Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2002. december 12.
"Négy évvel ezelőtt, 1998. dec. 17-én alapította a magyar kormány a határon túli magyar oktatás támogatására az Apáczai Közalapítványt. Ez alkalomból kerül megrendezésre dec. 13-14-én az első Apáczai Konferencia Budapesten, a Balassi Bálint Intézetben. A konferencia védnökei: Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára és Glatz Ferenc, a Történettudományi Intézet főigazgatója. A rendezvény meghívottjai annak a közel 110 határon túli szervezetnek a képviselői, akik oktatási projektjét az elmúlt két esztendőben támogatta az alapítvány. Részt vesz többek között az Oktatási Minisztérium, az MTA, a Miniszterelnöki Hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Szociális és Családügyi Minisztérium, a Foglalkoztatás- és Munkaügyi Minisztérium, az Illyés Közalapítvány képviselője. Ez alkalommal mutatkozik be König Sándor, az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának leendő elnöke. Első ízben osztják ki az Apáczai Érem kitüntetést, melyet a határon túli magyar oktatásügyért végzett kimagasló tevékenységek elismerésére alapítottak. Két kitüntetett lesz: Berényi Dénes, az Apáczai Közalapítvány leköszönő elnöke a közalapítvány beindításában vállalt munkájáért és Szegedi László erdélyi (Kőhalom) református lelkész a szórványoktatásért végzett tevékenysége elismeréséül. A szekcióüléseken a következő kiemelt témákat vitatják meg: a határon túli bentlakások létrehozása, működtetése; az állami oktatási rendszeren kívül eső oktatási tevékenységek fejlesztése, valamint a közép- és felsőfokú szakképzés fejlesztése. Csete Örs irodaigazgató bemutatja a Forrástérkép Adatbázist, amely a közalapítvány 1999-2002 közti valamennyi projektjét tartalmazza. A kétnapos tanácskozás következtetéseit záródokumentumban fogalmazzák meg. /(Guther M. Ilona): Első Apáczai Konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ "
2002. december 16.
"Dr. Hiller Istvánnal a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkára /a határon túli magyar oktatás ügye is hatáskörébe tartozik/ a vele készült beszélgetésben kifejtette: amit elődje elkezdett és jónak bizonyult, azt folytatja, beleértve az Erdélyi Magyar Tudományegyetem finanszírozását is. Fontosnak tartja a határon túli magyar szervezetek döntések előkészítésében való szerepvállalását. A 2003-as évben a lényegesebb tételek: az intézményfejlesztés, a különféle képzések, beleértve a pedagógus- továbbképzést is, ösztöndíjak, könyv- és könyvtártámogatás, intézményműködtetési költségek, illetve a kedvezménytörvényből következő egyéb, pénzügyi kihatásban jelentkező támogatás. A költségvetési tervezet szerint a határon túli magyar oktatás ügyének támogatása az OM kereteiből a 2002. évi 400 millió forintról 2003-ra több mint háromszorosára, pontosabban 1,4 milliárd forintra nő. Ez egyelőre tervezet, az Országgyűlés még nem erősítette meg, a végszavazás dec. 23-án lesz, de a főbb tételeket már elfogadták. Ebben az 1,4 milliárdban nincs benne az EMTE hozzávetőlegesen évi 2 milliárd forintos támogatása, sem a gyerekenkénti 20 ezer forintos oktatási-nevelési támogatás és számos egyéb tétel, amely más intézmények, alapítványok hatáskörébe tartozik. Nem vezényelni akarnak, hanem együttműködni, hangsúlyozta. Nem tartja jónak, hogy a magyar közoktatásban, az anyaország intézményrendszerében egyre többen jelennek meg a határon túliak közül. Létszámuk 2001-ben 6304 fő volt, ami szinte kétszerese az öt-hat évvel korábbinak. Az OM statisztikai osztálya szerint ez a szám 1995-ben 3647 volt, négy év múltán 4971. Ezért is kiemelten fontos a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztése. Erdélyi, felvidéki értelmiségiek felvetették, hogy rövidebb vagy hosszabb időre szívesen fogadnának felsőoktatási intézményeikben olyan Magyarországon végzett magyar állampolgárokat, akik tudományos teljesítményt már letettek az asztalra. Ilyenfajta fordított peregrinus ösztöndíjakra az OM akár anyagi támogatást is szívesen ad. Az Apáczai Közalapítvány felállása és tevékenysége szerinte jó színvonalon történt, még akkor is, ha a politika a kuratóriumban közvetlenül és direkt módon képviseltette magát. Mindenki marad, viszont emelték a kuratórium létszámát 12-ről 21-re. A kuratórium elnöke más lesz, de ennek nincs köze a kormányváltáshoz, Berényi Dénes professzor már korábban jelezte, hogy megbízatása lejárta után - tudományos elfoglaltsága miatt - le kíván mondani. Az új elnök a kuratórium egyik régi tagja lesz, Kőnig Sándor mérnök-tanár, iskolaigazgató, aki a magyarországi szakképzés egyik kitűnő szaktekintélye. /Guther M. Ilona: /Osztozni a felelősségben is. Exkluzív interjú dr. Hiller Istvánnal a magyar Oktatási Minisztérium politikai államtitkárával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./ "
2003. január 17.
"Megjelent Halász Péter csángókutató három évtizednyi gyűjtőmunkájának összegző tanulmánykötete: Bokrétába kötögetem vala - A moldvai magyarok néprajzához /Európai Folklór Intézet, Budapest, Örökség sorozat/. A tanulmánykötet négy nagyobb fejezetre tagolódik: Történelem, Társadalom, Gazdálkodás és Népszokások. A magyarországi szerző nemcsak a megőrzött hagyományokra, szellemi és tárgyi örökségre figyelt, hanem a társadalmi összefüggésekre is. A vele készült beszélgetésben elmondta, hogy 1966 nyarán járt először Moldvában. Megdöbbenve hallotta, hogy ott az emberek magyarul beszélnek. Elkezdte tanulmányozni az idevágó szakirodalmat, így ismerte meg a moldvai csángókat. A csángók legnagyobb kutatója, Domokos Pál Péter segítette őt az indulásnál. Halász Péter a Magyar Néprajzi Atlasz készítésénél elvállalta a csángóknál történő gyűjtést. Kötete földrajzilag lefedi egész Moldva csángó népességét. Halász Péter közreadta hét település helynévanyagát is. /Guther M. Ilona: "Bokrétába kötögetem vala". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./ "
2003. január 24.
