Nem lesz népszavazás a külhoni magyarok szavazati jogának megvonásáról
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásával kapcsolatban.
Az MTI tájékoztatása szerint a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását célzó, a Demokrata Párt által beadott népszavazási kérdést az NVB többek között azért nem hitelesítette, mert az alaptörvény szerint az állampolgárokat az állampolgárságuk keletkezésének módjától függetlenül megilleti a választójog. Eredményes népszavazás után tehát módosítani kellene az alaptörvényt, erről azonban nem lehet népszavazást tartani.
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) októberben jelentette be, aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon. Bár az ellenzéki alakulat nem tervez népszavazást az ügyben, azok aláírását várják, akik igennel válaszolnának a kérdésre: „egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”.
Mint ismeretes, a kettős állampolgárság bevezetéséről is szóló 2004. december 5-ei népszavazáson a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezető politikusai az állampolgárság megszavazása ellen kampányoltak, míg az egyházak és a Fidesz már akkor támogatta a kezdeményezést. A szocialisták már 2001-ben azzal támadták a nemzeti kisebbségek jogérvényesítéséről szóló Orbán−Năstase-paktumot, hogy ennek hatására 23 millió román munkavállaló fog beözönleni Magyarországra. MTI; itthon.ma/karpatmedence

Grezsa: az új magyar önépítés oka, hogy a magyarok a Kárpát-medence egészében otthon érezhessék magukat
Az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi (magyarok), itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos vasárnap a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház óvodafejlesztési programja első felépítésre váró óvodájának ünnepélyes alapkőletételén.
A révkomáromi Szövetkezet utcában megépítendő óvoda a magyar kormány által elindított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásának köszönhetően jön majd létre, a tervek szerint jövő év októberére épül fel. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert szerte a Kárpát-medencében.
Grezsa István kormánybiztos az ünnepélyes alapkőletételen a program okairól, célkitűzéseiről és üzenetéről beszélt. Elmondta: mindennek rendelt ideje van, s a 21.-ik században ennek a rendelt időnek az a jelentése, hogy eljött a magyar-magyar összefogás ideje. Kifejtette: Magyarország gazdasági erősödésével, az anyaország juttatni akar a határon túli magyar közösségeknek is.
„Ennek az új magyar önépítésnek az az oka, hogy mi, itt a Kárpát-medence egészében szeretnénk otthon érezni magunkat” – emelte ki a kormánybiztos. Rávilágított: az óvodaprogram, mint minden gyermekekbe fektetett erőforrás, a jövőről és az összefogásról is szól.
„Ha el tudjuk magunkról hinni, hogy össze tudunk fogni, akkor együtt be tudjuk szellemileg lakni azt az erőteret, amelyet ezeregyszáz esztendővel ezelőtt a történelem ura nekünk rendelt” – fogalmazott Grezsa István. Szerinte jelképes az is, hogy az alapkőletételre a reformáció ötszázadik évfordulóján kerül sor, mivel a reformáció óta eltelt 500 év során a magyaroknak mostaninál sokkal reménytelenebb helyzetek sorában sikerült újra felépíteniük magukat.
„A református prédikátorok mutatták meg ötszáz évvel ezelőtt, Mohács teljes kilátástalansága után a nemzeti lét megszűnésének küszöbén, hogy mindig van kiút akkor, ha merünk valami újat, valami nagyot közösen cselekedni” – szögezte le.
Az alapkőletételen – amely a felvidéki református egyház óvodaprogramjának jelképes kezdete is volt egyben – a felvidéki magyar politikai élet több jelentős vezetője, köztük a Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd vegyespárt elnökei, Révkomárom önkormányzatának vezetői és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselői is részt is részt vettek.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a rendezvényen hangsúlyozta: a belső lelki építkezés folyamata mellett a fizikai építkezés is fontos, és ez utóbbi annak köszönhető, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely szívügyének tekinti az elszakított területeken élő magyarok megmaradását, támogatja életüket, segíti szülőföldön maradásukat.
Fazekas László az MTI-nek elmondta: alapvető céljuk a felvidéki magyar közösség megerősítése, s ehhez nagyban hozzájárul az egyházi kézben lévő, de széles összefogás által megvalósított intézményhálózat, amely elősegíti a szülőföldön való megmaradást, a családok tervezését. Hozzátette: a mostani alapkőletétel tulajdonképpen elindítása annak az építkezési folyamatnak amely egyházuk oktatási intézményrendszerének, és egyben a felvidéki magyar oktatási intézményrendszernek az erősödését is elősegíti. Rámutatott: a mostani építkezést újabbak követik majd. Azok a felvidéki települések, ahol már megvalósult az ingatlanvásárlás, vagy a döntéshozó szervek döntése alapján stabilizálódott az intézmény létrehozásának vagy átvételének a szándéka, a következők: Somorja, Komárom, Martos, Hetény, Perbete, Marcelháza, Zselíz, Léva, Rimaszombat, Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Nagykapos, Királyhelmec. (MTI)

Akik emberek maradtak a pokolban is
Történelemidéző, megemlékező, lélekkel teli, ám ugyanakkor tanulságos eseményre került sor péntek délután Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, ahol az erdélyi 56-os elítéltek egy csoportja találkozott. Ezt az összejövetelt immáron hagyományként évente megtartják azok a koncepciós perekben elítélt egykori politikai foglyok, akik vagy ugyanabban a perben voltak elítélve, esetleg cellatársak voltak, vagy ugyanabban a munkatáborban töltötték le a kényszermunka éveit. Az egykori politikai foglyok szinte kivétel nélkül túl vannak a hetvenedik évükön, ám mint kiderült mai napig nem tudták és talán nem is akarták elfelejteni miért, és hogyan kerültek a vörös terror, azaz a kommunista diktatúra megtorló listájára annak idején.
Az egybegyűlteket és a városból érkező közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a rendezvény moderátora köszöntötte. Bevezetőjében Nagy József Barna rámutatott, hogy ma már egyre többet tudunk az 1956-os magyarországi és erdélyi eseményekről, a koncepciós perekről. A tavalyi év, az 50. évfordulóé a forradalom és szabadságharc emlékéve volt. Nagyváradon a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete volt a legnagyobb, a magyarországi forradalom hatására alakult kommunistaellenes szervezet. A Magyar Polgári Egyesület számos rendezvénnyel, rendhagyó történelemórával, kiállítással, konferenciával, könyvbemutatóval, könyvkiadással tisztelgett a forradalom hősei előtt. A teremben lévő egykori politikai elítéltek bátorságukkal, az igazságba vetett hitükkel örök példát adnak nekünk, mondta a moderátor, hiszen megmutatták, hogy a legnagyobb elnyomásban is meg lehet embernek maradni
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvény házigazdájaként és az egyetem elnökeként is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a kommunista módszerek és forgatókönyvek nem csak az 1956-os megtorlásokban látszanak, de végig kísértenek a rendszerváltás előtti és utáni években is. Többek között az 1987-es brassói kommunistaellenes lázadás megtorlása, vagy éppen a bukaresti bányászjárások egytől-egyig a kommunizmus sötét, vagyis valóságos arcát mutatta meg. Ez az elnyomó, megtorló gépezet koholta ki azokat a koncepciós pereket is, amelyekben a teremben ülő politikai elítélteket súlyos börtönévekre kárhoztatták, nyilvánvalóan egy céllal, éspedig a magyarság megfélemlítése céljából. Szabadságvágyukért súlyosan megbűnhődtek, de éppen a példájuk mutatja meg, hogy az akkori ifjúság szabadságvágya sokkal erősebb volt, mint a kommunista hatalom rémuralma. A mai fiataloknak ezt a szabadságvágyat kell követniük, mindig tudniuk kell, hogy melyik oldalt válasszák, mert az igazság mindig hatalmasabb a hamisságnál. Végül elmondta, hogy a múlt puszta történelmi megismerésén túlmenően ma már az igazság kiderítése a legfontosabb. Ebben segítenek az egykori politikai elítéltek visszaemlékezései, amiket Mohi Sándor is feldolgozott dokumentumfilmjében.
Ezt követően Mohi Sándor filmrendező szólalt fel, aki röviden bemutatta azt a három dokumentumfilmet, amit a teremben megtekinthettek a résztvevők. Az első dokumentumfilm a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének történetét mutatta be, annak egyik vezetője, Domokos Miklós szemszögéből. A második film az egykori ifjúsági szervezet tagjainak visszaemlékezésén keresztül mutatta be a történteket. A megrázó képsorok, visszaemlékezések után pedig egy rövidfilmet vetítettek le, amely a tavaly ősszel megtartott sepsiszentgyörgyi konferencián készült.
Az 1956-os Magyarok Világszövetsége adott át emlékérmeket és emléklapokat az egykori politikai elítélteknek. A találkozó a magyar és a székely Himnusz eléneklésével zárult.
(szőke) Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egyre több a szegény ember
Szegénységi spirál alakult ki Romániában, amelyet nagyon nehéz lesz megtörni, egyelőre nincs is rá akarat, pedig a nincstelenek száma nem csökken, hanem folyamatosan növekszik – állítja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint ebben a kérdésben eleve elhibázott a román támogatási rendszer, hiszen jól látszik, hogy mennyire hatástalan.
A kérdés a Máltai Szeretetszolgálattal és a Sepsi-SIC kosárlabdacsapattal közös plüssjátékgyűjtő akció kapcsán merült fel: Puskás Bálint máltai lovag elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi szervezet alapításakor, 1991-ben ötévi segítséget kért a németektől, mert úgy gondolta, hogy ennyi idő alatt talpra állnak, de 27 évi demokrácia alatt nem fogyott, hanem gyarapodott a rászorulók tábora, akiket annak ellenére támogatni kell, hogy a külföldi adományok már sokkal gyérebben jönnek.
A Máltai Szeretetszolgálat évente mintegy 2000 háromszéki emberen segít rendszeresen vagy alkalmanként – élelemmel, ruhával, de akár kórházlátogatással is –, és ez csak az egyik olyan szervezet, amely a szociális gondok megoldásából is részt vállal. A hajléktalanszállót is a máltaisok működtetik, ott naponta 30–35 személy (erős fagyban olykor 50 is) kap meleg ételt, fürdési lehetőséget és fűtött fekhelyet, idén ezer karácsonyi csomagot osztanak ki, és az idősek karácsonyát is megszervezik. Ez nem kevés munka, de többre van igény – ennek jele, hogy a segesvári és a stájerlak-aninai öregotthon működtetésére is felkérték már őket –, bővíteniük kell tevékenységüket. Szerencsére a sepsiszentgyörgyi önkormányzat jó partner ebben, elegendő pénzt ad többek között a hajléktalanszálló fenntartására is.
