá. Elnöknek Bálint-Pataki Józsefet nevezték ki, aki addig a HTMH keretében a román területi főosztályt irányította. A Gyurcsány-kormány (2004-2006) idején a HTMH-t megint áttették ugyan a Külügyminisztérium hatáskörébe, de felügyeletét továbbra is Szabó Vilmos látta el. Bálint-Pataki lemondása után az elnöki teendőket ideiglenesen Szabó Béla, a jelenlegi csíkszeredai főkonzul végezte, 2006. január elsejétől pedig Komlós Attilát nevezték ki a HTMH élére. Az új Gyurcsány-kormány ismét a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe vonja a határon túli magyarok ügyeivel kapcsolatos feladatok ellátását, illetve a HTMH felügyeletét. Külügyi bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt kitérő választ adott Németh Zsolt fideszes politikus azon kérdésére: igaz-e, hogy a kormány megszünteti a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Szilvásy annyit közölt: nem le, hanem felértékelése az ügynek, hogy a HTMH szakállamtitkársággá válik. A létszámcsökkentésről szóló híreket megerősítette, de azt nem közölte, hogy ez milyen mértékű lesz. A MÁÉRT-ről pedig Szilvásy úgy vélekedett, hogy nem az intézményrendszer, hanem a párbeszéd a fontos. Azt is kijelentette: nem szándékoznak állampolgárságot adni a határon túliaknak. Göncz Kinga külügyminiszter-jelölt elmondta, hogy a határon túli magyarság esetében a kishatárforgalom fejlesztésében, a vízumügyekben és stratégiai kérdésekben a külügynek is kiemelt feladatai lesznek. Sólyom László köztársasági elnök a határon túli magyarok ügyéről úgy nyilatkozott: a pártok politikája vakvágányra vitte ezt a kérdést, az eddigi nemzetpolitika pedig nem volt eredményes, inkább bajt okozott. /Guther M. Ilona, Budapest: Magyar-magyar metamorfózis. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2006. június 9.
Június 8-án Budapesten megnyílt a 77. Ünnepi. A 84 magyarországi könyvkiadó mellett 9 határon túli magyar könyves műhely van jelen. A kiállított 298 kötetből 67 jelent meg határon túl. A könyvhét csupán 1957-ben maradt el – a magyar írók és könyvkiadók így fejezték ki szolidaritásukat bebörtönzött társaikkal. /Guther M. Ilona: Ünnepi könyvhét-nyitány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./ Az erdélyi magyar könyvkiadók a könyvhéten négy sátrat bérelnek, jelen van Budapesten a Pallas-Akadémia, a Mentor, a Polis, a Koinónia, a Pro Print, a Kompress, az Irodalmi Jelen, a Kriterion és a Corvina Könyvposta. Az erdélyi irodalmárok közül Bogdán László, B. Kovács András (mindketten a lap munkatársai), Balázs Imre József, Király Kinga Júlia, Láng Zsolt, Demény Péter, Selyem Zsuzsa, Kovács András Ferenc és Visky András dedikál a könyvhéten. /Erdélyiek az Ünnepi könyvhéten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./
2006. június 12.
Az Új Magyar Szó értesülései szerint a második Gyurcsány-kormány megszünteti a Határon Túli Magyarok Hivatalát; az intézmény várhatóan nevet is változtat, és a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatóságává alakul Komlós Attila vezetésével. Meg nem erősített hírek szerint a MeH határon túli magyarok ügyével megbízott politikai államtitkára Gémesi Ferenc lesz. „Menni vagy maradni? Haladás vagy maradás? Ez a nagy dilemma” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a kormányprogram vitáját lezáró beszédében, melyet követően az Országgyűlés elfogadta – 206 igen és 159 nem vokssal – a szociálliberális koalíció Új Magyarország programját, és másodszor is megválasztotta Gyurcsány Ferencet az ország miniszterelnökének. Az új kormány megalakult, a kinevezett miniszterek letették az esküt. A régi-új kormányfő beszédében többször is hangsúlyozta az együttműködés szükségességét. A kormány megalakulását követően együtt tartott sajtótájékoztatót a leköszönő és az új külügyminiszter. Somogyi Ferenc szerint sikerült az elmúlt másfél évben kiegyensúlyozottá tenni a magyar külpolitikát. „Ily módon tudtunk segíteni abban is – hangsúlyozta Somogyi -, hogy egy korábbi, elsősorban feszültségeket gerjesztő légkör és politika helyett együttműködésen alapuló és mindenki számára előnyöket kínáló kapcsolatrendszer alakuljon ki a szomszédainkkal, hogy segítsük azokat a törekvéseket, amelyek a mi szempontunkból már realizálódtak.” Új külügyminiszteri minőségében Göncz Kinga kijelentette, nincs nehéz dolga, mert nagyon jó az az alap, amiről el tud indulni. „Jók a kapcsolatok a szomszédos országokkal, aminek kiemelt jelentősége van a határon túli magyar kisebbségek szempontjából” – tette hozzá. Göncz Kinga megerősítette, hogy a Külügyminisztériumnak továbbra is lesznek teendői a határon túli magyarok vonatkozásában: kishatár-átlépési ügyek, vízumkérdések – különösen a schengeni csatlakozás után. „Valóban újra kell gondolni a kapcsolatok struktúráját, de ez nem a MÁÉRT felszámolását jelenti – szögezte le -, hanem sokkal inkább azt, hogy a kapcsolatok itt is sokszálúak lettek.” Hangsúlyozta: nagy lehetőségek nyílnak azzal, hogy a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetés nagyon sok forrást hoz be Magyarországra, és ebből viszonylag sokat lehet fordítani határon átnyúló projektek támogatására. /Guther M. Ilona: Megszűnik a HTMH? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2006. június 15.