"Gyulán tartják február 2-án a magyarországi románok országos önkormányzatának választási ülését. Egyik nagy gondja a magyarországi románoknak, hogy helyi kisebbségi önkormányzataikban magas a nem román nemzetiségű képviselők aránya, és ezek zömmel romák, elsősorban Budapesten alkotva erős csoportosulást. (A többféle nemzetségbe tagolódó magyarországi cigány közösségek egyike, melynek tagjai több mint egy évszázada élnek Magyarországon, egyfajta archaikus román nyelvet beszélnek.) Újabban nézeteltérés alakult ki a valóban román nemzetiségű képviselők között is. Választási koalíciók alakultak: az egyiket a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatát elmúlt négy évben elnöklő Kreszta Traján köré csoportosulók alkotják, a másikat a közelmúltban megalakult Román Alternatíva Tömörülés, melynek tagja többek között Petrusán György, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Román Nyelv-, és Irodalom Tanszékének vezetője, Muntyán György, Méhkerék polgármestere, Ruzsa György gyulai elektor és Berényi Mária, a budapesti székhelyű Román Kulturális Társaság elnöke. Kreszta Traján számít a győzelemre. Petrusán György szerint, ha ez a területi elven alapuló lista érvényesül, a választásokon többségbe kerülnek azok, akik nem képviselik az igazi magyarországi románság többségét, mert nem is románok. A népszámlálási adatok alapján a román kisebbség létszáma 10 év alatt 25%-kal csökkent. /(Guther M. Ilona): Egymásnak feszülő vélemények a magyarországi román kisebbség képviseletéről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./ "
2003. február 10.
"Febr. 7-én vitafórumot rendeztek a Márton Áron Szakkollégium budapesti székhelyén a kedvezménytörvényről és a határon túli magyarok támogatásáról, kormányzati részről Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, és ellenzékiről Csapody Miklós MDF alelnök, országgyűlési képviselő részvételével. A szakkollégium a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli magyar hallgatói számára biztosít kollégiumi elhelyezést. Budapesten kívül Szegeden és Debrecenben van részlege. Tornai Tünde kollégiumi igazgató tájékoztatása szerint a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban elhangzott a hallgatók részéről, hogy a kormánynak és ellenzéknek a gyakorlati résszel foglalkozniuk, hogy e kedvezményekkel a gyakorlatban miként tudnak élni a Magyarországra érkező határon túliak. /Guther M. Ilona: Vitafórum a Márton Áron Szakkollégiumban a határon túli magyarokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./ "
2003. február 12.
"A magyarországi felsőoktatási intézmények erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai magyar anyanyelvű hallgatói rendeztek vitafórumot a határon túli magyarokról a számukra otthont adó Márton Áron Szakkollégium budapesti székhelyén. Csapody Miklós MDF alelnököt, országgyűlési képviselő elmondta, a megbeszélésen a hallgatók megkérdezték, van-e Magyarországnak nemzetstratégája, mik a tervei a határon túli magyarsággal? "A nemzetstratégia ügyében a kormányzati válasz és az én válaszom teljes mértékben egybeesett, a mi elképelésünk a szülőföld stratégia." Szemben a német elképzeléssel, mert ők a németeket "kivásárolták Romániából". "A cél érdekében, hogy a szomszédos országokban élő magyar százezrek, milliók a szülőföldjükön érezhessék otthon magukat, ott boldoguljanak, olyan eszközökre van szükség, melyekkel a szülőföld valódi hazává formálható." Ez egyetlen természetes megoldás, ezért van ez ügyben a magyar parlament pártjai között is ritkán tapasztalható konszenzus. Ehhez a magyar kormányzatnak törvényhozási, anyagi és kulturális eszközrendszerével hozzá kell járulnia. Nem elég a kedvezménytörvény, nem elég az Illyés Közalapítvány, az Új Kézfogás Közalapítvány, az Apáczai Közalapítvány, a Segítő Jobb Közalapítvány és más szervezetek, alapítványok támogatása, hanem a magyar államnak is szerepet kell vállalnia, mégpedig állami vagy államilag garantált privát stratégiai befektetésekkel, beruházásokkal. - Az Illyés Közalapítványnál egy bírónő formahibákat vétett. Csapody védte a kormányt: akik nem kapták meg a támogatást, szidják a kormányt, a kormány azonban nem tud beavatkozni a folyamatba. Foglalkoztatja a diákokat a Magyarország EU-s csatlakozásából adódó vízumkényszer küszöbön álló bevezetése. Ez a közeljövőben két magyar közösséget érint, a kárpátaljaiakat és a vajdaságiakat, egy 150-200 ezres és egy 300 ezres közösséget. A kormány hibája, hogy a tervezetből a kedvezményezettek köréből hiányoznak a vajdasági és a kárpátaljai magyarok mint olyanok. Az MDF szerint egyszerűsített eljárással kedvezményes vízumhoz való hozzájutást kellene biztosítani. Elképzelhető például - a kishatárforgalomról szóló kétoldalú egyezmények módosításával - az a bizonyos 15 km-es sáv megszélesítése mindkét oldalon. Egy másik lehetőség pedig a tartós vízum bevezetése. - A kettős állampolgárságot a kormány elutasítja. A későbbiekben, ott, ahol erre a partnerország részéről esetleg fogadókészség mutatkozik, Csapody elképzelhetőnek tartja. /Guther M. Ilona: Interjú Csapody Miklóssal a Magyarországon tanuló határon túli magyar főiskolásokat foglalkoztató kérdésekről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./ "
2003. március 19.
"A budapesti Kós Károly Kollégium 1990 óta minden évben, közvetlenül márc. 15-ét megelőzően egyhetes hagyományápoló és kulturális rendezvénysorozatot szervez a többi fővárosi kollégium bevonásával. Idén mintegy kétezer diák kapcsolódott be a programba, köztük határon túli magyar középiskolások is. A rendezvénysorozat hagyományosan márc. 9-én kezdődik, a fővárosi nemzetiségi iskolák fesztiváljával, másnap a fővárosi kollégiumok versmondó versenyével folytatódik, illetve a harmadik és ötödik napon népek, nemzetek kultúrájából ihletődött színpadi produkciókkal, vetélkedővel, végül 14-én a színpadi produkciókat bemutató gálával és az ünnepélyes díjkiosztóval zárul. A Kós Károly vetélkedő az író életéhez és munkásságához kapcsolódik. Határon túli középiskolások 1993 óta kapcsolódtak be a programokba. Az idén Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről és Beregszászról jöttek diákok. Április 8-án újabb hagyományos rendezvény lesz, a történelmi verseny, erre is várnak kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, szatmárnémeti és a székelyföldi csapatokat, illetve Szlovákiából négy, Kárpátaljáról és Vajdaságból két-két, Horvátországból és Szlovéniából pedig egy-egy csapatot. /Guther M. Ilona: Erdélyieket is meghívnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./"
2003. április 24.
"Megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepli ápr. 25-26-án Budapesten a felsőoktatás és tudományos kutatás fejlesztését, szolgálatát céljának tekintő Magyar Professzorok Világtanácsa, melynek több mint 700 tagja van öt kontinens 26 országában, jelentette be dr. Kecskés Mihály, az MPV elnöke. Erdélyben kétszáz, Kárpátalján húsz, Délvidéken negyven professzor vesz részt az együttműködésben. Becslések szerint 2500-3000 magyar professzor tevékenykedik, több mint 40 országban. Az MPV évenként 8-10 rendezvényt tart, tevékenységét az Oktatási Minisztérium évente 8 millió forinttal támogatja. Az MPV lehetőséget nyújt a szomszéd országokban élő magyar professzoroknak a szorosabb kapcsolatok kiépítésére. /(Guther M. Ilona): Öt éves a Magyar Professzorok Világtanácsa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./"
2003. május 22.