A civil szervezetek sokkal eredményesebb és emberközelibb módon tudnak szociális feladatokat ellátni, mint a hivatalos szervek, ezért az önkormányzat azon van, hogy minél több tevékenységet átadjon, természetesen a forrással együtt – jelentette ki Antal Árpád. – Egy folyamat elindult, és terjeszkedni fog, hiszen idővel a szociális konyhát és az idősek otthonát is szeretnék átadni a Máltai Szeretetszolgálatnak – most nem lehet, mert európai uniós pályázatból újították fel őket, és öt évig saját kezelésükben kell maradniuk –, de más vonatkozásban is fontosnak tartják az együttműködést, például a felzárkóztatási programokban, amelyek megvalósításához szintén uniós pénzt szeretnének megpályázni. A társadalmi rétegek közötti szakadék ugyanis nem csökken, hanem növekszik
Romániában, nagyon sok gyermek születik szegénységbe: habár sokkal kevesebb jön világra, mint a kilencvenes években, akkor megyénkben 450 kiskorú volt állami gondozásban, most pedig ezer körüli a számuk, mert családjuk nem tudja felnevelni őket. A probléma 1989 óta ugyanaz: a központ osztogató politikája, amely azokat támogatja és ösztönzi gyermekvállalásra, akik nem dolgoznak, holott rég tudni, hogy minden egyeurós szociális támogatás még legalább ugyanekkora kiadásokat szül, miközben ugyanaz a pénz 4–5 eurót fial, ha munkahelyteremtésre fordítják. Ma a gyermekek 35 százaléka mélyszegénységbe születik – 1990-ben arányuk 10 százalék volt –, így alakult ki az a lefelé tartó szegénységi spirál, amelynek megtöréséhez nagy bátorság és hosszú távon való gondolkodás kell, éppen az, ami hiányzik a négyéves választási ciklusokban gondolkodó politikusokból. A jelenlegi jogbizonytalanság pedig csak ront a helyzeten: a fogyatékkal élők támogatási rendszerének, a házibeteg-gondozási rendszernek az átalakítása, forrásainak megvonása és más hasonló intézkedések a csőd szélére sodorják az e területeket ellátó civil szervezeteket, hiszen a pénzt nem ők, hanem az állam fogja megkapni.
Ez főleg Erdélyben és Székelyföldön gond, ahol a történelmi egyházak és a civil szervezetek kiveszik a részüket a szociális ellátásból, és most nehéz helyzetbe kerülnek. Önkormányzati segítséggel talán átvészelhető ez az időszak is, de ez nem elég, a szegénység leküzdésére össze­hangolt, kitartó erőfeszítéseket kellene tenni, erre pedig Bukarestben semmi hajlandóságot nem mutatnak. Demeter J. Ildikó / Háromszék; Erdély.ma

Az erdélyi regény – önkritika és magatartásváltás szükségeltetik
Keserűséggel átitatott, öniróniától és önostorozástól sem mentes, de humorral is tűzdelt, valamint jövőt érlelő Vida Gábor Marosvásárhelyen élő író legújabb, Egy dadogás története című regénye, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön, a Tein Teaházban.
Mit jelent neked Erdély? – szegezte a szerzőnek már a találkozó kezdetén a látszólag egyszerű, mégis összetett választ igénylő kérdést beszélgetőtársa, Tamás Dénes egyetemi tanár, író. Ez pedig nem csak az est hangulatát határozta meg, hanem irányt szabott a társalgásnak is. Nem véletlenül, hiszen a budapesti Magvető Kiadónál megjelent, 375 oldalas kötet minden sora erről szól tulajdonképpen. Még akkor is, ha Vida ezt sajátos módon a családja és saját története elmesélésén keresztül fogalmazza meg, illetve érzékelteti. Ezzel pedig már választ is adott az elhangzott kérdésre: mindent. Éppen ezért megengedheti magának, hogy köteteiben vagy a vele folytatott beszélgetések alkalmával olykor megdöbbentő kijelentéseket tegyen Erdéllyel és a családjával kapcsolatban. A kettő léte és sorsának alakulása ugyanis szorosan összefügg, és ez utóbbi tagjainak a viselkedése, valamint magatartása határozza meg.
Egyik ilyen, az est folyamán is elhangzott kijelentése az volt, hogy Magyarország Trianonban történt feldarabolása Magyarország rovására is írható. És mielőtt a hallgatóság felháborodhatott volna, ezt érvekkel támasztotta alá. Felidézte ugyanis, hogy bár a románok váratlanul és teljesen amatőr módon támadták meg 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchiát, pillanatok alatt elfoglalták, felégették és végigrabolták Erdély tetemes részét. És ez azért eshetett meg, mert egyetlen katona sem volt a határon, aki az országot megvédhette volna, a kiürítési tervet viszont szinte azonnal kidolgozták. És 1918-ban a románok ismét, mint kés a vajba, úgy hatolhattak be Erdélybe – mert ekkor is csak kiürítési terv létezett. Ráadásul a magyar kormány ellenállás helyett lefegyverezte és szélnek eresztette a hadseregét.
A csontig metsző, viszont az egyéni és közösségi talpra álláshoz szükséges önkritika gyakorlása a könyv tartalmának végig szerves része marad, mint ahogy a bemutatóján elhangzott beszélgetésnek is jellemzője volt. Így a szerző önsanyargató egyszerűséggel például azt is kimondta, hogy míg a halk szavú és italt csak nagyon ritkán fogyasztó értelmiségi székely nagyapját még a család sem vette komolyan, addig az alkoholista alföldit a férfiak mintaképének tekintették. Az első ugyanis nem felelt meg a népben rögzült elvárásoknak, a másik azonban – az akaratát következetesen érvényesítő magatartása okán – igen. Még akkor is, ha előrelátható volt, hogy ez a hozzá közelállóknál hosszú távon tragédiákat okoz. Az alföldi nagymama például idejekorán belesavanyodott ebbe, és a náluk nevelkedő Vida dadogást és felnőtt korában alkoholizmust okozó lelki sérülést szenvedett.
Kérlelhetetlen önkritikára, a kendőzetlen igazsággal való szembenézésre és magatartásváltásra van tehát szükség. A regény ismertetése és Tamás Dénesnek az írójával folytatott beszélgetése során legalábbis a mi tudatunkban ez a végkövetkeztetés kristályosodott ki. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Aláírásukkal fejezhetik ki, hogy nem értenek egyet a székely- és a városzászló eltávolíttatásának szándékával
Az egykori mozi emeletén, az MPP gyergyószentmiklósi irodájába várják azokat, akik aláírásukkal jeleznék, igenis, sértve érzik magukat amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi városháza homlokzatán nem loboghat a székely zászló és a város zászlaja.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, több önkormányzati képviselő, valamint a Székely Nemzeti Tanács helyi tisztségviselői panaszt tesznek az Emberi Jogok Európai Bíróságán, Strassbourgban diszkrimináció miatt a román állam ellen – számoltunk be korábban. A kezdeményezők azt akarják elérni, hogy a bíróság mondja ki, diszkriminatív a város lakóira nézve, hogy nem tűzhető ki a polgármesteri hivatalra a székely zászló és a város lobogója. Az eljárást kezdeményezők nem egyszerű magánszemélyként, hanem választott tisztségviselőkként perelnének, akik egyben közösségi akaratot képviselnek a bíróság előtt. Ezt a gyergyószentmiklósiak által aláírt ívekkel bizonyítanák. Az aláírásokkal azt jelzik az emberek, hogy felhatalmazzák a vezetőket szót emelni a bíróságon az őket is sértő diszkrimináció ellen. Az íveken az aláíró neve, lakcíme és aláírása kell szerepeljen. Fontos megjegyezni, hogy csakis gyergyószentmiklósi állandó lakcímmel rendelkező személyek lehetnek az aláírók, hiszen a peres ügy a gyergyószentmiklósi zászlókról szól. Minél több aláírás gyűl, annál inkább érzékeltethetik a bíróság felé, hogy valóban sokaknak fontos a zászlók kérdése – jelentik ki a kezdeményezők. Az íveket péntekig naponta 9 és 13 óra között lehet aláírni, utána január 3-tól folytatódik az aláírásgyűjtés. Az aláíráshoz időpontot is lehet egyeztetni a 0745-678 641-es telefonszámon. Gergely Imre / Székelyhon.ro

Székely gyermekkarácsonyt tartottak (Kézdivásárhely)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete harmadik alkalommal tartott szombaton a sportcsarnok előterében adománygyűjtéssel egybekötött Székely nemzeti gyermekkarácsonyt
A kézműves-tevékenységek – az előző két kiadáshoz hasonlóan – ezúttal is a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak, a több száz kisgyermek természetes anyagokból különféle karácsonyfadíszeket és mézeskalácsot készített, de a szervezők a rovásírás-oktatásról sem feledkeztek meg.
A kisebbek ceruzával és vízfestékkel színeztek ki előre elkészített rajzokat, illetve gipszfigurákat. A tevékenységeket a HVIM háromszéki tagjai irányították óvónők és tanítónők közreműködésével. A vármegyések által meghirdetett karácsonyi rajzpályázatra 375 pályamunka érkezett, és a három különdíj mellett minden pályázó ajándékot kapott. A szombati nap folyamán adománygyűjtést is szerveztek a kászonjakabfalvi Costi családnak, amelynek október 30-án leégett a háza. Sok jóakaratú ember vitt a sportcsarnokba pénzt, tartós élelmiszert, ruhaneműt és játékot. A kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola tanulói huszadik éve mutatnak be karácsony szentestéjén a templomban pásztorjátékot, amelyet a Székely nemzeti gyermekkarácsony rendezvényen is előadtak. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felemelő művészet
Fiatalos, dinamikus tárlat nyílt pénteken este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti terében. Mészáros Gergely, Tomcsik Judit és Péter Alpár képzőművészek csoportos kiállítása az Eleváció címet viseli.
A plasztikát, szobrot, installációt és fotót egyaránt felvonultató kiállítást megnyitóbeszédében Várallyay Réka művészettörténész rögzítette, az alkotók közös találkozási pontja Pécs, a tárlat címe – Eleváció – pedig a felemelkedésre utal. Az eleváció csillagászati értelemben egy égitest látóhatár fölé emelkedését jelenti, a művészet esetében pedig más tudatállapotba kerülést jelöl. Más-más utakon, de ugyan­oda érkeztek az alkotók, és ugyanarra világítottak rá – jegyezte meg Várallyay Réka. Az EMŰK vezetője, Vécsi Nagy Zoltán önvallomásos tárlatvezetésre kérte a művészeket, így a pécsi szobrászati tanszéken tanító Mészáros Gergely elmondta, nagyon megérintette az Edénytörés nevű zsidó mítosz, amfora jellegű formái ennek gondolatisága mentén születtek. A világban minden formából áll, ám az a probléma, hogy míg formából nagyon sok van, tartalomból nagyon kevés – tette hozzá. Tomcsik Judit fényképei kapcsán a személyiségre rátevődő rétegekről beszélt, fotósorozata nagyon személyes öntisztulást követ végig. „Fotóimban az emberi tekintet tisztaságát próbálom keresni” – jegyezte meg. A sepsiszentgyörgyi Péter Alpár számára fontos, hogy a közönség megértse munkáit, ezért természetművészeti alkotásai, illetve azok dokumentációi mellé rövid leírást mellékelt. Művészethez való viszonyáról szólva megjegyezte: az alkotás eléggé magányos szellemi utat jelent, ugyanakkor műveit élő, valós térben szereti létrehozni. Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyra hangolódva
III. adventi szeretetvendégség Marosvásárhelyen
Harmadik alkalommal szervezte meg a Telefonos Szeretetszolgálat december 15-én, pénteken Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, melynek ezúttal is a Mobex étterem adott otthont. Az ünnepi alkalomhoz illő, ízlésesen megterített asztalok fogadták az esti pár órás együttlétre érkezőket. A legidősebb résztvevő kilencvenéves, a legfiatalabb pedig négy hónapos volt.