Július 1-től megszűnik a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), az intézmény által ellátott hatáskörök pedig átkerülnek a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Június 14-én Komlós Attila, a HTMH elnöke 85 alkalmazott előtt bejelentette: a határon túli magyarokkal foglalkozó intézmény megszűnik hivatalként létezni. A bejelentés azt követően hangzott el, hogy június 12-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a határon túli magyar vezetőkkel találkozott. /Megszűnik a HTMH. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ A Miniszterelnöki Hivatalon belül főosztályként vagy osztályként működhet a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó apparátus. Komlós Attila szerint hízelgő lett volna a HTMH főigazgatósággá való átalakulása, de szó sincs erről. Megszűnik mint kormányhivatal, és vitatható, hogy ez le- vagy felértékelést jelent. Mostani helyétől, a Bérc utcától is búcsút kell mondania, a MeH épületében kap majd helyet a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó szervezeti egység, aminek egyelőre még neve sincs. A hírek szerint megfeleződik a jelenlegi személyi állomány, de az sem kizárt, hogy egyharmadára csökken. A személyi kérdésekről július elsejéig fognak dönteni. Komlós Attila arra a kérdésre, hogy a továbbiakban vállal-e szerepet a létrejövő szervezeti egységben, kijelentette: „Én 2006. január 1-jén a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetését vállaltam el, ennek az intézménynek minden velejáróval együtt, azzal is, hogy ez egy szimbólum értékű intézmény. Ez most megszűnik, átalakul, én már az új struktúra vezetésében nem veszek részt”. Kifejtette, azért nem kíván ebben a struktúrában szerepet vállalni, mert élete 36 esztendeje összekötődött a határon túli magyar ügyekkel, több évtizedes tapasztalatait HTMH-elnöki feladatkörében hasznosítani tudta. Még nem tudni, hogy a minisztériumokon – és ezek némelyikének háttérintézményein – belüli, a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó szervezeti egységek sorsa mi lesz. Ezeket az Orbán-kormány idején erősítették meg, viszont már az előző Gyurcsány-kormány idején szóba került a felszámolásuk. /Guther M. Ilona: Megszűnik a HTMH – két hete van hátra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./
2006. június 19.
Kárpát-medencei Kulturális Szövetség (KKSZ) alakult június 18-án a hatodik alkalommal Budakalászon nyolc országból összesereglett mintegy száz résztvevővel megrendezett Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumán, melynek szervezői a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium. A KKSZ elnökének Szabó Tibort választották, a HTMH volt elnökét, főtitkárnak Romhányi Andrást, az MMI tanácsosát, a Magyar Kollégium elnökét. „Én jelen pillanatban és akkor sem, amikor a HTMH elnöke voltam, nem tekintettem a rám bízott feladatot politikai tisztségnek, tehát képes vagyok civilként gondolkodni” – nyilatkozta Szabó Tibor. Azért vállalta el a KKSZ elnöki tisztségét, mert ez a most megalakult Kárpát-medencei civil szövetség ékes bizonyítéka annak, hogy a politikai megosztottság ellenére a magyar nemzeti közösségek képesek összefogni, egymás érdekében szót érteni. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna kifejtette, hogy egy ilyen szövetség megalakításának a gondolata a rendszerváltozás óta jelen volt. A KKSZ-t nemcsak kisebbségi magyar civil szervezetek alapították meg, létrehozásában közreműködtek magyarországi civil szervezetek is, többek között a Koncz Gábor vezette Magyar Kultúra Alapítvány. A KKSZ székhelye Budapest, tagszervezeteinek tevékenysége kiterjed a Kárpát-medence országaira: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Ausztria. A szövetség fő célja a magyar kulturális értékek őrzése, gyarapítása, bemutatása és elfogadtatása nemzetközi szinten, valamint tagszervezetei érdekvédelmének biztosítása. Alapelvként határozták meg, hogy a szövetség a szabad egyesülés elvén alapuló politikamentes szerveződés, mely céljának tekinti a Kárpát-medencében élő népek harmonikus kapcsolatainak elősegítését, egymás kultúrájának megismerését, és az együttműködést ezen népek között. /Guther M. Ilona, Budapest: Kulturális összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Hatodik alkalommal szervezték meg június 16–18 között Budakalászon a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, röviden a Budakalászi Találkozót. A szervezők – Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet tanácsosa, a Magyar Kollégium elnöke, és Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) főtanácsosa – szívvel-lélekkel igyekeznek minél hatékonyabbá tenni a rendezvényt. Hat évvel ezelőtt 54 szervezet vett részt az akkor június 4-én tartott találkozón, idén már nyolc országból 114 civil szervezet küldte el képviselőjét (romániai, szlovákiai, szerbiai, horvátországi, bosznia-hercegovinai, ukrajnai, cseh- és morvaországi, szlovéniai szervezetek), ebből 33 először volt jelen a találkozón, de öt magyarországi szervezet is elküldte képviselőjét. Valamennyi eddigi találkozó végén zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, ez legtöbbször pusztába kiáltott szónak bizonyult, a hivatalos szervek ugyanis nem figyeltek fel eléggé a találkozó fontosságára. Ezért is határozták el 2005-ben, hogy idén szövetséget alakítanak. A fórumon megfigyelőként jelen volt dr. Bicskey Botond, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese. Meghívottként részt vett, és előadást tartott: C. Tóth János, a HTMH osztályvezetője, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium civil kapcsolatok főosztályának megbízott főosztályvezetője, Filotás Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati csoportvezetője, dr. Koncz Gábor, a Magyar Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határon túli magyarokkal foglalkozó munkatársa. A civil szervezetek leginkább a pénzhiányt sérelmezték, felhívták a figyelmet, hogy az anyaország ne a határon túliaknak szánt költségvetésen spóroljon. A jelenlévő hivatalok képviselői azonban tagadták, hogy a megszorítások a határon túliaknak szánt pénzalapokat érintenék. /Köllő Katalin: Megalakult a Kárpát-medencei Kulturális Szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2006. június 20.