"A kistérségi és kisközösségi televíziók IV. Filmszemléjét rendezte meg Lakiteleken máj. 13-15-én a Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület. Közel 130 alkotó jelentkezett 40 percnél nem hosszabb pályamunkával a Kárpát-medence magyar nyelvterületéről. A 35 tagú zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező volt, erdélyi tagjai Gálfalvi György író (Marosvásárhely), Marosi Barna író (Marosvásárhely) és Xantus Gábor filmrendező (Kolozsvár). A fődíjat és a Tradíció-díjat marosvásárhelyiek nyerték az Este lett a liányságnak című, csángó lakodalmat bemutató alkotással (Katyi Antal rendező, operatőr, Balázs János szerkesztő). Erdélyből különdíjat kapott: A könyvtáralapító Teleki Sámuel c. film (Marosvásárhely - Simonffy Katalin szerkesztő, Katyi Antal rendező-operatőr), A világmászó hópárduc (Gyergyószentmiklós - Zsigmond Attila rendező), Sportszerda (Csíkszereda - Becze Zoltán rendező, Ferencz Hunor operatőr), Megint jönnek, koszorúznak (Nagyvárad - Gergely Gizella szerkesztő, Gergely Károly operatőr), Az ezeréves határon (Sepsiszentgyörgy - Ferencz Csaba rendező, Petke László operatőr). Két vajdasági és egy budapesti alkotóközösség nyert kategóriadíjat. Felvidékiek négy különdíjat kaptak. /Guther M. Ilona: IV. Filmszemle Lakiteleken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./"
2003. május 28.
"Budapesten, az Országgyűlés máj. 26-i ülésén, napirend előtti felszólalásokban értékelték a hetedik Máért történéseit. Kovács László külügyminiszter (MSZP) sikerről beszélt, mert megállapodás született a kedvezménytörvény módosításáról. Csapody Miklós (MDF) elégedetlenségükről, mert számos korábbi indítványuk nem került be a módosítási tervezetbe. Németh Zsolt (Fidesz) szerint az elmúlt egy évben a kormányzat cserbenhagyta a státustörvényt. Eörsi Mátyás (SZDSZ) kijelentette: a kedvezménytörvény megbukott, a módosításokat örömmel támogatják. Tabajdi Csaba (MSZP) leszögezte: győzött a józan realizmus, végetér a kedvezménytörvény hányattatása. Kovács László összegezte a módosítás lényegét: kivesznek a jogszabályból minden olyan elemet, amely akadályozza az alkalmazását, többek között kiiktatják az etnikai alapon történő és az unió számára elfogadhatatlan megkülönböztetést, ugyanakkor megerősítik a törvény eredeti céljait és bővítik a támogatásokat. Módosították a hatályba lépés időpontját, így nem Magyarország EU-taggá válásától, hanem a törvény kihirdetésének napjától lehet alkalmazni azt. Csapody Miklós kifejtette, elégedetlenségük ellenére az MDF mégis támogatta a Máért közös nyilatkozatát, mert nem a konfliktust, hanem a megoldást keresték. Nehezményezte, hogy a preambulumból kimarad a magyar nemzet egységére vonatkozó mondat, de reméli, a törvénycsomag módosításának parlamenti vitájában lesz még lehetőség a jogszabály további javítására. Németh Zsolt többek között felrótta a kormánynak, hogy nem biztosította kellő diplomáciai védelemben a jogszabályt, és emiatt "romlott a nemzetközi klíma" a törvény körül, melynek végrehajtása gyakorlatilag elakadt. Kijelentette, nem értenek egyet a magyarigazolvány "leselejtezésével", s ha ez ügyben nem lesz kompromisszum, akkor a parlamentben sem támogatják a módosító csomag elfogadását. Tabajdi Csaba kérte a Fideszt, járuljon hozzá legalább a módosító csomag különleges eljárásban való tárgyalásához, hogy júniusban elfogadhassa a parlament, ne érje emiatt nemzetközi szinten elmarasztalás Magyarországot. /(Guther M. Ilona): Vita a Máértról a magyar Országgyűlésben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./"
2003. június 12.
"Erdélyi látogatását megelőzően Szabados Tamás, a Magyar Oktatási Minisztérium új politikai államtitkára exkluzív interjút adott. Jún. 11-én Kolozsváron találkozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tisztségviselőivel, rektor-helyettesekkel és tanszékvezetőkkel, valamint fiatal egyetemi oktatókkal, kutatókkal, majd látogatást tett az RMDSZ ügyvezető elnökségénél. 12-én Szamosújváron meglátogatja a Téka Alapítványt és a helybeli iskolát, majd Kolozsváron a Báthory István Líceumban magyar iskolaigazgatókkal folytat eszmecserét. Marosvásárhelyen megtekinti a Stúdium Alapítvány által, az Apáczai Közalapítvány támogatásával épített tanári lakásokat és könyvtárat, majd a marosvásárhelyi állami felsőoktatás magyar képviselőivel találkozik, este pedig Markó Béla RMDSZ elnökkel. Jún. 13-án látogatást tesz Margittán. Szabados Tamás elmondta, hogy friss államtitkárként a helyszínen akar tájékozódni a romániai magyar nyelvű felsőoktatás, illetve közoktatás helyzetéről. Az államtitkár magánemberként harminc éve jár Erdélybe. A Sapientia Egyetem jövőjét illetően a hangsúlyt nem a kiszélesítésére, egyre több szaknak az indítására helyeznénk, hanem a minőség biztosítására, hogy az akkreditáció folyamata minél zökkenőmentesebb legyen, szögezte le. "Tudomásul kell venni, hogy a támogatási pénzeket nem lehet növelni a végtelenségig." Szabados Tamás reméli, sikerül kiszélesíteni a Julianus Testvériskola Programban résztvevők körét. Minden terület esetében bevonják - már a döntés-előkészítés fázisában - a határon túli érdekképviseleti, szakmai szervezeteket. Folyamatosan működik az Ösztöndíjtanács, az Oktatási Tanács, a Határon Túli Tankönyv és Taneszköz Tanács, és most van megalakulóban a Határon Túli Felsőoktatási Tanács is, melynek mind a négy nagy régióban lennének regionális tanácsai. A hatékonyság érdekében fontos szempont még az oktatási támogatások összehangolása a különböző források - Oktatási Minisztérium, Apáczai Közalapítvány, Illyés Közalapítvány, Határon túli Magyarok Hivatala, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Magyar Tudományos Akadémia stb. - között. Ennek érdekében május 7-én már megtörtént az első egyeztetés, ezt folytatják mind vezetői, mind szakértői szinten. /(Guther M. Ilona): Elsődleges a minőségi oktatás biztosítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./"
2003. június 24.
