Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. augusztus 11.
Szépszámú közönsége volt a Rétyi-tónál a Pálma panzióban augusztus 9-én, vasárnap lezajlott Tavirózsa-fesztiválnak. A valamikor nagy hírű rendezvény újjáélesztése óta második alkalommal megszervezett fesztiválon a koncertek mellett ezúttal tehetségkutató vetélkedőt is beiktattak a programba. /(Farcádi): Tehetségkutató Tavirózsa-fesztivál. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 11./
2009. augusztus 11.
Augusztus 5-én kezdődött és 12-ig tart a kilencedik alkalommal megszervezett Erdélyi Gitártábor, melynek harmadszor ad otthont Erdőcsinád. Idén körülbelül 70 fiatal jött el a táborba. /Zárul az Erdélyi Gitártábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./
2009. augusztus 11.
Székelyudvarhelyen Míves Emberek Sokadalmán rokolyás, fekete kalapos, mezítlábas fiatal hölgy, Csernik Szende invitálta az embereket előadására. A sepsiszentgyörgyi származású Csernik Szende mesét mond és bábozik. Nem a kezére, hanem lábaira húzza fel a bábokat. Innen ered egyszemélyes meséslábbábos színházának neve is: Lábita Színház. Magyarországra települt, de gyakran hazajön, sok helyen fellép. /Lázár Emese: A lábbábos, aki meséket álmodik. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 11./
2009. augusztus 11.
Meghalt Rüsz Károly népművelő, közösségszervező, versmondó (1937. ápr. 27 – 2009. augusztus 7.), hosszú szenvedést követően. Temetése augusztus 9-én volt a nagykendi református temetőben. Megszerezte az egészségügyi asszisztensi oklevelet. 1962-től szolgálta az egymással vetélkedő két összenőtt szülő-település, Nagykend és Kiskend népét, rászoruló betegeit. Eközben élete nagy szenvedélye a költészet és a versmondás volt. Rüsz Károlyék hozták létre, a református egyházközség támogatásával, a nagykendi kis falumúzeumot. 1995-ben népkönyvtárat létesítettek. Nagy elődje a drága emlékezetű György Dénes szavalóművész volt (1887. jan. 9 – 1983. augusztus 8.). A versmondó vetélkedők kiskendi bajnoka rendszeres résztvevője volt a rendezvényeknek. A Veresegyházán szervezett vers- és prózamondó versenyen, amely Csoóri Sándor emlékezetes versének metaforáját kölcsönözte címéül (Anyám fekete rózsa), a szépkorúak között gyakran Rüsz Károly volt a kitüntetett. Visszatérő vendége a vetélkedőknek: négyszer érdemelte a legjobbnak járó elismerést korcsoportjában. Amikor megismerte, az volt az érzése, hogy örök időktől barátok, írta Bölöni Domokos. Rüsz Károly saját költségén bonyolította benevezéseit. Banner Zoltán előadóművész szerint Rüsz Károly „már-már hivatásos a műkedvelők között”. /Bölöni Domokos: „Ejtőernyőt nyit a vadkapor” (Rüsz Károly emlékére). = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./
2009. augusztus 11.
Ötven éve hunyt el a magyar filmjátszás egyik legnagyobb csillaga, Jávor Pál. Ő volt kora magyar férfiideálja. Színpadon is felnőtt filmsikereihez. Jávor Pál aradi volt, büszkén vállalta aradiságát, noha itt töltött gyermek- és kamaszkora nem sok örömet hozott életébe. 1902. január 31-én látta meg a napvilágot, szerelemgyerekként. Apja pár év múlva elvette az asszonyt és a kisfiút saját nevére íratta. Ekkor lett belőle Jermann Pál. Azután 17 éves korában elszökött otthonról, Budapestre ment, innen indult el káprázatos karrierje. Egy erdélyi fellépéssorozat állomásaként 1946-ban visszatért szülővárosába, Aradra. Gyógyíthatatlan betegségben 1959. augusztus 14-én hunyt el Budapesten. /Puskel Péter: Jávor-kultuszunk adóssága. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 11./
2009. augusztus 11.