Megrongálták Budapesten Bodó Barna kolozsvári egyetemi tanár román rendszámú személygépkocsiját. „Szerintem ez a rendszám miatt történt, és azt a feszültséget tükrözi, amelyet a magyar hatalom indokolatlanul gerjeszt az erdélyiekkel szemben: úgymond mi szociálisan veszélyeztetjük őket” – kommentálta Budapesten háromnapos konferencián részt vevő Bodó Barna a történteket. A hátsó ablaktörlőt teljesen össze- csavarták, a jobboldali tükröt letörték, a baloldalit kiszedték, és az első ablaktörlőket összecsavarták. A mellette parkoló tucatnyi magyar rendszámú autóknak semmi baja nem esett. /Guther M. Ilona: Megrongálták Pesten Bodó Barna autóját. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./
2006. július 4.
„Az államszervezet korszerűsítésének keretében napirenden van a közalapítványok megszüntetése, de ez egyébként nem újdonság, hisz Sárközy Tamás, az Államszervezetünk potenciazavarai című könyvében ez a most megvalósításra kerülő program nagyjából le van írva” – nyilatkozta Koncz Gábor, a határon túli magyarok kulturális megmutatkozási lehetőségeit nagymértékben támogató Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója. A magyar államháztartási törvény módosítása szerint 2007. december 31-ig valamennyi közalapítvány megszűnik. Ebbe a kategóriába tartoznak a határon túli magyarokat támogató közalapítványok is, mint például az Illyés, Apáczai, Segítő Jobb, Új Kézfogás. Magyarországon több mint ezer – önkormányzatok, parlament, kormány által létrehozott – közalapítvány működik, lefedve a társadalmi élet legkülönbözőbb területeit: kultúra, oktatás, egészség, szociális szféra, gyermek- és ifjúságvédelem, bűnmegelőzés, tudományos kutatóműhelyek és így tovább. Sárközy szerint az eddigi alapítványok szerepét a költségvetési célalapok látnák el. Felsorolt néhány ilyen célalapot, melyek alkalmasak lennének az állami támogatások elosztására a civil szférában: Civil Alap, Kulturális Alap, Innovációs Alap, Tudományos Kutatási Alap, Szülőföld Alap stb. Tehát a határon túli magyarok támogatását a közalapítványok megszűnése esetében a Szülőföld Alap látná el. /Guther M. Ilona, Budapest: Ütött a magyar közalapítványok végórája. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./
2006. augusztus 16.
Négypárti egyeztetést javasol Szent-Iványi István /SZDSZ/ EP-képviselő. „Azért kezdeményeztem egyeztetést az Európai Parlament magyar pártdelegációi között a szlovákiai politikai helyzetről, mert az új szlovák kormányban egy szélsőséges párt, méghozzá egy szélsőségesen magyar- és romaellenes párt is szerepet kapott” – nyilatkozta Szent-Iványi István. A szélsőséges nyilatkozatairól elhíresült Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének számos nagyon vitatható kijelentése volt, és ezektől a szlovák kormányfő, Robert Fico nem hajlandó érdemben elhatárolódni. Slota egy cseh lapban közölt interjújában többek között azt mondta: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, és ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában. De tett olyan javaslatot is – utólagos magyarázkodása szerint részegen -, hogy a szlovákok üljenek tankokba és rombolják le Budapestet. „További aggodalomra okot adó tény az – nyilatkozta Szent-Iványi -, hogy az oktatási tárcát, ami a magyar identitás, a magyar nyelv és kultúra megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, a Slota pártja kapta meg.” Slota többször is kijelentette, hogy a szlovák költségvetésből csak a szlovák nyelvű oktatást lehet támogatni. A két szlovákiai magyar EP-képviselő nem kapott meghívást erre a tanácskozásra. Szent-Iványi ezt azzal indokolta, hogy helyesebb lenne ebből az első fázisból kihagyni a szlovákiai magyar EP-képviselőket – „nehogy azzal vádolják őket, hogy összejátszanak egy külső ország képviselőivel”. /Guther M. Ilona: Szövetség szlovák nacionalizmus ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
2006. augusztus 28.