"Jún. 26-28-án rendezik meg a III. Budakalászi Találkozót, a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát a Magyar Kollégium, a Magyar Művelődési Intézet és a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ. Résztvevőket várnak Erdélyből, Bukarestből, Bákó megyéből, Kárpátaljáról és Kijevből, Vajdaságból, Felvidékről, Burgenlandból, Horvátországból és Szlovéniából. A tanácskozás célja, hogy képet adjon a civil szféra által végzett kulturális, közművelődési munka jelentőségéről; módszertani, szakmai segítséget nyújtson a határon túli magyar kulturális civil szervezetek napi munkájához; megerősítse a magyarországi és a határon túli magyar civil szervezetekkel való kapcsolatokat; felmérje a határon túli magyarok öntevékenységen alapuló közművelődési kezdeményezéseinek és közösségi erőinek támogatására rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőforrásokat. Az első két konferencia anyaga kötetben is megjelent. Az ideire elkészült a kárpát-medencei kisebbségi magyar közművelődési civil szervezetek adatbázisa, melyet CD-n kapnak meg a résztvevők, munkájukat segítő egyéb hasznos információkkal, dokumentumokkal. Az első nap Romhányi András, a Magyar Kollégium elnöke, a Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője tart előadást, a Magyar kultúrával Európába(n) címmel, majd a kedvezménytörvényről és más időszerű kérdésekről beszélgetnek a résztvevők Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkárával. Kerekasztal-beszélgetés lesz a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Művelődési Intézet, a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Főosztálya, a Magyarok Világszövetsége és az Illyés Közalapítvány képviselőinek részvételével. Megvitatják a kedvezménytörvény tapasztalatait, a közművelődési szakmai képzés kérdését, valamint kitörési stratégiákat. A tanácskozás harmadik napjának témája a magyarságtudat megőrzése, vendég dr. Szabó Tibor, a HTMH volt elnöke. A konferencia nyilatkozat elfogadásával zárul. /(Guther M. Ilona): III. Budakalászi Találkozó. Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fóruma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ "
2003. július 5.
"Nyolcadik alkalommal gyűlt össze Budapesten, jún. 29-júl. 8 között mintegy hatszáz határon túli magyar fiatal tucatnyinál több országból a Vendégségben Budapesten rendezvényre. A többszáz fiatalt a Kós Károly Kollégiumban szállásolták el, itt zajlott a programok egy része is. Az első nap a Rév-Komáromi Gimasz Diákszínpad lépett fel, másnap a Petőfi Csarnokban erdélyi, felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, németországi és szlovéniai művészeti csoportok, szólisták mutatkoztak be. Erdélyből fellépett a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Együttes, a mákófalvi Kós Károly Népház Hagyományőrző Színköre, a mezőbándi Komlód Néptáncegyüttes, a balánbányai Ördögborda Gyermek Néptánc Együttes, a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes és Mihók Előd Gyimesközéplokról. A program ideje alatt az előcsarnokban a határon túli magyarlakta tájegységek tárgyi kultúráját bemutató kiállítást lehetett megtekinteni. Július 1-én, a Nemzeti emlékezet napja c. program keretében a Rákóczi-szabadságharc 300., Deák Ferenc születésének 200. és Petőfi Sándor születésének 180. évfordulójára emlékeztek. Délután a budai várnegyed történelmi és építészeti emlékeivel ismerkedtek, este a Vidámparkban szórakoztak. Ellátogattak a Parlamentbe is. Idén Felvidék mutatkozott be. Minden évben más- más régió történelmével, néprajzával, jellegzetességeivel ismerkednek a résztvevők. A fiatalok megnézték a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, az egyik napon hatszáz népviseltbe öltözött résztvevő menettáncban vonult a Vörösmarty térre, bemutatót tartva a budapestieknek, mintegy nyitányaként a találkozó keretében első alkalommal megrendezésre kerülő ÉGTÁJAK - Határon Túli Magyar Művészeti Fesztiválnak. /(Guther M. Ilona): Vendégségben Budapesten. Zajlik a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./"
2003. július 10.
"Az Európai Parlament Kulturális, Ifjúsági, Oktatási, Média és Sport Bizottságának ülésén a regionális és kevésbé használt, kisebbségi nyelvek használatáról és oktatásáról szóló jelentést a testület elfogadta, és a plenáris ülés elé terjesztette. A Michel Ebner német néppárti politikus által készített jelentés kapcsán Szabó Zoltán magyar képviselő júl. 8-án Brüsszelben leszögezte: "Ne csak joga, de lehetősége legyen minden kisebbségnek, hogy anyanyelvén teljes életet élhessen." A jelentés szerint Európában a nyelvi sokszínűség értékeinek megőrzése végett szükség van a regionális és kevésbé használt nyelvek védelmére, amin Nyugaton általában az egyes országok nem hivatalos nyelveit értik. Az elfogadott jelentés és ajánlás a nyelvi sokszínűség fenntartására és a nyelvek oktatására helyezte a hangsúlyt, beleértve ebbe a regionális, kisebbségi illetve kevéssé használt nyelveket is. Ezek oktatása jó eszköz lehet a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcban. Az ajánlás a nyelvi sokszínűség és a nyelvtanulás ösztönzését szolgáló ügynökség felállításával is segíteni kívánja a kevéssé használt nyelvek oktatását, használatát, s igyekszik a rasszizmus és idegengyűlölet jelentkezését vizsgáló Európai Monitoring Központ tevékenységét erre a területre is kiterjeszteni. /(Guther M. Ilona): Teljes életet élni az anyanyelvünkön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"
2003. július 12.
"Medgyessy Péter miniszterelnök júl. 10-én hivatalában fogadta Budapesten az erdélyi Partium magyarságának képviselőit. A találkozón az RMDSZ partiumi szervezeteinek vezetői, köztük a román parlament szenátorai és képviselői, megyei és önkormányzati tisztségviselői vettek részt. Nagy jelentőségű eseménynek nevezték, hogy az anyaország miniszterelnöke - kisebbségbe kerülésük óta először - hivatalában fogadta a térségben élők küldötteit, lehetőséget biztosítva számukra közvetlen véleménycserére és együttgondolkodásra. A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a küldöttség tagjai a régió magyarságának helyzetét ismertetve azokról a tervekről és elképzelésekről szóltak, melyek a Partium gazdasági és társadalmi megerősödésének esélyeit hivatottak növelni. Szóba került a kelet-magyarországi és a partiumi térséget összekötő közutak, vasutak és határátkelők fejlesztése. A kormányfő felhívta a figyelmet azokra a lehetőségekre, melyek a Corvinus Befektetési Társaságnál, illetve más, a szomszédos országokban történő befektetések és beruházások támogatását segítő intézmények révén rendelkezésre állnak. Áttekintették a régió jelentős műemlékeivel kapcsolatos teendőket - áll a közleményben - és megállapodtak arról, hogy ezekről közös középtávú intézkedési terv készül a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakbizottsága számára. /(Guther M. Ilona): Medgyessy Péter találkozója a partiumi magyarság képviselőivel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./"
2003. július 22.
