Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. január 31.
A magyar kultúra újabb kiválóságáról derült ki, hogy ügynök volt. Az Élet és Irodalom utolsó számában Gervai András filmkritikus közzétette Szabó István Oscar-díjas filmrendező jelentéseit. Szabó Istvánt 19 évesen, 1957-ben szervezték be, 1961-ig írt jelentéseket. 1961 és 1963 között még írt két jelentéktelen és komolytalan jelentést, majd ,,elengedték”. Az ügy indulatokat váltott ki Magyarországon, tekintve, hogy a hamarosan kezdődő Filmszemle előttre időzítették. Az idei magyar filmes seregszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg, amelyről a jelentéseiben ugyancsak szereplő pályatársa, Jancsó Miklós jelentette ki, hogy ,,kiváló film”… Január 29-én, vasárnap a tévé Nap-kelte adásban Jancsó mellett megszólalt volt felesége, Mészáros Márta – aki szintén szerepel a jelentésekben –, Gerő András történész és Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere is. A Népszabadság megszólaltatta Szabót, aki élete egyik ,,hősies cselekedetének” tartja ügynöki tevékenységét, mivel sikerült megmentenie barátját és évfolyamtársát, Gábor Pál filmrendezőt, aki fegyveres harcokban is részt vett az ötvenhatos forradalomban. Mészáros Márta is, Gerő András is kételyeiket fejezték ki a ,,tényfeltáró riport” kapcsán. Nem derült ki ugyanis, hogyan zsarolták meg Szabót, s az sem, hogyan engedték el. De Mészáros Márta (aki a Nagy Imre-film idején alaposan áttanulmányozta a hozzáférhető dokumentumokat) azt is hangsúlyozta, hogy kiemelve kontextusából az egész érthetetlen, s csak Szabó lejáratását szolgálja. Ugyanis 1957-ben javában zajlott a megtorlás, s az akasztófák árnyékában kissé másként hat ez a történet. Gerő András hangsúlyozta, hogy egészen mást jelent az, ha valakit ötvenhétben zsarolnak meg és ír alá, mint a már bizonyos értelemben liberálisabb nyolcvanas években. Gálszécsy András felhívta a figyelmet, hogy ideje lenne most már az elnyomó hatalom ,,szolgáit”, a bírákat, ügyészeket, titkosszolgálati tiszteket is pellengérre állítani. Róluk, az elnyomó hatalom gépezetének szolid ,,csavarjairól” soha nem esik szó… /Bogdán László: Önmagamat mentettem….= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./ A magyar szellemi élet száznál több képviselője biztosította támogatásáról Szabó István filmrendezőt, akinek 1956 utáni ügynöki tevékenységét az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra legutóbbi számában. 117 aláíró látta el kézjegyével a nyilatkozatot, melyben kijelentik: „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nem csak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt”. Andrassew Iván író, publicista, a nyilatkozat egyik aláírója kifejtette: ha egy 18-19 éves fiatalembert, gyakorlatilag gyereket, ilyesmire kényszerítenek, akkor az hatalmi pedofília, és úgy kellene büntetni ezeket a beszervező tiszteket, mint a pedofilokat. „Egyszerűen képtelenség, hogy egy akkor 18-19 éves fiatalember tetteit most számon kérjük, különösen azok után, hogy műveivel kompenzálta ezt a bűnét – ha volt egyáltalán bűne” – vélte Andrassev. „Ez az írás nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerzője elítél, csak most ez utálatosabb, mert aki írta, nem kényszer alatt írta” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Bitó László orvosbiológus, tudományos kutató, író, aki az ÉS-ben megjelent „leleplező” írást felelőtlennek tartja, és különösen az időzítése miatt elítéli. /Guther M. Ilona: Ügynöktartás mint „hatalmi pedofília”? Száztizenhét magyarországi értelmiségi áll ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./
2006. február 7.
A nemzeti ügy nem bal és jobb oldal kérdése, ahogy az autonómia és a határon túli magyarság sorsa, az összmagyarság ügye szintén nem pártkérdés – szögezte le Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. Cselényi László arról a nemzetközi konferenciáról nyilatkozott, amelyen gyakorlatilag bemutatták Európának a húsvétkor induló Autonómia csatornát. A Duna Televízió és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében Budapesten tartott nemzetközi konferenciát a brüsszeli küldöttektől a katalán főminiszterig mindenki mérföldkőnek tartotta. A konferencián nem volt ott Markó Béla RMDSZ-elnök, bár a meghívást elfogadta. Ezt az összes külföldi vendég furcsállotta, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A Duna Televízió, azaz az új csatorna Európában vezető tud lenni abban, hogy a kontinens kis népeit, kisebbségeit, etnikai csoportjait és autonómiáit összekapcsolja. A csatornának lesz egy olyan speciális híradója is, ami csak etnikai ügyekkel, konfliktusokkal és megoldásokkal foglalkozik – ilyen nincs még Európában. Áttörést jelent, hogy például a finnországi svédek, az Aland szigetek lakói, a dél-tiroliak és a katalánok egyaránt magukénak érezhetik ezt a csatornát. Christoph Pan professzor felhívta a figyelmet, hogy az elmélet, az ideológiai rész, illetve a kis lépések stratégiája ugyanolyan fontos tényezők. Másik fontos hangsúly az volt, hogy minden autonómia annyit ér, amennyit az érintettek kiküzdenek maguknak. /Guther M. Ilona: Interjú Cselényi Lászlóval, a Duna Televízió elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./
2006. február 13.
Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Lucian Leustean román külügyi államtitkár a hét végén aláírta Budapesten a Magyar-Román Kormányközi Vegyes Bizottság kisebbségügyi együttműködési szakbizottsága december 15-én, Battonyán tartott ülésének jegyzőkönyvét. A dokumentum tartalma csak a két kormány jóváhagyása után válik nyilvánossá. A jegyzőkönyv értékeli a két ország kisebbségi közösségeinek helyzetét és további feladatokat fogalmaz meg oktatási, egyházi, kulturális, valamint a kisebbségi jogok terén. „Az előző dokumentum ajánlásai közül számos dolog a mostaniban is szerepel, mert a problémák megoldásának egyik akadálya a pénz” – közölte Szabó Vilmos. Hozzátette: a különféle területeken a lehetőségek bővítését jelentős mértékben az határozza meg, hogy ehhez milyen költségvetési támogatást tudnak biztosítani a kormányok. Lucian Leustean elmondta, mindkét ország esetében pénzügyi kérdés például az egyházi ingatlanok renoválása vagy a kisebbségi iskolák gondjainak megoldása, amelyeket nem lehet egy év alatt rendezni, és nemcsak a két kormányon múlnak, hanem a helyi realitásokon is. Az aktuális kérdések között szerepelt a román parlamentben és közéletben is vitatott kisebbségi törvény. „A dokumentumban megfogalmazott álláspontunk szerint támogatjuk a román kormány által benyújtott törvényt – nyilatkozta Szabó Vilmos -, és a megbeszélésen szót ejtettünk arról is, hogy az RMDSZ által képviselt kulturális autonómiakoncepciót jónak találjuk, s fontos lenne, ha szerepelne a törvényben.” Lucian Leustean hozzátette: a törvény minden romániai kisebbséget érint és egy ilyen fontos jogszabály esetében természetes, hogy vannak viták. A múlt héten Brüsszelben bemutatott, csángókról szóló film kapcsán Leustean újságírói kérdésre kijelentette: a filmet nem látta, így nincs miről nyilatkoznia, egyébként pedig Romániában hivatalosan nincs elismerve csángó kisebbség. /Guther M. Ilona, Budapest: Kevés a pénz a kisebbségügyre. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./
2006. február 16.
A Szülőföld Alap (SZA) idei, egymilliárd forintos keretösszegéből elsősorban falugondnoki hálózatra, a szórványiskolák támogatására, informatikai fejlesztésre, valamint a határon túli régiók közötti kapcsolatok erősítésére pályázhatnak a magyar közösségek, közölte Kiss Elemér, az SZA tanácsának elnöke február 15-én Budapesten. Kiss Elemér, a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) újságírók előtt elmondta: a nemzeti szolidaritást fejezi ki az a döntés, amelynek értelmében a pályázatok elbírálásánál lélekszámuknál nagyobb arányú támogatásban részesülhetnek a vajdasági és kárpátaljai régióban élő magyar közösségek. „Haverok-buli-hanta-Fanta-típusú működés” nincs a Szülőföld Alap tevékenységében, „nincs asztal alatti pénzosztás”, minden nyilvánosan történik – hangsúlyozta Kiss Elemér. Az SZA keretéből a romániai magyar közösségek 450 millió, a felvidékiek 150, a vajdaságiak 220, a kárpátaljaiak 120, a horvátországiak 30, a szlovéniaiak 20 és a burgenlandiak 10 millió forintot kapnak. /Falugondnoki hálózatot, szórványiskolákat támogatnak. Kiss Elemér: nincs asztal alatti pénzosztás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./ Komlós Attila, a HTMH elnöke kifejtette: a magyar-magyar kapcsolattartásban új hangsúlyoknak kell kialakulniuk, a megsegítő és a megsegített közötti, sok tekintetben alá- és fölérendeltségi viszonyt fel kell váltania a felelős partnerségnek. Tavaly a Szülőföld Alap több mint 108 millió forint felajánláshoz jutott a magyar állampolgárok adójának 1 százalékából. Az Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Média Kollégium tavaly meghirdetett pályázati felhívására 757 pályázat érkezett, amiből 103 érvénytelen volt, támogatást 347 kapott. A Regionális és Önkormányzati Együttműködési Kollégiumhoz 175 pályázat érkezett, érvénytelen volt 11, támogattak 99-et. Összesen a két kollégium 976.601.000 forintról döntött, ebből tavaly mintegy 600 milliót fizettek ki, a többit idén folyósítják. A Gazdasági és Területfejlesztési Kollégiumhoz 300 pályázat érkezett, feldolgozásuk folyamatban van, várhatóan március elején bírálják el. E kollégium kifizetései az Alap idei keretének terhére történnek. A két kollégium hatáskörét módosítják, ez az új elnevezésekben is tükröződik: idéntől Regionális, Önkormányzati Együttműködési és Területfejlesztési Kollégium, illetve Gazdasági és Informatikai Kollégium lesz. Az Oktatási, Kulturális, Szociális, Egyházügyi és Média Kollégium hatásköre és elnevezése változatlan marad /Guther M. Ilona: Szülőföld Alap: nincs asztal alatti pénzosztás. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./
2006. február 21.
A Sepsiszentgyörgyön létrehozandó magyar kulturális fiókintézet igazgatására a székelyudvarhelyi születésű 32 éves Hadnagy Miklóst találta a legalkalmasabbnak Bozóki András tárcavezető a nyolc pályázó közül. A román parlament még nem ratifikálta a fiókintézet megnyitását lehetővé tevő egyezményt. Hadnagy Miklós kifejtette, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézetnek a romániai magyarság és az anyaország között kell közvetítenie. Fel kell vállalnia a többi, régióban élő kisebbségi közösség művészetének, kultúrájának bemutatását, de különös figyelmet kell fordítania a romániai magyarság kultúrája bemutatására és közvetítésére a világ országaiban. Hosszú távon magyarországi, romániai és Kárpát-medencei intézményeket felölelő hálózatot kell kialakítani. Hadnagy Miklós 1992-ben telepedett át Székelyudvarhelyről Magyarországra. Eddig is kulturális területen tevékenykedett: parlamenti szakértőként, a Határon Túli Magyarok Hivatalánál, illetve az Illyés Közalapítványnál. /Guther M. Ilona: Kultúrablak Európára. Interjú Hadnagy Miklóssal, a szentgyörgyi kultúrfiók leendő igazgatójával. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./ 15/ 401 évvel ezelőtt, 1605. február 21-én a székely rendek Nyárádszeredában fejedelemmé választották Bocskai Istvánt. Nem egészen két hónap elteltével, április 19-én a szerencsi országgyűlésen már a magyarországi rendek is megválasztották, 20-án be is iktatták a tisztségbe. Szeptember 14-én Szászmedgyesen a három nemzet nevében iktatták be Bocskait erdélyi és magyarországi fejedelemnek. Ezekre az eseményekre emlékeznek tíz napon át Nyárádszeredában. Február 20-án marosvásárhelyi, szovátai és nyárádszeredai diákok vettek részt a Bocskai fejedelem korát, a vallási tolerancia szellemét idéző történelmi tárgyú vetélkedőn, este pedig lakossági fórumot tartottak. /Bakó Zoltán: Bocskai-napok Nyárádszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
2006. február 24.