A magyar kormány úgy döntött, a Márton Áron Szakkollégiumot beolvasztja a Balassi Bálint Intézetbe. A Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) nemcsak másfélezer kollégiumi ágyat jelent, hanem ugyanannyi ügyet is. Ugyanis ahány hallgató, annyiféle probléma akad az idegenrendészeti kérdésektől az ösztöndíjazásig, a szülőföldre való visszatérés megkönnyítéséig – nyilatkozta Drescher J. Attila, a MÁSZ főigazgatója. Ő a hivatalos közlönyből értesült arról, hogy az eddig önálló költségvetési szervként – az Oktatási Minisztérium háttérintézményeként – működő szakkollégiumi hálózatot 2007. január 1-jei határidővel beolvasztják a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A 15 éves múltra visszatekintő, másfélezer határon túli magyar diákot befogadó szakkollégium Budapesten kívül Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendelkezik telephellyel. A MÁSZ-t 1991-ben azzal a céllal alapították, hogy elhelyezést biztosítson a Magyarországon tanuló, határon túli magyar hallgatóknak. Költségvetésének immár csupán felét kapja az államtól, a többit „kitermeli”. A BBI a magyar kultúra éltetésére és terjesztésére 2002 januárjában jött létre, a Magyar Nyelvi Intézet és a Nemzetközi Hungarológiai Központ jogutódjaként.”Tartunk attól, hogy kényszerből idővel háttérbe szorulna az általunk képviselt felsőoktatási profil” – nyilatkozta Drescher J. Attila. Korábban is történt kísérlet a MÁSZ beolvasztására a BBI-be. A Medgyessy-kormány idején, 2004 februárjában is született olyan kormányrendelet, amelyben összevonásra jelöltek ki intézményeket. A MÁSZ ezen a listán is szerepelt, de 2004 novemberében éppen a Gyurcsány-kormány vette ki ezt az elemet a kormányrendeletből, így két évvel ezelőtt nem hajtották végre a beolvasztást. A főigazgató hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely a határon túli magyar hallgatók komplex ellátását, szakkollégiumi oktatását és karriertámogatását biztosítja, kiegészítve saját kutatási tevékenységével és kiadványaival. Azt még nem lehet tudni, hogy mi történik majd a határon túli hallgatók kollégiumi elhelyezésével, hisz ez hamarosan az egyetemek feladata lesz, ha valóban vállalják amúgy is szűk kapacitásuk terhére, miközben nőnek a határon túli hallgatók költségei is, de csökkennek az ösztöndíjösszegek. A Márton Áron Szakkollégiumba felvették már a hallgatókat a 2006/2007-es tanévre. A másfélezer hely betelt, nagy a túljelentkezés, már eddig mintegy száz fős várólista van. A kormányzati döntések az oktatási és kulturális intézményrendszer térképét alaposan átszabják, méghozzá nagyon rövid, 2007. január elsejei határidővel. Az érintett intézmények vezetői a kormány hivatalos lapjából, a Határozatok Tára 31. számából értesültek az átszervezésről, előzetesen a döntéshozók nem konzultáltak velük. /Guther M. Ilona: Megszűnik a határon túliak kollégiuma. A HTMH sorsára jut a budapesti Márton Áron Szakkollégium. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
2006. augusztus 29.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mérséklődött a népességfogyás üteme Magyarországon. Tamás Pál szociológus szerint az irányzat ennek ellenére nem változott, és Magyarországnak bevándorlókra van szüksége. A 2005. január-júniusi 22 978-cal szemben 2006 első hat hónapjában 18 262 fővel csökkent a népesség száma a születések és halálozások különbözetéből adódóan. Azonban a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel lett kevesebb. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10, 070 millió volt.” Tamás Pál szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. kifejtette, a népességfogyási trend a jellemző. „A többi kelet-európai országgal együtt Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahova nagyon kicsi a bevándorlás, miközben általában a bevándorlás, mindenütt az EU-tagállamokban, a legnagyobb kiegyenlítő azon tényezők között, amelyek a népességfogyást ellensúlyozzák” – jelentette ki. /Guther M. Ilona: Bevándorlás: elhallgatott igény. Magyarországnak is szüksége van bevándorlókra. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./
2006. augusztus 30.
„Aki a szülőföldjén kíván boldogulni, azt ebben segíteni kell, de aki úgy dönt, hogy a magyar fővárosban kíván élni, tárt karokkal várjuk „ – fejtette ki az ÚMSZ-nek adott interjúban Demszky Gábor főpolgármester. Kifejtette, hogy Budapestnek az elöregedés az egyik legfőbb problémája. Ezért minél több fiatalt kell Budapestre vonzani vidékről és a határon túlról is. A lap felvetésére, hogy a jelenlegi jogszabályok semmilyen könnyítést nem tartalmaznak a határon túli magyarok munkavállalási lehetőségeire vonatkozóan, Demszky úgy reagált, hogy valóban nehéz a munkavállalási engedély megszerzése a határon túliaknak, mégis van arra törvényes lehetőség, hogy dolgozhassanak Magyarországon. Demszky azt is mondta, hogy az épülő új lakások rájuk is várnak. A lap munkatársa felvetette, a határon túli magyarok nem élveznek semmilyen előnyt, hisz nekik is éppúgy meg kellene vásárolniuk a lakást, és egy fiatalnak erre általában nincs pénze, Magyarországon pedig külföldi állampolgárként nem vehetnek igénybe kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt. Demszky szerint aki akar, találhat magának a pénztárcájának megfelelő otthont. /Guther M. Ilona: Budapesten is boldogulhat a határon túli magyar. Exkluzív interjú Demszky Gáborral, a magyar főváros főpolgármesterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2006. augusztus 31.
Május óta 11 százalékot, nagyjából kilencszázezernyi szimpatizánst veszített a Magyar Szocialista Párt, és 7 százalékpontnyit, ötszáz-hatszázezret szerzett a Fidesz, a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény kutatása szerint. A Fideszt jelenleg a népesség 35, az MSZP-t 23 százaléka támogatja, a bizonytalanok és nem szavazók 32 százaléknyian vannak. A Magyar Demokrata Fórumra 4 százalék szavazna, míg a Szabad Demokraták Szövetségére csak 3. /Guther M. Ilona: Választói csapatmozgások Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2006. szeptember 5.
A szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások, illetve a magyarországi szlovákellenes jelenségek értékelésében egyetértett kormánypárt és ellenzék az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága szeptember 4-i ülésén, melyen Göncz Kinga külügyminiszter az aktuális helyzetről tájékoztatta a bizottságot. Németh Zsolt fideszes képviselő, a külügyi bizottság elnöke hangsúlyozta, az egyetértés fenntartása rendkívül fontos kihívás a magyar külpolitika előtt. A magyar politikumnak egy emberként az az álláspontja, hogy nyilvánvaló ok-okozati összefüggés van a szlovákiai magyarverések és a szélsőséges Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt kormánykoalícióra kerülése között. Felvetődik a szlovák kormányfő, Robert Fico felelőssége is, hisz – Göncz Kinga szavai szerint – „ez nem a semmiből bukkant fel, hanem ennek előzményei voltak, a szlovák kormányalakítás volt az, ami elindította ezt a folyamatot”. Abban is egyetértés van, hogy ez nem kizárólag szlovák-magyar politikai ügy, hanem európai uniós probléma is, mert a szélsőségesség, a nacionalizmus ilyen kiélezett megnyilvánulásai az európai alapértékeket veszélyeztetik. Bill Clinton volt elnök és alelnöke, Al Gore egykor az Egyesült Államokban személyesen álltak az afro-amerikaiak templomainak gyújtogatói ellen kibontakozó mozgalom élére, és Szlovákiában is a kormány feladata, hogy a magyarellenes gyűlöletkeltés elleni küzdelem élére álljon – jelentette ki szeptember 4-én Pozsonyban Tom Lantos, az Egyesült Államok képviselőházának magyar származású tagja, aki Pozsonyban Ján Kubis külügyminiszterrel tárgyalt a magyarellenes incidensek és az idegengyűlölet megfékezéséről. /Guther M. Ilona: Külügyi bizottság: zavarbaejtő egyetértés. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2006. szeptember 11.
„Számunkra nagyon fontos, hogy nemzetpolitikai egyetértés alakuljon ki” – hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, melyet negyedik alkalommal hívott össze az Országházba. Szerinte nemzetpolitikai szempontból „elég kritikus időszakot élünk meg, és éppen ezért a magyarság számára biztonságérzetet csak és kizárólag az adhat, hogyha van egyetértés és konszenzus”. Elárulta: a magyar kormány még ez évben tervezi egy magyar-magyar kormányzati konzultációs fórum összehívását. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla szerint a KMKF nem helyettesítheti ugyan a MÁÉRT-et, de „bizonyos funkcióit átveheti, ugyanis már az idei elképzelésekből látszik, hogy egy konkrétabb, esetleg közös megoldásokat is fölmutató fórummá válik”. Bugár Béla, a szlovákiai MKP elnöke közölte, hogy tudomása szerint a magyar kormány nem kívánja működtetni a MÁÉRT-tet, ehelyett egy „több fórumú” konzultációs rendszert javasolnak. Bugár hangsúlyozta: nem mindegy, hogy a határon túli magyarok és a magyar kormány képviselőinek egyeztetésein „döntések születnének vagy csak ajánlások”. Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a szakállamtitkár által ismertetett – A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere című – dokumentum „nem számol a MÁÉRT-tel, minthogyha a kormány nem kívánna érdemi és egyenrangú párbeszédet folytatni a politikai pártokkal”. A Gémesi Ferenc szakállamtitkár által ismertetett reformtervezet alapján, a határon túliaknak szánt támogatásokat az eddigi közalapítványok megszüntetésével a Szülőföld Alapba összpontosítaná a kormány, és erre alapozva vetítik előre egy szélesebb egyeztető fórum létrejöttét. A kormány a kétoldalú magyar-magyar konzultációkra kívánja helyezni a hangsúlyt. Viszont ebben a „kétoldalú” körben csak az RMDSZ, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Vajdasági Magyarok Szövetsége szerepel. Markó Béla kifejtette: „nem örül, hogy Illyés Gyula vagy Márton Áron neve eltűnik a magyar-magyar kapcsolatokból.” Az RMDSZ-elnök ezzel arra utalt, hogy a magyar kormány szándékai szerint több intézményt, alapítványt egyesítenek, összevonnak. Bugár Béla az Illyés Közalapítvány kérdésével kapcsolatban rámutatott, hogy mostanra kialakult egy olyan alkuratóriumi rendszer, amely nagyon keményen tudott működni. Bugár ajánlotta: gondolják még egyszer át a közalapítvány sorsát, „mert ami jól működött, azt továbbra is működtetni kellene.” A KMKF plenáris ülései közötti időszakban végzendő tevékenység érdekében négy albizottság létrehozását tervezik: gazdasági, oktatási és kulturális, alkotmányi és emberi jogi, valamint külügyi és Európa-ügyi albizottságot. Az albizottságok úgy fognak kialakulni, hogy a határon túli szervezetek, illetve az érintett magyar parlamenti állandó bizottságok egyaránt delegálnak képviselőket, és ezek az albizottságok közvetítik majd a parlamenti állandó bizottságok irányába azokat a jogszabály-alkotási problémákat, amelyeket megtárgyalnak. Németh Zsolt fideszes politikus, a külügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a külügyi és a határon túli magyarok bizottsága, valamint a KMKF állandó bizottsága, amelynek a neve jelenleg operatív bizottság, együttes üléseket tartana rendszeresen. „Ez lehetne a KMKF gyakorlati működtetésének a csúcstalálkozók közötti időben az a szintje – mondta Németh Zsolt -, amely összefogná azt a munkát, ami egyébként az albizottságok szintjén zajlik.” /Guther M. Ilona: Visszafogott reakció a határon túli vezetők részéről a reformcsomagra. MÁÉRT helyett kormányzati konzultáció. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./ A KMKF-en a legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára közölte: átalakul a támogatási rendszer, mivel a kormány a Szülőföld Alapba szeretné összpontosítani a támogatást, amelyre korábban több közalapítványt hoztak létre. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az idei évre összehívandó kormányzati konzultáció tagjai között nem lehetnek ott a parlamenti pártok képviselői. „Ez visszaállamosítást jelent, és a Máért hibernálását” – hangoztatta a politikus, aki szerint a parlamenti pártok nélkül nem alakítható ki nemzeti konszenzus a határon túliakat érintő kérdésekben. A házigazda Szili Katalin házelnök szerint a mostani ülésen úgy határoztak, hogy a KMKF előkészítőbizottsága operatív bizottsággá alakul át, amely az évente egyszer megrendezett plenáris ülések között is folytatná a munkát, illetve négy albizottság: gazdasági, oktatási-kulturális, jogi-alkotmányos és integrációs-uniós is alakul. Ezt a döntést a magyarországi ellenzék is üdvözölte. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azonban közölte: nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a magyar kormány nem akarja működtetni a Máértet. Hozzátette: együtt akarnak működni, ehhez azonban meg kell állapodni a magyar–magyar együttműködés kereteiről. Példaként említette, hogy tisztázni kell: ha egy konzultáción döntés születik, akkor az valóban döntésnek minősül, vagy csak javaslatnak. Bugár úgy látja, hogy az Illyés Közalapítvány jól működött, ezért nem tartja indokoltnak a Szülőföld Alapba történő integrálását. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Markó Béla RMDSZ-elnök is. A KMKF résztvevői előtt Sólyom László is beszédet mondott. Az államfő örömmel tapasztalta, hogy az újabb kormányzati és más politikai elképzelések több tekintetben összhangban vannak azokkal a szempontokkal, amelyeket március 15-én jelentett be a nemzetpolitika újragondolására. „A kormány a parlamenti pártok bevonása nélkül tárgyal a határon túli magyarok szervezeteivel” – jegyezte meg ugyanakkor Sólyom, sajnálatosnak nevezve, hogy a civil szféra „még az anyagi támogatások odaítéléséből is kimaradni látszik”. A köztársasági elnök szerint a szomszédos országok parlamentjébe magyar szervezet képviselőjeként megválasztott politikusokból, illetve az Országgyűlés elnöke által meghívottakból álló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának rendszere „széttöredezik”, mivel stratégiai egyeztetést csupán parlamenti képviselők folytatnak. /Csak a kormány nem akar Máértet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2006. szeptember 13.
Magyarországon mindenhol fölharsannak a füttykoncertek, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő kampányol, az önkormányzati választási kampánnyal kapcsolatban. Hiller István, az MSZP elnöke szerint „az ellenzék nagyobbik pártja által tudatosan szervezett és lebonyolított megmozdulásokról van szó”. A Fidesz alelnöke, Varga Mihály ezzel szemben kijelentette: Gyurcsány provokálja az embereket, a szocialisták fütyültetik ki saját magukat, mert „alapvetően a kormányoldal érdeke, hogy ne az embereket érintő kérdésekkel foglalkozzanak, hanem arról beszéljenek, mi történik, ha a kormányfő valahol megjelenik”. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője emlékeztetett, az MSZP politikusai az országgyűlési választási kampányban hazudtak, csúnyán átverték Magyarországot, ezért azt kérik az emberektől, hogy ne üljenek fel a provokációnak, és fütyülés helyett ellenérzésüket azzal fejezzék ki, hogy részt is vesznek ezeken a nagygyűléseken, és „méltóságteljesen, csendben” egyszerűen hátat fordítanak a miniszterelnöknek. A Magyar Nemzet szeptember 10-i számában Orbán Viktor azt írta, hogy a Gyurcsány-csomag nem demokratikus felhatalmazással rendelkező kormányprogram, hanem önkényes diktátum, tehát a kormánynak nincs joga ezt végrehajtani. /Guther M. Ilona: Ki fütyül ma Magyarországon? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2006. szeptember 19.
Budapesten és Sepsiszentgyörgyön folynak Shakespeare Lear király című tragédiájának közös próbái Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi rendezővel és a főszerepet párhuzamosan alakító két színésszel – Blaskó Péterrel a Nemzeti Színháztól és Nemes Leventével a Tamási Áron Színháztól. Rendhagyó és merész próbálkozásnak mindkét társulat számára, hogy ugyanazon rendezővel, egy időben mutassák meg magukat egymásnak: három héten át közös műhelymunka keretében próbálva a budapesti Nemzeti Színházban a Shakespeare-tragédiát, melyet aztán – próbáit ugyanazzal a rendezővel, de külön-külön befejezve – különböző időben fognak bemutatni, Erdélyben idén novemberben, Magyarországon jövő év februárjában. A közös start után két különböző előadás fog születni, más összefüggésekben – más helyen, más díszlettel, színészekkel. „Ez egy örömteli vállalkozás – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Blaskó Péter Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A két társulat között alapvető különbözőségek is vannak, melyek elsősorban abból adódnak, hogy más-más társadalmi közegben iskolázódtak. Míg az erdélyi inkább képi, érzelmi típusú színházi világ, a magyarországi inkább verbális. /Guther M. Ilona: Lear király egy rendezővel, két társulattal. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
2006. szeptember 20.
Lezajlott Budapesten a Szabadság téri csata, több mint 125-en – köztük 113 rendőr – sérültek meg, több autó kiégett. A támadók elfoglalták az MTV budapesti székházát, fél három körül átadták petíciójukat Kert Attilának, az MTV hírigazgatójának. Hajnali négykor a már csendesebb, és alig néhány száz főre olvadt tömeget előbb a székházból, majd a Szabadság térről is kiszorították a rendőrök. Nyakó István, az MSZP szóvivője az ÚMSZ-nek kifejtette: a felelősség nemcsak a randalírozóké, hanem azoké is, akik már hosszú ideje törekednek arra, hogy a politikai vitákat a parlament helyett az utcára vigyék. Torockai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke – aki egyike volt azoknak, aki a tömeg élén a Magyar Televízió székházához vonultak – az ÚMSZ-nek elmondta: a tüntetés békés demonstrációként indult, de aztán elszabadultak az indulatok. „Én a tömegre nem tudtam hatni, csupán egy részük hallgatott rám” – magyarázta a HVIM elnöke, aki hajnalban már forradalomként emlegette az akciót. Gyurcsány Ferenc szerint a köztársaság nemzeti intézményét érte támadás. A miniszterelnök a harmadik Magyar Köztársaság történetének „leghosszabb és legsötétebb” éjszakájaként minősítette a Magyar Televíziónál történteket. A Fidesz megtartja szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését Budapesten – közölte Szijjártó Péter kommunikációs vezető Orbán Viktor Fidesz-elnök szeptember 19-én tartott sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ a leghatározottabban elítéli az éjszaka történt erőszakos cselekményeket, és ugyanerre szólítja fel a Fideszt – közölte Kuncze Gábor pártelnök. – Azt javasoljuk, hogy Gyurcsány Ferenc kérjen bocsánatot, aztán távozzon a közéletből, a Fidesz pedig szólítsa vissza az embereket az utcáról – nyilatkozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Lemondásra szólította fel a magyar kormányt az Európai Néppárt. A nyilatkozat szerint a magyar kormány elvesztette minden szavahihetőségét és politikai legitimációját, mert kirívó és szervezett politikai hazugságok alapján választották meg. Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke viszont kijelentette, Gyurcsány Ferenc a legmegfelelőbb személy a magyarországi reformok irányítására. /Guther M. Ilona: Magyarország legsötétebb éjszakája. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./
2006. szeptember 21.