"Portik Piroska, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának osztályvezetője a vele készült interjúban közölte: megszületett a döntés a moldvai csángómagyarok kulturális támogatására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által idén kiírt 100 millió forintos keret szétosztásáról. Eredetileg két részletben tervezték megpályáztatni a 100 milliós keretet: első körben 61 millió forintra, másodszorra a fennmaradó 39 millió forintra. Az első pályázati kiírásra azonban 211 millió forintos igény érkezett be. Rengeteg színvonalas pályázatot kénytelenek voltak elutasítani. Három nagy témakörre osztották a pályázatokat, kultúra, oktatás (ez zömében iskolán kívüli oktatást jelent) és kutatás. A kultúra témakör 20 millió forintjára közel 120 millió érkezett igény. De ugyanez volt az oktatás és a kutatás vonatkozásában is. Az oktatásra kiírt 36 millióra és a kutatásra kiírt 5 millió forint összegre. Idén is jelentős tétel volt a tárca által még 2000-ben megkezdett gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium bővítési munkálataira átutalt 16 millió forint. Ezzel az átutalással a tárca immár több mint 153 millió forinttal támogatta az iskola bővítését. Számos, a maga területén nagyon jelentős szervezet nyújtott be pályázatot: Kallós Zoltán Alapítvány, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, Romániai Iskolapolgár Alapítvány, Gyepűk Népe Alapítvány, Domokos Pál Péter Közművelődési Egyesület, Petrás Incze János Kulturális Egyesület, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Csángómagyar Pedagógusok Testülete, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Participatio Alapítvány, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Kriza János Néprajzi Társaság például. A Csángó Tanácsadó Testület - a tárca munkáját segítő, külső szakértőkből álló tanácsadó testület - már áprilisi ülésén igyekezett ennek fényében támogatást megítélni a program működtetésére. Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke elmondta, tárgyalni készülnek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával és az Oktatási Minisztériummal annak érdekében, hogy tisztázzák: az Erdélyben tanuló csángómagyar gyerekek bentlakás-költségeit ki és milyen formában támogatja az elkövetkezőkben. A válasz az, hogy az ún. "csángómagyar keret" megnevezése egyértelműen a csángómagyar kultúra támogatását nevesíti, mint felhasználási lehetőséget. Ebbe pedig csupán az iskolán kívüli oktatás fér bele. Támogatják viszont gyermektáborok szervezését Magyarország és Románia területén egyaránt. Támogatják a moldvai, illetve gyimesi csángók falunapjait, néprajzi és történelmi táborait. /Guther M. Ilona: Célunk, hogy felkeltsük érdeklődésüket saját kultúrájuk, múltjuk iránt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./"
2003. július 29.
"Kérő egy kis mezőségi falu, mely közigazgatásilag nem létezik, papíron ugyanis pár évtizede Szamosújvár egyik külvárosa, utcája. A kérőiek nem tekintik magukat szamosújváriaknak. A fele magyar, fele román, jelenleg mintegy háromszázötven-hatvan lelket számláló, csaknem évezredes múltra visszatekintő település július 24-27 között, Szabó Csongor lelkipásztor hívására "megszállta" a Dési Református Egyházmegyéből - Beszterce és környéke is ide tartozik - összesereglett közel négyszáz fiatal. Szabó Csongor lelkész elmondta, hogy Kérő szórványközpont, hét gyülekezet tartozott az egyházközséghez, előtte négy évig nem volt papja. Sok remény nem volt arra, hogy itt valaha is valami élet legyen. És most itt áll az Élő Forrás Gyülekezeti Ház! /(Guther M. Ilona): Élő Forrás a Holttengerben. Ötödik ifjúsági találkozó a mezőségi Kérőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./"
2003. augusztus 9.
"Halász Péterrel /Budapest/, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkárával beszélgetett a lap munkatársa Lakatos Demeter (1911-1974) Csángú országba című könyvének moldvai és erdélyi bemutatója kapcsán. Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő összegyűjtött verseit, meséket és leveleket tartalmazó kétkötetes, hétszáz oldalas könyvét több romániai helyszínen mutatták be máj. 19-24. között - Libisch Győző, a könyv szerkesztője, dr. Bolváry Gyula, a Lakatos Demeter Egyesület vezetőségi tagja és ő - azzal a céllal, hogy az egyesület kiadásában megjelent könyvet megismertessék, visszajuttassák azoknak, akiknek a költő annak idején írta: a csángóknak és az erdélyi magyaroknak. Magyarfaluban, Pusztinán és Klézsén, illetve Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon tartottak bemutatót. A szervezésben közreműködött a Szeret- Klézse Alapítványtól Fodor Ráduly, Duma András, Nyisztor Tinka, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettől Gazda József, Csíkszeredában Mirk László, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanára, Kolozsváron a Kriza János Társaságtól Keszeg Vilmos, Nagyváradon Szilágyi Zsolt képviselő, Marosvásárhelyen pedig Fodor Sándor, a kántorképző iskola nyugalmazott tanára. Marosvásárhelyen két művésznő is bekapcsolódott: Bartis Ildikó, aki Lakatos Demeter-verseket adott elő, és Kilyén Ilka, aki csángó népdalokat énekelt. Moldvában az volt a varázsa, hogy nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is részt vettek a bemutatón, alkalomhoz illő műsorral. Moldvában megértették: Lakatos Demeter könyve bizonyság arra, mennyire nincs igazuk azoknak, akik lebecsülik a csángók nyelvét, mondván, az nem egy használható és értékes nyelv. Ez a verseskötet tanúsítja annak, aki kézbe veszi, hogy a legszebb, legnemesebb, legmagasztosabb, legmélyebb emberi érzéseket is ki lehet fejezni azon az archaikus magyar nyelven, amit a csángók beszélnek. Ráadásul Lakatos Demeter nyelve nem az átlagos csángó nyelv, hanem a legarchaikusabb, a XIV. században odakerült szabófalviaké. Klézsén van egy másik csángó költő is, Duma István András, akinek megjelent már verseskönyve. /Guther M. Ilona: Dorsa szérik szíp világrul... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
2003. augusztus 11.
"A Romániai Magyar Szó budapesti munkatársa, Guther M. Ilona vállalta, hogy Lakatos Demeter csángó költő Csángú országba című könyvében közölt versekből egyfajta szubjektív válogatás után minden egyes verset jegyzet- és szótári anyaggal lásson el s elkészítse az internetes változat szövegszerkesztését. Az anyagot Andrassew Iván /Budapest/ internetes könyvvé formálta, így Lakatos Demeter versei ineterneten olvashatók: http://irodalom.elender.hu/erdely/lakatos. /Cseke Gábor: Időutazás Lakatos Demeterrel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./"
2003. szeptember 13.
