Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2009. november 13.
Kolozsvár a Főtér átalakításával sajátos szépségéből veszített el valamit. A kolozsvári Főtér a világ, s ezen belül a magyar kulturális örökség kiemelt jelentőségű része. Felbecsülhetetlen érték. Az elvégzett átalakítás eredménye közfelháborodást váltott ki Kolozsvár román és magyar lakosaiban egyaránt. Román vélekedések szerint a jelenlegi városvezetésnek sikerült beköltöztetni Moldvát Kolozsvár szívébe. A tiltakozások sora nem most kezdődött el. Gaal György, Asztalos Lajos és mások már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy rossz irányba mozdult a Főtér felújításának ügye. Figyelmeztető írásaik süket fülekre találtak. Súlyos felelősség terheli mindazokat, akik az átalakítást kezdeményezték, és végrehajtatták. De felelősség terheli azokat is, akik hagyták mindezt megtörténni. /Gergely Balázs, régész – történész, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke: Főtér és felelősség. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
November 13-án Czika Tihamér, a Főtér átadásakor megtartott tüntetés főszervezője és az RMDSZ frakciója átadja Sorin Apostu polgármesternek azt a listát, amelyen olyan intézkedéseket és lehetséges rendezvényeket sorolnak fel, amelyekkel a város multikulturalitását láthatóvá lehet tenni. Apostu úgy fogalmazott, hogy várja a magyar közösség javaslatait a Főtéren rendezhető, magyar jellegű eseményekre. /Magyar lista Apostunak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
„A túlzott modernkedés kiszorította azt az érthető, bensőséges színházat, amit annak idején a Székely Színház képviselt. Most bizonyos körök szerint csak akkor lehet jó egy előadás, ha a színész háttal jön be a színpadra, ha fejre áll, ha kitöri a nyakát. Ha nem érted az előadást, akkor csakis zseniális lehet. A néző önmagának sem meri bevallani, hogy nem értette” – fejtette ki Szélyes Ferenc Jászai-díjas marosvásárhelyi színművész. Elmondta, hogy családjukban hagyománya van a színészkedésnek. Két nagybátyja közül Szélyes Sándor népdalénekes, mókamester, Szélyes Imre színész pedig Temesváron játszott, majd kitelepedett Magyarországra. Szülei, sőt már a nagyszülei is amatőr színjátszók voltak Mikházán. Mikházáról sok művész, értelmiségi származik. A kolostornak köszönhető ez a fajta kiemelkedés, romániai szinten itt van a második legnagyobb Ferenc-rendi kolostor. Sajnos betegápoló intézet lett belőle, de remélhető, hogy majd ismét megjelennek a szerzetesek a faluban. Kacsó Sándor is Mikházáról származik, rengeteget írt a faluról, a Nyárádmentéről, így a falu bekerült a köztudatba. Szélyes Ferenc színművész /sz. Marosvásárhely, 1953. máj. 13./ a helyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészi diplomát. 1976-tól 1991-ig a Szatmári Északi Színház társulatának tagja, 1991-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezető színésze. Mikháza ma arról is híres, hogy ott működik Erdély egyetlen Csűrszínháza. Ennek Szélyes Ferenc volt a kezdeményezője. Elmondta, hogy nagy bajok vannak. Két éve kéri az önkormányzatot, Gáll Lajos polgármestert, hogy beszéljék meg a dolgot. Az elöljáró elzárkózik ettől. Ugyanis a Csűrszínháznak gondnokra, karbantartóra, menedzser-szakemberre lenne szüksége. Szélyes nem tudja továbbra is vállalni, hogy a vécépapírtól a művészeti programig, a takarításig mindent