Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. február 14.
Az RMDSZ a teljes nyitottság és az egység üzenetével indul az idei helyhatósági választásokon – jelentették be február 13-án a székelyföldi RMDSZ-szervezetek képviselőinek, valamint a szövetség országos vezetőinek Székelyudvarhelyen tartott tanácskozásán. A székelyföldi települések jelentős többségében közvetlen előválasztásokkal döntenek a jelöltek személyéről. Ezáltal az RMDSZ lehetőséget ad minden csoportnak, ideológiának, hogy a szövetségen belül megméretkezzen. Markó Béla szövetségi elnök elmondta: az RMDSZ kiemelt célja, hogy nagyon erős helyhatósági és parlamenti képviseletet hozzon létre. /(cs. a.): Markó Béla: Célunk, hogy a magyar közösség az EU-csatlakozás nyertese legyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./
2004. február 14.
A román kormány február 12-i ülésén döntött öt erdélyi megye 2004. évre szóló költségvetésének kiegészítéséről. A Pénzügyminisztérium felelős vezetőivel lezajlott tárgyalások során az RMDSZ-nek sikerült kiegészíteni a költségvetési törvénytervezetet. Ennek értelmében a kormány határozatával Maros, Szatmár, Kovászna, Szilágy és Hargita megyék költségvetései összesen 55 milliárd lej értékű többletfinanszírozásban részesülnek, Szilágy, Szatmár, Maros és Kovászna megye költségvetése 10 milliárd lejjel, Hargita megye költségvetése 15 milliárd lejjel egészül ki. E kormányhatározatok nagyjából infrastrukturális beruházásokat (utak, gáz-víz bevezetés) érintetnek. (RMDSZ Tájékoztató) /Öt megye költségvetése egészül ki. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./
2004. február 14.
Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere három mandátum után júniusban ismét indul a választáson. Közeledik az az idő, amikor önkormányzati hatáskörbe kerül az oktatatás, ezért hosszú távra kell kialakítani a stratégiát. Tulit Attila /Sepsiszentgyörgy/, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke szerint az RMDSZ már nem képviseli a magyarság egészét. Az MPSZ a választáson kitér majd az autonómiatörekvésekre. /Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Lemondott az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában (SZKT) és a Gyergyó Területi Képviselők Tanácsában levő tisztségeiről Borsos Géza József Hargita megyei tanácsos, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. A gyergyószentmiklósi TKT-ülésen közzétett lemondási nyilatkozatában Borsos kijelentette: “A Székelyföldön egypártrendszer uralkodik; az RMDSZ életben tartja a pártállami reflexeket, emiatt nem alakulhattak ki a demokrácia intézményei, nem állhatott helyre a diktatúra alatt felborult keresztény erkölcsi értékrend, a közösség a bomlás jeleit mutatja. Az RMDSZ-ben kialakult a diktatúra, virágzik a korrupció, kiszorult a konzervatív, nemzeti, keresztény értékrend.” Döntése okai között Borsos jelezte: nem vállalhat közösséget azzal az RMDSZ-szel, amely „tudatosan háttérbe szorította a Székelyföld érdekeit”. A Communitas Alapítványt említve jelezte: az RMDSZ „fennhatósága alá próbálja vonni közösségünk civil szerveződéseit, de nem enged betekintést a magyar közösség civil építkezésére szánt bel- és külföldi pénzek elosztásának módjába”. Borsos Géza kifejtette: a Gyergyó Területi Képviselők Tanácsa „elveszítette önállóságát, kritikátlan végrehajtójává vált a pártközponti utasításoknak.” Borsos Géza mellé felzárkózott Ambrus Albert-Árpád, a gyergyócsomafalvi RMDSZ elnöke és két választmányi tag is. /Gergely Edit: Lemondott Borsos. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Málnás önállósodásának akadályozásával vádolta Balogh Gábor községi RMDSZ-s polgármestert, illetve Puskás Bálint szenátort Benedek Barna, a málnási Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetője. Szerinte „RMDSZ-közeli személyi érdekek fékezik” azt, hogy Málnás és Sepsibükszád leszakadjon Mikóújfaluról. Benedek úgy látja, a különválás elsősorban a vállalkozói köröknek lenne kellemetlen, és az RMDSZ-közeli cégek elveszíthetnék a munkálatokat. Benedek Barna úgy érzi, Puskás Bálint szenátor is becsapta őket, mert január 6-án azt ígérte, közbenjár, hogy a szenátusban pozitív döntés szülessen a szétválásról, ehhez képest most tudták meg, hogy a dokumentum még át sem került a felsőházba. Balogh Gábor polgármester hazugságnak, aljas rágalomnak minősítette Benedek nyilatkozatát: /Farkas Réka: Ki gátolja a leválást? = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
A magyar településeket látogató Krónika-karaván jan. 12-én Nagyváradra látogatott. – Én azt várom a Krónika laptól, hogy kövesse az erdélyi magyar közélet megújulását – jelentette ki Szilágyi Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő. Tőkés László református püspök elmondta, a Krónikának sikerült megtalálnia azt az arany középutat, amely révén objektíven tudósíthat. A találkozó végén Szilágyi Zsolt jelképesen átadott egy csokor hóvirágot a Krónika másik meghívottjának, Biró Rozália alpolgármesternek, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni a váradi találkozóra. A Krónika-karaván Máramarosszigeten találkozott Zahoránszky Mihály alpolgármesterrel, aki úgy fogalmazott, hogy Magyarországról az erdélyi magyar társadalomba is átgyűrűzött a megosztási kísérlet, és félő, hogy emiatt nem lesz Máramarosszigetnek magyar alpolgármestere a helyhatósági választások után. Béres István László területi RMDSZ-elnök a Krónika új előfizetőjeként mutatkozott be, a lapról azt mondta, hogy az erdélyi magyarsághoz közel álló témákkal foglalkozik. Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke a szórványmagyarságról szóló írásokat hiányolta. Gyergyószentmiklóson a Krónika látogatásakor Árus Zsolt MPSZ-alelnökkel, Borsos Géza SZNT-alelnökkel, illetve Dézsi Zoltán Gyergyó területi RMDSZ-elnökkel, Hargita megyei alprefektussal is találkozhattak az olvasók. /Egészséges politikai vita. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete február 13-án tartott üléséről kiadott közleményben az egyházak vezetői azon elvárásukat is kifejezték, hogy a létrejövő televízió következetesen érvényesítse az erdélyi magyarság keresztény-nemzeti értékrendjét, és a hitbeli-erkölcsi értékeit. A Kolozsváron tartott ülésen egyetértéssel fogadták Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László református szórványmissziói lelkipásztor nevesítését a létrehozandó kuratóriumban, emellett az RMDSZ szorgalmazására létrejövő kereskedelmi erdélyi tévé ügyében az egyházi részvétel pontos rögzítését kezdeményezték, amit megegyezés alapján képzelnek el. Az egyházfők a magyarországi költségvetési nehézségek ismeretében aggodalmuknak adtak hangot, hogy az új adó anyagi támogatása nehogy a Duna Tv költségvetésének rovására történjék. A nyilatkozatot Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Tempfli József nagyváradi és Schönberger Jenő szatmárnémeti római katolikus megyéspüspök, Pap Géza erdélyi, illetve Tőkés László királyhágómelléki református püspök, valamint Mózes Árpád evangélikus és Szabó Árpád unitárius püspök látta el kézjegyével. Pap Géza a Szabadságnak elmondta, hogy az erdélyi tévé ügyében is a Sapientia-modellt tartanák legmegfelelőbbnek. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet a Sapientia Alapítvány működteti, amelyben a döntéseket az alapítvány kuratóriuma hozza meg, de e testület fölött áll az alapítók közgyűlése. Az alapítók testülete vétójoggal rendelkezik, amelyben egyszerű többséggel születnek a határozatok. A vétójog azt jelenti, hogy az alapítók testülete bármilyen kérdésben újratárgyalásra kötelezheti az alapítvány kuratóriumát. Az egyház elöljárói azt szerették volna, ha az egyházak képviselői az alapítók közgyűlésében kaptak volna helyet, amelynek a létezéséről csak feltételezéseik vannak. A püspök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy sem a magyar kormány, sem az RMDSZ részéről nem keresték meg őket a létesítendő televízió ügyében. A sajtóból arról értesültek, hogy az RMDSZ képviselői nem óhajtanak ebben a kérdésben egyeztetni az egyházakkal. /Borbély Tamás: Megfelelő részvételt igényelnek az egyházak az erdélyi tévében. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Az erdélyi magyar televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány bejegyzése folyamatban van. A Krónika értesülései szerint az alapítók között Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televíziótársaság igazgatótanácsának aligazgatója, Gáspárik Attila, az Audiovizuális Tanács alelnöke, valamint Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke szerepel. Az öttagú alapítói testület mellett az alapítvány munkájában – információk szerint – egy 13 tagú kuratórium vesz részt. Az operatív döntéseket hozó kuratórium tagjai közül eddig csak Jakab Gábor kolozsvári római katolikus pápai káplán és Vetési László református szórványmissziói előadó neve került nyilvánosságra. A magyar állami pénzekből létrehozott erdélyi intézmények közül a státusirodák esetében három pillérre – RMDSZ, egyházak, civil szféra – helyezték a döntéshozatalt, míg a Sapientia Tudományegyetem alapítói között kizárólag az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői szerepelnek. /Lukács János: Egyházi igény... = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Székhely nélkül maradt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának kolozsvári irodája Hetek óta lakásán végzi a munkáját a hivatal alkalmazottja, György Somai Gyöngyvér, az intézménynek ugyanis ki kell költöznie az eddig használt irodahelyiségből. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala területi irodájának a Kolozs megyei prefektúra nem hajlandó székhelyet biztosítani. Az etnikumközi hivatal területi irodáit még Tokay György RMDSZ-es kisebbségügyi miniszter hozta létre, 1997-ben. Később a Kisebbségvédelmi Hivatal fennhatósága alá kerültek, majd a 2000-es kormányváltás után az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához. /Salamon Márton László: „Házimunka” az erdélyi kisebbségvédelem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya Kolozsváron tartja XIV. Tudományos Ülésszakát áprilid 15. és 17. között. A konferenciáról szervezőbizottság elnöke, dr. Bódizs György adott tájékoztatást. Minden évben más városban rendezik meg az ülésszakot, most első alkalommal tartják a rendezvényt Kolozsváron. A szakosztály évi tudományos ülésszaka hagyományosan az erdélyi orvos és gyógyszerész társadalom legnagyobb rendezvénye, amelyre 400-450 hazai, és 80-100 külföldön élő kollégát várnak A szakosztálynak körülbelül ezer tagja van. Részletes információ a következő honlapokon található: www.eme.ro, www.emeogysz.ro. /(i): Tudományos ülésszak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Kolozsváron gyűlést tartott február 13-án az RMGE /Romániai Magyar Gazda Egyesület/ országos vezetősége. Tíz erdélyi megyéből (Arad, Temes, Bihar, Szatmár, Szilágy, Maros, Kolozs, Brassó, Hargita és Beszterce-Naszódból) összesen 21 küldött jelent meg. A napirendi pontok között