"A Budapesti Nemzetközi Vásár keretében megrendezett Magyar Világ kiállítás egyik kísérő rendezvénye immár harmadik éve a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH), illetve a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. szervezte szakmai konferencia a befektetési lehetőségekről, esélyekről. Tavalyelőtt horvátországi befektetői fórumot tartottak, tavaly a jugoszláviai privatizációról és befektetési lehetőségekről tanácskoztak, idén a romániai és ukrajnai befektetési lehetőségek kerültek terítékre. A magyar-román gazdasági kapcsolatok helyzetéről és jövőbeni kilátásairól Halász János, az ITDH bukaresti irodájának kereskedelmi-szolgálat igazgatója tartott előadást. Romániában mintegy négyezer magyar érdekeltség van és kétszázötvenmillió dollárnyi befektetett tőke. /Guther M. Ilona: Magyar Világ 2003 a 107. Hungexpón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./"
2003. szeptember 17.
"Az aradi Szabadság-szobor újbóli felállításának kérdése és a Gozsdu Alapítvány ügye volt a témája a magyar és a román kulturális miniszterek szept. 16-i, budapesti találkozójának. Hiller István kulturális miniszter elmondta, Medgyessy Péter miniszterelnök jövő heti bukaresti tárgyalásain dől el, hogy az aradi Szabadság-szobor új szobrok mellett, új szobrokkal együtt felállításra kerül-e. Razvan Theodorescu román kulturális és vallásügyi miniszter az aradi szoborcsoportot illetően a szeptember 23-i, bukaresti tárgyalás utánra ígért konkrétumokat arról, hogyan képzeli el a román kormány azt a művészeti teret Aradon, ahol régi és új emlékművek, szobrok "beszélnek a jelenről és a jövőről, a mi népeink jelenéről és jövőjéről". /(Guther M. Ilona): A magyar és román kultuszminiszterek is tárgyaltak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2003. szeptember 24.
"A határon túli magyarság gazdasági megerősödéséhez új támogatási formákat hirdet meg rövidesen az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) - mondta a szervezet nyáron bejegyzett kuratóriumának új elnöke, Lábody László. A közalapítvány a többi között a befektetéseket, a vajdasági és kárpátaljai privatizáció keretében a tulajdonszerzést segíti , jelezte Lábody László. A kuratóriumi elnök, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt vezetője hozzátette: az alapítvány kölcsönöket is ad majd a kisvállalkozásoknak. A cél Magyarország és a környező országok magyarlakta területei közötti gazdasági kapcsolatok erősítése. A szervezet - várhatóan október közepétől - külön forrást nyújt majd az uniós pályázatok önrészéhez, de készen áll a projektek megírásához szükséges oktatásra, tanácsadásra is. Eddig közel 30 ezer munkahely létesítéséhez vagy megtartásához teremtett lehetőséget a határon túli magyaroknak az ÚKK. Az elmúlt négy évben közel kétezer pályázat érkezett a közalapítványhoz, ezek közel háromnegyedét támogatni tudták, összesen mintegy 2,3 milliárd forinttal. Az ÚKK idén 560 millió forintból gazdálkodhat. 1995-2003 között az ÚKK közel 3,4, míg az Illyés Közalapítvány 8,5 milliárd forint támogatást kapott a költségvetésből. A központi büdzsé 0,16 százaléka jut az idei évben a határon túliak támogatására. A határon túli magyarság támogatására a költségvetés 1999-ben 2,3, 2001-ben 5,6, míg 2003-ban 8,8 milliárd forintot fordított - ismertette Lábody László. Bálint-Pataki József HTMH-elnök tájékoztatása szerint az ÚKK a sok határon túli magyarságot támogató szervezet között az egyetlen, amely közvetlenül nyújt gazdasági segítséget a szomszédos országokban élő magyarok egzisztenciateremtéséhez, és így a szülőföldön maradásukhoz. /Új támogatás a határon túli magyaroknak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./Az Új Kézfogás Közalapítvány új elnöke Lábody László, a British American Tobacco Hungary vállalati kapcsolatok igazgatója, aki 1994-1996 között a HTMH elnöke volt. Titkár Both János, az iroda új igazgatója Németh Attila, a kuratórium tagjai pedig e területen évek óta tevékenykedő neves szakértők és elismert üzletemberek. A felügyelő bizottság elnöke Ádám Éva, a HTMH elnökhelyettese. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke kiemelte az új kuratórium által megfogalmazott működési alapelveket: "Egyrészt az átláthatóságra fognak törekedni, másrészt az egyszerűségre, s mindenképpen politikamentességre és semlegességre, egyszóval pártatlanságra." Lábody László elmondta: a kisvállalkozásokat támogató kölcsönök civil szervezetek általi szétosztása német mintára történik. Ilyen civil szervezet Erdélyben a Bethlen Alapítvány, Felvidéken a Kézfogás Társulás és megbeszélések folynak a vajdasági Szekeres László Alapítvánnyal a feladat elvállalására. A közalapítvány kezdettől fogva figyelemmel követte azt, hogy Németország milyen módon támogatja a határain kívül élő németeket, és adott esetben alkalmazták a módszereiket. /(Guther M. Ilona): Új kuratórium az Új Kézfogás Közalapítványnál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2003. szeptember 27.
"A Szentendrei Régi Művésztelep alapításának hetvenötödik évfordulójára emlékezve Nagybánya évszázada címmel nyílt kiállítás szept. 20-án a település Művészet Malom galériájában. Az egykori Nagybányai Iskola művészei 1928-ban hozták létre a Szentendrei Festők Társaságát, tovább folytatva a sok évtizedes művészeti hagyományokat. Az alapítókra és az azóta eltelt háromnegyed századra emlékeznek Szentendre művészeti intézményei ezzel a kiállítással, melyen az egykori nagybányai mesterek munkái, illetve Nagybánya mai, kortárs alkotóinak művei láthatók. A megnyitón jelen volt Calin Fabian, Románia budapesti nagykövete és Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke, valamint a kiállító nagybányai művészek képviseletében hatan a román és ketten a magyar festők közül. A Szentendre-Nagybánya kapcsolatot erősíti a művészcsere program. /Guther M. Ilona: Nagybánya évszázada. Kiállítás Szentendrén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./"
2003. október 8.