Petrás Mária biblikus témájú domborműveiből nyílik tárlat augusztus 14-én a csíkszeredai Kriterion Galériában. A kiállítás következő állomásai Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Bákó és Kolozsvár. A Bákó megyei Diószénben született csángó művésznő munkáit Hegedűs Enikő művészettörténész méltatja. Petrás Mária a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán végzett 1978-ban, 1995-ben pedig a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott, ahol 1997-ben mesteri képesítést is szerzett. 1997-ben volt az első jelentősebb önálló kiállítása. Azóta több mint 170 egyéni tárlata volt. Számos köztéri alkotása áll Magyarország-szerte, de Romániában is. 2006-ban Magyar Művészetért díjban részesült, ugyanebben az évben kapta meg a Szervátiusz Jenő-díjat is, melyet minden évben egy Kárpát-medencei, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek oda. /Varga László: Névtelen szentek között felnőtt művész. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./
2009. augusztus 11.
A monospetri falunapok keretében augusztus 9-én, vasárnap délután mutatták be Monospetri, a település Emberek, sorsok, dokumentumok /Biró Family Nyomda és Könyvkiadó, Budapest/ című monográfiáját. A kiadvány szerzője, Biró Endre a határ másik oldalán, a magyarországi Békés megyei Bucsán lakik. Biró Endre sorra felkereste a helyieket. Eleinte sokan szabadkoztak, mondván, nincsenek már dokumentumaik. Ahogy elbeszélgetett velük, egyre-másra kerültek elő a régi papírok, fotográfiák. /Megyeri Tamás Róbert: Petri könyve. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 11./
2009. augusztus 12.
Emil Boc és a miniszterelnöki bársonyszék nem elválaszthatatlanok, ha nem sikerül gyakorlatba ültetni a mandátuma kezdetén ígért reformokat, semmi sem tartja vissza őt attól, hogy lemondjon kormányfői tisztségéről, és visszatérjen Kolozsvárra, ahol egyetemi katedrája várja. Ezt nyilatkozta Boc, amikor egy televíziós kerekasztal alkalmával arról kérdezték, mi történik, ha a koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) továbbra sem hajlandó társulni az oktatási törvényért való felelősségvállalásban. Az RMDSZ ellenzi, hogy a kormány felelősségvállalással fogadja el az oktatási törvénycsomagot /Szakad, nem szakad? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
A kormány nem közölte, hogy mekkora méreteket ölt majd a közalkalmazottak körében tervezett elbocsátás. A kormánynak 1,1 milliárd eurót kell megtakarítania az idei esztendőből maradt négy és fél hónap alatt. A kormány megígérte a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), hogy 7,3 százalékra szorítja vissza az államháztartási hiányt a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva. A kormány azt tervezi, hogy szeptemberben és novemberben 10 napig fizetés nélküli szabadságra küldi közalkalmazottakat. /Borbély Tamás: A közszféra megnyirbálására készül Boc. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./ A közintézmények vezetői megütközve fogadták a kormány spórolási elképzeléseit. /Fizetés nélküli szabadságon Románia. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Heves ellenkezést váltott ki az elnökválasztásokat szabályozó törvény módosítására vonatkozó javaslat, amelynek értelmében 300 000 eurót kell letétbe helyezniük azoknak, akik jelöltetni kívánják magukat az elnökválasztásokon. Emil Boc kormányfő is kijelentette: a díj bevezetése korlátozná az egyén jogát a jelöléshez. /C. V. Tudornak nincs pénze a jelölési díjra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./ Nem ért egyet az RMDSZ azzal, hogy az államfő-jelölteknek garanciapénzt kell letenniük. /(B. T.): Markó nem ért egyet a garanciapénzzel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Megtartották a temesvári megyeházán a Temes megyei önkormányzatok pályázati pénzfelhasználási képessége növelését célzó projekt záró-szemináriumát. „A Temes megyei önkormányzatok támogatása a helyi gazdasági-társadalmi fejlesztési projektek kidolgozásában és a Magyarország-Románia 2007-2013-as Határon Átnyúló Együttműködési Operatív Program forrásaihoz való hozzáférésben” című pályázatot a román-magyar Phare CBC alapból finanszírozzák. /Pataki Zoltán: Magyar segítséggel tanultak pályázatokat írni. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Ellenzik az ország négy legnagyobb tudományegyetemének rektorai, hogy a kormány felelősségvállalással fogadtassa el a parlamentben az oktatási reformcsomagot. /Balogh Levente: Rektorok Emil Boc ellen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
A gazdasági válságban fellendülő emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett a Kovászna megyei rendőrség. Bár Kovászna megyében nem általános még az ilyen típusú jogszerűtlen visszaélés, de évi 2–3 ilyen jellegű eset a hatóság látóterébe kerül. Ugyanilyen típusú visszaélésről számoltak be a Maros megyei hatóságok is. /Emberkereskedők idénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Frunda György RMDSZ-szenátor két törvénytervezetet készített. Egyiket, amely az alkotmányellenes kifogást szabályozná, már benyújtotta a szenátus állandó bürójának. A másik a vállalkozókat segítené, főleg a gazdasági válság körülményei között. /(mózes): „Egy jogállamban az alkotmányellenes kifogás jogi eszköz, nem az ellenfél kijátszásának lehetősége. ” = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./
2009. augusztus 12.
„Eddig egyszerű volt a képlet: Tőkés László a zöldeknél ült, ahol elmondta, amit gondolt, Sógor Csaba és Winkler Gyula a néppárti frakcióban meg nem igazán került összetűzésbe a románokkal. Most, hogy mindhárman az Európai Néppárt soraiban ülnek, kíváncsian várom, mit tesznek” – ecsetelte Vizi Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik előadása után az ÚMSZ-nek. A magyar kormány Románia uniós csatlakozása előtt semmit nem tett az erdélyi magyarokért. A románok, a szlovákok szebbnél szebb kiadványokkal, filmekkel, DVD-kkel, tankönyvekkel bombázzák az európai közvéleményt – sokszor hamis történelmi adatokat sulykolva beléjük –, a magyar nemzetpolitika viszont még nyomokban is alig lelhető fel Brüsszelben. Egy belga képviselő azt tudja, hogy ezer éven keresztül a magyarok elnyomták a szlovákokat, a románokat, egy a több évvel ezelőtti kiadvány így mutatta be az EU-országok történelmét. A kiadványokból tudható, hogy Magyarország felelős a zsidóság kiirtásáért. A németeket bemutató részben ez utóbbira még utalás sincs. Egy holland újságíró szerkesztette ilyen kiadvány ellen Magyarországról sokáig nem érkezett ellenvetés. /Oborocea Mónika: Kik támogatnak bennünket? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a helyi ortodox egyház keresztet helyezne el Kalotaszentkirály-Zentelke község bejáratánál, a településjelző tábla közelében. A községközpont lakosságának több mint 10, a község lakosságának 25 százalékát kitevő románság jelképállító gesztusát a helybeliek egy része a hagymakupolás honfoglalás jeleként érzékeli, a helyi önkormányzat azonban semmit sem tesz az ügyben. /K. E. : Kalotaszentkirály-Zentelke. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Szolgálati lakást biztosít a fiatal értelmiségieknek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – döntött augusztus 11-i ülésén a testület. A város vezetősége az elmúlt év végén 450 ezer euróért megvásárolta egy magánszemélytől a Cigaretta utcában levő 3600 négyzetméteres telket és a rajta levő, egyenként 16 lakrészes két ingatlant Antal Árpád polgármester azt tervezi, hogy a lakásokat felújítják, majd orvosgyakornokoknak, fiatal tanároknak, egyetemi oktatóknak, színészeknek adják oda. Ez a Gyere haza program része. Antal Árpád szerint ugyanis a Kolozsváron tanuló szentgyörgyi diákok alig 43 százaléka költözik haza az egyetem befejezése után. /Bíró Blanka: Sepsiszentgyörgy: bővül a Gyere haza program. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