hangsúlyos volt az országos vezetés és a Maros megyei szervezet megromlott viszonyának tisztázása. Vita után sikerült tisztázni a helyzetet. Májusban az EMGE (Erdélyi Magyar Gazda Egyesület) ünnepli megalakulásának 160. évfordulóját. A parlamentben is helyet követel magának a szervezet (egy képviselői és egy szenátor pozíciót), akik a törvényhozás szintjén is védenék a gazdák érdekeit. Szóba került a felnőttképzés is. A találkozón részt vett Sebestyén Csaba országos elnök és Bodó Géza alelnök. /Barazsuly Emil: Helyet követel a parlamentben az RMGE. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
A Szabadság február 12-i számában közölt rendőri visszaélés nagy visszhangot váltott ki. Az ügy másokat is arra késztetett, hogy vállalják a nyilvánosságot, és számoljanak be a hasonló esetekről. Egy kolozsvári magyar doktorandusz elmesélte, hogy múlt évben biciklizés közben megállította a rendőr, és meg akarta büntetni, mivel nem volt lámpa a kerékpárján. Amikor magyarul kezdett beszélni a barátnőjével, a rendőr erélyesen rászólt, hogy jelenlétében tilos az anyanyelv használata. Mindezek után szidalmazni kezdte őt és partnerét. A fiatalember kérte, hogy jegyzőkönyv tartalmazza a magyar nyelv használatára vonatkozó megjegyzését is, de erre nem volt hajlandó, így a dokumentumot ő nem írta alá. Az incidenst követően a magyar doktorandusz fellebbezést nyújtott be a rendőrségen, amelyben leírta a fentieket, és kérte a maximális büntetés csökkentését lévén, hogy szerinte azt a magyar nyelv használata miatt rótták ki. Erre a rendőrség beperelte őt, azt állítva, hogy nem akar fizetni. Idézést kapott a törvényszéktől. A rendőrség iratai között szerepelt a rendőr nyilatkozata, amely szerint hangoskodott és szidalmazta a rendőrt. Ilyesmiről szó sem volt. Lévén, hogy nem volt ideje pereskedni, kifizette a maximális büntetést. Mindezt az újságíró felvetette Michael Guestnek, az amerikai nagykövetnek is, aki Kolozsvára látogatott. A nagykövet kifejtette, olyan országokban, ahol etnikai kisebbségek élnek, rendkívül fontos, hogy elvi és gyakorlati szinten megőrizzék a törvény előtti egyenlőséget. Amikor rendőri túlkapásokról van szó, akkor a helyi és országos vezetőknek fel kell emelniük a hangjukat ellenük. /Kiss Olivér: Újabb magyarellenes rendőri túlkapás. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
Nagyenyedtől 10 km-re van Magyarlapád. Magyarlapádhoz tartozik még Asszonynépe, Vadverem, Magyarbece, Bagó, Kisakna és Fugad: együtt alkotják a községet. Magyarlapád települése honfoglaláskori. A községi könyvtár igazgatónője, Rettegi Emese elmesélte, hogy még egy helyiséget kap a könyvtár, remélhető, hogy azt már fűteni is lehet majd. 13 860 kötetet számlál a könyvtár, magyar és román köteteket vegyesen. Legnépszerűbb a gyerekirodalom, azonban nagyon hiányoznak az új könyvek, enciklopédiák, lexikonok. A község kultúrigazgatója, Székely György közölte: ebben az évben elkészül a helység monográfiája. Hagyományőrző tánccsoport működik a faluban. Emellett a faluban immár hetedszer tartják meg a hagyományos Maros-Küküllő menti népzene és néptánctalálkozót, amelyre számos országból érkeznek résztvevők. A magyarlapádi hagyományőrző csoport számos versenyen vett már részt. Ma már három csoport működik. Szilágyi Erzsébet, az iskola igazgatónője ismertette az intézmény adatait: a község lélekszáma körülbelül 3200, ennek fele magyar, Magyarlapádon viszont 1100 lélekre 15–20 román nemzetiségű személy jut. A községben két I–VIII. osztályos magyar nyelvű iskola működik, Magyarbecen 50, Lapádon 88 tanulóval, valamint kétcsoportos óvoda 41 gyerekkel. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 14.