A Kolozsváron kilencedik, megyeszékhelyünkön harmadik alkalommal megszervezett közösségi eseményen összesen négyszázötven személynek terítettek, és teremtettek adventi hangulatú együttlétet. A cél mindenekelőtt közösségépítő alkalom megteremtése, annak lehetősége, hogy olyan emberek üljenek egyazon asztalhoz az adventi vacsorát elfogyasztani és beszélgetni, akik amúgy sosem ülnének le együtt. Az eseményt követően Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője önmagát olyan apához hasonlította, akinek két gyermeke van, egy kilenc- és egy hároméves, mindkettőt egyformán szereti, ugyanakkor külön-külön kihívást jelentenek számára. A kilencedik alkalommal szervezett kolozsvári szeretetvendégség kapcsán azt fontolgatták, hogy vajon nem nőtte-e ki magát, nem fáradt-e ki az esemény? A harmadik marosvásárhelyi eseménnyel kapcsolatosan pedig az foglalkoztatja a csapatukat, hogy mikor fog kiteljesedni. Ez nem a szegény emberek vacsorája volt, az ételnek másodrendű szerepet szántak, ellenben az egyházi főméltóságok, elöljárók, vállalkozók megszólításával lehetőséget próbálnak biztosítani egyedülállóan meghitt együttlétre, beszélgetésekre – hangsúlyozta.
A Mobex étterem terített asztalainál több mint kétszázan foglalhatták el helyüket, ez is azt tanúsítja, hogy szükség van a szeretetvendégségre, talán még akkor is érdemes lesz megszervezni, ha esetleg csökkenne a résztvevők létszáma, mert olyan rászorulók részesülhetnek az adventi várakozás és ajándékozás örömében, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak, hogy elegáns étteremben ünnepeljenek és karácsonyra hangolódjanak.
Sokszínű gyülekezet
A szeretetvendégségen szemtanúi lehettünk annak, hogy évről évre egyre több fiatal kapcsolódik be az önkéntes tevékenységekbe, a jelek szerint számukra nem ciki, ha időseknek terítenek, vagy az egyre nagyobb számban érkező gyerekekkel foglalkoznak. Az ünnepi együttlét hangulatát a mezőkölpényi Életvíz együttes és a Kolozsvári Fúvós Kvartett színesítette, a programot művészi műsor és tombolahúzás tette változatossá.
Lőrincz János esperes áhítatában Isten hívó szavának erejét emelte ki. Mint hangsúlyozta, nem csak a Szeretetszolgálat, hanem Isten is az adventi együttlétre hívta az embereket, ezáltal az egybegyűltek rendkívül sokszínű gyülekezete fohászkodhatott és énekelhette közösen a Csendes éjt.
A Telefonos Szeretetszolgálat kilenc éve kezdte meg tevékenységét Kolozsváron, és érdekes egybeesés, hogy épp az adventi szeretetvendégség napján jegyezték be a kolozsvári bíróságon a székhelycserét, amellyel a szolgálat hivatalosan is áthelyezte központját Marosvásárhelyre. A szeretetszolgálat alaptevékenysége továbbra is a telefonos ügyeletezés. A csütörtöki napokon 15-20 óra között hívható 0265/55-55-55-ös telefonszám a rászorulóknak és tehetőseknek egyaránt rendelkezésére áll. A rászorulók segítséget kaphatnak, a tehetősek pedig adományaikkal támogathatják a szeretetszolgálat tevékenységét. Amint az eseményen is elhangzott, megtörténhet, hogy egy olyan tehetős ember tárcsázza a vonalat, aki anyagiakban nem szenved hiányt, azonban a magány vagy ágyhoz kötöttség miatt segítségre szorul. Az ilyen jellegű betelefonálók számára is megkeresik a köztes segítés módját. A kolozsvári és marosvásárhelyi szeretetvendégség adományokból, tombolából összegyűlő bevételét a menedékszoba kialakítására fordítják. Olyan vendégszobát szándékoznak létrehozni, ahol négy személynek nyújthatnak majd szállást legtöbb három napra. Az orvosi beavatkozásokra vagy más jellegű ügyintézés végett megyeszékhelyünkre érkező idős vagy rászoruló személyeken szeretnének ezáltal segíteni. A marosvásárhelyi szeretetvendégségen 2.352 lej gyűlt össze.
Keresztényi kötelesség
Az adventi szeretetvendégség főtámogatója a marosvásárhelyi Üvegcentrum Kft. volt, melynek tulajdonosai Lőrincz Attila és Kocsis Lajos. A jelen lévő Lőrincz Attilát arról kérdeztük, mi ösztönzi a vállalkozás tulajdonosait arra, hogy a hasonló karitatív tevékenységekből kivegyék részüket. „Keresztényi kötelességemnek érzem az adakozást, mivel az életem során rengeteg ajándékot kaptam a Jóistentől. Megmutatta a helyes utat, amikor tizenöt évesen Magyarországra mentem dolgozni, ezt pedig a magam során úgy próbálom meghálálni, hogy a rászorulókon segítek. Nyolcévesen veszítettem el édesapámat, nővérem tizenkét, öcsém négyéves volt, és nem felejthetem el, mennyire nehéz volt édesanyánknak, hisz abban az időben nem létezett ennyi civil szervezet, támogatásra senkitől sem számíthatott. Örömmel tölt el, ha segíthetek, többnyire alapítványokat, mozgássérült gyerekekkel foglalkozó szervezeteket, árvaházakat, súlyos műtét előtt álló betegeket támogatunk, de a keresztszülő programban is részt veszünk. A cégen belül is jótékonykodásra buzdítjuk az alkalmazottakat, következésképpen gyakori a belső gyűjtés, amit a rászorulóknak juttatunk” – hangsúlyozta Lőrincz Attila, az Üvegcentrum Kft. társtulajdonosa. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Elárvuló kövek
Guruló szórványkavicsok
(Folytatás december 11-i lapszámunkból)
Sírig tartó szerelem
A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt.
Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –”
Épületváltás
A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal.
Romokban álló református iskola
Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás:
Ezerötszázban már a templom fennállott
Melyet akkor ali basa megis szállott
Könyörületlen szív tűzzel elégette.
Ártatlan köveit hamvába temette.
Romlott kőfalait egy lévita rakta,
Ujra és mostanig minden abbahagyta.
Tekintetes Néb Istvánt rendelte
Most a gondviselés, ki híven szentelte
Szerzett javainak egy részét e házra,
Testamentum szerint ment ezerötszázra.
Tekintetes Simon Péter urra nézett
E pénz, melyet ipja jó czélra intézett.
Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel,
Tudja, hogy e tér még több interessivel.
1806-ban fundamentumából
Épült a jóltévök hív vigyázásából,
Kik magok is híven segedelmeztenek
Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek
Vegyed késő nemzet e példát tükörül
Ha valaha ez ház romlásába merül
Az az isteni kéz mely ezt segítette,
Őrizetét tartja fenn mellette.
Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt,
Emelkedett nagyra e dicső foglalat.
Építetett Pergő Sándor egyházfiságába,
Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt
AHLER József és Újfalusi János kőművesek által.
Anno 1806.
Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek.
– Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll.
– Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek?
– Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

„Azzal becsüljük meg a hősi halottak emlékét, ha nem térünk le az általuk megjelölt útról”
1989. december 15-én, pénteken délután hatalmas tömeg gyűlt össze a temesvári református templompalota bejárata előtt, magyarok, románok és más nemzetiségűek, reformátusok és a többi temesvári felekezet tagjai, hogy tiltakozzanak Tőkés László lelkész és családja kilakoltatása ellen. Ebből a tiltakozó megmozdulásból terebélyesedett ki a diktatúrát elsöprő temesvári népfelkelés, amelyet december 17–18-án sikertelenül próbált vérbe fojtani a kommunista elnyomó gépezet. Huszonnyolc esztendővel a temesvári forradalmi események kezdete után, az egykori harcostársak és emlékezők egy maroknyi csoportja, a református gyülekezet képviselői gyűltek össze a Mária téri református palota előtt, hogy fejet hajtsanak az 1989. decemberi hősi halottak emléke előtt.
Az egybegyűlteket Fazakas Csaba, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora és az egykori temesvári lelkipásztor, Tőkés László EP-képviselő, korábbi püspök üdvözölték. „Köszöntöm az 1989-es Emlékbizottság és a presbitérium tagjait, főgondnok urat, a Temesvár Társaság képviselőit, egykori harcostársaimat – mondta Tőkés László –, egy gondolattal szeretnék adózni a 89-es temesvári népfelkelés hősei, áldozatai emlékének. Azzal becsüljük meg őket, hogyha azért, amiért ők harcoltak és életüket áldozták, azért mi is tovább folytatjuk a küzdelmet. Ha letérünk arról az útról, amelyen ők áldozatukat bemutatták, akkor mi is méltatlanokká válunk irántuk és méltatlanukká válunk régi önmagunkhoz. Ez érvényes a temesvári gyülekezetre, amely 89-ben példát mutatott hitből, kitartásból, lelkesedésből és érvényes mindazokra, akik a régiek közül még itt vannak. Ilyen értelemben cselekvő módon emlékezzünk rájuk és nem siratva csupán, mint Krisztus urunkat a keresztfán, hanem mint akik együtt örvendeznek Krisztusban a feltámadáskor. Ezekkel a gondolatokkal hajtsunk fejet előttük” – mondotta Tőkés László, aki a jelenlevőkkel együtt imádkozott a temesvári mártírokért és megáldotta a megemlékezés résztvevőit.
A református palota falán lévő emléktábláknál elsőként Tőkés László volt királyhágómelléki püspök és Kovács Zoltán volt főgondok koszorúzott, majd a Temesvári Református Egyházmegye, a Belvárosi és az Új Ezredév egyházközség képviselői, az Érmihályfalvi Református Egyházközség, az 1989-es Temesvári Emlékbizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői helyezték el koszorúikat. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Kritikakötet és monográfia a kortárs irodalomról
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is csatlakozott az V. Adventi Könyvvásár programja sorozatához, a hétvégén Adventi könyvbemutatók címmel tartott rendezvényeket, beszélgetéseket a Bulgakov kávéházban. Szombat délután, többek között Balázs Imre József Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról című kritikakötetét és Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfiát mutatták be.
Balázs Imre József költőt, kritikust a nemrég megjelent tíz mondatos kritikákat tartalmazó kötetről Vida Gábor kérdezte, míg Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Kinde Annamária költészetéről, életéről és az erről készült monográfiáról Egyed Emese faggatta.
„Portrét írni a könyvről”
Az online terjedő „5 dolog, amit nem tudtál a kürtőskalácssütésről” jellegű listázás mintájára kezdett el Balázs Imre József 2011-ben, szintén online felületre, tíz mondatból álló könyvkritikákat írni, alkalmazkodva az online olvasásra jellemző türelmetlenséghez. A kritikák címeiben megfogalmazott „Tíz mondat a...” remélte, hogy megfogja majd az olvasót. „Kivetem a horgot az olvasónak. Ez egy ígéret, hogy rövid lesz”, magyarázta a kritikus, miért is választotta ezt a formát.