biztosítson. Októberben mutatta be a társulat Závada Pál Móricz Erdély-trilógiája alapján írt Bethlen című darabját, ebben Szélyes Ferenc a címszereplő. – Úgy érzem, ez a feladat tíz évet vett el az életemből. Öt hónapon át készült az előadás. Nagyon sok örömet, de keserűséget, vívódást is okozott. Amikor elkezdtük a próbákat, ellenvetéseim voltak. Sajnos a szöveg azt sugallja az erdélyi közönségnek, hogy Bethlen Gábor becstelen gazember, utolsó szoknyapecér volt, az érdemei nincsenek benne a darabban – mondta el Szélyes. Szerencsére dramaturgként Kovács András Ferenc némileg megszelídítette a szöveget, és a rendező Kövesdy István is próbált javítani rajta. Több évvel ezelőtt vita volt a Tompa Miklós Társulat körül, amikor egy egész végzős évfolyamot szerződött le a vezetőség, és az idősebb színészeket kurtán-furcsán nyugdíjba küldte. Akkor törés állt be a társulat életében. Ezt a törést nem heverte ki a színház, vallja Szélyes. Annak idején azt a fiatal gárdát valósággal ráuszították a színházra, azzal a jelszóval, hogy ők majd mindenkit kisepernek. Aztán kicsalták őket Magyarországra. Most nagyon hiányoznak a nagy, idős egyéniségek. /Máthé Éva: Nem érzi jól magát Bethlen Závada-féle szerepében. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Sepsiszentgyörgy megvásárolta a vasútállomás előtt tavaly kiállított mozdonyt, különben az ócskavasba került volna az ipartörténeti emlék. A régi mozdony majdani rendeltetése a Sepsiszentgyörgy–Kovászna útvonalon vontatni a turistaszerelvényt, ez része a megyei tanáccsal közösen kialakított elképzelésnek: Kommandóig beindítani a nosztalgiavonatozást. /(vop): A városé a régi mozdony. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2009. november 13.
Sylvester Lajosnak mindenben igaza van, amikor a jelenlegi tündérvölgybeli állapotokat ostorozza (Mikor siklunk siklóval Kommandóra?, Háromszék, november 9.). A Sikló Egyesület vezetői szeretnék elérni a közgondolkodás megváltoztatását, tudatosítani, hogy a jelenleg katasztrofálisnak tűnő helyzeten lehet változtatni. Kovászna megyének ez a része még mindig nem eléggé közismert. A jól szervezett turisztikai bemutatók, az erre épülő szolgáltatóipar (szállodák, wellness, síszezon, lovas turizmus stb., stb.) hosszabb távon jelent megoldást. Kovászna megye területén található Székelyföld legnagyobb kiterjedésű és jelentőségű ipari műemlékegyüttese, a Kovászna-kommandói Erdei Vasút (KoKEV) és a hozzá tartozó siklópálya, mely a megye egyik legszebb területén vezet keresztül. Több olyan kisvasúti projekt is létezik, mely figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet, így Feketebalog (Szlovákia), Mokra Gora (Szerbia), Felsővisó (Máramaros megye). Mindhármat a tetszhalál állapotából kellett visszahozni. A kovásznai/kommandói személykocsik 1996-ban még működtek a marosvásárhelyi kisvasúton, jelenlegi állapotukat emberi kéz okozta /betört ablakok, hiányzó belső részek/. Ócskavasként végezték volna, együtt az eredetileg is itt levő platókocsikkal, teherszállítókkal. Ezek a kocsik a jövő zálogai, ugyanis Romániában gyakorlatilag két évtizede megszűnt a kisvasúti járműgyártás. Ezért bővíteni kell ezt az állományt, függetlenül a fellelt állapottól. /Markója Szilárd, Papucs András, Sikló Egyesület: Siklón Kommandóra: a roncsok a jövő zálogai (Visszajelzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2009. november 13.