A Marosújvárhoz tartozó Felsőújvár elemi iskolájában Joó Orbán Katalin öt gyermeket tanít az összevont osztályban. Az elemi egy kis terem a román iskolában. A tanárnőnek nincsenek magyar kollégái, akik biztatnák őt. Megpróbálja a tanulókat bevonni a felsőújvári magyar közösségbe. Támogatja őket a református egyház. Felsőújváron a magyar osztály 1952-ben létesült, abban az időben 28-an is voltak. 2002-ben volt egy rendezvényük, amelyre a tanárnő a 22 évvel ezelőtt itt végzett tanítványokat és tanítónőket hívta meg. Nagyon szép rendezvény volt, de kevesen voltak. Féltek, többen nem mertek eljönni. /Szórványok szórványa. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./
2004. február 14.
Kelettől Nyugatig címmel mutatta be február 13-án legújabb produkcióját Csíkszeredában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsorban csak férfitáncokat lehet látni. Az alkotók elképzelése szerint Kelettől Nyugat felé haladva mutatják be e táncokat. A férfitáncok, jellegüknél fogva eleve meghatározzák az előadás dinamikáját: az első perctől az utolsóig pergő műsort látni. /Sarány István: Férfitáncok a színpadon. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 14./
2004. február 14.
Február 11-én mutatták be Marosvásárhelyen Kovács Levente Madách&Harag Marosvásárhelyen /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyvét. Kovács Levente kötetének alapját előadáselemzés képezi. Harag György egykori, Az ember tragédiája rendezésének elemzése. Kovács Levente annak idején Harag rendezőasszisztense volt. /Nagy Botond: Madách&Harag Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 14./
2004. február 14.
Dr. Lisztóczky László egri főiskolai tanár az erdélyi magyar líra egyik legjelesebb anyaországi szerelmese, Dsida Jenő életművét kutatja és népszerűsíti. A professzor kezdeményezésére Egerben megalakult a Dsida Jenő Baráti Kör, mely egy újabb kiváló munkával ajándékozta meg az olvasókat, fölsorakoztatván a Dsida-irodalom legkiválóbbjait, Láng Gusztávot, Mózes Hubát, Sas Pétert, Kaba Annamáriát, Marosi Ildikót, Cseke Pétert, Gömöri Györgyöt és Pomogáts Bélát. S természetesen a könyvet szerkesztő Lisztóczky László is szerepel e tanulmánykötetben, rádöbbentvén, hogy Dsida vallásossága egy mélyen megélt katolicizmus természetes folyománya. A könyv címe Poeta Angelicus. Írások Dsida Jenőről és költészetéről, Eger, 2003. Kiadta a Dsida Jenő Baráti Kör, szerkesztő Lisztóczky László. /Magyari Lajos: Az angyali költő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./
2004. február 14.