"Lábody László, az Új Kézfogás Közalapítvány elnöke a vele készült interjúban kifejtette, a közalapítvány tevékenysége nyilvános, beleértve a kuratóriumi üléseket is. A politikamentességet garantálják. A kuratórium tagjai nem pártok képviselői, hanem gyakorlati szakemberek. A kuratóriumnak idén 560 millió 700 ezer forint áll rendelkezésre. A legtöbb korábbi pályázati formát folytatják. Ezek közül legfontosabb a kamattámogatás, illetve a kisvállalkozásokat támogató kölcsönök. Összegben is ezek a legnagyobbak. Ugyanúgy folytatódik a minőségbiztosítás, illetve az EU és nemzeti gazdaságfejlesztési támogatás. Pótlólagos források bevonására három lehetőség kínálkozik. Az EU- és nemzeti pályázatoknál az önrész biztosítása vagy abba beszállás. Másik lehetséges forma külföldi befektetők szervezése és ott közreműködés. A harmadik pedig finanszírozási konzorciumokat szervezése. 1999 októbere és 2003 márciusa között összesen 1463 pozitívan elbírált pályázat volt, ez több mint 2,3 milliárd Ft támogatási összeget jelent és mintegy harmincezer munkahely létesítését vagy megtartását. Ebből a kamattámogatás kategóriában 696 jóváhagyott pályázat volt, 733 millió Ft értékben, ami 6689 millió Ft banki hitel. Kamattámogatásra az elmúlt fél évben összesen 124 új pályázat érkezett. Erdélyi egyházi mezőgazdasági földvásárlásra a 75 jóváhagyott pályázatra megítélt támogatás közel 269 millió Ft volt. A kárpátaljai földprivatizáció támogatására közel 87 millió Ft kihelyezett támogatás ment, ami a 14688 érintett fő/család esetében 25.703,6 hektár földterület tulajdonjogának rendezését tette lehetővé. A Mikrohitel program keretében Romániában 291 támogatott volt, ez 530.000 USD Új Kézfogás Közalapítvány által kihelyezett keretet jelent és 732447 USD kihelyezett mikrohitelt, ami a törlesztések újbóli kihelyezése. Szlovákia esetében ezek a számok: 30 támogatott, 100.000 USD, illetve 116000 USD. Az alapítvánnyal kapcsolatban az olyan vádak, hogy szűk ismeretségi kör vagy csúszópénz, nagyon felháborítóak. Kilenc támogatási forma lesz érvényes az új rendszerben: Kisvállalkozásokat támogató kölcsön (KTK), Kamattámogatás (KAT), Minőségbiztosítás megszerzéséhez nyújtott támogatás (ISO- HACCP), Kiállítások, üzletember találkozók támogatása (UKI), EU- és nemzeti pályázatokra felkészítő oktatás támogatása (EUO), EU- és nemzeti gazdaságfejlesztési támogatás (EUT), Vállalkozásfejlesztési Központok támogatása, Kárpátaljai földprivatizációs program (FPR), Vissza nem térítendő támogatások. Az Új Kézfogás Közalapítványnál folyamatosan lehet pályázni. A pályázatok túlnyomó többsége a régiókban működő Vállalkozásfejlesztési Központokon keresztül érkezik. Tervezik a Vállalkozásfejlesztési Központok átszervezését, finomítani szeretnének. Egyelőre ötlet szintjén - szerepel egy olyan is, hogy földalapot létrehozni privatizált földekből, ahol termelő-, feldolgozó-, illetve értékesítő szövetkezetet alakítanának ki, például a Székelyföldön. A Corvinus vezérigazgatójával pedig tárgyalni fognak arról, hogyan tudnak hatékonyan együttműködni, például közös projektekben. /Guther M. Ilona: Exkluzív interjú Lábody Lászlóval, az Új Kézfogás Közalapítvány elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./"
2003. október 13.
"Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője rámutatott arra, hogy Magyarországon hagyománya van a közművelődési szakemberképzésnek, Romániában ez még nem működik. Okt. 17-én - a Magyar Művelődési Intézet és a Human Reform Alapítvány szervezésében - Székelyudvarhelyen induló alapképzés áttörést jelent e téren, Kárpát-medence-szinten ez lesz az első. A képzés Romániában államilag elismert, akkreditált középfokú szakképesítést nyújt. Elnevezése: Kulturális (közművelődési) programigazgató. A képzést sikeresen elvégzők Romániában elismert szakképzési bizonyítványt kapnak. A Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium évek óta nagy sikerrel rendezi meg a Civil Akadémia képzéssorozatot. Ezen a kisebbségben élő magyarság kulturális civil szervezeteinek vezetői vesznek részt. Ugyanezen két szervezet idén már harmadik alkalommal szervezte meg a Budakalászi Találkozót, mely mintegy nyolcvan, kisebbségben élő magyar kulturális civil szervezet képviselőjének tanácskozása. A most induló közművelődési képzésre megnyerték a legjobb romániai, illetve magyarországi oktatókat. Köztük van Dáné Tibor Kálmán (ENT), Demeter Gyöngyvér (Sapientia EMTE), dr. Kolumbán Gábor (Sapientia EMTE), dr. Kötő József (EMKE) és Pillich László (Heltai Alapítvány). Siker esetén jövőre újabb képzéseket indítanak, nemcsak Romániában, de Felvidéken és Délvidéken, később Kárpátalján is. /Guther M. Ilona: Közművelődési szakemberképzés indul Erdélyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./"
2003. október 27.
"Szász Enikő a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, az RMDSZ Temes megyei önkormányzati képviselője, civilben a temesvári Csíky Gergely Színház tagja, ahol játszik és rendez is, a temesvári magyar közélet egyik meghatározó személyisége. - Maroknyian vagyunk a Bánságban, és annak a kevés embernek nagyon kijut a munkából, jegyezte meg. 1989 után került közel a politikai szférához, előbb képviselői irodavezetőként, a legutóbbi választások óta pedig az RMDSZ megyei önkormányzati képviselőjeként. Kezdeményezésére alakult meg nyolc éve a Temesvári Magyar Nőszövetség. Nehéz helytállni, a szórványvidéken a csángósodás jelensége érzékelhető. A Nőszövetség célkitűzése szerint négy alapvető tevékenységet fejt ki: közművelődési, szociális, oktatási és karitatív. Legnagyobb rendezvényük az évenként, idén nyolcadik alkalommal megszervezett eurorégiós Bánsági Magyar Napok. Felvállalták Székely László, Temesvár XX. század eleji első főépítésze, a mai Temesvár megálmodója szellemi hagyatékának felkutatását, gondozását, népszerűsítését. Az életművét bemutató fotókiállítást Temesvárról elvitté szülővárosába, Nagyszalontára, majd Szegedre, Gyulára és Békéscsabára. A műépítész 125. születési évfordulójára tavaly színes fotóalbumot jelentettünk meg, Szekernyés János szövegével magyarul, románul, angolul. Most pedig okt. 24-26. között megszervezték a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió magyar közművelődési civil szervezeteinek I. Fórumát, ahová Temes megyéből és a vele szomszédos területekről - beleértve Magyarországot és Szerbiát is - vártak résztvevőket. A hasonló tevékenységet folytató művelődési intézmények, szervezetek között nem alakult ki stabil viszonyrendszer. Nem tudják valójában, hány és milyen civil szervezet működik a régióban. Nehezen boldogultak volna, ha nincsenek segítőkész partnerszervezeteik: Csongrád megyéből a Dél-magyarországi Civil Szervezetek Szövetsége és a Szegedi Ifjúsági Ház, Vajdaságból pedig a Than Fivérek Értelmiségi Kör Óbecséről és a Vajdasági Magyar Folklórközpont Szabadkáról. Szász Enikőt leginkább a közösségépítés foglalkoztatja, a szórványsors és annak minden következménye. Jelenleg bábáskodik négy civil szerveződés létrehozásánál. Le kell győzni az "úgyis mindegy", az "úgy sincs semmi értelme" állapotot. Meg kellene tanulni az európai pályázatírásnak a fortélyait, partnereket találni a közös programok megszervezéséhez. /Guther M. Ilona: Nap mint nap újrakezdve... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./"
2003. november 6.