A fogyatékkal élő, de művészi hajlammal megáldott fiatalokon segítene a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi kirendeltsége. Az alapítvány indította be és működteti az Írisz Házat, az egyetlen háromszéki fejlesztő- és munkaterápiás központot, ahol ötven fiatallal foglalkoznak. Makkai Péter református lelkész, a központ koordinátora elmondta, a házban több tehetséges fiatal alkot, és annak érdekében, hogy segíthessék a kibontakozásukat, művészeti árverést szerveznek. Eddig Vetró András kézdivásárhelyi szobrász ajánlott fel egy domborművet, illetve Jakobovits Márta nagyváradi keramikus vállalta, hogy amint a műhelyt felszerelik, néhány napig együtt dolgozik a fogyatékos fiatalokkal. A sepsiszentgyörgyi Írisz Ház idén nyitotta meg kapuit, holland és német segítséggel, egyharmad részben a helyi önkormányzat és vállalkozók, valamint az állam támogatásával épülhetett meg. /Bíró Blanka: Aukcióval támogatják a fogyatékos fiatalokat Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Rendhagyó kamaraest volt Kolozsváron november 11-én a Zeneakadémián: a kolozsvári gyökerekkel rendelkező, jelenleg Spanyolországban élő és tevékenykedő Tomosvary Szabo Geza Segismundo gordonkaművész állított emléket zongoraművész édesapjának, Szabó Gézának, aki 1947-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanársegédeként, majd ennek utódintézményében, a Gheorghe Dima Zeneakadémián tanított zongorát, orgonát, partitúraolvasást és zongorakíséretet. A hangverseny műsorán a zeneszerző nagyapa, Delly Szabó Géza egy műve is helyet kapott. Szabó Géza zongoraművész idén töltötte volna be századik életévét. Az évforduló kapcsán László V. Ferenc zenetudós elevenítette fel a zongoraművész életútjának és zenei pályájának főbb elemeit. /Nagy-Hintós Diana: Zenész-dinasztiák Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Az önállósodást tűzték ki célul a nagyváradi református rádióműsor készítői, miután öt évig a hollandiai E-Mission Alapítvány támogatta őket. E célból egy civil szervezetet /Refónia elnevezéssel/ bejegyeztek, hogy pályázni tudjanak. Mai formájában öt éve szól a református műsor a nagyváradi helyi rádióban – számolt be Veres-Kovács Attila lelkész, a műsor szerkesztője. A Református Percek, illetve a Támasz-Pont című beszélgetős műsor a váradi Partium Rádióban kerül adásba, míg a római katolikus Mária Rádión keresztül egész Erdélyben fogható. Holland támogatással a nagyváradi mellett Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is jelen vannak, illetve a kolozsvári Agnus Rádió is az ő közreműködésükkel jött létre, bár mostanra saját lábára állt, jelentős támogatást kap az egyháztól. Nagy segítséget kapott a református adás a Partium Rádiótól is, amely ingyenesen biztosított adásidőt a műsor számára. /Nagy Orsolya: Öt éve hallható a református műsor a nagyváradi Partium Rádióban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
November 13-án megnyílt Kolozsváron a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtárban az alapításának hamarosan 150. évfordulóját ünneplő Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) emlékkiállítása. A megnyitón Doru Radosav, a könyvtár főigazgatója hangsúlyozta annak a gyűjteménynek a fontosságát, amely egykor az EME tulajdona volt. Az intézmény vezetősége beadvánnyal kíván a helyi önkormányzathoz fordulni, hogy a Clinicilor utca nevét változtassák vissza Mikó Imrére. Sipos Gábor, az EME alelnöke röviden áttekintette az egyesület múltját, a Kemény Józseftől kapott adománnyal való indulástól napjainkig. Felelevenítette az EME könyvállományának gyors fejlődését: a megalapítást követően Erdély-szerte nagy közadakozásból több mint húszezer kötet gyűlt össze. Ez alkotta az 1872-ben létrehozott Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem bázisát. Az EME 1950-es erőszakos felszámolásával annak teljes vagyona, gyűjteményei más kezekbe kerültek. 1990 után az újjászületett EME fokozott figyelemmel követi hagyatékának sorsát. /Ördög I. Béla: Ünnepi kiállítás a másfél évszázados EME tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Megkezdődött a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának, valamint a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegének digitalizálása. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2009 őszétől kapcsolódott be a digitalizálási tevékenységbe, jelezte Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa. A Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégium ez év első felében meghirdetett pályázatán a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára közös digitalizálási projektje is nyert. Róth András Lajos, a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője, már évek óta foglalkozik digitalizálással, az Országos Széchényi Könyvtárral kötött partnerszerződés alapján az általa digitalizált művek megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban. /Digitális változatban Székelyföld emlékezete. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./
2009. november 13.
Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban megnyílt a Temesvári Integratio Alapítvány Forradalmi Mozgó Múzeuma. A vándorkiállítást az 1989-es temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulójára készítette az alapítvány a Temesvári Forradalom Emlékháza és a Hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum segítségével, s Aradra Kolozsvár után, Nagyvárad érintésével érkezett meg. Bemutattak néhány korabeli tárgyat, így egy eredi ÁVH-s (az 1940-es és 1950-es évek magyar politikai rendőrsége, az Államvédelmi Hatóság) bőrkabátot is. /Pataky Lehel Zsolt: A forradalom mozgó múzeuma. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 13./
2009. november 13.