Hatályba lépett az a magyar–szlovák kétoldalú kormányközi megállapodás, melynek értelmében a felek oktatási-nevelési támogatást nyújthatnak a másik ország területén élő nemzeti kisebbségeknek. A megállapodással Szlovákia és Magyarország között befejeződött a magyar kedvezménytörvény elfogadásával 2001-ben kezdődött folyamat, melynek során a szlovák fél kitartóan elzárkózott attól, hogy az anyaország a határon túli magyarok támogatását szabályozó jogszabályt Szlovákia területén alkalmazza. Az elhúzódó diplomáciai huzavona végső szakaszában, Kovács László magyar külügyminiszter tavaly nyáron Pozsonyban abban állapodott meg szlovák partnerével, Eduard Kukannal, hogy nem a kedvezménytörvény, hanem egy külön egyezmény alapján a felek anyagilag támogathatják a másik ország területén élő kisebbségek – Magyarország a szlovákiai magyar, Szlovákia a magyarországi szlovák kisebbség – oktatási-nevelési intézményeit. Kovács és Kukan az erről szóló megállapodást tavaly novemberben, Brüsszelben írta alá. A megállapodás értelmében Szlovákiában a Pázmány Péter Alapítvány, Magyarországon a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Alapítvány kap jogosítványt arra, hogy a támogatásokat a célintézményekhez és célszemélyekhez eljuttassa. /Megállapodás Szlovákiával. Budapest támogathatja a felvidékieket. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./
2004. február 16
Február 14-én immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Kászonújfaluban az Alcsík– Kászon főesperesi kerület katolikus kórusainak találkozóját. Nyolc énekkar /Csíkmenaság, Csíkszentimre, Kászonaltíz, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Csíkszentgyörgy és a házigazda Kászonújfalu/ mutatkozott be. A mintegy 250 kórustagot, a vendégeket a találkozó után a helyi művelődési otthonban látta vendégül a helyi közbirtokosság. /Ferencz Imre: Kórustalálkozó Kászonújfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16
2004. február 16
Napvilágot látott Pomjánek Béla – Vargyas Antal – Zsigmond Enikő: Hargita megye Barangolás a Székelyföldön 1. /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ Az útikönyv a Barangolás a Székelyföldön sorozat indító kötete. 1998-ban jelent meg az első, 2002-ben pedig a bővített második kiadás. A megyében igénybe vehető szálláslehetőségek érvényes címén, telefonszámán kívül településtörténeti jegyzeteket is tartalmaz. /A Pallas–Akadémia Könyvkiadó új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16
2004. február 16.
Az Európai Unió közbenjárására a kormány egy héttel elhalasztotta a nemzetközi örökbefogadásokat szabályozó törvénytervezet elfogadását, ugyanis az EU-nak még mindig nem alakult ki egységes álláspontja a kérdésről – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője. Adrian Nastase miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: Románia képes arra, hogy önerőből megoldja az állami gondozottak helyzetét, ezért nem tekinti alternatívának az árvák külföldön történő örökbefogadását. /Cseke Péter Tamás: Haladékot kért az Unió. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
Kudarcra van ítélve az erdélyi magyar történelmi egyházak egyezkedési kísérlete arra vonatkozóan, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az erdélyi tévét működtető alapítványban. Nagy Zsolt az erdélyi tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, aki egyben az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, elmondta, hogy az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból, hiszen Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László szórványmissziói lelkipásztor tagjai a testületnek. A Janovics Jenő Alapítvány az erdélyi magyar televízió létrehozására és működésének biztosítására hivatott. Az alapítvány létrehozói: Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgató Tanácsának tagja, a Romániai Magyar PEN Club elnöke, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az alapítvány vezetését a kuratórium látja el. A kuratóriumi tagjai: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Bíró Zoltán szociológus, a Kulturális Antropológia Műhely vezetője, Hatházi András színművész, Jakab Gábor római katolikus pap, a Keresztény Szó folyóirat főszerkesztője, Kovács András Ferenc költő, Marosi Barna író, Márton Árpád RMDSZ-képviselő, Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus. A kuratórium elnöki tisztségére az alapítók Nagy Zsoltot nevezték ki. A kuratórium szakmai döntéseinek előkészítését szakmai tanácsadó testület segíti, amelynek tagjai: Barabási Győző, a Videoklip Stúdió igazgatója, Baranyi László televíziós szerkesztő, Bardócz Sándor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója által sugárzott magyar adás főszerkesztője, Bartha Csaba, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának szerkesztőségi vezetője, Kacsó Sándor, a Román Televízió bukaresti magyar adásának főszerkesztője, Kádár Melinda televíziós szerkesztő, Maksay Ágnes televíziós szerkesztő, Székedi Ferenc a Csík Televízió főszerkesztője, Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió igazgatója, valamint Xantus Gábor filmrendező. /Borbély Tamás: Összeállt az erdélyi magyar tévét létrehozók névsora. RMDSZ: Az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
A Vatra Romaneasca aradi szervezete február 14-én újabb Szabadság-szobor ellenes tüntetést tartott, amelyen mintegy száz ember vett részt. A tüntetésen jelen volt Nicu Cojocaru, a Román Nemzeti Egységpárthoz frissen átigazolt aradi parlamenti képviselő is. Florentin Livius Vartaci-Aconi, a tüntetés egyik főszervezője kijelentette: addig tart a tüntetéssorozat, amíg a talapzat le nem omlik, és figyelmeztette a magyarokat, akiket korábban testvéreinek nevezett: ne merjenek március 15-én koszorúkat helyezni a talapzatra. /Karácsonyi Zsolt: Újabb tüntetés a Szabadság-szobor ellen. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./
2004. február 16.