A harmadik úthoz kötődő, a sajátos és autonóm magyar út létjogosultságát megalapozó nézetekkel a történelmi jelentőségű nagy szárszói találkozón (1943. augusztus 23. és 29. között) többen is kiálltak (Gombos Gyula, Juhász Géza, Féja Géza, Püski Sándor, Fitos Vilmos és mások), de azokat a legerőteljesebben Németh László exponálta. Ő világossá tette, hogy „a szabadság, amelyet hoznak, valóban a magyarság felszabadulása legyen. Egy rendszer önmagában nem válthat meg egy népet; minden attól függ: kik, milyen módon, milyen ösztönökkel alkalmazzák. ” A szocializmusnak nevezett állami felügyelet kolhozokba, tömegműhelyekbe terelt, sötét jobbágysorba taszított szolganéppé és szorosan ellenőrzött értelmiséggé alacsonyítaná a magyar népet – diagnosztizálja előre az eshetőségeket. S hogy milyen látnoki pontossággal vizionált, azt egyrészt a megvalósult bolsevizmus magyarországi népirtó nemzetellenessége is bizonyítja, eltérően a térség többi országának nacionál-kommunizmusától, amely sem demográfiai, sem öntudati-önérzeti szempontból nem végezte azt a fajta pusztítást a (látszólag ugyanannak a típusú) rendszernek alávetett néppel, mint nálunk. A balsejtelem másik részét pedig az 1989-90-es fordulat utáni korszak formális szabadpiaci (ténylegesen inkább globálkolonizációs) viszonyai igazolhatják. Ezért is olyan megrázó az is, amit beszédéhez hozzáfűzött Némert László: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a – harmadik oldal. ” Egyébként a tanácskozást lezáró szavaiban Veres Péter is a magyar nemzeti megmaradás elsődlegességére helyezte a hangsúlyt: „Ha a mai népi értelmiség valóban az örök magyar jelleg megőrzője akar lenni, mint ahogy ezt Németh László megjelölte, akkor én úgy hiszem, nincs más útja…” Németh László tehát Szárszón is időszerű és időtálló válaszokat adott legégetőbb sorskérdéseinkre. – Bertha Zoltán: A Nyugattól a Kelet Népéig és Szárszóig – Németh László eszmevilágáról című tanulmányának befejező részéből. Helikon, (Kolozsvár), 2009. július 10./b. d. : A hit a legelső erő. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Egyre gyakrabban jelennek meg kompromittáló cikkek bizonyos személyekről, akikről feltételezik, vagy éppen tudni vélik, hogy a Szekuritáté besúgói voltak. Ugyanígy vádolták meg Tőkés Lászlót, Markó Bélát és még nagyon sok ártatlan embert. Nemrégiben Molnár János kiadott egy könyvet, amelyben felsorolja azokat a református lelkészeket, akik annak idején a Szekuritátéval kollaboráltak. Kinek használ ez? Miért nem vonják felelősségre azokat, akik embertelen módszerekkel kényszerítettek ártatlan embereket arra, hogy jelentéseket írjanak embertársaikról? Ezt már 1990 elején meg kellett volna tenni. A cikkíró is a Szekuritáté áldozata (három évre ítélték koholt vádak alapján), és 12 informátort állítottak rá. Miután áttanulmányozta a szekusdossziéját, megelégedéssel állapította meg, hogy a 12 besúgó közül 11 egyetlenegy olyan jelentést sem írt, amely alapján bántódása lehetett volna. Tehát csak az ő ügyével kapcsolatosan törüljenek 11 nevet és csak a 12. nevét hozzák nyilvánosságra. /Szilágyi Domokos: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./
2009. augusztus 12.