Vida Gábor kérdésére, miszerint tíz mondatot írni egy kötetről nem vált-e olyanná, mint a szonettírás, nem érezte-e egyfajta kötöttségnek ezt a döntést, Balázs Imre József bevallotta, egy idő után tényleg kötöttséggé vált. 40-50 tízmondatos kritika után azt érezte, hogy a mondatai mind ugyanolyanok. Olyanfajta kötöttséget érzett, mint a tanárok: a középiskolai tanár 45 perces kötött formához van hozzászokva, az egyetemi tanár másfél óráshoz, és ebből nehéz kizökkeni.
Mi az, ami belefér egy könyvről 10 mondatba, kérdezte a moderátor. Balázs Imre József elmondta, a tízmondatos kritikaírás első mozzanata, hogy ledesztillálja, lecsupaszítja a kötetet. „Az kerül be, ami számomra a kötet magja, ahogyan megragad valamit”, magyarázta, majd hozzátette, a tíz mondatban csak egy portréfélét ír a könyvről.
Vida Gábor a beszélgetés végén arról faggatta a kritikust, hogyan válogatja ki azokat a köteteket, amelyekről kritikát ír, volt-e olyan könyv, amelyről nem tudott írni, ír-e egyáltalán negatív kritikát. A szerző kifejtette: olyan könyvek „kerülnek bele a hálójába”, amelyek valami újat hoznak a kortárs magyar irodalomban. Több szempont is meghatározta azt, hogy ebbe a most megjelent kötetbe milyen könyvkritikák kerültek be, jegyezte meg, de nyilván, elsősorban a kiadvány terjedelme szabta meg. Balázs Imre József szerint szemtelenség egy-egy kötetről „csak” tíz mondatot írni, ezért uralja a kötetet inkább a verskritika, és ezért nem ír hosszabb prózákról benne.
Kinde Annamáriára mint költőre felhívni a figyelmet
Kötetről kötetre haladva, kronológikus sorrendben végzett elemzés eredménye a Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfia, beszélt a könyv létrejöttéről annak szerzője, Demeter Zsuzsa. Ám mivel Kinde Annamária életének számos meghatározó mozzanata kimaradt a kötetből, mint például a Várad folyóiratnál, Erdélyi Riportnál, vagy a Sajtókollégiumban végzett tevékenysége, Demeter Zsuzsa kételkedik abban, hogy egyáltalán lehet-e monográfiának nevezni azt, amit írt. Bevallotta, célja nem is egy „nagymonográfia” írása volt, hanem inkább az, hogy Kinde Annamáriára mint költőre hívja fel a figyelmet, a költői világát szerette volna bemutatni. „Vegyük a kezünkbe a kötetet, hisz ez a kritika lényege”, fűzte hozzá.
Egyed Emese, a könyvbemutató moderátora arra volt kíváncsi, a monográfia írása közben talált-e a szerző köteteken átívelő, ezeket összekötő motívumokat. Demeter Zsuzsa elmondta, a legerősebb ilyen motívum az alteregók történeti íve, amelyre egy erős narratív szálat épít a köteteken keresztül Kinde Annamária. Emellett jellemző a költészetére a teljes ambivalencia is, tette hozzá, kiemelve, hogy a költő vívódó alkat volt, vívódásának megvannak a saját metaforái, képi formái is. Az erős irónia, önirónia, de egy különleges optimizmus is meghatározó eleme a költészetének, ugyanúgy, ahogy a méltósággal viselt betegsége is, részletezte a monográfia szerzője.
A moderátor kérdésére, hogy ez egy teljes, lezárt életmű-e, Demeter Zsuzsa azt válaszolta: kerek, egész, teljes életmű, hiszen más már nem is lehet. „A töredékességében kell egésznek nézni”, vélte. Megjegyezte: Kinde Annamária költészetének erős prózai vetülete is van, gyakran kacsintgatott a próza felé, ezért úgy vélte, talán ebben a műfajban folytatta volna az írást az életmű során, ha megadatott volna neki a lehetőség.
A könyvbemutató során Kinde Annamáriával készített interjúrészleteket hallgathattak meg a jelenlévők, a költő verseiből pedig Mărcuţiu-Rácz Dóra másodéves, és Moga Petra, elsőéves filológushallgatók olvastak fel. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Orban: a PSD–ALDE legrosszabb kezdeményezéseinek cinkosává vált az RMDSZ
Az RMDSZ szavazatai nélkül a román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) nem sikerült volna elfogadtatnia a képviselőházban az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomagot – hangoztatta Ludovic Orban, a legnagyobb román ellenzéki erő, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke vasárnap, a liberális nők kongresszusán.
„Ismételten felszólítom az RMDSZ-eseket, lépjenek ki a kormánypárt hálójából. Ők az Európai Néppárt tagjai (akárcsak a PNL – tud. megj.) és kötelességük leszavazni a PSD javaslatait, amelyeket sem az Európai Néppárt, sem általában az Európai Unió nem támogat” – érvelt az ellenzéki pártvezér. Ludovic Orban hozzátette: a kormánykoalíció legrosszabb kezdeményezéseinek cinkosává vált az RMDSZ, amely nélkül a jelenlegi kormány már nem tudna egyetlen sarkalatos törvényt sem elfogadni.
A bukaresti szociálliberális kormánykoalíció pártjai az elmúlt napokban az RMDSZ támogatásával ügyészségi visszaélésekre hivatkozva kezdték el az igazságszolgáltatás átszervezését és a büntetőeljárás módosítását a parlamentben. Azt állítják: a módosításokkal elejét akarják venni a titkosszolgálati sugallatra indult megalapozatlan bűnvádi eljárásoknak, a tisztségviselők politikai megrendelésre történő lejáratásának.
A jobboldali ellenzék szerint a kormánytöbbség az igazságszolgáltatás feletti politikai ellenőrzést próbálja megszerezni, hogy megakadályozza korrupt vezetői felelősségre vonását. Ez utóbbi érvelést magukévá téve az országban mindennaposakká váltak a kormányellenes tüntetések, amelyeket az igazságszolgáltatás függetlensége védelmében, korrupcióellenes jelszavakkal közösségi oldalakon hirdetnek meg ellenzéki szervezetek.
Vasárnap ismét több mint ezer ellenzéki tüntető vonult fel Bukarestben a sűrű havazásban a kormány épülete és a parlament közötti útvonalon az igazságügyi törvénymódosítások ellen tiltakozva. MTI; Krónika (Kolozsvár)

Láthatóvá tennék a Barcaságot: kitörnének Brassó árnyékából a környékbeli csángó települések
Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk.
Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete templom felkeresésével, sízés és levegőzés Brassópojánán vagy Predealon, vár- és kastélylátogatás Törcsváron és Rozsnyón, esetleg ellátogatás az evangélikus erődtemplomokba Prázsmáron és Szászhermányon. Tagadhatatlan, hogy nagyjából így fest mind a hazai, mind a külföldi látogatók kötelező turisztikai programja. A tíz barcasági csángó falut jóformán sem az erdélyi, sem a magyarországi vendégek nem fedezték fel maguknak. Legalábbis egyelőre. Ezen próbál változtatni a Barcasági Csángó Alapítvány, amely a múlt héten indította útján a világhálón www.terrabarcensis.ro régiónépszerűsítő honlapját.
Nem egyszerű feladat kimozdulni a holtpontról – látja be a civil szervezet alelnöke, Hlavathy Zsuzsánna, aki elmondása szerint gyakran szembesült azzal, hogy az anyaországban jóformán nem is hallottak a barcasági csángókról.
„Tudnak a gyimesiekről, a moldvaiakról, de rólunk nem. Sajnos az erdélyi magyarság körében sem vagyunk túl ismertek, a térségbe érkező látogatók rendszerint elkerülik a Barcaság tíz csángó faluját. Pedig abból négy éppen Brassó tövében fekszik” – számol be tapasztalatairól az alapítvány programfelelőse. Szerinte nincs is miért csodálkozni a fura helyzeten mindaddig, amíg léteznek olyan brassói magyar kulturális programok, melyeken több négyfalusit látni, mint helybélit. Fordított esetben viszont nem mondható el ugyanez a brassóiakról. „Tisztelet a kivételnek, de a brassóiak általában mellőzik Négyfalut, mert oda »ki kell menni«, ahogy mondogatni szokták” – mutat rá a csángó vezető.
Amikor hátránnyá válik Brassó közelsége
Brassó közelsége számtalan tagadhatatlan előnnyel jár – látják be a nagyvárossal összenőtt Négyfalu lakói. Ugyanakkor bizonyos hátrányt is jelent. Hlavathy Zsuzsánna szerint Brassó „skizofrén helyzetbe taszítja” a valamikor csángó többségű kistérséget. „A maga négy falujával és harmincezer lakójával Négyfalu odajutott, hogy nem is falu, de nem is város. A hagyományai, népszokásai már szinte teljes egészében kihaltak, de Brassó mellett mégsem fejlődhetett annyira, mint egy egészséges város. Ráadásul az iparosítással járó elrománosítási hullám is komoly változást okozott” – állítja az alelnök.
Míg valamikor csak a juhtenyésztéssel foglalkozó mokányok képezték az egybenőtt négy csángó falu, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu románságát, az etnikai arányok olyannyira átfordultak, hogy a magyarság számaránya alig haladja meg a húsz százalékot.
A Kolozsváron töltött hosszú évek után szülőfalujába visszatérő Hlavathy Zsuzsánna úgy véli, a környék másik három csángó faluja, Tatrang, Zajzon és Pürkerec éppen a néhány kilométeres távolságnak köszönhetően maradt meg nagyjából ugyanannak, ami az évszázadok során volt.
Épülő térségmárka
A térség ismertetése érdekében a megyei önkormányzatnál sikeresen pályázó civilek előbb logórajzolásra hirdettek versenyt, melyet egy négyfalusi fiatal képzőművész, Sipos Gaudi Tünde nyert. Munkája alapján a Barcaság jelképe a nap, mely mind a tíz csángó falunak a közös szimbóluma.
Az égitest ma is fellelhető a régió számos régi házának ormózatán. Második lépésként egy, a kulturális-szellemi örökséget népszerűsítő weboldalt elkészítését vállalták. A gondosan és ötletesen szerkesztett, december 9. óta elérhető honlap egyelőre három nyelven – magyarul, románul és angolul – „tud”, de a közeljövőben németül is fogja tájékoztatni látogatóit. Következik a tevékenységek és programok szervezése, valamint a turisztikai kínálatok összeállítása.
Az 50-es évektől Szecseleváros néven is ismert Négyfalu jól áll a befogadóképességgel, a vízen túli további három településen, Tatrangon, Zajzonban és Pürkerecen csak az utóbbiban sikerült életben tartani a falusi turizmust. A valamivel távolabb fekvő települések, Apáca, Krizba és Barcaújfalu nemigen tudnak vendégül látni nagyobb számú turistacsoportokat. Éppen ezért egyelőre, a kisebb csoportos vendéglátásra alapoznának.
