Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2004. március 20.
Megtisztították Budapesten Antall József márc. 19-én éjszaka vörös festékkel leöntött I. kerületi mellszobrát. Antall Józsefné elmondta: elszomorította, “hogy ebben az országban vannak ilyen emberek, élnek ilyenek, kortársaink, akik ilyenre képesek”. /Szoborrongálás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./
2004. március 21.
Megjelenésének tizedik évfordulójához érkezett a temesvári egyházmegye katolikus folyóirata, a Vita Catholica Banatus. A magyar, román és német nyelven megjelenő kiadványt Resicabányán szerkeszti Pál József Csaba hegyvidéki főesperes, a Havas Boldogasszony templom plébánosa. A folyóirat először 1994 áprilisában látott napvilágot. /Jubileum Resicabányán. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 21./
2004. március 22.
A húsvéti ünnepek előtt a román kormány ismét védővámokat vezet be a magyar sertéshúsra, ami miatt a román piacon az árak felszöknek, tudósított a Ziua című bukaresti lap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 20-án az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalában Markó Béla, az RMDSZ elnöke adott át támogatást a tizennégy évvel korábbi véres marosvásárhelyi események áldozatai hozzátartozóinak és azoknak, akik részesei voltak az akkori eseményeknek. Jelen volt Csipor Emma (Csipor Antal özvegye), Gémes Ilona (Gémes István özvegye), Kiss Irma (Kiss Zoltán özvegye), valamint Juhász Ilona és Cseresznyés Pál. Markó Béla, miután a jelenlevőknek megköszönte, hogy eljöttek a megemlékezésre, felidézte az 1990 márciusi eseményeket. 1990 után lassan, de mégis elkezdődött az etnikai kérdés rendezése Romániában, és nem erőszakos eszközökkel folytatódott, hanem nehezen, rendkívül nagy feszültségek árán, de politikai úton. A találkozó végén Sütő András fogalmazta meg üzenetét: „Az RMDSZ-szel szervezetten politikai küzdelembe indult erdélyi magyarság több olyan alapvető, alkotmányban is rögzített jogot vívott ki, amelyek alapján már sokkal közelebb kerülünk az önrendelkezés formáihoz, vagyis az autonómiához. Ez az autonómia – amely célja az erdélyi magyarságnak – a fokozatos építkezés és a román politikai életben még rendkívül erős politikai ellenállás körülményei között folytatott küzdelemben lesz megvalósítható.” /Mózes Edith: Az áldozatokra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./
2004. március 22.
Nagyváradon kétféleképpen is kommentálták az elfogadott választási törvényt. Székely Ervin RMDSZ-es parlamenti képviselő a módosításnak a magyarság szempontjából lényeges részét domborította ki, a polgármesterek első körben való megválasztását, ha a jelölt az érvényes voksok 50 százalékát plusz egy szavazatot megszerzi. Véleménye szerint ez lehetővé teszi, hogy szavazóbázisa fegyelmezett mozgósításával több elöljárói tisztséghez jusson az RMDSZ. Nagyváradon a magyarság érdekképviseletének reális esélye van a megyeszékhely vezetői tisztségének elnyerésére, magyarázta Székely Ervin. Ezzel ellentétben a Magyar Polgári Szövetség sérelmezte a kisebbségi jelöltállítást szabályozó cikkelyt /amely 25 ezer aláírás összegyűjtésére szorítja a parlamenten kívüli kisebbségi szervezeteket/. „A lehető legrosszabb és antidemokratikus, a jogállamot és a nemzetközi normákat sérti ez a törvény" – vélekedett Szilágyi Zsolt. A polgári szövetség ennek ellenére megszerzi a jelöltek indításához szüksége aláírásokat, jelezte. Szilágyi Zsolt továbbra is hajlandó volna egy ellenőrzött, nyílt előválasztáson megmérkőzni az RMDSZ jelöltjével. „A megyei RMDSZ megosztja a magyarságot, vét a magyar érdek hatékony védelme ellen" – kommentálta a helyzetet. Különféleképpen értékelték márc. 15-nek a megünneplését is. Székely Ervin hangsúlyozta az RMDSZ központi rendezvényének rangját, a 15 ezernyi résztvevőt. Sárközi Zoltán, a Nagyváradi Polgári Egyesület alelnöke, a lakosság közvetlen megszólítását vélte a polgári oldal legfőbb erejének a márc. 15-i ünnepségeken. /(Balla Tünde): Kétféleképpen a választási törvényről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2004. március 22.
A Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtésbe kezdett márc. 20-án, hogy a választási törvény előírásainak megfelelően indulhasson a helyhatósági választásokon. Az aláírásgyűjtést 16 erdélyi megyében szervezték meg, emellett Bukarestben is. /Aláírásgyűjtésbe kezdett a Polgári Szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Az RMDSZ csúcsvezetősége elhatárolódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székelyföldi autonómiatervezetétől. Makkay József: rámutatott, eleve két tábornak igyekeznek a kedvébe járni. A kormánypárt felé bizonyítaniuk kell, hogy ők nem támogatnak semmiféle erdélyi magyar autonómiakövetelést, ugyanakkor szavazóik, az erdélyi magyarság irányában azt a látszatot akarják kelteni, hogy az autonómiát követelők téves úton járnak, dilettáns politikusok. Az RMDSZ hangoztatja, hogy a választások után benyújtja majd saját autonómiatervezetét. Egyelőre semmiféle törvénytervezet nincs. Autonómia helyett az EU-ban honos önkormányzatiság intézményét ajánlják, meg a regionalizmust. Románia még messze áll a jogállamiság fogalmától. A mai magyar kormánypártok közelebb állnak a román Szociáldemokrata Párthoz, mint az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseihez, írta Makkay. A dél-tiroliak is úgy jártak sikerrel, hogy a korabeli osztrák kancellár, Bruno Kreisky az ENSZ elé vitte ügyüket. Lett kedvezménytörvény, Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, oktatási támogatás a határon túli magyar gyerekeknek, sorolta az újságíró. Hamar elfeledték egyesek, hogy mindez az Orbán-kormány hozzáállásának volt köszönhető. /Makkay József: Az autonómia stációi. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Nincs két egyforma autonómiaforma Európában, a baszkok, a katalánok és a dél-tiroliak autonómiája is eltér egymástól – hangoztatta az autonómia témájában tartott hét végi nagyszalontai lakossági fórumon Székely Ervin parlamenti képviselő. Leszögezte, autonómiát kizárólag tárgyalásos úton lehet kivívni. A képviselő újfent bírálta a Csapó I. József SZNT-elnök által kidolgozott székelyföldi autonómiakoncepciót, mivel ez szerinte kizárná a nem székely nemzetiségűeket a különböző apparátusokból. Székely Ervin közölte, az RMDSZ a választások után terjeszti elő programjába 1993-ban belefoglalt autonómiatervezetét, amelyen jelenleg szakértők dolgoznak. /R. Sz.: Nincs két egyforma autonómia. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Amennyiben Dorel Popa, Arad polgármestere, illetve a PSD polgármesterjelöltje teljesíti a magyar közösséggel szemben fölvállalt kötelezettségeit, a szobor felállítását, akkor a helyi RMDSZ szövetség saját jelölt indítása helyett a kormánypárt jelöltjét támogatja a helyhatósági választásokon. Mindezt Cziszter Kálmán, az aradi RMDSZ politikai szakbizottságának elnöke a Markó Béla szövetségi elnök aradi villámlátogatását követően megtartott Arad városi jelöltállító küldöttgyűlésen jelentette ki. /Gujdár Gabriella: A PSD-t támogatnák. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
A szenátus megszavazta az új községek létesítéséről szóló törvénytervezetet. Ennek értelmében – az államelnöki kihirdetést illetve a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően – elnyeri ezt a közigazgatási státust többek között az Arad megyei Kisiratos, a Kovászna megyei Bikszád, Málnás és Mikóújfalu, a Hargita megyei Csíkcsicsó, Szentlélek, Csíkszentimre, Galambfalva, Csíkrákos, Máréfalva, a Maros megyei Koronka és Sóvárad, a Szatmár megyei Egri és Csomaköz. /Új községek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 20-án Marosvásárhelyen az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének ifjúsági főosztálya szervezésében "Mi célba érünk!" mottó égisze alatt egynapos tanácskozást tartottak, hogy kidolgozzák az RMDSZ sportstratégiáját. Felvetődött egy tehetségkutató- és gondozó központ létrehozása, amely a romániai magyar sportélet utánpótlásának nevelését segítené. /Országos sportstratégia készül. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 20-án tartották az RMDSZ Arad városi szervezetének jelöltállító küldöttgyűlését, amelyen a 83 küldött közül 70 jelent meg. A jelöltek bemutatkoztak, ismertették tevékenységüket. Végül Bognár Levente kapta a legtöbb szavazatot. /Balta János: Listavezető Bognár Levente. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./
2004. március 22.