A magyar nyelvet és irodalmat oktató országos bizottság az elmúlt héten Kolozsváron tanácskozott, tájékoztatott Gál Gyöngyi, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős szaktanfelügyelője. Ősztől változik a kerettanterv: a IX. és X. osztályos tanulók, attól függően, hogy humán vagy reál profilú osztályba járnak, különböző óraszámban tanulják majd a magyar nyelv és irodalmat. Az V-VIII. osztályos diákok tananyaga minőségileg és mennyiségileg nem változik. Az I-IV. osztályos tantervet nem módosították, mondta el Miclaus Judit elemi oktatásért felelős Szatmár megyei szaktanfelügyelő, de kevesebb lesz az óraszám. /Bumbulut Krisztina: Csökkentették a tananyagot. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Pályázati pénzből újítanák fel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium épületét. A város önkormányzata pozitívan véleményezte a pályázatot. Az ingatlant a Regionális Operatív Program keretében újítanák fel. Teljesen megújul az épület, kicserélik a tetőt, a nyílászárókat, kívül-belül korszerűsítik az ingatlant. Az intézményben több mint 1300 diák tanul első osztálytól tizenkettedikig. Az iskola a könyvtárára több mint 50 ezer kötetet számlál. /Bíró Blanka: Megújul a sepsiszentgyörgyi Mikes-gimnázium. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Az Erdélyi Magyar Ifjak vezetői augusztus 11-én értékelték az augusztus 9-én, vasárnap zárult EMI-tábort. Az összejövetelre összesen 17 ezren léptek be napijeggyel. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet elnöke elmondta, mostanáig azt hitte, minden romániai ellenőrző szervet ismer. Kiderült, tette hozzá, vannak még, akik kérhetik az aktákat. Megjelent a közegészségügyi hatóság, a környezetvédelem, a gazdasági rendőrség, a szoftverrendőrség, de jelen volt a román titkosszolgálat /SRI/ és a magyarországi nemzetbiztonságiak küldöttsége is. Segítséget nyújtottak a karhatalmiak, amikor a szélsőséges Noua Dreapta szervezet tüntetésének a híre érkezett a táborba. A tüntetők nem jelentek meg, rendbontás nem volt. A zárszámadáskor kiderült, idén alig van nyereség: a cégek a válságra hivatkozva kevesebbet adtak, mint a korábbi években. /Balázs Katalin, Hargita Népe: Kiértékelték az EMI-tábort. = Erdély. ma, aug. 12./
2009. augusztus 12.
Székelyföldről közölt riportot augusztus 11-i számában a Neue Zürcher Zeitung svájci napilap. Magyarországon kezdenek megváltozni a hatalmi viszonyok: a „jobboldali nacionalista” Fidesz nagy valószínűséggel győzni fog a következő választásokon, és vélhetően a „szélsőjobboldali, soviniszta” Jobbik is bekerül a parlamentbe – írta a svájci tudósító. A szerző látogatást tett Sepsiszentgyörgyön. A magyar többség szemében állandó provokáció, hogy a főutcát a román nemzeti ünnepről, Erdély Romániához csatolásának napjáról 1918. December 1. utcának nevezték el. Egyes magyarok szemében szálka Mihai Viteazul román nemzeti hős szobra is. Antal Árpád András polgármester elmondta: a többségi magyarok számára egyenesen elviselhetetlen, hogy például a rendőröket és a csendőröket kizárólag magyarul nem beszélő románok közül toborozzák. A polgármester kifejtette, a székelyek dél-tiroli vagy katalán mintát követő autonómiát szeretnének. Antal szerint „lopakodó románosítás” zajlik, románok szisztematikus betelepítése azzal a céllal, hogy még jobban visszaszorítsák a magyar kisebbséget. /Székelyföldről svájci szemmel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Nagy templomot épített magának a hajdan gazdag Lécfalva, s most a lélekszámában és gazdasági erejében is megcsappant maradék menti a menthetőt. A református templom tetőzeti tűzfalai megdőltek, mennyezete omlani kezdett. Kevéske saját pénzzel, de annál nagyobb akarattal munkához kezdtek. Segítette az egyházat a borosnyói tanács is. /(Kgy. Z.): Renovál a maradék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Még nem zárult le a gyermekek első osztályba való beíratása. Szatmárnémetiben