Közösségvállalás Romániával címmel dokumentumfényképekből nyílt kiállítás Kolozsváron a Művészeti Múzeumban. Az 1989-es forradalom 20. évfordulójának tiszteletére rendezett tárlatot a bukaresti lengyel intézet szervezte. A képek olyan lengyel fiatalok szemével mutatja be a forradalmat, akik soha nem jártak Romániában. A lengyelek elismerik Temesvár és Tőkés László szerepét a forradalom kitörésében. /(J. J.): Fotókiállítás a ‘89-es forradalomról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Oroszországban turnézott november 1–7. között a kolozsvári Tarisznyás együttes. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóhelyettese, a zenekar vezetője elmondta, együttesük az október 12-én kezdődő Kolozsvári Napok Moszkvában elnevezésű rendezvénysorozat keretében muzsikált Oroszországban. /Varga László: Moszkvában, a Komiföldön és a Mordvin Köztársaságban lépett fel a Tarisznyás együttes. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Hetedik alkalommal rendezik meg Székelyudvarhelyen a hagyományos Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivált a G. és a Tiberius Egyesület közös szervezésében. A fesztivál november 12-én kezdődött, a külföldi meghívott előadóknak köszönhetően nemzetközi jelleget öltött. /Négy nap minőségi „szobamuzsika”. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13./
2009. november 13.
Örökségünk, jelenünk képekben címmel november 15-én, vasárnap nyitja meg hagyományos fotótárlatát az Erdélyi Kárpát-Egyesület székelyudvarhelyi osztálya. A tárlat anyaga a szervezet tagjainak az elmúlt év során készített fotóiból állt össze. A beérkezett alkotásokat Dezső László, a szervezet országos elnöke válogatta. /EKE-kiállítás Székelyudvarhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2009. november 13.
Ősi székely szimbólumok felkutatására vállalkoztak történészek. Egész Székelyföldet bejárják, templomokat, levéltárakat keresnek fel, hogy számba vegyék a középkortól máig használatos vagy már elfelejtett közigazgatási jelképeket: pecséteket, címereket, zászlókat. A Hargita és Kovászna megyék önkormányzatának közös programja Mihály János történész ötletére jött létre. A zászló az egyik legismertebb jelkép. Felbukkanása a háborúkhoz köthető, hiszen megkülönböztető jelzésként és a csapatok vezénylésére is használtak lobogókat. A mai napig kevés az információ a középkorban a székelyek által használt zászlókról. /Zajlik a székely jelképek felkutatása. = Erdély. Ma, nov. 13.
2009. november 13.
Lakatos István Csíkszentmiklós, a megtartó falu című könyvét november 18-án mutatja be Jánosi Zita magyartanár a csíkszentmiklósi kultúrotthonban. A monográfia a falu történelmét, a naptári ünnepekhez kötődő szokásvilágát, oktatási, művelődési életét, templomát, temetőit egyaránt körbejárja. /Könyvbemutató Csíkszentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13./
2009. november 14.