„Elképesztően föl vagyunk háborodva” – nyilatkozta Gajdics Ottó, a Hír TV műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese az ÚMSZ kérdésére, hogy mi a véleményük stábjuk kiutasításáról az MTV-ből. „Nem először fordul elő, hogy mi vagyunk az egyetlen televízió, amelytől tudomást lehet szerezni arról, hogy mi történik az országban, csak a dolgunkat tettük” – mondta Gajdics azzal kapcsolatban, hogy kivezettette a Magyar Televízió épületéből a Hír TV stábját Rudi Zoltán, az MTV elnöke. A Hír TV-nek azt róják fel, hogy az éjjeli eseményeken jelen lévő riporterük elfogultan tudósított az MTV-székháznál történtekről. A magyarországi médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület hatósági ellenőrzést rendelt el 2006. szeptember 18-án éjszaka a Magyar Televízió székháza előtti események médiabeli megjelenítésével kapcsolatban. /Guther M. Ilona: Médiaháború a Hír Tv közvetítése miatt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
2006. október 4.
Nem várható meglepetés az Országgyűlésben október 6-án, amikor a napirendre kerül a kormányfő által kért bizalmi szavazás. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakciója egyhangúlag úgy döntött, támogatja a kormányfőt és a kormányprogramot. A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) képviselőinek kötelező lesz a részvétel, azt azonban nem írják elő: milyen gombot nyomjanak. A képviselők név szerint szavaznak majd a rendkívüli ülés végén, amelyen egyetlen napirendi pontként a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által benyújtott határozati javaslat megvitatása szerepel, öt órás időkeretben. Erről döntött a házbizottság, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) javaslatára. A másik két ellenzéki párt képviselői nem vesznek részt a bizalmi szavazáson. A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői ezt pontosan egy nappal azután tették, hogy Orbán Viktor hetvenkét órát adott a kormánykoalíció pártjainak Gyurcsány Ferenc elmozdítására. /Guther M. Ilona: Az MSZP „bízik” Gyurcsányban. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./
2006. október 9.
Gyurcsány Ferenc kormányfő bizalmat kapott a parlamenttől. Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondásáig minden nap délután öt és hat között az ellenzék parlamenti képviselői ott lesznek a Kossuth-téren. Ezt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelentette be október 6-án, miután bizalmat szavaztak a parlamentben Gyurcsány Ferencnek. A Kossuth téri nagygyűlésen Orbán Viktor bejelentette: az erkölcsi rend helyreállításának érdekében a politikusoknak „tiszta lappal kell indulniuk”, ezért útjára bocsátják az „Igen, Magyarország” Chartát. Felszólított minden tisztségviselő politikust, hogy csatlakozzon a Chartához, igent mondva ezzel a politikusok példamutatására. Ugyanakkor bejelentette, hogy az ország stabilitása érdekében nem követelnek előrehozott választásokat, de elvárják, hogy a kormánypártok állítsanak „új, hiteles miniszterelnököt” és szakértőkből álló nemzeti egységkormányt az ország élére. Az MSZP párt szóvivője, Nyakó István ezzel szemben leszögezte: az MSZP-nek most nem az a dolga, hogy a „képzavarokkal tűzdelt orbáni beszédet” megfejtse, hanem az, hogy a gazdasággal, az ország békéjével és nyugalmával, az előttük álló reformokkal foglalkozzon. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a kormány megkapta a felhatalmazást programja végrehajtásához, s „mostantól kezdve nem kell foglalkozni Orbán Viktorral, amíg kívülről akarja gyengíteni a magyar parlamentáris demokráciát”. Az MDF közleményben leszögezte, hogy a magyar ellenzéknek nem Chartára, hanem alternatív programra van szüksége, amivel a Fidesz még mindig adós, így „továbbra is az a helyzet, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben kizárólag a Magyar Demokrata Fórumnak van programja”. Mintegy nyolcvanezren hallgatták Orbán Viktor beszédét. /Guther M. Ilona: Folytatódik a politikai kötélhúzás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2006. október 10.
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója semmilyen módon nem akar együttműködni Gyurcsány Ferenccel, ezért a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonulnak az Országgyűlésből – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője a két párt képviselőcsoportjának ülése után. A miniszterelnök nevéhez fűződik az ország kettészakítása 2002-ben, amikor 23 millió román munkavállalóval riogatta az országot, de Gyurcsány a kitalálója az elhíresült „köteles beszédnek” is, sőt – tette hozzá – 2005 decemberében nyíltan kampányoltak nemzettársaik ellen a kettős állampolgárság ügyében. /Guther M. Ilona: A Fidesz bojkottálja Gyurcsányt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./
2006. október 10.