"Tamás Gáspár Miklós a Szabad Európa Rádiónak román nyelven adott interjújában azt a véleményét fogalmazza meg, hogy a romániai magyar közösségen belül kiéleződött politikai viták, törekvések - lásd mérsékeltek, radikálisok, RMDSZ és Székely Nemzeti Tanács, autonómia kérdése és egyebek - úgynevezett székely-magyar konfliktushoz vezethetnek. /!/ A Cotidianul lap Fennáll a székely-magyar konfliktus veszélye címmel közölte az interjút. A Romániai Magyar Szó munkatársa erről kérdezte. TGM azt állítja, hogy Székelyföldön elég nagy mértékben egy "de facto" autonómia kialakult, ott a magyarok elég erősek ahhoz, hogy az adott körülmények szorításában ugyan, de maguk irányítsák az ügyeiket. De, akkor mi lesz a bánsági, szatmári, bihari, kolozsvári, dél-erdélyi magyarokkal?- kérdezte. Azt elismerte, hogy nem tudja, mi lenne a teendő. Az erdélyi magyarság vagy Budapestre figyel, vagy Bukarestre. Sokkal több magyarországi könyv fogy, mint az erdélyi saját termelés. A lapok, az országos lapok is nagyon gyöngén fogynak. Az RMDSZ-nek nagyon súlyos belső problémái vannak, a belső demokráciája nem kielégítő. Kolozsvárt és Nagyváradot, Szatmárt és Aradot nem szabad feladni, nem szabad minden erőt Székelyföldre koncentrálni. A románoknak nem kell félni a székelyföldi autonómiától. Teljes képtelenség, amit a román sajtóban lehet olvasni az autonómia törekvésekről meg a Székely Nemzeti Tanácsról. /Guther M. Ilona: Egy rádióinterjú nyomán... Beszélgetés Tamás Gáspár Miklós budapesti egyetemi tanárral, filozófussal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./ "
2003. november 8.
"A Magyar Állandó Értekezlet kulturális szakértői bizottsága Budapesten tartott nov. 6-i ülésén beszámoló hangzott el a kedvezménytörvény végrehajtásának eddigi tapasztalatairól a kultúra területén (előadó Vass Lajos államtitkár), tájékoztató a NKÖM által kezelt határon túli támogatási keretek felhasználásáról, pályázati rendszeréről (Portik Piroska osztályvezető, NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya) és a készülő határon túli magyar kulturális intézményi kataszter jelenlegi állásáról (dr. Szarka László igazgató, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet). A Máért-on képviselt anyaországi és határon túli pártok, szervezetek küldöttei mellett részt vettek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakemberei, illetve egy-egy küldött a Miniszterelnöki Hivataltól és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól. Az RMDSZ részéről Márton Árpád képviselő volt jelen. Az ülést követő sajtótájékoztatón Vass Lajos, a bizottság elnöke kifejtette: tudják, mennyire szükség van a határon túli magyar közművelődési intézményrendszer minden tekintetben történő segítésére, különösen az anyagi támogatásra az anyaország részéről, de ez nem elég. Meg kell találni azokat a szükséges diplomáciai csatornákat is, melyek révén az adott ország az eddiginél jobban segítse a magyar kulturális élet jelenlétét. /(Guther M. Ilona): Támogatási prioritások a MÁÉRT kulturális szakbizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./"
2003. november 13.
"A dec. 12-13-án megrendezésre kerülő második Apáczai Konferenciáról és a most megjelent Apáczai Emlékkönyvről tartott sajtótájékoztatót nov. 11-én a közalapítvány budapesti székházában Kőnig Sándor, a kuratórium elnöke és Csete Örs irodaigazgató. Erdélyből meghívottként jelen volt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, a KIDA és a LAM Alapítvány létrehozója, Felvidékről Szabó Zoltán, a Selye János Kollégium igazgatója, a Selye János Egyetemért Alapítvány elnöke. Kőnig Sándor rámutatott, általános volt az a kérés, hogy a közoktatás teljes területét támogatni kell, az óvodától az egyetemig, illetve egy új elem, a felnőttképzés szükségessége, így a kuratórium az igényeknek megfelelően alakíthatta támogatáspolitikáját. A második konferencián is várják a visszajelzéseket az elmúlt egy év munkájáról. A közalapítvány az elmúlt öt esztendőben 321 szervezet 726 pályázatát támogatta több mint 3 milliárd forinttal. Az első konferencián mintegy százan vettek részt, a másodikra eddig közel másfélszázan jelezték részvételi szándékukat. Csete Örs hangsúlyozta, a tanácskozásra az előző év győztes projektjeinek vezetőit várják. A közalapítvány által kiadott Apáczai Emlékkönyv - Szemelvények a határon túli magyar oktatásból c. kötet a határon túli magyar oktatás szereplői közül mutat be 67 személyt: iskolaalapítókat, szórványkollégiumok fenntartóit, oktatásszervezőket. A kötet Csete Örs munkája. A könyv saját internetes oldalán (www.magyariskola.hu) megtalálható az interjúk teljesebb változata, a szereplőkről szóló fényképek és videofelvételek. /(Guther M. Ilona): Emlékkönyvet adott ki az Apáczai Közalapítvány. Készülődés a második konferenciára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ "
2003. november 15.
"A zilahi Népi Alkotások Központja szervezésében mintegy negyven fős csoport - román és magyar költők, írók, képzőművészek, néptáncosok, népdalénekesek, újságírók - érkeztek november 12-én Budapestre, a Román Kulturális Intézet vendégeiként. A kétnapos rendezvényt Mircea Oprita, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója nyitotta meg. A Szilágyságot fényképekben bemutató vetített előadást mellett az Origini és Hepehupa kulturális folyóiratokat főszerkesztőik - Liviu Bordas, illetve Fejér László, a Romániai Magyar Szó Szilágy megyei tudósítója - mutatták be. Nov. 13-án Ilut Ioan és Szabó Vilmos festőművészek munkáiból nyílt tárlat. /(Guther M. Ilona): Szilágysági művelődési napok a budapesti Román Kulturális Intézetben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./ "