Előzmény nélküli helyzet áll elő Bukarestben: november 14-én lejár azoknak a minisztereknek a mandátuma, akik a szociáldemokratáknak a Boc-kormányból való kivonulását követően vették át az egykori PSD-s kollégák tisztségét. Ebben a kényes helyzetben van Emil Boc ügyvivő miniszterelnök is. Időközben a kormány is megbukott, az alkotmány értelmében az ügyvivő kormánynak mindaddig tisztségben kell maradnia, amíg egy új kabinet hivatalba nem lép – nyilatkozta Emil Boc ügyvivő miniszterelnök. /Lejárt a helyettesítő miniszterek mandátuma. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
Traian Basescu államfőt és Orbán Viktort, a Fidesz elnökét ábrázoló szórólappal készül elárasztani Székelyföldet a Demokrata-Liberális Párt (PD-L). Értesülések szerint a lapon – bár a törvény előírja – nem szerepel a PD-L jelképe, a párt tehát nem vállalja nyíltan az akciót, amely a magyar szavazók megtévesztését célozza. A szórólapon szereplő fotó az idei tusványosi tábor alkalmával készült a két politikusról, rajta az Orbán Viktortól származó kijelentés: „A második fordulóban én Basescura szavaznék!” majd a lap jobb alsó sarkában a kérdés: „De miért várjunk a második fordulóig?” Porcsalmi Bálint, az RMDSZ kampányfőnöke szerint diverzióról van szó. Ezt a hátlapon található szöveg is visszaigazolja: a magyar szavazóknak azért kellene a jelenlegi elnökre ütni a pecsétet, mert „ő az, aki a legjobban tudja, mi a helyi autonómia”. A magyar szavazók remélhetőleg emlékeznek még Basescu (és pártja) heves autonómia-ellenes kirohanásaira. Németh Zsolt, Fidesz-képviselő, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottságának elnöke emlékeztetett: Orbán Viktor Tusnádfürdőn világosan kifejtette, hogy a Fidesz az első fordulóban Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét támogatja, ilyen szempontból a Fidesz álláspontja egyértelmű. /Sz. K. : Kampánydiverzió a Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
A lisszaboni szerződés érvénybe lépésének elemzése során Sógor Csaba EP-képviselő kemény hangon bírálta, hogy egy tagállam a kollektív bűnösség fogalmát felmelegítve így megzsarolhatja az egész Európai Uniót. Felszólalásában Sógor röviden ismertette a Benes-dekrétumokat, majd az erdélyi magyar közösség szempontjából elemezte a kialakult történelmi abszurdot. – 1945 májusa és októbere között a kassai kormányprogram szellemében Edward Benes csehszlovák elnök 143 elnöki dekrétumot bocsátott ki, ebből 13 közvetlenül, 20 pedig közvetve érintette a kollektív bűnösnek kikiáltott német és magyar etnikumot – mondotta a képviselő. „Ha ez lehetséges, akkor mi is kérjük utólag felülvizsgálni Románia csatlakozását, ez az ország becsapta az Uniót, hiszen azt a kisebbségi törvényt, mely kulturális autonómiát biztosítana, a mindenkori román pártok összejátszásával fekteti a parlamentben. Mi is lábjegyzetben kérjük, csatoljanak majd oda egy – nem kollektív bűnösségről szóló, hanem – a számunkra kollektív jogok biztosítását garantáló dokumentumot” – zárta felszólalását Sógor Csaba. /Sógor Csaba kollektív jogokat garantáló dokumentumot kért az EP-ben. = Erdély. Ma, nov. 14./
2009. november 14.
„A nagyszebeni szászok esete érdekes példája annak, amit reményeink szerint mi, magyarok soha nem fogunk megtapasztalni és azt szeretném, hogy a későbbi nemzedékek se éljék meg: az ott élő román társadalom ugyanis csak aztán kezdte értékelni a városban élő szászokat, hogy sikerült tőlük megszabadulnia” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje. Úgy véli: a ‘70-es és 80-as években Kolozsvárra érkező, mára a város román nyelvű politikai életét meghatározó személyek mind a mai napig nem tudnak mit kezdeni az itteni értékekkel, terekkel, kultúrával: ennek következtében „eltüntetni, megszüntetni kívánják ezeket”. Kelemen a mentalitásváltás jelét látja: napjainkban a románok másként viszonyulnak a magyarokhoz, mint a ‘90-es években. A kisebbségi jogokat ma már nem kötik olyan szorosan az ország egy részének elvesztéséhez. /Ferencz Zsolt: Kelemen: mentalitásváltás tapasztalható. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