A faluturizmust az engedélyeztetések kálváriája fojtja meg.
A jelenlegi jogszabály szerint a vendég nem veheti ki magának reggelire a tyúk alól a tojást, és nem ihat abból a tejből, melyet a szeme láttára megfejt tehén adott. Ennek ellenére a Barcaságnak Brassó árnyékában, egyetlen esélye van a kitörésre és a megélhetésre: hogy a népi hagyományokra építsen” – véli Hlavathy.
„Másfajta turizmust” szeretnének meghonosítani
A programmenedzser azt is tudja, hogy a megfakult népi hagyományaival és aránylag gyenge elszállásolási lehetőségeivel a Barcaság miként veheti fel a versenyt a megye sokkal népszerűbb turisztikai régióival: mindenekelőtt a helyi románok és szászok, illetve az általuk képviselt örökség bevonásával.
Hlavathy Zsuzsánna szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a környéken van tizenhárom szász falu is, és ezek közül szinte mindenikben van egy-egy erődtemplom. „A turizmus ma már nem arról szól, mint húsz évvel ezelőtt. A látogatónak nem elég egy szép szoba, melynek ablakából szép kilátás tárul a vendég elé. Aktivitásra van szüksége, lehetőleg olyanra, amit csak itt talál meg” – mondja Barcasági Csángó Alapítvány alelnöke, majd sorolásba kezd.
Aki a kézművességre kíváncsi, ellátogathat a szövőasszonyokhoz, a bútorfestőkhöz vagy a fafaragókhoz. Aki néptáncot szeretne látni Négyfaluban, december folyamán a borica nevű hagyománnyal ismerkedhet meg, ekkor legény- és férficsoportok járják az összenőtt falvak utcáit. Februárban az apácai farsangtemetésre ajánlatos ellátogatni, húsvétkor pedig a tatárjárás óta hagyományos kakaslövést érdemes megtekinteni. A helyiek igyekeznek minden programhoz idegenvezetőt is biztosítani.
A felhozatal iránt már az országos turisztikai vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott, ahol a Barcaság első ízben lehetett jelen önálló standdal. „Olyan látogatók keresték fel standunkat, akik hangsúlyozták, ők nem Brassópojánára, nem Predealra, nem a törcsvári kastélyhoz szeretnének kirándulni, hiszen ott már jártak, hanem egy egészen más típusú, emberközeli vendéglátásra vágynak. Kiderült, hogy valami ilyesmire gondoltak, tematikus turizmusra, amit mi ajánlunk” – állítja Hlavathy Zsuzsánna. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Most nem félnek?
Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is.
Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket.
Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében.
Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét.
Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését.
Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro

Erdély őrzi legépebben a reneszánsz tánckultúrát
Olyan történt a Szacsvay Akadémia történelmi moduljának zárórendezvényén, ami a sorozat több éves múltjában még nem fordult elő: a meghívott előadó táncra kelt. Felföldi László professzor, néprajzkutató ugyanis a zenéről és a táncról tartott prezentációt.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében péntek este megjelent érdeklődőket Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros köszöntötte.
Bevezetőjében Felföldi László néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet: a tánc elsősorban mozgást jelent, függetlenül attól, hogy forgatjuk a párunkat, lassúzunk vagy keringünk vele, és része egy nagyobb egységnek, hiszen nincsen tánc zene nélkül, és sokszor szöveg nélkül se. Hozzátartozik az alkalomhoz illő viselet, a táncoló testnek dolgozik az agya, mozog az izomzata. A táncosokat tudás, lendület és akarat jellemzi, és az egész egy társadalmi, kulturális környezetbe van beágyazva, hiszen mindannyiunk viszonyulunk valahogy a tánchoz. Egy táncnak nincs ősbemutatója, igazából kritikai irodalma se, tiszavirág életű és valójában egy társadalmi demonstrációt szolgál, mégis kimondhatatlan szépségű, ahogy a kalotaszegi Mérán járják a legényest. A tánc az emberi kifejezésrendszer eleme, ott van a sportban, a játékban, a vallási szertartások gesztuskészletében, a harcművészetekben. Kommunikáció, hiszen valakinek szánjuk a táncmozdulatainkat, aki érti és értelmezi ezeket. Metafora, a hatása alá kerülünk. A társastánc szórakozás, mert a szabadidőnket töltjük ezzel, és az ünnep, a rítus meghatározója ahogyan táncolunk. A néptánc viszont nem szórakozás, hanem sokkal több ennél, maga az élet, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Falusi környezetben az emberek tánc közben választanak párt maguknak, barátságok szövődnek közben, a jó zene finomítja az ízlést, és minden vidéknek megvan a saját maga esztétikája- magyarázta a meghívott.
Jellemzők
A táncművészet a 18-19. századi európai művészetelméleti gondolkodás terméke. Műfajait és formáit tekintve létezik művészi tánc (klasszikus balett, modern tánc és kortárs tánc) és használati tánc (néptánc, társastánc, színpadi néptánc). A 20. század második felében kijelölt antropológiai meghatározás szerint a tánc, mint strukturált, jelentéssel bíró, kulturálisan meghatározott, mozgásos kifejezési forma az emberi mozgásrendszerek egyike, a társadalmi kommunikáció eszköze. Sok mindenben hasonlít a beszélt nyelvhez, de mégsem azonos vele, illetve más mozgásrendszerekkel is van közös tulajdonsága. Azok a közös jellemzők, amelyek ma Európát egységes táncrégióvá teszik: a gazdag, nem-életkor-foglalkozás-társadalmi hovatartozás stb. szerint strukturált, átfogó történelmi táncdivatok által kialakított tánckészlet (körtánc, páros tánc, szóló stb.); a lábmozdulatok uralkodó volta, más régiók „kéz táncaival”, „váll-csípő táncaival” és „ülő-táncaival” szemben; a zene, szöveg és a tánc szoros kapcsolata, a közös metro-ritmikai és tempóbeli keret; a kifejezési formák (dráma, sport, játék, tánc) csökkent szinkretizmusa, erős függetlenedési tendenciák; a rituális és szakrális funkció háttérbe szorulása, a tánc szekularizációjának és autonóm művészi formává válásának előrehaladott állapota. A kontinensen belül Dél-Kelet Európára jellemző a lánc- és körtáncok műfajának uralkodó volta, a kollektív, csoportos táncolásmód, a korlátozott egyéni, improvizációs lehetőség, Kelet-Európára a szóló férfi és páros táncok uralkodó volta, az egyéni előadásmód, szabad rögtönzés, a férfi és női mozgásanyag elkülönülése a páros táncokban, Nyugat-Európára a kollektív, térformációs páros táncok uralkodó volta (kadrillok, kontratáncok és a 19. századi divattáncok), illetve a csoportos, szabályozott táncolási mód, korlátozott mértékű egyéni improvizáció, és a nemek mozgásbeli elkülönülése minimális, míg az észak-európai szubarktikus területeken a pantomimikus, rituális szokás-komplexumok dominálnak, amelyek táncot is tartalmaznak, például az egykori lapp sámánszertatások, a zürjén táncos rítusok. Történelmi perspektívából nézve az európai hagyományos táncokról elmondható, hogy a középkorban a lánc- és körtáncok terjedtek el, a reneszánsz idején a forgó, forgatós szerelmi táncoknak volt a divatja, a barokk korban szabályozott, csoportos, tárformációs páros táncok voltak, majd következtek a 19. századi páros táncok, mint modern divattáncok.
Nemzeti táncok
Európa népei a 18-19. században táncaikban is igyekeztek megtalálni a csak rájuk jellemző, másoktól elütő vonásokat, mint nemzeti identitásuk jelvényeit: csárdás, walzer, polka, redovajka. Források híján az akkor „ősinek vélt” régies táncformákból hozták létre nemzeti táncaikat, történeti mítoszokkal vették körül azokat, s visszavetítették az illető nép történetének őskorába. Érdekes módon a reneszánsz tánckultúra megtermékenyítő hatása Erdélyben maradt fenn legépebb, s egyben sajátosan asszimilált formában. A paraszti tánckultúra lehetőségének keretén belül a legmagasabb fokra jutott el anélkül, hogy a leglényegesebb- az individuális műfajokra jellemző- jegyeit elveszítette volna- idézte Martin Györgyöt Felföldi László.
Keleti örökség
A magyar tánchagyomány keleti örökségnek mondható elemei az ugró-topogó-dobogó táncolásmód, a nyolcados lüktetésű tempo-guisto táncdallamok és a műfaji differenciálatlanság 20. századig való fennmaradása; a dramatikus-epikus tánc- és zenei formák egykori együttes megléte a magyar hagyományokban; a sámánszertartás emlékei gyermekfolklórban és a szokáshagyományban; a halottas táncok 20. századig fennmaradt gyakorlata. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

167 éves látomás
Jósok, jövendőmondók az emberi világban mindig is voltak. Amit azonban Arany János végzett 33 éves korában – krisztusi kor –, 1850-ben, az már több a víziónál, a látnoki jelzésnél. Elképedve, valóságos ijedelemben olvasom most újra Gondolatok a béke-congressus felől (1850.) című elégiáját. Gondolati líra? Itt a líra csak segít, hogy a gondolat elárassza a lelket. A rá jellemző verstani gondosság a magyar nemzettől az emberi faj önpusztító gyűlölködésének magasságáig – inkább síri mélységéig – világítja a sorscsapásoknak nevezett fajpusztítást.
Nem csodálkozom, ha az olvasónak is mindenről Európa halálos ítélete jut eszébe. Arany a Gondolatok című versében nem az egek kapuit nyitogatja, hogy igazat látna az Úr és a sok elhalt nemzedék odafentről. Ő a földre világít – a mára, 167 esztendővel ezelőtt, és a mai igazat látja akkor!
A vele született szelídség, a jóság az alapvetés e versben is. „Az embernem, mint egy család,/ Szeretettől övezve,/ Testvériségben, mint talán/ Kain előtt élhetett; – Az írás, hol jegyezni kezd,/ Jegyez csak gyűlöletet.”
Így. Élt és terjeszkedett a madárhad, míg közéjük nem rontott a vadállat. A bibliai, a testvérgyilkos Káintól el eddig. Íme, tovább: „Hogy a vér a vért ne ontaná/ Hiú bálványi végett,/ Bosszulni sértett áljogot,/ Vagy nemzet-büszkeséget.” (…) Az áljogok és nemzetbüszkeségek zsúfolódásának idejét éljük MA. Megnevezve mai napunk 167 évvel ezelőtt, hajszálpontosan. De nem csak mi süppedünk bokáig, derékig sírmocsárba. Arany János látja Nagyszalontáról a mai hétfőt! „Hogy fajra fajt ne költene/ Az ápolt népgyűlölség/ S nemzet ne kísérné tapssal/ Más nemzet sírbadöltét.”
Alászálla a poklokra egy szent emberünk, hogy onnét kiáltson át a jelenbe – és nemcsak a maga nemzetéért! Valahol itt kezdődik az emberi tisztaság, mely fölemeli a poklokból, hogy szólna az emberiséghez, a hazug hírnév zászlóvivőire mutatván, el a mai napunkig. „Hogy ne siratná az anya/ Élő fiát halottul.”