A támogatáspolitikában mindenki változást vár, azonban sokkal sürgetőbb feladat a létező eszközök összehangolása – vallja Gémesi Ferenc külügyi helyettes államtitkár, a Támogatáspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottság frissen kinevezett elnöke. A vele készült interjúban kifejtette, a bizottság két alapvető feladatot kapott a kormánytól. Az egyik a határon túli magyarokat érintő programok összehangolása: milyen területek szorulnak nagyobb támogatásra. A másik feladat: egységbe foglalni azokat a támogatáspolitikai elveket, amelyek a minisztériumok és közalapítványok részéről megfogalmazódnak. A bizottság célja, hogy koordináltabban jussanak el a támogatások a határon túlra. Ne legyenek átfedések, olyan projektek, amelyekre két-három forrásból is adnak, illetve olyanok, amelyekre egyfajta támogatás se jut el. Ezt szolgálja az a nyilvántartási rendszer, amely a Határon Túli Magyarok Hivatalában már működik, és amelyet szeretnének tovább fejleszteni. – A népességfogyás gondja régóta napirenden lévő kérdés. Az érdemi döntést a politikának kell meghoznia. /Guther M. Ilona, Budapest: “Mindenki változást vár” Interjú a Támogatáspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottság elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./
2006. február 24.
Budapesten tartották az európai nemzeti parlamentek szocialista és szociáldemokrata frakcióvezetőinek konferenciáját, melyre a Magyar Szocialista Párt meghívására 17 országból érkeztek küldöttek. Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schulz szerint nagy szükség van egy erős és szociáldemokrata vezetésű magyar kormányra, hogy a régióban és egész Európában előrelépés történjen a szolidaritás terén. Az MSZP parlamenti frakcióvezetője, Lendvai Ildikó szerint az európai baloldal érdekelt abban, hogy „a régióban egy stabil kormányzás folytatódjék”. /Guther M. Ilona: EP-szocialisták tanácskoztak Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./
2006. február 27.
Autonómia és magyar megmaradás címen tartott megbeszélést Budapesten a Deák Ferenc Klub, ahol vendégük, Markó Béla az RMDSZ politikai szerepvállalásáról kifejtette: “Soha nem fogadtam el, hogy üljünk karba tett kézzel, és várjuk meg, amíg a többség hajlékonyabb lesz, és a saját akaratából, önként és dalolva megadja a jogokat, ezeket ki kell kényszeríteni, de politikai eszközökkel”. Markó Jeszenszky Géza volt külügyminiszter kérdéseire válaszolva beszélt az erdélyi magyarságot foglalkoztató aktuális kérdésekről. “Tizenöt év után itt volt az ideje annak, hogy értékeljük a múltat, az elért eredményeket és kudarcokat, s közben előrenézzünk, vizsgáljuk meg, milyen Kárpát-medencét, és benne milyen magyarságot szeretnénk látni” – nyilatkozta a lapnak Berényi Dénes, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke, a Kárpát-medence magyarsága – 2020 műhelytanácskozáson, melyet az Illyés Közalapítvánnyal, az Apáczai Közalapítvánnyal és a Hídvégi Mikó Alapítvánnyal közösen szerveztek. Több mint kétszázötven résztvevő – zömmel határon túli – volt kíváncsi a meghirdetett programra. Berényi szerint felül kell vizsgálni a szülőföldön maradás elvét is. “Tudniillik ez egy anakronizmus – mondta -, hogy amikor az Európai Unió lényege a mobilitás, akkor mi mindenképpen otthon akarunk maradni. Nagyon fontos a magyar kultúra, a magyar nyelv és azok a gazdasági kapcsolatok, amelyeket a magyar kisebbség révén meg lehet valósítani. Ezeket kell előtérbe helyezni, ez EU-kompatibilis. De az hogy maradjon a szülőföldjén – kinevetnek bennünket.” Optimista és kevésbé optimista előadások követték egymást, szögezte le Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója. A korábban az interneten is nyilvános vitára bocsátott – Magyariskola Programról Csete Örs elmondta: a beérkezett, majdnem kétezer oldalnyi vélemény alapján tovább kívánják fejleszteni. A programhoz rendelhető források kapcsán rámutatott arra, hogy a tavaly év végi hivatalos adatok szerinti mintegy 58 ezer Magyarországon munkát vállaló határon túli magyartól az állam évente – 100 ezer forint bruttó bérrel számolva – 39 milliárd forintnyi adót, járulékot gyűjt be. Ezzel szemben viszont a támogatáspolitika szerint idén 13,6 milliárd forintot fordít költségvetéséből a magyar állam a határon túliakat támogató programokra. /Guther M. Ilona, Budapest: Európai stratégia a Kárpát-medencében. Magyarok tizenöt év múlva: műhelytanácskozás a Magyar Tudományos Akadémiánál. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
2006. március 3.