A Sapientia Alapítvány Csíkszeredában tartott kuratóriumi ülésén leváltották tisztségéből dr. Lányi Szabolcsot, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánját, hivatali hatáskörének túllépése miatt. Egy szépvízi szennyvíztisztító komplexumra benyújtott SAPARD pályázatban Lányi Szabolcs az egyetem nevében 90 ezer eurós önrészt vállalt, ebből egy monitorizáló és kutató-laboratóriumot építenének ki. A kuratórium szerint ezzel a vállalással Lányi túllépte hatáskörét, a volt dékán viszont azt vallja, egy társfinanszírozási megállapodásra feletteseitől elvi jóváhagyást kapott. Lányi Szabolcs helyére dr. Györfi Jenőt nevezték ki dékánnak, helyettesei Gagyi József és Szabó Árpád lettek. Dr. Lányi Szabolcs leváltásáról a romániai magyar történelmi egyházak elöljáróinak március 11-i testületi ülésén elfogadott határozatban döntöttek. Az egyházi elöljárók megdöbbenésüket fejezték ki a magyarországi pénzügyi megszorító intézkedések miatt. Megkereséssel fordulnak a magyar kormányhoz annak érdekében, hogy más forrásból pótolják az egyetem idei költségvetési hiányát, és a jövő évi költségvetésben az eredeti, két milliárd forintos támogatást biztosítsák. A testület másfelől elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar költségvetés új beruházásokra ("például az ún. erdélyi televízió") nyújtson tetemes támogatást, "ezzel szemben ugyanakkor már jól működő, nemzetstratégiai fontosságú ügyektől – ez esetben az erdélyi magyar egyetemtől – vonjon el nagy összegeket". A határozat értelmében módosító törvénytervezetet terjesztenek a román parlament elé a felekezeti oktatás jogának az elkövetkező tanévvel kezdődő biztosítása céljából, a beterjesztést az RMDSZ parlamenti képviselői vállalják. /Leváltották a Sapientia egyetem csíki dékánját. Hatásköri visszaéléssel vádolták. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ Lányi Szabolcs professzor tanszékvezetőként tevékenykedik továbbra is a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. /Dékáncsere a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./ Ideiglenesen két rektor-helyettest is kineveztek Bakacsi Gyula, a közgazdasági tanszék vezetője, magyarországi vendégtanár, valamint Dávid László, a marosvásárhelyi egyetem tanszékvezető professzora személyében. /D. Balázs Ildikó: Félreállítás vagy elvhűség? = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Halálának 110. évfordulóján Kossuth Lajosra emlékeztek Sepsiszentgyörgyön. A Magyar Polgári Szövetség széki szervezete által meghirdetett rendezvényen a Kossuth-szobornál Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöke mondott beszédet. Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Pro-Urbe-díjas Nagy László Kossuth Kört szervezett 1945-ben, s tettéért súlyos börtönéveket szenvedett. /Szekeres Attila: Kossuth Lajosra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2004. március 22.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat egyik fővédnökeként látogatott márc. 21-én Szatmárnémetibe Ion Iliescu államelnök. Az elnököt és kíséretét a repülőtéren egyházi és politikai vezetők fogadták, köztük Schönberger Jenő megyés püspök, Szabó István, a Megyei Tanács elnöke, Gheorghe Ciocan prefektus, Riedl Rudolf alprefektus, Viorel Solschi polgármester és Ilyés Gyula alpolgármester. Ion Iliescu a székesegyházban vett részt az ünnepi szentmisén, amelyet Ioan Robu bukaresti érsek celebrált. A latin, román, magyar és német nyelven tartott misén Schönberger Jenő megyés püspök szentbeszédében a tékozló fiú esetéről beszélt, akit atyja nem büntetett meg vétkei miatt, hanem megünnepelte hazatérését. Ünnepi beszédében Ion Iliescu kifejtette, a római katolikus egyház jelenléte a görög katolikus egyházé mellett kapu Nyugat felé. Az államfő elismeréssel szólt az egyház szociális tevékenységéről, mely a Caritas közreműködésével és a román állam anyagi támogatásával is, Szatmár megyében jelentős eredményeket ért el. Kiemelte, hogy a bajba jutottak nemzetiségüktől és vallásuktól függetlenül számíthatnak az egyház segítségére. /Túrós Lóránd: 200 éves a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 22./