Hivatalosan is iktatták november 12-én azt a dokumentumot, amelyet László Attila alpolgármester, az RMDSZ-es helyi tanácsosok és Czika Tihamér, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsnak (SZKT) tagja nyújtott át Sorin Apostu polgármesternek. Az irat a kolozsvári magyarságnak azt a javaslatcsomagját tartalmazta, amelynek gyakorlatba ültetésével a kincses város multikulturalizmusa ténylegesen is láthatóvá válna. A javaslatok között szerepel többek között a háromnyelvű helységnévtábla és a műemlékeken elhelyezendő feliratok ügye, a városháza magyar nyelvű honlapjának az elkészítése, a Dsida utcanév kérdése, valamint a Főtéren szervezett eseményekről való előzetes konzultáció az RMDSZ-szel. Sorin Apostu polgármester megígérte: a következő tanácsülésen felolvassa a magyarság kéréseit, és vitára bocsátja azokat. A beadvány 11 pontjának rövidített változata 1. Helyezzenek ki háromnyelvű – román, magyar, német – helységnévtáblát a város határánál. 2. A város műemléképületeit jelző táblákon legyen magyar nyelvű felirat is. 3. Nyomtassanak hivatalos turisztikai tájékoztató-anyagokat, szórólapokat és térképeket magyarul is. 4. A polgármesteri hivatal által rendezett események plakátjaiból magyar nyelvűt is nyomtassanak. 5. A polgármesteri hivatal honlapjának legyen magyar változata is 6. A város új utcáinak elnevezésekor legyen tiszteletben tartva a város etnikai megoszlása, adják vissza a Dsida Jenő utcanevet. 7. A városháza által szervezett rendezvényekre hívjanak meg magyar együtteseket, előadókat is. 8. A téli ünnepek alkalmával a városközpontban sugározzanak magyar nyelvű karácsonyi zenét is. 9. Karácsonykor és húsvétkor a tömegközlekedési eszközökön magyar feliratú köszöntő is legyen. 10. A gyűlöletre szító, kétes értelmű emléktáblákat cseréljék le. 11. A főtéri események előkészítésekor a városháza konzultáljon a tanács magyar képviselőivel. /Jakab Judit: Tizenegy pont a magyarságért és a multikulturalizmusért. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület fontosnak tartotta a könyvtári rendszer és a gyűjtemények számára a korszerű informatikai háttér kiépítését, fejlesztését, illetve az EME Információs és Dokumentációs Központjának kialakítását. Az EME folytatja könyvtári, levéltári, kézirattári anyagainak és közgyűjteményeinek elektronikus feldolgozását, amelyhez az Országos Széchényi Könyvtár is nagymértékben hozzájárult az EME régi kiadványainak – a mintegy 60 ezer lapot kitevő anyagnak a – digitalizálásával. /Bitay Enikő, az EME Műszaki Szakosztályának elnöke: EME-jubileum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
Az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság (EMT) 15. alkalommal szervezett nemzetközi vegyészkonferenciát november 12–15. között a marosvásárhelyi Sapientia EMTE koronkai campusában és Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, amelyen mintegy 180 professzor, előadótanár, kutató és diák mutatott be tudományos dolgozatot, nemcsak az anyaországból és Erdélyből, hanem Amerikából, Kanadából, nyugat-európai országokból is, mindazok, akik magyar nyelven beszélnek. A tanácskozásról dr. Majdik Kornélia, az EMT elnökhelyettese, az EMT kémia szakosztályának vezetője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karának dékán-helyettese kifejtette, a konferencia célja az, hogy fórumot teremtsenek határon innen és túl élő magyar anyanyelvű kutatóknak, egyetemi tanároknak, diákoknak a találkozásra, az együttműködésre, jövőbeni közös kutatási tervek kialakítására. /(vagy): Nemzetközi vegyészkonferencia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./
2009. november 14.
Látható civil kezdeményezések, mint a központi és észak-nyugati régiók vidéki közösségeinek hatékony fejlesztési lehetőségei témájú, Phare 2006-os támogatásból a Civitas Alapítvány 22 erdélyi vidéki civil sikertörténetéről készített kisfilmet. Táborszervezés, ifjúsági és kulturális programok, falugondnokság, közösségépítő programok, teleház, fenntartható falu modellje, vidéki turizmus, roma projektek, gyermekeket felkaroló projektek elevenednek meg e kisfilmeken Brassó, Bihar, Fehér, Hargita, Kolozs, Maros, Szatmár, Szeben, Szilágy megyékből. A kisfilmekből egy DVD készült. Ezt követően szerveződött az erdélyi civil karaván, amely keretében a Civitas Alapítvány 40 erdélyi vidéki közösségbe látogatott el, mutatta be és osztotta meg a helyi közösségek képviselőivel ezeket az információkat. A körút tanulsága: a vidéki civil szféra még fejletlen (főként a többségében román közösségek esetében), sok közösségben nincs még egy civil szervezet sem, a kapcsolattartás az önkormányzat és a helyi közösség között meglehetősen gyenge. /Csáki Rozália, projektvezető: Vidékek és civil kezdeményezések. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