„Nem kijelenteni kell, hogy mi a magyar nemzethez tartozunk, hanem megtalálni a konkrét kapcsolódási pontokat” – nyilatkozta Varga Attila RMDSZ-alelnök a határon túli magyarok közjogi státusát érintő alkotmánymódosítás HTMH-nál március 2-án lezajlott vitája után. Kifejtette: nem értettek egyet az eredeti javaslattal, hogy az alkotmány a magyar nemzetre vonatkozó meghatározást tartalmazzon, mert ez mindegyik Magyarországgal szomszédos országban konfliktust gerjesztene, és a kérdést nem oldaná meg. A magyar kormány tavaly novemberi javaslatában szerepelt egy olyan passzus, amely szerint a határon túli magyarok részei a nemzetnek, mint közös kulturális, nyelvi, történelmi hagyományokkal rendelkező közösségnek. Avarkeszi Dezső kormánymegbízott közölte: az első, december 16-i egyeztetésen igazából csak abban a kérdésben volt nagy vita, hogy a nemzetfogalom milyen módon kerülhet be az alkotmányba. A mostani tanácskozáson – az RMDSZ kompromisszumra tett ajánlatát figyelembe véve – a résztvevőknek sikerült törvényjavaslatot elfogadni. Ebben a változatban nem szerepel a nemzetfogalom, viszont beépítették a határon túli szervezetek által tett javaslatok egy részét. Az RMDSZ ajánlása volt, hogy ne terheljék meg az alkotmánymódosítást a nemzetfogalomról szóló vitával. A tanácskozáson nem képviseltette magát a felvidéki Magyar Koalíció Pártja és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Jelen volt az RMDSZ, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége, az Ausztriai Magyarok Egyesülete, az Észak- és Nyugat-Európai Magyar Szervezetek Szövetsége. Duray Miklós alkotmánymódosítási tervezetét nem vitatták meg, mert a felvidéki politikus nem jelent meg a tanácskozáson. Avarkeszi közölte: a magyar kormány egyértelművé tette, hogy ezzel a változattal nem tud egyetérteni. A magyarországi parlamenti választások előtt nem kezdeményeznek négypárti egyeztetést a jelenlegi tervezetről. /Guther M. Ilona, Budapest: Kimaradt a nemzetfogalom az alkotmánymódosításból. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./
2006. március 6.
Somogyi Ferenc külügyminiszter Petróczi Sándort nevezete ki a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettesévé, aki a vele készült interjúban kifejtette, több mint tíz éve vesz részt köztisztviselőként a kormányzati munkában. 1994 és 1998 között Tabajdi Csaba titkárságát vezette, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára volt, előtte és utána Petróczi a Külügyminisztériumban dolgozott, 2002 után a külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkár, Szabó Vilmos nemzetpolitikai titkárságát vezette. Rövid ideig, 1998-ban megbízott elnökhelyettese volt a HTMH-nak. Általános elnökhelyettesként munkája a hivatal működésének megszervezése, zökkenőmentessé tétele. Azt szeretné, hogy a HTMH munkája nyitottabb és szolgáltatóbb jellegű lenne. Tervezik a honlap élénkebbé, naprakészebbé – interaktívvá tételét. A rendszeresen felkerülő legfrissebb, legfontosabb információk, állásfoglalások, vélemények mellett vitafórumot biztosítanak. /Guther M. Ilona: Interaktív HTMH a terv. Interjú Petróczi Sándor új elnökhelyettessel. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./
2006. március 17.
Amennyiben érdeklődés van a román fél részéről a Magyarországon kifejlesztett madárinfluenza elleni oltóanyag iránt, akkor fölajánljuk azt a lehetőséget, hogy a meglévő vakcinából vásároljanak, illetve a gyártási technológiát átvehesse az arra jelentkező romániai gyógyszergyártó cég” – közölte Rácz Jenő magyar egészségügyi miniszter. A kétnapos budapesti látogatáson tartózkodó Eugen Nicolaescu román egészségügyi miniszter és kísérete a vakcinát gyártó vállalathoz is ellátogat. Nicolaescu jelezte: a magyar gyártóval megbeszélést fognak folytatni az esetleges vásárlásról, illetve gyártásról. A két miniszter azokról a határon átnyúló egészségügyi együttműködésekről tárgyalt, melyekről formailag már megállapodtak a tavaly októberi közös kormányülésen. /Guther M. Ilona, Budapest: „Egészséges” együttműködés. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./
2006. március 17.
Kántor Lajos irodalomtörténészt, a kolozsvári Korunk főszerkesztőjét a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Nem számított rá, reagált Kántor, semmilyen kerek évforduló nincs most az életében, és korábban több díjat is kapott. Idén egyedül ő kapott Erdélyből ilyen magas állami kitüntetést, de nem volt más a Magyarországgal szomszéd országokból sem. Úgy érzi, hogy ez eddigi munkájának szól. A Korunk folyóirat költözése anyagilag veszélyessé tette a helyzetüket. Nagy mecénások kellenének, s akkor nem lennének állami pénzekre rászorulva. A Korunk Baráti Társaság tiszteletbeli elnöke, Dégenfeld Sándor többször jelentős összeggel támogatta a folyóiratot. Áprilisi számuk központi kérdése lesz: politizálás hatalomban és ellenzékben. Kántor úgy látja, hogy a vezető politikusok elvárják, hogy aktívabb legyen az értelmiség, ugyanakkor pedig az értelmiség úgy érzi, hogy nem hallgatják meg. A politikai elit nagyjából bezárkózik a saját köreibe, az értelmiségiek pedig szintén a maguk dolgaival foglalkoznak. A magyar irodalom egységével kapcsolatos vitában Kántor álláspontja: van az egyetemes – és nem egységes! – magyar irodalom, amibe minden jelentős érték beletartozik. Ugyanakkor az erdélyi magyar irodalom esetében számos más szempontot is figyelembe kell venni. A kettőt nem egymás ellen, hanem egyszerre kell megírni. Kántor Lajos eddigi díjai: 1971, 1981 a Kolozsvári Írói Egyesület Díja , 1975: a Román Tudományos Akadémia Díja, 1992: Pulitzer-emlékdíj, és Magyari Lajos-díj, 1995: Madách-díj, 1997: a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, és Aranytoll Díj, 1998 József Attila-díj, 2004: Széchenyi-díj, 2006: Aranyalma Díj, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. /Guther M. Ilona, Budapest: Politika, értelmiség, illúzió. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./
2006. március 21.