Olvasd egy sorát, tisztelt Olvasó, torokszorulás nélkül! Messzire látott a Nagyalföldről, el Írországig s onnan Csíkországig. „Hogy az utódok sírjait/ ne számlálná meg a vén,/ Hazája vagy idegen föld/ Vidékeit nevezvén” – Százezreink mennek Nyugatra élni, halni. És halni némelyik hazajön, mint pl. Cs. Szabó László. Másoknak, s a többségnek ez nem adatik meg. Pokolba emelő versbéli képek, hiszen a mindenségig lobog és senyved a gyász, a halál nem tűnődik a házszámokon… „Midőn az Ész, a Bölcsesség/ Megbántva, megalázva,/ Mint a hajdan prófétái,/ Vonul remeteházba.”
Jelen könyvem 1867-ben, Ráth Mór kiadásában jelent meg. Nem rághatom meg, nem tömhetem számba, hogy tán elállítaná a fulladást, a könnyet. Arany János, ki egymaga megszerettetné a vers igazát az emberiséggel, most szemben ül velem, ma szól a máról: „Nem lophat-é megint egy új Prométeusz égi lángot, kinek fénylő szövétneke fölgyújtsa e világot…?”
Helyben vagyunk, és minden szava a máról s az itthonról szól. Irdatlan mennyiségű pénzt szánnak és szórnak Európa fölgyújtására. Engedem, mondja tovább Ő, aranyszavú Aranyunk! „Midőn a munka és vagyon/ Egymástól messzi esnek,/ És a tökélyre vitt csalást/ Mondhatni rendszeresnek.”
Nevezhetjük-e géniusznak, zseninek, vátesznek költőnket? Mindeniknél több. És már remegő ajkakkal olvasod, és már azt mondod a két ház között megnyíló eleven égre föl, hogy nincs, nem lehet már tovább. És mégis lehet! Olvasd föl jajongva a mai Európának! „Nem lehet-é ismét egy új/ Népáradás e földön?/ Nézzétek a történetet!/ S mondjátok, képzelődöm.”
Arany János, a költő megidézte, meglátta az új népáradást a mában. (Itt nála a történet történelmet jelent – C. Z.) És a szerény családiasság eltűnik, mintha sose állt volna az elégikus vers elején.
„Akkor elétör egy vad nép/ Szilaj vére s erénye/ És elborít, mint a tenger”(…)
Pillanatig sem enged e vers más áradásra, vad népre gondolnom, mint amit megkapott Európa. Arany János meglátta a jelent, amelytől hidegrázásunk van most, itt és ma. Két esztendővel a szabadságharc vérbe fojtása után nem a maga imádott nemzetét, hanem az emberi fajt könnyezi és készteti sírni. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyv a ditrói kórusról
Petres Lajost a tökéletességre való törekvés, alázat és szerénység jellemzi – hangzott el a pénteki gyergyóditrói könyvbemutatón, ahol az Áldást, békességet kívánok házamnak című kötetét ismerhette meg a nagyközönség. A könyv a ditrói kóruskultúra 133 évét foglalja össze, személyes élményeket, fényképeket tárva az olvasó elé. A könyvet és szerzőjét Zöld János nyugalmazott tanár méltatta, az esemény pedig jóízű nosztalgiázásnak adott helyet, hisz a jelenlévők régi kórusfellépések felvételein ismerhettek magukra vagy éppen szüleikre, nagyszüleikre.
Annak idején, 1867 adventjén a ditrói férfiak négyes karban egyházi dalokat énekeltek – ekkortól számítható a község kóruskultúrája, Zöld János nyugalmazott tanár pedig úgy fogalmazott, hogy ez az információ nincs leírva, hisz a „leghitelesebb levéltárból”, a szájhagyományból való.
– Ha figyelmesen olvassuk, be­tekinthetünk az akkori Ditró község életébe, mindennapjaiba – fogalmazott a könyv tartalmát illetően Petres Lajos, mondván, a több mint hetven fényképen az olvasó saját magát, szüleit, esetleg nagyszüleit, dédszüleit is felfedezheti. A szerző – aki maga is hosszú éveken keresztül vezényelte a ditrói kórusokat – a 133 év szinte összes kántorára, karnagyára, énektanítójára kitért, beleértve természetesen édesapját, Petres Ignácot is, akitől átvette a karnagyi szerepet.
A jelenlévők nosztalgiáztak a régi fényképeken és videofelvételeken, és mivel 2000 óta nincs kórus, maradtak a nosztalgiával.
Petres Lajos több élményét is megosztotta a közönséggel, többször is kiemelve az egykori ditrói gyermekkórus által képviselt magas színvonalat, emellett a kommunizmus évei alatt tapasztalt emlékekre, nehézségekre is kitért.
A könyvet többen is megvásárolták a helyszínen, a közönség soraiból felállva pedig Sárpátki Ágnes verssel köszöntötte az egykori karvezetőt. Kertész László / Hargita Népe (Csíkszereda)

Katonai ügyészség: katonai diverzió miatt haltak meg sokan az 1989-es forradalomban
Szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában 1989. december 22., Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor menekülési kísérlete után – állapította meg a katonai ügyészség a forradalom évfordulója alkalmából hétfőn kiadott közleményében.
Az ügyészség beszámolója szerint az eddigi tanúkihallgatásokból, katonai és civil levéltári anyagok, korabeli videofelvételek áttanulmányozásából egyértelművé vált, hogy a diktátor elmenekülése után nem volt hatalmi űr Romániában, azonosították, kikből állt az a politikai-katonai parancsnokság, amely rövid időn belül átvette a hatalmat az országban.
A vádhatóság bizonyítékokat gyűjtött arról, hogyan működött – a televízió és rádió bevonásával, ellentmondásos katonai parancsok kiadásával – az a diverzió, amellyel fenntartották a lakosság félelemérzetét, azonosították azokat az eszközöket is, amelyek gépfegyver-sorozatok hangját imitálva keltettek pánikot. Az ügyészségi helyzetjelentés nem nevesít felelősöket, csak „várhatónak” nevezi, hogy a további vizsgálatok során sikerül azonosítani a több száz halálos áldozatot követelő diverzió elkövetőit és bűntársaikat.
A vádhatóság tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával kezdte újra a bűnügyi vizsgálatot az ügyben, miután a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21. Egyesület több tagja pert nyert Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amiért Románia nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
A vádhatóság már a vizsgálat újrakezdésekor úgy értékelte: az 1989. december 22-én hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében olyan intézkedéseket hozott, amelyek sok ember halálához, testi és lelki sérüléséhez vezettek, így ezek a cselekmények kimerítik az emberiesség elleni bűntettek ismérveit. Az ügyészek szerint a tettesek előre kidolgozott terv alapján egy polgárháború látszatát keltették, „az új vezetők hatalomra juttatása és legitimálása” érdekében.
A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1 142-en vesztették életüket és 3 138-an megsebesültek – túlnyomó többségük a diktátor elűzése után. MTI; maszol.ro

Johannis szép szavakkal csábítja a kisebbségeket Nagy-Románia megünneplésére
Az emberi jogok tiszteletben tartása, a sokféleség elfogadása és gyümölcsöztetése, a jogállam és a liberális demokrácia megerősítése a kulcsa az emberi fejlődésnek és a társadalmi békének – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő hétfőn, a nemzeti kisebbségek napja alkalmából közzétett üzenetében.
„A romániai nemzeti kisebbségek napja lehetőséget biztosít számomra, hogy kifejezzem elismerésemet azon román állampolgároknak, akik valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak. Azt kívánom nekik, hogy teljesítsék be törekvéseiket, hogy jó életük legyen a román nemzeten belül, valamint hogy őrizzék meg és adják tovább kulturális identitásukat” – írta üzenetében az államfő.
Johannis emlékeztetett, hogy nemrégiben hirdette ki azt a törvényt, amely december 18-át a romániai nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja. Az államfő szerint ez a jogszabály „egyértelműen azt mutatja, hogy a román állam elismeri, tiszteletben tartja, óvja, és előtérbe helyezi a közös kulturális és vallási örökséget”.
Az államelnök szerint a centenárium évében a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében kell zajlania az ünnepségeknek és kulturális eseményeknek. „Nem lenne természetszerű a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni a centenáriumot, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez” – fogalmazott Johannis.
Hozzátette: a nemzeti kisebbségek „a román társadalom élő és szerves részei”, amelyek nemcsak az ősi hagyományok őrzéséhez járulnak hozzá, hanem a mai társadalom fejlődéséhez is. Agerpres.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Sepsiszentkirály hármas ünnepe
A Kálma-hegy alatti vegyes felekezetű faluban vasárnap felavatták a teljesen megújult kultúrotthont, adventi vásárt tartottak, s ünnepelőzetesként az udvaron feldíszítették a falu karácsonyfáját.
Zsúfolásig telt a művelődési ház, falait a felújítás mozzanatainak színes fotói díszítették. Békesség Istentől, Isten áldja és Dicsértessék a Jézus Krisztus – hangzott Bustya János helybeli református lelkipásztor köszöntése. Adventi imájában – „Mindennek megszabott ideje van...” (Préd. 3) – ez alkalommal az öröm idejére célzott, és áldást kért a művelődés új hajlékára és mindazokra, akik bármit is tettek annak építésében-elkészítésében. Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere rövid vetített képes előadásban bemutatta a kultúrotthon építésének legfontosabb mozzanatait és az augusztusban felavatott helybeli kőhidat, amelyek egy többrészes nyertes pályázat pénzalapjaiból valósultak meg, és átadta a kultúrotthon kulcsait. Az avatóünnepség műsorát, az adventi vásárt az unitárius egyházközség, a falu ökumenikus nőszövetsége és a helybeli fiatalság szervezte meg – jelentette be Györgyilyés Izolda unitárius lelkész. Vendégkórusok és -énekkarok mutatták be többnyire vallásos töltetű és karácsonyi énekeiket. Fellépett a szomszédos kökösi Harmónia Vegyes Kar Jakab Csaba kántor vezetésével, valamint az árkosi Régeni Áron Dalárda Márk Attila vezényletével. Vastaps követte a Vargyasi Néptáncegyüttes erdővidéki és szatmári táncokat bemutató fergeteges műsorát, betanította és karácsonyi dalt énekelt István Ildikó. A szentkirályi fiatalok advent üzenetét tolmácsolták, este kigyúltak a fények a közös karácsonyfán. A rendezvény táncházzal zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Utcán az igazságszolgáltatók
Bírók és ügyészek sorakoztak fel tegnap az ország több településén, a bíróságok, törvényszékek székhelyei előtt az igazságügyi jogszabályok, a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen tiltakoztak. Háromszéken is utcára vonultak a szakmában dolgozók, Sepsiszentgyörgyön tiltakozásképpen mintegy húsz bíró és ügyész vonult ki a bíróság elé. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)
Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban.
Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett.
A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet.
Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték.
Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula.
Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet.
A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évforduló előtt az Aranyszívek
Ünnepi hangulatban, Etelka napján értékelte közel egyesztendős tevékenységét a megyeszékhely harmadik nyugdíjas-egyesülete, az Aranyszívek.