Jeles emberre emlékeztető újabb jel kerül Uzon főterére: november 15-én avatják Beke György felmenő ági rokona, a szabadságharcos Pünkösti Gergely emlékjele mellé helyezett kopjafáját. Az ünnepségre az uzoni Jókai Mór Közművelődési Egyesület és a Szivárvány Női Kórus 15. évfordulójának kétnapos rendezvénysorozata teremt alkalmat. Ekképpen Beke György kopja-fejfáját az uzoni nagytemplom, a Tatrangi Sándor nevét viselő iskola, a polgármesteri hivatal épülete, a Jókai Mór Kultúrotthon és a két világháború hősi halottainak emlékműve állja körbe. A kétnapos uzoni rendezvénysűrítmény maga is jelképivé, szimbólummá nemesül, és holta után örökre hazaszólítja azt, aki maga vallotta: ,,Én mindig csak laktam a román fővárosban, de Erdélyben és főleg Uzonban éltem. Huszonkét éven át az egyik legmakacsabb »ingázó« lettem, aki hivatalos lakóhelyét átmeneti szálláshelynek tekinti. ” Bukarest neve mellé odailleszthető a magyar főváros neve is, mert életének utolsó éveit ott töltötte, ott alkothatott tíz könyvet, köztük a be nem fejezett Háromszéki barangolásokat, mindig Erdélyt, Uzont látta maga előtt. – Beke György végakarata szerint Uzonban tért végső nyugovóra. Ha létrejön majd Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park sétányán a jeles emberek panteonja, ott helye legyen a Mikó-kollégista Beke György portrészobra számára is. /Sylvester Lajos: Jelek, jelképek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./
2009. november 14.
Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./
2009. november 14.
Már csak képek és hangfelvételek tanúskodnak a legnevesebb kalotaszegi táncosok és muzsikusok páratlan tehetségéről, de emléküket őrzi az utókor. Ezt teszi a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is: a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadásával november 13-án kezdődött népzene- és néptánctalálkozó, melyet Fodor Sándor Netti (1922–2004) és Berki Ferenc Árus emlékének szentelnek. A kolozsváriak Könczei Csongor koreográfiájában bemutatott Portré című összeállítása emléket állít erdélyi cigánymuzsikusoknak, a Postakert (Könczei Árpád és Csongor koreográfiája) a hatvanas, hetvenes évek kolozsvári Postakertjét idézte, mely akkoriban a városba szolgáló széki fiatalok találkozóhelye volt. November 14-én szakmai előadásokon elevenítik fel említett két kalotaszegi adatközlő zenei és táncos hagyatékát, erre az alkalomra DVD-t állítottak össze gyűjtésükből, majd fellépnek a hagyományőrző együttesek. /Fekete Réka: Az emlékőrzés jegyében gyűltek össze (XXI. népzene- s néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./
2009. november 14.
Gyulafehérváron a Kisszeminárium kápolnabúcsúja november 4-én évente ismétlődő ünnepi esemény. A kápolna 1996-ra lett készen, hat évvel utána, hogy 1990-ben újjáformálódott a Kisszeminárium a hajdani Majláth Főgimnázium és Római Katolikus Kántoriskola jogutódaként, azóta világi érettségit biztosítanak a végzős tanulóknak. Idén rendhagyó módon a szentmise keretében orgonaszentelést végeztek, amit ünnepi orgonakoncert követett. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. Az orgona felújítását Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő mester végezte el. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2009. november 14.
November 13-án adták át a Maros Megyei Könyvtár legnagyobb kitüntetését, a Pro Libro Senator okleveleket. A díjazottak: Jánosházy György költő, műfordító, kritikus, szerkesztő és Dimitrie Poptamas bibliográfus, történész, a megyei könyvtár egykori igazgatója Jánosházy György Maros megye egyik legjelentősebb alkotója, kezdte a 88 éves költő laudációját Nagy Miklós Kund publicista, szerkesztő. – Ötvenkét évvel ezelőtt jelent meg az első kötete, azóta ezt sok új mű követte. Ismertek szonettjei, emellett fordított a spanyol, katalán, angol, görög, hindu, német irodalomból. Jánosházy György a Látó nívódíja (1998), a Romániai Magyar Írószövetség díja (2000), a Magyar Írószövetség Arany János-díja, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007) után vehette át a Pro Libro Senator oklevelet. /Nagy Székely Ildikó: Az írott szó szenátorai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./