Március 20-tól működik a határon túl élő magyarok első közös internetes portálja, a www.emagyar.net. Az eMagyar portált a finanszírozók, illetve üzemeltetők képviseletében Kovács Kálmán informatikai miniszter, Hámos László, a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke és Komlós Attila, a HTMH elnöke indította el a Budapesten szervezett eMagyar Nap keretében. „Óriási fantáziát látok abban, ami megvalósult – nyilatkozta Hámos László, a HHRF elnöke -, hisz az internet az eszköz, ami határokat lebont, időt irrelevánssá tesz, és olyan újszerű közösségeket tud teremteni, amelyek eddig elképzelhetetlenek voltak.” Az immár egy évtizede a világon bárhol is élő magyarok érdekeinek, jogainak érvényesítéséért kiálló New York-i alapítvány vállalta fel a portál házigazdájának szerepét, garanciaként arra, hogy politikai széljárásoktól függetlenül ez a program működni fog. A Kárpát-medence magyarok lakta régióiban eMagyar pontokat üzemeltetők első szakmai fórumán a hat régióból érkezett mintegy kétszáz, eMagyar Pontot üzemeltető szakember részvételével megrendezett konferencia egyben a portál hivatalos elindítása is volt. Komlós Attila, a HTMH elnöke egy új, digitális nemzedék felnövéséről beszélt, kiemelve, hogy a folyamatnak ez a mai esemény is felgyorsítója. A romániai eMagyar Pont hálózatot Farkas András ismertette. Előadásából kiderült, a közel 130 internetelérési ponttal ez az egyik legnagyobb hálózat. A portál sajátos, új eleme, hogy a Magyarországon kívüli oldalak szerkesztését, tartalommal való feltöltését a határon túli magyar szervezetek végzik. /Farkas Zoltán, Guther M. Ilona: Közös netes portál indult. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak (IHM) köszönhetően 330 helyszínt számláló eMagyar pont hálózat működik a Kárpát-medencében és a tengerentúlon. Az ingyenesen vagy kedvezményes áron internetezési lehetőséget biztosító közösségi helyek a határon túli magyarok világhálóhoz jutását segítik elő. /Összekötötték az eMagyar pontokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 22.
Demeter János Kovászna megyei tanácselnök szerint „2000-től a székelyudvarhelyi regionális stúdiónak köszönhetően tapasztalható Háromszék mellőzése a Duna TV-hírekből, ezért szükséges Sepsiszentgyörgyön is egy stúdiót tető alá hozni” Cselényi László tévéelnök kijelentette: „régi igazságtalanság” a kovásznai stúdióhiány. Jakab Endre a székelyudvarhelyi Regionális Stúdió vezetője szerint viszont nem mellőzték a Háromszéket. A Duna Televízió Világunk című műsorában hetente egyszer kapcsolják Székelyudvarhelyt élőben, ilyenkor ők a székelyföldi eseményekről tudósítanak. Cselényi László igazságtalanságnak tartja, hogy éppen Kovászna megyében nincs olyan stúdió, amelyikkel állandó partneri kapcsolatban lennének. /Guther M. Ilona, Tóth Adél: Duna-stúdiók székely pengéi. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2006. március 24.
Azzal fenyegették meg Orbán Viktort egy feleségének címzett levélben, hogy ha nem lép vissza a politizálástól, „gyermekeit elrabolják, ledarálják és kutyatápot csinálnak belőlük”. Az esetet bejelentették a Köztársasági Őrezrednek, de nem kértek védelmet. „Különösebb jelentőséget nem kell tulajdonítani a fenyegetéseknek, visszataszító, de remélhetően ezek mögött semmi komoly erő nincsen, hisz 1990 óta minden közéleti figura kap ilyen leveleket” – kommentálta az Új Magyar Szónak Tamás Gáspár Miklós. /Guther M. Ilona, Budapest: Orbán Viktor nem kért védelmet. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./
2006. március 27.
Tariceanu kormányfő az SZDSZ kampányrendezvényére, a Liberálisok Európáért – 2006 című nemzetközi konferenciára érkezett Budapestre március 25-én. Megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. “A közös kormányülésen és az ott kialakult és megerősödött hangulatnak, együttműködésnek van abban kulcsszerepe, hogy elindulhatott a közvetlen repülőjárat Budapest és Marosvásárhely között, hogy megnyithattuk Csíkszeredában a magyar főkonzulátust, hogy létrejött a magyar-román vegyes kamara” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Tariceanu közlése szerint a megbeszélésen felmérték, milyen ütemben haladnak és valósulnak meg a közös kormányülésen aláírt egyezségek. Hozzátette, egyesek megvalósultak, másokon még dolgoznak. Hangsúlyozta a két ország európai politikai modell szerinti együttműködésének szükségességét, és azt a törekvést, hogy a román-magyar kapcsolatok példaértékűek legyenek a térség más országai számára a stabilitás, a biztonság és a prosperitás érdekében. Tariceanu szerint a kisebbségi jogok védelmét szolgáló romániai jogszabályok és standardok igen magas szintűek, és a parlament a kisebbségek bevonásával alkotja meg a róluk szóló törvényt. Külön megköszönte Magyarország támogatását Románia uniós csatlakozása érdekében. A kisebbségi törvény parlamenti elfogadásának késése miatt “egyértelmű” csalódottságról beszélt a magyar miniszterelnök, és hangsúlyozta, hogy “a magyar kisebbségnek van egy nagyon erős, autentikus és nagyon hiteles képviselője, ez az RMDSZ, amely jól ismerve a román belpolitikát, elsősorban a legtöbbet tudja tenni azért, hogy ez a törvény elfogadásra kerüljön”. Gyurcsány hangsúlyozta, Magyarországot soha semmilyen vita nem fogja eltántorítani attól, hogy támogassa és segítse Románia uniós csatlakozását, mert “történelmi gondjaink túlnyomó részére és az előttünk álló kihívásokra adandó válaszokban egyaránt elsősorban az Európai Uniós kereteket kell megtalálnunk”. Tariceanu az SZDSZ kampányrendezvényén elmondta, hogy nagyra értékeli az SZDSZ politikáját, és véleménye szerint az, hogy mindkét ország (kormányzati pozícióban lévő liberális pártja) szorgalmazza a kormányok közötti együttműködést, közelebb hozta a két országot egymáshoz. Ennek tulajdonítható a két kormány több közös projektjének létrehozása is. /Guther M. Ilona: Budapestre látogatott Tariceanu kormányfő. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./
2006. március 27.