Ez alkalommal köszöntötték legidősebb tagjukat, Pakucs Etelkát. December végén lesz a legszerényebb nyugdíjjal rendelkezők közösségének első évfordulója – tájékoztatott Rápolti István elnök. Elmondta, jelenleg százkét taggal rendelkeznek, tizenhatan önálló dalkört alakítottak, s ünnepi alkalmakkor fellépnek. Kezdeményezésükre az uzoni, nagybaconi, kézdivásárhelyi és bodoki szépkorúakkal közösen emlékeztek meg az idősek világnapjáról, amelyen részt vett a város másik két nyugdíjas-egyesülete, a Sugás és a Reménység kör is. Megtartották a farsangi mulatságot, kirándulást szerveztek az Úz völgyébe, Sóvidékre, Borszék környékére, a Fogarasi-havasokba és a Transalpina magashegyi út megtekintésére, megszervezték az Anna-, Erzsébet- és Katalin-napi bált, most karácsonyra készülnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kopjafa Konsza Samu emlékére
A barátságtalan, zimankós idő ellenére a nagybaconi általános iskola udvara tegnap délelőtt olyan emberekkel volt tele, akik ismerték, szerették és tisztelték a falu talán leghíresebb szülöttjét, a pedagógusként, nyelvészként és néprajzkutatóként is jelentős életművet alkotó Konsza Samut. Az iskola tantestülete névadójuk emlékére kopjafát állíttatott, majd a délutáni órákban a kultúrotthonban a diákok mesefeldolgozások, gyermekjátékok és néphagyományok révén mutatták be, mily hatalmas és változatos Konsza Samu öröksége.
A nagybaconi ifjúsági fúvószenekar játékát követően Mihály Enikő VI. osztályos diák ismertette Konsza Samu életpályájának meghatározó állomásait, majd Baló Ervin iskolaigazgató szólalt fel. Mint mondotta, tíz éve merült fel először, hogy a Benedek Elek nevét viselő iskolának jobb, találóbb nevet kellene adni. Nem mintha a nagy mesemondó nem lenne a mai nemzedék számára is követendő példa, de ő Kisbacon szülötte. Némi kutakodás után döntöttek úgy, Konsza Samunál iskolájuk számára jobb névadót nem is találhatnának. A nagybaconi, székelyudvarhelyi diákévek és a budapesti egyetemi élet után Szászvárosban tanított, majd az első világháborúban szerzett sérüléséből lábadozván kezdett néprajzkutatói munkába, Sepsiszentgyörgyre kerülve diákjai bevonásával – bár a román hatalom akkor sem nézte jó szemmel az ilyesmit – gyűjtőmozgalmat szervezett, amelynek több évtized múlva eredménye a Háromszéki magyar népköltészet, illetve a Szegény ember kincse című munkája lett. Felismerve az értékes munkát, Nagybacon közössége ápolni próbálta emlékét, titokban kopjafát állítottak neki sírjánál. A mostani kopjafát Farkas István készítette, a rajta levő motívumok – székely kereszt, molnár gombja, székely csillag és nap, az élet vize és a harang – hazaszeretetéről, kiemelkedő munkásságáról, nemzetségéről beszélnek, s arra figyelmeztetnek, emlékét őrizzük, mint drága kincset.
Beján Boglárka szavalását követően Molnár Sándor helybeli református lelkész áldásában arról beszélt, milyen fontos jelkép is a protestáns székelység számára a kopjafa: nemcsak emléket állít, de emlékeztet elődeink életére, cselekedeteire és a közösség részére hajtott hasznukról. Konsza Samu kopjafájának van miről beszélnie, hiszen gazdag, a legszélesebb értelemben vett közösséget szolgáló emberről regél. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mezőség (1.)
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet.
Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon)
Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak.
Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd
Mezőpanit
Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő.
A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide.
A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át.
A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt.
A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található.
Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg.
Mezőbergenye
A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette.
Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd
Mezőcsávás
Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad.
Galambod
A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres karácsonyváró összejövetel Lippán
Szerdán tartotta évzáró ülését a lippai Degré Alajos Olvasókör, amelynek a tagjai a Hildegardis-ház nagytermében gyűltek össze, ahol Czernák Ferenc körvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, majd főhajtást kezdeményezett az elhunyt I. Mihály király tiszteletére.
Ezt követően Simó Lúcia Luca-napi szokásokból, hagyományokból mutatott be igen érdekes összeállítást. Az Olvasókörben kifejtett eddigi odaadó munkáját Czernák Ferenc köszönte meg egy emléklap kíséretében. A továbbiakban Czernák Ferenc tartott előadást a karácsony történetéről, jelentőségéről. Mondandóját Dsida Jenő, Pósa Lajos, Weöres Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és József Attila költeményeinek a megszólaltatásával színesítette.
Ezt követően Krajcsik Mária elbeszéléséből idézett részleteket Détári Katalin, Igna Ilona, Gulácsi András, Gurmai András és Veres Ildikó.
Közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket, az évzáró ülés szeretetvendégséggel, baráti hangulatban, hosszan tartó beszélgetéssel zárult. A sikeres évzáró ülésért köszönet jár Woonert Lorándnak, aki ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Többszörös jubileumot ünnepeltek
Valódi örömvasárnap Ágyán
Amint azt a Hitélet rovatunkban is meghirdettük, az ágyai református gyülekezetben a település fennállásának 840. évfordulója, a reformáció 500. évfordulóján, a református templom építésének 280. évfordulója alkalmából, illetve a külső- és belső felújítás befejezése okán, december 17-én, vasárnap 16 órától hálaadó istentiszteletet tartottak. Az alkalom ünnepélyességét nagyban emelte, bensőségessé tette az ágyai egyesített református-baptista kórusnak a szolgálata Erdős Bálint polgármester vezényletével, amihez zenei aláfestéssel szolgált villanyorgonán a fia, Erdős Attila. Ezt követően Módi Kinga tiszteletes asszony vezetésével a gyermekkórus szolgált.
Igehirdetés, köszöntők
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke Jakab levele 3. fejezetének 13., 17., illetve 18. verséből kiindulva az igaz Istenhitből származó békesség, illetve szeretet fontosságát ecsetelte Ágya fennállásának a 840. évfordulójával, a templom építésének a 280. évfordulójával, illetve a példás összefogás jóvoltából megvalósulhatott külső és belső felújítás kapcsán. Mert Isten áldása csakis azokon a közösségeken teljesülhet ki, amelyeknek a tagjai Istennel és egymással békességben, szeretetben élnek.
A továbbiakban nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor köszönte meg az igei szolgálatát ft. Csűry István püspöknek, egyben köszöntötte a püspök urat elkísérő kedves feleségét is. Köszöntötte a nagyváradi Continuo régizene együttes tagjait, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot és feleségét, Brittich Erzsébet és Ódry Mária képzőművészeket, a megyéből érkezett lelkésztestvéreket és kedves feleségeiket, a gyülekezetek főgondnokait, gondnokait és presbitereit, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte ft. Gróza János kisjenői katolikus plébánost, aki kissé haza is érkezett, hiszen a templomban tartja a szentmiséit az ágyai katolikusok számára. Köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei elnökét, akinek megköszönte a gyülekezetnek nyújtott segítséget. Köszöntötte Horváth Leventét, a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnökét és feleségét. Köszöntötte Erdős Bálintot, Szintye község polgármesterét és feleségét. Egyben köszönetet mondott a településért tanúsított munkájáért, de megköszönte a vegyes kórus vezetésében vállalt munkáját is. Köszöntötte Kis Anikó iskolaigazgatót, a pedagógustestvéreket, minden résztvevőt. Megköszönte az Egyházügyi Államtitkárságnak és az Arad Megyei Tanácsnak a templom felújításához nyújtott támogatást, ugyanakkor az Egyházkerület vezetőségének és Király Andrásnak, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének az ágyai pályázathoz csatolt jó ajánlást. Köszönet a brassói Espresso és a kisjenői Magnita cégeknek a támogatásért. Köszönetet mondott a kivitelező cég vezetőjének, Csapó Ferencnek és munkatársainak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet az esti szeretetvendégségre felajánlott adományokért Székely Attilának és feleségének Évának, valamint az adományozóknak. Köszönet a kórustagoknak, valamint a gyermekeknek a szolgálatért, a gyülekezet tagjainak a sokszor erejük felett vállalt segítségért. Köszönet Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet a tiszteletes asszonynak és a presbitérium minden tagjának a segítségért, illetve amiért munkatársakként tudnak szolgálni Isten dicsőségére.
A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ-megyei elnök adott hangot ünnepváró, az ágyai gyülekezet reményteljes jövőjével kapcsolatos gondolatainak.
Horváth Levente, a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségi tagja, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok, Erdős Bálint polgármester, Erdős Sándor ágyai főgondnok adtak hangot ünnepi gondolataiknak. Miután Ágya szülötte, Tiba Attila egyetemi tanársegéd, doktorandus hallgató nagy átéléssel szavalta el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményét, a nagyváradi Continuo zenekar adott élvezetes reneszánszzene-koncertet, amiért nt. Módi József esperes mondott köszönetet. Ezt követően virágcsokorral kedveskedett a püspöknének, a jelen volt lelkészfeleségeknek és lelkésznőknek, míg a férfi elöljáróknak az ágyai templomot ábrázoló egy-egy linómetszettel kedveskedett. Miután Hadi Sarolta elszavalta nt. Dénes Józsefnek az alkalomra írt, Megújult a templom című költeményét, a jelen lévő 11 lelkipásztor egy-egy igei köszöntőt intézett az egybegyűltekhez. Igei köszöntő helyett Erdős Bálint polgármester könnyekig meghatódva mondott köszönetet nt. Módi Józsefnek és felségének, Kinka asszonynak ágyai szolgálatuknak a 15 évéért, amikor sikerült lerombolniuk a felekezetek közé mások által húzott falat. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, az ágyai reformátusokat, katolikusokat és baptistákat sikerült egyesíteniük a krisztusi szeretetben és lelki békességben.
A 90. zsoltár közös megszólaltatásával zárult ünnepi istentisztelettel kapcsolatban említésre méltó: sok más templommal ellentétben, az ágyaiban télen is nagykabát nélkül lehet részt venni az istentiszteleten. Nt. Módi József esperes vezetésével a presbitérium megépítette a fatüzelésű, befúvó rendszerrel működő, igen egyszerű és hatékony fűtőrendszert.
Kiállításmegnyitó, szeretetvendégség
Az istentisztelet után a teljesen megújult kultúrotthonban gyülekeztek, ahol nt. Módi József esperes a 84. zsoltár 2., 3., 4. és 5. verseiből ihletődve köszöntötte az egybegyűlteket, kérte fel Ódry Mária képzőművészt Brittich Erzsébet linómetszeteinek a méltatására. Az Arad megyei református templomokról készült 25 linómetszetének kiállítását, amiben a művész lelkének egy-egy darabkája rejlik. A megye espereseként azért érzi közel magához a templomokat, mert mindhez egy-egy gyülekezet társul, emberi arcok mosolyognak felénk. Nekik sokszor volt részük megpróbáltatásokban, de nagyon sok örömben is, mert mindben jelen van Isten is. Éppen ezért, a mai napról hazatérve, mindannyian vigyük magunkkal a hajlékainkba Istent is, aki a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozta fel értünk – mondta Módi József.