Országos elsőként szervezett urnás előválasztást február 15-én az RMDSZ Temes megyei szervezete, kilenc településen. A részvétel alapján elmondható, hogy kielégítő volt iránta az érdeklődés. /(Sipos): Országos premier. Urnás előválasztás – a belső demokrácia szakítópróbája. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./
2004. február 16.
Idén jelentős mértékben nő a Communitas Alapítvány által nyújtott alkotói ösztöndíjak értéke és a támogatott személyek száma – jelentették be február 14-én az alapítvány ösztöndíj-bizottságának marosvásárhelyi ülésén. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány egy évvel ezelőtt döntött egy külön ösztöndíjalap létrehozásáról fiatal képzőművészek, zenészek, írók, színészek számára. Ebből tavaly tizenkét tehetséges művész részesült egy évre szóló, havi 3 millió lejes ösztöndíjban. Markó Béla, az RMDSZ és az alapítvány elnöke elmondta: az idén már húsz alkotót támogatnak, a havonta kiutalt ösztöndíj értéke pedig 4 millió lejre emelkedik. /Communitas-ösztöndíj fiatal művészek számára. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
Az erdélyi magyarság autonómiájának megvalósítását célul kitűző EMNT Állandó Bizottsága (ÁB) február 14-én tartott ülést Kolozsváron. – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nem vesz részt az idei romániai választásokon, de támogatja mindazokat a politikai erőket, amelyek felvállalják a közösség autonómiaigényének képviseletét – jelentették be a szervezet vezetői. A testület üdvözölte a magyar többségű régiókban kialakult politikai pluralizmust. Az ÁB reméli, hogy a pluralizálódás folyamata megerősíti az erdélyi magyarság érdekképviseletét a helyhatósági intézményekben. Tőkés László, az EMNT elnöke elmondta, hogy kizárólag erkölcsi támogatást terveznek nyújtani a feltételeknek eleget tevő jelölteknek. Közölte: a Fideszhez hasonlóan az MDF is válaszolt a megkeresésükre, folyamatban van egy találkozó megszervezése ez utóbbi ellenzéki párt, valamint az EMNT és az ennek részeként működő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői között. Tőkés László bírálta a Magyarországon kormányon lévő Magyar Szocialista Pártot amiatt, hogy Erdélyből csak az RMDSZ képviselőit hívták meg a magyar–magyar csúcstalálkozóra. Úgy vélte, hogy a Máért esetében megmutatkozó kizárólagosság nemzetköziesedett, mivel Kovács László külügyminiszter Edmund Stoiber német miniszterelnöknél lobbizott az RMDSZ kizárólagos támogatása érdekében. Az Európai Néppártot is úgy manipulálták, hogy a Fidesszel szemben támogassa az RMDSZ-t – tette hozzá Tőkés. Az Európai Néppárt (EPP) február elején Brüsszelben megtartott kongresszusán az európai keresztény-demokrata pártokat tömörítő szervezet támogatásáról biztosította a választásokra készülő RMDSZ-t. /B. T.: Támogatja a politikai pluralizmust az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tiltakoznak a MÁÉRT-meghívás elmaradása miatt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