„Hivatástudatról nem beszélnék, mert hivatástudatot sosem éreztem igazából” – jelentette ki Kertész Imre Nobel-díjas író a K. dosszié című önéletrajzi regénye budapesti bemutatóján, a Radnóti Színházban. Az őt egykori „belső emigrációjáról” kérdező Szörényi László irodalomtörténésznek azzal replikázott, hogy „hát nevezzük így, tudniillik később kiderült, hogy az volt”. Kertész Imre még áthatolhatatlanabb falat vont maga köré azzal, hogy évek óta Berlinben él, lényegében kivonva magát a magyar közéletből. Az író a másfél órás beszélgetés, felolvasás alatt alig nézett a hallgatóságára, nem kereste a kapcsolatot a közönséggel. Bőbeszédűség sem jellemezte, nem ritkán csupán egy-két szóval, mondattal válaszolt a nekiszegzett kérdésekre. Önéletrajzi regénye kapcsán mondta, hogy a Nobel-díj után „rengeteg marhaságot” összeírtak róla és a regényeiről, ezt szerette volna helyretenni. A K. dosszié alapanyagául barátjával, Hafner Zoltán irodalmi szerkesztővel másfél éven át zajló, hangszalagra rögzített beszélgetései szolgáltak. /Guther M. Ilona: Kertész Imre: K. dosszié. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./
2006. március 28.
A Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi ingatlanjának szerkezeti problémáiról tárgyalt a magyar költségvetésből fenntartott romániai egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriuma. A koronkai campus alig három éve avatott épületénél ugyanis repedeznek a tartógerendák. A vétséget a tervezés és építés jogát 2001-ben tenderezők követték el. „Már az épület átvételekor Kiss Zoltán statikus professzor észrevett egy mikrorepedést az egyik tartógerendán – nyilatkozta Hollanda Dénes dékán. Kolumbán Gábor, a Sapientia Alapítvány kurátora mindössze annyit közölt: „ezt a kérdést az intézményen belül kell megoldani, nem a sajtónyilvánosság előtt”. „Ha egy építkezés során hiányosságok keletkeznek, meg kell állapítani, hogy az a tervező vagy a kivitelező hibája” – nyilatkozta Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Hozzátette, esetleg a megrendelőé, hogy nem figyelt oda, amikor az építkezést ellenőriztette. Komlós cáfolta azokat a híreket, hogy komoly problémák lennének a koronkai Sapientia épületével. /Bögözi Attila, Daczó Dénes, Guther M. Ilona: Repedezik a koronkai campus épülete. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 28./
2006. március 31
Amikor Magyarország uniós tag lett, fölül kellett vizsgálni az egész támogatási rendszert, így az Új Kézfogás Közalapítványét is – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Lábody László, az UKKA elnöke. Hozzátette, a közalapítvány támogatási rendszere teljes mértékben EU-konform. Az UKKA költségvetésében 1997-hez képest 2001-ben volt egy nagy ugrás, 305,5 millió forintról 546 millióra, utána stabil volt 2003-ig, majd csökkeni kezdett. A tavalyi keret 401 millió forint volt. A 2005-ben támogatott pályázatok esetében a legtöbbet, 181 millió forintot (49 százalék) kamattámogatásra használtak fel. Másik nagyobb tételt, 80 millió forintot (21 százalék) az EU-s pályázatokhoz önrész biztosítására ítéltek meg. ISO minőségbiztosításra 20 millió forintot (5 százalék) adtak. Az idén rendelkezésre álló keret 678 millió forint, az eddigi évekhez képest a legmagasabb. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint a kormány meghatározta célokat az Új Kézfogás kuratóriuma nemcsak teljesítette, hanem „kifejezetten jó ötletekkel, rugalmassággal bővítették a lehetőségeket.” Megszervezték a Kárpát-medencei információs irodák munkaértekezletét március 28-a és 29-e között Budapesten. A HTMH (Határon Túli Magyarok Hivatala) által szervezett eseményen hat ország képviselői vettek részt, számoltak be a 2005. évi tevékenységeikről és vitatták meg a jövőbeli elképzeléseiket, terveiket. Kiderült: eddig összesen 860 ezer magyar igazolványt adtak ki régiószinten, ebből 60 százalék Romániában. /Guther M. Ilona, Budapest: Jövőterveket szőnek az Új Kézfogásnál. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31/
2006. március 31.
Március 30-án ünnepelték a 80 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Székesfehérváron, a Magyar Néprajzi Társaság és a Zenetudományi Intézet szervezésében. A konferencián Andrásfalvy Bertalan, a néprajztudomány doktora és mások tartottak előadást. Az ünnepi koncerten tucatnyi együttes lépett fel, illetve egyéni előadók is, többek között Berecz András, Sebestyén Márta és Petrás Mária. A belépő- és pártolójegyek eladásából begyűlt összeggel a válaszúti szórványmagyar iskolát kívánják támogatni. „Isten éltesse számos esztendőkig a 80 esztendős Kallós Zoltánt, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitányát!” – áll abban a könyvajándékban, melyet Budapesten ajándékoztak egy nappal korábban a néprajzkutatónak, azon a születésnapi ünnepségen, melyet tiszteletére rendeztek – a magyarországi Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére – a Budai Vigadóban, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közreműködésével. „Éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, amikor először indultam Moldvába, mégpedig Kolozsváron, Almássy István és Könczey Ádám társaságában, Tőkés István bácsinál, mert ott volt a főhadiszállásom útban a csángókhoz” – nyilatkozta Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Egyesület titkára. Az ünnepség mellett a Teleki László Alapítvány kiadásában megjelent Moldvai csángó-magyar okmánytár – 1467-1706 /Budapest, 2003/ című kötet újabb kiadását és egy üveg négyputtonyos tokaji bort ajándékoztak a folkloristának, és Olsvai Imre népzenekutató bemutatta az ünnepelt Új guzsalyam mellett című, új könyvét és CD-jét. Ezután Kallós Zoltánt a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Magyar Művészeti Akadémia, a Litea Könyvszalon, az Erdélyi Szövetség és Budapesti Székely Kör ünnepelte. /Guther M. Ilona: Kallós, a szellemi honvéd. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
2006. április 10.
Herényi Károly, az MDF kampányfőnöke kifejtette: sajnálja, hogy a határon túliak is bekerültek a kampányba, és nem pozitív értelemben. „A határon túliak ügye ennél sokkal fontosabb”, fogalmazott. /Guther M. Ilona: Az MDF bizakodó, de inkább „megvárja a végét”. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./
2006. április 12.
Sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel nem készülünk koalíciót kötni – nyilatkozta Csapody Miklós MDF-es politikus a párt elnökségi ülését követően. Az MDF jelöltjei közül nem lépteti vissza azokat, akik az első fordulóban harmadik helyezettként meghaladták az 5 százalékot. A Fidesz együttműködést kért az MDF-től április 10-i nagygyűlésén Budapesten. Az MSZP és az SZDSZ gyorsan elért koalíciós megállapodását ünnepelte április 10-én, Budapesten tartott nagygyűlésén. A felszólaló Gyurcsány Ferenc az MSZP és az SZDSZ közötti együttműködést a remény, a gyarapodás, a szabadság, illetve a haza és a haladás koalíciójának nevezte. Erdélyi írók, közéleti személyiségek levelet intéztek Dávid Ibolyának, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát a jobboldali összefogás gondolatától. A levél írói szerint az MDF hozzájárulhat egy konzervatív, jobboldali kormány kialakításához, ezzel segítve a kisebbségben élő magyarok sorsán is. A levélírók kifejtik: „szavazni nincs jogunk, de az antalli gondolat felhatalmaz bennünket, hogy forduljunk Önhöz, kérve: ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától.” /Guther M. Ilona: MDF: sem Gyurcsány, sem Orbán. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./
2006. április 12.
A Duna Tv-n húsvétkor indul az Autonómia csatorna műsorát éjféltől reggel hétig határon túli magyar stúdiók műsora tölti ki, jelezte Balogh Júlia, az Autonómia csatorna főigazgatója. Egyeztető tárgyalásokat folytattak a határon túli magyarok, illetve a magyarországi nemzeti kisebbségek képviselőivel, autonómia konferenciát rendeztek felvették a kapcsolatot a nyugat-európai autonómiamodellek képviselőivel, valamint mindazokkal, akik Strasbourgban és Brüsszelben ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak. Az Autonómia csatorna napi nyolc órában sugároz, közép-európai idő szerint délután négytől éjfélig. Keddtől mindennap lesz négy óra élő adás. Határon túlról származó műsorvezető lesz az erdélyi Csáky Zoltán, a felvidéki Cziprusz Éva és a délvidéki Gubás Csilla. /Guther M. Ilona: Napi nyolc óra Autonómia. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./
2006. április 13.
Az Égisz Kiadó Magyarország városai című négykötetes könyvét mutatták be április 12-én Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalában. A kiadványból a kiadó a HTMH kapcsolatrendszerét igénybe véve 240 példányt adományoz határon túli magyar könyvtáraknak és iskoláknak. „Erre a könyvadományra nagy szükség van – mondta Komlós Attila, a HTMH elnöke -, mert a határon túli magyarságnak is nemcsak napi politikai hírekre van szüksége, hanem olyan stabil információkra is, amelyek a jelenlegi magyarországi állapotokat tényszerűen, jól érthető formában bemutatják.” A négy kötetben található 289 városportré található. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára jelezte: megszületett egy következő, ötödik kötetnek is a gondolata, amely a határon túli történelmi magyar városokat mutatná be. /Guther M. Ilona, Budapest: Városkörképek Erdélybe is. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./
2006. április 14.
Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára április 13-án Budapesten megbeszéléseket folytatott Korodi Attilával, a román Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárával. Megállapították, hogy sűrűbb információcserére van szükség. Megállapodtak abban, hogy a Dunán kialakult árvízi helyzetről Magyarország naponta akár kétszer is szolgáltat adatokat a román félnek. A magyar környezetvédelmi tárca felajánlotta, hogy amennyiben a Duna-deltában várható árvízi eseményekhez technikai segítségre szükség van, számíthatnak közreműködésükre, legyen szivattyúkról, vagy más technikai eszközökről szó. Gombos közlése szerint áttekintették a két nagybányai aranybánya ügyét is, amelyek környezeti károkat jelentettek Magyarország számára, illetve a verespataki bányaberuházás kérdését. A verespataki aranybánya-beruházással kapcsolatban Korodi Attila közölte, hogy a beruházó cégnek nincsenek meg a szükséges engedélyei. /Guther M. Ilona: Korodi-Gombos: együtt az ár ellen. Magyar-román szakminisztériumi egyeztetés az árvízvédelemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./
2006. április 25.
Budapesten több helyszínen – a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Kossuth Klubban és az Illyés Gyula Archívumban – mutatták be a hét végén a Pallas Akadémia Könyvkiadónál megjelent, A lábujjhegyre állt ország – Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó című interjúkötetet, a szerző és alanya részvételével. Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke megjegyezte: ha az ember egy ilyen interjúsorozatban „mondja-mondja a magáét”, akkor olyasmiről is beszél olykor, amiről politikusok általában nem, például boldogságról és erkölcsről. /Guther M. Ilona: Lábujjhegytől a talpra állásig. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./
2006. május 3.
„Orbán Viktortól lassan megszokjuk, hogyha valamit el akar fedni, mondjuk a Fidesz vagy a saját hibáit, akkor előszeretettel veszi elő az MDF-et és üt rajta kettőt-hármat” – nyilatkozta Budapesten Herényi Károly MDF-es politikus, arra reagálva, amit Orbán Viktor Fidesz-elnök a párt május elsejei nagygyűlésen velük kapcsolatban mondott. Orbán Viktor kijelentette, hogy tudomásul kell venniük, amit az MDF sohasem rejtett véka alá a kampányban. „Ők nem kormányváltást, hanem ellenzékváltást akartak – mondta -, márpedig az ellenzékváltás a baloldal, az MSZP és a szabaddemokraták érdeke. Azért fognak bennünket támadni, hogy helyünkre ültethessék az MDF-et.” Orbán elhatárolódott az MDF-től, trójai falónak nevezve a pártot. „Az összefogás első feltétele, hogy a trójai falovat nem húzzuk be a táborunkba” – jelentette ki, hozzátéve, hogy tudomásul veszik, nem hozzájuk tartozik, hanem „azoké, akik építették”. Herényi szerint valóban más ellenzékre van szükség Hibás ellenzéki szerepfelfogásnak minősítette, miszerint minden rossz és minden pocsék, ami kormányoldalról jön. /Guther M. Ilona, Budapest: Fidesz-MDF jobboldali belharc. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./
2006. május 10.