Csángómagyar küldöttség járt a Vatikánban, a pusztinai Szent István Egyesület képviselői: Nyisztor Tinka néprajzkutató, az egyesület elnöke, Tamás Magdolna énekes és Csobán Magdolna mesemondó. A delegáció kihallgatáson vett részt a Szentszéknél és petíciót nyújtott át a moldvai csángók anyanyelvű vallásgyakorlatának érdekében. A budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület vendégeiként, megszakítva hazafelé tartó útjukat, a küldöttség tagjai október 9-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten. A delegációt a Püspöki Kongregáció prefektusának, Giovanni Battista Re bíborosnak a titkára fogadta, majd Pietro Parolin vatikáni helyettes államtitkár. „Meglepett, hogy a minket fogadó vatikáni tisztségviselők milyen sok információval rendelkeznek a csángókról, még azt is tudta a bíboros titkára, hogy Pusztinán magyar ház épült” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Nyisztor Tinka. /Guther M. Ilona: Csángó küldöttség a Szentszéknél. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./ – A Vatikánban a iasi-i püspökségről azt a tájékoztatást kapták, hogy Pusztinán egyedül én tudok magyarul – idézte fel a történteket Nyisztor Tinka. A küldöttség számára az is világossá vált, hogy nemrég vatikáni közbenjárásra cserélték le a pusztinai plébánost és káplánt. A szeptember elején történt lelkészcsere következtében a faluba magyarul jól beszélő fiatal papok kerültek. Mindketten jelezték, csak a iasi-i engedélyt várják, készek elkezdeni a magyar misézést. Addig is megengedik, hogy a mise előtt a rózsafüzért magyarul mondják, és magyarul énekeljenek. /Gazda Árpád: Vatikánban lobbizott a magyar miséért a pusztinai csángó közösség három képviselője. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./
2006. október 12.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nemcsak a parlamentben, hanem az október 23-i ünnepségeken is bojkottálja az ellenzék. Orbán Viktor kijelentette, hogy a Fidesz nem fog együtt ünnepelni október 23-án Gyurcsány Ferenccel. A tervezett program szerint Sólyom László köztársasági elnök az Operaházban mond majd beszédet, az 56-os emlékművet Kosáry Domokos történész avatja, Gyurcsány Ferenc pedig a parlamentben fog beszélni. Kossuth téri beszédében a KDNP elnöke, Semjén Zsolt bejelentette, hogy bojkottálni fogják a magyar közszolgálati adó Napkelte című műsorát. Ezt azzal indokolta, hogy a lakájmédia elleplezi a hazugságot, ehhez nem akarnak asszisztálni. Az MTV erre közleményt adott ki, melyben reményüket fejezik ki, hogy minden parlamenti párt politikusa elfogadja a legnézettebb reggeli műsor meghívását. A Kossuth téri tüntetők közben nyílt levelet fogalmaznak az egykori demokratikus ellenzék vezetőinek: Kis Jánosnak, Tamás Gáspár Miklósnak és Kőszeg Ferencnek, arra kérve a címzetteket, hogy „a sajtó nyilvánosságán keresztül ítéljék el a nyílt kommunista restauráció fenyegetését, valamint a rendőri, bírói túlkapásokat és az értelmetlen erőszakot”, s hogy „hazai és a nemzetközi kapcsolataik felhasználásával tegyenek meg mindent erkölcsi forradalmunk fiatal tagjainak kiszabadítása érdekében”. /Guther M. Ilona: Bojkottálja október 23-át a Fidesz. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2006. október 18.
Az önálló intézményként 2007. január 1-jei időponttal megszűnésre ítélt Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) budapesti telephelyén, a Kunigunda utcai másfél ezer férőhelyes bentlakáskomplexumba megérkeztek az ide elszállásolt határon túli magyar diákok, elfoglalták kollégiumi szobáikat. Közben folyik a MÁSZ beolvasztása a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A kormányzati döntések több vonatkozásban is érintik a határon túli magyarokat. A leglátványosabb köztük a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése, illetve beolvasztása a Miniszterelnöki Hivatalba. Még dolgoznak a Bérc utcában, a HTMH impozáns székházában, de már csomagolnak. Azt még nem tudni, hogy a MeH-ben felálló, határon túli magyarokkal foglalkozó szervezeti egységnek mi lesz a neve, illetve hányan fognak itt dolgozni, kinek a vezetésével. A MÁSZ vonatkozásában sem lehet tudni, hogy a határidő lejártával marad-e a Márton Áron megnevezés vagy az is a múlté lesz, akárcsak a HTMH név. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Markó Béla RMDSZ-elnök – a határon túli magyarokat is érintő kormányzati döntéseket illetően – kifejtette: amennyiben áttekinthetőségről, párhuzamosságok megszüntetéséről van szó, akkor ezzel egyetérthetnek, de a Márton Áron Szakkollégium beolvasztási szándéka „eléggé kérdőjeles”. Markó nem örülne annak, ha Illyés Gyula vagy Márton Áron neve eltűnne a magyar-magyar kapcsolatokból. Az 1991-ben létrehozott Márton Áron Szakkollégium az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely a határon túli magyar hallgatók komplex ellátását, szakkollégiumi oktatását és karriertámogatását biztosítja, kiegészítve saját kutatási tevékenységével és kiadványaival. Mára költségvetésének immár csupán felét kapja az államtól, a többit „kitermeli”. A szakkollégium főigazgatója, dr. Drescher J. Attila nem kívánt nyilatkozni a fejleményekről, arra hivatkozva, hogy köztisztviselőként ezt nem teheti, csak felettesei engedélyével. /Guther M. Ilona: Dolgoznak a beolvasztáson. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./