2004. március 22.
A Református Megújulási Közösség (ReMeK) törvénytelennek tartja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2003/54-es közgyűlési határozatát, amely megtiltja a lelkészeknek a Szilágy és a Bihar megyei RMDSZ-szel való mindennemű együttműködést. A Csernák Béla és Szatmári Elemér lelkész (a ReMeK vezetőségi tagjai) által aláírt nyilatkozat szerint az illető határozattal a közgyűlés „túllépi kánon adta hatáskörét, sérti a gyülekezetek önrendelkezési jogát és híveinek méltóságát”. A ReMeK vezetői úgy vélik, a lelkipásztorok közéleti tevékenységének korlátozása ellentétes a kánon előírásaival. /Pengő Zoltán: Törvénysértéssel vádolt egyház. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 20-án tartotta évi közgyűlését Csíkszeredában a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetsége. Buzogány Dénes elnök emlékeztetett működésük eredményére, a 309/2002-es kárpótlási törvényre. Buzogány közölte, a volt munkaszolgálatosok tiszteletére Csíkszeredában emlékmű készül, átadása májusban esedékes, őszre emlékkönyv is megjelenik. Az elkövetkező RMDSZ-előválasztásokon a szövetség jelöltje a megyei tanácsosi listára Pataki Imre jogász Csíkszeredából. /Kovács Attila: Volt munkaszolgálatos katonák közgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./
2004. március 22.
A hét végén 29 napos vizsgálati fogságba helyezték a gyimesbükki polgármesteri székre pályázó Ioan Barsan vállalkozót /más néven Suba Jánost/. A hatóság közel 12 héttel azután hozta meg a letartóztatási parancsot, hogy a Suba Jánosként ismert férfi komájával, Görbe Imrével félholtra verte Szentes Szilárdot, a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasát. A fiatalember – aki négy héttel később belehalt sérüléseibe – azzal vonta magára Suba haragját, hogy nem mondta be valamennyi zeneszám előtt: „a következő számot Suba Jánosnak dedikáljuk”. Előzőleg a beidézésekre csak a – tettlegességet teljes egészében magára vállaló – komája jelent meg az ügyészségen. /Gazda Árpád: Letartóztatták a klánvezért. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének közös rendezésében került sor márc. 20-án Marosvásárhelyen az immár hatodik alkalommal megszervezett Reményik Sándor munkásságával foglalkozó irodalmi konferenciára és az "Egy lángot adok, ápold, add tovább" címet viselő szavalóversenyre. A minden évben más helyszínen sorra kerülő rendezvény eddigi helyszínei – Kolozsvár, Borberek, Pécs, Szováta és Debrecen – után, most Marosvásárhely következett, jövőre pedig Szegedre vándorol a konferencia. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla, Dávid Gyula, Kántor Lajos és Szabó Zsolt tartott előadást. A szavalóversenyen 20 diák mérte össze művészi erejét. Az ünnepség délután kiállítás-megnyitóval folytatódott, amelyen bemutatták a zsoboki alkotótáborban részt vevő képzőművészek Reményik Sándor munkásságából ihletődött alkotásait. A gálaest keretében adták át az idei Reményik-díjat, amelyet ezúttal Dávid Gyula irodalomtörténésznek ítéltek oda. /Köllő Katalin: Meghallani a költészet szavát. Reményik Sándor-emlékünnepség Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 22-én Kézdivásárhelyen Erdély hét református kollégiumának csapatai mérték össze bibliaismereteiket, felkészültségüket. A vetélkedőn, Szatmárnémeti, Zilah, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely egy-egy, Kézdivásárhely két csapattal vett részt. /(Iochom): Erdélyi bibliaismereti vetélkedő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2004. március 22.