A Fővárosi Bíróság első fokon elmarasztalta Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt abban a személyiségi jogi perben, amelyet három fideszes országgyűlési képviselő – Németh Zsolt, Révész Máriusz és Rogán Antal – indított a szocialista politikus ellen, amiért Tóth azt állította Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett tájékoztatójában, hogy a Mucuska-ügyben szereplő Szatmári-házaspárral közvetlen és bizalmi kapcsolatban voltak. Az ügy előzménye, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztusban azt állította: a magyar titkosszolgálat gyanúja szerint a kormányzati körökben tevékenykedő romániai magyar Szatmári házaspár a román hírszerzésnek dolgozott. Az ítélet megállapítása szerint Tóth András megsértette az említett fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát. „Köztudott, hogy Tóth András meghamisította a nemzetbiztonsági szolgálat által készített dokumentumokat – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Révész Máriusz képviselő -, hiszen az illetékes bizottság ülésen a szakszolgálatok vezetője is elhatárolódott a Tóth készítette jelentéstől.” Hozzátette, Tóth az újságoknak sem cáfolta, hogy „egyszerűen átírta” a szakszolgálatok jelentését. /Guther M. Ilona, Budapest: Tóth vesztett a Mucuska-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
2006. május 17.
Május 16-án megalakult az új Országgyűlés, miután a törvényhozás tagjai, a történelmi zászlók előtt letették az esküt. A honatyák ismét Szili Katalint, az Országgyűlés korábbi elnökét választották meg a parlament élére. Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsány Ferencet, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással. – A reformok kormányát szeretném vezetni – jelentette ki a miniszterelnök-jelölt. Orbán Viktor, a Fidesz és a KDNP frakciószövetségének elnöke a Batthyány örökmécsesnél kifejtette: Magyarország jelenlegi nehéz helyzete arra kötelezi a Fideszt, hogy alkotó ellenzékként végezze munkáját a következő négy évben. – A magyar demokrácia bajban van, hiszen az ország polgárai tudta nélkül került pénzügyi válságba, ezért ránk alkotó szerep is vár, nemcsak a kormány ellenőrzése, hanem a demokrácia megerősítése érdekében végzett alkotó munka. Úgy fogalmazott: „Magyarország és a magyar nemzet, a mi népünk, Magyarország polgárai nagyon nehéz helyzetben vannak. Egy kifosztott, kivéreztetett, eladósított demográfiai katasztrófa szélén egyensúlyozó országot kell szolgálnunk a következő négy esztendőben”. – Hozzátette: ha nem sikerül megoldást találni, akkor nemcsak demográfiai katasztrófával, hanem az ennek nyomán fellépő „betelepülési nyomással” is szembe kell néznie a magyar nemzetnek. /Megalakult a magyar Országgyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./ „Új alapon, és közösen kell újra felépíteni a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikát” – szögezte le Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára nem kívánta kommentálni az államelnök nemzetpolitikára vonatkozó kijelentését. „Nemcsak üdvözölni, hanem megköszönni is tartozunk a köztársasági elnök úrnak, hogy amikor a kormányoldal szemmel láthatóan forró krumpliként kezeli a határon túli magyar ügyet, ő vállalja, hogy a maga független pozíciójából kezdeményezésekkel és javaslatokkal álljon elő” – nyilatkozta Németh Zsolt, a Fidesz-MPSZ képviselője. Hozzátette, fontosnak tartja azt is, hogy a Magyar Állandó Értekezlet „ne legyen semmiféleképpen áldozata az új kezdetnek”. „Az államfő beszéde tiszta, világos és követhető volt” – jelentette ki Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki a szövetséget képviselte az alakuló ülésen. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint „figyelembe véve sanyarú állapotunkat, teljesen indokolt, hogy az államelnöki beszédben a nemzetpolitika és a határon túli magyarok problematikája ilyen előkelő helyen szerepeljen”. Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Közösség Tanácsának elnöke egyetért az államfővel abban, hogy meg kell próbálni új úton elindulni, „ha mindaz, ami idáig történt, nem hozott megnyugtató eredményt”. „A nemzet javát szolgálná az is, ha néhány, ciklusokon átívelő alapkérdésben legalább stratégiai szinten egyetértésre jutna az Országgyűlés” – hangsúlyozta az államfő. /Guther M. Ilona: Új országgyűlés, új nemzetpolitika. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./
2006. május 18.
Nem csökken az Illyés Közalapítvány idei költségvetési kerete – nyilatkozta Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára arra a sajtóhírre reagálva, hogy Pomogáts Béla, a közalapítvány elnöke az idei 800 millió forintos keret 270 millió forintos csökkentéséről beszélt egy kolozsvári könyvbemutatón. Az államtitkár kifejtette, félreértés történhetett, mert a 270 millió forintot nem elvonják, hanem a költségvetési szervek számára előírt tartalékolási kötelezettség folytán átütemezik a kifizetését a következő évre. Pomogáts Béla megerősítette az államtitkár által közölteket. „De ez az idei évből mindenképpen elvonás – hangsúlyozta -, még akkor is, ha jövőre kifizetik, és én ezt nagyon helytelennek tartom” – szögezte le. Kifejtette, ez sok gondot fog jelenteni, mert például az idei évben kellene különböző építkezéseket befejezni ahhoz, hogy tél előtt tető alá kerüljenek. Ez együtt jár azzal, hogy a jövőre esedékes költségvetési keretnek megint egy részét át fogják ütemezni 2008-ra. „Nekem bizonyos tények alapján a benyomásom, hogy a kormányzat a Szülőföld Alapra akarja áttenni a hangsúlyt a támogatáspolitikában, az Illyés Közalapítvány korábbi szerepét ezzel egy kicsit leértékelve, amit nem tartok helyesnek” – jegyezte meg Pomogáts. Az IKA elnökének ezt a kijelentését Szabó Vilmos államtitkár nem kívánta kommentálni, megjegyezve, hogy a Szülőföld Alap „egyáltalán nem egy kormányzati irányítás alatt álló intézmény”, mind a tanácsába, mind a kollégiumaiba a MÁÉRT-en képviselt szervezetek küldtek képviselőket, és magyarországi részről a közalapítványok elnökei is tagok. /Guther M. Ilona, Budapest: Vita az IKA költségvetése körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./