Ódry Mária képzőművész értékelőjén előrebocsátotta: amit ma a templomban látott és hallott, annyira megható volt, hogy keresgélni fogja a megfelelő szavakat. Advent III. vasárnapja külön öröm számára, a Jó Isten a tenyerén hordozza, amiért a maihoz hasonló örömben részesülhet.
Brittich Erzsébetet nem kellett bemutatnia, hiszen a linómetszetei mellett számos fafaragvány, szobor, nagyon sok költemény és keresztrejtvény is fűződik a nevéhez. Mindig ott van, ahol segíteni kell. A linómetszetei folytonos tanúságtételt jelentenek Isten hajlékai mellett, ahol a hívek egybegyűlnek. A 25 fekete-fehér linómetszetben közös a torony, ami messzire látszik, tehát igazodási irányt formál útjainkhoz. A kőből, téglából, fából és cserépből összeálló épület két imára összetett tenyeret formál, ami az égbe továbbítja földi imáinkat, hálánkat, amiért Isten fiaiként élünk.
Ezt követően Brittich Erszébet bevezette hallgatóságát a linómetszet-készítés titkaiba, az alkalmazott technikák szépségeibe.
A kiállításmegnyitó után a részt vevő híveket szeretetvendégségen a meghívottakat vacsorán látták vendégül. Az ágyai ünnepségsorozat szervezőinek, támogatóinak, a vendéglátásban segítőknek köszönet jár, amiért valódi örömvasárnapot szervezve, áldozatvállalásukkal, munkájukkal öregbítették az ágyai vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

A Nagyzerindi Művésztelep másfél évtizede
Egy több évtizedes csoda folytatása
Szellemes fordulattal Bognár Levente aradi alpolgármester így nyitotta meg múlt pénteken az aradi múzeum Klió Termében megrendezett kiállítást: „Aradra érkeztek a Fekete-Körös partjáról a Maros partjára” egy 15 éves alkotótábor munkái Nagyzerindről, ahol nagy a képzőművészet iránti szeretet és tisztelet, egy olyan galériából, amely nemcsak a megyében, hanem távolabbi vidékeken is ismert, de mi, aradiak biztosan méltán büszkélkedhetünk vele.
De hogyan függ össze a falusi galéria és a képzőművészeti tábor?
Először a galéria ötlete, sőt maga az állandó kiállítás született meg. Az 1970-es évek legelején gyűjtés indult hazai magyar képzőművészek körében műalkotások adományozására, majd meghívtak művészeket Zerindre, ahol a község fiatal értelmiségiei, főleg a tanári kar vendégeiként alkothattak, s munkáik egy részét a községnek hagyták. Minden bizonnyal ebből nőtt ki, jóval később, a nagyzerindi, immár „hivatalos” tábor.
De beszéljen erről inkább Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki nemcsak szervezi, vezeti másfél évtizede a Fekete-Körös partján a nemzetközi alkotótáborokat, de most egy szép kivitelezésű, több mint 80 oldalas, számos szép, színes fotóval illusztrált könyvet is szerkesztett (Siska-Szabó Zoltán reprodukcióival) ez alkalomra, amely a maga írta összefoglaló bevezetőn túl több, a sajtóban (főleg a Nyugati Jelenben) az alkotótáborokról megjelent cikkből is tartalmaz szemelvényeket.
Szemelgessünk a művésznő tárlaton elhangzott beszédéből.
„A jelen tárlaton válogatást tekinthetünk meg A Nagyzerindi Művésztelep jubileumi 15 éve c. gyűjteményéből. A kiállított művek változatos kaleidoszkópjában 10 ország 12 művészének alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Nagy öröm s megtiszteltetés számunkra, hogy Aradon a Szépművészeti Múzeumban is bemutathatjuk a gyűjtemény egy részét.
Nagyzerinden 1974-ben megszületett egy csoda: adományozásokból létrejött az ország első falusi képtára, Fazekas József tanár ötlete, kezdeményezése nyomán. A ’70-es években a zerindi fiatal értelmiségieknek köszönhetően 1974. május 18-án megnyílt a felavatási kiállítás, melyen 26 művésztől 52 műalkotás szerepelt. Fellelkesítő nem mindennapi történetéről és az első 25 évéről A Zerindi képtár, majd a 2014-ben megjelent 40 éves a Zerindi Galéria című albumokban olvashatunk.
A képtár jelenléte, szelleme kötelez a gyűjtemény gyarapítására, népszerűsítésére. Felavatása után két alkalommal már szerveztek alkotótábort a gyarapítás érdekében, de ezt az akkori politikai hatalom és a szekuritáté nem nézte jó szemmel, így hosszú időre nem volt lehetőség másra, mint a gyűjtemény nem kis feladattal és felelősséggel járó megőrzésére, esetleg titokban való gyarapítására.
Banner Zoltán lelkesítő biztatását megfogadva: minden gyűjteménynek a gyűjteményfejlesztés a lelke, 2003-ban felmerült a gondolat az alkotótáborok újjáélesztésére. A gondolatot tettek követték, és megszerveztük az első Zerindi Nemzetközi Alkotótábort. Vas Enikő képtár- és könyvtárfelelős lett, és maradt azóta is az alkotótáborok lelkes gazdasági szervezője, mondhatnám lelke, én pedig a művészeti vezető lettem.
Eleinte nehezen ment a táborok szervezése, sokan még később is szkeptikusak voltak, hogy sikeres lesz. De a kitartó szervező munka, amelyet a polgármesteri hivatal és a lakosságból is rengetegen támogattak, meghozta gyümölcsét. A művészeket eleinte családoknál szállásoltuk el, mint a hetvenes években, de 2007 óta, immár tíz éve Csáky Barna tanár és családja biztosítja a szállást.
És ahogy annak idején folyamatosan jöttek a képek, most érkeztek a művészek, egyre távolibb országokból, valamint itthonról, és általuk a műalkotások is: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok. Voltak itt művészek három kontinensről, Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovéniából, Németországból, de Indiából, Kaliforniából, Dél-Koreából is, és persze Magyarország különböző városaiból, valamint számos hazai városból.
A résztvevők között mindig vannak visszajárók és újonnan érkezettek, a lakosság megszokta és várja, hogy nyaranta megjelennek a ’furcsa’ művészek, akik járják a falut és a környéket, hogy megörökítsék annak szépségeit, atmoszféráját, lakosait.
Nagy öröm számunkra, hogy aki egyszer részt vett a művésztelepen, szívesen tér vissza, még ha nagyon messziről is érkezett. Egyszer egy újságíró megkérdezte, mi vonzza vissza Zerindre a művészeket, hisz ő nem lát festői szépségű hegyeket, lankás dombokat. Mint mondani szokás, ’a téma a földön hever’. Ami a helyi lakosoknak vagy egy átlagos embernek mindennapi, általános, egy művész szemében lehet megörökítésre méltó, s a szubjektív művészi szűrőjén keresztül műalkotássá nemesül. Ugyanakkor a lakosság felejthetetlen vendégszeretetét is sokáig emlegetik a művészek.
A képtár 2004-ben történt felújítása is a művésztelepnek köszönhető, de a gyűjtemény kinőtte a termeket, és újabb felújításra, bővítésre lenne szükség.
Az alkotótáborokban a művészek minden évben megújuló, változatos tematikában dolgoznak, mely hozzájárul az együttgondolkodáshoz, tapasztalatcseréhez, nyelvi akadályok nélkül. Ugyanakkor mindig ihletgyűjtő kirándulásokat is szervezünk nekik Aradra és a megyébe. Az alkotótáborok munkáját a kezdetektől folyamatosan nyomon követte a média.
A festőművészek, grafikusok mellett szobrászművészek és keramikus is alkotott. A kolozsvári Koncz-Münich András saját építésű kemencéjében évek óta szép agyag kerámiákat éget, a nagybányai Győri Csaba és a felvidéki Lukács János jóvoltából pedig két szép, fából készült szoborral bővült a galéria anyaga. Ezeket sajnos szállítási okok miatt nem tudjuk bemutatni, de az albumban benne van s ott van az egyik szobor bronz makettje. Igyekeztünk minden évben egyre magasabbra tenni a mércét, a művésztelep atmoszférája, hangulata pedig kedvez, hogy minél színvonalasabb munkák szülessenek.
A művésztelepen készült alkotásokat minden évben színvonalas zárókiállításon láthatja a közönség, melyet mindig változatos társművészeti előadás fűszerez. Megtisztelték előadásukkal híres színművészek, énekesek, néptáncegyüttes, színjátszókör, zenekar, emelve a zárókiállítás hangulatát. A részt vevő művészeket s munkáikat eleinte leporelló, majd 2008 óta minden évben igényes, szép katalógus mutatja be, a budapesti Szmirnov Oleg reklámgrafikus szerkesztésében, aki e mellett fest is. Idén a 15 éves évfordulóra sikerült egy színvonalas albumot kiadni Csáky Barna tanár szponzorálásával, mely a művésztelep történetét összefoglalja, minden művésztől láthatunk egy alkotást benne.
Jelenleg a zerindi Arad megye egyetlen, 2003-tól folyamatosan működő nemzetközi képzőművészeti alkotótábora, mely az évek során művészteleppé nőtte ki magát. A művésztelep működését a zerindi önkormányzat, pályázatok útján intézmények, alapítványok, egyesületek és számtalan magánszemély és család a mai napig különböző módon segíti, támogatja, ma már nemcsak Zerindről, hanem Aradról és a megyéből is.
A nemzetközi művészek elviszik szerte a nagyvilágba a zerindi képtár és egész Arad megye hírnevét és gazdagítják folyamatosan a gyűjteményt, amelynek egy része a helyi polgármesteri hivatal falait díszíti. A látogató pedig bepillantást nyer a nemzetközi, kortárs képzőművészek alkotásaiba. Jelenleg 320 mű található a Képtárban, mely minden bizonnyal szép számban gyarapodni fog, növelve a község és a megye kulturális és morális értékét.”
A kiállításról: rendkívül „színes”, nemcsak a koloratúrát tekintve, hanem azáltal is, hogy a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban alkotó művészektől származik a most látható negyvennél több festmény.
A megnyitón ott láttunk két lelkes szponzort: a borosjenői Mészáros Dávidot, aki most is jóféle fehér és vörösborral, pereckékkel, üdítővel támogatta a rendezvényt (más alkalmakkor is láthattuk, például gyermekrendezvényeken, egy-egy hatalmas tortával megjelenni), valamint Csáky Barna vállalkozót, ny. zerindi tanárt, aki egykoron (amikor szóba sem kerülhetett magyarországi oktatók foglalkoztatása, mint manapság, szerencsére, sok helyen) komoly előképzettség híján, de nagyon lelkesen felvállalta a zerindi tánccsoport oktatását és vezetését. Támogatása nélkül ma már nehéz lenne elképzelni egy-egy zerindi alkotótábort.
Illesse őket őszinte elismerés. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)