Folytatódik a vita a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel (MOGYE) kapcsolatban. Silviu Morariu, a Humanista Párt (PUR) Maros megyei alelnöke és az egyetem oktatója attól tart, hogy a felvételin kieső román diákok jobbak, mint a bejutó magyarok. Morariu 1990 elején, akkor még az egyetem diákligájának vezetőjeként is kivette részét a magyarellenes hangulat szításában. Kelemen Atilla, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az ország tizenkét hasonló állami egyeteméből egy fél megilleti az erdélyi magyar adófizető polgárokat. „Az adófizetők pénze a magyar oktatást is megilleti. Az intézmény kétnyelvűsítéséig is végeztek itt román nemzetiségű, jó hírnévre szert tevő orvostanhallgatók. Nem értem, hogy most miért lenne gond, ha a helyek negyvenegynéhány százalékát a magyar diákoknak tartanánk fenn. Az utóbbi évek felvételi eredményei amúgy is azt igazolták, hogy a bejutóknak közel fele magyar nemzetiségű” – jelentette ki Kelemen Atilla. /Szucher Ervin: Magyaroknak magyar oktatást. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
Kilencven évvel ezelőtt Kós Károly és Móricz Zsigmond bálozott a kis kalotaszegi település azóta romba dőlt iskolaépületében, február 14-15-én pedig helybeliek és magyarországi vendégek vigadtak két napig. A Budapesti Szent István Egyetem hallgatói – és sokan mások – évek óta visszatérő vendégei Sztánának. Sztána falunak közel kétszáz lakója van /176 magyar és 26 román/, a hetvenes években még 350 magyar és közel 250 román lakta Papp Hunor református lelkész ismeretei szerint. A sepsiszentgyörgyi származású fiatal lelkész szemben halad az árral: 1988-ban a család Magyarországra telepedett ki. Papp Hunor 1994 őszén viszont hazatért. Beiratkozott a kolozsvári református teológiára. 2001-ben a sztánaiak újra megrendezték a farsangi bált, emlékezve az 1914 telén tartott sztánai református bálra, amikor Kós Károly meghívta Móricz Zsigmondot. Ezt a sztánai bált elevenítették fel az elmúlt években. /Benkő Levente, Lepedus Péter: Nem élhetnek muzsikaszó nélkül. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
A Krónika napilap szerkesztői tovább járják a településeket. Baróton az estjükön párbeszéd alakult ki Krizbai Imre, a Székely Nemzeti Tanács egyik kezdeményezője, valamint Demeter János Kovászna megyei tanácselnök között. Demeter szerint először a székelyföldi gazdasági régiót kell megvalósítani, s ezt követően lesz értelme és lehetősége az önfenntartó autonómiának. Gidófalván szintén az autonómia került a beszélgetés középpontjába. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke megpróbálta eloszlatni az autonómiával kapcsolatos kételyeket, félreértéseket. Felsőbányán dr. Bónis István RMDSZ-elnök elmondta, tevékenységében sokat segítik a Krónikában megjelenő információk, majd javasolta, a lap írjon többet a szórványról. Hitter Ferenc újságíró, RMDSZ-alelnök a lap tárgyilagosságát emelte ki. Nagybányán Ludescher István RMDSZ-elnök, alpolgármester kifogásolta, hogy a lap közvetítő szerepet vállal a megosztott erdélyi magyar társadalomban. /A cél közös, az eszközök különböznek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./
2004. február 16.
Február 15-én Gyergyóújfaluban Tamás József segédpüspök megáldott az 1874-ben épített, mára újjáépített orgonát a gyergyói medence településeinek lelkipásztorai jelenlétében. /Bajna György: Orgonaszentelés Újfaluban. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./