egy magyar nyelvű osztály már biztosan nem indul be: a Lucian Blaga Általános Iskolában megszűnt a magyar nyelvű első. Azok a gyerekek, akik már elkezdték magyar tannyelven az általános iskolát, még befejezik, de itt nem indul több magyar osztály. Tavaly Szatmárnémetiben mindössze három olyan iskola volt – Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, a 10-es számú és a Mircea Eliade Általános Iskola –, ahol párhuzamosan két első osztályt sikerült beindítani, a zeneiskolában pedig sikerült egy maximális, 28-as létszámú osztályt indítani. Vidéken, valószínűleg új magyar tannyelvű osztályok is indulnak. Peleskén, Sándorhomokon és Hiripen már jelentkezett 10-14 gyermek, így ha jóváhagyják, akkor ősztől új, önálló osztályok indulhatnak. /(bumbulut): Egy magyar elsővel kevesebb. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Új élményekkel gazdagodva tért haza a Kolozsvári Magyar Állami Színház társulata a gdanski XIII. Shakespeare Fesztiválról. A társulat augusztus 8-án mutatta be a Tompa Gábor rendezte III. Richárdot. /Sipos M. Zoltán: A III. Richárd Gdanskban. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Solymosi Zsolt iskolalelkész évek óta szervezi Pusztuló kövek nyomában elnevezésű biciklitúrát. Első alkalommal osztályával indult útnak, azóta a túrázók száma évről évre gyarapszik: a szervezők a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai és véndiákjai közül válogatnak. Öt alkalommal mentek eddig túrázni. A mostani túra célja volt a delta és a tenger találkozásához eljutni és utána hazatekerni Kolozsvárra épségben 34 emberrel. /(dézsi): Biciklinyomok a nedves tengerparti homokban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Gyergyószék Székely Tanácsa közleményben reagált a Gyergyószentmiklóst ért újabb agresszióról. A két világháború között még érvényben volt a két régió közötti történelmi határ. 1950 után a kommunista hatalom egyre nyugatabbra, a Békási szoros felé tolta a határt. Az a tény, hogy Neamt megye vezetői Gyergyószék területére állíttattak táblát, meghamisítva és túllépve még a kommunista hatalom által az 1968-as megyésítéskor önkényesen meghúzott határt is, azt bizonyítja, hogy a román hatalom továbbra sem mond le a székelyek elnyomásáról, olvasható a közleményben. Egy jogállamban nincs helye a törvénytelen területfoglalásnak, egy nép, egy nemzeti közösség a többségi nemzet általi elnyomásának! Gyergyószék Székely Tanácsa a leghatározottabban elítéli ezt a jogfosztó cselekedetet. /Agresszió Székelyföld ellen! Gyergyószék Székely Tanácsa közleménye. = Erdély. Ma, aug. 12./
2009. augusztus 12.
Több mint kétszer akkora, világosabb a nagyváradi Foto Art Galéria új székhelye, mint a régi. Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke elmondta: egy új civil szervezet, az Euro Foto Art egyesület is létrejött. Tóth elmondta: távlati tervei között szerepel egy fotómúzeum létrehozása is. /Nagy Orsolya: Új helyiségbe költözött a nagyváradi Foto Art Galéria. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./
2009. augusztus 12.
Kovács László volt magyar külügyminiszter és éveken át az MSZP elnöke figyelmeztetett: „Tanuljunk meg kicsik lenni!” Széchenyi István ennek éppen az ellenkezőjét mondta: „Merjünk nagyok lenni!”. Magyarország valóban a kicsinél is kisebb lett a szocialisták kormányzása alatt. Ellenben a kicsi Szlovákia nagy lett. Elsősorban gazdasági teljesítményében és nacionalizmusában. Az anyaország elaludt, nem tudta kezelni a szlovák nacionalizmus élét, a magyarellenességet. Még az enyhébb románra se talált választ. A téma szakértője mondta: Brüsszelben messze nem található annyi világnyelveken megjelent kiadvány a magyar történelemről, a nemzet helyzetéről, mint szlovákul és románul. /Sike Lajos: Merjünk! = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./ Előzmény: Oborocea Mónika: Kik támogatnak bennünket? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12.