Márc. 20-án véget ért az első Film.dok. A zsűri értékelte az elmúlt 14 év legjobb dokumentumfilmjeit. Egyetlen nagy fődíjat nem osztottak ki, de több filmet dicséretben részesítettek. A diákzsűri nagydíját az Új Eldorádó című film kapta, első díjas az Úton – Dumitru Budrala, a második díjat a Szabó Magda és a Für Elise – Vizi Mária filmje kapta. /F. I.: Véget ért az első Film.dok – a fesztivál sikeres volt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2004. március 23
Megjelent a románul író temesvári Szatmári Ildikó több mint három és fél évtizedes újságírói, írói munkásságából válogató kötet. A négyszáz oldalas könyv (Ca sticla, zidul, Augusta Könyvkiadó, Temesvár), melyet Achimescu Ildico néven jelentetett meg –férje után ugyanis ezt a nevet vette fel, és ezen a néven vált ismertté – a különböző temesvári lapokban megjelent írásaiból közölt bő válogatást. Az első írás Anavi Ádámról szól, az idős költőről. A könyvben román, magyar, német, szerb írókkal, művészekkel, kutatókkal találkozik az olvasó. Köztük van Balázs Attila színész, Demeter András István színművész-igazgató, Koczka György dramaturg és publicista, Fall Ilona színművész, Valkay Ferenc balett-táncos és koreográfus, Zsizsik Margit operaénekesnő vagy Kádár Ferenc volt operaház-igazgató és Kovács Zoltán, az Agenda sajtótröszt igazgatója. /Pongrácz P. Mária: Így jutunk be a Pantheonba. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23
2004. március 23.
Több mint 300 ezer, nyugati feketemunkára utazó románt fordítottak vissza januárban és februárban a határról, háromszor többet, mint az elmúlt év ezen az időszakában. A határrendészet adatai szerint az év első két hónapjában 40636 személynek nem volt egészségügyi biztosítása, 13548-nak nem volt menettérti jegye, 2191 nem rendelkezett zöldkártyával, 232 329-nek nem volt a határátlépéshez szükséges megfelelő mennyiségű valutája, 42777 személy nem tudta megindokolni úticélját, 99-nek hamis vagy lejárt útiokmánya volt. /Románok százezreit fordítják vissza a határról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2004. március 23.
Hivatalos látogatása Romániába érkezett Leszek Miller lengyel miniszterelnök, aki jelezte, Lengyelország tapasztalatainak átadásával kíván segíteni Romániának abban, hogy ne szenvedjen késedelmet európai uniós csatlakozása. Miller márc. 22-én Adrian Nastase miniszterelnökkel és Ion Iliescu államelnökkel tanácskozott. Leszek Miller nagyra értékelte a román katonák iraki szerepvállalását. /Leszek Miller Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./
2004. március 23.
Valószínűleg hat romániai magyar áldozata is van a madridi robbantásnak. /(pr): Madridi robbantások: Erdélyi magyar áldozatok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 23./
2004. március 23.
Egy kormányhatározat értelmében 20 százalékról 45 százalékra nőtt a Magyarországról importált sertéshús vámilletéke. A védintézkedés április 30-ig érvényes. A kormány 35 százalékos vámilletéket vezetett be az élő sertések behozatalára. /Vámkorlát sertéseknek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./
2004. március 23.
Garda Dezső képviselő tárgyal Valer Dorneanuval, az alsóház elnökével, hogy az erdőgazdálkodási törvényről szóló jelentés ismét az egyeztetőbizottság elé kerüljön. Az történt ugyanis, hogy a testület által korábban elfogadott változat „út közben” módosult. Garda rámutatott, hogy a képviselőház ülésén nem a testület által elfogadott változat került a plénum elé. Ebben ugyanis még az állt, hogy a fakitermelésnél használt bárcákat a szaktárca területi felügyelőségei állítják ki mind a magán-, mind pedig az állami erdészetek számára. A képviselők azonban azt szavazták meg, hogy a számlatömbök kiállítása az állami erdészetek hatáskörébe tartozik. A képviselő szerint bizonyos kormánytisztviselők módosíthattak rajta, ezt azonban nem tudja bizonyítani. A többi RMDSZ-es kollegájával együtt a márc. 15-i ünnepségek miatt nem vett részt a jelentés képviselőházi megszavazásán. Így csak másnap szerzett tudomást arról, hogy a tervezet egyik fontos előírása megváltozott. /Cseke Péter Tamás: Szabotálták a jogszabályt? = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./
2004. március 23.
Újratárgyalják az 1989-es temesvári forradalom vérbefojtása miatt elítélt Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac perét – döntötte el márc. 22-én a Semmítőszék, helyt adva az egykori főügyész, Tanase Joita fellebbezésének, aki procedurális okokra hivatkozva folyamodott a testülethez. Az újratárgyalásra azért kerül sor, mert a Legfelsőbb Bíróság három ügyésze 1999-ben megsértette a vádlottak védelemhez való jogát. 1999 júliusában Stanculescu és Chitac tábornokokat 15 év szabadságvesztésre ítélték rendkívül súlyos emberölés vádjával. Chitac és Stanculescu elítélése váratlan volt, hiszen addig valamennyi, az 1989-es véres események vérbefojtásával vádolt magas rangú katonatiszt esetében azért ejtették a vádat, merthogy parancsot, Nicolae Ceausescu utasítását teljesítették. A szemtanúk vallomása szerint mindkét tábornok személyesen is részt vett a temesvári ortodox katedrális előtti népi megmozdulás elfojtásában. /Újratárgyalják Chitac és Stanculescu perét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2004. március 23.
A Bolyai Társaság választmányi tagjai – Wanek Ferenc, Péntek János, Kása Zoltán, Juhász Tamás,Vallasek István – közleményükben hangsúlyozták, szükség van a Babes–Bolyai Egyetemen a két önálló magyar karra, ez nem lehet alku tárgya. Egyes magyar kollégák elodázzák vagy éppen ellenzik a két önálló kar kialakítását. Az igénytelen távoktatási és kihelyezett szakokkal az a látszat alakult ki, hogy a magyar "vonal" látványosan fejlődött, a valóság azonban az, hogy színvonalában inkább stagnál, és fontos szakok tekintetében inkább leépül, nincs önálló fejlesztési stratégiája. Látványosan csak az a két kar erősödött meg, a református és a római katolikus tanárképző kar, amely önálló karként jött létre az elmúlt évtizedben. /Vélemények, érvek és érdekek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2004. március 23.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen fogalmazódott meg a javaslat, hogy a közbirtokosságok támogassák a magyar nyelvű hazai felsőoktatást. Mátéffy Győző a csíksomlyói közbirtokosság elnöke arról tájékoztatott, hogy a közbirtokosság ösztöndíjat hoz létre egy, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tanuló, hátrányos helyzetű, de jó tanulmányi eredményeket felmutató somlyói diák megsegítésére. Egyben a Székelyföldön működő közbirtokosságokhoz fordult azzal, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez és járuljanak hozzá egy közbirtokossági ösztöndíjalap létrehozásához. /Daczó Dénes: Felhívás közbirtokossági ösztöndíj létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./